Skip to main content

Victor András | TERMÉSZETIDEGEN

Page 1

Természetidegen Természetidegen az, ami a természetben magától nem fordul elő. Csakis mesterségesen, az emberi technikának köszönhetően létezik. Nézzünk három ilyen anyagot!

ALUMÍNIUM Az első párizsi világkiállításon, 1855-ben szenzációt jelentett az egykilogrammos alumíniumtömb. A fél világ a csodájára járt. III. Napóleon császár lelkesedett az „új fémért”; azt remélte, ez az „agyagból készült ezüst” helyettesíti majd az igazi ezüstöt. (Eleinte valóban főleg ékszerek készítésére használták.) Ma azonban ezerféle tárgy készül belőle: autókarosszéria, repülőgép, lábas, italosdoboz, konyhai alufólia, állvány és még sok más. Vajon miért volt olyan érdekes egy közönséges alumíniumkocka? Azért, mert addig senki nem látott még elemi alumíniumot. A lábunk alatti földkéreg

anyagának 75%-át a szilícium és az alumínium oxigénnel alkotott vegyületei adják. Vegyületeiben tehát az alumínium nagyon elterjedt a természetben, de magát a fémet, amelyben kizárólag alumínium-atomok vannak, korábban senkinek sem sikerült tisztán kivonnia a vegyületeiből. Magától

35


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook