Skip to main content

2011. Szentendrei teátrum műsorfüzet

Page 1

elõszó

Tisztelt Szentendreiek! Kedves Kultúrarajongók! Történelmi fordulóponthoz érkeztünk idén városunk fejlõdésében, melynek egyik velejárója, hogy lépten-nyomon építkezésekkel és munkagépekkel találkozhatunk. A munkálatoknak köszönhetõen a nyár végére átépítésre kerül a szakorvosi rendelõ, új burkolatot kap a Fõ tér, megújul többek között a Tourinform Iroda, a MûvészetMalom, valamint a Dunakorzón is megkezdõdnek az új gát kialakításának elõkészületei. Az építkezések okozta nehézségek ellenére a városlakóknak és az ide érkezõ látogatóknak is lehetõségük lesz a szórakozásra, kikapcsolódásra. A számos megújulás mellett szükségünk van az állandóságra, melyet idén nyáron is a mindannyiunk által hõn szeretett és méltán várt Szentendrei Teátrum és Nyár programjai biztosítanak. A MûvészetMalom átépítése folyamatban van, ezért a Teátrum visszatér a Városháza udvarára, számos, igazán jó szórakozást ígérõ programot kínálva mindenkinek. Itt hangulatos környezetben nézhetik meg többek között Michael Cooney: Nem ér a nevem címû vígjátékát, A gyermekkirály címû történelmi játék õsbemutatóját és a Magyarországi Szerb Színház Macska-haj címû, szerb film- és operett dalokat bemutató elõadását. A Dunaparti Mûvelõdési Ház kamaraszínpadán Hamvas Béla: A bor filozófiája címû darabját láthatják. A komoly- és könnyûzene kedvelõi számos koncert – Jazz Fesztivál, Vidám nyáresti koncert, Szentendrei Kamarazenekar ünnepi koncertje – és helyszín közül választhatnak, a Barcsay-udvartól a Református templom kertjéig. Július 22-tõl egy teljes héten át településünk ad otthont az Európai Népek Fesztiváljának, melynek során 15 ország fiataljait látjuk vendégül megismertetve velük hazánkat vetélkedõk és játékos programok segítségével. Végül a nyár lezárásaként kerül megrendezésre a nagy sikernek örvendõ VI. Szentendre éjjel-nappal nyitva fesztivál, mely mostanra elmaradhatatlan része lett városunk életének. Kedves Olvasó! Csatlakozzon hozzánk Szentendrén, és tegyük közösen emlékezetessé a nyarat a megújuló környezetben. Kívánok Önöknek felejthetetlen pillanatokat és élményekben dús, szép nyárestéket!

Dr. Dietz Ferenc Szentendre város polgármestere 2


04 | PROGRAMNAPTÁR 07 | TÉRKÉP, INFORMÁCIÓ 08 | SZENTENDREI TEÁTRUM 22 | GYEREKTEÁTRUM 26 | JAZZ FESZTIVÁL 30 | KONCERTEK A BARCSAY-UDVARBAN 36 | SKANZEN PROGRAMOK 37 | RÉGIZENEI KONCERTEK 35 | KOMOLYZENEI KONCERTEK 42 | MÚZEUMOK, GALÉRIÁK PROGRAMJAI 46 | HAGYOMÁNYÕRZÕ PROGRAMOK, FESZTIVÁLOK 51 | V8 USZODA PROGRAMJAI


4

| szombat

TÓTH EMESE KONCERTJE 19:00 | Kecskés próbaterem KURUC KOR ZENÉJE 20:00 | Kecskés próbaterem

URBANETZ KRISTÓF ESTJE 20:00 | Kecskés próbaterem

ANCONAI SZERELMESEK 20:30 | Városháza

MCDONAGH-GYAKORLATOK 20:30 | Városháza

Július 7. | csütörtök

Július 8. | péntek

Július 9. | szombat

KECSKÉS EGYÜTTES 19:00 | Barcsay udvar KECSKÉS MÓNIKA 20:30 | Kecskés próbaterem

VERBUNKOS-EST 20:00 | Kecskés próbaterem

Július 6. szerda

KÖZÉPKORI ZENE 20:00 | Kecskés próbaterem

KECSKÉS-EGYÜTTES 15:00 | Kecskés próbaterem KATAKOMBÁK ÉS DÓMOK MUZSIKÁJA 20:00 | Kecskés próbaterem

ZENE

MUSICA PROFANA 20:00 | Kecskés próbaterem

SZÍNHÁZ

Július 5. | kedd

Július 2. | szombat

Június 25. | szombat

Június 18.

DÁTUM

KORTÁRSBA ZÁRVA 07. 08. – 08. 21. | Erdész Galéria

MORPH CSOPORT 07. 02. – 31. | Régi Mûvésztelepi Galéria

SZENTENDREI MÚZEUMOK ÉS GALÉRIÁK ÉJSZAKÁJA délutántól éjfélig | belváros

KONDOR BÉLA EMLÉKKIÁLLÍTÁS 05.02. – 06.26 | Régi Mûvésztelepi Galéria MEZEI GÁBOR kiállítása 06.09. – 30. | Erdész Galéria

KIÁLLÍTÁS

IVAN DAN 15:30–24:00 | Daru-piac BÛVÖLETEK ÉJSZAKÁJA 19:00 | V8 Uszoda

HAGYOMÁNY / FESZTIVÁL

programnaptár


5

NEM ÉR A NEVEM 20:30 | Városháza udvara

LEHÁR: VÍG ÖZVEGY 20:00 | Városháza udvara

TREBLA, A BÁRÁNY 10:00 | Városháza A BOR FILOZÓFIÁJA 19:00 | DMH udvara

Július 10. | vasárnap

Július 15. | péntek

Július 16. | szombat

Július 17.

| vasárnap

Július 24.

SZERETLEK FAUST 20:30 | Városháza udvara

| szombat

| vasárnap

Július 30.

Július 31.

CSINTEKERINTÕ – Bodnár Szilvia 10:00 | Városháza udvara HEJ, SALAMON BÉLA 19:00 | DMH udvara

JAZZ FESZTIVÁL 19:00 | Városháza udvara

Július 29. | péntek

kedd | szerda | csütörtök

Július 25-28. | hétfõ

ORFEUM ANNO 20:30 | Városháza udvara

| szombat

Július 23.

LÚDAS MATYI 10:00 | Városháza udvara

NYOLC NÕ 20:30 | Városháza udvara

Július 22. | péntek

| vasárnap

SZÍNHÁZ

ALMA EGYÜTTES 10:00 | Városháza

DÁTUM

ZENE

NIKOLA PAROV & HERCZKU ÁGI 19:00 | Barcsay-udvar PETÕFI A ZENÉBEN ÉL 20:00 | Kecskés próbaterem

HUNYADIAK ÉS A ZENE 20:00 | Kecskés próbaterem

VUJICSICS EGYÜTTES 19:00 | Barcsay-udvar

MARTA TOPFEROVA 19:00 | Barcsay-udvar

NYÁRI AKADÉMIA ZÁRÓHANGVERSENYE 20:00 | Kecskés próbaterem

FÜGGETLEN IRODALMI NAPOK – FIN 19:00 | V8 Uszoda

FÜGGETLEN IRODALMI NAPOK – FIN 19:00 | V8 Uszoda

FÜGGETLEN IRODALMI NAPOK – FIN 19:00 | V8 Uszoda

EUROPEAN PEOPLES’ FESTIVAL Postás-strand

EUROPEAN PEOPLES’ FESTIVAL Postás-strand

EUROPEAN PEOPLES’ FESTIVAL Postás-strand

HAGYOMÁNY / FESZTIVÁL

programnaptár

SZEKKO III. 10. 02-ig | Szentendrei Képtár

KIÁLLÍTÁS


6

BERECZ ANDRÁS ESTJE 20:30 | Városháza udvara

A HELYSÉG KALAPÁCSA 20:30 | Városháza udvara

Augusztus 12. | péntek

Augusztus 13. | szombat

| szombat

Augusztus 28. | vasárnap

Augusztus 27.

Augusztus 26. | péntek

MACSKA-HAJ 20:30 | Városháza udvara

| szombat

A GYERMEKKIRÁLY 20:30 | Városháza udvara

Augusztus 7. | vasárnap

Augusztus 20.

A GYERMEKKIRÁLY 20:30 | Városháza udvara

Augusztus 6. | szombat

| vasárnap ERDÕK KÖNYVE 10:00 | Városháza udvara

A GYERMEKKIRÁLY - õsbemutató! 20:30 | Városháza udvara

Augusztus 5. | péntek

Augusztus 14.

