Skip to main content

Dombóvár és Körzete Szuperinfó 2023. 45.

Page 1

D O M B Ó VÁ R É S KÖ R Z E T E

2023. november 9. XXXIII/45.


2023. november 9.


2023. november 9.

Városunk Dombóvár Felelősségteljes, kiszámítható döntések mentén lehet jövőt építeni Új fák ültetésével folytatja Dombóvár Város Önkormányzata a városkép fejlesztését. A modernizáció keretében, az év végéig 1000 facsemete elültetéséről gondoskodnak a település több pontján. Az önkormányzat célja, hogy gyermekeink, unokáink egy modern, zöld övezetben nőhessenek fel, valamint, hogy környezetünk a jövő nemzedékei számára is élhető maradhasson. Dombóvár életében olyan léptékű beruházás fejeződik be november végéig, melyre a közelmúltban nem volt példa. A projekt egy hosszú távú és egyben időszerű probléma megoldásának része. A járdák és utak folyamatos karbantartása, a csapadékvíz elvezetés korszerűsítése az elmúlt évek esőzéseinek negatív tapasztalata alapján szükségszerűek. Ezekre a célokra 2019 októbere óta a városvezetés kiemelt figyelmet és forrást biztosít. A projekt megvalósításának első lépése is Dombóvár fejlődését szolgálta. Az elmúlt hónapokban mindennapi életünk nyugalmát sajnos többször zavarta meg felesleges hangulatkeltés, politikai érdekeket célzó, megtévesztő kommunikáció a fakivágásokkal kapcsolatban. Fontosnak tartjuk ismételten elmondani, hogy a projekt megvalósítását nem rossz-szándék vezérli. Elutasítunk mindennemű erre utaló kijelentést, illetve jogszerűtlenséget emlegető vádaskodást. Senki sem vitatja, hogy egy modern településen is szükség van a fákra, senki sem vitatja a fák kedvező élettani hatását egy városi környezetben, ugyanakkor be kell látni, hogy az idő múlásával a város is változik, modernizációra van szükség, a fák is elöregednek. A hosszú évekkel ezelőtt elültetett fák egy merőben más városkép részeként éltek együtt a lakókkal, nőttek a szívükhöz. A kor elhaladt Dombóvár ezen fái mellett, a gondozásuk, pótlásuk pedig elmaradt. Soha senki sem vitatta azok szépségét, senki sem feledheti a hozzájuk köthető emlékeit. Felhívjuk mindenki figyelmét arra, hogy Dombóvár vezetése nemcsak a zöld környezetért, hanem a lakóiért is felel. Fontos, hogy Önök a lehető legnagyobb nyugalomban élhessenek, közlekedhessenek, hogy esőzés esetén ne kelljen aggódniuk, és persze fontos, hogy ezt modern, fákkal tarkított városban tehessék. A jelenlegi városvezetés a felelősségteljes gondolkodásnak és az észszerű döntéseknek köszönhetően tud forrást biztosítani ezen projekt megvalósulására, és tud 1000 fát elültetni 2023-ban! Dombóvár több közterületén zajlik a fásítási program, melyben a városban működő civil- és sportszervezetek is közreműködnek. A projekt kivitelezése jelenleg is zajlik, kérjük Önöket, hogy legyenek továbbra is megértő türelemmel, hogy együtt örülhessünk városunk fejlődésének! Dombóvár Város Önkormányzata


Lézergravírozás

Szuperinfó Reklámiroda

2023. november 9.


2023. november 9.

ÁLL ÁS

ÁLL ÁS


ÁLL ÁS

2023. november 9. Áll á s

Tapasztalattal rendelkező tehergépkocsi vezetőt keresünk billencs tehergépkocsira C kat.+GKI, Érd.: hétköznap munkaidőben 06-30/675-8489, KOKO Beton Kft. Ingatlan

Újdombóváron, Fő u-ban 3 szobás, gázfűtéses, szigetelt családi ház garázzsal, műhellyel, 200 m2 kerttel eladó. I.ár: 37 MFt. Tel.: 06-70/214-9230 Eladom dombóvári, túlélésre berendezett, 3 szobás és nappalis családi házamat 4 db 17,5 m2-es tárolóval. Tel.: 06-30/5063212 Mezőgazdas á g

ELADÓ szántó! DALMAND külterületen 11,2078 HA - 243,5 AK. Érdeklődni: 06-20/974-9614 Jár mű

Simsont vásárolnék magas áron, állapottól függetlenül. Bármilyen más régi autó-motor is érdekelhet. 06-30/558-7407 Készpénzért autóját, teherautóját megvásároljuk. Házhoz megyünk. Teljes körű ügyintézés! +36-70/669-7777 Állat

Malacok eladók. Tel.: 0630/223-3615, 06-30/447-0089 Jósl ás

Mágus és mesterjós jövendöl: kártya, tenyér, rontás levétel, szerelmi kötés, munka, üzlet. Tel.: 06-70/214-9230 Kerese k

Dombóvár környékén élő német házaspár autóval rendelkező, németül jól beszélő tolmácsot keres. Tel.: 06-20/368-2129 Keresem azt az idős nénit vagy házaspárt, akiknek szükségük van gondoskodásra, szeretetre, eltartás kötésre. Költözhet.+3670/531-2602 Szolg áltat ás

Balázs redőny! Redőnyök, szúnyoghálók, reluxák, faredőnyök, harmonika ajtók, készítése, javítása. Hétvégén is hívjon bizalommal. 06-70/577-5008

Házi betegápolást, gyermekfelügyeletet, takarítást vállalok megbízhatóan, leinformálható vagyok. Tel.: 06-30/9383-924 Gurtni csere, új redőny készítése, faredőny javítás hétvégén is, gyors precíz munka. 0630/900-8159, 06-70/227-6273


2023. november 9. Lindab-lemezelés 8000 Ft/m2, ereszcsatornázás 5000 Ft/m anyag- és munkadíjjal, tetőfedés, bádogozás, ácsmunka, széldeszkázás, teraszkészítés, lambériázás, lapostető-szigetelés, kúpcserépkikenés, zsindelyezés. Kisebb javítások, ingyenes felméréssel. SOS! Telefon:(06-30)1245181. A-Z-ig vállalok ácsmunkát, bádogosmunkát, tetőfedést, cserepeslemezelést, kúpkikenést, széldeszkázást, SOS tetőjavítást, lapostető-szigetelést, kéményszegést, ereszcsatornázást. 0670-635-5762 Tetőkészítést, cserepeslemezelést, ácsmunkát, bádogosmunkát, tetőfelújítást, ereszcsatornázást, széldeszkázást, tetőáthajtást, lapostető-szigetelést egyéb javításokat vállalok. 0670-305-1059. Vegyes Kukorica, búza, árpa, napraforgó zsákolva, réti széna eladó. Tel.: 06-30/9562-815

Ácsmunka, tetőjavítás, tetőkészítés, bádogosmunka, cserepeslemezelés, széldeszkázás, tetőáthajtás, ereszcsatornázás, kúpkikenés egyéb javítások országosan ingyenes kiszállással. Kedvezmény 15% 2023. november 30-ig. 06-30-928-9443

Redőnyexpressz! Műanyag, fa, alumínium redőnyök készítése, javítása, napellenzők készítése! 06-70/455-4655 Ácsmunkát, bádogosmunkát, tetőfedést, tetőjavítást, ereszcsatornázást, cserepeslemezelést, széldeszkázást, tetőáthajtást, lapostető-szigetelést egyéb kisebb javításokat vállalok. 0620-977-2731 Tetőfelújítás, ácsmunka, bádogosmunka, (ereszcsatorna), lapostető szigetelés, palatető javítás, cserépforgatás saját anyagból -15%! (11.0712.31-ig) Ingyenes kiszállás! Fakivágás! Tel.: 06-30/1031194, 06-20/2091-606

Nagy teljesítményű, 3 fázisú terménydaráló, műbőr ülőgarnitúra, fotelek, bontásból gerendák eladók. Érd.: 06-30/891-3620, 06-30/233-8196

Széldeszkázást, bádogos-, ácsmunkát, tetőfedést, kúpkikenést, kéményszegést, ereszcsatornázást, tetőjavítást, tetőszigetelést, cserepes-lemezelést, zsindelyezést azonnali munkakezdéssel vállalok. 06-30-123-4268 Komplett tetőkészítést A-Z-ig, tetőjavítást, bádogos-, ácsmunkát, Lindab-lemezelést, ereszcsatornázást, cserepezést, széldeszkázást, tetőszigetelést anyagbeszerzéssel vállalok. 06-30-5500768

Tolltisztítás Paplan, Párna készítés

Elhasznált ágyneműjéből a pelyhet, tollat korszerű német technológiával kitisztítva, és új pehelybiztos anginba töltve gyönyörű paplant, párnát készítünk Önnek, igen kedvező áron!

30/212-8181

www.paplanszerviz.hu

220V-os hegesztő újszerű állapotban, fiatal vemhes anyabirka, 4 db kecskegida vágásra (40 kgos) eladó, cserélhető kukoricára vagy anyakecskékre. Tel.: 0670/539-8277 Teatűzhely és vegyes tüzelésű kályha eladó. Tel.: 06-74/464147 Szemeskukorica, búza, árpa, napraforgó eladó. Tel.: 0630/270-5151, 06-30/556-0995 Egyházaskozáron mangalica hízók eladók. mangalica zsír, -szalonna, -sonka, -szalámi előjegyezhető. Érdeklődni: 06/2092-15-954 telefonszámon. Régiség Magas áron vásárolok régi bútorokat, festményeket, faliórákat, porcelánokat, hagyatékot. 74/435-209.


2023. november 9.


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Dombóvár és Körzete Szuperinfó 2023. 45. by kapcsolat - Issuu