2026. III. NEGYEDÉV
Kajtár Dóra Felelős szerkesztő
Kedves Olvasóink! Lassan véget ér a nyár, és az elmúlt hónapokban sem unatkoztunk! Programok, utazások, találkozások és különleges élmények tették igazán mozgalmassá ezt az időszakot. Természetesen közben a Képesek vagyunk csapata sem pihent. A magazin legújabb számában ismét érdekes történetekkel, izgalmas beszélgetésekkel és sokszínű témákkal készültünk nektek. Ősszel is sok esemény van láhatáron. Szeptemberben lesz a Siketek világnapja, ahol reméljük, minél többőtökkel személyesen is találkozunk Egerben! Addig is élvezzétek ki a nyár utolsó heteit, és jó olvasást kívánunk! a Képesek vagyunk magazin szerkesztősége
IMPRESSZUM Kiadó: Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége, 1068 Budapest Benczúr u 21., www. sinosz.hu, kepesekvagyunk@sinosz.hu, Megjelenik: negyedévente, Felelős kiadó: Szalkai Iván igazgató, Felelős szerkesztő: Kajtár Dóra, Lapterv és tördelés: Kovács Laura Lilla, A rovatok tartalma közösségi munkában, a SINOSZ munkatársai és önkéntesei közreműködésével jön létre. 1 KÉPESEK VAGYUNK
SZERZŐINK
K
ANTALOVICS RENÁTA
BALOG DÓRA
CSALLÓ ERIKA
Pécsett születtem, de Budapesten élek 5 éves korom óta. Születésem óta vagyok nagyothalló, rengeteg bántalmazás ért emiatt, de sose hagytam, hogy eltántorítson mások szava attól, hogy megtudjam, mire lehetnék képes a hallássérüléssel együtt.
A csend az én világom, amely körülölel és megnyugtat. Büszke Siket vagyok, aki a csend szépségében találja meg önmagát. Két csodálatos CODA gyermek édesanyja vagyok, akik a legnagyobb örömet jelentik az életemben.
Könyvelőként dolgozom. Szabadidőmben szeretek zenét hallgatni, regényeket olvasni, sorozatokat nézni, villamosokat fotózni és sporteseményeket figyelemmel kísérni. Mottóm: zene nélkül nincs élet, jelen is van minden napomban.
HARGITAI MELINDA
KADÓK NORINA
KISS ORSOLYA
Gyermekkorom óta vagyok hallássérült. A betűk, szavak szeretete is ekkor kezdődött el, és azóta végigkíséri az életemet: szerem olvasni is, írni is őket. Élménykereső vagyok, időről időre feszegetem a hallássérülésemből fakadó valós és vélt korlátokat.
A SINOSZ Képzési Irodájának képzési referense vagyok. Hallóként közel két éve dolgozok a jelnyelvi képzések szervezésén, miközben én is tanulom a magyar jelnyelvet. Célom, hogy minél többen megismerjék a magyar jelnyelvet.
Kétesztendős koromban egy súlyos betegség következményeként lettem teljesen siket. Szerettem a fogalmazás órákat, mert ilyenkor mindig írhattam. Az írás szeretete a mai napig is elkísér.
NÉMETH EVELIN Vele született siket vagyok, szociálpedagógus, és diplomás jelnyelvoktató. Jelenleg tananyagfejlesztőként, vizsgáztatóként és jelnyelvoktatóként dolgozom a SINOSZ-nál.
HARGITAI MELINDA
minden ermekkorom óta vagyok hallássérült. a szavak szeretete is ekkor Ayem betűk, MÁTÉ MANDA zemmel el, és azóta végigkíséri zdődött az Fotográfus yemet: itt, azszeretem olvasni is, írni is őket. inden Egyéves korom óta hordok próbálni em a során számokkal unkám foglalkozom DR. PÁNTI IRÉN DR. PÁNTI IRÉNépítésznek hallókészüléket. Jelenleg emmel zületen. idő nagy részében. Élménykereső tanulok a Műszaki Egyetemen. Nagyothalló vagyok. állapot tt, az és időről gyok, időre feszegetem a Nagyothalló vagyok. EzEz azaz állapot Szabadidőmben próbálok minél többet folyamatosan alakult nem óbálni ássérülésemből fakadó valós és vélt folyamatosan alakult ki, ki, ígyígy nem olvasni, fotózni és utazni,hívatásom emellett eten. akadályozott jogászi korlátokat. akadályozott jogászi hívatásom szakkollégistaként aktív szerepet gyakorlásában. Nyugdíjas koromban gyakorlásában. Nyugdíjas koromban vállalok az szakkollégiumi közéletben. kezdtem el írni. Jelenleg a Szitakötő kezdtem el írni. Jelenleg a Szitakötő Gyermekújság Irodalmi Rádió Gyermekújság ésés azaz Irodalmi Rádió munkatársa vagyok. Azóta több munkatársa vagyok. Azóta több kötetbe beválogatták műveimet. kötetbe is is beválogatták műveimet.
PUHA ANDREA SARKADI KLAUDIA MÁTÉ ANNA MÁTÉ ANNA 29 nagyon éves lány vagyok, hallássérült. Siket ember vagyok. Családapa. A Ismerhettek a SINOSZ 19 éves vagyok, sok minden 19 éves vagyok, nagyon sok Kiskorom ótaminden viselek feleségem halló, a gyermekeim CODA Hangforrásról, a hallókészüléket. Szájkóder érdekel, még keresem a helyem a érdekel, a helyem a Minden nap tartok azért egy (siket szülő halló gyereke) gyerekek. A még keresem blogról, a Hallás Társasága világban, igyekszem nyitott szemmel nyitott szemmel illetve előfordulnak halló világban egy kívülállóvilágban, vagyok, igyekszem szünetet, Alapítvány blogjáról a járni. ezért örülök, hogy itt, az vagynem napok, amikor egyáltalán az oralizmus elszenvedője. Egy olyan járni. ÉppÉpp ezért örülök, hogy itt, az Hali-tali Ezek Szájról mellettis újságnál lehetőségem van kipróbálni használom a készüléket. ember, aki felnőtt korára találta meglehetőségem újságnál van táborból. kipróbálni olvasok. Aúj párommal élek együtt. azonban novellákat szeretek magam teljesen területen.is a Siket identitását. Azóta igyekszem magam egyegy teljesen új területen. Szabadidőmben szeretek könyvet minden platformon bemutatni a Siket írni. Szeretek sétálni a fantázia olvasni, blogolniés ésaélvezem a kreatív kultúrát és a jelnyelv fontosságát. országaiban valóságban. dolgokat, pl. a horgolást. PETŐ-PLASZKÓ ZSOLT
Sorokat kötni a betűkből. Nekem ez az élet.
TAPOLCZAI BOTOND 13 éves vagyok, és 7. osztályba járok. Nagyon szeretem a sportot, főleg a focit. Emellett szeretek interjúkat készíteni, kérdezni és érdekes embereket megismerni.
„Fontos, hogy Hallás világnapja a szövetségesem a gyereknek legyen sikerélménye, motiváló legyen az együtlét, és az együtt tanulás örömteli legyen...” - interjú Diósi Annamáriával Zichy Géza, Hogyan a félkarú boldogultam zongoraművész siketként a járványhelyzet alatt? -videócikk
TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK
19
P O R TR É
23
5
Töltött káposzta, TV maci, jelnyelv - irány a Mars! Egy kanapén Kapu Tiborral
6
Mi köze van a siketeknek a Holdra szálláshoz?
7
„Jó valahova úgy menni, hogy szeretettel várnak” - beszélgetés Ormódi Róberttel, a SINOSZ új igazgatójával
12
Fenntartható jövő, felejthetetlen élmények – Ilyen volt az idei Vidám7 tábor
15
Együtt egy csónakban
17
Hungaroring – A Forma-1 magyar otthona
3 KÉPESEK VAGYUNK
KÉPESEK VAGYUN
H É TKÖZ N A P O K 23
25
Hogyan “Akik a szemükkel boldogultam hallanak” siketként a - A siket emberek agya forradalmasítja a árványhelyzet képregényolvasást? att? -videócikk
31
A saját Roxfortom
33
KÉPESEK VAGYUNK 4
Többet cipelünk, mint gondolnánk – a kisebbségi stressz a hallássérültek életében
39
A komplex minősítésről – érthetően
47
Amikor a kezek mesélni kezdenek
49
DANOVA Next applikációja – A repülőtéri tájékozódás új, akadálymentes eszköze
S Z A BA D I D Ő 51
Tobzódó tömegturizmus
53
Utazások a világ különleges tájain: éghajlatok és kultúrák varázsa Ciprustól Zanzibárig
61
Történelmi félidei show a Foci VB döntőjén – a BTS ismét bebizonyította, miért tartozik a világ élvonalába
65 Versek
KÉPESEK VAGYUNK 4
PORTRÉ
Töltött káposzta, TV maci, jelnyelv irány a Mars!
– Egy kanapén Kapu Tiborral Június 25-én volt egy éve, hogy Kapu Tibor szó szerint világgá indult – egészen a világűrig! Sok mindenre kíváncsi voltam, milyen odafent az élet, mit vitt magával, és vajon elindulna-e egyszer a Marsra. Azt sem hagyhattam ki, hogy megkérdezzem: jól jött volna-e neki a jelnyelv a világűrben? Ha Ti is kíváncsiak vagytok a válaszokra, nézzétek meg a beszélgetésünket! Kérdezett: Tapolczai Botond Jelnyelvi tolmács: Leitner Bernadett Videó: Balog Dóra, Cséri Viktória, Kassai Kornélia
MI KÖZE VAN A SIKETEKNEK A HOLDRA SZÁLLÁSHOZ?
Írta: Balog Dóra
Tudtad, hogy a siket emberek is hozzájárultak ahhoz, hogy az ember eljusson a Holdra? Az 1960-as évek elején a NASA azt kutatta, hogyan reagál az emberi test az űrutazásra és a súlytalanságra. Több mint 100 ember vett részt a kiválasztásban, végül 11 siket személyt választottak ki. Ők lettek a “Gallaudet Eleven”. A kutatók azért tartották őket különösen érdekesnek, mert a 11 résztvevőből 10 agyhártyagyulladás következtében veszítette el a hallását, ami a belső fül egyensúlyért felelős részét is érintette. Ezért azt vizsgálták, hogyan reagálnak olyan helyzetekben, amelyek az űrutazás során is előfordulhatnak. A résztvevőket forgószékben és centrifugában forgatták, hosszabb ideig egy forgó helyiségben tartották őket, valamint repülőgépen rövid időre súlytalanságot is létrehoztak. Hajóra is vitték őket, ahol erős hullámzás közben figyelték a reakciókat. A halló emberek ezekben a helyzetekben
gyakran szédültek és rosszul lettek, míg a Gallaudet Eleven tagjai sokkal jobban bírták a kísérleteket. A hajón például több kutató tengeribeteg lett, miközben a siket résztvevők nyugodtan kártyáztak, beszélgettek. A kísérletek segítettek a NASA-nak jobban megérteni, hogyan működik az ember egyensúlyérzéke, és hogyan alkalmazkodik a test a megváltozott gravitációhoz. Ez a tudás később az amerikai emberes űrprogramok, köztük az Apollo-program számára is fontos volt. A Gallaudet Eleven tagjai soha nem jutottak el az űrbe, és nem vettek részt közvetlenül az Apollo 11 küldetésében. Érdekes egybeesés azonban, hogy 11 siket személy alkotta a Gallaudet Elevent, miközben később az Apollo 11 vitte el az első embereket a Holdra. A két 11 között nincs közvetlen kapcsolat, de a történet mégis jól mutatja, hogy a siket emberek is hozzájárultak az űrkutatás történetéhez.
