vizitkártya
-A
z utcában sétálók számára már a ház előtere is hívogató. Ha valami ilyen szép kívül, vajon milyen lehet a kerítésen belül? - olvasható a stílusos ajánló a „Kertnézőben” mozgalom honlapján, amely számos hazai kert között Uliczki Dóra, többszörösen díjnyertes privát paradicsomába hívja azon szerencsés kertbarátokat, akik idejében regisztrálnak a programra. Az augusztusi létszám már várólistás, de a szeptemberi sétára még akad néhány hely Dórához. Aki maga is kertlátogató-klubtag, így felkészülten várja az érdeklődőket velencei otthonában, amit rusztikus téglafalba ékelt, organikus mintázatú kapu választ el a külvilágtól. Odabent kanyargós út vezet a nagy műgonddal ápolt növényszigetek között, amelyek a laikus szemlélő számára megnyugtató harmóniát és a felfedezés apró izgalmait nyújtják, egyszerre. Majd a házigazda meséiből, a kert születésének és folyamatos alakításának történetéből kiderül a titok: a „természetelvű, szabad formálású kert” könnyed elnevezése mögött nyolcévnyi folyamatos foglalatosság értendő, amely szenvedélynek magvait már a déd- és nagyszülők rejtették el unokájuk kötényzsebébe. Pici leányként már az ő csodás kertjeikben, gazdag veteményeikben, megművelt földjeiken sürgölődött Dóra, majd a piacra szánt zöldségek, a szépen ápolt ágyások között is akadt munkája bőven. Észrevétlen ismerte meg a növények nyelvezetét, betegségeit, kívánságait, s e
Dóra zöld szobái Nyárzáró vizit a lakberendezô kertjében, ami egy merész álom nyomán született és ma már szebb, mint a filmekben. Igazi rejtelmeit csak gazdája ismeri, de kapuja olykor kitárul a kíváncsiak elôtt is. Szöveg: Böjtös Kinga | Fotó: Script Stúdió
72
73
megörökölt tudás kis zöld hajtásokat eregetett további életében, lépten-nyomon. Budapesti évei alatt otthonának belvárosi folyosóját beszőtte virágzó indáival, álmait minduntalan egy titkos kert felé kanyarította. Szemét ráfókuszálta a lényegre, ösztönös jó ízlését kiforrott tudássá növesztette. Így a fővárosi lakcímmel, de vidéki lélekkel rendelkező, optometrista szakemberként dolgozó Dórát megkerülhetetlenül a profi lakberendezés és a saját kertes ház irányába terelte. Bontakozó új hivatásában, első tervezéseiben – már a Junior Art Center iskola „év hallgatójaként” – mindig a kert és otthon kapcsolata érdekelte, a kint és a bent élhető harmóniáját kutatta. S amikor szülei házától egy kőhajításnyira rátalált az eladó házra és az elvadult kertre, végre megvalósíthatta az eddig csak papírra vázolt idillt, immár mint kertépítő szakember. 74
– Ennek a túlburjánzott növényrengetegnek a káoszában hirtelen megláttam a saját álombeli filmemet! Lehetőséget egy helyre, ami otthon, fészek, gyógyír és kreatív terep is egyben. Kapcsolat a természettel, a magasabb erőkkel, amely ősi fúziót már sajnos elvesztette a városi ember - vall Dóra a ma már ápolt ligetté szelídült birtokról, amiben a nyolcvanéves diófa, az árnyat adó fenyők, a dúsan termő gyümölcsfák jelzik a korábbi évtizedeket. Közöttük az új tulajdonos gondosan egymáshoz válogatott évelő virágai, formás bokorcsoportjai, öntisztuló tava és változatos kerti építményei sorakoznak. – Kertem funkciók szerinti arányos felosztását ugyanúgy végeztem, mint saját enteriőrjeimét. Jól működő „zöld szobácskákat” alakítottam ki, amit maximálisan kihasználunk: a gyerekjátszót a házikóval, a fedett nyári konyhát, a fa- és szerszámtárolót. A 75
különböző kertrészleteket kanyargós ösvények kötik össze, velük a kert titokzatosságát hangsúlyoztam. Mindezt az évszakoknak megfelelő, saját készítésű dekorációkkal, odaillő régi tárgyakkal díszítem - hallgatjuk az otthonosság receptjét, miközben a teraszról a télikertbe lépve már a házba követ minket a kinti hangulat. A saját gletteléssel és dekorfestéssel kezelt falfelületek, a Marrakesh áttört fémlámpái és a Kilim nomád szőnyegei, a kézműves hatású spanyol csempék és keleti dísztárgyak, az egyedi beépítések és falfülkék, a kézi festésű fabútorok és az eredeti antik tárgyak adják a rusztikusra hangolt mediterrán miliőt. A ház a sok ablakfelülettel és a télikerttel szorosan kapcsolódik a külvilághoz, 76
azaz közelebb áll a természet(es)hez, mint a legtöbb stílus. Konyhától a fürdőn át még a hatéves kisfiú szobája is ezt a kényelmes praktikumot hordozza. Egyébként ő, Vince a kert legifjabb szakértője, a sünök, a nyuszik és az énekesmadarak kis gazdája, aki nélkül egyetlen új növény sem költözhet a házhoz. Biztonságban van tehát a mama kertje: szorgos kis gyermekkezekben, amint abban a bizonyos „titkos kertes” mozifilmben.
Infoplusz Uliczki Dóra lakberendezô-kertépítô: https://www.facebook.com/ profile.php?id=100010668430643 Kertnézôben mozgalom: https://kertnezoben.hu/ Látogatás Dóra kertjében: https://kertnezoben.hu/index.php/ programjaink/nyilt-napok/details/206-kanyargos-osveny-mentenszept-23
77