Színesben álmodni

Page 1

kis terek nagyvonalúan

Színesben álmodni

55 négyzetméteren 10

Saját otthonuk kialakítása előtt már több tucatnyi építkezést vezényelt végig a két fiatal. S bár a lakásfelújításokban rövid idő alatt óriási rutint szereztek, első közös otthonuk berendezése különös izgalommal töltötte el őket. Munkájuk során megszokhatták, hogy a legrosszabb alaprajzú, legelhasználtabb lakás sem reménytelen eset, azaz minden helyszínből kihozható a maximum, melynek csak képzeletük szabhat határt. Így cseppet sem volt meglepő, hogy a 12x4.5 méteres, leginkább egy hiábavaló alagútra emlékeztető, második emeleti, gangra néző eladó ingatlan láttán szemük sem rebbent. A következő heteket lázas tervezgetés, vázlatolás jellemezte, majd hőseink magabiztos bátorsággal szó szerint kibelezték az 55 négyzetméternyi, frissen vásárolt otthonukat. Gyakorlatilag egyetlen válaszfal és helyiség sem maradt az eredeti helyén.

Az egymásba nyíló apró szobák láncolatát a körfolyosó felől beáradó fény felé nyitották meg, s ezzel a megoldással egy jól áttekinthető, világos logikájú és merész kialakítású hajlék született. Érdekes kettősség tűnik fel a belépő számára: egyrészt az enteriőrök könnyed természetességgel következnek egymásból, ugyanakkor a rendhagyó falszínek váltakozása folyamatos meglepetéssel szolgál. Tudatos színválasztásról van itt szó a friss tulajdonosok részéről. A két fiatal oly bátran vegyítette a komplementer színeket és pakoltak ellentétes tónusokat egymás mellé, mintha a festékek egy lezárt palackból szabadultak volna. A mélypiros konyhával egybenyitott nappaliban máris egy erőteljes lila köszön ránk, melyet csak a monokróm bútorok és a gipszkarton falba süllyesztett, dekoratív tároló-boxok törnek meg.

Konyha és étkező mélypirosban. Tovább a lakás belsejében fényes felületű modern konyhabútor, tűzpiros kárpitozású étkezőszékek, lime-zöld közlekedő és a hűvös-kék hálószoba látványa fogad. S hogy a színkavalkád valójában egy jól kitalált rend, arról a zöld designlámpák és a velük harmonizáló konyhai üveglap árulkodik. A nappali fekete-fehér bútorait lila szőnyeg és falak körítik.

A gipszkarton fal jól használható gardróbot rejt, míg fülkéiben az üvegműves házigazdák kedvenc tárgyai állnak

11


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.