PORTRÉ
„JÓ VALAHOVA ÚGY MENNI, HOGY SZERETETTEL VÁRNAK” - beszélgetés Ormódi Róberttel, a SINOSZ új igazgatójával Ormódi Róbert számára a SINOSZ jóval azelőtt az élete részévé vált, hogy munkatársként belépett volna a szervezet ajtaján. Siket szülei aktív tagjai voltak a soproni közösségnek, így gyerekként ő is ott játszott a klub eseményein. Itt tapasztalta meg először igazán, milyen érzés egy olyan közösséghez tartozni, ahol elfogadják, és szeretettel várják. Később Budapestre költözött, diplomát szerzett, családot alapított, és összesen 14 éven át dolgozott a SINOSZ-ban, ebből tíz évig igazgatóként. Hat évvel ezelőtt új szakmai utakra lépett, de ez idő alatt sem távolodott el sem a SINOSZ-tól, sem a fogyatékosságügytől. Most új tapasztalatokkal, újabb diplomával és más vezetői szemlélettel tért vissza a szervezethez – ismét az igazgatói székbe. Gyerekkori emlékekről, visszatérésről, vezetői tervekről és arról beszélgettünk vele, hol tart ma a siket és nagyothalló emberek közössége Magyarországon, és milyen kihívásokra kell a következő években közösen választ találnunk. Kérdezett: Kajtár Dóra Fotók: Hering Orsolya
7 KÉPESEK VAGYUNK
A SINOSZ már jóval a munkába állásod előtt része volt az életednek. Milyen emlékeid vannak a soproni közösségről gyerekkorodból? Szüleim aktív tagjai voltak a soproni szervezetnek, így természetes volt számukra, hogy visznek magukkal a programokra. Emlékszem, hogy számtalan alkalommal órákon át játszottam a nőnapi és szilveszteri rendezvényeken, valamint a Mikulás-ünnepségeken a klubhelyiség padjai között és asztalai alatt, a többi hallássérült tagtárs gyermekével együtt. Ezek az alkalmak mindmáig kedves emlékként élnek bennem, hiszen itt tapasztalhattam meg igazán, milyen érzés, amikor az embert olyannak fogadják el, amilyen. Itt élhettem át azt is, milyen jó tartozni valahová, és milyen sokat jelent úgy megérkezni egy közösségbe, hogy az embert szeretettel várják. Talán azért váltak számomra különösen fontossá ezek az élmények és értékek, mert a családon és a soproni SINOSZ közösségén kívüli élettereimben – például az óvodában és az általános iskolában – az elfogadás és a valahová tartozás érzése már jóval kevésbé volt jelen az életemben.
Aztán nemcsak tagja maradtál ennek a közösségnek, hanem munkahely is lett belőle. Hogyan kerültél végül a SINOSZ-hoz? Azért volt itt egy kis kitérő… Kamaszkoromban már nem jártam a sorstársi közösségbe. Talán azért, mert próbálgattam a határaimat, és kerestem – szerencsére találtam – kapcsolódási pontokat a helyi hallássérültek világán kívül.
KÉPESEK VAGYUNK 8
PORTRÉ
Ez annyira „jól ment”, hogy csak olyan 19 évesen kapcsolódtam vissza a fiatal siket és nagyothalló emberekhez. Beszédes, hogy őket is egy volt gimnáziumi osztálytársam baráti társaságában ismertem meg. Velük kezdtem el ismét jelelni, mert addig a szüleimen kívül mással nem kommunikáltam jelnyelven. Aztán rajtuk keresztül ismertem meg más hallássérült fiatalokat, akik az akkori Ifjúsági Bizottság munkáját aktívan segítették. Az Ifjúsági Bizottság alkalmain keresztül ismertem meg a SINOSZ működésének országos szintjét és akkor fogalmazódott meg bennem, hogy de jó lenne, ha a SINOSZ munkatársaként tudnék majd tenni a sorstársakért. Viszonylag gyorsan felmértem, hogy egy érettségi és a szakács szakmunkás bizonyítványom nem elég arra, hogy az akkori főtitkár Vasák Iván felfigyeljen rám. Ez a felismerés tett annyira ambiciózussá, hogy jelentkeztem a szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskolára, melyet andragógusként el is végeztem. Mire végeztem, Vasák Iván már távozott a szervezetből és Dr. Kósa Ádám lett az elnök és Dr. Tapolczai Gergely a főtitkár. Végül tőlük kaptam 2006 nyarán lehetőséget friss 9 KÉPESEK VAGYUNK
diplomásként a bizonyításra az akkori Fővárosi és Pest Megyei Jelnyelvi Tolmácsszolgálat diszpécsereként. 14 évet dolgoztál itt, ebből tízet igazgatóként. Ha most visszagondolsz arra az időszakra, mire vagy a legbüszkébb? Talán arra, hogy ezen időszak alatt lett családom. Mikor elfogadtam a kihívást, akkor még csak pár hónapja jártunk a fe-
leségemmel és az eltelt évek alatt 4 főre bővült a családunk. Meg arra is, hogy munka mellett el tudtam végezni egy emberi erőforrás tanácsadó mesterképzést a Pécsi Tudományegyetemen. Szakmai vonalon jóval több dologra lehetek büszke, nehéz is választanom közülük, de talán a KONTAKT Tolmácsszolgálat megvalósítását, az Akadályugrás munkaerőpiaci szolgáltatás elindítását emelném ki. Ezúton is köszönöm a sikerek mögötti munkát elvégző munkatársak odaadását és támogatását! Munkájuk és szakértelmük nélkül most nem lenne mire büszkének lennem. Hat éve úgy érezted, eljött a váltás ideje. Most pedig újra itt vagy. Mi történt ebben a hat évben veled? A családom bővült egy kutyával. Ezen kívül újabb mesterképzést végeztem el, most már okleveles közgazdásznak is mondhatom magam. Ebben a 6 évben kipróbálhattam magam a közigazgatásban szervezetfejlesztőként, a szociális szférában tanácsadóként és a civil szektorban két szervezet vezetőjeként is. Azt gondolom, hogy ezek értékes tapasztalatok, amelyeket feltett szándékom beépíteni a SINOSZ mindennapi működésébe. Mennyire más most visszaülni az igazgatói székbe, mint amikor először lettél igazgató? Te változtál többet, vagy a SINOSZ? Szerintem én is és a szervezet is sokat
változtunk. De ez természetes! Akkor lenne baj, ha nem változtunk volna semmit. Esetemben ugye a tanulmányok és a munkahelyi tapasztalatok alakítottak a vezetői elképzeléseimen. A SINOSZ esetében a működési körülmények, az utódaim/elődeim – nézőpont kérdése – elgondolásai, a szervezet belső dinamikái okoztak változtásokat. Mivel szereted tölteni a szabadidődet amikor éppen nem dolgozol vagy tanulsz? Szabadidőmben szeretek a ház körül tenni-venni, és persze a kutyánkkal is sok időt töltök. Emellett szívesen fedezek fel új helyeket, elsősorban Magyarországon. Szerintem itthon is rengeteg olyan hely van, amit érdemes megismerni, és mindig jó érzés valami újat felfedezni. Ami pedig elég állandó része az életemnek, az a futás. Futok. Sokat. Ez számomra nemcsak mozgás, hanem kikapcsolódás is: segít kiszakadni a mindennapi pörgésből és rendezni egy kicsit a gondolataimat. Ha egy kicsit távolabbról nézzük, hogyan látod ma a siket és nagyothalló emberek helyzetét Magyarországon? Miben jutottunk előre az elmúlt években, és hol van még sok dolgunk? Sok területen van előrelépés az elmúlt időszakhoz képest, ugyanakkor még mindig ott van felettünk az a bizonyos üvegplafon, ami szinte lehetetlenné KÉPESEK VAGYUNK 10
PORTRÉ
teszi számunkra például azt, hogy a végzettségünknek, érdeklődésünknek megfelelő feladatokat láthassunk el a munkahelyeken. Aztán kommunikációs akadálymentesség nem megfelelő szintje miatt nem igazán tudunk részt venni a szűkebb-tágabb közösségeink dolgaiban. De beszélhetünk arról is, hogy az államilag támogatott hallást javító eszközök nem személyre szabottan támogatják a részvételünket a mindennapi életben. És sajnos beszélnünk kell arról is, hogy az oktatásunk sem támogatja ezen üvegplafon áttörését sem. Van egy előremutató jelnyelvi törvényünk, de azon nagyon sokat kell még dolgoznunk, hogy a valóság felzárkózzon a törvényben leírtakhoz. Mi az a 2-3 probléma, amire szerinted a következő években mindenképpen megoldást kell találnunk? Nem problémák, hanem kihívások, amelyek megoldása ránk vár! Régen elmúltak azok az idők, amikor a hallássérült gyermekek a hallássérülteket oktató/nevelő intézményekbe lettek elhelyezve és az ott folytatott tanulmányaik során, ill. azt követően váltak a siket és nagyothalló közösség részévé. Akik pedig integráltan tanultak, vagy későbbi életkorban váltak hallássérültté, azok csak eseti jelleggel kerültek közel az országos és a helyi szervezeti/közösségi élethez. 11 KÉPESEK VAGYUNK
Itt az ideje annak, hogy együtt keressük azokat a rendszerszintű utakat, amelyek lehetővé teszik azt, hogy a sorstársak mielőbb csatlakozzanak egy őket megértő, támogató és a számukra hozzáférhető közösséghez; a magyar hallássérültek közösségéhez. Továbbá fontosnak tartom megtalálni azon sorstársak helyét a SINOSZ működésében, akik szívesen támogatnák a tudásukkal, képességeikkel a magyar hallássérültek életminőségéének emeléséért végzett munkánkat.
Fenntartható jövő, felejthetetlen élmények
– Ilyen volt az idei Vidám7 tábor
KÉPESEK VAGYUNK 12
PORTRÉ
Július 13. és 17. között immár 14. alkalommal végre ismét a gyerekeké volt a főszerep a SINOSZ-ban. Ekkor zajlott a Szervezetben a Vidám7, ahol siket, nagyothalló és halló gyerekek – segítők, jelnyelvi tolmácsok, programvezetők közreműködésével – töltöttek együtt egy igazán tartalmas és vidám hetet. A program a korábbi évekhez hasonlóan, a SINOSZ anyagi támogatásával valósult meg.
