

ILYEN VOLT AZ AUTOTECH FUTURE 2026


Május 8-án és 9-én immár hetedik alkalommal került megrendezésre az Autotech Future Expo&Show, Közép-Európa legnagyobb és legfontosabb jármű- és garázsipari kiállítása. Az idei esemény minden korábbi rekordot megdöntött: több mint 110 neves nemzetközi alkatrész- és garázsipari beszállító, valamint számos gépjármű-importőr mutatta be legújabb fejlesztéseit a 27 ezer négyzetméteresre bővített kiállítási területen.
Az AutoTech Future idén is tökéletesen ötvözte a szakmai újdonságok bemutatását, az üzleti kapcsolatépítés lehetőségét és a színvonalas szórakozást nyújtó, élményközpontú programokat. A látogatók két napon át vehettek részt ingyenes szakmai előadásokon, ahol olyan meghatározó piaci szereplők szakértői osztották meg tapasztalataikat, mint a Bosch, Hella, febi, Castrol vagy a TotalEnergies. A prezentációk fókuszában többek között a hibrid és elektromos járművek szervizelése, a legújabb diagnosztikai megoldások, a féktechnológia és a kenőanyag-fejlesztések álltak.
Kiemelt érdeklődés övezte a Bárdi Autó élő diagnosztikai műszerbemutatóit is, ahol a szakemberek valós problémákon keresztül mutatták be a modern hibakeresési lehetőségeket. A kiállítói standokon a látogatók közvetlenül a gyártók szakértőitől kaphattak választ kérdéseikre, miközben az exkluzív, csak a kiállítás idején érvényes ATF TOP 1000 ajánlatok és speciális finanszírozási konstrukciók is komoly érdeklődést váltottak ki.
Az AutoTech Future azonban jóval több egy szakkiállításnál: tartalmas közösségi élmény, a szakma valódi ünnepe, és egész napos családi rendezvény is. A több száz kiállított jármű között oldtimerek, youngtimerek, épített versenyautók, elektromos újdonságok és különleges motorkerékpárok egyaránt helyet kaptak.
A gumifüstölés szerelmeseit az ATF Arénában egész napos drift bemutatók kötötték le, ráadásul mindkét nap számos szerencsés nyertes saját maga is átélhette ezt a különleges élményt a drifttaxi segítségével. A KGST és amerikai ikonikus járműveket felvonultató látványos showműsor, valamint a nagyszínpad produkciói folyamatosan telt ház előtt zajlottak. A gyermekek önfeledt szórakoztatásáról többek között arcfestés, LEGO robotépítés, gokartpálya és ugrálóvár is gondoskodott. A rendezvény hangulatát a napi tombolasorsolások, a Szerelők Olimpiája, a BárdiGO játék és az esti koncertek tették teljessé. Az Animal Cannibals, továbbá DJ Dominique és táncos lányai varázsoltak fergetes retro hangulatot a közönség részére.
Az AutoTech Future Expo & Show 2026 ismét bebizonyította: aki ott volt, felejthetetlen élménnyel gazdagodott. Aki pedig lemaradt róla, annak jövőre ott a helye.



JP GROUP VÁSÁRLÁSAI UTÁN MOST
JBL VEZETÉK NÉLKÜLI ESZKÖZÖKET ADUNK!

MINIMUM NETTÓ 300 000 FT ÖSSZÉRTÉKŰ VÁSÁRLÁS ESETÉN:
JBL Tune 770NC vezeték nélküli fejhallgató (REK2282)
• Adaptív zajszűrés több üzemmóddal
• Egyszerre két eszközhöz csatlakozás
• Akár 70 óra üzemidő egy töltéssel
• Összecsukható, kompakt kialakítás
MINIMUM NETTÓ 500 000 FT ÖSSZÉRTÉKŰ VÁSÁRLÁS ESETÉN:
JBL Charge 5 vezeték nélküli hangszóró (REK2283)
• PartyBoost több hangszórós kapcsolódás
• Powerbank funkció
• IP67 víz- és porállóság
• Akár 20 óra üzemidő egy töltéssel
AJÁNDÉ K

AJÁNDÉ K



Az akció 2026.06.01-2026.07.31. között, illetve az akciós ajándékkészlet erejéig érvényes! Vásároljon az akciós időszakban bármilyen JP Group termékből összesen legalább nettó 300 000 Ft-ért, mi pedig megajándékozzuk egy JBL Tune 770NC vezeték nélküli fejhallgatóval (REK2282). Abban az esetben, ha a vásárolt termékek összértéke meghaladja a nettó 500 000 Ft-ot, egy JBL Charge 5 Bluetooth Speakert (REK2283) kap tőlünk ajándékba. Az akcióban minden vásárlónk részt vesz, aki az akció ideje alatt JP Group terméket vásárol, kivéve a Bárdi Autó Zrt. export partnerei, alkalmazottai, alvállalkozói és azok közvetlen hozzátartozói. Az akcióban nem vesznek részt az országos alkatrész kereskedelmi láncok és a közbeszerzési pályázat keretében vásárló partnereink. Egy vásárlónk egy szint ajándékát kaphatja meg. Az ajándékokat az akció kiértékelését követően legkésőbb 2026.08.31-ig juttatjuk el vásárlóinknak. Az ajándékokról a kép illusztráció, a típusok a rendelkezésre állástól függően eltérhetnek. Jóváírás esetén az ajándék bruttó kiskereskedelmi ára kiszámlázásra kerül.
KÖNNYÍTSE MEG FUTÓMŰ SZERELÉSI MUNKÁIT
GSP TERMÉKEK VÁSÁRLÁSÁVAL!

MINIMUM NETTÓ 300 000 FT
ÖSSZÉRTÉKŰ VÁSÁRLÁS ESETÉN:
Yato gömbfej lehúzó készlet
AJÁNDÉ K
• Befogási méretek: 50, 60 és 30-180 mm
• Hossz: 155 mm
• Gömbfej kinyomó méret: 50, 60 mm
• 6 db-os szett
MINIMUM NETTÓ 500 000 FT
ÖSSZÉRTÉKŰ VÁSÁRLÁS ESETÉN:
Bailcast féltengely gumiharang felrakó (YT06157) (BUR-DURAGUN2D)
• Elasztikus féltengely porvédők szereléséhez
• Pneumatikus működtetés
• Üzemi nyomás: 4-8 bar
• ¼” levegő csatlakozás

JÁNDÉ K



Az akció 2026.06.01-2026.07.31. között, illetve az akciós ajándékkészlet erejéig érvényes! Vásároljon az akciós időszakban bármilyen GSP termékből összesen legalább nettó 300 000 Ft-ért, mi pedig megajándékozzuk egy Yato Gömbfej lehúzó készlettel (YT06157). Abban az esetben, ha a vásárolt termékek összértéke meghaladja a nettó 500 000 Ft-ot, egy Bailcast Féltengely gumiharang felrakót (BUR-DURAGUN2D) kap tőlünk ajándékba. Az akcióban minden vásárlónk részt vesz, aki az akció ideje alatt GSP terméket vásárol, kivéve a Bárdi Autó Zrt. export partnerei, alkalmazottai, alvállalkozói és azok közvetlen hozzátartozói. Az akcióban nem vesznek részt az országos alkatrész kereskedelmi láncok és a közbeszerzési pályázat keretében vásárló partnereink. Egy vásárlónk egy szint ajándékát kaphatja meg. Az ajándékokat az akció kiértékelését követően legkésőbb 2026.08.31-ig juttatjuk el vásárlóinknak. Az ajándékokról a kép illusztráció, a típusok a rendelkezésre állástól függően eltérhetnek. Jóváírás esetén az ajándék bruttó kiskereskedelmi ára kiszámlázásra kerül.
ÚJDONSÁG!
MÁR A GSP
KORMÁNYMŰVEKET IS POLCRÓL KÍNÁLJUK!
A modern autók egyik legfontosabb biztonsági és kényelmi eleme a precíz kormányzás. A GSP kormányművei megbízható működést, hosszú élettartamot és egyszerű szerelhetőséget kínálnak, így ideális választást jelentenek mind a szervizek, mind a járműtulajdonosok számára.


• Egyszerű beszerelés: Az előre összeszerelt egység gyors telepítést tesz lehetővé speciális szerszámok nélkül. A legtöbb alkalmazás rögzítő szilentekkel együtt érkezik.
• Tartós alapanyagok: Kiváló minőségű alkatrészekből készül, amelyek hosszabb élettartamot biztosítanak és csökkentik a repedés vagy korrózió kockázatát.
• Szigorú ellenőrzés: A menetes csatlakozások alapos vizsgálaton esnek át, hogy megfeleljenek az OE előírásoknak, biztosítva a kompatibilitást és a megbízhatóságot. A 100%os gyári tesztelés garantálja az optimális működést és megbízhatóságot.
• Szivárgásmentes kialakítás: Nok olajtömítésekkel és O-gyűrűkkel felszerelve a biztonságos, szivárgásmentes működés érdekében. A speciális tengely-csiszolási technológia OE-minőségű felületet biztosít, meghosszabbítva a tömítések élettartamát.
• Innovatív termoplasztikus porvédők: Egyenletes és szivárgásmentes teljesítményt nyújtanak a rendszer nagyobb megbízhatósága érdekében.
• Rozsdamentes acél bilincsek: Növelik a tartósságot és ellenállnak a korróziónak.
VÁLOGASSON KLÍMÁS REZSIANYAG
ÉS SZERSZÁM KÍNÁLATUNKBÓL!

R134A KLÍMAGÁZ 12KG

Cikkszám: EQ4510-004 (2 utas)
EQ4510-008 (1 utas)
Júniusi bruttó ár: 141 990 Ft

HFO1234YF KLÍMAGÁZ 5KG
Cikkszám: EQ4510-009

Júniusi bruttó ár: 124 990 Ft


KLÍMA NYOMÁSMÉRŐ KÉSZLET R134A GÁZHOZ
Cikkszám: YT72990


KLÍMA NYOMÁSMÉRŐ KÉSZLET R1234YF GÁZHOZ
Cikkszám: ELK13.032YFK
Kam.ment. havi részlet:
Egységár: 11 833 Ft/kg 9 317 Ft x12 hó

Cikkszám: YT06879


UV-ADALÉK SÁRGA, 250ML (R134A/R1234YF)
Cikkszám: ERCTR1003.01.S1
Egységár: 22 360 Ft/l
Júniusi bruttó ár:


Kam.ment. havi részlet:
Egységár: 24 998 Ft/kg 8 201 Ft x12 hó





Júniusi bruttó ár: SZIVÁRGÁS KERESŐ UV LÁMPA+SZEMÜVEG SZETT
YT08581

ELEKTRONIKUS SZIVÁRGÁS DETEKTOR (R134A/R1234YF/NITR)
Cikkszám: ERCRK1335
Júniusi bruttó ár: 90 990 Ft

UV-ADALÉK ZÖLD, 250ML (R134A/R1234YF/HIBRID-ELEKTR.)
Cikkszám: ERCTR1032.01.S1
Egységár: 23 960 Ft/l
590 Ft Júniusi bruttó ár:

Cikkszám: ERCOL6006.K.P2



FECSKENDŐS KLÍMATÖMÍTŐ 6ML, R134A ADAPTER, R1234YF
Cikkszám: ELK11.128/1
Egységár: 948 333 Ft/l
bruttó ár:

690 Ft

POE 100E KLÍMAOLAJ 500ML (HIBRID/PLUG IN R134A/R1234YF)
Cikkszám: ERCOL6033.M.P2
Egységár: 8 980 Ft/l
Júniusi bruttó ár:
Cikkszám: ELK11.226
Egységár: 186 333 Ft/l 5 590 Ft
Júniusi bruttó ár: KLÍMASZIVÁRGÁS TÖMÍTŐ FLAKON R134A TÖMLŐS ADAPTERREL 30ML

EASYFLUSH KLÍMARENDSZER ÖBLÍTŐ BERENDEZÉS
Cikkszám: ERCVP1027.01 Júniusi bruttó ár:
Júniusi bruttó ár:
Júniusi bruttó ár:
KÜLÖNLEGES AJÁNLAT A BOSCH ACS
KLÍMASZERVIZ BERENDEZÉSEKRE!
Vásároljon új Bosch ACS klímaszerviz berendezést 2026.04.13. és 2026.08.31. között és megajándékozzuk egy nagy értékű utalván ynyal, melyet Bosch klíma alkatrészekre, illetve utastéri szűrőkre válthat be nálunk.
Bruttó 120 000 forint értékű utalványra jogosult új ACS 553 R134a gázos (SP00000149), ACS 563 R1234yf gázos (SP00000152) és ACS 653 R134a gázos (SP00000175) klímatöltők vásárlása esetén.
Bruttó 180 000 forint értékű utalványra jogosult új ACS 663 R1234yf gázos (SP00000172, SP00000173), ACS 753 R134a gázos (SP00000160), ACS 863 R1234yf gázos(SP00000162) és ACS 810 (SP00000003) klímatöltők vásárlása esetén.
Az utalványt kérje kollégáinktól személyesen vagy e-mailben. Az utalványt kitöltve, lepecsételve az új ACS klímatöltő vásárlási számlájával együtt adja le munkatársainknak a Bárdi Autó kirendeltségén vagy küldje be elektronikusan a garazs@bardiauto.hu e-mail címre. A beküldött dokumentumok jóváhagyása után az utalvány összegének megfelelően Bárdi Autó vásárlási utalványt állítunk be elektronikusan az ön vevőkódjának, amit a területileg illetékes Bárdi Autó kirendeltségen tud majd levásárolni egy összegben vagy részletekben Bosch utastérszűrőkre vagy klímaalkatrészekre beváltva.
Egy Bosch ACS berendezés vásárlása után kizárólag egy darab utalvány adható!
Egy utalvány csak egyszer használható fel, és nem váltható készpénzre!
Az utalványokat aláírva és lepecsételve 2026.09.30-ig lehet leadni a Bárdi Autó kirendeltségein!

VÁSÁROLJON AVA TERMÉKEKET ÉS LEGYEN ÖNÉ
A BRILLIANT TOOLS HŰTŐRENDSZER CÉLSZERSZÁMA!

MINIMUM NETTÓ 400 000 FT ÖSSZÉRTÉKŰ VÁSÁRLÁS ESETÉN:
Hűtőrendszer feltöltő készlet
AJÁNDÉ K
• Feltöltéshez és légtelenítéshez
• Mérőórás töltőfej, tömlőhosszabbító, gyorscsatlakozó
• Tartozék hordozótáska
• 4 részes
Hűtőrendszer tesztkoffer 18db (BT521100) (BT521200)

MINIMUM NETTÓ 580 000 FT ÖSSZÉRTÉKŰ VÁSÁRLÁS ESETÉN:
• Hűtőrendszerek nyomáspróbájához
• Kézipumpás nyomásmérő
• Gyorscsatlakozós kiegyenlítőtartály adapterek
• 18 részes
AJÁNDÉ K




Az akció 2026.06.01-2026.07.31. között, illetve az akciós ajándékkészlet erejéig érvényes! Vásároljon az akciós időszakban bármilyen AVA termékből összesen legalább nettó 400 000 Ft-ért, mi pedig megajándékozzuk egy Brilliant Tool Hűtőrendszer feltöltő készlet (BT521100). Abban az esetben, ha a vásárolt termékek összértéke meghaladja a nettó 580 000 Ft-ot, egy Brilliant Tools 18 db-os hűtőrendszer tesztkoffert (BT521200) kap tőlünk ajándékba. Az akcióban minden vásárlónk részt vesz, aki az akció ideje alatt AVA terméket vásárol, kivéve a Bárdi Autó Zrt. export partnerei, alkalmazottai, alvállalkozói és azok közvetlen hozzátartozói. Az akcióban nem vesznek részt az országos alkatrész kereskedelmi láncok és a közbeszerzési pályázat keretében vásárló partnereink. Egy vásárlónk egy szint ajándékát kaphatja meg. Az ajándékokat az akció kiértékelését követően legkésőbb 2026.08.31-ig juttatjuk el vásárlóinknak. Az ajándékokról a kép illusztráció, a típusok a rendelkezésre állástól függően eltérhetnek. Jóváírás esetén az ajándék bruttó kiskereskedelmi ára kiszámlázásra kerül.
JÚNIUSI ÁRAKKAL VÁRJUK

LEFÚVATÓ PISZTOLY HOSSZÚ BP210

TARTÁLYOS SZÓRÓPISZTOLY SPP

TARTÁLYOS HOMOKFÚVÓ SSP 1000

Júniusi bruttó ár:
Cikkszám: META601580000 3 690 Ft


VÁGÓTÁRCSA INOX 125X1.0
Júniusi bruttó ár:
Cikkszám: HIK782307 410 Ft

W18 7-125 AKKUS
SAROKCSISZOLÓ
Cikkszám: META602371850 29 990 Ft
Júniusi bruttó ár:

FÚRÓGÉP 650W BE 650
Júniusi bruttó ár:
Cikkszám: META600741000 25 890 Ft
Júniusi bruttó ár:
Cikkszám: META601570000 7 880


Júniusi



Júniusi bruttó ár:
Cikkszám: META601569000 9 890 Ft


Júniusi bruttó ár:
FÉMFÚRÓ KAZETTA HSS-G 25DB Cikkszám: META627154000 11 890 Ft

SAROKCSISZOLÓ 850W-125MM

Júniusi bruttó ár:
Cikkszám: META603608000 22 890 Ft

Júniusi bruttó ár: KETTŐS KÖSZÖRŰ 370W DS 150M Cikkszám: META604150000

SW-STAHL SZERSZÁMVÁSÁR
JÚNIUSBAN!

TELESZKÓPOS KERÉKKULCS, 17-19MM
Cikkszám: SWS02105SB

SZÍJAS OLAJSZŰRŐ LESZEDŐ
Cikkszám: SWS04000SB

FOLYADÉKFELFOGÓ TÁLCA, 16 LITERES
Cikkszám: SWS07376L

FOLYADÉKFELFOGÓ TÁLCA, 40 LITERES
Cikkszám: SWS07377L
Bruttó listaár: 8 759 Ft 5 990 Ft
Bruttó listaár: 4 009 Ft
Bruttó akciós ár:
Bruttó akciós ár:
2 790 Ft


T-SZÁRÚ GYERTYAKULCS 16MM, EXTRA HOSSZÚ
Cikkszám: SWS03610L
ZÉGERFOGÓ KÉSZLET
4DB-OS
Cikkszám: SWS41410L
Bruttó listaár: 9 409 Ft
Bruttó akciós ár:
Bruttó listaár: 7 989 Ft 5 290 Ft

VEZÉRLÉSRÖGZÍTŐ KLT. FIAT/IVECO 2.3/2.8HPI
Cikkszám: SWS26359L
Bruttó akciós ár:
7 290 Ft

VEZÉRLÉSRÖGZÍTŐ KLT. FORD DURATEC
Cikkszám: SWS26372L
Bruttó listaár: 23 818 Ft 16 990 Ft
Bruttó akciós ár:

LÉGKULCS 1/2" 1800NM
Cikkszám: SWSS3460
Bruttó listaár: 11 998 Ft 7 190 Ft Bruttó akciós ár:

LÉGKULCS 3/4" 1900NM
Cikkszám: SWSS3470
Bruttó listaár: 49 989 Ft
Bruttó akciós ár:
Bruttó listaár: 45 219 Ft 33 990 Ft
akciós ár:
990 Ft
Bruttó listaár: 10 989 Ft 9 290 Ft
Bruttó listaár: 27 639 Ft
Bruttó akciós ár:

CSILLAG-VILLÁS KULCS KLT. 6-32MM
Cikkszám: SWS00925L
akciós ár:

DUGÓKULCS KÉSZLET
1/4"+3/8"+1/2", 184DB-OS
Cikkszám: SWS07784L
Bruttó listaár: 59 569 Ft
Bruttó akciós ár:
Bruttó listaár: 39 879 Ft 30 990 Ft

VEZÉRLÉSRÖGZÍTŐ KLT. VW 1.2TFSI
Cikkszám: SWS26360L
990 Ft Bruttó akciós ár:

VEZÉRLÉSRÖGZÍTŐ KÉSZLET VW TDI CR
Cikkszám: SWS26357L
Bruttó listaár: 42 389 Ft
Bruttó akciós ár:
Bruttó listaár: 15 584 Ft 10 990 Ft

SZERSZÁMOSKOCSI 7-FIÓKOS, 207DB-OS
Cikkszám: SWSZ3703
Bruttó listaár: 294 549 Ft
Bruttó akciós ár: 219 990 Ft
623 Ft x18 hó Kam.ment. havi részlet:
990 Ft Bruttó akciós ár:

SZERSZÁMOSKOCSI 7-FIÓKOS, 347DB-OS
Cikkszám: SWSZ3705 Bruttó listaár: 461 979 Ft Bruttó akciós ár: 329 990 Ft
havi részlet:
435 Ft x18 hó
ÁRAKKAL ÉS 0% THM-EL IS VÁRJUK!


MÉRŐÓRÁS KERÉKFÚJTATÓ
MAX16BAR
Cikkszám: BT691019

ALVÁZVÉDŐ PISZTOLY UBC
Cikkszám: BT161104

LÉGTÖMLŐDOB 10MM X 15M
Bruttó listaár: 7 759 Ft 5 990 Ft
Bruttó listaár: 6 989 Ft
Bruttó akciós ár:

DIGITÁLIS MULTIMÉTER
AC/DC
Cikkszám: BT122900
Bruttó listaár: 5 769 Ft 3 490 Ft Bruttó akciós ár:

KÁBELCSATLAKOZÓ SZERELŐ KLT
Cikkszám: BT511230
Bruttó akciós ár:
5 490 Ft

LÉZERES INFRAHŐMÉRŐ
Cikkszám: BT521030
Bruttó listaár: 13 939 Ft 8 390 Ft
Bruttó akciós ár:

KÁRPITPATENT KISZEDŐ KLT. 6DB
Cikkszám: BT511045
Bruttó listaár: 8 887 Ft 6 690 Ft
Bruttó akciós ár:

HŰTŐRENDSZER FELTÖLTŐ KLT.
Cikkszám: BT521100
Bruttó listaár: 30 378 Ft
Bruttó akciós ár:
21 990 Ft
Bruttó akciós ár:
Bruttó listaár: 12 237 Ft 9 590 Ft

Cikkszám: BT626050 Bruttó
Bruttó listaár: 13 987 Ft 9 390 Ft
Cikkszám: BT161100 Bruttó listaár: 47 998
Bruttó akciós ár:

MOTOR SZTETOSZKÓP
Cikkszám: BT586000
Bruttó listaár: 4 269 Ft 3 290 Ft Bruttó akciós ár:

SZELEPRUGÓ LENYOMÓ KÉSZLET
Cikkszám: BT541050
Bruttó listaár: 13 508 Ft 8 890 Ft Bruttó akciós ár:

SZERSZÁMOSKOCSI 7-FIÓKOS, 207DB-OS
Cikkszám: BT153207
Bruttó
A feltüntetett árak 2026.06.01. és 2026.07.10. között vagy a készlet erejéig érvényesek. Az oldalon szereplő bruttó listaárak a 2026. 06.01-et megelőző elmúlt 30 nap legalacsonyabb bruttó listaárai. A feltüntetett havi részlet a 18 hónapos részletfizetés esetén az önrész befizetése után értendő. A Bárdi Autó a kamatmentes részletfizetés igény elbírálásának a jogát fenntartja.


