Hétfőig még kitölthetjük a nemzeti petíciót!




![]()






Alig tudtuk kiélvezni a tavaszias időjárást, máris változékonyra fordul az időjárásunk, köszönhetően a hét elején beköszönt hidegfrontnak.
A felhőzet gyakran megnövekszik, több alkalommal eső vagy zápor is kialakulhat, miközben az északi irányú szelek sokfelé megélénkülnek vagy megerősödnek. A hőmérséklet a hét közepéig mérséklődik, így a tavaszias idő egy időre háttérbe szorul.
Ma a nap nagy részében erősen felhős lesz az ég, főként a Dunántúlon több helyen is előfordulhat zápor vagy eső. Az északi szél időnként megerősödik, a hőmérséklet pedig mindössze 9–15 fok között alakul, így folytatódik a lehűlés.
Bár alapvetően az írek nemzeti ünnepnapja, ám a legtöbb európai országban, így Magyarországon is megemlékeznek róla. Szent Patrik Írország egyik védőszentje volt, aki a hagyomány s zerint március 17-én hunyt el.
Budapesten is lesz felvonulás Az ünnephez kapcsolódva az Ír–Magyar Üzleti Kör
Egyesület idén is megrendezi budapesti felvonulását. A Szent Patrik-napi eseményre 2026-ban március 22-én kerül sor: a program a Szabadság térről indul és oda is érkezik vissza. A résztvevőket élő ír zene és tánc, valamint ünnepi étel- és i talkínálat várja. Az autentikus hangulat kedvéért érdemes zöld ruhában érkezni az eseményre.
Öt

A Magyar Vöröskereszt munkatársai ma az alábbi helyszíneken várják az önkéntes véradókat:
07:00–19:00 óra között a Közép-magyarországi RVK Intézetben (XI., Karolina út 19–21.)
0 8:00–14:00 óra között a Délpesti Területi Vérellátó Intézetben (XX., Köves út 1.)
10:00–16:00 óra között a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen (VIII., Szentkirályi u. 28–30.)
12:00–19:00 óra között a Sugár Üzletközpont II. emeletén (XIV., Örs vezér tere 24.)
Véget ér a tavaszias idő, itt a lehűlés
A következő napok időjárása
Holnap délelőtt borult idő várható, többfelé záporokkal. Délután északkelet felől fokozatosan csökkenhet a felhőzet. Az északkeleti szél többfelé erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyjából 12 fok lehet.
Csütörtökön a felhők mellett időnként a nap is megmutatkozhat. Helyenként záporok is kialakulhatnak. Az északkeleti szél élénk lesz, néhol erősebb széllökések is előfordulhatnak. Napközben 10 és 15 fok közötti hőmérséklet várható – írja a köpönyeg.hu.
11:00–16:00 óra között pedig az ELTE Gazdaságtudományi Karán (VIII., Rákóczi út 7.)

tyás utcában 08:00 és 21:00 óra között.
Napközbeni lezárás lesz a VI. kerületben a Paulay Ede utcában 07:00 és 18:00 óra között.
Ú tszűkületre kell számítani a XVIII. kerületben az Igló utcában ma 06:00 órától március 31., kedd 20:00 óráig.

A Békásmegye ri Közösségi Ház ban (Csobánka tér 5.)


megtekinthető kültéri árkádkiállítás Magyar ország madarai nes világát mutatja be nagy méretű képeken. Meggy vágók, szalakó ták, jégmadarak, mátyásmadarak és tár s aik lepik el a békásmegyeri betonrengeteget. A kiállítás ingyenesen megtekinthető a közösségi ház külső tablóin.
Hétfőig postai úton és online is visszaküldhetjük
A kérdőíveket már nemcsak postai úton lehet visszaküldeni, hanem online formában is ki lehet tölteni. A nemzeti petíció fontos üzene tet hordoz a zsaroló és fenyegető ukránok számára.
Már több mint másfél milliónál jár a nemzeti petíció visszakül dött íveinek száma. Ennek az lehet a fő oka, hogy Zelenszkij életveszélyes fenyegetése után az elmúlt hetekben egyre inten zívebbé váltak az Ukrajnából érkező fenyegetőzések: ukrán tisztek már a magyar miniszterelnök gyermekeit és unokáit emlegetik. Eközben az ukránok továbbra is olajblokáddal zsarolják Magyarországot, mert nem akarunk pénzt adni a háborúhoz, nem akarunk leválni az olcsó orosz energiáról, és nem akarjuk elfogadni az ukrán EU-csatlakozást.

