Gondolatok elvitelre

Dr. T APOL Y AI E MŐKE

Gondolatok elvitelre 2.

A reziliencia eszközei a gyakorlatban

TAPOLYAI EMŐKE

Gondolatok elvitelre 2.

A reziliencia eszközei a gyakorlatban

HARMAT

Budapest, 2025

ISBN: 978-963-288-916-0

A bibliai idézeteket a Magyar Bibliatársulat revideált új fordítású

Bibliájából vettük (RÚF, 2014).

Ellenálló képességünk

A reziliencia kifejezést egyre gyakrabban használjuk a pszichológia, a coaching területén, de a hétköznapjaink során is egyre több helyen olvashatunk róla. Bár a szó idegen, amit kifejez, az nyelvtől függetlenül fontos, hiszen annyit jelent: megküzdés, ellenálló képesség, szívósság. A reziliencia arra utal, hogy mennyire vagyunk képesek helyreállni, regenerálódni egy-egy nagyobb próbatétel, kihívás, nehézség, kudarc, krízis után, vagy akár fejlődni is ezek által.

Az Amerikai Pszichológiai Társaság kiadott egy nyilatkozatot azokról az eszközökről, amelyek szükségesek ahhoz, hogy valaki szívósabb, ellenállóbb legyen a nehézségekben. A Gondolatok elvitelre második kötetében a nyilatkozat felvetéseit követve járjuk körül azt a kérdést, hogy miként építhetjük a saját rezilienciánkat, mely eszközök állnak a rendelkezésünkre a hétköznapokban. Talán nem is vagyunk a tudatában, hogy ezek jelen vannak az életünkben, hogy alkalmazzuk őket – akár ösztönösen is. Fontos célja ennek a könyvnek, hogy tudatosítsuk az eszközeinket, megerősödjön az ellenálló képességünk, és képessé váljunk jobban viszonyulni a saját kríziseinkhez, kudarcainkhoz, kihívásainkhoz és próbatételeinkhez.

1. Tartópilléreink

Az Amerikai Pszichológiai Társaság elsőként a családi kapcsolatokat és a jó barátságok ápolását említi. Valószínűleg nem erre számítanánk, sokkal inkább konkrét tanácsokat várnánk, hogy mit tegyünk és mit ne. Talán szívesebben fogadnánk egy átlátható eszköztárat, amelyet elsajátítva sikeresen megküzdhetünk a kihívásokkal, és mehetünk tovább. Mégsem ez az első pont. Ha mélyebben belegondolunk, ez nem is meglepő, hiszen egyedül állni a viharban sokkal nehezebb, mint ketten, hárman vagy többedmagunkkal.

Vizsgáljuk meg a kapcsolatainkat! Kik azok, akikre számíthatunk, akik megerősítenek legbelül a küzdelmek idején? Kitől kérhetünk tanácsot, kinek panaszkodhatunk, kitől kérhetünk bátorítást, imát? Ezek az emberek a tartópilléreink. Nem vagyunk egyedül ebben a világban, hanem másokkal együtt létezünk. Nem véletlen, hogy a pszichológia azt mondja: ahhoz, hogy tovább tudjunk menni, hogy rugalmasan regenerálódjunk, hogy helyreálljunk, hogy ne roppanjunk meg, szükség van kapcsolatokra.

Gondolkodjunk el: kik azok a barátok, rokonok, esetleg kollégák, akikkel érdemes lenne felfrissítenünk a kapcsolatunkat, a barátságunkat, az ismeretségünket, hogy erőforrásként szolgáljon számunkra? De vizsgáljunk meg

egy másik szempontot is: én ki mellett tudok ott állni?

„A kapcsolatoknak az egyik legfontosabb jellemzője, legfinomabb zamata a kölcsönösség.”

