2013
SINOSZ 2013
EGYÜTT, TÖBBET!
3
„Együtt, többet” A SINOSZ 2013. évi záró taglétszám: 13 160 fő. Ez 910 fővel több, mint 2012-ben, az új belépők száma 1650 fő. A társadalmi irányítás 40 fő küldött, 11 fő országos elnökségi tag közreműködésével, operatív oldalon 61 fő- és részmunkaidős, megbízásos munkavállaló együttműködésben valósult meg.
A megyei tisztújító választások 2013. január és február hónapokban a SINOSZ megyei szervezeteinél 17 helyszínen zökkenőmentesen lezajlottak. Ezt követően került sor április 6-án a SINOSZ országos választási küldöttközgyűlésére, ahol a szervezet 11 fős irányító testületét megválasztották tagjaink.
SINSOZ taglétszáma: 2013-b an Összesen: 13 160 fő
4
SINOSZ 2013
Az Országos Küldöttközgyűlés 04.06-án és 11.09-én ülésezett és összesen 21 db határozatot hozott. Sor került az éves beszámolók és jelentések elfogadására, a 2013. évi pénzügyi és szakmai terv jóváhagyására, az Országos Felügyelő Bizottság SzMSz módosításra, az Országos Fegyelmi Bizottság határozatának helybenhagyására, fellebbezések tárgyalására, az országos tisztségviselők megválasztására, az Alapszabály és a Választási Szabályzat módosítására, a Befektetési Szabályzat jóváhagyására, a Tagfelvételi és Hallásállapot Ellenőrző Bizottság határozatának jóváhagyására, Országos küldöttek által beterjesztett, a tagdíjakat érintő módosítás tárgyalására. A küldöttek és a bizottsági tagok többségében önkéntes munkában látják el feladataikat. Az Országos Elnökségi ülésekre havi szinten került sor, 11 fő elnökségi tag bevonásával, a grémium az év során összesen 89 határozatot hozott. Aktívan működtettük örökbefogadási rendszerünket annak céljával, hogy a tagság és a társadalmi irányítás közötti kapcsolat még tovább erősödjék. Ennek érdekében működtek a Bizottságaink is:
a,
b.
c,
Felügyelő Bizottság: 3 fős, küldöttek által delegált grémium, amelyen keresztül a tagság felé a transzparens működés biztosított, üléseit heti rendszerességgel tartja, havi szinten 1 helyi szervezetet látogat meg. Fegyelmi Bizottság: 3 fős, küldöttek által delegált grémium, amelyen keresztül biztosítva van az Alapszabályunkkal ellentétes tagsági viselkedés kivizsgálása, annak következményeinek érvényesítése. Üléseit szükség esetén ad-hoc módon tartja. Megyei/helyi elnök/elnökség: a megyei/helyi szintű döntéshozatal fóruma a megyei, ill. helyi szervezetnél, átlagosan 3-5 fős testületek, havi szinten üléseznek.
EGYÜTT, TÖBBET!
5
A társadalmi irányítás önkéntes munkában valósul meg megyei és helyi szervezeteinknél, összesen közel 140 fő bevonásával. A betervezett programjaink mellett 2013-ban nyitottan fogadtuk a szervezeti céljainkat jól szolgáló – váratlan - lehetőségeket is. Európai Uniós programok megvalósítói vontak be minket különböző akadálymentesítési folyamatokba. Szemléletformálást ösztönző programok szervezői hívtak meg minket eseményeikre, és szolgáltató cégek ismerték fel, hogy abból a cégük profitál, ha a siketek és a nagyothallók társadalmi csoportját is elérik szolgáltatásaikkal. Mintha a többségi társadalom kezdené megérteni, hogy az akadálymentesítés megvalósítása egy értékkövető társadalom számára nem szükségszerűség, hanem a társadalomba történő befektetés. Az elmúlt évben egyre bátrabban mertük felvállalni a szakértői, tanácsadói szerepkört. Fontosnak tartjuk „tanítgatni” a külvilágnak, hogy a siket és nagyothalló személyek bevonása a döntéshozatalba és a megvalósításba a garanciája annak, hogy az akadálymentesítés és a társadalmi integráció a szükségletekhez igazítva valósuljon meg. Felismertük azt is, hogy „Együtt, Többet” tudunk elérni.
Ahogyan azt is, ehhez egységes, összefogott kommunikáció kell az ország valamennyi pontján, egységes arculatba ágyazva és egységes üzenetet közvetítve a külvilág felé. E célból elkészítettük arculati kézikönyvünket.
6
SINOSZ 2013
Akadálymentesítés több színt
éren
Kivételes erőpróba volt számunkra a TIOP 3.3.1 B-12/1-2012-0001 „Kontakt tolmácsszolgáltatás - a jelnyelvi tolmácsszolgálatok fejlesztése video alapú jelnyelvi tolmácsolás és szöveges operátori szolgáltatások bevezetésével” című pilot projekt, melynek induló éve jelentős munkával látott el minket.A pilot projekt során bebizonyíthatjuk, hogy maga az érdekvédelmi szervezet a leghivatottabb az általa képviselt társadalmi csoport számára épülő szolgáltatás kialakításában.
EGYÜTT, TÖBBET! A SINOSZ költségvetési soron jóváhagyott pályázati keretből 12 megyében jelnyelvi tolmácsszolgáltatás működtetésére pályázott így 36 fős személyi állománnyal működteti a szolgáltatást az alábbi megyékben: Bács-Kiskun Megye Baranya Megye Békés Megye Csongrád Megyei Fejér Megye Nógrád Megye Pest Megyei Somogy Megye Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Jász-Nagykun-Szolnok Megye Veszprém Megye Zala Megye
7
8
SINOSZ 2013
A munkatársak számára 2013-ban 3 alkalommal szerveztünk pályázati egyeztetést, illetve szükség szerint kompetencianövelő tréninget. Nem csak a külvilágtól vártuk el a változást, az állandó fejlődést, hanem önmagunktól is. A civil törvény elvárásai elől sem futottunk el, a Közgyűlés józan döntései méltón segítették a szükséges módosításokat. Ezt igazolja, hogy 2013-ban akkreditált oktatási intézményi regisztrációnkatis jóváhagyták.
EGYÜTT, TÖBBET!
9
Arra is rá kellett jönnünk, hogy mindenre nem lehet saját kapacitásunk, együttműködő társakat kelltalálunk az úton. Sok partnerünknek tartozunk hálával 2013-ban is. Együttműködési szerződést kötöttünk az M2 csatornával, amely a gyerekműsorok akadálymentesítésével egy rendkívül bátor lépésre szánta el magát és mutat követendő példát. 4fő siket jelnyelv használó fiatal narrálja a meséket, felkészülésüket sorstársi segítők támogatják. Előkészület alatt van ugyanezen csatorna gyerekhíradójának akadálymentesítése is ugyancsak 2 fő anyanyelvi jelnyelv használó bevonásával.
