CAL CRUTCHLOW
MotoGP World Championship
A nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk!
Az árak az ÁFA-t nem tartalmazzák. ÉRVÉNYES: 2020. JANUÁR 31-IG.
ÁRJEGYZÉK 2019
998068723
H
Ft
Ft
ÁRJEGYZÉK
www.beta-tools.com
H
1939 Vas- és acél süllyesztéses kovácsolás 1950 Galvanízálás
AZ OLASZ SZERSZÁMKÉSZÍTÉS TÖRTÉNETE 1923 - Alessandro Ciceri megalapította az “Alessandro Ciceri & Figli” vas- és acél présüzemet, mely a vas és acél süllyesztéses kovácsolására specialízálódott. 1939 - Beta a professzionális szerszámok márkaneve lett. 1960 - Beta Utensili már 200 főt foglalkoztat és külföldre is szállítja termékeit, egyike lesz a professzionális szerszámok széles választékát nyújtó vállalatoknak. 1969 - Ebben az időszakban jelenik meg a forradalmian új narancsszínű “Tank” szerszámkocsi, ez a szín ettől kezdve a Beta márkanévvel azonosul. 1971 - Beta Utensili megkezdi tevékenységét a motorsportban. 1975 - Az első nagy siker, amikor a narancssárga March-Beta Utensili-vel Vittorio Brambilla megnyeri az Osztrák Forma 1 Nagy Díjat Zeltwegben. 1980 – Beta Utensili leányvállalatokat létesít Európa legfontosabb országaiban, Franciaországban, Angliában, Hollandiában, Spanyolországban és Lengyelországban, amellyel elősegíti a további növekedést és megerősödését az európai piacon. 1995 - 8 hónapon belül megkapja az ISO 9001 minőségirányítási tanúsítványt. 2000 – A kiadásra kerülő új Beta Utensili katalógus igazolja a folyamatos termékválaszték növekedést. A választék megduplázódott több mint 10.000 termék 20 termékcsaládba sorolva. 2002 - Beta Utensili bővíti ajánlatát a munkavédelmi cipőkkel és bevezeti a munka- és szabadidő ruházati termékeit „Beta-Work“. 2009 - Beta tovább bővíti piacait, Kina felé nyit. 2012 – Beta céget nyit Braziliában. 2016 – a Beta egy új moduláris rendszert vezet be a műhelyberendezéseknél 2018 2018-ban a BM S.p.A – aki vezető szerepet tölt be a préselhető kábelsaruk és az elektromos csatlakozó rendszerek gyártásában és értékesítésében – a Beta csoport tagjává vált. 2019 - Vállalatunk töretlen fejlődést mutat: ezt igazolja a világszerte ismert termékválasztékunk, a több mint 12.000 termék, valamint az igényes szakemberek megelégedettsége termékeinkkel.
1939 2
1950
1955 Vágástechnika
1960 Szállítmányozási raktár
1969 Tank szerszámkocsi
1975 Krómozás
1974 Vittorio Brambilla
1980 Mechanika
1981 Új választék
2002 “BetaWork”
2016 Műhelyberendezések
2018 Fabio Quartararo
BETA UTENSILI S.p.A. - 20845 Sovico (MB) Via A.Volta, 18 - Tel. 039.2077.1 - Telefax 039.2010742 www.beta-tools.com Robur rögzítéstechnikai szerelvények: 67039 Sulmona (AQ) Zona industriale - C.da S. Nicola - Tel. 0864.2504.1 - Telefax 0864.253132 www.roburitaly.com - info@roburitaly.com
1960
1970
1980
3 TERMELÉSI EGYSÉG Sovico (Monza Brianza) • Több mint 500 alkalmazott • 100.000 négyzetméter ebből 32.000 fedett • Több mint 10 millió darab évenként
Castiglione d’Adda (Lodi)
Sulmona (L’Aquila)
3
KUTATÁS ÉS FEJLESZTÉS
Ergonómia, megmunkálás és dizájn a megbízhatóság szolgálatában A dizájn fogalma a Beta részére nemcsak a termék esztétikáját, hanem mindenek előtt az optimális működést is jelenti. A kutatás és a projekt tervezése a szerszámok biztonságos és kényelmes használatát, megbízhatóságát tartja szem előtt. Emiatt a szerszám tervezése a felhasználók igényeinek felel meg: Az optika és a dizájn a funkcionalitás következménye, az anyagot és a megmunkálást mélyrehatóan vizsgálják. Ezzel a célkitűzéssel újítja meg a Beta termékeinek dízájnját újra és újra átgondolva azt, ami érinti az alkotó elemeket és az alapanyagokat.
Innováció és minőség: Minden új Beta projekt a fejlesztés érdekében történik.
STAINLESS STEEL
4
KONTROLL ÉS MINŐSÉG
Beta minőség: A legfontosabb szempont Beta cégnél a minőség fontos szempont: „Minőség az, ami minden vevő igényeinek és elvárásainak megfelel, termékünk alapvető eszköz az Ön munkájához.“ Nemcsak a szerszám funkcionalitása, hanem a hosszú élettartama is fontos. Beta cégnél a minőség érdekében nemcsak a gyártási folyamat és a kereskedelmi politika, hanem ezen túlmenően hasonló filozófiával dolgozó termelési osztályok is a vevő megelégedettségét tartják szem előtt. Ezen a koncepción alapszik a Beta története.
Az ellenőrzéseket minden termék esetében tudományosan, a bevált technikával és a legmodernebb technológiával végzik.
1995 óta Beta rendelkezik ISO 9001 termelésírányítási folyamatokat tanúsító okirattal
5
VÁLASZTÉK
ÉS REFERENCIÁK Több mint 12.000 termék
A dinamikus vezetésnek köszönhetően a vállalat az évek folyamán termék választékát aktualizálta annak érdekében, hogy a világpiacon kiemelkedő eredményeket érjen el. Beta Utensili ma több mint 12.000 terméket gyárt, amely 26 termékcsaládba van sorolva. A szerszámgyártás területén a legkvalifikáltabb vállalatok közé tartozik.
termékcsalád A professzionális igényeknek mindegyik megfelel
Beta gyárt szerszámokat a mechanikai, karbantartási és autószerelő szakembereknek, valamint az olyan hobbytevékenységhez, amely több mint egyszerű szabadidő töltés.
Felhasználási területek
Autóipar
Petróleo & Gas 6
Energiaipar
Ipar
Aeronáutica
www.beta-tools.com
ÉRTÉKESÍTÉSI SUPPORT
“Egyszerű” és komplett Web-oldal aktuális katalógusokkal, a legújabb termékekkel, reklámokkal, valamint minden műszaki termékinformációval (Használati utasítások, alkatrészek és Demo-videók, amelyek a YouTube-on is rendelkezésre állnak)
App Ipad és Android, specifikus APP Beta katalógusokkal.
Beta számos bemutatási lehetőséget ajánl az eladási pontokra, hogy a vevőnek „kulcsrakész“ szerviz-lehetőséget biztosítson.
Autopromotec 2017
7
ÉRTÉKESÍTÉSI HÁLÓZAT
Több mint 100 országban a világon
Beta szerteágazó értékesítési hálózatának köszönhetően a professzionális felhasználók a Beta szerszámokat az egész világon könnyen megvásárolhatják.
8
Beta Brasil
Beta Benelux
Beta China
Beta France
Beta Iberia
Beta Polska
Beta UK
Beta Hungary
LOGISZTIKA
15.000 m2 terület
Gyors, pontos és komplett szállítások
12.000 cikkszám több mint 20.000 rakodási egység 9
MŰHELYBERENDEZÉSEK
rsc55
330÷349
MŰHELYBERENDEZÉSEK ÉS KÉSZLETEK
266÷325
350÷435
KULCSOK
18÷24
29÷32
95÷98
DUGÓKULCSOK ÉS TARTOZÉKOK
61÷66
74÷95
NYOMATÉKKULCSOK ÉS NYOMATÉKSOKSZOROZÓK
53-54
10
54÷60
CSAVARHÚZÓK, IMBUSZCSAVARHÚZÓK ÉS CSAVARHÚZÓBETÉTEK
24÷29
66÷73
98
120÷131
FOGÓK
107÷112
117÷118
198
KALAPÁCSOK ÉS BEÜTŐSZERSZÁMOK
17-18
136÷140
184
FÚRÓ- ÉS MENETVÁGÓSZERSZÁMOK
38÷41
42-43
43÷50
50÷52
LEHÚZÓK
140
166÷173
11
MÉRŐ- ÉS JELÖLŐESZKÖZÖK
178÷184
VÁGÓSZERSZÁMOK ÉS ÁLTALÁNOS KARBANTARTÓ SZERSZÁMOK
103-104
111÷115
130
193
185÷194
174
200÷210
VÍZ- ÉS GÁZSZERELŐ SZERSZÁMOK
32÷38
ELEKTRONIKAI ÉS MIKROTECHNIKAI SZERSZÁMOK
106÷107
118÷120
122÷125
202÷203
ELEKTROTECHNIKAI SZERSZÁMOK
115÷117
12
123
174÷177
196÷198
1000V-IG SZIGETELT SZERSZÁMOK
240÷243
NEMESACÉL SZERSZÁMOK
240÷243
SZIKRAMENTES SZERSZÁMOK
244÷251
AUTÓJAVÍTÓ SZERSZÁMOK
97÷106
131÷136
196÷198
140÷165
210÷218
MOTORKERÉKPÁR-SZERELŐ SZERSZÁMOK
219÷223
13
KERÉKPÁRSZERELŐ SZERSZÁMOK
224÷227
PNEUMATIKUS SZERSZÁMOK ÉS TARTOZÉKOK
254÷271
AKKUMULÁTOROS GÉPEK
252-253
LEESÉSVÉDETT SZERSZÁMOK
233÷239
ROBUR-RÖGZÍTÉSTECHNIKAI SZERELVÉNYEK
499÷531
14
MUNKAVÉDELMI CIPŐK ÉS ZOKNIK
460÷484
MUNKARUHÁZAT
485÷498
ÁLLVÁNYOK KÖZPONTI HELYEKRE
447÷459
BLISTER
435÷446
BETA-KOLLEKCIÓ
532÷541
15
OLVASÁSI ÚTMUTATÁS Katalógusszám Szerszám profil
Blister-áruházi polccsomagolás
42INOX
Csillag-villáskul cs nemesacél
Motorkerékpár-szerelő szerszámok
L
Egységár mm
Ajánlatkérésre szállítható cikk • Fő méret Hatszögű Méret Egységcsomag
6x6 7x7 8x8 9x9 10x10 11x11 12x12 13x13 14x14 15x15 16x16 17x17 18x18 19x19 21x21 22x22 24x24
Kerékpárszerelő szerszámok
L mm
Ft
95 105 116 127 137 148 158 169 180 190 201 212 222 233 254 264 285
2.864 2.900 2.993 3.450 3.514 3.645 3.774 3.905 4.035 4.165 4.295 4.686 5.400 5.597 8.200 8.510 9.480
2 000420306 2 000420307 2 000420308 2 000420309 2 000420310 2 000420311 2 000420312 2 000420313 2 000420314 2 000420315 2 000420316 2 000420317 2 000420318 2 000420319 1 000420321 1 000420322 1 000420324
Új cikk 2019
Darab Kódszám
Csomagolásmód jelölése Szerszámok mennyisége a készletben
A leggyakrabban használt jelölések jelentése • B BV C D S SP SPV SC SCV
készleteknél = műanyag táskában = üres tasak/táska = fémdobozban = felfüggeszthető csomagolás = kartondobozban = tartó állvánnyal = üres tartó állvány = tartó állvány = üres tartó
AS E I MT U SBK VG VI
készleteknél = coll méretű szerszámok = elektronika/elektrotechnika = vízvezetékszereléshez = földmunkagépekhez = általános szereléshez = motorkerékpár javítás = autószereléshez = ipari szereléshez
A B ES FTX
dugókulcsbetéteknél = hatszögprofilú = tizenkétszög-profilú = hornyolt profilú = TORX® profilú
42INOX/S11 6 -8-10-11-12-13 14-15-16-17-19 mm
Ft
43.473
Például 42/B9 42/BV9 900/C11 1293/D6 42/S17 42/SP17 42/SPV1 96/SC9 96/SCV 5915VU/AS 5980ET/A 5980ID 5902MT 5915VU3 5940SBK 5904VG/5T 5902VI 910A 910B 920ES 910FTX
1 000420391
A leggyakrabban használt jelölések jelentése PT X
= 5-lapú csavar = irányváltós racsni (fémdobozban)
LP PE PH PZ RTX SP TRW TQS TX XZN
Csavarhúzóknál és csavarhúzóbetéteknél = egyenes hornyú csavarokhoz = hatszöghornyú csavarokhoz = PHILLIPS®-csavarokhoz = POZIDRIV®- és SUPADRIV®-csavarokhoz = TAMPER-RESISTANT-TORX®-csavarokhoz = SPANNER csavarhúzóbetétek = TRI-WING®-csavarokhoz = TORQ-SET®-csavarokhoz = TORX®-csavarokhoz = XZN®-csavarokhoz
AS BA BM C HS INOX L MQ MP R
általánosságban = coll-méret = szikramentes szerszámok = bimateriális nyél = üres kocsi = Leesésvédett szerszámok = Szerszámok nemesacélból = hosszú kivitel = 1000V szigetelésű szerszámok = fényes krómozott = szár három anyagból
Például 910PT 920A/C12X 920LP 920PE 920PH 1299PZ 1298RTX 861SP 861TRW 861TQS 920TX 920XZN 42AS 42BA 1150BM C25 42HS 42 INOX 952L 1150MQ 42MP 338R
A nyomtatott képek tájékoztató jellegűek. Beta Utensili cég fenntartja magának azt a jogot, hogy áruválasztékán előzetes bejelentés nélkül változtatást hajtson végre.
FELHÍVJA a figyelmet a szerszámok rendeltetésszerű használatára és a személyi biztonság érdekében a vonatkozó előírások betartására. 16
30
31L
Kiütő L
2 3 4 5 6
L mm
Ø mm
Ft
1.737 1.737 2.315 2.315 2.407
125 125 150 150 150
10 10 10 10 10
000300020 000300030 000300040 000300050 000300060
Ø mm
L mm
4 5 6
L1 mm
175 175 175
Ft
2.590 2.742 3.291
80 80 80
5 000310104 5 000310105 5 000310106
5 000320170
Laposvágó, standard kivitel, krómozott L
L1 A
L L
L1
L mm
L1 mm
Ft
1.752 1.798 2.225 2.315 2.910 3.078 3.900
22 35 45 55 65 80 95
10 10 10 10 5 5 5
A mm
125 150 175
D L mm
34
Vezetőcsapos kiütő
L1
110 128 146 164 182 200 220
2.285
31SE
Hosszú kiütő
Ø mm
Ft
3
31
2 3 4 5 6 8 10
Tartalékhegy a 32AU-hoz
L
L1
Ø mm
32AUR
Extra hosszú kiütő
14,5 17,0 21,5
L1 mm
Ft
2.407 3.230 4.632
45 58 68
5 000340001 5 000340002 5 000340003
000310002 000310003 000310004 000310005 000310006 000310008 000310010
Ø mm
4 5 6
D mm
L mm
2,4 3,0 3,6
175 175 175
L1 mm
Ft
2.590 2.742 3.291
80 80 80
5 000310204 5 000310205 5 000310206
35
Erősített laposvágó, krómozott L A
L mm
A mm
100 125 150 200 250 300 31/B6
31/SP6
Ft
31/B6 2-3-4-5-6-8 mm 42/BV6 31/SP6 2-3-4-5-6-8 mm 31/SPV
15.598
1 000310020
1.520 16.363
1 000420051 1 000310030
2.895
1 000310031
Ft
31/B6-LSE 31L: 4-5-6 mm 31SE: 4-5-6 mm 55/BV6
18.950 1.704
5 5 5 5 2 2
000350001 000350002 000350003 000350004 000350005 000350006
1 000310320
1 000550151
35PM
Erősített laposvágó, kézvédővel
L
32
A
Pontozó, krómozott
31BM
Ft
2.864 3.230 4.022 6.063 8.684 11.883
14,5 17,0 20,5 23,0 28,5 34,0
Kiütő nyéllel L1
Ø mm
2 3 4 5 6 8
L mm
168 180 191 200 221 235
L1 mm
42 52 62 72 82 94
L
L1
L
L mm
Ft
3.504 3.656 3.961 4.113 4.814 5.028
2 2 2 2 2 2
000310402 000310403 000310404 000310405 000310406 000310408
Ø mm
3 4 5
L mm
100 125 150
200 250 300
L1 mm
Ft
1.585 1.950 2.438
44 52 62
A mm
23,0 28,5 34,0
Ft
8.958 11.579 15.082
2 000350014 2 000350015 2 000350016
10 000320100 10 000320125 10 000320150
35PMR
Tartalék kézvédő a 35PM-hez
32AU
Automata pontozó, barnított, krómozott L
L1
L mm
31BM/D6 2-3-4-5-6-8 mm
Ft
25.076
1 000310420
Ø mm
3
L mm
150
L1 mm
23
Ft
13.406
2 000320160
200 250 300
Ft
2.895 2.895 3.199
1 000350024 1 000350025 1 000350026
17
36
42
Keresztvágó, standard kivitel, krómozott
L
A
125 150
A mm
4 6
L1 mm
Ft
2.498 2.955
44 53
5 000360001 5 000360002
DIN 3113 UNI-ISO 7738 mm
37
Erősített keresztvágó, krómozott L
L1 A
L mm
150 200
A mm
6 8
L1 mm
Ft
4.571 6.703
45 55
5 000370001 3 000370002
37PM
Erősített keresztvágó, kézvédővel L
A
L mm
200
9 darab csillag-villáskulcs kompakt tartóval
L
L1
L mm
42/SC9I-E
Csillag-villáskulcs, krómozott
A mm
Ft
9.902
8
2 000370012
5,5x5,5 6x6 7x7 8x8 9x9 10x10 11x11 12x12 13x13 14x14 15x15 16x16 17x17 18x18 19x19 20x20 21x21 22x22 23x23 24x24 25x25 26x26 27x27 28x28 29x29 30x30 32x32 34x34 35x35 36x36 38x38 41x41
L mm
95 95 105 116 127 137 148 158 169 180 190 201 212 222 233 243 254 264 275 285 296 307 317 328 338 349 370 391 412 412 433 465
Ft
1.595 1.605 1.615 1.654 1.705 1.861 1.952 2.018 2.044 2.226 2.447 2.590 2.760 2.968 3.072 3.332 3.592 3.723 4.009 4.269 4.478 4.739 5.207 5.336 5.753 6.013 6.898 13.350 14.058 14.839 16.050 18.224
5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 3 3 3 3 3 2 2 2 2 2 2 2 1 1 1 1 1
000420005 000420006 000420007 000420008 000420009 000420010 000420011 000420012 000420013 000420014 000420015 000420016 000420017 000420018 000420019 000420020 000420021 000420022 000420023 000420024 000420025 000420026 000420027 000420028 000420029 000420030 000420032 000420034 000420035 000420036 000420038 000420041
37PMR
Tartalék kézvédő a 37PM-hez
42/B9 6-7-8-10-11-13-14-17-19 mm 42/BV9 L mm
Ft
200
3.199
Ft
20.741 1.952
Ft
42/SC9I 8-10-11-12-13-14-15-17-19 mm 42/SCV9I 42/SC9E 8-10-11-12-13-16-17-18-19 mm 42/SCV9E
21.726
42/SP25 6-7-8-9-10-11-12-13-14 15-16-17-18-19-20-21 22-23-24-25-26-27-28 30-32 mm 42/SPV2
92.063
1 000420087
2.083 22.611
1 000420103 1 000420088
2.083
1 000420104
Ft
9.950
1 000420085
1 000420090
1 000420064 1 000420056
1 000370022
42/SP15
38/B6 38/B6 30: 2-3 mm 32: 4 mm 34: 125-150 mm 36: 150 mm 42/BV6 38/SP6 30: 2-3 mm 32: 4 mm 34: 125-150 mm 36: 150 mm 38/SPV
18
38/SP6
Ft
15.536
1.520 16.301
2.895
1 000380006
1 000420051 1 000380009
1 000380019
42/S14 6-7-8-10-11-12-13-14 -15-16-17-19-22-24 mm 42/S15 6-7-8-10-11-12-13-14 17-19-22-24-27-30-32 mm 42/S17 6-7-8-9-10-11-12-13-14-15 16-17-18-19-20-21-22 mm 42/S17X 6-7-8-10-11-12-13-1415-16-17-19-21-2224-27-30 mm 42/S26 6-7-8-9-10-11-12-13-14 15-16-17-18-19-20-21 22-23-24-25-26-27-28 29-30-32 mm
Ft
33.836
1 000420067
46.917
1 000420066
41.164
1 000420065
48.648
1 000420068
87.866
1 000420070
42/SPV...
Ft
42/SP15 38.326 6-7-8-9-10-11-12-13-14-15 16-17-19-22-24 mm 42/SPV7 1.395 42: 8-10-11-13-14-17-19 mm 55: 6x7-8x9-10x11-12x13 14x15-16x17-18x19 mm 42/SPV11 2.025 42MP: 8-9-10-11-12-13 14-15-16-17-19 mm 142-142SN: 8-9-10-11-12-13 14-15-16-17-19 mm 42/SPV15 2.785 42: 6-7-8-9-10-11-12-13-14 15-16-17-19-22-24 mm
1 000420078
1 000420097
1 000420100
1 000420102
42AS
mm
42MP
Csillag-villáskulcs, krómozott
16x16 17x17 18x18 19x19 21x21 22x22 24x24 27x27 30x30 32x32
Csillag-villáskulcs, fényes krómozott L
L
DIN 3113 UNI-ISO 7738 "
1/4x1/4 9/32X9/32 5/16x5/16 3/8x3/8 7/16x7/16 1/2x1/2 9/16x9/16 19/32X19/32 5/8x5/8 11/16x11/16 3/4x3/4 13/16x13/16 7/8x7/8 15/16x15/16 1x1 1.1/16x1.1/16 1.1/8x1.1/8 1.1/4x1.1/4 1.5/16x1.5/16 1.3/8x1.3/8 1.7/16x1.7/16 1.1/2x1.1/2
L mm
95 106 116 137 148 169 180 191 201 212 233 254 264 285 296 317 338 370 391 412 412 433
Ft
2.018 2.030 2.044 2.212 2.396 2.473 2.707 3.046 3.177 3.384 3.645 4.295 4.426 5.076 5.336 5.857 6.378 7.990 14.000 15.350 16.140 17.182
2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 1 1 1 1
000420106 000420107 000420108 000420110 000420111 000420113 000420114 000420115 000420116 000420117 000420119 000420121 000420122 000420124 000420125 000420127 000420129 000420132 000420133 000420135 000420136 000420138
mm
6x6 7x7 8x8 9x9 10x10 11x11 12x12 13x13 14x14 15x15 16x16 17x17 18x18 19x19 20x20 21x21 22x22 24x24 27x27 30x30 32x32
L mm
Ft
2.680 2.690 2.710 2.740 2.780 2.811 2.838 2.916 3.046 3.280 3.541 3.801 4.061 4.218 4.660 4.868 5.025 5.857 6.769 8.200 9.112
95 105 116 127 137 148 158 169 180 190 201 212 222 233 243 254 264 285 317 349 370
5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 3 3 3 3 3 3 3
L mm
Ft
Ft
243 261 270 280 301 318 338 376 394 435
3.774 4.035 4.280 4.400 5.207 5.336 6.100 7.289 9.000 9.750
42LMP/S14 8-9-10-11-12-13-14 15-16-17-18-19-21-22 mm 42LMP/S18 8-9-10-11-12-13-14 15-16-17-18-19-21-22 24-27-30-32 mm
50.473
2 2 2 2 2 2 2 2 2 2
000420516 000420517 000420518 000420519 000420521 000420522 000420524 000420527 000420530 000420532
000420606 000420607 000420608 000420609 000420610 000420611 000420612 000420613 000420614 000420615 000420616 000420617 000420618 000420619 000420620 000420621 000420622 000420624 000420627 000420630 000420632
82.612
1 000420551 1 000420552
45
Erősített csillag-villáskulcs, krómozott L
42AS/B9 1/4-5/16-3/8-7/16-1/2 9/16-5/8-11/16-3/4
42AS/13 1/4-5/16-3/8-7/16-1/2-9/16-5/8 11/16-3/4-13/16-7/8-15/16-1 42AS/16 1/4-5/16-3/8-7/16-1/2-9/16-5/8 11/16-3/4-13/16-7/8-15/16-11.1/16-1.1/8-1.1/4 42AS/17 1/4-9/32-5/16-3/8-7/16-1/29/16-19/32-5/8-11/16-3/413/16-7/8-15/16-1-1.1/16-1.1/8
Ft
26.008
Ft
43.189
42MP/B9 6-7-8-10-11-13-14-17-19 mm 42/BV9
Ft
29.604 1.952
1 000420651
1 000420056
mm
1 000420155
1 000420163
63.414
1 000420166
60.500
1 000420168
DIN 3113 UNI-ISO 7738
46x46 50x50 55x55 60x60 65x65 70x70 75x75 80x80
Ft
42MP/S17 6-7-8-9-10-11-12-13-14-15 16-17-18-19-20-21-22 mm 42MP/S21 6-7-8-9-10-11-12-13-14 15-16-17-18-19-20-21-22 24-27-30-32 mm
58.665 88.603
1 000420652
L mm
Ft
53.100 62.000 88.000 119.885 141.130 157.820 179.000 215.400
520 560 610 660 710 760 810 860
1 1 1 1 1 1 1 1
000450046 000450050 000450055 000450060 000450065 000450070 000450075 000450080
52
Egyoldalas villáskulcs, krómozott L
1 000420653
UNI 6733 DIN 3114 mm
42LMP
Hosszú csillag-villáskulcs, fényes krómozott L
mm
8x8 9x9 10x10 11x11 12x12 13x13 14x14 15x15
L mm
148 167 172 186 197 207 223 233
Ft
2.575 2.630 2.735 2.864 2.942 2.993 3.202 3.500
2 2 2 2 2 2 2 2
000420508 000420509 000420510 000420511 000420512 000420513 000420514 000420515
10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 30 32
L mm
119 119 119 145 145 145 159 159 159 175 175 175 196 196 196 215 215 215 240 240 270
Ft
2.230 2.260 2.290 2.700 2.710 2.730 3.030 3.050 3.070 3.500 3.550 3.600 4.350 4.380 4.420 4.850 4.910 4.950 6.250 6.400 7.590
5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 2 2 2 2 2 2 2 2 2
000520010 000520011 000520012 000520013 000520014 000520015 000520016 000520017 000520018 000520019 000520020 000520021 000520022 000520023 000520024 000520025 000520026 000520027 000520028 000520030 000520032
19
mm
L mm
34 35 36 38 40 41 42 45 46 48 50 52 55 60 65 70
Ft
7.800 9.600 9.600 9.750 13.558 13.558 14.200 16.911 16.911 17.977 21.633 24.050 24.100 33.500 34.400 37.050
270 295 295 295 335 335 335 370 370 370 415 415 415 490 490 490
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
000520034 000520035 000520036 000520038 000520040 000520041 000520042 000520045 000520046 000520048 000520050 000520052 000520055 000520060 000520065 000520070
mm • 24x26
24x27
• 25x28 • 27x29
27x30 27x32 • 30x32 32x36 34x36 35x38 36x41 41x46 46x50 50x55 55x60
L mm
262 262 272 284 284 297 297 325 325 375 375 425 475 500 500
Ft
3.093 3.381 3.539 4.062 4.587 4.980 4.456 13.900 13.900 15.202 15.726 18.086 22.279 25.948 28.045
2 2 2 2 2 2 2 1 1 1 1 1 1 1 1
000550087 000550090 000550096 000550099 000550102 000550105 000550108 000550114 000550117 000550120 000550123 000550129 000550132 000550135 000550138
53
Egyoldalas villáskulcs, foszfátozott L
mm
L mm
36 38 41 46 50 55 60 65 70 75 80 85 90 95 100 105 110 115 120 125 130 135
Ft
6.855 7.464 8.836 10.665 17.063 19.652 22.852 26.965 32.297 39.609 49.054 61.242 68.249 101.155 104.205 134.670 144.115 161.485 182.205 216.935 224.860 250.450
317 320 342 396 412 457 492 528 572 608 645 690 690 847 847 1000 1000 1000 1000 1000 1000 1000
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
000530036 000530038 000530041 000530046 000530050 000530055 000530060 000530065 000530070 000530075 000530080 000530085 000530090 000530095 000530100 000530105 000530110 000530115 000530120 000530125 000530130 000530135
55
Villáskulcs, krómozott L
UNI-ISO 10102 DIN 3110 mm
4x5 5x5,5 5,5x7 • 6x7 7x8 • 8x9 8x10 • 10x11 10x12 10x13 • 12x13 12x14 13x14 13x17 • 14x15 14x17 • 16x17 17x19 • 18x19 19x22 • 20x22 • 21x23 22x24
20
L mm
101 101 120 120 140 140 140 155 155 170 170 170 185 189 185 189 202 220 220 236 236 245 245
Ft
1.179 1.320 1.340 1.020 1.290 1.074 1.290 1.140 1.494 1.610 1.271 1.704 1.913 2.018 1.599 2.202 1.821 2.411 2.175 2.778 2.438 2.700 3.014
5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 2 2 2 2 2 2
000550003 000550006 000550009 000550012 000550018 000550021 000550024 000550030 000550033 000550035 000550042 000550045 000550047 000550051 000550054 000550057 000550060 000550063 000550066 000550069 000550075 000550078 000550081
55/B8 6x7-8x9-10x11-12x13 14x15-16x17-18x19 20x22 mm 55/BV8 55/B12 6x7-8x9-10x11-12x13 14x15-16x17-18x19 20x22-21x23-24x26 25x28-30x32 mm 55/BV12
Ft
14.503
1.965 29.472
1 000550158
55/SP7 55/SP7 6x7-8x9-10x11-12x13 14x15-16x17-18x19 mm 42/SPV7 42: 8-10-11-13-14-17-19 mm 55: 6x7-8x9-10x11-12x13 14x15-16x17-18x19 mm 55/SP13 6x7-8x9-10x11-12x13 14x15-16x17-18x19 20x22-21x23-24x26 25x28-27x29-30x32 mm 55/SPV
Ft
11.495
1 000550167
1.395
1 000420097
36.678
1 000550186
6.290
1 000550190
55AS
Villáskulcs, krómozott
1 000550159 1 000550162 L
3.146
1 000550163
"
55/S8 6x7-8x9-10x11-12x13 14x15-16x17-18x19 20x22 mm 55/S12 6x7-8x9-10x11-12x13 14x15-16x17-18x19 20x22-21x23-24x26 25x28-30x32 mm 55/S12X 6x7-8x9-10x11-12x13 14x15-16x17-18x19 20x22-21x23-24x27 25x28-30x32 mm 55/S13 6x7-8x9-10x11-12x13 14x15-16x17-18x19 20x22-21x23-24x26 25x28-27x29-30x32 mm
55/SP13
Ft
12.538
1 000550174
26.326
1 000550178
26.614
1 000550179
30.388
1 000550182
1/4x9/32 1/4x5/16 5/16x11/32 5/16x3/8 3/8x7/16 7/16x1/2 1/2x9/16 9/16x5/8 19/32x11/16 5/8x11/16 5/8x3/4 11/16x13/16 3/4x7/8 25/32x13/16 7/8x15/16 15/16x1 1x1.1/8 1.1/16x1.1/4 1.1/8x1.5/16 1.5/16x1.1/2 1.3/8x1.1/2 1.7/16x1.5/8
L mm
120 120 140 140 155 170 170 185 189 202 202 220 236 236 245 262 272 284 297 325 375 375
Ft
Ft
1.380 1.380 1.470 1.490 1.600 1.800 1.913 2.150 2.568 2.568 2.850 3.041 3.329 3.329 3.539 4.456 4.718 6.160 6.160 16.251 17.823 17.823
55AS/5 10.880 5/16x11/32-3/8x7/16 1/2x9/16-5/8x11/16 3/4x7/8 55AS/8 17.451 1/4x9/32-5/16x11/32-3/8x7/161/2x9/16-9/16x5/8-5/8x11/1611/16x13/16-3/4x7/8 55AS/12 36.114 1/4x9/32-5/16x11/32-3/8x7/16-1 /2x9/16-9/16x5/8-5/8x11/1611/16x13/16-25/32x13/16-3/4x7/815/16x1-1x1.1/8-1.1/16x1.1/4
2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 1 1 1 1 1 1 1
000550203 000550206 000550209 000550212 000550215 000550218 000550221 000550224 000550227 000550230 000550233 000550242 000550245 000550244 000550251 000550257 000550259 000550267 000550266 000550269 000550272 000550275
1 000550290
1 000550296
1 000550298
mm
55MP
Villáskulcs, fényes krómozott
L
UNI-ISO 10102 DIN 3110
mm
6x7 8x9 10x11 12x13 14x15 16x17 18x19 20x22 21x23 24x26 25x28 27x29 30x32
L mm
Ft
1.389 1.533 1.625 1.809 2.150 2.516 2.961 3.407 3.669 4.325 4.587 5.373 5.897
120 140 155 170 185 202 220 236 245 262 272 284 297
2 2 2 2 2 2 2 2 2 1 1 1 1
000550603 000550606 000550609 000550612 000550615 000550618 000550621 000550624 000550627 000550630 000550633 000550636 000550639
110 115 120 125 130 135 140 145 150 155 160 165 170 175 180 185 190 195 200 210 220 230
L mm
Ft
167.580 193.475 198.045 226.990 303.165 319.920 345.820 478.360 493.595 527.110 585.000 630.700 853.125 904.920 981.090 1.005.450 1.102.950 1.166.950 1.215.700 1.520.400 1.986.550 2.431.400
510 510 545 545 575 575 575 640 640 640 640 715 715 715 715 715 800 800 800 800 800 800
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
000580110 000580115 000580120 000580125 000580130 000580135 000580140 000580145 000580150 000580155 000580160 000580165 000580170 000580175 000580180 000580185 000580190 000580195 000580200 000580210 000580220 000580230
73
Műszerész villáskulcs, krómozott
L
UNI 6737 mm
Ft
55MP/S8 17.390 6x7-8x9-10x11-12x13 14x15-16x17-18x19 20x22 mm 55MP/S13 41.241 6x7-8x9-10x11-12x13 14x15-16x17-18x19 20x22-21x23-24x26 25x28-27x29-30x32 mm 55MP/S12 35.868 6x7-8x9-10x11-12x13-14x1516x17-18x19-20x22-21x23-24x2625x28-30x32 mm
1 000550650
1 000550651
1 000550653
4x4 4,5x4,5 5x5 5,5x5,5 6x6 7x7 8x8 9x9 10x10 11x11 12x12 13x13 14x14
L mm
78 78 78 86 86 86 97 97 108 108 124 124 124
Ft
2.071 2.071 2.071 2.255 2.255 2.255 2.346 2.346 2.498 2.498 2.895 2.895 2.895
5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5
000730040 000730045 000730050 000730055 000730060 000730070 000730080 000730090 000730100 000730110 000730120 000730130 000730140
58
73/B13 4-4,5-5-5,5-6-7-8-9 10-11-12-13-14 mm 73/BV
Ft
33.484 2.133
177 180 190 190 200 215 235 255 275 300 320 342 375 375 408 408 445 445 485 485
DIN 7444 mm
24 27 30 32 36 41 46 50 55 60 65 70 75 80 85 90 95 100 105 110 115 120 125 130 135 140 145 150 155 160 165 170 175 180 185 190 195 200 210 215 220 230
L mm
Ft
Ft
7.464 8.836 10.665 10.969 13.864 17.824 20.110 23.766 27.117 32.602 41.742 42.656 50.274 76.172 82.875 101.460 117.305 132.540 152.345 169.100 191.955 261.000 350.000 411.325 444.845 508.825 639.840 670.310 749.530 770.860 825.700 1.005.450 1.087.750 1.185.250 1.227.900 1.313.200 1.328.450 1.361.950 1.438.100 1.630.050 1.803.750 2.245.550
162 180 190 190 205 225 235 250 265 275 295 325 325 350 350 390 390 420 420 450 450 490 480 520 520 520 580 580 580 650 650 650 650 650 695 695 695 695 740 740 740 740
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
000780024 000780027 000780030 000780032 000780036 000780041 000780046 000780050 000780055 000780060 000780065 000780070 000780075 000780080 000780085 000780090 000780095 000780100 000780105 000780110 000780115 000780120 000780125 000780130 000780135 000780140 000780145 000780150 000780155 000780160 000780165 000780170 000780175 000780180 000780185 000780190 000780195 000780200 000780210 000780215 000780220 000780230
1 000730200
Ft
7.312 7.618 8.531 8.836 11.274 11.578 14.016 18.738 20.719 24.832 27.422 35.649 46.312 50.883 71.602 80.743 94.453 97.500 137.110 153.865
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
000580024 000580027 000580030 000580032 000580034 000580036 000580041 000580046 000580050 000580055 000580060 000580065 000580070 000580075 000580080 000580085 000580090 000580095 000580100 000580105
73/S13 4-4,5-5-5,5-6-7-8-9 10-11-12-13-14 mm
Ft
31.351
L
1 000730201
DIN 133
24 27 30 32 34 36 41 46 50 55 60 65 70 75 80 85 90 95 100 105
L
Ütőcsillagkulcs
L
L mm
Ütőcsillagkulcs, horganyzott
78AS
Ütővilláskulcs, horganyzott
mm
78
1 000730210
" 1.1/16 1.1/8 1.3/16 1.1/4 1.5/16 1.3/8 1.7/16 1.1/2 1.5/8 1.11/16 1.13/16 1.7/8 2 2.1/16 2.3/16 2.3/8 2.9/16 2.3/4 2.15/16 3.1/8
L mm
180 190 190 197 197 223 223 223 223 225 240 250 250 250 275 270 302 350 350 354
10.511 10.511 10.511 11.578 11.578 12.797 15.234 15.234 17.977 18.890 20.719 20.719 24.070 24.984 26.203 35.040 39.000 42.047 48.141 79.219
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
000780327 000780329 000780330 000780332 000780333 000780335 000780336 000780338 000780341 000780343 000780346 000780348 000780350 000780352 000780355 000780360 000780365 000780370 000780375 000780380
21
80
83AS
Kettős csuklós dugókulcs, krómozott
90
Öninditó kulcs, méretek inch-ben
Hajlított csillagkulcs, krómozott
L
L mm
6x7 8x9 8x10 10x11 12x13 14x15 13x17 16x17 18x19 19x22 20x22 21x23 24x27 30x32
L mm
Ft
8.379 8.379 8.379 8.988 10.054 10.359 10.969 10.969 13.406 14.016 14.016 14.321 23.461 24.984
170 176 179 182 228 232 231 234 285 287 289 289 405 413
Ft
80/S8 6x7-8x9-10x11-12x13-14x15 16x17-18x19-20x22 mm 80/S11 6x7-8x9-10x11-12x13 14x15-16x17-18x19-20x22 21x23-24x27-30x32 mm
84.550 147.315
3 3 3 3 3 3 3 2 2 2 2 2 2 2
000800006 000800008 000800009 000800010 000800012 000800014 000800015 000800016 000800018 000800019 000800020 000800021 000800024 000800030
1 000800051
Ft
Ft
138 183 230
5.210 6.185 9.902
83AS/3 7/16x1/2-9/16x5/8 3/4x7/8
21.297
2 000830111 2 000830114 2 000830119
1 000830181
88
kettős egyenes extrahosszú sokszögkulcs
mm
8x10 12x14 13x15 16x18 17x19 21x23 22x24
L mm
235 330 330 405 405 435 435
Ft
4.571 5.485 5.485 7.618 7.618 8.836 8.836
2 2 2 2 2 2 2
000880008 000880012 000880013 000880016 000880017 000880021 000880022
L
ISO 3318
L mm
126 137 138 183 184 196 231
83/S3 11x13-14x17-19x22 mm 83/S5 10x12-11x13-15x17 16x18-19x22 mm
22
7/16x1/2 9/16x5/8 3/4x7/8
L mm
L
Önindító kulcs, krómozott, az önindító csavarjainál használható
8x10 10x12 11x13 14x17 15x17 16x18 19x22
"
DIN 838 ISO 10104
1 000800056
83
mm
L
Ft
4.052 4.235 4.357 5.545 6.307 6.855 8.988
Ft
18.890 30.742
3 3 3 3 2 2 2
000830008 000830010 000830011 000830014 000830015 000830016 000830019
1 000830081 1 000830085
88/S7 8x10-12x14-13x15-16x1817x19-21x23-22x24 mm
Ft
48.449
mm
6x7 8x9 8x10 10x11 10x12 11x13 12x13 12x14 14x15 14x17 16x17 17x19 18x19 19x22 20x22 21x23 22x24 24x26 24x27 25x28 27x29 27x30 27x32 30x32 32x36 34x36 35x38 36x41 41x46 46x50
L mm
165 180 180 195 195 215 215 215 230 250 250 265 265 285 285 305 305 325 325 340 355 355 375 375 395 415 415 435 460 500
Ft
Ft
2.346 2.498 2.895 2.711 2.955 3.291 3.016 3.443 3.199 4.113 3.748 4.875 4.417 5.400 5.028 5.637 6.246 6.398 7.160 7.400 8.075 8.900 9.800 8.988 13.500 16.148 16.300 18.586 27.422 36.867
90/B8 6x7-8x9-10x11-12x13 14x15-16x17-18x19 20x22 mm 90/BV8
30.010
90/S8 6x7-8x9-10x11-12x13 14x15-16x17-18x19 20x22 mm 90/S12 6x7-8x9-10x11-12x13 14x15-16x17-18x19 20x22-21x23-24x26 25x28-30x32 mm 90/S12X 6x7-8x9-10x11-12x13 14x15-16x17-18x19 20x22-21x23-24x27 25x28-30x32 mm 90/S13 6x7-8x9-10x11-12x13 14x15-16x17-18x19 20x22-21x23-24x26 25x28-27x29-30x32 mm
26.963
3.047
5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 3 3 2 2 2 2 2 2 2 2 2 1 1 1 1 1 1
000900006 000900012 000900015 000900018 000900021 000900024 000900027 000900030 000900033 000900036 000900039 000900042 000900045 000900048 000900051 000900057 000900060 000900063 000900067 000900070 000900073 000900076 000900078 000900080 000900088 000900089 000900091 000900094 000900097 000900100
1 000900154
1 000900155
1 000880107
Ft
1 000900162
55.386
1 000900166
56.148
1 000900167
63.461
1 000900170
91
94
Feltűző csillagkulcs, krómozott
Nyitott hollander kulcs, krómozott L
Ft
90/SP13 6x7-8x9-10x11-12x13 14x15-16x17-18x19 20x22-21x23-24x26 25x28-27x29-30x32 mm 55/SPV
69.751
6.290
1 000900174
1 000550190
90AS
Hajlított csillagkulcs, krómozott L
"
1/4x5/16 5/16x11/32 5/16x3/8 3/8x7/16 7/16x1/2 1/2x9/16 9/16x5/8 19/32x11/16 5/8x11/16 5/8x3/4 11/16x3/4 11/16x13/16 3/4x25/32 3/4x7/8 13/16x7/8 7/8x15/16 15/16x1 1.1/16x1.1/4 1.1/8x1.5/16
L mm
165 180 180 195 215 230 230 250 250 265 265 265 265 285 285 305 325 375 375
Ft
2.742 2.895 2.986 3.047 3.443 3.900 3.900 4.296 4.417 5.180 5.180 5.180 5.941 5.941 6.094 6.246 7.312 10.665 10.665
2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 1 1 1 1 1 1 1 1 1
000900203 000900206 000900209 000900212 000900215 000900218 000900221 000900222 000900224 000900227 000900230 000900233 000900235 000900237 000900240 000900243 000900252 000900258 000900261
Ø
DIN 3118
mm
Ø mm
24 27 30 32 36 41 46 50 55 60 65 70 75 80 85 90 95 100 105
Ft
13.864 14.168 15.082 16.300 18.586 22.242 25.899 29.555 32.602 40.828 45.703 51.797 58.195 67.031 69.469 127.970 138.635 147.775 161.485
38 41 48 49 54 62 69 76 81 90 98 105 110 125 125 140 140 143 146
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
000910024 000910027 000910030 000910032 000910036 000910041 000910046 000910050 000910055 000910060 000910065 000910070 000910075 000910080 000910085 000910090 000910095 000910100 000910105
92
mm 8x10 9x11 10x11 11x13 12x14 13x15
14x15 14x17 17x19 19x22 22x24 24x27 30x32 36x41
L mm
94/S6 8x10-10x11-11x13-12x14 17x19-19x22 mm 94/S10 8x10-9x11-10x11-11x13 12x14-17x19-19x22 22x24-24x27-30x32 mm
Csőtoldatok a 91. típusú kulcsokhoz, krómozott L Ø
Ft
Ft
4.113 4.265 4.417 4.571 4.875 4.875 5.789 5.941 6.094 6.551 8.075 8.684 11.121 18.281
140 153 153 175 175 175 175 195 212 228 242 260 300 320
30.621 62.766
2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 1
000940008 000940009 000940010 000940011 000940012 000940013 000940014 000940015 000940017 000940019 000940022 000940024 000940030 000940036
1 000940050 1 000940052
95 92/1 92/2 92/3 92/4
L mm
91 mm
460 24÷30 610 32÷41 760 46÷55 860 60÷105
Ø mm
Ft
7.922 12.187 17.672 23.157
19 22 25 30
Egyenes csillagkulcs, krómozott
1 1 1 1
000920010 000920020 000920030 000920040
L
DIN 837 ISO 10103
93 90AS/8 1/4x5/16-5/16x11/32 3/8x7/16-1/2x9/16 5/8x11/16-11/16x3/4 13/16x7/8-15/16x1 90AS/10 1/4x5/16-5/16x11/32 3/8x7/16-1/2x9/16 5/8x11/16-11/16x3/4 13/16x7/8-15/16x1 1.1/16x1.1/4-1.1/8x1.5/16
Ft
35.587
1 000900298
Állványozó csillagkulcs állványcsavarokhoz, krómozott
mm
L
56.917
1 000900300
mm
21x22
L mm
Ft
9.445
310
3 000930021
93C
6x7 8x9 10x11 12x13 14x15 16x17 17x19 18x19 20x22 21x23 24x26 25x28 27x29 30x32
L mm
120 135 150 165 185 210 225 225 240 255 270 285 315 335
Ft
Ft
2.651 2.830 3.200 3.504 3.656 3.961 4.500 4.700 5.180 5.485 5.789 7.007 7.160 8.075
3 3 3 3 3 3 3 2 2 2 2 2 2 2
000950161 000950162 000950163 000950164 000950165 000950166 000950167 000950168 000950169 000950170 000950171 000950172 000950173 000950174
Állványozó csillagkulcs, lapos, speciális fejkiképzés
L
mm
17x19 19x22 19x24 21x22 36x38
L mm
310 310 310 365 445
Ft
11.274 12.187 14.625 13.711 22.852
1 1 1 1 1
000930117 000930119 000930120 000930121 000930136
95/S8 6x7-8x9-10x11-12x13 14x15-16x17-18x19 20x22 mm 95/S13 6x7-8x9-10x11-12x13 14x15-16x17-18x19 20x22-21x23-24x26 25x28-27x29-30x32 mm
29.682
63.198
1 000950177
1 000950179
23
95FTX
Egyenes Torx® csillagkulcs, krómozott
L
96/BGS7 1,5-2-2,5-3-4-5-6 mm
E6xE8 E10xE12 E14xE18 E20xE24
96N
Hajlított imbuszkulcs, barnított
Ft
7.618
1 000960367
L mm
Ft
2.742 2.895 3.199 4.265
115 143 177 224
2 2 2 2
ISO 2936
Ft
8.227
1 000960368 mm
Ft
95FTX/S4 E6xE8-E10xE12 E14xE18-E20xE24
13.101
1 000950325
96
96/B8 2-2,5-3-4-5-6-8-10 mm 96/B10 1,5-2-2,5-3-4-5-6-8-10-12 mm 96N/BV
Hajlított imbuszkulcs, krómozott L
Ft
4.144
5 000960386
5.834
5 000960380
457
1 000960651
L1
ISO 2936 mm
0,9 1,3 1,5 2 2,5 3 3,5 4 4,5 5 5,5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 16 17 19 22 24 27 30 32 36
L mm
35 39 45 50 57 64 68 72 78 83 88 94 99 105 111 119 126 134 142 151 165 174 196 216 242 271 309 341 385
L1 mm
8 10 15 17 20 22 25 28 30 32 35 37 40 43 46 49 52 56 62 69 75 79 88 100 112 125 140 155 174
Ft
228 228 228 244 244 289 330 351 365 396 472 472 594 701 822 990 1.218 1.462 1.919 2.225 3.199 3.504 4.875 7.618 10.054 13.711 18.281 24.375 35.040
20 20 20 20 20 20 20 20 20 20 20 20 10 10 10 10 10 10 10 10 5 5 5 3 1 1 1 1 1
L
L1
000950306 000950310 000950314 000950320 96/BG7 2,5-3-4-5-6-8-10 mm
000960013 000960014 000960015 000960020 000960025 000960030 000960035 000960040 000960045 000960050 000960055 000960060 000960070 000960080 000960090 000960100 000960110 000960120 000960130 000960140 000960160 000960170 000960190 000960220 000960240 000960270 000960300 000960312 000960316
96/SC9 1,5-2-2,5-3-4-5-6-8-10 mm 96/SCV
Ft
4.981 1.066
L mm
32 44 46 51 57 64 68 72 78 83 94 99 105 111 119 126 134 142 151 165 174 194 216 242
L1 mm
10 12 15 17 20 22 25 28 30 32 37 40 43 46 49 52 56 62 69 72 79 88 99 111
Ft
20 20 20 20 20 20 20 20 20 20 20 10 10 10 10 10 10 10 10 5 5 5 1 1
000960409 000960413 000960415 000960420 000960425 000960430 000960435 000960440 000960445 000960450 000960460 000960470 000960480 000960490 000960500 000960510 000960520 000960530 000960540 000960560 000960570 000960590 000960592 000960594
Ft
Ft
113 113 118 125 131 146 171 198 213 228 289 396 457 609 716 884 1.066 1.462 1.645 2.498 2.682 3.656 6.703 8.836
1 000960374 1 000960985 96N/ST6 2,5-3-4-5-6-8 mm
96/SC12 2-2,5-3-3,5-4-4,5-5 6-7-8-9-10 mm 96/SCV12
0,9 1,3 1,5 2 2,5 3 3,5 4 4,5 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 16 17 19 22 24
2.456
3 000960640
Ft
7.016 1.218
1 000960395
96N/G7 2,5-3-4-5-6-8-10 mm 96N/G7A 1,5-2-2,5-3-4-5-6 mm
6.094 4.265
3 000960645 3 000960643
1 000960975
96/ST6 2,5-3-4-5-6-8 mm
24
Ft
3.460
3 000960370
96N/B10 1,5-2-2,5-3-4-5-6 8-10-12 mm 96N/BV
Ft
3.931 457
5 000960650 1 000960651
Hajlított imbuszkulcs, barnított
Ft
96N/SC9 1,5-2-2,5-3-4-5-6-8-10 mm 96N/SCV
3.474 1.066
L
L1
1 000960986
Ft
96N/SC12 2-2,5-3-3,5-4-4,5-5 6-7-8-9-10 mm 96N/SCV12
4.897 1.218
1 000960661 1 000960976
96C/AS
L mm
44 44 46 50 53 57 60 64 68 75 82 89 103 117 132 149 151 165 194
L1 mm
14 15 16 18 19 21 22 24 25 29 32 35 40 44 49 54 69 72 88
Ft
213 213 228 274 320 335 335 412 412 457 518 594 732 914 1.310 1.676 2.742 3.351 5.485
000960698 000960701 000960702 000960704 000960706 000960708 000960710 000960712 000960714 000960716 000960718 000960720 000960724 000960728 000960730 000960732 000960734 000960736 000960738
L
96AS/SC9 1/16-3/32-1/8-5/32-3/16 7/32-1/4-5/16-3/8 96AS/SCV
L1
L mm
1/16 46 3/32 53 1/8 60 5/32 67 3/16 74 7/32 81 1/4 89 5/16 103 3/8 117
L1 mm
16 19 22 25 28 32 35 40 45
g
1,01 2,70 5,33 9.33 14,87 22,00 31,40 56,16 91,31
Ft
427 594 625 732 822 929 1.036 1.158 1.371
20 20 20 20 20 20 20 10 10
000961702 000961706 000961710 000961714 000961716 000961718 000961720 000961724 000961728
1.066
1 000960743
1 000960744
Ft
8.760
1 000961753
457
1 000960749
1 000960651
96LC
Hajlított hosszú imbuszkulcs, krómozott
L
L1
ISO 2936 mm
2 2,5 3 3,5 4 4,5 5 6 7 8 9 10 12
L mm
101 113 127 138 142 154 163 184 194 205 216 231 259
L1 mm
17 20 22 25 28 28 32 37 40 43 46 49 56
Ft
20 20 20 20 20 20 20 20 10 10 10 10 10
000960320 000960321 000960322 000960323 000960324 000960325 000960326 000960327 000960328 000960329 000960330 000960331 000960332
Ft
441 457 503 518 564 670 716 777 898 1.097 1.218 1.585 1.981
96AS/T7 3/32-1/8-5/32 3/16-7/32-1/4-5/16
Ft
4.641
3 000960740
96AS/G7 3/32-1/8-5/32 3/16-1/4-5/16-3/8
96LC/SC8 2-2,5-3-4-5-6-8-10 mm 96LC/SCV
7.206 1.066
1 000960334 1 000960983
96C-AS/SC9 1/16-3/32-1/8-5/32-3/167/32-1/4-5/16-3/8
Ft
5.576
5.454
20 20 20 20 20 20 20 20 20 20 20 20 10 10 10 10 2 1 1
hatlapfejű hajlított belső kulcs krómozott
1/30 (0,035") 1/20 (0,050") 1/16 5/64 3/32 7/64 1/8 9/64 5/32 3/16 7/32 1/4 5/16 3/8 7/16 1/2 9/16 5/8 3/4
Ft
96AS/B11 1/20-1/16-5/64-3/32 1/8-5/32-3/16-7/32 1/4-5/16-3/8 96N/BV
1 000960644
"
"
96AS
Ft
6.398
3 000960745
96LC/SC12 2-2,5-3-3,5-4-4,5-5 6-7-8-9-10 mm 96LC/SCV12
Ft
10.662 1.218
1 000960337 1 000960977
96AS/BG7 3/32-1/8-5/32-3/16 1/4-5/16-3/8
Ft
7.922
1 000960747
25
96L
Hajlított hosszú imbuszkulcs, barnított
L
Ft
96BPC/SC9 1,5-2-2,5-3-4-5-6-8-10 mm 96BPC/SCV
L1
ISO 2936 L mm
mm
2 2,5 3 3,5 4 4,5 5 6 7 8 9 10 12
99 110 124 135 138 150 158 178 187 197 207 221 247
10.772 1.066
1 000960354 1 000960984
96BP
L1 mm
Ft
314 326 359 396 427 503 533 609 761 975 1.097 1.462 1.829
15 17 19 21 24 25 27 31 33 35 37 39 44
20 20 20 20 20 20 20 20 10 10 10 10 10
000960820 000960825 000960830 000960835 000960840 000960845 000960850 000960860 000960870 000960880 000960890 000960900 000960920
Ft
96L/SC8 2-2,5-3-4-5-6-8-10 mm 96L/SCV
6.071 1.066
1 000960987
Ft
1.218
1 000960929
1 000960978
1 000961984
L1
L
L mm
mm
1,5 2 2,5 3 4 5 6 8 10 12
79 84 89 99 108 126 148 168 187 220
L1 mm
Ft
396 427 441 457 533 716 1.036 1.462 2.559 3.656
13 15 17 19 24 27 31 35 39 55
L1
10 10 10 10 10 10 10 5 5 5
000960960 000960961 000960962 000960963 000960965 000960967 000960968 000960970 000960972 000960973
"
3/32 1/8 5/32 3/16 7/32 1/4 5/16 3/8
Ft
96BP/SC9 1,5-2-2,5-3-4-5-6-8-10 mm 96BP/SCV
8.980
1 000961354
L
96L/SC12 2-2,5-3-3,5-4-4,5-5 6-7-8-9-10 mm 96L/SCV12
1.066
Hajlított gömbfejű imbuszkulcs, barnított
1 000960924
12.279
96BP/AS
Hajlított gömbfejű imbuszkulcs, barnított
Ft
96LBP/SC9 1,5-2-2,5-3-4-5-6-8-10 mm 96LBP/SCV
9.093 1.066
1 000960974
1 000960988
L mm
89 98 108 126 139 152 168 190
L1 mm
17 18 24 26 28 31 34 39
Ft
10 10 10 10 10 10 5 5
000960989 000960990 000960991 000960992 000960993 000960994 000960995 000960996
Ft
488 518 625 716 1.036 1.128 1.462 2.498
96LBP
Hajlított gömbfejű imbuszkulcs extra hosszú kivitel
96BP-AS/SC9 1/16-3/32-1/8-5/32-3/16 7/32-1/4-5/16-3/8 96BP-AS/SCV
9.765 1.066
1 000961000
1 000961001
96BPC
Hajlított gömbfejű imbuszkulcs, krómozott
L
L
L1 L1
96BP-AS/8 3/32-1/8-5/32-3/16-7/32 1/4-5/16-3/8 96BP-AS/BV
mm
1,5 2 2,5 3 4 5 6 7 8 10 12
26
L mm
79 84 89 99 108 126 148 157 168 187 220
L1 mm
13 15 17 19 24 27 31 33 35 39 55
Ft
533 564 594 640 732 884 1.280 1.676 1.706 2.773 3.351
10 10 10 10 10 10 10 5 5 5 5
000960340 000960341 000960342 000960343 000960344 000960345 000960346 000960353 000960347 000960348 000960352
mm
1,5 2 2,5 3 4 5 6 8 10
L mm
90 100 112 127 144 163 184 204 230
L1 mm
15 17 20 22 27 32 37 44 49
Ft
609 640 670 701 884 1.066 1.432 1.981 3.230
5 5 5 5 5 5 5 2 2
000961340 000961341 000961342 000961343 000961344 000961345 000961346 000961348 000961350
Ft
8.928 457
1 000960997 1 000960998
96BPA
110°-ban hajlított gömbfejű imbuszkulcs, extra rövid kivitel
96TBP
T-szárú imbuszkulcs műanyag markolattal
L
96T/SP11 2-2,5-3-3,5-4-4,5-5 6-7-8-10 mm 96T/SPV 96T/S11 97TTX/S11
L1
mm
1,5 2 2,5 3 4 5 6 8 10
Ft
L mm
71 86 96 104 116 132 155 176 200
L1 mm
Ft
579 609 640 701 853 1.005 1.432 1.919 2.986
9 11 13 15 17 19 21 24 27
40.581 3.961
1 000960957
5 5 5 5 5 5 5 2 2
000961960 000961961 000961962 000961963 000961964 000961965 000961966 000961968 000961970
L
1 000960958
96T/AS
L1
mm
2,5 3 4 5 6 8 10
T-szárú imbuszkulcs
L1 mm
Ft
Ft
2.895 3.047 3.199 3.351 3.656 4.875 5.180
55 55 70 84 103 117 132
3 3 3 3 3 2 2
000960685 000960686 000960687 000960688 000960689 000960690 000960692
L1
L mm
153 153 179 200 221 255 285
L
Ft
96BPA/SC9 1,5-2-2,5-3-4-5-6-8-10 mm 96BPA/SCV
11.790 1.066
96TBP/S6 2,5-3-4-5-6-8 mm
1 000961974 1 000961988
96T
"
3/32 7/64 1/8 9/64 5/32 3/16 7/32 1/4 5/16 3/8
T-szárú imbuszkulcs, műanyag markolattal
L1
L mm
153 153 179 179 200 200 221 236 255 285
L1 mm
55 55 70 70 84 84 103 106 117 132
Ft
3.443 3.443 3.504 3.656 3.656 3.656 4.113 4.571 5.180 6.094
2 2 2 2 2 2 2 2 2 2
000960669 000960670 000960671 000960672 000960673 000960674 000960675 000960676 000960678 000960680
21.023
1 000960694
97TX
Hajlított Torx®-imbuszkulcs, barnított
L
L1
L
mm
2 2,5 3 3,5 4 4,5 5 6 7 8 10
L mm
139 153 153 179 179 200 200 221 236 255 285
L1 mm
52 55 55 70 70 84 84 103 106 117 132
Ft
2.803 2.803 2.895 2.986 2.986 3.047 3.047 3.504 3.808 4.417 5.028
5 5 5 5 5 5 5 5 3 3 3
000960934 000960935 000960936 000960937 000960938 000960939 000960940 000960941 000960942 000960943 000960945
96T/AS8 3/32-7/64-1/8-5/32-3/161/4-5/16-3/8 96T/AS10 3/32-7/64-1/8-9/64-5/32 3/16-7/32-1/4-5/16-3/8
Ft
33.547 41.316
1 000960682 1 000960683
T6 T7 T8 T9 T10 T15 T20 T25 T27 T30 T40 T45 T50 T55 T60
L mm
L1 mm
Ft
Ft
16 16 16 16 17 18 19 20 21 24 26 29 32 35 38
1.569 1.569 1.569 1.706 1.752 1.752 1.858 1.905 2.087 2.087 2.331 2.773 3.138 4.052 5.393
97TX/ST8 T9-T10-T15-T20-T25 T27-T30-T40
16.958
42 48 48 48 51 54 57 60 64 70 76 83 95 108 120
5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5
000970006 000970007 000970008 000970009 000970010 000970015 000970020 000970025 000970027 000970030 000970040 000970045 000970050 000970055 000970060
Ft
96T/S6 18.038 2-2,5-3-4-5-6 mm 96T/S8 27.483 2-2,5-3-4-5-6-8-10 mm 96T/S11 37.324 2-2,5-3-3,5-4-4,5-5-6-7-8-10 mm
1 000960952 1 000960933 1 000960951
1 000970640
27
Ft
97TX/G8 T9-T10-T15-T20-T25 T27-T30-T40
13.101
1 000970645
Ft
97BTX/SC8 18.738 T9-T10-T15-T20-T25-T27-T30-T40 97BTX/SCV 1.066
1 000970164 1 000970983
Ft
97TX/BG8 10.359 T9-T10-T15-T20-T25-T27-T30-T40
1 000970368
Ft
97BTX/B8 T9-T10-T15-T20-T25 T27-T30-T40 96N/BV
18.129 457
1 000970159 1 000960651
hajlított bitkulcs egyik vége gömbölyű, hosszú kivitel Torx® csavarokhoz
97TX/SC8 T9-T10-T15-T20-T25 T27-T30-T40 97TX/SCV
16.544 1.066
L
17.549 1.066
1 000970263 1 000970984
97BTXL
Ft
Ft
97RTX/SC8 T9-T10-T15-T20-T25 T27-T30-T40 97RTX/SCV
1 000970064
Ft
97RTX/B8 T9-T10-T15-T20-T25 T27-T30-T40 96N/BV
16.940 457
1 000970260 1 000960651
97TTX
T-szárú Torx®-imbuszkulcs, műanyag markolattal, krómozott, fekete hegyek
L1
1 000970985
L1
Ft
97TX/B13 T6-T7-T8-T9-T10-T15-T20 T25-T27-T30-T40-T45-T50 96N/BV
26.553 457
80 86 100 110 126 140 160 176
L1 mm
1 000960651
L
Ft
21.436 1.066
28
1 000970364
1 000970982
Hajlított Tamper Resistant Torx® imbuszkulcs
80 86 90 95 100 105 114 124 133 152 164
000970309 000970310 000970315 000970320 000970325 000970327 000970330 000970340
3 3 3 3 3 3 3 3
L1 mm
16 17 18 19 20 21 24 26 28 32 35
L
T6 T7 T8 T9 T10 T15 T20 T25 T27 T30 T40 T45 T50
L mm
130 130 139 139 179 179 179 179 200 200 221 236 255
L1 mm
52 52 52 52 70 70 70 70 84 84 103 106 117
Ft
Ft
2.834 2.834 2.834 2.834 2.925 3.168 3.291 3.474 3.808 3.961 4.723 5.485 7.007
3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 2 2
000970706 000970707 000970708 000970709 000970710 000970715 000970720 000970725 000970727 000970730 000970740 000970745 000970750
97RTX
L1
T9 T10 T15 T20 T25 T27 T30 T40 T45 T50 T55
97BTXL/SC8 T9-T10-T15-T20T25-T27-T30-T40 97BTXL/SCV
Hajlított gömbfejű Torx®-imbuszkulcs, barnított
L mm
Ft
2.042 2.042 2.042 2.315 2.559 2.849 2.986 3.535
15 17 18 19 20 24 28 32
1 000970650
97BTX
T9 T10 T15 T20 T25 T27 T30 T40
L mm
L
L1
Ft
1.950 1.950 1.950 2.102 2.225 2.377 2.407 2.711 3.230 3.595 5.180
5 5 5 5 5 5 5 5 5 3 3
000970109 000970110 000970115 000970120 000970125 000970127 000970130 000970140 000970145 000970150 000970155
T9 T10 T15 T20 T25 T27 T30 T40
L mm
56 62 72 83 90 100 105 112
L1 mm
16 17 17 18 18 20 24 26
Ft
1.829 1.874 1.874 1.935 1.995 2.239 2.239 2.498
5 5 5 5 5 5 5 5
000970209 000970210 000970215 000970220 000970225 000970227 000970230 000970240
97TTX/S6 T10-T15-T20-T25-T30-T40 97TTX/S8 T8-T10-T15-T20-T25T27-T30-T40 97TTX/S11 T8-T9-T10-T15-T20-T25 T27-T30-T40-T45-T50 97TTX/S13 T6-T7-T8-T9-T10-T15-T20-T25 T27-T30-T40-T45-T50
21.542
1 000970791
28.184
1 000970808
43.510
1 000970800
49.178
1 000970813
99SQ
111
Állítható körmöskulcs, krómozott
Állítható villáskulcs skálával, krómozott • Jobbmenetes • Mérőskála milliméterben és collban L
B
Ft
97TTX/SP11 T8-T9-T10-T15-T20-T25 T27-T30-T40-T45-T50 96T/SPV 96T/S11 97TTX/S11
46.767 3.961
1 000970840
1 000960958
98XZN
mm
B mm
15-35 35-50 50-80 80-120 120-180
Ft
7.007 7.922 10.359 14.168 18.890
2,7 3,5 4,7 6,2 7,8
2 2 2 2 2
000990215 000990235 000990250 000990280 000990290
99ST
XZN®-profilú imbuszkulcs, nikkelezett
A
Állítható csapos körmöskulcs, krómozott
L
DIN 3117 ISO 6787 L mm
L "
100 150 200 250 300 380 450 600
4 6 8 10 12 15 18 24
A max mm
Ft
5.789 6.094 7.312 8.988 11.883 23.461 39.000 53.321
15 24 28 34 35 45 54 62
3 3 3 3 3 3 2 1
001110010 001110015 001110020 001110025 001110030 001110038 001110045 001110060
111N
Állítható villáskulcs skálával, foszfátozott
L1
• Balmenetes • Mérőskála milliméterben és collban
Ø
L
B
DIN 65253 L mm
M5 M6 M8 M10 M12 M14 M16
83 89 97 106 116 118 125
L1 mm
25 30 32 35 37 45 45
Ft
1.371 1.585 1.995 2.620 3.291 4.175 6.246
5 5 5 5 5 5 5
000980005 000980006 000980008 000980010 000980012 000980014 000980016
mm
15-35 35-50 50-80 80-120 120-180
Ø mm
B mm
3,0 4,0 5,0 6,0 8,0
Ft
7.160 8.531 11.274 15.234 19.805
2,5 4,5 5,0 7,0 9,0
A
2 2 2 2 2
000990315 000990335 000990350 000990380 000990390
99 VN/...
Tartalék csapok a 99ST-hez
mm
98XZN/B5 M5-M6-M8-M10-M12 96N/BV
Ft
11.319 457
1 000980650 1 000960651
99
Körmöskulcs az UNI/ISO 2982, 2983 szerinti hornyos anyához, krómozott
Ft
99ST VN/15 15-35 99ST VN/35 35-50 99ST VN/50 50-80 99ST VN/80 80-120 99ST VN/120 120-180
1.981 2.285 2.742 3.199 4.113
1 1 1 1 1
000990295 000990296 000990297 000990298 000990299
DIN 3117 ISO 6787 L mm
L "
100 150 200 250 300 380 450
4 6 8 10 12 15 18
A max mm
Ft
5.332 5.637 6.551 8.227 11.121 21.328 36.562
15 24 28 34 35 45 54
3 3 3 3 3 3 2
001110210 001110215 001110220 001110225 001110230 001110238 001110245
111G
Állítható villáskulcs, skálával, krómozott, nyéllel • Jobbmenetes • Mérőskála milliméterben és colban • Ergonómikus nyél L
100
Állítható homlokoldali csapos körmöskulcs, krómozott, barnított csapok
A
DIN 3117 ISO 6787 L mm
200 250 300 A
L "
8 10 12
A max
28 34 35
Ft
8.836 10.817 14.016
3 001110620 3 001110625 2 001110630
L
UNI 6752 mm
12-14 16-18-20 22-25-28 30-32 34-36-38 40-42 45-50 52-55-58 62-65 68-70-75 80-85-90 92-95 98-100 105-110-115 120-125-130 135-145 155-165
A mm
1,5 1,8 1,8 2,1 2,4 2,4 2,5 2,5 3,1 3,1 3,8 4,3 4,3 4,4 4,9 6,0 6,0
Ft
2.529 2.529 3.351 3.351 4.113 4.113 5.180 5.180 6.551 6.551 8.684 8.684 8.684 14.016 14.016 20.871 20.871
3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 2 2 2 1 1 1 1
000990012 000990016 000990022 000990030 000990034 000990040 000990045 000990052 000990062 000990068 000990080 000990092 000990098 000990105 000990120 000990135 000990155
Ø mm
L mm
4,9-5,9 250 6,9-7,9
Ø min-max mm
Ft
36.562
18÷100
1 001000001
100/KIT
Tartalék csapok, barnított 4,9
100/KIT
6,9
7,9
5,9
Ft
11.300
1 001000010
29
120
123Q3/8
Nyitható racsnis hollander kulcs, krómozott, barnított fejjel
Adapter gyorscsatlakozóval 3/8" 13 mm-es racsniskulcshoz
L
13 mm
L
mm
L mm
13
Ft
2.133
22,5
Ft
142/B6 8-10-13-14-17-19 mm 142/BV6 142/B9 8-10-11-12-13-14-15-17-19 mm 142/BV9
36.807
142/S15 6-7-8-9-10-11-12-13 14-15-16-17-18-19-22 mm 142/S17 6-7-8-10-11-12-13-14-1516-17-18-19-21-22-24-27 mm 142/S19 6-7-8-9-10-11-12 13-14-15-16-17-18 19-22-24-27-30-32 mm
87.354
1 001420066
2.285 53.351
1 001420076 1 001420069
2.742
1 001420079
1 001230313
123Q1/2
Adapter gyorscsatlakozóval 1/2" 19 mm-es racsniskulcshoz
mm
10
11 12 13 14 17 19 22 24 27 30 32
L mm
Ft
11.578 11.578 11.578 11.578 13.101 13.711 14.625 20.414 21.937 28.031 31.993 33.516
135 135 135 135 135 185 185 230 230 230 320 320
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
001200010 001200011 001200012 001200013 001200014 001200017 001200019 001200022 001200024 001200027 001200030 001200032
L
19 mm
mm
L mm
19
Ft
2.285
30,5
123Q1/4
Ft
2.438
1 001200051
mm
Ft
1.554
1 001230010
Adapter gyorscsatlakozóval 1/4" 10 mm-es racsniskulcshoz
L 10 mm
10
30
123/K4
8.105
L mm
17,5
1 001230504
Ft
2.133
1 001420075
1 001230310
6x6 7x7 8x8 9x9 10x10 11x11 12x12 13x13 14x14 15x15 16x16 17x17 18x18 19x19 21x21 22x22 24x24 27x27 30x30 32x32 * 36x36
L mm
136 136 136 143 159 168 174 180 190 200 216 233 239 248 285 285 325 355 420 420 480
142/SC9I 8-10-11-12-13-14-15-17-19 mm 142/SCV9I 142/SC9E 8-10-11-12-13-16-17-18-19 mm 142/SCV9E
Ft
52.656
1 001420087
2.520 54.577
1 001420103 1 001420088
2.520
1 001420104
142AS
L
123Q1/4
mm
Ft
L
20,6
154.690
123E1/4
Csillag-villáskulcs irányváltós racsnival
10 mm
10
123Q1/2
123Q3/8
142
L mm
1 001420068
Adapter 1/4" 10 mm-es racsniskulcshoz
mm
120.320
9 darabos csillag-villáskulcs-készlet, racsnival, kompakt tartóval
1 001200050
123E1/4
1 001420074
142/SC9I-E Adapterkészlet racsnis csillagkulcshoz, 4 darabos: 1 Bitadapter 3 Adapter gyorscsatlakozóval
85.922
1 001230319
123/K4
120/B6 10-11-13 17-19-22 mm 120/BV
Ft
Csillag-villáskulcs irányváltós racsnival
Ft
4.235 4.235 4.388 4.661 4.814 4.936 5.088 5.545 5.728 6.063 6.521 6.673 7.191 7.374 9.597 9.902 11.578 16.453 19.347 19.957 27.726
3 3 3 3 3 3 3 3 2 2 2 2 2 2 1 1 1 1 1 1 1
001420006 001420007 001420008 001420009 001420010 001420011 001420012 001420013 001420014 001420015 001420016 001420017 001420018 001420019 001420021 001420022 001420024 001420027 001420030 001420032 001420036
L
"
5/16x5/16 3/8x3/8 7/16x7/16 1/2x1/2 9/16x9/16 5/8x5/8 11/16x11/16 3/4x3/4
L mm
136 159 168 180 190 216 233 248
Ft
5.180 5.332 5.637 6.246 6.398 7.007 7.160 7.922
2 2 2 2 2 2 2 2
001420308 001420310 001420311 001420313 001420314 001420316 001420317 001420319
192
Egyenes racsnis csillagkulcs 4 az 1-ben L
Ft
142AS /8 5/16-3/8-7/16-1/2 9/16-5/8-11/16-3/4
50.882
1 001420330
142C
Ft
142SN/S13 7-8-9-10-11-12-13-14 15-16-17-18-19 mm
87.811
1 001420263
mm
8x10/12x13 16x17/18x19
Ft
önzáró kulcs automatikus visszaállítással 8 és 32 mm közötti hatszögű csavarokhoz
7.007 8.988
160 230
13 mm
186
Egyenes, rövid csillag-villáskulcs racsnival
L mm
10 mm
12 mm 19 mm
8 mm 17 mm
18 mm L
mm
8x8 9x9 10x10 11x11 12x12 13x13 14x14 15x15 16x16 17x17 18x18 19x19
L mm
a következő profilú csavarfejekhez ideális: hatszög, Spline, négyszög, Torx(R); sérült is.
Ft
3.108 3.108 3.230 3.443 3.656 3.869 4.052 4.204 4.357 4.692 5.028 5.180
88 96 96 100 104 108 114 118 122 128 132 138
2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2
16 mm
L mm
Ft
260
12.035
1 001860008
1/4x5/16
L mm
mm
1 001420175
1 001920070
8x9 10x11 12x13 14x15 16x17
Egyenes racsnis csillagkulcs L
Ft
7.922 8.531 8.836 9.750 10.969
125 155 175 205 235
2 001940006
195
mm
L mm
Ft
9.141
128
L
Ft
L
Csuklós csillagkulcs, nyitható
54.447
15.995
Betéttartókulcs átváltós racsnival
L
187
142C/A12 8-9-10-11-12-13-14 15-16-17-18-19 mm
Ft
192/S2 8x10/12x13 mm 16x17/18x19 mm
194
001420108 001420109 001420110 001420111 001420112 001420113 001420114 001420115 001420116 001420117 001420118 001420119
1 001920008 1 001920016
1 1 1 1 1
001870008 001870010 001870012 001870014 001870016
8x10 12x13 14x15 16x18 17x19
L mm
Ft
Ft
4.875 5.637 5.941 6.855 7.007
128 170 190 230 230
2 2 2 2 2
001950010 001950013 001950015 001950018 001950019
142SN
Csuklós racsnis csillag-villáskulcs
L
mm
7x7 8x8 9x9 10x10 11x11 12x12 13x13 14x14 15x15 16x16 17x17 18x18 19x19 22x22 24x24
L mm
136 136 143 160 168 174 180 193 200 216 233 239 250 285 325
Ft
187/B5 8x9-10x11-12x13 14x15-16x17 mm
Ft
5.088 5.332 5.485 5.881 6.063 6.215 6.673 6.855 7.312 7.770 7.922 8.531 8.684 10.054 11.274
2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 1 1
001420207 001420208 001420209 001420210 001420211 001420212 001420213 001420214 001420215 001420216 001420217 001420218 001420219 001420222 001420224
48.750
1 001870050
195/B5 8x10-12x13-14x15 16x18-17x19 mm 195/BV5
33.057 2.742
1 001950066 1 001950070
195AS
188
Egyenes racsnis csillagkulcs
Egyenes racsnis csillagkulcs, váltó áramú generátor ékszíjtárcsához
L
L "
mm
10 15
L mm
240 322
Ft
5.485 7.312
2 001880010 2 001880015
5/16x3/8 7/16x1/2 9/16x5/8 11/16x3/4
L mm
128 170 190 230
Ft
5.028 5.637 6.398 7.007
2 2 2 2
001950606 001950611 001950614 001950617
31
310/C4
330R/A
Csőhegesztő 3 idommal, fémdobozban
Ft
195AS/B4 5/16x3/8 - 7/16x1/2 9/16x5/8 - 11/16x3/4 195FTX/BV4
26.812 2.742
Tartalék vágókerék a 330 típusú csővágóhoz, acélcsövekhez
S
1 001950654 1 001950520
Ø
195P
Ø mm
330R/A2 330R/A4
Racsnis csillagkulcs 15°-ban hajlított Ft
310/C4 310/1+310B: Ø 20-25-32
131.015
1 003100104
32 42
Ft
3.504 9.141
7 9
1 003300012 1 003300014
330R/I
Tartalék vágókerék a 330 típusú csővágóhoz, rozsdamentes acélcsövekhez
410x260x82 mm - 4,8 kg
L
S mm
310/C8 mm
L mm
8x10 12x13 14x15 16x18 17x19
Ft
7.312 7.922 8.227 9.141 9.750
128 170 190 230 230
2 2 2 2 2
Csőhegesztő 7 idommal, fémdobozban
S
001950210 001950213 001950215 001950218 001950219
Ø
330R/I2 330R/I4
Ø mm
S mm
32 32
Ft
7.922 22.242
7 9
1 003300024 1 003300034
331L
Racsnis csővágó réz és könnyűfém csövekhez
195P/B5 8x10-12x13-14x15 16x18-17x19 mm 195/BV5
Ft
45.094 2.742
1 001950266
Ft
310/C8 310/2+310B: Ø 16-20-25 32-40-50-63
201.095
1 003100108
440x270x120 mm - 7,7 kg
L
Ø
1 001950070
311
Platnis kézi csőhegesztő PE, PP, PVC és PVDF csövekhez
310
Csőhegesztő PE, PP, PVC műanyagokhoz, PVDF csövekhez és szerelvényekhez
Ø mm - "
L mm
8÷29 5/16"÷1"1/8
230V 50 Hz÷60Hz
Ft
Ft
16.758
180
1 003310008
331LR/L
pótkés a 331L csővágóhoz
Ø
Schuko (CEE 7/7)
3 mm
230V-650 Watt 50 Hz÷60Hz
310/1 310/2
Schuko (CEE 7/7)
Ø mm
16÷50 16÷63
Ft
65.508 89.883
1 003100001 1 003100002
311/1 311/2
Ø mm
120 190
Ft
Watt
77.696 88.359
300 900
1 003110001 1 003110002 331LR/L
330
Csővágó, acél gázcsövekhez
310B
Ø mm
Ø
Ø
32
Ft
15.539 17.063 17.520 19.957 23.157 29.860 34.429
1 003310058
Mini csővágó, réz- és könnyűfém csövekhez
Ø
Ø mm
1.676
18
332
Idomok a 310 csőhegesztőhöz
16 20 25 32 40 50 63
Ø
1 1 1 1 1 1 1
L
003100016 003100020 003100025 003100032 003100040 003100050 003100063
L
330/2 330/4
Ø mm - "
10÷60 1/8”÷ 2” 60÷115 2”÷ 4”
L mm
Ft
380
37.172
585
84.703
1 003300002 1 003300004
Ø mm - "
3÷16 1/8"÷5/8"
L mm
59
Ft
5.332
2 003320001
334
338R
Csővágó, réz és könnyűfém csövekhez Ø
L mm
3÷30 1/8"÷1"1/8
csővágó fogó többrétegű csövekhez legnagyobb Ø 26 mm
PTFE burkolatú penge 4 támasztógörgő a cső forgatásának megkönnyítésére vágás közben nyélbe épített flexibilis cső vágó rendszer könnyű magnézium test
L
3 mm
Ø mm - "
340
Tartalék vágókerék a 336 és 338 típusú csővágókhoz, réz és könnyűfém csövekhez
Ft
7.251
150
1 003340001
Ø
Ø mm
338R
Ft
1.615
18,5
1 003380022
Ø
338R/I
Tartalék vágókerék a 336 és 338 típusú csővágókhoz, rozsdamentes acélcsövekhez
334R
Tartalék vágókerék a 332 és 334 típusú csővágókhoz, réz és könnyűfém csövekhez
26
Ft
1.462
18
1 003340021
338R/I
Ø mm
Ft
1 003400001
pótpenge a 340 fogóhoz
Ft
4.875
21,8
Ft
29.848
340RL
Ø
Ø
Ø mm
1 003380023
338RP
334R/I
Tartalék vágókerék a 336 és 338 típusú csővágókhoz
Tartalék vágókerék a 332 és 334 típusú csővágókhoz, rozsdamentes acélcsövekhez
340RL
Ft
4.357
18
1 003340023
336
Csővágó fogó műanyag csövekhez
338RP
Ø mm
Ft
1.767
21,9
1 003380025 Ø
339A
Teleszkópos csővágó réz és könnyűfém csövekhez Ø
1 003400010
Ø
Ø
Ø mm
7.798
341
4,5 mm
3 mm
334R/I
Ø max mm
4,5 mm
3 mm
334R
L
Teleszkópos csővágó gyors előtolással, műanyag csövekhez
L
Ø
L Ø mm
L
0÷25
L mm
190
Ft
Ft
8.684
1 003410001
341RL Ø mm - "
6÷38 1/4"÷1"1/2
L mm
Ft
12.340
160
1 003360001
Tartalék vágókés a 341 típusú csővágó fogóhoz
Ø mm - "
50÷127 2”÷ 5”
L mm
Ft
65.508
345
1 003390011
338
Teleszkópos csővágó gyors előtolással, réz, könnyűfém és műanyag csövekhez Ø
339A/R
Tartalék vágókerék a 339A-hoz
341RL
3.656
1 003410010
L
13 mm
Ø mm - "
6÷67 1/4"÷2"5/8
L mm
290
Ø
Ft
30.469
1 003380001 339A/R
Ø mm
42
Ft
4.417
1 003390061
33
341B
Racsnis csővágóolló műanyagcsövekhez
Ø
342A
345U
Racsnis csővágóolló műanyag csövekhez
Belső-külső-sorjázó, acél, réz és könnyűfém csövekhez
L Ø
Ø
L L
Ø mm - "
L mm
0÷50 2"
Ø mm
L mm
0÷35
Ft
16.911
195
1 003410051
Ft
24.223
270
Tartalékrugó a 341B típusú csővágóollóhoz Ft
341B/RM
640
1 003410061
1 003420101
4÷36 5/32÷1"7/16
L mm
Ft
17.672
60
Ft
518
1 003420111
342A/RL
Ø
Tartalék vágókés a 342A típusú ollóhoz
341B/RL
Ft
342A/RL
12.797
1 003420110
Racsnis csővágó olló műanyag csövekhez, magnézium ötvözet
Ft
5.789
Ft
16-20-26-32
342P
341B/RL
1 003450050
kalibráló eszköz többrétegű csövekhez
Tartalékrugó a 342A-hoz
Ø mm
Tartalék vágókés a 341B tipusú csővágó ollóhoz
345C
342A/MOL 342A/MOL
341B/RM
Ø mm - "
10.665
1 003450032
345SB
Sorjázó forgó cserélhető késsel, gyorsacél, réz, könnyűfém és PVC csövekhez HSS
1 003410060
L
342
L mm
Ø
150
Racsnis csővágóolló műanyag csövekhez L Ø mm - "
0÷50 2"
L mm
Ft
5 003450010
345SB/R Ft
26.813
260
Ft
5.485
1 003420121
Tartalék vágókés a 345SB sorjázóhoz HSS
Ø Ø mm - "
L mm
0÷42 1"5/8
200
342P/RL
L
Tartalék vágókés 342P-hez
Ft
12.035
345SB/R
1 003420030
1.889
3 003450015
349 342MOL
Tartalékrugó a 342-es modellhez
342MOL
Ft
914
Ft
342P/RL
1 003420033
11.274
1 003420130
345
Csőperemező réz és könnyűfém csövekhez
Csősorjázó, műanyaggal bevont fémtest
342RL
Tartalék vágókés a 342-es modellhez
Ø
Ø mm - "
L Ø mm - "
342RL
34
Ft
5.485
1 003420032
3÷42 1/8"÷1"5/8
L mm
58
Ft
6.855
5 003450001
6-8-10-12-14-15-16-18 (1/8-3/16-1/4-5/16 3/8-1/2-5/8-3/4) 270x200x50 mm - 2,7 kg
Ft
65.508
1 003490001
349/SMM
351P
Peremező szán, metrikus a 349-hez
353NM
Peremező betétek a 350 típusú csőperemezőhöz
353N csőtágító fogóhoz formázó szerszám
Ø Ø
Ø mm
6-8-10-12-14-15-16-18
Ft
19.805
1 003490011
349/SMAS
Ø mm
351P 4 351P 4,75 351P 6 351P 8 351P 10 351P 12 351P 14
Ft
1.585 1.585 1.585 1.585 1.645 1.645 1.645
4 4,75 6 8 10 12 14
A
3 3 3 3 3 3 3
003510101 003510102 003510103 003510104 003510105 003510106 003510107
Peremező szán, col-os a 349-hez
352U
Csőperemező réz és könnyűfém csövekhez
Ø
Ø Ø mm
A mm
10 12 14 16 18 22
Ft
29.860 29.860 29.860 29.860 29.860 29.860
7 10 10 12 12 13
1 1 1 1 1 1
003530210 003530212 003530214 003530216 003530218 003530222
353N/C6
353N csőtágító fogó 353NM formázó szerszámokkal
A Ø "
Ft
1/8-3/16-1/4-5/16 3/8-1/2-5/8-3/4
18.586
Ø
1 003490012
350
Ø mm - "
Csőperemező réz és könnyűfém csövekhez
5÷16 3/16÷5/8
A mm
Ft
22.852
130
1 003520101 353N/C6
Ft
1 003530300
353N
352C/U A
Ft
277.720
353NM
Csővágó, sorjázó és peremező készlet
Ø 10-12-14-16-18-22 mm
420x185x60 mm - 2,2 kg
355
Ø
Ötlépcsős szerelőkulcs
L
Ø mm
4-4,75-6-8 10-12-14
L mm
175
A mm
104
Ft
19.805
1 003500001
Ft
352C/U
351C
Csővágó és peremező készlet, műanyag dobozban
334
44.038
L
1 003520110
345SB 352U
Ø "
3/8"-1/2" 3/4"-1"
Ø 3÷30 mm (1/8"÷1"1/8)
L mm
9.180
90
2 003550001
Ø 5÷16 mm (3/16"÷5/8")
357F3
335x145x60 mm - 2120 g
ízmérték 3 libellával V csapok beállításához
353N
Csőtágító fogó Ø
Ft
351C
35.649
334
Ø 3÷30 mm (1/8"÷1"1/8)
350
Ø 4÷14 mm
351P
Ø 4-4,75-6-8-10-12-14 mm
225x150x45 mm - 1,6 kg
1 003510010
L
L
L mm
380
Ft
88.359
1 003530201
Ø "
3/8" / 1/2"
L mm
90÷220
Ft
28.946
1 003570100
35
357R/F3
359CH
cserefiola a 357F3 cikkhez
363
Lefolyóadapter, keresztalakú, alumínium
Amerikai csőfogó L
L
Ø L mm
Ø
Ft
357R/F3
4.571
1 003570101
Ø "
L mm
1"1/2
358
Sorjázó készülék műanyag csövekhez, lakkozott
Ft
10.969
74
1 003590005
Ft
16.453 21.937 37.172 69.773 73.125
60 76 90 140 165
1 1 1 1 1
003630035 003630045 003630060 003630090 003630120
Alkatrészkit a 363 modellhez Tartalma: fix pofa; mozgó pofa; állítógyűrű, rögzítő stift
„Stillson” csőfogó kovácsolt acélból
L
Ø Ø max "
250 1" gas 350 1"1/2 gas 450 2" gas 600 2"1/2 gas 900 3"1/2 gas
Ø max mm
Ft
8.531 11.426 15.844 24.070 67.031
34 49 60 76 102
1 1 1 1 1
003600025 003600035 003600045 003600060 003600090
363R 350 363R 450 363R 600 363R 900 363R 1200
Ft
Ft
3.351 4.571 6.094 13.406 20.110
1 1 1 1 1
003630235 003630245 003630260 003630290 003630320
365
Amerikai csőfogó, eltolt tengelyű modell
360R/...
Ø
Alkatrészkit a 360 modellhez Tartalma: pofa és állítógyűrű
Ø mm
358/1 358/2
350 2" gas 450 2"1/2 gas 600 3" gas 900 5" gas 1200 6" gas
Ø max mm
363R/...
360
L mm
Ø max "
Ft
40.523 40.523
16÷110 40÷250
L
1 003580001 1 003580002
358RL
Tartalék sorjázó kés a 358/1 és a 358/2 típusú sorjázó készülékhez
Ø
Ft
360R250 360R350 360R450 360R600 360R900
3.199 4.265 6.246 9.445 16.300
1 1 1 1 1
003600225 003600235 003600245 003600260 003600290
362
L mm
Amerikai csőfogó
Ø max "
350 2" gas 450 2"1/2 gas
Ø max mm
20.719 28.031
60 76
1 003650035 1 003650045
L
365R/...
Alkatrészkit a 365 modellhez Tartalma: fix pofa; mozgó pofa; állítógyűrű, rögzítő stift
Ø
Ft
358RL
7.312
1 003580011
359
Univerzális lefolyókulcs
L mm
Ø max "
200 1" gas 250 1"1/2 gas 300 2" gas 350 2" gas 450 2"1/2 gas 600 3" gas 900 5" gas
Ø max mm
34 49 60 60 76 90 140
Ft
7.464 9.293 11.121 13.406 19.500 29.555 36.258
1 1 1 1 1 1 1
003620020 003620025 003620030 003620035 003620045 003620060 003620090
A
362R/...
365R 350 365R 450
Ft
1 003650235 1 003650245
366
Csőfogó, könnyített kivitel, szénacélból L
Alkatrészkit a 362 modellhez Tartalma: fix pofa; mozgó pofa; állítógyűrű, rögzítő stift
L
Ft
15.234 22.852
Ø Ø
Ø "
1"÷1"1/4
36
L mm
160
A mm
140
Ft
19.500
1 003590001
362R 200 362R 250 362R 300 362R 350 362R 450 362R 600 362R 900
Ft
1.524 2.194 2.590 3.047 4.113 5.637 14.016
1 1 1 1 1 1 1
003620220 003620225 003620230 003620235 003620245 003620260 003620290
L mm
Ø max "
175 1" gas 225 1"1/2 gas 275 2" gas 300 2"1/2 gas 350 3" gas
Ø max mm
34 49 60 76 90
7.464 8.988 10.665 11.578 13.101
1 1 1 1 1
003660017 003660022 003660027 003660030 003660035
374
374R/...
Svéd csőfogó, 45°-os keskeny pofa
Komplett alkatrészkit a 374 - 375 - 376 - 378 modellhez hornyos anya és állítógyűrű Ft
L
Ø
DIN 5234
L mm
Ø max "
240 1/2" gas 320 1" gas 410 1"1/2 gas 550 2" gas 630 3" gas
Ø max mm
Ft
8.988 11.883 15.691 24.680 44.180
21 34 49 60 90
1 1 1 1 1
003740024 003740032 003740041 003740055 003740063
374R 240 548 x 374/240-378/250 374R 320 609 x 374/320-376/320-378/320 374R 410 670 x 374/410-375/410-376/410-378/410 374R 550 884 x 374/550-376/550-378/550 374R 630 1.218 x 374/630-378/650
386A
Erősített láncos csőfogó L
1 003740724 Ø
1 003740732 1 003740741 1 003740755 1 003740763
386A/3 386A/4 386A/5 386A/6
383
Kettős működésű szíjas csőfogó, kovácsolt acél fogantyú
Ø max 4” gas 115 mm 6” gas 168 mm 8” gas 220 mm 12” gas 324 mm
L mm 900
57.281
900
109.685
1 003860004
1100
138.635
1 003860005
1300
240.705
1 003860006
Ft
1 003860003
386A/RC
Tartalék lánc a 386A-hoz
375
Svéd csőfogó 45° -os keskeny pofa L
Ø
L
Ø
DIN 5234
L mm
Ø max "
320 1" gas 410 1"1/2 gas 550 2" gas
Ø max mm
Ft
11.883 15.691 24.680
34 49 60
1 003750032 1 003750041 1 003750055
376
Ø max "
383/1 3" gas 383/2 8" gas
Ø max L mm mm
90 300 220 300
Ft
12.797 13.406
1 003830001 1 003830002
18.281 26.203 35.040 60.937
1 1 1 1
003860013 003860014 003860015 003860016
388
383R
Svéd csőfogó, 90°-os lapos pofa
Ft
386A3/RC 386A4/RC 386A5/RC 386A6/RC
Csőhajlító, vékonyfalú réz, könnyűfém és lágyacél csövekhez
Tartalék szíjak a 383 típusú csőfogóhoz
L S
Ø
DIN 5234
L mm
Ø max "
320 1" gas 410 1"1/2 gas 550 2" gas 630 3" gas
383R/1 383R/2 Ø max mm
Ft
11.883 15.691 24.680 44.180
34 49 60 90
1 1 1 1
003760032 003760041 003760055 003760063
Ft
5.180 5.637
27 27
1 003830010 1 003830015 L
384
Ø mm
Kettős működésű láncos csőfogó
6 8 10 12 14 15 16
L
378
Ø
Svéd csőfogó, 45°-os keskeny pofa Ø max "
L
4" gas
Ø max mm
115
L mm
300
Ft
17.063
L mm
Ft
14.016 15.234 17.520 18.738 24.070 25.593 27.726
305 315 350 360 455 465 465
1 1 1 1 1 1 1
003880006 003880008 003880010 003880012 003880014 003880015 003880016
388A
1 003840032
Csőhajlító vékonyfalú réz és könnyűfém csövekhez
384RC
Ø
Tartalék lánc a 384 típusú csőfogóhoz
DIN 5234
L mm
S mm
Ø
Ø max "
250 1/2" gas 320 1" gas 410 1"1/2 gas 550 2" gas 650 3" gas
Ø max mm
21 34 49 60 90
Ft
9.445 12.644 16.453 26.508 45.094
1 1 1 1 1
Ø
003780025 003780032 003780041 003780055 003780065
L
384RC
Ft
10.665
1 003840033
Ø
L mm
388A/1 6-8-10 mm 220 388A/2 1/4"-5/16"-3/8" 220
Ft
15.234 15.234
1 003880051 1 003880055
37
388C/C8
Ø mm
395T
Csőhajlító 7 kengyellel réz és könnyűfém csövekhez
Teleszkópos hollander kulcs, krómozott test, lakkozott pofák L
10÷32 mm 3/8”÷1”1/4
388C/C8
Ø mm
Ft
112.125
10-12-14-16 18-20-22
1 003880200
L mm
Ft
13.711
250÷430
1 003950100
8,00 8,50 9,00 9,50 10,00 10,50 11,00 11,50 12,00 12,50 13,00 14,00 15,00 16,00 17,00 18,00 19,00 20,00
L mm
117 117 125 125 133 133 142 142 151 151 151 160 169 178 186 194 202 210
L1 mm
Ft
10 10 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 3 3 3 3
004100124 004100130 004100136 004100142 004100148 004100172 004100184 004100196 004100210 004100222 004100234 004100242 004100250 004100258 004100262 004100266 004100270 004100274
Ft
646 670 838 908 975 1.204 1.401 1.478 1.661 1.767 1.874 2.498 2.910 3.626 3.991 4.814 5.424 6.367
75 75 81 81 87 87 94 94 101 101 101 108 114 120 125 130 135 140
399
Asztali csősatu, lakkozott
400x330x110 mm - 3,6 kg
392C
"Connector"-Szifonfogó L L Ø Ø
Ø mm
25÷65
L mm
Ft
10.665
260
1 003920100 Ø
392RG/C
Tartalék pofavédő a 392C modellhez, 1 pár
10÷60 mm 1/8÷2" 10÷89 mm 1/8÷3"
L min mm
Ft
220
42.656
290
77.696
1 003990005 1 003990010
410/SP19 Ø 1÷10 x 0,5 mm 410/SPV1 410/SP25 Ø 1÷13 x 0,5 mm 410/SPV2
10.665
410/SEL19 Ø 1÷10 x 0,5 mm
8.075
1 004100419
5.789 22.546
1 004100420 1 004100425
8.227
1 004100426
410
Rövid csigafúró, HSS hengerelt, barnított
Ft
392RG/C
1.432
1 003920101
R ≤ 650 N/mm² HV ~ 750÷820 L1
393
118°
Hollander fogó PVC-bevonatú szárak, krómozott
L
L
DIN 338 ISO 235 Ø mm
L mm
Ft
270
15.539
1 003930001
395
Univerzális önzáró hollander kulcs, lakkozott
L
15÷32 mm 5/8"÷1"1/4
38
L mm
240
Ø
Ft
10.054
1 003950001
0,50 1,00 1,25 1,50 1,75 2,00 2,25 2,50 2,75 3,00 3,20 3,25 3,50 3,75 4,00 4,20 4,25 4,50 4,75 5,00 5,25 5,50 5,75 6,00 6,25 6,50 6,75 7,00 7,50
L mm
22 34 38 40 46 49 53 57 61 61 65 65 70 70 75 75 75 80 80 86 86 93 93 93 101 101 109 109 109
L1 mm
6 12 16 18 22 24 27 30 33 33 36 36 39 39 43 43 43 47 47 52 52 57 57 57 63 63 69 69 69
Ft
378 204 174 155 155 146 174 155 174 158 207 207 204 238 219 272 272 250 295 272 402 356 402 359 472 438 579 518 555
10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10
004100030 004100040 004100043 004100046 004100049 004100052 004100055 004100058 004100061 004100064 004100066 004100067 004100070 004100073 004100076 004100078 004100079 004100082 004100085 004100088 004100091 004100094 004100097 004100100 004100103 004100106 004100109 004100112 004100118
Ft
1 004100418
410MIX/SEL19
13 darab 410 típusú csigafúróból és 6 darab keményfémlapkás fúróból álló készlet műanyag dobozban
410MIX/SEL19
Ft
8.379
1 004100417
Ø 1 - 1,5 - 2 - 2,5 - 3 - 3,5 - 4 4,5 - 5 - 5,5 - 6 - 8 - 10 mm Ø 4 - 5 - 6 - 8 - 9 - 10 mm
410A
Rövid nagyméretű csigafúró 13 mm-es hengeres szárral, HSS, hengerelt, barnított R ≤ 650 N/mm² HV ~ 750÷820
L1 118°
Ø 13 mm
Ø L
Ø mm
13,50 14,00 14,50 15,00 15,50 16,00 16,50 17,00 17,50 18,00 18,50 19,00 19,50 20,00
L mm
160 160 169 169 178 178 186 186 194 194 202 202 210 210
L1 mm
Ft
3.016 3.016 3.474 3.474 4.235 4.235 4.509 4.509 5.424 5.424 5.941 5.941 6.947 6.947
108 108 114 114 120 120 125 125 130 130 135 135 140 140
5 5 5 5 5 5 3 3 3 3 3 3 3 3
004100281 004100283 004100285 004100287 004100289 004100291 004100292 004100293 004100294 004100295 004100296 004100297 004100298 004100299
410AS
1 004120419
5.789 45.398
1 004120420 1 004120425
8.227 109.685
1 004120426 1 004120449
26.203
1 004120451
412
Rövid csigafúró, HSS, köszörült, polírozott kivitel
412/C150
Ø L
DIN 338 ISO 235
L1 Ø
L
ANSI B94
48 51 57 67 70 73 79 83 89 92 95 98 102 105 108 111 114 117 121 124 127
1 004100433
118°
118°
1/16 5/64 3/32 7/64 1/8 9/64 5/32 11/64 3/16 13/64 7/32 15/64 1/4 17/64 9/32 19/64 5/16 21/64 11/32 23/64 3/8
L1
R ≤ 650 N/mm² HV ~ 750÷820
L mm
12.797
Ft
22.242
R ≤ 700 N/mm² HV ~ 750÷820
Rövid csigafúró HSS, hengerelt, polírozott, barnított hornyok, inch-méretű
Ø ”
Ft
410AS/SEL21 Ø 1/16-5/64-3/32-7/64 1/8-9/64-5/32-11/64-3/16 13/64-7/32-15/64-1/4 17/64-9/32-19/64-5/16 21/64-11/32-23/64-3/8
412/SP19 Ø 1÷10 x 0,5 mm 412/SPV1 412/SP25 Ø 1÷13 x 0,5 mm 412/SPV2 412/SP49 Ø 1÷13 x 0,25 mm 412/SPV4
L1 mm
22 25 32 38 41 44 51 54 59 62 64 67 70 73 75 78 81 84 87 89 92
410AS/SP21 Ø 1/16-5/64-3/32-7/64 1/8-9/64-5/32-11/64-3/16 13/64-7/32-15/64-1/4 17/64-9/32-19/64-5/16 21/64-11/32-23/64-3/8 410AS/SPV1
Ft
134 152 168 186 219 235 253 289 320 335 371 421 469 573 625 695 853 908 1.052 1.081 1.128
Ft
15.844
5.941
10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 5 5 5
Ø mm
004100371 004100372 004100373 004100374 004100375 004100376 004100377 004100378 004100379 004100380 004100381 004100382 004100383 004100384 004100385 004100386 004100387 004100388 004100389 004100390 004100391
1 004100429
1 004100430
0,50 1,00 1,25 1,50 1,75 2,00 2,25 2,50 2,75 3,00 3,25 3,50 3,75 4,00 4,25 4,50 4,75 5,00 5,25 5,50 5,75 6,00 6,25 6,50 6,75 7,00 7,25 7,50 7,75 8,00 8,25 8,50 8,75 9,00 9,25 9,50 9,75 10,00 10,25 10,50 10,75 11,00 11,25 11,50 11,75 12,00 12,25 12,50 12,75 13,00
L mm
22 34 38 40 46 49 53 57 61 61 65 70 70 75 75 80 80 86 86 93 93 93 101 101 109 109 109 109 117 117 117 117 125 125 125 125 133 133 133 133 142 142 142 142 142 151 151 151 151 151
L1 mm
6 12 16 18 22 24 27 30 33 33 36 39 39 43 43 47 47 52 52 57 57 57 63 63 69 69 69 69 75 75 75 75 81 81 81 81 87 87 87 87 94 94 94 94 94 94 101 101 101 101
Ft
670 427 457 381 381 320 412 351 412 365 488 441 533 488 609 564 670 609 884 808 975 853 1.218 1.066 1.386 1.280 1.569 1.341 1.767 1.615 1.950 1.981 2.194 2.071 2.407 2.163 2.682 2.377 3.626 3.199 4.357 3.839 4.632 4.052 5.028 4.388 5.485 4.753 6.246 5.028
10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5
004120030 004120040 004120043 004120046 004120049 004120052 004120055 004120058 004120061 004120064 004120067 004120070 004120073 004120076 004120079 004120082 004120085 004120088 004120091 004120094 004120097 004120100 004120103 004120106 004120109 004120112 004120115 004120118 004120121 004120124 004120127 004120130 004120133 004120136 004120139 004120142 004120145 004120148 004120149 004120150 004120151 004120152 004120153 004120154 004120155 004120156 004120157 004120158 004120159 004120160
Ft
412/C150
133.375
1 004120450 n.
412
Ø 3 mm
20
Ø 1 - 1,5 - 2 - 2,5 - 3 - 3,5 - 4 - 4,5 - 5 mm
10
Ø 5,5 - 6 - 6,5 - 7 - 7,5 - 8 - 8,5 - 9 - 9,5 - 10 mm
5
365x230x47 mm - 3,3 kg
412/SP91 Ø 1÷10 x 0,10 mm
Ft
143.205
1 004120452
39
412A
414
R ≤ 700 N/mm² HV ~ 750÷820
R ≤ 900 N/mm² HV 0,05 ~ 2500
Rövid nagyméretű csigafúró 13 mm-es hengeres szárral, HSS, köszörült, barnított
L1 118°
Ø 13 mm
Ø L
DIN 338 ISO 235
Ø mm
13,50 14,00 14,50 15,00 15,50 16,00 16,50 17,00 17,50 18,00 18,50 19,00 19,50 20,00
L mm
160 160 169 169 178 178 186 186 194 194 202 202 210 210
L1 mm
Ft
7.618 7.922 8.531 8.988 10.207 10.665 11.121 11.731 12.644 13.254 14.321 14.777 16.758 17.063
108 108 114 114 120 120 125 125 130 130 135 135 140 140
3 3 3 3 3 3 1 1 1 1 1 1 1 1
004120202 004120204 004120206 004120208 004120210 004120212 004120213 004120214 004120215 004120216 004120217 004120218 004120219 004120220
Hosszú csigafúró, HSS, köszörült, barnított R ≤ 700 N/mm² HV ~ 750÷820
L1 118°
Ø L
2,00 2,50 3,00 3,50 4,00 4,50 5,00 5,50 6,00 6,50 7,00 8,00 9,00 10,00
L mm
85 95 100 112 119 126 132 139 139 148 156 165 175 184
L1 118°
Ø L
DIN 338 ISO 235
412L
Ø mm
L1 mm
56 62 66 73 78 82 87 91 91 97 102 109 115 121
Ft
853 914 945 1.097 1.188 1.432 1.493 1.889 2.042 2.407 2.803 3.748 4.417 4.875
10 10 10 10 10 10 10 10 10 5 5 5 5 5
004120232 004120234 004120236 004120238 004120240 004120242 004120244 004120246 004120248 004120250 004120252 004120256 004120260 004120264
Ø mm
1,00 1,25 1,50 1,75 2,00 2,25 2,50 2,75 3,00 3,25 3,50 3,75 4,00 4,25 4,50 4,75 5,00 5,25 5,50 5,75 6,00 6,25 6,50 6,75 7,00 7,25 7,50 7,75 8,00 8,25 8,50 8,75 9,00 9,25 9,50 9,75 10,00 10,50 11,00 11,50 12,00 12,50 13,00
L mm
34 38 40 46 49 53 57 61 61 65 70 70 75 75 80 80 86 86 93 93 93 101 101 109 109 109 109 117 117 117 117 125 125 125 125 133 133 133 142 142 151 151 151
L1 mm
12 16 18 22 24 27 30 33 33 36 39 39 43 43 47 47 52 52 57 57 57 63 63 69 69 69 69 75 75 75 75 81 81 81 81 87 87 87 94 94 101 101 101
414/SP19 Ø 1÷10 x 0,5 mm 414/SPV1 414/SP25 Ø 1÷13 x 0,5 mm 414/SPV2 414/SP49 Ø 1÷13 x 0,25 mm 414/SPV4
40
414/C116
Rövid csigafúró, HSS-TiN, köszörült
Ft
564 676 524 676 524 676 564 792 640 822 732 853 761 975 822 1.097 990 1.432 1.204 1.462 1.325 1.767 1.478 2.102 1.676 2.285 2.026 2.651 2.315 2.773 2.407 3.443 3.016 3.900 3.321 4.113 3.595 4.204 4.692 5.058 5.424 6.307 6.551
Ft
31.382
10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5
004140040 004140042 004140046 004140048 004140052 004140054 004140058 004140060 004140064 004140066 004140070 004140072 004140076 004140078 004140082 004140084 004140088 004140090 004140094 004140096 004140100 004140102 004140106 004140108 004140112 004140114 004140118 004140120 004140124 004140125 004140130 004140132 004140136 004140138 004140142 004140144 004140148 004140150 004140152 004140154 004140156 004140158 004140160
1 004140419
5.789 63.984
1 004140420 1 004140425
8.227 138.635
1 004140426 1 004140429
26.203
1 004140430
Ft
414/C116
128.450
1 004140450 n.
