LOVAS ANDRÁS
Harmat–Kálvin
LOVAS ANDRÁS
A spirituális vezető születése
Harmat – Kálvin
Budapest, 2026
© Lovas András, 2026
© Harmat Kiadó – Kálvin Kiadó, 2026
Minden jog fenntartva!
Szerkesztette: Zombory Katalin
A borító Votin Dóra A prédikátor (2016) című festményének felhasználásával készült.
ISBN 978 963 288 995 5 (Harmat Kiadó)
ISBN 978 963 558 583 0 (Kálvin Kiadó)
Kérjük, hogy a szerző jogait tiszteletben tartva a könyvet ne másolja, és a mű felhasználásához kérje a kiadó engedélyét.
A bibliai idézeteket a Magyar Bibliatársulat revideált új fordítású Bibliájából vettük (RÚF, 2014).
Tartalom
Bevezetés / 7
I. A vezetőt Isten választja ki / 13
II. A kegyelem elsőbbsége a fiatal vezető életében / 31
III. A vezető születése / 55
IV. Közösségi vezetés / 79
Jegyzetek / 85
Bevezetés
A Szentírás végigköveti Jákób életét fogantatásától haláláig, sőt nemcsak nagyapját, szüleit, majd gyermekeit, unokáit látjuk, hanem azt is tudjuk, mindez Isten nagy megváltó vagy helyreállító tervének, a világ üdvössége munkálásának a része. Az 1Mózes 3–11-ben az olvasó azzal szembesül, ahogy a bűn eluralkodik a világban, majd Isten egészen újat kezd a 12. fejezetben. Elhívja Ábrahámot, és azt ígéri neki, hogy megáldja, nagy néppé teszi utódait, földet ad nekik, valamint ez a nép áldás lesz a föld minden nemzetsége számára. Az Úr itt azt ígéri, hogy egy napon mindazt, ami az ember lázadása nyomán megromlott és összetört, mindazt, ami átok alá került, a visszájára fordítja. Ennek a kozmikus megváltó tervnek az első lépése az Ábrahámnak és rajta keresztül a családjának adott ígéret.
Előttünk áll tehát egy családtörténet, amely szorosan összefonódik a megváltás történetével. Egy valóságos család, benne egy személy, Jákób minden valóságos bűne, öröme, áldása és nyomorúsága zajlik előttünk. Mindeközben tudjuk, hogy ebben a kusza, szövevényes, sőt, mondjuk ki, botrányos történetben a teremtő és megváltó Isten egész világra,
minden népre kiterjedő munkája bontakozik ki. Ebben a kettős kontextusban tehát egyetlen személy, Izráel ősatyja, Jákób jellemének alakulására szeretnék tekinteni – a spirituális vezető formálódásának, megszületésének a szempontjátból. (Azért a „spirituális” kifejezést használom, mert a „lelki” alatt gyakran a „nem testi”, „nem fizikai” jelentésárnyalatot értjük.) Azt követjük nyomon, hogyan választ ki, hív el és formál magának Isten egy vezetőt az ő népében. Írásom teológiai fókuszát Walter Brueggemann Genezis-kommentárjának Jákób történetéhez írt bevezetőjéből idézem:1
„Mózes első könyvében a Jákób-narratíva Izráelt a lehető legbotrányosabb formájában mutatja meg.
A történet egyáltalán nem építő semmilyen hagyományos vallási vagy morális értelemben. Sőt, ha valaki ezt várva közeledik a szöveghez, az megbotránkozik. De éppen ezért a Jákób-történet igazán életszerű. Elénk tárja Jákób motivációinak durva, nyers valóságát. Az ígéret eme unokája csak egy hitvány gazember hűséges nagyapjához, Ábrahámhoz, vagy sikeres apjához, Izsákhoz képest. Ebben a történetben a hit megvallása különösen erőteljes. A beszélő pontosan tudja, hogy Isten céljai az önérdek és önmegvalósítás szövevényes szálaival kuszálódnak össze.”
Majd így folytatja a történet átfogó üzenetére tekintve: „Isten sajátos módon választotta ki és bízta meg Jákóbot. Jákób kezdeti kiválasztása rejtélyes
(25,23). Nem tudjuk meg, hogy Istennek miért szándéka a természetes jogok megfordítása. De amint a történet kibontakozik, látjuk, hogy Isten választása az, ami végül Jákóbnak jólétet és gazdagságot hoz. Gyakorlati értelemben ez a hit általi megigazulás esete. Isten egy lenézett embert választott, egy senkit (vö. 1Kor 1,28), és ezzel a hagyományos hatalmi rendet felforgatta.”2
Témánkat mai nyelvre fordítva, egy kérdéssel öszszefoglalva: lehet-e a botrányos gyerekből Isten szerinti vezető?
