Hézser Gábor – Krasznay
Harmat Budapest, 2026
© Hézser Gábor és Krasznay Mónika, 2026
© Harmat Kiadó, 2026
Minden jog fenntartva.
Kérjük, hogy a szerzők jogait tiszteletben tartva a könyvet ne másolja, és a mű felhasználásához kérje a kiadó engedélyét.
ISBN 978-963-288-951-1
A kötet megjelenését a Pünkösdi Teológiai Főiskola támogatta.
Előszó: Egy családkonzultációs kézikönyv családfája • 11
Bevezetés: Miről lesz szó a könyv egyes részeiben? • 13
• 15
1. A család zsidó–keresztény gyökerei • 16
1.1. Az Ószövetség kora • 16
1.2. Az Újszövetség kora • 17
1.3. A korai keresztény szemlélet fő jellemzői • 18
1.4. A reformáció kora • 18
2. A család társadalmi funkciójának változásai • 20
2.1. A család minden kultúrában és társadalomban jelen van – különböző formában • 20
2.2. Család a premodern társadalmakban • 20
2.3. A polgári család • 21
2.4. A család a posztmodern, posztindusztriális társadalomban • 22
2.5. Az „idők változnak, és mi változunk velük” – prognózisok a családról • 23
LELKIGONDOZÁS, PSZICHOTERÁPIA, KONZULTÁCIÓ, KONZULTATÍV LELKIGONDOZÁS • 25
1. Megkülönböztetve – de szét nem választva • 26
1.1. Lelkigondozás • 26
1.2. Pasztorálpszichológia • 27
1.3. Konzultatív család-lelkigondozás • 29
1.4. Konzultáció • 29
1.5. Pszichoterápia • 30
III. RENDSZERELMÉLET ÉS RENDSZERSZEMLÉLETŰ KOMMUNIKÁCIÓ • 31
1. Rendszerelmélet • 32
1.1. Széttagolás vagy oszthatatlanság – a megismerési ősi kérdése • 32
1.2. Okozatiság helyett kölcsönhatások • 33
1.3. Búcsú az objektív megismerésébe vetett hittől • 34
1.4. A tudományos rendszerszemlélet kezdete • 36
1.5. Az élő és a nem élő rendszerek különbözősége • 37
1.6. A család mint rendszer • 37
1.7. A rendszerszemlélet emberképének lényege • 40
2. A rendszerelmélet, a teológia és a pasztorálpszichológia • 42
2.1. A rendszerelmélet (új) kérdései a teológiának • 42
2.2. A rendszerelmélet kérdései a pasztorálpszichológiának • 43
3. Kommunikáció – a rendszerszemlélet értelmezésében • 44
3.1. Definíció helyett • 44
3.2. Nem lehet nem kommunikálni • 44
3.3. Egy üzenet – mindig négy • 45
3.4. A nonverbális kommunikáció • 47
3.5. A nonverbális kommunikáció sajátosságai • 47
3.6. Felelős azért vagyok, amit mondok – de azért nem, amit a másik hall • 48
Pasztorálpszichológiai meggondolások • 51
Összefoglalás • 52
1. A családterápiás iskolák koncepciói és alapítóik családbiográfiája • 54
2. A család többgenerációs szemlélete – a „negyed- és ezredízig” meghatározó múlt • 57
2.1. Individuáció – válhatok-e azzá, aki vagyok? • 58
2.2. Ha nem válhatok azzá, aki vagyok • 60
2.3. A kölcsönös meghatározottság – „nem lehet egymásra nem-befolyással lenni” • 61
Pasztorálpszichológiai meggondolások • 62
2.4. Oldás és kötés – a kapcsolatképes önállóság • 63
2.5. A delegáció – megbízással felruházva • 64
2.6. A több generáción át ható delegáció – a hagyományozás • 65
Pasztorálpszichológiai meggondolások • 66
2.7. Családi titkok, misztikum és mítoszok • 66
Pasztorálpszichológiai meggondolások • 70
3. A család – ahogy az igazságosságot kezeli • 72
3.1. Az „elég jó” a „jó” • 72
3.2. A koncepció vázlata – kapcsolati etika • 73
3.3. A koncepció kritikai értékelése • 76
Pasztorálpszichológiai meggondolások • 77
4. A család – ahogy struktúrája és stratégiája működteti • 78
4.1. A strukturális irányzat • 78
4.2. A stratégiás irányzat • 80
Pasztorálpszichológiai meggondolások • 82
5. A család – ahogy tagjai önértékét alakítja • 84
5.1. Az emberkép – a „nem-csak-gonosz” ember • 85
5.2. Az ember és önértékérzete • 86
5.3. Az ember és alapkapcsolatai – a pár és a háromszög Satir koncepciójában • 88
5.4. Az ember és a spiritualitás Satir koncepciójában • 88
Pasztorálpszichológiai meggondolások • 89
5.5. Új módszerek • 91
5.6. A kommunikáció – ha az önértékérzet kap szót • 96
Pasztorálpszichológiai meggondolások • 100
5.7. Változás vezet átalakuláshoz • 101
6. Szerepek a családban • 106
6.1. Szerepkörök • 106
Pasztorálpszichológiai meggondolások • 107
7. A család és az életszakaszok • 108
7.1. Nincs fejlődés krízis nélkül • 108
Pasztorálpszichológiai meggondolások • 110
8. A magát történeteivel teremtő család – a narratív irányzat • 111
8.1. Az elmélet • 111
8.2. A cél • 113
8.3. A terapeuta szerepe és eszközei • 114
Pasztorálpszichológiai meggondolások • 115
9. Erősíteni, ami működik – A megoldásközpontú irányzat • 117
9.1. Az elmélet • 118
Pasztorálpszichológiai meggondolások • 119
1. Hogyan hangolja össze egy család a működésének elemeit? – A zárt, a nyitott és a kaotikus rendszer • 122
1.1. A zárt rendszer előnye és hátránya • 122
1.2. A nyitott rendszer esélye és veszélye – amikor a család „nem csak önmaga” • 126
1.3. A kaotikus rendszer – amikor az ember nem tudja, ki legyen • 126
2. Generációk a családban • 127
2.1. A generációkon át jelentkező (transzgenerációs) hatások • 127
2.2. Ahogy generációk egymáshoz kötődnek és egymástól elhatárolódnak • 128
Pasztorálpszichológiai meggondolások • 135
3. Családi mítoszok • 136
3.1. A mítosz funkciói • 136
3.2. A mítoszok fajtái • 138
4. Családi titkok • 141
4.1. A titkok funkciója • 141
4.2. A családi titkok három fajtája • 141
4.3. A titkok lehetséges következményei • 142
5. Családi főkönyvek – a mérlegkészítés és következményei • 144
5.1. A főkönyv funkciója • 144
5.2. A főkönyvi mérleg különböző szinteken készül • 144
5.3. A forgótárjelenség • 146
5.4. Ha az „áldozat a maga áldozatává válik” • 147
Pasztorálpszichológiai meggondolások • 147
6. Interakciós mechanizmusok – ahogy a család magát egy nemzedéken belül működteti • 149
6.1. Határok – elválasztva kapcsolatot teremtenek • 150
Pasztorálpszichológiai meggondolások • 153
6.2 A család szabályai • 154
Pasztorálpszichológiai meggondolások • 156
7. Hierarchia, hatalom és szerepkörök – ami változtatható, és ami nem • 157
7.1. Hatalom • 157
Pasztorálpszichológiai meggondolások • 160
7.2. Szerepkörök – egy családtag, több szerep • 161
Pasztorálpszichológiai meggondolások • 176
Pasztorálpszichológiai meggondolások • 188
8. Mi befolyásolja a kapcsolatok minőségét? • 191
8.1. Nonverbális kódok • 191
8.2. Gazdasági szempontok – önállósodás kontra anyagi függőség • 191
8.3. Mi segíti a kapcsolat minőségének javulását? • 192
8.4. Idős családtagok gondozása • 193
Pasztorálpszichológiai meggondolások • 193
9. Lojalitás – elvárások szövevénye • 195
9.1. A lojalitás formái és működése • 195
9.2. Lojalitáskonfliktusok • 196
Pasztorálpszichológiai meggondolások • 199
10. Parentifikáció – a gyerek szülői szerepbe helyezése • 201
10.1. A parentifikáció – ha a fejlődést akadályozza • 201
10.2. A parentifikáció – amikor a fejlődést segíti • 202
11. Trianguláció • 203
11.1. Ha a harmadik nem a nevető • 203
11.2. Problémaelterelés mint trianguláció • 204
12. Jogosultság • 205
12.1. A jogosultság forrásai • 205
12.2. A jogosultság formái és működése • 206
Pasztorálpszichológiai meggondolások • 207
• 209
1. Önismeret • 210
1.1. Az alap • 210
1.2. A családbiográfiai rekonstrukció • 211
Pasztorálpszichológiai meggondolások • 211
2. A segítő felelőssége • 213
2.1. Az önmagunkról való gondoskodás • 213
Pasztorálpszichológiai meggondolások • 214
VII. MÓDSZEREK, GYAKORLATOK • 217
1. Ahogy problémákat gyártunk • 218
1.1. Az októl az összefüggéshez • 218
1.2. A problémákat kialakító folyamatok • 219
1.3. A problémakonstrukcióknak haszna is lehet • 221
2. A konzultáció gyakorlatának etikai vonatkozásai • 222
3. Általánosan alkalmazott módszerek • 224
3.1. A rendszerszemléletű irányzatokra jellemző eljárások • 225
3.2. Cirkuláris beszélgetésvezetés • 230
4. A konzultáció folyamata • 237
4.1. Az első szakasz: a kapcsolatfelvételtől a szerződéskötésig • 237
4.2. Genogram és családbiográfiai rekonstrukció • 243
5. Konzultációs ülések és egy konzultációs folyamat befejezése • 252
5.1. Záróintervenciók az ülések végén és egy folyamat lezárásakor • 252
6. Módszerek a problémák dekonstrukciójára és az önismeret fejlesztésére • 256
6.1. A dilemmák mobilizáló hatása – a hasítás (splitting) módszere • 256
6.2. Befejezetlen mondatok • 257
6.3. Ugyanazt másképpen – új narratívák • 258
6.4. Externalizálás • 258
6.5. Visszajelző levelek • 260
7. Metaforák, szimbolizáló technikák • 261
7.1. Metaforák, történetek, humor • 261
7.2. Családszobor és -tábla • 261
7.3. Érzelemrészek találkozója • 264
7.4. A „belső konferenciák” – az intrapszichikus dinamika megjelenítése • 265
7.5. Mennyei konferencia • 267
7.6. Elvárások körhintája • 269
7.7. Kiszámíthatatlanság és védettség – láthatatlan segítők • 269
8. Paradox módszerek • 271
8.1. A kontrollálhatatlan kontrollálása • 271
8.2. A tünet nélkülözhetetlenségének, pozitív oldalának érzékeltetése • 271
8.3. A visszatartás • 271
8.4. Az idő visszafordítása • 272
9. Rituálék, rítusrekonstrukció • 273
10. Vallás és család • 275
10.1. Az individuális és a családi istenkép-konstrukciók • 275
10.2. A vallás, a világnézeti meggyőződések befolyása a családban – kérdőív • 276
10.3. Istenképek funkciója a családban – kérdőív • 277
10.4 A vallás befolyása a személyiség fejlődésére és a párkapcsolat minőségére • 278
10.5. A vallás befolyása a párkapcsolatra • 279
11. Ha a konzulens elakad – és ami segíthet • 280
11.1. Az elakadás egy jelzés • 280
11.2. A bevonódás • 280
11.3. A magunkkal hozott láthatatlan kolléga vagy családtag • 282
11.4. Esetmegbeszélés önmagunkkal • 282
11.5. Rendszerszemléletű szupervízió • 284
12. Zárszó • 287
Felhasznált és ajánlott irodalom • 288
Tárgymutató • 299
Névmutató • 303
A könyvet dr. Balogh Klárának ajánljuk, akinek e kötet és szerzői is sokat köszönhetnek.
