Issuu

Tavaszi nagytakarítás a lelkemben

keresztény női magazin

Segítség a szexuális nevelés útvesztőjében

Ki marad mellettem, amikor csend lesz? Mit mond Isten az anyai magányról?

„Nem a képmutatás fogja dicsőíteni Istent”

Beszélgetés Visky Annával

keresztény női magazin

Fizessen elő most!

Hogyan lehet megrendelni a Lydiát?

• honlapunkon: www.lydia.hu

•telefonon: +36 20 295 6595, +36 1 466 9896/612-es

mellék hétköznap 9 és 15 óra között

• e-mailben: elofizetes@lydia.hu

Előﬁzetés kedvezményes áron 2550 Ft/év ingyenes postázással. (A félévente megjelenő magazin két lapszáma postaköltséggel együtt.*)

* Az ingyenes postaköltség magyarországi szállításra vonatkozik. A határon túli terjesztőket keresse weboldalunkon.

MOSTANTÓL + 4 OLDALLAL, VÁLTOZATLAN ÁRON

Kövesse a Lydia magazin közösségi oldalait is:

Facebook: Lydia magazin

Instagram: @lydiamagazinhungary

Egy kora reggelen kinyitottam a naplómat, és ezt írtam bele: „Uram, mi lesz most?”

A ház csendes volt, a kávé gőzölgött a bögrémben, és én máris a következő hetek és hónapok kérdésein gondolkodtam. Mi lesz ezzel a döntéssel? Hogyan alakul majd az a helyzet? Merre vezet az út?

A kérdések csak jöttek, válasz viszont nem nagyon akart érkezni. Egy idő után becsuktam a naplómat, és amikor újra kinyitottam, már egy másik mondatot írtam le: „Uram, mit szeretnél, ma mit tegyek?”

Egyszerre minden sokkal egyértelműbb lett. Az aznap már nem volt ködbe burkolózva. Tudtam, fontos, hogy szeretettel köszöntsem azokat, akiket Isten mellém adott. Hogy elvégezzem a rám bízott munkát. Hogy ﬁgyeljek arra, aki segítséget kér. Hogy időnként megálljak egy pillanatra, és emlékeztessem magam: nem egyedül megyek végig ezen a napon sem.

A jövő sokszor olyan, mint egy ködös táj. Szeretnénk előre látni a következő kanyart, a következő állomást, a teljes útvonalat. Isten azonban gyakran nem térképet ad a kezünkbe, csak annyit mutat meg, amennyire a következő lépéshez szükség van.

A maihoz.

Ebben a lapszámban is olyan történetekkel találkozunk, amelyekben emberek éppen ezt tapasztalták meg: nem mindig látták előre az utat, de a következő lépést igen. Volt, aki nehéz döntések között, volt, aki veszteségek vagy új kezdetek idején, mások a mindennapok apró feladataiban fedezték fel, hogy Isten a jelenben munkálkodik.

Talán nekünk sem kell többet látnunk a mai napnál.

Elég, ha ma ﬁgyelünk rá.

Elég, ha ma hűségesek vagyunk abban, amit ránk bízott. És elég, ha ma újra rábízzuk magunkat arra, aki a jövőt is a kezében tartja.

Remélem, hogy magazinunk írásai ebben erősítenek meg mindannyiunkat.

Gér-Bódiss Tímea főszerkesztő

Fotó: Mikes Réka Photography

Honlapunkról letölthető heti tervező a Lydia olvasóinak

„A hála nem a nehézségek

letagadása, hanem az igazságra állított fókusz.”

„Isten családjában mindig van számodra hely.”

„Az évszakok váltakozása jó példa arra, hogy a szerelemnek is van ritmusa.”

IMPRESSZUM

Lydia – keresztény női magazin

Alapító: Elizabeth Mittelstaedt

Kiadó: Harmat Kiadói Alapítvány

Felelős kiadó: Herjeczki Kornél

Szerkesztőség: 1113 Budapest, Karolina út 62. Honlap: www.lydia.hu

Főszerkesztő: Gér-Bódiss Tímea (bodiss.timea@harmat.hu)

Grafika és tördelés: Császár Abigél

Megjelenik évente kétszer.

Egy szám ára: 1500 Ft

Előfizetési díj: 2550 Ft/év (az ár Magyarország területére vonatkozóan a postaköltséget is tartalmazza)

Előfizetés: www.lydia.hu

Ügyfélszolgálat: eloﬁzetes@lydia.hu

Határon túli terjesztés:

Romániában: www.lydia.ro

Szlovákiában: www.magveto.sk

Szerbiában: arpikusz@gmail.com

Európában: eloﬁzetes@lydia.hu

A Lydia továbbá megjelenik: német nyelven: www.lydia.net román nyelven: www.lydia.ro

Címlapfotó: Mikes Réka Photohgraphy

Belső illusztrációk: www.istockphoto.com

Nyomta és kötötte: Érdi Rózsa Nyomda

Felelős vezető: Juhász László

HU-ISSN 0939-138x

Kövesse a Lydia magazin közösségi oldalait is:

