Grátisz_2025-09-12

Page 1


Grátisz

VÁRMEGYEI INGYENES,

INFORMÁCIÓS ÉS HIRDETÉSI LAP

2025. szeptember 12., péntek BARANYA

Eleink is komolyan vették, volt idő, amikor a törvénykezés is szünetelt ilyenkor

A szüret mindig az év kiemelt eseménye volt

A szüret évszázados hagyomány, melyhez a kemény munka mellett a finom falatok, a szép borok, a felvonulás, a zene és a mulatság is szorosan hozzátartozott. Századról századra változnak a szüreti szokások, egy dolog állandó: egy pincészet életében a szüret az egyik legszebb és legfontosabb pillanat. A 16-17. században a szüret ideje alatt a törvénykezést is beszüntették, és már ekkor is a jókedv és a vigadalom társult hozzá. A ma ismert for-

mája az ünneplésnek (bál) azonban csak a 18-19. században alakult ki. Ekkor vacsorával és esti táncmulatsággal zárták a szüreti munkát. Messzi földről eljöttek a rokonok, barátok és ismerősök, hogy együtt ünnepeljék a termést. Sok helyen még a szolgáló vitézek is hazatértek. A szüreti bálok különleges jelentőséggel is bírtak. Néhány városban egyenesen úgy tartották, hogy ha a szüreti bálon nem kel el valaki, az örökre pártában marad.

Napközben még folyt a munka: a hagyományok szerint a nők szedték a szőlőt, a férfiak pedig puttonyba gyűjtötték a termést, miközben vidám énekeket éne-

szüret nem csak munka

keltek. Ezalatt már készültek a hagyományos szüreti ételek és friss mustból sem volt hiány. A bálhoz kapcsolódva sok helyen felvonulással zárták a napot. A menet főszereplője az esti mulatságért felelős borkirály volt, de jelen volt a bíró, ahogy a csőszlegények, a csőszlányok és persze a tolvajok is. Nem hiányozhatott a felvonulásból a rómaiak bor és mámor istenét, Bacchust megidéző, hordóra ültetett piros ruhás férfibábu, baksus figurája sem.

*1590133*

Takarmány- és állateledel-bolt

Pécs, Batthyány u. 2–4. (volt pezsgőgyár udvar) Házhoz szállítás megoldható. Rendelés: iroda@magtarhaz.hu +36-70/554-0155.

Baromfi-, nyúl-, szarvasmarha- és sertéstápok.

Papagáj- és galambmagkeverékek, grittek.

Ásványi emésztők, Zoolit, Zoogritt, vitaminok.

Futor, Jolovit, premixek és koncentrátumok.

A szüreti étel birka vagy marhahúsból készült. Bográcsban marhagulyást vagy birkapörköltet főztek, előtte pedig húslevest szolgáltak fel. Ezek mellett az esküvők mai napig hagyományos étele, a székelykáposzta sem hiányozhatott az esti mulatságból, az elmaradhatatlan desszertnek pedig legtöbbször csörögefánkot sütöttek. Az ételek mellé pálinkát és természetesen bort fogyasztottak a hajnalig tartó mulatság alatt.

*1590170*

Magtárház

gazda- és barkácsbolt

Kozármisleny, Zrínyi u. 1/a, a SPAR-ral szemben, gazdabolt@magtarhaz.hu

06-72/370-603.

Növényvédő szerek, szegek, csavarok, kerítés, barkácsáru, takarmány, PB-palack, virágföld, vetőmag, csibeháló, műtrágya, vasalat, festék, szerelvény, villamosság, tömítők, szerszámok.

HIRDETÉS

FIX3%-OS LAKÁSHITEL

TOVÁBBIRÉSZLETEK: kormany.hu/startolj-ra oldalonés a FIX 3% Startolj rá applikációban

Bor a pohárba, dal és vidámság az arcokra

Négy ország énekegyüttese, több zenekar és néptánccsoport is fellép a Pécsen és a Villányi borvidéken szeptember 19. és 21. között megrendezendő 29. Európai Bordalfesztiválon.

Idén 33 éve (volt négy világfesztivál is), hogy az Európában egyedülálló fesztiválon összegyűlnek szeptember utolsó hétvégéjén Európa legjobb bordalénekesei, így a nemes nedűt dicsérő dallamoktól lesz hangos Pécs és a Villányi borvidék. Eddig 32 országból több mint 4000 énekes hozta el nemzetének bordalait szűkebb régiónkba. A rendezvényt színesíti a fiatal korosztályt megszólító III. Bordalnok Énekverseny, mely eddig példa nélküli és roppant sikeres Magyarországon.

A XXIX. Európai Bordalfesztivál keretében a házigazda Bartók Béla Férfikar mellett fellép a Coro S’Ena Frisca Olaszországból, a Musica Aurea Vegyeskar Felvidékről, a Padragi Bányász Férfikórus Magyarországról, a Tirnavia – Vegyeskar Szlovákiából, a Simply English együttes angol színekben, a Pécsi Szimfonietta, a Zengő Együttes, a Misina Néptáncegyüttes, a Somogy Zenekar és a Pécsi Ércbányász Koncertfúvószenekar. A fesztivál sztárvendégei Kovács István basszus és Bognár Szabolcs bariton.

