Skip to main content

Угорська мова 9 клас Браун 2022

Page 1

Kedves Tanulók! Elérkezett szeptember 1-je, s egyben elkezdődött az új tanév. A nyári pihenés és a szünidő után újra a tanulásé a főszerep. A magyar nyelv órákon tovább bővíthetitek ismereteiteket, új témákat és fogalmakat tanulhattok meg, amelyek az anyanyelv teljesebb megismeréséhez vezetnek benneteket. Mint minden nemzet, úgy mi, magyarok is büszkék vagyunk saját anyanyelvünkre. A világ egyik legszebb és egyik legdallamosabb nyelveként tartják számon, s ez mindenképpen büszkeséggel tölti el a szívünket. Ahhoz, hogy ezt a szép nyelvet megtartsuk és átörökítsük a jövő nemzedék számára, tanulni és ápolni kell. A helyes beszéd és a szép nyelvhasználat csak tanulással érhető el, s egyben fontos szerepet játszik a

nyelv

megőrzésében.

Kosztolányi

Dezső

gondolatait

ajánljuk

figyelmetekbe, aki a következőképpen fogalmaz: „Azt a lelket és nyelvet, melyet rövid időre örökbe kaptunk, új szellemmel fényezve, csorbítatlanul át kell adnunk utódaink.” A szerzők

2


A tankönyv használatánál vedd figyelembe a következő jeleket: Könnyebb feladatok, mindenki oldja meg őket! Szabályok, amelyeket meg kell tanulnod! Gondolkodtató feladatok Feladatok. Olvasási gyakorlatok Témazáró Házi feladatok Helyesírási és helyes kiejtési gyakorló ?!

Kérdések, feladatok Csoportban vagy párban végzett feladat Szómagyarázat

(gyongyszemek.network.hu)

3


Szépen az ír és beszél, akinek sikerül még a bonyolult gondolatait is egyszerűen és világosan előadni. Illyés Gyula

A BESZÉD ÉS A NYELV

(orientapadres.com)

A nyelv az emberi érintkezés legfontosabb eszköze, sajátos jelrendszer, melynek egymásra épülő szintjei vannak. A beszéd nyelvi közlés. A beszéd és a nyelv ugyannak a dolognak, a nyelvezetnek a két oldala: az emberek beszélnek egymással, s beszédük a nyelv szabályai szerint van megszerkesztve. A beszéd összefoglaló neve mindannak, amit egy nyelvi közösség tagjai, vagyis az ugyanazon nyelven beszélő emberek érintkezésük során mondanak, a beszéd eszerint mondatok végtelen sorából áll. A beszéd individuális jelenség. A nyelv azoknak az elemeknek és szerkesztési szabályoknak összessége, amelyeknek birtokában a közösség tagjai létre hozzák és megértik ezeket, a mondatokat, a beszédet. A nyelv kollektív társadalmi jelenség. A nyelv a kód, a közlés, a kommunikáció eszköze, a társadalom tagjainak egymással való érintkezését szolgálja. Mindkettő egyformán nélkülözhetetlen, és egyik sem helyezhető a másik elé. Két olyan kategóriáról beszélünk, amelyeket az ember évmilliós fejlődése során alkotott meg. Az emberi agy fejlődésével arányosan a beszédkészség is fejlődött. Létrehozott és elfelejtett különböző hangsorokat, szavakat. Ezt a tudását áthagyományozta a következő nemzedéknek, amely szintén hozzá tette a magáét ehhez a folytonos fejlődésben lévő rendszerhez.

4


A beszéd a kultúra átadásának módja. A mondatok végtelen sorából áll, összefoglaló neve mindannak, amit egy közösség tagjai érintkezésük során mondanak.

A nyelv jellemzői

A beszéd jellemzői

Társadalmi jelenség

A nyelv elemkészletéből jön létre.

A nyelvet minden ember elsajátítja

Annyi féle, ahányféle a beszélők mondanivalója, szándéka, hangulata.

Az egyéntől független A beszéd alapja, a fejlődött ki Eszközkészlet, kommunikáció alkotunk.

A beszélő lelki állapotát tükrözi. beszédből Egyéni jelenség: minden embernek annyira jellemző a beszéde, hogy akár fel is tudjuk ismerni róla.

amelyből a A beszéd minősége javítható, az során szöveget igényes nyelvhasználat a társadalmi érvényesülés alapja.

Funkciója az ismeretek továbbítása, közvetítése

A BESZÉD ÉS AZ ÍRÁS Az ember a kommunikáció folyamatában évezredekig volt a beszédre és a rajzra utalva. Az írás nagy fordulópontot jelenthetett, hiszen az írott forma tovább fennmaradt, mobillá, vagyis hordozhatóvá vált, és bármikor visszaolvasható volt pontosan úgy, ahogyan azt lejegyezték. Ezzel a „találmánnyal” sokkal intenzívebbé válik a kommunikáció, legyőzte a teret és az időt. Amikor beszélünk, akkor nincs szükségünk semmiféle külső segédeszközre, mivel a beszédet az emberi test önmagában hozza létre. Nem kell hozzá világosság, hiszen egy sötét szobában, egy esti séta közben is tudunk beszélgetni. Ezzel szemben az íráshoz eszközökre, íróeszközre és írófelületre van szükségünk. Írni csak akkor tudunk, ha elegendő fény és megfelelő körülmények állnak rendelkezésünkre. A beszéd hallás útján jut el a befogadóhoz. Azok az emberek, akiknek sérült a hallásuk, jelekkel (a süketnémák ujjábécével) kommunikálnak egymással. Az írás jeleit látás útján fogjuk föl. Azok az emberek, akik erősen gyengénlátók, egy sajátos, az ujjukkal tapintható írásrendszert használnak, ez a vakok Braille-írása (e.: brej). Amíg a beszéd a hallgatóhoz szól, addig az írás az olvasóhoz. A beszélő és a hallgató között többnyire közvetlen a kapcsolat, így a hallgatónak lehetősége van azonnal válaszolni a hallottakra (ez nem vonatkozik a nyilvános és a 5


tömegkommunikációs formákra). Ezzel szemben az írást olvasónak (a számítógépen történő csevegést kivéve) nincs lehetősége az azonnali visszajelzésre.

A beszéd kialakulása: Kr. e. 100–20 ezer év Az írás kezdete: Kr. e. 3500 év A könyvnyomtatás kezdete: 1455 (Johannes Gutenberg nyomda) A hangrögzítés feltalálása: 1877 (Thomas Edison fonográfja) Rádió: kb. 100 év Televízió: kb. 70 év Személyi számítógép: kb. 30 év Internet: kb. 25 év SMS: 1992 (Neil Papworth brit mérnök karácsonyi üdvözlete) Felgyorsult világunkban az információközlés sebessége is folyamatosan gyorsul, ezzel együtt rengeteg információ van jelen az éterben. Ezeket bármikor lehívhatjuk, véleményezhetjük. Tehát nincs szükség a megtanulásukra, nem kell őket megjegyezni. 1. Értékeljétek a nyelvi udvariasság és a nyelvhelyesség szempontjából a következő párbeszédet, amely egy 40 éves vásárló és egy 18 éves eladó között zajlott le. Ha valamit helyteleníttek a megnyilvánulásaikban, javítsátok!

6


Vásárló: Jó napot! Eladó: ... Vásárló: Adjon nekem húsz dekát abból a szalonnából! Eladó: ... Vásárló: Köszi. Eladó: Én is. Vásárló: Viszlát! Eladó: Viszlát!

2. Nézzetek utána a példamondatokban aláhúzott idegen szavaknak! Helyettesítsétek magyar megfelelőkkel! 1. Március 15-e a magyarság identitástudatának ünnepe. 2. Egy farúd és egy darab textília együttese, úgy is, mint matéria, mitől lesz több, más? 3. Benedek Elek testamentumában olvashatjuk: "Szív nélkül, szeretet nélkül igazán naggyá nem leszel." 4. Õ legalább a hibás cselekedeteiben is konzekvens.

Olvasni jó

(alfabetagamma.hu)

Az olvasás éberen tartja a fantáziánkat, hiszen nincs elénk vetítve a kép, a szereplőket magunknak kell elképzelni. Ez hasonlít ahhoz az érzéshez, ami végig kísérte a gyermekkorunkat, és mindannyiszor előjött, ahányszor belevetettük magunkat az önfeledett játékba. Mi találtuk ki a szereplőket, mi alakítottuk a történetet, mi győztük le a sárkányt. Idővel ez a képességünk megkopott, ahogy múltak az évek. Szaporodtak a feladatok, az olyan élethelyzetek, ahol naponta helyt kell állnunk. Már nem köt le a játék varázsa. A mindennapi teendőink mellett érdemes néha egy kicsit megállni. Ilyenkor a lelkünk kényeztetésére vegyünk elő egy jó olvasmányt, merüljünk el a fantázia világában!

7


Olvasás közben a szemünk pásztázza a sorokat. Ez azért van így, mert az agyunk kíváncsi, ezért a szemünkkel időről időre előbbre lesünk a szövegben, hogy kiderítsük, miről fogunk később olvasni. Szemmel olvasás: az olvasó elkezdi a szöveget olvasni, a betűket, majd a belőlük épült szavakat felismeri, jelentést kapcsol hozzájuk, és ezután a jelentéssel bíró szavakat felolvassa. írott nyelv vizuáliselemzés vizuális szófelismerés jelentés beszédképzés beszélt nyelv

(hu.123rf.com)

Amikor olvasni tanultunk, megesett, hogy a hosszabb szavak végét inkább kitaláltuk, mint végigolvastuk volna őket. Ez azért lehetett, mert hangos olvasáskor nemcsak a szemünkkel, de a fülünkkel is olvastunk. S valahányszor a hangos betűzésnél vagy szótagolásnál egy értelmes szót véltünk felfedezni, gyorsan kimondtuk, hogy haladhassunk tovább. Füllel olvasás: az olvasó elkezd olvasni, és a grafikai elemeket rögtön hangokhoz kapcsolja, azaz kiejti. A kiejtés során az egyedi hangok szavakká állnak össze, és végül a szavak jelentése tudatosul az olvasóban.

A szónak tehát mind az írott, mind pedig a beszélt változata agyunkban alakul jelentéssel bíró nyelvi elemmé. Az alábbi ábra jól szemlélteti ezt a folyamatot.

8


beszélt nyelv

írott nyelv

akusztikai elemzés

akusztikai kód

vizuális elemzés

betűről hangra váltás

auditív szófelismerés

grafikus kód

vizuális szófelismerés

jelentés

A SZÖVEG A SZÖVEG SZERKEZETE A szöveg a mondatnál nagyobb, magasabb szintű nyelvi egység, egymással összefüggő mondatok sorából álló szerkesztett egész. Gondolatainkat nyelvi elemek összefűzésével fejezzük ki; a nyelvi elemeknek így létrejött, értelmet biztosító összefüggés-hálózata a szövegösszefüggés (kontextus), ebből alakul ki a nyelvi közlemény elsődleges, szövegszerű jelentése. A szövegszerkesztés lépései:  A szöveg témájának körülhatárolása, cím választása;  A szövegtípus kiválasztása;  Annak végiggondolása, hogy milyen helyzetben, kinek, milyen céllal hangzik el a szöveg;  Vázlat készítése;  Anyaggyűjtés;  A szöveg kidolgozása;  A szöveg emlékezetbe vésése;  Előadás Az előző években már tanultatok a szöveg szerkezetéről, felépítéséről.

9


A mikroszerkezet (bekezdés, mondattömb, tételmondat) és makroszerkezet (bevezetés, kifejtés vagy tárgyalás, befejezés) együttesen alkotják a szöveg egységét.

3. Elevenítsétek fel a szövegről tanultakat, majd alkossatok néhány mondatos szöveget az alábbi témákból válogatva! Hajókirándulás Kedvenc nyári olvasmányom Erre nem számítottam…

4. Gyűjtsetek különböző napszakban használt köszönési formákat! Hogyan köszön előre    

a férfi a nőnek a fiatalabb az idősebbnek a beosztott a főnöknek a belépő a bent lévőknek?

Szóbeli szövegtípusok: a társalgás, a meghívás, a köszöntés, a kérés, a felelet, az előadás, a szónoki beszéd stb.

Élőszóban általában kevesebb igényességgel fogalmazunk, lazábbak a mondatkapcsolatok, szabálytalanabb a szövegszerkesztésünk, pongyolábbak a mondataink. Mivel a befogadó számára csak egyszer hangzik el a szöveg, helyzethez kötött, időben mulandó élményt jelent. Másképp kell fölépíteni a szöveget szóban, mint írásban. Gyakrabban van szükség ismétlésekre és visszautalásokra. Az írással szemben viszont az az előnye, hogy azonnal látjuk, halljuk a hallgatók visszajelzéseit, és ezeket figyelembe vehetjük szövegalkotáskor. Kifejezőeszközökben is gazdagabb az élőszó, mint az írott szöveg, hiszen a szavakat, a mondatokat a beszéd nem nyelvi elemei kísérik: a hangjelek, a tekintet, az arcjáték, a gesztusok, a testtartásunk, egész megjelenésünk.

10


Szóban szívesebben használunk állandósult kifejezéseket, társalgási fordulatokat, töltelékszavakat.

Írásbeli szövegtípusok: feljegyzés, levél, dolgozat, önéletrajz, kérvény, hirdetés, értekezés, novella stb.

Az írott szövegek sem csupán nyelvi jelekkel, szavakkal és mondatokkal hatnak ránk, hanem egész formájukkal, szövegképükkel, a színekkel, a betűformákkal, a tagolással és egyéb nem nyelvi jelekkel. Az élőszó látható és hallható nem nyelvi jeleit nem helyettesítik, de valamennyire megjelenítik az írásjelek. Mivel írásban van időnk előkészíteni, átgondolni és átolvasni a szöveget, írásbeli közléseink többnyire tudatosabbak, igényesebbek. Nincs szükség annyi ismétlésre, hiszen az olvasónak van módja arra, hogy többször elolvassa a szöveget. Írásban viszont nincs lehetőségünk figyelembe venni az olvasó azonnali visszajelzéseit.

Tervezett és spontán szövegek

(anyanyelv-pedagogia.hu)

11


Élőszóban gyakran fogalmazunk mindenféle előkészület nélkül, rögtönözve, azaz spontán. Spontán szövegek pl. a telefonbeszélgetések, a hozzászólás, a megjegyzés. Máskor a szövegszerkesztést előkészületek előzik meg: anyaggyűjtés, jegyzetelés, vázlatírás, a szöveg vázának a fölépítése. Ilyen tervezett szövegek pl. az irodalmi dolgozat, a tudományos értekezés, a peres ügyirat, az írásban megjelenő riport. A tervezett szöveget nagyon gyakran elő kell adnunk. Ilyenkor ezt gyakorlás előzi meg. Meggondoljuk, mit veszünk fel, hova állunk, elpróbáljuk a mozdulatokat, a kéztartást, gyakoroljuk a helyes légzést. Ha papír nélkül, élőszóban mondjuk el korábban megírt szövegünket, sokkal hatásosabb lesz. A kommunikáció funkciója szerint a szöveget így osztályoztuk: 1. Elbeszélő szöveg – pl.: novellák, regények, élménybeszámoló. 2. Leíró szöveg – pl.: körözött személy vagy elveszett tárgy leírása. 3. Érvelő szöveg – pl.: védő- vagy vádbeszéd.

ELBESZÉLŐ SZÖVEG

LEÍRÓ SZÖVEG

ÉRTEKEZŐ-ÉRVELŐ SZÖVEG

Elbeszélésnek nevezzük azokat az írásokat, amelyekben eseményeket mondunk el vagy írunk le.

A leírás tájak, tárgyak, növények, állatok, emberek, kitalált szereplők színes, hangulatos bemutatása.

Az értekezés írásakor arról kell beszámolnunk, hogy a tapasztalt vagy tanult összefüggéseket hogyan tudjuk logikusan rendezni.

A bevezetésben bemutatjuk a szereplőket, az esemény helyszínét, idejét, okát... Felkeltjük az érdeklődést.

A bevezetésben felkeltjük az érdeklődést a téma iránt.

A bevezetésben a célt határozzuk meg: mit szeretnénk rendszerezni, bizonyítani, cáfolni…

12


A tárgyalásban betartjuk az időbeli sorrendet. A lényeges eseményekről részletesen, a kevésbé fontosakról röviden írunk.

A tárgyalásban egy pontból kiindulva haladunk a térbeli sorrendet követve, vagy az általánostól indulunk ki, és haladunk a részletes felé (bemutatjuk a külső, belső tulajdonságokat).

A tárgyalás általában két részből áll: az elsőben állításainkat sorakoztatjuk fel, a másodikban pedig részletesen bizonyítjuk azokat.

A befejezés lezárja az eseményt. Tartalmazhat megállapítást, véleményt, érzelmet, tanulságot, kívánságot.

A befejezésben összegezzük a mondandónkat.

A befejezésben levonjuk a szükséges következtetéseket, kifejtjük, hogy elértük-e a célunkat.

5. Elevenítsétek fel az előző években tanultakat! Milyen nyelvi és nem nyelvi kifejezőeszközei lehetnek az irányultsága szerint az alábbi két csoportra tagolható kommunikációnak? a. b.

egyirányú (csak a beszélő közöl, pl. hirdetés, előadás) kétirányú (a beszélő és a hallgató szerepet cserélhet, pl. beszélgetés, vita)

6. Két osztálytársad vitáját neked kell lezárni és igazságot tenni köztük. Indokold meg döntésedet! Meséld el ezt a történetet múlt időben egy harmadik osztálytársadnak!

13


A BESZÉDET KÍSÉRŐ NEM NYELVI JELEK. A ZENEISÉG STÍLUSESZKÖZEI

A hangzó beszéd zenei eszközei: a hangsúly, a hangerő, a hanglejtés, a hangszín, a beszédtempó, és a beszéd közben tartott szünetek. A beszédet kísérő nem nyelvi jelek: a gesztusok, a testtartás, az arcjáték, a térközszabályozás, a külsőnk. Írásbeli kommunikációban: elrendezés, margó, tagolás, sorok, sortávolság, betűköz, betűtípusok, színek, keret, javítások.

Beszédünkben információt közlünk, s ehhez nyelvi és nem nyelvi jeleket egyaránt használunk. Mind a szóbeli, mind az írásbeli kommunikáció során nagyon fontos figyelembe venni a körülményeket is. Ezeket az alábbi táblázatba rendeztük.

A körülmények (szituáció) összetevői: Beszélő, hallgató, téma, cél, idő, hely nyelv és stílus stb. (ki?, kinek?, miről?, mikor?, hol?, hogyan? stb.).

Cél: önkifejezés, kihívásra válasz, dicséret, kritika, bátorítás, meghökkentés stb. Viszonyok: beszélő – hallgató, beszélő – téma, téma – cél stb. Kapcsolatteremtős és kapcsolattartás. Együttműködési képesség. Együttérzés. Hallgatás és odafigyelés. Visszajelzés a hallgatóságtól

A hallgatóság: kora, neme, iskolázottsága, foglalkozása, jövedelme, 14


etnikai, nemzeti, nemzetiségi hovatartozása, érdeklődési köre, lelki beállítottsága, motivációi stb.

A beszélő: kora, neme, iskolázottsága, foglalkozása, társadalmi helyzete, kultúrája, világnézete, vallása, jelleme, szakmai biztonsága, motivációi, kedvező benyomás stb.

7. Az érvelési készség fejlesztése érdekében végezzétek el az alábbi feladatokat! Alkossatok 2–4 fős csapatokat! Írjatok szöveget az alábbi pontokban foglaltaknak megfelelően. Végül minden csoport értékeli a többiek munkáját attól függően, hogy mennyire sikerült a feladatnak eleget tenniük. Az értékelésnél indokolni kötelező. a) A csoportoknak egy termék reklámját kell elkészíteniük. Mindegyik csoport maga dönti el, mi legyen ez a termék. b) Ugyanaz a feladat, de most az első csoport a termék műszaki jellemzőit népszerűsíti, a második csoport a márkáját, a harmadik csoport összehasonlítja más termékkel, a negyedik a rábeszélés módszerét alkalmazza stb.

8. Gyakoroljátok a hangsúlyról, a szünetről és a beszédtempóról tanultakat az alábbi szövegen!

Az erdő ébredése (részlet) A természet ébredése lassú és lágy, mint a simogató anyai kéz. Nem melegedik fel egyszerre, mert az elpusztítana mindent, hiszen a fák magukban hordják még a téli dermedést, az állatok magukon a téli bundát, melyet ha hirtelen melegedne fel az idő, nem vethetnek le, mint az emberek. A fehér szín után jön a sárga, a hóvirág után a déli domboldalakon, mintha maga a kén virágzott volna ki, szinte nevetnek a sombokrok sárga csokrai, alattuk pedig a tavaszi kankalin majdnem ugyanolyan színű kis virágai.

15


(panoramio.com)

A mókusok kidörgölik szemükből az álmot, a harkály elhallgat értelmetlen kopogtatásával a beteg fák mellkasán, a patak száradó partján vidáman futkos a barázdabillegető. A földben megmozdulnak a giliszták és egyéb dermedt férgek, a hangyabolyban akkora a sürgés-forgás, mintha vásárra készülnének, a tavak hideg téli kékje meleg barnára válik, s a halak megmozdulnak iszapágyukban, ahová még októberben feküdtek. A napsütötte erdő felett reszketni kezd a levegő, melynek érintésétől elindulnak a nedvek a fákban, és az alvó rügyek duzzadtak lesznek, mint az élet ígérete. És ekkor megjelenik a harmadik szín az erdőn: a kék. Még csak itt-ott elbújva a bokrok meleg szoknyája alatt, de körülötte édes illat omlik a földre, és szerényen szétnéz kék szemével a tavaszodó világban: az ibolya. Illatát aztán elkapja a szél, játszik vele, meghordozza a csalitokban, az öregerdőben, ahol néma odvakban vadméhek aludtak eddig, de most a meleg illattól megzendül az odú, és álmos tántorgással kirepülnek az első méhek. (Fekete István)

9. Pótoljátok a hiányzó írásjeleket – s ahol szükséges, a nagybetűket is – a következő tagolatlan szövegben! Nézz utána hogy minden napból a legközönségesebb sivár hétköznapból is ünnepet csinálj ha pillanatokra is minden napba belecsempészhetsz valamilyen varázsos elemet megajándékozhatod magad egy könyv igazságának negyedórás élményével valamilyen homályos fogalom megismerésének kielégülésével környezeted vigasztalásával vagy felderítésével az élet gazdagabb lesz ünnepibb és 16


emberibb ha megtöltöd a hétköznapok néhány percét a rendkívülivel az emberivel a jóindulatúval és az udvariassal tehát az ünneppel (Márai Sándor) A hangzó szöveget különféle kifejező mozgások is kísérik. Élőszóban megerősítő, vagy megkérdőjelező szerepük lehet a szemmozgásoknak, az arcjátéknak, gesztusoknak, egész testtartásunknak. A szövegbefogadó nemcsak azt értelmezi, amit a szavak közvetítenek, hanem a látványt is. Szerepe van annak is, milyen távol állunk partnerünktől, mekkora köztünk a távolság. Ugyanakkor az is jelent valamit, ha elhallgatunk, vagy éppen nem szólalunk meg. Meghatározó az öltözékünk, külsőnk stílusa is.

Ha fogalmazunk, az írásjelek is jelentéssel bírnak. Amikor írásban fogalmazunk, az írásjelekkel jelezzük a beszéd ritmusát, tagolását; az írásjelek segítik a szöveg összefüggő olvasását. Az írásjelek alkalmasak stilisztikai különbségek, árnyalatok kifejezésére is. A mondatvégi írásjelek megválasztását a grammatikai forma, a mondat fajtája határozza meg, ugyanakkor jelezhetjük velük a mondatnak a formától eltérő szerepű használatát.   

 

17

Tehát a kérdőjellel nemcsak kérdést, hanem a mondat közben zárójelben alkalmazva megkérdőjelezést, bizonytalanságot is jelezhetünk. A felkiáltójel pedig az indulat erejét is szemlélteti. A pontosvesszővel általában nagyobb tömböket jelzünk a szövegben, ezeket élőszóban szövegfonetikai eszközökkel határoljuk el. Így pontosvesszőt teszünk a többszörösen összetett mondatban, szorosabban összetartozó tagmondatok határára, de használjuk az elkülönítésre a felsorolásban is. A kettőspontot az élőszóban szünettel jeleníthetjük meg: írásban azt mutatja meg, hogy utána részletezés vagy magyarázat következik. A zárójelek beékelődést jelölnek, de alkalmazhatunk helyette gondolatjelpárt is. A zárójelbe vagy gondolatjelek közé került kevésbé fontos beszédrészeket élőszóban, gyorsabban, halkabban, mélyebb hangfekvésben mondhatjuk. De a mondat végén egyedülálló gondolatjelet utólagos megjegyzés, hozzátoldás jelzésére vagy a megnyilatkozás befejezetlenségének, a gondolatnyi szünet kifejezésére is használhatjuk.


A zeneiség stíluseszközeinek az élőszóban van szerepük. Segítségével az előadott szöveg meggyőző, kifejező és hiteles lesz. Tagolják a szöveget és segítenek az értelmezésben. Olyan nem nyelvi jelei a hangos kommunikációnak, melyek alkalmazásával erősíthetjük mondanivalónkat. Ezek a kifejezőeszközök a következők:  A hangsúly – a bizonyos szótagokra jutó hangerőtöbbletet, nyomatékot jelenti. Így azok a szótagok a hangsúlyosak, melyeket nyomatékosítunk. A többi átlagos erővel mondott szótag hangsúlytalan. Megkülönböztetünk fő- és mellékhangsúlyt, szó-, szakasz- és mondathangsúlyt.  A hangerő – megválasztása a beszéd céljától függ, az érzelmi lényegkiemelés egyik eszköze lehet.  A hanglejtés – a hangmagasság beszéd közbeni változása, dallama (intonáció). Érzelmi és értelmi különbségeket lehet kiemelni vele. Fajtái:   

emelkedő ereszkedő lebegő

 A hangszín – a beszédhangok színezetének egymáshoz való viszonya. Mindenkinek van természetes és jellegzetes hangszíne, amiről fel lehet ismerni a beszélőt. De ezt meg is lehet változtatni, ha beszéd témája úgy kívánja, például szerepjáték előadásában.  A beszédszünet (oka lehet lélegzetvétel, illetve tagolás) – fontos része a beszédnek. Tagolja a beszédet, elválasztja az egybe nem tartozó részeket és összerakja az egybetartozókat. A szünet hosszát a beszéd céljának megfelelően kell megválasztani.  A beszédtempó – egy retorikai eszköz a fontos dolgok elkülönítésére, ugyanis ezeket lassabban, a cél elérése szempontjából érdektelenebb részeket pedig gyorsabban mondhatjuk. A szünet előtt is lassítjuk a tempót. Egyéb jelek: arcjáték, gesztus, testtartás, térköz, külső megjelenés, csend.

A csendnek óriási hatása van. Akár a figyelemfelkeltés eszköze is lehet, ha jó időben élünk vele. Ha egy nagy teremben, ahol már van egy alapzaj, mondjuk azért, mert a hallgatók figyelme lankad, érdemes kipróbálni a csend erejét.

18


Mivel a hallgatóság már megszokta az előadó beszédtempóját, hangmagasságát, hangszínét, és már a külsejét is jól megnézte, egy idő után hajlamos nem figyelni a mondandóra. De mihelyst a beszélő elhallgat, néhány pillanatig csendben marad, a hallgatóság rögtön felfigyelni kezd rá.

A nem nyelvi jelek összefoglaló táblázata Szóbeli

Írásbeli kommunikációban

 mondat- és szövegfonetikai eszközök  hangjelek  tekintet  arcjáték  gesztusok  testtartás  térközszabályozás  a külső  csend

               

ábrák tördelés tagoló jelek kiemelések aláhúzás írásjelek elrendezés margó tagolás sorok sortávolság betűköz betűtípus színek keret javítások

10. Az alábbi meghatározásokat fejezzétek ki egy-egy szólással, amelyek mindegyikében szerepel a kéz szó! 1.

Erősen pazarol, költekezik.

2. Lopni szokott, tolvaj természetű. 3. Ügyesen, gyorsan, jól dolgozik. 4. Az intézkedések, rendelkezések között nincs meg a szükséges összhang.

11. Keressétek meg a gyűrű szónak legalább hatféle jelentését! Foglaljátok is mondatba őket!

19


12. Olvassátok fel hangosan a szöveget! Vigyázzatok a helyes légzésre!

Velem mindig történik valami (részlet) Amikor apukám azt mondja, hogy gyere csak ide, kisfiam, beszélni akarok veled, már biztos, hogy baj van. Mert ha nincs baj, akkor nem mondja, hogy beszélni akar velem, hanem mindjárt beszél. Most azért akart apukám velem beszélni, mert hallotta a tanító nénitől, hogy eleven fiúcska vagyok az iskolában. Igaz, hogy eleven fiúcska vagyok az iskolában, de az Istvánka, aki (magyarora.com) mellettem ül, még elevenebb, mert nagyon szeret lökdösődni, de egyedül nem tud. És Attila, aki mögöttem ül, az is mindig más nyakát akarja csiklandozni, de csak az enyémet éri el. Eszter, aki előttem ül csak azért nem eleven fiúcska, mert lány, de azért hátrafelé is tud rúgni. Erre apukám elmondta, hogy őt nem érdekli, hogy a más gyereke mit csinál, de nagyon szégyellte magát helyettem a tanító néni előtt. Sajnáltam apukámat, hogy helyettem szégyellte magát, mert szégyellni már én is tudom magamat a tanító néni előtt, csak szép kövér karikákat nem tudok még egyedül rajzolni. Ha mihozzánk vendég jön, akkor anyukám feketét főz, és becsukja a mi szobánk ajtaját, mert oda jobb be se nézni. De a tanító néni előre megüzente anyukámnak, hogy ne tekintsük őt vendégnek, mert a családdal szeretne megismerkedni. Ezért anyukám lemosta az ajtókat, és elrakta a kabátokat meg a cipőket az előszobából. Apukám megragasztotta a fotel lábát, és becsavart még két égőt a csillárba. Bori leszedte a színészképeket a falról, én pedig kivittem a vadgesztenyéimet az erkélyre. Amikor már olyan rend volt, amilyen nem szokott lenni, akkor Pacsitacsit is átküldtük a szomszédba, mert ő nem tudhatja, hogy a tanító néni nem vendég, és lehet, hogy megrágja a cipőjét, ahogy a vendégeknek szokta. A tanító néni csak fél óráig volt nálunk, mégis jól megismerkedett a családdal, mert közben megérkeztek Bandi bácsiék Érdről, az alattunk lakók felkiáltottak, hogy legurultak a gesztenyék az erkélyről, a szomszédéktól hazazavarták Pacsitacsit, mert nem tudta, hogy az ő konyhájukban is szobatisztának kell lenni. De én nem is bántam, mert így a tanító néni legalább látta, hogy mi itthon is elég elevenek szoktunk lenni. (Janikovszky Éva) 20


FELADATOK ÉS OLVASÁSI GYAKORLATOK A jó hangzáshoz hozzátartozik a jól megválasztott beszédtempó, a beszéd közbeni helyes légzés, valamint a helyesen képzett hangok is. Íme néhány gyakorlat. 1. A hosszú és rövid hangzópárok minden esetben más-más jelentést hordoznak. Nem mindegy, hogyan hangoztatjuk őket. Keressetek hasonló szópárokat! eladok – eladók, előtt – ellőtt, emelet – emellett, énekem – énnekem, eresz – eressz 2. Mondogassátok egyre gyorsabban! A mama papagája nem a papa papagája. Kint sincs senki, bent sincs senki, koccintsunk csak!

A magyar nyelv egyik leggyakoribb beszédhibája az sz hang nem megfelelő ejtése, legtöbbször a pöszeséggel találkozunk, de más sz hangképzés-hibák is vannak. A legtöbb ilyen hiba korrigálható sok gyakorlással, a beszéd így sokkal szebbé tehető. Helyes: fogközi (interdentális) képzésmódú sz hangzó Helytelen:  fognyomásos (adentális) képzésmódú sz hangzó  oldalréses (laterális) képzésmódú sz hangzó  füttyszerű (sztridensz) képzésmódú sz hangzó  orrhangzós (nazális) képzésmódú sz hangzó 3. Hangosan és lassan, majd egyre gyorsabban gyakoroljátok a következő mondatokat! Szitával szitálunk. A szél szétfújja a szénát. Szedegeti a galamb a szemet. Száguld a szánkó. Szandálban szalad a fiú. A szoknya a szobában van. A szövőnő szövetet sző. A szúnyog nem hagy szundikálni. 21

A szünidőben vagyok.

a

szüleimmel

Szilvia szőlőt eszik a szobában. Esztike hosszú szoknyában szaladgál. Guszti szépen szaval a negyedik osztályban.


A kígyó kúszik-mászik a szikla szélén. A halászok a Tiszán halásznak. Szépen meszelik a ház falát.

Ősszel szedik a szőlőt. Szövetből szabja a szabó szoknyát. A lisztet meg szokták szitálni.

a

4. Gyakoroljátok a beszédet kísérő nyelvi és nem nyelvi jelek helyes alkalmazását az alábbi szöveg kifejező felolvasásával!

Gyermeknyelv Apa vezeti az utcán négyéves kisfiát. A fiú meglát egy lovat. Így szól komolyan, tárgyilagosan: – Ló. Az apa, aki kövér, behemót ember, legalább (menek.hu) kilencvenöt kiló, s igen magas, nincs megelégedve ezzel a megállapítással, ajkát mézédesre csücsöríti, és selypítve mondja: – Lovacska, szép kis lovacska. Most a kisfiú bámulja a lovat, mely akkora, mint egy emeletes ház. Négy óriás lábon áll, törzse párázik a téli hidegben, hosszúkás feje idegenszerűen inog. Nem érti, hogy ez a rengeteg állat miért lovacska. De bízik a felnőttek ítéletében, ízlésében, s hogy kedveskedjék apjának, igyekszik ismételni előbbi mondatát, természetesen sokkal kevésbé selypítve: – Lovacska, szép kis lovacska. Egyszerre azonban megáll. Azon tűnődik, hogyha ez az apokaliptikus szörny a lovacska, akkor ki a ló. Apjára néz. Bizonyára azt gondolja, hogy apja a ló. Ebben nem is téved. (Kosztolányi Dezső)

22


AZ ELŐZŐ OSZTÁLYBAN TANULTAK ISMÉTLÉSE Hangtani és jelentéstani ismeretek

13. Kovács Vilmos a kárpátaljai irodalom egyik legtehetségesebb modern költője, aki a magyar költészet legjobb hagyományait folytatta. Olvasd el az alábbi idézetet a költő Verecke című verséből! Hogyan értelmezed a költő gondolatait?

Vereckei-hágó (Látkép a hágóról, a kép közepén az 1408 m-es Pokolbérc) (Wikipédia)

Ez hát a hon… Ez irdatlan hegyek közé szorult katlan S az út … Kígyó vedlett bőre. Hány népet vitt temetőre. S hozott engem, ezer éve, Árpád török szava, vére bélyegével homlokomon … Szerzett ellen, vesztett rokon átka hull rám, mint a rontás. Perli-e még ezt a hont más? ?!•Írj a füzetbe példákat a versrészletből! Mély hangrendű szó: ………………………. Magas hangrendű szó: ………………………. Vegyes hangrendű szó: ………………………….

23


14. Sorold betűrendbe az alábbi lányneveket! Viola, Katalin, Annamária, Amanda, Ella, Julianna, Anasztázia, Karolina, Ágnes, Beáta, Veronika, Márta, Gabriella, Zsófia, Kamilla, Angéla, Viktória, Emese, Kinga, Anita, Csilla, Aranka, Tímea, Elza

15. Pótold a hiányzó mássalhangzót, a -j hangot jelölő megfelelő betűt! hó…ag, fo…ó, csuk…a, é…szaka, if…úság, műse…em, tava…, erké…, szófa…, kristá…, zsá…a, za…, ö…v, laká…, ma…om, aszá…, bó…a, …áték, …uk, űrha…ó, sóha…

16. Mitől válik szórakoztatóvá Romhányi József verse? Írd le szótagolva a verset!

Sárkánymese Egy hétfejű sárkánykölök csúnyán összevesztek. Rájuk szólt az anyja, de ő nem maradtak veszteg. Bár már egy sem emlékeztek, hogy min kapott össze, Végül leharapta egymást, önmagát is közte. Ja, hogy hol itt a tanulság? Szájbarágom, tessék: Minden fejtúltengés vége teljes fejetlenség.

24


(pinterest.com)

17. Olvasd el az alábbi Aiszóposz-mesét! Írd ki a szövegből azokat a szavakat, melyekben hangtani változást ismertél fel! Magyarázd meg és csoportosítsd az eseteket!

A vándorok és a medve

25


(agiftofme.blogspot.com)

Két barát együtt vándorolt; egyszerre egy medve bukkant fel előttük; erre az egyik futásnak eredt, felmászott egy fára, és ott elbújt. A másik viszont, akit a medve már majdnem elkapott, elnyúlt a földön, és holtnak tettette magát. Mikor a medve odadugta az orrát, és körülszaglászta, visszatartotta a lélegzetét. Azt mondják ugyanis, hogy ez az állat nem nyúl a halotthoz. Mikor aztán a medve eltávozott, a másik lemászott a fáról, és megkérdezte, hogy mit súgott a fülébe a medve. Ő pedig így felelt: „Azt, hogy ezentúl ne járjak olyan barátokkal, akik nem tartanak ki a veszélyben.” A mese bizonyítja, hogy a szerencsétlenség mutatja meg, kik az igazi barátok.

18. Válaszd el a következő szavakat! madzag, halandzsa, edző, gyűrűdzik, findzsa, menedzser, bodza, pedzi, lopódzott, bridzset, maharadzsa, tádzsik, brindza, lándzsás, edzhet

19. Mit jelentenek az alábbi szólások, közmondások? Magyarázd meg, milyen alkalommal használnád! Írd be a füzetbe a mondatokat, húzd alá az összeolvadás eseteit! 1. Jobb kétszer kérdezni, mint egyszer hibázni. 2. Nagyobb a füstje, mint a lángja. 3. Kutya-macska barátság. 4. Kutyaharapást a szőrivel gyógyítják. 5. Addig nyújtózkodjál, ameddig a takaród ér. 6. Úgy játszik

26


vele, mint macska az egérrel. 7. Valakinek a malmára hajtja a vizet. 8. Suszter maradjon a kaptafánál!

20. Javítsd ki az alábbi hibásan írt szavakat! A kijavított szavakat írd be a füzetbe, zárójelben tüntesd fel, milyen mássalhangzótörvényt ismertél fel! hatyta, mennyetek, annyuk, igasság, aluggy, mencség, orrra, eccer, mehecc, iriccség, üjjön, tammese, lögdös, nébdal, külgyétek, konytyos, patagban

21. Lásd el a felsorolt szavakat -val, -vel határozóraggal! cseh, sah, Madách, Mariann, Alex, méh, Zilah, ez, Kováts

22. Párosítsd össze az idegen szavakat a magyar megfelelőjükkel! Kerüld az idegen szavak felesleges használatát! 1. attack; 2. kompetens; 3. juice; 4. defekt; 5. indigó; 6. maszkarád; 7. interpretál

a) álarcosbál; b) gyümölcslé; c) támadás; d) illetékes; e) értelmez; f) üzemzavar; g) másolópapír

23. Igazold egy-egy mondattal ezeknek az alakpároknak a jelentése közötti különbséget! gondtalanul – gondatlanul; helység – helyiség; kényelmetlen – kénytelen; egyenlőre – egyelőre; egyhangúan - egyhangúlag

24. Felcserélhetők-e? Változtasd meg a helytelen szót, úgy írd le a mondatot!

27


Az ebünk ebólban lakik. Andrásnak a foci a vesszőlova. A hétvégén sertéstorba megyünk. A versenyszaladó most ért a célba.

25. Keresd ki az alábbi szósorokból a hangutánzó és a hangulatfestő szavakat! sétál, akaszt, bumfordi, kendő, nyikorog, csörren, incifinci, nyimnyám, sziszeg, sűrű, malom, csobban, szuszimuszi, takarodik, süvít, bandukol, csiripel, ketyeg, pipogya, otromba Hangutánzók: …………………………………………… Hangulatfestők:……………………………………….

26. Az alábbi felsorolt rokon értelmű igék közül szabadon választva, írj öt olyan mondatot, amelyek jól érzékeltetik a választott ige jelentését! csacsog, papol, trécsel, diskurál, nyilatkozik, mondogat, rebesget, súgbúg, karattyol

27. Írd le az alábbi szavak antonímáit! szomorú, ostoba, sötét, rest

28. Másold le az alábbi szavakat! Húzd alá az egyjelentésű szavakat! zebra, tűz, nyelv, anyanyelv, fa, zongora, névutó, vár, tart, teknő, száll, szálloda, kert, erő ?! • Nevezd meg a kimaradt szavak jelentéstani csoportját! • Válassz ki az alá nem húzott szavak közül kettőt, és minél több jelentésével írj egy-egy mondatot!

28


SZÓFAJTANI ÉS ALAKTANI ISMERETEK

29. Alakítsd át felszólító módúvá az alábbi igealakokat a szám, személy és ragozás megváltoztatása nélkül! nézd, mászunk, olvasnak, segítek, dolgozunk, írsz, tanulunk, esztek, alszol, mesélsz, keresem, mond, veszünk, húzok, hiszel, sietsz

30. Elemezd az alábbi mondatok szófajait! 1. Mit nekem te zordon Kárpátoknak fenyvesekkel vadregényes tája! (Petőfi Sándor) 2. Megismerni a kanászt cifra járásáról. (Népdal) 3. Sok az eszkimó, kevés a fóka. (Madách Imre) 4. És törékeny lombok alatt látom előrebiccenni hajad. (József Attila) 5. Ti láttátok a víg gyermek játékait, a serdülő ifjú örömeit, gondjait, éltem vidám reggelén. (Berzsenyi Dániel) 6. Megkötöm lovamat, szomorúfűzfához, lehajtom fejemet, két első lábához. (Népdal)

31. Olvasd el Wass Albert szavait! Magyarázd meg az értelmét! Írd ki a szövegből a főneveket! Milyen toldalékot ismertél fel bennük? Bontsd szóelemekre a tanult egyezményes jelek felhasználásával!

300 éves berkenyefa (okotars.hu)

Nézd ezt a fát. Látod a sok falevelet rajta? Mindegyiknek, még a legkisebbiknek is van mélyen lent a földben egy kis hajszál-gyökerecskéje, 29


mely élettel látja el. Ősszel lehull a levél, igaz. Minden ősszel lehull. De annak a kis hajszál-gyökerecskének a jóvoltából visszatér újra minden tavasszal. Ha azonban a gyökérszál pusztul el ott a föld alatt, a levelecske nem tér vissza többé, s idő múltával elpusztul a fa is. Mert a gyökérben van az élet, érted? Aki pedig elmegy, nem viheti magával a gyökereket. S akinek nincs gyökere, az elvész. Sok magyar veszett el így, nagyon sok. Gondolj a gyökérre. (Részlet Wass Albert Hagyaték c. művéből)

32. Írd be a megfelelő igekötőket! Magyarázd meg a szókapcsolatok jelentését! …adja az útját; …adta az elveit; …adta a drótot; …tréfálgat velük; …érett lesz a gyümölcs; …lát a munkához; …gabalyodott mondandójába; … beszélte az éjszakát

33. Írd le az alábbi nevek kivel? kérdésre felelő alakját! Kossuth, Móricz, Kodály, Táncsics, Széll, Babits, Fáy, Dumas, Goethe, Félix, Koch, Voltaire, Scott, Verlaine

34. Írd le az alábbi számokat betűkkel! 30; 45; 101; 1001; 2002; 10 010; 20 117; 3 105 555; 10 000 000

35. A vadászunk önmagában igealaknak is, névszónak is elfogadható. Mi az oka az azonos alakúságnak? Foglald mondatba a megadott szót bizonyítva az állítást!

36. Írd le háromféle módon a mai napi keltezést!

37. Írj egy olyan szóalakot a zárójelben megnevezett szófaj köréből, amelynek szerkezete az alább megjelölt módon épül fel! a. szótő+képző+jel+rag…………………………… (számnév) b. igekötő+szótő+képző+képző+jel+rag……………….. (ige)

30


c. jel+szótő+jel+jel+jel………………..

