11 minute read
Az odaadás felébredése
Az odaadás magja
előtt nyitva áll. Ez a szolgálat az egyetlen módja, hogy megismerhessük az Urat és azt a lelki folyamatot, amit maga az Úr ajánl. Ezt bizonyítja az is, hogy K¥¢£a a Bhagavad-g¦t§ végén minden embert arra kér: ne féljen semmitől, tagadja meg a vallás minden formáját, és válassza a Neki végzett kizárólagos odaadó szolgálatot.13 A bölcs Kavi szintén azt mondja Nimi Mah§r§jának, hogy maga az Úr írja elő az odaadó szolgálatot mint egyetlen igazi gyógyírt a születés és halál ismétlődésére.
Advertisement
ye vai bhagavat§ prokt§ up§y§ hy §tma-labdhaye añja¤ pu°s§m avidu¢§° viddhi bh§gavat§n hi t§n „Még a tudatlan élőlények is könnyen megismerhetik a Legfelsőbb Urat, ha betartják mindazt, amit Ő, a Legfelsőbb Úr írt elő számukra. A folyamatot, amit az Úr ajánl, bh§gavata-dharmának, az Istenség Legfelsőbb Személyisége odaadó szolgálatának nevezik” (®r¦mad-Bh§gavatam 11.2.34).
A ª§strából származó fenti kijelentések – számtalan más hivatkozás mellett – mind megerősítik a bhaktinak azt a definícióját, amit korábban a Garu¨a-pur§£ából idéztünk: a bhakti a Legfelsőbb Úrnak, Vi¢£unak végzett kizárólagos odaadó szolgálat; elsődlegesen az Úr szolgálata jellemzi, mindaz pedig, ami a végzésével elérhető, másodlagos jellemzőit alkotja.
Az odaadás felébredése
A Bh§gavat-sandarbha a bhaktit az Úr lelki – azaz belső – energiái közé sorolja.14 ®r¦la Prabhup§da gyakran hangsúlyozza, hogy az odaadó szolgálat, lévén K¥¢£a belső energiájának (svar¡pa-ªakti) a megnyilvánulása, lényegét tekintve nem különbözik K¥¢£ától. Ebből logikusan következik, hogy mivel K¥¢£a teljesen független,
13 A Bhagavad-g¦t§úgy, ahogy van 18.66. 14 Lásd ®r¦ Caitanya-carit§m¥ta, Ýdi-l¦l§ 5.84, magyarázat.
59
¼uddha-bhakti-cint§ma£i
a bhakti is az. 15 Viªvan§tha Cakravart¦ çh§kura ezt a M§dhuryak§dambin¦ első záporában leszögezi. A ®r¦mad-Bh§gavatamot idézi, hogy bemutassa: az odaadó szolgálat mentes minden indítéktól és semmi sem szakíthatja félbe (ahaituky apratihat§) – vagyis mindentől független.16 Az §c§rya számtalan, a ª§stra és a logika kijelentésein alapuló érvvel támasztja alá tézisét. Bhaktivinoda çh§kura szintén így ír: „Az odaadó szolgálat független minden mástól. Nem függ sem a tudástól, sem a lemondástól” (svatas tad-apek¢§ª¡ny§ svatantr§ ca).17 Ha tehát elfogadjuk azt a megállapítást, hogy a bhakti teljes mértékben független, akkor ahelyett, hogy a bhakti elsajátításáról beszélnénk, helyesebben fogalmazunk, ha azt mondjuk: a bhakti megnyilvánul.
Ez azonban még mindig nyitva hagy néhány kérdést: Hogyan és miért nyilvánul meg a bhakti? És mi az oka, hogy nem minden j¦va előtt tárja föl magát?
