Skip to main content

Varmegyei Útlevel 2026

Page 1


ÚTLEVÉL vármegyei

A szívünk itthon marad

Legyünk őszinték: fogalmunk sincs arról, milyen is Pécs, Baranya kívülről nézve. Mi ugyanis benne vagyunk, itt pörgetjük le a hétköznapjainkat, és itt ér minket a szombat, meg a vasárnap. Sőt, mi nem is látjuk, hogy valójában milyen a hóba burkolódzó Mecsek, milyen az orfűi tópart kánikula idején, milyen a siklósi vár késő ősszel, a mohácsi Duna-part kora tavasszal. Vagyis hát látjuk, persze, látjuk – de már úgy, mint a szomszéd Magdi nénit: minden nap találkozunk vele, így nem veszünk észre semmi, de semmi változást, hiszen ő a valóságot jelenti, azt a valóságot, amely olyan lassan változik csak, mint ahogy egy folyó csiszol le egy kavicsot.

Szóval nekünk ez a szépség gyakran nem tűnik fel – de elég csak egy kicsit kimozdulni, elhagyni a Baranya táblát, jöjjön egy hétre a horvát tengerpart, tíz napra a Balaton, és máris kezdenek halványulni az emlékek. De csak legfeljebb halványulnak, el azért nem tűnnek: a horvát kávézóban azon gondolkodunk, hogy kapásból tudunk három helyet Pécsett, ahol finomabb a fekete, a balatoni lángost majszolva meg felidézzük, hogy a kedvenc helyünkön mennyivel könnyebb tésztája van a sajtos-tejfölösnek. Mindent az otthoni világhoz hasonlítunk, mindent azzal vetünk össze – és bizonyítjuk ezzel, hogy legfeljebb az eszünk ment el nyaralni, a szívünk otthon maradt. Jelen kiadványunk a pécsi, baranyai látnivalókra koncentrál – köztük sok olyanra, amelyet lehet, hogy itt élőként már nagyon jól ismerünk. De éppen ez az, a megszokás, ami könnyen azt a hamis illúziót keltheti, hogy nem meg-, hanem kiismertük már az adott helyet. De ez nincs így: az elmúlt években szinte mindenhol komoly munkálatok zajlottak, felújítások, rekonstrukciók, így pedig minden megújult, minden szebb lett. Emiatt több helyen szinte turistáskodhatunk: úgy fogunk rácsodálkozni néhány látnivalóra, mintha az ország túlsó végéből érkeztünk volna. És amíg ez a rácsodálkozás megvan, addig minden megvan. Addig biztosan egy boldog és izgalmas nyárnak nézünk elébe.

útlevél

Kiadó: Mediaworks Hungary Zrt. Székhely: 1082 Budapest, Üllői út 48.

Felelős kiadó: KÁLMÁN ERIKA , elnök-vezérigazgató

Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT

Szerkesztőség: 7621 Pécs, Kisfaludy S. u. 6.

E-mail: kapcsolat@bama.hu

Hirdetésfelvétel: www.hirdessemeg.hu, hirdetes@mediaworks.hu, +36 80 44 22 33

ISSN 0865-9133 vármegyei

• 2026. 09. 11–12.

XXI. Romantikus Reformkor • 2026. 09. 18–20. Füredi Szüret

XIV. Anna-fesztivál, 201. Anna-bál és kísérőrendezvényei

201. Anna-bál és kísérőrendezvényei

• 2026. 07. 20–26.

• 2026. 07. 20–26.

Kékszalag Fesztivál

Kékszalag Fesztivál

• 2026. 07. 30. – 08. 01.

• 2026. 07. 30. – 08. 01.

• 2026. 10. 09–11. Balatonfüredi Jégpálya • 2026. december – 2027. február

Balatonfüredi Borhetek

Balatonfüredi Borhetek

• 2026. 08. 06–30.

• 2026. 08. 06–30.

XXXIV. Salvatore Quasimodo költőverseny és nemzetközi költőtalálkozó

XXXIV. Salvatore Quasimodo költőverseny és nemzetközi költőtalálkozó • 2026. 09. 11–12.

2026. 07. 20–26.

• 2026. 09. 11–12.

XXI. Romantikus Reformkor

költőtalálkozó

2026. 09. 11–12.

XXI. Romantikus Reformkor

• 2026. 09. 18–20.

• 2026. 09. 18–20.

2026. 09. 18–20. Füredi Szüret

Füredi Szüret

Füredi Szüret • 2026. 10. 09–11.

2026. 10. 09–11.

• 2026. 10. 09–11.

Balatonfüredi Jégpálya

Balatonfüredi Jégpálya

2026. december – 2027. február

• 2026. december – 2027. február

XXI. Romantikus Reformkor

HIRDETÉS *1673593*

IDILLI PIHENÉS A VÁRADI-TÓ PARTJÁN

Egy nyugat-baranyai kirándulás során mindenképpen érdemes meglátogatni Várad községet. Gyönyörű környezeteben található, igazi kis ékszerdoboz, ahova megéri kiköltözni vagy akár csak egy sétát tenni itt.

Folyamatosan parkosítják a falu közterületeit. A Váradi-tó partján csendes, nyugodt környezetben pihenhetünk. A területen található nape -

lemes közvilágítás, játszótér, kemence, a kellemes időtöltést pihenőpadok teszik teljessé. Fákat is ültettek, illetve egy 600 tőből álló levendulasétány is szépíti a területet. S ide, a horgásztó mellé épült egy különleges hordó-faház, ami bérbe is adható akár horgászoknak, családoknak.

Az önkormányzat elérhetősége: 7973 Várad, Fő u. 3. Tel.: 73/342-205.

Beremend Strandfürdő

07. 11. Sommer Fest

Szervező: Beremendi Német Önkormányzat.

Helyszín: Beremend Strand Kemping.

Kezdés: 10 óra.

08. 04. – 08. 08. 19.

Ördögkatlan Fesztivál

Beremenden belül 9 helyszínen összművészeti programok.

08. 20. Kenyérszentelés a kápolnánál

Helyszín: Megbékélés kápolna, Beremend.

Szervező: „Megbékélés Kápolna, Beremend” Alapítvány.

Napi aktuális információkért kövessék facebook oldalunkat,

Beremend Strandfürdő. Nyitvatartás: mindennap 10–19 óráig

Elérhetőség: 20/313-7787 nyitvatartási időben ● www.beremend.hu

MŰVÉSZETTÖRTÉNETI KURIÓ -

Az ormánsági települések már korábban is a néprajzkutatók figyelmébe kerültek különböző értékeivel. Az alig 300 fős Zaláta település is igazi kincse a területnek, melynek legnagyobb büszkesége a református templom.

A mai templomot a Dráva áradása során elpusztult templom pótlására építették. Kettőt is elpusztított az áradás, a mai épület 1834-ben épült, ami a korábbiaktól eltérően nem a helyi faragók által preferált fából, hanem kőből és téglából épült a tartóssága miatt. Művészi értéke így is volt, hisz festett kazettás mennyezet fedi az épületet, ami igazi kuriózumnak számít, ám egyáltalán nem meglepő az Ormánságban. Értékes orgona is található, amit az 1930-as években vásároltak a helyiek a pécsi székesegyháztól.

Az értékes templom nagyon rossz állapotban volt, hála a templommentő programnak megújulhatott, megszépülhetett. Dél-Délnyugat-Baranya néprajzi épületei és festett kazettás templomainak mindegyike egyedi országos, műemléki védettséget élvez.

HIRDETÉS

HIRDETÉS

HIRDETÉS

HIRDETÉS *1673608*

A Rácz Lovastanya Pécstől 14 km-re, a Mecsek északnyugati határánál jó levegőjű, gyönyörű környezetben, az orfűi vízi paradicsom szomszédságában található. A családias tanyasi hangulatú panzió 50 hektáros területe kiválóan alkalmas aktív és passzív pihenésre, kikapcsolódásra, szórakozásra. Vendégeink 24 kényelmes szobában élvezhetik a pihenést panziónkban. Vendégeinknek 2-3-4, akár 5 ágyas szobákban biztosítunk szállást, összesen 48 ágyon. Az étteremben, a kerthelyiségben és a teraszon 300 fő kóstolhatja, élvezheti magyaros konyhánkat. A klimatizált különtermünkben (150 fős) konferenciák, tréningek, esküvők rendezését vállaljuk. Legyen ön is a vendégünk, szeretettel várjuk!