Az Ukrajnának eddig fo lyósított 170 milliárd eurónyi uniós támogatás után Brüsszel arra készül, hogy további 90 milliárdot fizet ki a háborúban álló országnak. Brüsszel ezt a pénzt az európaiaktól, köztük a magyar emberektől venné el. Ursula von der Leyen bizottsági elnök szavai szerint az EU összesen 800 milliárd dollárt szán az ukrán állam működtetésére, vezető európai po-
litikusok pedig nap mint nap hangoztatják, hogy Ukrajna oldalán készek beszállni a háborúba. A magyar kormány megálljt kíván parancsolni a háborús hisztériának, ezért indította el a nemzeti petíciót. Ennek kitöltésével nemet lehet mondani az orosz–ukrán háború további finanszírozására és arra is, hogy az ukrán állam működését a következő 10 évben velünk fizettessék meg.
akadálymentes:
A papíralapú íveket ostai úton ingyenesen lehet visszaküldeni a mindenki számára eljuttatott válaszborítékban, de már az interneten is elérhető a kérdőív a nemzetipeticio.hu oldalon. Az online részvételhez egy rövid regisztráció szükséges, az e-mail-cím megadásával, erre érkezik az a levél, amelyben a szavazáshoz vezető link található. A kérdések megválaszolása után egyetlen kattintással be lehet küldeni a teljes kérdőívet.
A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének elnöke, Nagy Sándor egy videóban arról beszélt: a csaknem százezer vak és gyengénlátó ember szá-
mára alapvető fontosságú, hogy részt vehessen a közéletben. A szervezet kezdeményezésére a nemzeti petíció teljeskörűen akadálymentes lett, így minden érintett könnyebben elmondhatja a véleményét.
Az íveket március 2 3-ig lehet visszaküldeni vagy online kitölteni. Ennek teljesítése nem vesz igénybe néhány percnél többet.
Az alábbi kijelentések szerepelnek a kérdőíven, amikhez csatlakozni lehet: „Mondjunk nemet az orosz–ukrán háború finanszírozására!”, „Mondjunk nemet Ukrajna tízéves támogatására!”, „Mondjunk nemet arra, hogy a rezsiárak ezek miatt megemelkedjenek!”.

Egy nappal a minden rekordot megdöntő Békemenet után máris folytatta a találkozást az emberekkel Orbán Viktor, ugyanis tegnap országjárásra indult a miniszterelnök. Még a múlt héten jelentette be az eseményeket, csak ezen a héten hat városba megy el, ahol találkozik a választókkal.
– Mindenkit várunk, akinek fontos Magyarország békéje és biztonsága – így invitálta Orbán Viktor az embereket az országjárás helyszíneire.

A bejelentett események és helyszínek:
Március 16., 18.00: Kaposvár, Kossuth tér
Március 17., 18.00: Eger, Dobó István tér
Március 18., 18.00: Dunaújváros, Dózsa György tér
Március 20., 18.00: Szentendre, Fő tér
Március 21., 16.00: Miskolc, Szent István tér
Március 22., 16.00: Hódmezővásárhely, a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ előtt
Az otthonokban a rezsicsökkentés, a boltokban az árréscsökkentés, a kutakon pedig a védett ár jelent védelmet.
A négy éve tartó orosz–ukrán hábor ú mellett már az ukrán olajblokád és a közel-keleti konfliktus is komoly drágulással fenyeget az élet több területén is.
Az elhúzódó háború és a brüsszeli szankciók miatt egész Európában drasztikusan emelkednek az energiaárak. A kontinensen egyedül a magyar kormány védi erős árkorlátozással a családokat az elszabaduló energiaáraktól. A rezsicsökkentett ár minden magyar családnak biztosított a lakossági átlagfogyasztás szintjéig.
Egyszeri januári támogatás
A földgáz esetében a rezsicsökkentett ár felhasználási helyenként 1729 m3/év fogyasztásig vehető igénybe, a villamos energia pedig 2523 kWh/év fogyasztásig. Eddig a határig minden magyar család, minden magyar fogyasztó a rezsicsökkentett áron kapja az áramot és a földgázt.
A 2026. januári rendkívüli hideg miatt a kormány korábban úgy döntött, hogy egyszeri, 30%-os mennyiségi kedvezményt

(rezsistop) biztosít a fűtési célú gáz- vagy áramfogyasztásra a lakossági ügyfeleknek. Gázszolgáltatás esetén a kedvezmény automatikus. Áramalapú fűtésnél vagy a gáz helyett áramra történő igénylésnél 2026. április 30-ig nyilatkozni kell az MVM-nél.
Május végéig meghosszabbított árréscsökkentés
A kormány mindent megtesz, hogy megvédje a családokat és a nyugdíjasokat az indokolatlan áremelésektől, ezért 2026. május 31-ig meghosszabbította az árréscsökkentés intézményét. Az intézkedés eredményeként a magyar emberek olyan

termékekhez juthatnak hozzá olcsóbban, mint a leggyakrabban vásárolt zöldségek és gyümölcsök, egyes marhahúsok, illetve a gyermekes családok körében népszerű sajtkrémek és kenhető sajtok, sertésmájasok és sertésmájkrémek, illetve bébiételek.
A korlátozással érintett termékek köre 44-re nőtt. A 10%-os maximális árrés élelmiszerekre és drogériai termékekre vonatkozik. Az árréscsökkentés bevezetése óta tartós és érdemi árcsökkenést eredményezett: a drogériákban átlagosan mintegy 27 százalékkal, az élelmiszerüzletekben pedig több mint 20 százalékkal lettek olcsóbbak az érintett termékek.

