Ádám és Éva első könyve 1. FEJEZET 1 A harmadik napon Isten kertet ültetett a föld keleti oldalán, a világ keleti határán, amelyen túl, napkelte felé, semmi mást nem találni, csak vizet, amely körülveszi az egész világot, és eléri az ég határait. 2 És a kerttől északra egy ostyatenger található, tiszta és íztelen, semmihez sem fogható; így annak tisztaságán keresztül be lehet látni a föld mélységeibe. 3 És amikor valaki megmosdja magát benne, megtisztul annak tisztaságától, és fehér lesz annak fehérségétől – még ha sötét bőrű is. 4 És Isten megteremtette azt a tengert a saját jótetszése szerint, mert tudta, mi fog történni az emberrel, akit alkotni fog; így miután elhagyja a kertet, vétke miatt emberek születnek a földön, akik közül igazak halnak meg, akiknek lelkét Isten feltámasztja az utolsó napon; amikor visszatérnek testükbe; fürödnek a tenger vizében, és mindannyian megbánják bűneiket. 5 De amikor Isten kivezette Ádámot a kertből, nem az északi határára helyezte, nehogy közel kerüljön a víztengerhez, és Évával együtt megmosdják magukat benne, megtisztuljanak bűneiktől, elfelejtsék az elkövetett vétket, és ne emlékeztessen rá többé büntetésük gondolatában. 6 Ami a kert déli oldalát illeti, Isten nem látta jó szemmel, hogy Ádám ott lakjon, mert amikor az északi szél fújt, a kert fáinak finom illatát hozta el neki a déli oldalra. 7 Ezért nem helyezte oda Isten Ádámot, nehogy megérezze azoknak a fáknak az illatát, elfelejtse vétkét, és vigaszt találjon tetteiért, gyönyörködjön a fák illatában, és meg ne tisztuljon vétke alól. 8 Továbbá, mivel Isten irgalmas és nagy könyörülettel teli, és mindent úgy kormányoz, ahogyan azt egyedül Ő ismeri – ezért helyezte Ádám atyánkat a kert nyugati határába, mert azon az oldalon a föld igen széles. 9 És Isten megparancsolta neki, hogy lakjon ott egy sziklabarlangban – a Kincsek Barlangjában, a kert alatt. 2. FEJEZET 1 De amikor a mi atyánk, Ádám és Éva kimentek a kertből, a lábukkal taposták a földet, nem tudván, hogy taposnak. 2 És amikor a kert kapujának nyílásához értek, és látták maguk előtt a széles földet, amely nagy és kicsi kövekkel és homokkal volt borítva, megijedtek és remegtek, és arcra estek a rájuk szálló félelem miatt; és olyanok voltak, mint a halottak. 3 Mert – míg eddig a kertben voltak, gyönyörűen beültetve mindenféle fával –, most egy idegen földön látták magukat, amelyet nem ismertek, és soha nem láttak. 4 És mivel akkoriban ragyogó természet kegyelmével voltak tele, és szívük nem a földi dolgok felé fordult. 5 Ezért Isten megszánta őket, és amikor látta őket a kert kapuja előtt elesve, elküldte Igéjét Ádám és Éva atyáknak, és feltámasztotta őket bukott állapotukból.
3. FEJEZET 1 Isten ezt mondta Ádámnak: „Napokat és éveket rendeltem el ezen a földön, és te és a te magod lakni és járni fogtok rajta, míg be nem telik a napok és az évek; amikor elküldöm az Igét, amely teremtett téged, és amely ellen vétkeztél, az Igét, amely kihozott téged a kertből, és amely feltámasztott téged, amikor elbuktál. 2 Igen, az Ige, amely ismét megment téged, amikor betellik az öt és fél nap." 3 De amikor Ádám hallotta ezeket a szavakat Istentől, és a nagy öt és fél napról, nem értette azok jelentését. 4 Mert Ádám azt gondolta, hogy már csak öt és fél nap van hátra a világ végéig. 5 És Ádám sírt, és imádkozott Istenhez, hogy magyarázza meg neki. 6 Akkor Isten, az Ő irgalmában Ádám iránt, akit a saját képére és hasonlatosságára teremtett, elmagyarázta neki, hogy ezek 5000 és 500 év; és hogyan fog akkor Valaki eljönni és megmenteni őt és magvát. 7 De Isten már korábban megkötötte ezt a szövetséget atyánkkal, Ádámmal, ugyanilyen feltételekkel, mielőtt kijött a kertből, amikor annál a fánál volt, amelynek gyümölcsét Éva elvette és adott neki enni. 8 Amikor atyánk, Ádám kijött a kertből, elhaladt a fa mellett, és látta, hogyan változtatta meg Isten a külsejét, és hogyan száradt el. 9 És amikor Ádám odament, félelem fogta el, reszketett és összeesett; de Isten az Ő irgalmában felemelte őt, és aztán ezt a szövetséget kötötte vele. 10 És ismét, amikor Ádám a kert kapujánál volt, és meglátta a kerubot, akinek kezében lángoló tűzkard volt, és a kerub haragra gerjedt, és összevonta a szemöldökét rá. Mind Ádám, mind Éva megijedt tőle, és azt hitték, hogy megöli őket. Ezért arcra estek, és félelmükben reszkettek. 11 De megszánta őket, irgalmasságot gyakorolt velük, elfordult tőlük, felment a mennybe, és imádkozott az Úrhoz, és ezt mondta: 12 „Uram, te küldtél engem, hogy tüzes karddal őrködjek a kert kapujánál.” 13 „De amikor a te szolgáid, Ádám és Éva, megláttak engem, arcra estek, és olyanok voltak, mint a halottak. Ó, Uram, mit tegyünk a te szolgáiddal?” 14 Isten ekkor megszánta őket, irgalmasságot mutatott irántuk, és elküldte angyalát a kert őrzésére. 15 És szóla az Úrnak Igéje Ádámhoz és Évához, és feltámasztotta őket. 16 És monda az Úr Ádámnak: Megmondtam neked, hogy öt és fél nap múlva elküldöm az én igémet, és megmentlek téged. 17 „Erősítsd meg azért szívedet, és maradj a kincsek barlangjában, amelyről korábban beszéltem neked.” 18 És amikor Ádám meghallotta ezt az Igét Istentől, megvigasztalódott azzal, amit Isten mondott neki. Mert elmondta neki, hogyan fogja megmenteni őt. 4. FEJEZET 1 Ádám és Éva azonban sírtak, amiért kijöttek a kertből, első lakhelyükről. 2 És valóban, amikor Ádám a megváltozott testére nézett, keservesen sírt, ő és Éva, amiatt, amit tettek. És elindultak, és gyengéden lementek a Kincsek Barlangjába.