Müpa Magazin 2025/26 évad 1. szám

Víkingur Ólafsson Az évad művésze

Müpa vendégkönyv:José

Vashegyi György

Fotó:

Wágner Csapó József

Kedves Olvasó!

A Müpa 2005 márciusában nyílt meg, így bár tavasszal nézők tízezrei több száz eseményen ünnepelték a kerek évfordulót, a teljes idények közül az előttünk álló 2025/26-os lesz a huszadik. Nem lehet elégszer elmondani, milyen sokat köszönhet a magyar előadó-művészet az intézménynek: korábban nem is remélt művészeti csúcsteljesítmények hosszú sora jött létre és vált mára megszokottá itt. És bár a sok különböző műfaj immár évtizedes távlatban virágzik egymás mellett, talán megbocsátható, hogy a közeljövő számomra legfontosabb klasszikus zenei produkcióiról ejtek néhány szót.

Ahogyan 2005 márciusában a Fesztivál Színház megnyitásakor az operáé volt a főszerep – Monteverdi műve, a L’Orfeo volt hallható –, a jövő évad szintén gazdag koncertszerű operaelőadásokban: szeptember 25-én Lalo Le Roi d’Ys című operájának nyitánya és Dohnányi Ruralia Hungaricája után Bartók Kékszakállújával nyitjuk meg szezonunkat a Nemzeti Filharmonikus Zenekarral, két szenzációs magyar énekes, Láng Dorottya és Bretz Gábor közreműködésével. Izgalmas francia operák lemezfelvétellel egybekötött elő adására is készülünk: a Nemzeti Filharmonikusok és a Palazzetto Bru Zane nemzetközileg is nagy sikert arató francia romantikus

lemezsorozatának következő állomása Delibes műve, a Jean de Nivelle 2026. január 14-én, majd 2026. március 2-án, a Müpa Régizene Fesztiválja keretében, a Haydneummal együttműködésben a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar Lully Armide -jának 18. századi, párizsi verzióját adja elő és veszi lemezre. Ezzel nincs vége az ígéretes operakoncerteknek: a Nemzeti Filharmonikusok 2025. november 26-án Verdi Nabuccóját, 2026. április 22-én pedig Csajkovszkij Anyeginjét szólaltatják meg nagyszerű vendégkarmesterek, Andrea Battistoni és Kovács János vezényletével. A Nemzeti Filharmonikusokkal közös estjeinken olyan kiemelkedő karmesterek, hangszeres és énekes szólisták lesznek vendégeink a Müpában, mint például Carlo Montanaro, Lawrence Foster, Jean-Claude Casadesus, Alexander Malofeev, Cyrille Dubois, Melissa Petit és Tassis Christoyannis. Végül hadd ajánljam szívből azt a karácsonyi koncertet, melyre különösen készülünk: Berlioz ritkán hallható, csodás oratóriumának, a Krisztus gyermekkorának 2025. december 17-i előadását. Nagy szeretettel várjuk Önöket!

Vashegyi György

Müpa Magazin

A MÜPA INGYENES KIADVÁNYA

Megjelent 10 000 példányban

Alapító:

Müpa Budapest Nonprofit Kft. Káel Csaba vezérigazgató

Főszerkesztő: Esze Dóra Emma

Lapterv: Libor Anita

Kiadványmenedzser:

Hetényi Dóra

Olvasószerkesztő: Magyarszéky Dóra

Képszerkesztő: Szabó-Jilek Ádám

Szerkesztőség: Papageno Consulting Kft. 1398 Budapest, Pf. 600 E-mail: magazin@papageno.hu

Felelős kiadó:

A Papageno Consulting Kft. ügyvezetője

Szerzők:

Benedek Szabolcs, Both Gabi, Csabai Máté, Darida Benedek, Esze Dóra Emma, Gáti Katalin Teodóra, Jászay Tamás, Kondor Kata, Makrai Sonja, Marossy Krisztina, Mihályi Dávid, Réz András, Seres Gerda

Nyomda: Pátria Nyomda Zrt.

HU ISSN 1788-439X

Müpa

1095 Budapest, Komor Marcell utca 1. Telefon: (+36-1) 555-3000

E-mail: info@mupa.hu

A szerkesztés lezárult: 2025. szeptember 8.

A címlapon: Víkingur Ólafsson

Címlapfotó: Ari Magg

Hátsó borító: Czutor Zoli, Ganxsta Zolee, Papp Szabi Hátsó borító fotó: Csibi Szilvia, Müpa

Külön köszönet eddigi munkájáért a kiadvány korábbi főszerkesztőjének, Libor Anitának!

A programok rendezői a szereplő-, műsorés árváltoztatás jogát fenntartják! www.mupa.hu

A Müpa stratégiai partnerei:

A Müpa támogatója a Kulturális és Innovációs Minisztérium

82 A Müpa cimbalma

Müpa Percek 16 A Müpa térképe zenében rajzolva

18 Müpa Hős: Fodor Ditta

24 Müpa Kitekintő:

Az athéni Megaron

8 El vagyok kényeztetve

A Müpában ünnepli fennállása 25. évfordulóját a Balázs Elemér Group

26 „Aki nálam trógerebb, az hazudik és festi magát”

Czutor Zoli, Ganxsta Zolee, Papp Szabi Sinatra-estje 34 Született csillagok

Harmincéves a Rising Stars projekt

Kurtág jelen van és hat rám

Beszélgetés Horváth Áronnal 48 Színes, szélesvásznú

Folytatódnak a közvetítések a New York-i Metropolitanből

Két ritkaság Mindenszentekkor

Minden ujjunkra Öt dolog, amit eddig nem tudott a Söndörgőről és Víkingur Ólafssonról

44 Müpa Betekintő: Az Előadóterem ÉLET+MŰVÉSZET

54 Mint a moziban

JEGYZET

46 Darida Benedek: Revox és gyémánt

52 Jászay Tamás: Szerelem, szabadság, szenvedély

80 Darida Benedek: Wagner és a Párduc

56 Más hang, más kép

62 Nem marad családban

66 Saya Noé egy napja

„Ha mindig csak az akadályokra figyelnék, nem tudnék haladni”

74 „A zene ott van egy szívószálban is”

Zenebona: így ismerkednek a zenével a gyerekek

76 Csodaváró betlehemes A Magyar Állami Népi Együttes adventi előadása

Büszkeségünk, Amneris

Kutasi Judit

Fotó:

Oana

Vedina

A párizsi Opéra Bastille szeptember 24. és november 4. között Verdi egyik legegzotikusabb darabjával örvendezteti meg közönségét. Az Aida első ízben több mint százötven évvel ezelőtt bűvölte el a nézőket az ókori Egyiptom titokzatosságával. Az etióp királylányból rabszolgává váló Aida és Radames, az ünnepelt egyiptomi hadvezér síron túl is tartó szerelmének varázsa nem kopik: Verdi egyik leghíresebb operája az ősbemutató óta folyamatosan színen van. Amneris szerepében ezúttal a bársonyos mezzójú Kutasi Judit lép fel, aki fiatal kora ellenére máris a világ egyik legkeresettebb Verdi- énekesnője

Palojtay János

Fotó: Raffay Zsófia

A Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál idén is rendkívül színes programmal – izgalmas táncszínházi és kortárs zenei bemutatókkal, világzenei koncertekkel, képzőművészeti kiállításokkal – várja a közönséget a Magyar Zene Házában éppúgy, mint a Zeneakadémián, a Vigadóban vagy a BMC-ben, és természetesen a Müpában is. Itt ad hangversenyt a kölni Gürzenich-Orchester és Palojtay János –Andrés Orozco-Estrada vezényletével népszerű Liszt- és Brahms-kompozíciókat szólaltatnak meg. A fesztivál záróakkordjaként Liszt Ferenc születésnapján, október 22-én egy operaritkasággal találkozhatunk: a komponista 13 éves korában írta Don Sanche, avagy a szerelem kastélya című operáját. A darab hangvétele ugyan messze áll Liszt felnőttkori stílusától, zenei nyelvében mégis felfedezhetünk Liszt egész pályája során meghatározó elemeket.

A tea a lélek tükre

Tan Dun kínai kortárs zeneszerző operája az ókori Kínában, egy kolostorban játszódik, háttere és alapja a rituális teafogyasztás titokzatos világa: egy szerelmespár, Seikyo és Lan útra kel, hogy megtalálja a tea ősi, szent könyvét. Már majdnem meg is szerzik, amikor Lan hercegnő hataloméhes bátyja megtámadja őket. Lan belehal sérüléseibe, Seikyo pedig vérbosszú helyett szerzetesnek áll. A kolostorban aztán egész nap nemlétező teát főz, és iszik egy üres edényből. A Tea: A Mirror of Soul című művet idén májusban Káel Csaba rendezésében tűzte műsorra a Hongkongi Kulturális Központ, és nemsokára, 2026 áprilisában a magyar közönség is megtekintheti a Müpában.

El vagyok kényeztetve

Seres Gerda

A Müpában ünnepli fennállása 25. évfordulóját a Balázs Elemér Group, amely az elmúlt negyedszázadban bejárta Európa és a világ jelentős jazzszínpadait. Fiatalokkal kiegészülve, töretlen lelkesedéssel és igényességgel muzsikálnak, és ha a hangzásképet tekintjük, alig változtak valamit. Balázs Elemér azonban azt mondja: körülöttük felfordult a világ.

Balázs Elemér

Ha 25 gyertya lenne a zenekar képzeletbeli tortáján, mit kívánna, amikor elfújja?

Még 25 évet a zenekarommal!

Zenészként is komoly utat járt be. Mi változott ez idő alatt?

Más világ volt, amikor kezdtük. Akkoriban az emberek sokkal kíváncsibbak és fogékonyabbak voltak az értékes dolgokra. Ez a nyitottság mára megkopott. Az én szeretetem nem, az energiám talán kicsit, de a lelkesedésem töretlen. Ebben a zajos, hajtós világban gyakran olyan zenészek jutnak érvényesülési lehetőséghez, akik a középszerűséget képviselik. De ami talmi, az varázslással, show-műsorral vagy kiváló reklámmal sem válik értékessé.

Soha nem kísértette meg, hogy a zene mellett a „külsőségekre” is nagyobb hangsúlyt helyezzen?

Soha. Inkább éhen halok. A Balázs Elemér Groupnál az igényesség a fő szempont, és a zenémet is ez határozza meg. Nem akarok bohóckodni a színpadon, semmi szükségem rá, hogy a zenén kívül mással hívjam fel magamra a figyelmet. Engem a zene inspirál.

Rengeteg kiválósággal dolgozott a nemzetközi jazzéletben, többek közt Jukka Perkóval, Tim Riesszel, Anette Lowmannel, sorolni is nehéz volna. Pat Methenyvel most is gondolkodnak valamilyen közös projekten. Ebből tud meríteni? Ezekkel a zenésztársakkal a mai napig tartjuk a kapcsolatot, folyamatosan ötletelünk, hogy mit csinálhatnánk együtt. Ez fontos alapot ad, és a régi időket idézi.

Bár a Balázs Elemér Group az elmúlt 25 évben kiadott 11 stúdiólemezén sokoldalúságáról tett tanúbizonyságot – kikacsintott a népzene, a szimfonikus hangszerelés vagy például a régizene felé –, mégis következetesen képviselte azt a hangzást, amit már az elején kitalált. Mennyit változott az együttes?

A zenekarnak kezdettől fogva egyéni hangzás­

Bár a 25 év alatt cserélődtek a tagok – fantasztikus zenészek működtek közre, és mindig ügyeltem arra, hogy teret adjak a fiataloknak is –, szerintem ez a sajátos szín mindig felismerhető volt. Valóban voltak kitekintéseink, de mindig maradtunk annál a visszafogott stílusnál, amellyel nem akartuk kiforgatni például a népdalokat, hanem igyekeztünk ízlésesen a sajátunkká formálni őket. Ugyanígy volt az Early Music című, Núria Riallal készített albumunkon, amikor a régizenéből merítettünk ihletet: Teodoro Casatitól Palestrinán át Händelig számos zeneszerző műveit gondoltuk újra, de mindig igyekeztünk inkább hozzájuk tenni, mint elvenni belőlük.

Miért fontos bevonni a fiatalokat? Hogyan tudnak ők a komoly tapasztalattal rendelkező muzsikusok partnerévé válni? Számos fiatal tehetség érkezett hozzánk az elmúlt 25 évben, köztük Lakatos Pecek Krisztián nagybőgős, aki egészen zsengén került a zenekarba, mára pedig kiforrott, fantasztikus zenésszé érett.

De arra mindig odafigyeltem, hogy a törzstagok ugyanolyan szeretettel és nyitottsággal fogadják a fiatalokat, ahogyan én. Az öcsém (Balázs József zongorista – a szerk.) az egyetlen, aki kezdettől fogva velem van, és ő is törekedett arra, hogy a fiatalok ne érezzék az óhatatlan különbséget. Most két olyan énekes csatlakozott hozzánk, akikkel az első perctől megvolt az összhang. Molnár Enikő és Varga Dávid ismerték és tisztelték a zenekar munkáját. Olyan lendülettel, szakmai alázattal és szeretettel érkeztek, hogy azonnal létrejött az az egység, ami egy ideje hiányzott. A jazzénekesek közül sokan önmagukat akarják megvalósítani, a saját fejük után mennek, holott az énekes nálunk a zenekar szerves része. Szerintem ebben a felállásban hibátlanul működünk.

Alapvetően dallamos zenét játszanak. A jazzben ez dicséret?

