Skip to main content

BFZ-koncertfüzet – Zsinagógakoncert 2015 június – Nagykanizsa, Mezőcsát, Pápa

Page 1

WWW.BFZ.HU FACEBOOK.COM/ FESZTIVALZENEKAR

synagoges_cover.indd 1

BUDAPESTI FESZTIVÁLZENEKAR ZSINAGÓGAKONCERTEK

25.05.15 13:28


A BFZ ELÉRHETŐSÉGE

Titkárság: 1033 Budapest, Polgár utca 8-10.B Telefon: +36 1 489 43 30 e-mail: bfofound@mail.datanet.hu Jegyrendelés: rendeles@bfz.hu Próbaterem: 1034 Budapest, Selmeci utca 14-16. Honlap: www.bfz.hu Online jegyvásárlás: www.jegymester.hu Kiadja a Budapesti Fesztiválzenekar Alapítvány Felelős kiadó a BFZ igazgatója, Stefan Englert

synagoges_cover.indd 2

25.05.15 13:28


BFZ A KÖZÖSSÉGÉRT BFO IN THE COMMUNITY


KÖSZÖNTŐ

A BUDAPESTI FESZTIVÁLZENEKAR azokba a községekbe és városokba látogat el, ahol a házak között egy elhagyatott zsinagóga áll. Egykor imádkoztak ezek között a falak között, ma már az üresen maradt épületek többnyire más célt szolgálnak. Akad köztük raktár, kiállítóterem, néhányat szépen felújítottak, de van bizony romos is. A sok száz vidéki magyar zsinagógában csak elvétve, itt-ott tartanak istentiszteletet, a zsidó közösségek döntő többségét 1944-ben kiirtották. Pedig azelőtt békében éltek itt keresztények és zsidók. A gyerekek együtt játszottak, egy iskolába jártak. A szomszédok köszöntek egymásnak, elbeszélgettek, ismerték egymást, hiszen egy közösségben éltek. Ma az egykori zsidó polgárok emlékét a temető mellett csak a megmaradt zsinagóga őrzi. Ide, a zsinagógába hívjuk most egy ingyenes koncertre szeretettel az itt lakókat. A zenehallgatás után kis ismertetőt fognak hallani az épület történetéről, és arról az életről, ami egykor ezeket a falakat megtöltötte. Ismerkedjünk meg egykori szomszédaink emlékével, mindennapjaival. Hozzon a zene a szívekbe békét, megértést, toleranciát, megbecsülést. Fogadják szeretettel ajándék hangversenyünket.

FISCHER IVÁN a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója

A RITMUS A SZÉTTARTÓT EGYSÉGBE FOGJA…

2

A Budapesti Fesztiválzenekar és az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség együttműködése keretében „Koncert és beszélgetés vidéki zsinagógákban” címmel programsorozat indult 2014 júniusában. Az első három helyszín (Mád, Albertirsa és Keszthely) után 2014 novemberében Szekszárdon, Szolnokon és Kisvárdán folytatódott a figyelemfelkeltő, emlékeztető kulturális programsorozat, most pedig Nagykanizsára, Mezőcsátra és Pápára látogat a zenekar. Az előadások keretében Darius Milhaud,


GREETINGS

THE BUDAPEST FESTIVAL ORCHESTRA is visiting towns and cities where abandoned synagogues stand between the houses. People once prayed amongst their walls, but today the deserted buildings usually serve a different function. Some are storehouses, some exhibition halls, a few have been beautifully restored but others are run-down. In the hundreds of Hungarian synagogues in the country there are only occasional services performed here and there, after the extermination of the vast majority of the Jewish population in 1944. But Christian and Jewish people used to live side-by-side in peace. Their children played together, attended the same schools. Neighbours greeted each other, they would chat together, they knew one another as they were part of one community. Today the memory of the Jewish citizens is preserved only in the cemeteries and the still-standing synagogues. We invite all residents here to the synagogue, for a free concert. After the music there will be a short lecture about the history of the building and of the life that once filled these walls. Let us become acquainted with the memory and everyday goings-on of our one-time neighbours. Let music bring peace, understanding, tolerance and respect into our hearts. I am delighted to be able to present this free concert to you.

IVÁN FISCHER Music Director, Budapest Festival Orchestra

RHYTHM CREATES UNITY… In cooperation with the Unified Hungarian Jewish Congregation, the Budapest Festival Orchestra launched a new event series called “Concert and talk in non-metropolitan synagogues,” at three venues in June 2014. Following the first three concerts (in Mád, Albertirsa and Keszthely), the series of awareness-raising cultural events, which also serve a memorial purpose, have continued in Szekszárd, Szolnok and Kisvárda, and this summer the orchestra is visiting Nagykanizsa, Mezőcsát and Pápa. The concerts fea-

3


KÖSZÖNTŐ

David Stock, Jávori Ferenc és Kovács Béla darabjai lesznek hallhatók, majd az EMIH vezető rabbijaként történelmi visszatekintés keretében beszélgetésre invitálom a hallgatóságot. A nagy múltú magyar zsidóságra nemcsak a mai napig élettel teli fővárosi zsidó vallási és kulturális élet emlékeztet, hanem a szomorúbb sorsra jutott, kiüresedett, elárvult, épített örökség a különböző vidéki városokban. A több tucat magára hagyott – építészetileg is különleges értéket képviselő – vidéki zsinagóga közül ezúttal három olyan helyszínre látogatunk el, ahol az elpusztított közösségre emlékeztető templomok más, profán célokat kaptak. Az ő sorsuk is a holokauszt utáni 70 év Magyarországának szomorú történetét szimbolizálja. A vészkorszakban kiirtották a vidéki zsidó közösségek majd’ mindegyikét, és a vidéki városok és falvak zsinagógáiba azóta sem tért vissza az élet. Akkor legalább szólaljon meg bennük a zene, egy félórás koncert, melyet ajándékul kínálnak a helyi lakosoknak. Jöjjenek el a koncertekre zsidók és nem zsidók, hozzák magukkal emlékeiket, melyeket szívesen megosztanának, elevenítsék fel, hogyan éltek együtt valaha zsidók és keresztények, milyen volt az élet akkor, amikor ezeket a csöndes falakat még élet töltötte meg. Ezek a koncerteket követő beszélgetések nemcsak a holokausztról mint tények összességéről szólnak, hanem a veszteségekről is. A meg nem értés, a tudatlanság pedig újabb katasztrófákhoz vezet. Ha ez ellen tenni akarunk, nem elég beszélni róla. Kell a zene is, amely bár zsidó szerzők, de nem vallásos alkotásaiból tevődik majd össze. Yehudi Menuhin szavaival szólva „A zene a káoszból rendet teremt, a ritmus a széttar tót egységbe fogja, … a harmónia az össze nem illőket összeegyezteti.” A helyszínek, a zsinagógák pedig a megmutatkozást szolgálják, a misztikum, a félelemkeltő ismeretlen közelebb hozását, megismertetését, ami elvezet a tudatlanság, az előítéletek és félreértések tisztázásához.

KÖVES SLOMÓ az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija 4


GREETINGS

ture the works of Darius Milhaud, David Stock, Ferenc Jávori and Béla Kovács and will be followed by a talk, where where as Chief Rabbi of the UHJC, I will offer a short historical overview and invite the audience to join in the conversation. It is not only the still vibrant Jewish religious and cultural life in Budapest that recalls the long history of the Hungarian Jews, but also the neglected Jewish architectural heritage in a number of towns across Hungary. We will visit three of the dozens of abandoned synagogues of particular architectural worth. These three synagogues, which serve as a memory of the destroyed communities, were used for other, profane purposes. Their fate is also symbolic of Hungary’s sad history during the 70 years following the Holocaust. Their fate is symbolic of the history of Hungary during the 70 years that followed the Holocaust. Then, almost all of the rural Jewish communities were exterminated, and life has not since returned to the synagogues of the towns and villages in the country. May at least music sound in them now, a 30-minute concert, offered as a gift to locals. Let Jews and non-Jews attend, let them bring memories they are willing to share, let them recollect how Jews and Christians used to live together when these silent halls were still filled with life. The talks after the concerts will concern not only the Holocaust as a sum of facts, but the losses as well. Because a lack of understanding, ignorance, will lead to new catastrophes. And if we want to prevent them, we need more than talk. We also need music, which may now be the music of Jewish composers, but not their religious works. As Yehudi Menuhin put it: “Music creates order out of chaos: for rhythm imposes unanimity upon the divergent,... and harmony imposes compatibility upon the incongruous.” The venues, the synagogues serve visibility, and will bring closer what is mysterious, or frighteningly unfamiliar, helping to dispel ignorance, prejudices and misunderstanding.

SLOMÓ KÖVES Chief Rabbi of the Unified Hungarian Jewish Congregation (UHJC)

5


A MEZŐCSÁTI ZSINAGÓGA FELÚJÍTÁS ELŐT T (2011) THE SYNAGOGUE OF MEZŐCSÁT BEFORE RENOVATION (2011)


MŰSOR

2015. JÚNIUS 02. 19.00 Nagykanizsa, Zsinagóga

2015. JÚNIUS 03. 18.00

Mezőcsát, Művészetek Háza (a volt zsinagóga épülete)

2015. JÚNIUS 04. 19.00 Pápa, zsinagóga

DARIUS MILHAUD Klarinét, oboa, fagott trió, Op. 161b DAVID STOCK Három jiddis dal JÁVORI FERENC Klezmer szvit (részletek) KOVÁCS BÉLA Tiszteletem, Feidman úr!

KÖZREMŰKÖDŐ MŰVÉSZEK Ács Ákos, klarinét Berger Márta, oboa Bujtor Balázs, hegedű Eckhardt Violetta, hegedű Fejérvári Zsolt, bőgő Liptai Gabriella, cselló Sipos Gábor, brácsa Tallián Dániel, fagott Nógrády Gergely, kontratenor

8


PROGRAMME

JUNE 02., 2015, 07 PM

Nagykanizsa, Synagogue

JUNE 03., 2015, 06 PM

Mezőcsát, House of Arts (the building of the former Synagogue)

JUNE 04., 2015, 07 PM

Pápa, Synagogue

DARIUS MILHAUD Suite d’après Corrette, Op. 161b DAVID STOCK Three Yiddish Songs JÁVORI FERENC Klezmer Suite (excerpts) KOVÁCS BÉLA Sholem alekhem, rov Feidman

PARTICIPATING ARTISTS Ákos Ács, clarinet Márta Berger, oboe Balázs Bujtor, violin Violetta Eckhardt, violin Zsolt Fejérvári, double bass Gabriella Liptai, cello Gábor Sipos, viola Dániel Tallián, bassoon Gergely Nógrády, countertenor

9


BFZ A KÖZÖSSÉGÉRT

„LEGYEN A ZENE MINDENKIÉ!” Már-már ködbe vész Kodály Zoltán so-

10

kat idézett és szövegkörnyezetéből gyakran kiragadott mondatának eredeti jelentése. „A zene mindenkié” címet viseli a zeneszerző elméleti írásaiból 1954-ben megjelentetett gyűjtemény is. A kodályi zenepedagógia célkitűzéseit frappánsan megfogalmazó mondat kitűnően jellemzi a Budapesti Fesztiválzenekar zenepedagógiai célkitűzését és közösségi programjait is. Az együttes fontosnak tartja saját fiatal közönségének kinevelését, ahogy azt is, hogy olyanok is hallhassák muzsikáját, akiknek egyébként nincs vagy csak elvétve van lehetőségük eljutni a koncerttermekbe. Ez a törekvés az elmúlt évadban újabb állomásához érkezett. A 2014. júniusában megrendezett első Közösségi Héten a világhírű zenekar új utakra lépett, amelyeken haladva a közönséggel való szorosabb és nyitottabb kapcsolatot szeretné még szorosabbá tenni. A Közösségi Hét során a templomok, gyerekeket segítő intézmények és idősotthonok mellett elhagyott zsinagógákban is muzsikálunk. Így júniusban ismét három zsinagógában koncerteznek a BFZ művészei: Nagykanizsán, Mezőcsáton és Pápán. A magyarországi zsinagógák jelentős része a holokauszt következményeképpen elnéptelenedett. A zsidó közösségek tagjainak jelentős többségét elpusztították, azok közül, akik visszatértek, sokan kivándoroltak, máshová költöztek, nem gyakorolták vallásukat. A zsinagógák elvesztették eredeti funkciójukat, nem egyet közülük méltatlan célokra – áruházként vagy raktárként – hasznosítottak, másokat átengedtek az enyészetnek. „A zene feléleszti a zsinagóga szellemét, és ha ott az ember tanul valamit a szellemiekből, akkor a hely rendeltetésének részlegesen eleget tett. Csak részlegesen, mert ahhoz azért kellenének a zsidók is” – mondta a zsinagógakoncertek kapcsán Konrád György író. A Fesztiválzenekar ennek szellemében az ország elhagyatott zsinagógáiba szervezett új eseménysorozatot, amelyen együttműködik Köves Slomó rabbival, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezetőjével. A BFZ szeretné ráirányítani a figyelmet a zsidó örökségre, megismertetni a helyi közösségeket azzal a sokszínűséggel, amely egykor Magyarországot jellemezte. E szórakoztató


DARIUS MILHAUD


DAVID STOCK


BFO IN THE COMMUNITY

„MUSIC SHOULD BELONG TO EVERYONE.” The original meaning of Zoltán Kodály’s much quoted statement, which is often taken out of context, is nearly lost. “Music Belongs to Everyone” is also the title of a compilation of his theoretical writings published in 1954. The quotation that so succinctly summarises the objectives of Kodályian musical education is also an excellent description of the philosophy and community programmes of Budapest Festival Orchestra. Similarly to other leading symphonic orchestras around the world, the ensemble is committed to educating its young audience and to bringing its music to those who have little or no opportunity to attend its concerts. This ambition reached a new milestone in the last season. During the Community Week in June 2014, the globally acclaimed orchestra embarked on a new path to forging closer ties with its audience. During this spring’s Community Week, we are making music in abandoned synagogues as well as in churches, child-care institutions and nursing homes. In June, the musicians of the Budapest Festival Orchestra are giving concerts in three synagogues in Nagykanizsa, Mezőcsát and Pápa. The greater part of Hungarian synagogues lie abandoned as a result of the Holocaust. The vast majority of Jewish communities were annihilated. Many of those who managed to return emigrated, moved elsewhere or no longer practised their religion. Synagogues lost their original function. Some were put to use for unworthy purposes – as warehouses or storage spaces, while others were simply left to ruin. “It’s a beautiful idea to use music to reawaken the spirit of the synagogue, if someone sitting there learns something about spiritual matters, than it has partly served its purpose. I say partly because a synagogue would also need Jews,” said author György Konrád, commenting on the synagogue concerts. In this spirit, the Budapest Festival Orchestra, in a joint effort with Rabbi Slomó Köves, head of the United Hungarian Jewish Congregation, organised a new series of events in abandoned synagogues across Hungary. BFO is committed to raising awareness about Jewish heritage and telling communities about the diversity that used to exist in Hungary.

13


BFZ A KÖZÖSSÉGÉRT

és befogadó szellemű események célja, hogy minden magyar számára megés elismerhetővé váljon a zsidóság magyarországi történelme.

AZ ÚJ ÉVAD ZSINAGÓGAKONCERTJEIN a közönség Darius Milhaud, David Stock, Jávori Ferenc és Kovács Béla egy-egy darabját hallgathatja meg, majd Köves Slomó rabbi történelmi visszatekintésre és beszélgetésre invitálja a a hallgatóságot, akik végül zsidó ételeket is kóstolhatnak. Hogy milyen zene illik egy zsinagógába? A műsor kötődjön-e, és ha igen, hogyan kötődjön a zsidósághoz és a zsidó zenei hagyományokhoz? A Fesztiválzenekar műsora a kötődés többféle lehetőségét mutatja meg. Kovács Béla professzor például emeritus a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen és Kossuth-díjas klarinét művész, aki az utóbbi évtizedben már jelentős klarinétkompozíciók szerzője is. A koncerten tőle elhangzó darab tisztelgés a legnagyobb klezmer klarinétos, Giora Feidman előtt. Ezen átirat vonós ötösre és klarinétra most hangzik el először Magyarországon. Eközben Darius Milhaud darabja, a Klarinét, oboa, fagott trió a reneszánsz zeneszerző, Michel Corrette stílusában és formai szerkezetében írt nyolc tételes táncsorozat. Milhaud valódi kozmopolita volt, Franciaországban született, munkássága szorosabban Dél-Amerikához köti, de otthonosan mozgott a jazz világában is, és nagy hatással volt a mai amerikai jazz generációra. Jávori Ferenc – Fegya – a Budapest Klezmer Band alapítója, az egyik legjelentősebb közép-európai klezmer zeneszerző. Műveit eredeti zsidó dallamvilágból építi fel, ezért hangzásvilága a legautentikusabb a régióban. A most felcsendülő hóra – háromnegyedes lassú tánc – ebben az összeállításban először hangzik el. Végezetül David Stock darabja eredetileg vonósnégyesre és mezzoszoprán hangra íródott, ami ezen a különleges alkalommal férfihang interpretációjában hangzik el. A hetvenöt éves amerikai Stock mindkét minőségében (zeneszerző és karmester) sokat tett a kortárs zenéért. Műveiben a jazztől a népzenéig stílusok sorát integrálja. 14


BFO IN THE COMMUNITY

THE PURPOSE OF THESE FUN AND INCLUSIVE EVENTS is to help every Hungarian learn and recognise the history of the Jewry in Hungary. The synagogue concerts of the new season will feature works by Darius Milhaud, David Stock, Ferenc Jávori and Béla Kovács followed by a historical review and an open discussion led by Rabbi Slomó Köves, concluded by the opportunity to taste some typical Jewish delicacies. But what music is considered fitting for a synagogue? Should it be related to Jewish identity and Jewish musical traditions and if so, how? The Festival Orchestra’s programme features works that are related to these in different ways. For example Professor Béla Kovács is an emeritus of Liszt Ferenc Academy of Music and a Kossuth Prize winner clarinettist, who in the past decade has also composed some notable clarinet compositions. His piece at the concert is a tribute to the greatest klezmer clarinettist, Giora Feidman. This transcription for string quintet and clarinet is now performed for the first time in Hungary. Meanwhile Darius Milhaud’s piece, Suite d’après Corrette, was written in style and formal structure of the Renaissance composer Michel Corrette. Milhaud was a true cosmopolitan born in France, but his work closely connected him to South America. He was also familiar with the world of jazz and had a great effect on the contemporary American jazz generation. Ferenc Jávori – also known as Fegya – is the founder of the Budapest Klezmer Band, one of the most important Central European klezmer composers. His works build on original Jewish melodies, hence they have the most authentic sound in the region. The Hora (a slow dance) that can be heard now is the first in this composition. David Stock’s piece, Three Yiddish Songs, which was originally written for string quartet and mezzo-soprano voice, but for this special occasion you can hear an interpretation for a male voice. The 75 years old American Stock has done a lot for contemporary music both as a composer and a conductor. In his works he integrated a wide range of styles from jazz to folk.

15


A HELYSZÍNEKRŐL „A zene lelkünkben olyan múltat kelt életre, amelyet mi nem is ismerünk, és lelkünkben a szenvedésnek oly sejtését ébreszti föl, amely­ ről könnyeink sem tudnak semmit.” Oscar Wilde NAGYKANIZSA

16

Az egykori nagykanizsai zsinagóga klasszicista stílusú épülete a Fő út egyik udvarán, a Zsinagóga udvaron áll. Az épület jelenleg üres, istentiszteleteket nem tartanak benne, de alkalmanként időszaki kiállításoknak, koncerteknek, kulturális és vallási eseményeknek ad otthont. A település első zsidó imaháza, a „Kis Sörház” 1745-ben épült fel a Batthyányi-uradalom serfőzőjében. A főimaházat 1805-ben átköltöztették a Fő úton található Batthyány-kastély udvari épületébe, a 19. század elejére azonban a kanizsai zsidóság mindkét helyszínt kinőtte. A Batthyány-család a kezdetektől patronálta a helyi zsidóságot, így a zsinagóga építéséhez is Batthyány Fülöp herceg biztosította a telket és az építőanyag egy részét. Az egyszerű külsejű épületet 1807 és 1821 között építtette a 375 tagú zsidó hitközség a helyi belső udvarra, mivel az akkori rendelkezések szerint az utcai frontra nem kerülhetett. A kanizsai zsidóság rendkívül haladónak számított: a zsinagógában 1829től karének működött, és 1845-ben elsőként itt szólalt meg orgona magyarországi izraelita istentiszteleten. A progresszió motorja az országszerte ismert és elismert tudós, Lőw Lipót volt, aki 1841 és 1846 között Nagykanizsán volt rabbi. Ő volt az a rabbi, aki 1844-ben az országban elsőként prédikált magyar nyelven. 1869-ben a hitközség neológnak nyilvánította magát. Az utcára néző, egyemeletes, szintén klasszicista épületben, az úgynevezett Zsidóházban volt a történelmi Magyarország egyik legrégebbi gyógyszertára, a Fekete Sas. A másik földszinti üzlethelyiségben a Magyar Divatcsarnok, Fürst József divatüzlete működött az 1920-as és 1930-as


A NAGYKANIZSAI ZSINAGÓGA BELSŐ TERE THE INTERIOR OF THE SYNAGOGUE, NAGYKANIZSA


JÁVORI FERENC


ABOUT THE LOCATIONS

„Music ... creates for one a past of which one has been ignorant, and fills one with a sense of sorrows that have been hidden from one’s tears.” Oscar Wilde NAGYKANIZSA The classicist building that was once the Nagykanizsa Synagogue stands in Synagogue Court, one of the courtyards off Fő út (Main Street). The building is currently empty and there are no scheduled services held here, although from time-to-time it does host temporary exhibitions and concerts, as well as cultural and religious events. The first Jewish place of worship here was built in 1745, in the Kis Sörház (‘Little Beer House’) in the Batthyány estate’s brewery. The principal house of worship was moved in 1805 to the Batthyány palace’s court building off Fő út, but by the end of the 19th century the Jewish population of Kanizsa had outgrown both locations. The Batthyány family supported the local Jewish populace from the very beginning, and as such Duke Fülöp Batthyány provided the site and some of the building materials for the construction of the synagogue. The 375 members of the Jewish community built the synagogue, with a simplistic facade, between 1807 and 1821. It had to be within the inner courtyard as legislation at that time prohibited its construction directly facing the street. The Kanizsa Jewish community was considered extremely advanced: the synagogue started its own choir in 1829, and in 1845 installed the first organ in a Hungarian synagogue here. The driving force behind this progress was the widely-known and well-recognised scholar, Lipót Lőw, who was a rabbi in Nagykanizsa between 1841 and 1846. In 1844 he became the first rabbi in the country to preach in Hungarian. In 1869 the community declared itself part of the Neolog fraction.

19


A HELYSZÍNEKRŐL

években. 1944-ben a Zsidóházban és a zsinagógában hozták létre a nagykanizsai gettót, 1944. október 26–28-án itt gyűjtötték össze a város és környékének 3000 zsidó lakosát, hogy Németországba hurcolják őket. A zsidóság deportálását követően a Belügyminisztérium elrendelte a zsinagóga lebontását, de ezt a helyi városvezetők nem hajtották végre. A hitközség a háború után újjászerveződött, 1949-ben 291 tagja volt, és még rabbit is választottak. Lélekszámuk – főként el- és kivándorlások, valamint a természetes fogyás miatt – 1960-ra 136 főre csökkent. A hitközség az 1980-as évek elején eladta a városnak a zsinagógát, amely azóta önkormányzati tulajdonban van. Az istentiszteleteket így nem ott, hanem a hitközségi épület imatermében tartják. Az épület műemléki védettség alatt áll, udvarán 2004-ben állították fel Rétfalvi Sándor Zsidó Holocaust című kompozícióját. A bejárat előtt tábla emlékeztet az I. világháborúban elesett, illetve a koncentrációs táborokba hurcolt zsidókra.

20


ABOUT THE LOCATIONS

A one-story street-side building, also classicist in style, called the Zsidóház (Jewish House) was home to the first pharmacy in old Hungary, named the Fekete Sas (Black Eagle). The other part of the building housed the Magyar Divatcsarnok (Hungarian Fashion Hall), and was owned by József Fürst in the 1920s and 30s. In 1944 the Nagykanizsa ghetto was established around the Zsidóház and the synagogue. Between 26-28 October 1944, the 3000 Jewish inhabitants of the city and surroundings were rounded up there to be deported to Germany. Following their deportation, the Ministry of the Interior issued a decree for the demolition of the synagogue, but the local council did not execute the order. After the war the Jewish community reorganised itself, counting 291 members in 1949, and even elected a rabbi. By 1960 however, their numbers had shrunk to 136 – mostly due to emigration and natural decrease. The community sold the synagogue to the city at the beginning of the 1980s, and it has remained in their hands ever since. Services are therefore held in the prayer room of the community’s main building. The synagogue is protected as a historic monument. Sándor Rétfalvi’s composition, entitled Jewish Holocaust, was set up in the courtyard in 2004. There is a commemorative plaque at the entrance paying homage to Jewish victims of World War I and the concentration camps.

21


A HELYSZÍNEKRŐL „Isten azért teremtette a zenét, hogy szavak nélkül tudjunk imádkozni.” John Lennon MEZŐCSÁT

22

A zsidóság az 1800-as évek elején kezdett betelepülni Mezőcsátra, feltehetően Galíciából és Litvániából. Hitüket az új környezetben is igyekeztek maradéktalanul gyakorolni: egy 1828-as összeírás szerint – amely egy maroknyi izraelitát számlált (42 fő) –, már ekkor saját zsinagógát tartottak fenn. Ez az épület később tűzvész áldozata lett. A gazdaságilag is megerősödött izraelita közösség l880-ban egy rendkívül szép és méreteiben is impozáns zsinagógát épített. A még ma is álló zsidó templom bét hakneszet, vagyis közös imára, istentiszteletre és a Tóra közös tanulmányozására kialakított hely. A 18–19. században a legfőbb ünnepek alkalmával az egész napos szertartás alatt a közösség valamennyi tagja egy időben jelen lehetett. A zsidó liturgia sajátosságához híven azonban a közös imára egyidejűleg, de nemenként elkülönülve gyűltek össze a hitközség tagjai, ezért több bejárat is van az épületen. A férfiak bejárata az előtéren keresztül vezet a zsinagógai térbe, az előtérben a megtisztulást jelképező liturgiai tárgygyal, a kézmosóval. A nők külön bejáraton foglalták el a nekik kijelölt helyet, a karzatot, amely három oldalról vette körbe a belső teret. A helyi zsidóság létszáma 1920-ig fokozatosan növekedett egészen 556 főig, ami az akkori lakosság 9,5 százalékát tette ki. A helyi zsidó közösség mintegy másfél évszázadon át igen fontos szerepet töltött be a település és a térség gazdasági életében. A II. világháború és a vészkorszak nagyarányú népességcsökkenést eredményezett. Az 1940-es évek végén bekövetkező kivándorlás hatására a 1970-es évekre szinte teljesen eltűnt a zsidóság Mezőcsátról. A szebb napokat látott zsinagóga állapota az ezt követő évtizedekben erősen leromlott, de sokan és sokat tettek a megmentéséért, melynek eredményeképpen napjainkra visszanyerte korabeli szépségét. Az egykori


ABOUT THE LOCATIONS „God created music so that we can pray without words.” John Lennon MEZŐCSÁT Jews started to settle in Mezőcsát at the beginning of the 19th century, supposedly from Galicia and Lithuania. They tried to maintain their faith fully in their new environment: according to a 1828 census – which counted only a handful of Jews (42 people) – they were already having their own synagogue. That building was later destroyed by fire. The economically-strengthened Jewish community built an extraordinarily beautiful and grand synagogue in 1880. This one, which is still standing, is a bet ha-knesset, i.e. a place for communal prayer, services and studying the Torah. In the 19th century, during major religious festivals, the whole community would gather there for day-long ceremonies. In accordance with Jewish liturgy, worshippers all used to gather together but women and men would sit separately, which is why the building has more than one entrance. On the way to the main synagogue hall, the men’s entrance leads into the foyer and past an object of liturgic significance, a washbasin for cleansing. Women would go through their own entrance to take their seats in a gallery which surrounded the interior from three sides. The Jewish community continued to grow, reaching 556 people in the 1920s – a total which then constituted 9.5% of the local population. Throughout a century and a half, the Jewish community played an important role in the economic life of the town and its surroundings. World War II and the Holocaust devastated the population. Then emigration at the end of the 1940s meant that by the ‘70s there were virtually no Jews left in Mezőcsát. The condition of the once-magnificent synagogue declined markedly in the following decades. But through the efforts of many people the building was saved, and today the synagogue looks as beautiful as ever. Following external and internal renovation, the former Jewish temple is now a cultural centre and is a venue for events, exhibitions, concerts and conferences.

23


A HELYSZÍNEKRŐL

zsidó templom külső és belső felújítását követően kulturális központként működik tovább, rendezvényekkel, kiállításokkal, koncertekkel, konferenciákkal szolgálva a közművelődést.

„Ahol a szavak elhagynak bennünket, ott kez­ dődik a zene.” Heinrich Heine PÁPA

24

A Petőfi utcában álló pápai zsinagóga valaha Veszprém megye legnépesebb zsidó közösségének imaháza és Magyarország harmadik legnagyobb zsinagógája volt. A II. világháború óta nem használják istentiszteleti célokra, elhanyagolt állapotban vár jobb sorsára. A zsidók a 17. századtól kezdve telepedtek le Pápán, első imaházuk egy 1714-es adat szerint a belső várban, a mai Várkastély környékén állt. Már 1743-ban felépült egy templom a Salétrom (ma Batsányi) utcában, bár az izraelita hitközség tulajdonképpen csak 1748-ban alakult meg Esterházy Ferenc gróf védlevele alapján, aki további zsidó családok letelepedését is engedélyezte. Az ekkor még csak néhány tucat fős közösség egy évszázaddal később meghaladta a 2600 főt (ez a város lakosságának körülbelül 20 százalékát tette ki), ezért szükség volt egy nagyobb templomra. 1841-ben kijelölték az új zsinagóga helyét a Főiskola utcában, melyet Zsidó utcának is neveztek, mert a zsidó lakosság zöme a környéken élt. Az építkezés, melyhez Esterházy Pál gróf is hozzájárult százezer téglával, 1844ben kezdődött, 1846. szeptemberi átadásakor a zsinagógát a frissen megválasztott Lőw Lipót rabbi magyar nyelvű beszéddel szentelte fel.


A PÁPAI ZSINAGÓGA / THE SYNAGOGUE OF PÁPA


KOVÁCS BÉLA


ABOUT THE LOCATIONS „Where words leave off, music begins.” Heinrich Heine

PÁPA The synagogue on Petőfi street in Pápa was once the house of worship for the largest Jewish community in Veszprém county, and the third largest synagogue in Hungary. It has not hosted services since World War II, and today it stands neglected. Jews started to settle in Pápa from the 17th century on, and according to a document from 1714 their first house of prayer stood in the inner castle, near to today’s castle. A temple had already been built back in 1743, in Salétrom street (today’s Batsányi street), even though the Jewish community was officially established only in 1748, according to a brief by Count Ferenc Esterházy who also allowed other Jewish families to settle in the town. The community, at that point counting only a few dozen, had grown to over 2600 a century later when they made up about 20% of the city’s population, and thus they needed a bigger house of worship. In 1841 the site for the new synagogue was chosen in Főiskola utca, also called Zsidó utca (Jewish street), since the majority of the Jewish population lived around there. The construction, to which Count Pál Esterházy contributed a hundred thousand bricks, began in 1844. During its inauguration in September 1846, the synagogue was consecrated by the newlyelected rabbi Lipót Lőw who performed the ceremony in Hungarian. The only features that break the puritanism of the classicist synagogue’s exterior are the double rows of twin windows, and the large round ones at either end. The two-story building stands out above the surrounding single-story houses. The ground floor and the lower gallery could seat 800 men, while women would sit above them. The building has five gates. The main entrance, which is flanked by two Corinthian columns, originally opened not from the street but from a small courtyard, and is today walled off. There are two smaller doors to the right and left of the main entrance

27


A HELYSZÍNEKRŐL

A klasszicista stílusban épült zsinagóga rendkívül puritán megjelenésű tömbjét csak a két sorban elhelyezett ikerablakok, illetve két nagyméretű körablak töri meg. A kétemeletes épület kimagaslik a környező földszintes házak közül. A földszinten és az alsó karzaton 800 férfi fért el, a nők helye a második emeleti karzaton volt. Az épületnek öt kapuja van, ezek közül a díszes, korinthoszi oszlopok által közrefogott főbejárat nem az utcáról, hanem egy kis udvarból nyílt; ma befalazva áll. A főbejárattól jobbra és balra egy-egy kisebb ajtó áll, ezeken keresztül lehet feljutni a karzatokra. Timpanonjában egy idézet volt olvasható Mózes második könyvéből: „És készítsenek nékem szent hajlékot, hogy ő közöttök lakozzam.” Ennek a kapunak pontos mása a Petőfi utcai bejárat, felette a Zsoltárok könyvéből vett idézettel: „Ez az Úrnak kapuja; igazak mennek be azon.” Mára mindkét felirat leomlott, csak egy részük látható. A II. világháborúban a zsinagóga súlyos károkat szenvedett. 1944. június 1-jén a szomszédos utcákban hozták létre a pápai gettót, ahol a város és a környező falvak zsidó lakosait (több mint 3000 főt) összezsúfolták, majd június 30. és július 3. között útnak indították Auschwitz felé. A német csapatok a templomot lóistállónak használták, a padokat pedig felhasogatták tűzifának. A deportált zsidók közül alig néhány százan tértek haza, később pedig közülük is sokan emigráltak. A zsinagógát 1945-ben Eisenberg Akiba győri, későbbi bécsi főrabbi és Lőwy Lázár főkántor újjáavatta, de a hitközség megfogyatkozott létszáma miatt az épület a világháború óta javarészt kihasználatlanul áll, illetve bútorraktárnak használták. Felújítása és kulturális hasznosítása az 1980as évek óta napirenden van, de forráshiány miatt nem kezdődött el. Az utóbbi években az épület időnként komolyzenei koncerteknek ad otthont, 2012 őszén pedig fotókiállítást rendeztek benne a pápai zsidó közösség életéről.

28


ABOUT THE LOCATIONS

that allow access to the galleries. Its tympanum featured a quote from the Second Book of Moses: “And let them make me a sanctuary; that I may dwell among them.” The entrance from Petőfi street is an exact copy of this gate, with a quote from the Book of Psalms: “This gate of the Lord, into which the righteous shall enter.” By today, both epigraphs have fallen off, leaving only parts of them are visible. The synagogue suffered massive damage during World War II. The Pápa ghetto was established in the neighbouring streets on 1 June 1944, cramming together Jewish inhabitants of the city and the surrounding villages (over 3000 people) before they were sent to Auschwitz between June 30th and July 3rd. The German troops used the synagogue as a stable, and chopped up the seats for firewood. Of the deported Jews only a few hundred returned home, and later many of those left the country. In 1945 the synagogue was re-inaugurated by arch-rabbi Akiba Eisenberg of Győr, later arch-rabbi of Vienna, and by arch-cantor Lázár Lőwy. But because of the community’s diminished numbers the building now stands mostly unused; although at one time it actually served as a furniture storehouse. Its renovation and use for cultural events has been on the agenda since the 1980s, but has yet to begin due to a lack of funding. Over the past few years the building has hosted classical concerts, and in the autumn of 2012 a photo exhibition opened about the community life of Pápa’s Jews.

29


ZENEKAR

BUDAPEST FESTIVALZENEKAR A Budapesti Fesztiválzenekar 1983-ban alakult, ma pedig már a világ tíz legjobb zenekara között tartják számon. A kritikusok elsősorban játékának intenzitását és érzelmileg magával ragadó voltát hangsúlyozzák. Fischer Iván több mint harminc éve, a zenekar alapítása óta zeneigazgatóként irányítja a BFZ művészi munkáját. Ő az egyik kulcsa az együttes folyamatos megújulásának, kísérletező szellemiségének. A zenekar a világ legfontosabb zenei központjaiban és hangversenytermeiben, többek között a New York-i Carnegie Hallban és Lincoln Centerben, a bécsi Musikvereinban, az amszterdami Concertgebouw-ban, valamint a londoni Royal Albert Hallban koncertezik. Állandó vendége továbbá olyan nemzetközi zenei fesztiváloknak, mint a Mostly Mozart Fesztivál, a Salzburgi Ünnepi Játékok vagy az Edinburgh-i Nemzetközi Fesztivál. A BFZ két alkalommal nyerte el a Gramophone-díjat, a klasszikus zene „Oscarját”, a szakma egyik legfontosabb elismerését, míg 2013-ban Mahler 1. szimfóniájának felvételéért Grammy-díjra is jelölték. Mahler 5. szimfóniájának felvételéért 2014-ben megkapta a Diapason magazin rangos díját, a Diapason d’Ort, valamint az olasz Toblacher Komponierhäuschen-díjat.

30


ORCHESTRA

BUDAPEST FESTIVAL ORCHESTRA Founded in 1983 the Budapest Festival Orchestra has established itself as one of the ten leading orchestras of the world. It is loved by audiences and praised by international critics for its intensive and emotionally gripping performances. Iván Fischer, as Music Director, has been directing the artistic work of the BFO for more than thirty years now. The Budapest Festival Orchestra has maintained its experimental spirit, shaping and reshaping orchestral work in the name of constant renewal. The Budapest Festival Orchestra regularly performs in Carnegie Hall, Lincoln Center, Konzerthaus Wien, Concertgebouw Amsterdam or Royal Albert Hall London. As a special guest the BFO is regularly invited to the Lucerne, Edinburgh and San Sebastian Festivals and to play at the BBC Proms and the Salzburger Festspiele. The BFO is also a returning guest to New York’s prestigious Mostly Mozart Festival. The BFO has won two Gramophone Awards, one of the most significant honours of the classical record industry and often referred to as the Oscars of classical music. The BFO was a Grammy award nominee in 2013 for its recording of Mahler’s Symphony No. 1 and received the Dutch Music Award in 2006 and in 2008. In 2014, the recording of Mahler’s Symphony No. 5 received wide acclaim, being awarded both the Diapason d’Or and Italy’s Toblacher Komponierhäuschen for Best Mahler Recording.

31


A PÁPAI ZSINAGÓGA BELSŐ TERE THE INTERIOR OF THE SYNAGOGUE, PÁPA


A BFZ BUDAPESTI FESZTIVÁLZENEKAR Zeneigazgató: Fischer Iván Ügyvezető igazgató: Englert, Stefan Ügyvezető igazgatóhelyettes: Erdődy Orsolya Gazdasági vezető: Maglódi Györgyné Könyvelés: Szalai Lászlóné Operatív menedzser: Magyarszéky Dóra Közösségi koncertek és promóció: Szabó Rita Operatív asszisztens: Szani Szolongo Turnémenedzser: Pócs Bence Turnéasszisztens: Wolf Ivett PR menedzser: Tossenberger Adél Kapcsolatfejlesztés: Bukvai Beáta Közönségkapcsolatok: Bagi Orsolya Titkársági és ifjúsági programkoordinátor: Balogh Adrienn Titkársági asszisztens: Aranyosné Boros Angyalka Zenekari titkár: Kelemen Éva Technikai vezető: Zentai Róbert Technikai munkatárs: Kathi Sándor, Siba István Tanácsadónk: Deák Zsuzsanna (támogatói klub), Petersen, Inga (a zeneigazgató személyi titkára), Váradi Júlia (PR, kommunikáció)

BUDAPESTI FESZTIVÁLZENEKAR ALAPÍTVÁNY Díszelnök: Göncz Árpád Elnök: Simor András Kurátorok: Balássy M. László . Boros István . Granasztói György . Marschall Miklós . Schimert, Konstantin . Soros, Tamiko . Szecskay András . Tóth, Sylvia . von Wulffen, Hubertus . Záboji B. Péter . Zwack Izabella A Felügyelő Bizottság tagjai: László Csaba (elnök) . Dávid János . Szik lai János A Budapesti Fesztiválzenekar Egyesület elnöke: Bánffy Eszter

33


TÁMOGATÓI KLUB

KIEMELT PLATINA FOKOZAT Soros, Tamiko PLATINA FOKOZAT Benko, Stephen és Radka . Flüh, John és Caroline . Simor András . Toth, Sylvia . von Falkenhausen, Jutta . von Wulffen, Hubertus GYÉMÁNT FOKOZAT Balássy M. László és Petra . Bojár Gábor és Zanker Zsuzsanna dr. . Hulla, Bernhard . Markovich György dr. és Sátai Anikó dr.

ARANY MECÉNÁSI FOKOZAT Bottka Erzsébet dr. és Feldmájer Péter dr. ‫ אליעזר יצחק בן אברהמ‬. Juhász Zoltán hangszerész mester . Kabcenell, Nicholas és Gudor Orsolya . Mosonyi György és Mosonyi Ágnes . Varga Júlia . Zsámboki Gabriella dr. EZÜST MECÉNÁSI FOKOZAT Bíró Ágnes . Bognár Péter Vaya Travel Kft. . Gala Tours Kft. . Jalsovszky Ügyvédi Iroda . Jankovich Béla József . Kálmán, Szilasi, Sárközy és Társai Ügyvédi Iroda . Kirkby, David . Kirkby, Ruth . Marschall Miklós dr. . Mécs Endre és Andrea . Meinczinger-Krug Zsuzsanna és Krug Armin . Nyitrai István . Rosta Ildikó dr. és Ferjentsik Miklós dr. . Roszkopf Nyina . SBGK Ügyvédi Iroda / Szamosi Katalin dr. . Steiner László és Zsuzsa . Rényi Andrea és Straub Elek . Szecskay Ügyvédi Iroda . Thompson, David és Petra . Vámos György dr. PATRÓNUS FOKOZAT Arriba Taqueria . Bakró-Nagy Marianne . Balázs

34

Ár pád és Dénes Andrea . Benke Péter . Bernabei-Reynolds, Loreta . Boros István . Bőcs Ferenc és Sárdy Ágnes . Brasher, Richard és Deák Zsuzsanna . Bródy Péter dr. és Ildikó . Csépe Valéria dr. és Molnár Imre . Csík Gabriella dr. és Hudecz Ferenc dr. . Dornbach Alajos dr. és Zachár Zsófia . Dulin László és Dulin Bence . Faber Holland-Magyar Kereskedelmi Kft. . Farago, John és Martin, Jeanne . Felkai Tamás . Fráter Loránd dr. . Fuzesi, Nancy és Stephen . Gábor György és Bey Ágnes . Göncz Kinga és Benedek László . Gyarmati György dr. és Kuti Katalin . György Pál és


Simon Ágnes dr. . Győri Zsuzsanna dr. és Garai Ferenc . Hanák Gábor és Tatai Ágnes . Hancz László és Mester Éva . Havass Miklós . Homonnay Géza . Horváth Ágnes dr. . Huebner, Charles és Suzanne . Kalmár György . Kelemenné dr. Visky Katalin . Kertész Gabriella dr. . Király Júlia . Királyfalvi György dr. . Komáromy Péter és Pollák Katalin dr. . Kökény Mihály dr. és Stiller Mária . Marker Kft. . Máthé János dr. és Ligety Éva . Molnár Gábor dr. . Németvölgyi Ágnes . Nyárádiné dr. Szabady Judit . Péter József . Pre-Tax Kft. . Professional Orvosi Kft. . Sárváry Mariann . Sólyom Éva dr. és Tóth Ferenc . Somfai Éva dr. . Surányi Sándor és Sándorné . Szabados Igor és Kippasto, Anu Szántó Csaba és Szántó-Kapornay Emőke . Szauer Péter . Székely Zoltán és Leposa Csilla . Tóth Gábor és Felesége . Török Zoltán . Varsányi Pál és Katalin . Zoltán István és Ágnes

ARANY FOKOZAT B. Nagy András . Bálint Andrásné dr. . Bánáti Mária . Beghetto Oreste Paoloné . Berger Györgyné . Bittner Péter . Burger Balogh Ingeborg és Balogh Tibor . Csernay László dr. . Csillag György dr. és Keszthelyi Alexandra . Drexler Miklós és Lengyel Gabriella . Eisler Péter dr. . Gálné Győrfi Gabriella Anna és Gál György . Hall, Karl Philip . Hor váthné Szakonyi Mirella . Hugyecz Edit . Kertész Viktor és Terézia . Kis Balázs Kocsány János . Lock, Richard és Julia . Matskási István dr. . Mika János dr. . Nagy Károly dr. . Pálfia Judit dr. . Pallag Tibor és Karner Anikó . Palotai János és Soltész Anikó dr. . Salgó Judit . Sápi Lajosné . Sápi Hedvig . Sessler István és Judit . Somogyi Éva és Horváth László . Szabó Gábor dr. . Szabóné dr. Szomor Erika . Szelényi Iván . Szever Zsuzsanna dr. és Dalos Mihály . Szigeti Ágnes . Szilágyi Béláné, Szilágyi Éva és Horváth Péter . Szivós Péter . Szűcs András . Tanos Lászlóné . Wetzker, Konrad

EZÜST FOKOZAT Abonyi Iván dr. és Felesége . ÁGA Consulting Tanácsadó és Szolgáltató Bt. . Ágostházi László és Felesége Alföldi István . Ambrus Ágnes dr. . Bacher Gusztáv . Bánffy Eszter dr. . Barczikay László . Barkóczi Jolán . Barta Istvánné . Batta Mária és Madar Gyula . Bende Zoltán .

35


TÁMOGATÓI KLUB

36

Benedek Andor . Berényi Gábor és Pető Katalin dr. . Bertalan Éva dr. . Böször ményi Katalin dr. . Csanádi Judit és Gyabronka József . Csibi Edina . Dögei Anna . Feldmájer Lea és Kocsis Tamás Félegyházi Pál . Feuer István és Feuer Mária . Földényi Éva és Korda Péter . Gábor Ernőné . Gabriel Szilvia dr. és Kalmár Lajos dr. Galambos Éva dr. . Gálosi György és Júlianna . Garai Péter né . Geoffrey, Thomas . Gerő Zsuzsa és Ágnes . Géta Center Kft. . Gordon Pál . Görgényi Judit és Dénes Miklós . Gosztákné Plank Mária és Madaras Olga . Greiner Ákos . Gyulai András . Halmos Judit és Mag yar Mihály . Hámori Ferenc és Ács Éva . Hardy, Thomas G. . Hargitai Tibor és Ilona . Harkányi Mária . Hegyes Erzsébet dr. és Szolnoki Gábor . Holéci József . Hollay György . Hornung Hajnalka és János . Horváth Anna . Horváth László . Ihász Márta és Spollár József . Jáger Gyula . Jáger Zsuzsanna . Kabódi Ferenc . Kabódi Mátyás . Kádi Anna és Sziráczky Zoltán . Kenesei Gáborné . Kertész Zsuzsanna . Keviczky László . Kis Ádám . Klauber András dr. és Szigeti Éva dr. . Komlósi Júlia és Zsolt . Kőszegi László . Kreiss Gábor és Hartai Gabriella . Lantos István dr. . Lastofka Péter és Patkós Katalin . László János dr. és Péley Bernadette . Lehel E. Katalin . Lövenberg Gábor és Radó Júlianna dr. . Márton János . Mezei Katalin . Mitsányi Zoltán és Juvancz Beáta . Moór János és Felesége . Müller György és Bárd Anna . Nagy László . Nagy Péter dr. és Varga Ildikó dr. . Németh Erzsébet . Németh György . Paksy László dr. . Pappné Radics Edit dr. . Páris György és Felesége . Patyánik Mihály dr. . Pék Istvánné . Pelle Gábor né . Pernesz Péterné . Petrucz György . Prágai Éva . Radinkó Erzsébet dr. . Reinicz Béla Révai Péter és Maya . Rimanóczy Zoltán és Csala Éva . Rónai Tiborné . Rudas Jánosné . Simó Judit és Bokor László . Sitkei Éva dr. . Sívó Róbert . Soltész + Soltész Kft. . Spohn Ferenc . Stenczer Noémi és Vámos Tibor dr. . Szabó Klára . Szalai Éva . Szalai Sándor és Ágnes . Szentesi Péter dr. . Szent-Martoni Mária Tárnok Gyöngyi . Thomas, Geoffrey . Thurzó Sándor és Turcsányi Rozália . Tor ma Kálmán és Halász Anna . Tóth Katalin . Tóth Mihály és felesége . Tóth Tamásné Özv. . Tottzer Józsefné . Törő Andrásné dr. . Valér Éva dr. . Váradi János . Váradi Mónika dr. és Varjú Gabriella .


Varga Ildikó dr. . Várkonyi Vera . Varsányi Gyula . Végh Józsefné . Vígh János . Vörös Imre

BRONZ FOKOZAT Ábrahám Zoltán . Albáné Feldmájer Lívia . Alföldy Zoltán és Szász Erika . Almási József dr. . Almási Józsefné . Amoser Erika dr. . Apáthy Ist ván . Arany Andrea . Árvay Jánosné . Bácskai Zsuzsanna . Baik Éva . Balás Tamás . Bánki Ervinné . Bánki Iván . Baranyi Éva dr. . Bar na Ist ván dr., Szabó Zsuzsanna és Barna Rebeka Eszter . Barsi Gusztáv dr. . Beer Istvánné . Benkő Judit dr. . Berecz József dr. . Bérczi Gábor . Béres Károlyné . Biksz Péter . Birman Erzsébet és Tóti Magda . Bodor Aranka és Liliom Károly . Bodor József . Bogdán Istvánné . Bogdány Éva . Bognár Anna és Sugár Gábor . Bognár Béla . Bonta János és Nemes Katalin . Borissza József és Felesége . Bölöni Eszter és Felsmann Balázs . Brunner Boglárka . Budaházy Miklósné . Bumberák József dr. . Búzás Józsefné . Buzás Viktória . Chabada Kinga . Cocron János . Csepregi Terézia . Cseszkó Magda . Csillag Beáta . Csurgó Ottóné dr. . Dalmy Dénes . Danziger Éva dr. . Deák János . Deményné Lehel Zsuzsanna . Doubravszky Sándorné . Duba Jenő dr. és Felesége . Dvorák Lajos Egri István . Elsner Miklós dr. . Faragóné Ható Katalin . Farkas Gábor . Fazekas László . Fábián András . Fehéregyházi Zsuzsa . Feldmájer Györgyi és Benedek Zsolt . Feldmájer Benjámin ‫ פלדמיר בנימין‬. Feldmájer Máté . Feldmájer Ágnes és Sándor . Félix László . Fendler Judit . Fenyő Péter dr. . Földesi Erzsébet és Fendler Kornél . Földi Antalné . Francsicsné dr. Czinege Erzsébet . Fülöp Annamária . Füredi Gábor . Gadzsokova Kraszimira . Gál Mátyásné . Gál Nóra dr. . Galambos Imréné . Gallasz József és Edit . Gecse Jolán . Gecsey Dezsőné . Gerő Judit és Reich Tamás . Gidáli Júlia dr. . Görög Tamásné . Grósz György dr. . Guti Péter . Gyarmati Béla és Felesége . Hajdu András dr. . Halász Péterné . Halbrohr Pál . Hámori Rudolf dr. . Havas Ágnes . Havas István dr. . Hazai Judit és László . Hetényi Ágnes és Bender Györgyné dr. . Hitesy Ágnes dr. . Hlavács Éva dr. és Bölcsföldi István . Hollós János . Horváth

37


TÁMOGATÓI KLUB

38

István dr. Horváth Jánosné dr. . Horváth Lajos . Horváth László . Horváth Sándor . Horváth Vilmos és Kőszegi Anna . Hőnig Gábor . Jablonszky Lajosné . Jáki János és Jáki Marika . Jakob Károly . Jankó Katalin és Béla . Jeney Sarolta . Jórend Judit dr. és Herczeg Ferenc . Kampis Anna . Kapronczai Gabriella . Kardos István . Kádár Lászlóné . Kádár Zsuzsanna dr. Káldor Mária . Kalivoda Imre . Kálmán Istvánné dr. . Kárpáti András . Kecskés Lajos . Kelemen Antal . Kenesei Istvánné . Kerékgyártó Kálmán . Kerényi Gyula . Keve Károly . Kirsch Bertalanné . Kiss Andrea . Kiss Mariann dr. és Szamarasz Theodorakisz . Kitainik, Leonid . Klinga Ágnes . Kocsis György . Komlósné Hlatky Katalin . Kónya Albert és Sárközi Alice . Kónya Katalin dr. . Koós Ágnes . Koós András . Korda János dr. Korodi Miháy és Magyar Zsuzsanna . Kósa Jánosné dr. . Kovács Katalin . Kovács Péter dr. . Kovács Viktorné . Krausz András . Kriston József dr. . Kutas Magdolna . Láner Judit . Láng Béla . Lantos Bálint dr. . Lantos Zsolt dr. . László Júlia . Lellei György dr. . Lissák Kálmán és Lissákné Kovács Éva . Loránd Ferenc . Loránd Gábor . Lovas Jánosné dr. . Maár Judit dr. és Krokovay Zsolt dr. . Magyar Iván dr. és Fadgyas Ildikó dr. . Magyar Sylvia . Major György . Marosffy László dr. . Mátay Lászlóné . Máté András . Matos Lászlóné dr. . Meitner Tamás . Meleghegyi Józsefné . Merényi Gábor . Mészáros Sándorné . Mituszova Mila dr. . Molnár Gábor dr. . Molnár Gáborné . Monoki Klára . Nagy Ákos és Papp Izabella . Nagy Anna . Nagy Boldizsár . Nagy Ervinné dr. . Nagy Gábor Nagy Gyuláné . Nagy István . Nagy Judit és Kis Róbert Gábor . Nagy Margit és Lantos György . Nagy Pál . Németh Zsófia . Németujvári Lászlóné . Pálné Kutasi Éva és Banász Andrásné . Palotai Valéria . Pankotai Csaba . Pankotainé Lux Margit . Pap Ágnes . Papp Szabolcs . Pártos Oszkár dr. . Pável Iván dr. és Pável Ivánné . Piller Tibor . Pongó Judit . Prepeliczay Istvánné . Rácz Zsuzsanna . Radnóti István dr. . Radó Andrásné . Radó János dr. . Réti Józsefné . Rimanóczy Kálmán és Szomor Márta . Rónyai Imre . Rózsa Beáta dr. . Rózsa Gyula . Sáfár Judit és Kocsis Sándor . Sáfár László . Sárdi Gyula . Sáska Géza . Segesváry Gábor és felesége . Sikóné dr. Horváth Ágnes . Soltész András . Somogyi Tamás . Szabó


Márta . Szabó Piroska dr. és Oláh Ruben dr. . Szántó Gabriella . Szegvári Mária dr. . Székely József dr. . Szemenyei Klára dr. . Szemler Mihály . Szepesi András . Sziráki Edit . Szőke András és Helga . Szőke Mariann . Szőnyi Péterné dr. . Theatrum Mundi Színházi és Irodalmi Ügynökség . Thuróczy Györgyné dr. . Tímár Éva . Török Ilona . Turi Mária dr. . Ujvári Tibor és Erika . Vajda Júlianna dr. . Valis Éva Márta . Varga Márta . Várnai Magdolna és Kajtár István dr. . Vas Ferenc . Vass Gabriella . Végh Anna . Vida Edit . Volenszky Paula . Wéber László és Arányi Zsuzsanna dr. . Zahorán Pál és Komáromi Éva . Zilahi Nóra . Zelczerné Déri Erzsébet


TÁMOGATÓK

KÖSZÖNJÜK AZ EDDIGI TÁMOGATÁST PARTNEREINKNEK! Arany fokozatú partnerek

Ezüst fokozatú partnerek

Bronz fokozatú partnerek

Támogató partnerek

Állami partnerek

Emberi Erőforrások Minisztériuma

Stratégiai partnerek

Médiapartnerek


A BFZ ELÉRHETŐSÉGE

Titkárság: 1033 Budapest, Polgár utca 8-10.B Telefon: +36 1 489 43 30 e-mail: bfofound@mail.datanet.hu Jegyrendelés: rendeles@bfz.hu Próbaterem: 1034 Budapest, Selmeci utca 14-16. Honlap: www.bfz.hu Online jegyvásárlás: www.jegymester.hu Kiadja a Budapesti Fesztiválzenekar Alapítvány Felelős kiadó a BFZ igazgatója, Stefan Englert

synagoges_cover.indd 2

25.05.15 13:28


WWW.BFZ.HU FACEBOOK.COM/ FESZTIVALZENEKAR

synagoges_cover.indd 1

BUDAPESTI FESZTIVÁLZENEKAR ZSINAGÓGAKONCERTEK

25.05.15 13:28


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
BFZ-koncertfüzet – Zsinagógakoncert 2015 június – Nagykanizsa, Mezőcsát, Pápa by Budapesti Fesztiválzenekar / Budapest Festival Orchestra - Issuu