D O M B Ó VÁ R É S KÖ R Z E T E
2023. október 12. XXXIII/41.
2023. október 12.
Életmód
Adj vért és ments meg 3 életet!
KI JELENTKEZHET VÉRADÁSRA? • aki betöltötte a 18. életévét, de még nincs 60 éves • testsúlya meghaladja az 50 kg-ot • egészségesnek érzi magát. Kérjük, személyi igazolványát, TAJ- és lakcímkártyáját hozza magával! Dombóvári Véradó: Kórház rendelőintézet földszint, minden kedden és csütörtökön 8-15 óráig
Ingyenesen igényelhető 65 év feletti magyaroknak a gondosóra! A Gondosóra programban megvalósuló szolgáltatás és a jelzőeszköz ingyenes, Magyarország minden településén hozzáférhető a hét minden napján és órájában. A Gondosóra program Magyarország Kormánya által elindított ingyenesen igénybe vehető, 65 év felett alanyi jogon hozzáférhető jóléti szolgáltatás, amelynek célja, hogy az idősek szükség esetén egyetlen gombnyomással jelezni tudják segítségkérési szándékukat. A Gondosóra program, egy 0–24 órás Diszpécserszolgálat és a kontaktszemélyek (családtag, szomszéd, vagy barát, vagy akár opcionálisan szociális gondozó) bevonásával működő, Európában egyedülálló program. Mérföldkőnek és jelentős támogatásnak számít az idősgondozás területén: nagy segítséget jelent nemcsak azoknak, akik használják az eszközt, hanem biztonságot és megnyugvást nyújt a felhasználó családjának, szeretteinek, hozzátartozóinak is, tudva, hogy a segítség és a biztonság egy gombnyomásra elérhető. További részletek és igénylés a Gondosora.hu oldalon. www.infodombovar.hu
Szerelem és szenvedély - Tündérkert címmel kezdődik történelmi filmsorozat a Dunán ANTIKHUNTER galéria Régiség és arany felvásárlás, karórák, zsebórák DOMBÓVÁR, okt. 19. csütörtök 10-12 között s \ 2 ǡ V , 2 ͖͙Ǥ ± ǡ ò ǡ ± ǡ ǡ Ǥ
͙͜ ǣ 14000 Ft/g-tól 21000 Ft/g-ig Ú ǣ 12 900 Ft/g-tól 17000 Ft/g-ig HÍVÁSRA HÁZHOZ IS MEGYÜNK! Ý ± À Ǩ
06-70-946-0033
Szerelem, szenvedély, csata, hatalmi harc, árulás és hűség jelenik meg a Tündérkert című nyolcrészes sorozat történetében, amely Móricz Zsigmond Erdély-trilógiájának első kötete alapján készült. A történetből kiderül, hogy a fiatal Báthory Gábor miként kormányozza a fejedelemséget, milyen döntéseket hoz, hogy megtartsa a hatalmát és Erdélyt megerősítse. Bethlen Gábor, a másik főszereplő, aki idősebb, higgadt politikus; kettőjük kapcsolata viszi előre a sorozatot - hangsúlyozta a producer, hozzátéve, hogy Báthory Erzsébet, akit Szamosi Zsófia alakít, szintén jelentős szereppel bír a cselekményben. A történet végigkíséri a grófnő titkát magyarázta a producer, aki szerint a sorozat epizódjai egyre mélyebbre mennek az emberi drámákban, az utolsó részben pedig egy váratlan fordulat várja majd a nézőket Az október 13-án debütáló első két részt követően másnap, október 14-én 16 óra 30 perckor kezdődő Hogy készült a Tündérkert? című werkfilmből a sorozat kulisszatitkaiba is betekintést nyerhet a közönség a Dunán.
2023. október 12.
Lézergravírozás
Szuperinfó Reklámiroda
2023. október 12.
Szabad a pálya: bárkinek eladhatják az áramot a napelemesek A jövő évtől bármely áramkereskedőnek eladhatják saját termelésű áramukat a háztartási méretű kiserőművek – döntően napelemek – üzemeltetői, az egyetemes szolgáltatótól viszont továbbra is csak mintegy öt forintot kaphatnak kilowattóránként – közölte a VG.hu. Egyszerre kívánnak eleget tenni az uniós elvárásoknak és a magyar lakossági napelemesek szempontjainak a háztartási méretű kiserőművekkel termelt áram elszámolására vonatkozó új szabályok, és ez majdnem teljesen sikerült is. Az EU egyik előírása az, hogy a háztartási méretű kiserőművek üzemeltetői legkésőbb ez év végétől reális árat kapjanak az általuk az országos hálózatba termelt villamos energiáért. Ehhez igazodva a Magyar Közlönyben megjelent egyik új jogszabály lehetővé teszi, hogy 2024. január 1-jétől az idősoros elszámolással rendelkező háztartási méretű kiserőmű üzemeltetője az általa termelt és a közcélú hálózatba betáplált villamos energiát villamosenergia-értékesítési szerződés alapján bármely piaci szereplőnek eladja. Ha nem kíván élni ezzel a lehetőséggel, akkor kérésére az adott csatlakozási ponton értékesítő egyetemes szolgáltatónak át kell vennie az áramát a miniszteri árszabályozó rendelet szerint. (Az idősoros elszámolás negyedóránkénti mérést feltételez, amelyhez okosmérő szükséges. Ilyennel rendelkezik a kis napelemesek többsége.)
