klasszikus ónbronzról beszélhetünk. Ugyanakkor a lemezben, mindkét kézfejen és alkaron magasabb, 10% körüli ónarány mérhető, amihez jellemzően 88–89%-os réz-, 1–1,5%-os ólom- (Pb), illetőleg 0,06–0,08%os antimonarány (Sb) tartozik. Ezzel szemben a két felkar és könyökhajlat esetében kissé magasabb réz-, és alacsonyabb ónarány (7–9%) figyelhető meg, miközben az ólomé is magasabb (2–3%). A hónalj, a törzs oldala, a hasi rész és a talapzat is egységesen 88–89%-os réz- és 8%-os ónarányt mutat az ólom 2–3%-os értéke mellett. Az antimon a két felkar és a test esetében is alacsonyabb az alkar és a lemez adataihoz képest, miközben a cink (Zn) is érzékelhetőbbé válik (0,5%). A paróka és az arc esetében szintén a testen mérthez közelebb álló réz-ón arány figyelhető meg: az ónarány 7% körüli, az ólom 1,5–2,5% közötti, miközben a többi összetevő részaránya is a testen mérthez hasonlatos. Mangán (Mn) jelenléte a tárgy legtöbb pontján kismértékben mutatható ki. Vasat (Fe), nikkelt (Ni) és titánt (Ti) nagyjából azonos mértékben (0,1–0,2%) tartalmazott minden mintavételi pont. Króm (Cr), bizmut (Bi) és kobalt (Co) legfeljebb csekély mértékben mutatható ki, ellenben egy nagyon kevés arzén (As) mindenhol megtalálható volt. A kariatida testének anyagösszetétele tehát egyértelműen elkülöníthető a tükörlemezétől, habár az eltérés nem nagy jelentőségű, nem beszélhetünk egészen más típusú bronzról. A lemez és a fogantyú eltérő összetétele az ókori egyiptomi tükrök esetében egyébként teljesen általános jelenség a lemez fogantyúba szegecselésének technikája miatt.10 A budapesti tükör lemeze azonban jelen formájában alkalmatlan lenne a fogantyúba illesztéshez, továbbá érzékelhető eltérés a felkar és az alkar vonatkozásában is: a felkar anyaga erős közelítéssel a testét követi, miközben az alkaré és a tenyereké közelebb áll a lemez anyagához. táblázat: Röntgenfluoreszcens spektrometriával végzett anyagvizsgálati eredmények (tömegszázalék,