SZERVIZDÍJAK
több ezer gép tapasztalatával
MEZŐFI GÁBOR vevőszolgálati igazgató
Tisztelt Partnerünk! Engedje meg először is, hogy megköszönjem az elmúlt évek közös munkáját, és bizom benne hogy a jövőben is segíthetünk szolgáltatásainkkal az eredményes gazdálkodásában, gépeik üzemeltetésében. Az elmúlt években több beruházást is végrehajtottunk a szervizműhelyeink korszerűsítésében. Új, technikailag jól felszerelt műhelyek felépítésével, újabb telephelyek megnyitásával és a szerelői állomány bővítésével annak érdekében, hogy rugalmas, gyors és szakszerű szervizszolgáltatást tudjunk Önnek nyújtani.
Ma már több mint 300 fő dolgozik, Torgyik Attila igazgató vezetésével szervizüzletágunknál, ezen belül pedig közel 200 mobilszerelő kolléga. Az elmúlt 2 év során közel 20%-os szerelői-kapacitásbővítést hajtottunk végre, és ez a bővítés a jövőben is tartani fog, annak ellenére, hogy az egész szakma szakemberhiánnyal küzd. Emiatt is fektetünk egyre nagyobb hangsúlyt a különböző szakiskolákkal történő együttműködésre, és igyekszünk egyre több végzős szakembert foglalkoztatni, akik Partnereink megelégedésével végzik a munkájukat, és specialistaként fognak tevékenykedni a jövőben. Akivel már több éve együtt dolgozunk, annak nem ismeretlen az általunk kialakított differenciált szervizóradíj-rendszer. De ennek ellenére még mindig, sokszor a legdrágább óradíjunkra emlékeznek vevőink. Mi mindig úgy fogalmazzuk meg, aki előre gondolkodik, az az óradíjak tekintetében és az alkatrészek beszerzése esetében egy előrendelési akció keretén belül sokkal kedvezőbb feltételekkel tud szolgáltatást, alkatrészt vásárolni, mint akit mindig csak a prompt beszerzés vezérel. Mi mint vevőszolgálat, szerviz és alkatrész közösen azon dolgozunk, hogy az általunk értékesítésre került gépek, hosszú távon hatékonyan, üzembiztosan, és a lehető legjobb költséghányaddal szolgálják a Partnereink gazdálkodását. Eredményes gazdálkodást, hibától mentes gépüzemeltetést kívánok magam és kollégáim nevében!
E
SZ
R
V
I
Z
SZAKTUDÁS
E eszközei jelentős SZ R technikaiVfejlődésen mentek I keresztül Zaz utóbbi A mezőgazdasági termelés években, sokszor a járműipar más területei előtt járva. Ezeknek a gépeknek a javítása egyre ELÉRHETŐSÉG inkább megköveteli a speciálisan szakképzett, tapasztalt szakemberek részvételét, és ez egyre inkább a forgalmazók feladatává válik. E Kft. nagy hangsúlyt R I Z Ennek SZ eleget téve az AXIÁL fektetVkollégáink továbbképzésére, történjen ez gyári-, vagy cégen belüli oktatások keretében. A képzéseket igyekszünk olyan időszakra RUGALMASSÁG koncentrálni, hogy munkatársaink emiatti kiesését ügyfeleink minél kevésbé érezzék meg. Bármennyire is költséges – hiszen a termelésből való kiesés, az utazás, szállás mellett a gyártók is különböző összegeket átterhelnek ránk –, a szakmai tudás szinten tartásához, SZ elengedhetetlen E R való részvétel, V és természetesen I fejlesztéséhez az ezeken utána a Z tanultak alkalmazása és ezáltal a tapasztalat megszerzése. VEVŐKÖZPONTÚSÁG
Amikor a szaktudás kerül szóba, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a gépkezelők képzettségét sem, azt, hogy az általunk lehetőségként felkínált kurzusokon részt vesznek-e, az ott hallottaSZ E a gépeket lehet R e nélkül is üzemeltetni, V Z kat felhasználják-e? Mert csakI az a kérdés, mennyire hatékonyan?
INFRASTRUKTÚRA
A precíziós gazdálkodás térhódítása még inkább igényli a képzett kezelőszemélyzetet, hiszen ezeknél az eszközöknél is napi szinten kell különböző paramétereket ellenőrizni, beállításokat végrehajtani Az elvégzett munkaZ minőséSZ a művelt terület E és növényi R kultúra függvényében. V I ge, az eszközökből kinyerhető adatok értékelése és felhasználása mind igényli a hozzáértést, mert enélkül ezek a jelentős beruházások nem térülnek meg, és ez aÜZEMELTETÉS további fejlesztéseknek ZAVARTALAN is gátja lehet. 301
SZERVIZÜZLETÁG LÉTSZÁMÁNAK ALAKULÁSA
310
269 222
236
248
197 152 151
169 143
177
150
120 122 75
87
87
91
55
1
3
6
9
15
24
27
1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 2018 2019 2020
4
több ezer gép tapasztalatával
Online kurzusok
„Aki úgy gondolja, tanulni drága, próbálja ki, mennyibe kerül tudatlannak lenni.” Dolf de Roos
A digitalizáció során felmerülő végtelen lehetőségeket kihasználva,
ONLINE KEZELŐI KURZUSOKAT INDÍTUNK. Milyen előnyei vannak egy ilyen típusú oktatásnak a gépkezelők számára? A kezelő a saját gépén, a megszokott környezetében, saját szerszámaival gyakorolhatja a feladatokat, illetve az anyagot többször vissza tudja nézni, és az sem utolsó szempont, hogy jóval több idő áll rendelkezésére, mint a két napos offline oktatáson. A gyakorlatban az is ezen oktatási forma mellett áll, hogy nem kell akár több hónapot várni a következő tanfolyamra, hiszen ebben az esetben, az üzlet megkötése után a partnerünk azonnal regisztrálhat és elsajátíthatja az ismereteket. A videók egy általunk személyre szabott időintervallumban bármikor visszanézhetők, mennyiségi korlát nélkül. Milyen eszközökre van szükség? Okostelefon / laptop / táblagép – a lényeg, hogy video (hang és kép) lejátszására alkalmas kell legyen. Mi a tanfolyam felépítése? Szinte megegyezik az offline struktúrájával. Erről bővebben itt tájékozódhat: https://www.axial.hu/gepkezeloi-kurzusok Hogyan lehet jelentkezni? Elsőkörben azok az ügyfeleink kerülnek kiértesítésre, akik már rendelkeznek géppel. Megállapodott státuszú gépek esetében is küldünk értesítőt, de kizárólag akkor, ha már van alvázszáma. 1. küldünk egy személyre szabott meghívót, amiben 2. a megadott linken bejövő adatlapot kell kitölteni – ezen többek között a kurzusazonosítót, az alvázszámot, egyéb személyes adatokat kell megadni 3. következő lépésként küldünk egy egyéni felhasználói nevet és jelszót tartalmazó emailt – ezzel azonnal elérhetővé válik az oktatási anyag Fontos: Az oktatási anyagainkat jogilag védjük, ezért a bejelentkezést követően, kizárólag az alábbi feltétel elfogadásával válik megtekinthetővé az anyag: „Tudomásul veszem, hogy a jelen oktatási segédanyag felhasználására – miután az AXIÁL Kſt. azzal kapcsolatban minden jogot fenntart és saját szellemi terméke – kizárólagos jelleggel csak az jogosult, aki annak letöltése/felhasználása érdekében beregisztrált, ezáltal az más, harmadik személynek nem adható át, nyilvánosságra nem hozható, terjesztése a felhasználó által nem megengedett, melynek megszegése a Ptk. szerinti kártérítési felelősséget von maga után.” Anyagainkat folyamatosan készítjük, frissítjük. Bővebb információért forduljon kolléganőinkhez!
CLAAS kurzusok: Schwanné Budai Ildikó +36-79/526-478 schwanne@axial.hu
Trimble GPS, Manitou és Horsch kurzusok:
Fendt, Landini, Hyundai, Gehl és Sulky kurzusok:
Gyetvai Szandra +36-79/526-410 gyetvaisz@axial.hu
Illés Kitti +36-79/526-473 illesk@axial.hu
5
SZAKTUDÁS
SZ
E
R
V
I
Z
V
I
Z
ELÉRHETŐSÉG
SZ
E
R
RUGALMASSÁG
Gazdálkodó ügyfeleinknek sok olyan körülménnyel kell együtt élni, melyekre nincsenek befolyással. Legyen ez az időjárás kiszámíthatatlansága, a törvényi előírások változásai, a növénytermesztés szezonális telepnek SZ E jellege, vagy, R hogy egy állattartó V I az év 365 napján Z működnie kell. Ezekhez nekünk is alkalmazkodnunk kellett, műszaki háttérszolgáltatásunk rendszerét, szervezeti működésünket is ezek figyelembevételével alakítottuk, formáltuk az VEVŐKÖZPONTÚSÁG elmúlt évek során. Akik velünk együtt dolgoznak tudják, SZ E R hogy szervizcsapatunkra minden időben számíthatnak, a hiba és az együttműködés jellegétől függően a lehető legrövidebb reagálási idővel. Annak érdekében, hogy a munkák minél szervezettebben, a legjobb SZ E R hatékonysággal haladjanak, ügyfélkapcsolati vezetőink tudnak a legtöbbet tenni. Ők felügyelik egy-egy telephely szervizszerelő csapatának működését, igyekeznek folyamatosan kapcsolatban állni partnereinkkel, hozzájuk lehet fordulni munkaigényekkel, ajánlatkérésekkel, esetleges panaszokkal. Ha elérhetőségről van szó, nagyon fontos, hogy a szerelési, javítási feladatokhoz szükséges alkatrészek is időben rendelkezésre álljanak. Ehhez ad hátteret központi alkatrészraktárunk, illetve a beszállítóinkkal közösen kialakított logisztikai lánc, ahol minden ügyfelünk megtalálhatja – határidőt, költségeket tekintve – a számára legkedvezőbb megoldást. Újonnan megnyitott telephelyeink szintén elérhetőségünkön javítanak, hiszen ezáltal több régióban még közelebb kerültünk partnereinkhez.
6
V
I
Z
INFRASTRUKTÚRA
V
I
Z
ZAVARTALAN ÜZEMELTETÉS
Molnár Péter, ügyfélkapcsolati vezető Miskolc
több ezer gép tapasztalatával
Ügyfélkapcsolati vezetők Baja
Csáki-Felső Sándor
30/638-4553
Czékmány Antal
30/993-4659
Csorna
Németh Péter
30/995-5512
Debrecen
Czibere Csaba
30/677-7605
Dombóvár
Mangó János
30/435-7853
Hódmezővásárhely
Kádár Norbert
30/544 4693
Békéscsaba
Szabó Attila
30/788-0879
Kerecsend
Kaposfő
Kovács Gábor
30/380-4245
Miskolc
Molnár Péter
30/902-0328
Nyíregyháza Orosháza Pécs Szekszárd Székesfehérvár
Bálint Imre
30/500-5312
Kádár Norbert
30/544-4693
Bernáth Péter
30/993-4657
Domonkos Attila
30/299-3019
Ördögh Róbert
30/348-6830
Szolnok
Csányi Károly
30/288-7903
Sárvár
Bándoli Martin
30/698-3865
Tatabánya
Herczeg Lajos
30/558-9323
Üllő
Hugyecz Gábor
30/903-0931
Zalaegerszeg
Szilágyi Norbert
30/654-1702
Anyagmozgató gépek
Rozinka Zoltán
30/330-2563
Katona Gábor
30/939-4402
Hümpfner János
30/476-3758
Építőipari gépek GPS
Közel Önhöz... Miskolc Kerecsend Csorna
Üllő Székesfehérvár
Zalaegerszeg Kaposfő
Debrecen
Tatabánya
Sárvár
Nyíregyháza
Szolnok Békéscsaba
Dombóvár Pécs
Szekszárd BAJA
Orosháza Hódmezővásárhely
75 km-en belül! 7
ELÉRHETŐSÉG
R
E
SZ
V
I
Z
RUGALMASSÁG Gazdálkodási SZ mérettől,Etevékenységi körtől, R gépesítésiVszinttől függően I ügyfeleinknek Z különböző igényei, elvárásai lehetnek. Ehhez rugalmasan alkalmazkodva szolgáltatási áraink rendszerét különböző alternatívákat kínálva alakítottuk ki, amiben mindenki megtalálhatja a VEVŐKÖZPONTÚSÁG számára leginkább elfogadható változatot. Értékeljük és támogatjuk, ha valaki előre és időben gondolkodik (pl. téli felkészítési és SZ E R V I Z előrendelési akciók), ha valaki bizonyos időszakra előre leköti kapacitásainkat (átalánydíjas megállapodások), ha valaki rendszeresen javíttat velünk (kedvezményes eseti szerződések). INFRASTRUKTÚRA Annak érdekében, hogy a sokszor egyszerű feladatként beállított kötelező szervizek során is számítsanak ránk, ezen szolgáltatás árát jelentős engedményt alkalmazva határoztuk meg, azzal aSZ céllal, hogy szervizszerelőink minél géppel, E R gyakrabban V találkozhassanak I egy adott Z ezzel folyamatos felügyelet alatt tarthassák és életútját végig követhessék.
