Évadkönyv 2023/2024 - Katona József Színház

KEDVES NÉZŐNK!

Az elmúlt évad méltó volt az előző negyven évben kivívott rangunkhoz. A Katona négy évtizedes fennállása – különösen a szomszédunkban zajló háború, a hazai gazdasági, társadalmi és környezeti válság nehézségei közepette – még fontosabbnak érződik számunkra. Hiszünk benne, és ezen szemlélet mentén indulunk neki a 2023/2024-es évadnak, hogy a színház az ilyen, jelentős kihívásokkal teli időben sem veszíthet társadalmi jelentőségéből.

Bár nem szeretnénk a múltban ragadni, lényegesnek éreztük, hogy ebben a könyvben minden évből egy-egy számunkra valamilyen szempontból jelentős, fontos vagy szívünknek kedves előadás fotójával visszatekintsünk színházunk negyven évére. A fényképek mellé a jubileum alkalmából társulatunk egykori és jelenlegi tagjaival, a Fidelio.hu-val együttműködésben készült interjúsorozatunk néhány megszólalását, valamint az előadásokról szóló kritikák, beszámolók, interjúk részleteit válogattuk ki.

Terveink szerint a 2023/2024-es évad bemutatóival a minket foglalkoztató kérdések minél szélesebb spektrumát igyekszünk beemelni a színházi térbe. Októberben az évad első premierje Kocsis Gergely Kedd címet viselő Kamra-beli előadása lesz, amelyet Székely Kriszta Ember tragédiája-feldolgozása követ a nagyszínpadon, Embtrag címmel. Decemberben két fiatal rendező munkáját láthatjuk játszóhelyeinken. A Kamrában Fehér Balázs Benő Boris Vian Pekingi ősz című regényének Laboda Kornél által jegyzett színpadi változatát rendezi, míg a nagyszínpadon Tarnóczi Jakab Extázis címet viselő előadása kerül színpadra. Az évad második fele egy, az Orlai Produkciós Irodával közösen megvalósuló koprodukcióval indul, Robin Östlund Lavina című filmjének színpadi adaptációját Pelsőczy Réka rendezi. Ezt követően tavasszal három bemutatót tartunk a Katonában. A Sufni-projekt 2. évadának első előadását Psyché címmel Kizlinger Lilla rendezi, amit a Kamrában Horváth Péter Jóccakát című művének színpadra állítása követ. Rendező: Ascher Tamás. Utolsó nagyszínpados

bemutatónk Dömötör András, Laboda Kornél és Benedek Albert Mefisztóland című előadása lesz. Az évadot a Sufni-projekt második darabjának előbemutatójával zárjuk. A Sárszeg című darab Kosztolányi Dezső Aranysárkány című művéből készül, a rendező Antal Bálint.

A Végh Ildikó által irányított Ifjúsági programunk idén újra tervez tantermi előadást. A Kertész Imre Sorstalanság című nagy erejű regényéből készülő produkciót Bagossy Júlia állítja színpadra gimnazista fiatalok számára.

Az elmúlt évad bemutatóiban Nézőink már találkozhatnak társulatunk új, frissen végzett tagjaival, Gloviczki Bernáttal, Jakab Balázzsal, Kanyó Katával és Pásztor Dániellel is.

Ahhoz azonban, hogy tervezett évadunk minél teljesebb mértékben megvalósulhasson, szükségünk van magántámogatóink és vállalati partnereink segítségére is, hiszen, a háztartásokhoz hasonlóan a színházakat is súlyosan érinti az energiaválság, az elszabadult infláció,

a díszletek jelentős drágulása, így már most is rendkívül magas kiadásaink emelkedni fognak.

Ha az ön számára is fontos a Katona művészi munkájának folytatása, és anyagi lehetőségei megengedik, akkor kérjük, csatlakozzon a színház Pártolói köréhez.

Pártolói körünk igazi közösség, színházunk legelkötelezettebb nézőinek exkluzív csoportja, amely a színház számára kiemelt fontossággal bír. Bízunk benne, hogy a következő évadban Önt is tagjaink között üdvözölhetjük!

Szeretnénk, ha a sikeres hazai vállalkozásokkal ebben az évadban minél szorosabb partnerségben tudnánk dolgozni. Ezt keretbe foglalandó indítottuk el Vállalati együttműködési programunkat, amelynek célja kölcsönösségi alapon a hazai kulturális élet fellendítése.

Szeretettel várjuk Önt a Katonában az előttünk álló évadban is!

Máté Gábor

TÁRSULATUNK

Ügyvezető igazgató

Máté Gábor

A Művészeti Tanács tagjai

Ascher Tamás Székely Kriszta

Tarnóczi Jakab Zsámbéki Gábor

Színművészek

Bán János, Bányai Kelemen Barna, Béres Bence, Bezerédi Zoltán, Bodnár Erika, Borbély Alexandra, Dankó István, Elek Ferenc, Fekete Ernő, Fullajtár Andrea, Gloviczki Bernát, Jakab Balázs, Jordán Adél, Kanyó Kata, Keresztes Tamás, Kiss Eszter, Kocsis Gergely, Lengyel Benjámin, Máté Gábor, Mentes Júlia, Mészáros Béla, Ónodi Eszter, Pálmai Anna, Pálos Hanna, Pásztor Dániel, Pelsőczy Réka, Rajkai Zoltán, Rezes Judit, Rujder Vivien, Szacsvay László, Szirtes Ági, Takátsy Péter, Tasnádi Bence, Tóth Zsófia, Ujlaki Dénes, Vajdai Vilmos, Vizi Dávid

Dramaturgok

Szabó-Székely Ármin

Török Tamara

Adminisztratív igazgató

Wiegandt Júlia

Gazdasági igazgató

Dely Katalin

Műszaki vezető

Mucsi Gábor

Értékesítési vezető

Szívós Tamás

Zenei vezető

Sáry László

Marketingvezető

Horváth Máté

Épületüzemeltetési vezető

Takács István

Művészeti titkár

Csontos Sarolta

TÁRSULATUNK

Titkárságvezető, nemzetközi referens

Wéber Edina

Színházi titkár (Kamra)

Tamási Anna

Színházi titkár

Nagy Zsófia

Rendezőasszisztensek

Fejes Vera

Hornung Gábor

Tiwald György

Tóth Judit

Gazdasági csoport

Fejes Éva

Kádár Margó

Nemes Edit

Némethné Mészáros Teréz

Urbán Anna

Közönségszolgálati Iroda

Novák Erika

Sipos Szilvia

Talmácsi Alexa

Kommunikációs referens, sajtókapcsolatok

Kazimir Annamária

Behívó

Végh Ildikó

Vági Eszter

Aradi Fanni

Rendszergazdák

Darida István

Józsa Attila

Hivatalsegéd

Budavári Réka

Nézőtéri felügyelő

Horváth Józsefné

Sisa Judit

Székely Norbert

Ügyelők

Héricz Anna

Valovics István

Súgók

Boncza Anita

Schaefer Andrea

Színpadmester

Fodor István

Fórián Péter

Díszítők

Brusznyiczki János

Frankó Bence

Kása Ádám

Kiss Bence

Kovács Bálint

Molnár László

Szabó András

Szakács László

Szalontai István

Kelléktár-vezető

Tölli Judit

Kellékes

Kertész Janka

Fővilágosító

Pető Gergő

Világosítók

Balázs Krisztián

Bárány Bence

Makray Gábor

Mészáros Gábor

Sziebert Sebestyén

Tóth Bertalan

Videótervező és tárvezető

Török Marcell

Videótár

Kovács Bálint

Nagy Réka

Hangosítók

Németh Ferenc

Masát Máté

Ónodi Zsolt

Jelmeztár-vezető

Kovács Ildikó

Öltöztetők

Batta Eszter

Elek Bea

Kulcsár Nóra

Fodrásztár-vezető

Szeberényi Lejla

Fodrásztár

Tóth Barbara

Szabó Sára

Varroda

Hűgel Katalin

Gépészek

Csermák Zoltán

Kovács Gábor

Villanyszerelő

Posvanecz Jenő

Asztalos

Kántor László

Lakatos

Pap Miklós

Kárpitos

Mészáros László

Anyagbeszerző, gépkocsi vezető

Ágoston Béla

Raktáros

Tóth Dániel

Technikai vezető

Balázs Krisztián

Technikai munkatárs

Rigó Zoltán Színpadmester

Tóth László

Díszítők

Botka Zoltán

Papp Gergő

Pető Sándor

Szakmár Róbert

Tőzsér Gábor

Fővilágosító

Pető Gergő

Világosítók

Fekete Balázs

Ladányi Katalin Napsugár

Nedár Barnabás

Hangosítók

Horváth József

Wirth Tamás

Öltöztetők

Gáspár Viktória

Ignácz Éva

Pintér Mária

Fodrász

Kelecsényi Bernadett

Portaszolgálat

Cseszlai Ilona

Nagy Zsuzsanna

Póka Zsuzsanna

Tóth Tibor

Zloch János

Varga Csaba

„Mindig rendkívüli teher van az első előadáson. Az volt a Danton halálán is a Nemzetiben, amit Székely Gábor rendezett, el is nyerte »méltó jutalmát«, mert Nagy Péter – politikai alapon –azonnal följelentette. A manó esetében ezt a terhet én már nem éreztem annyira, talán pont emiatt az euforikus állapot miatt. De nyilvánvalóan voltak drukkerei és ellenzői annak, hogy indítunk egy színházat. Erős pillanat volt, amikor a bemutató után a színészek egy rendkívüli ordítással örültek annak, hogy győztek. Én még a nézőtéren voltam, és emlékszem, már majdnem kiment a nézők java, de néhányan még a bejáratnál álltak. Akkor hirtelen erre a hangra visszafordultak, és nevetni kezdtek, mert megértették, mi történik a függöny mögött.”

(Zsámbéki Gábor, Fidelio, 2022.)

„ A színház alapítása valóban különleges történet. Létrejöttét bejelentették, majd kétségbe vonták, mondván, hogy nem jogszerű. Közben ugyanis Pozsgay Imre minisztert leváltották. Aztán újabb fordulatként a minisztérium közölte, hogy egy páncélszekrényből elővették a már korábban aláírt alapító nyilatkozatot. Az önálló Katona József Színház megalapítása szokatlan, a sorból kilépő döntés volt. Az akkori színházi szakszervezet vezetője kijelentette, hogy »ez visszavonhatatlan kártétel és a magyar színházi rendszer tönkretétele«. A megengedhetetlen módon elhangozott vádak célja az volt, hogy az új színház létrejöttét megakadályozzák. Nem sikerült. Győzelmünkről szólt A manó utáni boldog fölkiáltás.”

(Székely Gábor, Fidelio, 2022.)

1982

Anton Pavlovics Csehov: A manó

(rendezte: Zsámbéki Gábor)

„Furcsa, kétségbeesett és egyben gunyoros mű Pinter darabja. Az egésznek volt valami csípős abszurditása akkor, 1983-ban. Jó munka volt, egy jó pillanatban. Nagyon szerettem a Hazatérést, ami mégsem lett átütő, nagy siker. Ez szándékoltan undok színház volt, amit a nézőnek is szoknia kellett. Lehet, hogy még nem érezték a humorát.

A Hazatérésben Major Tamással dolgozhattam, nagyon kínálkozott neki a szerep, egy egyszerre hülye és dörzsölt vénember, aki rajta ül a családon és terrorizálja őket. Neki ez a fajta groteszk annyira evidens volt, hogy nem is kellett magyarázni, boldogság volt vele a munka. Major azt nyilatkozta rólam, ő még ilyen udvariatlan emberrel életében nem találkozott, ugyanakkor hozzátette, hogy ez művészi szempontból mennyire rendben van. Úgy látszik, egy kis hatásért Major sem ment a szomszédba, mert én – szerintem – rendkívül udvarias voltam vele. Kicsit szorongtam, és állandóan fegyelmeznem kellett az indulataimat. Major hajlamos volt stilizáltan játszani, s olyankor a dörzsölt kabarészínészt csak egy lehelet választotta el benne a rafinált jellemábrázolótól. Próbáltam őt aggodalmas mondatokkal a jellemrajz felé terelni... Izgalmas csata volt, mert noha csodálatosan értette, mit akarok, de vérbő ripacs volt, aki szórakozni is szeretett a színpadon. Szenzációsan izgalmas és szórakoztató egyéniség volt.”

(Ascher Tamás, Fidelio, 2022.)

„ A Majorral való találkozáskor ő már nem fontos politikai tényező volt, hanem mániákusan, minden fogalom újragondolásán töprengő, idős művész. (…)

Már fiatalon testkultúrával, mozgással kezdett foglalkozni ő is és Gobbi Hilda is, és még néhányan. Ilyen értelemben színészetük jelentősen eltért a kizárólag a szöveggel foglalkozó felfogástól, miszerint az majd viszi a színészt. Major is tudatosan építette fel minden egyes mondatát, de pontosan kigyakorolta a gesztusokat és a mozgásformákat is. A Menekülés egyik előadásán, mint vezető tábornok, levette a ruhaakasztóról rangjelzésekkel díszitett kabátját, hogy felöltözzön. Pontosan kigyakorolta ezt a mozdulatsort. Az egyik előadáson a kabát leakasztása mégsem sikerült, mert az beakadt a fogasba. És akkor ott voltak ketten, a fölakasztott kabát és – az egyik ujjába már belebújva –Major Tamás… Egyszer négyszemközt arról beszélt, hogy az ő színészi eszköztára már elavult és minden helyzetnek elsősorban a formáját kereste. S bár ennek megtalálását továbbra is fontosnak tartja, a színészi jelenlét megteremtését már sokkal lényegesebbnek gondolja.”

(Székely Gábor, Fidelio, 2022.)

„Major Tamás olyan színész volt, aki azonnal, mindenféle vonakodás nélkül ki akarta próbálni azt, amit a rendező javasolt. Nem úgy kezdte, mint a színészek jelentős része, hogy kételkedik, nem mer nekiállni, vagy az ellenkezőjét gondolja. Nagyon könnyű volt vele dolgozni. Egyszer sikerült neki azt ordítanom a nézőtérről, hogy

»Tamás, röpülj!« Amit a mozgására értettem. Azt sem tudom, hány éves volt akkor Major, csak annyira fellelkesültem attól, hogy ő bármikor, bármit. Elég vakmerő mondat volt, de a szeme sem rebbent. Valószínűleg igyekezett repülni.”

(Zsámbéki Gábor, Fidelio, 2022.) KATONA

1983

Harold Pinter: Hazatérés (rendezte: Ascher Tamás)

„Zsámbéki Gábor végül is láthatóan úgy döntött, hogy e nálunk alaposan megkésett darab magukról Übüékról fog szólni. Hogy nem »rendezi rá« a művet semmire; színpada öntörvényű, sajátos, teremtett világ lesz. A látvány és a játékmód pedig éppannyira eklektikus, hogy a kompozíció egészében csupán önmagával legyen azonos. Más kérdés, hogy stiláris részleteiben viszont felidézi a diákcsínyt és a Shakespeare-paródiát, az elszánt naturalizmust és a röhögtető bohócériát meg a többit. Vagyis mindenből valamit.”

(Mészáros Tamás, 1984.)

„A Katona József Színház előadása, Zsámbéki Gábor rendezése az Übü király merész és mesterien átgondolt olvasata. Tekintélyromboló, obszcén, pofátlan, és sokkal »jarrysabb«, mint bármely más, általunk eddig látott Übü.”

(Emmanuelle Klausner, La Croix)

1984

Alfred Jarry: Übü király

(rendezte: Zsámbéki Gábor)

„VAN EBBEN VALAMI FLOW-ÉLMÉNY”

– interjú a Katona József Színház négy új tagjával; Gloviczki Bernáttal, Jakab Balázzsal, Kanyó Katával és Pásztor Dániellel

Kazimir Annamari: A mecénásainknak tartott évadzáró koncert előtt mindenki mondott egy kis felvezetést magáról. Annyira tetszett, hogy már akkor eldöntöttem, hogy én is úgy kezdem majd ezt a beszélgetést, hogy mik akartatok lenni, ha nagyok lesztek?

Kanyó Kata Amikor anyukám először megkérdezte, hogy mi szeretnék lenni, azt válaszoltam, hogy Danone-os, mert volt egy ott dolgozó ismerősünk, akinél mindig volt Danonino, és Danone-os kocsival járt, úgyhogy ez elég menőnek tűnt. Aztán azt terveztem, hogy menyasszony, vagy állatorvos, vagy balerina leszek. Amikor pedig felvételiztem az Ady Endre Gimnáziumba, már mindenkinek azt mondtam, hogy szinkronszínész szeretnék lenni. Akkor még azt gondoltam, hogy abból simán meg lehet élni.

Abból nagyon. Legalább annyira, mint 30 évvel ezelőtt. Vagyis pontosan annyira. Mondjuk, most épp szinkronizálásból érkeztél, úgyhogy ez legalább be is teljesült.

KK Igen, ez tényleg. Később a gimiben szerelmes lettem, ő színész akart lenni, úgyhogy onnantól én is, mert ez már csak így működik.

Jakab Balázs Gyerekkoromban anyukámnak az Operába és az Operettszínházba is volt bérlete, és arra emlékszem, hogy egyszer az Operett

kakasülőjéről néztük, ahogy Bereczki Zoltán és Dolhai Attila „ugrabugrál” a színpadon, ami után bejelentettem, hogy én is azt szeretném csinálni, amit a Bereczki. Onnantól kezdve ilyen szűrőn keresztül válogattam magamnak iskolákat, először tehát matektagozatra jártam gimnáziumba… Jókora kerülőnek tűnik, de az igazság az, hogy, ha nem oda – az Óbudai Árpád Gimnáziumba – megyek, akkor nem találkoztam volna azzal a dráma-szakkörrel, ami végül mégiscsak az eredeti terveim felé vitt. Más ifjúsági színházi műhelyekhez is csatlakoztunk, és egy úgynevezett felvételiző csoportból kerültem be később az SZFE-re.

Pásztor Dániel Legelőször huszár akartam lenni. Utána Pókember, Anakin Skywalker, majd Indiana Jones, úgyhogy a gimi végén töri-médiaszakos tanárnak, vagy hivatásos néptáncosnak készültem, aztán felvettek a Színműre.

És amin keresztül végülis minden lehetsz, ami szerettél volna lenni.

PD Igen, itt mindig többféle mini-univerzumban lehet próbálkozni, létezni.