Mivel az áramtörvény kilowattóránként öt forintos átvételi árat ír elő, amelynél a piacon magasabb érhető el, esélyes, hogy a jövő évtől sok háztáji napelemes megállapodik valamely kereskedővel, ezzel pedig kialakulhat az áramuk hazai piaca – értékelte a Világgazdaságnak a változást Balogh József energiapiaci szakértő, ám jelezte, hogy nem teljes a kép. „Az új jogszabály nem írja le, hogy a piacon mennyiért adható el a kiserőművek árama. Ha azért nem írja le, mert az ára valóban az eladó és a vevő megállapodásának kérdése, akkor az nagyon jó hír. Az azonban így is nyitva maradt, hogy a kiserőművesek jövőre mennyiért vételezik a villamos energiát a közcélú hálózatról.”
Szaldó vagy nem szaldó Egy másik friss kormányrendelet azt a már bejelentett változást írja le, amely az éves szaldóelszámolásra való jogosultság változásán keresztül mintegy 215 ezer kis áramtermelőt érint. Az unió részéről a kép egyértelmű: egy 2019-es előírás szerint éves szaldóelszámolásra vonatkozó új jog nem adható ki 2024. január elsejétől. Ilyen elszámolásban legfeljebb tíz éven át maradhat a kiserőműves. Vagyis az EU nem vár el a jövő év első napjától semmiféle változtatást azon éves szaldósok elszámolásában, akik a tíz éven belül vannak. Ráadásul ebben újdonság sincs. Arra viszont fel kellett volna készülniük a napelemeseknek, hogy tíz év elteltével változás jön számukra, illetve fel kellett volna hívni erre a figyelmüket. Ezzel szemben a 2019. júniusi uniós előírás után is töretlenül telepítették a háztetőkre a napelemeket, jellemzően állami támogatással. Az új jogszabály már nem a szaldó szót használja, hanem az attól tartalmában eltérő összesített energiamérleget. Energiamérleg akkor készülhet, ha a háztartási méretű kiserőmű a hálózatba áramot táplál, az árama eladásáról megállapodott egy villamosenergia-kereskedővel, és a megállapodás szerint külön-külön mérik a betáplált és a vételezett villamos energia mennyiségét. Felsorolja, hogy mely háztartási méretű kiserőművek üzemeltetői kerülhetnek ilyen elszámolásba.
Csatlakozás: szabad a pálya Egy harmadik, nagy súlyú döntés szerint megszűnt az az ideiglenesnek kihirdetett tilalom, amely a háztartási méretű kiserőművek közcélú hálózatba történő betáplálására vonatkozott. A feloldás 2024. január 1-jétől hatályos. Az egyes áramkörökre (körzetekre) vonatkozó tájékoztatást majd a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal teszi közzé.
Ismét dől a pénz Szintén a közlöny tartalmazza azt a rendeletet, amely szerint 75,8 milliárd forint keretű pályázat indul a bruttó elszámolásba kerülő lakossági felhasználóknak. (MW)
2023. október 12.
ÁLL ÁS
Állásajánló
ÁLL ÁS Hirdetése megjelenik az interneten is
a http://dombovar.szuperinfo.hu és kérésre a www.infodombovar.hu oldalakon. A legfrissebb álláshirdetésekről már egy nappal a nyomtatott megjelenés előtt értesülhet, ha lájkolja a Dombóvári Szuperinfó oldalát a Facebook-on!
A Z-generáció megváltoztatta a munkahelyi nyelvet A fiatal dolgozók új korszakot nyitottak a munka világában: kimentek a divatból bizonyos munkahelyi protokollok, és feltűnő átalakuláson ment keresztül a belső kommunikáció. A koronavírus-járvány óta az irodák világszerte – így nálunk is – kevésbé formális környezetté váltak, mint voltak korábban. Lazul a dress code, a home office és a kevésbé szigorú munkaidő is mindennapossá lett. Egyre kevésbé hagyományos a munkahelyen használt nyelvezet is.