Ugyanis a kapcsolatoknak az egyik legfontosabb jellemzője, legfinomabb zamata a kölcsönösség. Melyek azok a területek, ahol én lehetnék valakinek az erőforrása? Kik azok az emberek, akik hozzám fordulhatnak, akiknek én tudnék a rendelkezésére állni, akikkel én tudnék bátorítólag beszélgetni, chatelni, levelezni? Kikkel futhatok össze virtuálisan, vagy akár egy sétára napközben? Kik azok, akiket én tudok felüdíteni?

Hosszú évtizedek óta életem viharaiban az egyik legkedvesebb idézetem Salamon király gondolata: „…aki mást felüdít, maga is felüdül.” (Példabeszédek 11,25) A munkámból és talán a személyiségemből kifolyólag is szeretek másokat felüdíteni. Elgondolkodtató, hogy lehet az, ha én másokat felüdítek, magam is felüdülök. Talán azért, mert egy kicsit kilépek önmagamból, a saját önsajnálatomból. Talán azért, mert míg másokat megértünk és meghallgatunk, a saját küzdelmeinket is tisztábban látjuk. És meglehet, azért is, mert a fókuszváltás során mi kezdünk el másokról gondoskodni. Jót tenni, szeretni, adni, kedvesnek lenni jó. Egyszerűen jó. Felüdítő. Lelket zuhanyoztató. Ahhoz tehát, hogy erősebbek, szívósabbak legyünk, érdemes elgondolkodni a kapcsolatainkon. Kik azok, akiket szeretnék én erősíteni, és kik azok, akik erősíthetnének

engem? Aki mást felüdít, maga is felüdül – így fejleszthetjük a pszichés ellenálló képességünket a kapcsolataink erősítése, ápolása által. Mert kapcsolatra lettünk teremtve, és a kapcsolatainkban vagyunk igazán önmagunk.

2. Az életet színező barátságok

Marcus Aurelius szerint az emberi életet három alapvető kapcsolódás határozza meg. Az egyik a minket burkoló sáredényhez – vagyis az önmagunkhoz – való viszonyunk, a második az, ami az isteni okhoz fűz, a harmadik pedig az embertársainkkal való kapcsolatunk. A pszichés ellenálló képesség egyik alappillére az emberi kapcsolatok, és kiváltképp meghatározóak az erősebb kapcsolataink.

Vizsgáljuk meg ezeket a kapcsolódásokat kicsit mélyebben! Alapvetően szükséges, hogy a barátságaink, a családi és munkahelyi kapcsolataink megerősítőek, kölcsönösen támogatóak legyenek. Ugyanakkor fontos szem előtt tartanunk: ez nem merülhet ki abban, hogy elmondjuk egymásnak a bajainkat, kesergünk és panaszkodunk. A valóban egészséges, jó kapcsolatokra jellemző a közös gondolkodás, álmodozás, tervezgetés, a világmegváltás egy vacsoránál, egy pohár bor vagy egy csésze kávé mellett. Az életet igazán színessé tevő kapcsolatokban, baráti közösségekben pedig nemcsak megoldásokat keresni és tervezgetni tudunk, hanem együtt nevetni is. Mikor volt utoljára, hogy a barátainkkal a térdünket csapkodtuk, úgy könyörögtünk: „Hagyd abba, mert már fáj a hasam

a nevetéstől!”? Mikor lett izomlázunk a kacagástól? Kik azok a barátok, akikkel ilyen jó volt együtt lenni? Érdemes lenne ezeket a kapcsolatokat felfrissíteni, megerősíteni, tervezni az újabb találkozást.A különlegességük ezeknek a kapcsolatoknak, hogy nem csak addig tartanak, amíg együtt ülünk a szobában, a kávézóban, esetleg a képernyő előtt. A feltöltő erejük tovább tart, mert kihat az elkövetkező napokra, hetekre, a szürke hétköznapokra, a próbatételekre. A pozitív fizikai hatásuk ott marad bennünk.

3. Elviselhetetlen?

„A

kétségbeesés felesleges önkimerítés.”