Amikor útjára indul egy családokról szóló könyv, hasznos lehet bemutatni a „családfáját”, hogy az Olvasó közvetlenebb kapcsolatba kerüljön vele és a szerzőkkel.
Könyvünk egyik gyökere mélyre nyúlik vissza. Abból a talajból ered, amelyből az 1980-as években Németországban az első családterápiás képzések kinőttek. Ekkor lelkes oktatók, orvosok és pszichológusok kezdték el meghonosítani az USA-ból hozott ismereteket saját szakmai környezetükben. Hitték, hogy a rendszerszemléletű segítői gyakorlattal valami minőségileg új kezdődhet el. A megszokott, ok-okozati gondolkodástól alaposan eltérő problémaértelmezés jelent meg: a humanista pszichológia emberbe vetett hite, az autopoézis (önfenn tartó működésmód) került a középpontba. A figyelem többé nem a zavarokra, a diszfunkciókra és a patológiára irányult, hanem arra, ami működik, illetve az érintettek fejleszthető képességeire. Ezek mozgósítása és támogatása lett a segítő munka feladata és célja.
Ebben az időszakban sajátította el Hézser Gábor – a Betheli Teológiai Főiskola Lelkigondozói Intézetének teológusa és pasztorálpszichológusa – a Weinheimi Családterápiás Intézetben ezt az irányzatot, amelyet azóta gyakorol és oktat.
Könyvünk másik, fiatalabb gyökere magyar földbe nyúlik. Az 1989-es társadalmi változásokat követően lehetőség nyílt arra, hogy több Kárpát-medencei egyetem teológiai karán rendszerszemléletű pasztorálpszichológiai képzések induljanak. Ezek a programok nemcsak az egyénekkel, hanem csoportokkal, többek között családokkal végzett lelkigondozói munkára is felkészítettek. Krasznay Mónika a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen a kétezres évek elején vett részt egy ilyen posztgraduális képzésben. Idővel ő és Hézser Gábor elkezdtek közösen dolgozni.
Ezzel egy addig kevésbé elterjedt gyakorlat jelent meg: a páros vezetés a
segítő folyamatokban és az oktatásban. Ez a minta a rendszerszemlélet következetes alkalmazásából fakad, hiszen az ember férfi és nő. A párkapcsolatok és a családi működés elakadásainak mindig van férfi- és női arca. Négy szem szükséges ahhoz, hogy az összefüggéseket teljesebben láthassuk. Az ok-okozati, lineáris-kauzális gondolkodásról való áttérés a kölcsönhatásokban történő tájékozódásra kezdetben szokatlan élményt jelenthet, hasonlóan a közösen vezetett konzultáció és lelkigondozás gyakorlatához. Ma már egyre nyilvánvalóbb, hogy a spirituális dimenzió elválaszthatatlan a rendszerszemléletű terápiák ember- és világképétől. A „honnan jövök – ki vagyok – hová tartok” kérdésköre természetes módon a család-lelkigondozás integráns elemeként jelenik meg. Hézser Gábornak lehetősége nyílt több mint egy évtizeden át részt venni Balogh Klárával, majd később Szükné Streit Mariannával magyar családterapeuták képzésében is. A képződők többsége világi háttérrel érkezett, ezzel együtt hamar megmutatkozott a spirituális dimenzió iránti igény. Ez nem pusztán egyes esetekben vált fontossá, hanem a segítő munkáját megalapozó emberkép teljességéhez is elengedhetetlennek bizonyult. Könyvünk harmadik, legfiatalabb, de talán legvaskosabb gyökere a Pünkösdi Teológiai Főiskolán 2021-ben indult családkonzulensi képzés, amely a korábbi tapasztalatokra építve rendszerszemléletű pasztorálpszichológiai vonatkozásokat is tartalmaz. Célja egyrészt érzékennyé tenni a hallgatókat arra, hogy a családpszichológiai témákban miként jelenik meg természetes módon a spirituális dimenzió, másrészt a teológiai alapképzettségű konzulensek számára impulzusokat nyújtani a konzultatív család-lelkigondozáshoz. Az elméleti ismereteket, önismeretet és gyakorlati készségeket integráló képzés fogadtatása és tapasztalatai biztatóak, a könyv pedig – más szakirodalom mellett – jegyzetként és a szerzőpáros közös oktatói munkájának alapjaként is szolgál.
Az Olvasó talán meglepődik, hogy a könyv nem foglalkozik patológiával, strukturális, stratégiás vagy transzgenerációs zavarműködésekkel. Ennek oka, hogy a családkonzultáció és a családlelkigondozás nem terápia. Feladata az egyéni, párkapcsolati vagy családi élethelyzetek rendeződésének támogatása az érintettekben meglévő, ám eddig ki nem használt egyéni és családi erőforrások mozgósításával.
A fák élhetnek magányosan is, de úgy tartják, hogy ha társaságban állnak, gyökereik összefonódnak: erősítik, óvják és támogatják egymást. Kívánjuk és reméljük, hogy ez a könyv is ilyen „társasági” lesz, és gazdagító beszélgetést indít el az olvasóban önmagával, emberségével és professzionalitásával.
Hézser Gábor és Krasznay Mónika
Bevezetés:
Miről lesz szó könyvünk egyes részeiben?
A lélektani jelenségeket pszicho-szomatikus-szociális-ökonómiai-spirituális összefüggésben értelmező rendszerszemlélet a 20. század közepétől kezdte meg térhódítását a terápia különböző diszciplínáiban. A pszichoterápián belül gyorsan terjedt a családterápia, hamarosan különböző irányzatai alakultak ki, amelyek a családokban fellépő zavarokat más-más szempontból vizsgálták. Érdekes kutatási téma lenne, hogy az egyes irányzatok mennyiben kötöttek geokulturálisan. Például mennyiben függnek össze az amerikai, a német vagy az olasz mentalitással azok a koncepciók, amelyek ott alakultak ki.
A mára részletesen kidolgozott rendszerszemléletű családterápia sarkpontjai:
• a családban észlelt jelenségek, elakadások nem egyetlen okra vezethetők vissza, hanem összefüggések rendszere váltja ki azokat
• a jelenségeket, elakadásokat a család kommunikációjával és interakcióival tartja fenn
• a segítés célja a családtagokban és a családban rejlő erőforrások mobilizálása.
A rendszerszemléleten alapuló családkonzultáció pedig a családterápiás irányzatok egyes elemeit, módszereit alkalmazva olyan zavarműködésekkel foglalkozik, amelyek még nem igényelnek (család)terápiás beavatkozást.