KISZEDŐ KÉSZLET 20DB-OS
Cikkszám: BT511200 Bruttó listaár: 4 904

Cikkszám: BT676000 Bruttó listaár: 4

SZERSZÁMOSKOCSI 7-FIÓKOS, 473DB
Cikkszám: BT153473
Bruttó listaár: 465 856 Ft
AKCIÓS ÁRÚ KS-TOOLS
SZERSZÁMOK 0% THM-RE IS!


FLEXIBILIS MÁGNESES KISZEDŐ
Cikkszám: KST550.1032
Bruttó listaár: 4 482 Ft 3 590 Ft Bruttó akciós ár:


ELASZTIKUS ÉKSZÍJ SZERSZÁM
Cikkszám: KST150.3305
Bruttó listaár: 15 671 Ft 12 690 Ft Bruttó akciós ár:


LED ZSEBLÁMPA UV+LÉZERMUTATÓ
Cikkszám: KST150.4400
Bruttó akciós ár:
Bruttó listaár: 9 606 Ft 7 890 Ft


TENGELYCSONK FESZÍTŐ
SZERSZÁM
Cikkszám: KST700.5662
Bruttó listaár: 23 989 Ft 18 990 Ft
Bruttó akciós ár:

ROCKET II LÉGKULCS 1/2" 2300NM
Cikkszám: KST512.0002


CO2 REAGENS FOLYADÉK, 250ML
Cikkszám: KST150.1914

Bruttó listaár: 79 898 Ft 63 990 Ft Bruttó akciós ár:


HIDRAULIKUS EMELŐASZTAL 0,5T
Cikkszám: KST160.1315
Bruttó listaár: 289 478 Ft
Bruttó akciós ár: 224 990 Ft 9 842 Ft x18 hó Kam.ment. havi részlet:
Bruttó listaár: 8 911 Ft (29 160 Ft/l)
akciós ár:


SZERSZÁMOSKOCSI 7-FIÓK, 515DB-OS
Cikkszám: KST826.7515
Bruttó listaár: 591 989 Ft
Bruttó akciós ár: 489 990 Ft 21 434 Ft x18 hó Kam.ment. havi részlet:
A feltüntetett árak 2026.06.01. és 2026.07.10. között vagy a készlet erejéig érvényesek. Az oldalon szereplő bruttó listaárak a 2026.06.01-et megelőző elmúlt 30 nap legalacsonyabb bruttó listaárai. A feltüntetett havi részlet a 18 hónapos részletfizetés esetén az önrész befizetése után értendő. A Bárdi Autó a kamatmentes részletfizetés igény elbírálásának a jogát fenntartja.


FEJLÁMPA MOZGÁSÉRZÉKELŐVEL
Cikkszám: KST150.4520


PUMPÁS SZÓRÓFLAKON 1L
Cikkszám: KST150.8251
Bruttó listaár: 9 329 Ft
Bruttó akciós ár:
Bruttó listaár: 9 789 Ft 7 890 Ft


FLAREFIXECO FÉKCSŐPEREMEZŐ
Cikkszám: KST122.1215
akciós ár:

Cikkszám: KST918.0795

Bruttó listaár: 32 805 Ft 24 590 Ft
Bruttó akciós ár:


Bruttó listaár: 78 738 Ft 59 990 Ft Bruttó akciós ár:


HENGERFEJREPEDÉS VIZSGÁLÓ KÉSZLET
Cikkszám: KST150.1910
ELEKTROMOS SZIVATTYÚ 12V
Cikkszám: KST150.2820
Bruttó listaár: 64 847 Ft 51 990 Ft
Bruttó akciós ár:

MŰHELYSZEKRÉNY RENDSZER 2,6M INOX MUNKALAPPAL
Cikkszám: KST866.6000
Bruttó listaár: 1 379 989 Ft
Bruttó akciós ár: 1 129 990 Ft
Bruttó listaár: 11 890 Ft 9 590 Ft Bruttó akciós ár:

ÁRVERSENYBE SZÁLLUNK A NYERŐ KS-TOOLS
COMPETITION SZERSZÁMOKKAL!


LED MUNKALÁMPA SZETT
2DB-OS
Cikkszám: KST512.4505


LED LÁMPA 1200 LUMEN
Cikkszám: KST512.4510


KAROSSZÉRIA VÉDŐTAKARÓ
Cikkszám: KST512.0600


LÉZERES TÁVMÉRŐ 70M-IG
Cikkszám: KST512.3000
Bruttó listaár: 18 998 Ft 13 990 Ft
Bruttó listaár: 26 850 Ft
Bruttó akciós ár:



VIDEOSZKÓP KLT., 6MM, HD, LED FÉNY
Cikkszám: KST512.4600
Bruttó listaár: 99 989 Ft
Bruttó akciós ár: 79 990 Ft 20 995 Ft x3 hó Kam.ment. havi részlet:


DUGÓKULCS KLT 1/4+3/8+1/2
191DB-OS
Cikkszám: KST512.0191
Bruttó listaár: 59 189 Ft 42 990 Ft Bruttó akciós ár:

VÁLTÓEMELŐ 0,5T
Cikkszám: KST512.5005
Bruttó listaár: 111 989 Ft


Bruttó akciós ár: 83 500 Ft 10 958 Ft x6 hó Kam.ment. havi részlet:
Bruttó akciós ár:
Bruttó listaár: 35 960 Ft 25 990 Ft


MINI LÉGKULCS 1/2" 1390NM
Cikkszám: KST512.0030
Bruttó akciós ár:
Bruttó listaár: 44 855 Ft 32 990 Ft


SZERSZÁMOSKOCSI 7-FIÓK, 119DB-OS
Cikkszám: KST512.3119
Bruttó listaár: 283 259 Ft

Bruttó akciós ár:

Bruttó listaár: 19 989 Ft 27 990 Ft


LÉGKULCS 1/2" 1600NM
Cikkszám: KST512.0020
Bruttó listaár: 23 899 Ft 18 990 Ft Bruttó akciós ár:


RACSNIS-CSILLAGKULCS KLT. XXL 12-19MM
Cikkszám: KST512.0205
Bruttó listaár: 20 989 Ft 15 990 Ft Bruttó akciós ár:

LÉGTÖMLŐ 10M X10MM NEONSÁRGA
Cikkszám: KST512.3410

Bruttó listaár: 37 590 Ft 25 990 Ft
Bruttó akciós ár:

MŰHELYSZEKRÉNY RENDSZER 2,6M MDF MUNKALAPPAL
Cikkszám: KST512.5500
Bruttó listaár: 1 153 989 Ft
Bruttó akciós ár: 867 990 Ft
A feltüntetett árak 2026.06.01. és 2026.07.10. között vagy a készlet erejéig érvényesek. Az oldalon szereplő bruttó listaárak a 2026. 06.01-et megelőző elmúlt 30 nap legalacsonyabb bruttó listaárai. A feltüntetett havi részlet a 3, a 6, és a 18 hónapos részletfizetés esetén az önrész befizetése után értendő. A Bárdi Autó a kamatmentes részletfizetés igény elbírálásának a jogát fenntartja.
Bruttó listaár: 11 507 Ft 8 490 Ft
Bruttó akciós ár:

TÁVDIAGNOSZTIKA SZOLGÁLTATÁS
A HELLA-GUTMANN-TÓL!
A macsRemote kódol, kalibrál, megoldást nyújt!


Minden szerelőnek ismerős helyzet, hogy hiába rendelkezik többféle diagnosztikai műszerrel, még így is előfordul, hogy egyikkel sem tudja megoldani a javítás alatt álló járművön a szükséges kódolást, illesztést vagy karbantartást. A problémára a megoldás a Hella-Gutmann macsRemote Services távdiagnosztikai szolgáltatása, ami szinte minden autómárka modelljéhez gyári szintű megoldást kínál. Az egyetlen szükséges beruházás a macsRemote hardver csomag megvásárlása és az egyéb további költségek díja a megrendelt távdiagnosztikai szolgáltatástól függ.
A feltüntetett árak 2026.06.01. és 2026.06.30. között érvényesek vagy a készlet erejéig.
A feltüntetett havi részlet a 18 hónapos részletfizetés esetén az önrész befizetése után értendő.
MACSREMOTE TÁVDIAGNOSZTIKAI INTERFÉSZ
Cikkszám: 8PZ015705-092
Bruttó listaár: 705 984 Ft
Bruttó akciós ár: 499 990 Ft
Kamatmentes havi részlet:
MACSREMOTE TÁVDIAGNÓZIS DÍJ
21 872 Ft x18 hó
Cikkszám: 8PX015705-201
Ár: megrendelt szolgáltatás alapján
A készülék OBD aljzatra történő csatlakoztatása után a gyártó weboldalán olyan szolgáltatások megrendelésére van lehetőség, mint a Security Gateway védett rendszerekből történő hibakód olvasás-törlés, a radar és kamera kalibrálás, az alkatrész illesztés, a kódolás, nullázás, a szerviz visszaállítás, az online szervizkönyv és az egyéb gyári szintű funkciók.
A munkafolyamathoz szükséges kommunikáció a Gutmann technikussal online chat-en történik. Részletes tájékoztatásért írjon szakértő kollégáinknak a diagnosztika@bardiauto.hu e-mail címre.
A Bárdi Autó a részletfizetés bírálati jogát fenntartja. A távdiagnosztikai szolgáltatásról a számlát a Bárdi Autó állítja ki a macsRemote Services oldalán történt online megrendelés alapján.
BŐVÍTSE KI LAUNCH KÉSZÜLÉKE
TUDÁSÁT TESLA ÉS EV JÁRMŰ
DIAGNOSZTIKÁVAL!

LAUES200

LAUEVADAPT_TSL2

LAUTESLA-12+20

LAUSWTESLA-1
Fejlessze műhelyét és bővítse ki a meglévő Launch X-431 EURO, EURO TAB-II, TAB-III, EURO LINK, TURBO2 és PRO5 diagnosztikai műszere tudását Tesla és EV elektromos jármű diagnosztikával vagy vásároljon egy új modern Launch készüléket kibővítve az alapkonfigurációt a Tesla és az EV diagnosis szoftverlicenszekkel. A licenszek mellé tőlünk megrendelheti a diagnosztikához szükséges kábeleket

LAUTESLA_TL124

LAUEVDIAGKIT
és az akkupakkok vizsgálatához, karbantartásához szükséges különféle műszereket és berendezéseket. A Launch EV-diagnostic készülékeket és Tesla kábeleket keresse a Bárdi Autó webáruházában vagy írjon szakértőinknek a garazs@bardiauto.hu e-mail címre. A kamatmentes részletfizetés igényét adja le munkatársainknál!
Cikkszámpéldák a Launch X-431 Tesla diagnosztikai és EV akkupakk kezelés termékkínálatából:
Cikkszám Megnevezés
LAUTESLA_PACK X-431 TESLA diagnosztika csomag, A csomag tartalma: Tesla éves szoftverlicensz, 12+20pin kábel, légzsák kábel, akkupakk kábel
LAUSWTESLA-1
X-431 TESLA diagnosztika szoftver licensz éves frissítéssel, Tesla diag. Kompatibilis műszerek: X-431 EURO, X-431 EURO TAB-II, TAB-III, LINK, TURBO2, PRO5
LAUTESLA-12+20 TESLA 12+20pin-OBD2 diagnosztikai kábel
LAUTESLA-AIRBAG TESLA légzsák szervizkábel
LAUTESLA_TL124 TESLA alacsonyfesz akkupakk diagnosztikai kábel
LAUTESLA_TL152 TESLA EIC rendszer akkupakk diagnosztikai kábel, Model 3/Y
LAUTESLA_USBLAN TESLA USB-LAN Ethernet interfész kábelmodul
LAUEVADAPT_TSL1 Emelő csápkar adapter TESLA d: 76/26x51/25
LAUEVADAPT_TSL2 Emelő csáptányér TESLA adapter d: 120mm, WURT TLT emelőkhöz
LAUEVADD-ONKIT EV Diagnosis PRO szoftverlicensz
emelőkocsi 1t, 12V-os működés, távirányító
A feltüntetett árak 2026.06.01. és 2026.06.30. között érvényesek a készleten lévő vagy a LAUNCH raktárából megrendelt termékek esetében. Az oldalon szereplő bruttó listaárak a 2026. 06.01-et megelőző elmúlt 30 nap legalacsonyabb bruttó listaárai.
A feltüntetett havi részlet a 6, a 12, és a 18 havi részlet esetén az önrész befizetése után értendő.
A Bárdi Autó a kamatmentes részletfizetés bírálati jogát fenntartja.
A BOSCH-TÓL, MOST 0%THM-RE!