(főnevesült melléknév)

38. Olvasd el a következő szöveget! Határozd meg a közlésfajtáját, stílusát! Írd ki az összetett szavakat! Zoológusok és a viselkedés-lélektan kutatói az udvarlás közben tanúsított állati viselkedést tanulmányozva felfedezték, hogy hím és nőstény állatok egész sor bonyolult udvarlási gesztust használnak. Ezek között vannak egészen egyértelműek, de egészen rejtélyesek is. Az állatvilágban az udvarlás minden egyes fajtájánál sajátos és előre meghatározott sémát követ. Több madárfajnál megfigyelték, hogy a hím peckesen körüllépdeli a nőstényt, hangprodukcióval kísérve mozgását; felfújja tollazatát, és számos tekervényes mozdulattal igyekszik felhívni a nőstény figyelmét, aki természetesen az egészre – látszólag – ügyet sem vet.

Pávakakas díszruhában és a tojó (google.com.ua)

A legtöbb állatfajhoz hasonlóan az emberi hím is magát kellető gesztusokkal kezd a lányokhoz közeledni. A legerősebb megnyilatkozás az övbe dugott hüvelykujj gesztusa. A fiú a kiszemelt lányt nézi. Próbálja elkapni a tekintetét, szembogara kitágul. Gyakran csípőre teszi a kezét, és szétveti a lábát, ezzel is hangsúlyozva testi nagyságát. (Tankönyvből) 39. Határozd meg mód, idő, személy és ragozás szerint a meritek és a merítek igealakot!

31


40. Határozd meg a megnagyobbíthatjátok igealakot! a. mód, idő, szám, személy, ragozás szerint; b. függőleges vonalakkal különítsd el a morfémákat (szótő, képző, jel, rag).

41. Keresd meg az alábbi szavak szótövét! Figyeld meg őket! Milyen szabályt fogalmaznál meg? hóban – havas, tükörrel – tükröket, mezőre – mezei, bokorba – bokros, fűben – füves,

lóról – lovakat, csokorral – csokrokat, kézzel – kezekkel, vízre – vizes

42. Az alábbi igékből szerkeszd meg a megadott alakot! játszik – felszólító mód, egyes szám 3. személy, tárgyas ragozás; dagaszt – felszólító mód, többes szám 1. személy, tárgyas ragozás; füröszt – kijelentő mód, jelen idő, többes szám 1. személy, tárgyas ragozás; gondolkozik – feltételes mód, jelen idő, egyes szám 1. személy, alanyi ragozás; akaszt – felszólító mód, jelen idő, egyes szám 2. személy, tárgyas ragozás;

43. Másolás közben írd helyesen a zárójelbe tett szavakat, indokold meg helyesírásukat! 1. Üljünk le (ez alatt) a fa alatt. – Van még egy jó hetem, (ez alatt) elkészülök a dolgozattal. 2. Közülük egy sem akar dolgozni: (mind inkább) tanulni szeretne. – A nővérem (mind inkább) belátta, hogy ez így helyes. 3. (Minden nap) eszem gyümölcsöt. – (Minden nap) munkában telik el. 4. Ezt a feladatot (egy könnyen) megoldjuk. – (Egy könnyen) megoldható feladat nem sok időt vesz igénybe. 5. Már nincs lázad, (e szerint) már hétfőn mehetsz iskolába. – Ez a szabály, (e szerint) kell eljárnod.

32


44. Pótold a következő névmások hiányzó betűit! ná…atok, valame…ora, me…ik, a…t, tő…etek, be…etek, se…e…ora, a… oz, maga…al, se…i…en, se…e…ik, e…ől, o…an, egymá…al

45. Írd le az alábbi szavakat, húzd alá a mellékneveket, és foglald őket mondatba! hosszú, hosszúság, bosszú, zöldség, zöld, új, újság, hajlékony, hajlik, friss, szél, szeles, széles, mély, mélyül, erős, erősít, erejű, kis, nagy, nagyít, kedves, kedvel, szerető, szeretet, lapos, lapít

MONDATTANI ISMERETEK

46. Vizsgáld meg az ábrát, mely a mondattanról az eddigi ismereteidet tartalmazza! A felosztás alapja a mondat szerkezete.

Mondat

Egyszerű

Tagolatlan

Összetett

Tagolt

Teljes

Tő

33

Hiányos

Bővített


47. Olvasd el kifejezően a következő részletet Csáth Géza A kályha című novellájából! Határozd meg a közlésfajtáját és a stílusát, majd végezd el a feladatot! A diák begyújtott a kályhába. Tüzet fogott a papír, és azután a fa. Néhány perc múlva pedig dübörgött a kis vasalkotmány. A lángok barátságos, jó tanyának találták sima vasfalait. A diák pedig élesztette, becézte a lángokat. Szeneket rakott a kályha torkába, s nézte, mint emésztik meg az éhes lángnyelvek a nedves, fekete kődarabokat. (antikpiac.hu)

Lassanként az egész szoba megtelt bizalmas, lusta melegséggel, s e kedves, jó melegség kedvéért a diák otthon maradt. Egész nap. Ott ült a nagy, zöld bőr karosszékben, a kályha mellett, s nézte a sárga, kék, táncoló lángnyelveket, a sápadó-piruló parazsat, papírszeletet dobott be, és gyönyörködve figyelte, mint hamvad el a gyönge jószág a tűz ölelő karjai között. És nézte a lángokat hosszú órákon át. Nagyokat gondolkozott, csöndesen mormogva néha. És megfeledkezett az egyetemről, az utcákról. Még a nagy, fehér fényben úszó kávéházakról is, a kék cigarettafüstről, amely azokban tévetegen imbolyog az asztalok fölött, a fehér és piros biliárdgolyókról, amelyek oly simán és halk csattanással gurulnak a zöld posztón. Sokszor még ott is evett a kályha mellett. ?! •Határozd meg az utolsó bekezdés mondatait szerkezetük szerint!

48. Vizsgáld meg a következő párbeszéd mondatait szerkezetük szempontjából! Másold le a párbeszédet, minden mondat után tüntesd fel azt, hogy szerkezetileg teljes, hiányos vagy tagolatlan mondat-e? − Jó napot! − Üdvözlöm, mivel szolgálhatok?

34


− Ajándék könyvet szeretnék. − Történelmi regényt? − Igen. − Bő választékunk van. Ez a Jókai-kötet megfelelne? − Mennyibe kerül? − Százötven hrivnyába. Igen szép kiadás. − Jó lesz. Tessék becsomagolni!

49. Írd le a mondatokat! Minden mondat után határozd meg a fajtáját a tanult szempontok szerint! (tartalma, minősége, tagolódása és szerkezete szerint) 1. Fúj a szél, jön a tél! 2. Ne hangoskodjatok itt a könyvtárban! 3. Egy pillanat alatt lángba borult az egész ház. 4. Hallod-e a különös hangokat? 5. El fogsz jönni a kirándulásra, vagy otthon maradsz segíteni? 6. Őszi tájnak hervadása! (Tompa Mihály) 7. Vajha volnék az örömnek fája, mely virágát soha el nem hányja! (Vörösmarty Mihály) 8. Jó reggelt! 9. Hang, s mégis tövis. (Szabó Lőrinc) 10. Éljen sokáig erőben, egészségben! 11. Ha nem szóltál volna, bölcs maradtál volna.(Szólás)

50. Olvasd el a következő részletet Mikszáth Kálmán A gavallérok című regényéből, amelyben az író bemutatja Csapiczky Endrét, a vőlegényt!

A sárosi svihákság mellett – volt benne sok bohém vonás. Pompásan tudta eltakarni a szegénységet (ez a sárosi svihák dolga), de pompásan tudta elő is tárni (ez pedig a bohém dolga). Mikor egy ízben sztrájkoltunk a kiadó ellen, s egy téli hónapnak a huszonötödikén egyszerre mindnyájan el akartuk hagyni a szerkesztőséget, Csapiczky fölszólalt: – Ostobaság volna 25-én távozni, és példátlan a történelemben. Várjunk még, uraim, egy hetet. – Miért? – ellenkezének a lázadók. – Egy hét múlva is csak ilyen rossz lesz a helyzetünk! 35


– Igen, de közbe jön az elseje. Miért csinálta volna III. Napóleon az államcsínyt éppen december 2-án? Mit gondolnak az urak? Azért, hogy elsején még felvehesse az elnöki fizetését. Ez a kis esetke azért jutott eszembe, mert október 3-ára volt az esküvő kitűzve a múlt őszön. Másodikán tehát megindultunk, s minden viszontagság nélkül jutottunk el Eperjesre.

?! • Mit jelentenek a gavallér, a svihák és a bohém szavak? Magyarázd meg a jelentésüket! Használd az Idegen szavak szótárát! 

Benczúr Gyula: Mikszáth Kálmán, 1910

Másold le a szövegrészletben található egyszerű mondatokat! Húzd alá a lemásolt mondatok állítmányát és alanyát! Írd föléjük a megfelelő szófaj rövidítését!

51. Biológiából tanultál már a dél-amerikai esőerdők állatairól. Olvasd el a madárpókról szóló szöveget! Másold le a szöveget a füzetbe, majd végezd el a feladatokat! A madárpókok 6–10 cm-re is megnőnek. Testüket barnás vagy fekete színű, hosszú kitinszőrzet fedi. A nappalt kövek alatt, korhadó tuskóban vagy földalatti járataikban töltik. Fogóhálót nem szőnek, éjjel járnak táplálékuk után. A rovarokat, kisebb békákat, gyíkokat, madarakat gyors rohanás után erős csáprágójukkal ragadják meg. (Tankönyvből) ?! • Húzd alá a mondatok mondatrészeit (a tanult egyezményes aláhúzással)! • Rajzold le a mondatok ágrajzát! Madárpók (gportal.hu)

36


52. A meghatározások olyan szólásokra vonatkoznak, amelyekben a fa szó tárgyként szerepel. Melyek ezek a szólások? A szólásokat írd be a füzetbe! a. Nehéz dologra vállalkozik. …………………………………………… b. Csínyt követ el. ……………………………………………………… c. Fiatal korában kell az embert nevelni. …………………………….. d. Nagyon türelmes. ………………………………………………. e. Minden bántást, sérelmet eltűr. ……………………………………….

53. A következő idézetek Ady Endre verseiből valók. Másold ki belőlük a tárgyas szerkezeteket! Zárójelben tüntesd fel, mit tudsz róla (iránytárgy, eredménytárgy, ragtalan tárgy, halmozott tárgy, alárendelt tárgy)! Ne adjatok rám aranyos palástot,… (Ne lássatok meg) Engem ideűztek a hegyek,… (Elűzött a földem) Két életet él két alakban egy halott. (A Szajna partján) Szeretem a fáradt lemondást, könnytelen sírást és a békét. (A halál rokona) Szeretném magam megmutatni… (Szeretném, ha szeretnének)

54. Alkoss olyan mondatot, amelyben a tárgy köznév; kölcsönös névmás; főnévi igenév; befejezett melléknévi igenév; sorszámnév!

55. Alkoss mondatokat az ágrajznak megfelelően!

a.

A

Á

T

37

T


b.

(A)

Á

T

c.

A

T

T

Á T T

56. A bölömbikáról sokan nem is sejtik, hogy egy tyúk nagyságú madár. Jó néhányan hiszik azt, hogy a szarvasmarha rokona. Olvasd el a következő érdekes cikket!

Bölömbika (elovilag.turaoldal.hu)

A Kárpát-medencében mocsarakban, nádasokban mindenfelé előfordul, de nem túl gyakori madár. Hossza mintegy 70–80 centiméter, a valóságban azonban jóval kisebbnek látszik, mivel rendszerint gubbasztó testtartásban látható. Békákat, halakat, gőtéket, gyíkokat, madárfiókákat, ízeltlábúakat,

ősszel és télen kis rágcsálókat is fogyaszt. Vonuló madár, általában március elején érkezik, és október közepén távozik. Meleg vizű kifolyók, egyéb, be nem fagyó vizek mellett egyes példányai – gyakran kisebb csoportokban – áttelelnek. Vonulás előtt nem gyülekezik csapatokba. Telelőterülete a Földközi-tenger partvidéke, főként az észak-afrikai partok. Költéskor hallatott hangja, melyről nevét is kapta, jellegzetes mély, búgó, kéttagú bömbölés, mint a távoli ködkürt. Néha kilométernyi távolságra is elhallatszik. Repüléskor a gémfélékre jellemző érdes, kuah – kuou kiáltásokat hallat. A bölömbika Magyarországon fokozott védettséget élvez. Eszmei értéke 100 000 forint. (A természet világa, 2008.09.22.)

38


?! •Írd ki a szövegből a határozós szószerkezeteket!

57. Bővítsd a következő tőmondatot a megadott határozókkal!

Ádám olvas.

a. helyhatározóval; b. időhatározóval; c. módhatározóval; d. társhatározóval; e. okhatározóval

58. Elemezd az alábbi mondatot! Állapítsd meg a szavak szófaját is! A nyári szünidő után az iskolában a fiúk feszült figyelemmel hallgatták Gábor beszámolóját a zánkai üdülőtáborról.

59. Javítsd ki a helytelenül használt határozóragokat az alábbi mondatokban! Magyarázd meg, mi okozta a nyelvhelyességi hibát! A helyes mondatokat írd be a füzetbe! 1. 2. 3. 4. 5.

Hiányzásnál pótolnod kell a tananyagot. A dolgozatírásnál gyorsan telt el az idő. A probléma felismerésénél sokan tévútra jutottak. Az űrlapok kitöltésekor pontosan kell az adataidat megadnod. Az adatfelvételnél hosszú sor áll.

60. Olvasd el Petőfi Sándor munkácsi élményeit, melyet Kerényi Frigyesnek küldött úti levelében!

39


Munkácsi vár (Wikipédia, google.com.ua)

Míg kocsisom megkapatta lovait, én hirtelen megebédeltem, s siettem ki a státusbörtönné alakult várat megtekinteni, mely a várostól jó negyedórányira fekszik a róna közepén. A domb oldalán szőlőt termesztenek, nem szeretnék a borából inni, azt gondolnám, hogy a rabok könnyeit iszom. ?! •Írd ki a szövegből a határozós szószerkezeteket, határozd meg a fajtájukat!

61. Mi a különbség a következő mondatok jelentése között? a. Fekete szemüveges fiú jött be az osztályba. b. Fekete, szemüveges fiú jött be az osztályba.

62. Elemezd az Arany János műveiből vett mondatokat! Állapítsd meg a határozók fajtáját! Rajzold le az ágrajzukat! a. Száll a madár ágrul ágra, száll az ének szájrul szájra. b. Álmodám tavasszal, szép, derült, virágos tavaszi napokkal. c. Szomorún jár, tébolyog a mezőben, nem is áll jól semmi dolog kezében. d. Mondd meg ezt, jó Bence, az édesanyámnak, gyászba borult mostan csillaga fiának.

40


63. Alkoss mondatot az ágrajznak megfelelően!

a.

A

Á Hh

b.

(A)

Hm Á

Ho c. A

Hh

Á Hi

Hm

T

64. A következő mondatok szószerkezeteinek elemzése során állapítsd meg a jelző fajtáját! Jó volt hallgatni a kutyám valamennyi bölcsességét, a közelgő zivatarról, az el nem múlható napsütésről, s a gyógyíthatatlan éhségről, mely egyetlen kosárba rakja mind e világot. Az erdő széléről, ahol nyulak futkosnak ki-be, csak el kell kapni. Azóta sok palánk elkorhadt, sok zsombék kiszáradt, rengeteg nagyváros épült vágóhidakkal, csorgó vérrel. Ma már minderről és a kutyámról sem tudom, hova fülel, kire ugat, merre hallgat. (Részlet Weöres Sándor Voltunk c. írásából)

65. A -nak, -nek ragos főnév többféle mondatrész kifejezője is lehet. A példák elemzésével nevezd meg ezeket a mondatrészeket! Írd le a mondatokat, zárójelben tüntesd fel a kapott mondatrészt! Szélnek eresztette a társaságot. Az öreg fának a törzse meghasadt a viharban. Közös lónak túrós a háta. (Közmondás) A jól végzett munka öröme töltött el bennünket. Mutass példát a fiatalabbaknak! A malomnak nincsen köve, mégis lisztet jár. (Népdal) 41


66. A mondatpárok közül melyikben találod a részeshatározót, melyikben van a birtokos jelző? a)

Dórának lett egy gyönyörű fodros ruhája. Szakadt lett Dóra gyönyörű fodros ruhája. b) A nagyapámnak volt néhány kedvenc könyve. A nagyapámnak az egyik kedvenc könyvét olvasom. c) A családnak felépült az új háza. A gyerekeknek nagy volt az öröme.

67. Emeld ki és alakítsd át az értelmező jelzős szerkezeteket minőségjelzősökké! Az így kapott mondatokat írd le a füzetbe! Volt egy ember, nagybajuszos. (Petőfi Sándor) 2. Téli szelek fújnak, fagyosak, dermesztők. 3. Egy este gyönyörű félelmetes pillangót fogtunk, halálfejeset. (Szabó Lőrinc) 1.

68. Gyerekkori olvasmányaidban gyakran szerepeltek állatok. Kedvenceid között bizonyára a medve is ott volt. Olvasd el, hogyan vélekedik e kedves állatról Nagy Lajos! Mi teszi szórakoztatóvá az írást?

A medve A medve igen otromba állat, különösen a lába nagy, ami elárulja, hogy nem előkelő származású. Természetesen többféle medve van, amint az általában többféle állattal így van. Van barna medve, mosómedve, erdei medve és fehér medve, az utóbbit jegesmedvének is hívják. A medve vegyes táplálkozású állat, ami azt jelenti, hogy húst is eszik, meg növényi táplálékot is, néha csemegéül az állatkertben be-bekap egy-egy, a ketrecébe benyúló emberkezet, de erről a táplálékáról lassanként egészen leszoknak a nyúlkáló emberek. A barna medve szőrének színe barna vagy fekete, a fehér medvéé pedig fehér vagy sárga, szóval ez is majdnem úgy van, mint a fehér kávéval, amelynek a színe barna, s a fehér borral, amelynek a színe sárga, s a vörös borral, amelynek a színe lila.

42


Barna medve (nagybánya. ro)

A medve vadállat, ami annyit jelent, hogy távol él az emberektől, viszont az emberek azért vadak, mert nem élnek egymástól távol, hanem úgynevezett társas, sőt úgy csúfolt kultúréletet élnek, ami egyike a legszebb találmányoknak. A medve hangját dirmegésnek-dörmögésnek mondják, ez a szép hang arra vall, hogy a medve nem megelégedett lélek, amiben hasonlít a zsörtölődő öregurakhoz. ?! •Írd ki a fenti szövegrészletben található jelzős szószerkezeteket! Határozd meg a jelzők szófaját!

69. Elemezd az alábbi mondatokat, és állapítsd meg az egy szó szerepét a mondatokban! Egy fecske nem csinál nyarat. Láttam egy szép ruhát a kirakatban. Csak egy jó megoldása van a feladatnak. Találtam egy jó megoldást. A gyerekek egy érdekes filmet nézhettek meg az iskolában.

70. Válaszd ki az alábbi mondatokhoz a megfelelő ágrajzot! 1. A maszatos konyhalány körbehordozta a tálakat. 2. Az elmélyülten olvasó gyerek nem vette észre a szobájába belopódzó macskát. 3. Tegnap Istvánékat felkereste egy rég látott rokonuk. 4. A három gyerek egymás mellett bandukolt.

43


A

a.

Jme

Hh

b. A

Á

Jmi

T

c.

Á

A

Á

Jmi

T

Hm

Jmi ↑ Hh

d. A Jmi

Á Hi

T

Hi

71. Elemezd a következő mennyiségjelzők kifejezőeszközeit!

szólásokat!

Állapítsd

meg

a

Sok lúd disznót győz. Több szem többet lát. Hét pecsét alatt őriz. Sok beszédnek sok az alja. Két dudás nem fér meg egy csárdában. A lónak négy lába van, mégis megbotlik néha.

72. Elemezd az alábbi mondatokat, és készítsd el az ágrajzukat! a) A nyitott ablakon Klára a távoli hegyek hósipkás csúcsaiban gyönyörködött. b) A két testvért sok meglepetés várta a gyereknapon. c) István, a szeleburdi kisfiú egy hirtelen mozdulattal leverte a poharat a terített asztalról. 44


73. Olvasd el kifejezően Füzesi Magda versét! Határozd meg a szavak szófaját!

Vers tenyérbe

Kullog a nap, sarkig sebezve, csillagesőt szór rá az este. Jó fecskéim szárnyukra kapnak, holdsugár-karok elringatnak. Elbitangolt csikónyi álmom, idegen erdők zöldjét járom. Táltos lovam sörénye lángol, abrakol szemed parazsából.

Füzesi Magda (indafoto.hu/nemzetikonyvtar)

AZ ÖSSZETETT MONDAT

A már néhány éve tartó anyanyelvi tanulmányaid középpontjában a szöveg áll. Megismerted a kommunikációban elfoglalt helyét, megfigyelted a szóbeli és írásbeli szöveg közötti különbséget. Osztályoztad a szöveget felépítő mondatokat a beszélő szándéka szerint, és logikai szempontból is csoportosítottad őket. A 8. osztályban pedig tanulmányoztad az egyszerű mondatok szerkezetét. Azonban a beszélt és írott szövegek többsége nemcsak egyszerű mondatot tartalmaz. Találhatók bennük összetett mondatok is. Ha az egyszerű és az összetett mondatot kommunikációs szempontból vizsgáljuk, azt állapíthatjuk meg, hogy működésüket tekintve 45


egyformán viselkednek. Deme László szerint mindkét mondattípus a beszédfolyamatot, illetőleg a beszélő és a hallgató közötti kommunikációs kapcsolatot egy kerek kifejező, tájékoztató és felhívó mozzanattal építi tovább. Tehát egy mondategészet alkotnak. Az egyszerű mondat egy tagolatlan mondatból vagy egy hozzárendelő (predikatív) szerkezetből áll, így egy mondategységet alkot. Pl.: Két karodban ringatózom csöndesen. (Radnóti Miklós) Az összetett mondatban két vagy több hozzárendelő (predikatív) szerkezetet találunk, mivel bonyolultabb valóságviszonyt ábrázol. Ezek a predikatív szerkezetek és bővítményeik alkotják a tagmondatokat, azaz a mondategységeket. Két tagmondat esetén összetett mondatról beszélünk. Pl.:

1 2 Odakinn már setteng a reggel, | és a parton túli hegyekkel aranyszárnyú szellők játszanak. (Radnóti Miklós)

Három vagy több tagmondat pedig többszörösen összetett mondattá szerveződik. Pl.: 1 2 3 Vágom a fát hűvös halomba, | fényesül a görcse sikongva, | zúzmara hull szárnyas hajamra… (József Attila) Az egyszerű mondat egy tagolatlan mondatból vagy egy predikatív szerkezetből áll. Egy mondategység egy mondategész. Az összetett mondatot két vagy több predikatív szerkezet alkotja. Több mondategység alkot egy mondategészet. A tagmondatokat vesszővel választjuk el a mondaton belül.

74. Alkoss összetett mondatokat az egyszerű mondatokból! 1. Péter figyelmesen hallgatta az előadást. 2. Kérdéseket tett fel az előadónak. 3. Elromlott a lámpa. 4. Meg kell javíttatni. 5. A vonatközlekedés már megindult. 6. A repülők még nem szállhattak föl. 7. A buszon néhányan már álltak. 8. Minden ülőhely el volt foglalva. 9. Ebéd után elnézhetünk az állatkertbe. 10. Fölkereshetjük az egyik barátunkat.

75. Bontsd egyszerű mondatokra az idézetek összetett mondatait!

46


a) Ajtó előtt hasal egy kiszolgált kutya, Küszöbre lábát, erre állát nyújtja. (Arany János) b) Rázsmár felől szörnyű por és füst kavargott, s dörögtek a hídfőn székely harangok. (Kányádi Sándor) c) Megkondul az esti harangszó, Kifáradt már a lovas és a ló, Hazamegyek, ölébe vesz dajkám, Az altató nóta hangzik ajkán, Hallgatom s félálomban vagyok már… „Cserebogár, sárga cserebogár!”… (Petőfi Sándor)

76. Olvasd el az alábbi történetet! Miért hatásosak a bekezdések egyszavas bevezető mondatai? Miért kap sűrített jelentést a cím?

Történet a szép piros almáról A piacon. Kupacokban áll az alma az árus előtt az asztalon. Gyönyörű, mosolygós áru. Nagy gonddal ki is fényesítették, hogy még kelendőbb legyen. Kissé drága, de veszik. Sőt, annyira csábító a gyümölcs, hogy a balga vevő az egyikbe ott helyben beleharap. Aztán fintorogva A zöldségesnél (divany.hu)

eldobja. Kívül szép, de belül férges. A villamoson. Fölszáll egy ifjú hölgy. Szép, ápolt, kirakatba való. Láthatóan most járt a fodrásznál, a kozmetikusnál, volt szoláriumban is. Divatos öltözék, smink, műköröm. Valakivel beszélget, talán a barátnője az illető. „Hősnőnknek” nincs olyan mondata, amelyikben ne volna válogatott (azaz inkább válogatás nélküli) trágárság, káromló szó. A villamos zörög, mégsem lehet nem meghallani, miket mond. Kívül szép, ápolt, kirakatba való, belül – úgy tűnik, nem az. (Kerekes Barnabás írása. Édes Anyanyelvünk. 2000. december, 6. o.) ?! • Határozd meg a mondatfajtákat szerkezetük szerint! • Keresd meg a mondatokban az alany-állítmányi szószerkezeteket! Írd be a füzetbe!

47


77. Számold meg, hány mondategység alkot egy mondatot az alábbi szövegrészletben! Másold le a szöveget, jelöld függőleges vonallal a tagmondatok határát!

Délibáb Az idő kitisztul, a felhők eloszlanak, semmi szél nem leng már: s ekkor egyszerre elkezdi a délibáb a maga tündérjátékait … Azt hiszem, hogyha ide a Hortobágyra egy várost építenének, ott senki sem dolgozna soha: minden ember az ablakba ülne, s a délibábot nézné egész nap, ahogy nézi most a puszták pásztornépe. (Jókai Mór: Útleírások)

78. Olvasd el Romhányi József versét! Mi teszi szórakoztatóvá a verset? Te mennyire vagy babonás fekete macska láttán? Elemezd a vers mondatait!

A babonás fekete macska A fekete macska búsan bandukolt. Nem csoda, hisz szegény csonkafarkú volt. Tizenharmadikán, s persze pénteken lett kunkori dísze ily éktelen. Azért vesztett el abból egy darabkát, mert az úton maga előtt szaladt át...

Fekete macska (mosthallottam.hu)

48


AZ ÖSSZETETT MONDATOK OSZTÁLYOZÁSA

Az összetett mondatnak két fajtáját különböztetjük meg aszerint, hogy tagmondatai között milyen viszony van. Ennek alapján az összetett mondatok lehetnek mellérendelő és alárendelő összetett mondatok. Vizsgáld meg az alábbi összetett mondatokat! Figyeld meg, milyen viszony van a tagmondatok között! 1 2 Széles országúton andalog a jobbágy, | Végzi keservesen vármegye robotját. (Arany János) 1 2 Csak az olvassa versemet, | ki ismer engem és szeret. (József Attila) Az első példamondatban a tagmondatok között csak tartalmi-logikai kapcsolat van, ezért minden tagmondat szerkezetileg önálló, főmondat értékű, közöttük nincs grammatikai kapcsolat. Ez a mellérendelő összetett mondat. A tagmondatok között ugyan nincs kötőszó, de ki is tehetjük. A tagmondatokat a mondat szerkezetének ábrázolásakor egy szinten jelöljük:

A második példamondat alárendelő összetett mondat, a tagmondatok között nemcsak tartalmi, logikai, hanem grammatikai kapcsolat is van. Az egyik mondat a főmondat, a másik a mellékmondat. A mellékmondat alá van rendelve a főmondatnak. Az egyik tagmondat kiegészíti a másikat. Az alárendelő összetett mondat főmondatában használhatunk utalószót. A mondatokat többnyire kötőszó kapcsolja össze. Jelölése:

49


Az élőbeszédben a hanglejtés érzékelteti a tagmondatok összetartozását. A tagmondatok között beszédszünet van, ezt írásban mindig valamilyen írásjel (vessző, kettőspont, gondolatjel, pontosvessző) jelöli: Pl.: Kakasszóra hajnal ébred, én lányokkal nem beszélek. (Petőfi Sándor) Láttam két nagy szemet, bogárzót; a szép leánynak szóltam pár szót. (József Attila) Őrizz és védj, fehérlő fájdalom, s te hószín öntudat, maradj velem: tiszta szavam sose kormozza be a barna füsttel égő félelem! (Radnóti Miklós) Egyenes úton mentem én – ti kitértetek jobbra-balra. (Babits Mihály)

Az összetett mondat lehet mellérendelő és alárendelő mondat. A mellérendelő összetett mondat tagmondatai között tartalmi-logikai kapcsolat van. Tagmondatai főmondat értékűek, egy szinten találhatók. A mondatvégi írásjelet az utolsó tagmondat határozza meg. Jelölése:

Az alárendelő összetett mondat tagmondatai között a tartalmilogikai kapcsolaton kívül grammatikai kapcsolat is van. A mellékmondat alá van rendelve a főmondatnak, annak egyik mondatrészét fejti ki. Tagmondatai két szinten helyezkednek el. A mondatvégi írásjelet a főmondat határozza meg. Jelölése:

A tagmondatokat vesszővel (,), kettősponttal (:), pontosvesszővel (;) vagy gondolatjellel (–) választjuk el egymástól. A mellérendelő és alárendelő összetett mondatokon kívül szövegeinkben lehet többszörösen összetett mondat is. Ez a fajta 50


összetett mondat állhat kettőnél több mellérendelő, alárendelő vagy vegyes mondatból. Pl.: Ki itt belépsz, jövőbe lépsz be, mely millióknak ád jogot, vérért, verítékért cserében, hogy legyenek mind boldogok! (Juhász Gyula)

79. Olvasd el az alábbi szöveget! Milyen a történet hangneme? Határozd meg a szöveg mondatainak fajtáját szerkezete szerint! Állapítsd meg az összetett mondatok fajtáját!

Kés mellé villa való A debreceni csata után az orosz hadsereg sáska módjára özönlötte el a védtelen Debrecent. Szabad volt a harácsolás. Egy jómódú polgár házához marcona muszka kapitány került, aki, mikor ebédelt, kihúzta a

(antikpiac.hu) kardját, és tányérja mellé fektette az asztalra. A cívis egy ideig hidegvérrel nézte a különös dolgot. Végre föltalálta magát, hogyan vegye el a kedvét hívatlan vendégének ettől a kedveskedéstől. Kiment a szobából, s csakhamar egy vasvillával tért vissza. Egyenesen a kapitány asztalához fordult, és a vasvillát letette a kard mellé. – Mit jelentsen ez? – kérdezte a meglepett muszka. – Oh kérem – felelt udvariasan a cívis –, nem jelent ez semmi különöset. De nálunk Debrecenben az a szokás, hogy nagy késhez nagy villa dukál. A kapitány mosolyogva tette vissza hüvelyébe a kardját. (Tóth Béla: A magyar anekdotakincs) (antikpiac.hu)

80. Egészítsd ki a megkezdett mondatokat egy-egy tagmondattal, s mondd meg, milyen lett az összetett mondat: mellérendelő-e, vagy alárendelő! 1. Megtanultam a leckét, mégis …………. 2. Kimentem a parkba, és …………………… 51


3. 4. 5. 6. 7. 8.

Az jelentkezzen, aki ……………………. Ne menjetek oda, ahol …………………… Este áramkimaradás volt, ezért ………………….. Azért edzett oly kitartóan, hogy ……………….. Szomorú lesz annak a következménye, ha ………………. Tegnap még hiányoztam az edzésről, de …………………….

81. Állapítsd meg, milyen összetett mondatok alkotják a következő versrészleteket! Írd le a verset, jelöld a tagmondathatárokat! Húzd alá a mondatokban a predikatív szószerkezeteket! Sűrű setét az éj, Dühöng a déli szél, Jó Budavár magas Tornyán az érckakas Csikorog élesen. (Arany János: V. László) (kovacsolt-vas.hu)

Magyar Miska olyan ember, Hogy a könyvet nem szereti, Csak azt hányja, csak azt veti: Minek a könyv? kell is neki. (Arany János: De Gustibus) (barokko.hu)

Odakinn már setteng a reggel, és a parton túli hegyekkel aranyszárnyu szellők játszanak. (Radnóti Miklós: Három hunyorítás)

Tajtékos égen ring a hold, csodálkozom, hogy élek. (Radnóti Miklós: Tajtékos ég) Radnóti Miklós (google.com.ua)

52


82. Írj fogalmazást az alább felsorolt szavak és szókapcsolatok felhasználásával! Fogalmazásod tartalmazzon egyszerű és összetett mondatokat is! Adj címet a fogalmazásodnak! fáradékonyság, fejfájás, étvágytalanság, vitaminforrások, csökkent ellenálló képesség, C-vitamin, zöldségfélék, friss levegő, hatékony, mozgás

83. Tudod-e, hogyan zajlik a lekvárfőzés? Ennek nagy hagyománya van vidékünkön is. Olvasd el az alábbi szöveget, határozd meg a szöveg stílusát! Mondd el a tartalmát! A szilva az alma után a legelterjedtebb gyümölcs az egész magyar nyelvterületen, mely több célra is felhasználható. Ki ne hallott volna még a híres szilvapálinkáról, vagy éppen a legmagyarabb ételnek tartott szilvalekvárról, mellyel még a nagymamákat is le lehet nyűgözni. Utánozhatatlan állaga és íze van, és persze tartósítószer nélkül is sokáig eláll. A szilvalekvár készítése hosszú folyamat. Alapanyaga elsősorban a nemtudom és a hasító szilva. Az ősz kezdetén érik nagy mennyiségben, ezért egyszerre kell fel is dolgozni. Az érett gyümölcsöt botokkal verik le a fáról és szedik kosarakba. Nagy tekenőkben többször átmossák, és kezdetét veszi a magolás. Ugyanis a rézüstben főtt szilvát ki kell magozni, hogy a magvak ne sértsék fel a vékony üst oldalát. A szilvalekvár hagyományosan vörösréz üstben készül. Az üstöt egy előre elkészített s méretre rakott katlanba helyezik, vízszintbe állítják, a peremnél betapasztják, majd tisztára törlik. A kimagozott szilvát apránként beleöntik a hatalmas üstbe és állandó kavarás mellett több órán keresztül

Lekvárfőzés Salánkon (karpatalja.ma)

53


főzik. A főzés elején a szilva szinte megolvad, folyékony lekvárrá alakul. Ez a cibere, főként a gyerekek kedvence. A szilvalekvár akkor készül el, ha már olyan sűrű, hogy nem esik le a kanálról. Cukrot, tartósítószert nem adnak hozzá. A kihűlt lekvárt szilkékbe rakják, és akár évekig tárolják. A lekvárfőzés egyben közösségi alkalom is, amikor a család apraja és nagyja egész napra vagy éjszakára összeül és magolják, illetve főzik a szilvát. (Gál Adél, Kárpátalja ma) ?! • Elemezd a szöveg mondatait szerkezetük szerint!

Egyszerű vagy összetett mondat? Mondatelemzés során nem mindig tudod eldönteni, hogy a mondat egyszerű vagy összetett. Ez azért is fontos, mert tudnod kell, hogy használnod kell-e a mondatközi írásjelet, illetve milyen írásjel kerüljön a mondatod végére. Továbbra is azt vedd figyelembe, hogy az egyszerű mondatban egy alanyi-állítmányi szószerkezet található. Egyszerű mondatok: 1. A halmozott mondatrészes mondatok, még ha vessző is található bennük és bármilyen bonyolultnak tűnnek is. Pl.: Napos volt és lesz az idő. A szülők és gyerekek izgatottan várták az előadás kezdetét. Szeretem a színes virágokat, illatos bokrokat és a rendezett kerteket. Nagy csend honol utcákon, tereken, házakon. Az esten érdekes, tanulságos, elgondolkodtató történeteket hallottunk.

Csodás kertek (xfree.hu)

54


2. Az értelmezőszerű részek Pl.: Vékony patyolat van, szép fehér, a fején. (Zrínyi Miklós) Az idézet így is szólhatna: Szép fehér vékony patyolat van a fején. 3. Igeneves szerkezetek Pl.: Már egy hete csak a mamára gondolok mindig, meg-megállva. (József Attila) A megszólítást és a mondatszót, külön tagmondatnak vesszük, de nem elemezzük a közöttük lévő viszonyt. Pl.: Vitézek, mi lehet ez széles föld felett szebb dolog a végeknél? (Balassi Bálint) 4.

A mint kötőszavas mondatok A mint kötőszóval bevezetett hasonlítás önálló tagmondat (bár sokszor hiányos mondat), és ilyenkor mindig vesszőt kell használnunk a mint előtt: 5.

Pl.: Olyan fürge,mint a nyúl. Viszont abban az esetben, ha a mint állapotot vagy minőséget jelölő szó vagy szókapcsolat előtt áll, nem teszünk elé vesszőt. Pl.: Az édesapám mint igazgató szólalt fel a gyűlésen. Ilyenkor ragos névszóvá átalakítható a szerkezet: igazgatóként.

84. Határozd meg a következő mondatok közül melyik összetett, s melyik egyszerű mondat? Írd le a mondatokat, a mondatokban jelöld a predikatív szószerkezeteket! 1. Foglaljanak helyet, és várják meg a gazdát! 2. Nagyobb ünnepek, karácsony, húsvét táján rendszerint sor került ostyasütésre. 3. Juhász Gyula élete javát Szegeden élte le, de megfordult a Felvidéken is. 4. Debrecen egyik legszebb középülete, a volt Vármegyeháza 1910–1911ben épült. 5. Balassi Bálint életének nagy részét a török elleni harcban, a végvári vitézek között töltötte. 6. Az egyház kialakulásával a szekrény bekerült a templomokba, kolostorokba és rendházakba. 7. A vásár idején az asszonyok otthon maradtak vendéget és ismerőst fogadni, sütni-főzni. 8. A régi fajta magyar szarvasmarha ízes, de kevés tejet ad.

55


85. Egészítsd ki a szükséges írásjelekkel a következő költői gondolatokat! Magyarázd meg az írásjelek használatát! Határozd meg a mondatokat szerkezetük szerint! 1. Látogatják a szomjas betyárok Kecskemétre menvén a vásárra (Petőfi Sándor) 2. Ha nem segít minek a szeretet (Szabó Lőrinc) 3. Szeme vágya eper-ajka szíve csókja mindig könnyes (Ady Endre) 4. Lábadhoz leülvén simítsd meg hulló hajamat erősítsd meg szülőcském fillérem aranyja mennyezetemnek édesanyja (József Attila) 5. Bolond a hangszer sír nyerít és búg (Ady Endre) 6. Ó a válás tőled édes nékem elviselhetetlen (Kosztolányi Dezső) 7. Hull egy csillag ki hull utána (Juhász Gyula)

86. Olvasd el az alábbi szöveget! Határozd meg a szöveg közlésmódját és stílusát! Szerkezetileg milyen mondatokat alkotják a szöveget? Írd ki az egyszerű mondatok predikatív szószerkezeteit! A páfrány hajtásokból és gyökerekből áll. A páfrányok többségének levelei nagy felületűek és erősen tagoltak. Más növények leveleitől eltérően tartós a csúcsnövekedésük, ezért csigaszerűen össze vannak csavarodva, hogy védve legyen a csúcsnövekedési pontjuk. A páfrányok vízellátási és párologtatási rendszere kevésbé hatékony, mint a virágos növényeké, ezért megfelelő mennyiségű nedvességre van szükségük. A ma élő páfrányoknak nincs oldalsó osztódó szövetük. Páfrány (szepzold.hu)

A Föld növényvilágában jelenleg közel 10 ezer páfrányfaj található. Különösen sok páfrány található a nedves trópusi erdőkben. Ezek nagyon változatos növények. DélAmerikában és Új-Zélandon fa alakú páfrányok nőnek, amelyek erdőket is alkotnak. A trópusi és szubtrópusi páfrányfajok zömmel kúszónövények, amelyek támasztékként a fák ágait és törzseit használják. Egyes páfrányfajok sziklákon vagy városi épületek falain telepednek meg. Ugyanakkor a páfrányfajok többsége erdőkben és réteken nő. Csak kevés fajuk alkalmazkodott a félig vízi életmódhoz az édesvizekben. Az Ukrajna területén elterjedt páfrányoknak gyöktörzseik vannak. Egy részüknek gyöktörzseik megrövidültek, majdnem függőlegesek, leveleik tölcsérszerű rozettát alkotnak, amelyeknek a magassága meghaladja a másfél métert. Más páfrányok gyöktörzsei vízszintesek és erősen 56


megnyúltak, a leveleik nagy távolságra helyezkednek elegymástól, és magányosan törnek elő a földből, mint a saspáfrány, buglyos páfrány, tölgyespáfrány esetében. (Biológia tankönyv 6. o. 182.o.)

87. Határozd meg a mondatok fajtáit szerkezetük szerint! Indokold meg az írásjelek használatát! Rajzold le a mondatok ágrajzát! 1. Itt a nagy halott előttünk, kiterítve, mereven. (Vajda János) 2. A csatahely mellett volt egy jókora tó, tiszta, szőke vizet magába foglaló. (Petőfi Sándor) 3. Vak volt a hajnal, szennyes, szürke. (Tóth Árpád) 4. Fák, csillagok, állatok és kövek, szeressétek a gyermekeimet. (Szabó Lőrinc)

88. Olvasd el kifejezően Vajda János versének egy részletét! Elemezd a versrészlet mondatait szerkezetük szerint! Magyarázd meg az írásjelek használatát! Rajzold le a kiemelt mondat ágrajzát! Szép nyári éj. A parkban ültünk. A mennybolt ragyogott fölöttünk. Sűrű jegenyesor, platán Csoport nézett le ránk középen, Nyugalma, csöndje fönségében Sötéten, mint a Notredame.

Vajda János (www.boldogsag.net)

Az égi tündöklő betűkben Sokáig némán elmerülten Kutattuk sorsunk titkait. Hogy vaj mi rend, mi törvény ottan, Az-e, vagy más a csillagokban, Mint ami itt uralkodik? 57


(Vajda János: A legszebbnek)

A KÖTŐSZÓK SZEREPE AZ ÖSSZETETT MONDATOKBAN

A kötőszó olyan szófaj, amely mondatok vagy mondatrészek összekapcsolására, illetőleg a közöttük levő viszony kifejezésére szolgál. Pl.: Mindenütt jó, de legjobb otthon. (Szólás)  A de kötőszó két tagmondatot kapcsol össze, s a köztük levő mellérendelő viszonyt jelöli. Pl.: Vagy lesz új értelmük a magyar igéknek, vagy marad régiben a bús, magyar élet. (Ady Endre)  A vagy…, vagy kötőszók két lehetőség között engednek választani, a mondatok között mellérendelő viszony van. Pl.: Ha tűz leszek, melengetlek. (Weöres Sándor)  A ha mellékmondatot kapcsol a főmondathoz, s azt jelöli, hogy a főmondat tartalma csak a mellékmondatban kifejtett feltétel esetén érvényes. A kötőszóknak a mondatban nincs önálló mondatrészi szerepük, toldalékot nem kaphatnak. A kötőszók aszerint, hogy milyen mondattani viszonyt fejeznek ki, lehetnek mellérendelők és alárendelők. A mellérendelő kötőszók mondatokat vagy mondatrészeket kapcsolnak össze. Ilyenek: és, is, meg, de, mégsem, hát, hiszen stb. Pl.: Elnéztétek a bolt nyitvatartási idejét, hát friss kenyér nélkül mehettek haza. Használatuk módja szerint a mellérendelő kötőszók lehetnek: a) egyes használatúak: és, s, meg, de, ellenben;

Pl.: Selmecbányát a török sokszor veszélyeztette, de elfoglalni egyszer sem sikerült neki. b) egyes és páros használatban is előfordulók: is, sem, se, vagy;

Pl.: E kellemes nyári estén sétálni menjünk, vagy inkább nézzünk meg egy filmet? Vagy ezen a sarkon találja a pénzváltót, vagy megy néhány megállót a villamossal a másikhoz.

58


c) csak páros használatúak: nemcsak… hanem (is); akár... akár;

mind … mind; egyrészt ... másrészt. Pl.: A Szigeti veszedelem szerzője nemcsak kortársait, hanem saját magát is buzdította dédapja példájával. Az alárendelő kötőszók csak mondatokat kapcsolnak össze és csak egyes használatúak. Ilyenek: hogy, ha, mint, mintha, mert, mivel, bár, jóllehet, noha stb. Pl.: Azért ugat olyan dühösen a kutya, mert a kerítésen átmászott egy macska.