SZÍNHÁZ

DÁTUM

MAGYAR REFORMÁTUS MUZSIKA 18:00 | Kecskés próbaterem

17. sz-i TÖRÖK, MAGYAR, HORVÁT, NÉMET ZENE 18:00 | Kecskés próbaterem

ROVÁSÍRÁS ÉS ÕSI ZENE 16:00 | Kecskés próbaterem MAGYAR LANTMUZSIKA 18:00 | Kecskés próbaterem

KATAKOMBÁK, DÓMOK MUZSIKÁJA 18:00 | Kecskés próbaterem SZENTENDREI KAMARAZENEKAR 20:00 | Református templom kertje

VIDÁM NYÁRESTI KONCERT 19:00 | DMH udvara TABULATÚRA EGYÜTTES 19:00 | Kecskés próbaterem

SÖNDÖRGÕ 19:00 | Barcsay-udvar

SZVORÁK KATI 19:00 | Barcsay-udvar SZÍLVAY INGRID (csembaló) 19:00 | Kecskés próbaterem

ZENE

KETTÕSPONT CSOPORT 08. 06. – 08. 04. | Régi Mûvésztelepi Galéria AKTÍV REZISZTENCIA 08.06. – 08.15. | belváros

KIÁLLÍTÁS

SZENTENDRE ÉJJEL-NAPPAL NYITVA | belváros

SZENTENDRE ÉJJEL-NAPPAL NYITVA | belváros

SZENTENDRE ÉJJEL-NAPPAL NYITVA | belváros

HAGYOMÁNY / FESZTIVÁL

programnaptár


JEGYÁRUSÍTÁS SZENTENDRÉN:

TOURINFORM SZENTENDRE 2000 Szentendre, Bercsényi u. 4. (bejárat a Duna-korzóról, a Gomba mögött) Telefon: 26/317-965; 26/317-966; e-mail: szentendre@tourinform.hu Nyitva: hétköznapokon 9.00–17.30, szombat-vasárnap: (június 30-ig) 10–16 óráig (július 1-jétõl): 10–17.30-ig HELYSZÍNEKEN: Az elõadások kezdése elõtt egy órával (amennyiben elõvételben nem kelt el minden jegy) BUDAPESTEN ÉS VIDÉKEN: A jegyértékesítõ partnerünk webáruházában és irodai hálózatában: www.jegy.hu Interticket

VOLÁN INFO Tel.: 26/311-996

Szentendrérõl Budapestre az utolsó járat 21:50-kor indul.

HÉV INFO

Tel.: 26/311-427 - 5330 mellék

Az utolsó HÉV Szentendrérõl a Batthyány térre 23:03-kor indul,

MENETRENDEK www.menetrendek.hu

TAXI

Pilis Taxi: 26/311-111 Taxi14: 26/314-314

7


elõszó

Szentendrei teátrum Az elõadások helyszíne | Városháza udvara | Városház tér 3. (nyitott tér, nézõtér: 350 fõ)

Dunaparti Mûvelõdési Ház (DMH) udvara | Dunakorzó 11/A (nyitott tér, nézõtér: 120 fõ)

Jegyvásárlás | Tourinform, Szentendre | Bercsényi u. 4., (bejárat a Dunakorzó felõl)

Telefon | 26/317 965 | 26/317 966 Az országos hálózatában és webáruházában: www.jegy.hu Az elõadás kezdése elõtt egy órával a helyszínen (amennyiben elõvételben nem kelt el minden jegy)

Ha az elõadást az idõjárás miatt nem tudjuk elkezdeni, vagy a játékidõ fele elõtt szakad meg és 30 perces várakozás után sem folytatható, akkor a programot a meghirdetett esõnapon megismételjük, vagy a jegyeket a vásárlás helyén visszaváltjuk.

A mûsorváltozás jogát fenntartjuk!


Játékidõ | 140 perc egy szünettel Belépõjegy | 3000 Ft

Július 8. péntek | 20:30 | Városháza udvara Esõnap: július 10. vasárnap

VAJDA KATALIN – FÁBRI PÉTER – VALLÓ PÉTER

ANCONAI SZERELMESEK

zenés játék két részben A KOMÁROMI JÓKAI SZÍNHÁZ ELÕADÁSA

Tomao Nicomaco, a szerelmes keresztapa | Horányi László m. v. Lucia, a megfélemlített leánya | Tar Renáta Luigi del Soro, gátlásos utcai zenész | Majorfalvi Bálint Drusilla, depressziós lány | Holocsy Krisztina Lucrezio, szomorú milliomos | Ollé Erik Viktoria, szõke kislány Debrecenbõl | Holocsy Katalin Giovanni, csõdbe jutott cukrász | Olasz István Dorina, házi riszacica | Bandor Éva Agnese, kielégítetlen tészta specialista | Varsányi Mari Karmester: Nagy László | Közremûködnek: Erdélyi Zoltán, Kovác László, Rab Zoltán, Sipula Zoltán | Díszlet-, jelmeztervezõ: Gadus Erika m.v. | Koreográfus: Krámer György m.v. | Dramaturg: Hársing Lilla m.v. | Rendezõasszisztens: Mesinger Dóra

Rendezõ: Lévay Adina m.v. Helyszínünk egy Adria-parti kisváros terecskéje, ahol megesik, aminek meg kell... E helyütt éldegél Don Tomao, az eladósorba került, enyhén beszédhibás gyermekét egyedül nevelõ, ám a szerelem örömeit igen kedvelõ atya, könnyûvérû szobalányával, szomszédjában egy magányos panziósnõvel és a közepesnél valamivel gyérebb vendéglátóipari szenvedéllyel megáldott kávézótulajjal. És akkor még nem is beszéltünk az idevetõdõ többiekrõl: a halmozottan hátrányos helyzetû vándormuzsikusról, az életunt milliomosról, a szentéletû bölcsrõl, akinek durva csuhája alatt érzõ szív dobog. Valamint a tûzrõlpattant szögedi lányról, aki születendõ gyermekének nemzõatyját igyekszik fellelni eme kies olasz vidéken... Tehát szerelem szerelem és sláger sláger hátán... 9


Július 9. szombat | 20:30 | Városháza udvara Esõnap: július 11. hétfõ

MCDONAGH-GYAKORLATOK Jelenetek Martin McDonagh: Vaknyugat és A kripli címû drámáiból

teátrum

A SZÍNHÁZ- ÉS FILMMÛVÉSZETI EGYETEM IV. ÉVES HALLGATÓINAK ELÕADÁSA VAKNYUGAT Colman | Rétfalvi Tamás Valene | Ficza István Welsh atya | Radnai Márk Kicsilány | Huzella Júlia

A KRIPLI Kate | Pálos Hanna Eileen | Borbély Alexandra Johnypateenmike | Tasnádi Bence Billy | Simon Zoltán Mamus | Neudold Júlia Orvos | Kovács Gergely Helen | Huzella Júlia Fordította: Varró Dániel Rendezõ: Gothár Péter Osztályvezetõ tanár: Máté Gábor

Nagy szerencse, hogy az ember nevetni tud a világon. Különben rémes lenne. Ajánlatos megtanulni a dolgok derûs feldolgozását. Martin McDonagh darabjai és a Varró Dani-fordítás csodálatos mondatai szeretni tanítják az életet, amivel mindenki jól meg van verve. Nem szépítik a dolgokat, rémes helyen, rémes életet élõ, rémes emberekrõl mesélnek, de úgy, hogy a humor áldásos segítségével felsejlenek a rémségek közt az emberi természet rejtegetett csodái: a boldogságot keresõ kiirthatatlan életösztön, a magány ellen folytatott reménytelen harc állhatatossága és a mindenkiben – minden igyekezete ellenére is – meglévõ jóság. Játékidõ | 145 perc egy szünettel Belépõjegy | 2500 Ft

10


Játékidõ | 2x50 perc Belépõjegy | 3000 Ft

Július 15. péntek | 20:30 óra | Városháza udvara Esõ esetén: Pest Megyei Könyvtár Színházterme

MICHAEL COONEY

NEM ÉR A NEVEM vígjáték

A KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ ELÕADÁSA Eric Swan | Cseke Péter Linda Swan | Danyi Judit Norman Bassett | Szerednyei Béla, Lippai László Mr. Jenkins | Szokolai Péter George bácsi | Kiss Jenõ Sally Chessington | Magyar Éva Dr. Chapman | Báhner Péter Mr. Forbright | Ferencz Bálint Miss Cowper | Jablonkay Mária Díszlettervezõ: Götz Béla | Jelmeztervezõ: Rományi Nóra | Rendezõasszisztens: Borsos Andrea Rendezõ: Szerednyei Béla Ray Cooney neve bizonyára ismerõsen cseng a könnyû vígjátékok kedvelõinek, hiszen õ a mûfaj koronázatlan királya, olyan mûvek kapcsolhatók a nevéhez, mint a Miniszter félrelép vagy a Páratlan páros. Ray Cooney fia, Michael Cooney – folytatva a családi hagyományokat – ugyancsak komédiákat ír, hol apjával közösen (Minden lében három kanál), hol egyedül (Nem ér a nevem). Cooney ördögi ügyességgel bonyolítja az eseményeket, a darab tele van kétértelmû mondatokkal és egymással összetévesztett emberekkel; van benne férfi nadrág nélkül és nõi ruhában, vannak hullák és félholtak, vagyis a történet nem más, mint elképesztõen vicces és bizarr szituációk sora. Röviden: amit félre lehet érteni, azt félre is értik. 11


Játékidõ | 2,5 óra két szünettel Belépõjegy | 3500 Ft

Július 16. szombat | 20:00 | Városháza udvara Esõnap: július 17. vasárnap

LEHÁR FERENC

A VÍG ÖZVEGY Nagyoperett 3 felvonásban AZ OPERETTVILÁG EGYÜTTES PRODUKCIÓJA Viktor Leon és Leo Stein szövege alapján fordította és átdolgozta: Zsadon Andrea Dalszöveg: Baranyi Ferenc Zéta báró, Pontevedro párizsi nagykövete | Vághelyi Gábor Valencienne, a hitvese | Iván Gál Judit Daniló gróf, követségi megbízott, lovassági hadnagy | Szolnoki Tibor Glawári Hanna | Zsadon Andrea Camille de Rossillon | Domoszlai Sándor Vicomte Cascada | Berezvai László Roul de St. Briosche | Merán Bálint Bogdanowits, pontevedrói konzul | Krajczár Pongrác Sylvianne, a felesége | Kelemen Kata Kromow, pontevedrói tanácsos | Schwimmer János Olga, a felesége | Lugosi Szidónia Pritschitsch, pontevedrói ezredes | C. Tóth Pál Praskowia, a felesége | Szilágyi Zsuzsa Njegus, követségi titkár | Rupnik Károly valamint az Operettvilág Együttes tánckara, kórusa és szimfonikus zenekara Koreográfus: Sebestyén Csaba Karmester: Kaposi Gergely Mûvészeti vezetõ: Zsadon Andrea és Szolnoki Tibor Játszódik Párizsban, az alkotók szerint 1905 körül – vagy talán manapság – Pontevedro Nagykövetségén és másnap Glawári Hanna kertjében. 12


Július 17. vasárnap | 19:00 | Dunaparti Mûvelõdési Ház udvara Esõ esetén: DMH Barlang

HAMVAS BÉLA

HUZELLA PÉTER ÉS RÁTÓTI ZOLTÁN ESTJE Valóban szükséges filozófiát gyártani a jó borhoz? Talán elegendõ, ha az alapvetõ kérdések, – hogy mit igyak, mikor igyak, hogyan igyak és hol igyak – megválaszolásához Hamvas Béla és Márai Sándor bölcs életszemléletét hívjuk segítségül, költõk megzenésített bordalainak társaságában.

Játékidõ | 70 perc Belépõjegy | 1500 Ft

13

teátrum

A BOR FILOZÓFIÁJA


Július 22. péntek | 20:30 | Városháza udvara Esõnap: július 24. vasárnap ROBERT THOMAS

teátrum

NYOLC NÕ bûnügyi komédia

A TURAY IDA SZÍNHÁZ ÉS A SOPRONI PETÕFI SZÍNHÁZ KÖZÖS PRODUKCIÓJA Magyar színpadra alkalmazta: Vinkó József Szereplõk A CSALÁD: Mamy, a nagymama | Pásztor Erzsi Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas, Érdemes Mûvész Gaby, az anya | Bencze Ilona Jászai Mari-díjas Suzon, az idõsebb lánya | Borbély Krisztina Catherine, a fiatalabb lánya | Rárosi Anita Augustine, Gaby nõvére | Halász Aranka Pierrette, a sógornõ | Nyírõ Bea A SZEMÉLYZET: Chanel asszony, nevelõnõ | Tóth Judit Jászai Mari-díjas Louise, szobalány | Keresztes Ildikó Díszlet, jelmez | Túri Erzsébet Rendezõasszisztens | Szabó Anikó Rendezõ | Böhm György Furmányos kis komédia a Nyolc nõ. A hó elzárta a külvilágtól a hegyvidéki házat, ahol a karácsonyi készülõdés közben holtan találják Marcelt. A házban lévõ nyolc nõ az áldozat anyja, felesége, húga, sógornõje, két lánya és két háztartási alkalmazottja. A gyilkos köztük van, de ki lehet az? Marcelt felesége csalta üzlettársával, egyik lánya terhes, a másik féktelen kamaszként krimikkel köti le energiáját. Anyósa kicsit alkoholfüggõ, sógornõje plátói szerelmet táplál a ház ura iránt. Nõvére ugyanazzal a férfival volt, mint akivel Marcel feleségén osztozott. De azért Marcelt sem kell félteni. A szobalányt azért hozta a házába, mert már öt éve titkos szeretõje. A darab nem csak e bonyodalmaktól fénylik, hanem attól a dramaturgiai leleménytõl, hogy Marcelt egy pillanatra sem látjuk a színen, csak portréja díszeleg a nappali falán. Marad csak a nyolc nõ. Ebbe egy férfi belepusztulhat. Játékidõ | 2x55 perc Belépõjegy | 3000 Ft


Játékidõ | 1 óra, szünet nélkül Belépõjegy | 2500 Ft

Július 23. szombat | 20:30 | Városháza udvara Esõnap: július 25. hétfõ

ORFEUM ANNO zenés játék A NYÍREGYHÁZI MÓRICZ ZSIGMOND SZÍNHÁZ VENDÉGJÁTÉKA Játsszák Pregitzer Furzsina | Petneházy Attila | Budai Zsófia | Horváth Sebestyén Sándor Zongorán kísér | Radvánszky Tibor Dramaturg | Sediánszky Nóra Zenei vezetõ | Kazár Pál Koreográfus | Bóbis László Munkatársak | Nagy Erzsébet, Rajkó Balázs Rendezõ | Lendvai Zoltán Egy nosztalgikus érzéseket ébresztõ mûfaj, dalok és kabarétréfák, Rejtõ Jenõ és Molnár, Stux úr és Hacsek meg a többiek alakján keresztül. Idõtlen poénok, ismerõs és ismeretlen slágerek mesélnek szórakoztatva – könny és mosoly közt – rendhagyó, vidám, néhol elgondolkodtató módon egy világról, mely bár elmúlt, mégis nagyon közel áll a szívünkhöz. Annak idején három kitûnõ színmûvész, Benedek Miklós, Császár Angéla és Szacsvay László újra felfedezte a mûfajt és visszahozta a köztudatba ezeket a zseniális dalokat és írásokat. Példátlan sikersorozatot hoztak létre, igazi, felejthetetlen színházat csináltak – ahogy teszik azt most a mi mûvészeink is az Önök örömére. 15


Játékidõ | 2x60 perc Belépõjegy | 2500 Ft

Július 30. szombat | 20:30 | Városháza udvara Esõnap: július 31. vasárnap

POZSGAI ZSOLT

SZERETLEK, FAUST Drámai játék két részben Mindszenty József hercegprímás és Jávor Pál életérõl Pap (Mindszenty József) | Lux Ádám Színész (Jávor Pál) | Kautzky Armand I. Nõ (Anya, Fegyõrnõ, Ügyvédnõ, stb. | Fazekas Zsuzsa II. Nõ (Árva Margit, Anna, stb). | Fazekas Andrea I. Férfi (Rákosi, Szálasi, Bíró, stb) | Ifj. Jászai László II. Férfi (Zakar, Kodály, Fegyõr, stb.) | Tóth Tamás Rendezte | Kiss József 1944 Sopronkõhida. A börtönben két „híres rab”, Mindszenthy József és Jávor Pál. Két ellentétes személyiség, két különbözõ életszemlélet. A hitét megszállottan õrzõ pap, és a változásra mindig kész színész. Kettejük idõutazása alatt a pap végignézheti saját életét, nem csak a múltját, a jövõjét is – és ezzel képet kaphatunk a magyar történelem fájdalmas századáról. Az elõadásban megelevenednek, küzdenek a korral és egymással a történelembõl ismert alakok. 16


Július 31. vasárnap | 19:00 | Dunaparti Mûvelõdési Ház udvara Esõ esetén: DMH Barlang

Játssza és rendezte | Székhelyi József Színpadra alkalmazta | Murányi Péter A zongoránál | Szidor Oszkár Miért Salamon Béla? – kérdik sokan, mikor meghallják, hogy készült róla egy színdarab. A legkézenfekvõbb válasz, hogy nemrég ünnepeltük születésének 125. évfordulóját. A másik, hogy a magyar kabaré egyik legnagyobb alakja volt, mégis méltatlanul keveset beszélünk róla. A harmadik ok, s talán ez a legfontosabb, hogy életén keresztül egy olyan korszakot tudunk bemutatni, amelyben a kisember, a pesti kisember hosszú évtizedeken keresztül derült a másik pestin, aki sohasem változott, csak a kor változott meg körülötte, többször is. Egyetlen arca volt és álarcok helyett is ezt öltötte fel estérõl, estére, ez õ maga volt, aki nagy adományozóként jókedvre derített olyan korban is – amikor lehetett –, amelyekben nem éppen a derû volt a meghatározó hangulat. Azt mondta: „egyszerû embereket szeretek játszani, akiket az élet furcsa helyzetekbe sodor. Mert a születés és a halál között nemcsak tragédiák történnek az egyszerû emberekkel, hanem furcsa és bizarr esetek is.“ Tudta, hogy ha egyszer kinyitja a száját, ha egyszer elkezd beszélni, akkor odafigyelnek rá. Életének napjainkban is számos tanulsága van, amely Székhelyi József ragyogó alakításában még erõsebb. Ezért Salamon Béla.

teátrum

HEJ, SALAMON BÉLA!

Játékidõ | 65 perc Belépõjegy | 1500 Ft


Augusztus 5. péntek | 6. szombat | 7. vasárnap | 20:30 Városháza udvara Esõnap: augusztus 8. hétfõ

A Szentendrei Teátrum bemutatja: POZSGAI ZSOLT

teátrum

A GYERMEKKIRÁLY ÕSBEMUTATÓ! Magyarország, 1068 – történelmi játék Játsszák a Szegedi Nemzeti Színház mûvészei

Játékidõ | 2x50 perc Belépõjegy | 3000 Ft

Salamon király | Bindics Botond Géza herceg | Bánvölgyi Tamás Anasztázia | Szilágyi Annamária Judit | Csorba Kata Zsófia | Márkus Melinda Vid ispán | Jakab Tamás Mór püspök | Gömöri Krisztián Bátor Opos | Szívós László Emese | Kovács Enikõ Lili Díszlet | Mira János Jelmez | Pap Janó Rendezõ munkatársa | Bacsa Erika Rendezõ | Pozsgai Zsolt

1068, Magyarország. A tizenkét éves Salamon király, akit német segítséggel ültettek a trónra, találkozóra hívja rokonát, a fiatal Géza herceget, aki szintén igényt tart a koronára, és ennek erõvel érvényt is akar szerezni. A gyermekkirály megpróbálkozik a békével és a kiegyezéssel – míg körülöttük mindenkinek érdeke a belsõ hatalmi harc fenntartása. A magyar történelembe, mint a leghosszabb árpádházi béke korszaka került be a találkozó utáni idõszak. Mivel tudta rávenni ellenfelét a békére a gyermekkirály, és milyen árat fizettek érte? Errõl szól a dráma, és sokkal többrõl: a belsõ hatalmi harcokban megfáradt, eltorzult magyar lelkek kiútkeresésérõl a gyermeki tisztaság segítségével… A Szegedi Nemzeti Színház színészei láthatók az elõadásban, a gyermekkirály szerepében az évad kiemelkedõ sikerét arató, A kölyök c. darab gyermekszereplõje, Bindics Botond. 18


teátrum Játékidõ | 1,5 óra Belépõjegy | 2500 Ft

Augusztus 12. péntek | 20:30 óra | Városháza udvara Esõnap: augusztus 14. vasárnap

