PUBLICISZTIKA
FEUILLETON
IRODALOM
VISSZHANG
KRITIKA
INTERJÚ
PÁRATLAN
KOLTAI TAMÁS
Vízhűtéses Bánk MŰBÍRÁLAT - SZÍNHÁZ - LIII. évfolyam 30. szám, 2009. július 24.
Nagyítás
Kicsinyítés
Nyomtatható
Cikk küldése
Ajánlom
A Bánk bán kiüresedett hazafias jelkép, megunt iskolai tananyag, holt színház, ha nem találkozik a mai gondolkodással. Peter Brook már a múlt század hatvanas éveiben úgy kezdte minden darab próbáit, hogy a körbe ültetett színészek a saját, személyes érintettségüket keresték az eljátszandó karakterekben. Mára a magára adó színház a világon mindenütt levetette a historizáló díszlet- és kosztümjelzést. Az utóbbi két hónapban hat olyan külföldi (és egy magyar) előadást láttam, amelyekben Euripidészt, Shakespeare-t és Csehovot mai hétköznapi cuccban, a színpadot színpadként kezelő (vagyis nem „ábrázoló") térben és a cselekményt zárt egésznek tekintő arisztotelészi dramaturgia megszüntetésével játszották. Közülük háromban beszéltek a szereplők álló mikrofonokba, egyben (Krzysztof Warlikowskinál) ezen kívül élő rockkoncertbe ágyazták Euripidészt. Ez a dedós bevezető a közvélemény azon részének szól, amely fennakad Alföldi Róbert Bánk bán-rendezésének külsőségein, a lépcsős színpadon elhelyezett székeken mint díszleten, a rockzenekari dobot olykor megszólaltató színészeken, a mikrofonba mondott szövegeken, és a rivaldával párhuzamos, akváriumszerű medencén, amelyben a szereplők többsége - dzsekiben, pólóban, bakancsban vagy fürdőruhában - lépdelve vagy úszva gyakran megmerítkezik. (A díszlet- és jelmeztervező: Daróczi Sándor.) Mindez egy mára általánosan elfogadott és használt színházi köznyelv része, amely sem pró, sem kontra nem minősíti az előadást, mindössze határozottan leszögezi, hogy annak anyaga nem a valóságutánzás, hanem a valóságteremtés. Materiális értelemben is. Ahogy Koršunovas Gyulán látott csodás Rómeó és Júliájának a liszt (és a lisztfelhő) teremtett számos jelentéssel felruházott fizikai közeget életen innen és halálon túl, Alföldinél a víz játszik hasonló szerepet. Az indulat magas hőfokán belevágódni (lehűlni), valakit belerántani, beleölni, bárkinek belelebegni (elbújva vagy holtan) egyszerre fizikálisan „anyagszerű" és metaforikus. A „le a királyi székből, asszonyom" után a medencébe vágott, utóbb Gertrudis által kihalászott szék éppúgy hétköznapian materializált, energiadús kép, mint amikor gyerekkocsival teszik ugyanezt. (Hisztérikus morálcsőszöknek üzenem, hogy a síró csecsemő nem igazi.) A Bánk bán - junior (a Szentendrei Teátrum és a Nemzeti Színház közös produkciója) tisztázni igyekszik viszonyunkat Katona tragédiájához. A dráma aktualitása és a dramaturgia elnyűttsége közti szakadékot próbálja áthidalni. Az előadás úgy kezdődik, hogy a székeiken frontálisan falatozó ifjak homogén csoportjából - ne feledjük, mulatságban vagyunk - egyesek németül, mások (bojóthiak) spanyolul kezdenek énekelni, majd Petur dafke belecsap a magyar dalba. Többnyelvű, többnemzetiségű környezet - ismerős, nemde? A „sokáig éljen a magyar szabadság"-ra nem kapjuk fel a fejünket, de az „asszonynak engedelmeskedni nem fogunk"-ra igen. Ez bizony avíttasan hangzik. De le van írva, és a XXI. században hangzik el. Ha a Shylockproblémát nem vonatkoztathatjuk el a jelenkori zsidókérdéstől, vagy ha Peter Cookie beállítás Sellars „az Obama-korszak Othellójá"-ban az afroamerikai elnök
HÍREK
SZABADPOLC
GALÉRIA