A kötőszók előtt vesszőt teszünk. Kivétel az és, s, meg, vagy kötőszó, amely elé csak akkor teszünk vesszőt, ha tagmondatokat köt össze, vagy ha ismétlődik.

89. Alakítsd át a következő egyszerű mondatokat összetett mondatokká! Ügyelj az írásjelek használatára! Ne felejtsd el felköszönteni az édesanyádat! Ma névnapja van az édesanyádnak. Péter elment a nagyszüleihez. Péter nem találta otthon a nagyszüleit. Locsold meg a virágokat! Szellőztesd ki a szobát! Csöngetett valaki? Rosszul hallottam?

90. Írd le a mondatokat, pótold a hiányzó kötőszót! Határozd meg, milyen mondatokat kapcsolt össze a kötőszó! 1. Tegnap még hiányoztam az edzésről, … holnap már biztos ott leszek a többi között. 2. A vonatközlekedés már megindult, … a repülők még nem szállhattak föl. 3. Sólyomvijjogás süvített a lombok fölött, … hosszan hallatszott a varjak károgása. 4. A hajnali fagy enyhén megcsípte a szőlőt, … most kell szüretelni az aszúnak valót. 5. A buszon már álltak, … minden ülőhely el volt foglalva. 6. Vigyétek arrább a kiscicát, …a kutyával gyűlik meg szegénynek a baja! 7. Reggel nagyon lassan közlekedtek a vonatok és a buszok, … ráfagyott a víz az utakra.

91. Örkény István szórakoztató Egyperces novellái megmosolyogtatnak minket. Miről ír az író novellájában? Keresd meg a szöveg kötőszóit! Csoportosítsd őket aszerint, hogy milyen mondattani

59


viszonyt fejeznek ki! Mely kötőszók kapcsolnak össze tagmondatokat, és melyek mondatrészeket?

Halhatatlanság

Marik Pál fotója (kmnp.hu)

Már nem volt fiatal, de még elég jól bírta magát; ismerték és félték a nádas lakói, de még azon túl is, közelben-távolban, minden négylábú lény. Látása nem romlott, s ha ezerméteres magasságból kiszemelte zsákmányát, úgy csapott le rá, mint egy kalapács, mely egyetlen ütéssel veri be a szöget. És így, viruló korában, ereje teljében, két lassú szárnycsapás között egyszer csak megállt a szíve. De nem mertek előbújni sem a nyulak, sem az ürgék, sem a környező falvak baromfiai, mert ő ott lebegett ezer méter magasban, kiterjesztett szárnyával, fenyegető mozdulatlanságban túlélve a halált még két vagy három perccel, míg el nem állt a szél.

92. Keresd meg a következő versrészletben a kötőszókat! Milyen hatása van a kötőszók halmozásának? Milyen beszédstílust akart a költő ezzel a verssel bírálni? Jóllehet ez és jóllehet az és jóllehet garmadával, Mindazonáltal, jaj, mindazonáltal az egész is mindazonáltal, Feltéve ha és feltéve hogy és feltéve azt, amit, Ennélfogva és immár az úgyse, a mégse aligha segít, Mert bőven van itt a mivel, a miáltal, a minekutána, Nyilvánvalóan terjed a továbbá komor hiánya, Hiába itt a noha, sőt hátha, a talán, a még, Tudvalevően elégtelen itt az elég meg a sosem elég, Hovatovább, ha ezért, ha azért, ha akárhogy, mindenesetre,

60


Elvégre, végre és végül is mindegy már, elkezdve vagy berekesztve, Tehát és pedig és ahogy és sehogy és valahogy mégis, És ha egyúttal, akár beleértve, azonban azért is, Mert a főnevek, igék, a képek is egyszersmind kihullanak, Marad a közbeszéd maltere, csikorgó, ügyetlen vivőanyag, De ha elárasztanak az esetlen határozók, a kopár kötőszavak, Végeredményben nem fontos más, csak a csak meg a csak meg a csak. (Vas István: Határozók és kötőszavak)

Vas István (google.com.ua)

93. Másold le a szöveget! Pótold a mondatok hiányzó vesszőit! Indokold meg a vesszők használatát!

A strucc A strucc a legnagyobb madár. A magassága két méter de ha emelvényre áll még több. A strucc nyaka hosszú vékony és kopasz hasonlít a csúnya sovány nők nyakához. A strucc szép fehér farktollait eleinte a saját farán később azonban a nők fején hordja. Vedléskor ugyanis farktollait összegyűjtik a bennszülöttek elviszik a kikötőbe s ott az európaiakkal késért tűért üveggyöngyért mogyorótőért nyakkendőcsíptetőért 61

Strucc tojó (haziallat.hu)


dugóhúzóért műtyúkszemért csipeszért koporsószögért másodpercmutatóért elcserélik (Részlet Nagy Lajos Képtelen természetrajz c. művéből)

A MELLÉRENDELŐ ÖSSZETETT MONDAT FOGALMA ÉS FAJTÁI

A mellérendelő összetett mondat két egyenrangú, egymással tartalmi-logikai viszonyban álló tagmondatból áll, melyeket kötőszóval, ritkábban anélkül kötünk össze. A tagmondatok között rövid szünet, írásban pedig vessző jelzi, hogy még nem fejeződött be a közlés. A mellérendelő összetett mondat tagmondatainak egyenrangúsága azt jelenti, hogy mindkét tagmondat főmondat. Az összetételen belül is megőrzik önállóságukat. Ezért van az, hogy egyszerű mondatokra bontva vessző helyett mondatzáró írásjelet (., !, ?) tehetnénk az elsőnek a végére. Miért nem tesszük? Talán azért, mert így az egyszerű mondatnál szorosabb összetartozást fejeznek ki, együttesen pedig az előzőkhöz képest jelentéstöbbletet. Vizsgáljuk meg a következő idézetet! 1 2 Széles országúton andalog a jobbágy, |Végzi keservesen vármegye robotját. (Arany János) 1. tagmondat: Széles országúton andalog a jobbágy. 2. tagmondat: Végzi keservesen vármegye robotját. Jelölése:

A példamondatban nincs kötőszó. A kötőszó csupán a tagmondatok összetartozását emeli ki, a mondatok tartalmi kapcsolata nem függ tőle.

62


Az összetett mondatok úgy keletkezhettek, hogy az egymás után következő tagmondatok a többinél szorosabban kapcsolódnak egymáshoz. A mellérendelő összetett mondatok öt fajtáját különböztetjük meg a tagmondatok közötti tartalmi kapcsolat szerint: kapcsolatos, ellentétes, választó, magyarázó és következtető.

FAJTÁK

Kapcsolatos

JELÖLÉSÜK

ОО—О

Ellentétes Választó ~ Következtet ő Magyarázó

PÉLDA Virágzik a cseresznye, édes annak a gyümölcse. Sokat akar a szarka, de nem bírja a farka. Vagy a szemem csal, vagy nagyon fehér vagy. Az előadás nemsokára kezdődik, ezért be kell mennünk a tanterembe. Nem búsulok, hisz nincs rá okom.

A mellérendelő összetett mondatok gyakoriak az összefüggéseket feltáró, a dolgokra magyarázatot kereső, következtetéseket megfogalmazó, tartalmi kapcsolatokat, ellentéteket bemutató, esetleg választási lehetőségeket felkínáló szövegekben. Megtalálhatók elbeszélő művekben, szóbeli és írásbeli beszámolókban, levelekben, problémafelvető és -magyarázó ismeretterjesztő szövegekben, részletezőbb beszélgetésekben, vitákban.

94. Milyen tartalmi összefüggés van az alábbi mellérendelő összetett mondatok tagmondatai között?

63


Október (xFree.hu)

Hűvös arany szél lobog, leülnek a vándorok. Kamra mélyén egér rág, aranylik fenn a faág. Minden aranysárga itt, csapzott sárga zászlait eldobni még nem meri, hát lengeti a tengeri. (Radnóti Miklós: Október)

95. Írd le az alábbi idézeteket! Jelöld a mondathatárokat függőleges vonallal! Milyen kötőszót tudnál tenni az alábbi mondatok tagmondatai közé? 1. Jön a söprőgép tompa morajjal, mögötte a hajnal fut lobogó szőke hajjal. (Weöres Sándor) 2. Ti adtatok kedvet, tusát, ti voltatok az ifjúság, Üllői-úti fák. (Kosztolányi Dezső) 3. Tőlem elvetted, kukacoknak adtad édes emlőd s magad. (József Attila) 4. Szigorú szeme meg se rebben, falu még nem várt kegyesebben városi bujdosóra. (Ady Endre) 5. Meleg dél van itt kinn a mezőben, rakja a nap tüzét erősen. (Petőfi Sándor) 6. A napnak hanyatlik tündöklő hintaja, nyitva várja a szép enyészet ajtaja. (Csokonai V. Mihály)

96. Bontsd tagmondatokra a szöveg mellérendelő összetett mondatait! Hogyan kapcsolódnak egymáshoz a tagmondatok (kötőszóval vagy a nélkül)?

A rodostói kakukk A rodostói bujdosókat erősen kínozta a honvágy, ébren is csak álmodoztak, mindig Magyarországon jártak.

64


Alexander von Liezen-Mayer: Rákóczi Rodostóban (tudorinda.blogspot.com)

A fejedelem ebben is példát mutatott híveinek, sohasem panaszkodott honvágyáról, nem keserítette őket a múlt emlegetésével. Egyszer mégis felsóhajtott: – Csak még egyszer hallanék egy kis hazai kakukkszót! Meghallotta ezt a sóhajt Mikes Kelemen, a fejedelem hűséges kísérője. Mindjárt azon kezdett töprengeni, hogyan szólaltassa meg a kakukkot a rodostói kertben. Nem sokáig töprengett, másnap reggel titokban kiosont a kertbe, ott a fa alatt a fűbe hasalt, tenyerét a szájához tette, s elkezdte a kakukk szavát utánozni. Meghallja Rákóczi fejedelem a rodostói kakukkszót, és igen elcsodálkozik rajta. Keresni kezdi a kertben, ugyan merre lehet a kakukkmadár. Ahogy keresi, ott látja hűséges íródeákját, Mikes Kelement a fűben. Mindjárt tudta, hogy ő a rodostói kakukk, s hű emberét könnyes szemmel megölelte. (Gulácsi népmonda)

97. Elemezd Kányádi Sándor versének mondatait! Milyen tartalmi összefüggés van az alábbi mondatok tagmondatai között?

Forrás és a pásztor Jót húzott a forrásból, s útnak indult a pásztor. Útközben sorra elköszönt a hegyektől s a fáktól. Jött, amerre a kis patak, a jóízű forrásból.

65

És amint jöttek kettecskén, meg-megálltak egypárszor:


nekihasalt, és jót ivott a patakból a pásztor. Aztán elváltak útjaik, kétfelé mentek, máshol, más hegyek, völgyek hajlatán mendegélt már a pásztor: nekihasalt, és jót ivott a legelső forrásból.

Kányádi Sándor (google.com.ua)

A kapcsolatos mondat Figyeljétek meg az alábbi Petőfi-idézeteket! Milyen összefüggés van az idézetek mondategységei között? Házat építtetek a falu közepén, Ékes menyecskének odavezetlek én. … a magyarság lóra kerekedett, S keresni indult a rabló törököket. Ennek édesanyja jókor a síré lett, Édesapja pedig vett más feleséget. Illették őt nyájas enyelgő beszéddel, És a szigetbe őt mélyen vezették el. Ledőlt, el is aludt…

66


János vitéz (starity.hu)

A János vitézből való összetételek tagmondatai közül egyik sem szorul kiegészítésre. Minden esetben két egyenrangú mondategységgel állunk szemben, melynek tartalma szorosan összefügg, logikailag egyik a másikhoz kötődik. A kapcsolódás történhet kötőszóval és kötőszó nélkül.

A kapcsolatos összetett mondatot tagmondatai tartalmilag összefüggnek, s általában a második tagmondat egy picivel továbbviszi az elsőben megfogalmazott gondolatot, vagy egy újabb mozzanattal egészíti ki, bővíti. Pl.: 1 2 János vitéz ment, | és elért nemsokára az óriásföldnek félelmes tájára. (Petőfi Sándor) Jelölése:

A kapcsolatos mondatokat sokféle kötőszóval egymáshoz, de összekapcsolhatjuk őket kötőszó nélkül.

fűzhetjük

A kapcsolatos mondatok kötőszói: Egyesek

Egyesek vagy párosak

Párosak

és, s, meg, sőt, szintén

is, sem, se; is…is, sem….sem, se….se

nemcsak …. hanem ….is; hol …hol

67


A tagmondat tartalmi kapcsolata különféle lehet. 1. Egyszerű kapcsolat: a tagmondatok között térbeli vagy időbeli a kapcsolat. Kötőszók: és, s, meg. Pl.: Az unoka látogatóba megy, és ajándékot visz a nagymamának. 2. Hozzátoldó kapcsolat: a második tagmondat állítva vagy tagadva

kiegészíti az elsőt. Kötőszók: is, sem, nemcsak… hanem…is. Pl.: Az ügyeletes kiszellőztette az osztályt, meg is locsolta a virágokat. Nemcsak jelentkezni kell, hanem tudni is kell a választ. 3. Összefoglaló kapcsolat: mindkét tagmondat állít vagy tagad

valamit. Kötőszók: is…is, sem…sem, se…se. Pl.: Én sem készültem, ő sem tanulta meg a verset. 4. Megosztó kapcsolat: az előző ellentéte.

Kötőszók: hol…hol, egyrészt…másrészt. Pl.: Hol a betegség szólt közbe, hol a lustaság uralkodott a tettein. 5. Fokozó kapcsolat: a második tagmondat hozzátold valami fontosat

az elsőhöz. Kötőszók: sőt, sőt…is. Pl.: A gyerekek felköszöntötték az édesanyákat, sőt ajándékot is készítettek a számukra.

98. Kapcsolj az alábbi mondatokhoz valamely kapcsolatos kötőszóval egy-egy tagmondatot! A mondatokat írd le, húzd alá az alanyiállítmányi szószerkezeteket! 1. A kirándulók elindultak az erdőbe, ………………………… 2. Nagymamám kimosta a szennyes ruhát, ……………………… 3. Az ajtó kinyílt, …………………………. 4. A szobában megszólalt a telefon,………………. 5. Takarítsd ki a szobádat, ………………………! 6. Írd le az írásbeli feladatot, …………………..!

99. Folytasd a megkezdett mondatokat!

68


Megtanultam a verset, és …………………. Megtanulta, a verset is, ……………….. Megtanultam a verset, sőt ……………………. Nemcsak a verset tanultam meg, ………………………

100. Határozd meg, milyen a tartalmi kapcsolat az alábbi tagmondatok között! 1. Jancsinak sem szíve nem vert sebesebben e szókra, sem nem lett haloványabb színben. (Petőfi Sándor) 2. Megszólalt a sereg harsány trombitája, minden legény talpon termett szózatára. (Petőfi Sándor) 3. Bella hangosan felkacagott, s Misi boldog volt e nevetéstől. (Móricz Zsigmond) 4. Felröpűlök ekkor gondolatban túl a földön felhők közelébe, s mosolyogva néz rám a Dunától a Tiszáig nyúló róna képe. (Petőfi Sándor)

101. Másolás közben pótold a hiányzó betűket! Bontsd a mondatokat tagmondatokra, tedd ki a vesszőt a mondathatáron! 1. Elh…ll a virág el…ramlik az élet. (Petőfi Sándor) 2. Gyönge f…vallat a tóba zilál fények gyöngysora lebben. (Weöres Sándor) 3. Toldi a jó ké… el a cipót fölszelte s a cipóval a h…st jóíz…en nyelte. (Arany János) 4. Virágzik a csere…nye édes a…ak a gy…mölcse. (Népdal) 5. Kékbe bor… lt este csöndes szelek járnak csók…lják az ágon csüng… birsalmákat. (Nagy László)

102. Olvasd el Sánta Ferenc írásának egy részletét, melyből megismerheted az akkori kor egyik legfájdalmasabb problémáját! Határozd meg a szöveg közlésfajtáját és stílusát! Szegénység (faluhelyen.blogspot.com)

Már harmadik hónapja éheztünk, s két hete csak egyszer ettünk egy nap. Anyám már marékkal mérte a puliszkát. Egy marék, két falás, másnapig semmi. Négyen gyermekek ágyban feküdtünk a nagy pokróc alatt. Ott melegedtünk, és láb alatt sem voltunk.

69


Apám már nem járt napszámba, élet után. Eleget próbálta. Sok volt a szegény, kevés a gazda, neki nem jutott. Ült egész nap a kis vékán a kályha mellett. Nagy néha odajött hozzánk, és mesébe fogott. De amilyen hirtelen jött, olyan váratlanul abba is hagyta. Ilyenkor így szólt: „Majd holnap elmondom a többit.” – Azzal ment vissza a maga gondolatához. Sohasem mondta végig. Nem is bántuk. Akkorát hallgatott mesemondás közben, hogy jobb volt, ha megül a helyén. (Részlet Sánta Ferenc Sokan voltunk c. művéből)

?! • Írd ki a szövegből a mellérendelő összetett mondatokat, bontsd őket tagmondatokra, karikázd be a kötőszókat! • Állapítsd meg, milyen tartalmi kapcsolat van a tagmondatok között!

103. A népmondák sok érdekességet mondanak el a magyar királyok életéről. Olvasd el az alábbi Szent Lászlóról szóló népmondát! Határozd meg a szöveg összetett mondatainak fajtáját! Írd ki a kapcsolatos összetett mondatokat, jelöld a tagmondathatárokat!

A tordai hasadék Nagy harcot vívott László király Erdélyben a kunok ellen, s egyszer Torda mellett nagy vereség érte. Futott a magyar sereg, futott maga a király is. Ott vágtattak a Torda feletti hegyélen, elöl a magyarok, nyomukban mindenütt a vérszomjas kunok.

A tordai hasadék (saskriklopszi.blogspot.com)

Hátrapillantott Szent László, s hát látja, hogy a kunok annyira a nyomába értek, hogy fejszéjükkel csaknem levághatják. Ekkor a király felsóhajt, és imával fordul az egek Urához – Szabadíts meg, Uram, éretted harcoltam!

70


És íme, Isten meghallgatta imáját, csodát tett! Ahogy hajdan Mózesnek a Veres-tengert kettéválasztotta, úgy repesztette ketté a hegyet Szent Lászlónak. Rettegve rántották vissza lovukat a kunok, mert egy szempillantás alatt a király és köztük toronymagasságú üreg tátongott. A király lova patkójának hegyét még évszázadok múltán is jól látták, és az arra járóknak mindig mutogatták. (Erdélyi népmonda nyomán)

104. Elemezd az alábbi mondatokat! Határozd meg a tartalmi kapcsolatot a tagmondatok között! Jelöld a tagmondathatárokat, karikázd be a kötőszókat! Húzd alá a mondatok alanyi-állítmányi szószerkezeteit! 1. Légy egy fűszálon a pici él, s nagyobb leszel a világ tengelyénél. (József Attila) 2. A király megbocsátott a hercegnek, sőt az ő kérésére a várban lévő magyaroknak is kegyelmet adott. (Képes Krónika) 3. A regényt nemcsak ismerni kell, hanem idézni is kell belőle. 4. A szél is fúj, az eső is esik. 5. A gyerekek hol a számítógép előtt ülnek, hol az udvaron játszanak.

Az ellentétes mondat József Attila keserveit, szüntelen külső-belső ellentéteit, szorongásait, főként lírai vallomásai tükrözik. Az alábbi idézetek mondatai szolgálnak bizonyítékul erre. Vizsgáljuk meg a József Attilaidézeteket! A pillanatok zörögve elvonulnak, de te némán ülsz fülemben. (Óda) József Attila (szeretlekmagyarorszag.hu)

Hagyja a dagadt ruhát másra, engem vigyen fel a padlásra. (Mama)

71

Ím itt a szenvedés belül, ám ott kívül a magyarázat. (Eszmélet)


Csodagyereknek tartottak, pedig csak árva voltam. (Curriculum vitae) A példamondatokban a második tagmondat megállapítása ellentétben áll azzal, amit az első mondat tartalmaz, vagy ami az első tagmondat tartalmából következne.

Az olyan mellérendelő összetett mondatot, melynek tagmondatai között ellentét, ellentmondás van, ellentétes mondatnak nevezzük. Pl.: 1 2 Nem nyafognék, | de most már késő. (József Attila) Jelölése:

A tagmondatokat kapcsolhatja kötőszó, de a kötőszó el is maradhat. Az ellentétes mondat leggyakoribb kötőszói: azonban, ellenben, pedig, viszont, de, ám, ámde, csak, csakhogy, mégis, mégsem, (nem)… hanem. Az ellentétes mondat több árnyalatot is jelölhet: 1. Szembeállító ellentét: mindkét tagmondat tartalma igaz, de azok

egymással ellentétesek. Kötőszók: azonban, ellenben, viszont, pedig, de. Pl.: Meghívtunk mindenkit az ünnepségre, azonban sokan nem tudtak eljönni. 2. Kizáró ellentét: az egyik tagmondat állító, a másik tagadó, tehát

csak az egyik igaz. Kötőszó: hanem. Pl.: Ne magyarázkodjatok, hanem időben végezzétek el a rátok bízott munkát. 3. Megszorító ellentét: a második tagmondat tartalma korlátozza az

előbbi érvényességét. Kötőszók: de, mégis, csak, csakhogy, ellenben. Pl.: Nem kíváncsiskodom, csak becsapottnak érzem magam.

72


Alkalmanként előfordulhat az is, hogy kapcsolatos kötőszó található ellentétes mondatban. Pl.: …én konok, csirkét is szereztem, s te már seholse voltál. (József Attila) A kötőszó önmagában tehát nem határozza meg a két tagmondat közti viszonyt. Elemzéskor ezért nem elég a megtanult kötőszókra figyelni, s azok alapján dönteni, hanem mindenekelőtt a tagmondatok tartalmát kell megfejteni!

A kötőszó nem mindig a mondathatáron van, de a vesszőnek akkor is ott a helye. 105. Elemezd az alábbi mondatokat! Állapítsd meg az ellentétes mellérendelő mondatok típusát! Mit fejeznek ki? 1. Ő ugyan subáját gondolta nehéznek, pedig a szíve volt oly nehéz szegénynek. (Petőfi Sándor) 2. Sokat mondott Jancsi megeredt nyelvével, de még többet mondott sugárzó szemével. (Petőfi Sándor) 3. Napfényben égnek a fehér falak, s mégis jeges, halottas, téli gyász van az elhagyott magányos úriházban. (Kosztolányi Dezső) 4. Kiszáradt a Tisza, csak a partja maradt; meghalt Bogár Imre, csak a híre maradt. (Népdal) 5. Én elmegyek kicsi búval, te itt maradsz kétannyival. (Népdal) 6. Retteg a szegénytől a gazdag, s a gazdagtól fél a szegény. (József Attila)

106. Az alábbi egyszerű mondatokhoz fűzz előbb olyan tagmondatokat, hogy kapcsolatos mondatok, majd olyanokat, hogy ellentétes mondatok alakuljanak belőlük! 1. Elolvastam az újságcikket, ……………. 2. Az ajándékot már megvették, ……………… 3. Kimostam a szennyes ruhát, ………………….. 4. Beborult az ég, ………………… 5. Elültettük a virágokat,……………………..

107. Az alábbi versrészletek kárpátaljai költők verseiből valók. Határozd meg az összetett mondatok fajtáit! Mit jelölnek ezek a mondatok?

73


Nyújtózó fák tenyerébe eső hullat gyöngyöket, monoton dalt dúdolnak lucskosan a levelek. Magam ülök a szobában, mégsem vagyok egyedül, közel hajolnak a falak, bennem béke hegedül. (Weinrauch Katalin: Esős nap)

Esős nap (www.atv.hu)

Arcát az ég kezembe rejti, behunyja csillagszemeit, kövér sötétté gömbölyödve gurul az éjszaka megint. S dorombol lábamhoz húzódva, pedig lehet, a tigrisek erős karmain ringatózik, és ő is tigris, meglehet. (Finta Éva: Éjszaka)

Gréczi Margit: Holdvilágos éjszaka, 2010

Elmegy az árnyam, elmegyek, Csillag sincs velem. E homályt át nem ütheti, Megpihen szemem. Sorsomhoz szabott síri ágy A felnégyelt Haza, Testemnek tüzét csillapítsd, Tisza és Duna. (Vári Fábián László: Ady alkonya)

108. Magyarázd meg az alábbi szólások, közmondások jelentését! Milyen viszony van a mondatok tagmondatai között? Kicsi a bors, de erős. A farkas a szőrét elhányja, de a szokását nem. Szégyen a futás, de hasznos. Sok ház ég belül, de nem látszik kívül. Hegy heggyel nem találkozik, de ember emberrel igen. Mindenütt jó, de legjobb otthon.

74


Lányomnak mondom, menyem értsen belőle. A lónak négy lába van, mégis megbotlik. Egyet mondok, kettő lesz belőle.

109. A többszörösen összetett mondatok időközönként nagyon nagy odafigyelést igényelnek a megértésükhöz. Ez történik az alábbi részletben is. Olvasd el hangsúlyosan a részletet! Bontsd tagmondatokra a mondatokat! Milyen mondatfajtákat ismertél fel? Szomorú, végtelenül szomorú viszonyok ezek orvosi szempontból. A paraszt mindenekelőtt nem beteg, de ha mégis beteg, nem gyógyíttatja magát, nem fizet, mert nincs pénze. Ami az urat illeti, az ugyan szokott beteg lenni, és az néha gyógyíttatja magát, és pénze is van néha, de mégse fizet néha se, hanem inkább azt mondja, a doktornak jutalom fejében: − Legyünk, barátocskám, ezentúl pertu. (Részlet Mikszáth Kálmán Beszterce ostroma c. művéből)

110. Elemezd az alábbi mondatokat! Határozd meg az ellentét típusát! Jelöld a tagmondathatárokat, karikázd be a kötőszókat! Húzd alá a mondatok alanyi-állítmányi szószerkezeteit! 1. Ígérni könnyű, megtartani nehéz. 2. Könnyű a magyart lóra ültetni, de nehéz leszállítani. 3. Nem én kiáltok, a föld dübörög. 4. Nem kérek már bús bocsánatot se, csak igenigen alázkodom. (József Attila) 5. Máskor se volt itt élni jó dolog, de viharok sűrűbben jöttek. (Ady Endre)

111. Milyen nyelvhelyességi hibát fedeztél fel az alábbi mondatokban? Javítsd ki, majd indokold meg a válaszodat! A helyes mondatokat írd be a füzetbe! A rokonokat is vártuk, de azonban ők nem tudtak eljönni. A gyerekek az evés után pihentek, a felnőttek pedig beszélgettek. Meghívtak bennünket a rokonok ebédre, de viszont mi elkéstünk.

75


A választó mondat A választó mellérendelő összetett mondat tagmondatai lehetőségeket tartalmaznak, s ezek közül kell vagy lehet választani. Pl.: Vagy bolondok vagyunk s elveszünk egy szálig, Vagy ez a mi hitünk valóságra válik. (Ady Endre) Én szállok, vagy ő jön felém? (Ady Endre) Akár a tojást a kőhöz, akár a követ a táshoz. (Közmondás) Választó mondatnak nevezzük az olyan mellérendelő összetett mondatot, melynek tagmondatai választási lehetőséget tartalmaznak. Pl.: 1 2 Rigócska rikkan, | vagy kakukk zeng föl innen-onnan. (Babits Mihály) Jelölése: ~

~

Kötőszói: vagy; vagy…vagy;akár…

akár.

A választó mondatok kizáró és megengedő választást is kifejezhetnek. 1. Kizáró

választás: csak annyi lehetőség van, ahányat a tagmondatok tartalmaznak, ezek közül kell az egyiket kiválasztani.

Kötőszók: vagy; vagy…vagy. Pl.: Vagy étteremben ebédelünk, vagy otthon főzünk valami finomat. 2. Megengedő választás: a lehetőségek nem zárják ki egymást, s a

beszélő számára is közömbös, hogy melyik jut érvényre. Kötőszók: vagy; akár…akár. Pl.: Akár víg versekben akarjon nevetni, akár komorokkal szíveket illetni. (Verseghy Ferenc)

76


Ha a vagy kötőszó mondatrészeket kapcsol össze, nem teszünk előtte vesszőt. Az akár … akár kötőszavas mellékmondatok ritkán állnak egymagukban, rendszerint követi egy harmadik tagmondat is. Ugyanis az akár … akár azt fejezi ki, hogy mindegy, melyik lehetőséget választjuk, az eredmény ugyanaz. Pl. 1 2 3 Akár megyünk órára, akár nem, úgyis megtanulom a verset.

112. Írd le a mondatokat! Pótold a hiányzó írásjeleket! Indokold meg a használatukat! 1. Vagy megszokik vagy megszökik. (Szólás) 2. Való-e a világ körülöttem vagy tán az álom való…(Kosztolányi Dezső) 3. A kisebbet vagy nagyobbat válasszam? 4. Elmondhatom most is a verset vagy talán a következő órán. 5. Szebb volna büszke kastély termén egy fényes estély vagy lágy keréken zajló kocsidba drága pejló. (Tóth Árpád) 6. Dobogott a földön a lovak patkós lába vagy talán a földnek dobbant meg a szíve. (Petőfi Sándor) 7. Most vagy holnap vegyük meg az ajándékot? 9. Éj vane vagy szemem világa veszett ki? (Petőfi Sándor) 10. Mi megyünk-e vagy a felhő vagy a lenge déli szellő a szelíden rám lehellő? (Vajda János)

113. Mit fejeznek ki az alábbi választó mondatok? a) Dagassz gázlángnál kenyeret, vagy égess lukas vörös téglát...

(József Attila) b) Vagy törünk, csinálunk, vagy nem lesz itt semmi. (Ady Endre) c) Bujdosója lennék a nagy világnak, vagy odaadnám magam a halálnak. (Petőfi Sándor) d) Vagy látsz többet, vagy sohasem! (Népdal)

114. Milyen szerepet tölt be a vagy kötőszó az alábbi versben? Olvasd el Reményik Sándor versét!

77


Tér és idő A Tér az űr, a roppant, ködös csarnok, A Tér a behavazott pusztaság, Rajta pár sötét nyom, fekete fák És körvonalak, végtelenbe veszve; A Tér a behavazott pusztaság És részei: egy talpalatnyi föld,

(csendszirom.qwqw)

Vagy fű, vagy kő, vagy víz, vagy levegő, Mit szennyez egy-egy percig ember-lábnyom, Vagy meg-megjelöl kereszttel egy álom S az Idő behavazni újrakezd, Az Idő, ez az örök hóesés. És hajnalra nincs se nyom, se kereszt.

115. Elemezd Pilinszky János versének mondatait! Bontsd tagmondatokra az összetett mondatokat! Határozd meg, hány tagmondatból állnak! Milyen tartalmi viszony van a mellérendelő összetett mondatokban? Írd ki a versből a választó összetett mondatot, határozd meg, mit fejez ki!

Mondom neked Magasba ülsz, lábad keresztbe ejtve arcátlan elhagyod magad, alkalmat adsz, és mintha rendjén lenne, a lámpa fénye majd beléd tapad. Pilinszky János (cultura.hu)

A levegő meg hosszu-hosszu szálon a fogaid közt ki-beszáll. Messze sodor és kicserél az álom. Tükröd előtt fésülködöl tunyán.

78


Vagy olvasol, vagy kényesen leintesz, vagy ásitasz, vagy éppen eszegetsz; parázna vagy, kétség se fér e hithez, parázna vagy, szeretsz vagy nem szeretsz. Tulajdon árnyékoddal összefekszel, mindegy neked, kivel-mivel; de annyi karból hogy merülsz fel egyszer, végül minő medúzafő leszel? A pusztulás a lábadnál dorombol, miért nem űzöd már odább? A pillantását keresgéled folyton, és ujjaidon próbálod fogát. Lekuporodol, s alólad a párna, a halom párna fölmered, mint néma hasábokból rakott máglya. E pillanatban szinte értelek. Parázna vagy, mondom neked, parázna, - hallgass, míg végére jutok! de szíved alján embertelen árva, s magad vagy, ki ezt elsőnek tudod. 116. Keress olyan idézeteket az irodalomkönyvedben, amelyek választó mondatok!

A következtető utótagú mondat A mindennapi életben előfordul, hogy bizonyos tényekből, jelenségekből, adatokból új vagy általános megállapításhoz jutunk, azaz következtetünk. Milyen tényekből lehet következtetni? Vizsgáljuk meg a következő mondatokat! Mindenre vágytam, így lettem szegény. (Szabó Lőrinc) Az életünk tengernyi vágy, ezért nem áll meg a világ. (Simonyi István) Zsebem üres, ennélfogva üres az én hasam is. (Petőfi Sándor) A példamondatok azt bizonyítják, hogy a második tagmondat tartalma nagyon szorosan kötődik az elsőhöz. Azzal folytatja tovább az első megállapítását, ami abból okszerűen következik.

79


Következtető utótagú mondatnak nevezzük az olyan mellérendelő összetett mondatot, melynek második tagmondata az elsőből okszerűen következik. Pl.: 1 2 Az erdőben szedett gombákat a gombaszakértő megvizsgálta, | tehát nyugodtan fogyaszthatják. 1. 2.

ok: előzmény okozat: következmény

Jelölése:

Kötőszói: tehát, hát, így, ezért, ennélfogva, eszerint, következésképpen, s, és. Kapcsolódhatnak a tagmondatok kötőszó nélkül is. A következtető mondat átalakítható magyarázó mondattá, és ez fordítva is igaz.

117. Írd le a mondatokat! Húzd alá a kötőszókat! Magyarázd meg, melyik tagmondat fejezi ki az okot, az előzményt, melyik az okozatot, a következményt! 1. Szent László királynak fiúmagzata nem volt, ezért Géza király két fiát vette maga mellé. 2. Küzdtünk híven a forradalomért, nem halhatunk meg. (József Attila) 3. Minden reggel hideg vízben fürdetem gondolataimat, így lesznek frissek és épek. (József Attila) 4. Rossz útra tévedtem, világ csúfja lettem. (Ady Endre) 5. Gyűlöltek a nagy istenek, s e pályát adták végzetemhez. (Juhász Gyula) 6. Meglepetésed éppen a születésnapomra érkezett meg, ennélfogva még nagyobb örömet szereztél nekem.

118. Egészítsd ki a megállapítást tartalmazó tagmondatot a következtetést közlő második tagmondattal! Elromlott a telefonom, …………………..

80


Mindketten siettünk, …………………………. Már láztalan a beteg,……………………………….. Az előadás nemsokára elkezdődik, ………………………….. Hívtál, …………………… A testvérem már nagykorú lett, ……………………….

119. Alkoss következtető mondatokat az alábbi szópárokkal úgy, hogy első tagjuk az okot, második tagjuk az okozatot kifejtő tagmondatba kerüljön! megtanultam – nem félek, szél – kabát, ház előtt – ugat, lázas – gyógyszer

120. Következtető mondattal mindenfajta szövegben találkozunk. A szakszövegekben azonban gyakoribb, mert nélkülözhetetlen a használata. Így a tankönyveidben is gyakran találkozhatsz következtető mondatokkal. Olvasd el és elemezd az alábbi mondatokat! Az elektromos áram mindig létrehoz mágneses teret. Különösen erős ez a tér a tekercs belsejében. Mivel a tekercsen áthaladó áram erőssége állandóan növekszik, ezért az áram által létrehozott mágneses tér indukciója szintén nő. A változó mágneses tér elektromos örvényteret generál, amely jelen esetben az áram irányával ellentétes, ezért az áramerősség fokozatosan növekszik. A kondenzátor fegyverzetén lévő q töltés pedig fokozatosan csökken. Tehát a periódus első negyede alatt a kondenzátor elektromos terének energiája a tekercs mágneses terének energiájává alakul át. (Tankönyvből, Fizika 11. oszt.) ?! • Írd ki a következtető mondatokat, jelöld a kötőszókat!

121. Olvasd el Nagy Lajos írását! Határozd meg a szöveg stílusát és közlésmódját! Elemezd a szöveg összetett mondatait!

A béka A béka a tó partján ugrál. Itt mindjárt fölvetődik az a kérdés, hogy miért ugrál a tó partján. Hát erre a kérdésre többféle feleletet adnak a tudósok.

81


Először azért, mert a tóban nem ugrálhat. Másodszor azért, mert járni nem tud lábának alkata miatt, tehát kénytelen ugrálni, még akkor is, ha rossz kedve van. El lehet most már képzelni, hogy milyen csapás a békára nézve, ha rossz kedve van; mert az ember, ha rossz kedve van, leül és lehorgasztja a fejét, s leissza magát a sárga földig, a béka ellenben, ha valahová el akar menni, még ha rossz kedve van is, kénytelen ugrálni.

Mocsári béka (elovilag.turaoldal.hu)

Iskolai természetrajzok szerint a béka tenyérnagyságúra nő meg, ami annyit jelent, hogy egy teljesen kifejlett béka akkora, mint az ember tenyere. Én még pontosabban meghatározom ez állat nagyságát, és azt mondom, hogy nem akkora, mint a férfi tenyere, hanem mint egy nő tenyere. De azért egy szép nőre

mégsem mondható, hogy a keze akkora, mint egy béka. A béka petéit a vízbe rakja, s ott a nap melege költi ki azokat; a petéből egy hal alakú lábatlan állat bújik elő, amelynek a feje mögött kétoldalt kis cafatok lógnak le, ezek a kopoltyúi s ezekkel lélegzik. Ez nagy előnye a békának a szegény emberrel szemben, akiről mostanában szintén cafatok lógnak le, mégpedig nem is kis cafatok, hanem nagyok, amelyekkel azonban nem tud lélegzeni; ezért nem is nevezik ezeket a cafatokat kopoltyúknak, hanem ruhának. Ebből a vízben lábatlankodó kopoltyúscafatos kis békából, melyet népiesen ebihalnak neveznek, lassanként kifejlődik az igazi béka úgy, hogy megnő, a kopoltyúit elveszti, tüdeje képződik, lábai nőnek, a farka összezsugorodik, most már kimászik a vízből a szárazföldre, s ott ugrál, mégpedig zeneszóra, mert a többiek, szintén a tó partján, őrülten kuruttyolnak, brekegnek és pupúznak. A békák közt leggyakoribb a tavi vagy kecskebéka, a zöldbéka és a varangy. A varangy igen undok állat, bár az én felfogásom szerint ez gusztus dolga. A hímvarangynak például egy nőstény varangy jobban tetszik a legszebb kolibrinél is, és ha egy szép nőnek az az ötlete támadna, hogy ő szerelmes legyen egy varangyba, azt hiszem, szerelme reménytelen lenne, a varangy soha nem viszonozná. A szalamandra rokona a békának, bár alakja különbözik tőle. Ez persze nem tesz semmit, a szép Kovácsné is rokona a potrohos, hármastokájú, ötvenkettes lábú Némedinek, s az alakja szintén különbözik tőle.

82


A magyarázó utótagú mondat Magyarázattal valaminek az értelmét tisztázzuk, okát adjuk. Nézd meg, hogyan történik a magyarázat a Petőfi-idézetek összetett mondataiban! Fölnevelem szegényt, hisz úgysincs gyermekem. Fölösleges dolog sütnie oly nagyon, a juhásznak úgyis nagy melege vagyon. Rágyújtottam a pipára, azaz rágyújtottam volna…..

A magyarázó utótagú összetett mondat második tagmondata utólagos magyarázatot, megerősítő részletezést, esetleg helyreigazítást közöl. Pl.:

1 2 Nyugodtan fogyaszthatják a gombát, |ugyanis az erdőben szedett gombákat a gombaszakértő megvizsgálta.

1. okozat 2. ok Jelölése:

Leggyakoribb kötőszói: hiszen, hisz, ugyanis, azaz, tudniillik, vagyis, mégpedig, illetőleg, illetve stb. Kapcsolódhatnak a tagmondatok kötőszó nélkül is. Megkülönböztetünk okadó és kifejtő magyarázó mellérendelést. Az okadó magyarázó viszony a következtető utótagú mellérendelő mondat pontos ellentéte. Az első mondat az okozatot tartalmazza, a másik tagmondat ezt magyarázza. Kötőszók: hiszen, ugyanis, tudniillik, úgyis. Pl.: Elajándékoztam néhány ruhámat, ugyanis már nem fér a szekrényembe. 1.

83


A kifejtő magyarázó mellérendelésben nincs ok-okozati viszony, a második tagmondat csupán más szavakkal fejezi ki az első tartalmát, értelmezi, illetve helyesbíti azt. Kötőszók: azaz, vagyis, illetve, mégpedig. Pl.: Ki kellett hívni a szerelőt, azaz megszüntetni a csőrepedést. 2.

A következtető és magyarázó mondatok két-két tagmondata lényegében ugyanazt a logikai összefüggést fejezi ki, de fordított sorrendben. Ok Okozat

Okozat Ok

következtető mondat magyarázó mondat.

A magyarázó mondatok könnyen átalakíthatók következtetővé, ugyanúgy, ahogy a következtető magyarázóvá. Ehhez csupán csak annyit kell tenned, hogy felcseréled a tagmondatok sorrendjét, és megváltoztatod a kötőszót. Következtető mondat: Minden feladatot elvégeztünk, ezért szüleink megdicsértek. Magyarázó mondat: Szüleink megdicsértek, ugyanis minden feladatot elvégeztünk.

A következtető és magyarázó mondat egymásnak fordítottja, ezért tagmondataik sorrendje nem cserélhető fel! A kötőszókat tanuld meg! Ne halmozd és ne cseréld fel őket! HEYTELEN  Nem kaptam koncertjegyet, és ezért nem láthattam a kedvenc előadómat.  Nem kaptam már jegyet, de azonban kollégáim megleptek egy autógrammal.

HELYES  Nem kaptam koncertjegyet, ezért nem láthattam a kedvenc előadómat.  Nem kaptam már jegyet, de (vagy azonban) kollégáim megleptek egy autógrammal.

122. Írd le a mondatokat, húzd alá a kötőszókat! Elemezd az összetett mondatokat!

84


1. A reményt nem szabad feladnunk, hiszen a legnagyobb tragédiából, katasztrófából csak a remény segít kilépnünk. (Nagy László) 2. Fussatok el, (eskük és imák) úgyis elmúlik már a világ. (Ady Endre) 3. Uram, békíts ki magammal, hiszen te vagy a béke.(Ady Endre) 4. Ez az utca bánatutca: bánatkővel van kirakva. (Népdal) 5. Ilyenkor hozzád menekülök kopott kávéházi sarokasztal, hiszen te nyugodtan eltűröd. (Garai István)

123. Alakítsd át következtetővé a magyarázó mondatokat! A mondatokat írd be a füzetbe! a) Az osztályból csak ketten nézték meg a színházi előadást, tudniillik a többiek már látták. b) A buszon már néhányan álltak, hiszen minden ülőhely el volt foglalva. c) Vasárnap reggel későn kelt fel a család, ugyanis éjfél után ért haza. d) A stílus nem választható el a tartalomtól, illetőleg nem azonosítható a nyelvvel.

124. Egészítsd ki az egyszerű mondatokat mondatokká! Írd le a mondatokat, húzd alá a kötőszókat! 1. 2. 3. 4. 5.

magyarázó

Az autóbusz továbbhaladhatott, ……………………… Ne is telefonáljatok nekik, ………………………… Minek mondjam, ……………………….. A hajósok a szárazföldről visznek magukkal ivóvizet, …………. Nem mehettünk el a kiállításra, ………………………………..

125. Keresd ki, és elemezd a szöveg magyarázó mellérendelő mondatait! Hát kérem szépen. Ez még nem végleges bizonyítvány – ez csak afféle lenyomat, amit ideiglenesen kiosztottak nekem, ugyanis az én bizonyítványomat föl kellett küldeni a minisztériumba. Okvetlenül kérték, tudniillik tévedések történtek. Különben kiegészítő konferencia fog foglalkozni az esettel, hiszen az elírásokat feltétlenül orvosolni kell.

85


Ezt a kettest történelemből sem úgy kell érteni, azaz egészen másképpen kell felfogni. Tudniillik Mangold történelemtanár nálunk csak helyettes tanár, vagyis még nem is osztályozhat, mert előbb vizsgáznia kell osztályzástanból a főegyetemen.