A Bosch ESItronic 2.0 Online szoftver legújabb fejlesztéseinek köszönhetően a Bosch KTS diagnosztikai műszert használók a piac legnagyobb Security Gateway lefedettsége mellet most már a gyári szintű TESLA diagnosztikai képességekhez is hozzájutnak. A OBD aljzaton keresztül kiolvashatók és törölhetők a Tesla járművek hibatárolói vagy elvégezhetők a különféle szervizfunkciók, mint például a fékbetét csere. A zökkenőmentes Tesla diagnosztikához meg kell vásárolni a Tesla adapterkábel készletet, amiben egy speciális OBD kábel mellet megtalálható az RJ45-HSD nagy sebességű adatkábel vagy az RJ45-Sumitomo adatká-

bel is. A Bosch ESItronic diagnosztikai szoftver és a Tesla kábelkészlet együttes használatával a korábbi és a legújabb generációs Tesla modellek vizsgálata gyári szinten oldható meg, mivel a Bosch közvetlen kapcsolatot biztosít a Tesla diagnosztikai szerverhez és az ott tárolt gyártói műszaki és javítási információkhoz. A Bosch Tesla diagnosztika kiegészítőket keresse a Bárdi Autó webáruházában a Garázsfelszerelés / Diagnosztika szekcióban. Kérdés estén pedig írjon szakértőinknek közvetlen a diagnosztika@bardiauto.hu e-mail címre. A kamatmentes részletfizetési igényét adja le munkatársainknál a kirendeltségen! Cikkszámpéldák a Bárdi Autó
A meghirdetett akció 2026.06.01. – 2026.06.30. között érvényes a készleten lévő vagy a Bosch raktárából megrendelhető termékekre! | Az oldalon szereplő bruttó listaárak a 2026.06.01-et megelőző elmúlt 30 nap legalacsonyabb bruttó listaárai. | A feltüntetett havi részlet a 6 és a 18 hónapos részletfizetés esetén az önrész befizetése után értendő. | A készülékek aktiválási és beüzemelési díját a feltüntetett ár nem tartalmazza. | A Bárdi Autó a kamatmentes részletfizetési igény elbírálásának jogát fenntartja. | Az éves Bosch ESI licensz díjakat a Bosch számlázza közvetlen 1/4 éves bontásban.
A KÄRCHER KÉSZÜLÉKEK MOST KAMATMENTES
RÉSZLETRE KAPHATÓAK!

GYAPJÚ PORZSÁK WD 2/3, 4DB
Cikkszám: KRC2.863-314.0
Egységár: 1 173 Ft/db 4 690 Ft

RM 619 AUTÓSAMPON 10L
Cikkszám: KRC6.295-671.0

RM 519 SZŐNYEGTISZTÍTÓ SZER 1L
Cikkszám: KRC6.295-771.0
Júniusi bruttó ár:

ÉS HOMLOKZATTISZTÍTÓ 1L Cikkszám: KRC6.295-765.0

RM 610 AUTÓSAMPON 3AZ1-BEN 1L
Cikkszám: KRC6.295-750.0
Júniusi bruttó ár:
2 990 Ft

Cikkszám: KRC6.295-743.0

RM 619 AUTÓSAMPON 5L
Cikkszám: KRC6.295-360.0
Egységár: 1 038 Ft/l

Egységár: 799Ft/l 7 990 Ft
Júniusi bruttó ár:

NEDVES ÉS SZÁRAZ PORSZÍVÓ
WD3
Cikkszám: KRC1.628-115.0
Júniusi bruttó ár:
36 990 Ft

MAGASNYOMÁSÚ MOSÓ K 4 CLASSIC
Cikkszám: KRC1.679-420.0
Júniusi bruttó ár: 64 990 Ft 17 058 Ft x3 hó Kam.ment. havi részlet:
Júniusi bruttó ár:
2 990 Ft

MAGASNYOMÁSÚ MOSÓ K2
Cikkszám: KRC1.673-520.0
Júniusi bruttó ár:
32 990 Ft

MAGASNYOMÁSÚ MOSÓ K5 WCM EU
Cikkszám: KRC1.324-400.0
Júniusi bruttó ár: 135 990 Ft 17 846 Ft x6 hó Kam.ment. havi részlet:
Júniusi bruttó ár: ULTRA HABTISZTÍTÓ 3AZ1-BEN 1L
3 090 Ft

MAGASNYOMÁSÚ MOSÓ K3 CLASSIC
Cikkszám: KRC1.676-222.0
Júniusi bruttó ár: 51 990 Ft 13 646 Ft x3 hó Kam.ment. havi részlet:

MAGASNYOMÁSÚ MOSÓ K5 POWER C&H
Cikkszám: KRC1.324-707.0
Júniusi bruttó ár: 189 990 Ft 12 467 Ft x12 hó Kam.ment. havi részlet:
Júniusi bruttó ár: FJ 6 HABOSÍTÓ FÚVÓKA 0.6L Cikkszám: KRC2.643-147.0
7 190 Ft

MOSÓ K3 POWER C&H
Cikkszám: KRC1.676-105.0
Júniusi bruttó ár: 74 990 Ft 19 682 Ft x3 hó Kam.ment. havi részlet:

Júniusi bruttó ár:
Júniusi bruttó ár:
A FEBI FÉKTÁRCSÁK MAGAS
FÉKERŐVEL GARANTÁLJÁK
A BIZTOS MEGÁLLÁST!
Fékezés során jelentős mennyiségű hő keletkezik. A febi féktárcsáit ezért úgy tervezték, hogy gyorsan és hatékonyan vezessék el a keletkezett hőt. Ezt segítik a precíziós hűtőcsatornák a szellőztetett tárcsáknál, valamint kulcsfontosságú a febi által alkalmazott magas széntartalmú nemesacél alapanyag minősége is.
A fékalkatrészeknek minden körülmények között 100%-os teljesítményt kell nyújtaniuk, ezért minden febi fékalkatrész átfogó minőségügyi vizsgálaton megy keresztül a maximális biztonság érdekében!
Keresse a febi fékalkatrészeit kimagaslóan széles választékban a hivatalos magyarországi forgalmazónál a Bárdi Autó webshopjában és 187 kirendeltségén!

HA 2DB FEBI FÉKTÁRCSÁT VÁSÁROL, AZONNAL

• Kerámia alapú
• Minden típusú féknyereghez
• Korrózió elleni védelem
• 100 gr
AZONNALI AJÁNDÉK!
Bármilyen (minimum 30.000 Ft értékű) 2 darab febi féktárcsa egyidejű vásárlása esetén: febi fékcsikorgásgátló paszta (100 gr) jár ajándékba! (FEBI26711)
Az akció 2026.06.01-2026.06.14. között, illetve az akciós ajándékkészlet erejéig érvényes! Vásároljon az akciós időszakban egy számlán bármilyen azonos cikkszámú 2 darab, minimum 30.000Ft bruttó kisker árú, febi féktárcsát, mi pedig megajándékozzuk egy 100gros Fékcsikorgásgátló pasztával (FEBI26711). Az akcióban minden vásárlónk részt vesz, aki az akció ideje alatt febi féktárcsát vásárol, kivéve a Bárdi Autó Zrt. export partnerei, alkalmazottai, alvállalkozói és azok közvetlen hozzátartozói. Az ajándékot a vásárlással egyidőben veheti át. Egy vásárlónk több ajándékot is kaphat. Az ajándékról a kép illusztráció, a típus a rendelkezésre állástól függően eltérhet. Jóváírás esetén az ajándék bruttó kiskereskedelmi ára kiszámlázásra kerül.
A SZERSZÁM TÁROLÁST MOST
AKCIÓS ÁRAKKAL TÁMOGATJUK!

MÁGNESES KARKÖTŐ, ÁLLÍTHATÓ
Cikkszám: BT156910

MÁGNESES SZŐNYEG 320X100MM
Cikkszám: KST800.0180



MÁGNESES TÁL
D:110MM
Cikkszám: YT08295

MÁGNESES CSAVARTARTÓ ASZIMMETRIKUS TÁL, D:110MM
Cikkszám: BT691159

MÁGNESES TÁLCA, 140X240MM
Cikkszám: BT691165
Bruttó listaár: 5
Bruttó akciós ár:
Bruttó listaár: 1 639 Ft 3

MÁGNESES FALI TÁROLÓREKESZ, 220X115X95MM
Cikkszám: SWS07006L
Bruttó listaár: 8 239 Ft
ár:
Bruttó listaár: 6 381 Ft
Bruttó listaár: 1 189 Ft


MÁGNES TÁLCA
350X150MM
Cikkszám: YT0831
Bruttó listaár: 5 190 Ft

MÁGNESES TÁLCA, ROZSDAMENTES, 290X270MM
Cikkszám: SWS07357L
Bruttó listaár: 11 859 Ft


MÁGNESES FALI SZERSZÁMTARTÓ, 500MM, MAX.15KG
Cikkszám: YT0835
Bruttó listaár: 3 389 Ft


MÁGNESES HOROGKÉSZLET, 10DB-OS
Cikkszám: YT08690
Bruttó listaár: 4 489 Ft
Bruttó listaár: 3 177 Ft

MÁGNESES FALI TÁROLÓTÁLCA
SZETT, 3DB-OS
Cikkszám: SWS07005L
Bruttó listaár: 17 419 Ft

MÁGNESES SZERSZÁMTARTÓ, 2-ÁGÚ, MAX.4KG
Cikkszám: SWS21519L
Bruttó listaár: 5 579 Ft


MÁGNESES LÉGKULCSTARTÓ, MAX.15KG
Cikkszám: YT08707
Bruttó listaár: 8 089 Ft


MÁGNESES DUGÓKULCS RENDEZŐ TÁLCA, 300X155MM
Cikkszám: KST800.0185
Bruttó listaár: 9 567 Ft

ÖSSZETEKERHETŐ TARTÓ, 15 FÉRŐHELY
Cikkszám: SWS07302L
Bruttó listaár: 6 869 Ft

SZERSZÁMÖV HEVEDER, ÁLLÍTHATÓ
Cikkszám: MIW48228145
Bruttó listaár: 13 535 Ft
Bruttó akciós ár:
Bruttó akciós ár:
Bruttó akciós
Bruttó akciós ár:
Bruttó
VÁSÁROLJON TEXTAR TERMÉKEKET
ÉS DUPLA AJÁNDÉKOT KAP TŐLÜNK!