ÜZEMELTETÉS A régóta bevezetett check-listák kitöltése – aZAVARTALAN gép teljes átvizsgálásával – is ekkor történik meg, így nyílhat esély a nagyobb meghibásodások kiküszöbölésére, amikor javaslatot teszünk megelőző javításokra, alkatrészek cseréjére. A műhelyeinkben elvégzett munkák óradíja kedvezőbb, mint ha külső helyszínen javítunk, illetve ebben az esetben kiszállási díj sem terheli ügyfeleinket, egyedül a gép szállításának költsége. Előnye, hogy a javítási idő – ezáltal az állásidő – csökken a speciális körülményeknek köszönhetően. Azért is fontos műhelykapacitásaink minél nagyobb arányú lekötése, mert a jelentős költségen kiképzett kollégáink itt teljes munkaidejükben használni tudják tudásukat, ellentétben a kiszállás időtartamával, amikor nem tudnak termelő munkát végezni. Szintén a vevői igényekre reagálva működtetjük speciális szolgáltatásainkat, mint például vonalbafúrást, hidrosztatikus egységek felújítását, mobil fékpadi mérést, klímakarbantartást, ezek bárki számára elérhetők.
IDŐMEGTAKARÍTÁS
MUNKAIDŐ
ÓRADÍJ
x Rövidebb munkaidő, magasabb árak
=
MUNKAIDŐ
ÓRADÍJ
x Hosszabb munkaidő, alacsonyabb árak
VERSENYTÁRSAK
8
több ezer gép tapasztalatával
E
-munkalap
9
RUGALMASSÁG
SZ
E
R
V
I
Z
VEVŐKÖZPONTÚSÁG
SZ
E
R
V
I
Z
Számunkra a legfontosabb az elégedett és visszatérő vevő, ennek szellemében dolgozunk és szolgáltatunk. Az elégedett vásárló fog a későbbi beruházásainál is számunkra kedvező dönINFRASTRUKTÚRA tésre jutni, és mi ennek eredményeképpen tudunk megalapozott döntéseket hozni hosszabb távú fejlesztésekről, nagyobb volumenű beruházásokról, létszámunk növeléséről, melyekkel a későbbiekben SZ ugyanúgyE meg tudunk felelni R a vevői elvárásoknak. V I Z A továbbiakban is kérjük Önöket, osszák meg velünk észrevételeiket, tapasztalataikat, javasZAVARTALAN ÜZEMELTETÉS lataikat, ezek ismeretében tudjuk szolgáltatásaink körét bővíteni, a már működők színvonalát emelni! A folyamatosan változó gazdasági és technikai környezettel együtt élünk, igyekszünk naprakészen reagálni a kihívásokra, mindig szem előtt tartva partnereink érdekeit. Velük együttműködve törekszünk arra, hogy a gépek a lehető legnagyobb arányban felkészítve induljanak a szezonális munkáknak, és így azt minimális meghibásodással, termelésből való kieséssel dolgozzák végig. A garanciális és szavatossági ügyintézések során mindent megteszünk, hogy partnereink érdekeit képviseljük a gyártók irányába, de ennek alapvető feltétele, hogy a gép kezelése során, valamint a napi karbantartásokat tekintve a gyártói előírások maradéktalanul be legyenek tartva. Ennek alapjául szolgálnak a rendszeresen megtartott kezelői kurzusaink, ahol mindkét megközelítésben hasznos és fontos információkat tudunk átadni. Nagyon fontos, hogy ha új kezelő kerül a gépre, ő is vegyen részt a géphez kötődő képzésen, hiszen neki is megfelelő módon kell üzemeltetnie a rábízott eszközt, nem csak annak, aki az első üzemórákat teljesítette vele. A szerelési feladatok során előfordulhat, hogy hibát vétünk, de saját felelősségbiztosításunk garancia arra, hogy ilyen esetekben a következményeket vállaljuk és egy ilyen eset többletköltsége nem megrendelőinket terheli, ezzel is biztonságot nyújtva partnereinknek.
10
több ezer gép tapasztalatával
11
SZ
E
R
V
I
Z
VEVŐKÖZPONTÚSÁG
SZ
E
R
I
V
Z
INFRASTRUKTÚRA
SZ
E
R
V
I
Z
Az AXIÁL Kft. fejlesztési stratégiája az utóbbi években egyértelműen a műszaki szolgáltatások színvonalának emelésére irányult, ennek érdekében nyitottunk új, vagy költöztettünk át már ZAVARTALAN ÜZEMELTETÉS működő telephelyeket, építettünk műhelyeket – melyek hasznos alapterülete országos szinten mára elérte a 15.000 m2-es nagyságrendet –, alkatrészraktárakat és a jövőben is folytatjuk a hasonló jellegű bővítéseket.
3,48% 2,90% 5,80%
0,58% 0,58%
SZOLGÁLTATÁSI DÍJAK KÖZVETLEN ÖSSZETEVŐI Szerelőhöz köthető költségek
15,47%
Szakmai képzés Gépjárművel kapcsolatos költségek Eszközökkel kapcsolatos költségek
2,22%
68,97%
Kommunikáció Adminisztráció és support Gyártói szoſtverek, licencek, hozzáférések Felelőségbiztosítás
Műhelyeink mérete, kialakítása, felszereltsége alkalmazkodik az ott végzendő munkák jellegéhez, híddaruk, kiépített levegőrendszer, speciális szerelőkocsik, megfelelő megvilágítás, segédberendezések (pl. nagynyomású prések, hidraulikus emelők, kerékmozgatók, stb.) támogatják szerelőink napi munkáját annak érdekében, hogy egy-egy gép minél hamarabb viszszakerülhessen – kijavított állapotban – ügyfeleinkhez. Közel 200 jól felszerszámozott autó, a javítások gyors és szakszerű elvégzéséhez elengedhetetlen speciális szerszámok állnak rendelkezésre nap, mint nap partnereink részére, ezekkel tudjuk biztosítani, hogy a telephelyeinken kívül folytatott szerelési munkák elvégzése is a leghatékonyabb módon történjen. A gépgyártók folyamatosan újabb és újabb diagnosztikai eszközöket, szoftvereket biztosítanak a hivatalos gépforgalmazók számára térítés ellenében, ezek nélkül egyre több javítási folyamat elvégzése, vagy lezárása lehetetlen, más esetekben a hibakeresés felgyorsításával a munka időtartama, ezáltal az állásidő rövidíthető le a segítségükkel.
12
több ezer gép tapasztalatával
Vidéki telephelyeinken is alakítottunk ki oktatótermeket és oktatóműhelyeket ilyen jellegű kapacitásaink bővítésére, ezzel egyidejűleg a távolságok csökkentésével igyekszünk javítani képzéseink látogatottságán. Központi- és telephelyi alkatrészbázisaink egyedülálló készlettel és megfelelő személyzettel, logisztikai háttérrel szintén infrastruktúránk részét képzik.
„o” szerviz a bajai központi műhelyben
Híddaru - műhelyeink alapfelszereltsége
Felújított motor féktermi mérése
Vonalbafúrás
Diagnosztika ma
Mobil szervizautóink felszereltsége
13
SZ
E
R
V
I
Z
INFRASTRUKTÚRA
SZ
E
R
V
I
Z
ZAVARTALAN ÜZEMELTETÉS Az előbbi pontokban felsorolt és részletezett törekvések, az együttműködés eredménye lesz a gépek hatékony, minimális kieséssel történő üzemeltetése. Az AXIÁL Kft. a hátteret tudja adni ehhez, az előbbiekben megemlített szakmai, technikai és emberi erőforrással, de nagyon fontos a gépek üzemeltetői oldalon történő megfelelő kezelése, gondozása is. A modern gépek hatékonyságát, termelőképességét egyre inkább befolyásolják a különböző beállítások (ezek helyes alkalmazásával lehet elérni maximális területteljesítményt a legkedvezőbb fajlagos üzemanyagfelhasználás mellett, vagy például a minimális szemtörést, szemveszteséget.), ennek jelentőségéről egyre több szó esik a kezelői kurzusokon. Kérdés, hogy az üzemeltetés során mekkora figyelem fordul ezekre? Nagyon fontos dokumentum a Kezelési utasítás, sajnos gyakran tapasztaljuk, hogy az abban leírtakkal a gép kezelője nincs tisztában, így arra sincs lehetősége, hogy a megfelelő teljesítménnyel, optimálisan működtesse a gépet. A gyártók által javasolt, előírt időközi szervizek elvégzésére egyre inkább figyelmet fordít mindenki, de a tapasztalatok szerint az alapvető napi karbantartási feladatok gyakran hiányosan, vagy egyáltalán nincsenek elvégezve. Ezek megléte is alapvető feltétele a gép hibamentes üzemeltetésének, súlyos károk, összetett hibák keletkezhetnek az egyszerű, „filléres” feladatok elhanyagolásából. És ezek a hibák mindig akkor fognak előfordulni, amikor a gépre a legnagyobb szükség van! De, ha már ez megtörtént, nagyon fontos, hogy a bejelentéskor a szervizszerelőnk, ügyfélkapcsolati vezetőnk a lehető legpontosabb hibaleírás alapján tudjon nekilátni a probléma megoldásának, ezáltal fel lehet készülni alkatrészekkel, információkkal (például egy kapcsolási rajz áttanulmányozásával), ez kétségkívül a javítás időtartamának csökkentéséhez járul hozzá.
