Hemrik László
Táj-metszetek
JÓNÁS PÉTER TÁJ-METSZETEK
Visszafogott, redukált elevenség jellemzi
Jónás Péter munkáit. Ez az első, ami az eszembe jutott a kiállított anyaggal kapcsolatban,deeznemjelentiazt,hogymunkáinak ezek lennének a kiváltságos, kiemelt, primus interparesesztétikaikategóriái.
A visszafogottság, a redukció, melyek csak hasonló jelentésű szavaink, s talán valami korlátozottságot is tulajdoníthatunk nekik, de erről a korlátozottságról szó sincsen, a képeket a bizonyos fokú szűkszavúság ellenére is számos forrásból eredő elevenség jellemzi, ahogy ez az elevenség, és életteliség közre fogja a kísérletezésből, aprólékos megfigyelésékből, a tradíció tiszteletéből és a kemény munkából felépülő, egyre gazdagodó életművetis.
De a művek előtt a gyermeki derűnek, decens humornak is a hatása alá kerülünk. A leképezett tárgyi világgal való játék, a friss, vizuális zamatok, amelyek a tárgyábrázolás
új perspektívái felé mutatnak, időnként ideákká, absztrakt szellemi objektumokká nemesednek.
Csendes, csendéletszerű világ ez, de nem minden hang nélkül való. Sőt! A művek beszélnek,duruzsolnak,történeteketmesélnek, visszafogottan, de jelentőségteljesen, nem mások túlkiabálására törnek, nem kenyerük a handabandázás. S bennük a modernségszeretete-jellemzőenamodern, a kortárs kultúra egyszerű, mindennapi tárgyainak lenyomatai által. A tárgyak tehát nemcsak önmaguk reprezentációikként vannak jelen Péter munkáiban, hanem emberi terek, tájak – amire a kiállítás címe is utal – megidézésére is alkalmasak, a tárgytársítások révén pedig még komplexebb rendszerek jönnek létre: egy pad egy kerékpárral, egy pingpongasztal egy elosztóval megtoldott hosszabbítóval, egy asztallap felett egy régi vágású csillárral. A
tárgytársítások, a képekből kifutó tárgyak és azokpozícionálásamegnövelikaképteret,és egy narratív olvasat felé mozdítják el a befogadást. Nem feltétlenül konkrét történetek felé, inkább az emberi jelenlét, a tárgyak közötti emberi szituációk, interakciók felé. Nem drámai, szélsőséges indulatokat kiváltó helyzetek ezek, hanem az élet mindennapjaiból adódó történetek, cselekvések,aktivitások.
Ebben a közegben a mindennapiság, mint már említettem, egyenlő a jelentőségteljességgel.Aheideggerihasználhatóságés amindenkoriszemélyességegyszerrelényege ennek a tárgyi világnak, így nem maradunk magasztos tartalom nélkül sem, miszerint ebben a világban is megtalálhatóak a finom kötődések köztünk és környezetünk között, amelyről már-már lemondtunk, vagy nem létezőnek tekintünk, s esteleg csak nosztalgikus hangulatainkban idéződnek
meg.
Mindez Jónás Péter képépítkezésének
köszönhető: abban az alkotás szeretete, a tökélyre törekvés találkozik a művészi innovációval és a használat alá vont anyag szeretetével. Ez így együtt generálja a műveklíraianmodernegyszerűségét,abennük tetten érhető csendes energiáikat, finom elmozdulásokat: magát az esztétikai élményt.
Jónás használja azokat az anyagokat, alapanyagokat, amiket a tradíció minden nyugati kultúrában szocializálódott művésznek felkínál. Természetesen használja a hosszú évszázadokban majd’ tökéletes képi hordozókká vált papírt és vásznat. Könnyen szállíthatókésgyakorlatilagláthatatlanok. De a huszadik század nem elégedett meg ennyivel. A papírt összegyűrte, összetépte, a vásznat átszakította, vagy alapozó nélkül a képszerveselemévétette. És további anyagok, tárgyak váltak képhor-
dozókká. Van, hogy a hordozó felszínének minősége, faktúrája, de van, hogy a formája ad valami különleges, eddig nem ismert minőséget a képnek. Hisz a művészet egyik céljaaretinálisélmény,deakortársművészet elvárja az anyagi minőségtől, hogy az adott kor sugallatait, annak karakterét, szellemiségétismagávalhozza.