A következő eszköz, amivel fejleszthetjük a saját megküzdési stratégiáinkat és a lelki szívósságunkat, ha megvizsgáljuk az elhordozhatatlan helyzetekről alkotott nézeteinket. Érdemes arra törekednünk, hogy a nehéz helyzetekről, a krízisekről ne úgy gondolkozzunk, mint elviselhetetlenekről. Hajlamosak vagyunk befeszülni, bestresszelni – vannak, akik jobban, vannak, akik kevésbé, ez alkati kérdés. A kimerültségtől és a trauma mértékétől függően egyénenként is néha jobban stresszelünk, mint máskor. Amikor fáradtabbak vagyunk, erősebben reagálunk a negatív hatásokra. De amikor a nehézségekről, a próbatételekről és a krízisekről úgy gondolkodunk mint katasztrófáról, mint elviselhetetlen helyzetről, mint valamiről, ami megoldhatatlan, és kétségbe esünk, az felesleges önkimerítés.

Segíthet ilyenkor, ha kicsit felüdítjük a testünket, kicsit ellazítjuk az izmainkat, és az idegrendszerünket lélegzetvételhez juttatjuk. Segíthet, ha ilyenkor egy kicsit becsukjuk a szemünket, és elképzelünk egy békés helyet, ahol biztonságban ellazulhatunk, megnyugodhatunk. Például elképzeljük, hogy egy kora nyári napon a parton ülünk, lógatjuk a lábunkat a vízbe, élvezzük a nap mele-

gét, a szellőt, a sirályok hangját és a hullámok simogató játékát a lábunkon? Elég lenne hat-nyolc perc, és utána teljesen felüdülve nyitnánk ki a szemünket és folytatnánk a napunkat.

Az egész testünkre képesek vagyunk hatni a gondolatainkkal – de nemcsak pozitív, hanem negatív irányban is. Mert amikor úgy gondolunk a krízisekre, a nehézségekre és a kihívásokra mint megoldhatatlanra: ez lehetetlen, elviselhetetlen, ebbe belepusztulok, beleroppanok, ettől szétmegyünk, ezt már nem lehet megoldani – erre a testünk is így fog reagálni. Átveszi ezt a feszültséget, begörcsöl, és teljesen kimerül. Hosszú távon az egészséges viszonyulás az, ha megvizsgálom a saját gondolataimat, és átrendezem őket: ami egészséges gondolat, ami éltet, ami előrevisz, arra azt mondom, hogy igen, ezt folytatni akarom, mert érzem, hogy erőre kapok. Amiről pedig azt tapasztalom, hogy nehéz érzéseket vált ki belőlem, növeli a szorongásomat, a feszültségemet, és reménytelenné tesz, azokkal a gondolatokkal pedig szembemegyek.

Sokszor kérdezik ilyenkor tőlem: „Emőke, ez nem önátverés?” Azt szoktam felelni: „Dehogynem, önszuggesztió.”

De az ellentéte is az! Az is önszuggesztió, ha megmagyarázom magamnak, hogy nem bírom elviselni, pedig már annyi mindent elviseltem. Az is önszuggesztió, amikor elhitetem magammal, hogy a problémám megoldhatatlan. Miért lenne az? Varázsgömbből olvastam ki, vagy próféciát kaptam rá, hogy nincs megoldás? A megoldhatatlan

Hogyan lehetséges, hogy az élet viharai egyeseket úgy megtépáznak, hogy semmi erejük sem marad a továbblépésre, míg mások a próbatételekből megerősödve jönnek ki, és kiteljesedik az életük?

A reziliencia, a pszichés ellenálló képesség fejleszthető, a kialakításához szükséges eszköztárat megismerhetjük ebből a kötetből, hogy a nehézségek közepette is ne csak túléljünk, hanem valóban megéljük az életet.

Dr. Tapolyai Emőke, klinikai és pasztorálpszichológus, a Kandela pszichológiai és coaching központ alapítója és szakmai vezetője, közkedvelt előadó. Öt felnőtt gyermek édesanyja és két kislány nagymamája.

ISBN: 978-963-288-916-0

Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook