K ultúra
Szí nházi p á r h u z a m o k
AMohácsi testvérek
Próba után találkozunk a Radnóti Szín házban Mohácsi Jánossal és testvérével, Istvánnal. Karikás szemmel üldögél nek, dideregnek a kimerültségtől. - A négyórás próba nagyon kemény. Akkor is, ha végignevetjük. Mintha, mondjuk, négy órán át kosárlabdázna
az ember fejben. Egyfolytában dönteni kell, irányítani másokat, hogy a leg jobb formájukat hozzák - magyarázza Mohácsi János, a szerzőpáros rendező tagja. A készülő előadásról szűkszavúan szólnak. Még a szövegkönyv sincs kész.
A jeleneteket szinte mindig a próbák között írják tovább. - Hogy bírják ezt a színészek? —kér dem. - Jól felfogott érdekből nem osztják meg a véleményüket velünk - mosolyog a rendező. Különös munkamódszerüket persze sokan szeretik. A szakmában gyakran hallani: a színház nem demokratikus intézmény, a színésznek az a dolga, hogy a rendező instrukcióit engedelme sen végrehajtsa. Mohácsiék színházi felfogása viszont alapvetően demokrati kus. A társulatban mindenkit alkotó társnak tekintenek. Ha egy színész úgy érzi, csikorog a mondata, átfogalmaz hatja a szerepét. Saját személyiségére formálhatja a figurát. A kísérletezést, a kreativitást mindenkitől elvárják Mo hácsiék. Legfőképp önmaguktól. István, azaz Isó, a dramaturg öcs rit kán ül be a próbákra. Inkább otthon bí belődik a mondatokkal. Színpadi jelene teket mérnöki pontossággal ír dialógu-
ÍVOLA FELVÉTELE
A Radnóti Színházban október végén mutatják be Mohácsi János és Mohácsi István új közös darabját Nemzetközi sikerre való tekintet címmel. Az előadás egy színházi társulatról szól, amely azt gondolja magáról: ő a legjobb a világon. Bohózat és szomorú játék a magyar kivagyiságról, gőgről. A Mohácsi testvérek tizenöt éve alkotótársak is. És folyton újraírják a darabjaikat. Hétvégén több kategóriában is elnyerték a Színikritikusok Díját. A Mohácsi János rendezte Liliomfi a legjobb szórakoztató, A Dohány utcai seriff pedig a legjobb független színházi produkció lett. Mindkét előadás szintén közös munkájuk. SÁNDOR ZSUZSANNA írása.
168 Óra
29
F orráí
K ultúra
56 06 örült lélek, vert hadak sokba. Precízen kiszámolt összhatás minden karaktere. Előfordult már, hogy állástalan kolléga a szemére vetette: könnyű neki, az ország egyik legjobb rendezője a bátyja, megbújhat a háta mögött. - Aki azt hiszi, hogy ez olyan könynyű, próbáljon egyszer végigcsinálni velünk egy próbaidőszakot - mordul János. A darabokat a bemutató után is átír ják, javítják. Változik a közönség, a közhangulat, a színész is. Az előadás sem maradhat változatlan. A fivérek gyakran interneten, skype-os szink ronkapcsolásban párhuzamosan írják a jeleneteket. Tizenöt éve működnek együtt. De már betársult hozzájuk a harmadik fivér, Mohácsi András szobrász is. A Nemzetiben bemutatott A velencei kalmár díszletét is ő alkotta. Felesége, Remete Krisztina az állandó jelmezter vezőjük. Fogadott családtagnak számít Khell Zsolt díszlettervező és Kovács Márton zeneszerző is. 0 muzsikusai val afféle élő színpadkép az előadások ban. - Egyszer azt mondta Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója: „János, ha rendezni hívlak, az nekünk azt jelenti, öt másik embert is hívnunk kell veled” - nevetnek egymásra a fi vérek. Úgy érzik, igazából mindent a szü leiknek köszönhetnek, akik négy gyere
Liliomfi
30
1G8 Óra
két neveltek fel. (Nővérük Amerikában él.) Édesapjuk mérnök volt, különleges automata szerkentyűk feltalálója. Gyö nyörűen faragott is, bútorokat készített. Édesanyjuk a statisztikai hivatalban dolgozott, s végtelen melegséggel, fi gyelemmel tartotta össze a családot. Ő indította el két fiát a színi pálya felé. János így emlékszik erre:
- Tizenhat éves voltam, amikor édesanyámmal elmentünk a Szentend rei Teátrumba a Tévedések vígjátéká ra. Hazafelé egyfolytában szidtam az előadást. Mire anyám közölte: ha ennyire okos vagy, miért nem próbálsz jobbat rendezni? Akkor először gon doltam arra, hogy akár tényleg rendez hetnék is.