Aki úgy gondolja, hogy nem, az ostoba. Chet Baker is dallamos sztenderdeket vett fel, John Coltrane sem egyből free jazzt játszott. Említhetném Miles

Davist, de Keith Jarrettet is, aki a legsikeresebb, free-be hajló kölni koncertje után felvett 35 lemezt, amelyeken dallamosabbnál dallamosabb sztenderdeket adott elő.

Mi dallamos zenét

játszunk, és

ezen

keresztül rengetegen megszerették a jazzt.

Sokan jöttek el a koncertjeinkre úgy, hogy azelőtt fogalmuk sem volt a műfajról, és a Balázs Elemér Group miatt most már hallgatnak mindenfélét. Jazzt játszunk, improvizálunk, de sokféle stílusból kölcsönzünk elemeket – a popból és a világzenéből is. Mindig szívtuk magunkba ezeket a hatásokat, de sosem erőszakoltuk meg a zenénket, hanem szervesen integráltuk az új irányokat. Ha pedig egy zenekart jó hallgatni, az sose baj. A London Jazz Festivaltól az ottawai fesztiválig bejártuk Európa és a világ jazzszínpadait. Mindenütt állva tapsoltak.

Azt mondta egy korábbi interjúban, hogy nem elég, ha valaki jó muzsikus, az emberi tartás is fontos. Ez az egész pályáján iránymutató volt?

Igen. Ezért jutottam 40 évesen arra az elhatározásra, hogy nem muszáj nekem annyi zenekarban játszani. Előfordult, hogy 10-15 zenekarban léptem fel, és egyszer csak azon kaptam magam, hogy olyanokkal muzsikálok együtt, akikkel nincs meg a kémia. Ezekből kiszálltam. Nem elég, ha valaki fantasztikus zenész, elengedhetetlen, hogy legalább olyan jó ember legyen.

A tanítás hogyhogy nem jutott fontos szerephez a pályáján?

Rengetegen kérdezik, miért nem tanítok a Zeneművészeti Egyetem jazz tanszékén, de ennek egészen prózai oka van: a korábban szerzett diplomám – ami akkor a legmagasabb szintű végzettség volt – nem elegendő a zeneakadémiai tanításhoz. Tanítottam középfokon, ám az Egressyben megszűnt a képzés, így ez most háttérbe szorult. De hátha lesz még rá módom.

A zenekarának mindig fontos volt a közönséggel ápolt jó viszony. Amikor tíz éve megjelent Örök szerelem című albumuk, a hallgatókkal szavaztatták meg, hogy mi kerüljön a lemezre. Szerintem a legfontosabb, hogy amit adunk, arról kapjunk visszajelzést is. A zenén keresztül kommunikálunk, én nem vagyok az a típus, aki a koncertek felét eldumálja. Mégis fontos, hogy inspiráljuk egymást, és ez a kapcsolat kölcsönös legyen. Tekintettel kell lennünk arra, hogy mit szeretnek bennünk. Ezért fantasztikus számunkra, hogy már ötödik éve van egy havi rendszerességgel működő klubunk a Budapest Jazz Clubban. Ezekre az estékre a 11 stúdióalbumunk mintegy 110 számából válogatunk dalokat, a közönség pedig mindig jön velünk.

Karácsonykor jelent meg az új album, a Flying in Music . Miért döntöttek úgy, hogy – rendhagyó módon – először kislemezeken adják ki a dalokat? Megtetszett nekünk ez a nagy sztároknál divatos megoldás. A közönség is élvezte, hogy folyamatosan kapta a friss dalokat. A lemezre az új énekesünk, Varga Dávid is hozott egy saját szerzeményt, egy gyönyörű balladát. Természetesen ezen az albumon is akad népdal, ami a 2005-ös lemezünk óta hagyománnyá vált. Pedro Martins fiatal brazil gitáros, valamint Oláh Kálmán és Gadó Gábor szerzeményei és egy közismert, gyönyörű sztenderd is helyet kapott a lemezen. Az öcsém is írt egy blues ihletésű számot, és feldolgoztuk a fiam egyik számát, aki klasszikus zongorista és kiváló zeneszerző.

A fiával rendszeresen dolgoznak együtt. Adott az összhang?

A fiam ízig-vérig klasszikus zenész, elképesztő tudással. Nemrég volt a diplomakoncertje, ami lenyűgözően sikerült. Elemér jelenti a jövőt a zenében, érdemes odafigyelni rá. Jazzt nem játszik, kortárs improvizációkat viszont egészen kivételesen. Amikor van valamilyen zenei ötletem, szólok neki, „Figyelj, hallgasd meg!” Aztán a közös gondolkodásból meg is születik egy új szám. De az öcsémmel, Józsival is mindig ilyen jól tudtunk együtt dolgozni. Szóval el vagyok kényeztetve.

JAZZMŰHELY

BALÁZS ELEMÉR GROUP 25 2025. szeptember 28.

Mehringer Marci nem babonás: június 13-án, pénteken ünnepelte zenekara harmadik születésnapját a Fesztivál Színházban.

A Müpa sajátos felfrissülést kínált a kánikulában: Budapest két igen forgalmas pontján, a Széll Kálmán téren és a Blaha Lujza téren Zenezuhanyt állított fel. Aki ezt a csapot elfordította, lubickolhatott a zene varázsában.

A 2024/25-ös évad egyik utolsó előadója, Cory Wong a saját Instáján tűz emojikkal mondta el követőinek, mennyire örül, hogy fellépett a Müpában.

Bryn Terfel, Wales egyik legfényesebb operacsillaga adott áriaestet a Budapesti Wagnernapokon, Fischer Ádám vezényletével.

Magyarországon elsőként fordított ozmózissal, vegyszermentes felülettisztító drónnal mosták le a Müpa hatalmas üvegablakait. Ez is világpremier!

HARMÓNIÁVAL TÖLTVE

A Müpa együttműködő partnere a Verbena. mupa.hu

Kóstolja meg a Verbena cukorkát előadás előtt, és élvezze a zavartalan koncertélményt!

DEBÜTÁLÓ ORSZÁG

Janus Rasmussen (Kiasmos) Feröer-szigetek

A LEGKÖRNYEZETTUDATOSABBAK

A Dániában született bariton, Bo Skovhus biciklivel, a Németországból származó basszbariton, Tobias Schabel pedig gyalog jár, ha csak teheti

A LEGIFJABB KÜLFÖLDI FELLÉPŐ

A Cambridge-i St. John’s College kórusának tagja (8 éves) Anglia

A LEGSZOKATLANABB KÜLFÖLDI HANGSZEREK

Kucseng, erhu, pi-pá és suona, amelyek a 25. nagy kínai újévi hangversenyen szólaltak meg Kína

A LEGIDŐSEBB KÜLFÖLDI MŰVÉSZ

Zubin Mehta karmester (89 éves) India

A LEGMESSZEBBRŐL ÉRKEZŐ FELLÉPŐ

Dane Alderson basszusgitáros (Yellowjackets) Ausztrália

A LEGMÜPÁSABB ORSZÁG

az évadban

103 fellépő érkezett Franciaországból

Illusztráció: Fülöp-Ferth Tímea

„Azonnal

beleszerettem az épületbe”

Arcok a kulisszák mögül

Mihályi Dávid

Kollégáinkat bemutató sorozatunkban a 20. születésnap okán ismét egy olyan munkatársunkat, Fodor Dittát ismerhetik meg, aki a kezdetektől fogva hozzájárul a Müpa sikeréhez, és nap mint nap elkötelezetten dolgozik a kultúra szolgálatában. Beszélgetésünkből többek között kiderül, hogyan készül egy HR-es az állásinterjúra, de az is, milyen érzés volt először belépni a főbejáraton.

A Müpa az első munkahelyed. Mi jut eszedbe, amikor visszaemlékszel az első benyomásokra?

Rettegve érkeztem, hiszen ez volt az első valódi interjúm, izgatottan, érdeklődéssel vártam. A másik emlékem az az atmoszféra, ami már a főbejáratnál mély benyomást tett rám. Még most is emlékszem a frissen megnyílt épület faburkolataiból áradó jellegzetes illatra, és hogy az előcsarnokban hatalmas növények fogadtak.

Hol érezted ezt az illatot legutóbb?

Itt történt – de nem konkrétan az illatot éreztem, hanem újra megérintett az a hangulat, ami akkoriban.

A Müpa 20. születésnapján tört rám ez az érzés, amely az első időszakhoz kötődik. Amikor az infópult, egy cikcakkos réz műalkotás még a mozgólépcső alatt volt – ott, ahol ma az előadások idején a büfé működik.

A

nap minden pillanatában figyelnünk kellett magunkra, mert mindenki látott és hallott minket.

Két éve pedig már a HR-csoportban dolgozol, és idén a Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetéssel ismerték el a munkádat. Mik a terület legnagyobb kihívásai?

Ez egy olyan szakma, amit egyetemen éveken át tanítanak, én pedig a Müpa berkein belülről csöppentem bele. Az egyik legnagyobb feladatot a munkaerő-felvétel folyamata jelentette számomra. Mivel húsz éve itt dolgozom, kevés személyes tapasztalatom volt ilyen helyzetekkel kapcsolatban, és azok is a Müpa előtti időszakból származtak. De említhetném a munka törvénykönyvének tanulmányozását – az is egy izgalmakkal teli feladat. Nagyon szeretem ezt a munkát, de hatalmas felkészültséget és folyamatos tanulást igényel, ezért képeztem tovább magam, hogy teljesebb rálátásom legyen a területre, és lássam, van-e olyan gyakorlat, amit mi esetleg még nem alkalmazunk.

Tulajdonképpen te vagy az első szűrő a jelentkezők számára.

Ezek szerint az infópultban kezdtél dolgozni?

Igen. A Magyar Művelődési Intézet kiállításrendezői képzésére jártam, aminek során kapcsolatba kerültünk a Ludwig Múzeummal is. Úgy gondoltam, hogy a földrajz-rajztanári diplomámmal ideális munkahely lehetne számomra. Szerettem volna eljuttatni hozzájuk az önéletrajzomat, de nem tudtam, hogy a vezetése nem közös a Müpáéval, így került az anyagom az akkori vezérigazgató, Kiss Imre asztalára. Végül hét évet töltöttem az infópultban. Közben volt lehetőségem kitekinteni más területekre is: kipróbálhattam a kiállításrendezést, szervezhettem könyv- és hangszerbemutatókat. 2012-ben izgatottan, de büszkén kerültem Káel Csaba titkárságára, ahol a szülési szabadságomig irodavezetőként dolgoztam. Három évvel később, a lányaim születése után a nemzetközi kapcsolatok és protokollcsoportba tértem vissza, majd a pénzügyi osztályon folytattam a munkát.

Ez eleinte egy kicsit félelmetes volt. Ma már nem izgulok, amikor interjúztatunk, de továbbra is igyekszem alaposan felkészülni. Tudom, házon belül ki mivel foglalkozik, de például azt, hogy egyegy kolléga a mindennapokban pontosan milyen helyzetekkel találkozhat, százszázalékosan sosem lehet kívülről látni. Ismerem a munkaköri leírásokat, beszélgetek az érintettekkel is, de a gyakorlatban sokszor máshogy alakulnak a dolgok. Izgalmas úgy nézni a jelentkezőket, hogy fel tudjam mérni: valóban alkalmassá teszi-e őket egy adott pozícióra az, amit nyújtani tudnak. A visszajelzések alapján számukra is pozitív élmény az interjú, és nekem ez is fontos.

Sok különböző munkakörben dolgoztál. Melyik állt legközelebb a szívedhez?

Valóban sokféle kalandban volt részem! Minden munkakörömet szerettem, és mindenhol éreztem, hogy megbíznak bennem. A legintenzívebb emlékek az infópultos időszakhoz kötődnek. Nagyon jó társaság jött össze, életre szóló barátságokat kötöttünk. Sokan ott kezdték a müpás pályafutásukat, majd más területekre kerültek. Ez egy olyan munkakör volt, ahol szinte mindent tudnunk kellett a ház működéséről, és tájékozottnak kellett lennünk a művészvilágban is. Ha egy művész előbb

érkezett, tudnunk kellett, hova kísérjük – ezért az épület minden zegét-zugát megismertük. Személyesen kísértünk nem egy világhírű fellépőt, és előfordult, hogy a liftben állva kissé – a szó jó értel mében – remegett a lábunk. Az itt szerzett isme reteknek a mai napig hasznát veszem.

Egykor belsőépítész szerettél volna lenni. Ilyen szemmel nézve melyik a kedvenc tered a házban?

Azonnal beleszerettem az épületbe – szó szerint beszippantott a légköre.

Ha ki kell emelnem a kedvenc részeimet, mindenképp a faburkolatú terek jutnak eszembe.

Imádom a természetet – részben azért is, mert sok nyarat töltöttem a Mátrában a nagyszüleimnél, így az erdők, a fák és a hegyek hangulata mélyen belém ivódott.

És ha az emberi oldalról kérdezem: mitől lett számodra ilyen különleges hely a Müpa?

Az itt dolgozó emberek miatt. Bár több mint két százan vagyunk, a hangulat családias. Amikor bejövök, találkozhatok a kollégákkal, és beszél gethetünk – még ha csak két mondatról van is szó, vagy egy olyan kérdésről, elmehet-e már megven ni a munkában használatos cipőjét. Jólesik, hogy a kollégák fel mernek hívni, vagy ha a liftben állunk, nincs néma csend. Ha csak át kell rohannom a ház egyik részéből a másikba, az garantáltan legalább egyórás út lesz, mert úton-útfélen megállítanak. Ezek a találkozások hatalmas energiát és erőt adnak. A Müpa valóban a második családom, és öröm a kollégáimmal együtt dolgozni. Ez engem hihetetlenül motivál.