Miért és hogyan lesz a szöveg ilyen fókuszú megközelítése releváns számunkra?
Először is a történet elemzése közben a vezetőket tartom szem előtt. Mindenekelőtt azokat, akik Isten népének helyi közösségeiben munkálkodnak, kiscsoportokat vagy szolgálati területeket vezetnek mint presbiterek, gyülekezeti elöljárók, lelkipásztorok. Haszonnal tanulmányozhatják Jákób vezetői „születését” azok is, akik saját egyházukban, felekezetükben a helyi gyülekezeten túli vezetésre éreznek elhívást. Továbbá azokra is gondolok (és ők vannak a legtöbben), akik világi hivatásukban töltik be a „spirituális vezetés” feladatát, hiszen Krisztus követői minden környezetben krisztusi módon hivatottak vezetni. Ezzel a megjegyzéssel nem kívánom azt érzékeltetni, hogy ne lennék tudatában, hogy a Krisztus testében megélt vezetéshez képest más jellegű
kihívást jelent Isten szerinti vezetőnek lenni a munkahelyen, valamint azt sem vállalhatom, hogy ez a tanulmány hangsúlyosan fókuszál az ő kérdéseikre.
Másodszor: az Istentől való elhívás, legyen bármilyen szent is, korántsem mentes a generációs, családi, mélyen emberi (ha tetszik: bűnös és megtört) részletektől. Ez az írás lehetőséget kíván nyújtani, hogy őszintén rátekintsünk a saját történetünkre. Nehézségek, családi titkok, botrányok – hogyan kerülhetnek Isten igéjének világosságába, a kegyelem erőterébe? Minél valósabban látjuk életünk megtört és/vagy bűnös mintázatát (Jákóbnál éppen ezt fogjuk végigkövetni), annál nagyobb szabadsággal, kegyelemmel és erővel léphetünk tovább vezetői szolgálatunkban.
Harmadszor: a vezető feladata Isten népében –amint gyakran egy egészséges munkahelyi környezetben is – a vezetők következő generációját megtalálni, felemelni, érettségre juttatni és szolgálatba állítani. Gyülekezeti környezetben ezt nevezzük tanítványságnak. A fiatalok között vannak azok, akiket Isten kiválasztott és elhív, szolgálatba állít egy napon – és ebben a munkában a mindenkori vezetőknek meghatározó szerepük van. Amikor tehát azt követjük nyomon, hogyan teszi ezt Isten Jákób életében, nemcsak a saját történetünket szeretnénk Isten világosságában látni (legyünk akár szolgálatunk elején, közepe felé vagy éppen végén), hanem
abban is szeretnék formálódni, hogyan nézzünk a fiatalokra. Kik azok, akiket Isten kiválaszt és elhív?
Lehet-e a botrányos gyerekből vagy fiatalból Isten szerinti vezető?
Végül szeretném kiemelni, hogy mindez Isten népe missziójának életbe vágó kérdése. Miért létfontosságú, hogy ezzel a különös, nem hagyományosan vallásos és moralista, hanem „a hit általi megigazulásnak” az élet kusza szövevényében megjelenő szempontjából figyeljük és keressük, kiket hív el Isten a jövő vezetőinek? Azért, mert az egyház küldetése nem a fenntartás, hanem a misszió. A misszióhoz pedig az az imádság kapcsolódik, amelyet Jézus – az úri imán kívül egyedüliként – meghagyott a tanítványoknak: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés: kérjétek tehát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásába.” (Mt 9,37)
A feladatunk imádkozni munkásokért, de ezzel együtt részt venni abban a folyamatban is, ahogy Isten elhív magának szolgálókat. Ha valóban sok az aratnivaló, akkor sok munkásra van szükség. Ha csak arra van hitünk, hogy fenntartsuk a (különben sok helyen fogyatkozó) egyházat, kevés is elég… De ha nagyobb missziói célunk van, ha szeretnénk, hogy gyülekezetek megelevenedjenek, új gyülekezetek szülessenek, akkor tanítványokra és vezetőkre van szükségünk. Vajon tud-e Jákób megbotránkoztató története új szempontokat adni ehhez?