414
Ø 1 - 1,5 - 2 - 2,5 - 3 - 3,5 - 4 - 4,5 - 5 mm
10
Ø 5,5 - 6 - 6,5 - 7 - 7,5 - 8 mm
3
Ø 8,5 - 9 - 9,5 - 10 mm
2
365x230x47 mm - 2,7 Kg
415
Rövid csigafúró, HSS-CO 8%, köszörült R ≤ 1400 N/mm² HV ~ 850÷920
L1
130°
Ø
L
DIN 338 ISO 235 Ø mm
0,50 1,00 1,25 1,50 1,75 2,00 2,25 2,50 2,75 3,00 3,25 3,50 3,75 4,00 4,25 4,50 4,75 5,00 5,25 5,50 5,75 6,00 6,25 6,50 6,75 7,00 7,25 7,50 7,75 8,00 8,25 8,50 8,75 9,00 9,25 9,50 9,75 10,00 10,25 10,50 10,75 11,00 11,25 11,50 11,75 12,00 12,25 12,50 12,75 13,00
L mm
22 34 38 40 46 49 53 57 61 61 65 70 70 75 75 80 80 86 86 93 93 93 101 101 109 109 109 109 117 117 117 117 125 125 125 125 133 133 133 133 142 142 142 142 142 151 151 151 151 151
L1 mm
6 12 16 18 22 24 27 30 33 33 36 39 39 43 43 47 47 52 52 57 57 57 63 63 69 69 69 69 75 75 75 75 81 81 81 81 87 87 87 87 94 94 94 94 94 101 101 101 101 101
Ft
1.569 761 853 777 822 746 898 822 898 822 1.158 1.052 1.325 1.158 1.478 1.356 1.538 1.417 2.042 1.889 2.149 1.965 2.742 2.422 3.230 2.864 3.443 3.138 3.991 3.656 4.417 4.113 5.485 4.875 5.667 5.241 6.277 5.637 7.374 6.277 8.227 7.160 9.141 8.227 9.445 8.684 10.969 9.293 12.340 10.207
10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5
004150029 004150040 004150043 004150046 004150049 004150052 004150055 004150058 004150061 004150064 004150067 004150070 004150073 004150076 004150079 004150082 004150085 004150088 004150091 004150094 004150097 004150100 004150103 004150106 004150109 004150112 004150115 004150118 004150121 004150124 004150127 004150130 004150133 004150136 004150139 004150142 004150145 004150148 004150149 004150150 004150151 004150152 004150153 004150154 004150155 004150156 004150157 004150158 004150159 004150160
Ø mm
14,00 15,00 16,00 17,00 18,00 19,00 20,00
L mm
160 169 178 186 194 202 210
L1 mm
108 114 120 125 130 135 140
Ft
17.977 21.328 26.203 29.555 32.906 38.086 42.656
3 3 3 1 1 1 1
004150164 004150168 004150172 004150174 004150176 004150178 004150180
416
Csigafúrókészlet különleges csiszolással dupla kúpos fejjel R ≤ 900 N/mm² HV ~ 820÷850 L1 Ø L
135° 115°
MAGASABB VÁGÓSEBESSÉG DIN 338 Ø mm
415/SP19 Ø 1÷10 x 0,5 mm 415/SPV1 415/SP25 Ø 1÷13 x 0,5 mm 415/SPV2 415/SP49 Ø 1÷13 x 0,25 mm 415/SPV4
Ft
44.789
1 004150419
5.789 92.930
1 004150420 1 004150425
8.227 230.040
1 004150426 1 004150431
26.203
1 004150432
1,00 1,50 2,00 2,50 3,00 3,50 4,00 4,50 5,00 5,50 6,00 6,50 7,00 7,50 8,00 8,50 9,00 9,50 10,00
L mm
34 40 49 57 61 70 75 80 86 93 93 101 109 109 117 117 125 125 133
415/C116
L1 mm
Ft
609 609 609 625 670 761 853 945 1.066 1.371 1.493 1.737 2.042 2.194 2.590 2.803 3.321 3.504 4.022
12 18 24 30 33 39 43 47 52 57 57 63 69 69 75 75 81 81 87
10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 5 5 5 5 5 5
004160010 004160015 004160020 004160025 004160030 004160035 004160040 004160045 004160050 004160055 004160060 004160065 004160070 004160075 004160080 004160085 004160090 004160095 004160100
135°
115°
Ft
415/C116
189.135
1 004150450 n.
415
Ø 1 - 1,5 - 2 - 2,5 - 3 - 3,5 - 4 - 4,5 - 5 mm
Ft
416/SP19 Ø 1÷10 x 0,5 mm
10
Ø 5,5 - 6 - 6,5 - 7 - 7,5 - 8 mm
3
Ø 8,5 - 9 - 9,5 - 10 mm
2
30.773
1 004160419
417
Rövid vidiás fúró, lágyacélból készült szár, keményfém vágóéllel
365x230x47 mm - 2,7 kg
Ft
417/SP8 Ø 3-4-5-6-8-9-10-12 mm
12.492
1 004170100
419
SDS-PLUS fúrószár, lágyacélból készült szár, keményfém vágóéllel
Ø L
DIN 8039 ØxL mm
4x110 5x110 5x160 6x110 6x160 6x210 7x160 8x110 8x160 8x210 8x260 8x460 9x160 10x160 10x210 10x260 10x310 10x460 12x160 12x210 12x260 12x460 14x160 14x260 14x310 14x460 16x210 16x250 16x300 16x450 18x250 20x310
Ft
1.722 1.722 1.889 1.691 1.829 2.483 2.026 1.798 1.950 2.346 3.230 7.312 2.438 2.377 2.834 3.535 5.058 7.770 2.742 3.656 3.931 8.075 3.474 4.571 6.551 8.379 5.545 5.850 7.069 9.445 7.464 7.618
10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 3 3 3 3 3 3 3 3 1 1
004190002 004190004 004190006 004190012 004190014 004190016 004190028 004190030 004190032 004190034 004190036 004190042 004190044 004190050 004190052 004190054 004190056 004190060 004190064 004190066 004190068 004190074 004190086 004190090 004190092 004190096 004190112 004190114 004190116 004190120 004190124 004190128
Ø L
DIN 8039 Ø mm
415/SP91 Ø 1÷10 x 0,10 mm
Ft
268.125
1 004150460
3 4 5 5L 6 6L 7 8 8L 9 10 10L 12 12L 14 16
L mm
70 75 85 150 100 150 120 120 200 120 120 200 150 200 150 150
Ft
822 838 868 1.950 898 1.950 1.005 1.128 2.102 1.280 1.493 2.559 1.981 2.742 2.711 3.351
10 10 10 5 10 5 10 10 5 10 10 5 10 5 5 5
004170003 004170004 004170005 004170105 004170007 004170106 004170009 004170010 004170113 004170011 004170012 004170120 004170014 004170125 004170016 004170018
41
421
423A
vezetőcsapos kúpos tágító finom fokozat HSS acélból
Rövid ponthegesztés lefúró, HSS, köszörült
D1
Ø
D Ø
L L
DIN 1412/E
L Ø mm mm
M
D1 mm
Ø mm
D mm
Ft
3 71 6 3,2 5 4 71 8 4,3 5 5 80 10 5,3 8 6 80 11 6,4 8 8 100 15 8,4 12,5 10 100 18 10,5 12,5 12 100 20 13,0 12,5
6.464 6.464 6.464 6.606 10.616 12.739 13.919
1 1 1 1 1 1 1
004210003 004210004 004210005 004210006 004210008 004210010 004210012
L mm
6,5 8,0
Ft
5.789 6.246
40 40
1 004230015 1 004230020
Ft
425/SP3 425/1+425/3+425/6 Ø 4÷30 mm 425/SPV
424
Kúpos lemezfúró, HSS
70.687 5.789
1 004250030
1 004250035
426 Ø Max
D
Ø min
Süllyesztő maró, három vágóéllel, HSS
L L mm
Ø mm
D mm
Ft
424/1 58 3÷14 6 424/2 63 6÷20 8 424/3 60 16÷30 10 424/4 80 3÷22 8 424/5 102 3÷31 10 424/6 86 26÷40 13 424/7 89 36÷50 13 424/8 90 40÷61 13
7.160 12.187 20.414 24.375 33.211 42.656 63.984 106.640
90°
2 2 2 1 1 1 1 1
004240001 004240002 004240003 004240004 004240005 004240006 004240007 004240008
DIN 373
Ft
421/SP6 M 3-4-5-6-8-10 421/SPV
53.317 4.105
1 004210019
1 004210020
422
Ø1
Ø
L
DIN 335-C GR
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14
Ø mm
4,3 5,3 6,3 7,3 8,3 9,4 10,4 12,4 15,0 16,5 20,5 25,0 28,0 31,0
L mm
44 44 44 44 50 50 54 54 56 60 63 66 71 71
Ø1 mm
Ft
Ft
4.875 4.875 5.088 5.789 5.789 6.490 7.007 7.770 8.684 9.141 12.644 19.805 25.899 27.422
4 4 5 6 6 6 6 8 10 10 10 10 12 12
3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3
004260001 004260002 004260003 004260004 004260005 004260006 004260007 004260008 004260009 004260010 004260011 004260012 004260013 004260014
rektifikált központosító fúróhegyek tágítási szög 60° HSS acélból • A központosító furatok gyors és biztonságos kialakításához Ø
Ft
424/SP3 424/1+424/2+424/3 Ø 3÷30 mm 424/SPV
D L
41.133 5.789
1 004240019
1 004240020
DIN 333/A Ø mm
D mm
1,60 2,50 3,15
4,0 6,3 8,0
L mm
Ft
1.746 1.982 2.312
35,5 45,0 50,0
1 004220116 1 004220125 1 004220131
425
Lépcsős lemezfúró, HSS
426/SP6 GR 3-5-7-8-10-11 Ø 6,3÷20,5 mm 426/SPV
54.234 5.789
1 004260030
1 004260035
423
Ponthegesztés lefúró, HSS, köszörült
Ø min
D
Ø Max
426SB
Süllyesztő maró, HSS
S L
Ø min Ø Max
Ø L
Ø mm
6 7 8 10
42
L mm
66 74 79 89
Ft
4.022 4.966 5.393 6.246
5 5 5 5
D
90°
004230006 004230007 004230008 004230010
425/1 425/2 425/3 425/4 425/5 425/6 425/7 425/8
L mm
70 55 85 85 97 75 97 100
Ø mm
4÷12 4÷12 4÷20 12÷20 20÷30 4÷30 30÷40 40÷50
S D mm mm
1 2 2 1 1 2 1 1
6 6 10 10 10 10 13 13
Ft
11.883 12.644 17.977 33.059 55.148 38.696 77.085 109.990
2 2 2 1 1 1 1 1
L
004250010 004250012 004250015 004250016 004250017 004250020 004250025 004250029
426/SB1 426/SB2 426/SB3 426/SB4 426/SB5 426/SB6
GR
1 2 3 4 5 6
Ø mm
2÷5 5÷10 10÷15 15÷20 20÷25 25÷30
D L mm mm
6 8 10 12 15 15
45 48 65 85 102 115
Ft
5.485 6.703 12.187 23.461 39.609 65.508
1 1 1 1 1 1
004260101 004260102 004260103 004260104 004260105 004260106
426MD
Süllyesztő maró, keményfém HM6 L Ø
Ø 6 mm 426MD/OV
426MD/CP
426MD/CT
Ft
426SB/SP4 426/SB1-426/SB2 426/SB3-426/SB4 Ø 2÷20 mm 426SB/SPV1
54.844
426MD/F
1 004260130 426MD/TA
5.789
1 004260135
Ft
426MD/T
426MD/OG
426MD-3
mini forgómaró, keményfém
426MD/S
• Lágy típusú keresztvágás forgácstörővel
L Ø 3 mm 426MD-3/OG3
426MD-3/CP3
426MD-3/F3
426MD-3/TA3
426MD-3/T3
426MD-3/FA3
426MD-3/CT3
426MD-3/S3
426MD-3/OV3
426MD-3/OV3 426MD-3/CP3 426MD-3/CT3 426MD-3/F3 426MD-3/TA3 426MD-3/T3 426MD-3/OG3 426MD-3/S3 426MD-3/FA3
L mm
38,2 38,1 37,8 38,3 38,3 38,3 38,1 38,0 38,2
Ø mm
3 3 3 3 3 3 3 3 3
Ft
2.737 2.737 2.737 2.737 2.737 2.737 2.737 2.737 2.737
1 1 1 1 1 1 1 1 1
004260331 004260332 004260333 004260334 004260335 004260336 004260337 004260338 004260339
426MD/OV6 426MD/OV9,5 426MD/OV12 426MD/OV16 426MD/CP6 426MD/CP8 426MD/CP9,5 426MD/CP12 426MD/CP16 426MD/CT6 426MD/CT8 426MD/CT9,5 426MD/CT12 426MD/CT16 426MD/F6 426MD/F8 426MD/F9,5 426MD/F12 426MD/F16 426MD/TA6 426MD/TA8 426MD/TA9,5 426MD/TA12 426MD/TA16 426MD/T6 426MD/T8 426MD/T9,5 426MD/T12 426MD/T16 426MD/OG6 426MD/OG8 426MD/OG10 426MD/OG12 426MD/OG16 426MD/S6 426MD/S8 426MD/S9,5 426MD/S12 426MD/S16 426MD/FA6 426MD/FA8 426MD/FA9,5 426MD/FA12 426MD/FA16
L mm
50 61 67 69 50 63 63 69 69 50 63 63 69 69 50 63 63 69 69 50 67 72 73 78 50 63 63 69 70 50 63 70 76 81 50 51 53 56 59 50 63 63 69 69
Ø mm
6 9,5 12 16 6 8 9,5 12 16 6 8 9,5 12 16 6 8 9,5 12 16 6 8 9,5 12 16 6 8 9,5 12 16 6 8 10 12 16 6 8 9,5 12 16 6 8 9,5 12 16
Ft
7.549 9.908 14.930 18.637 7.549 9.597 9.908 14.930 21.232 7.549 9.597 9.908 14.930 21.232 7.549 9.597 9.908 14.930 16.278 7.549 9.597 9.908 14.930 21.232 7.549 9.597 9.908 14.930 16.278 7.549 9.597 9.908 14.930 21.232 7.549 9.597 9.908 14.930 16.278 7.549 9.597 9.908 14.930 18.637
Morse-kúpos kiütő, nemesített acélból készült, horganyzott
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
004260531 004260541 004260521 004260551 004260532 004260512 004260542 004260522 004260552 004260533 004260513 004260543 004260523 004260553 004260534 004260514 004260544 004260524 004260554 004260535 004260515 004260545 004260525 004260555 004260536 004260516 004260546 004260526 004260556 004260537 004260517 004260547 004260527 004260557 004260538 004260518 004260548 004260528 004260558 004260539 004260519 004260549 004260529 004260559
A L
DIN 317
L mm
GR
0 1-2 3 4 5-6
92 140 190 225 260
Ft
24.633
1 004260349
A mm
Ft
2.742 3.351 4.875 7.922 15.234
13 19 25 30 35
3 3 3 3 3
004270000 004270002 004270003 004270004 004270006
428FP
Egyenes hornyú gépi menetfúró, HSS
L
L1
DIN 371/B
Ø 3÷10 mm
DIN 376/B
Ø 12÷24 mm
ISO 529
M
426MD-3/A9 426MD-3/OV3 - 426MD-3/CP3 426MD-3/CT3 - 426MD-3/F3 426MD-3/TA3 - 426MD-3/T3 426MD-3/OG3 - 426MD-3/S3 426MD-3/FA3
1 004260510
427
426MD/FA
Ø
426MD/SP10 106.640 426MD/CP-426MD/CT-426MD/F 426MD/T-426MD/S ø 8-12 mm
3x0,5 4x0,7 5x0,8 6x1 8x1,25 10x1,5 12x1,75 14x2 16x2 18x2,5 20x2,5 22x2,5 24x3
mm
2,7 3,4 4,9 4,9 6,2 8,0 7,0 9,0 9,0 11,0 12,0 14,5 14,5
L mm
56 63 70 80 90 100 110 110 110 125 140 140 160
L1 mm
11 13 16 19 22 24 29 30 30 34 34 34 38
Ft
4.113 4.113 4.113 4.357 5.180 6.094 7.922 9.750 11.883 15.539 17.063 20.414 22.242
10 10 10 10 10 10 5 5 5 3 3 3 3
004280003 004280004 004280005 004280006 004280008 004280010 004280012 004280014 004280016 004280018 004280020 004280022 004280024
43
428FC
429FC
Csavart hornyú gépi menetfúró, HSS L1
430
Csavart hornyú gépi menetfúró, HSS-CO 5%
Kézi menetfúró, metrikus normál menet, króm-acélból
I
Ø 3÷6 mm
ISO 529
3x0,5 4x0,7 5x0,8 6x1 8x1,25 10x1,5 12x1,75 14x2 16x2 18x2,5 20x2,5 22x2,5 24x3
III
Ø 3÷6 mm
mm
L mm
2,7 3,4 4,9 4,9 6,2 8,0 7,0 9,0 9,0 11,0 12,0 14,5 14,5
56 63 70 80 90 100 110 110 110 125 140 140 160
L1 mm
Ft
4.814 4.814 4.814 5.028 5.485 6.551 8.379 11.121 13.101 17.672 18.586 22.852 24.375
11 13 16 19 22 24 29 30 30 34 34 34 38
10 10 10 10 10 10 5 5 5 3 3 3 3
II
L
L1
Ø 8÷24 mm
M
L
L1
L
ISO 529
004280103 004280104 004280105 004280106 004280108 004280110 004280112 004280114 004280116 004280118 004280120 004280122 004280124
428/C14
14 részes gépi menetfúró készlet, fémdobozban
Ø 8÷24 mm
ISO 529
M
3x0,5 4x0,7 5x0,8 6x1 8x1,25 10x1,5 12x1,75 14x2
mm
L mm
L1 mm
2,7 56 11 3,4 63 13 4,9 70 16 4,9 80 19 6,2 90 22 8,0 100 24 7,0 110 29 9,0 110 30
Ft
6.581 6.581 6.581 6.855 7.464 9.597 11.426 14.625
5 5 5 5 5 5 5 5
mm
M
004290103 004290104 004290105 004290106 004290108 004290110 004290112 004290114
2x0,4 3x0,5 4x0,7 5x0,8 6x1 7x1 8x1,25 9x1,25 10x1,5 11x1,5 12x1,75 14x2 16x2 18x2,5 20x2,5 22x2,5 24x3
L mm
L1 mm
Ft
Ft
3.412 2.407 2.407 2.498 2.498 3.260 3.260 4.327 4.204 5.485 5.272 6.855 8.075 10.969 12.949 15.691 18.129
2,5 36 11 2,5 40 12 3,0 45 14 4,0 48 16 5,0 50 18 4,5 50 18 5,0 56 22 5,5 63 22 6,0 70 25 7,0 70 25 7,0 75 30 8,0 80 32 10,0 80 32 11,0 95 40 12,0 95 40 14,5 100 40 14,5 110 50
5 5 5 5 5 5 3 3 3 3 3 3 3 1 1 1 1
004300002 004300003 004300004 004300005 004300006 004300007 004300008 004300009 004300010 004300011 004300012 004300014 004300016 004300018 004300020 004300022 004300024
429/C14
14 részes gépi menetfúró készlet, fémdobozban
Ft
428/C14 428FP M3÷12 428FC M3÷12 428/SPV
89.883
1 004280201
4.571
1 004280202 429/C14 429FP M3÷12 429FC M3÷12 428/SPV
429FP
Egyenes hornyú gépi menetfúró, HSS-CO 5%
Ft
111.210 4.571
430/SP21 M 3-4-5-6-8-10-12 430/SPV
1 004280202
430ASW
1 004290201
30.164 5.941
1 004300202
Kézi menetfúró, Whitworth menet, króm-acélból DIN 352 L
L1
I
II
L
L1
1 004300201
DIN 371/B
III
Ø 3÷10 mm
WHITWORTH
DIN 352 DIN 376/B
Ø 12÷24 mm
BSW
ISO 529
M
3x0,5 4x0,7 5x0,8 6x1 8x1,25 10x1,5 12x1,75 14x2
44
mm
L mm
L1 mm
2,7 56 11 3,4 63 13 4,9 70 16 4,9 80 19 6,2 90 22 8,0 100 24 7,0 110 29 9,0 110 30
Ft
5.332 5.332 5.332 5.728 6.398 7.464 9.597 12.492
5 5 5 5 5 5 5 5
004290003 004290004 004290005 004290006 004290008 004290010 004290012 004290014
mm
L mm
L1 mm
1/8x40 2,7 40 12 5/32x32 3,4 45 14 3/16x24 4,3 48 18 1/4x20 4,9 50 22 5/16x18 4,9 56 25 3/8x16 5,5 70 28 7/16x14 6,2 70 30 1/2x12 7,0 75 32 9/16x12 9,0 80 32 5/8x11 9,0 80 38 3/4x10 11,0 95 40 7/8x9 14,5 100 40 1"x8 16,0 110 50
Ft
2.377 2.377 2.407 2.742 3.351 4.417 5.028 5.545 6.916 8.379 11.883 15.082 19.347
5 5 5 5 3 3 3 3 1 1 1 1 1
004300031 004300032 004300033 004300034 004300035 004300036 004300037 004300038 004300039 004300040 004300041 004300042 004300043
430ASC
433
Kézi menetfúró, UNC menet, krómacélból
L1
I
mm
M
UNC
ANSI B1.1
mm
L mm
L1 mm
Ft
1/4x20 4,9 70 30 5/16x18 4,9 70 30 3/8x16 5,5 75 35 7/16x14 6,2 80 40 1/2x13 7,0 85 45 9/16x12 9,0 90 45 5/8x11 9,0 100 47 3/4x10 11,0 110 50 7/8x9 14,5 120 60 1"x8 16,0 130 60
3.504 4.661 5.180 6.551 8.684 10.054 11.883 16.300 18.586 20.719
5 5 3 3 3 3 3 3 1 1
004300051 004300052 004300053 004300054 004300055 004300056 004300057 004300058 004300059 004300060
431
Kézi menetfúró, metrikus normál menet, HSS
L
L1
6x0,75 7x0,75 8x0,75 8x1 9x0,75 9x1 10x0,75 10x1 10x1,25 11x0,75 11x1 11x1,25 12x0,75 12x1 12x1,25 12x1,5 14x1 14x1,25 14x1,5 16x1 16x1,5 18x1,5 18x2 20x1,5 22x1,5 24x1,5 24x2
48 56 50 56 63 63 63 63 63 70 70 70 70 70 70 70 80 80 80 80 80 95 80 80 80 80 80
Ft
2.102 2.590 2.590 2.590 3.351 3.351 3.351 3.351 3.351 4.571 4.571 4.571 4.417 4.417 4.417 4.417 5.789 5.789 5.789 6.764 6.764 8.227 10.665 12.035 14.016 16.605 16.605
16 18 16 16 22 22 18 18 18 25 25 25 20 20 20 20 32 32 32 32 32 40 25 22 22 22 22
5 5 5 5 5 5 5 5 5 3 3 3 3 3 3 3 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
004330201 004330202 004330203 004330204 004330205 004330206 004330207 004330208 004330209 004330210 004330211 004330212 004330213 004330214 004330215 004330216 004330217 004330218 004330219 004330220 004330221 004330222 004330223 004330224 004330225 004330226 004330227
433ASF
I
DIN 2181 UNI 4535 M
6x0,75 8x0,75 8x1 10x0,75 10x1 10x1,25 12x1 12x1,25 12x1,5 13x1,5 14x1 14x1,25 14x1,5 15x1,5 16x1 16x1,5 18x1,5 18x2 20x1,25 20x1,5 20x2 22x1,5 24x1 24x1,5 24x2
mm
4,5 5,0 5,0 6,5 6,5 6,5 7,0 7,0 7,0 9,0 9,0 9,0 9,0 9,0 9,0 9,0 11,0 11,0 12,0 12,0 12,0 14,5 14,5 14,5 14,5
L L1 mm mm
48 56 56 63 63 63 70 70 70 70 70 70 70 70 70 70 80 90 80 80 90 80 80 80 80
5 5 5 5 5 5 3 3 3 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
004340001 004340003 004340004 004340007 004340008 004340009 004340014 004340015 004340016 004340017 004340018 004340019 004340020 004340021 004340022 004340023 004340024 004340025 004340026 004340027 004340028 004340029 004340030 004340031 004340032
L
UNF
III
DIN 352 UNI 4535
L mm
Állítható hajtóvas menetfúrókhoz
I
mm
Ft
6.398 7.007 7.007 8.988 8.988 8.988 9.597 9.597 9.597 21.328 11.883 11.883 10.054 21.328 13.101 11.121 14.016 17.672 26.203 15.234 18.890 21.328 29.555 24.680 25.593
16 16 16 18 18 18 20 20 20 20 20 20 20 20 20 20 22 25 22 22 25 22 22 22 22
L
L1
III
435
Kézi menetfúró, UNF menet, krómacélból
II
3x0,5 4x0,7 5x0,8 6x1 7x1 8x1,25 10x1,5 12x1,75 14x2 16x2 18x2,5 20x2,5 22x2,5 24x3
I III
L L1 mm mm
4,5 4,5 5,0 5,0 6,0 6,0 6,5 6,5 6,5 7,0 7,0 7,0 7,0 7,0 7,0 7,0 8,0 8,0 8,0 10,0 10,0 11,0 11,0 14,5 14,5 14,5 14,5
L
L1
DIN 2181 UNI 4535
III
M
L
III
II
UNC
Kézi menetfúró, metrikus finom menet, HSS
I
L
L1
434
Kézi menetfúró, metrikus finom menet, krómacélból készült
ANSI B1.1 L1 mm
2,5 40 12 3,0 45 14 4,0 48 16 5,0 50 18 5,0 50 18 5,0 56 22 6,0 70 25 7,0 75 30 9,0 80 32 9,0 80 32 11,0 95 40 12,0 95 40 12,0 100 40 14,5 110 50
UNF
Ft
4.814 4.814 4.966 4.966 6.703 5.941 7.312 10.665 14.625 16.758 24.984 26.813 38.086 42.656
5 5 5 5 5 3 3 3 1 1 1 1 1 1
004310003 004310004 004310005 004310006 004310007 004310008 004310010 004310012 004310014 004310016 004310018 004310020 004310022 004310024
DIN 1814 mm
L mm
L1 mm
Ft
1/4x28 4,9 70 30 5/16x24 4,9 70 30 3/8x24 5,5 75 35 7/16x20 6,2 80 40 1/2x20 7,0 85 45 9/16x18 9,0 90 45 5/8x18 9,0 100 47 3/4x16 11,0 110 50 7/8x14 14,5 120 60 1"x12 16,0 130 60
2.590 3.108 3.412 4.571 5.789 7.160 8.075 11.121 14.168 19.500
5 5 3 3 3 3 3 3 1 1
004330301 004330302 004330303 004330304 004330305 004330306 004330307 004330308 004330309 004330310
433ASG
Kézi menetfúró, hengeres gázmenet, krómacélból L
L1
I
435/0
mm
2÷5 M2÷M8 435/1 2÷6 M3÷M10 435/1,5 2,5÷6 M3÷M12 435/2 3÷7 M4÷M12 435/3 4÷12 M5÷M20 435/4 5,5÷16 M9÷M27 435/5 7÷18 M13÷M32
L mm
Ft
140
4.113
180
5.028
2 004350009
180
5.332
2 004350011
260
7.312
2 004350013
380
12.492
1 004350020
490
19.652
1 004350027
620
44.180
1 004350032
3 004350007
III DIN 5157 GAS
431/SP21 M 3-4-5-6-8-10-12 431/SPV
Ft
54.844 5.941
1 004310201
1 004310202
mm
L mm
1/8x28 5,5 65 1/4x19 9,0 70 3/8x19 9,0 75 1/2x14 12,0 80 3/4x14 16,0 90 1"x11 20,0 100
L1 mm
18 24 25 31 33 39
Ft
3.808 4.723 5.789 8.379 13.711 21.937
1 1 1 1 1 1
004330401 004330402 004330403 004330405 004330408 004330410
45
435G
437C
Állítható hajtóvas menetfúrókhoz
437K/16
Menetjavító készlet gyújtógyertyához M14x1,25 mm
M9x1,25féknyeregtartó sérült menet javító készlet
• Csavarfelület nagysága : 8,40 - 12,40 - 16,40 mm (5 darab méretenként ) L
DIN 1814
Ft
437K/16 mm
435G/0
2÷5 M1÷M8 435G/1 2÷6 M1÷M10 435G/1,5 2÷7 M2÷M12 435G/2 3,4÷7 M4÷M12 435G/3 4,9÷12 M5÷M20 435G/4 7÷16 M11÷M27 435G/5 7÷18 M13÷M32 435G/6 11÷24 M18÷M42
L mm
Ft
2.895
190
3.535
5 004350110
175
3.717
5 004350112
280
6.094
5 004350114
380
9.902
2 004350121
500
15.844
2 004350127
700
25.136
1 004350132
800
41.133
1 004350142
1 004370016
210x150x50 mm
130
26.813
5 004350108
437K/33
izzítógyertya sérült menet javítókészlet
Ft
437C
28.640
Perselyek: M8x1,0 - M10x1,0 - M10x1,25 - M12x1,25 Tüskék: M8x1,0 - M10x1,0 - M10x1,25 - M12x1,0 - M12x1,25 - M14x1,25
1 004370100
437C/...
Menetjavító rozsdamentes acélból a 437C-hez
436
Irányváltós racsnis hajtóvas, krómozott
H H mm
Ft
8.4 12.4 16.4
L
7.007 7.007 7.007
1 004370108 1 004370112 1 004370116
A megadott árak 10 darabra vonatkoznak.
436/1
2÷5 M3÷M8 4,6÷8 M5÷M12
436/2
L mm
Ft
85
6.855
110
8.684
1 004370133
210x150x50 mm
Menetjavító készlet M5-M6-M8-M10-M12
Menetfúró M14x1,25 gyújtógyertya menetjavító betéthez
5 004360004 437C/RM14
Ft
23.766
1 004370124
437K/8
Irányváltós racsnis hajtóvas, hosszú kivitel, krómozott L
mm
L mm
2÷5 245 M3÷M8 436L/2 4,6÷8 295 M5÷M12
Ft
10.665 12.797
436R/1 436R/2
1.280 1.401
• lehetővé teszi az eredeti bordázat feljavítását és frissítését A készlet a következőket tartalmazza: • metrikus méret: 20x1,25 - 20x1,5 - 22x1,00 - 22x1,5 - 24x1,5 - 24x2,00 • hüvelyk méret 3/4x20 - 13/16x20
370x230x55 mm - 2 Kg
2 004360014
32 mm
1 004360022 1 004360024
25 x M5, M6, M8, M10 10 x M12
437U/09 M5X0,8 M6X1,0 M8X1,25 M10X1,5 M12X1,75
Hajtóvasbetét a 436-hoz és a 436L-hez Ft
készlet féltengely bordázat helyreállításához
2 004360012
436R
46
5 004360002
436L
436L/1
66.117
437U/09
437C/RM14 mm
Ft
437K/33
437K/8 200x110x30 mm
Ft
18.890
1 004370020
Ft
80.743
1 004370550
437U/E-M…
440
Menetjavító rozsdamentes acélból
440ASW
Menetmetsző, metrikus normál menet, krómacélból
Menetmetsző, Whitworth menet, krómacélból
Ø
M5 M6 M8 M10 M12
H mm
7.5 9 12 15 18
Ft
4.327 4.327 5.941 7.922 4.997
1 1 1 1 1
004370555 004370556 004370558 004370560 004370562
A megadott árak 25 darabra vonatkoznak (10 darabos az M12-es )
437U/PM
Ft
8.227 8.684 11.578 14.930 18.586
2x0,4 3x0,5 4x0,7 5x0,8 6x1 7x1 8x1,25 9x1,25 10x1,5 12x1,75
1 1 1 1 1
004370565 004370566 004370568 004370570 004370572
BSW
UNI EN 22568
M
Fúró és menetmetsző a 437U/09-hez
M5 M6 M8 M10 M12
Ø
Ø mm
25,4 25,4 25,4 25,4 25,4 25,4 25,4 25,4 25,4 25,4
Ft
4.113 3.047 3.047 2.590 2.590 2.590 2.590 2.590 2.590 2.590
5 5 5 5 5 5 5 5 5 5
004400002 004400003 004400004 004400005 004400006 004400007 004400008 004400009 004400010 004400012
1/8x40 5/32x32 3/16x24 1/4x20 5/16x18 3/8x16 7/16x14 1/2x12 9/16x12 5/8x11 3/4x10 7/8x9 1"x8
Ø mm
25,4 25,4 25,4 25,4 25,4 38,1 38,1 38,1 38,1 50,8 50,8 50,8 50,8
Ft
3.474 3.474 3.138 3.138 3.138 4.388 4.388 4.479 4.479 8.075 8.075 9.293 9.293
5 5 5 5 5 3 3 3 3 3 3 3 3
004400201 004400202 004400203 004400204 004400205 004400206 004400207 004400208 004400209 004400210 004400211 004400212 004400213
440ASC
Menetmetsző, UNC menet, krómacélból
440A
Menetmetsző, metrikus normál menet, krómacélból
438A
Ø
Fúró, menetvágó és süllyesztő készlet HSS Ø
• M3 - M4 - M5 - M6 - M8 - M10 • mágneses csavartartó
UNC
UNI EN 22568
S MAX mm = Ø mm M
Ft
438A
27.726
10x1,5 11x1,5 12x1,75 14x2 16x2 18x2,5 20x2,5
Ø mm
38,1 38,1 38,1 38,1 38,1 38,1 38,1
Ft
3.687 3.687 3.687 3.687 3.687 4.175 4.661
3 3 3 3 3 3 3
004400110 004400111 004400112 004400114 004400116 004400118 004400120
25,4 25,4 38,1 38,1 38,1 38,1 50,8 50,8 50,8 50,8
Ft
3.108 3.108 4.296 4.296 4.296 4.296 9.141 9.141 9.141 9.141
5 5 3 3 3 3 3 3 3 3
004400221 004400222 004400223 004400224 004400225 004400226 004400227 004400228 004400229 004400230
440ASF
Menetmetsző, UNF menet, krómacélból
1 004380010
440B
438...
1/4x20 5/16x18 3/8x16 7/16x14 1/2x13 9/16x12 5/8x11 3/4x10 7/8x9 1"x8
Ø mm
Menetmetsző, metrikus normál menet, krómacélból
Fúró, menetvágó és süllyesztő készlet HSS 1/4"
Ø
ANSI B1.1
Ø
UNF
UNI EN 22568
M3 M4 M5 M6 M8 M10
S max mm
3 4 5 6 8 10
Ft
5.332 5.332 5.332 5.332 5.941 5.941
2 2 2 2 2 2
004380103 004380104 004380105 004380106 004380108 004380110
M
18x2,5 20x2,5 22x2,5 24x3
Ø mm
50,8 50,8 50,8 50,8
Ft
6.611 6.855 7.343 7.526
3 3 3 3
004400122 004400124 004400126 004400128
1/4x28 5/16x24 3/8x24 7/16x20 1/2x20 9/16x18 5/8x18 3/4x16 7/8x14 1"x12
Ø mm
25,4 25,4 38,1 38,1 38,1 38,1 50,8 50,8 50,8 50,8
Ft
3.291 3.291 4.661 4.661 4.661 4.661 9.597 9.597 9.597 9.597
5 5 3 3 3 3 3 3 3 3
004400241 004400242 004400243 004400244 004400245 004400246 004400247 004400248 004400249 004400250
47
440ASG
441B
Menetmetsző, hengeres gáz-menet, krómacélból
M
18x1,5 20x1,25 20x1,5 20x2 22x1,5 24x1 24x1,5 24x2
Menetmetsző, metrikus finom menet, krómacélból
ØxS mm
Ft
Ft
Ft
18.586 19.195 19.195 20.414 23.157 23.766 23.766 24.984
45x14 45x14 45x14 45x14 55x16 55x16 55x16 55x16
1 1 1 1 1 1 1 1
004430127 004430129 004430130 004430131 004430132 004430133 004430135 004430136
Ø
Ø
444
Metsző hajtóvas
UNI EN 22568
UNI EN 22568
GAS
1/8x28 1/4x19 3/8x19 1/2x14 3/4x14 1"x11
Ø mm
38,1 38,1 38,1 50,8 50,8 63,5
Ft
3.687 3.687 3.687 7.556 7.556 15.234
3 3 3 3 3 3
004400255 004400256 004400257 004400259 004400260 004400261
M
18x1,5 18x2 20x1,5 22x1,5 24x1,5 24x2
Ø mm
Ft
8.684 8.684 9.141 9.141 9.141 9.141
50,8 50,8 50,8 50,8 50,8 50,8
3 3 3 3 3 3
004410117 004410118 004410119 004410120 004410121 004410122
Menetmetsző, metrikus normál menet, HSS
Menetmetsző, metrikus finom menet, krómacélból
Ø mm
Ø Ø
UNI EN 22568 UNI EN 22568 M
Ø mm
25,4 25,4 25,4 25,4 25,4 25,4
Ft
3.047 3.047 3.047 3.047 3.047 3.047
5 5 5 5 5 5
004410004 004410005 004410006 004410007 004410008 004410009
441A
Menetmetsző, metrikus finom menet, krómacélból
3x0,5 4x0,7 5x0,8 6x1 7x1 8x1,25 10x1,5 12x1,75 14x2 16x2 18x2,5 20x2,5 22x2,5 24x3
ØxS mm
20x5 20x5 20x7 20x7 25x9 25x9 30x11 38x14 38x14 45x18 45x18 45x18 55x22 55x22
Ft
3.717 3.717 3.717 3.717 4.113 4.113 4.875 7.922 10.054 13.101 13.864 14.168 19.805 20.110
3 3 3 3 3 3 3 3 1 1 1 1 1 1
004420003 004420004 004420005 004420006 004420007 004420008 004420010 004420012 004420014 004420016 004420018 004420020 004420022 004420024
443
Menetmetsző, metrikus finom menet, HSS S
Ø
Ø
UNI EN 22568
M
10x0,75 10x1 10x1,25 11x0,75 11x1 11x1,25 12x0,75 12x1 12x1,25 12x1,5 14x1 14x1,25 14x1,5 16x1 16x1,5 18x1,5
48
Ø mm
38,1 38,1 38,1 38,1 38,1 38,1 38,1 38,1 38,1 38,1 38,1 38,1 38,1 38,1 38,1 38,1
Ft
4.661 4.661 4.661 4.661 4.661 4.661 4.661 4.661 4.661 4.661 4.661 4.661 4.661 4.661 4.661 4.661
3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3
004410100 004410101 004410102 004410103 004410104 004410105 004410106 004410107 004410108 004410109 004410110 004410111 004410112 004410113 004410114 004410115
UNI EN 22568 M
6x0,75 8x0,75 8x1 10x0,75 10x1 10x1,25 12x1 12x1,25 12x1,5 13x1,5 14x1 14x1,25 14x1,5 15x1,5 16x1 16x1,5
ØxS mm
20x7 25x9 25x9 30x11 30x11 30x11 38x10 38x10 38x10 38x10 38x10 38x10 38x10 38x10 45x14 45x14
Ft
6.611 7.222 6.855 8.684 7.770 7.770 12.644 12.644 12.644 15.234 12.492 12.492 12.492 16.758 18.586 18.586
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
L mm
444 20x5 215 444/0 20x7 215 444/1 25,4 225 444/1A 25x9 225 444/1B 30x11 300 444/C 38x10 315 444/1C 38x14 315 444/2 38,1x12,7 360 444/1D 45x14 455 444/2D 45x18 455 444/3 50,8x15,9 555 444/4 55x16 555 444/5A 63,5x19,7 630
S
M
DIN 225
442
441
6x0,75 7x0,75 8x0,75 8x1 9x0,75 9x1
L
004430107 004430110 004430111 004430113 004430114 004430115 004430116 004430117 004430118 004430119 004430120 004430121 004430122 004430123 004430124 004430125
5.241 5.241 5.424 5.514 6.246 7.618 7.618 7.922 10.817 10.817 15.844 15.844 27.117
5 5 5 5 5 3 3 3 1 1 1 1 1
004440005 004440007 004440025 004440027 004440030 004440033 004440035 004440038 004440045 004440046 004440050 004440055 004440057
444G
Metsző hajtóvas L
UNI EN 22568 Ø mm
L mm
444G/A 16x5 160 444G 20x5 200 444G/0 20x7 200 444G/1 25,4 210 444G/1A 25x9 224 444G/1B 30x11 280 444G/C 38x10 315 444G/1C 38x14 315 444G/2 38,1x12,6 320 444G/1D 45x14 450 444G/2D 45x18 450 444G/3 50,8x16 500 444G/4 55x16 560 444G/5A 63,5x19 620 444G/6 65x18 630
2.438 2.682 2.682 3.291 3.291 4.113 6.002 6.002 6.002 8.075 8.379 8.531 10.359 18.281 18.890
5 5 5 5 5 5 3 3 3 1 1 1 1 1 1
004440103 004440105 004440107 004440125 004440127 004440130 004440133 004440135 004440138 004440145 004440146 004440150 004440155 004440163 004440165
446/C30
446/C110
Krómacél menetfúró és menetmetsző készlet, metrikus normál menet és tartozékok
Ft
446/C110
Ft
446/C30
75.700
1 004460055
210.000
3x0,5 4x0,7 5x0,8 6x1 8x1,25 10x1,5 12x1,75
500x337x60 mm - 8,1 Kg
Ft
446ASF/C29
161.500
1 004460070
660x410x50 mm - 6 Kg
435/1,5
2x0,4 3x0,5 4x0,7 5x0,8 6x1 7x1 8x1,25 9x1,25 10x1,5 11x1,5 12x1,75 14x2 16x2
444/1
446/C48
Krómacél menetfúró és menetmetsző készlet, metrikus normál menet és tartozékok
435/0 435/3
Ft
446/C48
Krómacél menetfúró és menetmetsző készlet, UNF menet
1 004460060
325x220x35 mm - 3,2 Kg
3x0,5 4x0,7 5x0,8 6x1 8x1,25 10x1,5 12x1,75
446ASF/C29
Krómacél menetfúró és menetmetsző készlet, metrikus normál és finom menet és tartozékok
143.000
6x0,75 7x0,75 8x0,75 8x1 9x0,75 9x1 10x0,75 10x1 10x1,25 11x0,75 11x1 11x1,25 12x0,75 12x1 12x1,25 12x1,5 14x1 14x1,25 14x1,5 16x1 16x1,5 18x1,5
2x0,4 3x0,5 4x0,7 5x0,8 6x1 7x1 8x1,25 9x1,25 10x1,5 11x1,5 12x1,75 14x2 16x2
444/1 444/2
436/1
6x0,75 7x0,75 8x0,75 8x1 9x0,75 9x1 10x0,75 10x1 10x1,25 11x0,75 11x1 11x1,25 12x0,75 12x1 12x1,25 12x1,5 14x1 14x1,25 14x1,5 16x1 16x1,5 18x1,5
1/4 5/16 3/8 7/16 1/2 9/16 5/8 3/4
1/4 5/16 3/8 7/16 1/2 9/16 5/8 3/4
435/1,5 435/3
444/1 444/2 444/3
446ASW/C36
Krómacél menetfúró és menetmetsző készlet, Whitworth menet
1 004460057
580x300x50 mm - 5 Kg
Ft
446ASW/C36
123.000
1 004460075
525x310x50 mm - 3,4 Kg
3x0,5 4x0,7 5x0,8 6x1 8x1,25 10x1,5 12x1,75 14x2 16x2 18x2,5 20x2,5
3x0,5 4x0,7 5x0,8 6x1 8x1,25
10x1,5 12x1,75 14x2 16x2 18x2,5 20x2,5
435/1 435/3
444/1 444/2 1/8 5/32 3/16 1/4 5/16 3/8 7/16 1/2
1/8 5/32 3/16 1/4 5/16 3/8 7/16 1/2
435/1,5 435/2
444/1 444/2
49
446ASC/C37
447/C37
Krómacél menetfúró és menetmetsző készlet, UNC menet
447/C70
HSS menetfúró és menetmetsző készlet, metrikus normál menet
Ft
447/C37
153.050
HSS menetfúró és menetmetsző készlet, metrikus normál és finom menet
1 004470055
380x185x35 mm - 3,9 Kg
Ft
446ASC/C37
175.000
1/4 5/16 3/8 7/16 1/2 9/16 5/8 3/4
435/1,5 435/3
395.300
1 004470065
510x340x70 mm - 7,5 Kg
1 004460080
660x410x50 mm - 6,7 Kg
1/4 5/16 3/8 7/16 1/2 9/16 5/8 3/4
Ft
447/C70
444/1 444/2 444/3
3x0,5 4x0,7 5x0,8 6x1 8x1,25 10x1,5 12x1,75
3x0,5 4x0,7 5x0,8 6x1 8x1,25 10x1,5 12x1,75
436/1
0,5x3x75
435/0 435/2
444 444/0 444/1A 444/1B 444/1C
3x0,5 4x0,7 5x0,8 6x1 7x1 8x1,25 10x1,5 12x1,75 14x2 16x2
8x1 10x1,25 12x1,25 12x1,5 14x1,25 14x1,5 16x1,5
3x0,5 4x0,7 5x0,8 6x1 7x1 8x1,25 10x1,5 12x1,75 14x2 16x2
435/0 435/3
444 444/0 444/1A 444/1B 444/1C 444/1D
436/1
8x1 10x1,25 12x1,25 12x1,5 14x1,25 14x1,5 16x1,5
447/C53
446ASG/C23
HSS menetfúró és menetmetsző készlet, metrikus normál menet
Krómacél menetfúró és menetmetsző készlet, hengeres gázmenet
450
Koronafúró HSS, bimetál A
Ø 16÷30 = 450AL/1
Ø Ø 32÷152 = 450AL/2
Ft
447/C53
320.000
1 004470060
500x235x50 mm - 9 Kg
Ft
446ASG/C23
257.000
1/8 1/4 3/8 1/2 3/4 1"
50
1/8 1/4 3/8 1/2 3/4 1"
435/3 435/5
Ø mm
1 004460085
700x430x70 mm - 9,8 Kg
444/2 444/3 444/5A
3x0,5 4x0,7 5x0,8 6x1 8x1,25 10x1,5 12x1,75 14x2 16x2 18x2,5 20x2,5
3x0,5 4x0,7 5x0,8 6x1 8x1,25 10x1,5 12x1,75 14x2 16x2 18x2,5 20x2,5
435/1,5 435/3
HSS-Co 8%
444 444/0 444/1A 444/1B 444/1C 444/2D
436/1 436/2
16 17 19 20 21 22 24 25 27 29 30 32 33 35 37 38
Ø ”
(5/8) (11/16) (3/4) (13/16) (7/8) (15/16) (1") (1"1/16) (1"1/8) (1"3/16) (1"1/4) (1"5/16) (1"3/8) (1"7/16) (1"1/2)
A mm
57 57 51 51 51 51 51 51 51 51 51 51 51 51 51 44
Ft
4.204 4.204 4.204 4.204 4.204 4.204 4.204 4.417 4.417 4.417 4.417 4.417 4.417 5.332 5.332 5.332
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
004500016 004500017 004500019 004500020 004500021 004500022 004500024 004500025 004500027 004500029 004500030 004500032 004500033 004500035 004500037 004500038
Ø mm
40 41 43 44 46 48 51 52 54 57 59 60 64 65 67 68 70 73 76 79 83 86 89 92 95 98 102 105 108 111 114 121 127 140 152
Ø ”
A mm
(1"9/16) (1"5/8) (1"11/16) (1"3/4) (1"13/16) (1"7/8) (2") (2"1/16) (2"1/8) (2"1/4) (2"5/16) (2"3/8) (2"1/2) (2"9/16) (2"5/8) (2"3/4) (2"7/8) (3") (3"1/8) (3"1/4) (3"3/8) (3"1/2) (3"5/8) (3"3/4) (3"7/8) (4") (4"1/8) (4"1/4) (4"3/8) (4"1/2) (4"3/4) (5") (5"1/2) (6")
44 44 44 44 44 44 44 44 44 44 44 44 44 44 44 44 44 44 44 44 44 44 44 44 44 44 44 44 44 44 44 44 44 44 44
Ft
5.485 5.485 5.485 6.094 6.094 6.094 6.094 7.160 7.160 7.160 7.160 7.160 7.770 7.770 7.770 7.770 7.770 7.770 8.075 8.227 8.531 8.836 9.141 9.445 10.359 10.665 10.969 11.883 15.691 18.129 21.328 23.613 26.051 31.382 36.562
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
004500040 004500041 004500043 004500044 004500046 004500048 004500051 004500052 004500054 004500057 004500059 004500060 004500064 004500065 004500067 004500068 004500070 004500073 004500076 004500079 004500083 004500086 004500089 004500092 004500095 004500098 004500102 004500105 004500108 004500111 004500114 004500121 004500127 004500140 004500152
450PA/1
Koronafúró készlet gáz- és vízvezetékszerelőknek, ütésálló műanyag dobozban
L Ø
ØxL mm
Ft
6,35x105
2.895
1 004500252
450PA/2
HSS-Co 8%
Központfúró a 450AL/2 típusú felvevőszárhoz, HSS
Ft
450/C13 450
L
450AL
75.563
1 004500310
Ø 19 - 22 - 29 - 35 - 38 44 - 51 - 57 - 64 mm /1 - /2
450PA/1 Ø
450AD
215x180x65 mm - 1,8 Kg
ØxL mm
450AL
450/C13
Központfúró a 450AL/1 típusú felvevőszárhoz, HSS
6,35x80
Ft
Ft
2.895
1 004500253
Felvevőszár, központfúróval
450/C15
koronafúró és tartozék készlet villanyszerelőknek
450PR
L Ø 6,35 mm
Felvevőszár hosszabbító
Ø 6,35 mm 450AL/1
L Ø 6,35 mm
L
11 mm
450AL/2
Ø mm
450AL/1 16÷30 450AL/2 32÷152
L mm
54 70
Ft
4.723 11.883
1 004500210 1 004500215
L mm
305
8.531
1 004500255
Ft
450/C15
450/C9
450AD
450
Koronafúró készlet villanyszerelőknek, ütésálló műanyag dobozban
Koronafúró adapter
94.477
450AL
Ø 16 - 20 - 25 - 32 - 40 51 - 60 - 65 - 70 mm /1 - /2
450PA
/1 - /2
1 004500313
450PR 450AD
420x185x60 mm - 3,2 Kg
450AD
Ø mm
32÷51
Ft
1.829
1 004500230 HSS-Co 8%
Ft
450/C9
60.328
450
Ø 22 - 29 - 35 - 44 - 51 - 64 mm
450AL
/1 - /2
1 004500305
450AD
220x160x60 mm - 1,6 Kg
51
450/C21
Ø mm
451GA
Koronafúró készlet ipari használatra
Felvevőszár L D
M
Ø mm
M
L D mm mm
Ft
10x1,25 12÷14 57 8 12x1,25 15÷34 57 10 14x1,5 35÷50 57 10
1 004510101 1 004510102 1 004510105
451PA
HSS-Co 8%
Ft
450/C21
165.885
450
3.351 3.351 4.204
450AL
Ø 19 - 22 - 29 - 35 - 38 44 - 51 - 57 - 64 - 76 83 - 92 - 95 - 105 - 114 mm /1 - /2
450PA
/1 - /2
Központfúró a felvevőszárhoz, HSS
41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 55 60 65 70 75 80 85 90
Ø1 mm
L mm
6
420x280x60 mm - 7 Kg
Ft
1.889
53
1 004510103
Felvevőszár hosszabbító a 451 típusú HSS-koronafúróhoz
Koronafúró HSS, köszörült
Ø mm
452GA/1 452GA/2 452GA/3
451PR
451
Ft
004520041 004520042 004520043 004520044 004520045 004520046 004520047 004520048 004520049 004520050 004520055 004520060 004520065 004520070 004520075 004520080 004520085 004520090
62 mm
Ø
Ø mm
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
Felvevőszár
L
450AD
452GA
1 004500315
450PR
Ft
44.027 44.027 44.027 44.027 44.027 49.664 49.664 49.664 49.664 49.664 55.757 74.039 74.039 86.531 92.930 100.545 115.780 122.790
13 13 13 13 13 13 13 13 13 13 13 13 13 13 13 13 13 13
1 004520125 1 004520126 1 004520127
560/C2
L Ø1
L
3.047 3.504 4.113
15÷21 22÷38 39÷100
Nyomatéksokszorozó tartozékkal, áttétel 5:1
24 mm Ø 6 mm Ø
Ø mm
12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50
52
L mm
85 85 85 85 85 85 85 85 85 85 85 85 85 85 90 90 90 90 90 90 90 90 90 90 85 85 85 85 85 85 85 85 85 85 85 85 85 85 85
D mm
8 8 8 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10
Ft
5.941 5.941 6.094 6.094 6.094 6.094 6.094 6.246 6.551 6.855 7.160 7.618 7.922 8.227 8.531 8.684 8.988 9.293 9.445 9.902 10.207 10.665 10.969 11.121 11.426 11.731 12.035 12.492 12.797 13.254 13.711 14.016 14.321 14.777 14.930 15.234 15.844 16.453 16.453
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
Ø mm
M
D
L Ø1 mm mm
12x1,25 15÷34 400 13 14x1,5 35÷50 400 13
004510012 004510013 004510014 004510015 004510016 004510017 004510018 004510019 004510020 004510021 004510022 004510023 004510024 004510025 004510026 004510027 004510028 004510029 004510030 004510031 004510032 004510033 004510034 004510035 004510036 004510037 004510038 004510039 004510040 004510041 004510042 004510043 004510044 004510045 004510046 004510047 004510048 004510049 004510050
Ft
15.234 15.234
560/18
1 004510104 1 004510108
560/19
452
Keményfémlapkás koronafúró 560/2
50 mm
560/22
28 mm
Ø1
Ø
Ø mm
15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40
Ø1 mm
10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 13 13
Ft
24.832 24.832 24.832 24.832 24.832 24.832 24.832 24.832 24.832 24.832 24.832 28.031 28.031 28.031 28.031 28.031 33.516 33.516 33.516 33.516 33.516 39.000 39.000 39.000 39.000 39.000
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
004520015 004520016 004520017 004520018 004520019 004520020 004520021 004520022 004520023 004520024 004520025 004520026 004520027 004520028 004520029 004520030 004520031 004520032 004520033 004520034 004520035 004520036 004520037 004520038 004520039 004520040
Nm
1300
Kgfm
130
lbf.ft
960
560/C2 560/2 560/18 560/19 560/22 310x275x120 mm
1/2
kg
3/4
3,8
Ft
366.605 264.040 8.745 19.537 69.103
1 1 1 1 1
005600020 005600002 005600018 005600019 005600022
560/C4+
560/C12
Nyomatéksokszorozó Áttétel 5:1 Kitámasztó karral
564/3R - 564/4R
Nyomatéksokszorozó, jobbos és balos műanyag kofferban Áttétel 12:1
Nyomatéksokszorozó áttétel 25 :1 kitámasztó karral D
560/18
A
560/4 560/22
Nm
kgfm
2500
lbf.ft
250
1844
kg
1/2"
1"
Ft
560/C12
250.390
L
7
1 005600210
Nm
Kgfm
3000
300
lbf.ft
2200
1/2
D mm
1"
400x260x110 mm
Nm
2700
Kgfm
270
lbf.ft
2000
3/4
1"
Ft
560/C4PLUS 560/4 560/18 560/22
363.280 280.250 8.745 69.103
kg
5
1 1 1 1
Nm
Kgfm
6000
lbf.ft
D mm
kg
155
1.141.050
561/1
L mm
188
Ft
564/3R
nyomatéksokszorozó áttétel nyomatékarány 5:1 két reakciólábbal
A mm
108
9,2
1 005640003
A mm
L mm
kg
600 4500 1/2 1"1/2 119 235 200 15,5
Ft
564/4R
1.343.650
1 005640004
005600042 005600004 005600018 005600022
565/1R - 565/2R - 565/3R Nyomatéksokszorozó áttétel 25:1 visszaütésgátlóval
310x275x120 mm
D
560/C6
Nyomatéksokszorozó, jobbos és balos műanyag kofferban Áttétel 6,5:1
A
L
Nm
kgfm
1000
lbf.ft
100
740
1/2
561/1
kg
Nm
3/4
2,7
Ft
280.680
Kgfm
lbf.ft
1 005610010
Nm
kgfm
150
lbf.ft
1106
560/C6
1/2"
3/4"
Ft
172.760
Nm
562/1 - 562/2
6
1 005600160
Nyomatéksokszorozó áttétel 5:1
Kgfm
lbf.ft
D mm
A mm
Nm
Kgfm
D mm
A
565/3R
1 005650011
85
kg
265 10,1
1 005650012
A L min L max mm mm mm
3400 340 2500 1/2 1"1/2 119 145
Ft
1.326.600
kg
215 7,7
L min L max mm mm
1.241.300
lbf.ft
L max mm
80
Ft
565/2R
D
400x260x110 mm
L min mm
927.775
3400 340 2500 1/2 1" 119 145
kg
A mm
Ft
565/1R
270x210x70 mm
1500
D mm
1700 170 1250 1/2 1" 108 125
85
kg
265 10,7
1 005650013
L
Nm
Kgfm
lbf.ft
D mm
1700 170 1250 3/4 1" 108
95
Ft
562/1
Nm
A mm
569.460
Kgfm
lbf.ft
D mm
A mm
3400 340 2500 3/4 1" 119 115 562/2
Ft
682.500
L min mm
85
L max mm
kg
220 5,3
1 005620001
L min mm
L max mm
85
kg
265 7,0
1 005620002
53
565/4R
567/5R
Nyomatéksokszorozó áttétel 25:1 visszaütésgátlóval
583/C31
Nyomatéksokszorozó áttétel 125:1 visszaütésgátlóval
D
1 nyomatékcsavarhúzó, 8 hatlapú dugókulcs, 20 csavarhúzóbetét és 2 tartozék
D
A
A
L
L
Ft
583/C31 Nm
Kgfm
lbf.ft
D mm
A mm
L min L max mm mm
9500 950 7000 1/2 1"1/2 184 210 155 Nm
Kgfm
lbf.ft
D mm
A mm
L min L max mm mm
6000 600 4500 1/2 1"1/2 144 180 125
Ft
565/4R
1.465.250
kg
335 17
1 005650014
Ft
567/5R
2.870.750
kg
565/5R
Nyomatéksokszorozó áttétel 25:1 visszaütésgátlóval
1 005670015
581
0,6x4,5 - 1x5,5 - 1,2x6,5 mm PH1 - PH2 (x2) - PH3 2-2,5-3-4-5 mm
882P/80
T9-T10-T15-T20-T25-T27T30-T40 80 mm
892/0
1/4 1/4
588
digitális elektronikus nyomatékmérő az 581-583 cikkszámú nyomatékcsavarhúzók ellenőrzéséhez és beállításához Leolvasási pontosság: ± 1% a mért értéknél
UNI EN ISO 6789
L
Nm
1,2÷6
gfm
120÷600
1/4"
D mm
A mm
L min L max mm mm
9500 950 7000 3/4 1"1/2 184 180 155
Ft
565/5R
2.520.150
kg
355 25
1 005650015
g
275
Ft
581
lbf.ft
4-5-5,5-6-7-8-9-10 mm
270x120x45 mm - 1,2 kg
A
Kgfm
1 005830931
1.2 - 6 Nm
900 860LP 860PH 860PE 860TX
D
Nm
583/6
350 27
Önkioldó nyomatékcsavarhúzó, mérőskála nélkül Jobb Pontosság: ±6% (588 - 682 modellhez)
87.638
62.705
1 005810001 Nm
583
1÷10
Önkioldó nyomatékcsavarhúzó Jobb Pontosság: ±6%
lbf.in
10÷90
kg
1/4"
1,8
Ft
588
485.430
1 005880001
590 - 592
567/4R
Mérőtárcsás nyomatékkulcs Jobbos és balos Pontosság: ±4%
Nyomatéksokszorozó áttétel 125:1 visszaütésgátlóval D
L
UNI EN ISO 6789 Nm
A
0,3÷1,5
gfm
30÷150
1/4"
g
240
Ft
583/1,5
59.719
A
1 005830015 UNI EN ISO 6789
L
Nm
0,6÷3
gfm
60÷300
1/4"
Nm
Kgfm
lbf.ft
D mm
A mm
L min L max mm mm
567/4R
54
Ft
1.655.050
kg
335 19
1 005670014
Nm
1,2÷6 583/6
60.145
gfm
120÷600
1/4"
Nm
240
Ft
583/3
6000 600 4500 1/2 1"1/2 144 210 125
g
0,3÷4
1 005830030
g
Ft
60.572
0,5÷13,5
1 005830060
lbf.in
3÷35
590/1
A mm
1/4
60
Ft
590
Nm
350
Kgfm
0,03÷0,4
159.535
Kgfm
0,05÷1,35
lbf.in
4÷120
1/4
Ft
kg
0,52
1 005900001
A mm
159.535
L mm
253
60
L mm
253
kg
0,52
1 005900003
599DGT-AN Nm
1÷27
Kgfm
0,1÷2,7
lbf.in
10÷240
3/8
3÷40
L mm
70
Ft
592/3
Nm
A mm
158.680
Kgfm
0,3÷4
lbf.in
20÷360
3/8
70
Ft
592/4
253
0,52
L mm
kg
1 005920005
A mm
kg
158.680
253
0,52
1 005920007
Csavarok húzási nyomatéka az árlista végén található!
594
Kgfm
40÷800
4÷80
lbf.ft
20÷600
3/4
L mm
115
Ft
596/80SL
511.020
Nm
Kgfm
lbf.ft
1025
4,85
1 005960020
A mm
kg
L mm
kg
200÷2000 20÷200 150÷1500 1" 135 1930 16,70
Ft
598/200SL
1.057.850
1 005980022
Nyomatékkulcs-kalibrálással kapcsolatos információk az árlista végén találhatók!
599DGT
Mérőtárcsás nyomatékkulcs Jobbos és balos Pontosság:±4%
Nm
A mm
elektronikus nyomatékkulcs irányváltós racsnival jobb és bal oldali meghúzáshoz meghúzási pontosság +/- 2% jobb irányban, ± 3% bal irányban
L
elektronikus nyomatékkulcs nyomaték és szög leolvasással irányváltós racsnival, jobbirányú (+/- 2% pontosság) és balirányú (+/- 3% pontosság) meghúzáshoz • Meghúzási típusok: nyomaték, szög, nyomaték + szög • Meghúzási stratégia: nyomaték és szög • Kettős mérési mód: csúcs és maradvány • A beállított nyomaték vagy szög elérését fényjelzések és egy szaggatott hangjelzés mutatja • A meghúzási adatok memóriába rögzítése (legfeljebb 250 értékig) • 9 előre beállítható nyomaték/szög érték • Tűréshatár érték beállítási lehetőség saját igény szerint; ennek meghaladása esetén a kulcs jelez a felhasználónak • Biztonsági gombreteszelés • A nyomatékkulcs felhasználói azonosító segítségével 16 felhasználóhoz társítható • Követhető meghúzási adatok. A szoftver lehetővé teszi a dátum és az időpont, a szerszám sorozatszáma, a beállított meghúzási érték, az elért érték rögzítését, és a felhasználói azonosítóhoz társítását • Csúszásgátló bimateriális nyél • A következő tartozékokkal: 2 db AA elem - 1,5V, USB kábel és szoftver
• Kettős mérési mód: csúcs és maradvány • A beállított nyomaték elérését fényjelzések és egy szaggatott hangjelzés mutatja • Tápfeszültség 2 db 1,5V elemmel (együtt szállítva)
A
L
UNI EN ISO 6789
D A
Nm
6÷80
Kgfm
0,6÷8
lbf.ft
5÷60
1/2
594/8
Nm
20÷215
A mm
L mm
85
455
1,35
D
Ft
A
242.290
Kgfm
lbf.ft
2÷21,5
1 005940011
A mm
15÷160
1/2
L mm
85
Ft
594/21
NI EN 26789 U ISO 6789
L
kg
242.290
530
1,40
Nm
40÷200
1 005940015
Nm
599DGT/6
A meghatározott meghúzási nyomaték elérésekor fényjelzésen kívül hangjelzést is ad.
20÷100
Nm
Kgfm
1,2÷6
Mérőtárcsás nyomatékkulcs Jobbos és balos Pontosság: ±4%
lbf.ft
8÷44
D mm
3/8
30
Kgfm
2÷10
lbf.ft
15÷80
1/2
40÷200 A
596/40SL
lbf.ft
30
413
1/2
4÷20
D mm
30
A mm
33
Ft
160.815
lbf.ft
30÷150
1/2
D mm
40
Ft
168.490
L mm
413
kg
0,9
1 005990610
A mm
43
L mm
520
kg
1,3
1 005990620
kg
0,9
1 005990003
A mm
L mm
37
Ft
413
81.047
A mm
3/4
111
Ft
424.005
Kgfm
4÷20
lbf.ft
30÷150
1/2
kg
0,9
Nyomatékkulcs-kalibrálással kapcsolatos információk az árlista végén találhatók!
1 005990010
L mm
710
kg
Nm
599DGT/30
40
A mm
Kgfm
lbf.ft
D mm
40
Ft
87.445
L mm
43
520
83.180
68÷340 6,8÷34 58÷280 1/2
3,2
D mm
Ft
599DGT/20
UNI EN ISO 6789
60÷300
lbf.ft
15÷80
598/200SL
Nm
Kgfm
D mm
L mm
33
Ft
599DGT/10X
8÷40
A mm
79.767
596/80SL
Nm
Kgfm
599DGT-AN/20
12÷60
L
Kgfm
2÷10
599DGT-AN/10
UNI EN ISO 6789
kg
596 - 598
80÷400
Nm
20÷100
kg
2
1 005990020
A mm
L mm
kg
43 640 2,35
1 005990030
1 005960010
55
600
603
Nyomatékszögmérő
Önkioldó nyomatékkulcs Jobbos Pontosság: ±6%
Nm
2÷10
L
600/1 600/2
1/2 3/4
1/2 3/4
Ft
33.912 37.538
1 006000001 1 006000002
1÷5
Kgfm
0,1÷0,5
lbf.in
A mm
10÷45
1/4
Ft
603/5
138.205
Nm
Kgfm
2÷10
az előre beállított szögérték elérését fényjelzés és szaggatott hangjelzés mutatja
L mm
35
601C
digitális szögmérő szögértékes meghúzáshoz
18÷90
1/4
A mm
20
Ft
45.642
L mm
g
190
180
1 006050110
611
UNI EN ISO 6789 Nm
0,2÷1,0
lbf.in
605E/10
A
90 mm
Kgfm
0,2÷1,0
lbf.in
1/4
235
L mm
35
Ft
603/10
195
1 006030005
A mm
18÷90
g
Kettős működésű racsni a 604B/5 és a 604B/10 modellhez Külső négyszög: 8 mm
141.190
g
195
235
1 006030010
L
1/4
L mm
Ft
33.698
42,5
1 006110001
604B
Önkioldó nyomatékkulcs jobb- és bal forgásirányú pontosság: ± 6%
Ft
601C
41.590
Nyomatékkulcs-kalibrálással kapcsolatos információk az árlista végén találhatók!
L
612 ÷ 614
1 006010100
Kettősműködésű racsnik
85x80x87 mm - 70 g
L
601CA
UNI EN ISO 6789
digitális szögmérő nyomaték és szögérték meghúzáshoz
Nm
kgfm
1÷5
az előre beállított nyomaték vagy szögérték elérését fényjelzés és egy szaggatott hangjelzés mutatja
0,1÷0,5
Ø mm
lbf.in
10÷45
8
Nm
Kgfm
0,2÷1,0
Ø mm
lbf.in
18÷90
80 mm
86 mm
Nm
601CA 1/2" 1/2" 10÷200 120x90x120 mm - 240 g
Ft
82.753
1 006010120
LA
1 006040015
L mm
8
300
94.697
612 és 612X nem használható 100 Nm feletti meghúzási nyomatéknál
g
220
Ft
604B/10
290
94.697
2÷10
g
220
Ft
604B/5
L mm
1 006040020
612 612X 614 614X
3/8 1/2 1/2 3/4
L mm
66 66 71 71
LA mm
Ft
Ft
13.010 13.650 15.570 16.209
32 32 32 32
2 2 2 2
006120000 006120010 006140000 006140004
614/50
Átnyomós racsni
605E
kioldó nyomatékkulcs kétirányú racsnival jobb és bal oldali meghúzáshoz meghúzási pontosság ± 6%
L
L
D
614/50
A
1/2
L mm
71
LA mm
32
LA
15.356
2 006140002
UNI EN ISO 6789 Nm
1÷5 605E/5
56
Kgfm
0,1÷0,5
lbf.in
10÷45
1/4
A mm
20
Ft
43.936
L mm
g
190
180
1 006050105
Nyomatékkulcs csatlakozási méretei, lásd a táblázatot a 929/C8 cikkszám alatt!
mm
615
13 14 15 16 17 18 19 21 22 24 * 27 * 30 * 32 * 34 * 36 * 41
kétirányú racsni nyomatékkulcshoz szögletes csatlakozóval L
642
LA mm
9x12 3/8 9x12 1/2 14x18 1/2
L mm
LA mm
Ft
11.091 11.091 11.091
53 28,8 53 28,8 70 39,8
Villáskulcsfejek
mm
14x18 14x18 14x18 14x18 14x18 14x18 14x18 14x18 14x18 14x18 14x18 14x18 14x18 14x18 14x18 14x18
L mm
LA mm
60 58 60 60 60 61 61 61 62 64 68 77 77 80 83 91
Ft
5.332 5.332 5.332 5.545 5.545 5.545 5.545 8.745 8.745 8.745 9.811 10.238 10.238 15.783 15.783 15.783
39,8 39,8 39,8 39,8 39,8 39,8 39,8 39,8 39,8 39,8 44,8 49,8 49,8 54,8 54,8 64,8
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
006430113 006430114 006430115 006430116 006430117 006430118 006430119 006430121 006430122 006430124 006430127 006430130 006430132 006430134 006430136 006430141
"Figyelem! Számítsa ki újra a beállítandó nyomaték értékét az árlista alján található táblázat alapján
1 006150010 1 006150020 1 006150120
LA
A
616 - 617 - 619
652
Rögzített fejek
Csillagkulcsfejek
L LA mm
L
616 617 619
1/4 3/8 1/2
L mm
61 61 63
LA mm
Ft
11.261 11.261 11.261
32 32 32
1 006160000 1 006170000 1 006190000
621
betéttartó tartozék nyomatékkulcshoz szögletes csatlakozóval LA
mm
L LA mm mm
L mm
54 57 58 58 59 59 59 60 61 61 61 62 62 65 63 64 65 66 66 67 76 77 78 90
LA mm
32 32 32 32 32 32 32 32 32 32 32 32 32 32 32 32 32 32 32 32 42 52 52 52
A mm
Ft
12.370 12.370 12.370 12.370 12.370 12.370 12.370 12.370 12.370 12.370 22.181 22.181 23.248 23.248 23.248 28.153 28.153 28.153 28.153 28.153 41.377 41.377 41.377 49.481
22 26 30 30 32 35 38 39 42 43 50 53 53 53 53 59 59 64 66 66 80 95 95 95
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
006420008 006420010 006420012 006420013 006420014 006420015 006420016 006420017 006420018 006420019 006420020 006420021 006420022 006420023 006420024 006420026 006420027 006420028 006420030 006420032 006420036 006420040 006420041 006420046
"Figyelem! Számítsa ki újra a beállítandó nyomaték értékét az árlista alján található táblázat alapján
L
Ft
P 1/4 9x12 1/4 40 28,8 * P 5/16 14x18 5/16 61 32,5
8 10 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 26 27 28 30 32 * 36 40 * 41 * 46
14.930 23.034
1 006210000 1 006210110
"Figyelem! Számítsa ki újra a beállítandó nyomaték értékét az árlista alján található táblázat alapján
643
L mm
L mm
8 10 12 13 14 15 16 17 18 19 21 22 24 26 27 30 32
58 58 58 58 58 62 63 64 65 65 67 68 69 71 71 73 74
LA mm
Ft
12.370 12.370 12.370 12.370 12.370 12.370 12.370 12.370 12.370 12.370 22.181 22.181 30.286 30.286 30.286 30.286 30.286
32 32 32 32 32 32 32 32 32 32 32 32 32 32 32 32 32
006520008 006520010 006520012 006520013 006520014 006520015 006520016 006520017 006520018 006520019 006520021 006520022 006520024 006520026 006520027 006520030 006520032
csillagkulcs nyomatékkulcshoz szögletes csatlakozóval
LA LA
L
L
mm
L
4 5 5,5 6 7 8 9 10
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
"Figyelem! Számítsa ki újra a beállítandó nyomaték értékét az árlista alján található táblázat alapján
Villáskulcs fejek a 604B/5 és a 604B/10 modellhez Külső négyszög: 8 mm
mm
653
villáskulcs nyomatékkulcshoz szögletes csatlakozóval
641
LA
L mm
37 37 37 37 37 42 42 42
Ft
18.769 18.769 18.769 18.769 18.769 18.769 18.769 18.769
1 1 1 1 1 1 1 1
006410003 006410004 006410005 006410006 006410007 006410008 006410009 006410010
8 10 12 13 14 15 16 17 * 18 * 19 * 22
mm
9x12 9x12 9x12 9x12 9x12 9x12 9x12 9x12 9x12 9x12 9x12
L mm
37 39 39 39 43 43 43 43 47 51 52
LA mm
28,8 28,8 28,8 28,8 28,8 28,8 28,8 28,8 36,3 36,3 36,3
Ft
4.905 4.905 4.905 4.905 5.033 5.033 5.033 5.033 5.033 5.033 8.105
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
006430008 006430010 006430012 006430013 006430014 006430015 006430016 006430017 006430018 006430019 006430022
"Figyelem! Számítsa ki újra a beállítandó nyomaték értékét az árlista alján található táblázat alapján
mm
8 10 12 13 14 15 16 17 18 19 22
mm
9x12 9x12 9x12 9x12 9x12 9x12 9x12 9x12 9x12 9x12 9x12
L mm
40 43 44 44 45 46 47 47 48 49 51
LA mm
28,8 28,8 28,8 28,8 28,8 28,8 28,8 28,8 28,8 28,8 28,8
Ft
5.332 5.332 5.332 5.332 5.332 5.332 5.545 5.545 5.545 5.545 5.759
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
006530008 006530010 006530012 006530013 006530014 006530015 006530016 006530017 006530018 006530019 006530022
"Figyelem! Számítsa ki újra a beállítandó nyomaték értékét az árlista alján található táblázat alapján
57
mm
13 14 15 16 17 18 19 21 22 24 * 27 * 30 * 32 * 34 * 36 * 41
mm
14x18 14x18 14x18 14x18 14x18 14x18 14x18 14x18 14x18 14x18 14x18 14x18 14x18 14x18 14x18 14x18
L mm
61 61 62 63 64 64 66 66 67 69 76 77 79 80 80 90
LA mm
Ft
5.972 5.972 5.972 6.185 6.185 6.185 6.185 8.958 8.958 11.304 11.304 11.304 11.304 15.996 15.996 15.996
39,8 39,8 39,8 39,8 39,8 39,8 39,8 39,8 39,8 39,8 44,8 44,8 44,8 44,8 44,8 49,8
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
006530113 006530114 006530115 006530116 006530117 006530118 006530119 006530121 006530122 006530124 006530127 006530130 006530132 006530134 006530136 006530141
"Figyelem! Számítsa ki újra a beállítandó nyomaték értékét az árlista alján található táblázat alapján
666N LBF.IN
L
D D
lbf.in
90÷440
lbf.in
200÷800
D mm
3/8
30
UNI EN ISO 6789
Kgfm
lbf.in
200÷800 lbf.ft
4÷18
1/4
0,5÷2,5
lbf.ft
4÷18
3/8
10÷50
Nm
A mm
29
Kgfm
1÷5
lbf.ft
7÷37
D mm
3/8
33
Ft
Kgfm
lbf.ft
15÷75
3/8
D mm
30
g
300
L mm
325
g
660
1 006660005
A mm
33
Ft
666N/10
220
46.709
2÷10
1 006660003
A mm
30
L mm
72.942
666N/5
20÷100
25
300
1 006660002
Ft
666N/2X
Nm
D mm
220
72.516
Kgfm
5÷25
29
Ft
666N/2
Nm
25
g
33
L mm
367
47.135
lbf.in
3/8
D mm
30
A mm
lbf.in
33
367
Ft
1/2
1/2
D mm
30
A mm
L mm
37
367
Ft
47.562 D mm
40
A mm
43
40
660
A mm
Ft
Kgfm
4÷20
lbf.ft
30÷150
1/2
D mm
40
A mm
43
Ft
L mm
465
52.041
g
1010
1 006670020
730
1 006660070
Nm
60÷300
Kgfm
6÷30
lbf.ft
50÷220
1/2
D mm
40
A mm
43
Ft
667N/30
g
L mm
581
58.226
g
1380
1 006670030
800
1 006660071
Nm
80÷400
Kgfm
8÷40
lbf.ft
60÷295
3/4
D mm
50
A mm
50
Ft
667N/40
g
L mm
687
148.445
g
2090
1 006670040
1010
1 006660072
Nyomatékkulcs csatlakozási méretei, lásd a táblázatot a 929/C8 cikkszám alatt!
g
581
60.572
Nm
40÷200 667N/20
g
L mm
43
1 006660055
465
Ft
D mm
g
L mm
51.827
1/2
666N-LBF.IN/30
L mm
47.135
666N-LBF.IN/20
500÷3000
325
Ft
666N-LBF.IN/10X
400÷1800
L mm
46.709
A
0,5÷2,5
A mm
666N-LBF.IN/10
D
Nm
UNI EN ISO 6789
666N-LBF.IN/5
L mm
A
A
L
5÷25
L
UNI EN ISO 6789
kioldó nyomatékkulcs irányváltós racsnival jobb oldali meghúzáshoz meghúzási pontosság ± 3%
A mm
kioldó nyomatékkulcs egyszerű racsnival jobb és bal oldali meghúzáshoz meghúzási pontosság ± 3%
• Font-erő per hüvelyk skála
666N
D mm
667N
kioldó nyomatékkulcs irányváltós racsnival jobb oldali meghúzáshoz meghúzási pontosság ± 4%
1380
1 006660073
668N
kioldó hengeres nyomatékkulcs jobb és bal oldali meghúzáshoz meghúzási pontosság ± 3%
g
L
730
Ø LB
1 006660010
LS Nm
20÷100
Kgfm
2÷10
lbf.ft
15÷75
1/2
D mm
30
A mm
37
Ft
666N/10X
L mm
367
47.562
g
800
UNI EN ISO 6789 Nm
5÷25
Kgfm
0,5÷2,5
lbf.ft
4÷18
Ø mm
16
1 006660011
40÷200
Kgfm
4÷20
lbf.ft
30÷150
1/2
D mm
40
A mm
43
Ft
666N/20
L mm
465
51.827
Nm
10÷50
Kgfm
1÷5
lbf.ft
7÷37
Ø mm
16
1 006660020
60÷300
Kgfm
6÷30
666N/30
lbf.ft
50÷220
1/2
D mm
40
Ft
A mm
60.572
43
L mm
581
1380
Nm
20÷100
1 006660030 668N/10
58
LB mm
229
Kgfm
2÷10
lbf.ft
15÷75
Ø mm
16
L mm
376
Ft
51.188
g
300
LS mm
32
50.761
g
32
1 006680002
Ft
668N/5 Nm
L mm
307
LS mm
52.467
g
1010
LB mm
148
Ft
668N/2 Nm
L mm
220
g
590
1 006680005
LB mm
269
LS mm
32
g
670
1 006680010
671N/C10 Nm
Kgfm
Ø mm
lbf.ft
40÷200 4÷20 30÷150
L mm
LB mm
16 450 352,6
Ft
668N/20
Kgfm
Ø mm
lbf.ft
60÷300 6÷30 50÷220
L mm
1 006680020
LB mm
LS mm
16 588 475,9
Ft
668N/30
g
32 795
54.173
Nm
LS mm
g
32 1230
61.425
1 006680030
Nm
Kgfm
lbf.ft
mm
L mm
LB mm
LS mm
g
20÷100 2÷10 15÷75 9x12 376 266,8 28,8 670
Ft
669N/10
Nm
66.117
Kgfm
lbf.ft
mm
L mm
1 006690210
LB mm
LS mm
668N/10 hengeres nyomatékkulcs és tartozékai
g
40÷200 4÷20 30÷150 9x12 450 345,6 28,8 795
Ft
669N/20
78.914
1 006690220
Ft
671N/C10
668RG
Nm
Kgfm
lbf.ft
mm
L mm
LB mm
LS mm
g
40÷200 4÷20 30÷150 14x18 450 351 39,8 795
Nyomatékkulcs hangjelzéssel, mérőskála nélkül Jobb és balmenetes Pontosság: ± 4% ( 680 - 682 modellhez)
Ft
669N/20X
Nm
83.180
Kgfm
lbf.ft
mm
L mm
1 006690221
LB mm
LS mm
60÷300 6÷30 50÷220 14x18 588 468,5 39,8 1230 L
Ft
669N/30
Ø
87.872
1 006690230
UNI EN ISO 6789 Nm
Kgfm
lbf.ft
mm
L mm
LB mm
LS mm
g
80÷400 8÷40 60÷295 14x18 588 563 39,8 2100 Nm
Kgfm
8÷60
Ø mm
lbf.ft
0,8÷6
6÷44
L mm
16
Ft
668RG/6
Nm
Kgfm
lbf.ft
2÷10
15÷80
Nm
4÷20
Nm
Ft
Ø mm
lbf.ft
6÷30
50÷220
1 006690240
645
56.987
1 006680230
Ft
215.905 604B/5
1÷5 Nm
611
1/4
641
5-6-7-8 mm
900
1 006710001
4-5-5,5-6-7-8-9-10 mm
0,5÷2,5
9x12
10÷50 669N/5
L mm
LB mm
215
140
Ft
669N/2
Nm
81.047
Kgfm
1÷5
lbf.ft
7÷37
1/2
619
1/2
642
10-13-14-17-19 mm
652
10-13-14-17-19 mm
mm
9x12
1/2 10-11-13-14-17-19-22 mm
920/20
75 mm
920/21
125 mm
920/22
255 mm
LS
4÷18
200 Nm
614
668N/30 hengeres nyomatékkulcs és tartozékai
1 nyomatékkulcs 604B/10, 1 irányváltós racsni, 8 hatlapú-dugókulcs és 4 villáskulcs
UNI EN ISO 6789
5÷25
1 006710120
668N/20
Ft
671N/C30
mm
671N/C30
LB
lbf.ft
Ft
240.250
510x180x45 mm - 5,5 kg
671B/C10
L
Kgfm
250 mm
920A
270x120x45 mm - 1,3 kg
Nm
125 mm
910/22
671N/C20
kioldó hengeres nyomatékkulcs szögletes csatlakozó jobb és bal oldali meghúzáshoz meghúzási pontosság ± 3%
3/8 8-10-11-13-14-17-19 mm
910/21
1 nyomatékkulcs 604B/5, 1 irányváltós racsni, 8 hatlapú dugókulcs és 4 villáskulcs
671B/C5
669N
10-13-14-17-19 mm
671B/C5
1130
10-13-14-17-19 mm
652
g
3/8
642
668N/20 hengeres nyomatékkulcs és tartozékai
1 006680220
Ft
668RG/30
3/8
617
671N/C20
780
L mm
16
99.389
100 Nm
612
400x180x45 mm - 4,3 kg
g
405
50.631
Kgfm
60÷300
L mm
16
668RG/20
1 006680210
Ø mm
30÷150
600
47.424
lbf.ft
g
315
Ft
Kgfm
40÷200
L mm
16
668RG/10
1 006680206
Ø mm
Ft
669N/40
550
46.140
20÷100
g
288
1 006710110
668N/10
910A
g
229.175
L mm
307
LB mm
226,8
Ft
61.425
LS mm
28,8
g
300
1 006690202 LS mm
28,8
g
590
Ft
671B/C10
215.905
1 006710002
227.555 668N/30
300 Nm
614
1/2
619
1/2
642
13-14-17-19 mm
652
13-14-17-19 mm
920A
604B/10
2÷10 Nm
611
1/4
920/20
75 mm
641
6-7-8-10 mm
920/21
125 mm
4-5-5,5-6-7-8-9-10 mm
920/22
255 mm
900 270x120x45 mm - 1,4 kg
1 006710130
1/2 13-14-17-19-22-24-27 mm
620x180x45 mm - 5,8 kg
1 006690205
59
677
677/CP200
Önkioldó nyomatékkulcs átnyomós racsnival Jobbos és balos Pontosság: ±4%
680
Önkioldó nyomatékkulcs Jobbos és balos Pontosság: ± 4% Fémdobozban
elektronikus nyomatékmérő készülék Dynatester 680 kalibrálás vizsgálatához jobb és bal irányú működés
L
A
• Leolvasási pontosság: ± 1% a leolvasott értéknél • 3 mértékegység: Nm - lbf.ft. - lbf.in
D
UNI EN ISO 6789 Nm
100÷500
Kgfm
10÷50
A lbf.ft
70÷350
150÷700
70
A mm
55
Ft
677/50
Nm
D mm
15÷70
D mm
lbf.ft
100÷500
70
kg
5,2
D
UNI EN ISO 6789
65 mm
65 mm
175 mm
1 006770050
A mm
55
Ft
677/70
915
167.640
Kgfm
L mm
680/2,5
L mm
1140
174.890
kg
6,2
1 006770070
680/40
Nm
900÷2000
kgfm
90÷200
lbf.in
600÷1500
D mm
A mm
70
Ft
677/CP200
L mm
63
1920
612.115
kg
13
1 006770720
85 mm 145 mm
145 mm Nm
300÷1000
Kgfm
30÷100
D mm
lbf.ft
200÷750
A mm
70
55
Ft
677/100
L mm
1470
180.865
kg
7,5
1 006770100
677/C
678/C
680/100
kioldó nyomatékkulcs egyszerű racsnival jobb oldali és bal oldali meghúzásokhoz meghúzási pontosság ± 4% fémdobozban
85 mm
önkioldó nyomatékkulcs egyszerű racsnival jobb oldali és bal oldali meghúzásokhoz meghúzási pontosság ± 4% fémdobozban
• A 678/C100 és 678/C150 modelleket hosszabbítóval szállítjuk.
Nm
kg
680/2,5 1÷25 2,6 680/40 15÷400 4,0 680/100 100÷1000 4,8
A D
Ft
507.610 507.610 740.085
1 006800002 1 006800040 1 006800100
682 A 678/C100 678/C150
D Nm
130÷650
Kgfm
13÷65
NI EN 26789 U ISO 6789 Nm
100÷500
Nm
Kgfm
10÷50
D mm
lbf.ft
70÷350
70
A mm
55
Ft
677/C50
L mm
915
199.205
kg
5,2
300÷1000
150÷700
Kgfm
15÷70
100÷500
300÷1000
70
A mm
55
Kgfm
30÷100
lbf.ft
200÷750
55
Ft
677/C100
248.260
Nm
D mm
Kgfm
lbf.ft
700÷1500 70÷150 500÷1000 677/C150
70
Ft
L mm
1470
Ft
Kgfm
30÷100
D mm
lbf.ft
220÷750
75
885
kg
3,9
1 006780607
A mm
L mm
60
Ft
678/C100
L mm
55
1250
460.690
L mm
6,2
6,0
1 006780611
Kgfm
500÷1500 50÷150
lbf.ft
370÷1100
678/C150
D mm
75
Ft
504.625
A mm
L mm
kg
682/60 682/ 400
kg
7,5
1 006780615
677/CV - 678/CV
Fémdobozok nyomatékkulcsokhoz 677-hez és 678-hoz
kg
1 006770620
677/CV1 677/C50-677/C70 678/CV2 678/C100 678/CV3 677/C100-677/C150-678/C150
Ft
31.566
682/1500
60 1570 8,5
70 1475 10,4
kg
1 006770615
A mm
355.030
kg
1 006770611
A mm
70
1140
206.455 D mm
L mm
A mm
345.515
1 006770606
Ft
677/C70
Nm
D mm
lbf.ft
63
Elektronikus nyomatékmérőkészülék digitális kijelzővel Dynatester 682 Jobbos és balos Nagy pontosságú elektronikus mérés. A mérőkészülék adapter segítségével személyi számítógéphez csatlakoztatható az RS 232 kimeneti ponton keresztül.
Nm
Nm
D mm
lbf.ft
100÷480
678/C65
60
145 mm
150 mm
1 006770450
29.859
1 006780500
67.397
1 006780415
Műszaki tulajdonságok: Pontosság: a leolvasott érték +/- 1 % Választható mértékegység: Nm-dNm-cNm-Lbf.ft-Lbf.in-Ozf.in-Kgf.m.-kgf.cmgf.cm Hálózati feszültség: 90 - 264V AC 50/60 Hz Mérőkészülék: 235x185x185 mm Tűrésvizsgálat az ISO 6789 szerint Bevizsgált nyomatékkulcsok tűréshatárai. Display 11 nyelven választható menü Mellékletek Kalibrációs táblázat /UKAS/ Nm
kg
682/60 1.2÷60 5,9 682/400 8÷400 6,1 682/1500 30÷1500 6,4
Ft
1.322.350 1.352.200 1.429.000
1 006820006 1 006820040 1 006820150
710
mm
710/25
3/8"-os gépi dugókulcs, foszfátozott
3/8”-os csukló
24 27 30 32 36
L
Ø
Ø1
Ø
L mm
mm
7 8 9 10 11 12 13 14 16 17 18 19 21 22
Ø mm
12,5 13,8 15,0 16,3 17,5 19,0 20,0 21,3 23,8 25,0 26,3 27,5 30,0 32,0
L mm
28 28 28 28 30 30 30 30 30 30 30 30 32 32
Ø1 mm
Ft
1.097 1.097 1.097 1.097 1.097 1.097 1.162 1.162 1.162 1.162 1.210 1.210 1.322 1.452
19 19 19 19 19 19 22 22 22 22 22 22 22 22
3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3
007100007 007100008 007100009 007100010 007100011 007100012 007100013 007100014 007100016 007100017 007100018 007100019 007100021 007100022
Ft
6.290
24
Bővítő közbetét 3/8” és 1/2”
10 db 3/8"-os gépi dugókulcs, fémdobozban
5 3 3 3 3
007200024 007200027 007200030 007200032 007200036
Ø1
Ø
L
"
Ft
15.137
1 007100910
L
710/OR... - 710/SP...
Ø
Ft
1.855 2.177 2.339 2.661 3.871
30 30 30 30 30
130x55x40 mm - 800 g
Ø1 mm
2 007100830
710/C10
710/C10 7-8-10-11-12-13 14-17-19-22 mm
710/16
38 45 50 50 50
Gépi dugókulcs ütvecsavarozóhoz, Standard-kivitel
Ø mm
58
L mm
720AS
L
UNI/ISO 2725 DIN 3129
Ø mm
35,0 38,5 42,0 44,0 50,0
O-gyűrű, biztosító csap
3/8 7/16 1/2 9/16 5/8 11/16 3/4 13/16 7/8 15/16 1 1.1/16 1.1/8 1.1/4
Ø mm
17,0 18,2 20,7 22,0 24,5 25,7 28,2 30,7 32,0 34,5 35,7 38,2 40,7 44,5
L mm
38 38 38 38 38 38 38 38 38 38 38 40 42 42
Ø1 mm
Ft
2.226 2.226 2.226 2.226 2.387 2.387 2.387 2.549 2.549 2.709 2.871 3.146 3.548 3.871
25 25 25 25 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30
2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 1 1 1
007200210 007200211 007200213 007200214 007200216 007200217 007200219 007200221 007200222 007200224 007200225 007200227 007200229 007200232
720L L mm
32
Ø mm
22
3/8
Ft
3.000
1/2
3 007100810
1/2"-os hosszú gépi dugókulcs, foszfátozott
710/SP 710/OR
710/20 3/8”-os toldó
710 mm 7÷12 13÷22 7÷12 13÷22
710/OR1 710/OR2 710/SP1 710/SP2
L
Ø
L mm
Ø mm
Ft
3.050
22
Ft
88 88 162 162
32 32
10 10 10 10
007100921 007100922 007100911 007100912
720
2 007100821
Ø1
Ø
710/21
L
3/8”-os toldó
UNI/ISO 2725 DIN 3129
mm
L Ø
L mm
125
Ø mm
22
Ft
3.350
2 007100823
10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 21 22 23
Ø mm
17,0 18,5 20,0 21,0 22,5 23,0 25,0 26,0 27,5 28,5 31,0 32,5 34,0
L mm
38 38 38 38 38 38 38 38 38 38 38 38 38
Ø1 mm
25 25 25 25 25 30 30 30 30 30 30 30 30
Ø1 L
710/16 L mm
1/2"-os gépi dugókulcs, foszfátozott
75
Ø
Ft
1.371 1.371 1.371 1.371 1.371 1.532 1.532 1.532 1.532 1.532 1.694 1.694 1.855
5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5
007200010 007200011 007200012 007200013 007200014 007200015 007200016 007200017 007200018 007200019 007200021 007200022 007200023
UNI/ISO 2725 mm
10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 21 22 24 27 30 32 36
Ø mm
17,0 18,5 20,0 21,0 22,5 23,0 25,0 26,0 27,5 28,5 31,0 32,5 35,0 38,5 42,0 44,0 50,0
L mm
80 80 80 80 80 80 80 80 80 80 80 80 80 80 80 80 80
Ø1 mm
25 25 25 25 25 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30
Ft
2.355 2.355 2.355 2.355 2.355 2.661 2.661 2.661 2.823 2.823 2.984 2.984 3.100 3.791 4.838 4.838 7.339
2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2
007200310 007200311 007200312 007200313 007200314 007200315 007200316 007200317 007200318 007200319 007200321 007200322 007200324 007200327 007200330 007200332 007200336
720L/S3
3 darab hosszú gépi dugókulcs, foszfátozott
mm
17-19-21
Ft
8.468
1 007200355
61
720LS
Gépi dugókulcs hosszú és keskeny kivitel
720IC
színes polimer cserebetét a 720LC-720LCL dugókulcshoz
L
UNI/ISO 2725 mm
10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 21 22 24 27 30 32 36
Ø mm
15,5 16,7 18,0 19,2 20,5 21,7 23,0 24,2 25,5 26,7 29,2 30,5 33,0 36,7 40,5 43,0 48,0
L mm
78 78 78 78 78 78 78 78 78 78 78 78 78 78 78 78 78
Ø1 mm
Ft
2.532 2.532 2.532 2.532 2.532 2.830 2.830 2.830 3.146 3.146 3.306 3.306 3.387 4.113 5.242 5.242 7.900
24 24 24 24 24 24 24 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29
2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2
007200360 007200361 007200362 007200363 007200364 007200365 007200366 007200367 007200368 007200369 007200371 007200372 007200374 007200377 007200380 007200382 007200386
720IC 17 720IC 19 720IC 21 720IC 22 720IC 24
Ft
740 740 740 740 740
17 19 21 22 24
1 1 1 1 1
17 19 21 22 24
Ø mm
26,5 28,5 30,3 32,4 34,6
Ft
1.600 1.600 1.680 1.770 1.980
2 2 2 2 2
Ft
Ft
2.850 2.850 2.850 2.850 2.850
1 1 1 1 1
007200769 007200770 007200771 007200772 007200773
150 mm Ø mm
Ft
2.850 2.850 2.850
26,5 28,5 30,3
1 007200737 1 007200739 1 007200741
720TC/S5 90-100-110-120-135 Nm
14.250
1 007200779
260x50x175 mm - 1,35 kg
720FTX
1/2"-os gépi Torx®-dugókulcs ütvecsavarbehajtókhoz, foszfátozott
Ø
Ø1
007200637 007200639 007200641 007200642 007200644
L
Ft
720LCL/C3 17-19-21 mm
12.850
1 007200753
E10 E12 E14 E16 E18 E20
gépi dugókulcs polimer betéttel Mercedes kerékanya profilhoz
210x50x150 mm - 1,65 kg
Ø mm
14,0 15,9 17,7 20,0 22,0 25,0
L mm
38 38 38 38 38 40
Ø1 mm
Ft
Ft
2.177 2.177 2.177 2.177 2.177 2.339
25 25 25 25 25 25
2 2 2 2 2 2
007200410 007200412 007200414 007200416 007200418 007200420
720MRC
720FTX/SB6 E10-E12-E14 E16-E18-E20
Ø
L
720LC/C3 17-19-21 mm
Ft
4.880
1 007200653
148x132x44 mm - 860 g
mm
17
Ø mm
27
L mm
85
1/2
15.414
1 007200450
720TX Ft
2.680
1 007200631
Gépi Torx® dugókulcs
L Ø L1
720LC/S5 17-19-21-22-24 mm
62
L mm
200 200 200 200 200
Ø
85 mm
mm
Nm
90 100 110 120 135
Ø
L
007200687 007200689 007200691 007200692 007200694
gépi dugókulcs kerékanyákhoz színes polimer betétekkel hosszú kivitel
17 19 21
gépi dugókulcs kerékanyákhoz színes polimer betétekkel
mm
720LCL
mm
720LC
színes gépi torziós rúd gépjármű kerékanyákhoz 1/2" külső és belső négyszög csatlakozóval
Ø1
Ø
720TC
Ft
8.630
1 007200645
T30 T40 T45 T50 T55 T60
Ø mm
25 25 25 25 25 25
L mm
78 78 78 78 78 78
L1 mm
54 54 54 54 54 54
Ft
1.900 1.900 1.950 1.950 2.180 2.340
3 3 3 3 3 3
007200460 007200470 007200472 007200474 007200476 007200478
720TX/C6
720/C6
Ügyeljünk a forgató nyomatékra, fokozatosan növeljük, hogy a törést, illetve az esetleges sérülést elkerüljük.
6-részes gépi Torx® dugókulcs készlet fémdobozban
Gépi dugókulcs
720/16
Bővítő közbetét 1/2" - 3/4"
Ft
720TX/C6 T30-T40-T45 T50-T55-T60
19.227
L
Ø
1 007200483
L mm
275x120x65 mm - 5700 g
44
720ME
Ø mm
30
720/C6 13-14-17-19-22-24 mm
1/2
Ft
2.661
3/4
mm
Ø mm
25 25 25 25 25 25 25 25
L mm
78 78 78 78 78 78 78 78
Ft
L
Ø
L1
5 6 8 10 12 14 17 19
720/C12
Gépi dugókulcs
Ø
1 007200910
3 007200814
1/2”-os toldó
L
195x80x55 mm - 1100 g
720/20
Gépi dugókulcs
Ft
14.230
L1 mm
Ft
1.830 1.830 1.830 1.830 1.830 2.080 2.080 2.080
54 54 54 54 54 54 54 54
3 3 3 3 3 3 3 3
007200505 007200506 007200508 007200510 007200512 007200514 007200517 007200519
L mm
75
Ø mm
3 007200818 720/C12 10-11-12-13-14-17 19-22-24-27-30-32 mm
720/21 1/2”-os toldó
Ø
L mm
125
1 007200912
L
8 gépi dugókulcs fémdobozban
25.520
195x80x55 mm - 2000 g
720ME/C8
Ft
2.700
25
Ø mm
Ft
2.950
25
3 007200822
720/OR... - 720/SP... O-gyűrű, biztosító csap
720/SP 720/OR
720/25
1/2”-os csukló
Ft
720ME/C8 5-6-8-10-12 14-17-19 mm
22.490
L mm
64
720/15
720/OR1 720/OR2 720/SP1 720/SP2
Ø
1 007200525
270x120x45 mm - 1710 g
Ø mm
28
Ft
5.645
2 007200831
720 mm 10÷14 15÷32 10÷14 15÷32
Ft
162 162 242 242
T30÷T60
10 10 10 10
007200923 007200924 007200913 007200914
Betéttartó 727/ES16 és 727/ES16TX modellhez L
L
720TX T30÷T60
727PI/16
Szűkítő közbetét 1/2” és 3/8”
L
Ø
Ø
L mm
37,5
Ø mm
25
1/2
3/8
Ft
1.936
3 007200810
Ø mm
44
L mm
52
mm
16
3/4
Ft
6.300
2 007270016
63
727/ES16
727/ES22TX
Csavarhúzóbetét külső méret 16 mm
L
mm
10 12 13 14 16 17 18 19 22
16 16 16 16 16 16 16 16 16
mm
T80 T90 T100
Ft
2.000 2.000 2.000 2.000 2.170 2.170 2.300 2.300 2.590
40 40 40 40 40 40 40 40 40
2 2 2 2 2 2 2 2 2
22 22 22
L mm
Ft
4.250 4.250 4.250
60 60 60
2 007270480 2 007270490 2 007270500
007270110 007270112 007270113 007270114 007270116 007270117 007270118 007270119 007270122
727/C16
12 csavarhúzóbetét és 4 tartozék
727/ES16TX
Torx® csavarhúzóbetét külső méret 16 mm
L mm
3/4"-os gépi dugókulcs, foszfátozott
L
mm
728
Torx® csavarhúzóbetét külső méret 22 mm
L
Ft
727/C16
62.897
1 007270900
727PI/16 727/ES16
T55 T60 T70
mm
16 16 16
L mm
Ft
2.995 2.995 2.995
50 50 50
14-17-19 mm
2 007270355 2 007270360 2 007270370
22-24-27 mm
Ø
mm
Ft
9.900
22
86
19 22 24 27 30 32
64
22 22 22 22 22 22
L mm
50 50 50 50 50 50
Ø
L mm
66
mm
Ft
24.400
32
1 007270032
727/ES32
Csavarhúzóbetét, külső méret 32 mm
Ft
2.590 2.590 2.890 3.190 3.800 4.150
2 2 2 2 2 2
007270219 007270222 007270224 007270227 007270230 007270232
2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
007280017 007280018 007280019 007280021 007280022 007280023 007280024 007280027 007280028 007280030 007280032 007280033 007280034 007280035 007280036 007280038 007280040 007280041 007280044 007280045 007280046 007280050 007280055 007280060 007280065
Ø1
Ø
Ø mm
28,5 30,0 32,5
L mm
50 50 50
Ø1 mm
Ft
4.400 4.400 4.400
44 44 44
2 007280420 2 007280422 2 007280424
mm
19 22 24 27 30 32 36
mm
32 32 32 32 32 32 32
L mm
44 44 44 44 44 44 44
Hosszú 3/4"-os gépi dugókulcs, foszfátozott
Ø1
Ø L
mm
L
Ft
3.339 3.339 3.339 3.339 3.339 3.419 3.419 3.419 3.548 3.548 3.710 4.033 4.033 4.113 4.274 4.758 5.081 5.081 5.726 6.048 6.048 7.350 8.100 9.900 10.600
44 44 44 44 44 44 44 44 44 44 44 44 44 44 44 44 44 44 44 44 44 54 54 54 54
728L Ø mm
L
mm
E20 E22 E24
Csavarhúzóbetét külső méret 22 mm
mm
L
2 007270022
727/ES22
51 51 51 51 51 51 51 53 53 53 57 57 57 57 57 57 58 58 62 62 62 68 71 73 78
L
70
30,0 31,0 32,5 35,0 36,0 37,5 38,5 42,5 44,0 46,0 48,5 50,0 51,0 52,5 53,5 56,0 58,5 60,0 64,0 65,0 66,0 71,0 77,5 83,0 88,0
Ø1 mm
Betéttartó 727/ES32 modellhez
L
L mm
L mm
727PI/32
Ø mm
54
17 18 19 21 22 23 24 27 28 30 32 33 34 35 36 38 40 41 44 45 46 50 55 60 65
Ø mm
3-4 mm
335x145x60 mm - 3,6 kg
Betéttartó 727/ES22 és 727/ES22TX modellhez
mm
L
727/ES22TX T80-T90-T100 96BPC
727PI/22
UNI/ISO 2725 DIN 3129
Gépi dugókulcs Torx®-csavarokhoz
727PI/22 727/ES22
Ø1
728FTX
727/ES16TX T55-T60-T70
Ø
Ft
5.960 5.960 5.960 5.960 5.960 5.960 7.000
2 2 2 2 2 2 2
007270519 007270522 007270524 007270527 007270530 007270532 007270536
19 21 22 24 26 27 30 32 33 34 36 38 41 46 50 55
Ø mm
32,5 35,0 36,0 38,5 41,0 42,5 46,0 48,5 50,0 51,0 53,5 56,0 60,0 66,0 71,0 77,5
L mm
90 90 90 90 90 90 90 90 90 90 90 90 90 90 90 100
Ø1 mm
44 44 44 44 44 44 44 44 44 44 44 44 44 44 44 54
Ft
5.350 5.350 5.350 5.350 5.350 5.350 5.600 5.950 6.250 6.550 7.070 7.950 8.100 9.355 11.130 14.516
2 2 2 2 2 2 2 2 1 1 1 1 1 1 1 1
007280319 007280321 007280322 007280324 007280326 007280327 007280330 007280332 007280333 007280334 007280336 007280338 007280341 007280346 007280350 007280355
728LS
728/21
Hosszú, könnyített 3/4"-os gépi dugókulcs, foszfátozott
728/OR - 728/SP
3/4”-os toldó
Ø1
Ø
O-gyűrű, biztosító csap
L
mm
17 19 22 24 27 30 32 33 36
Ø mm
28,0 30,5 34,3 36,8 40,5 44,3 46,8 48,0 51,8
L mm
100 100 100 100 100 100 100 100 100
Ø1 mm
728/OR
Ft
5.990 5.990 5.990 5.990 5.990 5.990 6.650 6.650 7.850
43 43 43 43 43 43 43 43 43
728/SP
Ø
L
2 2 2 2 2 2 2 2 1
L mm
175
Ø mm
Ft
6.150
44
Hosszú gépi dugókulcs
2 007280815
L Ø
(ISUZU kerékanyához) L mm
19 21
L mm
90 90
Ft
7.150
44
2 007280825
728/22L
L mm
Ø mm
Ø1
Ø
Ø mm
35 42
Ø1 mm
Ft
5.250 5.250
43,5 43,5
1 007280619 1 007280621
L
728/15
Ø
Szűkítő közbetét 3/4”- 1/2”, foszfátozott
L mm
L
330
Ø mm
Ft
9.100
44
1 007280826
Ø
728/25
3/4”-os csukló
L mm
58
Ø mm
38
3/4
Ft
4.150
1/2
2 007280810
Ø mm
44
Ft
12.000
1 007280830
L
Ø
L mm
62
Ø mm
44
3/4
1
Ft
5.200
UNI/ISO 2725 DIN 3129
24 27 30 32 33 34 36 38 41 46 50 55 60 65 70 75 80
Ø mm
41,5 45,0 49,0 51,5 52,5 54,0 56,5 59,0 62,5 69,0 74,0 80,0 86,5 92,5 99,0 105,0 111,5
L mm
58 60 62 63 63 63 66 66 68 72 76 84 88 92 96 102 102
L
Ø1 mm
Ft
5.323 5.323 5.323 5.600 5.600 5.600 5.600 6.613 6.774 7.600 9.516 10.200 12.420 14.194 16.950 20.700 23.000
54 54 54 54 54 54 54 54 54 54 54 54 54 54 54 63 63
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
007290024 007290027 007290030 007290032 007290033 007290034 007290036 007290038 007290041 007290046 007290050 007290055 007290060 007290065 007290070 007290075 007290080
2 007280813
728/C10 17-19-22-24-27-30 32-36-41-46 mm
Ft
46.828
Ø
Ø1 L
10 db 3/4"-os gépi dugókulcs, fémdobozban
Bővítő közbetét 3/4”-1”, foszfátozott
5 007280925 10 007280926 10 007280916
Ø1
Ø
728/C10
728/16
242 258 370
Hosszú 1"-os gépi dugókulcs, foszfátozott
L Ø
107,5
Ft
E20÷E24 E20÷E24
729L
Ügyeljünk a forgató nyomatékra, fokozatosan növeljük, hogy a törést, illetve az esetleges sérülést elkerüljük. L mm
mm
Toldó Belső- és külső négyszög 3/4"
728FTX
1"-os gépi dugókulcs, foszfátozott
3/4”-os toldó
250
728/OR 728/OR 728/SP
729
728/22
728LQ
728 mm 728/15 17÷46 17÷46
007280517 007280519 007280522 007280524 007280527 007280530 007280532 007280533 007280536
mm
24 27 30 32 33 34 36 41 46 50 55 60 65 70 75 80
Ø mm
41,5 45,0 49,0 51,5 52,2 54,0 56,5 62,5 69,0 74,0 80,0 86,5 92,5 99,0 105,0 111,5
L mm
108 108 108 108 108 108 108 108 108 108 108 108 108 108 108 108
Ø1 mm
54 54 54 54 54 54 54 54 54 54 54 54 54 54 63 63
Ft
9.550 9.550 9.550 9.550 9.550 9.550 9.550 11.452 13.226 14.839 17.742 19.355 23.387 26.800 30.500 33.500
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
007290324 007290327 007290330 007290332 007290333 007290334 007290336 007290341 007290346 007290350 007290355 007290360 007290365 007290370 007290375 007290380
1 007280910
275x120x65 mm - 5,7 kg
65
729LS
729/21
Hosszú könnyített 1"-os gépi dugókulcs, foszfátozott
730
1”-os toldó
1.1/2"-os gépi dugókulcs, foszfátozott
Ø1
Ø
L
Ø
Ø L mm
22 24 27 30 32 33 36
Ø mm
36,0 38,5 42,3 46,0 48,5 49,8 53,5
L mm
108 108 108 108 108 108 108
Ø1 mm
L mm
Ft
9.550 9.550 9.550 10.000 10.000 10.000 10.000
53 53 53 53 53 53 53
1 1 1 1 1 1 1
007290522 007290524 007290527 007290530 007290532 007290533 007290536
175
Ø mm
Ft
10.200
54
1 007290815
mm
1”-os toldó
L
Ø
L mm
330
Ø mm
Ft
14.800
54
1 007290825
729/25 1”-os csukló
L
UNI/ISO 2725 DIN 3129
729/22
729T
Gépi torziós dugókulcs kerékanyához
Ø1
L
50 55 60 65 70 75 80 85 90 95 100 105 110 115 120 125
Ø mm
L mm
81 88 94 100 106 113 119 125 132 138 144 150 157 163 169 175
87 90 95 100 105 110 115 120 125 125 130 135 140 140 145 145
Ø1 mm
Ft
29.568 29.832 33.264 38.016 43.560 50.688 57.288 64.416 73.392 88.440 100.850 106.500 117.745 130.150 141.770 148.105
84 86 86 86 86 86 86 86 86 96 96 96 96 96 96 96
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
007300050 007300055 007300060 007300065 007300070 007300075 007300080 007300085 007300090 007300095 007300100 007300105 007300110 007300115 007300120 007300125
730/15
Szűkítő közbetét
L
L
Ø mm
24 27 30 32 32 33 36
L mm
Nm
350 450 500 450 600 600 600
Ft
20.195 20.370 20.777 20.952 21.098 21.970 23.280
300 300 300 300 300 300 300
1 1 1 1 1 1 1
Ø
007290724 007290757 007290730 007290732 007290762 007290763 007290736
L mm
105
L mm
130
Ø mm
Ft
20.806
54
Ø mm
84,0
1.1/2
Ft
24.684
1
1 007300810
Ügyeljünk a forgató nyomatékra, fokozatosan növeljük, hogy a törést, illetve az esetleges sérülést elkerüljük.
