Skip to main content

Gorenje szezonalis kiadvany 2018 tavasz online

Page 1

SZEZONÁLIS AJÁNLAT ÉRVÉNYES: 2018. 02. 01. ÉS 2018. 05. 31. KÖZÖTT

gorenje.hu


Egy XXI. századi konyhában már alapkövetelmény, hogy gyakorlatilag szakmai segítséget kaphassunk háztartási gépeinktől. Úgy is mondhatnám: intelligens háztartási készülékek intelligens konyhafőnököknek! kellemes olvasást kívánok a Gorenje aktuális ajánlatához.


4 | beépíthető sütők

beépíthető sütők | 5

TÖKÉLETES ÍZEK KICSI HÁZI GYÁRA Sütők

Minden Gorenje sütő egy kis kicsi „csoda” gyár. Működése során fizikai folyamatok ezrei játszódnak le a kamrában, mind megfelelő ellenőrzés és tökéletes koordináció mellett, amelyek elvezetnek egészen a végeredményig – ami nem más mint maga az ízletes étel. A sütés, pirítás/kérgesítés és párolás programok fizikai hátterének kialakításában éveken át ívelő céltudatos kutatások eredményei állnak: az a sor termékjellemző és funkció, amely egyedülálló főzési élményhez vezet. Ezek a sütők segítőkész személyi asszisztensként dolgoznak a kezünk alá, ügyelve a részletekre: egy innovatív sütőkamra forma, amely egyenletesen oszlatja el a forró levegőt, egy folyamat értékelő-elemző egység, amely tökéletesre süti a húst, egy gőzsütő eszköz, amely a megfelelő – és egy cseppel sem több vagy kevesebb – mennyiségű párát biztosítja a sütéshez. A lényeg: számtalan érdekes és kivételesen felhasználóbarát beállítás közül választhatunk a sütés során.

www.gorenje.hu


6 | beépíthető sütők

beépíthető sütők | 7

279 990-

319 990-

A +

A +

Energia osztály

Energia osztály

BO799S50X1

BOP799S51X

Beépíthető sütő

Beépíthető sütő

139 990-

149 990-

A +

A

Energia osztály

+

BO658A41XG

BO658A30XG

Energia osztály

Beépíthető sütő

Beépíthető sütő

TFT KIJELZŐS PIROLITIKUS SÜTŐ 90 ELŐRE BEPROGRAMOZOTT RECEPTTEL

TFT KIJELZŐS SÜTŐ 90 ELŐRE BEPROGRAMOZOTT RECEPTTEL

PROGRAMMEMÓRIA FUNKCIÓVAL ÉS TELJES TOUCHCONTROL KIJELZŐVEL

PROGRAMMEMÓRIA FUNKCIÓVAL ÉS TELJES TOUCHCONTROL KIJELZŐVEL

73 literes HomeMade2 sütőkamra, PIROLITIKUS öntisztítás, SilverMatte zománc, HomeChef elektronikus TFT kijelzés magyarul, Multifunkciós 15 funkció (joghurt, lassú sütés, aszalás), 90 db előre programozott recepttel, MultiFlow 360°, Hússzonda, 3 pár teleszkópos sütősín, Ultra hideg sütőajtó - 4 rétegű 2 hővisszaverő réteggel, GentleClose – lassú ajtózáródás, A energiaosztály, Tartozék: Lapos- és mélytepsi, sütőrács

75 literes HomeMade2 sütőkamra, AquaClean hidrolitikus öntisztítás, SilverMatte zománc, HomeChef elektronikus TFT kijelzés magyarul, Multifunkciós 15 funkció (joghurt, lassú sütés, aszalás), 90 db előre programozott recepttel, MultiFlow 360°, Hússzonda, 3 pár teleszkópos sütősín, Ultra hideg sütőajtó - 3 rétegű 2 hővisszaverő réteggel, GentleClose – lassú ajtózáródás, A+ energiaosztály, Tartozék: Lapos-, mély- és üvegtepsi, sütőrács

67 literes HomeMade sütőkamra, Multifunkciós 11 funkció, Gyors felfűtés, Aktuális hőmérséklet kijelzés a display-en, 3 pár teleszkópos sütősín, Hússzonda, Katalitikus hát- és oldalfal, AquaClean hidrolitikus öntisztítás, Teljes TouchControl (érintőgombos) vezérlés, Megnövelt érintőgombos fehér LED kijelző, GentleClose – lassú ajtózáródás, Ultra hideg sütőajtó 3 rétegű 2 hővisszaverő réteggel, A energiaosztály, Tartozék: Lapos- és mélytepsi, sütőrács

67 literes HomeMade sütőkamra, Multifunkciós 14 funkció, Gyors felfűtés, Aktuális hőmérséklet kijelzés a display-en, 2 pár teleszkópos sütősín, Katalitikus hát- és oldalfal, AquaClean hidrolitikus öntisztítás, Teljes TouchControl (érintőgombos) vezérlés fehér LED kijelzővel, GentleClose – lassú ajtózáródás, Ultra hideg sütőajtó - 3 rétegű 1 hővisszaverő réteggel, A energiaosztály, Tartozék: Lapos- és mélytepsi, sütőrács

139 990-

129 990-

319 990-

289 990-

A +

A +

Energia osztály

BCS599S22X

Beépíthető kompakt gőzpároló és sütő kombi

A

Energia osztály

BCS789S22X

TELJES ÉRTÉKŰ GŐZPÁROLÓ ÉS SÜTŐ KOMBINÁCIÓ

Beépíthető kompakt gőzpároló és sütő kombi

Superior Line, Kompakt gőzpároló és sütő kombi, 51 literes HomeMADE® kemence formájú sütőkamra, Dot Mátrix kijelző, központi tekerőgombbal, Multifunkiciós 19 funkció (lassú sütés, aszalás stb), Automata programok - HomeChef, AirSteam - gőzsütési funkció, PureSteam - gőzpárolás, MultiFlow 360° - hőlégbefúvás, MultiSteam 360° - egyenletes gőzeloszlás, TFT - érintőgombos - kijlező, Hússzonda (húsmaghőmérő), 1 szintes teleszkópos tálcavezető - teljesen kihúzható, Ultra hűvös sütőajtó - 3 rétegű 2 hővisszaverő réteggel, GentleClose – lassú ajtózáródás, A+ energiaosztály, Tartozék: Mélytepsi, sütőrács, pároló tepsi, perforált tálca, Kétoldali kamravilágítás, AquaClean hidrolitikus öntisztítás, SilverMatte belső zománc

TELJES ÉRTÉKŰ GŐZPÁROLÓ ÉS SÜTŐ KOMBINÁCIÓ 75 literes HomeMade2 sütőkamra, AquaClean hidrolitikus öntisztítás, SilverMatte zománc, Dot Mátrix kijelző központi tekerőgombbal, Multifunkciós 18 funkció (joghurt, lassú sütés, aszalás), AirSteam - gőzsütési funkció, MultiFlow 360°, Hússzonda, 1 pár teleszkópos sütősín, Ultra hideg sütőajtó - 3 rétegű 2 hővisszaverő réteggel, GentleClose – lassú ajtózáródás, A energiaosztály, Tartozék: Lapos- és mélytepsi, sütőrács, perforált gőzsütőtálca

A +

Energia osztály

Energia osztály

BOP637E20XG

BO647A20WG

PIROLITIKUS SÜTŐ

1 SZINTES TELESZKÓPOS SÜTŐSÍN

67 literes HomeMade sütőkamra, PIROLITIKUS öntisztítás, Multifunkciós 11 funkció, Gyors felfűtés, MultiFlow 360° - hőlégbefúvás, 1 teleszkópos tálcavezető, Push/pull gombok, Megnövelt érintőgombos fehér LED kijelző, GentleClose – lassú ajtózáródás, Ultra hideg sütőajtó - 4 rétegű 2 hővisszaverő réteggel, A energiaosztály. Tartozék: Lapos- és mélytepsi, sütőrács

Advanced Line, Szín: fehér, Mutlifunkciós 11 funkció (hőlégbefúvás, gyors felfűtés), GentleClose – lassú ajtózáródás, Sütőkamra térfogata: 67 l, Energiaosztály: A+, HomeMADE® kemence formájú sütőkamra, PerfectGrill, Elektronikus vezérlés – sütési módok kijelzése LED kijelzős, TouchControl időzítés – fehér LED kijlező, Süllyeszthető push/pull gombok, Kamravilágítás, Tartozékok: mély-, lapostepsi, sütőrács, 1 szintes teleszkópos sütősín, Palásthűtés, Tripla üvegezésű sütőajtó – hővisszaverő réteggel (CoolDoor), Katalitikus oldal- és hátfal, AquaClean tisztítás, SilverMatte speciális belső zománc, Maximális teljesítmény: 3300 W

Beépíthető sütő

Beépíthető sütő

ÚJ termék

249 990-

269 990-

A +

A

Energia osztály

BCS589S20X Beépíthető sütő

124 990Energia osztály

BCM589S12X

Beépíthető kompakt sütő/mikrohullámú sütő kombi

TELJES ÉRTÉKŰ GŐZPÁROLÓ ÉS SÜTŐ KOMBINÁCIÓ

KOMBINÁLT MIKROHULLÁMÚ SÜTŐ DOT MATRIX KIJELZŐVEL

Kompakt gőzpároló és sütő kombi, 51 literes HomeMade2 sütőkamra,AquaClean hidrolitikus öntisztítás, SilverMatte zománc, Dot Mátrix kijelző, központi tekerőgombbal, Multifunkciós 19 funkció - SousVide, lassú sütés, aszalás), AirSteam - gőzsütési funkció, PureSteam - gőzpárolás, MultiFlow 360°, Hússzonda, 1 szintes teleszkópos tálcavezető, Ultra hideg sütőajtó - 3 rétegű 2 hővisszaverő réteggel, GentleClose – lassú ajtózáródás, Tartozék: Lapos- és mélytepsi, sütőrács, perforált gőzsütőtálca

Kompakt mikro és sütő kombi, 50 literes HomeMade2 sütőkamra, SilverMatte zománc, Dot Mátrix kijelző, központi tekerőgombbal, Multifunkciós 12 funkció, Stirrer (mikrohullám keverő) technológia, Inverter technológia, MultiFlow 360° - hőlégbefúvás, Ultra hideg sütőajtó - 3 rétegű 2 hővisszaverő réteggel, A energiaosztály, Tartozék: Lapos- és üvegtepsi, sütőrács

A készlet erejéig

kiváltó modell márciustól

114 990-

A +

A +

Energia osztály

Energia osztály

BO647A41XG

BO647A33BG

3 PÁR TELESZKÓPOS SÜTŐSINNEL`, HÚSSZONDÁVAL

2 PÁR TELESZKÓPOS SÜTŐSÍNNEL

65 literes HomeMade sütőkamra, Multifunkciós, 11 funkció, Gyors felfűtés, 3 teleszkópos sütősín, Hússzonda, Katalitikus hát- és oldalfal, AquaClean hidrolitikus öntisztítás, LED megvilágítású Push/pull gombok, Megnövelt érintőgombos fehér LED kijelző, GentleClose – lassú ajtózáródás, Ultra hideg sütőajtó - 3 rétegű 2 hővisszaverő réteggel. Tartozék: Lapos- és mélytepsi, sütőrács

65 literes HomeMade sütőkamra, Multifunkciós 11 funkció, Gyors felfűtés, 2 pár teleszkópos sütősín, Katalitikus hát- és oldalfal, AquaClean hidrolitikus öntisztítás, Megnövelt érintőgombos fehér LED kijelző, GentleClose – lassú ajtózáródás, Ultra hideg sütőajtó - 3 rétegű 2 hővisszaverő réteggel, Tartozék: Lapos- és mélytepsi, sütőrács

Beépíthető sütő

Beépíthető sütő

www.gorenje.hu


8 | beépíthető sütők

beépíthető sütők | 9

104 990-

MÁRCIUSTÓL

A +

A +

Energia osztály

BO647A20XG

Energia osztály

BO647A33XG

Beépíthető sütő

76 990-

86 990-

A készlet erejéig

Beépíthető sütő

A

2 PÁR TELESZKÓPOS SÜTŐSINNEL

65 literes HomeMade sütőkamra, Multifunkciós 11 funkció, Gyors felfűtés, 1 pár teleszkópos sütősín, Katalitikus hát- és oldalfal, AquaClean hidrolitikus öntisztítás, LED megvilágítású Push/pull gombok, Megnövelt érintőgombos fehér LED kijelző, GentleClose – lassú ajtózáródás, Ultra hideg sütőajtó - 3 rétegű 1 hővisszaverő réteggel, Tartozék: Lapos- és mélytepsi, sütőrács

65 literes HomeMade sütőkamra, Multifunkciós 11 funkció, Gyors felfűtés, 2 pár teleszkópos sütősín, Katalitikus hát- és oldalfal, AquaClean hidrolitikus öntisztítás, Megnövelt érintőgombos fehér LED kijelző, GentleClose – lassú ajtózáródás, Ultra hideg sütőajtó - 3 rétegű 1 hővis�szaverő réteggel, Tartozék: Lapos- és mélytepsi, sütőrács

Energia osztály

BO635E30X

BO635E11W

2 PÁR TELESZKÓPOS SÜTŐSÍNNEL

FEHÉR SZÍNŰ KEZELŐPANEL

67 literes HomeMade sütőkamra, Multifunkciós 9 funkció, 2 pár teleszkópos sütősín, Katalitikus hátfal, AquaClean hidrolitikus öntisztítás, Push/ pullgombok, lehajtható felső fűtőszál, Megnövelt érintőgombos fehér LED kijelző, GentleClose – lassú ajtózáródás, hideg sütőajtó - 2 rétegű 1 hővisszaverő réteggel, Tartozék: Lapos- és mélytepsi, sütőrács

67 literes HomeMade sütőkamra, Multifunkciós 9 funkció, kivehető oldalrács, AquaClean hidrolitikus öntisztítás, Push/pull gombok, megnövelt érintőgombos fehér LED kijelző, GentleClose – lassú ajtózáródás, hideg sütőajtó - 2 rétegű 1 hővisszaverő réteggel, fehér. Tartozék: Lapos- és mélytepsi, sütőrács

Beépíthető sütő

Beépíthető sütő

1 PÁR TELESZKÓPOS SÜTŐSÍNNEL

A

Energia osztály

ÚJ termék

99 990-

A

Energia osztály

92 990-

A

Energia osztály

A

BO635E20WG

BO637E30X

1 SZINTES TELESZKÓPOS SÜTŐSÍN

2 PÁR TELESZKÓPOS SÜTŐSÍNNEL, HŐLÉGBEFÚVÁSSAL

Essential Line, Szín: fehér, Mutlifunkciós 9 funkció, GentleClose – lassú ajtózáródás, Sütőkamra térfogata: 67 l, Energiaosztály: A, HomeMADE® kemence formájú sütőkamra, PerfectGrill, Mechanikus vezérlés – sütési módok + hőm. beállítás, TouchControl időzítés – fehér LED kijlező, Süllyeszthető push/pull gombok, Kamravilágítás, Tartozékok: mély-, lapostepsi, sütőrács, 1 szintes teleszkópos sütősín, Palásthűtés, Dupla üvegezésű sütőajtó – hővisszaverő réteggel (CompactDoor), AquaClean tisztítás, SilverMatte speciális belső zománc, Maximális teljesítmény: 2700 W

67 literes HomeMade sütőkamra, Multifunkciós 11 funkció, Gyors felfűtés, 2 pár teleszkópos sütősín, Katalitikus hátfal, AquaClean hidrolitikus öntisztítás, Push/pull gombok, lehajtható felső fűtőszál, Megnövelt érintőgombos fehér LED kijelző, GentleClose – lassú ajtózáródás, hideg sütőajtó - 2 rétegű 1 hővisszaverő réteggel, Tartozék: Lapos- és mélytepsi, sütőrács

92 990-

89 990-

Beépíthető sütő

Beépíthető sütő

A

Energia osztály

BO615E01XK Beépíthető sütő

Beépíthető sütő

AQUACLEAN VIZES ÖNTISZTÍTÁS FUNKCIÓVAL

GENTLECLOSE - LASSÚ AJTÓZÁRÓDÁS 67 literes HomeMade sütőkamra, Multifunkciós 9 funkció, kivehető oldalrács, AquaClean hidrolitikus öntisztítás, Push/pull gombok, megnövelt érintőgombos fehér LED kijelző, GentleClose – lassú ajtózáródás, hideg sütőajtó - 2 rétegű 1 hővisszaverő réteggel, inox. Tartozék: Lapos- és mélytepsi, sütőrács

25 l

63 literes HomeMade sütőkamra, Multifunkciós 9 funkció, Katalitikus hátfal, AquaClean hidrolitikus öntisztítás, Két tekerőgomb - mechanikus vezérlés, Hideg sütőajtó - 2 rétegű 1 hővisszaverő réteggel, Tartozék: Lapos- és mélytepsi, sütőrács

59 990-

17 l

Energia osztály

BO637E21XG

BO637E24B

1 PÁR TELESZKÓPOS SÜTŐSÍNNEL

1 PÁR TELESZKÓPOS SÜTŐSINNEL

67 literes HomeMade sütőkamra, Multifunkciós 11 funkció, Gyors felfűtés, Aktuális hőmérséklet kijelzés a display-en, 1 pár teleszkópos sütősín, Katalitikus hátfal, AquaClean hidrolitikus öntisztítás, Push/pull gombok, Megnövelt érintőgombos fehér LED kijelző, GentleClose – lassú ajtózáródás, Ultra hideg sütőajtó - 2 rétegű 1 hővisszaverő réteggel, lehajtható felső grill fűtőszál. Tartozék: Lapos- és mélytepsi, sütőrács

67 literes HomeMade sütőkamra, Multifunkciós 11 funkció, Gyors felfűtés, Aktuális hőmérséklet kijelzés a display-en, 1 pár teleszkópos sütősín, Katalitikus hátfal, AquaClean hidrolitikus öntisztítás, Push/pull gombok, Megnövelt érintőgombos fehér LED kijelző, GentleClose – lassú ajtózáródás, Ultra hideg sütőajtó - 2 rétegű 1 hővisszaverő réteggel, Tartozék: Lapos- és mélytepsi, sütőrács

Beépíthető sütő

A

Energia osztály

BO635E11X

79 990-

A

Energia osztály

59 990-

72 990-

Beépíthető sütő

BM251S7XG

BM171A4XG

HŐLÉGBEFÚVÁS FUNKCIÓVAL

FELSŐSZEKRÉNYBE ÉPÍTHETŐ; INOX BELSŐ KAMRA FALLAL

900/1100/2500 W mikrohullám/grill/hőlégbefúvás teljesítmény, 25 liter, 6 teljesítményfokozat, érintőképernyős vezérlés, időzítés funkció, grillrács, 27,5 cm-es forgótányér, inox-üveg front oldal, inox belső rész

700/1000 W mikrohullám/grill teljesítmény, 17 liter, 6 teljesítményfokozat, LCD+tekerőgombos vezérlés, időzítés funkció, grillrács, 24,5 cm-es forgótányér, inox-üveg front oldal, inox belső rész

Beépíthető mikrosütő

Beépíthető mikrosütő

www.gorenje.hu


10 | bEépíthEtő sütők

52 990-

bEépíthEtő sütők | 11

44 990-

17 l

21 990-

20 l

20 l

800 W

19 990-

20 l

800 W

BM171E2XG

BM300X

MMO20MGWII

MMO20MWII

FELSŐSZEKRÉNYBE ÉPÍTHETŐ; INOX BELSŐ KAMRA FALLAL

ROZSDAMENTES ACÉL BELSŐ SÜTŐKAMRA FALLAL

MANUÁLIS VEZÉRLÉS, GRILL FUNKCIÓ

MANUÁLIS VEZÉRLÉS

700/1000 W mikrohullám/grill teljesítmény, 17 liter, 6 teljesítményfokozat, tekerőgombos vezérlés, grillrács, 24,5 cm-es forgótányér, inox-üveg front oldal, inox belső rész

800/1000 W mikrohullám/grill teljesítmény, 20 liter, 6 teljesítményfokozat, nyomó- és tekerőgombos vezérlés, időzítés funkció, 24,5 cm-es forgótányér, inox kivitel, inox belső rész

Sütő űrtartalma: 20 l, manuális vezérlés, kiolvasztás, gyors melegítés, felső (kvarc) grill funkció, 5 teljesítményfokozat, üveg forgótányér, grillrács, teljesítmény: 800 W mikrohullám, 1000 W grill, méretek: 43,9x25,7x35 cm

20l, 800 W, 5 főzési szint, 8 rögzített program, manuális vezérlés, 35 perces percszámláló, kiolvasztás funkció, Pulse technológia, 24,5 cm-es üvegtányér, fehér

Beépíthető mikrosütő

23 990-

Mikrohullámú sütő

Beépíthető mikrosütő

20 l

800 W

21 990-

20 l

800 W

24 990-

Mikrohullámú sütő

17 l

700 W

21 990-

17 l

700 W

MMO20DEII

MMO20MEII

MO17DE

MO17DW

ELEKTRONIKUS VEZÉRLÉS

MECHANIKUS VEZÉRLÉS

ELEKTRONIKUS VEZÉRLÉS

ELEKTRONIKUS VEZÉRLÉS

Sütő űrtartalma: 20 l, elektronikus vezérlés, digitális kijelző, gyors melegítés, 8 program, 5 teljesítményfokozat, programóra, üveg forgótányér, teljesítmény: 800 W mikrohullám, méretek: 43,9x25,7x36 cm

Sütő űrtartalma: 20 l, mechanikus vezérlés, gyors melegítés (idő szerint), 5 teljesítményfokozat, időzítés funkció, üveg forgótányér , teljesítmény: 800 W mikrohullám , méretek: 43,9x25,7x36 cm

Sütő űrtartalma: 17 l, elektronikus vezérlés, digitális kijelző, kiolvasztás, gyors melegítés, 8 program, 5 teljesítményfokozat, programóra, többlépéses sütés funkció, üveg forgótányér, teljesítmény: 700 W mikrohullám, méretek: 45,2x26,2x35,8 cm

Sütő űrtartalma: 17 l, elektronikus vezérlés, digitális kijelző, kiolvasztás, gyors melegítés, 8 program, 5 teljesítményfokozat, programóra, többlépéses sütés funkció, üveg forgótányér, teljesítmény: 700 W mikrohullám, méretek: 45,2x26,2x33,5 cm

Mikrohullámú sütő

Mikrohullámú sütő

22 990-

20 l

800 W

23 990-

Mikrohullámú sütő

20 l

800 W

22 990-

Mikrohullámú sütő

17 l

700 W

18 990-

17 l

700 W

MMO20DBII

MMO20DGWII

MO17ME

MO17MW

ELEKTRONIKUS VEZÉRLÉS

ELEKTRONIKUS VEZÉRLÉS

MECHANIKUS VEZÉRLÉS

MECHANIKUS VEZÉRLÉS

Sütő űrtartalma: 20 l, elektronikus vezérlés, digitális kijelző, gyors melegítés, 8 program, 5 teljesítményfokozat, programóra, üveg forgótányér, teljesítmény: 800 W mikrohullám, méretek: 43,9x25,7x35 cm

20l, 800/900 W főzési/grill teljesítmény, 5 főzési szint, 8 rögzített, 2 kombinált (mikró+grill) program, elektronikus (gomb+jogger) vezérlés, digitális óra, kiolvasztás funkció, Pulse technológia, 24,5 cm-es üvegtányér, fehér

Sütő űrtartalma: 17 l, mechanikus vezérlés, kiolvasztás, gyors melegítés, 6 teljesítményfokozat, programóra, üveg forgótányér, teljesítmény: 700 W mikrohullám, méretek: 45,2x26,2x35,8 cm

Sütő űrtartalma: 17 l, mechanikus vezérlés, kiolvasztás, gyors melegítés, 6 teljesítményfokozat, programóra, üveg forgótányér, teljesítmény: 700 W mikrohullám, méretek: 45,2x26,2x33,5 cm

Mikrohullámú sütő

Mikrohullámú sütő

Mikrohullámú sütő

Mikrohullámú sütő

www.gorenje.hu


12 | bEépíthEtő sütők

19 990-

bEépíthEtő sütők | 13

15 990-

9 990-

7 990-

CWCI28R

CWCI24R

CWAL28FBK

CWAL24FBK

MINDEN FŐZŐLAP TÍPUSHOZ HASZNÁLHATÓ

MINDEN FŐZŐLAP TÍPUSHOZ HASZNÁLHATÓ

TAPADÁSMENTES BEVONAT

TAPADÁSMENTES BEVONAT

Deep Red Collection, sütőben is használható, kevesebb sütőolajat igénylő, kiemelkedő hőtartó képességű, indukciós főzőlapon is használható öntöttvas lábas, szín: piros-fekete, kapacitás: 5,5 liter, súly: 7 kg, méret: 28,5 × 12,5 cm

Deep Red Collection, sütőben is használható, kevesebb sütőolajat igénylő, kiemelkedő hőtartó képességű, indukciós főzőlapon is használható öntötvas lábas, szín: piros-fekete, kapacitás: 3,5 liter, súly: 5 kg, méret: 24,5 × 10,5

Black Collection, tapadásmentes bevonattal ellátott, sütőben is használható, minimális olajhasználatot igénylő alumínium serpenyő, súly: 1,2 kg, serpenyő átmérő: 28,5 cm, teljes hosszúság és magasság: 49 × 12 cm

Black Collection, tapadásmentes bevonattal ellátott, sütőben is használható, minimális olajhasználatot igénylő alumínium serpenyő, súly: 0,8 kg, serpenyő átmérő: 24,5 cm, teljes hosszúság és magasság: 48 × 12 cm

Öntöttvas lábas

15 990-

Öntöttvas lábas

19 990-

Alumínium serpenyő

Alumínium serpenyő

11 990-

8 990-

33,5

10,6

38

8,5

8,7

GPCI240R

CWAL3/1BK

PBS02S

YC400W

MINDEN FŐZŐLAP TÍPUSHOZ HASZNÁLHATÓ

TORONYBA IS ÖSSZEÉPÍTHETŐ

KOMBINÁLT ÉS VILLANYTŰZHELYEKHEZ ÉS SÜTŐKHÖZ

4 DARAB SPECIÁLISAN ZÁRHATÓ POHÁRBÓL ÁLLÓ SZETT

Deep Red Collection, kiemelkedő hőtartó képességű, indukciós főzőlapon is használható, öntöttvas grill lap, szín: piros-fekete, súly: 4 kg, méret: 43 × 2,5 × 24 cm

Black Collection, tapadásmentes bevonattal ellátott, sütőben is használható, minimális olajhasználatot igénylő alumínium lábasszett (toronyba összeépíthető 2 db (4,5 és 2,4 literes) lábas és 1 db fedő), szilikon fogantyúk, súly: 3,2 kg, méret: 32 × 19 × 25 cm

Igazi pizza és kenyérsütés az Ön sütőjében is. Elnyeli a felesleges párát a sütőben! Mérete: 335x380x37mm, Tartozék: kiszedő lapát

4 darab üveg joghurtos pohár szorosan záródó, a frissességet megőrző fedéllel. Ideális házi joghurt készítéshez, könnyen és biztonságosan egymásra rakható poharakkal. Egyes sütők joghurt készítő funkciójához használható. (BO658 sorozat, HomeChef sütők, BCS család) Mérete: 8,5x10,6x8,7cm

Öntöttvas grill lap

Alumínium edény szett

Pizzakő

Joghurt készítő csésze-szett

www.gorenje.hu


14 | Főzőlapok

Főzőlapok | 15

TÖKÉLETES ÍZ Főzőlapok

Mindannyian szeretnénk professzionális szakácsként főzni, jó benyomást tenni a vendégeinkre és egészséges ételeket a családi asztalra tenni. Ehhez általában speciális tudás vagy professzionális felszerelés kell. A Gorenje főzőlapokat a könnyen használható eszköz koncepciója szerint terveztük annak érdekében, hogy mindenki nagyszerű eredménnyel főzhessen. Indukciós, HiLight és gáz főzőlapok – mindegyik sorozatunk olyan termékjellemzőkkel és funkciókkal rendelkezik, amely fesztelenné teszi a konyhában töltött időt.

www.gorenje.hu


16 | FőzőLApok

FőzőLApok | 17

90

239 990-

159 990-

67 990-

IT984USC

IQ634USC

ECT620CSC

ECT640SC

POWERBOOST SUPREME EXTRA TELJESÍTMÉNY FUNKCIÓVAL

IQcook SMART FUNKCIÓKKAL

STOP&GO FUNKCIÓVAL

2 BŐVÍTHETŐ FŐZŐZÓNÁVAL

5 indukciós főzőzóna, Időzítés funkció, PowerBoost teljesítménynövelés minden zónán, Staywarm melegen tartás, SoftMelt csokoládéolvasztás funició, 18 és 26 cm átmérőjű főzőzónák, Touch Control vezérlés, maradékhő kijelző, gyermekzár, U alakban csiszolt szélek

4 indukciós főzőzóna, PowerBoost teljesítménynövelő minden zónán, slider érintőgombok - touchslider vezérlés, WIFI kommunikáció főzőlap és tartozék érzékelő között, programozható főzési idő - timer, IQcook érzékelő, IQboil forraló funkció, IQgrill grillező funkció, IQpro lassú főzés funkció, IQsteam pároló funkció, IQpoach funkció, elöl csiszolt széllel, gyermekzár

4 HightLight főzőzóna, egy bővíthető + egy ovál zóna, Időzítő - Timer, StayWarm melegentartás, BoilControl – túlforrás elleni védelem, Stop&Go - pillanat állj funkció, Érintőgombok - Touch Control vezérlés, maradékhő kijelző, elől csiszolt széllel, gyermekzár

4 HightLight főzőzóna (2 bővíthető), időzítés funkció, StayWarm melegentartás, BoilControl – túlforrás elleni védelem, Stop&Go - pillanat állj funkció, Érintőgombok - Touch Control vezérlés, maradékhő kijelző, elől csiszolt széllel, gyermekzár

Indukciós főzőlap

Indukciós főzőlap

59,5

129 990-

A

Energia hILight osztály

Üvegkerámia főzőlap

67 990-

57 990-

Energia hILight osztály

Üvegkerámia főzőlap

59,5

59,5

114 990-

A

A

Energia hILight osztály

49 990-

A

Energia hILight osztály

IS656SC

ISC635CSC

ECT610SC

Indukciós főzőlap

Üvegkerámia főzőlap

EC610SC

ÖSSZEKAPCSOLHATÓ FŐZŐZÓNÁKKAL

KÖRKÖRÖS CSÚSZKÁS VEZÉRLÉSSEL

TÚLFORRÁS ELLENI VÉDELEMMEL

TEKERŐGOMBOS VEZÉRLÉSSEL

2x2 indukciós Xpandzone, PowerBoost teljesítménynövelő minden zónán, Slider érintőgombok - TouchSlider vezérlés, programozható főzési idő Timer, SoftMelt – olvasztó funkció, StayWarm - melegentartó funkció, maradékhő kijelző, gyermekzár

2 hagyományos + 2 összekapcsolható (BridgeZone) indukciós főzőzóna, CircleSlide körkörös érintőgombos vezérlés, PowerBoost extra teljesítményszint minden zónán, programozható főzési idő StayWarm - melegentartó funkció, maradékhő kijelző, gyermekzár, csiszolt élek

4 HightLight főzőzóna, Érintőgombok - Touch Control vezérlés, maradékhő kijelző, BoilControl – túlforrás elleni védelem, gyermekzár

4 HightLight főzőzóna, egyszerű kezelés, tekerőgombokkal történő vezérlés

Indukciós főzőlap

75

84 99081 990-

Üvegkerámia főzőlap

79 990-

A

Energia hILight osztály

99 990-

60 Gáz

85 990-

Gáz

A készlet erejéig

IT614CSC/IT614SC

ECS693USC

GTW751UB

GT641UB

POWERBOOST FUNKCIÓVAL

SLIDERTOUCH VEZÉRLÉSSEL

WOK GÁZRÓZSÁVAL

ELEKTROMOS SZIKRAGYÚJTÁSSAL

4 indukciós főzőzóna, Időzítő - Timer, PowerBoost teljesítménynövelő minden zónán, Érintőgombok - Touch Control vezérlés, maradékhő kijelző, gyermekzár, elöl csiszolt széllel vagy vágott széllel

4 HightLight főzőzóna, egy ovális zóna, PowerZone nagy teljesítményű főzőzóna, időzítő - Timer, StayWarm melegentartás, BoilControl – túlforrás elleni védelem, Stop&Go - pillanat állj funkció, Slider érintőgombok - TouchSlider vezérlés, maradékhő kijelző, U alakban csiszolt széllel, gyermekzár

5 gázégő ebből egy WOK, fekete üveg felületen, 11300 W összteljesítmény, egykezes szikragyújtás, kezelőgombok elöl

9,6/58,5/51cm, gáz kerámialapon, 4 gázrózsa, egykezes elektromos szikragyújtás, 7800 W összteljesítmény, öntöttvas edénytartó rács

Indukciós főzőlap

Üvegkerámia főzőlap

Gázfőzőlap

Gázfőzőlap

www.gorenje.hu


18 | Főzőlapok

Főzőlapok | 19

ÚJ

ÚJ

termék

termék

60

60 Gáz

58 Gáz

85 990-

62 990-

Márciustól

Márciustól

Gáz

36 990-

399 990-

59,5

45,5

GT641B

GW641X

G64X

CMA9200UX

WOK GÁZRÓZSÁVAL

WOK GÁZRÓZSÁVAL

ZOMÁNCOZOTT EDÉNYTARTÓ RÁCCSAL

AUTOCAPPUCCINO PROGRAMMAL

13/60/52cm, 4 gázégő, 7600 W összteljesítmény, egykezes szikragyújtás, öntöttvas edénytartó rács, égésbiztosító, fekete

13/60/52cm, 4 gázégő (1 wok), 7600 W összteljesítmény, egykezes szikragyújtás, öntöttvas edénytartó rács, égésbiztosító, inox

4 gázégő, egykezes szikragyújtás, 7700 W összteljesítmény zománcozott edénytartó rács, inox

LCD kijelző, 2 fűtőelem, 15 bar nyomás, 1 pumpa, 1,8 literes víztartály, 1350 W, digitális kijelző időzítés funkcióval, nyomógombos vezérlés, teafőzés opció, 200 grammos babtartály, dupla espresso hosszúság, világítás, méretek: 45,5x59,5x40,5 cm

Gázfőzőlap

Gázfőzőlap

ÚJ

Gázfőzőlap

Automata beépíthető kávéfőző

ÚJ

termék

termék

60

60 Gáz

59 990-

Gáz

55 990-

Márciustól

139 990-

79 990-

30

Márciustól

GW641MB/GW641W

G641MB

WD1410X

IT332CSC

ELEKTROMOS SZIKRAGYÚJTÁSSAL

ELEKTROMOS SZIKRAGYÚJTÁSSAL

ÉRINTŐKÉPERNYŐS VEZÉRLÉSSEL (TOUCH CONTROL)

IDŐZÍTŐ FUNKCIÓVAL

13/60/52cm, 4 gázégő (1 wok), 7600 W összteljesítmény, egykezes szikragyújtás, öntöttvas edénytartó rács, égésbiztosító, fekete és fehér színben

13/60/52cm, 4 gázégő, 7600 W összteljesítmény, egykezes szikragyújtás, öntöttvas edénytartó rács, égésbiztosító, fekete

14/59,5/56,5 cm, kapacitás: 6 teríték, levegőkeringtető rendszer, világító bekapcsológomb, Push/pull nyitás, gördülősínes kivitel

dominó indukciós főzőlap, 2 zóna, érintőkijelzős vezérlés, időzítés funkció, gyerekzár, elöl csiszolt él, két maradékhő kijelző, PowerBoost funkció

Gázfőzőlap

Edénymelegítő fiók

Gázfőzőlap

ÚJ

indukciós főzőlap

ÚJ

termék

termék

60

30

60 Gáz

55 990-

Gáz

47 990-

54 990-

A

Energia HILight osztály

Márciustól

Gáz

55 990-

G641X/G641W

G640X

ECT330CSC

GC341UC

Gázfőzőlap

Gázfőzőlap

ELEKTROMOS SZIKRAGYÚJTÁSSAL

ELEKTROMOS SZIKRAGYÚJTÁSSAL

TÚLFORRÁS ELLENI VÉDELEMMEL

ELEKTROMOS SZIKRAGYÚJTÁSSAL

13/60/52cm, 4 gázégő, 7600 W összteljesítmény, egykezes szikragyújtás, öntöttvas edénytartó rács, égésbiztosító, inox és fehér színben

13/60/52cm, 4 gázégő, 7600 W összteljesítmény, egykezes szikragyújtás, zománcozott edénytartó rács, égésbiztosító, inox

Kerámia domino főzőlap, 2 HighLight zóna, Touch Control, egy bővíthető zóna, gyermekzár, elől csiszolt szél

10,7/30/51cm,gáz domino kerámialapon, 2 gázrózsa, egykezes elektromos szikragyújtás, 4000 W összteljesítmény, öntöttvas edénytartó rács

Üvegkerámia főzőlap

Gázfőzőlap

www.gorenje.hu


20 | páraelszívók

páraelszívók | 21

EGY SEGÍTŐ KÉZ – FELÜLRŐL Páraelszívók

A Gorenje páraelszívók nagyszerű formatervezésük révén olyan technológiailag fejlett eszközök, amelyek e két jellemző tekintetében 2 az 1-ben megoldást nyújtanak. Tökéletes társak a modern életstílushoz – egészségesebb életkörülményeket teremtenek, hatékonyan távolítják el a rossz szagokat, csendben és megbízhatóan végzik a munkájukat. A Gorenje páraelszívók a legjobb minőségű nyersanyagokból készülnek és a legjobb felhasználói élményt biztosítják a főzés és tisztításuk során – vagy akkor, amikor pusztán gyönyörködünk a látványukban.

www.gorenje.hu


22 | párAELszívók

párAELszívók | 23

169 990-

90

b

139 990-

90

C

Energia osztály

109 990-

60

b

Energia osztály

84 990-

C

Energia osztály

Energia osztály

IHGC963S4X

IHGC933E16X

WHT641A2XBG

WHT641E4XBG

SZIGET KIVITELŰ PÁRAELSZÍVÓ

SZIGET KIVITELŰ PÁRAELSZÍVÓ

ÖNÁLLÓ FALRA SZERELHETŐ PÁRAELSZÍVÓ

ÖNÁLLÓ FALRA SZERELHETŐ PÁRAELSZÍVÓ

SZIGET kivitelű páraelszívó, 90 cm széles, max.légszállítás: UNE-EN 675 m3/óra, Touch on INOX érintőkijelző az inox felületen, 3+2 PowerBoost fokozat, AdaptTech teljes felületű elszívás, Timer programozható elszívási idő, fém zsírszűrő poliuretán szigeteléssel - mosható, szűrő telítettség jelző, 2x6,5W LEDcsík világítás, Zajszint: 53-64 db(A), inox ujjlenyomatmentes felület, B energiaosztály, szénszűrő kódja: 530411

SZIGET kivitelű páraelszívó, 90 cm széles, max.légszállítás: UNE-EN 462 m3/óra, nyomógombos kivitel, 3 fokozat, fém zsírszűrő poliuretán szigeteléssel - mosható, 4x3W LED világítás, Zajszint: 41-59 db(A), inox ujjlenyomatmentes felület, C energiaosztály, szénszűrő kódja: 530411

kürtős kivitel, 60 cm széles, 707 m3/óra (PowerBoost), érintőkijelző, 3 fokozat, 2 PowerBoost fokozat, 1 motor, időzítés funkció, AdaptAir légáramlás szabályozás, AdaptTech önszabályozó működés, 2 üzemmód, szénszűrő, mosogatógép biztos alumínium zsírszűrő, 260 wattos motor, 2*2,5 LED fokozatmentes világítás, 68 db(A), ujjlenyomatmentes inox-üveg

kürtős kivitel, 60 cm széles, 600 m3/óra, érintőkijelző, 3 fokozat, 1 motor, AdaptAir levegőáramlás szabályozás, 2 üzemmód, szénszűrő, mosogatógép biztos alumínium zsírszűrő, 250 wattos motor, 2*20 halogén izzó, 71 db(A), ujjlenyomatmentes inox-üveg

149 990-

144 990-

Páraelszívó

40

E

94 990-

40

E

Energia osztály

Páraelszívó

Páraelszívó

Páraelszívó

C

Energia osztály

89 990-

59,5

59,5

C

Energia osztály

Energia osztály

IDQ4545X

IDR4545E

WHI641E6XGW

WHI641E6B

SZIGET KIVITELŰ PÁRAELSZÍVÓ

SZIGET KIVITELŰ PÁRAELSZÍVÓ

ÖNÁLLÓ FALRA SZERELHETŐ PÁRAELSZÍVÓ

ÖNÁLLÓ FALRA SZERELHETŐ PÁRAELSZÍVÓ

40cm, 1 motoros, 4 teljesítmény fokozat, érintőkijelzős vezérlés, 670m3/h, időzítő, kerületi elszívás, halogén világítás, négyzet/kör keresztmetszetű, INOX

40cm, 1 motoros, 4 teljesítmény fokozat, érintőkijelzős vezérlés, 670m3/h, időzítő, kerületi elszívás, halogén világítás, négyzet/kör keresztmetszetű, INOX

ferde fali kivitel, 59,5 cm széles, 625 m3/óra, érintőkijelző, 3 fokozat, 1 motor, perimetrikus elszívás, 2 üzemmód, szénszűrő, mosogatógép biztos alumínium zsírszűrő, 250 wattos motor, 2*20 halogén izzó, max. zajszint 66 db(A), fehér-üveg

ferde fali kivitel, 60 cm széles, 512 m3/óra, érintőkijelző, 3 fokozat, 1 motor, perimetrikus elszívás, 2 üzemmód, szénszűrő, mosogatógép biztos alumínium zsírszűrő, 250 wattos motor, 2*20 halogén izzó, 62 db(A), fekete és fekete-inox színekben

Páraelszívó

Páraelszívó

149 990-

90

A

Páraelszívó

139 990-

60

A

Energia osztály

89 990-

Páraelszívó

GORENJE PÁRAELSZÍVÓK VIDEÓ: 59,5

C

Energia osztály

Energia osztály

WHT951S1XBG

WHT651S1XBG

WHI641E6XGB

ÖNÁLLÓ FALRA SZERELHETŐ PÁRAELSZÍVÓ

ÖNÁLLÓ FALRA SZERELHETŐ PÁRAELSZÍVÓ

ÖNÁLLÓ FALRA SZERELHETŐ PÁRAELSZÍVÓ

Fali elszívó 90 cm széles, inox + fekete üveg, ujjlenyomatmentes kivitel, slider érintőgombos vezérlés, LED csík világítás 7W, perimetrikus elszívási technológia, 3+2 PowerBoost fokozat, inveretes motor, AdaptTech automata páraérzékelő, AdapAir - teljes felületű elszívás, Automatikus szűrő telítettség jelző, Timer - programozható elszívási idő, Szellőztető funkció, Maximális teljesítmény: UNE.EN 669m3/h, zajszint: 41-71 dB(A)A energiaosztály

Fali elszívó 60 cm széles, inox + fekete üveg, ujjlenyomatmentes kivitel, slider érintőgombos vezérlés, LED csík világítás 7W, perimetrikus elszívási technológia, 3+2 PowerBoost fokozat, inveretes motor, AdaptTech automata páraérzékelő, AdapAir - teljes felületű elszívás, Automatikus szűrő telítettség jelző, Timer - programozható elszívási idő, Szellőztető funkció, Maximális teljesítmény: UNE.EN 669m3/h, zajszint: 41-71 dB(A)A energiaosztály

ferde fali kivitel, 60 cm széles, 512 m3/óra, érintőkijelző, 3 fokozat, 1 motor, perimetrikus elszívás, 2 üzemmód, szénszűrő, mosogatógép biztos alumínium zsírszűrő, 250 wattos motor, 2*20 halogén izzó, 62 db(A), fekete és fekete-inox színekben

Páraelszívó

Páraelszívó

Páraelszívó

www.gorenje.hu


24 | páraelszívók

páraelszívók | 25

84 990-

90

D

69 990-

D

Energia osztály

WHGC923E15X

WHGC623E15X

ÖNÁLLÓ FALRA SZERELHETŐ PÁRAELSZÍVÓ Önálló fali kürtős páraelszívó, 90cm széles, max.légszállítás: UNE-EN 373m3/h, nyomógombos vezérlés, ujjlenyomatmentes rozsdamentes acél kivitel, poliuretán szigeteléssel rendelkező mosható fém zsírszűrők, 3 fokozat, 2x3W LED világítás, zajszint: 48-62dB(A), D energiaosztály, szénszűrő kódja: 530411

C

60

C

28 990-

C

Energia osztály

Energia osztály

BHP623E13X

BHP623E12X

ÖNÁLLÓ FALRA SZERELHETŐ PÁRAELSZÍVÓ

BEÉPÍTHETŐ TELESZKÓPOS PÁRAELSZÍVÓ

BEÉPÍTHETŐ TELESZKÓPOS PÁRAELSZÍVÓ

Önálló fali kürtős páraelszívó, 60cm széles, max.légszállítás: UNE-EN 373m3/h, nyomógombos vezérlés, ujjlenyomatmentes rozsdamentes acél kivitel, poliuretán szigeteléssel rendelkező mosható fém zsírszűrők, 3 fokozat, 2x3W LED világítás, zajszint: 48-62dB(A), D energiaosztály, szénszűrő kódja: 530411

teleszkópos kivitel növelt teljesítményű motorral, 60 cm széles, 639 m3/ óra, nyomógombos vezérlés, 3 fokozat, 1 motor, 2 üzemmód, szénszűrő, mosogatógép biztos alumínium zsírszűrő poliuretán habbal, 240 wattos motor, 2x3 W LED izzó, 68 db(A), ujjlenyomatmentes inox

teleszkópos kivitel, 60 cm széles, 368 m3/óra, nyomógombos vezérlés, 3 fokozat, 1 motor, 2 üzemmód, GentleClose lassú záródás, szénszűrő, mosogatógép biztos alumínium zsírszűrő poliuretán habbal, 120 wattos motor, 2x3 W LED izzó, 71 db(A), ujjlenyomatmentes inox

38 990-

59,8

39 990-

Energia osztály

Páraelszívó

Páraelszívó

54 990-

60

60

90

C

Energia osztály

Páraelszívó

Páraelszívó

Energia osztály

26 990-

C

Energia osztály

60

23 990-

C

Energia osztály

WHT621E5X

WHC923E14X

BHP623E11B

BHP623E10X

ÖNÁLLÓ FALRA SZERELHETŐ PÁRAELSZÍVÓ

ÖNÁLLÓ FALRA SZERELHETŐ PÁRAELSZÍVÓ

BEÉPÍTHETŐ TELESZKÓPOS PÁRAELSZÍVÓ

BEÉPÍTHETŐ TELESZKÓPOS PÁRAELSZÍVÓ

kürtős kivitel, 60 cm széles, 553 m3/óra, nyomógombos vezérlés, 3 fokozat, 1 motor, 2 üzemmód, szénszűrő, mosogatógép biztos alumínium zsírszűrő, 175 wattos motor, 2*20 halogén izzó, 65 db(A), ujjlenyomatmentes inox

kürtős kivitel, 90 cm széles, 408 m3/óra (PowerBoost), nyomógombos vezérlés, 3 fokozat, 1 motor, 2 üzemmód, szénszűrő, mosogatógép biztos alumínium zsírszűrő poliuretán habbal, 120 wattos motor, 2x3 W LED izzó, 65 db(A), ujjlenyomatmentes inox

teleszkópos kivitel fekete színben, 60 cm széles, 368 m3/óra, nyomógombos vezérlés, 3 fokozat, 1 motor, 2 üzemmód, szénszűrő, mosogatógép biztos alumínium zsírszűrő poliuretán habbal, 120 wattos motor, 2x3 W LED izzó, 71 db(A), fekete

teleszkópos kivitel, 60 cm széles, 328 m3/óra, nyomógombos vezérlés, 3 fokozat, 1 motor, 2 üzemmód, szénszűrő, mosogatógép biztos alumínium zsírszűrő poliuretán habbal, 85 wattos motor, 2x3 W LED izzó, 67 db(A), ujjlenyomatmentes inox színben

Páraelszívó

Páraelszívó

30 990-

Páraelszívó

Páraelszívó

60

C

50

60 Energia osztály

WHC623E14X Páraelszívó

ÖNÁLLÓ FALRA SZERELHETŐ PÁRAELSZÍVÓ kürtős kivitel, 60 cm széles, 408 m3/óra (PowerBoost), nyomógombos vezérlés, 3 fokozat, 1 motor, 2 üzemmód, szénszűrő, mosogatógép biztos alumínium zsírszűrő poliuretán habbal, 120 wattos motor, 2x3 W LED izzó, 65 db(A), ujjlenyomatmentes inox

21 990-

C

Energia osztály

23 990-

C

Energia osztály

BHP623E10W

BHP523E10X

BEÉPÍTHETŐ TELESZKÓPOS PÁRAELSZÍVÓ

BEÉPÍTHETŐ TELESZKÓPOS PÁRAELSZÍVÓ

teleszkópos kivitel, 60 cm széles, 328 m3/óra, nyomógombos vezérlés, 3 fokozat, 1 motor, 2 üzemmód, szénszűrő, mosogatógép biztos alumínium zsírszűrő poliuretán habbal, 85 wattos motor, 2x3 W LED izzó, 67 db(A), fehér színben

teleszkópos kivitel, 50 cm széles, 328 m3/óra, nyomógombos vezérlés, 3 fokozat, 1 motor, 2 üzemmód, szénszűrő, mosogatógép biztos alumínium zsírszűrő poliuretán habbal, 85 wattos motor, 2x3 W LED izzó, 67 db(A), ujjlenyomatmentes inox színben

Páraelszívó

Páraelszívó

www.gorenje.hu


26 | mosogatógépek

mosogatógépek | 27

A CSILLOGÓ EDÉNYEK MESTERE Mosogatógépek

A főzés és az étkezés a móka része; ezután jön a mosogatás. Ez a házimunka gyakran elvesztegetett idő, amit sokkal jobban is el lehetne tölteni. Kifejezetten unalmas tud lenni, ha nagy mennyiségű edény halmozódik fel, és még inkább így van ez, ha a makacs szennyeződés rászárad az edényekre. A Gorenje mosogatógépei gondoskodnak róla, hogy edényeid makulátlanul tiszták legyenek. Az átgondolt belső kialakítás lehetővé teszi a piszkos edényes racionális elhelyezését és az alkalmazott technológiák biztosítják a környezetbarát és gazdaságos mosogatást.

www.gorenje.hu


28 | mosogatógépek

mosogatógépek | 29

Speedwash

Gyors mosogatás, hogy mi magunk lelassíthassunk Képzeld el, hogy egy vacsorapartit rendezel és a főétel tányérjait annyi idő alatt elmosogathatod, mint amennyi a desszert tálalásához szükséges. A 20 perces rövidprogram SpeedWash funkcióval együtt használva mindössze 15 perc alatt elmosogatja edényeidet. Tökéletes a sok vendég által használt nagyobb tányér-mennyiség kezelésére.

IonTech

Nem kell aggódnod a szagok miatt Mindenki ismeri a kellemetlen szagot, ami egy félig töltött mosogatógépből árad, amelyet már néhány napja töltünk, de még nem indítottuk el. A legjobb Gorenje mosogatógépekbe épített, fejlett IonTech technológia az ionizáció természetes folyamatának elvén működik, amely természetes módon szünteti meg a szagokat és tartja a mosogatógépet frissen, még piszkos edényekkel teli is.

TÖKÉLETESEN FELKÉSZÜLTEK A FELADATAID ELVÉGZÉSÉRE. Gorenje SmartFlex mosogatógépek

AutoProgram

VAGY 12 FŐS PARTY – MINDEGY: 2 az edények makulátlanul tiszták lesznek Néha mindössze a poharak gyors elöblítésére van szükség, máskor tele van a mosogatógéped a komplett vasárnapi ebéd nehezen lemosható maradékaival. A fejlett érzékelő technológia mindig úgy állítja be a mosogatási programot, hogy tökéletesen optimalizált víz- és energiafogyasztással tisztítsa meg az edényeket. Nincs szükség speciális programokra az üvegáruhoz vagy éppen az intenzív mosogatáshoz – az egyedülálló AutoProgram alkalmazkodik igényeidhez.

TotalDry szárítás Gondoskodik önmagáról

A mosogatási ciklus után a mosogatógép ajtaja automatikusan kinyílik csak egy kicsit, hogy kiengedje a felesleges gőzt. Ez lehetővé teszi, hogy a friss levegő bejusson az edényekhez, így az elmosogatott dolgok, pl. a műanyag edények is, teljesen megszáradnak. Kiváló megoldás az alacsony energiafogyasztás melletti gyorsabb száradáshoz.

6,9 literes fogyasztás Időt és vizet takarít meg

Kézzel való mosogatáskor akár 100 liter friss víz is szükségeltetik egy 12 terítékes étkészlet megtisztításához. Mosogatógépben történő mosogatással tízszer kevesebbre van szükség. A csúcskategóriás Gorenje modellek speciális víztartállyal rendelkeznek, amely mindössze 6,9 liter vízre csökkenti a ciklusonkénti vízfogyasztást.

16 teríték

Annyira könnyen alakítható, mint az általa nyert szabadidő Az XXL kivitelű mosogatógépek minden igényedet kielégítő mennyiségű helyet kínálnak. Három kosár teszi lehetővé akár 16 teríték egyidejű elmosogatását. A teljes mértékben alakítható belső rész különböző berakodási lehetőségeket biztosít, használata egyszerű és a mosogatási eredmények tökéletesek lesznek.

A+++-10%-os energiafogyasztás Kitűnő energiahatékonyság

Az új Inverter PowerDrive motornak köszönhetően az optimalizált programok és a TotalDry-hoz hasonló okos megoldások miatt a Gorenje mosogatógépei egyesítik a tökéletes tisztítási és szárítási eredményeket nagyon alacsony fogyasztás mellett.