A
Írta: Botos Barbara & Mázló Tímea
héten sok olyan gyerek volt velünk, akik idén először vettek részt a Vidám7-en, illetve több olyan fiatal volt a segítségünkre, akik korábban résztvevői voltak a hét programjainak. A helyszín ezúttal is a SINOSZ Központja volt, ahol a reggeli torna mellett a napok fontos részét képezték a vasalható gyöngyökből mindenféle emlékek készítése, társasjátékozások, ping-pong, és tollaspárbajok. A hét során a csapatok versenyeken és a feladatokban való részvétellel gyűjthettek pontokat. A gyerekek 2 csoportba 5-8 és 8-13 éves korosztályban vettek részt a hét programjain. A “nagyok” programjai az SNH Ifik, a “kicsik” programja pedig Mázló Tímea vezetésével zajlottak. Az első napon, hétfőn ismerkedéssel és csapatbeosztással vette kezdetét a móka. Miután elkészültek a címerek, délután a csapatok részt vettek az első 13 KÉPESEK VAGYUNK
akadályversenyen, mellyel már gyűjthették is a pontokat. A hét témája a fenntarthatóság volt, amit különféle aspektusból jártak körbe a csapatok. A nagyok pedig kipróbálhatták magukat a VV világában. Kedden az Állatkertbe kirándultunk, ahol egy vidám, aktív napot tölthettünk együtt. A kicsit kézműves foglalkozáson is részt vettek, a nagyok pedig a felelős állattartás témáját járhatták körbe múzeumpedagógiai foglalkozás keretében. Szerdán az OTP Fáy Alapítvány munkatársai pénzügyi tudatosság témájában tartottak kis csoportokban korosztályspecifikus szemléletformáló programot. Amíg a csapatok egyik felét a számok világába kalauzoltuk, addig a többiek kézműves foglalkozás keretében elkészíthették saját pólóikat. Délután pedig elkezdtünk készülni a pénteki előadásra, mellyel a szülőknek készültünk. Csütörtökön Csontó Ádám
tartott a csapatoknak előadást egészséges táplálkozás témakörben, és további kézműves és akadályversenyekkel színesítettük a napot. Pénteken a csapatversenyek mellett a délutáni előadásra készüléssel töltöttük a napot. Az egyhetes program pizzázással, valamint a hét során folyamatosan gyakorolt előadással zárult pénteken.
A Vidám7 idén sem valósulhatott volna meg a SINOSZ és a közreműködő önkéntesek, jelnyelvi tolmácsok és tolmácshallgatók nélkül, hozzájárult ahhoz, hogy ismét élményekkel teli hetet tölthessenek együtt a gyerekek! Köszönjük a szülőknek a bizalmat, és hogy 2026-ban is a SINOSZ Vidám7 programját választották!
EGYÜTT, EGY CSÓNAKBAN
15 RÉSZTVEVŐ, 4 NAP, FELEJTHETETLEN ÉLMÉNYEK
PORTÉ
HUNGAR
A FORMA-1 MAG
RORING
GYAR OTTHONA
PORTÉ
Amikor a Forma–1 mezőnye Magyarországra érkezik, nem csupán egy újabb futamot rendeznek meg: a Hungaroring mára a világbajnoki sorozat egyik legismertebb és legkedveltebb helyszínévé vált. A 2026-os Formula–1 Magyar Nagydíj nemcsak a versenyről szólt. Az idei hétvége a Hungaroring történetének egyik mérföldköve lett: a pálya fennállásának 40. évfordulóját ünnepelte, a nézők pedig elsőként láthatták a megújult létesítményeket és a frissen elnevezett kanyarokat. ÍRTA: CSALLÓ ERIKA
A
mogyoródi versenypálya 1986 óta megszakítás nélkül ad otthont a Magyar Nagydíjnak, ezzel Monte-Carlo (Monaco), Monza (Olaszország), Silverstone (Nagy-Britannia) és Spa-Francorchamps (Belgium) mellett a sportág legrégebbi, folyamatosan szereplő helyszínei közé tartozik. A Hungaroring építése 1985-ben kezdődött, és alig nyolc hónap alatt elkészült. Már a kezdetektől különleges szerepet töltött be a Forma–1 történetében: ez volt az első verseny, amelyet a vasfüggöny mögött, egy szocialista országban rendeztek meg. Az 1986os Magyar Nagydíjat a brazil Nelson Piquet nyerte, emlékezetes manőverrel megelőzve Ayrton Sennát (brazil) – ez a jelenet ma is a sportág klasszikus pillanatai közé tartozik. Az évtizedek során a Hungaroring számos legendás 19 KÉPESEK VAGYUNK
futamnak adott otthont. Itt aratta első Forma–1-es győzelmét a spanyol Fernando Alonso (2003), a brit Jenson Button (2006), a finn Heikki Kovalainen (2008), a francia Esteban Ocon (2021), és az ausztrál Oscar Piastri (2024), míg Lewis Hamilton rekordot jelentő nyolc alkalommal diadalmaskodott a magyar pályán. A Budapesttől mintegy 20 kilométerre fekvő Hungaroring 4,381 kilométer hosszú, 14 kanyarból álló versenypálya. A szűk vonalvezetés és a kevés hosszú egyenes miatt gyakran hasonlítják a monacói utcai pályához, ezért sokan egyszerűen a „magyar Monacónak” nevezik. A pálya technikás kialakítása kiemelkedő kanyarsebességet, pontos beállításokat és kiváló gumikímélést követel meg a csapatoktól. Az előzés hagyományosan nehéz, ezért az időmérő edzés és a jó rajtpozíció különösen fontos szerepet játszik. A nyári
hőség, a forró aszfalt és a folyamatos koncentráció komoly fizikai kihívást jelent a versenyzők számára, miközben a mérnököknek is kihívást jelent megtalálniuk az ideális beállításokat. Az elmúlt években a létesítmény jelentős fejlesztéseken esett át: megújult a paddock, a bokszépület és a kiszolgáló infrastruktúra is, hogy hosszú távon is megfeleljen a Forma–1 legmagasabb elvárásainak.
KANYAROK
Amit még érdemes megemlíteni: a 2026-os Formula–1 Magyar Nagydíj egyik legkülönlegesebb eseménye nem a versenypályán, hanem a pálya mellett történt. A Hungaroring fennállásának 40. évfordulója alkalmából először kaptak hivatalos neveket a pálya legendás kanyarai. Az 1-es kanyar a brazil
Nelson Piquet nevét viseli, aki az első Magyar Nagydíjon bemutatott legendás előzésével írta be magát a Forma–1 történetébe. A 2-es kanyar a brit Lewis Hamilton nevét kapta, hiszen ő a Hungaroring legsikeresebb versenyzője. A 11-es kanyar a francia Alesi-kanyar lett – ezt a magyar szurkolók már évtizedek óta így emlegették. A 12-es kanyar a német Michael Schumacher, a 13-as pedig a brazil Ayrton Senna előtt tiszteleg. A magyar kötődésű elnevezések sem maradtak el: a 3-as kanyar a Forrás - Spring, az 5-ös Mogyoród, a 10-es pedig a Duna nevet kapta. A névadó ünnepségen több legendás versenyző is részt vett, köztük Jean Alesi és Lewis Hamilton, akik kézlenyomatukkal is emléket hagytak a Hungaroringen. A kanyarnevek ezen túl a pályán elhelyezett táblákon is láthatók lesznek, így a KÉPESEK VAGYUNK 20
PORTÉ
szurkolók könnyebben tájékozódhatnak, és a közvetítések során is egyre gyakrabban hallhatják majd ezeket az elnevezéseket.
SZEZON 2026
A 2026-os szezon első felében a Mercedes bizonyult a legkiegyensúlyozottabb csapatnak. A világbajnoki pontversenyt az olasz Kimi Antonelli vezeti, aki több futamgyőzelmével az idény egyik legnagyobb felfedezettje, és a Hungaroringen is az első számú favoritok között szerepel. Komoly kihívó lehet a Ferrari párosa is. Lewis Hamilton kiválóan ismeri a magyar pályát, hiszen nyolcszor nyert itt, míg a monacói Charles Leclerc az egész idényben versenyképes teljesítményt nyújtott, így mindketten harcban lehetnek a dobogós helyezésekért. A McLaren szintén bizakodva érkezik Budapestre. A csapat az elmúlt években rendre erős volt a Hungaroringen, és az idei hétvégére további fejlesztésekkel készül, amelyek javíthatják az autó teljesítményét a technikás pályán. A Hungaroring azonban éppen attól különleges, hogy itt ritkán alakul minden a papírforma szerint. A stratégiai döntések, az időjárás és egy jól sikerült rajt gyakran teljesen átírja az erőviszonyokat. Ezért is várják évről évre százezrek a Magyar Nagydíjat: mert ezen a pályán mindig benne van a lehetőség, 21 KÉPESEK VAGYUNK
hogy újabb fejezet íródjon a Forma–1 történetében. Már pénteken benépesült a Hungaroring. A szabadedzések mellett a szurkolók birtokba vették a felújított főépületet, a paddockot és az új nézőtereket. A versenypályán minden a Formula–1-ről szólt, de a paddockban és a szurkolói zónákban is egész nap programok várták az érdeklődőket. A hétvége egyik legkülönlegesebb eseménye a korábban említett kanyarok hivatalos névadó ünnepsége volt. A Hungaroring történetében először kapott mind a 14 kanyar saját nevet. A legendás versenyzőkről, magyar helyszínekről és a pálya történetéhez kapcsolódó elnevezések ezentúl végleg a Hungaroring részévé váltak. Az új táblákat ünnepélyes keretek között avatták fel. Szombaton délelőtt még az utolsó szabadedzésen finomították az autók beállításait, délután azonban már az időmérő edzés következett. A lelátókon szinte minden hely elkelt, a szurkolók pedig minden gyors kör után hatalmas tapssal jutalmazták kedvenceiket. Az időmérő eredménye meghatározta a vasárnapi rajtsorrendet, amely a Hungaroringen különösen fontos. A technikás pályán kevés az előzési lehetőség, ezért a jó rajtpozíció sokszor fél sikernek számít. A szombati időmérő végig rendkívül szoros küzdelmet hozott. Már a Q1-ben (kvalifikáció 1. szakasz) is minimális
különbségek döntöttek a továbbjutásról, a Q2-ben (kvalifikáció 2. szakasz) pedig több élcsapatnak is újra pályára kellett küldenie versenyzőjét, mert senki sem érezhette biztonságban magát. A Q3-ban (kvalifikáció 3. szakasz) Lewis Hamilton sokáig úgy tűnt, megszerzi a pole pozíciót. A Ferrari versenyzője kiváló kört teljesített, de Lando Norris utolsó próbálkozásán mindössze **12 ezredmásodperccel** gyorsabb volt, így megszerezte a rajtelsőséget.
