Skip to main content

Csak POZITÍVAN Magazin 2020/03

Page 1

2

CsPM


Üdvözlet az olvasónak! Köszöntöm Kedves Olvasó! Örülök, hogy ismét velünk tart és együtt haladunk a tudatosabb, felelőségteljesebb élethez vezető úton. Átvészeltük a karantén időszakot. Új, eddig soha meg nem élt helyzetekben

lett gyakorlatunk és olyan tapasztalatokat szereztünk, melyekre tavaly még nem is gondoltunk volna.

Új problémakörökkel találtuk szembe magunkat, ám perspektívák is nyíl-

tak a jövőre vonatkozólag. Lett időnk megismerni önmagunkat, átgondolni az életünk és elkezdeni azokat a változtatásokat, melyek egy tudatosabb irányba terelnek minket. Átértékelhettük fontossági sorrendjeinket, vilá-

Impresszum

gunkhoz való hozzáállásunkat és értékrendünket.

Hogy hogyan térünk vissza a mindennapokba, az csak rajtunk múlik. A fe-

lelősség a miénk. Ez a helyzet lehetőséget biztosított arra, hogy felnőjünk. Felnőtté válásunk csak azon múlik, hogy mennyire ragaszkodunk mintáinkE-mail: csakpozitivanmagazin@gmail.com Web: www.csak-pozitivan-magazin.hu Szerkesztőség címe: 1122 Budapest Hajnóczy József u. 22. 2/14. Telefon: 06 70/3210-420 Czeczon István alapító-tulajdonos-főszerkesztő Kiss Zsoltné Berényi Tünde társszerkesztő Szilágyi Katalin - társszerkesztő Munkatársak: Barna Berni, Bedő Zsuzsanna, Blogi, Botyánszky Szilvia, Czeczon Vanda, Fényhalmi Beatrix, Heinemann Ildikó, Karászi Alexandra, Kovács Márta, Lieszkovszky Katalin, Mayer Petra, dr. Nagyné Vácity Eszter, Sivák Enikő, Szeghy Krisztina, Törökné Hajdu Judit Hirdetésszervezés: csakpozitivanmagazin@gmail.com https://sajtokozpont.hu/media/ csak-pozitivan-magazin/

hoz, megszokott rutinjainkhoz és megengedjük-e magunknak a változás luxusát.

Mi Önökkel voltunk a korlátozás alatt is, hogy minőségi tartalmakkal járuljunk hozzá a kényszerűen otthon töltött idő hasznos átvészeléséhez. Igyek-

szünk továbbra is minőségi, mennyiségi tekintetben magasan tartani a lécet. Elgondolkodtatni, szórakoztatni, értékes információkat adni. Megtar-

tani az egyensúlyt a matéria és a szellem között. A lélek és az elme között. Tudatosan az arany középúton.

Egyúttal szeretném megköszönni egyre növekvő csapatunknak áldozatos munkáját, hogy energiájukkal, munkájukkal, lelkesedésükkel és elkötelezettségükkel ebből a magazinból mértékadó médiát építenek.

Önöknek, Kedves Olvasók, pedig szeretnék köszönetet mondani, hogy elismerik munkánkat azzal, hogy több, mint 10 000-en olvasnak és küldik szá-

munkra pozitív visszajelzéseiket. Ez azt mutatja, hogy hatalmas az igény arra a szemléletmódra és hozzáállásra, amit képviselünk és van befogadó-

készség az értelmes, értékteremtő, előrevivő párbeszédre együtt egy jobb, élhetőbb, emberi értékrendű világért.

Ebbe a lapszámba is olyan anyagokat válogattunk össze, melyek érdekes, átgondolandó, megfontolandó témákat vetnek fel és ismertetnek meg Önökkel.

Tördelés-szerkesztés: Czeczon István

Havi rendszerességgel megjelenő digitális kiadvány, pdf formátumban. Czeczon István EV fenntart minden, a lap bármely részének bármilyen módszerrel, technikával történő másolásával és terjesztésével kapcsolatos jogot. A laphoz tartozó oldalak tartalmát és kialakítását nemzetközi és magyar törvények védik. Czeczon István EV pontos és hiteles információk közlésére törekszik, de a tájékoztatásból fakadó esetleges károkért felelősséget nem vállal. A cikkek és hirdetések tartalmáért a szerzők vállalják a felelősséget.

Köszönjük, hogy ennyien olvasnak és velünk tartanak hónapról hónapra.

Jó olvasást kívánva a teljes szerkesztőség nevében! Csak POZITÍVAN! Czeczon István Alapító, tulajdonos, főszerkesztő

CsPM

3


TARTALOM Üdvözlet az olvasónak! >>>

3.

Nemnövekedés az új paradigma 2. >>>

6.

„Ami egészséges, az lehet finom is” - a Nagykőrösi Konzerv egészséges készítményeivel >>>

12.

Digitális közösségi alkotóműhely gyerekeknek - Marker oktatás Magyarországon >>>

19.

Rotary Club, az ismert, de ismeretlen közösség - interjú Heinemann Istvánnal >>>

22.

Generációs szakadékok a digitális világban >>>

28.

Menni vagy maradni? - Avagy külföldi munkavállalás bennfentes szemmel IV. >>>

32.

BOLDOGulj bárhol – munkáról MÁSKÉPP IV. >>>

35.

Biztonságos hazai turizmus >>> 38. Asztrológiai jelzések a paradigmaváltás kollektív kérdéseihez >>>

42.

Tudatosság a mindennapokban >>>

45.

Találd meg Önmagad >>>

49.

Stressz: jó vagy rossz? >>>

51.

Tabuk a szexualitásban - Divat swinger, lelki sérülések >>>

54.

Bőrünk egészségének nyomában - Drága Fény >>>

56.

Lélekig hatoló illatok >>>

60.

HOGYAN TEREMTS STÍLUSOS RUHATÁRAT? III.

4

- 9 tipp, hogyan viseld a sima fehér pólót nyáron >>>

64.

Kávészünet az elmének >>>

71.

CsPM


CsPM

5

Grafika: Csipkerózsa - Sivák Enikő ASHA


CZECZON

Nemnövekedés

az új paradigma 2. rész

Interjú Dr. Köves Alexandra adjunktussal, a Corvinus egyetem oktatójával, ökológiai közgazdásszal 6

CsPM


Kifejlesztünk és kipróbálunk rendszereket, majd üveghangig kihúzatjuk, hogy lássuk mit és mennyit bírnak. A kapitalizmus most elért a falig az összes kiszolgáló és társrendszerével együtt. Jött egy vírus és megmutatta, hogy milyen törékeny ez a felépítmény. Persze semmi sem lehet tökéletes és mindenkinek egyformán jó. Ám jelenlegi rendszereinkkel ökológiailag eljuttattuk magunkat az utolsó órába. Ennyi. Nincs több idő. Szükséges a változás és nem elég csak beszélni róla, el kell

kezdeni kipróbálni valami újat, valami mást. Elsőre ez sem lesz tökéletes, biztos lesz mit csiszolni rajta menet közben, lehet fájni is fog kicsit, de egy eddig még meg nem tapasztalt, működőbb, igazabb világot hozhat. Az eddigi lemondásokkal teli kommunikációkkal ellentétben a nemnövekedés egy pozitív víziót, pozitív perspektívát nyújt a jövőre. Dr. Köves Alexandra adjunktussal, a Corvinus egyetem oktatójával, ökológiai közgazdásszal beszélgettünk erről a paradigmaváltásról.

- Mit lehet tenni az egyén szintjén?

helyeken élünk túl, meg elpusztul az emberiség egy része, emelkedik az óceánok - Zöld ügyek mentén sokszor hangzik el, szintje. Ennek a belátása miért nehéz? hogy nézd meg a saját fogyasztásod, mit teszel meg a környezetedért, miről tudsz - Itt jön az, amiről az interjú előtt beszéllemondani és itt ismét a pszichológiai vá- tem, hogy ez a megközelítés teljesen lelaszba futunk bele. Az egyén ráhatási szintje a mi gondolkodásunkban az egészhez képest csekély. Én azt mondom, hogy lehet, hogy első ránézésre nem fog hatni, viszont észre fogja venni az egyén azt, hogy milyen az ő hatása a környezetére, milyen a felelőssége abban, hogy mit fogyasztott, ki fizette meg annak a környezeti – társadalmi költségét, ki tette el a hasznát, milyen mértékben, mennyire volt tisztességes? Ha ezt elkezdjük átgondolni, rájövünk, az egész rendszer rossz és észrevesszük az útfüggőségeket, kényszerpályákat, melyeket egyénként követünk. Nem akarunk kilépni a társadalomból, de láthatjuk, hogy ebben fagyasztja az embereket. Úr Isten, tényleg mennyi káros kényszerpálya van. Így telje- ekkora a felelősségem benne? Ha ilyen retsen mást fogunk elvárni a döntéshozóink- tenetes lesz a világ 30 év múlva, akkor intól, a cégektől és hozzájárulhatunk olyan kább éljek most jól, majd lesz, ami lesz. Az kollektív döntésekhez, amik elősegítik a vál- nem fagyaszt le, ha elkezdünk alternatítozást. vákban, pozitív jövőképekben gondolkodni. Nem lemondásokról beszélünk. Lehet, hogy - Ezzel gondolom példát is mutatunk és nem kétszer nyaralok évente tengerentúakár családon belül is olyan mintát tudunk lon, hanem csak egyszer, de mit kapok hetovábbadni, amire ők is tudnak építkezni. lyette. Hogyan lehetne olyan társadalmi, gazdasági létet létrehozni, ahol az anyagi - Igen, de annyi idő nincs, hogy még né- jólét helyett kapok más típusú jóllétet. El kell hány generációt kivárjunk a változásban. kezdeni azzal foglalkozni, hogy én mitől érSzerintem iszonyú fontos, hogy magunk- zem jól magam, az anyagi fogyasztásnak ban az elvárásokat tisztázzuk. melyik az a része ahol magától a tárgytól érzem jól magam és melyik az a része, - Mennyivel jobb alternatíva az, hogy nagy amelyik valami teljesen másfajta szükséglépésekkel haladunk egy ökológiai kataszt- letről szól. Elismertség, társadalmi státusz, rófa felé és arról beszélünk, hogy majd óvó- szeretet, kreativitás, önkifejezés, stb. CsPM

7


- De a fogyasztói társadalom erre épül, - Az, hogy olyan rendszereket működhogy tárgyakat gyűjtsünk, meg lecseréljük, tetünk, ahol elfogadjuk, hogy mindannyimeg mindig újítsuk. an kicsit mást gondolunk a jóllétről, ezzel nincs baj. Hogy hogy lehet közös nevezőre - Egyéni szinten megtörténhetnek azok hozni, erre jó példa a Nobel-díjas Amartya a belátások, hogy nem a tárgyra van Sen képességszemlélete. Ez azt mondja, szükség, hanem a társadalmi elismert- hogy oda kellene eljutnunk, hogy közösségre például. Ezt hogyan kaphatok? A ségekben - akár kisebb helyi közösségek közösségemen keresztül. Ehhez hogyan -, vagy városi és nemzetállami szinteken csatlakozhatok? Például önkénteskedek. kellene párbeszédeket folytatni, hogy mik Itt megjelenhet a társas jóllét, jól érzem azok a jó élethez szükséges alapvető lehemagam a közösségben hasonló értékek tőségek, amiket szeretnénk mindenki számentén. Vagy megtalálhatom az életem- mára biztosítani. Ezeket a lehetőségeket ben az értelmet Viktor Frankl logoterápi- és képességeket próbáljuk meg különböája szerint. Az anyagi jólét önmagában ző embereknek különböző módokon biznem fogja megadni az értelmet. tosítani. Ez lehet pl. 800 kalória minimum étel, 18 fokos 20 négyzetméteres lakhely, a városi mobilitás lehetősége, a közösséghez tartozás lehetősége. A lényeg, hogy ne az eszközökön kezdjünk el gondolkozni, pl. a munkahelyteremtés egy eszköz. Oda jussunk el, hogy pl. mindenkit szeretnék 16 éves koráig megfelelő oktatásban részesíteni, ez fontos a társadalomnak. Hogy ehhez a lehetőséghez hogy jut hozzá egy felső középosztálybeli városi gyerek, az nem ugyanaz, mint ahogy hozzájut egy halmozottan hátrányos helyzetben lévő gyerek valahol egy tanyán. A fontos, hogy olyan eszközöket adjunk ehhez, hogy a valódi lehetőség mindkettőjük számára elérhető legyen. A döntés az övé, hogy él-e vele, vagy nem. Ez szinte mindenre igaz és lesznek olyan készségek, képességek lehetőségek, amivel az egyik nem akar élni, a másik igen. A társadalomnak hol az egyik, hol a másik kerül többe, de a végén a nagy egészben kiegyenlítődik. Főleg akkor, ha ezt megelőzi az a társadalmi párbeszéd, hogy mi az a minimum, amit szeretnénk biztosítani. - Milyen félelmeket idéz ez elő a társadalomban? Hisz felmerülhet, hogy a saját jólétükből, javaikból veszítenek el valamit az emberek a közös oltárán. Bár nem biztos, hogy elveszítésről van szó, inkább megváltoztatásról, átalakításról.

- Ahány ember, annyi féle jólét, igényszint és vágy. Ezt hogy lehet rendszerbe foglalni a nemnövekedés szemléletében? Amikor az egyén jóllétét bele kellene foglalni egy rendszerbe, ami mindenki jóllétévé válik, és ezt a rengeteg különböző szintet, elvárást, igényt, - Bejön a pszichológiai faktor. Status quo vágyat hogy lehet egy közös minimumra és torzításnak hívják ezt a társadalomban. maximumra hozni? Valljuk be őszintén, utáljuk a változáso8

CsPM


kat, imádunk a megszokottban lubickolni. De a krízisek azok, amik ebből ki szoktak mozdítani minket és valami más egyensúlyi helyzetbe kerülünk át. Tudatosan kell szemlélnünk. Példának hozva a nemnövekedés egyik pillére a munkaidő csökkentés. A gazdasági növekedésben mindenkinek fizetett 40 órás munkahetet akarunk biztosítani, ez önmagában egy kényszert jelent. - Miközben nem biztos, hogy ez minden területen szükséges. - Így van, a jelenlegi technológiai fejlettségünkkel nem biztos, hogy heti 40 órát kellene dolgozni. Az emberiség eljut oda, hogy más jellegű elfoglaltságot kell találnia, mint a munka – mondta már a ’30-as években egy főáramú közgazdász. Egy idő után már nem kell hova növekedni. - Nem lehet e mögött az a félelem, hogy nincs elég? Nem lesz elég és nem jut? Pélelég, ha nem hurcolnánk el az ottani erőda erre a felvásárlás a vírus kezdetekor. forrásokat. - De igen. Ezért kell az elosztási rendsze- Mik a tapasztalatai, érett a társadalrekhez is hozzányúlni. Minden mindennel munk egy ilyen léptékű változásra? Akár a összefügg. Ha hozzányúlunk a munkaidőkollektív intelligenciát, akár más szemponhöz, akkor az elosztási rendszerhez is hozzá tokat veszünk alapul? - Erre csak valamiféle hitrendszer lehetne a válasz. De az biztos, hogy a változásokhoz nincs szükség mindenkire. Kell egy kritikus tömeg. Van egy kedvenc idézetem Margaret Mead antropológustól: „Soha ne kételkedj abban, hogy egy gondolkodó, elkötelezett emberekből álló kis csoport meg tudja változtatni a világot. Valójában ez az egyetlen dolog, ami valaha is működött.” - Mennyire várnak kész megoldásokat a hallgatók egy-egy előadáson? Mennyire akarják ezt a rendszert késznek tudni, hogy kell nyúlni. Mert van ELÉG! Ezt kell tudatosícsak átkapcsolunk és zökkenőmentesen tani az emberekben, de rettenetesen igazmegy? ságtalanul van elosztva. - Nyilván várnak és az az igazság, hogy Azt tisztázzuk, hogy a nemnövekedés tudnánk is adni kész megoldásokat, de alapvetően egy európai gondolatkör. Nem még nem tartunk ott. Még a logikát kell biztos, hogy afrikai országokban van elég, megérteni. Ha azt mondom alapjövevagy nem úgy van elég. Bár ott is lenne delem és jövedelem plafon, akkor arról CsPM

9


kezdünk vitatkozni és nem az alternatíva megértéséről. Az eszközökön csak utána kezdjünk gondolkodni. Vannak eszközök. Azt, hogy ezek mennyire működnek, milyen hatással vannak, és mire vannak hatással, az nyilvánvaló, hogy nem tudjuk, hisz nem – vagy nagyon régen - éltünk még nemnövekedésre alapuló gazdaságban. A bonyolult problémákra ügyetlen megoldások kellenek. El kell indulni és kiigazítani, ha valami nem számolható ki pontosan előre. - Mekkora felület van ennek a szemléletmódnak a kommunikálására? Párbeszéd kialakul?

ker hajhászás. De vannak olyan kényszer szülte példák, amik helyi szinteken megmutatják az alternatívákat. Pl. helyi pénz, vagy szívesség gazdaság, vagy önellátás. Vannak közösségek, akik meg tudják tenni, hogy a nagy rendszerekről leváljanak és vannak, akiknek ez nem sikerül. Sok kreatív energiát tudnak felszabadítani. - Vannak konkrét példák hazánkból? - Van. Vannak helyi pénzrendszerek, vagy alternatív fizetőeszközök, mint a Hungaroo, , vannak kosárközösségek, vagy más logikára épülő cégek, szolgáltatók, mint például a Cargonomia városi teherbicikli. Van egy csomó kis kezdeményezés, kis közösség. Érdemes a kiskozossegek.hu-t vagy a kiutak.hu-t megnézni.

- Bizonyos közösségi szinteken már van párbeszéd. Még teljes társadalmi párbeszéd nincsen. A médiának ebben nagyon nagy szerepe van: a főáram szócsöveként - Akiket mélyebben érdekel a téma, részfunkcionálnak vagy nyitnak az alternatív letekbe menően szeretnének tájékozódni, megoldásokra. Ha olyan köntösbe tudják ezt hol tehetik meg? keretezni, ami érdekes, ami elgondolkoztató, szórakoztató, akkor széles közönség- Ajánlom az érdeklődők figyelmébe a hez eljuthat ez a szemlélet. podcast sorozatom, Zöld Egyenlőség néven fut és minden héten ezeket a témá- Nemzetközi szinten hogy alakul ennek a kat feszegeti. Itt már nem csak a felszínt szemléletnek az átültetése? kapargatjuk, hanem akit érdekel, az el tud mélyedni a témában. - Úgy gondolom, hogy a skandinávok vannak legelőrébb. A skandináv kultúrák Azt gondolom, hogy az emberiség fel un. feminin kultúrák, ahol a gondoskodás tud nőni ehhez a feladathoz. Ez egy belső és az életminőség az fontosabb, mint a si- hit. 10 CsPM


A Nagykőrösi Konzerv Kft. az immunerősítés jegyében A Nagykőrösi Konzervgyár egykori paradicsom-vonalának helyén, a József Attila út 22. szám alatti telepen 2011-ben kezdte meg működését a Nagykőrösi Konzerv Kft. A cég kíméletes hőkezeléssel tartósított, vitaminban gazdag, egészséges kézműves termékeket állít elő. A zöldségkrémek, melyek kenyérfeltétként, vagy tészták önteteként használhatók minden segédanyag nélkül készülnek. A konzisztencia, szín, íz kialakítására más zöldségeket, gyümölcsöket alkalmaznak, ezzel váltva ki a mesterséges adalékanyagokat. Mivel a termékek zöldségtartalma 90% feletti így rostban gazdagok és alacsony kalóriatartalmúak: vargányás gombakrém, petrezselymes zellerkrém, padlizsánkrém, batátakrémek, medvehagymás cukkini krém, cékla krém. A termékekben felhasznált zöldségek hozzájárulnak ahhoz, hogy a fiatalok ne idegenkedjenek a zöldségektől, és közelítsenek az egészséges táplálkozás felé. A lakossági fogyasztók körében gyorsan népszerűek lettek a levek, mind hideg italként, mind forró italként fogyasztva (kajszibarack almával, sárgarépával, homoktövissel; őszibarack almával, sárgarépával, homoktövissel; feketeribiszke almával, céklával; kivi almával, spenóttal; meggy almával céklával; narancs almával, sárgarépával, homoktövissel). A préselt zöldséglevek jótékony hatással lehetnek az emberi szervezet immunrendszerére. Az ezekhez adagolt homoktövisvelő magas vitamintartalmán kívül olyan kémhatást alakít ki, hogy alacsony hőkezeléssel is 1 évig eltartható a termék. A spenótból rostos levet készítenek, amelynél a kívánatos kémhatást gyümölcslé sűrítményekkel biztosítják. Üdítőitalként 100% természetes alapanyagokból készítenek zöldség-gyümölcsleveket. Az élvezhető ízt gyümölcslé sűrítmények adagolásával biztosítják. Minden adalékanyagtól, hozzáadott cukortól mentesek a termékek. A szükséges szín és íz kialakítását különféle gyümölcs és zöldséglevek keverésével biztosítják: préselt céklalé almával, préselt sárgarépalé naranccsal, rostos paraj almával, kivivel, eper rebarbarával, sütőtök almával, paradicsomlé almával, uborka, almával, spenóttal. Hasonló elgondolás alapján készítik a dzsemeket gyümölcsdarabokkal. Az előállítás során a cukrot vagy mesterséges édesítőszereket gyümölcslé sűrítményekkel oldják meg a kellemes, édes íz biztosítása céljából. A különleges szilvalekvár 100 %-ban csak szilvát tartalmaz, mely hagyományos agyagedényben is kapható.

Minden termék tehát 100 % természetes összetevőből készül, nem tartalmaz tartósítószert, aromát, színezéket, állományjavítót, hozzáadott cukrot, édesítőszert és ízfokozót. CsPM 11


CZECZON

“AMI EGÉSZSÉGES, AZ LEHET FINOM IS”

A NAGYKŐRÖSI KONZERV EGÉSZSÉGES KÉSZÍTMÉNYEIVEL

Május kiváló alkalom egy kis beszélgetésre, hisz ilyenkor indulnak az úgynevezett „szezonok” a zöldség és gyümölcstermelésben és feldolgozásban. Ilyenkor mindenki asztalára kerülhet friss hazai zöldség és gyümölcs. Ám mi a helyzet a téllel, amikor egészséges, friss hazai termék nincs? Akkor jöhetnek a savanyúságok, kompótok, ivólevek, krémek, pestok. És ha igazán ízleteset és egészségeset szeretnénk fogyasztani, akkor nem hiányozhat otthonról az Egészségőr, az Üde Ivólé vagy a Háziasszonyok kedvence termékcsalád. Bálint Zoltánnal a Nagykőrösi Konzerv Kft vezetőjével beszélgettünk a cég indulásáról, jelenéről, a környezettu-

12 CsPM

datos működésükről, az egészséges termékeikről, a piacról és a szakképzés hiányáról. Elöljáróban meg kell említsük, hogy Európa legnagyobb konzervgyára működött 2007-ig Nagykőrösön, mely a csúcsidőszakát a ’70-es és ’80-as években élte. Ennek tulajdonosváltásai, eladásai, szétszedése végül a termelés leállításához vezetett. Maradt egy város nagyszámú jól képzett munkaerővel, melyet más hasonló cégek nem tudtak felszívni. Bálint Zoltán megtalálta a piaci rést és a mezőgazdaságra és konzerviparra specializálódott városban manufaktúra jelleggel indította el 2011ben a Kft.-t.


- Mennyiben utóda ez a cég a nagyhí- Azóta kiépült az üzem, eladó tér. rű konzervgyárnak? Mi az, amit továbbvisz - Tavaly találtuk ki, hogy kicsi volt az eláruabból és volt az elindulásnak olyan szellemi sító rész és bővítjük egy bolttal. Közel száz alapja, hogy ezt a várost nem lehet konzervipar féle terméket gyártunk, tudni kell bemutatnélkül hagyni? ni. Ez nekünk azért fontos, mert itt jön az első visszajelzés. Gyártunk valamit, kihozzuk, kóstoltatjuk, megveszik, majd visszajönnek és elmondják a véleményüket, ami alapján tudunk még fejleszteni a terméken. Adunk a vevőink véleményére. Csak egy példa: Négy féle céklalevünk van. Készítettük homoktövissel, mert a vaspótlásra kiváló, de volt vevőnk, aki a homoktövisre érzékeny volt és kérte, készítsünk már másfajtát. Ekkor készítettünk gránátalmás céklalevet. Azután jött valaki, aki meg gyümölcsöt nem ehetett, így elkészítettük a rebarbarás céklát. - A szellemiséget is szeretnénk továbbvinAz Egészségőr termékeket úgy szerettük ni, illetve vannak olyan termékeink, ame- volna felépíteni, hogy jótékony hatása is lyek a konzervgyár készítményeit idézik. A legyen. Így alacsonyabb hőfokon hőkezelmeggyvérrel indultunk, a barackíz, vegyesíz, jük, ezáltal több vitamin, ásványi anyag, szilvalekvár, kökényital, lecsó, ami a gyárat nyomelem marad benne. A pestoban a petidézi. Vagy az uborka. Ez igazi finom ropo- rezselyem enyhe vízhajtó, a medvehagygós kőrösi uborka itt az üvegben. Hajnalban ma méregtelenít. Készítünk fokhagymaolaszedik, reggel már üvegbe is kerül nálunk, jat, ami nem büdös és csak fogyasztáskor nem utazik, nem áll, azonnal feldolgozzuk. A lehet érezni enyhén az illatát. Fasírtba is logónk a régi, század eleji Gschwindt cégér kiváló, hisz ott vannak benne a fokhagyma felhasználásával készült. Az alapok, a tra- darabok. Emellett gyártunk saláta olajat is díció onnan jönnek, a szakmát ott tanultuk fokhagymával. A dzsemeket is úgy készítjük, meg, de az egy más éra volt. Most korsze- hogy a gyümölcsdarabok megmaradnak rű technológiákkal, cukormentesen dolgo- bennük. A vevők látják, hogy valóban gyüzunk, már más a termékskála is. Alapvetően mölcsből van. ezek már más termékek, más felfogással. A pestoink igazi vegán készítmények, nem az olasz sajtos típusúak. Nálunk nincs állati eredetű alapanyag. - Milyen volt az indulás? Itt csak a falak voltak meg a világítás. A vízcsövektől kezdve az alapoktól kellett kiépítenünk az üzemet. Csak utána indulhatott a termelés. Először a kis üveges zöldség és gyümölcsleveket kezdtük gyártani. Ki kellett találni a receptúrát, hogy jó legyen az íz, az állomány, a gyerekek is megigyák. A paradicsomital közel két évig készült. Nálunk nincs kutatólabor, ahol 10-20 emberrel fejlesztenénk, nálunk jóval szerényebb körülmények között kísérletezzük ki a termékeket. A receptúrák természetesen szakmai titkok, ezeket őrizzük.

- Ezekből a rostos gyümölcslevekből meg van határozva, hogy mennyi az ajánlott mennyiség naponta? - Ezekből nincs, a cékláknál szoktuk mondani a homoktövis kúraszerű használata miatt, hogy napi 1- 1,5 dl már jó. Például az CsPM 13


almás ivólevek 30-40%-a zöldség, a többi gyümölcslé, azokból nincs ilyen limit. Ezeket szokták vinni babáknak is. - Hogy alakult ki ez a százas termékskála? Induláskor mennyi volt? - Induláskor semmi nem volt. Az első időkben bérgyártások voltak és lekvárt főztünk. Sütőipari termékeket készítettünk. - Mi hozta a váltást? - Bérmunkába bíztak meg ivólé gyártással, ihatóvá kellett tenni a terméküket. Akkor jöttek az ötletek, ha másnak működik, akkor nekünk is fog. Meg jöttek a zöldségkrémek, padlizsánkrém, vargányás gombakrém, ezek voltak az elsők. Elkezdtünk kísérletezni, ahogy találkoztunk különféle termékekkel.

reklám is egyben és környezettudatos do- Országosan ki is épült már egy terjesz- log, hisz nem műanyag. tési hálózat? - Meddig lehet elmenni növekedésben? - Folyamatban van. Pesten van egy cég, aki házhoz szállít és a mi rendeléseinket is Érdemes kiszolgálni a nagy áruházakat kezelik, kiszállítják. Bioboltokban is jelen va- vagy jobb manufaktúra jelleggel dolgozni, gyunk. Streetfoodosok is használják a ter- mert ez értékesebbé teszi a terméket is? - Én úgy, gondolom, hogy igen, érdemes mékeinket, piacokon is forgalmazzák a készítményeket. Országosan több városban kisebbnek maradni. Mi a nagy áruházakat is megtalálható a márkánk, Kecskemé- elkerüljük. Inkább manufaktúra jelleggel, ten például egy cukrászdában ajánlják a minőség megtartással dolgozunk, minthogy tömegtermelésre váltsunk. - Azért ha eljön az idő, van perspektíva nagyobb üzemmé válni több gyártósorral, megőrizve a manufaktúra kézműves jellegét? - Van. Mi is beszélgettünk már róla, de az családi döntés lesz. Van beépíthető terület, bővülni lehetne és a kézműves jelleget is meg tudnánk őrizni. A kérdés, hogy igény van-e ekkora mennyiségű gyártásra. Volt orosz megkeresés zakuszka gyártására, mintát már küldtünk ki, amit el is fogadtak. Az ott egy nagy felvevő piac és igényük is van már a jóra. Az egy másik üzletágként működhet, és ott is kézműves termékként töltött zakuszkát készítenénk, ami jól néz ki és finom is.

szendvicsek mellé a kis üveges ivóleveket. Ha hívnak cégekhez, szervezünk kóstolta- Külföldön is hozzájuthatnak a vásárlók a tást és utána havonta egyszer leszállítjuk a dolgozók által megrendelt csomagokat, finomságokhoz? - Litvániába egy áruházláncnak már szálők visszahozzák az előző havi göngyöleget. Ehhez már varrattunk szatyrokat, ami jó lítottunk tavaly, de idén a rendelést meghi14 CsPM


úsította a vírus. Meglepő, hogy reklám nélkül valósul, akkor jobban ki tudjuk használni az is milyen gyorsan elfogytak kint a termékek. épületet. Emellett az ivóleveknél is fejlesztenünk kell, illetve el szeretnénk indulni készé- Hivatalos elismerések is erősítik a bi- telekkel is. Így a terület, ennyi gyártósorral zalmat az élelmiszerekben. Rendszeresen jobban ki lesz használva. Bérben gyártunk vesznek részt versenyeken, szakmai kiállítá- ketchup-ot. A terveink között szerepel a sasokon? ját ketchup gyártás, ám még a termék fej- A gyümölcsleveink Újhelyi Imre díjasak lesztése zajlik. lettek. Ez szakmai díj volt, a MÉTE terjesztetPróbálunk nem raktárra termelni, így néha te fel. Kiállításra ritkán megyünk, Berlinben kifogy egy-egy termék. A szezonokban elvoltunk már szakmai vásáron. rakjuk a nyersanyagot, így egész évben tudunk folyamatos munkát biztosítani, hogy - Mekkora a konkurencia? Vannak a pia- az üzem jó kihasználtságon működjön. con ekkora termékskálával mások is? - Igazán nincs. Ennyi féle termék nem jel- Tudnak állandó létszámot foglalkoztatlemző. Ivóleveket sokan gyártanak ország- ni? szerte. Ám kevesen rendelkeznek megfelelő - Igyekszünk. Minden nap dolgozunk és kiterheljük a létszámot. A nyári időszakban többet kell dolgozni, hisz szezon van. Ilyenkor a család is besegít. - Ha a munkaerő ellátottságot nézzük, milyen az utánpótlás képzés? - Jelen pillanatban nincs.

gépparkkal, ezeket a gépeket tudni kell kezelni és azért nem árt, ha van élelmiszeriparos szakértelem is. Zöldségkrémeket, dzsemeket gyártanak, de 100 fok alatti hőkezeléssel.

- A nyugdíjba menők után kik fognak termelni? Betanítás és átképzés lesz a megoldás? - Azt gondolom, hogy igen. Ősszel volt itt egy tanfolyam a Váci Egyházmegyével, OKJ-s képzés. Zöldség - gyümölcsfeldolgozó és savanyítósok voltak és az ország minden tájáról jöttek. Szinte mindenki valamilyen élelmiszeres végzettséggel rendelkezett és azt láttam, hogy aki leérettségizett, tisztességgel elvégezte az iskolát, annál megvolt az érdeklődés a szakma iránt. Őket meg lehet tanítani.

- Szükséges még a bérgyártás vagy a kihasználtságot ennyi termék kimaxolja? - Még szükséges, de már nem kell mindent elvállalnunk. Emellett ezzel segítjük a helyi őstermelőket is. Például a homoktövist nem tudják becsomagoltatni. Miért menjen el innen a környékről a Dunántúlra? Gazdaságosabb, ha kevesebbet kell szállítani. Ismeretségek köttetnek, esetleg beszállítóvá válhatnak. Ha nagyot kellene nőnünk, üzemterülettel nincs gond, mert nagy az épület. Megkerestek gyógyteák gyártásával, és ha az meg-

- Helyben is megvan az a réteg, akire munkaerőként támaszkodni tudnak a jövőben? - Igen. Van sok nagy cég a környező városokban, ahová ingáznak a dolgozók. Talán csábítóbb a kereset elsőre, de időben sokat elvisz a műszak és az utazások. Mi itt helyben rugalmasabban tudjuk kezelni a munkaidőt is, például kisgyermekeseknél. De olyan dolgozó réteg, mint a már nyugdíjban lévők, akik ezt a szakmát tanulták, értenek is hozzá, dolgozni is akarnak, olyan már nem lesz. Nincs is képzés. Ezekkel az OKJ-s tanfolyamokkal az alapokat lehet megtaCsPM 15


nulni. Ahogy látom, a saját dolgozókat itt dául uborkát, spárgát kézzel töltünk az üvekell majd képezni helyben, az üzemben. gekbe. Ami még a környezettudatosságnál ki- Említette, hogy tárolják a nyersanyagot. emelendő. Felhasználjuk a nyersanyag Arról is szó volt, hogy új technológiákat kell minden részét. Nem szeretünk hulladékot alkalmazni. Tehát most minden techno- hagyni. A megrendelőnk például a spárlógiát újra kell gondolni és új módszereket gából csak a fejet kérte savanyúságnak. Mi fejleszteni a korszerű, új igényeket támasztó a szár többi részéből készítettünk ropogós piac kiszolgálásához? Ennek a területnek az savanyúságot, a még mindig leeső részekújragondolása zajlik? ből pedig spárgakrémet gyártottunk. Nem - Igen, mert például az alapanyagok régi pocsékolunk, ami az egyik termékbe nem módszerekkel való letárolása már nem kell, a másik termékbe jó lesz alapanyagműködik. A vásárlók nem szeretik a tartósító nak. szereket és teljesen jogosan. Sok mindent A csomagolásnál is figyelünk, hogy olyan kiszerelést alkalmazzunk, ami a felhasználásnál nem okozza a termék pocsékolását. A mennyisége gyorsan elfogyjon, és optimálisan felhasználható legyen bontás után, lehetőleg bontva ne nagyon kelljen tárolni. A termelőket azzal tudjuk segíteni, hogy mi azt vásároljuk fel tőlük, ami az áruházláncok szerint a szabályaiknak nem megfelelő méretű, alakú, tehát kieső termék. Nekünk feldolgozásra tökéletes és a gazdák is örülnek, mert nem marad a nyakuát kell gondolni az élelmiszeriparban és tar- kon. Ezek ugyanolyan értékes zöldségek, tósítóiparban a gyártástechnológiákban. gyümölcsök. Megtanultuk, hogyan dolgozzuk fel a nem szabvány alakú alapanya- Figyelnek a környezettudatos csomago- gokat. lásra is. - Igen. Minden termékünk üveges és vis�- Manapság a vevők az organikus élelmiszaváltjuk az üvegeket, így tisztítás, fertőt- szereket keresik. lenítés után újra felhasználhatóak. A vevők jellemzően vissza is hozzák az itt vásárolt termékek üvegeit. - A cég környezettudatosságáról tudom, hogy például 60 km-es körzetből szállít be nyersanyagot. Hisz nagyjából ez a gazdaságos táv. Mely területeken figyelnek még a környezettudatosságra? - Amit nem kell, nem melegítünk túl, hogy ne kelljen nagyon visszahűteni. Vagy hőtárolós dobozban hűtjük vissza, mint a nagymama a dunna alatt. A víztakarékosság is a fókuszunkban van, a szennyvizeket is szétválogatjuk, az üvegvisszaváltás is ilyen, a csomagolóanyagokból le nem bomlót nem szeretünk használni. Manufakturális jellegünkből adódóan sok mindent kézi erővel oldunk meg, és nem gépesítünk. Pél16 CsPM


- Sok fiatal háztartásában már nincs komoly főző konyha, meg idő sem főzésre. A korábban említett készételek gyártása ebben sokat segíthet. Jó célközönség. - Egyszemélyes adagok, egy ebédre való adagok gyártására gondoltunk. Vegán, zöldséges, egészséges, üvegbe csomagolt ételeket tervezünk. Ezeket nem kell hűteni, szobahőmérsékleten tárolhatók lesznek. A hőkezeléssel a fertőzésveszély is minimális. - Kínálnak a vevőknek érdekességet is? Úgy értem reprezentatív terméket? - Kézzel korongozott, belül mázas, címeres cserép köcsögben is kínálunk szilvalekvárt. Ezt ajándékként céges rendezvényekre szokták vinni. A köcsögöket helyi keramikus készíti, nincs két egyforma belőlük. Ez nem - A termékeink 100 % természetes összete- sablon ajándék. Viszont a cserépedény vőből készülnek, nem tartalmaznak tartósí- utána is használható. tószert, aromát, színezéket, állományjavítót, - Megadja még az örömöt a vállalkozás, hozzáadott cukrot, édesítőszert és ízfokozót. Közétkeztetésbe kerülő termékeink is az alkotás örömét, azt hogy jó reggel felkelni és bejönni? Hiszen rengeteg munka van így megállják a helyüket mindenhol. benne, ahogy ezt felépítették. Még nem fá- A háziasszonyoknak egyre kevesebb radtak el? - Nem fáradtunk el. Kell vele dolgozni, de ideje jut a főzésre a munka, család mellegalább nem feleslegesen kelünk fel reglett. - Vannak háziasszonyoknak készülő ter- gel. Az örömöt pedig mindig megtaláljuk mékeink, melyek a főzést gyorsírják. Ilyen benne. Minden egyes termék, ami jól sikea sütőtök krém, ami levesnek tökéletes, rül, kitalálni, hogy hogyan készüljön ez mind lecsó, a pirított hagyma, amit azonnal le- öröm. Bízunk benne, hogy a gyerekek átveszik majd, ha addig eljutunk. het fasírtba keverni, pörkölt alá tenni.

Bárhol a világban! Keresse weboldalunkat, Facebook profilunkat és Instagramunkat a magazinnal kapcsolatos friss információkért! https://csak-pozitivan-magazin.hu https://www.facebook.com/csakpozitivanmagazin

https://www.instagram.com/csak_pozitivan_magazin


SZILÁGYI KATALIN

Digitális közösségi alkotóműhely gyerekeknek

- Marker oktatás Magyarországon A digitalizáció alapjaiban alakítja át a munkaerőpiacot – ezt már unalomig ismétli mindenki. Ami automatizálható, azt automatizálni fogják, ami digitalizálható, azt digitalizálni. „Nem mindegy, hogy azok közé tartoznak gyermekeink, akik robotokat irányítanak, vagy azok közé, akik robotokat szolgálnak ki” – vallják a markerspace mozgalom tagjai, akik a hagyományos és modern megmunkáló eszközök és a digitális technológiák ötvözését tűzték ki célul. A változások közepén a pályaorientáció szerepe felértékelődött, amelyre már középiskolás kortól érdemes fókuszálni.

18 CsPM


A Makerspace.hu csapata több mint 5 éve, itthon elsőként nyitott olyan digitális közösségi alkotóműhelyt (DKA), ahol a 21. századi alkotói folyamatokkal játszva ismerkedhetnek a felhasználók. Ma már több mint 5,000, a hagyományos barkácseszközök mellett 3D nyomtatót, lézervágót, programozható robotkarokat, valamint különböző modulárisan felépíthető mikroelektronikai elemeket (szenzorokat, motorokat, vezérlő egységeket) kínáló műhely van világszerte. Ezek egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, és több állam digitális oktatási stratégiájának szerves részét képezik. Ezek az alkotóműhelyek ugyanis nemcsak a kreativitás megélésére, vagy valamiféle konstruktív kikapcsolódásra jók. „Az ezekben a műhelyekben szocializálódó fiataloknak már nem kell külön elmagyarázni, hogy fenyegetés vagy lehetőség-e a robotika, hogy mi az az Ipar 4.0, hogyan bánjanak a mesterséges intelligenciával, és hogy veheti ki a részét ebből a folyamatból az ember” – érzékeltette Fuchs Péter, a Makerspace.hu vezető fejlesztője a műhelyek kínálta távlati előnyöket. Ezt felismerve tudatosan a tananyag-fejlesztésre kezdtek koncentrálni, és létrehoztak egy 15 részből álló tananyag családot.

A csomagok közös jellemzője, hogy valamilyen, diákok által alakítható kerettörténet köré épülnek, a diákok pedig ebbe belehelyezkedve sajátítják el a 3D nyomtatás, lézervágás, CNC esztergálás, elektronika és robotika alapjait. „Magyar tanárként a szuperhős tematika a kedvencem. A gyerekek a saját szuperhőseiket alkotják meg, amelyek legtöbbször személyes, belső érzések, élmények tolmácsolóivá válnak” – mondta Buda Barna, a Markerspace tananyagfejlesztő pedagógusa. Ebben a folyamatban segítenek azok a technológiák, módszerek, melyek a digitális alkotóműhelyekben találhatóak, kiegészülve a kreatív írással, alkotópedagógiával. A hősök a megszületésük után érdekes és szórakoztató kihívásokon mennek keresztül, ugyanakkor erkölcsi és etikai kérdéseket is körbejárnak. Így tudják a résztvevők a kreatív energiájukat komplex érzelmek kifejezésére fordítani. „Mi arra akarjuk rávenni a gyerekeket, hogy létrehozzák a személyiségtípusukhoz legközelebb álló karaktert. Volt már krokodilember és palacsintaszörny is, akinek a szomorú gyerekek felvidítása volt a küldetése palacsintasütéssel. A különböző kalandok után egy őrületes társasjátékban vesznek részt, ahol a karakterek eszközeivel és jellemzőivel harcolhatnak. A fő ellenséget is

CsPM 19


ők alkotják meg a félelmeikből kiindulva, így volt már lépcső vagy hétfő is” – részletezte az alkotói folyamatot Buda Barna. A gyerekek prezentációs képességét is fejlesztik, hiszen minden karakter megalkotása után be kell mutatniuk a többieknek azok jellemzőit. A jövő városában a foglalkozás résztvevőinek egy okos város lekicsinyített mását kell létrehozniuk, melynek arculata a gyerekek képzelete és ötletei szerint formálódik. „A szakkör egyben társadalmi kísérlet is, mivel olyan kérdéseket is körbejárunk, mint a városok problémái a jelenben és a jövőben, az irányíthatóságuk, a fenntarthatóság, a megújuló energia témakörei. Mindenki kap egy területet, ahol különböző felelősségi kört kell betölteniük, mint városvezetés, oktatás, egészségügy, közlekedés, környezetvédelem és együtt kell dolgozniuk” – mutatta be a tananyagfejlesztő pedagógus a legnépszerűbb tematikát. A résztvevők olyan technológiákat használnak fel a városmodell és a kapcsolódó tárgyak létrehozásához, amelyet szerintük a saját életük során is használni fognak a jövőben. Érdekes megfigyelésük volt a pedagógusoknak arról, hogy milyen 20 CsPM

városok épülnek a különböző korosztályoknál: a fiatalabbak idealisztikus, az idősebbek pedig már apokaliptikus városokat képzelnek el. Ezek mellett vannak még űrmérnökök, akik el akarnak jutni a Marsra és benépesíteni azt, vagy időutazók, akik 400 évet repültek előre az űrben és barbár törzsek között találták magukat. A globális felmelegedés témában a gyerekek önállóan tervezhetnek olyan úszó várost, amely az óceánok vízszintjének kritikus megemelkedése után lehetőséget ad a túlélésre. A világ kultúrái tematikában a fókusz a kulturális empátián és a szokásrendszerek megértésén van. A 15 tananyag többéves folyamatos fejlesztés eredménye, ezeket aztán saját szakköreiken és táboraikban tesztelték és finomították. Az alkotók a komplex tantervi csomagokat 16 db 2 órás blokkba szervezték, figyelmet fordítva az érdeklődés folyamatos fenntartására és a különböző felkészültségű és képességű diákok differenciálására. Az egyelőre angol és magyar nyelven elérhető csomagok tartalmazzák a rendkívül részletes tanári


kézikönyvet, az oktatási segédanyagokat, diák munkafüzeteket és a megvalósításhoz szükséges alapanyagokat is. Mivel a pedagógiailag megalapozott maker tananyagok piaca még meglehetősen fejletlen, a piaci potenciál alapján több ezer csomag értékesítése sem lehetetlen. „A Szakképzés 4.0 és a Digitális Oktatási Stratégia megteremtették a hátterét annak, hogy ilyen tananyagok akár tanórákon, akár tanórákon kívüli foglalkozásokon konkrét képzési vagy pályaorientációs céllal bekerüljenek a hazai oktatásba. A tananyag-csomagok az első pillanattól fogva nemzetközi piaci szemlélettel és minőségben készültek. Az EdTech és azon belül a maker piac hatalmas, mindenki tudja, hogy a jövő munkaerőpiaca jelentősen meg fog változni és bármilyen nehéz is, az oktatást ehhez kell igazítani, lehetőleg minél gyorsabban.” – mondta Major Gábor, a Makerspace.hu ügyvezetője.

Brian Baptista, aki korábban a LEGO Education európai igazgatója volt, jelenleg pedig Copublica nevű cégével nagy állami és globális oktatási projekteket fejleszt, elmondta, „3-4 éve figyelem a magyar digitális oktatási piacot, aminek a Digitális Oktatási Stratégia komoly lökést adott, jó pár, nemzetközi piacon is versenyképes termék született a közelmúltban. Az Ipar 4.0 akkor lesz átok helyett áldás, ha a jövő szakemberei, a tervezőmérnököktől a gépkezelőkig, ugyanúgy ismerik a legújabb digitális fejlesztéseket, a működési elveket, a rendelkezésükre álló eszközöket, és azok egymás közötti kommunikációját, ahogy például a szoftverfejlesztők a programnyelveket.”

CsPM 21


KISS ZSOLTNÉ BERÉNYI TÜNDE

Rotary Club, az ismert, de ismeretlen közösség

- interjú Heinemann Istvánnal


Az interjúmra készülve azon tűnődöm, a „gazdagok zártkörű bulija”, a „befolyáhogy vajon olvasóinknak mi jut eszébe a sos emberek üzleti klubja”, a „kiváltságoRotary Club hallatán? sok szabadkőműves páholya”. Be kell, hogy valljam, bár 2004 óta civilséggel foglalkozom, számtalan szervezet alapításában közreműködtem, pályázati projektek kidolgozását, megvalósítását végzem a mai napig is, mégis a Rotary számomra egy fehér folt. Egy-egy alkalommal, amikor szóba kerül a szervezet, azt tapasztalom mások részéről is, hogy semmi konkrét ismeretük nincs. S mivel tényleges információval nem rendelkeznek, így sok esetben jön a tudatlanságból táplálkozó előítélet, sztereotípia: a Rotary

Így lenne? Nem lehet, hogy ezeket a kategóriákat csupán az irigység hozta létre? De vajon mi az igazság? És lehet-e bárki rotarys? Itt az idő, hogy „lerántsuk a leplet” a Rotary Clubról! Úgy gondolom, a lehető legideálisabb szakértőt sikerül elérnem a téma bemutatásához. Interjúalanyom Heinemann István, akinek nevéhez fűződik a pécsi, a kaposvári és a kozármislenyi Rotary Club alapítása.

Kiss Zsoltné Berényi Tünde (BeTü): Kedves budapesti Club megalakulásával 1926-ban István! Mit szól a fenti kategóriákhoz? Iga- jutott el. A vidéki városok sem maradtak el, zak-e mindezek a Rotaryra? 1928-ban Debrecenben, Szegeden és Pécsett alakultak Rotary Clubok. Heinemann István (H.I.): A Rotary a kezdetektől fogva a városi polgárság zártkörű, de a nyilvánosságot is fenntartó szervezete, működési elvének alapja a megértés és jóakarat terjesztése, és persze a barátság ápolása mellett a humanitárius célok szolgálata. Az USA-ban, Chicagoban Paul Harris ügyvéd és 3 barátja 1905. február 23-án új társaságot alapított, amelyben a tagok szigorú körforgás szerint hetente találkoztak egymás irodáiban. Erről a rotációs helyszínváltásról nevezték el A kaposvári Clubalapítók Kopa professzor magukat Rotary Clubnak. A Rotary kezés Heinemann István detben a szakmájukban vezető szerepet betöltő férfiak társasága volt, köztük, Ma a világon 33.000 Rotary Clubban kb. hogy két ismert nevet említsek – Albert 1.300.000 rotaris tevékenykedik, akiknek a Schweitzer és Szent-Györgyi Albert is. A munkáját és egymás segítését valamint férfiak kizárólagosságát az USA-ban a leg- világméretű projektek szervezését egy jól felsőbb bíroság határozata szüntette meg felépített világszervezet a R.I. Rotary Interaz 1960-as években, a döntés időpontjától national fogja össze országokra felosztott hölgyek is tagjai, és mondhatom igen aktív kerületek, Kormányzóságok segítségével. tagjai világszerte a Rotary Cluboknak. Magyarországon 1 Kormányzóság – District, 54 Club 1200 tagjának tevékenységét koorA Rotary Clubok száma először az USA-ban dinálja. növekedett exponenciálisan, majd 1910-től Nagy-Britanniában, 1920-tól Európa más Az egyes Clubok önállók, tevékenységüországaiban is. Hozzánk Magyarországra a ket egy évre megválasztott Elnök irányítja, CsPM 23


rendezvények szervezése, „hendikepes” embertársaink szolgálata, segítése stb. A Rotary alapja a négy kérdés elve, erre „esküsznek” fel az új belépő tagok: 1. Igaz-e? 2. Tisztességes-e minden érintett számára? 3. Elősegíti-e a barátságot és jóakaFelmerült kérdésként, hogy van –e va- ratot? lami köze a Rotarynak a szabadkőműves 4. Javát szolgálja-e minden érintettpáholyokhoz. Elvileg nincs, de mivel én nek? nem tanulmányoztam a szabadkőműves páholyok működését ezért erre nem tudok egyértelműen válaszolni. Legfeljebb mintául szolgálhatott a szervezésnél. Horváthországban voltam egy elnökváltó (láncátadó) Clubülésen, ahol szabadkőműves szimbólumok, mint a kőműves kanál is a Clubmesternek átadásra kerültek. Egy tény, hogy a Rotary Clubok zártkörűen működnek. Tagnak bekerülni, csak két Rotary tag ajánlásával lehet, tagfelvételt kizáró ok: ha kettőnél több ellenszavazat van a felvételnél. A magas tagsági díj a KaposváriRotary Club alapítása - Elnökség humanitárius támogatások miatt elvárás, emiatt van jelentősége a jó anyagi helyzetnek, valamint a hivatásban beEgyébként az ajánlás nem csak az egyéni töltött vezetői szerep tapasztalatai segí- felvételnél követelmény. Új Clubot létrehoztik a Clubélet humanitárius projektjeinek ni is csak ajánlással, egy másik club szermegvalósítását, de persze, ha mind ezek vezésében Alapítási Megbízott kijelölésével nincsenek, az sem egyértelmű kizáró ok. lehet. A Rotary tevékenységen belül ez az A legfontosabb, hogy a belépni szándéko- egyike a legnagyszerűbb feladatnak. Saját zó jó ember, etikus magatartású legyen, élményem 3 Club alapítása: a saját Cluakivel lehet barátkozni. Mindenki meg- bom a pécsi Club, valamint a kaposvári és a kozármislenyi Club. Ez egy-egy évig tartó munka volt, amig az asztaltársaságtól eljutottunk az alapítási – Charter ünnepséghez. A mellékelt fénykép a kaposvári alapítási ünnepség elnökségét mutatja, ahol részt vett két kormányzó és két polgármester, Szita Károly és Páva Zsolt Pécs polgármestere is. Az ünnepségre meghívást kap Magyarország valamennyi Clubja és a külföldi baráti kapcsolatok Rotary Clubjai. Ilyenkor az avatott Club idegenforgalmi látványossággal és kulturális műsorokkal, bállal kedveskedik a meghívottaknak. Én azt szoktam tarthatja vallását, politikai nézeteit, de a mondani, hogy nem igazi rotarys az, aki Clubban nem politizálunk, ugyanakkor ilyen ünnepségen még nem vett részt! segíthetjük a jó célok társadalmi megvalósítását, mint pl. a tehetséges és rászoBeTü: Ön mikor és hogyan került kapcsoruló diákok támogatása, városi és iskolai latba a szervezettel? az általa felkért segítőkkel (alelnök, titkár, kincstárnok stb.), tehát nyugodtan mondhatjuk, hogy a Rotary egy abszolút demokratikusan irányított szervezet, ahol még lehetősége sincs egy Elnöknek,- mint esetleg más szervezeteknél – hogy hosszú évekre bebetonozza magát.