Ugyancsak a rendszerszemlélet értelmében szerepel könyvünkben a spiritualitás dimenziója, amely meghatározottságot ugyanis a pszicho-szomatikus-szociális-ökonomiai kölcsönhatásokon túl szintén figyelembe kell venni. Ezzel a dimenzióval a lelkigondozás foglalkozik, amelynek tehát helyet kell kapnia, ha teljes befolyásoló rendszere felől igyekszünk megközelíteni „a családot”. Könyvünkben a lelkigondozáson belül is a pasztorálpszichológiai lelkigondozásra koncentrálunk, amelyre alapozva bevezetjük a konzultatív család-lelkigondozás fogalmát. Mivel ez elméletében és metodikájában a családkonzultáció/ családterápia irányzatainak teológiai, pasztorálpszichológiai reflexióján alapszik, a könyvben a családkonzultáció elméletét, gyakorlatát ismertetve egyes fejezetekhez „Pasztorálpszichológiai meggondolások” címen rövid impulzusokat, teológiai reflexiókat nyújtunk.
A következő megközelítést választva nyújtunk első betekintést ebbe az érdekfeszítő világba:
Az I. részben rövid pillantást vetünk a család kultúrtörténetére. Ezután (II.)
meghatározzuk a lelkigondozás, a pasztorálpszichológia, a konzultatív család-lelkigondozás, a konzultáció és a pszichoterápia fogalmát. A III. részben a rendszerszemlélettel és a kommunikációval foglalkozunk, amelyekre a IV. részben tárgyalandó terápiás irányzatok alapoznak. Ezek nyújtják a családkonzultációhoz és a konzultatív család-lelkigondozáshoz az elméleti és gyakorlati alapokat. Valamennyi mai terápiás formára nem térhetünk ki. Négy különböző irányzatot ismertetünk: 1) a nemzedékeken át ható befolyásokra koncentráló, közvetlenül a pszichoanalízisből kialakult ún. többgenerációs (transzgenerációs) szemléletet, 2) a család működésének struktúrájára és stratégiájára koncentráló irányzatokat, 3) a humanista pszichológiához tartozó koncepciót. Végül 4) a narratív és megoldásközpontú irányzattal zárjuk a sort.
Egy következő (V.) rész a család működését ismerteti, majd (VI.) azokat a személyes adottságokat és kompetenciákat mutatjuk be, amelyekre a családdal dolgozó szakembernek szüksége van. Végül egy külön (VII.) részben a családkonzultációnál alkalmazható gyakorlati elemekkel ismerkedünk meg.
A kötetben található QR-kódok, illetve linkek vezetnek el a Családkonzultáció a pasztorálpszichológia szemszögéből című, mintegy 40 oldalas íráshoz, amely részletesebben kifejti az egyes témákhoz kapcsolódó teológiai és lelkigondozói szempontokat és megfontolandó gondolatokat.
A család családfájának szerteágazó bibliai és egyháztörténeti gyökerei nyíltan vagy burkoltan ma is meghatározó befolyással rendelkeznek. De a szakembernek fontos tisztában lennie azzal, hogy „a család ma általánosan ismert intézménye csak nagyon nehezen, legfeljebb közvetve alapozható meg a Bibliából. Az Ószövetség korabeli Izrael kizárólag férfi vonalon alapuló (patrilineáris) törzsi hagyománya, majd az Újszövetségben megjelenő zsidó és hellén, továbbá a kultúrkörünkben ma általános családfogalom közötti formai, strukturális különbségek túl nagyok ahhoz, hogy ma akár az egyik, akár a másik szerint tájékozódjunk. Ami ma is orientációul szolgálhat, az az emberi kapcsolatok alapjaira vonatkozik. Ennek szem előtt tartásával vetünk néhány pillantást a „bibliai családtörténetre”.
A „család” az Ószövetség korában a törzsi közösség, a nomád nagycsalád létformáját jelölte. Ennek néhány jellemzője:1
• A patriarkális nagycsalád magában foglalta a családtagokon túlmenően a szolgákat is.
• A nemek közötti kapcsolatra és szereposztásra nézve a férfi kevésbé törődött a házon belüli dolgokkal, ő elsősorban a helyi közösség ügyeivel foglalkozott. A háztartást vezető asszony a gazdasági ügyeket önállóan intézte, irányította a mezőgazdaságot, földeket vásárolt és adott el, a terményekkel kereskedett. A nők társadalmi helyzetére jellemző, hogy szabad bejárásuk volt a nyilvános törvénykezésekre.
1 Az Ószövetség a családra az „apa háza” kifejezést használja, ami származásra utalt, és ma az apa „rokonsága” kifejezéssel adható vissza. A ritka „anya háza” megnevezés arra utal, hogy a férjezett nőről házassági krízis, válás, megözvegyülés esetén az „anya háza” gondoskodott. A „családalapítás” bibliai kifejezése: „új házat építeni”. Részletesen: Frank Crüsemann. Willy Schottroff és Rainer Kessler, szerk., Sozialgeschichtliches Wörterbuch zur Bibel (Gütersloher Verlagshaus, 2009), továbbá François Höpflinger, „Wissenschaftliche Texte und Studienunterlagen zu: Ehe, Familie und Lebensformen im Wandel”, Unterlagen zur Familiensoziologie, (Universität Zürich, Soziologisches Institut, 2010, megtekintve: 2025. 11. 25., http://hoepflinger.com/fhtop/).
• A házasság alapja nem a szerelmi kapcsolat, hanem a létfenntartáshoz szükséges együttműködésre való képesség volt. 2
• A gyermekek helyzete részben az apa kegyeitől függött, továbbá meghatározta az is, hogy anyjuk a többi feleséghez viszonyítva mennyire volt privilegizált.3 – A fiú az agrárcsalád termelőkapacitását növelte. Az elsőszülött, aki az örökös volt, a testvéreivel szemben elsőbbséget élvezett. Ha a családfőnek nincs fia, megjelenik a mai béranyaság ősformája 4 .
• A lányok másodrendűek5 , de fontos szerepük, hogy a házasságukkal erősítsék családjuk társadalmi pozícióját és gazdasági erejét. Ez volt a párválasztás alapvető szempontja.
• Az idősek ellátását, a szociális gondoskodást Izraelben szigorú törvények szabályozták. Ezzel különbözött a helyzetük más nomád népekhez képest, ahol az öreget kitaszították a közösségből.
A Kr. u. 2. század végére kialakult Újszövetség szövegén érzékelhető a hellenizmus és a Római Birodalom szociokulturális befolyása, illetve az attól való elhatárolódás. A patriarchátus dominanciája változatlanul megmaradt.
Jézusnál a biológiai család, a rokonság nem releváns társadalmi tényező.6 Helyét tanítványai, követői, az „egy asztalnál ülők” közössége foglalja el, akik „elhagyják apjukat és anyjukat”. Azzal, hogy a családi kereteken túli közösséget állítja az élet középpontjába, messze túlmutat azon a mai anya, apa és gyerek(ek) alkotta formán, amit nukleáris családnak nevezünk.
A gyerekek Jézusnál nem a család összefüggésében kapnak kiemelt jelentőséget, hanem – mai kifejezéssel élve – az ősbizalom, az Istenbe vetett hit természetükből adódó megtestesítői.
2 A „szerelmes szeretetre” a héber gyakran ugyanazt a szót használja, mint a kedvenc étel szeretetére. De a világirodalom egyik első és legszebb szerelmi ódája, az Énekek éneke tanúsítja, hogy mennyire értékelte is az ószövetségi ember a szerelmet.
3 De itt sem tartható fenn kizárólagosan az apai „teljhatalom” korábbi feltételezése, például az anya is választhatott nevet a gyermekének.
4 Már Kr. e. 2000–1500 között, ahogy Ábrahám és Sára történetéből látjuk, akik gyermektelenek. Az asszony kötelessége, hogy fiú utódokat, örököst biztosítson. Ezért Sára egyik szolgálóját ejteti a férjével teherbe. Ő Sára ölében szüli meg a gyereket, aki így a családfő törvényes gyermeke és örököse lehet.
5 Jákobnak pl. négy feleségétől 12 fia született, akik név szerint szerepelnek a Bibliában. Bizonyára sok lánya is volt, de a történetíró csak egyet nevez néven.
6 Ő maga nem volt házas. Ezzel különbözött a rabbiktól, akiktől elvárták, hogy családosak legyenek.
Pál apostol még életében számol Jézus visszatérésével, ami a földi létforma bevégződését is jelentené. Ezért nem ajánlja sem a házasságot, sem a családalapítást. Innen ered, hogy a hajadon létet, illetve a nőtlenséget és a gyermektelenséget, a „szingli lét” ősformájának ideálját a kereszténység később is tiszteletre méltónak tartja.
A Biblia a történeteiben nem a tökéletes család képét jeleníti meg, hanem a családok életét, szenvedését, elbizonytalanodását és reménységét mutatja be. Ezzel egy olyan etikához vezet, amely elfogadja a krízisek, a konfliktusos kapcsolatok realitását , és nem képviseli a problémamentesség irreális ideálját.
A generációkon belül és azok között a kapcsolatok alapját a törődésben, szeretetteljességben, hűségre törekvésben, tiszteletben, felelősséget vállalásban definiálja. Mind a mai hagyományos, mind az újonnan kialakuló családformák egy ilyen biblikus etika felől közelítendők meg, amely a szeretet és tisztelet értékeit helyezi előtérbe egy rideg, formális szabályrendszerrel szemben. Egy ilyen etika értelmében az ember szabadsága jelenti mind a lehetőségekkel való élést, mind a lehetőségek határainak elfogadását.