Fotó: Nagy Attila / Müpa

MEGJELENT AZ ÚJ

ROADSTER MAGAZIN

Keresd a Libriben, a jobb újságárusoknál és a Bortársaság üzleteiben!

Ókori minták nyomdokain

Az athéni Megaron

Egy nem mindennapi énekesnő elszántsága és persze zenebarátok lelkes köre kellett ahhoz, hogy Athénban olyan kulturális komplexum épülhessen meg, amely ma Európa egyik leghatalmasabb, operajátszásra is alkalmas termével rendelkezik.

A csarnok megépítésének terve az 1950-es évekre nyúlik vissza, amikor az ünnepelt mezzoszoprán, Alexandra Trianti megalapította a Zenebarátok Társaságát néhány barátjával, akiknek hozzá hasonlóan fontos volt, hogy Athénnak is legyen saját koncertterme. Épp olyan, mint azok a világhírű zenepaloták, amelyekben külföldi útjai során Trianti maga is gyakran fellépett. Az alapítók között volt az akkor tizenkilenc éves újságíró, később médiatulajdonos Christos Lambrakis is, aki 1977ben a szervezet elnöke lett, és jelentős szerepet játszott abban, hogy a Megaron felépülhetett.

A Megaron különlegességei közé tartozik az 1993-ban átadott, hatezer sípból álló orgona, az épület zenei könyvtára – benne 126 ezer dokumentum és multimédiás anyag –, valamint a komplexumot körülölelő park, ahol a látogatók megpihenhetnek. Hogy aztán kedvet kapjanak beülni egy koncertre, színházi vagy táncelőadásra.

Az első tervek elkészítésében maga Walter Gropius is részt vett. A következő évtizedekben a politikus Lambros Eftaxias – egy ideig szintén a társaság elnöke – fáradhatatlanul dolgozott azon, hogy az építkezéshez szükséges földterület és források rendelkezésre álljanak. A Megaron létrejötte a hetvenes évek második felére válhatott valósággá: az alapkő letételére 1976ban került sor. Alexandra Trianti egy évvel később hunyt el, és minden vagyonát a társaságra hagyta, hogy az építkezés folytatódhasson. A koncertterem 1980–86 között készült el, ezután került sor az akusztikai finomhangolásra és számos további részletr e, hogy végül 1991-ben megnyílhasson a Megaron. 2004-ben konferenciaközponttal bővült a komplexum, ahol operát is lehet játszani: az Alexandra Triantiról elnevezett terem hatalmas színpadán, lenyűgöző technikai lehetőségek mellett.

„Aki nálam trógerebb, az hazudik és festi magát”

Mit jelent nektek Sinatra, és mi benne a legkülönlegesebb, akár nem is zenei tekintetben? Elsőként Czutor Zolit kérdezem, akinek már volt egy koncertsorozata, amelyen Sinatra-dalokat adott elő.

Czutor Zoli: Igen, van előéletem Sinatrával, akit szerintem mélyen megszeretni és megérteni érett férfikorban lehetséges igazán. Talán azért, mert ő volt az utolsó hagyományos, minden férfiattribútumot – külső, viselkedés, szóhasználat – és kifogástalan eleganciát hordozó ikon. A harmincas éveimtől kezdett igazán fontos figurává válni az életemben: lenyűgözött, hogy a konzervatívnak látszó külső mögött milyen hihetetlen, szinte földöntúli lazaságot sugárzott.

Ganxsta Zolee: Sinatra Édesapukám, Zana Józsi bácsi kedvence volt, ez már önmagában elég, hogy sokat jelentsen számomra. Másrészt az olasz maffia énekese volt, ami – akár tetszik, akár nem – mégiscsak elég különleges dolog.

Papp Szabi: Én is a gengsztervonalon találkoztam vele elsőként, bár kicsit máshogy. Gyerekként, a kilencvenes évek elején elkezdtem falni a gengszter- és maffiafilmeket, így Martin Scorsese klasszikusait, az Aljas utcák at, a Nagymenőket, a Casinó t és sok hasonló filmet, ami ebből a korszakból, hangulatból táplálkozott. Nem árulok el nagy titkot, hogy ezekben az alkotásokban találkoztam először Frank Sinatra nevével, és ekkor vált világossá a kötődése bizonyos maffiakörökhöz. Ezt akkoriban nagyon vagánynak és izgalmasnak találtam, így elkezdtem hallgatni a felvételeit is, és

Mit szóltatok az ötlethez, hogy együtt csináljátok meg ezt a rendhagyó estet?

G. Z.: Én el sem hittem, hogy ez egy valós felkérés, biztos voltam benne, hogy valahol van egy rejtett kamera. Igazából egyszerre tartom óriási hülyeségnek, közben pedig óriási ötletnek is. Gondoljunk csak bele, mennyire nem könnyű összehozni három olyan előadót, akinek semmi köze semmihez.

P. Sz.: Czutor Zoli dobta be az ötletet, én hittem neki, és azonnal igent mondtam, mert régi vágyam ezeket a dalokat és ezt a világot színpadra vinni.

Cz. Z.: Igen, az alapötlet az enyém volt, és mindenképp „rosszfiúkkal”, ha úgy tetszik, trógerekkel akartam megvalósítani. Szerintem Sinatrához nem illik a bájolgás és a modorosság, a színházi manír. Nyers, tökös, korszerű változatot szerettem volna összehozni.

Hogy tudjátok összegyúrni hármótok meglehetősen különböző személyiségét? Vannak viták?

Cz. Z.: Egyelőre még csak a sorrenden, hangszerelésen, poénokon megy az egyeztetés. Nevek említése nélkül, van, aki megírt műsort szeretne inkább, más a spontaneitásnál maradna.

G. Z.: Az a lényeg, hogy nagyon jó barátok vagyunk, és lassan összegyúrunk az esthez mindent, mint az olaszok a tésztát, amit a maffia is nagyon szeret…

P. Sz.: Mivel nagyjából száz éve ismerjük egymást, lazán és természetesen állunk a feladathoz. Egyáltalán nincs mellébeszélés meg finomkodás. Olyan szórakoztató műsort rakunk össze, amelyben mindegyikünk egyénisége megmutatkozik a dalokon keresztül.

Melyik a kedvenc Sinatra-számotok, illetve Sinatrából mint előadóból, emberből mit láttok a legvonzóbbnak?

Cz. Z.: Nehéz egyetlen kedvencet választani, az egész életmű fantasztikus. De ha nagyon kell, akkor az 1960-as évek Frankje jön be legjobban.

A személyiségéből pedig

az az elegancia és humor a legvonzóbb, ahogyan például az őt ért sérelmeket is kezelni tudta.

nincs köze Sinatrához, de Glenn Danzig valóban azt nyilatkozta egyszer, hogy szerette volna Sinatra lassú és magabiztos előadói stílusát belecsempészni a dalba – a szerk.) Azt pedig nem tudom, említettem-e már, hogy Sinatrában az vonz a legjobban, hogy bűnözők között élt.

G. Z.: A kedvenc Sinatra-számom Danzigtől az I’m the One. Ezt szeretem a legjobban. (Zolee itt majdnem trógerkedik, hiszen az általa említett Danzig-számnak sem zeneileg, sem szövegében

P. Sz.: Ezek után talán unalmasan hat, de én szeretem a romantikus és a csibész Sinatrát is, mindkettővel tudok azonosulni, így a saját dalválasztás sem okozott problémát, de nem spoilerezek. Viszont lesznek olyan dalok, amelyeket ketten vagy hárman adunk elő. Erős a gyanúm, hogy vicces lesz: humor és lazaság mindenekfelett!

Mennyit és hogyan próbáltok együtt? Ganxsta odaér időben?

Cz. Z.: Próbálni csak most kezdünk, Ganxstát eddig még nem láttuk, így semmi gond a késéssel. (nevet)

G. Z.: Ezzel kapcsolatban idéznék egy klasszikus mondást: „Amatőrnek próba kell, profinak előleg.” Jók leszünk!

Ti mennyire vagytok „trógerek”? Sinatra mennyiben volt az?

G. Z.: Aki nálam trógerebb, az hazudik és festi magát. Sinatráról nem tudok nyilatkozni, mert sajnos nem ismertem személyesen, de remélem, hogy legalább akkora tróger volt, mint én vagy Édesapám.

Cz. Z.: Sinatra csak csibész volt.

Mi meg örülhetünk, ha trógerek lehetünk hozzá képest.

A koncerten a Budapest Jazz Club Big Band fog kísérni, akik természetesen hozzák a klasszikus hangzást is. Milyen velük a munka? Képesek annyira szélsőségesen kitolni a jazz határait, amennyire itt arra szükség van?

P. Sz.: Eddig még nem játszottam soha velük, de az ismereteim alapján semmi akadálya nem lesz egy dögös estének. Nagyon ütős a zenekar, Zoli mutatott egy-két felvételt, ahol közösen nyomják… hát mit mondjak, nem volt benne hiba!

Cz. Z.: Igen, már játszottam velük, szerintem az ország egyik legjobb (ha nem a legjobb) big bandje. A trógeres műsor ötlete is részben innen indult: kiváló előadóművészek ülnek a zenekarban, akik tökéletesen idézik meg a korszak amerikai hangulatát. Nekem már van bizonyítékom, remélem, a közönségnek is lesz.

Az eredeti Sinatra-dalokhoz képest mi változik, mi lesz újdonság?

P. Sz.: Hát nem tudom, mennyire is vagyunk trógerek. Talán megtanuljuk majd a szövegeket, inkább zavarni fogunk a színpadon, mint nem, és csak remélni tudom, hogy képes leszek észben tartani a koncert időpontját. Ha igen, akkor jöhet a szmoking és a lyukas tornacipő!

Alapvetően nagyon más zenei szcénából (rock, rap és alternatív pop) érkeztek. Hol találkozik a saját hátteretek a szvinggel?

G. Z.: Be kell látnunk, hogy ez az este a szvinggel sehol nem fog találkozni, többek között ezért is lesz érdekes. Említettem már, hogy senkinek semmi köze ahhoz, amit itt csinál, és ebből lehet nagy dolgot kihozni. Vagy nem.

Cz. Z.: Részben így van, másrészt viszont több a hasonlóság köztünk, mint a különbség. A zenei érzékenység és igényesség nem volt soha lényegtelen szempont egyikünknél sem. És ha kicsit is muzikális az ember, nehéz nem beleesni a big bandes szvingbe. Pláne, ha jó „harapósan” játsszák.

P. Sz.: Az én felfogásomban a koncert váza a Rat Pack életérzés (vagyis az 1950–60-as évek amerikai, főleg Las Vegas-i szórakoztató világának egyik ikonikus hangulata – egyfajta cool, könnyed, mégis nagyon magabiztos stílus, amit Frank Sinatra, Dean Martin, Sammy Davis Jr., Peter Lawford és Joey Bishop testesített meg – a szerk.), de a Sinatradalokon kívül lesznek még csemegék mindenkitől.

A klasszikusokon nem változtatnék, úgy jók, ahogy vannak. Ehhez társul majd mindegyikünk saját, formabontó magatartása.

Cz. Z.: Ahogyan Sinatra is feldolgozott egy-két korabeli pop- és rockhimnuszt, itt is lesz néhány „sinatrásra” hangszerelt rockdal, de a műsor gerincét – a legkommerszebbeket leszámítva –a hagyományos és ismert Sinatra-dalok alkotják.

A különbséget pedig – ahogy Szabi is mondja –az előadók személyisége jelenti majd.

Mit gondoltok, milyen érzés lesz a Müpában, ülő közönség előtt fellépni? Mit vártok tőle, illetve mennyire esik a komfortzónátokba, mennyire jelent kihívást?

P. Sz.: Volt szerencsém egyszer a Supernemmel a Müpában játszani, úgy rendesen, padlógázzal. Mit ne mondjak, néha érdekes arcot vágott a közönség!

Cz. Z.: Én egy varázslatos estre számítok, és nem is annyira titkon abban bízom, hogy ha jól sül el, akkor folytatása is következhet.

G. Z.: Az a helyzet, hogy ülő közönség előtt egy álló zenekar fog játszani, de a végére azt a kiváló tréfát tervezzük, hogy a zenekar leül, a közönség pedig feláll. És akkor a közönség is végre megérti azt a mondatot, hogy „vádlott, álljon fel!”. Sziasztok!

SINATRA ÉS A TRÓGEREK 2025. november 4.

KÉSZÜLJÖN FEL

AZ ÉL M ÉNYRE!

Olvassa telefonján az előadásaink digitális műsorfüzetét!

mupa.hu

VEGYE MAGÁNAK

A BÁTORSÁGOT!

Született csillagok

Jászay Tamás

Kereken harminc éve, 1995-ben indította útjára az ECHO, az Európai Hangversenytermek Szövetsége (European Concert Hall Organisation) Rising Stars fantázianevű programját. A szervezet kontinentális hangverseny turné szervezésével biztosít unikális lehetőséget a komolyzene legújabb generációját képviselő tehetségeknek.