Inverter PowerDrive motor

Figyelemre méltó teljesítmény, nagy hatékonyság Az új, nagy teljesítményű, szénkefe nélküli Inverter PowerDrive motor fordulatszám-szabályozása nagy teljesítményt biztosít észrevehetően csendesebb működés, alacsonyabb energia-felhasználás és hosszabb élettartam mellett.

www.gorenje.hu


30 | MosoGAtóGépEk

MosoGAtóGépEk | 31

179 990-

159 990-

A

++ +

GS66260X Mosogatógép

A

++ +

Energia osztály

GS65160X

Energia osztály

Mosogatógép

119 990-

A

++

Energia osztály

109 990-

GS54110X

GS54110W

A

++

Energia osztály

Mosogatógép

„TAS” RENDSZER, SPEEDWASH PROGRAMRÖVIDÍTÉS, IONTECH

„TAS”, SPEEDWASH, PROGRAMRÖVIDÍTÉS OPCIÓ

Mosogatógép

Osztálybesorolás: A+++AA, energiafogyasztás: 245 kWh/év, 16 teríték, IonTech negatív ionos szagsemlegesítő funkció, PowerDrive inverteres motor 10 év motorgaranciával, TotalDry szárítás automatikus ajtónyitással, 5 program (automata, ECO és gyors program is), SpeedWash programrövidítés opció, totál aqua stop, 3 kosár, érintőképernyős vezérlés, digitális kijelző, programmemória funkció, késleltetés, öblítő és sóhiány kijelzés, inox üst, narancs műanyag étkészlettartó betétek, öntisztító szűrő, 3in1 funkció, állítható felső kosár, 3 vízszóró kar, 5 mosogatási hőmérséklet (70 °C-ig), vízfogyasztás: 9,5 l, zajszint: 45 db(a), inox, méretek: 84,8x60x59,6 cm

Osztálybesorolás: A+++AA, energiafogyasztás: 245 kWh/év, 16 teríték, TotalDry szárítás automatikus ajtónyitással, 5 program (automata, ECO és gyors program is), SpeedWash programrövidítés opció, totál aqua stop, 3 kosár, nyomógombos vezérlés, digitális kijelző, programmemória funkció, késleltetés, öblítő és sóhiány kijelzés, inox üst, narancs műanyag étkészlettartó betétek, öntisztító szűrő, 3in1 funkció, állítható felső kosár, 3 vízszóró kar, 4 mosogatási hőmérséklet (70 °C-ig), vízfogyasztás: 9,5 l, zajszint: 45 db(a), inox, méretek: 84,8x60x59,6 cm

SZUPERCSENDES MŰKÖDÉS, 3IN1 OPCIÓ

SZUPERCSENDES MŰKÖDÉS, 3IN1 OPCIÓ

Osztálybesorolás: A++AA, energiafogyasztás: 211 kWh/év, 10 teríték, 5 program (ECO és gyors program is), SpeedWash programrövidítés opció, totál aqua stop, 3 kosár, nyomógombos vezérlés, digitális kijelző, késleltetés, öblítő és sóhiány kijelzés, inox üst, öntisztító szűrő, 3in1 funkció, állítható felső kosár, 3 vízszóró kar, 4 mosogatási hőmérséklet (60 °C-ig), vízfogyasztás: 9 l, zajszint: 47 db(a), inox, méretek: 84,5x44,8x60 cm

Osztálybesorolás: A++AA, energiafogyasztás: 211 kWh/év, 10 teríték, 5 program (ECO és gyors program is), SpeedWash programrövidítés opció, totál aqua stop, 3 kosár, nyomógombos vezérlés, digitális kijelző, késleltetés, öblítő és sóhiány kijelzés, inox üst, öntisztító szűrő, 3in1 funkció, állítható felső kosár, 3 vízszóró kar, 4 mosogatási hőmérséklet (60 °C-ig), vízfogyasztás: 9 l, zajszint: 47 db(a), fehér, méretek: 84,5x44,8x60 cm

149 990-

99 990-

A

++ +

A

++

Energia osztály

89 990Energia osztály

GS62010S

GS65160W

Mosogatógép

Mosogatógép

„TAS”, SPEEDWASH, PROGRAMRÖVIDÍTÉS OPCIÓ

TOTÁL AQUASTOP RENDSZERREL (TAS)

Osztálybesorolás: A+++AA, energiafogyasztás: 245 kWh/év, 16 teríték, TotalDry szárítás automatikus ajtónyitással, 5 program (automata, ECO és gyors program is), SpeedWash programrövidítés opció, totál aqua stop, 3 kosár, nyomógombos vezérlés, digitális kijelző, programmemória funkció, késleltetés, öblítő és sóhiány kijelzés, inox üst, narancs műanyag étkészlettartó betétek, öntisztító szűrő, 3in1 funkció, állítható felső kosár, 3 vízszóró kar, 4 mosogatási hőmérséklet (70 °C-ig), vízfogyasztás: 9,5 l, zajszint: 45 db(a), fehér, méretek: 84,8x60x59,6 cm

Osztálybesorolás: A++AA, energiafogyasztás: 258 kWh/év, 12 teríték, 5 program (ECO és és gyors program is), totál aqua stop, 2 kosár, nyomógombos vezérlés, digitális kijelző, késleltetés, öblítő és sóhiány kijelzés, inox üst, öntisztító szűrő, 3in1 funkció, állítható felső kosár, 2 vízszóró kar, 4 mosogatási hőmérséklet (60 °C-ig), vízfogyasztás: 11 l, zajszint: 49 db(a), ezüst, méretek: 85x60x58 cm

99 990-

A

++

A

++

Energia osztály

Energia osztály

GS52010S

GS52010W

TOTÁL AQUASTOP RENDSZERREL (TAS)

TOTÁL AQUASTOP RENDSZERREL (TAS)

Osztálybesorolás: A++AA, energiafogyasztás: 197 kWh/év, 9 teríték, 5 program (ECO és gyors program is), totál aqua stop, 2 kosár, nyomógombos vezérlés, digitális kijelző, késleltetés, öblítő és sóhiány kijelzés, inox üst, öntisztító szűrő, 3in1 funkció, állítható felső kosár, 2 vízszóró kar, 4 mosogatási hőmérséklet (60 °C-ig), vízfogyasztás: 9 l, zajszint: 49 db(a), ezüst, méretek: 84,5x44,8x60 cm

Osztálybesorolás: A++AA, energiafogyasztás: 197 kWh/év, 9 teríték, 5 program (ECO és gyors program is), totál aqua stop, 2 kosár, nyomógombos vezérlés, digitális kijelző, késleltetés, öblítő és sóhiány kijelzés, inox üst, öntisztító szűrő, 3in1 funkció, állítható felső kosár, 2 vízszóró kar, 4 mosogatási hőmérséklet (60 °C-ig), vízfogyasztás: 9 l, zajszint: 49 db(a), fehér, méretek: 84,5x44,8x60 cm

Mosogatógép

Mosogatógép

GORENJE MOSOGATÓGÉP VIDEÓ

89 990-

A

++

Energia osztály

GS62010W Mosogatógép

TOTÁL AQUASTOP RENDSZERREL (TAS) Osztálybesorolás: A++AA, energiafogyasztás: 258 kWh/év, 12 teríték, 5 program (ECO és gyors program is), totál aqua stop, 2 kosár, nyomógombos vezérlés, digitális kijelző, késleltetés, öblítő és sóhiány kijelzés, inox ezüst, öntisztító szűrő, 3in1 funkció, állítható felső kosár, 2 vízszóró kar, 4 mosogatási hőmérséklet (60 °C-ig), vízfogyasztás: 11 l, zajszint: 49 db(a), fehér, méretek: 85x60x58 cm

www.gorenje.hu


32 | MosoGAtóGépEk

MosoGAtóGépEk | 33

ÚJ termék

189 990-

A

179 990-

+++ Energia

-10%

A

++ +

osztály

99 990-

A

++

Energia osztály

159 990-

A

++ +

Energia osztály

Energia osztály

GV68260

GV67260

GV61010

GV56210

A+++ - 10%, INVERTERES MOTOR, IONTECH, PADLÓFÉNY

A+++, 3 KOSÁR, AUTOPROGRAM, KAMRAVILÁGÍTÁS

A++, 3IN1 OPCIÓ

45 CM SZÉLES, A+++, 10 TERÍTÉK - 3 KOSÁR, AUTOPROGRAM

Teljesen integrált modell, Osztálybesorolás: A+++ - 10% AA, energiafogyasztás: 245 kWh/év, 16 teríték, IonTech negatív ionos szagsemlegesítő funkció, PowerDrive inverteres motor 10 év motorgaranciával, TotalDry szárítás automatikus ajtónyitással, Extra Higénia opció, 5 program (automata, ECO és gyors program is), SpeedWash programrövidítés opció, kamravilágítás, totál aqua stop, 3 kosár, érintőképernyős vezérlés, digitális kijelző, késleltetés, öblítő és sóhiány kijelzés, inox üst, narancs műanyag étkészlettartó betétek, öntisztító szűrő, 3in1 funkció, állítható felső kosár, 3 vízszóró kar, 5 mosogatási hőmérséklet (70 °C-ig), vízfogyasztás: 6,9 l, zajszint: 41 db(a), méretek: 81,7x59,6x55,6 cm

Teljesen integrált modell, Osztálybesorolás: A+++AA, energiafogyasztás: 245 kWh/év, 16 teríték, IonTech negatív ionos szagsemlegesítő funkció, PowerDrive inverteres motor 10 év motorgaranciával, TotalDry szárítás automatikus ajtónyitással, Extra Higénia opció, 5 program (automata, ECO és gyors program is), SpeedWash programrövidítés opció, kamravilágítás, totál aqua stop, 3 kosár, érintőképernyős vezérlés, digitális kijelző, késleltetés 1-24 óra, öblítő és sóhiány kijelzés, inox üst, narancs műanyag étkészlettartó betétek, öntisztító szűrő, 3in1 funkció, állítható felső kosár, 3 vízszóró kar, 5 mosogatási hőmérséklet (70 °C-ig), vízfogyasztás: 6,9 l, zajszint: 44 db(a), méretek: 81,7x59,6x55,6 cm

Teljesen integrált modell, Osztálybesorolás: A++AA, energiafogyasztás: 258 kWh/év, 12 teríték, 5 program (intezív, ECO és gyors program is), totál aqua stop, 2 kosár, nyomógombos vezérlés, digitális kijelző, késleltetés 3/6/9 óra, öblítő és sóhiány kijelzés, inox üst, 3in1 funkció, állítható felső kosár, 2 vízszóró kar, 4 mosogatási hőmérséklet (65 °C-ig), vízfogyasztás: 11 l, zajszint: 49 db(a), méretek: 81,5x59,8x55 cm

Teljesen integrált 45cm-es modell, Osztálybesorolás: A+++AA, energiafogyasztás: 188 kWh/év, 10 teríték, 5 program (Automata, ECO és gyors program is), SpeedWash programrövidítés opció, totál aqua stop, 3 kosár, nyomógombos vezérlés, digitális kijelző, féltöltet opció, késleltetés 1-24 óra, öblítő és sóhiány kijelzés, inox üst, 3in1 funkció, állítható felső kosár, 3 vízszóró kar, 4 mosogatási hőmérséklet (65 °C-ig), vízfogyasztás: 9 l, zajszint: 47 db(a), méretek: 81,5x44,8x55 cm

144 990-

134 990-

Mosogatógép

A

+++

GV66261

Energia osztály

Mosogatógép

A

++ +

GV64161

Mosogatógép

Mosogatógép

Mosogatógép

Energia osztály

Mosogatógép

119 990-

A

++

Energia osztály

109 990-

A

++

Energia osztály

GV55110

A+++, AUTOPROGRAM, 16 TERÍTÉK

Mosogatógép

GV54110

A+++, AUTOPROGRAM, EXTRA HIGÉNIA, PADLÓFÉNY Teljesen integrált modell, Osztálybesorolás: A+++AA, energiafogyasztás: 233 kWh/év, 13 teríték, PowerDrive inverteres motor 10 év motorgaranciával, TotalDry szárítás automatikus ajtónyitással, 5 program (automata, ECO és gyors program is), Extra Higénia, SpeedWash programrövidítés opció, totál aqua stop, 2 kosár, érintőképernyős vezérlés, digitális kijelző, késleltetés 1-24 óra, öblítő és sóhiány kijelzés, inox üst, narancs műanyag étkészlettartó betétek, padlófény - működést jelző fény, csúszó ajtórögzítés, öntisztító szűrő, 3in1 funkció, állítható felső kosár, 3 vízszóró kar, 5 mosogatási hőmérséklet (70 °C-ig), vízfogyasztás: 9,5 l, zajszint: 44 db(a), méretek: 81,7x59,6x55,6 cm

Teljesen integrált modell, Osztálybesorolás: A+++AA, energiafogyasztás: 245 kWh/év, 16 teríték, TotalDry szárítás automatikus ajtónyitással, 5 program (automata, ECO és gyors program is), SpeedWash programrövidítés opció, totál aqua stop, 3 kosár, érintőképernyős vezérlés, digitális kijelző, késleltetés 1-24 óra, öblítő és sóhiány kijelzés, inox üst, öntisztító szűrő, 3in1 funkció, állítható felső kosár, 3 vízszóró kar, 5 mosogatási hőmérséklet (70 °C-ig), vízfogyasztás: 9,5 l, zajszint: 47 db(a), méretek: 81,7x59,6x55,6 cm

45 CM SZÉLES, 10 TERÍTÉK - 3 KOSÁR, AUTOPROGRAM

45 CM SZÉLES, SPEEDWASH PROGRAM RÖVIDÍTÉS

Teljesen integrált 45cm-es modell, Osztálybesorolás: A++AA, energiafogyasztás: 211 kWh/év, 10 teríték, 5 program (Automata, ECO és gyors program is), SpeedWash programrövidítés opció, totál aqua stop, 3 kosár, nyomógombos vezérlés, digitális kijelző, féltöltet opció, késleltetés 1-24 óra, öblítő és sóhiány kijelzés, inox üst, 3in1 funkció, állítható felső kosár, 3 vízszóró kar, 4 mosogatási hőmérséklet (65 °C-ig), vízfogyasztás: 9 l, zajszint: 47 db(a), méretek: 81,5x44,8x55 cm

Teljesen integrált 45cm-es modell, Osztálybesorolás: A++AA, energiafogyasztás: 197 kWh/év, 9 teríték, 5 program (Napi, ECO és gyors program is), SpeedWash programrövidítés opció, totál aqua stop, 2 kosár, nyomógombos vezérlés, digitális kijelző, féltöltet opció, késleltetés 1-24 óra, öblítő és sóhiány kijelzés, inox üst, 3in1 funkció, állítható felső kosár, 2 vízszóró kar, 4 mosogatási hőmérséklet (65 °C-ig), vízfogyasztás: 9 l, zajszint: 47 db(a), méretek: 81,5x44,8x55 cm

119 990-

A

++

GV64160

Energia osztály

Mosogatógép

A++, FÉLTÖLTET OPCIÓ Teljesen integrált modell, Osztálybesorolás: A++AA, energiafogyasztás: 262 kWh/év, 13 teríték, 5 program (Automata, ECO és gyors program is), TotalDry szárítás automatikus ajtónyitással, ), SpeedWash programrövidítés opció, totál aqua stop, 2 kosár, nyomógombos vezérlés, narancs műanyag késtartó betét, digitális kijelző, féltöltet opció, késleltetés 1-24 óra, öblítő és sóhiány kijelzés, inox üst, 3in1 funkció, állítható felső kosár, 2 vízszóró kar, 4 mosogatási hőmérséklet (65 °C-ig), vízfogyasztás: 9,5 l, zajszint: 47 db(a), méretek: 81,7x59,6x55,6 cm

89 990-

Mosogatógép

A

++

Energia osztály

GV51010

Mosogatógép

45 CM SZÉLES, 9 TERÍTÉK, 5 PROGRAM Teljesen integrált 45cm-es modell, Osztálybesorolás: A++AA, energiafogyasztás: 197 kWh/év, 9 teríték, 5 program (Napi, ECO és gyors program is), SpeedWash programrövidítés opció, totál aqua stop, 2 kosár, nyomógombos vezérlés, LED kijelző, féltöltet opció, késleltetés 1-24 óra, öblítő és sóhiány kijelzés, inox üst, 3in1 funkció, állítható felső kosár, 2 vízszóró kar, 4 mosogatási hőmérséklet (65 °C-ig), vízfogyasztás: 9 l, zajszint: 47 db(a), méretek: 81,5x44,8x55 cm

www.gorenje.hu


34 | mosogatógépek

169 990-

mosogatógépek | 35

A

+++

139 990Energia osztály

A

+++

119 990Energia osztály

A

++

99 990Energia osztály

A

++

Energia osztály

GI67260

GI66160

GI55110

GI53110

A+++, IONTECH, EXTRA HIGÉNIA, TOUCHCONTROL

A+++, 16 TERÍTÉK - 3 KOSÁR, AUTOPROGRAM

45 CM SZÉLES, 10 TERÍTÉK - 3 KOSÁR, AUTOPROGRAM

45 CM SZÉLES, SPEEDWASH PROGRAM RÖVIDÍTÉS

Kezelőpaneles modell, Osztálybesorolás: A+++AA, energiafogyasztás: 245 kWh/ év, 16 teríték, IonTech negatív ionos szagsemlegesítő funkció, PowerDrive inverteres motor 10 év motorgaranciával, TotalDry szárítás automatikus ajtónyitással, Extra Higénia opció, 5 program (automata, ECO és gyors program is), SpeedWash programrövidítés opció, totál aqua stop, 3 kosár, érintőképernyős vezérlés, digitális kijelző, késleltetés 1-24óra, öblítő és sóhiány kijelzés, inox üst, narancs műanyag étkészlettartó betétek, öntisztító szűrő, 3in1 funkció, állítható felső kosár, 3 vízszóró kar, 4 mosogatási hőmérséklet (70 °C-ig), vízfogyasztás: 9,5 l, zajszint: 44 db(a), inox keret a kezelőpanel körül, méretek: 81,7x59,6x57,6 cm

Kezelőpaneles modell, Osztálybesorolás: A+++AA, energiafogyasztás: 245 kWh/ év, 16 teríték, 5 program (Automata, ECO és gyors program is), TotalDry szárítás automatikus ajtónyitással, ), SpeedWash programrövidítés opció, totál aqua stop, 3 kosár-evőeszköztartó fiók, nyomógombos vezérlés, narancs műanyag étkészlettartó betétek, digitális kijelző, féltöltet opció, késleltetés 1-24 óra, öblítő és sóhiány kijelzés, inox üst, 3in1 funkció, állítható felső kosár, 3 vízszóró kar, 4 mosogatási hőmérséklet (70 °C-ig), vízfogyasztás: 9,5 l, zajszint: 45 db(a), méretek: 81,7x59,6x57,6 cm

Kezelőpaneles 45cm-es modell, Osztálybesorolás: A++AA, energiafogyasztás: 211 kWh/év, 10 teríték, 5 program (Automata, ECO és gyors program is), SpeedWash programrövidítés opció, totál aqua stop, 3 kosár, nyomógombos vezérlés, digitális kijelző, féltöltet opció, késleltetés 1-24 óra, öblítő és sóhiány kijelzés, inox üst, 3in1 funkció, állítható felső kosár, 3 vízszóró kar, 4 mosogatási hőmérséklet (60 °C-ig), vízfogyasztás: 9 l, zajszint: 47 db(a), méretek: 81,5x44,8x57 cm

Kezelőpaneles 45cm-es modell, Osztálybesorolás: A++AA, energiafogyasztás: 197 kWh/év, 9 teríték, 5 program (Napi, ECO és gyors program is), SpeedWash programrövidítés opció, totál aqua stop, 2 kosár, nyomógombos vezérlés, digitális kijelző, féltöltet opció, késleltetés 1-24 óra, öblítő és sóhiány kijelzés, inox üst, 3in1 funkció, állítható felső kosár, 2 vízszóró kar, 4 mosogatási hőmérséklet (60 °C-ig), vízfogyasztás: 9 l, zajszint: 47 db(a), méretek: 81,5x44,8x57 cm

Mosogatógép

Mosogatógép

Mosogatógép

Mosogatógép

GORENJE MOSOGATÓGÉP VIDEÓ:

119 990-

A

++

Energia osztály

99 990Illusztráció, előlap nélkül!

A

++

Energia osztály

94 990Illusztráció, előlap nélkül!

A

++

Energia osztály

GI64160

GI61010X

GI51010X

A++, TOTALDRY SZÁRÍTÁS AJÓNYITÁSSAL, SPEEDWASH

A++, 6 PROGRAM

45 CM SZÉLES, FÉLTÖLTET OPCIÓ

Kezelőpanles modell, Osztálybesorolás: A++AA, energiafogyasztás: 262 kWh/ év, 13 teríték, 5 program (Automata, ECO és gyors program is), TotalDry szárítás automatikus ajtónyitással, ), SpeedWash programrövidítés opció, totál aqua stop, 2 kosár, nyomógombos vezérlés, digitális kijelző, féltöltet opció, késleltetés 1-24 óra, öblítő és sóhiány kijelzés, inox üst, 3in1 funkció, állítható felső kosár, 2 vízszóró kar, 4 mosogatási hőmérséklet (70 °C-ig), vízfogyasztás: 11 l, zajszint: 47 db(a), méretek: 81,7x59,6x57,6 cm

Kezelőpanles modell, Osztálybesorolás: A++AA, energiafogyasztás: 258 kWh/év, 12 teríték, 6 program (intezív, ECO és gyors program is), totál aqua stop, 2 kosár, nyomógombos vezérlés, LED kijlező, késleltetés 3/6/9 óra, öblítő és sóhiány kijelzés, inox üst, 3in1 funkció, 2 vízszóró kar, 6 mosogatási hőmérséklet (65 °C-ig), vízfogyasztás: 11 l, zajszint: 49 db(a), méretek: 82x59,5x54 cm

Kezelőpaneles 45cm-es modell, Osztálybesorolás: A++AA, energiafogyasztás: 197 kWh/év, 9 teríték, 6 program (intezív, ECO és gyors program is), totál aqua stop, 2 kosár, nyomógombos vezérlés, LED kijelző, késleltetés 3/6/9 óra, öblítő és sóhiány kijelzés, inox üst, féltöltet opció, 3in1 funkció, 2 vízszóró kar, 4 mosogatási hőmérséklet (65 °C-ig), vízfogyasztás: 9 l, zajszint: 49 db(a), méretek: 81,5x44,8x57 cm

Mosogatógép

Mosogatógép

Mosogatógép

www.gorenje.hu


36 | tűzhelyek

tűzhelyek | 37

A FŐZÉS MINDENESE Tűzhelyek

Készen állsz arra, hogy kiemelkedő ízélményekben legyen részed a konyhában? Az új Gorenje HomeMade tűzhelyekkel ez vonzóan egyszerűvé válik. Készítsd el kedvenc ételedet úgy, mintha egy hagyományos fatűzelésű kemencében készülne vagy nyűgözd le családodat gasztronómiai élmények széles skálájával! Tűzhelyeinket okos és felhasználóbarát megoldásokkal terveztük, hogy nyugodtan rájuk bízhasd a főztödet és neked már épp csak egy érintés erejéig kelljen részt venned a sütési folyamatban.

www.gorenje.hu


38 | tűzhelyek

tűzhelyek | 39

ÚJ

ÚJ

termék

199 990-

189 990-

A

60

A

Energia osztály

termék

129 990-

Energia osztály

A

60 Energia osztály

119 990-

A

Energia osztály

EIT6351XPD

EC6565XPA

K614XH

K614WH

TŰZHELY INDUKCIÓS FŐZŐLAPPAL

KÉT PÁR TELESZKÓPOS SÜTŐSÍNNEL

9 SÜTÉS FUNKCIÓVAL

9 SÜTÉS FUNKCIÓVAL

65l, 85x60x60 cm, 4 INDUKCIÓS főzőzóna, PowerBoost funkció, 1x Bridge funkció, max. hőmérséklet 275°C, energiaosztály: A, MF11 sütőfunkció, gyors felfűtés, tányérmelegítés, hőlégbefúvás, AquaClean öntisztítás, EcoClean zománc, ICONLED touchcontrol programóra, GentleClose lassú ajtózáródás, push-pull gombok, 1 pár teleszkópos sütősín, dupla üvegezésű sütőajtó, 1-1 sütőrács, mély- és lapos tepsi

Superior, 65l, 85x60x60 cm, 4 radiant (2 bővíthető) főzőzóna, max. hőmérséklet 275°C, energiaosztály: A, MF11 sütőfunkció, gyors felfűtés, hőlégbefúvás, AquaClean öntisztítás, EcoClean zománc, ICONLED+ touchcontrol programóra, GentleClose lassú ajtózáródás, push-pull gombok, 2 pár teleszkópos sütősín, katalitikus hátfal, tripla üvegezésű sütőajtó, 1-1 sütőrács, mély- és lapos tepsi

65 l, 85/60/60 cm, A eneriaosztály, 4 gázégő, MF9 (grill, légkeverés, tányérmelegítés), egykezes szikragyújtás, AquaClean öntisztítás, EcoClean zománc, tekerőgombok, kivehető oldalrács, üveg dísztető, 1-1 mély- és lapostepsi, sütőrács, zománcozott edénytartó rács, inox

65 l, 85/60/60 cm, A eneriaosztály, 4 gázégő, MF9 (grill, légkeverés, tányérmelegítés), egykezes szikragyújtás, AquaClean öntisztítás, EcoClean zománc, tekerőgombok, kivehető oldalrács, üveg dísztető, 1-1 mély- és lapostepsi, sütőrács, zománcozott edénytartó rács, fehér

189 990-

149 990-

Indukciós tűzhely

179 990-

Kombinált tűzhely

Kerámialapos tűzhely

A

Energia osztály

159 990-

A

Energia osztály

Kombinált tűzhely

A

A

Energia osztály

Energia osztály

EC6352XPA

EC6352WPA

EIT5355XPD

EC5355XPA

KÉT PÁR TELESZKÓPOS SÜTŐSÍNNEL

KÉT PÁR TELESZKÓPOS SÜTŐSÍNNEL

KÉT PÁR TELESZKÓPOS SÜTŐSÍNNEL

KÉT PÁR TELESZKÓPOS SÜTŐSÍNNEL

Advance, 65l, 85x60x60 cm, 4 hilight (2 bővíthető) főzőzóna, max. hőmérséklet 275°C, energiaosztály: A, MF11 sütőfunkció, gyors felfűtés, tányérmelegítés, hőlégbefúvás, AquaClean öntisztítás, EcoClean zománc, GentleClose lassú ajtózár, ICONLED programóra, push-pull gombok, 2 pár teleszkópos sütősín, 1-1 sütőrács, mély- és lapos tepsi, dupla üvegezésű hideg sütőajtó, inox

Advance, 65l, 85x60x60 cm, 4 hilight (2 bővíthető) főzőzóna, max. hőmérséklet 275°C, energiaosztály: A, MF11 sütőfunkció, gyors felfűtés, tányérmelegítés, hőlégbefúvás, AquaClean öntisztítás, EcoClean zománc, GentleClose lassú ajtózár, ICONLED programóra, push-pull gombok, 2 pár teleszkópos sütősín, 1-1 sütőrács, mély- és lapos tepsi, dupla üvegezésű hideg sütőajtó, fehér

70l, 85x50x59,4 cm, 4 INDUKCIÓS főzőzóna, PowerBoost funkció, 1x Bridge funkció, max. hőmérséklet 275°C, energiaosztály: A, MF11 sütőfunkció, gyors felfűtés, tányérmelegítés, hőlégbefúvás, AquaClean öntisztítás, EcoClean zománc, ICONLED programóra, GentleClose lassú ajtózáródás, push-pull gombok, 2 pár teleszkópos sütősín, katalitikus hátfal, tripla üvegezésű hideg sütőajtó, 1-1 sütőrács, mély- és lapos tepsi

70l, 85x50x59,4 cm, 4 hi-light főzőzóna, max. hőmérséklet 275°C, energiaosztály: A, MF11 sütőfunkció, gyors felfűtés, tányérmelegítés, hőlégbefúvás, AquaClean öntisztítás, EcoClean zománc, ICONLED programóra, 2 bővíthető zóna, GentleClose lassú ajtózáródás, push-pull gombok, 2 pár teleszkópos sütősín, katalitikus hátfal, tripla üvegezésű hideg sütőajtó, 1-1 sütőrács, mély- és lapos tepsi, inox

60

129 990-

114 990-

Energia osztály

119 990-

Kerámialapos tűzhely

Kerámialapos tűzhely

Indukciós tűzhely

60

159 990-

A

Energia osztály

139 990-

A

Kerámialapos tűzhely

A

50

A

Energia osztály

Energia osztály

K6351XF

K6351WF

EC5351XA/EC5351WA

EC5341SG

EGY PÁR TELESZKÓPOS SÜTŐSÍNNEL

EGY PÁR TELESZKÓPOS SÜTŐSÍNNEL

EGY PÁR TELESZKÓPOS SÜTŐSÍNNEL

EGY PÁR TELESZKÓPOS SÜTŐSÍNNEL

65 l, 85/60/60 cm, A energiaosztály,4 gázégő, MF11, egykezes szikragyújtás, AquaClean öntisztítás, EcoClean zománc, érintőkijelzős programóra+tekerőgombok, gyors előmelegítés, hőlégbefúvás, tányérmelegítés, 1 szintes teleszkópos sín, üveg dísztető, 1-1 mély- és lapostepsi, sütőrács, öntöttvas edénytartó rács, inox

65 l, 85/60/60 cm, A energiaosztály,4 gázégő, MF11, egykezes szikragyújtás, AquaClean öntisztítás, EcoClean zománc, érintőkijelzős programóra+tekerőgombok, gyors előmelegítés, hőlégbefúvás, tányérmelegítés, 1 szintes teleszkópos sín, üveg dísztető, 1-1 mély- és lapostepsi, sütőrács, öntöttvas edénytartó rács, fehér

70l, 85x50x59,4 cm, 4 hi-light főzőzóna, max. hőmérséklet 275°C, energiaosztály: A, MF11 sütőfunkció, gyors felfűtés, tányérmelegítés, hőlégbefúvás, AquaClean öntisztítás, EcoClean zománc, ICONLED programóra, 2 bővíthető zóna, GentleClose lassú ajtózáródás, 1 pár teleszkópos sütősín, katalitikus hátfal, tripla üvegezésű hideg sütőajtó, 1-1 sütőrács, mély- és lapos tepsi, inox

70l, 85x50x59,4 cm, 4 radiant főzőzóna, max. hőmérséklet 275°C, energiaosztály: A, MF9 sütőfunkció, légkeverés, tányérmelegítés, AquaClean öntisztítás, EcoClean zománc, ICONLED programóra, 1 pár teleszkópos sütősín, 1-1 sütőrács, mély- és lapos tepsi, dupla üvegezésű hideg sütőajtó, festett szürke szín