A felmérésekből az derül ki, hogy a változásokban a Z-generációnak van a legnagyobb szerepe. Ez a megkérdezettek 71 százalékát jelenti a teljes mintavételnek, ami megközelítőleg háromnegyede a dolgozóknak. Említett generáció írásos kommunikációjában az e-mailekben előforduló kifejezések egy részét hétköznapibbakkal helyettesíti. A jelentés szerint az „őszinte tisztelettel” a következő évtizedben a legnagyobb valószínűséggel eltűnik majd a munkahelyi szóhasználatból. Az „üdvözlettel” küldött emailek aláírása várhatóan szintén kikopik a hivatali nyelvből. Ezzel szemben a „Köszi!” és a „Köszönöm szépen” egyre népszerűbbnek bizonyulnak, a válaszadók 46, illetve 50 százaléka szerint ezek a megfelelő, barátságos válaszok. A változások nemcsak a mondanivaló megfogalmazását érintik, hanem azt is, amilyen fórumon a dolgozók kommunikálnak. A Z generációs lakosság közel fele (49 százaléka) például gyakran használ azonnali üzenetküldő platformot a munkahelyén, míg az 55 év felettiek mindössze 27 százaléka. Utóbbi korosztály még mindig előnyben részesíti az e-mailt. Forrás: vg.hu Fotó: Shutterstock
2023. október 12.
Apróhirdetés Állás
Dombóvári telephelyes buszra buszsofőrt keresünk. Érd.: Alföldi Zoltán ev. 06-30/5381641 Euroautó Hungary Kft. Nagyberki autóbontó telephelye felvételt hirdet webáruház feltöltői és adatkezelői munkakörbe. Autóalkatrész és számítógépes ismeret szükséges, érettségizettek előnyben. Jelentkezést bérigény megjelöléssel az eurobonto@gmail.com címre kérjük. Ingatlan
Újdombóváron, Fő u-ban 3 szobás, gázfűtéses, szigetelt családi ház garázzsal, műhellyel, 200 m2 kerttel eladó. I.ár: 37 MFt. Tel.: 0670/214-9230 Eladom dombóvári, túlélésre berendezett, 3 szobás és nappalis családi házamat 4 db 17,5 m2-es tárolóval. Tel.: 06-30/506-3212 Dombóváron, Kertvárosban 3 szobás, gáz+vegyes fűtésű, 110 m2-es családi ház 156 nsz telken eladó. Érd.: 06-70/607-4107, 0630/428-5989 Dombóvár, Zöldfa u. 31. 2. em 5. alatt kétszobás, felújított, szigetelt lakás eladó. Tel.: 06-20/445-4424
Újdombóváron, Fő utcában 3 szobás, felújított családi ház 841 m2 telken, terasszal, melléképülettel, pincével, konyhabútorral, egyéb bútorokkal eladó. Érd.: 0670/522-4394 K iadó
Ingatlan kiadó Dombóváron 1 fő részére 70.000 Ft/hó + 2 havi kaució. Kisállat kizárva. Érd.: 0620/426-2323 Dombóvár-Gunarasfürdőn 36 m2-es apartman villanyfűtéssel hosszabb távra kiadó. Tel.: 0620/426-7460 Kerese k
Eladó garázst keresek Dombó váron a Zrínyi utcai óvoda mögött vagy a fűtőmű mögötti garázs soron. Tel.: 06-30/366-6374 J ármű
Készpénzért autóját, teherautóját megvásároljuk. Házhoz megyünk. Teljes körű ügyintézés! +36-70/669-7777 Mezőgazdas á g
Attalában idei kaszálású, fedett helyen tárolt körbála széna eladó. 8000 Ft/db. Tel: 06-30/306-24-76
Hirdetése megjelenik az interneten is
a http://dombovar.szuperinfo.hu és kérésre a www.infodombovar.hu oldalakon. A legfrissebb hirdetésekről már egy nappal a nyomtatott megjelenés előtt értesülhet, ha lájkolja a Dombóvári Szuperinfó oldalát a Facebook-on! Szolg áltat ás
Ácsmunkák! Tetők átfedése, szerkezet építése .Homlokzat hőszigetelése. Bádogosmunkák. Gipszkartonozás, festés. +3670/407-0440 Kőműves munkák, fürdőszoba felújítás, víz szerelés, szennyvíz bekötés, csempézés, járólapozás, ajtó ablak beépítése, térkövezés, betonozás, homlokzat szigetelés. Tel.: +36-20/2799092 Régi tetők felújítását, bádogosmunkát, Lindab-lemezelést, kúpkikenést, tetőszigetelést, széldeszkázást, vállalok. 06-20-3628311, 06-30-511-4550 Ácsmunka, tetőjavítás, tetőfedés, bádogosmunka, cserepeslemezelés, széldeszkázás, tetőáthajtás, ereszcsatornázás, kúpkikenés, egyéb javítások országosan ingyenes kiszállással. Kedvezmény 15% 2023. október 31-ig. 06-30-928-9443.
