Skip to main content

Aranytó

Page 1

ÉLŐ ADÁS

TV Szentendre › Hírek › Kultúra › Az Aranytó című darabot mutatják be a Városháza udvarán

KULTÚRA TV SZENTENDRE

AZ ARANYTÓ CÍMŰ DARABOT MUTATJÁK BE A VÁROSHÁZA UDVARÁN  Lévai Zsuzsa Ajánlom 0

 2015. július 22. 11:17 Megosztás

Az Aranytó című előadást mutatja be az Orlai Produkciós Iroda főszerepben Vári Évával és Benedek Miklóssal. A darabot Ernest Thompson írta, Magyarországon az első bemutatója 1990-ben volt. 1981-ben lmet készítettek a műből, amiben a Henry Fonda és Katherine Hepburn játszott. A két főszereplőn kívül a rendező is Oscar-díjat kapott a munkásságáért. A vígjátékot több mint 30 nyelvre fordították le, negyvennél is több országban játszották.


„Norman Thayer nyugalmazott egyetemi tanár és felesége, Ethel atal koruk óta minden nyarat az Aranytónál töltenek. Morognak, ugratják, de ugyanúgy szeretik egymást, mint a kezdet kezdetén. Az idei mégis más, mint az eddigiek: a régi hűséges bútorok és használati tárgyak mellett mást is rendbe kell tenniük maguk körül. Mert a lányuk nem véletlenül nem járt náluk már évek óta. És amikor megérkezik, meglepetés vendéget is hoz magával…” Szentendrén a premier után július 25-én, 30-án és 31-én, valamint augusztus 1-jén látható a produkció, a Belvárosi Színházban a bemutatót októberben tartják.

KOMMENTEK

0 hozzászólás

Rendezés: Legrégebbi

Hozzászólás írása...

Facebook Hozzászólások modul

LEGUTÓBBI HÍREK

Forgalomkorlátozás várható a H5-ös vonalon - Közélet

Szakmai közlekedésrendészeti járőrverseny Szentendrén - Kék hírek

„Túrajátékot” indít természetjáróknak a Pilisi Parkerdő - Közélet

MŰSORÚJSÁG

21:20

Művészváros

(ismétlés)

21:50

Szentendrei vágatlan

(ismétlés)


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Aranytó by Szentendrei Kulturális Központ - Issuu