PUBLICISZTIKA
FEUILLETON
IRODALOM
VISSZHANG
KRITIKA
INTERJÚ
PÁRATLAN
Koltai Tamás
Übü jobban van MŰBÍRÁLAT - SZÍNHÁZ - LVIII. évfolyam, 31. szám, 2014. augusztus 1.
Nagyítás
Kicsinyítés
Nyomtatható
Cikk küldése
Ajánlom
(Alfred Jarry: Übü király, avagy a lengyelek – a Szentendrei Teátrum és az Örkény Színház Szentendrén) Tulajdonképpen ma is lehetne szankcionált iskolai provokáció az Übü király, ha a nagy hatalmú oktatásromboló nemzeti intézmény, becenevén a KLIK engedné a bemutatását. Épp azért nem lehetne az iskolában úgy eljátszani, ahogy kellene, mert a KLIK betiltaná, hiszen Alfred Jarry 1896‑os klasszikusa közvetlenül az iskolai, közvetve az össztársadalmi klikesedés, az értelmetlen drill, az ostoba, gőgös, dülleszkedő zsarnoki hatalom ellen íródott. A tizenöt éves szerző az utóbbit aligha tudatosította, ő csak a szörnyeteg matematika(vagy fizika-) tanárát akarta kifigurázni, fogalma sem volt róla, hogy az utókor majd klasszikust farag belőle, s a mindenkori hatalmi téboly, a primitív, alantas, harácsoló és gyilkoló kapzsiság, illetve a tekintet nélkül mindenkit gátlástalanul legázoló uralkodói terror politikai paraboláját látja benne. Nem volt még kor, amelyet a fésületlen diákcsíny és a nyers Shakespeareparódia szerencsés ötvözete ne talált volna telibe. Mindig más-más érzékenységet sért. Képzeljük el, hogy hatott (volna) a „csak ne látnék mindenütt oroszokat” mondat a hetvenes években, amikor Paál Istvánnak nagy nehezen megengedték, hogy megrendezze. (Az Übü házaspár mint sarló-kalapácsos munkás-paraszt jelkép körbeforgása a Moszfilm-embléma Muhina-szobrának paródiájaként a főpróbáig jutott, a bemutatóra kicenzúrázták.) Úgy emlékszem, Zsámbéki Gábornak a nyolcvanas években rendezői koncepciót kellett (volna) prezentálnia a Katona József Színház bemutatója előtt. Most meg az Örkény Színház szentendrei elő-bemutatóján süvölt ki a mondat, hogy majdnem mindenre dupla adót kell fizetni, kivéve az ezután kivetendő adókat, mert azok háromszorosak lesznek. (Jönnek az önkormányzati választások, remélem, a Heti Válasz kampányszínházszakértője a nézőtéren ült éberen.) Übü tehát köszöni szépen, jól van, egyre jobban. (Kisgimnazistaként két barátommal a szünidőben félig diákmunkán, félig nyaralással töltöttük az időt egy mátrai szanatóriumban, volt ott egy kissé habókos fiatalember, ő köszönt ránk naponta azzal, hogy „Ibi jobban van”, amit a közismert orosz káromkodás helyett használt, és egy „reakciós” politikai jövendölő rigmussal egészítette ki, szó szerint emlékszem rá – egy s más mostanra, legalább képletesen, bevált belőle.) Mácsai Pál, a Jarry-darab szentendrei rendezője nem aktualizál semmit, nem lenne értelme, hiszen az Übü király, vagy a lengyelek nem koherens, jól megcsinált darab – nem is „jó darab” –, amelyet értelmezni lehetne, csak kanavász, laza pamflet, irodalmi krikszkraksz, a tekintélyelvű és vezérszellemű pöffeszkedés szemtelen karikatúrája. Szerkezetileg Shakespeare-paródia (leginkább a Macbethé), tartalmilag nyitott minden képzettársításra, amit csak képesek vagyunk belelátni. Mácsai rendezése leginkább azzal lep meg, hogy formailag is „klasszicizálja” az avantgárd Cookie beállítás
HÍREK
SZABADPOLC
GALÉRIA
klasszikust, kifésüli a gubancait, ráncba szedi azt az ebadta amatörizmust, amelyre a legtöbb előadás utalásszerűen hivatkozott (beleértve Peter Brookot, aki a „folytatását”, A leláncolt Übüt is megrendezte ugyanazzal az egyestés diákos lendülettel). A jelenetek rendesen glédába vannak állítva, megszámozva, Máthé Zsolt akkurátusan bemondja a következő helyszínt, hogy követhessük a fikcionált lengyel–orosz „történelmi cselekményt” az összeesküvéstől a trónbitorlásig, a megtorlástól a hadjáratig, a tündökléstől a bukásig. Az egyetemisták háttércsapata szigorú rendben abszolválja a „tömegjeleneteket”, a díszszemlét, a légideszantot, a lovas felvonulást: a cselekménybe keveredve szerepjátszanak, vagy két oldalt ülve civilként alájátszanak, trappolnak, ujjaikkal galoppoznak, és