Jónás Péter egyik kedvelt anyaga, médiuma, bizonyos sorozatainak szervezőereje: a rétegelt falemez – leggyakrabban a viszszafogott színvilágú, de mégis attraktív bükk ésnyír.
A rétegelt lemez kemény, stabil alapot képez a nyersesség, a pőreség képzeteivel. Nyers, de távolról sem megmunkálatlan, hiszen a kivágottelevenfaaválasztékolástkövetően–itt dől el, tűzifa vagy furnér lesz belőle – számosfaiparimunkafolyamatonátesve,elveszti biológiai státuszát, hogy az emberi térben hasznosuljon. Ha emberi, akkor pedig már elégközelvanaművészethezis.Ezazanyag-
minőség a gondos kezek-gépek munkája révén művészi gyakorlatra is kiválóan alkalmas lesz, sőt épp a technológiának köszönhetően láthatóvá lesz a természet adta mintázata, az évgyűrűk, a gesztbe írt hullámok, a redők és ritmusok, így esztétikailag is hasznosul.
S márcsak a művész által teremtett vízióra van szükséges az artefaktumhoz. És a két világ összeállt. Így van ez az üveg és a beton esetében, amelyek szintén megjelennek
Jónás alkotásaiban, de a rétegelt lemez
mindkettőnél erőteljesebben képviseli a mesterséges, a szintetikus és az organikus közötti átmenetet, a maga egyszerű természetességével.
Jónás Péter sokszor olyan tárgyakat láttat a műveiben, amelyek szintén fából vagy falemezből készültek: padok, asztalok, kerítések.
Ugyanakkoraképekenmegjelenőbetonépítmények, modernista monumentumok, geo-
metrikusformarendszereknekiisfeszülnekaz organikus alapnak: a munkáinak a nemes karcosságissajátjalesz.
De nemcsak a hordozóval, hordozókkal kísérletezik a művész, hanem a képzőművészeti eszközökkel, eljárásokkal is. Ebben kiállításban a grafika kapott főszerepet: magasnyomás, mélynyomás, hidegtű, szerigráfia, offset nyomás, aquatinta. Titokzatos fogalmak. Titokzatosak, mert a távoli múltból érkeznek, használatuk bennfentességet, az alkimisták elmélyültségét sugallják. A nyomtatáshoz szükséges eszközök, szerszámok készítéséhez és használatához manufakturákat, szerzetesi nyugalmat és elkötelezettséget társítunk. S ezt jól tesszük, mert ezek a jelentéstartalmak is a finom faktúrától a művészi folyamatokon keresztül, a megfogalmazott képi látványig tartó, összetett rendszer részei lesznek. A kiállítás címében a metszetszórészbenjelentszeletet,részletet, deutalagrafikaitechnikákrais.
Márérintettük,deavégénújraösszefoglaljuk azokat a tematikai blokkokat, amelyek megjelennek Jónás Péter komplex rendszereiben. Akortársvilág,életmódunknélkülözhetetlen, de legalább is jól ismert tárgyai, a lakótereink és a környezetünk, a parkok, a nyitott és zártabb városi terek, tájrészletek, a környezeti kultúra specifikumai, a játék, a kikapcsolódásrekvizitumai,amunka,afesztiválok, a vízpart, a modern világ építészeti környezetének geometrikus, brutalista beton tömbjei,demégazéghajlatváltozásisrészeennek az univerzumnak, mely nem kérdés, nyomot hagyrajtunkéskörnyezetünkön.Hőhullám.
Tökéletesjelenidejűség. Mégha most éppen hőhullámról há’l istennek nemisbeszélhetünk.
Mindig
magasabbra II.
2019, aquatinta
70 x 50 cm
Mindig magasabbra I.
2019, aquatinta
70 x 50 cm
Várkulcs
2019, aquatinta
42 x 58 cm
Táblák Szegedről I. szitanyomat
nyír rétegelt lemezen egyedi nyomat
400 x 600 mm
Táblák Szegedről II.
2020, szitanyomat
bükk rétegelt lemezen
egyedi nyomat
40 x 60 mm
Táblák Szegedről III.