Természetesen ezt a nagy ívet csak érintőlegesen
tudjuk követni, és kisebb egységeket vizsgálunk meg részletesebben – figyelembe véve a tágabb kontextust egy-egy rész kifejtésénél.
I. A vezetőt Isten választja ki
Fogantatás és születés
19 Ez Izsáknak, Ábrahám fiának a nemzetsége: Ábrahám nemzette Izsákot. 20 Izsák negyvenesztendős volt, amikor feleségül vette Rebekát, az arám Betúél leányát, az arám Lábán húgát PaddanArámból. 21 És Izsák könyörgött az Úrnak feleségéért, mert meddő volt. Az Úr pedig engedett könyörgésének, úgyhogy teherbe esett Rebeka, a felesége. 22 De fiai tusakodtak a méhében. Akkor ezt mondta Rebeka: Ha így van, minek is élek? Elment azért, hogy megkérdezze az Urat.
23 Az Úr pedig ezt mondta neki: Két nép van méhedben, két nemzet válik ki belsődből: az egyik nemzet erősebb lesz a másiknál, de a nagyobbik szolgál a kisebbnek.
24 Elérkezett szülésének a napja, s íme, ikrek voltak a méhében. 25 Világra jött az első: vöröses volt, és mindenütt szőrös, mint a daróc. Ezért Ézsaunak nevezték el. 26 Azután világra jött a testvére, kezével Ézsau sarkába kapaszkodva. Ezért őt Jákóbnak nevezték el. Izsák hatvanesztendős volt, amikor ezek megszülettek. (25,19–26)
Az ígéret gyermeke – Mózes első könyvében nem először – nem magától értetődő módon fogan. A szentíró a kegyelem és küzdelem feszültségébe illeszti Isten
rejtélyes választását. A kegyelem ott indul, hogy bár Izsák az ígéret gyermeke, és Rebeka az Úr csodálatos vezetése útján lett a felesége, az élet továbbadása mégsem történik magától értetődően. És bár először csak ezt olvassuk: „És Izsák könyörgött az Úrnak feleségéért, mert meddő volt. Az Úr pedig engedett könyörgésének, úgyhogy teherbe esett Rebeka, a felesége”, ami úgy tűnhet, gyors imameghallgatás volt, valójában a könyörgés húsz évig tartott. A 26. vers tudtul adja, hogy Izsák hatvanéves, amikor fiai születnek. Amilyen nehezen született meg az öröm (kegyelem), olyan gyorsan el is párolgott (küzdelem), hiszen már a következő versben ezt olvassuk: „De fiai tusakodtak a méhében.” Azonnal megjelenik a konfliktus, amely majd évtizedekig meghatározza a család sorsát. A „tusakodik” szó a szétzúzás, összetörés szava. A fájdalom és a kín olyan mértékű volt, hogy Rebeka feltette a kérdést: ha ezt kell végigélnem, akkor minek is élek? Elment megkérdezni Istent, aki így válaszolt: „Két nép van méhedben, két nemzet válik ki belsődből: egyik nemzet erősebb lesz a másiknál, de a nagyobbik szolgál a kisebbnek.” Világok dőlnek el az anyaméhben? Miért nem a kisebbik a nagyobbnak? Miért nem Ézsau lett a kiválasztott, vagy miért nem lettek mindketten az ígéret és áldás hordozóivá (ahogy egy generációval később Jákób fiai mind)? Talán ez a rejtélyes isteni döntés az, ami Rebeka méhében a konfliktust okozza? Megválaszolatlan
kérdések sokasága tolul fel az olvasóban. Egy azonban nem kétséges: a spirituális vezető születése ebben a rejtélyes isteni döntésben fogant. A születés előrevetíti a konfliktusok sorozatát, és valamit érzékeltet az isteni döntésből is: „Azután világra jött a testvére, kezével Ézsau sarkába kapaszkodva. Ezért őt Jákóbnak nevezték el.” Jákób nem marad le… Innen származik a neve is. Azt jelenti: aki megragadja a sarkat. Isten váratlan és felforgató kijelentésének fényében nem magától értetődő az a jelentés, amit a legtöbben Jákóbnak tulajdonítunk: csaló. Fokkelman írja: „Nem tudjuk még, hogy Jákób természete milyen engesztelhetetlenül ravasznak és számítónak bizonyul majd, sőt az olvasó azt gondolja, hogy testvére megragadása egy odaadó és közeli kapcsolatra mutat. Micsoda szívet melengető szimbolikája van egy ilyen mozzanatnak…”3 De, amint hamarosan kiderül, a kifejezés másik értelme kerekedik majd felül az újszülött életén. Aki megragadja a sarkat, és így a másik helyébe lép. A másikat kiszorító, a hátulról észrevétlenül érkező, a ravaszkodó, a csaló. Jákób az ügyeskedő, manipuláló ember.
