MENU
SZ. DEME LÁSZLÓ: ENNYI MARADT A szerelem diadala - Katona József Színház - KRITIKA 2010-04-24
2010. április, Színház.NET
Ascher Tamás ezt az illúzióit levedlő, objektivizált mesevilágot nyers és elvadult környezetbe rendezi. Valahogy nem pancsol bele az életbe, és így nem is válhat túlontúl érdekessé. Pedig Pierre Carlet de Chamblain de Marivaux-ról azt írják, hogy szerelmi megfigyeléseiből ő teremtette meg a világ drámatörténetében a lélektani vígjátékot. Néhány utópisztikus hangvételű színdarab mellett életművét szinte kizárólag több tucatnyi csendesen lobogó szerelemnek áldozta, mégpedig leginkább az érzelmek születése izgatta, ahogy a bizonytalan, elfojtott vágy váratlanul szárba szökik, és mindenestül felkavarja a szereplők belső lelki életét, egymáshoz való viszonyaikat. A lélektani folyamatok természetrajzára Marivaux kitalált egy önálló és burjánzó nyelvet is, amit a lexikon szerint máig a marivaudage fogalommal jellemeznek, s amely a „társalgás poézisét” hivatott megvalósítani, azaz közvetíteni a szerelemvadász mértani pontosságú megfigyeléseit. Talán ezért nem pancsol bele Marivaux: mert túlontúl hidegen elemez. Ascher Tamás ezt az illúzióit levedlő, objektivizált mesevilágot nyers és elvadult környezetbe rendezi. Ha Watteau képei nyomán azon méláznánk, micsoda színpompás rokokó kavarodás is lehetett Marivaux-t játszani az 1720-as években, akkor brutális élményként hasít majd belénk a színpadkép rozsdás vasrengetege. Ha pedig a marivaudage sziporkázó tűzijátékait várnánk ábrándosan, rá kell ébrednünk, hogy Várady Zsuzsa dramaturgnak igaza volt, hogy Bognár Róbert fordítása alapján maira, szikárabbra és gördülékenyebbre hangszerelte az előadásszöveget. De még ebbe a mítosztalanított világba is beszűrődnek apró csodák, mint például az az ügyes gyíkocska a rozsdás lemezfalon. „Végigfut”, és a lányok felsikoltanak: pompásan kidolgozott pillanat. Azonnal leleplezi az udvarból idetévedt lányokat, akik fiúknak öltöztek, hogy álruhában cserkésszék be a herceg szerelmét, és azonnal leleplezi Marivaux agyalmányait is, melyek Khell Zsolt díszlete szerint ezúttal valamiféle alagsori melegházban sarjadoznak. Kedves Látogató! Ez az oldal
Hermokratész filozófus lepusztult, és mintha föld alatt tenyésző „kertészetét” Bányai
Tamás
időnként
egészen
vészjósló homályokkal világosítja meg, s a
tropikus,
ingoványos
ködök
fölé
Keresztes Gábor és Sáry László zenéje thriller-hangulatokat úsztat. Ebbe a le- és kipusztult
miliőbe
érkezik
Leonida
királynő álruhában, Phókiónnak öltözve, kísérőjével, Korinával, hogy a trónról családi viszálykodások miatt lemaradt, s most egy hű filosznál inkognitóban éldegélő
Agisz
hercegnek
felajánlja
szívét és trónját. A szívek el is nyerik méltó párjukat, ám a szerelem marivauxféle
melodramatikus
ösvényén
való
tévelygés közben Leonida kénytelen terve
végrehajtásához
könyörtelenül
elcsábítani a mizantróp filozófust, sőt annak
Leontina
nevű,
szürke
vénkisasszonnyá hervadt húgát is, ki pongyolában tengődik a rozsdamarta Jordán Adél és Szirtes Ági / Schiller Kata felvétele
üvegházi falak között. Szakács Györgyi jelmezei is a kertészet torz fásultságát
teremtik meg; rezignált és groteszk alakok élik groteszk és rezignált életüket, elnyűtt és kopott ruhákban, mint valami elszigetelt, ganéval teli major vakondjai, távol bármilyen nagyvárosi társaságtól. Nyoma sincs kosztümös miliőnek, nyoma sincs Marivaux korának, s így Marivaux mondatai és helyzetei
Ascher
olvasatában
nem
körülményeskedően
cicomázott,
színjátékká
nemesített
érintkezésekről tudósítanak, hanem közvetlenebb, de egyszersmind szellemtelenebb, kiürültebb és durvább manipulációkról. Ennyi maradt nekünk Marivaux-ból. Jordán Adél rámenős királynője már nem sokat teketóriázik: fürge, mint a gyík, ha érzelmekről, pontosabban az ő érzelmeiről esik szó. Alig habozva avatja titkába Dankó István és Bezerédi Zoltán remek apró megfigyelésekkel dolgozó szolgaszerű alakjait, Arlekint és Szairészt; majd egymás után bolondítja magába Szirtes Ági remek, takarítónővé igénytelenített Leontináját és Máté Gábor
nagyszerűen szipogó, S-be hajlott entellektüel filozófusát, valamint Mészáros Béla finomkezű irodalmárként, puhán és ábrándosan osonó Agisz hercegét. Túl sok komplikáció sem történik: a renyhén megírt motivációktól finomabb és vérbőbb humorral telített, érzékenyen kidolgozott szituációkon keresztül jutunk el a végkifejletig. Az álruhás Leonida (vagyis Phókión) szerelme által még egyszer felragyoghatna az idősödő Hermokratész illetve Leontina, de a szerelmi álság kiderül, s bár nagy tombolássá nem dagad a leleplezése, az igazság kopár valósága dermesztő. Ebből is ennyi maradt. A szerelem diadala a fiataloké (bár nem tűnik túl nagy diadalnak), az utolsó illúziók is szertefoszlottak. A színészek persze nem ragadnak bele a helyzet kínálkozó „vadromantikájába”; most is érvényesül az abszurd humorral operáló, leheletnyit eltartó katonás játékmód. Ugyanakkor viszont nem érteni világosan, hogy Leonida és hercege, a minden előzmény nélkül egyszer csak betoppanó királynői udvartartás által rikító kelme-költeményekbe öltöztetve, hová is távozik? Csakugyan generációk lehetőségei kerülnének itt végül egymással feszültségbe? A gondozatlan kertészet és a csiricsáré formatervezett királyi világ miféle ellentétről ad beszámolót? Voltaképpen honnan és hová ez az infantilis és szinte közömbös végső kivonulás? Nem pancsol bele, úgy istenigazából, az előadás sem. Pierre de Marivaux: A szerelem diadala Fordította: Bognár Róbert. Díszlet: Khell Zsolt m.v. Jelmez: Szakács Györgyi m.v. Világítás: Bányai Tamás m.v. Zene: Keresztes Gábor m.v., Sáry László. Dramaturg: Várady Zsuzsa. Rendező: Ascher Tamás. Szereplők: Jordán Adél, Pálmai Anna, Máté Gábor, Szirtes Ági, Mészáros Béla, Bezerédi Zoltán, Dankó István, Huzella Júlia e.h., Pálos Anna e.h. Katona József Színház, Budapest, 2010. április 23. Facebook Comments 0 Comments
Sort by Oldest
Add a comment...
Facebook Comments Plugin Tweet Like Sign Up to see what your friends like.
Tags: A szerelem diadala, Ascher Tamás, Katona József Színház, Pierre de Marivaux stuber andrea: önkívület
kutszegi csaba: humorban nem ismernek tréfát