SZENTENDREI TEATRUM Sajtófogadás 1967-68-ban merült fel az ötlet, hogy a szentendrei főtéren előadásokat kellene tartani. Akkoriban még igen centralizált volt a kultúra-irányítás, ezért bizonyos állami vagy pártszerű összeköttetések nélkül egy új színházi intézmény létrehozása szinte elképzelhetetlen volt. Nekem nem is voltak ilyen kapcsolataim, mégis nekivágtam, amolyan " k i s c s e r k é s z " módra. Ez volt az én életelemem. Talpaltam, kértem, kunyeráltam, hitegettem, elképesztően széles körben találtam szimpatizánsokra, később támogatókra. Hihetetlenül sokan igyekeztek az ügy segítségére lenni, nemcsak színházi, de a legszélesebb társadalmi körökben is. Természetesen volt egy " k ö z é l e t i s a n s z " is, - az említettek ellenére: valamelyes szabadságot kaptak akkor a
megyei
és
valamennyit
a
városi
tanácsok,
az
akkor
kezdődő
d e c e n t r a l i z á l á s érdekében. Így másfél évi lankadatlan fáradozás után - szinte " i l l e g á l i s a n " - megtartottuk az első nyolc előadást. Még azon a nyáron, a valóban kirobbanó hatás következményeképpen két pótelőadást kellett tartanunk. Vezető ambícióm mindenképpen az volt, hogy ezen a magyar barokk téren magyar színházat kell teremteni - felfedezni vagy újraalkotni régi magyar előadásokat, műveket. Így Békés István édesapám nagyszerű kutató és adaptáló munkájának a segítségével is megszületett a bemutatkozó programja: az azóta emlékezetessé lett: COMICO-TRAGOEDIA és a még elhíresültebb PIKKÓ HERTZEG és JUTKA PERZSI. Alapvető szándék volt, hogy népi színház, demokratikus színház, " b r e t t l i " színház legyünk, ahol az előadás és a szereplők, a nézőkkel erős, együtt érző kapcsolatot tudnak teremteni. Eszmém volt, hogy szabadtéri játékhoz nagyon erős kisugárzású jelentős vezető művészeket nyerjünk meg, ugyanakkor számtalan tehetséges, még ismeretlen fiatal művésznek adjunk lehetőséget. Létfontosságú volt, hogy az akkor uralomra szert tett technikai hangosítást ne alkalmazzuk, mert az élő emberi hangnál, beszédnél nincs fontosabb kapocs a közönség lelkével.
Idézem az első előadások létrehozóinak nevét: Zenei vezető: az akkor még pályakezdőnek
számító
Oberfrank
Géza
karmester,
ma
az
Operaház
főzeneigazgatója. Főszereplők: Sztankay István, Szabó Gyula, Mádi-Szabó Gábor, Konrád Antal, Psota Irén, Básti Lajos. Szász Endre, aki a Comico Tragoedia jelmezeit álmodta meg, a díszlettervező Forray Gábor volt, az Operaház későbbi vezető tervezője. Munkatársam Zsámbéki Gábor, jelenleg a Katona József Színház európai hírrel rendelkező igazgatója... Epizodisták és "statiszták" - többek között: Cserhalmi György, Maros Gábor, Hámori Ildikó, Székhelyi József, Szacsvay László, Valló Péter, Asher Tamás, később Hegedűs D. Géza és még számtalan főiskolai ifjú hallgató, elsősorban saját osztályom akkori tagjai....... Első négy éves szentendrei periódusomban bemutattuk még a "SZÜZESSÉG ACZÉL TÜKÖRÉT", Paisiello: "BOTCSINÁLTA BÖLCSEKET", és aztán ingyen a KOMÉDIÁS JÁTÉKOKAT. Felelevenítve a régi "KÉPMUTOGATÁST" - "NÉMA ÁBRÁZOLAT"-okat, VÁSÁRI KIKIÁLTÓ MÓKÁKAT és nem utolsó sorban újra népszerűsítettük KEMÉNY HENRIK bábszínházát. A SZENTENDREI TEATRUM megszületése és előadásai évekig a legsikeresebb színházi esemény volt. Hatására sorra születtek új, helyi szabadtéri színpadok, divatba jött az itt látott térszínház, szekér-színház, utcaszínház.... Négy év múlva új szellemű és szerkezetű kísérletezések történtek. A Teatrum karaktere megváltozott. ’81-ben visszahívtak,