A háromnapos fesztivál első napján, szeptember 19­ én a Villányi borvidék fogadja a fellépőket. Megnyitó 16.30 ­tól a Jammertal Pince Lovagtermében. 17.15­től felvonulás a villányi pincesoron a fesztivál együtteseivel, akik ezt követően pincekon­

Villányban és Pécsen is látványosság a részt vevő kórusok tagjainak felvonulása

certeket tartanak 17.30 ­tól egymást követve 20 perces blokkokban a villányi pincékben. Szombaton nagyszabású gálakoncerten hallhatja a pécsi közönség a részt vevő együtteseket, amelynek helyszíne a Kodály Központ lesz. A koncert első felében a fesztivál fellépői szórakoztatják bordalokkal a közönséget, valamint az III. Bordalnok Énekverseny győztesei, majd a koncert második felében a Bartók Béla Férfikar önálló produkciója, valamint a Pécsi Szimfonietta kíséretében Kovács István következik, melyet az egyesített férfikarok és a zenekar közös műsora zár. Fellép Kovács István basszus, a Pécsi Szimfoniettát vezényli Erdélyi Dániel karmester és dr. Lakner Tamás karnagy, a fesztivál mű­

PROGRAMAJÁNLÓ

vészeti vezetője. A gálakoncertet megelőzően a XIV. Villányi Prémium Bormustra színesíti a nagyszabású rendezvény programját. A Kodály Központ aulájában idén 10 villányi pincészet prezentálja legkiválóbb borait: Bock Pince, Gere Attila Pincészete, Gere Tamás & Zsolt Pincészete, Jackfall Bormanufaktúra, Koch Borászat, Mokos Pincészet, Sauska, Teleki, Vylyan Pincészet, Villányi REDy közösségi stand.

A rendezvényen a Villányi borvidék prémiummárkája, a Villányi Franc mellett a könynyed, gyümölcsös közösségi bisztróbor, a Villányi REDy is bemutatkozik. A „tiszta hangú Villányiak” jótékonysági borbemutatójukkal támogatják a bordalfesztiválok fenntarthatóságát,

illetve segítik elő a bordalok és a legjobb borok között meglévő harmónia magas szintű átélését.

A fesztivál zárónapjának délelőttjén a Villány–Siklósi Borút településein adnak koncerteket a résztvevők, majd délután a pécsi Széchenyi téren a Pécsi Napok zárónapjába bekapcsolódva a bor és dal ünnepén, szüreti felvonulással, borkóstolással és a „Népek bordalai és táncai” rendezvénnyel zárják a különleges programsorozatot.

PROGRAM: XXIX. EURÓPAI BORDALFESZTIVÁL

https://winesongfestival.hu/ kovetkezofesztival 1. nap – szeptember 19. (péntek) 10.00 – III. Bordalnok Énekverseny döntője a Pécsi Tudományegyetem Zeneművészeti Intézeté ­

nek Liszt­termében – nyilvános (7630 Pécs, Zsolnay Vilmos u. 16.). https://www.facebook.com/ events/1119470476779876/ Az Európai Bordalfesztivál különleges programjaként a látogatók idén is részt vehetnek a hangulatos Bordal Pincetúrán, ahol a bor és a dal egyedülálló harmóniája kel életre. A pincejárás során a közönség nemcsak a régió kiváló borait kóstolhatja meg, hanem élőben hallhatja a hagyományos bordalokat is autentikus környezetben. https:// borut.villanyiborvidek.hu/programok/bordal­ pincetura ­2025/ 16.30–17.00 Megnyitó és nemzetközi bordalok mustrája a villányi Jammertal Borbirtok Lovagtermében (7773 Villány, Baross Gábor u. 106.). 17.15 – Felvonulás a Villányi Pincesoron, pincekoncertek és nyitott pincekoncertek a villányi pincesoron. 17.30–17.50 – Musica Aurea Kórus: Blum Pince (7773 Villány, Baross Gábor u. 103.). 17.50–18.10 – Coro S’Ena Frisca: Günzer Tamás Pince ­Borozó (7773 Villány, Baross Gábor u. 79.). 18.00–18.30 – Simply English: Jackfall Bormanufaktúra. 18.10–18.30 – Padragi Bányász Férfikórus: Gere Tamás & Zsolt Pincészete (7773 Villány, Diófás u. 1.). 18.30–18.50 – Zengő együttes: Mandula Étterem és Bor­Bár (7773 Villány, Diófás u. 4­12.). 18.40–19.00 – Tirnavia Vegyeskar: Bock Pince. 19.00–19.40 –Bartók Béla Férfikar, Bordalnok Énekverseny résztvevői: Bock Pince (7773 Villány, Batthyány Lajos. u. 15.). Sztárvendég: Kovács István basszus – Magyar Állami Operaház művésze.