10
Ugyancsak együttműködés keretében dolgoztunk az OTP-vel, aki pénzügyiszolgáltatóként felismerte, hogy ügyfélkörét leginkább az akadálymentesített szolgáltatásokkal tudja bővíteni. 70 fő részesült képzésben, 20 órás speciális szókincsből álló tréningen vettek részt. Jelnyelvi felkészülésével bizonyította, hogy komolyan veszi szolgáltatói feladatát.
SINOSZ 2013
EGYÜTT, TÖBBET!
11
A Vodafone elnök-vezérigazgatóval történt szerződéskötésnek köszönhetően egy korszerű elemekkel kibővített kedvezményes szolgáltatási flotta csomagot vehetnek igénybe tagjaink. A Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal 238 fő munkavállalóját készítettük fel arra, hogy a siket és nagyothalló munkakeresőknek hatékonyan tudjanak segíteni. A VOLÁN autóbusz vezetői valamint a Kormányablakok munkatársai a SINOSZ által összeállított segédanyagokból tanulgatják, hogy mit is jelent a kommunikációs akadálymentesítés?
12
SINOSZ 2013 Ahová meghívtak minket szemléletformálás, egyenlő esélyű hozzáférés vagy siket kultúra bemutatóra, sehol nem mondtunk nemet. Az Országos Idegennyelvű Könyvtárban, a Budapesti Műszaki Egyetemen, a Nyelvparádén, valamint általános és középiskolákban fogadtak minket.
Együttműködtünk és közösen gondolkodtunk a komplex felülvizsgálatokkal kapcsolatban több civil, érdekvédelmi szervezettel:AOSZ, VGYKE, Salva Vita, ECNL (The European Center forNot-for-Profit Law). HBLF állásbörze kapcsán civil partnerekként együttműködtünk a következő civil szervezetekkel: KézenFogva Alapítvány, MEREK, MEOSZ, Motiváció Alapítvány, Napra Forgó Nonprofit Kft., Salva Vita Alapítvány.
13
EGYÜTT, TÖBBET! Az év során több programon is siket és nagyothalló gyerekek zsibongása töltötte meg a házat és a szívünket. Az UNICEF-fel közösen akadálymentesítettük az ENSZ Gyerekjogi Egyezményét.
Kaposvári iskolában Ez a munka inspirált minket és ismét lökést adott nekünk, hogy a siket és nagyothalló gyerekek jogaiért kiálljunk és hidat képezzünk a jelnyelvi oktatásért küzdő szülők és az oktatási intézményekben dolgozó szurdopedagógusok között. 83 fő gyógypedagógus szánt időt és energiát arra, hogy alapszinten elsajátítsa a jelnyelvet.
2 csoportban 30 fő részére
Váci iskolában 12 fő részére
dr. Török Béla Nagyothallók iskolájában Siketek Cinkotai úti 2 csoportban 30 fő részére iskolájában
B1/2 szinten 11 fő részére
14
SINOSZ 2013
Szakmai és lobbi erőnket bevetve igyekeztünk életre hívni azt a TÁMOPprojektet,amelyben nyelvész szakemberek tucatja dolgozik a jelnyelv sztenderdizációja érdekében.
A SINOSZ-ból csak egy van
!
Működésünket a SINOSZ Alapszabálya, valamint a 2011. évi CLXXV. törvény az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról - köznyelven a Civil törvény - előírásai határozzák meg. 35 helyszínen vagyunk jelen az országban, 9 helyszínen saját tulajdonú ingatlanban, a többi helyszínen önálló jogi személyiséggel nem rendelkező tagszervezeteinkkel bérelt helyiségben látjuk el érdekvédelmi feladatainkat. 3 önálló jogi személyiségű tagegyesületünk számára nyújtunk anyagi jellegű –működésre fordítandó – támogatást belső pályázat keretében.
Az operatív feladatok ellátásához irodát, valamint a közösségi célokra klubhelyiséget biztosítunk:
17 megyeszékhelyen- önálló jogi személyiséggel nem rendelkező tagszervezetünk számára 20 városi helyszínen - önálló jogi személyiséggel nem rendelkező helyi szervezet számára
2 megyei helyszínen - önálló jogi személyiséggel rendelkező szervezet látja el a tagokat (TOSINA, SINA- HBME) 1 városi helyszínen
- önálló jogi személyiséggel rendelkező szervezet látja el a tagokat (Ajka)
EGYÜTT, TÖBBET!
15
Ügyfélfogadás biztosítása megtörtént havi szinten országosan 1132 óra időtartamban.
Az ügyfélfogadás keretében a tagok különböző életviteli problémákkal keresik fel a munkatársakat és kérnek - jellemzően - adminisztratív segítséget ügyeik intézéséhez, illetve tagsági viszonyukhoz kapcsolódóan.
Korosztályos- és tematikus klubtevékenység koordinálása 17 megyei szervezetnél heti 2 alkalommal, 20 helyi szervezetnél átlag heti 1 alkalommal, Budapesten heti 4 alkalommal.
A titkárok kompetenciafejlesztő tréningjére 5 alkalommal került sor ebben az évben, a képzések az operatív feladatok ellátása színvonalának emelésére irányultak.
16
SINOSZ 2013
Akadálymentes információáramlásért A Hallássérültek magazinját ebben az évben 11 alkalommal (1 dupla számmal) megjelentettük. A lap közösségi programjaink és híreink nyilvánosságának legkedveltebb felülete. A magazint 1700 példányban adtuk ki 40 oldalas terjedelemben. A VIP keretünk terhére a lapot valamennyi szervezetünk, társadalmi tisztségviselőnk, szakmai és üzleti partnerünk, iskolák, tiszteletbeli tagjaink is kézhez kapják. Szervezetünk TXT oldalt működtet M1/M2 Tv csatornák 852-853 oldalán.
Az év során a SINOSZ tagszervezetei helyiségeiben országos jogsegélyszolgálatot építettünk ki, azaz az elérést regionális szintről megyei szintre fejlesztettük. Jelenleg 16 fő jogász segíti munkánkat, a jogtanácsadás valamennyi helyszínen akadálymentesített formában zajlik és nagy előnye, hogy mindezt a tagok a szervezet helyiségében érik le. Elterjedőben vannak az írásos megkeresések, több tagtárs szívesen fogadja a kollégák írásos tanácsait.A megkeresések többsége még mindig polgári szerződéses ügyekben, valamint a fogyatékossági, rehabilitációs ellátások kapcsán érkezik.Az éves esetszámunk országosan: 689.
17
EGYÜTT, TÖBBET! A honlap is a legfontosabb információ-forrásunk volt. A honlap minél korszerűbb és naprakészebb üzemeltetésének hátterét a SINOSZ stúdió szolgáltatja, melynek létszámát 1 fővel bővítettük az év során. A kapacitásfejlesztéssel az volt a célunk, hogy minél nagyobb darabszámú jelnyelvi hírt tudjunk létrehozni, minél több jelnyelvi információ alá kerüljön felirat is a nagyothallók akadálymentesítése érdekében, illetve minél több saját készítésű híradás jöjjön létre. 5 alkalommal készítettünk filmes tudósítást saját vagy részvételünkkel zajlódó eseményről.