Balázs redőny! Redőnyök, szúnyoghálók, reluxák, faredőnyök, harmonika ajtók, készítése, javítása. Hétvégén is hívjon bizalommal. 06-70/577-5008
2023. október 12.
Bélyegzőkészítés
Szuperinfó Reklámiroda
Ács, tetőfedő, bádogos munkát vállalunk. Palatetők felújítása, új tetők, teraszok, garázsok építése. Lindab cserepeslemez kedvező áron bármilyen tetőre. Saját anyaggal dolgozunk. 20% kedvezmény október végéig. Ingyenes felmérés. +3620/579-0777 Redőny, szúnyogháló, új készítése és javítása. Ajtó, ablak műanyagból, fából 10–30% kedvezménnyel. Telefon: 06-30/7809636, 06-70/352-0752. Garanciával vállalunk tetőfedést, tetőfelújítást, festéseket, bádogozást, palatető felújítást. Azonnali kezdéssel: 06-70/7438780 Redőnyexpressz! Műanyag, fa, alumínium redőnyök készítése, javítása, napellenzők készítése! 06-70/455-4655 Széldeszkázást, bádogos, ácsmunkát, tetőfedést, kúpkikenést, kéményszegést, ereszcsatornázást, tetőáthajtást, tetőszigetelést, cserepeslemezelést, zsindelyezést, azonnali munkakezdéssel vállalok. 06-20-444-8732.
A-Z-ig vállalok ácsmunkát, bádogosmunkát, tetőfedést, cserepeslemezelést, kúpkikenést, széldeszkázást, SOS tetőjavítást, lapostető-szigetelést, kéményszegést, ereszcsatornázást. 06-70635-5762 Gurtni csere, új redőny készítése, faredőny javítás hétvégén is, gyors precíz munka. 06-30/9008159, 06-70/227-6273
Tetőkészítést, cserepeslemezelést, ácsmunkát, bádogosmunkát, tetőfelújítást, ereszcsatornázást, széldeszkázást, tetőáthajtást, lapostető-szigetelést egyéb javításokat vállalok. 06-70-3051059.
Komplett tetőkészítést A-Zig, tetőjavítást, bádogos, ácsmunkát, Lindab-lemezelést, ereszcsatornázást, cserepezést, széldeszkázást, tetőszigetelést anyagbeszerzéssel vállalok. 0630-550-0768
AKCIÓS tetőmunka, ácsmunka, komplett tetőfelújítás, bádogosmunka, ereszcsatorna-csere, lapostető-szigetelés, palatető javítás, csere, cserépforgatás saját anyagból. Ingyenes kiszállás! /10.06-12.31-ig/ Tel.: 0630/103-1194
Ácsmunkát, bádogosmunkát, tetőfedést, tetőjavítást, ereszcsatornázást, cserepeslemezelést, széldeszkázást, tetőáthajtást, lapostető-szigetelést, egyéb kisebb javításokat vállalok. 06-20977-2731.
Takarítóbrigád! Lomtalanítást és takarítást vállalok cégeknek és magánszemélyeknek (pl. csarnokok, műhelyek, tanyák, családi házak, panelházak, szuterinek). Számlaképes vagyok. Tel.: 0630/8998-275 Tetőfedő mester vállal bádogos, ácsmunkát, cseréplemez átrakást, cseréplécezést, kisebb tetőjavítást, lapostető szigetelést anyaggal együtt is. Ingyenes felmérés, azonnali kezdés. +3620/240-1572 Tetőfedő, bádogos, ácsmunkát vállalok azonnali kezdéssel. Cserepes lemezbõl, cserépből, zsindelyből, lapostető szigetelés. +36-70/407-7750
Tetőfedés, ácsmunka, bádogosmunka, kúpkikenés, széldeszkázás, cserepeslemezelés, trapézlemezelés, ereszcsatornázás, tetőjavítás, cseréplécezés, tetőszigetelés anyagbeszerzéssel ingyenes kiszállással. 06-30749-5485, 06-20-227-6965. Társk eresés
37 éves férfi komoly kapcsolat céljából Dombóvár és környékéről barátnőt keres 25 éves kortól. Tel.: 06-70/340-7297 Állat
25-40 kg-os süldők eladók 1.000 Ft/kg. Érd.: 06-20/228-0949
Jóslá s
Ré gis é g
Mágus és mesterjós jövendöl: kártya, tenyér, rontás levétel, szerelmi kötés, munka, üzlet. Tel.: 0670/214-9230
Magas áron vásárolok régi bútorokat, festményeket, faliórákat, porcelánokat, hagyatékot. 74/435-209.
Vegyes
Kukorica, búza, árpa, napraforgó zsákolva, réti széna és körbála szalma eladó. Tel.: 06-30/9562815
2023. október 12.