1 007290830
729/15
Szűkítő közbetét, 1”-3/4”, foszfátozott
729/OR... - 729/SP... O-gyűrű, biztosító csap
L
Ø
L mm
66,5
Ø mm
54
1
Ft
6.400
3/4
1 007290810
Ügyeljünk a forgató nyomatékra, fokozatosan növeljük, hogy a törést, illetve az esetleges sérülést elkerüljük.
729/OR1 729/OR2 729/SP1 729/SP2
733/15
Szűkítő közbetét, foszfátozott
L
729/SP
Ø
729/OR
728 mm 50÷60 50÷60
729-730 mm 24÷70 75÷125 24÷70 75÷125
Ft
300 590 290 590
5 5 5 5
007290927 007290928 007290917 007290918
L mm
Ø mm
Ft
156 127 2.1/2 1.1/2
79.500
1 007330810
851
Mágneses betéttartó csavarhúzónyéllel
729/16
Bővítő közbetét 1" - 1.1/2", foszfátozott
L
L1
Ø
L mm
88
66
L
Ø mm
54,0
1
1.1/2
Ft
12.100
1 007290813
L1 mm
45 125
L mm
165 245
Ft
3.748 4.357
2 008510165 2 008510245
851SR
860PH
Mágneses betéttartó csavarhúzónyéllel
Színes csavarhúzóbetét Phillips®-csavarokhoz
230
L1 mm
Ft
5.180
110
2 008510001
852
PH
90°
0 1 2 3 4
L1
50° L L mm
1/4" 10 mm
400 400
ISO 1173 C 6,3
L mm
Ft
457 457 457 457 670
25 25 25 25 25
5 5 5 5 5
008600220 008600225 008600230 008600245 008600250
Ft
9.445 9.445
160 160
2 008520006 2 008520010
855P
L PZ
1 2 3 4
L1
609 609 609 609 488 488 488 488 488 488 488
L
5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5
008600704 008600705 008600710 008600715 008600720 008600725 008600730 008600735 008600740 008600745 008600750
L
ISO 1173 C 6,3
ISO 2351-2 ISO 1173 C 6,3
Ft
25 25 25 25 25 25 25 25 25 25 25
Színes csavarhúzóbetét Tamper Resistant Torx®-csavarokhoz
Színes csavarhúzóbetét Pozidriv®- és Supadriv®-csavarokhoz
Betéttartócsavarhúzó állítható nyéllel, irányváltós racsnival, 7 betéttel
T6 T7 T8 T9 T10 T15 T20 T25 T27 T30 T40
L mm
860RTX
860PZ
L1 mm
L
L
ISO 2351-2 ISO 1173 C 6,3
csuklós T-szárú bitkulcs
Színes csavarhúzóbetét Torx®-csavarokhoz
L
L1 L mm
860TX
L mm
Ft
457 457 457 670
25 25 25 25
5 5 5 5
008600320 008600325 008600330 008600335
T9 T10 T15 T20 T25 T27 T30 T40
L mm
Ft
Ft
670 670 670 670 670 670 670 670
25 25 25 25 25 25 25 25
5 5 5 5 5 5 5 5
008600550 008600555 008600560 008600565 008600570 008600575 008600580 008600585
860/55
Átváltós racsni
860PE
Színes hatlapú csavarhúzóbetét
L mm
240
L1 mm
Ft
17.672
100
860PH 860PZ 860LP 860PE
1 008550010
PH1 - PH2
L
L mm
100
LP 0,8X5,5 mm
L
7.618
1/4
3 008600870
860/58
ISO 2351-3 ISO 1173 C 6,3
PZ1 - PZ2
betéttartó racsni forgó markolattal
4 - 5 mm mm
2 2,5 3 4 5 6 8 10
860LP
Színes csavarhúzóbetét hasítottfejű csavarokhoz
L
SxA
L mm
25 25 25 25 25 25 25 25
Ft
488 488 488 488 488 488 609 609
5 5 5 5 5 5 5 5
008600101 008600102 008600103 008600104 008600105 008600106 008600108 008600110
• A bit mindkét oldalon behelyezhető a be- vagy kicsavaráshoz • Kettős anyagú markolat
L
ISO 2351-1 ISO 1173 C 6,3 SxA mm
0,5x3 0,6x4,5 0,8x5,5 1x5,5 1,2x6,5
L mm
25 25 25 25 25
Ft
457 457 457 457 457
5 5 5 5 5
008600005 008600010 008600015 008600020 008600025
L mm
Ø A mm mm
860/58 126 1/4" 27 15
Ft
17.672
1 008600884
67
860/C27
860PE/A10
25 csavarhúzóbetét, 1 betéttartó és 1 irányváltós racsni, műanyag dobozban
Ft
9.145
860PE Ft
21.029 860/55
860LP 860PH 860PZ 860PE 860TX 892/0
882M1
1 008600880
100 mm
30 csavarhúzóbetét és mágneses gyorslazítású betéttartó, műanyag dobozban
860PE/A10
860/C27
860MIX/A31
10 csavarhúzóbetét és mágneses betéttartó, műanyag dobozban
1 008600920 n.
2 - 2,5 mm 3 - 4 - 5 - 6 mm 1/4 1/4
1 2
860TX/A10
0,5x3-1,0x5,5-1,2x6,5 mm
10 csavarhúzóbetét és mágneses betéttartó, műanyag dobozban
PH1-PH2(x2)-PH3 PZ1-PZ2(x2)-PZ3
860PE 860PH 860PZ 860RTX
T6-T8-T10-T15-T20-T25-T30-T40
860PHZ/A10
Ft
9.387
860TX 860PHZ/A10
8.714
860PH 860PZ 882M1
882M1
1 008600970 n.
T7 - T8 - T9 - T10 - T15 - T20 T25 - T27 - T30 - T40 1/4 1/4
1 008600910 1 3 1 1 3 1
Betéttartó irányváltós racsnival Betéttartófedél Toldó gyorsoldással, levehető
860MIX/A10
10 csavarhúzóbetét és mágneses betéttartó, műanyag dobozban
Ft
860/C38P
43.306
860LP Ft
860MIX/A10
8.714
860LP 860PH 860PZ 882M1
68
PZ1 - PZ2 - PZ3 - PZ4
1
n. PH1 PH2 PH3 PZ1 PZ2 PZ3 1/4 1/4
0,5x3 - 0,6x4 - 0,8x5,5 1,0x5,5 - 1,2x6,5 mm 2 - 2,5 - 3 - 4 - 5 - 6 8 - 10 mm PH0 - PH1 - PH2 - PH3 - PH4
1 betéttartó irányváltós racsnival és csavarhúzónyéllel, 27 csavarhúzóbetét, 8 hatlapú dugókulcs és 2 tartozék szivacsbetétes fémdobozban
860TX/A10
1 008600902
860/C38P
Ft
T9 - T10 - T15 - T20 T25 - T27 - T30 - T40 882MSR/50 1/4 1/4
10 csavarhúzóbetét és mágneses betéttartó, műanyag dobozban
20.747
860LP
2-2,5-3-4-5-6 mm 1/4 1/4
Ft
860MIX/A31
1 008600900 n.
0,5x3 - 1x5,5 - 1,2x6,5 mm
1
PH1 PH2 PH3 PZ1 - PZ2 - PZ3
1 2 1 1
1/4 1/4
860PE 860PH 860PZ 860TX 900 892/0 892/3
855P 270x120x45 mm
1 008600878
0,6x4,5 - 0,8x5,5 - 1,0x5,5 1,2x6,5 mm 2-2,5-3-4(x2)-5(x2) PH1(x2)-PH2(x2)-PH3 PZ1(x2)-PZ2(x2)-PZ3 T10-T15-T20-T25-T30-T40 5-5,5-6-7-8-9-10-13 mm 1/4 1/4 1/4 1/4 240 mm
861LP
861PZ/C
Csavarhúzóbetétek hasítottfejű csavarokhoz
Csavarhúzóbetétek Pozidriv®-Supadriv® csavarokhoz
L
SxA
ISO 2351-1 ISO 1173 C 6,3 SxA mm
L mm
0,5x3 0,6x4 0,6x4,5 0,8x5,5 1x5,5 1,2x6,5 1,2x8 1,6x8
Ft
289 289 289 289 289 289 564 564
25 25 25 25 25 25 25 25
T25 T27 T30 T40
10 10 10 10 10 10 10 10
008610005 008610007 008610010 008610015 008610020 008610025 008610028 008610030
PZ
L mm
Ft
204 204 415 204 564
25 25 50 25 25
L
200 200 100 200 100
008610350 008610355 008610358 008610360 008610365
PH
0 1 2 2L 3 4
L mm
Ft
289 289 289 564 289 777
25 25 25 50 25 25
10 10 10 10 10 10
008610200 008610205 008610210 008610213 008610215 008610220
Ft
204 204 204 415 204 564
25 25 25 50 25 25
200 200 200 100 200 100
008610250 008610255 008610260 008610263 008610265 008610270
861PZ
Csavarhúzóbetétek Pozidriv®-Supadriv® csavarokhoz
T5 T6 T7 T8 T9 T10 T15 T20 T25 T27 T30 T40
L mm
Ft
609 609 609 609 609 609 609 609 609 1.188
25 25 25 25 25 25 25 25 25 25
10 10 10 10 10 10 10 10 10 10
008610538 008610500 008610505 008610510 008610515 008610520 008610525 008610530 008610535 008610539
10 10 10 10 10 10 10 10
008610100 008610105 008610110 008610115 008610120 008610125 008610130 008610135
csavarbehajtó bit RIBE® csavarokhoz
L
ISO 1173 C 6,3
M5 M6 M7 M8 M9
L mm
259 259 320 320 472
25 25 25 25 25
10 10 10 10 10
008610705 008610706 008610707 008610708 008610709
L
861TRW
1/4”-os Tri-Wing® csavarhúzó betét
L mm
Ft
418 418 418 418 418 323 323 323 323 323 323 323
25 25 25 25 25 25 25 25 25 25 25 25
10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10
008610399 008610400 008610405 008610410 008610415 008610420 008610425 008610430 008610435 008610440 008610445 008610450
L
ISO 1173 C 6,3
GR
1 2 3 4 5 6
L mm
25 25 25 25 25 25
Ft
503 503 503 503 503 732
10 10 10 10 10 10
008610601 008610602 008610603 008610604 008610605 008610606
Torx® csavarhúzóbetétek
ISO 1173 C 6,3 PZ
861TX/C
L
ISO 2351-2
1 2 2L 3 4
305 305 305 305 305 305 472 609
ISO 1173 C 6,3
L mm
Ft
25 25 25 25 25 25 25 25
ISO 2351-2 ISO 1173 C 6,3
0 1 2 2L 3 4
L mm
Torx® csavarhúzóbetétek
L
L
861RIBE
861TX
Csavarhúzóbetétek Phillips®-csavarokhoz
PH
mm
2 2,5 3 4 5 6 8 10
Ft
008610485 008610490 008610495 008610499
ISO 1173 C 6,3
861PH/C
L
ISO 1173 C 6,3
ISO 1173 C 6,3
T7 T9 T10 T15 T20 T25 T27 T30 T40 T45
ISO 2351-3
ISO 2351-2
200 200 200 200
Tamper Resistant Torx® csavarhúzóbetétek
Imbusz-csavarhúzóbetétek
Csavarhúzóbetétek Phillips®-csavarokhoz
235 235 235 235
861RTX
861PE 861PH
Ft
25 25 25 25
L
ISO 2351-2 ISO 1173 C 6,3
1 2 2L 3 4
L mm
L mm
25 25 50 25 25
Ft
289 289 564 289 777
10 10 10 10 10
008610300 008610305 008610308 008610310 008610315
L
ISO 1173 C 6,3
T10 T15 T20
L mm
25 25 25
Ft
235 235 235
200 008610470 200 008610475 200 008610480
69
861TQS
1/4”-os Torq-Set® csavarhúzó betét
861/C61P
862PH/L
61 csavarhúzóbetét és 1 betéttartó, mágneses
L
Csavarhúzóbetétek Phillips®-csavarhoz L
ISO 1173 C 6,3 GR
0 1 2 3 4 5 6 8 10
ISO 2351-2
L mm
Ft
503 503 503 503 503 503 503 503 503
25 25 25 25 25 25 25 25 25
10 10 10 10 10 10 10 10 10
ISO 1173 E 6,3
008610620 008610621 008610622 008610623 008610624 008610625 008610626 008610628 008610630
PH
1 2 3
Ft
861/C61P
861SP
38.426
Speciális csavarhúzóbetétek beállító csavarokhoz
861LP
D
SP
4 6 8 10 12
D mm
1,5 2,4 2,8 3,3 3,9
PH0 - PH1 - PH2 - PH3 PZ1 - PZ2 - PZ3 T6 - T7 - T8 - T9 - T10 - T15 T20 - T25 - T27 - T30 - T40 T9 - T10 - T15 - T20 - T25 T27 - T30 - T40 1-2-3-4-5-6
861RTX
ISO 1173 C 6,3 L mm
Ft
412 412 412 412 412
25 25 25 25 25
10 10 10 10 10
861TRW 861TQS 861SP
008610650 008610653 008610656 008610658 008610660
1 008610978
0,5x3 - 0,6x4,5 - 0,8x5,5 - 1,0x5,5 1,2x6,5 - 1,2x8 - 1,6x8 mm 2 - 2,5 - 3 - 4 - 5 - 6 - 8 - 10 mm
861PE 861PH 861PZ 861TX
L
0 - 1 - 2 - 3 - 4 - 5 - 6 - 8 - 10 4 - 6 - 8 - 10 - 12
851SR
270x120x45 mm - 975 g
1483KV PT/S7
155
L
SxA mm
ISO 1173 C 6,3
M5 M6 M8
L mm
25 25 25
Ft
259 259 320
10 008610725 10 008610726 10 008610728
Ft
853 853 853 853 853 1.066 1.066
50 50 50 50 50 50 50
5 5 5 5 5 5 5
ISO 2351-2ISO 1173 E 6,3
PH
008620005 008620010 008620015 008620020 008620025 008620030 008620035
Hosszú csavarhúzóbetétek Phillips®-csavarhoz
PZ
1 2 3
L
5 008620250 5 008620252 5 008620254
L mm
Ft
884 884 884
50 50 50
5 008620300 5 008620305 5 008620310
L
ISO 2351-3 ISO 1173 E 6,3
mm
70
862PE
ISO 1173 E 6,3
PH
Ft
1.086 1.086 1.086
L
ISO 2351-2
1 2 3
L mm
100 100 100
Hosszú imbusz-csavarhúzóbetétek
862PH
L
ISO 1173 E 6,3
L mm
0,5x3 0,6x4,5 0,8x5,5 1x5,5 1,2x6,5 1,2x8 1,6x8
L
ISO 2351-2
ISO 1173 E 6,3
csavarbehajtó bit XZN® csavarokhoz
csavarbehajtó betét Phillips® kereszthornyos csavarokhoz
SxA
ISO 2351-1
861XZN
5 008620230 5 008620232 5 008620234
Hosszú csavarhúzóbetétek Pozidriv®-Supadriv® csavarhoz
Hosszú csavarhúzóbetétek hasított fejű csavarhoz
862PZ
862LP
1483KV-PT/S7
Ft
1.585 1.585 1.585
70 70 70
862PH-XL
1 2 3
1/4"
L mm
L mm
50 50 50
Ft
853 853 853
5 008620200 5 008620205 5 008620210
3 4 5 6 8
L mm
50 50 50 50 50
Ft
884 884 884 884 1.188
5 5 5 5 5
008620103 008620104 008620105 008620106 008620108
862TX
862F/A7
Csavarhúzóbetét Torx®-csavarokhoz
866PE
7 hatlapú dugókulcsbetét, mágneses
Imbusz-csavarhúzóbetétek
L
ISO 1173 E 6,3
Ft
1.158 1.158 1.158 1.158 1.158 1.158 1.158 1.158
50 50 50 50 50 50 50 50
5 5 5 5 5 5 5 5
ISO 1173 C 8
008620509 008620510 008620515 008620520 008620525 008620527 008620530 008620540
mm
Ft
862F/A7
862TX/L
12.114
Csavarhúzóbetétek Torx®-csavarhoz
862F
L
1 008620950
5,5-6-7-8-10-12-13 mm
ISO 1173 E 6,3 L mm
Ft
1.280 1.280 1.280 1.280 1.280 1.280 1.280 1.280
70 70 70 70 70 70 70 70
5 5 5 5 5 5 5 5
008620559 008620560 008620565 008620570 008620575 008620577 008620580 008620590
ISO 2351-1 ISO 1173 C 8 L mm
Ft
884 884 884 1.188 1.493
41 41 41 41 41
10 10 10 10 10
008660005 008660010 008660015 008660020 008660025
Csavarhúzóbetétek Phillips®-csavarhoz
L
L mm
T9 T10 T15 T20 T25 T27 T30 T40
Ft
1.050 1.050 1.050 1.050 1.050 1.050 1.050 1.050
100 100 100 100 100 100 100 100
5 5 5 5 5 5 5 5
008620659 008620660 008620665 008620670 008620675 008620677 008620680 008620690
PH
1 2 3 4
L mm
Ft
701 701 701 1.066
32 32 32 38
L Ø
10 10 10 10
008660200 008660205 008660210 008660215
5,5 6 7 8 10 12 13
L mm
65 65 65 65 65 65 65
Ø mm
11 11 11 13 15 18 18
Ft
1.600 1.600 1.600 1.600 1.752 1.905 2.057
L mm
Ft
761 761 761 761 761 761 761 1.097 1.462 1.645
30 30 30 30 30 30 30 30 30 30
10 10 10 10 10 10 10 10 10 10
008660400 008660405 008660410 008660415 008660420 008660425 008660430 008660435 008660440 008660445
L
ISO 1173 C 8
T40 T45 T50 T55 T60 T70
L
ISO 1173 E 6,3 mm
T20 T25 T27 T30 T40 T45 T50 T55 T60 T70
ISO 1173 C 8
Csavarhúzóbetétek Pozidrív®-Supadriv® csavarhoz
Mágneses hatszögű dugókulcsbetétek
L
Tamper Resistant Torx® csavarhúzóbetétek
ISO 2351-2
866PZ
862F
008660100 008660105 008660110 008660115 008660117 008660120 008660125 008660132 008660134
866RTX
ISO 1173 E 6,3
Ft
10 10 10 10 10 10 10 10 10
866PH L
ISO 1173 C 8
862TX-XL
csavarbehajtó betét Torx® csavarokhoz
Ft
609 609 609 609 609 609 853 1.188 1.538
30 30 30 30 30 30 30 30 30
SxA
1x5,5 1,2x6,5 1,6x8 1,6x10 2x12
L mm
Torx®-csavarhúzóbetét
L
SxA mm
3 4 5 6 7 8 10 12 14
866TX
866LP
Csavarhúzóbetétek hasítottfejű csavarhoz
T9 T10 T15 T20 T25 T27 T30 T40
L
ISO 2351-3
L mm
T9 T10 T15 T20 T25 T27 T30 T40
L mm
30 30 30 30 30 30
884 884 884 1.249 1.615 1.981
10 10 10 10 10 10
008660520 008660525 008660530 008660535 008660540 008660545
ISO 2351-2
5 5 5 5 5 5 5
008620405 008620406 008620407 008620408 008620410 008620412 008620413
ISO 1173 C 8 PZ
1 2 3 4
L mm
32 32 32 38
Ft
732 732 732 1.097
10 10 10 10
008660300 008660305 008660310 008660315
71
867PE
867TX
Hatszögű csavarhúzóbetétek
mm
4 5 6 7 8 10 12
L
L mm
Ft
396 396 396 396 396 396 548
30 30 30 30 30 30 30
5 5 5 5 5 5 5
008670104 008670105 008670106 008670107 008670108 008670110 008670112
T20 T25 T30 T40 T45 T50 T55
L
L mm
Ft
716 716 716 716 716 716 1.005
75 75 75 75 75 75 75
5 5 5 5 5 5 5
008670154 008670155 008670156 008670157 008670158 008670160 008670162
Csavarhúzóbetétek XZN®-csavarhoz
T20 T25 T30 T40 T45 T50 T55
M4 M5 M6 M8 M10 M12
396 396 396 396 396 396 396
30 30 30 30 30 30 30
5 5 5 5 5 5 5
008670400 008670405 008670410 008670415 008670420 008670425 008670430
L
640 640 640 640 640 640 640
5 5 5 5 5 5 5
008670450 008670455 008670460 008670465 008670470 008670475 008670480
L mm
Ft
472 472 472 472 472 701
30 30 30 30 30 30
5 5 5 5 5 5
008670204 008670205 008670206 008670208 008670210 008670212
Ft
5 5 5 5 5 5 5 5 5
008670705 008670706 008670707 008670708 008670709 008670710 008670711 008670712 008670713
L
L mm
M5 M6 M7 M8 M9 M10 M11 M12 M13
701 701 701 701 701 701 975 975 975
75 75 75 75 75 75 75 75 75
5 5 5 5 5 5 5 5 5
008670755 008670756 008670757 008670758 008670759 008670760 008670761 008670762 008670763
Betéttartó a 867-es betétekhez
L
T20 T25 T30 T40 T45 T50 T55
L mm
Ft
441 441 441 441 441 441 441
30 30 30 30 30 30 30
5 5 5 5 5 5 5
008670500 008670505 008670510 008670515 008670520 008670525 008670530
L
L
L mm
75 75 75 75 75
Ft
792 792 792 792 1.097
5 5 5 5 5
008670255 008670256 008670258 008670260 008670262
T20 T25 T30 T40 T45 T50 T55
mm
L Ø mm mm
867/1 10 3/8" 38 17 867/2 10 1/2" 38 22
Ft
1.401 1.585
5 008670600 5 008670601
867/C20
1 8 RIBE® betét 10 mm hatlapfejű csatlakozóval és 2 tartozékkal
Csavarhúzóbetétek Tamper Resistant Torx®-csavarhoz
Csavarhúzóbetétek XZN®-csavarhoz
72
Ø
867XZN/L
M5 M6 M8 M10 M12
Ft
427 427 427 427 427 427 640 640 640
30 30 30 30 30 30 30 30 30
867/...
867RTX/L
M5 M6 M7 M8 M9 M10 M11 M12 M13
Ft
75 75 75 75 75 75 75
L mm
csavarbehajtó betét RIBE® csavarokhoz
L
L mm
L
867RIBE/L
867RTX
Ft
Csavarhúzóbetétek Tamper Resistant Torx®-csavarhoz
867XZN
L mm
mm
L
Csavarhúzóbetétek Torx®-csavarhoz
Hatszögű csavarhúzóbetétek
4 5 6 7 8 10 12
csavarbehajtó betét RIBE® csavarokhoz
867TX/L
867PE/L
867RIBE
Csavarhúzóbetétek Torx®-csavarhoz
L
L mm
75 75 75 75 75 75 75
Ft
732 732 732 732 732 732 732
5 5 5 5 5 5 5
008670550 008670555 008670560 008670565 008670570 008670575 008670580
Ft
867/C20
27.199
867RIBE 867RIBE/L 867/1 867/2
335x145x60 mm - 1,7 kg
1 008670920
5-6-7-8-9-10-11-12-13 mm 5-6-7-8-9-10-11-12-13 mm
867/C38
38 betét 10 mm hatlapfejű csatlakozóval és1 csuklós T betéttartóval
882
892
1/4" külső és 1/4" belső mérettel rendelkező betéttartó
Adapter dugókulcshoz 892/0
L
892/1
Ø
892/2
ISO 1173 E 6,3 L mm
57
Ft
867/C38
48.576 852
867PE 867PE/L 867XZN 867XZN/L 867TX 867TX/L
1 008670938
1/4
892/3
1/4
Ø mm
Ft
3.961
11
892/4
5 008820001 892/5
882M1
1/4" külső és 1/4" belső mérettel rendelkező betéttartó
10 mm 4-5-6-7-8-10-12mm
892/6
892/7
4-5-6-7-8-10-12mm M5-M6-M8-M10-M12
L
L
M5-M6-M8-M10-M12 T20-T25-T30-T40-T45-T50-T55
Ø
T20-T25-T30-T40-T45-T50-T55
882
ISO 1173 E 6,3
420x185x60 mm - 3 kg
L mm
50
867/C52
52 hatszögű csavarhúzóbetét, 10 mm és 2 tartozék
1/4
1/4
Ø mm
Ft
4.144
11
5 008820006
1/4 1/4 1/4 5,5 3/8 5,5 1/4 1/4 3/8 1/4 1/4 5/16 3/8 5/16 1/2 1/4
Ft
1.310 2.407 3.656 2.407 3.656 3.412 5.058 5.180
25 50 50 50 50 75 75 75
5 5 5 5 5 5 5 5
008920000 008920001 008920002 008920003 008920004 008920005 008920006 008920007
* ISO 1173 A 5,5 ° ISO 1173 C 6,3
882M
1/4" külső és 1/4" belső mérettel rendelkező betéttartó
892/0 * 892/1 * 892/2 ° 892/3 ° 892/4 892/5 892/6 892/7
L mm
895
Betéttartók 861 - 862 - 866 betétekhez 1/4", 3/8" és 1/2"
L
L
Ø Ø
ISO 1173 E 6,3 L mm
75
Ft
867/C52
31.993
1/4
Ø mm
Ft
5.058
11
DIN 7427
5 008820005 895/1 895/3 895/4 895/5 895/6
882MSR
1 008670901
867PE 867PE/L 867XZN 867XZN/L 867TX 867TX/L 867RTX 867RTX/L
4-5-6-7-8-10-12 mm
867/1
10 mm - 3/8"
867/2
10 mm - 1/2"
250x170x70 mm - 2,1 kg
1/4
Mágneses betéttartó, gyorslazítással
Ø
T20-T25-T30-T40-T45-T50-T55 T20-T25-T30-T40-T45-T50-T55
50 75
Ø mm
1/4 1/4
Ft
2.925 3.474 3.474 3.474 3.474
5 5 5 5 5
008950000 008950001 008950002 008950005 008950003
L
L1
ISO 1173 E 6,3 L mm
L mm
T20-T25-T30-T40-T45-T50-T55 T20-T25-T30-T40-T45-T50-T55
1/4 25,4 12 3/8 29 16,8 3/8 29 16,8 1/2 38 22 1/2 38 22
1/4"-os flexibilis betéttartó csavarhúzónyéllel
M5-M6-M8-M10-M12 M5-M6-M8-M10-M12
1/4 1/4 5/16 1/4 5/16
897
L
4-5-6-7-8-10-12 mm
1/4 1/4
Ø mm
Ft
4.417 5.180
11 11
5 008820205 5 008820207
L mm
280
L1 mm
Ft
6.551
154
2 008970010
897L
882P
Flexibilis betéttartó, nyéllel, hosszított kivitel
Mágneses betéttartó
L
Ø
L1 L
L mm
80
1/4
1/4
Ø mm
10
Ft
3.656
5 008820080
L mm
500
L1 mm
380
Ft
7.618
2 008970015
73
900
900L
Hatlapú dugókulcs
3/8 7/16 1/2 9/16
Hatlapú hosszú dugókulcs
L
Ø
mm
4 4,5 5 5,5 6 7 8 9 10 11 12 13 14
Ø mm
6,8 7,4 8,0 8,7 9,3 10,4 11,8 12,7 14,2 15,8 17,2 18,0 20,0
L mm
25 25 25 25 25 25 25 25 25 25 25 25 25
Ø1 mm
Ft
667 667 667 667 667 667 667 667 667 667 667 667 667
11,8 11,8 11,8 11,8 11,8 11,8 12,7 11,8 12,0 12,5 13,5 13,5 15,0
10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10
009000040 009000045 009000050 009000055 009000060 009000070 009000080 009000090 009000100 009000110 009000120 009000130 009000140
6,5 7,0 7,5 8,5 9,5 10,5 12,0 13,0 14,0 16,0 17,5 17,5 20,0
L mm
50 50 50 50 50 50 50 50 50 50 50 50 50
Ø1 mm
Ft
1.539 1.539 1.539 1.539 1.539 1.539 1.539 1.539 1.622 1.622 1.622 1.622 1.622
12,0 12,0 12,0 12,0 12,0 12,0 12,0 13,0 14,0 16,0 17,5 17,5 20,0
Ft
12.457
1 009000150
L
L mm
22 25 25 25 25 25 25 25 25 25 25 25
Ø1 mm
11,2 11,2 11,2 11,2 11,2 12,0 12,0 12,9 14,3 16,0 16,4 17,9
Ft
1.283 1.283 1.283 1.283 1.283 1.283 1.283 1.283 1.283 1.283 1.427 1.509
5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5
009000160 009000161 009000162 009000163 009000164 009000165 009000166 009000167 009000168 009000169 009000170 009000171
74
1 009000203
Ft
19.324
1 009000179
Ft
729 729 729 729
5 5 5 5
009000370 009000375 009000380 009000385
1 009000389
900AS/MB
Tizenkétszögű dugókulcs
L
Ø
Ø1
8,0 9,3 10,9 11,6 13,0 14,3 16,0 17,4 18,0 19,0
Ø1
L mm
50 50 50 50 50 50 50 50 50 50
Ø1 mm
Ft
2.381 2.381 2.381 2.381 2.381 2.525 2.525 2.525 2.525 2.525
12,0 12,0 12,0 12,0 12,0 12,8 14,2 15,5 16,2 17,1
Ø mm
7,7 8,5 9,4 10,2 11,3 12,5 13,7 15,6 17,2 18,8
L mm
22 22 22 22 22 22 22 22 22 24
Ø1 mm
Ft
1.304 1.304 1.304 1.304 1.304 1.304 1.407 1.407 1.529 1.529
10,9 10,9 10,9 10,9 11,7 12,0 12,9 14,3 16,4 17,9
2 2 2 2 2 2 2 2 2 2
009000390 009000391 009000392 009000393 009000394 009000395 009000396 009000397 009000398 009000399
Hatlapú hosszú dugókulcs
Ø
Ø mm
3/16 7/32 1/4 9/32 5/16 11/32 3/8 7/16 1/2 9/16
900AS/L
L
3 3 3 3 3 3 3 3 3 3
L Ø
Ø1
009000211 009000212 009000213 009000214 009000215 009000216 009000217 009000218 009000219 009000220
900AS
"
3/16 7/32 1/4 9/32 5/16 11/32 3/8 7/16 1/2 9/16
Ø mm
7,0 8,5 9,8 10,5 12,0 13,0 14,0 16,0 17,5 20,0
L mm
50 50 50 50 50 50 50 50 50 50
Ø1 mm
Ft
1.642 1.642 1.642 1.642 1.642 1.642 1.642 1.642 1.642 1.725
12,0 12,0 12,0 12,0 12,0 13,0 14,0 16,0 17,5 20,0
2 2 2 2 2 2 2 2 2 2
009000301 009000303 009000305 009000307 009000309 009000311 009000313 009000315 009000317 009000319
Hatlapú dugókulcs
900AS/MBL
Tizenkétszögű hosszú dugókulcs
5 6 7 8 9 10 11 12 13 14
Ft
900AS/SB11 11.349 3/16-7/32-5/32-1/4-9/32-5/16-11/32-3/87/16-1/2-9/16
"
Tizenkétszögű hosszú dugókulcs
L
Ø mm
5/32 8,8 3/16 7,7 7/32 8,8 1/4 9,6 9/32 10,2 5/16 11,3 11/32 12,7
Ø1
Ø
900MB/SB12 4-5-5,5-6-7-8-9-10 11-12-13-14 mm
009000181 009000182 009000183 009000184 009000185 009000186 009000187 009000188 009000189 009000190 009000191 009000192 009000193
900MB/L
mm
Ø1
UNI/ISO 2725 DIN 3124
6,7 7,7 8,3 9,0 10,2 11,3 13,0 14,3 16,0 17,4 18,0 19,3
5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5
UNI/ISO 2725 DIN 3124
Ø
Ø mm
Tizenkétszögű dugókulcs
Ø1 mm
12,9 14,5 16,4 17,9
SAE AS 954E
Ft
900MB
mm
Ø mm
900L/SB13 24.208 4-4,5-5-5,5-6-7-8-9-10-11-12-13-14 mm
900/SB13 4-4,5-5-5,5-6-7-8-9 10-11-12-13-14 mm
4 5 5,5 6 7 8 9 10 11 12 13 14
4 4,5 5 5,5 6 7 8 9 10 11 12 13 14
25 25 25 25
Ø1
Ø
UNI/ISO 2725 DIN 3124 mm
L mm
L
Ø1
UNI/ISO 2725 DIN 3124
Ø mm
14,0 15,3 17,5 19,0
L mm
25 25 25 25 25 25 25
Ø1 mm
11,9 11,9 11,9 11,9 11,9 11,9 11,6
Ft
729 729 729 729 729 729 729
5 5 5 5 5 5 5
L Ø
Ø1
009000349 009000340 009000345 009000350 009000355 009000360 009000365
"
5/32 3/16 7/32 1/4 9/32
Ø mm
6,8 8,0 8,5 9,8 10,9
L mm
50 50 50 50 50
Ø1 mm
12,0 12,0 12,0 12,0 12,0
Ft
2.505 2.505 2.505 2.505 2.505
2 2 2 2 2
009000325 009000326 009000327 009000328 009000329
"
Ø mm
5/16 11/32 3/8 7/16 1/2 9/16
L mm
11,6 13,0 14,3 16,0 18,0 19,0
Ø1 mm
50 50 50 50 50 50
Ft
2.505 2.505 2.730 2.730 2.730 2.730
12,0 12,0 12,8 14,2 16,2 17,1
2 2 2 2 2 2
009000330 009000331 009000332 009000333 009000334 009000335
900ME
1/4"-os imbusz-dugókulcs, krómozott, barnított hegy
L
900FTX
E4 E5 E6 E7 E8 E10 E11 E12 E14
mm
Ø1
L mm
5,4 6,7 7,7 8,3 9,6 11,3 12,1 12,9 14,0
Ø1 mm
22 22 22 22 22 22 22 23 25
Ft
1.232 1.232 1.232 1.232 1.232 1.232 1.663 1.663 1.663
11,2 11,2 11,2 11,2 11,2 12,0 12,5 12,9 14,0
1 009000730
Bővítő közbetét 1/4” - 3/8”
L
Ø mm
20.382
900/16
Dugókulcs Torx®-csavarokhoz
Ø
Ft
900TX/SB8 T9-T10-T15-T20 T25-T27-T30-T40
L1 Ø
5 5 5 5 5 5 5 5 5
009000404 009000405 009000406 009000407 009000408 009000410 009000411 009000412 009000414
2,5 3 4 5 6 7 8 10
Ø mm
12 12 12 12 12 13 13 13
L mm
25 25 25 25 25 25 25 25
L1 mm
Ft
1.417 1.417 1.417 1.417 1.417 1.417 1.417 1.745
4,5 5,0 5,6 6,3 7,6 7,2 8,0 8,7
5 5 5 5 5 5 5 5
009000502 009000503 009000504 009000505 009000506 009000507 009000508 009000510
UNI/ISO 3316 DIN 3123 L mm
L
Ø
28
Ø mm
13,0
1/4
Ft
1.676
3/8
5 009000814
900/... Ft
900ME/SB8 2,5-3-4-5-6-7-8-10 mm
14.310
1 009000518
Toldók
Ø
900/20
900PT Ft
900FTX/SB9 E4-E5-E6-E7-E8 E10-E11-E12-E14
15.255
900/21
1 009000419
900/22
900LP
Csavarhúzó-dugókulcs hasítottfejű csavarokhoz, krómozott, barnított hegy
900/20L
Ötlapú csavarhúzó-dugókulcs
L
L1
UNI/ISO 3316 DIN 3123
Ø
L L1 SxA
SxA mm
0,8x4 1x5,5 1,2x6,5 1,2x8 1,6x10
Ø
Ø mm
L mm
12 12 12 13 14
L1 mm
28 28 28 28 28
Ft
1.498 1.498 1.498 1.498 1.498
9 9 9 8 8
5 5 5 5 5
009000605 009000610 009000615 009000620 009000625
900PH
PT10 PT15 PT20 PT25 PT27 PT30
Ø mm
12 12 12 12 12 12
L mm
28 28 28 28 28 28
Ft
4.509 4.509 4.509 4.509 4.509 4.509
12 12 12 12 12 12
5 5 5 5 5 5
009000750 009000755 009000760 009000765 009000767 009000770
900/20 900/20L 900/21 900/22 900/23
L mm 50 100 150 250 350
Ø mm 11,5 11,5 11,5 11,5 11,5
Ft
2.110 2.170 2.315 3.412 4.113
5 5 5 5 5
900AN
1/4”-os gömbvégű toldó
1/4"-os Torx(R)-imbusz dugókulcs, krómozott, fekete hegyek
L
900AN/50
L1 Ø
PH
Ø 900AN/100
L
L L1 Ø
1 2 3 4
009000818 009000819 009000822 009000823 009000824
900TX
Csavarhúzó-dugókulcs Phillips(R)csavarokhoz, krómozott, barnított hegy
L1 mm
900/23
L
Ø mm
12 12 12 13
L mm
28 28 28 28
L1 mm
12 12 12 11
Ft
1.642 1.642 1.642 1.642
5 5 5 5
009000701 009000702 009000703 009000704
T8 T9 T10 T15 T20 T25 T27 T30 T40
Ø mm
12 12 12 12 12 12 12 12 12
L mm
28 28 28 28 28 28 28 28 28
L1 mm
12 12 12 12 12 12 12 12 12
Ft
2.217 2.217 2.217 2.217 2.217 2.217 2.217 2.217 2.217
5 5 5 5 5 5 5 5 5
009000719 009000720 009000721 009000722 009000723 009000724 009000725 009000726 009000727
900AN/50 900AN/100
L mm 50 100
Ø mm 11,5 11,5
Ft
2.346 2.590
3 009000825 3 009000826
75
900FL
900/35A
1/4"-os flexibilis toldó, krómozott
900/55
1/4"-os csuklós hajtószár, krómozott
1/4"-os irányváltós racsni, krómozott
L
L1
A
L
Ø
L Ø
UNI/ISO 3315 DIN 3122
UNI/ISO 3315 DIN 3122
L mm
125
L mm
L mm
150
Ø mm
Ft
3.290
12
148
Ft
6.947
84
5 009000840
1/4”-os csuklós fém hajtószár
4.235
12,5
NI/ISO 3315 U DIN 3122 L mm
Ft
130
Ft
9.141
5 009000830
900BG/30C
L1
L
L L mm
390
L1
UNI/ISO 3315 DIN 3122 L mm
128
L1 mm
Ft
1.981
20
5 009000833
1/4"-os hajtószár
Ft
2.133
68
A mm
Ft
2.377
22
5 009000834
Irányváltós racsni 1/4" 52 fogú • Hajtószár • Nyitó és rögzítő gomb • Irányváltás a fejen lévő műanyag gyűrű jobbra és balra forgatásával • Bimateriál-nyél
L
5 009000854
900T/44
Ø
hajlított 1/4" hajtószár működtető markolattal
L1
L1
76
900/58
L
154
3 009000905
A
1/4"-os flexibilis hajtószár
280
Ft
14.625
18
1/4”-os csúszkás T-hajtószár
115
L1 mm
L1 mm
3 009000843
UNI/ISO 3315 DIN 3122
900/32
L mm
900/42
L mm
Ft
9.445
L
L
UNI/ISO 3315 DIN 3122
176
A mm
A
L1
L mm
22
900BG/30
L1 mm
145
Ø mm
Nyomatékkulcs csatlakozási méretei, lásd a táblázatot a 929/C8 cikkszám alatt!
1/4”-os csuklós T-hajtószár
1/4"-os hajtószár
110
3 009000845
900/40
1/4”-os irányváltós fémracsni
Ø
L mm
Ø mm
5 009000870
A
NI/ISO 3315 U DIN 3122
UNI/ISO 3316 DIN 3123
L
L
Ø
L
41
Ft
11.426
18
L mm
A mm
900M/35 1/4”-os csukló
25
900M/55
L1 mm
3 009000828
900/25
Ø mm
L
Ft
4.814
2 009000839
L mm
238
L1 mm
105
Ft
3.504
2 009000860
L mm
126
Ø mm
28
A mm
28,5
Ft
17.367
2 009000884
900/C39
11 hatlapú dugókulcs, 21 csavarhúzóbetét és 7 tartozék
900/C13-5
900MB/C19
13 hatlapú dugókulcs és 5 tartozék, fémdobozban
11 tizenkétszögű dugókulcs és 8 tartozék, fémdobozban
Ft
900/C39
44.858
861LP 861PH 861PZ 861PE 861RTX 900
1 009000937
0,6x4,5 - 1,2x6,5 - 1,2x8 mm PH1-PH2-PH3 2,5-3-4-5-6 mm T10-T15-T20-T25-T27-T30-T40 5-5,5-6-7-8-9-10-11-12-13-14 mm
900/20
50 mm
900/20L
100 mmm
Ft
900MB/C19
PZ1-PZ2-PZ3
Ft
900/C13-5
38.257
900
54.802
900MB
1 009000953
4 - 4,5 - 5 - 5,5 - 6 - 7 - 8 - 9 10 - 11 - 12 - 13 - 14 mm 150 mm
900/16 900/20
50 mm
900/21
150 mm
900/25
900/21
900BG/30C
900/25
900BG/30
900BG/30
900/35A
892/0
900/42
900/42
900/55
900/55
895/1
1 009000977
5 - 5,5 - 6 - 7 - 8 - 9 - 10 - 11 12 - 13 - 14 mm 1/4 - 3/8
900/25
900/55
270x120x45 mm - 1 kg
270x120x45 mm - 1,1 kg
900/C13-8
900/C24
900/C11
11 hatlapú dugókulcs, 20 csavarhúzóbetét és 8 betéttartó
13 hatlapú dugókulcs, 11 csavarhúzó-dugókulcs és 6 tartozék, fémdobozban
13 hatlapú dugókulcs és 8 tartozék, fémdobozban
Ft
900/C11
49.994
861LP 861PE 861PH 861TX 895/1
1 009000971
0,5x3 - 0,8x5,5 1x5,5 - 1,2x6,5 mm 3 - 4 - 5 - 6 - 8 mm 0-1-2-3 T8 - T10 - T15 - T20 T25 - T30 - T40
Ft
900/C13-8
48.990
900
1 009000954
900/16
900/16
5 - 5,5 - 6 - 7 - 8 - 9 - 10 11 - 12 - 13 - 14 mm 1/4 - 3/8
4 - 4,5 - 5 - 5,5 - 6 - 7 - 8 - 9 10 - 11 - 12 - 13 - 14 mm 1/4 - 3/8
900/20
50 mm
900/20
50 mm
900/21
150 mm
900/21
150 mm
900
Ft
900/C24
56.872
900 900LP 900PH 900ME
PH1 - PH2 - PH3 3 - 4 - 5 - 6 - 8 mm 50 mm
900/25
900/21
150 mm
900/25
900BG/30
900/25
900BG/30
900/35A
900BG/30
900/42
900/42
270x120x45 mm - 1,2 kg
900/55 270x120x45 mm - 1,1 kg
1 009000956
4 - 4,5 - 5 - 5,5 - 6 - 7 - 8 - 9 10 - 11 - 12 - 13 - 14 mm 0,8x4 - 1,2x6,5 - 1,2x8 mm
900/20
900/55
900/42
900/55 270x120x45 mm - 1,1 kg
77
900MB/C28
11 tizenkétszögű dugókulcs, 11 csavarhúzódugókulcs és 6 tartozék fémdobozban
900AS/C17-MBM
10 tizenkétszögű dugókulcs és 7 tartozék repülőgép karbantartásához
902R/C6
6 adapter a dugókulcshoz
Ft
900MB/C28
62.684
900MB 900LP 900PH 900ME
1 009000979
Ft
902R/C6
5 - 5,5 - 6 - 7 - 8 - 9 - 10 - 11 12 - 13 - 14 mm 0,8x4 - 1,2x6,5 - 1,2x8 mm
900/16
1/4 - 3/8
PH1 - PH2 - PH3
910/15
3/8 - 1/4
910/16
3/8 - 1/2
920/15
1/2 - 3/8
920/16
1/2 - 3/4
928/15
3/4 - 1/2
3 - 4 - 5 - 6 - 8 mm
900/20
50 mm
900/21
150 mm
Ft
900AS/C17-MBM
57.732
900AS/MB
900/25 900BG/30 900/42
900/55
1 009000982
900/20
3/16 - 7/32 - 1/4 - 9/32 - 5/16 11/32 - 3/8 - 7/16 - 1/2 - 9/16 50 mm
900/21
150 mm
1 009020814
170x100x35 mm - 600 g
910A
900/25
270x120x45 mm - 1,1 kg
22.432
Hatlapú dugókulcs
900BG/30 900M/35 900/42
900AS/C10 - /MB-C17
900M/55
10 hatlapú dugókulcs és 7 tartozék fémdobozban
270x120x45 mm - 1,2 kg
900/C11HR
L
Ø1
Ø
11 hatlapfejű dugókulcs, 20 csavarbehajtó betét és 7 tartozék kemény hőformázott tálcában, lemezdobozban
UNI/ISO 2725 DIN 3124
• forgó markolatos racsni
Ft
900AS/C10
45.933
900AS
1 009000961
900/20
3/16 - 7/32 - 1/4 - 9/32 - 5/16 11/32 - 3/8 - 7/16 - 1/2 - 9/16 50 mm
900/21
150 mm
mm
900/25 900BG/30 900/35A 900/42
900/55
Ft
900AS/MB-C17
52.339
900AS/MB
1 009000981
900/20 900/21
150 mm
55.935
861LP 861PH 861PE 861TX
1 009000980
0,5x3-0,8x5,5-1x5,5-1,2x6,5 mm
T8-T10-T15-T20-T25-T30-T40 5-5,5-6-7-8-9-10-11-12-13-14 mm 1/4 - 3/8
900/20
50 mm
900/25
900/21
150 mm
900BG/30
900/25
900/35A
900/42
900/42
900/30 900/58
350x150x50 mm - 1,3 kg
9,5 10,7 12,1 13,2 14,6 15,8 17,2 18,4 19,7 20,9 22,2 23,2 24,7 25,8 27,2 28,2 29,7
L mm
28 28 28 28 29 29 30 31 32 32 33 33 34 35 35 36 37
Ø1 mm
16,7 16,7 16,7 16,7 16,7 16,7 17,7 17,0 17,5 18,0 18,5 19,0 20,0 21,0 22,0 23,0 24,0
Ft
Ft
1.452 1.452 1.452 1.452 1.452 1.452 1.531 1.531 1.531 1.531 1.715 1.715 1.715 1.715 1.821 1.821 1.901
5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5
009100006 009100007 009100008 009100009 009100010 009100011 009100012 009100013 009100014 009100015 009100016 009100017 009100018 009100019 009100020 009100021 009100022
3-4-5-6-8 mm
895/1
900
Ø mm
PH0-PH1-PH2-PH3
900/16
270x120x45 mm - 1,1 kg
3/16 - 7/32 - 1/4 - 9/32 - 5/16 11/32 - 3/8 - 7/16 - 1/2 - 9/16 50 mm
900/55
78
Ft
900/C11HR
270x120x45 mm - 1,1 kg
6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22
910A/SB17 6-7-8-9-10-11-12 13-14-15-16-17 18-19-20-21-22 mm
32.090
1 009100030
910B
910BL
Tizenkétszögű dugókulcs
910A/AS
Tizenkétszögű hosszú dugókulcs
L
Ø1
Ø
Hatlapú dugókulcs
L
Ø
L
Ø1
Ø1
Ø
UNI/ISO 2725 DIN 3124 UNI/ISO 2725 DIN 3124 mm
6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22
Ø mm
9,5 10,7 12,1 13,2 14,6 15,8 17,2 18,4 19,7 20,9 22,2 23,2 24,7 25,8 27,2 28,2 29,7
L mm
28 28 28 28 29 29 30 31 32 32 33 33 34 35 35 36 37
Ø1 mm
Ft
1.452 1.452 1.452 1.452 1.452 1.452 1.531 1.531 1.531 1.531 1.715 1.715 1.715 1.715 1.821 1.821 1.901
16,7 16,7 16,7 16,7 16,7 16,7 17,7 17,0 17,5 18,0 18,5 19,0 20,0 21,0 22,0 23,0 24,0
5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5
009100106 009100107 009100108 009100109 009100110 009100111 009100112 009100113 009100114 009100115 009100116 009100117 009100118 009100119 009100120 009100121 009100122
8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 21 22
Ø mm
12,0 13,0 14,5 16,0 17,0 18,0 20,0 21,0 22,0 23,5 24,5 25,0 27,0 29,0
L mm
55 55 55 55 55 55 55 55 55 55 55 55 65 65
Ø1 mm
Ft
2.877 2.877 2.877 2.877 2.877 3.141 3.141 3.141 3.141 3.141 3.431 3.431 3.748 3.748
17 17 17 17 17 17 18 20 20 22 23 24 26 28
3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 2 2 2 2
009100308 009100309 009100310 009100311 009100312 009100313 009100314 009100315 009100316 009100317 009100318 009100319 009100321 009100322
Ft
910B/SB17 6-7-8-9-10-11-12 13-14-15-16-17 18-19-20-21-22 mm
32.090
1 009100130
Ft
910BL/SB14 8-9-10-11-12-13 14-15-16-17-18 19-21-22 mm
48.615
1 009100340
Ø
Ø1 mm
Ft
Ft
17,3 17,3 17,3 17,3 17,3 17,3 18,5 19,5 20,0 22,5 23,5 26,0 26,5
1.769 1.769 1.769 1.769 1.769 1.847 1.847 1.847 1.980 1.980 1.980 2.164 2.322
910A-AS/SB13 1/4-5/16-11/32-3/8-7/16 1/2-9/16-19/32-5/8-11/16 3/4-13/16-7/8
28.751
26 26 26 26 26 26 27 27 28 30 30 32 32
L
L mm
5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5
009100276 009100278 009100279 009100280 009100281 009100283 009100284 009100285 009100286 009100287 009100289 009100291 009100292
1 009100295
Tizenkétszögű dugókulcs
Tizenkétszögű csuklós dugókulcs
Hatlapú dugókulcs, hosszított kivitel
Ø mm
10,3 11,9 13,3 13,9 15,8 17,9 19,5 20,6 21,9 24,6 25,9 27,9 29,6
910AS
910B/SN
910AL
"
1/4 5/16 11/32 3/8 7/16 1/2 9/16 19/32 5/8 11/16 3/4 13/16 7/8
mm
L
Ø1
Ø L
Ø1 Ø
UNI/ISO 2725 DIN 3124 mm
8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 21 22
Ø mm
12,0 13,0 14,5 16,0 17,0 18,0 20,0 21,0 22,0 23,5 24,5 25,0 27,0 29,0
L mm
55 55 55 55 55 55 55 55 55 55 55 55 65 65
Ø1 mm
17 17 17 17 17 17 18 20 20 22 23 24 26 28
910AL/SB14 8-9-10-11-12-13-14 15-16-17-18-19-21-22 mm
"
Ft
2.877 2.877 2.877 2.877 2.877 3.141 3.141 3.141 3.141 3.141 3.431 3.431 3.748 3.748
Ft
48.615
3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 2 2 2 2
Ø1
009100158 009100159 009100160 009100161 009100162 009100163 009100164 009100165 009100166 009100167 009100168 009100169 009100171 009100172
1 009100174
mm
10 11 12 13 14 15 16 17 18 19
Ø mm
14,5 15,8 17,0 18,3 19,5 20,8 22,0 23,3 24,5 25,8
L mm
48,5 49,5 50,0 51,0 51,0 53,5 53,5 54,5 54,5 56,5
Ø1 mm
19 19 19 19 19 19 19 19 19 19
Ft
7.390 7.390 7.390 7.390 8.314 8.314 8.314 8.314 8.314 8.314
2 2 2 2 2 2 2 2 2 2
009100230 009100231 009100232 009100233 009100234 009100235 009100236 009100237 009100238 009100239
1/4 5/16 11/32 3/8 7/16 1/2 9/16 19/32 5/8 11/16 3/4 13/16 7/8
Ø mm
L mm
Ø1 mm
Ft
Ft
16,7 16,7 16,7 16,7 16,7 17,0 17,5 18,0 18,5 20,0 21,0 23,0 24,0
1.769 1.769 1.769 1.769 1.769 1.847 1.847 1.847 1.980 1.980 1.980 2.164 2.322
910AS/SB13 1/4-5/16-11/32-3/8-7/16 1/2-9/16-19/32-5/8-11/16 3/4-13/16-7/8
28.751
9,5 12,1 13,2 14,6 15,8 18,4 19,7 20,9 22,2 24,7 25,8 28,2 29,7
28 28 28 29 29 31 32 32 33 34 35 36 37
5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5
009100201 009100202 009100203 009100204 009100205 009100206 009100207 009100208 009100209 009100210 009100211 009100212 009100213
1 009100215
79
910AS/L
"
1/4 5/16 3/8 7/16 1/2 9/16 19/32 5/8 11/16 3/4 13/16 7/8
910PE
Tizenkétszögű hosszú dugókulcs
3/8"-os imbusz-dugókulcs, krómozott, fekete heggyel
L
Ø mm
L mm
10 12 14 16 18 20 21 22 23 25 27 29
55 55 55 55 55 55 55 55 55 55 65 65
Ø1 mm
Ft
3.563 3.563 3.563 3.563 3.959 3.959 4.091 4.091 4.091 4.355 5.014 5.014
17 17 17 17 17 18 20 20 22 24 26 28
3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3
009100350 009100351 009100352 009100353 009100354 009100355 009100356 009100357 009100359 009100360 009100362 009100363
Ft
52.537
1 009100365
1 009100430
E4 E5 E6 E7 E8 E10
3 4 5 6 7 8 10
L Ø
Ø mm
6,2 7,0 8,3 8,9 9,9 12,0
Tizenkétszögű csuklós dugókulcs L
Ø1
L mm
Ø1 mm
55 55 55 55 55 55
Ft
4.355 4.355 4.355 4.355 4.355 4.355
17,3 17,3 17,3 17,3 17,3 17,3
3 3 3 3 3 3
009100440 009100441 009100442 009100443 009100444 009100445
"
* 3/8 * 7/16 * 1/2 * 9/16 * 5/8
Ø mm
L mm
14,0 15,8 18,3 19,5 22,0 11/16 24,5 3/4 25,8
48,0 51,0 51,0 51,0 53,5 54,5 56,5
Ø1 mm
Ft
8.182 8.182 8.182 8.314 8.314 8.842 8.842
19 19 19 19 19 19 19
2 2 2 2 2 2 2
009100260 009100261 009100262 009100263 009100264 009100265 009100266
910FTX
Dugókulcs Torx®-csavarokhoz
Ft
28.320
Ø1
Ø
E4 E5 E6 E7 E8 E10 E12 E14 E16
80
Ø mm
6,2 7,0 8,3 8,9 9,9 12,0 14,5 15,8 18,0
L mm
26 26 26 26 26 26 26 26 26
Ø1 mm
17,3 17,3 17,3 17,3 17,3 17,3 17,3 17,3 17,3
Ft
1.953 1.953 1.953 1.953 1.953 1.953 1.953 1.953 1.953
5 5 5 5 5 5 5 5 5
009100404 009100405 009100406 009100407 009100408 009100410 009100412 009100414 009100416
50 50 50 50 50 50 50
Ft
Ft
Ft
2.745 2.745 2.745 2.745 2.745 2.745 2.745
20 20 20 20 20 20 20
5 5 5 5 5 5 5
009100490 009100492 009100494 009100496 009100497 009100498 009100500
910PE/SB7 3-4-5-6-7-8-10 mm
21.633
1 009100503
mm
4L 5L 6L 7L 8L 10L
SxA
Ø mm
18,5 18,5 18,5 18,5
L mm
L1 mm
54 54 54 54
Ft
3.431 3.431 3.431 3.431
24 24 24 24
2 2 2 2
009100452 009100453 009100454 009100456
PH
3.808 3.808 3.808 3.808 3.808 4.113
62 62 62 62 62 102
3 3 3 3 3 3
009100584 009100585 009100586 009100587 009100588 009100590
L Ø L1
4 5 6 7 8 10 12
Ø mm
18 18 18 18 19 20 20
L mm
62 62 62 62 62 62 62
L1 mm
15 15 15 15 15 15 15
Ft
Ft
3.326 3.326 3.326 3.326 3.326 3.326 3.326
5 5 5 5 5 5 5
009100504 009100505 009100506 009100507 009100508 009100510 009100512
L
Ø L1
1 2 3 4
L1 mm
92 92 92 92 92 132
mm
L mm
3/8”-os imbusz-dugókulcs, krómozott
Ø L1
SxA mm
L
910ME
L
1x5,5 1,2x6,5 1,2x8 1,6x9
L1
Csavarhúzó-dugókulcs Phillips®-csavarokhoz, krómozott, barnított fej
L
L1 mm
1 009100449
910PH
18,5 18,5 18,5 18,5 18,5 18,5 18,5
Csavarhúzó-dugókulcs hasítottfejű csavarokhoz, krómozott, barnított fej
* SAE AS 954E
L mm
hatlapfejű külső dugókulcs gömbölyű véggel
910LP Ø1
Ø mm
910BP
910FTX-L/SB6 E4-E5-E6 E7-E8-E10
Ø
Ø L1
mm
Hosszú dugókulcs Torx®-csavarokhoz
L
DIN 7422
910AS/SN
20.451
910FTX/L
910ASL/SB12 1/4-5/16-3/8-7/16 1/2-9/16-19/32-5/8-11/16 3/4-13/16-7/8
Ft
910FTX/SB9 E4-E5-E6-E7-E8 E10-E12-14-E16
Ø1
Ø
Ø mm
18,5 18,5 18,5 18,5
L mm
48 48 48 48
L1 mm
18 18 18 18
Ft
3.167 3.167 3.167 3.167
2 2 2 2
009100471 009100472 009100473 009100474
910ME/SB5 4-5-6-8-10 mm
18.592
1 009100515
910PT
Ötlapú imbusz dugókulcs
3/8”-os gömbvégű toldó
Ft
910CF/SB10 10-11-12-13-14-15 16-17-18-19 mm
L
Ø
910/15
Ø mm
20 20 20
L mm
Szűkítő közbetét 3/8” és 1/4”
L1 mm
50 50 50
Ft
5.028 5.180 6.094
20 20 20
3 009100540 3 009100545 3 009100550
910AN/125
L
UNI/ISO 3316 DIN 3123 L mm
30
Ft
910PT/SB8 PT10-PT15-PT20-PT25 PT30-PT40-PT45-PT50
41.493
Ø mm
L
3/8
18,5 18,5 18,5 18,5 18,5 18,5
L mm
Ft
3.695 3.695 3.695 3.695 3.695 3.695
20 20 20 20 20 20
5 5 5 5 5 5
009100519 009100520 009100521 009100522 009100523 009100524
Bővítő közbetét 3/8” és 1/2”
L mm
54,6
32
Ft
24.360
Ø mm
18,0
L
Ø mm
Ft
5.100
19
5 009100830
910M/35
3/8”-os csuklós fém hajtószár
3/8
Ft
2.438
1/2
L
5 009100814 UNI/ISO 3315 DIN 3122
3 009100827 3 009100828 3 009100829
L
UNI/ISO 3316 DIN 3123 L mm
Ø
UNI/ISO 3316 DIN 3123
3/8”-os toldó
910TX/SB6 T15-T20-T25 T27-T30-T40
Ft
2.773 3.504 5.180
3/8”-os csukló
910/20 - 910/21 - 910/22
Ø mm 17 17 17
910/25
Ø
L1 mm
50 50 50 50 50 50
5 009100810
910/16
L1
Ø mm
2.260
L mm 75 125 250
910AN/75 910AN/125 910AN/250
Ø
Ft
1/4
Ügyeljünk a forgató nyomatékra, fokozatosan növeljük, hogy a törést, illetve az esetleges sérülést elkerüljük.
1 009100558
3/8"-os Torx® imbusz-dugókulcs, krómozott, fekete hegy
17,0
910TX
910AN/250
L Ø
T15 T20 T25 T27 T30 T40
1 009100147
910AN/75
33.156
Ø L1
PT40 PT45 PT50
910AN
L mm
Ft
250
14.625
3 009100839
910/36A Ø
910/20
1 009100530
910/21
3/8”-os csuklós hajtószár, krómozott
L1
910/22
910CF
L
910/20 910/21 910/22
A
10 11 12 13 14 15 16 17 18 19
A mm
21,3 23,1 25,5 26,9 30,2 33,3 33,3 38,1 38,1 39,6
L mm
32,3 34,3 36,2 37,4 40,0 41,3 41,3 46,5 46,5 48,0
L mm 75 125 250
Ø mm 17 17 17
UNI/ISO 3315 DIN 3122
Ft
1.981 2.925 3.808
5 009100820 5 009100822 5 009100826
L mm
255
L1 mm
Ft
10.054
154
3 009100845
910/40
L
mm
L
UNI/ISO 3316 DIN 3123
3/8”-os villás dugókulcs
3/8”-os csuklós T-hajtószár, krómozott
Ft
2.322 2.322 2.639 2.639 2.771 2.903 3.088 3.695 3.695 3.827
2 2 2 2 2 2 2 2 2 2
009100135 009100136 009100137 009100138 009100139 009100140 009100141 009100142 009100143 009100144
L1
L L mm
420
L1 mm
175
Ft
10.969
3 009100850
81
910/42
910M/55
3/8”-os csúszkás T-hajtószár
3/8”-os irányváltós fémracsni
Ft
910B/C10
910B 910/21
A
910/55
L
L
A
UNI/ISO 3315 DIN 3122 L mm
210
37.800
1 009100910
6 - 7 - 8 - 10 - 11 - 12 13 - 14 - 17 - 19 mm 125 mm
270x120x45 mm - 1,3 kg
Ø
A mm
Ft
3.351
30,5
5 009100854
L mm
178
Ø mm
A mm
30
Ft
17.063
26
2 009100875
910A/C16...
16 dugókulcs és 5 tartozék fémdobozban
910M/56
910/46
3/8”-os irányváltós csuklós fémracsni
3/8”-os forgattyús hajtószár, krómozott
A
L1
L A L
Ø
UNI/ISO 3315 DIN 3122 L mm
315
L1 mm
80
A mm
Ft
6.703
115
1 009100862
L mm
265
Ø mm
A mm
31
Ft
23.157
29
Irányváltós racsni 3/8" 52 fogú
3/8”-os irányváltós racsni, 72 fogú, krómozott
200
30
A mm
Ft
12.492
33
335x145x60 mm - 2,3 kg
222
Ø mm
37
A mm
38,5
Ft
19.043
1 009100884
910.../C10
10 dugókulcs és 2 tartozék fémdobozban
L
Ø
UNI/ISO 3315 DIN 3122 Ø mm
30
A mm
33
Ft
12.492
3 009100885
Ft
910A/C10
Nyomatékkulcs csatlakozási méretei, lásd a táblázatot a 929/C8 cikkszám alatt!
37.800
910A 910/21
910/55 270x120x45 mm - 1,3 kg
82
1 009100909
6 - 7 - 8 - 10 - 11 - 12 13 - 14 - 17 - 19 mm 125 mm
1 009100932
910/21
6 - 7 - 8 - 9 - 10 - 11 - 12 - 13 14 - 15 - 16 - 17 - 18 - 19 21 - 22 mm 125 mm
910/22
250 mm
910/42
A
L mm
61.544
910/55Q L mm
3/8”-os irányváltós racsni, 48 fogú, krómozott
200
Ft
910A/C16Q
910/25
Ø
3 009100882
910/55Q
250 mm
910/42
A Ø mm
910/22
L
UNI/ISO 3315 DIN 3122 L mm
910/21
6 - 7 - 8 - 9 - 10 - 11 - 12 - 13 14 - 15 - 16 - 17 - 18 - 19 21 - 22 mm 125 mm
910A
Ø
1 009100936
910/55
A
910/25
• Hajtószár • Nyitó és rögzítő gomb • Irányváltás a fejen lévő műanyag gyűrű jobbra és balra forgatásával • Bimateriál-nyél
L
61.544
910A
2 009100887
910/58
910/55
Ft
910A/C16
335x145x60 mm - 2,3 kg
910B/C16...
16 dugókulcs és 5 tartozék fémdobozban
910.../C29
17 dugókulcs 12 csavarhúzó-dugókulcs és 5 tartozék fémdobozban
Ft
910B/C16
61.544
910B
Ft
910/21
6 - 7 - 8 - 9 - 10 - 11 - 12 - 13 14 - 15 - 16 - 17 - 18 - 19 21 - 22 mm 125 mm
910/22
250 mm
101.380
910A
1 009100937
910LP 910PH 910PE
910/25 910/42
13 db-os inch-es dugókulcs készlet 5 tartozékkal, fémdobozban
910A/C29
910AS/MBM-C18
1 009100944
6 - 7 - 8 - 9 - 10 - 11 - 12 - 13 14 - 15 - 16 - 17 - 18 - 19 - 20 21 - 22 mm 1x5,5 - 1,2x6,5 - 1,2x8 mm 3 - 4 - 5 - 6 - 8 - 10 mm 125 mm
910/22
250 mm
1 009100926
910/21
1/4 - 5/16 - 11/32 - 3/8 - 7/16 1/2 - 9/16 - 19/32 - 5/8 - 11/16 3/4 - 13/16 - 7/8 125 mm
910/22
250 mm
910/42 910M/55
910/42
335x145x60 mm - 2,3 kg
910/25
910/25
910/55
65.509
910AS
PH1 - PH2 - PH3
910/21
Ft
910AS/MBM-C18
335x145x60 mm - 2,5 kg
910/55 420x185x60 mm - 3,5 kg
Ft
910B/C16Q
61.544
910B
910A/C16HR
1 009100933
910/21
6 - 7 - 8 - 9 - 10 - 11 - 12 - 13 14 - 15 - 16 - 17 - 18 - 19 21 - 22 mm 125 mm
910/22
250 mm
Ft
910B/C29
101.380
910B 910LP 910PH 910PE
910/25 910/42
910/55Q 335x145x60 mm - 2,3 kg
1 009100945
6 - 7 - 8 - 9 - 10 - 11 - 12 - 13 14 - 15 - 16 - 17 - 18 - 19 - 20 21 - 22 mm 1x5,5 - 1,2x6,5 - 1,2x8 mm
16 hatlapú dugókulcs és 5 tartozék szivacsbetétes fémdobozban • forgó markolatos racsni
PH1 - PH2 - PH3 3 - 4 - 5 - 6 - 8 - 10 mm
910/21
125 mm
910/22
250 mm
910/25 910/42
910A/C17
910/55
17 hatlapú dugókulcs és 9 tartozék fémdobozban
420x185x60 mm - 3,5 kg
Ft
910A/C16HR
68.095
910A
910AS/C13...
13 dugókulcs és 5 tartozék fémdobozban
1 009100935
910/21
6 - 7 - 8 - 9 - 10 - 11 - 12 - 13 14 - 15 - 16 - 17 - 18 - 19 21 - 22 mm 125 mm
910/22
250 mm
910/25 910/42 910/58
Ft
910A/C17
92.231
910A
335x145x60 mm - 2,4 kg
1 009100938
910/15
6 - 7 - 8 - 9 - 10 - 11 - 12 - 13 14 - 15 - 16 - 17 - 18 - 19 - 20 21 - 22 mm 3/8 - 1/4
910/16
3/8 - 1/2
910/21
125 mm
910/22
250 mm
Ft
910AS/C13
60.938
910AS
1 009100925
910/25
910/21
1/4 - 5/16 - 11/32 - 3/8 - 7/16 1/2 - 9/16 - 19/32 - 5/8 - 11/16 3/4 - 13/16 - 7/8 125 mm
910/36A
910/22
250 mm
910/42
910/42
910/46
910/55 420x280x60 mm - 4,0 kg
910/25
910/55 335x145x60 mm - 2,3 kg
83
mm
920A
18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 32
Hatlapú dugókulcs
L
Ø1
Ø
UNI/ISO 2725 DIN 3124 mm
8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 32
Ø mm
12,4 13,5 14,9 16,1 17,5 18,7 20,1 21,5 22,7 24,1 25,3 26,6 27,8 28,8 29,9 30,8 32,2 33,2 34,7 36,2 37,2 38,6 40,2 42,3
L mm
38 38 38 38 38 38 38 38 38 38 39 39 40 40 41 42 43 44 45 46 47 48 48 49
Ø1 mm
Ft
1.108 1.108 1.108 1.108 1.108 1.211 1.211 1.211 1.293 1.293 1.293 1.293 1.498 1.498 1.498 1.611 1.611 1.611 1.694 1.694 1.694 1.828 1.828 1.888
21,7 21,7 21,7 21,7 21,7 21,7 21,7 22,5 23,7 23,1 24,0 24,0 25,0 25,0 26,0 26,0 27,0 27,0 28,0 29,0 30,0 31,0 32,0 34,0
10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5
009200008 009200009 009200010 009200011 009200012 009200013 009200014 009200015 009200016 009200017 009200018 009200019 009200020 009200021 009200022 009200023 009200024 009200025 009200026 009200027 009200028 009200029 009200030 009200032
920A/SB13 10-11-12-13-14-15-16 17-18-19-20-21-22 mm
20.562
1 009200040
920A/SB8 23-24-25-26-27-28-30-32 mm
Ft
16.369
1 009200042
920B
1/2”-os tizenkétszögű dugókulcs
84
Ft
1.293 1.293 1.498 1.498 1.498 1.611 1.611 1.611 1.694 1.694 1.694 1.828 1.828 1.888
10 10 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5
009200118 009200119 009200120 009200121 009200122 009200123 009200124 009200125 009200126 009200127 009200128 009200129 009200130 009200132
Ft
Ft
20.562
920B/SB8 23-24-25-26-27 28-30-32 mm
16.369
1 009200140
Hatlapú dugókulcs, hosszított kivitel
Ø
Ø1
10 12 13 14 15 16 17 18 19 21 22 23 24 27 30 32 36
14,7 17,8 19,0 20,3 21,5 22,8 24,0 25,0 26,5 29,0 30,0 31,5 32,8 36,5 40,0 42,8 48,0
77 77 77 77 77 77 77 77 77 77 77 77 77 77 77 77 77
21 21 22 22 22 22 23 24 25 27 28 29 30 33 36 38 41
920AL/SB11 10-12-13-14-15-16 17-18-19-21-22 mm
Ø mm
12,4 13,5 14,9 16,1 17,5 18,7 20,1 21,5 22,7 24,1
L mm
38 38 38 38 38 38 38 38 38 38
Ø1 mm
21,7 21,7 21,7 21,7 21,7 21,7 21,7 22,5 23,7 23,1
Ft
1.108 1.108 1.108 1.108 1.108 1.211 1.211 1.211 1.293 1.293
10 10 10 10 10 10 10 10 10 10
009200108 009200109 009200110 009200111 009200112 009200113 009200114 009200115 009200116 009200117
L
Ø1
Ø
UNI/ISO 2725 DIN 3124 mm
10 12 13 14 15 16 17 18 19 21 22 23 24 27 30 32 36
Ø mm
L mm
14,7 17,8 19,0 20,3 21,5 22,8 24,0 25,0 26,5 29,0 30,0 31,5 32,8 36,5 40,0 42,8 48,0
77 77 77 77 77 77 77 77 77 77 77 77 77 77 77 77 77
Ø1 mm
Ft
Ft
2.956 2.956 2.956 2.956 2.956 3.039 3.039 3.326 3.326 3.695 3.695 3.695 4.167 4.167 5.337 5.337 8.725
21 21 22 22 22 22 23 24 25 27 28 29 30 33 36 38 41
5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 3 3 3 3
009200310 009200312 009200313 009200314 009200315 009200316 009200317 009200318 009200319 009200321 009200322 009200323 009200324 009200327 009200330 009200332 009200336
38.383
1 009200338
920A/AS
Hatlapú dugókulcs
UNI/ISO 2725 DIN 3124
Ø1 mm
920BL/SB11 10-12-13-14-15-16-17-18 19-21-22 mm
L
L mm
Tizenkétszögű hosszú dugókulcs
920AL
Ø mm
920BL
1 009200142
Ft
2.956 2.956 2.956 2.956 2.956 3.039 3.039 3.326 3.326 3.695 3.695 3.695 4.167 4.167 5.337 5.337 8.725
5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 3 3 3 3
009200626 009200627 009200628 009200629 009200630 009200631 009200632 009200633 009200634 009200635 009200636 009200637 009200638 009200639 009200640 009200641 009200642
Ø1
UNI/ISO 2725 DIN 3124
8 9 10 11 12 13 14 15 16 17
Ø1 mm
24,0 24,0 25,0 25,0 26,0 26,0 27,0 27,0 28,0 29,0 30,0 31,0 32,0 33,9
L
Ø
mm
39 39 40 40 41 42 43 44 45 46 47 48 48 49
920B/SB13 10-11-12-13-14-15-16 17-18-19-20-21-22 mm
mm
L mm
Ft
Ø mm
25,3 26,6 27,8 28,8 29,9 30,8 32,2 33,2 34,7 36,2 37,2 38,6 40,2 42,3
Ft
38.383
"
3/8 7/16 1/2 9/16 19/32 5/8 11/16 3/4 25/32 13/16 7/8 15/16 1 1.1/16 1.1/8 1.3/16 1.1/4
L
Ø
Ø mm
14,6 16,5 19,0 20,3 21,0 22,8 25,0 26,5 28,0 29,0 30,0 32,8 35,0 36,5 39,0 41,0 42,8
Ø1
L mm
37 37 37 37 37 37 37 38 38 38 40 42 42 43 43 46 46
Ø1 mm
21 21 22 22 22 22 24 25 26 27 28 30 32 33 35 36 38
Ft
Ft
1.263 1.263 1.345 1.345 1.478 1.478 1.478 1.478 1.704 1.704 1.704 1.847 1.847 1.950 2.012 2.156 2.156
2 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 2 2 2 2
009200270 009200272 009200273 009200274 009200275 009200276 009200277 009200279 009200280 009200281 009200282 009200284 009200285 009200287 009200289 009200290 009200292
1 009200644
920A-AS/SB11 3/8-7/16-1/2-9/16-5/8 11/16-3/4-13/16-7/8 15/16-1
20.235
1 009200295
920AS
920FTX
Tizenkétszögű dugókulcs
920LP
Dugókulcs Torx®-csavarokhoz
L
L
L
L1
Ø1 SxA mm
"
3/8 7/16 1/2 9/16 5/8 19/32 11/16 3/4 25/32 13/16 7/8 15/16 1 1.1/16 1.1/8 1.3/16 1.1/4
Ø mm
14,9 16,1 18,7 20,1 22,7 21,5 25,3 26,6 27,8 28,8 29,9 32,2 34,2 36,2 38,6 40,2 42,3
L mm
38 38 38 38 38 38 39 39 40 40 41 43 45 46 48 48 49
Ø1 mm
Ft
1.263 1.263 1.345 1.345 1.478 1.478 1.478 1.478 1.704 1.704 1.704 1.847 1.847 1.950 2.012 2.156 2.156
21,7 21,7 21,7 21,7 22,5 23,7 24,0 24,0 25,0 25,0 26,0 27,0 28,0 29,0 31,0 32,0 33,5
3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 2 2 2 2
009200201 009200202 009200203 009200204 009200206 009200207 009200208 009200209 009200210 009200211 009200212 009200214 009200216 009200217 009200218 009200219 009200220
Ft
920AS/SB11 3/8-7/16-1/2-9/16-5/8 11/16-3/4-13/16-7/8 15/16-1
20.235
1/2 9/16 5/8 11/16 3/4 13/16 7/8 15/16 1 1.1/16 1.1/8
L mm
13,2 15,0 16,3 18,8 20,4 22,9 25,0 26,5
36 37 37 37 37 37 37 40
Ø1 mm
Ft
1.745 1.745 1.745 1.745 1.745 1.868 2.176 2.463
21 21 21 22 22 22 24 25
5 5 5 5 5 5 3 3
009200380 009200381 009200382 009200383 009200384 009200385 009200387 009200388
920FTX/SB6 E10-E12-E14 E16-E18-E20
12.783
1 009200390
19,0 20,3 22,8 25,0 26,5 29,0 30,0 32,8 35,0 36,5 37,8
L mm
Ø1 mm
77 22 77 22 77 22 77 24 77 25 77 27 77 28 77 30 77 32 77 33,0 77 34
Ft
4.003 4.003 4.003 4.003 4.413 5.030 5.030 5.030 5.542 5.953 6.159
2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2
Ft
22.332
1 009200391
920ASL/SB11 1/2-9/16-5/8-11/16 3/4-13/16-7/8-15/16 1-1.1/8-1.1/16
3 3 3 3 3
009200452 009200453 009200454 009200456 009200458
L Ø
E10 E12 E14 E16 E18 E20
PH
Ø mm
22,5 22,5 22,5 22,5
L mm
56 56 56 56
L1 mm
18 18 18 18
Ft
2.505 2.505 2.505 2.505
3 3 3 3
009200471 009200472 009200473 009200474
Ft
920LH/SB7 920LP 920PH
Hosszú dugókulcs Torx®-csavarokhoz
009200352 009200353 009200355 009200357 009200358 009200360 009200361 009200362 009200363 009200364 009200365
Ft
2.874 2.874 2.874 2.874 2.874
24 24 24 24 24
Csavarhúzó-dugókulcs készlet Phillips®csavarokhoz krómozott, barnított fej
920FTX/L
L1 mm
920LH/SB7
920FTX/C8 E10-E12-E14-E16 E18-E20-E22-E24
62 62 62 62 62
Csavarhúzó-dugókulcs Phillips®-csavarokhoz, krómozott, barnított fej
1 2 3 4
270X120X45 mm - 1 kg
Ø mm
L mm
920PH
Ø1
Ø mm
22,5 22,5 22,5 22,5 22,5
L1
Ft
L Ø
1x5,5 1,2x6,5 1,2x8 1,6x9 2x12
1 009200225
Tizenkétszögű hosszú dugókulcs
"
E10 E12 E14 E16 E18 E20 E22 E24
Ø mm
920AS/L
Ø
SxA
Ø1
Ø
Ø
Csavarhúzó-dugókulcs hasítottfejű csavarokhoz, krómozott, barnított fej
21.429
1 009200478
1,2x6,5 - 1,2x8 1,6x9 - 2x12 mm PH2 - PH3 - PH4
L Ø1
Ø
Ø mm
13,2 15,0 16,3 18,8 20,4 22,9
L mm
77 77 77 77 77 77
Ø1 mm
21,0 21,0 21,0 21,8 21,8 22,0
Ft
Ft
3.695 3.695 3.695 3.695 3.695 3.695
5 5 5 3 3 3
009200400 009200401 009200402 009200403 009200404 009200405
Ft
56.652
1 009200369
920FTX-LSB6 E10-E12-E14 E16-E18-E20
24.360
1 009200409
85
920PE
920BP
1/2"-os imbusz-dugókulcs, krómozott, barnított hegy
Hatlapú gömbfejű imbusz-dugókulcs
L Ø
Ø
L1
920ME/SB7 5-6-8-10-12-14-17 mm
mm
3 4 5 5L 6 6L 7 7L 8 8L 9 9L 10 10L 12 12L 14 14L 17 19
Ø mm
22,5 22,5 22,5 22,5 22,5 22,5 22,5 22,5 22,5 22,5 22,5 22,5 22,5 22,5 23,0 22,5 23,0 22,5 29,5 29,5
L1 L mm
L1 mm
58 58 58 100 58 100 58 100 58 100 58 140 58 140 58 140 58 140 60 60
Ft
2.299 2.299 2.299 2.505 2.299 2.505 2.299 2.505 2.299 2.505 2.299 2.607 2.299 2.607 2.668 2.977 2.668 2.977 3.285 3.285
20 20 20 62 20 62 20 62 20 62 20 102 20 102 20 102 20 102 22 22
5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5
009200410 009200412 009200414 009200415 009200417 009200418 009200420 009200421 009200423 009200424 009200425 009200426 009200428 009200429 009200432 009200433 009200434 009200435 009200437 009200439
920PE/SB9 4-5-6-8-10 mm 5L-6L-8L-10L mm
Ft
Ft
24.491
1 009200441
920ME/C7 5-6-8-10-12-14-17 mm
32.800
1 009200443
270X120X45 mm - 1,5 kg
mm
5L 5XL 6L 6XL 7L 8L 8XL 10L
Ø mm
22,5 22,5 22,5 22,5 22,5 22,5 22,5 22,5
L mm
L1 mm
100 240 100 240 100 100 240 140
Ft
2.874 3.695 2.874 3.695 2.874 2.874 3.695 3.079
62 202 62 202 62 62 202 102
5 1 5 1 5 5 1 5
009200490 009200495 009200491 009200496 009200492 009200493 009200497 009200494
1 009200518
Ft
920BP/SB8 5L-6L-7L-8L-10L mm 5XL-6XL-8XL mm
28.398
Ø
Ø mm
22,5 22,5 22,5 22,5 22,5 22,5 22,5 22,5 22,5 22,5 22,5 22,5 22,5 23,0 23,0 23,0 23,0 23,0 23,0
L mm
L1 mm
58 20 120 82 58 20 120 82 58 20 120 82 58 20 120 82 58 20 120 82 58 20 120 82 58 20 140 102 58 20 140 102 58 20 140 102 120 82
Ft
Ft
Ft
2.833 3.613 2.833 3.613 2.833 3.613 2.833 3.613 2.833 3.613 2.833 3.613 2.833 3.613 3.777 5.071 3.777 5.071 5.071
5 3 5 3 5 3 5 3 5 3 5 3 5 3 3 3 3 3 3
009200520 009200530 009200521 009200531 009200522 009200533 009200523 009200534 009200524 009200535 009200525 009200537 009200526 009200538 009200527 009200539 009200528 009200540 009200541
1 009200500
L Ø
Ø
L
L1
T20 T20L T25 T25L T27 T27L T30 T30L T40 T40L T45 T45L T50 T50L T55 T55L T60 T60L T70L
L
1/2"-osTorx® imbusz-dugókulcs, krómozott, barnított hegy
1/2”-os imbusz-dugókulcs, krómozott
Hatlapú imbusz-dugókulcs
Ft
27.225
920TX
920ME
920PE/AS
1 009200519
250X100X35 mm - 1,4 kg
920PE/C10 4-5-6-7-8-10 12-14-17-19 mm
L
DIN 7422
Ft
22.636
920TX-SB9 T20-T25-T27-T30 T40-T45-T50-T55-T60
30.259
920TX-L/SB10 T20L-T25L-T27L-T30L-T40LT45L-T50L-T55L-T60L-T70L
43.759
1 009200532
L1
L1 mm
"
1/8 3/16 1/4 3/8 1/2 3/4
86
Ø mm
22,5 22,5 22,5 22,5 22,5 22,5
L mm
58 58 58 58 60 60
L1 mm
20 20 20 20 20 20
Ft
2.668 2.668 2.668 2.668 2.874 3.079
2 2 2 2 2 1
009200460 009200461 009200463 009200464 009200465 009200468
5 6 7 8 10 12 14 17
Ø mm
21 21 21 21 23 24 24 24
L mm
75 75 75 75 75 75 75 75
L1 mm
15,5 15,5 15,5 15,5 15,5 15,5 15,5 15,5
Ft
2.668 2.668 2.668 2.668 2.668 3.182 3.182 3.182
5 5 5 5 5 5 5 5
009200505 009200506 009200507 009200508 009200510 009200512 009200514 009200517
1 009200545
Ft
920TX/C9 T20-T25-T27-T30-T40 T45-T50-T55-T60
34.485
1 009200546
920/15
Szűkítő közbetét 1/2" és 3/8"
Ft
920XZN/SB12 M5-M6-M8-M10-M12 M14-M16-M6L-M8L M10L-M12L-M14L
42.572
Tamper Resistant Torx® imbusz-dugókulcs
L mm
42
Ft
920XZN-L/S5 M6L-M8L-M10L M12L-M14L
17.040
Ft
2.651
22,0
5 009200810
Ügyeljünk a forgató nyomatékra, fokozatosan növeljük, hogy a törést, illetve az esetleges sérülést elkerüljük.
Ø mm
22,5 22,5 22,5 22,5 22,5
L mm
58 58 58 58 58
920/16
1/2”-os speciális imbusz-dugókulcs, krómozott, fekete hegy
L1 mm
Ft
2.977 2.977 2.977 2.977 2.977
20 20 20 20 20
5 5 5 5 5
Bővítő közbetét 1/2" és 3/4"
009200370 009200371 009200372 009200373 009200374
L Ø
L
UNI/ISO 3316 DIN 3123
22,5 mm
Ø
L mm
L1
46
UNI 9326
Ø mm
1/2
3/4
Ft
3.351
26
5 009200814
920/20÷920/23 Ft
920RTX/SB5 T20-T25-T27-T30-T40
16.847
1 009200378
920XZN
1/2"-os XZN®-profilú imbusz-dugókulcs, krómozott, barnított fej
L
Ø L1
Ø mm
22,5 22,5 22,5 22,5 22,5 22,5 22,5 22,5 22,5 22,5 22,5 22,5 23,0 23,0 23,0 23,0
L mm
58 58 58 100 58 100 58 100 58 100 58 100 58 100 58 58
L1 mm
20 20 20 62 20 62 20 62 20 62 20 62 20 62 20 20
Ø mm
7 7XL 9 9XL 10 10XL 11 11XL 12L 12XL 14L 14XL 16L 16XL
(6R) (6R) (8R) (8R) (8S) (8S) (10R) (10R) (10S) (10S) (12S) (12S) (14R) (14R)
L mm
58 240 58 240 58 240 58 240 100 240 100 240 100 240
L1 mm
20 202 20 202 20 202 20 202 62 202 62 202 62 202
Ft
4.065 5.851 4.065 5.851 4.065 5.851 4.065 5.851 4.516 6.363 4.516 6.363 4.516 6.363
5 1 5 1 5 1 5 1 3 1 3 1 3 1
009200587 009200607 009200589 009200609 009200590 009200610 009200591 009200611 009200592 009200612 009200594 009200614 009200596 009200616
Ft
2.997 2.997 2.997 3.408 2.997 3.408 2.997 3.408 2.997 3.408 2.997 3.408 2.997 3.408 3.839 3.839
3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3
009200559 009200560 009200561 009200562 009200563 009200564 009200582 009200583 009200565 009200566 009200568 009200569 009200571 009200572 009200573 009200574
920ES/SB7 7-9-10-11-12L-14L-16L
1/2”-os toldó
Ft
32.226
1 009200598
920XZN/SB7 M4-M5-M6-M8 M10-M12-M14
23.397
1 009200579
920/20
920/22
UNI/ISO 3316 DIN 3123 L mm 75 125 255 375
L
Ø mm 22 22 22 22
920/23
Ft
3.199 3.961 4.417 5.941
5 5 5 2
009200818 009200822 009200826 009200827
920AN
1/2”-os gömbvégű toldó
Ø
920AN/50
920AN/125
920ES-XL/SB7 7XL-9XL-10XL-11XL 12XL-14XL-16XL
Ft
44.911
920AN/250
1 009200618
920AN/375
L
Ft
Ø
920/21
920/20 920/21 920/22 920/23
DIN 2324
Ø mm
3/8
1 009200578
920ES
L1
M4 M5 M6 M6L M8 M8L M9 M9L M10 M10L M12 M12L M14 M14L M16 M18
1/2
L
Ø
Ø
UNI/ISO 3316 DIN 3123
920RTX
T20 T25 T27 T30 T40
L
1 009200577
270X120X45 mm - 1,2 kg
920AN/50 920AN/125 920AN/250 920AN/375
L mm 50 125 250 375
Ø mm 22 22 22 22
Ft
3.351 4.723 6.794 9.141
5 5 3 3
009200833 009200834 009200835 009200836
87
920/25
920/38
1/2”-os csukló
920/50
1/2" csuklós kihúzható külső négyszögű hajtószár markolattal
1/2”-os átnyomós irányváltós racsni
D
L
L L max
UNI/ISO 3316 DIN 3123 L mm
75
Ø mm
Ft
6.300
27
5 009200830
920/35A
285
262
L max mm
Ft
21.023
402
1 009200839
L mm
L
L1
Ft
12.492
160
3 009200846
L
L mm
920M/35
490
1/2”-os csuklós fémhajtószár
L1 mm
Ft
14.473
230
Ø mm
40
A mm
Ft
14.168
42
3 009200871
920/50F
L1 mm
UNI/ISO 3315 DIN 3122
275
1/2”-os csuklós T-hajtószár, krómozott
L1
UNI/ISO 3315 DIN 3122 L mm
Ø L mm
920/40
1/2”-os csuklós hajtószár
A
1/2”-os belső négyszögű racsni krómozott
L
2 009200850
A Ø
920/42
UNI/ISO 3315 DIN 3122
1/2”-os csúszkás T-hajtószár
L
L mm
UNI/ISO 3315 DIN 3122 L mm
Ft
380
17.977
275
L mm
305
L mm
600
A mm
Ft
4.417
42
27.422
1 009200843
2 009200889
5 009200854
1/2”-os hajlított hajtószár, krómozott
Ft
Ft
12.949
27
1/2”-os irányváltós racsni, 72 fogú, krómozott
920/44
L
A mm
920/55
L
UNI/ISO 3315 DIN 3122
1/2”-os csuklós fém hajtószár, hosszított kivitel
40
A
2 009200845
920M/35L
Ø mm
L A
L
Ø
UNI/ISO 3315 DIN 3122 L1
Ügyeljünk a forgató nyomatékra, fokozatosan növeljük, hogy a törést, illetve az esetleges sérülést elkerüljük.
L mm
275
UNI/ISO 3315 DIN 3122 L mm
230
L1 mm
Ft
6.398
60
3 009200858
920/46
920/36A
1/2”-os forgattyús hajtószár, krómozott
1/2”-os csuklós hajtószár, krómozott
40
A mm
L1
Ft
15.082
43
3 009200882
920/55Q
1/2”-os irányváltós racsni, 48 fogú, krómozott
Ø mm
L
A
A L
Ø
L1
UNI/ISO 3315 DIN 3122
L
UNI/ISO 3315 DIN 3122
UNI/ISO 3315 DIN 3122 L mm
408
88
L1 mm
283
Ft
14.016
2 009200847
L mm
385
L1 mm
110
A mm
160
Ft
7.922
1 009200862
L mm
275
Ø mm
40
A mm
43
Ft
15.082
3 009200885
920/55X
920/56A
1/2”-os irányváltós racsni, 72 fogú, krómozott
A
UNI/ISO 3315 DIN 3122
200
30
L
Ø
Ø mm
11 dugókulcs és 2 tartozék fémdobozban
L A
L mm
920.../C11
1/2”-os csuklós irányváltós racsni, 72 fogú, krómozott
A mm
Ø
Ft
12.797
33
3 009200895 L mm
920/55LC
315
1/2”-os irányváltós racsni "záró rendszerrel", 72 fogú, krómozott
Ft
920A/C11 Ø mm
40
41.052
920A
A mm
Ft
24.375
43
920/22
1 009200911
920/50
1 009200921
10 - 12 - 13 - 14 - 15 - 16 17 - 18 - 19 - 21 - 22 mm 255 mm
335x145x60 mm - 2,5 kg
920M/56
1/2”-os irányváltós csuklós fémracsni
Ft
920B/C11 L
41.052
920B
920/22
920/50
1 009200922
10 - 12 - 13 - 14 - 15 - 16 17 - 18 - 19 - 21 - 22 mm 255 mm
335x145x60 mm - 2,5 kg
L A
920.../C12...
Ø
12 dugókulcs és 5 tartozék fémdobozban
A Ø
UNI/ISO 3315 DIN 3122 L mm
275
Ø mm
40
L mm
A mm
Ft
17.367
43
330
Ø mm
38
A mm
Ft
25.899
35,7
2 009200894
2 009200896
920/58 920/55L
kihúzható irányváltós racsni 1/2" négyszögű külső hajtószár csatlakozóval 72 fogas mechanizmus
L max
Irányváltós racsni 1/2", 52-fogú • Hajtószár • Nyitó és rögzítő gomb • Irányváltás a fejen lévő műanyag gyűrű jobbra és balra forgatásával • Bimateriál-nyél
A
Ø L mm
282
L max mm
422
Ø mm
A mm
40
Ft
25.746
43
Ft
920A/C12X
61.228
920A
1 009200927
L
920/21
10 - 11 - 12 - 13 - 14 - 17 - 19 22 - 24 - 27 - 30 - 32 mm 125 mm
920/22
255 mm
920/42
920/55
Ø
1/2”-os irányváltós fémracsni
420x185x60 mm - 4,2 kg
L mm
L
281
Ø mm
42,5
A mm
45
Ft
22.242
1 009200926
A Ø
L mm
253
Ø mm
38
A mm
35
Ft
19.500
1 009200933
920/25
A
920M/55
1 009200893
Nyomatékkulcs csatlakozási méretei, lásd a táblázatot a 929/C8 cikkszám alatt!
Ft
920A/C12
60.314
920A
1 009200931
920/21
10 - 11 - 12 - 13 - 14 - 17 - 19 22 - 24 - 27 - 30 - 32 mm 125 mm
920/22
255 mm
920/25 920/42
920/50 420x185x60 mm - 4,2 kg
89
Ft
920B/C12X
61.228
920B
1 009200934
920/21
10 - 11 - 12 - 13 - 14 - 17 - 19 22 - 24 - 27 - 30 - 32 mm 125 mm
920/22
255 mm
Ft
920A/C20Q
73.020
920A
920/25 920/42
920/55
1 009200955
920/21
10 - 11 - 12 - 13 - 14 - 15 - 16 17 - 18 - 19 - 20 - 21 - 22 -23 24 - 26 - 27 - 28 - 30 - 32 mm 125 mm
920/22
255 mm
85.253
920A
1 009200983
920/21
10 - 11 - 12 - 13 - 14 - 15 - 16 17 - 18 - 19 - 20 - 21 - 22 -23 24 - 25 - 26 - 27 - 28 - 30 - 32 mm 125 mm
920/22
255 mm
920/25
920/25
920/42
920/42
920/55Q
420x185x60 mm - 4,0 kg
Ft
920A/C21X
920/46
920/55
420x185x60 mm - 5,1 kg
420x280x60 mm - 6,4 kg
Ft
920B/C12
60.314
920B
1 009200932
920/21
10 - 11 - 12 - 13 - 14 - 17 - 19 22 - 24 - 27 - 30 - 32 mm 125 mm
920/22
255 mm
Ft
920B/C20
72.106
920B
920/25 920/42
920/50
1 009200949
920/21
10 - 11 - 12 - 13 - 14 - 15 - 16 17 - 18 - 19 - 20 - 21 - 22 -23 24 - 26 - 27 - 28 - 30 - 32 mm 125 mm
920/22
255 mm
84.339
920B 920/21 920/22
255 mm
920/42
920/25 920/42 920/46
920/50
920.../C20...
420x280x60 mm - 6,4 kg
20 dugókulcs és 5 tartozék fémdobozban
Ft
920B/C20X
73.020
920B
1 009200951
920/21
10 - 11 - 12 - 13 - 14 - 15 - 16 17 - 18 - 19 - 20 - 21 - 22 -23 24 - 26 - 27 - 28 - 30 - 32 mm 125 mm
920/22
255 mm
Ft
920B/C21X
85.253
920B 920/21
920/42
920/22
255 mm
920/25 920/42 920/46
920/55
920.../C21...
21 dugókulcs és 5 tartozék fémdobozban
920A
1 009200950
920/21
10 - 11 - 12 - 13 - 14 - 15 - 16 17 - 18 - 19 - 20 - 21 - 22 -23 24 - 26 - 27 - 28 - 30 - 32 mm 125 mm
920/22
255 mm
920/25 920/42
920/55 420x185x60 mm - 5,1 kg
Ft
920A/C20
72.106
1 009200948
Ft
920A/C21
84.339
920A
1 009200952
920/21
10 - 11 - 12 - 13 - 14 - 15 - 16 17 - 18 - 19 - 20 - 21 - 22 -23 24 - 25 - 26 - 27 - 28 - 30 - 32 mm 125 mm
920/21
920/22
255 mm
920/22
255 mm
920/25
920/25 920/42
920/50 420x185x60 mm - 5,1 kg
10 - 11 - 12 - 13 - 14 - 15 - 16 17 - 18 - 19 - 20 - 21 - 22 -23 24 - 26 - 27 - 28 - 30 - 32 mm 125 mm
920A
90
1 009200984
920/25
420x185x60 mm - 5,0 kg
Ft
10 - 11 - 12 - 13 - 14 - 15 - 16 17 - 18 - 19 - 20 - 21 - 22 -23 24 - 25 - 26 - 27 - 28 - 30 - 32 mm 125 mm
920/55
73.020
1 009200953
920/25
420x185x60 mm - 5,0 kg
920A/C20X
10 - 11 - 12 - 13 - 14 - 15 - 16 17 - 18 - 19 - 20 - 21 - 22 -23 24 - 25 - 26 - 27 - 28 - 30 - 32 mm 125 mm
920/50
420x185x60 mm - 4,0 kg
Ft
920B/C21
920/42 920/46
920/50 420x280x60 mm - 6,5 kg
420x280x60 mm - 6,4 kg
920B/C30Q
920AS/C10
30 dugókulcs és 5 tartozék fémdobozban
Ft
920B/C33
108.690
920B
920LP 920PH 920PE
1 009200986
10 tizenkétszögű dugókulcs és 2 tartozék fémdobozban
10 - 11 - 12 - 13 - 14 - 15 - 16 17 - 18 - 19 - 20 - 21 - 22 -23 24 - 26 - 27 - 28 - 30 - 32 mm 1,2x8 - 1,6x9 - 2x12 mm PH2 - PH3 - PH4 4 - 5 - 6 - 8 - 10 - 12 - 14 mm
920/21
125 mm
920/22
255 mm
920/25 920/42
920/55 420x280x60 mm - 6,7 kg
Ft
920B/C30Q
110.650
920B
1 009200975
920/21
8 - 9 - 10 - 11 - 12 - 13 - 14 15 - 16 - 17 - 18 - 19 - 20 - 21 22 -23 - 24 - 26 - 27 - 30 mm 12 - 13 - 14 - 17 - 19 - 21 22 - 24 - 27 - 30 mm 125 mm
920/22
255 mm
920BL
920/C37
37 dugókulcs és 5 tartozék fémdobozban Ft
920AS/C10
41.940
920AS
920/25
920/22
920/42
920/50
920/55Q
1 009200919
3/8 - 7/16 - 1/2 - 9/16 - 5/8 11/16 - 3/4 - 13/16 - 7/8 - 15/16 255 mm
335x145x60 mm - 2,6 kg
420x280x60 mm - 7,6 kg
920AS/C15
920.../C33
15 tizenkétszögű dugókulcs és 6 tartozék fémdobozban
20 dugókulcs, 13 csavarhúzó-dugókulcs és 5 tartozék fémdobozban Ft
920/C37
103.930
920B
1 009200988
920/21
10 - 11 - 12 - 13 - 14 - 15 - 16 17 - 18 - 19 - 20 - 21 - 22 -23 24 - 26 - 27 - 28 - 30 - 32 mm 3/8 - 7/16 - 1/2 - 9/16 - 19/32 5/8 - 11/16 - 3/4 - 25/32 - 13/16 7/8 - 15/16 - 1 - 1.1/16 - 1.1/8 1.3/16 - 1.1/4 125 mm
920/22
255 mm
920AS
920/25 920/42
920/55 420x280x60 mm - 7,5 kg
Ft
920A/C33
108.690
920A
1 009200985
10 - 11 - 12 - 13 - 14 - 15 - 16 17 - 18 - 19 - 20 - 21 - 22 -23 24 - 26 - 27 - 28 - 30 - 32 mm 1,2x8 - 1,6x9 - 2x12 mm
Ft
920AS/C15
79.111
920AS
1 009200947
PH2 - PH3 - PH4
920/21
3/8 - 7/16 - 1/2 - 9/16 - 5/8 - 11/16 3/4 - 13/16 - 7/8 - 15/16 - 1 1.1/16 - 1.1/8 - 1.3/16 - 1.1/4 125 mm
4 - 5 - 6 - 8 - 10 - 12 - 14 mm
920/22
255 mm
920/21
125 mm
920/25
920/22
255 mm
920/42
920LP 920PH 920PE
920/25 920/42
920/55
920/46
920/50 420x280x60 mm - 5,9 kg
420x280x60 mm - 6,7 kg
91
920AS/C17X
17 dugókulcs és 5 tartozék fémdobozban
920TX/C17
6 csavarhúzóbetét, 6 dugókulcs Torx®csavarokhoz és 4 tartozék fémdobozban
928A
Hatlapú dugókulcs
L
Ø
UNI/ISO 2725 DIN 3124
mm
Ø mm
L mm
420x185x60 mm - 4,8 kg
420x185x60 mm - 2,9 kg
19 22 23 24 26 27 28 29 30 32 33 34 35 36 38 41 46 50 55 60
920AS/MBM-C21
920A/C17HR
928B
Ft
920AS/C17X
72.585
920AS
1 009200942
920/21
3/8 - 7/16 - 1/2 - 9/16 - 19/32 - 5/8 11/16 - 3/4 - 25/32 - 13/16 - 7/8 15/16 - 1 - 1.1/16 - 1.1/8 - 1.3/16 - 1.1/4 125 mm
920/22
255 mm
Ft
920TX/C17
66.240
861TX
1 009200989
T8 - T10 - T15 - T20 - T25 - T27
920TX 920FTX
T27 - T30 - T40 - T45 - T50 E10 - E12 - E14 - E16 - E18 - E20
920/25
920/20
75 mm
920/42
920/22
255 mm
920/55
16 dugókulcs és 5 tartozék, fémdobozban
897
920/55
Ø1
17 hatlapfejű dugókulcs és 5 tartozék kemény hőformázott tálcában, lemezdobozban
29,2 31,3 33,3 34,5 36,8 38,0 39,0 40,2 41,5 44,3 45,8 46,8 48,1 49,5 52,0 56,0 62,3 67,4 73,7 80,0
50 53 53 53 55 56 57 58 58 60 60 60 62 64 68 71 75 80 84 87
Ø1 mm
Ft
2.771 2.771 2.771 2.771 3.079 3.079 3.182 3.182 3.182 3.470 3.695 3.695 3.839 3.839 4.229 4.619 5.748 6.980 8.725 9.854
34 34 34 34 35 35 35 35 37 37 37 37 38 38 40 40 43 43 48 48
5 5 5 5 5 5 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 1 1
009280019 009280022 009280023 009280024 009280026 009280027 009280028 009280029 009280030 009280032 009280033 009280034 009280035 009280036 009280038 009280041 009280046 009280050 009280055 009280060
Tizenkétszögű dugókulcs
• forgó markolatos racsni
L
Ø1
Ø
UNI/ISO 2725 DIN 3124
mm
Ft
920AS/MBM-C21
74.991
920AS
3/8 - 7/16 - 1/2 - 9/16 19/32 - 5/8 - 11/16 - 3/4 25/32 - 13/16 - 7/8 - 15/16 1 - 1.1/16 - 1.3/16 - 1.1/4
Ft
920A/C17HR
75.181
920A
1 009200939
920/21
920/21
125 mm
920/22
255 mm
920/22
255 mm
920/25
920/25 920/42
420x185x60 mm - 5,0 kg
1 009200944
10-11-12-13-14-15-16-17-18-19-2021-22-24-27-30-32 mm 125 mm
920M/55
92
920/42 920/58
420x185x60 mm - 5,1 kg
19 22 23 24 26 27 28 29 30 32 33 34 35 36 38 41 46 50 55 60
Ø mm
29,2 31,3 33,3 34,5 36,8 38,0 39,0 40,2 41,5 44,3 45,8 46,8 48,1 49,5 52,0 56,0 62,3 67,4 73,7 80,0
L mm
50 53 53 53 55 56 57 58 58 60 60 60 62 64 68 71 75 80 84 87
Ø1 mm
34 34 34 34 35 35 35 35 37 37 37 37 38 38 40 40 43 43 48 48
Ft
2.771 2.771 2.771 2.771 3.079 3.079 3.182 3.182 3.182 3.470 3.695 3.695 3.839 3.839 4.229 4.619 5.748 6.980 8.725 9.854
5 5 5 5 5 5 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 1 1
009280119 009280122 009280123 009280124 009280126 009280127 009280128 009280129 009280130 009280132 009280133 009280134 009280135 009280136 009280138 009280141 009280146 009280150 009280155 009280160
928AS
928/16
Hatlapú dugókulcs
L
Ø
"
3/4”-os irányváltós racsni, 72 fogú, krómozott
L
L mm
32,0 34,5 36,2 38,0 40,2 44,2 45,8 48,1 49,5 52,0 56,0 58,8 62,3 65,0 68,3 71,5
Ø1 mm
53 53 55 56 58 60 60 62 64 68 71 74 75 78 80 83
Ft
3.079 3.079 3.285 3.285 3.387 3.695 3.900 4.106 4.310 4.619 5.030 5.851 6.569 6.980 8.006 9.443
34 34 35 35 35 37 37 38 38 40 40 40 43 43 43 48
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
009280202 009280203 009280204 009280205 009280206 009280208 009280209 009280210 009280211 009280212 009280214 009280215 009280217 009280218 009280219 009280220
A
L mm
65
Ø mm
34
Ft
3/4
5.637
1"
mm
14 17 19 22
35 35 35 35
75 75 75 75
L1 mm
Ft
6.159 6.159 6.159 6.159
15,5 15,5 15,5 22,5
2 2 2 2
009280514 009280517 009280519 009280522
58
A mm
Ft
39.305
59
2 009280862
Nyomatékkulcs csatlakozási méretei, lásd a táblázatot a 929/C8 cikkszám alatt!