A Müpa 2010 óta az ECHO tagja, azaz tizenöt éve maga is jelölhet kiemelkedő magyar tehetségeket a rangos elismerésre. A brüsszeli Bozartól a londoni Barbicanig, a bécsi Musikvereintól a hamburgi Elbphilharmonie-ig és tovább terjed azoknak az intézményeknek a listája, amelyek szakemberei a jelölteket kiválasztják. A Müpa 2016 óta önálló minifesztiválon mutatja be közönségének az adott évad kiemelt fellépőit. A Rising Stars-hangversenyek különlegessége, hogy minden meghívott művész egy kifejezetten a számára komponált művet is bemutat, vagyis az érdeklődő nézők néhány nap alatt számos ősbemutatóra vagy magyarországi bemutatóra ülhetnek be.

Mutatunk néhány adatot, hogy tisztában legyünk a vállalás mértéké vel és jelentőségével:

az ECHO az elmúlt harminc évben százötven fiatal tehetséget támogatott

a programon keresztül. Az egyesület évi száztíz hangversenyt és hetven egyéb projektet szervez tagintézményei színpadán. A misszió világos: friss energiával akarják megtölteni a hangversenytermeket, szeretnék a közönség új rétegeit is bevonzani, emellett jellemző az erős társadalom- és környezet tudatosság is.

Patricia Kopatchinskaja

Fotó: Marco Borggreve

És mindez nem csupán jól hangzó marketingfogás: az ECHO számára lényeges a fenntarthatóság, így a turnék tervezésekor az ökológiai lábnyom minimalizálását támogatják. Az sem véletlen, hogy az évi hat kiválasztott művész vagy együttes számára felkért zeneszerzők között ugyanannyi nőt találunk, mint férfit.

A Rising Stars igazi európai sikertörténet: tanulságos visszalapozni az archívumban, ahol olyan, ma már világszerte jól ismert neveket látunk, mint Patricia Kopatchinskaja, Khatia Buniatishvili, Igor Levit, Renaud Capuçon vagy Benjamin Appl. A felkért együttesek közül itt csak az Armida Quartettet és a SIGNUM Szaxofonkvartettet említjük, de a sor folytatható.

Pálfalvi Tamás

Fotó:

Pályi Zsófia / Müpa

Több, ma már díj- és kitüntetéshalmozó neves művészünknek adott komoly lendületet pályája elején a Rising Stars: Pusker Júliának, Banda Ádámnak, Pálfalvi Tamásnak, Balázs Jánosnak. Most pedig itt a legújabb ragyogó magyar siker: a novemberi fesztiválon a Junior Prima díjas cimbalomművésznek, Horváth Áronnak is tapsolhatunk majd.

RISING STARS –EURÓPA ÚJ CSILLAGAI HORVÁTH ÁRON 2025. november 14.

GIORGI GIGASHVILI 2025. november 15.

TRIO CONCEPT 2025. november 15.

VALERIE FRITZ 2025. november 16.

MAAT SAXOPHONE QUARTET 2025. november 16.

Kurtág jelen van és hat rám

Horváth Áron

Úttörő munkát végez Horváth Áron cimbalomművész, amikor hangszerével olyan koncerttermekben lép fel, ahol korábban egyetlen kollégája sem járt.

A cimbalom ugyanis több népi hangszernél: poptól heavy metalig gyakorlatilag bármiben kényelmesen megtalálja a helyét. Még abban a fajta intim hangulatú, meditatív zenélésben is, ami a Rising Stars idei magyar fellépőjének védjegye lehetne.

Az, hogy zenészként sok mindenre kapható, már a pályája legelején világos lett, amikor az újságok arról írtak, hogy Metallicát játszik cimbalmon. Ezek szerint bármi jöhet?

Bizonyos kereteken belül igen. Nagyon lényeges, hogy milyenek a zenésztársak, hogy mennyire tudok kötődni hozzájuk emberileg, hogy hasonlóan gondolkodunk-e a zenéről. Az önazonos alkotók érdekelnek, akik mernek újítani, illetve saját utat képviselni. A metálos irányt egy időre jegeltem, de gondolkodom a keményvonalas metál és a szabad improvizáció lehetséges vegyítésén olyan zenészekkel, akik mindkét területen otthonosan mozognak.

Novemberi Rising Stars-koncertjén mások mellett Johann Sebastian Bach, Kurtág György és saját kompozíciói is szerepelnek. Hol és hogyan találkoznak ezek az alkotók?

Bach és Kurtág nagyon fontos: belőlük állt össze, alakult ki az én zenei világlátásom. Kurtág szabad improvizáció közben is inspirál: amit ő írt a cimbalomra, az jelen van és hat rám. Az est kiválasztott darabjait az kapcsolja össze, hogy nem a virtuozitásról és a gyors technikáról szólnak.

Célom, hogy bensőséges, intim este szülessen a lassú zene és a meditatív légkör révén.

A Rising Stars keretében tucatnyi európai hangversenyteremben tud bemutatkozni mint az évad egyik kiválasztott művésze. Mit vár, mit remél ettől a szériától?

A legfontosabb, hogy a programban eddig sosem szerepelt cimbalom: sok helyszínen először szólal meg, illetve sokan általam találkoznak vele első alkalommal. Több koncertteremnek van eduká ciós programja: várom, hogy a helyi diákoknak bemutathassam a hangszert. A fő vágyam, hogy minél több ember megismerje. Azt sem tartom kizártnak, hogy valaki kedvet kap, hogy eljöjjön ide, és megtanuljon cimbalmozni.

Érzékel előítéleteket a cimbalommal szemben?

Egyre ritkábban, de előfordul, hogy a népi hangszer pecsétjét nyomják rá, és van, aki csak azért használja, hogy egzotikus, népies hatást keltsen. Dolgoztam zenésszel, aki elsőre elzárkózott a cimbalom bevonásától egy projektbe. Aztán rájött, hogy én mást csinálok, és nem a hangszer egyébként létező népiességét akarom kihasználni, hanem a hangját, az adottságait, a technikai lehetőségeit. Végül megköszönte, hogy megszerettettem vele a cimbalmot. Sokakat meglep, hogy kortárs és avantgárd zenét, sőt popot is lehet rajta játszani.

Különböző formációkban lép fel: a világzenét az Elán, a jazzt az Intergeese, az Ephemere vagy a Dresch Mihály Alternatív Kvartett, a népi vonalat a Sarjú Banda képviseli. Keresi a határátlépési lehetőségeket, vagy azok találják meg önt?

A népzenei és világzenei együttműködések gyökere, hogy sokáig kizárólag népzenét tanultam.

A koncert szólóban indul, majd csatlakozik hozzám Nagy Emma, akinek műveit együtt mutatjuk be, és jön egy friss, saját szerzemény is, Calm címmel. Fekete Zoltán dobossal és Mohácsy Lőrinc Ágoston nagybőgőssel trióvá bővülünk, végül Emma ebbe is bekapcsolódik.

A kísérletezés, a jazz Dresch Mihálynak köszönhető, aki elhívott játszani akkor, amikor még nem tudtam, hogyan improvizáljak, hogyan legyek szabad a színpadon. Ezek az alkalmak aztán további együttműködéseket szültek. Szerencsés vagyok, mert sosem kellett szaladnom a lehetőségek után: csak az volt fontos, hogy legyen saját hangom és zenei karakterem.

Az improvizáció és a saját kompozíciók viszonya milyen az életében? Helyszíntől, alkalomtól, közönségtől függ, hogy mikor melyik kerül előtérbe? Igen, meg attól, hogy miért hívnak el játszani, hogy kik állnak még a színpadon… Van, hogy megírt műveket játszanak, amikbe beleimprovizálnak, de létezik a teljesen kötetlen, szabad rögtönzés is. Ami engem illet: nincs még sok saját kompozícióm, de azok gyakran a próbatermi improvizációk során születnek. Ha rátalálok egy megoldásra, felveszem, és esetleg később kidolgozom.

A Rising Stars keretében mindegyik zenész számára készül egy új mű: ön Charlotte Bray In an Eternal Dusk című művét kapta „ajándékba”. Hogyan született a darab?

Mivel Charlotte nem ismerte a cimbalmot, néhány alkalommal videón beszélgettünk, megmutattam neki a hangszert, a felépítését, de szó volt arról is, hogy milyen a számomra leginkább megfelelő hangulatú mű. Fél évvel később kaptam egy fantasztikus darabot, ami tökéletesen illeszkedik a

koncertjeim alapelvéhez: lassú, erősen kortárs zene, ami mély atmoszférát teremt. Régebben élveztem a minél gyorsabb és virtuózabb játékot, de rá kellett jönnöm, hogy ez ma már untat. Fontosabb, hogy a technikai tökéletesség helyett a közönség érzelmeire hassak. Ezért csinálom az egészet, és Charlotte Bray darabja éppúgy beleillik ebbe, mint például a koncerten szintén elhangzó kompozícióm, a Dukkha, ami a káosztól jut el egy egészen más hangulatig. Nem megnyugvás ez, inkább beletörődés abba, hogy a világ nem hibátlan. Nem szomorú, nem is szép vég, inkább realista. Ami rossz az életben, azt fel kell vállalni. A zenén keresztül pedig lehet róla beszélni, mert így leszünk rendben önmagunkkal.

RISING STARS –

EURÓPA ÚJ CSILLAGAI HORVÁTH ÁRON 2025. november 14.

Fotó: Csibi Szilvia / Müpa

Pillantás a világba

Az Előadóterem

Kondor Kata

A Müpa Előadóterme az a helyszín, ahol elhagyjuk a hangversenytermek mindennapjait, és olyan művészeti ágakkal, illetve egyéb programokkal találkozhatunk, amelyek jóval kevésbé jellemzőek egy zenei intézményre. Sőt, virtuális utazás formájában akár térben is eltávolodhatunk az épülettől.

Az Előadóteremben nem mindig zene szól, gyakran ad teret különféle konferenciáknak, nemzetközi eseményeknek. Nemcsak megfelelő hangosítási és prezentációs lehetőségekkel, hanem beépített tolmács fülkével is rendelkezik. Itt tartják a Műhelybeszélgetéseket, amelyeken a közönség jobban megismerheti a koncertek hátterét és előadóit, valamint a Budapesti Wagner-napok több kísérőprogramjára is itt került sor. Sokoldalú tér remek akusztikai adottságokkal.

Rögzített széksorok: összesen 130-an tudnak helyet foglalni. A kék és a natúr színek uralkodnak – semmi nem vonja el a közönség figyelmét.

A leggyakrabban filmvetítésre ülnek be vendégek, itt tartják például a Müpa Filmklubot, az operarajongók pedig alighanem átadták már magukat a minden ízében tökéletes produkciónak, amikor beültek a New York-i Metropolitan Opera egyik közvetítésére. Az Előadóterem ugyanis egy mozi adottságaival is rendelkezik, az ehhez szükséges kép- és hangtechnika elsőrangú filmélményt tesz lehetővé. Láthatta már itt a közönség a hazai és a nemzetközi filmtermés legfontosabb darabjait, nemrég magyar animációs filmekkel ismerkedhetett, ebben az évadban zenés filmek következnek, de olyan érzésünk is lehetett, mintha valóban ott ülnénk a világ egyik legjelentősebb operaházában: csak hallgatjuk, milyen érzékenyen játssza a Trisztán és Izolda harmadik felvonásának elején az angolkürtszólót az egyik kiváló zenekari muzsikus…

Revox és gyémánt

Darida Benedek

Szakírók szerint a bakelitlemezek forgalma valamikor az 1970-es években járt a csúcson, amikor kis- és nagylemezekből szerte a földön évi félmilliárdot is eladtak; ez a szám 1993-ra nagyjából az ötvenedére, évente 10 milliónál is kevesebbre zuhant. Az okok ismertek: a bakelitet kiszorította a lényegesen egyszerűbben kezelhető kazetta, majd a CD.

Különösebb megrázkódtatást nekem a bakelit hanyatlása nem okozott. Meleg és puha analóg hangzás, a digitális platformokra jellemző tömörítési veszteség nélkül, hát persze. Másrészt viszont egy audiomán, komolyzene- és technológiarajongó, nem mellesleg muzikális, elfogadhatóan zongorázó mérnök apa mellett nőttem fel, aki irgalmatlan energiát, időt és egyebeket ölt a nyolcvanas években abba, hogy olyan hifitornyunk legyen otthon, amit nagyjából vállalhatónak gondolt. Revox orsós magnó, a kazettás deck és a hangfalak az Akaitól, a lemezjátszó szintén valamelyik japán gyártótól, de ennek márkájára nem emlékszem, mert arra nekünk nővéreimmel gondolnunk sem volt szabad, nemhogy hozzáérni. A hifi többi összetevőjével babrálhattunk, és babráltunk is, a le -

mezjátszó, illetve a hozzá tartozó, több száz darabos, főleg Hungaroton kiadású komolyzenei lemezgyűjtemény viszont tabunak számított. „Gyémánttűs!”, indokolta a tilalmat apám összehúzott szemöldökkel, amikor én kérdezősebb, ő meg beszédesebb kedvében volt. Nem firtattam tovább a kérdést, mert minek, a lemezhallgatás rituáléja önmagában is elég hervasztónak tűnt. Lemezportalanítás bársonypárnával, tisztítófolyadék, a tű használható állapotba hozása stb., majd szűk félóra után kiesni a ritmusból, megfordítani a korongot – ugyan már!

Idővel enged barbárságából az ember, ma, bő negyven évvel később már biztos vagyok benne, hogy lesz még egyszer dolgom a mintegy félezer darabos lemezkollekcióval, mármint végighallgatni. Pici idő kéne csak hozzá, az mostanában éppen nincs. A digitális-analóg vitáról meg most azt gondolom, jó a bakelit, meg jó a CD is, de legjobb a koncertterem. Minden másra ott a Spotify.