Gloviczki Bernát Amikor tőlem először megkérdezték, hogy mi szeretnék lenni, amikor felnövök, azt mondtam, hogy traktor. Jó lett volna, de sajnos nem sikerült. Ezen kívül velem viszont

az a helyzet, hogy amióta az eszemet tudom, színész akartam lenni. Az élet sok területén lusta embernek tartom magam, mert nincs motivációm, de az egyetlen, amit nem csak hajlandó voltam csinálni, hanem igazán szívesen is foglalkoztam vele, azok a versek, drámák, monológok, drámai szövegek. Szabadidőmben is szerettem különböző irodalmi szövegeket, verseket olvasni. Szóval nálam elég hamar és könnyen kirajzolódott, hogy ezt szeretném csinálni.

Mi az, ami számotokra leginkább hívogató a színész-hivatásban?

PD Nekem tényleg az, hogy az élet nagyon sok szeletébe bele tudunk kóstolni. Csodálatos, hogy egy-egy szerepben meg lehet ismerni olyan dolgokat, amiket mások szakmaszerűen csinálnak, vagy hogy kicsit beleláthatunk különféle életekbe. Meg hát van ez a nagy közösségi alkotás-élmény. Felszabadító olyan emberek között lenni, akik együtt hoznak létre valamit, együtt akarják ugyanazt. Van ebben valami flow-élmény. Mint egy jó focicsapatban. Bár személy szerint nem vagyok nagy focis.

KK Szerintem is az egyik legizgalmasabb dolog, hogy olyanokat lehet csinálni, amiket egyébként nem csinálnánk az életben. Rengeteg mindent ki lehet próbálni úgy, hogy abban hihetünk, nincs valódi következménye az életünkre. Engem mindig is nagyon érdekeltek az emberek és az életük. Szeretem megfigyelni őket. A panelházak a legjobbak erre, mert ott az ablakokban kis képkockaként láthatsz jeleneteket. Sokszor játszottam azt magamban, hogy kitalálom, mi történhet odabent. Milyen illat lehet, veszekednek-e, vagy csak beszélgetnek, mit dolgoznak, mit esznek, hány évesek, kibe szerelmesek, stb. Ha embereket, helyzeteket

látok, mindig tele vagyok ilyen kérdésekkel, megfigyelésekkel, és a színházban az a jó, hogy ezeket előbb-utóbb valahogy mind be lehet csatornázni. Szóval leginkább a „figyelem” szerepekbe építése az, ami ebben az egészben a legjobban érdekel.

JB Nekem talán egy próbafolyamat szabályrendszere a legvonzóbb. Amikor közösen értjük, hogy mit csinálunk, mit akarunk, és mit kell tenni ahhoz, hogy létrejöjjön az előadás. Ez ad egyfajta biztonságérzetet, amiben jó létezni, amiben fel lehet oldódni. Amikor beérek a színházba, és megszólal az első hívó, elkezdek bemelegedni az aznapi feladatra. Beülnek a nézők, elkezdődik az előadás, és akkor hirtelen minden, ami addig Balázsként voltam, megszűnik, nem kell tovább az ő problémáival foglalkoznom, helyette fókuszálhatok a karakter problémáira. Ez egy olyan rendszer, amibe szívesen menekülök, amiért szeretek színházat csinálni.

GB Azon felül, amit a többiek elmondtak, talán egy személyes indokkal tudnám kiegészíteni, miért is lehet jó színésznek lenni: én egy alapvetően introvertált alkat vagyok, ami azt eredményezi, hogy minden, ami velem történik – legyen az jó, vagy rossz – szinte csak befelé megy. Ez elég veszélyes, mert az ilyen típusnál előfordulhat, hogy a felgyülemlett, elfojtott érzelmek egyszercsak váratlanul – nyilván nem megfelelő időben és helyen – kirobbannak. Szerencsés, ha ilyenkor nem kell szétverni valamit, hanem van az embernek valami hobbija, tevékenysége, ahol mindezt levezetheti. Számomra a színház abszolút ez a terep. Szóval nálam úgy áll össze, hogy van egy belső érzelmi tornádó, amit aggyal be tudok csatornázni a szerepeimbe, és ettől talán a nézők is igazinak érezhetik azt, amit csinálok, hiszen végülis igazi indulatok mozognak.

Érdekes, amit mondasz, mert most gondoltam bele, hogy mekkora ellentmondás van – legalábbis első hallásra – az introvertált személyiség és az egészséges exhibicionizmust igénylő színjátszás között. Mert hát akármilyen befelé forduló is egy művész, mégiscsak kell valami jófajta extrovertáltság is ahhoz, hogy estéről-estére kiálljon több szár ember elé. Sok hasonló beállítottságú színész jutott most eszembe, akiket ismerek, akár a Katonából is, de valahogy még sosem foglalkoztam magamban ezzel a kettősséggel.

GB Igen, ellentmondásnak tűnik, de nem biztos, hogy ez a kettő üti egymást.

PD Azért a szerepformálás, az egy védett pozíció. Nagyon más, ha én mint Pásztor Dani mondok ki valamit, vagy ha a szerep. Ebben van egy távolság szerintem. Civilben premierbulikon például ritkán törünk össze a fejünkön üvegeket, mint Bernát a Cseresznyéskertben. Amellett, hogy maga a színpadi jelenlét persze gyakran megkövetel egyfajta kiszolgáltatottságot, kitárulkozást is.

KK Igen, ez szerintem is egy biztonságos helyzet. A cél pedig nyilván sosem az, hogy engem nézzenek, vagy magamat mutogassam. Szóval szerintem nem igényel feltétlenül exhibicionizmust kiállni a közönség elé.

JB Kicsit a korábbi válaszomat folytatva, szerintem, ha valaki fel tud oldódni egy közegben, vagy próbafolyamatban, amiben jól és pontosan ki van találva, hogy mit kell csinálnia, onnantól kezdve teljesen mindegy, hogy az életben milyen ember – introvertált, vagy extrovertált –, a többiekkel együtt biztonsággal ugorhat be a folyómederbe.

Mi az első Katonás emléketek? Amikor ennek a folyómedernek még csak a partjáról néztétek a vizet?

GB Nekem a Faust I., sajnos akkor nem volt egyöntetűen pozitív élmény.

JB Én meg pont a Faust II -t láttam.

Jé, mindketten pont ezt láttátok, és nem tetszett? Tudom, hogy megosztó volt, de én nagyon szerettem.

GB Az osztályommal néztem nyolcadikosként, és egyszerűen kicsi voltam még hozzá. Színészileg maradtak arcok és hangok a fejemben, tartalmilag viszont semmire nem emlékszem, csak arra, hogy butának éreztem magam, és nagyon elfáradunk közben. Már akkor volt egy olyan sejtésem, hogy ehhez egyszerűen fel kell nőni. Nem csak életkorban.

JB Én nem tudom azt mondani, hogy negatív élmény volt. Akkor még úgy néztem színházat, hogy ez az egész, ami a színpadon történik, egy csoda, és nem kell mindig mindent érteni, tudni, elemezni, bőven elég, ha valahogy hat rám. Tehát inkább impressziók begyűjtése volt számomra, mintsem szellemi aktus. És ennél az előadásnál ez szerintem éppenséggel nem volt nagy hátrány. Ma már – belülről is ismerve a terepet – nyilván sokkal tudatosabban működöm, amikor közönségként beülök valahová.

PD Én először a Sirály t láttam itt. Az akkori barátnőmmel kaptuk valakitől a jegyeket, aki nem tudott eljönni. Maga az előadás akkor hidegen hagyott. De arra emlékszem, hogy előadás előtt a színház bejáratával szemben ülünk a padkán, cigizünk, és arról beszélgetünk, hogy ki mennyire szereti, ha korhű jelmez van a színészeken. Akkor még azt mondtam, hogy én

valamikor szeretem, és szerintem nem baj, ha időnként a színház muzeális. Ma ezt árnyaltabban fogalmaznám meg.

KK Én Debrecenben születtem, de elég hamar elkezdtünk a legjobb barátnőmmel Budapestre vonatozni, és ilyenkor szinte minden este színházba mentünk. Vagy az IKEÁ-ba, mert Debrecenben nem volt. Egyszer anyukámtól kaptunk random jegyeket a Katonába. Szerintem azt se tudta, hogy mire vette. Nem vagyok benne egészen biztos, de azt hiszem, hogy A nyaralást néztük meg. A darabból igazából kevés dologra emlékszem, de arra biztosan, hogy akkor jöttem rá, hogy egy színháznak építészetileg nem muszáj „csilivilinek”, cicomázottnak, túldíszítettnek lennie. Én ugye addig a debreceni Csokonaihoz voltam szokva. Amikor A nyaralás közben elkalandozott a figyelmem, azt nézegettem, hogy hú, milyen jó, hogy itt látszanak a lámpák a nézőtér felett, vagy, hogy nem titkolják a falak repedéseit. Szóval mondhatjuk, hogy nekem először a plafon és a lámpák tetszettek meg a Katonában.

Ugorjunk oda időben, amikor először megfogalmazódott bennetek, hogy jó lenne a Katona társulatához tartozni. Vagy nem mer az ember ilyesmin gondolkodni?

JB Én akarva-akaratlanul gondolkodtam ezen. Pedig nem szeretek álmokat kergetni. Ennek ellenére igazán komolyan meg sem fordult a fejemben, hogy ide kerülhetek, egészen addig, amíg valakitől nem hallottam, hogy állítólag azért hívott minket Zsámbéki az osztályból kisebb szerepekre, mert Máté Gábor kíváncsi ránk. Addig tényleg nem láttam összefüggést a gyakorlat eltöltése és a jövő között. Főleg, hogy a sok hónapos zoomos próbafolyamat alatt ismerkedtem meg a társulattal. Szerintem a

nevemet sem jegyezték meg. Hogy ezt tudtam, leginkább görcsöt okozott, mert folyamatosan az kattogott bennem, hogy nyilván el fogom szúrni. És végül csak az igazgatói beszélgetésen nyugodtam meg, addig tartott a kételkedés.

PD Bennem először akkor fogalmazódott meg, hogy lehet, kíváncsiak rám a Katonában, amikor egyeztetési folyamatok közben kiderült, hogy nem mehetek el bizonyos produkciókba dolgozni, mert itt vagyok gyakorlaton. De korábban, a Moszkva-Peking próbafolyamat alatt, majd a későbbi produkciók próbái alatt is nagyon megszerettem mindenkit. Először kicsit tartottam tőlük, voltak prekoncepcióim is, de abszolút pozitívan csalódtam. Befogadtak minket, és egy nagyon jófej, izgalmas közösséggel ismerkedhettünk meg. Örülök, hogy ide kerülhettem.

GB Próbálom előre cenzúrázni magam, hogy ne tűnjön ellenszenvesnek vagy pökhendinek, amit erre a kérdésre válaszolni szeretnék. Szóval, hogy foglalkoztatott-e a Katonába kerülés gondolata. Az élet számos területén, így magammal kapcsolatban is sok mindenben nagyon bizonytalan vagyok, de abban valahogy mindig is biztos voltam, hogy én előbb-utóbb szakmailag jó helyen fogok kikötni. Talán azért, mert bíztam abban, hogy, ha mindent, ami bennem van, beleteszek – márpedig ebben maximalista vagyok –, akkor az utam nem vezethet rossz felé. Szerencsére sok erre utaló pozitív visszajelzést is kaptam az évek során, ami persze jólesett és megerősített. Ugyanakkor néha kicsit visszás volt a körülöttem levő emberek pozitív reakciója, mert nagyjából senkit nem lepett meg, hogy ide kerültem gyakorlatra, aztán pedig az sem nagyon, hogy szerződést ajánlottak. Emiatt az ezzel kapcsolatos örömöt sem tudom igazán euforikusan megélni, mert valahogy így volt természetes.

KANYÓ KATA

PÁSZTOR DÁNIEL

Nem panaszként mondom, ezek a valós érzéseim. De röviden válaszolva: igen, szerettem volna a Katonába kerülni, és nagyon örülök, hogy így lett.

KK Nálam ugyanaz a helyzet, mint Bernátnál, csak egészen másképp, szóval egyáltalán nem ugyanaz. Én azért nem aggódtam szerződtetésen, vagy azon, hogy hová fogok kerülni az egyetem után, mert ezen kívül gyakorlatilag a nap minden percében mindenen tudok aggódni. Hogy becsuktam-e az ajtót, becsuktam-e az ablakot, lekapcsoltam-e a villanyt, el fog-e ütni egy autó. Ezeknél komolyabb dilemmákat okozott még az SZFE körüli botrány; a maradjunk-e, vagy menjünk-kérdés, közben a Covid, a hol lakjak, a miből éljek, a kapok-e feladatokat, satöbbi, satöbbi. Úgyhogy időm sem volt azon szorongani, hogy hol fogok kikötni végül, vagy hogy érdeklődik-e irántam a Katona. Arra emlékszem, hogy a Moszkva-Peking Transzszimfónia kapcsán Novák Eszter felhívott pár fiút az osztályunkból, és hallottam, hogy még egy lányra szüksége van. Akkor sem számítottam rá, hogy pont én leszek az. Meg is lepett, amikor felhívott. Örültem, mivel így egy darabig nem kellett azon rágódnom, hogy lesz-e munkám, viszont újra aggódhattam amiatt, hogy bezártam-e az ajtót. Szóval, folyamatosan annyi minden történt bennem, körülöttem, hogy nálam sem volt robbanásszerű katarzis a Katonába kerülés, inkább egy hullámzó időszak szerencsés fordulataként élem meg. Az aggódásról pedig még annyit, hogy miután

Máté Gábor egyesével behívott minket, és kijöttem az irodájából, sokáig azon gondolkodtam, hogy vajon akkor most szerződtetett?

Tényleg kimondta, vagy nem is mondta, csak félreértettem valamit?

Mindegy, mert már bejelentettük, hogy ősztől tag leszel.

KK Igen, ez kicsit megnyugtat, mert egy darabig tényleg féltem tőle, hogy egyszercsak valaki, mondjuk egy próbán, vagy az évadzárón megkérdezi, hogy „figyelj, te miért vagy itt? ”

Jó, akkor Kata ügyében nem lehetünk biztosak, de fiúk, ti hogy tudtátok meg a szerződtetést?

PD Épp a Merre jársz? című egyetemi előadásunkat játszottuk, szünetben láttam a telefonomon, hogy jött egy sms. Akkor nem szóltam senkinek. Előadás után viszont elkezdtük kérdezni egymástól, akik itt voltunk gyakorlaton, hogy ki kapott üzenetet, és örömmel konstatáltuk, hogy mind a négyen.

Tapasztalatom szerint egy színműs osztály életében lelkileg nehéz pillanat, amikor elkezdődik a „kiválasztódás”.

GB A bennünket ért sok megpróbáltatás, nehézség miatt az osztályunk annyira öszszetartóvá vált, hogy ez nálunk semmilyen problémát nem okozott. Szerintem mi igazán szívből jövően tudunk örülni a másik sikerének, és próbálunk vigyázni a kötődésre, ami kialakult közöttünk.

Ezzel át is kötöttél egy amúgy is tervezett, SZFE-re vonatkozó kérdésemre. Másodévesek voltatok, amikor némi Covid-felvezetés után lehullott rátok az atombomba. Így, még mindig közelről, de mégis visszatekintve, hogy érzitek, nagyjából milyen arányban törtetek el benne, vagy profitáltatok bármit is a történtekből?

JB Én nagyjából úgy éltem meg, mint egy gyerek, akinek a feje fölött kitört a polgárháború. Érzékeltem, hogy mi történik, elszenvedője voltam, nem aktív formálója. Nekünk úgy alakult, hogy a nagy pillanatokban vagy éppen bemutatónk volt este, vagy olvasópróbánk. Szóval a folyamatos munka megmentett minket attól, hogy teljesen megzakkanjunk – visszagondolva egyébként, én megzakkantam. Az osztály egésze talán nem. Másfelől pedig – eltekintve a végkimeneteltől –volt az egészben valami felemelő is.

PD Nyilván nem jó, ami, és főleg, ahogyan történt, de nagyon sokat lehetett tanulni belőle. Rengeteg viselkedési formát, védekezési mechanizmust meg lehetett figyelni ebben a kiélezett helyzetben. Olyan dolgokat láthattunk közvetlen közelről, amiket eddig csak a történelemkönyvekben olvastunk. Ezek szakmailag és emberileg is olyan tapasztalatok, amikről így utólag azt gondolom, hogy nem cserélném el. Magamról is sokat megtudtam és tanultam közben. Szóval amellett, hogy a mai napig mélyen felkavar, utólag jobb szeretem a tanulságok felől megközelíteni ezt a kérdést.

Osztályon belül egyébként okozott konfliktust ez a menni vagy maradni-kérdés?

GB Mi már a történtek előtt is nagyon megbeszélős osztály voltunk, ez ebben a helyzetben is működött. Közösen döntöttük el, hogy mi, tizenöten együtt szeretnénk maradni, és az SZFE-n csináljuk végig ezt a négy évet. Ebben persze komoly egzisztenciális megfontolások is szerepet játszottak, úgy, mint például a diákhitel. Ezeket nem lehetett figyelmen kívül hagyni, a döntés végül közös volt. Egyébként, ahogy

Balázs is mondta, a munka sok mindenen átbillentett minket. Kellett is egy határt szabni, mert

láttuk, hogyan reccsentek meg körülöttünk emberek. Mi nem akartunk teljesen tönkremenni ebben, és szerencsére nagyjából sikerült.

KK Hasonlóan Danihoz, ha nem is tudatosan, de én is figyeltem a körülöttem lévők és a magam viselkedését, amiből tényleg volt mit elraktározni. Nagyon sokan és nagyon hirtelen kerültünk ugyanabba a mély gödörbe, ahonnan mindenki másképp próbált kimászni. Ami akkor és ott velünk, az egész egyetemi közösséggel történt, az egy életre szóló, semmihez nem hasonlítható kapocs. Nemrég visszaolvastam az egyetemfoglalás előtti naplófeljegyzéseimet. Ha összevetem a mostaniakkal, olyan, mintha egy kisiskolás írta volna őket. Villámcsapásra kellett felnőnünk, sorsfordító döntéseket hoznunk és összekapaszkodnunk. Tény, hogy rengeteg fájdalmat, sérülést és traumát okozott, de erősebbek lettünk tőle. Szerintem valójában még mindig annyira közel vagyunk ehhez az időszakhoz, hogy az életünkre gyakorolt hatásait csak később lehet majd igazán pontosan látni, vagy megfogalmazni. Ahogy mondani szokás: feldolgozás alatt.

PD Felváltva roppantunk össze, én is roppantam, de végül mindig megtartottuk egymást. Ezeket a helyzeteket nem lehet elfelejteni.