Az első kérdésre a ª§strában azt a választ találjuk, hogy az odaadás elsődlegesen egy tiszta bhakta közvetítésével nyilvánul meg a j¦vában. „Ha valaki nem részesül egy tiszta bhakta kegyében – mondja ®r¦ Caitanya Mah§prabhu –, nem juthat el az odaadó szolgálat szintjére. Még az anyagi létezés kötelékeitől sem szabadulhat meg, a k¥¢£a-bhakti eléréséről nem is beszélve.”18
Ez alól a szabály alól azonban vannak kivételek. K¥¢£a közvetlen kegye és a védikus irodalom szintén megajándékozhatja a j¦vát az odaadó szolgálattal. A N§rada-bhakti-s¡trában például a következőt találjuk: mukhyatas tu mahat-k¥payaiva bhagavat-k¥p§-leª§d v§. „Noha az odaadó szolgálatot elsődlegesen a nagy bhakták kegyéből lehet elnyerni, a Legfelsőbb Úr kegyének parányi töredéke ugyanezzel az áldással jutalmazhat.”19 Az odaadás magját ugyanígy a ª§strából is megkaphatjuk – ellentétben bizonyos filozófusok
15 A ®r¦mad-Bh§gavatam már az elején (1.1.1) kijelenti, hogy K¥¢£a sva-r§±, azaz „teljes mértékben független”. 16 Lásd ®r¦mad-Bh§gavatam 1.2.6. 17 ®r¦ Amn§ya-s¡tra 125. 18 ®r¦ Caitanya-carit§m¥ta, Madhya-l¦l§ 22.51. Az Úr Caitanya a ®r¦madBh§gavatam 5.12.12. versével támasztja alá kijelentését. 19 N§rada-bhakti-s¡tra 38.
60
Az odaadás magja
véleményével. ®r¦la Prabhup§da például azt mondja, a Bhagavadg¦t§ból is szert lehet rá tenni.20
Bárhonnan, bármilyen úton jut el ez a mag a kezdő bhaktához – vagyis akár szabályosan, a szentektől kapja meg, akár kivételesnek számító módon K¥¢£a vagy a ª§strák áldják meg vele –, a tiszta bhakták társasága elengedhetetlen ahhoz, hogy megfelelően gondját viselhesse s ápolhassa. Ha valaki önhibáján kívül olyan rendkívüli helyzetbe kerül, hogy nélkülöznie kell a tiszta bhakták társaságát, K¥¢£a belülről, a szívéből biztosítja számára a tiszta kapcsolatot. Az Úr kijelenti: „Akik szüntelen odaadással és szeretettel szolgálnak Engem, azoknak megadom azt az értelmet, amellyel eljuthatnak Hozzám. Különleges kegyemből Én, aki szívükben lakozom, a tudás fénylő lámpásával szétoszlatom a tudatlanságból származó sötétséget.”21 A versekhez fűzött magyarázatában ®r¦la Prabhup§da elmondja, milyen feltételek mellett fordulhat elő néhány kivételes esetben, hogy még a kevéssé intelligens bhakták is közvetlen útmutatást kaphatnak az Úrtól: tanújelét kell adniuk, hogy őszintén törekszenek a K¥¢£a-tudatra, valamint szakadatlanul az Úr szerető szolgálatát kell végezniük.
A második kérdésre – „Miért nyilvánul meg a bhakti?” – az odaadás könyörületes természetében találjuk meg a válasz. Újra csak Viªvan§tha Cakravart¦ çh§kurára hivatkozunk, aki a M§dhurya-k§dambin¦ első záporában ugyanezt a kérdést válaszolja meg. Arra a következtetésre jut, hogy vannak bhakták, akiket a szívükben lakó bhakti ösztönöz arra, hogy átadják ezt a bhaktit másoknak is. Az odaadás tehát önmagából nyilvánul meg. Bhakti-dev¦ könyörületet ébreszt a tiszta bhaktákban a feltételekhez kötött lelkek iránt,s ezzel arra biztatja őket, osszák meg velük ezt az odaadást. Együttérzésükre Prahl§da Mah§r§ja alábbi imája az egyik legszebb példa:
pr§ye£a deva munaya¤ sva-vimukti-k§m§ mauna° caranti vijane na par§rtha-ni¢±h§¤
20 Lásd Renunciation Through Wisdom [Bölcsesség és lemondás] 1.9. 21 A Bhagavad-g¦t§ úgy, ahogy van 10.10–11.
61
¼uddha-bhakti-cint§ma£i
nait§n vih§ya k¥pa£§n vimumuk¢a eko n§nya° tvad asya ªara£a° bhramato ’nupaªye „Drága Uram, N¥si°hadeva! Látom, hogy sok szent van a világon, de csak saját felszabadulásuk érdekli őket. A nagy városokkal mit sem törődve a Himalájába vagy az erdőbe vonulnak, hogy némasági fogadalmat téve [mauna-vrata] meditáljanak. Nem gondolnak mások felszabadulására. Én azonban nem akarok egyedül felszabadulni, s magam mögött hagyni ezeket a szerencsétlen ostobákat és gazembereket. Tudom, hogy K¥¢£a-tudat nélkül, anélkül, hogy elnyerné lótuszlábad menedékét, senki sem lehet boldog. Szeretném hát visszahozni őket lótuszlábad oltalmába!” (®r¦mad-Bh§gavatam 7.9.44).