A Hungaroringen ritkán látható ilyen szoros befutó az időmérő végén. Az izgalmak azonban ezzel még nem értek véget. A sportfelügyelők Hamiltonnak három rajthelyes büntetést szabtak ki, mert akadályozta Oscar Piastrit egy Lewis Hamilton
Charles Leclerc
KÉPESEK VAGYUNK 22
PORTÉ
Max Verstappen
gyors körön. Kimi Antonelli szintén rajtbüntetést kapott sárga zászlós szabálytalanság miatt. A döntések teljesen átrendezték a vasárnapi rajtrácsot: Norris megtarthatta a pole pozíciót, mögé Charles Leclerc lépett elő, míg Hamilton csak az ötödik, Antonelli pedig a hetedik helyről rajtolhatott. A drámai időmérő után minden adott volt egy izgalmas vasárnapi futamhoz, hiszen több élversenyzőnek a vártnál hátrébb kellett kezdenie a Magyar Nagydíjat. A vasárnapi Magyar Nagydíj méltó lezárása volt a hétvégének. A futamot a brit Lando Norris (McLaren) nyerte meg, mögötte a holland Max Verstappen (Red-Bull) végzett a második, az olasz Kimi Antonelli (Mercedes) pedig a harmadik helyen. A verseny során több stratégiai csata, biztonsági autós szakasz és látványos előzés is színesítette a küzdelmet. Lewis Hamilton számára a futam csalódást 23 KÉPESEK VAGYUNK
Kimi Antonelli
hozott: egy bokszutcai gyorshajtásért kapott időbüntetés miatt visszacsúszott az élmezőnyben. A Magyar Nagydíj egyben a Formula–1 nyári szünet előtti utolsó versenye is volt. A csapatok néhány hét pihenő után folytatják a világbajnoki szezont Holland Nagydíjjal (Zandvoort) augusztus 21.-22.-23. hétvégén.
A nap, amikor Michael Schumacher negyedszer lett világbajnok – személyes emlékem a Hungaroringről Vannak sportpillanatok, amelyeket az ember soha nem felejt el. Számomra ilyen volt a 2001-es Magyar Nagydíj a Hungaroringen. Nem a televízió előtt ültem, hanem a helyszínen lehettem, és saját szememmel láttam azt a történelmi pillanatot, amikor a német Michael Schumacher megszerezte pályafutása negyedik Formula–1-es világbajnoki címét. Schumacher akkor már a Ferrari meghatározó versenyzője volt, de a 2001-es szezonban szinte megállíthatatlanná vált. A Hungaroringre úgy érkezett, hogy egy jó eredménnyel matematikailag is bebiztosíthatta a világbajnoki címet. A versenyen Schumacher magabiztosan vezetett, a Ferrari pedig tökéletes csapatmunkával segítette a győzelmet. Amikor elsőként haladt át a célvonalon, nemcsak a futamot nyerte meg, hanem megszerezte negyedik világbajnoki címét is. Ezzel utolérte a legendás Alain Prostot a világbajnoki címek számában. Akkor még senki sem sejthette, hogy néhány évvel később összesen hét világbajnoki címével minden idők egyik legsikeresebb Formula– 1-es versenyzője lesz. A számomra azonban nem a statisztikák a legfontosabbak. Michael Schumacher volt a kedvenc versenyzőm. A Hungaroringen testközelből élhettem át azt az örömöt, amikor a kockás zászló leintette a futamot, a Ferrari-csapat ünnepelni kezdett, és a lelátókon egyszerre tört ki a hatalmas ünneplés. A nézők tudták, hogy tör-
ténelmet láttak. Eltelt huszonöt év, de erre a napra ma is tisztán emlékszem. A Hungaroring azóta sokat változott, megújult a pálya és a kiszolgáló létesítmények, mégis mindig eszembe jut a 2001-es év. Ugyanaz a pálya, ugyanaz a célegyenes – és az a felejthetetlen pillanat, amikor Michael Schumacher negyedszer is világbajnok lett. A Formula–1 történetében számos emlékezetes futam volt a Hungaroringen, de számomra ez marad örökre a legkülönlegesebb. Nemcsak azért, mert egy legendás versenyző újabb mérföldkőhöz érkezett, hanem azért is, mert én is ott lehettem, és részese lehettem ennek a sporttörténelmi pillanatnak. KÉPESEK VAGYUNK 24
“AKIK A SZEMÜK
– A siket emb
KKEL HALLANAK”
berek agya forradalmasítja a képregényolvasást? Írta: Pető-Plaszkó Zsolt
H É T KÖZN A P O K
Gondolkoztál már azon, mi történik a fejünkben, amikor egy képregényt olvasunk? A legtöbb halló ember fejében rengeteg tévhit él ezzel kapcsolatban. Sokan azt hiszik, hogy a képregény csupán egy „lebutított” műfaj, ami messze alulmarad a hagyományos könyvekkel színvonalával szemben. Úgy tekintenek rá, mint egy túl egyszerű, gyerekes dologra, ami csak a lustáknak való, akik nem akarnak valódi szövegeket olvasni. Azonban a kognitív tudományok legújabb kutatásai, valami egészen mást mutatnak: a képregényolvasás valójában kőkemény agytorna. Van egy közösség, amelynek tagjai igazi „szuperhősökként” navigálnak ebben a komplex képi világban: ők a siketek és nagyothallók. Az ő agyuk működése olyan titkokat tár fel a vizuális gondolkodásról, amelyből a halló társadalom is rengeteget tanulhat.
27 KÉPESEK VAGYUNK
A HANGOK TENGERE ÉS A VIZUÁLIS IGÉNY Gondoljunk csak bele: egy halló ember egész életét, a hangok tengerében tölti. Születésétől fogva napi szinten ingerek érik az agyát: rádió, podcastok, tévé, mozi, a média és az iskola hatalmas, hangalapú információáradata. A halló agy arra van kiképezve, hogy a fülön át érkező ingereket dolgozza fel legelőször. Amikor egy halló ember hagyományos könyvet olvas, elsősorban a bal agyfélteke nyelvi központjai (a hangokért és szavakért felelős területek) dolgoznak. Amikor képeket néz, a vizuális központ aktiválódik. A képregény zsenialitása abban rejlik, hogy a kettőt egyszerre követeli meg: a szöveget és a képet egyetlen nagy univerzummá gyúrja össze az elménk. A siket embereknél ez teljesen másképp működik. Mivel a hangalapú csatorna kiesik, az agyműködésük átalakul, és egy hatalmas vizuális igény lép a helyébe. Ezt a jelenséget a tudomány neuroplaszticitásnak (az agy alkalmazkodóképességének) nevezi. Az agy nem hagyja elveszni a kapacitásait: a hallásért felelős területeket átcsoportosítja a látás, a térbeli tájékozódás és a mozgás megfigyelésére. Amit a halló ember a fülével kap meg a világból, azt a siket ember a szemével veszi el. Ezért a siket agy számára egy képregény nem egy egyszerű alter-
natíva, hanem egy olyan természetes, magas szintű vizuális környezet, amely tökéletesen kiszolgálja az agyuk egyedi és szuper-intenzív látás alapú működését. Mit jelent ez a gyakorlatban? A siket emberek agya sokkal gyorsabban, tűpontosan és mélyebben pásztázza a vizuális környezetet, mint a hallóké.
Mit jelent ez a gyakorlatban? A siket emberek agya sokkal gyorsabban, tűpontosan és mélyebben pásztázza a vizuális környezetet, mint a hallóké. KÉPREGÉNY, MINT A VIZUÁLIS NYELVTAN MESTERMŰVE Neil Cohn, a téma neves kutatója bebizonyította, hogy a képregényeknek saját nyelvtana van. A képkockákat (paneleket) nem különálló fotókként nézzük, hanem pontosan úgy olvassuk őket, mint a szavakat egy mondatban. Van bennük bevezetés (context), egy kiváltó ok (akció), egy csúcspont és egy levezetés. KÉPESEK VAGYUNK 28
H É T KÖZN A P O K
A siket emberek számára ez a „nyelvtan” teljesen természetes. Miért? Mert a jelnyelv pontosan így működik. A jelnyelv egy rendkívül összetett, vizuális nyelv, ahol az arckifejezések, a kézmozdulatok sebessége és a testtartás is mind mind meghatározó része a kommunikációnak. Amikor egy siket olvasó kinyit egy képregényt, az agya azonnal otthon érzi magát. Ahol egy halló ember még a szövegbuborékot betűzi, ott a siket olvasó agya már rég összekötötte a karakter arcán lévő feszültséget a háttér színeivel és a mozdulatok dinamikájával. A LÁTHATATLAN SZÁLAK: A VIZUÁLIS OLVASÁS KÖTELE A tudósok által használt a „Scarborough-féle olvasási kötél” kifejezés azt mutatja be, hogyan fonódnak össze a
39 KÉPESEK VAGYUNK
különböző képességek gördülékeny olvasás elérése érdekében. A képregényeknél létezik egy vizuális olvasási kötél is. Itt a következő szálakat kell összefonni: 1. Ikonográfia: A képi szimbólumok (pl. egy villanykörte a fej felett, ami az ötletet jelenti) azonnali megértése. 2. A gutták áthidalása: A panelek közötti fehér sávokat „guttának” nevezzük. Itt nem látszik semmi, az agyunknak kell kitalálnia, mi történt a két kép között (pl. az első képen a karakter ugrik, a másodikon földet ér – a repülést nekünk kell odaképzelni). 3. Kettős kódolás: A szöveg és a kép egyidejű elraktározása. Mivel a siket kultúra alapvetően vizuális, a siket agy sokkal rugalmasabban hidalja át a képek közötti üres tereket. Számukra a képregényoldal
Amikor egy siket olvasó kinyit egy képregényt, az agya azonnal otthon érzi magát. Ahol egy halló ember még a szövegbuborékot betűzi, ott a siket olvasó agya már rég összekötötte a karakter arcán lévő feszültséget a háttér színeivel és a mozdulatok dinamikájával. nem képek sorozata, hanem egy kiterjesztett, külső memória, ahol az idő és a tér egyszerre látható a papíron. Az olvasó szeme folyamatosan pásztázza az egész oldalt, összeköti a múltat a jelennel és a jövővel. MI AZ A „TUDATELMÉLET”, ÉS HOGYAN FEJLESZTIK A KÉPREGÉNYEK? A pszichológiában Tudatelméletnek (Theory of Mind) nevezzük azt a képességet, hogy képesek vagyunk bele-
helyezkedni mások helyzetébe, és kitalálni az ő gondolataikat, érzéseiket, szándékaikat. A képregények ebben is zseniálisak: nincsenek hosszú leírások arról, hogy „Péter szomorú volt”. Ehelyett Péter arcára rajzolnak három apró izzadságcseppet, a válla picit megereszkedik, a háttér pedig sötétebb árnyalatot kap. A siket olvasók – akik a mindennapi kommunikációban is mesterei az arcrezdülések és a testbeszéd olvasásának – villámgyorsan dekódolják ezeket a jeleket. Ez a fajta olvasás bizonyítottan fejleszti az empátiát és a társas intelligenciát. ÚTRAVALÓ A HALLÓ OLVASÓKNAK A képregény nem a szöveges könyvek szegényebb rokona, hanem a vizuális kommunikáció csúcsa. A siket agy működésének megértése rávilágít arra, hogy a látásunk nem csak egy pas�szív érzékelés, hanem a gondolkodás egy rendkívül magas szintű formája. Legközelebb, ha a kezébe vesz egy képregényt, ne csak a szövegbuborékokat fussa át! Lassítson le, nézze meg a vonalakat, a térközöket, a karakterek testtartását – és próbálja meg egy pillanatra a szemeivel „hallani” a történetet, pontosan úgy, ahogy a siket olvasók teszik nap mint nap.