14
több ezer gép tapasztalatával
15
TERVEZÉS ÉS PARTNERSÉG
A felkészülés kezdő fázisa a tavaszi vetésre, a kalászos növények vevőszolgálat szervizüzletág igazgató betakarítására, az előző évre tehető. Ha befejezték arra az esztendőre, az adott géppel a munkákat, a friss tapasztalatok alapján össze kell állítani egy hibajegyzéket – ez elsősorban a gépkezelő, esetleg a műszaki vezető hatásköre és feladata. Ekkor kell átgondolni további opciók, hatékonyságnövelő beruházások igényét (pl. precíziós eszközök beszerzése), mert beépítésük időigényes. Azon gépek felkészítését, amelyeket folyamatosan felügyelnek szervizszerelő kollégáink, többnyire konkrét javaslatokkal tudjuk segíteni. Átalánydíjas partnereinknek térítésmentes az állapotfelmérés, de szerződés híján is érdemes elvégeztetni. A felmérés ismeretében van módunk ajánlatot tenni a javításra, annak elfogadása esetén időpontot egyeztetni, az anyagokat előrendeléssel megvásárolni. Annak ellenére, hogy az országban a legnagyobb a műhelykapacitásunk, alapos szervezést igényel annak maximális kihasználása. Ebben Önökre, partnereinkre is számítunk! Ha időben tudomásunk van a ránk váró feladatokról, nagyobb MŰHELY ÓRADÍJ Telephelyi szervizműhelyinkben végzett szolgáltatás. A korszerű, technikailag megfelelően felszerelt szakműhelyben lehetőség nyílik a magasabb színvonalú, alaposabb és hatékonyabb javítások elvégzésére, mint esetleg a szántóföldön.
SZOLGÁLTATÁSI TÚLÓRADÍJ
SZEZONÁLIS FELKÉSZÍTÉSI AKCIÓ A téli időszakban elvégzett karbantartási szolgáltatás, az állapotfelméréstől a javításig. Igénybevétele szerződéshez kötött. Bővebb információért a területileg illetékes ügyfélkapcsolati vezetőhöz kell fordulni.
Munkaidőn túli munkavégzés esetén kerülhet felszámításra.
4.000 Ft /munkaóra
december 1-február 28.
15.300 Ft /munkaóra
12.000 Ft /munkaóra
7.500 Ft /munkaóra
18.900 Ft /munkaóra Előre nem tervezett beavatkozások, javítások a szántóföldön vagy az ügyfél telephelyén szolgáltatási szerződés nélkül.
ESETI SZOLGÁLTATÁS
16
35.000 Ft /munkaóra Szervizmérnöki helyszíni szaktanácsadás, ügyfél által megrendelt eseti javítások, felmérések, gépkezelői szaktanácsadás.
SZERVIZMÉRNÖKI MUNKADÍJ
Az árak nem tartalmazzák az ÁFA-t és a következő árváltozásig érvényesek!
egyedi árképzés Előzetes szerződésben rögzített feltételekkel elvégzett, előre nem tervezett beavatkozások, javítások a szántóföldön vagy az ügyfél telephelyén.