Várjuk a Müpa Zeneszobába, ha zavartalanul és tökéletes minőségben szeretné kedvenceit meghallgatni.

Színes, szélesvásznú

Csabai Máté

A New York-i Metropolitant meglátogatni feledhetetlen élmény, előadásaik még a közvetítések során sem veszítenek varázsukból.

Az alvajáró az amerikai Nadine Sierra főszereplésével kerül színpadra, akinél ragyogóbb énekest nehéz lenne találni a főszerepre manapság, míg a rendezői széket a világsztár tenor, Rolando Villazón foglalja el. A klasszikus, megunhatatlan produkciók sorát bővíti Franco Zeffirelli 1981-es Bohémélet e, amelyben az utóbbi évek felfedezettje, Freddie De Tommaso énekli Rodolfót, a nála is fiatalabb örmény Juliana Grigoryan pedig Mimìt. „Bármennyiszer látja is az ember, lehetetlen, hogy ne ejtse ámulatba” – írta a 44 éves produkcióról egy New York-i kritikus.

Közönség elé kerül Richard Strauss lírai komédiája, az Arabella, amely éppúgy megidézi a weimari korszak osztállyal és nemi szerepekkel kapcsolatos szorongásait, mint az igazi szerelemmel és a házassággal kapcsolatos kétségeket és bizonyosságokat.

A bámulatosan gazdag repertoárral bíró Rachel Willis-Sørensen remekelni fog a főszerepben.

Felcsendül Umberto Giordano megunhatatlan romantikus operája, az Andrea Chénier is, amelynek központi témái – szerelem, forradalom, halál – sosem kopnak el. A két főszerepet Szonja Joncseva és Piotr Beczała viszi, ez lehet az évad egyik csúcspontja.

Míg az új év egy újabb bel canto produkcióval, A puritánok című, szédítő vokális teljesítményeket követelő Bellini-operával indul – a bravúr Lisette Oropesa és Lawrence Brownlee párosára vár –, márciusban Wagner kerül műsorra. A  Trisztán és Izolda alighanem az évad legfontosabb előadása lesz a Metben, a karmesteri pálcát is a főzeneigazgató, Yannick Nézet-Séguin veszi kézbe. A produkció rendezője az a Yuval Sharon lesz, aki első amerikaiként rendezhetett Bayreuthban, de állítólag a teljes Ring-ciklus t is színpadra állítja majd. Májusban láthatjuk az Anyegin t, amelynek orosz többségű szereplőgárdájából a vilniusi születésű, megejtő hangú szopránt, Asmik Grigoriant emelnénk ki. Az évadot pedig egy új, kortárs darab zárja. Gabriela Lena Frank nevét még kevesen ismerik, pedig művei jó részét Yo-Yo Ma együttese, a Silk Road mutatta be. Első operája, El Último Sueño de Frida y Diego (Frida és Diego utolsó álma) Frida Kahlo és Diego Rivera szerelmének kísérteties történetét jeleníti meg, a librettót a Pulitzer-díjas Nilo Cruz írta.

METROPOLITAN-OPERAKÖZVETÍTÉSEK

2025/2026

Fesztivál Színház, Előadóterem

2025. október 18., szombat / 19.00 BELLINI:

AZ ALVAJÁRÓ

Ismétlés az Előadóteremben

2025. október 19., vasárnap / 18.00

Ismétlés a Fesztivál Színházban 2025. október 29., szerda /19.00

2025. november 8., szombat / 19.00 PUCCINI: BOHÉMÉLET

Ismétlés a Fesztivál Színházban 2025. november 9., vasárnap/19.00

2025. november 22., szombat / 19.00 R. STRAUSS: ARABELLA

2025. december 13., szombat / 19.00

GIORDANO: ANDREA CHÉNIER

Ismétlés az Előadóteremben 2025. december 14., vasárnap / 18.00. 2026. január 10., szombat / 19.00

BELLINI: A PURITÁNOK

Ismétlés az Előadóteremben 2026. január 11., vasárnap / 18.00

2026. március 21., szombat / 17.00

WAGNER:

TRISZTÁN ÉS IZOLDA

Ismétlés az Előadóteremben 2026. március 22., vasárnap / 17.00

2026. május 2., szombat / 19.00

CSAJKOVSZKIJ: ANYEGIN

Ismétlés a Fesztivál Színházban

2026. május 3., vasárnap / 19.00

2026. május 30., szombat / 19.00

FRANK: EL ÚLTIMO SUEÑO

DE FRIDA Y DIEGO

Ismétlés az Előadóteremben

2026. május 31., vasárnap / 18.00

Mindenszentekkor

Esze Dóra Emma

275 éve született és 200 éve hunyt el Antonio Salieri, Gluck tanítványa, az olasz klasszikus, aki a bécsi klasszikusok közé nem fért be, aki három nyelven írt operát, és aki a 19. század beköszöntével szinte teljesen eltűnt az európai színpadokról. A kozmopolita zeneszerzőre Liszt Ferenc és Schubert is felnézett, óriási szerepet játszott a korabeli zeneszerzői nyelv kialakulásában..

Ez a Salieri nem az a Salieri, akit annyira szeretünk nem szeretni az Amadeus ban. Az álnok, féltékeny, az osztrák zseni ellen áskálódó középszerű kismester alakja egyszerű városi legenda, a szakmai rivalizálás elkoptatott kliséjét lovagolja meg. Alapja azonban semmi. Mozart egy édesapjának írt leveléből valóban arról értesülhetünk, hogy a császár szemében egyetlen zeneszerző létezik, az pedig Salieri – de azért esze ágában sem volt arzénnal gyilkolni Wolfgangot, már csak azért sem, mert Mozart nem mérgezésben halt meg. A rivalizálásukról szóló pletyka Mozart halála után kapott szárnyra.

Salieri hangja sokkal inkább illeszkedik a németosztrák, mint az itáliai hagyományokba. Kétség sem férhet hozzá, hogy leghíresebb szakrális kompozíciója, a c-moll requiem méltó programja a világ bármely hangversenytermének. Vokális szólamait nem adják ingyen, a hangnemváltások, a fúgabetétek olyan színessé és elevenné teszik, hogy nem is értjük, hol maradt az életünkből idáig ez a csodálatos darab.

Mondják, Salieri is a saját temetésére komponálta a maga rekviemjét – igaz, jóval kevésbé titokzatos körülmények között, mint Mozart, ráadásul még húsz évet élt, miután kitette a kettősvonalat a mű végére.

Mindenszentekkor idén ezt a ritka gyöngy szemet is hallhatja a közönség a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, hiszen a Müpában már hagyomány, hogy halottak napja előestéjén a sláger ré vált halotti misék helyett inkább kevésbé ismert alkotások csendüljenek fel. Az Orfeo Zenekart és a cseh régizene-együttest, a Collegium Vocale 1704 kórusát ezúttal a magyar közönség által igen kedvelt Howard Williams vezényli, a négy szólista Pasztircsák Polina, Corinna Scheurle, Martin Mitterrutzner és Konstantin Fedotov lesz.

Az est másik darabja szintén ritkaság: Michael Haydn, a nagy bécsi klasszikus egyik öccsének rekviemje.

A híres báty ragyogása nemhogy

nem homályosította el Michael életét, épp

ellenkezőleg: csak még fényesebben sütött rá a nap

a testvéri kapcsolatnak köszönhetően. A nyolcéves Michael már Joseph tehetségének köszönhetően került be fiúszopránként a bécsi Szent István-katedrális kórusába, alig négy évvel később pedig, tizenkét évesen a templom másodorgonistájaként már saját keresete is lett. Negyvennégy évig dolgozott Kapellmeister ként Salzburgban, ezalatt körülbelül 360 darabot komponált. Ugyanitt mestere lehetett az ifjú Carl Maria von Webernek és Anton Diabellinek.

Joseph és Michael egész életükben közel álltak egymáshoz. Joseph, a koncertjáró közönség java által mégiscsak jobban ismert Haydn úgy gondolta, Michael templomi művei értékesebbek az övéinél. Az utókor óvatosan úgy vélheti, talán valóban bizalmasabb, intimebb hangulatú darabokról van szó, erősebben tapintható bennük komponistájuk odaadása. Az összehasonlítás kényszere nélkül azonban leginkább örülhetünk, hogy ennyire gazdag kincstárból válogathatunk. Köszönjük, Antonio, köszönjük, Michael.

MINDENSZENTEK

MICHAEL HAYDN

ÉS ANTONIO SALIERI

2025. november 1.

Szerelem, szabadság, szenvedély

Jászay Tamás

Kovács János

Fotó: Csibi Szilvia / Müpa

Többek közt a Müpa érdeme, hogy Magyarországon a szcenírozott operaelőadás ma már nem egzotikus furcsaság, hanem önálló és érvényes forma. Három estét ajánlunk az új évadban.

A Nemzeti Filharmonikusok háromalkalmas operabérlete a romantika gazdagságát tárja elénk: Verdi Nabuccója és Csajkovszkij Anyeginje mellé egy ritka csemege, Délibes Jean de Nivelle című operája csatlakozik.

Verdiből a Nabucco csinált igazi sztárt: a Va, pensiero felemelő kórusát szinte a második olasz himnuszként tartjuk számon. A szimbólumokban bővelkedő, biblikus témájú opera egy egész  nép szabadságvágyát fejezte ki a nehéz időkben. November végén a Müpában a főszerepeket a legkiválóbb vendégek éneklik: mongol bariton, uruguayi szoprán, orosz basszus és jeles magyar énekesek előtt olasz maestro, Andrea Battistoni áll majd.

Valódi különlegesség a viszonylag ismeretlen Leo Délibes-opera, a Jean de Nivelle. 1880-ban, az ősbemutatón imádta a közönség, ám mára szinte senki nem tud róla, pedig a cselekmény –a Nabuccóhoz hasonlóan – valós történelmi személy életét és tetteit mutatja be. A 15. századi francia história középpontjában családi viszály és álruhás szerelem, hátterében a háború áll. Vashegyi Györggyel, a Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatójával ezúttal karmesterként találkozhatunk a Palazzetto Bru Zane

kutatóközponttal közös produkció színpadán. A nemzetközi énekesgárda élén a magyar nézők előtt is ismert francia tenort, Cyrille Dubois-t hallhatjuk.

Csajkovszkij ezzel a francia operával szinte egy időben írta Anyeginjét, amelyet az operabérlet harmadik pilléreként 2026 áprilisában hallgathatunk meg. A Puskin verses elbeszélése nyomán készült „lírai jelenetek” érzelmes és drámai, fájdalmas és fennkölt opera cselekményét adják. A főszerepeket elsőrangú orosz művészek éneklik, karmesterként pedig a hazai operajátszás megkerülhetetlen alakját, Kovács Jánost köszönthetjük.

VERDI: NABUCCO 2025. november 26.

LÉO DELIBES: JEAN DE NIVELLE 2026. január 14.

CSAJKOVSZKIJ: ANYEGIN 2026. április 22.

Egy különleges találkozásból, két műfaj merész társításából váratlan harmóniák születhetnek. A Sauska egy igazán exkluzív borválogatást álmodott meg a Müpa 20 éves jubileumára.

Találja meg kedvencét előadás előtt mupa.hu

A Müpa partnere a Sauska

Mint a moziban

Csabai Máté

Whiplash in Concert

Fotó:

Műanyag égbolt

Amikor a neves avantgárd zeneszerző, Arnold Schönberg letelepedett Los Angelesben, esze ágában sem volt filmzenét komponálni. Egy hollywoodi stúdió nagymenő fejese mégis megkörnyékezte, és majdnem nyélbe ütötték a szerződést, ám Schönberg rendkívül magas honoráriumot, 50 ezer dollárt kért a munkáért. Udvariasan visszautasították, a zeneszerző pedig szinte megkönnyebbült.

Nosferatu – némafilm

Sebastian Heindl orgonakíséretével

Fotó:

Nagy Attila / Müpa

A fenti történet nemcsak a Megdicsőült éj komponistájának makacsságát mutatja, hanem azt az áthidalhatatlannak tűnő szakadékot is, amely kezdettől fennáll filmzene és komolyzene között. No de nem mindenki hezitált hidat építeni fölé. Sosztakovics több tucat filmhez írt muzsikát, Rózsa Miklós pedig úgy vált az első számú hollywoodi komponistává, hogy továbbra is szerzett zenét a koncerttermek számára. Ám nehéz lenne azt mondani, hogy a Csillagok háborújá val világhírűvé vált John Williams, a Nagy Hal zenéjét jegyző Danny Elfman egy polcra kerülhetne Arvo Pärttel vagy Ligeti Györggyel.

A két műfaj éles elhatárolása már csak azért is furcsa, mert a 19. században semmi akadálya nem volt annak, hogy valaki színházi kísérőzenét jegyezzen: Mendelssohn Szentivánéji álomvagy Grieg Peer Gynt-zenéje éppúgy megbecsült opusz, mint Beethoven Ötödik szimfóniája. Hans Zimmer bombasztikus zenéjének népszerűsége legfőképpen A Karib-tenger kalózai és az Interstellar sikeréből fakad. Vagy mégsem? Egy nap akár különválhat a kettő, és a zene saját jogán csendül majd fel a hallgatóság örömére. Azok a filmzenék pedig, amelyek minden nagyszerűségük ellenére csak filmmel együtt működnek igazán – például a Radioheadből ismert Jonny Greenwood munkái –, a moziban maradnak.