A webhelyre érkező látogatások száma: 232215, amely 78153 látogatással volt több mint az előző évben.
1013 darab hírt helyeztünk el ezen a felületen, ezek között szervezeti információs hírek és közlemények, programajánlók és beszámolók egyaránt szerepeltek. A fentiek közül 425 kiemelt és/vagy a tagság legszélesebb körét érintő hírt jelnyelvi (videó) adaptációval is elláttunk. A honlapot minden munkanapon frissítjük, tagjaink és az érdeklődők folyamatosan értesülhetnek az aktuális programokról, rendezvényekről, amit a népszerű Eseménynaptár funkcióval is elősegítettünk. A SINOSZ facebookoldala szintén fontos szerepet tölt be tagjaink és minden érdeklődő informálásában: kiemelt, országos híreinket több mint 4000 felhasználóhoz tudjuk eljuttatni ezen az információs felületen.
18
SINOSZ 2013
Szabadidő, sport
A SINOSZ Üdülő a kedvezményes üdülés lehetőségét biztosítja tagjaink számára Balatonfenyvesen, a Kecskeméti u. 6-8. sz. alatt. Tagjaink és hozzátartozóik 189 fővel, összesen 742 vendégéjszakát töltöttek nálunk. Nagy örömünkre idén külhoni hallássérült vendégeket is fogadtunk. Az üdülő területén mind a kültéri, mind a beltéri körülmények fokozatos javítására törekszünk. Folyamatos a kert parkosítása, valamint a terület olyan irányú fejlesztése, mely a lehető legnagyobb szabad felületet kínálja, ám a megfelelő szeparáció lehetőségét is biztosítja. 2013-ban az üdülőnk fogadta a megyei vezető tisztségviselőket és a jelnyelvi táborozókat is.
A SINOSZ által üzemeltetett Emszt Kálmánné Sportcsarnokban a kedvezményes sportolás lehetőségét biztosítjuk tagjaink számára annak érdekében, hogy egészségmegőrzés és rehabilitációs céllal is részt vegyenek a sport/közösségi életben. 296 óra kedvezményes sportolási lehetőségen belül közel 200 fő hallássérült ember tudott rendszeresen sportolni. A siket és nagyothalló sportolók önálló sportegyesületbe szerveződve (Siketek Sport Clubja) veszik igénybe a sportcentrum szolgáltatásait. Nem csak a Siketek Sport Clubja számára biztosítunk kedvezményes sportolási lehetőséget, hanem a Magyar Hallássérültek Labdarúgó Szövetségnek, a Magyar Hallássérültek Sportszövetségnek, a Magyar Siket és Nagyothallók
EGYÜTT, TÖBBET!
19
Sportszövetségének, valamint a hallássérült sportolók alkotta Sirályok SE férfi kézilabdacsapatának is. A hallássérült sportolók jelenleg az alábbi sportágakban veszik igénybe a Sportcentrum szolgáltatásait: nagypályás labdarúgás, futsal, kézilabda, floorball, röplabda, darts, aerobic. Az épületen megtörtént a nyílászárók szigetelésének javítása, a porta helyiség részleges bebútorozása, újabb öltöző/zuhanyzó helyiségek kialakítása, kiépítésre került a szelektív hulladék tárolására kialakított fedett gyűjtőpont, megtörtént a gépészeti korszerűsítés, tetőszigetelés felújító javítása, a riasztórendszer bővítése, kiépült az ingyenes wifi használatot biztosító hálózat, felújítottuk a sportcsarnok világítását és folyamatosan rendezzük az épületet övező területeinket.
Nemzetközi, hazai képviselet A SINOSZ hazai és nemzetközi aktivitása a szervezet megítélésében és lobbi erejében jelentős szerepet játszik. A nemzetközi kapcsolatok révén tapasztalatot szerezhetünk a jó gyakorlatokról és lépéseket tehetünk azok hazai elterjesztése érdekében. Rendes tagsági viszonnyal rendelkezünk, és tagsági díjat fizetünk az alábbi hazai és nemzetközi önszerveződésekben: FESZT EUD WFD EFHOH IFHOH A felsorolt szervezetek éves közgyűlésein küldöttek képviselik szervezetünket, szavazati jogunkkal rendszeresen élünk. A nemzetközi civil kapcsolataink erősítése céljából 2 fő társadalmi tisztségviselő képviselte a SINOSZ-t a Siketek Európai Szövetsége Közgyűlésén Dublinban, május 16-18-án. A Siketek Világszövetségének 2. Nemzetközi Konferenciáján, október 16-18-án Sydney-ben.
20
SINOSZ 2013
A FESZT tagságot ebben az évben is fenntartottuk, rendszeresen képviseltük szervezetünket, illetve az ügyvezető igazgatónk tagja a FESZT Felügyelő Bizottságának. Szakmai anyagokat készítettünk és ugyancsak képviselőt delegáltunk az OFT-be. A hallássérültek csoportját rendszeresen képviseltük hazai, szakmai rendezvényeken, melyek közül kiemelnénk:
2. 3. 1.
„Megváltozott munkaképességű személyek rehabilitációjának és foglalkoztatásának elősegítése” elnevezésű kiemelt projekt (TÁMOP-1.1.1-12/1-2012-0001) nyitókonferenciája, Budapest, 2013. május 30. TÁMOP-1.4.3-12/1-2012-0025 - „Komplex tanácsadási és képzési program megváltozott munkaképességűek magasabb szintű foglalkoztatásáért” c. projekt kapcsán találkozó a Progress Vállalkozásfejlesztő Alapítvány munkatársaival, Szeged, 2013. július 30. „Megváltozott munkaképességű személyek rehabilitációjának és foglalkoztatásának elősegítése” elnevezésű kiemelt projekt (TÁMOP-1.1.1-12) konferencia és tájékoztató, Szolnok, 2013. szeptember 24.
5.
6.
7.
8.
„Munkáltatók az Esélyegyenlőségért” c. szakmai konferencia, Budapest, 2013. október 30.
4.
Esélyegyenlőség a munkaerőpiacon c. konferencia és workshop, Győr, 2013. szeptember 27. TÁMOP 5.3.8 Országos Munkaerő-piaci Szolgáltató és Szakmai Támogató Hálózat Nyitórendezvény, Budapest, 2013. október 2.
„Irány a munka” c. szakmai rendezvény, Szolnok, 2013. október 4.
Szakmai nap a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásáról (Szerencsejáték Zrt.), Budapest, 2013. október 9.
EGYÜTT, TÖBBET!