2020, szitanyomat
bükk rétegelt lemezen
egyedi nyomat
400 x 600 mm
Intézet (irodai)
2020, szitanyomat
nyír rétegelt lemezen
egyedi nyomat
400 x 600 mm
Magasság és átmérő
2020, szitanyomat
nyír rétegelt lemezen
egyedi nyomat
400 x 600 mm
Műtermi (Füredi út)
2020, szitanyomat
nyír rétegelt lemezen
egyedi nyomat
600 x 400 mm
A nagy étkező
600 x 400 mm (Szüleimnél)
2020, szitanyomat nyír rétegelt lemezen egyedi nyomat
Konyhai (otthon) szitanyomat nyír rétegelt lemezen
egyedi nyomat
400 x 600 mm
JÓNÁS PÉTER TÁJ-METSZETEK
Hőhullám I. (32 Celsius-fok)
Hőhullám II. (33 Celsius-fok)
Hőhullám III. (34 Celsius-fok)
2023, szitanyomat
bükk rétegelt lemezen
egyedi nyomat
600 x 1200 mm
Vágás előtt
2020, szitanyomat
nyír rétegelt lemezen
egyedi nyomat
600 x 400 mm
Tájkép fesztivál előtt
2020, szitanyomat
nyír rétegelt lemezen
egyedi nyomat
300 x 300 mm
Fesztivál után
2022, aquatinta
370 x 400 mm
Távolság I.
2021, szitanyomat
sárga próba
400 x 400 mm
Távolság I.
2021, szitanyomat
400 x 400 mm
2021, aquatinta
400 x 640 mm
Hexagon
2023, litográfia JÓNÁS
Terasz a Zagyvánál
2023, fametszet 600 x 400 mm (35 Celsius fok)
700 x 1000 mm
Hőhullám
Éjfél II. 2024, linómetszet műanyagmetszet
160 x 200 mm
Éjfél után 2024, linómetszet műanyagmetszet
160 x 200 mm
Nem belátható 2024, fametszet linómetszet
egyedi nyomat 1000 x 700 mm
Árnyék-zsilip I., II., III.
2020, szitanyomat
700 x 1000 mm
Promedán I., II., III.
1000 x 700 mm
Promedán II., III.
700 x 1000 mm
2024, műanyagmetszet
Zuglói fragmentumok 2025, magasnyomás nyír rétegelt lemezen egyedi nyomat
445 x 625 mm
Szigetvár
2025, fametszet nyír rétegelt lemezen egyedi nyomat
620 x 900 mm
ofszet
Kerület I. 2025, magasnyomás, bükk rétegelt lemezen egyedi nyomat
495 x 590 mm
Miyawaki minierdő
2025, magasnyomás, ofszet nyír rétegelt lemezen egyedi nyomat
445 x 610 mm
A kerület (XIV.)
2025, magasnyomás, ofszet bükk rétegelt lemezen egyedi nyomat
620 x 1000 mm
A kerület
2025, fametszet 495 x 590 mm
Zuglói fragmentumok 2025, magasnyomás nyír rétegelt lemezen egyedi nyomat 445 x 625 mm ofszet
Szigetvár fametszet 2025, fametszet nyír rétegelt lemezen egyedi nyomat
620 x 900 mm
Kerület I. 2025, magasnyomás, bükk rétegelt lemezen egyedi nyomat 400 x 600 mm
Kerület (XVI., II.)
2025, szitanyomat bükk rétegelt lemezen egyedi nyomat 620 x 1000 mm
Alkotóimegközelítésekésmódszerek
Munkáim egyszerre hordoznak „figurális” és „absztrakt” megközelítésmódokat. A „megtalált”témák–amelyekholrövidebb,hol hosszabb idő után realizálódnak – mindig a körülöttem zajló világ vizuális fragmentumait jelentik.Számomramindigfontosvolt,hogya témáimban megjelenjen az időbeliség, az ember és a városi környezet viszonya.
Kompozícióimbannincsen(vagynagyonritka) ábrázolt emberi figura, vagy annak részlete, viszont maga az ember szerepe, létezése mégis valamilyen minőségben nyomot hagy a megjelenített tárgyakon, objektumokon keresztül. A képeket bizonyos értelemben realisztikus elemek alkotják, de a végeredményben a látható környezet erős absztrakciója valósul meg. Mindez sajátos képi paradoxon, mivel valós és elvonatkoztatott szituáció kettőssége van jelen
egyszerre. Ami viszont talán a leglényegesebb, hogy a témák kidolgozása során a személyes érintettség, mindig jelen legyen. Az „itt és most”, az „Aura” megélése, ahogy
Walter Benjamin (1) tárgyalta e definíciót egyik fontos tanulmánya során. A mű eredetiségét ilyen értelemben magában hordozza a kelet-kezés körülményeit is.