zeték megjavítása. Na most mi van egy hónap múlva? A magyar választás utáni hétfő! Tehát ha bárki is eddig azt gondolta, hogy az ukránoknak bármifajta műszaki vagy technikai problémájuk van, az most megbizonyosodhatott arról, hogy itt ez egy színtiszta politikai zsarolás – szögezte le.
A külügyminiszter hangsúlyozta, hogy a Barátság vezeték fizikailag és technikailag is készen áll a szállítás újraindítására, semmifajta műszaki probléma nincsen. Mint mondta, az ukránok minden létező találkozási kérelmet visszautasítottak, nem vol -
Védett ára lett az üzemanyagoknak Múlt hét hétfőn érkezett a hivatalos bejelentés, hogy az ukrán olajblokád és a közel-keleti konfliktus hatására a kormány védett árakat vezet be Magyarországon az üzemanyagárakra. Az intézkedés eredményeként a hazai töltőállomásokon kapható benzin jövedéki adója az Európai Unió legalacsonyabb szintjére került. Az üzemanyagár-korlátozás a magánszemélyek mellett érvényes a vállalkozókra, a gazdákra és a fuvarozókra is. A kormány döntése értelmében a védett árak léptek életbe, melyeket a benzin esetében 595 forinton, míg a gázolajnál 615 forinton rögzítettek. A hatósági árat csak magyar rendszámú és magyar forgalmival rendelkező gépjárművek vehetik igénybe.
tak hajlandók tárgyalni velük ebben az ügyben, és visszautasították az Európai Unió megfigyelőinek és ellenőreinek helyszínre utazását is.
A miniszter megerősítette, hogy a magyar kormány ezért továbbra is blokkolja az EU-ban az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós hadikölcsönt, továbbá több más intézkedést is.
– A mi álláspontunk az sziklaszilárd is, egyszerű is, meg szerintem jól érthető is. Tehát mindaddig, amíg az ukránok szórakoznak velünk, mindaddig, amíg az ukránok politikai okok miatt nem indítják újra az olajszállítást, mindaddig, amíg az ukránok Magyarországon olajellátási válságot akarnak előállítani, addig szóba sem jöhet sem a 90 milliárd eurós hadikölcsönnek a megszavazása, sem bármi más, Ukrajna számára nyújtandó pénzügyi támogatásnak a megszavazása, sem a huszadik szankciós csomag, az EU-s tagságot meg amúgy is felejtsék el – mondta. SZIJJÁRTÓ
„Mi nem hülyék vagyunk, hanem magyarok”


Nemcsak a régió, de egész Európa egyik legmeghatározóbb kulturális ékköve épül meg a Nagyerdő szívében azzal a stratégiai céllal, hogy a Partiumtól Ukrajnáig és Szlovákiáig mindenki Debrecenbe akarjon jönni egy családi hétvégére. A Természettudományi Múzeum új otthonáért a világ most megépülő legnagyobb építészgéniuszai vívtak vérre menő csatát, a győztes terv pedig garancia arra, hogy Debrecen végleg felkerül a nemzetközi építészeti bakancslisták élére.
Ez már nem a távoli jövő, hanem a kézzelfogható jelen: a cannes-i MIPIM-en, a világ legrangosabb ingatlanos seregszemléjén mutatta be a magyar delegáció a debreceni Természettudományi Múzeum lélegzetelállító terveit. Ezúttal a projekt miatt is izzott a levegő a francia Riviérán, hiszen a szakma krémje gyűlt össze, hogy lássák, mit álmodott meg a dán Bjarke Ingels Group (BIG) és a hazai Vikár és Lukács Építész Stúdió.

A stratégiai cél az, hogy a Partiumtól Ukrajnáig és Szlovákiáig mindenki
Debrecenbe akarjon jönni egy családi hétvégére


Az épület nemcsak befogadja a gyűjteményt, hanem maga is a látványosság részévé válik
A világ legjava maradt alul a debreceni versenyben
A nemzetközi tervpályázat tétje az volt, hogy Debrecen végre méltó helyre kerüljön a világ építészeti térképén. A verseny hatalmas volt: olyan legendás irodák maradtak le a befutóról, mint a római MAXXI Múzeum megalkotói, a Sauerbruch Hutton vagy a koppenhágai sztárcsapat, a 3XN. Ezek a szakmai berkekben igencsak jól csengő nevek általában London, New York vagy Dubaj arculatát szabják – az, hogy Debrecenért is ringbe szálltak, önmagában is jelzi a projekt világméretű jelentőségét. A győztes koncepció azonban mindent vitt. A több mint 700 fős BIG – akik a dániai LEGO
et is jegyzik – a magyar partnerrel karöltve olyan ökologikus szimbólumot alkotott, amely egyszerre high-tech tudományos központ, interaktív kiállítótér és a természettel lélegző közösségi sziget.
Tudományos fellegvár és kulturális csomópont
A projekt messze túlmutat a falakon és a betonon: ez tiszta presztízs és jövőépítés. Kun Ferenc, a megvalósításért felelős Debreceni Infrastruktúra Fejlesztő ügyvezetője a MIPIM-en hangsúlyozta, hogy ez a beruházás egy új korszak kezdete: – A világ legjelentősebb nemzetközi ingatlanos seregszem-
léjén nagy sikerrel mutattuk be a Magyar Természettudományi Múzeum debreceni kiállítóépületének és gyűjteményi központjának a terveit. A város vonzerejét tovább növeli a jövő múzeuma, amely ikonikus tájelemként új fejezetet nyit a hazai múzeumépítészet történetében...
Debrecen nemcsak a magyar tudományos élet egyik fellegvára, hanem a kelet-európai régió kulturális csomópontjává is válik.
Virtuális séta a Nagyerdő új csodájában
A bemutatón debütált egy látványos animációs film is, amely azonnal levette a lábáról a nemzetközi zsűrit és a befektetőket. A
videó virtuális sétára hív: láthatjuk a hatalmas, zöldellő tetőteraszokat, a futurisztikus kiállítótereket és azt a finom harmóniát, ahogy az épület szó szerint öszszeolvad a Nagyerdő környezetével.
A projekt Magyarország kormányának támogatásával, az ország egyik legnagyobb kulturális beruházásaként valósul meg. Jelenleg a győztes tervezőkkel a szerződéskötés utolsó simításai zajlanak, miközben már az egész világ várja, hogy mikor emelkedik ki a földből az a múzeum, amely az előrejelzések szerint Európa egyik legtöbbet emlegetett modern épülete lesz a következő évtizedben.