világtörténelmi paradigmaváltása felől tekinti át Shakespeare-t, akkor nekünk sem derogálhat 2009-es szinten kezelni a Bánk bánban érintett nemzeti, nemzetiségi problémát, esetleg a nőkérdés vagy a xenofóbia felől értelmezni a darabot. Sőt, ez a dolgunk. Annál inkább, mert a mű épp az al fresco felületi kezelésre a legalkalmasabb. A legtöbb formátumos rendezés azon vérzik el, hogy költői, metaforikus, metafizikai jelentéseket kutat benne, holott a Bánk bán nyers, indulatos, árnyalatlan, egyértelmű dráma. Heves vérmérsékletét nem szabad csillapítani. Legföljebb vízzel kell hűteni, ha időnként felforr. Hogy magához térjen. A békétlenek jelenetében a Peturt játszó Makranczi Zalán kis nemzetiszínű zászlócskákat oszt a közönségnek. Hozzánk beszél, bennünket serkent, ami tökéletesen megfelel Katona eredeti intenciójának, csak akkoriban még nem volt lebontva a negyedik fal. Semmi ironikus sincs ebben a gesztusban (legföljebb, hogy a szúnyogok légióit hajtjuk el a zászlókkal), és aki hiányolja az előadásból az iróniát, butaságot mond. Nem azért, mert fölösleges hergelni a nemzetvédőket (hergelődnek azok maguktól is), hanem mert könnyű kajánkodni a klasszikussal, de nehezebb - amit Alföldi tesz magunkra ismerni általa. Az sem ironikus, hogy Petur bordalként a „Borban az igazság, borban a vigasz"-t szavalja teljes átéléssel a mikrofonba Huszka Jenő Gül babájából (nem Vörösmartytól a Keserű pohárt, mint Erkelnél), mert az operettnél nincs komolyabb és magyarabb. Makranczi Peturjának lelkesültsége őszinte, ihletett és energikus, épp az energiatöltet távolítja el a pátosztól, és varázsolja meglepően életszerűvé a „veretes" szöveget (a veretességnek archaikus időszerűtlenségében ma újra divatja van). Alföldi még abban is hagyománytisztelő, hogy Peturt osztja a legformátumosabb színészre - Bessenyei Ferenc panaszából tudjuk, hogy minden Bánkelőadásban „Peturnak van igaza" -, mivel, tisztesség ne essék szólván, miatta tartunk ott, ahol tartunk. Vele szemben az egyetemista Fehér Tibor mint Bánk átlag méretű hétköznapi fiú, aki nem akar hőssé válni - afféle muszájHerkules, talán ezért hasonlít egy pillanatig a vízből fölmerülve, testhez tapadó dresszben a Supermanre. Minden fiatal színész tettlegesen, energiáktól felfűtve teszi magáévá a szerepet, és komoly segítséget kapnak a rendezőtől, hogy eltüntessék a darab sebeit. Melinda (Radnay Csilla) és Ottó (Mátyássy Bence) kényes ölelkezése a medencében a támadás és védekezés kitágított pillanata: nem a valóságot, hanem Bánk rémképét mutatja. Gertrudis egy meghosszabbított gesztus erejéig mintha megkívánt (és fölajánlkozó) test volna Bánk karjában - mielőtt belezuhannak a késszúrás nyomán vöröslő vízbe; Bánfalvi Eszter erős jelenlétté koncentrálja a női akaratot, és a döntő roham előtt emblematikus rágyújtással kelt feszültséget. Radnay Csilla az anya rémületéből indítja Melinda megzakkanását, és a Tiborc-Bánk-jelenetnek is előnyére vált, hogy átkerült ide: a népi panasz - az egyetemista Farkas Dénes szikár-szép tárgyilagossággal mondja el - a legkétségbeesettebb pillanatban, a magánélet becsődölésekor jut el a címzetthez, aki tehetetlenségében egyszerre szabadul meg mindkét „problémájától" egy istenhozzáddal. A cinikus svihák Biberach a darab mindenkori leghálásabb szerepe: korunk emblémája, amikor Földi Ádám egy félreérthetetlen tekintetére Bánk körbegyűjti neki a további információiért járó jattot. Sajátos a végkifejlet: Szabó Kimmel Tamás meggyőzően opportunista Endréje (így van megírva, elég rosszul, a szerep) a bejelentés után, miszerint „joggal" esett el a királyné (szövegjavítás by Vörös Róbert and Alföldi Róbert), a „király" és a „nádor" az őrláng szegélyezte medence-katafalkban lebegő női tetemek fölött vállvetve elrebegi a Szózatot. Ez sem ironikus, hanem komoly, és a darab szelleméből következik. Kábé így szoktuk megoldani akut közös ügyeinket. A várható kőszínházi recepciót befolyásolhatja az a rendező elleni koncepcionált támadás, amely legutóbb a bulvárlap címlapjára böffentette a Vígszínház ismert színészének gyomrából feltörő szennyet. Alföldi színházat próbál csinálni a Nemzetiből, ha hagyják. Ne legyenek illúzióink. (Katona József: Bánk bán - junior; a Szentendrei Teátrum és a Nemzeti Színház közös produkciója)