Végső soron nem műfajokon és címkéken múlik, hogy egy filmzenéből a film nélkül is érvényes, önmagáért szeretett alkotás válik-e. Csakis a zene milyensége számít. Vajon tudom-e élvezni anélkül, hogy a film képkockái mankót jelentenének? Megelevenedik-e a fejemben úgy, mint Beethoven szimfóniái, Schubert szonátái vagy Debussy zenekari költeményei?

KARZATKONCERT –FILMZENÉK ORGONÁN

Akik nem tudták, hogy filmzeneszerzők 2025. október 2.

LISZT ÜNNEP

FRIEDRICH WILHELM MURNAU: FAUST – NÉMAFILM ORGONAKÍSÉRETTEL

Fassang László koncertje 2025. október 10.

LISZT ÜNNEP

ERIK SATIE 100

Fényjáték: Fekete – Fehér – Szürke 2025. október 13.

Más hang, más kép

Réz András

A filmművészet különböző korszakai mind egészen másképp használják a hangokat és a képeket, mi pedig előbb-utóbb megszokjuk ezeket a változásokat. Ma már idegenül hat a tárcsás telefon csörgése és otthonosan minden kütyünk hangzása. Már az Y generáció tagjai is nehezen boldogulnak a klasszikus „újhullámos” filmekkel, mégis jól elvannak Tarantino vagy Christopher Nolan filmjeivel.

Az ötvenes évek közepén egy új zenei irányzat bukkant fel – a rock’n’roll. Furcsa volt. „Júniusra elmúlik” – írta a Variety 1955-ben. A hatvanas évek elején a beatzene támadta meg a hallásunkat. Mivel állítólag a filmek a nézőknek készülnek, a fiatal nézőket is beleértve, az új hangzás betört a mozgókép világába. A hatvanas évek egyébként gyilkos merénylet volt a látásunk ellen is. Moziplakátok kínálgatták a színes, szélesvásznú filmeket, és a végén már a jeles filmművészek is odáig merészkedtek, hogy a 4:3-as képarány és a szürkeárnyalatos látvány helyett elfogadják ezeket a merész újításokat.

A hatvanas években elindult változások nem egyik napról a másikra következtek be. Az új kultúra –ellenkultúra? – lassan épült belénk. A patinás LIFE magazin 1969-ben még leszögezte: „A szubkultúrának a szex, a drogok és a rock a szentségei.”

A filmsorozat első darabjaiban már a megváltozott hangsáv szólal meg. A Beatles-filmek (Richard Lester: HELP!, George Dunning: Yellow Submarine) egyértelműek, és sok tekintetben a későbbi videoklipek, zenei videók előfutárai. A filmek sztárja maga a banda, amely addigra már a sztárság felfoghatatlan fokára hágott. A Beatles szerepet játszik, közben pedig önmagával azonos. Richard Lester már az előző Beatles-filmjében ( Egy nehéz nap éjszakája, 1964) is valami hasonlót talált ki, de a HELP! bizarrabb. Szürreálisabb. Néha belesétálunk abba a csapdába, hogy a szürrealitást a művészeti szürreál

– Cocteau, René Clair, Buñuel és mások – kiváltságának tekintsük, noha a hatvanas éveknek a filmtörténet aranykönyvében nem jegyzett filmjeiben is jelen van. (Bocs, de a Monty Python 1969-ben már megjelent a BBC-n.)

A Sárga tengeralattjáró pedig olykor átcsap pszichedelikus mesefilmbe.

Vizuális hatása igen erőteljes, mert az animált figuráktól egészen a betűtípusokig olyan divatot teremtett, amely a magyar tervezőgrafikusokat sem hagyta érintetlenül.

A két road movie, a Szelíd motorosok (1969) és a Zabriskie Point (1970) hangsávján már válogatások vannak. Dennis Hopper filmjében megszólal egyebek között a The Band, a Steppenwolf, Jimi Hendrix és Bob Dylan. A kísérletezéstől nem idegenkedő Michelangelo Antonioni pedig beépíti a Zabriskie Point ba a Pink Floyd és a Grateful Dead számait.

George Lucas filmje, az American Graffiti visszarepít 1962-be. Frissen érettségizett srácok autóznak fel-alá, s közben az autórádióból szólnak a kor slágerei: Bill Haley, Chuck Berry, The Platters, The

Beach Boys. A változás kora. (Amúgy Tarantino legutóbbi filmje, a Volt egyszer egy Hollywood hasonló dolgokat művel – 1969-re hangolva.)

És közben másfajta változások is borzolják a konzervatívabb befogadók idegeit. Mondjuk ki egyenesen: ezek a filmesek nem tisztelnek sem istent, sem embert. Még politikust sem. Különösen igaz ez az angolokra, akik szatírában mindig is fölöttébb erősek voltak. És nem csupán Monty Pythonékról van szó. Az egyik legkeményebb botrányhős Ken Russell, aki a BBC művészeti műsorai számára készített kezdetben olyan filmeket, amelyekben jelesnél jelesebb zenészek és képzőművészek portréját rajzolta meg rendhagyó módon. Blaszfémiával, pornográfiával és náci propagandával egyaránt megvádolták. (Richard Strauss unokája annyira kiakadt a zeneszerzőről szóló részen, hogy megtiltotta a nagypapa zenéjének további felhasználását.) Listomania (1975) című filmjét kizárólag a nagyon kevéssé érzékeny nézőknek ajánlhatjuk. Elég sajátos módon mutatja be Liszt Ferenc életét (akit amúgy Roger Daltrey, a Who frontembere alakít). Richard Wagner mint Liszt ádáz, hataloméhes riválisa… No, az már igazán durva. A pápát egyébként Ringo Starr játssza. Ne részletezzük! Háborodjon fel mindenki a maga tetszése szerint! (A fenti vádpontokat ki is lehet pipálni.) Érdemes viszont a film műfaját is szemügyre venni. A rockopera még friss műfaj. (Az első feltehetőleg szintén a Who alkotása, a Tommy 1969-ből.) Az az érzésem, hogy ma már otthonosabb számunkra, mint a klasszikus musical.

Az őszi idényt Tímár Péter filmje, a Csinibaba (1997) zárja. Látszólag könnyed, vicces retróholmi. Olyan, mintha visszarepítené az édes nézőt – érezzétek jól magatokat, Ratkó-gyerekek! –1962-be. Ennél persze sokkal bonyolultabb. Mivel azonban 1997-ben és az azt követő években a tizenévesek és a Kispál-rajongók kultuszdarabja lett, a kritikusok közül is csak kevesen foglalkoztak azzal a kérdéssel, mit mond a Csinibaba az emlékezésről, arról, hogyan él bennünk a múlt. Hogy jobb volt-e akkor? Vagy jobb-e most?

MÜPA FILMKLUB –

MINDHALÁLIG ZENE

RICHARD LESTER: HELP!

2025. szeptember 22., 29.

GEORGE DUNNING:

SÁRGA TENGERALATTJÁRÓ

2025. október 6., 13.

DENNIS HOPPER:

SZELÍD MOTOROSOK

2025. október 20., 27.

MICHELANGELO ANTONIONI:

ZABRISKIE POINT

2025. november 3., 10.

GEORGE LUCAS:

AMERICAN GRAFFITI

2025. november 17., 24.

KEN RUSSELL: LISZTOMANIA

2025. december 1., 8.

TÍMÁR PÉTER: CSINIBABA

2025. december 15., 22.

Tamburabrácsa és helikopter:

Öt dolog, amit eddig nem tudott a Söndörgőről és Víkingur Ólafssonról

Marossy Krisztina

Söndörgő

1. A Söndörgő magját az Eredics család tagjai alkotják, akik a Vujicsics együtteshez is szorosan kötődnek, a Söndörgőt pedig afféle új generációs folytatásként hozták létre. Az új generáció tagjai, a négy Eredics fiú, azaz Benjámin, Áron és Salamon, illetve unokatestvérük, Dávid ugyanis már az anyatejjel a délszláv zenét szívták magukba. A hagyományt folyamatosan fejlődő entitásnak látják, melyet a maguk módján, koruknak megfelelően formálnak újra meg újra

2. Mind a négyen oktatnak is a Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékén.

3. Chris Potterrel, a világhírű amerikai jazz szaxofonos-zeneszerzővel Salamon és Áron egy házibuliban futott össze A spon tán találkozó után pár hónappal megszületett első közös felvételük, így kivételes tehetségük mellett ennek a véletlennek köszönhetik Grammy-jelöléseiket is.

Söndörgő

Fotó: Csibi Szilvia / Müpa

4. Amerikai turnéján a zenekart az a Paul Silveira kísérte, aki korábban Prince menedzsereként dolgozott, mellesleg Van Halen, a Yes együttes és Donna Summer turnémenedzsere is volt.

5. Ha valaki ezek után még azt hinné, hogy a tamburabrácsa, a hulusi, a frula vagy a kontra csupán fáradt, régi hangszerek, akkor menjen el egy Söndörgő-koncertre, és tesztelje magán, képes-e ülve maradni.

Új rovatunkban olyan érdekességeket gyűjtünk össze kiváló előadóinkról, amelyek leginkább egy velük folytatott baráti beszélgetés során merülhetnének fel. Az olvasó minden ujjára jut egy-egy érdekes történet fellépőinkről.

Fotó: Ari Magg Deutsche Grammophon

5. 2014-ben Ólafsson a bolzanói Transart Fesztiválon Szkrjabin Vers la flamme című, tűz tematikájú, igen nehéz darabját adta elő egy kicsi, vízen úszó színpadon, a festői szépségű, hegyekkel körülvett Vernago-tó közepén. Előadás közben átrepült felette egy helikopter, rotorjaival hullámokat keltve a tó addig tükörsima vízén. Ólafssont sem a hang, sem a hullámok nem zökkentették ki, szinte meditatív nyugalommal, tökéletesen játszotta végig a darabot. Csodálatos összjátéka volt ez a természeti elemeknek, amelyben az ember és a zene ereje megingathatatlannak tűnt.

Víkingur Ólafsson

1. Víkingur Ólafssonnak abszolút hallása van, emellett a szinesztézia jelenségének köszönhetően a hangokhoz, hangnemekhez színeket társít. Számára az f-moll kék, a B-dúr lila, az A-dúr pedig sárga színű.

2. A zeneszerzés filozófusa, műveiben mély zenei gondolatok tükröződnek. Ólafsson a kortárs klasszikus zene egyik legeredetibb figurája, aki Bachtól Debussyig mintha minden hangot újra felfedezne. Technikai tudása kivételes, hangzásvilága letisztult.

3. 2022-es, From Afar című albumán minden darab duplán szerepel. Az egyik verziót koncertzongorán, a másikat filcelt pianínón játszotta, így a lemez anyagát két teljesen eltérő, mégis személyes hangzásvilágban is élvezheti a hallgató.

4. Ólafsson édesanyja zongoratanár, édesapja építész és zeneszerző, Kurtág nagy rajongója. Egészen apró lakásban éltek, és amikor apai nagy apja hagyatékából nagyobb helyre költözhettek volna, a szülők, részben hitelből, inkább egy Petrof zongorát vettek a fiuknak. Teljesen betöltötte a kis lakást. Tulajdonképpen attól kezdve a hangszer vált az otthonukká.

Závada Pál és

Závada Péter

Fotó: Máté Péter

Nem marad családban

Kire ütött ez a gyerek? – tehetnénk föl a kérdést mi is. A válasz adja magát: természetesen valamelyik szülőjére. Mégpedig nem is akárhogy! Arra, hogy az írásművészet anyáról és apáról leány- és fiúgyermekre öröklődhet tovább, jól ismert, klasszikus iskolapéldák is léteznek. Mind Petőfi, mind Arany fia verselésre adta a fejét.

Igaz, a tragikus sorsú

Arany László nevét pedig talán leginkább Petőfi (a Sándor) gyerekverséből ismerik a legtöbben, holott neki köszönhetjük egyebek mellett Hűbele Balázs figuráját, A délibábok hősé t. Móricz Zsigmondnak három lánya (Lili, Virág és Gyöngyi) is írni kezdett. Karinthy Frigyes idősebb fia, Gábor a költészetben, kisebbik, Ferenc pedig főleg prózában alkotott maradandót. Somlyó György is apja, Somlyó Zoltán útját követte, amikor a poézist választotta életpálya gyanánt. De az is megesett, hogy a szépírás mívelése nemzedékeken át hagyományozódott tovább, lásd a Benedek család három irodalmárgenerációját, Elektől Marcellen át Istvánig. Sebők Éva költő fia, Sebeők János regény- és esszéíróként egyaránt letette névjegyét. Na és ne feledkezzünk meg Csokonai Liliről sem, aki, meglehet, Csokonai Vitéz Mihály leszármazottja egy posztmodern metaforában…

A példákat hosszasan lehetne tovább sorolni a magyar irodalomból, és korántsem meglepő módon e szép hagyomány ma is él.