KÉPESEK VAGYUNK 30
H É T KÖZN A P O K
A SAJÁT ROXFORTOM Mi köze lehet Harry Potter varázsvilágának a Siket közösséghez? Elsőre talán nem sok. Én azonban egyre több párhuzamot fedeztem fel a két világ között. Siketként, halló családban nőttem fel, és körülbelül tízéves voltam, amikor bentlakásos iskolába kerültem. Ott ismertem meg igazán a jelnyelvet és a siket közösséget. Ahogy később egyre jobban elmerültem Harry Potter történetében, egyre ismerősebbé vált számomra az, amit Harry átélt: milyen érzés egy olyan világban felnőni, ahol másnak érzed magad, majd egyszer csak rátalálni egy közösségre, ahol végre nem kell magyaráznod, ki vagy. Saját nyelv, kultúra, hagyományok, közösség és az összetartozás érzése, meglepően sok közös pontot találtam a varázsvilág és a siket világ között. De vajon miben hasonlíthat a Roxfort a siket közösséghez? A videóban érdekes párhuzamokat is mutatok a két világ között. Írta: Balog Dóra
31 KÉPESEK VAGYUNK
KÉPESEK VAGYUNK 32
H É T KÖZN A P O K
TÖBBET CIPELÜNK, MINT GONDOLNÁNK – a kisebbségi stressz a hallássérültek életében Írta: Puha Andrea
H É T KÖZN A P O K
Amikor a stresszről beszélünk, legtöbben a munkahelyre, a családi problémákra vagy a rohanó hétköznapokra gondolunk. Pedig létezik egy másik fajta stressz is, amely sokkal csendesebben van jelen. Nem egy-egy nehéz helyzetből fakad, hanem abból, hogy valaki egy kisebbségi csoport tagjaként él. Ezt nevezi a pszichológia kisebbségi stressznek.
S
okáig azt hittem, hogy az “állandó készenlét” állapot természetes része az életemnek. Hogy normális mindig figyelni, mindig alkalmazkodni, mindig előre gondolkodni. Csak később értettem meg, hogy nem a hallássérülésem fáraszt el a legjobban, hanem az a rengeteg plusz teher, ami ezzel együtt jár. A kisebbségi stressz nem azt jelenti, hogy a hallássérültség önmagában lelki problémát okoz. Sokkal inkább arról szól, hogy egy olyan világban élünk, amelyet elsősorban halló emberekre terveztek. Emiatt nap mint nap olyan helyzetekbe kerülünk, 35 KÉPESEK VAGYUNK
ahol nekünk kell alkalmazkodnunk. Ez a folyamatos alkalmazkodás pedig idővel kimerítővé válhat. Gondoljunk csak bele, hány apró döntést hozunk meg egyetlen nap alatt: Hová üljek, hogy lássam a beszélő arcát? Elmondjam, hogy hallássérült vagyok, vagy inkább próbáljam megoldani nélküle? Visszakérdezzek még egyszer, vagy most már inkább csak mosolyogjak? Bemegyek arra a rendezvényre, ahol tudom, hogy egész este alig fogok érteni valamit? Ezek a döntések sokszor automatikussá válnak. Annyira megszokjuk őket, hogy észre sem vesszük, mennyi energiát emésztenek fel. A kisebbségi stressz egyik része a külső tapasztalatokból
táplálkozik. Talán volt már olyan, hogy valaki türelmetlen lett, amikor visszakérdeztél. Elfordult beszéd közben. Azt mondta: „Mindegy.” Vagy egyszerűen kihagyott téged a beszélgetésből. Ezek az élmények fájnak, még akkor is, ha a másik talán nem akart szándékosan megbántani.
A kisebbségi stressz nem azt jelenti, hogy a hallássérültség önmagában lelki problémát okoz. Sokkal inkább arról szól, hogy egy olyan világban élünk, amelyet elsősorban halló emberekre terveztek. A másik része már belül dolgozik. Ha valakit sokszor ér negatív tapasztalat, idővel elkezd számítani arra, hogy ez újra meg fog történni. Előre izgul egy munkahelyi megbeszélés előtt. Inkább nem kérdez vissza. Nem szól hozzá
a beszélgetéshez a társaságban. Nem azért, mert nem lenne mondanivalója, hanem mert fél attól, hogy kellemetlen helyzetbe kerül. Ez az állandó készenlét és szorongás attól, hogy mi lesz, ha újra átéljük ugyanazt a rossz élményt, rendkívül megterhelő. Van a kisebbségi stressznek egy olyan oldala is, amikor a sok külső reakció idővel hatni kezd arra, ahogyan saját magunkra nézünk. Ha újra és újra azt tapasztaljuk, hogy a visszakérdezésünkre türelmetlenség a válasz, hogy a hallássérülésünket kellemetlenségként kezelik, vagy azt éreztetik velünk, hogy miattunk nehezebb a kommunikáció, egy idő után mi magunk is elkezdhetjük ezt hinni. Így alakulhat ki az, hogy szégyelljük, ha vissza kell kérdeznünk, kellemetlenül érezzük magunkat a hallókészüléKÉPESEK VAGYUNK 36
H É T KÖZN A P O K
A kisebbségi stressz nem kifogás, hanem magyarázat. Segít megérteni, hogy miért lehet ugyanaz a helyzet egy halló embernek egyszerű, nekünk pedig kimerítő.
kimerültségünknek, a szorongásunknak vagy a visszahúzódásunknak lehet egy ilyen oka is, sokkal kevésbé hibáztatjuk magunkat.
MEG LEHET SZÜNTETNI A KISSEBBSÉGI STRESSZT? A kisebbségi stresszt nem tudjuk teljesen megszüntetni. Amíg a társadalom nem lesz akadálymentesebb és érzékenyebb, mindig lesznek olyan helyzetek, amelyek több energiát kívánnak meg tőlünk. De tehetünk valamit. Megengedhetjük magunknak, hogy elfáradjunk. Kérhetünk segítséget. Elmondhatjuk, mire van szükségünk a könnyebb kommunikációhoz. És ami talán a legfontosabb: künk vagy cochleáris implantátumunk emlékeztethetjük magunkat arra, hogy miatt, vagy automatikusan bocsánatot nem velünk van a baj. kérünk azért, mert nem hallottunk Mentálhigiénés szakemberként azt valamit. Pedig valójában nincs miért látom, hogy már önmagában felszababocsánatot kérnünk. Nem azért kérünk dító nevet adni ennek a jelenségnek. A ismétlést, mert figyelmetlenek vakisebbségi stressz nem kifogás, hanem gyunk. Nem azért ülünk közelebb, mert magyarázat. Segít megérteni, hogy különleges bánásmódot szeretnénk. miért lehet ugyanaz a helyzet egy halló Nem azért kérjük, hogy felénk fordulja- embernek egyszerű, nekünk pedig kinak, mert nehéz emberek vagyunk. merítő. Ezek nem kiváltságok. Ezek azok a És talán, ha ezt mi is megértjük, kön�feltételek, amelyek lehetővé teszik az nyebben tudjuk elfogadni önmagunkat. egyenrangú kommunikációt. Éppen Kevesebb önváddal, több együttérzésezért fontos beszélni a kisebbségi sel. Mert nem gyengébbek vagyunk stresszről. Nem azért, hogy sajnáljuk – egyszerűen csak nap mint nap olyan magunkat, hanem hogy megértsük plusz terheket cipelünk, amelyeket sosaját működésünket. Ha tudjuk, hogy a kan észre sem vesznek. 37 KÉPESEK VAGYUNK
Szeretnél többet tudni erről? Jelentkezz be a SINOSZ Lelkisegély szolgálatához, ahol Czibikné Sándor Fanni, pszichológus és jeltolmács jelnyelven, vagy
Puha Andrea, hallássérült mentálhigiénés szakember segít átbeszélni az ezzel kapcsolatos kérdéseiddet! Jelentkezés: sinoszlelkisegely@sinosz.hu
KÉPESEK VAGYUNK 38
H É T KÖZN A P O K
A KOMPLEX MINŐSÍTÉSRŐL – ÉRTHETŐEN Egy online workshop tapasztalatai siket jelnyelvi tolmácshallgatóként
A munkaerőpiacon való eligazodáshoz nem csak megfelelő álláslehetőségekre van szükség. Legalább ilyen fontos, hogy az álláskeresők tisztában legyenek a jogaikkal, az őket érintő ellátásokkal, a különböző hivatalos eljárásokkal, és tudják, hová fordulhatnak segítségért. Siket és nagyothalló emberek számára különösen nagy jelentősége van annak, hogy ezek az információk akadálymentesen és közérthetően is hozzáférhetők legyenek. Többek között ebben nyújt segítséget a SINOSZ Akadályugrás munkaerő-piaci szolgáltatása, amelynek alapvető célja, hogy a siket és nagyothalló emberek álláskeresését és munkaerő-piaci érvényesülését támogassa. Ezt a tevékenységet egészíti ki az Akadályugrás Akadémia működtetése: akadálymentes, gyakorlatorientált programokkal és a honlapon, a Tudástárban megtalálható tudásanyagokkal segíti a közösség munkaerő-piaci tájékozódását. Az Akadémia legutóbbi online workshopja a komplex minősítés témáját járta körül. Ez a terület sok fogyatékossággal élő és megváltozott munkaképességű embert érint, miközben maga az eljárás, a kapcsolódó dokumentumok és az ellátások rendszere sokszor nehezen átlátható. Írta: Németh Evelin
KÉPESEK VAGYUNK 40
H É T KÖZN A P O K
Pillanatkép az Akadályugrás Akadémia online workshopjáról.
M
iért volt számomra fontos ez a workshop? Siket jelnyelvi tolmácshallgatóként fontosnak tartom, hogy naprakész információkkal rendelkezzem a hallássérült személyeket érintő munkaerő-piaci lehetőségekről, a kapcsolódó jogszabályokról, valamint a hivatalos eljárásokról és dokumentumokról. Korábban vármegyei ügyintézőként hallássérült személyeknek segítettem az álláskeresésben, a különböző ellátásokkal kapcsolatos kérdésekben és a megfelelő információforrások megtalálásában. A legjobb tudásom szerint 41 KÉPESEK VAGYUNK
megosztottam velük a SINOSZ odaillő kiadványait és hasznos honlapokat is. Éppen ezért különösen érdekes volt számomra, hogy a workshop a korábban megszerzett ismereteimet más, emberközelibb nézőpontból mutatta be, és plusz információkkal egészítette ki. Betekintést kaphattunk abba, hogyan történik a kérelmek elbírálása, milyen szempontok alapján születnek a döntések, és milyen felelősség hárul a szakértőkre. A KOMPLEX MINŐSÍTÉS MÖGÖTT EMBEREK ÉS ÉLETHELYZETEK VANNAK A workshop egyik legfontosabb tanulsága számomra az volt, hogy a komp-
lex minősítés valóban összetett folyamat. Nem egyszerűen dokumentumok és kategóriák vizsgálatáról van szó: minden kérelem mögött egy ember és egy egyedi élethelyzet áll.
Egy ember állapotának megítélése nem mindig egyértelmű, és a szakértői döntéshez olykor több szakterület információit is össze kell kapcsolni.
Az aktív korúak ellátásának témája ugyancsak hasznos része volt az előadásnak. Korábbi munkám során találkoztam olyan siket személyekkel, akik nem rendelkeztek elegendő szolgálati idővel bizonyos ellátások igénybevételéhez. Úgy gondolom, a jelnyelvi tolmács számára is hasznos, ha rendelkezik az alapvető háttérismeretekkel a megváltozott munkaképességű státusz megszerzésének feltételeiről. Fontos azonban a szerephatárok ismerete: az ügyfél részletes szakmai tájékoztatása nem a tolmács feladata.