HAZAKÍSÉRLEK BERECZ ANDRÁS ESTJE Berecz András 1957-ben Budapesten született. Az elsõ dalokat édesanyjától tanulta, aki a híres kunhegyesi táncos, tréfa- és nótafa, Tanka Gábor lányaként sok ilyet tudott. Erdélyben, Moldvában, Felvidéken, Somogyban, Nagykunságban, Nyírségben gyûjti a dalokat, meséket, tréfákat lassan huszonöt éve. Élete vargabetûi, hajtûkanyarszerû fordulatai után, melyek során rakodó segédmunkás, erdõmûvelõ, útkarbantartó is volt, hajszolt embertársai örömét keresgélõ énekes, mesemondó lett. Sok lemezt, kazettát, CD-t, rádió- és televízió felvételt készített idehaza, Európában, USA-ban és Kanadában is. Tanított magyar népzenét Kalotaszentkirályon, Jobbágytelkén, Sopronban, a torontói York egyetemen, kanadai, amerikai táborokban. Mesét mondott tolmácsok segítségével kanadai, észt, francia, holland közönségnek is. Újabban mûfordítással is foglalkozik. Tagja az Egyszólam zenekarnak. 1985-ben a Népmûvészet Ifjú Mestere címet, 1993-ban a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét, 2001-ben Magyar Örökség-díjat, 2005-ben Alternatív Kossuth-díjat és Príma Primissima díjat kapott. 2007 óta a Magyar Mûvészeti Akadémia tiszteletbeli tagja.

19


Játékidõ | 55 perc Belépõjegy | 2500 Ft

Augusztus 13. szombat | 20:30 | Városháza udvara Esõnap: 15. hétfõ

PETÕFI SÁNDOR

A HELYSÉG KALAPÁCSA eposzparódia A KOVÁTSMÛHELY ELÕADÁSA Szereplõk Bakos Éva | Jegercsik Csaba | Kováts Kriszta | Sándor Dávid Asszisztens | Kelecsényi Krisztina Zene | Kováts Kriszta Díszlet-jelmez | Ruttka Andrea Rendezõ | Kováts Kriszta Miért nem válik porossá Petõfi mûve? Miért érezzük úgy, hogy a humora ma is teljesen friss és élõ? Miért érdekes ma szemérmetes Erzsók, a széles tenyerû Fejenagy és Harangláb, a fondor lelkületû egyházfi meg a lágyszívû kántor története? Elsõsorban Petõfi zabolázhatatlan, szabad szelleme miatt, aki nagy szeretettel nevetteti ki a szereplõit. A Kovátsmûhely új bemutatójában négy színész idézi meg az összes szereplõt, Petõfit is beleértve – sok humorral, ötlettel, zenével: ritmushangszerekkel és háztartási eszközökkel. A darab bemutatója 2011. februárjában volt a budapesti Nyitott Mûhelyben. 2011-ben a Fringe Fesztivál szakmai díját nyerte a produkció. 20


Augusztus 26. péntek | 20:30 | Városháza udvara

MACSKA – HAJ A MAGYARORSZÁGI SZERB SZÍNHÁZ MÛVÉSZEINEK ELÕADÁSÁBAN Jurkovits Zorica | Rusz Milán | Ember Tibor | Kraljevic Ratko | Matoricz József | Agatity Krunoszláv

Játékidõ | 60 perc Belépõjegy | 1000 Ft

21

teátrum

szerb film- és operett dalok


elõszó

Gyerekteátrum Az elõadások helyszíne | Városháza udvara | Városház tér 3. (nyitott tér, nézõtér: 350 fõ)

Esõ esetén helyszín: Városháza díszterme Játékidõ: kb. 1 óra Vasárnap délelõttönként 10 órakor Belépõjegy | 1200 Ft

Jegyvásárlás | Tourinform, Szentendre | Bercsényi u. 4., (bejárat a Dunakorzó felõl)

Telefon | 26/317 965 | 26/317 966 Az országos hálózatában és webáruházában: www.jegy.hu Az elõadás kezdése elõtt egy órával a helyszínen.

A mûsorváltozás jogát fenntartjuk!


Július 10. |vasárnap |10.00

A családi koncert során az egyedi stílusú etno zenét játszó együttes improvizatív módon kezeli a táncos-zenés együttlétet: a gyerekek, sõt a szülõk is aktív részesei és formálói a sok vidámsággal fûszerezett mûsornak.

Az együttes tagjai Buda Gábor | Maroevich Zsolt | Szabó Tibor | Székely Zoltán

Július 17. |vasárnap |10.00

TREBLA A BÁRÁNY APRÓ SZÍNHÁZ Zenés mesejáték A mese három testvérrõl szól, akiknek minden vagyona egy birka, és amíg az ördög meg nem érkezik békés életükbe, nem is sejtik, hogy milyen titkot õriznek. Az elõadás két cigány mesét dolgoz fel, a cigány kultúra táncos és zenei világa színesíti a történetet.

Július 24. |vasárnap |10.00

LÚDAS MATYI FORRÁS SZÍNHÁZ Zenés játék Játsszák Papp Attila | Ács Tamás | Molnár Anikó | Szlúka Brigitta | Horváth László | Czár László Zenélnek Bonyár Judit | Szemzõ Angéla | Hûvösvölgyi Péter | Balogh András Rendezõ | Pataki András A Forrás Színház elõadásában a kamaszból felnõtté érõ Matyi története elevenedik meg, amúgy deákosan – sok zenével és verssel színesítve a játékot. Matyi nagy gondja nem változik: igaztalan sérelem éri, amelyért mindenképp meg akar fizetni. Ám ezt nem dúvad Döbrögi módjára, önbíráskodva teszi, hanem felülkerekedik önnön léhaságán, s képes elõbb a saját rossz természetét legyõzni, hogy a végén igazságának is érvényt szerezzen. 23

gyerekteátrum

ALMA EGYÜTTES


Július 31. |vasárnap |10:00

gyerekteátrum

CSINTEKERINTÕ BOGNÁR SZILVIA GYEREKKONCERTJE Énekszóval, versekkel, kézzel-lábbal, zenével, kunkorodó jókedvvel! Bognár Szilvia számtalan nagyszerû együttesben énekelt (Sebõ, Makám, Anima Sound System) mielõtt 2006-ban saját zenekarát megalapította neves világzenei és jazz muzsikosokból. Az utóbbi években született dalaik egy része a gyereknek szól, ebbõl hallhatnak most egy válogatást a zene mellett sok mesével és játékkal. A gyerekek és szüleik olyan interaktív programra számíthatnak, ahol a gyerekek tanulhatnak, mozoghatnak, kommunikálhatnak. Lesz ugyan vezérfonál, de sok-sok improvizációval. A meseszövésben Bátky András meseíró is aktívan részt vesz, miközben Takács Mari illusztrátor hatalmas vászonra rögtönözve jeleníti meg a javarészt az elmúlt hónapokban született dalokat, a hangulatot pedig Bubutimár Éva manói teszik teljessé.

Az együttes tagjai: Bognár Szilvia | ének Bede Péter | ének, szaxofon Gerzson János | oud, gitár Gyulai Csaba | ütõsök Sütõ Márton | gitár Zeneszerzõ Kovács Zoltán | nagybõgõ

Augusztus 14. |vasárnap |10:00

ERDÕK KÖNYVE ARANYSZAMÁR SZÍNHÁZ Rendezõ: Sramó Gábor Szereplõk: Strausz Tünde | Érsek-Csanádi Gyöngyi | Mátyás Zoltán m.v. Azt tudtad, hogy a gombák nemcsak úgy maguktól teremnek, hanem a Gombacsináló Manó készíti õket? És azt, hogy a virágokban Tündérek laknak? És azon elgondolkodtál-e, hogy vajon a Vaddisznó honnan tudja, hogy az orrával kell túrnia a földet? És azon, hogy a madarak kitõl tanultak énekelni? Sok mindent nem tudsz tehát, ami egy erdõben történik. De megtudhatod Wass Albert meséjébõl, és aztán ha újra az erdõbe mész, Te magad is látni fogod, hogy minden hajszálra úgy van, ahogy a színházban láttad.

24


elõszó

Zene A koncertek helyszíne | Városháza udvara | Városház tér 3. (nyitott tér, nézõtér: 350 fõ)

Dunaparti Mûvelõdési Ház (DMH) udvara | Dunakorzó 11/A (nyitott tér, nézõtér: 120 fõ)

Barcsay-udvar | Dumtsa Jenõ u. 10. (nyitott tér, nézõtér: 200 fõ)

Református templom kertje | Rákóczi u. 14. (nyitott tér, nézõtér: 120 fõ)

Kecskés együttes próbaterme | Dumtsa-Ignatovity u. sarok

Jegyvásárlás | Tourinform, Szentendre | Bercsényi u. 4., (bejárat a Dunakorzó felõl)

Telefon | 26/317 965 | 26/317 966 Az országos hálózatában és webáruházában: www.jegy.hu Az elõadás kezdése elõtt egy órával a helyszínen (amennyiben elõvételben nem kelt el minden jegy)

A mûsorváltozás jogát fenntartjuk!