Magyarázom a bizonyítványom (sulinet.hu)

Fizikából hibás a beírás, ugyanis a tanár elvesztette a noteszét, s nem emlékezett az a feleleteinkre. Magaviseletből azért van kettes, mert ha van három hármas, akkor nem lehet a magaviseletből se egyes, vagyis akkor külön bizonyítványt adnak magaviseletből, amit postán küldenek el a szülőknek. Ez nem hármas, ez kettes, csakhogy az osztályfőnök úr olyan furcsán írja a kettest, véletlenül felül írja a végét a kettesnek. Csak a vezetéknevet tessék aláírni, illetve mostanában ne tessék bemenni az iskolába, a kaput kiemelték, most átalakítják, nincs kapu, nem lehet bemenni, majd egy-két hét múlva... (Karinthy Frigyes Magyarázom a bizonyítványom c. írása nyomán)

126. Bizonyára veled is történt hasonló eset, amikor magyarázkodnod kellett egy-egy rossz jegy miatt. Írj egy rövid fogalmazást, meséld el saját történetedet! A testvérem már nagykorú lett, ……………………….

86


MONDATVÉGI ÉS TAGMONDATOK KÖZÖTTI ÍRÁSJELEK A beszélt és írott szövegek általában nem tőmondatokból állnak, már csak azért sem, mert nagyon nehéz lenne az alany és az állítmány kettőséből maradandó művet alkotni. Mondataink többnyire bővítettek, akár többszörösen is. Az élőbeszédben a hanglejtés érzékelteti a tagmondatok összetartozását. A tagmondatok között beszédszünet van, ezt írásban mindig valamilyen írásjel (vessző, pontosvessző, kettőspont, gondolatjel) jelöli.  A legfontosabb elválasztó elem a vessző. A tagmondatok közé mindig kell vessző, akkor is, ha a kötőszó hiányzik. Pl.: Elment a madárka, üres a kalitka.  A pontosvessző használata az első lépés, ami kissé túlmutat a vesszőn. Olyan esetekben van létjogosultsága, amikor többszörösen összetett mondatokat használunk, és erről nem tud bennünket senki lebeszélni. A hosszú és bonyolult összetett mondatok kettéválasztása helyett pontosvesszőt tehetünk azokon a helyeken, ahol lazább az összefüggés a tagmondatok között. Pl. Öröklött, nagy Varázs, holtak idézője, messze nemzedékek egymáshoz fűzője; mert csak a könyv kapcsol múltat a jövőbe, ivadék lelket egy nemzetté szőve. (Babits Mihály) Ha a mondat felsoroláscsoportokat tartalmaz, ezeket is pontosvesszővel tagoljuk: Pl.: Szeretem a pirosat, kéket, sárgát; kalapot, sapkát, kendőt; zöldséget és gyümölcsöt.  A kettőspont funkciója könnyen megérthető: a mondat első fele felhívja a figyelmet a másodikra, ahol valami lényeges dolog lesz kifejtve vagy magyarázat következik. Gyakran használjuk a kettőspontot a magyarázó vagy következtető mondatokban. Pl.: Látod, én szegény költő vagyok: örökül hát nem sokat hagyok. (Arany János)  A gondolatjel kettévágja a mondatot, és kiemeli az utána következő tagmondatot. Egyfajta levegővételnyi szünetet visz az írott szövegbe. Pl.: Sarkig tárva az ajtó, bejöhetne bárki – még sincs odabent egy lélek sem. A mellérendelő összetett mondatban két tartalmilag különböző fajú tagmondat is összekapcsolódhat. Pl.: Nézz ki rózsám, ablakodból, most megyek el falutokból. (Népdal) – felszólító és kijelentő mondat magyarázó viszonyban;

87


Hull egy csillag – ki hull utána? (Váci Mihály) – kijelentő és kérdő mondat ellentétes viszonyban; Gyere ide, olvassak neked? – felszólító és kérdő mondat.

A mellérendelő összetett mondat végére olyan írásjelet teszünk, amilyen a második tagmondat végére kell. A tagmondatokat vesszővel (,), kettősponttal (:), pontosvesszővel (;) vagy gondolatjellel (–) választjuk el egymástól.

127. Határozd meg az összetett mondatok faját, a tagmondatok faját tartalmuk szerint, és pótold a mondatvégi írásjelet! 1. Száradt tőke, únt tavalyi vendég: nekem már a tavasz is ellenség (Babits Mihály) 2. Még csak tétován mozogtam a befagyott Ipolyon, s féltem a forgóktól: sok helyt bizony vékony volt a jég, süllyedt, recsegett, s visszahajolva szinte röpített, ha rátévedtünk (Szabó Lőrinc) 3. Boldoggá tenne most, mert visszavágnék: haszontalan vagy! nem-lenni igyekszel s mindent elrontasz, te árnyék (József Attila) 4. Lám, megmondtam, bús gerlice: ne rakj fészket az útszélre (Népdal) 5. Legyünk boldogok, de hogyan

128. Olvasd el Weinrauch Katalin versét! Magyarázd meg a mondatokban található vesszők használatát, mit kötnek össze?

Vadrucák az Ungon Folyó hátán, híd alatt kacsák, rucák úszkálnak, farktollukon zöld máz, csík, egyik szebb, mint a másik. Hangoskodnak, koldulnak, híd alól nem mozdulnak, elűzik a halakat, nekik jár a jó falat Vadkacsapár (cukisag.blog.hu)

Perec, zsömle, dióbél

88


begyükbe már alig fér, mégis a kiflit lesik, az őszt észre sem veszik. Sápítozó kacsahad az Ung vizén hajózgat, egy se néz fel az égre, hol vadlúdhad száll délre. Lekiált a vezérlúd: falánk népség, egy sem tud repülni közületek? Nem félitek a telet? Vadkacsák vagytok, rucák... Föl hát a retyerutyát, aztán uzsgyi, utánunk, Afrikában megvárunk A vadkacsák vezére minden ruca nevébe’ azt sápogja: – Nem megyünk! Itt télen sem éhezünk, ungot-berget bejártunk, jobb helyre nem találtunk.

129. Az alábbi idézetekből hozz példákat mellérendelő viszonyokra a mondatok szintjén, és e példák segítségével indokold megállapításaidat! Magyarázd meg az írásjelek használatát!

Lantos György: Alkony a Tiszán

89

Túl a réten néma méltóságban Magas erdő: benne már homály van, De az alkony üszköt vet fejére, S olyan, mintha égne s folyna vére. (Petőfi Sándor: A Tisza)


A pályaudvar hídja még remeg, de már a kényes őszi szél dorombol és kiszáradt hasábfák döngenek, amint dobálják őket a vagonból. (József Attila: Kirakják a fát) (bek-holz.hu)

Mikorra a patak vize tükörré lett, Melybe ezer csillag ragyogása nézett: Jancsi Iluskáék kertje alatt vala; (de; és) Maga sem tudta, hogy miképp jutott oda. (Petőfi Sándor: János vitéz)

130. Pótold az írásjelet az alábbi részletekben! Hé nagyurak sok rossz fehér ököl Mi lesz hogyha Dózsa György kósza népe Rettenetes nagy dühvel özönöl (Ady Endre: Dózsa György unokája) Este van már sietnek az esték álnokul mint a tolvaj öregség mely lábhegyen közeledik halkan míg egyszercsak ugrik egyet s itt van (Babits Mihály: Ősz és tavasz között)

131. Olvasd el az alábbi szöveget! Határozd meg a stílusát, közlésmódját! Indokold meg az írásjelek használatát!

Papucsok, szoknyák, kendők, bundák Mikszáth szívesen beszél a szereplők ruházatáról, műveiben sokat hallunk a csizmákról, klumpákról, szoknyákról, mellényekről. De némelyik ruhadarabról bizony ma már nemigen tudják, miféle is lehetett! A Mikszáth-korabeli felsőruházat legdrágább darabja kétségtelenül a mente,

90


az ujjas felsőkabát. Díszesebb, zsinóros változata katonai ruhadarabként is ismert, kötője révén félvállra vagy „panyókára” vetve is hordhatták anélkül, hogy leesett volna róluk. De a civilek körében is megbecsült

Férfi gubában, asszony kisbundában, fiatalabb férfi vállra vetett mentében, fiatal lány ujjasa fölött vállkendővel (1837, a Regélő metszete nyomán) (niif.hu)

ruhadarab volt, sőt ha közrendűek viselték, az a rangjukat, előkelőségüket is kifejezte. Olcsóbb, általánosabb, a szegényebbek számára is hozzáférhető változatát dolmánynak nevezték. Téli viselet volt a ködmön, a combig vagy lábszárközépig érő meleg „nagykabát”. Szűcsök készítették szőrös juhbőrből, ritkábban kecskebőrből. Korra, nemre való tekintet nélkül minden közrendű hordta, annak ellenére, hogy meglehetősen költséges volt az előállítása. Épp ezért életre szóló ruhadarabnak számított, és férjhez adandó lányok kelengyéjébe is beletartozott. Nélkülözhetetlen volt a csizma is. Ókori eredetű viselet, a honfoglaló magyarok pedig őshazájukból hozták magukkal. A magyar csizma a XIX. századig kétlábas volt, ami azt jelentette, hogy mindkét fele egyforma volt, szabadon cserélhették a jobbat és a balt. Később féllábas, szimmetrikus csizmákat készítettek. A futárok csizmáját „hétmérföldes csizmának” is nevezték. Nem azért, mert sok mesét olvastak, hanem azért, mert hét mérföldre voltak egymástól a megállóhelyek, az úgynevezett postaállomások. (Tankönyvből)

91


Témazáró Kérdések és feladatok

1.

Válaszd ki az igaz állításokat! A helyes válaszokat írd be a füzetbe! a) b) c) d)

A mellérendelő összetett mondat tagmondatai egyenrangúak. A tagmondatok között logikai viszony van. Az egyik tagmondat a másik valamely mondatrészét fejti ki. Rendszerint a második tagmondatnak van (feltételes, megengedő, hasonlító, következményes) sajátos jelentéstartalma. e) Vannak olyan típusai, amelyekben a tagmondatok sorrendje felcserélhető. f) Ha a tagmondatok sorrendje felcserélhető, akkor a kötőszó is az első tagmondat élére kerül. 2. Írd le helyesen az alábbi mondatokat! Fogalmazd meg az alkalmazott szabályt! A könyvet vagy a filmet veszed meg holnap? Idén nyáron a hegyekben nyaraltunk és jártunk a Hoverlán is. Géza késve érkezett meg nekem sem volt már kedvem színházba menni. Holnap elmész moziba vagy inkább meccset néztek apával otthon? Hozz még egy kis hagymát kenyeret és egy kis füstölt sajtot is! Mindig csak mentegetőzik hogy közbejött ez meg az. 3. Milyen mellérendelő viszony van az alábbi összetett mondatok tagmondatai között? 1. Megjelent a nyilvános vitán, azonban nem fejtette ki a saját álláspontját. 2. Itt hagyta az autót, így kénytelen lesz visszajönni. 3. Nemcsak az értékes tárgyakat vitték el, hanem még a hűtőt is kirámolták. 4. Vagy rendesen dolgozol mától fogva, vagy holnap már be se gyere! 5. Feltörték az útburkolatot, tehát döntöttek végre a vezetékek cseréjéről. 4. Alkoss kívánalmaknak megfelelő mellérendelő összetett mondatot az alábbi két egyszerű mondat összekapcsolásával! Szükség esetén a tagmondatok sorrendjén és szórendjén változtathatsz, beillesztheted azokat a szavakat, amelyek feltétlenül szükségesek a kért típus kialakításához (pl. kötőszó, tagadószó)

92


Elmegyünk kirándulni. Gyűjtünk gyógynövényeket. a) b) c) d) e) f)

választó:……………………………………………… egyszerű kapcsolatos:………………………………… kizáró ellentétes:………………………………………. magyarázó:……………………………………….. következtető:…………………………………….. megszorító (utótagú) ellentétes: …………………………..

5. Elemezd az alábbi mellérendelő összetett mondatokat az összetétel fajtája szempontjából! 1. Láttam két nagy szemet, bogárzót, a szép leánynak szóltam pár szót. (József Attila) 2. Szép volt a bánat, és jó volt a harc. (Juhász Gyula) 3. Te vagy sokunk szándékának módja és nem vagyunk vak csillagászok. (József Attila) 4. Az udvariak még sohasem jártak arra, hát eltévedtek a sűrű rengetegben. (Népmonda) 5. Álmos kérésére a német császár haddal jött Magyarország határára, és itt békét szerzett a király és a herceg között. (Képes Krónika) 6. Nagy, mély szemed reámragyog sötéten s már fenyves szívem zöldje nem örök. (Ady Endre) 7. A lovát keresi, pedig rajta ül. 8. A magadét tedd el, a másét ne vedd el. 9. Szegény fog madarat, de gazdag eszi meg. 10. A szó elröpül, az írás megmarad. 11. Sokat akar a szarka, de nem bírja a farka. 12. Ne hivogass, de te jöjj el. (Ady Endre) 13. Nem volt a helyén semmi, mégis mindennek helye volt.(Csoóri Sándor) 14. Jóról és rosszról nem gondolkozom, csak szenvedek én (és csak dolgozom). (József Attila) 15. Nem akartam én semmi rosszat, mégis hallom mindenfelől, (hogy szidnak az igazi rosszak). (Szabó Lőrinc) 16. Magyar vagyok, de európai. (József Attila) 17. Szót hallok, de embert nem látok. 18. Éhezett már mind a két sereg, de egyik sem akart engedni. (Népmonda) 19. Vagy erőt vesz rajta, vagy keze miatt hal. (Arany János) 20. És elhoztam én a madarat is, hisz te akartad. (József Attila) 21. Nagyon szeretlek, hisz magamat szintén nagyon meg tudtam szeretni veled. (József Attila) 22. Mi megyünk-e, vagy a felhő…(Madách Imre) 6. Olvasd el az alábbi ruszin balladát! Milyen mondatokat ismertél fel versszakonként?

A leányanya Katerinát édesanyja egymaga nevelte, mégis minden szombat este mulatságba küldte.

93

– Eredj kincsem, Katerinám, a bilétes bálba, csak a fejed el ne veszítsd a nagy mulatságba!


Katie M. Berggren alkotása (zsofiasarhidai.com)

Katerina vidám táncát addig-addig járta, míg megszédült, s koszorúja legurult a sárba. Anyja nézi, fejét fogja: micsoda gyalázat! – Hová lett a karcsúságod, mi lelte ruhádat?

– Hűs forrásvízre hajoltam, jót ittam belőle, az a hideg víz ártott meg, hasam dagad tőle. Kemencepadkán ül öccse: – Látod anyám, látod? Öregségedre megérted, hogy hazudik lányod. Múlt éjjel is a katona hazáig kísérte, s csókja árát a leányod színezüstben kérte... Katerina két szép ökre a völgyben legelget,

anyja keblét mohón szívja már a pici gyermek. – Kis rengődben ringattalak, dajkáltalak, lányom, de a fattyú unokámat látni sem kívánom! – Anyám, édes öreganyám, van még hét leányod, úgy küldd őket mulatozni, magad is megbánod! Ki megesett, nem nézhet már a legény szemébe. Hallottátok, jó emberek, itt a nóta vége. (Vári Fábián László fordítása)

94


AZ ALÁRENDELŐ ÖSSZETETT MONDAT

Az alárendelő összetett mondat egy főmondatból és egy mellékmondatból áll. A tagmondatok nem egyenrangúak. Köztük nyelvtani és tartalmi viszony van. A főmondat mindig kiegészítésre szorul. A mellékmondat fejti ki a főmondatból hiányzó mondatrészt. Erre utal a főmondatban elhelyezett vagy pótolható utalószó. A mellékmondatra a főmondatban hiányzó mondatrész kérdésével kérdezünk.

Mondatkifejtő szerepe szerint alanyi, állítmányi, tárgyi, határozói és jelzői mellékmondatokról beszélünk. A tagmondatok tartalmi összefüggését az utalószók és kötőszók mutatják meg. Az utalószó olyan mondatrész a főmondatban, amelyet a mellékmondat részletez. Ennek megállapításához a főmondatot mindig elemezzük mondatrészenként.

Az utalószó szófaja lehet:  mutató névmás: az olyan, annyit stb.  határozószó: ott, akkor, úgy, annyira stb.

A kötőszó szófaja lehet:  vonatkozó névmás: aki, ami, amely, amelyik, amilyen stb.  vonatkozó értelmű határozószó: ahol, amikor, amiért stb.  vagy valódi kötőszó: hogy, mert, mint stb.

□

A főmondatot (fm) O – körrel, a mellékmondatot (mm) – négyzettel jelöljük. Az ábrákba beírjuk számmal a tagmondatok sorrendjét, a mondatrendet. Az alárendelő összetett mondat arról a mondatrészről kapja a nevét, amelyet a mellékmondat kifejt. Jelölése is erre utal.

95


Az alárendelő összetett mondatok típusai:

1. Alanyi mellékmondat

A _____

2. Állítmányi mellékmondat

Á ═════

3. Tárgyi mellékmondat

96


T

---------

4. Határozói mellékmondat

H ~~~~~~

5. Jelzői mellékmondat

J ………..

97


A mondatelemzés menete: 1. Először megállapítjuk a tagmondatok számát. 1. 2. Az is tolvaj, │aki az emberek bizalmát meglopja. A tagmondatok tartalma és nyelvtani viszonya alapján megállapítjuk az összetétel fajtáját. Esetünkben a tagmondatok nem egyenrangúak, az első kiegészítésre szorul. Erre mutat az az utalószó, tehát ez a főmondat. 2.

1. FŐMONDAT 2. MELLÉKMONDAT Az is tolvaj,│aki az emberek bizalmát meglopja. 3. Elemezzük a főmondatot mondatrészek szerint! Nagyon fontos tudnivaló, hogy a főmondatban lévő utalószó mindig megmutatja, melyik mondatrészt fejti ki a mellékmondat. (Ha esetleg nincs a mondatban, akkor célszerű pótolni.) 1. 2. Az is tolvaj, │aki az emberek bizalmát meglopja. Ki tolvaj? → aki az emberek bizalmát meglopja. (alanyi mellékmondat) Az 1. tagmondat a főmondat, utalószava: az. A 2. tagmondat – alanyi mellékmondat, kötőszava: aki.

4. Az elemzés után ábrával szemléltetjük a tagmondatok közötti összefüggést. Jelölése:

A ______

98


132. Jelöld a mondathatárokat! Állapítsd meg, melyik tagmondat a főmondat és a mellékmondat! Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra! Aki mer, az nyer. Ahol a bor az úr, ott az ész koldulni jár. Ahogy veted ágyadat, úgy aluszod álmodat.

133. Alakítsd át a következő egyszerű mondatokat alárendelő összetett mondatokká! Rémületében jéggé dermedt. Késő estig takarítottam a lakást. Megbetegedett a dermesztő hidegben. Megcsodáltam a virágzó almafát. Lementem a boltba kenyeret venni.

134. Alakítsd át az alábbi alárendelő összetett mondatokat egyszerű mondatokká! 1. Az a kép tetszik, amit tőled kaptam. 2. Olyan kicsi a lakásotok, mint egy kalitka. 3. Annyi munkám van, hogy éjszakáig fogok dolgozni. 4. Amit te választottál, az a helyes. 5. Olyan munkát szeretnék, mint a tiéd.

135. Állapítsd meg, hogy az alábbi alárendelő összetett mondatokban melyik a főmondat, és melyik a mellékmondat! A mondatokat írd be a füzetbe, s jelöld a mondathatárokat! 1. Azt hallottam, hogy elköltöztél a városból. 2. Ott is találkozhatunk, ahol tanulsz. 3. Hogy mivel foglakozott egész nap, el sem tudom képzelni. 4. Legközelebb, amikor ismét eljöttök hozzám, megmutatom nektek a kedvenc parkomat. 5. Nagyon örülök, hogy újra láthatom. 6. Ha nagyon rossznak találja, akkor átírom a dolgozatot. 7. Az a terve, hogy Magyarországra utazik a hétvégén.

136. Kapcsold össze az alábbi egyszerű mondatokat alárendelő összetett mondatokká! Ügyelj a tagmondatok közti írásjelekre!

99


Pl.: Péter edzőcipőt vett. Nekem is olyan van. Péter olyan edzőcipőt vett, amilyen nekem is van. Éva ma korán kelt. Időben el akar készülni a dolgozattal. Márta elégedetlen. Másodszor késte le a buszt a héten. Eljött a színházba a lánnyal. Nekem is tetszik ez a lány. Gábor egy lánnyal sétál. Vele láttam tegnap is.

Az alanyi mellékmondat

Az alanyi mellékmondat a főmondat alanyát fejezi ki mellékmondat alakjában. A főmondattal a megfelelő mondatrészhez tesszük fel az alany ki?, mi? kérdését, erre válaszol a mellékmondat. A fő- és mellékmondatot kötőszó, vonatkozó névmás fűzheti össze. Előfordulnak olyan mondatok is, amelyekben egyik sem található. Utalószói: az, azok; olyan, akkora, annyi Kötőszói: hogy, hogy, ha, mint stb. Vonatkozó névmás: aki, ami stb. Pl.: Bizonytalan, milyen lesz a holnapi időjárás. 1. 2. Bizonytalan (az), │(hogy) milyen lesz a holnapi időjárás. Mi bizonytalan? → (hogy) milyen lesz a holnapi időjárás. (alanyi mellékmondat) A névszói állítmányt tartalmazó főmondathoz kapcsolódik az alanyi mellékmondat. A főmondatban nincs utalószó, a mellékmondatban nincs kötőszó. Jelölése:

______ A

1. 100

2.


Más korszak az,│mit lelkem néha fájlal… (Arany László: A délibábok hőse) Mi más korszak? → (az), mit lelkem néha fájlal… (alanyi mellékmondat) A főmondatban: az – utalószó, a mellékmondatban: mit – kötőszó Jelölése:

______ A 137. Határozd meg az alárendelések fajtáját! Fejezd be a mondatokat! a) b) c) d) e)

Olyan a kedvünk, … Olyan velünk soha nem történhet, … Bölcs ember az, … Az a jó fej, … Azoké a jövő, …

138. Jelöld a főmondatot és a mellékmondatot! Húzd alá az utalószókat és kötőszókat! 1. Az nem lehet, hogy annyi szív hiába onta vért. (Vörösmarty Mihály) 2. Az a nyelv egy nemzetnek, ami a napfény az eleven világnak. (Kisfaludy Károly) 3. Nem mindig ember az, aki sorsot intéz... (Arany János) 4. Az nem lehet, hogy milliók fohásza / Örökké visszamálljon rólad, ég! (Arany János)

139. Jelöld az alábbi összetett mondatok tagmondatait! Rajzold meg a mondatok ábráját! 1. Csodálatos bölcs lenne az, ki ostobát józanságra tudna kényszeríteni. (Euripidész) 2. Aki békét óhajt, készüljön a háborúra. (Vegetius) 3. Elég a hazának az, ha mindenki elvégzi a maga dolgát. (Epiktétosz) 4. Nem város az, mi egy ember tulajdona. (Szophoklész)

101


1. 2. 3. 4. 5.

140. Egészítsd ki a mondatokat különböző módon, és ábrázold! Az ember életében az a legfontosabb, ............. Nekem az a legfőbb kívánságom, .......... Az a kérésem, ................ Az lesz a jutalom, ................. Az a véleményem,................

141. Elemezd az alábbi mondatokat, s rajzold meg az ábrájukat! 1. Az kérdezhet, aki ott volt. 2. Ki korán kel, aranyat lel. 3. Majd elválik, hogy mi lesz belőle. 4. Csak az nem követ el hibát, aki nem dolgozik. 5. Aki mer, az nyer.

Az állítmányi mellékmondat

Az állítmányi mellékmondat a főmondat névszói állítmányát vagy az igei-névszói állítmány névszói részét fejezi ki mondat formájában. A főmondat és az állítmányi mellékmondat szoros nyelvtani kapcsolatban van egymással. Mivel a névszói állítmány lehet főnév, melléknév vagy számnév, a főmondatban szereplő utalószó a névszó fajtájához igazodik. Utalószói: az, azé, olyan, annyi, akkora Kötőszói: aki, ami, amilyen, mint, hogy Pl.: Ami csak szépség s ami reménység, Mind ti vagytok a Tisza körül. (Ady Endre: Csák Máté földjén) 1. Ami csak szépség s ami reménység, 2. Mind ti vagytok a Tisza körül. A 2. tagmondat a főmondat, főnévi vonatkozó névmás vezeti be a mellékmondatot. A főmondatban az utalószó nincs kitéve.

102


Az 1. tagmondat az állítmányi mellékmondat. Jelölése:

Á =====

142. Keresd meg a főmondatokat, és elemezd őket! Húzd alá az utalószókat és a kötőszókat! Azé a föld, aki megműveli. Ez a helyzet olyan, hogy nevetni kell rajta. Annyi az áldás rajta, mint az égi harmat. A felelősség akkora, hogy nehéz elviselni. Amilyen a madár, olyan a szólása. 143. Olvasd el Mikszáth Kálmán elbeszélésének részletét! Bontsd tagmondatokra az összetett mondatokat! Határozd meg, hány tagmondatból állnak! Milyen tartalmi viszony van a tagmondatok között?

Csontváry Koszka Tivadar: Selmecbánya

103


Egész csodadolgokat beszéltek nekem otthon Selmec felől. Micsoda házak vannak ott, milyen ragyogó fedelű templomok! Hát még a híres Kálvária-hegy, rengeteg apró kápolnáival, hát még a két vár, a hírhedt „Klopacska”! Istenem, mennyi látnivaló! És ez csak a fele: mert a másik fele a föld alatt van. Felülről is majdnem olyan város, mint akár Pest, alulról pedig még Párizsnál is különb. Mondhatom, meglepett. Minden olyan különös volt itt. Nemcsak a házak, hanem de az emberek is. A hevérek furcsa öltözete, a két keresztbe tett kalapács a fövegeiken, az erdészek tölgylevele a kabátjaik hajtókáin, mind a legnagyobb bámulással töltött el. (...) Különben egyike a legérdekesebb városoknak a világon, kivált ilyenkor télen. A hó finom apró pelyhekben pilinkél, az utak és gyalogátjárók csúszósak a reggeli fagy miatt. A hegyeken és a hegyoldalakban fekvő házakból lehetetlen lejönni másképp a völgykatlanban fekvő piacra, mintha az elszánt lélek, legyen az hölgy vagy férfi, egy szalmazsuppra ül, keresztet vet magára, s azon leereszkedik isten nevében. Biz ez egy kicsit veszedelmes sikló. Fölfelé azonban teljes lehetetlen feljutni, úgyhogy a csúszós, jégkérges napokon ősnomád szabadság uralkodik a hegyi házakban. (Mikszáth Kálmán: Tavaszi rügyek) 144. Jelöld a tagmondathatárokat a versben! Húzd alá minden mondatban az alanyt és az állítmányt, és állapítsd meg a fajtájukat!

Tíz lépcső Szórd szét kincseid – a gazdagság legyél te magad. Nyűdd szét díszeid – a szépség legyél te magad. Feledd el mulatságaid – a vígság legyél te magad. Égesd el könyveid – a bölcsesség legyél te magad. Pazarold el izmaid – az erő legyél te magad. Oltsd ki lángjaid – a szerelem legyél te magad. Űzd el szánalmaid – a jóság legyél te magad. Dúld fel hiedelmeid – a hit legyél te magad. Törd át gátjaid – a világ legyél te magad. Vedd egybe életed-halálod – a teljesség legyél te magad. (Weöres Sándor:)

145. Olvasd el a szöveget! Állapítsd meg a tagmondatok közötti viszonyt! Amikor a király megtudta, hogy szép menyasszonya, a hercegnő Székesfehérvárhoz közeledik, lóra pattant, és a főurak fényes kíséretével

104


elébe vágtatott. Téli idő járt, magas volt a hó, az olaszok erősen fáztak, maga a hercegnő is bámulva nézte a fehér világot, mert Olaszországban ritka a nagy hóesés. A király a nyolcadik mérföldkőnél találkozott menyasszonyával, onnan díszmenetben jöttek egészen Székesfehérvárig. Mátyás király arcképe (pannoniadicserete.blog.hu)

Az út végig vörös posztóval volt borítva, és az út két oldalán mindenütt ujjongó, kiáltozó nép állott. Harsogtak a trombiták, szóltak a kürtök, énekeltek az emberek, olyan látvány és hangverseny volt ott, hogy aki látta és hallotta, soha el nem felejtheti. Büszkén, boldogan ragyogott a hercegnő, aki az első szánban ült. Szép homloka, ívelt szemöldöke, telt halántéka, piros orcái, derűs szeme, szabályos orra és gyönyörű ajka úgy megnövelte ritka szépségét, hogy a nézőket magára Vénuszra, a szerelem istennőjére emlékeztette. Ezután megrendezték a koronázás szertartását, majd december közepén a király Budára vitte feleségét. Budán fényes, gazdag lakodalmat rendeztek. A lakodalom több napon át folyt. Az egyik napon lovagi tornát rendeztek, a másikon érdekes látnivalókat mutattak be. (Magyar mondák) 146. Jelöld az alábbi összetett mondatok tagmondatait! Rajzold fel a mondatok szerkezetét! Az a célom, hogy orvosi diplomát szerezzek. Csak azt adhatod el, ami a tied. Ez a számítógép olyan, mint a tied. Igazán érdekes az, amit mondasz. Nem zavar, ha kinyitom az ablakot?

105


A tárgyi mellékmondat

A tárgyi mellékmondat a főmondat tárgyát fejti ki mellékmondat formájában. Kérdései megegyeznek a tárgy kérdéseivel: kit?, mit?, kiket?, miket?. Utalószói: azt, olyat, annyit, akkorát stb. Kötőszói: ha, hogy, aki, ami stb. A tárgyi mellékmondatos alárendelésnek a főmondatbeli állítmánya legtöbbször igei állítmány, ritkábban fordul elő igéből képzett névszói, igenévi állítmány. A tárgyi mellékmondat ugyanúgy kifejezi, hogy mire irányul a cselekvés, mi az eredménye, min megy végbe, mint az egyszerű mondat tárgya. Ez a mellékmondatfajta nem áll olyan szoros kapcsolatban a főmondattal, mint az alanyi és az állítmányi. Pl.: Szeretném, ha a tiédhez hasonló lenne a bizonyítványom! 1. 2. Szeretném (azt),│ha a tiédhez hasonló lenne a bizonyítványom! Mit szeretnék? → ha a tiédhez hasonló lenne a bizonyítványom! (a 2. tagmondat – tárgyi mellékmondat) Jelölése:

____T A tárgyi mellékmondat a kötőszó elhagyásával is értelmes, önálló tartalmú mondat. Az alárendelésben a főmondat mindig tárgyas ragozású igei állítmány. A főmondatban az utalószót nem mindig kell kitennünk. Néha a mellékmondat kötőszava is elmaradhat. Akkor is elhagyjuk a kötőszót, ha a hangsúly a mellékmondaton van: Pl.: Akarom: tisztán lássatok. (Ady)

106


147. Keresd meg a főmondatokat, és elemezd őket! Húzd alá az utalószókat és a kötőszókat! Ahonnan hiányzik az utalószó, tedd ki! 1. Amit nyer a réven, elveszíti a vámon. 2. Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra. 3. Azt sem tudja, eszik-e vagy isszák. 4. Mit ész meg nem gyógyíthat, meggyógyítja azt az idő. 5. Nem tudom, hogy másnak e tájék mit jelent. (Radnóti Miklós) 6. Szeretném megcsókolni azt, aki elmegy. (Ady Endre) 7. Ez, amit lelkem most kíván! (Arany János)

148. Állapítsd meg az alábbi versrészletek tagmondatait, majd ábrázold a közöttük lévő viszonyt! Ó, hogyha hinni tudnám mindazt, mit érdemes még. (Radnóti Miklós) Szeretném, hogyha szeretnének. (Ady Endre) Én látok itt olyant, mit senki más… (Vajda János) Aktába írjátok, miről álmodoztam… (József Attila)

149. Írd ki a szövegből az alárendelő összetett mondatokat! Állapítsd meg a tagmondatok sorrendjét, jelöld az utalószókat és a kötőszókat! Határozd meg az alárendelés fajtáit!

107


Csoóri Sándor (wikipedia.hu)

Egyik bírálóm, még régen, szememre vetette, hogy prózai írásaimban sok a kérdőjel. Elbeszélés és gondolkodás közben úgy támaszkodom rájuk, mint rossz lábú ember a kampósbotjára. Szellemesnek és érzékletesnek találtam akkor ezt az észrevételt; meg is szorongattam érte a kezét. Ma már üres ötletnek tartom.

Főként, mióta látom, hogy nemcsak az én írásaimban, de másokéban is egyre kevesebb a görcsbe rándító kérdés. Közömbös vesszők, pontok, pontosvesszők s panaszos felkiáltójelek száműzték a kérdőjeleket. Egyúttal mintha mást is száműztek volna. Mindenekelőtt azt az izgatottságot, feszültséget, melyet csakis életbe vágó kérdések válthatnak ki, és tarthatnak izzó állapotban. Mert kérdezni, rákérdezni, sőt kételkedni a legritkább esetben jelent tudatlanságot, inkább azt, hogy a kérdező számtalan helyről várja a válaszokat. Aki kérdez, számít mások részvételére, bízik bennük olyannyira, hogy még a segítségüket is igényeli. Aki kérdez, összefogásra buzdít, tanácskozásra... (Csoóri Sándor)

150. Keresd meg a főmondatokat, és húzd alá az utalószókat! Rajzold meg az alábbi mondatok ábráját! Ki látja, hogy könnyem mint morzsolom szét. (Kosztolányi Dezső) Nézzétek: napba törtetően Mint épít büszke kupolát… (Juhász Gyula) S mégis megkérdem tőletek: Szabad-e sírni a Kárpátok alatt? (Ady Endre) Tudom, sokat koplaltál…(Petőfi Sándor) Mi vagyok én neked, most már tudod…(Vajda János)

151. Csoportosítsd a következő összetett mondatokat fajtájuk szerint (alanyi vagy tárgyi mellékmondatok)! 108


1. Nem találhatom ki, mire gondolsz! 2. Az nem lehet, hogy már annyi az idő! 3. Az újságban azt olvastam, hogy még ebben az évben megnyílik az új iskola. 4. Úgyis kiderül, hogy ki nem mondott igazat! 5. Ne is reméld, hogy nálunk majd nem kell semmit csinálnod! 6. Tudod, hogy holnap már nem itt leszünk. 7. Kisült, hogy korántsem olyan szerény. 8. Nem kellett, hogy ide gyere! 9. Hogy mi leszek felnőtt koromban, még elválik. 10. Hogy hibáztam, elismerem.

AZ IDÉZÉS Iskolai tanulmányaid során gyakran idézed költők, írók, tudósok gondolatait. De a mindennapi életben is sokszor ismétled híres emberek mondásait. Ezért kell ismerned az idézéssel kapcsolatos helyesírási tudnivalókat.

Ha valakinek a szavait, mondását szóban vagy írásban megismételjük, akkor idézünk.

Pl.: Azt írja művében Kölcsey Ferenc: „Küzdés az élet!” ↑ ↑ idéző mondat idézet

Az idézéskor használt alárendelő összetett mondat főmondatát, amely kifejezi, hogy kinek a szavait ismételjük, idéző mondatnak nevezzük. A mellékmondat, amely többnyire tárgyi mellékmondat, és a megismételt szavakat foglalja magába, az idézet. Idézni kétféleképpen lehet: egyenes, azaz szó szerinti és függő, azaz tartalom szerinti idézettel.

Az egyenes idézetet idézőjelbe tesszük, és az idéző mondattól kettősponttal vagy gondolatjellel választjuk el. Az idéző mondat és az idézet sorrendje háromféle lehet: 1. Az idéző mondat megelőzi az idézetet. Pl.: József Attila azt írta az önéletrajzi írásában: „Kilenc éves koromban kitört a világháború, egyre rosszabbul ment a sorunk.” 109


idéző mondat

nagy kezdő betűvel kezdjük; kettőspontot teszünk a végére; idézet.

„alsó idézőjellel kezdjük az idézetet; nagy kezdőbetű álla mondat elején; kitesszük a mondatvégi írásjelet; felső idézőjellel zárjuk az idézetet

2. Az idéző mondat követi az idézetet.

Pl.: „Dózsa György unokája vagyok én, népért síró, bús, bocskoros nemes” – írja Ady Endre versében. „Ó, tarts ki addig lélek, védekezz!” – írta Radnóti Miklós a Himnusz a békéről című versében. alsó idézőjellel kezdjük az idézetet; nagy kezdőbetű idézet áll a mondat elején; ha a mondat kijelentő, akkor pontot nem teszünk ki, de ha tartalmilag más mondat az idézet, akkor a kérdőjelet és a felkiáltó jelet kitesszük; idéző mondat felső idézőjellel zárjuk az idézetet; kötőjellel kötjük az idézethez; kis kezdőbetűvel kezdjük; kitesszük a mondatvégi írásjelet.

3.

Az idéző mondat beékelődik az idézetbe, megszakítja azt.

Pl.: a) „Takarítsd ki a szobát – szólt édesanyám – minél hamarabb!” (az idézetben nincs írásjel) b) „Fogadom – jelentette ki Sándor mindenki előtt --, hogy soha többé nem eszem edzés előtt.” (az idéző mondat vesszőnél ékelődik) idézet

110

alsó idézőjellel kezdjük az idézetet; nagy kezdőbetű áll a mondat elején;


idéző mondat

idézet

kötőjellel kötjük az idézethez; kis kezdőbetűvel kezdjük; kötőjellel kötjük az idézet másik feléhez; ha az idéző mondatban vessző van, akkor azt a másik kötőjel után tesszük ki; kis kezdőbetűvel folytatjuk a félbehagyott idézetet; kitesszük a mondatvégi írásjelet a mondat tartalmának megfelelően (., !, ?) felső idézőjellel zárjuk az idézet második felét.

c) „Így élünk mi – írja József Attila. – Horkolva alszunk s törten egymás hátán, mint odvas farakás…” (az idéző mondat pontnál ékelődik az idézetbe) d) „Mit ettél, föld, hogy egyre szomjazol? – kérdi Petőfi. – Hogy annyi könnyet s annyi vért iszol?” (az idéző mondat kérdőjelnél szakítja meg az idézetet) e) „Magyar!” – ébreszti a nemzetet Csokonai. – Hajnal hasad!” (felkiáltójelnél történik az ékelődés)

A függő idézet esetén nem használunk idézőjelet. Az ige alakja kijelentő módú és 3. személyű. Pl.: József Attila azt írta az önéletrajzi írásában, hogy kilenc éves korában kitört a világháború, s egyre rosszabbul ment a soruk.

Hosszabb prózai szövegekben minden idézetet külön bekezdéssel írunk idézőjelek nélkül, s első szava elé gondolatjelet teszünk. Az idézet e formáját párbeszédnek nevezzük.

Pl.: A csónak körül is forrón szikrázott a víz, s Matula az égre nézett. – Idő készül… nem érzi? – Nem érzek semmit. – Nem érzi, milyen fülledten tűz a nap? – De azt érzem.

111


– Na, hát ez azt jelenti, hogy két-három órán belül itt az idő. Ahogy nézem, nagy csihi-puhi készül, csak jég ne legyen. Majd ha kiérünk, jobban körülnézünk. (Részlet Fekete István Tüskevár c. regényéből)

152..Alakítsd át a következő egyenes idézeteket függő idézetekké! 1. „Tedd a könyvet a polcra!” – tanácsoltam neki mosolyogva. 2. „Már haza kéne mennünk! – fordult hozzám suttogva András. 3. Sándor hosszú gondolkodás után eldöntötte: „Holnap elutazom a szüleimhez vidékre.” 4. „Nem megyek többet veletek sehova!” – kiáltotta még a válla fölött felénk. 5. „Ha holnap is eljössz hozzánk – suttogta Anna –, akkor folytathatjuk a beszélgetést.”

153. .Az alábbi szállóigéket írd le előbb egyenes, majd függő idézet formájában! Az idéző mondat mondta igéjét fejezd ki rokon értelmű szavakkal! 1. A könyv hideg, de biztos barát. (Victor Hugo) 2. Jobb ízű a falat, ha mindnyájan esznek. (Arany János) 3. A hazugság a gyengék fegyvere. (Jókai Mór) 4. Nem elég magyar anyanyelvűnek születnünk, tanulnunk kell magyarul a sírig. (Nagy László)

154. Alakítsd át egyenes idézetté a függő idézeteket! Ügyelj az írásjelek használatára! 1. Gárdonyi Géza helyesen jegyezte meg, hogy minden ember annyit ér, amennyit tud. 2. Ady Endre többször leírta, hogy szeretné, hogyha szeretnék. 3. Babits Mihály azt írta a versében, hogy csak oly istent fog imádni, akit ő alkot magának. 4. Illyés Gyula magáról azt vallja, hogy kétkeziek fia, s megvet minden hazugot. 5. Vajda János arról számol be versében, hogy lát ő ott olyant, mint senki más.

155. Ki mondta? a) A világháló segítségével keresd meg a következő szállóigék „gazdáit”!

112


„Az állam én vagyok” „Sem több, sem kevesebb, csak ember lehetek…” „Mért kerestem az utat oly mohón, ha társaimnak nem mutathatom?” „Háromszor veri ezt kenden Lúdas Matyi vissza!” „Egy szoba könyv nélkül olyan, mint egy test lélek nélkül.” „Tőlünk függ minden, csak akarjunk.” „A fenségestől a nevetségesig csak egy lépés.” „Nem jobb-e egyet szeretni, mint sokakat ölelgetni?” „Mert vétkesek közt cinkos, aki néma.”

b) Ha megtaláltad a szállóigék szerzőit, akkor alakítsd át ezeket a mondatokat úgy, hogy az idézeten kívül az idéző mondatot is hozzászerkeszted!

Témazáró Kérdések és feladatok

1.

Válaszolj a kérdésekre! a) Mi a különbség a mellérendelő és az alárendelő összetett mondatok között? b) Sorold fel az alárendelő összetett mondatok fajtáit! c) Milyen lépéseket kell betartanod mondatelemzés során? d) Hogyan tudod megkülönböztetni az alanyi mellékmondatot az állítmányi mellékmondattól? e) Mi az utalószó? f) Sorold fel a leggyakoribb utalószókat! g) g )Mi az idézet? Hogyan idézhetünk?

2.

Fejezd be a mondatokat! Határozd meg a mondatok fajtáit!

Annyi igaz, …………… Nem fér a fejembe, ………….. Legyen a te gondod, ………….. Ennek az egésznek az a lényege, ………… Az fájt a legjobban, ….. Annyi fér el, ………………. 113


Még jó, …………………. 3. Találj ki megfelelő főmondatotokat a mellékmondatokhoz! A mondatokat írd be a füzetbe!

következő

tárgyi

……., hogy holnap kifesti a konyhát. …….., amit ígértem. ………, hogy menj el fogorvoshoz. ………., ne halaszd holnapra! ………, aki kiöntötte a vizet. ………, ami a tied. …….., hogy ebben a hónapban már kétszer voltam orvosnál. 4. Alkossatok önállóan tárgyi alárendelő összetett mondatokat! Versenyezzetek, ki tud többet gyűjteni öt perc alatt! 5. Zsugorítsd a következő közmondásokat egyszerű mondatokká! Aki könnyen ígér, nehezen ad. 2. Ki a virágot szereti, rossz ember nem lehet. 3. Ki korán kel, aranyat lel. 4. Gilisztától is fél, kit a kígyó megmart. 5. Az nevet, aki utoljára nevet. 6. Aki időt nyer, életet nyer. 7. Aki magasra hág, nagyot esik. 5.1.

6. Szerkessz alanyi mellékmondatokat a megadott utalószók és kötőszók alapján! azok – akiknek; az – amit; az – ha; az – amikor 7. Másold le a mondatokat! Állapítsd meg, hogy az utalószó a névszói állítmányt helyettesíti-e vagy a névszói-igei állítmány névszói részét! 1. A könyv azé, aki az előbb még itt ült. 2. A költő az legyen, mi népe. (Arany János) 3. A dicséret azoké lesz, akik rászolgálnak. 4. Amiként kezdtem, végig az maradtam. (Pilinszky János) 5. Az a dolgunk, hogy tanuljunk. 6. Amilyen a munka, olyan a jutalom. (Közmondás) 7. Annyi lesz a dolgom, hogy győzni sem fogom. 8.

Az alábbi részleteket alakítsd át egyenes és függő idézetté!