Az Edda frontemberét meghatotta
a kapott lehetőség és a mindent elsöprő tömeg ereje, amikor kilépett a Kossuth téren felállított színpad

„Egy egységes, elszánt, a hazájáért bármire képes tömeget láttam”


„Brüsszel szándéka az, hogy az utolsó ukránig menjen a csata” Az idei március 15-i nemzeti ünnep alkalmából Kossuth-díjat kapott rocklegenda ezután kitért Orbán Viktor ünnepi beszédére is, melynek egyértelmű üzenetét reményei szerint minden magyar ember értette és megértette.
– Mindannyian megértették, megértettük Orbán Viktor üzenetét, amit a világ legszebb nyelvén mondott el nekünk. A szeretet etet, a gyűlölet pedig öl! Már csak egyetlen kérdés maradt: a szeretet vagy a gyűlölet országát akarjuk-e építeni? Azt akarjuk, hogy ahogy egyes országokban, úgy nálunk is besorozzák a férfiakat, sőt, a nőket is? Tényleg azt akarjuk, hogy az édesanyánkat vagy a nővérünket elvigyék katonának, hogy aztán meghaljanak Ukrajnában? Az ott egy mészárszék! Brüsszel szándéka az, hogy az utolsó ukránig menjen a csata. Hiszen a világ egyik legerősebb atomnagyhatalma ellen nem lehet nyerni! Soha, soha nem engedhetjük meg, hogy oda küldjék a fiataljainkat! Erre mondunk mi nemet, és igent a szeretet országára, amit közösen építünk – fejtette ki markáns véleményét
Marsi Anikó ismét markáns és észszerű véleményt fogalmazott meg a Bors közéletet érintő kérdései kapcsán. Az elmúlt napok legvitatottabb eseménye az a halálos fenyegetés volt, amely Volodimir Zelenszkij részéről érte a magyar miniszterelnököt. Marsi Anikó szerint egy ilyen szintű verbális támadás teljességgel elfogadhatatlan.
– Megrázó. Elképesztő, felfoghatatlan, sőt, s zürreális! Teljességgel elfogadhatatlan… Nőként, anyaként, egyszerű földi halandóként az a szent meggyőződésem, hogy nem létezhet normális ember a földön, a kiből az ilyen és ehhez hasonló súlyos verbális agresszió nem erős viszolygást vált ki. Megengedhetetlen hangok
és hangsúlyok ezek. Az életellenes fenyegetés semmilyen formában, semmilyen helyzetben, semmilyen kontextusban, semmilyen szinten nem elfogadható. Tiszteletet parancsolónak t artom viszont azt, ahogyan a magyar miniszterelnök reagál ezekre a lé tezhetetlen mondatokra – nyilatkozta lapunknak Marsi Anikó.
A külpolitikai feszültségek elkerülhetetlenül begyűrűznek a magyar mindennapokba is. A népszerű televíziós személyiség úgy látja, hogy a családok védelme most mindennél előbbre való: – Az árak féken tartása valódi segítség. Hogy hosszú távon milyen formában tarthatók fenn ezek az intézkedések, ahhoz én mit sem értek,
és nem is bátorítanék más laikusokat sem effajta okoskodásra. Vitatkozzanak ezen a hozzáértők. De az alapelv szerin tem egyértelmű: válság idején az államnak kötelessége megvédeni a saját polgárait – zárta a gondolatait a két gyermekes édesanya.



Sokan azt hiszik, a vitaminokból minél több, annál jobb, de a legfrissebb adatok sokkolóak: egyre többen kerülnek kórházba súlyos mérgezéssel egy olyan anyag miatt, ami ott lapul szinte minden polcon. Ami energiát ígér, az valójában tönkreteheti az idegeinket.
-vitamin-mérgezés korábban ritkaságszámba ment, az amerikai toxikológiai központok jelentése szerint az elmúlt évtizedben 40 százalékkal ugrott meg az esetek száma. A bajt nem a normális étkezés okozza, hanem a divatos étrend-kiegészítők és az agyonreklámozott energiaitalok, amikkel észrevétlenül adagoljuk túl . Ausztráliában már odáig fajult a helyzet, hogy a hatóságoknak több készítményt

le kellett vetetniük a polcokról, mert egyszerűen veszélyesek voltak a fogyasztókra. A szakértők szerint a napi szükségletünk mindössze 1,31,7 mg lenne B6-vitaminból, amit egy egészséges étrendből (hal, csicseriborsó, olajos magvak) simán fedezni tudunk. A probléma ott kezdődik, hogy egyes kapszulákban ennek a hatvanszorosa is benne lehet.
– Ez a vitamin alapvetően mérgező az idegsejtekre, ha túltoljuk – figyelmeztetett dr. Kelly Krisna Johnson-Arbor toxikológus.