928/20
Ø 928/21
928/20 928/21 928/22
Ø mm
3/4”-os toldó
L mm 100 200 380
Ø mm 34 34 34
928/22
Ft
5.637 7.618 11.426
928.../C12
12 hatlapú dugókulcs és 5 tartozék, fémdobozban
3 009280810 3 009280815 3 009280825
L L mm
L mm
928/20 - 928/21 - 928/22
L1
Ø mm
D
510
UNI/ISO 3316 DIN 3123
Ø
5 009280807
L
Imbusz-dugókulcs, krómozott
L
NI/ISO 3316 U DIN 3123
928ME
Ø
Ø1
Ø mm
7/8 15/16 1 1.1/16 1.1/8 1.1/4 1.5/16 1.3/8 1.7/16 1.1/2 1.5/8 1.11/16 1.13/16 1.7/8 2 2.1/16
928/55
Bővítő közbetét 3/4”-1”, krómozott
928/25 Csukló 3/4"
Ø
928/15
Szűkítő közbetét 3/4”- 1/2”, krómozott
L
UNI/ISO 3316 DIN 3123 L mm
108
L
Ø mm
Ft
19.500
40
1 009280830
928/36A
Ø
3/4”-os csuklós hajtószár, krómozott
51,5
Ø mm
34
L
3/4
1/2
Ft
4.571
5 009280801
Ügyeljünk a forgató nyomatékra, fokozatosan növeljük, hogy a törést, illetve az esetleges sérülést elkerüljük.
167.795
928A
UNI/ISO 3316 DIN 3123
L mm
Ft
928A/C12
L mm
Ft
545
23.461
1 009280955
928/21
22 - 24 - 27 - 30 - 32 - 34 - 36 38 - 41 - 46 - 50 - 55 mm 200 mm
928/22
380 mm
928/25
928/42
1 009280844
928/55 530x220x80 mm - 13,5 kg
928/42
3/4”-os csúszkás T-hajtószár, krómozott
Ft
928B/C12
A L
UNI/ISO 3315 DIN 3122
167.795
928B
1 009280957
928/21
22 - 24 - 27 - 30 - 32 - 34 - 36 38 - 41 - 46 - 50 - 55 mm 200 mm
928/22
380 mm
928/25 928/42
L mm
450
A mm
62,5
Ft
12.340
3 009280850
928/55 530x220x80 mm - 13,5 kg
93
928AS/C12
929/21 - 929/22
12 hatlapú dugókulcs és 5 tartozék, fémdobozban
900/R55
1”-os toldó
Ø 929/21
900/R55 900/55
UNI/ISO 3316 DIN 3123
Ft
928AS/C12
172.885
928AS
929/21 929/22
928/21 928/22
380 mm
928/25
Ft
13.101 18.586
1 009290815 1 009290825
1”-os csúszkás T-hajtószár, krómozott
900M/R55 900M/55
L mm
929
Hatlapú dugókulcs
Ft
24.375
1”-os irányváltós racsni, 72 fogú, krómozott
L
Ø1
UNI/ISO 2725 DIN 3124
65 70 75 80 85 90 95 100 110 120
910/R55 606/6-606/10-612 666/6-666/10-910/55 599DGT/6
Ø
Ft
7.390 7.595 8.006 9.237 10.058 11.907 12.932 15.191 16.628 18.476
48 48 48 48 54 54 54 60 60 60
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
009290036 009290041 009290046 009290050 009290055 009290060 009290065 009290070 009290075 009290080
UNI/ISO 3315 DIN 3122 L mm
770
Ø mm
A mm
62
63
Ft
51.492
1 009290860
Ft
929/15
Ft
Ft
8.379
1 009100879
910M/R55
929/C8
8 dugókulcs és 5 tartozék, fémdobozban
910M/R55 910M/55-910M/56
Szűkítő közbetét, 1”-3/4”, krómozott
L A
49,5 56,0 62,0 67,5 74,0 80,0 86,0 92,0 99,0 106,0
1 009290850
929/55
Ø
36 41 46 50 55 60 65 70 75 80
Ft
1 009000888
UNI/ISO 3315 DIN 3122
535
Ø1 mm
4.265
910/R55
L
530x220x80 mm - 13,5 kg
L mm
929/42
928/42
Ø mm
Ft
900M/R55
Ø mm 47 47
928/55
mm
1 009000871
1 009280968
7/8-15/16-1.1/16-1.1/8-1.1/4 1.5/16-1.7/16-1.1/2-1.11/16 1.13/16-1.7/8-2.1/16 200 mm
929/22
L
L mm 200 400
Ft
8.531
4.571
1 009100888
910/R55Q
L
Ø
910/R55Q 910/55Q UNI/ISO 3316 DIN 3123 L mm
65
Ø mm
47
1"
3/4
Ft
929/C8
Ft
9.750
2 009290801
Ügyeljünk a forgató nyomatékra, fokozatosan növeljük, hogy a törést, illetve az esetleges sérülést elkerüljük.
268.490
929 929/15 929/21
200 mm
929/22
400 mm
910/R55X
929/42
929/55
1 009100877
1 009290925
46 - 50 - 55 - 60 - 65 70 - 75 - 80 mm 1" - 3/4
560x290x12 mm - 29 kg
94
8.379
910/R55X 666N/2X
8.531
1 009100897
920/R50
928/R55
920/R50 614/50-667/20-667/30 920/50
Ft
8.227
1 009200866
Ft
928/R55 928/55
16.453
1 009280859
928/R55X
920/R55
Ft
1 009200879
Ft
10.207
1 009300098
1 009280858
Tizenkétszögű pipakulcs, fényes krómozott
929/R55
L
920M/R55
119.255
932
928/R55X 614X
920/R55 10.054 606/20-606/30-666/20-666/30 920/55-920/56A- 599DGT/20-599DGT/30
Ft
930/C13 6x7-8x9-10x11-12x13 14x15-16x17-18x19 20x22-21x23-24x26 25x28-27x29-30x32 mm 940/1 - /2 - /3
Ø
Ft
929/R55 929/55
18.890
1 009290859 NF E 74.303
930 920M/R55 920M/55-920M/56
Ft
5.028
1 009200888
Erősített tizenkétszögű csőkulcs, krómozott
mm
Ft
Ft
10.054
1 009200877
920/R55X
8.379
Ft
10.665
6x7 8x9
L mm
Ø mm
Ø1 mm
Ft
Ft
11,0 14,0 16,5 19,0 21,5 24,0 26,5 30,0 31,5 35,5 38,0 39,5 43,0
3.230 4.052 4.204 5.028 5.485 6.338 6.978 7.770 8.379 10.511 11.426 13.101 15.539
930/S8 6x7-8x9-10x11 12x13-14x15-16x17 18x19-20x22 mm 940/1 - /2 930/S13 6x7-8x9-10x11-12x13 14x15-16x17-18x19 20x22-21x23-24x26 25x28-27x29-30x32 mm 940/1 - /2 - /3
46.132
10x11 12x13 14x15 16x17 18x19 20x22 21x23 24x26 25x28 27x29 30x32
100 108 116 124 132 140 148 156 163 173 182 191 200
9,5 12,5 15,0 17,5 20,0 23,0 25,0 28,0 29,0 33,0 34,5 37,0 40,5
3 3 3 3 3 3 3 2 2 2 2 2 2
009300006 009300010 009300014 009300018 009300023 009300027 009300032 009300036 009300040 009300044 009300048 009300052 009300056
6x6 7x7 8x8 9x9 10x10 11x11 12x12 13x13 14x14 15x15 16x16 17x17 18x18 19x19 20x20 21x21 22x22 23x23 24x24 25x25 26x26 27x27 28x28 30x30 32x32
Ø mm
11,5 12,5 13,0 14,0 16,5 17,5 19,0 19,5 21,5 22,5 24,5 26,0 26,5 29,0 30,5 30,5 32,5 33,5 35,0 36,5 37,5 39,0 39,0 42,5 45,5
L mm
110 116 120 125 133 143 148 154 167 182 193 198 215 220 222 236 250 256 272 282 296 296 314 348 364
Ft
Ft
3.656 3.717 3.900 3.961 4.144 4.509 4.814 4.997 5.241 5.545 5.789 5.850 6.398 7.007 7.464 8.684 9.445 10.359 10.969 11.578 13.101 13.864 15.234 18.281 20.567
5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 3 3 2 2 2 2 2 2 2 2 2
009320006 009320007 009320008 009320009 009320010 009320011 009320012 009320013 009320014 009320015 009320016 009320017 009320018 009320019 009320020 009320021 009320022 009320023 009320024 009320025 009320026 009320027 009320028 009320030 009320032
1 009200878
920/R55LC
920/R55LC 920/55LC "Locking System"
L
UNI 6745
920/R55X 606/10X-612X 666/10X-920/55X-599DGT/10X
Ø1
Ø
920/R55Q
920/R55Q 920/55Q
mm
1 009200887
108.285
1 009300081
1 009300083
932/S11 6-7-8-10-11-12 13-14-17-19-22 mm 932/S17 6-7-8-9-10-11-12 13-14-15-16-17 18-19-20-21-22 mm 932/S25 6-7-8-9-10-11-12-13 14-15-16-17-18-19 20-21-22-23-24-25 26-27-28-30-32 mm
57.280
1 009320080
95.121
1 009320081
209.075
1 009320082
95
933
940
Hatlapú pipakulcs fényes, krómozott
Hajtószár a 930 és 935 típusú csőkulcsokhoz, krómozott
L Ø
NF E 74.303 mm
6x6 7x7 8x8 9x9 10x10 11x11 12x12 13x13 14x14 15x15 16x16 17x17 18x18 19x19 20x20 21x21 22x22 23x23 24x24 25x25 26x26 27x27 28x28 30x30 32x32
Ø mm
11,5 12,5 13,0 14,0 16,5 17,5 19,0 19,5 21,5 22,5 24,5 26,0 26,5 29,0 30,5 30,5 32,5 33,5 35,0 36,5 37,5 39,0 39,0 42,5 45,5
L mm
Ft
3.656 3.717 3.900 3.961 4.144 4.509 4.814 4.997 5.241 5.545 5.789 5.850 6.398 7.007 7.464 8.684 9.445 10.359 10.969 11.578 13.101 13.864 15.234 18.281 20.567
110 116 120 125 133 143 148 154 167 182 193 198 215 220 222 236 250 256 272 282 296 296 314 348 364
5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 3 3 2 2 2 2 2 2 2 2 2
009330006 009330007 009330008 009330009 009330010 009330011 009330012 009330013 009330014 009330015 009330016 009330017 009330018 009330019 009330020 009330021 009330022 009330023 009330024 009330025 009330026 009330027 009330028 009330030 009330032
Ft
57.280
1 009330080
95.121
1 009330081
209.075
1 009330082
935
Könnyített hatlapú csőkulcs, krómozott
UNI 6746 DIN 896 mm
6x7 8x9 10x11 12x13 14x15 16x17 18x19 20x22 21x23 24x26 25x28 27x29 30x32
96
L mm
100 110 120 130 140 150 160 170 180 190 200 210 220
26.447
63.010
1 009350181
1 009350183
L mm 6÷13 14÷22 21÷32
940/1 940/2 940/3
L mm 100 170 290
Ft
1.310 1.737 3.199
5 009400001 5 009400002 5 009400003
941
T-szárú dugókulcs, 12 x 6, műanyag markolattal
937
L
Hatlapú-tizenkétszögű pipakulcs, krómozott
L1
L Ø
mm
933/S11 6-7-8-10-11-12 13-14-17-19-22 mm 933/S17 6-7-8-9-10-11-12 13-14-15-16-17 18-19-20-21-22 mm 933/S25 6-7-8-9-10-11-12-13 14-15-16-17-18-19 20-21-22-23-24-25 26-27-28-30-32 mm
Ft
935/S8 6x7-8x9-10x11 12x13-14x15-16x17 18x19-20x22 mm 940/1 - /2 935/S13 6x7-8x9-10x11 12x13-14x15-16x17 18x19-20x22-21x23 24x26-25x28-27x29 30x32 mm 940/1 - /2 - /3
6x6 7x7 8x8 9x9 10x10 11x11 12x12 13x13 14x14 15x15 16x16 17x17 18x18 19x19 20x20 21x21 22x22 23x23 24x24 25x25 26x26 27x27 28x28 30x30 32x32
Ø mm
11,5 12,5 13,0 14,0 16,5 17,5 19,0 19,5 21,5 22,5 24,5 26,0 26,5 29,0 30,5 30,5 32,5 33,5 35,0 36,5 37,5 39,0 39,0 42,5 45,5
mm
L mm
7x7 8x8 9x9 10x10 11x11 12x12 13x13
L mm
110 116 120 125 133 143 148 154 167 182 193 198 215 220 222 236 250 256 272 282 296 296 314 348 364
Ft
1.981 2.071 2.163 2.285 2.377 2.529 2.742 2.864 3.108 3.504 3.748 3.900 4.022 4.175 4.723 5.180 5.485 5.941 6.398 8.075 8.379 8.531 10.054 10.969 12.187
5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 3 3 2 2 2 2 2 2 2 2 2
L1 mm
200 220 220 236 236 255 255
91 107 109 111 114 122 124
A1 mm
Ft
Ft
6.551 7.007 7.160 7.312 7.618 8.379 8.531
35 50 50 50 50 50 55
2 2 2 2 2 2 2
009410107 009410108 009410109 009410110 009410111 009410112 009410113
009370006 009370007 009370008 009370009 009370010 009370011 009370012 009370013 009370014 009370015 009370016 009370017 009370018 009370019 009370020 009370021 009370022 009370023 009370024 009370025 009370026 009370027 009370028 009370030 009370032
941/S7 7-8-9-10-11-12-13 mm
52.558
1 009410170
942BX
Rövid hatlapú dugókulcs-csavarhúzó
L1
L
L
UNI 6750
Ft
1.889 2.042 2.225 2.529 2.986 3.199 3.869 4.661 5.180 5.941 6.398 7.618 8.227
5 5 5 5 5 5 5 3 3 3 2 2 2
009350105 009350111 009350115 009350117 009350126 009350128 009350131 009350138 009350141 009350144 009350150 009350153 009350156
mm
937/S11 6-7-8-10-11-12 13-14-17-19-22 mm 937/S17 6-7-8-9-10-11-12 13-14-15-16-17 18-19-20-21-22 mm
Ft
33.395 56.857
1 009370080 1 009370081
4 5 5,5 6 7 8 9 10 11 12 13 14
L mm
190 190 190 190 190 202 202 202 202 202 202 202
L1 mm
70 70 70 70 70 70 70 70 70 70 70 70
A1 mm
13,0 14,0 12,5 14,5 15,5 18,5 19,5 20,5 21,5 22,5 23,5 24,5
Ft
3.351 3.351 3.808 3.808 3.961 3.961 3.961 4.265 4.265 4.265 4.723 4.723
5 5 5 5 5 5 5 3 3 3 3 3
009420003 009420004 009420005 009420006 009420007 009420008 009420009 009420010 009420011 009420012 009420013 009420014
Ft
942BX/S12 4-5-5,5-6-7-8-9 10-11-12-13-14 mm
48.442
1 009420030
943FL
Flexibilis dugókulcs-csavarhúzó, krómozott
943BX
Ø
Hosszú hatlapú dugókulcs-csavarhúzó
L1
mm
L1
5 5,5 6 7 8 10
L
Ft
944BX/D6 5-6-7-8-10-13 mm
L mm
265 265 265 265 265 290
L1 mm
150 150 150 150 150 175
Ft
5.118 5.118 5.118 5.118 5.332 5.637
8 8 9 11 12 14
2 2 2 2 2 2
009430304 009430305 009430306 009430307 009430308 009430310
T szárú egyszerű kulcs mély hatlapfejű dugóvéggel
ISO 2236 UNI 6750 mm
4 5 5,5 6 7 8 9 10 11 12 13 14
L mm
270 270 270 270 270 282 282 282 282 282 282 282
L1 mm
150 150 150 150 150 150 150 150 150 150 150 150
1 009440056
949
L Ø mm
29.767
L1 A1 mm
13,0 14,0 12,5 14,5 15,5 18,5 19,5 20,5 21,5 22,5 23,5 24,5
Ft
3.717 3.717 4.022 4.022 4.327 4.327 4.327 4.632 4.632 4.632 4.936 4.936
5 5 5 5 5 5 5 3 3 3 3 3
L
009430003 009430004 009430005 009430006 009430007 009430008 009430009 009430010 009430011 009430012 009430013 009430014
Ft
943FL/S6 5-5,5-6-7-8-10 mm
31.441
1 009430320 mm
8 10 12 13 14 17
944BX
Hosszú hatlapú dugókulcs-csavarhúzó
L1
L mm
220 230 240 244 250 264
L1 mm
160 160 175 175 190 200
A1 mm
50 50 50 55 55 60
Ft
Ft
6.855 7.160 7.464 7.770 8.379 9.445
2 2 2 2 2 2
009490008 009490010 009490012 009490013 009490014 009490017
L
ISO 2236 UNI 6750
943BX/S12 4-5-5,5-6-7-8-9 10-11-12-13-14 mm
943BX/D6 5-6-7-8-10-13 mm
Ft
52.227
Ft
25.961
1 009430030
mm
4 5 5,5 6 7 8 9 10 11 12 13 14
L mm
245 245 245 245 245 257 257 257 257 257 257 257
L1 mm
125 125 125 125 125 125 125 125 125 125 125 125
A1 mm
20 25 30 35 35 50 50 50 50 50 55 55
Ft
3.900 3.900 4.814 4.814 4.814 5.118 5.118 5.332 5.332 5.789 5.789 5.789
3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3
009440003 009440004 009440005 009440006 009440007 009440008 009440009 009440010 009440011 009440012 009440013 009440014
949/S6 8-10-12-13-14-17mm
47.073
1 009490076
1 009430026
944BX/S12 4-5-5,5-6-7-8-9 10-11-12-13-14 mm
Ft
60.509
1 009440062
97
950
951TX
T-szárú dugókulcs, krómozott
T-szárú imbuszkulcs, a végeken négyszögprofil Torx®-csavarhoz
L1
Ø
L1 L
Ø L
UNI 6742 DIN 3112 mm
L mm
6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 19 22 24 27
210 212 220 223 230 233 240 244 250 254 260 264 274 290 300 315
Ø mm
10,1 11,2 12,4 13,5 14,9 16,1 17,5 19,7 20,1 21,5 22,7 24,1 26,6 29,9 32,2 36,2
L1 mm
Ft
4.875 4.875 5.180 5.180 5.637 5.637 6.246 6.246 6.947 7.251 8.075 8.379 10.359 12.492 14.321 16.911
145 145 160 160 160 160 175 175 190 190 200 200 230 290 320 370
Ft
950/S9 7-8-10-11-12 13-14-17-19 mm 950/S14 6-7-8-9-10-11-12-13 14-15-16-17-19-22 mm
59.506 97.379
3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 2 2 2
009500006 009500007 009500008 009500009 009500010 009500011 009500012 009500013 009500014 009500015 009500016 009500017 009500019 009500022 009500024 009500027
Ft
951/S6 2,5-3-4-5-6-8 mm 951/S8 2-2,5-3-3,5-4-4,5-5-6 mm 951/S14 2-2,5-3-3,5-4-4,5 5-6-7-8-9-10-12-14 mm
30.468
951/SP6 3-4-5-6-8-10 mm 951/SPV
39.306
1 009510687
38.238
1 009510693
90.036
1 009510695
Ft
7.007
1 009500082
125 125 125 125 150 150 175 175 195 195 215 230 250
L1 mm
63 63 63 63 63 63 76 76 87 87 99 109 122
Ø mm
Ft
Ft
5.393 5.393 5.545 5.545 5.698 5.698 6.002 6.002 6.490 6.490 7.312 7.922 8.531
4 4 4 4 4 4 5 5 6 6 7 8 9
3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3
009510806 009510807 009510808 009510809 009510810 009510815 009510820 009510825 009510827 009510830 009510840 009510845 009510850
1 009510696
1 009510697
1 009500079
T6 T7 T8 T9 T10 T15 T20 T25 T27 T30 T40 T45 T50
L mm
951AS
T-szárú imbuszkulcs, a végeken hatszögprofil
951TX/S6 T8-T10-T15-T20-T25-T30 951TX/S13 T6-T7-T8-T9-T10-T15-T20-T25 T27-T30-T40-T45-T50
35.435 82.021
1 009510866
1 009510863
952
Csuklós T-kulcs, krómozott
5/16÷3/8 mm
951
T-szárú imbuszkulcs, krómozott
Ø
L1
3/32÷1/4 mm
L
90° Ø 50°
2÷6 mm
Ø
L1
7÷14 mm
L
mm
2 2,5 3 3,5 4 4,5 5 6 7 8 9 10 12 14
98
L mm
125 150 150 175 175 195 195 215 230 250 265 280 305 330
L1 mm
63 63 63 76 76 87 87 99 109 122 132 142 160 178
Ø mm
4,0 4,0 4,0 5,5 5,5 6,5 6,5 8,0 9,0 10,0 11,0 12,0 15,0 17,0
Ft
4.417 4.417 4.417 4.571 4.571 5.028 5.028 5.789 6.246 6.246 7.770 7.770 10.665 13.101
5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 3 3
009510521 009510525 009510530 009510535 009510540 009510545 009510550 009510560 009510570 009510580 009510590 009510610 009510620 009510640
"
3/32 7/64 1/8 9/64 5/32 3/16 7/32 1/4 5/16 3/8
L mm
L1 mm
Ø mm
125 63 4,0 150 63 4,0 150 63 4,0 175 76 5,5 175 76 5,5 195 86 6,5 215 99 8,0 230 109 9,0 250 122 10,0 280 142 12,0
951AS/S6X 1/8-3/16-7/32-1/4-5/16-3/8
Ft
5.789 5.789 5.789 6.094 6.094 6.703 6.703 7.464 7.770 9.597
Ft
44.026
2 2 2 2 2 2 2 2 2 2
L
009510750 009510751 009510752 009510753 009510754 009510755 009510757 009510758 009510759 009510760
1 009510771
UNI 6743 mm
6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 24
Ø mm
9,5 10,7 12,1 13,2 14,6 15,8 17,0 18,7 19,7 20,9 22,0 23,4 24,7 26,0 27,4 28,5 29,7 32,4
L mm
395 395 395 395 400 400 400 432 432 450 450 450 450 500 500 500 500 500
Ft
7.404 7.404 7.404 7.404 8.075 8.075 8.075 8.684 8.684 10.665 10.665 10.665 10.665 13.101 13.101 13.101 13.101 13.101
5 5 5 5 5 5 5 5 5 3 3 3 3 3 3 3 3 3
009520006 009520007 009520008 009520009 009520010 009520011 009520012 009520013 009520014 009520015 009520016 009520017 009520018 009520019 009520020 009520021 009520022 009520024
952FTX
953TX
Csuklós Torx® T-kulcs, krómozott
Ft
952/S7 8-10-11-13-14-17-19 mm 952/S10 7-8-10-11-12-1314-15-17-19 mm 952/S18 6-7-8-9-10-11-12 13-14-15-16-17 18-19-20-21-22-24 mm
64.688
1 009520074
90.832
1 009520080
179.375
1 009520083
Csuklós T-Torx®-imbuszkulcs, krómozott, fekete hegy
90° H
90°
50°
Ø 50°
L L
952AS
Ø mm
Csuklós T-kulcs
E6 E7 E8 E10 E12 E14 E16 E18 E20
90°
8 9 10 13 15 17 19 21 23
L mm
Ft
8.836 8.836 9.902 10.207 12.492 15.234 15.234 15.234 15.234
392 392 395 400 440 490 490 490 490
2 2 2 2 2 2 2 2 2
009520106 009520107 009520108 009520110 009520112 009520114 009520116 009520118 009520120
T20 T25 T27 T30 T40 T45 T50 T55
H mm
11 11 11 13 13 13 14 14
L mm
Ft
Ft
9.445 9.445 9.445 10.207 10.207 10.665 12.644 12.797
396 396 396 400 400 426 442 442
2 2 2 2 2 2 2 2
009530020 009530025 009530027 009530030 009530040 009530045 009530050 009530055
ØD 50°
L
''
Ø mm
1/4 5/16 3/8 7/16 1/2 9/16 5/8 11/16 3/4
9,5 12,1 14,6 15,8 18,7 19,7 22,0 23,4 26,0
953TX/S8 T20-T25-T27-T30 T40-T45-T50-T55
L mm
Ft
8.227 8.227 8.836 8.836 9.750 10.665 11.426 11.426 14.168
395 395 400 400 432 432 450 450 500
2 2 2 2 2 2 2 2 2
009520256 009520258 009520260 009520261 009520263 009520264 009520266 009520267 009520269
Ft
952FTX/S9 E6-E7-E8-E10-E12 E14-E16-E18-E20
111.210
1 009520141
84.855
955
Gyertyakulcs, krómozott, hatlapú
953
Csuklós T-szárú imbuszkulcs, krómozott
L
90° H D
50°
952L
Csuklós T-kulcs, hosszított kivitel, krómozott
mm - "
16 5/8 20,8 13/16
L
UNI 6754 90° Ø 50°
mm
3 3,5 4 4,5 5 6 7 8 10
L
1 009530060
H mm
5 6 6 7 7 9 10 11 13
L mm
395 395 395 395 395 400 425 425 440
Ft
7.618 7.618 7.618 7.618 7.618 8.227 9.141 9.141 10.969
5 3 5 3 5 5 3 5 5
009530130 009530135 009530140 009530145 009530150 009530160 009530170 009530180 009530200
D mm
L mm
86
3.808
29
86
3.808
21
Ft
3 009550016 3 009550021
956C
1/2”-os gyertya-dugókulcs, krómozott, hatlapú
Ø
L
ISO 11168 mm
10 12 13 14 15 16 17 18 19
Ø mm
14,6 17,0 18,7 19,7 20,9 22,0 23,4 24,7 26,0
L mm
930 1063 1100 1100 1100 1100 1100 1100 1100
Ft
20.414 20.414 20.414 20.414 22.699 22.699 22.699 22.699 26.203
1 1 1 1 1 1 1 1 1
009520410 009520412 009520413 009520414 009520415 009520416 009520417 009520418 009520419
mm - "
953/S5 3-4-5-6-8 mm 953/S9 3-3,5-4-4,5 5-6-7-8-10 mm
Ft
40.222 75.568
1 009530305 1 009530301
14 9/16 16 5/8 17,8 11/16 20,8 13/16
Ø mm
L mm
70
7.007
21,4
70
7.007
3 009560010
23,6
70
7.007
3 009560011
27,0
70
7.007
3 009560012
18,8
Ft
3 009560008
99
956E
959
3/8”-os gyertya-dugókulcs, krómozott, hatlapú
960BT
Csuklós T-gyertyakulcs, krómozott
Dugókulcs dízel üzemanyagbefecskendező fúvóka elektromos csatlakozó szereléséhez
90°
L
Ø
Ø 50° L
ISO 11168 mm - "
14 9/16 16 5/8 17,8 11/16 20,8 13/16
Ø
Ø mm
L mm
70
7.618
21,4
70
7.618
18,8
Ft
L
3 009560018 3 009560020
23,6
70
7.618
3 009560021
27,0
70
7.618
3 009560022
mm
ISO 11168 mm - "
14 9/16 16 5/8 20,8 13/16
Ø mm
L mm
Ft
483
12.797
21,4
483
14.168
3 009590010
27,0
527
18.586
3 009590011
3 009590009
959R
L mm -"
Ø mm
L mm
70
8.531
20,5
70
10.665
18,8
Ft
1 009560114 1 009560116
956L
1/2”-os gyertyakulcs, tizenkétszög-profil, hosszított kivitel
Ft
19.805 19.805 19.805 19.805
78 78 78 78
1 1 1 1
009600125 009600127 009600129 009600130
960BT/B
Porlasztócsúcs kiszedő dugókulcs
L
Ø
Rugós gumibetét a 956C-956E-957-959-hez
Ø
14 9/16 16 5/8
L mm
37,0 39,7 42,0 43,0
18,8
956F
dugókulcs 3/8" négyszögű belső csatlakozóval gyújtógyertyákhoz
Ø mm
25 27 29 30
Ft
959R/14 956C/14-956E/14 959R/16 956C/16-956E/16 957/16-959/16 959R/17,8 956C/17,8-956E/17,8 959R/20,8 956C/20,8-956E/20,8 957/20,8-959/20,8-959L
1.218
3 009590223
1.218
3 009590224
1.218
3 009590225
1.218
3 009590226
mm
Ø mm
29
L mm
38,5
Ft
28.946
77
1 009600128
960F
Dugókulcs fúvókatartó hornyos anyához
960
2 1
Ø1
Ø
1/2”-os dízel porlasztócsúcs kiszedő dugókulcs, krómozott, tizenkétszögű
70 mm
Ø L
mm - "
14 9/16 16 5/8 17,8 11/16 20,8 13/16
Ø mm
L mm
Ft
20,2
250
14.473
24,0
250
15.082
Ø mm
28,3
2 009560214 2 009560216
24,0
250
15.996
2 009560217
28,5
250
16.148
2 009560221
Ø1 mm
22
1 mm
2 mm
32
Ft
9.445
22
1 009600148
960G
Ø
Dugókulcs üzemanyag befecskendezőhöz, tizenkétszögű
L
L
957
Ø Ø1
Rövid csuklós T-gyertyakulcs, krómozott mm
90°
27
35°
Ft
8.227
77
2 009600027
L
Ø mm
21,4 27,0
100
L mm
275 275
Ft
11.121 13.101
3 009570001
27
Ø1 mm
22
mm
32
L mm
Ft
10.054
122
1 009600151
Dugókulcs a befecskendező fúvókatartó hornyos anyához
Ø Ø1 Ø
3 009570000 mm
Ø mm
28,5
960L
1/2”-os nyitott dízel porlasztócsúcs kiszedő dugókulcs, krómozott, tizenkétszögű
ISO 11168 mm - "
36,5
L mm
960A
Ø
16 5/8 20,8 13/16
Ø mm
Ø mm
36,5
L mm
77
L
L
Ft
11.883
2 009600017
Ø mm
30
Ø1 mm
22
L mm
122
Ft
10.969
1 009600153
960M
960/22EP
Dugókulcs a befecskendező fúvókatartó hornyos anyához
Ø
Ø mm
Ø1
Ø1 mm
L mm
22
Kompressziómérő dízel motorokhoz
sokoldalú használhatóság a hatszög/sokszög beosztásnak és a 180°-os csuklónak köszönhetően
L
28,5
960CMD
kettős beosztású csuklós kulcs lambdaszondákhoz
Ft
7.922
72
L
1 009600154
960H/C4
L mm
Dugókulcskészlet a fúvókatartó hornyos anyához
300
mm
22
mm
22
Ft
12.797
1 009600052
960AVE
Dízel porlasztócsúcs vizsgáló Common Rail rendszerhez
960M
Bar
8÷40
1 009600270
440x370x100 mm - 2,4 kg
960L
960F
Ft
164.530
960G
960CMD/R1
tartalék kártya a 960CMD készülékhez
Ft
960H/C4
28.031
1 009600152
960S
1/2”-os nyitott porlasztócsúcs kiszedő dugókulcs, krómozott, tizenkétszögű
960AVE
Ø
Ft
62.461
1 009600245
430x310x50 mm - 2,0 kg
22
Ø mm
L mm
30
Ft
9.141
82
1 009600022
Ft
7.618
1 009600271
960EPC
L mm
960CMD/R1
Szerszámkészlet izzítógyertyaelektróda lehúzásához
960CMB
Kompressziómérő közvetlen benzinbefecskendezős motorokhoz
960SL
1/2”-os lambda-szonda dugókulcs, krómozott, nyitott hatlapú fej
Ø
L Ø mm
Ft
960SL85 33 22xL= 85 mm 960SL110 33 22xL= 110 mm
14.321
2 009600085
16.453
2 009600110 Bar
4÷17
960SN
mm
8 9 10 11 12
ZONA DI ROTTURA
960EPC
Ft
152.040
1 009600790
270x230x80 mm - 900 g
tartalék kártya a 960CMB készülékhez
Ø Ø mm
1 009600250
960CMB/R2
L
12,0 13,3 14,5 15,8 17,0
440x370x100 mm - 2,2 kg
Izzítógyertya kulcs dízel motorokhoz, krómozott
Ft
150.820
1/4 1/4 3/8 3/8 3/8
L mm
60 60 70 70 70
Ft
12.000 12.000 14.473 14.473 14.473
2 2 2 2 2
009600834 009600835 009600836 009600837 009600838
960CMB/R2
Ft
7.618
1 009600252
101
960E-PI/P
960UC
befecskendezőalátét lehúzó • M10 menetes csavar a csúszókalapácsos lehúzóval (Beta 1540) történő használathoz
960E-PI/P
Ft
15.539
szerszám készlet beszorult, deformált hegyű izzítógyertyák kihúzásához M8-M9-M10
960PI/C19
19 darabos szerszámkészlet befecskendező fészkek tisztításához
A készlet a következőket tartalmazza: • 11 lapos furatköszörű, Ø: 14/14 mm - 15,5/15,5 mm - 15/19 mm - 17/19 mm - 17/17,5 mm 17/19 mm - 17/19,5 mm - 17/20 mm - 18/21 mm - 19 mm - 20/21 mm • 4 sarok furatköszörű, Ø: 15,5/15,5 mm - 17/17 mm - 17,5/20,5 mm - 17/21 mm • Markolat és tartozékok csiszolók használatához
1 009600706
300x90x60 mm
Ft
960UC
960KC-M8/M9/M10
Szerszámkészlet törött és sérült izzítógyertya szereléséhez
120.350
1 009600900
960PI/C19
Ft
81.275
1 009600217
360x230x60 mm
960P
Vákum és nyomásmérő pisztoly tartozékkal és adapterekkel
960PI/S
befecskendező fészek tisztító készlet
• Gyertyamenetek: M8-M9-M10
A készlet a következőket tartalmazza: • 3 db acélkefe, Ø 18, 22, 25 mm, a befecskendező fészek tisztításához • 2 db kefe, Ø 14 és 16 mm, a befecskendező fészek alapos tisztításához • 6 db égéstéri furat lezáró dugó • 1 db csőkefe égéstéri furat tisztításához • 1 db rugalmas bittartó markolattal
Ft
960P 960KC-M8/9/10
Ft
102.070
60.328
1 009600777
350x320x95 mm - 1,9 kg
1 009600801
380x290x50 mm - 2,3 kg
960PI
960KPC
Izzítógyertya Vibro-kihajtó, jobbos és balos, beállítható nyomaték
Injektor fészekmaró készlet műanyagdobozban Injektor fészek tisztításához - Fészekmaró Ø 19 - 15 mm injektorokhoz - FészekmaróØ 17 - 17 mm Delphi/Bosch (BMW/PSA/Renault/ Ford) injektorokhoz - Fészekmaró Ø 19 - 17 mm Bosch (Mercedes CDI) injektorokhoz - Sarokmaró Ø 21 - 17 mm Fiat/Iveco injektorokhoz - Nyél
960PI/S
Ft
37.172
1 009600214
360x140x50 mm - 700 g
960RPI
fúvó eszköz befecskendező fészek tisztításához
A következő izzítógyertyákkal szerelt motorokhoz M8x1 - M9x1 - M10x1 - M10x1.25
mm
Ø
960KPC 8-9-10-11-12 mm 420x185x60 mm - 2,8 kg
102
Ft
69.694
1 009600780
960PI 250x130x50 mm - 600 g
Ft
29.707
1 009600215 960RPI
Ft
45.703
1 009600940
960PMC
961D/CF3,8
Dízel porlasztócsúcs vizsgáló készülék, könnyűfém test, ütésálló műanyagtartály
1 méteres szonda 3,8 mm-es homlokzati kamerával a 961D videoszkóphoz
961D/CF3,8 360 mm
Ft
179.765
961P6/S
hajlékony szonda, 6 mm L
1 009610511
961D/DC8,5
1 méteres szonda kettős UV kamerával a 961D videoszkóphoz
961P6/S2 961P6/S3
L mm
Ft
85.312 97.500
2000 3000
1 009610262 1 009610263
962 Ø 8,5 mm Bar Max.
400
Ft
185.860
1 009600200
961D/DC8,5
Ft
155.390
Gumiabroncs szerelővas, krómozott A
1 009610513
L L mm
960AVL
Olajgőzelszívó, ütésálló műanyagból
A mm
300 400 500 600
961P6
Elektronikus videoszkóp szondával
Ft
5.789 6.855 8.836 11.426
21 25 27 27
5 5 3 3
009620003 009620004 009620005 009620006
370 mm
962P
gumiabroncs szerelővas gumi karcolásvédővel
375 mm
A L
400 mm
L mm
A mm
490 Bar Max.
6
Ft
207.185
Ft
20.252
25
1 009620049
1 009600210
962M
gumiabroncs leszerelő/felszerelő eszköz
961D
különösen alkalmas Runflat és alacsony vállú gumi típusokhoz
Elektronikus digitális videoszkóp 5,5 mm-es szondával • lehetővé teszi egyes képek és filmfelvételek megjelenítését, fényképezését és rögzítését közvetlenül a műszeren
• karcolásvédő befogópofák a tárcsákra rögzítéshez • fészek a gumiabroncs szerelővas elhelyezésére
• SD CARD (8 GB) • Flash-memória (8 GB) • Belső memória128M • Kimenet TV-OUT • videó-formátum (MP4, AVI, 3GP) • 4 LED • USB-csatlakozó (beépített akkumulátor) MŰSZAKI ADATOK: • Pixel: 640x480 • Max. felbontás: 320x240 • Szonda hossza: 1 m • Kameraátmérő: 6 mm • Videoformátum: MPEG4, 3GP, AVI,ASF • Fotóformátum: JPEG • Látószög: 0÷180° • Dátumkijelzés: USB-kábel, SD-Card • Tápegység: 3,7V 2000 mAh
• Ø 5,5 mm fejátmérőjű és 90 cm hosszúságú szonda • LCD TFT 7" kijelző (18 cm) 800x480 felbontással • homlok- és oldalnézetű digitális kamera • "Cfast" típusú szonda csatlakozás • videóérzékelés másodpercenkénti 15 képpel • 2X digitális zoom • micro-USB csatlakozó a képek továbbításához • micro-HDMI videó kimenet • micro-SD card bemenet • micro-USB bemenet • a töltő lehetővé teszi az egység számára a használatot az akkumulátor töltése közben • mikrofon és hangszóró hangos feljegyzések rögzítéséhez és meghallgatásához a felvétel/lejátszás közben • Wi-Fi csatlakozás
961D 400x340x85 mm - 2,6 kg
Ft
425.040
1 009610500
962M
Ft
Ft
73.759
1 009620501
963
Feszítővas hegyes és hajlított lapos véggel A
961P6
Ft
178.240
1 009610000
L mm
A mm
400
L
8.684
23
5 009630001
964
Feszítővas hegyes és emeltyűs véggel A L L mm
400
A mm
46
Ft
7.922
5 009640001
103
965
969/C5
Feszítővas nyéllel L1
A
970B
5 darabos dugókulcskészlet kerékagy szereléséhez műanyag kofferban
Kerékagyszerelő dugókulcs Fiat Daily
L
Ø
L mm
A mm
300 450 600
16 20 20
L1 mm
Ft
3.961 5.637 6.551
185 312 462
2 009650013 2 009650014 2 009650016
L
mm
65
Ft
965/S3
16.149
1 009650019
Ft
969/C5
969B
966/C3
3 darabos feszítővas készlet, széles és hajlított állítható fejjel
30.925
1 009690201
Ø mm
L mm
88
Ft
25.899
75
1 009700010
970C
Nyolclapú erősített kerékagyszerelő dugókulcs
30-32-34-35-36
970EA
Dugókulcs tengelyanyához
• 200°-kal elfordítható fej • A kiválasztott pozicíót automatikusan rögzíti
Ø
L
Ft
966/C3 L=200-250-300 mm
30.164
1 009660103
355x140x65 mm - 1,8 kg
mm
Ø mm
36
122
Ft
60.328
1 009700398
970EB
mm
Kerékagyszerelő dugókulcs
720LS
Gépi dugókulcs hosszú és keskeny kivitel
mm
98
Ø
Ø1
Ø
80 95 100 109 115 120
Ft
-
39.609 54.844 56.368 57.891 57.891 57.891
41 mm 3/4" 3/4" 41 mm 3/4" 41 mm
1 1 1 1 1 1
009700808 009700815 009700820 009700829 009700835 009700840
970OT
Erősített kerékagyszerelő dugókulcs, ovális
L
UNI/ISO 2725 Ø L Ø1 mm mm mm mm
Ft
720LS 36 36 48,0 78 29
7.900
2 007200386
mm
Ø mm
36 36
36,0 36,0 40,0 42,0 42,5 45,0 46,0 49,0
104
126 133
Ft
71.602 71.602
1 009700595 1 009700410
Erősített dugókulcs jobbos kerékanyához
L
L
24 27 30 31 32 34 35 36
Ø mm
970Q
Kerékagyszerelő dugókulcs
Ø
95 110
mm
L1
969B
mm
L mm
76 76 76 76 76 76 76 76
L
Ft
5.028 5.028 5.332 5.332 5.637 6.246 6.398 7.312
1 1 1 1 1 1 1 1
009690124 009690127 009690130 009690131 009690132 009690134 009690135 009690136
L mm
L mm
56 60
3/4" 3/4"
Ft
27.422 28.946
1 009700756 1 009700760
65 80 96 111
L1 mm
61 73 90 104
-
3/4" 3/4" 3/4" 41 mm
Ft
33.516 38.086 41.133 53.321
1 1 1 1
009700165 009700180 009700196 009700211
971TSP
gumiabroncsnyomás ellenőrző érzékelők műszere
982
985F
Keresztkulcs, hatlapú, krómozott
belső vezetőcsap kerék szereléshez
L
A műszer egy adatbankkal rendelkezik, amely a következő javítási műveleteket támogatja: • meghúzási nyomatékok • eredeti és kompatibilis univerzális alkatrészkódok
Ft
971TSP
301.640
1 009710025
0m m
Ft
3.961 4.265
150 150
1 009850106 1 009850107
70
JELLEMZŐK • a TPMS érzékelők következő információinak leolvasása: érzékelő azonosító nyomásérték hőmérséklet akkumulátor állapot • az érzékelők aktiválása • univerzális érzékellő programozás
985F M12X1,25 985F M12X1,50
L mm
986 48
Szelepbehúzó szerszám, rövid kivitel Automatiikus szelepbehúzás
UNI/ISO 6788 DIN 3119
Ft
24x27x32x3/4 mm
36.867
1 009820001 L L1
984
műanyag kerékanya burkolat fogó
63x142x30 mm H
L mm
18
971/C8
nyomatékcsavarhúzó tartozékokkal a guminyomás ellenőrző rendszerrel rendelkező gumiabroncs szelepek ellenőrzött meghúzásához
L1 mm
Ft
Ft
3.351
48
1 009860048
L L mm
195
986 78
H mm
Ft
5.941
4
1 009840005
Szelepbehúzó szerszám Automatiikus szelepbehúzás
985/B7
7 db vezetőcsap készlet kerék szereléshez
Ft
971/C8
79.051 583/6
Méretek: • M12X1,25 külső • M12x1,25 belső • M12x1,5 külső • M12x1,5 belső • M14x1,25 külső • M14x1,5 külső • M16x1,5 külső
L L1
1 009710108
1,2÷6 Nm
892/0
862TX 900L
T10-T15-T20 11-12 mm
986 78 L mm
978 - 979
18
Keresztkulcs, hatlapú
Ft
985/B7
24.070
L1 mm
78
3.351
1 009860078
1 009850007
985M
37
5m
m
külső vezetőcsap kerék szereléshez
L
UNI/ISO 6788 DIN 3119
978 17x19x21x22 mm 979 17x19x22x1/2 mm
Ft
14.777 14.777
2 009780001 2 009790001
985M M12X1,25 985M M12X1,50 985M M14X1,25 985M M14X1,50 985M M16X1,50
L mm
150 150 150 150 150
Ft
2.895 2.895 3.199 3.047 3.351
1 1 1 1 1
009850101 009850102 009850103 009850104 009850105
105
986PT
988/K4
automatikus szelep megtartás
• Különösen alkalmas az ólomsúly eltávolitásához a könnyűfémfelnikről • 3 vágóéllel sokoldalú felhasználást biztosít
előkalibrált csavarhúzó 0,4 Nm gumiabroncs szelepekhez
4 darabos vésőkészlet kemény műanyagból
a csúszómechanizmus lehetővé teszi, hogy ne sérüljön a szelep magjának tömítése
993
Hajlított végű csapos csipesz lekerekített fogazott heggyel, rozsdamentes acélból, polírozott
L L1
L mm
L
Ft
145
3.961
5 009930001
A
L mm
19
L1 mm
Ft
11.725
120
Ft
988/K4 A= 19-21-25-38 mm
6.246
1 009880104
1 009860140
993PL
Műanyag bevonatú hajlított csipesz fogazott rozsdamentes acélból, PVC-bevonattal
989
Keréksúlyszerelő fogó, krómozott
987
Gumiabroncs tűszelep szerelő szerszám, védő gumibevonattal
L L mm
L L mm
Ft
310
Ft
150
7.007
L
1 009870001
L mm
987AR
gumiabroncs szelep szerelőszerszám karcolásvédő bevonattal
11.426
2 009890001
Egyenes csipesz lekerekített heggyel, fogazott, rozsdamentes acélból, polírozott
Ft
Ft
23.023
1 009870021
L mm
Ft
130
2.773
5 009900001
991
987P
Gumiabroncs tűszelep szerelő szerszám, műanyagból
3 009930030
994
Egyenes csipesz, erősen lekerekített, fogazott heggyel, rozsdamentes acélból polírozott
Hajlított végű csipesz lekerekített fogazott heggyel, rozsdamentes acélból, polírozott
L L mm
A szerelés közben a szelepet megtartja
150 L L mm
L
Ft
130
Ft
5.941
3.351
5 009910001
1 009870011
992
Egyenes csapos csipesz lekerekített fogazott heggyel, rozsdamentes acélból, polírozott
L L mm
150
106
3.504
L
L
L mm
L
160
335
Hajlított csapos csipesz sarkított, lekerekített, fogazott heggyel, rozsdamentes acélból, polírozott
L mm
305
3 009930010
990
• gumi és nylon talp ötvözött és vas kerékabroncsokhoz • gyors szelepcsatlakozó, nincs szükség becsavarásra
L mm
993G Ft
250
3.961
Ft
3.656
5 009920001
Ft
2.925
5 009940001
994PL
999A
Műanyag bevonatú egyenes csipesz erősen lekerekített fogazott heggyel, rozsdamentes acélból, PVC-bevonattal
999G
Egyenes csipesz, nem mágneses, saválló, hegyes végű, rozsdamentes acélból, polírozott
Egyenes csipesz, nem mágneses, saválló, záró-szerkezettel, tűhegyes, rozsdamentes acélból, polírozott
L
L
L L mm
Ft
150
3.504
3 009940010
L mm
Ft
120
3.808
3 009990015
Ft
3 009990027
6 darabos csipeszkészlet, saválló, antimágneses
Egyenes csipesz, nem mágneses, saválló, keskeny hegyű, rozsdamentes acélból, polírozott
Egyenes csipesz teflonbevonattal, nem mágneses, saválló, erősen, lekerekített, fogazott heggyel, rozsdamentes acélból, polírozott
Ft
4.113
999/B6
999B
994TF
L mm
140
L L L mm
Ft
150
4.723
3 009940020
L mm
Ft
120
3.808
3 009990017
999C
996
L mm
Ft
150
L L mm
3.108
5 009960001
L mm
Ft
110
4.113
Önzáró csipesz, fogazott, rozsdamentes acélból, polírozott
Ft
2 010020001
Hosszú laposfogó PVC-bevonattal
Hajlított csipesz, nem mágneses, saválló, tűhegyes, rozsdamentes acélból, polírozott
L1
L
L
ISO 5745
Ft
155
Ft
6.855
1008
L
L mm
160
3 009990019
999D
998
1 009990050
önzáró fogó lekerekített, recézett pofával, rozsdamentes acélból
L
L
26.198
1002
Egyenes csipesz, nem mágneses, saválló, tűhegyes, rozsdamentes acélból, polírozott
Szélesfejű csipesz rozsdamentes acélból, polírozott
999/B6 999-999A-999B 999C-999D-999E
5.485
L mm
5 009980001
Ft
115
4.571
3 009990021
999E
999
L
160
L1 mm
6.002
51,5
5 010080006
1008BM
Hajlított csipesz, nem mágneses, saválló, keskeny heggyel, rozsdamentes acélból, polírozott
Csipesz, nem mágneses, saválló, lapos lekerekített heggyel, rozsdamentes acélból, polírozott
L mm
Hosszú laposfogó, krómozott, gumibetétes műanyag nyéllel
L1
L
L
ISO 5745 L mm
115
Ft
4.265
3 009990011
L mm
120
Ft
4.113
3 009990023
L mm
160
L1 mm
51,5
Ft
7.404
3 010080036
107
1009
Extra hosszú, félkerekcsőrű műszerészfogó kétrétegű csúszásmentes PVC-bevonattal
L1
1009L/D
extrahosszú, félkerekcsőrű recézett műszerészfogó kettős csuklóval kétrétegű, csúszásgátló PVC bevonatú nyéllel
1031/S4
4 darabos Seeger-fogó készlet
L1
L L
L mm
160
L1 mm
Ft
6.002
56,5
2 010090006
L mm
342
L1 mm
Ft
8.379
71
1 010090058
1009L/A
Extra hosszú, egyenes, félkerekcsőrű műszerészfogó, különleges munkákhoz PVC-bevonattal
1009L/DP
extrahosszú, 45° hajlított félkerekcsőrű, recézett, kétcsuklós műszerészfogó 2 réteg csúszásmentes PVC bevonatú nyéllel
283
7.160
Egyenes belső Seeger-fogó, barnított, PVC-bevonattal
L mm
2 010090008 L mm
336
1009L/B
Extra hosszú 45°-os hajlított, félkerekcsőrű műszerészfogó Különleges munkákhoz PVC-bevonattal
1032
L
Ft
80
L1 mm
Ft
8.379
66
1 010090059
1010
Ø mm
L
Ft
7.464
2 010090009
L mm
160
1009L/C
Extra hosszú 90°-os hajlított, félkerekcsőrű műszerészfogó, különleges munkákhoz PVC-bevonattal
UNI 7914 DIN 5256 L mm
L1 mm
Ft
6.002
51,5
2 010100006
Ft
6.551 6.398 6.703 8.531
8÷12 12÷25 19÷60 40÷100
5 5 5 3
010330013 010330014 010330017 010330021
90°-os hajlított belső Seeger-fogó, barnított, PVC-bevonattal
Hosszú kerekcsőrű fogó, krómozott, gumibetétes műanyag nyéllel
L1
140x0,9 140x1,3 180 225
Ø mm
1034
1010BM
010320013 010320014 010320017 010320021 010320028
L1
ISO 5745
73
5 5 5 3 2
45°-os hajlított belső Seeger-fogó, barnított, PVC-bevonattal
L
273
L1 mm
Ft
5.789 5.637 6.094 7.464 10.511
8÷12 12÷25 19÷60 40÷100 85÷200
1033
Hosszú kerekcsőrű fogó PVC-bevonattal
L1
140x0,9 140x1,3 180 225 300
L
L mm
1 010310000
UNI 7914 DIN 5256
L L1 mm
L1
L
L mm
26.202
L1
Ft
1031/S4 1032 180 19 ÷ 60 mm 1034 170 19 ÷ 60 mm 1036 175 19 ÷ 60 mm 1038 175 19 ÷ 60 mm
L1
L
UNI 7914 DIN 5256
L
L
L mm
ISO 5745 L mm
253
L1 mm
45
108
Ft
7.770
2 010090010
L mm
160
L1 mm
51,5
Ft
7.404
2 010100036
130x0,9 130x1,3 170 210 290
Ø mm
8÷12 12÷25 19÷60 40÷100 85÷200
Ft
6.551 6.398 6.703 8.531 11.426
5 5 5 3 2
010340013 010340014 010340017 010340021 010340028
1034L
1039
90°-os hajlított hosszúcsőrű Seeger-fogó, krómozott, PVC-bevonatú nyéllel
1046
Egyenescsőrű állítható, külső, belső Seeger-fogó, barnított, PVC-bevonattal
Vízpumpafogó, prizmás, krómozott, PVC-bevonattal
L
150 190
Ø mm
Ft
16.758
40÷100
2 010390015
1558/C4
a négyszög csatlakozónak köszönhetően mindkét használati módban nagy erőt alkalmazás történik Szállított hegyek: Ø 2,5-3-3,5 mm
L
Ø mm
Ft
6.398 6.094 6.398 8.075 12.644
3÷10 10÷25 19÷60 40÷100 85÷200
L mm
240 400
A max mm
28 107
L1 mm
Ft
9.141 15.539
33 55
5 010460240 1 010460400
1047
Vízpumpafogó, stifttel állítható, dupla csúszásálló PVC-bevonattal
UNI 7915 DIN 5254 Ø mm
A
ISO 8976
belső és külső seeger gyűrűkhöz használható szerszám csavaros működéssel
Egyenes külső Seeger-fogó, barnított, PVC-bevonattal
140x0,9 140x1,3 175 225 300
Ft
14.625
2 010340320
1036
L mm
Ø mm
6÷25
5 5 5 3 2
010360013 010360014 010360017 010360021 010360028
1037
45°-os hajlított külső Seeger-fogó, barnított, PVC-bevonattal
L
Ø mm
Ft
1558/C4 5,5 ÷ 77 5,5 ÷ 77
39.000
1 015580100
L1
L mm
Ø mm
10÷15
L1
L mm
L
L
330x220x50 mm - 900 g
A
L mm
1044
180 240 300
Vízpumpafogó, villás, dupla csúszásálló PVC-bevonattal
A max mm
30 36 50
L1 mm
Ft
10.665 11.121 16.453
29 35 48
2 010470180 2 010470240 1 010470300
1047BM
∙ Új modell új pozíciókkal
Vízpumpafogó fogasléces, stifttel állítható, bimateriál-nyél
L
L1
L
UNI 7915 DIN 5254
L1
L mm
140x0,9 140x1,3 175 225
Ø mm
Ft
7.007 6.703 7.007 8.684
3÷10 10÷25 19÷60 40÷100
5 5 5 3
010370013 010370014 010370017 010370021
ISO 8976 A
L mm
250
1038
A max mm
48
L1 mm
5 010440250
L mm
240
A max mm
36
L1 mm
35
Ft
12.949
2 010470340
Vízpumpafogó, barnított, villás PVC-bevonattal
∙ Modell új poziciókkal
L
L
Ø mm
3÷10 10÷25 19÷60 40÷100 85÷200
L1
UNI 7915 DIN 5254 L mm
Ft
8.075
39
1044F
90°-os hajlított külső Seeger-fogó, barnított, PVC-bevonattal
135x0,9 135x1,3 175 220 300
L A
Ft
7.007 6.703 7.007 8.684 13.406
5 5 5 3 2
A
010380013 010380014 010380017 010380021 010380028
ISO 8976 L mm
250
A max mm
48
L1 mm
39
Ft
6.398
5 010440015
109
1048
vízpumpafogó 2 rétegű csúszásmentes PVC bevonatú nyéllel
1050
1051XL
Kettős állítású önzáró fogó, krómozott
Kettős állítású önzáró fogó, széles tartományú, extrahosszú pofa
∙ 9 állású modell L 45 mm
40 mm
L mm
Ft
220
19.195
70 mm
130 mm
2 010500022
m
140 m
L1
L
L
55 mm
L mm
1051
A
ISO 8976
Ft
270
Kettős állítású önzáró fogó, hosszú kivitel, krómozott
28.640
2 010510140
1052 L mm
175 250 300
A max mm
30 48 56
L1 mm
Ft
7.770 8.531 12.492
29 39 47
Állítható önzáró fogó, homorú pofájú, krómozott
3 010480010 5 010480015 2 010480020
L
70 mm
1048BM
50 mm
80 mm
Vízpumpafogó, villás, bimateriál nyél
L L mm
∙ Új modell új poziciókkal ∙ Bimateriál-nyél
Ft
255
21.023
2 010510025
1051GM
L mm
Kettős állítású önzáró fogó, önbeálló fej, krómozott
140 190 240 300
L
L1
250
48
L1 mm
Ft
10.969
39
Ft
6.398 7.222 7.618 12.949
22 36 42 55
3 3 3 2
010520014 010520019 010520024 010520030
Önbeálló pofájú önzáró fogó, krómozott
L
70 mm
A max mm
A1 max mm
1053 A
L mm
A1
3 010480215
1048V
50 mm
80 mm
L mm
Ft
255
22.242
L
2 010510250
A1
1051L
Vízpumpafogó, villás narancssárgára lakkozott
Kettős állítású önzáró fogó, széles tartományú
L mm
Új modell új állítási lehetőséggel
240
100 mm
L1
L mm
270
A
Ft
10.817
35
2 010530024
1054
L
L
A1 max mm
60 mm
Egyenes pofájú önzáró fogó, krómozott
m 110 m
Ft
24.070
2 010510100 L
ISO 8976 A1
L mm
175 250 300
A max mm
30 48 56
110
L1 mm
29 39 47
Ft
6.551 7.464 10.969
3 010480110 5 010480115 2 010480120
L mm
235
A1 max mm
40
Ft
9.293
2 010540022
1055
1061
Ívelt pofájú önzáró fogó, krómozott, speciális pofaprofil
1062GM
Csőhegesztő önzáró fogó, krómozott
C-pofás önzáró fogó, krómozott
L
L
A1
L mm
250
A1 max mm
Ft
9.750
60
L
2 010550024
1057A
Önzáró fogó szabályozható feszítőerővel
A1
L mm
290
A1 max mm
Ft
14.321
80
A1
2 010610028
L mm
A1 max mm
170 290 460
1062
C-pofás önzáró fogó, krómozott
Ft
8.836 12.187 21.937
45 88 260
2 010620217 2 010620229 1 010620246
1063
L
Bádogos önzáró fogó, krómozott
38 mm
L mm
Ft
240
13.711
A1
2 010570124
L
L
1058
L mm
Hosszú pofájú önzáró fogó, krómozott
200
A2
A1 max mm
Ft
13.711
30
2 010630020
1064
Láncos önzáró fogó, krómozott
L mm
L
Ø
A1
L mm
180 240 310
A1 max mm
35 50 65
Ø max mm
Ft
8.075 10.969 12.797
22 35 40
170 290 460
A1 max mm
Ft
7.922 10.511 18.281
50 120 250
2 010620017 2 010620029 1 010620046
Ø max
1062AL
2 010580018 2 010580024 2 010580031
L
C-pofás önzáró fogó, krómozott, alumíniumpofák
L mm
240
1060
Ø mm
Ft
20.110
150
2 010640024
1065F
Hegesztőfogó szögvashoz, krómozott
Lyukasztófogó, alumínium test, bélyeg és matrica acélból
L
L A1 A Ø mm
max 0,8 mm
A1
L mm
200 280
A1 max mm
50 80
Ft
10.054 13.101
L
2 010600020 2 010600028
L mm
290
A1 max mm
104
Ft
13.864
2 010620329
ø mm
5 6
L mm
228 228
Ft
28.946 28.946
1 010650010 1 010650015
111
1065P
Peremezőfogó, acélmatrica, alumíniumtest
1081
1084BM
• Erőteljes mikromechanikai és elektronikai használathoz
csípőfogó félkör vágóéllel a szárak 2 rétegű csúszásmentes PVC réteggel burkoltak
Erősített oldalcsípőfogó Bi-materiál szárral
L1
L
L
UNI/ISO 5749
L
15 mm
L mm
max 0,8 mm
L mm
Ft
228
L1
29.250
1 010650020
L mm
125
L1 mm
Ft
7.999
16
140 160 180 200
L1 mm
20 22 25 28
mm
Ft
8.075 8.684 10.511 10.969
1,4 1,6 1,8 2,0
3 3 3 3
010840034 010840036 010840038 010840040
3 010810130
1088 1077
Erősített homlokcsípőfogó PVC-bevonattal
1082
Egyenes szélescsőrű bádogos fogó, barnított, PVC-bevonattal
Oldalcsípőfogó PVC-bevonattal
A
L1
L1
L
L
L1
L
L ~
280
A mm
60
L1 mm
Ft
12.797
53
UNI/ISO 5749
1 010770026
140 160
1078
45°-os hajlított szélescsőrű bádogos fogó, barnított, PVC-bevonattal
Ft
5.941 6.398
1,6 1,6
5 010820004 5 010820006
Oldalcsípőfogó, krómozott, gumibetétes műanyag nyéllel
60
L1 mm
Ft
13.101
77
1 010780026
L1 mm
20 22
mm
Ft
7.374 8.227
1,6 1,6
UNI/ISO 5748
1084
L mm
Erősített oldalcsípőfogó PVC-bevonattal
160 200
L1
L
UNI/ISO 5749 L mm
112
22 22
Ft
6.703 8.075
2 010880006 2 010880010
3 010800015 3 010800045
140 160 180 200
L1 mm
20 22 25 28
L1
3 010820034 3 010820036
L1
160 160
L
α
Ft
8.531 10.969
1,6 2,0
L
140 160
műanyag vágásához
15° 45°
9 11
mm
UNI/ISO 5749 L mm
L1 mm
160 200
L1 mm
L
Oldalcsípőfogó, szárak kétrétegű, csúszásmentes PVCbevonattal
L mm
L mm
Erősített homlokcsípőfogó, krómozott, gumibetétes műanyag nyéllel
L
A mm
UNI/ISO 5748
1088BM
L1
1080D
20 22
mm
L1
280
L1 mm
1082BM
A
L ~
L mm
mm
1,4 1,6 1,8 2,0
Ft
6.611 7.069 8.531 8.836
5 5 3 3
010840004 010840006 010840008 010840010
L1 mm
9 11
mm
1,6 2,0
Ft
10.359 13.864
2 010880036 2 010880040
1092V
1096
Áttételes erősített homlokcsípőfogó, lakkozott
1101R
Harapófogó, lakkozott
Tartalékfej 1101-hez, foszfátozott
L1
L
L ~
L1
180 200
L1 mm
8 9
L1 mm
160 200 250
Ft
4.723 5.485 7.160
21 23 30
mm
Ft
34.429 35.953
2,0 2,5
2 010920280 2 010920310
Ft
34.429
L1 mm
Ft
4.723 5.332 6.246 6.855
12 13 15 18
5 5 5 5
010980190 010980220 010980250 010980280
L
L ~
230
mm
Ft
9.902
4
3 011020020
1104
Drótkötélvágó, szárvég hőkezelt műanyag bevonattal
L1
2 010940200
1095N
L L
Áttételes oldalcsípőfogó, barnított, krómozott
011010130 011010135 011010145 011010160 011010175 011010190
Mini csapszegvágó, foszfátozott, szárak lakkozottak
Rabitz fogó, PVC borítású nyél, lakkozott
mm
1 1 1 1 1 1
1102
1098PL
UNI/ISO 5749
2,5
R= 80 Kgf/mm²
190 220 250 280
L1
23
8.227 9.597 11.883 16.453 20.414 26.813
300 350 450 600 750 900
L1
L ~
L1 mm
Ft
1101
ISO 9242 DIN 5242
L
L mm
300 350 450 600 750 900
L
Áttételes erősített oldalcsípőfogó, lakkozott
200
5 010960016 5 010960020 5 010960025
Rabitz-fogó, lakkozott
1094V
1098
UNI/ISO 5748 L mm
mm
ISO 9243
L
ISO 9242 DIN 5242 L ~
L1
220 250 280
L1 mm
Ft
5.789 6.703 7.312
13 15 18
5 010980320 5 010980350 5 010980380
L mm
420 600
mm
12 16
R=80 Kgf/mm²
Ft
Ft
35.040 51.797
1 011040004 1 011040006
1104R
L mm
195
L1 mm
26
mm
1,6
Tartalékkés a 1104-hez
1101
L
Ft
12.187
Csapszegvágó, vágókés foszfátozott, lakkozott nyél gumibevonattal
2 010950010
mm
L L mm
L ”
Ft
300 350 450 600 750 900
12 14 18 24 30 36
L mm
R = 80 Kgf=mm² Ø mm
300 350 450 600 750 900
420 600 13.711 16.758 20.567 28.336 36.562 48.750
5 6 7 9 11 12
R = 140 Kgf=mm² Ø mm
4 5 6 7 8 9
2 2 1 1 1 1
21.328 30.469
1 011040014 1 011040016
011010030 011010035 011010045 011010060 011010075 011010090
g
745 1043 1537 2540 3870 6170
113
1105
1105AD-50
Tömítéskivágó, barnított acélból
1112
Adapter a 1105T50-hez
Bádogos olló amerikai modell, krómozott, nyél PVC-bevonattal
Ø
R= 60 Kgf/mm² L Ø
L1 A
D mm
2 3 4 5 6 7 8 9 10 12 14 16 18 20 22 24 26 28 30 32 34 36 38 40 42 44 46 48 50
L mm
Ft
3.443 3.443 3.443 3.443 3.443 3.443 3.443 3.443 3.443 4.204 4.204 4.204 4.204 4.204 5.332 5.332 5.332 5.332 5.332 6.855 6.855 6.855 6.855 6.855 8.075 8.379 8.379 8.379 8.379
27 27 27 27 27 27 27 27 27 27 27 27 27 27 32 32 32 32 32 37 37 37 37 37 42 42 42 42 42
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
011050002 011050003 011050004 011050005 011050006 011050007 011050008 011050009 011050010 011050012 011050014 011050016 011050018 011050020 011050022 011050024 011050026 011050028 011050030 011050032 011050034 011050036 011050038 011050040 011050042 011050044 011050046 011050048 011050050
Ø mm
Ft
57
23.613
1 011050210
1105/C15T
15 darabos tömítéskivágó készlet Ø 3-30 mm
L ~
200 250 300 375
L1 mm
S mm
50 62 76 76
0,5 0,8 1,0 1,2
A mm
Ft
6.033 7.251 9.445 14.168
26 33 37 44
2 2 2 1
011120020 011120025 011120030 011120037
1114
Bádogos olló amerikai modell, keskeny, egyenes élekkel R = 60 Kgf/mm²
L1 A
L ~
250 350
1105T30
Nyél a 1105-höz Ø 3-30 mm
L
Ft
1105C/15T
80.132 1105 1105T30
L1 mm
S mm
58 76
0,5 1
L A mm
Ft
Ft
Ft
6.398 8.531
15 22
1 011140265 1 011140340
1118
1 011050251
3 - 4 - 6 - 8 - 10 - 12 - 14 - 16 18 - 20 - 22 - 24 - 26 - 28 - 30 mm
Lemezolló acélszalag vágásához Fe = Normálacél Inox = rozsdamentes acél L1
230x190x50 mm
1105/C29T
L
L mm
29 darabos tömítéskivágó készlet, Ø 2-50 mm
Ft
155
37.172
L ~
310
1 011050201
L
L1 mm
42
Fe S mm
1
Inox S mm
10.359
0,8
2 011180001
1120A Lemezolló
1105T50
Fe = normál acél
Nyél a 1105-höz Ø 2-50 mm
L mm
280
L L mm
155
Ft
38.391
1 011050202
Ft
1105C/29T
143.810 1105
1105T50
1 011050252
Fe S mm
114
17.520
1,2
1 011200101
1120ARL - ARG
Tartalékkés az 1120A-hoz
2 - 3 - 4 - 5 - 6 - 7 - 8 - 9 - 10 - 12 14 - 16 - 18 - 20 - 22 - 24 - 26 - 28 30 - 32 - 34 - 36 - 38 - 40 - 42 - 44 46 - 48 - 50 mm 1120ARL
1105AD-50
325x280x55 mm
L
1120ARL 1120ARG
1120ARG
Ft
4.113 5.180
1 011200110 1 011200120
1122
1122 - 1125MOL
Áttételes egyenes lemezolló
1128BCX
Műszerészolló, rozsdamentes acél él, mikrofogazattal, kábelvágó és krimpelő kábesarukhoz és csövekhez
Inox = rozsdamentes acél L1 A
L ~
250
L1 mm
L
Inox S mm
40
1
A mm
Ft
8.227
24
Ft
1122 MOL 1122 - 1124 1123 MOL 1123 1125 MOL 1125 - 1126
335 335 335
1 011220010 1 011230010 1 011250040
Krimpelő kábesarukhoz és csövekhez: 1÷4mm² Műanyag tasakban
2 011220020
1127
Drótvágó olló egyenes élű, krómozott, PVC-bevonattal
1123
Áttételes jobbos lemezolló
L1
L1
Inox = rozsdamentes acél L L L1 L mm
A
150
L ~
250
L1 mm
Ft
3.656
35
5 011270001
1128BAX 1
A mm
Ft
8.227
24
2 011230020
kettős hatású villanyszerelő olló, lépcsős profil, rozsdamentes acél, DLC bevonat
1124
Áttételes balos lemezolló
lépcsős profil: 13 és 24 mm közötti furatok tágítására létrehozva műanyagokon.
Inox = rozsdamentes acél
DLC bevonat; A DLC (diamond-like carbon) egy újszerű, szénalapú bevonat: a nagyfokú keménység és az alacsony súrlódási együttható a felületen a grafit és gyémánt formában lerakódott szénnek köszönhető.
L1 A
L ~
250
L1 mm
L
Inox S mm
40
1
A mm
Ft
8.227
24
2 011240020
L1 mm
mm²
55
Ft
7.007
50
5 011280080
1128BMX
kettős hatású vágás: egy különleges bütyökkel a forgásponton létrejön a pengék hosszirányú elmozdulása, amely a zárási fázisban megnöveli a vágási teljesítményt.
L mm
155
L
Inox S mm
40
L1 mm
• nagy felületi keménység a pengénél (nagy kopásállóság és időtálló pengeélesség) • alacsony súrlódási együttható (gördülékenység és vágási teljesítmény) • kilazulásbiztos excentrikus csap • széles markolat csőfogó nyakkal • rugalmas műanyag tokkal • szabadalommal védett
1125
Egyenes élű műszerész olló rozsdamentes acélból, mikrofogazattal L1
L L mm
145
L1 mm
Ft
4.235
54
5 011280050
1128BSX
Műszerész olló lépcsős maróprofillal tokban
Erősített áttételes jobbos lemezolló Inox = rozsdamentes acél L1
L1 A L1
L ~
250
L1 Inox mm
S mm
35
1
L
L
L A mm
Ft
12.797
46
2 011250020
L mm
150
1126
L1 mm
50
mm²
50
Ft
7.464
5 011280088
L mm
145
L1 mm
Ft
7.160
50
5 011280060
1128BM
Erősített áttételes balos lemezolló
Egyenes élű műszerész olló
Inox = rozsdamentes acél L1
L1
A
L ~
250
L
L1 mm
35
Inox S mm
1
A mm
46
L
Ft
12.797
2 011260020
L mm
145
L1 mm
50
Ft
3.778
5 011280000
115
1129BM
Hajlított élű műszerész olló
145
Ø 5 mm kábelellenállás R ≤ 160 Kg/mm² Ø 4 mm lágyacélból készült kábel
L ~
Ft
4.052
44
325 mm²-ig
Drótvágó olló, barnított, szár műanyag bevonattal
L
L L1 mm
1136
Kábelvágó réz kábel vágásához
L1
L mm
1133
600
mm
32
mm²
Ft
40.523
300
1 011330001
5 011290000
1133RL
L
Tartalékkés az 1133 modellhez
1130BMX
L mm
univerzális olló rozsdamentes acél, egyenes élekkel mikrofogazattal
Ft
165
Ft
Ft
Ft
13.711
2 011360001
L1
1142BM 1133RL
L L mm
190
L1 mm
Ft
6.855
58
Ft
1 011300001
1131CK
29.860
1 011330011
1134
Kábelcsupaszoló fogó, krómozott, gumibetétes műanyag nyéllel
Racsnis kábelvágó, barnított, műanyag nyél L
Kevlar®- és optikai szál vágó olló
L
UNI 7923 L mm
L1
260
203
L1 mm
Ft
19.500
75
35
mm²
Ft
117.305
400
1 011340032 L mm
L L mm
mm
160
1134RL
1 011310001
mm²
0,5÷6
mm
9.445
0-2,8
3 011420036
Tartalékkés az 1134-hez.
1143
Vágó és csupaszoló fogó
1132
Kábelvágó szigetelt réz és alumínium kábelhez PVC-bevonattal
Ft
1134RL
54.234
1 011340132 L
1134A
Racsnis kábelvágó, barnított, műanyag nyél
L
UNI 8791 L ~
170 230
L ~
165
L
mm
14 18
mm²
Ft
11.426 14.168
50 95
240
mm
45
mm²
500
Ft
Ft
176.720
1 011340045
1134A/RL
Tartalékkés az 1134A-hoz
L
UNI 8791 L ~
170 230
mm
14 18
116
mm²
50 95
Ft
14.321 17.672
2 011320137 2 011320143
1-3,2
19.500
1 011430001
Tartalékkés 1143-hoz
L mm
Kábelvágó, krómozott, gumibetétes műanyag nyéllel
1÷6
mm
1143R
2 011320107 2 011320113
1132BM
mm²
1134A/RL
83.789
1 011340145
1143R
4.875
1 011430011
1144D
1148B
Kábelcsupaszoló
170
mm²
4,5÷240
mm
Ft
22.852
2,5-18
Kombinált fogó, krómozott, polírozott, gumibetétes műanyag nyéllel
10 mm² (8 AWG) hajlékony vezeték esetén 1,5 mm² (16 AWG) nem hajlékony vezeték esetén
L L mm
1150BM
Automata vágó és csupaszoló fogó
1 011440010
L1
1144D/RG
L
Tartalékkampó a 1144D-hez L mm
190
Ft
1144D/RG
7.464
1 011440012
mm²
4÷16
mm
L
Ft
45.703
2-5
ISO 5746
1 011480200
L mm
160 180 200 220
1148B/R
Tartalékpofa a 1148B-hoz
L1 mm
mm
37 41 45 50
Ft
5.687 6.212 6.946 7.471
1,6 1,8 2,0 2,0
3 3 3 2
011500036 011500038 011500040 011500042
1144D/RL
Tartalékkés a 1144D-hez
1153 Ft
1144D/RL
11.731
1 011440011
Ft
1148B/R
20.719
1 011480202
1149F
1144G
Automata vágó- és csupaszoló fogó
huzalcsupaszító
Állítható kombináltfogó, krómozott, PVC bevonattal
L1
állítható pengével a keresztirányú és hosszirányú vágásokhoz
L
UNI ISO 9343 L mm
L L mm
140
mm²
6÷75
mm
Ft
12.797
2.8-12
200
L1 mm
Ft
5.111
34
2 011530120
1 011440004 L L mm
1144G/RL
175
cserepenge a 1144G fogóhoz
mm²
1162 Ft
4.113
0,2 ÷ 6
1 011490010
Egyenes extra hosszú laposfogó PVC-bevonattal
1150 Ft
1144G/RL
2.651
1 011440005
Kombinált fogó Krómozott, polírozott PVC-bevonattal
L1
1148A
L
Automata kábelcsupaszoló fogó
10 mm² (8 AWG) hajlékony vezeték esetén 1,5 mm² (16 AWG) nem hajlékony vezeték esetén
ISO 5745 L1
L mm
160 200
L
ISO 5746
L L mm
190
mm²
0,02÷10
mm
0-4
Ft
39.305
1 011480100
L mm
160 180 200 220
L1 mm
mm
58 86
Ft
5.189 5.897
1,6 1,6
5 011620006 5 011620010
1162BM L1 mm
37 41 45 50
mm
1,6 1,8 2,0 2,0
Ft
4.456 4.901 5.373 5.767
5 5 5 2
011500006 011500008 011500010 011500012
Egyenes extra hosszú laposfogó, krómozott, gumibetétes műanyag szárral
L1
1148A/R
Tartalékpofa a 1148A-hoz
L
ISO 5745 L mm
1148A/R
Ft
16.758
1 011480102
160 200
L1 mm
58 86
mm
1,6 1,6
Ft
6.422 7.471
3 011620036 3 011620040
117
1164
1168
Hajlított extra hosszú laposfogó PVC-bevonattal
1172BM/P
Hajlított extra hosszú félkerekcsőrű fogó PVC-bevonattal
L1
Hajlított elektronikai laposfogó, hosszított kivitel, polírozott bimateriális szár
L1
L1
L
L
ISO 5745 ISO 5745 L mm
160 200
L mm
L1 mm
mm
54 76
Ft
5.635 6.422
1,6 1,6
5 011640006 5 011640010
Hajlított extra hosszú laposfogó, krómozott, gumibetétes műanyag szárral
mm
54 76
B
L ~
140
L1
L1 mm
160 200
Ft
3 011640036 3 011640040
A
1168BM
L mm
7.076 8.125
1,6 1,6
L
5 011680006 5 011680010
A mm
38
12
B mm
Ft
7.076 8.125
1,6 1,6
Egyenes extra hosszú félkerekcsőrű fogó PVC-bevonattal
2 011720102
3 011680036 3 011680040
L1
1171BM
Elektronikai laposfogó, polírozott bimateriális szár
1166
Ft
9.960
13
Elektronikai kerekcsőrű fogó, rövid kivitel, bimeteriális szár
mm
54 70
L1 mm
1173BM
ISO 5745
ISO 5745
160 200
Ft
5.635 6.422
1,6 1,6
L
L1
L1 mm
54 76
L
L mm
160 200
mm
Hajlított extra hosszú félkerekcsőrű fogó, krómozott, gumibetétes műanyag szárral
1164BM
L1 mm
L L1 A
B
ISO 9655
L
L1
A
L1 mm
A mm
22
12
B mm
L1 mm
L ~
mm
56 76
Ft
5.189 5.897
1,6 1,6
5 011660006 5 011660010
125
L1 mm
18
A mm
12
B mm
Ft
8.911
8
2 011710101
1172BM
Egyenes extra hosszú félkerekcsőrű fogó, krómozott, gumibetétes műanyag szárral
2 011730101
1175BM
Elektronikai félkerekcsőrű fogó, rövid kivitel, polírozott bimateriális szár
L1
L1
L
L1
A
L A
L
ISO 5745
160 200
Elektronikai laposfogó, hosszított kivitel, polírozott bimateriális szár
1166BM
L mm
Ft
8.911
8
ISO 9655
ISO 5745
160 200
125
B
L
L mm
L ~
B
B L1 mm
56 76
118
mm
1,6 1,6
ISO 9655
ISO 9655
Ft
6.422 7.471
3 011660036 3 011660040
L ~
140
L1 mm
40
A mm
12
B mm
8
Ft
8.911
2 011720101
L ~
140
L1 mm
29
A mm
12
B mm
8
Ft
8.911
2 011750101
1177BM
Elektronikai félkerekcsőrű fogó, hosszított kivitel bimateriális szár
L1
1178BM/P
1183BM
Elektronikai hajlított félkerekcsőrű fogó, hosszított kivitel, polírozott bimateriális szár
Speciális elektronikai oldalcsípőfogó, lekerekített pofával bimateriális szár
L1
L1
L L
L
A A
A
B B
ISO 9655 L ~
140
L1 mm
38
6 mm
ISO 9654 A mm
12
B mm
Ft
8.911
8
2 011770101
L ~
140
L1 mm
36,5
A mm
12
B mm
Ft
9.960
12
2 011780102
L mm
120
1177BM/Z
Csípőfogók következnek rézhez. Erőteljesebb használathoz lásd az 1081 cikket
Elektronikai félkerekcsőrű fogó, hosszított kivitel, recézett bimateriális szár
1182BM
Speciális elektronikai oldalcsípőfogó, keskeny pofával bimateriális szár
L1
L1 mm
A mm
11
10
Cu mm
Ft
9.960
1
2 011830101
1184BM
Speciális elektronikai oldalcsípőfogó, lekerekített pofával bimateriális szár
L1
L
L1
L
A
A
B
6 mm
ISO 9655 L ~
140
L1 mm
39
ISO 9654
L A mm
12
B mm
Ft
9.960
8
L mm
A
120 130
2 011770113 6 mm
1178BM
ISO 9654
Elektronikai félkerekcsőrű fogó, hosszított kivitel, polírozott bimateriális szár
L mm
120
L1 mm
11
L1 mm
11 13
A mm
10 12,5
Cu mm
Ft
10.222 10.222
1 1,25
2 011840101 2 011840102
1185BM A mm
10
Cu mm
1
Ft
9.960
2 011820101
Speciális elektronikai oldalcsipőfogó, keskeny pofával bimateriális szár
L1
L1
L
L A
A
6 mm
B
ISO 9654 ISO 9655 L ~
140
L1 mm
37
A mm
12
B mm
8
Ft
9.960
2 011780101
L mm
120 130
L1 mm
11 13
A mm
10 12,5
Cu mm
1 1,25
Ft
9.960 9.960
2 011850101 2 011850102
119
1186BM
Speciális elektronikai oldalcsípőfogó, keskeny nyújtott pofával bimateriális szár
1191BM
Speciális elektronikai homlokcsípőfogó, ferde vágóéllel bimateriális szár
1201
Csavarhúzó hasítottfejű csavarokhoz
L1
L L1
L1
A S
ISO 2380
L
L
SxAxL mm
A
A
6 mm
8 mm
ISO 9654 L mm
120 130
L1 mm
11 13
A mm
10 12,5
ISO 9654
Cu mm
Ft
9.960 10.747
1 1,25
2 011860101 2 011860102
L mm
130
L1 mm
8
A mm
12
Cu mm
Ft
9.960
0,8
2 011910101
1191BM/L
1188BM
Elektronikai oldalcsípőfogó középvágással bimateriális szár
Speciális elektronikai homlokcsípőfogó, ferde vágóéllel, hosszított kivitel, keskeny pofával bimateriális szár
L1 mm
0,4x2,5x50 0,4X2,5x75 0,5x3x75 0,5x3x100 0,6x3,5X75 0,6x3,5x100 0,8x4x100 0,8x4x125 0,8x4X150 1,0x5,5x100 1,0x5,5X125 1,0x5,5x150 1,2x6,5X100 1,2x6,5x125 1,2x6,5x150 1,2x8x150 1,2x8X200 1,6x10x200
Ø mm
146 166 171 196 171 196 196 221 246 209 234 259 220 234 270 282 332 332
Ft
Ft
786 813 839 904 918 930 944 996 1.074 1.154 1.206 1.258 1.363 1.415 1.442 1.887 2.018 2.307
2,5 2,5 3,0 3,0 3,5 3,5 4,0 4,0 4,0 5,0 5,0 5,0 6,0 6,0 6,0 8,0 8,0 9,5
5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 3 3 3
012010003 012010006 012010009 012010012 012010018 012010021 012010030 012010033 012010036 012010039 012010040 012010042 012010048 012010050 012010051 012010057 012010060 012010066
L1 L1
L
L
A
A
ISO 9654
125 130
L1 mm
12 17
12 15
Cu mm
Ft
9.960 9.960
1,25 2
1 012010206
1201N
ISO 9654 A mm
8.061
12 mm
8 mm
L mm
1201/S6 0,5x3x75-0,6x3,5x100 0,8x4x100-1,0x5,5x100 1,2x8x150-1,6x10x200 mm
2 011880101 2 011880102
L mm
130
L1 mm
18
A mm
12
Cu mm
Ft
10.222
1
2 011910110
Marokcsavarhúzó hasítottfejű csavarokhoz extra rövid pengével
1191R/5-M
1190BM
tartalékrugó készlet elektronikai fogókhoz és csípőfogókhoz (Cikkszámok: 1171...1191)
Speciális elektronikai homlokcsípőfogó bimateriális szár
L1
L
Ft
1191R/5-M
1.835
1 011910995
1200MS
A
Ø
S
ISO 2380 SxAxL mm
0,8x4x30 1,2x6,5x30
L1 mm
Ø mm
86,5 86,5
Ft
1.127 1.179
4 6
3 012010103 3 012010106
1201DZ
Mágnesező/mágnesmentesítő
Csavarhúzó Dzus®-csavarokhoz
L
L
L1
A 50 mm
8 mm L1 8 mm
ISO 9654 L mm
120
L1 mm
12
A mm
12
120
Cu mm
1,25
55 mm
Ft
9.960
2 011900113
1200MS
Ft
3.748
5 012000000
1201DZ
L mm
53
L1 mm
173
Ft
2.650
2 012010501
1202
1203/D
Csavarhúzó Phillips®-csavarokhoz
Csavarhúzókészlet
Ft
1203/S10 1201
1202 L1
12.450
1 012030021
0,4x2,5x50-0,5x3x75 0,8x4x125-1,0x5,5x150 1,2x6,5x150-1,2x8x150 mm PH0x3x60-PH1x4,5x80 PH2x6x100-PH3x8x150 mm
L
D
UNI/ISO 8764 PHxDxL mm
L1 mm
0x3x60 0x3X100 1x4,5x80 1x4,5x120 2x6x100 2x6x150 3x8x150 4x9,5x200
Ft
813 918 1.074 1.154 1.415 1.547 1.940 2.621
156 200 189 229 220 270 282 332
5 5 5 5 5 5 3 3
012020003 012020006 012020009 012020012 012020018 012020021 012020024 012020027
Ft
1203/D5 1201 1202
6.119
1202
Ft
7.681
Ft
1202 1202/S4 PH0x3x60-PH1x4,5x120 PH2x6x150-PH3x8x150 mm
Ft
5.454
1 012020204
9.777
1201 1201N 1202
1202N
Phillips®-marokcsavarhúzó extra rövid pengével
1202N
Ft
10.825
1201 L1
L
D
1202
UNI/ISO 8764 PHxDxL mm
Ft
1x4,5x30 2x6x30
12.294
Ft
Ft
1.127 1.179
86,5 86,5
3 012020103 3 012020106
1202 1204
6.226
1201
1202L
Phillips® csillagfejű csavarhúzó, hosszú típus
1209PZ
Ft
6.003
D
S
SxDxL mm
1 012030019
1 012030010
0,4x2,5x60 0,6x3x75 0,5x3x100 0,8x4x100 0,8x4x125 1x5x125 1x5x150 1,2x6,5x150
L1 mm
Ft
Ft
156 175 196 196 233 234 258 270
800 825 839 944 1.022 1.154 1.258 1.363
1204/S5 0,4x2,5x60-0,5x3x100 0,8x4x100-1x5x125 1,2x6,5x150 mm
5.100
5 5 5 5 5 5 5 5
012040003 012040006 012040009 012040012 012040015 012040018 012040021 012040024
1 012030006
1 012030003
0,5x3x75-0,8x4x125 1,0x5,5x150 mm PZ1x4,5x80-PZ2x6x100 mm
1 012040205
1204L
csavarhúzó hernyócsavarokhoz hosszú típus
1203/S
L1
1 012030008
PH1x4,5x80-PH2x6x100 mm 0,4x2,5x60-0,5x3x100 0,8x4x100-1,0x5x125 mm
1203/D5PZ
L
0,4x2,5x50-0,5x3x75 0,8x4x100-1,0x5,5x100 1,2x6,5x150-1,2x8x150 mm PH0x3x60-PH1x4,5x80 PH2x6x100-PH3x8x150 mm
1203/D6 L1 mm
1 012030007
0,4x2,5x50-0,5x3x75-0,8x4x1001,0x5,5x150-1,2x6,5x150 mm 0,8x4x30 mm PH0x3x60-PH1x4,5x80PH2x6x100 mm PH1x4,5x30 mm
1203/D10
0,5x3x75-0,8x4x125 1,0x5,5x150-1,2x6,5x150 mm PH0x3x60-PH1x4,5x80 PH2x6x100-PH3x8x150 mm
1203/D10N
1204
Csavarhúzó hernyócsavarokhoz
0,5x3x75-0,8x4x100 1,0x5,5x100-1,2x6,5x150 mm PH0x3x60-PH1x4,5x80 PH2x6x100 mm
1203/D8 1201
1 012030001
0,6x3,5x100-1,0x5,5x150 1,2x6,5x150 mm PH1x4,5x80-PH2x6x100 mm
1203/D7 1201
L1
L1 L
L
D D S
UNI/ISO 8764-1 PHxDxL mm
0x3x300 1x4,5x300 1x4,5x400 2x6x400
L1 mm
400 400 508 519
Ft
1.442 1.572 1.940 2.228
3 3 3 3
012020303 012020305 012020306 012020309
1203/S8 1201 1202
Ft
8.519 2,5x50-3x75-4x100-5,5x1256,5x150 mm PH0x3x60-PH1x4,5x80PH2x6x100 mm
SxAxL mm
1 012030009
0,5x2,5x200 0,5x3x300 0,8x4x400 1x5x400 1,2x6,5x400
L1 mm
300 400 508 508 519
Ft
1.179 1.389 1.757 1.887 2.358
3 3 3 3 3
012040303 012040306 012040309 012040315 012040318
121
1205ES
1229LP
hatszögű bitkulcs markolattal
Műszerész csavarhúzó hasítottfejű csavarhoz, nikkelezett, barnított
L1
L1 L
L
mm
1,5 2 2,5 3 4 5 6 8
L mm
L1 mm
100 100 100 100 100 100 125 150
Ft
1.022 1.049 1.062 1.074 1.232 1.494 1.547 2.070
200 200 200 200 208 219 244 277
3 3 3 3 3 3 3 2
012050315 012050320 012050325 012050330 012050340 012050350 012050360 012050380
1207TX
12.175
50 60 60 60 60 80 80 100 100 100 100 130 130
L1 mm
150 156 156 156 156 189 189 209 209 220 220 262 262
1 012080207 L mm
1,0 1,2 1,4 1,8 2,0 2,4 3,0
1209PZ
Csavarhúzó Pozidriv®- és Supadriv®-csavarokhoz
L1 mm
17 21 21 23 23 26 28
Ft
Ft
Ft
Ft
839 839 839 839 839 839 1.022
75 85 89 94 98 103 108
5 5 5 5 5 5 5
012290210 012290212 012290214 012290218 012290220 012290224 012290230
L1
L1
UNI/ISO 8764
Ø
L mm
D
D mm
L
L
T5 T6 T7 T8 T9 T10 T15 T20 T25 T27 T30 T40 T45
1208RTX/D7 T9-T10-T15-T20 T25-T27-T30
Imbusz-csavarhúzó Torx®-csavarokhoz
Ft
Ø mm
Ft
1.179 1.363 1.376 1.403 1.455 1.572 1.599 1.625 1.677 1.757 1.835 2.097 2.333
3 4 4 4 4 5 5 5 5 6 6 7 8
5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 2 2
012070005 012070006 012070007 012070008 012070009 012070010 012070015 012070020 012070025 012070027 012070030 012070040 012070045
PZ
0 1 2 3 4
L mm
60 80 100 150 200
L1 mm
Ft
996 1.258 1.652 2.490 2.753
156 189 220 282 327
5 5 5 3 3
012090000 012090003 012090006 012090009 012090012
1229LP/A6 1,2-1,4-1,8-2-2,4-3 mm
5.111
1 012290300
1229PH
Phillips® műszerész csavarhúzó, nikkelezett, barnított
L1
L
Ft
1209PZ/S4 PZ0-PZ1-PZ2-PZ3
6.396
1 012090204
1209N/PZ Ft
1207TX/D7 T6-T8-T10-T15 T20-T25-T30
11.074
1 012070207
csavarhúzó Pozidriv®-Supadriv® csillagfejű csavarokhoz nagyon rövid típus
L1 mm
156 189 189 209 209 220 220 262
122
944 996
5 012290250 5 012290251
L
PZ
1 2
Ø
60 80 80 100 100 100 100 130
102 107
L1
L
T9 T10 T15 T20 T25 T27 T30 T40
26 29
L1 mm
6 műszerész csavarhúzó, műanyag dobozban
L1
Imbusz-csavarhúzó Tamper Resistant Torx®-csavarokhoz
L mm
0 1
L mm
1229LPH/A6
1208RTX
PH
Ø mm
4 5 5 5 5 6 6 7
Ft
1.467 1.612 1.704 1.730 1.757 1.913 1.992 2.333
5 5 5 5 5 5 5 2
L mm
30 30
L1 mm
87 87
Ft
1.127 1.179
3 012090103 3 012090106
012080009 012080010 012080015 012080020 012080025 012080027 012080030 012080040
1229LPH/A6 1229LP 1229PH
5.111 1,4-2,0-2,4-3 mm PH0-PH1
1 012290310
1236B
Sarokcsavarhúzó hasítottfejű csavarokhoz
1243/D7
1253
7 darabos üthető csavarhúzó készlet
Fáziskereső csavarhúzó - 150/250V
L1 L
L
A S
A S
SxAxL mm
L1 mm
0,5x3,5x100
Ft
1.913
190
5 012530001
UNI 7079 DIN 5200 SxA mm
L mm
0,8x4 1x5,5 1,2x8
Ft
1.442 1.704 2.097
100 125 150
5 012360201 5 012360202 5 012360204
1241 1242
1238B
Sarokcsavarhúzó Phillips®-csavarokhoz
Ft
1243/D7
20.079 1x5,5x100-1,2x6,5x125 1,2x8x150-1,6x10x200 mm PH1x4,5x100-PH2x6x100 PH3x8x150 mm
Ft
1.704 2.883
125 200
L1
1241
L1 L
L1 mm
Ft
3.276 3.539 4.194
SxAxL mm
1x5,5x100 1,2x6,5x125 1,2x8x150 1,6x10x200
L1 mm
Ft
2.255 2.543 3.093 3.932
202 240 268 325
5 5 3 2
L1
L1 mm
D
PHxDxL mm
0x4x125 1x5x150 2x6x175
L1 mm
225 255 280
Ft
3.669 4.325 4.980
4 mm
5 012510000 5 012510010 5 012510020
L1 L
1252/S5
Ft
13.892
1256TX 1256RTX 1256LP
D
UNI/ISO 8764
1x4,5x100 2x6x100 3x8x150 4x11x200
5 012540001
Műszerész csavarhúzó 36 cserélhető 4 mm-es bit-tel és mágneses hosszabbítóval
1256/C36-2
PHxDxL mm
2.045
123
1256/C36-2
Üthető acélfejű csavarhúzó Phillips® csavarokhoz
SxAxL mm
L
012410039 012410050 012410057 012410066
1242
A S
Ft
0,5x3x44
5 012530010
L1
5 012500030 5 012500040 5 012500050
Phillips® csavartartó csavarhúzó
S
L
1251 A
Ft
1.389
Próbalámpa 6-24 V
S
190 225 255
L1 mm
150
1254
D
SxDxL mm
A
0,5x3x15
0,5x3x125 0,6x4x125 0,7x5x150
L1 L
SxAxL mm
L
5 012380201 5 012380203
Üthető acélfejű csavarhúzó hasítottfejű csavarokhoz
Fáziskereső csavarhúzó - 125/250V, dupla szigeteléssel
S
UNI 7083 DIN 5208 L mm
1253A
Csavartartó csavarhúzó
L
1-2 3-4
1 012430017
1250
PH
L1 mm
202 215 268 325
Ft
2.228 2.621 3.407 4.403
5 5 3 2
012420209 012420218 012420221 012420224
1252/S5 1250 1251
Ft
20.314 0,5x3x125-0,6x4x125 0,7x5x150 mm PH1x5x150-PH2x6x175 mm
1 012520001
1256PE 1256PH 1256PZ
1 012560100
T3 - T4 -T5 - T6 - T7 T8 - T9 - T10 - T15 T6 - T7 - T8 - T9 - T10 0,8 - 1,2 - 1,5 - 1,8 - 2 - 2,5 3 - 3,5 - 4 mm 0,7 - 0,9 - 1,3 - 1,5 - 2 mm PH000 - PH00 - PH0 - PH1 PZ000 - PZ00 - PZ0 - PZ1
1256/20 1256/30
130x60x35 mm - 200 g
123
1256LP
1256TX
Csavarhúzóbetét 4 mm hasítottfejű csavarokhoz
Csavarhúzóbetét 4 mm Torx®-csavarokhoz
L
S
L mm
0.25x0.8 0.25x1.2 0.3x1.5 0.35x1.8 0.4x2.0 0.4x2.5 0.5x3.0 0.6x3.5 0.8x4.0
Ft
262 262 262 262 262 262 262 262 262
27 27 27 27 27 27 27 27 27
L mm
A
SxA mm
L
5 5 5 5 5 5 5 5 5
012560001 012560002 012560003 012560004 012560005 012560006 012560007 012560008 012560009
1256PH
T3 T4 T5 T6 T7 T8 T9 T10 T15
PH
000 00 0 1
Ft
262 262 262 262
5 5 5 5
012560011 012560012 012560013 012560014
1256PZ
L mm
Ft
327 327 327 327 327
27 27 27 27 27
012560041 012560042 012560043 012560044 012560045 012560046 012560047 012560048 012560049
1257LP/S8 0,2x1,2-0,25x1,5 0,3x1,8-0,4x2-0,4x2,5 0,5x3-0,6x3,5-0,8x4 mm
Ft
Ft
Ft
13.392
1 012570200
1257PH
Phillips® műszerész csavarhúzó
5 5 5 5 5
L
012560051 012560052 012560053 012560054 012560055
Toldó, belső- és külső hatszög 4 mm
Ft
1.625
PH
00 0 1
L mm
1.049 1.049 1.049
60 60 60
5 012570060 5 012570063 5 012570066
1257LPH/S8
1256/20
1256/20
4 mm betét Pozidriv® - Supradriv® illesztésű csavarokhoz
5 5 5 5 5 5 5 5 5
L
27 27 27 27
Csavarhúzóbetét 4 mm Tamper Resistant Torx®-csavarokhoz
T6 T7 T8 T9 T10
L mm
275 275 275 275 275 275 275 275 275
1256RTX
Csavarhúzóbetét 4 mm Phillips®-csavarokhoz L
Ft
27 27 27 27 27 27 27 27 27
5 012560092
1256/30
Betéttartó nyéllel 4 mm
L
L
L mm
Ft
110 PZ
000 00 0 1
L mm
Ft
262 262 262 262
27 27 27 27
5 5 5 5
1.965
1257LPH/S8
2 012560097
1257PH 1257LP
1257LP
1257ES
Műszerész csavarhúzó hasítottfejű csavarhoz
1 012570210
PH00-PH0-PH1 0,4x2-0,4x2,5-0,5x3 0,6x3,5-0,8x4 mm
012560061 012560062 012560063 012560064
1256PE
Műszerész csavarhúzó - hatszögű
L
Csavarhúzóbetét 4 mm hatszögű csavarokhoz
13.392
L
D
L
S SxD mm
mm
0.7 0.9 1.3 1.5 2.0
L mm
27 27 27 27 27
124
Ft
262 262 262 262 262
5 5 5 5 5
012560021 012560022 012560023 012560024 012560025
0,2x1,2 0,25x1,5 0,3x1,8 0,4x2 0,4x2,5 0,5x3 0,6x3,5 0,8x4
L mm
60 60 60 60 60 60 60 60
Ft
1.049 1.049 1.049 1.049 1.049 1.049 1.049 1.049
5 5 5 5 5 5 5 5
012570012 012570015 012570018 012570020 012570024 012570030 012570035 012570040
mm
0,9 1,3 1,5 2 2,5 3
L mm
60 60 60 60 60 60
Ft
1.154 1.154 1.154 1.154 1.154 1.154
5 5 5 5 5 5
012570045 012570046 012570047 012570048 012570049 012570050
1257ESB/S8
1260
1260E
Csavarhúzó hasítottfejű csavarokhoz
Csavarhúzó hasitottfejű csavarokhoz, hatszögű penge
L1
L1
L
L Ø
Ft
1257ESB/S8
14.964
1257ES 1257BE
1 012570230
T5 T6 T7 T8 T9 T10 T15 T20
L
Ft
1.206 1.206 1.206 1.206 1.206 1.206 1.206 1.206
60 60 60 60 60 60 60 60
5 5 5 5 5 5 5 5
S
S
ISO 2380 L1 mm
0,4x2,5x50 0,4x2,5x75 0,5x3x75 0,5x3x100 0,6x3,5x75 0,6x3,5x100 0,8x4x100 0,8x4x125 0,8x4x150 1x5,5x100 1x5,5x125 1x5,5x150 1,2x6,5x100 1,2x6,5x125 1,2x6,5x150 1,2x8x150 1,2x8x200 1,6x10x200 2x12x250 2x14x250
Torx® műszerész csavarhúzó
L mm
A
ISO 2380 SxAxL mm
1257TX
A
0,9-1,3-1,5-2-2,5-3 mm 4-5 mm
Ø
150 175 175 200 175 200 208 233 258 208 233 258 219 244 269 277 327 327 377 377
Ø mm
2,5 2,5 3,0 3,0 3,5 3,5 4,0 4,0 4,0 5,0 5,0 5,0 6,0 6,0 6,0 8,0 8,0 9,5 10 10
Ft
1.114 1.140 1.167 1.206 1.245 1.271 1.363 1.415 1.467 1.547 1.572 1.730 1.887 1.940 2.018 2.490 2.595 3.119 3.696 3.905
012570075 012570076 012570077 012570078 012570079 012570080 012570081 012570082
Ft
L1 mm
1,2x6,5x150 1,2x8x175 1,6x10x200 2x12x250
269 301 327 377
Ø mm
1 012570220
Ft
Ft
Ft
2.648 3.276 3.853 4.430
6,0 8,0 9,5 9,5
3 3 2 2
012600156 012600157 012600159 012600162
1262
Phillips®-csavarhúzó
L1 L
D
PHxDxL mm
L1 mm
0x3x60 0x3x100 1x4,5x80 1x4,5x120 2x6x100 2x6x150 3x8x150 4x10x200
160 200 188 228 219 269 277 327
1.154 1.245 1.533 1.652 1.887 2.070 2.805 3.539
5 5 5 5 5 5 3 3
012620003 012620006 012620009 012620012 012620018 012620021 012620024 012620027
1 012600306
1260N
Csavarhúzó hasitottfejű csavarokhoz, extra rövid penge
1257BE
Műszerész csavarhúzó - hatszögű
SxAxL mm
012600003 012600006 012600009 012600012 012600018 012600021 012600030 012600033 012600036 012600039 012600040 012600042 012600048 012600050 012600051 012600057 012600060 012600066 012600069 012600073
UNI/ISO 8764
1260/S6 10.065 0,4x2,5x75-0,5x3x75-0,8x4x125 1x5,5x150-1,2x6,5x150-1,2x8x200 mm
14.648
5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 3 3 3 3 2
Ft
1257TX/S8 T5-T6-T7-T8 T9-T10-T15-T20
1262/S4 PH0x3x60-PH1x4,5x80 PH2x6x100-PH3x8x150 mm
L1
1262N
S
Ø
Phillips®-csavarhúzó, extra rövid penge
ISO 2380 SxAxL mm
0,8x4x30 1,2x6,5x30
1 012620304
A
L
L
7.379
L1 mm
87 87
Ø mm
4 6
Ft
1.467 1.572
5 012600103 5 012600106
L1 L D
mm
3,2 4 5 5,5
L mm
60 60 60 60
Ft
1.520 1.520 1.520 1.520
5 5 5 5
012570085 012570086 012570087 012570088
UNI/ISO 8764 PHxDxL mm
1x4,5x30 2x6x30
L1 mm
87 87
Ft
1.467 1.599
5 012620103 5 012620106
125
1262E Phillips®-csavarhúzó, hatszögű penge
1260
1262
L1
1260 1260N 1262
D
1262N
UNI/ISO 8764 PHxDxL mm
11.808
L1 mm
Ft
2.648 3.276 3.879
269 302 327
1 012630008
0,4x2,5x50-0,5x3x75 0,8x4x100-1x5,5x125 1,2x6,5X150 mm PH0x3x60-PH1x4,5x80 PH2x6x100 mm
Ft
1263/D10
L
2x6x150 3x8x175 4x10x200
Ft
1263/D8
15.109
L
0,5x3x75-0,6x3,5x100 0,8x4x125-1x5,5x150 1,2x6,5X150 mm 0,8x4x30 PH0x3x60-PH1x4,5x80 PH2x6x100 mm PH1x4,5x30
D S
SxDxL mm
L1 mm
0,5x2,5x200 0,6x3x300 0,8x4x400 1x5x400 1,2x6,5x400
1263/S12
12 darabos csavarhúzókészlet
1260
D
UNI/ISO 8764-1 L1 mm
400 400 508 519
Ft
2.070 2.385 2.831 3.669
1262
3 3 3 3
012620203 012620205 012620206 012620209
Csavarhúzókészlet
Ft
21.650
1 012630112
0,4x2,5x50-0,5x3x75 0,6x3,5x100-0,8x4x125 1x5,5x125-1,2x6,5x150 1,2x8x200-1,6x10x200 mm PH0x3x60-PH1x4,5x80 PH2x6x100-PH3x8x150 mm
1264
mm
1,5 2 2,5 3 4 5 6 8
L mm
100 100 100 100 100 100 125 150
L1 mm
1265ES/S8 1,5-2-2,5-3-4-5-6-8 mm
S
SxDxL mm
Ft
1263/D6
9.540
Ft
9.921
1269PZ
0,5x2,5x60 0,6x3x75 0,6x3x100 0,8x4x100 0,8x4x125 1x5x125 1x5x150 1,2x6,5x150
L1 mm
160 175 200 208 233 233 258 269
Ft
1.127 1.179 1.206 1.415 1.442 1.572 1.730 2.045
5 5 5 5 5 5 5 5
012640003 012640006 012640009 012640012 012640015 012640018 012640021 012640024
Ft
11.390 0,5x3x75-0,8x4x100 1x5,5x150-1,2x6,5X150 mm PZ0 - PZ1 - PZ2
126
012650015 012650020 012650025 012650030 012650040 012650050 012650060 012650080
14.339
1 012650308
1266BP
Hatlapú gömbfejű imbusz csavarhúzó
1 012630006
L
L1
1 012630017
PH1x4,5x80 PH2x6x100 mm 0,5x2,5x60-0,6x3x100 0,8x4x125-1x5x125 mm
1263/D7PZ 1260
PH1x4,5x80 PH2x6x100 mm 0,5x2,5x60-0,6x3x100 0,8x4x125-1x5x125 mm
1263/D7
3 3 3 3 3 3 3 2
L1
D
1.337 1.389 1.442 1.520 1.652 1.940 2.202 2.857
200 200 200 200 208 219 244 277
Csavarhúzó hernyócsavarokhoz
L
1264
Ft
L1
1263/D…
1260
012640203 012640206 012640209 012640215 012640218
L1
1263/S12
Ft
3 3 3 3 3
L
L
1264
Hatlapú imbusz csavarhúzó
1260
Ft
1.652 1.913 2.516 2.831 3.407
300 400 508 508 519
1265ES
Phillips®-csavarhúzó, hosszú penge
0x3x300 1x4,5x300 1x4,5x400 2x6x400
L1
1 012630010
1262L
PHxDxL mm
Csavarhúzó hernyócsavarokhoz, hosszú penge
3 012620153 3 012620156 2 012620159
1264L
mm
1 012630007
Ft
1264/S5 7.338 0,5x2,5x60-0,6x3x75 0,8x4x100-1x5x125-1,2x6,5x150 mm
1 012640305
2 2,5 3 4 5 6 8 10
L mm
100 100 125 125 120 140 160 160
L1 mm
200 200 225 233 239 259 287 287
Ft
1.494 1.547 1.625 1.782 2.070 2.358 3.014 3.539
3 3 3 3 3 3 2 2
012660020 012660025 012660030 012660040 012660050 012660060 012660080 012660100
1268RTX
1269N/PZ
Imbusz csavarhúzó Tamper Resistant Torx® csavarokhoz
Csavarhúzó Pozidriv®- és Supadriv®csavarokhoz, extra rövid penge
L1
Ft
1266BP/S8 2-2,5-3-4-5-6-8-10 mm
17.429
T9 T10 T15 T20 T25 T27 T30 T40
L1
Ø
T5 T6 T7 T8 T9 T10 T15 T20 T25 T27 T30 T40 T45
L mm
50 50 50 60 60 80 80 100 100 115 115 130 130
L1 mm
150 150 150 160 167 188 188 208 208 234 234 257 257
Ø mm
3 3 3 3 4 4 4 4,5 5 6 6 7 8
UNI/ISO 8764
Imbusz csavarhúzó Torx®-csavarokhoz
L
Ø
1 012660308
1267TX
L
L1
L
L mm
60 80 80 100 100 115 115 130
L1 mm
Ø mm
167 188 188 208 208 234 234 257
Ft
2.123 2.202 2.280 2.411 2.490 2.673 2.753 3.093
4,0 4,0 4,0 4,5 5,0 6,0 6,0 7,0
3 3 3 3 3 3 3 2
012680009 012680010 012680015 012680020 012680025 012680027 012680030 012680040
Ft
5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 2 2
L1 mm
Ft
1.467 1.599
87 87
5 012690011 5 012690012
Csavarhúzónyél cserélhető szárakhoz
L
L mm
118
Ft
1268RTX/S8 T9-T10-T15-T20 T25-T27-T30-T40
20.025
1 012680307
mm
Csavarhúzó Pozidriv®és Supadriv® csavarokhoz
Ft
Ft
5 012810280
1281PM
Mágneses betéttartó szár
L
L mm
165 L
Ft
2.490
10
1269PZ
30 30
1281BG
012670005 012670006 012670007 012670008 012670009 012670010 012670015 012670020 012670025 012670027 012670030 012670040 012670045
L mm
1.677 1.730 1.782 1.861 1.965 2.045 2.175 2.280 2.411 2.543 2.621 3.014 3.276
PZ
1 2
4.325
5 012810292
L1
1281PB
Dugókulcstartó szár 1/4"
UNI/ISO 8764
1267TX/D7 T6-T8-T10-T15 T20-T25-T30
Ft
15.123
1 012670307
PZ
0 1 2 3 4
L mm
60 80 100 150 200
L1 mm
160 188 219 277 327
Ft
1.311 1.704 2.097 2.988 3.827
5 5 5 3 3
012690000 012690001 012690002 012690003 012690004
L
L mm
175
3.407
5 012810293
1281LP
Cserélhető csavarhúzószár hasítottfejű csavarokhoz 175 mm
1267TX/S13 T5-T6-T7-T8-T9 T10-T15-T20-T25 T27-T30-T40-T45
Ft
29.380
1 012670312 1269PZ/S4 PZ0-PZ1-PZ2-PZ3
Ft
8.100
1 012690304
1281LP/1 0,8x4-1,2x6,5 mm 1281LP/2 1x5,5-1,2x6,5 mm
Ft
2.150 2.150
5 012810302 5 012810304
127
1281PH
1281RTX
Cserélhető csavarhúzószár Phillips®csavarokhoz
Cserélhető csavarhúzószár Tamper Resistant Torx®-csavarokhoz
175 mm
Ft
PH
1-2 2-3
2.150 2.150
175 mm
1281BG/B28A
16 cserélhető csavarhúzószár, 9 dugókulcs 1/4", 2 tartozék és 1 betéttartó, műanyag tasakban
5 012810310 5 012810312
Ft
1281RTX/3 T10-T15 1281RTX/4 T20-T25 1281RTX/5 T30-T40
1281LPH
Cserélhető csavarhúzószár hasítottfejű és Phillips®-csavarokhoz
2.358
5 012810361
2.358
5 012810362
2.358
5 012810363
Ft
1281LPH/1 PH0-0,8X4 mm 1281LPH/2 PH1-1x5,5 mm 1281LPH/3 PH2-1,2x6,5 mm
2.150
5 012810321
2.150
5 012810322
2.150
5 012810323
1281PB
9 darabos csavarhúzószár készlet 1 csavarhúzónyél, tokban
1281BG/A9
25.490
175 mm
Ft
PZ
1-2 2-3
2.150 2.150
5 012810330 5 012810332
1281PE
Cserélhető csavarhúzószár gömbölyű fejjel
1 012810520
Ft
mm
2,5 3 4 5 6
2.150 2.150 2.150 2.150 2.150
5 5 5 5 5
1281TX/1 T6-T8 1281TX/2 T7-T9 1281TX/3 T10-T15 1281TX/4 T20-T25 1281TX/5 T30-T40
128
1281/BV
PH2-1,2x6,5 mm PZ1-PZ2
Ft
2.307
5 012810349
2.307
5 012810350
2.307
5 012810351
2.307
5 012810352
2.307
5 012810353
PH2 - PH3 PZ1 - PZ2 PZ2 - PZ3 2,5 - 3 - 4 - 5 - 6 mm T6 - T8 T7 - T9 T10 - T15 T20 - T25 T30 - T40
Ft
Ft
1 012810501
1290
2,5 mm
Phillips®-csavarhúzó
3 mm 4 mm 5 mm 6 mm
1281BG-TX/A8
L1 L Ø
A S
ISO 2380
Ft
1281BG-TX/A8
24.125 1281BG
175 mm
PH1 - PH2
3.407
Cserélhető csavarhúzószár Torx®-csavarokhoz
1,0x5,5 - 1,2x6,5 mm
PH1-1x5,5 mm
012810342 012810343 012810344 012810345 012810346
1281TX
0,8x4 - 1,2x6,5 mm
PH0-0,8x4 mm
8 darabos csavarhúzószár készlet 1 csavarhúzónyél, tokban
175 mm
1/4
1281LP/1 1281LP/2 1281PH/1 1281PH/2 1281PZ/1 1281PZ/2 1281PE 1281TX/1 1281TX/2 1281RTX/3 1281RTX/4 1281RTX/5
1281BG
1281LPH/1 1281LPH/2 1281LPH/3 1281PZ/1 1281PE 1281PE 1281PE 1281PE 1281PE
1 012810510
900/25
Ft
4 - 4,5 - 5 - 5,5 6 - 7 - 8 - 9 - 10 mm
1281BG
1281BG/A9
1281PZ
Cserélhető csavarhúzószár Pozidriv®- és Supadriv®-csavarokhoz
54.880
900
175 mm
Ft
1281BG/B28A
1281LPH/1 1281LPH/2 1281LPH/3 1281TX/1 1281TX/2 1281TX/3 1281TX/4 1281TX/5
PH0-0,8x4 mm PH1-1x5,5 mm PH2-1,2x6,5 mm T6-T8 T7-T9 T10-T15 T20-T25 T30-T40
1 012810530
SxAxL mm
0,4x2,5x50 0,4x2,5x75 0,5x3x75 0,5x3x100 0,6x3,5x75 0,6x3,5x100 0,8x4x100 0,8x4x125 0,8x4x150 1x5,5x100 1x5,5x150 1,2x6,5x100 1,2x6,5x150 1,2x8x150 1,2x8x200 1,6x10x200 2x12x250
L1 mm
146 171 171 196 171 196 196 221 246 209 259 220 270 282 332 332 382
Ø mm
2,5 2,5 3,0 3,0 3,5 3,5 4,0 4,0 4,0 5,0 5,0 6,0 6,0 7,0 7,0 8,0 10
1.389 1.415 1.442 1.520 1.652 1.704 1.677 1.757 1.835 1.887 2.150 2.358 2.516 3.146 3.329 3.932 5.294
5 5 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 3 3 3 2
012900003 012900006 012900009 012900012 012900018 012900021 012900030 012900033 012900036 012900039 012900042 012900048 012900051 012900057 012900060 012900066 012900069
1293/D...