Kombinált tűzhely

Kombinált tűzhely

Kerámialapos tűzhely

Kerámialapos tűzhely

www.gorenje.hu


40 | tűzhelyek

tűzhelyek | 41

104 990-

50

A

72 990-

A

Energia osztály

99 990-

50

50

A

Energia osztály

89 990-

50

A

Energia osztály

Energia osztály

EC5341WG

E5121WH

K5341SH

K5341WH

EGY PÁR TELESZKÓPOS SÜTŐSÍNNEL

6 SÜTŐFUNKCIÓVAL

LÉGKEVERÉSSEL, AQUACLEAN HIDROLITIKUS ÖNTISZTÍTÁSSAL

LÉGKEVERÉSSEL, AQUACLEAN HIDROLITIKUS ÖNTISZTÍTÁSSAL

70l, 85x50x59,4 cm, 4 radiant főzőzóna, max. hőmérséklet 275°C, energiaosztály: A, MF9 sütőfunkció, légkeverés, tányérmelegítés, AquaClean öntisztítás, EcoClean zománc, ICONLED programóra, 1 pár teleszkópos sütősín, 1-1 sütőrács, mély- és lapos tepsi, dupla üvegezésű hideg sütőajtó,

70l, 85x50x59,4 cm, 4 platni, max. hőmérséklet 275°C, energiaosztály: A, 6 sütőfunkció (grill is), AquaClean öntisztítás, EcoClean zománc, 1-1 sütőrács, mély- és lapos tepsi, dupla üvegezésű hideg sütőajtó

70l,85/50/59,4cm, max. hőmérséklet 275°C, 4 gázégő, MF9 sütésfunkció, légkeverés, tányérmelegítés, AquaClean öntisztítás funkció, EcoClean zománc, egykezes elektr.szikragyújtás, ICONLED kijelzős programóra, kivehető oldalrács, mid zománcozott edénytartó rács, üveg dísztető, lapos és mélytepsi, festett szürke

70l,85/50/59,4cm, max. hőmérséklet 275°C, 4 gázégő, MF9 sütésfunkció, légkeverés, tányérmelegítés, AquaClean öntisztítás funkció, EcoClean zománc, egykezes elektr.szikragyújtás, ICONLED kijelzős programóra, kivehető oldalrács, mid zománcozott edénytartó rács, üveg dísztető, lapos és mélytepsi

134 990-

114 990-

92 990-

Kerámialapos tűzhely

Vasmagos tűzhely

A

A

Energia osztály

Kombinált tűzhely

Kombinált tűzhely

50

A

Energia osztály

82 990-

50

A

Energia osztály

Energia osztály

K5352XF

K5352WF

K5341SJ

K5341WJ

KÉT PÁR TELESZKÓPOS SÜTŐSÍNNEL

KÉT PÁR TELESZKÓPOS SÜTŐSÍNNEL

9 SÜTŐFUNKCIÓVAL

9 SÜTŐFUNKCIÓVAL

70l,85/50/59,4cm, max. hőmérséklet 275°C, 4 gázégő, MF11 sütésfunkció, hőlégbefúvás, gyors felfűtés, tányérmelegítés, AquaClean öntisztítás funkció, EcoClean zománc, GentleClose lasssú ajtózáródás, egykezes elektr.szikragyújtás, ICONLED kijelzős programóra, forgónyárs, teleszkópos sütősínpár 2 szinten, öntöttvas edénytartó rács, katalitikushátfal, üveg dísztető, lapos és mélytepsi, inox

70l,85/50/59,4cm, max. hőmérséklet 275°C, 4 gázégő, MF11 sütésfunkció, hőlégbefúvás, gyors felfűtés, tányérmelegítés, AquaClean öntisztítás funkció, EcoClean zománc, GentleClose lasssú ajtózáródás, egykezes elektr.szikragyújtás, ICONLED kijelzős programóra, forgónyárs, teleszkópos sütősínpár 2 szinten, öntöttvas edénytartó rács, katalitikushátfal, üveg dísztető, lapos és mélytepsi

62l,85/50/59,4cm, max. hőmérséklet 275°C, 4 gázégő, MF9 sütésfunkció, légkeverés, tányérmelegítés, AquaClean öntisztítás funkció, EcoClean zománc, egykezes elektr.szikragyújtás, ICONLED kijelzős programóra, anyagában szintezett tepsitartó, alap zománcozott edénytartó rács, üveg dísztető, festett szürke szín

62l,85/50/59,4cm, max. hőmérséklet 275°C, 4 gázégő, MF9 sütésfunkció, légkeverés, tányérmelegítés, AquaClean öntisztítás funkció, EcoClean zománc, egykezes elektr.szikragyújtás, ICONLED kijelzős programóra, anyagában szintezett tepsitartó, alap zománcozott edénytartó rács, fémtető

109 990-

99 990-

74 990-

Kombinált tűzhely

Kombinált tűzhely

A

A

Energia osztály

Kombinált tűzhely

Kombinált tűzhely

A

Energia osztály

67 990-

50

50

A +

Energia osztály

Energia osztály

K5352SH

K5352WH

GI5126WH

G5113WJ

EGY PÁR TELESZKÓPOS SÜTŐSÍNNEL

EGY PÁR TELESZKÓPOS SÜTŐSÍNNEL

GÁZ TERMOSZTÁTTAL, GRILL FUNKCIÓVAL

KÉZKEZES ELEKTROMOS SZIKRAGYÚJTSSAL

70l,85/50/59,4cm, max. hőmérséklet 275°C, 4 gázégő, MF11 sütésfunkció, hőlégbefúvás, gyors felfűtés, tányérmelegítés, AquaClean öntisztítás funkció, EcoClean zománc, GentleClose lasssú ajtózáródás, egykezes elektr.szikragyújtás, ICONLED kijelzős programóra, teleszkópos sütősínpár 1 szinten, mid zománcozott edénytartó rács, üveg dísztető, lapos és mélytepsi, festett szürke szín

70l,85/50/59,4cm, max. hőmérséklet 275°C, 4 gázégő, MF11 sütésfunkció, hőlégbefúvás, gyors felfűtés, tányérmelegítés, AquaClean öntisztítás funkció, EcoClean zománc, GentleClose lasssú ajtózáródás, egykezes elektr.szikragyújtás, ICONLED kijelzős programóra, teleszkópos sütősínpár 1 szinten, mid zománcozott edénytartó rács, fémtető, lapos és mélytepsi

4 gázégő, 61l,85/50/59,4cm, max. hőmérséklet 310°C, gáz grill (zárt ajtós grillezés), termosztát, forgónyárs, kétkezes elektromos szikragyújtás, fémtető, sütőrács, lapostepsi, mid zománcozott edénytartó rács

4 gázégő, 70l,85/50/59,4cm, max. hőmérséklet 310°C, kétkezes elektromos szikragyújtás, fémtető, sütőrács, lapostepsi, alap zománcozott edénytartó rács

Kombinált tűzhely

Kombinált tűzhely

Gáztűzhely

Gáztűzhely

www.gorenje.hu


42 | hűtőszekrények

hűtőszekrények | 43

A VITAMINOK ŐREI Hűtőszekrények

Bár nem a főzéshez használjuk, mégis a Gorenje hűtőszekrényei mindig központi szerepet játszanak a konyhában. Egyszerű a küldetésük – gondoskodniuk kell arról, hogy kedvenc ételeink mindig elérhetőek legyenek. De a Gorenje hűtőszekrényei ennél sokkal többre képesek: intelligens technológiai megoldások segítségével imitálják a természetben is megtalálható körülményeket, így tartják frissen, ízletesen és a létfontosságú tápanyagokat megőrizve hosszabb ideig tartósan az élelmiszert. A normálteret átgondolt megoldásokkal teszik optimálisan áttekinthetővé és a nagyobb méretű élelmiszerek számára is kellően tágassá, külsejük pedig hívogatóan vonzóvá teszi őket bármely otthonban. Végül, de nem utolsósorban, közismerten vonzó gazdaságos és csendes működésük és meggyőzően hosszú élettartamuk.

www.gorenje.hu


44 | hűtőszEkréNYEk

hűtőszEkréNYEk | 45

ÚJ termék

309 990-

90,6

177

199 990-

169 990-

Rendelésre

NRS9181CX

Side-by-Side hűtőszekrény

A +

Energia osztály

NRK6203TX Hűtőszekrény

A

149 990-

A

++

+++ Energia osztály

NRK6192MRD Hűtőszekrény

A

++

Energia osztály

NRK6192TX

Energia osztály

Hűtőszekrény

AUTOMATA JÉGADAGOLÓVAL, VÍZADAGOLÓVAL

NO-FROST, INVERTERES KOMPRESSZORRAL

NO-FROST, ADAPTTECH ÖNSZABÁLYOZÓ KOMPRESSZOR

NO-FROST RENDSZERREL

Energiaosztály: A+ (445 kWh/év), no-frost hűtési rendszer, nettó űrtartalom: 370/179 l, fagyasztókapacitás: 13 kg/24 h, elektronikus hőmérséklet szabályozás, LED kijelző az ajtón, gyorsfagyasztás funkció, gyorshűtés funkció, automata jégadagoló, vízadagoló egység, LED világítás, tojástartó, méret: 177x90,6x75,9 cm, szín: inox

Energiaosztály: A+++ (172 kWh/év), no-frost hűtési rendszer, nettó űrtartalom: 254/80 l, fagyasztókapacitás: 12 kg/24 h, MultiFlow 360° ventilációs rendszer, XtreemeFreeze -30 fokos fagyasztás, Adapttech öntanuló rendszer, IonAir ionizációs rendszer, SimpleSlide csúsztatható ajtópolcok, elektronikus hőmérséklet szabályozás, digitális kijelző az ajtón, gyorsfagyasztás funkció, ZeroZone nulla fokos rekesz, üvegtartó rács, MultiBox tojás- és jégkockatartó, méret: 200x60x64 cm, szín: inox

Energiaosztály: A++ (235 kwh/év), no-frost hűtési rendszer, nettó űrtartalom: 222/85 l, fagyasztókapacitás: 5 kg/24 h, MultiFlow 360° ventilációs rendszer, Adapttech öntanuló rendszer, IonAir ionizációs rendszer, SimpleSlide csúsztatható ajtópolcok, elektronikus hőmérséklet szabályozás, digitális kijelző az ajtón, gyorsfagyasztás funkció, FreshZone frissen tartó rekesz üvegtartó rács, MultiBox tojás- és jégkockatartó, méret: 185x60x64 cm, szín: piros

Energiaosztály: A++ (235 kWh/év), No-Frost Plus hűtési rendszer, Multiflow 360° ventilációs rendszer, nettó 222/85 l, fagyasztókapacitás: 8 kg/24 h, AdaptTech öntanuló rendszer, IonAir ionizációs rendszer, SimpleSlide csúsztatható ajtópolcok, digitális hőmérséklet szabályozás az ajtón, gyorshűtés, - fagyasztás, XtremeFreeze (-30°C) fagyasztás, spaceBox (30 literes) fagyasztórekesz, ZeroZone nulla fokos rekesz, üvegtartó rács, Multibox tojás- és jégkockatartó, zajszint: 42 dB(A), méretek: 185x60x64 cm

ÚJ termék

199 990NRF7181TNX Hűtőszekrény

70

A +

183

Energia osztály

149 990-

119 990 179 990NRK6202TW Hűtőszekrény

109 990

A

++

Energia osztály

NRK6191CX/ NRK6191CW

A +

Energia osztály

139 990RK6202EX/ RK6202EW

A

++

Energia osztály

Hűtőszekrény

Hűtőszekrény

JÉGKÉSZÍTŐ EGYSÉGGEL, VÍZADAGOLÓVAL

NO-FROST, ADAPTTECH ÖNSZABÁLYOZÓ KOMPRESSZOR

NO-FROST, IONAIR IONIZÁCIÓS TARTÓSÍTÓ RENDSZERREL

PÁRATARTALOM SZABÁLYZÓS ZÖLDSÉGTÁROLÓVAL

Energiaosztály: A+ (379 kWh/év), no-frost hűtési rendszer, nettó űrtartalom: 335/97 l, fagyasztókapacitás: 5 kg/24 h, elektronikus hőmérséklet szabályozás, ECO üzemmód, LCD kijelző az ajtón, gyorsfagyasztás funkció, gyorshűtés funkció, jégkészítő egység, vízadagoló egység, tojás- és jégkockatartó, LED világítás, méret: 183x70x72 cm, szín: inox

Energiaosztály: A++ (245 kWh/év), no-frost hűtési rendszer, CrispZone zöldségtartó páratartalom szabályozással, Multiflow 360° ventilációs rendszer, nettó űrtartalom: 254/85 l, fagyasztókapacitás: 12 kg/24 h, AdaptTech öntanuló kompresszor szabályozó rendszer, IonAir ionizációs rendszer, SimpleSlide csúsztatható ajtópolcok,digitális kijelzős hőfok szabályozás az ajtón,gyorshűtés és -fagyasztás funkciók, XtremeFreeze (-30°C) fagyasztás, Multibox tojás- és jégkockatartó, ZeroZone nulla fokos rekesz, szín: fehér, méretek: 200x60x64 cm

Energiaosztály: A+ (299 kWh/év),No-Frost Plus hűtési rendszer, Multiflow 360° ventilációs rendszer, nettó űrtartalom: 222/85 l, fagyasztókapacitás: 5 kg/24 h, IonAir ionizációs rendszer, SimpleSlide csúsztatható ajtópolcok, elektronikus vezérlés, gyorsfagyasztás funkció, üvegtartó rács, tojás- és jégkockatartó, zajszint: 42 dB(A), méretek: 185x60x64 cm, szín: inox/fehér

Energiaosztály: A++ (241 kWh/év), FrostLess statikus hűtési rendszer, CrispZone zöldségtartó páratartalom szabályozással, nettó űrtartalom: 257/95 l, fagyasztókapacitás: 4,5 kg/24 h, SimpleSlide csúsztatható ajtópolcok,mechanikus szabályozás, FreshZone frissen tartó rekesz LED világítás, üvegtartó rács, tojás- és jégkockatartó, zajszint: 40 dB(A), szín: inox, méretek: 200x60x64 cm, szín: inox/fehér

169 990-

149 990-

169 990-

159 990-

129 990-

NRK6192MC

RK6193LX RK6193LW

169 990NRK6202MX Hűtőszekrény

A

++

Energia osztály

Hűtőszekrény

A

++

Energia osztály

NO-FROST, ADAPTTECH ÖNSZABÁLYOZÓ KOMPRESSZOR

NO-FROST, ADAPTTECH ÖNSZABÁLYOZÓ KOMPRESSZOR

Energiaosztály: A++ (245 kWh/év), no-frost hűtési rendszer, nettó űrtartalom: 254/80 l, fagyasztókapacitás: 5 kg/24 h, MultiFlow 360° ventilációs rendszer, Adapttech öntanuló rendszer, IonAir ionizációs rendszer, SimpleSlide csúsztatható ajtópolcok, elektronikus hőmérséklet szabályozás, digitális kijelző az ajtón, gyorsfagyasztás funkció, FreshZone frissen tartó rekesz, üvegtartó rács, MultiBox tojás- és jégkockatartó, méret: 200*60*64 cm, szín: inox

Energiaosztály: A++ (235 kwh/év), no-frost hűtési rendszer, nettó űrtartalom: 222/85 l, fagyasztókapacitás: 5 kg/24 h, MultiFlow 360° ventilációs rendszer, Adapttech öntanuló rendszer, IonAir ionizációs rendszer, SimpleSlide csúsztatható ajtópolcok, elektronikus hőmérséklet szabályozás, digitális kijelző az ajtón, gyorsfagyasztás funkció, FreshZone frissen tartó rekesz üvegtartó rács, MultiBox tojás- és jégkockatartó, méret: 185x60x64 cm, szín: pezsgő

A

+++ Energia osztály

RK6192LX/ RK6192LW

A

++

Energia osztály

Hűtőszekrény

Hűtőszekrény

ADAPTTECH ÖNSZABÁLYOZÓ KOMPRESSZOR MŰKÖDÉSSEL

ADAPTTECH ÖNSZABÁLYOZÓ KOMPRESSZOR MŰKÖDÉSSEL

Energiaosztály: A+++ (153 kWh/év), frostless statikus hűtési rendszer, nettó űrtartalom: 227/95 l, fagyasztókapacitás: 4,5 kg/24 h, Adapttech öntanuló rendszer, IonAir ionizációs rendszer, SimpleSlide csúsztatható ajtópolcok, elektronikus hőmérséklet szabályozás, digitális külső kijelző, gyorsfagyasztás funkció, FreshZone frissen tartó rekesz, üvegtartó rács, tojás- és jégkockatartó, méretek: 185x60x64 cm, szín: inox/fehér

Energiaosztály: A++ (232 kWh/év), frostless statikus hűtési rendszer, nettó űrtartalom: 227/95 l, fagyasztókapacitás: 4,5 kg/24 h, Adapttech öntanuló rendszer, IonAir ionizációs rendszer, SimpleSlide csúsztatható ajtópolcok, elektronikus hőmérséklet szabályozás, digitális külső kijelző, gyorsfagyasztás funkció, FreshZone frissen tartó rekesz, üvegtartó rács, tojás- és jégkockatartó, méretek: 185x60x64 cm, szín: inox/fehér

www.gorenje.hu


46 | hűtőszEkréNYEk

hűtőszEkréNYEk | 47

ÚJ

ÚJ

termék

termék

54

139 990RK6192EC/ RK6192ERD

A

++

Energia osztály

119 990-

A

++

Energia osztály

79 990-

A +

125,5

Energia osztály

77 990-

54

123

A

Energia osztály

+

RK6192AX

RB4131AW

R4121AW

CSÚSZTATHATÓ AJTÓPOLCOKKAL

CSÚSZTATHATÓ AJTÓPOLCOKKAL

GYORSFAGYASZTÁS FUNKCIÓVAL

MEGFORDÍTHATÓ AJTÓNYITÁSIRÁNNYAL

Energiaosztály: A++ (232 kwh/év), Frostless statikus hűtési rendszer, nettó űrtartalom: 229/95 l, fagyasztókapacitás: 4,5 kg/24 h, SimpleSlide csúsztatható ajtópolcok, mechanikus hőmérséklet szabályozás, FreshZone frissen tartó rekesz, üvegtartó rács, tojás- és jégkockatartó, zajszint: 40 dB(A), méretek: 185x60x64 cm, színe: pezsgő

Energiaosztály: A++ (232 kWh/év) , Frostless statikus hűtési rendszer, nettó űrtartalom: 229/95 l, fagyasztókapacitás: 4,5 kg/24 h, SimpleSlide csúsztatható ajtópolcok, mechanikus hőmérséklet szabályozás, üvegtartó rács, tojás- és jégkockatartó, zajszint: 40 dB(A), méretek: 185x60x64 cm, szín: inox

Energiaosztály: A+ (206 kWh/év), statikus hűtési rendszer, mechanikus vezérlés, gyorsfagyasztás funkció, nettó űrtartalom: 185/17 liter, 4 üvegpolc, tojás- és jégkockatartó, belső világítás, zajszint: 41 dB(A), méret: 125,5x54x60 cm

Energiaosztály: A+ (125 kWh/év), statikus hűtési rendszer, mechanikus vezérlés, nettó űrtartalom: 213 liter, 5 üvegpolc, tojástartó, belső világítás, zajszint: 41 dB(A), méret: 123x54x58 cm

Hűtőszekrény

Hűtőszekrény

Hűtőszekrény

ÚJ termék

109 990109 990-

A

++

Energia osztály

99 990-

RK6192AW

RK6191AX/ RK6191AW

CSÚSZTATHATÓ AJTÓPOLCOKKAL Energiaosztály: A++ (232 kWh/év) , Frostless statikus hűtési rendszer, nettó űrtartalom: 229/95 l, fagyasztókapacitás: 4,5 kg/24 h, SimpleSlide csúsztatható ajtópolcok, mechanikus hőmérséklet szabályozás, üvegtartó rács, tojás- és jégkockatartó, zajszint: 40 dB(A), méretek: 185x60x64 cm, szín: fehér

Hűtőszekrény

54

A +

Energia osztály

69 990-

R6192LX

Energia osztály

59 990-

55,3

A

++

Energia osztály

84,5

Energia osztály

RB4092ANW

PÁRATARTALOMSZABÁLYOZÓS ZÖLDSÉGTÁROLÓVAL

MEGFORDÍTHATÓ AJTÓNYITÁSIRÁNNYAL

AUTOMATIKUS NORMÁLTÉR LEOLVASZTÁSSAL

Energiaosztály: A+ (296 kWh/év), Frostless statikus hűtési rendszer, nettó űrtartalom: 229/97 l, fagyasztókapacitás: 4,5 kg/24 h, SimpleSlide csúsztatható ajtópolcok, mechanikus hőmérséklet szabályozás, üvegtartó rács, tojás- és jégkockatartó, zajszint: 40 dB(A), méretek: 185x60x64 cm,szín: inox/fehér

Energiaosztály: A+ (118 kWh/év), statikus hűtési rendszer, mechanikus vezérlés, nettó űrtartalom: 149 liter, 4 üvegpolc, tojástartó, belső világítás, zajszint: 39 dB(A), méret: 103,5x54x58 cm

Energiaosztály: A++ (135 kWh/év), statikus hűtési rendszer, nettó űrtartalom: 97/16, 2 üvegpolc, tojás- és jégkockatartó, LED világítás, zajszint: 39 dB(A), méret: 55,3x84,5x57,4 cm

119 990++

+

Hűtőszekrény

129 990-

A

A

103,5

R4101AW

Hűtőszekrény

139 990-

Hűtőszekrény

R6192DW/ R6191DW

Hűtőszekrény

55,3

A

Energia osztály

A

Energia osztály

++

+

Hűtőszekrény

Hűtőszekrény

ADAPTTECH ÖNSZABÁLYOZÓ KOMPRESSZOR MŰKÖDÉSSEL

IONAIR IONIZÁCÓS TARTÓSÍTÓ RENDSZERREL

Energiaosztály: A++ (114 kWh/év), statikus hűtési rendszer, IonAir ionizációs rendszer, AdaptTech öntanuló rendszer, nettó űrtartalom: 368 l, automatikus leolvasztás, digitális kijelző az ajtón, SimpleSlide csúsztatható ajtópolcok, Freshzone frissen tartó rekesz, gyorshűtés funkció, MultiBox tojás-/jégkockatartó, 5 üvegpolc, 2 nagy zöldségtartó rekesz, üvegtartó rács, méretek: 185x60x64 cm

Energiaosztály: A++ (114 kWh/év) /A+ (145 kWh/év), statikus hűtési rendszer, IonAir ionizációs rendszer, nettó űrtartalom: 368 l, ventilátor, mechanikus hőmérséklet szabályozás, 2 db CrispZone zöldségtartó páratartalom szabályozással, SimpleSlide csúsztatható ajtópolcok, FreshZone frissen tartó rekesz, megfordítható ajtónyitásirány, gyorshűtés funkció, tojás-/jégkockatartó, 6 üvegpolc, üvegtartó rács, zajszint: 38 dB(A), méretek: 185x60x64 cm, szín: fehér

57 990-

A +

84,5

Energia osztály

50,1

54 990-

A +

84,5 Energia osztály

RB4091ANW

R4091ANW

FAGYASZTÓREKESSZEL

MEGFORDÍTHATÓ AJTÓNYITÁSIRÁNNYAL

Energiaosztály: A+ (175 kWh/év), statikus hűtési rendszer, nettó űrtartalom: 97/16 liter, 2 üvegpolc, tojás- és jégkockatartó, LED világítás, zajszint: 39 dB(A), méret: 55,3x84,5x57,4 cm

Energiaosztály: A+ (117 kWh/év), statikus hűtési rendszer, nettó űrtartalom: 133 liter, 2 üvegpolc, tojástartó, LED világítás, zajszint: 39 dB(A), méret: 55,3x84,5x57,4 cm

Hűtőszekrény

Hűtőszekrény

www.gorenje.hu


48 | hűtőszEkréNYEk

hűtőszEkréNYEk | 49

50,1

47 990-

A +

84,5

44 990-

A

Energia osztály

RB3091ANW

50,1 +

84,5

A

++

R3091ANW

Hűtőszekrény

Hűtőszekrény

MEGFORDÍTHATÓ AJTÓNYITÁSIRÁNNYAL

Energiaosztály: A+ (168 kWh/év), statikus hűtési rendszer, nettó űrtartalom: 84/14 liter, 2 üvegpolc, tojás- és jégkockatartó, LED világítás, zajszint: 39 dB(A), méret: 50,1x84,5x54 cm

Energiaosztály: A+ (113 kWh/év), statikus hűtési rendszer, nettó űrtartalom: 112 liter, 2 üvegpolc, tojástartó, LED világítás, zajszint: 39 dB(A), méret: 50,1x84,5x54 cm

79 990-

A

++

69 990-

A +

Energia osztály

RF4142ANW

RF4141ANW

MEGFORDÍTHATÓ AJTÓNYITÁSIRÁNNYAL Energiaosztály: A++ (170 kWh/év), statikus hűtési rendszer, nettó űrtartalom: 166/41 l, kézi leolvasztás, mechanikus hőmérséklet szabályozás, megfordítható ajtónyitásirány, tojás- és jégkockatartó, 3 üvegpolc, LED világítás, 1 zöldségtartó rekesz, zajszint: 40 dB(A), méretek: 143x55x55 cm

Hűtőszekrény

+

RKI4182E1

IONAIR IONIZÁCIÓS TARTÓSÍTÁS FUNKCIÓVAL

CSÚSZÓ AJTÓZSANÉRRAL

Energiaosztály: A++ (225 kWh/év), statikus, nettó űrtartalom: 187/71 l, fagyasztókapacitás: 3,5 kg/24 h, elektronikus vezérlés, palacktartó rács, IonAir ionizációs tartósítás, AdaptTech önszabályozó kompresszor működés, ventilátor, gyorsfagyasztás funkció, automatikus ajtózár, nyitott ajtó hangjelzés, frissen tartó rekesz, 4 üvegpolc, LED világítás, digitális kijelző, MultiBox sajt/tojástartó, jégkockatartó, megfordítható ajtónyitásirány, zajszint: 38 dB(A), méretek: 177,2x55,5x54,5 cm

Energiaosztály: A++ (215 kWh/év), statikus, nettó űrtartalom: 189/71 l, fagyasztókapacitás: 3,5 kg/24 h, csúszó ajtózsanér, mechanikus vezérlés, palacktartó rács, 5 üvegpolc, LED világítás, MultiBox sajt/tojástartó, jégkockatartó, megfordítható ajtónyitásirány, zajszint: 38 dB(A), méretek: 177,2x54x54,5 cm

Beépíthető hűtőszekrény

Energia osztály

56

177,5

A

Energia osztály

+

114 990-

56

177,5

A

Energia osztály

+

RKI4181E1

RCI4181AWV

MEGFORDÍTHATÓ AJTÓNYITÁSIRÁNNYAL

LED CSÍK VILÁGÍTÁS

CSÚSZÓ AJTÓZSANÉR

Energiaosztály: A+ (217 kWh/év), statikus hűtési rendszer, nettó űrtartalom: 166/41 l, kézi leolvasztás, mechanikus hőmérséklet szabályozás, megfordítható ajtónyitásirány, tojás- és jégkockatartó, 3 üvegpolc, LED világítás, 1 zöldségtartó rekesz, zajszint: 40 dB(A), méretek: 143x55x55 cm

Beépíthető hűtőszekrény - Essential LINE, A+ energiaosztály, Űrtatalom: 189liter hűtőtér, 71liter fagyasztótér, Méretek: 1775x560x570mm, CrispZone zöldség rekesz páratartalom szabályozással, FrostLess, Mechanikus vezérlés, LED csík világítás, Csúszó ajtózsanér - változtatható ajtónyitás, 4db üvegpolc + üvegtartó rács, Zajszint: 38dB(A)

Beépíthető hűtőszekrény, A+ energiaosztály, Űrtatalom: 203liter hűtőtér, 64liter fagyasztótér, Méretek: 1775x540x545mm, Mechanikus vezérlés, Belső világítás, Csúszó ajtózsanér - változtatható ajtónyitás, 4db üvegpolc + 2db zöldségtartó rekesz, Zajszint: 40dB(A)

Beépíthető hűtőszekrény

56

159 990-

A

Energia osztály

RKI5182A1

129 990-

Hűtőszekrény

199 990A készlet erejéig

54

++

Energia osztály

Hűtőszekrény

FAGYASZTÓREKESSZEL

54

149 990-

179 990-

Energia osztály

A

A +

Energia osztály

177,5

Beépíthető hűtőszekrény

54,5

109 990-

A +

Energia osztály

189 990-

177,2

A

++

Energia osztály

Energia osztály

NRKI5181LW

NRKI4181E1

RKI4151AW

RI5182A1

NO-FROST FAGYASZTÓVAL

NOFROST TECHNOLÓGIA

GYORSFAGYASZTÁS FUNKCIÓVAL

ADAPTTECH ÖNTANULÓ KOMPRESSZOR

Energiaosztály: A+ (293 kWh/év), no-frost fagyasztó, nettó űrtartalom: 200/60 l, fagyasztókapacitás: 7,5 kg/24 h, elektronikus vezérlés, SnackBin, gyorsfagyasztás és gyorshűtés funkciók, automatikus ajtózár, nyitott ajtó hangjelzés, 4 üvegpolc, LED világítás, digitális kijelző, jégkockatartó, megfordítható ajtónyitásirány, zajszint: 42 dB(A), méretek: 177,5x54x54,5 cm