A túladagolás tünetei ijesztőek:
Kellemetlen hangya mász- kálás érzése a végtagokban.
Erős zsibbadás.
Olyan fájdalom a lábakban, ami már a járást is nehezíti.
Mit tehet az ember?
A legtöbb embernek semmi szüksége külön B 6 -vitamin-kiegészítésre. Ha mégis szedünk multivitamint, nézzük meg alaposan a címkét! Ha furcsa zsibbadást érzünk, azonnal forduljunk orvoshoz, és ne felejtsük el megemlíteni, milyen bogyókat szedünk, az orvosoknak ugyanis ez a mérgezés annyira ritka, hogy sokszor nem is gyanakodnak rá elsőre – írta a Verywell Health cikkében.
HIRDETÉS

Mindenféle könyvet, teljes könyvtárakat kiemelt áron, készpénzért vásárolok. Díjmentes kiszállítás, elszállítás! Tel: 06(1)354-0941; 06(30)435-7866
*45754*
Munkásszállónkon szoba kiadó napi fizetéssel. Tel.: 06-20-482-9609, 06-20-914-2632
*44932* Kiadó szobák kaució nélkül! Tel.: 0670/3017700, 0670/228-5408
*45690*
Bunda felvásárlása arannyal 2,5 millióig. Figyelem, 8 napos felvásárlást tartunk március 12–19-ig! Aranyfelvásárlás 450 00 Ft/ grammig. Ezüstfelvásárlás 4000 Ft/grammig. Kizárólagos időpontfoglalással. Mindennap 10–17 óráig. 1032 Kiscelli utca 18. 0620/981-4718 kiscelli.antikvitas@freemail.hu Díjtalan kiszállás!
*45981*
Készpénzes autófelvásárlás kortól függetlenül. 06-20/938-0796
IDŐJÁRÁS 2026. március 17.

4° 11° Győr 5° 4°
Festés-mázolás-burkolást vállalok. Nyugdíjasoknak kedvezmény, bútormozgatással, takarítással. Tel. 06/30-422-1739
Autófelvásárlás készpénzfizetéssel! 06-30/ 682-1390
Fűnyírás, fűkaszálás, bozótirtás, sövénynyírás. Viharkáros fák veszélytelenítése, kivágása. Zöldhulladék-elszállítás. Kertrotálás, kertépítés, kerítésfestés. Rendszeres kertkarbantartás. Elhanyagolt kertek, nyaralók, illetve egyéb zöldterületek kezelését cégünk vállalja. Díjtalan kiszállással. Jakab József 06-20/327-2220 *45724*
Lomtalanítás, lakáskiürítés, hagyatékfelszámolás gyors határidőn belül. 0620/4801048

7° 11° Pécs 6° Siófok
Szeged

Többnyire erősen felhős égboltra számíthatunk. Kelet felől elszórtan eső és zápor alakulhat ki. Többfelé erős szél fúj majd északias irányból, ami tovább rontja a hőérzetet. A nappali hőmérséklet 10 és 15 fok közé csökken.
15° Szemár. 18. 5° 11° Csmár. 19. 3° 11° Pémár. 20. 0° 12° Szomár. 21. 0°