Csavarhúzókészlet
1292/S4 PH0x3x60-PH1x4,5x80 PH2x6x100-PH3x8x150 mm
1290/S
Csavarhúzókészlet
Ft
8.833
1 012920304
1292N
1290
Extra rövid csavarhúzó Phillips®-csavarokhoz
1292
Ft
10.931
1290
1290 L1
Ft
1290/S9X
20.630
1290
1 012900319
0,4x2,5x75 - 0,5x3,5x100 0,8x4x125 - 1x5,5x150 1,2x6,5x150 - 1,2x8x200 1,6x10x200 mm 0,8x4x30 -1,2x6,5x30 mm
1290N
UNI/ISO 8764
PHxDxL mm
1x4,5x30 2x6x30
SxAxL mm
Ft
1.704 1.861
86 86
1290 1292
L
A
L1
1293/S10 1290
D Ø mm
86 86
Ft
1.809 2.018
4 6
0,5x3x75-0,8x4x100 1x5,5x150-1,2x6,5x150 1,2x8x150 mm PH0x3x60 -PH1x4,5x80 PH2x6x100 mm
5 012920103 5 012920106
S
L1 mm
1 012930403
ISO 2380
0,8x4x30 1,2x6,5x30
Ft
16.462
Csavarhúzókészlet
L1 mm
1293/S8
Ø
0,6x3,5x75-1x5,5x150 1,2x6,5x150 mm PH0x3x60 -PH1x4,5x80 PH2x6x100 mm
1293/S...
Hosszú csavarhúzó Phillips®-csavarokhoz
Extra rövid csavarhúzó hasítottfejű csavarokhoz L1
1 012930401
1292L
1290N
L
1292
D
1 012900305
0,5x3x75-0,8x4x100 -1x5,5x150 1,2x6,5x150 -1,2x8x150 mm
11.849
1293/D8
L
1290/S5
Ft
1293/D6
5 012900103 5 012900106
PHxDxL mm
0x3x300 1x4,5x400 2x6x400
1292
Csavarhúzó Phillips®-csavarokhoz
1292
UNI/ISO 8764-1
L1 mm
396 509 520
Ft
2.883 3.564 4.456
3 012920203 3 012920206 3 012920209
1293/S12 1290 1290N 1292
1292N
L1 L
1293/S7 1292 1294
D
Ft
14.705
1 012930208
2,5x50-3x75-4x100-5,5x150 6,5x150 mm PH0x3x60-PH1x4,5x80 PH2x6x100 mm
Ft
23.407
1 012930201
0,4x2,5x50 -0,6x3,5x100 1x5,5x100-1,2x6,5x150 1,2x8x150-1,6x10x200 mm PH0x3x60 -PH1x4,5x80 PH2x6x100-PH3x8x150 mm
Ft
25.401
1 012930203
0,5x3x75-0,8x4x125 1x5,5x150-1,2x6,5x150 1,2x8x200 mm 0,8x4x30 mm PH0x3x60 -PH1x4,5x80 PH2x6x100-PH3x8x150 mm PH1x4,5x30-PH2x6x30 mm
Ft
11.847
1 012930207
PH0x3x60 -PH1x4,5x80 PH2x6x100 mm 0,5x2,5x60-0,6x3x75 0,8x4x100-1x5x125 mm
UNI/ISO 8764 PHxDxL mm
0x3x60 0x3x100 1x4,5x80 1x4,5x120 2x6x100 2x6x150 3x8x150 4x10x200
L1 mm
156 196 189 229 220 270 282 332
Ft
1.337 1.494 1.809 1.992 2.385 2.621 3.302 4.587
10 5 10 10 10 10 3 3
012920003 012920006 012920009 012920012 012920018 012920021 012920024 012920027
129
1293ES
1294
Hatlapú imbusz csavarhúzó
1295/C14
Csavarhúzó hernyócsavarokhoz
Ütvecsavarhúzó készlet 14 betéttel és betéttartóval
L
L1
L
L1
Ø
D S
mm
2 2,5 3 4 5 6 8
L mm
100 100 100 100 100 125 150
L1 mm
Ø mm
196 196 196 196 209 245 282
Ft
1.835 1.835 1.913 2.150 2.358 2.726 3.539
3 4 4 5 6 7 10
5 5 5 5 5 5 2
012930001 012930002 012930003 012930004 012930005 012930006 012930008
SxDxL mm
0,5x2,5x60 0,6x3x75 0,6x3x100 0,8x4x100 0,8x4x150 1x5x125 1,2x6,5x150
L1 mm
Ft
1.284 1.337 1.389 1.677 2.228 2.018 2.463
156 171 196 196 246 234 282
38
5 5 5 5 5 5 5
012940003 012940006 012940009 012940012 012940015 012940018 012940027
1293ES/S7 2-2,5-3-4-5-6-8 mm
16.356
2 2,5 3 4 5 6 8
100 100 100 100 100 125 150
L1 mm
196 196 196 196 209 245 282
8.831
1 012940305
1.861 1.861 1.940 2.175 2.358 2.778 3.722
5 5 5 5 5 5 2
012930501 012930502 012930503 012930506 012930509 012930512 012930515
5 - 6 mm T27 - T30 - T40 - T45 - T50 - T55
895/6
1/2 - 5/16
1295
1/2
L
Ø
L1
S
L1 mm
Ft
2.753 3.276 3.984 4.456
396 496 509 532
3 3 3 3
012940206 012940209 012940215 012940218
1 012930558
L1
L
D
0,6x3x300 0,8x4x400 1x5x400 1,2x6,5x400
Ft
PZ2 - PZ3
SxDxL mm
16.695
PH2 - PH3
Imbusz csavarhúzó Torx®-csavarokhoz
Hosszú csavarhúzó hernyócsavarokhoz
Ft
1,2x6,5 - 1,6x10 mm
1297TX
1294L
L1
1293BP/S7 2-2,5-3-4-5-6-8 mm
Ft
1294/S5 0,5x2,5x60-0,6x3x100 0,8x4x100-1x5x125 1,2x6,5x150 mm
L mm
1 012950108
1 012930057
Hatlapú imbusz csavarhúzó
mm
170x100x35 mm - 1,3 kg
1293BP
LL
32.599
866LP 866PH 866PZ 866PE 866TX
Ft
1295/C14
Ft
130
T6 T7 T8 T9 T10 T15 T20 T25 T27 T30 T40 T45
L mm
50 50 60 60 80 80 100 100 115 115 130 130
L1 mm
146 146 156 169 189 189 209 209 235 235 262 262
Ø mm
3,0 3,0 3,0 4,0 4,0 4,0 4,5 5,0 6,0 6,0 7,0 8,0
Ft
Ft
2.438 2.490 2.516 2.648 2.778 2.805 2.883 2.988 3.066 3.224 3.512 4.037
5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 2 2
012970006 012970007 012970008 012970009 012970010 012970015 012970020 012970025 012970027 012970030 012970040 012970045
1295
Ütvecsavarhúzó
L mm
130
130
L
Ft
12.582
1 012950001
1297TX/S12 T6-T7-T8-T9-T10 T15-T20-T25-T27 T30-T40-T45
35.385
1 012970312
1305
Egyengető idom
122 mm
Ft
1299PZ/S6 1299PZ PZ0-PZ1-PZ2-PZ3 1299N/PZ PZ1-PZ2
Ft
1297TX/D6 T10-T15-T20 T25-T27-T30
17.744
1 012970409
1298RTX
Extra rövid csavarhúzó Pozidriv®- és Supadriv®-csavarokhoz
L PZ
1 2
Ø
T9 T10 T15 T20 T25 T27 T30 T40
60 80 80 100 100 115 115 130
169 189 189 209 209 235 235 262
Ø mm
Ft
2.883 2.936 3.119 3.146 3.198 3.407 3.539 3.748
4,0 4,0 4,0 4,0 4,5 5,5 6,0 7,0
g
1190
5 5 5 5 5 5 5 2
012980009 012980010 012980015 012980020 012980025 012980027 012980030 012980040
Ft
Ft
Ft
Ft
1 013050001
1305Z
Rovátkás egyengető idom 122 mm
L1
L mm
30 30
L1 mm
Ft
2.175 2.385
86 86
5 012990021 5 012990024
1302
g
1065
82 mm
Ft
21.937
1 013020001
1303
g
1040
25.976
1 013060001
Normál egyengető idom
137 mm
12.797
1307
Hajlított egyengető idom
Ft
1 013050002
Sarok egyengető idom
135 mm
770
15.844
1306
Konvex egyengető idom, kerek, sima
g
1298RTX/S8 T9-T10-T15-T20 T25-T27-T30-T40
Ft
13.101
UNI/ISO 8764
L1
L1 mm
1 012990306
1299N/PZ
L
L mm
Imbusz csavarhúzó Tamper Resistant Torx®-csavarokhoz
16.119
90 mm
1 012980308
1299PZ
Csavarhúzó Pozidriv®- és Supadriv®-csavarokhoz
g
Ft
1350
16.290
1 013030001
1 013070001
Ovális egyengető idom
Egyengető alátét idom
L1
24.984
1308
1304 L
g
1100
115 mm
107 mm
UNI/ISO 8764
PZ
0 1 2 3 4
L mm
60 80 100 150 200
L1 mm
156 189 220 282 332
Ft
1.835 2.202 3.066 4.456 6.265
5 5 5 2 2
012990000 012990003 012990006 012990009 012990012
g
875
Ft
21.937
1 013040001
g
1100
23.461
1 013080001
131
1309
1326
Balta idom
1331
Kanálvas
Hajlítóvas bőr betéttel
118 mm 260 mm
410 mm
g
Ft
460
14.321
1 013090001
g
Ft
560
1310
12.187
1 013260001
1327
Univerzális idom
g
Ft
1100
28.031
1 013310001
1335BM
Erősített kanálvas
Műanyag nyeles karosszéria reszelő
76 mm 385 mm
375 mm
g
Ft
1225
13.917
1 013100001
g
g
Ft
1075
17.367
japán típus (25-50-75-100-125 mm)
280 mm
Ft
1220
30.164
g
1 013120001
Ft
935
15.539
1 013280001
Ft
25-50-75-100-125
Kettős kanálvas
Puffer idom
L L mm
1329
1313
2 013350010
5 darabos karosszériareszelő készlet, acélból
100 mm
g
1337/S5
Emelő kanálvas
Üllő idom
8.227
1 013270001
1328
1312
Ft
500
3.108
1 013370015
1338A - 1338B
Karosszériareszelő reszelőlappal
68 mm
435 mm g
Ft
990
21.023
1 013130001
g
Ft
1800
47.227
1 013290001 L
1314
1330
Konvex és lapostetejű idom
Hosszú kettős kanálvas
1338A 1338B
56 mm
/1”
9 12
L mm
360 360
Ft
23.156 24.071
2 013380001 2 013380002
1338
Karosszériareszelő az 1338R típusú reszelőlapokhoz
510 mm
g
760
132
Ft
13.711
1 013140001
g
2125
Ft
50.274
1 013300001
1338
Ft
12.797
2 013380003
1338R9 - 1338R12
1344
Reszelőlap az 1338A-B típusú karosszériareszelőhöz
vastagságmérő pár karosszéria lakatosok számára 10 rögzítő tapadókorongos pengével
1357Z/45
Karosszériakalapács lapos, kerek rovátkás és sima négyszög fejjel, fanyéllel 102 mm
Ft
/1”
1338R9 1338R12
10.359 11.274
9 12
2 013380004 2 013380005
a következőkhöz javasolt: • hátsó ablak pozícionálás • szerelés közben pozícióban tartás
34x37 mm
L 280 mm
1342
Extravékony laposvágó, krómozott
L mm
Ft
235
7.007
Ft
1344
8.836
1 013440010
1345
Extra-vékony laposvágó kézvédővel
Karosszériakalapács, kerek domború fejjel, fanyéllel
110 mm 32 mm
40 mm
L1 L L1 mm
Ft
10.054
118
L 320 mm
2 013420002
1342PMR
Ft
1345
Tartalék kézvédő az 1342 típusú laposvágóhoz
10.665
1343
a következő tartozékokkal: • 4 műanyag hegy • 1 darab, 2 különböző hosszúságra állítható metszőtű a kalapácsra illeszthető Ø
26 mm 46 mm
L
L 320 mm
Oldalvágó, krómozott
11 mm
L
Ft
7.618
5 013430001
2 013590010
sík kerek fejű alumínium kalapács, cserélhető műanyag hegyek és metszőtű
40 mm
1 013420003
1360/K6
160 mm
Ft
10.665
2 013450010
1351
3.047
Ft
1359 T
Karosszériakalapács, kerek lapos fejjel, fanyéllel
1342PMR
27 mm
L 280 mm
160 mm
200
2 013570045
Karosszériakalapács, kerek lapos és horizontális fejjel, fanyéllel
5 013420001
1342PM
L mm
17.063
1359T 7 mm
L
235
Ft
1357Z/45
26 mm
L mm
40 mm
L mm
Ft
1351
10.969
320
Ø mm
Ft
20.719
34
1 013600006
2 013510010
1362
buborék ellenőrző lap tapadókorongra illeszthető
1353
Karosszériakalapács, kerek lapos fejjel, fanyéllel
lehetővé teszi a karosszéria legkisebb egyenetlenségének észlelését
135 mm 40 mm
L 320 mm
1353
Ft
11.274
2 013530010
1362
LxH mm
240 x200
Ft
19.195
1 013620010
133
1365/K13
10 t hidrodinamikus szivattyú és tartozék készlet karosszéria javításhoz húzható táskában
A készlet a következőket tartalmazza: • 10 tonnás hidrodinamikus szivattyú 1,5 méteres hajlékony csővel, 1/2" csatlakozóval • dugattyú • sárvédő húzó fogó, terhelhetőség 500 kg • támasztó talp 150x90 mm • "L" alap 50x50 mm • 4 pontos lyukasztó • Ø 50 mm kerek recézett lyukasztó • 43 mm kúpos lyukasztó • hosszabbító 240 mm • hosszabbító 450 mm • hosszabbító 475 mm • gumi fej • külső-külső csatlakozó tartozék szereléshez
1366KF
1366S KIT
19 műanyag gombából álló készlet a 1366A cikkszámhoz
1366KF
Ft
7.618
spotter tartozék készlet • 10 peremes alátét • 10 peremes alátét 90° • 100 menetes csap 5x18 mm • 100 önmetsző csap 5x18 mm • 100 önmetsző csap 5x25 mm • alátét horog Ø 8x16x1,5 mm • elektróda M5-M6 csavarokhoz • elektróda peremes alátétekhez
1 013660205
1366/K5
1,1 kg csúszókalapácsos pneumatikus horpadás kihúzó 1366S KIT
A készlet a következőket tartalmazza: • 1 db Ø 75 mm tapadókorong • 1 db Ø 100 mm tapadókorong • 1 db Ø 125 mm tapadókorong • 1 horog
1365/K13
Ft
161.485
Ft
Ft
Ft
Ft
57.302
1 013660001
250x170x35
1366SL
húzókar lemez helyreállításhoz
1 013650013
többhorgos csuklós fej hullámhuzallal történő használathoz
900x420x180 mm
1365P10
hidrodinamikus szivattyú 1,5 méteres hajlékony cső, 1/2" csatlakozó
1366/K5
Ft
54.844
610x240x90 mm
Ft
1 013650110
1366A
buborék eltávolító szerszám 19 műanyag gombás készlettel
• mikroprocesszor segíti a hegesztési paraméterek kezelését • teljesítmény és hegesztési idő beállítás • beállítási tartomány 400÷2200 Ah • egyes pont, pulzálásos, folyamatos üzem választókapcsoló • hegesztési paraméter táblázat • hővédelmi kijelzés • gyorscsatlakozós pisztoly • feszültség 230 V
48.976
1 013660002
1366ST
kocsis spotter karosszéria javításhoz
71.602
L mm
700
1366S
1365P10
L
1 013660010
húzó kereszttartó lemez helyreállításhoz többhorgos csuklós fej hullámhuzallal történő használathoz
L L mm
a következőkhöz ideális: • jégverés buborékok • ajtó rányitás okozta horpadások • kisebb általános horpadások
850
159.665
1 013660003
1366S/R1 3 pontos alátét befogó
1366A
134
Ft
21.023
1 013660200
1366S
Ft
438.335
1 013660000
1366S/R1
5.926
1 013660501
1366S/R2
1366S/R8
3 pontos alátét lemez kihúzáshoz
1366S/R2
1366S/R14
100 önmetsző csap 5x25 mm
Ft
5.926
1 013660502
A jelzett árak 20 darabra vonatkoznak
1366S/R8
Ft
8.081
elektróda huzalhegyezéshez
1 013660508
elektróda alátétekhez Ø 8x16x1,5 mm
1366S/R21
1366S/R3
Ft
7.102
Ft
5.436
1 013660509
1 013660503
1 013660514
Ft
Ft
Ft
16.652
1 013660551
A jelzett árak 10 darabra vonatkoznak
1366S/R22
1366S/R10
mágneses tartó hullámhuzal részére
10 peremes alátét
1366S/R4
hullámhuzal húzókar és húzó kereszttartó használatához
100 menetes csap M5 x 18 mm
1366S/R9
Ft
6.857
1366S/R21
1366S/R9
1366S/R3
1366S/R14
horog Ø 8x16x1,5 mm alátétekhez
1366S/R4
Ft
6.122
1 013660504
1366S/R10
Ft
3.771
1 013660510
4.898
1 013660552
1366S/R24
1366S/R11
M4 húzógyűrű
elektróda peremes alátétekhez
1366S/R5
1366S/R22
alátétek Ø 8x16x1,5mm
1366S/R5
Ft
3.330
1366S/R11
Ft
19.590
1 013660511
1366S/R24
19.101
1 013660554
A jelzett árak 5 darabra vonatkoznak
1 013660505
1366S/R12
A jelzett árak 100 darabra vonatkoznak
1366S/R25
10 peremes alátét 90°
1366S/R6
M5 húzógyűrű
elektróda M5-M6 csavarokhoz
1366S/R12 1366S/R6
Ft
7.102
1 013660506
100 önmetsző csap 5x18 mm
1366S/R7
5.926
1 013660512
1 013660507
1366S/R25
Ft
19.101
1 013660555
A jelzett árak 5 darabra vonatkoznak
1366S/R13
1366S/R26
lemezmelegítő szénelektróda
1366S/R7
Ft
Ft
7.591
1366S/R13
M6 húzógyűrű
Ft
14.448
A jelzett árak 5 darabra vonatkoznak
1 013660513
1366S/R26
Ft
19.101
1 013660556
A jelzett árak 5 darabra vonatkoznak
135
1367/S6
1368G/OD
kivágó matrica sorozat parkolás érzékelők beszereléséhez
hullámos egyenes rögzítőkapcsok a 1368 modellhez
méretek: 17 - 18 - 19- 20 - 21 - 22 mm
Ft
1368G/OD
4.113
1370
Lakatos kalapács német modell, fanyéllel
L1
1 013680100
A megadott árak 100 darabra vonatkoznak.
A
1367/S6
59.109
1 013670100
spirális egyenes rögzítőkapcsok a 1368 modellhez
g
1367
kivágó matricák parkolásérzékelők felszereléséhez
Ft
1368G/SD
4.113
1 013680110
A megadott árak 100 darabra vonatkoznak.
1368G/CV Ø Ø mm
17 18 19 20 21 22 23 24 27 28
mm
13 13 13 13 13 13 13 13 13 13
Ft
11.883 11.883 11.883 11.883 11.883 11.883 14.203 14.203 14.203 14.203
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
013670117 013670118 013670119 013670120 013670121 013670122 013670123 013670124 013670127 013670128
rögzítőkapcsok konvex szögekhez a 1368 modellhez
Ft
1368G/CV
4.113
1 013680120
A megadott árak 100 darabra vonatkoznak.
1368G/C2U
rögzítőkapcsok konkáv szögekhez a 1368 modellhez
1368
műanyagjavító készlet • lehetővé teszi a műanyag alkatrészeken a repedések és törések gyors javítását Tápfeszültség: 220÷240 V Shuko csatlakozóval Hőpisztoly kábel hossza: 3,5 m Tápvezeték hossza: 1,35 m 2 teljesítmény szint: 35-75 W Hőpisztoly rézterminálokkal, 2 féle rögzítőkapocs beillesztő szöggel: 0°-90° Bemeneti védelem: hőmegszakító Kimeneti védelem: 10 A biztosíték Fémzseb a pisztoly elhelyezésére
Ft
1368G/C2U
HICKORY
UNI 7778 DIN 1041
1368G/SD Ft
L
4.113
1 013680130
A megadott árak 100 darabra vonatkoznak.
1369/C11
11 darabos szerszámkészlet
100 200 300 400 500 600 800 1000 1500 2000
A mm
15 19 23 25 27 30 33 36 42 47
L mm
260 280 300 310 320 330 350 360 380 400
L1 mm
Ft
Ft
2.803 3.168 3.656 4.113 4.448 5.149 5.789 6.794 7.922 9.597
82 95 105 112 118 122 130 135 145 155
5 5 5 5 5 5 4 4 2 1
013700051 013700052 013700053 013700054 013700055 013700056 013700058 013700060 013700065 013700070
1370/MR...
Tartalék nyél a 1370-hez
1370MR 100 1370/100 1370MR 200 1370/200 1370MR 300 1370/300 1370MR 400 1370/400 1370MR 500 1370/500 1370MR 600 1370/600 1370MR 800 1370/800 1370MR 1000 1370/1000 1370MR 1500 1370/1500 1370MR 2000 1370/2000
1.310
4 013700081
1.432
4 013700082
1.524
4 013700083
1.615
4 013700084
1.798
4 013700085
2.011
4 013700086
2.102
4 013700088
2.225
4 013700090
2.498
4 013700095
2.773
4 013700100
1370T
Lakatos kalapács német modell műanyag nyéllel
Ft
1369/C11
193.215
1 013690033
L1
1303
1368
Ft
100.545
1 013680001
A
1305
L
1306 1309
1368G/K400
1310
400 rögzítőkapocs készlet a 1368 készülékhez
1314 1327 1338A 1353 1357Z/40 1390
1368G/K400
136
Ft
16.452
1 013680140
470x340x70 mm - 15,2 kg
g
200 300 500 800 1000 1500
A mm
19 23 27 33 36 42
L mm
280 300 320 350 360 365
L1 mm
95 105 118 130 135 145
Ft
4.875 5.332 5.789 6.246 7.922 9.445
5 5 5 4 4 2
013700620 013700630 013700650 013700680 013700700 013700750
1370F
1374F/MR...
Biztonsági lakatos kalapács, francia modell, fanyéllel
A
L mm
260 260 280 280 300 300 330 330 380 380
HICKORY
L
NF E 71.014
24 26 28 30 32 36 40 42 50 60
Szögletes fejű ácskalapács épületasztalosoknak, fanyéllel
L1
A mm
1376X
Tartaléknyél a 1374F-hez
L1 mm
77 80 86 92 100 104 110 116 138 160
g
Ft
5.028 5.332 5.637 5.789 6.246 7.922 8.988 9.445 10.054 11.883
280 310 400 450 550 720 1065 1080 1760 2585
2 2 2 2 2 2 2 2 2 2
013700424 013700426 013700428 013700430 013700432 013700436 013700440 013700442 013700450 013700460
Ft
1374F/MR 16 1374F/16 1374F/MR 20 1374F/20 1374F/MR 22 1374F/22-26 1374F/MR 28 1374F/28 1374F/MR 30 1374F/30
1.158
2 013740456
1.188
2 013740460
1.218
2 013740462
1.371
2 013740468
1.432
2 013740470
1375
L1
L
A g
250 300 400
A mm
20 25 27
L1 mm
125 130 132
L mm
Ft
Ft
4.265 4.571 4.875
450 450 450
3 013760125 3 013760130 3 013760140
1376X/MR
Ácskalapács, fanyéllel
Tartalék nyél 1376X-hez
1370F/MR...
Tartaléknyél a 1370F-hez L1
1376X/MR
2.438
2 013760161
Ft
1370F/MR 24 1370F/24-26 1370F/MR 28 1370F/28-30 1370F/MR 32 1370F/32-36 1370F/MR 40 1370F/40-42 1370F/MR 50 1370F/50 1370F/MR 60 1370F/60
1.280
1.341
2 013700478
1.585
2 013700482
2.042
2 013700490
2.255
2 013700495
2.773
2 013700496
Szögletes fejű ácskalapács épületasztalosoknak, műanyag nyéllel
g
300
L1 mm
95
Ø mm
25
L mm
Ft
4.417
300
L1
Tartaléknyél a 1375-höz
A
Ft
1375/MR
1.981
2 013750003
Ácskalapács, műanyag nyéllel
A L mm
28 30 32 36 40 42 50 60
3 013750000
1375A
L1
A mm
1375/MR
1370FT
Lakatos kalapács, francia modell, műanyag nyéllel
1376XT
L
Ø
2 013700474
280 280 300 300 330 330 380 380
86 92 100 104 110 116 138 160
g
Ft
1 1 1 1 1 1 1 1
L mm
Ft
5.332 5.637 5.941
500 500 500
3 013760525 3 013760530 3 013760540
L1
oz
g
450 570
L mm
330 330
L1 mm
Ft
6.855 7.160
130 130
Ft
1376MR/XT
L
16 20
Asztaloskalapács, francia modell, fanyéllel
3 013750016 3 013750020
2.742
2 013760585
1377
Gömbfejű lakatos kalapács, amerikai modell, fanyéllel
1375B
Ácskalapács, acélnyéllel L1
L1
L mm
250 270 290 290 310 310
HICKORY
L
A
NF E 71.012
16 20 22 26 28 30
L1 mm
125 130 132
013700528 013700530 013700532 013700536 013700540 013700542 013700550 013700560
1374F
A mm
20 25 27
Tartaléknyél a 1376XT modellhez
8.379 8.531 9.293 10.665 11.274 11.578 12.797 14.016
530 625 750 930 1150 1250 2100 2750
A mm
1376XT/MR
L L1 mm
g
250 300 400
L
L1 mm
80 86 92 103 108 117
g
180 250 335 425 510 580
Ft
3.961 4.417 4.571 5.028 5.332 5.789
2 2 2 2 2 2
L
L1
HICKORY
013740416 013740420 013740422 013740426 013740428 013740430
g
L oz
16 20
g
450 570
L mm
330 330
L1 mm
130 130
Ft
6.094 6.246
3 013750026 3 013750030
340 450 570 680 900
L mm
330 350 350 360 380
L1 mm
95 102 110 116 120
Ft
6.703 7.007 8.075 8.227 8.988
2 2 2 2 2
013770134 013770145 013770157 013770168 013770190
137
1377/MR...
1380S
Tartaléknyél a 1377-hez
Ráverő kalapács nyélvédővel, fanyéllel
1379F Ft
1377MR 340 1377/340 1377MR 450 1377/450 1377MR 570 1377/570 1377MR 680 1377/680 1377MR 900 1377/900
1.432
2 013770234
1.676
2 013770245
1.829
2 013770257
1.889
2 013770268
2.285
2 013770290
Műszerész kalapács, francia modell, fanyéllel
A
A mm
HICKORY
L1 mm
250 250 260
Ft
3.961 4.265 4.571
126 135 142
2 013790416 2 013790418 2 013790420
800 1000 1250 1500
A mm
L mm
36 39 43 45
260 260 260 260
L1 mm
Ft
Ft
5.485 6.094 6.551 7.312
90 95 100 110
2 2 2 2
013800400 013800405 013800410 013800415
1380S/MR...
Tartaléknyél a 1380S-hez
1379F/MR...
Tartaléknyél a 1379F-hez
L
340 450 570 680 900
L mm
16 18 20
L1
g
g
L
NF E 71.011
kerekfejű és gömbfokú kalapács kazánkovácsok és bádogosok számára Faser nyél
L
L1
A
1377T
L1
L mm
L1 mm
330 350 350 360 380
Ft
6.448 7.738 8.666 9.285 10.575
95 102 110 116 120
2 2 2 2 2
013770534 013770545 013770557 013770568 013770590
Ft
1379F/MR 16 1379F/16-18 1379F/MR 20 1379F/20
1.218 1.371
2 013790426 2 013790430
1378
Gömbfejű lakatos kalapács szimmetrikus véggel, amerikai modell, fanyéllel
1380S/MR 800 1380S/800-1000-1250 1380S/MR 1500 1380S/1500
1.676 1.829
2 013800417
2 013800419
1380T
1380
Ráverőkalapács, műanyag nyéllel
Ráverő kalapács, fanyéllel
L1 L1
L1 A L
Ø g
340 570
L mm
330 350
L1 mm
100 115
Ø mm
27 32
HICKORY Ft
6.094 8.075
2 013780134 2 013780157
g
Tartaléknyél a 1378-hoz
Ft
1.371 1.889
2 013780234
A mm
38 40 43 45 50
L mm
260 260 260 280 300
L1 mm
90 95 100 110 120
Ft
5.028 5.485 5.789 6.551 8.531
2 2 2 2 2
800 1000 1250 1500
A mm
L mm
35 40 42 45
260 260 260 260
L1 mm
Ft
7.618 7.770 8.379 9.141
85 100 110 120
2 2 2 2
013800308 013800310 013800312 013800315
013800208 013800210 013800212 013800215 013800220
1381
Hosszú ráverő kalapács Hickory nyéllel
1380/MR...
L1
Tartaléknyél a 1380-hoz
2 013780257
A
1380MR 800 1380/800-1000-1250 1380MR 1500 1380/1500 1380MR 2000 1380/2000
138
g
HICKORY
UNI 7777 DIN 6475
800 1000 1250 1500 2000
1378/MR...
1378MR 340 1378/340 1378MR 570 1378/570
L
A
L
Ft
1.585
HICKORY
L
2 013800238
1.706
2 013800245
1.889
2 013800250
g
3000 4000 5000 8000*
A mm
55 60 70 80
L mm
800 900 900 900
* = kőrisfa nyél
L1 mm
142 152 162 185
Ft
20.414 22.852 25.899 44.180
1 1 1 1
013810030 013810040 013810050 013810080
1381/MR...
1390
Tartaléknyél a 1381-hez
Ft
1381MR 3-4 1381/3000-4000 1381MR 5 1381/5000 1381MR 8 1381/8000
1390NR
Műanyag kalapács, cserélhetõ végekkel, fanyéllel
10.359
Tartalék Nylon-végek 1390N modellhez
Ø
2 013810730
10.969
2 013810750
11.274
2 013810780
L1 Ø mm
22 28 35 45 60
Ø L
1381T
UNI 7784
Ráverőkalapács, műanyagnyél
Ø mm
L mm
22 28 35 45 60
260 280 310 320 380
L1 mm
Ft
4.417 5.485 7.312 11.883 20.262
70 85 95 107 128
5 5 5 4 2
013900022 013900028 013900035 013900045 013900060
Ft
Ft
Ft
670 1.066 1.432 2.438 4.265
4 4 4 4 4
013900622 013900628 013900635 013900645 013900660
1391
Gumikalapács
L1
1390/MR...
L1
Tartaléknyél a 1390-hez
A
Ø L L
g
3000 4000 5000
A mm
55 60 70
L mm
900 900 900
L1 mm
Ft
22.546 24.680 28.031
142 152 162
1 013810330 1 013810340 1 013810350
1385
Ft
1390MR 22 1390/22 1390MR 28 1390/28 1390MR 35 1390/35 1390MR 45 1390/45 1390MR 60 1390/60
1.097
2 013900222
1.249
2 013900228
1.462
2 013900235
1.798
2 013900245
2.200
2 013900260
Ø mm
L mm
35 50 55 65
L1 mm
280 320 355 380
6.855 9.141 10.665 14.625
90 105 110 130
2 2 2 2
013910135 013910150 013910155 013910165
1391A
Csempéző kalapács, fehér gumiból
1390R
Bronzkalapács, fanyéllel
Tartalék végek 1390-hez L1
Ø L1
L
Ø L
A g
400 600 800 1000 1500 2000
A mm
26 32 34 37 43 48
Ø mm
L mm
260 270 280 280 280 300
L1 mm
75 80 90 100 110 120
Ft
7.618 10.969 14.473 17.977 26.508 35.649
2 2 2 2 2 1
013850404 013850406 013850408 013850410 013850415 013850420
1385/MR
1385MR 400 1385 400 1385MR 600 1385 600 1385MR 800 1385 800 1385MR 1000 1385 1000 1385MR 1500 1385 1500 1385MR 2000 1385 2000
2.285
670 1.066 1.432 2.438 4.265
4 4 4 4 4
013900122 013900128 013900135 013900145 013900160
g
500 1000
Ø mm
45 60
L mm
290 300
L1 mm
6.551 8.531
100 120
2 013910205 2 013910210
1392
1390N
Kalapács cserélhető Nylon-végekkel, fanyéllel
Ütéselnyelő műanyag kalapács, cserélhető végekkel, acélnyéllel
Középkemény végek: 75 Shore Olaj- és kopásálló Lemezek és fémek megmunkálására alkalmas
Tartaléknyél a 1385 modellhez
Ft
Ft
22 28 35 45 60
L1
L1
2 013850464
2.346
2 013850466
2.407
2 013850468
2.590
2 013850470
2.803
1 013850475
2.986
1 013850480
Ø
Ø
L Ø mm
22 28 35 45 60
L mm
260 280 310 320 380
L1 mm
70 85 95 107 128
L
Ft
4.417 5.485 7.312 11.883 20.262
3 3 3 2 2
013900522 013900528 013900535 013900545 013900560
Ø mm
30 35 40 50 60
L mm
300 305 310 325 385
L1 mm
105 115 125 135 155
Ft
11.578 12.340 14.016 16.758 25.746
2 2 2 2 2
013920030 013920035 013920040 013920050 013920060
139
1392R
1428L
Tartalék végek az 1392-hez
Ø
Ø mm
Ft
30 35 40 50 60
1430/...
Sérültfejű csavar kiszedő, hosszított
1.524 2.225 3.412 4.571 6.916
4 4 4 4 4
Törtcsavarkiszedő
120 mm
A
013920230 013920235 013920240 013920250 013920260
mm
Ft
17 19 21
11.274 11.578 12.492
1 014280217 1 014280219 1 014280221
M
1393
Gumikalapács
L1
Ø
Ø mm
50 60 70
L mm
L1 mm
315 340 370
Ft
3.047 3.443 4.052
90 110 130
3 013930050 3 013930060 2 013930070
1428L/B3 17-19-21 mm
Ø mm
Ft
3,5
4.265
2 014100051
1428
Ft
51.928
014300006 014300008 014300011 014300014 014300018 014300024 014300033 014300050
Ft
28.777
1 014280111 1 014280115
1429
Törtcsavarkiszedő
mm
L mm
36 36 36 36 36 36 38 38 38 38 38 38 38 38 38 38
140
mm
17 17 17 19 19 19 21 21 21 26 26 26 26 26 26 26
Ft
4.265 4.265 4.265 4.265 4.265 4.265 4.571 4.571 4.571 4.571 4.571 5.028 5.028 5.485 5.485 5.789
2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2
014280008 014280010 014280011 014280012 014280013 014280014 014280015 014280016 014280017 014280018 014280019 014280020 014280021 014280022 014280024 014280027
6.154
1 014300105
8.988
1 014300106
19.805
1 014300108
Görgős tőcsavarkihajtó
L
L
2 3 4 5 6 8 10
1430/S5 1430/1-1430/2-1430/3 1430/4-1430/5 1430/S6 1430/1-1430/2-1430/3 1430/4-1430/5-1430/6 1430/S8 1430/1-1430/2-1430/3 1430/4-1430/5-1430/6 1430/7-1430/8
1433
Sérültfejű csavar kiszedő
3/8 3/8 3/8 3/8 3/8 3/8 1/2 1/2 1/2 1/2 1/2 1/2 1/2 1/2 1/2 1/2
10 10 10 10 10 5 5 5
1 014280303
155 mm
8 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 24 27
822 884 1.066 1.417 1.615 3.138 4.784 6.125
1428/SB11 8-10-11-12-13-14 15-16-17-18-19 mm 1428/SB5 20-21-22-24-27 mm
Ø
Ft
35.344
Gumigyűrű kiszedő szerszám
Ft
L
1410/M
mm
A mm 2,5 3,0 4,5 6,0 8,0 11,0 14,0 21,0
M 3÷6 6÷8 8÷11 11÷14 14÷18 18÷24 24÷33 33÷50
1430/1 1430/2 1430/3 1430/4 1430/5 1430/6 1430/7 1430/8
3/8 3/8 3/8 3/8 3/8 1/2 1/2
L mm
60 60 60 60 60 70 70
Ft
2.895 2.895 2.895 3.047 3.047 3.291 3.291
3 3 3 2 2 2 2
Ø
Ft
23.779
1 014290107
L
M M mm
1429/SB7 2-3-4-5-6-8-10 mm
014290002 014290003 014290004 014290005 014290006 014290008 014290010
5 6 7 8 9 10 10,5 11 12 14 16
Ø L mm mm mm
21 24 24 24 28 28 28 28 28 36 36
60 60 60 60 70 70 70 70 70 72 72
19 21 21 21 21 21 21 21 21 24 24
3/8 1/2 1/2 1/2 1/2 1/2 1/2 1/2 1/2 -
Ft
3.199 3.199 3.199 3.199 3.748 3.748 3.748 3.748 3.748 5.881 5.881
2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2
014330005 014330006 014330007 014330008 014330009 014330010 014330021 014330011 014330012 014330014 014330016
1433/C11
1437/C12
1/2"-os tőcsavarkihajtó
1438DSG
12 darabos szerszámkészlet légzsákszereléshez
a VAG csoport kettős tengelykapcsolós DSG sebességváltó reteszelés/kioldás kar
Ft
1433/C11 57.950 M5 - M6 - M7 - M8 - M9 - M10 - M10,5 M11 - M12 - M14 - M16
1 014330311
1437/C12
Ft
23.766
Ft
7.312
1 014380200
1 014370001
1438SAC
260x160x55 mm - 1,0 kg
SAC-Kuplungtárcsa központosító készlet
1438
340x135x56 mm - 3,0 kg
1438DSG
észlet vezetőcsapágy nélkül használható K 3- és 4-karú betéttel szállítva
Kuplungtárcsa központosító
1435
Excenteres tőcsavarkihajtó, krómozott 19 mm
43 mm
Ø mm
Ft
4÷20
24.070
1 014350001
1435R
1438
Tartalék kerék az 1435 típusú excenteres tőcsavarkihajtóhoz
Ft
12.300
1 014380001
Tartalék betétek az 1438 típusú központosítóhoz, műanyagból
1435R
7.007
1 014350010
1435/1
Sarokcsavarhúzó 90°, hosszított kivitel, betéttel, dobozban
Ft
853 853 853
5 014380101 5 014380102 5 014380103
13 részes készlet a 6 és 7 fokozatú VW DSG tengelykapcsolók kiszereléséhez, beszereléséhez és beállításához
19 mm
Lehetővé teszi a műveleteket a kettős tengelykapcsolóval rendelkező automatikus és elektronikus sebességváltóknál. Tartalmaz egy fogót az előtéttengely biztosító gyűrűjének kiszereléséhez/beszereléséhez, és a tengelykapcsolók kapcsolási rendszerének beszabályozási kalibrálásához.
42 mm
19÷26
1 014380050
1438K/DSG
Excenteres tőcsavarkihajtó, krómozott
Ø mm
14÷18 18÷21 22÷25
1439/K7
Ø
Ft
Ft
286.405
480x380x130 mm - 9,5 kg
1438R
Ø mm
1438 SAC
Ft
29.860
1 014350002 1439K7
Ft
48.141
1 014390101
500x120x60 mm 825 g
1435/1R
Tartalék kerék az 1435/1 típusú excenteres tőcsavarkihajtóhoz
1435/1R
Ft
7.312
1 014350011
1438K/DSG
Ft
227.670
1 014380250
141
1440/...
1452PN/K
Dugattyúgyűrű szorító szalag
Pneumatikus szerszám motorszeleprugóhoz 1400 N
1458
Biztosítógyűrűfogó, krómozott, PVC-bevonatú szárral
L
L1
Ø
1440/0 1440/1 1440/1A 1440/2 1440/2A 1440/3
Ø mm
L mm
40÷75 50 57÷125 80 57÷125 100 90÷175 80 90÷175 100 90÷175 165
Ft
6.703 9.141 10.359 10.969 11.426 17.063
1 1 1 1 1 1
014400000 014400010 014400011 014400020 014400021 014400030
1445/1 - 1445/2
Ø mm
L mm
16-19-23 25-30-42
230
DIN 5417 L1 mm
Ft
77.696
185
1 014520110
Ft
9.445 12.187
Ft
2 014580001
Szeleptömítés kiszedő, nikkelezett, fekete pofákkal
Pneumatikus szelepcsiszoló
90 mm
270 mm
1460F
1 014450001 1 014450002
Ft
1455SVP
14.930
1 014600010
1461/C3B
Ø Ø Ø 39 mm 34 mm 22 mm Ø mm
Ft
17.672
1460F
1455SVP
250 mm
50÷100 90÷150
Ø mm
30÷100
• Nyomás: 6 bar
Dugattyúgyűrű fogó, nikkelezett műanyag bevonatú szárral
1445/1 1445/2
200 mm
89.883
1 014550001
Szerszámkészlet vezérlés beállításhoz Fiat/Alfa/Lancia benzinmotoroknál 1.2-1.4 16V motorok
1455SVP/R...
Tartalék tappancsok, alkatrészek az 1455SVP típusú szelepcsiszolóhoz
1450GC
Szeleprugófeszítő fogó, egyenes és hajlított pofákkal, nikkelezett 205 mm
45÷225 mm
Ø 22 mm
1455SVP/R1
300 mm
Ø 34 mm
Ø 39 mm
1455SVP/R2
1455SVP/R1 1455SVP/R2 1455SVP/R3
1455SVP/R3
Ft
1.493 1.493 1.493
5 014550501 5 014550502 5 014550503
1457/B4
Ft
28.336
1 014500005
1452K
Ft
80.743
1 014610032
280x245x75 mm 1,5 kg
1461/C5G
Rilsan csatlakozó kioldó eszköz készlet
1450GC
1461/C3B
zerszámkészlet vezérlés beállításhoz Fiat/ S Alfa/Lancia/Opel/Suzuki/Ford dízelmotoroknál
Tartalmazott méretek: • 6x8 • 10x12 • 15x16 • 18x1/2
1.3 Multijet motorok
Szeleprugó feszítő fogó három pofával
235 mm Ø Ø 30 mm 21 mm Ø 38 mm 75÷190 mm 270 mm
1452K
142
Ft
35.953
1 014520100
1457/B4
Ft
11.270
1461/C5G
1 014570024
280x245x75 mm 2,6 kg
Ft
70.078
1 014610053
1461/C6B
1461/C8B
1461/C10A
1.0-1.1-1.4-1.6-1.6 16v-1.6Gti-1.6 18V-1.8-1.8 16v-1.9-2.0-2.0 16v-2.0T-2.0 Hpi-2.2 16v motorok
1.25-1.4-1.6-1.6 SCTi-1.6 Ti-VCT-1.6 16V motorok
1.9 - 2.0 TDI motorok
Szerszámkészlet vezérlés beállításhoz Peugeot/Citroën benzinmotoroknál
Szerszámkészlet vezérlés beállításhoz Ford benzinmotoroknál
Szerszámkészlet vezérlés beállításhoz Audi, Seat, Skoda, Volkswagen motoroknál
1461/C10A
Ft
27.100
1 014610101
270x120x45 mm - 1,1 kg
1461/C10G
1461/C6B
Ft
111.210
zerszámkészlet vezérlés beállításhoz S Volkswagen/Audi/Seat és Skoda dízelmotoroknál Motorok: 1.2-1.6-2.0 TDI CR (Common Rail)
1 014610063 1461/C8B
310x290x120 mm 3,5 kg
Ft
56.368
1 014610083
240x210x50 mm 1,8 kg
1461/C6G
zerszámkészlet vezérlés beállításhoz S Peugeot/Citroën dízelmotoroknál
1461/C8G
1.4-1.6-2.0D,1.4-1.6TDCI, 1.4-1.6-2.0-2.2Hdi, 1.5-1.9-2.5D motorok
1.4-1.6-1.8-2.0-2.2 TDCi, 1.6D 8/16V, 1.8D, 1.8D Turbo, 1.8 TCi, 1.8 TDDi, 2.5D, 2.5D Turbo motorok
zerszámkészlet vezérlés beállításhoz Ford/ S Mazda dízelmotoroknál
1461/C10G
Ft
140.155
1 014610103
310x290x120 mm 2,8 kg
1461/C11A
Szerszámkészlet vezérlés beállításhoz Renault motoroknál 2.0 dCi motorok
1461/C6G
Ft
144.725
1 014610064
1461/C8G
385x290x100 mm 3,8 kg
280x245x75 mm 2,2 kg
1461/C7B
1461/C9B
1.4-1.6-1.8-2.0 16V motorok
1.0 12V, 1.0-1.2-1.4 16V motorok
zerszámkészlet vezérlés beállításhoz S Renault/Nissan benzinmotoroknál
Ft
99.024
1 014610084
zerszámkészlet vezérlés beállításhoz Opel S benzinmotoroknál 1461/C11A
Ft
46.200
1 014610111
420x280x60 mm - 1,2 kg
1461/C7B 280x245x75 mm 3,2 kg
Ft
83.789
1 014610072
1461/C9B
Ft
45.703
1 014610092
335x145x60 mm 2 kg
143
1461/C11G
1461/C18B
Szerszámkészlet vezérlés beállításhoz Renault motoroknál
Szerszámkészlet vezérlés beállításhoz Volkswagen/Audi/Seat és Skoda benzinmotoroknál
1.5-1.9-2.2-2.5 DCI motorok
1 .6-1.8-1.8T, 1.4-1.6-1.8-2.0 16V, 1.4-1.6-2.0 FSI motorok
1461/C13A
Szerszámkészlet vezérlés beállításhoz Fiat 0.9 Twinair Turbo motoroknál
1461/C11G
Ft
112.735
1 014610113
310x290x120 mm 3,8 kg
1461/C18B
Ft
108.165
1 014610182
310x290x120 mm 2,5 kg
1461/C12A
Szerszámkészlet vezérlés beállításhoz Fiat motoroknál
1461/C20G
Szerszámkészlet vezérlés beállításhoz Fiat Iveco/Peugeot/Citroën/Ford dízelmotoroknál
1.9-2,2 JTS és 1,9 JTD Euro 4 motorok
2.2-2.3-3.0 Multijet motorok
1461/C13A
Ft
39.000
1 014610133
240x210x50 mm 1,7 kg
1461/C13B 1461/C12A
Ft
83.789
1 014610123
Szerszámkészlet vezérlés beállításhoz Fiat 1.4 Multiair motoroknál
280x245x75 mm - 1,8 kg
1461/C20G
1461/C12G
Ft
190.430
1 014610221
385x290x100 mm 5,5 kg
Szerszámkészlet vezérlés beállításhoz Fiat/Alfa/Lancia dízelmotoroknál
1461/C21G
Szerszámkészlet vezérlés beállításhoz Renault dízelmotornál
Motorok: 1.9 JTD, 1.6-1.9-2.0 Multijet
Motor: 1.6 dCi
1461/C13B
Ft
60.328
1 014610134
240x210x50 mm 2,8 kg
1461/C17B
1461/C12G 280x245x75 mm 2 kg
Ft
74.649
1 014610124
Szerszámkészlet vezérlés beállításhoz Volkswagen/Audi/Seat és Skoda benzinmotoroknál 1.2 TSI motorok
1461/C17B
144
1461/C21G 310x290x120 mm 3 kg
Ft
33.516
1 014610171
Ft
111.210
1 014610222
1461/C22B
1461/C25G
Szerszámkészlet vezérlés beállításhoz Peugeot/Citroën benzinmotornál
Szerszámkészlet vezérlés beállításhoz Mini dízelmotoroknál Motor: 1.6 dízel (W16D)
Motor: 1.0-1.2 VTi
1461/C22B
Ft
102.070
1 014610223
1461/C25G
Ft
36.562
1 014610226
270x120x45 mm 1 kg
Szerszámkészlet vezérlés beállításhoz Opel benzinmotornál Motor: 1.0 - 1.2 - 1.4 Ecoflex
Ft
134.060
1 014610224
Szerszámkészlet vezérlés beállításhoz Fiat/ Alfa Romeo/Lancia benzinmotornál
1461/C29B
Motor: 1.2-1.4 8v
motorok: 1.0 EcoBoost
1461/C26B
280x245x75 mm 2,5 kg
280x245x75 mm 1,7 kg
1461/C24B
1461/C27G
Szerszámkészlet vezérlés beállításhoz MiniPeugeot/Citroën benzinmotornál
Ft
92.930
1 014610227
280x245x75 mm 2,8 kg
Ft
1 014610225
Szerszámkészlet vezérlés beállításhoz BMW dízelmotoroknál Motor: 1.6-2.0D (N47-N47S)
1461/C27G 280x245x75 mm 2 kg
Ft
118.830
1 014610229
szerszámkészlet a benzines Ford motorok vezérlésének beállításához
1461/C29B
Ft
172.150
1 014610209
280x245x75 mm - 2,6 kg
1461/C30G
szerszámkészlet vezérlés beállításához Volkswagen/Audi/Seat és Skoda Diesel motoroknál motorok: 1.6-2.0 CR TDI 2012 után gyártott motoroknál
Motor: 1.4 - 1.6 (N12-N14)
167.580
1461/C28B 280x245x75 mm - 1,7 kg
1461/C26B
1461/C23B
1461/C24B
szerszámkészlet a benzines Volkswagen, Seat, Skoda motorok vezérlésének beállításához motorok: 1.0 - 1.0 Bluemotion Tech 1.0 Ecofuel/Ecomotive - 1.0 Green Tech
280x245x75 mm 2 kg
1461/C23B
1461/C28B
Ft
67.031
1 014610228
1461/C30G
Ft
149.295
1 014610231
280x245x75 mm - 2 kg
145
1462CF/C6
1462/KI
1462AD/BSC
méretek: 12-14-16-17-18-19 mm
DELPHI-BOSCH-SIEMENS-DENSO porlasztócsúcs kiszedéséhez
a Beta 960KI és Beta 1462/KU cikkekhez használható
6 darabos nyitott sokszögkulcs készlet üzemanyag befecskendező csatlakozókhoz
Dízel porlasztócsúcs kiszedő szerszámkészlet Common-Rail rendszerhez
adapter a Bosch Common Rail befecskendezők kihúzásához
1462AD/BSC 1462CF/C6
Ft
22.850
1 014620006
260x145x60 mm - 1,2 kg
1462/KI
nyitott sokszögkulcs üzemanyag befecskendező csatlakozókhoz
mm
606.325
1 014620435
1462AD/SMN
1 014620235
530x470x140 mm - 20 kg
1462CF
12 14 16 17 19 18
Ft
Ft
51.797
adapter készlet Siemens és Denso befecskendezők kihúzásához a Beta 960KI/1462KI cikkekhez használható
1462/KMRC
szerszámkészlet a következő motoroknál a befecskendezők kihúzásához: Mercedes 2.1 L, 2.2 L, 3.0 V6 és Chrysler
Ft
3.656 3.656 3.808 3.808 3.961 3.961
1 1 1 1 1 1
014620012 014620014 014620016 014620017 014620019 014620018
Bosch (2.1 és 2.2 L) és Delphi (3.0) befecskendezőkhöz A befecskendezők a motor kivétele nélkül eltávolíthatók. Különösen ajánlott a következő modellekhez: Mercedes Vito, Vario, CLK, Sprinter, Viano, Classe M,GL,C,GLK,E,CLS,S,R,G Chrysler 300 C
1462AD/SMN
Ft
Ft
Ft
77.696
1 014620436
1462PIM
lap pár befecskendező karbantartáshoz
1462/KD
szerszámkészlet Denso befecskendezők kihúzásához, csúszókalapáccsal
satus rögzítés keresztmetszet: Ø 11-12-13-14-16-19-20 mm
1462/KMRC
Ft
170.625
1 014620070
310x300x118 mm - 3,5 kg
1462PIM 1462/KD 335x210x80 mm - 4,8 kg
Ft
204.140
1 014620060
1462/KU
univerzális szerszámkészlet common rail diesel befecskendezők kihúzásához fogóval és csúszókalapáccsal
1462/KU 390x290x100 mm - 4,5 kg
146
Ft
179.765
1 014620502
1463/KIT
Szerszámkészlet a vezérműtengely-bordás szíj rögzítéséhez
1 014620100
24.984
1463/KIT 280x140x75 mm - 1,2 kg
94.900
1 014630001
1464T
1464APB
1464IC
JELLEMZŐK • 5" érintőképernyő kijelző • tölthető polimer-lítium akkumulátor • 80 báros érzékelővel (alacsony nyomás) és USB kábellel szállítva
egy 200 báros érzékelőt és csatlakozó elemeket tartalmaz
Lehetővé teszi a motorhoz történő csatlakozást a dieselmotorok kompresszió ellenőrzéséhez a 1464T digitális teszter részére.
digitális teszter nyomás és kompresszió méréséhez
az FSI motorok nagynyomású benzines rendszerének vizsgálatára szolgáló készlet, a 1464T egységgel együtt történő használatra
ál befecskendezőkből és ál izzítógyertyákból álló teljes készlet a 1464T részére
240x210x50 mm - 0,5
1464APB
Ft
93.844
1 014640500
240x210x50 mm - 0,5
A következőket tartalmazza: • 22 db ál izzítógyertya • 5 db ál befecskendező • 1 db ál befecskendező egység teherautókhoz, hajómotorokhoz és mezőgazdasági gépekhez
1464FG 1464T
Ft
211.760
1 014640050
960AD/TP2
A megfelelő teszterrel és adapterekkel használva lehetővé teszi annak megállapítását, hogy a probléma a magas nyomású szivattyúból, vagy a szabályozóból származik, ha a common rail diesel motorok magas nyomású rendszerében nem elégséges a nyomás. Bosch, Delphi, Denso és Siemens nyomásszabályozókhoz javasolt
Adapterkészlet 960TP-hez műanyag kofferban
960AD/TP2
hamis szabályozó egység készlet common rail diesel rendszer ellenőrzéséhez (a Beta 1464T-1464AP eszközökkel történő használtara)
Ft
124.920
1464IC
Ft
140.155
1 014640350
559x312x50 mm - 4,5 kg
1464PB
9 csatlakozós készlet az alacsony üzemanyag nyomás ellenőrzéséhez (a 1464T eszközzel együtt történő használatra)
A 1464T teszterhez csatlakoztatott gyorscsatlakozókon keresztül gyorsan elvégezhető a diesel és benzines motoroknál az alacsony üzemanyag nyomás ellenőrzése.
1 009600510
430x310x50 mm - 3,2 kg
350x250x80 mm - 1,8
1464FG 350x250x80 mm - 1,8
1464AP
készlet a common rail dieselmotorok nagynyomású rendszerének vizsgálatához, a 1464T egységgel együtt.
Ft
80.888
1 014640470 1464PB
Ft
141.915
1 014640700
530x440x120 mm - 3,8 kg
1464PF
fékrendszer nyomást ellenőrző készlet, a 1464T egységgel együtt történő használatra
A következőket tartalmazza: - nagynyomású cső készlet - csatlakozók - 2.000 báros érzékelő
Adaptereket és csatlakozókat tartalmaz
1464AP 430x310x50 mm - 1,8 kg
Ft
190.430
1 014640450
400x280x60 mm - 3 kg
1464PF
Ft
169.100
1 014640650
400x280x60 mm - 3 kg
147
1464PT
turbónyomás ellenőrző készlet, a 1464T egységgel együtt történő használatra
1467
1467LF/RC
Fékfolyadékleszívó
tartály gyűjtőcsővel az 1467/LF készülékhez
érzékelőt és csatlakozó kábelt tartalmaz
Min.nyomás: 5 bar - Max. nyomás 11,5 bar
1467
240x210x50 mm - 380 g
1464PT
Ft
40.828
1 014640550
l
1,5
Ft
81.656
1 014670001
Ft
1467LF RC
1467/RK1
pótcső készlet az 1467 készülékhez
22.852
1 014670125
1468N
240x210x50 mm - 380 g
Szeleptányér lenyomó készülék
1464TDI
a TDI motorok szivattyúnyomását ellenőrző készlet, a 1464T egységgel együtt történő használatra
1467/RK1
Ft
6.094
230 mm
1 014670501
1467/RK2
csatlakozó elemet tartalmaz
pótbetöltő az 1467 készülékhez
1468/N1
245 mm
1468/N2
180 mm
1468/N3
240x210x50 mm - 400 g
1464TDI
Ft
28.946
1 014640600
1467/RK2
Ft
23.766
1 014670502
240x210x50 mm - 400 g
1467LF
1468N/1 1468N/2 1468N/3
"Impulzushatás"
1470
Elektromos fékfolyadékcserélő készülék
1466/C5
5 kulcsos készlet fék légtelenítéshez
Ft
5.941 5.941 5.941
1 014680011 1 014680012 1 014680013
Dobfékrugófogó, nikkelezett
a készlet a következőket tartalmazza: • 5 kulcs 7-8-9-10-11 mm méret • 1 leeresztő cső visszacsapó szeleppel
L
1466/C5 260x170x50 mm - 600 g
Ft
30.164
“Impulzushatás”
1 014660100 • A készülék automatikusan zár, ha a tartályban nincs fékfolyadék, így megakadályozza a levegősödést • A tartály maximális űrtartalma: 20 liter • Üzemi nyomás: 0,4÷3,5 bar • Tápegység: 230V Tartozék: • Tartály a fékfolyadék visszanyeréséhez • 1 univerzális dugó + 1 dugó E20 Standard
1467LF
148
Ft
493.595
1 014670100
L mm
210 330 540
Ft
9.445 12.492 37.781
1 014700001 1 014700002 1 014700010
1470FT
1471M/50
Dobfékrugófogó
Levegős fékdugattyú szerelő készülék, jobb és balmenetes
Pofa 40° -ban hajlított Nehezen hozzáférhető helyekre
1471PN/B3
Fékszerelő adapter BMW-hez
Ø 6 mm Ø 32 mm Ø
L mm
Ft
184
10.054
Ft
1471PN/B3
L
1 014710083
Fékszerelő adapter BMW-hez
1 014700000 Ø mm
50
Dobfékrugófogó, nikkelezett, PVC-bevonatú szárral
1471PN/B4
1471
2.194
Kg
150
Ft
Bar
41.133
5÷8
1 014710069
Ø 5 mm Ø 28 mm
1471M/P
Fékszerelő adapter TRW-Mégane-hoz
L mm
Ft
330
Ft
1471PN/B4
L
18.586
2.194
1 014710084
1471PN/B5
Fékszerelő adapter Mini/ BMW-hez
1 014710001
1471A
Ø 5 mm
Kézifékhuzal fogó, barnított, PVC-bevonatú szárral
Ft
1471M/P
6.246
1 014710080
Ø 19 mm
1471M/W50
Fékszerelő adapter VW Passat 2005 utáni évjárathoz
A B
220 mm Ø 5 mm
A max mm
45
B mm
5
Ft
22.852
Levegős tárcsafékdugattyú szerelő szerszám, jobb és balmenetes, tartozékkal
Ft
1471M/W50
1 014710085
Ötszögű dugókulcs fékszereléshez
2 014710010
1471M/C22
Ft
1.889
1471CF
Ø 30 mm
1471PN/B5
2.194
1 014710079
1471PN/B1
Fékszerelő adapter Ford-hoz
mm
14 19
10 mm
Ft
1471PN/B1
2.194
1 014710081
Ft
4.113 4.113
1 014710314 1 014710319
1471CM
Ötszögű dugókulcs fékszereléshez
1471PN/B2
Fékszerelő adapter Daily-hez
Ø 8 mm Ø 30 mm
1471M/C22 350x310x85 mm - 3,5 kg
Ft
71.100
1 014710101 1471PN/B2
Ft
3.047
1 014710082
mm
10
Ft
4.113
1 014710360
149
1471CM/E11
Hatlapú dugókulcs , 11 mm, Mercedes ML (széria 166) fékszereléshez
1472AU/P
1472FCL/RP
Automata tömlőbillincsfogó hosszított, barnított, PVC-bevonatú zárral
póthuzal az 1472FC/L fogóhoz
L Ø L1
mm
11
Ø mm
24
L mm
75
L1 mm
15,5
Ft
4.417
1 014710361
L Ø mm
18÷54
1471D2
első tárcsafék fék munkahenger visszanyomó zárt fékbetéteknél
L mm
Ft
28.336
630
1 014720105
1472AU/RP
1472FCL/RP
póthuzal az 1472AU/P fogóhoz
Ft
Ft
Ft
11.883
1 014720096
1472FCA
két talppár a 2 és 4 dugattyús fék munkahengereken végzett műveletekhez
Visa ® típusú tömlőbilincs eltávolító fogó
Ft
1472AUP/R
6.703
1 014720106
1472FC mm
10
Ft
18.890
Rugós bilincsfogó
140 mm
1 014710301
250x170x60 mm 1,5 kg
1472FCA
1472
Tömlőbilincsfogó, nikkelezett
Ft
1472FC
1 014720041
1472H
210 mm
220 mm
14.930
9.750
1 014720090
Henn csatlakozó eltávolító eszköz
1472FC/GE
nagyhatású fogó Clic® bilincsekhez
1472
Ft
10.700
különösen javasolt nagyméretű bilincsekhez
L
1 014720001
1472AU
Önzáró tömlőbilincsfogó, barnított, PVC-bevonatú szárral L L mm
275 mm
Ft
230
19.672
1 014720093
18÷53
Ft
32.602
1 014720100
L mm
5.789
100
1 014720000
1472TM
1472FC/L Ø mm
1472H
Tömlőbilincsfogó Multijet-szűrőhöz
360°-ban állítható fejű fogó flexibilis hosszabbítóval, Clic® bilincsekhez
1472R/AU
póthegyek az 1472AU fogóhoz
230 mm L
1472AU/R
150
Ft
12.187
1 014720101
L
630 mm
Ft
27.422
1 014720095
1472TM
Ft
6.855
1 014720200
1472VW
1473P
Önzáró tömlőbillincsfogó
1474E/VW
OETIKER® bilincsfogó alacsony profilos
Volkswagen és Mercedes
expanziós gyújtótekercs kihúzó Volkswagen csoport
A
210 mm
200 mm
Ft
1472VW
11.274
1473
A Max mm
1473P
OETIKER® bilincsfogó barnított, PVC-bevonatú szárral
Ft
7.618
53
1 014730020
1473FN
275 mm
Ft
1474E/VW
1 014720051
ilincs összehúzó és vágó szerszám nemes B acélból
Ft
Ft
6.398
1 014740120
1474L
Gyertyakiszedő fogó, 15°-os hajlított pofával, hosszított kivitel, krómozott, PVC-bevonatú szárral 50 mm
Használható Panduit®-tal és ehhez hasonló bilinccsel
Ft
1473 275
31.382
290 mm
1 014730001
1473A
Ø min
OETIKER® szemesbilincs összehúzó fogó, barnított, PVC-bevonatú szárral
Ø min mm
A
14
Ft
A mm
4,7÷9,5
15.844
170 mm Ø 12 mm
lehetővé teszi a bilincsek elvágását a védőharangok, csatlakozók stb. károsításának veszélye nélkül
1 014730010
275 mm
L
1474DL
A
1473Q
2 014740010
1474DL
acélbilincs eltávolító csípőfogó
Ft
Ft
19.500
20
Hosszú gyertyakiszedő fogó, PVC-bevonattal
1473T
23.766
Ø E mm
1 014730501
230 mm
1473A
ØE
9.141
1 014740015
OETIKER®-bilincsfogó
1474G
Használható: • nyomatékkulccsal • racsnival • négyszöggel
hosszú hajlított csőrű fogó izzítógyertya sapkához
A Max mm
14
Ft
22.242
220
Ft
14.321
1 014730582
1474/C4
250 mm
1473Q
L mm
4 darabos Volkswagen gyertyakiszedő készlet
1 014730005
235 mm
1474/C4 290x190x50 mm - 1 kg
Ft
24.680
1 014740100
1474G
10.665
1 014740200
151
1475U
1476C/1
Kombinált fogó, krómozott, polírozott, PVC-bevonatú hajlított szárral
1477/C10
Kipufogócső tágító szerszám
9 darabos sarokcsillagkulcs készlet ékszíjtárcsaanyához 1 sarokcsillagkulcs betéttartóval 4 dupla tizenkétszögű betét: 12x14 - 13x15 - 16x17 - 18x19 mm 5 betét Torx®-csavarokhoz: E10 - E12 - E14 - E16 - E18
L1 125 mm
16 mm
Ø
L 180 mm
Ft
1475U
9.480
1 014750010
1476
Állítható kipufogócsővágó fogó, krómozott
Ft
1476C/1 Ø 30÷42 mm L = 131 mm L1 = 51 mm
9.141
1 014760101
Ft
1477/C10
1476GT
39.609
1 014770310
530x110x55 mm
fogó gumi tartóbetétek eltávolításához kipufogó csöveknél
1477D
Ø
Sarokcsillagkulcs ékszíjtárcsaanyához
250 mm
A Ø min mm
19
Ø max mm
75
Ft
31.078
L
1 014760001 L mm
1476/RC
280
Tartalék vágólánc az 1476 típusú fogóhoz
A Max mm
58
mm
555 mm
Ft
8.227
3
1 014760050
1476PSA
fogó kipufogó rögzítő csapos bilincshez, PSA csoport
Ft
1476RC
24.375
1 014760010
mm
Ft
13 15 16 17 19
7.007 7.007 7.007 7.007 7.007
1 1 1 1 1
014770113 014770115 014770116 014770117 014770119
1477D/S5
a csőrök formája és az automatikus fogasléc rögzítés lehetővé teszi a műveletet a csap kihúzása nélkül
5 darabos sarokcsillagkulcs készlet ékszíjtárcsaanyához
1476A
Kipufogócsővágó fogó, PVC-bevonatú szárral A S Ø
L
230 mm
L mm
309 Ø min mm
30
Ø max mm
95
Ft
24.680
A Max mm
60
S mm
Ft
9.750
12,2
1 014760060
Ft
1477D/S5 13-15-16-17-19 mm
35.035
1 014770200
600x200x70 mm - 2,2 kg
1 014760005
1476T
ízelmotorturbina szerelő kulcs, Volkswagen D Audi
1476A/RC
Tartalék vágólánc az 1476A típusú fogóhoz
Praktikus és gyors szerelést biztosít
1477K/7
Sarokcsillagkulcs-készlet átváltós racsnival és betétekkel L
1476A/RC
Ft
21.328
1 014760015
- 2 TORX-betét T40-T45 - 1 XZN 10-betét - 1 hatlapú betét 8 mm - 3 tizenkétszögű betét 10-12-13 mm
105 mm
mm
12
152
Ft
9.141
1 014760200
1477K/7
L mm
250
Ft
35.953
1 014770051
1478
1479/B27
Áttételes kárpitpatent kiszedő fogó, krómozott, PVC-bevonatú szárral
1479RB/3
27 darabos nylon szerszámkészlet kárpitpatentekhez, és műanyagokon és tömítéseken történő munkavégzéshez felfüggeszthető tartóban
Egyenes széles kárpitpatent kiszedő szerszám 100 mm 50 mm
265 mm
235 mm
Ft
1478
14.016
Ft
1479RB/3
1 014780001
1478T
7.618
1 014790310
1479U/13
állítható fejű fogó műanyag nyomáscsipesz csapokhoz
Kárpitpatent kiszedő szerszám, villa nemes acélból
90°-ban állítható fej
95 mm
240 mm
Ft
1479/B27
18.890
1 014790407
220 mm
1479L/S2
Teflon ® multifunkciós kar pár
S
Ft
1479U/13
5.941
2 014790010
1479U/32
Kárpitpatent kiszedő szerszám, villa nemes acélból
1478T
S mm
Ft
10.817
4,5
1 014780101
95 mm
1478/3P
3 kioldópontos műanyag csap fogó
Ft
1479L/S2
8.600
220 mm
1 014790510 1479U/32
1479N/S5
5 darabos műanyag patentkiszedő készlet
Ft
6.960
2 014790015
1480
gázolajszűrő feltöltő készlet elektromos szivattyú nélküli autókhoz • Gumiabroncsfújó pisztollyal is használható
140 mm
Ft
1478/3P
15.539
1 014780151
1479
Kárpitpatent kiszedő, krómozott, műanyag szárral
Ft
1479N/S5
9.750
1 014790251
A készlet az alábbiakat tartalmazza: • GM gyorscsatlakozók • Renault, GM, Fiat 6 mm belső Ø gyorscsatlakozók • Renault, GM, Fiat 7 mm belső Ø gyorscsatlakozók • Ford gyorscsatlakozók • PSA 6 mm belső Ø gyorscsatlakozók • PSA 7 mm belső Ø gyorscsatlakozók • Ford gyorscsatlakozók • 2 kúpos adapter gyorscsatlakozó nélküli gépkocsikhoz
175 mm
1479RB/1
Egyenes kárpitpatent kiszedő szerszám
285 mm
1479
Ft
5.728
2 014790001
100 mm 30 mm 235 mm
Ft
1479RB/1
6.703
1 014790315
1479RB/2
Hajlított kárpitpatent kiszedő szerszám 100 mm
30 mm
1480
235 mm
1479RB/2
Ft
6.703
1 014790320
Ft
92.930
1 014800010
410x320x70 mm
153
1481/C12
1482
6 darab tömlőzáró fogó
1482A/4
llítható kulcs az üzemanyagtartály Á szereléséhez
A készlet áll: • 2 különböző fogó 1/4" • 2 különböző fogó 3/8" • 2 különböző fogó 5/16" • 6 darab rögzítő gumipánt
üzemanyagtartály úszó rögzítőgyűrű kulcs, 5 fogas az FCA csoport olyan gépkocsijainál használható, mint a Freemont, 500L, 500X, Renegade...
22 mm
Ø Ø mm
Ø
Ft
89÷170
26.813
1 014820001
1482A/1
Ft
1 014810312
370x270x59 mm
1481PL/A
Ø
Ø mm
Ft
185
18.890
1 014820005
160 mm
1482A/2
Ø mm
Ft
180
1481PL/A 1481PL/B 1481PL/C
Ø mm
4.723 5.332 7.312
8÷15 15÷25 25÷45
3 014810110 3 014810120 3 014810130
1481PL/S3
Ft
Ø
Ø Ø mm
Ft
132
17.215
1 014820006
1482A/3
3 darabos tömlőzáró fogó készlet
Ft
110 mm
Ft
1 014820015
Benzincső lehúzó fogó, barnított, PVC-bevonatú szárral
a Fiat és Ford csoportú gépkocsiknál és furgonoknál használt oldalbevágás nélküli gyűrűkhöz 220 mm
16.453
1482/8 - 1482/10
kulcs 12 körcikkes üzemanyag tartály úszó gyűrűhöz
190 mm
1 014820014
a VAG csoport gépkocsijaiba szerelt műanyag gyűrűnél alkalmazható
Ø
Tömlőzáró fogó
üzemanyagtartály úszó rögzítőgyűrű kulcs, 22 körcikkes
a 2011 óta a Fiat, Volkswagen, Opel, Chevrolet, Mercedes és BMW csoportnál alkalmazott alumínium gyűrűk szereléséhez
29.860
Ft
22.546
1482A/5
3 lábas kulcs alumíniumból készült üzemanyag tartály úszó gyűrűhöz
1481/C12
Ø mm
145
1482/8 1482/10
Ø mm
8 10
9.445 9.445
2 014820008 2 014820010
1482B
kulcs a PSA csoportnál használt üzemanyag tartály úszó gyűrűhöz
Benzincső lehúzó fogó
a kialakítás lehetővé teszi a decentralizált tengely segítségével történő gyűrű eltávolítást, a kényes úszó sérülése nélkül
1481PL/A
22 mm
1481PL/B
1481PL/C
1481PL/S3 1481PL-A Ø 8÷15 mm 1481PL-B Ø 15÷25 mm 1481PL-C Ø 25÷45 mm
154
Ft
17.367
Ø
1 014810200
Ø mm
157
Ft
21.633
1 014820007
1482B
10.700
1 014820021
1482C
2 pár kúp a Fiat, Volkswagen, Jeep, Chrysler és Volvo csoportnál a gázolajszűrő csatlakozó kioldásához
1484
1485FCA/T
'2 darabos szerszámkészlet ékszíj szereléséhez
Gyors és korrekt szerelést biztosít az ékszíj sérülése nélkül
csuklós eszköz a vezérműszíj csapágyak előfeszítéséhez az FCA csoport járműveinél P L
gyors szűrőcsere a csatlakozók helyrehozhatatlan sérülése nélkül
L mm
P mm
175
Ft
10.354
13,3
1 014850210
1485FCA/TS Ft
1484 1482C
Ft
14.930
1 014820022
29.860
1 014840010
légkondicionáló berendezés szelep kiszerelő készlet torx ötszög bitfej sorozattal
L
forgatható nyéllel állítható, kívülről szorítja és blokkolja a szíjtárcsát, nem veszélyezteti a környező érzékelőket
P mm
305
Ft
18.119
13,5
1 014850215
feszítőkar a Ford motorokba szerelt segédhajtás ékszíjakhoz
A
a generátor ékszíjtárcsák eltávolításához használható Q
L A Max mm
Ft
130
53.321
1 014850000
1485BPM 1483K/12
L mm
1485FRD/T
A készlet a következőket tartalmazza: • 2 db nyolcszögű belső dugókulcs, Ø 12 és 15 mm, nagynyomású szelepekhez • 2 db 2,2 és 3,2 mm keresztmetszetű külső villás dugókulcs fojtószelepekhez • 1 sorozat torx ötszög bitfej a következő méretben: PT10, PT15, PT20, PT25, PT27, PT30, PT40
P
1485BP
félköríves szerszám fogas ékszíjtárcsák reteszeléséhez
1483K/12
eszköz a vezérműszíj csapágyak előfeszítéséhez az FCA csoport járműveinél
Ft
9.750
1 014830012
120x80x35 mm
félköríves szerszám alumínium befogópofákkal többhornyos ékszíjtárcsák reteszeléséhez
L mm
450
Q mm
12,80
Ft
22.519
1 014850310
1485/KIT
Vezérműszíj feszességmérő készlet
forgatható nyéllel állítható, kívülről szorítja és blokkolja a szíjtárcsát, nem veszélyezteti a környező érzékelőket
1483KV-PT/S7 ötszög bitfej készlet
méretek: PT10 - PT15 - PT20 - PT25 - PT27 - PT30 - PT40
1483KV PT/S7
A
A Max mm
Ft
2.590
180
Ft
54.356
1 014850002
Ft
1485/KIT
81.428
1 014850100
230x140x75 mm - 580 g
1 014830117
1485FCA/K2
1483K/22
Készlet klimaberendezés karbantartásához
vezérműszíj csapágy előfeszítő szerszám pár FCA csoport
1485MJ
• 1 db 175 mm hosszú szerszám 13,5 mm hegyekkel • 1 db 305 mm hosszú csuklós szerszám 13,5 mm hegyekkel
2 fej 3 profillal az összes 1.3 16 V Multijet motorhoz az FCA csoport, Opel, Ford és Suzuki modelleknél
1.3 16 V Multijet motor vezérműtengely reteszelő szerszám
1.2, 1.4 8/16 V és 1.4 Multiair motorokhoz javasolt
L
1483K/22 300x230x55 mm - 1 kg
Ft
33.211
1 014830022 1485FCA/K2
Ft
28.473
1 014850220
1485MJ
L mm
500
Ft
30.164
1 014850150
155
1485MTJ/1.3
1485VAG/K2
az 5 pontosan reteszelő csapnak köszönhetően lehetővé teszi teljes biztonságban a láncon történő munkavégzést
• 3 helyzetbe állítható fej • 1 szerszám 12,5 mm fejjel • 1 szerszám 21,5 mm fejjel
vezérmű lánckerék reteszelő szerszám 1.3 Multijet motorokhoz
1486/20
vezérműszíj csapágy előfeszítő szerszám pár
földgáz palack szelepkulcs • Multipla • Ducato 1. és 2. sorozat 2010 előtt • Berlingo és Ranch • C3 vas palackokkal • Punto 1999 és 2010 között • Doblò 1. orozat • Daily és Iveco csoport • Dr5
1485VAG 12,5
??? 1485VAG 21,5
Ft
1485MTJ/1.3
24.590
1 014850160
1485PMTJ
Ft
1485VAG/K2
Multijet motor főtengelytárcsa kioldó kar
17.977
1 014850080 1486/20
1485VAG
kifejezetten olyan geometriai kialakítás, ami blokkolja a főtengelyt a tárcsa eltávolítási műveletei közben
vezérműszíj csapágy előfeszítő szerszámok
L
35.461
Ft
Ft
L
Ø1
L mm
P mm
Ft
1485VAG/12,5 190 12,5 1485VAG/21,5 195 21,5
9.293 8.684
1 014850062 1 014850071
36 mm 34.125
1 014860130
1486/10
földgáz palack szelepkulcs
Ø
L Ø1 mm
• Zafira 2. sorozat • Combo 1. sorozat
1486/30
10 - 17
Ft
földgáz palack szelepkulcs
Vezérműtengely tárcsa forgató szerszám kovácsolt acélból 2 pár heggyel szállítva
Ø mm
1 014860120
1 014850190
1485R
30÷120
P
Ft
450
Ft
34.125
1486/30
• 3 állásba fordítható fej
L mm
36 mm
L mm
500
Ft
38.086
1 014850025
1486/40
földgáz palack szelepkulcs
• VW csoport 2008 után • Panda 2004 és 2012 között • Grande Punto 2005 és 2012 között • Ducato 2010 után • új Doblò és Combo • Cubo és Fiorino
• Touran 1. sorozat
1485R/P10 Hegyek (párban)
36 mm
Ø 10 mm
36 mm
Ft
1485R/P10
3.808
1 014850035
1485R/P17
1486/10
1486/40
Ft
34.125
34.125
1 014860140
1486/50
1 014860110
földgáz palack szelepkulcs • Panda 2012 után • Új Ypsilon
Hegyek (párban)
Ø 17 mm
36 mm 1485R/P17
156
Ft
3.808
1 014850038
1486/50
34.125
1 014860150
1486/60
1488 - 1488L
földgáz palack szelepkulcs
1489/E
Olajszűrőleszedő dupla lánccal, krómozott
• C4 Picasso • BRC berendezések
230
Ékszíjtárcsakulcs
mm
Ø
mm
10
36 mm 1486/60
Ø mm
1488 1488L
Ft
34.125
1 014860160
1486/70
60÷110 60÷160
Ft
22.090 24.375
1 014880001 1 014880050
mm
Ft
1 014890025
1489R
Ékszíjtárcsakulcs
1488/1
1/2”-os láncos olajszűrőleszedő dugókulcs, krómozott
28 mm
földgáz palack szelepkulcs pár
Ft
7.922
15
15 mm
Ø
• C3 kompozit palackokkal
1489/R Ø mm
60÷110
Ft
Ft
25.899
1 014880010
3.656
1 014890020
1489/Y
Ékszíjtárcsakulcs Nippondenso
1488R... pótlánc
36 mm 1486/70
Ft
70.000
1 014860170
1486/80
1488RC 1488R/L 1488RC/1
1488 1488/L 1488/1
8.836 13.406 14.930
1 014880101 1 014880150 1 014880110
1489/31T
földgáz palack szelepkulcs
Ft
4.265
1 014890040
1489/C14
Ékszíjtárcsakulcs
14 darabos szerszámkészlet váltóáramú generátor ékszíjtárcsához
• B osztály • Zafira 3. sorozat
mm
32
T50
31
Ft
9.293
1 014890016
1489/33
36 mm 1486/80
15
Ékszíjtárcsakulcs
Ft
34.125
1 014860180
Ø 12 15 mm mm
19,45 mm
1486/90
földgáz palack szelepkulcs • Zafira 1. sorozat • Kangoo 1. sorozat • Sprinter
Ft
1489/33
3.504
33
1 014890010
1486/90
34.125
1 014860190
10
867/2
1/2"
1 014890100
8 mm M10 T50 10 mm M10
1489R 1489/Y
8 mm
1489/33P
Ft
867PE 867PE/L 867XZN/L 867TX/L
1489/33
Ékszíjtárcskulcs Bosch FIAT Grande Punto
M
68.605
920B
1489/33P
36 mm
Ft
1489/C14
mm
15
31
Ft
11.731
1 014890015
1489/31T
T50
1489/E
10 mm
188
10 mm
188
15 mm
420x250x45 mm - 1,9 kg
157
1490
1492/1 - 1492/2
Szíjas olajszűrőleszedő, nikkelezett, PVC-bevonatú nyéllel
225
1493
Állítható acélpántos olajszűrőleszedő, nikkelezett, PVC-bevonatú nyéllel
Olajszűrőleszedő
mm
190
mm
Ø
Ø
Ø Ø mm
Ø max mm
1490/1 1490/2
Ft
8.836 9.445
160 240
1 014900001 1 014900002
Ø mm
1492/1 1492/2
Ft
11.121 11.578
60÷80 80÷110
1 014920001 1 014920002
1492T
Szűrőleszedő kulcs
1490/R1 - 1490/R2 textil csereszíj a 1490 modellhez
H
Ø
Ft
Ø mm
1490R/1 1490R/2
Ø
4.113 5.028
160 240
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
014930200 014930206 014930208 014930209 014930210 014930212 014930214 014930218 014930220 014930224 014930226 014930228 014930230 014930234 014930236 014930238 014930244 014930248 014930250 014930252 014930256
Purflux®-olajszűrőleszedő betét
Ø mm
H mm
1492T 40 125÷145 40 1492T 75 120÷140 75
Állítható fémszalagos olajszűrőleszedő, könnyűfémtest
2.529 2.529 2.529 2.529 2.529 2.529 2.529 2.529 2.682 2.682 2.682 2.895 2.895 2.895 2.895 2.895 2.895 3.504 3.504 3.504 5.789
14 14 14 14 15 15 8 14 15 15 15 15 16 15 10 15 15 15 15 15 18
1493/PF
1 014900101 1 014900102
1491
Ft
N
65 68 73 74 74 75-77 76 76 76-74 78 80 82-80 86 90 92 93 95 100 106 108 135
Ft
8.531 14.625
1 014920540 1 014920575
1493B
sokszögű olajszűrőleszedő kulcs nehezen hozzáférhető helyekhez
Ø
Ø
Ø mm
Ft
65÷110
11.274
2 014910001
Ø mm
66 76 76 86 93 93 96 96 108
S
1491R
Tartalékszalag az 1491 típusú olajszűrőleszedőhöz mm
24 27 32 36 38
Ft
1491R
1.981
10 014910010
1491C
Állítható olajszűrőleszedő
mm
8 8 8 8 8
Ft
4.571 4.723 4.875 5.180 5.332
1 1 1 1 1
014930524 014930527 014930532 014930536 014930538
1493B/S5
5 darabos sokszögű olajszűrő leszedő kulcs készlet nehezen hozzáférhető helyekhez méretek: 24-27-32-36-38 mm
Ø L Ø mm
60÷100
L mm
300
158
Ft
7.312
1 014910030
1493B/S5
Ft
19.195
1 014930599
N
6 12 30 18 36 45 9 18 18
Ft
2.529 2.529 2.682 2.895 2.895 2.895 8.988 2.895 3.808
1 1 1 1 1 1 1 1 1
014930202 014930216 014930222 014930232 014930240 014930242 014930070 014930246 014930254
1493/C30
28 darabos olajszűrőleszedő dugókulcskészlet
1493AL CF
1493FF
olajszűrőleszedő hatlapfejű dugókulcs
Olajszűrőleszedő kulcs Ford Peugeot Citroën Motor: TDCi-HDi
25 Nm-es nyomatékkulcs segítségével lehetővé teszi a műanyag korrekt eltávolítását
H
Ø mm
24 27 30 32,5 36 38
Ø H mm
34 34 34 34 34 34
27 27 27 27 27 27
Ft
2.377 2.377 2.377 2.529 2.529 2.529
1 1 1 1 1 1
014930424 014930427 014930430 014930432 014930436 014930438
1493/C19
1493PF (Purflux) 66/6 - 76/12 - 76/30- 86/18 93/36 - 93/45 - 96/18 - 108/18 - 1 állítható univerzális kulcs Ø 65÷120 mm
Ft
1493/C30
63.984
1 014930000
530x400x110 mm - 4 kg
olajszűrőleszedő dugókulcs N= oldalak száma
7.007
1 014930127
Ford Transit gázolajszűrő kulcs Mindegyik 2012 utáni Transit, Transit Custom és Tourneo Custom változathoz használható
Ø mm Lapsz. 63-64 14 66,5 14 74 14 79 15 84 14 87 16 92 15 94,5 15 100,5 15 64,5 14 körcikkes Toyota modellekhez 64,5 14 körcikkes Lexus modellekhez 6 db hatlapfejű dugókulcs, méret: 24-27-30-32,5-36-38 mm szűrőbetétekhez A készlet tartalmaz 1 állítható univerzális kulcsot Ø 58÷93 mm
Ø
Ø mm
Ft
115
5.942
1 014930085
1493/C7
háromkaros önszabályozó kulcs jobbmenetes/balmenetes olajszűrőkhöz cserélhető karokkal
1493AL
Ft
27
1493FT
18 darabos olajszűrőleszedő dugókulcskészlet. különösen ajánlott ázsiai autókhoz
A készletben található méretek (Ø mm) 1493: 65/14 - 67/14 - 68/14 - 73/14 - 74/15 76/15 - 75.77/15 - 76/14 - 76/8 - 78/15 - 80/15 82/15 - 86/16 - 90/15 - 92/10 - 93/15 - 95/15 100/15 - 106/15 - 108/15
250 mm mm
csúszásmentes gyémántozott felület 2 sorozat karral: • 1 sorozat 20 mm hasznos hosszal • 1 sorozat 38 mm hasznos hosszal
Ø
Ø mm
64 66,5 74 79 84 87 92 94,5 100,5
N
14 14 14 15 14 16 15 15 15
Ft
3.656 3.199 3.961 3.656 3.961 5.028 4.113 4.113 4.113
27 27 27 27 27 27 27 27 27
1 1 1 1 1 1 1 1 1
014930310 014930315 014930320 014930325 014930330 014930335 014930340 014930345 014930350
1493/C19
Ft
56.368
1 014930019
490x450x60 mm - 4 kg Ø mm
1493/C7 50÷100
1493DSG
1493AL 4S
olajszűrőleszedő dugókulcs ázsiai autókhoz 4 szakaszos profil
mm
16
Ft
32.380
1 014930079
210x150x50 mm
kulcs a DSG sebességváltó olajszűrő kiszereléséhez/beszereléséhez
Ø2 Ø1
Ø1 mm
70 80
Ø2 mm
64,5 64,5
27 27
Ft
3.961 3.656
1 014930304 1 014930305
mm
24
Ft
8.836
1 014930800
159
1493/S-U
Jobb és balmenetes önzáró háromkörmös olajszűrőleszedőkulcs
1493Y
1494XZN
önzáró kulcs jobbmenetes-balmenetes olajszűrőkhöz nehéz változat
Olajleeresztő dugókulcs betét XZN®csavarokhoz
a 1493Y/2 cikkszámú termék szárító szűrőkhöz is használható
22 mm
M
Ft
M
16 S
Ø mm
Ft
1493/S 3/8-1/2 80-115 1493/U 1/2 105-165
20.414 45.703
1 014930074 1 014930076
mm
Önzáró olajszűrőleszedő dugókulcs, balos
1 014930120 1 014930122
1494
Olajleeresztő dugókulcs-betét, négyszög
mm
10
10 mm
Ft
2.071
1 014940280
1494E
Olajleeresztő dugókulcs-betét, külső hatszög
Ø
Ft
60÷120
7.312
mm
8 9 10 11 12 14 17
Olajszűrőleszedő Multijet
1/2
Ø
105 mm
Ft
Ft
2.071 2.071 2.071 2.071 2.071 2.071 2.071
1 1 1 1 1 1 1
1494/C14A
014940208 014940209 014940210 014940211 014940212 014940214 014940217
mm
1493X
önzáró kulcs balmenetes olajszűrőkhöz
10 9,5(3/8") M16
Ft
2.071 2.071 2.071 2.071
1 1 1 1
014940258 014940259 014940262 014940263
lehetővé teszi az olajleeresztő dugó eltávolítását égésveszély és bepiszkolódás nélkül
F
Ø
Ft
7.108 7.108
L
Δ
S
160
8-9,5(3/8")-12-13
hatszögű olajdugó szerszám mágneses és hajlékony
Olajleeresztő dugókulcs-betét, külső háromszög
2,9 2,9
8-9-10-11-12-14-17
1494M
1494T
60÷80 80÷98
1 014940150
Ø
1493X/1 1493X/2
380x305x40 mm - 1,7 kg
8 9,5 12 13
31.450
1494E 1494Q 1494 Δ 1494T 1494XZN
Olajleeresztő dugókulcs-betét, külső négyszög
1 014930080
Ft
1494/C14A
1494Q
73 mm
29.250
mm
1 014940305
1 014930075
1493J
Ø mm
Ø mm
90
Ft
5.332
14 darabos szerszámkészlet olajcseréhez
3/8 3/8
Ø mm
lehetővé teszi az olajteknőből a műanyag dugó eltávolítását és felszerelését. A Volkswagen csoport TFSI és TDI motorjaihoz készült
1494VW
1/2 21 mm
Ft
31.064 47.649
1493T
1 014940296
különleges kulcs műanyag olajdugóhoz Volkswagen csoport motorok
Ø
1493Y/1 80÷110 7,3 1493Y/2 104÷145 7,3
1494VW
Ø Ø mm
2.438
1 014930105 1 014930110
mm
9,5
Ft
2.071
1 014940289
L mm
293
F kg
2,5
Ø mm
19
Ft
5.637
1 014940401
1495/C6
1496/C
Olajleeresztő menetjavító készlet
1497/C23
Olajleeresztő kulcs, krómozott
23 darabos szerszámkészlet az elektromos dugasz szerelésére
220 mm
8 x 10 mm
•A nem megfelelő menetet 1495M megfelelő menetfúrójával átvágjuk. •A javítás olajleeresztés után történik. A készlet tartalma: • 1 menetfúró M13x1.25 + 6 csavar+ 12 alátét • 1 menetfúró M13x1.5 + 6 csavar+ 12 alátét • 1 menetfúró M15x1.5 + 6 csavar+ 12 alátét • 1 menetfúró M20x1.5 + 6 csavar+ 12 alátét • 1 menetfúró M22x1.5 + 6 csavar+ 12 alátét
Ft
5.180
3 014960010
1497CEL
a VAG csoport elektromos csatlakozóinak eltávolításra szolgáló szerszám 1497/C23
lehetővé teszi a csatlakozók gyors lekötését azok sérülése nélkül
Ft
53.625
1 014970200
440x250x70 mm - 1,7 kg
1497/C94
94 darabos készlet a járművek tesztelésére alkalmas diagnosztikai készülékekhez
1495/C6
Ft
67.200
1 014950500
420x185x60 mm - 2,1 kg
1495M
Túlméretes menetfúró Ft
1497CEL
4.875
1 014970170
• 2 Kábelgyorscsatlakozó • 2 Potencióméter • 2 Kontroll-lámpa • 2 SRS csatlakozó • 2 Krokodilcsipesz • 2 Tűszonda • 2 Mérőcsúcs • 2 Duplabanándugó • 4 Banándugó • 24 Lapos kábelsaru 0.6÷6 mm • 12 Csatlakozó dugasz 1.6÷3.9 mm • 24 Hüvelyes kábelcsatlakozó 0.6÷6 mm • 12 Csatlakozó hüvely 1.6÷3.9 mm
1497D
Egyenes pofájú fogó relé szereléséhez
Biztonságos lehúzás minden típusú reléhez törésveszély nélkül
A M
13x1,25 13x1,50 15x1,50 17x1,50 20x1,50 22x1,50
Ft
3.961 3.199 3.504 3.961 4.417 5.789
1 1 1 1 1 1
014950553 014950563 014950565 014950567 014950570 014950572
1495T
A min÷Max mm
1497D
15÷50
Ft
7.922
1 014970150
1497P
6 olajleeresztő csavar és alátét
1497/C94
Ft
94.453
1 014970300
430x390x100 mm - 3 kg
1497RC
60°-ban hajlított pofájú fogó relé szereléséhez
elektromos gyorscsatlakozó pár
Biztonságos lehúzás minden típusú reléhez törésveszély nélkül
• vezeték keresztmetszet: 1,5÷3,5 mm • feszültség: 0÷330 V • legnagyobb áramerősség 5 A
A M
13x1,25 13x1,50 15x1,50 17x1,50 20x1,50 22x1,50
Ft
4.723 4.723 4.723 5.332 5.941 7.922
1 1 1 1 1 1
014950503 014950513 014950515 014950517 014950520 014950522
1497P
A min÷Max mm
15÷50
Ft
8.227
1 014970160
1497RC
Ft
18.281
1 014970351
161
1498
1498MN/12
Feszültségvizsgáló műszer 3-48V
1498MN/12-U
többfunkciós hordozható gyorsindító
USB vezeték U univerzális adapterrel
• 12 V akkumulátorral szerelt járművek indítása (diesel és benzines, 2000 cm3-ig) • Tabletek, mobiltelefonok és általában elektronikus készülékek feltöltése • Többfunkciós LED lámpa
135 mm
1498MN/12-U
Ft
4.417
1 014980009
1498LT/12
3÷48V
Ft
11.578
hordozható nagyteljesítményű ultrakönnyű gyorsindító
2 014980100
1498CM/12
hordozható motorkerékpár külső vészindító
3 az egyben funkció: - gyorsindító - kiegészítő akkumulátor elektronikus eszközökhöz (tablet, okostelefon, stb...) - nagy fényerejű zseblámpa
KIVITEL - lítium-kobalt technológiájú akkumulátor - szigetelt csipesszel ellátott indítókábelek, és polaritáscsere és rövidzárlat elleni védelem - USB kimenet elektronikus készülékek feltöltéséhez - digitális kijelző és akkumulátor töltési fok mutató - USB vezeték feltöltő adapterekkel - hálózatról és autóról üzemel MŰSZAKI ADATOK Indítócsúcs: 600 A Akkumulátor típus: LiCoO2 Indító kimenet: 12 Volt
1498MN/12
Ft
84.703
1 014980000
A mikroprocesszor teljes védelmet nyújt a következők ellent: - fázis felcserélés - rövidzárlat- hibás feszültség- túlterhelésalultöltés- túltöltés- túlmelegedésMŰSZAKI ADATOKÜzemi feszültség: 12 V Folyamatos áramerősség: 800 A Legnagyobb indítási áramerősség: 2000 A Csúcs áramerősség: 4000 A Vezetékek hossza: 500 mm Akkumulátor típus: 4 cellás LifePo4 Memória Mentés funkció: IGEN Méretek: 260 x 135 x 72 mm Nettó súly: 2,5 kg 12 V 1,3 A töltőegységgel rendelkezik
1498MN/12-C Felszereltség: - szigetelt csipesszel és védődiódával rendelkező indítókábelek - hálózati akkumulátor töltés - autós akkumulátor töltés - USB vezeték töltőadapterekkel MŰSZAKI ADATOK indítóáram: 200 A csúcs áramerősség: 400 A USB kimenet: 5 V 2,1 A méretek: 130x50x15 mm súly: körülbelül 300 gramm
1498CM/12
tápkábel csipeszekkel az 1498MN/12 eszközhöz 1498LT/12
1498MN/12-C
Ft
14.016
1 014980005
1498MN/12-R Ft
56.977
1 014980012
1498LT/12-SF
fali rögzítőkengyel a 1498LT/12 csavarbehajtóhoz
hálózati adapter az LT/12-R mini gyorsindítóhoz
1 014980030
1498MN/12-R
Ft
10.359
1 014980003
1498MN/12-P
1498MN/12-P
Ft
6.833
1498LT/12-SF
Ft
33.516
1 014980013
1498LT/12-R7
szivargyújtó csatlakozó az LT/12-P mini gyorsindítóhoz
162
Ft
202.615
hálózati adapter a 1498LT/12 gyorsindítóhoz
1 014980004
1498LT/12-R7
Ft
14.321
1 014980657
1498/12
1498C/24
Külső gyorsindító és akkumulátortöltő személygépkocsihoz 12 V, hordozható
Gyorsindító és akkumulátortöltő gépkocsihoz 24V
1498/4A
6-12 V autó-motor elektronikus akkumulátortöltő
• Egyszerű és gyors kezelés • Nagy teljesítmény • Elektronikus töltőkészülékkel szállítva • Figyelmeztető fény (led) és hangjelzés a polarítás inverziójánál • Védőrendszer a túlfeszültség elkerülése érdekében (Túlfeszültség-védelem) • Akkumulátortöltőttség-szintmérő • AGM-akkumulátor (hermetikusan zárt ólomakkumulátorok)
MŰSZAKI ADATOK: • Indítócsúcs: 2200A • Vállszíj • Hermetikusan zárt ólomakkumulátor elektrolittal (AGM)
1498/12
Ft
166.100
1 014980480
Tartós áram Üzemi feszültség Indítócsúcs Kábelhossz Kábelkeresztmetszet Töltőfeszültség Automatikus töltőkészülék
1700 A 24 V 4000 A 2000 mm 70 mm 230 V 24 V - 10 A
13 kg
1498C/24
1498/24
Külső gyorsindító és akkumulátortöltő személygépkocsihoz és haszonjárműhöz, 1224 V, hordozható
Ft
990.230
1 014980244
• polaritáscsere, rövidzárlat elleni védelem • automatikus 6 vagy 12 Volt feszültség kijelölés • automatikus akkumulátor típus kijelölés • digitális kijelző háttérvilágítással • lehajtható rögzítő horog MŰSZAKI ADATOK Tápfeszültség: 220 V-240 V Frekvencia: 50-60 Hz Névleges áramerősség (min-max): 1-4 Amp Az akkumulátor feszültsége: 6 V/12 V Akkumulátor kapacitás: 4 Ah-80 Ah Feltöltési idő: 12 óra Védelmi fok: IP65
1498/4A
Ft
37.781
1 014980104
1498SA/2A-4A
szivargyújtós csatlakozó a 1498/2A és 1498/4A készülékekhez
1498/2A
12 V elektronikus motorkerékpár akkumulátor töltő
1498SA/2A-4A
lehetővé teszi minden Pb Wet, Agm, Gel, Mf, Vrla típusú akkumulátor, és a Lítium LiFePo4 akkumulátor töltését
Ft
8.506
1 014980120
1498/8A
12 V autó-haszonjármű elektronikus akkumulátortöltő
MŰSZAKI ADATOK: • Indítócsúcs: 4200A (12V) - 2100A (24V) • Vállszíj • Hermetikusan zárt ólomakkumulátor elektrolittal (AGM)
1498/24
Ft
332.200
1 014980490 - két egyedi akkumulátor töltési típus a Lítiumos és az ólom akkumulátorokhoz - automatikus többfázisú töltési ciklus - polaritáscsere és rövidzárlat elleni védelem - IP65 védelmi fok - csipeszes vezetékkel és alátétgyűrűs vezetékkel szállítva - tápfeszültség: 220-240 V
17 kg
1498B12/R02
Tartalék akkumulátor 12V, 1498B/12 és a 1498B/24 modellhez
1498B/12-R02
Ft
73.100
MŰSZAKI ADATOK - töltőáram: 1A - törlőkapacitás: 2 Ah-40A h - frekvencia: 50-60 Hz - az akkumulátor feszültsége: 12 V - méretek: 180x80x40 mm - súly: 0,5 Kg
1 014980502
1498/2A
• lassú és gyors töltés (2 A-8 A) • lemerült akkumulátor helyreállítás funkció • tápellátási funkció 13,8 V-5 A • polaritáscsere és rövidzárlat elleni védelem • kézi akkumulátor típus kijelölés • digitális kijelző háttérvilágítással • lehajtható rögzítő horog MŰSZAKI ADATOK Tápfeszültség: 220 V - 240 V Frekvencia: 50-60 Hz Névleges áramerősség (min-max): 2-8 Amp Az akkumulátor feszültsége: 12 V Akkumulátor kapacitás: 5 Ah-160 Ah Memory Saver funkció: 13,8 V - 5 A Védelmi fok: IP65
Ft
31.078
1 014980102
1498/8A
Ft
53.015
1 014980108
163
1498/4A-8A CO
1498/50A
gyűrűs vezeték a 1498/4A és 8A készülékekhez
Ft
1498/4A-8A-CO
3.504
Töltés és tápellátás a járművek összes újraprogramozási és autodiagnosztikai fázisa közben
Ft
1 014980114
50A
csipeszes vezeték a 1498/4A és 8A készülékekhez
4.650
12-24 V kocsira szerelt többfunkciós akkumulátortöltő és gyorsindító
1498/4A-8A CP
1498/4A-8A-CP
1498/40A
12 V többfunkciós akkumulátortöltő
1 014980118
1498/30A
elektronikus akkumulátor töltő többfunkciós, 6-12-24 Volt Lehetővé teszi az akkumulátorok töltését, és tápfeszültséget ad a járműveknek a diagnosztikai műveletek közben
JELLEMZŐK • legnagyobb törlési/tápellátási áramerősség 50 Ampere • töltés • akkumulátor helyreállítás • tápellátás az ECU diagnosztikai protokollokhoz • mikroprocesszoros elektronikai működés • polaritáscsere és rövidzárlat elleni védelem
• 3 programozott és 1 kézi töltőciklus • elektronikus szabályozó potenciométer • WET-SPIRAL/GEL-AGM egyedi töltési folyamatok • elektronikus vezérlési és védelmi rendszer • 10 fázisú töltési folyamatok • szulfátmentesítési és akkumulátor helyreállítási funkció • supply funkció • kettős feszültség 12-24 V • megfelel a Start&Stop akkumulátorokhoz • professzionális gumiszigeteléses rézsaruk
MŰSZAKI ADATOK A vezetékek hossza: 3 m Keresztmetszet: 10 mm2 Töltési kapacitás: 5÷500 Ah Fenntartási kapacitás: 5÷1500 Ah Feszültség: 12 V
1498/50A
Ft
411.325
1 014980050
150x100x250 mm
MŰSZAKI ADATOK Tápellátás: 230 V Kimeneti feszültség: 12-24 V Töltőfeszültség: 1-40 A Indítóáram: 350 A max egyenáram Töltőkapacitás: 4-450 Ah
1498/120A
elektronikus akkumulátor töltő többfunkciós, 12 Volt
1498/40A
Ft
286.405
1 014980140
330x250x792
Lehetővé teszi az akkumulátorok töltését, és tápfeszültséget ad a járműveknek az össze öndiagnosztikai fázis közben
1498SM
Adattároló egység 12 V Személyautó-komputer tárolja az adatokat a karbantartás és akkumulátorcsere közben
- legnagyobb töltőáram 30 A folyamatosan - töltés és fenntartás - akkumulátor helyreállítási funkció - átprogramozás és tápellátás - polaritáscsere, rövidzárlat, hibás feszültség és túlterhelés elleni védelem MŰSZAKI ADATOK Tápfeszültség: 220-240 V Teljesítmény: 500 W Töltőáram: 5-30 A Akkumulátor típusok: Agm - Wet - Lithium (LiFePo4) Töltőkapacitás: 5-300 Ah Fenntartási kapacitás: 5-900 Ah Kimeneti feszültség: 6-12-24 Volt
1498/30A
Ft
269.205
- legnagyobb töltőáram 120 A folyamatosan - töltés és fenntartás mikroprocesszor segítségével (CPU) - akkumulátor helyreállítási funkció - ECU átprogramozás és tápellátás - polaritáscsere, rövidzárlat, hibás feszültség és túlterhelés elleni védelem
1 014980130
MŰSZAKI ADATOK Tápfeszültség: 90-260 V Teljesítmény: 1500 W Töltőáram: 10-120 A Akkumulátor típusok: Agm - Wet - Lithium (LifePo4) Töltőkapacitás: 10-1200 Ah Fenntartási kapacitás: 5-3600 Ah Kimeneti feszültség: 12 Volt Vezeték hosszúság rögzítőcsipeszekkel: 2700 mm Méretek: 310 x 150 x 350 mm Súly: 8,5 Kg
1498/120A
164
Ft
800.610
Műszaki adatok: - Automatikus - Belső akkumulátor Pb 5 Ah - 12 Volt - Professzionális csatlakozás OBD dugasszal
1 014980142
1498SM
Ft
60.328
1 014980020
1498SM-C
1498ST/TB
OBD II 12 V autó memória vezeték az 1498SM/C készülékhez
1498SM-C
Ft
6.505
Mini-hőnyomtató a 1498TB/12 modellhez
• Mini-nyomtató közvetlenül csatlakoztatható a feszültségvizsgálóhoz • Lehetővé teszi a teszt-eredmények nyomtatását
1 014980021
1498SM-CP
autó memória 12 V 1498SM/CP csipesz vezeték 1498ST/TB
Ft
57.891
1 014980410
1498TC
Digitális izzítógyertya tesztelő
1498ST/TB ROT 1498SM-CP
Ft
6.255
1 014980022
tartalék papír a 1498ST/TB nyomtatóhoz
Az izzítógyertya gyors és precíz teszteléséhez • Minden izzítógyertya típushoz, 4,4-5-7-8,5-10-11 Volt • Digitális kijelző háttérvilágítással • Alkalmas acél- és kerámia izzítógyertyákhoz • Rövidzárlat- és póluscsere védelem • Automatikus kikapcsolás • Hangjelzéssel • LED-zseblámpa SMD • Kompakt és ütésálló
1498SM-A
1498SM/A memóriamentő egység adapter
1498ST/TB ROT
Ft
2.438
2 014980411
1498PC 1498SM-A
Ft
6.398
1 014980023
feszültségstabilizátor 12 - 24 V Nélkülözhetetlen a vezérlőegységek védelméhezhegesztés és gyorsindítóval történő indítás közben
1498TB/12-24
digitális 12 V akkumulátor vizsgáló és 12-24 V indító és töltő rendszer elemző • a következő tesztek elvégzését teszi lehetővé: akkumulátor, generátor (intelligens vagy normál) és indítómotor, dióda ripple és földelés próba • szoftverrel rendelkezik a számítógépes teszt eredményének kinyomtatásához • hátsó megvilágítású kijelző • kompakt és ütésvédett szerkezet • 10 nyelves szoftver • megfelelő bemenettel rendelkezik egy kihúzható külső mininyomtató csatlakoztatásához (opcionális Beta 1498ST/TB tartozék)
1498PC
Ft
23.766
1 014980801
1498TC
MŰSZAKI ADATOK: • alkalmazások: Akkumulátor tesz 12 V - Generátor teszt 12-24 V töltés - Indítórendszer teszt • működési tartomány:: 100-2000 CCA • vonatkozó jogszabályok: CCA,SAE,DIN,EN,IEC,JIS • támogatott akkumulátorok: PB, WET, GEL, AGM, AGM FLAT, EFB • voltmérő: 9 V-36 V • vezeték hosszúság: 1600 mm • nyelvek: Olasz, angol, francia, német, spanyol, lengyel, román, holland, svéd és finn • tartalmazott tartozékok: USB kábel és szoftver
1498TB/12-24
Ft
177.135
1 014980401
Ft
Ft
48.750
1 014980450
1499
Sztetoszkóp, acélszonda és fülhallgató, nylon nyéllel
230 mm
1499
24.375
1 014990001
165
1500/...