EGY KÜLÖNLEGES ESET, AMELY SOK KÉRDÉST FELVETETT Különösen érdekes volt számomra Dr. Kereszty Éva igazságügyi orvosszakértő, jogász és tanszékvezető docens egyik bemutatott esete, amelyben egy fiatal nő pszichés eredetű okok miatt jelentős hallásvesztést tapasztalt, Eddig viszonylag keveset tudtam pél- miközben a hallószervi vizsgálatok dául az autizmussal élő személyek ellá- nem mutattak eltérést. Hosszadalmas tórendszeréről. Az előadás során szóba vizsgálati és minősítési folyamat kökerült, hogy a komplex minősítési eljá- vetkezett, amelynek eredményeként rásban számos tényezőt kell figyelembe végül jogosulttá vált az emelt összegű venni, ezért az elbírálás korántsem egy- családi pótlékra.Számomra ez az szerű feladat. A hallássérült emberek eset jól érzékeltette, hogy egy ember között is találkozhatunk autizmussal állapotának megítélése nem mindig élő személyekkel, ezért jelnyelvi tolegyértelmű, és a szakértői döntéshez mácsként számomra is fontos az ezzel olykor több szakterület információit kapcsolatos háttérismeretek bővítése. is össze kell kapcsolni. KÉPESEK VAGYUNK 42
H É T KÖZN A P O K
zottság pedig további információkat és dokumentumokat kérhet annak érdekében, hogy megfelelően megalapozott döntést hozzon.
Az Akadályugrás Akadémia Tudástára A FRISS DOKUMENTÁCIÓ folyamatosan SOKAT SZÁMÍT Az előadás egyik fontos gyakorlati rendelkezésre áll. üzenete az volt, hogy érdemes a Célja, hogy hiteles lehető legfrissebb orvosi dokumeninformációkkal segítse tumokat benyújtani, és a vizsgálatra személyesen is magunkkal vinni. a siket és nagyothalló Ez jelentősen segítheti a szakértői bizottság munkáját és a megalapozott embereket az döntéshozatalt. álláskeresésben és a Szóba került az állapotjavulás és az állapotromlás kérdése, valamint az is, foglalkoztatás során hogy mikor lehet szükség időszakos felülvizsgálatra, illetve milyen esetfelvetődő fontos ben kerülhet sor végleges minősítésre. kérdésekben. A Egy új komplex felülvizsgálat során tartalmak szövegesen kategóriaváltás is történhet. Szó esett a foglalkozás-egészségügy szerepéről, és jelnyelven is feladatairól is, hiszen ők azok, akik a munkavállalónak az adott munkakör elérhetők. btöltésére való orvossági alkalmasAz előadó arra is kitért, hogy a háziorvosoktól nem várható el minden szakterület mélyreható ismerete. Fontos szerepük van ugyanakkor abban, hogy megfelelő irányba tovább küldjék a beteget, és szükség esetén kiállítsák a beutalót. A szakértői bi43 KÉPESEK VAGYUNK
ságáról döntenek. A workshopon a komplex minősítés és a felülvizsgálat szempontjai is előkerültek.
EESZT, EGÉSZSÉGABLAK ÉS A SAJÁT ADATAINK Voltak olyan témák is, amelyekről már rendelkeztem háttérismeretekkel: ilyen például az elektronikus egész-
csolatban is szóba kerültek érdekes példák. Saját ismeretségi körömben is találkoztam már eltérő tapasztalatokkal. Egy siket hölgy esetében a háziorvos nem hosszabbította meg a jogosítványt, ezért az érintett később háziorvost váltott, és az új orvos már alkalmasnak találta a vezetésre. Egy másik esetben egy nagyothalló férfit először hallásvizsgálatra küldtek, majd a vizsgálati eredmények alapján megkapta a szükséges alkalmassági igazolást. Ezek a példák is azt muÉS MI TÖRTÉNIK A tatják, mennyire fontos a megfelelő JOGOSÍTVÁNNYAL? A hallássérült személyek vezetői en- szakmai háttér és az egyéni állapot gedélyének meghosszabbításával kap- körültekintő vizsgálata. ségügyi dokumentumok kezelése. Az EESZT-ben és az EgészségAblak alkalmazásban sok egészségügyi információ található. Fontosnak tartom, hogy az érintettek tudatosan kezeljék ezeket az adatokat, és tudják, hol találhatják meg a számukra szükséges dokumentumokat. Természetesen segítséget is kérhetnek, ha nehézséget okoz a szükséges információ megtalálása.
Pillanatkép az Akadályugrás Akadémia online workshopjáról.
H É T KÖZN A P O K
„BETEG”, „PÁCIENS” VAGY „KLIENS”? Számomra tananyagfejlesztőként egy nyelvhasználati kérdés különösen érdekes volt. Az egészségügyi területen többféle megnevezéssel találkozhatunk: beteg, páciens, kliens. Korábban kollégáimmal már beszélgettünk arról, hogy jelnyelvi tananyagokban melyik megnevezés és melyik jel használata a legtermészetesebb. Arra jutottunk, hogy jelnyelvi környezetben leggyakrabban a „beteg” fogalmához kapcsolódó jelet használjuk. Érdekes volt számomra, hogy a workshop ezt a korábbi szakmai gondolkodásomat is megerősítette. Bár sokan nem szeretjük a “beteg” kifejezést, orvosi-egészségügyi kontextusban ez a megfelelő és elterjedt szóhasználat.
Bár sokan nem szeretjük a “beteg” kifejezést, orvosiegészségügyi kontextusban ez a megfelelő és elterjedt szóhasználat.
kívánja segíteni a közösséget a munkaerő-piaci ismeretek bővítésében és a sikeres elhelyezkedésben. A tanulás pedig két workshop között sem áll meg. Az Akadályugrás Akadémia Tudástára folyamatosan TUDÁS, AMELYET rendelkezésre áll. Célja, hogy hiteles TOVÁBB LEHET VINNI információkkal segítse a siket és Az online workshop végére még nagyothalló embereket az álláskereinkább megerősödött bennem, hogy sésben és a foglalkoztatás során felvejelnyelvi tolmácsként és tananyagfej- tődő fontos kérdésekben. A tartalmak lesztőként is szükség van a folyama- szövegesen és jelnyelven is elérhetők. tos szakmai fejlődésre. A jelnyelvi Számomra a workshop legfontosabb tolmácsnak nem feladata az ügyfél üzenete talán éppen ez volt: a meghelyett dönteni vagy szakmai tanácsot felelő információ nemcsak tudást ad, adni, de sokat jelenthet, ha érti azt hanem magabiztosabbá is tesz abban, a rendszert és szakmai környezetet, hogy tudjuk, milyen lehetőségeink amelyben tolmácsol. vannak, és merre induljunk tovább. Az Akadályugrás Akadémia a jövőben további hasznos workshopokkal 45 KÉPESEK VAGYUNK
További információ Akadályugrás Akadémia Tudástár Az Akadályugrás Akadémia
KÉPESEK VAGYUNK 46
H É T KÖZN A P O K
AMIKOR A KEZEK MESÉLNI KEZDENEK
Van egy nyelv, amelyben a szemkontaktus legalább olyan fontos, mint a szavak. Ahol a mosoly, a szemöldök egy apró mozdulata vagy a testtartás is jelentést hordoz. Ez a magyar jelnyelv – egy önálló, teljes értékű nyelv, amely egyre több halló ember érdeklődését is felkelti.
S
Írta: Kadók Norina, képzési referens
okan elsőre azt gondolják, hogy jelnyelvet csak annak érdemes tanulnia, akinek siket családtagja vagy ismerőse van. A valóság azonban egészen más. A SINOSZ jelnyelvi tanfolyamokra évről évre érkeznek pedagógusok, egészségügyi dolgozók, ügyfélszolgálati munkatársak, szülők, egyetemisták és olyan érdeklődők is, akik egyszerűen szeretnének egy új nyelvet elsajátítani vagy jobban megismerni a siket közösséget. A jelnyelv ugyanis nem csupán egy kommunikációs eszköz, hanem egy új szemléletmód is. Aki először ül be egy jelnyelvi órára, hamar rájön, hogy itt nem elegendő a kézmozdulatokat megtanulni. A mimika, a tekintet és a testtartás ugyanúgy 47 KÉPESEK VAGYUNK
a nyelv részei, mint maguk a jelek. Ahogy azt a Zala Vármegyei Hírportál egyik, jelnyelvi tanfolyamról szóló írása is kiemeli: a jelnyelvben a kéz, az arc és az egész test együtt „beszél”. Ez teszi különlegessé és rendkívül kifejezővé ezt a nyelvet. A tanfolyamok során a résztvevők nemcsak új jeleket tanulnak, hanem betekintést kapnak a siket emberek kultúrájába, mindennapjaiba és kommunikációs szokásaiba is. Sok hallgató arról számol be, hogy a képzés végére nemcsak a jelnyelvi tudása fejlődik, hanem sokkal nyitottabbá és figyelmesebbé válik mások iránt is. A tanulást ma már egy korszerű digitális eszköz is segíti. A SINOSZ megújult online jelnyelvi szótára videós formában mutatja be a jeleket, ame-
lyek témakörök és nyelvi szintek szerint is kereshetők. Ez nagy segítséget jelent a tanfolyamon részt vevőknek, ugyanakkor azok számára is hasznos, akik önállóan szeretnének megismerkedni egy-egy jellel vagy feleleveníteni korábbi tudásukat. A folyamatosan bővülő szótár hozzájárul ahhoz, hogy a magyar jelnyelv minél több ember számára váljon elérhetővé. A jelnyelv tanulása közben az ember megtapasztalja, hogy a kommunikáció sokkal több, mint kimondott szavak sorozata. Megtanul figyelni a másik emberre, észrevenni az apró jelzéseket, és bátrabban kapcsolatot teremteni.
Talán éppen ezért mondják sokan, hogy a jelnyelv nemcsak egy új nyelvet adott nekik, hanem egy új szemléletet is. Minden megtanult jel egy újabb lépés egy befogadóbb társadalom felé. Egy olyan világ felé, ahol egyre többen értjük meg egymást – akár szavak nélkül is. Ha Ön is szeretné megismerni a magyar jelnyelvet, a SINOSZ jelnyelvi képzései országszerte elérhetők. A képzésekről bővebb információ a jelnyelv.hu oldalon található.”
H É T KÖZN A P O K
A BUDAPEST AIRPORT APPLIKÁCIÓJA – A REPÜLŐTÉRI TÁJÉKOZÓDÁS ÚJ ESZKÖZE
A repülőtéri környezet sok utas számára összetett és nehezen átlátható, különösen akkor, ha egy nagy terminálon kell gyorsan megtalálni a megfelelő helyszínt. A DANOVA Next Európai Uniós projekt keretében létrehozott alkalmazás innovatív megoldást kínál: segíti az utasokat a repülőtéren való önálló és biztonságos tájékozódásban.