MINIMUM NETTÓ 600 000 FT
ÖSSZÉRTÉKŰ VÁSÁRLÁS ESETÉN:
Fékdugattyú visszanyomó készlet (BT701050)
• Univerzálisan használható (pl. BMW, Fiat, Opel stb.)
• Fékdugattyúk visszaállításához
• Balra és jobbra forgatható orsóval
• 41 részes
MINIMUM NETTÓ 750 000 FT
ÖSSZÉRTÉKŰ VÁSÁRLÁS ESETÉN:
Fékdugattyú visszanyomó készlet (BT701050)
Kerékagy tisztító készlet (SWS10359L)
• Tőcsavaros kerékagyak tisztításához
• Gépi felhasználásra
• ¼”-os csatlakozó (½”-os adapterrel)
• 8 db 40 mm átmérőjű csiszolóbetét



AJÁNDÉ K

AJÁNDÉ KOK


Az akció 2026.06.01-2026.07.31. között, illetve az akciós ajándékkészlet erejéig érvényes! Vásároljon az akciós időszakban bármilyen Textar termékből összesen legalább nettó 600 000 Ft-ért, mi pedig megajándékozzuk egy Brilliant Tools Fékdugattyú visszanyomó készlettel (BT701050). Abban az esetben, ha a vásárolt termékek összértéke meghaladja a nettó 750 000 Ft-ot, úgy a Fékdugattyú visszanyomó készleten felül pluszban még egy SW-Stahl Kerékagy tisztító készletet (SWS10359L) is kap tőlünk ajándékba! Az akcióban minden vásárlónk részt vesz, aki az akció ideje alatt Textar terméket vásárol, kivéve a Bárdi Autó Zrt. export partnerei, alkalmazottai, alvállalkozói és azok közvetlen hozzátartozói. Az akcióban nem vesznek részt az országos alkatrész kereskedelmi láncok és a közbeszerzési pályázat keretében vásárló partnereink. Egy vásárlónk csak egy szint ajándékait kaphatja meg. Az ajándékokat az akció kiértékelését követően legkésőbb 2026.08.31-ig juttatjuk el vásárlóinknak. Az ajándékokról a kép illusztráció, a típusok a rendelkezésre állástól függően eltérhetnek. Jóváírás esetén az ajándékok bruttó kiskereskedelmi ára kiszámlázásra kerül.
VÁSÁROLJON FAG TERMÉKEKET ÉS
SW-STAHL SZERSZÁMKÉSZLETET KAP AJÁNDÉKBA!

MINIMUM NETTÓ 180 000 FT ÖSSZÉRTÉKŰ VÁSÁRLÁS ESETÉN:
Dugókulcs készlet 1/4" 49db-os (SWS07748L)
• 72 fogas racsnis szár
• Hatlap és bit dugófejek, toldószárak
• Csuklós adapter, imbusz készlet, bit behajtó markolat
• 49 részes
MINIMUM NETTÓ 220 000 FT ÖSSZÉRTÉKŰ VÁSÁRLÁS ESETÉN:
Dugókulcs készlet 1/4" 49db-os (SWS07748L )
Csavarhúzó készlet 6db SL/PZ/TX (SWS31815L )
• Króm-vanádium-acél, matt króm felület
• PZ, Torx és csillag profilok
• Mágneses fej
• 6 részes
AJÁNDÉ K

AJÁNDÉ KOK





Az akció 2026.06.01-2026.07.31. között, illetve az akciós ajándékkészlet erejéig érvényes! Vásároljon az akciós időszakban bármilyen FAG termékből összesen legalább nettó 180 000 Ft-ért, mi pedig megajándékozzuk egy SW-Stahl 49 db-os ¼” Dugókulcs készlettel (SWS07748L). Abban az esetben, ha a vásárolt termékek összértéke meghaladja a nettó 220 000 Ft-ot, úgy a SW-Stahl 49 db-os ¼” Dugókulcs készleten felül pluszban még egy SW-Stahl 6 db-os SL/PZ/TX Csavarhúzó készletet (SWS31815L) is kap tőlünk ajándékba! Az akcióban minden vásárlónk részt vesz, aki az akció ideje alatt FAG terméket vásárol, kivéve a Bárdi Autó Zrt. export partnerei, alkalmazottai, alvállalkozói és azok közvetlen hozzátartozói. Az akcióban nem vesznek részt az országos alkatrész kereskedelmi láncok és a közbeszerzési pályázat keretében vásárló partnereink. Egy vásárlónk csak egy szint ajándékait kaphatja meg. Az ajándékokat az akció kiértékelését követően legkésőbb 2026.08.31-ig juttatjuk el vásárlóinknak. Az ajándékokról a kép illusztráció, a típusok a rendelkezésre állástól függően eltérhetnek. Jóváírás esetén az ajándékok bruttó kiskereskedelmi ára kiszámlázásra kerül.
JURATEK VÁSÁRLÁSAIT MOST FÉKFOLYADÉK
CSERÉLŐ KÉSZLETTEL JUTALMAZZUK!

MINIMUM NETTÓ 650 000 FT ÖSSZÉRTÉKŰ VÁSÁRLÁS ESETÉN:
Kézi nyomás és vákuumpumpa készlet (BT581500)
• Fék-, tengelykapcsoló-, és üzemanyagrendszerek légtelenítéséhez
• Maximális nyomás: 3 bar
• Maximális vákuum: 0,7 bar
• 21 részes
MINIMUM NETTÓ 800 000 FT ÖSSZÉRTÉKŰ VÁSÁRLÁS ESETÉN:
Pneumatikus fékfolyadék cserélő készlet (YT06845)
• Űrtartalom: 5 liter
• Üzemi nyomás: 2,7 bar
• Légtömlő hossza: 6 méter
• 11 db csatlakozó adapterrel
AJÁNDÉ K

AJÁNDÉ K



Az akció 2026.06.01-2026.07.31. között, illetve az akciós ajándékkészlet erejéig érvényes! Vásároljon az akciós időszakban bármilyen Juratek termékből összesen legalább nettó 650 000 Ft-ért, mi pedig megajándékozzuk egy Brilliant Tools kézi nyomás és vákuumpumpa készlettel (BT581500). Abban az esetben, ha a vásárolt termékek összértéke meghaladja a nettó 800 000 Ft-ot, egy Yato Pneumatikus fékfolyadék cserélő készletet (YT06845) kap tőlünk ajándékba. Az akcióban minden vásárlónk részt vesz, aki az akció ideje alatt Juratek terméket vásárol, kivéve a Bárdi Autó Zrt. export partnerei, alkalmazottai, alvállalkozói és azok közvetlen hozzátartozói. Az akcióban nem vesznek részt az országos alkatrész kereskedelmi láncok és a közbeszerzési pályázat keretében vásárló partnereink. Egy vásárlónk egy szint ajándékát kaphatja meg. Az ajándékokat az akció kiértékelését követően legkésőbb 2026.08.31-ig juttatjuk el vásárlóinknak. Az ajándékokról a kép illusztráció, a típusok a rendelkezésre állástól függően eltérhetnek. Jóváírás esetén az ajándék bruttó kiskereskedelmi ára kiszámlázásra kerül.

150ML
Cikkszám: K2K222
Bruttó


KLÍMATISZTÍTÓ - ÚJ AUTÓ
150ML
Cikkszám: K2K222NC

Cikkszám: K2K131 Bruttó

Cikkszám: K2K417BL
Bruttó


GUMITISZTÍTÓ
700 ML
Cikkszám: K2G177



KLÍMATISZTÍTÓ -CSERESZNYE
150ML
Cikkszám: K2K222CH
Bruttó listaár: 1 998 Ft (9 867 Ft/l)


750 ML
Cikkszám: K2K117M Bruttó listaár: 1

KÁRPITTISZTÍTÓ - PUMPÁS
750ML
Cikkszám: K2K207M Bruttó listaár: 1 589


Cikkszám: K2W612


Cikkszám: K2W100


ÜVEGTISZTÍTÓ
750 ML
Cikkszám: K2D4002


MŰSZERFALTISZTÍTÓ KENDŐMATT
Cikkszám: K2K425


Cikkszám: K2D7010 Bruttó listaár: 3





KENDŐ 15X15CM 5DB
Cikkszám: K2K711


Cikkszám: K2M317 Bruttó


VÍZLEHÚZÓ PROFESSZIONÁLIS
Cikkszám: K2M400
Bruttó listaár: 5 989 Ft
Bruttó
Bruttó
Bruttó akciós ár:
Bruttó akciós ár:
CONTINENTAL VÁSÁRLÁSAIT
INVENTO NYOMATÉKKULCCSAL JUTALMAZZUK!

MINIMUM NETTÓ 300 000 FT ÖSSZÉRTÉKŰ VÁSÁRLÁS ESETÉN:
Ékszíj hosszúságmérő (CT6779009000)
• Ékszíjakhoz és hosszbordás szíjakhoz
• Mérési tartomány: 360-2520 mm
• Anyaga: alumínium és műanyag
• Praktikus akasztónyílással
AJÁNDÉ K

MINIMUM NETTÓ 400 000 FT ÖSSZÉRTÉKŰ VÁSÁRLÁS ESETÉN:
Ékszíj hosszúságmérő (CT6779009000)
Nyomatékkulcs 1/2" 28-210Nm (TPINVTQ12-210)
• Jellemző méret: ½”
• Nyomatéktartomány: 28-210 Nm
• Pontosság: +/- 4%
• Szériaszámmal, gyári kalibrálási tanúsítvánnyal

AJÁNDÉ KOK



Az akció 2026.06.01-2026.07.31. között, illetve az akciós ajándékkészlet erejéig érvényes! Vásároljon az akciós időszakban bármilyen Contitech vezérlés termékből összesen legalább nettó 300 000 Ft-ért, mi pedig megajándékozzuk egy Ékszíj hosszúságmérővel (CT6779009000). Abban az esetben, ha a vásárolt termékek összértéke meghaladja a nettó 400 000 Ft-ot, úgy az Ékszíj hosszúságmérőn felül pluszban még egy Invento 1/2" 28-210Nm nyomatékkulcsot (TPINVTQ12-210) is kap tőlünk ajándékba! Az akcióban minden vásárlónk részt vesz, aki az akció ideje alatt Contitech terméket vásárol, kivéve a Bárdi Autó Zrt. export partnerei, alkalmazottai, alvállalkozói és azok közvetlen hozzátartozói. Az akcióban nem vesznek részt az országos alkatrész kereskedelmi láncok és a közbeszerzési pályázat keretében vásárló partnereink. Egy vásárlónk csak egy szint ajándékait kaphatja meg. Az ajándékokat az akció kiértékelését követően legkésőbb 2026.08.31-ig juttatjuk el vásárlóinknak. Az ajándékokról a kép illusztráció, a típusok a rendelkezésre állástól függően eltérhetnek. Jóváírás esetén az ajándékok bruttó kiskereskedelmi ára kiszámlázásra kerül.


• Castrol GTX 0W-20 RN17 FE – modern, alacsony fogyasztású Renault motorokhoz, különösen hibrid és új generációs benzines modellekhez.
CAS 179-1; CAS179-5; CAS 179-60; CAS 179-208
• Castrol GTX 5W-30 RN17 – a Renault RN17 szabványának megfelelő, széles körben alkalmazott teljesen szintetikus olaj.
CAS 222-1; CAS 222-5; CAS 222-60; CAS 222-208
• Castrol GTX 5W-30 C4 – főként DPF-es dízelmotorokhoz fejlesztett, alacsony hamutartalmú olaj.
CAS 218-1; CAS 218-4; CAS 218-60; CAS 218-208
• Castrol GTX 5W-40 MV – régebbi Renault benzines és dízelmotorokhoz ajánlott.
CAS 224-60; CAS 224-208
• Castrol GTX 10W-40 A3/B4 - félszintetikus motorolaj elsősorban nagyobb futásteljesítménnyel rendelkező benzines és dízel személyautókhoz.
CAS 217-1; CAS 217-4; CAS 217-5; CAS 217-60; CAS 217-208


Szerezze be a Castrol GTX olajokat a Bárdi Autó webshopjában vagy 187 kirendeltségén, széles készletről!
MINDEN CSAVAR A HELYÉRE KERÜL
TOTALENERGIES TERMÉKEK VÁSÁRLÁSÁVAL!
MINIMUM NETTÓ 600 000 FT ÖSSZÉRTÉKŰ VÁSÁRLÁS ESETÉN:
Ütvefúró csavarozó 18V 40Nm (YT82786)
• Fordulatszám: 0-400/0-1650 fordulat/perc
• Maximális nyomaték: 40 Nm
• Akkumulátor: 18 V, 2 Ah
• Töltés jelző, túlmelegedés elleni védelem

MINIMUM NETTÓ 700 000 FT ÖSSZÉRTÉKŰ VÁSÁRLÁS ESETÉN:
Ütvefúró csavarozó 18V 40Nm (YT82786)
Bit készlet 40db-os (YT0400)
• Jellemző méret: 1/2”, 3/8”
• Forma: imbusz, spline, torx
• Kulcs méret: M5-M12, T20-T55
• 40 részes



AJÁNDÉ K

AJÁNDÉ KOK


Az akció 2026.06.01-2026.07.31. között, illetve az akciós ajándékkészlet erejéig érvényes! Vásároljon az akciós időszakban bármilyen fajtájú és kiszerelésű TotalEnergies kenőanyagból összesen legalább nettó 600 000 Ft-ért, mi pedig megajándékozzuk egy Yato 18V 40Nm-es Ütvefúró csavarozóval ((YT82786). Abban az esetben, ha a vásárolt termékek összértéke meghaladja a nettó 700 000 Ft-ot, úgy az ütvefúró csavarozón felül pluszban még egy 40db-os Bit készletet (YT0400) is kap tőlünk ajándékba! Az akcióban minden vásárlónk részt vesz, aki az akció ideje alatt TotalEnergies kenőanyagot vásárol, kivéve a Bárdi Autó Zrt. export partnerei, alkalmazottai, alvállalkozói és azok közvetlen hozzátartozói. Az akcióban nem vesznek részt az országos alkatrész kereskedelmi láncok és a közbeszerzési pályázat keretében vásárló partnereink. Egy vásárlónk csak egy szint ajándékait kaphatja meg. Az ajándékokat az akció kiértékelését követően legkésőbb 2026.08.31-ig juttatjuk el vásárlóinknak. Az ajándékokról a kép illusztráció, a típusok a rendelkezésre állástól függően eltérhetnek. Jóváírás esetén az ajándékok bruttó kiskereskedelmi ára kiszámlázásra kerül.
TOTALENERGIES RUBIA NEHÉZGÉPJÁRMŰ
MOTOROLAJOK!
A modern nehézgépjárművek teljesítménye és üzembiztonsága ma már elképzelhetetlen prémium minőségű kenőanyagok nélkül. A korszerű motorolajok nemcsak a kopásvédelemben játszanak kulcsszerepet, hanem hozzájárulnak az üzemanyag-fogyasztás csökkentéséhez, a hos szabb szervizintervallumokhoz és a motorok élettartamának növeléséhez is. A TotalEnergies Rubia motorolaj-család több mint 200 OEM jóvá hagyással bizonyítja megbízhatóságát és kompatibilitását a világ vezető nehézgépjármű-gyártóinak technológiáival.
A RUBIA TERMÉKCSALÁD LEGFONTOSABB ELŐNYEI:
• Kiemelkedő kopásvédelem – speciális molekulái erős védőfilmréteget képeznek a fémfelületeken, csökkentve a mechanikai igénybevétel okozta károsodást.
• Tisztább és csendesebb motor – a fejlett tisztító hatású adalékok megakadályozzák a lerakódások kialakulását, így a motor hatékonyabban működik.
• Hosszabb olajcsere-intervallum – az antioxidáns adalékok ellenállóvá teszik az olajat az oxidációval szemben, még szélsőséges körülmények között is.
• Alacsonyabb olaj- és üzemanyag-fogyasztás – az optimalizált viszkozitás és a csökkentett súrlódás gazdaságosabb működést biztosít.
• Korszerű kipufogógáz-kezelés támogatása – a Low-SAPS technológia védi a dízel részecskeszűrőket és csökkenti a karbantartási költségeket.
A RUBIA MOTOROLAJOKBAN ALKALMAZOTT TECHNOLÓGIÁK:
• Inno-Boost technológia (Rubia Optima) – erős antioxidáns molekulákkal stabilizálja az olaj viszkozitását, meghosszabbítva annak élettartamát és a motor védelmét.
• Pro-Efficient technológia (Rubia Tir) – kopásgátló molekulákkal védi a motor mozgó alkatrészeit, csökkenti a meghibásodások esélyét és javítja az üzemi hatékonyságot.
• Clean-Shield technológia (Rubia Fleet) – magas detergens tartalmával tisztán tartja a motort, semlegesíti a savas lerakódásokat és véd a korrózió ellen még nehéz üzemeltetési körülmények között is.
• Fuel Economy technológia (Rubia Fuel Economy) – több mint 20 év fejlesztési tapasztalatára épülő megoldás, amely az üzemanyag-megtakarítást a motorvédelem kompromisszuma nélkül biztosítja.
A Rubia termékcsalád megbízható megoldást kínál minden olyan vállalkozás számára, ahol a hosszú élettartam, az alacsonyabb fenntartási költség és a maximális üzemi hatékonyság kiemelt szempont. Szerezze be készletről a Bárdi Autó webshopjában, vagy 187 kirendeltségén!


TÖBB MINT 45 000 FÉLE CARGO ALKATRÉSZ GARANTÁLTAN MAGAS
NÉMET MINŐSÉGBEN!

A DT márka kínálata teljes körű, legyen szó vontatóról, pótkocsiról, teherautóról, buszról, kisteherautóról vagy mezőgazdasági járműről.
A DT kínálatában megtalálhatóak a:
• Motorikus alkatrészek
• Hűtőkör alkatrészek
• Üzemanyag rendszer alkatrészek
• Kipufogó alkatrészek
• Kuplung és sebességváltó alkatrészek
• Kardántengely alkatrészek
• Fékalkatrészek
• Futómű, kormányzás és kerékagy alkatrészek
• Elektromos alkatrészek
• Fülke és karosszéria alkatrészek

Sascha Lenz-t a Goodyear FIA Európai Kamionverseny-bajnokság legjobb pilótájaként ismerték el. A tapasztalt versenyző maga építi meg versenykamionjait, és rendszerint a legjobb 3 között végez. A versenykamionjának építése során ő is DT alkatrészeket használ fel.
Szerezze be a DT Cargo alkatrészeit a Bárdi Autó webshopjában vagy 187 kirendeltségén azonnal készletről!
ÖNNÉL LESZ AZ ERŐ
DT TERMÉKEK VÁSÁRLÁSÁVAL!
MINIMUM NETTÓ 250 000 FT ÖSSZÉRTÉKŰ
VÁSÁRLÁS ESETÉN:
Nyomatéksokszorozó 1:78 (HILLS17531)
• Áttétel: 1:78
• Maximális nyomaték: 7 500 Nm
• 1”-os négyszög csatlakozó
• Tartozék gépi dugófejek, toldószár, hajtókar, koffer




AJÁNDÉ K


Az akció 2026.05.01-2026.06.30. között, illetve az akciós ajándékkészlet erejéig érvényes! Vásároljon az akciós időszakban bármilyen DT termékből összesen legalább nettó 250 000 Ft-ért, mi pedig megajándékozzuk egy Hills-Hermon Nyomatéksokszorozóval (HILLS17531). Az akcióban minden vásárlónk részt vesz, aki az akció ideje alatt DT terméket vásárol, kivéve a Bárdi Autó Zrt. export partnerei, alkalmazottai, alvállalkozói és azok közvetlen hozzátartozói. Az akcióban nem vesznek részt az országos alkatrész kereskedelmi láncok és a közbeszerzési pályázat keretében vásárló partnereink. Egy vásárlónk egy ajándékot kaphat. Az ajándékot az akció kiértékelését követően legkésőbb 2026.07.31-ig juttatjuk el vásárlóinknak. Az ajándékról a kép illusztráció, a típus a rendelkezésre állástól függően eltérhet. Jóváírás esetén az ajándék bruttó kiskereskedelmi ára kiszámlázásra kerül.
SZEREZZE BE A WABCO ALKATRÉSZEIT MOST AKCIÓS ÁRON!


BX LÉGFÉKKOMPRESSZOR
Cikkszám: WAB4127040270
Mihez jó: Volvo FH, FM
Bruttó listaár: 568 549 Ft
Bruttó akciós ár: 315 990 Ft


VEZÉRLŐSZELEP
Cikkszám: WAB4722500000
Mihez jó: DAF, Iveco, MAN, Scania, Volvo Bruttó listaár: 244 793 Ft
Bruttó akciós ár: 133 990 Ft
Nettó akciós ár:


PÓTKOCSI-VEZÉRLŐSZELEP
Cikkszám: WAB4802040020
Mihez jó: MAN TGL, TGM ; MB
Actros, Atego, Axor
Bruttó listaár: 176 988 Ft
Bruttó akciós ár: 98 990 Ft


FŐHENGER
Cikkszám: WAB9740100080
Mihez jó: MAN TGL
Bruttó listaár: 204 765 Ft
Bruttó akciós ár: 127 990 Ft


LEFÚJÓSZELEP EGYSÉG
Cikkszám: WAB4324107200
Mihez jó: MAN, TGA, TGL, TGM, TGS, TGX
Bruttó listaár: 134 919 Ft
Bruttó akciós ár: 78 990 Ft


Cikkszám: WAB4721950160
Mihez jó: DAF, MAN, MB, Renault
Bruttó listaár: 36 756 Ft
Bruttó akciós ár: 20 990 Ft
Nettó akciós ár:


ECAS SZELEP
Cikkszám: WAB4728800650
Mihez jó: MB, MAN, DAF, Scania, Volvo, Renault
Bruttó listaár: 312 989 Ft
Bruttó akciós ár: 196 990 Ft


KUPLUNG MUNKAHENGER
Cikkszám: WAB4213520820
Mihez jó: MB Actros, Axor
Bruttó listaár: 199 728 Ft
Bruttó akciós ár: 123 990 Ft


SZELEP
Cikkszám: WAB4750150720
Mihez jó: Volvo FH, FM
Bruttó listaár: 41 754 Ft
Bruttó akciós ár: 19 690 Ft


Cikkszám: WAB9710029000
Mihez jó: Schmitz ZKO 18 pótkocsi
Bruttó listaár: 95 709 Ft
Bruttó akciós ár: 54 990 Ft


Cikkszám: WAB4213500880
Mihez jó: MB Actros MP2, MP3, Axor Bruttó listaár: 667 996 Ft
Bruttó akciós ár: 419 990 Ft

Mihez jó: MAN TGA, TGS TGX
Bruttó listaár: 49 429 Ft
Bruttó akciós ár: 27 990 Ft
akciós ár:


Cikkszám: WAB4329012232
Mihez jó: M39x1,5 olajleválasztós
Bruttó listaár: 18 966 Ft
Bruttó akciós ár: 13 790 Ft


DUOMATIC
Cikkszám: WAB4528040120
Bruttó listaár: 17

LÉGRUGÓ SZINTSZABÁLYZÓ SZELEP
Cikkszám: WAB4729051110

Mihez jó: DAF, MAN, MB, Scania
Bruttó listaár: 265 789 Ft
Bruttó akciós ár: 173 990 Ft



Cikkszám: WAB9522010020 WAB9522010010
Megjegyzés: Piros/Sárga csőszűróvel
Bruttó listaár: 10 907 Ft
Bruttó akciós ár: 5 580 Ft
ár: PÓTKOCSI KAPCSOLÓFEJ
Nettó akciós ár:
945 Ft
Nettó akciós ár:
155 110 Ft
Nettó akciós ár:
Nettó
417 Ft
Nettó akciós ár:
43 299 Ft
Nettó akciós ár:
BIZTONSÁG,

EOLO KABÁTOK
Cikkszám: APRO30000460103
Méret: XS-XXXL
Szín: fekete, szürke, piros, fluo

IMPACT KABÁTOK
Cikkszám: APRO30004740104
Méret: S-XXXL

FALCO NADRÁGOK
Cikkszám: APRO30001690150
Méret: 42-58

Cikkszám: APRO30001710252
Méret: 42-58
VORTICE CIPŐK
Cikkszám: APRO30002060142

Méret: 40-46
Szín: fekete, fehér
Bruttó júniusi ár:

AIR KESZTYŰK

WIRETAP CIPŐK
Cikkszám: APRO30002080141
Méret: 37-46
Szín: fekete
42 990 Ft
Szín: fekete, piros, fluo 32 990 Ft

KESZTYŰK
Cikkszám: APRO30000810105
Cikkszám: APRO30000910104
Méret: XS-XXXL
Bruttó júniusi ár:

LAGOON ESŐRUHÁK
Méret: XS-XXXL
Szín: fekete, kék

LOWER CSIZMÁK
Cikkszám: APRO30001960144
Méret: 39-46
Szín: fekete

SOTTOCASCO MASZK
Cikkszám: APRO30001470110
Szín: fekete, kék

Cikkszám: APRO30001920443
Méret: 40-46
Szín: fekete, kék, fehér, piros

Méret: egy méret
10 990 Ft
Cikkszám: APRO30001310106
Méret: XS-XXXL
Szín: fekete, szürke, piros, kék 13
Szín: fekete, kék, piros, ezüst, fehér-kék, fehér-piros

PALUDE ESŐRUHÁK
Cikkszám: APRO30001250605
Méret: XS-XXXL
Szín: fekete, fehér, szürke, kék, piros, fluo
Szín: fekete

Cikkszám: APRO30001330103
Méret: S-L
Szín: fekete
APRO30001381403 Méret: XS-XL Szín: fluo

COPRIGUANTO KESZTYŰ
Cikkszám: APRO30001350110
Méret: egy méret
Szín: fekete
33 990 Ft
Bruttó júniusi ár:
990 Ft
Bruttó júniusi ár:
32 990 Ft
Bruttó júniusi ár:
Bruttó júniusi ár:
Bruttó júniusi ár:
23 990 Ft
Bruttó júniusi ár:
Bruttó júniusi ár:
Bruttó júniusi ár:
22 990 Ft
Bruttó júniusi ár:
MOST TÖLTSE FEL KÉSZLETEIT AKCIÓS ÁRÚ HENKEL TERMÉKEKKEL!












A feltüntetett árak 2026.06.01. és 2026.06.30. között érvényesek vagy a készlet erejéig. I Az oldalon szereplő bruttó listaárak a 2026.06.01-et megelőző elmúlt 30 nap legalacsonyabb bruttó listaárai.
VÁSÁROLJON LIQUI MOLY TERMÉKEKET ÉS MOTORTISZTÍTÓ ADALÉKOT KAP TŐLÜNK AJÁNDÉKBA!
MINIMUM NETTÓ 150 000 FT ÖSSZÉRTÉKŰ
VÁSÁRLÁS ESETÉN:
Motor-Clean adalék 500ml (LM1019)
• Segíti az olajcserét
• Eltávolítja az iszap- és egyéb szennyeződéseket
• Jobb teljesítmény, kisebb kopás és optimális kenés
• 500 ml



AJÁNDÉ K


Az akció 2026.06.01-2026.06.30. között, illetve az akciós ajándékkészlet erejéig érvényes! Vásároljon az akciós időszakban bármilyen Liqui Moly termékből összesen legalább nettó 150 000 Ft-ért, mi pedig megajándékozzuk egy Liqui Moly Motor-Clean adalékkal (LM1019). Az akcióban minden vásárlónk részt vesz, aki az akció ideje alatt Liqui Moly terméket vásárol, kivéve a Bárdi Autó Zrt. export partnerei, alkalmazottai, alvállalkozói és azok közvetlen hozzátartozói. Az akcióban nem vesznek részt az országos alkatrész kereskedelmi láncok és a közbeszerzési pályázat keretében vásárló partnereink. Egy vásárlónk egy ajándékot kaphat. Az ajándékot az akció kiértékelését követően legkésőbb 2026.07.31-ig juttatjuk el vásárlóinknak. Az ajándékról a kép illusztráció, a típus a rendelkezésre állástól függően eltérhet. Jóváírás esetén az ajándék bruttó kiskereskedelmi ára kiszámlázásra kerül.



Mosonmagyaróvár
Győr 1 és 2
Sopron Csorna Pápa
Kőszeg
Szombathely
Salgótarján Balassagyarmat
Komárom Esztergom Nyergesújfalu
Tatabánya Oroszlány
Budaörs Bicske
Százhalombatta Pilisvörösvár Érd Veszprém Székesfehérvár
Keszthely Tapolca Ajka Körmend
Lenti Marcali Zalaegerszeg
Kaposvár Nagykanizsa Nagyatád
Várpalota
Sárbogárd
Paks
Dombóvár
Szekszárd Bonyhád
Mohács Pécs Szigetvár
KÖZPONT NYITVA TARTÁSA: H−P: 7:00−19:00 / SZ: 8:00−17:00 A BUDAPESTI M3-AS NYITVA TARTÁSA: H−P: 7:00−19:00 / SZ: 8:00−13:00 A KIRENDELTSÉGEK NYITVA TARTÁSA: H−P: 7:30−17:30 / SZ: 8:00−13:00 A BÁRDI AUTÓ PONTOK NYITVA TARTÁSA: H−P: 8:00−17:00 / SZ: 8:30−12:30

Sátoraljaújhely
Ózd Kazincbarcika Sárospatak
Miskolc Eger
Szerencs Kisvárda Fehérgyarmat Vásárosnamény
Nyíregyháza 1 és 2
Mátészalka Nyírbátor
Heves Mezőkövesd Gyöngyös Hatvan
Hajdúböszörmény
Budapest Gyál
Üllő Dunakeszi
Kiskunlacháza
Dunaújváros
Jászberény
Monor Nagykáta Gyömrő Albertirsa Cegléd
Hajdúszoboszló Tiszafüred
Karcag
Szolnok Törökszentmiklós
Mezőtúr
Kecskemét Kiskunfélegyháza
Kiskőrös Kiskunmajsa
Kalocsa
Gödöllő Vác Baja
Debrecen 1 és 2
Berettyóújfalu
Békés
Szeghalom Szarvas
Békéscsaba
Szentes

Botoșani
Oradea Bistrița Zalau Satu Mare Baia Mare
Suceava
Piatra Neamt Vaslui
Cluj-Napoca Miercurea
Petrosani
Gyula
Orosháza Kiskunhalas Hódmezővásárhely
Szeged 1 és 2 Makó

Tecuci
3 ORSZÁGBAN 187 ÜZLETÜNk BEN VÁRJUK ÖNT!
MAGYARORSZÁGI ÜZLETEK
• BUDAPEST: II./A Budapest, Kútföldi utca 1., T: (20) 221-8161
• BUDAPEST: III. Budapest, Attila utca 14/a, T: (1) 439-1934
• BUDAPEST: IV. Óceánárok u. 29., T: (1) 230-3173
• BUDAPEST KÖZP.: VIII. Orczy út 46., T: (1) 303-0930
• BUDAPEST M3: XV. Wesselényi utca 9., T: (1) 577-1520
• BUDAPEST: XVI. Körvasút sor 8., T: (1) 402-0113
• BUDAPEST: XVI. Vidámvásár utca 4., T: (1) 219-4240
• BUDAPEST: XVII. Csomafalva utca 1-2., T: (1) 253-0932
• BUDAPEST: XVIII. Nagykőrösi út 25., T: (1) 294-4944
• BUDAPEST: XVIII. Cziffra György utca 115., T: (1) 265-5094
• BUDAPEST: XXI. Ady Endre út 63., T: (1) 278-2546
• BUDAPEST: XXII. Nagytétényi út 165., T: (1) 207-6255
• AJKA: Fő út 70., T: (88) 814-560
• ALBERTIRSA: Pesti út 32., T: (20) 274-5627
• BAJA: Keleti körút 25., T: (79) 814 560, (79) 814 561
• BALASSAGYARMAT: Kóvári út 8., T: (35) 313-500, (35) 313-501
• BERETTYÓÚJFALU: Dózsa György u. 49., T: (54) 814-640
• BÉKÉS: Szarvasi utca 1., T: (20) 226-9066
• BÉKÉSCSABA: Szarvasi út 72., T: (66) 451-110
• BICSKE: Csabdi út 102. , T: (20) 423-0450
• BONYHÁD: Rákóczi Ferenc u. 13. fszt.6., T: (20) 382-3297
• BUDAÖRS: Vasút utca 3., T: (23) 430-039
• CEGLÉD: Jászberényi út 130., T: (53) 814-640
• CELLDÖMÖLK: Kossuth utca 15., T: (20) 274-5456
• CSORNA: Thököly út 42. hrsz. 1225., T: (96) 999-830
• DEBRECEN1: Széchenyi utca 70., T: (52) 451-009
• DEBRECEN2: Gizella utca 6/b., T: (52) 350-980
• DOMBÓVÁR: Köztársaság u. 15/A, T: (74) 815-660
• DUNAHARASZTI: Némedi út 63., T: (24) 620-310, (24) 620-311
• DUNAKESZI: Fő út 1/B, T: (27) 620-159, T: (27) 620-160
• DUNAÚJVÁROS: Aranyvölgyi út 1526/6 hrsz., T: (25) 411-103
• EGER: Kistályai út 16., T: (36) 322-526
• ESZTERGOM: Táti út 28., T: (33) 814-060
• ÉRD: Budai út 19., T: (23) 814-617
• FEHÉRGYARMAT: Tömöttvár utca 13., T: ( 20) 278 2108
• GÖDÖLLŐ: Dózsa György u. 160., T: (28) 814-870
• GYÁL: Déryné utca 1-3., T: (20) 221 3219
GYÖMRŐ: Simon Mihály tér 1., T: (20) 274-5482
• GYÖNGYÖS: Déli külhatár utca 2., T: (37) 814 597
• GYŐR1: Csipkegyári út 6., T: (96) 310-501
• GYŐR2: Királyszék út 33., T: (20) 274-5477
• GYULA: Kétegyházi u. 1/a., T: (66) 814-641
• HAJDÚBÖSZÖRMÉNY: Bánság tér 10., T: (52) 814-640
• HAJDÚSZOBOSZLÓ: Debreceni út 10., T: (52) 814-680
• HATVAN: Bibó István u. 3., Telefon (37) 814-520
• HEVES: Szerelem Alfréd út 24., Telefon (20) 217-8671
• HÓDMEZŐVÁSÁRHELY: Kaszap u. 20., T: (62) 814 520
• JÁSZBERÉNY: Jászteleki út 1., T: (57) 814-870
• KALOCSA: Dózsa György utca 59., T: (20) 883-7899
• KAPOSVÁR: Raktár u. 28/A., T: (82) 311-684
• KARCAG: Madarasi út 61., T: (59) 814-530
• KAZINCBARCIKA: Hadak útja 11., T: (48) 814-830
• KECSKEMÉT: Könyves Kálmán körút 38., T: (76) 509-590 KESZTHELY: Zsidi út 17., T: (82) 814-520
• KISKŐRÖS: Petőfi S. út 27., T: (78) 814 500
• KISKUNHALAS: Szabadkai út 35., T: (77) 814-060
• KISKUNFÉLEGYHÁZA: Dr. Holló Lajos utca 82., T: (76) 539-832
• KISKUNLACHÁZA: Dózsa György út 25., T: (24) 420-479
• KISKUNMAJSA: Ötfa utca 4., T: (20) 397-9702
• KISVÁRDA: Városmajor út 49., T: (45) 814-640
• KOMÁROM: Mártírok útja 80., T: (34) 814-578
• KÖRMEND: Bajcsy-Zsilinszky u. 5., T: (94) 814-680
• KŐSZEG: Szombathelyi út 2., T: (20) 320-1769
• LENTI: Vörösmarty u. 28., T: (92) 553-098
• MAKÓ: Szegedi utca 30., T: (62) 814-645
• MARCALI: Noszlopy Gáspár u. 122., T: (85) 814-050
• MÁTÉSZALKA: Ipari út 22., T: (44) 814-500
• MEZŐKÖVESD: Mindszenty József utca 14., T: (20) 274-5782
• MEZŐTÚR: Bajcsy-Zsilinszky utca 4. , T: (20) 268-2651
• MISKOLC: Pesti út 7., T: (20) 432 4646
• MISKOLC: Repülőtéri út 8/c., T: (46) 505-040
• MOHÁCS: Kossuth Lajos utca 72., T: (69) 814-050
• MONOR: 4-es főút, 33,9 km kő, T: (29) 814 500
• MOSONMAGYARÓVÁR: Gabonarakpart utca 8., T: (96) 814-620
• MÓR: Velegi út 1/a, T: (22) 417-836
• NAGYATÁD: Kossuth utca 9., T: (82) 222-057
• NAGYKANIZSA: Kaán Károly u. 19., T: (93) 536-240 NAGYKÁTA: Jászberényi út 78/A, T: (20) 431-6374
• NYERGESÚJFALU: Tó utca 1., T: (20) 245-5220
• NYÍRBÁTOR: Szabadság tér 26., T: (20) 274-5755
• NYÍREGYHÁZA1: Bethlen Gábor u. 61., T: (42) 500-880
• NYÍREGYHÁZA2: Pazonyi út 41., T: (42) 506-262
• OROSHÁZA: Csorvási út 54., T: (68) 510-150
• OROSZLÁNY: Rákóczi Ferenc út 92., T: (20) 482-9365
• ÓZD: Vasvár út 60., T: (48) 814-820
• PAKS: Tolnai út 26., T: (75) 814-050
• PÁPA: Külső-Veszprémi út 51., T: (89) 814-050
• PÉCS: Farkas István u. 2., T: (72) 222-523
• PILISVÖRÖSVÁR: Ipartelep utca 2., T: (26) 814-630
• SALGÓTARJÁN: Bajcsy-Zsilinszky út 5., T: (32) 432-312
• SÁRBOGÁRD: Ady Endre út 198., T: (25) 620-152
• SÁROSPATAK: Wesselényi út 33., T: (47) 814-060
• SÁRVÁR: Rákóczi utca 83., T: (95) 620-912
• SÁTORALJAÚJHELY: Sziget utca 2., T: (20) 381-7416
• SIKLÓS: Felszabadulás u. 87., T: (72) 587-744
• SIÓFOK: Fő u. 150-152., T: (84) 310-095
• SOPRON: Győri utca 41., T: (99) 505-277
• SZARVAS: Szabadság út 64-66., T: (66) 814-060
• SZÁZHALOMBATTA: Tesco - Damjanich u. 29., T: (20) 310-3804
• SZEGED1: Dorozsmai út 52., T: (62) 814-670
• SZEGED2: József Attila sugárút 115., T: (62) 620-020
• SZEGHALOM: Széchenyi utca 65/1., T: (20) 381-7467
• SZÉKESFEHÉRVÁR: Szent Flórián krt. 4/a., T: (22) 505-197
• SZEKSZÁRD: Palánki u. 5/a., T: (74) 510-930
• SZENTES: Csongrádi út 67., T: (63) 814 870
• SZERENCS: Rákóczi út 111., T: (47) 509-008, (47) 509-009
• SZIGETVÁR: Széchenyi utca 39., T: (73) 814-060
• SZOLNOK: Szántó krt. 56., T: (56) 374-493
• SZOMBATHELY: Szervíz út 2., T: (94) 510-670
• TAMÁSI: Garay u. 1-3., T: (74) 509-996
• TATA: Új út40., T: (20) 425-5683
• TATABÁNYA: Győri út 37/a, T: (34) 510-146
• TAPOLCA: Nyárfa utca 1., T: (87) 535-504
• TISZAFÜRED: Aradi Vértanuk útja 2., T: (20) 216-9819
• TÖKÖL: Hermina utca 1-3., T: (24) 814-858
• TÖRÖKSZENTMIKLÓS: Kossuth Lajos utca 145., T: (20) 348-4943
• ÜLLŐ: Pesti út 1., T: (20) 395-8921
• VÁC: Szent László út 11., T: (27) 814-595
• VÁRPALOTA: Grábler-tó u. 12., T: (88) 814-566
• VÁSÁROSNAMÉNY: Jókai út 1., T: (20) 539-9056
• VESZPRÉM: Kistó u. 23., T: (88) 325-272
• ZALAEGERSZEG: Ola u. 19., T: (92) 311-796
ROMÁNIAI ÜZLETEK
• ALBA IULIA: Str. Ion Creangă Nr. 2., T: 0358-401.383
• ALEXANDRIA: Str Dunarii Nr. 201., T: 0374-331.100
• ARAD: Strada IV Industriala Vest Nr. 11m, T: 0257-213.467
• BACĂU: Str. 9 Mai clădirea CASCADA, T: 0234-206.699
• BAIA MARE: Str. Cosmonauților FN. (clădirea Profi), T: 0362-419.931
• BISTRIȚA: Str. Lucian Blaga Nr. 9., T: 0363-401.428
• BOTOȘANI: Str. Pacea Nr. 41, T: 0374-331.091
• BRĂILA: Șos. Râmnicu Sărat Nr. 81., T: 0374-331.141
• BRAȘOV: Str. Zizinului Nr. 106/A, T: 0268-326.106
• BUCUREȘTI 1: Bld. Bucurestii Noi nr. 20-28, sector 1, T: 0374-331.145
• BUCUREȘTI 2: Str. Gării Nr. 9-9A, T: 021-204.95.27
• BUCUREȘTI 3: Str. Luica Nr. 178, T: 021-451.20.70
• BUCUREȘTI 4: Cernica: Str. Drumului intre Tarlale Nr.15, T: 0374-430-826
• BUCUREȘTI CENTRU: Str. Industriilor nr. 20-26, T: 021-313.26.26
• BUZĂU: Str. Chiristigii Nr. 1, Buzau, T: 0338-401.387
• CĂLĂRAȘI: Str. Gen. Constantin Pantazi Nr. 17., T: 0374-430.820
• CLUJ-NAPOCA: Sânnicoară Str. Clujului 25-29, T: 0374-430.809
• CONSTANŢA1: Soseaua Mangaliei Nr. 80A, T: 0241-607.070
• CONSTANŢA2: Str. Baba Novac nr. 126., T: 0374-331.143
• CURTEA DE ARGEȘ: Str. Lascăr Catargiu Nr. 2F, T: 0374-430.818
• CRAIOVA: Carcea, Calea Bucuresti nr. 14A, T: 0251-406.088
• DEVA: Bdul.22 Decembrie nr.265, T: 0354-884.561
• DROBETA-TURNU SEVERIN: Str. Topolnitei Nr. 8 spatiile 8-10 T: 0352-414.873 FĂGĂRAȘ: Str. Azoltului nr. 4. T: 0374-430.810
• FOCȘANI: Str. Brailei Nr. 179, T:0374-430.800
• GALAȚI: B-dul George Cosbuc Nr. 223A, T: 0236-406.506
• GIURGIU: B-dul Mihai Viteazul Nr. 5, T: 0374-430.812
• IAȘI: Calea Chisinaului nr. 23, T: 0232-406.024
• LUGOJ: Str. Buziașului Nr. 35 A, T: 0374-430-823
• MIERCUREA CIUC: Str. Harghita nr. 113, T: 0366-730.000
• ODORHEIU SECUIESC: Str. Vizigotok Nr. 6., T: 0374-430.805
• ORADEA: Str. Ogorului Nr. 63A, T: 0259-433.434
• PETROSANI: Str. Livezeni Nr. 77, T: 035-488.38.83
• PIATRA NEAMT: Str. Fermelor Nr. 20A/2, T: 0333-402.541
• PITEŞTI: Str. Sld Emil Simionescu Nr.8., T: 0248-281.111
• PLOIEȘTI: Str. Gh. Gr. Cantacuzino Nr. 348, T: 0344-802.401
• RÂMNICU VÃLCEA: Str. Câmpului Nr. 22A, nr. 254/A, T: 0374-974.520
• REȘIȚA: Str. Ion Vidu nr. 10, apartament nr. 2, T: 0374-430.802
• ROMAN: Str. Ștefan cel Mare Nr. 283, T: 0374-430.814 SFÂNTU GHEORGHE: Str. Lunca Oltului nr. 47. T: 0374-075.299
• SATU MARE: Str. Botizului Nr.145, T: 0374-331.139 SIBIU: Str. Malului Nr. 8, T: 0369-430.040
• SLATINA: Str. Ecaterina Teodoroiu Nr. 44., T: 0374-331-137
• SLOBOZIA: Șoseau Brăilei Nr. 17, T: 0374-331.093
• SUCEAVA: Str. Gheorghe Doja Nr. 85, T: 0330-803-208
• TARGOVISTE: Str. Stanculescu Silviu nr. 75, T: 0374-963.295
• TÂRGU JIU: Str. Ecaterina Teodoroiu Nr. 467., T: 0353-419.653
• TECUCI: Str. Cuza Voda nr. 125, T: 0374-430-824
• TIRGU MUREȘ: Str. Gheorghe Doja nr. 177, T: 0265-306.090
• TIMIȘOARA: Calea Dorobantilor nr. 63. T: 0256-306.852
• TULCEA: Sos. Barajului Nr. 34., T: 0374-331.097
• VASLUI: Str. Călugăreni Nr. 173, T: 0374-430-816
• ZALAU: Str. Kossuth Lajos Nr. 53A, bl L Ap 29., T: 0360-402.716 SZLOVÁKIAI ÜZLETEK
• BRATISLAVA: Pri starom mýte 2, 831 04 Bratislava, T: 02/44634674
• BANSKÁ BYSTRICA: Zvolenská cesta 18, 974 05 Banská Bystrica, T: 048/4132278
• LUČENEC: Fiľakovská cesta 4260, 984 01 Lučenec, T: 091/7755124
• NITRA: Bratislavská 35, 949 01 Nitra, T: 037/6330667
• NOVÉ ZÁMKY: Komárńanská cesta 92, 940 02 Nové Zámky, T: 035/3200095
• TRENČÍN: Business PARK ONE, Zlatovská 33, Trenčín 911 05, T: 095/1092536
• KOŠICE: Južná trieda 97, 040 01 Košice 1, T: 055/7296071
• KOMÁRNO: Bratislavská cesta 3192, 945 01 Komárno 1, T: 035/6479039
• TRNAVA: Cukrova ulica 6, 917 02 Trnava, T: 033/7429131
• PREŠOV: Košická 3569/20, 080 01 Prešov, T: 051/4520558
• PRIEVIDZA: Nedožerská cesta 17C, 971 01 Prievidza, T: 046/5425097
• MICHALOVCE: Lastomírska 3850 Michalovce, T: 056/6883874