A korai egyházi szemléletben a házasság és a család célja a gyermekek nemzése és felnevelése volt. A vallás gyakorlása szempontjából viszont már a 3–4. századtól előnyösebbnek tartják a cölibátust, a nőtlenséget és a szüzességet.7
Az egyházi házasságkötést a 9. századtól szorgalmazták, általános gyakorlattá azonban csak a 12. században vált. Ekkor jelenik meg Európában az ún. konszenzus elv : a házasságkötéshez szükséges mindkét fél egyetértése. A nők ezzel függetlenebbek lettek szüleik akaratától, de elvárásként megmaradt a társadalmi és földrajzi környezeten belüli párválasztás.
1.4. A reformáció kora
A reformáció kimagasló személyiségei, Luther és Kálvin megházasodtak. Így személyesen is érintettek a házassággal és a családdal kapcsolatos teológiai állásfoglalásaikban.
1.4.1. Luther
Luther a házasságot fenomenológiailag nem szentségnek, hanem „világi dolognak” ítélte, ami az állam, és nem az egyház ügye. Az egyházi esküvő szá -
7 Ezt csak a reformáció térhódítása után a tridenti zsinat (1545–63) foglalta dogmába.
mára nem szentségi cselekmény volt, hanem olyan istentisztelet, amelynek célja a korábban jogilag megkötött házasság megáldása.
Mivel férfi és nő között a keresztség alapvető lelki-testvéri közösséget hoz létre, ezért megengedhetetlennek tekintette a nemek között az alá- vagy fölérendeltséget!8
A német reformátor szerint a nők szülési fájdalmai nem „Éva paradicsomi bűnéért” való büntetés, hanem „Isten teremtő munkájában való részt vállalás”. Ezt Luther a leányanyákra is vonatkoztatta. A gyermek Isten Teremtésének része, ezért nem lehet a szülői hatalomnak és erőszaknak kiszolgáltatottja.9 A szülők feladata a gyermeket önállóságra, felelősségteljes felnőttségre nevelni, ami lehetővé teszi a leválást. A felnőtt gyermekek feladata viszont az idős szülőkről való gondoskodás.
1.4.2. Svájci reformátorok – Kálvin, Zwingli Kálvin és Zwingli megszüntette a papi nőtlenséget, a cölibátust. A családot a keresztény életvitel központjaként értelmezték, amivel felértékelődött a házasság is. Kálvin ugyan a férfit a nő fejének nevezte, de megkövetelte, hogy a házastársak egymásról kölcsönösen gondoskodjanak. Hangsúlyozta, hogy a Bibliában a nők is fontos szerepeket kapnak. Istenre vonatkozóan gyakran használja a dajka kifejezést, ami a nők istenképűségére mutat rá.
A reformáció hatására ma is mérvadó etikai szabályozások jelentek meg: a házastársaknak egymásnak segítséget kell nyújtaniuk. A házastárssal szemben a testi fenyítés elítélendő, előbb vallási, majd profán vonatkozásban is. Megjelenik a szeretet mint a kapcsolat fontos része. Ez a szerelmi házassághoz vezető út kezdete.10
Az egyház szexualitáshoz való kapcsolata oldottabbá válik (Luther például nem tartotta helyénvalónak a zárdákat, a korábbi apácák férjhez mehettek, és ő maga is egy „kiugrott” apácát vett feleségül), erősebben elítélték viszont a házasságon kívüli szexualitást.
A katolikus egyház a házasságot 1139-ben nyilvánította hetedikként szentségnek, amit 1547-ben, a reformáció felfogásával szemben emeltek dogmává.
8 Ennek ellenére a jelentős lutheránus befolyás alatt álló Német Szövetségi Köztársaságban 1975-ig a feleség csak férje írásos beleegyezésével vállalhatott munkát; a kálvinista Svájcban 1988-ban lépett életbe a házastársak egyenjogúságát biztosító törvény.
9 Karl Barth svájci teológus a 20. században ezt megerősítette: a keresztség által a szülők és gyermekeik „Isten gyermekei” lesznek, így egyenrangúvá válnak, tehát a szülők nem uralkodhatnak a gyermekeik felett.
10 1524-től Svájcban, Zürich kantonban a férfiak 20, a nők 18 éves kortól szülői beleegyezés nélkül is házasodhattak.
2.1. A család minden kultúrában és társadalomban jelen van –különböző formában
A család egyetemes, minden társadalomban és kultúrában létező intézmény.11 Az emberiség túlélését szolgáló kapcsolatrendszer, amely kölcsönhatásban áll a természeti, társadalmi, kulturális környezettel. Feladatai, mérete, határainak átjárhatósága, a benne élők hierarchiája a történelem során folyamatosan alakul.
A ma nukleáris családnak nevezett forma (anya, apa, gyermekeik) biológiai meghatározottságként mindig létezett, de szerepe, funkciója más volt például a hordákban, törzsekben és más a falusi, városi közösségekben.
A család feladata a benne élőknek állandóságot, kiszámíthatóságot biztosítani, illetve a család és a családtagok fejlődését, személyiségük stabilizálódását lehetővé tenni. A család további feladatai: reprodukció (végső soron maga a fajfenntartás); megélhetés megteremtése; a családtagok érzelmi, anyagi, spirituális, rekreációs szükségleteinek kielégítése; a nemek és a generációk közötti viszony szabályozása; intimitás nyújtása, szexualitás kielégítése; értékrend hagyományozása, szocializáció, a társadalomba való beilleszkedés, a háztartás megszervezése. A feladatok súlypontja és megvalósítása a történelmi korokkal változik.
A premodern társadalmakban a család termelési egység volt. Minden családtagnak megvolt a feladata, hagyományos szerepe, de ezek határai átjárhatók voltak. A megélhetés alapját a családtagok együttműködése nyújtotta. A munkaközösséget alkotó nagycsalád biztosította az idősek, betegek ellátását és gondozását.
A gyakran „kis cselédnek” nevezett gyerekek a felnőtteket megfigyelő minta utáni tanulással nevelődtek. Korán bevonták őket a házi- és mezei munkába és gyakran cselédnek adták őket. A jobbmódúak házitanítókat fogadtak a gyerekeik mellé. A házitanítók, a cselédek stb. hozzátartoztak a gazda házanépéhez,
11 A következő áttekintésben Balogh Klára egy kéziratára támaszkodunk. Köszönjük munkája rendelkezésünkre bocsátását.
azaz a „családjához”. A házasságkötést a szülők irányították, elsődleges célja a birtok gyarapítása vagy szociális előnyök szerzése. A család szociális kontrolljáról a helyi közösség hagyománya és szabályrendszere gondoskodott.
A magas halandóságot magas termékenységgel kellett kompenzálni. A gyakori gyermekhalál, megözvegyülés, árvaság miatt a szülők és gyerekek között a kötődés kevésbé volt erős, mint napjainkban. Erős kötődést és megtartó erőt jelentett viszont a rokonság, a szociokulturális közösség.
A polgári család a 18. század közepétől, majd különösen a 19. végétől kezdett az ipari társadalomban elterjedni. A munkahely és az otthon ekkor térben és időben különválik, a férfi lesz a családfenntartó, a háztartásbeli nő eltartója. A családot a munka már kevésbé kapcsolja össze, mint a korábbi agrártársadalomban, és jelentősen csökken az együtt töltött idő is. A család határai beszűkülnek. A polgári törvények a „my home is my castle” elvet biztosítják. A korábbinál sokkal nagyobb szerepet kap az érzelem, a szerelem. A meghosszabbodó párkapcsolatokban nő az intimitásigény. Az átlagéletkor kitolódik, ezért kevesebb gyereknek kell születnie. A kötődés a szülők és a – kevesebb – gyermek között intenzívebbé válik. A „kis cselédből” mindinkább a család presztízsének hordozója lesz, akit félteni kell, és sikeres emberré nevelni. Ezzel élesen elkülönül egymástól a szülői és gyermeki alrendszer. A család a gyerekek primerszocializációjában még fontos szerepet tölt be, viszont a kötelezővé váló közoktatással csökken a család általános tanítási funkciója. A lányok kötelező alapfokú iskolai oktatása később lehetővé teszi felsőfokú képzésüket is. Minél inkább állást vállalhatnak a nők is, annál inkább destabilizálódik a patriarchális családi rend. A család addigi feladatainak egy jelentős részét már a közigazgatási és szociális intézmények töltik be, a betegek ápolását például mindinkább a kórházak biztosítják. Az idősgondozás, a halálig kísérés is lassan kiszorul a családból, és intézményi feladattá válik.
A tanulási idő vége a felnőttkor kezdetét, a munkába állást, a családalapítást jelenti. A korszakra jellemző, kiszámítható életpályamodell alakul ki: a munkahelyi kötődés egész életre szól, amelyhez az életkorral járó előrehaladás is hozzátartozik.
A gazdasági, tudományos és társadalmi fejlődés egyrészt tehermentesíti a családot, másrészt mind több közösségi funkciótól fosztja meg. A nukleáris családforma kezd dominálni. Az érzelmeknek mind nagyobb jelentőséget tulajdonít a társadalom, ami a lélektan tudományos fejlődéséhez vezet.