Beépíthető hűtőszekrény - Essential LINE, A+ energiaosztály, Űrtatalom: 183liter hűtőtér, 86liter fagyasztótér, Méretek: 1775x560x570mm, NoFrost rendszer a fagyasztótérben, CrispZone zöldség rekesz páratartalom szabályozással, Elektronikus vezérlés, LED csík világítás, Digitális hőmérséklet kijelzés, Csúszó ajtózsanér - változtatható ajtónyitás, Hangjelzés nyitva hagyott ajtó esetén, 4db üvegpolc + üvegtartó rács, Zajszint: 39dB(A)

Energiaosztály: A+ (233 kWh/év), statikus hűtési rendszer, nettó űrtartalom: 164/50 l, fagyasztókapacitás: 9 kg/24 h, gyorsfagyasztás funkció, mechanikus vezérlés, 3 üvegpolc, tojás- és jégkockatartó, megfordítható ajtónyitásirány, zajszint: 39 dB(A), méretek: 144,5x54x54,5 cm

Beépíthető hűtőszekrény - fagyasztó nélkül, Advance LINE, Űrtartalom: 305liter, Méretek: 1775x560x560mm, A++ energiaosztály, IonAir+DynamiCooling rendszer, AdaptTech öntanuló kompresszor, CrispZone zöldség rekesz páratartalom szabályozással VitaLight fénnyel, FreshZone frissentartó rekesz, Gyorshűtés, Elektronikus vezérlés, Digitális hőmérséklet kijelző, LED csík világítás, Hangjelzés nyitva hagyott ajtó esetén, Ollós ajtózsanér - változtatható ajtónyitás, 6db üvegpolc, üvegtartó rács, Multibox többfunkciós tárolódoboz, Zajszint: 37dB(A)

Beépíthető hűtőszekrény

Beépíthető hűtőszekrény

Beépíthető hűtőszekrény

VitaLight LED világítás

Beépíthető hűtőszekrény

www.gorenje.hu


50 | hűtőszEkréNYEk

hűtőszEkréNYEk | 51

54

139 990-

A +

177,2

199 990-

177,5

A

++

Energia osztály

Energia osztály

RBI5182A1

IONAIR + DYNAMICOOLING RENDSZER Beépíthető hűtőszekrény - fagyasztó nélkül,Essential LINE, A+ energiaosztály, Űrtartalom: 305liter, Méretek: 1772x540x545mm , IonAir+DynamiCooling rendszer, CrispZone zöldség rekesz páratartalom szabályozással, Mechanikus vezérlés, LED csík világítás, Csúszó ajtózsanér, változtatható ajtónyitás, 6db üvegpolc + üvegtartó rács, Zajszint: 37dB(A)

Beépíthető hűtőszekrény

VitaLight LED világítás

177,5

+

A

Energia osztály

79 990-

54

87,5

A

Energia osztály

+

RI4091AW

RBI4091AW

DIGITÁLIS HŐMÉRSÉKLET KIJELZŐ

PULT ALÁ ÉPÍTHETŐ FAGYASZTÓSZEKRÉNY

CSÚSZÓ AJTÓZSANÉRRAL

Beépíthető hűtőszekrény, Advance LINE, Űrtartalom: 288liter hűtőtér 29liter fagyasztótér, Méretek: 1775x560x560mm, A++ energiaosztály, IonAir+DynamiCooling rendszer, AdaptTech öntanuló kompresszor, CrispZone zöldség rekesz páratartalom szabályozással VitaLight fénnyel, FreshZone frissentartó rekesz, Gyorshűtés, Elektronikus vezérlés, Digitális hőmérséklet kijelző, LED csík világítás, Hangjelzés nyitva hagyott ajtó esetén, Ollós ajtózsanér - változtatható ajtónyitás, 4db üvegpolc, üvegtartó rács, Multibox többfunkciós tárolódoboz, Zajszint: 38dB(A)

Energiaosztály: A+ (121 kWh/év), statikus hűtési rendszer, nettó űrtartalom: 145 l, mechanikus vezérlés, 4 üvegpolc, tojástartó, megforditható ajtónyitásirány, zajszint: 38 dB(A), méretek: 87,5x54x54,5 cm

Energiaosztály: A+ (191 kWh/év), statikus, nettó űrtartalom: 114/17 l, csúszó ajtózsanér, mechanikus vezérlés, 3 üvegpolc, tojás-, és jégkockatartó, megfordítható ajtónyitásirány, zajszint: 39 dB(A), méretek: 87,5x54x54,5 cm

Beépíthető hűtőszekrény

149 990-

87,5

+

RI4181E1

A

75 990-

54

99 990-

Beépíthető hűtőszekrény

54

122,5

A

Energia osztály

+

Energia osztály

105 990-

Beépíthető hűtőszekrény

59,6

A

++

82

109 990-

59,6

A

Energia osztály

++

82 Energia osztály

RBI4181E1

RI4121AW

RIU6092AW

RBIU6092AW

IONAIR + DYNAMICOOLING RENDSZER

CSÚSZÓ AJTÓZSANÉRRAL

PULT ALÁ ÉPÍTHETŐ HŰTŐSZEKRÉNY

PULT ALÁ ÉPÍTHETŐ HŰTŐSZEKRÉNY

Beépíthető hűtőszekrény, Essential LINE, Űrtartalom: 251liter hűtőtér, 29liter fagyasztótér, Méretek: 177,2x540x545mm, A+ energiaosztály, IonAir+DynamiCooling rendszer, CrispZone zöldség rekesz páratartalom szabályozással, Gyorshűtés, Mechanikus vezérlés, LED csík világítás, Változtatható ajtónyitás, 4db üvegpolc, üvegtartó rács, Zajszint: 38dB(A)

Energiaosztály: A+ (130 kWh/év), statikus, nettó űrtartalom: 213 l, csúszó ajtózsanér, mechanikus vezérlés, 5 üvegpolc, tojástartó, megfordítható ajtónyitásirány, zajszint: 41 dB(A), méretek: 122,5x54x54,5 cm

Energiaosztály: A++ (93 kWh/év), statikus hűtési rendszer, nettó űrtartalom: 143 l, mechanikus vezérlés, 3 üvegpolc, MultiBox tojás- és jégkockatartó, megfordítható ajtónyitásirány, LED világítás, zajszint: 36 dB(A), méretek: 82x59,6x54,5 cm

Energiaosztály: A++ (142 kWh/év), statikus hűtési rendszer, nettó űrtartalom: 105/21 l, fagyasztókapacitás: 2 kg/24 h, mechanikus vezérlés, 2 üvegpolc, MultiBox tojás- és jégkockatartó, megfordítható ajtónyitásirány, zajszint: 39 dB(A), méretek: 82x59,6x54,5 cm

Beépíthető hűtőszekrény

54,5

99 990-

A +

56

199 990Energia osztály

Beépíthető hűtőszekrény

Beépíthető hűtőszekrény

Beépíthető hűtőszekrény

A +

177,5

109 990-

59,6

82

A

Energia osztály

+

Energia osztály

RBI4121AW

FNI5182A1

FIU6192AW

GYORSFAGYASZTÁS FUNKCIÓVAL

NO-FROST TECHNOLÓGIA

PULT ALÁ ÉPÍTHETŐ FAGYASZTÓSZEKRÉNY

Energiaosztály: A+ (222 kWh/év), statikus hűtési rendszer, nettó űrtartalom: 185/17 l, fagyasztókapacitás: 2 kg/24 h, gyorsfagyasztás funkció, mechanikus vezérlés, 3 üvegpolc, tojás- és jégkockatartó, megfordítható ajtónyitásirány, zajszint: 41 dB(A), méretek: 122,5x54x54,5 cm

Beépíthető fagyasztószekrény, Advance LINE, Űrtartalom: 235liter, A++ energiaosztály, Méretek: 1775x560x560mm, NoFrost technológia, Gyorsfagyasztás, Elektronikus vezérlés, Digitális hőmérséklet kijelző, LED csík világítás, Hangjelzés nyitva hagyott ajtó esetén, Ollós ajtózsanér változtatható ajtónyitás, Zajszint: 39dB(A)

Energiaosztály: A+ (143 kWh/év), statikus hűtési rendszer, nettó űrtartalom: 86 l, fagyasztókapacitás: 9 kg/24 h, elektronikus vezérlés, gyorsfagyasztás funkció, méret: 82x59,6x54,5 cm

Beépíthető hűtőszekrény

Fagyasztó

Fagyasztó

www.gorenje.hu


52 | fagyasztószekrények és fagyasztóládák

fagyasztószekrények és fagyasztóládák | 53

FAGYASSZUNK OKOSAN!

Fagyasztószekrények és -ládák Felgyorsult életünk és a bármikor elérhető legjobb minőségű ételek iránti igényünk miatt a fagyasztószekrényeknek és -ládáknak jóval többet kell annál teljesíteniük, mint, hogy helyet biztosítsanak alacsony hőmérsékleten. A Gorenje tud ebben segíteni. Az intelligens technológiák a Gorenje fagyasztószekrényeiben és -ládáiban gondoskodnak arról, hogy a fagyasztás során keletkező mikrokristályok ne károsítsák az élelmiszereket felépítő sejteket. Ennek eredményeként azok megtartják vitaminés ásványi anyag tartalmukat – és, ami a legfontosabb – az ételek ízét. Így a nyáron gyűjtött eper ugyanolyan finom lesz, amikor télen elfogyasztjuk és a lefagyasztott ebéd, ha fagyott állapotban is, addig fog ránk várni, amíg csak kell – megőrizve a legfinomabb ízeit. Az átgondoltan kialakított belső tér rendezett tárolási lehetőséget biztosít a nagyobb méretű élelmiszereknek is.

www.gorenje.hu


54 | FAGYAsztószEkréNYEk és FAGYAsztóLáDák

FAGYAsztószEkréNYEk és FAGYAsztóLáDák | 55

179 990-

149 990-

A

++

119 990-

A +

Energia osztály

A +

Energia osztály

94 990-

60

55

143

A

Energia osztály

+

Energia osztály

FN6192PX

FN6191DHW

F6181AW

F4151CW

NO-FROST FAGYASZTÁS, LED VILÁGÍTÁS

NO-FROST FAGYASZTÁS, LED VILÁGÍTÁS

GYORSFAGYASZTÁS FUNKCIÓVAL

LED KIJELZŐVEL

Energiaosztály: A++ (237 kWh/év), nettó kapacitás: 243 l, No-Frost fagyasztási rendszer, leolvasztás: automatikus, gyorsfagyasztás funkció, LED világítás, LED kijelző az ajtón, 7 fagyasztott árut tároló fi ók, 38 literes nagy fagyasztó fiók, fagyasztó kapacitás: 18 kg/24 h, max. tárolási idő áramszünet esetén: 15 h , jégkocka tartó, megfordítható ajtónyitásirány, zajszint: 42 dB(A), méretek: 185x60x64 cm

A+ (302 kWh/év), nettó kapacitás: 243 l, No-Frost fagyasztási rendszer, leolvasztás: automatikus, gyorsfagyasztás funkció, LED világítás, digitális kijelző az ajtó mögött, 7 fagyasztott árut tároló fiók, fagyasztó kapacitás: 18 kg/24 h, max. tárolási idő áramszünet esetén: 15 h, jégkocka tartó, megfordítható ajtónyitásirány, zajszint: 42 dB(A), méretek: 185x60x64 cm

Energiaosztály: A+ (289 kWh/év), nettó kapacitás: 270 l, leolvasztás: kézi, hang- és fényriasztás túl magas hőmérséklet esetén, 6 fagyasztott árut tároló fiók, 2 gyorsfagyasztó rekesz, fagyasztó kapacitás: 25 kg/24 h, max. tárolási idő áramszünet esetén: 28 h, jégkocka tartó, méretek: 180x60x64 cm

Energiaosztály: A+ (223 kWh/év), digitális kijelzős hőfok szabályozás, nettó kapacitás: 163 l, leolvasztás: kézi, 6 fagyasztott árut tároló fiók, fagyasztó kapacitás: 11 kg/24 h, max. tárolási idő áramszünet esetén: 16 h, zajszint: 42 dB(A), méretek: 143x55x58 cm

Fagyasztószekrény

Fagyasztószekrény

139 990-

60

A +

F6181AX

Fagyasztószekrény

60

139 990-

A

++

Energia osztály

Fagyasztószekrény

Fagyasztószekrény

59 990Energia osztály

F6182AW

Fagyasztószekrény

UJJLENYOMATMENTES KIVITEL

GYORSFAGYASZTÁS FUNKCIÓVAL

Energiaosztály: A+ (289 kWh/év), nettó kapacitás: 270 l, leolvasztás: kézi, hang- és fényriasztás túl magas hőmérséklet esetén, 6 fagyasztott árut tároló fiók, 2 gyorsfagyasztó rekesz, fagyasztó kapacitás: 25 kg/24 h, max. tárolási idő áramszünet esetén: 28 h, méretek: 180x60x64 cm

Energiaosztály: A++ (227 kWh/év), nettó kapacitás: 270 l, leolvasztás: kézi, hang- és fényriasztás túl magas hőmérséklet esetén, 6 fagyasztott árut tároló fiók, 2 gyorsfagyasztó rekesz, fagyasztó kapacitás: 25 kg/24 h, max. tárolási idő áramszünet esetén: 28 h, jégkocka tartó, méretek: 180x60x64 cm

55,3

A +

84,5

49 990-

50,1

A +

Energia osztály

84,5 Energia osztály

F4091ANW

F3091ANW

MEGFORDÍTHATÓ AJTÓNYITÁSIRÁNY

MEGFORDÍTHATÓ AJTÓNYITÁSIRÁNY

Energiaosztály: A+ (175 kWh/év), nettó kapacitás: 86 l, leolvasztás: kézi, 3 fagyasztott árut tároló fiók, jégkockatartó, fagyasztó kapacitás: 6 kg/24 h, max. tárolási idő áramszünet esetén: 20 h, méretek: 84,5x55,3x57,4 cm

Energiaosztály: A+ (168 kWh/év), nettó kapacitás: 68 l, leolvasztás: kézi, 3 fagyasztott árut tároló fiók, jégkockatartó, fagyasztó kapacitás: 4 kg/24 h, max. tárolási idő áramszünet esetén: 15 h, méretek: 84,5x50,1x54 cm

Fagyasztószekrény

Fagyasztóláda

www.gorenje.hu


56 | FAGYAsztószEkréNYEk és FAGYAsztóLáDák

FAGYAsztószEkréNYEk és FAGYAsztóLáDák | 57

99 990-

380 l

A +

99 990-

290 l

A

++

Energia osztály

84 990-

230 l

A +

Energia osztály

79 990-

200 l

A +

Energia osztály

90,5

Energia osztály

FH401W

FHE302IW

FHE241W

FH211IW

GYORSFAGYASZTÁS FUNKCIÓVAL

DIGITÁLIS KIJELZŐVEL ÉS GYORSFAGYASZTÁS FUNKCIÓVAL

GYORSFAGYASZTÁS FUNKCIÓVAL

GYORSFAGYASZTÁS FUNKCIÓVAL

Energiaosztály: A+ (314 kWh/év), Nettó kapacitás: 380 l, leolvasztás: kézi, gyorsfagyasztás funkció, jelzőfény túl magas hőmérséklet esetén, 2 kosár, fagyasztó kapacitás: 26 kg/24 h, max. tárolási idő áramszünet esetén: 38 h, zajszint: 43 dB(A), méretek: 130x85x70 cm

Energiaosztály: A++ (210 kWh/év), nettó kapacitás: 290 l, leolvasztás: kézi, gyorsfagyasztás funkció, digitális kijelző a tetőn, 3 kosár, fagyasztó, kapacitás: 20 kg/24 h, max. tárolási idő áramszünet esetén: 50 h, hang és fényriasztás túl magas hőmérséklet esetén, zajszint: 43 dB(A), méretek: 130x85x70 cm

Energiaosztály: A+ (248 kWh/év), nettó kapacitás: 230 l, leolvasztás: kézi, jelzőfény túl magas hőmérséklet esetén, 2 kosár, fagyasztó kapacitás: 20 kg/24 h, max. tárolási idő áramszünet esetén: 55 h, zajszint: 42 dB(A), méretek: 110x85x70 cm

Energiaosztály: A+ (222 kWh/év), nettó kapacitás: 200 l, elektronikus vezérlés, érintőképernyő, leolvasztás: kézi, fényriasztás túl magas hőmérséklet esetén, LED világítás, 1 kosár, gyorsfagyasztás funkció, ajtózár, fagyasztó kapacitás: 15,5 kg/24 h, max. tárolási idő áramszünet esetén: 30 h, méretek: 84,5x90,5x55 cm

Fagyasztóláda

Fagyasztóláda

89 990-

Fagyasztóláda

Fagyasztóláda

290 l

A +

Energia osztály

FHE301W

Fagyasztóláda

GYORSFAGYASZTÁS FUNKCIÓVAL Energiaosztály: A+ (268 kWh/év), nettó kapacitás: 290 l, leolvasztás: kézi, fényriasztás túl magas hőmérséklet esetén, 3 kosár, gyorsfagyasztás funkció, fagyasztó kapacitás: 20 kg/24 h, max. tárolási idő áramszünet esetén: 50 h, méretek: 130x85x70 cm

www.gorenje.hu


58 | mosógépek

mosógépek | 59

MOSÁS KÍMÉLETESEN Mosógépek

A Gorenje mosógép megbízható partner a ruhaneműk mindennapos kezelésében. Megérti, ha nincs időnk vagy türelmünk az apró-cseprő jellegű házimunkákhoz. Ezért olyan programokat kínál, amelyek tökéletesen illenek számos életstílushoz és minden felhasználónak biztosítani tudja az általa leginkább igényelt funkciókat. Tud gyorsan mosni; tud környezetbarát módon mosni. Tud csendesen mosni; tud pedánsan aprólékos lenni. A kiválasztott mosási módtól függetlenül a ruháinkat mindig gyengéden és gondossággal kezeli majd. A szövetek frissek és rugalmasak maradnak, továbbá a színek megőrzik árnyalatukat.

www.gorenje.hu


60 | MosóGépEk

MosóGépEk | 61

SensoCare

SpaDrum

tökéletesség a mosásban A sensoCare technológia gondoskodik arról, hogy minden egyes szövettípust a lehető legjobb módon moshassunk. Mindig optimális mosási hőmérsékletet és vízmennyiséget, időtartamot és centrifuga-sebességet használ. Ugyanakkor, ha egyes ruhadaraboknak különleges gondoskodásra van igényük, a pamut és műszálas szöveteket extra mosási

tökéletes gondoskodás a mosandó ruhákról módokkal és funkciókkal is kezelhetjük. A NormalCare a fenti négy paraméter optimális kombinációját választja ki minden egyes mosáshoz; a timeCare mosási mód csökkenti a mosási időt; az AllergyCare mód több vizet és extra öblítés ciklusokat használ, végül az EcoCare a legenergiahatékonyabb mosási mód.

A sensoCare mosógép dobja a legjobb minőségű rozsdamentes acélból készült, felülete különlegesen egyenletes. így a mosandót alaposan mossa és öblíti ki, majd centrifugázza azok bármiféle sérülése nélkül.

timeCare

EcoCare

AllergyCare

perforáció

3D bordázat

Döntött 4D ajtó

Intenzív és gyors mosás a kevésbé piszkos ruhákhoz és kisebb töltetekhez.

Ez a mosás valamivel tovább tart, de kevesebb vizet és energiát használ fel.

hozzápótolt vízmennyiséggel és még alaposabb öblítéssel hatékonyabban távolítja el a mosószermaradványokat és ezzel az allergén anyagokat a mosóvízből, amelyek bőrt irritáló érzést okozhatnának.

A kicsi, 3 mm-nél nem nagyobb átmérőjű lyukak különlegesen gyengéden kezelik a ruháinkat. A hatékony mosáson, öblítésen és centrifugázáson túl megakadályozzák a ruha sérülését is. Mi több, a dob perforáció mérete, alakja és mintázata csökkenti a készülék vízés energiafogyasztását is.

Először, a hullámot formázó dobbordák a dob hátsó részébe tolják; majd annak teteje felé emelik. Ez javítja a mosandó eloszlását a dobban és gyengéden „masszírozza” a szöveteket. A bordák felületén levő nyílásokból pótlólagosan hozzáadott víz javítja az áztatás hatékonyságát.

A továbbfejlesztett, szabadalmi oltalom alatt álló mosógépajtó üveget a mosandónak a dob középpontja felé történő aktív 4D-s mozgatásához terveztük, hiszen ott kapja a leghatékonyabb kezelést – a legnagyobb fokú biztonság mellett. A ruhák mosása jobb lesz, kevésbé gyűrődnek, továbbá a készülék halkabban és hosszabb ideig működik.

40%-kal gyorsabb mosás

60% energiamegtakarítés

hatékony öblítés

Gyengéden a dobba spriccelt víz

A mosandó gyengéd „ringatása”

Mindig a helyes úton


62 | MosóGépEk

MosóGépEk | 63

139 990-

169 990-

A

+++ Energia

A

+++

Energia osztály

99 990A készlet erejéig

A

+++

Energia osztály

119 990-

A

+++

Energia osztály

W7443LA/W7543LO/W7543LR

W7523

W6843T/S

INVERTERES MOTORRAL

2 KEDVENC PROGRAMMEMÓRIA HELLYEL, PIROS ÉS EZÜST SZÍNBEN IS

2 KEDVENC PROGRAMMEMÓRIA HELLYEL

FOLTSPECIALISTA FUNKCIÓVAL

Energiaosztály: A+++-20%AA (170 kWh/év), kapacitás: 9 kg, vízfogyasztás: 10654 l/év, INVERTER motor 10 év motorgaranciával, max. centrifuga: 1600 ford./perc, LCD kijelző, 2 kedvenc program rögzítése, StainExpert foltspecialista funkció, 31 mosási program, mennyiségi automatika, Eco/ UltraWhite/PerfectBlack programok, SterilTub dobtisztító program, 20 °C hideg mosás, teljes aqua stop, gyerekzár, késleltetés: 24 h, zajszint: 52/74 dB(A), méretek: 85x60x60 cm

Energiaosztály: A-30%AB (166 kWh/év),kapacitás:7 kg, vízfogyasztás: 9586 l/év, max. centrifuga: 1400 ford./perc, LED kijelző, StableTech vibráció és zajcsökkentő oldalfalak, 2 kedvenc program rögzítése, 23 mosási program, mennyiségi automatika, Eco/ UltraWhite/PerfectBlack programok, SterilTub dobtisztító program, 20 °C hideg mosás, részleges aqua stop, gyerekzár, késleltetés: 24 h, zajszint: 56/72 dB(A), méretek: 85x60x60 cm, piros (W7543LR) és ezüst (W7443LA) színben is

Energiaosztály: A-30%AB (166 kWh/év), kapacitás: 7 kg, vízfogyasztás: 9586 l/év, max. centrifuga: 1200 ford./perc, LED kijelző, StableTech vibráció és zajcsökkentő oldalfalak, 2 kedvenc program rögzítése, 23 mosási program, mennyiségi automatika, Eco/ UltraWhite/PerfectBlack programok, SterilTub dobtisztító program, 20 °C hideg mosás, gyerekzár, késleltetés: 24 h, zajszint: 58/70 dB(A), méretek: 85x60x60 cm

Energiaosztály: A-30%AB (149 kWh/év), kapacitás: 6 kg, vízfogyasztás: 9209 l/év, max. centrifuga: 1400 ford./perc, nagy LCD kijelző, stainexpert foltspecialista funkció, StableTech vibráció és zajcsökkentő oldalfalak, 2 kedvenc program rögzítése, 31 mosási program, mennyiségi automatika, eco/ ultraWhite/perfect-Black programok, steriltub dobtisztító program, 20 °C hideg mosás, teljes aqua stop, gyerekzár, késleltetés: 24 h, zajszint: 55/70 dB(A), méretek: 85x60x44 cm

W98F65I/I

-20%

osztály

Automata mosógép

Automata mosógép

Keskeny automata mosógép

Automata mosógép

94 990A készlet erejéig

119 990A készlet erejéig

109 990-

A

+++ Energia

A készlet erejéig

97 990-

A

+++

Energia osztály

A készlet erejéig

A

+++

Energia osztály

89 990A készlet erejéig

A

+++

Energia osztály

W6723/S

W6523/S/W6503/S

Automata mosógép

Keskeny automata mosógép

INVERTERES MOTORRAL

E.ON ENERGIATAKARÉKOSSÁGI VERSENY GYŐZTES KÉSZÜLÉK

2 KEDVENC PROGRAMMEMÓRIA HELLYEL

HIDEG MOSÁS FUNKCIÓVAL

Energiafogyasztás: A+++-10%AB (166 kWh/év), 8 kg, 1400 ford/perc, vízfogyasztás: 10309 l/év, INVERTER motor, LED kijelző, StableTech vibráció és zajcsökkentő oldalfalak, 23 program, mennyiségi automatika, 2 kedvenc program rögzítés, ultrawhite, perfectblack, anti-atka, SterilTub, hideg mosás, DuraHeat nikkel bevonatú fűtőszál, késleltetés, szuper csendes (52/70 db(A)), fehér, méretek: 85x60x60 cm

Energiaosztály: A-30% AB (166 kWh/év), kapacitás: 7 kg,vízfogyasztás: 9586 l/év, max. centrifuga: 1400 ford./perc, LED kijelző, StableTech vibráció és zajcsökkentő oldalfalak, 23 mosási program, mennyiségi automatika, SterilTub dobtisztító program, 20 °C hideg mosás, részleges aqua stop, gyerekzár,késleltetés: 24 h, 2 kedvenc program rögzítése, zajszint: 58/72 dB(A), méretek: 85x60x60 cm

Energiaosztály: A-30%AB (149 kWh/év), kapacitás: 6 kg, vízfogyasztás: 9209 l/év, max. centrifuga: 1200 ford./perc, kis LCD kijelző, StableTech vibráció és zajcsökkentő oldalfalak, 2 kedvenc program rögzítése, 23 mosási program, mennyiségi automatika, Eco/ UltraWhite/PerfectBlack programok, SterilTub dobtisztító program, 20 °C ,hideg mosás, gyerekzár, késleltetés: 24 h, zajszint: 56/70 dB(A), méretek: 85x60x44 cm

Energiaosztály: A-30%AB (149 kWh/év), kapacitás: 6 kg, vízfogyasztás: 9 209 l/év, max. centrifuga: 1000 ford./perc, LED kijelző, StableTech vibráció és zajcsökkentő oldalfalak, 2 kedvenc program rögzítése, 23 mosási program, mennyiségi automatika, ECO/ UltraWhite/PerfectBlack programok, SterilTub dobtisztító program, 20 °C hideg mosás, gyerekzár, késleltetés: 24 h, zajszint: 56/70 dB(A), méretek: 85x60x44 cm

W8544N/I

-10%

osztály

Automata mosógép

109 990A készlet erejéig

A

W7543L

Keskeny automata mosógép

82 990-

+++ Energia osztály

W7723

Automata mosógép

2 KEDVENC PROGRAMMEMÓRIA HELLYEL Energiaosztály: A-30%AB (166 kWh/év),kapacitás: 7 kg, vízfogyasztás: 9586 l/év, max. centrifuga: 1200 ford./perc, kis LCD kijelző, StableTech vibráció és zajcsökkentő oldalfalak, 2 kedvenc program rögzítése, 23 mosási program, mennyiségi automatika, Eco/ UltraWhite/PerfectBlack programok, SterilTub dobtisztító program, 20 °C hideg mosás, gyerekzár, késleltetés: 24 h, ajtónyílás átmérője, 34 cm, zajszint: 58/70 dB(A), méretek: 85x60x60 cm

A készlet erejéig

A

++

Energia osztály

W6402/S

Keskeny automata mosógép

HIDEG MOSÁS FUNKCIÓVAL Energiaosztály: A-20%AC (166 kWh/év), kapacitás: 6 kg, vízfogyasztás: 9240 l/év, max. centrifuga: 1000 ford./perc, LED kijelző, StableTech vibráció és zajcsökkentő oldalfalak, 2 kedvenc program rögzítése, 23 mosási program, mennyiségi automatika, ECO/ UltraWhite/PerfectBlack programok, SterilTub dobtisztító program, 20 °C hideg mosás, gyerekzár, késleltetés: 24 h, DuraHeat nikkel bevonatú fűtőszál, zajszint: 56/68 dB(A), méretek: 85x60x44 cm

www.gorenje.hu


64 | szárítógépek

szárítógépek | 65

MINDIG KELLEMESEN SZÁRAZ RUHÁK Szárítógépek

A Gorenje szárítógép könnyen válhat a legjobb barátunkká, különösen, ha idő szűkében vagyunk. A dobjában negatív töltésű ionok keringenek, amelyek extra lággyá, selymes tapintásúvá teszik a ruhát, minden oda nem illő szagot és allergén anyagot eltávolítanak. Ezen felül úgy szárítja a ruhát, hogy azt sokkal könnyebb lesz vagy akár egyáltalán nem is kell vasalni. A hőszivattyúval szerelt modellek pedig izgalmasan gazdaságosak az energiafogyasztás tekintetében.

www.gorenje.hu


66 | szárítóGépEk

szárítóGépEk | 67

SensoCare

szenzációsan lágy tapintású ruhák A sensoCare technológia gondoskodik arról, hogy minden szövettípust a lehető legjobb módon száríthassunk. A hőmérséklet, a gőz, a szárítási programidő és a dobforgás összehangolása személyre szabható szárítást tesz lehetővé.

Míg a NormalCare minden ruhatípushoz megfelelő paraméter-kombinációt nyújt, addig a GentleCare szárítási mód használatakor biztosak lehetünk abban, hogy a kényesebb ruhák még az előzőnél is gyengédebb kezelést kapnak.

hőszivattyú

Forradalmian hatékony szárítási hatékonyság Minden hőszivattyús szárítógép kiemelkedő energiahatékonysági mutatókkal büszkélkedhet. A csúcsmodell energiahatékonysági osztálya A+++ és 63 %-nyi energiát takarít meg az A osztályos kivitelhez képest. A Gorenje A+++ besorolású készüléke 9 kg-os töltettömeggel is megbirkózik. Az optimalizált hőszivattyú a piacon elérhető

Iontech

Ionok használatával az allergia ellen A sensoCare szárítókban a negatív töltésű ionokkal dúsított levegő szárítja a ruhákat oly módon, hogy azok sokkal kisebb mértékben gyűrődnek meg. Ezen felül az ionizátor által kibocsátott negatív ionok megszüntetik a legtöbb allergént, füst és pollenmaradványt és csökkentik a szárítás során a ruhákban keletkezett elektrosztatikus töltést is. Az eredmény: kellemesebb illatú és sokkal könnyebben vasalható ruhák.

steamteach

kevesebb gyűrődés, kevesebb vasalás A pótlólagos gőzkezelés a kiválasztott program végén gondoskodik arról, hogy a ruhák sokkal finomabb tapintásúak legyenek. A gőz, miközben megtölti a dobot, áthatol minden szöveten és lágyabbá teszi a ruhát, hogy azt alig kelljen vasalni.

GentleCare

kényes kelmék gyengéd szárítása A legfinomabb kelmékről alacsony, mindössze 40 °C-os szárítási hőmérsékleten gondoskodik a GentleCare szárítási mód. A hosszabb szárítási ciklus tökéletesen biztonságos és megbízható, mivel megvédi a ruháinkat a deformálódástól vagy más sérüléstől. A programvégi kiegészítő gőzkezelés sokkal lágyabb tapintásúvá teszi a ruhát. A gőz, miközben megtölti a dobot, áthatol minden szöveten és lágyabbá teszi a ruhát, hogy azt alig kelljen vasalni.

egyik legnagyobb, 120 literes dobbal párosítva hatalmas mennyiségű ruhát képes megszárítani, amit, többek között, a szélesebb levegőcsatornák tesznek lehetővé. A hagyományos szárítási rendszerekhez képest gyengédebben is szárít. A készülékbeli hőmérséklet 50 °C esetén a túlszárítást is megelőzi.

twinAir

Egyenletesen szárított ruhák az egyszerűbb vasalásért puha, egyenletesen szárított, kevésbé gyűrt és könnyen vasalható ruhák, egyenesen a szárítógépből. Mindezt a kétirányú levegő befúvási rendszer teszi lehetővé, amely mindig a dobforgásnak megfelelő irányból fújja be abba a levegőt egy, a ventilátor elé helyezett speciális terelőlemez segítségével.

www.gorenje.hu


68 | szárítóGépEk

239 990-

szárítóGépEk | 69

A

+++ Energia

209 990-

A

++

osztály

D9866E

199 990Energia osztály

D98F65F

Szárítógép

Szárítógép

GŐZFUNKCIÓVAL

9 kg, 85/60/60cm, A+++ (189 kWh/év), kondenzációs, hőszivattyú, gőzfunkció, inverteres motor, IonTech negatív ionos kezelés, kétirányú dobmozgás, TwinAir, 27 prg, 4 nedvesség fokozat, gyűrődésmentesítés opció, LCD, késleltetés,120 literes dob, 4,95 literes víztartály, dobvilágítás, 66 db(A), méretek: 85x60x60 cm

9 kg, 85/60/60cm, A++ (259 kWh/év), ÜVEGAJTÓS, kondenzációs, hőszivattyú, gőzfunkció, IonTech negatív ionos kezelés, kétirányú dobmozgás, TwinAir, 27 prg, 4 nedvesség fokozat, gyűrődésmentesítés, LCD, késleltetés,120 literes dob, 4,95 literes víztartály, dobvilágítás, 66 db(A), méretek: 85x60x60 cm

199 990-

A

++

D8565NR

++

Energia osztály

A készlet erejéig

A

++

Energia osztály

D8565NO

D85F65T

HŐSZIVATTYÚVAL

HŐSZIVATTYÚVAL

8 kg, 85/60/60cm, A++ (218 kWh/év), kondenzációs, hőszivattyú, IonTech, TwinAir, kétirányú dobmozgás, 15 prg, 4 nedvesség fokozat, gyűrődésmentesítés, LED, késleltetés, 117 literes dob, 4,95 literes víztartály, dobvilágítás, 65 db(A) zajszint, narancs, méretek: 85x60x60 cm

8 kg, 85/60/60cm, A++ (225 kWh/év), ÜVEGAJTÓS, kondenzációs, hőszivattyú, IonTech negatív ionos kezelés, kétirányú dobmozgás, TwinAir, 15 prg, 4 nedvesség fokozat, gyűrődésmentesítés, LeD, késleltetés,120 literes dob, 4,95 literes víztartály, 65 db(A), méretek: 85x60x60 cm

Szárítógép

149 990-

A

++

Energia osztály

A Szárítógép

INVERTERES MOTORRAL, HŐSZIVATTYÚVAL, GŐZFUNKCIÓVAL

199 990-

179 990-

Energia osztály

A készlet erejéig

A +

Energia osztály

Szárítógép

Szárítógép

D8565NA

D7564

HŐSZIVATTYÚVAL

HŐSZIVATTYÚVAL

HŐSZIVATTYÚVAL

Energiaosztály: A++ (218kWh/év),kapacitás: 8 kg, késleltetés, 15 program, LED kijelző, twinair kétirányú levegőbefúvás, hőszivattyú, iontech levegő ionizációs technológia, gyűrődésgátlás funkció, gyerekzár, szerviz diagnosztika, dobvilágítás, zajszint: 65 db(a), 117 literes dob, méretek: 85x60x60 cm, piros

8 kg, 85/60/60cm, A++ (218 kWh/év), kondenzációs, hőszivattyú, IonTech, TwinAir, kétirányú dobmozgás, 15 prg, 4 nedvesség fokozat, gyűrődésmentesítés, LED, késleltetés, 117 literes dob, 4,95 literes víztartály, dobvilágítás, 65 db(A) zajszint, ezüst, méretek: 85x60x60 cm

Energiaosztály: A+ (229 kWh/év),kapacitás: 7 kg, késleltetés, 15 program, LED kijelző, twinair kétirányú levegőbefúvás, hőszivattyú, gyűrődésgátlás funkció, gyerekzár, szerviz diagnosztika, dobvilágítás, zajszint: 65 db(a), 117 literes dob, méretek: 85x60x60 cm

Szárítógép

www.gorenje.hu


70 | old timer hűtőszekrények

old timer hűtőszekrények | 71

VONZÓAN HŰVÖS MEGJELENÉS Old Timer hűtőszekrények

Az időtálló forma mögött egy inspirálóan praktikus hűtő készülék segíti mindennapjainkat. A vintage design és a választható szenvedélyes színek hosszú listájának kombinációjával ez a hűtőszekrény szívesen látott hangsúlyos elemmé válik konyhánkban. Designelemként elhelyezhetjük nappalinkban is, ami különösen hasznos a városi környezet kisebb otthonaiban, illetve a modern, nyitott életterekben. Mindegyik retro hűtőszekrény optimális helykihasználtsággal, elegáns karakterrel és mindenféle olyan hasznos funkcióval büszkélkedhet, amelyet elvárnánk egy igazi sármőrtől. Legyen szó akár funky narancsról vagy nosztalgikus barnáról, csábító vörösről vagy bármely más színes egyéniségről, ezek a modern ikonok azonnal sikert aratnak, bárhol felbukkannak.

www.gorenje.hu


Official Licensed Product


74 | old timer hűtőszekrények

old timer hűtőszekrények | 75

269 990-

269 990-

A

++

229 990-

A

++

Energia osztály

229 990-

A

++

Energia osztály

A

++

Energia osztály

Energia osztály

ORK192BK

ORK192C

RF60309OBK

RF60309OC

ADAPTTECH ÖNSZABÁLYOZÓ KOMPRESSZOR MŰKÖDÉSSEL

ADAPTTECH ÖNSZABÁLYOZÓ KOMPRESSZOR MŰKÖDÉSSEL

GYORSHŰTÉS FUNKCIÓVAL

GYORSHŰTÉS FUNKCIÓVAL

Energiaosztály: A++ (232 kWh/év), FrostLess statikus hűtési rendszer, nettó űrtartalom: 227/95 l, fagyasztókapacitás: 4,5 kg/24 h, AdaptTech öntanuló rendszer, IonAir ionizációs rendszer, SimpleSlide csúsztatható ajtópolcok, elektronikus hőmérséklet szabályozás, LED kezelőpanel az ajtó mögött, gyorsfagyasztás funkció, Fresh zone frissen tartó rekesz, palacktartó rács, Multibox tojás- és jégkockatartó, méretek: 194x60x64 cm.

Energiaosztály: A++ (232 kWh/év), FrostLess statikus hűtési rendszer, nettó űrtartalom: 227/95 l, fagyasztókapacitás: 4,5 kg/24 h, AdaptTech öntanuló rendszer, IonAir ionizációs rendszer, SimpleSlide csúsztatható ajtópolcok, elektronikus hőmérséklet szabályozás, LED kezelőpanel az ajtó mögött, gyorsfagyasztás funkció, Fresh zone frissen tartó rekesz, palacktartó rács, Multibox tojás- és jégkockatartó, méretek: 194x60x64 cm.

Energiaosztály: A++ (213 kWh/év), nettó űrtartalom: 229/65 l, mechanikus vezérlés, automata leolvasztású normáltér, 1 kompresszor, gyorsfagyasztás és -hűtés funkció, ventilátoros levegőkeringtetés, palacktartó rács, balra nyíló ajtóval más cikkszámon, zajszint: 38 dB (A), méret: 173,4x60x64 cm

Energiaosztály: A++ (213 kWh/év), nettó űrtartalom: 229/65 l, mechanikus vezérlés, automata leolvasztású normáltér, 1 kompresszor, gyorsfagyasztás és -hűtés funkció, ventilátoros levegőkeringtetés, palacktartó rács, balra nyíló ajtóval más cikkszámon, zajszint: 38 dB (A), méret: 173,4x60x64 cm

Hűtőszekrény

Hűtőszekrény

269 990A készlet erejéig

Hűtőszekrény

229 990-

269 990-

A

++

A

++

Energia osztály

Hűtőszekrény

A készlet erejéig

229 990-

A

++

Energia osztály

A

++

Energia osztály

Energia osztály

ORK192CH

ORK192CO

RF60309OCH

RF60309OCO

Hűtőszekrény

Hűtőszekrény

ADAPTTECH ÖNSZABÁLYOZÓ KOMPRESSZOR MŰKÖDÉSSEL

ADAPTTECH ÖNSZABÁLYOZÓ KOMPRESSZOR MŰKÖDÉSSEL

GYORSHŰTÉS FUNKCIÓVAL

GYORSHŰTÉS FUNKCIÓVAL

Energiaosztály: A++ (232 kWh/év), FrostLess statikus hűtési rendszer, nettó űrtartalom: 227/95 l, fagyasztókapacitás: 4,5 kg/24 h, AdaptTech öntanuló rendszer, IonAir ionizációs rendszer, SimpleSlide csúsztatható ajtópolcok, elektronikus hőmérséklet szabályozás, LED kezelőpanel az ajtó mögött, gyorsfagyasztás funkció, Fresh zone frissen tartó rekesz, palacktartó rács, Multibox tojás- és jégkockatartó, méretek: 194x60x64 cm.

Energiaosztály: A++ (232 kWh/év), FrostLess statikus hűtési rendszer, nettó űrtartalom: 227/95 l, fagyasztókapacitás: 4,5 kg/24 h, AdaptTech öntanuló rendszer, IonAir ionizációs rendszer, SimpleSlide csúsztatható ajtópolcok, elektronikus hőmérséklet szabályozás, LED kezelőpanel az ajtó mögött, gyorsfagyasztás funkció, Fresh zone frissen tartó rekesz, palacktartó rács, Multibox tojás- és jégkockatartó, méretek: 194x60x64 cm.

Energiaosztály: A++ (213 kWh/év), nettó űrtartalom: 229/65 l, mechanikus vezérlés, automata leolvasztású normáltér, 1 kompresszor, gyorsfagyasztás és -hűtés funkció, ventilátoros levegőkeringtetés, palacktartó rács, balra nyíló ajtóval más cikkszámon, zajszint: 38 dB (A), méret: 173,4x60x64 cm

Energiaosztály: A++ (213 kWh/év), nettó űrtartalom: 229/65 l, mechanikus vezérlés, automata leolvasztású normáltér, 1 kompresszor, gyorsfagyasztás és -hűtés funkció, ventilátoros levegőkeringtetés, palacktartó rács, balra nyíló ajtóval más cikkszámon, zajszint: 38 dB (A), méret: 173,4x60x64 cm

Hűtőszekrény

Hűtőszekrény

OLD TIMER MICROSITE:

269 990-

229 990-

269 990-

A

++

A

++

Energia osztály

A

++

Energia osztály

Energia osztály

ORK192R

ORK192BL

RF60309OR

ADAPTTECH ÖNSZABÁLYOZÓ KOMPRESSZOR MŰKÖDÉSSEL

ADAPTTECH ÖNSZABÁLYOZÓ KOMPRESSZOR MŰKÖDÉSSEL

GYORSHŰTÉS FUNKCIÓVAL

Energiaosztály: A++ (232 kWh/év), FrostLess statikus hűtési rendszer, nettó űrtartalom: 227/95 l, fagyasztókapacitás: 4,5 kg/24 h, AdaptTech öntanuló rendszer, IonAir ionizációs rendszer, SimpleSlide csúsztatható ajtópolcok, elektronikus hőmérséklet szabályozás, LED kezelőpanel az ajtó mögött, gyorsfagyasztás funkció, Fresh zone frissen tartó rekesz, palacktartó rács, Multibox tojás- és jégkockatartó, méretek: 194x60x64 cm.

Energiaosztály: A++ (232 kWh/év), FrostLess statikus hűtési rendszer, nettó űrtartalom: 227/95 l, fagyasztókapacitás: 4,5 kg/24 h, AdaptTech öntanuló rendszer, IonAir ionizációs rendszer, SimpleSlide csúsztatható ajtópolcok, elektronikus hőmérséklet szabályozás, LED kezelőpanel az ajtó mögött, gyorsfagyasztás funkció, Fresh zone frissen tartó rekesz, palacktartó rács, Multibox tojás- és jégkockatartó, méretek: 194x60x64 cm.

Energiaosztály: A++ (213 kWh/év), nettó űrtartalom: 229/65 l, mechanikus vezérlés, automata leolvasztású normáltér, 1 kompresszor, gyorsfagyasztás és -hűtés funkció, ventilátoros levegőkeringtetés, palacktartó rács, balra nyíló ajtóval más cikkszámon, zajszint: 38 dB (A), méret: 173,4x60x64 cm

Hűtőszekrény

Hűtőszekrény

Hűtőszekrény

www.gorenje.hu


76 | old timer hűtőszekrények

old timer hűtőszekrények | 77

399 990-

399 990-

A

199 990-

A

+++ Energia

A

+++ Energia

osztály

199 990++

osztály

A

++

Energia osztály

Energia osztály

OBRB153R

OBRB153BL

ORB152R

ORB152RD

GORENJE RETRO SPECIAL EDITION HŰTŐSZEKRÉNY

GORENJE RETRO SPECIAL EDITION HŰTŐSZEKRÉNY

IONAIR IONIZÁCIÓS TARTÓSÍTÓ RENDSZERREL

IONAIR IONIZÁCIÓS TARTÓSÍTÓ RENDSZERREL

Energiaosztály: A+++ (124 kWh/év), statikus hűtési rendszer ventilátorral, nettó űrtartalom: 229/25 l, fagyasztókapacitás: 2 kg/24 h, IonAir ionizációs rendszer, SimpleSlide csúsztatható ajtópolcok, LED világítás, mechanikus hőmérséklet szabályozás, Fresh zone frissen tartó rekesz, palacktartó rács, tojás- és jégkockatartó, méretek: 154x60x67 cm.

Energiaosztály: A+++ (124 kWh/év), statikus hűtési rendszer ventilátorral, nettó űrtartalom: 229/25 l, fagyasztókapacitás: 2 kg/24 h, IonAir ionizációs rendszer, SimpleSlide csúsztatható ajtópolcok, LED világítás, mechanikus hőmérséklet szabályozás, Fresh zone frissen tartó rekesz, palacktartó rács, tojás- és jégkockatartó, méretek: 154x60x67 cm.

Energiaosztály: A++ (186 kWh/év), statikus hűtési rendszer ventilátorral, nettó űrtartalom: 229/25 l, fagyasztókapacitás: 2 kg/24 h, IonAir ionizációs rendszer, SimpleSlide csúsztatható ajtópolcok, LED világítás, mechanikus hőmérséklet szabályozás, Fresh zone frissen tartó rekesz, palacktartó rács, tojás- és jégkockatartó, méretek: 154x60x67 cm.

Energiaosztály: A++ (186 kWh/év), statikus hűtési rendszer ventilátorral, nettó űrtartalom: 229/25 l, fagyasztókapacitás: 2 kg/24 h, IonAir ionizációs rendszer, SimpleSlide csúsztatható ajtópolcok, LED világítás, mechanikus hőmérséklet szabályozás, Fresh zone frissen tartó rekesz, palacktartó rács, tojás- és jégkockatartó, méretek: 154x60x67 cm.

Hűtőszekrény

Hűtőszekrény

199 990-

Hűtőszekrény

199 990-

A

++

199 990-

199 990-

A

++

Energia osztály

Hűtőszekrény

A

++

Energia osztály

A

++

Energia osztály

Energia osztály

ORB152BK

ORB152BL

ORB152CO

ORB152O

IONAIR IONIZÁCIÓS TARTÓSÍTÓ RENDSZERREL

IONAIR IONIZÁCIÓS TARTÓSÍTÓ RENDSZERREL

IONAIR IONIZÁCIÓS TARTÓSÍTÓ RENDSZERREL

IONAIR IONIZÁCIÓS TARTÓSÍTÓ RENDSZERREL

Energiaosztály: A++ (186 kWh/év), statikus hűtési rendszer ventilátorral, nettó űrtartalom: 229/25 l, fagyasztókapacitás: 2 kg/24 h, IonAir ionizációs rendszer, SimpleSlide csúsztatható ajtópolcok, LED világítás, mechanikus hőmérséklet szabályozás, Fresh zone frissen tartó rekesz, palacktartó rács, tojás- és jégkockatartó, méretek: 154x60x67 cm.

Energiaosztály: A++ (186 kWh/év), statikus hűtési rendszer ventilátorral, nettó űrtartalom: 229/25 l, fagyasztókapacitás: 2 kg/24 h, IonAir ionizációs rendszer, SimpleSlide csúsztatható ajtópolcok, LED világítás, mechanikus hőmérséklet szabályozás, Fresh zone frissen tartó rekesz, palacktartó rács, tojás- és jégkockatartó, méretek: 154x60x67 cm.

Energiaosztály: A++ (186 kWh/év), statikus hűtési rendszer ventilátorral, nettó űrtartalom: 229/25 l, fagyasztókapacitás: 2 kg/24 h, IonAir ionizációs rendszer, SimpleSlide csúsztatható ajtópolcok, LED világítás, mechanikus hőmérséklet szabályozás, Fresh zone frissen tartó rekesz, palacktartó rács, tojás- és jégkockatartó, méretek: 154x60x67 cm.

Energiaosztály: A++ (186 kWh/év), statikus hűtési rendszer ventilátorral, nettó űrtartalom: 229/25 l, fagyasztókapacitás: 2 kg/24 h, IonAir ionizációs rendszer, SimpleSlide csúsztatható ajtópolcok, LED világítás, mechanikus hőmérséklet szabályozás, Fresh zone frissen tartó rekesz, palacktartó rács, tojás- és jégkockatartó, méretek: 154x60x67 cm.

Hűtőszekrény

Hűtőszekrény

199 990-

Hűtőszekrény

Hűtőszekrény

199 990-

199 990-

A

++

Energia osztály

A

++

A készlet erejéig

A

++

Energia osztály

Energia osztály

ORB152C

ORB152X

ORB152CH

IONAIR IONIZÁCIÓS TARTÓSÍTÓ RENDSZERREL

IONAIR IONIZÁCIÓS TARTÓSÍTÓ RENDSZERREL

IONAIR IONIZÁCIÓS TARTÓSÍTÓ RENDSZERREL

Energiaosztály: A++ (186 kWh/év), statikus hűtési rendszer ventilátorral, nettó űrtartalom: 229/25 l, fagyasztókapacitás: 2 kg/24 h, IonAir ionizációs rendszer, SimpleSlide csúsztatható ajtópolcok, LED világítás, mechanikus hőmérséklet szabályozás, Fresh zone frissen tartó rekesz, palacktartó rács, tojás- és jégkockatartó, méretek: 154x60x67 cm.

Energiaosztály: A++ (186 kWh/év), statikus hűtési rendszer ventilátorral, nettó űrtartalom: 229/25 l, fagyasztókapacitás: 2 kg/24 h, IonAir ionizációs rendszer, SimpleSlide csúsztatható ajtópolcok, LED világítás, mechanikus hőmérséklet szabályozás, Fresh zone frissen tartó rekesz, palacktartó rács, tojás- és jégkockatartó, méretek: 154x60x67 cm.

Energiaosztály: A++ (186 kWh/év), statikus hűtési rendszer ventilátorral, nettó űrtartalom: 229/25 l, fagyasztókapacitás: 2 kg/24 h, IonAir ionizációs rendszer, SimpleSlide csúsztatható ajtópolcok, LED világítás, mechanikus hőmérséklet szabályozás, Fresh zone frissen tartó rekesz, palacktartó rács, tojás- és jégkockatartó, méretek: 154x60x67 cm.

Hűtőszekrény

Hűtőszekrény

Hűtőszekrény

www.gorenje.hu


78 | simplicity

simplicity | 79

FEHÉR. FEKETE. EZ ANNYIRA ÉN VAGYOK! A Gorenje Simplicity kollekciójának készülékeit a kortárs irányzatokat és fogyasztói igényeket szem előtt tartva terveztük. Ez a designvonal logikus programkiválasztással, a felhasználó személyes választásainak beállítását lehetővé tevő adaptív technológiával, valamint látványos és egységes designnal büszkélkedhet. A készülékek maguk pedig nagy értéket képviselnek mind a vásárlás időpontjában, mind pedig egész élettartamuk folyamán.

www.gorenje.hu


80 | sIMpLICItY

sIMpLICItY | 81

99 990-

139 990-

164 990-

A

++

A

++

Energia osztály

89 990-

6

A

D

+ + + Energia

Energia osztály

60

osztály

Energia osztály

NRK62JSY2B

RK62FSY2B

Hűtőszekrény

Hűtőszekrény

WS62SY2B

DTA6SY2B

NO-FROST, ADAPTTECH ÖNSZABÁLYOZÓ KOMPRESSZOR

IONAIR IONIZÁCÓS TARTÓSÍTÓ RENDSZERREL

ADAPTWASH MEMÓRIA RENDSZERREL

INTELLIGENS ÖNSZABÁLYOZÓ MŰKÖDÉSSEL

Energiaosztály: A++ (235 kWh/év), no-frost plus hűtési rendszer, Multiflow 360° ventilációs rendszer, nettó űrtartalom: 222/85 l, fagyasztókapacitás: 5 kg/24 h, AdaptTech öntanuló rendszer,IonAir ionizációs rendszer, SimpleSlide csúsztatható ajtópolcok, elektronikus hőmérséklet szabályozás, LED kezelőpanel az ajtó mögött, gyorsfagyasztás funkció, Fresh zone frissen tartó rekesz, gumi palacktartó betét, Multibox tojásés jégkockatartó, méretek: 185x60x64 cm.

Energiaosztály: A++, (230 kWh/év), frostless statikus hűtés, nettó űrtartalom: 223/94 l, fagyasztókapacitás: 4,5 kg/24 h, IonAir ionizációs rendszer, SimpleSlide csúsztatható ajtópolcok, elektronikus szabályozás, LED kijelző, Fresh zone frissen tartó rekesz, gumi palacktartó betét, Multibox tojás- és jégkockatartó, méretek: 185x60x64 cm.

Energiaosztály: A+++ (energiafogyasztás: 149 kwh/év), kapacitás: 6 kg, centrifuga: 1200 ford./perc, LED kijelző, AdaptWash utolsó program megjegyzése, 16 mosási program, hideg mosás és féltöltet program, késleltetés, részleges aquastop, vízfogyasztás: 49 l, zajszint: 56/68 dB(A), méretek: 60x85x44 cm.

618/572 m3/h maximális elszívó teljesítmény, AdaptAir önszabályozó működés, 3 fokozatú teljesítményszabályozás, 1 motor, halogén világítás, mosható alumínium zsírszűrő, zajszint: 65 dB(A), méretek: 60x58-105x42 cm.

