Nehémiás 1. FEJEZET 1 Nehémiásnak, Hakaljá fiának szavai. És lőn a huszadik évben, Kislev hónapjában, mikor én Susán várában voltam, 2 Eljött Hanáni, egyik testvérem, ő és néhány júdai férfi, és megkérdeztem őket a fogságból megmenekült zsidók felől, akik megmaradtak, és Jeruzsálem felől. 3 És ezt mondták nekem: A fogságból megmaradtak ott abban a tartományban nagy nyomorúságban és gyalázatban vannak; Jeruzsálem fala leomlott, és kapui tűzben égtek el. 4 És lőn, hogy amikor ezeket a szavakat hallottam, leültem, sírtam és gyászoltam bizonyos napokon, böjtöltem és imádkoztam a menny Istene előtt, 5 És ezt mondtam: Kérlek téged, URam, menny Istene, te nagy és rettenetes Isten, aki megtartod a szövetséget és irgalmasságot azokkal, akik szeretik őt és megtartják parancsolatait! 6 Legyen figyelmes füled, és legyenek nyitva szemeid, hogy meghalld szolgád imádságát, amellyel most éjjelnappal imádkozom előtted Izráel fiaiért, a te szolgáidért, és megvallom Izráel fiainak bűneit, amelyeket vétkeztünk ellened. Mind én, mind atyám háza vétkeztünk. 7 Igen romlottan cselekedtünk ellened, és nem tartottuk meg a parancsolatokat, a rendeléseket és a végzéseket, amelyeket szolgádnak, Mózesnek parancsoltál. 8 Emlékezzél meg, kérlek, ama beszédről, a melyet parancsoltál Mózesnek, a te szolgádnak, mondván: Ha vétkeztek, szétszórlak titeket a népek közé. 9 Ha pedig hozzám fordultok, megtartjátok parancsolataimat, és teljesítitek azokat, akkor még ha az ég legvégső határáig lennének is kiűzve közületek, onnan is összegyűjtöm őket, és elviszem arra a helyre, amelyet választottam, hogy ott lakozzon a nevem. 10 Most pedig ezek a te szolgáid és a te néped, akiket nagy hatalmaddal és hatalmas kezeddel megváltottál. 11 Ó, Uram, kérlek, figyelj most füled a te szolgád imájára és a te szolgáid imájára, akik félni vágynak a te nevedre! És add, kérlek, szerencsés legyen a te szolgád ma, és add neki irgalmasságot ez ember előtt! Mert én voltam a király pohárnoka. 2. FEJEZET 1 És lőn Niszán hónapjában, Artaxerxes király huszadik évében, hogy bor volt előtte, és én fogtam a bort, és odaadtam a királynak. Mert azelőtt nem voltam szomorú előtte. 2 Ezért kérdezte tőlem a király: Miért szomorú az arcod, hiszen nem vagy beteg? Ez nem más, mint a szív bánata. Akkor igen megijedtem, 3 És monda a királynak: Örökké éljen a király! Miért ne lenne az én arcom szomorú, mikor a város, atyáim sírjainak helye, romokban hever, és kapuit tűz emészti meg? 4 Akkor ezt kérdezte tőlem a király: Mit kérsz? Én pedig imádkoztam a menny Istenéhez. 5 És mondék a királynak: Ha a királynak tetszik, és ha a te szolgád kegyelmet talált szemeid előtt, kérlek, küldj el engem Júdába, abba a városba, ahol az én atyáim sírjai vannak, hogy újjáépítsem azt.
6 És monda nékem a király (a királyné is mellette ült): Meddig tart majd az utad? És mikor térsz vissza? A királynak tetszett, hogy elküldjön engem, és én meghatároztam néki az időt. 7 Azt is mondtam a királynak: Ha a királynak tetszik, adjon nekem leveleket a folyamon túli helytartóknak, hogy átvigyenek engem, amíg Júdába nem érek; 8 És egy levelet Asáfnak, a királyi erdő őrének, hogy adjon nekem fát gerendákhoz a házhoz tartozó palota kapuihoz, meg a város falához és ahhoz a házhoz, amelybe belépek. És a király megadta nekem, Istenem rajtam való jó keze szerint. 9 Akkor a folyón túli helytartókhoz értem, és átadtam nekik a király leveleit. A király ugyanis elküldte velem a sereg parancsnokait és lovasait. 10 Amikor ezt meghallotta a horoni Szanballat és az ammonita Tóbiás, a szolga, nagyon elszomorodott, hogy valaki azért jött, hogy Izráel fiainak jólétén fáradozzon. 11 Így érkeztem Jeruzsálembe, és három napig ott voltam. 12 Éjszaka felkeltem én és néhány ember velem, és senkinek sem mondtam el, mit adott Istenem a szívemre, hogy mit tegyek Jeruzsálemben; és nem volt velem semmilyen vadállat, csak az a vad, amelyen lovagoltam. 13 Éjjel kimentem a völgy kapuján, a sárkány-kút elé, a trágya kikötőjéhez, és megnéztem Jeruzsálem lerombolt falait, kapuit pedig tűz emésztette meg. 14 Azután továbbmentem a forrás kapujához és a király tavához, de az alattam lévő állatnak nem volt hová átmennie. 15 Éjszaka felmentem a patakhoz, megnéztem a falat, majd visszafordultam, bementem a völgy kapuján, és úgy tértem vissza. 16 Az elöljárók pedig nem tudták, hová mentem, vagy mit tettem; sem a zsidóknak, sem a papoknak, sem a főembereknek, sem az elöljáróknak, sem a többieknek, akik a munkát végezték, még nem mondtam el. 17 Akkor ezt mondtam nekik: Látjátok, milyen nyomorúságban vagyunk, hogy Jeruzsálem romokban hever, és kapui tűzben égtek meg. Jertek, építsük fel Jeruzsálem falát, hogy ne legyünk többé gyalázat tárgya! 18 Akkor elbeszéltem nekik Istenem kezéről, amely rajtam volt, és a király szavairól is, amelyeket hozzám szólt. Ők pedig ezt mondták: Keljünk fel és építsük meg! Így megerősítették kezeiket ebben a jó munkában. 19 Amikor ezt meghallotta a horoni Szanballat, az ammonita Tóbiás és az arab Gesem, kigúnyoltak minket, megvetettek minket, és ezt mondták: Mit műveltek? Fellázadtok a király ellen? 20 Akkor feleltem nekik, és ezt mondtam nekik: A menny Istene, ő ad nekünk sikert, azért mi, az ő szolgái, felkelünk és építünk; de nektek nincs részetek, jogotok és emlékezetetek Jeruzsálemben. 3. FEJEZET 1 Akkor felkelt Eliásib, a főpap, és testvérei, a papok, és megépítették a Juh-kaput; megszentelték azt, és felállították ajtajait; megszentelték Mea tornyáig, Hananéel tornyáig. 2 Mellette pedig építettek Jerikó férfiai. Mellette pedig épített Zakkur, Imri fia.