Az, hogy a bhakti együttérzést ébreszt a bhaktában, egybecseng azzal a gondolattal, hogy az odaadás önmagából nyilvánul meg. Mivel azonban a bhakták központi szerepet játszanak abban, ahogyan az odaadó szolgálat másokhoz eljut, a harmadik kérdést más formában kell feltennünk. A „Miért van az, hogy az odaadás bizonyos j¦vák előtt feltárja magát, míg mások előtt nem?” kérdés helyesen inkább így hangzik: „Miért van az, hogy a bhakták bizonyos j¦vákat megajándékoznak az odaadással, míg másokat nem?” Ebben a megfogalmazásában a kérdést két aspektusból közelíthetjük meg: az egyik, hogy az odaadást másokhoz eljuttató prédikátorok nem ajándékoznak meg válogatás nélkül bárkit a bhaktival, a másik pedig hogy a j¦vák, akiknek átadják a bhaktit, szintén nem egyformán fogékonyak rá.
Ez a látszólagos megkülönböztetés a K¥¢£a-tudatot terjesztő bhakták részéről fejlettségük fokával áll összefüggésben. A bhaktákat három kategóriába soroljuk: kezdő, középszintű és fejlett (pr§k¥ta,madhyama és uttama) bhakták. A kezdő bhakták ritkán éreznek indíttatást arra, hogy másoknak átadják a bhaktit. Legtöbbször csak önmagukkal törődnek, csak saját lelki előmenetelük érdekli őket. Az uttama-bhakták ennek épp az ellentétei: olyan fejlett fokon állnak, hogyaz ő szemükben mindenkinek, még az abhaktáknak is a bhakti hatja át minden tettüket és gondolatukat, így aztán nem látják szükségét, hogy prédikáljanak. Magas szintű odaadó tetteik
62
Az odaadás magja
révén hatással lehetnek a világ légkörére, tudatosan azonban általában nem prédikálnak. A kezdő és a legfejlettebb bhakták tehát rendszerint nem adnak bhaktit másoknak.
Maradnak tehát a középszintű bhakták: ők azok, akiknek közvetítésével a bhakti terjed. Ez az oka, hogy ®r¦la Prabhup§da olyan sokszor magasztalja a prédikáló madhyama-bhaktákat: „Az ilyen fejlett bhaktát – írja – madhyama-bh§gavatának nevezik, ami azt jelenti, hogy elérte a kezdő és a tökéletes bhakta közötti középső szintet. A középső szinten álló bhakta általában prédikátor lesz. A kezdő bhaktáknak, illetve a közönséges embereknek imádniuk kell a madhyama-bh§gavatát, aki a közvetítőeszköz.”22 ®r¦ Havir elmagyarázza, hogyan tesz különbséget az élőlények között a középső szinten álló bhakta:
¦ªvare tad-adh¦ne¢u b§liªe¢u dvi¢atsu ca prema-maitr¦-k¥popek¢§ ya¤ karoti sa madhyama¤ „A középső szinten álló, másodrendű bhakta szeretettel viseltetik az Istenség Legfelsőbb Személyisége iránt, barátságos minden bhaktával, a kezdőkhöz és a tudatlanokhoz könyörületes, azokat pedig, akik ellenséges viszonyban vannak az odaadó szolgálattal, elkerüli” (®r¦mad-Bh§gavatam 11.2.46).
Ebből a meghatározásból kiderül, hogy bár a madhyama-bhakta mindenkit a barátjának tekint, mégis különbséget tesz az emberek különféle kategóriái között, hogy át tudja nekik adni a bhaktit. Az ő szemében vannak a bhakták, akik már megkapták a bhaktit, vannak azok, akik méltóak és fogékonyak rá – a kezdők és a tudatlanok –, és vannak azok, akik nem hajlandóak elfogadni az odaadó szolgálatot, vagyis az ellenséges érzületűek. A madhyamabhakta a kezdőknek és a tudatlanoknak adja oda a bhaktit – ez az oka tehát, hogy vannak, akik megkapják, és vannak, akik nem.