119 990-

Mosógép

58,5

109 990-

A

A

+ + + Energia osztály

Elszívó

Energia osztály

95 990-

89 990-

A

Gáz

Energia osztály

WA74SY2B

BO75SY2B

GKTG6SY2B

Sütő

Főzőlap

BO71SY2B

ADAPTWASH MEMÓRIA RENDSZERREL

TARTÓSÍTÁS FUNKCIÓVAL

IDŐZÍTŐ FUNKCIÓVAL

HIDROLITIKUS ÖNTISZTÍTÁSSAL

Energiaosztály: A+++ (energiafogyasztás: 166 kwh/év), kapacitás: 7 kg, centrifuga: 1400 ford./perc, LED kijelző, AdaptWash utolsó program megjegyzése, 16 mosási program, hideg mosás és féltöltet program, késleltetés, részleges aquastop, vízfogyasztás: 51 l, zajszint: 59/74 dB(A), méretek: 60x85x60 cm

MF 10 multifunkciós sütő, 1 Simplicity gomb, teleszkópos sínek, elektronikus hőmérséklet-szabályozás, start&stop beállítás, HomeMADE kemence jellegű sütőkamra kialakítás sütővilágítás, AdaptBake funkció, gyors előmelegítés, tartósítás program, GentleClose lassú ajtózár, 1-1 mély- és lapos tepsi, sütőrács

4 főzőzóna, 1 wok égő, SimpleOff időzíthető kikapcsolás funkció (99 perc), edzett üveglap, egykezes szikragyújtás, égésbiztosító, öntöttvas

MF 9 multifunkciós sütő, AquaClean öntisztítás, 1 Simplicity gomb, 1 süllyesztett tekerőgomb, HomeMADE kemence jellegű sütőkamra kialakítás kivehető oldalrács, 1-1 sütőrács, mély- és lapos tepsi

Mosógép

Sütő

109 990-

71 990-

IT612SY2B

BM6240SY2B

IDŐZÍTŐ FUNKCIÓVAL

8 ELŐRE RÖGZÍTETT PROGRAMMAL

Lekerekített szél, 4 főzőzóna, érintő szenzoros vezérlés, PowerBoost funkció, túlforrás elleni védelem, maradékhő-kijelző

900/1000 W mikrohullám/grill teljesítmény, 23 liter, 8 Simplicity program, érintőkijelzős vezérlés + Simplicity tekerőgomb, időzítés funkció, gyerekzár, grillrács, 27 cm-es forgótányér, inox-üveg front oldal

Főzőlap

1000 W

Beépíthető mikrohullámú sütő

www.gorenje.hu


82 | sIMpLICItY

sIMpLICItY | 83

69 990-

39 990-

A

1000 W

D

Energia hILight osztály

58,5

60

89 990-

Energia osztály

99 990-

Gáz

ECT6SY2B

MO6240SY2B

DTA6SY2W

GKTG6SY2W

TÚLFORRÁS ELLENI VÉDELEMMEL

KVARC GRILL RENDSZERREL

INTELLIGENS ÖNSZABÁLYOZÓ MŰKÖDÉSSEL

IDŐZÍTŐ FUNKCIÓVAL

Lekerekitett szél, 4 db (2 bővíthető) főzőzóna, érintő szenzoros vezérlés, időzítés és Stop&Go funkciók, StayWarm melegen tartás funkció túlforrás elleni védelem, maradékhő-kijelző, gyerekzár

Űrtartalom: 23 l, mikrohullám teljesítmény: 900, grillezési teljesítmény 1000 W, 8 program (2 kombinált), felolvasztás és gyors melegítés funkciók, digitális (pr ogram)óra, forgótányér átmérő: 27 cm, fekete/fehér szín, gyer ekzár, méret (maxszéxmé): 28x 48x39 cm

618/572 m3/h maximális elszívó teljesítmény, AdaptAir önszabályozó működés, 3 fokozatú teljesítményszabályozás, 1 motor, halogén világítás, mosható alumínium zsírszűrő, zajszint: 65 dB(A), kürtő nélküli méretek: 60x58-105x42 cm

4 főzőzóna, 1 wok égő, SimpleOff időzíthető kikapcsolás funkció (99 perc), edzett üveglap, egykezes szikragyújtás, égésbiztosító, öntöttvas

129 990-

129 990-

95 990-

Főzőlap

Mikrohullámú sütő

A

++

Főzőlap

Elszívó

89 990-

A

Energia osztály

A

Energia hILight osztály

Energia osztály

RK62FSY2W

IT612SY2W

ECT6SY2W

BO71SY2W

IONAIR IONIZÁCÓS TARTÓSÍTÓ RENDSZERREL

IDŐZÍTŐ FUNKCIÓVAL

TÚLFORRÁS ELLENI VÉDELEMMEL

HIDROLITIKUS ÖNTISZTÍTÁSSAL

Energiaosztály: A++, (230 kWh/év), frostless statikus hűtés, nettó űrtartalom: 223/94 l, fagyasztókapacitás: 4,5 kg/24 h, IonAir ionizációs rendszer, SimpleSlide csúsztatható ajtópolcok, elektronikus szabályozás, LED kijelző, Fresh zone frissen tartó rekesz, gumi palacktartó betét, Multibox tojás- és jégkockatartó, méretek: 185x60x64 cm.

Lekerekített szél, 4 főzőzóna, érintő szenzoros vezérlés, PowerBoost funkció, túlforrás elleni védelem, maradékhő-kijelző, keret nélküli kivitel

Lekerekitett szél, 4 db (2 bővíthető) főzőzóna, érintő szenzoros vezérlés, időzítés és Stop&Go funkciók, StayWarm melegen tartás funkció túlforrás elleni védelem, maradékhő-kijelző, gyerekzár, keret nélküli kivitel

MF 9 multifunkciós sütő, AquaClean öntisztítás, 1 Simplicity gomb, 1 süllyesztett tekerőgomb, HomeMADE kemence jellegű sütőkamra kialakítás kivehető oldalrács, 1-1 sütőrács, mély- és lapos tepsi

Hűtő

Főzőlap

119 990-

74 990-

A

Sütő

Főzőlap

1000 W

39 990-

1000 W

Energia osztály

BO75SY2W

BM6240SY2W

MO6240SY2W

TARTÓSÍTÁS FUNKCIÓVAL

8 ELŐRE RÖGZÍTETT PROGRAMMAL

KVARC GRILL RENDSZERREL

MF 10 multifunkciós sütő, 1 Simplicity gomb, teleszkópos sínek, elektronikus hőmérséklet-szabályozás, start&stop beállítás, HomeMADE kemence jellegű sütőkamra kialakítás sütővilágítás, AdaptBake funkció, gyors előmelegítés, tartósítás program, GentleClose lassú ajtózár, 1-1 mély- és lapos tepsi, sütőrács

900/1000 W mikrohullám/grill teljesítmény, 23 liter, 8 Simplicity program, érintőkijelzős vezérlés + Simplicity tekerőgomb, időzítés funkció, gyerekzár, grillrács, 27 cm-es forgótányér, inox-üveg front oldal

Űrtartalom: 23 l, mikrohullám teljesítmény: 900, grillezési teljesítmény 1000 W, 8 program (2 kombinált), felolvasztás és gyors melegítés funkciók, digitális (pr ogram)óra, forgótányér átmérő: 27 cm, fekete/fehér szín, gyer ekzár, méret (maxszéxmé): 28x 48x39 cm

Sütő

Beépíthető mikrohullámú sütő

Mikrohullámú sütő

www.gorenje.hu


84 | classico

classico | 85

FŐZÉS SZENVEDÉLLYEL A konyha, az élet iránt érzett szerelem és szenvedély helyszíne, ahol életünk finom és valódi ízeit alkotjuk meg. Az emberiség történelme során mindig is a konyha volt az a hely, ahol az összes fontos dolog történt. A fűszerek csodálatos illata hívogat, hogy újra átéljük a múlt kulináris történeteit, és megteremtsük a magunkét. A jó konyha az édes és szenvedélyes élet receptje. Mindez a Gorenje Classico kollekció konyhai készülékeiben testesül meg, amelyek elefántcsont és matt fekete színben kaphatóak.

www.gorenje.hu


86 | classico

classico | 87

ÚJ

ÚJ

termék

termék

50 60

179 990-

A

159 990Energia osztály

K62CLB

A

Energia HILight osztály

A

Energia osztály

79 990-

Kerámialapos tűzhely

DUPLAGYŰRŰS WOK ÉGŐVEL

A-20%

HomeMade design, MF 11 multifunkciós tűzhely, analóg óra, Start&Stop időzítés, HomeMade design, MF 9 multifunkciós tűzhely, analóg óra, Start&Stop BO 73 CLB időzítés, max. hőfok 275 °C, „A” energiaosztály, ECK 63 színű CLBgomb, max. hőfok 275 °C, „A” energiaosztály, SilverMatte zománc, AquaClean öntisztítás, óarany Üvegkerámia főzőlap tányérmelegítés program, 4 gázégő (1 db duplagyűrűs wok égő), öntöttvas edény-Beépíthető sütőfogantyú és órakeret, SilverMatte zománc, AquaClean öntisztítás, 4 tartó rács, mechanikus hőmérséklet beállítás, egykezes elektromos szikragyújtás, radiant főzőzóna, mechanikus hőmérséklet beállítás, sütőtér: 70 liter, MF 9 multifunkciós sütő, analóg óra, Rozsdamentes acél anyagú keret, kivehető oldalrács, sütőtér: 65 liter, mély- és lapos tepsi, sütőrács, dupla üveges kivehető oldalrács, mély- és lapos tepsi, sütőrács, dupla üveges sütőajtó, Start&Stop időzítés, óarany gomb, érintőszenzoros működtetés, 4 radiant sütőajtó, matt fekete szín, sütővilágítás. Méretek: 85x60x60 cm matt fekete szín.színű Méretek (maxszéxmé): 85*50*59,4 cm

ÚJ termék

50

149 990-

A

főzőfelület (1 bővíthető), 4 maradékhő kijelző, matt fekete szín. Méretek: 9,2x59,4x51 cm

59,4

A

Energia HILight osztály

GW65CLB

ECK63CLB

WOK ÉGŐVEL

DUPLAKÖRÖS FŐZŐZÓNÁVAL

4 gázégő, egykezes elektromos szikragyújtás, 1 db wok gázégő, GW 65edénytartó CLB rács, matt fekete, szín. Méret: 8,7x60x51 cm öntöttvas

Rozsdamentes acél anyagú keret, tekerőgombos vezérlés, 4 radiant főzőfelület (1 bővíthető), 4 maradékhő kijelző, matt fekete szín., Méretek: 9,2x59,4x51 cm

Beépíthető gázfőzőlap

TÁNYÉRMELEGÍTÉS, GRILL ÉS LÉGKEVERÉS FUNKCIÓKKAL

fogantyú és órakeret, EcoClean zománc, AquaClean öntisztítás, hőlégbefúvás, mechanikus hőmérséklet beállítás, UCD mindig hideg sütőajtó, teleszkópos sütősín 2 szinten, mély- és lapos tepsi, sütőrács, sütővilágítás. Tartozék: 1-1 db mély és lapos zománcozott tepsi, matt fekete szín. Méretek (maxszéxmé): 59,5x59,7x56,5 cm

71 990Gáz

EC52CLB

Kombinált tűzhely

60

Beépíthető gázfőzőlap

Üvegkerámia főzőlap

4 gázégő, egykezes elektromos szikragyújtás, 1 db wok gázégő, öntöttvas edénytartó rács, matt fekete szín. Méret: 8,7x60x51 cm

ÚJ termék

45

119 990-

Energia osztály

A

Energia osztály

60 cm széles változat

79 990-

34 990-

K52CLB

BO73CLB

BM235CLB

MO4250CLB

1 PÁR TELESZKÓPOS SÜTŐSÍNNEL

KÉT PÁR TELESZKÓPOS SÜTŐSÍNNEL

KVARC GRILL TECHNOLÓGIÁVAL

STIRRER (KEVERŐ) MIKROHULLÁM TECHNOLÓGIÁVAL

HomeMade design, MF 11 multifunkciós tűzhely (hőlégbefúvás is), analóg óra, Start&Stop időzítés, max. hőfok 275 °C, „A” energiaosztály, GentleClose lassú ajtózáródás, SilverMatte zománc, AquaClean öntisztítás, 4 gázégő, öntöttvas edénytartó rács, mechanikus hőmérséklet beállítás, egykezes elektromos szikragyújtás, 1 pár teleszkópos sütősín, sütőtér: 70 liter, mély- és lapos tepsi, sütőrács, dupla üveges sütőajtó, matt fekete szín, sütővilágítás. Méretek: 85x50x59,4 cm

MF 9 multifunkciós sütő, analóg óra, Start&Stop időzítés, óarany színű gomb, fogantyú és órakeret, EcoClean zománc, AquaClean öntisztítás, hőlégbefúvás, mechanikus hőmérséklet beállítás, UCD mindig hideg sütőajtó, teleszkópos sütősín 2 szinten, mély- és lapos tepsi, sütőrács, sütővilágítás. Matt fekete szín. Méretek (maxszéxmé): 59,5x59,7x56,5 cm

800/1100 W mikrohullám/kvarc grill teljesítmény, 23 liter, 5 teljesítményfokozat, tekerőgombos vezérlés, időzítés funkció, grillrács, stirrer technológia (nincs forgótányér), matt fekete festett fém front

Űrtartalom: 20 l, mikrohullám teljesítmény 700, grillezési teljesítmény 800 W, 5 fokozat (3 kombinált), felolvasztás (idő beállítással) és gyors melegítés funkciók, nincs forgótányér, matt fekete szín, Méretek: 28,5x45x36,5 cm

Kombinált tűzhely

79 990-

Beépíthető mikrohullámú sütő

Beépíthető sütő

Mikrohullámú sütő grill funkcióval

60

D

Energia osztály

DK63CLB

Kürtős elszívó

LÉGKIVEZETÉSES ÉS LÉGKERINGTETÉSES ÜZEMMÓDDAL Mechanikus működtetés, 2x20 W halogén világítás, 3 teljesítményfokozat, alumínium zsírszűrő, opcionális szénszűrő, maximális teljesítmény: 545 m3/h, 1 motor, zajszint: 69 dB(A), matt fekete szín., Kürtő nélküli méret: 28x60x50 cm

EC 55 CLB1

K 57 CLB1

Kerámialapos tűzhely

Kombinált tűzhely

MF 7 multifunkciós tűzhely, analóg óra, Start&Stop időzítés, „A” energiaosztály, óarany színű gomb, fogantyú és órakeret, EcoClean zománc, AquaClean öntisztítás, 4 radiant (1 bővíthető) főzőzóna, mechanikus hőmérséklet beállítás, sütőtér: 48 liter, kivehető oldalrács, mély- és lapos tepsi, sütőrács, dupla üveges sütőajtó, matt fekete szín.

MF 9 multifunkciós tűzhely, analóg óra, Start&Stop időzítés, „A” energiaosztály, EcoClean zománc, AquaClean öntisztítás, pizza program, 4 gázégő, mechanikus hőmérséklet beállítás, egykezes elektromos szikragyújtás, sütőtér: 48 liter, mély- és lapos tepsi, sütőrács, dupla üveges sütőajtó, matt fekete szín, sütővilágítás. Méretek: 85x50x60 cm v. 85x60x60 cm

DK 63 CLB Kürtős elszívó Mechanikus működtetés, 2x20 W halogén világítás, 3 teljesítményfokozat, alumínium zsírszűrő, opcionális szénszűrő, maximális teljesítmény: 770/378 m3/h, 1 motor, zajszint: 69 dB(A), matt fekete szín. Kürtő nélküli méret: 28x60x50 cm

www.gorenje.hu


88 | classico

classico | 89

ÚJ

ÚJ

termék

termék

60

A

179 990-

Energia osztály

159 990-

50

A

Energia HILight osztály

A

Energia osztály

K62CLI

EC52CLI

DUPLAGYŰRŰS WOK ÉGŐVEL

TÁNYÉRMELEGÍTÉS, GRILL ÉS LÉGKEVERÉS FUNKCIÓKKAL ECK 63 CLI BO 73 CLI

HomeMade design, MF 11 multifunkciós tűzhely, analóg óra, Start&Stop időzítés, max. hőfok 275 °C, „A” energiaosztály, SilverMatte zománc, AquaClean öntisztítás, tányérmelegítés program, 4 gázégő (1 db duplagyűrűs wok égő), öntöttvas edénytartó rács, mechanikus hőmérséklet beállítás, egykezes elektromos szikragyújtás, kivehető oldalrács, sütőtér: 65 liter, mély- és lapos tepsi, sütőrács, dupla üveges sütőajtó, elefántcsont szín, sütővilágítás. Méretek: 85x60x60 cm

ÚJ termék

149 990-

79 990-

50

A

Üvegkerámia főzőlap

Beépíthető sütő

HomeMade design, MF 9 multifunkciós tűzhely, analóg óra, Start&Stop Rozsdamentes acél anyagú, MF 9 multifunkciós analóg óra, időzítés, max. hőfok 275sütő, °C, „A” energiaosztály, óarany színű gomb, elefántcsont színű keret, Start&Stop időzítés, óarany zománc, színű gomb, fogantyú és órakeret, SilverMatte AquaClean öntisztítás, 4 érintőszenzoros működtetés, 4 radiant fogantyú és órakeret, EcoClean zománc, radiant főzőzóna, mechanikus hőmérséklet beállítás, sütőtér: 70 liter, (1 bővíthető), 4 maradékhő AquaClean öntisztítás, hőlégbefúvás, kivehető oldalrács, mély- és lapos tepsi, sütőrács, dupla főzőfelület üveges sütőajtó, mechanikus hőmérséklet beállítás,85*50*59,4 cmkijelző. elefántcsont szín. Méretek (maxszéxmé): Méretek: 9,2x59,4x51 cm

UCD mindig hideg sütőajtó, teleszkópos sütősín 2 szinten, mély- és lapos tepsi, sütőrács, sütővilágítás. Tartozék: 1-1 db mély és lapos zománcozott tepsi, elefántcsont szín. Méretek (maxszéxmé): 59,5x59,7x56,5 cm

GW65CLI

ECK63CLI

WOK GW ÉGŐVEL 65 CLI

DUPLAKÖRÖS FŐZŐZÓNÁVAL

4 gázégő, egykezes elektromos szikragyújtás, 1 db wok gázégő, öntöttvas edénytartó rács, elefántcsont, szín. Méret: 8,7x60x51 cm 4 gázégő, egykezes elektromos

termék

60 cm széles változat

A

Energia osztály

79 990-

34 990-

BM235CLI

MO4250CLI

Kombinált tűzhely

Beépíthető sütő

1 PÁR TELESZKÓPOS SÜTŐSÍNNEL

KÉT PÁR TELESZKÓPOS SÜTŐSÍNNEL

Beépíthető mikrohullámú sütő

HomeMade design, MF 11 multifunkciós tűzhely (hőlégbefúvás is), analóg óra, Start&Stop időzítés, max. hőfok 275 °C, „A” energiaosztály, GentleClose lassú ajtózáródás, SilverMatte zománc, AquaClean öntisztítás, 4 gázégő, öntöttvas edénytartó rács, mechanikus hőmérséklet beállítás, egykezes elektromos szikragyújtás, 1 pár teleszkópos sütősín, sütőtér: 70 liter, mély- és lapos tepsi, sütőrács, dupla üveges sütőajtó, elefántcsont szín, sütővilágítás. Méretek: 85x50x59,4 cm

MF 9 multifunkciós sütő, analóg óra, Start&Stop időzítés, óarany színű gomb, fogantyú és órakeret, EcoClean zománc, AquaClean öntisztítás, hőlégbefúvás, mechanikus hőmérséklet beállítás, UCD mindig hideg sütőajtó, teleszkópos sütősín 2 szinten, mély- és lapos tepsi, sütőrács, sütővilágítás. Elefántcsont szín. Méretek (maxszéxmé): 59,5x59,7x56,5 cm

KVARC GRILL TECHNOLÓGIÁVAL

termék

EC 55 CLI1 Kerámialapos tűzhely

D DK63CLI

Kürtős elszívó

LÉGKIVEZETÉSES ÉS LÉGKERINGTETÉSES ÜZEMMÓDDAL Mechanikus működtetés, 2x20 W halogén világítás, 3 teljesítményfokozat, alumínium zsírszűrő, opcionális szénszűrő, maximális teljesítmény: 545 m3/h, 1 motor, zajszint: 69 dB(A), elefántcsont szín., Kürtő nélküli méret: 28x60x50 cm

MF 7 multifunkciós tűzhely, analóg óra, Start&Stop időzítés, „A” energiaosztály, óarany színű gomb, fogantyú és órakeret, EcoClean zománc, AquaClean öntisztítás, 4 radiant (1 bővíthető) főzőzóna, mechanikus hőmérséklet beállítás, sütőtér: 48 liter, kivehető oldalrács, mély- és lapos tepsi, sütőrács, dupla üveges sütőajtó, elefántcsont szín. Méretek (maxszéxmé): 85x50x60 cm

K 57 CLI1 Kombinált tűzhely

45

Mikrohullámú sütő grill funkcióval

STIRRER (KEVERŐ) MIKROHULLÁM TECHNOLÓGIÁVAL

800/1100 W mikrohullám/kvarc grill teljesítmény, 23 liter, 5 teljesítményfokozat, tekerőgombos vezérlés, időzítés funkció, grillrács, stirrer technológia (nincs forgótányér), elefántcsont festett fém front

ÚJ Energia osztály

Energia HILight osztály

Rozsdamentes acél anyagú keret, tekerőgombos vezérlés, 4 radiant főzőfelület (1 bővíthető), 4 maradékhő kijelző, elefántcsont szín., Méretek: 9,2x59,4x51 cm

szikragyújtás, 1 db wok gázégő, öntöttvas edénytartó rács, elefántcsont szín. Méret: 8,7x60x51 cm

BO73CLI

60

A

Üvegkerámia főzőlap

Beépíthető gázfőzőlap

K52CLI

79 990-

71 990-

ÚJ

119 990Energia osztály

Gáz

Beépíthető gázfőzőlap

Kerámialapos A-20% tűzhely

Kombinált tűzhely

59,4

60

60

Űrtartalom: 20 l, mikrohullám teljesítmény 700, grillezési teljesítmény 800 W, 5 fokozat (3 kombinált), felolvasztás (idő beállítással) és gyors melegítés funkciók, nincs forgótányér, elefántcsont szín, Méretek: 28,5x45x36,5 cm

185

DK 63 CLI 179 999Kürtős páraelszíó

Mechanikus működtetés, 2x20 W MF 9 multifunkciós tűzhely, analóg óra, + Energia halogén világítás, 3 teljesítmény-fokozat, Start&Stop időzítés, „A” energiaosztály, osztály alumínium zsírszűrő, opcionális EcoClean zománc, AquaClean öntisztítás, szénszűrő, maximális teljesítmény: pizza program, 4 gázégő, mechanikus Hűtőszekrény 770/378 m3/h, 1 motor, zajszint: hőmérséklet beállítás, egykezes 69 dB(A), elefántcsont szín. elektromos szikragyújtás, sütőtér: 48 liter, NO-FROST, IONAIR IONIZÁCIÓS TARTÓSÍTÁSSAL Kürtő nélküli méret: mély- és lapos tepsi, sütőrács, dupla üveges A+ cm (299 kWh/év), no-frost hűtési rendszer, nettó űrtarta28x60x50 sütőajtó, elefántcsont szín, sütővilágítás. Energiaosztály: lom: 222/85 l, fagyasztókapacitás: 5 kg/24 h, MultiFlow 360° ventilációs Méretek: 85x50x60 cm v. 85x60x60 cm

NRK611CLI

A

rendszer, IonAir ionizációs rendszer, SimpleSlide csúsztatható ajtópolcok, elektronikus hőmérséklet szabályozás, digitális kijelző az ajtó mögött, gyorsfagyasztás funkció, FreshZone frissen tartó rekesz, üvegtartó rács, MultiBox tojás- és jégkockatartó, méret: 185*60*64 cm, elefántcsont szín

www.gorenje.hu


90 | infinity

infinity | 91

ELBŰVÖLŐ. BÁJOS. IDŐTLEN. Infinity

Egy csipetnyi szépség, ami soha el nem halványul. A tökéletesség magával ragadó hangulata elhozza nekünk az „Itt és most” megélt élménye által közvetített életminőség varázsát. Ismerje meg az új Gorenje Infinity kollekció konyhai berendezéseit! Az elegancia modern formájába öntött nosztalgia varázsa valóra váltja a jelenkori, technológiailag tökéletesített életmódunk minden kívánságát.

www.gorenje.hu


92 | infinity

infinity | 93

INSPIRÁCIÓ A MÚLTBÓL, INSPIRÁCIÓ A JELENBŐL. Az új Gorenje Infinity kollekció egy sor első osztályú konyhai berendezéssel nyűgöz le bennünket, amelyek mindegyike egyedi dizájnnal valamint a vezérlés és működés fejlett technológiájával rendelkezik. Fényes fekete és kecses elefántcsont színben kapható, nosztalgikus részletekkel elegánsan átszőtt modern dizájntrendek díszítik a technológiailag tökéletesített készülékbelsőket. Az időtállóan szép életért.

www.gorenje.hu


94 | INFINItY

INFINItY | 95

139 990-

59,5

139 990-

A

A

Energia osztály

139 990-

A

Energia Indukció osztály

59,5

139 990-

A

Energia osztály

Energia Indukció osztály

BO627INB

IC6INB

BO627INI

IC6INI

KÉT PÁR TELESZKÓPOS SÜTŐSÍNNEL

POWERBOOST FUNKCIÓVAL

KÉT PÁR TELESZKÓPOS SÜTŐSÍNNEL

POWERBOOST FUNKCIÓVAL

67 literes HomeMade sütőkamra, Multifunkciós 11 funkció, Gyors felfűtés, 2 pár teleszkópos sütősín, Katalitikus hátfal, AquaClean hidrolitikus öntisztítás, katalitikus ventilátorfedél, bronzszínű tekerőgombok, lehajtható felső fűtőszál, analóg óra, GentleClose – lassú ajtózáródás, 2 pár teleszkópos sütősín, hideg sütőajtó - 2 rétegű 1 hővisszaverő réteggel, Tartozék: Lapos- és mélytepsi, sütőrács, fekete szín

4 indukciós főzőzóna, PowerBoost teljesítményfokozat minden zónán, bronzszínű tekerőgombok, BoilControl túlforrás elleni védelem, maradékhő kijelző, gyermekzár, csiszolt élek

67 literes HomeMade sütőkamra, Multifunkciós 11 funkció, Gyors felfűtés, 2 pár teleszkópos sütősín, Katalitikus hátfal, AquaClean hidrolitikus öntisztítás, katalitikus ventilátorfedél, bronzszínű tekerőgombok, lehajtható felső fűtőszál, analóg óra, GentleClose – lassú ajtózáródás, 2 pár teleszkópos sütősín, hideg sütőajtó - 2 rétegű 1 hővisszaverő réteggel, Tartozék: Lapos- és mélytepsi, sütőrács, bézs szín

4 indukciós főzőzóna, PowerBoost teljesítményfokozat minden zónán, bronzszínű tekerőgombok, BoilControl túlforrás elleni védelem, maradékhő kijelző, gyermekzár, csiszolt élek

Beépíthető sütő

Indukciós főzőlap

Beépíthető sütő

Indukciós főzőlap

58,5

58,5

119 990-

b

Energia osztály

109 990-

Gáz

119 990-

b

Energia osztály

109 990-

Gáz

WHT68AINB

GTW6INB

WHT68AINI

GTW6INI

LÉGKIVEZETÉSES ÉS LÉGKERINGTETÉSES ÜZEMMÓDDAL

WOK ÉGŐVEL

LÉGKIVEZETÉSES ÉS LÉGKERINGTETÉSES ÜZEMMÓDDAL

WOK ÉGŐVEL

kürtős kivitel, 60 cm széles, 508 m3/óra (PowerBoost), bronz színű tekerőgombok, 3 fokozat, 1 PowerBoost fokozat, 2 üzemmód, szénszűrő, mosogatógép biztos alumínium zsírszűrő, 250 wattos motor, 2x3 W LED dióda, 61 db(A), fekete-üveg szín

9,6/58,5/51cm, gáz kerámialapon, 4 gázrózsa (1 wok), egykezes elektromos szikragyújtás, 7800 W összteljesítmény, öntöttvas edénytartó rács, fekete szín

kürtős kivitel, 60 cm széles, 508 m3/óra (PowerBoost), bronz színű tekerőgombok, 3 fokozat, 1 PowerBoost fokozat, 2 üzemmód, szénszűrő, mosogatógép biztos alumínium zsírszűrő, 250 wattos motor, 2x3 W LED dióda, 61 db(A), bézs-üveg szín

9,6/58,5/51cm, gáz kerámialapon, 4 gázrózsa (1 wok), egykezes elektromos szikragyújtás, 7800 W összteljesítmény, öntöttvas edénytartó rács, bézs szín

Páraelszívó

79 990-

Gázfőzőlap

1000 W

Páraelszívó

Gázfőzőlap

1000 W

59 990-

79 990-

BM201INB

MO25INB

BM201INI

Beépíthető mikrohullámú sütő

Mikrohullámú sütő

ÚJ, INFINITY DESIGN, AUGUSZTUS VÉGÉTŐL

8 GYÁRI PROGRAMMAL

ÚJ, INFINITY DESIGN, AUGUSZTUS VÉGÉTŐL

8 GYÁRI PROGRAMMAL

INFINITY design, 900/1000 W mikrohullám/kvarc grill teljesítmény, 20 liter, 6 teljesítményfokozat, érintőképernyős vezérlés + tekerőgomb, időzítés funkció, gyerekzár, grillrács, 24,5 cm-es forgótányér, üveg front oldal, inox belső rész, fekete szín

Űrtartalom: 25 l, mikrohullám teljesítmény: 900, grillezési teljesítmény (kvarc) 1000 W, 8 program (2 kombinált), felolvasztás és gyors melegítés funkciók, digitális (pr ogram)óra, rozsdamentes acél belső, gyer ekzár, grill rács, fekete szín, méret (maxszéxmé): 30,6x51,3x43 cm

INFINITY design, 900/1000 W mikrohullám/kvarc grill teljesítmény, 20 liter, 6 teljesítményfokozat, érintőképernyős vezérlés + tekerőgomb, időzítés funkció, gyerekzár, grillrács, 24,5 cm-es forgótányér, üveg front oldal, inox belső rész, bézs szín