Szolgáltatások:

– lovaglás gyerekek részére (pónizás), hintózás, lovas szán, kalandtábor

– paintball

– íjászat, játszótér

– sportpályák

– biliárd, csocsó, darts, pingpong

– tv, videó, társalgó, saját horgásztó

– borkóstoló, disznóvágás, szilveszteri mulatság

– csapatépítő programok szervezése, lebonyolítása

– osztálykirándulások, gyerekcsoportok fogadása

Környékbeli programajánlatok:

– Pécs (világörökség, tv-torony, bazilika, Zsolnay-múzeum)

– Orfű (strand, szörf, minigolf, horgászat, gokart)

– Abaliget (cseppkőbarlang, horgász- és csónakázótó)

– Sikonda, Magyarhertelend (strand, gyógyvíz)

– Villány (borút) tréningek, konferenciák, partik

HIRDETÉS *1673616*

HIRDETÉS

HIRDETÉS

modellekre vonatkozik, a készlet erejéig. Részletei üzleteinkben érhetők el!

HIRDETÉS

/pecsisormarkabolt /pecsitaproom

/pecsisormarkabolt /pecsitaproom

Sörfőzde

écsi Sörfőzde

Pécsi Sörfőzde

MAGYARORSZÁG LEGRÉGEBBI SÖRFŐZDÉJE

Márkaboltok

pecsisormarkabolt pecsitaproom ország legré régebbi, m sörf rf zdéj é ét! t vábbi www.pe p cs c iso s r.h . u/ u gyarlatog o ata a

EGRÉGEBBI SÖRFŐZDÉJE g legrégebbi, máig működő sörfőzdéjét!

az ország legrégebbi, máig működő sörfőzdéjét! További részletekért látogass el a weboldalra: www.pecsisor.hu/gyarlatogatas

Taproom

Teljes sörkínálatunk, frissen a Sörfőzdéből!

AGYARORSZÁ Z G LEGRÉGEBBI SÖRFŐZDÉJE eljes ő

eboldalra: www.pecsisor.hu/gyarlatogatas k, frissen a Sörfőzdéből!

Már négy Márkaboltunk és saját vendéglátóhel

Pécsen: Tavasz u. 13. | Megyeri út 63. | Diána téri

ár l csen: s 3 Megyeri

Sz S igetváron

Szigetváron: Józse

Sellye Városi Termálfürdő

Jegyárak 2026

Egész napos: Felnőtt

Nyugdíjas/diák

Gyermek

Délutános (15 órától):

Felnőtt

Nyugdíjas/diák

Gyermek

Sellye-kártyával:

Felnőtt

Nyugdíjas/diák

Gyermek

Esti fürdőjegy

3000 Ft

2400 Ft

1800 Ft

2400 Ft

1800 Ft

1200 Ft

500 Ft

500 Ft

500 Ft

Négy medencével (1 termálvizes), nagy zöldfelülettel rendelkezik, virágos, nyugodt, csendes környezetben, gyermekes családoknak kiváló. Szálláshely-lehetőség a termálfürdő területén, vendéglátóhelyek, büfék, étterem van a fürdőben és közelében.

1500 Ft Úszójegy

20 fő felett csoportos kedvezmény:

felnőtt: 2400 Ft, nyugdíjas/diák: 1800 Ft, gyermek: 1200 Ft.

800 Ft

Sellye Városi Termálfürdő 7960 Sellye, Fürdő u. 43. www.sellyetermalfurdo.hu Nyitva: június 1. és augusztus 31. között, naponta 10–22 óráig

Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Varmegyei Útlevel 2026 by Mediaworks - Issuu