Jóllehet Benjamin ezt inkább a képek, műalkotás eredetiségével, a képek sokszorosíthatóságával, a tömegter-melés és ember viszonyával hozta összefüg-gésbe. Itt csak arra utalok, hogy a máshon-nan átvett, másolt vagy akár a világhálóról gyűjtött képi „alapok” nem feltétlenül hordozzák magukbanaztajelleget,amikellőmértékben hozzájárulegyautentikusműelkészítéséhez.
Észlelni a körülöttünk húzódó vizuális elemeket Az évek során egyre inkább körvonalazódott, hogy képeimhez választott témákban egyfajta „szubjektív jelszerűség” mutatkozik meg. Ezek a jelek nem valamilyen közmegegyezésen alapuló alakzatok, vagy emblémák. Sokkal inkább szenzorosan érzékelt képi elemekről vagy objektekről van szó, amelyek többnyire utazásaim során szerzett élmények lenyomatai. Gyakran inspirálnak az ember alkotta urbánus építészeti terekben fellelhető kisebb vagy monumentális egyszerű formák (pl. tornyok, padok, szélerőművek, más fragmentumok stb.). Az utazás és az ezzel járó helyváltoztatás, a lokális és globális tényezők mind
1 Benjamin, Walter: A műalkotás a technikai sokszorosíthatóság korszakában. In: Filmesztétikai szöveggyűjtemény I., ELTE Bölcsésztudományi Kar, Válogatta: Novák Zoltán, Kézirat, Tankönyvkiadó, Budapest, 1977.
nagymértékben segítették és feltehetően továbbra is hozzájárulnak a képi-képalkotói problémafelvetéseimhez. Az inspirációk művésztelepi közegben is gyakran felerősödnek. Lényegében a környezetem vizuális lenyomatai kompozíciós elemként kerülnek bele az éppen készülő mű struktúrájába. A témák során ábrázolt képelemeket párhuzamosan, grafikai és festészeti médiumban is elkészítettem. Így gyakran kísérleteztem azzal, hogy egy bizonyos kompozíciót mindkét technikában kipróbáltam. Ezáltal azt is megtapasztalhattam melyik sorozathoz melyik az alkalmasabb médium. Mivel mindig erősen foglalkoztatott az ábrázolásban a felületi minőség, a faktúra, így gyakran a grafikai technikákat hívtam segítségül. A grafikai eljárások szerepe egyre erőteljesebbé vált a sorozatokban. A megvalósításhoz szükséges grafikai műhelyeket
művésztelepeken valamint oktatási intézményekben tudtam és remélhetőleg tudom is majdajövőbenhasználni.
„Kiterjesztett grafika” - kísérletek és „konkrét”projektek Hogyan lehet a grafika médiumának határait szélesíteni? Mi az pont, amíg egy műtárgyat grafikaként tudunk deffiniálni? Hogyan tudok munkáimbantovábblépniésújmegoldásokat keresni? A térbe való kilépés mennyiben szolgáljaamegújulást?
A kérdésekre újabb sorozatok mentént válaszolhatok egy lehetséges ösztöndíj formájában, amely kiváló lehetőség lenne számomra. Az eddigi tapasztalataim is arra utalnak, hogy már csupán a technológiából adódóan is rengeteg kísérletezést rejt magában a műfaj, amelyeket széles spektrumoncélszerűkipróbálni.