21
Establishing a Vocational and Adult Education KnowledgeBase and Consulting Centre inthe Southern Great PlainRegion (DAF-FSZTTK) ScientificConference, Szeged, október 19.
9.
10.
„Munkára hangoló” szakmai kerekasztal-beszélgetés, Szeged, 2013.november 29.
11.
12.
13.
MTVA-s egyeztetéseken vettünk részt. Az Ikontent ügyvezetője és Turák János feliratozási szakértő közreműködésével arra törekedtünk, hogy meghatározzunk egy teszteljárást, mely bizonyítja, a hangfelismerő - újszerű - feliratozás a lehető legtökéletesebb megoldás az élő műsorok akadálymentesítésére. Egyeztetések a Budapesti Közlekedési Központtal, a budapesti közlekedés igénybevételének modernizációja kapcsán, a hallássérült személyeket érintő kérdésekben. Fővárosi Állat- és Növénykertben ünnepélyes keretek között aláírtuk az együttműködési szerződést, amely egyrészt garantálja a SINOSZ tagoknak és kísérőiknek kedvezményes belépését, másrészt akadálymentesítési megoldások közös kidolgozására ad lehetőséget.
22
SINOSZ 2013
Jelnyelv, ahogy mi szeretjük Az ERGO SUM jelnyelvi társulatunk ebben az évben is teljesítette vállalásait.
Fellépések:
Mácius 21.: színházi világnap alkalmából Március 25-31.: törökországi
Bursában SIGNE ON STAGE projektben közreműködés
Április 15.: versünnep jelnyelven a költészet
napján
Május 1.: budapesti Siketek Szervezete
majálisán
Június 2: Fergeteges Gyereknapon
interaktív foglalkozás
Szeptember 28.: Civilek Éjszakája Október 07.:
Forrásházban érzékenyítő program
Október 21.:
underground kultúrpincében kiállítás megnyitón.
EGYÜTT, TÖBBET!
Tanuljunk egymástól is Együtt, többet! címmel indított programunk keretében a tervezettnél több eseményt valósítottunk meg.
Workshop keretében zajlódó programok Az év során 4 alkalommal szerveztünk moderált beszélgetést tagjaink számára esélyegyenlőség, érdekvédelem, kisebbségi jogok és a fogyatékosügy komplex területét és fogalmait körbejárva. A programba mindig bevontuk a téma szakértőit és ügyeltünk arra, hogy a hallássérült közösség aktívan bevonódjon a diskurzusba és ezáltala vitakultúrája is javuljon. február 28. Mit jelent az érdekvédelem? május 23. Erősebbek vagyunk-e Taigetosznál? október 24. Bilingvális oktatás december 12. Gyerekeké a jövő!
23
24
SINOSZ 2013 Társadalmi tisztségviselők tréningje Június 10-14-ig tábor keretében szervezeti azonosulást elősegítő továbbképzést tartottuk 17 fő megyei elnök részvételével, 3 fő segítő tréner bevonásával. A célunk az volt, hogy a megyei elnökök tudást és kompetenciafejlesztést kapjanak a munkájuk hatékonyabb elvégzéséhez, együttműködési készségük javuljon, és tapasztalatcsere jöjjön létre közöttük.
A projekt keretében esélyegyenlőségi előadás sorozatot tartottunk:
február 07. Miskolc, május 24. Szekszárd, május 31. Tatabánya, szeptember 21. Veszprém, október 21.Budapest, november 9. Eger, november 29. Miskolc, december 11. Budapest.
EGYÜTT, TÖBBET!
25
A résztvevők összlétszáma: 263 fő, a programok mindegyike jelnyelven zajlódott, nagyothallók számára is akadálymentesített formában. Esélyegyenlőségi referens munkatársunk részt vett az EBH 2 napos antidiszkriminációs képzésén, Székesfehérváron.
Fiatalok, ébresztő! címmel március 23-án Laura Caporali - az olasz siketek Ifjúsági Bizottságának elnöke- irányításával workshop keretében fiatalok önszerveződését támogató programon dolgoztunk. Eredményként jött létre a Budapesti Siketek Ifjúsági klubja, amely az év során 2 programot is szervezett és azóta is aktív, eseményei látogatottak.
26
SINOSZ 2013
Konferencia egy jó célért „Kézzelfogható tudást a siket gyermekeknek” november 12-én 127 fő részvételével, nemzetközi előadók közreműködésével szakmai ankétot és kerekasztal-beszélgetést szerveztünk az Országgyűlés Vadász-termében, fókuszba helyezve a siket gyermekek kétnyelvű, ún. bilingvális oktatását. A kormányzat elkötelezett a bilingvális oktatás bevezetése mellett, ezt bizonyítandó EU-s fejlesztési forrásból egy TÁMOP projekt beindítását is támogatta. Az előadók hangsúlyozták, nagyon fontos, hogy a siket gyermekek elsőként a magyar jelnyelvet, majd erre épülve a magyar nyelvet tanulják meg, hogy kézzelfogható tudáshoz jussanak. Támogattuk és népszerűsítettük Kárpáti
Árpád „Gondolat-Ébresztő! Egy apa jegyzetei a siket gyermekek oktatásáról” című kiadványát, amely siket gyermekeket nevelő szülőknek nyújt tájékoztatást a bilingvális oktatásról.
EGYÜTT, TÖBBET!
27
Projektjeink megvalósítása „Irány a munka” – projekt
Szervezetünk 2013. évi szakmai tervében kiemelt helyen szerepelt a hallássérültek munkavállalásának ügye, így ennek szellemében ebben az évben indítottuk az Irány a munka c. projektünket, mely kidolgozására és irányítására egy heti 40 órás főállású státuszt is létrehoztunk. A projektünk fő célkitűzése, hogy egy komplex cselekvési tervet hozzon létre a hallássérültek munkaerő-piaci esélyeinek javítása érdekében. Az erre irányuló cselekvésekben rejlő szinergiákat felhasználva dolgoztunk azon, hogy hallássérültek részére a társadalom többi tagjának már természetes munkaerő-piaciszolgáltatások akadálymentesen legyenek hozzáférhetőek.