szeptember 12., péntek

Melinda Park: SzabadTér –Minden hang számít. Mutasd meg a tehetséged egy laza, piknikezős hangulatú esten. Várunk minden előadót – legyen szó zenéről, költészetről, táncról vagy bármilyen színpadi produkcióról-, aki szívesen fellépne egy barátságos, nyitott közönség előtt a természetben (18.00).

szeptember 13., szombat

Pécs (Apáczai Kollégium mögötti terület és Csontváry sétány): VIII. Apáczai családi nap és X. Játékmotoros találkozó. Programokból: Pécsi Ércbányász Koncertfúvós Zenekar, bemutatkozik az Apáczai Művelődési Iskola, Hangoló Zenés Gyerekszínház, Versendi Kovács József és Zenekara, Szenior örömtánc Máriával,

PSN Break Szakosztály, Ringató László Virággal, Pécsi Rózsa Egyesület, Baranya Bokréta Népdalkör, Dél-Dunántúli Motoros Egyesület bevonulása, Eurodance Táncszínház, Fonti Five, Pécsi Fordan Táncklub, Játékmotor és Futóbicikli Szépségverseny, Pécsi Nyitott Színházi Műhely, Habparty, TáncosNők, TwoCross koncert (10.00).

szeptember 14., vasárnap

Pécs (Tettye tér): Aprók Tánca Laposa Julcsiékkal. Családi táncház a 2-10 év közötti korosztálynak. Megtáncoltatják a legkisebbeket, de a felnőttek is táncra perdülhetnek (10.30).

szeptember 15., hétfő

Kodály Központ (Breuer Marcell sétány 4.): Koncz Zsuzsa koncert. Megszólalnak a közelmúlt nagy sikerű albumai, lesznek versek és hallhatunk dalo-

kat az eredeti jelbeszéd albumról is (19.00).

szeptember 16., kedd

Malomvölgyi tó (Pécs felőli parkoló): Babás séta az Anyák egészségéért. Semmire sincs időd pici baba mellett – főleg nem magadra? A saját egészséged már rajta sincs a teendőid listáján? Akkor ez a lehetőség pont neked szól (9.00).

szeptember 17., szerda

Széchenyi tér: Pécsi Napok 2025. Mai program: ICDIP – International Cultural Day in Pécs (18.00), Sena Dagadub feat. Lamine Siskora: A hazai könynyűzenei világ megkerülhetetlen ghánai-magyar énekesnője, Sena Dagadu formációja ezúttal Lamine Siskora szenegáli művésszel kiegészülve lép fel (21.00).

HIRDETÉS

Ebben az időben fontos egészségünk védelme

Az egyre hűvösebb időjárás és a szezonális vírusok miatt ősszel rendszerint nő a megbetegedések száma, amelyek ellen érdemes az immunrendszert a lehető legjobban felkészíteni.

A nagyobb hőingadozás, a nyirkosabbá váló időjárás, a gyakran arcunkban csapó viharos szél erősen próbára teheti a szervezetünket. A kezünk kivörösödik, egymást követhetik a meg- és felfázások, ráadásul a szezonális vírusok is fokozott támadásba kezdenek. Immunrendszerünk erősítése ilyenkor elengedhetetlenül fontos, azonban nem mindegy, hogy ehhez milyen vitaminokból mennyit és milyen formában fogyasztunk.

A C-vitamin (más néven: aszkorbinsav) az egészség megőrzése szempontjából kulcsfontosságú. Segít legyőzni a kórokozókat, növelni az ellenálló képességet, csökkenti a gyógyulási időt, ráadásul – mivel részt vesz a kollagénképzésben – megelőzi a hideg, szeles idő okozta bőrkirepedéseket is. Hiányában meg-

nő a fertőzésekkel szembeni fogékonyság, valamint a gyulladások – így például a fül-, orrnyálkahártya-, arcüreg- és torokgyulladás – kialakulásának a kockázata.

Akárcsak a C-, az E-vitamin is erős antioxidánsnak számít, ezért szintén jelentős feladatot tölt be az őszi fertőzések ellen való küzdelemben. Míg a C-vitaminhoz könnyen hozzájuthatunk friss zöldségek, gyümölcsök és gyógynövények fogyasztásával – megtalálható a citrusfélék mellett például a paprikában, kelkáposztában, spenótban, csipkebogyóban vagy a petrezselyem zöldjében –, addig az E-vitaminból elsősorban növényi olajokból, olajos magvakból vagy leveles zöldségekből juttathatunk a szervezetünkbe.

A z A- és a B-vitaminok központi szerepet játszanak a hámsejtek megújulásában, ezért segítenek mielőbb regenerálódni a hidegben megsérült bőrsejteknek. Míg az A-vitamin a többi között részt vesz a szezonális fertőzések elleni küz-

delemben is, addig a B-vitaminok hozzájárulnak a méregtelenítéshez, valamint az idegrendszer és az emésztés egészségének működéséhez. A-vitamint a szervezetünk is képes előállítani, de ehhez az elővitaminját, a béta-karotint kell bevinnünk.

A béta-karotin természetes módon megtalálható például a sárgarépában, a sütőtökben, vala-

mint kiváló A-vitamin-források az állati belsőségek, a tejtermékek és a tojás is.

A B-vitaminokról érdemes tudni, hogy közösen fejtik ki hatásukat, ezért jellemzően nem önmagukban, hanem együtt fordulnak elő bizonyos élelmiszerekben, és jellemzően a táplálékkiegészítőkben is. Természetes módon megtalálhatók

például a vörös lencsében, babban, gesztenyében, céklában, csirkemájban, lazacban és a tojásban, de természetesen patikában kapható, komplex-vitaminkészítmények formájában is elérhetők.

A zsírban oldódó D3-vitamin (kolekalciferol) elsősorban a csontok és az izmok megfelelő működése szempontjából nélkülözhetetlen a szervezet számára. Azért fontos az őszi vitaminszükséglet kapcsán kiemelni, mivel természetes úton a napfény hatására képződik az emberi bőrben. Ősszel, amikor a napsütéses órák száma rohamosan csökkenésnek indul, egyre kisebb mennyiség jut belőle a szervezetnek. D-vitaminra azonban még a legborongósabb időben is nagy szükség van, ráadásul csupán táplálkozás útján nehéz pótolni. Bár a zsíros halak – elsősorban a májuk – és a tojássárgája viszonylag nagyobb mennyiségben tartalmazzák, a magyar lakosság mintegy fele D-vitamin-hiánynyal küzd.

Ha őszi befőzés, akkor csak a szilvalekvár

A különféle piros bogyós gyümölcsök és a barackok után a szilva a legnépszerűbb gyümölcsünk. Eltehetjük befőttként vagy savanyítva, de a legnépszerűbb és legendásan finom elkészítési módja mind közül a szilvalekvár. Mi mindent érdemes tudni róla?

A szilvalekvár készítésének többféle módszere ismert. Csinálhatjuk a többi lekvárhoz hasonlatosan, vagyis cukorral felfőzve, de kombinálhatjuk a sütést és a főzést, illetve visszatérhetünk a hagyományos és sokkal egészségesebb megoldáshoz is, azaz készíthetjük a lekvárt sütőben sütve.

A főzős technikánál a kimagozott szilvával többféle módon is bánhatunk. A lekvárfőzésnél bevett módszer a magozott gyümölcsöt cukorral meghintve néhány órát állni hagyni, majd utána megfőzni, de ha g yorsabban szeretnénk elkészíteni a lekvárt, akkor a friss, magozott gyümölcsöt azonnal felforraljuk, cukorral vagy befőzőcukorral meghintve újraforraljuk, és húsz perc főzést követően üvegekbe töltjük.

A f riss lekvárt rejtő üvegeket celofánnal és fémtetővel fedjük, s vagy nagyanyáink módszereit követve száraz dunsztban tartjuk legalább 24 órán keresztül, vagy – engedve a modernkor időspóroló technikáinak – fejjel

lefelé fordítjuk 5-6 percre, sőt amennyiben tisztességgel lezártuk az üvegeket, a lekvárokat hagyhatjuk ebben a pozícióban teljesen kihűlni. A sütve-főzve készített lekvár esetében a szilva puhulása a sütőben történik. A leveses g yümölcsöt tepsibe tesszük, majd 200 fokon legalább egy órát sütjük. Az így kapott félkész lekvárt lábasba öntjük, ha szeretnénk, fűszerezzük, majd cukorral összefőzzük. Ebből a fajta lekvárból nagyon finom chutney készíthető. A sütésnek köszönhetően a gyümölcshús nem roncsolódik össze teljesen, és ha a fűszereket már a sütéskor a szilvához adjuk, az ízhatás is sokkal intenzívebb lesz. A sütőben sült lekvárhoz a legtöbb esetben semmilyen adalék nem szükségeltetik, csak szilvára, tepsire, türelemre és a villany- vagy gázszámla előzetes kalkulációjára van szükség. A csak sütéssel készített lekvár esetében a sütőt 160 fokra melegítsük fel, és vagy tepsiben, vagy jobb esetben egy igen mély lábasban sütjük a szilvát, ritkán átkeverve. A tepsivel szemben a lábas előnye a magas fal, ami megvédi a sütőteret a teljes elkoszolódástól. Nagyanyáink hatalmas üstökben főzték a szilvalekvárt szabad tűzön, nem adtak hozzá cukrot, sőt semmi mást sem, csak keverték, keverték és keverték, sok-sok órán keresztül, mígnem sűrű, fekete ragacscsá, kocsikenőcsnek is nevezett masszává főtt össze a gyümölcs. Ez tartósítószer nélkül is eláll, ízében érezhető a szabad tűz füstje, egyszerűen mennyei, de ezért az ízért 6-8 órát a tűz mellett kell állni. Ha sok lelkes lekvárbolond összejön, érdemes kipróbálni, akár jó móka is lehet a szabad tűzi szilvalekvárfőzése.

