
2 minute read
Böjtre fel
Böjtrefel!
Lassan itt a tavasz. Ilyenkor nemcsak a természet újul meg, hanem a szervezetünk is! Ma már számtalan könyvet, weboldalt lehet találni a méregtelenítéssel-böjtöléssel kapcsolatosan. Talán a legismertebb böjti időszakunk a húsvétot megelőző szakasz, amely 6 hetet foglal magában, több mint 40 napot. Vannak, akik vallási okok miatt fognak bele, mások testi tisztulás miatt, ami kihat a lélekre és az elmére is.
Advertisement
Mindenki maga dönti el, hogy milyen szinten és hogyan kívánja ezt az időszakot végig vinni. Ennek különböző módozatai, lehetőségei vannak. Lehet csak arról szó, hogy az ember számára kedves ételről-italról-tevékenyséről mond le. Tehát megfogadhatjuk, hogy ebben az időszakban nem eszünk csokit, vagy minden nap mozgunk legalább 30 percet, avagy este csak olvasunk, és nem nézünk tévét, és ezt tűzön-vízen keresztül végig visszük, bármilyen kísértés is jön szembe!
A további fokozatai, hogy az ember összeköti egy tudatos testi méregtelenítéssel, majd egybekötve egy lelki tisztulással. A végső cél, hogy az ember fokozatosan megszabadítsa a szervezetet az állati eredetű anyagoktól, minden szinten. Erre kiváló ez a 43 nap! Hiszen, hogy valami mindennapi részünkké váljon, ahhoz legalább 20 napon keresztül kell végeznünk.

Miért is jó ez nekünk?
Ha lelki oldalát nézzük, akkor megismerhetjük magunkat egy új oldalról. A böjt végeztével, pedig büszkék lehetünk önmagunkra, hogy végig tudtuk vinni ezt az időszakot!
Testi szinten pedig, teljesen megújulhatunk régi rossz szokásainktól megszabadulhatunk. Rájöhetünk arra, hogy mely ételek azok, amelyekre érzékenyebbek vagyunk, s mely étkezési forma a legkedvezőbb a számunkra.
Harmadrészről megszabadulhatunk pár felesleges kilógrammtól is.
Hogyan fogjunk hozzá?
Mindenképp jól felépítettnek és megszervezettnek kell lennie a böjti időszakunknak ahhoz, hogy sikeres legyen. Végig kell gondolnunk a napjainkat. Hogyan tudjuk a munkahelyünkön megoldani az étkezésünket? A napirendünkbe hogyan tudnunk új mozgást beépíteni?
Informálódj az interneten!
Hogyan legyünk túl a nehézségeken?
Mivel már a böjti időszak előtt gondosan végiggondoltuk, hogy mikor mit csinálunk, milyen események lehetnek, ahol tartanunk kell majd a böjtöt így könnyedebben hidalhatjuk át a nehezebb részeit a böjtnek. Természetesen ilyenkor mindig közbejön egy-egy nem várt családi-, munkahelyi esemény, ahol kísértésbe eshetünk. Ekkor megkérhetjük a házigazdát, hogy készítsen számunkra is megfelelő alternatívát, vagy vihetünk is magunkkal. Lehet, hogy mások is kíváncsiak lesznek az új ízekre!

Milyen gyógynövényeket használjunk?
A méregtelenítés folyamán minden egyes szervünknek megvan a maga gyógynövénye, de ezt mind érdemes természetgyógyász segítségével összeállítani. Általánosan elmondható, hogy a vastagbelet például az útifűmaghéjjal/darált lenmaggal, tisztíthatjuk (minden reggel egy teáskanállal gyümölcslében elkeverve. Majd 30 perc múlva ehetünk, de napközben sokat kell innunk, hogy ne szorulást okozzon!). A májnak a máriatövismag a gyógyíre, a hugyútaknak a medveszőlő levél, a szívnek a galagonya virág+termés. A sort pedig így folytathatnánk.
De végezhetünk egyszerűen bio almaecettel tisztítást, amely az érfalakat megtisztítja, és hat a zsíranyagcserénkre is. A kúra időszaka alatt minden étkezés előtt 30 perccel oldjunk fel 2 dl vízben, 2 evőkanál almaecet. Gyomorbetegek csak odafigyelve fogyasszák az almaecetet, ha fájna a gyomruk, ne igyák!
Jó egészséget mindenkinek! Nagyné Szalai Melinda Fitoterapeuta, jóga oktató, dúla www.melinda-angel.hu