Isten választásával találjuk itt magunkat szemben. Amikor teológiai értelemben kiválasztásról beszélünk, magától értetődően fordulunk Pál apostol soraihoz: „Amikor ugyanis még meg sem születtek gyermekei, és nem tettek semmi jót vagy rosszat, de hogy Istennek az ő kiválasztáson alapuló elhatározása
érvényesüljön, nem a cselekedetek alapján, hanem az elhívó akarata szerint, már akkor megmondatott Rebekának, hogy »a nagyobbik fog szolgálni a kisebbiknek«…” (Róm 9,11–12) Mégis, ha Jákób kiválasztását összekötjük Jákób történetével, nem maradhatunk meg a „színtiszta” dogmatika területén. Talán könnyebb lenne „a kiválasztás tanáról” szólni, mint a spirituális vezető formálódását követni, amelyben nemcsak az isteni döntés, hanem a mélyen emberi, családi drámák, bűnök, harcok is jelen vannak. Amint látni fogjuk Jákób életében, ezek messzemenőkig hatással vannak rá és arra, ahogy Isten formálja őt. Nekünk is megvan a saját történetünk a fogantatásunkról és a születésünkről, ahogy a ránk bízottaknak is (akiknek a vezetésére elhívást kaptunk). Van, amit talán ismerünk ebből, van, amit nem. Vannak szeretettel, békességgel, hittel teli történetek, és vannak bűnnel vagy bajjal terhelt, fájdalmas történetek is. Azt látjuk, hogy ezek közül semmi sincs kívül a kiválasztó, elhívó Isten akaratán. Sőt, mintha nem ezek ellenére, hanem ezek által bontakozna ki az isteni rendelés. Ezt szeretném hangsúlyozni: ez a történet nem „moralizál”, hanem „kegyelemből, hit által” valósul meg. A történeted, bármilyen legyen is, nem akadálya, hanem része annak, ahogy és amilyen vezetőnek Isten formált és formál.
Kövessük tovább az eseményeket, és nézzük meg közelebbről az ifjú Jákóbot, illetve családi környezetét!
Jákób és családja
27 Amikor a fiúk felnőttek, Ézsau a vadászathoz értő, szabadban élő ember lett, Jákób ellenben a szokásokat tisztelő sátorlakó. 28 Ezért Izsák Ézsaut szerette, mert ízlett neki a vad, Rebeka viszont Jákóbot szerette.
29 Egyszer Jákób valami főzeléket főzött, amikor Ézsau fáradtan megjött a mezőről. 30 Ézsau azt mondta Jákóbnak: Hadd egyem ebből a vörös ételből, mert fáradt vagyok! Ezért nevezték el őt Edómnak. 31 De Jákób azt felelte: Add nekem érte azonnal az elsőszülöttségi jogodat! 32 Ézsau ezt mondta: Mindjárt éhen halok; mit számít nekem az az elsőszülöttségi jog? 33 Jákób azt felelte: Akkor esküdj meg nekem azonnal! Ézsau megesküdött neki, és eladta az elsőszülöttségi jogát Jákóbnak. 34 Jákób ekkor adott neki kenyeret és lencsefőzeléket. Ézsau evett, ivott, azután fölkelt, és elment. Ennyire semmibe vette Ézsau az elsőszülöttségi jogot. (25,27–34)
Izsák és Rebeka
A folytatás baljós. A házaspár, amely imádságban kért gyermeket, részévé lesz a fiaik életén végighúzódó konfliktusnak. Tizenöt-húsz év telhetett el a születésük óta (Fokkelman szerint), és világossá vált, menynyire más a két testvér. Izsák Ézsaut szerette jobban, „mert ízlett neki a vad”. Sokatmondó megjegyzés az Isten választottjáról… Rebeka pedig Jákóbot szerette
A gyerekek megosztották a szülőket. Talán Rebeka attól félt, hogy Izsák nem fogadja el az isteni kijelentést, hogy a nagyobbik fog szolgálni a kisebbnek?