Azonnali készpénzfizetéssel vásárolok festményeket, porcelánt, vitrintárgyakat, fali-, karórát, arany, ezüst, bizsu ékszereket, réz-, bronztárgyat, régi pénzeket, kitüntetéseket, könyveket, retró tárgyakat, valamint teljes körű hagyatékot is, kiszállás díjtalan. Pátkai Krisztina 06-20/3746615
*45751*
Cégünk vállalja kisebb épületek és melléképületek szakszerű elbontását, szállítását. 06-20/480-1048
*45764*
Vásárolok ezüst és alpakka evőeszközkészletet, ezüsttárgyakat, tört és fazonarany ékszereket, karórákat, kitüntetéseket. 06-20/ 229-0986
*45964*
Társ-szabadidőpartner közvetítés, klubesték. Kiss Etelka Tel.: 06/1-269-4589,06/20985-1946
*44533*
VEGYES
Eladó háztartásomat felszámolom, vagyis sok mindent eladok. 06-70/742-9601
*45905*
Szerkesztőség: 1082 Budapest, Üllői út 48.
Postacím: Metropol-szerkesztőség, 1476 Budapest, Pf.: 47.
Kiadó: Mediaworks Hungary Zrt. Székhely: 1082 Budapest, Üllői út 48. +36-1-999-4760
E-mail: szerkesztoseg@metropol.hu Felelős kiadó: Kálmán Erika elnök-vezérigazgató Tömegmédia-divízió igazgató: Ómolnár Miklós Főszerkesztő: Szász Tamás
Hirdetésfelvétel: +36-80-442-233
E-mail: hirdetes@mediaworks.hu
ISSN 2060-1301
A hirdetések tartalmáért a Mediaworks Hungary Zrt. nem vállal felelősséget. Tilos lapunk nyomtatott és online verziója bármely fotójának, írott anyagának vagy részletének a szerző, illetve a kiadó írásbeli engedélye nélküli közlése.
Kos III. 21.–IV. 20.
A mai nap folyamán történhet valami meglepő, talán egy találkozás vagy egy beszélgetés, amely elindít önben egy folyamatot, és az élete egy területén a változás útjára lép. Közeleg a Kos hava és az asztrológiai újév, érzékelheti, hogy új szelek fújnak.
Bika IV. 21.–V. 20. A Halak Hold idején felerősödhetnek a telepatikus és egyéb médiumi képességei. Egyrészt ma szinte olvashat mások gondolataiban, és átláthatja a motivációikat. Másrészt, ha kedves másokkal, akkor behívhatja a pozitív változásokat.
Ikrek V. 21.–VI. 21. Koncentráljon minden információra, amivel megkeresik, mert van esély rá, hogy a sok érdektelennek tűnő dolog között a nagy lehetőség is bekopogtat az ajtaján. Ha meglátja, azonnal érezni fogja, hogy ez más, mint a többi.
Rák VI. 22.–VII. 22. Ma sokkal erősebben érzékelheti a jeleket, amelyeket az univerzum küld önnek. Lehetnek ezek véletlen egybeesések, jósló álmok vagy bármilyen, az ön számára szokatlan módon érkező információ. Őrizze meg a nyitottságát!
Mérleg IX. 24.–X. 23. Most joggal érezheti, hogy igazán elemében van! A mai nap folyamán nagyon is segítő energiák hatnak önre. Érdemes bevetnie az intuícióját, ha döntéshelyzetbe kerül, mert az a jó irányba vezetheti. Pénzügyi siker is lehetséges.
Skorpió X. 24.–XI. 22. Még néhány nap van hátra a Merkúr retrográd szakaszából, és még van ideje arra, hogy végiggondolja a terveit. Utána már a tervezés helyett inkább a megvalósítás kerül a fókuszba. Érdemes átgondolnia, milyen lehetőségei vannak.
Nyilas XI. 23.–XII. 21. Egy kérdés kapcsán rájöhet, hogy nem minden konfrontációnak kell nyíltan történnie. Az ereje most a stratégiában és az önuralomban rejlik, valamint abban, hogy mikor és hogyan mutatja meg másoknak a lapjait.
Bak XII. 22.–I. 20. A mai nap folyamán a szokásosnál is csípősebb lehet a nyelve, amikor elmondja a véleményét valamiről vagy valakiről. Ha nem is szándékosan, de mindenkit a gyenge pontján találhat el. Érdemes erre fokozottan figyelnie!



Oroszlán VII. 23.–VIII. 23. Valami, ami eddig is élénken foglalkoztatta a fantáziáját, még közelebb kerülhet önhöz, és talán most érzi először azt, hogy ez egy reálisan megvalósítható terv. Egy megerősítés érkezhet, amely megmutatja, hogy valóban jó úton jár.
Szűz VIII. 24.–IX. 23. Ma lehet valami negatív a munkahelyi légkörben. Ne hagyja, hogy mások pesszimista energiái tönkretegyék a napját. A nap folyamán szüksége lehet minden tudatosságára, hogy ezt kizárja, és felülemelkedjen rajta.

Vízöntő I. 21.–II. 19. Egy félreérthető helyzetből akkor tud a legkönnyebben kiszabadulni, ha őszintén elmondja, mi a valóság, még akkor is, ha ennek egy része esetleg kellemetlen. Ha ezt teszi, olyanok is ön mellé állhatnak, akik egyébként más véleményen vannak.
Halak II. 20.–III. 20. Nagyon jó ráérzéssel veheti most észre a lehetőségeket ott is, ahol más csak akadályokat lát. Ugyanakkor ma lehet valaki, aki azon mesterkedik, hogy akadályozza vagy keresztbe tegyen önnek. Ne hagyja!
városi magazin
A munkahelyen sok időt töltünk együtt a kollégáinkkal, ezér t teljesen természetes, hogy a beszélgetések néha túlmutatnak a munkán. Egyegy ártatlannak tűnő megjegyzésből azonban könnyen pletyka lehet, ami kínos helyzeteket és felesleges konfliktusokat teremthet az irodában.
A munkahelyen gyakran napi 8-9 órát töltünk a kollégáinkkal, így teljesen természetes, hogy idővel nem csak a projektek és határidők kerülnek szóba. A beszélgetések segíthetnek kapcsolatokat építeni és oldani a feszültséget, de van néhány téma, ami könnyen kínos helyzetbe hozhat, vagy akár a karriernek is árthat – írja a Business Insider. Összegyűjtöttük azt a 9 témát, amelyeket etikettszakértők és karriertanácsadók szerint jobb, ha inkább kihagyunk az irodai small talkból.
Ez a két téma szinte garantáltan erős véleményeket és v itákat vált ki. Ami egy baráti vacsorán még belefér, az a munkahelyen könnyen feszültséget és táborokra szakadást okozhat. Ha különböző nézetek ütköznek, az akár a közös munkát is megnehezítheti.
Bár a fizetésről szóló beszélgetések sokakat érdekelnek, könnyen irigységet vagy feszültséget szülhetnek a csapatban. A bérkülönbségek mögött sokszor olyan t ényezők állnak, amelyek nem láthatók kívülről.
Mások pénzügyei