2.4. A család a posztmodern, posztindusztriális társadalomban
A posztmodern, posztindusztriális társadalmakban, majd az informatikai forradalom következményeként a család szerepe, funkciója újabb változásokon megy át. Már egyre kevésbé a foglalkozás adja meg a személyes és családi identitást, mint korábban (amikor a „Kovács család” – azt is jelentette, hogy tagjai a kovácsmesterségből éltek). A nők tömeges munkába állásával kialakul a kétkeresős családmodell, a házastársak kevesebb időt töltenek egymással, lassan változni kezd az otthoni munkamegosztás is: az apák szerepet kapnak a gyermekek nevelésében, gondozásában és a háztartási munkákban. A gyerekek többnyire oktatási intézményekben nevelkednek, a média, az internet és a kortárscsoportok egyre jelentősebb szerepet kapnak a szocializációjukban. A rokoni kapcsolatok fellazulnak, mivel a gyakoribbá váló munkahely-változtatáshoz sokszor lakóhely-változtatás kapcsolódik. Megjelenik az ún. társadalmi mobilitás – azaz könnyebben változik az egyén vagy a család társadalmi helyzete. Csökken a születések száma, a meddő vagy gyermeket nem vállaló párok száma nő. A család reprodukciós feladata már nem áll első helyen.
A globalizálódó gazdaság következtében különböző kultúrák, ideológiák, értékrendek találkoznak. A tradicionális közösségben, csoportban kialakult hiedelem- és hitrendszert ún. patchwork hitek váltják fel. Előnyük, hogy segítik új környezetben is a geokulturális alkalmazkodást, hátrányuk, hogy nem nyújtanak az egyén, a család számára olyan stabil támaszt, mint a korábbi, hagyományon alapuló zárt identitásrendszerek.
A születéskor várható élettartam megnő, egyúttal meghosszabbodik a szülő-gyermek kapcsolat ideje is. Kitolódik a tanulási idő vége, a munkába állás, a családalapítás kezdete, és így a klasszikus életciklusok intervalluma újrarendeződik. A hosszú élettartam következtében potenciálisan megnő a házasságban együtt leélhető idő. Ezzel új párkapcsolati feladatok, szerepek és konfliktusok is megjelennek.
A család csak akkor működik kielégítően, ha képes szociális környezetével konstruktív, interaktív kapcsolatot kialakítani és fenntartani. Ennek az alapvető emberi igénynek a teljesülését a jelenlegi gyökeres változások jelentősen megnehezítik. Kutatások a családforma radikális csökkenését és az ún. egyszemélyes közösségek térhódítását konstatálják.12
12 Egyszemélyes közösség: ha egy tartós párkapcsolat nem jelent együttélést. A közösségképződés feltételét a kutatás ma általában 1) a közös aktivitásban, 2) közös hiedelemben és 3) a közösen elfogadott struktúrák kialakulásában állapítja meg, ez a három a hűség alapja. – Csányi Vilmos, Íme az ember (Budapest: Libri, 2015).
Az ehhez kapcsolódó alapkérdés: maga a család, a primer közösség van válságban, vagy a családról alkotott hiedelmünk?
Ez a közösségforma évezredek óta azzal biztosítja az emberi faj fennmaradását, hogy képes alkalmazkodni a túlélés változó feltételeihez és lehetőségeihez. Addig marad fenn, amíg ezt szolgálni tudja. Sok korábbi funkcióját elveszítette ugyan a család, de az egyén érzelmi kötelék iránti igénye megmaradt. A nukleáris családformában azonban túlterhelődött.
2.5. Az „idők változnak, és mi változunk velük” – prognózisok a családról
A család létformájában a jövőben várhatóan olyan formációk fognak elterjedni, mint például a válás és újraházasodás után megalakuló ún. mozaikcsaládok, megjelennek az „online nagyszülők”, továbbá az internet által fenntartható és működtetett házastársi, rokoni, közösségi kapcsolatok. Egyidejűleg jelentősen fokozódik a családi gyökerek és kapcsolatok felkutatása iránti igény, például a közösségi média segítségével. Elgondolkodtató prognózisra jutottak a Zürichi Egyetem szociológusai a család jövőjét vizsgálva Svájcban13 :
• A párkapcsolat értéke nem fog csökkenni, de a különböző formák (házasság, élettársi viszony, living-apart-together14) egyre egyenrangúbbá válnak.
• Jelentősen növekedni fog a nukleáris családok aránya.
• Az azonos neműek párkapcsolatának társadalmi elfogadottsága már nem lesz kérdéses, ezekben a hűség, a kapcsolati magatartás valószínűsíthetően hasonló lesz, mint a heteroszexuális kapcsolatokban.
• A „boldog családi lét” iránti vágy megmarad, viszont a gyermekvállalás a korábbinál kevésbé lesz természetes, a gyermektelenség szociálisan még elfogadottabbá válik. A párok egyrészt kevesebb gyermeket fognak vállalni, másrészt a szülővé válás ideje is ki fog tolódni.
• Az intim kapcsolatok továbbra is a párra és a családra koncentrálódnak, de az önmagát mindinkább racionálisan értelmező társadalomban a „sze -
13 François Höpflinger, Bevölkerungssoziologie. Eine Einführung in demographische Prozesse und bevölkerungssoziologische Ansätze (Weinheim: Beltz Juventa, 2012).
François Höpflinger, „Familiale Generationenbeziehungen in der Schweiz – Entwicklungen und Trends”, in: Pasqualina Perrig-Chiello, Martina Dubach, szerk., Brüchiger Generationenkitt? Generationenbeziehungen im Umbau (Zürich: VdF Hochschulvlg., 2012), 129–138.
14 tartós kapcsolat összeköltözés nélkül
relmi házasság” és a „családi boldogság” romantikus elképzelése halványulni fog.
• A válások száma magas marad, így tovább nő az egyszülős és a patchwork családok száma, várhatóan ez lesz az általánosan jellemző, domináns családforma.
• Az egyre jobban elöregedő társadalomban a fiatalok és a fiatalok családjai szociális kisebbséggé fognak válni, érdekeik szociálpolitikailag és strukturálisan háttérbe kerülhetnek az idősek igényeivel szemben.
• A testvérek, nagybácsik és nagynénik száma csökkenni fog, de az élettartam várható növekedése miatt a generációk közös életideje meghosszabbodik.
• Továbbra is feszültség jelentkezik majd a hivatás és a magánélet összeegyeztetésénél. Ezt a gondozásra szoruló aggastyán szülők ellátása tovább fokozza majd.
• A nagyszülőség felértékelődik, mivel a hosszabb élettartam miatt hosszabb ideig, életerősen állnak az unokák rendelkezésére. A nagyszülők száma az elvált és újraalapított családoknál a jövőben meghaladhatja az unokákét. A dédszülők arányszámának növekedése négygenerációs családforma elterjedéséhez vezet. A nagy- és dédszülők a családi kapcsolatokat a teljes felelősség vállalásának kényszere nélkül ápolhatják.
• A család értéke nem fog feltétlenül csökkenni, de a meghosszabbodó élettartam miatt az az idő, amíg gyerekek vannak a családban, az üres fészek időszakkal szemben sokkal rövidebb lesz.
• Az élettartam növekedése generációs, a migráció pedig a jövőben szociokulturális ellentétekhez vezethet. A családok egyéni és össztársadalmi értékrendje ezeknek a befolyásoknak megfelelően fog változni.
• Elbizonytalanító társadalmi helyzetben várható a konzervatív családi értékrend erősödése. Ennek következtében egyre többen fognak új vallási mozgalmakhoz vagy az ún. posztmodern hagyománygondozáshoz csatlakozni.
Erre a trendre utal már ma az anyaság értékéről és az apaság felértékeléséről folyó széleskörű diskurzus.
• Várható, főleg urbánus környezetben, hogy növekszik a családorientáltak és a nem-család-orientáltak közötti polarizáció és feszültség.
• Néhány családi eseménynél hangsúlyeltolódás várható, például az esküvőt már nem családi, hanem baráti körben ünneplik.
A felmérés végkövetkeztetése, hogy a párok és a családok a jelenleginél gyakrabban fognak életciklusonként változó kapcsolati formákban élni. Ezért a kutatások szerint az olyan szociál- és családpolitikai nézetek és intézkedések, amelyek a családot állandósult struktúraként kezelik, eleve kétségesek.
Amint arra a Bevezetőben utaltunk, a rendszerszemlélet értelmében a családokkal való munka esetén a spiritualitás dimenzióját is figyelembe kell venni, amit pasztorálpszichológiai alapokon a konzultatív család-lelkigondozás munkaterületéhez sorolunk.
A következőkben rövid áttekintést nyújtunk a lelkigondozás, a pasztorálpszichológia, a pszichoterápia és a konzultatív család-lelkigondozás fogalmairól és egymáshoz való viszonyukról.
A lelki segítés legkorábbi formája. Az élet értelmének keresésébe, problémák, krízisek kezelésébe bevonja a vallás, a spiritualitás transzcendens nézőpontját. A lelkigondozás (és a pasztorálpszichológiai lelkigondozás) alapvető küldetése a teremtett, a bűn és megváltottság ambivalenciájában létező (ún. „fragmentális” – l. bővebben a következő alfejezetben) embert érintő kérdéseknek a keresztény hit dimenziójában való vizsgálata és értelmezése; ezek alapján a szenvedés csökkentése, a megváltoztathatatlannal való együttélés segítése, végső soron az Isten-ember kapcsolat ápolása. Ezáltal pedig az embernek az embertársával, valamint az önmagával való kapcsolatának erősítése. Tájékozódásuk alapját Boisen nyomán úgy fogalmazhatjuk meg, hogy minden életkérdés mögött egy spirituális kérdés rejlik15 , és minden spirituális kérdés életkérdésekhez kötődik. Formáit tekintve megkülönböztethetünk egyéni és csoportos, illetve speciális munkaterületekre vonatkozó lelkigondozást: pl. iskolai, kórházi, fegyveres testületeknél vagy börtönben végzett lelkigondozást stb. A lelkigondozás lehet egy hosszabb folyamat, és lehet „punktuális”, egyegy beszélgetésre korlátozódó segítség, lehet tervezett-szervezett, és lehet amolyan spontán alakuló, „mindennapi lelkigondozás” is.