Munkáltatók által történő megkeresések, munkaerő-piaci adatbázis építése Az elmúlt évben több mint 20 munkáltató keresett meg bennünket az együttműködés szándékával annak érdekében, hogy segítsük számukra a hallássérült munkatársak toborzását, kiválasztását. A következő munkáltatók kerestek meg bennünket: McDonald’s, Főkefe (Budapest és Szeged), TESCO, Kézmű Nonprofit Kft., logMASter Nemzetközi Szállítmányozási Kft., Diana Gyógyszertár, Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft., Szerencsejáték Zrt.,Delego Kft, Szegedi SZEFO Zrt. (Szeged, Hódmezővásárhely), Piac-Sor Magazin, Lightware Visual Engineering, Auchan, közoktatási intézmények (takarítói, gondnoki munkakörök), Budapesti Gazdasági Főiskola, Cream Használtruha-üzlet, Pro-Team Rehabilitációs Közhasznú Egyesület Nonprofit Kft., Mortoff Informatikai Tanácsadó és Szolgáltató Kft., Nem Adom Fel Alapítvány, A&K Kft. Multigran Kft., Intertár Kft. Folyamatosan rendelkezésre álltunk érdeklődő munkáltatók számára a hallássérültek foglalkoztatásával kapcsolatos kérdéseikkel kapcsolatban, 20 alkalommal kerestek meg minket telefonon információszerzés céljából, akik számára egy több elemes szolgáltató csomagot dolgoztunk ki toborzás támogatása, szaktanácsadás, helyszíni bejárás,akadálymentesítés témaköreire fókuszálva. Hallássérültek több mint 160 alkalommal e-mailben keresték meg kérdéseikkel a SINOSZ munkaerőpiaci referensét, 22 fő telefonon.Munkaerő-piaci referens kollégánkat személyesen egyéni tanácsadás és mentorálásigényével 23 alkalommal keresték meg. Közel 80 álláshirdetést tettünk közzé a honlapunkon. Ez alapján az összes meghirdetett betöltendő állások száma 170. A honlapunkon és a Facebook oldalunkon összesen 17 alkalommal jelentettünk meg a munka világával kapcsolatos híreket, információkat. A SINOSZ havonta megjelenő lapjában, a HASÉ-ban összesen 34 cikket, hírt jelentettünk meg a témában.
28
SINOSZ 2013
HBLF állásbörze, stratégiai civil partnerség A Hungarian Business LeadersForum-mal együttműködést kötöttünk és stratégiai civil partnerként vettünk részt, és segítettük a megszervezését egy olyan megváltozott munkaképességűeknek szóló állásbörzének és szakmai konferenciának, ami kifejezetten azoknak a vállalatoknak, cégeknek a kezdeményezésére jött létre, amelyek határozottan kiállnak a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatása mellett.
Szakértőként való közreműködés Rehabilitáció – Érték - Változás (RÉV): Megváltozott munkaképességű személyek munkaerő-piaci helyzetének elősegítése érdekében történő rendszerszintű képzési és szolgáltatásfejlesztési modellprogram” c. programban felkért szakértőként vettünk részt a „kiemelt projekt keretében készülő, TÁMOP-5.3.8-11/A1-2012-0001 kódszámú megváltozott munkaképességű személyek munkaerőpiaci átvezetéshez kapcsolódó egységes módszertan és képzés kidolgozása és átadása a hálózat tagjai számára” c. anyag kidolgozásában. „Fiatalok foglalkoztatási lehetőségei” c. munkajogi projekt keretében továbbítottuk meglátásainkat a hallássérült fiatalok munkaerő-piaci helyzetével, esélyeivel kapcsolatban.
Együttműködés az NRSZH-val a TIOP-3.2.2. ingatlanfejlesztési beruházással kapcsolatban A projekt keretében 2013 szeptemberétől az ország 17 megyeszékhelyén kezdődtek meg a Rehabilitációs Szakigazgatási Szervek (RSZSZ) épületeinek építési, felújítási és átalakítási munkái. Az NRSZH az akadálymentesítés megtervezésében kérte az együttműködésünket. Helyszíni bejárást valósítottunk meg, részt vettünk munkacsoport találkozókon, valamint továbbítottuk az akadálymentesítésre vonatkozó javaslatainkat az építési, felújítása és átalakítási munkálatokkal kapcsolatban, annak érdekében, hogy a hallássérültek számára egyenlő eséllyel hozzáférhető módon és az egyetemes tervezésnek eleget téve történjék meg a kivitelezés.
EGYÜTT, TÖBBET!
29
Együttműködés a TIOP 3.3.1. A-12/2 számú pályázat keretében a Kormányablakok akadálymentesítésével kapcsolatban. A pályázatban foglaltak megvalósulásának érdekében helyszíni bejárással, munkacsoport találkozón történő részvételünkkel és a hallássérült emberek számára is megfelelő akadálymentesítés kialakításának érdekében elküldött javaslatainkkal járultunk hozzá a megvalósításhoz.
Álláskeresési technikák felnőttképzési szolgáltatás kidolgozása és működtetése A programelem legfőbb célja, hogy segítse hallássérült tagjaink elhelyezkedését a munkaerő-piacon. A szolgáltatást igénybevevők megismerjék az álláskeresés módszerét, feltárjuk az eddigi álláskeresési nehézségeket, az esetleges sikertelenségek okait és közösen keressük a lehetséges megoldási lehetőségeket. A munka világával kapcsolatban az ország számos pontján kerültek programjaink megrendezésre. A Siketek Világnapja alkalmából országosan 5 helyszínen szerveztünk a munka világához kapcsolódóan programokat: Győr,Békéscsaba, Ózd,Veszprém,Budapest. Az 5 helyszínen összesen 466 fő vett részt. Az előadások, oktatások mindegyike jelnyelvre adaptált formában került kidolgozásra.
30
SINOSZ 2013
„Mit mutatnak az álláshirdetések?” NFSZ kutatás elindítása Elkezdtünk egy kutatást 2013 májusában, annak érdekében, hogy megvizsgáljuk, hogy a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat honlapján megjelenő álláshirdetések milyen arányban tartalmaznak megváltozott munkaképességű személyeknek meghirdetett munkaajánlatokat.
2. Teret adunk a közösségnek- projekt
Az interaktív iskolai órák a közvetlen tapasztalatszerzés lehetőségét teremtik meg. Ebben a programban a siketek és nagyothallók nyitnak a többségi társadalom felé, személyesen működnek közre a társadalmi kohézió megerősítése érdekében. Munkánkat siket és nagyothalló animátorok segítették.
Érzékenyítő órák iskolában, osztálytermi környezetben: 13 iskola 623 fő/ 29 óra SINOSZ busszal: 926 fő/ 23 óra/ 5 alkalom összesen: 1549 főt értünk le 52 óra időtartamban. Alkalmak száma 18.
EGYÜTT, TÖBBET!
31
Érzékenyítő foglalkozások a TÁMOP – 1.1.1 – 12/1 „Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése” c. kiemelt projektben dolgozó munkatársak részére A Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal felkérésére kidolgoztunk és lebonyolítottunk egy hiánypótló érzékenyítő 2013. október 30. – 2013. november 11. között. Az érzékenyítő foglalkozások célja az volt, hogy a szolgáltató munkatársak birtokában legyenek azoknak az ismereteknek, melyek ahhoz szükségesek, hogy a hallássérült személyek is egyenlő esélyekkel élhessenek a projekt által kínált lehetőségekkel.Az érzékenyítő foglalkozásokat humánszolgáltató munkatárs részére bonyolítottuk le az ország több pontján, összesen
11 alkalommal, 9 helyszínen, 238 fő részére
TESCO érzékenyítő programok Együtt dolgoztunk ebben az évben is a TESCO-val, annak érdekében, hogy még több hallássérült személynek segítsük a munkaerőpiacon történő sikeres elhelyezkedését. Előkészítés alatt áll 79 fő TESCO munkatárs érzékenyítő foglalkozásban való részvételének lebonyolítása, melyre várhatóan 2014 januárjában kerül sor.