Egy aranyos randis sztori még belefér, de a túl részletes párkapcsolati történetek vagy konfliktusok könnyen túl s zemélyessé válhatnak. Sok kolléga egyszerűen nem szeretne ilyen intim részleteket hallani.
problémák
Az egészség fontos, de a túl személyes orvosi részletek megosztása kényelmetlen helyzetbe hozhat másokat. A kollégák nem feltétlenül tudnak vagy akarnak ilyen témákra reagálni.
Ha hangosan beszél arról, hogy már interjúkra jár, az könnyen bizalomvesztést okozhat a vezetők és a kollégák között. A csapat úgy érezheti, már nem számíthat önre hosszú távon.
Állandó panaszkodás a stresszről
A munkahelyi stressz valós probléma, de ha valaki folyamatosan erről beszél, a z negatív hangulatot teremt, és akár „stresszversenyt” is kialakíthat a kollégák között.

vagy életmódja
Megjegyzéseket tenni arra, ki mire költi a pénzét vagy mennyit utazik szabadságra, könnyen ítélkezőnek tűnhet. A kollégák magánélete nem tartozik a munkahelyi beszélgetések közé.

A vezetőről szóló panaszkodás vagy pletyka gyorsan visszajuthat hozzá, és komoly következményei lehetnek. Még ha csak ventillálni szeretne is, könnyen úgy tűnhet, hogy rosszindulatú pletykát terjeszt.
HIRDETÉS 1 2 3 9
8 4 5 6 7
Egy-egy könnyed sztori belefér, de a túlzásba vitt bulis vagy a lkoholos történetek könnyen r ombolhatják a professzionális képet önről.

A március 16-i szám rejtvényeinek megfejtése:
Skandi: – Másképp gondolkodókról még nem hallott?
Szókereső: Hársfa Szám szerint: Sztracsatella
Az ábrában szereplő szavakhoz ezúttal nem adtunk meghatározásokat, de minden négyzetben talál egy számot. Az azonos számok azonos betűt jelentenek. A hosszú és rövid magánhangzók között minden esetben különbséget tettünk. Helyettesítse a számokat betűkkel úgy, hogy a hálózatban egy szabályos keresztrejtvény alakuljon ki! A kétbetűs megfejtések értelmetlenek is lehetnek. Könnyítésül egy szót előre beírtunk. Ha jól dolgozott, a megfejtés egy olyan személy megnevezése, mely ugyanabban a helyiségben lakik velünk. Jellemzően kollégiumokban, diákszállásokon vagy megosztott albérletekben együtt élőkre használják.




A stéherezés egy adrenalinbomba: száguldás milliméterekkel a motorkerékpár mögött

rynek az új évada, amely ezúttal is a Dominikai
Köztársaságból jelentkezik majd. A Bajnokok csapatában egy kerékpárversenyzőt is találunk – mit lehet tudni Filutás Viktorról?
Olyan sportágból érkezik az Exatlonba, amely világszerte elképesztően népszerű, itthon azonban még mindig kevésbé ismert. Ebben a sportágban Európa-bajnok, 31-szeres országos bajnok Filutás Viktor, nevéhez többek között egy sajátos rekord is kötődik: már tíz alkalommal állt rajthoz a nemzetközi szintűvé vált magyar körversenyen, a Tour de Hongrie-n.
„Olyan nincs, hogy »jaj, megsérültél«” Filuról tudni kell, igazi bringás családból származik, édesapja, Filutás Árpád tartja ma is a motorvezetéses versenyzés – erről majd később – 500 kilométeres világcsúcsát, s édesanyja is kerékpározott.
Viktor olyan sportolóként ismert, aki soha nem adja föl.
– Volt komolyabb sérülésem nem is egy, törtem össze vállam, gerincem, nyakam, de én általában talpra esek, ha csak be nem parancsolnak a mentőautóba, folytatom a versenyt. Álltam már úgy a Tour
Hongrie rajtvonalához, hogy egy, előző napi esés miatt még a kormányt is alig tudtam fogni – mondja az ízig-vérig bringás fiatalember. Ezt a szellemet hozza magával az Exatlonba is:
– A versenyt be kell fejezned. Ezt a mentalitást szeretném hozni a műsorba. Olyan nincs, hogy „jaj, megsérültél”: a cél a fontos. Jó csapatjátékosnak tartom magam, hiszen a sportágam csapatsportág. Győzni megyek az Exatlonba.
Motorkerékpár szélárnyékában száguld
S most térjünk vissza a motorvezetéses kerékpárversenyzéshez, melyben édesapja világcsúcstartó. Nos, a fiú, Viktor is a stéhernek is nevezett számban lett Európa-bajnok tavaly: egy különleges motorkerékpár szélárnyékában tekernek a versenyzők, olyan sebességgel, amelynél egyetlen pillanat kihagyás, figyelmetlenség is súlyos következményekkel járhat. – Az adrenalin, az szinte egy drog. Aki nem űzött még extrém sportot, az nem tudja, mit ad a versenyzőnek.
Mélyből a magasba
S hogy mit is jelent, hogy az országutak, versenypályák bajnoka most egy jobbára ügyességi, erőnléti játékban mutatja meg magát?
– Remélem, sokan azt látják majd, hogy a kerékpárversenyzők sokoldalú, jól felkészült, jól taktikázó és jó fizukumú sportolók – mondja Viktor, akiről kevesen tudják, hogy például a röplabdázást is gyakorolja párjával, Alinával.