GB Amit mondani fogok, önmagában pozitív élmény lenne, mégis inkább nehezítő tényezővé vált, hogy abban a másfél nyugodt évben, ami megadatott, mi annyira körül voltuk bástyázva, olyan pontosan ki volt találva minden körülöttünk: a tanterv, a munkafolyamat, a napirend, hogy a szakmai, színházi kérdéseken kívül tényleg semmi mással nem kellett foglalkoznunk. Ehhez képest még nagyobb pofára esés volt, amikor váratlanul a semmi közepén találtuk magunkat, osztályfőnökök nélkül.

PD Igen, bár voltak azért mellettünk sokan, vagy legalábbis próbáltak mellettünk lenni, segíteni. A sokkoló az volt, hogy gyakran ők, a mestereink, tanáraink sem tudták, mit kellene tenni, vagy mi lenne igazán a helyes döntés. Mindenkinek kemény időszak volt, csak mindenkinek másképp, más okból.

Szerintem lapozzunk is. Valami vidámabb témára. Hogy tervezitek a nyaratokat még az évadkezdés előtt? Tudtok egyáltalán pihenni? Praktikusan és alkatilag is kérdezem.

JB Próbálom feldolgozni az eddig taglalt, korábbi létformát, és igyekszem felkészíteni magam az új közösségre. Nem tudatosan alakítottam így. Nincsenek most egyéb munkáim, és mivel szükségét is érzem, hogy összeszedjem a gondolataimat, nem akartam belehajszolni magam valami feladatba, csak azért, hogy csináljak valamit. Magammal is van épp elég teendőm.

KK Én alkatilag is nehezen tudok lenyugodni, de épp nem is lenne rá lehetőségem, mert több forgatásom is van nyáron. Amúgy amikor dolgozom, mindig nagyon várom, hogy pihenhessek, ha viszont épp nincs munkám, akkor arra vágyom, hogy dolgozzak. Most négy egybefüggő szabadnapról álmodom. Kettőt már sikerült is kitakarítanom. Szerintem én sokkal inkább belebolondulnék, ha szabadnapból lenne több és munkából kevesebb.

PD Én is takarítani fogok nyáron. Mármint a fejemben. Így is terveztem a nyarat, hogy majd kicsit leengedek és pihenek, miközben egyébként teljesen alkalmatlan vagyok rá. De ezt is meg kell tanulni. Talán a nagyobb utazások tudnak csak igazán kikapcsolni, de mivel azért itthon is mindig van valami, egy El Caminón most nem rohannék végig.

Ezt szimbolikusan mondod, vagy tényleg voltál már az El Caminón?

PD Ott még nem, de komolyan gondolkodom rajta. Volt egyszer egy nagy olasz hátizsákos túrám. Stoppoltam, és jöttem-mentem egyedül Észak-Olaszországban Szerb Antal Utas és holdvilágjának helyszíneit bejárva. Közben újraolvastam a regényt. Imádtam, és azóta is nagyon vágyom valami hasonlóra. De végül úgy döntöttem, hogy ezen a nyáron nem megyek messzire. Inkább itthon csinálom majd, amihez kedvem van. Néhány hétig szabad elektronként szeretnék létezni. Most például épp egy barátomtól jöttem, akinek a balatoni házában töltöttük néhány napot, de onnan még egy másik ismerősömhöz is átmentem egy estére, mert kiderült, hogy ő is épp a közelben nyaral. Valahogy így gondoltam. Hogy barátok nyaralóiban töltöm a júliust, vagy egészen máshol, ami szembejön.

GB Nekem lesznek munkáim, de direkt úgy terveztem, hogy legyenek időszakok, amikor tudok pihenni. Ami nálam az alvást jelenti. Abban nagyon jó vagyok, és szeretem is csinálni.

Milyen Katonás munkák várnak rátok az új évadban?

JB A szerződtetési tárgyaláson mondtam Gáboréknak, hogy nagyon örülök, hogy osztálytársakkal kerültem ide, mert ez ad egyfajta biztonságérzetet mindannyiunknak, de kíváncsian várom azért azt a pillanatot, amikor külön is dolgozunk majd. Hogy újradefiniálhassam magam egy olyan közegben is, ami nem egymáshoz képest jelent valamit. Úgyhogy jövőre három produkcióban

leszünk teljesen együtt. Székely Krisztánál az Embtragban, Jakab rendezésében, az Extázisban, majd tavasszal Antal Bálinttal a Sárszegben.

Egyáltalán nem baj, csak nevettem magamban, amikor kiderült. Jó, hogy ilyen sok munkánk lesz az évadban.

PD Én ezeken kívül Ascherrel próbálom majd Horváth Péter Jóccakát című darabját a Kamrában. Úgyhogy mivel pihenni terveztem, most kértem el Tarnóczi Jakabtól a példányt, hogy elolvashassam. Nem bírtam ki, kíváncsi vagyok rá.

KK Én pedig Dömötör Andrissal fogok dolgozni a Mefisztólandban. Várom.

Tavaly is készítettem interjút az új tagjainkkal, Béres Bencével és Mentes Julcsival. Mivel a záró kérdésnek nagy sikere volt, most is ezzel fejezném be; szeretném, ha elmondanátok, hogy mi a luxusotok?

JB Amikor van időm. Nekem most az jutott eszembe, hogy, amikor az időmet magam oszthatom be, az luxus. Vagy, ha nemet mondhatok valamire.

PD Én nagyon szeretek sokáig – akár órákig

ülni egy kád forró vízben és zenét, vagy podcastet hallgatni. Meg időnként járok fürdőbe.

GB Nekem elsőre az édességek jutottak eszembe. Vagy az, hogy bemegyek egy boltba, és nem csak a szükséges dolgokat veszem meg, hanem azt, amihez épp kedvem támad, amit megkívánok. Most mondjuk egy hideg mangós smoothie-ra vágyom. Amúgy meg imádok takarítani. Az elmúlt napokban számomra az volt a luxus, hogy jó sokáig aludtam, utána meg estig takarítottam.

KK Nem is tudom. Nagyon spúr vagyok. Valamiért sajnálom magamtól ezeket a hirtelen felindulásból elkövetett, „hedonista” dolgokat. De néha egy lábfürdőt megengedek magamnak. Várj, gondolkodnom kell. Jaj, persze, a masszázs!

Azt nagyon szeretem. Pont pár napja voltam. Azért az borzasztóan szomorú befejezés lett volna, hogy Kanyó Katának mindössze egy lábfürdő jut eszébe a luxusról.

GLOVICZKI BERNÁT

JAKAB BALÁZS

„ A Katonának veszélyes volt a helyzete, mert pillanatok alatt a legelitebb színház lett Budapesten. És ez a csúcskategória megnehezíti a zavartalan művészi munkát, és egy csomó görcsöt okoz az emberben. Sokkal nehezebben választottam darabot a Katonába. Hogy mi illik ide, mi az, ami megfelel. Az embert kicsit megbénítja az a jelentékenység, meg az is, hogy két igazán fajsúlyos rendező mellett voltam ott. Zsámbéki és Székely Gábor abban az időben az összes lényeges esztétikai újdonságot bevezető, rendkívül markáns rendező-egyéniség volt, én mellettük – egy tanítvány. Nem mondom, hogy megfelelési kényszer volt bennem, mert annál szórakozottabb voltam, de folyton azt éreztem, nem lesz elég jelentős, amit csinálok. Sőt, igyekeztem is nem fontos dolgokat csinálni, hogy ne kelljen velük versenyezni. Ehhez képest, egyszerre csak hozzám vágták a Három nővér t – nem is azt akartam rendezni. Az összes görcsömet félre kellett tennem. Így lett később a Platonov val, de ezen kívül is, minden alkalommal. Ha rajtam múlt volna, mindig eggyel szerényebb darabot választottam volna a Katonába, míg a nagyobb műveket, a Szecsuáni jóember t, a Hamletet, a Sweeney Toddot, a János vitézt Kaposváron csináltam meg. Volt ebben egy furcsa egyensúlyérzék. Az 1985-ös Három nővérrel váltam otthonossá a Katonában. ”

„Fodor Géza igazi, nagy tudós volt. Bámulatos átlátóképesség, tájékozottság, lehengerlő műveltség – filozófiai és esztétikai is – mellett a részletek iránti rendkívüli érzékenység jellemezte. Ha eljött egy főpróbámra, két-három olyan megjegyzése mindig volt, amitől rögtön értettem, miért vagyok legalábbis felületes szamár. A Három nővér t körülbelül nyolc nappal a bemutató előtt jött el megnézni. Csak annyit mondott, hogy szerinte ezek az emberek – különösen a nővérek – szeretik egymást, és ő ezt nem igazán látja. És valóban, a szélsőséges idegállapotokra, szenvedélyekre és dühökre koncentráltam, amitől a szokásos, divatosan harsány vacakság volt az egész. Még akkor is, ha a részletek ki voltak munkálva.”

(Ascher Tamás, Fidelio, 2022.)

1985

Anton Pavlovics

Csehov:

Három nővér (rendezte: Ascher Tamás)

„Legfontosabb előadásomnak a Catullust tartom Máté Gáborral, akit – bár tanítottam – színházban még nem rendeztem. Ez volt Gábor első bemutatkozása színházunkban. Udvaros Dorkával itt szinte mindenben egymást kiegészítve dolgoztunk. Benedek Miklóssal ez volt a legfontosabb találkozásunk. A pályáján is lényeges volt, hogy eljátszotta ezt a szerepet. Remek próbák voltak.”

(Székely Gábor, Fidelio, 2022.)

„A játékban Székely szinte megszünteti az úgynevezett külső történést. Föloldja, eltünteti a színészi szféra rendkívüli intenzitásában. Félő, hogy e jelzőket és fogalmakat meglehetősen elkoptattuk már, ezért kell hangsúlyozni: mindaz, ami a Katona József Színház színpadán most megtörténika színészekben, még a nem éppen alacsony »helyi mércével« mérve is meghökkentő hőfokot mutat. Hiába szoktuk már meg, hogy Székely rendezéseinek »alapjárata« is olyan felsrófolt, mintha bármelyik pillanatban bekövetkezhetne a detonáció – most úgy érezzük, hogy a Catullus szereplőinek indulati töltése, elszánt egzaltációja egy világégéshez elegendő volna.”

(Mészáros Tamás, 1987.)

1986

Füst Milán: Catullus (rendezte: Székely Gábor)

BEMUTATÓK KATONA

SZEREPLŐK

Bezerédi Zoltán

Béres Bence

Bodnár Erika

Elek Ferenc

Gloviczki Bernát

Jakab Balázs

Kanyó Kata

Lengyel Benjámin

Mentes Júlia

Pálmai Anna

Pásztor Dániel

Rajkai Zoltán

Rezes Judit

Szirtes Ági

Ujlaki Dénes

ALKOTÓK

Díszlet, jelmez:

Izsák Lili

Dramaturg:

Szabó-Székely Ármin

Zene:

Csizmás András, Fodor Tamás

Mozgás:

Vadas Zsófia Tamara

Videó:

Török Marcell

Súgó:

Schaefer Andrea

Ügyelő:

Valovics István

Asszisztens:

Tiwald György

Rendező:

Székely Kriszta

EMBTRAG

- Keressétek az Urat, amíg megtalálható!

Madách Imre és Nádasdy Ádám szövege alapján

Motívációm az előadás elkészítésére legalább annyira személyes és kétségbeesett, mint maga az utazás, amire Madách invitálja olvasóit. Választ akarok az életem értelmére, de tudom, hogy ez a válasz nem létezik, és ha létezik is, a nagy összefüggést sosem érthetem meg egyként, egyetlen pontosan megfogalmazott állításként. Próbálkozunk, elbukunk, újra próbálkozunk, ismét elbukunk, egészen addig, míg az életünk egy átlagos kedd délutánon váratlanul véget nem ér.

Hinnünk kell, hogy ez a folyóként száguldó massza, az emberiség, képes a fejlődésre, tanul, és jobbá lehet. Fejlődhet az egyén, és fejlődhet a társadalom, akarja gondolni oly erősen a szerző, és szeretném gondolni én is. Ádám és Éva útja Madách művében a sötét tónusok és kilátástalanság ellenére romantikus, kerek és jól követhető ívet ad ki, de a darab nyelvileg is fényesre csiszolt felszíne alatt a teremtés és a rombolás szavakba nem önthető emberi és szakrális erői izzanak.

Alkotótársaimmal minket az érdekelt, hogy minél több járatot nyissunk ezen a szöveten, és ezekbe behatolva olyan előadást hozzunk létre, amiben nem nemzeti drámánk nyelvi és szerkezeti bravúrjai előtt hajtunk fejet, hanem megengedjük magunknak, hogy segítségével asszociáljunk, mellérendeljünk, felnagyítsunk részeket, problémákat, és ezzel új utazásra invitáljuk azokat, akiket hasonló kérdések foglalkoztatnak.

Székely Kriszta

2023.12.16.

SZEREPLŐK

Bányai Kelemen Barna

Béres Bence

Dankó István

Gloviczki Bernát

Jakab Balázs

Jordán Adél

Kanyó Kata

Lengyel Benjámin

Mentes Júlia

Pálos Hanna

Pásztor Dániel

Tóth Zsófia

ALKOTÓK

Díszlet:

Devich Botond

Jelmez:

Giliga Ilka

Dramaturg:

Varga Zsófia

Koreográfia:

Cuhorka Emese

Zene:

Bencsik Levente, Hunyadi Máté

Fény:

Pető Gergő

Súgó:

Boncza Anita

Ügyelő:

Héricz Anna

Asszisztens:

Tóth Judit

Rendező:

Tarnóczi Jakab

Tarnóczi Jakab - Varga Zsófia

Az Extázis munkacímű előadás felfedezésre szólítja a nézőt. Egy konstruált miniuniverzumba invitál; egy színpadra sűrített, alternatív Budapest-labirintusba. A több szálon és több idősíkon futó multimédia-esemény egy csapat fiatal mindennapjait követi végig, akik arra az egyszerű kérdésre keresik a választ: hogyan lehetne jól vagy legalább jobban lenni. A zene, a tánc, a színház és a film formanyelvét használva áll össze az Extázis sajátos világa. Ebben a világban elmerülve minden néző a saját narratíváját rakhatja össze dialógusokból és képekből.

Fenntartható-e a boldogság állapota? Ha igen, a közösségnek vagy az egyénnek van-e nagyobb szerepe benne? Hogyan látja Magyarország jövőjét az Y és a Z generáció? Ki lehet-e lépni a ciklikusan ismétlődő problémák örvényéből, vagy csak egy mesterségesen létrehozott menedék segíthet a társadalmi rendszeren belül?

eksztázis főnév (gör. eksztaszisz, ‘kilépés’, lat. exstasis), Elragadtatás, elrévülés, transz, a régi magyar nyelvben rüttetés, elrüttetés (röptetés): általános értelemben önkívületi állapot, melyben a tárgyi világgal való kapcsolatot meggyengíti vagy teljesen fölfüggeszti egy, az érzékekre, illetve a tudatra ható, természetes v. természetfölötti (isteni v. démoni) eredetű dolog.

Tarnóczi Jakab

SZEREPLŐK

Bán János

Borbély Alexandra

Fullajtár Andrea

Kanyó Kata

Kiss Eszter

Lengyel Benjámin

Máté Gábor

Mészáros Béla

Szacsvay László

Takátsy Péter

Tóth Zsófia

Vizi Dávid

ALKOTÓK

Díszlet:

Devich Botond

Jelmez:

Nagy Fruzsina

Dramaturg:

Török Tamara

Zene:

Matkó Tamás

Fény:

Baumgartner Sándor

Súgó:

Schaefer Andrea

Ügyelő:

Héricz Anna

Asszisztens:

Fejes Vera

Rendező:

Dömötör András

Dömötör András - Laboda Kornél - Benedek Albert

MEFISZTÓLAND

Mefisztóland fővárosának ünnepelt színházában vagyunk, ahonnan – nagyon úgy fest – mennie kell az eddigi igazgatónak. Az Elnök és az Aorta, telibeszarva a Nyolcak tanácsát, új igazgatót akar a társulat élére. Legyen a színjátszás végre egészséges és derűs, ne szolgálja a nemzetközi jakobinus erők luciferi esztétikáját. Mert a kritikai gondolkodás bűn Mefisztólandban. Önök, kedves nézők, végignézhetik, hogy ebben az ördögi helyzetben mit tesz a társulat: ki milyen és mekkora alkut köt, hogy mentse a bőrét. Az emberek Mefisztólandban is emberek, hiába jár közöttük sántítva maga Mefisztó. Lesz, aki lázad, lesz, aki boldogan adja magát oda a Sötétségnek, és lesz, aki észre sem veszi, hogy már elveszett a lelke.

2015/16-ban a berlini Maxim Gorki Theater felkérésére írtuk ezt a darabot, amit a kritikusok „horror farce”-nak neveztek. Én szeretem úgy látni, mint egy bizarr atlaszt, csodakamrát, szörnygyűjteményt: alaposan feltérképeztük, milyen szintjei és mélységei vannak a megalkuvásnak, milyen változatos formákat öltve tud meghajolni az emberi gerinc. Az Európa-szerte növekvő populizmus és nacionalizmus hatását szerettük volna megvizsgálni a művészetben. Klaus Mann Mefisztójának elemeiből kiindulva egy sötét és szabadszájú komédiát írtunk, amelyben egy – épp a Mefisztót próbáló – társulat tagjainak keserves megpróbáltatásait követjük végig. Akiknek nem sok esélyt adunk sajnos, mert egy ponton maga az Ördög fog megjelenni.

A mostani szövegváltozat kifejezetten a Katona József Színház számára készül, új történetszálakkal és karakterekkel alakítjuk a társulat színészeire.

Dömötör András

„ A Katona József Színház előadása látszólag – az első pillanatban – külső eszközökkel (díszlettel, jelmezzel) közelíti a darabot a mához. De már az első jelenetben nyilvánvaló: alapvetően és mélyen modern műmegközelítést látunk. Zsámbéki hallatlanul pontosan, szinte végig koreográfiai gonddal dolgozta ki a jeleneteket, sokoldalú együttes játékot produkált a magas színvonalú színészi szólóteljesítményekből, s miközben minden cselekedet, megszólalás hiteles hátterét, indokoltságát is megteremtette, ritka gazdag ötletparádét rendezett.”

(Nánay István, Színház, 1988.)

„A társulat fantasztikus teljesítményt nyújtott, amikor a pármai Teatro Due Bignardi-termében – Magyarországon kívül először – bemutatták Zsámbéki Gábor új produkcióját, A revizor t. Gogol remekművének megdöbbentően erőteljes interpretációjáról beszélhetünk. A hisztérikus durvaság, a közönséges korlátoltság mutatkozik meg ebben a lenyűgöző előadásban. Példaértékű az előadás hangvétele, izgalmas a keserűsége, a stílusa, a kidolgozott jellemábrázolása. (…) A színészek csodálatosan játszanak.”

