Skip to main content

Dombóvár és körzete Szuperinfó 2026.03.12.

Page 1


DOMBÓVÁR ÉS KÖRZETE

2026. március 12. XXXVI/11

1 A gombóchoz törjük át a túrót, majd dolgozzuk össze a porcukor ral és a tojásokkal Adjuk hozzá a mákot, dolgozzuk simára a búzadarával, a vaníliával és 1 csipet sóval Lefedve hagy juk állni kb 30 percig

2 Olvasszuk fel a vajat ser penyőben, és kevergetve pirítsuk rajta aranybar nára a zsemlemorzsát Tegyük félre

3 For mázzunk kisebb gombócok at a túrómasszából Forraljunk sós vizet egy lábasban, és ha már lobog a víz, adagonként helyezzük bele a gombócokat Főzzük addig, míg feljönnek a víz felszínére, emeljük ki szűrőkanállal, csepegtessük le, majd óvatosan forgassuk meg őket a pirított zsemlemorzsában Tar tsuk melegen

4 A szilvaszószhoz mossuk meg, töröljük szárazra és vágjuk félbe a szilvákat Távolítsuk el a magjukat, és vágjuk vékony cikkekre a gyümölcsöt Helyezzük lábasba a cukor ral, szórjuk meg a fahéjjal és a narancshéjjal, majd locsoljuk meg a narancslével Adjuk hozzá a fahéjr udat is, és közepes lángon, folyamatos kevergetés közben for rósítsuk fel Ha már levet eresztett, szórjuk meg a keményítővel, és kevergetve sűrítsük be Távolítsuk el a fahéjr udat, és tálaljuk a túrógombócokat a szósszal Ízlés szerint megszórhatjuk porcukor ral is Mindmegette

i n g at

Dombóvár, Szent Gellért u 12 földszinti, 58 m2 + 6 m2 terasz társasházi lakás eladó. Irányár: 42 MFt. Tel.: +36-20/411-3265

El őne ve lt c si rke megrendelhető Vörös kettőshasznú 940 Ft, Master-kendermagos-kopasznyakú 970 Ft, Fehér húshibrid 1 070 Ft Vakcinázva, Marek oltva, szállítással 0620/9391-895

C sö ve s és szemes kukorica, búza, árpa, napraforgó eladó Tel : 06-30/270-5151, 0630/556-0995

K uko ric a, bú za , napraforgó, cirok zsákolva eladó Tel : 0630/9562-815

Megvéte lre keresek: régi bútorokat, porcelánokat, cserépedényeket, szódásüvegeket, disznóvágási-, pincefelszereléseket, régi szőtteseket, tollas dunnákat, párnákat Tel : 0620/587-1427

T el je s kö rű tetőkivitelezés, új tető építése, régi tetők felújítása cseréppel és cserepeslemezzel Tel : 06-30/978-5285

Dom bó v áro n f el újí to tt , 100 m2-es családi ház rendezett udvarral, 24 m2-es garázzsal eladó Tel : 06-30/581-4150, 06-70/367-3862

Parab ola antenna beltéri egységgel 9900 Ft-ért eladó. Érd.: 06-20/980-7788

Ve gy es sz e mé t és zöldhulladék elszállítása, házak, raktárak teljes körű kiürítése Tel : 06-30/978-5285

Autó bo nt ó a utó kat átvesz bontásra, szállítás díjmentes 06-30/377-7851 Mohu szerződött partner

Kés zpé nzért autó ját, teherautóját megvásároljuk Házhoz megyünk Teljes körű ügyintézés! +36-70/669-7777

Re na ul t La guna II-re való, felújított, szürke felnigarnitúra 40 000 Ft-ért eladó Tel : 0620/980-7788

H org a nyz ot t ké ts zá rnyú kapu (140 cm magas, 240 cm széles) 55 000 Ft-ért eladó Tel : 06-20/980-7788