Facebook: Lydia magazin

Instagram: @lydiamagazinhungary

Ma (Gér-Bódiss Tímea)

„Nem a képmutatás fogja dicsőíteni Istent” (Parti Judit)

TÜKÖR

A szerelem ritmusa (Muzslai-Bízik Hanna)

Tavaszi nagytakarítás a lelkemben (Tóthné Tóth Dóra)

SZÓLVA

A megtérés öröme (Dr. Kovács Gézáné Ildikó)

TÖRTÉNET

Isten az Apa, akire mindig is vágytam (Wencke Bates)

Erő a szorongás ellen (Nagy I. Henrietta)

Mit mond Isten az anyai magányról? (Kovács Dorottya)

ÉLET

Méltósággal megöregedni – Az időskor ne menekülés, hanem beteljesedés legyen! (Ujlaki Márta)

Gyógyító kert (Balogh-Pásztói Réka)

Segítség a szexuális nevelés útvesztőjében (Bugovicsné Géczy Ráhel)

Edzésben a testünk – Amikor a sport imádsággá válik (Madarász Mara)

„Ki marad mellettem, amikor csend lesz?” (Kovács E. Zsóﬁa)

„Az emberek mernek imát kérni” – Beszélgetés hitről és háláról a Lélek és élet alkotójával (Gér-Bódiss Tímea)

Leveled jött! (Ágostonné Szőcs Anna)

Gondviselőm (Révész Szilvia)

„Nem a képmutatás fogja dicsőíteni Istent”

Visky Anna kolozsvári, ízig-vérig sistergő, városi lány. Édesanya. Feleség. Nő. Budapesten találkozunk, ahová a férjével feltöltődni szöktek. De előtte még ad nekünk is önmagából. Hiszen úgy él, amire meghívást kapott: missziós lélekkel. A Csigában találkozunk, itt állapítja meg, hogy Budapesten mindenki rohan. Elhívásról, szerepekről, küzdelmekről beszélgettünk kendőzetlenül.

Hogyan találkoztál az Igével?

Te nem élsz rohanós életet? Lassulás a mező mellett Nem a saját imidzsemért

lelassít. Világélehénfejős, vetemé-

A húszas éveimben azt éltem, de sokat változtam, és nem csak a gyerekeim miatt. Kiköltöztünk Kolozsvár mellé, Györgyfalvára, a falu szélére. Négy éve a mező mellett ébredek, és a falu csendje, a természet közelsége lelassít. Világéletemben városban laktam, nincs tehénfejős, veteményezős tapasztalatom, de bennünk volt a kertes ház iránti vágy. Ezen a 85%-ban magyarok lakta településen vagány közösség van, a gyerekeink tudnak tájékozódni, megértik a többieket. Voltak román barátaim is annak idején, de én is magyar környezetben nőttem fel: magyar óvodába, iskolába és magyar egyetemre jártunk a testvéreimmel. Ezzel együtt a nyitottság kifejezetten jellemző volt a családomra (édesapa Visky András Kossuth-díjas író, dramaturg, egyetemi tanár – a szerk.), külföldiek is állandóan megfordultak nálunk. Missziós életet éltünk, és élünk a mai napig.

Az Ige nekünk olyan volt, mint amikor letetted a sültet, a kenyeret az asztalra, és ott volt mellette a Biblia. Mindenből az áradt, ami nehézzé is tette, hogy személyessé váljon. A megtérésem után elindult egy tisztázó folyamat, hogy mi az enyém, hogyan szól hozzám személyesen Isten. Azt éreztem, hogy amit olvasok, megnyílik, már nem csak egy szöveg. Értem az Ószövetséget az Újszövetség fényében, tapasztalom, hogy egy szóban benne van a végtelen. Megértettem, mit jelent, hogy „az Ige testté lett”, elkezdett élni bennem, és utat mutat. Az egyetem alatt egy nagyon menő gyógyszertárnál kínáltak munkát magas ﬁzetésért, és latolgattam, hogy elkezdek ott dolgozni. Olvastam Nagytatám (Visky Ferenc – a szerk.) áhítatos könyvét, a Méz a sziklából úgy csorgott, hogy az Igéből megértettem: nem mehetek pusztán a jó ﬁzetésért valahova dolgozni, ez szemfényvesztés. Világos lett, hogy nekem más utam van.

Kislányként hogyan gondoltál magadra, hogy mi leszel majd, ha felnősz?

Színésznő. (Nevet.) Erre az egyik közösségi tagunk azt mondta, hogy Ancsúr, te úgyis életművész vagy! Igazat adtam neki. Nem lettem színész.

Nehéz volt elengedni, vagy természetes, hogy azt mondtad, ez nem én vagyok?

Nehéz volt elengedni, mégis tudtam, hogy így kell lennie. Hajlamosak vagyunk egy nagy történetben hinni: ha színésznő akarsz lenni, az egész életedet szenteld a színháznak! Az is sokat jelent, hogy farsangkor beöltözünk a gyerekeimmel és együtt bolondozunk.