A szilvalekvár legkedvesebb fűszere a fahéj. Ezenkívül jól illik hozzá a rum, a vanília és a kardamom is. Ha szeretjük az extrém kombinációkat, akkor kerülhet a lekvárba pirított mandula, dió vagy egy kis mák is. A fűszerezéssel, házasítással óvatosan bánjuk, mindig gondoljuk végig, hogy ezeknek a fűszeres lekvároknak meglesz-e a helyük a konyhai repertoárunkban, s ha igen, mekkora

mennyiség fogy el belőlük. Az ízek kikísérletezéséhez érdemes kisebb mennyiségű szilvával tesztfőzéseket végezni. Egy lekvárból többféle ízt is kicsalhatunk, ha a lekvárt a főzés végével szétosztjuk, és külön-külön hangoljuk. A lekvárba kerülhet egy kevés citrom is, hiszen ízében ez is harmonizál a szilvával, de nem csak emiatt szokás lekvárokba tenni, hanem azért, mert a citromsavnak köszönhetően a lekvár megőrzi eredeti színét. A kész szilvalekvárral már nincs is más dolgunk, mint felhasználni. A szilvalekvár – állagától függően – felhasználása igen széleskörű. Ízesíthetünk vele különféle őszre hangolt gyümölcsleveseket, kínálhatjuk vadhúsok, marha-, sertés- és szárnyashús mellé. Ha jó kemény a lekvár, akkor felhasználhatjuk szilvás gombóc vagy bukta töltésére is. A sűrű szilvalekvár nagyszerűen felhasználható derelye és flódni készítéséhez is.

A sűrűbb lekvárokat bármilyen kelt tésztába belecsomagolhatjuk. Készíthetünk töltött kuglófot, vagy kipróbálhatjuk a tepertős pogácsa alapokon nyugvó szilvás papucsot is, de az omlós tésztákhoz, linzerekhez, hókiflikhez is nélkülözhetetlen egy jóféle tartalmas szilvalekvár.

A vitaminpótlás minden korosztály számára fontos
A finom szilvalekvár egészséges és tartalmas csemege

A poncsó ismét kellék lehet az őszi divatban

Idén ősszel újra visszatér egy ikonikus darab, amit régen imádtunk, most azonban modernebb stílusban hódítja meg a kifutókat és az utcákat.

A divatciklusok természetes része, hogy bizonyos darabok, kiegészítők időről időre újból felbukkannak, hogy egy kicsit más köntösbe bújtatva ismét átvegyék a főszerepet. Az egyik legnagyobb visszatérő pedig nem más, mint egy régi kedvenc, ami biztosan ezrek szívébe lopja majd be magát. De nem is kerülgetjük tovább a forró kását, nem másról van szó, mint a poncsóról, ami a 2025-ös őszi divat terén egyértelműen hódítani fog. A poncsók elképesztően sokoldalúak. Egyrészről rettentően praktikusak a kora őszi időjáráshoz, amikor még nincs szükségünk nagykabátra, de a hőmérő higanyszála már lejjebb kúszik. Továbbá laza szabásuknak köszönhetően elképesztően kényelmesek, emellett pedig köny-

Borítékolható, hogy az őszi időszakban sok nő viseli majd a sokoldalú ruhadarabot

nyen variálhatóak, akár elegánsabb, akár hétköznapi megjelenésre vágysz, számos ruhadarabbal kombinálhatod őket.

APRÓHIRDETÉSEK

A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal.

ÁLLÁST KÍNÁL

A szülészeti klinikák mellett működő magánrendelő természetgyógyászt keres!

Jelentkezés: mvh@elementsmedical.hu Elements Medical Kft.

*1589846*

GYŐR-MOSON-SOPRON vármegyei munkavégzésre betanított dolgozókat keresünk, jó kereseti lehetőséggel. Ingyenes szállással. Jó Meló Kft. Tel.: 06-30/514-5093.

*1590352*

Nehézgépkezelőt/markológépkezelőt keresünk, közműépítésben jártas jelentkezőket várunk. Hosszú távú folyamatos munkát, versenyképes fizetést kínálunk. Munkaterület elsősorban Dél-Dunántúl. Jelentkezés : PanTáv Kft. 72/516-666.

*1589674*

Orfűn a Rácz Tanyára keresünk bentlakással, teljes ellátással segédmunkás, udvaros és egyéb feladatokra jó fizikummal rendelkező férfi munkaerőt. Tel.: 30/979-5433, Rácz Tanya Kft.