Mint áldozásra készülő leányok, csipkés ruhába állnak a fák. (Kosztolányi Dezső: Téli alkony) 114


Ne hagyjátok a templomot, A templomot s az iskolát! (Reményik Sándor: Templom és iskola) Oh természet, oh dicső természet! Mely nyelv merne versenyezni véled? (Petőfi Sándor: A Tisza) Pipacsot éget a kövér határra A lángoló magyar nyár tűzvarázsa. (Juhász Gyula: Magyar nyár, 1918)

A határozói mellékmondatok

A határozói mellékmondat a főmondat határozóját fejezi ki mellékmondat alakjában. Annyi határozói mellékmondatot ismerünk, ahányféle a határozó van az egyszerű mondatban. A főmondatban az utalószó általában határozószó szokott lenni. Kötőszói: hogy, mert mivel, ha, hogyha, mint, bár, ámbár, jóllehet; aki, ami, ami, amely vonatkozó névmás toldalékolt vagy toldalék nélküli alakban; ahol, ahonnan, amikor, amerre, stb. vonatkozó határozószók. Pl.: Hol sírjaink domborulnak, Unokáink leborulnak… (Petőfi Sándor) A 2. tagmondat a főmondat, az utalószó nincs kitéve. 1. Hol sírjaink domborulnak, 2. Unokáink leborulnak (ott)… Hol borulnak le? → Hol sírjaink domborulnak. (helyhatározói mellékmondat)

115


A 2. tagmondat a főmondat, az utalószó nincs kitéve. Az 1. tagmondat – helyhatározói mellékmondat. Jelölése:

Hh ~~~~~~

156. Állapítsd meg, melyik a főmondat, és milyen fajtájú a mellékmondat! Jelöld az utalószókat és a kötőszókat! Ábrázold a mondatokat! 1. Úgy tetszett hirtelen, mintha biztató módon két meleg szem csillámlott volna meg. (Tamási Áron) 2. Mesélj arról, hogy itt vagy velünk együtt. (József Attila) 3. Ő tett azzá, ami vagyok. (Petőfi Sándor) 4. A liba úgy vigyázott rá, mintha valami pesztonka volna... (Mikszáth Kálmán) 5. Addig jár a korsó a kútra, míg el nem törik. (Közmondás)

A helyhatározói mellékmondat

A helyhatározói mellékmondat a főmondat helyhatározóját fejezi ki mellékmondat formájában. Kérdései megegyeznek a helyhatározó kérdéseivel. Utalószói: a helyhatározói névmási határozószók: ott, oda stb. és a mutató névmás megfelelő alakjai: azon, abban, abból, az alatt stb. Kötőszói: a megfelelő vonatkozó névmás vagy névmási határozószó: ahol, amerre, ameddig, ami, amiben, ami stb. Pl.: Ahol álltam, sárga föveny-szőnyeg Volt terítve… (Petőfi Sándor)

116


A 2. tagmondat a főmondat, az utalószó nincs kitéve. 1. 2. Ahol álltam, sárga föveny-szőnyeg Volt terítve (ott)… Hol volt terítve? → Ahol álltam. Az 1. tagmondat – helyhatározói mellékmondat. Jelölése:

Hh ~~~~~~

157. Keresd meg a főmondatokat, és húzd alá az utalószókat! Rajzold le az alábbi mondatok ábráját! 1. Ahol nincs, ott ne keress! 2. A vendégeink onnan érkeztek, ahol még sohase jártam. 3. Nyári napnak alkonyulatánál megállék a kanyargó Tiszánál, / ott, hol a kis Túr siet beléje... (Petőfi Sándor) 4. Mélyebb zenei műveltség mindig ott fejlődött, ahol ének volt az alapja.(Kodály Zoltán)

158. Alkoss négy helyhatározói összetett mondatot az alábbi utalószókkal és kötőszókkal! oda – ahol, arra – amerre, onnan –ahonnan, ott – ahol

159. Keresd meg a főmondatokat, és húzd alá az utalószókat! Rajzold le a mondatok ábráját! Menjen arra, amerre a többiek. 2. Mi van abban, ami ott van az asztalon? 3. Ahol nincs, ott ne keress! 4. Már jártam ott, ahová most utazom. 1.

117


160. Másolás közben egészítsd ki a főmondatot helyhatározói mellékmondattal! Ott jó, ... 2. ..., oda ne menj! 3. ...., ott ne keress. 4. A vonat onnan érkezik, ... 5. ..., ott szedünk virágot. 6. ..., amerre a legrövidebb az út. 7. Szívesen megyek oda, ... 8. ..., ott keresd. 1.

161. Olvasd el a szöveget! Keresd ki azokat a mondatokat, amelyekben helyhatározói alárendelés van, írd le, és ábrázold azokat!

A Fekete-Tisza és a Fehér-Tisza összefolyása Rahónál (karpataljaturizmus.hu)

A Fekete-Tisza Kőrösmezőtől 20 km-re, az Okula-nyeregnél, 1203 méterrel a tenger szintje felett ered. Vékony sugárban csöpög egy nagy kőedénybe a víz, és égig érő hegyek között kis csermelyként rögtön el is tűnik a sűrű fenyőerdőben, majd az ezernyi forrás vize patakká, folyóvá duzzasztja. A Fehér-Tisza forrása az 1650 méter magas Asztag (Sztig)csúcs oldalában, kb. 1400 méterrel a tenger szintje felett található. 2000. október 7-én a szegedi Geo-Environ kutatóinak a rahói Kárpáti Bioszféra Rezervátum közreműködésével sikerült megjelölni a Fehér-Tisza forrását, és mintegy lezárni a Fehér-Tisza eredetével kapcsolatos bizonytalanságokat. A két ág, a Fekete- és a Fehér-Tisza Rahónál, a város központjától mintegy 3 kilométerre, a Tiszabogdány felé vezető elágazásnál egyesül, s innen már Szőke Tiszaként rohan az alföld felé. (Horváth Zoltán György–Kovács Sándor: Kárpátalja kincsei)

118


Az időhatározói mellékmondat

Az időhatározói mellékmondat a főmondat időhatározóját fejezi ki mellékmondat formájában. Kérdései megegyeznek az időhatározó kérdéseivel: mikor?, mióta?, meddig? Kötőszói: (a)mikor, (a)mióta, (a)meddig, (a)míg, (a)mire Utalószói: akkor, azóta, addig Pl.: Amióta megláttalak, szebben süt a nap le rám. (József Attila) A 2. tagmondat a főmondat, az utalószó nincs kitéve. 1. Amióta megláttalak, 2. szebben süt a nap le rám (azóta). Mióta süt szebben a nap le rám? → Amióta megláttalak. Az 1. tagmondat – időhatározói mellékmondat, a 2. tagmondat a főmondat. Jelölése:

Hi ~~~~~ Az időhatározói alárendelő összetett mondatban a tagmondatok cselekvése időben különbözőképpen játszódhat le. 1. Egyidejű, ha a tagmondat eseményei ugyanabban az időpontban mennek végbe. Kötőszói: mikor, midőn miközben mialatt. Pl.: Miközben a frizura szárad, azalatt olvasgatok.

119


2. Előidejű, ha a mellékmondat eseménye előbb megy végbe, mint a főmondaté. Kötőszói: miután, alig, alighogy. Pl.: Miután elindultam, esni kezdett az eső. 3. Utóidejű, ha a mellékmondat eseménye később megy végbe, mint a főmondaté. Kötőszó: mielőtt. Pl.: Mielőtt elmész, zárd be a kaput! 162. Alkoss mondatokat az alábbi utalószó – kötőszó párokkal! Határozd meg az alárendelés fajtáját! akkor – mikor addig – amíg azóta – hogy olyankor – amikor

163. Elemezd az alábbi alárendelő összetett mondatokat! 1. Akkor megyek hozzá, ha majd otthon lesz. 2. Mielőtt elmentem hozzá, felhívtam telefonon. 3. Miután megérkeztem, küldtem egy táviratot. 4. Miközben a tévét néztem, csengettek.

164. Alakítsd át a szöveg mondatait úgy, hogy időhatározói alárendelések is legyenek benne! Szent Teréz emléknapját (október 15.) sokfelé szüretkezdő napként tartották számon. Az északi borvidéken ekkor kezdték a szőlő szedését, a „terézszedést", a Balaton-felvidéki szőlőhegyekben pedig szüreti mulatságokat rendeztek.

165. Alakítsd át a következő mellérendelő összetett mondatot alárendelővé! Megeredt az eső, elindultunk haza. a) egyidejűséget kifejező időhatározói b) előidejűséget kifejező időhatározói c) utóidejűséget kifejező időhatározói

120


166. Jelöld a főmondatot és a mellékmondatot! Tedd ki a hiányzó utalószót, és zárójelben írd a mondatok után, milyen kérdésre felel a mellékmondat! 1. Amikor az öreg király meghalt, az idősebbik fiára hagyta a trónt. 2. Amikor kevés a csapadék, a talajvíz akár több méterrel is alacsonyabbra visszahúzódhat. 3. Gyönyörű idő volt akkor, amikor a gyerekek megérkeztek a Balaton partjára. 4. Amikor a kender szára már nem törik, kiszedik az áztatóból. 5. Addig hajlik a vessző, míg gyönge. 6. Jobb ízű a falat, ha mindnyájan esznek. (Arany János) 7. Szavuk sem igen van azalatt, míg esznek. (Arany János) 8. Amikor utoljára dédapám sírjánál voltam, már nagyanyám sem élt régen. (Fekete István) 167. Olvasd el a szöveget! Keresd meg a szöveg időhatározói mellékmondatait!

Az időjárás előrejelzése

(www.dreamstime.com)

Meteorológiának nevezzük az időjárási jelenségek és azok törvényszerűségeivel foglalkozó tudományágat. Az elnevezés Arisztotelész (Kr. e. 384–322) görög filozófustól származik. Ő alkotta meg az időjárás tudományának első tankönyvét, ami a Meteorologica címet kapta. Ez annyit jelent: „Az égi jelenségek tana”.

Az első meteorológiai állomások a XVIII. század végén jöttek létre. A tudományos kutatás ugyanis csak akkor vehette kezdetét, amikor feltalálták az olyan fontos műszereket, mint a barométer (1643) és a higanyos hőmérő (1714). Az időjárás-előrejelzések gyakorlati haszna azonban még nagyon korlátozott volt, mivel a megfigyelési eredményeket csak nagyon lassan tudták továbbítani. A helyzet akkor változott meg, amikor 1837-ben feltalálták a távírót. Napjainkban a Föld szinte valamennyi országának van saját nemzeti meteorológiai szolgálata, amely figyeli az időjárást, feldolgozza az időjárási adatokat és közzéteszi az időjárás-jelentéseket. A nagyobb országok meteorológiai szolgálatai különböző ágazatokra oszlanak, pl.: közlekedés-, repülés-, agrármeteorológia, tengeri időjárási szolgálat. (Rainer Crummenerl nyomán)

121


A számhatározói mellékmondat Az időféle határozók közé tartozó számhatározó mondatrészként nem annyira ritka, mint mellékmondatban kifejezve. A számhatározói mellékmondat a főmondatban kifejezett cselekvés, történés vagy létezés gyakoriságát, ismétlődését fejezi ki mellékmondat formájában. Kérdései megegyeznek a számhatározó kérdéseivel: hányszor?, hányadszor? Kötőszói: ahányszor, valahányszor Utalószói: annyiszor Pl.: Könnyben úszik két szemem pillája, Valahányszor gondolok reája. (Petőfi Sándor) 1. Könnyben úszik két szemem pillája, 2. Valahányszor gondolok reája. Hányszor úszik könnyben? → Valahányszor gondolok reája. Az 1. tagmondat a főmondat, az utalószó (annyiszor) nincs kitéve. A 2. tagmondat a számhatározói mellékmondat.

Jelölése:

Hszám ~~~~

168. Alkoss mondatokat az alábbi utalószó – kötőszó párokkal! Határozd meg az alárendelés fajtáját! annyiszor – ahányszor

122


annyiszor – valahányszor ahányszor – annyiszor valahányszor – annyiszor

A módhatározói mellékmondat

A módhatározói mellékmondat a főmondatban kifejtett cselekvés módját fejezi ki mellékmondat formájában. Kérdései megegyeznek a módhatározó kérdéseivel: mi módon?, hogyan? Utalószói: úgy, akként, anélkül Kötőszói: (a)hogy, (a)mint, mintha Pl.: …úgy éreztem, hogy létezésemet vonták kétségbe.(József Attila) 1. 2. …úgy éreztem,│hogy létezésemet vonták kétségbe. Hogyan éreztem? → hogy létezésemet vonták kétségbe. Az 1. tagmondat a főmondat, a 2. tagmondat a módhatározói mellékmondat. Jelölése:

Hm ~~~~~ 169. Pótoljátok a kötőszókat az alábbi mondatokban! 1. Úgy verj éket a kemény fába, ... a szemedbe ne pattanjon. 2. Úgy megijesztették, ... aratásig sem jő esszére. 3. Ki ... veti ágyát, úgy alussza álmát. 4. Anélkül távozott, ... köszönt volna. 5. Úgy illant el hazulról, ... senki se látta. 6. ... ő is ennék, úgy mozgott szája. (Arany János)

170. Másold le a mondatokat, és zárójelben tedd ki hiányzó kötőszókat!

123


1. Nézek vissza, mint a felhő / Áthaladt vizekre néz... (Arany János) 2. Eloszlik, mint a buborék. (Vörösmarty Mihály) 3. Beszéltünk erről, arról, amint nyelvünkre jött. (Petőfi Sándor) 4. Az ígéretre felkaptam a fejem, mintha tündéri szót hallanék. (Sütő András) 5. Hallom, mintha lenn a föld szíve dobogna. (Arany János) 6. Szerelmed rámhull kerengve, / mint hulló nagy vadgesztenyelevél. (Radnóti Miklós)

171. Alkoss mondatokat az alábbi utaló- és kötőszókkal! Határozd meg a mellékmondat fajtáját! úgy – mintha, anélkül – hogy, akként – amint, úgy – hogy 172. Olvasd el az alábbi szöveget! Ennek alapján fogalmazd meg és írd le, hogy mit kell betartanunk a vonaton utazás közben útitársainkkal szemben! A leírás folyamán használj minél több módhatározói alárendelő mondatot! Az illemtudó utas nem tolakszik, nem tipor, nem gázol át másokon. Előre engedi azokat, akik előtte érkeztek a megállóba, előre engedi a nőket és az idősebeket.

A kiadvány címlapja

Bent a járműben, ha ülőhelyünk van, felajánljuk a hölgyeknek, az idősebbeknek és a gyerekekkel utazóknak. Kötelezően át kell adnunk a helyet a betegeknek, a kismamáknak, ilyen esetben még a nőknek is illik felállniuk és átadni a helyet. A kínálást csak akkor hárítsuk el, ha leszálláshoz készülődünk. (…)

A villamoson és az autóbuszon nem illik szemetelni. Tüsszentésnél, köhögésnél mindig tartsuk kezünket, illetve zsebkendőnket a szánk elé. Sokan szoktak könyvet vagy újságot olvasni utazás közben, ebbe nem illik beleolvasni. Lábunkat ne nyújtsuk ki keresztbe, mert akadályozhatjuk a mozgást. Ne könyököljünk mások vállára, fejére, kalapjára. Táskánkat, csomagunkat ne tegyük mások ölébe, de üres helyre se, mert szennyeződést rakhatunk oda. (Részlet Balogh László Illemtan c. könyvéből)

124


A fok- és mértékhatározói mellékmondat Ez a módféle határozók közé tartozó mellékmondat elég gyakori nyelvünkben. A fok- és mértékhatározói mellékmondat a főmondat fokmértékhatározóját fejezi ki mellékmondat formájában. Kérdései megegyeznek az fok-mértékhatározó kérdéseivel: mennyire?, milyen fokban?, milyen mértékben? Utalószói: úgy, annyira, annyival, annál, (minél) Kötőszói: hogy, mint Pl.: Oly nagyon szeretlek, hogy majd belehalok. (Petőfi Sándor) 1 2 Oly nagyon szeretlek,│hogy majd belehalok. Mennyire szeretlek? → hogy majd belehalok. Az 1. tagmondat a főmondat, a 2. tagmondat a fokhatározói mellékmondat. Jelölése:

Hf ~~~~~

173. Keresd meg a főmondatokat, és húzd alá az utalószókat! Rajzold le a mondatok ábráját! Olyan fekete a világ, mint a kibérlett lelkiismeret. (Petőfi Sándor) De nem volt oly fényes ruhába’, Hogy be ne pillantson a szegény csárdába. (Arany János)

125


...mentül inkább hallgatsz, Annál többet, annál szebbet mondasz. (Petőfi Sándor) Mennél csúfabb mélybe hull le szolgád, Annál világosabb előtte orcád. (Babits Mihály) Úgy szeressen Isten, ahogy engem te. (Arany János)

174. Alkoss mondatokat az alábbi utaló- és kötőszókkal! Határozd meg a mellékmondat fajtáját! úgy – hogy, annyira – mint, annyira – hogy, annyival – hogy, annál – mint

175. Jelöld a tagmondathatárokat az alábbi mondatokban, és ábrázold a tanult módon a tagmondatok viszonyát! Gabi úgy fél ettől a kutyától, hogy nem mer bemenni az udvarra. Ez a kabát annyival drágább a másiknál, amennyivel jobb. Ugyanolyan jó autóm van, mint neked. Annyira jó volt az előadást, hogy teljesen beleéltem magam.

176. Olvasd el a szöveget! Keresd meg a főmondatokat, és húzd alá az utalószókat! Rajzold le a mondatok ábráját! Némely sokoldalú zenész mindenféle hangszeren játszik. Igazán jól egyiken sem, mert tökéletesen tudni csak egyet lehet. Így vagyunk a nyelvekkel. Egymás rovására tanuljuk őket, beszélünk hármat-négyet, de jól egyet sem. Drága nyelvmesterektől tanulunk váltig idegen nyelveket, abban a balgatag reménységben, hogy egyszer csak angolnak vagy franciának néznek. Erre vagyunk büszkék, ha olykor megesik. Nem kellene inkább arra törekednünk, hogy a magyart ismerjék fel bennünk akkor is, ha angolul beszélünk, s ne akkor tartsanak idegennek, ha magyarul szólalunk meg? Valóban ideje volna magyarul törvényeit. Ahol stílusát már megtanulnunk! Itt az ingyen megzavarták, megrontották a nyelvmester, a nép. Még városi hatások, fonetikája ott is épségben őrzi nagy idők ép. Csak legyen kinek átadni, örökségét, a magyar beszéd mielőtt elkallódik. töretlen hangját, íratlan (Kodály Zoltán) 126


Kodály Zoltán (wikipedia.hu)

Az eszközhatározói mellékmondat

Az eszközhatározói mellékmondat a főmondat cselekvésének eszközét fejezi ki mellékmondat formájában. Kérdései megegyeznek az eszközhatározó kérdéseivel: kivel?, mivel?, ki által?, mi által? Utalószói: azzal, azáltal Kötőszói: hogy, aki, ami (ragosan vagy névutóval) Pl.: Azzal álla bosszút, hogy csak fel sem vette. (Arany János) 1. 2. Azzal álla bosszút, │hogy csak fel sem vette. Mivel álla bosszút?→hogy csak fel sem vette. Az 1. tagmondat a főmondat, a 2. tagmondat a eszközhatározói mellékmondat. Jelölése:

He ~~~~~

127


177. Egészítsd ki az utalószónak megfelelően a főmondatot! Azzal ismerkedem meg, … Okosabb lettem azáltal, … A kiállításra azzal megyek el, … Azzal ültetem be a kertet, … Azzal írtam, amit az asztalon találtam. Azzal keltett feltűnést, hogy tüntetően becsukta házának zsaluit. (Örkény István)

178. Alakítsd át, és írd le az alábbi szöveg mondatait úgy, hogy minél több eszközhatározói alárendelő mondatot tartalmazzon! Rajzold le a mondatok ábráját!

128


A számítógéprendszereknél a biztonságtechnika feladata, hogy azonosítsa az érkező személyt, és eldöntse, jogosult-e a belépésre. A személyazonosítás többféle módon történik: jelszó, illetve személyazonosító szám segítségével, azonosító tárgy használatával vagy biológiai (blogolcsobbat.hu)

jegyek alapján. A legújabb kísérletezők az ujjlenyomat használatát tekintik a legbiztonságosabbnak. Az ujjakon látható bőrrajzolatok sohasem változnak, átlagosan nyolcvan-százhúsz helyen elágaznak vagy véget érnek, és mindenkinél más-más mintázatot mutatnak. Tíz-tizenkét azonos ujjrajzolatpont már perdöntőnek számít. Mind ez ideig még nem élt annyi ember a Földön, hogy két megegyező ujjlenyomat szülessen. Az Egyesült Államokban 2000 után efféle személyazonosító rendszerek bevezetését tervezik. Bőrszövethiányosságok miatt azonban minden tízezredik ember ujjlenyomatát nem lehet azonosítani.

Az okhatározói mellékmondat

Az okhatározói mellékmondat a főmondatban kifejtett cselekvés okát jelöli meg mellékmondat formájában. Kérdései megegyeznek az okhatározó kérdéseivel: mi okból?, miért? Utalószói: azért, amiatt Kötőszói: mert, mivel, hogy, minthogy, mivelhogy Pl.: Én is ezt a címert hazaviszem innet, mivelhogy ez engem örökösen illet. (Arany János) 1. Én is ezt a címert hazaviszem innet (azért), 2. │mivelhogy ez engem örökösen illet. Mi okból viszem haza? → mivelhogy ez engem örökösen illet. 129


Az 1. tagmondat a főmondat, a 2. tagmondat az okhatározói mellékmondat. Jelölése:

Ho ~~~~~~

179. Jelöld a főmondatot és a mellékmondatot, valamint a kötőszókat és az utalószókat! Ahol hiányzik, zárójelben pótold! 1. Ne vessünk el semmit azért, hogy régi... (Wesselényi Miklós) 2. Csak azért hullott a könnyem, mert az orromat harapdosta a hideg. (Móra Ferenc) 3. Kisleány szoknyája térdig föl van hajtva, mivelhogy ruhákat mos a friss patakba. (Petőfi Sándor) 4. Csak édesanyámnak felhős itt a képe, mivel én jutottam talán az eszébe. (Lévay) 5. Bámult Miklós, mert ő olyat sosem látott. (Arany János)

180. Egészítsd ki a főmondatot okhatározói mellékmondattal! 1. 2. 3. 4. 5.

Azért siettem, ............. Azért nevetünk, ........... Amiatt késtem, ............. Azért fázom, ............... Amiatt izgulok, ...................

181. Elemezd az alábbi alárendelő összetett mondatokat! Rajzold fel a mondatok ábráját! Menj haza, mert sok a teendő. 2. Azért késett a busz, mert nagy volt a köd. 3. A teremben hideg volt, amiatt fáztam meg. 4. Azért ilyen nagy a forgalom, mert péntek délután van. 5. Ne nyugtalankodjon amiatt, hogy még nincsenek itt. 1.

130


A célhatározói mellékmondat

A célhatározói mellékmondat a főmondatban kifejtett cselekvés célját jelöli meg mellékmondat formájában. Kérdései megegyeznek az célhatározó kérdéseivel: mi célból?, miért?, mi végett? Utalószói: azért, a végett Kötőszói: hogy, nehogy, aki, ami Pl.: Nem rest a bíróhoz menni, hogy panaszát meghallgassák. (Arany János) 1. Nem rest a bíróhoz menni (azért), 2. hogy panaszát meghallgassák. Mi célból nem rest? → hogy panaszát meghallgassák. Az 1. tagmondat a főmondat, a 2. tagmondat a célhatározói mellékmondat.

Jelölése:

Hc ~~~~~~

182. Írd le először az utalószós mondatokat, majd az utalószó nélkülieket! Milyen utalószót tennél a mondatokba? 1. Ángyomnak szólok, hogy a menyem is megértse. 2. Talán azért állott Gergely a lámpás világosságába, hogy Mekcsey láthassa. (Gárdonyi Géza)

131


Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benn. (Tamási Áron) 4. Elváltunk, hogy ne lássuk egymást többé. (Petőfi Sándor) 5. Volnék kis pacsirta, hogy zenghetne dalom ... (Arany János) 3.

183. Írj célhatározói összetett mondatokat az alábbi utalószó-kötőszó párokkal! avégett – hogy, azért – ami, azért – hogy

184. Elemezd az alábbi alárendelő összetett mondatokat! Rajzold le a mondatok ábráját! 1. Visszamentem a szállodába azért, amit ott felejtettem. 2. Kimegyek a pályaudvarra azokért, akikkel együtt fogunk nyaralni. 3. Beiratkoztam a tanfolyamra, hogy gyorsabban tanuljak nyelveket. 4. Szorgalmasan tanultam, ezért kitűnő lett a bizonyítványom. 5. Azért vettem biciklit, hogy hétvégén kiránduljak vele.

185. Olvasd el az alábbi szöveget! Alakítsd át, majd írd le úgy, hogy az minél több célhatározói alárendelő összetett mondatot tartalmazzon! Készítsd el a mondatok ábráját!

(lillairsai.wordpress.com)

Elsőként beszéljünk a könyvről, hiszen az ismeretek fontos forrása, és hagyományos szerepe van a kultúra terjedésében. Sajnálatos, hogy manapság egyre kevesebbet olvasnak az emberek. Készen kapott történeteket néznek, hallgatnak, ami nem mozgatja meg a fantáziájukat és érzelmeiket. A televízió, a videó sajnos nagyon sok hívet szerzett, ezért

132


ma a könyvek egyre inkább háttérbe szorulnak. Szomorú lenne, ha kikerülnének az érdeklődésünkből. Könyv sokféle létezik. Vannak tudományos, ismeretterjesztő, szépirodalmi, magas színvonalú, és sajnos kevésbé magas szárnyalásúak is. Ki kell tudnunk választani a számunkra értékeset és fontosat. (…) Az olvasás sok nyomot hagy az emberben. Sokszor társalgási téma is lehet a legutóbb olvasott könyv. Olvassunk tehát rendszeresen, ha időnk engedi. Vigyázzunk a saját és a kölcsönkapott könyvekre. Ügyeljünk arra, hogy a könyveink lapjai ne legyenek gyűröttek. Ne hajtsuk be a lap sarkát, ne hagyjuk nyitva, szétfeszítve. Használjunk könyvjelzőt. (Részlet Balogh László Illemtan c. könyvéből)

Az állapothatározói mellékmondat

Az állapothatározói mellékmondat a főmondat állapothatározóját fejezi ki mellékmondat formájában. Kérdései megegyeznek az állapothatározó kérdéseivel: hogyan?, milyen állapotban? Utalószói: úgy, ugyanúgy, anélkül, azzal Kötőszói: hogy, ahogy, ha, akár Az állapothatározói alárendelő összetett mondatok utalószava leggyakrabban az úgy. Ez fordul elő többnyire a módhatározói alárendelő összetett mondatokban is. A mellékmondatok tartalmi elemzése segíti a mondatfajták pontos felismerését. Pl.: Akár egy halom hasított fa hever egymáson a világ … (József Attila) 1. Akár egy halom hasított fa, 2. │hever egymáson a világ… A 2. tagmondat a főmondat, az utalószó (úgy) nincs kitéve. Az 1. tagmondat az állapothatározói mellékmondat. Kötőszava: akár. Jelölése: 133


Háll ~~~~~~

186. Jelöld az utalószókat és a kötőszókat az alábbi állapothatározói összetett mondatokban! Rajzold le a mondatok ábráját! Ahogy eltátotta, úgy maradt az álla. (Arany János) Egyszóval én e ligetecskét így is, ahogy van, szeretem. (Arany János) Ancsurka már hónapok óta volt a várban anélkül, hogy valami változás történt volna az állapotában. (Krúdy Gyula) Úgy szép a lány, ha barna. (Népdal) Úgy tanult Dani, hogy közben feküdt.

187. Írj állapothatározói összetett mondatokat az alábbi utalószókötőszó párokkal! úgy – ahogy, úgy – mint. anélkül – hogy, ahelyett – hogy

188. Állapítsd meg az alábbi versrészletek tagmondatait, majd ábrázold a közöttük lévő viszonyt! Úgy mentem el innen, mint kis gyermek. (Petőfi Sándor) A ház alszik, holtan és bután. Mint majd száz év után. (Kosztolányi Dezső) Ottan némán, mozdulatlan álltam, Mintha gyökeret vert volna lábam. (Petőfi Sándor) Úgy maradt, mint a szedett fa. (Vörösmarty Mihály) Mintha ő is ennék, úgy mozog a szája. (Arany János)

134


A társhatározói mellékmondat

A társhatározói mellékmondat a főmondat társhatározóját fejezi ki mellékmondat formájában. Kérdései megegyeznek a társhatározó kérdéseivel: kivel?, mivel?, kikkel együtt? Utalószói: azzal, azokkal, olyannal, olyanokkal Kötőszói: aki, ami (ezek ragos és névutós alakjai) A társhatározói és az eszközhatározói alárendelő összetett mondatok megkülönböztetését a mellékmondatok tartalmi elemzésével kell kezdeni, mivel mindkettőnél leggyakrabban -val, -vel ragos névmás az utalószó. Pl.: Sajnos nem tudtam beszélni azzal, akivel kellett volna. 1. 2. Sajnos nem tudtam beszélni azzal,│akivel kellett volna. Kivel nem tudtam beszélni? → akivel kellett volna.

Az 1. tagmondat a főmondat, utalószava: azzal. A 2. tagmondat a társhatározói mellékmondat, kötőszava: akivel. Jelölése:

H társ ~~~~~~

189. Pótold a hiányzó kötőszókat a mondatokban! Állapítsd meg, melyik az eszközhatározói, és melyik a társhatározói alárendelés! Azzal segítesz, ... nem zavarsz. Olyannal barátkozz, ... jót tanul. Azzal vigasztalt a barátom, ... holnap engem is bevesznek a csapatba. Azokkal játssz, ... betartják a szabályokat.

135


Azzal díszítette ki a szobáját, ... a barátaitól kapott. ... jól érzed magad, azzal menj sétálni.

190. Jelöld az alábbi összetett mondatok tagmondatait, valamint utalószóit és kötőszóit! Rajzold le a mondatok ábráját! 1. Azzal indulok el, aki a legszívesebben jön velem. 2. Azokkal társulnak, akik szerencsét hoznak. 3. A szabadidőmet azzal töltöm, akivel jól tudok beszélgetni. 4. Aki szívesen segít nekem, azzal megyek vásárolni.

Eredethatározói mellékmondat

Az eredethatározói mellékmondat a főmondat eredethatározóját fejezi ki mellékmondat formájában. Kérdései megegyeznek az eredethatározó kérdéseivel: kiből?, miből?, kitől?, mitől?, kiről? Utalószói: abból, attól, onnan, annyiból Kötőszói: hogy, aki, ami, amire Pl.: Abból indult ki,│hogy szándéka megvalósítható. 1. 2. Abból indult ki,│hogy szándéka megvalósítható. Miből indult ki?→ hogy szándéka megvalósítható. Az 1. tagmondat a főmondat, utalószava: abból. A 2. tagmondat az eredethatározói mellékmondat, kötőszava: hogy. Jelölése:

Her ~~~~~~

136


191. Bontsd tagmondatokra az alárendelő összetett mondatokat! Állapítsd meg az alárendelés fajtáját! 1. Akik a „megoldás” nélkül a könyvet csonkának érzik..., folytatást várok azoktól én is. (Illyés Gyula) 2. Főznek, sütnek abból, amit valahonnan, más faluból idehoztak. (Arany János) 3. Azok közül való vagyok, akik reggelenként kiássák magukat a fáradtság homokjából. (Váci Mihály)

192. Írj állapothatározói összetett mondatokat az alábbi utalószókötőszó párokkal! abból – hogy, abból – amire, attól – aki, attól – ami, onnan – hogy

Eredményhatározói mellékmondat

Az eredményhatározói mellékmondat a főmondat eredményhatározóját fejezi ki mellékmondat formájában. Kérdései megegyeznek az eredményhatározó kérdéseivel: mivé?, milyenné?, minek?. Utalószói: azzá, olyanná, olyannak, olyanra, akkorára, annak, arra Kötőszói: hogy, aki, ami, mintha Pl.: Ollyá lettem, mintha már földön se járnék. 1. 2. Ollyá lettem, │mintha már földön se járnék. Milyenné lettem? → mintha már földön se járnék. Az 1. tagmondat a főmondat, utalószava: ollyá. A 2. tagmondat az eredményhatározói mellékmondat, kötőszava: mintha. Jelölése:

137


Heredm ~~~~~~

193. Jelöld az alábbi összetett mondatok tagmondatait, valamint utalószóit és kötőszóit! Rajzold le a mondatok ábráját! 1. Alakítsd át ezt a helyiséget azzá, amivé akarod! 2. Egy gyerek nem

mindig válik azzá, akivé a szülei nevelni akarják. 3. Azzá válik kinek-kinek az ujja alatt, amit az éppen gyúrni akar. (Mikszáth Kálmán) 4. Ő tett azzá, aki vagyok. (Petőfi Sándor)

194. Olvasd el a szöveget! Jelöld az alábbi összetett mondatok tagmondatait, valamint utalószóit és kötőszóit!

Feszty Árpád: A magyarok bejövetele (festmény)

A hét törzs hét vezére közül Álmost választották meg a magyarok fejének, aki legöregebb és legbölcsebb volt köztük. Álmos aztán öregsége miatt fiára, Árpádra bízta a főhatalmat. Elindultak, s el is jutottak hegyeken, vizeken, ellenséges országokon keresztül, egészen addig a földig, amely Attiláé volt valaha. Lassú és sokáig tartó út volt ez. Elöl lovagoltak a fegyveres vitézek, utánuk következtek a négykerekű ökrös szekereken a nők és a gyermekek. Ezek között terelgették a szolgák az óriási nyájakat, marhákat, juhokat, amelyek tejjel és hússal látták el a vándorló népet.

138


Amely ország népe barátságosan fogadta őket, azon békességgel haladtak át, ahol ellenük szegültek, ott karddal nyitottak utat maguknak. Így értek el a sok harc és hosszú pihenők közt a Vereckei-szorosig. (Móra Ferenc)

Részeshatározói mellékmondat

A részeshatározói mellékmondat a főmondat részeshatározóját fejezi ki mellékmondat formájában. Kérdései megegyeznek az részeshatározó kérdéseivel: kinek?, minek?, ki részére?. Utalószói: annak, azoknak, annak a részére Kötőszói: aki, ami (ragosan vagy névutóval), hogy Pl.: Annak szánta lányát, akit keble választ. (Arany János) 1. 2. Annak szánta lányát, │akit keble választ. Kinek szánta lányát? → részeshatározói mellékmondat

Az 1. tagmondat a főmondat, utalószava: annak. A 2. tagmondat az részeshatározói mellékmondat, kötőszava: akit. Jelölése:

Hr ~~~~~~

195. Jelöld az utalószókat és a kötőszókat az alábbi részeshatározói összetett mondatokban! Rajzold le a mondatok ábráját!

139


1. Annak írom ezt a levelet, akiről tegnap meséltem. 2. Azoknak van a

legtöbb kérdésük, akik a legtöbbet tudják. 3. A jó eredményt annak köszönhetem, hogy tanultam. 4. Sokat kell tanulnia annak, aki jó orvos akar lenni.

196. Írd le a mondatokat! Határozd meg a mellékmondatok fajtáját! Jelöld az utalószókat vés a kötőszókat! 1. Lelkem kiszikkadt mezején pár szál virágot keresek annak, ki lelkem

lelke. (Babits Mihály) 2. Szép a tavasz és szép a nyár is, ... annak, ki tűzhelyet, családot már végképp másoknak remél. (József Attila) 3. Kit ez a fény von be, annak este van. (Babits Mihály) 4. Már csak arra várok, hogy bealkonyodjék. (Arany János)

Állandó határozói mellékmondat A főmondat állandó határozóját is kifejezhetjük mellékmondattal. Sok igénk, névszónk alkot állandó kifejezést ugyanazzal a raggal, névutóval. Az így létrejövő vonzat az alaptag és a meghatározó tag között állandó határozós szerkezetet alkot: hisz valakiben, bízik valakiben, felel valakiért, ügyel valamire.

Az állandó határozói mellékmondat a határozóját fejezi ki mellékmondat formájában.

főmondat

állandó

Utalószói: az (mutató névmás és ragos vagy névutós alakjai) Kötőszói: hogy, aki, ami Pl.: Egész úton – hazafelé – azon gondolkodám: miként fogom szólítani rég nem látott anyám. (Petőfi Sándor) 1. Egész úton – hazafelé – azon gondolkodám: 2. │miként fogom szólítani rég nem látott anyám. Min gondolkodám? → állandó határozói mellékmondat

140


Az 1. tagmondat a főmondat, utalószava: azon. A 2. tagmondat az állandó határozói mellékmondat, kötőszava: miként. Jelölése:

Hállandó ~~~~~~

197. Bontsd tagmondatokra az alárendelő összetett mondatokat! Állapítsd meg az alárendelés fajtáját! 1. Attól félek, hogy nem lesz elég időnk. 2. Zsuzsa arra gondol, akivel tegnap ismerkedett meg. 3. Nem bízom abban, hogy meg tudod csinálni. 4. Arra törekszem, hogy jó barátságban legyünk. 5. A pincér arra vár, hogy borravalót adj neki. 6. Ez a helyiség nem alkalmas arra, hogy irodának használjuk.

198. Keresd meg a főmondatokat, és húzd alá az utalószókat! Rajzold fel az alábbi mondatok ábráját! a) Rá is áll könnyen, bár szabódik elébb. (Arany János) b) Én csak egy kicsit csodálkoztam, hogy egy emberi láb ilyen is lehet.

(Örkény István) c) Megemlékezz, hogy vannak istenek. (Vörösmarty Mihály) d) Esti fölfigyelt, hogy mégiscsak érik meglepetések. (Kosztolányi Dezső) e) Emlékszem, hogy több vagyok a soknál. (József Attila)

Hasonlító határozói mellékmondat

A hasonlító határozói mellékmondat olyan összetett alárendelő mondatban fordul elő, amelynek főmondatában középfokú

141


melléknév, számnév vagy hasonlítást kifejező melléknévi névmás, határozószó vagy módosítószó szerepel. A hasonlító határozói mellékmondatnak is legtöbbször mint a kötőszava, de stilisztikai értelemben ez a mellékmondat nem fejez ki hasonlítást. Pl.: 1. 2. Jobb félni, │mint megijedni. Az 1. tagmondat a főmondat, a 2. tagmondat a hasonlító határozói mellékmondat. A főmondat állítmánya középfokú melléknév. Egyszerű mondattal kifejezve: Az ijedtségnél jobb a félelem.

199. a) Jelöld az alábbi összetett mondatok tagmondatait! Rajzold le a mondatok ábráját! 1. Szebb az erdő, mint a mező. 2. Nincs jobb, mint a nyugalmas élet. 3. Több a hírnév, mint az érdem. (Arany János) 4. Egy Isten sem gondolhatná szebben, Ahogy én gyermekül gondoltam. (Ady Endre)

199. b) Keresd ki a mondatok közül a hasonlító alárendelést! Határozd meg a többi mondat fajtáját is! 1. Nehezebben mennek a dolgaitok, mint ahogy elképzeltétek? Rosszabb ez annál, mint gondoltad volna? Kint már melegebb az idő, semmint fűtenünk kellene. A számítógépes grafikai alkotásokat ma már sok területen fölhasználják. 2. A számítógépek operatív tárolójában képi adatbankot alakítottak ki. Kopár hegyek között vezet az út, a színes kövek ontják a forróságot. Ez több, mint amennyire számítottam. Rövidebb megcsinálni, mint elmesélni. A gyerekek jobban örültek az ajándéknak, mint remélted. 3. Minél közelebb értünk a kerítéshez, a kutyák annál erősebben ugattak. Minél sötétebb lett, annál több gépkocsivezető kapcsolta be a lámpát. Keskeny ösvényen kapaszkodtak föl a turisták a várromhoz. Sokkal szűkebb volt a sziklák közötti átjáró, hogysem gondolták volna. 142


Témazáró Kérdések és feladatok 1. .Válaszolj a kérdésekre! a) Mit határozz meg a határozói mellékmondat? b) Sorold fel a határozói mellékmondat fajtáit, nevezd meg az utalószóit és kötőszóit! 2. Állapítsd meg, melyik az eszközhatározói és melyik a társhatározói alárendelés! 1. Olyanná válnak a gyerekek, amilyenné nevelik őket. 2. Abból származik a legtöbb félreértés, ha nem vagyunk őszinték egymáshoz. 3. Ő tett azzá, aki vagyok. (Petőfi Sándor) 4. Az egész öröm csak annyiból állott, hogy a faluban egy szép kis szőke lyány volt. (Petőfi Sándor) 5. Abból baj lesz, ha sokat dohányzol. 3. Írd ki a szövegből az alárendelő mondatokat! Húzd alá az utalószókat és karikázd be a kötőszókat! Állapítsd meg az alárendelés fajtáját! Az emberi viselkedés tanulmányozása során egyre jobban megismerjük a beszédünket kísérő gesztusok jelentését. Jó tudni, hogy akik nyitott tenyérrel tárgyalnak, azok készek a velünk való együttműködésre. Aki a tenyerét maga felé fordítja, az azt közli, hogy a szívén viseli a dolgokat. Az ujjhegyek érintésével önbizalomra utalunk. Aki pedig beszéd közben az arcához nyúl, esetleg eltakarja a száját, az bizonytalan. A kéz tehát maga a meghosszabított gondolat. (B. Kovács Gyula nyomán) 4. Egészítsd ki a mondatokat utaló- és kötőszavakkal! a) b) c) d) e) f)

143

Ki korán kel, aranyat lel. Aki nem dolgozik, ne is egyék. Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra. Addig hajlítsd a vesszőt, amíg fiatal. Amilyen a munka, olyan a jutalma. Olyan madár nagyon ritka, melynek kedves a kalitka.


5. Bontsd tagmondatokra az alárendelő mondatokat, és jelöld a fő- és a mellékmondatot! Tedd ki a hiányzó utalószókat! Állapítsd meg az alárendelés fajtáját! De bizony közel volt már akkor a reggel, hogy haza vergődött az álmos sereggel. (Arany János) b) Addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér! (Közmondás) c) Mindenütt ott vagy, ahol valaha Tudtalak, láttalak, szerettelek. (Szabó Lőrinc) d) Tudod-e, hol van a nagyapád öreg sípja, pipája? (Sütő András) e) Mindenki elképedt, amikor karácsony első napján megszülettem. (Sütő András) f) Azzal álla bosszút, hogy csak fel sem vette. (Arany János) a)

6. A frazeologizmusok (állandó szókapcsolatok) között gyakori az alárendelő összetett mondat. Állapítsátok meg fajtájukat! Jobb adni, mint kapni. Oda üt, ahol a csusza bejár. Annyit eszik, mint a disznó. Süket, mint az ágyú. Annyi híre sincs, mint Demjén lovának. Rossz dolgos az, aki délben dolgozik. Ha a csúszó rajta ülne, akkor is ellopnák. Ángyomnak szólok, hogy menye, is értse. Ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát. Olyan az arca, mintha savanyú almába harapott volna.

7. Jelöld az alábbi összetett mondatok tagmondatait! Rajzold le a mondatok ábráját! Úgy szeretem az ételt, ahogy édesanyám készíti. 2. Arra megyek én is, amerre a többiek. 3. Engem azért érdekel a vetélkedő, mert kíváncsi vagyok a feladatokra. 4. Akkor kapunk bővebb felvilágosítást, amikor jelentkezünk a pályázatra. 1.

144


A jelzői mellékmondat

Jelzői mellékmondatnak nevezzük az olyan alárendelő összetett mondatot, amelyben a mellékmondat a főmondat egyik mondatrészének jelzőjét fejti ki. Így kifejezhetjük a főmondat minőség-, mennyiség-, birtokos jelzőjét és értelmező jelzőjét is mellékmondat alakjában.

A minőségjelzői mellékmondat

A minőségjelzői mellékmondat a főmondat minőségjelzőjét fejezi ki mellékmondat formájában. Kérdései megegyeznek a minőségjelző kérdésével: milyen?, mekkora?, melyik?, hányadik? Utalószó: olyan, akkora, azt stb. Kötőszó: amilyen, amekkora, hogy, mint

Pl.: Egy olyan számítógépre lenne szükségem, amilyen neked van. 1. 2. Egy olyan számítógépre lenne szükségem, │amilyen neked van. Milyen számítógépre? → amilyen neked van, minőségjelzői mellékmondat Az 1. tagmondat a főmondat, utalószava: olyan. A 2. tagmondat minőségjelzői mellékmondat, kötőszava: amilyen.