1500N/...
Kétkörmös univerzális csapágylehúzó, galvanizált
1501/1 - 2 - 3
Kétkörmös univerzális csapágylehúzó
Keskeny kétkörmös csapágylehúzó, galvanizált, barnított körömhegyek
L
L
L 1501Z/S
A A
A
A1
1500/1 1500/2 1500/3 1500/4 1500/5 1500/6 1500/7 1500/8
1500/1 1500/2 1500/3 1500/4 1500/5 1500/6 1500/7 1500/8
L mm
Ft
20.110 21.023 34.429 48.141 87.141 102.070 153.865 243.750
100 100 150 150 205 205 205 230 A min÷Max mm
25÷80 25÷130 50÷160 60÷200 80÷250 80÷350 110÷520 170÷640
1 1 1 1 1 1 1 1
015000301 015000302 015000303 015000304 015000305 015000306 015000307 015000308
1500N/0 1500N/1 1500N/2 1500N/3 1500N/4 1500N/5 1500N/6
A min÷Max mm 18÷65 23÷70 23÷100 35÷140 35÷190 43÷250 43÷320
L mm 70 100 100 150 150 205 205
Ft
17.672 18.586 20.110 33.059 35.801 70.078 74.953
1 1 1 1 1 1 1
015000600 015000601 015000602 015000603 015000604 015000605 015000606
A1 min÷Max mm
1501/1 1501/2 1501/3
Ft
45.703 48.750 51.188
100 200 250
1 015010101 1 015010102 1 015010103
A min÷Max mm
25÷130 25÷130 25÷130
1501G/1 - 2 - 3
Keskeny köröm az 1501 modellhez, galvanizált
70÷130 80÷180 105÷220 120÷270 160÷330 160÷420 195÷600 260÷715
L
Ft
1500N/SP6 195.305 1500N/0-1500N/1-1500N/2-1500N/3 1500N/4-1500N/5 1500N/SPV 18.890
1 015000626 1501Z/S
1 015000006
1500N/G...
1501G/1 1501G/2 1501G/3
Lehúzóköröm 1500N típusú csapágylehúzóhoz
1500/SP5 1500/1-1500/2-1500/3 1500/4-1500/5 1500/SPV
1501/1 1501/2 1501/3
L mm
Ft
225.775
Ft
25.289 28.946 31.993
100 200 250
1 015010111 1 015010112 1 015010113
1 015000325
1501Z/S - P - R
17.367
L mm
Keskeny körömhegy az 1501G típusú körömhöz, barnított
1 015000001
1500G/...
1 pár normál lehúzóköröm az 1500 és az 1580/8I modellhez 1500N/G0 1500N/G1-2 1500N/G3-4 1500N/G5-6
mm 1500N
10 12 17 23
/0 /1-2 /3-4 /5-6
Ft
5.941 6.398 11.274 21.328
2 2 2 2
015000650 015000651 015000653 015000655
A D
1500G/1 1500G/3 1500G/5 1500G/8
mm
35 35 35 50
166
1500
/1-2 /3-4 /5-6-7 /8 1580/8I
Ft
13.101 19.195 38.696 47.532
1 1 1 1
015000311 015000313 015000315 015000317
1501Z/S 1501Z/P 1501Z/R
mm 2,0 3,6 3,6
D mm 27 27 14
Ft
8.988 9.141 10.054
2 015010211 2 015010212 2 015010213
1505V
ablaktörlő és hátsó ablaktörlő kar lehúzó
1508/1 - 1508/2
1515/1 - 2 - 3
Könnyített kétkörmös csapágylehúzó, galvanizált
Állítható kétkörmös csapágylehúzó, galvanizált
kivehető furatolt sárgaréz hegy beépített ablakmosó fúvókával szerelt ablaktörlő karok lehúzásához
1515/3
1515/1 1515/2
L
L1 A
L L A
1505V
A Max mm
43
L mm
L1
Ft
10.100
37
L mm
1515/1 1515/2 1515/3 A
A Max mm
1 015050001 1515/1 1515/2 1515/3
1505/C5
Szélvédőkivágó készlet 1508/1 1508/2
1 2 karú lehúzó Ø 25÷40 mm 4 kés Ø 25 mm, Ø 30 mm, Ø 35 mm, Ø 41 mm
1508/1 1508/2
L mm
Ft
35.649 42.352
105 130 A min÷Max mm
6÷100 10÷140
1 015080001 1 015080002
L1 mm
Ft
8.227 8.836 13.101
85 85 105
12
35.040
L
L1 A L mm
1516/1 1516/2 1516/3
1 015050300
320x150x60 mm - 1,2 kg
1506
Ft
11.883 12.797 17.977
85 85 105 A Max mm
1516/1 1516/2 1516/3
Önzáró kétkörmös csapágylehúzó, galvanizált
Állítható háromkörmös csapágylehúzó, galvanizált
105 130
A1
105 105 105
1516/1 - 2 - 3
Átfordítható, kétkörmös kettős működésű csapágylehúzó, galvanizált
Ft
1 015150101 1 015150102 1 015150103
L1 mm
60 70 90
1511/1 - 2 - 3
mm
1 015160001 1 015160002 1 015160003
L1 mm
60 70 90
85 85 105
L
1517
Állítható háromkörmös csapágylehúzó • Nagy teljesítményű. • Önzáró.
A L
1511/1 1511/2 1511/3
L mm
Ft
60.937 76.172 94.453
235 330 405
1 015110001 1 015110002 1 015110003
L1 A
1506
A min÷Max L L1 mm mm mm
10÷50 80 40
Ft
10.969
1 015060001
1511/1 1511/2 1511/3
A min÷Max mm
20÷100 40÷150 40÷150
A1 min÷Max mm
L
65÷95 103÷190 103÷175
L1 A
1517/90 1517/150 1517/200 1517/260
1517/90 1517/150 1517/200 1517/260
L mm
L1 mm mm
Ft
60.328 63.984 73.125 83.789
182 60 22 242 115 22 307 150 22 395 180 30 mm
19 19 19 27
A mm
18÷90 25÷150 40÷200 50÷260
kg
6000 6000 6000 8000
1 1 1 1
015170000 015170010 015170020 015170030
N
59000 59000 59000 78500
167
1518/...
1529
Háromkörmös csapágylehúzó, galvanizált
1530/C5
Ékszíjtárcsalehúzó készlet
Kerékagy lehúzó készlet 3, 4, 5 körmös
L L1 L
Szerszámkészlet tartalmaz: 1 Univerzális karima 96÷138 mm 1 Hidraulikus működtetésű lehúzótengely 12 t 1 2,8 kg-os lendítő kerék, ne legyen feszítő csapszeg a kerékagy közepén
A
L1
1518/1 1518/2 1518/3 1518/4 1518/5 1518/6
1518/1 1518/2 1518/3 1518/4 1518/5 1518/6
A
L mm
Ft
20.414 25.899 44.789 65.508 75.563 80.743
105 135 235 270 270 270 A min÷Max mm
1 1 1 1 1 1
015180001 015180002 015180003 015180004 015180005 015180006
132.540
1 015300300
1530/C16
L mm
Ft
18.890 32.602
Ideális a kiálló központosító gyűrűvel szerelt kerékagyaknál
A készlet a következőket tartalmazza: • 1 univerzális perem 90÷130 mm • 1 csúszókalapács 5 kg • 4 csatlakozó betét M12 • 4 csatlakozó betét M14
L1
135 235
csúszókalapácsos készlet távtartó betétekkel kerékagy és csapágyak kihúzásához 3, 4, 5 furatú kerekeknél
A készlet a következőket tartalmazza: • 2 befogópofa kettős, 4,7 mm lábbal • 2 befogópofa egyes, 4,3 mm lábbal • 1 befogópofa kettős, 2,3 mm lábbal • 1 befogópofa egyes, 2,3 mm lábbal A befogópofa párok a műveleti igénynek megfelelően alakíthatók
L1
A
110 160
Ft
1530/C5
szíjtárcsa lehúzó
L
1520/1 1520/2
1 015290000
1529/C7
Átfordítható, kétkörmös csapágylehúzó, galvanizált
A Max mm
61.750
760x320x120 mm - 11,5 kg
105 150 220 240 350 400
1520/1 - 1520/2
1520/1 1520/2
Ft
24÷240 60÷95 90÷135 260x210x60 mm - 2,6 kg
L1 mm
24÷100 32÷160 40÷220 80÷250 80÷300 80÷350
A L L1 min÷Max min÷Max min÷Max mm mm mm
L
1 015200101 1 015200102
A A L L1 min÷Max mm mm mm
1529/C7 50 72,5 53÷114
L1 mm
85 140
Ft
36.262
1 015290100
285x155x50 mm - 2 kg
1529PI
1521/1 - 1521/2
univerzális befecskendező szivattyú szíjtárcsa lehúzó
Átfordítható, háromkörmös csapágylehúzó, galvanizált
• lehetővé teszi az üzemanyag befecskendező szivattyú szíjtárcsa gyors és pontos kiszerelését. • különösen a Fiat, Ford, Volkswagen, Citroen és Peugeot gyártmányokhoz javasolt 3 csavarpárt tartalmaz a lehúzónak a szíjtárcsához történő rögzítéséhez: M6 x 1.0 x 49 mm M7 x 1.0 x 75 mm M8 x 1.25 x 76 mm
L
1530/C16
Ft
Ft
149.225
1 015300316
760x310x100 mm - 13,5 kg
1532
Tömítésleszedő szerszám
L1 A
1521/1 1521/2
1521/1 1521/2
L mm
Ft
24.984 42.047
135 235 A Max mm
110 160
168
85 mm
1 015210101 1 015210102
315 mm
L1 mm
90 140
1529PI
Ft
25.899
1 015290051
1532
3.900
2 015320001
1533/...
1535/C...
Lehúzókengyel a szétválasztóhoz (1534), galvanizált
1540
Leválasztó készlet, fémdobozban
Lehúzókalapács, galvanizált
L
1544/0÷7
L1 L
Ft
1535/C1
1533/2 1533/3 1533/4 1533/5
1533/2 1533/3 1533/4 1533/5
Ft
27.117 51.188 80.743 96.891
150 210 315 305 A min÷Max mm
45÷130 85÷225 80÷285 145÷370
1 015350001
1533/2
A L mm
71.754
1 1 1 1
L1 mm
1534/1
23.157
1 015400001
Ellentartó belső csapágylehúzókhoz galvanizált
Ft
75.867
1 015350002
L1
1533/2 1533PR/1
L
1534/2
260x180x40 mm - 2,8 kg
1533PR/1 - 2 - 3
A
Toldat a lehúzókengyelhez (1533), barnított
A min÷Max mm
Ft
1535/C3
100 mm
Ft
1533PR/1 1533/2 1533PR/2 1533/3 1533PR/3 1533/4-5
Ft
1544
1542/1 - 1542/2
260x180x40 mm - 2,5 kg
1535/C2
110 175 175 235
1540 390 M10 0÷7
1533PR/1
015330002 015330003 015330004 015330005
L mm
5.789 6.398 6.855
1 015350003
1533/3
1 015330011
1533PR/2
1542/1 1542/2
1534/3
1 015330012 1 015330013
132.235
380x280x55 mm - 8,0 kg
Ft
1544
1542/1 35÷75 0÷7 1542/2 60÷130 9C-10C A min÷Max mm
18.890 28.946
1 015420001 1 015420002
A1 mm
35÷75 60÷130
105 160
1544/... 1534/...
1535/C4
Szétválasztó, galvanizált
Ft
Ft
203.835
1 015350004
Kétkörmös belső csapágylehúzó, barnított
1533/4 1533PR/3 1534/4
420x380x65 mm - 14,8 kg
1534/2-3-4
L1 1534/1-5
A
1535/C5
312.000
C
1 015350005
1533/5
A
1533PR/3 1534/5
530x510x85 mm - 27,4 kg
1539
1534/1 1534/2 1534/3 1534/4 1534/5
1534/1 1534/2 1534/3 1534/4 1534/5
Ft
23.309 27.422 45.703 76.172 159.960
1533/2 1533/2 1533/3 1533/4 1533/5 A min÷Max mm
5÷60 12÷75 22÷115 25÷155 30÷220
1 1 1 1 1
Lemezcsúsztató kalapács, krómozott
015340001 015340002 015340003 015340004 015340005 700 mm
L1 mm
88 118 160 205 290
1539
Ft
41.133
1 015390001
1544/0 A= 5÷7 1544/A A= 7÷9 1544/1 A= 9÷12 1544/2 A= 13÷17 1544/2B A= 14÷19 1544/3 A= 16÷21 1544/4 A= 20÷25 1544/5 A= 25÷30 1544/6 A= 30÷37 1544/7 A= 38÷45 1544/9C A= 40÷75 1544/10C A= 70÷115
C mm
M10
17.520
0,80
M10
17.824
1 015440105
0,80
M10
18.129
1 015440110
1,15
M10
18.586
1 015440120
1,00
M10
18.890
1 015440121
1,70
M10
19.195
1 015440130
1,65
M10
21.328
1 015440140
2,00
M10
23.157
1 015440150
3,00
M10
28.946
1 015440160
3,80
M10
33.516
1 015440170
2,60 G 3/8"
47.227
1 015440189
7,30 G 3/8"
67.031
1 015440199
0,25
Ft
1 015440100
169
1545/C5M
1547P
Belső csapágylehúzó készlet 1542/1 ellentartó 5 darab 1544 típusú belső lehúzóval, fémdobozban
1550U
Hatszögű toldók
pneumatikus lengéscsillapító kiszerelő eszköz gépjárművekhez, SUV modellekhez és haszonjárművekhez
L
1547P/1 1547P/2
L mm
Ft
2.133 1.371
205 1547/1 102 1547/2
1 015470101 1 015470201
78 ÷ 205 mm
1547PC/2
Toldók, kerek és rövid
Ft
1545/C5M
127.735
1542/1
24 mm
1544/1
9÷12 mm
1544/2
13÷17 mm
1544/3
16÷21 mm
1544/4
20÷25 mm
1544/5
25÷30 mm
1 015450011
1547PC/2
L mm
x2 L
Ft
1.066
42 1547/2
1 015470202 1670 mm
1547PL/2
Toldók, kerek és hosszú L
265x180x45 mm - 2,4 kg
L mm
1547PL/2 106 1547/2
1547/C6
Ft
1.218
1 015470203
1548/C8
Csapágylehúzó sérült csapágyakhoz
610 mm
sebességváltó belső csapágy kihúzó az FCA csoport és az Opel gépkocsiknál
825 mm
2 befogópofa párt és 4 különböző tartóelemet tartalmaz a 2007-től gyártott különböző modellekhez
1547/2
NAGYOBB TELJESÍTMÉNY: legnagyobb nyomóteljesítmény 2 t (10 bár) UNIVERZÁLIS FELSŐ FOGÓ RENDSZER: egy beállítható felső talp segítségével lehetővé teszi az akár jobbmenetes, akár balmenetes összes rugóátmérő összenyomását AKTÍV RUGÓBIZTONSÁGI RENDSZER: a biztonsági horog és a 3 rögzítőszelep segítségével biztosított a rugó elhelyezése/ illesztése, végig megtartva ezt a helyzetet az összenyomási művelet során. A rugó "nem megfelelő" elhelyezése esetén a rendszer leállítja a gépet. "FULL BODY" VÉDŐRÁCS: a munkavégzési terület maximális biztonságát és védelmét biztosítja MŰKÖDTETÉS VEZÉRLŐ KARRAL: nagyobb pontosság és érzékenység az összenyomási fázisban MUNKAVÉGZÉSI HELYZET: munkavégzési magasság a hátsó kengyelen akár 875 mm-es magasságig
1547/1
1548/C8
Ft
1547/C6
58.200
1 015470006
420x185x60 mm - 3 kg
Ft
136.700
2 alsó kengyellel szállítva 78-205 mm átmérőhöz
1 015480800
MŰSZAKI ADATOK Nyomóteljesítmény: 2 t (10 bár) - 1.6 t (8 bár) - 1.2 t (6 bár) Rugó összenyomás úthossza: 335 mm
1549
Lehúzó készlet kettős működésű gáznyomásos lengéscsillapítóhoz A rugó beszerelésekor az állvány feszes marad
1550U
1547KP
3 darabos csapágylehúzó készlet
Ft
714.490
1 015500010
1550U/CGS-R
süllyesztett felső befogópofa pár a 1550U készülékhez
Ø
1547KP/1 1547KP/2
Ø mm
9-11-12,5 5-6-8
170
Ft
10.665 7.007
1 015470106 1 015470206
1549 310x270x110 mm - 3 kg
Ft
94.700
1 015490001 1550U CGS-R
Ft
160.525
1 015500035
1550U/MRC-ABE
különleges kengyel a 1550U eszközhöz egyedi kivitel a Mercedes A-B-E osztályokhoz
1555/Q
1556/1A
Rugóösszehúzó Mac-Pherson-hoz.
Lengéscsillapító rugóösszehúzó 13 mm
Nyomóerő: 1500 kg
1/2 L
475 mm
Ft
1550U/MRC-ABE
140.155
1 015500031
min L Max mm
A
Ft
65÷320
1550U/MRC-C
56.368
1 015560101
1556/2A
különleges kengyel a 1550U eszközhöz egyedi kivitel a Mercedes C osztályhoz
Lengéscsillapító rugóösszehúzó
A min÷Max mm
65÷354
Ø min÷Max mm
13 mm
Ft
191.955
80÷195
1 015550006
1555/QS
L
Rugóösszehúzó Mac-Pherson--hoz
Ft
1550U/MRC-C
121.875
1 015500032
min L Max mm
A
27 mm
1550U/S...
alsó kengyel az 1550U eszközhöz
70÷300 1550U/S 130 78÷130 mm 1550U/S 182 105÷182 mm 1550U/S 205 125÷205 mm
Ft
90.797 90.797 88.240
56.368
1 015560102
1557
Erősített dugókulcs teherautó lengéscsillapitóhoz
A min÷Max mm
Ø mm
Ft
65÷200
Ø min÷Max mm
Ft
240.705
80÷200
L1
1 015550005
1 015500014 1 015500015 1 015500016
1550U/SS187
L
1555S/BMW-RNT
Tányérok a rugóösszehúzóhoz BMW E39, E46 és Renault Mégane II 1555DS-hez és 1555/QS-hez
L mm
37 46 56
L1 mm
Ft
21.328 21.633 23.157
28 34 34
1 015570137 1 015570146 1 015570156
balmenetes kengyel az 1550U eszközhöz különösen az olyan bal profilú rugókhoz javasolt, mint a Nissan Qashqai és Renault Koleos típusok
1557V
Erősített dugókulcs Volvo teherautó lengéscsillapitóhoz
Ft
1555S/BMW-RNT
76.172
1 015550303
1555C 1550U/SS 187
Ft
90.797
1 015500018
mm
Teleszkópos-rugóösszehúzó 4 tányérral és torziós tengellyel
1550U/M
szorító satu az 1550U lengéscsillapító kiszerelő eszközhöz
Ft
27
10.969
1 015570299
1557/S3
3 részes lengéscsillapító szerelő készlet, krómozott
Ø
lehetővé teszi a lengéscsillapító szár rögzítését
10,5 mm
3,5 mm
12,5 mm
3,5 mm
14,5 mm 5 mm
A
22 mm A Ø min÷Max min÷Max mm mm
1550U/M
Ft
85.312
1 015500021
N
t
80÷225 90÷160 25000 8,5
Ft
240.705
1 015550202
1557/S3
Ft
16.758
1 015570010
171
1558/C4
belső és külső seeger gyűrűkhöz használható szerszám csavaros működéssel
1560/1 - 1560/2
Célszerszám kormánykar szereléséhez
A
a négyszög csatlakozónak köszönhetően mindkét használati módban nagy erőt alkalmazás történik Szállított hegyek: Ø 2,5-3-3,5 mm
1566N
Gömbfejlehúzó, professzionális, galvanizált
Ø
1560/1 1560/2
Ø A min÷Max mm
Ø mm
12÷50 60÷85
Ft
36.258 44.789
20 20
1 015600001 1 015600002
1560A
L
ØxL mm
mm
28÷35 x 400 35÷45 x 190 35÷45 x 400
27 27 27
Ft
29.555 28.946 31.993
1 015660005 1 015660008 1 015660010
Gömbfejlehúzó, galvanizált
1566/GO1
homokinetikus csukló lehúzó
Ø mm
Ø mm
1558/C4 5,5 ÷ 77 5,5 ÷ 77
Ø1
55 mm
Ft
39.000
L
25 mm
1 015580100
Ø2
330x220x50 mm - 900 g
23,5 mm
1558P
A
Ft
1560A
seegergyűrű hegypár a 1558 eszközhöz
62.461
1 015600601
1561/...
L mm
Gömbfejlehúzó, galvanizált
A mm
250
Ø1 mm
115
29
Ø2 mm
Ft
35.040
36
1 015660052
1566P Ø mm
Ft
2,5 3,0 3,5
1.676 1.676 1.676
1 015580125 1 015580130 1 015580135
féltengely bordázat rugalmas gyűrű fogó
A
a fogó összenyomja a rugalmas gyűrűt, ily módon egyszerűsíti a féltengely beillesztését a homokinetikus csuklóba
L
Ø
1559
1561/1 1561/2 1561/3 1561/4
Könnyített gömbfejlehúzó, galvanizált
L mm
A mm
Ø mm
39 36,6 47 45,7 63 62 75 63
Ft
15.844 21.023 30.164 39.609
18 25 30 40
1 1 1 1
015610001 015610002 015610003 015610004
A
L
1562D
Gömbfejlehúzó Alkalmas kormány gömbfej leszereléséhez 2 orsó és csavar segítségével
A
Ø
1559/22 1559/36 1559/45
Ø mm
50 18÷22 90 36 115 45
Ft
150 mm UN 1 1/2"x16
80000
8
172
1 015660091
21.023 94.453 143.205
1 015590001 1 015590036 1 015590045
71.602
Ø A max mm
50
Ø mm
mm
39
26
L mm
155
Ft
80.743
1 015620239
1565/1 - 2 - 3
Gömbfejszerelő villa, galvanizált B Ø
M14x1,5
Ft
A szerelő egyedül használhatja
Hidraulikus orsó a 1559/36 és az 1559/45 típusú gömbfejlehúzóhoz
t
Ft
15.844
36
lengőkar gömbfejet és lengéscsillapítót a toronyról lehúzó kar
A
1559V/8T
Nm
A Max mm
1567 L
A Max mm
L mm
280
L1
1 015590145
1565/1 1565/2 1565/3
Ø mm
18 23 30
A L1 mm
65 65 88
Ft
18.281 20.414 21.328
1 015650001 1 015650002 1 015650003
A mm
1060
B min÷Max mm
100÷300
Ft
79.219
1 015670001
1569/A
Szerszámkészlet a hátsó tengely szilentblokk, a forgattyústengely és kerékcsapágy tömítésének szereléséhez
1569CP
1585/5I - 6I - 7I
beütős beillesztő kúpos csapágyakhoz és olajvédőkhöz
Háromkörmös csapágylehúzó hidraulikus rásegítéssel, galvanizált
gyors beállítás
• A perselyek közvetlenül használhatók mind a járműhöz mind a hidraulikus préshez is • Kit tartalma: 4 menetes rúd: M10-M12-M14-M16 4 alátét Persely átmérő: 44 - 82 mm
Ø L1
L Ø min÷Max L mm mm
Ft
1569CP/50 9,5÷50 130 1569CP/90 18÷90 145
31.687 39.609
1 015690750 1 015690790
L
A
1570/3
Hidraulikus prés
Ft
1585/5I 1585/6I 1585/7I
258.985 271.170 283.360
1 015850005 1 015850006 1 015850007
max 6 mm L1
1569/A
Ft
249.845
L
1 015690011
1585/5I 1585/6I 1585/7I
A min÷Max mm
50÷350 50÷350 50÷350
L1 mm
L mm
135 235 335
N Max
280 280 280
150000 150000 150000
530x415x115 mm t
1569/B
30
szerszámkészlet szilentblokkok, olajvédő gumik kerékcsapágyak lehúzásához és behelyezéséhez átmérő 14 és 32 mm között
L mm
L1 mm
243
mm
36
Ft
54.844
19
1 015700003
1585GI/5 - 6 - 7
Körmök az 1585I típusú csapágylehúzóhoz, galvanizált
1580/8I
L
Kétkörmös csapágylehúzó hidraulikus rásegítéssel, galvanizált L
L1
1585GI/5 1585GI/6 1585GI/7
A
1569/B
Ft
195.915
szerszámkészlet Fiat Panda, Fiat 500 és Ford Ka szilentblokkok lehúzásához és behelyezéséhez
Ft
Ft
24.375 28.946 35.040
135 235 335
1 015850205 1 015850206 1 015850207
1589VI
1 015690015
1569/F
L mm
A1
Ft
1580/8I
1580/8I
365.625 A min÷Max mm
170÷640
L mm
L1 mm
715
280
Hidraulikus lehúzótengely, barnított 110 mm
1 015800008
A1 min÷Max mm
260÷715
170 mm
N Max
450 mm
180000 1589VI
1580GL
Lehúzó karok, hosszú kivitel, 1580/8I-hez L
152.345
1 015890001
1589PI/50 - 100 - 150 Toldat a hidraulikus lehúzó tengelyhez L1 L 45 mm
1569/F
Ft
105.115
1 015690021
1580GL/8A 1580GL/8B 1580GL/8C
L mm
300 400 500
Ft
42.352 46.617 59.414
1 015800227 1 015800228 1 015800229
1589PI/50 1589PI/100 1589PI/150
L mm 50 100 150
L1 mm 70 120 170
Ft
14.016 15.844 17.367
1 015890005 1 015890010 1 015890015
173
1590
1595
Univerzális párhuzamszorító, horganyzott
1599T
Gyors párhuzamszorító, horganyzott
Gépsatu
L1
A
A MAX B
A
L1 L1
A max mm
L1 mm
60 80 100 120 150
Ft
6.307 8.227 10.207 11.578 16.453
55 65 65 85 95
2 2 2 2 2
015900305 015900307 015900310 015900312 015900315
1591
Párhuzamszorító, horganyzott A L1
A ~
A max mm
200 300 400 500 600 800 1000
200 310 410 500 600 800 1000
L1 mm
80 85 85 95 95 95 110
Ø
L1 mm
A ~
200 250 300 400 500 600 800 1000
A max mm
80 100
L1 mm
230 270 330 420 520 620 820 1030
Ft
12.797 14.016 17.672 19.805 21.328 22.852 26.813 29.860
100 120 120 120 125 125 125 125
2 2 2 2 2 2 1 1
Ft
2 2 2 2 2 2 2
015910020 015910030 015910040 015910050 015910060 015910080 015910100
11 13
A MAX mm
Ft
39.305 48.750
65 87
Edzett pofák és vezetősín
1 015990480 1 015990500
Szorítópofapár alumíniumból
Ft
100 125 150 180
Ø
L1
1599G
A mm
Párhuzamsatu munkapadhoz A MAX
111 120
Ø mm
015950020 015950025 015950030 015950040 015950050 015950060 015950080 015950100
1599F 6.642 8.379 8.836 11.578 12.187 14.321 17.977
B mm
12.797 13.406 14.321 16.148
1 1 1 1
015990910 015990912 015990915 015990917
H
1601/PC
B
Saruzófogó telefonkábelsarukhoz
1593
Gyors párhuzamszorító, horganyzott
190 mm L1 mm
BxH mm
Ø A MAX mm mm
100 92x46 11 125 108x54 13 150 125x62 13 175 140x70 15
Ft
79.828 100.545 141.680 190.430
125 150 200 220
1 1 1 1
015990100 015990125 015990150 015990175
9,65 mm 11,68 mm
A
(4P/6P/8P)
1599P
L1
Párhuzamsatu munkapadhoz A MAX
L1
Ft
RJ11-RJ12-RJ45
B
15.082
2 016010011
1602
Saruzófogó szigetelt kábelsarukhoz, könnyített kivitel, műanyag szárral
Ø A ~
A max mm
160 200 300
170 240 320
L1 mm
80 100 145
Ft
8.227 12.187 17.367
2 015930016 2 015930020 2 015930030 L1 mm
100 125 150
1594
Emeltyűs gyors párhuzamszorító, horganyzott A
A ~
92 108 130
Ø mm
11 13 15
A MAX mm
111 130 170
Ft
69.469 83.179 116.085
1 015990000 1 015990025 1 015990050
200 mm
1599B
Forgóalap a 1599P satuhoz
L1
200 250 300 400 500 600
B mm
A max mm
240 290 340 430 530 630
174
L1 mm
145 145 145 150 150 150
Ft
26.203 27.726 29.860 31.078 32.906 34.125
1 1 1 1 1 1
015940020 015940025 015940030 015940040 015940050 015940060
1599B 100 1599B 125 1599B 150
1599P
100 125 150
Ft
28.946 32.906 40.828
1 015990810 1 015990812 1 015990815
mm²
0,75÷6
Ft
3.717
5 016020001
1602/C9T
1603A
Saruzófogó 450 kábelsaruval
1605
Saruzófogó nem szigetelt kábelsarukhoz, önzáró modell
Önzáró saruzófogó nem szigetelt kábelsarukhoz 215 mm
220 mm
n.
Ft
1602/C9T
39.785
1 016020013 n.
1602
mm²
mm²
1
1620
R/6,3
50
1620
B/6,3
50
1620
G/6,3
50
1624
R/6,3
50
1624
B/6,3
50
1624
G/6,3
50
1628
R/1,6
50
1628
B/2,3
50
1628
G/3,6
50
Ft
0÷8
13.864
Saruzófogó nem szigetelt kábelsarukhoz, nyitott modell, standard modell, krómozott, műanyag szárral
Ft
13.558
mm²
Ft
0,5÷6
79.219
1606A
1604
Önzáró saruzófogó gyűrűs kábelsarukhoz
Önzáró saruzófogó szigetelt kábelsarukhoz
mm²
220 mm
Ft
0,5÷6
Ft
2 016020005
23.766
1 016040001
1604/C9T
1606A6 1606A16
mm²
0,5÷6 6÷16
Ft
Ft
21.937 21.937
1 016060010 1 016060016
1606A/C9
Önzáró saruzófogó 1604 és 450 kábelsaru
Saruzófogó kábelsarukhoz 450 kábelsaruval 0,5 mm²-6 mm²
1603
Saruzófogó nem szigetelt kábelsarukhoz, könnyített kivitel, műanyag szárral 200 mm
1 016060001
2 016030010
215 mm
13.864
220 mm
220 mm
0÷6
1 016050001
Áttételes saruzófogó szigetelt kábelsarukhoz, barnított, hőformált műanyag220 szárral mm
1603B
0÷8
mm²
1606
mm²
Saruzófogó szigetelt kábelsarukhoz, standard modell, krómozott, műanyag szárral
23.766
2 016030005
420x350x35 mm - 1,5 kg
1602A
Ft
0,5÷6
n.
n.
Ft
1604/C9T
59.834
1 016040013 n.
mm²
1,25÷5,5
1604
Ft
3.717
5 016030001
1
1620
R/6,3
50
1620
B/6,3
50
1620
G/6,3
50
1624
R/6,3
50
1606A
1624
B/6,3
50
1632
W/0,5K
50
1624
G/6,3
50
1632
N/1,5K
100
1628
R/1,6
50
1632
B/2,5K
100
1628
B/2,3
50
1632
G/4K
100
1628
G/3,6
50
1632
Y/6K
100
420x350x35 mm - 2 kg
1606A/C9
41.248
1 016060100 n. 1
420x350x35 mm - 2,5 kg
175
1607
1608A
Áttételes saruzófogó szigetelt kábelsarukhoz (RG 58, RG 59, RG 62, RG 71)
1609C/C5
Áttételes saruzófogó szigetelt kábelsarukhoz
Saruzófogó kábelsarukhoz 5 matricapárral Hatszögű crimpelő 25 mm²-240 mm²
255 mm
L
6,48 - 5,41 - 1,69 mm mm²
L mm
1607
220
A mm
73
B mm
Ft
71.602
19
Ft
0,75÷6
56.368
1 016080005
1 016070001
1609
1608
mm²
Automata saruzófogó nem szigetelt kábelsarukhoz, professzionális használatra
Saruzófogó szigetelt kábelsarukhoz, nyomásszabályzóval
Ft
50÷240
481.405
1 016090210
500x300x110 mm - 4 kg
205 mm
1609M
Matricák a 1609C modellhez Hatszögű crimpelő
230 mm mm²
Ft
0,5÷2,5
28.183
1 016090001
mm²
1609M/16 1609M/35 1609M/70 1609M/120 1609M/150 1609M/185 1609M/240
1609A
Áttételes saruzófogó nem szigetelt kábelsarukhoz csekély erőráfordítással 255 mm
Ft
16.758 16.758 16.758 16.758 16.758 16.758 16.758
10-16 25-35 50-70 95-120 150 185 240
1 1 1 1 1 1 1
016090221 016090223 016090225 016090227 016090229 016090231 016090233
1610
Gyűrűs kábelsaru
mm²
Ft
0,5÷6
28.183
1 016080001
1608/C9T
Saruzófogó 1608 és 450 kábelsaru
L
mm²
Ft
0,5÷6
109.685
1 016090005 1610R/...K 0,5÷1,5 mm²
1610B/...K 1,5÷2,5 mm²
1610G/...K 2,5÷6 mm²
1609B
Saruzófogó nem szigetelt kábelsarukhoz
: 1602; 1602A; 1604; 1608; 1608A
D
Matricaméret: 10 mm -120 mm²
n.
Ft
1608/C9T
64.251
1610R/4K 1610R/5K 1610B/5K 1610B/6K 1610B/8K 1610G/6K 1610G/8K
1 016080013
L
n. 1608
1
1620
R/6,3
50
1620
B/6,3
50
1620
G/6,3
50
1624
R/6,3
50
1624
B/6,3
50
1624
G/6,3
50
1628
R/1,6
50
1628
B/2,3
50
1628
G/3,6
50
420x350x35 mm - 2 kg
176
D L mm mm² mm
4 5 5 6 8 6 8
0,5-1,5 0,5-1,5 1,5-2,5 1,5-2,5 1,5-2,5 2,5-6 2,5-6
17 20 22 27 27 31 34
Ft
4.175 4.175 4.936 6.398 6.398 9.293 11.578
A megadott árak 100 darabra vonatkoznak.
L mm
600
mm²
10÷120
Ft
74.649
1 016090101
1 1 1 1 1 1 1
016100104 016100105 016100115 016100116 016100118 016100126 016100128
1614
1622
Csapos kábelsaru
1630
Hüvelyes csúszó kábelcsatlakozó
L
Gyorscsatlakozó
L
1614R/1,9K 0,5÷1,5 mm²
1614B/1,9K 1,5÷2,5 mm²
1614G/2,8K 2,5÷6 mm²
: 1602; 1602A; 1604; 1608; 1608A
D
1622R/2,8K 0,5÷1,5 mm²
1622B/6,3K 1,5÷2,5 mm²
1622G/6,3K 2,5÷6 mm²
HxS 2,8x0,5 mm 1622R/6,3K 0,5÷1,5 mm²
HxS 6,3x0,8 mm
HxS 6,3x0,8 mm
HxS 6,3x0,8 mm
D L mm mm² mm
Ft
1614R/1,9K 1,9 0,5-1,5 21 1614B/1,9K 1,9 1,5-2,5 21 1614G/2,8K 2,8 2,5-6 25
4.936 5.576 10.969
A megadott árak 100 darabra vonatkoznak.
H
: 1602; 1602A; 1604; 1608; 1608A
1 016140101 1 016140102 1 016140103
mm²
L mm
Csatlakozó dugasz
3.869 4.936 5.241 5.545
0,5-1,5 1,5-2,5
Ft
8.075 8.075
1 016300101 1 016300102
1 1 1 1
016220101 016220103 016220106 016220108
1632
Kábelsaru
Szigetelt hüvelyes csúszó kábelcsatlakozó
1616R/4K 0,5÷1,5 mm²
L
L
: 1606; 1606A
: 1602; 1602A; 1604; 1608; 1608A
D L mm mm² mm
Ft
4.479
4 0,5-1,5 21
1 016160104
A megadott árak 100 darabra vonatkoznak.
1624R/6,3K 0,5÷1,5 mm²
1624B/6,3K 1,5÷2,5 mm²
1624G/6,3K 2,5÷6 mm²
HxS 6,3x0,8 mm
HxS 6,3x0,8 mm
HxS 6,3x0,8 mm
L mm² mm
1632W/0,5K 0,5 14 1632G/0,75K 0,75 14 1632R/1K 1 14 1632N/1,5K 1,5 15 1632B/2,5K 2,5 15 1632G/4K 4 17 1632Y/6K 6 20
1618
Szigetelt csatlakozó hüvely
H : 1602; 1602A; 1604; 1608; 1608A
mm²
L
1618R/4K 0,5÷1,5 mm²
D L mm mm² mm
: 1602; 1602A; 1604; 1608; 1608A
Ft
5.637
4 0,5-1,5 24
L mm
1624R/6,3K 0,5-1,5 23 1624B/6,3K 1,5-2,5 24 1624G/6,3K 2,5-6 24
D
1618R/4K
20 20
A megadott árak 100 darabra vonatkoznak.
L
1616R/4K
L mm
1630B/K 1,5÷2,5 mm²
A megadott árak 100 darabra vonatkoznak.
1624
D
mm²
1630R/K 1630B/K
S
Ft
1622R/2,8K 0,5-1,5 20 1622R/6,3K 0,5-1,5 22 1622B/6,3K 1,5-2,5 22 1622G/6,3K 2,5-6 22
1616
L 1630R/K 0,5÷1,5 mm²
1 016180104
A megadott árak 100 darabra vonatkoznak.
S
Ft
6.398 6.398 7.007
1 1 1 1 1 1 1
016320005 016320007 016320010 016320015 016320025 016320040 016320060
A megadott árak 100 darabra vonatkoznak.
1 016240102 1 016240104 1 016240105
1634
Kétutas kábelsaru
A megadott árak 100 darabra vonatkoznak.
1628
Kétutas kábelsaru és hüvely
L
L
1620
Ft
1.341 1.341 1.341 1.341 1.615 2.438 3.047
: 1606; 1606A
Lapos csúszó kábelsaru 1628R/1,6K 0,5÷1,5 mm²
1628B/2,3K 1,5÷2,5 mm²
: 1602; 1602A; 1604; 1608; 1608A
L
D L mm mm² mm
1620R/6,3K 0,5÷1,5 mm²
1620B/6,3K 1,5÷2,5 mm²
1620G/6,3K 2,5÷6 mm²
HxS 6,3x0,8 mm
HxS 6,3x0,8 mm
HxS 6,3x0,8 mm
1628R/1,6K 1,6 0,5-1,5 25 1628B/2,3K 2,3 1,5-2,5 26 1628G/3,6K 3,6 2,5-6 26
L mm² mm
1628G/3,6K 2,5÷6 mm²
D
Ft
4.936 5.332 8.379
A megadott árak 100 darabra vonatkoznak.
1 016280101 1 016280102 1 016280103
1634W/0,5K 0,5 15 1634G/0,75K 0,75 15 1634R/1K 1 15 1634N/1,5K 1,5 16 1634B/2,5K 2,5 19 1634G/4K 4 23 1634Y/6K 6 26
Ft
2.255 2.255 2.255 2.590 2.895 7.312 8.531
1 1 1 1 1 1 1
016340005 016340007 016340010 016340015 016340025 016340040 016340060
A megadott árak 100 darabra vonatkoznak.
1639NS-N
Szigetelőszalag, fekete
: 1602; 1602A; 1604; 1608; 1608A
H S
19 mm mm²
L mm
1620R/6,3K 0,5-1,5 22 1620B/6,3K 1,5-2,5 22 1620G/6,3K 2,5-6 22
Ft
4.175 4.175 4.936
A megadott árak 100 darabra vonatkoznak.
1 016200101 1 016200102 1 016200103
L m
25
Ft
1.371
10 016390025
177
1639S
1640P
Nylon behúzószalag
1650FT
Menetes csapszeg a 1640 modellhez
Cserélhető fejek
1604P/9
Ø
1604P/19
Ø
L
Ø mm
1640P/9 1640P/19
Ft
8.531 9.750
9,5 19
10
Ft
4.875
4
A A max mm
1650FT/1 1650FT/2
Negyedkör-betétek a 1640 modellhez
Ø mm
mm 0,05
1 016400088 1 016400089
1640Q
Ø
L m
Tolómérő dobfékhez, rozsdamentes acélból, pontosság 0.05 mm
350 500
L mm
Ft
97.500 173.670
438 550
1 016500060 1 016500070
1651DGT
Digitális tolómérő Pontosság: 1/100 mm
1 016390010
1640K
hidrodinamikus lemezlyukasztó 4 kivágó matricával kerek furatok 22,5-25,5-32,5-55,5 mm
mm
1640Q 45
Ft
173.670
45x45
1 016400065
L
1640T
Kerek betétek a 1640 modellhez
mm 0,01 0,0005
”
A
UNI EN ISO 13385-1DIN 862CE A Max mm
Ø
Ø mm
1640T 22,5 1640T 25,5 1640T 32,5 1640T 55,5 1640K
Ft
401.755
1 016400001
470x400x100 mm
150 200
Ft
16.605 21.328 25.899 33.516
22,5 25,5 32,5 55,5
1 1 1 1
016400022 016400025 016400032 016400055
L mm
Ft
31.078 35.649
225 285
1 016510111 1 016510112
1651DGT/IP
Digitális tolómérő Pontosság: 1/100 mm; védettségi fokozat: IP67 Teljes védelem a por és a folyadékok ellen
1650
Tolómérő acélból, tokban, pontosság 0.05 mm
235 mm
1640
Lemezlyukasztó szerszám
L mm 0,01 0,0005
max 150 mm mm 0,05 1/128
”
A
UNI EN ISO 13385-1DIN 862 A max mm
150 200
340 mm
L mm
Ft
14.930 19.500
235 290
”
UNI EN ISO 13385-1 DIN 862CE
Ft
1651DGT/IP
72.211
1 016510611
270x115x35 mm - 450 g
1 016500001 1 016500002
1652 1640
Ft
258.985
1 016400100
1640A
Adapter a 1640 modellhez
Órás tolómérő nemesített acélból kemény műanyag dobozban, pontosság 0.02 mm
1650FD
Tolómérő féktárcsához, rozsdamentes acélból, pontosság 0.1 mm
235 mm
175 mm
max 150 mm
mm 0,1
UNI EN ISO 13385-1DIN 862
max 60 mm
1640A
178
Ft
2.742
1 016400080
1650FD
mm 0,02
Ft
53.321
1 016500050
1652
Ft
31.078
1 016520016
1654
1657DGT/2
Tolómérő rozsdamentes acélból, tokban, pontosság 0.02 mm
1658DGT
Digitális mélységmérő rozsdamentes acélból, fadobozban, pontosság: 0.01 mm
Mikrométer Pontosság: 1/1000 mm
A
L
32 mm
100 mm
mm 0,001 0,00005
”
A
DIN 863CE
mm 0,02
A mm
A
UNI EN ISO 13385-1DIN 862
A max mm
L mm
200 300
1658DGT25 1658DGT50
L
Ft
68.555 92.930
330 410
”
Digitális tolómérő Pontosság: 1/100 mm
A max mm 200
L mm 270
Ft
60.328
Mikrométer-állvány
1 016570002 max 18 mm
1658/...
120 mm
Mikrométer kemény műanyag dobozban, pontosság 0.01 mm
115 mm
414 mm
42 mm
1 016580325 1 016580350
1658SP/1
UNI EN ISO 13385-2DIN 862CE 1657DGT/2
1654DGT
mm 0,01 0,0005
1 016540020 1 016540030
Ft
85.312 97.500
0÷25 25÷50
91 mm
160 mm
1658SP/1
A
Ft
Ft
12.797
1 016580910
mm 0,01 0,0005
”
max 300 mm
1659 mm 0,01
UNI EN ISO 13385-1DIN 862CE DIN 863/II
Ft
1654DGT
158.435
Mérőórás vastagságmérő, pontosság 0.01 mm C = mérési tartomány
1 016540111
1656
Mélységmérő rozsdamentes acélból, tokban, pontosság 0.02 mm 1658/25 1658/50 1658/75 1658/100
A
A mm
0÷25 25÷50 50÷75 75÷100
Ft
18.586 20.414 22.852 24.984
1 1 1 1
016580025 016580050 016580075 016580100
4-részes mikrométer készlet, fadobozban
mm 0,02
L mm
260 360
C mm
1659
UNI EN ISO 13385-2DIN 862
A max mm
Ø 8 mm
1658/C4
L
200 300
mm 0,01
Ft
31.993 47.227
0÷10
48.141
1 016590001
1662/1 - 1662/2
1 016560020 1 016560030
Mérőóra, kemény műanyag dobozban, pontosság 0.01 mm C = mérési tartomány
DIN 863
Ft
1658/C4
74.649
1658/25
0÷25 mm
1658/50
25÷50 mm
1658/75
50÷75 mm
1658/100
75÷100 mm
365x245x35 mm - 2,5 kg
1 016580001 Ø 8 mm
mm 0,01
DIN 878
1662/1 1662/2
C mm
0÷5 0÷10
Ft
21.937 27.117
1 016620001 1 016620010
179
1662DGT/A
1662SP2
digitális mérőóra század pontosságú mérés
1668
Állítható mágneses állvány
talpas precíziós derékszög normalizált acélból köszörült
C = Mérési tartomány
L mm 0,01
Ø 8 mm C mm
1662DGT/A
Ft
67.031
0-12,5
55 mm
1 016620311
1662AN
Mérőóra tapintóval Pontosság: 1/100 mm
L1 50 mm
65 mm
Ft
1662SP2
DIN 875/2
33.211
L mm
1 016620910
100 150 200 250 300
L1 mm
Ft
6.703 9.141 11.426 17.063 20.719
70 100 130 165 174
2 2 2 1 1
016680210 016680215 016680220 016680225 016680230
1666
C=Mérési tartomány
Precíziós derékszög rozsdamentes acélból, köszörült és tükrösített
1668A
Talpas precíziós derékszög normalizált acélból, köszörült
12 mm
mm 0,01
DIN 2270
1662AN
L C mm
Ft
51.797
0÷0,8
L
1 016620200
L1
1662SP0
DIN 875/0
Állítható mágneses állvány
L mm
100 150 200 250 300
L1
DIN 875/2 L1 mm
Ft
15.082 21.937 26.203 34.125 42.656
70 100 130 165 200
1 1 1 1 1
016660210 016660215 016660220 016660225 016660230
L mm
100 150 200 250 300
L1 mm
Ft
7.922 12.187 15.539 22.242 26.508
70 100 130 165 176
2 2 2 1 1
016680110 016680115 016680120 016680125 016680130
1670
1666A
Precíziós derékszög acélból, köszörült
Talpas precíziós derékszög rozsdamentes acélból, köszörült és tükrösített
55 mm 50 mm
60 mm
L L
1662SP0
Ft
18.281
1 016620800 L1
L mm
100 150 200 250 300
180
L mm
L1
DIN 875/0
L1 mm
70 100 130 170 200
Ft
22.546 30.164 42.352 53.321 68.555
1 1 1 1 1
016660110 016660115 016660120 016660125 016660130
100 150 200 250 300 400 500 600 800 1000
L1 mm
70 100 130 160 175 230 280 330 420 500
Ft
2.895 3.199 4.113 4.814 5.393 7.922 9.141 9.902 14.168 16.300
3 3 3 3 3 2 2 2 1 1
016700010 016700015 016700020 016700025 016700030 016700040 016700050 016700060 016700080 016700099
1670A
1674A
Talpas precíziós derékszög acélból, köszörült
Asztalos derékszög, a szár acélból, az alaplap alumíniumból készült
L L L1
1679 L1 L mm
100 150 200 250 300 400 500 600 700 1000
L1 mm
Ft
4.265 4.875 6.094 7.160 9.141 11.578 15.387 18.281 22.852 26.813
70 100 130 165 175 230 280 330 375 500
3 3 3 3 3 2 2 2 1 1
016700110 016700115 016700120 016700125 016700130 016700140 016700150 016700160 016700180 016700199
L mm
L1 mm
300 400
Ft
6.246 7.770
169 214
2 016740130 2 016740140
Univerzális görgős mérőeszköz, rozsdamentes acélból, pontosság 0.1 mm L
1676
Szögmérő, rozsdamentes acélból mm 0,1
A
1672
Állítható szögsablon csúszó szárral, a szár és az alaplap acélból készült, krómozott
L mm
L1
A
120 150 200 300 A mm
Ft
12.797
2 016720030
1672A
A mm
120 165 210 310
L1 mm
80 120 150 200
G mm
1° 1° 1° 1°
1 016790020
cserehegy a 1679 tolómérőhöz
Ft
9.902 11.426 13.711 18.281
2 2 2 1
016760012 016760015 016760020 016760030
1678/C3
Ft
1679/PR
3.351
1 016790021
1680
Dőlésszögmérő, rozsdamentes acélból, kemény dobozban
Állítható szögsablon csúszó szárral a szár krómozott acélból, az alaplap alumíniumból készült
Ft
21.328
200
1679/PR
A A ~
300
A Max mm
235
Jelölő körző, edzett acéltest és hegyek
D L
A
L mm 0,05
A
150 m
m
L mm
200 mm A mm
200 300
Ft
6.703 7.312
3 016720120 3 016720130
1678/C3
L Max mm
300
660 D mm
70
Ft
70.078
1 016780030
A Max mm
Ft
70.078
500
1 016800050
1680A
Belső jelölő körző, edzett acélhegyek
A
L L mm
150 200 250 300
A Max mm
144 200 245 300
Ft
4.571 5.637 7.007 7.922
2 2 1 1
016800115 016800120 016800125 016800130
181
1680B
1685/C7
Külső jelölő körző, edzett acélhegyek
1687U
7-részes mérő- és jelölő készlet
Hajlított rajztű
L1
A L L L mm
150 200 250 300
A Max mm
Ft
4.571 5.637 7.007 7.922
155 190 235 280
2 2 1 1
1687U
016800215 016800220 016800225 016800230
1680C
153
L1 mm
Ft
1.524
80
1 016870115
1687/S4
4 darabos rajztű készlet
Ft
1685/C7
Precíziós jelölő körző, egyenes edzett acélhegyek
L mm
70.940 1650
160 mm
1658/25
0÷25 mm
1670
100 mm
1680C
150 mm
1682
150 mm
1688BC
165 mm
1687U
1 016850110
1687AC
1687A
1687D
1688BC/R A
320x210x37 mm - 1,2 kg
1687/S4 1687A-1687AC 1687D-1687U
L L mm
150 200 250 300
A Max mm
Ft
4.571 5.637 7.007 7.922
138 190 235 280
2 2 1 1
016800315 016800320 016800325 016800330
1687A
90°-ban hajlított rajztű
L mm
150 200 250 300 500 1000
H mm
1687A
13 13 13 13 13 13
L mm
153
L1 mm
Ft
1.524
80
1 016870120
732 792 975 1.249 2.742 7.160
0,5 0,5 0,5 0,5 0,5 0,5
5 5 5 5 2 2
250
Ø mm
Ft
Ft
1.981
2
5 016880020
Rajztű, edzett acélból
Rövid 45°-ban hajlított rajztű
Ft
L mm
1688
1688A
1687AC
mm
Ø
L
mm
Ft
L
Rugalmas skálás vonalzó, rozsdamentes acélból
1/2 mm
1 016870150
1688
L1
H
Rajztű, edzett acélból
1682
L
Ft
6.096
L
016820015 016820020 016820025 016820030 016820050 016820100
L1
Ø
1688A
L mm
200
Ø mm
3.656
4
5 016880120
L
1688PC
1683
Félmerev skálás vonalzó, rozsdamentes acélból
1687AC
L mm
L1 mm
153
Ft
1.524
80
1 016870125
rajztű edzett acél, krómozott L
1687D
H
Egyenes rajztű
L
Ø
1/2 mm
1688PC
L1 mm
L mm
300 500 1000 1500
H mm
30 30 30 30
182
L mm
150
Ø mm
1
8.836
1 016880300
1688PC/R
mm
1 1 1 1
Ft
2.133 3.595 9.141 20.719
5 2 2 1
016830030 016830050 016830100 016830150
póthegy az 1688PC rajztűhöz
L
1687D
L mm
153
L1 mm
80
Ft
1.524
1 016870110
1688PC/R
Ft
2.590
1 016880310
1688M
1694/L
Ácsceruza
L
L mm
1688M
Ft
244
180
1695XS
Mérőszalag, ütésálló ABS-ház, PVC-borítású üvegszál szalag, pontossági osztály: III
Zseb vízmérték V-formájú mérőfelülettel, mágneses, profilírozott alumínium 2 törésbiztos libella Pontosság: 1 mm/m
50 016880880 S
1690F
H
Üvegszálas colstok Pontossági osztály: III
S
S
L
L m
1690F/2
S mm
2
17
Ft
2.895
1694L10 1694L20
L m
10 20
S mm
Ft
3.047 3.748
13 13
1 016940110 1 016940120
Fogantyús mérőszalag, ütésálló ABS-ház, PVC borítású üvegszál szalag, Pontossági osztály: III
S
S mm
Ft
3.108
20
5 016950250
Vízmérték eloxált alumíniumból, 2 törésbiztos libella, pontosság: 1 mm/m
1694A/L
Colstok nyírfából Pontossági osztály: III
H mm
48,5
1696
5 016900220
1690L
L mm
70
S H L
L m
1690L/2
S mm
2
17
Ft
3.199
L mm
200 400 500 600 800 1000
5 016900200
1691BM
S
mérőszalag kétkomponensű, ütésálló ABS ház acélszalag II. pontossági osztály 1694A/L30 1694A/L50
L m
30 50
S mm
13 13
H mm
Ft
7.464 9.750
1 016940230 1 016940250
50 50 50 50 50 50
S mm
Ft
5.241 6.033 6.551 7.069 8.836 9.750
19 19 19 19 19 19
2 2 2 2 2 2
016960002 016960004 016960005 016960006 016960008 016960010
1696A
Vízmérték présöntött alumíniumból, 1 mérőfelület, 2 törésbiztos libellával, pontosság: 1 mm/m
1694B/L
Fogantyús mérőszalag, alumínium ház, lakkozott acélszalag, pontossági osztály: II
S
1691BM/5 1691BM/8 1691BM/10
L m
5 8 10
S mm
25 32 32
Ft
3.900 5.698 6.886
H L
L mm
S
1 016910205 1 016910208 1 016910210
1692
Mérőszalag, ütésálló bimateriál ABS-ház, acélszalag, pontossági osztály: II
43 43 43 43 43 43
S mm
Ft
7.464 7.922 8.684 9.445 15.387 19.043
23 23 23 23 23 23
2 2 2 2 1 1
016960103 016960104 016960105 016960106 016960108 016960110
1696B 1694B/L50
H mm
300 400 500 600 800 1000
S
L m
50
S mm
12,5
Ft
14.930
1 016940350
Mágneses vízmérték eloxált alumíniumból, 2 törésbiztos libella, pontosság: 1 mm/m S H
S
1692/2 1692/3 1692/5 1692/8
L m
2 3 5 8
S mm
16 16 19 25
L
L mm
Ft
1.858 2.346 3.351 4.875
5 5 5 5
016920052 016920053 016920055 016920058
200 300 400 500 600
H mm
49 49 49 49 49
S mm
22 22 22 22 22
Ft
8.075 8.531 8.988 10.817 11.426
2 2 2 2 2
016960202 016960203 016960204 016960205 016960206
183
1696D
1699Q
Vízmérték présöntött alumíniumból fogantyúval 4 finoman megmunkált mérőfelület és törésbiztos libella Pontosság: 1 mm/m
3
1701PMR
Precíziós keretes vízmérték, vasöntvény, 2 prizmaalakú és 2 köszörült lapos alappal, 2 törésbiztos libella, pontosság: 0.05 mm/m
Tartalék kézvédő az 1700N-hez és az 1701N-hez
D
300 mm L
S
D mm
H
16
L mm
Ft
2.438
115
1 017010206
L L mm
H mm
300 400 500 600
S mm
47 47 47 47
Ft
7.069 7.922 8.684 9.750
25 25 25 25
2 2 2 2
1701NE/...
016960353 016960354 016960355 016960356
150 200
Szintezőléc alumíniumból 2 törésbiztos libellával
S
L
DIN 877 L mm
1696S
Villanyszerelő laposvéső
A
L
13 mm
A mm
Ft
106.640 132.540
40 48
1 016990015 1 016990020
1700N
SxL mm
1701NE3 1701NE4
Ft
2.438 2.590
10x200 10x250
5 017010406 5 017010409
1702N
Hegyes véső
Széles laposvéső
L S
L
S
S
245 mm
H
H
A
L mm
H mm
1500 2000 2500 3000
90 90 90 90
L mm
S mm
Ft
25.136 29.860 37.172 42.047
25 25 25 25
1 1 1 1
016960415 016960420 016960425 016960430
250 300
S mm
Ft
3.808 4.113
16 16
5 017000005 5 017000006
1700N/PM
Precíziós vízmérték, vasöntvény, köszörült prizmaalaplappal, 2 törésbiztos libella, fadobozban, pontosság: 0.05 mm/m
L
S mm
Ft
5.180 5.789
16 16
Ft
74.649
49
SxH mm
Ft
6.398 7.007
12x25 12x25
2 017020105 2 017020107
A szerszámot utóélezés közben hűteni kell!
S
L A
L mm
250 300
Precíziós vízmérték kokillaöntvény, köszörült prizmaalaplappal, 2 törésbiztos libella, fadobozban, pontosság: 0.02 mm/m
H
2 017000105 2 017000106 A mm
1699L/1
A
50 70
1 016990002
2 017020005 2 017020007
S
Laposvéső
200
Széles laposvéső kézvédővel
1701N
DIN 877 A mm
Ft
5.332 5.485
12x25 12x25
245 mm
250 300
L mm
SxH mm
1702N/PM
S
L
L mm
A
A mm
50 70
Hegyes véső kézvédővel
1699L
1699L
A mm
23 23
S mm
Ft
4.113 4.417
16 16
5 017010001 5 017010003
1702PMR
Tartalék kézvédő a 1702N-hez
1701N/PM Laposvéső kézvédővel
S
L A
A
L
DIN 877
1699L/1
L mm
200
184
A mm
49
L mm
Ft
79.219
1 016990005
250 300
A mm
23 23
S mm
16 16
Ft
5.332 5.941
L
2 017010101 2 017010103
L mm
115
Ft
1.829
1 017020200
1704
1705PT
Szöghúzóvas ácsoknak nemesített acélból
1708/8 - 13 - 20
Jelölő por
Metrikus hézagmérő
S
L
L mm
500 600 800
16 16 18
35 34 38
Ft
6.855 7.770 10.969
28 26 29
Ft
1708/8 S = 0,05÷0,50 mm 1708/13 S = 0,05÷1,00 mm 1708/20 S = 0,05÷1,00 mm
1.585
5 017080008
1.767
5 017080013
2.895
5 017080020
2 017040050 2 017040060 2 017040080
1704A
g
Ft
250
2.986
5 017050025
1709/10 - 1709/18 Csavaranyavágó, galvanizált A
1706DGT
Feszítővas lapos és hegyes véggel kovácsolt acélból
Digitális gumiprofil-mélységmérő L
1709/10 1709/18
112,5 mm
mm 0,01 0,001
max 25 mm L mm
1500 2000
45 28
Ft
19.500 28.031
25 55
1704C
Ft
1706DGT
8.531
1 017090010 1 017090018
Hidraulikus csavaranyavágó, galvanizált
C
1 017060011
200 mm C min mm
C max mm
Ft
1707
7(M4)
Az ISO-szabvány szerinti 60°-os metrikus és 55° Whitworth menetekhez
1712E/1 - 2 - 3
Menetsablon
Feszítővas lapos és hegyes véggel kovácsolt acélból, lakkozott
Ft
13.101 14.321
”
1 017040110 1 017040120
A max mm 17 (M10) 25 (M16)
1710
60 mm
L
L mm 90 108
59.414
22(M14)
1 017100001
Flexibilis mágneses csavarkiszedő F = mágneserő
L
L
D L mm
L mm
1200 1400 1600
21-31 31-37 25-37
39 42 42
Ft
23.461 28.336 35.040
P (ISO)
1 017040210 1 017040212 1 017040215
0,25÷6
Ft
W
4.235
62÷4x1”
5 017070001
F kg
1712E/1 420 7,5 0,5 1712E/2 530 15 1,8 1712E/3 532 19 3,0
Ft
7.374 9.445 11.578
2 017120011 2 017120012 2 017120013
1712E/L1
1707A/1 - 2 - 3
Flexibilis mágneses csavarkiszedő LEDvilágítással
Rádiusz-sablon
1705
D mm
F = mágneserő
Csapózsinór alumíniumból L
L
D R mm
1705
L m
30
Ft
4.571
4 017050001
L mm n
1707A/1 1,0÷7,0 70 34 1707A/2 7,5÷15 85 32 1707A/3 15,5÷25 85 30
Ft
6.551 7.007 7.007
2 017070007 2 017070015 2 017070025
L D mm mm
F kg
1712E/L1 500 11 0,75
Ft
10.359
2 017120111
185
1712E/R-L1
pótfej az 1712E/L1 eszközhöz, LED-del és mágnessel Ft
1712E/R-L1
4.571
1715FL/B
1717A
Világító flexibilis téglalap alakú vizsgálótükör
Kétélű hántoló, lakkozott, fanyéllel L
1 017120611
B
A
L1 L mm
1712TF
lexibilis teleszkópos mágneses F csavarkiszedő
150 200 250
L
• Autó ablakmosó fúvóka tisztítóval F= Mágneserő
L A B mm mm mm
Ft
1715FL/B 553 53 90
11.274
1 017150115
L mm
D mm
150÷590
11
F kg
Ft
4.723
1
1 017120600
Ft
1715B/R5L
1.524
1 017150152
D D mm
Ft
10.054 17.977
7 7
2 017130011 1 017130015
L1 mm
1716A 240 125
2.651
3 017160040
1716P
L mm
D mm
Ft
853
25
5 017140001
Teleszkópos csuklós vizsgálótükör
L1 mm
L mm
180÷540
L
150 200 250
L1 mm
18 20 25
D mm
Ft
7.770
30
1 017150001
Ft
L S L1 mm mm mm
1717D 150 150 23 240
L1 mm
Ø mm
Ft
2.285
6
5 017160010
Kerekhegyű ár
2 017170320
L mm
150 200 250
L "
Ft
2.133 2.559 3.474
6 8 10
5 017180121 5 017180131 5 017180141
Ø L1 L1 mm
Ø mm
1716R 215 100
1715FL/A 600 53 90
L
Q 1718D6/Q 1718D8/Q 1718D10/Q
1718A...Q
L
L A B mm mm mm
Ft
5.941
szögletes nagyoló reszelő markolat nélkül
L1
L mm
L
2 017170215 2 017170220 2 017170225
1718D...Q
Ø
A
L1
3 017160020
1716R
B
Ft
4.265 4.875 5.485
270 320 370
L
3.199
6
1716Q 215 100
Flexibilis négyzet alakú vizsgálótükör
Ft
2.285
6
szögletes egyengető reszelő markolat nélkül
5 017160001
1716U Ft
9.293
Hajlított hegyű ár általános használatra
1 017150110
2 darabos póttükör készlet az 1715FL/A és 1715FL/B eszközhöz Ft
1.889
Ø L
1 017150151
L
Q
L1
1715R/FL
186
S mm
S
1716Q
L mm
1715FL/A
1715R/FL
L mm
L
D
2 017170115 2 017170120 2 017170125
1717C
L
mm
1716P 250 125
Lapos hántoló vágóéllel, lakkozott fanyéllel
Négyszögletes hegyű ár
1715
Ft
4.265 5.028 5.637
260 310 360
1717D
L1
L
1715
Ft
6
D
155
75 85 100
L1
mm
Vizsgálótükör
1714
150 200 250
L2 mm
S
Hántoló tömítéshez
1714
L mm
L2
L1 mm
L L
L mm
L mm
L mm
2 017170015 2 017170020 2 017170025
Lapos hántoló, lakkozott fanyéllel
L1 L
1717B
L1
Szögletes hegyű ár általános használatra
Flexibilis csavarkiszedő
Ft
5.028 5.485 6.094
260 310 360
L
1716A
1713M
500 1000
70 75 100
5 darabos pótégő készlet az 1715FL/B eszközhöz
L
L2 mm
Háromélű hántoló, lakkozott, fanyéllel
1715B/R5L D
L2
L1 mm
1716U
L mm
195
L1 mm
80
Ø mm
6
Ft
2.651
3 017160025
1718A6/Q 1718A8/Q 1718A10/Q
L mm
150 200 250
L "
6 8 10
Ft
2.194 2.620 3.626
5 017180021 5 017180031 5 017180041
1718D...T
háromszög nagyoló reszelő markolat nélkül L
T 1718D6/T 1718D8/T 1718D10/T
L mm
150 200 250
L "
Ft
5 017180123 5 017180133 5 017180143
1718A...T
háromszög egyengető reszelő markolat nélkül
1718D6/R 1718D8/R 1718D10/R
szögletes egyengető reszelő markolattal
L
L mm
150 200 250
L mm
150 200 250
L "
L "
Ft
2.042 2.407 3.168
6 8 10
5 017180129 5 017180139 5 017180149
1718A...R
Ft
5 017180023 5 017180033 5 017180043
L
R
1718A6/R 1718A8/R 1718A10/R
L
L mm
150 200 250
L mm
L "
Ft
2.133 2.468 3.291
6 8 10
5 017180029 5 017180039 5 017180049
Ft
2.042 2.407 3.230
6 8 10
5 017180125 5 017180135 5 017180145
P L "
Ft
2.133 2.468 3.443
6 8 10
5 017180025 5 017180035 5 017180045
1718D6/S5 1718D8/S5 1718D10/S5
L mm
L "
Ft
11.610 14.138 18.770
150 6 200 8 250 10
1718D6/M 1718D8/M 1718D10/M
L "
Ft
2.803 3.474 4.571
6 8 10
5 017180127 5 017180137 5 017180147
félkerek egyengető reszelő markolat nélkül
L
1718A6/M 1718A8/M 1718A10/M
L mm
150 200 250
L "
6 8 10
1 017180130 1 017180140 1 017180150
1718A6/S5 1718A8/S5 1718A10/S5
L mm
L "
Ft
2.955 3.564 4.814
5 017180027 5 017180037 5 017180047
Ft
12.035 14.532 19.745
150 6 200 8 250 10
1 017180030 1 017180040 1 017180050
5 017190022 5 017190053 5 017190072
L
L mm
L "
150 6 200 8 250 10 300 12
Ft
3.504 4.113 5.332 7.922
5 5 5 3
017190193 017190223 017190243 017190326
150 6 200 8 250 10 300 12
háromszög egyengető reszelő markolattal
L
1719BMA6/T 1719BMA8/T 1719BMA10/T 1719BMA12/T
L mm
L "
150 6 200 8 250 10 300 12
Ft
3.564 4.388 5.514 8.379
5 5 5 3
017190023 017190054 017190073 017190313
háromszög simító reszelő markolattal
szögletes nagyoló reszelő markolattal
1719BMD6/Q 1719BMD8/Q 1719BMD10/Q 1719BMD12/Q
L "
1719BMX...T
1719BMD...Q
Q
1719BMD6/T 1719BMD8/T 1719BMD10/T 1719BMD12/T
L mm
T
Q T P M R
1718A...M
M
1719BMA...T
L
150 200 250
1718A...S5
félkerek nagyoló reszelő markolat nélkül
L mm
Ft
3.230 4.204 5.637
L
T
Q T P M R
5 darabos egyengető reszelő készlet markolat nélkül
1718D...M
M
L "
1719BMX6/Q 150 6 1719BMX8/Q 200 8 1719BMX10/Q 250 10
5 darabos nagyoló reszelő készlet markolat nélkül
L
L mm
017190021 017190052 017190071 017190311
háromszög nagyoló reszelő markolattal
1718D...S5
lapos egyengető reszelő markolat nélkül
150 200 250
5 5 5 3
1719BMD...T
L "
1718A...P
1718A6/P 1718A8/P 1718A10/P
L
Q
P 150 200 250
Ft
3.047 3.564 4.601 7.007
szögletes simító reszelő markolattal
lapos nagyoló reszelő markolat nélkül
1718D6/P 1718D8/P 1718D10/P
150 6 200 8 250 10 300 12
kerek egyengető reszelő markolat nélkül
1718D...P
L mm
1719BMA6/Q 1719BMA8/Q 1719BMA10/Q 1719BMA12/Q
1719BMX...Q
2.620 3.412 4.571
6 8 10
L
Q
L
T 1718A6/T 1718A8/T 1718A10/T
1719BMA...Q
kerek nagyoló reszelő markolat nélkül R
2.590 3.291 4.327
6 8 10
1718D...R
L
T Ft
3.047 3.351 4.448 5.881
5 5 5 3
017190191 017190221 017190241 017190325
L mm
L "
1719BMX6/T 150 6 1719BMX8/T 200 8 1719BMX10/T 250 10
Ft
4.265 5.637 7.312
5 017190024 5 017190055 5 017190074
187
1719BMD...P
1719BMX...M
lapos nagyoló reszelő markolattal
1719BMD6/P 1719BMD8/P 1719BMD10/P 1719BMD12/P
150 6 200 8 250 10 300 12
Q T P M R
M
P L "
5 darabos egyengető reszelő készlet markolattal
L
L
L mm
1719BMA...S5
félkerek simító reszelő markolattal
Ft
3.047 3.199 4.265 5.789
5 5 5 3
017190195 017190225 017190245 017190327
L mm
L "
1719BMX6/M 150 6 1719BMX8/M 200 8 1719BMX10/M 250 10
Ft
4.327 5.485 7.464
5 017190028 5 017190059 5 017190078
1719BMA6/S5 1719BMA8/S5 1719BMA10/S5 1719BMA12/S5
L mm
L "
Ft
17.122 19.836 25.289 37.293
150 6 200 8 250 10 300 12
1 1 1 1
017190030 017190070 017190080 017190361
1719BMD...R
1719BMA...P
kerek nagyoló reszelő markolattal
lapos egyengető reszelő markolattal
1719BMX...S5
5 darabos simító reszelő készlet markolattal
L
R
L
Q T P M R
P
1719BMA6/P 1719BMA8/P 1719BMA10/P 1719BMA12/P
L mm
L "
150 6 200 8 250 10 300 12
Ft
3.168 3.535 4.571 6.703
5 5 5 3
017190025 017190056 017190075 017190315
1719BMD6/R 1719BMD8/R 1719BMD10/R 1719BMD12/R
L mm
L "
150 6 200 8 250 10 300 12
Ft
3.047 3.168 4.235 5.789
5 5 5 3
017190199 017190229 017190249 017190329
1719BMA...R
kerek egyengető reszelő markolattal
1719BMX...P
L mm
L "
Ft
1719BMX6/S5 150 6 1719BMX8/S5 200 8 1719BMX10/S5 250 10
18.800 23.704 31.687
Laposreszelő, műanyag nyéllel
L
P
1719BMX6/P 150 6 1719BMX8/P 200 8 1719BMX10/P 250 10
L
R
L
L "
Ft
3.230 4.265 5.637
5 017190026 5 017190057 5 017190076
1719BMA6/R 1719BMA8/R 1719BMA10/R 1719BMA12/R
L mm
L "
150 6 200 8 250 10 300 12
Ft
3.230 3.535 4.509 6.063
5 5 5 3
017190029 017190060 017190079 017190319
1719BMD6/M 1719BMD8/M 1719BMD10/M 1719BMD12/M
150 6 200 8 250 10 300 12
Ft
3.961 4.296 5.728 8.075
5 5 5 3
017190197 017190227 017190247 017190328
L "
1719BMX6/R 150 6 1719BMX8/R 200 8 1719BMX10/R 250 10
Ft
3.748 4.113 5.637
Q T P M R
L
188
Ft
4.113 4.814 6.094 9.141
5 5 5 3
017190027 017190058 017190077 017190317
1719BMD6/S5 1719BMD8/S5 1719BMD10/S5 1719BMD12/S5
L mm
L "
150 6 200 8 250 10 300 12
5 017190152 5 017190153
1719BMC/M300
L
P P
1719BMC/P250
L
1719BMC/P300
UNI 5569 - UNI 5568
M L "
1719BMC/M250
L
5 017190031 5 017190061 5 017190081
félkerek egyengető reszelő markolattal
L mm
L
5 darabos nagyoló reszelő készlet markolattal
1719BMA...M
150 6 200 8 250 10 300 12
Ft
6.855 8.227
10 12
M
1719BMD...S5
1719BMA6/M 1719BMA8/M 1719BMA10/M 1719BMA12/M
250 300
M L mm
L "
L "
Félkerek és laposreszelő, műanyag nyéllel
R
L
L mm
1719BM/P300
L
1719BMC
L
M
P
kerek simító reszelő markolattal
félkerek nagyoló reszelő markolattal
1719BM/P250
P
1719BMX...R
1719BMD...M
L mm
1 017190032 1 017190069 1 017190082
1719BMB/P
lapos simító reszelő markolattal
L mm
Ft
16.606 18.127 24.008 33.456
1 1 1 1
017190200 017190230 017190250 017190363
1719BMC/M 250 1719BMC/M 300 1719BMC/P 250 1719BMC/P 300
L mm
250 300 250 300
L "
10 12 10 12
Ft
4.571 5.728 3.595 4.448
6 4 6 4
017190252 017190253 017190262 017190263
1719BM/RR
Kerek reszelő műanyag nyéllel L
1719BM/RR
L mm
200
L "
8
Ft
3.900
5 017190351
1719BM/RL
1720/B
Laposreszelő műanyag nyéllel
1725CR
Mini fűrész, lakkozott alumíniumból
L
L mm
1719BM/RL
200
L "
Ft
3.656
8
5 017190360 L1
1719BMR
1720/B6 1720/B12
Tartaléknyél a reszelőhöz L
1719BMR/0 1719BMR/0B 1719BMR/1 1719BMR/1B 1719BMR/2 1719BMR/2B
95 110 110 110 123 123
A mm
853 853 853 853 853 853
25 29 29 29 31 31
mm
1719BMR/0 1719BMR/0B 1719BMR/1 1719BMR/1B 1719BMR/2 1719BMR/2B
Ft
100/150 100/150 150/200 150/200 250/300 250/300
”
4/6 4/6 6/8 6/8 10/12 10/12
10.492 19.740
1 017200002 1 017200003
10 10 10 10 10 10
L1 mm
250
Ft
2.742
150
P M Q R BIMETAL
L1
L mm
1720D/T 1720D/P 1720D/M 1720D/Q 1720D/R 1720D/C
1720/...
5 017250010
Fűrész, fűrészkeret lakkozott acélból, nyél könnyűfémből, bimetál fűrészlappal
L
T
C
1726
017190950 017190955 017190951 017190953 017190952 017190954
L mm
1725CR
Gyémánt tűszerelő
L
1720D/...
A L mm
Ft
Ft
11.274 11.274 11.274 11.274 11.274 11.274
160 160 160 160 160 160
2 2 2 2 2 2
L
017200104 017200106 017200108 017200109 017200110 017200112
1726
L mm
440
L1 mm
Ft
6.855
300
4 017260001
1726BM
Tűreszelők
Fűrész fűrészlapfeszítővel, gyorslazítóval
L
T
Ft
1720D/B6
P M
68.266
1 017200120
BIMETAL
L1
1721/B6
Q R
L
6 részes kontaktreszelő készlet
C B
L mm
1726BM
F BT
L1 mm
400
Ft
11.121
300
1 017260050
1727
ML PP RM
Ft
1721/B6
5.789
1 017210010
Erősített fűrész, fűrészkeret lakkozott acélból, fanyéllel, bimetál fűrészlappal
UNI 5569 UNI 5670
1723
BIMETAL
Rugóbeakasztó, krómozott
1720T 1720P 1720M 1720Q 1720R 1720C 1720B 1720ML 1720BT 1720F 1720PP 1720RM
L mm
160 160 160 160 160 160 160 160 160 160 160 160
Ft
1.645 1.645 1.645 1.645 1.645 1.645 1.645 1.645 1.645 1.645 1.645 1.645
5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5
017200004 017200006 017200008 017200009 017200010 017200012 017200005 017200007 017200011 017200013 017200014 017200015
L1
L
1723
L
L mm
Ft
3.595
210
5 017230001
1725
L mm
515
L1 mm
Ft
Ft
4.723
300
4 017270001
1727BM
Fűrész, fűrészkeret krómozott acélból, nyél könnyűfémből, bimetál fűrészlappal
R T P
1727
Egykezes fűrész
BIMETAL
L1 L1
L
L
1720/S3
Ft
4.935
1 017200000
1725
L mm
420
L1 mm
300
Ft
5.028
4 017250001
1727BM
L mm
315
L1 mm
300
5.728
5 017270020
189
1728...
1736A
Fűrészlap
1739B
Reszelőtisztító kefe
armonikás popszegecshúzó, komplett H 5 darab cserélhető betéttel
1728LA
150 mm 1728BM (HSS-BIMETAL)
L
24x1” 1728CO (HSS-BIMETAL COBALT)
L mm
1736A
Ft
10 017360010 max 830 mm
300 mm
1728LA 1725CR 1725MQ 1728BM 1725-1726 1727-1727M 1728CO 1725-1726 1727-1727M
Ft
2.590
240
335
100 017280001
853
100 017280010
1737
Ø mm
Sárgaréz drótkefe
Aluminium Nemesacél
3,2
4
4,8
50 017280030
6
Ft
1739B 1.128
5
6,4
• • • • • • • • • •
30.164
1 017390151
L
1737
L mm
Ft
Ft
1.249
145
10 017370001
1740A
Erősített kétkezes popszegecshúzó
1737NX
1729
Rézzel bevont drótkefe
Fafűrész
L L1 L
1729
L mm
L1 mm
710
Ft
5.637
610
L mm
1737NX
5 017290001
1.447
270
5 017370010
525 mm
Ø mm alumínium Inox
1737AC
3,2
4
4,8
5
6
6,4
• • • • • • • • • •
Acéldrótkefe, fanyéllel
1729LR
Tartalékfűrészlap az 1729 típusú fűrészhez L
610 mm
Ft
1729LR
1.432
10 017290010
L mm
1737AC
Ft
1.341
275
1 017400101
1740B
kompakt teljesítmény szegecshúzó szártartó tartállyal 5 cserélhető fejjel szállítjuk
Akkusaru és pólus tisztító kefe
Gipszkartonfűrész
27.117
5 017370020
1737B
1729CG
Ft
1740A
L1 L
1729CG
L mm
310
L1 mm
Ft
5.485
160
2 017290200
L
Ø mm
1729DM 450 Fafűrész
Ft
1737B
Közepes fogazat, 12 fog/coll
3.504
1 017370050
1738
alumínium rozsdamentes acél Inox
1740B 280
Sörtésecset
Ø mm L1
alumínium
H
rozsdamentes acél
L
Inox
L L mm
L1 mm
1729DM 450 450 400
190
Ft
6.398
4 017290450
1738
L mm
210
H mm
30
Ft
2.042
10 017380001
1740B 330
2,4
3
3,2 3,2 4,8
• • • • • • • • • • • • • • •
L mm
Ft
3,2
17.367
280 4
4,8
5
1 017400280
6
6,4
• • • • • • • • • • • • • • • • • •
L mm
330
Ft
20.414
1 017400330
1741B
Popszegecshúzó, komplett négy cserélhető betéttel
1741U
Popszegecshúzó, ultrakompakt, erősített, komplett 4 cserélhető betéttel
1742KR
4 tartalékbetét a 1742-hez
3 betét: a szegecsek fix tartására
M3
M4
M5 M6
250 mm
Ø mm
2,4 3,2
Alumínium Acél Rozsdamentes acél
4
4,8
• • • • • • • • • • • • •
1741B
9.445
11.578 11.578 11.578 11.578
1 1 1 1
017420043 017420044 017420045 017420046
200 mm
Ø mm
Ft
Ft
M3 M4 M5 M6
5
1 017410000
2,4
3
3,2
4
1742R-AL/M...
4,8
Alumínium szegecsek a 1742-1742A-1946KF modellhez
• • • • • • • • • • • • •
Alumínium Acél Nemesacél
1741B/C5
L
1741B típusú popszegecshúzó készlet 700 alumínium szegeccsel
Ft
1741U
10.969
Ø
1 017410450
1741RV...K
Alumínium szegecsek L
Ø
Ft
1741B/C5
27.904
1741RV2,9K
Ø mm 3,0
L mm 6
n. 200
1741RV3,2K
3,2
8
200
1741RV3,8K
4,0
10
100
1741RV4K
4,0
12
100
1741RV4,8K
4,8
12
100
1 017410025
Ft
1741RV 2,9K ØxL = 3x6 mm 1741RV 3,2K ØxL = 3,2x8 mm 1741RV 3,8K ØxL = 4x10 mm 1741RV 4K ØxL = 4x12 mm 1741RV 4,8K ØxL = 4,8x12 mm
4.113
1 017410191
4.265
1 017410192
5.485
1 017410193
6.094
1 017410194
7.618
1 017410195
Ft
1742R-AL M3 ØxL = 5x10 mm M=3 1742R-AL M4 ØxL = 6x12 mm M=4 1742R-AL M5 ØxL = 7x13 mm M=5 1742R-AL M6 ØxL = 9x15 mm M=6
1.036
1 017420023
1.097
1 017420024
1.173
1 017420025
1.401
1 017420026
A megadott árak 20 darabra vonatkoznak.
A megadott árak 500 darabra vonatkoznak.
1742R-A/M...
1742
Acél szegecsek a 1742-1742A-1946KF modellhez
Szegecsanyaroppantó fogó 4 cserélhető betéttel
415x155x60 mm - 3,1 Kg
L
1741BP
Ø
Popszegecshúzó, 4 cserélhető betéttel 250 mm
Ft
1742 M 3 4 5 6
260 mm
Ø mm Alumínium Acél Rozsdamentes acél
1741BP
2,4 3,2
4
4,8
5
• • • • • • • • • • • • • • •
Ft
13.864
1 017410350
30.773 Ø mm 5
L mm 11
6
11
7
13
9
17
1 017420001
1742R-A M3 ØxL = 5x11 mm M=3 1742R-A M4 ØxL = 6x11 mm M=4 1742R-A M5 ØxL = 7x13 mm M=5 1742R-A M6 ØxL = 9x17 mm M=6 • 1742R-A M8 ØxL=11x17 mm M=8 • 1742R-A M10 ØxL=13x24 mm M=10
Ft
1.097
1 017420013
1.128
1 017420014
1.204
1 017420015
1.432
1 017420016
1.401
1 017420018
1.615
1 017420020
A megadott árak 20 darabra vonatkoznak • A megadott árak 10 darabra vonatkoznak
191
1742/C4
1748/17K HxL = 4,8x300 mm D = 72 mm 1748/18K HxL = 4,8x360 mm D = 85 mm 1748/23K HxL = 7,6x300 mm D = 67 mm 1748/24K HxL = 7,6x368 mm D = 88 mm
1742A/C
Szegecsanyaroppantó fogó 1742 és 400 acél szegecs
Szegecsanyaroppantó 1742A 60 menetes acélszegeccsel
5.118
1 017480217
6.094
1 017480218
10.207
1 017480223
11.731
1 017480224
A megadott árak 100 darabra vonatkoznak.
Ft
1742A/C
124.920 Ø mm 7
n. 20
1742R-A/M5
M 5
1742R-A/M6
6
9
20
1742R-A/M8
8
11
10
1742R-A/M10
10
13
10
1 017420105
1748B/...K
Kábelkötegelő szalag, fehér nylon
536x310x80 mm - 2,1 kg
D max
L H
Ft
1742/C4
65.437
1742R-A/M3
M 3
Ø mm 5
n. 100
1742R-A/M4
4
6
100
1742R-A/M5
5
7
100
1742R-A/M6
6
9
100
1 017420005
1743
Kábelkötegelő fogó
max 9 mm
415x155x60 mm - 2,9 kg
195 mm
Ft
1743
1742A
Erősített szegecsanyaroppantó 4 cserélhető fejjel
13.406
1 017430001
1743T
Kábelkötegelő fogó • Alkalmas vékony kábelek vágására is (3x1.5mm²; 1x17mm² )
533mm
Ft
1742A M 5 6 8 10
115.780
Ø mm 7
L mm 13
9
17
11
17
13
24
1 017420100
Ft
7.618
1 017430100
Műanyag kábelkötegelő szalag, önzáró fejjel
Négy cserélhető fej a 1742A modellhez
1 017480303
2.498
1 017480306
2.925
1 017480307
2.925
1 017480308
3.961
1 017480309
4.753
1 017480314
5.118
1 017480317
6.094
1 017480318
1749
Kinyomópisztoly lakkozott fémlemezből
1748/...K
1742A/KR
1.218
A megadott árak 100 darabra vonatkoznak.
145 mm
1743T
Ft
1748B/3K HxL = 2,5x100 mm D = 18 mm 1748B/6K HxL = 2,5x160 mm D = 40 mm 1748B/7K HxL = 3,6x150 mm D = 38 mm 1748B/8K HxL = 3,6x200 mm D = 46 mm 1748B/9K HxL = 3,6x300 mm D = 70 mm 1748B/14K HxL = 4,8x190 mm D = 44 mm 1748B/17K HxL = 4,8x300 mm D = 72 mm 1748B/18K HxL = 4,8x360 mm D = 86 mm
min 340 mm
D max
M5
L H
M6
M8
M10
1742A/KR M5 1742A/KR M6 1742A/KR M8 1742A/KR M10
192
M5 M6 M8 M10
Ft
7.922 7.922 7.922 7.922
1 1 1 1
017420143 017420144 017420145 017420146
1748/3K HxL = 2,5x100 mm D = 18 mm 1748/6K HxL = 2,5x160 mm D = 40 mm 1748/7K HxL = 3,6x150 mm D = 33 mm 1748/8K HxL = 3,6x200 mm D = 46 mm 1748/9K HxL = 3,6x300 mm D = 70 mm 1748/14K HxL = 4,8x190 mm D = 43 mm
Ft
1.218
1 017480203
2.498
1 017480206
2.925
1 017480207
2.925
1 017480208
3.961
1 017480209
4.753
1 017480214
1749
L min mm
340
Ft
3.199
2 017490001
1749A
1750RC
Kinyomópisztoly, profi modell, alumíniumcső
1750TA
Merev hajlított zsírzócső
nagynyomású 6 tűs önzáró zsírzófej
M 10x1
M 10x1 L
1750RC L
L mm
150
M mm
Ft
1.280
10x1
2 017500050
az elhelyezése után tengelyirányban és a zsírzószemhez rögzítve marad, nem szükséges a helyén tartani, mint a közönséges zsírzófejeket könnyű leválasztás nyomás alatt álló zsírzófejnél is M10x1 menet: mindenféle zsírzókészülékhez alkalmas: elektromos, pneumatikus, kézi, stb. 550 bárig nem deformálódik
1750RT
“Hydraulic 4-pofás tartalék zsírzófej
L min mm
1749A
Ft
10.207
360
M 10x1
1 017490010
1749A/RB
pótcsőr az 1749A eszközhöz Ft
1749A/RB
213
1750RT
2 017490051
M mm
Ft
488
1750RP/1
1 017490052 1750RP/1 1750RP/2
1749AC
Magas nyomású kinyomópisztoly
Ø mm
16 22
M mm
1 017500111
Mini-zsírzó
• Mikrofúvókával • Elsősorban pneumatikus szerszámokhoz használható
Ø
10x1 10x1
10.650
1750M
M 10x1
Ft
1750TA
Zsírzófej lapos zsírzógombokhoz
becsavarható homlokdugó az 1749A eszközhöz
1749A/RT
5 017500110
1750RP/1 - 1750RP/2
1749A/RT
Ft
1.119
10x1
1750RP/2
Ft
2.890 6.581
2 017500115 2 017500120
1750CG
Zsírpatron az 1750B-es modellhez
L 230 mm
cc
STANDARD L min mm
1749AC
400 600
50 mm
Ft
9.141
360
1 017490005
1750
Karoszsírzó
Ft
3.504 4.417
18 017500140 18 017500160
L mm
Ft
5.332
43 145
1 017500025
1751
Olajozó fémkanna, flexibilis csővel, lakkozott
1750KG10
karos zsírzókészülék, 10 kg térfogat, 2 m nagynyomású csővel
L
3 különböző nyomás szint beállítási lehetőség: -4 gr 275 bárnál -7 gr 206 bárnál -9 gr 137 bárnál
M 10x1
D
1750R/1
cc
200 300 500 750 1000
1 g, 550 bar Max L mm
cc
D mm
forgatható csatlakozóval rendelkezik a cső megtörésének elkerülésére fröccsöntött alumínium szivattyútest légtelenítő szeleppel
L
500 750
cc
1750M 100
Ft
6.240 10.694
380 450
1 017500500 1 017500750
D mm
62 75 85 100 100
L mm
140 140 140 140 140
Ft
3.808 4.113 4.265 4.723 5.028
4 4 4 2 2
017510002 017510003 017510005 017510007 017510011
1751R
1750R/1 - 1750R/2
Tartalékcső az 1751 típusú kannához
Flexibilis tartalék zsírzócső, műanyagból L
M 10x1
1750R/1 1750R/2
M 10x1 L mm
310 410
Ft
1.585 1.767
2 017500030 2 017500040
1750KG10
Ft
45.398
1 017500100
200÷1000
Ft
1.097
5 017510010
193
1752
1754
Pumpás olajozó műanyag kanna, merev csővel
Pumpás olajozó műanyag kanna, flexibilis, műanyag csővel
L
130
mm
1756C
Polipropilen olajbefecskendező 200 ml
D
D
cc
200 300 500 700
D mm
67 77 95 95
L mm
140 140 140 140
• Alkalmas fékfolyadékhoz is • Dupla tömítés EPDM • Üzemeltetési hőmérséklet: +0 - +50 °C • NEM alkalmas üzemanyaghoz
cc
Ft
2.438 2.590 2.682 2.895
4 4 4 2
017520002 017520003 017520005 017520007
150 250
D mm
60 65
L mm
Ft
2.102 2.315
130 130
5 017540015 5 017540025
1755
220 mm
Olajozó műanyag flakon, kiálló csővel
1752R
Tartalékcső az 1752 típusú kannához Ft
1756C L
8.227
1 017560502
1756D
Polipropilén olajbefecskendező 1500 ml • Dupla tömítés NBR • Üzemeltetési hőmérséklet: +0 - +50 °C • NEM alkalmas üzemanyaghoz
A
Ft
cc
200÷700
945
5 017520020
1753
Pumpás olajozó műanyag kanna, flexibilis csővel
cc
30 80 150
L mm
160 170 230
A mm
Ft
1.645 1.798 1.981
30 47 58
5 017550003 5 017550008 5 017550015
1756
Olajbefecskendező 500 mm
L
L
cc
5
L mm
Ft
5.332
140
2 017560001 1756D
D
1756B cc
200 300 500 700
65 80 95 95
L mm
190 190 190 190
Ft
2.468 2.529 2.620 2.803
4 4 4 2
017530002 017530003 017530005 017530007
L
1756C-2OR
Tartalékcső az 1753 típusú kannához cc
500
cc
194
Ft
975
1 017560515
O-gyűrű pár az 1756C befecskendezőhöz
1753R
200÷700
1756C-2OR
Olajbefecskendező
D mm
Ft
18.586
L mm
280
Ft
5.180
2 017560220
975
1 017560503
1756D-2OR
O-gyűrű pár az 1756D befecskendezőhöz
5 017530020
Ft
1756D-2OR
Ft
1.615
1 017560516
1757
1758LG
Desztillált víz tartó flakon, műanyagból
formálható alumínium lemez gumiburkolattal, a folyadékok csatornázásához
1758VT/L
kontrasztfolyadék hengerfej vizsgálathoz
H
D
cc
250 500 1000
L
D mm
Ft
822 975 1.310
60 75 90
4 017570002 4 017570004 2 017570006
L mm
365
H mm
Ft
10.969
168
1 017580006
cc
Ft
10.054
m
160 m
1 017570020
Ø 14 mm
1758
önbeálló tölcsér
1758M
különösen alkalmas azoknál az autóknál, amelyek nem rendelkeznek mélyedéssel a töltőfedélben
1 017580101
Automatikus hőmérsékletkompenzáció Akkumulátorsav: Mérési tartomány: 1,1 - 1,3 kg/l Propilénes hűtőfolyadék: -25°C - -50°C Etilénes hűtőfolyadék: -25°C - -50°C Tárcsamosófolyadék: -25°C - -40°C AdBlue: Karbamidmérés:30 %-45 %
L
2000
Optikai fagyálló-, akkumulátorsav-, tárcsamosó- és AdBlue®-folyadék vizsgáló készülék Erősített tokban szállítva
Tölcsér
Akkumulátorsav feltöltő kanna, műanyagból
11.883
1759
1758M
1757A
Ft
1758VT/L
L mm
350
Ft
3.199
1 017580000
1758R
folyadék tartály praktikus levehető rugalmas kiöntőcső
1758
Ft
14.479
1758R 3 1758R 5
lt
3 5
Ft
4.265 5.180
1 017580203 1 017580205
1759
Ft
38.086
1 017590251
1 017580020
1758VT
Hengerfejvizsgáló készülék
1758A
visszafolyásgátló tölcsér Ø 38 mm gyorscsatlakozóval
A széndioxid kibocsátás mértékének gyors kijelzése
A Volkswagen csoport járműveihez
1758VT 1758A
Ft
19.805
1 017580010
Ft
42.047
1 017580100
290x190x50 mm - 1kg
195
1759A
1759HD/RR
Fagyállóvizsgáló, üvegtest
1760DGT
Hűtőtöltőkészülék
Automotív univerzális digitális multiméter
• Lehetővé teszi a berendezés gyors feltöltését levegősödés nélkül
195 mm L
1759A
L mm
Ft
16.453
340
1 017590001
1759HD/RR
Ft
42.047
92 mm
1 017590064
450x310x110 mm - 2,2 kg
1759B
Savsűrűségmérő
1759HD/TRUCK
teherautó hűtőrendszer ellenőrző és tömítő készülék
L
1759B
L mm
280
Ft
10.665
1 017590005
1759HD/3
Hűtőrendszer tömítettségét ellenőrző készülék • Lehetővé teszi a nyomás alatt lévő redszer esetleges szivárgásának vizsgálatát (csövek, csatlakozók, szivattyúk és hűtők) és a rendszer gyors feltöltését levegősödés nélkül
1759HD/TRUCK
Ft
95.977
1 017590065
440x330x100 mm - 3 kg
1760DGT
1759TT
4 pár dugó turbókör teszteléséhez tömlőfúvatóval használható
1759HD/3 600x500x140 mm - 6,5 kg
196
Ft
139.545
1 017590063
1759TT 400x160x100 mm - 1,8 kg
Műszaki adatok RPM (Tacho): 2- és 4-hengeres motorokhoz RPM4 600 - 4000 U/perc RPM4 600 - 12000 U/perc(x10 U/perc) RPM2/DIS 300 - 4000 U/perc RPM2/DIS 300 - 6000 U/perc (x10 U/perc) Dwell-Winkel/Pillanatnyi állás: 4-8 CYL Feszültség DC: 400mV-4/40/400/1000V Feszültség AC: 4/40/400/700V Egyenáram DC: 40/400mA-4/20A Váltóáram AC: 40/400mA-4/20A Ellenállás: 400Ω-4/40/400kΩ-4/40MΩ Kapacitás: 40/400nF-4/40/100µF Frekvencia: 5/50/500Hz-50/500-10MHz Kitöltési tényező: 0,1 - 99,9% Impulzustényező: 1 - 10ms Diódateszt: Jelteszt 0,3mA Folytonosság teszt: <150Ω - Jelteszt <0,3mA Kijelző: LCD folyadékkristályos kijelző, 4-soros, rejtett világítással Érintésvédelem: Kategória II 1000V Automatikus kikapcsolás: 30 perc Áramforrás: 1 9V elem (együtt szállítva) Indukciós csipesz (együtt szállítva) 2 mérőcsúcs (együtt szállítva) Tok (együtt szállítva) Használati utasítás
Ft
50.274
1 017590300
Ft
63.984
1 017600005
1760B
1760/RMS
Univerzális digitális multiméter
Ipari digitális multiméter pontos és robusztus, extrém körülmények között használható, 6 mm-es csúszás- és ütésálló külső gumiburkolattal
1760PA/AC Lakatfogó
A: AC V: AC/DC
Mérési tartomány Feszültség AC/DC 110mV - 600 V ±0,8 % - ±2% rdg Áramerősség AC/DC 110µA - 10A ±1,5%-±2% rdg Ellenállás 110Ω - 40MΩ ±1,2%-±2,5% rdg Kapacitás 11nF-40nF±5%-±10%rdg (11mF-ig) Frekvencia 1100 Hz - 110 MHz ±1,2%-±1,5% rdg Hőmérséklet - 32 °C - 1000 °C ± 3% - ±5% rdg Diódateszt 3V DC ±10 % rdg Folytonosság teszt <30Ω
VÉGREHAJTHATÓ MÉRÉSEK Feszültség DC: 200 mV-2/20/200/1000V Feszültség AC: 2-20/200/700V Áram DC: 2/20/200 mA-20 A Áram AC: 2/200 mA- 20 A Ellenállás: 200Ω - 2/20/200 kΩ - 2/20 MΩ Kapacitás: 2/20/200 nF - 2/200 μF Hőmérséklet: -20° + 1000°C/ -4 °F ~ +2000°F Frekvencia: 20kHz Tápegység: 1 9V-elem (együtt szállítva)
1760B
Ft
39.609
1 017600012 1760/RMS
Ft
70.687
1 017600020
1760/OHM
Multiméter/Megaohmméter magasfeszültségű szigetelés vizsgáló Effektív érték mérés: TRUE RMS
1760PA/AC
AC/DC Lakatfogó 80A
Ft
196.525
1 017600025
Ft
43.265
1 017600050
1760PA/AC-DC
Speciális készülék a járművek alacsony áramveszteség vagy áramfelvétel mérésére
Lakatfogó és digitális multiméter
A: AC/DC V: AC/DC
1760PA/80
1760/OHM
L mm
190
1760PA/80
CAT. IV 600V CAT. III 1000V
Méréstartomány Bázisprecízió Feszültség: AC/DC: 50mV - 1000V ±0.06% - ±0.1% rdg Áramerősség: AC/DC: 0.01μA - 10A ±0.5% - ±1% rdg Ellenállás: 0.01Ω - 50MΩ ±0.2% - ±2% rdg Meg OHM: 0.01 - 5000MΩ ±4% rdg. max current 1mA Kapacitás: 5nF - 10mF ±1.5% - ±3% rdg Frekvencia: 50Hz - 100 MHz ±0.02% - ±0.1% rdg Hőmérséklet: -50°C - +1350°C ±0.5% rdg Diódateszt: 3V dc Folytonosságteszt: <30 Ω
PARAMÉTEREK Feszültség DC 400 mV - 4/40/400/600 V Feszültség AC 400 mV - 4/40/400/600 V Váltóáram AC 40/400/1000 A Ellenállás 400Ω - 4/40/400 kΩ - 4/40 MΩ Frekvencia 5/50/500 Hz - 5/50/500 kHz - 5/10 MHz Teljesítmény 40/400 nF - 4/40/100 F Hőmérséklet - 20 °C 1000 °C / -4 °F 1832 °F Áramforrás 1 9V-elem (együtt szállítva)
Ft
52.711
1 017600002
A: AC/DC V: AC/DC VÉGREHAJTHATÓ MÉRÉSEK: Feszültség DC: 0.1mV ÷ 600V Feszültség AC: 0.1mV ÷ 600V Áram AC: 0.01A ÷ 1000A Áram DC: 0.01A ÷ 1000A Ellenállás: 0.1Ω ÷ 40MΩ Teljesítmény: 0.001nF ÷ 40 µF Frekvencia: 0.001kHz ÷ 4kHz Hőmérséklet: -40°C ÷ 1000 °C -40°F ÷ 1832°F
1760PA/AC-DC
Ft
75.563
1 017600000
197
1760DGT-R3
1760K
póthegyek digitális multiméterekhez és lakatfogókhoz
AC érintés nélküli feszültségérzékelő, mini LED lámpával
1760/IR1600
Lézeres digitális infrahőmérő Lézerpointerrel
tartomány: 200 - 1000 Vac 50/60Hz CAT III - 1000 V 2 db AAA elemmel működik (együtt szállítva)
Ft
1760DGT-R3
5.485
1 017600603
CAT III1000V
180 mm
1760/TC2
Digitális fordulatszámmérő műszer
130 mm
Ft
1760K
8.836
230 mm
1 017600140
1760PT
kombinált feszültség és folytonosság teszter 12 - 690 V AC/DC
30 mm
funkciók: • folytonosság • fázisforgatás • fáziskeresés • LED elemlámpa
L
IP64 CATIV - 600V ; CATIII 1000V L=1 m
L H
12÷690V AC/DC
Ft
1760PT
35.040
MŰSZAKI PARAMÉTEREK Mérési tartomány: -50 °C-1600 °C / -58 °F-2912 °F Mértékegység: °C/°F Mérési pontosság: ±1,5% vagy ±2 °C 20 °C-nál Lézer teljesítmény: <1mW Visszajelzés: 1 másodperc Emissziófok: 0,10-1,0 beállítható Távolság/mért felület aránya: (D:S) 50:1 Üzemeltetési hőmérséklet: 0 °C ÷ 50 °C / 32 °F ÷ 122 °F Relatív páratartalom: 10%-90% RH LCD-kijelző rejtett világítással Adatmegörző funkció Automatikus kikapcsolás Áramforrás: 1 9V-elem (együtt szállítva) Védőburkolat háromlábú alumínium állvánnyal Használati utasítás
1760/IR1600
Ft
Ft
198.045
1 017600460
1 017600150
1761
1760/TC2
L mm
230
H mm
74
Ft
55.453
Lézeres digitális infrahőmérő kettős lézer
L 145 mm
1 017600161
Fényvisszaverő címke 1760/TC2 modellhez
1760R/TC2
198
5.180
95 mm
1760R/TC2
Ft
huzalfeszítő fogó automatikus beállással
1760/IR800
A műszerrel mérhető: Fordulatszám (Fordulat/perc-RPM) Forgási sebesség (Fordulat/perc-RPM) Kerületi sebesség (m/perc vagy ft/perc) Műszaki adatok LCD kijelző (1-5) Méréstartomány: Abstand 2,5 ÷ 99.999 fordulat/perc Érintkező csúcsos mérés 0,5 ÷ 19.999 fordulat/perc Kerületi sebesség 0,05 ÷ 1.999,9 m/perc Érzékelési idő: 0,8 mp Tápegység: 4 db 1,5 V-os elem (AA) vagy 6 V (külön kell megrendelni) Együtt szállítva: Adapter érintkező csúcsos méréshez Külső (érintkező) gumicsúcs 2 db Belső (érintkező) gumicsúcs 1 db Kerületméréshez 1 db kerék Fényvisszaverő címke Gépkönyv Műanyag tok
1 017600561
L mm
255
Műszaki adatok Mérési tartomány: -50°C-800°C/-58°F-1472°F Mértékegység: °C/°F Mérési pontosság: ±1,0% vagy ±1,0 °C 20 °C-nál Lézer-teljesítmény: < 1mW Visszajelzés: 150 ms Emissziófok: 0,10-1,0 beállítható Távolság/mért felület aránya(D:S): 20:1 Üzemeltetési hőmérséklet: 0°C÷50°C / 32°F÷122°F Relatív páratartalom: 10%-90% RH LCD kijelző rejtett világítással Adatmegőrző funkció Automatikus kikapcsolás Tápegység: 1 db 9V-os elem (együtt szállítva) Lágy tok (együtt szállítva) Használati utasítás
1760/IR800
Ft
76.172
15.539
1 017610101
1761RS/1
átfordítható huzalfeszítő fogó automatikus beállással
L
1 017600380
L mm
220
Ft
28.031
1 017610130
1762
1766A
Bőrlyukasztó fogó
1766L
Egytappancsos vákuumos üvegfogó
Belső szélvédőkivágó, műanyag nyéllel 75 mm
Ø
340 mm
120 mm
Ø mm
L mm
2-2,5-3 3,5-4-4,5
Ft
1766L
12.340
1 017660015
L
Ft
7.007
210
2 017620001
max kg
Ft
30
7.464
2 017660005
drótbeillesztő kar üvegkivágó készülékhez élezett szélek tömítőanyag vágáshoz
1766/8
1763
1766LI
8 darabos szélvédőkivágó készlet
autókárpitos kapocsfogó 170 mm
1766
290 mm
1766
Ft
1763
7.312
Ft
1766LI
Ft
Ft
Ft
1 017660016
1 017630001 8188C
1766I
Külső szélvédőkivágó, fémnyéllel
1763G/S500
500 autókárpitos kapocs
1766L
100 mm
1766I
Ft
1763G/S500
3.961
15.844
80 mm
1766G
1 017630105
1771
1765/C24
1766I
24 darabos szerszám készlet autórádió kiszereléséhez
11.731
2 017660020
1766G
Acélkábel tárcsához Négyzet keresztmetszetű
1766/8
Ft
111.030
1 017660100
1766ER
0,7 mm
üvegtömítő elem kihúzó markolattal lehetővé teszi az üvegtömítő elem hatékony eltávolítását sérülésveszély nélkül
Ft
1765/C24
47.300
50 m
10.359
1 017660025
1 017650001
1766T
acéldrót üvegekhez
1766
Kéttappancsos vákuumos üvegfogó
háromszög keresztmetszet
380 mm
0.7 mm
120 mm max kg
50
Ft
30.316
2 017660001
1766ER
Ft
5.180
1 017660501
50 m
12.035
1 017660026
199
1767A
1770A
teleszkópos rúd
1772M
Dekorkés letörhető pengével 3 tartalékpengével
• fáradt támasztóteleszkópos motorháztetők és csomagtartófedelek megtartására • használható a blokkolt pedálok megtartására
kés behúzható biztonsági pengével 3 pengével szállítjuk automatikus rugós pengebehúzás • fröccsöntött fém test • nyélbe épített kapocskihúzó
A
L L mm
1770A
135
A mm
A
Ft
1.493
9
L
10 017700025
L
1770RL
1772M
Letörhető dekorkéspenge, 9 mm széles
Ft
640 ÷ 1090
16.453
A mm
Ft
Ft
Ft
5.676
18
5 017720040
1772R
Behúzható pengéjű kés 5 pengével szállítva
9 mm L mm
L mm
170
85 mm
1 017670000
Ft
1770RL
1.310
5 017700010 A
1767PMC
Műanyagtálka kis tárgyak elhelyezésére, mágneses, kerek
1770BM
ekorkés, 9 mm, D 6 tartalékpengével szállítva
L
1772R Ø 150 mm
1770BM
Ft
1 017670020
1767PMR
Műanyagtálca kis tárgyak elhelyezésére, mágneses, téglalapalakú
L mm
140
A mm
Ft
3.108
9
5 017720006
10 017700050 A
1771
Dekorkés, 18 mm, 3 tartalékpengével szállítva
L
1772H
18 mm
365 mm
Ft
1771
L mm
170
A mm
4.417
18
5 017720029
1772RL/2
170 mm
165 mm
4.235
18
Kés behúzható pengével, 1 tartalék pengével
L
4.980
125
A mm
1772H
A
1767PMC
L mm
2.285
10 017710000
Egyenes hosszított tartalékpenge a 1772H, 1772M, 1772R, 1774,1777BMT, 1777T típusú késhez 10 darabos egységcsomagban
1771BM
Dekorkés 6 tartalékpengével 18 mm A
60 mm
L
Ft
1767PMR
10.359
1 017670010
1770
1771BM
L mm
170
A mm
Ft
5.028
18
10 017710050
Letörhető dekorkéspenge, 18 mm széles
A
1770
L mm
140
200
A mm
9
Ft
10 017700001
1771RL
5 017720017
1773A
L
110 mm
4.052
A
18 mm
L
1.066
Dekorkés letörhető dekorkéspengével, 25 mm széles
1771RL
Dekorkés extra lapos letörhető pengével, 9 mm széles
Ft
1772RL/2
Ft
1.889
5 017710010
1773A
L mm
180
A mm
25
Ft
4.417
10 017730000
1773RL
1777BMT
Letörhető dekorkéspenge, 25 mm széles
1778SOS
Dekorkés egyenes pengével 4 pozícióba állítható penge 4; 9.5; 15.5; 21.5 mm 3 pengével szállítva
25 mm
autós elsősegély kés ablaktörő kalapács és biztonsági öv vágó funkcióval tokban
125 mm
Ft
1773RL
4.235
5 017730015 A
1774
L1
A
Hántolókés műanyagból pengevédővel
L1
L
L mm
L
A L1 mm mm
1778SOS 205 25 85
L
Ft
Ft
Ft
7.922
5 017780080
1778V18 L mm
L1
1774
L1 mm
165
Ft
1777BMT 170 80 19
1772RL/2
L mm
L1 A mm mm
Ft
975
60
5 017740001
6.551
5 017770050
behajtható pengéjű kés alumínium nyél • tokban
1778CM
behajtható pengéjű kés, terepszínű hőkezelt acél penge tokban
1774A
Hántoló bimateriális nyéllel
A L1 L
A A
L L mm
1774A
L1 mm
300
L mm
L1
Ft
3.108
40
L mm
A L1 mm mm
Ft
1778CM 195 24 80
7.770
5 017780099
1778D
18 mm 40 mm
Ft
1774A/RL
1.462
L1 mm
25
7.312
85
behajtható pengéjű kés rozsdamentes acél penge faberakásos nyél tokban
behajtható pengéjű kés rozsdamentes acél penge és nyél tokban
A L1 L
1 017740511
1777BM
A
Behajtható pengéjű kábelblankoló kés, penge nemesacélból, a kábelek csupaszításához
5 017780018
1778W
1774A/RL
10 tartalékpenge a 1774A típusú hántolóhoz
195
L
1 017740011
A mm
L mm
L1
1778W 180
L
A mm
22
L1 mm
8.379
78
5 017780025
1778X
A L1 L L mm
1778D
L1 A mm mm
Ft
1777BM 190 80 16
2.742
L mm
180
A mm
22
L1 mm
Ft
8.227
78
5 017780060
hajós kés rozsdamentes acélból, alumínium nyéllel tokban
5 017770100
1778SCL
behajtható pengéjű kés soft carbon look kivitel penge edzett acélból tokkal szállítva
1777T
Behúzható pengéjű kés acélból, 5 tartalékpengével szállítva
L
L1 A
A A
L1
L
L1 L 95 mm
1777T
L mm
160
A mm
19
L1 mm
65
Ft
6.215
5 017770030
L mm
A L1 mm mm
1778SCL 180 22 78
Ft
7.312
5 017780089
1778X
L mm
185
L1 mm
85
A mm
25
Ft
6.703
2 017780050
201
1781
1812 150
Hosszú élű drótvágó olló, krómozott
1823 60
pillanatforrasztó páka
• Folyamatos hőmérséklet szabályozás 160°C és 480°C között, ±1%-os pontossággal. • Memória funkció a kikapcsolás pillanatában kijelölt hőmérséklet mentésére. • 3 gyorsválasztó gomb (200-300-400°C).