Ré g i t et ők felújítása, palatető javítása, tetőfedő és bádogos munkák Új tetők, teraszok, garázstetők építése Cserepeslemez kedvező áron bármilyen tetőre Saját anyaggal is dolgozunk 15% kedvezmény április 30-ig Ingyenes felmérés +36-20/272-5521

Vi harká rok, be áz ás ok megszüntetését, új tető készítését és bádogosmunkát vállalok Dombóváron és környékén. Ingyenes árajánlat és felmérés! Jámbor István +36-30/9194694

Re dő nys ze rvi z, g urtni cs ere ! Redőnyjavítás, faredőnyök, újak készítése, gyors, precíz munka! Hétvégén is! 0670/227-6273, 06-30/900-8159

Gyümö lcsf a és szőlő metszést vállalok Tel : 06-70/257-3113

ÁCSMUNK A, kom plett tetőkészítés, tetőjavítás, bádogosmunka, Lindab-lemezelés, ereszcsatornázás, széldeszkázás, tetőszigetelés, beázás-javítás, kúpkikenés. KEDVEZMÉNY 30% 2026 04 15-ig 06-20-386-1707

Szerkesztőség, hirdetésfelvétel: Dombóvár, Hunyadi tér 34/A Tel /fax: 74/464-970, 20/371-6398 Nyitva: H-K-Sze: 08-12 14-16 E-mail: dombovar iroda@szuperinfo hu • www szuperinfo hu Kiadó: T és TN Kft Felelős kiadó és szerkesztő: Te bert Csaba Lapzárta: kedd 12 óra Médiapartner: Megjelenik: Atta a, B ka , Csikós őttős, Csoma, Dalmand, Döbrököz, Dombóvár, Szőlőhegy, Egyházaskozár Jágónak Kapospu a Kaposszekcső L get lakótelep Kocsola Kurd Mágocs Mosdós Nagyberk , Nak, Sásd, Szabad , Szakcs, Vásárosdombó

Gurtni csere, műanyag és faredőnyök kész ítése , javítása! 0670/577-5008

SO S T ET ŐF EDÉS, JAVÍTÁSOK, széldeszkázás, lapostető-szigetelés Lindab lemezelés 7 000 Ft/m2, ereszcsatornázás 6 500 Ft/fm áron, anyag-, és munkadíjjal (március 20-ig) 06-30/124-5181

Redőnyjavítás! Műanyag, f aredő ny kész íté se, a kár az onna l! 06-70/530- 2725

Hirdetéseket a kiadó ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉS FELTÉTELEI a ap án e entetünk meg A k adó az elfogadott megrendelés a ap án átadott h rdetések tarta máért, azok valód ságáért, harmad k szemé yeknek okozott ogsére emért fe e ősséget nem vá lal, nem köteles o yan tényeket, vagy körü ményeket keresn , melyek oge lenes evékenység olytatására uta nak, az ezzel kapcsolatos ogvi ákbó ke etkező következményeket és hátrányokat a megrendelőre hárít a Ezen elül a Kiadó nem tehető fele őssé, és nem vál al felelősséget semm fé e kárért, közvete t áru ékos vagy másod agos károkért e maradt nyereségbő övedelem elmaradásból vagy haszná at k esésbő származó o yan károkért amelyek a sajtótermékben megjelent hirdetésből fakadnak i l azzal kapcsolatosak függe lenül attól hogy az i yen károk szerződéssel hanyagsággal po gár peres e járássa ogszabályokkal vagy egyéb ügyekkel kapcso atosak A szerkesztőség á ta készített hirdetések a k adó ula donát képezik meg elentetésük más k adványban t os, l etve csak a k adó engedé yéve történhet A h rdetésekke kapcso atos rek amác ók határ de e a meg elenéstő szám tott 10 nap ári nap

Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Dombóvár és körzete Szuperinfó 2026.03.12. by kapcsolat - Issuu