JAZZ FESZTIVÁL Fellépõk:

BORBÉLY MÛHELY BIN-JIP TZUMO & BORLAI ELECTRONIC DREAMS ERIK SUMO BAND FEAT. KISS ERZSI Belépõjegy | 3000 Ft

jazz fesztivál

Július 29. péntek | 19:00 | Városháza udvara


jazz fesztivál

BORBÉLY MÛHELY A zenekar az ezredforduló táján alakult a nép- és világzene, a jazz és a kortárs zene területén egyaránt otthonosan mozgó Borbély Mihály vezetésével, hasonló szellemû és gondolkodású muzsikusok csatlakozásával. Improvizatív zenéjüket a jazz különbözõ irányzatainak, valamint a Kárpát-medence és a Balkán népzenei örökségének ötvözése jellemzi, érdekes dallamfordulatokkal, olykor finoman áttetszõ, máskor erõteljes ritmusokkal, illetve kortárs zenei elemekkel. Hazai és európai koncertjeik mellett kétszer is nagy sikerrel szerepeltek Mexikóban. A Barlangban hat esztendeje mûködõ szentendrei klubjuk a hazai jazzélet referenciapontjává vált. 2004-ben eMeRTon díjat kaptak Az év jazz együttese-ként. Elsõ lemezük 2005-ben jelent meg a BMC Records gondozásában Meselia Hill címen, s az album a rangos hazai szaklap, a Gramofon kritikusi szavazásán elnyerte Az év magyar jazzlemeze díjat. 2009 tavaszán jelent meg Hommage á Kodály címû új albumuk.

Borbély Mihály | szaxofon, fúvós hangszerek Szabó Dániel | zongora Horváth Balázs | bõgõ Baló István | dob, ütõhangszerek http://mihalyborbely.hu

BIN-JIP A szokatlan hangzású név (ejtsd: bin dzsip, jelentése koreaiul: üres házak) mögött négy sokoldalú, fiatal zenész rejtõzik: Harcsa Veronika, Kaltenecker Zsolt, Gyémánt Bálint és Józsa András, (a.k.a Andrew J). A tagok közül hárman nemzetközileg is ismert és sikeres jazzzenészek, akik korábbi, a saját produkciójuknál modernebb, kísérletezõbb hangzású anyagot hoztak össze. A csapat több mint egy évig írta és csiszolgatta eklektikus, triphop, elektro és nu-jazz hatásoktól sem mentes –, mégis dalközpontú mûsorát. A koncertek során a dalok hosszú, közös hangszeres és vokális improvizációkkal egészülnek ki. 2010 márciusában mutatkoztak be az A38 hajón. Azóta számos kiemelt rendezvényen szerepeltek nagy sikerrel: Mediawave Fesztivál, Belvárosi Fesztivál, Gödör Klub, Sétatér Fesztivál Pécs, Volt Fesztivál, Sziget Fesztivál, Mûvészetek Palotája stb. Elsõ, Enter címû lemezük elõször Japánban, majd 2010 szeptemberében Magyarországon jelent meg. A lemezbemutató koncertre a Trafó Kortárs Mûvészetek Házában került sor. Az album a szó „külföldi“ értelmében vett poplemez: a dalokra sosem telepedik rá a zenészek képzettsége és tehetsége, sõt: mindenki egyetlen célért, a megfelelõ hangulat megteremtéséért dolgozik, ennek rendeli alá eszközeit és tapasztalatait. Bár a zenészek közül hárman is jazz zenekarok zenekarvezetõi, a lemez 12 dalában nincs több 4-5 hangszeres szólónál (és azok sem feltétlenül hagyományos értelemben vett szólók). Vannak viszont helyettük változatos, intelligens groove-okon pulzáló érzékeny dalok, szenvedélyesség és visszafogottság közötti hullámzás, rengeteg emlékezetes dallam, bekategorizálhatatlan stílusú, modern kompozíció. A lemez a hazai lemezkiadók Fonogram díjátadó gáláján „A 2010-es év alternatív albuma“ címet nyerte.

Harcsa Veronika | ének Kaltenecker Zsolt | billentyûs hangszerek Gyémánt Bálint | gitár Andrew J | ritmusok, hangminták, scratch http://www.myspace.com/binjipofficialspace 28


A Tzumo & Borlai Electronic Dreams több mint négy éve alakult a fiatal magyar muzsikusgeneráció rendkívül tehetséges, keresett és már nagy múlttal rendelkezõ tagjaiból. A kompozíciók szerzõje Tzumo Árpád, Berklee College of Music-ban, illetve az Egyesült Államok legnagyobb jazz-intézetében, a Thelonious Monk Institute-ban töltött éveket követõen, olyan nagy amerikai sztárokkal koncertezik, mint Herbie Hancock, Wayne Shorter, Terence Blanshard vagy Kenny Garret. 2007-ben megjelentetett Electronic Dreams albummal ismét olyan névjegyet tettek le az asztalra, amely emlékezetes és igazán átütõ. A formáció már négy éve létezik és sok munka, zenekari összjáték van a hallottak mögött, Zenéjük a jazz, a rock, a klasszikus zene, a world music és elektronikus zenei irányzatok elemeire épül, s az improvizáció és a képzelet ereje teljesíti ki azt. Idén jelenik meg a második nagy lemezük Live at the Budapest Jazz Club cimmel.

Oláh Tzumo Árpád | billentyûk Csókás Zsolt | gitár Papesch Péter | basszusgitár Borlai Gergõ | dob

ERIK SUMO BAND FEAT. KISS ERZSI Sokan azt hiszik, hogy már nem létezik, holott erõsebb mint valaha: a besorolhatatlan popzenét játszó magyar együttesek egyik éke, a downtempótól a garázspunkig tartó skálán már az összes stációt megjárt Erik Sumo Band idén lesz hat éves! A zenekar második albuma, az itthon koncerteken és a rádióban is egyaránt sikeres The Trouble Soup után egy kicsit táncosabb, Afrika felé kacsintgató új anyaga, a Twilight At The Zoo Vol. 1 egy sorozat elsõ darabja. A sorozat nem is kislemezekbõl és nem is nagylemezekbõl, hanem a kettõ közötti terjedelmû közepeslemezekbõl, azaz EP-kbõl fog állni. Tövisházi Ambrusék a melankolikus popzene és a zsigeri tánczene közötti mezsgyén mozognak, állandó vendégük, Kiss Erzsi a tõle már megszokott, de mindig csodálatos módon ejt transzba.

Drapos Gergely | basszusgitár Farkas Zoltán | dob Kiss Erzsi | ének Mészáros Ádám | gitár Pápai István | ütõhangszerek Tövisházi Ambrus | billentyûk, ének

29

jazz fesztivál

TZUMO & BORLAI ELECTRONIC DREAMS


KONCERTEK A BARCSAY UDVARBAN Szombatonként 19:00 órakor

koncert

Esõ esetén a Városháza dísztermében Belépõjegy: 2200 Ft

Július 9. szombat | 19:00

KECSKÉS EGYÜTTES A SZENTENDREI DALMÁTOK ZENEI HAGYATÉKA – CD bemutató koncert Közremûködik | Orbán Borbála | Lindner Zsófia | Pálmai Árpád A szentendrei Kecskés Együttes régihangszeres zenekar. Tagjai zenemûvészeti egyetemet végzett muzsikusok, akik történelmi hangszereket szólaltatnak meg hordozható, hallható hangszermúzeumként. Száznál több elõadóestjük mutatja az együttes szerteágazó érdeklõdését, egyetemességét. 40 CD-felvételük bizonyítja az összeforrottság, a mélyre ásás, a „pokolra menés” szükségszerûségét. Közel 50 hangszert szólaltatnak meg: zergekürt, görbekürt, csákány, tárogatósíp, kobzok, lantok, reneszánsz gitár, hárfa, középkori tekerõ, doromb, fidel, tökhegedû, viola da gambák, korai éneklési módok stb. Idén tartják Szentendrén a 29. Régizenei Nyári Akadémiájukat július 5-10-e között, melynek keretében minden este európai jelentõségi muzsikusokat vonultatnak fel. A régi szentendrei dalmát zenehagyományok ápolói, összeírói és elõadói. Ebbõl hallhatunk ízelítõt a Barcsayudvarban.

30


koncert Július 15. | péntek! | 19:00

MARTA TOPFEROVA A cseh származású, New Yorkban élõ énekesnõ, Marta Topferova a „nueva canción” mozgalom kiemelkedõ egyénisége, akinek elegáns, mély hangja elbûvöli rajongóit világszerte már több mint egy évtizede. Tehetséges komponista és dalszövegíró is egyben, több mint 60 saját dal és öt album fûzõdik a nevéhez. 2002-ben kiadott albuma, a Homage to Homeland cseh népdalfeldolgozásokat, majd két következõ spanyol nyelvû albuma fõleg saját szerzeményeket tartalmaz. Legújabban latin-amerikai repertoárja mellett angol nyelvû dalokat is ír új zenekara számára, amelyben elektromos gitár, kürt, basszusgitár és dob a felállás. Énekesi pályája a prágai, majd a seattle-i gyermekkórusban indult, ahol klasszikus szerzõk darabjainak elõadásában mûködött közre. Nyolc éves korában, szülei chilei barátai révén ismerkedett meg a latin amerikai zenével, ami késõbb, zenei stílusának kialakításában meghatározónak bizonyult. A Bard College elvégzése után Spanyolországba költözött, ahol énektudása fejlesztése mellett gitározni, és legkedveltebb hangszerén, a négy húros cuatron tanult meg játszani. Miután 1996-ban New Yorkba érkezett, gyorsan kialakult saját stílusa, amely sajátos változata a latin amerikai népzenének, letagadhatatlan utalásokkal kelet-európai gyökereire. 2004-ben indult nemzetközi karrierje, fellépett többek között a chicagói világzenei fesztiválon, a londoni Queen Elizabeth Hall-ban, jazz fesztiválokon Thaiföldön, Bécsben, Hágában, Párizsban és Londonban, valamint különféle helyszíneken Argentínában, Spanyolországban, Olaszországban, Németországban, Svájcban és Csehországban. 2007-ben Magyarországon is adott koncertet. Számos rádió és TV programban szerepelt világszerte.