A „grafikus gondolkodásmód” mindig meghatározta a munkáim karakterét. A sokszorosító grafikai technikák közül leggyakrabban a szitanyomást alkalmaztam és használom a mai napig is. Továbbá a mélynyomásos eljárások közül az aquatinta és a hidegtű eljárásokat részesítem előnyben. Nem véletlen, mert valamennyi esetben az eljárásból adódó fakturális minőségek dominálnak. A grafikai nyomhagyás „gesztusa” is egyre inkább meghatározó a képeim létrejöttében. Tulajdonképpen a nyomhagyásból adódó anyagminőségeket, faktúrákat vagy esetlegességeket is mind beépítettem a munkák során. A művek megvalósításában pedig sok esetben nem a sokszorosítás vált fontossá, hanem ellenkezőleg:azegyediség.Anyomtatásésnyomhagyás metódusa, a folyamat, az állapotok megfigyelése jelentette az igazi felfedezést. Későbbiekben azzal kísérleteztem többet, hogy miként tudom a nyomtatott grafika di-
menzióját a legkülönbözőbb módon kiterjeszteni. Egy 2013-as művészeti projekt (Kőtáj sorozatok) ébresztett rá arra, hogy a grafika eredeti papír hordozóját kiiktatva más anyagokat is használjak – ezzel is szélesítve a műfaji határokat. Továbbá a grafika síkban való ábrázolását térbeli, objekt – jellegű formábanképzeltemel.
A grafika médiumán keresztül sík-tér transzformációt alkalmaztam. A médium átalakításával, kiterjesztésével mindig sokat kísérleteztem. Megpróbáltam új hordozókat és anyagokatishasználni(beton,üveg,lámpa)a nyomtatott képek mellett. A grafikák térbeli installációként, plasztikaként is megvalósultak(light-boxinstallációk).Tanulságosvolt látni, hogy egy mű megszokott hordozójának megváltoztatása egészen mást fejezhet ki, mint korábban. Úgy gondolom, hogy az anyaghasználat mellett a síkból a térbeliség felé való elmozdulás is „másféle” lehető-
ségeket nyitott meg, és új ötleteket adhat a jövőbeli munkák elkészítéséhez. Az elmúlt években több alkalommal használt betont, mint egy komplex sorozat fontos elemét, anyagát lezárt projektnek tekintem. Ugyanakkor továbbra is szeretnék kísérletezni a „bezártfény”jelenségével,amittovábbilightbox művek elkészítésével fejlesztenék.
Ezekre a boxokra „megtalált” motívumok kerülnének (többféle méretben). A fizikai hordozót tekintve főleg üveggel ellátott fa dobozképeket, vagy dobozkeretben elhelyezett munkákat tervezek, ahol a transzparenciát vizsgálom. Mindenképp tanulmányoznám a mesterséges fény és a grafikai rajzolatminőségeit,kölcsönhatásait.Atérbeli grafikai művek megvalósítása volt az egyik fontos cél. A grafikai mű konceptuális jellege isegyreerősebbenfoglalkoztatajövőbenis.
Változó hordozók - A fában megjelenő kép
A hagyományos papír alapú nyomtatott grafikák mellett megjelentek rendhagyó matériák,mintabetonvagyazüveg.A2016os évben megvalósult Kő-metamorfózis c. nagyszabású projekt - ami egyúttal a DLA Mestermunkámtémájánakfőmotívuma–lett a zárószakasza ennek az időszaknak. Ezt követően egy újabb anyag jelent meg a grafika hordozójaként. Nevezetesen a megmunkált fa, valamint a rétegelt lemez, ami koncepciójában szintén illeszkedett egy újabbsorozathoz(„Asztalok”-sorozat,2020). Itt is lényegessé vált, hogy a nyomtatott grafika témája kapcsolatba kerül a grafikai hordozóval,hasonlóanabetonosmunkáknál. A médium térbeli kiterjesztését, rendhagyó installációs megjelenési formáit már korábbaniskutattam.Arétegeltlemezzelmár több alkalommal is kísérleteztem. Megjelenésében, anyagában is számos új lehetőséget nyitott meg. A hordozónak egy speciális, konceptuális jellege is megmutatkozik
(időbeliség, évgyűrűk, rétegek, emlékek, stb.). Ezek a munkák értelmezhetők egyfajta tradicionális grafikai dúc-alapként is. Valójában ez egy utalás is magára a régóta használt anyagra. A különbség a megmunkálásban van. Nem a hagyományos értelemben vett fametszet alapjául szolgál, hanem olyan alapként, amire nyomtatni is lehet. Jómagam szitanyomatokkal kísérleteztem a közelmúltban és továbbra is folytatnám ez irányú képalkotói módszeremet (Szegeditáblák1-3.,2020)
A program támogatói: Budapest Főváros XVIII. kerület
Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata
Felelős kiadó: a Kondor Béla Közösségi Ház és Intézményei
Máté Zsuzsa igazgató, Szigeti Gyöngyi általános igazgatóhelyettes