Kemény István a kortárs hazai költészet egyik kiemelkedő alakja. Versei közéleti kérdésekre is reflektálnak, csakúgy, mint esszéi és publicisztikái, de regényeket is írt. Nem mellesleg két leány édesapja, akik kisgyermekkoruktól kezdve szívhatták magukba az irodalmat, mostanra pedig ugyancsak jeles alkotókká nőtték ki magu-

kat. Kemény Lili tizennyolc éves volt, amikor a Magvető Kiadónál megjelent első verseskötete, a Madaram. 2018-ban jött ki Sipos Balázzsal közös munkája, David Foster Wallace Végtelen tréfa című, minden értelemben monumentális regényét fordították magyarra. 2024-ben Nem című, sokrétűen szabad és merész autofikciós regényével hívta fel magára a figyelmet. Húga, Zsófi slammerként indult, verseskötetekkel és regényekkel folytatta, utóbbiak között ifjúsági regény, krimi, illetve a kortárs mindennapjainkat alternatív valóságba csomagoló mű egyaránt előfordul. De nem szabad megfeledkeznünk az édesanyáról sem: a dramaturgként dolgozó Szirmay Ágnes szintén írt ifjúsági regényeket.

2023-ban a Helikon Kiadónál Összegyűjtött versek címen jelent meg a Szőcs Géza-életmű egy jelentékeny kötete. A koronavírus-fertőzés okozta szövődmények következtében öt évvel ezelőtt elhunyt, erdélyi születésű költő-író ugyancsak irodalmárcsaládból származott: édesapja, Szőcs István prózaíróként, kritikusként és újságíróként egyaránt nevet szerzett magának, édesanyja, Márton Ráchel pedig műfordítóként és gyerekversek szerzőjeként lett ismert. A családi hagyományt Szőcs Géza legidősebb gyermeke, Szőcs Petra folytatja, aki eddigi költői életművén kívül forgatókönyvíróként és dramaturgként, sőt színészként is bemutatkozott már.

Závada Pál először – eredeti szakmája szerint –szociológiai munkáival hívta föl magára a figyelmet. Az 1990-es évek közepén fordult erőteljesen a szépirodalom felé, az igazi ismertséget az 1997-es Jadviga párnája hozta meg, amelyet további sikeres nagyprózai kötetek követtek. Fia, Závada Péter az Akkezdet Phiai elnevezésű underground hiphop- és slam poetry csapat tagjaként kezdte művészeti pályáját, amelyen aztán költőként és színpadi szerzőként, dramaturgként teljesedett ki, a számos elismert versesköteten túl pedig egy doktori címet is a magáénak mondhat.

Az elkötelezettség az alkotáson túl magában az irodalom iránti szeretetben és alázatban is tovább öröklődhet. Idén 10 éve, hogy Juhász Ferenc elhunyt. A 20. századi, illetve 21. század eleji magyar költészet egyik kiemelkedő alakja gazdag életművét egyetemes, a metafizikát is

Juhász Anna és Juhász Ferenc

Fotó: Féner Tamás

több ponton érintő, a világ dolgai iránt nyitott és azokra erőteljes képeken keresztül reflektáló látásmód jellemzi, miáltal Juhász Ferenc már pályájának kezdetétől fogva sajátos hangot és poétikai világot jelenített meg, amely túl azon, hogy jócskán túlmutatott a szocialista realizmus korabeli sematizmusán, akkor és a későbbiekben is egyszerre reflektált az előző évszázad vérzivataros történelmi változásaira, illetve a lélek rezdüléseire. Három lánya közül a legfiatalabb, Anna nem csupán lektorként és szerkesztőként tevékenykedik, hanem sokrétű kulturális, irodalomterjesztő missziót is folytat kulturális események szervezőjeként és háziasszonyaként. A Juhász Ferencről készült, A mindenség szerelmese című könyvön, valamint az azonos című filmen kívül Juhász Anna azzal is ápolja édesapja emlékét, hogy az általa megálmodott rendezvények menedzsereként és narrátoraként hitet tesz a klasszikus és a kortárs magyar irodalom mellett, továbbá igyekszik azt minél szélesebb körben megismertetni és megszerettetni. A múltat és a jelent fűzte össze például azzal, hogy olyan legendás helyeket és tereket hozott vissza az irodalom számára, mint a Hadik, a New York vagy a Centrál kávéház. A helyszíneket

lehetne tovább sorolni Balatonfüredtől a Várkerten át Óbudáig, vagy éppenséggel a Müpáig –Juhász Anna a közönség, illetve a kamerák előtti műsoraiban nem csupán maga mesél szívesen az irodalomhoz fűződő kapcsolatáról, hanem másokat is örömmel megszólaltat ebben a témában.

LITERÁRIUM EXTRA

AZ ALMA ÉS A FÁJA

2 × Závada, 2 × Dés 2025. október 8.

LISZT ÜNNEP

KEMÉNY LILI­EST

A 2024-es Margó-díj nyertese 2025. október 13.

LITERÁRIUM EXTRA

JUHÁSZ FERENC EMLÉKEZETE

Vecsei H. Miklós és a QJÚB:

A szarvassá változott fiú kiáltozása a titkok kapujából – koncertszínházi előadás 2025. december 7.

2025. november 10. JÓKAI–NŐK ÉS IRODALOM VONZÁSÁBAN

2025. november 24. KOVÁCSVIKTOR–KOVÁCSDOMINIKEST

2025. december 15. SZŐCSGÉZA

2026. január 27. #OLVASNISZABAD X SZENDRŐI CSABA X LIL FRAKK

„Ha mindig csak az akadályokra figyelnék, nem tudnék haladni”

Kőrös Mimi ötéves korától tíz éven át Kuala Lumpurban, Malajzia fővárosában élt. Szülei klasszikus zenészek, ott kaptak munkát, számára pedig kitárult a zene határtalan világa, amit immár Saya Noéként közvetít nekünk. 2025. szeptember 24-én, szerdán a Müpa Fesztivál Színházában mutatja meg a közönségnek sokrétű tudását.

Saya Noé

Kezdjük néhány bemelegítő kérdéssel: bagoly vagy, vagy pacsirta?

Ez nagyon változó. Jobban ki tudok teljesedni és hatékonyabb vagyok pacsirtaként, de a zenészélet mellett gyakran elkerülhetetlen a bagolyság, és azt is élvezem.

Cica vagy kutya?

Elfogult vagyok, mert márciusban a párommal örökbe fogadtunk egy kiskutyát, Lilót, és az életünket azóta elárasztotta boldogsággal ez a kis energiabomba.

Tavasz, nyár, ősz vagy tél? Ősz.

Hány hangszeren játszol?

Dalszerzéshez gitárt és zongorát használok. Gyerekként hegedültem és fuvoláztam is, mostanában pedig elkezdtem tanulni a sape nevű borneói hangszeren.

A zenészlét nagy rugalmasságot igényel. Hogyan tartod karban a mentális egészségedet és a testedet?

A mozgás nálam kulcsfontosságú.Ha a testem jól van, a fejem is tisztább. Igyekszem minél változatosabban mozogni: falat mászom, jógázom,

erősítek. Emellett meditálok és naplót is vezetek. Ezek segítenek megérkezni a jelenbe, így rendszerezem a gondolataimat a kaotikus hétköznapokban.

Számodra milyen az ideális hétköznapi öltözék, és milyen a színpadi?

A hétköznapokban a kényelem számít. Amikor elkezdtem a pályámat, jószerivel ugyanabban léptem fel, amiben boltba mentem. Az utóbbi években bátrabban kísérletezem: a színpadon jólesik karakteresebb összeállításokat viselni. Ilyenkor a zene mellett vizuálisan is megjelenhet egy másik énem.

Kőrös Mimi, alias Saya Noé énekes, dalszerző, producer. A Saya malájul azt jelenti: „én vagyok”, Noé pedig az eredeti keresztneve rövidítve. A Noémivel sosem tudott azonosulni, mindenki Miminek szólítja, de rövid változata művésznévként tökéletes.

Müpa-beli koncerteden törzsi ritmusokhoz is visszanyúlsz majd. Melyik Malajziában megismert hagyományhoz kapcsolódnak ezek?

Leginkább az úgynevezett Orang Asli-közösségek hatottak rám. Gyerekként láthattam, hogyan élnek, alkotnak. Nem állítom, hogy képviselem a kultúrájukat, de mély nyomot hagyott a belső világomon.

A koncerten minden zenész a saját múltjából és tapasztalataiból merít – az ősmagyar erő ugyanúgy megjelenik majd, mint a maláj vagy más hatások, amelyek formáltak bennünket. A hangszerek sokszínűsége is erősíti ezt a rétegzettséget: megszólal például a sape, egy tradicionális húros hangszer Borneóról, amit évszázadok óta használnak a törzsi közösségek. Emellett helyet kap a színpadon több indiai hangszer, amelyek önmagukban is egyfajta kohéziós, törzsi hangulatot teremtenek. Ismert dalok teljesen új köntösben, másfajta energiával: ez a cél.

Ez közös utazás lesz: mindenki a saját történetét meséli el a ritmusok nyelvén.

Fiatal nő vagy, nagyon határozott elképzelésekkel, a zenei világban azonban erős a férfidominancia. Ért már valamilyen hátrányos megkülönböztetés?

Eddig nem voltak kimondottan rossz tapasztalataim a szakmán belül a nemem miatt. Tisztában vagyok vele, hogy ez nehéz terep, sok a berögzült séma, amit az előttünk járó generációk hagytak ránk, és mindig van helye a változásnak. De ha csak az akadályokra figyelnék, nem tudnék haladni. Inkább próbálok kijelölni magamnak egy ösvényt, és ha ez később egy picit is járhatóbbá válik azok számára, akik utánam jönnek, már megérte. Megyek a saját utamon. Számomra ez nem harc, inkább egyfajta építkezés.

Izgulsz a koncertek előtt?

Fellépések előtt szeretek kicsit egyedül lenni –beénekelek, ráhangolódom az estére. Szoktam izgulni, de ez szinte mindig eltűnik, amint a színpadra lépek. Akkor már otthon vagyok, teljesen el tudom engedni magam. Régebben sokat feszengtem, amire már úgy tekintek, mint egészséges visszajelzésre. Azt jelenti: fontos számomra, amit csinálok, ott van benne a szívem-lelkem. Inkább akkor aggódom, ha nem izgulok – olyankor érzem: ideje valamin változtatni.

Hogyan zajlik a közös munka az MD Dance Companyval, akik szintén fellépnek veletek a Müpában?

Az MD táncosaival lassan egy éve dolgozom együtt, általában leülünk beszélgetni az adott koncert koncepciójáról, majd rájuk bízom a koreográfia kidolgozását. Ezután jönnek a közös próbák. Most azonban más lesz a helyzet: sok improvizációval, kortárs elemekkel készülünk, és az eddigi legtöbb táncost vonjuk be a produkcióba, úgyhogy számomra is tartogat meglepetéseket az este.

A Tribal Experience egyszeri művészi kísérlet vagy új irány lehetősége?

Ez a koncert kifejezetten a Müpa színpadára született, de mély és személyes indíttatásból táplálkozik. Mindig is vonzott a világzene ősi ereje. Az én zenei világom alapvetően az alternatív pop elektronikus hatásokkal, de gyakran kísérletezem más műfajokkal is. Egyes dalaimban – például a Museban – is ott vannak már a törzsi elemek, de ilyen mélyen és koncepcionálisan még sosem merültem el bennük. A Müpa tökéletes térnek tűnt ahhoz, hogy új életet leheljünk a dalokba. Olyan zenészeket hívtam meg, akik szinte mind végigkísérték a karrieremet, inspirálják a munkámat, ezért biztos vagyok benne, hogy varázslatos esténk lesz. Lehet, hogy nyit új irányt, lehet, hogy nem – ha organikusan él tovább, örülök, de ha csak egyszeri esemény marad, akkor is beteljesíti a küldetését.

Milyen további műfaji vagy kulturális elemek vonzanak most, amiket a jövőben beemelnél a zenédbe?

Mostanában jobban beleástam magam a house, a drum and bass és a bass music világába, és elkezdtem tanulni DJ-zni is. Egyelőre még alakul, hogy ezek a hangzások hogyan találnak majd helyet a saját zenémben, de nagyon élvezem az előadói lét sokszínűségét – legyen szó zenekaros fellépésről, akusztikus koncertről, szóló live actről vagy épp DJ-zésről.

Mi volt a legmeglepőbb dolog, amit a próbák során tanultál magadról vagy a csapatról?

Általában az előadásaink minden apró részletét pontosan megtervezzük, most viszont olyan vendégzenészekkel dolgozunk együtt, akik különleges hangszereket hoznak magukkal, sok lesz a szóló, az improvizáció. Ez eleinte ijesztő volt. Úgy éreztük, tényleg nagy fába vágtuk a fejszénket. De az első próbák világossá tették, hogy miközben fontos a stabil alapok megteremtése, legalább annyira lényeges bizalommal lenni a színpadon spontán születő pillanatok iránt. Ez most igazi tanulási folyamat: megtalálni az egyensúlyt a koncentráció és az elengedés között, hogy a zenészeink valóban kibontakozhassanak.

Mit szeretnél, hogy a közönség hazavigyen erről az estéről?

Jó volna, ha a koncert idejére mindenki elengedné a gondokat, aggodalmakat, a „to do”-listákat, és egyszerűen csak jelen lenne. Befogadóan, kíváncsian. Hogy aztán ez az élmény kinek mit ad – zeneileg, érzelmileg vagy spirituálisan –, az legyen mindenkinek a saját belső utazása.

SAYA NOÉ

The Tribal Experience 2025. szeptember 24.

„A zene ott van egy szívószálban is”

Zenebona a Müpában: így ismerkednek a zenével a gyerekek

Makrai Sonja

„A zene olyan szükséglet, mint a levegő. Sokan csak akkor veszik észre, ha már nagyon hiányzik” – vallotta Kodály Zoltán. A zene mindenhol körülvesz bennünket: ott van a csilingelő poharakban, a zörgő avarban és a villamos kattogásában. Tizenöt évvel ezelőtt Körmendy Zsolt azzal a céllal hívta életre a Zenebona sorozatot, hogy segítsen a gyerekeknek utat találni a zenéhez. Az interaktív Zenebona hétköznapokon iskolai csoportoknak – 15 éves korig –, kéthetente szombat délelőttönként pedig családoknak – 5-9 éves gyerekeknek – kínál foglalkozásokat.

„A hang rezgés. A beszéd és az ének is így jön létre: a hangszalagok rezgéséből. Ugyanígy a hangszerek esetében is rezgésnek kell létrejönnie. Azt szeretnénk megmutatni a gyerekeknek, milyen sokféle módon lehet hangot képezni” – mondja Banai Sára operaénekes, a Zenebona program szerkesztője.

A gyerekek a foglalkozásvezetőkkel ezt a rezgést keresik és ismerik meg különböző csodásan egzotikus nevű – például idiofon, aerofon, membranofon, chordofon – hangszercsoportok képviselőinek segítségével. Máshogy születik meg a hang a

hegedű, a dob vagy a xilofon esetében, mind más-más anyagból épül fel. A nyugat-afrikai dzsembe létezik fa- és műanyag változatban egyaránt, de a membrán is készülhet bőrből vagy műanyagból. Az éneklés, a különféle ritmusjátékok, a közös improvizatív muzsikálás a zenei érzékeken túl a mozgást, a szem-kéz koordinációt, a látás és hallás útján történő észlelést is fejleszti.

A gyerekek a foglalkozásokon nemcsak tanulnak és megismerik a hangszereket, de elkészíthetik saját változatukat is: a fúvós hangszer születhet szívószálból, a csörgő pedig rizsből és a Kinder-tojás műanyag belsejéből. „Szeretnénk, ha a gyerekek felismernék, hogy az őket körülvevő egyszerű tárgyak is magukban hordozzák a zenét. Bárhol, bármikor, bármivel lehet zenélni a saját örömünkre. Olyan élményt akarunk nekik adni, amely nyitottá teszi őket a muzsika, az éneklés, a zenehallgatás iránt.”

5-9

éveseknek

ZENEBONA – NE CSAK HALLGASD! 2025. október 4., 18., november 8., 22., december 6., 20.

Ajándékötletek a történelem

szerelmeseinek

365 apropó, amiért jó magyarnak lenni

Minden napra egy történet

Ha visszatekintünk az eseményekben rendkívül gazdag 1100 esztendőre, akkor be kell ismernünk, hogy azért bőven van mire büszkének lennünk. Ebben a könyvben pontosan 365 okot adunk erre.

Mesterművek Kollekció Rakd ki a festményeket!

Az 1000 darabos prémium kirakósaink a magyar festészet legszebb és legnépszerűbb darabjait ábrázolják.

TÁRSASJÁTÉK

A Misszió Felfedezőknek kötelező

Indulj el egy Föld körüli utazásra, alapíts saját misszióközpontokat a dél­amerikai dzsungel közepén, Afrika sivatagjaiban vagy az ázsiai sztyeppéken!

Éld át karaktereid kalandjait, és közben küzdj a kalózok és a kísértések ellen!

A Patrióta

Az igazi hazafiak kedvence

Fedezzétek fel tágabb hazánk, az 1920 előtti Magyarország történetét, településeit, épített és természeti örökségeit, a táj híres szülötteit és a hozzájuk kapcsolódó kulturális értékeket!

István a király?

Rajtad áll vagy bukik a nemzet születése!

István folytatni kívánja apja munkáját: egy erős, keresztény magyar állam létrehozását. Tervei támogatókat és ellenfeleket egyaránt szereznek neki, ám csak az idő mondja majd meg, siker koronázza­e erőfeszítéseit.

Lámpavas és harisnyatű

A trilógia záró kötete

A regény a XIX. század második felének Magyarországán játszódó detektívregényfolyam, a Lámpavas­trilógia harmadik kötete, melynek története az első két kötettől teljesen független, és igaz történeten alapul.

Hótündérek, boszorkányok és angyalok bűvöletében

Varázslatot, cukormázas színházi élményt kínál a Magyar Állami Népi Együttes Csodaváró betlehemes című előadása, melynek zenéjében és koreográfiájában is keveredik egymással hagyományos és modern. A Csodaváró betlehemes a legmeghittebb táncjáték az együttes rendkívül színes palettáján – valódi hangolódás a karácsonyra.

A sikerszéria titkaiba Borbély Beatrix, az együttes női tánckarvezető-helyettese, Mihályi Gábor igazgató és Pál István Szalonna zenei vezető avat be. Azt mesélik, a darab híre úgy terjed az emberek között, mint maga a karácsony öröme.

„Ki ne szeretne kislánykorától kezdve hercegnő lenni? – kezdi Borbély Beatrix. – A hótündérek táncában a lányokkal pontosan ilyen mesehősnőknek érezhetjük magunkat. Csillogó ezüst-fehér-kék ruhában, gyönyörű fejdísszel, legyezőkkel varázsoljuk a havat, majd huncut boszikként sütünkfőzünk, kevergetjük a békalevest.”

De remélem, nem eszitek meg…! „Dehogyis! Az csak a mesékben fordul elő, amelyekért egyébként máig odavagyok. A hóemberek titkos találkozóján a fiúk cselszövése gördíti tovább a történetet, de a karácsonyfa-állítás, a hógolyócsata vagy a korcsolyázás jelenetében mind együtt, más-más habitust megvillantva ropjuk.”

A női kar asszisztense azt is elmeséli, hogy a gyerekdarab kihívásokat is tartogat számukra: a művészeknek több méteres rámpán kell fel-le futniuk. A korcsolyatánc szintén odafigyelést igényel, nehézsége miatt tökéletesre kellett fejleszteniük a hozzá szükséges tudásukat.

„Ahogyan a nézők már megszokhatták a Magyar Állami Népi Együttestől, a műsorban főleg autentikus néptáncot láthatnak, de ez a rész közelebb áll a baletthez. Népi játékokból, tradíciókból, illetve az ezekhez kötődő mesés történetekből építkezve hét képet adunk elő.

Nemcsak illusztráljuk a népszokásokat, hanem át is írjuk őket a színpadon:

nem patetikusan elmesélt bibliai történetet adunk elő, hanem élő, lélegző ünnepet varázsolunk.

Velünk együtt kicsik és nagyok a saját belső világukban is végig tudják járni az advent útját. Számomra az igazi ajándék az együttlét csodája, ahogy karácsonykor egymás mellé ülünk, elcsendesedünk és kapcsolódunk egymáshoz.”

Mihályi Gábor koreográfus-rendező, a MÁNE vezetője mindenkinek ajánlja az előadást. Látványos, monumentális, nagy formátumú táncmű, magával ragadó családi darab, a Diótörő méltó párja.

„Ugyanúgy szól a hétköznapi örömökről, mint a kis Jézus születéséről. 2018-ban mutattuk be, és azóta bármennyiszer játsszuk karácsony idején, telt házzal megy. Nagyon sok a visszatérő néző is. Egyetlen nap történetét öleli fel hajnaltól éjszakáig: két kis angyalka lejön a földre megnézni, hogyan ünneplik itt a karácsonyt. Számos kalandba keverednek: cirkuszba vágyakozó lovakba botlanak, betlehemesekkel találkoznak, akik bumfordi humorral fűszerezve ugyan, de a kis Jézus és a szent család iránti tisztelettel mutatják be a születés misztériumát. Hógolyócsatába keverednek, és a fenyőfa díszítésében is részt vesznek. Karácsony éjjelén azután elköszönnek a szereplőktől, és visszatérnek az angyalok kórusába barátaikhoz, családjukhoz.”

A felújító próbák során azt figyeltem meg, milyen pezsgő, vidám munka folyik, főleg ami a hógolyócsatát illeti. Mintha rendezőként beleszerettél volna a gyerekdarabokba…  „Abban, hogy egyre gyakrabban nyúlok ehhez a műfajhoz, a szépen gyarapodó számú unokáimnak is megvan a maguk szerepe. Azt mondogatják,

»Papa, kellene egy új mesét csinálnod! Persze nem azért, mert ezt unjuk, nehogy félreértsd, ott vagyunk minden előadáson! Csak csinálj egy újat is, ami ugyanígy a szívünkhöz szól!«

A Csodaváró betlehemes zenéje Pál István Szalonna ízlését dicséri, aki elárulta, régi álma valósult meg azzal, hogy a családok a MÁNE előadásán a Kárpát-medencében született karácsonyi hagyományokat tükröző muzsikát, táncokat és látványt élvezhetnek.

„Miután a Moldvától Rábaközig található területek egyházi és népi énekeit kiválogattam, a játékos részek következtek. Tradicionális és általam írt kortárs muzsika egyaránt elhangzik. Társult hozzánk a Budapesti Énekes Iskola és a Szent Efrém Kórus néhány énekese, az ő hangjukon szólalnak meg az angyalok, és a liturgikus részeket is ők emelték be az advent valóságát érzékeltető zenei anyagba.”

Egyik beszélgetésünk során úgy fogalmaztál, hogy ha egy család karácsony napjaiban betér az előadásra, az adventi örömhír élményével tér haza.

„A mézeskalács illatától az újszülött érkezésének áhítatáig, a csendességtől a kitörő boldogságig a közönség mindent megkap, hogy másfél órára el tudja felejteni a bevásárláskor kígyózó sorokat, az autóban töltött idő fárasztó perceit, a világban dübörgő rengeteg felesleges dolgot. A zene segítségével azt az élményt próbálom átadni az embereknek, ami engem is megérintett. Ezzel az anyaggal könnyű dolgom volt, mert csak a saját gyerekkoromat kellett felidéznem. A közös kántálásokat, a családi éneklést, a karácsonyfa-díszítés örömét, a szánkózás hangulatát. A bemutató után odaszaladtak hozzám a gyerekek: »Köszönjük, Szalonna bácsi, olyan jól éreztük magunkat!« Csodálatos gyermeki örömöt láttam a szemükben. Korosztálytól függetlenül mindenki szemében, és éppen ez az, amiért csináljuk.

MAGYAR ÁLLAMI NÉPI EGYÜTTES: CSODAVÁRÓ BETLEHEMES

2025. december 19., 20., 21., 22., 23. 4 éves kortól

A Müpa első Parsifaleladása 2006. június 10-én, az opera kulcsszimbólumával, a fehér galambbal

Wagner és a Párduc

Darida Benedek

Bühnenweihfestspiel, azaz „fennkölt ünnepi játék” – egyik levelében maga Wagner nevezte így a Parsifal t. Másutt arról ír, hogy a háromfelvonásos operával művészete új szakaszba érkezett, ezért egyfajta belső ösztön sugallatára úgy rendelkezik, az alkotást csakis Bayreuthban lehet színpadra állítani. Wagner 1845ben találkozott először Wolfram von Eschenbach Parzival című epikus művével, az operát pedig majd’ négy évtizeddel később, 1882-ben mutatták be a Festspielhausban – kapkodással tehát szerzőnk egyáltalán nem vádolható. Halála után harminc évig, 1913 végéig a Parsifal t valóban csak Bayreuthban játszották, onnantól azonban nem védte a szerzői jog, így például Magyarországon Reiner Frigyes vezényletével már 1914 elején színpadra állították a Népoperában.

Én magam 2017 nyarán láttam először. A helyszín a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, az akusztika pazar, a produkció résztvevői nemkülönben. Az egyik méltatója szerint a „wagneri idiómát anyanyelvi szinten beszélő” Fischer Ádám dirigált, a címszerepet pedig Peter Seiffert kapta, aki mögött Wagner-énekesként addigra már közel húszévnyi bayreuthi tapasztalat állt.

Közreműködött még a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, Énekkara és Gyermekkórusa.

Csodás nyári délután, a 2-es villamoson mosolygós utasok, a Müpában kellemesen izgatott, derűs vendégek. A büfében tülekedésnek nyoma sincs, az ásványvíz megfelelő mennyiségű buborékot tartalmaz, hőmérséklete tökéletes. Végül mindenki készen áll az ünnepre, megszólal az előjáték, fausti pillanat ez, most kellene fülön csípni az időt. Annál is inkább, mivel a következő pillanatban Henry Mancini örökbecsűje, A rózsaszín párduc kel versenyre Wagnerrel egy páholyból. A küzdelem pár másodpercig tart csak, amíg a magáról megfeledkezett vendég kinyomja a mobilját. Fojtott hangú veszekedés, aztán felcsattan egy hang: „Menjen az ilyen a cirkuszba!”

A nézőtéren többfelől elégedett sóhaj, a bűn megtoroltatott, a következő mintegy hat órán át pedig megint minden jó.

2026 BUDAPESTI WAGNER-

NAPOK

2026. június 5., 30.

WAGNER: PARSIFAL 2026. június 12. CAMILLA NYLUND ÉS HELMUT DEUTSCH DALESTJE

2026. június 18., 25.

WAGNER: A RAJNA

KINCSE

2026. június 19., 26.

WAGNER: A WALKÜR 2026. június 20., 27.

WAGNER: SIEGFRIED 2026. június 21., 28.

WAGNER: AZ ISTENEK

ALKONYA

Mupába érkezése: 2020. november

Hangterjedelme:

Az acélhúrok húzóereje: 12 tonna

Nagy Ákos hangszerkészíto mester Készítette:

AMupacimbalma

Sinatra és a Trógerek

Ganxsta Zolee, Czutor Zoli, Papp Szabi