31


Július 23. szombat | 19:00

VUJICSICS EGYÜTTES Az Európa folk zenekarainak élvonalába tartozó délszláv népzenei formáció 1974-ben alakult, Szentendrén. Az akkoriban kibontakozó táncház-népzenei mozgalom részeként kezdetben a helyi szerb, majd Vujicsics Tihamér gyûjtéseinek nyomán a hazai horvát közösségekben megõrzött népzenei hagyomány ápolására. A tragikusan elhunyt népzenekutató és zeneszerzõ munkásságát folytatva több mint három évtizede hagyományõrzõ tisztelettel tárják fel a magyarországi délszláv zene gyökereit. Koncertjeiken sajátos hangzású hangszereken, virtuóz technikával szólaltatják meg különös mûgonddal kiérlelt népzenei feldolgozásaikat. Eredics Gábor és alkotó-, zenésztársainak repertoárja az archaikus hagyományokból merít, egyben újra is teremti azokat. Az Európát, Ausztráliát és a Közel-Kelet országait bejárt együttes elõadásait saját gyûjtéseik mellett Bartók Béla és Vujicsics Tihamér által fellelt dallamok teszik izgalmassá. Koncertjeik gyakori közremûködõi olyan kiváló mûvészek, mint Sebestyén Márta, Vizeli Balázs, Miquéu Montanaro vagy fiatal tanítványaik, a Söndörgõ Együttes tagjai.

Borbély Mihály | szaxofon, klarinét, tárogató, furulya, okarina, dvojnice, brácstambura Brczán Miroszláv | csellótambura, brácsatambura, ének Eredics Áron | prímtambura, basszprímtambura, csellótambura, tarabuka, tapan, ének Eredics Gábor | basszprímtambura, tambura samica, harmonika, karaduzen, ének Eredics Kálmán | bõgõ, tamburabõgõ, tarabuka, tapan Szendrõdi Ferenc | prímtambura, basszprímtambura, litarka, brácsatambura Állandó közremûködõ Vizeli Balázs | hegedû, tölcséreshegedû 32


Július 30. szombat | 19:00

Ha népzenérõl vagy világzenérõl van szó, Herczku Ágnes és Nikola Parov megkerülhetetlen személyiségek. Nikola Parov a 80-as években kezdte pályáját a Zsarátnok és a Barbaro együttesek alapítójaként, majd hosszú ideig turnézott a világhírû ír táncegyüttes, a Riverdance zenekarának tagjaként. Herczku Ágnes az Állami Népi Együttes szólistája, s ma a legkeresettebb és legelismertebb énekesnõink egyike, számtalan rangos elismerés birtokosa, többszörös eMeRTon-díjas, szólólemezeivel és a Szájról szájra produkcióval mindenütt óriási sikerrel lép fel. Nikola Parov és Herczku Ágnes közös munkája immár mintegy tíz éves múltra tekint vissza, amelynek során Volt nékem szeretõm címû, három évvel ezelõtt megjelent lemezük – amely aranylemez lett - már megmutatta, hogy a népdalok új környezetben milyen varázslatos, új életre kelnek. 2009 novemberében Megéred még címmel jelent meg új közös albumuk, amelyen a balkáni, a görög és a magyar népdalkincs gyöngyszemei mellett szerepel egy Richard Thompson szerzemény magyar változata is. Nikola Parov Álomidõ címû lemeze 2011-ben világzene kategóriában Fonogram-díjat kapott. „Amikor azt gondolnánk, hogy nincs már zenei újdonság a nap alatt, akkor megjelenik Nikola Parov…” Overall Magazine

Herczku Ágnes | ének Nikola Parov | gitár, buzuki, kaval, gajda, nickelharpa, klarinét, furulya Födõ Sándor „Fodo” | ütõsök, billentyûk Wertetics Szlobodán | harmonika

33

koncert

NIKOLA PAROV QUARTET ÉS HERCZKU ÁGNES


Augusztus 6. szombat | 19:00

SZVORÁK KATALIN koncert

Szvorák Katalin népdalénekes, Losonc szülöttje, a Népmûvészet Ifjú Mestere (1980), Fülek díszpolgára (1997), Liszt-díjas (2000), Hungaroton-díjas (2001), Kodály-díjas (2002), Pinc falu díszpolgára (2006), Bartók Béla emlékdíjas (2007). 2009-ben Szentendre Közmûvelõdéséért díjat és a Béres Ferenc díjat kapta meg. 2010-ben Alternatív Kossuth-díjban részesül. 1995-tõl a szentendrei zeneiskola népdal tanára. 2010-tõl a Liszt Ferenc Zenemûvészeti Egyetem Népzene Tanszékének vendégtanára. Az elmúlt 30 év alatt több mint 3000 koncertet adott 3 kontinens, 33 országában. 27. tematikus albumán a természet és Isten kapcsolata jelenik meg a történelmi egyházak énekeiben. „ A teremtés dicsérete” c. albuma 2010 augusztusában jelent meg.

Augusztus 13. szombat | 19:00

SÖNDÖRGÕ A Söndörgõ együttes az egyik leglendületesebb, legambiciózusabb fiatal zenekar, amely a Magyarországon oly népszerû balkáni zene egyik specifikus ágát, a tamburazenét viszi tovább. A zenekar 1995-ben Szentendrén alakult, az Eredics fiúk a gimnáziumi éveik alatt ismerkedtek meg és kezdtek együtt muzsikálni Buzás Attilával. Részben családi indíttatásból, – mivel, ahogy Sebõ Ferenc mondja: „a Vujicsics-együttes köpenyegébõl bújtak elõ” – valamennyien szorosan kötõdnek és vonzódnak a délszláv népzenéhez. Hitelesen és energikusan görgetik a családi örökséget, további erõteljes színekkel gazdagítva azt. Derûsen, játékosan, fiatalosan.

Buzás Attila | bassztambura, vokál Eredics Áron | tambura, tenor tambura, derbuka, tapan, vokál Eredics Benjamin | kontra tambura, trumpet, vokál Eredics Dávid | tambura, alt tambura, kaval, klarinét, szaxofon, vokál Eredics Salamon | harmonika, furulya, alt tambura

34


Augusztus 14. vasárnap | 19:00 | Dunaparti Mûvelõdési Ház udvara

A VUJICSICS TIHAMÉR ZENEISKOLA TANÁRAIVAL Mûsor: A. Dvorák: Szlovák táncok 6. 7. 8. Lovas Bettina és Lovas László | zongoramûvész Kovács Béla: Salute, Signore Rossini! Kovács Béla: Ich Begrüsse Sie, herr Johann Strauss! József Balogh: Brahms Goes to Budapest József Balogh: The Klezmer Rondo Mile Ferenc | klarinétmûvész: Romantikus csellódarabok Négyessy Katalin | gordonkamûvész

Belépõjegy: 1500 Ft

Augusztus 20. szombat | 20:00 | Református templom kertje

SZENTENDREI KAMARAZENEKAR ÜNNEPI KONCERTJE Vezényel | Fenyõ Gábor Beliczay Gyula: Szerenád Szervánszky Endre: Klarinét szerenád Liszt Ferenc: Krisztus – oratórium (részlet) Közremûködik: Mile Ferenc | klarinétmûvész Musica Beata kórus karigazgató | Wolfné Kovács Zsuzsa

Belépõjegy: 1500 Ft

35

komolyzene

VIDÁM NYÁRESTI KONCERT


RÉGIZENE A KECSKÉS EGYÜTTES NYÁRI KONCERTJEI

Június 18. szombat 15:00

ÍRÓK MISKOLCRÓL | KECSKÉS-EGYÜTTES MUZSIKÁL | NAP ALAPÍTVÁNY 20:00

KATAKOMBÁK ÉS DÓMOK MUZSIKÁJA

(1-14. század) Közremûködik | Pálmai Árpád, Tóth Emese, Ruba Szilvia szakrális tánc

Június 25. szombat | 20:00

SZENT LÁSZLÓ, A LOVAGKIRÁLY középkori zene, korhû hangszerekkel Közremûködik | Pálmai Árpád, Tóth Emese

Július 5. kedd | 20:00

A RÉGIZENE 29. NYÁRI AKADÉMIÁJA (Jelentkezés: 26/310 429) Nyitó koncert |

MUSICA PROFANA EGYÜTTES – Szabó Zsolt vezetésével

Július 6. szerda | 20:00

A KECSKÉS EGYÜTTES 18. SZÁZADI VERBUNKOS-ESTJE Urbanetz Víg Margit (Bécs) CD-bemutató – viola d’amore – barokk-hegedû Molnár Péter és Orsolya, barokk furulyák, csákány 37

régizene

Helyszín | Kecskés együttes próbaterme | Dumtsa-Ignatovity u. sarok


Július 7. csütörtök | 19:00

SZÁRNYALÓ LELKEK - TÓTH EMESE KONCERTJE régizene

ének, pszaltérium, cimbalom Közremûködik | Reményi Árpád – lant | Budai Dávid – viola da gamba

Július 7. csütörtök | 20:00

A KURUC KOR ZENEKÖLTÉSZETE – KECSKÉS EGYÜTTES

Július 8. péntek | 20:00 A VIOLA DA GAMBA VILÁGVERSENYEINEK GYÕZTESE

URBANETZ KRISTÓF ESTJE (Milano) Közremûködik | Magdalene Malec (Varsó ) – csembaló

Július 9. szombat | 19:00 | Barcsay-udvar! | Dumtsa J. u. 10.