Tény, amíg tart a sportreality, Filu alig ha kerül kerékpár közelébe, de a későb biekre rengeteg terve van még a 29 éves sportolónak.
– Természetesen visszatérek a stéher világába, folytatom a versenyzést kül földi és hazai pályákon, no és ország úton is a Szekszárd színeiben. Nem is olyan sokára például egy teljesen új ma gyar kihíváson, az Elevation Hunga ry nagyköveteként tekerek a mezőn nyel Magyarország legmélyebb, Szeged környéki földrajzi pontjáról a legmaga sabbra, a Kékestetőre. Ahogy a kerék pársportban, úgy az Exatlonban is a vég letekig hajtok! – zárja Viktor, aki lehet, még édesapja fent említett, máig élő vi lágcsúcsának megdöntésére is vállal kozik.
A dobogó tetején Európa-bajnoki mezben, mellette a motorkerékpár vezetője

Édesapja, aki világcsúcstartó e számban, a speciális stéherkerékpárral

A mérkőzés

ma, 18.30, tv: M4 Sport

A magyar női kosárlabda-válo gatott hosszabbí tásban legyőzte (92-8 Isztambulban. A sikeres világbajnoki selejtezőt követően Dombai Réka, Lelik Réka és a kosár labda-válogatott szövetségi kapitánya, Völgyi Péter nyilatkozott.
Völgyi Péter

FOTÓ: NS
az ellenfelek is óriási játékerőt képviselnek, de annak nagyon örülök, hogy szép csapatjátékot tudtunk produkálni. Az előző két vesztes meccsen is megvolt a kellő akarat és a szív, de a lépés azokon a találkozókon nem úgy jött ki, ahogy szerettük volna. Felnőttválogatott-meccsen még nem játszottam ilyen jól, 19 pontot dobtam, nagyon boldog vagyok!
Húzóember
Völgyi Péter saját bevallása szerint többször is nagyon nehéz pillanatokat élt át a magyar kispadon. Szerinte nagy igazságtalanság lett volna, ha ezt a meccset elveszítjük.
Dudaszó
– Látványos és kiélezett mérkőzés kerekedett. Arról nem is beszélve, hogy Argentínának több alkalommal sikerült dudaszós duplákat vagy triplákat dobnia. Ezek nem voltak könnyű pillanatok. Ugyanakkor a hosszabbításban azt éreztem, hogy meg tudjuk nyerni ezt a fontos összecsapást. A védekezésünk ott lett nagyon kemény, a dobásoknál sem remegtek meg a kezek, nagyon örülök ennek a győzelemnek. Van még egy mérkőzésünk a törökök ellen. A pihenőnapot edzéssel töltöttük, koncentrálnunk kell tovább, nem lehet lazítani!
Szép csapatjáték
– Az egész csapat nagyon sokat tett azért, hogy legyőzzük az argentin válogatottat – kezdte az értékelést Dombai Réka, aki 19 pontot dobott a találkozón. – Nyilván nagyon nehéz a torna,
A mérkőzés legeredményesebb magyar játékosa a 24 pontos Lelik Réka volt. – Nagy volt rajtunk a nyomás, olykor sok kritikus hangot is hallottunk. Egy ilyen végjátékból győztesen kijönni tényleg felemelő érzés, az utóbbi években kevés példa volt erre. Nagyon örülök, hogy ezt meg tudtuk oldani, és abban is bízom, hogy innentől kezdve az ilyen kiélezett végjátékokat is jól tudjuk menedzselni. Ausztrália és Kanada ellen nem ment a játék, amire nem találok magyarázatot. Talán az önbizalmam is visszajön, mert a kanadaiak és az ausztrálok elleni mérkőzésen tényleg nem azt játszottam, amit valójában tudok. Most én voltam a húzóember, de amúgy mindegy, ki tölti be ezt a szerepet. Összetartó csapat vagyunk, itt mindenki tud örülni a másik sikerének.
Jönnek a törökök
Mivel vasárnap Japán 66-62-re nyert az eddig veretlen Kanada ellen, a magyar csapat még nem jutott ki a világbajnokságra. Hogy s ikerül-e a kvalifikáció, arra ma estig kell várni. Az utolsó fordulóban a magyar válogatott a házigazda török csapat ellen játszik.
HIRDETÉS






Pilóta nélküli helikopter készült Pilóta nélküli helikopter készült

A 30 éves Will Berkettnem lelkes hegymászó, aki legutóbbi mászása közben megmentett egy 50 méteres magasságban rekedt juhot az egyik angliai nemzeti parkban. Will, amikor észrevette, hogy az állat szorult helyzetbe került, amelyből nem tud szabadulni, azonnal a segítségére sietett, és biztonságban a földre hozta a rémült jószágot. A pilótafülke nélküli helikopteren az autonóm rendszer automatikusan generál repülési tervet, kamerákkal, érzékelőkkel és algoritmusokkal segítve a célállomásra való navigációt. Az új gépet a polgári repülésben és katonai célokra egyaránt lehet majd használni.