22 ®r¦mad-Bh§gavatam 11.2.46, idézi a ®r¦ Caitanya-carit§m¥ta, Madhya-l¦l§ 16.72 magyarázata.
63
¼uddha-bhakti-cint§ma£i
A prédikátorok általában a középső szinten álló bhakták közül kerülnek ki, de néha a kezdő és a nagyon fejlett vai¢£avák is terjesztik a K¥¢£a-tudatot.
Amikor a teljes önmegvalósítást elért, első osztályú bhakták – mint például ®r¦la Prabhup§da vagy lelki tanítómestere – prédikálnak, a másodosztályú bhakták látásmódját teszik magukévá, azaz különbséget tesznek az emberek között. Mondhatjuk úgy is: „lejönnek” a középső szintre. Emellett azonban továbbra is kiemelkedő transzcendentalisták maradnak, ezért szavaiknak sokkal nagyobb ereje van, mint az egyszerű madhyama-bhakták szavainak. Prédikálásuk hatékonysága abban mutatkozik meg, hogy sokkal több lelket érnek el, s rövidebb idő alatt segítik őket hozzá ahhoz, hogy felemelkedhessenek. Annak, hogy mélyebb lelki hatást tudnak másokra gyakorolni, az az oka, hogy ezek a nagy lelkek mindig a szívükben hordják az Istenség Legfelsőbb Személyiségét. A ®r¦mad-Bh§gavatam így ír erről: „Drága Uram! Jeles személyiségek dicsőítenek Téged a legcsodálatosabb versekkel, s lótuszlábad magasztalása olyan, akár a sáfránypor. Amikor a nagy bhakták ajkairól áradó transzcendentális hang tovaröppenti lótuszlábad sáfrányporának illatát, a feledékeny élőlény lassanként emlékezni kezd az örök kapcsolatra, amely Hozzád fűzi őt. Híveid így fokozatosan helyes végkövetkeztetésre jutnak az élet értékéről. Drága Uram! Nincs szükségem hát más áldásra, csupán arra, hogy tiszta hívedet hallhassam.”23
Az eksztatikus odaadást magasztalva Bhaktivinoda çh§kura röviden összefoglalja, hogy fejlődésük egy-egy szintjén milyen mértékű lelki energiát képesek a bhakták más vai¢£aváknak és nem-bhaktáknak átadni. Azt mondja, hogy a szeretet fokán álló bhakták bárkinek át tudják adni ezt a szeretetet; az eksztázis szintjéig eljutott va¢£avák más bhaktákat az odaadás eksztázisának, a nem-bhaktákat az odaadás iránti szomjnak a szintjére emelhetik; a K¥¢£a-tudatot komolyan gyakorlók pedig, akik azonban még nem érték el a felszabadulást, hitet adhatnak a nem-bhaktáknak.24
23 ®r¦mad-Bh§gavatam 4.20.25. 24 Lásd ®r¦ Caitanya-ªik¢§m¥ta, 5. fejezet, 145. o.
64
Az odaadás magja
A neofitáknak józan ítélőképesség hiányában sok akadállyal kell megküzdeniük. Ők odaadást vélnek felfedezni ott, ahol annak nyoma sincs, vagy épp fejlett bhaktákról vélekednek elítélően. Senkinek a lelki helyzetét nem ismerik fel – még a sajátjukkal sincsenek tisztában. Az, hogy fel tudják ébreszteni másokban az odaadást, sokkal inkább a befogadók jámborságának köszönhető, mintsem saját hitük erejének, ami igen csekély. Ennek ellenére az Úr kegyéből néha még harmadosztályú vai¢£avák is képesek elültetni az odaadást mások szívében.
Megválaszoltuk tehát a harmadik kérdést abból a szempontból, hogy a prédikátorok miként tesznek különbséget az emberek között, miközben az odaadást igyekeznek átadni nekik. Vizsgáljuk most meg a kérdést második aspektusából is, azaz hogy azok az emberek, akiknek a bhakták prédikálnak, nem egyformán fogékonyak.
Ahogyan már megállapítottuk, ahhoz, hogy valakiben felébredjen az odaadás, a bhaktáktól kell hallania róla. Ennek megvalósulása két dolgon múlik: kínálkozik-e rá megfelelő alkalom, és fogékony-e a hallgató a témára. Túl ezen, mindkettő egy harmadik tényezőtől, a leendő befogadó jámborságától függ. Mivel az odaadás önmagából nyilvánul meg, ez a jámborságnem lehet anyagelvű: lelkinek kell lennie, még pontosabban, odaadó szolgálatból származó lelki jámborságnak.