A SZENTENDREI DALMÁTOK ZENEI HAGYATÉKA

CD-bemutató koncert Közremûködik | Orbán Borbála | Lindner Zsófia | Pálmai Árpád

38


Július 9. szombat | 20:30

KECSKÉS MÓNIKA DR. CSEMBALÓ ESTJE

Július 10. vasárnap

A NYÁRI AKADÉMIA HALLGATÓINAK RENESZÁNSZ ÉS BAROKK ZÁRÓHANGVERSENYE 20:00 Békey Mária | Budai Dávid | Hajdu nõvérek | Séra Anna 21:00 Táncház | népzene | Tímár Sára és Lindner Zsófia

Július 24. vasárnap | 20:00

HUNYADIAK ÉS A ZENE A nándorfehérvári diadal 555. évfordulójára | CD bemutató

Július 30. szombat | 20:00

PETÕFI A ZENÉBEN ÉL Petõfi halálának 162. évfordulójára Közremûködik | Lindner Zsófia | Orbán Borbála | Pálmai Árpád | Lévai Zsuzsa, Lévai Gábor | Szabó András dr. elõadómûvész | Kecskés Együttes

Augusztus 6. szombat | 19:00

SZÍLVAY INGRID CSEMBALÓ ESTJE Közremûködik | L. Kecskés András, lant Mûsor | Vietorisz-kódex | Apponyi-kódex | Poglietti (17-18. sz.)

39

régizene

Mûsoron | J. G. Kerl, G. Legrenzi Közremûködik | Mezei Mónika és Sárkány Júlia – ének, Regõs Júlia – viola da gamba


Augusztus 14. vasárnap | 19:00

TABULATÚRA EGYÜTTES régizene

Régi zene, régi hangszerek Mûvészeti vezetõ | Rossa Levente

Augusztus 20. szombat | 18:00 KATAKOMBÁK, DÓMOK MUZSIKÁJA

SZENT ISTVÁN EMLÉKEZETE Közremûködik | Tóth Emese | Pálmai Árpád | Lindner Zsófia, Thomas Gundermann (München) – duda, Ruba Szilvia – szakrális tánc | Máhr Richárd – kagylókürt

Augusztus 26. péntek | 16:00

ROVÁSÍRÁS ÉS ÕSI ZENE Friedrich Klára | Szakács Gábor | Kecskés Együttes

Augusztus 26. péntek | 18:00

MAGYAR LANTMUZSIKA a 16-17. SZÁZADBÓL lantok, hárfa, pszaltérium – Tóth Emese | Handler Ákos | Fábri Géza, Ivánovics Tünde | Domján Gábor

Augusztus 27. szombat | 18:00 esõ esetén a Kecskés Kamarateremben

BUDA FELSZABADULÁSÁNAK 325. ÉVFORDULÓJA 17. századi török – magyar – horvát – német zene CD-bemutató koncert, közremûködik | Thomas Gundermann (München) – duda, Domján Gábor | Tímár Sára

40


Augusztus 28. vasárnap | 18:00

CD bemutató Kecskés Együttes | Tímár Sára | Kertész József elõadómûvész

Szervezés | 70/93 00 850 | 26/ 310 429 | www. kecskesegyuttes.hu E-mail | kecskesegyuttes@kecskesegyuttes.hu

A Régizene 29. Nyári Akadémiája Július 5-10-ig, a Kecskés próbateremben Szentendre | Ignatovity utca 2. Téma: EURÓPAI ÉS MAGYAR RÉGIZENE 1112–1820 KÖZÖTT, KORABELI HANGSZEREKKEL Középkor | reneszánsz | barokk verbunkos Jelentkezés | június 25-ig az alábbi elérhetõségeken: pastinszkyantikvarium@gmail.com 2000 Szentendre | Ignatovity utca 2. Tel/Fax | 26/310 429 | 20/591 1161 41

régizene

A MAGYAR REFORMÁTUS MUZSIKA GYÖNGYSZEMEI


elõszó

Múzeumok, galériák programjai

42


SZEKKO III. – SZENTENDRE VONZÁSÁBAN KORTÁRS IPARMÛVÉSZETI KIÁLLÍTÁS A SZENTENDREI KÉPTÁRBAN

2011. július 22. – október 2. A Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága régi hagyományt felélesztve, de immár új koncepcióval, elsõsorban a Szentendrén s néhány környékbeli településen alkotó mûvész meghívásával kortárs iparmûvészeti kiállítást rendez, amelynek meghirdetett témája: „Szentendre vonzásában”. A szinte az összes iparmûvészeti ágat, az ötvös-, textil-, kerámia és üvegmûvészetet, a vizuális kommunikációt, formatervezést illetve belsõépítészetet reprezentáló tárlaton két mûvészgeneráció mutathatja be az elmúlt két évet összegezõ, illetve legújabb munkáit. A kiállítás szervezõi segítik a vásárlás iránt érdeklõdõk és a mûvészek közötti kapcsolatfelvételt!

SZERETETTEL VÁRJUK ÖNT IS A MEGÚJULT KOVÁCS MARGIT MÚZEUMBAN! Nyitva a hét minden napján 10–18 óráig www.pmmi.hu, www.facebook.com/pestmegyeimuzeumok 43

múzeum | galéria

A PEST MEGYEI MÚZEUMOK IGAZGATÓSÁGA (PMMI) PROGRAMJAI


SZENTENDREI RÉGI MÛVÉSZTELEPI GALÉRIA

múzeum | galéria

Bogdányi u. 51.

Május 21. - június 26.

KONDOR BÉLA SZÜLETÉSÉNEK 80. ÉVFORDULÓJA alkalmából rendezett csoportos kiállítás

Július 2–31.

MORPH CSOPORT Augusztus 6. – szeptember 4.

KETTÕSPONT CSOPORT

Fiatal képzõ-és iparmûvészek közös bemutatkozása

ERDÉSZ GALÉRIA Bercsényi u. 4. Nyitva | hétfõ kivételével naponta 10-18 óráig

Június 9–30.

MEZEI GÁBOR belsõépítész kiállítása Július 8. – augusztus 21.

KORTÁRSBA ZÁRVA

Kortárs festõ- és fotómûvészek, iparmûvészek és grafikusok kiállítása Megnyitó: július 8. péntek, 18 óra 44


Augusztus 6–15. A belvárosban több helyszínen

AKTÍV REZISZTENCIA

5. Nemzetközi Új Média Mûvésztelep és Konferencia

PREZENTÁCIÓK, ELÕADÁSOK, SZAKMAI BESZÉLGETÉSEK Nemzetközi részvevõk: Ivan Vladislav Galeta (HR), Mauro Cerqueira (POR), Boris Nieslony (D), Matjaz Stuk (NL), Liza May Post (NL), Sean Hannan (IR), Iwo Rutkiewicz (PL), Maya Ivanova (BG), Space Gallery (SK) Magyar résztvevõk: Baglyas Erika, Beöthy Balázs, Csontó Lajos, Csörgõ Attila, Eike Erhardt Miklós, fe Lugossy László, Komoroczky Tamás, Ludmann Éva, Mátrai Erik, Molnár Ágnes Éva, Nemes Csaba, Süli-Zakar Szabolcs, Szabó Attila, Szacsvay Pál, Szirtes János, Tóth Gábor, Tasnádi József, Vincze Ottó, Omkamra Elõadás / konferencia: Boris Nieslony, Eike – Vincze Ottó – Süli-Zakar Szabolcs, Eperjesi Ágnes, Ivan Vladislav Galeta, Katarina Slaninova, Kékesi Zoltán, Kozma Éva, Matjaz Stuk, Mélyi József, Peternák Miklós, Szegedy-Maszák Zoltán, Sólyom András – Kopper Judit, Sugár János, Tillmann József Jelentkezés: aktiv@omkamra.hu

DALMÁT KÁVÉZÓ Kmetty tér

Június 18. szombat A Szentendrei Múzeumok és Galériák Éjszakája keretében 15:00 - 22:00

Non-stop filmvetítés

EF ZÁMBÓ ISTVÁN: portréfilm, Rend a lelke mindennek FE LUGOSSY LÁSZLÓ videómunkái WAHORN ANDRÁS: Dixi Lee Egyéb közös mûvek, filmek, animációk, koncertfelvételek 20:00 MC GUACHO aljas Iván, IVAN TABEIRA zenél

Augusztus 26. péntek, 18:00

Wahorn András szaxofonozik

A Szentendre éjjel-nappal nyitva keretében

Augusztus 27. szombat, 15:00-22:00

TUDÓSOK koncertvideók vetítése

Találkozás dr. Máriás Bélával (könyvbemutató, dedikálás, beszélgetés) 45

múzeum | galéria

OMKAMRA – VAJDA LAJOS STÚDIÓ – EXPERIMENT


elõszó

HAGYOMÁNYÕRZÕ PROGRAMOK, FESZTIVÁLOK

46


IVAN DAN A SZENTENDREI DALMÁTOK HAGYOMÁNYOS SZENT IVÁN NAPI ÜNNEPE 15:30 Dalmát mise a templomdombi Plébánia templomban, énekel a Szt. Cecília kórus

16:30 Levonulás a Polgármesteri Hivatal elé, ahol a legidõsebb dalmát meghívja a polgármestert és a vendégeket az ünnepségre

18:30 Ivan dan megnyitója a Daru piacon | 20:00 Vacsora 23:00 Tûzgyújtás | 24:00 Tûzugrás | Ének, zene, tánc egész éjjel Szervezõ: Szentendrei Horvát Kisebbségi Önkormányzat

Július 22–29.

