Még egyszer a szökőnapról
A 932. számban azt írtuk, hogy a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár új főigazgatója február 29-én, a szökőnapon kezdte meg öt éves megbízatását. Ezt két olvasónk is kifogásolta. Először Fáy Miklós, aki megörökölte MGP-től a „leggonoszabb toll” címet (amivel meglehetősen jól sáfárkodik), ő csak annyit írt, hogy tudomása szerint a szökőnap 24-én van, nem 29-én. Mi van?
Aztán jött egy másik levél is, a Közel-Keletről, ahonnét a Vademecum egyik leglelkesebb olvasója, Kruppa Zoltán doktor úr írt ugyanerről.
„Kedves András, nem kötözködésből írom, hanem mert érdekes kultúrtörténeti eredete van; a szökőnap nem február 29 :-) Esetleg egy cikket megér, ha te is különlegesnek találod…” És belinkelte a Wikipédia szócikket. Hát persze, hogy érdekes!
De előre szólok, nagyon bonyolult.
„Ez azért alakult így, mert az ókori római naptár hagyományát követjük. Eredetileg, amikor Numa Pompilius i. e. 700 után beemelte a téli időszakot is a számlálásba, a február 23 naposra rövidült, tehát addig volt állandó. Ekkoriban két évente egy 22-23 napos szökőhónapot (mercedonius néven) illesztettek be, mivel az alapév 355 napból állt. Később i. e. 46-tól az időnként beiktatott szökőnapnak is 25-26. között maradt a helye a Julianus-naptárban, mivel a római adórendszerben fontos hónapkezdő nap (kalendae) közelségét akarták ezzel elkerülni.
A rómaiak a hónapok napjait nem előre, hanem a következő hónap kezdetétől levonva számolták vissza. Tehát a rómaiak a február 24. napjának megduplázásával képezték a szökőnapot. Vagyis február 23a március kalendaejának 6. napja, azaz a március 1. előtti 6. nap és február 24-e március kalendaejának 5. napja közé került még egy nap szökőévben, így külön nevet kapott: » március kalendaejának bissextilje", ami annyit tesz: a március kezdete előtti »másodszori«
hatodik nap, ez után pedig a rendes évben is megszokott március
kalendaejának 5. napja következett (ami közönséges években február 24-e, szökőévben 25-e), ezért van az, hogy nem február 29., hanem 24-e a szökőnap.”
Hát így.
Próbálom elképzelni azt a Wikipédia szerkesztőt, aki fontosnak tartotta, hogy ne haljunk meg hülyén, és lekörmölte ezt a szócikket, talán angolból fordítva, talán saját kútfőből. Köszönjük neki, és az 539 544 többi szócikk szerzőjének és szerkesztőjének is. Már megszoktuk a Wikipédiát (azt is tudjuk, hogy minél bonyolultabb jelenségről szól egy szócikke, annál kevésbé bízhatunk benne), de időnként álljunk meg és süvegeljük meg azokat a szenteket, akik napról-napra ezzel töltik szabadidejüket. Nem éltek hiába!