Jelölése:

Jmi ………

145


200. Pótold a hiányzó kötőszókat! Határozd meg a főmondat utalószavának szófaját, mondatrészi szerepét és a mellékmondat fajtáját! Olyan piros, ... a nyíló rózsa. 2. Sohasem lesz olyan barátom, ... amilyen te voltál. 3. A második fiú olyan ügyes mester lett, ... messze földön nem akadt párja. 4. Gyeptéglázással egy hónap múlva olyan füvet kapunk, bátran ráléphetünk. 5. Olyan madár igen ritka, .... kedves a kalitka. 6. Nem volt annyi ereje, ... a kő elmozdításához kellene. 7. Vagyok olyan legény, ... te. 1.

201. Pótold a mondatokban a hiányzó utalószókat! ... korban éltem én e földön, amikor a költő csak hallgatott. (Radnóti Miklós) 2. Egészen a XX. századig igen ritka az ... templom, amelyben Szent Annának legalább képével, szobrával ne találkoznánk. (Bálint Sándor) 3. … a kisfiú jár el hozzám nevetve, holtan, aki voltam. (Ady Endre) 4. A tanító ... a tanácsot adta, hogy próbáljon apám szót érteni a városi urakkal. (Móra Ferenc ) 5. ... vidéken született, hol tisztán beszélik a magyar nyelvet. (Gyulai Pál) 6. És a szép szavakhoz nézett is ... szépen, hogy repesett a szív a király mellében. (Arany János) 1.

202. Jelöld az alábbi összetett mondatok tagmondatait! Rajzold le a mondatok ábráját! 1.

Azt a könyvet olvasom, amelyet te ajánlottál. 2. Olyan telefont vettem, amilyen neked van. 3. Akkora szobám van, hogy táncolni lehet benne. 4. Arról a meséről beszélgetünk, amelyik neki tetszik. 5. Nekem áldott az a bölcső, mely magyarrá ringatott. (Arany János) 6. Volt ennek a tájnak sok akkora fája, hogy tetejöket János nem is látta. (Petőfi Sándor)

203. Írj minőségjelzői összetett mondatokat az alábbi utalószókötőszó párokkal! olyan – amilyen, akkora – amekkora, azt – amilyet, olyan – mint, akkora – hogy

146


A mennyiségjelzői mellékmondat

A mennyiségjelzői mellékmondat a főmondat mennyiségjelzőjét fejezi ki mellékmondat formájában. Kérdései megegyeznek a mennyiségjelző kérdésével: mennyi?, hány? Utalószó: annyi Kötőszó: ahány, amennyi, hogy Pl.: Csak annyi pénzt költhetünk, amennyi van. 1. 2. Csak annyi pénzt költhetünk, │amennyi van. Mennyi pénzt költhetünk? → mennyiségjelzői mellékmondat Az 1. tagmondat a főmondat, utalószava: annyi. A 2. tagmondat a mennyiségjelzői mellékmondat, kötőszava: amennyi. Jelölése:

Jme ……...

204. Pótold a hiányzó utalószókat, és állapítsd meg az alárendelés fajtáját! 1. Amennyi fűszál van a tarka mezőben, ... áldás szálljon jó anyánk fejére. 2. Ahány ház, ... szokás. 3. ... almát vettem a piacon, hogy télire is el tudtam tenni belőle. 4. ... volt a dinnye ára, hogy még nem vettünk. 5. Talán lesz ... időm, hogy fel tudjak készülni. 6. Eső után ... lesz a gomba az erdőben, hogy bőven jut a piacra is.

147


7. ... kecske legelt a mezőn, ahány birka.

205. Szerkessz mondatokat az alábbi utalószók és kérdőszók segítségével! annyi – amennyi, amilyen – olyan, annyi – hogy, olyan – amilyen

206. Pótold a következő alárendelő összetett mondatokban a hiányos betűket! Elemezd a mondatokat! Ahány korcso…ázó volt a pályán, a…i jegyet árusítottak. A…i paradicsomot vettem a piacon, ame…it haza bírtam vinni. A…i kérdésem van, hogy alig győzöm feltenni őket. Nincs a…i fagyi a világon, ame…it ne tudnék megenni.

A birtokos jelzői mellékmondat

A birtokos jelzői mellékmondat a főmondat birtokos jelzőjét fejezi ki mellékmondat formájában. Kérdései megegyeznek a birtokos jelző kérdésével: kinek a?, minek a? Utalószó: annak (a), azoknak (a), olyannak (a) Kötőszó: aki, ami, amelyik, hogy Pl.: Annak a válaszát várom, aki elköltözött. 1. 2. Annak a válaszát várom, │aki elköltözött. Kinek a válaszát? → birtokos jelzői mellékmondat Az 1. tagmondat a főmondat, utalószava: annak a. A 2. tagmondat a birtokos jelzői mellékmondat, kötőszava: aki. Jelölése:

148


Jbi ………

207. Húzd alá a mondatokban az utalószókat, és karikázd be a kötőszókat! Amelyik mondatban hiányoznak, zárójelben tedd ki őket! 1. 2. 3.

Kinek szavával élsz, annak főztjét dicsérd. A hibád annak a következménye, hogy nem figyeltél az órán. Ki a Tisza vizét issza, vágyik annak szíve vissza. Aki bús dalát hallgatja, megesik a szíve rajta. (Népdal) Annak a babája vagyok, aki nekem csókot adott. (Népdal) Mi lesz a következménye, ha nem tartom meg a határidőt.

4. 5.

6.

208. Írj négy birtokos jelzős alárendelő összetett mondatot!

209. Bontsd tagmondatokra az alárendelő mondatokat! Állapítsd meg és rajzold le az alárendelés fajtáját!

A csodaszarvas ábrázolása (primera.e-sim.org)

Hanem egyszer láttak aztán egy olyan vadat, amilyet még soha. Egy szarvas volt, amilyen csodaszépet még emberi szem nem látott. A két ágas-bogas szarva össze volt fonódva, s lebegett a feje fölött, mint egy

149


koszorú. A két szeme feketélett, ragyogott, mint a fekete gyémánt. A dereka karcsú, hajlékony, mint a lengő nádszál, a lába vékony, s szaladván nem látszott érinteni a földet. (...) Szaladott a csodaszép szarvas, mint a sebes szélvész, utána Hunor és Magyar s velük száz deli legény. Tisztásról sűrűbe, sűrűből tisztásra, hegyeken föl, vizeken keresztül. Hol eltűnt, hol felbukkant a csodaszép szarvas: csalta, csalogatta Hunort s Magyart. (Benedek Elek: A csodaszarvas)

Az értelmező jelzői mellékmondat

Azokat a mellékmondatokat, amelyeknek a főmondatában az utalószó értelmezőként szerepel, értelmező jelzői mellékmondatoknak nevezzük. Kérdései megegyeznek az értelmező jelző kérdésével. Utalószó: annak Kötőszó: aki, ami, amelyik, hogy Pl.: Miért késnek ők, akik már szabadságon vannak? 1. 2. Miért késnek ők, │akik már szabadságon vannak? mennyiségjelzői mellékmondat Jelölése:

J ért ………

210. Írjátok le a mondatokat! Jelöljétek az utalószót és a kötőszót, valamint rajzoljátok le a mondatok ábráját!

150


1. Elolvastam a könyvet, azt, amelyiket tőled kaptam. 2. Gombok voltak akkorák rajt, mint egy-egy pogány fej. (Petőfi Sándor) 3. Egy képet akarok tenéked adni, olyat, mely nékem kiskoromban tetszett. (Kosztolányi Dezső) 4. Ki vagy te, aki jársz alatt? (Vörösmarty Mihály) 5. Ismersz engem, kit szemed megviselt. (József Attila) 6. Könnyel növesszenek egy virágos kertet; Ahol a késő kor, e hálás tanítvány, Emlékezetöket ünneppel ujitván, Össze-össze gyűljön... (Arany János)

211. Alkoss két-két példát az utalószók segítségével mindegyik típusú alárendelésre!

212. Állapítsd meg az alárendelés fajtáját az alábbi mondatokban, amelyeket Az öreg halász és a tenger című műből válogattunk. a) A csalétkes dobozt borító zsákot még délben kiteregette a napra, hogy megszárítsa. b) Alkonyatkor a vállára kanyarintotta ezt a zsákot úgy, hogy a hátán lógjon lefelé... c) A válláról lefutó zsinór olyannak tetszett a vízben, mint egy világító fénycsík. d) „Ha eltűnik a szemem elől Havanna fénye, akkor még inkább keleti irányban megyünk – gondolta. – Mert ha a hal megtartaná az eredeti irányt, akkor még órák múlva is látnom kellene a fényt.” e) Nagyszerű dolog volna, ha rádióval járhatnék halászni. f) Most azzal törődj, amit csinálsz. g) Aztán egyszerre sajnálni kezdte a nagy halat, amit fogott. h) Talán azért nem jön fel, mert okosabb annál. i) A csalétket úgy kapta be, mint egy hím... j) Már közeledett a hajnal, amikor az egyik hátramaradozó horogra valami ráharapott. k) Santiágo hallotta, amit a fadarab kettétörik... l) De azért örökké ő sem tudja húzni ezt a csónakot, akármilyen rengeteg nagy hal. (Ernest Hemingway)

151


(Jelenet Az öreg halász és a tenger c. filmből)

Az alárendelő összetett mondatok típusai

Fajtája Állítmányi Alanyi Tárgyi

Határozói

152

Utalószók

Kötőszók

az, azok, azé, azoké, olyan, aki, amilyen, annyi, akkora, akkorák ahány, hogy az, azok, olyan, olyanok, hogy, aki, ami, akkora, akkorák, annyi amennyi azt, azokat, azét, hogy, aki, ami, olyant, olyanokat, akkoamekkora, rát, akkorákat, annyit amilyent, amennyit


 ely  dő  zám  ód  szköz  fokmérték  k  él  llapot

h i

 

s m e és o c á

 t árs  e redet  e redmén y  r észes

 ott, addig, oda azóta, akkor, addig annyiszor  úgy, akként  azzal, azáltal  úgy, annyira, annyival  amiatt, azért  avégett, úgy  úgy, anélkül, ugyanúgy  azzal, azokkal  abból, onnan, attól  azzá, annak, olyanná  annak, annak a részére  abban, annak  arra, annál

ahol, ahová amikor, amióta amíg, hogy ahányszor hogy, ahogy ahogy, amint hogy, ahogy mert, mivel hogy, ami ahogy, mint aki, ami hogy, aki, ami hogy, aki, ami aki, ami, hogy, aki, ami, hogy mint, hogy, aki, ami

 á llandó  hasonlító Jelzői

153

minőség

olyan, akkora, az

  

mennyiség birtokos értelmező

annyi, ugyanannyi annak (a), azoknak (a) olyan, akkora, annyi

aki, ami, amilyen, amennyi, ahány aki, ami, hogy aki, ami, amelyik, hogy, mint


A többszörösen összetett mondatok A körmondat A többszörösen összetett mondat természetesen háromnál több tagmondatból is állhat, s ezek összefüggése többféleképpen alakulhat.

A többszörösen összetett mondatok különleges szerkezetű, művészi formájú változata a körmondat. A körmondat szerkezeti jellemzője, sajátossága, hogy két fő részből áll. Ez a két rész az elő- és utószakasz. Az előszakasz rendszerint mellékmondatokból áll és fölkelti, fokozza az érdeklődést. Az utószakasz, amely a főmondatot is tartalmazza, a végső kifejtéshez juttatja a gondolatot, lezárja azt. Az alábbiakban Petőfi Sándor A XIX. század költői című verséből mutatunk be egy művészien megszerkesztett többszörösen összetett mondatot, azaz körmondatot:

(otvenentul.hu)

Ha majd a bőség kosarából Mindenki egyaránt vehet, Ha majd a jognak asztalánál Mind egyaránt foglal helyet, Ha majd a szellem napvilága Ragyog minden ház ablakán: Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk, Mert itt van már a Kánaán! (Petőfi Sándor)

Elemezzük mondatot! 1. Ha majd a bőség kosarából Mindenki egyaránt vehet, 2. │Ha majd a jognak asztalánál Mind egyaránt foglal helyet, 3. │Ha majd a szellem napvilága Ragyog minden ház ablakán: 4. 5. Akkor mondhatjuk, │hogy megálljunk, 154


6. │Mert itt van már a Kánaán!

A körmondat 6 tagmondatból áll. A tagmondatok közül a 4. a főmondat. Ennek négy mellékmondata van: a 1., 2., 3. feltételes időhatározói mellékmondat és az 5. pedig tárgyi mellékmondat. Az utóbbinak alárendeltje a 6. célhatározói mellékmondat.

213. Írjátok le az alábbi körmondatot! Elemezzétek a tanult módon, és rajzoljátok le a körmondat ábráját! Ezreket fogsz láthatni, kik ajkaikon hordozzák a szent nevet; kik magasztalva említenek mindent, ami a honi föld határain belül találkozik; kik büszkén tekintenek az idegenre, s hálát mondanak az égnek, mely őket magyarnak születni egedé ... (Kölcsey Ferenc) 214. Írjatok ki körmondatokat Babits Mihály Esti kérdés című verséből! Elemezzétek a tagmondatok viszonyát!

215. Írjátok le a versrészletet! Állapítsátok meg a tagmondatok közti viszonyt! Rajzoljátok fel a körmondat ábráját! Nem hal meg az, ki milliókra költi Dús élete kincsét, ámbár napja múl, Hanem lerázván, ami benne földi, Egy éltető eszmévé finomul, Mely fennmarad, s nőttön-nő tiszta fénye, Amit időben, térben távozik, Melyhez tekint fel az utód erénye, Óhajt, remél, hisz és imádkozik. (Arany János)

216. Határozzátok meg a körmondat tagmondatainak számát! Elemezzétek a tanult módon! Okoljátok meg az írásjelek használatát! Ha a nap szürke határod fölött csendesen fölmerül, s ragyogó sugárait egész felszíneden akadály nélkül egyszerre elönti, vagy ha délibáb a dél forró hevében árnyatlan téreid fölött tavakat fest, mintha a szomjuzó föld a tenger árjairól álmodoznék, melyek azt egykor takarták; vagy ha az éj 155


sötét nyugalma borult el a messze határ fölött, s míg fönn csak csillagok, lenn itt-ott egy pásztortűz világít, a földön végtelencsend terül el, úgyhogy a vándor a magas füvön átsuhogó esti szellőt hallhatá, nem tölti-e ily pillanatokban leírhatatlan érzemény kebelét?

Naplemente (nyugat.hu)

217. .Az alábbi versrészlet Juhász Gyula Milyen volt című költeményéből való. Írd le, és szemléltesd a mondat ábráját! Milyen volt szőkesége, nem tudom már, De azt tudom, hogy szőkék a mezők. Ha dús kalásszal jő a sárguló nyár, S e szőkeségben újra érzem őt.

218. Az alábbi idézetek a körmondatok mestereitől valók. Olvasd el a gondolatokat, fogalmazd meg az üzenetüket! Ki magáért fárad, gyakran csalatkozik; ki lelke erejét hazájának szenteli, annak tettei előbb-utóbb sikerrel koronáztatnak meg; s a siker felől az emberiség elismert haladása biztosít. Eljön az idő, s társaid körében neked is fel kell állanod, s a köztanácskozásokban élő szóval részt venned; s érezni fogod, miképen az ékesszólás, s mindaz, ami erre megkívántatik, oly szükség, mi nélkül

156


közdolgokban résztvevő polgár közvetetlen nem hat. (Kölcsey Ferenc: Parainesis Kölcsey Kálmánhoz) Azért tegyünk törvényt magunkra, vétkesítsük magunkat, sirassuk most bűneinket, hogy akkor ne sírjunk, mikor a világ előtt bűneink kitudódnak, mikor az utolsó sentencia kiadatik: hanem az igazakkal örüljünk és vigadjunk örökkön-örökké. (Pázmány Péter: Az utolsó ítéletnek rettenetességérűl)

Ha ma mi vagyunk e nemzet miniszterei, holnap mások lehetnek, ez mindegy, a nemzet ezzel a minisztériummal vagy másokkal kell, hogy megmentse a hazát; de hogy akár ez a minisztérium, akár a másik megmenthesse: a nemzetnek erőt kell teremtenie. (Kossuth Lajos 1848. július 11-ei beszéde a haderő megajánlása ügyében)

219. Az alábbi részlet Kölcsey Ferenc Parainesis c. művéből való. Olvasd el, majd elemezd a mondatot! Ezreket fogsz láthatni, kik ajkaikon hordozzák a szent nevet; kik magasztalva említenek mindent, ami a honi föld határain belől találkozik? kik büszkén tekintenek az idegenre, s hálát mondanak az égnek, mely őket magyaroknak születni engedé: s véled-e, hogy ezeknek szíveik szeretettel buzognak a haza iránt, véled-e, hogy ezen hazaszeretet az,mely a rények koszorújában olthatatlan fénnyel ragyog, s a történet évkönyveiben tisztelő bámulattal említtetik?

A többszörösen összetett mondatok írásjelei

A többszörösen összetett mondatokon belül a következő írásjelek használata a leggyakoribb: vessző, pontosvessző, kettőspont, gondolatjel.

157


Az összetett mondat tagmondatai között a leggyakoribb írásjel: a vessző. A vesszőt akkor is ki kell tenni, ha a tagmondatokat az és, s, meg, vagy kötőszók kapcsolja össze. Pl.: Végre hajnalodott, a gyorsszekér előállt, s én elbúcsúztam pajtásaimtól. (Petőfi Sándor)

A többszörösen összetett mondatok tagmondatai közé akkor teszünk pontosvesszőt, ha egymással összefüggő gondolatok közül egyeseket jobban el akarunk különíteni egymástól. Pl.: Vannak, akik úgy gondolják, hogy a helyesírást csak az tudja megtanulni, akiknek jó füle van; ez a vélemény akkor volna helytálló, ha mindent pontosan úgy kellene leírni, ahogyan kiejtjük.

A kettőspontnak többféle szerepe lehet a mondatban. Előfordulhat egyszerű mondatokban is, ha felsorolást vezetünk be. Az összetett mondatokban akkor teszünk kettőspontot egy-egy tagmondat elé, ha egy fontosabb magyarázatra vagy következtetésre fel akarjuk hívni a fegyelmet. Pl.: A helyesírás valóban olyan tudnivaló, amelyet nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk: hozzátartozik az általános műveltséghez, helytálló, ha mindent pontosan úgy kellene leírni, ahogyan kiejtjük.

Az összetett mondatoknál gyakran előfordul, hogy egy tagmondat beékelődik a másik mondatba. A közbevetett tagmondatot gondolatjellel (vagy vesszővel) választjuk el a többitől. Pl.: Gondoskodjunk arról is – mert ez is fontos –, hogy a meghívókat időben elküldjük!

220. Írd le a mondatokat úgy, hogy közben pótold a mondatközi írásjeleket! Ábrázold a mondatok szerkezetét! Nincs emberi kapcsolat amely megrendítőbb mélyebb lenne mint a barátság. (Márai Sándor) 2. Még nem volt egészen este amikor megérkeztem a házba de azért úgy gondoltam hogy nyugovóra térek. 1.

158


(Tamási Áron) 3. Az erdészsegéd már emelte puskáját hogy rákiáltson de az ember ekkor kiért a holdvilágos nyiladékra. (Fekete István) 4. Az adószedő néha rápillantott Andrásra s arra gondolt hogy erről a fiatalemberről máris jegyzőkönyvet lehetne felvenni mert nem beszél ugyan de minden gondolata kiült az arcára és a kicsire húzott szemébe. (Sütő András)

221. A nagy magyar mesemondó, Jókai Mór regényeiben gyakran találkozunk többszörösen összetett mondatokkal. Olvasd el az alábbi részletet, magyarázd meg az írásjelek használatát! A tulajdonos nem fut el a vész érzetére. Nyugodtan, hidegvérrel adja ki a rendeleteket, hogy működésbe kell hozni a légszivattyút, időváltozást (Wetterwechsel) kell csinálni a tárnában; a munkásokat hat órai munkatartam helyett háromóránként felváltatni parancsolja; belül a bivalybőr tömlőbe, s az aknakútba leereszti magát, megvizsgálni, hogy az újabb nyitások nem veszélyesek-e, vasdoronggal átkémleli a széntörmeléket, nem fülledt-e át, nem fejlődött-e ki benne kénsav, mely önlobot okoz. Mikor a ventillátor idelenn és a légszivattyúgép odafenn a föld felszínén működni kezdenek, ő maga áll az anemométer elé, ami egy finom kis gép, olyanforma, mint a gyermekek szélpörgettyűi: szárnyai vékony aranyfüst lapok, tengelyei rubinban forognak, s a korongja egy százfogú kereket mozgat. E kerék mozgása tudatja, milyen erős a légváltozás a tárnában. Sem erősebbnek, sem gyöngébbnek nem szabad lennie, mint a viheder tolama, ő maga ügyel fel arra, s mikor minden intézkedést megtett, mikor mindenhez maga is hozzányúlt, s bevárta, míg az elrendelt munka be van végezve, akkor ő marad leghátul, kit a tömlőben felvontatnak a napvilágra. (Részlet Jókai Mór Fekete gyémántok c. regényéből)

222. Olvasd el az alábbi szöveget! Az írásjelek hiányoznak az alábbi mondatokból. Írd le úgy, hogy tedd ki azokat! Jelöld a tagmondatok határát, és állapítsd meg a köztük lévő viszonyt! Már az ókori egyiptomiak rómaiak és görögök is szívesen használták az édes mézet nemcsak ételeket készítettek belőle hanem orvosságok alapanyaga is méz volt Már Hippokratész a nagy hírű görög orvos a légutak megbetegedéseinek gyógyítására is forró mézes tejet írt elő

159


betegeinek Mivel a méz gyorsan felszívódik így jó hatású a fáradság leküzdésében is sőt javítja az emésztést és a csontképződést felfrissíti az egész szervezetet Mézzel édesítve finomabb a tea a limonádé zamatosabb a müzli de még a palacsinta is ízletesebb

A STÍLUSRÓL TANULTAK ÖSSZEFOGLALÁSA

A stílus görög eredetű szó, mely a latin nyelven keresztül terjedt el világszerte. A rómaiak a viasztáblára véső íróvesszőt nevezték stylusnak. A stylus tompa végével simították el a javítandó részeket, hogy helyükbe megfelelőbbek kerülhessenek. A stylus szó később már nemcsak az íróvesszőt jelölte, hanem az írás, a fogalmazás módját is. Az angol nyelvben a style divat, mód, fajta, jelleg, az olaszban pedig a stile technika (mint cselekvési mód) értelmezést adja. A görög eredetiben a sztülosz eszközt, hegyes tárgyat, oszlopot jelöl. Eredetileg az antik világban a jogi megnyilatkozások, szónoklatok szerkesztésére vonatkozott, ma mindennemű szóbeli vagy írásbeli közlemény nyelvi kifejezésmódját értjük rajta. Előfordul a szó tágabb értelmében is, amikor művészi formanyelvről (pl. építészet, zene, tánc, film stb.) beszélünk. Lehet átfogó jelentésű, mint a korstílus, s lehet szűkebb értelmezése az egyéni kifejezésmód kapcsán (beszédmód, viselkedésmód, cselekvésmód). A nyelvi kifejezésmódok a társadalmi érintkezés meghatározott területéhez is kapcsolódnak: egy-egy társadalmi csoport nyelvi kifejezésmódjában az azonos vonások ellenére sok eltérő sajátosságot fedezhetünk fel. A nyelvi stílusban tehát bizonyos rétegeződést figyelhetünk meg, stílusrétegeket különíthetünk el sajátos szóhasználatuk, kifejezéskészletük és mondatfűzésük alapján.

A stílusrétegek a társadalmi érintkezés valamely területén használtnyelvi eszközök, szabályok rendszere.

A legfőbb stílusrétegek:

160


I. Beszélt nyelvi stílusok:

1. társalgási stílus, 2. szónoki stílus, 3. előadói stílus.

II. Ír ot t n y el vi st íl u s o k: 1 . tu d o m á n y o s st íl u s, 2 . p u bli ci sz tik ai st íl u s,

161


3 . hi v at al o s st íl u s, 4 . sz é pi ro d al m i st íl u s.

BESZÉLT NYELVI STÍLUSOK A társalgási stílus

162


Életünkben a társalgási stílusnak van a legnagyobb szerepe. Ezt a mindennapi életben használjuk, a társas érintkezésben lehet szóbeli (beszélgetés, telefonbeszélgetés, történetmesélés, viccmesélés, pletyka, vita stb.) és írásbeli (levél, e-mail, chat, SMS, napló, blog).

A társalgási stílus  a beszédbeli érintkezés nyelvhasználata  legfontosabb jellemzői: a közvetlenség, a természetesség, a gyakran hétköznapi kifejezésmód és mondatfűzés  szókincse sokrétű: csoportnyelvi, tájnyelvi, zsargon-, argó-, idegen szavak stb. megtalálhatók benne  kedveli a tréfás, gúnyos, sőt durva, vulgáris szavakat, másfelől a becézés, kedveskedés, udvariaskodás nyelvi kifejezőit, továbbá a nagyításokat, túlzásokat  szereti az egyszerű, könnyen érthető, rövid mondatokat  fő jellegzetességei: a rövid, gyakran csak egy szóból álló nem teljes vagy hiányos mondatok, közbevetések, félbeszakítások stb. használata  az írók élnek a társalgási stílus adta lehetőségekkel

223. Elemezd az alábbi sajátosságai szempontjából!

szövegrészletet a

társalgási

stílus

Csoszogihoz, az öreg suszterhez egy gyerek állított be. (…) — Jó napot! – mondta, amikor belépett. Csoszogi, az öreg suszter csak a szemével nézett oda, meg sem mozdította a fejét. — Mit akarsz? – mormogta. — A mama küldött, tessék megjavítani a cipőmet – felelte a gyerek. – A mama mondta, hogy foltot kell rá tenni, és akkor tart még. — Hol a cipő? — A lábamon. — Talán a lábadhoz varrjam a foltot? — Nem, mindjárt levetem. – Azzal a gyerek úgy állva lerántotta egymás után a cipőt. Csoszogi kivette a kezéből, de adta is vissza. — Ezen a cipőn nem lehet segíteni — De mama azt mondta, csak egy foltot kell rátenni. — Nem lehet. Nem állja a varrást. Kérge sincs. A gyerek könyörgő hangon megszólalt: — De a mama küldött, amikor elment a moziba, hogy hozzam el Csoszogi bácsihoz, majd meg tetszik csinálni, ideadta a pénzt is.

163


— Úgy! Hát mondd meg az anyádnak, azt üzeni a Csoszogi bácsi, vigye a cipődet a moziba, ott megcsinálják! A gyerek erre még jobban megijedt, szinte siránkozni kezdett. — Nem moziba ment a mama, hanem az Újpesti moziba takarítani! — Te vagy annak a Vanicseknének a fia? — Én. — Neked van öcséd is? — Van. Meg egy húgom is. — Hol van az a cipő? – kérdezte, és lerakta a kezéből a kaptafára szegezett felsőrészt. (József Attila: Csoszogi, az öreg suszter)

Csoszogi, az öreg suszter (mozaweb.hu)

224. Számos szólásunk, közmondásunk jellemzi a társalgást, ennek egyik vagy másik mozzanatát. Magunk is alkalmazzuk (vagy alkalmazhatjuk) őket. Mikor, kiről említhetjük a következőket? Értelmezd őket! Milyen erkölcsi kép bontakozik ki belőlük a beszélő emberről? A szó köztünk maradjon! – Egy szó annyi, mint száz. – Mindig az övé az utolsó szó. – Se szó, se beszéd. – Szó ami szó. – Szó szót követ. – Szóba áll valakivel. – Kap a szón. – Száz szónak is egy a vége. – Szóra sem érdemes. – Egy szót se szólt, azt is lassan (halkan) mondta. – Hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem. – Megrágja a szót. – Szaporítja a szót. – Szót ért valakivel. – Szóval tart valakit. – Ahol sok a szó, kevés a tett. – A jó szó az ellenséget is kibékíti. – Rövid szó homályos szokott lenni. – A szavak oktatnak, a példák vonzanak. – Kimondott szót nem lehet visszanyelni. – Néha egy szó egész háború. – Szóból ért az ember.

164


225. Miben volna más az alábbi mondatok jelentése a kiemelt szavak nélkül? Mit lehet megtudni e szavakról a Magyar értelmező kéziszótárból: 1) Tulajdonképpen mindent pontosan elmondtam… 2) Hát én nem bánom… 3) Valójában én is ugyanezt akarom… 4) Ugyebár te is úgy gondolod…

226. Olvasd el figyelmesen az alábbi Örkény-novellát! Miből adódik a szereplő félreértése? A társalgási stílus mely jegyeit figyelheted meg az alábbi szemelvényben?

Francia szemmel — Bocsánat, hogy így, ismeretlenül, átszólok az asztalon, és megzavarom a beszélgetésüket… Önök, ugyebár, törökök? — Nem, kérem. Mi magyarok vagyunk. — Magyarok? Nahát, milyen véletlen! Nekem is van egy magyar ismerősöm, akivel épp ebben a bisztróban időnként lejátszok egy parti sakkot… De talán ismerik is! A neve Jan Szlavomir Sztrhács. — Sajnos, nem ismerjük. De a neve után ítélve nem is magyar. Hát melyik országban laknak a magyarok? — Magyarországon. — Aminek fővárosa Bukarest? — Nem, nem. Magyarország fővárosa Budapest. — Hát persze! És elnézést kérek a zavarásért. Most már mindent értek.

227. .A társalgási stílus milyen jellemző vonására példa az alábbi szövegrészlet?

— Jó, jó nem kell azért mindent eltúlozni. Végeredményben még csak 18 éves. — Végeredményben, végeredményben, mást se tudsz kinyögni! (Vámos Miklós: Ee) ?! • Gyűjts össze néhány példát ilyenféle szójárásra saját környezetedből! Ismered-e saját „kedvenc” szavaidat?

165


• Keress példát olvasmányaidból arra, hogy az író a szereplőt szavajárásával jellemzi!

A szónoki stílus

A hallgatóság élőszóval való meggyőzősének, elhatározásra, tettre buzdításának stílusa. A szónok célja az, hogy hallgatóságát annak értelmére és érzelmeire hatva a maga igazáról meggyőzze és cselekvésre késztesse. A szónoki stílus  a szónoki beszédek, a szónoklatok nyelvhasználata  a szónok célja az, hogy a hallgatóságot meggyőzze igazáról, megfelelő állásfoglalásra, illetve elhatározásra bírja  szívesen használ választékos, ünnepélyes, sokszor túlzó szavakat  gyakran él rokon értelmű szavakkal  kerüli az idegen szókat, az archaizmusokat és a neologizmusokat  szereti a halmozott mondatrészeket, a felsorolásokat, kihasználja a figyelemfelkeltés nyelvi eszközeit  előszeretettel alkalmazza a kifejező erejű felkiáltó és kérdő mondatokat

228. Olvasd el figyelmesen a szöveget! Egyetértesz-e a szerzővel?

A szónoklásról A szónoknak terve van embertársairól, s ezt embertársaival el akarja fogadtatni. A szónoklás tudománya: a rábeszélés tudománya. Könnyű belátnod, mily fontos a tudomány az életre. A görögöknél, a rómaiaknál ez volt az élet iskolája. De a szó hatalma azóta sem csökkent, mert a szóval a gondolat harcolt; s van-e hatalmasabb a gondolatnál, de jegyezd meg: csak a jó gondolat harcolhat jó szóval. Be tudsz-e bizonyítani valamit, ami nem igaz? Csak gyengeelméjűeknek. Rá tudsz-e bírni valamire, ami nem helyes? Csak gyenge jelleműeket. Az igazi szónok nem gyengeelméjű, nem gyenge jellemű hallgatóra számít. Nagy szónok nem lehet hamis ügy

166


szónoka. Tudatosan soha. A jó szónok elsősorban igaz ember; vir bonus dicendi peritus – mint a rómaiak mondták. Rossz gondolatból nem eredhet jó szó. (Babits Mihály)

229. Hallgass meg egy parlamenti beszédet! Elemezd abból a szempontból, hogyan alkalmazza a szónok a különféle stíluseszközöket!

230. Olvasd el figyelmesen Eötvös József beszédének egy részletét, mely Kazinczy Ferenc születésének századik évfordulóján az Akadémián hangzott el! Feleljetek a szöveggel kapcsolatos kérdésekre!

Donát János: Kazinczy Ferenc, 1812

Minden nemzet, mely e névre érdemes, tiszteletben tartja azon férfiait, kik tevékenységöknek magasabb célokat tűzve ki, akár a közélet, akár a tudomány vagy a művészet körében kitűnő érdemeket szereztek magoknak, s ünnepnek tekintik e napot, melyet valamely dicső fia emlékének szentelhet. És méltán; nemcsak azért, mert kitűnő férfiaknak való jutalma csak az lehet, ha nevök s tetteiknek emléke tiszteletben tartatik, de azért is, mert a megérdemlett borostyán, melyet a nemzet dicső gyermekeinek szobraira tesz, egyszersmind reménység, mely arra emlékeztet, hogy valamint a hatalmas cser után annak legalább sarjadékai maradnak, úgy oly haza, mely valóban nagy férfiakat nevelt, később is felfogja polgárai között azokat, kik a jövő vészeivel szembeszálljanak.

167


Ily ünnepet ülünk mi ma, midőn Kazinczy Ferenc születésének századik évfordulóján összegyűlve, azon férfiúnak emlékét tiszteljük meg, kinek nyelvünk s irodalmunk újabb kifejlődését köszöni, ki ezt nemcsak fél századig irányadólag vezeté, s kinek dicsőségét nem e szobor, nem e gyülekezet, nem a beszéd vagy költemény, mely magasztalására mondatik, de minden szó hirdeti, mely e hazában magyar ajkakról hangzik; mert minden érzés vagy gondolat, melyet kifejezünk, csak azon hatásnak újabb bizonysága, melyet ő édes anyai nyelvünkre gyakorolt; s ez az ok, melyért a magyar Akadémia, midőn Kazinczy születésének századik évnapját megünnepelni elhatározzá, nemcsak az irodalom barátait vagy tanítványait, hanem a nemzetet illeti a kötelesség, hogy ünnepélyes módon tiszteletet nyilvánítson azon férfiúi iránt, kiben újabb kifejlődésének egyik fő tényezőjét ismeri el. Ne is várják el tőlem, tisztelt hallgatóim, hogy a dicsőültnek érdemeiről szóljak; felettök az idő rég kimondotta ítéletét, fenntartva műveit, melyek közül sokan irodalmunk egyes ágainak mindmáig legszebb virágai; ne kívánják, hogy munkás életének képét adjam elő… Hosszú élete hosszú küzdés vala, melynek nagyszerű eredményei nagy fáradságok, gyötrő nélkülözések és lelki fáradalmak árán vásároltattak. De vajon elszámláljam-e azokat? Hogy most, midőn harminc évvel halála után azért gyűltünk össze, hogy érdemeinek méltó jutalmául egész nemzetnek háláját mondjuk ki,azon egyes csalódásokra emlékezzünk, azon apró küzdelmekre s névtelen akadályokra, melyek őt, mint a vándort az erdők kúszó növényei, nemes törekvései között a legnagyobb akadályoknál jobban kifárasztották. Vagy vádakat emeljek-e? minőkre ő, mint minden kitűnő ember élete alkalmat ád, hogy elkeseredést gerjesszen azok ellen, kik irányában igazságtalanok voltak, és sajnálkozást őiránta! Nemcsak Kazinczy érdemeinek, de egy nagy nemzeti ügy eddig kivítt diadalának megünneplésére gyűltünk össze, s vajon a triumphator (a győztes) ékes palástja alatt miért keresnők a sebhelyeket, melyeket, magán visel?... Élete egy nagy ügynek vala szentelve, melynek elő mozdításáért hosszú életén át fáradott, s melyben a sors és emberek csapásai után egyedül örömét és vigasztalását találá. (…) ?! • Milyen módon nyeri meg a hallgatóság jóindulatát a szónok a bevezetőben? • Bizonyítsd példákkal, hogy a szónoki beszéd áradó stílusára jellemzőek a felsorolások, ellentétek és a közbevetések! • Húzd alá a szövegrészletben a hallgatókat megszólító mondatokat! • Mi a szerepük a költői kérdéseknek a szövegben? • Milyen előadásmód, szónoki gesztusok illenek ehhez a beszédhez? 168


Az előadói stílus Az előadói stílus a tudományos stílus beszélt változata, ezért a tudományos és a szónoki stílus eszközeit vegyíti. Sok helyen és sokféle alkalommal találkozhatunk vele, pl. az iskolában a tanár magyarázatánál, a diák feleleténél stb. Az előadói stílus  a tudományos stílus beszélt változatának tekinthető, s a szónoki stílusnak a sajátosságait ötvözi  minden előadónak, minden előadásnak az a célja, hogy mondanivalóját a hallgatóság megértse  főbb ismertetőjegyei:a témára vonatkozó bevezetés, a magyarázatra szoruló fogalmak ismertetése, közbevetett kérdések alkalmazása, az elhangzottak vissza-visszatérő megismétlése más megfogalmazásban

231. Melyek az előadói stílus jegyei a következő részletben?

Egy és más a magyar nyelvjárásokról Többen kérdezősködtek már afelől, van-e olyan magyar nyelvjárás, amelyet a más vidéken lakók vagy a köznyelvet beszélők nem értenek. Rögtön elöljáróban elmondhatjuk, hogy olyan nyelvjárás, amelyet más magyar emberek nehezen vagy egyáltalán nem értenek meg, nincsen. Mert hiszen az, hogy az egyik vidéken ilyesmit hallunk: kápá, ápaá; a másikban meg: ha löhet, mögtöszöm; a következőn: ollan keviezs vout; ismét következően meg: kéit szíp lú stb.—mindez furcsán, szokatlanul hangzik annak, aki először hallja, de megértésében aligha akadunk fönn. (Lőrincze Lajos)

169


Lőrincze Lajos (anyanyelvapolo.hu)

232. Elemezd saját előadói stílusod! Hogyan szoktál kiselőadást tartan?

233. Igen gyakori, hogy az előadónak lámpaláza van. Olvasd el Fischer Sándor tanácsait! Fogalmazd meg, mivel lehetne még a tanácsokat kiegészíteni! Elemezd a szöveget úgy, mintha az egy kiselőadáshoz szolgálna forrásul! Miről beszélnél a kiselőadás bevezetésében, tárgyalásában és befejezésében? Minden nyilvános szereplés lámpalázzal jár; a kérdés csak az, hogy ki mennyire képes leküzdeni lelki görcsét. A lámpaláz egyik oka az, hogy általában nem készülünk föl beszédek tartására. Úgy gondoljuk, hogy már megtanultunk beszélni, naponta gyakoroljuk is, tehát bizonyított tény: tudunk előadást tartani. Már eddig is megtapasztalhattuk, hogy mennyi minden szükséges ahhoz, hogy valaki emberek előtt megszólaljon, és néhány értelmes mondatot mondjon: szókincs, stílus, fogalmazásképesség, rögtönzés, stb.; kimondva vagy kimondatlanul mindenki érzi ezt, és éppen ezért fogja le a gátlás a mások előtt megszólaló embert. Tehát: meg kell tanulnunk előadni, azaz nyilvánosan beszélni. Bizonyos fokig mindenki lámpalázas. Ha ez a feszültség nem hat bénítólag az előadóra, akkor még fokozhatja is a szónoklat erejét. Ha tudjuk, hogy sokan hallgatnak bennünket nyilvánosan, akkor a felelősség tudata fokozza a lámpalázat; és ez annál nagyobb, minél nagyobb a tét. Ha olyan beszédet mondunk, amely esetleg életünk további alakulását is

170


befolyásolhatja, akkor a sikerélmény hajszolása nem előrelendít, hanem hátravet; a túlzott akarattól megbénul minden alkotási lehetőség. A sikertelenségtől való félelem a legerősebb fokozója a lámpaláznak. Ennek a leghatékonyabb ellenszere az alapos fölkészülés, a pontos anyaggyűjtéstől a leírt beszéd többszöri elmondásáig. Ne bízzunk magunkban úgy, hogy elodázzuk a tanulást, a gyakorlást. A megalkotott beszéd hangos elmondása ugyanolyan fontos a szónoknak, mint a muzsikusnak a gyakorlás vagy a sportolónak az edzés. Tehát: alapos fölkészülés, pontosan fogalmazott beszédanyag, biztos tudás – ez a lámpaláz leküzdésének tárgyi alapja.

234. Készüljetek el a legközelebbi irodalomórára úgy, hogy feleletetek egyben rövid ismeretterjesztő előadás legyen valamely elképzelt közönség előtt!

AZ ÍROTT NYELVI STÍLUSOK A tudományos stílus A tudományos stílus a tudományos művek jellemző nyelvhasználata. E művek célja a valóság törvényeinek, a jelenségek összefüggéseinek feltárása, ismertetése, elméletek felállítása, bizonyítása vagy cáfolata. A tudományos stílus  a tudományos művek (monográfia, tanulmány, tudományos cikk, referátum, recenzió stb.) jellemző nyelvhasználata  a tudomány célja a valóság törvényeinek, összefüggéseinek megismerése, ill. világos és egyértelmű megismertetése érvelő bizonyítással  az érthetőség kedvéért egyértelműen, pontosan fogalmaz  nagy számban használ magyar és idegen eredetű szakkifejezéseket, definíciókat, levezetéseket, képleteket stb.  szereti a ténymegállapító, kijelentő tartalmú mondatszerkezeteket  általában világos, áttekinthető szórendre törekszik  gyakoriak benne az összetett mondatok, melyekben fontos szerephez jutnak a kötőszók  sűrűn használ figyelemkeltő kérdéseket, idézeteket és hivatkozásokat

171


235. A tudományos stílusnak milyen jegyeit fedezhetjük föl a következő szövegben?

Robbanó csillagok

Az 1572-esTycho Brahe-féle szupernóva maradványa röntgen (Chandra), infravörös (Spitzer) és optikai (Caral Alto Obszervatórium) tartományban készült képek kompozíciójaként. Ez is egy Ia típusú robbanás volt. (csillagaszat.hu)

Egy csillag sorsa főként a tömegétől függ. Ha egy olyan csillag, mint a Nap, felhasználta hidrogén „üzemanyagát”, héliummagja összehúzódik, míg a külső rétegek kiterjednek. Ekkor vörös óriásnak nevezzük. Idővel a külső rétegek elszállnak, s egy kicsiny fényes mag marad hátra – ez a fehér törpe. A csillag fokozatosan kihűl, esetlegesen fekete törpe lesz, egy nagy darab szén. A Nap tömegénél lényegesen nagyobb csillagok drámaiabb véget érnek. Ahogy elfogy nukleáris fűtőanyaguk, szuperóriás csillaggá változnak, amelyek sokkal nagyobbak, mint a vörös óriás. Majd a magjuk a gravitáció hatására hirtelen összeomlik. A felszabadult energia egy óriási robbanás formájában szétveti a csillagot, ez a szupernóva-állapot. Az ilyen csillag egy ideig sok milliárdszor fényesebben ragyog, mint a Nap. 1987 februárjában a Földről távcső nélkül is látható volt egy szupernóva a szomszédos galaxisban. 383 éve ez volt az első szabad szemmel is látható szupernóva. A szupernóva-állapot után a csillagból, eredeti tömegétől függően, egy neutroncsillagnak nevezett kis test maradhat vissza. Ennek átmérője csak néhány tíz kilométer, és egymás mellé

172


tömörülő neutronokból áll, így sűrűsége még a fehér törpéknél is sokkal nagyobb. (A tudás fája)

236. Válassz ki tetszés szerint egy lapnyi vagy egy testesebb bekezdésnyi szöveget valamelyik szakmai tárgyú tankönyvedből, és vizsgáld meg: a. Melyek azok a szakszók, amelyek pontos értelmezése nélkül a szöveget nem lehet megérteni, vagy félre lehet értelmezni? b. Szemelj ki egy szakszót, és értelmezd pontosan először úgy, hogy kifejted a jelentését, azután megfelelő szövegkörnyezetbe helyezed! c. Keresd ki a szakszöveg idegen szavait! Ha nem érted őket, nézz

utána jelentésüknek az Idegen szavak és kifejezések szótárában. Mi indokolja használatukat?