*1586353*

SZOLGÁLTATÁS

ÁCS-, tetőfedő, bádogosmunkák, ereszcsatorna-cserék, régi palatető felújítása, nyaralók készítése, felújítása. Fakivágás. Cserepeslemez-akció 10% kedvezmény szeptember 1–30-ig. +36-30/164-0793

*1587890*

Ácsmunka, komplett tetőkészítés, tetőjavítás, bádogosmunka, Lindab-lemezelés, ereszcsatornázás, széldeszkázás, tetőszigetelés, beázásjavítás, kúpkikenés. Kedvezmény 30% 2025. 09. 30-ig. 06-30/550-0768

*1589404*

ÁCSMUNKA, S. O. S. tetőjavítás, tetőkészítés, cserepeslemezelés, bádogosmunka, széldeszkázás, ereszcsatornázás, lapostető-szigetelés anyagbeszerzéssel! Kedvezmény 38% 2025. 09. 30-ig. 06-30/7495485

*1589423*

Ácsmunka, tetőfedés, cserepeslemezelés, trapézlemezelés, tetőjavítás, cserépfedés, ereszcsatornázás, lapostető-szigetelés, S. O. S. egyéb javítások! Kedvezmény 30% 2025. 09. 30-ig. 0620/977-2731

*1589379*

INGATLANÉRTÉKESÍTÉS 30 nap alatt. 06-70/672-1026

*1589698*

Jóslás, rontáslevétel, kötések és oldások. Pécs, Jókai tér 2., 1. emelet. Zsóka: 20/287-0135.

*1589543*

KEDVEZMÉNY 15% december 31-ig. Tetőfedő, ács: viharkárok, beázások megszüntetését és új tető készítését vállalom Pécs és környékén. Jámbor István: +36-30/919-4694.

*1587492*

S. O. S. tetőjavítás, beázásmegszüntetés! Teljes körű tetőfelújítás cseréppel és cserepeslemezzel, ács- és bádogosmunkák. Anyagot biztosítok. Teljes tetőfelújításra 15% kedvezmény szeptember 30-ig. +3670/728-1071

*1587496*

Az idei esztendőben, vagyis 2025-ben a poncsókra a merész megújulás a jellemző, azaz a különleges minták és a feltű-

Tetőfedést, kisebb javításokat, bádogozást, ereszcsatornázást, széldeszkázást, teraszkészítést, lapostető-szigetelést, kúpcserépkikenést, Lindab-lemezelést, S. O. S. munkákat vállalok. 30% engedmény szeptember 30-ig. 06-30/124-5181

*1589695* Vénusz társközvetítő, 50% kedvezmény a regisztrációs díjra 09. 15-ig. Pécs, Jókai tér 2., 1. em. 06-20/287-0135

*1589545*

OKTATÁST VÁLLAL

Dajka-, pedagógiai asszisztensi, gyógypedagógiai asszisztensi képzés indul https://www.szffelnottkepzo.hu 0630/085-4012

*1586577*

ÁLLAT

Pomerániai/törpespicc, Maltipoo kutyusok eladók, képet vagy videót tudok küldeni. Érd.: +36-70/677-0922, József.

*1586882*

LAKÁSELADÁS

Osztrák határ mellett, Mosonmagyaróvár főutcáján, kiemelt, szép, parkosított helyen polgári lakás mélyen ár alatt eladó. Akadálymentes, akár üzletnek is tökéletes helyen van. 65 + 10 m². 39 M Ft. NINCS alkudozás! 06-70/206-1444 (E)

*1585186*

ELTARTÁS, GONDOZÁS

Idősgondozást, eltartást vállalok szeretetteljes segítséggel, ott lakással is. 06-30/564-4351

*1587487*

JÁRMŰ

Autóbontó autókat átvesz bontásra, szállítás díjmentes. 30/377-7851 Mohu- szerződött partner.

*1372246*

Készpénzért autóját, teherautóját megvásároljuk. Házhoz megyünk. Teljes körű ügyintézés! +36-70/669-7777

*1587481*

tóság is nagyon fontos szempont, ugyanis egyre több divatcég kínál környezetbarát anyagokból készült darabokat is.

A poncsók idén főként luxushatást keltő anyagokban térnek vissza, mint például a kasmír, amire jellemző lesz a szabások természetes esése, ami kifinomult, elegáns, de egyben modern megjelenést fog kölcsönözni a megjelenésednek.

A divattervezők eltávolodtak a tradicionális, egyszerű szabásvonalaktól, melyek helyét az egyedi formák vették át. A minimalizmus pedig már a múlté, idén leginkább a színes kombinációk és az élénk geometriai minták fognak hódítani, mexikói, dél-amerikai vagy etno stílusú motívumokkal.

nő textúrák. A tervezők főként aszimmetrikus szabásvonalakkal és kevert anyagokkal kísérleteznek. Emellett a fenntartha-

A környezettudatosság is egyre jobban előtérbe kerül, melynek köszönhetően például az újrahasznosított poliészter alapú darabok is felkerülnek majd a boltok polcaira.