(Odoardo Bertani)

„A budapesti társulat látványos, lényegre törő, kifogástalanul megvalósított előadása, ahogy egyre mélyebbre jutunk Gogol korrupció-labirintusában, minden várakozásunkat felülmúlja. (…) De az ember nem csak azt érzi, hogy nagy színházi élményben van része, amikor egy ilyen gyöngyszemet lát, hanem azt is, hogy az előadás minden eleme színházilag tökéletesen illeszkedik Zsámbéki Gábor kiemelkedő rendezésének koncepciójába. Az előadás vége – amit nem akarok elárulni – hihetetlen, megdöbbentő, és bátran szól a jelen politikai valóságáról.”

(Claire Armitstead, Financial Times)

Nyikolaj Vasziljevics Gogol: A revizor (rendezte: Zsámbéki Gábor)

„Fiatalabb koromban is a sötétebb színek felől kerestem a témákat, darabokat, történeteket. Korábban azt gondoltam, még ha fájdalmas is, az igazság keresésével hozzá lehet járulni valamiféle változáshoz, javuláshoz. Később már úgy éreztem, változtathatatlanabb, keserűbb a valóság. A mizantrópot természetesen sokféleképpen lehet megrendezni. Molière játszotta benne a címszerepet. Zseniális színész volt, és sikeres színpadi helyzeteket dolgozott ki magának, a gúny, a komikum a darabban sok helyen jelen van. És mégis, A mizantróp a legfontosabb döntéseinkről szól.”

(Székely Gábor, Fidelio, 2022.)

Székely Gábor előadása nagyon inspirált, mert én belül nagyon másmilyen előadást láttam. A Petri-fordítás, ami Gábor kérésére és közreműködésével készült, nekem mást mondott, mint Gábornak. Kétségkívül valamiféle komor nagyság színei voltak a főszerepet játszó figurában, aki – éppen nagysága folytán – idegen az őt környező törpeségtől. Azt gondoltam, igen, mindenki törpe, de milyen önsorsrontó dolog, ha valaki az elveihez, eszméihez ragaszkodván, valami nagyon szépet és tisztát akar megvalósítani! Ennek a kajánul ábrázolt sikertelensége volt számomra a fontos. A mizantróp arról szól, hogy a világ élhetetlen. Egyetlen igazság van, elhúzni a csíkot a semmibe. Végtelenül keserű, de ördögien gúnyos, »ön-gúnyos« darab.”

„

(Ascher Tamás, Fidelio, 2022.)

„ A francia színházi életben A mizantrópnak kétfajta értelmezése vonul végig. Az egyikben inkább tragikus alak, a másikban komikus figura. Mindkettőből születnek előadások. Magyarországon elsősorban egy-egy helyzetben ügyetlennek, kiszolgáltatottnak, esetleg komikusnak mutatjuk őt, egészében mégis tragikus figurának. Így volt ez Gábornál és az én előadásomban is. A párizsi Odéon Színház igazgatója, Stéphane Braunschweig előadásában a sok őszintétlen viselkedésű ember között Alceste a leginkább kimódolt. Ez pont az ellenkezője annak, ahogyan mi látjuk őt, és azt gondolom, hogy ezért a magyar történelem okolható.”

(Zsámbéki Gábor, Fidelio, 2022.)

1988

Molière: A mizantróp

(rendezte: Székely Gábor)

„ A Csirkefej bemutatásából nagy botrányok lettek. Felszólalt a párt központi bizottságában Berecz János, hogy egy ilyen művet miért engednek színpadra. Végig ott lebegett körülötte az, amit mi, színészek kevésbé éreztünk, de tudtuk, hogy ott zajlik a háttérben. Gondolom, Zsámbéki harcolt érte, hogy be lehessen mutatni. De nem engedték például, hogy a rendőrök káromkodjanak a színpadon. Az Übü királynál is történt hasonló, mert volt egy olyan szöveg a darabban, hogy »Csak ne látnék mindenütt oroszt!« Ezek a mondatok később visszacsempésződtek, viszont a rendőrök ronda beszéde nem. Pedig sokkal viccesebb volt, amikor káromkodtak.”

„Ez a színház mindig is izgalmas közösség volt. Amikor idejöttünk, egy január elsejei bulin Gobbi és Major közt volt valami feszültség. Hilda

megtámadta Majort, aztán elkezdett engem, ismeretlenül – azt tudta, hogy főiskolás vagyok – piszkálni valamivel. Nagy ordítozás támadt, ahol Thuróczy Kati azt kiabálta: »Hilda, ez egy jó fiú, ne bántsd!« Én elsírtam magam, és már nem tudom, miket mondtam. Ilyenből a színházban később mindig szeretet lesz, meg – Gobbi részéről – külön odafigyelés.”

(Vajdai Vilmos, Fidelio, 2023.)

1989

Spiró György: Csirkefej (felújítás)

(rendezte: Zsámbéki Gábor)

„

Ascher előadásában az emberi kapcsolatok röhejes képtelenségének tragikuma majd csak a legvégén fajul odáig, hogy a megnövelt színpadmélységet teljesen kitöltse. Mert a rendezőt a folyamat érdekli: az, amelyben a saját tehetetlenségükbe süppedt figurák mindinkább elvesztik az önkontroll képességét. Miközben mindannyian elkeseredetten keresik személyiségük bizonyosságát, nem veszik észre, hogy a mindőjüknél talajvesztettebb Platonov révén nem remélhetnek kapcsolatot találni az »igazi« élettel. Mert az illúzió, amit az ő felhasználásával próbálnak maguknak szuggerálni, ideig-óráig is csak úgy működik, ha gátlástalanul kiszolgáltatják neki az érzelmeiket. Hiszen ebben az emberben valóban csak vakon lehet hinni – de a mindenáron hinni akarók eltökélten nem látják meg azt, amit nem akarnak látni, és lelkesült önzéssel teremtik meg áhított vágyképüket.” (Mészáros Tamás, 1990.)

„Ascher Tamás egy alvajáró magabiztosságával egyensúlyoz a tragikum és a komikum között, és egyre jobban belevonja a közönséget a feszült kapcsolatok hálójába. A szélsőségekig viszi a csalódásokkal teli szenvedélyek játékát, amely néma, kétértelmű képpé fagy a csúcsponton: a halott Platonov magzatpózban fekszik a sötét szobában, mögötte – a fényben – a sérült lelkek csapata, akik messziről, az üvegfalon túlról bámulják őt.”

(Ulrike Merten, Neue Rheinische Zeitung)

1990

Anton Pavlovics Csehov: Platonov

(rendezte: Ascher Tamás)

BEMUTATÓK KAMRA

RENDEZŐ Kocsis Gergely BEMUTATÓ 2023.10.07.

SZEREPLŐK

Muki

Fekete Ernő

Baba

Pelsőczy Réka

Bandi

Vizi Dávid

Anti

Dankó István

Nő

Fullajtár Andrea

ALKOTÓK

Látvány:

Tóth László, Botka Zoltán

Dramaturg:

Török Tamara

Zene:

Mátyássy Szabolcs

Súgó:

Fejes Vera

Asszisztens:

Hornung Gábor

Rendező:

Kocsis Gergely

Kocsis Gergely KEDD

Nem tudom, mi lesz ez a dolog, de a munka rajta nagyon érdekel. Érdekel, hogy amiket kigondoltam, működik-e. Ennek kulcsa valószínűleg az, hogy van-e más is, aki így gondolja. És ha van, az hány ember. Tézisem szerint sok. Ha tévedek, akkor végképp működésképtelennek nyilváníthatom a szenzort, amivel fel volnék szerelve. De majd akkor beletörődöm.

Igyekszünk majd hozzászólni...

Jajj, jajj.

Vagyis a szereplők igyekeznek majd hozzászólni. Mindenhez. Ahogy az egy kocsmaszerűségben lenni szokott törzsvendégek között.

„A beletörődés és a bele nem törődés közti tűnődés volna esetleg a jelenlegi drámánk nekünk, akik a tevékeny vergődést választjuk megoldásul” – mondja majd talán tudálékosan egy fontos törzsvendég.

„A gondolkodás diadala bizonyos kultúrtörténeti korszakokban érvényes áram tudott lenni. Áramütés. Most inkább fölösleges habverés” – teszi majd hozzá ugyanő.

„Mi van? Áramütés?!” – gondolja majd magában egy másik törzsvendég, miközben átismétli a habverés mozdulatait.

„Ezt nem értem, magyarázd el!” – teszi majd hozzá a harmadik törzsvendég halált megvető bátorsággal...

Szóval ez a fölösleges habverés lesz ez az előadás szerintem. Hacsak nem történik valami szokatlan dolog...

„Maradjunk csak szépen nyugodtan élve” – gondolják majd hőseink.

Izgulok.

Kocsis Gergely

SZEREPLŐK

Elek Ferenc

Kocsis Gergely

Koós Boglárka m.v.

Rujder Vivien

Takátsy Péter

Tasnádi Bence

Vajdai Vilmos

Vizi Dávid

ALKOTÓK

Díszlet:

Horváth Jenny

Jelmez:

Szakos Kriszta

Dramaturg:

Komán Attila

Konzulens:

Szabó-Székely Ármin

Zene:

Józsa Tamás

Súgó:

Schaefer Andrea

Asszisztens:

Fejes Vera

Rendező:

Fehér Balázs Benő

PEKINGI ŐSZ

Az egyik kedvenc szerzőm legbonyolultabb regényével lehet foglalkozni az egyik kedvenc társulatommal. Ezek monomániás emberek. Mármint a regény szereplői. Valami hajtja őket a pusztulás felé. Szerelem, szex, kiélhetetlen vágyak, a szakmájuk gyűlölete, vagy a hobbijuk imádata, valamit feltérképezni, valakit leigázni, elhasználódni valaki mellett, repülőgépmodellek. Csak azt ne, ami van. Csak ne úgy, ahogy kellene.

Vian sem úgy és azt. Szabadon. Abszurd humorral. Naivan a zordat. Elsősorban magát szórakoztatja, miközben ír. Játszik. Szavakkal, helyzetekkel, a formával, szerkezettel. Minden figura kicsit paródiája önmagának, a helyzetek túlhevített variánsai valóságbeli rokonaiknak. Nagyít, túloz, forráz, fagyaszt, megráz, gyúr és dagaszt. Semmit ne vegyenek túl komolyan abból, amit majd látni fognak. Majd mi komolyan vesszük.

Micsoda hülyeség egy sivatag közepén vasutat építeni. Beleszeretni a legjobb barátom barátnőjébe. Remetének menni. A munka, amit egy gép is elvégezhetne. Vagy amit nem végezhetne el. Végezni egy kerékpárossal. Nem meggyógyítani egy széket. Kérdezem?

Fehér Balázs Benő

SZEREPLŐK

Én

Kocsis Gergely

Te

Keresztes Tamás

Anya

Ónodi Eszter

Apa

Bezerédi Zoltán

Fiatalember, Teremszolga

és több más szerepben

Pásztor Dániel

Bíró és több más szerepben

Elek Ferenc

Asszony és három szerepben

Pálos Hanna

ALKOTÓK

Dramaturg:

Török Tamara

Táncok:

Góbi Rita

Súgó:

Boncza Anita

Asszisztens:

Hornung Gábor

Rendező:

Ascher Tamás

Horváth Péter

JÓCCAKÁT

rittanturi két részben

Én vagyok én, te vagy te. Ki a hülyébb, én vagy te? Gyerekkorunk jókedvű, becsapós kérdésére nehéz volna jókedvűen felelni ma már. Erről is szól a Jóccakát.

Írtam regényeket, musical-szövegkönyveket, és más darabok közt a Csaóbambínó címűt, amely egy fiú testvérpár kamasz éveiről mesél. A Jóccakát ennek a történetnek késői folytatása. Ez is rólam és az öcsémről szól, bár remélem, mások is magukra ismernek benne.

Boldoggá tesz, hogy a Katonában kerül közönség elé, hajdani főiskolás évfolyamtársam, Ascher Tamás rendezésében.

Horváth Péter

„Zsámbéki Gábor alighanem arra törekedett, hogy bármiféle stílus helyét a természetesség, a magától értetődés foglalja el. Feltehetően ezért nem használt díszletet sem – hiszen az óhatatlan »formai elemként« működne –, az üres, még bútort sem befogadó játéktér a maga puritánságában a színészt is hasonló egyszerűségre szorítja. Ez a Hamlet a lehető legközvetlenebb kapcsolatot keresi a közönséggel. A tér külsőségeinek semlegesítésével Zsámbéki szembeállította viszont a színészet nagyon is konkrét valódiságát. Mintha csak azt kívánta volna, hogy a játszók a lehetőségek határáig mondjanak le a »játékról«. Ehhez a szándékhoz illeszkedett tökéletesen Ternyák Zoltán Hamletje.

A produkció több hónapos, hosszú szünet után kelt újra életre a Kamrában. Zsámbéki Kaszás

Gergőre bízta az új Hamletet. Ez a Hamlet nyitott és szinte naiv. Egy diákfiú, aki hazatér apja temetésére, és egyszer csak szembetalálja magát egy sor furcsa és idegen körülménnyel. Felnőtté tanul ebben az új életiskolában, és épp, mire birtokába jut az anyagnak, bele is pusztul. Tekintetében az utolsó pillanatig őriz valamit a kisfiú hiszékenységéből.

A Kamra második Hamlet-verziója egészében érettebb lett. Az izgalmas éppen az, hogy itt és most értelmet nyer a régi közhely: a játszók kivétel nélkül azonosak szerepeikkel.”

(Mészáros Tamás, 1993.)

KATONA 40

1991

William Shakespeare: Hamlet (rendezte: Zsámbéki Gábor)

„A Müller táncosai úgynevezett közérzetdráma. Mondhatnánk atmoszféradrámát is; egy nemzedék fojtogató, sűrűen rossz légkörben megélt reménytelenség-érzetének lenyomatát látjuk. Ezek a fiatal fiúk és lányok elveszettnek, magukra hagyatottnak érzik magukat egy olyan világban, amivel nem tudnak mihez kezdeni, amelyik nem tud velük mihez kezdeni.

(…) Markáns a csoportkép hangulata, ez a bizonyos deklarált nemzedéki közérzet. Ami nagymértékben köszönhető a Katona József Színház fiatal gárdájának és Máté Gábornak, a rendezőnek. Azt erősítették a játék által, ami Németh művében is erős – az indulatokat, a szenvedélyeket, az őszinteséget. Máté intenzív, mondhatni agresszív létezésre, az egyes szituációk szélsőséges kiaknázására készteti színészeit, ám ez soha nem lesz öncélú modorosság, nincs handabandázás és felesleges rájátszás. Mindenki »beéri« legjobb önmagával – és ez a csapat igen jó egyéni képességeket mutat.”

(Mészáros Tamás)

„Szinte még tinédzser voltam, amikor az első darabom Fodor Gézához került, aki szerette volna megmutatni Székely Gábornak, a Katona akkori igazgatójának, de zavartan jelezte, nem biztos, hogy a szöveget a rendező is el fogja olvasni »ebben a formában«. Csak sokára értettem meg, mire gondol. »Gépeltessem le?« – kérdeztem. »Hát igen« – válaszolta Fodor bocsánatkérőleg. Az ő támogatása meghatározó volt számomra. Székely Gábor is mentorommá lett. Képes volt felállni egy Ljubimovval való megbeszélésről azért, hogy velem, az utcáról beeső, magabiztos kölyökkel leüljön beszélni, ugyanis időpontot kérni eszembe se jutott. Később szóltak, hogy egy színész, bizonyos Máté Gábor szeretné megrendezni a darabomat. Akkor arra gondoltam, miért ne. A Müller táncosai próbáira nem jártam el a Katonába, de az előadás bebizonyította nekem, milyen érdekfeszítő tud lenni a színház. Hirtelen elkezdett érdekelni, milyen »a mások valósága«.”

(Németh Ákos, szinhaz.hu, 2013.)

Németh Ákos: Müller táncosai

(rendezte: Máté Gábor)

„Gyakran találkoztunk ketten-ketten, tehát Géza-János, Géza-Tamás és Tamás-János, többször voltunk lent a Balatonon, Kővágóőrsön, Szepezden. Nem ment. Hosszú szünet, és akkor a Puskin moziban, 1993 november elején volt a Géza filmjének, a Turnénak a bemutatója, amiben a Tamás szerepelt, ott a bemutatón találkoztunk, és mondta, hogy mennyire sajnálja. Mondom: Tamás, ne törődj vele, de hát akkor csináljuk már meg, na! És akkor befejeztük. Végül is mind a hárman azt mondtuk, hogy meszsze-messze felülmúlja ez az első levelet. Tehát, hogy itt már felnőttek vagyunk, nem tapogatózunk, hanem ez egy kemény dolog. Szerintem a Bereményi is csúcsformáját futotta.”

(Másik János, Cseh Tamás Archívum)

Cseh TamásMásik JánosBereményi Géza: Levél nővéremnek 2.

„A Katona József Színház akár tematikus bérletet hirdethetett volna három előadására, oly szorosan függ össze a dán királyfi története, a Ma este improvizálunk és a Rosencrantz és Guildenstern halott – mint világ- és művészet-szemléleti problémafelvetés. Tom Stoppard Shakespeare-fonákja és az alapmű között az összefüggés nyilvánvaló, és az előbbit rendező Máté Gábor (az utóbbi Claudiusa) formailag is hangsúlyozza ezt, amikor Khell Csörsz Hamlet-terébe helyezi a darabot, és számos más ponton is idézi Zsámbéki Gábor rendezését. Ám, hogy mi a látszat, mi a való és mindennek felismerésében mennyi a művészet, a színház szerepe – e kérdéskör színi tárgyalásához markáns hozzászólás Ascher Tamás Pirandello-rendezése is (amelyben Máté Gábor történetesen a rendezőt alakítja).

Amolyan művészetfilozófiai, színházelméleti szemeszter kerekedhetett volna mindebből, meghalási mesterkurzussal Haumann (Ma este improvizálunk) és Végvári (Rosencrantz...) professzor urak előadásában. Mert valamilyen módon mindegyik produkció egyben önmeghatározási kísérlet is: a színház helyének értelmezése a világban, s a világ értelmezésének lehetősége a színházban.”

(Szűcs Katalin, Színház, 1995.)