A lelkigondozásról, a pszichoterápiához való kapcsolatáról számtalan tanulmány született.16 Ezekben a lelkigondozás egyes munkaterületeinek megfelelő definíciókkal találkozunk. Egyetlen, általánosan érvényesnek tekinthető meghatározás – akárcsak a pszichoterápiá(k)nál – nincs. Ennek oka az ember pszichikai, pszichoszomatikus és spirituális problémáinak sokrétűsége, amihez a segítés formájának alkalmazkodnia kell. Teljes elhatárolás sem lehetséges, a gyakorlatban mindig lesznek átfedések: a lelkigondozásnak lehet terápiás mellékhatása és fordítva. Itt is a „megkülönböztetés, és nem a mesterkélt szétválasztás” elve
15 Anton T. Boisen, The Exploration of the Inner World: A Study of Mental Disorder and Religious Experience (Chicago: Willett, Clark & Company, 1936). Idézi: Michael Klessmann, Pastoralpsychologie: Ein Lehrbuch (Neukirchen-Vluyn: Neukirchener Verlag, 2004).
16 Ebben a témában az interneten is hozzáférhető, reprezentatív német szakirodalomat sorolunk fel az Irodalomjegyzék végén.
érvényesül.17 A lényegi különbség mégis tetten érhető a lelkigondozás, a pasztorálpszichológiai lelkigondozás és a humán segítő tudományok emberképében és az abból következőkben: az előbbiek emberképe az Isten által teremtett ember, az utóbbi tudományterületek esetén az Isten léte, teremtői munkájának kérdése illetékességi körükön kívül esik. (A vallástudományok, mint pl. a valláspszichológia, a tudományok eszközeivel, módszereivel ugyan vizsgálnak vallási jelenségeket, élményeket, leíró módban, de a hittudományoktól eltérően a hit tételeit nem kezelik axiómaként.) Az Isten léte, az ember általa való teremtettségének hite pedig alapvetően határozza meg és befolyásolja a lelkigondozói munka irányultságát, célját.
Ami közös, az a segítő elkötelezettség. Életkorukat illetően viszont a különbség hatalmas. A keresztény lelkigondozás több mint két évezredes múltra tekint vissza, a pszichoterápiák a múlt században nőttek fel, a legfiatalabbaknak a professzionális tanácsadás formái tekinthetők.
Közöttük nem minőségi különbségekről van szó. Nem versengésről, hogy melyik „a jobb”. A pszichoterápiának, a lelkigondozásnak, a konzultációnak különböző feladata van. A három ágazat nem egymás konkurense, hanem kiegészítője. Az együttműködés hiánya a rászorulók kárára van.18 Ezért a kooperáció nem opció, hanem etikai és tudományos, szakmai követelmény kellene, hogy legyen. Ha az együttműködés nem alakul ki, annak nem esszenciális, hanem emberi, kapcsolati oka van.
A pasztorálpszichológia a gyakorlati teológiának a kommunikatív kapcsolatokkal és interakciókkal foglalkozó tudományága. A múlt század elején útjára induló tudományág a lelkigondozáshoz kapcsolódott, érdekeltsége mára kiterjed a teljes gyülekezeti, diakóniai és egyházi gyakorlatra, azokat a kommunikációs és kapcsolati struktúrák és folyamatok aspektusából vizsgálja.
A pasztorálpszichológia összeveti az emberről szóló bibliai kijelentéseket
17 Distinctio sed non separatio – ismert latin mondás szerint.
18 A 20. században először az Egyesült Államokban, a kórházi és pszichiátriai betegellátásban ismerték fel a két tudományág egymásrautaltságát. Napjainkban az ENSZ Egészségügyi Világszervezete és az Európai Unió is nyomatékosan szorgalmazza, hogy a beteg embernek spirituális támaszra is joga és szüksége van. Az amerikai és nyugat-európai medicina egyre természetesebben kezeli ezt az igényt. Az ambuláns pszichoterápia – valószínűleg nem csak Nyugat-Európában – tapasztalja, hogy kliensei egy része nála keres eligazodást olyan egzisztenciális és spirituális témákban, ami tradicionálisan a lelkigondozás, a pasztoráció feladatkörébe tartozott.
feldolgozó teológiai antropológia felismeréseit a humán tudományok aktuális nézeteivel. Ebben az értelemben a pasztorálpszichológia tágabb problématudatot alakít ki mind a teológiai, mind a pszichológiai tájékozódásban. Problématudat nélkül az ember könnyen megszokásból cselekszik, anélkül hogy elgondolkodnék egyes értelmezések realitásáról vagy relativitásáról.
A pasztorálpszichológiában elterjedt ún. „fragmentális emberkép” jellemzői.19
• Az ember Isten „képére és hasonlatosságára” teremtett lény.
• Ez elidegeníthetetlen méltóságának alapja – és a lelkigondozás ezt gondozza.
• Isten az élet, és nem az egészség garanciája – az élet több, mint egészség.
• Az élet, az egészség „ajándék”, csak részben befolyásolható.
• Az élet, az egészség fragmentum.
• A szenvedés az élet része.
A földi lét tökéletlenségében, határaiban és töredékességében, azaz fragmentalitásában is felismerhető már az ígéretes, eszkatológikus lét teljessége és gyönyörűsége. Ahogy a világhírű szobor, a milói Vénusz torzójában is felismerhető a teljes ember töretlen szépsége.
A pasztorálpszichológia tudományos helymeghatározása szerint az interdiszciplináris (helyesebben multidiszciplináris) tudományok és az alkalmazott tudományok csoportjába tartozik. Teológiai vonatkozásait tekintve ökumenikus: a pszichológiai irányzatok, pszichoterápiák elméletét és módszereit, gyakorlatát minden egyház, felekezet a maga teológiája szerint reflektálja és integrálja. A pasztorálpszichológia egyik központi feladata az ezredforduló után is a lelkigondozás elméleti és gyakorlati megalapozása és az aktuális igényeknek megfelelő fejlesztése.
A megváltozott életkörülmények között élő, „posztmodern” embert és spirituális igényeit csak a globális gazdasági, ökológiai és szociális kihívások metszéspontjában lehet értelmezni és megérteni. A pasztorálpszichológia feladata az is, hogy ezeket a széttagolhatatlan összefüggéseket egyrészt a teológia, az egyházi gyakorlat, a lelkigondozás számára érzékelhetővé tegye, másrészt az erre vonatkozó teológiai koncepciókat a világ és a tudomány számára közvetítse.
19 Henning Luther, „Leben als Fragment”, in Gesammelte Aufsätze. Bd. 1: Texte zu Religion und Kirche (Stuttgart: Radius Verlag, 2023).
1.3. Konzultatív család-lelkigondozás
A kifejezést a terápiás lelkigondozás mintájára vezettük be. A konzultatív család-lelkigondozás megnevezést arra a lelkigondozásra alkalmazzuk, amely koncepciójában pasztorálpszichológiailag megalapozott, és gyakorlatába integrálja a humanista pszichológiához és pszichoterápiákhoz kapcsolható családkonzultáció metodikáját.
1.4. Konzultáció
Itt sem alakult ki egyetlen, általánosan elfogadott definíció. 20 A meghatározások a feladatkörnek megfelelően egymástól eltérőek. Abban egyetértenek, hogy a tanácsadásnak is nevezett konzultáció célja és módszere nem „tanácsok adása”, az legfeljebb egy marginális jelensége. Azért sem, mert egyértelmű etikai követelmény minden koncepciónál a kliensek önrendelkezési jogának feltétlen tiszteletben tartása. Ezért a konzultáció a személyes problémamegoldó kompetencia fejlesztésére törekszik, a kliens saját erőforrásainak optimálisabb kihasználására (ún. forrásorientáció) és a (további) zavarok megelőzésére (prevenció). Tehát a mai gyakorlat már nem a hiányosságokra és zavarokra koncentrál (deficitorientáció).
A lelkigondozónak, pasztorálpszichológiai és család-lelkigondozónak egyaránt, hasonlóan a konzulenshez, fel kell ismernie kompetenciája határait, azokat az eseteket, amelyeket más szakemberhez, különösen pszichoterapeutához, pszichiáterhez kell delegálnia. A tájékozódásuk alapja lehet az ún. hatfokú modell21 , amelynek első és második szintjére sorolhatók a konzultáció és lelkigondozás kliensei:
1. Aki a problémáit képes áttekinteni és követhetően leírni, lát reális választási lehetőségeket, de azok alkalmazásában bizonytalan. Aki mérlegelni akar döntési lehetőségeket és azok következményeit, hogy a számára legkedvezőbbet meg tudja találni. Röviden: aki „normális emberi problémákkal” bajlódik.
20 A Pedagógiai Lexikon gyakran idézett meghatározása: „A tanácsadás viszonylag rövid távú, interperszonális elméleti alapú, etikai és jogi normák által irányított szakmai tevékenység, amelynek fő célja: pszichológiailag alapvetően egészséges személyeknek segíteni fejlődési és szituációs problémáik megoldásában.” Pedagógiai Lexikon I–III., szerk. Báthory Zoltán, Falus Iván (Budapest: Keraban Kiadó, 1997).