és fergeteges sikerrel játszottuk délutánonként a fenti
Templom téren a "KÖZ-TÁRSASÁGI HUNCUTSÁGOK" című gazdasági és társadalom-politikai pamfletünket. Akkori főiskolásaink többek között: Nemcsák
Károly, Fehér Anna, Balikó Tamás, Sípos András, Szalma Tamás, Szerednyei Béla, Tóth Enikő...valamennyien a Színművészeti Főiskoláról... Híressé lettek itt akkor a szentendrei "csúszó-", " k e n ő - " és " h á l a p é n z e k " , Asszonyi Tamás és több szentendrei képzőművészek alkotása, az " U m b u l d a " című tanító célzatú kuplé, a magyar " B i k k f a n y e l v " terjesztése és okítása, és nem utolsó sorban a k e n ő p é n z e k r ő l szóló, tanító jellegű énekes táncos b l ü e t t . . . Nem ismételték meg... Egy-két év múltán újra gondjai támadtak a Teatrumnak...újra meghívtak... Négy újabb gyönyörű évadot játszottunk végig...az alapító évek örömteli hangulatával, - ezúttal ismét olasz vígoperákkal... De mi az operákkal is, mint régebben, plebejus SZÍNHÁZAT játszottunk. A "SZERELMI BÁJITAL" két évig, a "HAMUPIPŐKE" újabb két évig tartott. A szempontok változatlanok voltak. Kiváló ismert művészek mellett - Gregor József, Zempléni Mária, Sudlik Mária - fiatalok sora kezdte itt karrierjét: Sárkány Kázmér, Wendler Attila, Gerdesits Ferenc, Bátori Éva, Csurja Tamás, Pánczél Éva. A karmester ezeken az előadásokon Selmeczi György volt... Ezután megint újabb koncepció született... A Teatrum a téren, természetes közegéből, - ha lehet így mondani -"fejtetőre" állt. És megszűnt! Ha jól tudom... Most újra visszahívtak. A téren a játéklehetőség úgy tudom, végleg elenyészett, s ezért a Teatrumnak új, állandó helyszínt jelöltek ki. Ezt a szép udvart itt. Így ha meg is szűnt az eredeti helyszínen...az: "ÉLŐ SZÍNHÁZ - ELEVEN VÁROSBAN"... ez
az
új
helyzet,
amit
itt
most
látunk,
szeretetreméltó...remélem, az lesz a közönségnek is... Az eszméink nem változtak.
számomra
ígéretes,
Az idei kínálat Donizetti Don Pasquale című műve. Sokat játszott, agyonjátszott, igen sokszor csak felületes, magamutogatós bohóckodások áldozata. Most én szeretném megmutatni, hogy ez a mű nem kevesebb drámai értékkel bír, mint Moliére vagy Goldoni bármelyik zseniális vígjátéka. Íme itt van ehhez GREGOR József - a világot is már megjárt Don Pasquale, itt van Sárkány Kázmér - a csavaros eszű Malatesta, egy fiatal, szimpatikus énekes Haramza László Pécsről mint Ernesto, az ifjú szerelmes, és a Zeneművészeti Főiskola operaszakának egy jövőre végzős hallgatója: az utóbbi idők egyik legkiemelkedőbb tehetsége: Sinka Krisztina - mint Norina, aki aztán mindenkinek túl jár az eszén. És egy újabb tehetséges Oberfrank...! ez esetben: PÉTER, az Operaház ifjú, itt már ismert karmestere. Az utolsó két évben már nem vállaltam rendezést. Időmet a Színház- és Filmművészeti Főiskolán és a Zeneakadémia operaszakán múlattam. De hetven felé bandukolva ezt a felkérést nem háríthattam el. A SZENTENDREI TEATRUM pályafutásomnak néha pislákoló, de mint látjuk, ki nem hunyt csillaga. Szeretném, ha újra a régi fényben szikrázna. Ezért erre a számomra is fontos bemutatóra meghívtam máig szeretett barátaimat, a Teatrum alapító előadásának szereplőit. Úgy tudom, az alapító, főiskolás osztályom tagjai, akik éppen 25 éve végezték el főiskolai tanulmányaikat, ebből az alkalomból itt gyűlnének össze a premier napján. Remélem, szép esténk lesz és talán sikerül itt, ezen az udvaron a Teatrumnak újra szerencsés, tartós jövőt biztosítani. Én most ezen fáradozok. Köszönöm a figyelmüket. B é k é s A n d r á s ( 1 9 9 6 . június 18).