„A Rosencrantznak a színészek a főszereplői. Én mellettük állok. Sem Rosencrantzot, sem Guildensternt nem szeretem, úgy is mondhatnám, hogy megvetem őket. Sokan magukra ismerhetnek bennük a mai politikusok közül. Rengetegen vannak, akik – teljesen érthetetlen módon – mintha elfelejtenék, hogy az előző négy évben mit gondoltak, és megint ott vannak a moslékosvályú körül, ott csámcsognak. Rosencrantz és Guildenstern ilyen emberek. Azért játszattam amatőrökkel a királyi udvart, hogy legyenek minél jelentéktelenebbek a színészekhez képest. Hogy tökéletesen érdektelen figurák legyenek, és szinte ne is értsük, hogy mit beszélnek. Azt az érzetet akartam kelteni, mint amikor az ember nézi a parlamenti közvetítéseket a tévén, és azt érzi, hogy »beszél, beszél már mióta, de mit mond?« Azt sosem tudjuk meg.”

(Máté Gábor, Színház, 1999.)

Tom Stoppard: Rosencrantz és Guildenstern halott

(rendezte: Máté Gábor)

BEMUTATÓK SUFNI

SZEREPLŐK

Vivi

Rujder Vivien

Bence

Béres Bence

ALKOTÓK

Jelmez:

Pattantyus Dóra

Dramaturg:

Biró Zsombor Aurél

Vágó:

Hegedüs Csenge

Asszisztens:

Tóth Judit

Rendező:

Kizlinger Lilla

Biró Zsombor Aurél - Kizlinger Lilla

PSYCHÉ

Sikeresek akarunk lenni.

Mindenki a sikerre vágyik, még az is, aki nem mondja ki, vagy esetleg letagadja.

Még inkább igaz ez a művészvilágra, a filmes és a színházi élet alkotóira, akik bármire hajlandóak néhány percnyi csillogásért, még az anyjukat is eladnák egy díjért, egy interjúért, egy címlapfotóért.

A csillogást és a reflektorfényt üldözik, egy olyan világról álmodnak, ahol minden irányból a saját arcuk néz vissza rájuk, és ahol a nevüket hallják akkor is, ha nem beszél senki.

Az előadás a Sufni-projekt mentorprogram részeként

valósul meg.

De valójában szeretetre lenne szükségük, arra az érzésre, hogy a lényed fontos egy másik ember számára, nem a szépséged, a tehetséged vagy a hangod, hanem az a komplex entitás, aki te magad vagy.

És akkor, ha valaki más is szeret, talán te is képes leszel szeretni önmagadat.

Az embernek különleges képessége, hogy nagyon könnyedén be tudja csapni magát. A legnagyobb bűneinket is megmagyarázzuk magunknak, egy kis bánkódás, némi önmarcangolás után mindig sikerül elhessegetnünk a szégyent, legalább túllátunk a saját orrunkon, ezzel nyugtatjuk magunkat, és elhisszük, hogy az önreflexió vagy a művészet, aminek az oltárán a saját integritásunkat is feláldozzuk, majd elhozza a feloldozást.

De mi történik, ha eljön az eszmélés pillanata?

Kizlinger Lilla és Biró Zsombor Aurél

2024.06.14. BEMUTATÓ

2024. szeptember

VILÁGMEGNEMVÁLTÁS

SZEREPLŐK

Rajkai Zoltán

Béres Bence

Gloviczki Bernát

Jakab Balázs

Kanyó Kata

Pásztor Dániel

Tóth Zsófia

ALKOTÓK

Látvány:

Erős Hanna, Zatykó Borbála

Dramaturg:

Törley-Havas Sára

Asszisztens:

Hornung Gábor

Rendező:

Antal Bálint

SÁRSZEG

világmegnemváltás

Kosztolányi Dezső Aranysárkány című regénye alapján

„Bízzátok rám a gyermekek nevelését, s megváltoztatom a világot.”

Leibniz

Sárszeg: a történet egyik főszereplője. A bezáruló, szűk világ szinonimája. Fojtogató, fülledt, szigorú település.

A Kosztolányi által megírt magyar vidék kísértetiesen ismerős: a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium napi útmutatása szerint működő közoktatás, pozíciójukat féltő iskolaigazgatók, főispánok, tehetős vállalkozók által leuralt hétköznapok, boszszúszomjas álújságírók, pedagógus bértáblák és az életidegen tankövetelmények világa. Fiatalok, akik az érettségi után hirtelen a semmiben találják magukat, perspektívák, tervek nélkül, hogy aztán tíz év múlva – alig 30 évesen – a kiégés küszöbén, megtörten, fáradtan nosztalgiázva a gimnáziumot emlegessék, mint életük csúcspontját.

Az előadás a Sufni-projekt mentorprogram részeként valósul meg.

A regény főhőse, Novák Antal ereje teljében lévő, jó hírű, közkedvelt pedagógusból hitevesztett, megalázott és megkeseredett emberré válik. Munkájával fel akarja virágoztatni Sárszeget, végül azonban Sárszeg győz.

kréta főnév Világos, sokszor hófehér mészkőféle. Szinte teljes egészében mészvázú egysejtűek leülepedett házai, kagylóhéj töredékek, mohaállatok és tüskésbőrűek vázrészei alkotják. Ezek a tengeri egysejtűek nagy mértékben képesek elszaporodni, elpusztult egyedeik házai a tengerfenéken felhalmozódnak, majd kőzetté válnak. Szerkezete porózus, könnyen porlik. Bármilyen felületen nyomot hagy.

Antal Bálint

„Máté Gábor – Parti Nagy-művek avatott rendezője – a színház eszközeivel tovább fokozza a dráma jellegzetesen Parti Nagy-os »reális abszurdját«. Mindenki rettentően ismerős, és borzasztóan életszagú az egész, de annyira sűrű, annyira pállott, a realitás határait feszegetően felfokozott minden, hogy a játék a naturalista szociologizálás fölé emelkedik. A valóság egyre irreálisabbá válik körülöttünk – ez tapasztalat, ami ellen meg lehet próbálni harcolni, amin háborogni vagy sajnálkozni lehet, amihez még hozzá is lehet szokni. Nevetni azonban csak a stilizált változaton tudunk. A darabnak és az előadásnak hála, meglehetősen sokat. Mindenki kitűnő, és – ahogy azt Máté Gábor rendezéseiben megszoktuk – nagyon fontos és intenzív a csapatjáték is; a közszürkeség és köznyomottság rengeteg egyéni színből, apró, mulatságos ötletből keveredik ki.”

(Dömötör Adrienne)

Parti Nagy Lajos: Mauzóleum (rendezte: Máté Gábor)

„Ascher lépésről lépésre fokozza a hangulatot, hogy a végső jelenet úgy hasson, ahogy annak kell, és forogjon egy kicsit a gyomrunk a fejetlen Mariedl utolsó, görcsös rángatózásaiba, de a szándékosan földön tartott rendezés gyakran támaszkodik az erős szövegre és a játékra, amit a Csákányi-Pogány-Szirtes trióval kétségtelenül meg lehet tenni. Pogány Judit ízig-vérig urbánustuskó, körülményes kifejezései önmagukban is komikusak, miközben szemeiből folyamatosan valami megfoghatatlan gyűlölet, megvetés és önzés árad. Szirtes Ági visszafogottabb, de ugyanolyan önző vénség, akinek gondolatait valószínűleg szüntelen lefoglalják kéjes képzelgései, míg Csákányi Eszter félszegen bújik a Krisztus-kereszt mögé, és hátborzongató, ahogy teljesen kifordulva önmagából fokozatosan szabadul ki belőle valódi lelke. Összegezve: katartikus, örökre maradandó előadás. Ritkán van színpadon egyszerre három ilyen kaliberű színész úgy, hogy nem jutalomjátékot, hanem valódi drámát játszanak.”

(Zsedényi Balázs, 7ora7.hu)

Werner Schwab: Elnöknők (rendezte: Ascher Tamás)

A Katona József

Színház és az Orlai

Produkciós Iroda koprodukciója

RENDEZŐ

Pelsőczy Réka BEMUTATÓ

2024.02.25.

SZEREPLŐK

Járó Zsuzsa

Mészáros Béla

László Lili

Száraz Dénes

Ullmann Mónika

Tóth Zsófia

Rohonyi Barnabás

Két gyerekszereplő

ALKOTÓK

Díszlet:

Tihanyi Ildikó

Jelmez:

Juristovszky Sosa

Fordító, dramaturg:

Zöldi Gergely

Zene:

Hunyadi Máté

Mozgás:

Duda Éva

Plakát:

Csáfordi László

Rendező munkatársa:

Kis-Kádi Judit

Rendező:

Pelsőczy Réka

LAVINA

Ruben Östlund filmjének színpadi adaptációját írta: Tim Price

lavina főnév

1. Lezúduló hógörgeteg, amely úgy keletkezik, hogy az összetapadt hótömeg (az alatta lévő porhó-rétegen megcsúszva) hirtelen megindul, és egyre több havat sodor lefelé. A magas hegyek közt gyakori a kisebb-nagyobb lavina. A letarolt hegyoldalon jól látszik a lavina hatása.

2. Átvitt értelemben: Feltartóztathatatlan áradat; általában bajjal, kárral járó dolog, ami rohamosan növekedve ráomlik, rázúdul egy emberre, dologra.

A gondok lavinája maga alá temetheti az embert. Nagy baj van, ha egy társadalmat elönt a korrupció lavinája.

Egy család síelni megy a francia Alpokba. Látszólag tökéletes család. Az apa fiú, az anya lány, sőt egy fiú és egy lánygyermekük is van… És mivel síelni mennek, gondolhatjuk azt is, hogy anyagilag sem állnak rosszul. Hogy a jóltáplált, jólétben élő európaiak és máshonnan érkező turisták kapjanak is valamit a pénzükért, úgy értem, tudjanak is síelni, robbantásokat végeznek a környék nagyobb hótömbjeiben, hogy megfelelő mennyiségű hó jusson a pályákra… A turisták, köztük a mi kis családunk, csodálattal vegyes félelemmel nézik és fényképezik a leomló hótömeget a hütte teraszán, egészen addig, amíg egy lavina el nem éri azt a helyet, ahol ők éppen az ebédjüket fogyasztják…

Hogy ebben helyzetben ki hogy reagál, az más irányba tereli a történetet… és persze legkevésbé sem a piros illetve fekete pályákról folyik majd a diskurzus, sem arról, hogy gőzgombócot vagy wienerschnitzlit fognak enni szereplőink…

A lavina maga alá temeti a család funkcionalitásáról szóló illúzióinkat, legfőképp a klasszikus férfi-szerepről alkotott és megkövült, már régen nem érvényes kép zúzódik százezer darabra. A változás mindannyiunkat érint, nem csak a férfiakat… ha az egyik oszlop eldől vagy máshová kerül, mindennek változnia kell, ha azt akarjuk, hogy az épület állva maradjon.

Pelsőczy Réka

„Heinrich von Kleist darabjának Katona-beli feldolgozása arról a hatalomról, illetve a hatalommal való visszaélésről szól, amely nálunk is szinte naponta felborzolja az átlagpolgár érzelmeit. A kisstílű tolvajok börtönbe jutnak, de a milliós szélhámosok megússzák a számonkérést. A Zsámbéki Gábor-rendezte darab épp erről szól rendkívül precíz, élvezetes, a dolog lényegéből cseppet sem engedő, hiteles színészi játékkal. A Katona József Színház épp ettől világhírű, ettől a lélekemelő színészi játék iskolapéldája. Ritkán látni olyan előadást, amely a tréfálkozó komédia kifakadásaitól a komoly, megindító értelmezésig egyaránt olyan kiváló, mint a Katona József Színház Eltört korsója.”

(részlet a Helsingin Sanomat című újság kritikájából)

1997

Heinrich von Kleist: Az eltört korsó

(rendezte: Zsámbéki Gábor)

„

Masni a legemblematikusabb szerepem. Csodálatos, hogy mindig tudtam benne azt használni, ahol épp a pályámon tartok. Most is el tudnám játszani bármikor. Amikor már annyira a véredben vannak a mozgások, a gesztusok vagy hogy mikor hova mész, hogy teljesen szabad tudsz lenni bennük.

Már a premier környékén látszott, hogy Varga Zoli és Szirtes Ági kiemelkedő lesz. Amikor Zsámbékiék beültek próbát nézni, egy kaccanás sem volt. Mondták, hogy nagyon szép színészi munka, de szkeptikusak voltak. Másnap bejött a közönség, és szétverték a házat itt, a Kamrában. Csodálatos volt, ahogy Lukáts Andor a humorából, groteszk világlátásából, színészi játékosságából kiindulva, szinte burleszk-szerűen rendezte meg a jeleneteket. Már a próbák alatt érezhető volt, hogy ez nagyon jól fog működni.”

(Pelsőczy Réka, Fidelio, 2023.)

1998

Egressy Zoltán: Portugál (rendezte: Lukáts Andor)

„A Közellenség elején én állok ott, nincs hová bújni. Nekem, Szirtes Áginak, most nincsen menlevelem arra, hogy miután a takarásban elkészültem, és felmegy a függöny, beléphessek egy másik dimenzióba, az előadáséba, és már »csak« szerepként mutassam meg magam. Itt sokkal kiszolgáltatottabb vagyok, mint bármelyik másik előadásban. Tegnap belép a tornatanárnőm, meglát, jókedvűen odaköszön. Én meg csak állok. Utána morfondíroztam hosszan, vajon miért nem köszöntem vissza. Ugyanez történt az előző előadáson: jött Závada Pali író, na, ő is köszönt. Én meg nem tudtam, mit csináljak. Pedig együtt vagyunk ezen a darab szerinti sintértelepen, én, a kanca, ő meg egy később érkező kecske vagy akármi állat. Közös a sorsunk, levágásra ítéltettünk. El is határoztam, ha legközelebb köszön egy ismerős, hát én visszaköszönök.”

(Szirtes Ági, Színház, 2000.)

Tasnádi István: Közellenség (rendezte: Schilling Árpád)

SZABÓ-SZÉKELY ÁRMIN

Mudry Dorka, Gróf Boglárka: Hogyan lettél dramaturg?

Nem tudtam, hogy ilyen szakma is van. Színházzal akartam foglalkozni, és az érettségi után többen ajánlották, hogy próbáljam meg a dramaturg szakot. Abban az évben indult éppen, három új osztályfőnökkel, akikkel nagy szerencsém lett: Jákfalvi Magdolna, Kárpáti Péter és Upor László. Ők hárman három különböző irányból közelítették, hogy mit jelent a dramaturg, három különböző modellt kínáltak. Abban egyetértettek, hogy a dramaturg alkotó ember. Hozzájuk csatlakozott később Radnai Annamária és Forgách András, és több fontos dramaturg- és rendezőtanár. Színházcsinálók és színháztudók. Sokrétű és sűrű képzést kaptunk,

az első három évben azt éreztem, hogy olyan dolgokkal foglalkozhatom, ami érdekel, és rajtam múlik, hogy merre lépek tovább. A szakmai gyakorlatok során derült ki, többek között a Katonában, hogy tudok dramaturg lenni. Kialakultak olyan szakmai kapcsolatok, együttműködések, amelyekben éreztem a helyem és láttam perspektívát, ez inspirált. De ez egy éveken át tartó, több helyszínen és változó intenzitással zajló folyamat volt. Sok helyen ki akartam próbálni magam, több műfajban, különböző csapatokban, eltérő alkotási attitűddel. 2012-ben végeztem, nagyon változatos és tanulságos

módon telt el ez a tizenegy év a szakmai életemben. És a Katona volt az egyik meghatározó pont benne.

Székely Kriszta állandó dramaturgja vagy. Hogyan kezdődött az együttműködésetek, és mi a közös munkamódszeretek lényege?

Az SZFE-n találkoztunk és barátok lettünk. Ez volt az első, mert ebből épült ki az a bizalom, ami aztán a közös munkáknál már adott volt. Ő elsőéves rendező volt, amikor én negyedéves dramaturg, tehát sokáig – éveken keresztül –beszélgettünk mindenről, mire közös munkával a nyilvánosság elé léptünk volna. Ez volt a Szép napok a Sufniban. A munkamódszert leginkább ezek a beszélgetések jelentik. Együtt is nagyon sok irányt kipróbáltunk már, itthon, külföldön, prózában, zenés műfajban, kortárs és klaszszikus alapanyagokkal, és mindig a nulláról indulunk. Keressük, hogy mi lenne az adott helyzetben (a témákkal, a darabbal, a színészekkel, a külvilággal összefüggésben) érdekes, releváns, élő, mai, számunkra kihívás. Ez valamikor egyértelműbb, valamikor eléggé küzdelmes. Összeségében azt mondhatom, hogy hasonlóan látjuk a világot, és emiatt a nagy kérdésekben egyetértünk – a részletekben, konkrétumokban viszont nem feltétlenül. Ez talán szerencsés, mert úgy tudunk különböző lehetőségeket megvitatni és egymásnak ellentmondani, hogy közben egy irányba haladunk. Azt gondolom, dramaturgként ez feladatom is: alternatívák, lehetőségek felvetése, elemzése, opponálása, a felmerülő problémákra való reflektálás, megoldások keresése. Az úgynevezett ötletelés, aztán a segítség a kivitelezésben.

Kriszta sokáig nyitott helyzetet teremt, és később kezdi el szigorúbban terelni a cél felé a folyamatot. Fontos lesz a színészekkel való párbeszéd és az, ami a próbákon történik. Ez rendszerint sok mindent felülír abból, amit korábban gondoltunk, és nekem is megváltozik a szerepem, tudni kell ahhoz képest reagálni, ami

ott alakul, adott esetben háttérbe húzódni vagy másképp visszajelezni. A végső döntéseket Krisztának kell meghozni, és rendezőként neki kell a folyamatot működtetni – ez nehéz munka, ezt próbálom segíteni.

Korábban is dolgoztál már a Katona József Színházban, mint szabadúszó. Az új évadot azonban már a társulat tagjaként kezded meg. Milyen várakozások/előzetes elvárások vannak benned az új helyzettel kapcsolatban?

A Katona egy negyven éves színháztörténeti jelentőségő múlttal bíró színház. A régmúltját kutattam, a közelmúltjának én is részese lehettem. Most elsősorban a jövője érdekel. Kiváló színházi emberek dolgoznak ezen a helyen, ez egyrészt napi szinten inspiráló, másrészt felelősség is. Azt gondolom, hogy a színházhoz szerződő dramaturgként ennek a szakami minőségnek az érvényesülését kell segítenem, aktívan keresni azokat a lehetőségeket, amelyek fontos hellyé teszik a Katonát 2023-ban is. A Rimini Protokoll német színházi kollektíva egyik tagja határozta meg a dramaturgi munkát az alkotó-kutató-kurátor hármassággal. Az alkotás és a kutatás eddig is része volt a szakmai életemnek, most az is feladatom lesz, hogy hozzájáruljak a színház profiljának alakításához: ez jelentheti témák, szövegek, alapanyagok, alkotók keresését és megtalálását, de bármi olyan eseményt és tartalmat is, ami a színházhoz kötődik. Az én jövő-ideám az, hogy a Katona, amellett hogy remek és lényegbevágó előadásokat hoz létre, fontos kulturális pont a városban, az országban, sőt Európában is.