21 Bagdy Emőke, „Pszichoterápia, tanácsadás, szupervízió, coaching: azonosságok és különbségek”, in Tanácsadás és terápia, szerk. Kulcsár Éva (Budapest: ELTE Eötvös Kiadó, 2009), 53-57.
2. Akinek segítségre van szüksége ahhoz, hogy problémája sokrétűségét áttekintse, megértse és értelmezni tudja. Aki nem tudja differenciálni az elérhető célokat. A konzultáció az ezekben való eligazodást, reális célok megtalálását és a szükséges döntések kialakulását segíti.
A pszichoterápia a pszichikai és a pszichés eredetű testi zavarok pszichológiai eszközökkel való kezelését jelenti. Ebben esetenként helyet kaphatnak a testre irányuló eljárások is. Feladata: a csökkent vagy veszélyeztetett teljesítőképesség, a pszichikai és pszichoszomatikus sértetlenség, tünetmentesség helyreállítása. A cél: állapotjavulás, gyógyulás vagy tünetmentesség elérése, viselkedészavarok korrekciója. 22 A gyógyító foglalkozások közé tartozik, és rá is azok jogi és etikai követelményei vonatkoznak.
A pszichoterápia hatáskörébe tartoznak a már említett hatfokú modell 3–6. szintjei, az alábbiak szerint:
3. Olyan belső konfliktus, amely súlyos válsághoz vezet, és korábbi feldolgozatlan traumákat éleszt fel. A terápia feladata: a klienst ezek előnyösebb kezelésében, vagy ha lehetséges, feldolgozásában segíteni.
4. Irreális elvárások vagy problémaszemlélet. Az a kliens, aki erősen szorongó, visszahúzódó, viszonylag jelentéktelen helyzetekben is pánikkal reagál. Akinek zavarainál a kora gyerekkorra visszautaló gyökerek ismerhetők fel.
5. Nyilvánvaló pszichés zavarok. Ha a kliens például nem képes a cselekedeteit összehangolni, racionálisan irányítani, a mindennapi élet valóságától egyre távolodik.
6. Minden szenvedélybeteg. A konzulens, lelkigondozó feladata a fenti eseteknél a klienst pszichoterápiás vagy pszichiátriai kezelésre eljuttatni.
A következőkben megismerkedünk a családkonzultáció alapját képező, de a pasztorálpszichológiai lelkigondozásban is meghatározó és megkerülhetetlen szemlélettel, a rendszerszemlélettel.
22 „Psychotherapie” címszó in Lexikon für Psychologie (Bern: Hogrefe, 201718). Egy magyar definíció: „képzett és jogosítvánnyal bíró személy (tera peu ta) problémákkal küzdő másik embernek (beteg, páciens, kliens) segít viselkedése, illetve lelkiállapota megváltoztatásában, pszichológiai eszközökkel, interakción és kommunikáción át.” Buda Béla, „A lelki segítés alapkérdései”, in Kulcsár Éva, szerk., Tanácsadás és terápia (Budapest: ELTE, Eötvös Kiadó, 2009).
Egy személy, egy család nem légüres térben él. Életvitelük, problémáik nem „saját készítésűek”. Elakadásaik mindig egy teljességében áttekinthetetlen összefüggésrendszerben, kölcsönhatások szövevényében állnak. Ennek lehetséges megismerésében segít az ún. rendszerszemlélet. A konzultációs tevékenységnek ez az elméleti háttere, ezért szükséges megismerkednünk a rendszerelmélettel.
Az első kérdés: Hol vannak a megismerésnek – például egy család, egy családtag megismerésének – a lehetőségei és határai? Az alapkérdés az ókortól kíséri az embert.
1.1. Széttagolás vagy oszthatatlanság – a megismerés ősi kérdése
Démokritosz és az atomista filozófusok szerint a megismerés útja az egyre kisebb részekre bontás. A „lényeghez”, „a végsőhöz” széttagolás által lehet eljutni. Ez a végső egység, ami tovább már nem osztható, az a-tomosz.
Arisztotelész szerint a megismerés akkor lehetséges, ha felismerjük az egészet alkotó részek rendszerét (a szisztémát). De az, amit mi egésznek tartunk, nem egyszerűen alkotórészeinek summája, hanem az a rendszer, amely azokból kialakult. Vagyis amit mi egésznek (holosz nak) tartunk, az a rendszer maga. A rendszer a legkisebb egység. Arisztotelész nem tartotta biztosnak, hogy az így értelmezett „egész” a maga teljességében megismerhető lenne. 23 Ma az ismeretszerzésnek ezt az útját nevezzük rendszerszemléletnek.
Descartes a 17. században úgy képzelte, hogy egy mérnök-isten a mechanika és a kémia törvényszerűségei szerint irányítva teszi lehetővé a világmindenség és az emberi test működését. Ezzel megjelent egy mechanikus emberkép, az ember-gép24 víziója. Descartes kérdése az volt, hogy a jelenségek valóban olyanok-e , amilyeneknek a tapasztalataink által érzékeljük őket. Egyáltalán nem
23 Évszázadokkal később Pál apostol tömören így fogalmazta meg ezt: „most tükör által homályosan látunk”. (1Korinthus 13,12 – RÚF.)
24 A l’homme machine kifejezést Julian Offray de La Mettrie (1709–1751) francia orvos és filozófus vezette be.
biztos – volt a válasza. A megismeréshez ezért kételkedésnek kell kapcsolódnia, vallotta. 25
Aki családokkal dolgozik, lépten-nyomon találkozik ilyen momentumokkal: a család másként működik, mint azt az egyes családtagok személyiségjegyeinek összevetése alapján várnánk. Ezért segítőként – descartes-iasan – mindig számolnunk kell azzal, hogy minden másképpen is lehet, mint ahogyan azt mi látjuk, gondoljuk.
Hasonló jelentőségű annak felismerése, hogy a dolgok új megértésére vezet, ha új perspektívából szemléljük őket. Így sikerült például egy égitest szokatlan pályájára is magyarázatot találni. A Merkúr bolygó ugyanis nem úgy keringett, ahogyan a matematikai számítások szerint kötelessége lett volna. Amikor Kopernikusz szemléletet váltott, és világképének középpontjába a Föld helyett a Napot helyezve számította ki a pályáját, a bolygó egyszerre csak „meggyógyult”…
A 19–20. század fordulójától egyre több filozófus, asztrofizikus tapasztalta, hogy az összefüggések jobban megállapíthatók, ha azokat nem az ok-okozat, az okozati lánc , hanem a kölcsönhatások felől közelítik meg. 26 Ez átmenetileg megosztotta a tudomány világát, később a biológusok, szociológusok, pszichológusok, pszichiáterek majd teológusok 27 is csatlakoztak ehhez a rendszerszemlélethez. Az új paradigma olyan értékeket hozott vissza a tudományba, amelyeket már az ókori gondolkodók is sejtettek, de az idők folyamán feledésbe merültek. Érdemes néhány elgondolkodtató vallomást idézni ehhez az ősi-új gondolkodáshoz:
25 René Descartes, Meditationes de prima philosophia (1641). Megjelent magyarul: Elmélkedések az első filozófiáról (Budapest: Atlantisz, 1994).
26 Bertrand Russel irodalmi Nobel-díjas angol matematikus, filozófus és szociológus szerint: „A filozófusok azt képzelik, hogy az okozatiság a tudomány fundamentális axiómája és posztulátuma. Elég furcsa, hogy az olyan fejlett tudományokban viszont, mint pl. a gravitációs asztronómia a szó elő sem fordul. …az okozatiság régmúlt korok olyan maradványa, mint a monarchia, ami csak azért maradt életben, mert – tévesen – nem tartják károsnak. …az okozatiság azért maradhatott fenn, mert a legtöbb filozófus nem ismeri a funkció elvét.” Russell, Bertrand, „On the Notion of Cause”, Proceedings of the Aristotelian Society 13 , 1912/13, 1–26.
27 Ma már a pszichológia, a pszichoterápia és a teológia is ezt a gondolkodásmintát követi. A teológia egyik alaptétele aktualizálódik ezzel: a teremtett mindenség oszthatatlan, minden egymásra utalt. Példa erre, hogy a teremtéstörténetben az ember a „földből vétetett”, ami utalás a „föld” és az ember szétválaszthatatlan egységére is.
3.1. Definíció helyett
Mindenki tudja, miről van szó, ha a kommunikáció divatkifejezést hallja, meghatározni azonban nem könnyű. A tudomány számára sem. Néhány körülírás elgondolkodtató. Például egy szociálpszichiáter gondolata szerint „az idegentől való félelem megszelídítése, és a hasonlóval való azonosulás, a szimbiózis differenciálása”. 42 Egy pszichológus szerint „amilyen a kommunikáció minősége, olyan az élet minősége”. A teológus és pszichoanalitikus Dietrich Stollberg a sikeres kommunikációt akkora értéknek találja, hogy az már-már a szentség43 kategóriájába sorolható. Szakmai körökben pedig szállóigévé vált Watzlawick megállapítása: nem lehet nem kommunikálni.
A családterápia, a rendszerelmélet és a konstruktivista filozófia meghatározó képviselője, Paul Watzlawick dolgozta ki a kommunikáció öt axiómáját. 44 Ezekkel az alapelvekkel a legtöbb családterápiás irányzatnál és pasztorálpszichológiai koncepciónál találkozunk.