többszólamú karba fejlődve – zene: Kákonyi Árpád, dalszövegek: Fekete Ádám – profi kórusokat rittyentenek. A mintaszerű fegyelem nem csorbítja a szélsőségeket, csak formát ad a lendületnek, és keretbe szorítja az ötleteket. A kereten belül minden abszurdum lehetséges, a láncfűrészhangon zúgó kézi fűrésztől a kard kontra gépfegyver vívójelenetig, az orosz hómezőre sífutó versenyzőként érkező hírnöktől a közös reterátba bombát trottyantó repülőig, a lengyel–magyar királydinasztia fölvonulásától a Petőfi írta Csatadal lelkesítő szavalásáig. S persze megmaradnak Jékely Zoltán fordításának klasszikus szójárásai, a szahar, a pfinánc kard, a zöld kandeláberemre és az Übü uraség. Ebben a szokásosnál rendezettebb világban az Übü házaspár nem deklasszált lumpen, gusztustalan söpredék vagy egyenesen véglény, mint Zsámbékinál, esetleg par excellence csatornapatkány, mint Paál Istvánnál volt, hanem csak valamivel primitívebb, rikítóbb és ordenárébb az átlagnál. Csuja Imre például a saját hasát viseli, nincs szüksége protézisre, igaz, egyszer „fölvágják”, hogy betekinthessünk a bélcsatornákba, aztán tűzőgéppel újra összeöltik. Csuja Übü papája gondolkodásilag is természetes tohonya, lusta, lassú, retardált és gyáva (a medve elől a nézőtérre menekül), de ha föltárják a lehetőségeit, kap rajtuk, egyszeriben vehemens lesz, és minden brigantizmusra kész, fölhág a rudakkal megemelt, laticel lófejű szék-lovára, porszívó páncélt ölt, kétméteres puhacsövű dárdakarjával cséphadar – a történelmi, katonai és civil ruhák parodisztikus eklektikája Szlávik Juli leleménye –, s mellesleg a maga javára likvidálja a pénzügyi, törvényi és egyéb kereteket, a hozzájuk tartozó személyekkel együtt. Az igazi fölbujtó Kerekes Éva Übü mamája, neki sincs szüksége változtatni filigrán alkatán, külsőségek nélkül, belülről satrafa, gátlástalan és közönséges, mindamellett józanul tervszerű, és viseltes körömcipőjében, sárga harisnyanadrágjában, kivillantott fehér fűzőjében van valami a polgári középosztályt utánzó slampos sznobériából. A népség-katonaságból kiemelkedő, Jarrynál is inkább papírmasé szereplők között kedvtelve komédiázik Nagy Zsolt mint Poszomány kapitány, egy alkalommal mint fogoly a nézőktől kért százassal szabadul meg a csemegebolti bevásárlókocsi láncaitól, és azt is megkérdezi tőlük, hogy szerintük milyen hosszú távú haszna van az adófizető polgár likvidálásának. Ficza István Rozamunda királynéja szakállas nő – Conchita Wurst-paródia –, és ezzel eleget is tett a szerepből kisajtolható maximumnak. Gyabronka József az összes – két – királyt és cárt igen finom humorral, már-már pszeudorealista eszközökkel és nyelvtudással karikírozza. Az egyetemista Jéger Zsombor az elűzött Bugrisláv királyfi, Takács Nóra Diána a markáns Pillér töstér szerepében – amellett mint mozgékony-hatékony csapattag is – teszi a dolgát. Az előadás egyik fő erénye az igényes csapatmunka. Bagossy Levente szertedobált matracokkal megalapozott, ugrani-gurulni-vetődni alkalmassá tett díszletében jól szervezett fizikai és szellemi akrobatika folyik. Az übüség ezúttal nem annyira borzalmas, mint inkább nevetséges, amennyiben kacagni tudunk a hatalmon levők kizsigerelésen és kis piszkafáknak a fülbe dugdosásán alapuló országépítő stratégiáján. A felülemelkedés filozófiája lengi át a „világmindenségre” kiterjesztett történetmesélést, ahogy elűzött hőseink a Balti-tengeren hajóznak Helsingőrt és Balatonfőkajárt érintve. Itthon vagyunk, hol máshol lennénk. Az emblematikus házaspár a végén újra összerakja az első jelenet matracágyát, és kezdődik elölről a bugris fenekedés
a hatalomért, da capo al fine. Übü örök. A velünk élő übüség is.
A szerző további cikkei MINT IDEGENT SZOKÁS
ARMELFUVOLA
LIX. évfolyam, 35. szám, 2015. augusztus 28.
LIX. évfolyam, 29. szám, 2015. július 17.
TÖMEGÁTVITEL LIX. évfolyam, 28. szám, 2015. július 10.
záhnízs
IMPRESSZUM
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
OFFLINE MÉDIA
Élet és Irodalom 2019
ONLINE MÉDIA
KAPCSOLAT