„

Nemhogy nem szélsőségesen vígjátéki ezen a színpadon semmi, de inkább minden rendkívül drámai, miközben persze igen mulatságos is. Addig jó, amíg tudunk a saját bajainkon legalább nevetni. Mert mi tagadás, a saját bajainkat, a világ bajait mutogatják itt. Lukáts Andor Orgonja nem az a tökkelütött hülye, akinek ábrázolni szokás, egyszerűen csak bigottan konzervatív és buzgón lojális, ami azért így együtt némi képlékenységre vall. Egyetlen irányba nem hajlítható, a gondolkodás, az ellenérvek meghallgatásának irányába. Nem bírja az övétől elütő nézeteket. A legnagyobb sértés, amit sógora, Máté Gábor Cléante-ja fejéhez tud vágni, szinte elfúlva a felháborodástól, hogy «szabadgondolkodó«. ”

(Szűcs Katalin, Criticai Lapok)

„A társulat egyik fő irányvonala az aktuális történelemhez kapcsolódás, a klasszikus összekötése a kortárssal. A Tartuffe sem kivétel ez alól. Amikor öt évvel ezelőtt színre vitték, érezni lehetett benne az akkori magyar társadalmi és politikai hangulat visszacsengését. A rendező a színpadon korhű szereplők mellett mai alakokat szerepeltet, és hangsúlyozza, hogy a darab nagyon politikus, bármely időben megrendezhető. Mind Tartuffe, aki a vallást használja fel a társadalmi felemelkedésre, mind Orgon, aki képtelen megvédeni családját, és gyenge jellemként barátja vétkeit rejtegeti, olyan figurák, akikkel mi magunk is találkozhatunk. Nagyon hétköznapi érzés, hogy az intézmények, a politikusok, a bírók nem képesek megvédeni minket.”

(Joana Joana Gorjão Henriques, Público, Portugália, 2004.)

2000

Molière: Tartuffe (rendezte: Zsámbéki Gábor)

„A bemutató időpontjára rendszerint felibe-harmadába összetákolt produkciók közt Zsámbéki rendezése egyrészt összecsiszoltságával, bejáratottságával, másrészt az alakítások tisztaságával, rétegzett kidolgozottságával tüntet. Míg sok helyen rendre epizodisták játszanak főszerepet, itt főszereplők tündökölnek az epizódszerepekben is. Semmi kelletlen iskolázás: az utóbbi években, műhelymunkának számító produkciók után, a régi »katonás« lélektani realista színjátszási tradíció beépült önmaga megújult, továbbfejlesztett változatába.”

(Csáki Judit, Magyar Narancs, 2001.)

„Gyönyörű ez a darab, színtiszta költészet. Megmutatja, hogy lehet a világra nemesen és szépen reagálni – ráadásul humorral. Úgy gondoltuk, tartozunk annyival a magyar drámairodalomnak, hogy ezt a gyöngyszemet bemutassuk. Jó foglalkozni vele, megérteni, átengedni magamon. Mikor kiderült, hogy bemutatjuk, elolvastam, és titkon reménykedtem, hogy megkapom ezt a szerepet.”

(Bertalan Ági, 2001.)

2001

Weöres Sándor: Szent György és a Sárkány

(rendezte: Zsámbéki Gábor)

„A Widmer-darabot Bagossy László vette kezelésbe a Kamrában. Megérte. Príma lett a szöveg, gunyoros a játék. Szürke kifutón illegetik magukat a szürke hivatalnok-egerek. (A díszletet Bagossy Levente tervezte.) Olyan az egész, mint egy terapikus divatbemutató (Földi Andrea-kollekció). Beteg korunk magatartásmodelljei közszemlén. A verseny kárvallottjai koreografált konfesszió útján beszélik ki magukból a sikertelenséget. Kollektív szöveg- és tornagyakorlatok, egyéni gyónások. Apatikusok, neurotikusok, hisztérikusok konformizáló kúrája. A színészek – Bertalan Ágnes, Fekete Ernő, Ónodi Eszter, Rajkai Zoltán, Rezes Judit, Szabó Győző, Takátsy Péter, Vajdai Vilmos – láthatóan élvezik. Pontosan tudják, mit kell csinálniuk: életet vinni a szürkeség monotóniájába anélkül, hogy »szerepelnének«. Dokumentált típusok, nem személyiségek – erről szól a darab.”

(Koltai Tamás, Élet és Irodalom, 2002.)

„A laza szerkezet nagyon inspiráló volt, ugyanakkor számtalan nehézséget is okozott: másfajta észjárást és munkamódszert kívánt, mint amihez szokva vagyok. Viszont éppen arra vágytam, hogy valami egészen mást csináljak, mint eddig. Kiiktattuk a műből a nemzeti karaktert: játszódhatna a világ bármely pontján, ahol a marketingkultúra virul. Másfelől az eredeti Top Dogs korosabb generációra íródott: olyan menedzserekre, akiknek már kevés sanszuk maradt az életben. Mi fiatalokra, harmincasokra hangszereltük a történetet, akikben még bőven maradt energia, így velük kapcsolatban ironikusabban és kíméletlenebbül fogalmazhatunk.”

(Bagossy László)

2002

Urs Widmer: Top Dogs (rendezte: Bagossy László)

REPERTOÁR KATONA

CSERESZNYÉSKERT

Írta: Anton Pavlovics Csehov. Morcsányi Géza fordítása alapján.

SZEREPLŐK: Ónodi Eszter, Rujder Vivien, Pálmai Anna, Kocsis Gergely, Vizi Dávid, Tasnádi Bence, Elek Ferenc, Rezes Judit, Gloviczki Bernát, Pálos Hanna, Szacsvay László, Pásztor Dániel

ALKOTÓK: díszlet: Kálmán Eszter, jelmez: Kálmán Eszter, dramaturg: Kukk Zsófia, zene: Bencsik Levente, Hunyadi Máté, fény: Bányai Tamás, szakmai konzulens: Varga Tibor, súgó: Boncza Anita, ügyelő: Valovics István, asszisztens: Tiwald György, rendező: Tarnóczi Jakab

TÍZ ESZKIMÓ

Írta: Grecsó Krisztián

SZEREPLŐK: Bezerédi Zoltán, Fullajtár Andrea, Szirtes Ági, Mészáros Béla, Péter Kata m.v., Vizi Dávid, Tasnádi Bence, Pálmai Anna, Gloviczki Bernát

ALKOTÓK: díszlet: Tihanyi Ildi, jelmez: Kálmán Eszter, dramaturg: Török Tamara, zene: Jónás Vera, fény: Pető Gergő, súgó: Boncza Anita, ügyelő: Héricz Anna, asszisztens: Fejes Vera, rendező: Máté Gábor

HEDDA GABLER

Írta: Henrik Ibsen. Kúnos László fordítása alapján.

SZEREPLŐK: Jordán Adél, Bányai Kelemen Barna, Mészáros Béla, Mentes Júlia, Takátsy Péter, Kiss Eszter

ALKOTÓK: díszlet: Balázs Juli, díszlet asszisztens: Fehér Luca Kata, jelmez: Pattantyus Dóra, dramaturg: Szabó-Székely Ármin, zene: Matisz Flóra Lili, fény: Bárány Bence, súgó: Schaefer Andrea, ügyelő: Valovics István, asszisztens: Tiwald György, rendező: Székely Kriszta

MELANCHOLY ROOMS

- zenés magány nyolc hangra –

SZEREPLŐK: Dankó István, Lengyel Benjámin, Pálmai Anna, Rezes Judit, Szirtes Ági, Takátsy Péter, Tasnádi Bence, Bodnár Erika

ALKOTÓK: látvány: Giliga Ilka, dramaturg: Kukk Zsófia, zene: Bencsik Levente, Hunyadi Máté, súgó: Boncza Anita, ügyelő: Valovics István, asszisztens: Tiwald György, rendező: Tarnóczi Jakab

APÁK ÉS FIÚK

Turgenyev regénye nyomán írta: Brian Friel

Fordította: Perczel Enikő

SZEREPLŐK: Vizi Dávid, Tasnádi Bence, Máté Gábor, Fekete Ernő, Kocsis Gergely, Szirtes Ági, Jordán Adél, Veszelovszki Janka m.v., Csoma Judit m.v., Mentes Júlia/Borbély Alexandra, Pálmai Anna, Szacsvay László, Lengyel Benjámin, Ujlaki Dénes

ALKOTÓK: díszlet: Balázs Juli, jelmez: Szakács Györgyi, fény: Bányai Tamás, dramaturg: Enyedi Éva, zene: Kovács Márton, sound design: Vajdai Vilmos, díszlettervező asszisztens: Csoma Gabriella, súgó: Schaefer Andrea, ügyelő: Héricz Anna, asszisztens: Tóth Judit, rendező: Ascher Tamás

MESTEREMBEREK

Írta: Line Knutzon

Fordította: Iván Andrea

SZEREPLŐK: Ónodi Eszter, Kocsis Gergely, Pelsőczy Réka, Rajkai Zoltán, Bányai Kelemen Barna, Keresztes Tamás, Tóth Zsófia, Lengyel Benjámin, Vajdai Vilmos, Szirtes Ági, Bezerédi Zoltán

ALKOTÓK: díszlet: Cziegler Balázs, jelmez: Füzér Anni, fény: Lohár Antal,

dramaturg: Török Tamara, zene: Friedenthal Zoltán, táncbetét: Blaskó Borbála, súgó: Héricz Anna, ügyelő: Valovics István, asszisztens: Tiwald György, rendező: Máté Gábor

LEAR KIRÁLY

Írta: William Shakespeare

Fordította: Nádasdy Ádám

SZEREPLŐK: Hegedűs D. Géza, a Vígszínház művésze, Ónodi Eszter, Kocsis Gergely, Pelsőczy Réka, Rajkai Zoltán, Tóth Zsófia, Bányai Kelemen Barna, Bezerédi Zoltán, Keresztes Tamás, Tasnádi Bence, Dankó István, Bán János, Béres Bence, Szécsi Bence m.v., Gloviczki Bernát, Katona Péter Dániel m.v., Jakab Balázs

ALKOTÓK: díszlet: Khell Csörsz, jelmez: Szakács Györgyi, világítás: Bányai Tamás, dramaturg: Török Tamara, zene: Keresztes Tamás, súgó: Schaefer Andrea, ügyelő: Héricz Anna, asszisztens: Tóth Judit, rendező: Zsámbéki Gábor

TARTUFFE

Írta: Molière

Alice Georgescu román fordítása alapján a szövegkönyvet készítette: Kali Ágnes és Bocsárdi László

SZEREPLŐK: Fekete Ernő, Máté Gábor, Ónodi Eszter, Vizi Dávid, Mészáros Blanka m.v., Tasnádi Bence, Kocsis Gergely, Keresztes Tamás, Bánfalvi Eszter m.v., Jordán Adél, Darvasi Áron, Erdélyi Flóra, Jakab Balázs, Kertész Janka

ALKOTÓK: díszlet: Bartha József, jelmez: Cs. Kiss Zsuzsanna, jelmezasszisztens: Kovács Ildikó, világítás: Bányai Tamás, fény programozó: Pető Gergő, világosító: Makray Gábor,

dramaturg: Kali Ágnes, hangosító: Párizs Misha, zene: Bocsárdi Magor, súgó: Héricz Anna, ügyelő: Valovics István, asszisztens: Fejes Vera, rendező: Bocsárdi László

ASCHER TAMÁS HÁROMSZÉKEN

Írta: Pintér Béla

SZEREPLŐK: Fekete Ernő, Keresztes Tamás, Bezerédi Zoltán, Jordán Adél, Takátsy Péter, Szirtes Ági, Enyedi Éva m.v., Rajkai Zoltán, Fodor Annamária m.v., Pálos Hanna, Thuróczy Szabolcs m.v., Elek Ferenc, Takács Géza m.v., Dankó István, Pintér Béla m.v.

ALKOTÓK: díszlet: Khell Zsolt, videó: Török Marcell, jelmez: Benedek Mari, koreográfus: György Károly, zene: Ökrös Csaba, dramaturg: Enyedi Éva, asszisztens: Tiwald György, rendező: Pintér Béla

ZENÉSZEK: Sárközi Áron/Danhauser Pál, Kürtösi Zsolt/Pénzes Géza, Rossa Levente/Gombai Tamás

A BAJNOK

Giacomo Puccini műveinek felhasználásával írta: Pintér Béla

SZEREPLŐK: Rezes Judit, Nagy Ervin m.v., Jordán Adél, Bezerédi Zoltán, Pálmai Anna, Elek Ferenc, Rajkai Zoltán

ALKOTÓK: díszlet: Khell Zsolt, jelmez: Benedek Mari, hangmester: Bagó Gizi, Berecz Bea, zenei vezető: Kéménczy Antal, zongora: Kéménczy Antal/Szép András, dramaturg: Enyedi Éva, asszisztens: Budavári Réka, Tiwald György, rendező: Pintér Béla

„A darab igen jó, parányit hullámzik itt-ott – az előadás meg még ennyit sem. Zsámbéki Gábor rendezése éles, pontos és analitikus: mindenkire egyformán vetül a vakító fény, hadd lássuk. És a lényeg: nincs színház ma Magyarországon, ahol így lehet kiállítani ezt a huszonöt szereplőt, mint itt; nincs társulat, amelyik ennyire társulat. Huszonöt jó színész teszi a dolgát, jól.”

(Csáki Judit, Magyar Narancs, 2004.)

2003

Spiró György: Koccanás

(rendezte: Zsámbéki Gábor)

próbafotó

„Tamás elemzése szerint Ivanov nem ellenszenves vagy rokonszenves, hanem olyan ember, aki igazán kutat. Nem a depressziót vagy a betegséget játsszuk, hanem ezt a munkát, az önmagában kutatást – ami tulajdonképpen mégiscsak rokonszenves dolog, mert a környezetében senki más nem végez ilyenfajta kutatást az életével kapcsolatban. Sok külföldi kritikus ír a Katona »társulatiságáról« is az előadás kapcsán – arról, ami az Ivanovban tényleg megvalósult: hogy sok jó színész együtt, egymástól még jobb tud lenni. A kis szerepeket is kiváló színészek játsszák, és ez nyomta-nyomja a nagyobb szerepben levőket, akik a próbaidőszak bizonyos fázisában talán még hátrébb tartottak, mert több volt a hátukon a súly. Ez az Ivanov egyik fő érdeme szerintem. Persze az ilyesmi Csehovnál könnyebben megvalósulhat, mert nála minden pici szerep is egy-egy teljes élet. Ascher jól tette, hogy kidobta az első díszletötleteit; a végleges tér nemcsak őt, hanem az egész társulatot is nagyon inspirálta. Rajongója vagyok ennek a térnek: konkrét és reális, mégis »lelki térré« tud válni – pont ahogy Tamás akarta. Ez a lepusztult kultúrterem – Ivanov lelke.

Amikor bemutattuk az Ivanovot, korban is, színészi rátermettségben is nagyon fiatal voltam a szerephez. Különös kegye a sorsnak, hogy sok évig ment az előadás, és valamelyest hozzá érhettem a feladathoz. A külföldi sikersorozat nélkül úgy élne az Ivanov mindenki emlékeiben, mint egy jó előadás, amelyben elég jó az Ivanovot játszó színész… de inkább négy év múlva kellett volna eljátszania.”

(Fekete Ernő, Színház, 2010.)

2004

Anton Pavlovics Csehov: Ivanov (rendezte: Ascher Tamás)

„

Szokták mondani, hogy egy színész a pályája során úgy négy-öt szerepet tud álmodni magának, amikor a rendezés, a színészek, a szöveg mind jól összeáll. Azt éreztem, hogy a Ledarálnakeltűntem életem egyik meghatározó darabja. Mindenki elképesztő energiákkal vett részt benne. A külföldi vendégszerepléseken volt, hogy Viktor százhuszonhárom változtatást talált ki – Rajkai Zoli összeszámolta –, egyetlen lejárópróba alatt. Jöttek a vendégjátékokra a helybeli, fiatal színészek, és megőrültek, annyira tetszett nekik az előadás. Tényleg új formák voltak benne! Van egy reális darab, majd elkezdődik az őrület, és hirtelen azt érzed, mindez valósággá válik – majd mégsem. Az is elvisz egy őrületbe, aztán egy újabba – hová lehet ezt még fokozni? Volt egy lyuk a díszleten, és bizonyos jeleneteknél onnan lestük, hogyan reagál a közönség. Nemzetközi volt az egész, robbant.”

(Mészáros Béla, Fidelio, 2023.)

2005

Vinnai András-Bodó Viktor: Ledarálnakeltűntem

(rendezte: Bodó Viktor)

REPERTOÁR KAMRA

VIZITYÚK

- szférikus tragédia -

Írta: Stanisław Ignacy Witkiewicz, Kerényi Grácia fordítása

SZEREPLŐK: Mészáros Béla, Keresztes Tamás, Lelkes Botond m.v., Mentes Júlia, Stork Natasa m.v., Béres Bence, Dankó István, Ujlaki Dénes, Bán János, Jakab Balázs

ALKOTÓK: díszlet: Ambrus Mária, jelmez:

Benedek Mari, dramaturg: Ungár Júlia, zene: Lelkes Botond, súgó: Schaefer Andrea, asszisztens: Héricz Anna, rendező:

Zsótér  Sándor

MAGÁNYOS EMBEREK

- Családi együttlét -

Írta: Gerhart Hauptmann drámája alapján

Tarnóczi Jakab és Varga Zsófia

SZEREPLŐK: Rajkai Zoltán, Pelsőczy Réka, Lengyel Benjámin, Tóth Zsófia, Béres Bence, Mentes Júlia

ALKOTÓK: nyersfordítás: Boronkay Soma, díszlet: Devich Botond, jelmez:

Giliga Ilka, dramaturg: Varga Zsófia, zene: Bencsik Levente, Hunyadi Máté, fény: Pető Gergő, hang: Wirth Tamás, színpadmester: Tóth László, videó:

Török Marcell/Nagy Réka, súgó: Schaefer Andrea, asszisztens: Tóth Judit, rendező: Tarnóczi Jakab

A ZSENI - avagy a színészmesterség módszerei kilenc

képben -

Írta: Tadeusz Słobodzianek

Fordította: Spiró György

SZEREPLŐK: Fekete Ernő, Máté Gábor, Kocsis Gergely, Elek Ferenc

ALKOTÓK: díszlet: Khell Zsolt, jelmez:

Szakács Györgyi, dramaturg: Török Tamara, zene: Vajdai Vilmos, fény: Pető Gergő, videó: Koltay Dorottya Szonja, súgó: Boncza Anita, asszisztens: Hornung Gábor, rendező: Ascher Tamás

FŐTITKÁROK

Írta: Spiró György

SZEREPLŐK: Vizi Dávid, Elek Ferenc, Fekete Ernő, Vajdai Vilmos, Rajkai Zoltán, Mészáros Béla, Gloviczki Bernát, Jakab Balázs, Geltz Péter m.v.