1. „Nem lehet nem kommunikálni.” – Nemcsak abban az értelemben, hogy a verbalitás hiánya mellett a nonverbalitás „beszél”, hanem ahogy a mondás tartja: a hallgatás is magáért beszél.
42 A következő gondolatok megfogalmazói Klaus Dörner szociálpszichiáter, Friedemann Schulz von Thun pszichológus, Dietrich Stollberg teológus és pszichoanalitikus, aki ezzel a pünkösdi csodára utal: nem mindennapi, természetes jelenség, ha az emberek egymást megértik.
43 Szent értelme itt: a földi lét általános kötöttségei felett álló, egy transzcendens dimenzió megjelenése a világi létben.
44 Paul Watzlawick, Janet H. Beavin és Don D. Jackson, Pragmatics of Human Communication: A Study of Interactional Patterns, Pathologies, and Paradoxes (New York: W. W. Norton, 1967), 51. Magyarul megjelent: Paul Watzlawick, Janet H. Beavin és Don D. Jackson, Az emberi érintkezés – Formák, zavarok, paradoxonok (Budapest: Animula, 2009), l. továbbá Paul Watzlawick, John H. Weakland és Richard Fisch, Változás – A problémák keletkezésének és megoldásának elvei (Budapest: Animula, 2008).
2. A kommunikációnak van egy tartalmi és egy kapcsolati szintje, utóbbi határozza meg az előbbi értelmezését. – Például, ha valaki késve érkezik, a neki szegezett kérdés: „Tudod, hány óra?!” a tartalmi rész; „Megvárakoztattál!” pedig a (kimondatlan) kapcsolati rész.
3. A kommunikáció verbális és nonverbális elemekből áll, a kapcsolatot a nonverbális definiálja (testtartás, mimika, gesztusok). Például: az anya kitárja a karját, és a gyerek odaszalad hozzá. Ha a verbális és a nonverbális ellentétben van, akkor inkább a nonverbális kifejezés a meggyőző. Például, ha valaki az asztalra csapva üvölti „Nem vagyok ideges!”, annak senki sem fogja az állítását elhinni. – Ma már a hangszínt, hanglejtést stb. is a nonverbális kommunikáció egyik kategóriájának tekintjük.
4. A kommunikációt a mondandó tagolása (az ún. interpunkció) határozza meg. Ha nincs meghatározva, hogy mikor kezdődött valami (amiről beszélünk), akkor a hasonló, korábban szerzett és sorozatosan megismétlődött tapasztalatok azt sugallják, most is ugyanúgy fog lefolyni. Az ilyen előfeltételezések45 „időtlenné” teszik a kommunikációt, és mivel nincs kezdete, vége sem lehet. Már megkezdésének pillanatában azt várjuk, hogy úgy fog lefolyni, „mint mindig”. Ez konfliktushoz, végtelen ismétlődéshez – egy ördögi körhöz – vezet. Példa: „Dühöngök, mert visszahúzódsz” – „Visszahúzódóm, mert dühöngsz…”
5. A kommunikációs folyamat lehet egyenrangú vagy hierarchikus (szimmetrikus vagy komplementáris). – Szimmetrikus, ha nincs hierarchia, a felek kölcsönösen elismerik egymás egyenrangúságát. Komplementáris, ha a felek között hierarchikus viszony áll fenn, például a szülő elmondja a gyereknek, hogyan kezelhet egy problémát.
Watzlawick koncepcióját Friedemann Schulz von Thun egészítette ki:46 Minden kijelentésnek és értelmezésének négy dimenziója van, amelyek négy különböző üzenetet közvetítenek.
Kommunikációs zavar akkor keletkezik, ha a megszólított nem az adott dimenziónak megfelelően értelmez egy közlést. A négy dimenzió a következő:
45 Szaknyelven anticipáció (latin: anticipare, megelőz, elébe vág).
46 Friedemann Schulz von Thun, Miteinander reden 1–3 köt ., (Reinbek bei Hamburg: Rowohlt, 2005). Magyarul megjelent 3 kötet: Hiteles és helyzethez illő kommunikáció (Budapest: Háttér Kiadó, 2018), A kommunikáció zavarai és feloldásuk: Általános kommunikációpszichológia (Háttér Kiadó, 2019), Kommunikációs stílusok:. Differenciáló kommunikáció-pszichológia (Háttér Kiadó, 2019).
Pasztorálpszichológiai meggondolások
Egymással kommunikálva keressük
• az élet titkára – a „honnan jövünk, kik vagyunk, hová megyünk” kérdésekre felelő válaszokat, és az ilyen jelek (képek, szimbólumok, szavak, szövegek) jelentését;
• az önmagunkon túlmutató olyan kapcsolódást (istenkapcsolatot), amely életképessé tesz, és
• ami reményteljesen mutat túl a lét határai keltette szorongáson, amely transzcendentál.
A teológia tudatában van, hogy a bábeli nyelvzavar ugyanúgy az élet része, mint a pünkösdi csoda. Az életünk, az immanencia ambivalenciája itt is megjelenik.
A rendszerszemlélet jellemzői:
• Nem az ok-okozati összefüggésekre koncentrál, hanem azt keresi, hogy az, amit észlel, milyen összefüggésben, kölcsönhatásos rendszerben áll.
• A problémásnak érzett rendszert a kommunikáció tartja fenn, ezért a probléma helyett az interakciók mintáira koncentrál.
• A „helyes” és „téves” moralizáló, ítélkező kategóriák helyett az „előnyös-hátrányos”, „segítő-hátráltató” és hasonló kategóriákkal tájékozódik.
• Az (erő)források mobilizálásának, új ötletek, elképzelések kipróbálásának elsőbbsége van a (diszfunkcionális) régiek feldolgozásával szemben.
Hipotéziseket állít fel a zavarok okainak összefüggéseire és változtatásukra.
A hipotézisek lehetőségek, ajánlások, amelyek elutasíthatók és változtathatók. Hiszen minden egészen másképpen is lehet, mint ahogy a konzulens azt elképzeli.
A problémákat, szimptómákat nem „rossznak” tekinti, hanem felismeri, hogy azok az érintettek számára pillanatnyilag az egyetlen lehetséges megoldás. Egyben jelzések más, kezelhetetlennek tartott zavarokra. A cél a „problémák” jelzéstartalmának felismerése. Ez lemondás a patológia- és deficitorientációról.
• A probléma funkciója gyakran fontosabb, mint az, amit kiváltó oknak tartunk.
• Tiszteletben tartja a kommunikációban is a másik (és önmaga) emberi méltóságát és autonómiáját.
• Mindig számol a váratlannal.
A családkonzultáció és -lelkigondozás az élethelyzetek rendezését és a további zavarok megelőzését szolgálja az egyén és a család erőforrásainak mozgósításával, valamint problémamegoldó készségeinek fejlesztésével. Kézikönyvünk áttekintést ad a családterápiás irányzatokról, majd azok szemléletéből és módszereiből merítve kínál gyakorlati eszközöket a segítők számára. Célja a támogató kísérés elmélyítése, valamint strukturáltabbá és tudatosabbá tétele. Válogatott, színes eszköztárral segíti a konzultatív folyamatot, megerősíti a segítő hiteles jelenléten alapuló szerepét.
Ez a magas szakmai és teológiai igényességgel, rendszerszemléletben fogalmazódott kézikönyv az egyént és a családot is kapcsolatiságában szemléli, nem hagyva ki ebből a spirituális dimenziót sem. Kívánom, hogy „társasági” könyvvé legyen, amely párbeszédet indít el önmagunkról, kapcsolatainkról és az életünkben munkálkodó Istenről, akár szakemberek, akár segítettek vagyunk.
Dr. Guba András teológus, szervezetfejlesztő, Sapientia Főiskola
A család nem elszigetelt egyének összessége, hanem kölcsönhatások élő rendszere. Ez a könyv a családkonzultáció és a pasztorálpszichológia metszéspontján nyújt elméleti és gyakorlati tájékozódást. A problémák helyett az erőforrásokra, a kapcsolatok dinamikájára és a spirituális dimenzióra irányítja a figyelmet. Új szemléletet kínál mindazoknak, akik segíteni, érteni és kapcsolódni szeretnének.
Dr. Joób Máté egyetemi docens, Semmelweis Egyetem, Mentálhigiéné Intézet
A kézikönyv szerzői egyrészt érzékenyen bontják ki a családi rendszer elméleti összefüggéseit, másrészt a gyakorlati munka számára is jól használható iránymutatásokat adnak. Jó szívvel ajánlom lelkészeknek és segítő szakembereknek, akik felelősen szeretnének jelen lenni mások számára.
Dr. Siba Balázs egyetemi tanár, KRE, Szociális Munka és Diakónia Intézet
Dr. Hézser Gábor professor emeritus, református lelkész, családterapeuta, lelkigondozó. Négy évtizede oktat a pasztorálpszichológia különböző szakterületein Németországban és a Kárpát-medencében. Számos könyv szerzője, segítő szakemberek generációinak gondolkodását formálta.
Dr. Krasznay Mónika a Pünkösdi Teológiai Főiskola pasztorálpszichológia tanszékének és családkonzulens szakirányú továbbképzésének vezetője.
A Családkonzulensek Egyesületének alapító tagja. Szakterülete a rendszerszemléletű pasztorálpszichológiai lelkigondozás.
5990 Ft