Űrtartalom: 25 l, mikrohullám teljesítmény: 900, grillezési teljesítmény (kvarc) 1000 W, 8 program (2 kombinált), felolvasztás és gyors melegítés funkciók, digitális (pr ogram)óra, rozsdamentes acél belső, gyer ekzár, grill rács, bézs szín, méret (maxszéxmé): 30,6x51,3x43 cm

Beépíthető mikrohullámú sütő

Mikrohullámú sütő

59 990MO25INI

www.gorenje.hu


96 | ora-Ïto

ora-Ïto | 97

ILYEN A JÖVŐ OTTHONA A Gorenjének szánt legújabb projektjével Ora-ïto a futurisztikus otthont álmodta meg, amelyben a konyha az ember mindennapi életének középpontjába kerül. Minimalista és meleg tervezési megközelítést használt ahhoz, hogy elhelyezze a „jövőbeli életformánkat” az alapvető funkciók és a holnap társadalmi dimenziói visszatükröződésének kombinációjában. A Gorenje futurisztikus otthon programja inspirálóan új látásmódot kínál – olyat, amely ötvözi a technológiát az eleganciával, és ezeket hatékonyan integrálja egy kiemelkedő esztétikai élményt nyújtó, monokróm konyha univerzumban.

www.gorenje.hu


98 | ora-Ïto

ora-Ïto | 99

249 990-

45,5

269 990-

A

++

A +

Energia osztály

199 990-

129 990-

A +

Energia osztály

A

Energia osztály

Energia osztály

NRK612ORAB

BCS547ORAB

BO658ORAB

BO637ORAB

NO-FROST, ADAPTTECH ÖNSZABÁLYOZÓ KOMPRESSZOR

TELJES ÉRTÉKŰ GŐZPÁROLÓ ÉS SÜTŐ KOMBI

3 PÁR TELESZKÓPOS SÜTŐSÍNNEL

2 PÁR TELESZKÓPOS SÜTŐSÍNNEL

Energiaosztály: A++ (235 kWh/év), no-frost plus hűtési rendszer, Multifl ow 360° ventilációs rendszer, nettó űrtartalom: 222/85 l, fagyasztókapacitás: 5 kg/24 h, AdaptTech öntanuló rendszer, IonAir ionizációs rendszer, SimpleSlide csúsztatható ajtópolcok, elektronikus hőmérséklet szabályozás, LED kezelőpanel az ajtó mögött, LED világítás, gyorsfagyasztás funkció, SpaceBox (30 literes) fagyasztófiók, CrispZone zöldségtároló páratartalom szabályozással, Fresh zone frissen tartó rekesz, üvegtartó rács, Multi-Box tojás- és jégkockatartó, zajszint: 42 dB(A), méretek: 185x60x64 cm

Szín: Fekete, Rozsdamentes acél fogantyú nyomott márkajelzéssel, Üveg kezelőpanel, GentleClose lassú ajtózáródás, Sütőkamra térfogata: 51 l, HomeMADE® kemence formájú sütőkamra, MultiSteam 360° - egyenletes gőzelosztás, Elektronikus vezérlés, Push/Pull gombok + érintőgombos vezérlés, PureSteam - cseppmentes tiszta gőzképzés, Dupla kamravilágítás, Multiflow 360 – hőlégbefúvás. Sütés több szinten, Tartozékok: 1 pároló tepsi, 1 lapos tepsi, 1 perforált tepsi, sütőrács, 1 szintes teleszkópos sütősín, Húsmaghőmérő, Víztartály: 1,3 liter, Palásthűtés - DC+, AquaClean sütőtisztítás, SilverMatte speciális kamrazománc, Automata vízkőtelenítés, Maximális teljesítmény: 2600 W, Méretek: 45,5 × 59,5 × 54,6 cm, Energiaosztály: A+

Szín: Fekete, rozsdamentes acél fogantyú nyomott márkajelzéssel, üveg kezelőpanel, GentleClose lassú ajtózáródás, Sütőkamra térfogata: 67 l, Multifunkciós 14 funkció, HomeMADE® kemence formájú sütőkamra, PerfectGrill Elektronikus vezérlés – sütési mód és hőmérséklet beállítás, TouchControl érintőgombos kezelés, Előre programozott sütési módok, Sütőkamra világítás,Multiflow 360 – hőlégbefúvás. Sütés több szinten, Tartozékok: 1 mély tepsi, 1 lapos tepsi, Sütőrács, 3 szintes teleszkópos sütősín, Húsmaghőmérő, Palásthűtés - DC, Tripla üvegezésű sütőajtó – hővisszaverő réteggel (CoolDoor), AquaClean sütőtisztítás, SilverMatte speciális kamrazománc, Inox felületek ujjlenyomatmentes kivitelben, Energiaosztály: A+

Szín: Fekete, Rozsdamentes acél fogantyú nyomott márkajelzéssel, Üveg kezelőpanel, GentleClose lassú ajtózáródás, Sütőkamra térfogata: 67 l, Multifunkciós 11 funkció, HomeMADE® kemence formájú sütőkamra, PerfectGrill, Mechanikus vezérlés – sütési mód és hőmérséklet beállítás, Push/pull – süllyeszthető kezelőgombok, „Érintőgombos programozás Led kijelzővel„, Sütőkamra világítás, Multiflow 360 – hőlégbefúvás. Sütés több szinten, Tartozékok: 1 mély tepsi, 1 lapos tepsi, Sütőrács, 2 szintes teleszkópos sütősín, Palásthűtés - DC, Dupla üvegezésű sütőajtó – hővisszaverő réteggel (CompactDoor), AquaClean sütőtisztítás, SilverMatte speciális kamrazománc, Inox felületek ujjlenyomatmentes kivitelben, Energiaosztály: A

Hűtőszekrény

Kompakt gőzpároló és sütő kombi

Béépíthető sütő

Béépíthető sütő

ÚJ ORA-ITO TERMÉKVIDEÓ:

45,5

249 990-

E

99 990-

1200 W

Energia osztály

BCM547ORAB

BM235ORAB

KOMPAKT SÜTŐ MIKROSÜTŐ KOMBI

KOMKBINÁLT MIKRO+GRILL FUNKCIÓVAL

Szín: Fekete, Rozsdamentes acél fogantyú nyomott márkajelzéssel, Üveg kezelőpanel, Sütőkamra térfogata: 50 l, HomeMADE® kemence formájú sütőkamra, Micro teljesítmény: 1000 W, Multifunkciós – 12 funkció, Elektronikus vezérlés, Push/Pull gombok + érintőgombos vezérlés, Inverter technológia, Stirrer – mikrohullám keverő - funkció, Dupla kamravilágítás, MultiFlow 360° hőlégbefúvás – sütés több szinten, Tartozékok: 1 mély üveg tepsi, 1 lapos tepsi, sütőrács, Tripla üvegezésű sütőajtó – hővisszaverő réteggel (CoolDoor), Palásthűtés - DC+, SilverMatte speciális kamrazománc, Maximális teljesítmény: 3000 W, Méretek: 45,5 × 59,5 × 54,6 cm

Szín: Fekete, Üveg front panel, Üveg ajtó, Rozsdamentes acél kamra, Bal oldali ajtónyitás, Dupla üvegezésű ajtó, Kamra űrtartalma: 23 l, Microhullám teljesítmény: 900 W, Infra grill teljesítménye: 1200 W, Elektronikus vezérlés, TouchControl vezérlés, LED kijelző, Mikro + grill kombináció, AUTO menu, 6 program, Kiolvasztás súly és idő szerint, Gyermekzár, Üveg forgótányér, Maximális teljesítmény: 1400 W, Méretek: 39 × 59,2 × 36,8 cm

Beépíthető mikrohullámú sütő

Beépíthető mikrohullámú sütő

www.gorenje.hu


100 | orA-Ïto

79 990-

orA-Ïto | 101

1200 W

51

149 990-

219 990-

169 990-

90

b

A készlet erejéig Energia osztály

55

D

Energia osztály

MO23ORAB

IT635ORAB

IHGC963ORAB

DKG552-ORA-S

ROZSDAMENTES ACÉL BELSŐ SÜTŐKAMRA FALLAL

BRIDGEZONE HID FUNKCIÓVAL

POWERBOOST ÉS LÉGFRISSÍTŐ FUNKCIÓKKAL

PERIMETRIKUS ELSZÍVÁS RENDSZERREL

Szín: Fekete, Üveg front panel, Üveg ajtó, Rozsdamentes acél kamra, Balos ajtónyitás, Dupla üvegezésű ajtó, Sütőkamra űrtartalma: 23 l, Mikrohullám teljesítmény: 900 W, Infra grill teljesítmény: 1200 W, Forgótányér, Elektronikus vezérlés, TouchControl kezelés, LED display, Mikro + grill kombináció, AUTO menu, 6 program, Kiolvasztás súly és idő szerint, Gyermekzár, Maximális teljesítmény: 1280 W, Méretek: 30,3 × 51 × 41 cm

Szín: Fekete, 5 indukciós főzőzóna, Csiszolt szél, Touch control – érintőgombos vezérlés, Timer – időzítő funkciós, PowerBoost teljesítménynövelő minden zónán, BridgeZone – összevonható zónák, Maradékhő kijelzés, Gyermekzár, Maximális teljesítmény: 7100 W, Méretek: 5,1 × 59,5 × 52 cm

Sziget elszívó – 90cm széles, Kürtő anyaga: festett rozsdamentes acél – fekete – inox dekor csíkkal, Hajlított üveg – inox dekor csíkkal, Maximális teljesítmény UNE-EN: 675 m³/h,3+2 PowerBoost (intenzív) fokozat, AdaptTech: Automaitkus elszívási teljesítmény, Elektronikus vezérlés, Touch Control érintőgombos vezérlés az inox dekor csíkon, Timer – programozható elszívási idő, ReFresh – szellőztető funkció, SmartCurve – hajlított üveg ernyő, 2 X LED csík világítás (13W), Mosható alu zsírszűrők poliuretán szigeteléssel, Szűrő telítettség jelző, Zajszint (max.): 69 dB(A)re 1 pW, Méretek: 90 × 60 cm, Készülék magassága: 560 mm, Energiaosztály: B

Palást üvegből készült, működés módja: légelvezetős és keringtetős, 600 m3/h maximális elszívó teljesítmény, alumínium zsírszűrő, méretek: 55x51x38 cm

Mikrohullámú sütő

Indukciós főzőlap

Páraelszívó

Páraelszívó

139 990-

79 99060

119 990-

b

60

A

Energia osztály

Energia osztály

ECT693ORAB

WHI643ORAB

BHP643ORAB

STOP&GO ÉS IDŐZÍTÉS FUNKCIÓKKAL

ADAPTTECH AUTOMATIKUS ELSZÍVÁS FUNKCIÓVAL

TELESZKÓPOS KIVITEL

Szín: Fekete, 4 HiLight főzőzóna, Csiszolt szélek, Touch control vezérlés, Timer – időzítő, PowerZone - teljesítménynövelő, BoilControl, túlforrás elleni védelem, StopGo funkció, StayWarm – melegentartó funkció, FishZone – ovális zóna, Maradékhő kijelzés, Gyermekzár, Maximális teljesítmény: 6600 W, Méretek: 5,1 × 59,5 × 52 cm

Dekoratív páraelszívó – fali kivitel – 60cm széles, Kürtő anyaga: festett rozsdamentes acél – fehér vagy fekete, Fehér vagy fekete döntött üveg – inox dekor csíkkal, Maximális teljesítmény UNE-EN: 740 m³/h, 3+2 PowerBoost (intenzív) fokozat, AdaptTech: Automatikus elszívás, Elektronikus vezérlés, Touch control érintőgombos kezelés, Timer – programozható elszívási idő, ReFresh – szellőztető funkció, 2x4W LED világítás, Mosható alu zsírszűrők poliuretán szigeteléssel, Szűrő telítettség jelző, Zajszint (max.): 70 dB(A)re 1 pW, Méretek: 60 × 47 cm, Készülék magassága: 425 mm, Energiaosztály: B

Teleszkópos páraelszívó – 60cm széles, Fekete üveg előlap – inox díszítő csík márkajelzéssel, Növelt teljesítményű motor, Maximális teljesítmény UNE-EN: 720 m³/h, 3+1 PowerBoost (intenzív) fokozat, AdaptTech: Automatikus elszívás, Elektronikus vezérlés, Touch control – érintőgombos kezelés, Timer – programozható elszívási idő, ReFresh - Szellőztető funkció, GentleClose – lassú teleszkóp záródás, 2x3W LED világítás, Mosható alu zsírszűrők poliuretán szigeteléssel, Szűrő telítettség jelző, Zajszint (max.): 70dB(A)re 1 pW, Méretek: 60 × 31,5 cm, Magasság: 310 mm, Energiaosztály: A

Üvegkerámia főzőlap

Páraelszívó

Páraelszívó

www.gorenje.hu


102 | ora-Ïto

ora-Ïto | 103

129 990249 990-

45,5

269 990-

A

++

A +

Energia osztály

199 990-

A +

Energia osztály

A

Energia osztály

Energia osztály

NRKORA62W

BCS547ORAW

BO658ORAW

BO637ORAW

NO-FROST, ADAPTTECH ÖNSZABÁLYOZÓ KOMPRESSZOR

TELJES ÉRTÉKŰ GŐZPÁROLÓ ÉS SÜTŐ KOMBI

3 PÁR TELESZKÓPOS SÜTŐSÍNNEL

2 PÁR TELESZKÓPOS SÜTŐSÍNNEL

Energiaosztály: A++ (235 kWh/év), no-frost plus hűtési rendszer, Multifl ow 360° ventilációs rendszer, nettó űrtartalom: 222/85 l, fagyasztókapacitás: 5 kg/24 h, AdaptTech öntanuló rendszer, IonAir ionizációs rendszer, SimpleSlide csúsztatható ajtópolcok, elektronikus hőmérséklet szabályozás, LED kezelőpanel az ajtó mögött, LED világítás, gyorsfagyasztás funkció, SpaceBox (30 literes) fagyasztófiók, CrispZone zöldségtároló páratartalom szabályozással, Fresh zone frissen tartó rekesz, üvegtartó rács, Multi-Box tojás- és jégkockatartó, zajszint: 42 dB(A), méretek: 185x60x64 cm

Szín: Fehér, Rozsdamentes acél fogantyú nyomott márkajelzéssel, Üveg kezelőpanel, GentleClose lassú ajtózáródás, Sütőkamra térfogata: 51 l, HomeMADE® kemence formájú sütőkamra, MultiSteam 360° - egyenletes gőzelosztás, Elektronikus vezérlés, Push/Pull gombok + érintőgombos vezérlés, PureSteam - cseppmentes tiszta gőzképzés, Dupla kamravilágítás, Multiflow 360 – hőlégbefúvás. Sütés több szinten, Tartozékok: 1 pároló tepsi, 1 lapos tepsi, 1 perforált tepsi, sütőrács, 1 szintes teleszkópos sütősín, Húsmaghőmérő, Víztartály: 1,3 liter, Palásthűtés - DC+, AquaClean sütőtisztítás, SilverMatte speciális kamrazománc, Automata vízkőtelenítés, Maximális teljesítmény: 2600 W, Méretek: 45,5 × 59,5 × 54,6 cm, Energiaosztály: A+

Szín: Fehér, rozsdamentes acél fogantyú nyomott márkajelzéssel, üveg kezelőpanel, GentleClose lassú ajtózáródás, Sütőkamra térfogata: 67 l, Multifunkciós 14 funkció, HomeMADE® kemence formájú sütőkamra, PerfectGrill Elektronikus vezérlés – sütési mód és hőmérséklet beállítás, TouchControl érintőgombos kezelés, Előre programozott sütési módok, Sütőkamra világítás,Multiflow 360 – hőlégbefúvás. Sütés több szinten, Tartozékok: 1 mély tepsi, 1 lapos tepsi, Sütőrács, 3 szintes teleszkópos sütősín, Húsmaghőmérő, Palásthűtés - DC, Tripla üvegezésű sütőajtó – hővisszaverő réteggel (CoolDoor), AquaClean sütőtisztítás, SilverMatte speciális kamrazománc, Inox felületek ujjlenyomatmentes kivitelben, Energiaosztály: A+

Szín: Fehér, Rozsdamentes acél fogantyú nyomott márkajelzéssel, Üveg kezelőpanel, GentleClose lassú ajtózáródás, Sütőkamra térfogata: 67 l, Multifunkciós 11 funkció, HomeMADE® kemence formájú sütőkamra, PerfectGrill, Mechanikus vezérlés – sütési mód és hőmérséklet beállítás, Push/pull – süllyeszthető kezelőgombok, „Érintőgombos programozás Led kijelzővel„, Sütőkamra világítás, Multiflow 360 – hőlégbefúvás. Sütés több szinten, Tartozékok: 1 mély tepsi, 1 lapos tepsi, Sütőrács, 2 szintes teleszkópos sütősín, Palásthűtés - DC, Dupla üvegezésű sütőajtó – hővisszaverő réteggel (CompactDoor), AquaClean sütőtisztítás, SilverMatte speciális kamrazománc, Inox felületek ujjlenyomatmentes kivitelben, Energiaosztály: A

Hűtőszekrény

Beépíthető sütő

Béépíthető sütő

45,5

249 990-

E

Energia osztály

BCM547ORAW

Beépíthető mikrohullámú sütő

KOMPAKT SÜTŐ MIKROSÜTŐ KOMBI Szín: Fehér, Rozsdamentes acél fogantyú nyomott márkajelzéssel, Üveg kezelőpanel, Sütőkamra térfogata: 50 l, HomeMADE® kemence formájú sütőkamra, Micro teljesítmény: 1000 W, Multifunkciós – 12 funkció, Elektronikus vezérlés, Push/Pull gombok + érintőgombos vezérlés, Inverter technológia, Stirrer – mikrohullám keverő - funkció, Dupla kamravilágítás, MultiFlow 360° hőlégbefúvás – sütés több szinten, Tartozékok: 1 mély üveg tepsi, 1 lapos tepsi, sütőrács, Tripla üvegezésű sütőajtó – hővisszaverő réteggel (CoolDoor), Palásthűtés - DC+, SilverMatte speciális kamrazománc, Maximális teljesítmény: 3000 W, Méretek: 45,5 × 59,5 × 54,6 cm

99 990-

Béépíthető sütő

1200 W

BM235ORAW

Beépíthető mikrohullámú sütő

KOMKBINÁLT MIKRO+GRILL FUNKCIÓVAL Szín: Fehér, Üveg front panel, Üveg ajtó, Rozsdamentes acél kamra, Bal oldali ajtónyitás, Dupla üvegezésű ajtó, Kamra űrtartalma: 23 l, Microhullám teljesítmény: 900 W, Infra grill teljesítménye: 1200 W, Elektronikus vezérlés, TouchControl vezérlés, LED kijelző, Mikro + grill kombináció, AUTO menu, 6 program, Kiolvasztás súly és idő szerint, Gyermekzár, Üveg forgótányér, Maximális teljesítmény: 1400 W, Méretek: 39 × 59,2 × 36,8 cm

www.gorenje.hu


104 | ora-Ïto

79 990-

ora-Ïto | 105

1200 W

51

149 990-

219 990-

169 990-

90

A készlet erejéig

B

Energia osztály

55

D

Energia osztály

MO23ORAW

IT635ORAW

IHGC963ORAW

DKG552-ORA-W

ROZSDAMENTES ACÉL BELSŐ SÜTŐKAMRA FALLAL

BRIDGEZONE HID FUNKCIÓVAL

POWERBOOST ÉS LÉGFRISSÍTŐ FUNKCIÓKKAL

PERIMETRIKUS ELSZÍVÁS RENDSZERREL

Szín: Fehér, Üveg front panel, Üveg ajtó, Rozsdamentes acél kamra, Balos ajtónyitás, Dupla üvegezésű ajtó, Sütőkamra űrtartalma: 23 l, Mikrohullám teljesítmény: 900 W, Infra grill teljesítmény: 1200 W, Forgótányér, Elektronikus vezérlés, TouchControl kezelés, LED display, Mikro + grill kombináció, AUTO menu, 6 program, Kiolvasztás súly és idő szerint, Gyermekzár, Maximális teljesítmény: 1280 W, Méretek: 30,3 × 51 × 41 cm

Szín: Fehér, 5 indukciós főzőzóna, Csiszolt szél, Touch control – érintőgombos vezérlés, Timer – időzítő funkciós, PowerBoost teljesítménynövelő minden zónán, BridgeZone – összevonható zónák, Maradékhő kijelzés, Gyermekzár, Maximális teljesítmény: 7100 W, Méretek: 5,1 × 59,5 × 52 cm, keret nélküli kivitel

Sziget elszívó – 90cm széles, Kürtő anyaga: festett rozsdamentes acél – fehér – inox dekor csíkkal, Hajlított üveg – inox dekor csíkkal, Maximális teljesítmény UNE-EN: 675 m³/h,3+2 PowerBoost (intenzív) fokozat, AdaptTech: Automaitkus elszívási teljesítmény, Elektronikus vezérlés, Touch Control érintőgombos vezérlés az inox dekor csíkon, Timer – programozható elszívási idő, ReFresh – szellőztető funkció, SmartCurve – hajlított üveg ernyő, 2 X LED csík világítás (13W), Mosható alu zsírszűrők poliuretán szigeteléssel, Szűrő telítettség jelző, Zajszint (max.): 69 dB(A)re 1 pW, Méretek: 90 × 60 cm, Készülék magassága: 560 mm, Energiaosztály: B

Palást üvegből készült, működés módja: légelvezetős és keringtetős, 600 m3/h maximális elszívó teljesítmény, alumínium zsírszűrő, méretek: 55x51x38 cm

Mikrohullámú sütő

119 990-

Indukciós főzőlap

Páraelszívó

Páraelszívó

139 990-

60

B

Energia osztály

ECT693ORAW

WHI643ORAW

STOP&GO ÉS IDŐZÍTÉS FUNKCIÓKKAL

ADAPTTECH AUTOMATIKUS ELSZÍVÁS FUNKCIÓVAL

Szín: Fehér, 4 HiLight főzőzóna, Csiszolt szélek, Touch control vezérlés, Timer – időzítő, PowerZone - teljesítménynövelő, BoilControl, túlforrás elleni védelem, StopGo funkció, StayWarm – melegentartó funkció, FishZone – ovális zóna, Maradékhő kijelzés, Gyermekzár, Maximális teljesítmény: 6600 W, Méretek: 5,1 × 59,5 × 52 cm, keret nélküli kivitel

Dekoratív páraelszívó – fali kivitel – 60cm széles, Kürtő anyaga: festett rozsdamentes acél – fehér, Fehér vagy fekete döntött üveg – inox dekor csíkkal, Maximális teljesítmény UNE-EN: 740 m³/h, 3+2 PowerBoost (intenzív) fokozat, AdaptTech: Automatikus elszívás, Elektronikus vezérlés, Touch control érintőgombos kezelés, Timer – programozható elszívási idő, ReFresh – szellőztető funkció, 2x4W LED világítás, Mosható alu zsírszűrők poliuretán szigeteléssel, Szűrő telítettség jelző, Zajszint (max.): 70 dB(A)re 1 pW, Méretek: 60 × 47 cm, Készülék magassága: 425 mm, Energiaosztály: B

Üvegkerámia főzőlap

Páraelszívó

www.gorenje.hu


106 | karim rashid

karim rashid | 107

ADJA ÁT MAGÁT AZ ÉLET ÁRAMLÁSÁNAK Karim Rashid a Gorenje számára egy szívmelengetően kivételes termékcsaládot alkotott meg, amelynek külsejét a visszafogott, de erős karakter, valamint egyértelmű vonalvezetés jellemez. Jellegzetesen letisztult megjelenéssel bír, ahol egyetlen forma vagy vonal sem felszínes. A modellek belsejében hatékony eszközök biztosítják a kiemelkedő sütési vagy főzési eredményeket. A nem kérkedő külső mögött a beépített főzési programok, vezérlési lehetőségek és biztonsági funkciók némán kézbe veszik a dolgokat, és kiváló felhasználói élményt biztosítanak.

www.gorenje.hu


108 | karim rashid

karim rashid | 109

169 990-

189 990-

A

A

Energia osztály

144 990-

189 990-

A

Energia Indukció osztály

A

Energia osztály

BO8KR

IT65KR

BO8KRB

IT65KRB

3 PÁR TELESZKÓPOS SÜTŐSÍNNEL

ALUMÍNIUM KERETTEL

3 PÁR TELESZKÓPOS SÜTŐSÍNNEL, RENDELÉSRE

ALUMÍNIUM KERETTEL, RENDELÉSRE

67 literes HomeMade sütőkamra, Multifunkciós 12 funkció, gyors felfűtés, melegen tartás és tányérmelegítés funkciók, 3 pár teleszkópos sütősín, AquaClean hidrolitikus öntisztítás, piros LED megvilágítású érintőképernyős vezérlés, GentleClose – lassú ajtózáródás, ultra hideg sütőajtó - 3 rétegű 2 hővisszaverő réteggel, Tartozék: 1-1 lapos-, üveg és mélytepsi, sütőrács

Alumínium fémkeret, érintőszenzoros működtetés, időzítés és PowerBoost funkciók, 4 indukciós főzőfelület, gyerekzár

67 literes HomeMade sütőkamra, Multifunkciós 12 funkció, gyors felfűtés, melegen tartás és tányérmelegítés funkciók, 3 pár teleszkópos sütősín, AquaClean hidrolitikus öntisztítás, piros LED megvilágítású érintőképernyős vezérlés, GentleClose – lassú ajtózáródás, ultra hideg sütőajtó - 3 rétegű 2 hővisszaverő réteggel, Tartozék: 1-1 lapos-, üveg és mélytepsi, sütőrács

Alumínium fémkeret, érintőszenzoros működtetés, időzítés és PowerBoost funkciók, 4 indukciós főzőfelület, gyerekzár

Beépíthető sütő

60

119 990-

A

Energia HILight osztály

134 990-

Indukciós főzőlap

Beépíthető sütő

Indukciós főzőlap

D

60

109 990-

A

Energia osztály

ECT680KR

Energia HILight osztály

ECT680KRB

üvegkerámia főzőlap

Energia Indukció osztály

134 990-

D

Energia osztály

üvegkerámia főzőlap

ALUMÍNIUM KERETTEL 4 Hightlight főzőzóna, egy 3-körös zóna, időzítő - timer, StayWarm melegentartás, BoilControl – túlforrás elleni védelem, stop&Go - pillanat állj funkció, maradékhő kijelző, Alumínium fémkeret, , gyermekzár

DVG6565KR Páraelszívó

LED VILÁGÍTÁSSAL Ferde fali kivitel, 60 cm széles, 463 m3/óra (PowerBoost), érintőkijelző, 3 fokozat, 2 PowerBoost fokozat, 1 motor, időzítés funkció, perimetrikus elszívás, 2 üzemmód, szénszűrő, mosogatógép biztos alumínium zsírszűrő, 200 wattos motor, 4*1 LED izzó, 53 db(A), inox-üveg

ALUMÍNIUM KERETTEL, RENDELÉSRE 4 Hightlight főzőzóna, egy 3-körös zóna, időzítő - timer, StayWarm melegentartás, BoilControl – túlforrás elleni védelem, stop&Go - pillanat állj funkció, maradékhő kijelző, Alumínium fémkeret, gyermekzár

DVG6565KRB

Páraelszívó

LED VILÁGÍTÁSSAL, RENDELÉSRE Ferde fali kivitel, 60 cm széles, 463 m3/óra (PowerBoost), érintőkijelző, 3 fokozat, 2 PowerBoost fokozat, 1 motor, időzítés funkció, perimetrikus elszívás, 2 üzemmód, szénszűrő, mosogatógép biztos alumínium zsírszűrő, 200 wattos motor, 4*1 LED izzó, 53 db(A), inox-üveg

119 990-

A

Energia Indukció osztály

IT310KR

Indukciós főzőlap

ALUMÍNIUM KERETTEL Alumínium fémkeret, érintőszenzoros működtetés, időzítés, gyerekzár, 30 cm széles

www.gorenje.hu


110 | JEGYZETEK

JEGYZETEK | 111

www.gorenje.hu


www.gorenje.hu

A katalógusban szereplő termékek színei némileg eltérhetnek a valóságtól. A termékek és technikai paraméterei előzetes jelzés nélkül megváltozhatnak. Az esetlegesen előforduló nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. A katalógusban szereplő adatok tájékoztató jellegűek, azok a gyártó információi alapján, annak jóváhagyásával szerepelnek. Az árak forintban értendőek és tartalmazzák az ÁFÁ-t. Ügyfélszolgálat: +36-1-6777-699


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Gorenje szezonalis kiadvany 2018 tavasz online by Gorenje d.o.o. - Issuu