Talán Izsák kezdettől fogva – úgymond – Rebeka vitorlájából próbálta kifogni a szelet, és ez a magyarázata annak, hogy Ézsaut kedveli? Vagy csak egyszerű, természetes vonzalomról van szó, az egyik gyerek apás, a másik anyás, és ez torzult el a családban? Nem tudjuk pontosan. Az azonban valószínű, hogy kettejük életének is a vetélkedés, a harc lett a fő motívuma. Nem tudták Istenre bízni, hogy munkálja ki a döntését. Hamarosan látjuk, Rebeka hogyan manipulálja az eseményeket, hogy Jákóbé legyen az apai áldás. Gyerekeiket használták fel az egymással való küzdelemben – amint gyakran történik ez ma is olyan családokban, ahol a szülők harcban állnak egymással.
Ézsau és Jákób
Jákób életéhez hozzátartozott a testvére is. Arról olvasunk, hogyan szerzi meg Jákób Ézsautól az elsőszülöttségi jogát. Innentől a konfliktus az elsőszülöttségi jog körül zajlik. A szakasz végén olyan megjegyzést tesz a szentíró, amely ritka a bibliai elbeszélésekben: „Ennyire semmibe vette Ézsau az elsőszülöttségi jogot.”
18 jobban, aki csendes, sátorlakó, otthon ülő ember volt, szemben a szilaj vadász Ézsauval.
Ézsau halálosan fáradt és éhes, amikor hazaérkezik, és meglátja a Jákób által készített ételt, majd kér belőle (közben érdemes emlékeznünk: Izsák azért szereti jobban Ézsaut, mert ízlett neki a vad…). Jákób, aki valószínűleg jól megfontolt módon csapdát állított, és már régen várt egy kedvező alkalomra, Ézsau elsőszülöttségi jogát kéri cserébe. Ézsau gondolkodás nélkül belemegy az üzletbe, amire Jákób – biztos, ami biztos alapon – meg is esketi. Azaz Isten nevével kéri megpecsételni azt, amit éppen nem túl tisztességes módon megszerez (és ennek lesz még jelentősége). Ezután Ézsau „evett, ivott, azután fölkelt és elment”. Ennyi. Ő nem az az ember, aki előretekint. Hol van még az, hogy apjától két részt örököljön az elsőszülött jogán? A neki kijáró tisztelet, a családban betöltött pozíció pedig mit számít annak, aki az azonnali megelégedés embere?
Jákób megszerezte, amit Isten neki rendelt? A csaló előre eltervezetten kihasználja bátyja gyengeségét.
Jákób ravaszkodó, alattomos, számító. A történet az Isten által rendelt irányba megy – de közben a baljós árnyak csak növekednek, az isteni rendelés és az emberi működés közötti feszültség is fokozódik. A beteg, rosszul működő család végdrámájába a 27. fejezetben nyerünk bepillantást.
Hogyan válik a kegyelem által a botrányos múltú fiatalból átadott életű vezető? Megtörténhet-e ez ma is? A kötetben szereplő bibliatanulmányok Jákób életútját vizsgálva keresik a választ arra, hogy az egyház küldetésének betöltéséhez milyen szemléletmódbeli változásra van szükségük a vezetőknek – legyen szó akár a saját mintáikkal való őszinte szembenézésről, akár a következő generáció szolgálatba állításáról.
„Előttünk áll egy családtörténet, amely szorosan összefonódik a megváltás történetével. Egy valóságos család, benne egy személy, Jákób minden valóságos bűne, öröme, áldása és nyomorúsága tárul fel előttünk. Mindeközben tudjuk, hogy ebben a kusza, szövevényes, sőt, mondjuk ki, botrányos történetben a teremtő és megváltó Isten egész világra, minden népre kiterjedő munkája bontakozik ki. Ebben a kettős kontextusban tehát egyetlen személy, Izráel ősatyja, Jákób jellemének alakulására szeretnék tekinteni – a spirituális vezető formálódásának, megszületésének a szempontjából. Azt követjük nyomon, hogyan választ ki, hív el és formál magának Isten egy vezetőt az ő népében.”
Lovas András református lelkipásztor, jelenleg a Dunamelléki Református Egyházkerület missziói referense.
Ft