A misszió iránti vágy ugyanolyan mélyen élt bennem, csak nem nevesítettem sokáig. Dolgoztam a Koinónia Kiadónál évekig, az Erdélyi tévénél, az Európai Parlamentben, de mindenhol azt éreztem, hogy semmi nem fogható ahhoz, mint amikor száz százalékban Isten munkáját végezhetem. Ilyenkor érzem leginkább Isten jelenlétét, és tudom mélyebben megélni a tanítványi létet. »

Parti Judit írása

Isten az az Apa, akire mindig is vágytam

Wencke Bates, a német nyelvű Lydia Magazin cikkszerzőjének írása

Fordította: Szécsi Zsuzsanna

Papendieck Ani gyermekkorának nagy részében édesanyjával és bátyjával együtt Nyíregyháza szegénynegyedében élt.

43 évesen arról mesél, miért nem a szegénység volt a legroszszabb a gyermekkorában, és hogyan gyógyult meg a bántalmazásból, amelyet mostohaapjától kellett elszenvednie.

Milyen emlékeid vannak a gyerekkorodból?

Édesapámról csak egyetlen emlékem van: részegen dörömböl az ajtón, és be akar jönni, de anyukám nem engedi be. Akkor még nagyon kicsi voltam. Egy szerényen berendezett szociális lakásban laktunk, amelynek vékony falai voltak. Nem volt benne víz, áram és fürdőszoba sem. Télen olcsó olajjal fűtöttünk. Az utcánkban volt egy kút, onnan hordtuk a vizet. Rossz környéken laktunk, mindig féltem kimenni az utcára, mert gyerekként többször megvertek, vagy megdobáltak kővel. Amikor anyukám megismerte a mostohaapámat, egy jobb környékre költöztünk. Volt egy háza, nagy telekkel és sok állattal. De a férﬁ alkoholista volt. Amint inni kezdett, agresszívvá vált.

Milyen szerepe volt anyukádnak ebben a családi dinamikában?

Az anyukámnak korán meg kellett tanulnia, hogyan maradjon talpon. Mindig is tanítani szeretett volna, és végül ez sikerült is neki. Okos volt, de újra meg újra érzelmileg függővé vált olyan férﬁaktól, akik nem jól bántak vele. Értünk megpróbált mindent megtenni, szerette a gyermekeit, és sokat dolgozott. Emiatt gyakran nem volt otthon.

Te sokszor voltál egyedül a mostohaapáddal. Téged is megvert?

Nem, de olyan dolgokat tett, amiket egy kislánnyal nem szabadna. Arra kényszerített, hogy pornóﬁlmeket és képeket nézzek, és fokozatosan bevezetett ebbe a világba. A bántalmazásról csak homályos emlékeim vannak. Manipulált, ezért egészen felnőttkoromig meg voltam győződve róla, hogy én vagyok a hibás azért, mert ő bántalmazott.

Hogyan tudtál megbirkózni ezzel a helyzettel?

Nem volt, és ma sem jellemző rám a szomorúság. Az iskolában minden egészen más volt, ott nem fenyegetett a mostohaapám, úgyhogy az iskolát nagyon szerettem. Minden szakkörre eljártam: színjátszás, zene, művészet és sport. Versenyeket nyertem, és részt vettem a diákönkormányzat munkájában. A tanárok szerettek. Egyébként a szegénység sem volt olyan rossz – a dráma annál inkább.

Mit értesz dráma alatt?

A szexuális bántalmazás és az alkoholizmus nem tette lehetővé, hogy békés családi életet éljünk. A belső feszültség állandósult. Kilencéves voltam, amikor megszületett a kishúgom – súlyos Down-szindrómával. Sokat kellett rá vigyáznom. Különösen akkor, amikor a mostohaapám a kocsmában volt, anyukám pedig dolgozott. Tizenegy éves voltam, amikor anyukám agyvérzéssel kórházba került. Mostohaapám hol otthon volt, hol nem. Egyszer, amikor a kishúgom ott feküdt mellettem az ágyban, nagy félelem fogott el. Arra gondoltam, hogy ha elalszom, és álmomban forgolódok, a végén még agyonnyomom a kisbabát, és ő meghal. Egy tizenegy éves kislánynak nem kellene, hogy ilyen gondolatai legyenek.

Mi lett aztán veletek, gyerekekkel?

Az iskolában feltűnt, hogy újra meg újra elkések. Ez nem volt szokásom. Egy reggel aztán a gyermekvédelem munkatársai jöttek értünk, elhoztak az iskolából, és hazavittek. Attól fogva a bátyámmal együtt a nagymamámnál éltem. A kishúgom pedig gyermekotthonba került. A nagymamám mindent megtett értünk. Egy igazi hős volt! Néhány héttel később anyukám meghalt a kórházban.

„Meggyőződésem, hogy az Úr folyékonyan beszéli mindannyiunk szeretetnyelvét. Végül is ő alkotott minket, ő formálta egyedi személyiségünket, miért is ne a saját nyelvünkön szólítana meg mindannyiunkat?”