ALKOTÓK: díszlet: Khell Csörsz, jelmez:

Szakács Györgyi, dramaturg: Török Tamara, zenei dramaturg: Vajdai Vilmos, videó: Koltay Dorottya Szonja, videótechnika: Nagy Réka, súgó: Schaefer Andrea, asszisztens: Tóth Judit, rendező: Zsámbéki Gábor

ISTEN, HAZA, CSALÁD - triptichon -

Aiszkhülosz, Euripidész, Szophoklész művei alapján írta Varga Zsófia és Tarnóczi Jakab

SZEREPLŐK: Elek Ferenc, Fekete Ernő, Fullajtár Andrea, Jordán Adél, Mészáros Béla, Pálos Hanna, Rujder Vivien, Vizi Dávid, Beláz-Munkácsy Amira, Ádám Anna Sára, Chater Áron, Tereczi Dániel Tamás

ALKOTÓK: dramaturg: Varga Zsófia, jelmez: Giliga Ilka, díszlet: Devich Botond, zene: Bencsik Levente, Hunyadi Máté, hang: Horváth József, fény: Lohár Antal, koreográfus: Widder Kristóf, videó:

Török Marcell, Nagy Réka, norvég fordító:

Domsa Zsófia, kellék: Fejes Vera, súgó: Boncza Anita, asszisztens: Hornung Gábor, rendező: Tarnóczi Jakab

KÁLI HOLTAK

Térey János regénye alapján írta:

Dömötör András és Bíró Bence

SZEREPLŐK: Tasnádi Bence, Rujder Vivien, Fullajtár Andrea, Bán János, Elek Ferenc, Takátsy Péter, Dankó István, Mészáros Béla, Vizi Dávid

SZÉLJEGY

Írta: Spiró György

SZEREPLŐK: Fullajtár Andrea, Ónodi Eszter, Takács Kati m.v., Bányai Kelemen Barna

ALKOTÓK: hostess: Sipos Szilvia, súgó:

Fejes Vera, videó: Török Marcell, zene:

Sáry László, dramaturg: Török Tamara, jelmez: Szakács Györgyi, díszlet: Khell Csörsz, asszisztens: Tóth Judit, rendező: Zsámbéki Gábor

MINDEN KOMBI CIRKÓ, DE NEM MINDEN CIRKÓ BOJLER

Írta: Bognár Péter

SZEREPLŐK

Kocsis Gergely, Tasnádi Bence, Rujder Vivien, Pelsőczy Réka, Rezes Judit, Pálmai Anna, Vajda Kristóf m.v., Botka Zoltán

Hangfelvételről közreműködik: Hajdú B. István

és Székely Dávid

ALKOTÓK: díszlet: Gothár Péter, szcenikus:

Tóth Kázmér, jelmez: Tihanyi Ildi, dramaturg:

Morcsányi Géza, fény: Pető József, hang:

Wirth Tamás, súgó: Boncza Anita, a rendező

ALKOTÓK: díszlet: Dömötör András,

Kálmán Eszter, Szöllősi Géza, jelmez:

Kálmán Eszter, jelmezkivitelező: Böhm Katalin, videó, operatőr: Török Marcell, operatőr:

Kovács Bálint, vágó: Nagy Réka, dramaturg:

Bíró Bence, konzulens: Perczel Enikő, zene: Vranik Krisztián, Vajdai Vilmos, fény:

Lohár Antal, hang: Wirth Tamás, súgó:

Schaefer Andrea, asszisztens: Fejes Vera, rendező: Dömötör András

munkatársa: Tóth Judit, rendező: Gothár Péter REPERTOÁR

A KAUKÁZUSI KRÉTAKÖR

Írta: Bertolt Brecht, Paul Dessau

SZEREPLŐK: Pálmai Anna, Kocsis Gergely, Péterfy Bori m.v., Mészáros Béla, Mentes Júlia/Borbély Alexandra, Vizi Dávid, Rajkai Zoltán, Szirtes Ági, Tasnádi Bence, Vajdai Vilmos, Zsámbéki Jakab, Gáspár Gergely, Nagy István, Botka Zoltán, Pásztor-Várady Mór

ALKOTÓK: fordította: Szabó-Székely Ármin, díszlet: Szakács Ferenc, jelmez:

Nagy Fruzsina, jelmez-asszisztens:

Szelei Móni és Komlóssy Petra, zenei vezető:

Gáspár Gergely, Nagy István, Péterfy Bori, zenei dramaturg: Mátrai Diána Eszter, asszisztens/súgó: Héricz Anna,

Sütheő Márton, dramaturg: SzabóSzékely Ármin, rendező: Székely Kriszta

NEM VAGYUNK MI BARBÁROK

Írta: Philip Löhle

Fordította: Kerényi Gábor, átdolgozta:

Peer Krisztián

SZEREPLŐK: Fullajtár Andrea, Dankó István, Pálos Hanna, Rajkai Zoltán

ALKOTÓK: díszlet, jelmez: Juhász Nóra, dramaturg: Török Tamara, dalszöveg:

Máthé Zsolt, fény: Balázs Krisztián, hang: Balázs Márk, maszk: Vég Attila, a rendező munkatársa: Fejes Vera, rendező: Vajdai Vilmos

AHOGY TETSZIK

Írta: William Shakespeare

SZEREPLŐK: Pálos Hanna, Dankó István, Kocsis Gergely, Fekete Ernő, Hegymegi Máté m.v./Vizi Dávid, Keresztes Tamás, Kiss Eszter, Ónodi Eszter, Mentes Júlia/Borbély Alexandra, Tasnádi Bence, Ujlaki Dénes

ALKOTÓK: díszlet és jelmez: Horváth Jenny, zene: Keresztes Tamás, hang: Bartha Márk, világítás: Pető József, mozgás: Hegymegi Máté, súgó: Boncza Anita, dramaturg: Radnai Annamária, asszisztens: Fejes Vera, rendező: Kovács D. Dániel

„A Kazamaták nem dokumentumjáték. Az előadás a szerzők, Papp András és Térey János gondolatait fogalmazza meg az eseményekről. Az általuk versbe foglalt nap története nem az igazság kiderítésének győztes csatája. (...) Olyan embereket állítottunk színpadra, akik reggel zsebre tett kézzel elindultak otthonról, nézelődni. Apánkat is talán, aki egyszerű járókelőként, a fák alatt ácsorgó sétálóként kezdte a napot, és estére lehet, lincselő vált belőle. Elmondta otthon? Igazat mondott? – egyéni ízlés dolga volt. Hasonló folyamat játszódott le a másik oldalon is: valaki, aki reggel még sorkatonaként, lehet, titkárnőként ébredt, délutánra pedig gyilkos lett. Például lelőtt egy ápolónőt. Sem a mű, sem az előadás nem történettudományi kommentár. Aztán – talán apánkat – felelősségre vonták azért, amit feltételesen, akkor, és vélhetően ott, egy máig tisztázatlan pillanatban elkövetett. Akárhányszor veszem is elő az 1956. október 30-án készült fantasztikus fényképeket, mindig látom az embert eufóriában, aztán a vérét – ebben a sorrendben, és mindegy, hogy adta, vagy vette. Találok a képen ismerősöket, és barátaim, ellenségeim is mindig ismerős arcokra bukkannak. Engem magánemberként, alkotóként ma jobban érdekel ennek az átalakulási folyamatnak a pszichológiája, mint egy, a politika által befolyásolt, magyarosan össze-vissza maszatolt történet.”

(Gothár Péter, HVG, 2006.)

2006

Papp András-Térey János: Kazamaták

(rendezte: Gothár Péter)

„A karnevál utolsó éjszakájában nehezemre esett játszani azt a jelenetet Máthé Erzsivel, amikor kiderül, hogy ő szerelmes Ötvös Andrisba, aki szerepe szerint a vőlegényem. Soha nem sikerült jól teljesíteni Zsámbéki Gábor instrukcióit. »Irritáljon téged a néni, akarj tőle megszabadulni, de azért élvezd is, hogy gonoszkodhatsz vele!« – mondta, én pedig végtelenül röstelltem magam, hogy hát értem én, de mégis, hogy jövök ahhoz, hogy Máthé Erzsikével így viselkedjek…

Majd az öltözőjében, ahova bejáratos voltam szöveget összemondani előadás előtt, egyszer azt mondta, »Annuskám, ez így nem jó! Küldd már el keményebben ezt a vén k…vát a fenébe!«, mutatott magára és nevetett. Akkor a cinkosává fogadott, onnantól a játszótársa lettem.

Azt hiszem, szeretett, én pedig úgy néztem rá, mint a piramisokra. Hatalmas volt, gyönyörű, félelmetes és csupa titok.”

(Pálmai Anna, Fidelio, 2023.)

2007

Carlo Goldoni: A karnevál utolsó éjszakája

(rendezte: Zsámbéki Gábor)

„Olyan ez a mű, mintha egy nagyon jó kortárs magyar drámaíró írt volna egy mai témájú darabot tényleg nagyon jól. Aki tudja, hogy a színháznak hozzá kell szólni ahhoz, ami az országban történik. Olyan kérdéseket feszeget a Sáskák, amelyekről valójában a politikának kéne szólnia. Ma a politika tematizálja az életet, miközben égető folyamatokról, amelyek a társadalomban zajlanak, egyáltalán nem beszél.”

(Máté Gábor)

2008

Biljana Srbljanović: Sáskák

(rendezte: Máté Gábor)

REPERTOÁR SUFNI

DANTE: PURGATÓRIUM - PARADICSOM

Fordította: Nádasdy Ádám

ELŐADJA: Gyabronka József m.v.

AZ ELŐADÁS SZÖVEGÉT ÖSSZEÁLLÍTOTTA: Török Tamara

A POLITIKUSOK

Írta: Wolfram Lotz

Fordította: Hudáky Rita

SZEREPLŐK: Fekete Ernő, Fullajtár Andrea, Lengyel Benjámin, Rajkai Zoltán, Tóth Zsófia, Vajdai Vilmos

ALKOTÓK: irodalmi munkatárs: Nemes Z. Márió, dramaturg: Komán Attila, video design: Juhász András és Nagy Réka, látványtervező: Izsák Lili, jelmezasszisztens: Krausz Náda, fény-hang: Balázs Krisztián/Rigó Zoltán, koreográfus: Horkay Barnabás, zene: Józsa Tamás, asszisztens: Tóth Judit, rendező: Dohy Balázs

Az előadás a Sufni-projekt mentorprogram részeként, Zsámbéki Gábor vezetésével valósult meg.

MÉDEIA

Írta: Bagossy Júlia

SZEREPLŐK: Pálos Hanna, Bányai Kelemen Barna, Kanyó Kata, Jakab Balázs, Pásztor Dániel

ALKOTÓK: látvány: Balla Hanga e.h., dramaturg: Zrinyifalvi Eszter Anna e.h., koreográfus: Korom Sára, asszisztens: Hornung Gábor, rendező: Bagossy Júlia

Az előadás a Sufni-projekt mentorprogram részeként, Zsámbéki Gábor vezetésével valósult meg.

DANTE: POKOL

Fordította: Nádasdy Ádám

ELŐADJA: Gyabronka József m.v.

AZ ELŐADÁST LÉTREHOZTÁK : Kocsis Gergely, Török Tamara

Az Orlai Produkció és a Katona József Színház közös előadása

CIGÁNY MÓZES

- Genezis -

írta: Kácsor Zsolt

MESÉLŐ: Bezerédi Zoltán

ALKOTÓK: díszlet-jelmez: Kálmán Eszter, zene: Kovács Márton, fény-hang: Balázs Krisztián, asszisztens: Fejes Vera

AZ ÁTNEVELHETETLEN

Írta: Stefano Massini

Fordította: Török Tamara és Szieberth Ádám

ELŐADJA: Fullajtár Andrea

ALKOTÓK: díszlet-jelmez: Kálmán Eszter, dramaturg: Török Tamara, dramaturg gyakornok: Huszár Dóra, videó: Török Marcell, zenei vezető: Vajdai Vilmos, fény-hang: Balázs Krisztián, hang: Párizs Misha, asszisztens: Hornung Gábor, rendező: Pelsőczy Réka

EGY KOMCSI NYANYA VAGYOK!

Írta: Dan Lungu

Koszta Gabriella fordítása alapján a regényt színpadra alkalmazta: Török Tamara és Csoma Judit

ELŐADJA: Csoma Judit m.v.

ALKOTÓK: Máté Gábor, Cziegler Balázs, Keresztes Tamás, Balázs Krisztián, Tóth Judit

CSENDET AKAROK!

Írta: Csalog Zsolt

ALKOTÓK: Fullajtár Andrea, Nagy Viktor m.v., Zsámbéki Gábor

LÉLEGEZZ

Írta: Duncan Macmillan

Fordította: Tóth Krisztina

SZEREPLŐK: Pálos Hanna, Vizi Dávid

ALKOTÓK: díszlet-jelmez: Füzér Anni, fény: Balázs Krisztián, dramaturg: Török Tamara, asszisztens-súgó: Héricz Anna, rendező: Forgács Péter

Az előadás a Katona József Színház az Orlai Produkciós Iroda együttműködésében külső helyszíneken látható.

EGY ŐRÜLT NAPLÓJA

Írta: Nyikolaj Vasziljevics Gogol

JÁTSSZA: Keresztes Tamás

ALKOTÓK: rendező: Bodó Viktor, dramaturg: Róbert Juli, asszisztens: Szakács Zsuzsi, díszlet: Keresztes Tamás, grafika: Nagy Gergő, szakértő: dr. Zalka Zsolt, producer: Orlai Tibor

Az előadás a Katona József Színház, a FÜGE, MASZK Egyesület (Szeged) és az Orlai Produkciós Iroda együttműködésében jött létre és a Jurányi Házban látható.

„Ez az én életem, de lehetne más valaki élete is. Lehet, hogy pont attól érdekes az előadás, hogy nem kezdtem azon gondolkozni, hogy lehet-e, kell-e ilyet csinálni. Szabad-e egy alkotónak megmutatni a saját életét? Ha elkezdenék ezen gondolkodni, akkor már rég nem mernék előadásokat csinálni. A kapott képek egyszerűen egy érzetet váltottak ki belőlem, egy olyan erős érzetet, amely minden darabnál szükséges ahhoz, hogy elinduljak. Ebből kialakul egy folyamat, elkezdődnek a próbák, és egy idő után már nem is tudod, hogy hova fogsz kilyukadni, mert akkor már belépnek a képbe a szereplők is, ott vannak a próbákon a színészek. Ők is hozzák a saját világukat, tehát az egész elkezd valahogy magától alakulni. És tulajdonképpen közben jövök rá arra, hogy jé, ilyen volt az életem. De számomra minden egyes darabom valamiféle ráismerést jelent: most ilyen vagyok, most éppen így érzem magam.”

(Bozsik Yvette, Ellenfény, 2009.)

2009

Lány, kertben (rendező-koreográfus: Bozsik Yvette)

„Egyszerűnek látszódik a színház. Kell egy lángelméjű szerző, akinek darabja nem évül el, hanem egyre érettebb. Kell valaki, aki elolvassa. Ez Máté Gábor rendező. Megérti a szöveget. Kiosztja a szerepeket a lehető legjobban. A társulat is érti, mit miért mond. Betű szerint elmondják az írottakat. Na, jó, kicsit húznak. Kiegyenesítik a cselekményt. Kihagyják a felesleget. Ennyi. Nem több. Gyönyörűséget kap a néző. Gazdagabban hagyja el a színházat, mint amikor bement kapuján. Ilyen egyszerű. Mégis mennyire ritka az okosan elemző, önmérséklő, jó ízlésű, színészeit tiszta munkavégzésre ösztönző rendező. És ritkán örülhetünk ennyire háló nélkül előadásnak, mint a Katona József Színház Weöresnek igazságot szolgáltató remekének. Az előadásban senki nem erőlködik. Könnyed természetességgel járnak nézetváltozásaikból ki-be.”

(Molnár Gál Péter, NOL, 2010.)

Weöres Sándor: A kétfejű fenevad

(rendezte: Máté Gábor)

CSATLAKOZZON A KATONA PÁRTOLÓI KÖRÉHEZ!

Legelkötelezettebb Nézőink számára a Pártolói kör tagjaként elővásárlási lehetőséget és kedvezményes jegyvásárlást biztosítunk. Emellett számos egyedi programon vehetnek részt, mint például a bemutatókhoz kapcsolódó ankétok, exkluzív próbalátogatás, évadzáró fogadás, zártkörű közönségtalálkozó, valamint közös koccintás az alkotókkal a repertoáron szereplő darabjaink ötvenedik, illetve századik előadása után. A Katona József Színházban arra törekszünk, hogy magas színvonalú művészi munkával olyan előadásokat alkossunk, olyan programokat szervezzünk, amelyek értéket képviselnek, és így a nézőink számára a színházlátogatás tartalmas, minőségi időtöltés tud lenni. További információért keresse fel weboldalunkat, vagy érdeklődjön munkatársainknál!

Sipos Szilvia

Kiemelt ügyfélkapcsolatok

sipos.szilvia@katonaszinhaz.hu

20 265 4043

Talmácsi Alexa

Pártolói kapcsolattartó

talmacsi.alexa@katonaszinhaz.hu

1 317 4061

Részletek:

Akkoriban még nem játszottunk olyan előadást, ahol a színészek, a szerepükből kilépve, folyamatosan narrálják a saját történetüket. Nagyon jól jött, hogy egy ilyen darab pont akkor került műsorra, amikor elkezdtem vezetni a színházat. Úgy éreztem, ez egy ars poetica, ami ki is jelölt egy utat, hogy miről akar beszélni a színház az elkövetkezőkben. Ráadásul ez a mű a kortárs drámairodalom remeke, az elmúlt harminc-negyven év drámaterméséből világviszonylatban is benne van az első háromban. Szerencsés pillanatban és nagyon világosan megmutatta, milyen hatással tud lenni egy kortárs darab. Nagy örömmel és szeretettel emlékszem rá vissza.”

(Máté Gábor, Fidelio, 2023.)