De hogyan kerülnek kapcsolatba az odaadó szolgálattal a nembhakták, akiket a definíció értelmében egyáltalán nem érdekel az odaadás?
Úgy, hogy nem is tudnak róla. Azt az odaadó jámborságot, amit az ilyen akaratlanul végrehajtott odaadó cselekedetek idéznek elő, ajñ§ta-suk¥tinek nevezik.
Milyen tettek tartoznak az ajñ§ta-suk¥ti kategóriájába?
Előfordul, hogy egy nem-bhakta egyszerűen csak kedves egy vai¢£avához, például adományt ad neki, anélkül, hogy tisztában lenne azzal, mit takar a vai¢£ava elnevezés. Ha egy közönséges emberrel viselkedik jóindulatúan, az nem több evilági jóságnál, ha azonban egy vai¢£avával tesz jót, odaadó jámborságát növeli vele.
Azt a jámborságot, aminek a következtében valaki nyitottá válik a K¥¢£a-tudatra, bhakty-unmukh¦ suk¥tinek is nevezik. Abszo-
65
¼uddha-bhakti-cint§ma£i
lút értelemben ez a fajta jámborság az egyetlen, ami szerencsét hoz az élőlényre. Az evilági gazdagságot eredményező jámbor tettek (bhogonmukh¦ suk¥ti) és azok, melyek következtében a lélek a Legfelsőbb Úr létébe olvad (mok¢onmukh¦ suk¥ti), nem nevezhetők szerencsésnek, mert elterelik a figyelmet az élet igazi céljáról.25
A Caitanya-carit§m¥ta a következő példát említi az ajñ§tasuk¥tire. 26 Prak§ª§nanda Sarasvat¦, a Benáreszben élő m§y§v§d¦ sanny§s¦k vezetője közönséges embernek vélte és bírálta Caitanya Mah§prabhut. Amikor az Úr elment hozzá, Prak§ª§nanda személyesen üdvözölte, és hellyel kínálta a sanny§s¦k között. Tisztelettudó viselkedése, amivel tudtán kívül a Legfelsőbb Urat fogadta, ajñ§ta-suk¥ti volt, aminek következtében méltó lett arra, hogy hallhassa Caitanya Mah§prabhut és később vai¢£avává válhasson.
Teljességében megválaszoltuk tehát a harmadik kérdést: azok, akik megkapják az odaadó szolgálatot, két tényező együttes megvalósulásának köszönhetően részesülnek ebben a szerencsében: ők maguk is fogékonyak az odaadásra, a vai¢£ava prédikátorok pedig – akik nem bánnak mindenkivel egyformán – méltónak találják őket arra, hogy megajándékozzák őket az odaadással.
Ezek az általános elvek a gyakorlatban számtalan formában érvényesülnek. Előfordulhat, hogy olyan emberek, akik nagyon csekély mértékű ajñ§ta-suk¥tit végeztek, olyan kimagasló bhakták tanítását hallhatják, mint például ®r¦la Prabhup§da, de csak hosszú évek múltán mutatkoznak meg rajtuk az odaadás jelei. Arra is akad példa, hogy egy K¥¢£a-tudatra nagyon fogékony személy kezdő bhaktától hall a K¥¢£a-tudatról, és hamarosan az odaadás útjára lép, s még vartma-pradarªaka-guruját27 is túlszárnyalja a fejlődésben – példa erre Dhruva Mah§r§ja és édesanyja esete. Végül van olyan is, amikor egy nagyon kevéssé vallásos ember rendkívül gyorsan eljut a tiszta odaadásig. Ez történt M¥g§rival, miután találkozott N§radával.
25 Lásd ®r¦ Caitanya-carit§m¥ta,Madhya-l¦l§ 22.45, magyarázat. 26 ®r¦ Caitanya-carit§m¥ta, Ýdi-l¦l§ 7.62–65. 27 ®r¦la Prabhup§da a ®r¦ Caitanya-carit§m¥tában (Madhya-l¦l§ 8.128, ma gya rázat) így ír: „Azt a lelki tanítómestert, aki először világosít fel valakit a lelki életről, vartma-pradarªaka-gurunak nevezik.”
66