A
Írta: Kiss Orsolya
z alkalmazás egyik legnagyobb előnye, hogy könnyen megmutatja, hol találhatók a repülőtér fontos pontjai. Legyen szó étteremről, mosdóról, üzletről, információs pultról vagy más szolgáltatásról, a felhasználó egyszerűen kiválaszthatja a kívánt helyet, az alkalmazás pedig megmutatja a hozzá vezető útvonalat. Különösen nagy segítséget jelent a beszállókapu megtalálásában. Ha az utas kiválasztja a járatához tartozó kaput, az alkalmazás lépésről lépésre segíti az útvonal követésében, így csökkenti az 49 KÉPESEK VAGYUNK
elveszettség érzését és növeli a biztonságot. A hallássérült utasok számára ez kiemelt jelentőségű, hiszen a repülőtereken gyakran elhangzó hangosbemondó információk számukra nem mindig elérhetők. Egy vizuális alapú, egyszerűen használható navigációs segítség nagyobb önállóságot és magabiztosságot adhat az utazás során. A DANOVA Next applikációja azonban nemcsak a hallássérült emberek számára hasznos. Segítséget nyújthat minden olyan utasnak, aki először jár az adott repülőtéren, külföldről érkezik, siet, vagy egyszerűen szeretné gyorsabban megtalálni úti célját.
Az akadálymentes fejlesztések nemcsak egy kisebb csoport életét könnyítik meg, hanem minden utazó számára kényelmesebbé teszik a közlekedést. A budapesti repülőtéren elérhető applikáció jól példázza, hogy a modern technológia hogyan teheti a repülést egyszerűbbé és önállóbbá mindenki számára. Személyesen is volt alkalmam kipróbálni az applikációt, és rendkívül pozitív tapasztalatokat szereztem. Az alkalmazás kezelése egyszerű és átlátható, néhány érintéssel könnyedén megtaláltam a keresett helyszíneket. Különösen tetszett, hogy amikor kiválasztottam
egy éttermet vagy a beszállókapumat, az alkalmazás azonnal megtervezte az útvonalat, így nem kellett bizonytalanul keresgélnem a terminálon. Siketként számomra különösen fontos, hogy minél több információ vizuálisan is elérhető legyen, ezért nagyra értékelem, hogy az app valódi segítséget nyújt az önálló tájékozódásban. Meggyőződésem, hogy ez az alkalmazás nemcsak a hallássérült utasoknak jelent nagy kön�nyebbséget, hanem minden repülőtéri utazónak hasznos társa lehet. Bízom benne, hogy a jövőben egyre több repülőtéren lesz elérhető ez a korszerű megoldás.
KÉPESEK VAGYUNK 50
SZ A BA D I D Ő
TOBZÓDÓ TÖMEGTURIZMUS A nyaralás igazi életstílussá vált: kutatások szerint még soha ennyien nem utaztak nyaralni, mint az elmúlt évben. Legalább egyszer az életben megcsodálni a párizsi Eiffel-tornyot vagy a barcelonai Sagrada Família-bazilikát – sokak számára régóta dédelgetett álom. Egyre többen váltják azonban valóra ezt a vágyat, és keresik fel a világ legismertebb nevezetességeit. Írta: Hargitai Melinda
51 KÉPESEK VAGYUNK
A
z Egyesült Nemzetek Brighton esete. 1841-ben vasútvonalat Turisztikai Világszerépítettek Londonból ebbe a tengerparti vezetének adatai szerint városba, ahol a királyi család előszere2025-ben 1,5 milliárd tettel töltötte zavartalanul a szabadideturista utazott kereszjét. A vonatkapcsolattal azonban Brightül-kasul a világban, ton azonnal turisztikai csomóponttá ami rekordszámnak számít. Csaknem vált, így a királyi család menekülésre 800 millió utazó érkezett Európába, kényszerült. Manapság pedig olyan hogy felfedezze a kontinens nevezetes- lüktető ott a hangulat, mint a parti- és ségeit. bulinegyedekben A legtöbb a híres mallorcai utazó azonban Playa de Palma A legtöbb utazó nyáron nem tengerpartján. Nem azonban nyáron nem véletlenül emlea városokban nyaral: a gloa városokban nyaral: getik Brightont bális turizmus „tengerparti Lona globális turizmus kétharmada a donként” is. földközi-tenSpanyolország kétharmada a földközigeri partvidélegnagyobb szigeket részesíti tére, Mallorcára is tengeri partvidéket előnyben. Soigaz mindez: Az részesíti előnyben. kan utaznak 1960-as évektől Görögországkibontakozó turiszba, Horvátortikai fellendülés szágba vagy a spanyol Baleár-szigetek- egyik legfontosabb mozgatórugója re. A sok napsütés és a kiváló fürdőzési a sziget könnyű megközelíthetősége lehetőségek a kiszemelt nyaralóhelyen volt. Ezt jól mutatja, hogy a Palma de már elegendő indokot jelentenek repülő- Mallorca-i repülőtér ma már évente jegy megváltására és szállás foglalásá- több mint 30 millió utast fogad. ra, azonban legalább olyan mérvadó a Manapság már nemcsak a marketing, döntésben a megfelelően kiépített infhanem a közösségi média is fokozhatja rastruktúra és a minél jobb közlekedési egy nyaralóhely népszerűségét. Egy összeköttetés is. különleges kilátóhely, egy eldugott fürA jó megközelíthetőség már a 19. dőöböl vagy népszerű sorozatok forgaszázadi nyaraló ember számára is rend- tási helyszínei miatt egyes helyek egyik kívül fontos volt, amit mi sem példáz napról a másikra felkapottá válnak, és jobban, mint az egyesült királysági turisták ezrei árasztják el. KÉPESEK VAGYUNK 52
SZ A BA D I D Ő
Utazásaim a világ különleges tájain: éghajlatok és kultúrák varázsa Ciprustól Zanzibárig Írta és fotózta: Kiss Orsolya
SZ A BA D I D Ő
Az emberiség történetében az utazás mindig többet jelentett egyszerű helyváltoztatásnál. A távoli vidékek felfedezése, az idegen kultúrák megismerése és a természet sokszínűségének megtapasztalása ősidők óta vonzza az embereket. Napjainkban, amikor néhány óra alatt kontinenseket szelhetünk át, az utazás lehetőséget ad arra, hogy közelebb kerüljünk a világ különböző népeihez, megértsük életmódjukat, és felfedezzük, hogyan alakítja a környezet az ott élők mindennapjait.
A
Föld különböző éghajlati övezetei nem csupán a táj képét formálják, hanem hatással vannak az építészetre, a mezőgazdaságra, a gasztronómiára és a helyi hagyományokra is. Ciprus napsütötte partjaitól Egyiptom sivatagain át Marokkó színes bazárjaiig, Zanzibár egzotikus fűszerültetvényeitől a Kanári-szigetek vulkanikus csodáiig minden táj egy külön történetet mesél el az ember és a természet kapcsolatáról. 55 KÉPESEK VAGYUNK
CIPRUS
A MEDITERRÁN ÉGHAJLAT NAPSÜTÖTTE GYÖNGYSZEME A Földközi-tenger keleti medencéjében fekvő Ciprus Európa egyik legnaposabb úti célja. Évente több mint háromszáz napsütéses nappal büszkélkedhet, ami egész évben vonzóvá teszi a turisták számára. Mediterrán éghajlata forró, száraz nyarakat és enyhe teleket eredményez, amelyek kedveznek a mezőgazdaságnak és a szabadtéri életnek. A sziget történelme rendkívül gazdag, hiszen földrajzi fekvésének köszönhetően évszázadokon át fontos kereskedelmi
ki a sziget partjainál. A ciprusi kultúra alapvetően görög kultúrára épül, ugyanakkor erősen érzékelhetők benne a közel-keleti és mediterrán hatások is. A helyi gasztronómia a friss alapanyagokból építkezik: az olívaolaj, a citrusfélék, a szőlő, a és kulturális találkozópont volt Európa, halételek és a híres halloumi sajt megÁzsia és Afrika között. A görögök, ró- határozó elemei. A hagyományos mezémaiak, bizánciak, velenceiek és oszmá- zés nem csupán étkezési forma, hanem nok egyaránt nyomot hagytak a sziget közösségi élmény, amely jól tükrözi arculatán. A legenda szerint itt született a ciprusi emberek vendégszeretetét. Aphrodité, a szerelem és szépség isten- A Troodos-hegység fenyőerdői, a tennője, aki a tenger habjaiból emelkedett gerparti öblök kristálytiszta vize és az KÉPESEK VAGYUNK 56
SZ A BA D I D Ő
ókori romvárosok együtt teszik Ciprust tősen hűvösebbek lehetnek. A helyi a természet és a történelem szerelmese- építészet és életmód évszázadok alatt inek paradicsomává. alkalmazkodott ehhez a környezethez: a vastag falú épületek és a keskeny utcák segítenek mérsékelni a hőséget. AZ IDŐKAPU AZ ÓKORI A gízai piramisok, a Szfinx, Luxor CIVILIZÁCIÓKHOZ templomai és a Királyok Völgye ma Kevés ország létezik a világon, amely is az emberi alkotóerő lenyűgöző olyan mély nyomot hagyott volna emlékei, és az odalátogatók számára az emberiség történetében, mint különleges élményt jelent, hogy olyan Egyiptom. Az ország területének helyeken járhatnak, ahol több ezer döntő része sivatag, mégis itt alakult évvel ezelőtt fáraók uralkodtak. ki az egyik legjelentősebb ókori ciA modern Egyiptom ugyanakkor vilizáció. Ennek kulcsa a Nílus volt, nem csupán a múltról szól. Kairó, amely évezredeken át termékennyé Afrika egyik legnagyobb városa, egytette a környező földeket. Az egyipszerre őrzi az iszlám építészet remektomi éghajlatot szélsőségesen száraz műveit és a modern metropoliszok időjárás jellemzi: nyáron a nappali pezsgő életét. Az utcákon árusok, hőmérséklet gyakran meghaladja a 40 kávézók, mecsetek és piacok váltják Celsius-fokot, míg az éjszakák jelen- egymást, miközben a hagyományos
EGYIPTOM
arab kultúra és a modern világ sajátos élményt nyújtanak, amely különösen elegye alakítja a mindennapokat. vonzóvá teszi Marokkót a látogatók számára.