32
SINOSZ 2013
OTP ügyfélszolgálati munkatársak felkészítése, érzékenyítése Országosan, A1 szinten, banki jelkinc�csel kiegészítve kaptak képzést az OTP munkatársai, siket kultúra elemekkel kibővítve. A program zárásaként az OTP és a SINOSZ közös szervezésében egy ünnepélyes tanúsítvány átadás zajlott le, ahol az OTP vezetői, a Kézenfogva Alapítvány képviselői és a SINOSZ képviselői a média nyilvánossága előtt vitték hírét az akadálymentesítésnek. A tanfolyamok résztvevői közül többen jelezték, hogy önszorgalomból szívesen folytatják a jelnyelv elsajátítását.
70 fő 20 órában
Aktívan közreműködtünk egy televíziós és egy rádiós Társadalmi Célú Reklám spot létrehozásában, melynek köszönhetően a siketek világnapját jelentős társadalmi figyelem övezte, több napon keresztül és több csatornán.
EGYÜTT, TÖBBET!
33
Létrehoztunk „Iránytű” címmel 13000 példányban egy tagoknak szóló információs füzetet, amelyben összegeztük a tagsági viszonyhoz kapcsolódó legfontosabb információkat, szolgáltatásinkat, a szervezetben elérhető programokat, szolgáltatásokat.
34
SINOSZ 2013
T.É.M.A. tematikus közösségi programok Ebben az évben a programok kötelező eleme az „Irány a munka!”c. projekthez kapcsolódó program szervezése, megyénként legalább egy alkalommal ebben a témában. Megvalósult programok száma részprogramokkal együtt: 142 darab. Résztvevők összesen: 4150 fő
T. É.M.A. Plusz 2013-ban a nem megyeszékhelyen működő helyi szervezetek számára külön pályázati kerettel biztosítottunk lehetőséget színvonalas közösségi program tervezéséhez, szervezéséhez.
Mosonmagyaróvár: Szépkorúak digitális írástudás fejlesztése Ózd: Egy történet, egy sütemény Nagykanizsa: 5 város, 5 múzeum Makó: Egy történet, egy sütemény, Hozd el az unokádat! Fehérgyarmat: Egy történet, egy sütemény, Hozd el az unokádat!
Résztvevők összesen:
231 fő
Szervezet: Nagykanizsai Helyi Szervezet Témakör: Öt város, öt múzeum Dátum: 2013.06.22, 07.03, 07.19, 08.01, 08. 17. Helyszínek: Tihany (Levendula Ház), Budapest és környéke (Korda Filmpark, Citadella), Somogyvámos (Krisnavölgy), Keszthely (Fecstetics.kastély), Pécs (Zsolnay negyed) Résztvevők összesen: „Rengeteg levendulát láttunk, különleges élmény volt a bódító illat és levendulás termékek kóstolása. (Tihany) Érdekes volt a kulisszák mögé pillantani és megnézni, hogyan készülnek a filmek. (Etyek) Élveztem, hogy egy másik kultúrát, másik vallást megismerhetek. (Somogyvámos) Gyönyörű a park, a kastély, csodás volt végigsétálni, miközben a hely történetével is megismerkedtünk. (Keszthely) A Zsolnay porcelán nagyon szép, különleges élmény volt megnézni, hogyan készítik már másfél évszázada. (Pécs)” A kirándulásokról színes ismertető kiadványt készített a szervezet.
95 fő
35
EGYÜTT, TÖBBET! Szervezet: Ózd Helyi Szervezet Témakör: Egy történet, egy sütemény Dátum: 2013.09.06, 10.11, 11.04
Résztvevők összesen:
84 fő
„Három alkalommal, klubnapjainkon kóstoltunk a szervezetben süteményeket, amelyekhez mindig egy-egy érdekes vagy mulatságos történet kapcsolódott. Öröm volt megismerni sorstársainknak egy másik oldalát is: a sütés-főzésben mindegy, hogy hallássérült vagy, egyenlő esélyekkel indulsz.” A receptekről és a történetekről kiadványt jelentett meg a szervezet. Szervezet: Mosonmagyaróvári Helyi Szervezet Témakör: Szépkorúak digitális írástudás-kompetencia fejlesztése Dátum: 2013.10.19, 10.20, 10.26.
Résztvevők összesen:
3x12 fő
„A projekt céljának az idősebb korosztályhoz tartozó hallássérült tagjaink kommunikációjának és kapcsolattartásának a fejlesztését tűztük ki. Nagy érdeklődést tapasztaltunk a jelentkezések során. Azon Tagjaink, akiknek eddig még nem volt alkalmuk a számítógép használatához, azok is kíváncsian várták a program kezdetét. A kompetenciafejlesztő programon 60-68 év közötti életkorú hallássérült SINOSZ Tagok vettek részt.”
Szervezet: Fehérgyarmati Helyi Szervezet Témakör: Süteményországban jártam (Egy történet-egy sütemény és a Hozd el az unokádat! témakörök megvalósítása) Dátum: 2013.12.11.
Résztvevők összesen:
23 fő
„Először az otthon elkészített sütemény-csodákhoz kapcsolódó történeteket hallgattuk meg a készítőiktől, majd ez után következtek a fellépések: a nagyszülőkkel érkezett unokák karácsonyi verseket, dalokat adtak elő. A végén az ügyes kezű háziasszonyok és a gyerekek jutalomban részesültek. Mindenki örömére kóstolásra is sor került, amelyen megízlelhettük a finom süteményalkotásokat.”
36
SINOSZ 2013
Szervezet: Makói Helyi Szervezet Témakör: Egy történet egy sütemény, Hozd el az unokádat! Dátum: 2013.10.29.
Résztvevők összesen:
17 fő
„Generációkat összekötő múltidéző klubdélutánra jöttünk össze Makón október 29-én, visszaidézve a régi idők hangulatát a T.É.M.A. Plusz pályázat keretében megrendezett programunkon, „Mesél az idő, avagy mi is voltunk fiatalok” címmel. Idősebb klubtagjaink izgatottan készültek, hogy megoszthassák velünk gyermekkoruk, ifjúkoruk emlékezetes történeteit.”
Siketek Világnapja alkalmából szervezett szakmai napok A Siketek Világnapja rendezvényeket a SINOSZ minden évben kiemelt programként kezeli. 2013ban a SINOSZ extra keretet biztosított a pályázó szervezetei számára, hogy kiemelt programként elérjék a munkáltatókat, a munkaerő-piaci szereplőket. Öt helyszínen zajlottak Siketek Világnapjához kapcsolódó programok: Győr-Moson-Sopron megye – Győr , Résztvevők összesen: Veszprém megye – Veszprém Pest megye – Budapest nem regisztrált érdeklődők Békés megye – Békéscsaba kb. Borsod-Abaúj-Zemplén megye – Ózd
750 fő
150-200 fő
Szervezet: Pest Megyei Szervezet Helyszín: Budapest, SINOSZ Székház (Benczúr u. 21.) Dátum: 2013.09.28. Program címe: Világnapi kavalkád Résztvevők
összesen:
90 fő
Programelemek: oktatás, továbbtanulás, munkába állás kérdésköre, Álmok, célok, akadályok... – avagy hallássérültként a munka világában pályaválasztási tréning Szakképzés rendszere Munka világa – eligazodást segítő beszélgetés Szakmák bemutatása Közreműködők: Oszik Márta (Pszichotréning-Stúdió Kft.), Oláh Katalin és Eszes Csabáné (Nemzeti Munkaügyi Hivatal Szak- és Felnőttképzési Igazgatósága), Németh-Tóth Edit Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központ Foglalkoztatási Programok Főosztálya, Katona Gáborné, Török Beáta, Molnár Zsuzsanna (szakképzők) Beszámoló: http://www.sinosz.hu/?q=hirek/visszatekinto/vilagnapi-kavalkad-pest-megyeben
37
EGYÜTT, TÖBBET! Szervezet: Békés Megyei Szervezet Helyszín: Békéscsaba, Csaba Gyöngye Kulturális Központ (Széchenyi u. 4.) Dátum: 2013.09.21. Program címe: Nyiss ajtót! – Hallássérültek a munka világában
Résztvevők összesen:
150 fő
Programelemek: Szakmai fórum 2 részben a hallássérültek munkavállalási lehetőségeiről Kulturális program, jelnyelvi előadások Közreműködők: Medovszky Pál (Békés Megyei Munkaügyi Központ), Dr. Dorogi Rajmund (Békés Megyei Kormányhivatal), Herczeg Tamás (Békéscsaba képviselő-testülete), Ács Edina (4M Program), Ormódi Róbert (SINOSZ) Beszámoló: http://www.sinosz.hu/?q=hirek/visszatekinto/nyissajtot
Szervezet: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezet Helyszín: Ózd, Civil Ház (Árpád vezér u. 29.) Dátum: 2013.10.04. Program címe: Hallássérültek a munkaerőpiacon
Résztvevők összesen:
80 fő
Programelemek: Integráció a munkaerőpiacon Szakképzés lehetőségei Életvitelt segítő eszközök Átképzési lehetőségek Kontakt Tolmácsszolgáltatás Megváltozott munkaképességű munkavállalók lehetőségei a munkaerőpiacon Kulturális program Közreműködők: Turiné Orosz Margit (Ózd Önkormányzata), Dobai Szabolcs és Tinta Mariann (Kézfogás Szakképző Iskola), Tauth Ildikó (Pannon Halláscentrumok), Andó Pál (Türr István Szakképző és Kutató Intézet), Kocsik Sándor (EDARNO Kft.), dr. Kisida Tamás, Ormódi Róbert, dr. Szunyogh Szabolcs, Oláh Krisztián, Orbán Evelyn, Kovács Tibor, Gulyás Gabriella (SINOSZ) Beszámoló: http://www.sinosz.hu/?q=siketek-vilagnapja-2013
38
SINOSZ 2013
Szervezet: Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezet Helyszín: Győr, Famulus Hotel (Buda u. 4-6.) Dátum: 2013.09.27. Program címe: Esélyegyenlőség a munkaerőpiacon Programelemek: Munkaerő-piaci általános körkép Résztvevők összesen: Érdekképviseletek szerepe a munkaerőpiacon Hallássérült, mint munkaadó Integrációt elősegítő technikai eszközök Komplex minősítés tapasztalatai Rehabilitációs foglalkoztatás támogatásai Hallássérült munkavállalók foglalkoztatása – a foglalkoztatók tapasztalatai Közreműködők: dr. Simonik Péter (NyugatMagyarország Egyetem), Nuber Arnold (Pannon Halláscentrumok), Dr. Székely Ildikó és Boros Attila (NRSZH), Farkasné dr. Lukácsy Zita (Esély Győri Rehabilitációs Foglalkoztatási Kft.), Dr. Meleg Norbert (NOLATO) Nyírő Zsolt, Ormódi Róbert, Hangya Dóra, (SINOSZ) Beszámoló: http://www.sinosz.hu/?q=hirek/visszatekinto/siketek-vilagnapja-sikeres-konferencia-es-workshop-gyorott
90 fő
Szervezet: Veszprém Megyei Szervezet Helyszín: Veszprém, Megyei Önkormányzati Hivatal (Megyeház tér 1.) Dátum: 2013.09.21. Program címe: Munka nekem, neked, nekünk
Résztvevők összese
50 fő
n:
Programelemek: Kerekasztal beszélgetés 2 részben Hallhatatlan szavak c. könyvről párbeszéd Kulturális program Közreműködők: dr. Stenner Zoltán (Veszprém Város Önkormányzata), Johanidesz Zsuzsanna (Veszprém Megyei Kormányhivatal), Dörnyeiné Barabás Éva (Veszprém FOOKE), Hegyi Róbert (Pannonjob Humán Szolgáltató és Tanácsadó Kft.), Horváthné Somogyi Ildikó (ÉFOÉSZ), Orgovánné Dr. Jámbor Andrea (SINOSZ) Beszámoló: http://www.sinosz.hu/?q=hirek/visszatekinto/ siketek-vilagnapja-veszpremben
EGYÜTT, TÖBBET! Nyitott kert – mint a T.É.M.A. kapcsolódó projektje „Négy évszak a SINOSZ kertben” címmel zajlódó programsorozatunk helyszínét a SINOSZ országos székházának hangulatos, minden évszakban szép kertje nyújtja, amely remek környezeti adottsága miatt ideális helyszíne.
április 27.: Csipetnyi Kínanemzeti nap az ELTE Konfúciusz Intézet és a Magyar Wushu Egyesült közreműködésével egy másik ország kultúrájának megismertetése volt a cél.
augusztus 17.: Nyári családipiknikfőként kisgyermekes családoknak szóló programunkba a Magyar Védőnők Egyesülete egészségügyi szakembereit hívtuk meg, ahol kötetlenül és akadálymentes formában kérdezhettek a jelnyelv használó szülők.
szeptember 28.: Zöld szombat, környezetvédelmi, környezettudatos napa rendezvény célja, hogy interaktív, játékos formában hozza be az ökotudatos gondolkodást a hallássérültek körébe.
december 14.: Különleges múzeumi karácsonyváró program, Budapestena múzeum pedagógiai program elsődleges célja az ismeretterjesztés volt, különleges nosztalgia tárlatvezetéssel, interaktív foglalkozással.