237. A következő szavak több tudományágnak vagy szakmának is műszavai. Milyeneknek, és milyen jelentésben? század, ezred, csatorna, zsír, gyertya, fejelés, fogyasztás, ér, szárny, pont, kötés, egyenlőség

238. Vizsgáld meg az alábbi szakmai jellegű, de nem szakembereknek írt szövegeket, és jellemezd őket abból a szempontból, megfelelnek-e az egyértelmű, világos közlés igényének! A nem megfelelő stílusú mondatokat javítsátok ki! A szerző koncepciója egyfelől klasszikusan megtestesíti a szabadidőfetisizmust, másfelől – dinamikus rendszere, progresszív törekvései és önkritikus hangvétele révén – manifeszt módon mutatkoznak meg nála a „szabadon választott” tevékenységek evidenciájára felépített modell korlátai is. * Ezen durva hőérték-megállapítási mód kifinomítható a még kialakítandó hőelemmérő-testtel való mérés alapján felállított skálával történő számszerű kiértékelési eljárással.

173


* A táplálkozás során elfogyasztott különféle szénhidrátokból a máj keményítőhöz hasonló vegyületet, ún. glikogént készít. Ez a májból az izomba kerül. Az izomban a kazeinok a glikogént több lépcsőben tejsavvá bontják.” 239. Olvasd el figyelmesen a pontosvesszőről szóló részleteket! A magyar helyesírás szabályainak Az írásjelek című fejezetében: A többszörösen összetett mondatokban pontosvesszővel határoljuk el egymástól a szorosabban összetartozó tagmondatok csoportjait: Nyugat felől sötét felhőket hozott a szél, a port felkavarta, és az emberek arcába vágta; a büszke jegenyék alázatosan hajlongtak, hogy derekuk törjön; s a közeledő viharnak látni lehetett már egy-egy távoli villámlást is. stb. Kéttagú összetett mondatban is állhat pontosvessző, ha a tagmondatok kapcsolata laza: Kabátja szinte a bokájáig ért; nyáron is azt hordta. A más-más tartalmi típusú tagmondatok közé szintén tehetünk vessző helyett pontosvesszőt: Eddig jól megvoltunk; most váljunk ellenségekké? stb. A Nyelvünk világa című nyelvművelő kiadványban: A pont távolabbi rokona a pontosvessző. Merész és olykor szeszélyes, nehezen kiismerhető. De bonyolultságra hajló karakterét kiegyensúlyozza rendteremtő tehetsége. És ami ennél fontosabb: demokrata. Egyaránt teret enged az egymást cáfoló és egymást erősítő véleményeknek; egyetlen eredővé tud szervezni különböző mondatokat anélkül, hogy alárendelné egymásnak őket. Rokonszenves írásjel. Kár, hogy viszonylag kevesen, s főként, hogy keveset használjuk. (Varjas Endre: Írásjelek) ?! • Miért stílusos, helyes mindkettő, bár megfogalmazásuk módja nagyon különbözik?

A publicisztikai stílus A publicisztikai stílus feladata, hogy tájékoztassa a társadalom tagjait a politikai, gazdasági, társadalmi, kulturális élet időszerű eseményeiről.

174


A publicisztikai stílus  a sajtó, az újságírás, a publicisztikai művek (hír, tudósítás, híradás, riport, interjú, glossza, tárca, karcolat, különféle rádiós és televíziós műfajok stb.) tipikus nyelvhasználata  feladata, hogy tájékoztassa a társadalom tagjait az időszerű politikai, gazdasági, kulturális stb. eseményekről, és azokkal kapcsoltban alakítsa is a közvéleményt  jellemző vonása: a közérthetőség, a meggyőzésre, a közvetlen hatásra való törekvés  kedveli a közkeletű nyelvi kifejezőeszközöket, fordulatokat, szólásokat, a hatásos új szavakat (neologizmusokat)  nagy számban használja a figyelemfelkeltő, hatásos címeket  olykor lazább,könnyedebb  a mondatok szerkezeti felépítésében általában világosságra törekszik

240. Olvasd el a következő újságcikket! Mit hallottál már a költőnőről? Mi újat tudtál meg róla?

Az első magyar költőnő és a kuruc generális Emléktáblát állíttatott a huszti református egyház a vártemplom kertjében egykor eltemetett költőnő, Petrőczi Kata Szidónia és férje, Pekry Lőrinc kuruc generális sírja felett. A gránittáblát a gyülekezet kérésére a Magyar Köztársaság Honvédelmi Minisztériumának Hadtörténeti Intézete és Múzeuma készíttette el, melynek vezetője, dr. Holló József altábornagy magas rangú katonai küldöttség élén ugyancsak megjelent a tábla vasárnapi avatóünnepségén. Az ünnepség istentisztelettel kezdődött, melyen Józan Lajos helyi református lelkész első költőnőnkről szólva többek között ezt mondta: „Nem volt könnyű élete, tizenegy gyereket szült, sorban meghalt hat fia. De mindig, ahogy koszorúját fonta, úgy írta le bánatát. S mégis hívő, áldozatokat hozó, reménykedő asszony volt, mindig tudta élete célját, küldetését..."

175


Petrőczy Kata Sidónia (wikipedia.org)

A templomkertben dr. Holló József Ferenc altábornagy mondott ünnepi beszédet, bemutatva Pekry Lőrinc kuruc tábornokot és feleségét… …„A ma Pekry Lőrinc és Petrőczi Kata Szidónia nyughelyén emelt emléktáblával nemcsak történelmünk e két jeles alakjára emlékezünk, hanem mindazokra a hősökre, akik küzdöttek a magyar szabadságért, s egyúttal azokra a költőkre, akik verseikkel

lelkesítették a küzdőket” – zárta beszédét dr. Holló József Ferenc. Dr. Csatáry György, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanára a Rákóczi-szabadságharcról és azon belül Huszt, illetve Máramaros vármegye szerepéről beszélt. Dr. Orosz Ildikó, a KMPSZ és a Rákóczi-főiskola elnöke kijelentette: „Azzal, hogy ez a közösség most hazahozta ennek az asszonynak az emlékét, egy újabb kapaszkodót adott nekünk, magyar oktatási intézményekben dolgozóknak, magyaroknak, iskolásoknak és tanároknak, hogy nemzeti öntudatunk erősebb pillérekre kerüljön, és jobban beépüljön kultúránkba.” Az emléktáblát dr. Holló József Ferenc altábornagy, Sziklavári Vilmos, a Magyar Köztársaság ungvári főkonzulja és Milován Sándor, a KMKSZ alelnöke, megyei képviselő közösen leplezte le. Végül az ünneplők átvonultak a református parókia épületébe, ahol felavatták a felújított gyülekezeti termet. (Kárpátalja)

241. Milyen típusú sajtótermékekben tartod elfogadhatónak a következő szavakat, szókapcsolatokat, és melyekben nem fogadható el? nem jön össze diri bejön (sikerül) góré (főnök) elvágták, elhúzták (megbukott) pulcsi szerelés (ruha) isi

242. Olvasd el a következő beszélgetést! Mit kérdeznél még Bartók Bélától? Fogalmaz további kérdéseket!

Bartók Béla 176


(Részlet egy hírlapi beszélgetésből)

– Milyen hangszeren játszott először? – Dobon. – Dobon? – Azon. Dobot kaptam kétéves koromban. Anyám meséli, hogy folyton doboltam. Rajta próbálgattam a ritmust. – Aztán? – A zongora. Négyéves lehettem – ezt is anyám meséli –, magyar nótákat pötyögtettem ki, egy ujjal. Bartók Béla (szentesinfo.hu) – Aztán? – Az első kotta. Ötödik születésnapomra kaptam. Erre már emlékszem. Apám – Gömör megyei kisnemes, földmívelési-iskola igazgató volt Nagyszentmiklóson, Torontál megyében – maga is szerzett zenét, maga is szerzett zeneműveket, anyám szívesen zongorázott. Mindketten bíztattak. De én untam. Anyám így szólt: „Tanulj, fiam, zongorázni a tánchoz, milyen szégyen azt mondani, hogy nem tudsz. És milyen szép,ha valaki zongorázik.” (Szünet.) – Mikor kezdett komponálni? – Kilencéves koromban. Afféle táncdarabok ezek, bécsi keringő, csárdás, sonatinák, Mozart-utánzatok. Anyám őrzi őket, Pozsonyban – Ma (a Bössendorferre pillanatok, mely elzengett és szunnyadó viharokkal teli, jelentősen hallgat a szobában) gyakran zongorázik? – Ha szükségem van rá. Néha elmúlnak napok – nem –, hetek is, hetek s nem ülök le.(Ő is a zongorára néz) Csak hangversenyeim előtt. Kénytelen vagyok hangversenyeket adni.(Hangja halk, minden színezés nélkül.) Most Prágából jövök. (Itt koncertezett s a zene nemzetközi versenyén ő képviselte, diadalmasan, a magyarságot.) – Melyik az első műve, melyet igazán magáénak érez? – A tizennégy zongoradarab. Az első kvartett. – A Kossuth-szimfónia? – (Int.) Az nem. Formailag még nem érett. A fából faragott királyfit ilyen szempontból legkevésbé szeretem. – Hogy dolgozik? Rendszeresen? – Ezt elmondhatom: nem szeretem keverni a munkát. Ha belefogok valamibe, akkor csak annak élek, míg be nem fejezem. – Íróasztalnál? Zongoránál? – Íróasztal, zongora között. 177


– Folyik még a magyar népdal gyűjtése? – 1918 óta nem voltam gyűjtő-körúton. A megszállott területen nehéz a munka.(…) – Hogy viselkedett a nép a gyűjtőkkel? – Bizalmatlanul. A gyűjtés természete magával hozta, hogy csak öregebbekhez, főként parasztasszonyokhoz fordulhattam, mert régi dalaikat csak ők tudták. Bele kellett énekelniük a fonográfba, én pedig írtam a hangjegyeket. A magyarok meg a székelyek hamarosan megértették, miről van szó. Pénzt szimatoltak, de nem kértek. Szeméremből, úriasságból. De milyen nehéz, egy öreg nénikét éneklésre bírni. Hogy ő figurázzék, hogy az urak esetleg csúfot űzzenek belőlük. Mindenik valami sandaságot sejtett, kelepcét, melybe nem akart beleesni. Nekünk a ravaszsághoz kellett folyamodnunk, beszélni-beszélni. Végre az öreg parasztasszony beadja a derekát. Dalolni kezd. De a közepén hirtelenül abbahagyja. Meggondolja magát. Mégse dalol. Minek? Akkor új támadást idézni, más úton, más ürüggyel, míg a fölvétel sikerül. A nép mindenütt tartózkodó az úri osztállyal szemben. A tótoknál valamivel könnyebben megy a gyűjtés, viszont a románoknál még a fiatalokat is alig lehet éneklésre bírni. Ennél a két népnél azonban már „szabott ára” volt a dalnak. Mihelyt megérkeztem, híre futamodott, hogy valaki „hangban utazó” jár közöttük, hát megfizették éneküket. (Kosztolányi Dezső)

243. A szerkesztőség telefonon kapta a lap kiküldött munkatársától a következő jelentést egy mérkőzés eseményéről. A szerkesztőnek mindössze néhány perce volt a hírnek négy rövid sorban történő összefoglalására. Írd meg ezt a négy sort! Könnyedén verte meg tíz góllal a magyar válogatott Dél-Afrikát. Utolsó csoportmérkőzésén könnyed, 15–5-ös győzelmet aratott DélAfrika ellen a magyar férfi vízilabda-válogatott a római világbajnokságon. Kemény Dénes együttese öt ponttal zárt, s várja a Kanada–Németország találkozó végeredményét, amely a kvartett első helyéről dönt. Nem lehet mondani, hogy nagy tétje lett volna a Magyarország–DélAfrika mérkőzésnek a római világbajnokságon. A mieinknek ugyanis azzal a kellemetlen helyzettel kellett szembesülniük, hogy nem a saját kezükben van a sorsuk. A németekkel játszott döntetlen (7–7) után ugyanis a germánok Kanada elleni mérkőzésétől függ, hogy az A-csoport élén vagy második helyén végez-e válogatottunk. Előbbi esetben már egyből a nyolc közé kerülünk, míg az utóbbi variáció egy plusz nyolcaddöntős mérkőzést jelentene.

178


A Kanada–Németország találkozó végeredményére azonban este 6-ig várnunk kell. A magyar együttes addig is egy könnyed „edzéssel”, nevezetesen a Dél-Afrika elleni meccsel múlatta az időt. A két gárda finoman szólva sem volt egy súlycsoportban, legfeljebb egy medencében: már a negyedik percben 3–0-ra vezettek a mieink. Varga Dénes két találata között Biros Péter iratkozott fel a gólszerzők közé. Csapatunk egy kissé elaludt az első szakasz közepén, Pierre le Roux pedig az ötödik percben megszerezte az ellenfél első találatát. Érdekesség, hogy a kanadaiak ellen összesen egy gólt szereztek a délafrikaiak… Persze a legkevésbé sem látszott csalódottság válogatottunk játékosain, akik mentek előre, és sorozatban szerezték az újabb gólokat. Varga Zsolt két lökete a negyed végén az első szünetre 6–1-es vezetést ért a magyaroknak. A második negyedben nem erőltették túl magukat a mieink, amolyan 50 százalékos (vagy még visszafogottabb…) teljesítménnyel duzzasztották tovább az előnyüket, és csak az volt a kérdés, hány gólos győzelemmel zárjuk utolsó csoportmeccsünket – no meg hogy a tornán eddig gólképtelen Szivós Márton megszerzi-e első találatát. Két és fél perccel a találkozó vége előtt ez is sikerült: Szivós közelről lőtt a kapuba. A magyar együttes, ahogy azt vártuk, könnyed sikerrel zárta a csoportkört, és ha Kanada kilenc vagy annál kevesebb góllal kap ki Németországtól, Kemény Dénes csapata a kvartett élén zár. (Nemzeti Sport)

244. Határozd meg és elemezd a publicisztikai stílus jegyeit az alábbi újságcikk-részletekben!

A könyv ünnepe Beregszászban Jókai Anna íróval találkozhatott Beregszász és a vidék irodalomszerető közönsége június 3-án a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán. A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ), a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár, valamint a Rákóczi-főiskola közös szervezésében megtartott ünnepség a Magyarországon idén 80. alkalommal megrendezett Ünnepi Könyvhét jelképes határon túli, kárpátaljai megnyitója volt.

179


Jókai Anna (iranyszentendre.hu)

A nagyszámú közönséget és a vendégeket a házigazdák nevében dr. Orosz Ildikó, a KMPSZ és a Rákóczi-főiskola elnöke köszöntötte, majd Vári Fábián László költő osztotta meg gondolatait az egybegyűltekkel. Mint mondta, az olvasóközönség megszokhatta már, hogy a központi rendezvényekkel párhuzamosan a magyarországi megyeszékhelyek is ünnepelnek ezekben a napokban, de először fordul elő, hogy Beregszászon is megtarthatjuk az Ünnepi Könyvhét megnyitóját. Nem éltünk mi mindig ekkora módban - emlékeztetett Vári Fábián László. Mint rámutatott, volt idő, amikor elérhetetlennek tűnt számunkra az ehhez fogható szellemi jólét. "Bár akkor is tudtuk, éreztük, hogy az egységes magyar kultúrához tartozunk, hogy a magyar irodalom, a tudomány és a művészet akkor is a mienk, ha pillanatnyilag nem tudunk hozzátenni semmit. De nem tettük magunkévá ugyanakkor a ránk zúdított szovjet kultúrát sem, az akkori hatalom beolvasztási szándéka ellenére nem lettünk szovjet magyarokká. ... Túléltük a brezsnyevi időket, kivártuk a rendszerváltozást, amelyben, tudjuk, a színvonalas irodalom emlőin nevelkedett értelmiségnek igen fontos szerepe volt Magyarországon és ebben a régióban is" - tette hozzá a szónok. (Kárpátalja)

Börtönbüntetés az állami jelképek meggyalázásáért Az ukrán parlament változtatásokat hajtott végre a Büntető Törvénykönyvben, melyek szigorítják a felelősségre vonást Ukrajna és a külföldi országok állami jelképeinek meggyalázásáért. A Büntető Törvénykönyv 338. cikkelyének módosítása értelmében büntetőjogi felelősségre vonják Ukrajna állami zászlajának, címerének és himnuszának, valamint a külföldi államok zászlajának, címerének a

180


meggyalázóit, az ilyen esetekben hozott bírósági ítélet akár kétéves szabadságvesztéssel is sújthatja az elkövetőt. Korábban az állami jelképek meggyalázásáért kiróható legsúlyosabb büntetés hat havi elzárás volt. Az elfogadott törvény egyik szerzője, Volodimir Mojsszik, az NU-NSZfrakció képviselője a Kommersant-Ukraina napilapnak nyilatkozva azzal indokolta a szigorítást, hogy az utóbbi években több esetben is előfordult Ukrajna jelképeinek meggyalázása szélsőséges oroszbarát szervezetek által. (Kárpátalja hetilap)

Ukrán parlament (ujszo.com)

181


A hivatalos stílus A hivatalos szövegeket a hivatalok, az intézmények használják egymás között és az ügyfelekkel való érintkezésben. A hivatalos stílus  a törvényalkotás, a rendeletek, a közlemények, általában a hivatalos érintkezés tipikus nyelvhasználata  legfontosabb jellemzői a következők: sajátos műszavak és kifejezések használata; merev formák, fordulatok megőrzése; olykor a mondatokat túlterhelő szóhalmozás; az idegen szavak kedvelése; szószaporító, gyakran nehezen érthető mondatok  műfajai: hivatalos levél, kérvény, rendelet, felszólítás, pályázat, jegyzőkönyv, tájékoztatás, beadvány

245. Foglald össze, mi a véleménye Grétsy Lászlónak a hivatalos nyelvről!

A rádiót hallgatva, újságolvasáskor vagy tévé nézése közben nemegyszer kapjuk föl fejünket bosszankodva egy-egy hivatalosnak szánt, de valójában hivataloskodó, közhelyekkel, terjengős, ködösítő kifejezésekkel telezsúfolt mondat hallatán, olvastán. A kereskedelmi vállalat vezetője például így nyilatkozik: „Az eladónak nem az a dolga, hogy Grétsy László (/hir.ma/kult/a) könyveljen, hanem hogy értékesítési tevékenységet bonyolítson.” Bizonyára azért választotta ezt a kacifántos megoldást, mert túlságosan dísztelennek, a hivatalos stílusba nem illőnek érezte az értékesítési tevékenységet bonyolítson helyett az egyszerű értékesítsen vagy a még egyszerűbb eladjon formát. – Nagy példányszámú hetilapunkban egy vállalati igazgató válaszol egy panaszos levélre, többek között így: „… a meghibásodás elhárítását a mai napig nem tudtuk rendezni.” Úgy látszik, eszébe sem jutott a válaszadónak egy

182


olyan egyszerű, természetes megoldás, mint „a hibát mindmáig nem tudtuk elhárítani” vagy „kijavítani” vagy „megszüntetni” stb. – Egy termosz használati utasításából való a következő mondat: „A hőtár kemény tárgyhoz ütése, leejtése a termék törését vonja maga után.” Ha egy hottentotta cég írta volna így, talán nem volna jogunk megróni érte, de hogy egy magyar gyárban adjanak ki ilyen körmönfontan megfogalmazott ismertetőt, az mégiscsak túlzás. Sokkal egyszerűbb és sokkal világosabb lett volna a szöveg, ha az idézett tizenkét szó helyett mindössze ezt írják: A hőtár törékeny!

246. Stílusunk néha nem is hivatalos, csak „hivataloskodó” a hivatalos nyelvből átvett úgynevezett terpeszkedő kifejezések miatt. Helyettesítsd egyetlen szóval az alábbi terpeszkedő kifejezéseket! megállapítást nyert; gyanút táplál; tulajdonát képezi; vásárlást eszközöl; intézkedést foganatosít; megvalósulásra jut; kifizetést eszközöl

247. Találjatok ki olyan jellemző párbeszédeket, amelyek egy hivatalban hangozhatnának el! Játsszátok is el őket!

248. Gyűjtsetek olyan témaköröket, amelyek hivatalos levelek témái lehetnének! Egyet dolgozzatok ki!

A kérvény A kérvény az egyik leggyakoribb hivatalos levél, ezzel szinte mindenki találkozik élete során. A kérvény valamilyen hivatalos kérés írásban történő megfogalmazása. A kérvény, más néven folyamodvány olyan beadvány, amelynek írója egy hatóság, egyéb szervezet vagy intézmény vezetőjéhez, vezetőségéhez fordul ügyének kedvező elintézésének érdekében. A kérvény tartalmilag két részből áll. Az első részben a kérést kell megfogalmazni, a másodikban az indokot kell felsorolni. Az indokokat, ha lehet, mellékletként csatolt dokumentumokkal igazoljuk. A szöveg hangneme mindig legyen tárgyilagos. Ügyeljünk arra, hogy kérésünk ne legyen nagyon hosszú, ne fogalmazzunk túlzottan alázatosan. Tartsuk be a kérvény általános szabályait, kívánságunkat ügyesen indokoljuk, megfelelő érvekkel támasszuk alá.

183


A kérvény vázlata a következő:  a kérelmező szükséges adatai  a kérés pontos, részletes megfogalmazása  az indokok meggyőző előadása  a kérvény záradéka (kérés tömör megismétlése).

A kérvénynek mint hivatalos levélnek formai követelményei is vannak. Ezek a fejléc, a megszólítás, a keltezés, az elköszönés és az aláírás. A fejlécben, ha hivatalos személynek vagy szervnek küldjük, fel kell tüntetni a címzett személy vagy vállalat adatait. Amennyiben a levél konkrét személynek szól, akkor elsőként mindig az ő neve és beosztása szerepeljen, s csak ezután álljon a vállalat, intézmény neve és címe. A megszólítás nagyon fontos. Bántó lehet, ha hiányzik a megszólítás, vagy túlságosan rövid . A megszólítás állhat középen, de kerülhet bal oldalra is. Ha a megszólítást bal oldalra kerül, vesszővel választjuk el az üzenettől, a szöveget kisbetűvel folytatjuk. A keltezés a bal alsó sarokba kerüljön. Az aláírás alatt szerepelhet az a minőségünk, beosztásunk, amelyben a levelet írtuk.

249. Olvasd el a következő kérelmet! Figyeld meg, milyen tartalmi és formai részei vannak!

Csapi Kultúrház igazgatójának Csap Tisztelt Igazgató Úr!

184

Fejléc Megszólítás


Horváth Sándor, a helyi 2. Számú A kérés előadása Középiskola oktatásszervezője azzal a kéréssel fordulok Igazgató Úrhoz, hogy az eddigi gyakorlat szerint a 2016/2017-es tanévben is szíveskedjék péntek délutánonként 14 és 16 óra között a klub nagytermét a rendelkezésünkre bocsátani. Az eddigi hagyományainkhoz híven Az indoklás az idei tanévben is beindítjuk a tánccsoportunkat. Mivel nagy létszámú csoportról van szó, az iskola rendezvényterme nem ad lehetőséget a próbákhoz. A tanév folyamán több rendezvényhez készítünk műsort, ezért a felkészüléshez szükségünk lenne egy nagy táncteremre. Kérem Igazgató Urat, hogy az eddigi A kérés megismétlése sikeres együttműködésünk jegyében támogassa kérésünket. Tisztelettel:

Elköszönés

Csap, 2016. szeptember 3.

Keltezés

Horváth Aláírás Horváth Sándor oktatásszervező

250. Készíts egy olyan kérvényt, amelyet a diáktanács nevében a helyi önkormányzat kulturális bizottságának írsz! Leveledben a bizottság anyagi támogatását kérd a szüreti bálhoz!

251. Írj levelet iskolád igazgatójának, melyben felmentésedet kéred az órák látogatása alól! A felmentéshez indokkal szolgálj!

185


Önéletrajz

Önéletrajzot élete folyamán többször készít az ember. Így például iskolai felvételi, új munkahely megpályázása, továbbtanulás, valamilyen pályázati anyag mellékleteként. Az önéletrajz tartalmazza a születési helyet és időt; a szülők nevét és foglalkozását; a testvér(ek) adatait; családi állapotot; a házastárs adatait; a gyerekek adatait; az iskolai végzettséget (a legutolsó bizonyítvány eredményét); a szakképzettséget, szakvizsgát; idegen nyelvi ismeretet; az eddigi munkahelyeket; új munkahely esetén az esetleg fizetési igényt; szabadidős és egyéb tevékenységeket; érdeklődési köröket. Az önéletrajz tartalmát befolyásolja írójának helyzete (pl. az, hogy hány éves), valamint az is, milyen célból íródik (pl. pályázathoz, első munkahelyhez). Egy önéletrajz sokat elárul írójáról, nyelvi, helyesírási képességéről, sőt igényességéről, rendszeretetéről is tanúskodik. Az önéletrajz leggyakrabban alkalmazott típusai: az általános és szakmai önéletrajz. Mindkettő íródhat hagyományos, illetve modern (amerikai) formában. 1. A hagyományos önéletrajz egyik lényeges eleme, hogy írója

összefüggő mondatokban tudósít önmagáról, képet ad személyisége alakulásáról, emberi fejlődéséről, az életét befolyásoló tényezőkről. 2. A modern formában megírt életrajzot a rövidsége, az áttekinthetősége, a tagolt, vázlatszerű elrendezés jellemzi. Ebben nincsenek összefüggő, egymásra épülő mondatok. Ennek a típusú önéletrajznak a fő célja az adatok tényszerű, rövid közlése. A modern típusú önéletrajzban a lap elején jobb oldalt helyezkedik el a fejléc, amely az életrajzíró nevét, lakcímét, telefonszámát, esetleg a fax-, illetve e-mail címét tartalmazza. Középre felírva kerül az önéletrajz mint cím. Ez alatt pontokba szedve foglaljuk össze a következőket: a célt, amely az önéletrajz megírásának indítékait tartalmazza; ezután a tanulmányokat felsorolásszerűen mutatjuk be; a nyelvismeret, társadalmi tisztségek, referenciaszemélyek felsorolása következik. Az önéletrajzot a személyes rész zárja. Ebben a név, a születési idő és hely, a család legszükségesebb adatainak bemutatása történik. (ez szerepelhet első pontként is).

186


Az önéletrajzot többnyire kézzel, fehér A/4-es lapra illik írni. Egyre gyakrabban elfogadják azonban a számítógéppel készített változatot is.

252. Hasonlítsd össze a két önéletrajzot formai és tartalmi szempontból! Önéletrajz 2002. március 3-án születtem Csapon. Szüleim Kiss András és Kerekes Angéla, mind a ketten középiskolai tanárok. Egy nővérem van, aki az Ungvári Nemzeti Egyetem diákja. Jelenleg a Csapi 2. Sz. Széchenyi István Középiskola kilencedik osztályos tanulója vagyok. Tanulmányi eredményem minden évben kitűnő vagy jeles volt. Érdekel a kémia, ezért tagja vagyok az iskola Ifjú kémikusok körének. Több kémiai tárgyú versenyen is elindultam, ezeken nagyon jó eredményt értem el. Azért szeretem, mert segít megérteni a környezetem és logikus. A kémia mellett kedvenc tantárgyaim közé tartozik a magyar nyelv és irodalom. Tagja vagyok az iskola színjátszó körének. Több versenyen is részt vettem. 2013-ben a megyei szavalóversenyen harmadik helyezést értem el. Szabadidőmben szívesen hallgatok zenét, olvasok, tévét nézek, kirándulok a természetben. Kedvenc kirándulóhelyem a Latorca- part. Az iskola biciklis csapatának tagjaként gyakran szervezünk túrákat a folyóparton. A kémia iránti érdeklődésem miatt tanulmányaimat az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium kémia tagozatán szeretném végezni. Csap, 2016. május 28. Kiss Péter Kiss Péter Csap, Tisza út 12. ***

Kiss Péter Csap, Tisza út 12. Tel.: 71-13-59 E-mail: peter@freemai.hu

187


Önéletrajz Cél: ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium kémia tagozatán szeretném középfokú tanulmányaimat végezni. Iskolák: 2008–2016. Csapi 2. Sz. Széchenyi István Középiskola Érdeklődés: Kémia, természetvédelem 2011-től az Ifjú kémikusok körének tagja 2012 nyara: természetvédelmi tábor a Latorca-völgyében Tanulmányi versenyek: 2013. Megyei szavalóverseny, harmadik helyezés 2014. Ifjú kémikusok, negyedik helyezés Nyelvismeret: Angolul középszinten írok és beszélek Szabadidős tevékenység: zenehallgatás, olvasás, tévézés, kirándulás a természetben Személyes rész: 2002. március 3-án születtem Csapon. Szüleim: Kiss András és Kerekes Angéla, középiskolai tanárok. Nővérem: Kiss Erika, az Ungvári Nemzeti Egyetem diákja. Csap, 2016. május 28. Kiss Péter Kiss Péter

253. Hasonlítsd össze az alábbi önéletrajzokat! Állapítsd meg a közlés fajtáját és stílusát!

Életem Születésem napját nem tudom. Míg itthon éltem, július 14-ét mondtam, így tudtam anyámtól. Később anyakönyvi kivonat kellett, s ez ámulatomra 17-ét jegyezte. Papír szerint 1925. július 17-én születtem. Felsőiszkázon, Veszprém megyében. Születésemkor aratás volt, szent munka, éjszakák, nappalok egybeestek, az én dátumom pedig elveszhetett a sok tennivaló 188


közt. Mégis, ha a Bastille-börtönt 14-én döntötték le, illett volna ezen a napon születnem. Anyám a kamrát, padlást sározta-sikálta az új gabonának. Hordta a magasba a nehéz agyagot, kínlódta magát át a gerendákon. Úgy elfáradt, hogy szerinte, a szüléshez nem maradt ereje.

Nagy László (cultura.hu)

Vállam is igen széles volt, ezért jöttem nehezen világra. Sok vért vesztett, s ha nincs a jó bába néni, már akkor meghalunk. Kínjáért hálaképpen jó gyerek voltam, míg lábra nem álltam. Később annyira csintalan s féktelen, hogy naponta nevezett az isten ostorának. Bölcsős koromban csak egy Ihász Ilona nevű lánytól kellett félnünk: szájával titokban arcomra járt, szívta kékre, pirosra, még a foga nyomát is rajtam hagyta. Anyám szerint: szerelemből. (Nagy László)

Egyperces életrajz Amikor megszülettem, olyan feltűnően szép voltam, hogy a főorvos a karjára vett, és szobáról szobára végigmutogatott a klinikán. Azt mondjak, még mosolyogtam is, amitől a többi mamák irigyen felsóhajtottak. Ez röviddel az első világháború kitörése előtt történt, 1912-ben, s azt hiszem, ez volt egyetlen teljes értékű sikerem. Ettől kezdve életem folytonos dekadencia. Nemcsak szépségemből vesztettem, fogaimból s hajamból hullattam el, hanem a külvilággal szemben is egyre inkább alulmaradtam. Se akaratomnak nem tudtam érvényt szerezni, se tehetségemet kihasználni. Hiába tudtam, hogy író akarok lenni, apám patikus volt, s

189


ahhoz ragaszkodott, hogy én is az legyek. S még ez se volt neki elég! Arra vágyott, hogy több legyek nála, s amikor patikus lettem, még egyszer egyetemre küldött, hogy vegyészmérnök is legyek. Újra várhattam négy es fél évig, amíg szívvel-lélekkel az írásnak szentelhettem magam.

Örkény István (balatonpictures)

De meddig? Alig vettem néhány mély lélegzetet, amikor kitört a háború. Magyarország hadat üzent a Szovjetuniónak, s engem kivittek a frontra, ahol hamarosan megverték a mi hadseregünket, engem pedig elfogtak az oroszok. A fogságban megint eltöltöttem négy és fél évet, de hazaérve újabb viszontagságok vártak, melyek nem könnyítettek meg az én írói pályámat. Már ebből is mindenki láthatja, hogy amit ilyenformán a világra sikerült hoznom – néhány kisebb-nagyobb regényt, öt-hat novelláskötetet, két színdarabot –, úgyszólván titokban írtam, néhány szabad órámban, melyeket sikerült ellopnom a történelemtől. Talán ez az oka, hogy mindig szűkszavúságra törekedtem, rövidségre, pontosságra, a lényeget keresve, sokszor kapkodva, minden csöngetéstől összerezzenve, mert sem a postástól, sem más érkezőtől nem sok jót várhattam. Ez a magyarázata annak is, hogy újszülöttként talán elértem a tőkeletességet, de aztán csak koptam, csúsztam, bukdácsoltam, és bár egyre jobban kitanultam a mesterséget, önmagamat, a bennem rejlő beteljesülést mindig elérhetetlennek éreztem. (Örkény István)

190


Szépirodalmi vagy művészi stílus A szépirodalmi vagy művészi stílus a szépirodalmi művek stílusa. A szépirodalmi stílus  a legváltozatosabb, leggazdagabb  stíluseszközként felhasználja a nyelv valamennyi elemét, az összes többi stílusréteg eszközeit is  olyan művészi hatásra való törekvés jellemzi, amilyet a többi stílusrétegben hiába keresünk  legfőbb jellegzetességei a következők: képszerű ábrázolás, a legváltozatosabb nyelvi-stilisztikai eszközök felhasználása, rendkívüli választékosság, a művészi hatásra való törekvés  két alapformája van: a költői és a prózai stílus. Közülük a költői a választékosabb

254. Elemezd Kosztolányi Dezső következő írásait abból a szempontból, hogy mennyiben tartoznak a szépirodalmi stílusrétegbe! Állításodat bizonyítsd a szövegből vett példákkal!

Papagáj – Régi ripacs-famíliából származom. Száz esztendő vállamon, itt hintázom a rézkarikán, cifra, divatjamúlt, vidékies maskarámban, mint agg cirkuszosné. Hajdan borlevessel itattak, tükörből tanítottak beszélni. Egy évszázada locsogok, povedálok, pletykázok. Már mindenkit a világon megszóltam. Hangom rekedt. Csőröm olyan maszatos, mint az elemi iskolások palatáblája. Nyelvem dagadt és szemölcsös. Fekete a sok rágalmazástól.

Fecske – Hőmérsékletem 44 fok. Ebben a magas lázban bármely más élőlény elpusztulna. Engem ez hajt, hogy szellőkben, fellegekben hűtőzzem. Kívül, levegő. Belül, a könnyű testemben, torkomban, tüdőmben, csontjaimban szintén levegő. Az bélel ki egészen. Óránként átlag kétszáztizenhat kilométert haladok. Mindig frakkban és fehér mellényben. Mint előkelő személyiség, a hidegebb idő beálltával minden évben egy dél-afrikai fürdőhelyre szállok. A saját repülőgépemen.

191


255. Találd ki, melyik szövegnek az alkotója Petőfi Sándor, Mikszáth Kálmán, Jókai Mór! Indokold meg a választásodat! Jellemezd a szövegrészlet alapján az írók stílusát! Miben különböznek egymástól? a) Körös-körül mély csend volt. Az erdő költészetet lehelt. Néha egy madár mozdult meg a gallyon vagy a fészekben, az erdő füvei között egy gyík suhant, s újra csönd támadt. Mintha hallani lehetne a föld páráját… ha nem zavarná meg a lapusnyai kenderáztatóból idehangzó békakuruttyolás. Az az időpont ez, mikor a természet ruhát vált. Kocsonyaszerű vonalak ereszkednek alá az égből lassan, szinte láthatatlanul. A legszemérmesebb asszony se tudná annyira észrevétlenül elcserélni az ingét, mint a természet. A színek jönnek, mennek, illennek gyorsan, mind-mind barnábbnak adva helyet. Mintha egy láthatatlan óriás kéz a festékeit keverné ebben a nagy tégelyben (amit mi világnak mondunk), s addig vegyítené a fehérbe barnát, barnábbat, legbarnábbat, míg egyszer csak hopp – éjszaka van.

illennek – illannak

b) Napkeltekor már Poroszlón voltunk, melyet a Tisza különösen kedvel, mert gyakran kilátogat hozzá, nem restelli a nagy utat. Most is ott tisztelkedik. A fogadótól jobbra-balra tengert láttunk, melyben nyakig úsznak a fák, mint valami hajótörést szenvedők. A víz közepén nyúlik végig, mint a magyar nadrágon a zsinór, az a nevezetes töltés, melynek oly sok ló köszönheti már, hogy e siralom völgyéből Ábrahám kebelébe jutott. Hosszassága egész félórányi ugyan, de jó időben négy lovas kocsi – nyolc ökör segítségével – egy nap alatt megjárja. Száraz időben az a szép tulajdonsága van, hogy oda varázsolja az Alföldre a Kárpátok táját, olyan hegyek és völgyek keletkeznek rajta… Szegény Tisza! eddig kénye kedve szerint kalandozta be a világot, mint valami féktelen szilaj csikó, most pedig zablát vetnek a szájába, hámba fogják, s ballaghat majd szépen a kerékvágásban.

tisztelkedik – tiszteleg, köszön, üdvözöl

192


eres pergamenlevelek szőnyegén, míg a tó közepét, mint egy lángoló mozaik lepi be a sárgavörös vertikulária virága. Azután mind jobban úrrá lesz a növényzet a víz tükre felett. A víziciprus már egész bozótot képez rajta, bogyósnövények, futóindák teleszövik, fonják; végre áthatol rajta a pandánus és a majomfüge, a növényvilág architektora, mely gyökeret hajt minden ágból, ahány gallya, annyi törzse, míg beépíti, áthidalja sugár, karcsú oszlopaival, s betakarja egyetlen, különválaszthatatlan lombpadmalyával a vizek országát, s elhódítja azt a mindig terjedő föld birodalmának.

architektor – építész

256. Írj valamelyikéről!

szépirodalmi

a) bulizunk b) ebédel a család

stílusban

a

következő

témakörök

c) a lányok d) a fiúk

257. Mely szavaknak tulajdonítasz döntő hatást az alábbi versrészlet hangulati hatásában? Elemezd a vershangzást az alábbi nyolc sorban!

Mocsárvidék (tudtad.com)

A mocsáros nép kuruttyol, Prüccsög a sok kis bogár, Réce hápog, fürj palattyol,

193

Hangicsál egy kis madár. Jó napunkat felcserélő Édes esti nyúgalom! Téged áld e tenger élő,


Téged áld e kis dalom. (Fazekas Mihály: Nyári esti dal)

258. Vizsgáld meg a mondatok szerkezeti felépítését két írónk prózájában! Elemzéssel állapítsd meg jellegüket, szerkesztésmódjuk stílusbeli értékét! Németh László sokszor alkalmaz ilyen szerkesztésű összetett mondatokat: „Engem az, hogy valamit szégyelleni kellett, rögtön dacossá tett”. – „Azzal a fegyelmezéssel, amivel a munkáslányt leső parancsnokokat s a vadorzó erdészeket tartotta féken, most mind magának parancsolt: hallgatást, büszkeséget.” – „Mintha ez alatt a fél perc alatt, amíg négyszemközt vagyunk a küszöbön, csakugyan zavarba szerettem volna hozni.” – „Azt a néhány lépést, amivel a küszöbön mögötte maradtam, át sem lehetett volna integetni.” – „A Terus kávéján – ha mint most is: volt egy kis sütemény – mindjárt a vacsora gondját is el szoktuk verni.” Illyés Gyula következő egyszerű mondatai a stílusbeli tömörség remeklései. Miben áll a stílushatásuk? Nyelvtani elemzéssel tárhatjuk föl. „Délfelé a tó nyitott lévén, a nap … teljes hosszában küldi pillantását és melegét.” – „…próbálom elrendezni megviselt tagjaimat és – a szokás hatalmánál fogva gondolataimat.” – „Hasonló tünetek másutt is megindítják a mosolyt és a gondolatot.” – „(A nép) fiaival poharat, eszmét koccintok.” – „Szerszámot és parolát cserélünk boldogan.”

A MAGYAR NYELV EREDETE ÉS ROKONSÁGA A nyelvrokonságot nem a szavak hasonló hangzása, hanem a szavak, szóelemek (ragok, képzők) egyes hangjainak szabályos megfelelése dönti el. Ugyanis azonos helyzetben levő hangok (pl. szó elején, szó közben) egy-egy nyelvben azonos módon viselkednek: egyformán megváltoznak, vagy egyformán megmaradnak.

194


A magyar szókezdő f-nek a többi finnugor nyelvben legtöbbször a p-hang a megfelelője: e )k

f) l)o

g )m

h )n

i) fi o

j) la p

)q )

p r)

)s )

)t )

)u )

)v )

Fontos bizonyítékai a nyelvrokonságnak az alaktani elemek is: az egyszerű ragok, egyszerű képzők. Így finnugor eredetre mutatnak határozóragjaink közül: -n (házon, füvön, nyáron) -t, -tt (itt, Pécsett, Kolozsvárt) -l (hátul, alól, jól) Finnugor alapokra utalnak a magyar nyelvben a következő toldalékok: az igei személyragok: -unk, -ünk; -nak, -nek (olvasunk, néznek) * többesjel: -k (házak); * a középfok jele: -bb (nagyobb), -b (különb) * a birtokos személyjelek: -m, -d, -a, -e (házam, házad, haza) a) mag y mordvin kudo-m kudom-mo-k A finnugor nyelvek – így a magyar is – alapvetően ragasztó nyelvek, tehát ez is bizonyítja a nyelvrokonságot. Időrendi áttekintés I. A nyelvrokonainkkal való együttélés időszaka, az un. előmagyar kor Az uráli egység korszaka (kb. Kr. e. 4000-ig) A finnugor egység korszaka (kb. Kr. e. 2000-ig) Az ugor egység korszaka (kb. Kr. e. 1000-500-ig) II. A magyar nyelv külön életének időszaka - Nyelvemléktelen (ősmagyar) kor

195


Az Ural vidéki őshaza korszaka (Kr. e. 500-tol az V. századig) A vándorlás korszaka (az V. századtól a honfoglalásig) - Nyelvemlékes kor Ómagyar kor (a honfoglalástól 1526-ig) Középmagyar kor (1526—1772-ig) Újmagyar kor (1772-tól) A FINNUGOR NÉPEK NYELVCSALÁDJA

w) (googl.com)

259. Olvasd el figyelmesen, hogyan írja le Illyés Gyula 1934-es moszkvai találkozását egy finnugor rokonnépnek, a mordvinoknak a képviselőivel! A társalgás eddig oroszul folyt, melyet ők sem beszélnek a legkitűnőbben. – Vér – mondom magyarul –, ismeritek ezt a szót? Vér. – Vér! Egymásra tekintenek, arcuk földerül. Az asztal túlsó oldaláról valaki felkel, hogy jobban lásson. – Víz – hogy mondjátok ti azt, hogy víz? – Ved! – felelik egyszerre hárman is. – Vid! – teszi hozzá még egy fekete arcú, akit első látásra egyik iskolatársamnak néztem. – Vid, ved, egyre megy, nálunk a ved is megvan a vedel szóban. Mi arra is vigyáztunk. Már mindnyájan mosolyognak. Rámutatok a szememre.

196


– Selmj! – kiáltják kórusban. Egy tíz-tizenkét éves kislány az egészből nem ért semmit, előbb csodálkozva mered rám, majd elneveti magát, és mordvinul kezd kiabálni felém. – Ház? – kérdezem. – Házam? – Chádom! – Kicsit pöszék lettetek. Vaj? – Vaj! – Az ég? A menny? – Menyil! – Kéz? – Kéd! Erre kezet rázunk. Mitől lettünk egyszerre mindnyájan olyan jókedvűek? Az arcok kipirulnak, mindenki szeme ragyog. A rend felbomlik, felkelünk az asztaltól, és nevetve egymást tapogatjuk. Játszunk az emlékekkel, előkeressük és büszkélkedve megcsillogtatjuk, ami a régi közös kincsből megmaradt. – Hal? – Kai! – Nyíl? – Njél! – Mid van, amivel írsz, tollad? – Tolgam! – És nekik? – Tolgamuk! – Te elég sovány vagy, mi? – Soványé, soványé! – És lapos? – Laps! Szavak repkedtek a levegőben, bukdácsolva és csiripolva keresik egymást, mint a szerelmes madarak. Egyiket én repítem fel, a másikat ők. Több mint ezerévi távolságból kiabálunk egymásnak, s próbálunk valamit jókedvünkből átadni. (Illyés Gyula: Rokonoknál)

?! • Mely szavak segítségével kelti fel a költő beszédpartnerei érdeklődését? • Mi lehet az oka, hogy a nyelvi nehézség ellenére is baráti közelségbe kerülnek egymással a költő és a mordvin nép fiai, lányai?

197


260. Kosztolányi Dezsőnek is volt része hasonló találkozásban. Olvasd el az alábbi szöveget, majd fogalmazd meg, miért lehetett ez számára élmény! – Egyelőre beszéljünk a mi közös ősi nyelvünkön, keverten és váltogatva. Én majd magyarul kérdezem önt, ön pedig feleljen nekem finnül. Mint hajdanában, a mi ázsiai gyermekszobánkban. Vagy vizsgázzunk egymásnak. Helyes? Példának okáért: mi az, amit a kenyeremre kenek? – Voi. – Mi csillog a poharamban? – Vesi. – Mi lesz a vízből, ha megfagy? – Jää. – Mit jelent önöknél: élni?