2011

Tadeusz Słobodzianek: A mi osztályunk

(rendezte: Máté Gábor)

„Rendszeresen nézzük a híreket, hogy mi történik az országban, ami összekapcsolható a Gondnokság működésével. Terveztük például, hogy az ősanya és az ősapa majd a József Attila-szobor hűlt helyén találkozik, de mivel a szobor maradt a Kossuth téren, ezt a tervet ejtettük. Sajnos – számunkra szerencsére – mostanság eléggé zajlik itthon az élet: kábé mindennap történik valami, amit beilleszthetünk a gondnokok ténykedésébe. A Gondnokság egy alapérzetet fogalmaz meg arról, ami ebben az országban van. Nem a kormány ellen megyünk, sokkal inkább a politikai anarchiát tűztük ki célul.”

(Dömötör András)

„Nem akarunk senkit sem bántani, egyszerűen csak próbálunk humorral hozzáállni a dolgokhoz és a mai magyar valósághoz. A Gondnokság teljesen más ok-okozati rendszert mutat, mint amit az emberek megszoktak: a világ a fonákjáról van működtetve, egészen más elvek szerint, mint ahogy azt eddig gondoltuk.”

(Kovács Dániel)

2012

A Gondnokság – színházi sitcom (rendezte: Dömötör András és Kovács Dániel)

VÁLLALATI EGYÜTTMŰKÖDÉSI PROGRAM

A Katona József Színháznál törekszünk arra, hogy az üzleti világ szereplőivel is élő kapcsolatokat építsünk ki. Célunk, hogy a kulturális élet és a versenyszféra találkozása valódi együttműködést jelentsen, olyan partneri viszonyt, amely kölcsönös előnyöket eredményez.

A magánszemélyeknek szóló Pártolói tagságok mellett elindítottuk a vállalatok számára tervezett többlépcsős Együttműködési programot, melyet a kultúra és kulturális értékek iránt elkötelezett cégek figyelmébe ajánlunk.

Sipos Szilvia

Kiemelt ügyfélkapcsolatok sipos.szilvia@katonaszinhaz.hu

20 265 4043

További információ:

„Figyelem a tévében, hogyan lehet annyira eszköztelenül és olyan meggyőzően hazudni, ahogy tényleg csak a politikusok tudnak. Arcok, arckifejezések, gesztusok vannak a fejemben a mai magyar közéletből; a kétely nélküli önteltség, cinizmus, győzni akarás. Vannak ilyen megszállottak, akiknek az a kényszerképzetük, hogy nekik kell megoldaniuk a világ összes problémáját – de a mölledali fürdőét biztosan. Ez a polgármester a maga módján tehetséges: jó politikus, csak épp rossz célok érdekében hatékony. Ezt próbálom, amennyire lehet, minél kevesebb eszközzel eljátszani. Számomra az is elképzelhetetlen, hogy valaki a saját testvérével ilyen viszonyba tudjon keveredni. Ugyanaz történik, mint ma Magyarországon: egy politikai nézetkülönbség képes kettészakítani egy családot, egy életre elszakítani egymástól két testvért.”

2013

Henrik Ibsen: A nép ellensége (rendezte: Zsámbéki Gábor)

„Engem ebben az előadásban a mai női szerepek és ezeknek a problémái érdekelnek. A darab a hetvenes években íródott, amit mai problémákon át aktualizálunk – hogyan lehet sikeres nőként a munkán kívül az élet más területein megfelelni? Ez a darab egy nő nehézségeit és örömeit követi. Petra egy self-made woman, aki nem szűnik meg érzelmi lénynek lenni, lavíroznia kell a klasszikus női szerepek sokaságában. A legtöbb dráma a férfiak problémái körül forog, engem pedig az izgat, hogy egy nő életét, problémáit járjam körül.”

(Székely Kriszta, katona.blog.hu, 2014.)

2014

Rainer Werner Fassbinder: Petra von Kant

(rendezte: Székely Kriszta)

VASTAPS DÍJAK

A TÁMOGATÁSÁVAL

LEGJOBB RENDEZÉS

Tarnóczi Jakab (Magányos emberek)

LEGJOBB NŐI FŐSZEREPLŐ

Jordán Adél (Hedda Gabler)

LEGJOBB FÉRFI FŐSZEREPLŐ

Lengyel Benjámin (Magányos emberek)

LEGJOBB NŐI MELLÉKSZEREPLŐ

Pelsőczy Réka (Magányos emberek)

LEGJOBB FÉRFI MELLÉKSZEREPLŐ

Mészáros Béla (Hedda Gabler, Tíz eszkimó, Vizityúk)

KÜLÖNDÍJ

Dohy Balázs (A politikusok)

„»A kibeszéletlen, feldolgozatlan, morális felelősségvállalás nélkül tovább görgetett ügyeknek a súlya ránk nehezedik« – nyilatkozta Borbély Szilárd 2006-ban, az olaszliszkai lincselés évében, majd öt évvel később megírta Az Olaszliszkait. (…) Máté Gábor 2015 tavaszán újraolvassa a darabot. Mindkettőnk számára revelatív a társadalmi látlelet hitelessége, a mai magyar társadalom számos problémájának hajszálpontos megfogalmazása. A társadalom sokfelé szakítottsága, a különböző csoportok és kultúrák közötti konfliktus kibékíthetetlensége, a múlttal való szembenézés képtelensége, a mélyszegénységben élők kilátástalansága mind olyan téma, amiről nagyon is érdemes ma – színházban – beszélni. Igen fontos kérdés az a Borbély Szilárdot több művében foglalkoztató probléma is, hogy az egyes ember halálából képesek-e tanulságot levonni az életben maradók; lesz-e bármiféle tanulságuk azoknak az eseteknek, amelyek mára a közös emlékezet részévé váltak.”

(Török Tamara, Színház, 2016.)

2015

Borbély Szilárd: Az Olaszliszkai (rendezte: Máté Gábor)

„Voltak már kimozdulásaim, hívtak már többször jó nevű kőszínházakba, ahova úgy mehettem volna, ha leemelek a polcról egy kortárs művet, és adaptációt csinálok. De én nem így dolgozom. Minimum fél évig tart, amíg megírok egy darabot, közben folyamatosan játszom, és muszáj a saját társulatomra koncentrálnom. Máté Gábor meghívása azért volt más, mert ő meg szokta nézni az előadásaimat, utána beszélgetünk, tehát személyes kapcsolatban vagyunk. Ráadásul teljesen szabad kezet adott. Először az jutott eszembe, hogy a Fácántáncot csináljuk meg koprodukcióban, de elég hamar kiderült, hogy abban nincs annyi nagy szerep, hogy mindkét társulat színészei kellően motiváló feladatot kapjanak. Már ott tartottam, hogy visszaadom ezt a munkát is, amikor ültem otthon az erkélyen, és egészen más okból meghallgattam Puccini A köpeny című operáját. Ezt az operát a Gyévuska írása közben mutatta nekem Darvas Bence, amikor elkezdtem lelkesedni Puccini iránt. A Pillangókisasszony volt a kedvencem, de azonnal megszerettem A köpeny t is, melyben egy hajóskapitány megöli egyik rakodómunkását, mert az elcsábította a feleségét. Külvárosi bűnügyi történet. Tragikus szerelmi háromszög, feszes krimi, elragadó szenvedély. Eszembe jutott az erkélyen, hogyan lehetne maivá tenni ezt a történetet, és annyira drámainak és izgalmasnak tűnt, hogy belefogtam.”

(Pintér Béla, Magyar Narancs, 2016.)

2016 A bajnok

Giacomo Puccini műveinek felhasználásával írta Pintér Béla

(rendezte: Pintér Béla)

BEHÍVÓ 2023/24-ES ÉVAD

A Behívó – színházpedagógiai program a 2023/24-es évadban is sokféle programot kínál a Katona fiatal és felnőtt közönségének. Célunk fórumot teremteni, lehetőséget kínálni a közös játékra, beszélgetésre, gondolatcserére.

Továbbra is lesznek előkészítő és feldolgozó foglalkozások középiskolás osztályoknak. A Katona Klub munkája több új csoporttal folytatódik. Idén már a harmadik közös projektbe vágunk bele a Rákospalotai Leánynevelő Intézettel.

Megszokott havi rendszerességű programjaink (közönségtalálkozók, improvizációs workshopok, Újranéző) mellett újdonság lesz a Hír-színház és útjára indítunk egy Könyvklubot is.

Tíz év után újra lesz tantermi színházi előadásunk, Bagossy Júlia rendezésében.

Évadunk kiemelkedő, összetett program-sorozata az Ember tragédiájához kapcsolódik: fiatalok gondolják majd tovább Madách művét a mai világban, középiskolásoknak több fordulós vetélkedőt, felnőtteknek vizuális művészetekre épülő pályázatot tervezünk.

Az évad legvégén nemzetközi színházi fesztiválnak adunk helyet. A YouPerform2024 keretében magyar, román, olasz, német, francia és holland fiatalok találkoznak majd egymással. A fesztivál résztvevői többféle színházi workshopon vesznek részt, megtekintik egymás előadásait, ismerkednek egymással és Budapesttel.

„A darabválasztásban mindig van valami nagyon személyes. Ha A kaukázusi krétakör t vesszük, ami egy grúz szolgálólány és egy korrupt, alkoholista bíró története, nehezen állíthatnám, hogy rólam szól, de megismerhető belőle a jó és a rossz közötti dilemma. Hogy képesek vagyunk-e egy rossz életsodor után valami újat beengedni az életünkbe, és tudunk-e hirtelen másként viselkedni. Ez legalább annyira személyes, mint azt mondani, hogy a Nórában sok dolog van a gyerekkoromból. A jólétben fölnövő gyerek körül elhitt mesevilágból, ami a szeme láttára esik szét. Mégis lehet, hogy A kaukázusi krétakör sokkal feszítőbben szól rólam.”

(Székely Kriszta, Fidelio, 2023.)

„A darab húzómondata az, hogy nagyon nagy a kísértés a jóra, és szerintem ez a romantikusan szép mondat teszi örökre aktuálissá a művet. Két történetet mesél el a darab, az elsőben egy menekülő lány próbál megmenteni egy kisgyereket a biztos haláltól egy háborús helyzetben, ezt a fajta borzalmat és elutasítást, amit háborús helyzetben nők és gyerekek átélhetnek, mostanában sajnos testközelből tapasztalhatjuk. A másik történet a hatalom, az igazság és a politika lehetetlenségét és abszurditását járja körül. Ezek alapján ma is teljesen aktuális darabról beszélhetünk.”

(Péterfy Bori, blog.hu, 2017.)

2017

Bertolt Brecht: A kaukázusi krétakör

(rendezte: Székely Kriszta)

„Spiró nagyon jó karaktereket ír a Széljegyben. Az emberi romlandóság régi, mindig is élt a kiskereskedés, mások átverése. Megmutatja a kisembert, azt a kisstílű csalót, aki maffiózó körökben mozog, az ügyvédnőt, aki az ingatlanoshoz képest teljesen más környezetből jön és az ingatlanos miatt más, rosszabb környezetbe kerül. A nagymamát, aki élt a háború idején és pontosan tudja, hogy a vagyont menteni kell, mert vagy az aranyból vagy más ékszerből lehet majd élni békeidőkben.”

(Bányai Kelemen Barna, Színház.hu, 2018.)

2018

Spiró György: Széljegy

(rendezte: Zsámbéki Gábor)

A Salt and Sugar Catering 2022 tavaszán csatlakozott a Katona József Színház csapatához.

Cégünk sok éve foglalkozik vendéglátással, ezen belül közel 10 éve színházi büfék üzemeltetésével. Ezen évek alatt a kollégáink tudását és tapasztalatát sikerült egyesíteni egy színvonalas, minőségi szolgáltatásban. Mára mindannyian a színházi élet szerelmesei lettünk.

Hisszük, hogy igazán sikeres évadok állnak mögöttünk, és a megszerzett tudásunkat örömmel kamatoztatjuk a Katona József Színház szolgálatában.

Cégcsoportunk továbbá a Zwack Unicum hivatalos catering szolgáltatója, impozáns hangulatú rendezvényhajóink pedig a Dunán várják kedves vendégeinket.

Mottónk:

„A minőség azt jelenti, hogy akkor is jól csinálsz valamit, amikor nem látják” – Henry Ford

Görei Júlia és Tenczel Gábor – tulajdonosok

Vass Milán – üzletvezető

„Nekem szívfájdalom, ha magas polcról beszélnek Hábetlerékről, hiszen ők mi vagyunk. Mindannyian Hábetlerek és Pék Máriák vagyunk. Hábetlerékhez vagy nem jut el a külvilág, a történelem, vagy leteperi őket, vagy becsukják a szemüket. Ma is menti a bőrét mindenki, próbál megfelelni, megpróbálja túlélni a nehéz helyzeteket. A Rozsdatemető annak az esszenciája, hogy a társas kapcsolatokban, a családban, a gyerekekkel való viszonyban hogyan mutatkozik meg a sarokba szorítottság. Azt mondja Pék Mária, »akkor ütöm a kölykeimet, amikor én akarom«. Ha a benne lévő feszültséget nem tudja másképp feloldani, veri a gyerekeit, de ez nem azt jelenti, hogy nem szereti őket. Azt is látni kell, hogy miféle devalváción ment keresztül az emberek karaktere. Pék Mária szerintem koronás királynő egy-egy mai megfelelőjéhez képest. Sokkal emberszeretőbb, megbocsátóbb, toleránsabb.”

(Szirtes Ági, 24.hu, 2019.)

2019

Fejes Endre-Tasnádi István: Rozsdatemető 2.0 (rendezte: Máté Gábor)

„

Már a legelején tisztáztuk, hogy ez nem rekonstrukció, nem Monteverdi: Poppea megkoronázása című operájának bemutatója, hanem a Monteverdi: Poppea megkoronázása című operájának alapján készülő darabé. Mindegyikünk először csinál ilyen színpadi formanyelvű darabot, nem szabad elfelejteni, amit háromszor aláhúznék: ez egy kísérlet. Minden egyes próbán tapogatózunk annak az irányában, mit ad ki a próza és a dallam ilyen sűrű, semmihez sem hasonlítható kevercse, és ez színházilag hogyan működik.”

(Dinyés Dániel, Papageno.hu, 2020.)

„Jelenleg – művészi értelemben – rendkívül nagy lendület van a színházban. És ha arról beszélünk, hogy negyven éves a Katona, ezt érzem a legfontosabbnak. Ami itt és most történik. Ahogy vagyunk mint társulat, és az a mennyiségű üzemanyag, amit jelen pillanatban, generációktól függetlenül érzek az emberekben – ez az, ami igazán fontos.”

(Székely Kriszta, Fidelio, 2023.)

2020

Claudio MonteverdiDinyés DánielZávada PéterSzabó-Székely Ármin: Poppea megkoronázása (rendezte: Székely Kriszta)

„Adott egy színházi és filmes közeg, és egy másik, még mesterségesebb színes pokol, a zombiké. Adott a politikai olvasat, és lehetne írni arról is, hogy a regény – és reményeim szerint az adaptáció – Budapestről is szól, de éppen a lényeget hagytam ki: Csáky Alex egyes szám első személyben beszél, igazából egy óriási monológot olvasunk, ahol minden és mindenki az ő szemszögén keresztül jelenik meg, miközben sokszor egybe- vagy szétcsúsznak a valós vagy mesterséges helyzetek – és én ebben valami eredendően színházi dolgot láttam meg. Az adaptáció szerepegybevonások rendszerére épül, azaz Alex életének minden szintjén ugyanazok az arcok jönnek szembe, és ez óriási aszszociációs és teátrális teret nyit meg. Számomra ezen a ponton válik az adaptáció önálló alkotássá, és nem egyszerűen a regény tükrözése.”

(Dömötör András, nyugatiter.blog, 2021.)

2021

Térey János: Káli holtak

(rendezte: Dömötör András)

„Ez egy kísérlet. Olyan kísérlet, amelyben Tarnóczi Jakab, aki egyébként nagyon szereti a szöveget, és nagyon indokoltnak tartja, hogy az ott, épp akkor elhangzó szöveg megalapozott legyen, hogy tudják a színészek, épp miről beszélnek, itt pont azzal kísérletezett, hogy mi lenne, ha most mégis mindezt elengednénk. És inkább kissé az érzelmi befogadás felé terelnénk a nézőket. Némileg változtatva azon az alapfelálláson, amit eddig a nézők megszoktak, mind a Katonában, mind pedig más színházakban. Hagyom, hogy hasson rám az idő, ne kezdjek idegeskedni, hanem inkább gondolkodjam el ezen, vagy épp engedjem meg magamnak picit, hogy idegesítsen. Fogadjuk el, hogy ez egy ilyen előadás, ne a bombákat és az effekteket várjuk, hanem fogadjuk el azt, hogy ezek a magunk előtt látott emberek ugyanúgy »szenvednek«, mint ahogy mi szenvedünk.”

(Dankó István, Pótszékfoglaló, 2022.)

„Jakabnak egy fontos alapgondolata volt az, hogy a melankóliát semmiképpen ne érezzük kudarcnak. Mindegyik karakternek – hisz színházi közegben vagyunk – van valamilyen dramaturgiai változása, íve, amit bejár. Ez lehet negatív is, pozitív is, kinyílik vagy bezárkózik, de mindig valamilyen érzelmi folyamatnak a részese.”

(Rezes Judit, Pótszékfoglaló, 2022.)

2022

Melancholy Rooms (rendezte: Tarnóczi Jakab)

2023

Csinibaba Táncdalfesztivál

Budapest Park (rendezte: Vajdai Vilmos)

IMPRESSZUM

Felelős kiadó: Wiegandt Júlia

Felelős szerkesztő: Horváth Máté

A szövegeket válogatta: Török Tamara, Gróf Boglárka, Mudry Dorka

A felhasznált interjúk szerzői: Artner Szilvia, Bérczes László, Canjavec Judit, Csatádi Gábor, L. Horváth Katalin, Sándor L. István, Szemere Katalin, Török Tamara

Előadás-képek: Domaniczky Tivadar, Dömölky Dániel, Eifert János, Fábián József, Horváth Judit, Ikládi László, Ilovszky Béla, Katkó Tamás, Koncz Zsuzsa, Makky György, Mészáros Kati, Nagy Marci, Rácz Gabi, Sándor Katalin, Schiller Kata, Szepesi Dávid, Szilágyi Lenke, Tamássy Andrea, Tornyai Péter, Varga Imre, Vértes György

Portréfotók, társulati csoportkép: Dömölky Dániel

Fotószerkesztő: Kazimir Annamari, Horváth Máté Layout, tördelés: Báthori Róbert

© 2023

Katona József Színház Nonprofit Kft.

1052 Budapest, Petőfi Sándor u. 6.

Tel.: 266-5200

E-mail: szervezes@katonaszinhaz.hu

Web: www.katonajozsefszinhaz.hu