L
1781
L mm
Ft
4.265
132
digitális vezérlésű forrasztóállomás forrasztópákával
2 017810001
1783
Olló, könnyített kivitel 230V L=1,25 m Euro
W
150
Ft
V
25.289
230
1 018120015
Ft
W
60
102.070
1 018230060
L L mm
Ft
215 240
3.504 3.961
5 017830021 5 017830024
1814M
1823R/60
Forrasztópáka kemény heggyel
csere forrasztópáka a 1823 60 modellhez
1784
Erősített olló, nyél PVC-bevonattal
L=1,2 m 230V Schuko
1823R 60 W
25 30 40
L L mm
Ft
175 200 250 300
5.180 6.855 9.293 12.492
Ft
V
14.016 15.234 16.453
230 230 230
1 018140225 1 018140230 1 018140240
017840017 017840020 017840025 017840030
230V Shuko
L
A
B
1820 30 30W L = 210mm 1820 60 60W L = 220mm 1820 80 80W L = 260mm
Ft
10.817
1 018200003
12.340
1 018200006
17.367
1 018200008
150
1822
160
S mm
2÷55
Ft
14.016
3 018000000
nagyteljesítményű forrasztópáka
L=1,2 m
230V Schuko
W
20/130
V
230
202
Ft
17.672
1 018080001
1822 120 120W LxA = 250x125 mm 1822 180 180W LxA = 250x125mm 1822 320 320W LxA = 250x140mm
1824R 08 1808 1824R 12 1812/150 1824R 14-M25 1814M/25 1824R 14-M30 1814M/30 1824R 14-M40 1814M/40 1824R 20 1820/30 1824R 60 1820/60 1824R 80 1820/80 1824R 120-180 1822/120 -/180 1824R 320 1822/320 1824R ST-60 1823-60
Ft
7.464
1 018240100
975
1 018240301
975
1 018240152
975
1 018240153
975
1 018240154
1.310
1 018240302
1.310
1 018240303
1.981
1 018240304
16.148
1 018240305
20.719
1 018240307
2.834
1 018240308
1825B 230V Shuko L=1,25 m
Forrasztópáka acélozott heggyel, komplettírozva egy egyenes kemény heggyel 1824R8 20/130W
Tartalék forrasztópákahegyek
A
1808
1 018230066
1824R
forrasztópáka L=1,25 m
• Emel, szinten tart • Ajtó és ajtószárny rögzítése • Ajtók és ablakok szerelésénél
B mm
1820
Emelőpárna (Max. 100 kg )
A mm
Ft
20.414
2 2 2 2
1800/100
S
24V
60W
Ft
26.813
forrasztóón huzal, antioxidáns • 1mm² huzal, 250g • Sn 99.3%; Cu 0.7%
1 018220012
28.336
1 018220018
35.040
1 018220032 1825B
Ft
15.082
1 018250251
1827
Gázzal működő forrasztópáka, beállítható
1827F
1834PS
butángázos forrasztó készülék tartály 35 g • három csereszabatos fúvóka, 550°C; 1000°C és 1300°C • merev táskában, állvánnyal szállítva
LED zseblámpa intenzív fényerővel robusztus eloxált alumíniumból, 300 Lumenig • Elemtípus (nem tartalmazza): 2xAAA (élettartam 9/29 ó) • Lumen: 300>100>OFF • IPX6
240 mm
L
Ft
1827
32.297
1 018270001
L mm
1827PC
Kúpos hegy az 1827-hez
Ft
1827F
35.677
Ft
6.551 6.551
1 018270501 1 018270502 L
L mm
Ft
6.551
Ft
190
3.656
5 018300021
1 018270503
1834L/USB
Feltölthető LED-szerelőlámpa, intenzív fényerővel, robosztus eloxált alumínium, 450 lumenig Töltés USB-dugasszal
1827PFL
Tartalékhegy az 1827-hez
Ft
6.551
1 018270504
L
L mm
MICRO USB
IPX6
L mm
220
50.274
1 018270100
1 018340320
LED zseblámpa intenzív fényerővel robusztus eloxált alumíniumból, 500 Lumenig
Gázzal működő forrasztópáka 7 tartozékkal PUR-habszivaccsal bélelt kofferban
Ft
10.969
1834PL L
• Teljesítmény: 30 Watt-125 Watt • Forrasztóhegy hőmérséklet beállítható 250 °C-500 °C között • Gázáteresztés szabályozó • Felfűtési idő: 15 másodperc a bekapcsolás után • A tartály 120 percre elegendő gázt tartalmaz • Áttetsző tartály a gázmennyiség figyeléséhez • Butángázzal újratölthető
Ft
140
20% alatti töltöttség esetén töltési idő: 4 óra
1827/K
1827/K
1834PM
• Elemtípus (nem tartalmazza): - 1xAAA (élettartam 11/33 ó) - 2xAAA (élettartam 13/39 ó) - 3xAAA (élettartam 15/45 ó) • Lumen: 350>40>OFF • Töltöttségjelző • IPX6
Késszerű hegy az 1827-hez
1827PFL
1 018340310
1827PC/3,2
1827PCL
1827PCL 2,4
LED zseblámpa intenzív fényerővel robusztus eloxált alumíniumból, 350 Lumenig
Ónszippantó antisztatikus heggyel
1827PC 1,6 1827PC 3,2
8.988
1 018270200
1830T 1827PC/1,6
Ft
150
• Elemtípus (nem tartalmazza): - 1xAA (élettartam 20/60 ó) - 2xAA (élettartam 28/84 ó) - 3xAA (élettartam 36/108 ó) • Lumen: 500>40>OFF • Töltöttségjelző • IPX6
Ft
25.899
1 018340075
1834RB-L/USB
pótakkumulátor a 1834L/USB lámpákhoz L
1834RB-L/USB
Ft
6.855
1 018340975
L mm
210
Ft
17.977
1 018340325
203
1834PXL
1836A
LED zseblámpa intenzív fényerővel robusztus eloxált alumíniumból, 1350 Lumenig
1837/USB
kettős fényű, és érintkező nélküli BE/KI érzékelős LED fejlámpa
• Elemtípus (nem tartalmazza): 3xD (élettartam 36/108 ó) • Lumen: 1350>450>OFF • Töltöttségjelző • IPX6
ágneses flexibilis lámpa nagy fényerővel, M feltölthető, Micro-USB-töltőkészülék, nem együtt szállítva
• 120/65 lumen • IP54 • elemek: 3xAAA (tartalmazza)
● Dupla fényerő: 150/450 lumen ● Állítható fókusz ● Lithium-Polymer-akkumulátor ● Töltéskijelzés (zöld >85%; piros <15%) ● Működési idő 4-8 óra (fényerőtől függően) ● Töltés Micro USB töltőkészülékkel IPX6
L
L mm
Ft
315
22.546
1 018340330
Ft
1836A
12.340
1 018360050
1836B
L
tölthető csuklós LED fejlámpa, kettős fényerővel és ON/OFF érzékelővel
1834RR
szivargyújtó csatlakozóról tölthető LED lámpa
• érintkezés nélküli ON/OFF érzékelő • 160 Lumen • Működési idő: 3-6 óra • IP65
állítható fény Szivargyújtó aljzatról tölthető 10 - 28 V DC IP30 130 Lumen
1837/USB
Ft
1836B
30.164
1 018360200
L
1837N Ft
1834RR
11.883
1 018340520
1835/1
LED-műszerészlámpa, robusztus, eloxált aluminium
mágneses csuklós LED zseblámpa intenzív fényerővel 400 Lumenig • Elemtípus (nem tartalmazza): - 1xAA (élettartam 20/60 ó) - 2xAA (élettartam 28/84 ó) - 3xAA (élettartam 36/108 ó) • Lumen: 400>40>OFF • Töltöttségjelző • Állítható világításkúp • IPX6
Ft
28.640
1 018370051
1837RB/USB
Tartalék akkumulátor 1837/USB modellhez
1837/USB RB
Ft
6.703
1 018370901
1837PLUS LED műhelylámpa
• fényerő: 3000 lumen; szabályozható ( 10%; 25%; 50%; 75%; 100%) • tápellátás: 100-240 V AC - 50/60 Hz; 26 W • ütésvédelem: IK07 • vezeték:5m / 3x1mm² • méretek: 235 x 83 x 233 mm
1xAAA elem nélkül szállítva
IP67
L L mm
Ft
105
4.723
3 018350030
L
1835/2
LED-műszerészlámpa, robusztus, eloxált aluminium
1837PLUS
2xAAA elem nélkül szállítva
L L mm
145
204
Ft
5.028
3 018350060
1837N
L mm
450
Ft
19.500
1 018370002
Ft
66.422
1 018370026
1838COB
1838RB/FLASH
tölthető hordozható LED lámpa
Tartalék akkumulátor 1838/FLASH modellhez
• felfüggeszthető, csúszásgátló és ütésálló gumiházzal • Lítium-polimer akkumulátor • 100/200 lumen; SPOT 75 lumen
1838RB/FLASH
Ft
Ft
17.063
1 018380930
1838LED/120 LED-szerelőlámpa
1838/11LED
Rendkívül nagy fényerejű tölthető LED lámpa lítium-polimeres akkumulátorral • Kompakt csúszásmentes gumitest • Egyszerűen cserélhető homloküveg • Állítható kampó • 110-230 Vac töltőkészülékkel • 340 Lumen • Fejrészi led a többirányú világításhoz
Olajálló kábel, hossza: 5 m ● ● LED-szalag, 600 lumen, 7.5W ● Akasztó: 120 ÷ 170 cm
IP65
1838COB
Ft
21.633
1 018380010
IP65
IP65
1838LED/120
1838P
1838RV/11LED
60.633
tölthető toll lámpa, kettős fénykibocsátással: lámpa vagy zseblámpa
1838LED/120-AL
• Kompakt test csúszásmentes gumiból • 50/80 Lumen • Zsebhez rögzítő horog • Mágneses talp, 180 fokban állítható • USB/3.5 mm jack töltőkábellel szállítva • Üzemidő: 2.5 óra • IP20
1838LED/120-AL
1 018380250
pót tápegység vezetékkel az 1838LED/120 lámpához Ft
16.148
1 018380251
1838SL
Extra keskeny LED lámpa Intenzív fényerővel Szűk helyen történő munkavégzéshez
• 12 V szivargyújtóról és akkumulátorról működtethető • 2,5 m kábel • Vastagság: 6 mm • 345 lumen
1838/11LED
Ft
38.391
1838P
1838RA/10-11LED
pót tápegység az 1838/10LED és 1838/11LED lámpához
1838RA/10-11LED
Ft
8.227
1 018380903
1838RB/10LED
pótakkumulátor az 1838/10LED és 1838/11LED lámpákhoz
1838RB/10LED
Ft
12.797
S
1 018380111
1 018380902
Ft
18.586
1 018380005 1838SL
1838FLASH
Ultrakompakt feltölthető lámpa, legjobb megoldás mindenféle körülmények között.
INTENZÍV EGYENLETES FÉNY: max. fényerő 720 lumen, akkumulátorról és hálózatról egyeránt működtethető BÁRMILYEN POZÍCIÓBAN RÖGZÍTHETŐ: -felületekre: három oldalon csúszásmentes gumival vagy 1/4"-os belsőmenetes állvánnyal (Fényképezőgép Standard-állvány) - fémekre: mágnessel vagy 360°-ban forgó horoggal KOMPAKT: Csak 85x100x155 mm-es hely szükséges ahhoz, hogy a lámpát a szerszámtáskában is könnyen elhelyezhessük és szűk helyen használhassuk ROBOSZTUS: Nehéz mechanikai kihívásoknak is megfelel. Tartós, hosszú élettartamú
1838RR/11LED
Ft
8.379
1 018380914
1 018380101
1838SLR
tölthető csuklós LED lámpa előre (200 lumen) és vizsgálatokhoz a csúcson (100 lumen) világító kompakt LED lámpa csak 9 mm vastag világító test üzemidő 5/2.5 óra (a beállított fényerő alapján) USB töltővel fémkampó és mágnes
töltőtalp az 1838/11LED lámpához
1838RR/11LED
Ft
16.758
IP30
1838RV/11LED
karcvédő üveg a 1838/11LED lámpához
IP65
1838RV/11LED
Ft
1.128
2 018380905
1838FLASH
Ft
78.914
1 018380300
1838SLR
Ft
24.984
1 018380201
205
1838SN
1840BM
• csuklós • kompakt csúszásmentes gumitest • kettős állítható kampó • mágneses alap és hátkiképzés a jobb állíthatóságért • 100-240V / 50-60 Hz töltőkészülékkel • kettős fénykibocsátás, elől és a fejen (spot) • 250 lumen / spot 150 lumen • működési idő 3 óra / spot 3 óra • töltöttség kijelzővel
Izzó nélkül
tölthető csuklós LED lámpa
1843BM
Szerelőlámpa E 27 foglalatú izzó Feszültség 230V
Automata kábeldob szerelőlámpával 230 Vac E27 acélfoglalat ● Izzó nélkül
L
E27
IP42 IP20
IP20
230V
L=10 m
L=15 m
IP20
V
W
L mm
1840BM 230 60 420
Ft
15.844
1838SN
25.899
1 018380132
UV + fehér fényű tölthető lámpa ideális a szivárgások keresésére
1 018430101
1843R/BM
Tartalék szerelőlámpa kábeldobhoz, E27 foglalattal
nagy fényerejű LED lámpa, 230 Vac
• izzó nélkül
• 10 m vezeték • kompakt test csúszásgátló gumiból • könnyen cserélhető homloküveg • állítható horog • 340 Lumen • a fejrészen LED a többirányú megvilágításért
1838UV
Ft
83.789
1 018400101
1842LED/BM Ft
1843BM
IP20
• Kompakt csúszásmentes gumi test • 100-240 Vac / 50-60 Hz tápegységgel • 150 lumen / UV
IP65 1843R/BM
• 230/12 V biztonsági transzformátorral
L=10 m
Ft
36.258
1842LED/BM
Ft
31.993
1 018420301
Ft
5.028
1 018390501
1839/R2
USB/jack 3.5 mm-es vezeték, pótalkatrész az 1836B; 1838P; 1838COB lámpához
IP42 IP55
Ft
2.071
nagy fényerejű LED lámpa, 24 V • 10 m vezeték • kompakt test csúszásgátló gumiból • könnyen cserélhető homloküveg • állítható horog • 340 Lumen • a fejrészen LED a többirányú megvilágításért
IP65
1 018390502
L=15 m
L
24V
1839/R3
USB/MicroUSB vezeték, pótalkatrész az 1834L; 1837/USB lámpához
206
IP42 IP65
1842LED/ABM
USB kimenetes transzformátor, pótalkatrész az 1834L/USB; 1836B; 1837/USB; 1838COB lámpához
1839/R3
1 018380150
1839/R1
1839/R2
1 018430131
LED lámpával szerelt automata kábeldob, 230 Vac
L
1839/R1
1846LED/BM 110÷230V
1838UV
Ft
12.492
Ft
1.585
L=10 m
1 018390503
1842LED/ABM
Ft
29.860
1 018420311
1846LED/BM
Ft
95.977
1 018460301
1846LED/ABM LED lámpával szerelt automata kábeldob 24 V tápfeszültség
1850C
1851VK-12C
1. pozíció 150-250 l/perc 50°C 2. pozíció 150-500 l/perc 50-650°C Digitális kijelző Hőmérséklet és légáteresztés szabályozható Felületre merőlegesen használható 4 tárolt program a vevő specifikus igénye szerint 1. prog. 250°C ca. 350 l/perc 2. prog. 350°C ca. 400 l/perc 3. prog. 450°C ca. 500 l/perc 4. prog. 550°C ca. 400 l/perc
1851VK-12C
Hőlégfúvópisztoly
• Max 60 W
IP42 IP65 IP42 IP55
12 ragasztó stift Ø 11 mm
Ft
Ft
3.016
1 018510062
1851VK-12V
12 db hőragasztó stick festett felületekhez
L=15 m
Ft
1846LED/ABM
92.930
Ø 11 mm
L
2000W 50÷650 C°
1 018460311
H
L=2,4 m
1846R-LED/BM
1851VK-12V
LED pótlámpa
3.016
1 018510072
230V Schuko
12-24 V - AC-DC
1852R1750
hordozhatós indukciós hevítő készülék
Ft
1846LED/BM R
21.937
1 018460331
1848
L mm 255
1850C
automatikus kábeldob Schuko csatlakozóval
• Összenyomásvédett gumiban elhelyezett vezeték H07 - 3x1.5 mm² - 15m • Max. 1600 W letekert vezetéknél • Max. 1200 W feltekert vezetéknél
H mm 210
Ft
1 018500015
1850U...
Fúvóka 1850B-hez és 1850C-hez
IP42
1850UB
58 mm
L=15 m
80 mm
80 mm
32 mm
58 mm
80 mm
Ft
1848
86.531
1 018480015
1850B
Hőlégfúvópisztoly
1850UB 1850UF 1850UP 1850UR
- felmelegíti és kioldja a különösen megszorult csavarokat, anyákat, kerékagyakat és csapágyakat, láng használata nélkül - lehetővé teszi bármilyen ferromágneses fém felmelegítését
1850UF
1850UP
80 mm 1850
B-C B-C B-C C
14 mm
Ft
5.941 6.551 5.941 5.637
1850UR
1 1 1 1
018500100 018500101 018500102 018500103
Hő-ragasztó pisztoly 12 ragasztóstifttel táskában
FELHASZNÁLÁSI TERÜLETEK Autóipar Ipari karbantartás Légijármű ipar Hajóipar Petrolkémia ipar
1600W 300÷500 C°
H
230V Schuko
1850B
L mm 240
H mm 190
Ft
34.125
Műszaki adatok: - bemeneti feszültség: 230V AC, 50/60 Hz - bemeneti áramerősség: max. 7,5A - teljesítmény: max. 1.75 kW
ELŐNYÖK Idő megtakarítás: gyors és nagypontosságú melegítés Tűzvédelem: nem hoz létre lángot, maximális biztonság a kezelő számára Praktikus: egy kézzel használható, és a fűtőtekercsek könnyen cserélhetők
L
Tartozékok: - két homlokzati tekercs 19 és 26 mm átmérővel anyák kioldásához - egy lapos fűtőtekercs felületek melegítéséhez - egy 800 mm hosszú rugalmas fűtőtekercs - műanyag táskában szállítva
OPCIÓK Ezen kívül további fűtőtekercs méretek is rendelhetők
1851VK
- 1. pozíció 240 l/perc 300°C - 2. pozíció 450 l/perc 500°C • Felületre merőlegesen használható
87.750
L=2,4 m
1 018500011
1851VK 320x250x50 mm
Ft
12.492
1 018510058
1852R1750
Ft
353.435
1 018520175
480x370x130 mm - 4,5 kg
207
1852S-L
1860 140A
oldalsó fűtőtekercs
1852S-L 19 1852S-L 20 1852S-L 23 1852S-L 26 1852S-L 32 1852S-L 38 1852S-L 45
Ø mm
19 20 23 26 32 38 45
inverteres hegesztőkészülék egyenáram kimenettel (DC) MMA és TIG elektródás acél hegesztésekhez. kompakt és könnyen szállítható
Ft
10.665 10.665 10.665 10.665 10.665 12.187 13.406
1 1 1 1 1 1 1
018520501 018520502 018520503 018520504 018520505 018520506 018520507
1852S-F
homlokzati fűtőtekercs
arc force, hotstart, anti-sticking, hővédelem funkciók Szabályozási áramerősség: 5 ÷ 140 A Tápfeszültség:1 x 230 V Munkavégzési tényező (40°C) : 25% - 140 A 60% - 100 A 100% - 90 A Késleltetett biztosíték: 16 A Védelmi fok: IP23S Használható elektródák: Ø 1.5 - 4 mm rutilos, bázikus, inox, öntöttvas, stb. 16 mm² vezetékekkel szállítva
200 mm
1852S-F 19 1852S-F 20 1852S-F 23 1852S-F 26 1852S-F 32 1852S-F 38 1852S-F 45
Ø mm
19 20 23 26 32 38 45
Ft
10.665 10.665 10.665 10.665 10.665 12.187 13.406
1 1 1 1 1 1 1
018520508 018520509 018520510 018520511 018520512 018520513 018520514
1852S-FLESS
179.765
1 018600004
inverteres hegesztőkészülék egyenáram kimenettel (DC) MMA és TIG elektródás acél hegesztésekhez. kompakt és könnyen szállítható
Ft
20.110 25.289 30.469
1 018520515 1 018520517 1 018520518
tartalék vezetékek az 1860 inverteres hegesztőkészülékhez az elektródatartó fogó vezeték hossza: 2.5 m a testvezeték hossza: 1.8m
1860RC/140A 1860RC/160A
Ft
19.805 24.984
1 018600604 1 018600606
7042LCD
LCD-hegesztő pajzs automatikus sötétedéssel az ívhegesztéshez MIG/MAG; TIG és plazmahegesztéshez. Áramellátás szolárcellákkal és Lithiumakkumulátorokkal, hosszú élettartamú LCDfilterekkel ● Látómező 98x43 mm ● Sötétedési szakasz DIN 9-13 külső beállítás ● UV/IR-védelem ● Sötétedési idő: 1/25000 s ● Világosodási idő: 0.25-1s ● Sötétedés érzékenysége és késedelme beállítható ● Automatikus be- és kikapcsolás ● Köszörülési üzemmód ● Optimális forma problémamentes légzés
arc force, hotstart, anti-sticking, hővédelem funkciók
szabályozási áramerősség: 5 ÷ 160 A tápfeszültség: 1 x 230 V munkavégzési tényező (40°C) : 30% - 160 A 60% - 1030 A 100% - 110 A késleltetett biztosíték: 25 A védelmi fok: IP23S használható elektródák: Ø 1.5 - 4 mm rutilos, bázikus, inox, öntöttvas, stb. 25 mm² vezetékekkel szállítva
1852 S-PIATTE lapos fűtőtekercs
1852S-PIATTE
1860 140A
Ft
1860 160A
rugalmas fűtőtekercs
1852S-FL 800 1852S-FL1000 1852S-FL1500
130 mm
370 mm
1860RC
Ft
12.187
1 018520516
270 mm
7042LCD 160 mm
1860 160A
370 mm
Ft
44.789
1 070420001
7042LCD/RV Ft
216.330
1 018600006
karcálló üveg a 7042LCD modellhez
7042LCD/RV
Ft
518
2 070420101
7042LCD/RV-INT
belső üveg a 7042LCD modellhez
7042LCD/RV-INT
208
Ft
335
2 070420102
1870
1872L
20 literes száraz-nedves porszívó
35 literes száraz-nedves porszívó "L" osztályú minősítés
• egyfokozatú by-pass motor • feszültség 230/240 V • frekvencia 50/60 Hz • legnagyobb teljesítmény 1200 W • levegőszállítás l/mp. 58 • legnagyobb nyomáscsökkenés 190 mbár • legnagyobb antisztatikus PP tartálykapacitás 20 l • zajkibocsátás <70 dB(A) • kábelhossz 5 m • tartozéktartó kocsi Ø 36 mm TARTOZÉKOK • 1 flexibilis cső ergonomikus markolattal • 2 merev hosszabbító cső • 1 többfunkciós kefe padlóhoz és folyadékhoz • 1 rés szívófej SZŰRŐRENDSZEREK • 1 felületi levegőszűrő betét 1900 cm2 - 12 mikron névl. • 1 habvédő szűrő PPI 45/PPI 30
• kétfokozatú by-pass motor • feszültség 230/240 V • frekvencia 50/60 Hz • legnagyobb teljesítmény 1100 W • levegőszállítás l/mp. 55 • legnagyobb vákuum 220 mbár • az antisztatikus PE-HD anyagú tartály térfogata 35 l • zajkibocsátás <68 dB(A) • vezetékhossz 6 m Ø 36 mm TARTOZÉKOK • 1 flexibilis cső ergonomikus markolattal • 2 műanyag hosszabbító cső • 1 kombinált kefe váz • 1 folyadékgyűjtő gumis betét •1 nyeles szívófej SZŰRŐRENDSZEREK • 1 nemszőtt szövet szűrőzsák, "L" szűrési osztály • 1 szűrőbetét "L" osztályú IFA minősítéssel • 1 habvédő szűrő PPI 45/PPI 30 • 2 PP PET csatolt utószűrő
30 literes száraz-nedves porszívó, ROZSDAMENTES acél tartállyal
IPX4
1870
Ft
53.015
• kétfokozatú by-pass motor • feszültség 230/240 V • frekvencia 50/60 Hz • legnagyobb teljesítmény 1100 W • levegőszállítás l/mp. 55 • legnagyobb nyomáscsökkenés 220 mbár • legnagyobb rozsdamentes acél tartálykapacitás 30 l • zajkibocsátás <61 dB(A) • kábelhossz 6 m • tartozéktartó kocsi Ø 45 mm TARTOZÉKOK • 1 flexibilis cső ergonomikus markolattal • 2 rozsdamentes acél hosszabbító cső • 1 ipari kefe váz • 1 ipari szőnyegpadló szívóbetét • 1 ipari folyadékgyűjtő gumis betét • 1 rés szívófej
1 018700020
1871M
35 literes száraz-nedves porszívó áram és sűrített levegő szervizcsatlakozóval • automatikus szűrőtisztítás • kétlépcsős by-pass motor • tápfeszültség 230/240 V • legnagyobb teljesítmény 1200 W • szervizcsatlakozó legnagyobb telj. 2000 W • legnagyobb pneumatikus szerszám csatlakozó nyomás 15 bár • szállított levegő mennyiség 60 l/mp. • legnagyobb vákuum 220 mbár • az antisztatikus PE-HD anyagú tartály térfogata 35 l • zajkibocsátás <68 dB(A) • vezetékhossz 7 m TARTOZÉKOK • 1 flexibilis cső ergonomikus markolattal • 2 műanyag hosszabbító cső • 1 kombinált kefe váz • 1 folyadékgyűjtő gumis betét • 1 nyeles szívófej • 1 gumicsatlakozó 26 mm-es belső átmérőjű szerszámokhoz • 6 levegőcső reteszelő szívócsővel SZŰRŐRENDSZEREK • papírzsák IFA "M" kategória • szűrőbetét IFA "M" kategória • habvédő szűrő PPI 45/PPI 30
1871M
IPX4
1872L
1873
Ft
115.780
SZŰRŐRENDSZEREK • 1 papír szűrőzsák • 1 felületi levegőszűrő betét 1900 cm2 12 mikron névl. • 1 habvédő szűrő PPI 45/PPI 30
1 018720135
Ft
329.065
1 018710035
1873 30
Ft
155.390
1 018730030
209
1874
1870-72/FL
50 literes száraz-nedves porszívó, ROZSDAMENTES acél tartállyal
folyadékszívó szűrő az 1870 - 1872 - 1873 - 1874 modellekhez
• kétfokozatú by-pass motor • feszültség 230/240 V • frekvencia 50/60 Hz • legnagyobb teljesítmény 1350 W • levegőszállítás l/mp. 55 • legnagyobb nyomáscsökkenés 240 mbár • legnagyobb rozsdamentes acél tartálykapacitás 50 l • zajkibocsátás <63 dB(A) • kábelhossz 6 m • tartozéktartó kocsi Ø 45 mm TARTOZÉKOK • 1 flexibilis cső ergonomikus markolattal • 2 rozsdamentes acél hosszabbító cső • 1 ipari kefe váz • 1 ipari szőnyegpadló szívóbetét • 1 ipari folyadékgyűjtő gumis betét • 1 rés szívófej
1874-50/FC
szűrőbetét, 5200 cm² névl. 12 mikron, az 1874 modellhez
1874 50/FC 1870 72/FL
Ft
3.808
1 018700027
szűrőbetét, "L" osztály a 1872L 35 készülékhez
1 018740056
1877
kocsis fáradtolaj gyűjtő 90 literes tartállyal
1872L 35/FC
SZŰRŐRENDSZEREK • 1 papír szűrőzsák • 1 felületi levegőszűrő betét 5200 cm2 12 mikron névl. • 1 habvédő szűrő PPI 45/PPI 30
Ft
13.101
• szintjelző • nagy átmérőjű teknő szűrőcsepegtető ráccsal, űrtartalom 12 l • pneumatikus tartályürítés 1,8 m hosszú csővel • szerszámtartó tál
1872L 35/FC
Ft
13.406
1 018720144
1872L 35/5S
5 nemszőtt szövet szűrőzsák, "L" szűrési osztály
1877
Ft
175.195
1 018770008
1877A
kocsis fáradtolaj gyűjtő/elszívó, 90 literes tartállyal és előkamrával
1872L 35/5S 1874 50
Ft
196.525
Ft
20.110
1 018720136
1 018740050
1873-30/5S
5 függőleges papírzsák az 1873 modellhez
1870-20/5S
5 vízszintes papírzsák az 1870 modellhez
• szintjelző • nagy átmérőjű teknő szűrőcsepegtető ráccsal, űrtartalom 12 l • átlátszó előkamra, űrtartalom 9,5 l • szívócső hossza 1,8 m • pneumatikus tartályürítés 1,8 m hosszú csővel • szerszámtartó tál A következő tartozékokkal szállítva: • 1 merev szonda Ø 5x700 mm • 1 flexibilis szonda Ø 5x700 mm • 1 merev szonda Ø 6x600 mm • 1 flexibilis szonda Ø 6x700 mm • 1 merev szonda Ø 7x700 mm • 1 flexibilis szonda Ø 8x700 mm • VW, BMW, CITROËN adapterek
1870 20/5S
Ft
12.492
1 018700021
szűrőbetét, 1900 cm² névl. 12 mikron, az 1870 - 1872 - 1873 modellhez
210
Ft
12.644
1 018730031
1874-50/5S
1870-72 /FC
1870-72 /FC
1873 30/5S
Ft
10.665
1 018700026
5 függőleges papírzsák az 1874 modellhez
1874 50/5S
Ft
15.844
1 018740051
1877A
Ft
304.080
1 018770080
1878 3
1879R/K4
olajgyűjtő tartály teherautó kerékagyhoz cseppmentes olajleeresztés
1878 3
Ft
lt
4.875
3
1883
4 pótcsőből álló készlet az 1879 folyadékelszívóhoz
Ft
1879R/K4
13.800
Digitális olajátfolyószámláló •1/2"-os csatlakozó • Ütés ellen védő gumi • 1 CR2 elemmel szállítva • Max. teljesítmény: 0÷35 l/perc (0÷9 gal/perc) • Max. nyomás: 50 bar (750 psi) • Viszkozitás: 8÷5000 mPas • Pontosság: ±0,5%
1 018790504
1 018780003
Ø 1/2"
1880
Kézi pumpa olajhoz
1878 11
Folyadékgyűjtő tartály • Max. űrtartalom 11 l • Folyadékleeresztő csavar • A belső fal megakadályozza a folyadék kicsapódását szállítás közben
1883
Ft
Ft
53.321
1 018830035
1883NC 1880
1878 11
lt
11
Ft
8.531
1 018780011
Ft
gr
13.400
240
1 018800001
Adepter, külső menet 1/2" 1882 és 1883 modellhez
1881
Pneumatikus pumpa 3:1 1883NC
1878 30
Folyadéktartály
3.199
1 018830135
1884
• Maximális űrtartalom: 30 l • Fröccsenésgátló • 4 guruló görgő
Olajfeltöltő berendezés kézi és automatikus sebességváltóhoz és differenciálműhöz Komplett 12 adapterrel a direkt csatlakoztatáshoz
600 mm
860 mm
100 mm
1881 1878 30
lt
30
Ft
33.516
Ft
l/min
121.265
14
1 018810001
1 018780030
1879
Kézi és pneumatikus folyadékelszívó, 9,5 l
1882
Olajozó pisztoly flexibilis kifolyóval és csepegésgátlóval
440 mm Ø 1/2" 230 mm
14 mm
1879
Ft
73.125
1 018790001
1882
Ft
1884
• 1/2"-os csatlakozó • Max. átfolyás 65 l/perc • Max. üzemi nyomás 100 bar • Blokkoló szerkezet
Ft
35.953
1 018820010
115.780
AT-101
FORD
AT-102
UNIVERSAL (Bmw, Honda, Nissan...)
AT-103
VW-AUDI
AT-104
VW-AUDI-PORSCHE
AT-105
VW-AUDI-MINI COOPER
AT-106
MERCEDES
AT-107
DSG
AT-108
VW-AUDI CVT
AT-109
VOLVO
AT-110
TOYOTA-LEXUS
AT-111
SKODA
AT-112
VW Passat/Tiguan <2007
1 018840010
211
1884/C12
1895 6
adapter táska az 1884 berendezéshez
1895 27
ultrahangos mosótál 6 literes
ultrahangos mosótál 27 literes
speciális gáztalanító funkcióval
speciális gáztalanító funkcióval
Ft
1884/C12
42.656
1 018840100
1889
Acél hordótartó 2 db 200 literes hordó szállítására és raktározására
• Epoxypulverrel melegen lakkozva • Könnyen szállítható emelővillás targoncával vagy raklap emelő targoncával • Nem rakható egymásra
740 mm
330 mm
1210 mm
Ft
1889
196.525
- a folyadék fűtésével és az ultrahang alkalmazásával lehetővé teszi az alkatrészek, és általában a fém munkadarabok hatékony tisztítását (befecskendezők, karburátorok, szelepek, stb...) - digitális kijelző a mosási hőmérséklet és idő beállításával - kettős mosófunkció: "soft" és "normál" - egy általános tisztításhoz elég 50/60°C hőmérsékletű víz használata - egy alaposabb tisztítás érdekében adjon hozzá egyedi, ultrahangos tálakhoz ajánlott habzásmentes mosóoldatot - a gáztalanító funkció meggyorsítja a levegő eltávolítását a mosótál teljes térfogatán belül, növelve ezzel az ultrahang hatékonyságát MŰSZAKI ADATOK Mosótál térfogat: 6 liter Ürítő csap Teljesítmény: 150 Watt Fűtésteljesítmény: 300 Watt Hőmérséklet szabályozás: 0÷80°C Mosási idő szabályozás: 0-99 perc Frekvencia: 40 kHz Tápfeszültség: 220/230 V Méretek: 330x180x310 mm
1 018890200
1895 6
Ft
170.625
1 018950060
1889CF
univerzális kulcs hordók nyitásához • 1 belső hatszög Ø 38 mm • 1 profil 4 szegmenssel Ø 42 mm • 1 penge 17x7 mm
- a folyadék fűtésével és az ultrahang alkalmazásával lehetővé teszi az alkatrészek, és általában a fém munkadarabok hatékony tisztítását (befecskendezők, karburátorok, szelepek, stb...) - digitális kijelző a mosási hőmérséklet és idő beállításával - kettős mosófunkció: "soft" és "normál" - egy általános tisztításhoz elég 50/60°C hőmérsékletű víz használata - egy alaposabb tisztítás érdekében adjon hozzá egyedi, ultrahangos tálakhoz ajánlott habzásmentes mosóoldatot - a gáztalanító funkció meggyorsítja a levegő eltávolítását a mosótál teljes térfogatán belül, növelve ezzel az ultrahang hatékonyságát MŰSZAKI ADATOK Mosótál térfogat: 27 liter Ürítő csap Teljesítmény: 500 Watt Fűtésteljesítmény: 500 Watt Hőmérséklet szabályozás: 0÷80°C Mosási idő szabályozás: 0-99 perc Frekvencia: 40 kHz Tápfeszültség: 220/230 V Méretek: 530x330x380 mm
Ft
1895 13
1895 27
speciális gáztalanító funkcióval
2250-O
ultrahangos mosótál 13 literes
382.265
1 018950270
forgatható ülés tálcával
L
410 ÷ 530 mm
L mm
270
Ft
8.161
1 018890010
- a folyadék fűtésével és az ultrahang alkalmazásával lehetővé teszi az alkatrészek, és általában a fém munkadarabok hatékony tisztítását (befecskendezők, karburátorok, szelepek, stb...) - digitális kijelző a mosási hőmérséklet és idő beállításával - kettős mosófunkció: "soft" és "normál" - egy általános tisztításhoz elég 50/60°C hőmérsékletű víz használata - egy alaposabb tisztítás érdekében adjon hozzá egyedi, ultrahangos tálakhoz ajánlott habzásmentes mosóoldatot - a gáztalanító funkció meggyorsítja a levegő eltávolítását a mosótál teljes térfogatán belül, növelve ezzel az ultrahang hatékonyságát
380 mm
212
24.375
1 022500011
2251-O
forgatható ülés fiókokkal
MŰSZAKI ADATOK Mosótál térfogat: 13 liter Ürítő csap Teljesítmény: 300 Watt Fűtésteljesítmény: 400 Watt Hőmérséklet szabályozás: 0÷80°C Mosási idő szabályozás: 0-99 perc Frekvencia: 40 kHz Tápfeszültség: 220/230 V Méretek: 350x325x320 mm
1895 13
Ft
2250-O
410 ÷ 530 mm
380 mm
Ft
272.040
1 018950130
2251-O
Ft
44.180
1 022510011
2252
Kerekes ülőke
2254F
3000M/LT
Lehetővé teszi a jármű teljes elülső részének védelmét, meghagyva a fényszóró és a radiátor nyílásokat
• PVC és habosított gumibevonattal, magas komfort
személyautó komplett első rész védőtakaró
2252 O
Aláfekvő ágy
2252 G 2252 R
38 cm
Ft
2252-O 2252-G 2252-R
Három állásban rögzíthető fejtámla
40 cm 45 cm
43.265 43.265 43.265
1 022520001 1 022520002 1 022520003
2252KR4
Tartalékkerekek az ülőkéhez
100 mm 425 mm
- Vízhatlan - Olaj és zsír álló - Rögzítés zsinórok segítségével - Anyaga: 98% poliamid/nylon, 2% poliuretán
Ft
2254F
21.990
1020 mm
1 022540150 3000M/LT
2252KR4
Ft
14.625
2254SV
7,3 kg
A legtöbb jármű üléshez és kormányhoz használható
3000M/RLS
Ft
41.133
1 030000220
mosható ülés és kormány védő szett
1 022520900
Tartalékkerekek az aláfekvő ágyhoz
2258-O
ülés szerszámkocsival
450 mm
3000M/RLS
475 mm
Ft
45.094
1 030000206
3002
355 mm
2258-O
Ft
2.895
Aláfekvő ágy és ülőke
1 022580011
2254C
Ft
2254SV
tapadókorongos karosszéria védőpanel lágyított szövet, a felső részén 4 tapadókoronggal
• Acélváz • Szivacsos párna PVC-bevonattal • Gyors átalakítás: aláfekvő ágy vagy ülőke
- Egységes méret - Újra felhasználható és mosható - Ellenálló nylon szövetből készült rugalmas peremmel - Anyaga: 98% poliamid/nylon, 2% poliuretán
6.710
1 022540100
400 mm
1030 mm
2254T
térdvédő szőnyeg Csúszásgátló EVA anyagból
100 mm
3002 2254C
Ft
12.979
1 022540200
30 mm 290 mm
Ft
26.813
1 030020001
3002/RLS
6 pótkerék 3002 aláfekvő ágyhoz
470 mm
2254T
Ft
6.551
1 022540047
3002/RLS
Ft
7.007
1 030020501
213
3003
3009
• Kerék Ø: 76 mm
Max. teherbírás 550 kg 4 elfordítható kerék Hengerszélesség: 200 mm Max. 240 mm széles autókerékhez Alkalmas: • Balesetben sérült autók vontatásához • Autószerelő és karosszériajavító műhelyekben • Bemutatótermekben járműmozgatáshoz
Ütésálló műanyag aláfekvő ágy
1000 mm
470 mm
3011/T
Autóroller balesetben sérült autók mozgatásához
Hidraulikus emelő
L H max-min
120 mm
Ft
3003
20.567
C max kg
3500
1 030030001
3003/RLS
170
H Max mm
L mm
366
86
3011T 3,5
A
6 pótkerék 3003 aláfekvő ágyhoz
H min mm
B
C max kg
5000
H min mm
203
H Max mm
Ft
11.274
A
B
Ft
103.595
1 030090001
3007
alváz alá illeszthető kocsi első/hátsó mechanika nélküli járművekhez
3009R/GR4
467
C max kg
H min mm
10000
220
C max kg
H min mm
15000
H Max mm
Ft
Ft
Ft
Ft
1 030110050
L mm
484
114
230
H Max mm
1 030110100
L mm
497
113
3011T 15
Ft
3009R/GR4
41.133
1 030090501
3010/T...
1 pár szerelőbak
51.797
C max kg
H min mm
245
H Max mm
1 030110150
L mm
521
115
3011T 20
140 cm
73.125
1 030110200
3012
60 cm H H1 max-min
135.585
41.133
20.000
110
27.422
4 darabos kocsi kerékcsoport 3009 R/GR4
A
3007
Ft
118
3011T 10
elsőhíd vagy hátsóhíd nélküli járművek hatékony mozgatásához a munkavégzési fázisban • 4 elforduló kerék, kettő fékezett, fényezőkemencében használható • 2 állítható tartóelemmel minden alvázhoz alkalmazkodik • legnagyobb teherbírás 800 kg
Ft
1 030110035
1 030030501
400÷850 mm 600 mm
A Max mm
L mm
3011T 5 3003/RLS
Ft
24.375
motortartó kengyel L
1 030070001
3008
L1
szimpla és dupla teherautó kerék emelő és pozícionáló
C max kg
2000
H min mm
280
H max mm
425
H1 mm
C max kg
3000
L mm
245
285
H max
430
1 030100002
L mm
H1
250
195
29.250
L mm
1500 1800
C max kg
74.649 100.545
500 400
1 030120010 1 030120018
L1 mm
180
Ft
3010T 3
165
24.375
H min
L1 mm
185
Ft
3010T 2
• legnagyobb teherbírás 700 kg • legkisebb magasság 140 mm • legnagyobb magasság 660 mm • görgő tengelytáv 470÷740 mm • hidraulikus biztosítás túlterhelés esetén • elforduló első kerekek
L
3012C
1 030100003
alsó motortartó kengyel autókhoz és haszonjárművekhez ideális
1140 mm
C max kg
6000
H min
400
H max
580
3008
214
10000
930 mm
1020 mm
Ft
746.485
1 030080100
3010T 10
H1
340
471
H max
735
280
42.047
H min
L1 mm
245
Ft
3010T 6 C max kg
L mm
1 030100006
L mm
H1
420
Ft
1050 mm
L1 mm
330
71.602
500÷700 mm
290
1 030100010
3012C
Ft
196.525
1 030120255
3012I
3014SAR/RR
Motortartó kengyel, alsó
4 pótkerék a 3014SAR motortartó állványhoz
3025/RG
2 elforduló pótkerék a 3025 hidraulikus daruhoz
H L
Ft
3014SAR/RR
37.100
1 030140370
3014SAR/1 3012I
L mm
630÷960
H mm
190
Ft
173.670
1 030120250
Ft
3025/RG
86.000
1 030250902
3025/PF
Folyadékgyűjtő tartály a 3014 SAR modellhez
Hordóemelő
Max.teherbírás: 300 kg
3014
Motortartóbak
70 mm
1010 mm 1020 mm
83 cm
Ft
3014SAR/1
80 cm
99.024
1 030140361 550÷640
1020x1010x11 mm
3014SAR/2
Kengyel a hajtómű tartóblokkra történő rögzítéséhez a 3014 SAR modellhez
81 cm
69 cm
Ft
3014
94.453
1 030140010 A mm
3025/PF 550÷640
3014R/GR5
B mm
70
Ft
75.563
1 030250011
500 mm
5 pótkerék a 3014 motortartó állványhoz
Ft
3014SAR/2
95.977
1 030140362
3025
Hidraulikus daru kettőshatású szivattyúval
3026 0,3
Hidraulikus hajtómű emelő
Max. teherbírás: 1 t
Ft
3014R/GR5
23.766
1 030140501
1120 mm 1650 mm
3014 SAR Motortartóbak
'• Könnyen kezelhető, helytakarékos • A motor és a hajtómű 360°-os elfordítását teszi lehetővé • Maximális biztonság és stabílitás Max. teherbírás: 450 kg 550 mm 550 mm 1560 mm
3026 0,3
3025
3025
Ft
466.170
1 030260003
1 030250001
3026/R0,3
1000 mm
4 elforduló pótkerék a 3026 0,3 hidraulikus emelőhöz
3025/RF 920 mm
Ft
172.150
2 rögzített pótkerék a 3025 hidraulikus daruhoz
1145 mm
3014SAR
Ft
341.250
1 030140360
3025/RF
Ft
58.200
1 030250901
3026/R 0,3
Ft
41.600
1 030260903
215
3026 0,5
3026/SP
3027 30
Max. teherbírás: 500 kg
lehetővé teszi, hogy a kezelő egyedül, gyorsan és biztonságosan kiszerelje és visszaszerelje a személygépkocsik, haszonjárművek és terepjárók hajtóműveit
legnagyobb teljesítmény: 30 t
Hidraulikus hajtómű emelő
univerzális emelő hajtóművekhez
hidraulikus prés mozgó dugattyúval és csörlővel
1140 mm 1980 mm
650 mm
3026 0,5
Ft
202.615
Ft
3026/SP
169.100
1 030260505
1 030260005
3027 10
3026/R0,5
4 elforduló pótkerék a 3026 0,5 hidraulikus emelőhöz
1150 mm
Hidraulikus prés mozgó dugattyúval Max.teherbírás: 10 t
Ft
3027 30
990.230
1 030270030
230 kg
3026/R 0,5
Ft
60.600
3027 50
Hidraulikus prés mozgó dugattyúval
1 030260905
Max. teherbírás: 50 t 1250 mm
3026 1,0
hidraulikus hajtómű emelő Legnagyobb teherbírás 1 t
820 mm
Ft
3027 10 1140 mm
411.325
2200 mm
1 030270010
90 kg
3027 20
Hidraulikus prés 20 t Max.teherbírás: 20 t
650 mm
3026 1,0
Ft
248.320
1250 mm
3027 50
1 030260010
Ft
Ft
1.355.850
1 030270050
350 kg
3026/S
Forgatható tartó állítható persellyel a 3026 modellhez
3027/KP
1905 mm
Présszerszámkészlet a 3027 modellhez
Max. teherbírás: 500 kg
950 mm
3026/S
216
Ft
144.725
3027 20
1 030260501
140 kg
Ft
568.240
1 030270020
3027/KP10 3027/KP20 3027/KP30 3027/KP50
3027 10 3027 20 3027 30 3027 50
91.406 121.875 121.875 143.205
1 1 1 1
030270510 030270520 030270530 030270550
3027/KPP50
Lábkapcsoló a hidraulikus préshez, a 3027 20-30-50 modellhez
3033/3T
3061/2T
Hidraulikus emelő 3T hosszú kivitel
2 tonnás - 2 lépcsős pneumatikus emelő
• Alkalmas főként kisebb szállító járművekhez • Max. teherbírás: 3 t • Poliamid-kerekek
Ft
3027/KPP50
59.414
h Max 520 mm
1 030270555
h Min 140 mm
3030/2T
1180 mm
Hidraulikus krokodilemelő 2T 6 kerékkel
A következőkkel rendelkezik: • háromlépcsős nagy ellenállású membrán és belső teleszkópos vezető • végállási megállító berendezés és biztonsági szelepek túlterhelés esetére • emelőberendezéseken is használható
• Elől műanyag dupla kerék (PTFE) • Optimális kezelhetőség nem sik és egyenetlen felületen • Maximális teherbírás: 2 tonna
MŰSZAKI ADATOK teherbírás: 2 t súly 14 kg üzemi nyomásigény: 8-10 bár magasság: min.132 - max. 326 mm
H Max 520 mm
3061/2T 400 mm
Ft
3033/3T
249.845
1 030330030
Ft
191.345
1 030300020
43 kg
3030/2T-R5
csapos első kerék a 3030 2T emelőhöz
3030 2T/R5
1 030610020
3061/2T-P50
Autókerékszállító kocsi
H min 85 mm
3030/2T
50 mm-es hosszabbító a 3061/2T modellhez
3035
860 mm
Ft
219.375
Ft
6.703
-Az autókerekek könnyen szállíthatók Ø 980 mm-ig -A robosztus keret lehetővé teszi az autókerekek könnyű szállítását,illetve kezelhetőségét -A rakodófelület vízszintesen is használható és különböző pozícióba állítható -2 kerék Ø 260 mm -2 kerék Ø 125 mm -Max. rakodási magasság 1,60 m -Max. terhelhetőség 200 kg - 2 pozícióba állítható villák: Első pozíció max. távolság 880 mm Második pozíció max. távolság 980 mm
1 030300505
3061/2T P50
Ft
18.281
1 030610021
3061/2T-P100
100 mm-es hosszabbító a 3061/2T modellhez
3061/2T P100
Ft
24.375
1 030610022
3030/2T-R6
hátsó pótkerék a 3030/2T emelőhöz
3030 2T/R6
Ft
10.665
1 030300506
3030/2TRP
85 mm tartalék gumilap a 3030/2T-hez
3030/2TRP
5 mm
Ft
1.249
5 030300501
3035
Ft
240.705
1 030350100
217
3063/2,5T
2,5 tonnás kocsis hidropneumatikus emelő
3065/40-20T
3067/60-15T
40/20 tonnás hidropneumatikus emelő
60-30-15 t hidropneumatikus emelő
• nehéz haszongépjárművekhez javasolt • praktikus és jól szállítható mozgó műhelyekkel is • automatikus dugattyú visszahúzódás • két süllyesztőszelep terhelés alatt sebességellenőrzéssel
MŰSZAKI ADATOK teherbírás: 2,5 t súly 75 kg üzemi nyomásigény: 8-10 bár levegőfogyasztás 400 l/perc
3063/2,5T
Ft
606.325
• automatikus dugattyú visszaállás • két süllyesztőszelep terhelési sebesség ellenőrzéssel • egy 70 és egy 120 mm-es hosszabbítót tartalmaz
Különösen javasolt gépkocsikhoz és haszonjárművekhez Szakműhelyek, gumis és karosszéria műhelyek számára ideális A KÖVETKEZŐKKEL RENDELKEZIK: • automatikus karvisszatérés • sebességellenőrzés teljes terhelésnél
A csak 120 mm legkisebb magasságával különösen alkalmas városi és turista autóbuszoknál, és tömegközlekedési járműveknél történő használatra
MŰSZAKI ADATOK teherbírás: 40/20 tonna súly: 39 kg üzemi nyomásigény: 8-10 bár levegőfogyasztás 400 l/perc
3067/60-30-15T
Ft
1.121.000
1 030670120
3067/70-13T
1 030630125 3065/40 20T
MŰSZAKI ADATOK teherbírás: 60-30-15 tonna súly: 56 kg tápnyomás: 8-10 bar levegőfogyasztás: 600 l/p
Ft
728.200
70-43-23-13 t hidropneumatikus emelő
1 030650200
3065/20-10T
20-10 t hidropneumatikus emelő szállítótáskával
Hordozható, könnyű, az országúti szervizeknél ideális
Hosszú változat, teherautók, nyergesvontatók, autóbuszok és mezőgazdasági gépek esetén történő használatra alkalmas • automatikus dugattyú visszahúzódás • két süllyesztőszelep terhelés alatt sebességellenőrzéssel
• egy 75 és egy 60 mm-es hosszabbítót tartalmaz
MŰSZAKI ADATOK teherbírás: 70-43-23-13 tonna súly: 74 kg üzemi nyomásigény: 8-10 bár levegőfogyasztás 600 l/perc
MŰSZAKI ADASTOK teherbírás: 20-10 tonna súly: 23 kg tápnyomás: 8-10 bar levegőfogyasztás: 400 nl/perc
3065/20-10T
218
Ft
670.720
1 030650100
3067/70 13T
Ft
1.368.050
1 030670130
MOTORKERÉKPÁRSZERELŐ SZERSZÁMOK
224
219
3040
3041A/11
Hátsó kerék állvány motorkerékpárhoz szabályozható
3042/K6P
Görgős adapter pár a 3041-hez
• Mattfekete lakkozás • Poliamid adaptertartó • 4 hőkezelt gumikerék
3041A/11
Kit: 6 tüske a 3042 cikkszámú motorkerékpár állványhoz (3042 modellel együtt szállítva)
Ft
17.367
1 030410511
3041A/15 3040
Ft
24.832
28.336
1 030420101
3043
Kúpos adapter pár a 3041-hez
Egykarú motorkerékpár állvány balos
1 030400001
• Mattfekete lakkozás • Poliamid adaptertartó • 4 hőkezelt gumikerék
3040A/1 V-Adapter-pár a 3040-hez
Ft
3042/K6P
3041A/15
Ft
9.597
1 030410515
3041T 3040A/1
Ft
10.207
állítható első állvány radiális féknyereggel szerelt motorokhoz
1 030400501 - Matt fekete fényezés - Poliamid csúszkatartó - 4 elasztomer gumi kerék
3040A/2
L-Adapter-pár gumiból a 3040-hez
3043
3040A/2
12.035
1 030400502
Tartóstift-pár alumíniumból a 3040A/1-hez
3041T
Ft
26.508
1 030410011
3041T/17 3040A/6 M6x1 mm Aprilia, Yamaha, Triumph 3040A/8 M8x1.25 mm Suzuki, Honda, Ducati 3040A/10 M10x1.25 mm Kawasaki
Ft
8.988
1 030400506
8.988
1 030400508
8.988
1 030400510
L alakú gumi csúszka pár radiális féknyergekhez a 3041T állványhoz
3043A/41 21,8 Ducati 3043A/42 27,5 Triumph 3043A/43 42 MV - Ducati 3043A/44 40 Ducati 1098 3043A/45 28,6 Honda 3043A/46 30 BMW F800S 3043A/47 52,9 BMW K,R,S 3043A/48 28,3 Honda CB1000R
Ft
11.274
1 030430541
11.274
1 030430542
16.758
1 030430543
16.758
1 030430544
11.274
1 030430545
15.844
1 030430546
27.422
1 030430547
11.270
1 030430548
3044
Motorkerékpár tartóbak jobboldali egykaros villához
3041T/17
3041
1 030430001
Csapszeg a 3043-hoz
3040A/6-8-10
3043A/41÷48
Ø mm
Ft
Ft
59.414
Ft
10.359
1 030410517
• Acél kurzortartó • Matt fekete fényezés • 4 hőre lágyuló műanyag gumikerék
3042
Első kerék állvány motorkerékpárhoz szabályozható
Elülső állvány a motorkerékpár kormánycsövéhez
• Mattfekete lakkozás • Poliamid adaptertartó • 4 hőkezelt gumikerék
• Kit: 6 csapszeg • Mattfekete lakkozás • 4 hőkezelt gumikerék
3044
Ft
Ft
59.394
1 030440001
3044A/41
jobb oldali Ducati 848 csap
3041
220
Ft
24.832
1 030410001
3042
Ft
79.219
1 030420001
3044A/41
11.270
1 030440541
3047
3050/K
pedálos cross/enduro tartóállvány
3050/M
elektrohidraulikus motorkerékpár emelő 600 kg emelőképességgel
290÷400 mm
mechanikus kerékszorító satu a 3050 emelőhöz
600 kg
Ft
3050/M
Ft
3047
42.642
126.400
1 030500031
3051/LA
1 030470001
csúszásmentes lemez pad a 3050 emelőhöz
3048
alumínium cross racing tartóállvány 300 mm
3050/K-O
220 mm
540 mm
3050/K-G 3050/K-R
410 mm
340 mm
Ft
3051/LA
21.321
1 030510061
3053 Ft
3048
91.984
támasztóállvány alap motorkerékpárhoz csúszásmentes gumi borítással
1 030480001
3050/C
450 mm
Custom, Enduro, Cross, Scooter alsó bölcsőcsavaros középállvány Állítható tartó készletet és gumiütközőt tartalmaz
210 mm
350 kg
90÷310 mm
Műszaki jellemzők - elektromos, mechanikus és hidraulikus biztonsági elemek - terhelhetőség: 600 kg - beépített elektrohidraulikus egység: 1,1 kW - 230 V - 7,4 A - 50 Hz - hidraulikus szivattyú 2 l/perc emelőszállítással - 1 l/perc áramlású szeleppel vezérelt süllyedési sebesség - biztonsági szelep olajáramlás reteszeléssel a hidraulika cső véletlen elvágása esetén - kapcsolótábla előkészítés 3 m vezetékkel - önkenő persely csapok - minden ciklusban kent dugattyú tömítés a hosszabb élettartam biztosítására - 7 állású mechanikus biztosító elemmel szerelt emelő - EK tanúsítvány és TÜV bevizsgálás
Ft
139.500
460 mm
3053
Ft
48.429
1 030530001
3053/E
3053 oldaltámasz kiterjesztés
510 mm
3050/C
80 mm
1 030500011
3050/K-O 3050/K-G 3050/K-R
Ft
1.182.000 1.182.000 1.182.000
1 030500101 1 030500102 1 030500103 140 mm
3050/K2
3050/CL
széles alsó bölcsőcsavaros középállvány
80 mm
885 mm
szélesítő készlet a 3050 emelőhöz 3053/E
Ft
28.022
1 030530002
350 kg
3052/K-O
90÷370 mm
3052/K-G
300 mm
3052/K-R
510 mm
3050/CL
Ft
146.200
1 030500021
3050/K2-O 3050/K2-G 3050/K2-R
Ft
216.255 216.255 216.255
1 030500121 1 030500122 1 030500123
221
3055
3070/2
automatikus satu furgonokhoz
egykaros kerék adapter készlet a 3070 modellhez
lehetővé teszi a motor első kerekének rögzítését
3070/2
3055
Ft
68.531
1 030550001
Ft
14.011
1 030700002
3070/3
3073
univerzális robogó adapter készlet a 3070 modellhez
univerzális villa olajvédő beillesztő egység
3057
35 és 45 mm közötti szárakhoz
alumínium rámpa motor felrakodáshoz/ lerakodáshoz
68 mm
3070/3 910 mm (1820 mm)
Ft
33.504
1 030700003
55 mm
3070/4
BMW adapter készlet a 3070 modellhez
3073
Ft
Ft
20.712
1 030730001
3075A 300 mm
3057
Ft
88.329
1 030570001
3070/4
Ft
34.723
1 030700004
hatszögű dugókulcs kerékagy anyákhoz
L
3072
csavaros mechanikus rugókiszerelő eszköz mono lengéscsillapítókhoz és villákhoz
3070
statikus kézi kiegyensúlyozó eszköz
Ø
Ø L mm mm mm
3075A 28 28 38 30 3075A 30 30 40 30
6.549 7.158
1 030750028 1 030750030
3075B
sokszögű dugókulcs DUCATI kerékagy anyához
L
Ø
- lehetővé teszi a kerekek kiegyensúlyozását műhelyben és versenypályán - gördülőcsapágyakkal, pozicionálás szintezővel és állítható lábakkal rendelkezik a maximális pontosság érdekében - kettős kúppal a kerékagyakhoz
3070
Ft
85.284
1 030700000
3070/1
A következő peremekhez tartalmaz adapter készletet: 74-45-47-50-53-56-59-62-68-71-75-77-80-84-87 mm
3072
Ft
290.880
1 030720001
mm
Ø mm
L mm
3075B 55 55 70,7 25
Ft
17.209
3075MV
sokszögű dugókulcs MV AGUSTA kerékagy anyához
keréktárcsa központosító rúdkészlet a 3070 modellhez
1 030750155
L
Ø
3070/1
222
Ft
11.879
1 030700001
Ø L mm mm mm
3075MV 56 56 70,7 30
Ft
19.030
1 030750156
3075/CM
3080/C15
összetett sokszögű imbuszkulcs kerékcsapokhoz
3075/CM 12-14-17-19-22-24 mm
Ft
9.594
3091
láncszem eltávolító és beillesztő készlet
belső menetes lehúzó lendkerékhez
Átmérő 3-4-5 mm, és regina készlet
1 030750212
Ft
3080/C15
83.000
1 030800015
420x185x60 mm
3075/K10
3080R/CS3
univerzális cserélhető fejű kulcskészlet és 10 betét kerékküllők meghúzásához
Méretek: 5.2 - 5.4 - 5.6 - 5.8 - 6.0 - 6.2 - 6.4 - 6.6 - 6.8 - 7.0
3 db pót csapkinyomó a 3080/C15 láncszem eltávolító készlethez átmérő 3-4-5 mm
Ft
3080R/CS3
13.406
1 030800503
3081
hordozható láncbontó egység
3075/K10
Ft
13.097
1 030750410
Erőteljes, és összehajtható az enduro táskában történő szállítás megkönnyítéséhez. A következő láncokhoz használható 415, 420, 428, 520, 525, 530, 532
3079/21
3091/10 3091/20 3091/30 3091/40 3091/45 3091/50 3091/60 3091/70 3091/75 3091/80
M
24x1,5 26x1,0 28x1,0 30x1,0 30x1,5 32x1,5 33x1,5 35x1,0 35x1,5 38x1,5
Ft
Ft
4.873 4.934 5.178 6.853 6.853 7.615 8.071 11.117 11.117 12.183
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
030910010 030910020 030910030 030910040 030910045 030910050 030910060 030910070 030910075 030910080
3092
külső menetes lehúzó lendkerékhez
3092/10 3092/20 3092/30 3092/35 3092/40 3092/50 3092/60
M
18x1,5 19x1,0 27x1,25 22-26x1,5 25x1,5 26-28x1,0 28x1,5
2.437 2.894 3.046 3.046 3.046 3.046 2.894
1 1 1 1 1 1 1
030920010 030920020 030920030 030920035 030920040 030920050 030920060
3093/E
szerszám lendkerék, tengelykapcsoló harang és szíjtárcsa reteszeléséhez
124 mm
huzal olajozó
Lehetővé teszi a tengelykapcsoló és gáz huzalok megfelelő kenését, javítva a hüvely csúszóképességét és a huzal élettartamát.
Ft
3081
10.508
1 030810010
3085
szerszám a fékdugattyúk szétválasztásához
3079/21
Ft
1.828
1 030790021
3093/E
Ft
8.681
1 030930100
3093/U
kombinált lehúzó lendkerékhez
Motorkerékpár és robogó féknyergekhez ajánlott
173 mm
12÷60 mm
3085
Ft
23.758
1 030850010
3093/U M10x1.25R M14x1.5R M16x1.5R M18x1.5R M24x1.0R M27x1.0L
Ft
8.528
1 030930050
223
KERÉKPÁRSZERELŐ SZERSZÁMOK
Partnership 2018 UAE Team Emirates 224
3912T
TOP műhelypad kerékpárok karbantartásához • Hajtómű tartóval rendelkezik • Szerszámtartó fiók
3921
a láncvilla-sebességváltó láncvonalat beállító szerszám
3937
patentszem fogó
A1
A L L mm
440 1010 mm
610 mm
A mm
A1 mm
115
L
Ft
24.101
165
1 039210010
3923
késvezető szerszám airfoil vázcsövek vágáshoz 80 mm-ig, és 1" és 1.1/2” közötti kormányoszlop vágáshoz
L mm
Ft
170
3.583
1 039370010
3948
hajtókar lehúzó
580 mm 910 mm
Ø
Ft
3912T
327.600
1 039120010
A1 max
L
3912P
PRO műhelypad kerékpárok karbantartásához
mm
L mm
• Hajtómű tartóval rendelkezik
L
160
A1 max mm
Ø max mm
80
Ft
11.261
45
14
L mm
79
Ø mm
20
mm
Ft
Ft
Ft
2.943
15
1 039480015
1 039230010
3952
egyszerű kúpos kulcs
3927
kormányreteszelő
L
1000 mm 590 mm
mm
455 mm
455 mm
Ft
3927
5.972
1 039270010
3932U Ft
3912P
186.835
1 039120110
professzionális láncbontó készülék 5-11V sebességű láncokkal kompatibilis
13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 24
L mm
205 205 205 205 205 205 205 205 205 205 205
5.076 5.076 5.076 5.076 5.076 5.076 5.076 5.247 5.247 5.247 5.332
2 2 2 2 2 2 2 1 1 1 1
039520013 039520014 039520015 039520016 039520017 039520018 039520019 039520020 039520021 039520022 039520024
3916MM
egykaros műhelysatu kerékpárok karbantartásához
L
• 360°-ban elforgatható satu
L mm
164 1230÷1380 mm
Ø 45 mm
Ft
Ft
11.176
1 039320011
3952/S7 13-14-15-16 17-18-19 mm
35.532
1 039520207
3935
lánckopás jelző
600 mm L
600 mm
3916MM
Ft
191.100
1 039160110
L mm
120
1.322
1 039350010
225
3953
3962SH
pedálkulcs
3965C
kettős Shimano küllő húzókulcs
professzionális kerék központosító • 20" és 29” közötti átmérőhöz (29" gumi nélkül) • 10 és 20 mm közötti tengelyátmenet adapter
A2
A1 L
L
L1 mm
15
L mm
Ft
7.977
401
1 039530015 L mm
A1 mm
132
3955
univerzális kormány sorozat villáskulcs
4,3
L
A2 mm
Ft
3.029
4,4
1 039620010
3962MV
kettős Mavic küllő húzókulcs
A
L mm
30x32 32x36
L mm
292 319
A2
A1
Ft
7.465 8.190
L mm
L1 mm
500
380
A mm
Ft
91.711
285
1 039650110
L
1 039550108 1 039550114
3967
fogaskerék leszedő láncos kulcs
3961 3,2
L mm
fekete küllőhúzó kulcs 3,2 mm
135
A1 mm
4,3
A2 mm
Ft
3.071
8,4
1 039620020
• 11 sebességes kazettás lánckerekekig kompatibilis • 2PVC markolat • Rögzített agyas kerekekhez is használható
3963P
speciális kulcs lapított küllőkhöz
mm
3,2
Ft
1.962
L
L mm
289
1 039610032 L
3961 3,3
zöld küllőhúzó kulcs 3,3 mm
Ft
1 039670010
3969
gumiszerelő vas
L mm
Ft
11.300
Ft
129
1.664
1 039630010 A
3964
L
speciális küllőcsavar behajtó kulcs
mm
3,3
Ft
1.962
L mm
200
1 039610033 L1
A mm
1.877
15,6
1 039690010
3969K3
3961 3,5
3 gumiszerelő vas készlet, műanyag
piros küllőhúzó kulcs 3,5 mm
L
L L mm
mm
3,5
Ft
1.962
170
L1 mm
Ft
4.180
89
1 039640010
L mm
Ft
113
1.024
3961U
professzionális küllőhúzó kulcs 3,2 - 4,0 mm
3971
sablon 20" és 29” közötti kerekek egyenesfutásának beállításához
Shimano műanyag csavar kulcs • Shimano Hollowtech II hajtóművekhez használható
N
L
3,2 - 4,0
226
1 039690130
1 039610035
3965
mm
Ft
3.199
1 039610100
L mm
680
Ft
17.063
1 039650010
N°
8
mm
8
Ft
2.687
1 039710010
3972
3973/3
hajtómű lehúzó kulcs
lehúzó dugókulcs 16 bordás hajtóműhöz
• alkalmas a Shimano® Hollowtech II, Campagnolo® Ultratorque, FSA®, SRAM® rendszerekhez
• alkalmas a Shimano® Hollowtech II, Campagnolo® Ultratorque, FSA®, SRAM® rendszerekhez
Ft
3.626
L
Ø
46
mm
L mm
24
Ft
4.522
53,5
lehúzó dugókulcs 20 bordás hajtóműhöz nikkelezett központi csappal
Press-Fit csapágy lehúzó
Ø
Ø mm
31,5
L mm
55
mm
Ft
2.709
24
1 039730040
1 039730001
lehúzó dugókulcs 16 bordás hajtóműhöz • Alkalmas a Shimano® XTR BB93, Dura-Ace® BB9000 rendszerekhez
kormány és hajtómű összeszerelő prés
24
L1 mm
51
mm
13
Ft
3984/5
2 körmös szabadonfutó lehúzó kulcs
Ø
Ø mm
L mm
18,5
mm
38
Ft
2.346
21
Ft
4.522
34
lehúzó dugókulcs 16 bordás hajtóműhöz
• Alkalmas a Shimano® BBR60 (Ultegra® 11 sebességes) rendszerekhez
360
Ø mm
Ft
59.719
16x1
1 039750010
24
35
Ø
Ft
4.522
1 039730020
Ø mm
L mm
19,5
Ø
mm
36
Ø
35
L mm
25,5
mm
Ft
1 039840010
Ø
L mm
222
A mm
Ft
α
36
6.100
7°
kulcs féktárcsa egyenesbe állításához
L
L
22,8
26
mm
24
1 039910010
3992
Shimano szabadonfutó lehúzó kulcs
L mm
A
3984/2
Ø mm
1 039840060
L
2.453
24
tárcsafék betét hátrahúzó kar
L Ø mm
Ft
2.346
21
3991
4 körmös BMX szabadonfutó lehúzó kulcs
41
L mm
3984/1 L
L mm
1 039840050
4 körmös szabadonfutó lehúzó kulcs
1 039730010
3973/2
mm
3984/6
Ø mm
1 039840040
Ø
L mm
2.943
24
L
mm
L mm
• Az 1", 1.1/8", 1.1/4", 1.1/2" és 2” méretű kormányfedelek beszerelésére alkalmas
L Ø mm
3975
3973/1
39
L1
23 Ø mm
vezetőcsapos Campagnolo szabadonfutó lehúzó kulcs
L
1 039840030
3984/4
L
L
5.631
• Alkalmas a Shimano és ISIS rendszerekhez
Ft
2.495
25
Ø
• Alkalmas 24 és 30 mm közötti belső átmérőkhöz
Ft
L1 mm
65
1 039730030
1 039720010
3973PF
L mm
23,5
3973/4
240
L1
Ø mm
Ø int. mm
L mm
Ø
L
252
kazettás vezetőcsapos Shimano szabadonfutó lehúzó kulcs
L
L mm
3984/3
Ft
1.322
1 039840020
L mm
234
4
55
A1 mm
2,2
Ft
4.564
1 039920010
227
1000V-IG SZIGETELT SZERSZÁMOK
Beta által gyártott szigetelt szerszámok tervezésénél az elektromossággal kapcsolatos előírásokat tartották szem előtt. Minden szigetelt szerszám lehetővé teszi a munkát feszültség alatti berendezéseken: váltóáramnál 1000 V alatti , egyenáram esetén 1500 V alatti feszültségig. A minőség, a teljesítmény és a használat biztonsága megfelel a 60900-as szabvány előrásainak, minden egyes szerszámot átfogó vizsgálat alá vonnak. Vizsgálják a nyél csúszásmentességét és tűzbiztonságát, valamint a szerszámot 10000 Volt-os feszültség esetén. A választékra és a hőformált tálcákra vonatkozóan lásd a megfelelő fejezeteket! Beta összes szigetelt szerszáma az EN60900 szabvány előírásainak figyelembe vételével kerül gyártásra és a legjobb európai tanúsítványkibocsátó hatóságok engedélyezik.
Istituto Italiano del Marchio di Qualità - I Verband der Elektrotechnik Elektronik Informationstechnik - D
228
52MQ
850MQ
Egyoldalas villáskulcs
L
mm
Ft
7.770 7.770 8.227 8.531 8.836 9.141 9.750 10.054 10.969 12.187
110 120 132 140 146 166 168 176 200 225
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
Egyoldalas csillagkulcs
EN 60900 L mm
10 11 12 13 14 15 17 19 22 24
Ft
9.750 10.054 11.121 11.578 12.340 12.797 13.406 14.016 16.453 18.586
170 180 190 195 200 210 218 240 255 280
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
000890110 000890111 000890112 000890113 000890114 000890115 000890117 000890119 000890122 000890124
L1 mm
D mm
125
Ft
5.637
12.5
1 008500910
L
Ø1
Ø
EN 60900
8 9 10 11 12 13 14 16 17 18 19 20 22 24
Ø mm
21,5 21.5 21,5 21,5 23,0 23,0 23,0 23,0 30,0 32,0 32,2 32,0 36,0 39,0
L mm
57 57 57 57 57 57 57 57 57 57 57 57 57 57
Ø1 mm
Ft
7.160 7.160 7.160 7.160 7.160 7.160 7.250 7.464 7.464 7.618 7.618 8.531 8.531 8.836
27,5 27,5 27,5 27,5 27,5 27,5 27,5 27,5 27,5 27,5 27,5 27,5 27,5 27,5
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
009200238 009200239 009200240 009200241 009200242 009200243 009200244 009200246 009200247 009200248 009200249 009200250 009200252 009200254
920MQ/PE
Imbusz-dugókulcs
L
EN 60900 L1 mm
200
1/2”-os hatlapú dugókulcs
L Ø
L A
200 250
Ft
21.000 22.852
28 30
1 001100520 1 001100525
606MQ/50
1/2”-os irányváltós racsni
5 6 8 10 12
A D
EN 60900 L mm
240
D mm
EN 60900 UNI EN 26789 ISO 6789
606MQ/50
Kgfm
Ø mm
28,5 28,5 28,5 28,5 28,5
L mm
94,5 94,5 94,5 94,5 94,5
L1 mm
Ft
12.187 12.187 12.187 12.797 12.797
10,5 10,5 10,5 10,5 10,5
1 1 1 1 1
lbf.ft
1 009200809
920MQ/C16
9 hatlapú dugókulcs 3 imbusz-dugókulcs külső négyszöggel és 4 tartozék
009200265 009200266 009200268 009200267 009200269
EN 60900
A mm
L mm
90
224.135
1 009200917
920MQ/A
8 - 10 - 12 - 13 - 14 17 - 19 - 22 - 24 mm 920MQ/PE 5 - 6 - 8 mm 920MQ/21 135 mm
1/2”-os toldó
920MQ/22 264 mm
Ø
135
Ø mm
Ft
14.016
28
1 009200804
920MQ/55A 920MQ/T
420x280x60 mm - 5,2 kg
191.955
1130
1 006060705
264
30
L1
Ø
Ø mm
Hosszú dugókulcs-csavarhúzó D
EN 60900 L mm
943MQ
920MQ/22
L
g
375
Ft
Ft
920MQ/C16
4÷40
Ft
60.328
89
L1
1/2”-os toldó
0,5÷5
A mm
50
920MQ/21
L mm
L1
Nm
L
EN 60900
L
5÷50
1 009200807
L
Nyomatékkulcs hangjelzéssel, irányváltós racsnival
920MQ/55A
EN 60900 A max
Ft
16.148
163
Állítható villáskulcs skálával
L mm
L1
L mm
920MQ/A
EN 60900
110MQ
IMQ CSV
000520110 000520111 000520112 000520113 000520114 000520115 000520117 000520119 000520122 000520124
89MQ
mm
L
L1
mm
L
1/2”-os T-hajtószár
D
233
L mm
10 11 12 13 14 15 17 19 22 24
L mm
EN 60900
920MQ/T
VDE-mágneses betéttartó bimateriál-nyéllel
Ft
15.844
1 009200805
L
EN 60900 mm
5,5 6 7 8 10 13
L mm
233 233 240 240 252 252
L1 mm
125 125 125 125 125 125
D mm
12,2 12,5 14,3 15,3 17,3 21,3
Ft
4.417 4.417 4.723 4.875 5.028 5.485
1 1 1 1 1 1
009430235 009430236 009430237 009430238 009430240 009430243
229
1048MQ
1128MQ
ízpumpafogó, stifttel állítható, szigetelt, V 1000V
Műszerészolló, rozsdamentes acél él, mikrofogazattal
• krómozott
L1
Ft
943MQ/S6 5,5-6-7-8-10-13 mm
28.945
1 009430250
T-szárú imbuszkulcs
L mm
250
L1
L mm
165 170 168 165
L1 mm
Ft
11.426 11.426 11.426 12.035
105 105 105 105
1 1 1 1
009510704 009510705 009510706 009510708
IEC60900 A max mm
L1 mm
48
Ft
15.844
39
L
1 010480315
L
L1 mm
20 22
mm
Ft
11.121 11.883
1,6 1,6
1 010820094 1 010820096
Ft
147
9.750
1 009930040
994MQ
Egyenes csipesz erősen lekerekített fogazott heggyel
L mm
200
L1 mm
26
mm
Ft
15.234
2,0
1 010840100
Ft
160 180 200 220
L1
160
L1 mm
7
mm
1,6
mm²
Ft
13.101
0,5÷6
L mm
L1
L mm
L mm
160
L
Ft
14.016
1 010880096
L1 mm
EN 60900
160
51,5
230
Ft
11.578
1 010100096
278
1 1 1 1
Egyenes laposfogó, extra hosszú, krómozott
L mm
2115PL-MQ32
Ft
9.305 10.091 10.615 11.271
1,6 1,8 2,0 2,0
011500096 011500098 011500100 011500102
1162MQ
2115P L-MQ32
mm
37 39 43 46
160 200
L1
L
EN 60900 L1 mm
1 011420096
L
L mm
L1
EN 60900
EN 60900
Hosszított kerekcsőrű műszerészfogó, krómozott
L
Kombinált fogó, krómozott
1 009940040
1010MQ
1150MQ
Erősített homlokcsípőfogó
L
9.141
1 011320193
EN 60900
L
145
L
EN 60900 L mm
Ft
21.937
18
1088MQ
230
mm
Kábelcsupaszoló fogó, krómozott
L1
EN 60900
L mm
L mm
1142MQ
L
EN 60900
EN 60900
Erősített oldalcsípőfogó
1 011280101
L
1084MQ
993MQ
Hajlított csapos csipesz lekerekített fogazott heggyel
11.883
L1
EN 60900
140 160
Ft
L1
45
Szigetelt nyelű kábelvágó, réz és alumínium kábel vágásához
Oldalcsípőfogó, krómozott
L mm
145
1132MQ
1082MQ
L
EN 60900 mm
L
EN60900
951MQ
4 5 6 8
L A
L1
L1 mm
56 76
mm
1,6 1,6
Ft
9.960 10.747
1 011620096 1 011620100
1164MQ
1272MQ
Hajlított extra hosszú laposfogó
1274MQ/F
Phillips®-csavarhúzó
L1
csavarhúzó egyenes hornyú hernyócsavarokhoz
L1
L
keskeny
L1 L
D D L
L mm
160 200
L1 mm
mm
54 76
EN 60900
Ft
10.353 11.271
1,6 1,6
1 011640096 1 011640100
1166MQ
Egyenes félkerekcsőrű fogó, extra hosszú, krómozott
160 200
PHxDxL mm
0x3x60 1x4,5x80 2x6x100 3x8x150 4x10x200
EN60900 L1 mm
160 187 218 276 326
3 3 3 2 2
mm
1272MQ/S5 PH0x3x60-PH1x4,5x80 PH2x6x100-PH3x8x150 PH4x10x200 mm
Ft
9.960 10.747
1,6 1,6
1 011660096 1 011660100
Ft
14.940
1 012720751
L1 mm
Ft
2.102 2.317 2.437 2.867
200 205 232 268
3 3 3 3
012740403 012740406 012740409 012740412
L1 L
D S
EN 60900
1273MQ/F-D6
6 darabos slim csavarhúzó készlet 1274MQ/F: 0.5x3,5x100 - 0.8x4,5x100 - 1x5,5x125 - 1.2x6,5X150 mm 1272MQ/F: PH1x4.5x80- PH2x6x100 mm
Hajlított félkerekcsőrű fogó, extra hosszú, krómozott
L1
SxDxLmm
0.5x3.5x100 0.8x4.5x100 1x5.5x125 1.2x6.5x150
Villanyszerelő csavarhúzó
1168MQ
012720703 012720709 012720718 012720724 012720727
L
56 76
1274MQ
L1 mm
Ft
2.018 2.411 2.778 3.539 4.194
L1
EN 60900
L mm
S
SxDxL mm
0,4x2,5x75 0,5x3x100 0,8x4x100 1x5,5x125 1,2x6,5x150 1,2x8x175 1,6x10x200
L1 mm
Ft
Ft
1.913 2.018 2.333 2.568 3.041 3.669 4.194
175 200 207 232 268 301 326
3 3 3 3 3 2 2
012740700 012740703 012740706 012740709 012740712 012740715 012740718
L
EN 60900
Ft
1273MQ/F-D6 L mm
160 200
L1 mm
50 70
1274MQ/F
mm
Ft
10.353 11.271
1,6 1,6
1 011680096 1 011680100
1272MQ/F
14.692
1 012730406
0.5x3,5x100 - 0.8x4,5x100 1x5,5x125 - 1.2x6,5X150 mm PH1x4.5x80- PH2x6x100 mm
1274MQ/S6 0,5x3x100-0,8x4x100 1x5,5x125-1,2x6,5x150 1,2x8x175-1,6x10x200 mm
1273MQ/D6 6 csavarhúzó
1272MQ/F
kombinált csavarhúzó PH kereszthornyos + egyenes hornyú csavarokhoz keskeny
L1
D
1273MQ/D6 1x4.5x80 2x6x100
187 218
L
EN60900
L1 mm
L1
D
PHxDxL mm
1 012740751
1275MQ/C
Phillips® csillagcsavarhúzó
L
17.823
Ft
2.341 2.628
3 012720409 3 012720418
1274MQ 1272MQ
Ft
14.126 0,5x3x100 -0,8x4x100 1,0x5,5x125 mm PH0x3x60 -PH1x4,5x80 PH2x6x100 mm
EN60900
1 012730851 PH1+LPP PH2+LPP
Ft
2.580 2.867
2 012750409 2 012750418
231
1276MQ/C
1777MQ/C
keskeny
● többeres kábelhez
kombinált csavarhúzó PZ kereszthornyos + egyenes hornyú csavarokhoz
Kábelkés
L1
L
L
D
Ft
PZ1+LPP PZ2+LPP
2.580 2.867
2 012760409 2 012760418
1777MQ/C
L mm
Ft
8.836
190
1 017770026
1777MQ/U Kábelkés
1279MQ/F
csavarhúzó Pozidriv®-Supradriv® kereszthornyos csavarokhoz
keskeny
L1
1777MQ/U
D
EN60900
L mm
Ft
7.618
190
L1 mm
80 100
Ft
2.389 2.628
187 218
3 012790409 3 012790418 20 mm
Pozidriv®- és Supadriv® csavarhúzó
50 mm
L1
L
Ft
1777RL/U
6.398
1 017770021
1995MQ/T
Szigetelő aláfekvő
EN 60900 L mm
0 1 2 3
1 017770011
4 Tartalékpenge a 1777MQ/U modellhez
1279MQ
PZ
1777RL/U
L mm
1 2
L
L
pz
L1 mm
60 80 100 150
Ft
2.097 2.490 2.883 3.669
160 187 218 276
3 3 3 2
012790703 012790709 012790718 012790724 1000x1000 mm
4 mm
VDE 0303
LxSxH mm
1995MQ/T 1000x1000x4
Ft
1279MQ/S4 PZ 0-1-2-3
11.139
1 012790751
1725MQ
Ft
74.649
1 019950030
1995MQ/G1 - G2 Szigetelt védőkesztyű
Fűrész
L
H
EN 60903 150 mm
1725MQ
L mm
260
232
H mm
85
L
Ft
21.937
1 017250030
1995MQ/G1 1995MQ/G2
Gr.
9 10
L mm
410 410
Ft
29.860 29.860
1 019950010 1 019950013
LEESÉSVÉDETT SZERSZÁMOK
H-SAFE
A Beta H-SAFE szerszám választék több mint 200 hivatkozást tartalmaz, ezért sikerült egy olyan sajátos megtartó rendszert tervezni, ami képes ellenállni a legszigorúbb mechanikus igénybevételeknek, ami a maximális biztonság garanciája. Fontos a felhasználási kényelem is, ezért a kettős aktív részből álló szerszámok, mint a 42. cikkszámú csillag-villáskulcs, egy olyan huzal segítségével csatlakoznak, amely végigfuthat a szerszámtesten, míg a csavaró mozgással használt szerszámok, mint például a csavarhúzó esetében egy szabadon elforduló gyűrűvel csatlakoznak, ami megakadályozza a rögzítőhuzal felcsavarását.
A H-SAFE megtartó rendszert a Beta üzemeiben tervezték, tesztelték és gyártották A Beta H-SAFE biztonsági rendszer segítségével a szerszámok kényelmes és biztonságos módon mindig kéznél vannak
233
35HS
55HS
Erősített laposvágó, krómozott H-SAFE
93HS
Villáskulcs, krómozott H-SAFE
Állványozó csillagkulcs állványcsavarokhoz, krómozott H-SAFE
L A L mm
A mm
200 250
Ft
9.750 12.035
23,0 28,5
1 000354004 1 000354005
UNI-ISO 10102 DIN 3110 mm
Csillag-villáskulcs, krómozott H-SAFE
DIN 3113 UNI-ISO 7738 mm
6x6 7x7 8x8 9x9 10x10 11x11 12x12 13x13 14x14 15x15 16x16 17x17 18x18 19x19 20x20 21x21 22x22 23x23 24x24 25x25 26x26 27x27 28x28 29x29 30x30 32x32 34x34 36x36
L mm
• 6x7 • 8x9 • 10x11 • 12x13 • 14x15 • 16x17 • 18x19 • 20x22 • 21x23
42HS
L
Ft
3.276 3.355 3.514 3.668 3.931 4.193 4.430 4.718 4.929 5.371 5.897 7.207 16.512
120 140 155 170 185 202 220 236 245 245 262 297 325
22x24 24x27 • 30x32 34x36
L
L
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
000554012 000554021 000554030 000554042 000554054 000554060 000554066 000554075 000554078 000554081 000554090 000554108 000554117
mm
L mm
21x22
Ft
13.710
310
1 000934021
96THS
T-szárú imbuszkulcs,műanyag markolattal H-SAFE
L
L1
L mm
Ft
4.193 4.219 4.270 4.373 4.476 4.553 4.636 4.661 4.841 5.052 5.207 5.418 5.546 5.675 5.935 6.196 6.352 6.508 6.898 7.030 7.290 7.810 7.940 8.591 8.851 9.762 16.011 17.834
95 105 116 127 137 148 158 169 180 190 201 212 222 233 243 254 264 275 285 296 307 317 328 338 349 370 391 412
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
000424006 000424007 000424008 000424009 000424010 000424011 000424012 000424013 000424014 000424015 000424016 000424017 000424018 000424019 000424020 000424021 000424022 000424023 000424024 000424025 000424026 000424027 000424028 000424029 000424030 000424032 000424034 000424036
91HS-C
Feltűző csillagkulcs, krómozott H-SAFE
mm
Ø
mm
Ø mm
36 41 46
Ft
22.924 26.705 29.777
54 62 69
1 000914036 1 000914041 1 000914046
91HS
2,5 3 4 5 6 8 10
L mm
L1 mm
153 153 179 200 221 255 285
Ft
5.941 6.094 6.247 6.398 6.855 8.074 8.837
55 55 70 84 103 117 132
1 1 1 1 1 1 1
000964935 000964936 000964938 000964940 000964941 000964943 000964945
96THS-AS
T-szárú imbuszkulcs,műanyag markolattal H-SAFE
Feltűző csillagkulcs, krómozott H-SAFE
L
L1
42HS/AS
Csillag-villáskulcs, krómozott H-SAFE
Ø
mm
36 41 46
L "
1/4x1/4 5/16x5/16 3/8x3/8 7/16x7/16 1/2x1/2 9/16x9/16 5/8x5/8 11/16x11/16 3/4x3/4 13/16x13/16 7/8x7/8 15/16x15/16 1x1 1.1/16x1.1/16 1.1/8x1.1/8 1.1/4x1.1/4 1.5/16x1.5/16
234
L mm
95 116 137 148 169 180 201 212 233 254 264 285 296 317 338 370 391
Ø mm
Ft
4.558 4.610 4.816 5.001 5.052 5.207 5.598 5.860 6.066 6.768 6.899 7.679 7.940 8.590 9.111 10.934 16.532
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
Ft
44.430 48.211 55.300
54 62 69
1 000914236 1 000914241 1 000914246
000424106 000424108 000424110 000424111 000424113 000424114 000424116 000424117 000424119 000424121 000424122 000424124 000424125 000424127 000424129 000424132 000424133
92HS
Csőtoldatok a 91. típusú kulcsokhoz, krómozott H-SAFE L Ø
L mm
610 760
91 mm
32÷41 46÷55
Ø mm
22 25
Ft
21.506 25.523
1 000924020 1 000924030
"
5/32 3/16 7/32 1/4 5/16 3/8
L mm
200 200 221 236 255 285
L1 mm
84 84 103 106 117 132
Ø mm
6 6 7 8 10 12
Ft
6.855 6.855 7.464 7.770 8.531 9.445
1 1 1 1 1 1
000964673 000964674 000964675 000964676 000964678 000964680
97TTXHS
T-szárú Torx®-imbuszkulcs, műanyag markolattal, krómozott, fekete hegyek H-SAFE
360HS
„Stillson” csőfogó kovácsolt acélból H-SAFE
910E-HS/55
rányváltós racsni H-SAFE L
L L
Ø
Ø
L1 L mm
Ø max "
250 350 450 600 L mm
T10 T15 T20 T25 T30 T40 T45 T50
L1 mm
179 179 179 179 200 221 236 255
Ft
6.095 6.245 6.398 6.552 7.312 7.922 8.684 10.359
70 70 70 70 84 103 106 117
1 1 1 1 1 1 1 1
Ft
12.492 15.539 20.109 28.946
1" gas 1"1/2 gas 2" gas 2"1/2 gas
111HS
1 1 1 1
003604025 003604035 003604045 003604060
C system, L kétgolyós megtartó rendszer, a tájoló csak gombnyomásraenged ki
000974710 000974715 000974720 000974725 000974730 000974740 000974745 000974750
A L mm
200
Ø mm
A mm
30
33
Ft
13.557
3/8
1 009104880
920E-HS/55LC
rányváltós racsni H-SAFE Locking system L
666HS
ioldó nyomatékkulcs irányváltósracsnival K jobb oldali meghúzáshozmeghúzási pontosság ± 3%
Állítható villáskulcs skálával, krómozott H-SAFE
Ø A L mm
275
Ø mm
A mm
40
43
Ft
19.955
1/2
1 009204860
L
932HS
• Jobbmenetes • Mérőskála milliméterben és collban
Tizenkétszögű pipakulcs, fényes krómozott H-SAFE
D A
A Nm
L
Kgfm
10÷50
lbf.ft
1÷5
7÷37
D mm
3/8
30
DIN 3117 ISO 6787 L mm
200 250 300 380 450
L "
8 10 12 15 18
A max mm
A1 mm
Ft
11.577 13.406 16.454 28.337 44.180
28 62,0 34 70,0 35 84,0 45 97,0 54 115,0
1 1 1 1 1
33
Ft
666HS/5
A mm
Csillag-villáskulcs irányváltós racsnival H-SAFE
Nm
Kgfm
20÷100
Nm
2÷10
lbf.ft
15÷75
3/8
D mm
30
A mm
33
Ft
Kgfm
lbf.ft
■
D A mm mm
Nm
L mm
Ft
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
Ø
lbf.ft
■
D A mm mm
001424008 001424009 001424010 001424011 001424012 001424013 001424014 001424015 001424016 001424017 001424018 001424019 001424021 001424022 001424024 001424027 001424030 001424032
730
LC system
g
* 1010
1 006664021
L mm
Ft
666HS/30LC
381
83.788
g
74.949
Kgfm
L mm
1 006664010
Ft
666HS/20LC
7.618 7.921 8.074 8.227 8.379 8.684 8.836 9.292 9.903 10.055 10.665 10.817 13.101 13.406 15.234 20.413 23.612 24.376
L
66.727
60÷300 6÷30 50÷220 1/2 40 43 598 L mm
660
1 006664005
40÷200 4÷20 30÷150 1/2 40 43 470
L
136 143 159 168 174 180 190 200 216 233 239 248 285 285 325 355 420 420
312
001114020 001114025 001114030 001114038 001114045
142HS
mm
g
65.508
666HS/10
8x8 9x9 10x10 11x11 12x12 13x13 14x14 15x15 16x16 17x17 18x18 19x19 21x21 22x22 24x24 27x27 30x30 * 32x32
L mm
LC system
g
* 1380
1 006664031
NF E 74.303 mm
6x6 7x7 8x8 9x9 10x10 11x11 12x12 13x13 14x14 15x15 16x16 17x17 18x18 19x19
Ø mm
11,5 12,5 13,0 14,0 16,5 17,5 19,0 19,5 21,5 22,5 24,5 26,0 26,5 29,0
L mm
110 116 120 125 133 143 148 154 167 182 193 198 215 220
Ft
6.703 6.793 7.099 7.160 7.312 7.769 8.074 8.227 8.684 8.988 9.293 9.293 9.902 10.664
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
009324006 009324007 009324008 009324009 009324010 009324011 009324012 009324013 009324014 009324015 009324016 009324017 009324018 009324019
900E-HS/55
rányváltós racsni H-SAFE L
Ø A L mm
125
Ø mm
25
A mm
18
1/4
Ft
11.423
1 009004880
235
1032HS
Egyenes belső Seeger-fogó, barnított, PVCbevonattal H-SAFE
1048BM-HS
Vízpumpafogó, villás, bimateriál nyél H-SAFE
∙ Új modell új poziciókkal ∙ Bimateriál-nyél
L
UNI 7914 DIN 5256 L mm
Ø mm
L
Ø1 A mm mm
Ft
140x1,3 12÷25 1,3 20 180 19÷60 1,9 21
9.141 9.597
1088BM-HS
L1
1 010324014 1 010324017
A
Erősített homlokcsípőfogó, krómozott, gumibetétes műanyag nyéllel H-SAFE
1034HS
90°-os hajlított belső Seeger-fogó, barnított, PVC-bevonattal H-SAFE
L mm
250
A max mm
48
L1 mm
39
g
Ft
15.083
460
1 010484215
1052HS
Állítható önzáró fogó, homorú pofájú, krómozott H-SAFE
L L1 L
UNI 7914 DIN 5256 L mm
170
Ø mm
Ø1 mm
19÷60 1,9
UNI/ISO 5748 A mm
Ft
10.207
21
1 010344017
1036HS
160 200
9 11
mm
1,6 2,0
A mm
28,0 36,0
Ft
14.167 17.824
1 010884036 1 010884040
1128BAX-HS L mm
240
A mm
72
A1 max mm
S mm
Ft
11.579
42 10,0
1 010524024
kettős hatású villanyszerelő olló,lépcsős profil, rozsdamentes acél, DLC bevonat H-SAFE
1082BM-HS
Oldalcsípőfogó, krómozott, gumibetétes műanyag nyéllel H-SAFE
Ø mm
L
UNI 7915 DIN 5254 L mm
L1 mm
A1
Egyenes külső Seeger-fogó, barnított, PVCbevonattal H-SAFE
L mm
L
Ø1 A mm mm
Ft
140x1,3 10÷25 1,3 20 175 19÷60 1,9 21
9.597 9.902
kettős hatású vágás: egy különleges bütyökkel a forgásponton létrejön a pengék hosszirányú elmozdulása, amely a zárási fázisban megnöveli a vágási teljesítményt. lépcsős profil: 13 és 24 mm közötti furatok tágítására létrehozva műanyagokon.
L1
DLC bevonat; A DLC (diamond-like carbon) egy újszerű, szénalapú bevonat: a nagyfokú keménység és az alacsony súrlódási együttható a felületen a grafit és gyémánt formában lerakódott szénnek köszönhető.