Kosztolányi Dezső (lib.szie.hu)

– Elellä. Élet: elo. A gabona is az. De a furcsa, nagyon különös élet: eleet. – Hát a mi életünk tényleg furcsa, nagyon különös. Mondja, mi az: meghalni? – Kuolla. – És vér? – Veri. – Életre-halálra: egy vér ez. Kezet adjon. – Kätensä antakaa. – De most már ne játsszunk. Hogy jött ide hozzám? – Gyalog. 198


– Csak még ezt: gyalog menni? – Jalan mennä. – Mit tesz az: jalan? – Lábon. Jalka: láb. Önök magyarok ezt csak ebben a szóban őrizték meg: gyalog. – Bocsásson meg. De meglehetősen régen volt, amikor elszakadtunk egymástól. – Több mint ezer esztendeje. Emlékszik erre? – Homályosan. Mint valami borzasztó gyermekkori kirándulásra. Ahogy egyszerre valamennyien fölkerekedtünk és csak mentünk, amerre a szemünk látott, kutyákkal, lovakkal, szegény boldogult öregapó vérestigrisbőrben, íjjal és puzdrával, szegény boldogult öreganyó millió kacabajkába bugyolálva, édesapánk íjjal, kelevézzel, édesanyánk kancatejet cipelve, mi pedig, gyermekek, leghátul, el-elmaradozva, halálra fáradtan, részegen az álmosságtól, rettegve az oroszlánoktól, a tigrisektől, az európai emberektől, egymás kezébe fogózva. (Részlet a Bölcsőtől a koporsóig c. művéből)

A NYELVTÖRTÉNET FORRÁSAI Nyelvemlékeink Őseink a vándorlások idejéből török eredetű rovásírást hoztak magukkal. A rovásírásban alkalmazott jelek egy-egy hangot vagy szótagot jelöltek. Eredetileg fába vagy puhább anyagba rótták, vésték, később rajzolták, illetve festették őket. A rovásíras meglétéről és fennmaradásáról szól történetírónk, Thuróczy János az 1488 előtt összeállított Magyarok Krónikájában: „A mi időnkben is a nemzet egy része, mely az ország erdélyi határain lakik, bizonyos jegyeket ró fára, s az efféle írásmóddal betűk gyanánt él.” A rovásírás a székelyek között a XVI. századig használatban volt. A mai magyar ábécé betűinek megfelelő rovásjelek az alábbiak:

199


(wikipedia.org)

Ez az írásmód azonban hosszabb szóvégek írására nem volt alkalmas. Az egységes magyar nyelvű latin betűs írás lassan alakult ki, a nyugati nyelvekkel és kultúrákkal való érintkezés idejétől, az államalapítástól, a kereszténység felvételétől számítható. A X. század előtti ősmagyar kor írásbeli emlékek hiányában nyelvemléktelen. A X. század utáni ómagyar kor, majd az ezt követő középmagyar és az újmagyar kor nyelvemlékes szakasz nyelvünk történetében. A kialakult keresztény egyház nyelve a latin volt, tehát a latin betűs írást használták. A latin szövegekbe magyar szavak, kifejezések, mondattöredékek kerültek, majd rövidebb-hosszabb szövegrészletek is. így a következő nyelvemléktípusok születtek: a) Szórványemlékek – idegen nyelvű szövegbe foglalt magyar szavak, rendszerint tulajdonnevek (személynevek, földrajzi nevek). Legismertebb az 1055-ben latin nyelven írt Tihanyi alapítólevél, amelynek magyar nyelvű mondattöredéke: feheruuaru rea meneh hodu utu rea. Ez az első magyar nyelven írt mondat(töredék).

200


Halotti beszéd és könyörgés

201


b) Kéziratos szövegemlékek – a XV. század közepéig csak latin nyelvű kódexeink vannak (kézzel írott, többnyire vallásos tárgyú könyvek), ezekben öt kisebb terjedelmű magyar szövegünk található. Első összefüggő magyar szövegemlék a Halotti beszéd és könyörgés, amely az 1192—1195 közötti időből maradt fent a Pray-kódexben (nevét Pray György történetíróról kapta, aki 1770-ben ismertette ezt a nyelvemléket). A Halotti beszéd (szó szerinti fordítás a latin címből: Beszéd a sír fölött) 32 sorból álló papi búcsúztató és ima. E nyelvemlék valójában szabad fordítása a kódexben a magyar szöveget követő latin sírbeszédnek. A második összefüggő szövegemlékünk az Ómagyar Mária-siralom, amely egy latin nyelvű himnusz művészi fordítása. A vers 1300 körül Észak-Itáliában született; a Sermones nevű kódexben fedezték fel 1922ben Belgiumban, a leuveni egyetem könyvtárában. 1982 óta az Országos Széchenyi Könyvtárban őrzik, mert a magyar nép tulajdonába került. A 37 soros magyar vers 132 szót tartalmaz. Az első eredeti magyar nyelvű kódexek elvesztek, csak másolataik maradtak meg. A legrégibb a Jókai-kódex (az eredeti 1372—1400 között íródhatott, a másolat 1448-ban készült). Ez a kódex Assisi Szent Ferenc életéről szól

202


A Csodaszarvas mondájának kódexlapja a Képes Krónikából (mek.oszk.hu)

c) Szó- és kifejezéskészletet rögzítő nyelvemlékek, a latin szövegekbe a sorok közé vagy a lap szélére írt magyar nyelvű magyarázatok. A szójegyzékek valójában a szótárak ősei, fogalomkörök szerint csoportosított latin szavak magyar fordításai. Legrégibb a Königsbergi szójegyzék a XIV. század közepéről, amely körülbelül 100 magyar szót tartalmaz. d) Az első magyar nyelvű nyomtatott szövegemlék Sylvester János nyelvkönyve, amely 1527-ben jelent meg Krakkóban. 1539-ben Sárváron pedig kinyomtatták a szerző latin—magyar nyelvtanát. Károlyi Gáspár bibliafordítása, az un. Vizsolyi Biblia 1590-ben jelent meg nyomtatásban. Mai magyar nyelvünk több évezredes fejlődés eredménye. Régi idők magyar nyelvű mondatait olvasva azonnal szembeötlik, hogy nyelvünk jelentős mértekben megváltozott az elmúlt évezredben. Változott az írásmód, a hangok jelölése és a betűk formája is. Minél távolabb kerülünk korunktól, minél régebbi a vizsgált szöveg, annál nagyobb eltéréseket látunk a mai nyelvállapothoz képest, egyre több gondot okoz a szöveg el- és felolvasása, megértése. 203


A régi szövegek – hogy a mai olvasó számára is könnyen érthetőek legyenek – általában átírásban jelennek meg. A nyelvemlékek betűinek átírását, illetve olvasatát csak a szakkönyvek közlik. Nézzünk néhány példát! Latiatuc feleym zumtuchel mic vogmuc. (Részlet a Halotti beszéd betűinek átírásából) Latjatuk feleim szumtukhel, mik vogymuk. (Ugyanaz a részlet Benkő Loránd olvasata szerint) Latjátok, feleim, szemetekkel, mik vagyunk. (Benkő Loránd értelmezésében)

SZÖVEGÉRTÉS, NÉMA OLVASÁS Az alábbi szövegek a szövegértéshez nyújtanak segítséget. Figyelmesen olvasd el a szöveget, majd mond el a tartalmát!

Ung

Ung folyó (csamborgo.hu)

Ukrajna területe folyókban igen gazdag. Az ország területén folyik a Dnyeper, a Dnyeszter, a Duna, a Tisza, a Prut, az Ung és még hosszan sorolhatnám, azokat a kisebb-nagyobb patakokat, folyókat, amelyek 204


gazdaggá és termővé teszik a földeket. Kárpátalja területét is több nagyobb folyó, és sok kisebb patak szabdalja részekre. A nagyobb folyók a Borzsa, Latorca, Nagy-ág, Talabor, Tarac, Tisza, Ung. Az Ung folyó Ukrajnában és Szlovákiában folyik. A Kárpátok vízválasztójánál, az Uzsoki-hágó környékén ered 850 méter magasságban. Kárpátalja nyugati határa, a szlovák-ukrán államhatár mentén folyik végig és Ungvár közelében lép át Szlovákia területére. Hossza 127 km. A folyó a Kárpátokban hegyi jellegű. Ungvár előtt ér ki a síkságra, onnantól síkvidéki jellegű. Szláv neve az Už (kígyó) szóból ered. A folyó mentén fekvő legnagyobb város Ungvár, további jelentősebb települések az ukrajnai szakaszon Perecseny és Nagyberezna. Az Ung völgye a Kárpátokban közlekedési és gazdasági szempontból jelentős. A folyó mentén halad az Uzsoki-hágón keresztül Lviv megyébe vezető főút, valamint a villamosított Ungvár-Szambor vasútvonal. Ungvárnál és Felsődomonyánál vízerőmű működik az Ungon. Szlovákiában, Deregnyőnél (Nagymihályi járás) ömlik a Laborcba, majd továbbfolynak a Bodrogba, a Tiszába, a Dunába, és végül a Feketetengerbe. (Folyóiratból, Kárpátinfo net)

Otthon Wass Albert (blog.xfree.hu)

Igen, valahogy így van: otthon az, ahova hazatérsz. Ahol valaki vár este. Ahol ismered a fal kopásait, a szőnyeg foltjait, a bútorok apró nyikorgásait. Ahol úgy fekszel le az ágyba, hogy nem csak alszol, hanem pihensz. Nem csak pihensz, hanem kipihened magad. Kipihened az életet, az embereket, mindent. Ahol otthon vagy, az az otthon.

205


Nem kell hozzá sok. Elég egy szoba. Ha tízen vagytok benne, az se baj. Ha mind a tízen egyek vagytok ebben, hogy haza tértek, amikor este hazatértek. Nem kell hozzá sok, csak egy szoba és egy érzés. Egy egészen egyszerű állati érzés: hogy ma itt élek. Van egy ágy, amiben alszom, egy szék, amire leülök, egy kályha, ami meleget ad. És hogy ebben a körülöttem lévő széles, nagy és furcsa világban ez a kis hely nem idegen és ma az enyém. Jól érzem magamat benne, ha kinézek az ablakon és kint esik az eső, vagy süvölt a szél. És hogy ha ide este bejövök, meglelem azokat, akik még hozzám tartoznak. Ez az otthon. Minden embernek módja van hozzá. Egy szűk padlásszoba is lehet otthon. Egy pince is. Még egy gallyakból összetákolt sátor is otthon lehet. Ha az ember önmagából is hozzáad valamit. Elég egy szál virág, amit az útszélen találtál. Egy fénykép, amit éveken keresztül hordoztál a zsebedben. Egy könyv az asztalon. Egy ébresztőóra. Mit tudom én: ezer apró kacat ragad az emberhez útközben. A fontos az, hogy érezd: jobbra és balra Tőled áll a világ, a maga szépségeivel, és a maga csúnyaságaival. Süt a nap, esik az eső, szelek járnak és felhők futnak a széllel. Vannak virágok és fák és patakok és emberek. Valahol mindezek mögött van az Isten és Ő igazítja a virágokat, a fákat, a patakokat és az emberek közül azokat, akik neki engedelmeskednek. És mindezeknek a közepén itt ülsz Te, egy széken, egy asztal előtt. És ez a szék és ez az asztal ma a Tied. Ma. Ez a fontos. És körülötted szép rendben a többi: a virágok, a fák, a felhők, Isten bölcsessége és az emberek kedves balgaságai, ma mind a Tieid. És jól van ez így. Mert hiszen az ember úgyis elég keveset él. És még az is jó, hogy keveset él. Ha mindezt érezni tudod: nem vagy otthontalan a világon. (Wass Albert)

Nagyapám tanítása – Idefigyelj – mondta komoran –, ha egyszer megígérted valakinek, hogy ekkor és ekkor itt vagy amott leszel, és nem vagy ott időben, csak két mentséged lehet: meghaltál, vagy olyan beteg vagy, hogy mozdulni se tudsz! Hogy nem haltál meg, azt látom. Nos, mi a betegség, hadd hívjam a doktort?! Elmondtam neki szorongva ott a sötétben, hogy mi történt. Nagyapám szó nélkül végighallgatott. Mikor aztán kifogytam a szóból, megszólalt. Súlyos, lassú beszéddel. – Idefigyelj – mondta. – Vannak emberek ezen a földön, akik úgy dobálják ide-oda a szavakat, meg az ígéreteket, hogy azoknak semmi értékük

206


nincsen többé. Mi, Wassok nem ezek közé tartozunk. Ha mi mondunk valamit, az áll, mint a sziklakő. Ha mi a szavunkat adjuk, azt tartjuk is, ha belepusztulunk is! Érted? – Értem – hebegtem megrendülve. – Dehogyis érted – csapott le reám a szava –, de elmagyarázom úgy, hogy megértsed. Látod itt a mellényem zsebében az aranyórát? Nagyapámtól kaptam, amikor leérettségiztem. Amikor leérettségizel, a tied lesz. Ez az óra számomra minden csecsebecsénél értékesebb. De ellophatod. Visszaadhatod, vagy megtérítheted az árát. Ellophatod valakinek a lovát, a tehenét, ökrét, vadászpuskáját. Mindenét ellophatod és visszaadhatod megint, vagy megtérítheted az árát. Csak egy valamit, ha ellopsz valakitől, nem térítheted meg soha. S ez az idő! Ha valakinek az idejét lopod, azt úgy megloptad, hogy soha jóvá nem teheted. A várakozásban eltelt időt semmi hatalom a földön nem hozhatja vissza. Nincs, eltelt, vége. Örökre elveszett, és te voltál az, aki a jóvátehetetlen veszteséget okoztad. Érted? Értettem. Úgy megértettem, hogy attól a naptól kezdve, ha valakinek szavamat adom, hogy ekkor és ekkor itt vagy amott leszek – akkor már ott vagyok öt perccel azelőtt, még ha vénasszonyok esnek is az égből, ahogy drága jó nagyapám szokta volt mondani. Erre neveltem gyermekeimet és unokáimat is. Nem azért, mert késni neveletlenség, hanem mert több annál. Aki öt percet késik, az öt percet ellop valakinek az életéből, amit nem tehet jóvá soha. – A megbízható embert még ellensége is tiszteli – mondta volt nagyapám –, mert a megbízható ember a társadalom sziklaköve, amire országot lehet építeni. A többi szemét, amit elfú a szél…" (Wass Albert)

Tanácstalanul

Mit keresek a világon? Tegnap azt hittem, ma választ találok a kérdésre, de a sötétség, amely körülveszi, még töményebbnek tűnik a reggeli sugárzásban.

207


Nagy a kísértés elintézni a dolgot egy laza kézmozdulattal (vö: legyintéssel), s rohanni a villamoshoz. De tudom: velem jön, mert bennem gyökerezik, és folyton szembesülnöm kell újrasarjadt lényegével: mit keresek a világon? Boldogságot? Karriert? Másféle sikert? Pénzt? Szó se róla: mind-mind jól jönne, mert eddig egyiket sem birtokoltam. És az ember arra vágyik, ami nincs neki. Jó példa erre Oszama bin Laden, aki dollármilliókkal bírt. Járta a világot, szórta a pénzt, minden nőt megkaphatott. Férfiak milliói cseréltek volna vele, de neki nem ez kellett. Turbánt tekert a fejére, fegyvert ragadott és hadat üzent a világnak. Kopár hegyek közt, sötét barlangokban bujkálva harcol egy tébolyult eszméért; a pénz hatalmát a rettegtetés hatalmára cserélte. Hát igen: az embert leginkább a hatalom igézete hozza lázba. A hatalomé, amely drog: előbb felemel, aztán elveszejt. De ő maga is ingatag, kérészéletű. Csin Si Huang-ti hosszú, véres harcok árán alapította meg császárságát i.e. 221-ben. Fenntartani csak tízezrek lemészárlásával tudta. És mivégre?: halála után, i.e. 206-ban dinasztiájának hatalma szertefoszlott. Mennyi áldozat – a semmiért. Karrierje érdekében sok ember bármire képes, de ha már elérte, nem mindig képes elviselni a sikert. Kurt Cobain, a Nirvana rockzenekar énekese pályája csúcsán nem tudott mit kezdeni a dicsőséggel – golyót röpített a koponyájába. A boldogság mindenki számára mást jelent. Ugyan miért tudna a kapus együtt örülni a kapott gólt belövő csatárral? Csatát vesztő sakkjátékos a nyertessel? S ha meg is adatik a boldogság érzete – túlságosan illékony. Egyre világosabb, hogy a kérdés megválaszolhatatlan. De miért keresek bármit a világon? Érdemes egyáltalán? (Lengyel János, Együtt, 2006. 3. szám)

A kályhaellenző mögött Széchenyi katonakorában oly könnyen bánt a pénzzel, hogy nagy jövedelme mellett is nemegyszer kénytelen volt kölcsönzéshez folyamodni. Egyszer Esterházy hercegnél volt látogatóban. Amint beszélgetnek, bejön a komornyik és jelenti, hogy kint vár N. N. tőzsér, s alázattal kéri, hogy őhercegsége elé járulhasson.

208


x) (http://www.fertodikiran dulas.hu)

Esterházy-kastély – egy szoba a 126 közül

Mikor Esterházy azt mondta az inasnak, hogy bocsássa be a tőzsért, Széchenyi távozni akart. A herceg azonban, mikor a szolga kiment, mosolyogva így szólt: – Csak maradj, Stefi; állj e mögé a kályhaellenző mögé, és hallgasd végig a beszélgetésünket. Megládd, nem bánod meg. Alig helyezkedett el rejtekében Széchenyi, az inas bevezette a tőzsért, ki félénk tisztelettel,

mélyen hajlongva lépett a herceg elé; de mihelyt kihúzta lábát a szobából a lakáj, a pénz embere nem alázatoskodott többé, hanem kíméletlen, hetyke hangon így szólította meg Esterházyt: – No, kedves hercegem, hát hogy leszünk? Mikor fizet? És tovább beszélt az irgalmatlan hitelezők szemtelen hangján. A hercegnek meg tűrnie kellett a megaláztatást, mert fizetni nem tudott, és igen súlyos következményekkel járhatott volna, ha az uzsorást maga ellen haragítja. A tőzsér visszaélt helyzetével, a halasztásért ismét uzsorakamatokat követelt, s miután újra porig alázta a becsületben és vitézségben megőszült herceget, gúnyosan meghajtotta magát és távozott. Alig zárult be az ajtó az uzsorás mögött, Széchenyi dühösen kiugrott rejtekéből, és szidni kezdte a tőzsért, sőt utána akart sietni, hogy megfenyítse. A herceg azonban visszatartotta őt, és így szólt hozzá vállára téve kezét: – Ne tüzelj, édes Stefim. Ma épp csak miattad engedtem ennyire jutni a dolgot. Tudd meg, hogy én tönkrement ember vagyok; részint a magam hibájából, de főképp eleim pazarlása miatt. Énrajtam nem lehet többé segíteni; nem mászhatok ki ebből a kátyúból soha. Te most ugyanazt cselekszed, amit én és őseim tettünk: tékozlod és adósággal terheled az atyádról reád maradt vagyont. Meg kellett téged oktatnom, mi lesz így a véged. Ha igaz nemes ember vagy, ha él a szívedben őszinte hazaszeretet, akkor légy rajta, hogy sohase légy kénytelen olyan megaláztatást tűrni, mint én az imént. A magyar nemességet még mindig 209


ki lehet szabadítani a hálóból, melyet szívesen néznek a függetlenségünket nem szívesen látó idegenek. Azt szeretnék, hogy erőtlenül tűrjük régi jogaink és szabadságunk eltiprását. Legyen hát neked, Stefi, a mai jelenet tanulság, hogy vagyonodat őrizd meg s hogy gondolkozzál azon: miképp lehetne nekünk, az ország legnagyobb földbirtokosainak becsületes hitelre szert tenni; mert csak így nem kerülünk ama vérszopók karmai közé, akik közül ma egy igen jeleset láttál. Ez az eset is mélyen hatott a fiatal Széchenyire. (Részlet Tóth Béla A magyar anekdotakincs c. írásából)

tőzsér – marhakereskedő; kályhaellenző – a kályha eltakarására szolgáló paraván

1. Milyennek mutatja az első bekezdés a fiatal Széchenyit? 2. Mi indokolja az uzsorás kétféle viselkedését? 3. Hogyan jellemeznéd a szereplőket a történet alapján? Legalább két fontos dolgot emelj ki! 4. Milyen tanulsággal szolgál a történet Széchenyi számára? 5. Mit jelent az uzsorás kifejezés?

A Szinevéri-tó legendája

210


(karpatalja.hu)

A Szinevéri tengerszem vidékünk egyik leggyönyörűbb természeti kincse. Kárpátalja legnagyobb tava sok, közelről s távolról érkező turistát csábít a Kárpátok vízválasztó hegyei, a Gorgánok között csillogó vízhez. Nem csoda, hiszen ez a messze földön híres látványosság minden évszakban csodás élményt nyújt. Az örökzöld fenyvesektől szegélyezett kék vizű tó, belsejében az apró kis szigettel egy gyönyörű szemre emlékeztet. A környékét lakó nép nagy szeretettel viszonyul e kincshez, s romantikus, érdekes történeteket szőtt köré. Ezek közül egyet, a legismertebbet, a szerelmes Színy és Vér szomorú történetét Legendák Kárpátalján című rovatunk indulásakor az elsők között osztottuk meg a kedves Olvasókkal. Bár ez említett legendának is több variációja szállt a múltban szájról szájra, most hadd álljon itt egy másik, kevésbé ismert, ám nem kevésbé figyelemre méltó legenda, hogy a Szinevéri tengerszem híre még többekhez elérjen, s még többen kedvet kapjanak felkeresni Kárpátalja ezen szép nevezetességét is – legyen szó bár messzi vándorokról vagy épp e csodákban gazdag vidék régi lakóiról… „Réges-régen az erdőkben szabad emberek éltek, akik vadászattal és pásztorkodással foglalkoztak… Ám ez nem tartott örökké. Jött egy úr, aki keservessé tette az itteni emberek életét. A legkisebb vétségért is szigorúan megbüntette azokat. Nagy baj történt egyszer – az uraság birkáira farkasok támadtak, és egy Iván nevű pásztorfiúnak egyetlen állata sem maradt. Nekibúsult Iván. Úgy döntött, nem várja meg az uraság büntetését, ezért elbúcsúzott a kedvesétől, és messzi földre vándorolt, a kék tengeren túlra… Ám nem találta helyét a pásztor a távoli országban, minden nap kiment a tengerpartra, messzi otthonára gondolva. Egyszer így sóhajtott fel: »Tenger, legalább egy szempillantást vess a Verhovinára, a szülőföldemre!«És abban a pillanatban csoda történt: a földet hirtelen áttörte a tenger, és elmosta a gonosz uraságot a szolgáival együtt. A víz pedig mindörökre ott maradt, olyan kéken és tisztán ragyogva, akár a »tenger szeme«. (www.karpatinfo.net)

Kovászói várrom A Benei- és a Kelemen-hegy között félúton, a Borzsa folyó jobb partján, Kovászó (Kvaszovo) község felett látszanak a kovászói vár bokrokkal és szederindákkal benőtt romjai. Hadászatilag fontos hely volt, hiszen a Máramarosból az ország belsejébe vezető ún. sóutat ellenőrizte.

211


Lehoczky Tivadar szerint a település és a vár a nevét a „határában elterjedő Kovas-szikláktól vevé”.

Kovászói várrom (karpataljaszep.pe.hu)

A vár első írásos említése 1390-ből való, amikor Zsigmond király Nagymihályi György fiának, János mesternek adományozta Várival együtt. A későbbiekben a kusali Jakchy család birtokolta Kovászót. A Jakchy családtól egy időre elidegenítették birtokait, azok nagy részét a Hunyadiak, illetve Szilágyi Erzsébet kapták meg. Így 1461-ben Hunyadi János besztercei grófot, Magyarország kormányzóját iktatták be Kovászó birtokába. A Jakchyak sokat pereskedtek szomszédaikkal, így a Szaniszlóffy Báthoriakkal, akik egy időre még Kovászót is elnyerték tőlük. Leányági örökségként, illetve vásárlás útján a Mathuznai család szerezte meg a kovászói uradalmat (kászoni Jakchy Katalin hozományaként). 1540-ben Mathuznai György és Pál eladta a várat Kávássy Kristóf huszti várkapitánynak. Az 1543-as beiktatási okmány szerint a várhoz a környező földek mellett az Atak folyón lévő kétkerekű malom, a Borzsa folyón lévő malom, illetve a folyón átvezető vámhely tartozott. 1546-ban a Mathuznaiak visszakapták Kovászót. Mathuznai Pál kihasználva a János Zsigmond erdélyi fejedelem és I. Ferdinánd közötti háborúskodást, valóságos rablóvárat alakított ki Kovászón, innen tartotta rettegésben a környéket. Balassa Menyhérttel közösen áttértek a császár hűségére, ezért a fejedelem (aki ekkor Bereg megye egészét birtokolta) Gyulafehérváron kelt rendeletével Kovászót elkobozta és Gáltői Ferenc munkácsi várnagynak adományozta. 212


Ferdinánd is megelégelte a Mathuznaiak garázdálkodásait, ezért 1563ban vizsgálóbiztosokat küldött ki a megyébe. A pozsonyi országgyűlésen a rendek határozatot hoztak, hogy meghagyják az ország főkapitányának, vizsgáltassa ki: szükséges-e az ország védelme szempontjából a kovászói vár. Amennyiben igen, úgy császári hadakat kell benne elhelyezni, ha nem, akkor le kell rombolni. Mivel ekkor a vidék még János Zsigmond birtokában volt, a határozatnak nem tudtak érvényt szerezni. 1564-ben, amikor Schwendi Lázár császári hadakkal elfoglalta a vidéket, serege a kovászói várat is megostromolta és bevette. Ekkor rombolták le az erősséget. A várat északon, a folyó felől meredek sziklafal határolja, nyugat felől sziklás talajba vágott árok. A vár kissé szabálytalan háromszög alaprajzú, amelyhez délnyugatról egy kerek bástya csatlakozik. A bástya falvastagsága 2,05 m, átmérője 12 m. A háromszög alaprajzú épület falainak vastagsága 1,3 m, egykor kelet felől valamilyen építmény csatlakozott hozzá. A vár magjául a kerektorony szolgált, ehhez épültek később a magaslat vonalát követő erődítés falai. (Kárpátalja szép c. folyóiratból, Zubánics László újságcikke nyomán)

Az uráli népek és kultúrájuk (Olvasmány) Legközelebbi rokonaink, a vogulok (manysik) az Urál hegység, az Ob, Irtis és Tobol alsó folyása mentén élnek, lélekszámuk 1989-ben 8279 volt. Az osztjákok (chantik) 1989-ben 22 283-an voltak, és az Ob alsó és középső folyása mentén laknak. A voguloknak közel fele, az osztjákoknak valamivel több mint a fele beszéli nyelvét anyanyelvként. A tajga-, erdős tundra- és tundravidéken élő két nép kései szétválása miatt sok hasonló szokást őrzött meg, anyagi és szellemi kultúrájuk hasonlít egymáshoz. A 15. században kerültek orosz fennhatóság alá, déli csoportjaik a szibériai tatár kánságnak adóztak. Orosz telepesektől földművelést is tanultak, de a 20. századig a halászat és a vadászat maradt fő foglalkozásuk, s megőrizték patriarchális nemzetségi szokásaikat. Hittek az ősök szellemében és a természeti erőkben, nemzetségenként sámánjuk volt. Vadásznépekre jellemző medvekultuszuk legnagyobb ünnepét, a medveünnepet télen tartották. A szertartás engesztelő áldozat jellegű volt.

213


A leölt medvét megnyúzták, bőrét kitömték, ének- és zeneszóval hazaszállították. Otthon posztóba, bőrbe, selyembe öltöztették, és lakomát rendeztek tiszteletére, melynek során a szertartás mentegetőzéssel, a medve szórakoztatásával, medveünnepi színjáték bemutatásával folytatódott. A 17–18. században erőszakos keresztény hittérítés áldozataivá váltak, de saját isteneiket és szokásaikat is megtartották: a többnejűséget, a lóhúsevést és a bálványimádást. Medveünnepeiket még a 20. században is megünneplik. Ma jövedelmük elsősorban halászatból, prémesállat-tenyésztésből, rénszarvastartásból és földművelésből származik. A 20. században vidékük kis mértékben iparosodott, halkonzervgyár, fafeldolgozó üzem és fűrészmalom mellett Tyumeny körzetében olajkutakat fúrtak, s a vogulok és osztjákok élete is átalakult. Írásuk cirill betűs, iskolarendszerük az 1940-es években épült ki.

Bogyók, liszt, varrókészlet tárolására alkalmas kerek tárolódoboz (http://renhirek.blogspot.com)

214


y) Nyírkéreg kunyhó, régi építésű kota (oszkarsteiger.blogspot.com) A zürjének (komik) Oroszország európai részének északkeleti sarkában élnek, lélekszámuk 1989-ben 483 578 volt. 15%-uk Tyumeny környékén, az Ob torkolatvidékén, a Kola-félszigeten él. A sok ásványkinccsel rendelkező, 80%-ban erdős vidék éghajlata rideg, lakói földműveléssel, halászattal, háziiparral foglalkoznak. A 16. századtól a moszkvai fejedelemség alattvalói. Megkeresztelkednek, de természeti vallásuk is tovább él. Életmódjukban, szokásaikban erős az orosz művelődési hatás. A 20. században az iparosodás változtat életükön. A finn és észt társadalom után a zürjén társadalom differenciálódott legjobban. Írásos nyelvemlékeik vannak a 14. századból, s a magyarokon kívül csak a zürjének őriztek meg ilyen korai dokumentumokat. A többi finnugor népnek ekkor még nem volt írása. A votjákok (udmurtok) a Vjatka és Káma alsó folyása mentén élnek, 1989ben 714 833 volt a lélekszámuk. Földműveléssel, állattenyésztéssel foglalkoztak, a 15. századtól orosz alattvalók, a 18. századtól pravoszlávok. Cirill írásuk a 15. századtól létezik. A 20. században vidékük iparosodott, életmódjuk átalakult. A cseremiszek (marik) a Vetluga--Vjatka-vidéken a Volga bal partján, illetve a Szura torkolatvidékén a Volga jobb partján élnek. 1989-ben 643 698 volt a lélekszámuk. A letelepült életmódot élő cseremiszek elsősorban földművelők voltak, a 8. században a Kazár Birodalom, a 9–13. században a volgai Bolgár Birodalom fennhatóság alá tartoztak, erős csuvas-török hatás érte őket. A 16–17. században lettek orosz alattvalók, de csak névlegesen pravoszlávok. A 20. században vidékük iparosodott.

215


Török és belső-ázsiai kapcsolataik révén feltűnő az egyezés a magyar és a cseremisz népi dallamok között. A mordvinok volgai finnugor nép, az Oka és a Bjelaja folyó közötti vidéken élnek, de nagyon széttagoltan, szétszórtan oroszok, tatárok és baskírok között. 1989-ben 1 072 939-en voltak, a magyar és a finn után a harmadik legnépesebb csoport a finnugorok között. A 10. századtól élnek letelepült életmódot, több száz évig tatár uralom alatt éltek, a 16. századtól az orosz birodalomhoz tartoznak. A vidék termékeny feketeföldje fejlett mezőgazdasági kultúra létrejöttét tette lehetővé. A 20. században ez a vidék is iparosodott. Kultúrájukban orosz, bolgár-török, illetve tatár hatás érződik. A finnek Fennoskandia keleti felén, az „ezer tó országában” laknak. A 7–8. században települtek be jelenlegi hazájukba. Területük 10%-a tó, 70%-a nyír- és fenyőerdő, 8–10%-a megművelhető terület. Országukat Suominak, magukat soumalainennek hívják. A 13. századtól közel 600 éven keresztül svéd uralom alatt éltek. A 16. században a reformáció hatása igen erős volt, a népesség nagy része ma is evangélikus. 1809-től perszonálunió formájában területük az Orosz Birodalom része lett. 1819től Turku helyett Helsinki a fővárosuk, 1917-től függetlenek. Lélekszámuk 1992-ben 5 millió, (5,9% svéd), de élnek 212 000-en Svédországban, 93 000-en Oroszországban, kb. 15 ezren Észtországban és kb. 200 ezren az USA-ban is. A 11–12. században jött létre nemzeti nyelvük. Irodalmuk leghíresebb alkotása a Kalevala című eposz, amelyet népdalokból Elias Lönnrot orvos szerkesztett össze (1835, 1849). Az eposz központi alakja Väinämöinem varázsló és dalnok, mitikus istenalak. A történetben erős az a gondolat, hogy a nép megtalálhatja önmagát, és megszilárdíthatja helyét a világban.

216


Väinämöinem alvilági útja (jakd.hu)

Az észtek a Finn-öböltől délre enyhe éghajlatú mocsaras alföldön élnek. Lélekszámuk 1992-ben 980 ezer volt, de Svédországban és az USA-ban is élnek kb. 100 ezren. Latin betűs írásuk a 13. században alakult ki, összefüggő szövegemlékeik a 16. századtól maradtak fenn. Főleg lutheránus vallásúak, de vannak közöttük görögkeletiek is. A finnekből szakadtak ki, és más balti népekkel egybeolvadtak, ez magyarázza, hogy népköltészetük, hitviláguk rokona finnekével. Rendkívül gazdag dalkultúrájuk van, eddig kb. 300 ezer népdalt jegyeztek le. Irodalmuk leghíresebb alkotása Kalevipoeg, amelyet Kreutzwald alkotott a Kalevala mintájára, de prózai mondaanyagból. A történet hézagosabban rekonstruálható, mint a Kalevala, s nagyobbrészt Kreutzwald munkája. A városias kultúrájú nép története viszontagságos, német, dán, orosz, lengyel és svéd osztozkodásoknak és hódítási törekvéseknek a krónikája. 1918-tól 1940-ig független állam, majd szovjet tagállam, 1991-től ismét önálló állam. A lappok lélekszáma 50–80 ezer, kb. 31 ezren beszélik anyanyelvüket. Kétharmadrészt Norvégia északi területein, valamint Svédország, Finnország északi részén és a Kola-félszigeten élnek. Nyelvjárásaik közt igen nagy különbségek vannak. Nyelvük sok egyezést mutat a balti finnekkel, ugyanakkor embertani jellegük más, önálló embertani típust képviselnek, amely inkább europid, mint ázsiai. Ezért feltételezzük, hogy a lappok nyelvcserével vették fel nyelvüket, de arra vonatkozóan, hogy ez mikor történt, és mi az eredeti nyelvük, nincsenek adataink. A 11. század 217


óta keresztények, jórészt evangélikusok és görögkeletiek, de sámánhitüket is megőrizték. Rénszarvas-tenyésztésből, halászatból és vadászatból élnek. Az utóbbi néhány évtizedben utakat, szállodákat is építettek Lappföldön, és a turizmus is jövedelemforrássá vált.

Lappföldi őslakos (dharmaline.hu)

A szamojédok Kelet-Európa és Nyugat-Szibéria északi részén élnek. A nyenyecek közel 30 ezres népessége az Északi-Dvina és a Jenyiszej torkolatvidéke közötti területen, a kb. 200 enyec a Jenyiszej alsó folyása mentén, a kb. 1000 nganaszán a Tajmir-félszigeten, s a mintegy 4000 szelkup a Középső-Ob vidékén. A halászattal, vadászattal, prémesállatés rénszarvas-tenyésztéssel foglakozó szamojéd népek sámánhitűek, a szelkupok a 18. század óta papírforma szerint pravoszlávok. Embertani rokonságot mutatnak az osztjákokkal. Szamojéd földön az első iskola 1925-ben létesült. (Nyirkos István Nyelvrokonaink c. írásából, Élet és Tudomány, 1994/41)

218


Grétsy László és a "valóságos csodapalota" (Részlet)

– Lőrincze nagy barátja volt Kodály Zoltánnak, aki mély szakmai beleérzéssel mondta, hogy "az idegen szó, az még a legkisebb baj, mert az idegenséget magán viseli. Nagyobb baj az észrevétlen idegenség, ami onnan keletkezik, hogy most nagy nekidurálással tanul mindenki idegen nyelveket. Iparkodik, hogy annak helyes kiejtését elsajátítsa, ezáltal magyar beszédébe is belekerülnek idegen fonetikai elemek, amik azt megrontják. Elsősorban éppen a ritmusba és a dallamba." Mi a véleménye az anyaországon kívül élő magyarok beszédkultúrájáról, nyelvhasználatáról? – Minden nyelv örökösen változik, így természetesen anyanyelvünk is. Csak holt nyelv vagy mesterségesen megalkotott nyelv maradhat változatlan, de az is csak addig, ameddig valamilyen kisebb-nagyobb réteg, csoport tagjai nem kezdik (újból) használni. Érthető, hogy a magyar nyelv is folytonosan, szakadatlanul változik, de azzal is tisztában kell lennünk, hogy ez a változás nem egységes formában megy végbe, hanem egymástól eltérő feltételek, körülmények, külső és belső hatások következtében kisebb-nagyobb eltérésekkel, nem teljesen azonos módon. Az anyaországon belül élő magyarság nyelvhasználata lényegesen gyorsabb ütemben változik a határokon kívül élőkénél, mert aki birtokon belül van, az sokkal könnyebb szívvel fogadja be az újat, a hagyománytól eltérőt, mint az, akinek anyanyelve megtartásáért szinte mindennap meg kell vívnia a maga harcát. Ez az eltérő irányú és arányú változás, illetve fejlődés azonban véleményem szerint nem fenyeget azzal, hogy egy idő után már nem egy, hanem több magyar nyelvvel kell számolnunk. Kétségtelen tény, hogy az erdélyi, szlovákiai, kárpátaljai stb. magyarságnak számos olyan szava is van, amelyet a magyarországi magyar esetleg nem is ismer, de ettől a magyar nyelv még nem töredezik szét több darabra, hanem alapjában véve egységes marad. Persze, azt azért észre kell vennünk, hogy a határokon kívüli magyarság anyanyelvhasználata az asszimiláció és egyéb, a magyarság e részét érintő külső és belső hatások következtében egyre gyengül, egyre szűkebb területre szorul vissza. Sajnos, még fokozottabban, még határozottabban vonatkozik ez a megállapításom a szórványmagyarságra. Ugyanakkor viszont örömmel látom, hogy a magyarságnak épp ez a része, legalábbis e részének számos tagja

219


megítélésem szerint a magyarországi magyaroknál még talán mélyebben át tudja érezni Kölcsey Ferencnek azt az intelmét, amelyet Parainesisében Kölcsey Kálmánhoz intézett, s amely így hangzik: „Meleg szeretettel függj a hon nyelvén! mert haza, nemzet és nyelv, három egymástól válhatatlan dolog; s ki ez utolsóért nem buzog, a két elsőért áldozatokra kész lenni nehezen fog." (Hajdú Mónika, MagyarOnline.net)

A beszéd és a nyelv

A beszéd az, aminek segítségével az ember zsenge korában játszva átveszi az előtte járt nemzedékeknek vérrel és verejtékkel szerzett tapasztalatait; a beszédben alapul mindaz a képessége, hogy gondolkozzék, mind pedig az, hogy e gondolatait közölje, és másokét megérthesse; hogy hasson társaira, és azok is hathassanak rá. Az emberi társadalmak mind beszélnek, de korántsem egyformán. Beszédük eszköze, a nyelv, társadalmanként különbözik: közösségenként más és más hangeszközöket találunk, e hangeszközökből más és más jelek épülnek egybe a fogalmak jelölésére, s e jelek más és más módon állnak össze jelzésekké a gondolat anyagi burkaként. Ám minden általunk ismert beszédforma mélyén valamilyen nyelv van; nincs ma olyan beszédforma – a legkevésbé fejlett sem az ismertek közül –, amely ne valamiféle nyelvnek a működési formája volna. A felületet nézve főleg különbségeket találunk – más hangrendszert, más szókincset, más nyelvtani szabályokat nyelvenként –; mélyebbre menve azonban egyre több és több az emberi nyelvekben a közös vonás, az egyezés. (Deme László)

220


TARTALOM Kedves Tanulók!.......................................................................................... 2 A BESZÉD ÉS A NYELV..................................................................................... 4 A BESZÉD ÉS AZ ÍRÁS...................................................................................... 5 A SZÖVEG............................................................................................................. 9 A SZÖVEG SZERKEZETE................................................................................... 9 Tervezett és spontán szövegek.................................................................. 11 A BESZÉDET KÍSÉRŐ NEM NYELVI JELEK. A ZENEISÉG STÍLUSESZKÖZEI...................................................................... 14 FELADATOK ÉS OLVASÁSI GYAKORLATOK.................................. 21 AZ ELŐZŐ OSZTÁLYBAN TANULTAK ISMÉTLÉSE................................. 23 Hangtani és jelentéstani ismeretek........................................................... 23 SZÓFAJTANI ÉS ALAKTANI ISMERETEK................................................... 29 MONDATTANI ISMERETEK............................................................................ 33 AZ ÖSSZETETT MONDAT................................................................................ 45 AZ ÖSSZETETT MONDATOK OSZTÁLYOZÁSA.......................................... 49 A KÖTŐSZÓK SZEREPE AZ ÖSSZETETT MONDATOKBAN.................... 58 A MELLÉRENDELŐ ÖSSZETETT MONDAT FOGALMA ÉS FAJTÁI...... 62 A kapcsolatos mondat............................................................................... 66 Az ellentétes mondat................................................................................. 71 A választó mondat..................................................................................... 76 A következtető utótagú mondat................................................................ 79 A magyarázó utótagú mondat.................................................................. 83 MONDATVÉGI ÉS TAGMONDATOK KÖZÖTTI ÍRÁSJELEK..................... 87 Témazáró.................................................................................................... 92 AZ ALÁRENDELŐ ÖSSZETETT MONDAT................................................... 95 Az alanyi mellékmondat......................................................................... 100 Az állítmányi mellékmondat................................................................... 102 A tárgyi mellékmondat........................................................................... 106 AZ IDÉZÉS......................................................................................................... 109 Témazáró...................................................................................................113 A határozói mellékmondatok...................................................................115 A helyhatározói mellékmondat................................................................116

3


Az időhatározói mellékmondat................................................................119 A számhatározói mellékmondat.............................................................. 122 A módhatározói mellékmondat............................................................... 123 A fok- és mértékhatározói mellékmondat.............................................. 125 Az eszközhatározói mellékmondat......................................................... 127 Az okhatározói mellékmondat................................................................ 129 A célhatározói mellékmondat..................................................................131 Az állapothatározói mellékmondat......................................................... 133 A társhatározói mellékmondat................................................................ 135 Eredethatározói mellékmondat................................................................ 136 Eredményhatározói mellékmondat.......................................................... 137 Részeshatározói mellékmondat............................................................... 139 Állandó határozói mellékmondat............................................................ 140 Hasonlító határozói mellékmondat..........................................................141 Témazáró.................................................................................................. 143 A jelzői mellékmondat............................................................................ 145 A minőségjelzői mellékmondat.............................................................. 145 A mennyiségjelzői mellékmondat........................................................... 147 A birtokos jelzői mellékmondat............................................................. 148 Az értelmező jelzői mellékmondat......................................................... 150 A TÖBBSZÖRÖSEN ÖSSZETETT MONDATOK...................................... 154 A körmondat............................................................................................ 154 A többszörösen összetett mondatok írásjelei......................................... 157 A STÍLUSRÓL TANULTAK ÖSSZEFOGLALÁSA....................................... 160 BESZÉLT NYELVI STÍLUSOK........................................................................ 162 A társalgási stílus.................................................................................... 162 A szónoki stílus....................................................................................... 166 Az előadói stílus...................................................................................... 169 AZ ÍROTT NYELVI STÍLUSOK.......................................................................171 A tudományos stílus.................................................................................171 A publicisztikai stílus...............................................................................174 A hivatalos stílus..................................................................................... 182 A kérvény................................................................................................. 183 Önéletrajz................................................................................................. 186 Szépirodalmi vagy művészi stílus.......................................................... 191 A MAGYAR NYELV EREDETE ÉS ROKONSÁGA..................................... 194 A NYELVTÖRTÉNET FORRÁSAI................................................................. 199 Nyelvemlékeink........................................................................................ 199 SZÖVEGÉRTÉS, NÉMA OLVASÁS................................................................ 204

4


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook