
1 minute read
Áramlás
Az önismereti utam alatt megtanultam, hogy úgy a legkönnyebb elfogadni a váratlan és kellemetlen helyzeteket, eseményeket, ha nem állok ellen. Korábban egész másképp működtem. Szerettem az irányításom alatt tudni mindent. Úgy éreztem magam biztonságban. Félelmetes volt kiengedni a gyeplőt. Ez az ego harca. Voltam olyan naiv, hogy úgy gondoltam, az életem összes eseményét irányítani tudom. Ez nagyrészt így is van, hiszen a jóga azt tanítja, hogy a jelennel formáljuk a jövőt. Ha tisztán, becsületesen élünk, a jövőnk is e szerint formálódik. De volt múltunk is, és annak tettei kihatással vannak a jelenre és akár a jövőre, a szabad akarat pedig szintén alakíthat az eseményeken. Ha például a karma szerint (vagyis múltbeli tettei eredményeként) valaki magasra törhet a szellemi úton, de enged a kísértésnek, és tegyük fel, alkoholista lesz, akkor Ő a szabad akaratával megváltoztatta az irányt, nyilvánvalóan kedvezőtlen irányba. Ezután már e döntése szerint alakul a jövője. De nézzünk egy ellenpéldát. Egy adott illető nehéz sorssal él, mégis minden megpróbáltatás dacára a jóság minőségét választja (szattva gúna). Az Ő élete kedvező irányba halad, kiegyenlítheti a karmát. Mindig van választás. A karma volt a legkedvesebb témám az eddigi tanulmányaim során, így erről napokig tudnék beszélni, de most visszatérnék a saját tapasztalataimhoz. Talán majd egy másik írásban folytatom.
Amikor elkezdtem jógázni, a fitnesz kiegészítése ként gondoltam rá. Akkor még fogalmam sem volt róla, hogy mennyire át fogja formálni a személyi ségem, és az egész életem. Megtanultam alázattal fogadni azt, ami jön. Ez is egy választás, ami per sze nem mindig könnyű, nem meditációs ülésben, mély légzésekkel, mosolyogva áramlok, de ÁRAM LOK. Mert ha nem teszem, akkor is úgy történnek a dolgok, ahogy történniük kell, csak magammal és a környezetemmel szúrok ki, ha ellenállok, kesergek, vagy dühöngök. Persze ez csak úgy sajátítható el, ha jönnek az akadályok. Jöttek. Fájtak, de végül MEGHAJOLTAM.
Advertisement
A jóga számomra már nem csak egy mozgásforma – igen rövid ideig tekintettem rá úgy –, hanem maga az életvezetési rendszer. Már el sem tudnám képzelni az életem nélküle.