ESETI SZOLGÁLTATÁS SZERZŐDÉSSEL
több ezer gép tapasztalatával
SZERVIZSZOLGÁLTATÁSI ÁRAINK
2021. február 1-től
számú géppel lesz módunk foglalkozni. Ez közös érdekünk, hiszen tapasztaljuk minden évben, hogy az indulást megelőző hetekben nagyságrendekkel megnő a megkeresések száma, de kapacitásunk ilyenkor már véges a lekötött munkák miatt. Szolgáltatási áraink rendszerét is úgy építettük fel, hogy támogassa az együtt- és előre gondolkodást, a rendszeres márkaképviseleti felügyeletet, az AXIÁL Kft. infrastruktúrájának használatát. Mindenki összeállíthatja a neki leginkább megfelelő csomagot, mi azon leszünk, hogy az abban vállalt feltételek szerint lássuk el az adott gépparkot. A gazdasági és társadalmi folyamatok, a technikai fejlődés rohamos tempója közismert, és ezek a mi mindennapjainkra is kihatással vannak. A munkaerőpiaci helyzet, az átlagbérek és a járulékos költségek növekedése, az egyre bonyolultabb gépek, az ehhez kapcsolódó képzési- és eszközigény, sajnos mind a mérleg költségoldali serpenyőjébe kerülnek, kihatva az egyensúlyra is. Mindezek ismeretében alakítottuk ki 2021. február 1-től érvényes árlistánkat, feltüntetve benne a lehetséges szolgáltatási alternatívák díjazását. KÖTELEZŐ SZERVIZ
KLÍMA
KISZÁLLÁSI DÍJ
A napi karbantartások mellett a gépek műszaki állapotának megőrzése érdekében a gyártók időszakos felülvizsgálatokat írnak elő, mint például kenőanyag-csere, különböző beállítások elvégzése, a gép teljes átellenőrzése. A kötelező szerviz elmulasztása garancia- és szavatosságvesztéssel jár.
Klíma berendezések átvizsgálása, szezon közbeni eseti javítása, hűtőközeg pótlása, melyeket megfelelő engedélyekkel, végzettséggel és felszereléssel rendelkező kollégáink látnak el. Átalánydíj kötésére is lehetőséget biztosítunk.
A legközelebbi AXIÁL telephelytől, illetve oda vissza megtett távolság alapján kalkulált érték. Tartalmazza az utazás által eltöltött időt is, ez külön nem kerül felszámításra.
19.900 Ft /munkaóra
240 Ft /km
11.800 Ft /munkaóra
egyedi árképzés
3.400 Ft /munkaóra
Az előre kalkuláltható költség mellett nagy előnye, hogy kizárólag az általánydíjas szerződés alá vont gépek esetében telefonos szaktanácsadás is kérhető, ami lerövidítheti az állásidőt, továbbá a szerződéstől függően akár 24 órán belül megkezdjük a javítást.
Törekvésünk, hogy a jövő szerelői mihamarabb közvetlen tapasztalatokat szerezzenek tapasztalt kollégáink támogatásával, így esetenként a szerelési folyamatban tényleges segítséget tudnak nyújtani.
ÁTALÁNYDÍJ
GYAKORNOKI DÍJ
12.900 Ft /munkaóra Szerelői létszámunk folyamatosan bővül, az érkezők próbaidővel kezdik a beilleszkedést, de ezen időszak alatt is hozzá tudnak járulni a javítási munkák hatékonyabb elvégzéséhez.
PRÓBAIDŐS KOLLÉGA ÓRADÍJA
A tájékoztatás nem teljes körű, bővebb felvilágosításért kérjük forduljanak a területileg illetékes ügyfélkapcsolati vezető kollégáinkhoz! Elérhetőségük https://www.axial.hu/munkatarsak/ugyfelkapcsolati-vezetok oldalon megtalálható!
17
NEKÜNK Í Tisztelt Hölgyem, Uram!
Franz - Josef Borgmann
2006 óta évente látogatom az Önök telephelyeit Magyarországon és Romániában is. 2001-ben megalapítottuk Németországban az úgynevezett „Service Award” kezdeményezést, amelynek az elnöke is vagyok. Célunk nem más, mint hogy a szektor vállalatai tovább fejlődjenek és javuljon szolgáltatási színvonaluk.
Kritikus szemmel minden évben végiglátogatom az AXIÁL telephelyeit is. A dolgozók mindig rendelkezésemre álltak, a nyelvi akadályok sem jelentettek problémát. Már a kezdetekkor meg voltam győződve a cég teljesítőképességéről, de semmi sem lehet annyira jó, hogy ne lehessen tovább fejleszteni. Az AXIÁL infrastruktúrában, teljesítőképességben és az ott dolgozó szakemberek kvalitásában elérte azt a színvonalat, hogy nemzetközi összehasonlításban is megállja a helyét. Több telephely teljesen újjá lett építve, vagy felújítva az évek során. A kialakított tágas épületek a nagy gépek szerelését is lehetővé teszik. Szerviz. Ez a terület különösen kiemelendő az AXIÁL tevékenysége közül. A műhelyek minden szükséges eszközzel, szerszámmal fel vannak szerelve. A cég egészéhez hasonlóan a tisztaság itt is elsőrendű. Mérőműszerek, daruk, célszerszámok, olajszármazékok megfelelő ártalmatlanítása minden megfelel a legmodernebb követelményeknek. Ha már a környezetvédelemnél tartunk, ki kell emelnem, hogy kipufogógázok elszívására és tisztítására is külön rendszer van kiépítve, csakúgy, mint a gépmosók esetében. Olyan ritka eszköz is rendelkezésükre áll, mint a hidraulikus aggregát TLT-vel és hidraulikus funkcióval, ami lehetővé teszi a munkagépek működtetését. Ilyen eszközzel kevés vállalkozás rendelkezik. Teljesítményméréshez és az elektronikus diagnosztikához minden eszköz rendelkezésre áll. Minden technikus hozzáfér a gépéletútjához, valamint a 65 ezer cikkből álló alkatrészközpont készletéhez. Melyik kereskedő képes még ilyen teljesítményre, mint az AXIÁL? Jelenleg én nem ismerek egyet sem. A szerelők drága célszerszámokkal is fel vannak szerelve. Rá kellett jönnöm, hogy Magyarországon a javítások 80%-a helyszínen zajlik. Emiatt minden szerelő saját gépjár-
18
több ezer gép tapasztalatával
ÍRTÁK
művel és komplett kis műhellyel rendelkezik, amiért természetesen saját maga felel. Az AXIÁL különlegessége a motorfelújítóműhely, ami mint egy kis cég a nagy cégen belül, úgy működik. Aratáskor különösen fontos, hogy a kombájnokhoz gyorsan kiérjen a segítség, mivel a mobilszerelő a jól felszerelt „mobil műhelyével” érkezik a helyszínre. Ha a helyszínen nem lehetséges a javítás, a rendelkezésre álló speciális szállítójárművel készen állnak arra, hogy a műhelybe szállítsák a meghibásodott gépet. A munkatársak képzése folyamatos, legyen szó az alkatrész-értékesítés, szerviz, vagy a gépértékesítés terén dolgozókról. Minden munkavállaló köteles a kínált képzésben részt venni. Az ügyfelek számára különféle, típusspecifikus gépkezelői kurzusokat szerveznek, amelyek színvonaláról pozitív visszajelzéseket kapunk. Az AXIÁL nagy hangsúlyt fektet a szakmai utánpótlásra is. Több, mint tízéves ismeretség után az AXIÁL-ról egy nagyon jó kép alakult ki bennem, az egyik legjobb mezőgazdasági gépek értékesítésével és ellátásával foglalkozó vállalkozás, amit ismerek. Gyorsan fejlődő, jól vezetett vállalkozás, ami tudatosan készül a jövő kihívásaira. Az ügyfelek az AXIÁL-nál jó kezekben vannak. Nekem külön öröm, hogy minden évben egy telephelyet a Service Award keretében kitűntethetek. Minden év januárjában a győztest Würzburgban díjazzák. Az mezőgazdasági gépipar közössége is nagyra becsüli az AXIÁL Kft-t.
Service Award 2019 első helyezettje, békéscsabai telephelyünk
Az egyes márkák képviseletei a piacokon változhatnak, de az AXIÁL a szolgáltatásának színvonalával magasan kiemelkedik. Minden évben azt tapasztalom, hogy a vállalat további pozitív fejlődésre képes. Van egy mondás: Jó jel, ha a leszállított áru (gép), nem jön vissza a kereskedőhöz, de az ügyfél mindig visszatalál a beszállítójához. Ez egy igaz mondás, igaz szavak és kiválóan jellemzik az AXIÁL gazdasági viselkedését már évtizedek óta. Az AXIÁL nagyon hűséges vevőkörrel rendelkezik. Gratulálok az AXIÁL-nak, és mind a 19 telephelyének, valamint kívánok neki további növekedést és sikert, dolgozzanak olyan sikeresen, ahogy eddig is.
19
GÉPKEZELŐK 10 PARANCSOLATA