HIRDETÉS *1590190*

Mohuvalszerződött legálisAUTÓBONTÓ MEGKEZDTE

Régi motorkerékpárokat vásárolok: Simsont, Jawát stb. 06-30/910-5236 *1588859* *1589822*

CserkútII rakodónál. Átvételtelefononelőre egyeztetettidőpontban történik. Telefon:30/9970-265 E-mail: keletbonto@gmail.com

Grátisz

Szőnyegtisztítás akár háztól házig! Vállaljuk nagy teljesítményű porológéppel darabszőnyegének portalanítását, atkamentesítését és szakszerű tisztítását. MOSODAI PLUSZSZOLGÁLTATÁS! 06-20/969-3933 HIRDETÉS

a Baranya megyei hírportál

Hírek percről percre www.

Kiadó: Mediaworks Hungary Zrt. Székhely: 1082 Budapest, Üllői út 48. Felelős kiadó: KÁLMÁN ERIKA , elnök-vezérigazgató

Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT

Szerkesztőség: 7621 Pécs, Kisfaludy S. u. 6.

E-mail: kapcsolat@bama.hu

Hirdetésfelvétel: www.hirdessemeg.hu, hirdetes@mediaworks.hu, +36 80 44 22 33 ISSN 2062-8293

Az őszi hónapokban kiemelten fontos, hogy tisztán tartsuk autónkat, és azon belül is főleg a szélvédőt. Sokan parkolnak az utcán vagy szabadtéren, ahol bizony gyorsan belephetik a fákról hulló levelek az autót. Mindemellett az ősz velejárója a több csapadék és a sár is. A vizes, nyirkos levelek pedig nem fognak maguktól lepotyogni a kocsinkról, így mindenképp el kell távolítani őket, hogy ne akadályozhassák a tökéletes kilátást. A szélvédő tisztán tartása nemcsak a megfelelő kilátást biztosítja, de az ablaktörlő lapátok élettartamát is meghosszabbítja. Az ősz vége felé, még a téli mínuszokat megelőzően érdemes egy nagyobb mosásra is elvinni a kocsit, mert ilyenkor hamarabb észrevesszük a kisebb-nagyobb karosszériasérüléseket. Ezeket pedig, mondanunk sem kell, hogy orvosolni kell a tél beállta előtt, hogy ne indulhasson be a korrózió folyamata.

Nyáron nem használjuk anynyit az ablaktörlő lapátokat, de ősszel garantáltan többet fogjuk. Küldetésük, hogy vezetés közben biztosítsák a tökéletes kilátást. Ezek a lapátok általában nem nagyon bírnak 1-2 évnél többet.

Minden őszi szezon előtt érdemes tehát megvizsgálni a lapátgumik rugalmasságát. A kopott vagy megrepedezett gumipengék nem végeznek tisztességes munkát csapadékos időben, és csíkot hagynak a törlés után. Ha az ablaktörlőd már csíkosan tud csak törölni, mindenképp cseréld le!

A modern kocsik már általában jelzik valamilyen formában, hogy ha kiég egy izzó. Persze a magyar autóállomány átlagkora elég magas, így még sok olyan

VARGA TIBOR

 autókozmetika

 fényezés

 teljes körű karosszériajavítás

 ingyenes alvázmosás után teljes körű üregés alvázvédelem

 csereautót biztosítunk a javítás alatt

modell gurul az utakon, amelynek nincs ilyen funkciója. Őszszel értelemszerűen egyre hamarabb sötétedik, így mindenképp meg kell vizsgálni a szezon beköszöntével a kocsi fényforrásait. Járkáld körbe a kocsidat, vizsgáld meg mindegyik világítótest működését: a fényszórókkal kezdve a hátsó és féklámpákon át a vészvillogóig – mindent. A  kiégett izzókat mindenképp cseréld le, vagy ha egyedül nem tudod elvégezni a műveletet, ak-

kor vidd szervizbe az autót. Javasoljuk, hogy mindig tarts a kocsiban egy pótizzókészletet, hiszen bármikor szükség lehet rá. Fényszóró nélkül elég nehézkes bárhonnan is hazajutni sötétben… Már nyáron is érezted, hogy döcögősen indul a kocsi? Akkor bizony fel kell készülnöd az akkumulátorcserére, mivel ha már nyáron is gond volt vele, ősszel, a hidegebb reggeleken biztos, hogy teljesen odalesz az alkatrész. Nézd meg, hogy megfelelő-

en van-e rögzítve az aksi, illetve, hogy vannak-e szennyeződések, lerakódások a sarukon. Kellően meg vannak szorítva? Mindezek mellett az akkumulátor feszültségére is figyelned kell. Egy feltöltött, jól működő aksi feszültsége 12,6 V és 12,8 V között tekinthető normálisnak. 12,4 V alatt már vagy lemerül, vagy meghibásodik. Általánosságban azt mondhatjuk, hogy egy akkumulátor élettartama kb. 4-5 év. Így, ha tudod, hogy már túl van ezen a koron az alkatrész, még fontosabb megvizsgálni.