A programokon résztvevők összlétszáma:
609 fő
39
40
SINOSZ 2013
Hangforrás – projekt A projekt célja, hogy megvalósuljon a nagyothallók üzleti érdekektől mentes információkkal való ellátása, személyi segítése, egyéni fejlesztési lehetőségének megteremtése életminőségük javulása, tájékozottságuk és önérvényesítő képességük erősödése, kulcsképességek javulása érdekében. A SINOSZ Hangforrás ügyfélszolgálata heti 2 alkalommal, 4 órás időkeretben sorstársi segítségnyújtás zajlott, havonta 32 órában álltunk a nagyothalló ügyfelek rendelkezésére. Egyéni pszichológiai tanácsadás heti 3 óra időtartamban 2 fő pszichológusok Barta Zsuzsa és Sándor Éva közreműködésével
Önismereti foglalkozások 2 fő pszichológus közreműködésével 5 alkalmas önsegítő kört - pszichológiai interaktív foglalkozást valósítottunk meg. Az önelfogadás, együttműködési készségfejlesztés, kommunikációs készségszint emelés volt az alapvető cél. Időpontok: szeptember 30., október 14., október 28., november 11., november 25. A tréningsorozaton összesen 29 fő vett részt.
Szépkorúak digitális írástudás fejlesztése A közösségi célra kihelyezett számítógépeken lehetőség nyílt a tréningen kapott ismeretek gyakorlására. A fejlesztés jelnyelven zajlódott 2 fő oktató közreműködésében. Helyszínek Budapest, Mosonmagyaróvár: résztvevők száma: 46 fő
Közösségi programok „Dumadélután” címmel rendszeres közösségi programok keretében havonta 2 alkalommal facilitált beszélgetés keretében a hallássérülteket érintő hétköznapi témák átbeszélése, segítő foglakozások megvalósítása. Mendik Andrea Waldorfos diák hallássérültekről szóló projektjében való részvétel, szervezés, koordinálás.
Hangforrás honlap, facebook A honlap bármilyen eszközön formai és tartalmi csonkolás nélkül, méretarányosan megjeleníthető, felhasználóbarát, látogatottsága folyamatosan növekedik. A Hangforrás Facebook oldalon rendszeresen híreket tettünk közzé.
EGYÜTT, TÖBBET!
41
Jelnyelvi képzések projekt A projekt során célunk volt, hogy az alap oktatási feladatainkon túl a gyógypedagógusok kommunikációját a jelnyelv irányában fejleszteni tudjuk, így sikerrel építsenek kapcsolatot a siket jelnyelv használókkal, az együttműködési technikák erősödjenek. Tevékenységünkkel a hallássérült oktatók munkaerő-piaci esélyét ismét növelni tudtuk és bizakodva haladunk abba az irányba, hogy a magyarországi minőségi jelnyelv oktatás megvalósításához szükséges diplomás jelnyelv oktatói réteg kialakuljon.
Akkreditációs folyamat Megvalósult akkreditációs tanúsítvány 2 + 1 db 2013-ban képzésfejlesztési folyamataink eredményeként akkreditált képzéseink száma további 2 programmal bővült, és elértük az akkreditált felnőttképzési intézményi státuszt, mely további fejlődésünk alapja. Program akkreditációja (A2, B1, B2, C1, Feliratozó) Intézményi akkreditáció
Tananyagfejlesztés 2013-ban folytattuk tananyagfejlesztő tevékenységünket annak érdekében, hogy minél magasabb színvonalú oktatást tudjunk nyújtani jelnyelvi tanfolyami hallgatóink részére és ezzel emeljük a jelnyelvi tolmácsképzésbe jelentkezők tudásszintjét, kompetenciáját.
42
SINOSZ 2013
Oktatói továbbképzések A minőségi jelnyelv oktatás követelményeinek megfelelve 2013-ban is nagy hangsúlyt fektettünk jelnyelvi oktatóink képzésére, fiatal, új oktatók bevonására, melynek eredményeként új vidéki helyszíneken is tudtunk jól képzett oktatókkal tanfolyamokat szervezni.
Befejeződött a módszertani képzés, 17 fő új, képzett oktatóval bővül az oktatói csapat
KER szerinti szintekre felkészítő tréning A1 szinten A2 szinten B1 szinten
Vizsgáztatói képzés 8 fő új vizsgáztatóval bővül a vizsgáztatói kör A1 szinten A2 szinten B1 szinten
Megvalósult létszám: 17 + 8 fő
Jelnyelvi tábor Ebben az évben is megvalósítottuk nagy népszerűségnek örvendő jelnyelvi táborunkat, melynek keretében a hallássérült személyek számára ingyenes részvételt biztosítottunk.
24 fő részvételével
EGYÜTT, TÖBBET!
43
Tolmácsképző csoport Hallássérültek érdekvédelmi szervezeteként kiemelt fontosságú feladat, hogy minőségi képzésben részvevő tolmácsokkal tudjuk bővíteni tolmács szolgálatainkat.
Tolmács hallgató csoportunk a 4. félévet befejezte
Egészségügyi csoport Kommunikációs akadálymentesítő programunkat kiszélesítettük egészségügyi dolgozók részére is, melynek hatására az egészségügyi ellátás és szociális segítés igénybevétele hatékonyabbá válik a jelnyelv használó hallássérültek részére.
Zalaegerszeg 10 fő (A2 szint + egészségügyi jelkincs 30 órában)
Jelnyelvi tanfolyami eredmények
2013-ban tovább bővítettük, fejlesztettük tanfolyamaink képzési rendszerét, melynek eredményeként képzési tevékenységünk számszerű adatai jelentős mértékben javultak.
Összesített országos eredmények
Indított csoportok: 9%-os növekedés Résztvevők létszáma: 25%-os növekedés
Bilingvális oktatásra való felkészülés jegyében ingyenes jelnyelvi oktatás pedagógusok, gyógypedagógusok, szülők részére az iskolákban A bilingvális oktatás bevezetésére való felkészülés jegyében a hallássérült gyermekek iskoláiban egyre nagyobb az igény a pedagógusok, nevelők, gyógypedagógusok, szülők részéről a jelnyelv elsajátítására. 2013-ban országosan több iskolára kiterjesztettük a megkezdett jó gyakorlatot, amelyben a hallássérült gyermekekkel foglalkozó szakembereket ingyenesen jelnyelvi képzésben részesítjük.
Kaposvári iskolában, 2 csoportban 30 fő részére Váci iskolában 12 fő részére Török Béla Nagyothallók iskolájában, 2 csoportban 30 fő részére Siketek Cinkotai úti iskolájában B1/2 szinten 11 fő részére
Megvalósult létszám: 83 fő
KÖSZÖNJÜK MINDAZOKNAK, AKIK HOZZÁJÁRULTAK A SINOSZ 2013-ÉVI SIKERES MUNKÁJÁHOZ!