24 CsPM


H.I: Az egyetem elvégzése után siófoki kiEmlékezetes maradt a Székelydályai térővel 1969-ben kerültünk feleségemmel templom felújításához adott anyagi segítés két gyerekemmel vissza Pécsre a Víz- ség és ahhoz kapcsolódó Rotarys Clubkirándulás is. BeTü: Milyen személyes „hasznot” hozott még Önnek a Rotary tagság? H.I: A Rotary Clubba nem személyes „haszonszerzés” miatt lép be az ember. Talán életkoromból adódik, hogy most legnagyobb örömöt a Clubokban megismert nagyszerű, sokoldalú emberek társasága, barátsága és segítőkészsége jelenti. Sokat jelentenek a remek előadások, melyeket hallgathatok Clubtársaimtól és a meghívott előadóktól. Megismerhettem például cserediákjainkat Ausztráliától Alaszkáig, a magyar kiutazó diákok élményeit hazatértük után, közöttük egy unokámét is, aki 2 hónapot töltött cserediákként a Mexikói Rotarys Családoknál.

ügyi Igazgatósághoz. Itt találtam egy üres tavat ahol csak a horgászok lógatták a partról pecáikat. Beleálmodtam a Siófokon megszeretett vitorlásokat. Elképzelésemet a Vízügyi Igazgató és Megyei Tanács Elnöke Palkó Sándor a Pécsi tó létrehozója táIzgalommal veszek részt újabb és újabb mogatta. Hamar akadtak segítőtársaim is. humanitárius programjaink szervezéséÍgy tanultam meg szervezni, és átélni a kö- ben, támogatók megtalálásában, mivel a zösségért végzett munka örömét sikerét. Club tagságának végesek az anyagi erőA rendszerváltást már önálló vállalkozóként éltem meg. 1989 év kinyitotta a szemünket a világ felé, kínálva a társadalmi szervezkedés eddig zárva tartott lehetőségeit. Így örömmel fogadtam öcsém, Heinemann Zoltán megkeresését, - aki Ausztriában Leobenben egyetemi tanár volt – hogy segítsek egy már országosan szerveződő clubhálózat pécsi Clubjának megalapításában. „Tudod” – mondta, „ az a jó a Rotaryban mások segítése mellett, hogy időskorban is szerezhetsz új barátokat, és ez a barátság nem ismer országhatárokat sem.”

forrásaik. Sokszor jól jön a nemzetközi páNekem ezt sokszorosan is sikerült megta- lyázati segítség. Nagyon sokat jelentenek pasztalnom, mert alakultak a kapcsolatok számomra a heti vacsorával összekötött országon belül, Budapest, Debrecen, Győr, baráti találkozók, a párjaink bevonásával stb. és kívül a testvérvárosok Eszék, Kolozs- tartott családi-baráti események, előavár, Gratz stb. irányában. Eljuthattunk Ma- dások, kirándulások, más Clubok rendezgyarországon belül és kívül más Clubok ál- vényein való részvételek. Új színt hozott a tal szervezett jótékonysági rendezvényekre, karanténban tartott online találkozások de vihettünk segítséget erdélyi barátaink- kényszere, ahol átlagban többen voltunk, nak is. mint a hagyományos élő találkozóinkon. CsPM 25


Szóval több oldalon keresztül sorolhat• a szakmai szolgálat vagy hivatásnám még a választ arra a kérdésre, hogy szolgálat, amely kötelez a feddhetetlen mit adott nekem a Rotary. szakmai életre, • a közösségi szolgálat, a rászorultak és BeTü: Több évtizedes Rotary Clubtag- hátrányos helyzetűek megsegítése, sággal a háta mögött kinek ajánlaná ezt a • a nemzetközi szolgálat, ami által toszervezetet? leranciára törekednek, és békítő, békemegtartó munkát végeznek a nemzetek között,

H.I: Elsősorban a fiatalokat és fiatal felnőtteket szeretném biztatni csatlakozásra, hisz bőven van kibontakozási lehetőség az ifjúsági szervezeteinkben (Rotaract, Interact). Például lehet jelentkezni cserediáknak 1 hónaptól 1 év időtartamra, és az ifjúsági szervezetből felnőttként örömmel várjuk a Rotary Clubokba.

• az új nemzedékek szolgálat a fiatalok és fiatal felnőttek által elért eredményeket ismeri el a közösségi és nemzetközi szolgálatban, amelyek elősegítik a békét és a kultúrák közötti megértést. Heinemann Úr által ismertetettek teljes összhangot mutatnak az alapítói céllal. Így számomra már nem „vakfolt” vagy sztereotipizált szervezet a Rotary, hanem egy baráti közösség, mely kapcsolatrendszerére A beszélgetést követően átolvastam a építve önkéntes tevékenységét egy jobb Rotary Club alapítóinak 5 elvben meghatá- világ kialakításáért végzi. rozott céljait, melyet ők a szolgálat öt útjáEzt jól illusztrálják a riporthoz csatolt fonak neveznek: tók is. Most már azon tűnődőm, hogy vajon • a klubszolgálat, ami építi a barátságot egyszer én is tag leszek-e? 26 CsPM


KEDVEZMÉNY! A vírus okozta kellemetlen helyzetben szeretnénk enyhíteni a vállalkozások hirdetési terheit, ezért a Médiaajánlatunkban szereplő árakhoz képest a következő kedvezményt adjuk:

*1 alkalom -30% kedvezmény *2 alkalom -50% kedvezmény *3 alkalom - Csak 1/3-ad árat fizet Tisztelt leendő hirdetőink, cégek, vállalkozók, szervezetek! Kérjük Médiaajánlatunkért látogassák meg weboldalunkat a https://csak-pozitivan-magazin.hu/mediaajanlat/ címen vagy keressenek a csakpozitivanmagazin@gmail.com mail címen és a 06 70/3210-420-as telefonszámon. *Érvényes visszavonásig.

CsPM 27


SZILÁGYI KATALIN

Generációs szakadékok a digitális világban

- interjú Nemes Orsolya generációkutatóval

28 CsPM


Nemes Orsolya generációkutatóval beszélgettünk a nemzedékek differenciálásáról, sztereotípiákról, a formatív éveink stabilizálódásáról, a digitalizáció hatásairól és a generációs szakadékok kialakulásának okairól és megoldásairól. élt együtt, ma már hat nemzedéknek kell megtalálnia a közös hangot. Ehhez még jön a gyors léptékű innováció és globalizáció. A generációkat nem határozhatjuk meg pusztán kor alapján, fontosak a politikai, gazdasági és társadalmi külső behatások is. Nem egységes a generációs felosztás Európában, Ázsiában és Indiában. Nálunk a baby boomer, X és Y generációk alatt Kínában vagy Japánban hat nemzedék futott le ugyanebben az időintervallumra. Egy magyar Y-os soha nem lesz olyan, mint egy amerikai vagy indiai. Formatív éveink alatt stabilizálódik az értékrendszerünk A következő generációnak már teljesen természetes lesz, hogy robotok veszik körül, és rengeteg munkahelyet ki lehet majd váltani velük. Nemes Orsolya generációkutató szerint ahelyett, hogy a múlton rágódnánk, mint például ki milyen eszközön hallgatott zenét, inkább úgy van értelme beszélni a generációkról, hogy a jövőbe tekintünk. „Egy tranzitzónában élünk, benne vagyunk a változás kellős közepén és látjuk, hogy a régi már nem teljesen működi, de az újról még nem tudjuk pontosan, hogy mi lesz” – mondja. A generációkutató szerint az ipari forradalom hozta magával azt, hogy elkezdtünk generációkról beszélni. 150 évvel ezelőtt annyira hasonló volt a fia és a nagyapa élete, hogy nem volt indokolt. Majd az emberek jelentős része városba költözött és elindult a technológiai fejlődés, így egyre láthatóbb különbségek alakultak ki a fiatalabb és idősebb korosztály között. Ráadásul tovább élünk, mint valaha, ezért egyre több változást is érzékelünk magunk körül. Míg száz éve általában három generáció

„Nagyon felületesen, felszínesen, félrevezetően és féligazságok alapján ítéljük meg az egyes korosztályokat” – mutat rá Nemes Orsolya, aki szerint úgy kezeljük őket, mintha egyes nemzedékek mitikus tagjai lennének különböző jellemzőkkel, és ezért eltérő bánásmódban is kell részesítenünk őket. Az egész mesterkélt generációs felosztást a körülöttünk gyorsan változó világ hozta életre, de jó kiindulópontot ad ahhoz, hogy elkezdjünk ezen gondolkodni. A generációs elmélet lényege, hogy a formatív éveink alatt (fiatal korunkban) vagyunk a legérzékenyebbek, hiszen ekkor stabilizálódik az értékrendünk. A környezet és a korszellem határozza meg a világnézetünket. „A baby boomerek esetében lehetett ez egy Kádár korszak, a rendszerváltás, vagy hogy az Y generáció életébe viszonylag fiatalon bejött a közösségi média.” Csakhogy a világ folyamatosan fejlődik tovább, ezért nem csak az az élménytartomány határoz meg egy személyt, amit fiatal korában szerzett be. „Azért szoktam veszélyesnek tartani, amikor nagyon elhatároljuk a generációkat, mert például nem igaz, hogy az idősebCsPM 29


egy kisiskolásról. Egy kutatásban megkérdeztek egyetemistákat, hogy milyen tanácsokat adna az idősebb generációnak, amire az volt a válaszuk, hogy tanulják meg a social média használatát, értsék meg őket, tanítsák őket, és fogadják el, hogy a digitális világ nem olyan rossz. Amikor pedig a fiatalabb generációnak kellett tanácsokat adjanak, akkor azt adták, hogy tegyék le a telefont, azon kívül is van élet, menjenek bek nem fejlődnek, hiszen ők is okostelefont használnak. A sharing economy-t (közös- kirándulni. Ugyanazok az emberek teljesen ségi gazdaság) fiatalok adoptálták, de ki- mást mondtak más-más generációnak. terjedt mindenik nemzedékre. A kutatásaA generációs mítoszok szerint az Y, Z és imból az derül ki, hogy nincsenek egységes generációk, hanem sok pici alcsoportjuk alfa generációk „gyökértelenek”, mert nincs van, amelyeket különböző faktorok alap- szükségük saját tárgyakra. „Kutatásainkból ján szoktam besorolni: lakhatás (főváros az jött le, hogy van egy alap, amit mindenvagy kis település, saját lakás vagy albér- ki szeretne birtokolni. Magyarországon inlet), anyagi körülmények, családi állapot és fogyasztási szokások (mennyit utazik?). Könnyen lehet, hogy egy korosztályba tartozó két ember között sokkal nagyobb különbség lesz, mint különböző generációba tartozó két ember között, pusztán azért, mert ők ugyanabba a szegmensbe esnek, és jobban megértik egymást.” Sztereotípiák fogságában A generációs mítoszoknak van valóságalapja, csak majd hozzáteszünk új információkat. Nemes Orsolya szerint két dolog érdekes: az egyik, hogy a tanulmányokat idősebbek szokták írni a fiatalabbakról is, külső szemlélőként, mintha egy speciális fajról írnának: ilyen a természetük, ezt eszik, így szaporodnak satöbbi. Gyakran nem is kérdezik meg az embereket, csak bepipáltatják a választ, így elmaradnak az olyan körítések, ami egy beszélgetésből kiderülne: például azért lakom mama hotelben, mert elszálltak az ingatlanárak és nem tudom megfizetni az albérletet. A másik, hogy sokszor beüt a nosztalgia, ami megszépíti az emlékeket, ma már a fiatalok is sopánkodnak a még fiatalabbakra, egy gimnazistának is megvan a véleménye 30 CsPM

kább kényszerből szoktunk bérelni lakást, és ha már sikerült megvásárolnunk, azt nem szívesen osztjuk meg, de a kisebb tárgyakat igen.” Igaz korábban is volt igény a sharing ecnomy-ra, csak a piac nem tudta lekövetni, de ma már a digitális világban alkalmazásokon keresztül megoldható. Az, hogy milyen korban vagyunk, behatárolja a lehetőségeinket is, csak nem követhetjük el azt a hibát, hogy ezt egy végleges állapotnak tekintjük. Ha megnézzük az Y generációt 10 évvel ezelőtt, akkor a „play hard, work hard” (dolgozz és játssz keményen) igaz volt, mert akkor 20 évesek voltak, de ma már a legidősebbek 37 évesek, nekik már nem az a


prioritás, hogy 12 órákat dolgozzanak meg bulizzanak, mert valószínűleg van otthon egy családjuk. „Változnak a lehetőségek és preferenciák a korral. Emellett mindenki azt kezeli kiindulási pontnak, amit ő ismer, amibe beleszületett. Emiatt nem is korrekt elvárni azt, hogy egyes generációk megértsék azt, amit nem tapasztaltak.”

A változások a digitális világgal függnek össze A digitalizáció egybeesett a világgazdasági válsággal és annak hatásaival, illetve a nyugati világ biztonságának a megborulásával, és ez egy olyan kontextus, ami lecsapódott az Y generáción. „Hirtelen elkezdett változni, amit a biztonságról, a munkahelyekről, az információmegosztásról, magánszféráról gondolunk, és ezt szépen rátolták a fiatalokra, pedig a világ változott meg. Ráadásul a digitalizációval nem jött egy kézikönyv, hogy azt hogy kell jól használni, nincs egy vezető, aki megmutassa a helyes utat, hanem az embereknek maguknak kell kitalálni. Azok a minták, amik korábban működtek, ma már nem biztos, hogy fognak működni” – magyarázza a generációkutató. Úgy véli, nagyon nehéz a fiataloknak kitapasztalni, mire kell kulcsstratégiát építeniük. Régen a változások több generáción keresztül történtek és nagyon lassan, arról nem is beszélve, hogy mivel az átlag életkor feleannyi volt, így nehezebben alakult volna ki nagyobb feszültség.

A robotizáció és az algoritmusok átalakítják a munkaerőpiacot, szerencsére azt már látjuk, hogy a robotok a dobozon belüli gondolkodásban jók, mi pedig a dobozon kívüliben. „Minket nagyon sokszor keresnek meg generációs feszültségekkel, mert mi tanácsadással is foglalkozunk és kutatásokat is végzünk. A felállított diagnózisunk alapján a generációs feszültség csak egy felszíni jelenség, és a valódi feszültség a szervezeti kultúrában gyökerezik. Ma már jóval rövidebb idő alatt lehet magasabb pozíciót betölteni. Ez összefügg a globalizációval meg azzal a jelenséggel, hogy információátadás nagyon sokáig lineáris volt, föntről lefele terjedt. Ma már új iparágak épülnek, új szakmák születnek, ahova fiatalokat vesznek fel, mert könnyebb őket betanítani, mint az

idősebbeket átképezni. Ez egy nagy feszültséget tud kelteni az idősebbekben és a fiatalokban is, erre nagyon jó program lehet a fordított mentorálás. A tapasztalat, a rutin, a network nagyon sokat számít még ma is a munkaerőpiacon, és a fiatalabb is sok mindent meg tud az idősebbnek tanítani, vagy akár aktualizálni annak tudását.” CsPM 31


BLOGI

Menni vagy maradni? Avagy külföldi munkavállalás bennfentes szemmel IV.

Májusi ígéretemhez híven ezúttal belecsapok az önismereti lecsóba. Saját kinti tapasztalataimat alapul véve megmutatom, milyen pozitív változások generálódtak körülöttem az Ausztriában töltött 10 év alatt. Leginkább annak köszönhetően, hogy elkezdtem megismerkedni saját magammal úgy, ahogy korábban még nem tettem. Jó hír, hogy ugyan cikksorozatom témája a külföldi munkavállalás, a következő tippek azonban bármelyik országban sikerrel alkalmazhatók.

1. Első és minden bizonnyal egyik legfontosabb felismerésem volt, mindjárt az önismereti út elején a felelősségvállalás és minden ezzel kapcsolatos következmény. Megértettem, hogy a dolgok a világban mindig ok-okozati alapon működnek, így minden egyes döntésemmel én magam teremtem meg jövőbeli életemet. A jó hír ebben pedig az, hogy bármit hoztam létre, ha azzal elégedetlen vagyok, megvan a képességem arra is, hogy mindezeken változtassak.

tettekben – úgy változik körülöttem lépésről lépésre minden és mindenki. Ezzel kapcsolatban eleinte az egyik legkeményebb lecke volt számomra, mikor elkezdtek átalakulni a kapcsolataim. S akikről sokáig azt gondoltam, örökre részei maradnak az életemnek, tragikus hirtelenséggel tűntek el szinte egyik napról a másikra. A helyettük hamarosan érkezők azonban bőségesen kárpótoltak a korábbi veszteségnek tűnő lemorzsolódásokért. S amint feldolgoztam ezeket a változásokat, egyre több téren tapasztaltam az életemben, hogy a mennyi2. Amint bent, úgy kint – ismerős a mon- ség helyett a minőségre helyeződött át a dás bizonyára sokaknak. Ugyancsak ko- hangsúly. moly megtapasztalás volt számomra, hogy minden változáshoz, amire a környezetem3. „Ha csak a problémát látja, nem leli ben vágyom, én magam vagyok a kiindu- a megoldást” – hangzik el a Patch Adams lópont. Vagyis amint én változom – gon- című filmben. Amint a fenti mondat igadolkodásban, hozzáállásban, szavakban és zán tudatosult bennem, elkezdtem minden 32 CsPM


eseményt más szemmel nézni az életemben. Megoldandó feladatoknak nevezve a korábban akadályként kezelt dolgokat, sokkal gyorsabban és hatékonyabban tudtam elkezdeni számomra kedvező végkifejletet teremteni munkában és magánéletben egyaránt. 4. Óriási lépés volt számomra a közelmúltban, hogy meghoztam a döntést: egyszer és mindenkorra befejezem a címkézést – ez jó, ez rossz stb. Megtanultam ugyanis, hogy mindennek csakis olyan jelentése van, mellyel én magam ruházom fel az adott történést. Tény, hogy vannak dolgok az életben, amiket nem tudunk megelőzni vagy kiküszöbölni, befolyásunk viszont igenis lehet a további kimenetelre azáltal, hogy megválasztjuk az aktuális eseményre adott reakciónkat. Kitűnő példa erre a jelen állapot és ennek kezelése is például, melyről előző cikkemben kicsit bővebben is írtam már. 5. Hasonló a hasonlót vonzza – sokáig nem tudtam mit kezdeni ezzel a mondattal. Aztán mikor végre leesett a tantusz, megértettem, hol csúszik el sokaknál a vonzás törvénye... Ugyanis sokan sokszor nem azt teremtjük meg, amire vágyunk (kövessük bár szóról szóra akár a Titok című film használati utasításait), hanem amik mi magunk vagyunk. Amilyen frekvencián rezgünk, amit saját magunkból kisugárzunk. Naná, hogy egy morcos, folyton panaszkodó pechfógel világa hasonló szerencsétlen flótásokkal van tele. Míg egy, az élethez töretlenül derűs szemlélettel közelítő, megoldás orientált ember csupa hozzá hasonlót lát maga körül. Persze mindenkinek lehet rossz napja és adódhatnak nehezebb periódusok az életében, amikor igenis fontos, hogy merjük megélni az aktuális negatív érzelmeinket is. Azonban ugyanilyen lényeges az is, hogy amint képesnek érezzük rá magunkat, tudatosan tegyünk érte, hogy visszatérjünk abba a kerékvágásba, ahol tudjuk, hogy többségében pozitív kimenetelűek a

dolgaink. Mert teszünk érte, hogy így legyen és hiszünk benne, hogy képesek vagyunk megteremteni a jót és szépet. Rendszeres olvasóink közül talán többeknek feltűnt már, hogy gyakran ismétlem

magamat korábbi írásaim egy-egy mondatával, gondolatával. Kérem higgyék el, mindezt teljes tudatossággal teszem!!! Mégpedig azért, mert többször előfordult már, hogy számomra is sokadik alkalommal „jött át” egy-egy kiemelt jelentőségű információ, amivel ki tudja hányszor találkoztam már korábban. Hallhattam egyszer, kétszer, ötször, tízszer legyintve rá: ó, én ezt tudom. Holott hiába, hogy annyiszor hallottam már, mégsem alkalmaztam. Vagyis míg az úgynevezett lexikális tudás nem válik a mindennapi gyakorlati rutinom részévé, olyan, mintha nem is lenne tudomásom az adott dologról... Igen tudom, ez így elég keményen hangzik. Nem is kérem, hogy első olvasásra mindjárt képes legyen befogadni mindenki. Annyit kérek mindössze, hogy nyitott szívvel és elmével engedjék át magukon az olvasottakat és kezdjenek el barátkozni vele, hogy létezik egy ilyen nézőpont is valahol a világban. Mely nézőpont nem mindig volt az enyém sem. De hosszú évek kitartó önismereti utazása során annyiszor szembesültem vele újra és újra, hogy képtelen voltam többé félresöpörni az utamból. S amint elkezdtem más szemmel tekinteni rá, tudatosult bennem, hogy valóban így van. Mindegy hány könyvet olvastam el korábCsPM 33


ban, hány előadást hallgattam meg, hány Csak nem sejtettek – Stallone Oscar után tréningen vettem részt, amíg az ott kapot- szabadon. tak nem épültek be az életembe, mintha nem is lettek volna... Következő írásomban kis késéssel beváltva korábbi ígéretemet, végre már valóban Aki eljutott idáig az olvasásban, az előtt a nyelvtudás fontosságáról írok majd. Úgy most nagy tisztelettel megemelem kép- éreztem most, hogy a külföldi munkavállazeletbeli kalapomat. Saját tapasztalatból lás egy kicsit körülményesebbé vált, érdetudom, hogy mások nézőpontját elfoga- mes olyasmivel foglalkozni, aminek itthon dással kezelni mekkora feladatot tud jelen- léte alatt is hasznát veheti bárki az olvasók teni, mindegy mennyi ideje ismerkedünk közül. Jövő hónapban reményeim szerint magunkkal és a világgal. Mert mindig akad viszont már újra jóval közelebb kerülünk a egy-egy új információ, ami alkalmas rá, határon túli munkavállalás lehetőségéhogy kiverje a biztosítékot a fejünkben. Fel- hez. Ahhoz pedig, hogy valóban motiváltan kavarva jól megszokott kis világunkat, ami- vágjunk bele tudásunk mielőbbi bővítésében mindaddig többé-kevésbé komfor- be, fontos megérteni mekkora jelentőségtosan éreztük magunkat. Nem is beszélve gel bír az idegen nyelv ismerete, ha egy arról, mikor sokadik helyen olvassuk ugyan- másik országban tervezzük a munkavállaazt és értetlenül csóváljuk a fejünket: miért lást. mindenhol ezt szajkózzák és miért nem műEzzel kapcsolatban készülök pár gondoködik ez mégse nálam, holott ezer éve tisz- lattal mindazoknak, akik érintettek a témátában vagyok vele...? ban. Addig pedig szívből kívánom, hogy az álBízom benne, hogy többeknek most jött talam most elvetett kis gondolat magocsel az idő elfogadni, megérteni, felismerni kák mielőbb minél többeknél termékeny olyan dolgokat, amiket már eddig is tudtak. talajra hulljanak.

34 CsPM


BOLDOGulj bárhol – munkáról MÁSKÉPP IV. BLOGI

Immáron második írásom születik különleges körülmények között, amit – magamhoz mérten – úgy érzem egészen jól viselek. Mind a kijárási korlátozást, mind a munkámat illető gyökeres változásokat. Legutóbbi cikkem végén ígéretet tettem, hogy megosztom az azóta eltelt időben szerzett tapasztalataimat arra vonatkozóan, milyen is az, mikor a „hóhért akasztják”. Vagyis amikor a bárhol boldogulást oly lelkesen hirdető szembesül azzal, mennyire másképp érdemes elkezdenie gondolkodnia saját munkáját illetően.

Egészen konkréten: mit érdemes tenni abban az esetben, mikor nem csak hogy hirtelen munkanélkülivé válunk, de akár előre nem látható ideig esély sem mutatkozik rá, hogy tanult szakmánkban elhelyezkedjünk. Ahogy velem is történt jó pár héttel ezelőtt. Első és leginkább magától értetődő reakciónk ilyenkor persze a megdöbbenés. Az „ilyen velem nem történhet” érzése. Az „ez biztos csak valami rémálom, amiből mindjárt felébredek” reménye. Melyet aztán hamarosan követ a „most mi lesz velem?” kétségbe esése...

tól, ahogy ezt az elmúlt hetekben saját bőrünkön valamennyien megtapasztalhattuk. Múltkori írásomban 5 pontban végigvettem – saját példámon levezetve – a próbaszámos cikkemben megismertetett célkitűzések jelentőségét és gyakorlati hasznát. Ezúttal pedig elkezdek ahhoz ötleteket adni, milyen irányba érdemes állítani az agyunkat, ezt a kizárólagos irányításunk alatt álló szuper számítógépet ahhoz, hogy megta-

Ééés itt fontos megállni egy pillanatra, venni egy nagy levegőt és kimondani (akár hangosan is): mindig mindenre van megoldás! Rajtam múlik, hogyan reagálok a helyzetre és milyen lépéseket teszek azért, hogy legjobb tudásom szerint kihozzam az adott körülményekből a számomra éppen megfelelőt. Vagy akár annál jóval többet is. Igen, tudom jelen helyzetben akár azt is gondolhatják: már bizonyos értelemben jócskán eső után köpönyeg amit írok. Mégis azt gondolom a mai szemünkkel olvasva is találhatunk olyan dolgokat az alábbi írásban, amiket bármikor érdemes elkezdeni beépíteni a mindennapjainkba. Merthogy a jelenlegi új helyzet, tetszik vagy sem, egészen új szokásokat követel mindannyiunk-

nulva hosszabb távú eredményekre koncentrálni, képesek legyünk bármilyen történést ezentúl a magunk javára fordítani. Mivel az ehhez kapcsolódó 5 pont jóval terjedelmesebbnek ígérkezik, mint amit egyszeri olvasásra „emészthetőnek” tartok, ezért tippjeimet a mostani és júniusi számban folytatólagosan ismertetem. CsPM 35


1. Minden további tettünk alapja legyen az, hogy meghozzuk a döntést: elkezdünk megoldás fókuszban gondolkodni a megszokott séma helyett, melyet alkalmazva mindeddig a problémára helyeztük a figyelmünket. Igen, mindig az első lépés ami a legnagyobb erőfeszítést követeli. De jó tudni, hogy amint ezt megtesszük, azzal kinyilvánítjuk szándékunkat arra vonatkozóan, hogy elköteleződünk egy sokkal pozitívabb eredményeket garantáló gondolkodásmód mellett. Fentiekhez érdemes kezdetben akár segítséget is kérni. Biztosan mindenki ismer legalább egy olyan embert, akiről érzi, hogy az illető már sikerrel alkalmazza a megoldás centrikus hozzáállást. Az ilyen emberek pedig örömmel megosztják tapasztalataikat a témában és adnak használható tippeket az induláshoz. Fontos persze az is, hogy ezeket nyitott szívvel és elmével fogadva hallgassuk és mindenképpen próbáljuk is ki őket mielőbb. Hisz ahogy a mondás tartja: a puding próbája az evés. Mindig a gyakorlatban dől el, ami másnak bevált, azt vajon nekünk is érdemes-e rendszeresen alkalmazni. Jó, ha előre tisztában vagyunk vele, nem minden ötlet működik mindenkinek, nincs univerzális „megoldás pirula”, amit beszedve magától helyrejön bármi az életünkben. De aki nem tesz semmit, amit eddig ne tett volna, hiába is várja, hogy új dolgokat tapasztalhasson meg azokon kívül, amiket az élet kiszámíthatatlanul az útjába dobál. Mivel jómagam szerencsére hosszú ideje egyre inkább ezen elv mentén élek, a mostani helyzetben is elég hamar sikerült úgymond irányba állítani magamat. Pár napnyi önsajnálat és a felmerülő félelmeim boncolgatása után a tettek mezejére léptem s elkezdtem munkát keresni. 2. Fontos észben tartanunk, hogy a kapott és kipróbált ötletekkel kapcsolatban minden esetben adjunk visszajelzést a minket segítőnek. Amennyiben működik a dolog, köszönetünket kifejezve felé, mely által mi is pozitív élménnyel ajándékozzuk meg az illetőt, viszonozva így az ő támogatását. Ha pedig valamiért azt tapasztaljuk, a módszer nálunk labdába sem rúghat, akkor azért lényeges reflektálnunk segítőnknek, mert kiderülhet, hogy esetleg nem 36 CsPM

pontosan követtük a „használati utasítását”. Előfordul, hogy jelentéktelennek tűnő, de lényeges apróságok kerülik el a figyelmünket, okozva így számunkra a sikertelenség érzését egy-egy új dolog kipróbálásakor. Mely aztán a pontosítás után már simán működhet nálunk is, sikerélménnyel megajándékozva minket, segítve további haladásunkat. Aki az első kudarcnak ítélt kísérlete után feladja, sosem tudhatja meg, mire lehetett volna képes több kitartással és hittel. Új dolgokat kipróbálni mindig ki-

csit ijesztő, hisz túl van a megszokott komfortzónánk határán. De aki mer az nyer, akár egy új, remek állást is, amire régóta vágyik. Így történt ez velem is, mikor egy hozzám régóta közel álló kedves barátom tanácsára elgondolkoztam rajta, mi lenne, ha egy számomra egészen új területen próbálnám ki magam a munkában. A gondolatot pedig hamarosan tett követte, ahogy ez nálam lenni szokott. Ennek köszönhetően pedig e cikk írásának pillanatában már éppen e-learning formájában készülök új munkám szakmai részleteinek elsajátítására. Lelkesen, lendületesen és új ötletekkel teli fejjel, hogyan tudom ezentúl egy egészen új szempont alapján is segíteni mindazokat, akik szebb, jobb, értékesebb életre vágyva teszik le voksukat a változás mellett. Remélem mire júniusban érkezem a folytatással, addigra már jó páran sikeresen tesztelik a fenti ötleteimet. Szívből kívánok a mielőbbi gyakorlati megvalósításhoz pozitív hozzáállást, kísérletező kedvet és örömteli perceket.


CsPM 37


KARÁSZI ALEXANDRA

B

IZTONSÁGOS HAZAI TURIZMUS


Tudtad, hogy a Cserhát legmagasabb vonulatán, más néven a Vulkáni-Cserháton egy turista útvonal vezet végig csodálatos kilátással? Hallottál már a Vörös-kő kilátóról, mely kihagyhatatlan, ha az ember Mátraszentlászló közelében kirándul? A jelenlegi helyzet nem szorul bemutatásra. Senki nem számított rá, és igen komoly megpróbáltatásokkal néz szembe mindenki. A jelenlegi helyzet nem szorul bemutatás- nap alatt teljes mélypontra került és több ra. Senki nem számított rá, és igen komoly ember munkája van veszélyben jelenleg is. megpróbáltatásokkal néz szembe mindenki. A legjobbakat remélve a szakma abban bízik, hogy a turizmus hazánkban júliustól újra Természetesen, ahogy minden szektor, indulhat. úgy a turisztika is belekerül ebbe a kalapba. Az idei nyaralások, ha el is tolódnak más De miből válogathatunk, ha Magyaroridőpontra, a kikapcsolódásról és a feltöltő- szágon szeretnénk kikapcsolódni? désről természetesen nem kell lemondani. Emlékszem, mikor legelőször találkoztam a A hazai turizmus népszerűsítése végett fent említett programlehetőségekkel. Jó- olyan programokat sorakoztatunk fel, meformán elsüllyedtem szégyenemben, mert lyek lehetőséget nyújtanak a biztonságos még csak nem is hallottam róluk. Azt persze kikapcsolódásra, aktív pihenésre és orszátudom, hogy Lisszabon nemzeti süteménye gunk közelebbi megismerésére. a Pastéis de Nata vagy hogy a Mona Lisa a párizsi Louvre-ban található, de hogy haCsicsergő madarak, kellemes napfény, és zánk milyen sok lehetőséget, érdekes törté- az erdő magával ragadó illata mindenfenetet kínál, azt szégyen szemre nem tudtam. lé. Ezekre mind számíthatunk, ha a Cserhát gerincén húzódó közel 12 km hosszú túra Januárban még úgy festett minden, hogy útvonalat választjuk kikapcsolódásképp. az idei év lehet a hazai turizmus számára A túra közel négy órája alatt egy könnyed, a legszárnyalóbb. A kialakult helyzet követ- egyszerűen teljesíthető gyalogtúrára kell keztében, viszont nem kevesebb, mint 50 számítani, ahol az útvonal egyértelműen CsPM 39


jelzett, viszont fontos tudni, hogy víz utánpótlási lehetőség út közben nincs. Tulajdonképpen egy körtúráról van szó, mely kiindulópontja Mátraszőlős faluközpontjában található. A környék számos látnivalóval kecsegtet, akár a középkori műemlékegyüttes, Pásztón, mely visszarepít minket az időben vagy a Szentkút, mely Mátraverebély mellett található.

Apropó Szilvásvárad. Rengeteg programlehetőséget kínál kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Egy út a szilvásváradi erdei kisvasúton, egy túra a Szalajka-völgyben, mely érdekessége, hogy már az őskortól kezdve lakták, majd egy ebéd valamelyik kedves kis vendéglőben, ahol a pisztrángos tavak lakói színesítik az étlapot. Gyönyörű természeti jelenség a Bükk hegység egyik legvonzóbb karsztforrása, a Szikla-forrás. A kristálytiszta víz a barlangjáraton keresztül kitör a felszínre. Szinte olyan érzés, mintha mindezt nem is hazánkban látnánk, pedig ez a forrás a mi természeti kincseink egyik ékköve. Nem messze a forrástól található a Fátyol-vízesés, mely 17 méteres magasságával nem csak a völgy, de Magyarország egyik leginkább szemet gyönyörködtető természeti jelensége. Ha már említés esett arról, hogy a Bükk hegység egészen az őskor óta lakott, akkor illik magyarázattal is szolgálni efelől. Az őskori leletanyagok között találtak barlangi medve csontokat, ősember csonteszközeit, és tundraszarvas maradványokat is. Természetesen lehetőség van személyesen is. ellátogatni a barlangba, a Szalajka-forrás mellől induló turistaúton.

Kissé magasabbra merészkedve, egészen a Magas Tátráig is el lehet látni a Vörös-kő kilátóból, mely Mártaszentlászlótól nem messze áll. Nevét, onnan kapta, hogy a Vörös-kő hegyen található. A kilátót megmászva, a körpanoráma ámulatában Mátraszentistván és a Galyatető vonulatai is jól kivehetőek. Ha a túra közben megéheznénk, akkor a helyiség legjobb éttermében, mely Ezek mellett szól, hogy a kirándulások szaneve megegyezik a kilátóéval, magyaros badtéren történnek, így a biztonság is megételekben bővelkedő étlapjáról választha- oldott. Most, hogy itt a jó idő, számos olyan tunk. programlehetőség nyílik itthon is, melyhez nem kell se repülőre szállni, sorban állni, Észak-Magyarországon barangolva, az hosszú órákat várakozni. Mégis a családdal, ország legnagyobb erdős nemzeti parkja a szabadban hatalmas séták és túrák teljemellett nem mehetünk el szó nélkül. A jel- síthetők a hazai tájakon. zett turistautakon korlátozások nélkül látogatható a park. Lehetőség van arra, hogy külön csoportvezetéssel, madarász vagy lepkész túrákon is részt lehessen venni. Nem csak a túrázókra gondoltak, hanem a kerékpár szerelmeseire is, ugyanis erdei kerékpár úthálózatok biztosítottak és akinek nincs biciklije, Szilvásváradon kölcsönözhet magának. 40 CsPM


CsPM 41


LINA ROEDGER

Asztrológiai jelzések a paradigmaváltás kollektív kérdéseihez Hogyan válik a XXI. századba-lépés feltételévé a méltányosság, az igazságosság és az egyenlő elosztás fogalma? Hogyan kapcsolódnak az asztrológia jelzéseivel össze azok a kollektív kérdések és problémák, amiket megtapasztalunk? Ma már a legtöbben érezzük, tudjuk, hogy paradigmaváltásban vagyunk. Ez a folyamat a mostani járvány nélkül is megtörtént volna. A járvány ennek a ciklusnak a végére köszöntött rá az emberiségre, ezzel egy kaput tárva az új jövő felé. Belépünk egy új ciklusba, ahol egy új látásmód, társadalmi tudatszint keletkezik, és mint tudjuk minden, ami keletkezik a jövőre vonatkozóan az ebből a jelenből következik.

az egyén, vagyis a mi szerepünk ebben a folyamatban. Az egyéni személyiségfejlődés és a többségi tudatszint fogja eldönteni, hogy milyen tudatszinten lépünk az új korszakba. Hiszen az egyéni szintünk alapján éljük meg a dolgokat és így fognak bekövetkezni a globális, és a kisebb méretű döntések is.

A helyzet az, hogy nincs még új paradigma és a régi már nem életképes. Egy olyan Előző cikkemben is hangsúlyoztam a tu- időszakban vagyunk, amit átmenetnek hídatszint fontosságát és most is szeretném vunk. Ez azért nehéz, mert nem látjuk előre, kiemelni, hogy milyen elképesztően nagy ami következik, ezért a legtöbb ember ki-

Forrás: www.kozossegivallalkozas.hu

42 CsPM


vetít valamit az elképzeléseiből. Ám itt kezdődik a probléma, hiszen mindenki a saját tudatszintje szerint tudja csak látni, elképzelni a jövőt. Ha valaki félelmekkel teli, akkor pontosan ilyennek látja az elkövetkezendő időt is. Fontos lenne egy közös pozitív alapokon álló jövőkép és látásmód kialakítása ahhoz, hogy az életünk a számunkra lehető legjobb irányba alakuljon. Az ábra szerint az individualista szintről kellene az autonóm, majd a konstruktum-tudatos szintre lépnünk. Ez az jelenti, hogy a kizsákmányolásnak, az egyéni érdekek hajszolásának és az egyenlőtlen elosztásnak nincs helye már az új tudatszinten. Itt az ember átérzi azt, hogy mit jelent, illetve milyen következményekkel jár a Föld kizsákmányolása, a természeti erők és javak kisajtolása és a tőke felhalmozása. Asztrológiailag egy olyan időszakban zajlik ez, amit nevezhetünk a Bak vagy a Szaturnusz időszakának (Az utóbbi 2 év Bak jegyében zajló bolygó konstellációk miatt), ahol ezekre az alacsonyabb tudatszinthez tartozó emberi viselkedésmódokra és a saját árnyékunkra ráláthatunk. Ez az időszak a korlátozás, otthonmaradás, elgondolkodás felé tereli az emberiséget, hogy a külső „zajból” egy kicsit befelé fordítson mindenkit, ezáltal pedig lehetőségünk legyen az elgondolkodásra. Talán el lehetne gondolkodni a fogyasztás visszaszorításáról, illetve az egyenlő elosztásról. A segítőkészségről és a közösségek erejéről. Lehet, hogy ez a kis egónak kényelmetlen vagy nem olyan komfortos, mint eddig volt. Viszont változtatások és lemondások nélkül nem megy. Minden, ami Fenntartható vagy Fejlődésmentes, előremutató és jól fog működni ebben az időszakban.

napforduló idejére a korlátozások is vis�szatérhetnek valamelyest. Érdemes éppen ezért figyelni magunkra és a környezetünkre továbbra is, nagyobb utazásokat, ös�szejöveteleket nem szervezni még. A belső munka továbbra is erősen ajánlott azok-

ban a témákban, amit a megelőző időszak (március vége) hozott az számunkra önismereti témában. Érdemes továbbhaladni a személyiségünk fejlesztésében és a tudatszintünk emelésében azért, hogy könnyebben viseljük az elkövetkező kihívásokat. Több olyan változás is fog érinteni bennünket, amely DNS szinten hat és nem tudunk másként csak a rezgésszintünk emelésével védekezni a különböző behatások ellen. Ha a tudatalattink még tele van lehúzó energiákkal, félelmekkel és negatív berögződésekkel, akkor sokkal több nehézséggel fogjuk magunkat szembetalálni.

Kicsit a távlatokba tekintve jelentős dolog, hogy az emberiség most megtapasztalhatja, hogy globális problémákra globális megoldások szükségesek, illetve valódi megoldások globális szinten születhetnének. Az államok és országok versengése és egyéni reakciója csak ront a helyzeten. Egy Bolygónk van és mindannyian ugyanolyan emberek vagyunk ezen a fölAz elkövetkezendő pár hónapra érvé- dön. A vírus sem kivételezik a hírességekkel nyes lesz a változékonyság. vagy a gazdagokkal, a gyerekekkel vagy az idősekkel. Aki megkapja, megbetegszik Ahogy az idő is jobban melegszik és a vagy meghal. megszorítások is gyengülnek, egyre több ember hagyja el az otthonát és kapcsoÉppen ezért valahogyan nem ártana kölódik másokkal. Június 20. környékére szá- zösen kezelni a bolygónkat és az emberimíthatunk arra, hogy egyre több hír fog séget érintő témákat. Ehhez persze egykeringeni a világban a sorozatos új meg- ségesebb gondolkodásra, tudatszintre betegedésekről. Nem kizárt, hogy a Nyári kellene hozni az emberiséget (mindenféle CsPM 43


összeesküvés és háttérhatalmi konspiráció nélkül), születhetnének pozitív globális Összefogások a társadalom részéről. Legalábbis az asztrológiai korszakváltás és paradigmaváltás szerint erre volna szükség.

megszületne egy alanyi jogon járó jövedelem a lakosság számára. De mindeközben mik maradnak az emberi értékek? Meghatározó értékrendszerek alakulhatnak át és elképzelhető az is, hogy a munka többé nem lesz érték. Messzire vezet még mindaz, ami a Vízöntő korszak előrehaladtával A Vízöntő korszakába lépve és annak a ránk vár. magasabb szintjét megélve az összefogásra és egymás segítésére volna szükA másik nagyon érdekes következméség. Fontos lenne egy közös értékrend ki- nye ennek az időszaknak a gyerekeket és alakítása és meghatározása. a jövő generációját érinti. Pl. azok a gyermekek, akik most három és hat éves kor Ha jobban belegondolunk, a mostani le- közöttiek, a legjelentősebben vannak kitéhetséges gazdasági változásokra fel lehet ve a társadalmi és szociális élményeknek készülni olyan lehetőségekkel is, hogy a a személyiségfejlődésük szempontjából. megszűnt munkahelyeken többé nem al- Meghatározó lesz számukra, hogy pl. mikalmaznak emberi munkaerőt. Az is elkép- lyen hosszú ideig nem tudtak szociálisan zelhető hogy a kapitalista nagyvállalatok kapcsolódni a társaikkal. Ez az időszak az abban látják majd a megoldást, hogy ro- egész személyiség szempontjából jelentős botokkal dolgoztassanak, vagyis megje- ezért elképzelhető az is, ha a járvány még lenik a robotizáció, hiszen a gépeket nem inkább elhúzódik, ők már egész más szeérinti például a vírus és nem olyan kiszá- mélyiségű, szociális érzékenységű embemíthatatlan a működésük, mint a humán rekként fejlődnek tovább. Erről a témáról a munkaerőnek. Ennek persze az lehetne az következő cikkemben szeretnék bővebben előnye vagy megoldása, ha mindeközben írni: „Korona generáció”

44 CsPM


FÉNYHALMI BEATRIX

Tudatosság

a mindennapokban

A legutóbb említettem néhány gyakorlatiasabb példát, melyben jobban megfigyelhetjük mennyire is vagyunk tudatában cselekedeteinknek és hogyan figyelhetünk jobban önmagunkra. Most ezt folytatjuk, ami segíthet abban is, hogyan menedzseljük jól az időnket. Gondolok itt olyan megszokott tényezőkre, akár függőségekre, melyek észrevétlenül veszik el az időt teljesen feleslegesen. Ide tartozik a telefonálás. A tervezett 1-2 hívásból, 20 percből könnyen lehetnek több óráig elnyúló beszélgetések, viták a semmiről vagy sok rövid hívás figyelmetlenség, feledékenység miatt. Akivel teszik, az ennek áldozatául esve belemegy a játékba. Legelőször itt a Miért lesz a kérdés. Miért lehet probléma ez? Mitől alakul ki? Nem mondok újat azzal, hogy az emberek többsége nem tud helyesen kommunikálni. Lényegre törően, egyértelműen, egyenesen, röviden, tömören, tiszteletbe tartva a másik embert. A legtöbben rizsáznak, kifogásokat, ürügyeket

találnak ki, miért telefonál vagy zaklat másokat rendszeresen üzenetekkel. Egyik okból jön a másik, tehát ezt mindenkinek jobb megfigyelnie és határokat szabni mind önmaga, mind mások ilyen viselkedéséhez. Az alap fő okokat felsorolom, mert ezek egyike vagy akár mindegyike megjelenik, viszont ami mindig jelen van, Bizalomhiány és a Vetítés. Akik nem tudnak magukban elleni, mert jobb másokkal foglalkozni, mint egyedül lenni zajmentesen, ott a legelterjedtebb ez. A Bizalomhiányból következik az ellenőrizgetés, féltékenykedés, túlzott óvás, szabadko-

zás, túlzott segíteni akarás, csüngeni valakin a figyelemért vagy beszerezni egy kis önbizalmat a túlzott okoskodással. Mivel sajnos ezek „természetesek” a legtöbb embernél, így észre sem veszik és meg is sértődhetnek rajta. Rengeteg időt képes elvenni, ha tennéd a dolgod és valaki rendszeresen – akár naponta többször is – hívogat és ír fontosnak beállított, de valójában nem fontos, nem időszerű dolgokkal, melyek alatt hosszú percek, órák telnek el. Ez bosszantó tud lenni. A figyelmetlenség egy fél órás vásárlás során is több hívást eredményezhet. CsPM 45


Mit lehet ezzel kezdeni? Az érem mindkét oldalát alaposan megfigyelni. A saját beszélgetéseink, kommunikációnk, mennyire egyenes, világos, lényegre törő sallangmentes? Minél inkább, annál rövidebb ennek a kommunikációnak az ideje és kevesebb a bele fektetett energia is, mivel esély

sincs a félreértéshez. A sok magyarázkodásba és részletes beszámolóba is el lehet veszni, végül azt is elfelejtik sokan mi volt a hívás lényege, célja. Akár, ha tanácsadást is végez valaki, keretek között kell tartani az ügyfelet, hogy az 1 órából ne 2-3 óra legyen – ez nem jelenti azt, hogy percre pontosan figyeljük az órát. A legapróbb dologgal jó kezdeni. Ha nem tudunk mindent észben tartani, írjuk le. Ismerek olyan embert, aki minden nap megteszi ezt. A vásárlásnál listát írni, azt is mekkorát és milyen fajtát, ha az nincs, ahelyett mi legyen, így elkerüljük a hívogatásokat vagy az esetleges feledékenységünket. Szokjunk le a felesleges 46 CsPM

traccsolásról, pletykálásról, mások életében való vájkálásról, beszámolóról, hogy éppen mivel telik a napunk. Ugyanígy az állandó panaszkodásról, problémák ecseteléséről; vannak, akik ezzel is rendszeresen fárasztanak másokat. Persze a problémákat is meg kell beszélni, de csak azzal, akire

tartozik vagy időnként egy barátunkkal, terapeutával. A lényeg ,hogy a csap időnként legyen elzárva, mert ezzel magunkat és másokat is lehangolunk. Igyekezzünk a célratörő kommuniká-

cióra, amit egyes embereknél irányítani is lehet. Az ismerőseinkkel is meg kell beszélni mik a határaink, meddig hívhatnak és mikor, számonkéréses, érzelmi manipulációs beszélgetésekből igyekezzünk kimaradni, rövidre zárni vagy világosan kinyilatkozni az ezzel kapcsolatos érzéseinket. Amint mi odafigyelünk, a környezetünk is visszább fogja venni az értelmetlen kommunikációt és még fejlődhet is. Néhány mondat, amiket alkalmazni szoktam bizonyos személyiségtípusoknál, hogy ne egy rágógumi effektus alakuljon ki, hiszen 10 perc alatt sokszor nem derül ki a lényeg a körítés miatt: Mi a Lényeg? Miért hívott? Ez most nem időszerű, maximum x hét múlva, most nem szeretnék/tudok ezzel foglalkozni. Kérem, csak a lényeget. Ne haragudjon, most nem aktuális, nincs időm/ kedvem. Fontos, amiért hívott, sürgős vagy várhat pár órát/napot?


A határozott, célzott kommunikáció mindig hatékonyabb és rövidebb, ami nem csak a telefonálásra értendő, hanem a személyes találkozásoknál, interne-

ten, chat-en eltöltött időnk minőségét is befolyásolja. Sokszor érdemes lehalkítani a telefont, kikapcsolni az

értesítéseket vagy az internetet, ha a függőség jelei mutatkoznak. Pittyeg a telefon és rögtön ránéz? Azonnal válaszkényszere van? Emiatt nem tud normálisan részt venni egy ebéden, foglalkozáson, beszélgetésben, házimunkában? Ez függőség, holott az üzenetek, értesítések nagy része bőven várhatna még, vagy figyelmen kívül lehetne őket hagyni, mert nem fontosak. Csupán egy részének fontos, melynek elterelésre, táplálékra van szüksége. A magyarázkodás, érvelés, vita az egónak

jó táplálék, mert a negatív dolgok, a feszültség élteti, még ha szépen be is van csomagolva mézes köntösbe. Aki képes bevallani magának, hogy függő, az tud változtatni rajta, egészségesebb mederbe terelni ezeket a mintákat. Az interneten lógás egész nap szintén ugyan ez; ha lenne célja, az bekorlátozható egy időintervallumba és nem szóródunk szanaszét, hogy a többi tevékenység kimaradjon, tolódjon és feltornyosuljon. Aztán csodálkoznak legtöbben, hogy elszaladt az idő. Tudatosan gyakorolni, menedzselni az időt, kommunikációnk minőségét, Önfegyelmet és Figyelmet igényel, viszont sokkal több pozitívumot hoz maga után, mint az elején beletett erőfeszítés.

CsPM 47


48 CsPM


HEINEMANN ILDIKÓ

Találd meg önmagad!

- Nagyon ügyes vagyok, csak két egész egyszerű dolgot kell tudnom önmagamról, és máris megtalálom magam a google segítségével. - a nő a földön ült, és a telefonját böngészte. - Miért kerested meg magadat? - A férfi nem nézett a nőre, a kerítésen túli fákat bámulta. Éppen virágzott az akác. Nehéz bódító illat ülte meg a levegőt. - Kíváncsi voltam, hogy hányadiknak ad ki a google. - És? - Harmadiknak. - Elég jó. Híres vagy. - Persze ezek az én keresési paramétereimre érvényesek. - Gondolom, hogy nem a teljes nevedet írtad be. - Nem, elég volt a hely, ahol élek, és a keresztnevem. - Az menő. Büszke lehetsz magadra, hogy ilyen gyorsan elérhető vagy és tudnak rólad az emberek. Reklámozod magad? - Nem teszem. Nem vagyok büszke. - Miért nem? - Gondolod számít az, hogy milyen gyor-

san lehet megtalálni, hogy ki vagyok, hol élek, mivel foglalkozom? - A mai világban számít. Ha nem vagy fenn az interneten, olyan, mintha nem is léteznél. - Attól, hogy fent vagyok, még lehetek egy senki. - Senki? Jelentéktelen lennél? - Nem tudom. Keresem magam. - Egy nő, aki 48 évesnek látszik a telefonja szerint, és szerintem is, és 50+-os, már nem keresi magát. Biztos vagyok benne, hogy meg tudod határozni, hogy ki vagy, vagy micsoda vagy. Különben is, sokat értél el az utóbbi időben. - Utálom, hogy azt gondolod, hogy a kor számít. Utálom, ha megmondod, hogy mit kell gondolnom magamról. - Távol álljon tőlem. Csak nem akartam, hogy marcangold magad. Igenis vagy valaki. Sokan ismernek. - Hát persze, csak én nem tudom, hogy ki vagyok. - Játsszunk! - a férfi élénken hajolt a nő fölé. - Jó. Azt szeretek. CsPM 49


A férfi a közeli padon lévő táskájába nyúlt, A hetedik után a férfi azt mondta a nőnek, kivett belőle egy fehér lapot, hétfelé tépte, hogy most tépjen szét egy papírt. és egy tollal együtt a nő kezébe nyomta: - Miért?- értetlenül bámult a nő a férfira. - Itt van hét cetli. Számozd be őket! végre megfogalmaztam valamit magam- Megvan. ról, és most arra kérsz, hogy tépjem szét va- Kérdezek hét kérdést, és kérlek, hogy szé- lamelyiket. pen sorban írd fel a válaszokat! Először az - Ne kérdezz, csak tépd szét azt, amitől egyes számú papírt vedd a kezedbe, írd rá a legkönnyebben meg tudsz válni! - A nő a válaszodat, hajtsd össze, majd a kettest, nagy sóhajjal fogta az egyik cetlit, és szétígy tovább mind a hetet. tépte. - Rendben van. Kérdezz! - Most keresd meg a következőt! Tépd szét - Ki vagy? Írd fel! azt is! Aztán tépd szét a következőt! Csak - Megvan. Jöhet a második kérdés. egy maradhat. - Ki vagy? - De hisz az előbb is ezt kérdezted! A nő sorban dobta le a papírdarabokat a - Igen. Írd! földre. Végül csak egyet szorongatott a ke- Biztos, hogy nem valami mást akartál zében. kérdezni? - No, mi az? - nyúlt érte a férfi. - Nem. Viszont fontos, hogy ne ismételd meg az előző válaszodat. A nő erősen tartotta a papírt, a mellkasához szorította, úgy védte a férfitól. Felkelt A nő egy kicsit gondolkozott, majd írni kez- a földről, leporolta a nadrágját, megsimodett. Amikor megvolt, jelzett, hogy készen gatta a gránitkövön a nevet, a papírt pedig van. A férfi újból ugyanazt kérdezte. az égő mécses alá helyezte. - Ki vagy? - és így ment ez a hetedik kérdé- Menjünk! - mondta, és elindult kifelé a sig. A nő mindig törte a fejét, majd írt, ös�- kertből. szehajtotta a papírt, a combja alá helyezte a papírlapokat a földre, majd a következőt A férfi elmozdította a mécsest és elolvasta vette a kezébe. az épen maradt papírlapot. “Anya vagyok”

50 CsPM


SZEGHY KRISZTINA

Stressz: jó vagy rossz? Tulajdonképpen olyan, mint Jekyll és Hyde. Van egy jó és egy rossz oldala is. A stresszt manapság a „tartós idegesség” állapotával azonosítjuk, pedig eredetileg egy igen hasznos karosszéria-tartozékunk, amelynek a feladata, hogy segítse az életben maradásunkat. A rövidtávú „pozitív stressz” a vészhelyze- megbetegedések, a mellékvesék és a táptek elhárításában segít, megnöveli a telje- csatorna károsodása lépett fel. Ezeket a sítményünket. tüneteket egy idő után nem lehetett vis�szafordítani, és végül a patkány halálához Stresszhelyzetben a testünk automatiku- vezetett. san felkészül a veszedelemre. Kiszárad a szánk, endorfin választódik ki a szervezeA stressz tehát önmagában nem betegtünkben. Adrenalin és noradrenalin ömlik a ség, de ha nem fordítunk kellő figyelmet vérünkbe. Az emésztés lelassul vagy meg- arra, hogy tartós stressz esetén jól kezeljük áll, csökken a nyáltermelésünk és az orr- a számunkra megterhelő helyzeteket, akár nyálkahártyánk váladékozása. meg is betegedhetünk. Az ősembernek erre azért volt szüksége, hogy egy esetleges sérülés esetén a sebei ne fertőződjenek el könnyen. Nő a szívfrekvenciánk, több vér és energia jut az izmainkba és az agyunkba. Gátlás alá kerül az erekció. A véralvadási funkciók felgyorsulnak. Tehát megteremnek a testi feltételek a támadásra és a védekezésre, azaz arra, hogy üssünk vagy fussunk. A vészhelyzet elmúltával a szervezet működése a normális szintre áll vissza. „Negatív stressz” esetén ezek a folyamatok tartósan fennállnak a szervezetünkben, és hosszú távon akár károsíthatják is azt. Tartós riadókészültség Patkányokon végzett kísérletek szerint a mesterségesen, hosszabb ideig fenntartott stressz hatására a patkányoknál szívés érrendszeri károsodás, immunrendszeri

Fontos tudni, hogy a tartós stressz akár a családalapítás gátját is képezheti, és termékenységi problémákhoz vezethet. A stressz hatására képződő stresszhormonok kifejezetten gátolják a „hormon-főparancsnok”, a hipotalamusz nemi hormonok serkentő anyagainak a kibocsátását. A stressz fokozza a prolaktin termelődését is, amely a leghatásosabb természetes „fogamzásgátló” a szervezetben. Normál esetben szoptatás esetén termelődik nagyobb mennyiségben, de stressz esetén is megemelkedhet a szintje. Az elmaradottabb országokban a nők még ma is azért szoptatják sokáig a gyermeküket, hogy ezzel is védekezzenek a teherbeesés ellen. A prolaktin gátolja a méhfal menstruációs ciklusnak megfelelő felépülését, fejlődését, ezáltal akadályozva az esetlegesen megtermékenyült petesejt beágyazódását. CsPM 51


„Stresszelünk” vagy „keletkezik” a stressz? Már pusztán az a tény, hogy nem a dédszüleink korában élünk, rengeteg stresszel jár a számunkra. Rettentő zajos társadalomban élünk. Mindenhol gépek csipognak, csattognak, zörögnek. Mobilok csöngenek, jelez a Messenger, a Viber, ömlik a reklám és a zene a tévéből, a rádióból, az úton haladó autókból. Az állandóan hömpölygő forgalom alapzajáról (amit már szinte észre sem veszünk) pedig már ne is beszéljünk. Ez a sok inger egy állandósult feszültségszintet tart fenn, és csak általában akkor engedünk le, ha hazaérünk az otthonunkba, és ott már mi szabályozzuk a minket terhelő ingerek fajtáit és számát.

Felnőttként hosszú távú stresszhelyzetek esetén szorongást élhetünk át, fásultságot, reményvesztettséget, ingerlékenységet. Memóriazavarok, döntésképtelenség, szétszórtság, értéktelenség érzése jelentkezhet. Jellemző lehet a rossz alvás, a pánikroham, kimerültség, emésztési problémák, nyakés hátmerevség, és akár a termékenységi problémák. Társadalmi elidegenedésből származó stressz Annak ellenére, hogy a városokban hatalmas embertömeg él együtt (csak egy-egy tízemeletes panelházban legalább kétszáz ember zsúfolódik össze), mégis nagyon egyedül érezzük magunkat. Elidegenedtünk egymástól, felszínesekké váltak a társadalmi kapcsolataink, jobbára visszaszorultak az online térbe. Ezáltal sokkal kevésbé tapasztaljuk meg az olyan megnyugtató, szeretetet, figyelmet kifejező tényezőket, mint például a testi érintés, vagy a feszültségoldó személyes beszélgetések egy csésze kávé mellett. Pedig a stresszkezelés egyik hatékony módját épp a meghitt családi, baráti kapcsolatok jelenthetnék.

Mit tehetsz a stressz negatív hatásai A különböző események is stresszt okozellen? nak. Társadalmi szinten a háborúk, járványok, balesetek, földrengések. Egyéni szin1. Figyelj oda a stressz jeleire, és szakíts ten pedig az életünk nagyobb változásai: időt arra, hogy tudatosan foglalkozz ennek költözés, haláleset, házasság, gyermek szü- a kezelésével! letése, és még lehetne folytatni a listát. 2. Térképezd fel, hogy aktuálisan milyen A stresszt nemcsak külső események, ha- terheléseknek, kihívásoknak vagy kitéve az nem belső, a lelkünkben zajló konfliktusok is életed különböző területein. kiválthatják. Például párkapcsolati problémák, kiközösítettség érzése egy közösség3. Állíts fel fontossági sorrendet: melyek ben, vagy akár az elfojtott vágyaink, érzé- lennének a te szempontodból a legfontoseink, gondolataink. sabb feladatok, célkitűzések. Érzelmi válaszaink

4. Állíts fel sürgősségi sorrendet is, és mindig ezek elvégzésével kezd a listád feldolA minket ért stresszre sokféleképpen re- gozását. agálhatunk. A gyerekeknél például gyakori, hogy haraggal, agresszióval reagálnak a 5. Próbáld megkeresni, melyek azok a frusztráló helyzetekre. stresszorok, amelyeken te magad is vál52 CsPM


toztatni tudsz, és írd össze, mit tudsz tenni közben endorfint, dopamint, és szerotonint annak érdekében, hogy ezek megszűnje- termel. Dopamin termelődik többek között nek, vagy átalakuljanak, és tedd meg a megfelelő lépéseket. 6. Az elkerülhető stresszhelyzetektől tartsd távol magad, tudj nem-et mondani bizonyos programokra, helyzetekre, emberekre. 7. Törődj magaddal! Minden nap legyen a napodban legalább fél óra, amely csak rólad szól. Amikor valami olyan tevékenységet végzel, ami tölt téged, amikor le tudsz lassulni, amikor az „itt és most”-ban tudsz létezni.

az orgazmus pillanatában, az endorfint más néven örömhormonként ismerjük, a 8. Iktass be rendszeres mozgást az életed- szerotonin pedig eufórikus érzést hoz létre. be. A stresszkezelésnek nincs egyszerűbb A sport a legjobb csodafegyver a stressz és örömtelibb módja a sportnál. Az agy ellen.

CsPM 53


CZECZON

Tabuk a szexualitásban

Divat swinger, lelki sérülések Előző lapszámunkban belenéztünk kicsit a swinger párok párkapcsolathoz való hozzáállásába. Hogyan viszonyulnak társukhoz, és miért kevesebb a válás az őszinte swinger kapcsolatokban. Mi mozgatja őket és nem monogámként miben különböznek kapcsolati működéseik. Ám mielőtt jobban elmerülnénk a swinger

igenlésében, fontos említést tenni azokról a hatásokról is, melyek miatt bizonyos embereknek nem javasolt ennek a világnak a kipróbálása. Most megnézzük, hogy milyen hátulütői lehetnek ennek az életformának, ha nem vagyunk elég felkészültek, felelősségteljesek és érettek önismeretben, társunk megismerésében.

Manapság buli lett divat swingeresnek lenni a fiatalok körében. Huszonévesen, minimális szexuális érettséggel és tapasztalattal ugranak fejest ebbe a bohém világba és jön a hidegzuhany. Kellő önismeret nélkül, hogy mit tudnak adni és mit szeretnek kapni, még fejletlen szexuális és érzelmi intelligenciával szerzik sérüléseiket ebben a világban. Mert bizony itt találkozhatnak egészséges önbizalommal rendelkező, konkrét elképzelésekkel működő felnőtt emberekkel. Ebben a világban őszinteség van. Az igen igent jelent, a nem nemet, és meg is mondják. Egy gyenge önértékelésű embernek itt bizony meg kell birkóznia ezekkel az egyenes válaszokkal. Amellett, hogy az izgalom miatti gyenge teljesítmény, még ha nem is mondják a szemébe, magában

az emberben nehezen feldolgozható traumákat okozhat.

54 CsPM

Természetesen ez a világ jó a határaink megismerésére, ám csak akkor, ha felkészülve érkezünk és nincsenek elvárásaink. Kellő önismeretet szereztünk, foglalkoztunk önmagunkkal, tudjuk valójában miért vágunk bele, mit várunk el, ha elvárunk valamit. Azok a fiatal párok, akik nem egyeztetik le a közös szabályaikat, éles helyzetben kerülhetnek kellemetlen szituációba, mikor egyikük többet enged meg magának, mint amit párja még lelkileg elviselne. Ezzel a velük együtt szórakozóknak is feszélyezett pillanatokat szereznek. Nem jó kép alakul ki


a közösségben róluk, ilyenkor meglátszik a oldani a feszültségüket. Amíg ez mértékkel „kezdőség”. történik, addig nincs gond, ám ha az illető felönt a garatra, mert nem ismeri saját A fiataloknak előbb szexuális tapasztala- határait az ivásban, ellenkezőleg sülhet el tokat kell szerezniük a magánéletben, sze- az este. Hiszen a részeggel senki sem akar relmesen szexelni, akár egyéjszakás kalan- megismerkedni és az alkohol a szexuális dokban szenvedélyesen szerelmeskedni, teljesítő képességre sincs jó hatással. Temajd elengedni a partnert, akár örökre. Sok- hát alkoholt csak mértékkel, addig, míg finoman ellazít.

féle tapasztalattal kell rendelkezni, hogy egy swinger közegben éretten, a helyzeteket megfelelően kezelve tudjanak működni. 30 év alatt véleményünk szerint nem javasolt ezt az életformát élni, inkább efölött, akár 40 év körül. Probléma lehet pároknál a szabályok meg nem beszélése, és ez nem csak a fiatalokra jellemző. A közös határok megszabása kiküszöböli, hogy bármelyik fél sérüljön érzelmileg a szórakozás alatt. Hisz kialakulhatnak olyan helyzetek, melyek váratlanok, vagy amiket el sem tudtak képzelni. Elkaphatja egyiküket a vágy, a hév és jobban belevetheti magát az élvezetekbe, mint ahogy azt bármikor is gondolta volna. Ilyenkor segítenek a szabályok, esetleg előre megbeszélt szavak kimondása. Ez az ismerkedéseknél is segíthet egyértelműen jelezni a partnernek, hogy a szimpátia megvan e, avagy nincs.

Legfontosabb a higiénia kérdése. Azt gondolhatja az olvasó, hogy egy ilyen hedonista szórakozás, életforma fokozottan magában rejti a nemi úton terjedő betegségek veszélyét. Érett felelősségteljes felnőtt emberekként a valóban swinger párok és emberek erre a területre nagyon odafigyelnek. Mivel ez egy intim szórakozási forma, itt önmagukra és partnereikre is vigyázni kell. Információink szerint a swinger életet élő párok és egyének rendszeresen járnak szűrővizsgálatokra, vizsgáltatják magukat és betartják a klubokban is az óvintézkedéseket, óvszerhasználatot, tisztálkodást. Így csökkentve minimálisra a nemi úton terjedő betegségek terjedését. Ahogy megtudtuk, elenyésző számban jelent meg bármilyen betegség ezekben a közösségekben. Tehát kijelenthetjük, hogy természetesen mindenki saját felelősségére, de általánosságban biztonságosan élheti meg vágyait a swinger életben.

Probléma lehet gyakorlatlan, ebbe a világba frissen csöppenő emberek/Következő lapszámainkban folytatjuk a nél, hogy alkohol fogyasztással próbálják téma boncolgatását./ CsPM 55


MAYER PETRA

Bőrünk egészségének nyomában

A kozmetikus története, aki saját bőrén tesztelt, tapasztalt és gyógyította magát

Drága Fény! Emlékszem a kamaszkoromra… szoliba mentem, mert pattanásos volt a bőröm. És a napfény milyen jót tesz neki. Azóta tudom, hogy a bőr számára a D vitamin, egyes kutatások szerint hatékonyabbnak bizonyult, mint a C-vitamin. Azt mondják, 20 perc a napon és a megfelelő D vitamin men�nyiség termelődik is a szervezetben. 20 perc pont elég ahhoz, hogy egyes típusok meg is égjenek. Ha pedig égés van – ott a bőr szövetének a DNS-e is károsodhat. Miért gond ez?

menjünk ki nyugodtan fényvédelem nélkül – és persze, figyeljünk, hogy ne égjünk le. Megpróbáltam, nem sikerült. Teljesen megégtem. Skandináv országokban magas a kockázati arány. Ők nem napsütötte helyen élnek, majd elmennek egy évben kétszer vakációzni, bizony megviseli a bőrüket, hiszen egyáltalán nincsenek fényhez szokva. Itt elengedhetetlen a fényvédelem, árnyék, kalap stb. A kalapot kimondottan ajánlom a pigmentációs (arcon) problémákkal küzdőknek. De miért égünk, miért barnulunk? Melanin: a természetes fényvédő

A napfény és szolárium használat közben a sugarak a DNS-t károsítva idézik elő a sejtek pusztulását. Amikor napfénynek vagyunk kitéve, bőrünk több melanint termel, hogy alsó rétegeit megóvja a károsodástól, emiatt válunk napbarnítottá, vagy éppen Soha nem felejtem el, amikor a nemzetközi vörössé, attól függően milyen károsodást oktatónk elmesélte, hogy fiatal lány korában szenvedett bőrünk. még rá is segítettek a napozásra azzal, hogy egy speciális olajjal kenték a bőrüket. Aztán A melanin egy természetes fényvédő, 50 körül a második melanomáját távolítot- amely napsütés esetén aktiválódik, így próták el. Nem mondom, hogy minden ilyen el- bálja megvédeni a sejteket, hogy ne károváltozásért a nap a felelős. De 90 %-ban okoz sodjanak. Kimutatott, hogy az elaszten és a túlzott sugárzás problémát. kollagén rostokat is károsítja. Utána nehéz Tavaly nyáron olvastam egy vitamint for- már szép, feszes bőrt varázsolni. galmazó cég vonatkozásában, hogy délben A melanin határozza meg a bőrszínt is. 56 CsPM


A világosabb bőrűek kevés melaninnal • 6-os típus: olyan bőr, amely sok merendelkeznek, míg a sötétebb bőrűek sokkal lanint tartalmaz és nem ég le. Ez a bőrtípus is többel. Egyéni bőrtípusunk adja meg tehát, könnyen barnul, de a bőr alapárnyalata mihogy mennyi időt tölthetünk el a napon égés att már nehezen vehető észre a változás. nélkül. A dermatológusok a Fitzpatrick-skálát dolgozták ki arra, hogy meghatározzák ki A napégés mennyire veszélyeztetett napégés esetén. A napégés tünetei jellemzően néhány óráBőrdiagnosztikánál, a bőrtípus állapotánál val később észlelhetőek, ezeket valószínűmindig fontos számomra, hogy tisztában leg már mindannyian jól ismerjük, úgy mint legyek ezzel a számmal. Ugyanis hatóanya- forró, pirosas bőr, amely érintésre érzékeny, gok és bőrelváltozások szempontjából is esetenként duzzanat is kialakulhat rajta. fontosak. Fontos felismerni, hogy mikor beszélünk Pl.: egy fehér bőrű nem fog pigmentálódni másodfokú égési sérülésről. Ilyenkor ugyanis (maximum a szeplők jellemzőek), azonban folyadékkal telt részek keletkeznek, így prómár ha kicsi kreol hatás is van a bőrben, ak- bálja a szervezet hűteni önmagát. Ebben az kor azonnal pigmentálódhat. esetben mindenképpen érdemes orvoshoz Aknés gyulladásnál a fehér bőr jól reagál fordulni az esetleges fájdalmak csillapítása a szalicil savra (kivétel, aki érzékeny rá), de a miatt is. Leégés azonban nem csak bőrünbarna bőrt megégeti. kön, szemünkön is keletkezhet, ami legalább ennyire fájdalmas. Mit tehetünk ez ellen? • szerintem már 9 óra és 16 óra között ne tartózkodjunk a napon, főleg nem fényvédelem nélkül • keressünk árnyékos helyet amennyiben lehetséges, napernyő, kalap • hidratáljuk a bőrünket kívül, belül. Kollagén, antioxidánsok – minél kevesebb szabadgyök képződjön. Idő előtti öregedés.

Nézzük a típusokat: • 1-es típus: mindig ég és sosem barnul. Ők általában a vörös és a szőke hajúak. Ezek az emberek akár 6 perc alatt is leéghetnek. • 2-es típus: könnyen égnek le, de nehezen barnulnak. • 3-as típus: bőrük ritkán ég le, kön�nyen barnulnak. Ezek az emberek általában barna - vagy fekete hajúak és barna szeműek. • 4-es típus: néha leéghetnek, könnyen barnulnak. • 5-ös típus: sötétbarna típusú bőr, amely soha (láttam ennek ellenkezőjét is) nem ég le, illetve könnyen barnul.

Ezt a fotót sokan láthatták már. Ennek a 69 éves kamionsofőrnek 28 éven át, az ablaküvegen keresztül, csak az egyik felét érte a Nap. Itt jegyezném meg a barátnőm esetét, aki kreol bőrű és elvileg nem ég le, de amikor CsPM 57


külföldre, Szaúd-Arábiába költözött és napi UV-A sugárzás ellen. A cink-oxid sokkal átfoszinten közlekedett autóval – bizony a bőrét góbb védelmet nyújt, az UV-B és a legtöbb megpörkölte a nap. Fényvédőt is használt – UV-A sugázás ellen is a leghatékonyabb. 50 faktoros arcvédő krémet és mégis. Kémiai fényvédők: nagy részük elnyeli (abMint már korábban említettem, a sugárzás szorbeálja) az UV-sugarakat, megfelelő haroncsolja az elasztin és kollagén rostokat, tásukhoz azonban 20-30 perc kell. Allergiás amik a feszes és rugalmas bőrért felelősek. reakciók előfordulhatnak az egyes kémiai Korunk előrehaladtával így is, 30 év felett 15 összetevőkre, irritálhatja a bőrt, éghet és %-kal csökken a természetes kollagénmen�- könnyezhet a szem tőle. nyiségünk. Óvjuk a bőrünket. UV-A és UV-B ellen is véd: Menthyl AnthraHalott már a kék fényről? nilate, Oxybenzone, Tinosorb Erős UV-A és gyenge UV-B védelmet nyújt: avobenzone, ecamsule (Mexoryl SX) Erős UV-B, gyenge UV-A védelem: cinoxate, homosalate, octocrylene, Octyl Methoxycinnamate (OMC), Octyl Salicylate, Padimate O, Trolamine SalicylatePhenylbenzimidazole, Sulisobenzone Erős UV-B, és jelentős UV-A: Dioxybenzone Testre és arcra is másmás készítményt szoktunk javasolni, mivel az arcbőr típusa eltérhet a testétől.

Fényvédők, avagy mit tehetünk még a védelem érdekében?

Gyermekeknél mindig fokozottan járjanak el és bizonyos kor alatt kerüljék a kémia fényvédők számát.

Többször hallottam, hogy mert attól leMegkülönböztetünk fizikai és kémia fény- szünk rákosak, hogy ezeket kenjünk mavédőket. gunkra… nos a véleményem az, hogy itt is az egyensúlyra kell törekedni. Ha nem kivédheFizikai fényvédők: azonnali védelmet nyúj- tő az intenzív sugárzás, használni kell. A többi tanak, a bőrre felkenve, testes krém érzetet pedig mindenki saját döntése és ezáltal fekapunk, fehér színnel. Védőréteget képez a lelőssége, hogy mennyit és milyen minősébőrön. Összetevői: a titánium dioxid, amely gen tartózkodik a napon. védelmet nyújt az UV-B és a rövidhullámú Vigyázzanak bőrük egészségére! 58 CsPM


CsPM 59


DR. NAGYNÉ VÁCITY ESZTER

Illatok, tudatosság, aromaterápia Lélekig hatoló illatok

Elgondolkodott valaha azon, hogy amikor felidéz magában egy emléket, egy szeretett személyt, nem csak színek, események, hangok, hanem sokszor illatok is felbukkannak a tudatában? Előfordult már, hogy megérzett egy illatot és eszébe jutott egy régi-régi kép, egy elfeledett pillanat, egy furcsán ismerős érzés? És fordítva? Tapasztalta már, hogy egy-egy helyzetben az illatok hatására megváltoztak az érzelmei, a hozzáállása vagy egyszerűen csak jobban érezte magát? Például, mikor az utcán sétálva megérezte egy finom sütemény illatát, vagy az erdőben megcsapta a szélben szálló virágillat, megérezte annak a parfümnek az aromáját, amit a kedvesétől kapott ajándékba, vagy eső után kitárta az ablakot és a huzat behozta az ázott föld szagát?

Azt gondolom, hasonló élményei mindA legtöbb ember az érzelmeivel kapcsoannyiunknak vannak, mégis igen kevesen latban azt éli meg, mintha egy tengeren tekintenek az illatra úgy, mint az érzelme- hajókázna, iránytű, evezők és mindenneket, lelkiállapotot, személyiséget tartósan mű segédeszköz nélkül – tehetetlenül, az elemeknek kitéve. Fogalma sincs arról, hogy gondolataival milyen mértékben irányítja tudattalanul az élete hajóját. Pontosabban tudatosság híján éppen, hogy nem irányítja. Egy nap folyamán átlagosan 60.000 gondolat bukkan fel az elménkben. Ezek a gondolatok valójában programok az elme, és a test számára. Programok, amelyek hatással vannak az érzelmeinkre, a viselkedésünkre, egész személyiségünkre és sorsunkra. Tudattalanul gondolt 60.000 gondolat nem fogja be a szelet a vitorlába, ám tudatosan és megfelelően befolyásolni képes tényezőre. Hisz az il- gondolt 100 vagy 1.000 már igen, 60.000latok jönnek-mennek, ahogy az érzelmek rel pedig átszelhető akármelyik óceán. is – gondolhatnánk. Pedig érdemes volna figyelmet szentelni az illatok és érzelmek Az illatok ugyanúgy programok a száközötti kapcsolatnak, és annak, hogy ho- munkra, mint a gondolatok, csak más gyan tudunk egy jól megválasztott illatot úton-módon működnek. Egyrészt szaglás tudatosan a javunkra fordítani. útján bejutnak az agy érzelmekért, emlé60 CsPM


kekért felelős területeire. Ezért is kapcsolódnak össze szorosan a képi információk, emlékek és az illatok. Másrészt energetikai síkon az illatok – és itt elsősorban az illóolajokra gondolok – átrezgik az általuk hordozott információval, energiával minden energetikai rétegünket. Áthangolnak, átprogramoznak. Az aromaterápiának ezt a szépséges, finomhangoló ágát nevezzük szubtilis aromaterápiának. A szubtilis szó jelentése: finom, gyengéd, légies, pontos, hajszálfinom, árnyalatnyi. Pontosan így működnek az illatok, amikor a lelki hatásaikat domborítjuk ki: gyengéden, szinte észrevétlenül, belesimulva az élet folyásába, apránként és mégis visszavonhatatlanul. Olyan változásokat idéznek elő – feltéve, hogy jól választottunk illóolajat – amelyek hatással vannak a tudatunkra, a tudatalattinkra, fizikai és finomtestünkre egyaránt. Egy megfelelően kiválasztott és tudatosan használt illóolajjal ugyanazt a hatást érhetjük el, mint napi 60.000 jó gondolattal. Léteznek lelki elsősegélyt nyújtó illóolajok, amik azonnal ki tudnak rántani egy ránk törő negatív érzésből, akár egy pánikrohamból, sokkos állapotból. Amikor azt érezzük, hogy hirtelen ólmos súlyként nehezedik ránk az élet, amikor valami olyat tapasztaltunk, ami traumatizált bennünket feltétlenül alkalmazzunk egy illóolajos elsősegélyt. Erre alkalmas a vasfű, a római kamilla, a keserűnarancsvirág, a mirha, a levendula, a borsmenta, madagaszkári kámforfa. Szagoljunk bele az illóolajos üvegbe jó mélyen, lassan, benn-

tartva a levegőt, kifújás után légzésszünetet is tartva, hétszer egymás után, és közben ismételjük el magunkban: „Minden rendben van. Biztonságban vagyok. Szabadon megválaszthatom gondolataimat, érzéseimet.” Az „igazi” szubtilis aromaterápia azonban egy valódi terápiás munka révén tud kibontakozni. Ennek első lépése a probléma kibontása beszélgetésen és illatoláson keresztül, majd ez alapján, az aromaterapeuta által felismert alaphelyzet,

archetípus mentén egy vagy több illóolaj kiválasztása, beemelése a terápiás munkába. Az aromaterapeuta ismerteti az illóolaj használatát, megerősítő mondatokat ad mellé, amelyek megalapozzák, hogy az illóolaj, jó „táptalajra hulljon”. Fontos, hogy koherensen gondolkodjunk és illatoljunk, azaz gondolatvilágunkat hangoljuk össze tudatosan az elérendő céllal, így a kétféle program – gondolatok és illatok CsPM 61


– együttesen még bámulatosabb ered- tunkat, új perspektívákat nyitnak, elültetik ményeket hoznak. Ebben a folyamatban bennünk az önszeretet és azt, hogy igazán meghatározó a kliens részéről az elköte- „megvágyjuk” és szeressük a céljainkat, új világokat teremtenek bennünk és körülöttünk. Finoman terelik életünket a sikeres megvalósítás, beteljesítés felé. Ezért bármi legyen is a cél (Hogy csak néhány példát említsek: depresszió leküzdése; önbizalom erősítése; gyászfolyamat segítése; nehéz élethelyzet, válás, betegség feldolgozása; traumák leződés, hiszen a befogadó készség, a hit feloldása, egy új szerep megélése, egy új és az akaraterő megágyaznak a pozitív munkahely vagy vállalkozás felépítése; fejleményeknek, segítik ezáltal az illóolajok egy fontos szereplés), találni fogunk egyhatását. Lehet az illóolajokkal meditálni is egy illatot, ami akkor és ott nekünk segít. vagy imaginációt alkalmazni; tudatosan helyzeteket előre elképzelni: ahogy szeA terápiás munkába számtalan illóolaj retnénk, hogy a dolgok történjenek. A lé- bevonható, ahogy az élethelyzetek szányeg a hozzáállás, a tudatosság, és hogy ma is megannyi lehet. A terapeuta mindig valóban használni is kell az olajat, hiszen a személyre szabottan és a kigöngyölített lezárt üvegből sajnos nem tud hatni ránk. alaphelyzetnek megfelelően kell, hogy eldöntse, mire van szükség. Néhány illóolaA gyakorlatban, amikor egy kliens meg- jat azonban mégis kiemelnék, amelyeket kapja a saját illóolaj-keverékét és elkezdi különösen kedvelek, és szívesen hasznáhasználni, általában nem tapasztal azon- lok, ha lehetőségem nyílik rá. Ezek: a jelennali gyökeres fordulatokat. Finoman men- be simító római kamilla; a stabilitást adó nek végbe a változások, és olyan módon, hogy minden körülmény egyszerre kezd el formálódni. A belső munka a külső környezetben is változásokat szül. Sokan megkérdezik tőlem, hogy ez tényleg az illóolaj hatása, vagy csak annyira akarják, hogy hasson, hogy már-már el is hiszik… azaz placebóként működik. Nos, az akarat, az akarás és a hit fontosak önmagukban is, ám sokszor azt tapasztaljuk, hogy segítség nélkül nem tudunk szintet lépni. A belső munkát illóolajokkal kiegészíteni azért a legjobb döntés, mert valóban elemi hatással vannak ránk: kitágítják a nézőpon62 CsPM


vetiverfű; a mindennel megbirkózó vasfű; a kitartó harcos atlaszcédrusz; a finoman nőies muskotályzsálya; a játékos mandarin; akinek helyén van a szíve - orvosi levendula; az atyai áldást adó tömjén; az anyai ölelést és vigaszt nyújtó mirha; a felszabadító szantál. Az illatokkal, a megfelelő tudatossággal, a gondolatainkért vállalt felelősség által képesek vagyunk kibontakoztatni saját magunkban mindazt, ami után eddig csak lemondóan vágyódtunk. Képesek vagyunk saját életünk jó hajóskapitányaivá válni. Az illatokkal szabadon kapcsolódhatunk belső iránytűnkhöz és belső erőforrásainkhoz. A sóvárgással, sóhajtozással, lemondással, kishitűséggel, negatív gondolati programokkal behatárolt sémáink feloldódhatnak, új életet kezdhetünk. Ez az illatok szépséges küldetése, kincset érő ajándéka az emberek számára. CsPM 63


“A fehér póló az év minden időszakában viselhető!”

64 CsPM


BOTYÁNSZKY SZILVIA

HOGYAN TEREMTS STÍLUSOS RUHATÁRAT? III. 9 tipp, hogyan viseld a sima fehér pólót nyáron 1. Szimpla sikk Ha azért nem találni fehér pólót a szekrényedben, mert túl egyszerűnek és „semmilyennek” érzed, és azt gondolod, hogy csak edzéshez, vagy alváshoz lehet felvenni, akkor jó hírem van számodra! A sima fehér pólót is számtalan módon stílusossá teheted, így végre ezzel a darabbal is bővülhet a ruhatárad és tágíthatod vele stílus-kelléktáradat. A fehér póló az év minden időszakában viselhető, olcsón beszerezhető, és egy kis fantáziával a legtöbb alkalomra bevethető.

Ha ezt a stílust választod, nem kell mást tenned, mint keresni egy szép, színes ceruzaszoknyát, egy színben hozzá passzoló nagyméretű nyakláncot, és egy magas sarkút (de egy balerina is megfelelő lehet). Szolid, mégis látványos szett!

Most még talán nem is sejted, men�nyi lehetőség rejlik egy egyszerű fehér pólóban! Nyáron különösen kellemes és hasznos viselet, és ha elolvasod a következő összeállítást, végre nem kell majd attól tartanod, hogy megjelenésed túl egyszerű vagy fantáziátlan lesz, ha ebben libbensz ki a nyári forgatagba. Biztos vagyok benne, hogy a következő kilenc tipp között te is találsz majd hozzád illőt.

CsPM 65


2. Dögös nyári este Ehhez a stílushoz kiengedheted a benned rejtőző vadmacskát: ha fehér pólódat egy szakadt farmer sorttal, magas sarkúval (fáradt lábak esetén egy jó állapotú tornacipővel), egymásra halmozott bizsukkal, és egy laza - akár flitteres - blézerrel párosítod, egyszerre érezheted magad szexinek, nőiesnek, fiatalosnak és végtelenül lazának.

4. Dögös vacsoraszett Ha már unod a kis virágos ruhácskákat az esti randikhoz, vagy inkább egy vadító szettet húznál az elegáns vacsorához, akkor a következőket kell beszerezned: egy bőrhatású rövidnadrág/ skinny bőrnadrág, egy lehetőleg boyfriend (azaz hosszított fazonú) blézer, egy pár lélegzetelállító magassarkú szandál, borítéktáska, és az elmaradhatatlan fehér póló.

3. Sportosan szexi Ez a megoldás szintén nagyon „bevállalósnak” mondható, hiszen mindenképpen tartalmaznia kell egy (mű)bőrdzsekit, egy szexi magas sarkú szandált, és természetesen egy szoknyát – ami legyen inkább romantikus: csipke, pliszírozott, vagy akár rakott. (A húszas korosztály akár a tüllt is bevállalhatja!) /kép: következő hasáb, fent/ 66 CsPM


6. Bombázó stílusban A fehér póló nemcsak a szakadt stíluson belül tehető dögössé, hiszen egyszerűségét kihasználva bátran párosítható szívdöglesztő szoknyákkal és magas sarkúval is. Ideális mértékben ellensúlyozhatja és lágyíthatja azok egyértelműen csábító üzenetét. A fehér póló itt crop top-ként - azaz hasat villantó verzióban - még tökéletesebb választás lehet.

5. Csak könnyedén A fehér póló használatának egyik legegyszerűbb módja, ha színes sorttal, telitalpú szandállal és egy mintás, színben a nadrággal harmonizáló, könnyű kendővel egészíted ki. A napszemüveg itt kötelező darab!

CsPM 67


7. Lezser és hivatalos egyszerre Ha már unod a munkahelyedre hordott szokásos outfiteket, próbálj ki egy abszolút felfrissítő szettet: párosíts egy fehér pólót sportosabb stílusú ceruzaszoknyával, és a szettedet iroda-kompatibilissé varázsoló, hosszított fazonú blézerrel.

öltöny ihlette szettet! Fehér pólódon kívül kell hozzá egy élére vasalt fekete nadrág (lehetőleg répa fazonú), egy szigorú blézer, és - hogy a téged szemlélők el ne felejtsék, hogy ízig-vérig nő vagy - egy minél szexisebb, minél csillogóbb magas sarkú pántos szandál. Koronázd meg egy hozzá illő fényes, szikrázó nyakékkel! 9. Színpompás A fehér pólót mi sem egészítheti ki jobban, mint egy gyönyörű, színes nadrág, ami idén lehet nagyon bő is - ez most a legsikkesebb! -, de akár skinny fazonút is kereshetsz mellé. A crop top szabású fehér pólóhoz a bőszárú naci a legjobb választás ezen a nyáron!

8. Férfiasan nőies Ha tetszik a maszkulin stílus, ráadásul még fashioniszta is vagy, ki ne hagyd ezt a férfi-

68 CsPM


CsPM 69


70 CsPM


Kávészünet az elmének „Nem a képességek vagyunk. Hanem az a szeretet, ami ezeket hagyja kibontakozni.” *** „Ha egy szeretetcseppben is meglátod a szeretetóceánt, akkor a továbbiakban nem lesz gond a mérték.” *** „Olyan vagy, mint a tenger. Felül hullámzó, alul, mélyen, nyugodt és békés, áramló a létezéssel. Felül kell is a hullámzás, ez az élet. A felső hullámzó rész, sokszor a külső behatásoknak köszönhetően, nincs tisztában a mély nyugalmával. A mély viszont, békéjének köszönhetően, látja a felszín állapotát, és tudatában van az azt alakító körülményeknek is.” *** „Azt csináld, amit élvezel, s élvezd, amit csinálsz.” *** „Ne tévedj el. A rózsaszín, szirupos, csöpögő, mesterkélt bájolgás nem a szeretet állapota. Az a szeretet állapotának akarása. A szeretet

állapota nem akar direkt megnyilvánulni, csak van. Csindadratta nélkül is érezni. Ő nem akar reflektorfényt, nem akarja, hogy túláradó, fülig vigyorral borulj mindenki nyakába. Nem akar folyton ölelkezni. Csak teszi a dolgát felhajtás nélkül. Van. És le sem tudod tagadni, mert érzik ajtad. Nem múlik el és nem hagy kiégett állapotban. Te a megnyilvánulásává válsz. Minden lélegzetvételed ártás nélkülivé válik. Pillantásod a kegyelem pillantása, mosolyod az üdv forrása. Létezz, s hagyd, hogy a szeretet tegye a dolgát.” *** „Ne azonosulj problémákkal, csak figyeld őket.” *** „Egy mester szól mindenkin keresztül.” *** „A „ Legyen meg a te akaratod.” a teljes elengedés.” *** “A boldogságnak nincs oka. A boldogság Van.”

CsPM 71


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Csak POZITÍVAN Magazin 2020/03 by csakpozitivanmagazin - Issuu