EUROPEAN PEOPLES“ FESTIVAL 2011 SZENTENDRE Az Európai Népek Fesztiválja programot 1992 óta rendezik meg, mára már a 15 EU tagország egy-egy kisvárosában. A nemzetközi fesztivál célja a különbözõ nemzetek tagjai közötti civil, baráti kapcsolatok kialakítása, megerõsítése, egymás kultúrájának megismerése. Magyarország képviseletében Szentendre 2005-ben Spanyolországban, Aranda de Dueroban, majd további öt – évente más és más – országban vett részt a fesztiválon. 2011 elsõ félévében Magyarország az EU soros elnöke, ezért joggal várták el tõlünk, hogy ebben az évben Szentendre rendezze meg a 19. fesztivált. Résztvevõk: Aranda de Duero (Spanyolország), Athlone (Írország), Bad Segeberg (Németország), Cantanhede (Portugália), Dunoon (Skócia), Frederikssund (Dánia), Garg dai (Litvánia), Libramont (Belgium), Raasepori (Finnország), Rezekne (Lettország), San Vito Chietino (Olaszország), Schifflange (Luxemburg), Szentendre (Magyarország), Thouarsais-Bouildroux, St.Sulpice en Pareds (Franciaország). Tizennégy országból 6-700 vendég érkezik városunkba.

47

hagyomány | fesztivál

Június 25. szombat | 15.30-tól éjfélig


hagyomány | fesztivál

Július 23. szombat

EURÓPA NAPJA POSTÁS-STRAND

12.00–13.00 Ökumenikus istentisztelet a szentendrei egyházközségek részvételével Amiért a harang szól – a Mátyás pajzs fogadása 16.00–18.00 Delegációk színpompás nyitó felvonulása a belváros utcáin a Postás-strandig 18.00–18.30 Megnyitó ünnepség Megnyitja: Dr. Fellegi Tamás miniszter (Nemzeti Fejlesztési Minisztérium), Dr. Dietz Ferenc polgármester 18.30–19.00 Eurovillage megnyitása (kézmûves termékek, apró ajándékok vására, nemzeti ételek és italok kóstolója. Meghívott vendég: Európai Bizottság Magyarországi Képviselete 19.00–20.00 Söndörgõ koncert 20.00–21.00 Nemzetek színpadi bemutatói: Németország, Litvánia (20-30 perces néptánc, zene, színházi produkció) 21.00–22.30 Garami Funky Staff DUNAKORZÓ

22.30–23.00 Gyertyaúsztatás a Dunán Július 24. vasárnap

A LEVEGÕ NAPJA 8.30–12.00 és 14.00–16.00

BARCSAY ÁLTALÁNOS ISKOLA, MÓRICZ ZSIGMOND GIMNÁZIUM Sportversenyek – kosárlabda, pétanque SZENTENDRE TÖRTÉNELMI BELVÁROSA

10.00–12.00 Kulturális versenyek: festõverseny, fotóverseny POSTÁS-STRAND

15.00–16.00 Kertész Kata Kreatív Stúdió Színház bemutatója 16.00–18.00 Magyar Balázs lounge music BELVÁROSI UTCÁK, TEREK

16.00–19.00 Utcaszínház POSTÁS-STRAND

17.00–22.00 Eurovillage, meghívott vendég: Levegõ Munkacsoport 18.00–18.30 Bailar Tánciskola – Salsa bemutató 18.30–19.00 Schwarz Dávid – Orosz Niki mûsora 19.00–20.00 Borbély Mihály, Balkán Jazz Project 20.00–21.30 Nemzetek színpadi bemutatói: Belgium, Spanyolország, Írország 21.30–23.00 DJ Tompi és Viktor electro 48


A VÍZ NAPJA 8.30–12.00

V8 USZODA ÉS SZABADIDÕKÖZPONT Sport versenyek: úszás, vízilabda bemutató DUNAKORZÓ

14.00–18.00 Sárkányhajó verseny a Dunán vegyes csoportokkal POSTÁS-STRAND

17.00–22.00 Eurovillage, meghívott vendég: Duna Stratégia Bizottság 18.00–18.30 Móricz Tánccsoport mûsora 18.30–20.00 efZámbó Happy Dead Band koncert 20.00–21.30 Nemzetek színpadi bemutatói: Olaszország, Luxemburg 21.30–23.00 DJ Viktor és Tompi retro Július 26. kedd

MAGYARORSZÁG NAPJA POSTÁS-STRAND

18.00–22.00 Eurovillage 18.00–18.30 Magyar néptánc bemutató 18.30–19.00 Sasvári testvérek (népzene) 19.00–20.00 Sasvári Márton és barátai (jazz koncert) 20.00–21.30 Nemzetek bemutatói: Magyarország, Portugália, Franciaország 21.30–23.30 DJ Tompi Viktor diszkó Július 27. szerda

A FÖLD NAPJA POMÁZI SÍK, TÓFENÉK

9.00–12.00 és 14.00–17.00 Sportversenyek (lovaglás, íjászat) IZBÉGI SPORTPÁLYA

9.00–12.00 és 14.00–17.00 Sportversenyek (labdarúgás) SZENTENDRE TÖRTÉNELMI BELVÁROSA, MÚZEUMAI

14.00–17.00 Kulturális versenyek: az 1000 + 2 éves Szentendre, a mûemlékek, mûvészetek és múzeumok városa Kvízjáték 40-en innen– „Keresd a szépet!” – városi kalandtúra Kvízjáték 40-en túl– „Keresd a képet!” – múzeumi játék 49

hagyomány | fesztivál

Július 25. hétfõ


hagyomány | fesztivál

POSTÁS-STRAND

17.00–22.00 Eurovillage,

20.00–21.30

meghívott vendég: Klímabarát Települések Szövetsége 18.00–18.10 Holnap SE hip-hop táncbemutató 18.10–18.20 Ír steptánc bemutató 18.30–20.00 Sajnos Batár koncert Nemzetek színpadi bemutatói: Lettország, Finnország, Dánia 21.30–23.00 DJ Tompi, Viktor electro

Július 28. csütörtök

A TÛZ NAPJA SZABADTÉRI NÉPRAJZI MÚZEUM 10.00- Nemzetek étkei – szabad tûzön: bográcsban, grillen 10.00–14.00 Magyarország kicsiben – Kalandtúra a Skanzenben 14.00–16.00 Funny games – vegyes csoportokkal, a Skanzen múzeumpedagógusai és a szentendrei tûzoltók közremûködésével POSTÁS-STRAND

18.00–18.30 Kiss Gyöngyvér és Anna mûsora 18.30–20.30 Záróünnepség 20.30–22.30 Brains A mûsorváltoztatás jogát fenntartjuk! A versenyek és a rendezvények nyilvánosak, a belépés díjtalan!

TALÁLKOZZON ÖN IS EURÓPÁVAL SZENTENDRÉN!

Augusztus 26-28. | Szentendre belvárosa

VI. SZENTENDRE ÉJJEL-NAPPAL NYITVA Augusztus utolsó hétvégéjén Szentendre ismét változatos mûvészeti programokkal várja vendégeit késõ éjszakáig. A város kulturális intézményei, civil és mûvészeti szervezetei, valamint üzleti vállalkozásai összefogásával hatodik alkalommal sorra kerülõ három napos rendezvény alatt mûvészeti bemutatók, kiállítások, szabadtéri koncertek, játékos gyerekprogramok várják a hozzánk látogatókat.

50


A V8 USZODA ÉS SZABADIDÕKÖZPONT PROGRAMJAI Szentendre | Kálvária út 16/c | telefon | 26/300 200

BÛVÖLETEK ÉJSZAKÁJA A TÁNC ÉS BOR SZERELMESEINEK Program: Magyarország borvidékeinek bemutatása, borkóstoló Hastánc performance a borok hangulatában Tombola / Zsákbamacska Borértékesítés Igény szerint és elõzetes regisztráció alapján vacsora lehetõség Borvidékek: Szekszárd, Villány, Etyek, Csopak és Tokaj Belépõjegy | elõvételben 2500 Ft/fõ, a helyszínen 3000 Ft/fõ Szponzorok: Mészáros Pincészet, Blum Pincészet, Kattra Pincészet, Söptei Pincészet Dégenfeld Pincészet, Szelence Üvegékszerbolt és Mûhely, Nádszál Kft. – Hastánckellék V8 – Aquapalace Kft.

Elérhetõség | 30/ 741 56 26 | www.vinotrop.eu és www.nese.hu

Augusztus 27.

Misztikus Perzsa Éjszaka Július 29–31. között esténként | 19:00 | tetõterasz

Független irodalmi napok – FIN 2010 A Független Irodalmi Napok kamarafesztivált 2005-ben hozta létre Villányi G. András (költõ, mûfordító) Balázs László Gábor színmûvész, elõadómûvésszel. Három alkalommal gyûltek össze a Káli-medencében Salföldön az Aligvár Major romkertjében, hogy egy repkénnyel benõtt, Toszkánát idézõ kõpajta néhány megmaradt fala között verseket citáljanak, hallgassanak. a kamarafesztivál évente új helyszíneken gyülekezik. Idén csatlakozik Balázs Gergely hegedûmûvész, Kellár F. János Immánuel író-költõ, valamint Paulikovics Iván szobrászmûvész. Közremûködik: Andrejszky Judit ének – barokk zenemûvek felsõ fokon 51

V8 programok

Június 25. szombat | 19:00 | tetõterasz


KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!


Kiadja | Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft. | Felelôs kiadó | Kolti Helga | Szerkesztette | Kiss Zsuzsa | Layout | Széles Nóra Készült | 15 000 pld. | Nyomda | DEMAX Kft. | Felelõs vezetõ | Miklovicz Bertold

Támogatók:

Fõ online médiatámogató:


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
2011. Szentendrei teátrum műsorfüzet by Szentendrei Kulturális Központ - Issuu