MAROKKÓ
AHOL AFRIKA ÉS EURÓPA TALÁLKOZIK Marokkó Észak-Afrika egyik legváltozatosabb országa. Az Atlanti-óceán és a Földközi-tenger partvidéke, az Atlasz-hegység magas csúcsai és a Szahara végtelen homokdűnéi olyan táji sokszínűséget alkotnak, amely ritkaságszámba megy a világban. Az ország kulturális öröksége ugyancsak rendkívül gazdag. Az arab, berber, afrikai, francia és spanyol hatások az évszázadok alatt egyedi civilizációs elegyet hoztak létre. A marokkói városok, különösen Marrákes, Fez és Meknes, híresek óvárosaikról, az úgynevezett medinákról. Ezek a szűk utcákból álló negyedek évszázadok óta őrzik eredeti hangulatukat. A helyi bazárok minden érzékszervre hatnak: a levegőt fűszerek, illóolajok és frissen készített ételek illata tölti meg, miközben a kézművesek hagyományos technikákkal a szemünk láttára készítenek szőnyegeket, kerámiákat és bőrárukat. Marokkóban a vendégszeretet fontos kulturális érték. A mentateát gyakran a barátság és a tisztelet jelképeként kínálják a vendégeknek. Az ország vallási ünnepei, kulturális fesztiváljai és hagyományai olyan autentikus KÉPESEK VAGYUNK 58
SZ A BA D I D Ő
ZANZIBÁR
A FŰSZEREK ÉS AZ INDIAI-ÓCEÁN VILÁGA Tanzánia partjaitól nem messze, az Indiai-óceán türkizkék vizei között fekszik Zanzibár, amelyet gyakran a „Fűszer-sziget” néven is emlegetnek. Trópusi éghajlatának köszönhetően egész évben meleg időjárás uralkodik itt, amelyet a tengeri szelek tesznek kellemesebbé. A sziget évszázadokon át fontos kereskedelmi központ volt: arab hajósok, indiai kereskedők és afrikai közösségek találkozási pontjaként különleges kultúra alakult ki, amely ma is meghatározza a helyiek életét. Zanzibár legismertebb történelmi negyede Stone Town, amely az UNESCO világörökség része. Szűk utcái, faragott fa ajtói, arab stílusú épületei és nyüzsgő piacai a múlt évszázadok hangulatát idézik. A sziget gazdaságában ma is fontos szerepet játszanak a fűszerek. A szegfűszeg, a fahéj, a szerecsendió és a vanília termesztése évszázados hagyományokra épül. Az itt élők mindennapjait áthatja a zene, a tánc és a közösségi élet, amely különösen barátságos légkört teremt az ide érkezők számára. A hófehér homokos strandok, a korall59 KÉPESEK VAGYUNK
zátonyok és a kristálytiszta víz miatt Zanzibár a búvárkodás és a vízi sportok kedvelőinek is kedvelt célpontja.
TENERIFE ÉS GRAN CANARIA
AZ ÖRÖK TAVASZ SZIGETEI A Kanári-szigetek az Atlanti-óceánon, Afrika nyugati partjai közelében találhatók, közigazgatásilag mégis Spanyolország részét alkotják. Tenerife és Gran Canaria a szigetcsoport két legismertebb tagja, amelyeket gyakran az „örök tavasz szigeteinek” neveznek, az egész évben kellemes klímájuk miatt. A szigetek vulkanikus eredetűek, és Tenerife legismertebb látványossága a Teide-vulkán, amely Spanyolország legmagasabb csúcsa. A körülötte elterülő nemzeti park holdbéli tájai miatt a világ egyik legkülönlegesebb természeti területének számít. Gran Canaria sokszínűsége miatt gyakran kapja a „miniatűr kontinens” becenevet. A sziget egyik
a tenger és a kereskedelem formálta a kultúrát. Az építészet, a gasztronómia, a helyi szokások és még a mindennapi időbeosztás is az éghajlathoz igazodik. A forró vidékeken részén zöld hegyvidékek és fenyőerdők a délutáni pihenő, az árnyékos terek és a késő esti közösségi élet évszázadok találhatók, míg délen homokdűnék és alatt alakult ki. száraz, sivatagos tájak uralkodnak. A Maspalomas-dűnék látványa sokak sze- A modern utazó számára ezek a helyek nem csupán látványosságokat kírint a Szahara hangulatát idézi. nálnak. Lehetőséget adnak arra is, hogy A helyi kultúra a spanyol hagyomájobban megértsük, miként alakítja a nyokra épül, de sajátos szigetvilági karakterrel rendelkezik. A zenés feszti- természet az emberi civilizációt, és hoválok, a népi ünnepek és a világhírű te- gyan élnek együtt különböző kultúrák a nerifei karnevál minden évben turisták világ legváltozatosabb tájain. Az utazás valódi varázsa nem csupán százezreit vonzzák. a gyönyörű strandokban, a monumentális építményekben vagy az egzotikus AZ ÉGHAJLAT ÉS A KULTÚRA ételekben rejlik. Sokkal inkább azokban LÁTHATATLAN KAPCSOLATA a történetekben, amelyeket az emberek A bemutatott úti célok első pillantásra mesélnek, azokban a hagyományokban, nagyon különbözőnek tűnnek, mégis közös bennük, hogy életüket nagymér- amelyeket generációkon át őriznek, és azokban az élményekben, amelyek új tékben meghatározza a környezetük. szemléletet adnak a világról. Ciprustól A mediterrán vidékeken az olajfák, a Zanzibárig minden táj azt üzeni: a viszőlőültetvények és a szabadtéri életlág sokszínűsége az egyik legnagyobb mód dominál. A sivatagi területeken kincsünk, amelyet érdemes újra és újra a vízhez való alkalmazkodás vált létfontosságúvá, míg a trópusi szigeteken felfedezni. KÉPESEK VAGYUNK 60
SZ A BA D I D Ő
TÖRTÉNELMI FÉLIDEI SHOW A FOCI VB DÖNTŐJÉN – a BTS ismét bebizonyította, miért tartozik a világ élvonalába
61 KÉPESEK VAGYUNK
A 2026-os labdarúgó-világbajnokság döntője nemcsak a pályán, hanem a szünetben is történelmet írt. A FIFA első alkalommal rendezett hivatalos félidei show-t, amelyben a világ legismertebb előadói léptek színpadra. Madonna, Shakira és Justin Bieber mellett a BTS is fellépett, a dél-koreai együttes pedig ismét bizonyította, hogy a világ legnagyobb színpadjain is otthon van. Írta: Csalló Erika
A
pályán: először vett részt 48 válogatott, a korábbi 32 helyett. Ez volt a vb történetének legnagyobb bővítése. Rekordszámú mérkőzést rendeztek: 104-et, szemben a korábbi 64-gyel. Először három ország rendezte közösen a tornát: Egyesült Államok, Kanada és Mexikó. Mexikó ezzel rekordot állított fel, hiszen harmadszor volt vb-házigazda (1970, 1986 és 2026). Az új lebonyolításnak köszönhetően több ország jutott el története során először az egyenes kieséses szakaszba, ami növelte a földrajzi sokszínűséget és új futballnemzeteknek adott lehetőséget.
A BTS számára a világbajnoki félidei show nem egy önálló fellépés volt, hanem egy rendkívül intenzív európai koncertsorozat méltó lezárása. Az ARIRANG (BTS legújabb albuma, idén márciusában jelent meg) világkörüli turné európai szakasza június végén Madridban indult, majd Brüsszel, London és München következett, végül Párizs zárta a öreg kontinens állomásait. Minden városban két stadionkoncertet adtak, és minden fellépés teltházas volt. A párizsi Stade de France-ban július 17-én és 18-án közel 92 ezer néző előtt lépett fel a hét tagú együttes, így az európai turné utolsó állomásán csaknem 184 ezer rajongó ünnepelte őket. A koncert sorozat lezárása után KÉPESEK VAGYUNK 62
SZ A BA D I D Ő
szinte azonnal az Egyesült Államokba utaztak, hogy részt vegyenek a FIFA történetének első világbajnoki félidei show-ján. A rövid pihenő ellenére a BTS energikus előadása egy pillanatra sem árulkodott arról, hogy néhány nappal korábban még Európa legnagyobb stadionjait töltötték meg estéről estére. Ez a teljesítmény önmagában is figyelemre méltó. A döntő szünetében a BTS látványos koreográfiával, élő énekkel és hatalmas energiával állt színpadra. A stadion közönsége hangos tapssal fogadta őket, a közösségi médiában pe-
63 KÉPESEK VAGYUNK
dig percek alatt milliók osztották meg a fellépés legemlékezetesebb pillanatait. A produkció ismét megmutatta, hogy a hét dél-koreai előadó nemcsak a K-pop, hanem a nemzetközi könnyűzenei élet meghatározó szereplője. A többi fellépő is emlékezetes műsort adott: Madonna legendás slágereivel idézte fel pályafutását (Ronaldinho és Ronaldo legendás futballisták kíséretével), Shakira újra bizonyította, milyen magabiztosan mozog a világ legnagyobb sporteseményein, Justin Bieber pedig nagy sikerű visszatérést ünnepelhetett.
A FIFA első világbajnoki félidei show-ja új hagyomány kezdetét jelentheti. Ha pedig a közönség reakcióiból indulunk ki, a BTS fellépése biztosan azok közé a pillanatok közé tartozik majd, amelyekre még hosszú évek múlva is emlékezni fognak a futballés zenerajongók. A fellépők kiválasztásának kurátora Chris Martin (a Coldplay frontembere) volt. Ő állította össze a műsor koncepcióját és a nemzetközi előadói névsort. A fellépők után a színpadon megjelent gyerekek nem statiszták voltak, hanem a PS22 Chorus, az
Egyesült Államok egyik legismertebb gyermekkórusa. A műsor záró részében csatlakoztak a Coldplayhez, és együtt adták elő a „We Dance” című dalt. Ez volt a show érzelmi csúcspontja, amelynek végén a pályán egy hatalmas „LOVE” felirat is megjelent. Az, hogy éppen ők zárták a félidei show-t, tudatos döntés volt. A teljes előadás a FIFA Global Citizen Education Fund támogatását népszerűsítette, amely világszerte gyermekek oktatását és sportolási lehetőségeit finanszírozza.
KÉPESEK VAGYUNK 64
VERSEK
Pánti Irén
Gyermekkorom tavaszán Rég volt, mikor iskolába jártam! Hol van már az az iskola? Nekem azonban kedves emlék, nem felejtem el soha. Egyenköpenyt kellett viselnünk, nyakkendőnk hozzá, szép piros. Füzetünk borítója kék volt, rajta vinnyetta virított. A szünetekben bújócskáztunk bántuk is ha ruhánk elszakadt! Zsíroskenyér uzsonnánkból egyetlen morzsa sem maradt. Gyűjtöttünk szalvétát, gyufacimkét mindegy volt, hogy, mit sem ért! Tanáraink szavára adtunk, és bolondultunk a Beatlesért. Órák után jó volt hazamenni hol finom ebéddel várt Anya, A leckét gyorsan megcsináltuk, sötétedéskor vetődtünk haza.
A tavaszt türelmetlenül vártuk, a hosszú, mogorva tél után. Kirándulunk, és énekeltük, „Mint a mókus fenn a fán” Sok dolog történt azóta! Némelyhez már nincs közöm. Tavasz van szívemben mindig, ha gyermekkorom rám köszön.
Pánti Irén Hangulat
A réten vadvirág, az úton lábnyomok A tóban békanyál, nád között szúnyogok. Az égen napkorong, nagy fénye elvakít. Távolban lombos fák árnyéka bújni hív. A fáknak lelke van, nyugalmuk elragad. Egyszer, ha elmegyek a nyár akkor is marad.
Antalovics Renáta ott voltam a konyhában végig El fogsz menni innen a konyhába a fürdőbe a szobába a nappaliba a vécére az erkélyre az előszobába és ott hagyod égni a muffint, pedig megkértelek, hogy figyelj rá Vissza fogsz jönni ide a konyhába a fürdőből a szobából a nappaliból a vécéről az erkélyről az előszobából és rám szólsz, hogy miért hagytam odaégni a csokiöntetes, meggyes, nutellával töltött, cukorszórással díszített rohadt muffint ott voltam a konyhában végig