A KISEBBSÉGI JOGVÉDŐ INTÉZET 2019. ÉVI ESSZÉPÁLYÁZATA
A Kisebbségi Jogvédő Intézet esszépályázatot hirdet külhoni magyar egyetemi hallgatóknak (jogász, társadalomtudományi, politológus szak), fiatal jogászoknak és kisebbségvédelemmel foglalkozó pályakezdő külhoni fiataloknak az alábbiak szerint. 1.
A Kisebbségi Jogvédő Intézet esszépályázat kiírásával ösztönzi a kezdő jogászok, valamint a kisebbségvédelem területén tevékenykedő pályakezdő külhoni fiatalok kisebbségvédelemben történő elméleti elmélyedését.
2.
A pályázat célja, hogy a külhonban tanuló egyetemista, valamint pályakezdő fiatalok újabb ismereteket szerezzenek a kisebbségvédelem terén, és bővítsék ezen területen megszerzett tudásukat.
3.
A pályázatra vonatkozó tartalmi és formai követelmények a következők: Pályázni bármely, a kisebbségvédelmet érintő írással lehet, különös tekintettel az alábbi témákra: a) Nemzetbiztonság vs. jogbiztonság - Hogyan sérülnek az alapvető emberi- és kisebbségi jogok a nemzetbiztonság fenntartására való hivatkozással? b) Az igazságszolgáltatás függetlensége, különös tekintettel a kisebbségi ügyekre c) Kettős állampolgárság problematikája, különös tekintettel a szlovákiai, illetve ukrajnai szabályozásokra d) Ombudsmanok szerepe a kisebbségi jogvédelemben (illetve a Vajdaság esetén a tartományi jogvédő szerepe) e) Civil szervezetek szerepe és lehetőségei a kisebbségi jogvédelemben f) Nyelvhasználati jogok a kisebbségi médiában g) Nyelvhasználati jogok az állami és önkormányzati hivatalokban h) Kisebbségi szórványközösségek nyelvi revitalizációja i) Iskolai szegregáció, nyelvi diszkrimináció, és a magyar nyelviség fenntartásának aktuális problémái j) Kéttannyelvű oktatás: az asszimiláció előszobája, vagy a nemzeti kisebbségek sikeres társadalmi integrációjának eszköze? k) Tankönyvpiaci beavatkozások, mint a nemzeti kisebbségekkel szembeni diszkrimináció egyik formája
1
l) A kisebbségi jogérvényesítés diplomáciai- és lobbilehetőségei a Nemzetközi Szervezetek viszonylatában m) Nemzetállamok reneszánsza az újjá formálódó Európában: új kihívások a kisebbségi érdekérvényesítés számára n) Kisebbségvédelem a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának esetjogában? o) Kisebbségvédelem az Európai Unió Bíróságának esetjogában? p) Az Európai Ombudsman és a kisebbségvédelem q) Kisebbségi ügyek az Európai Parlament Szakbizottságai előtt r) Az EBESZ ajánlások kisebbségvédelmi dimenziói s) A nemzeti kisebbségek védelmének megjelenése az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének tevékenységében t) Az Európai Unió nyelvi- és kulturális sokszínűségének fenntarthatósága u) Milyen hatással van a migrációs válság a hagyományos nemzeti közösségek érdekérvényesítési lehetőségeire? v) Infrastruktúrafejlesztés, mint a nemzeti kisebbségekkel szembeni sajátos diszkriminációs eszköz w) Decentralizáció és gazdaságfejlesztés: autonómiakoncepciók gazdasági vonatkozásai x) Pénzügyi autonómia a határon túli magyar térségekben. Valóban nettó befizetői-e a magyar többségű térségek a központi költségvetéseknek? A tanulmányokban az elméleti háttér mellett jogesetek, szemléltető példák bemutatását várjuk egy szerzői ív terjedelemben (40.000 karakter). A pályázatokra vonatkozó formai követelményeket lásd a csatolmányban. 4.
5. 6.
A pályázat beküldésének módja: A pályázatokat doc, vagy docx formátumban, elektronikus levélben kérjük benyújtani a jogvedo.intezet@kji.hu címre. Máshol már megjelent pályamunkákat nem fogadunk be! Fenntartjuk a jogot, hogy az esetleges visszaélések miatt a beérkezett pályamunkákat plágiumkeresővel vizsgáljuk át.
8. A pályázat benyújtásának határideje: 2019. május 31. 9.
A beérkezett pályázatok díjazásáról a Kisebbségi Jogvédő Alapítvány Kuratóriumának tagjai 2019. május 31-e után 14 napon belül hozzák meg döntésüket, a pályamunkákban feldolgozott témák újszerűsége és hozzáadott értéke alapján.
10.
A legjobban sikerült pályázatokat Kisebbségi Jogvédő Intézet – a pályázó́ nyilatkozatától függően – az Intézet honlapján nyilvánosan hozzáférhetővé teheti, valamint megjelenítheti az Intézet köteteiben. Ebben az esetben fenntartja a jogot a 2
kéziratok nyelvi-stiláris javítására, a szerkezeti elemek egységesítésére, illetve a tipográfia kialakítására. 11.
12.
A nyertes pályázókkal a Kisebbségi Jogvédő Intézet szerződést köt az elkészített pályamű díjazása céljából. A díjazás mértéke: I. helyezés: 110.000 HUF II. helyezés: 90.000 HUF III. helyezés: 70.000 HUF. A Kuratórium tagjai különdíjat vagy különdíjakat is megállapíthatnak.
13.
A díjazottak az elismerő oklevelet ünnepélyes keretek között vehetik át a Kisebbségi Jogvédő Intézet által 2019 nyarán szervezett nyári egyetemeken. Személyes részvétel akadályoztatása esetén, kérés alapján, postai úton kézbesítjük az oklevelet. Budapest, 2019. január 30.
Csóti György igazgató
3