A fékek átvizsgálása kihagyhatatlan művelet az őszi felkészülésnél. A korai sötétedés, a csapadékos, csúszós utak és a ködszitálás mind-mind hirtelen fékezésre késztethetik a vezetőket. Győződj meg a fékek megfelelő állapotáról, a fékhatás megfelelőségéről! Ha úgy látod, hogy a fékbetétek vagy tárcsák túl kopottak, esetleg sípol fékezéskor a kocsid, akkor cseréltesd le őket egy szervizben. A csapadékos-párás időjárás miatt pedig hamarabb rozsdásodhatnak a tárcsák. Tehát, ha huzamosabb ideig parkolsz egy helyen a kocsiddal, akkor az első pár alkalommal óvatosabban fékezz, hogy lekophasson a rozsda.

259 00 t rtékű 259000Ftértékű elektromos rollert elektromosrollert

22 000 Ft értékű 122000Ftértékű kostévét okostévét 114300Ftértékű lektronikai somagot elektronikaicsomagot

aBronzeLegendKft.jóvoltából amixershop.hufelajánlását aHazolaKft.nyereményét aVas-AngyalKft.ajándékát

114 300 Ft értékű

0 000 t rtékű 50000Ftértékű isgépcsomagot kisgépcsomagot

Az ablaktörlő lapátok állapotának ellenőrzése is fontos a borúsabb őszi időszak előtt

Az egyik legnagyobb kihívás otthon a gyerekszoba lomtalanítása, átrendezése

Mi használható még, min adjunk most túl?

Már megint itt a szeptemberi iskolakezdés, vele együtt a sok új tanszer, tankönyv, mi egyéb, amelynek helyet kell valahol szorítani. Nincs az a tágas gyerekszoba, amelyre ilyenkor ne férne rá egy lomtalanítással egybekötött rendrakás. Hová tegyük a még használható, de megunt tanszereket, kinőtt csecsebecséket?

Ha a környezettudatosság jegyében jártunk el, akkor sikerült megértetnünk a gyerekkel, hogy okafogyott minden évben új iskolatáskát, tolltartót vásárolni, és a félig elhegyezett színes ceruzának is van még becsülete.

A z üresen maradt, de a következő tanévben már biztosan nem használható vonalas füzetet, felesleges gyurmát, alsós matekfelszerelést ne dobjuk a szemetesbe, adjuk tovább ismerős kisgyereknek vagy karitatív szervezeteknek, akik örömmel osztják szét rászoruló csa-

ládok között, csakúgy, mint a jó állapotú iskolatáskát, egyéb tanszereket. Szintén a természetet védve a tankönyvcsomagolásra sem éri meg pénzt, időt vesztegetni! A tavalyról még használható műanyag füzetborító, könyvborító ugyanazt a f unkciót tölti be, mint az újonnan vásárolt.

Egy gyerekszobában a könyvespolcok felhozatala folyamatosan frissül: a kinőtt mesekönyveket elajándékozhatjuk, eladhatjuk az interneten, bevihetjük különböző olvasópontokhoz, de ne dobjuk a kukába!

A  játékoknál kicsit más a helyzet: ha egy ideig nincs szem előtt egy társasjáték, és csak fél év múlva vesszük ismét elő, olyan, mintha új játékot kapott volna a gyerkőc. Ezért sem éri meg eladni az egyébként roppant drága darabokat.

Az iskolában készített gyerekrajzokhoz általában a szülő ragaszkodik jobban, sokan ké -

pesek évekig őrizgetni csemetéjük műalkotásait. Évtizedek múlva kellemes élmény lesz végignézni a mesterműveket, de addig is, rejtsük el mappába fűzve vagy dossziétartóban ott,

ahol nincs útban. Papírgyűjtéskor is leadhatók az iskolában, de kinek van ehhez szíve? Oda inkább vigyük a megunt gyerekmagazinokat, újságokat, régi tankönyveket!

A kinőtt ruháktól is most jött el az ideje megszabadítani a szekrényeket. Ezeket a már említett karitatív szervezetek mindig fogadják, de az ország számos pontján elérhető ruhagyűjtő pontoknál is leadható ömlesztve mindenféle textília, még a cipők is, így a tornacsuka is. Az idősebb hölgyek még tudják, hogyan kell a kinőtt, páratlan, lyukas zoknikból rongyszőnyeget készíteni; ha van ilyen ismerős, bátran adjuk neki az egész családét.

Ha már szőnyeg: a babás szobából az évek alatt kisiskolás-, majd kamaszszoba lesz, sőt, az is elképzelhető, hogy az egyetemi éveket is ugyanabban a szobában tanulja végig a gyerek. Ezért a „kinőtt” szőnyeggel, függönnyel, ágytakaróval, kis pléddel, egyéb textíliával is kezdeni kell valamit. A ruhagyűjtő pontok erre is megoldást nyújtanak, de a jó állapotú darabokat az interneten is értékesíthetjük.

A jó gyerekszoba egyszerre izgalmas és nyugalmat árasztó

Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.
Grátisz_2025-09-12 by szuperinfo - Issuu