1 010364014 1 010364017 L
UNI/ISO 5749
1038HS
90°-os hajlított külső Seeger-fogó, barnított, PVC-bevonattal H-SAFE
L mm
160
L1 mm
22
mm
1,6
A mm
28,0
Ft
12.035
1 010824036
• nagy felületi keménység a pengénél (nagy kopásállóság és időtálló pengeélesség) • alacsony súrlódási együttható (gördülékenység és vágási teljesítmény) • kilazulásbiztos excentrikus csap • széles markolat csőfogó nyakkal • rugalmas műanyag tokkal • szabadalommal védett
L1
L L
UNI 7915 DIN 5254 L mm
175
Ø mm
19÷60
Ø1 mm
236
-
A mm
21
Ft
10.511
1 010384017
L mm
150
L1 mm
50
mm²
50
Ft
10.816
1 011284088
1132BM-HS
Kábelvágó, krómozott, gumibetétes műanyag nyéllel H-SAFE
1290HS
1299HS
Phillips®-csavarhúzó H-SAFE
Csavarhúzó Pozidriv®- és Supadriv®csavarokhoz H-SAFE
L1
L1
L
L
Ø A L
UNI 8791 L ~
230
mm
A mm
18
37
B mm
Ft
21.785
12,5
UNI/ISO 8764
S
1 011324143
0,4x2,5x75 0,5x3x100 0,6x3,5x100 0,8x4x100 0,8x4x150 1x5,5x150 1,2x6,5x150 1,2x8x150 1,6x10x200
Kombinált fogó, krómozott, polírozott, gumibetétes műanyag nyéllel H-SAFE
L1
0 1 2 3
ISO 2380
SxAxL mm
1150BM-HS
L mm
PZ
L1 mm
171 196 196 196 246 259 270 282 332
Ø mm
Ft
3.668 3.802 4.116 4.036 4.327 4.852 5.109 5.768 6.553
2,5 3,0 3,5 4,0 4,0 5,0 6,0 7,0 8,0
1 1 1 1 1 1 1 1 1
012904006 012904012 012904021 012904030 012904036 012904042 012904051 012904057 012904066
60 80 100 150
L1 mm
Ft
4.090 4.564 5.687 7.207
156 189 220 282
1 1 1 1
012994000 012994003 012994006 012994009
1370T-HS
Lakatos kalapács német modellműanyag nyéllel H-SAFE
L1
1292HS
Csavarhúzó Phillips®-csavarokhoz H-SAFE A
ISO 5746 L mm
160 180 200
L1 mm
37 41 45
mm
1,6 1,8 2,0
g
A mm
Ft
8.911 9.567 10.353
24,0 28,0 32,0
1 011504036 1 011504038 1 011504040
300 500 1000
Egyenes extra hosszú félkerekcsőrű fogó, krómozott, gumibetétes műanyag szárral H-SAFE
ISO 5745 L mm
200
L1 mm
76
mm
1,6
A mm
1 1 1 1
1 013704630 1 013704650 1 013704700
L1
012924006 012924012 012924021 012924024
A A mm
Hajlított extra hosszú félkerekcsőrű fogó, krómozott, gumibetétes műanyag szárral H-SAFE
Ft
3.751 4.353 5.243 6.028
196 229 270 282
1 011664040
1168BM-HS
L1
L1 mm
Csavarhúzó hernyócsavarokhoz H-SAFE
Ft
Ft
9.141 9.750 12.189
105 118 135
Lakatos kalapács, francia modell, műanyag nyéllel H-SAFE
1294HS
10.879
22,0
300 320 360
L1 mm
UNI/ISO 8764
0x3x100 1x4,5x120 2x6x150 3x8x150
L
23 27 36
L mm
1370FT-HS D
PHxDxL mm
L1
A mm
L1 L
1166BM-HS
L
L
28 30 36
L mm
280 280 300
L L1 mm
86 92 104
B mm
Ft
12.492 12.644 14.931
22 24 29
1 013704528 1 013704530 1 013704536
1390HS
Műanyag kalapács, cserélhetõ végekkel, fanyéllel H-SAFE
L1 L
D
L
L1
S D L SxDxL mm
ISO 5745 L mm
200
L1 mm
70
mm
1,6
A mm
22,0
Ft
11.532
1 011684040
0,5x2,5x60 0,6x3x75 0,8x4x100 1x5x125
L1 mm
156 171 196 234
Ft
3.540 3.617 4.062 4.718
1 1 1 1
012944003 012944006 012944012 012944018
UNI 7784 D mm
35 45
L mm
310 320
L1 mm
95 107
Ft
11.425 16.148
1 013904035 1 013904045
237
1392HS
1692HS
Ütéselnyelő műanyag kalapács, cserélhető végekkel, acélnyéllel
Mérőszalag, ütésálló bimateriál ABS-ház, acélszalag, pontossági osztály: II H-SAFE
1750HS
Karoszsírzó H-SAFE L
M 10x1
1750R/1
L1 1 g, 550 bar Max
S D
D mm
35 40 50 60
cc
500
L
L mm
L1 mm
305 310 325 385
Ft
16.453 18.282 21.634 31.382
115 125 135 155
1 1 1 1
013924035 013924040 013924050 013924060
1602A-HS
Saruzófogó szigetelt kábelsarukhoz, standard modell, krómozott, műanya g szárral H-SAFE
L m
Ft
8.896
1 017504500
1760BHS
S mm
3 5
L mm
380
Ft
5.332 6.398
16 19
1 016924053 1 016924055
Univerzális digitális multiméter H-SAFE
1708HS/20
Metrikus hézagmérő H-SAFE
220 mm S
mm²
0÷6
L mm
220
A mm
42
S mm
B mm
Ft
18.282
4
S ײ
L mm
Ft
0,05÷1,0 0,002÷0,040 105
5.941
1 017084020
1 016024005
1727HS
1682HS
Rugalmas skálás vonalzó, rozsdamentes acélból H-SAFE
Erősített fűrész, fűrészkeret lakkozott acélból, fanyéllel, bimetál fűrészlappal H-SAFE
BIMETAL
L L1
H
L 1/2 mm mm
L mm
200 300
H mm
13 13
L mm
mm
0,5 0,5
515
Ft
3.807 4.265
L1 mm
Ft
8.075
300
1 017274001
1 016824020 1 016824030
1743HS
1760BHS
Kábelkötegelő fogó H-SAFE
max 9 mm 195 mm
L mm
195
238
A mm
85
B mm
17
Ft
17.366
VÉGREHAJTHATÓ MÉRÉSEK Feszültség DC: 200 mV-2/20/200/1000V Feszültség AC: 2-20/200/700V Áram DC: 2/20/200 mA-20 A Áram AC: 2/200 mA- 20 A Ellenállás: 200Ω - 2/20/200 kΩ - 2/20 MΩ Kapacitás: 2/20/200 nF - 2/200 μF Hőmérséklet: -20° + 1000°C/ -4 °F ~ +2000°F Frekvencia: 20kHz Tápegység: 1 9V-elem (együtt szállítva)
1 017434001
Ft
53.662
1 017604012
1772H-HS
Kés behúzható pengével,1 tartalék pengével H-SAFE
8873
8883
Munkaeszköz hordozó zsák önzáró és zipzáras zárral
Munkaeszköz hordozó zsák • 840-es, dörzsölés megelőző nylon • MAX 20 kg • A zipzárt a zárvégen blokkoló karabéllyal • 6 munkaeszköz rögzítő hevederrel • Belső zsebbel
• 8871 övhöz
230 mm L
A
L mm
170
230 mm
A mm
Ft
7.160
18
1 017724029
Ft
8873
1778SOS-HS
autós elsősegély késablaktörő kalapácsés biztonsági öv vágó funkcióvaltokban H-SAFE
26.499
1 088730230
8877
Amortizált csatoló heveder
H
• MAX 2.7 kg
D D L A L1 L L mm
205
A mm
L1 mm
25
85
Ft
11.578
1 017784080
8871
Biztonsági öv, fémcsattal és dupla zárral
L cm min÷max
DxL mm
Ft
8877 80 70-110 40x80
6.853
1 088770080
8877M
Amortizált csatoló heveder • Tekeredés megelőző csatlakozóval • MAX 2.7 kg
70 100
70-100 100-135
Ft
32.590 35.332
1 088710070 1 088710100
L cm min÷max
DxL mm
20-140
DxH cm
30x40
Ft
65.486
1 088830030
L
D L cm min-max
8883
30x60
Ft
Ft
12.793
1 088770510
8879
8872A
Csuklóvédő húzással nyílik
Merev szíj
• MAX 2.7 kg
• 8871 övhöz
50 mm D
Ft
8872A 50
5.787
1 088720050
8872AS
8879
D mm
7.919
30
1 088790025
8880
A zár húzással nyílik
Merev csatoló heveder
• 8871 övhöz
• Tekeredés megelőző csatlakozóval
D
25 mm
8872AS 25
D mm
25
Ft
5.178
1 088720525
8880
L Cm
30
D mm
10
Ft
6.244
1 088800030
239
34INOX
laposvágó, rozsdamentes acélból L A
L mm
NEMESACÉL SZERSZÁMOK
160 200
ROZSDAMENTES ACÉL + NEM ROZSDAMENTES ACÉL = ROZSDA
ROZSDAMENTES ACÉL + ROZSDAMENTES ACÉL = NINCS ROZSD
Felhasználási területek: Hajóépítés, Építőipar, Szolárberendezések, Autóipar. TULAJDONSÁGAI Az anyagok1 gondos megválasztása és a jobb hőkezelés a Beta Inox szerszámoknak olyan mechanikai tulajdonságokat kölcsönöznek, amelyek közül néhány - az átlagos Beta szerszámok tulajdonságaival összehasonlítva - azokat felülmúlja.
18 20
Ø mm
Ft
Ft
Ft
Ft
8.644 12.857
18 20
1 000340318 1 000340320
támasztóék, rozsdamentes acél
A S
L mm
Beta Inox szerszámok nem rozsdásodnak. A nem rozsdamentes anyagokból készített szerszámok használata során, csavarokon, anyákon a részecskék leválnak, a korróziós folyamat megindul és ez esztétikai problémát és néhány esetben strukturális problémát is okoz.
A mm
39INOX
BETA INOX SZERSZÁMOK AUTOKLÁVBAN 121°C HŐMÉRSÉKLETEN STERILIZÁLHATÓK.
BETA INOX szerszámokat olyan speciális helyeken használják, ahol a korrózió nem megengedett. Néhány példa: • Nukleáris területek • Gyógyszeripar - C osztály • Vegyes külszíni munka • Biotechnológiai és bio orvostudományi laboratóriumok • Élelmiszeripar
Ø
100 150 200
L
A mm
50 50 40
S mm
5.762 10.758 32.516
10 13 40
1 000390310 1 000390315 1 000390320
42INOX
Csillag-villáskulcs nemesacél
• Keskeny fejek • Nagy korrózióállóság • Kiváló műszaki tulajdonságok
L
mm
6x6 7x7 8x8 9x9 10x10 11x11 12x12 13x13 14x14 15x15 16x16 17x17 18x18 19x19 21x21 22x22 24x24
L mm
95 105 116 127 137 148 158 169 180 190 201 212 222 233 254 264 285
2.864 2.900 2.993 3.450 3.514 3.645 3.774 3.905 4.035 4.165 4.295 4.686 5.400 5.597 8.200 8.510 9.480
2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 1 1 1
000420306 000420307 000420308 000420309 000420310 000420311 000420312 000420313 000420314 000420315 000420316 000420317 000420318 000420319 000420321 000420322 000420324
A termékek ergonómiája és dizájnja ugyanaz, mint a több mint 75 éve ismert és a felhasználók által nagyra értékelt Beta-szerszámoké. Rozsdamentes acél 100 %-ban újrahasznosítható, ami ugyancsak fontos tulajdonság.
1
240
Beta Utensili mágnesezhető AISI 420 acélt használ.
42INOX/S11 6-8-10-11-12-1314-15-16-17-19 mm
43.473
1 000420391
Ft
96BPINOX/B6 2,5-3-4-5-6-8 mm 96BPINOX/B9 2-2,5-3-4-56-7-8-10 mm 96BPINOX/BV 42INOX/SC9 8-10-11-12-13-14-15-17-19 mm 42/SCV9I
Ft
38.006 2.083
1 000420387 1 000420103
11.943
Csillag-villáskulcs nemesacél
1 000961455
19.285
1 000961456
1.524
1 000961459
96BPINOX-AS
"
1/4x1/4 5/16x5/16 3/8x3/8 7/16x7/16 1/2x1/2 9/16x9/16 5/8x5/8 11/16x11/16 3/4x3/4 13/16x13/16 7/8x7/8 15/16x15/16
Ft
95 116 137 148 169 180 201 212 233 254 264 285
3.514 3.645 4.426 4.686 4.816 5.207 5.467 6.248 7.150 9.460 9.680 11.000
42INOX-AS/S9 1/4-5/16-3/8-7/16-1/2 9/16-5/8-11/16-3/4
45.159
Ft
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
000420356 000420358 000420360 000420361 000420363 000420364 000420366 000420367 000420369 000420371 000420372 000420373
1 000420396
96BPINOX
1 000961952 1 000961954
T szárú belső hatlapfejű kulcs műanyag markolattal, rozsdamentes acélból
5/64 3/32 7/64 1/8 9/64 5/32 3/16 7/32 1/4 5/16 3/8
L mm
91 91 101 101 112 112 131 154 164 175 197
L1 mm
g
Ft
1.524 1.524 1.676 1.676 1.829 1.829 2.438 2.590 2.742 3.199 3.961
22 5,5 22 5,3 24 10,5 24 10,7 29 18,7 29 18,7 33 31,5 36 50,0 40 70,0 44 115,0 51 186,5
4 4 4 4 4 4 2 2 2 2 2
000961989 000961990 000961991 000961992 000961993 000961994 000961995 000961996 000961997 000961998 000961999
L1
L
L mm
"
3/32 7/64 1/8 9/64 5/32 3/16 7/32 1/4 5/16 3/8
Ft
96BPINOX-AS/B8 5/64-3/32-1/8-5/323/16-7/32-1/4-5/16 96BPINOX/BV
ajlított gömbfejű imbuszkulcs, H nemesacélból
33.973
96TINOX-AS
L
L mm
16.910
L
L1
"
Ft
96TINOX/S5 2,5-3-4-5-6 mm 96TINOX/S8 2,5-3-4-56-7-8-10 mm
hajlított hatlapfejű belső kulcs gömbölyű szélekkel rozsdamentes acélból
42INOX-AS
19.046 1.524
153 153 179 179 200 200 221 236 255 285
L1 mm
55 55 70 70 84 84 103 106 117 132
Ø mm
Ft
Ft
Ft
3.199 3.351 3.656 3.808 3.961 4.265 4.875 5.180 6.094 6.703
3 4 4 5 6 6 7 8 10 12
2 2 2 2 2 2 2 2 2 2
000961861 000961862 000961863 000961864 000961865 000961866 000961867 000961868 000961869 000961870
1 000962000 1 000961459
96TINOX
T-szárú imbuszkulcs markolattal, nemesacélból
L
96TINOX-AS/S7 3/32-1/8-5/32-3/167/32-1/4-5/16
L1
31.230
1 000961877
111INOX
L1
állítható görgős villáskulcs, rozsdamentes acélból
L L mm
2 2,5 3 4 5 6 7 8 10
L mm
91 91 101 112 131 154 164 175 197
L1 mm
22 22 24 29 33 36 40 44 51
g
4 6 11 19 32 51 65 116 189
Ft
1.188 1.188 1.280 1.401 1.706 1.889 2.498 2.955 3.656
4 4 4 4 4 4 2 2 2
000961441 000961442 000961443 000961444 000961445 000961446 000961447 000961448 000961450
mm
2.5 3 4 5 6 7 8 10
L mm
153 153 179 200 221 236 255 285
L1 mm
55 55 70 84 95 106 117 132
Ft
2.895 3.047 3.351 3.656 3.961 4.571 5.485 7.007
2 2 2 2 2 2 2 2
A
000961935 000961936 000961938 000961940 000961941 000961942 000961943 000961944
L mm
150 200 250
L "
6 8 10
A max mm
18 24 30
A1 mm
45 58 70
19.963 26.651 32.906
1 001110315 1 001110320 1 001110325
241
920INOX-A
1153INOX
kézi dugókulcs hatlapú kialakítás rozsdamentes acélból
1370INOX
kétállású állítható kombináltfogó, rozsdamentes acélból
L
Ø
szerelő kalapács német modell rozsdamentes acélból
L1
Ø1 L1
L mm
8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 24 27 30 32
Ø mm
A mm
15 16 17 18 19 20 21 23 24 25 26 28 29 30 31 34 38 42 44
10 10 10 11 11 11 11 11 11 11 13 13 13 13 15 15 18 20 20
L mm
Ft
7.618 8.075 8.531 8.988 9.597 10.054 10.511 11.274 11.731 12.035 12.492 13.101 13.711 14.016 14.168 16.605 20.262 24.070 26.813
40 40 40 40 40 40 40 40 40 40 42 42 42 43 43 43 46 46 46
2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 1 1 1 1 1 1 1
009203008 009203009 009203010 009203011 009203012 009203013 009203014 009203015 009203016 009203017 009203018 009203019 009203020 009203021 009203022 009203024 009203027 009203030 009203032
920/55INOX
264
40
Ft
50.009
43
Csavarhúzó hasítottfejű csavarokhoz, nemesacél
g
500
Ft
L1 mm
146 171 196 259 270
Ø mm
Ft
1.757 1.835 1.965 2.490 2.753
2.5 3.0 4.0 5.0 6.0
4 4 4 4 4
1 013700375
L1 L
: 450x200x210 mm - 4kg
0x3x60 1x4,5x80 2x6x100
L1 mm
156 189 220
Ft
1.704 2.097 2.490
4 012920403 4 012920409 4 012920418
1293INOX/D8
8 darabos csavarhúzókészlet, nemesacél
L
L1
A
1293INOX/D8 1290INOX
242
012900403 012900409 012900430 012900442 012900451
• 7 állású modell
33
Ft
18.200
S
1 009203879
vízpumpa fogó, villás rozsdamentes acélból
33
101
A
D
1048INOX
250
240
L1 mm
C20TSS
20.911
L1 mm
25
L mm
ötrekeszes szerszámos láda AISI 304 rozsdamentes acélból
Ø
PHxDxL mm
A max mm
A mm
C20TSS
L1 L
1 009203882
L mm
L
1290INOX
920/R55INOX
920/R55INOX
A
1 011530315
Csavarhúzó Phillips®-csavarokhoz, nemesacél
Ø A mm
1292INOX
L
Ø mm
Ft
25.622
26
0,.4x2,5x50 0,5x3x75 0,8x4x100 1,0x5,5x150 1,2x6,5x150
A
L mm
150
L1 mm
SxAxL mm
irányváltós racsni 1/2" négyszögű külső csatlakozóval 72 fogas mechanizmus rozsdamentes acélból
L mm
Ft
35.649
1 010480325
1292INOX
Ft
17.091 0,4x2,5x50-0,5x3x75 0,8x4x100-1,0x5,5x1501,2x6,5x150 mm PH0x60-PH1x80 PH2x100 mm
1 012930408
Ft
63.317
1 021203001
C04TSS-7
hétfiókos szerszámkocsi teljesen rozsdamentes acélból Főbb jellemzők: • Hét darab 570 x 410 mm teleszkópos, csapágyazott fiókkal; 6 fiók magassága 83 mm; 1 fiók magassága 170 mm; • 4 kerék Ø 125 mm 2 rögzített és 2 elfordítható (kettő fékkel) • Központi zár elől; • Teljesen rozsdamentes acél szerkezet; • Kerekek, tartóelemek, csapágyak, fiókbelsők és fiókvezetők rozsdamentes acélból • Alumínium fiókfogantyúk
700 kg
63 kg
83 mm 170 mm
C04TSS/7
Ft
615.470
1
25 kg 30 kg
024003077
243
Beta szikramentes szerszámokat a BAM (Szövetségi Anyagkutató és Vizsgáló Intézet) a 99/92/EC Európai Irányelvnek megfelelően tanúsítja.
SZIKRAMENTES SZERSZÁMOK
RÉZ-BERILIUM CU-BE
szikramentes szerszámok specifikusan biztonságosan használhatók olyan robbanásveszélyes helyeken, ahol gyúlékony folyadékok, vagy gázok fordulnak elő, ahol antimágneses és extrém korróziómentes szerszámok használata kötelező.
GÁZ
ATEX
ROBBANÁSVESZÉLYES ZÓNÁK KÖZEPES NAGYON ALACSONY ALACSONY ZONE 1
ZONE 2
Az a térség, ahol normál üzemmódban robbanásveszélyes gyúlékony gáz, pára vagy köd levegővel keveredve atmoszférikus környezetben alkalmanként van jelen.
Az a térség, ahol normál üzemmódban robbanásveszélyes gyúlékony gáz, pára vagy köd levegővel keveredve atmoszférikus környezetben ritkán, rövid ideig, rendszertelenül van jelen.
POR
ZONE 21
Az a térség, ahol normál üzemmódban robbanásveszélyes gyúlékony por levegővel keveredve atmoszférikus környezetben gyakorta, vagy rendszeresen képződhet.
ZONE 22
Az a térség, ahol normál üzemmódban robbanásveszélyes gyúlékony por levegővel keveredve atmoszférikus környezetben normális módon nem vagy csak rövid ideig képződik.
FIGYELEM! Robbanásveszély! ACETILÉN A szikramentes szerszámok mechanikai tulajdonságai mások, mint az átlagos acélszerszámoké. Ajánlatos ezeket megfelelő körültekintéssel és óvatossággal használni és a túlterhelést elkerülni.
244
30BA
42BA
Kiütő, szikramentes
55BA
Csillag-villáskulcs, szikramentes
L
Villáskulcs, szikramentes L
L
Ø
Ø mm
L mm
5 8 10
150 150 150
S mm
Ft
Ft
14.625 17.977 22.242
15 17 19
1 000300806 1 000300808 1 000300810
31BA
Kiütő, szikramentes L Ø
Ø mm
L mm
3 4 6 8
6.398 13.406 20.719 23.766
110 110 115 120
1 1 1 1
000310853 000310854 000310856 000310858
32BA
szikramentes pontozó L1
mm
L
L mm
14
Ft
20.719
150
1 000320811
mm
6x6 7x7 8x8 9x9 10x10 11x11 12x12 13x13 14x14 15x15 16x16 17x17 18x18 19x19 20x20 21x21 22x22 24x24 26x26 27x27 28x28 30x30 32x32 34x34 35X35 36x36 38x38 41x41 46x46 50x50 55x55 60x60 65x65 70x70
L mm
Ft
13.101 14.321 15.996 18.281 19.957 21.023 22.852 23.613 24.375 25.593 26.813 28.488 31.993 32.297 34.125 35.953 38.086 44.180 48.326 60.328 68.555 70.078 79.219 89.050 95.977 100.545 106.640 124.920 146.250 155.390 170.625 182.810 210.235 234.610
105 105 120 120 135 135 150 150 175 175 195 200 215 220 230 240 250 268 290 290 290 313 333 360 360 355 430 430 480 520 560 580 595 630
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
000420806 000420807 000420808 000420809 000420810 000420811 000420812 000420813 000420814 000420815 000420816 000420817 000420818 000420819 000420820 000420821 000420822 000420824 000420826 000420827 000420828 000420830 000420832 000420834 000420835 000420836 000420838 000420841 000420846 000420850 000420855 000420860 000420865 000420870
200 250 300
Ft
28.031 46.312 60.328
1 000340801 1 000340803 1 000340802
39BA
Vékony laposvágó, szikramentes
L A
L mm
150 230 250
A mm
40 40 40
Ft
11.883 39.609 63.375
1 000390801 1 000390802 1 000390803
Ft
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
000550801 000550802 000550795 000550797 000550803 000550804 000550799 000550805 000550806 000550807 000550809 000550811 000550813 000550815 000550817 000550818 000550819 000550820 000550822 000550826 000550828 000550829 000550830 000550831 000550832
L
3/8x7/16 1/2x9/16 5/8x11/16 3/4x13/16 7/8x15/16 1x1.1/16 1.1/8x1.3/16 1.1/4x1.5/16
L
"
22 24 25
Villáskulcs, szikramentes
"
L
A mm
Ft
8.988 9.445 9.750 10.665 11.274 13.711 16.758 17.215 18.129 18.281 24.832 28.640 30.469 36.867 43.570 46.312 49.359 58.500 67.640 86.531 94.453 117.610 133.760 142.900 179.460
90 100 100 110 120 130 133 145 150 165 170 185 210 210 230 230 230 246 265 320 335 355 370 385 415
55BA-AS
Csillag-villáskulcs, szikramentes
Laposvágó, szikramentes
L mm
L mm
42BA-AS
34BA
A
mm
6x7 8x9 8x10 9x11 10x11 12x13 13x14 14x15 14x17 16x17 18x19 20x22 21x23 22x24 24x26 24x27 25x28 27x29 30x32 36x38 36x41 41x46 46x50 50x55 55x60
9/32x9/32 5/16x5/16 11/32x11/32 3/8x3/8 7/16x7/16 15/32x15/32 1/2x1/2 9/16x9/16 5/8x5/8 11/16x11/16 3/4x3/4 13/16x13/16 7/8x7/8 15/16x15/16 1x1 1.1/16x1.1/16 1.1/8x1.1/8 1.3/16x1.3/16 1.1/4x1.1/4
L mm
120 120 135 128 135 140 140 163 177 195 215 230 235 256 266 283 297 308 324
Ft
14.932 14.932 18.700 18.890 21.633 24.500 24.680 26.356 31.382 34.429 35.040 40.523 41.742 46.921 50.578 57.586 76.476 82.875 98.109
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
000420946 000420947 000420948 000420950 000420951 000420949 000420953 000420954 000420956 000420957 000420959 000420961 000420962 000420964 000420965 000420967 000420969 000420970 000420973
L mm
11.731 13.558 20.110 24.984 34.734 47.227 62.156 73.125
110 130 160 180 210 230 245 255
1 1 1 1 1 1 1 1
000550853 000550854 000550857 000550859 000550865 000550868 000550870 000550872
58BA
Ütővilláskulcs, szikramentes L
mm
17 19 22 24 27 30 32 36 38 41 46 50 55 60 65 70 75 80
L mm
125 125 135 150 165 180 190 210 220 230 240 255 305 315 335 370 375 400
Ft
23.461 24.375 24.680 27.726 34.125 42.961 49.968 59.109 64.593 73.429 87.445 98.414 121.875 143.205 164.530 199.570 233.085 278.790
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
000580817 000580819 000580822 000580824 000580827 000580830 000580832 000580836 000580838 000580841 000580846 000580850 000580855 000580860 000580865 000580870 000580875 000580880
245
78BA
90BA
Ütőcsillagkulcs, szikramentes
95BA
Hajlított csillagkulcs, szikramentes
Egyenes csillagkulcs, szikramentes
L
L
L
mm
17 19 22 24 27 30 32 34 36 38 41 46 50 55 60 65 70 75 80
mm
L mm
Ft
25.289 27.422 28.031 32.906 39.000 45.094 48.445 54.234 59.414 70.078 80.743 91.406 104.505 122.485 132.235 143.205 159.960 180.070 192.560
145 145 165 140 155 165 180 192 208 215 225 245 250 265 275 295 310 325 340
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
000780817 000780819 000780822 000780824 000780827 000780830 000780832 000780834 000780836 000780838 000780841 000780846 000780850 000780855 000780860 000780865 000780870 000780875 000780880
L mm
6x7 8x9 10x11 12x13 14x15 14x17 16x17 16x18 18x19 20x22 21x23 22x24 24x26 24x27 30x32 34x36 36x41 41x46 46x50
Ft
9.141 11.731 13.558 15.691 18.586 19.195 22.242 22.242 25.593 30.164 31.993 38.391 48.750 48.750 71.907 104.505 138.325 167.580 187.385
122 128 155 175 200 220 230 235 265 295 298 315 333 340 395 410 450 470 490
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
000900801 000900802 000900803 000900806 000900808 000900809 000900811 000900812 000900815 000900818 000900820 000900821 000900822 000900823 000900824 000900826 000900828 000900829 000900830
Tizenkétszögű ütőcsillagkulcs, szikramentes
L mm
7x9 8x10 10x11 10x12 12x14 14x17 16x18 17x19 18x19 19x22 21x23 24x27 30x32
Ft
8.988 9.902 10.969 12.949 14.777 17.824 23.309 20.110 25.593 31.230 35.344 43.875 66.727
115 115 140 140 145 165 170 185 185 200 230 255 295
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
000950801 000950802 000950804 000950805 000950806 000950807 000950809 000950808 000950810 000950812 000950815 000950817 000950820
Hajlított hatlapú imbuszkulcs, szikramentes
Szikramentes feltűző csillagkulcs
L
96BA
91BA
78BA-AS
mm
L
Ø L1
"
L mm
11/16 3/4 7/8 15/16 1 1.1/8 1.1/4 1.7/16 1.5/8 1.13/16 2 2.3/16 2.3/8 2.9/16 2.15/16 3.1/8 3.1/2
Ft
26.335 27.149 30.407 33.394 39.638 46.968 50.274 67.031 88.359 98.109 115.780 135.585 148.080 152.345 179.765 214.805 275.130
145 145 155 165 175 180 177 208 225 243 254 264 275 286 311 325 355
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
000780908 000780909 000780935 000780936 000780938 000780940 000780910 000780912 000780914 000780916 000780918 000780920 000780922 000780924 000780926 000780928 000780930
mm
24 27 30 32 36 41 46 50 55
Ø mm
Ft
57.891 73.125 84.094 93.539 102.985 114.260 146.250 164.530 212.670
38 42 48 49 54 62 69 75 82
1 1 1 1 1 1 1 1 1
000910824 000910827 000910830 000910832 000910836 000910841 000910846 000910850 000910855
92BA
Toldószár a 91BA modellhez, szikramentes
50 50 56 63 69 78 88 93 97 104 110 122
L1 mm
Ft
18.586 18.890 20.414 20.719 21.633 22.242 22.852 23.766 25.289 26.203 27.117 34.125
17 16 20 21 25 29 33 34 36 37 39 44
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
000960760 000960762 000960761 000960763 000960764 000960765 000960766 000960767 000960768 000960769 000960770 000960772
L
96BA/BP
Ø
Hajlított gömbfejű imbuszkulcs, szikramentes
89BA
Egyoldalas csillagkulcs, szikramentes L mm
91BA mm
Ø mm
Ft
92BA/1 460 24÷30 25 92BA/2 610 32÷41 28 92BA/3 760 46÷55 32
L
L mm
mm
1,5 2 2,5 3 4 5 6 7 8 9 10 12
69.469 89.578 121.875
1 000920810 1 000920820 1 000920830
L
L1
93BA mm
10 11 12 13 14 16 17 18 19 20 22 24 27 30 32
L mm
200 210 220 230 240 260 270 280 300 310 330 350 370 400 420
246
Ft
29.250 29.860 30.773 31.687 32.297 34.125 35.953 38.086 40.218 47.227 46.921 54.234 67.031 73.125 78.000
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
000890810 000890811 000890812 000890813 000890814 000890816 000890817 000890818 000890819 000890820 000890822 000890824 000890827 000890830 000890832
Állványozó csillagkulcs, lapos, speciális fejkiképzés mm
L
mm
21x22
L mm
345
Ft
152.345
1 000930821
1,5 2 2,5 3 3,5 4 5 6 8 10 12
L mm
50 50 63 60 70 66 75 84 92 102 113
L1 mm
16 16 20 20 25 25 28 32 36 40 45
Ft
19.043 19.195 21.023 21.633 21.937 22.546 23.157 23.766 25.899 28.031 35.040
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
000961800 000961801 000961802 000961803 000961799 000961804 000961805 000961806 000961808 000961810 000961812
99BA
378BA
Körmöskulcs, szikramentes
Svéd csőfogó, szikramentes, réz és berillium ötvözet
921BA
Tizenkétszögű dugókulcs, szikramentes
A mm
A mm
Ft
48.141 73.734 117.915
4,0 4,5 4,5
1 000990803 1 000990805 1 000990811
mm
Ø
110BA
Állítható villáskulcs, szikramentes
L mm
430 530
L A
100 150 200 250 300 375 450 600
Ø
L
32-75 50-120 115-170
L mm
L
Ø max "
Ft
185.860 225.470
1" 1/2 gas 2" gas
1 003780800 1 003780801
386BA A max
Ft
34.429 39.609 47.227 56.368 79.219 106.640 149.295 252.890
13 18 24 30 36 46 55 65
1 1 1 1 1 1 1 1
001100810 001100815 001100820 001100825 001100830 001100837 001100845 001100860
Erősített láncos csőfogó, szikramentes
8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 24 25 26 27 28 30 32
Ø mm
L mm
24,0 24,0 16,5 17,5 18,5 19,5 20,0 21,5 24,0 25,0 25,0 28,0 29,0 30,0 30,5 34,0 36,0 37,5 37,5 38,9 41,5 43,5
Ft
Ft
18.281 19.347 21.937 23.004 24.223 25.441 26.051 27.117 28.031 28.946 29.860 31.078 32.602 33.211 34.429 40.218 43.875 46.312 48.750 51.188 58.500 65.203
40 40 40 40 40 40 40 40 40 40 40 42 42 43 43 43 43 43 45 46 46 46
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
009210808 009210809 009210810 009210811 009210812 009210813 009210814 009210815 009210816 009210817 009210818 009210819 009210820 009210821 009210822 009210824 009210825 009210826 009210827 009210828 009210830 009210832
L
330BA
Csővágó, szikramentes
921BA-AS
L1
Ø
tizenkétszögű dugókulcs, szikramentes
Ø L mm
600 900
Ø max mm
100 200
L1 mm
470 750
Ft
275.740 463.125
1 003860806 1 003860809
L
Ø
L Ø max 50 mm 2"
330BA /2
L mm 375
Ft
185.860
1 003300802
330BA/2R
tartalék kés és tű a 330BA gázcsővágó eszközhöz, szikramentes
Ft
330BA /2-R
18.281
"
5/16 3/8 7/16 1/2 9/16 5/8 11/16 3/4 13/16 7/8 15/16 1 1.1/16 1.1/4 1.7/16
Ø mm
24,0 24,0 24,0 24,0 24,0 25,0 25,5 28,0 30,0 31,5 34,0 36,0 38,0 42,0 50,5
L mm
20.414 22.090 24.070 25.899 26.508 30.773 33.394 36.380 38.552 41.810 44.525 49.683 53.756 71.131 87.421
40 40 40 40 40 40 40 42 43 43 43 43 46 46 50
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
009210958 009210960 009210961 009210963 009210964 009210966 009210967 009210969 009210971 009210972 009210974 009210975 009210977 009210982 009210986
1 003300822
921BA/21 - 921BA/22 Toldó 1/2", szikramentes
363BA
Csőfogó, amerikai modell, szikramentes L
L Ø
Ø L mm
Ø max
150 1/2" gas 200 1" gas 250 1"1/2 gas 300 2" gas 350 2" gas 450 2"1/2 gas 600 3" gas
Ø max mm
20 30 49 60 60 76 90
Ft
59.414 61.547 69.469 86.836 110.295 167.580 236.135
1 1 1 1 1 1 1
003630815 003630820 003630825 003630830 003630835 003630845 003630860
921BA/21 921BA/22
L mm 125 250
Ø mm 30 31
Ft
29.707 41.742
1 009210842 1 009210844
247
921BA/25
926BA/22
sukló, belső- és külső négyszög 1/2", C szikramentes
961BA
Toldó 3/4", szikramentes
Feszítővas, szikramentes L
L
L
A
Ø
Ø L mm
L mm
80
Ø mm
25
□
Ft
■
1/2
30.773
1/2
250 350
1 009210845
L mm 200
926BA/22
921BA/42
Csúszkás T-hajtószár 1/2", szikramentes
Ø mm 38
Ft
250
50.274
1 009210846
L mm
Ft
400
88.968
A
A mm
500 800 1000
L mm
D
D
45
Ft
60.024
16,5
385
A
1 009210850
L mm
300
D mm
61
A mm
Ft
91.406
22
Ft
89.273
1 009640801
964BA/L
1 009260880
Univerzális hordónyitó, szikramentes Fémhordók nyitásához
926BA/R50
921BA/R50
pótalkatrész készlet szikramentes
pótalkatrész készlet szikramentes
Ft
1/2"
17.367
1 009210851
L
Ft
3/4"
29.860
1 009260881
L mm
964BA/L
926BA
457.030
510
1 009640821
937BA
Tizenkétszögű dugókulcs, szikramentes
Ft
Szerelővas, szikramentes
L A
A mm
1 009630801 1 009630803 1 009630805
L
L
D mm
964BA
Ft
93.235 148.685 313.220
24 24 30
1 009260876
Racsnis hajtószár 3/4", szikramentes
1/2"-os racsni, szikramentes
1 009610802 1 009610806
feszítővas hegyes és hajlított lapos véggel, szikramentes
L mm
926BA/50
921BA/50
L
L
Ft
Ft
33.211 50.274
39 55
963BA
L mm
250
1 009260872
926BA/42
L
L mm
62.766
Csúszkás T-hajtószár, külső négyszög 3/4", szikramentes
A mm
Dugókulcs, szikramentes
L
965BA
Biztonsági szelepzáró kulcs, szikramentes
L
L Ø
A A1
mm
24 26 27 28 30 32 34 36 38 41 46 50
Ø mm
40 40 40 41 43 45 48 50 53 57 63 68
248
L mm
55 55 55 55 60 60 60 60 60 65 65 70
Ft
44.180 50.274 53.321 61.547 62.461 70.687 75.867 81.656 86.836 95.671 112.735 124.920
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
009260824 009260826 009260827 009260828 009260830 009260832 009260834 009260836 009260838 009260841 009260846 009260850
mm
13 17 19 22 24 27 30 32 36 41
L mm
240 260 270 278 286 294 302 310 330 350
A A mm
45 51 55 59 63 69 75 81 85 90
Ft
23.157 33.059 34.734 46.008 49.359 52.711 57.586 63.375 74.649 90.188
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
009370813 009370817 009370819 009370822 009370824 009370827 009370830 009370832 009370836 009370841
A mm
30 32 35 40 45 48 50 55 60 65 70
A1 mm
44 50 47 50 58 62 67 73 79 82 85
L mm
200 300 250 300 350 375 400 450 500 550 600
Ft
39.914 54.539 44.180 51.492 66.727 70.078 76.172 90.797 97.500 111.210 122.485
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
009650830 009650832 009650835 009650840 009650845 009650848 009650850 009650855 009650860 009650865 009650870
966BA
Biztonsági szelepzáró kulcs, szikramentes
1046BA
1150BA
vízpumpafogó fogasléces forgópánt, szikramentes
Kombinált fogó, szikramentes
L1
L L
L
A
L1 Ø L mm
350
L1 mm
40
L mm
250
Ø min÷max mm
Ft
86.836
50÷150
300
A max mm
Ft
71.602 94.453
32 52
L mm
1 010460801 1 010460803
1 009660801
önzáró vízpumpa fogó homorú pofájú, szikramentes
szikramentes kulcsok, biztonsági szelepekhez
Ft
60.634
40
A1
225
L mm
370 430
L1 mm
36 48
Ø min÷max mm
Ft
85.312 124.920
125÷250 250÷400
1 009660812 1 009660814
L mm
150
A1 max mm
Ft
77.104
40,0
L mm
160
L1
1166BA
L1 mm
Ft
L1
51.188
22
L
1 010820801 L mm
L
1137BA 200
1 011620815
L
L mm
Ft
47.532
54
Egyenes extra hosszú félkerekcsőrű fogó, szikramentes
Oldalcsípőfogó, szikramentes
szikramentes fogó egyenes csőrrel rugalmas biztosító gyűrűkhöz, furatokhoz PVC bevonatú nyéllel
L1 mm
1 010520824
1082BA
1032BA
L
L
Ø
L1
L
L mm
1 011500820
1162BA
L1
Egyenes extra hosszú laposfogó, szikramentes
1052BA 966BA/V
200
L1 mm
150
L1 mm
Ft
47.532
54
1 011660815
Csupaszoló fogó
mm
Ft
58.804
40÷100
1 010320820
1270BA
L1
Csavarhúzó hasítottfejű csavarokhoz, szikramentes
1036BA
szikramentes fogó egyenes csőrrel rugalmas biztosító gyűrűkhöz, tengelyekhez PVC bevonatú nyéllel
L L mm
185
L1 mm
30
Ft
97.500
1 011370801
L
A
L1
1137BA/RC
Tartalékpenge a 1137BA-hoz AxL mm
L
L mm
200
mm
40÷100
Ft
58.804
1 010360820
1137BA/RC
Ft
18.890
1 011370851
3x75 4x100 5x150 6x150 10x250 8x200
L1 mm
178 209 250 270 382 312
Ft
8.834 11.278 14.324 15.847 23.770 17.225
1 1 1 1 1 1
012700803 012700804 012700805 012700806 012700810 012700808
249
1272BA
1377BA/PL
Csavarhúzó Phillips®-csavarokhoz, szikramentes
kerekfejű és gömbfokú kalapács kazánkovácsok és bádogosok számára, Faser nyél, szikramentes
1381BA
szikramentes ráverő kalapács, fanyéllel L1
L1
L
D L
L1 PHxDxL mm
L1 mm
1x5x100 2x6x150 3x8x200
Ft
12.194 16.001 18.892
209 270 332
g
1 012720801 1 012720802 1 012720803
L1 mm
5000 8000
L
L mm
179 190
Ft
257.460 411.325
900 900
1 013810850 1 013810858
1381BA/MR
Tartaléknyél a 1381BA modellhez
1370BA
Lakatos kalapács, szikramentes, fanyéllel
g
340
Ft
20.719
280
1 013770884
Rozsdaeltávolító kalapács, szikramentes, fanyéllel
A mm
30 35
L mm
L1 mm
310 340
Ft
31.993 56.977
108 137
1 013700805 1 013700810
Ft
1370BA/MR 500 1370BA/500 1370BA/MR 1000 1370BA/1000
5.637 7.007
1 013700865 1 013700870
g
500
L1 mm
142
L mm
Ft
1390BA
Műanyagbetétes kalapács, szikramentes
40.523
315
Ø
1380BA
Ø mm 52
L1
g
1000 1500 2000
L
Ø L1 mm
Ø mm
125
Ft
41.438
30
L1 mm
100 118 126
L mm
400 400 449
Ft
69.164 84.703 111.515
kerekfejű és gömbfokú kalapács kazánkovácsok és bádogosok számára, szikramentes
Ft
55.453
1 013900805
D
1 013800810 1 013800815 1 013800820 D mm
1380BA/MR 1380BA/MR 1000 1380BA/1000 1380BA/MR 1500 1380BA/1500 1380BA/MR 2000 1380BA/2000
Ft
52
Tartaléknyél a 1380BA modellhez
1377BA
L1 mm
130
Nylon cserefej a 1390BA kalapácshoz
1 013750800
L mm
370
1390BA/R L
L1
L
1 013790850
Ráverő kalapács, szikramentes, fanyéllel
gömbfejű körmös kalapács szikramentes műanyag nyéllel
L mm
1 013810878
L
1375BA/PL
321
13.254
1 013810870
L1
Tartaléknyél a 1370BA modellhez
g
11.426
L1
1370BA/MR
680
Ft
1381BA/MR 5000 1381BA/5000 1381BA/MR 8000 1381BA/8000
L
A g
90
L mm
1379BA
L1
500 1000
L1 mm
Ft
7.007
1 013800860
7.007
1 013800865
7.007
1 013800870
11.426
4 013900885
1602BA
saruzófogó szigetelt kábelsarukhoz, könnyített kivitel, szikramentes L
L1
L
g
340
L1 mm
90
250
L mm
280
Ft
20.719
1 013770834
mm²
0.75÷6
L mm
200
Ft
68.555
1 016020801
1701BA
1717BA
hatszögű laposvágó, szikramentes
1728BA
Spakli, merev, szikramentes
Fűrészlap, szikramentes, réz és berillium ötvözet
L
A
L mm
A mm
150 200 250 350
L
A mm
S mm
12 16 18 19
A
S
Ft
12.797 20.414 24.680 64.593
10 14 14 17
1 1 1 1
017010810 017010814 017010815 017010817
Ft
60 80
29.860 32.906
1 017170801 1 017170803
L mm
Ft
300
23.613
1 017280801
1737BA
Drótkefe gyújtógyertyához, szikramentes
1717BA/1
Hántoló, szikramentes
1703BA/A
A
Fejsze, szikramentes L
A
L mm
294
A mm
Ft
Ft
Ft
14.930
29
1 017370801
L
L1
1776BA A mm
L
A
100 L mm
L1 mm
340
145
A mm
Ft
56.672
82
L mm
Ft
61.242
220
1 017170805
Kés, szikramentes
1 017030082
1719BA8
L1
8"-os reszelő, szikramentes
1703BA/P
Csákány, szikramentes
L1 mm
L
L
L mm
P
145
M
1784BA
33.211
250
1 017760801
A
L A mm
L mm
56
Olló, szikramentes
R
L1
1050
T
L1 mm
Ft
149.295
410
1 017030150
Q 1719BA8/P 1719BA8/M 1719BA8/R 1719BA8/T 1719BA8/Q
1703BA/PL
Ásólapát, szikramentes
L
L mm
Ft
36.562 37.781 38.696 35.344 35.344
200 200 200 200 200
1 1 1 1 1
017190801 017190805 017190810 017190815 017190820
L mm
225
58.500
1 017840822
1719BA12
12" reszelő, szikramentes
A
L L1
A mm
240
L1 mm
420
P
L
L mm
990
Ft
124.010
1719BA12/P
L mm
Ft
66.422
300
1 017190831
1 017030200
1727BA
Fűrész fűrészlappal, szikramentes
1728BA
L1 L L mm
500
L1 mm
300
Ft
120.350
1 017270801
251
1972/12
ultrakompakt 12 V fúró csavarbehajtó - ultrakompakt, csak 176 mm hosszú, ultrakönnyű, csak 1,1 kg akkumulátorral, és tökéletesen kiegyensúlyozott - kétsebességes mechanika acél fogaskerekekkel és 18 állású tengelykapcsolóval - legnagyobb nyomaték 34 Nm és 1500 f/p (350 f/p első fokozatban); legnagyobb furatkészítés 10 mm acélban és 20 mm fában - 2Ah akkumulátorok, töltésjelzővel a gépházon - háromszoros akkumulátor védelem (hővédelem, túlterhelés elleni védelem, és az esetleges cellák közötti töltésvesztés felügyelete) nyújt nagyobb biztonságot és garantál időtálló magas teljesítményt - csúszásmentes ergonomikus markolat - elülső LED - 10 mm önzáró tokmány - jobb/bal oldali zárókapocs - becsavarás-kicsavarás-reteszelés (szállításhoz) választókapcsoló - merev táskában, 2 db 2 Ah lítium ion akkumulátorral és gyorstöltővel (45 p) szállítva 1,1 kg
1972/12
Ft
99.500
1
019720012
1972/18
18 V brushless ütvefúró csavarbehajtó -ultrakompaktszénkefe nélküli digitális brushless motor: a teljesítőképesség jelentős növekedésével jár, többek között: nagyobb teljesítmény, kisebb energiafogyasztás, kiterjesztett hasznos motor élettartam, rendkívüli kompaktság, jobb teljesítményadagolás a nyomógomb segítségével. - legnagyobb nyomaték 75 Nm és 2100 f/p (550 f/p első fokozatban); legnagyobb furatkészítés 13 mm átmérőig acélban, és 45 mm átmérőig fában - ultrakompakt: csak 192 mm hosszú - 13 mm acéltokmány szabad gyűrűvel a csúcsán, hogy súrlódás esetén ne tegye tönkre a felületeket - kétsebességes mechanika acél fogaskerekekkel és választókapcsolóval a furatkészítési funkciókhoz, furatkészítés ütvefúrással, csavarbehajtás 20 állású tengelykapcsolóval - teljesen fémből készült fogaskerékház a szilárdság és az élettartam javítása érdekében - 5Ah akkumulátorok töltésjelzővel - háromszoros akkumulátor védelem (hővédelem, túlterhelés elleni védelem, és az esetleges cellák közötti töltésvesztés felügyelete) nyújt nagyobb biztonságot és garantál időtálló magas teljesítményt - jobb/bal oldali övkapocs - elülső LED világítás - oldalsó fogantyúval nagy nyomaték esetén történő használathoz - becsavarás-kicsavarás-reteszelés (szállításhoz) választókapcsoló - csúszásmentes ergonomikus markolat - merev táskában, 2 db 5 Ah lítiumion akkumulátorral és gyorstöltővel (80 perc) szállítva 2,2 kg
1972/18
252
Ft
250.200
1
019720018
1982/12EF
12 V impulzusos irányváltós csavarbehajtó szűk helyeken történő használathoz ideális, jelentős, 115 Nm nyomatékot fejt ki, és egy kézzel használható - 0-2.000 f/p / 0-3.000 f/p - 2Ah akkumulátorok töltésjelzővel a géptesten - ultrakompakt: csak 163 mm hosszú, ultrakönnyű: csak 1,1 kg akkumulátorral, és tökéletesen kiegyensúlyozott - 1/4" hatlapfejű csatlakozó reteszelő gyűrűvel - jobb/bal oldali övkapocs - hármas elülső LED világítás - becsavarás-kicsavarás-reteszelés (szállításhoz) választókapcsoló - csúszásmentes ergonomikus markolat - teljesen fémből készült fogaskerékház - háromszoros akkumulátor védelem (hővédelem, túlterhelés elleni védelem, és az esetleges cellák közötti töltésvesztés felügyelete) nyújt nagyobb biztonságot és garantál időtálló magas teljesítményt - merev táskában, 2 db 2 Ah lítiumion akkumulátorral és gyorstöltővel (45 perc) szállítva 1,1 kg
1982/12EF
Ft
103.900
1
019820012
1984/18QM
18 V brushless impulzusos irányváltós csavarbehajtó szénkefe nélküli digitális brushless motor: a teljesítőképesség jelentős növekedésével jár, többek között: nagyobb teljesítmény, kisebb energiafogyasztás, kiterjesztett hasznos motor élettartam, rendkívüli kompaktság, jobb teljesítményadagolás a nyomógomb segítségével. - 5 Ah akkumulátorok töltésjelzővel - ultrakompakt: csak 196 mm hosszúság - 1/2" külső négyszög csatlakozó dugókulcs tartó gyűrűvel - jobb/bal oldali övkapocs - hármas elülső LED világítás - teljesen fémből készült fogaskerékház - becsavarás-kicsavarás-reteszelés (szállításhoz) választókapcsoló - csúszásmentes ergonomikus markolat - háromszoros akkumulátor védelem (hővédelem, túlterhelés elleni védelem, és az esetleges cellák közötti töltésvesztés felügyelete) nyújt nagyobb biztonságot és garantál időtálló magas teljesítményt 4 kijelölhető üzemmód: 1: 270 Nm; 1400 f/p 2: 360Nm; 2000 f/p 3: 450 Nm; 2750 RPM A: 450 Nm Autostop - amíg a csavarbehajtó szabad forgást észlel, a legnagyobb nyomaték/fordulatszám értéket használja (450 Nm; 2750 f/p). amikor az anya végálláshoz érkezik, és nem forog tovább, a csavarbehajtó 1 másodpercig továbbra is a legnagyobb nyomaték/fordulatszám értéket használja, majd alacsonyabb értékere áll vissza, hogy ne sérüljön az anya - merev táskában, 1/4" hatlapfejű bittartó adapterrel, 2 db 5 Ah lítiumion akkumulátorral és gyorstöltővel (80 perc) szállítva
2,3 kg
1984/18QM
Ft
286.200
1
019840018
253
PNEUMATIKUS SZERSZÁMOK ÉS TAROZÉKOK
www.beta-tools.com
Beta Utensili több mint 15 éve pneumatikus szerszámokkal és azok tartozékaival bővítette termékpalettáját. Az alant felsorolt szerszámok elsősorban az autóipar és az ipari karbantartás területén használhatók: ütvecsavarbehajtók, racsnik, fúrógépek, csiszoló- és polírozó gépek, stb. Ebben az időben szoros együttműködés alakult ki termékeik professzionális felhasználóival, ami állandó fejlesztést garantált. Ennek a fejlesztésnek köszönhetően a piac ma elismeri a Beta pneumatikus szerszámokat, azok megbizhatóságát és teljesítményét. Annak érdekében, hogy a piac követelményeinek optimálisan megfelelhessen, a Beta Utensili folyamatosan fejleszti a pneumatikus cikkeit. Ez a folyamat lehetővé teszi, hogy a know-how jelentősen növekedjen és a vevők igényeit teljesíteni tudja.
254
1921B1
1921N3
Baby-irányváltós racsni
Ø 1/4” GAS
Ø 1/4” GAS
350 fordulat/perc 24 Nm Cl 8.8 M711 mm Cl 12.9 M610 mm 1/4" GAS 6,2 bar 8 mm 68 l/perc 0,4 kg
Ft
59.197
1 019210001
Irányváltós racsni, kompakt kivitel
Üresjárati fordulatszám Max. nyomaték Csavar Ø Csavar Ø Levegőcsatlakozás Üzemi nyomás Ajánlott tömlő-Ø Átlagos levegőfelhasználás Súly
”
1/2
kg
Ø 1/4” GAS
52.321
1 019210025
Szabad fordulatszám Legnagyobb nyomaték Csavar/anya méret Csavar/anya méret Levegőcsatlakozó Üzemi nyomás levegőcső belső Ø Átlagos levegőfogyasztás Súly ”
1/2
kg
1,5
200 fordulat/perc 27 Nm Cl 8.8 M711 mm Cl 12.9 M610 mm 1/4" GAS 6,2 bar 8 mm 96 l/perc 0,6 kg
Ft
52.321
1 019210005
1921M2
600 ford/perc 136 Nm Cl 8.8 M1218 mm Cl 12.9 M1016 mm 1/4" GAS 6,2 bar 10 mm 113 l/p 1,5 kg
Ft
119.975
1924F
• Impulzív "Kettős rocking dog” mechanizmus
• Impulzív "Kettős rocking dog” mechanizmus
kompakt "butterfly” irányváltós csavarbehajtó
Ø 1/4” GAS
Ø 1/4” GAS 139 mm
Szabad fordulatszám Legnagyobb nyomaték Csavar/anya méret Csavar/anya méret Levegőcsatlakozó Üzemi nyomás levegőcső belső Ø Átlagos levegőfogyasztás Súly ”
1/4
kg
700 ford/perc 68 Nm Cl 8.8 M1016 mm Cl 12.9 M813 mm 1/4" GAS 6,2 bar 10 mm 88 l/p 0,6 kg
Ft
73.286
0,6
1 019220013
1922P1
164 mm
Üresjárati fordulatszám Max. nyomaték Csavar Ø Csavar Ø Levegőcsatlakozás Üzemi nyomás Ajánlott tömlő-Ø Átlagos levegőfelhasználás Súly
0,6
Ft
1,2
198 mm
1/4
150 fordulat/perc 68 Nm Cl 8.8 M1016 mm Cl 12.9 M813 mm 1/4" GAS 6,2 bar 10 mm 140 l/perc 1,2 kg
csúszókalapácsos irányváltós racsni
kg
Ø 1/4” GAS 292 mm
1921M1
”
258 mm
Üresjárati fordulatszám Max. nyomaték Csavar Ø Csavar Ø Levegőcsatlakozás Üzemi nyomás Ajánlott tömlő-Ø Átlagos levegőfelhasználás Súly
1/4
csúszókalapácsos irányváltós racsni • Impulzív "Kettős rocking dog” mechanizmus
130 mm
”
1922P3
Irányváltós racsni
1 019220006
Szabad fordulatszám Legnagyobb nyomaték Csavar/anya méret Csavar/anya méret Levegőcsatlakozó Üzemi nyomás levegőcső belső Ø Átlagos levegőfogyasztás Súly "
3/8
kg
0,5
12 000 ford/perc 108 Nm Cl 8.8 M1218 mm Cl 12.9 M1016 mm 1/4" GAS 6,2 bar 10 mm 59 l/p 0,5 kg
Ft
61.316
1 019240025
1922P2
Irányváltós racsni, kompakt kivitel
csúszókalapácsos irányváltós racsni
• Impulzív "Kettős rocking dog” mechanizmus Ø 1/4” GAS
Ø 1/4” GAS
198 mm 164 mm
Üresjárati fordulatszám Max. nyomaték Csavar Ø Csavar Ø Levegőcsatlakozás Üzemi nyomás Ajánlott tömlő-Ø Átlagos levegőfelhasználás Súly
”
3/8
kg
0,6
200 fordulat/perc 27 Nm Cl 8.8 M711 mm Cl 12.9 M610 mm 1/4" GAS 6,2 bar 8 mm 96 l/perc 0,6 kg
Ft
52.321
1 019210015
Szabad fordulatszám Legnagyobb nyomaték Csavar/anya méret Csavar/anya méret Levegőcsatlakozó Üzemi nyomás levegőcső belső Ø Átlagos levegőfogyasztás Súly ”
3/8
kg
0,6
700 ford/perc 68 Nm Cl 8.8 M1016 mm Cl 12.9 M813 mm 1/4" GAS 6,2 bar 10 mm 88 l/p 0,6 kg
Ft
73.286
1 019220010
255
1924B
1927CD
• "Pin Clutch" ütőmechanizmus
• dupla ütőmechanizmus
Irányváltós ütvecsavarbehajtó, kompakt kivitel
155 mm
”
kg
Ft
67.269
1 019240021
Üresjárati fordulatszám Max. forgatónyomaték Csavar Ø Csavar Ø Levegőcsatlakozás Üzemi nyomás Ajánlott tömlő Ø Átlagos levegőfelhasználás Súly
”
1/2
kg
1,9
1927P
• dupla ütőmechanizmus
• Dupla ütőmechanizmus
Irányváltós ütvecsavarbehajtó plattírozott anyagból
7.000 fordulat/perc 1.020 Nm Cl 8.8 M2234 mm Cl 12.9 M1827 mm 1/4" GAS 6,2 bar 10 mm 130 l/perc 1,9 kg
Ft
109.125
3/8
kg
1,3
256
Ft
92.682
1 019240007
Szabad sebesség Legnagyobb nyomaték Csavar/anya kapacitás Csavar/anya kapacitás Levegőcsatlakozó Üzemi nyomás levegőcső belső Ø Átlagos levegőfogyasztás Súly
”
1/2
10.000 ford./perc 770 Nm Cl 8.8 M2234 mm Cl 12.9 M1827 mm 1/4" GAS 6,2 bar 10 mm 122 l/perc 1,3 kg
kg
Ft
68.466
1,3
Irányváltós ütvecsavarbehajtó • "Pin Clutch" ütőmechanizmus
199 mm
186 mm
205 mm
Ø 1/4” GAS
Üresjárati fordulatszám Max. forgónyomaték Csavar-Ø Csavar-Ø Levegőcsatlakozás Üzemi nyomás Ajánlott tömlő-Ø Átlagos levegőfelhasználás Súly
”
1/2
kg
2,0
Ø 1/4” GAS
7.500 fordulat/perc 1.750 Nm Cl 8.8 M2436 mm Cl 12.9 M2030 mm 1/4" GAS 6,2 bar 10 mm 290 l/perc 2 kg
Ft
122.580
1 019270030
1927A
191 mm
Ø 1/4” GAS
”
1 019270007
167 mm
10.000 fordulat/perc 410 Nm Cl 8.8 M1624 mm Cl 12.9 M1421 mm 1/4" GAS 6,2 bar 8 mm 79 l/perc 1,3 kg
Ø 1/4" GAS
Irányváltós ütvecsavarbehajtó, jobbos-balos, plattírozott anyagból
167 mm
Üresjárati fordulatszám Max. nyomaték Csavar Ø Csavar Ø Levegőcsatlakozás Üzemi nyomás Ajánlott tömlő Ø Átlagos levegőfogyasztás Súly
188 mm
Ø 1/4” GAS
1924CD
110 mm
186 mm
10.000 fordulat/perc 353 Nm Cl 8.8 M1624 mm Cl 12.9 M1421 mm 1/4" GAS 6,2 bar 8 mm 80 l/perc 1,5 kg
1,5
• Impulzív egykalapácsos mechanizmus
Ø 1/4" GAS
3/8
kompakt irányváltós csavarbehajtó
191 mm
198 mm
Üresjárati fordulatszám Max. forgatónyomaték Csavar Ø Csavar Ø Levegőcsatlakozás Üzemi nyomás Ajánlott tömlő Ø Átlagos levegőfelhasználás Súly
1927XM
Irányváltós ütvecsavarbehajtó plattírozott anyagból
1 019270008
Üresjárati fordulatszám Max. forgatónyomaték Csavar-Ø Csavar-Ø Levegőcsatlakozás Üzemi nyomás Ajánlott tömlő-Ø Átlagos levegőfelhasználás Súly
”
1/2
kg
2,7
7.000 fordulat/perc 610 Nm Cl 8.8 M2234 mm Cl 12.9 M1827 mm 1/4" GAS 6,2 bar 10 mm 160 l/perc 2,7 kg
Ft
58.300
1 019270002
1927AN
1928CD
1928DAL
• Egy ütőműves
• dupla ütőmechanizmus
• Dupla ütőmechanizmus • 6" hosszú meghajtótengely • Robusztus, kompakt modell; nagy forgatónyomaték • Egyszerű irányváltás • 3-fokozatú csavarbehajtás • Levegőelvezetés a markolaton keresztül • Ergonómikus, csúszásmentes markolat
Irányváltós sarokütvecsavarbehajtó, jobbosbalos
Ø 1/4” GAS
72 mm 60 mm
350 mm
Üresjárati fordulatszám Max. forgatónyomaték Csavar-Ø Csavar-Ø Levegőcsatlakozás Üzemi nyomás Ajánlott tömlő-Ø Átlagos levegőfelhasználás Súly ”
1/2
kg
2,1
Irányváltós ütvecsavarbehajtó plattírozott anyagból
235 mm
4.700 fordulat/perc 244 Nm Cl 8.8 M1421 mm Cl 12.9 M1219 mm 1/4" GAS 6,2 bar 10 mm 190 l/perc 2,1 kg
Ft
121.085
Irányváltós ütvecsavarbehajtó, jobbos-balos
346 mm
210 mm
6" (153 mm) 212 mm
Ø 3/8” GAS
Ø 3/8” GAS
1 019270012
1927SP-AM
mágneses tartó pneumatikus csavarbehajtóhoz
• két nagymegtartású, védőgumival szerelt mágnessel rendelkezik • egy 1/2" csavarbehajtó, 4 dugókulcs és 1 nyomatékkulcs elhelyezését teszi lehetővé • teherbírás: 10 kg
Üresjárati fordulatszám Max. forgatónyomaték Csavar Ø Csavar Ø Levegőcsatlakozás Üzemi nyomás Ajánlott tömlő Ø Átlagos levegőfelhasználás Súly
”
3/4
4.500 fordulat/perc 1.800 Nm Cl 8.8 M2741 mm Cl 12.9 M2436 mm 3/8" GAS 6,2 bar 10 mm 215 l/perc 3,5 kg
kg
Ft
251.140
3,5
1 019280007
1928DA
Üresjárati fordulatszám Max. forgatónyomaték Csavar Ø Csavar Ø Levegőcsatlakozás Üzemi nyomás Ajánlott tömlő Ø Átlagos levegőfelhasználás Súly
”
3/4
kg
4,8
5.000 fordulat/perc 1.695 Nm Cl 8.8 M2741 mm Cl 12.9 M2436 mm 3/8" GAS 6,2 bar 10 mm 240 l/perc 4,8 kg
Ft
206.290
1 019280023
1928K4
Irányváltós ütvecsavarbehajtó
1 irányváltós ütvecsavarbehajtó, 4 hosszú gépi dugókulcs
• Dupla ütőmechanizmus
• "Pin Clutch" ütőmechanizmus
g
400
Ft
13.454
1 019270000
217 mm
212 mm
728L 27-30-32-36 mm
Ø 3/8” GAS
Üresjárati fordulatszám Max. nyomaték Csavar Ø Csavar Ø Levegőcsatlakozás Üzemi nyomás Ajánlott tömlő Ø Átlagos levegőfelhasználás Súly
”
3/4
kg
4,3
5.000 fordulat/perc 1.695 Nm Cl 8.8 M2741 mm Cl 12.9 M2436 mm 3/8" GAS 6,2 bar 10 mm 240 l/perc 4,3 kg
Üresjárati fordulatszám Max. nyomaték Csavar Ø Csavar Ø Levegőcsatlakozás Üzemi nyomás Ajánlott tömlő Ø Átlagos levegőfelhasználás Csavarbehajtó súlya
”
Ft
195.830
1 019280022
3/4
kg
9,3
410x330x106 mm
4.000 fordulat/perc 1.493 Nm Cl 8.8 M2741 mm Cl 12.9 M2436 mm 3/8" GAS 6,2 bar 10 mm 260 l/perc 5,2 kg
Ft
200.310
1 019280104
257
1930CD
Irányváltós ütvecsavarbehajtó anyagból
plattírozott
• Dupla ütőmechanizmus
250 mm
1930PA
1930A
• Dupla ütőmechanizmus
• Kétkalapácsos ütőmechanizmus
Irányváltós ütvecsavarbehajtó
irányváltós csavarbehajtó
300 mm
260 mm
380 mm
198 mm
270 mm
Ø 1/2” GAS
Ø 1/2” GAS
Ø 1/2” GAS
Üresjárati fordulatszám Max. forgatónyomaték Csavar Ø Csavar Ø Levegőcsatlakozás Üzemi nyomás Ajánlott tömlő Ø Átlagos levegőfelhasználás Súly
”
kg
1
7,1
4.000 fordulat/perc 2.445 Nm Cl 8.8 M3655 mm Cl 12.9 M3046 mm 1/2" GAS 6,2 bar 13 mm 320 l/perc 7,1 kg
Ft
325.880
1 019300022
1930NCD
Irányváltós ütvecsavarbehajtó plattírozott anyagból
Üresjárati fordulatszám Max. forgatónyomaték Csavar-Ø Csavar-Ø Levegőcsatlakozás Üzemi nyomás Ajánlott tömlő-Ø Átlagos levegőfelhasználás Súly
”
1
3.500 fordulat/perc 2.445 Nm Cl 8.8 M3655 mm Cl 12.9 M3046 mm 1/2" GAS 6,2 bar 13 mm 350l/perc 9,6 kg
kg
Ft
292.995
9,6
1 019300032
• Dupla ütőmechanizmus
• Dupla ütőmechanizmus
1
8,8
258
180 mm 9" (230 mm)
342.325
1 019300027
Ø 1/2” GAS
Ø 1/2” GAS
Ø 1/2” GAS
1 019300036
628 mm
8" (203 mm)
Ft
198 mm
7" (178 mm)
4.000 fordulat/perc 2.445 Nm Cl 8.8 M3655 mm Cl 12.9 M3046 mm 1/2" GAS 6,2 bar 13 mm 320 l/perc 8,8 kg
Ft
295.985
Irányváltós ütvecsavarbehajtó
181 mm
kg
kg
536 mm
Üresjárati fordulatszám Max. forgatónyomaték Csavar Ø Csavar Ø Levegőcsatlakozás Üzemi nyomás Ajánlott tömlő Ø Átlagos levegőfelhasználás Súly
4.000 ford./perc 2.445 Nm Cl 8.8 M3655 mm Cl 12.9 M3046 mm 1/2" GAS 6,2 bar 13 mm 460 l/perc 9,5 kg
9,5
1930HLA
538 mm
”
”
1
1930LA
Irányváltós ütvecsavarbehajtó
• Dupla ütőmechanizmus
Szabad fordulatszám Legnagyobb nyomaték Csavar/anya méret Csavar/anya méret Levegőcsatlakozó Üzemi nyomás Levegő cső belső Ø Átlagos levegőfogyasztás Súly
Üresjárati fordulatszám Max. forgatónyomaték Csavar Ø Csavar Ø Levegőcsatlakozás Üzemi nyomás Ajánlott tömlő Ø Átlagos levegőfelhasználás Súly
”
1
kg
10,6
4.000 fordulat/perc 2.445 Nm Cl 8.8 M3655 mm Cl 12.9 M3046 mm 1/2" GAS 6,2 bar 13 mm 460 l/perc 10,6 kg
Ft
306.450
1 019300037
Üresjárati fordulatszám Max. forgatónyomaték Csavar Ø Csavar Ø Levegőcsatlakozás Üzemi nyomás Ajánlott tömlő Ø Átlagos levegőfelhasználás Súly
”
1
kg
16,4
3.000 fordulat/perc 3.661 Nm Cl 8.8 M4265 mm Cl 12.9 M3350 mm 1/2" GAS 6,2 bar 13 mm 460 l/perc 16,4 kg
Ft
430.520
1 019300040
1930ZL
1931CD10
Irányváltós ütvecsavarbehajtó
1931AN10
Irányváltós fúrógép kompozitházzal
Irányváltós sarokfúrógép
• Dupla ütőmechanizmus
182 mm
475 mm
212 mm Ø 1/4” GAS
145 mm
180 mm
97 mm Ø 1/2” GAS
Ø 1/4” GAS
Üresjárati fordulatszám Max. forgatónyomaték Csavar Ø Csavar Ø Levegőcsatlakozás Üzemi nyomás Ajánlott tömlő Ø Átlagos levegőfelhasználás Súly
”
1 1/2
kg
15
3.000 fordulat/perc 4.068 Nm Cl 8.8 M4265 mm Cl 12.9 M3655 mm 1/2" GAS 6,2 bar 13 mm 480 l/perc 15 kg
Ft
544.135
1 019300070
1931CD6
1.800 fordulat/perc 1÷10 mm 0,38 kW 3/8” - 24UNF 1/4" GAS 6,2 bar 10 mm 170 l/perc 1 kg
kg
Ft
1,0
55.609
0,6
61.589
Ft
61.589
226 mm
1 019310006
140 mm
145 mm
Üresjárati fordulatszám Fúrótokmány Motorteljesítmény Felfogóméret Levegőcsatlakozás Üzemi nyomás Ajánlott tömlő-Ø Átlagos levegőfelhasználás Súly
kg
1,3
800 fordulat/perc 1,5÷13 mm 0,38 kW 1/2” - 20UNC 1/4" GAS 6,2 bar 10 mm 170 l/perc 1,3 kg
Ft
82.218
1 019310030
190 mm
Ø 1/4” GAS
Ø 1/4” GAS
2.600 fordulat/perc 1÷6 mm 0,23 kW 3/8” - 24UNF 1/4" GAS 6,2 bar 8 mm 130 l/perc 0,6 kg
kg
1,1
Ø 1/4” GAS
Ft
1.400 fordulat/perc 1÷10 mm 0,38 kW 3/8” - 24UNF 1/4" GAS 6,2 bar 10 mm 150 l/perc 1,1 kg
Irányváltós fúrógép
137 mm
kg
Üresjárati fordulatszám Fúrótokmány Motorteljesítmény Felfogóméret Levegőcsatlakozás Üzemi nyomás Ajánlott tömlő-Ø Átlagos levegőfelhasználás Súly
1932B10
Irányváltós fúrógép kompozitházzal
153 mm
Üresjárati fordulatszám Fúrótokmány Motorteljesítmény Felfogóméret Levegőcsatlakozás Üzemi nyomás Ajánlott tömlő-Ø Átlagos levegőfelhasználás Súly
1 019310010
1931CD13
Irányváltós fúrógép kompozitházzal
Üresjárati fordulatszám Fúrótokmány Motorteljesítmény Felfogóméret Levegőcsatlakozás Üzemi nyomás Ajánlott tömlő-Ø Átlagos levegőfelhasználás Súly
1 019310013
Üresjárati fordulatszám Fúrótokmány Motorteljesítmény Felfogóméret Levegőcsatlakozás Üzemi nyomás Ajánlott tömlő-Ø Átlagos levegőfelhasználás Súly
kg
1,2
1.800 fordulat/perc 1÷10 mm 0,23 kW 3/8” - 24UNF 1/4" GAS 6,2 bar 10 mm 160 l/perc 1,2 kg
Ft
44.248
1 019320040
259
1932RS13
Irányváltós fúrógép
1933
1933IL
• Szállítás 3 - 6 mm-es patronnal
• Szállítás: 3-6 mm patronnal
Egykezes egyenes rúdcsiszoló
Egykezes egyenes hosszított rúdcsiszoló
Ø 1/4” 38,5 GAS mm
195 mm Ø 1/4” 45,1 GAS mm 340 mm
159 mm 223 mm
140 mm
g
750 fordulat/perc 1,5÷13 mm 0,23 kW 3/8" - 24UNF 1/4" GAS 6,2 bar 10 mm 160 l/perc 1,4 kg
kg
Ft
1,4
56.507
25.000 fordulat/perc 3 - 6 mm 0,20 kW 1/4" GAS 6,2 bar 10 mm 230 l/min 380 g
Ft
380
Ø 1/4” GAS
Üresjárati fordulatszám Fúrótokmány Motorteljesítmény Felfogóméret Levegőcsatlakozás Üzemi nyomás Ajánlott tömlő-Ø Átlagos levegőfelhasználás Súly
Üresjárati fordulatszám Patron Motorteljesítmény Levegőcsatlakozás Üzemi nyomás Ajánlott tömlő-Ø Átlagos levegőfelhasználás Súly
32.588
1 019330001
kg
20.000 fordulat/perc 3 - 6 mm 0,38 kW 1/4" GAS 6,2 bar 10 mm 113 l/min 1,4 kg
Ft
1,4
50.228
1933I
1933AN90
• Szállítás: 3-6 mm patronnal
• Szállítás: 3-6 mm patronnal
1 019330010
Egykezes sarokcsiszoló
Egykezes egyenes rúdcsiszoló
Ø 1/4” 45,1 GAS mm
Üresjárati fordulatszám Patron Motorteljesítmény Levegőcsatlakozás Üzemi nyomás Ajánlott tömlő Ø Átlagos levegőfelhasználás Súly
Ø 38,5 1/4” mm GAS
72,25 mm
1 019320043 182 mm 163 mm
1932B13
Üresjárati fordulatszám Patron Motorteljesítmény Levegőcsatlakozás Üzemi nyomás Ajánlott tömlő-Ø Átlagos levegőfelhasználás Súly
Irányváltós fúrógép
g
Ft
670 220 mm
150 mm
20.000 fordulat/perc 3 - 6 mm 0,38 kW 1/4" GAS 6,2 bar 10 mm 260 l/min 670 g
37.073
1 019330005
Üresjárati fordulatszám Patron Motorteljesítmény Levegőcsatlakozás Üzemi nyomás Ajánlott tömlő-Ø Átlagos levegőfelhasználás Súly
g
Ft
510
41.557
1933L
1934BV
• Szállítás: 3-6 mm patronnal
• Szállítás: 3-6 mm patronnal
Egykezes egyenes hosszított rúdcsiszoló
20.000 fordulat/perc 3 - 6 mm 0,20 kW 1/4" GAS 6,2 bar 10 mm 230 l/min 510 g
Alacsonyfordulatú gumiabroncs polírozó
117 mm
Ø 1/4” GAS
Ø 1/4" 45 GAS mm
Ø 1/4” 38,3 GAS mm 211 mm
255 mm
Üresjárati fordulatszám Fúrótokmány Motorteljesítmény Felfogóméret Levegőcsatlakozás Üzemi nyomás Ajánlott tömlő-Ø Átlagos levegőfelhasználás Peso
1,6
260
400 fordulat/perc 1,5÷13 mm 0,34 kW 1/2" - 20UNC 1/4" GAS 6,2 bar 10 mm 180 l/perc 1,6 kg
Ft
64.578
1 019320004
Üresjárati fordulatszám Patron Motorteljesítmény Levegőcsatlakozás Üzemi nyomás Ajánlott tömlő-Ø Átlagos levegőfelhasználás Súly
g
670
1 019330020
25.000 fordulat/perc 3 - 6 mm 0,20 kW 1/4" GAS 6,2 bar 10 mm 270 l/min 670 g
Ft
41.557
1 019330015
Üresjárati fordulatszám Patron Motorteljesítmény Levegőcsatlakozás Üzemi nyomás Ajánlott tömlős-Ø Átlagos levegőfelhasználás Súly
g
840
3.700 fordulat/perc 3 - 6 mm 0,37 kW 1/4" GAS 6,2 bar 10 mm 113 l/min 0,84 kg
Ft
44.547
1 019340000
1934MAV
1935F
Egykezes mikro rúdcsiszoló
1936/5A
Irányváltós csavarbehajtó
Sarokcsiszoló
Ø125
135 mm
150 mm Ø 1/4” GAS
14 mm
g
56.000 fordulat/perc 3 mm 0,04 kW 1/4" GAS 6,2 bar 4,5 mm 115 l/min 0,2 kg
Ft
205
38.866
1 019340010
1934MAV70
Üresjárati fordulatszám Nyomaték Csavar-Ø Betéttartó Levegőcsatlakozás Üzemi nyomás Ajánlott tömlő-Ø Átlagos levegőfelhasználás Súly
800 fordulat/perc 4-16 Nm 6-9 M 1/4” 1/4" GAS 6,2 bar 10 mm 150 l/perc 1,3 kg
kg
Ft
1,3
62.784
1 019350045
Sarokcsiszoló
150 mm
Ø115
g
210
Ft
64.280
238 mm
1 019340030
kg
Ft
101.650
1 019360025
1936/5
Sarokcsiszoló
260 mm Ø 1/4” GAS
Ø 1/4” GAS
Üresjárati fordulatszám Tányérméret Motorteljesítmény Tengelyméret Levegőcsatlakozás Üzemi nyomás Ajánlott tömlő-Ø Átlagos levegőfelhasználás Súly
Üresjárati fordulatszám Tányérméret Motorteljesítmény Felfogóméret Levegőcsatlakozás Üzemi nyomás Ajánlott tömlő-Ø Átlagos levegőfelhasználás Súly
1,8
10.000 fordulat/perc 125 mm 0,66 kW M14 1/4" GAS 6,2 bar 10 mm 390 l/perc 1,9 kg
95 mm
95 mm
70.000 fordulat/perc 3 mm 0,08 kW 1/4" GAS 6,2 bar 4,5 mm 115 l/min 0,21 kg
kg
1,9
Ø125
17 mm
Üresjárati fordulatszám Patron Motorteljesítmény Levegőcsatlakozás Üzemi nyomás Ajánlott tömlős-Ø Átlagos levegőfelhasználás Súly
Üresjárati fordulatszám Tányérméret Motorteljesítmény Felfogóméret Levegőcsatlakozás Üzemi nyomás Ajánlott tömlő-Ø Átlagos levegőfelhasználás Súly
1936/4A
Nagy fordulatszámú Mikro-egykezes rrúdcsiszoló
Ø 1/4” GAS
95 mm
206 mm
4-16 Nm
Üresjárati fordulatszám Patron Motorteljesítmény Levegőcsatlakozás Üzemi nyomás Ajánlott tömlő-Ø Átlagos levegőfelhasználás Súly
238 mm
11.000 fordulat/perc 115 mm 0,66 kW M14 1/4" GAS 6,2 bar 10 mm 390 l/perc 1,77 kg
Ft
101.650
kg
2,0
10,500 fordulat/perc 125 mm 0,7 kW M14 1/4" GAS 6,2 bar 10 mm 380 l/perc 2 kg
Ft
147.990
1 019360005
1 019360024
261
1936/7
1937KC
Sarokcsiszoló
mini excenteres csiszoló • 2 db csiszolótányér Ø 50 mm és Ø 75 mm • 10 db csiszolópapír tárcsa Ø 50 mm finomság 400, 600, 800 • 10 db csiszolópapír tárcsa Ø 75 mm finomság 400, 600, 800
Ø178
317 mm Ø 3/8” GAS
1937KL
mini polírozó
105 mm
• Csiszolótányér Ø 75 mm • 2 csiszolószivacs Ø 90 mm - 1937/KL-DSB, 1937/KL-DSG • Báránygyapjú Ø 90 mm - 1937/KL-DLA
Üresjárati fordulatszám Tányérméret Motorteljesítmény Tengelyméret Levegőcsatlakozás Üzemi nyomás Ajánlott tömlő-Ø Átlagos levegőfelhasználás Súly kg
7.000 fordulat/perc 178 mm 1,4 kW M14 3/8" GAS 6,2 bar 13 mm 500 l/perc 3,6 kg
Ft
3,6
212.270
1 019360007
Szabad fordulatszám: Teljesítmény Csiszolótányér méret Tengely menet Levegőcsatlakozó Üzemi nyomás levegőcső belső Ø Átlagos levegőfogyasztás Polírozógép súly Készlet súly kg
15000 0,25 50 - 75 M6 x 1,0 1/4" 6,2 10 79 0,64 1,4
Ft
1,4
61.289
1 019370171
1937C...
1937
xcentercsiszoló mintázott markolattal, kenés E nélkül, plattírozott anyagból
csiszolópapír tárcsa a 1937KC készülékhez
• Rezgőkör keresztmetszete 5 mm
230 mm
3.200 ford/perc 0,25 kW 75 mm M6 1/4" GÁZ 6,2 bár 10 mm 91 l/perc 0,75 kg 1,8 kg
kg
Ø
Ø 1/4” GAS
Szabad sebesség Teljesítmény Csiszolótányér méret Tengely csavarmenet Levegőcsatlakozó Üzemi nyomás cső belső Ø Átlagos levegőfogyasztás Polírozó készülék súlya Készlet súlya
Ft
1,8
67.269
1 019370161
1937KL-D Ø mm
100 mm
50 50 50 75 75 75
P
400 600 800 400 600 800
Ft
3.438 3.438 3.438 4.484 4.484 4.484
1 1 1 1 1 1
tartozékok a 1937/KL polírozógéphez
019370175 019370176 019370177 019370178 019370179 019370180
1937KL-DLA
Ø
1937KL-DSB
* A jelzett árak 10 darabra vonatkoznak Üresjárati fordulatszám Motorteljesítmény Csiszolótányér mérete Rezgőkör keresztmetszete Patron Levegőcsatlakozás Üzemi nyomás Ajánlott tömlő-Ø Átlagos levegőfelhasználás Súly
kg
0,86
12.000 fordulat/perc 0,18 kW 150 mm 5 mm 5/16"-24 1/4" GAS 6,2 bar 10 mm 170 l/perc 0,86 kg
Ft
110.025
1937KL-DSG Ø mm
1937KL-DLA 1937KL-DSB 1937KL-DSG
262
11.361
1 019370164 1 019370165 1 019370166
csiszolótányérok a 1937KC és 1937KL készülékekhez
1 019370001
Csiszolótányér Ø 150 mm, 6-lyukú perforált a 1937-hez
1937R/P
1937K...
1937R/P
Ft
Ft
5.830 5.830 5.830
90 90 90
1 019370002
Ø
Ø mm 1937KC 1937KL
1937KC-RP 50 1937KL-RP 75
● ●
●
Ft
6.428 7.923
1 019370173 1 019370163
1937RT
excenteres marokcsiszoló kompozit anyagból, elszívással • Rezgőkör átmérő 5 mm • Szögletes csiszolótányér (100x110 mm) • Delta csiszolótányér (125x95 mm)
1937M
1937N10
Multifunkciós-csiszoló 16 tartozékkal
Szalagcsiszológép 10 mm
170 mm (▲ 195 mm)
150 mm Ø 1/4” GAS 100 mm
Ø 1/4 GAS
Ø 1/4” GAS
Szabad fordulatszám Rezgőkör átmérő Levegőcsatlakozó Üzemi nyomás cső belső Ø Átlagos levegőfogyasztás Súly Súly
10.000 ford./perc 5 mm 1/4" GAS 6,2 bár 10 mm 180 l/perc 0,9 kg 0,9 kg
kg
Ft
0,9
115.105
1 019370021
1937RT/R
Üresjárati fordulatszám Motorteljesítmény Levegőcsatlakozás Üzemi nyomás Ajánlott tömlő-Ø Átlagos levegőfelhasználás Csiszológép súlya Szerszámkészlet súlya kg
3.500 fordulat/perc 0,34 kW 1/4" GAS 6,2 bar 10 mm 113 l/min 1,5 kg 4,5 kg
Ft
4,5
458x495x116 mm
182.375
kg
20.000 fordulat/perc 0,37 kW 10x330 mm 1/4" GAS 6,2 bar 10 mm 374 l/min 0,9 kg
Ft
0,9
71.754
1 019370041
1 019370011
1937N10-GR
Csiszolószalag a 1937N10 modellhez
1937M-01÷11
szögletes csiszolótányér a 1937RT készülékhez
Üresjárati fordulatszám Motorteljesítmény Szalagméret Levegőcsatlakozás Üzemi nyomás Ajánlott tömlő Ø Átlagos levegőfelhasználás Súly
Tartozék a 1937M modellhez
L
L1
1937RT/R
L mm
110
L1 mm
Ft
8.820
100
1937N10-GR60 1937N10-GR80 1937N10-GR100 1937N10-GR120
1 019370022
1937RT/T
P
60 80 100 120
Ft
7.324 7.324 7.324 7.324
1 1 1 1
019370146 019370148 019370150 019370152
A megadott árak 10 darabra vonatkoznak
Delta csiszolótányér a 1937RT készülékhez
1937N20 Szalagcsiszoló
L
L1
1937RT/T
L mm
125
L1 mm
95
Ft
8.371
160 mm
1 019370023
1937M-01 1937M-02 1937M-03 1937M-04 1937M-05 1937M-06 * 1937M-07 1937M-08 1937M-09 1937M-10 1937M-11
L mm
1937M-
30 30 11 23 11 23 16 13 07 26 07 11 03, 05 23 01, 02, 04, 06
Ft
6.727 6.727 5.830 5.830 5.830 5.830 16.743 5.830 5.830 5.830 5.830
* A megadott árak 6 darabra vonatkoznak
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
Ø 1/4” GAS
019370101 019370102 019370103 019370104 019370105 019370106 019370107 019370108 019370109 019370110 019370111
Üresjárati fordulatszám Motorteljesítmény Szalagméret Levegőcsatlakozás Üzemi nyomás Ajánlott tömlő Ø Átlagos levegőfelhasználás Súly kg
1,6
16.000 fordulat/perc 0,45 kW 20x520 mm 1/4" GAS 6,2 bar 10 mm 400 l/min 1,6 kg
Ft
83.712
1 019370051
263
1937N20-GR
1940
Csiszolószalag a 1937N20 modellhez
Ft
P
1937N20-GR60 1937N20-GR80 1937N20-GR100 1937N20-GR120
9.568 9.568 9.568 9.568
60 80 100 120
1 1 1 1
1940E10
Légkalapács
légkalapács
• Kompatibilis a 10 mm-es hatlapfejű csatlakozós vésőkkel
216 mm
266 mm
019370156 019370158 019370160 019370162
148 mm
175 mm
A megadott árak 10 darabra vonatkoznak
Ø 1/4 GAS
1938
Szélvédőkivágó
Ø 1/4 GAS
• 1 egyenes 57 mm-es penge
185 mm 80 mm
Ø 1/4" GAS
Ütésszám/perc Véső csatlakozási méret Dugattyú méret Dugattyú löket Levegőcsatlakozás Üzemi nyomás Ajánlott tömlő Ø Átlagos levegőfelhasználás Súly
3.500 11 mm 19 mm 67 mm 1/4" GAS 6,2 bar 8 mm 240 l/perc 1,9 kg
kg
Ft
1,9
46.341
1 019400001
Percenkénti ütésszám Csatlakozó méret Dugattyú méret Dugattyú löket Levegőcsatlakozó Üzemi nyomás levegőcső belső Ø Átlagos levegőfogyasztás Súly
2.900 10 mm 19 mm 67 mm 1/4" GAS 6,2 bar 10 mm 76 l/perc 1,7 kg
kg
Ft
1,7 Rezgés/perc Levegőcsatlakozás Üzemi nyomás Ajánlott tömlő-Ø Átlagos levegőfelhasználás Súly kg
20.000 1/4" GAS 6,2 bar 6,5 mm 200 l/min 1,0 kg
Ft
1,0
56.207
1940MT
50.825
1940E10/MT
Tartalék kalapácsrugó az 1940 típusú pneumatikus kalapácshoz
tartórugó a 1940E10 légkalapácshoz
Ft
1940MT
2.840
5 019400110
1940S...
R/L4
R/L5
L
L
5 019400112
175 mm
SN
L
vésők a 1940E10 légkalapácshoz
175 mm R/L2
359
1940E10/S...
Véső az 1940 modellhez
R/L3
Ft
1940E10/MT
Pengék szélvédőkivágóhoz
L
1 019400010
1 019380021
1938R/L
R/L1
11 mm
SN
ST
ST
SD
SD
SPS
SPS
SDT
SDT
10 mm
L
1938R/L1 1938R/L2 1938R/L3 1938R/L4 1938R/L5
L mm
57 90 50 16 36
1940SN 1940ST 1940SD 1940SPS 1940SDT
Ft
4.634 8.820 5.232 7.475 8.670
1 1 1 1 1
019380041 019380042 019380043 019380044 019380045
Ft
3.527 3.527 3.527 3.527 3.527
5 5 5 5 5
019400020 019400021 019400022 019400023 019400024
1940/S5
5-részes vésőkészlet az 1940 modellhez
1940E10/SN 1940E10/ST 1940E10/SD 1940E10/SPS 1940E10/SDT
Ft
Ft
2.391 2.391 2.391 2.391 2.391
5 5 5 5 5
019400040 019400041 019400042 019400043 019400044
1940E10/S5
5 vésőből álló sorozat a 1940E10 légkalapácshoz
1938R/S5
5 darabos pengekészlet a 1938-hoz
1938R/S5
264
Ft
34.831
1 019380055
1940/S5
Ft
16.048
1 019400030
1940E10/S5
11.955
1 019400050
1942A
1944N
Levegős fűrész
tűs revétlenítő
180 mm
313 mm
46 mm
48 mm L=225 mm
Ø 1/4” GAS
1945S Löket/perc. Lökethosszúság Levegőcsatlakozás Üzemi nyomás Ajánlott tömlő-Ø Átlagos levegőfelhasználás Súly
10.000 10 mm 1/4" GAS 6,2 bar 8 mm 75 l/min 550 g
g
Ft
550
76.537
1 019420000
Percenkénti ütésszám Dugattyú löket Tűszám Tű Ø Levegőcsatlakozó Üzemi nyomás levegőcső belső Ø Átlagos levegőfogyasztás Súly kg
3 800 33 mm 19 3 mm 1/4" GAS 6,2 bar 8 mm 85 l/p 2,7 kg
Ft
2,7
104.600
tűzőgép
• Használt tűzőkapocs típus 80, keresztmetszet 0,95 x 0,65 mm (21 Gauge), hosszúság 4 - 16 mm, szélesség 12,8 mm
217 mm Ø 1/4” GAS
160 mm
1 019440002
1942LR
Bimetall-fűrészlap 1942A modellhez
44 mm
1944AR
Tűs készlet az 1944A-1944N típusú revétlenítőhöz Tárkapacitás Levegőcsatlakozó Üzemi nyomás levegőcső belső Ø Levegőfogyasztás (7 bar) Súly
90 mm
n. 32x1”
157 db. 1 /4" GÁZ 4,2 - 7 bar 8 mm 0,34 l/ciklus 0,87 kg
kg
Ft
0,9
Ft
1942LR
1.734
1944AR 2 1944AR 3
1944A
axiális tűs revétlenítő
2 3
n.
29 19
Ft
11.110 8.670
1 019440015 1 019440005
tűtartó talp a 1944N és 1944A készülékekhez N.
375 mm
3.800 33 mm 19 3 mm 1/4" GAS 6,2 bar 10 mm 85 l/p 2,8 kg
Ft
82.380
1 019450000
1 019440011
1945C
kombinált tűző és szegező gép • Használt kapocs típus 90, keresztmetszet 1,25 x 1,0 mm (18 Gauge), hosszúság 16 - 40 mm, szélesség 5,8 mm • Használt bognárszeg típus B12, keresztmetszet 1,25 x 1,0 mm (18 Gauge), fejméret 1,9 mm
54 mm
248 mm
Ø
Ø 1/4” GAS
1944PA 2 1944PA 3
kg
Ø mm
1944PA
2,8
5 019420032
Percenkénti ütésszám Dugattyú löket Tűszám Tű Ø Levegőcsatlakozó Üzemi nyomás levegőcső belső Ø Átlagos levegőfogyasztás Súly
47.694
Ø mm
2 3
N.
29 19
Ø 1/4” GAS
Ft
12.357 9.214
257 mm
1 019440016 1 019440006
Tárkapacitás Levegőcsatlakozó Üzemi nyomás levegőcső belső Ø Levegőfogyasztás (7 bar) Súly
kg
1,16
100 db. 1/4" GÁZ 5 - 8 bar 8 mm 1,12 l/ciklus 1,16 kg
Ft
68.831
1 019450200
265
1945P
1946C4,8
• Használt tű típus B6, Ø 0,64 mm (23 Gauge), hosszúság 12 - 35 mm
• Automatikus beszívással • Összeszerelve szállítjuk 2,4 - 3,2 - 4,0 - 4,8 mm méretű acél, rozsdamentes acél, alumínium és réz szegecsekhez
1946KF
szegecshúzó
tűzőgép
46 mm
Szegecsanyaroppantó • Felhasználható szegecsanyák: acél, nemesacél, alumínium és réz, M4, M5, M6, M8
290 mm
260 mm
199 mm Ø 1/4” GAS
270 mm
245 mm
173 mm Ø 1/4” GAS
Ø 1/4” GAS
Tárkapacitás Levegőcsatlakozó Üzemi nyomás levegőcső belső Ø Levegőfogyasztás (7 bar) Súly
145 db. 1/4" GÁZ 4 - 7 bar 8 mm 0,27 l/ciklus 0,87 kg
Húzóerő Lökethossz Legnagyobb szegecsméret Levegőcsatlakozó Üzemi nyomás levegőcső belső Ø Levegő fogyasztás Súly
8.900 N 15 mm Ø rozsdamentes acél 4,8 mm 1/4" GÁZ 6,2 bar 10 mm 2,6 l/ciklus 1,5 kg
kg
Ft
1,5
147.990
Húzóerő Lökethossz Max. szegecs Ø Levegőcsatlakozás Üzemi nyomás Ajánlott tömlő-Ø Átlagos levegőfelhasználás Szegecsanyaroppantó súlya Készlet súlya
1 019460006 kg
kg
Ft
0,87
75.334
1 019450100
szegecshúzó • cserélhető húzófejekkel 2,4 - 3,2 - 4,0 - 4,8 mm méretű acél, rozsdamentes acél, alumínium és vörösréz szegecsekhez
3,4
1946C7,8 szegecshúzó
Ft
485.835
1 019460012
1946KF/M...
• Automatikus beszívással • Összeszerelve szállítjuk 4,8 - 5,6 - 6,4 - 7,8 mm méretű acél, rozsdamentes acél, alumínium és réz szegecsekhez
1946T
14.235 N 7 mm Nemesacél Ø M8 1/4" GAS 6,2 bar 10 mm 2,1 l/löket 2,1 kg 3,4 kg
Tartalékstiftek a 1946KFmodellhez
305 mm
272 mm
290 mm 285 mm
Ø 1/4” GAS
kg
1,7
Ft
15.547 15.547 15.547 15.547
1 1 1 1
019460124 019460125 019460126 019460128
1947
Ø 1/4” GAS
Húzóteljesítmény Lökethossz Legnagyobb szegecs méret Levegőcsatlakozó Üzemi nyomás levegőcső belső Ø Levegőfogyasztás Súly
1946KF/M4 1946KF/M5 1946KF/M6 1946KF/M8
9 000 N 16 mm Ø rozsdamentes acél 4,8 mm 1/4" GAS 6,2 bar 8 mm 2,0 l/ciklus 1,7 kg
Ft
79.670
1 019460021
Húzóerő Lökethossz Legnagyobb szegecsméret Levegőcsatlakozó Üzemi nyomás levegőcső belső Ø Levegőfogyasztás Súly
16.900 N 22,5 mm Ø rozsdamentes acél 7,8 mm 1/4" GÁZ 6,2 bar 10 mm 4,9 l/ciklus 1,8 kg
kg
Ft
1,8
230.210
KIT-kinyomó
275 mm
60 mm
1 019460008
1946C/T...
Ø 1/4” GAS
fejek a szerkezeti szegecsekhez Ø
Töltethüvely Töltethüvely űrtartalma Levegőcsatlakozás Üzemi nyomás Ajánlott tömlő-Ø Átlagos levegőfelhasználás Súly
1946C/T4,8 1946C/T6,4
266
Ø mm
4,8 6,4
Ft
8.672 8.672
1 019460016 1 019460018
kg
1,1
50x210 mm 350 ml 1/4" GAS 4,8 bar 10 mm 120 l/min 1,1 kg
Ft
15.600
1 019470001
1947H
tömítőanyag pisztoly
1947M
pisztoly egykomponensű tömítőanyaghoz
268 mm
250 mm
1948PR
Tartalék-wolframkarbidhegy a 1948 modellhez • Max. keménység: 60 HRC
61 mm
Ft
1948PR
28.500
1 019480005
1949BC
A cső mérete A betét térfogata Levegőcsatlakozó Üzemi nyomás levegőcső belső Ø Átlagos levegőfogyasztás Súly
210x50 mm 300/310 ml 1/4" GAS 4 ÷ 8 bar 2,5 mm 120 l/min 750 g
g
Ft
750
56.805
Lefúvató pisztoly gumifúvókával
Ø 1/4” GAS
Ø 1/4”GAS
1 019470011
1947G
Tubusméret Betét térfogat Levegőcsatlakozó Üzemi nyomás Fúvóka Ø Átlagos levegőfogyasztás Súly
210x50 mm 310 ml 1/4" GAS 3 ÷ 5 bar 1,6 - 2,5 mm 250 l/p 1,2 kg
• Ütésálló plattírozott ház • Karcmentes cserélhető gumifúvóka
30 mm 120 mm
kg
Ft
1,2
93.491
1 019470021
160 mm
1947M -...
zsírzópisztoly
pótfejek a 1947M készülékhez Ø 1/4" GAS
fröccsöntött alumínium fej ergonomikus markolat sarkos kiképzéssel, hogy szűk térben is alkalmazható legyen hosszú élettartamú sárgaréz szelep 400 g betétekkel vagy 500 cm3 folyékony zsírral működik a cső méretei: 54 (belső) x 260 mm levegőcsatlakozó: 1/4" GAS üzemi nyomás: 4 ÷ 10 bár súly:1.9 kg
Alumíniumbetét, belső menet Üzemi nyomás Max. üzemi nyomás Átlagos levegőfelhasználás Üzemi hőmérséklet Súly
1947M-T 1947M-P
1/4" GAS 6-8 bar 15 bar 87 l/min -20°C ÷ 70°C 120 g
1947M-ST
g
120
Ft
1947M-ST 1947M-T 1947M-P
786 461 623
10 019470025 10 019470026 10 019470027
Ft
4.186
1 019490022
1949BC/RU
5 gumifúvóka a 1949BC pisztolyhoz
* A jelzett árak 10 darabra vonatkoznak 260 mm
1/4" GAS
1948
Gravírozó
54 mm
1949BC/RU Ø 1/4” GAS
1947G
Ft
39.464
Ft
5.382
1 019490122
L=1,5 m
1 019470051 170
mm
14 mm
Max. keménység Levegőcsatlakozás Üzemi nyomás Átlagos levegőfelhasználás Súly Peso g
150
60 HRC 60 HRC 1/4" GAS 6,2 bar 50 l/min 150 g
Ft
74.146
1 019480001
267
1949T
1949G
1949GPE
• Markolat ütésálló kompozit anyagból • Elfordítható acél teleszkópos cső: 165 mm ÷ 300 mm
•Csúcsminőségű, ütésálló és karcmentes, hőszigetelt üvegszálas anyagból • A speciálisan kialakított szelep és kar lehetővé teszi a levegőmennyiség optimális, folyamatos szabályozását
• Üzemi nyomás: 0÷11 bar (10÷160 psi) • Fuvatófunkció • Nyomásmérő funkció • Manométer ütésálló gumivédőburkolattal • 360°-ban elfordítható
Teleszkópos lefúvatópisztoly, progresszíven szabályozható fúvóhatás
Lefúvató pisztoly levegőszabályozóval
Tömlőfúvató
125 mm 104 mm
L=300mm
120 mm
100mm
145 mm Ø 1/4” GAS
165÷300 mm
150 mm Ø 1/4" GAS
Alumíniumbetét, belső menet Üzemi nyomás Max. üzemi nyomás Átlagos levegőfelhasználás Üzemi hőmérséklet Súly
1/4" GAS 6÷8 bar 15 bar 144 l/min -20°C ÷ 70°C 190 g
Sárgarézbetét, belső méret Üzemi nyomás Max. üzemi nyomás Üzemeltetési hőmérséklet Súly
g
1/4" GAS 6-8 bar 10 bar - 15 °C ÷ 70 °C 140 g
Ft
140
4.036
5 019490035
Ft
6.877
1 019490040
1 019490008
245 mm
L=530 mm
•Csúcsminőségű, ütésálló és karcmentes, hőszigetelt üvegszálas anyagból • A speciálisan kialakított szelep és kar lehetővé teszi a levegőmennyiség optimális, folyamatos szabályozását
Ø 4 mm L=1500 mm 230 mm
172 mm 100 mm
• EWG-Manométer skálával 0,7÷12 bar (1/10 bar felosztásban) • Mindkét szervós nyomógomb lehetővé teszi a gumiabroncs pontos és gyors felpumpálását (+) és gyors leeresztését (-) • Kalibrálási bizonyítvánnyal együtt szállítva • Ütésálló burkolattal és akasztó füllel szállítva • Menetcsatlakozás: 1/4" GAS • Forgatható levegő csatlakozó 7 mm átmérőjű gumitömlővel
Lefúvató pisztoly
Ft
31.400
Tömlőfúvató ABS-ház
• Üzemi nyomás: 0÷11 bár (2.0÷160 psi) • 4 mértékegység: psi/bár/kgcm2/kpa • Háttérvilágítású LCD kijelző • Reset funkció • Önkikapcsolás 3 perc után • Nyomásleeresztő nyomógomb • Pontosság: 0,05 bár • Abs test, a nyomásmérőn gumi védőhéjjal, ütésvédő és csúszásgátló markolat • Tápellátás: 2 db 1,5 V, AAA típusú elem • A 1916G 1/4" csatlakozóval kompatibilis
1949F
g
0÷11 640
1949GPN
digitális gumiabroncs felfújó pisztoly
g
bar
1949GPE
1949DGT
190
Ø 1/4" GAS
bar
g
Ft
1949GPN 0,7÷12 810 125 mm
Ø 1/4" GAS
1949DGT
bar
0-11
g
500
Ft
39.464
65.019
1 019490011
1949M
nyomásmérő gumiabroncsokhoz
1 019490020 L=350mm
Ø 1/4" GAS
Sárgarézbetét, belső méret Üzemi nyomás Max. üzemi nyomás Üzemeltetési hőmérséklet Súly g
130
268
1/4" GAS 6-8 bar 10 bar -15°C ÷ 70°C 130 g
Ft
3.887
5 019490027
60 mm
bar
psi
g
1949M 0÷4 5÷60 280
Ft
17.700
1 019490400
1951
mosópisztoly • autókárpit, szőnyegpadló, ülés és csomagtartó tisztításhoz ajánlott
1910/8 - 1910/10
1915C
• legnagyobb üzemi nyomás 15 Bár
• Legnagyobb üzemi nyomás 10 bar
automata tömlődob alumínium ház sűrített levegőhöz vagy hideg vízhez
319 mm
95 Shore poliuretán spiráltömlő 12 m-ig kihúzható
A
D
B
125 mm
Ø
D1
L D
Ø 1/4” GAS
D1
D1xD mm
Szabad fordulatszám Tartály térfogat Levegőcsatlakozó Üzemi nyomás levegő cső belső Ø Átlagos levegőfogyasztás Súly
3.600 ford./perc 1L 1/4" GAS 6,2 bar 8 mm 110 l/min 650 g
L m
8x12
A mm
9+1
375
B mm
Ft
D1xD mm
L m
15+1
A mm
B mm
490
650
34.382
1 019100008
ØGAS mm
160
3/8"
Ft
1910/10
Ft
1/4"
100.155
10x14
g
ØGAS mm
130
1910/8
D1xD mm
6,5x10 8x12 11x16
148.890
Ft
11.959 14.799 24.516
1/4" 1/4" 3/8"
1 019510051
1 019150014 1 019150015 1 019150016
95 Shore poliuretán spiráltömlő 15 m-ig kihúzható • Legnagyobb üzemi nyomás 10 bar
1 019100010 D
1914
98 Shore kihúzható poliuretán spiráltömlő
Automata tömlődob, ütésálló műanyag ház pneumatikus levegőhöz vagy hideg vízhez
1915C/L
1901BM/8
D1
Ø
• Legnagyobb üzemi nyomás 12 bar D1xD mm
• Üzemi nyomás : max. 12 bar
8x12 11x16
Ø GAS BSP
Ft
19.434 31.991
1/4" 3/8"
1 019150115 1 019150116
D
370 mm
Ø GAS BSP
Ø
L
1915D
D1
305 mm
95 Shore huzalhálós poliuretán cső hosszúság 9 m • Legnagyobb üzemi nyomás 15 bar
L m
D
D1xD mm
4 6 10
D1
Ø GAS BSP
5x8 5x8 5x8
Ft
5.860 6.786 8.820
1/4" 1/4" 1/4"
1 019140054 1 019140056 1 019140060
D
Ø 1/4" GAS
D1
1915B D1xD mm
8x12
L m
9+1
Ø GAS BSP
Ft
64.280
1/4"
1 019010111
95 Shore poliuretán spiráltömlő 9 méterre kihúzható
Ø
• Legnagyobb üzemi nyomás 10 bar
D1xD mm
8x12 11x16
1901T/10
Automata tömlődob, ütésálló műanyagház, pneumatikus levegőhöz vagy hidegvízhez
Ø
D1xD mm
160 mm
1 019150017 1 019150018
1915E
D1
95 Shore huzalhálós poliuretán cső hosszúság 12 m
445 mm L
Ft
12.108 19.434
1/4" 3/8"
D
• Max. üzemi nyomás: 12 bar
Ø GAS BSP
6,5x10 8x12 11x16
Ø GAS BSP
1/4" 1/4" 3/8"
• Legnagyobb üzemi nyomás 15 bar
Ft
10.165 11.959 19.881
1 019150011 1 019150012 1 019150013
D
D D1 D1 Ø
Ø 3/8"GAS
D1xD mm
10x14
L m
15+1
Ø GAS BSP
3/8"
Ft
76.239
1 019010210
D1xD mm
8x12 11x16
Ø GAS BSP
1/4" 3/8"
Ft
15.846 24.216
1 019150019 1 019150020
269
1915E/XL
95 Shore huzalhálós poliuretán cső tekercs hosszúság 50 m
1916JF
1917JF
gyorscsatlakozó, ázsiai modell belső GAS menet, hengeres BSP
• Legnagyobb üzemi nyomás 15 bar
golyórögzítésű gyorscsatlakozó hüvely ázsiai modellekhez belső GAS menet, hengeres BSP Ø
Ø
D Ø GAS BSPT
D1
1/4" 3/8"
D1xD mm
Ø GAS BSP
8x12 11x16
1/4" 3/8"
Ft
55.310 92.682
1 019150519 1 019150520
Ft
1.280 1.354
1 019160456 1 019160460
5.541 5.787
1 019170456 1 019170460
gyorscsatlakozó, európai modell tömlős GAS csatlakozó, hengeres BSPT
forgatható univerzális gyorscsatlakozó hüvely • Alumínium, belső GAS menet, hengeres BSP, külső menet, hengeres BSP • Az összes olasz és európai csatlakozó modellhez csatlakoztatható • Csatlakoztatott levegő nélkül is szabad elforgatás
D1
Gyorscsatlakozó, olasz modell külső GAS menet, hengeres, BSP
D1 mm
6 8 11
Ft
492 566 591
5 019160106 5 019160108 5 019160111
777 897
5 019160001 5 019160002
Ø 1/4" GAS Ø GAS BSP
Ft
1/4"
1917M Ft
Ø 1/4" GAS
Ø
1/4" 3/8"
Ft
1/4" 3/8"
1917RG
1916R
1916I
Ø GAS BSP
Ø GAS BSP
Univerzális golyórögzítésű gyorscsatlakozó hüvely ütésálló gumival külső GAS menet, hengeres, BSP
5.171
1 019170252
1918
külső menetes tömlőcsatlakozó
• Csatlakoztatható a 1916I és a 1916G modellhez
1916G
Gyorscsatlakozó, európai modell külső GAS menet, hengeres, BSPT
Ø D1 Ø GAS BSP
1/4" 3/8" 1/2"
Ø
Ø GAS BSPT
Ft
1/4" 3/8" 1/2"
747 1.196 1.196
5 019160005 5 019160010 5 019160012
1916GF
Ft
3.139 3.139 3.378
5 019170001 5 019170003 5 019170004
1917F
univerzális golyórögzítésű gyorscsatlakozó hüvely, ütésálló gumival belső GAS menet, hengeres BSP • csatlakoztatható a 1916I és 1916G gyorcsatlakozókhoz
gyorscsatlakozó, európai modell belső GAS menet, hengeres BSPT
Ø
D1 mm
8 10 12
Ø GAS BSPT
Ft
763 1.182 1.773
1/4" 3/8" 1/2"
3 019180008 3 019180010 3 019180012
1919FE1/4 Levegőelőkészítő
88 mm
Ø Ø 1/4” GAS BSPT
Ø Ø GAS BSP
Ø GAS BSPT
Ft
1/4" 3/8"
763 886
5 019160055 5 019160060
1/4" 3/8" 1/2"
Ft
3.378 3.378 3.743
Ø 1/4” GAS BSPT
150 mm
5 019170005 5 019170010 5 019170014
1917JM
univerzális golyórögzítésű gyorscsatlakozó hüvely ázsiai modellekhez külső GAS menet, hengeres BSP
1916JM
gyorscsatlakozó, ázsiai modell külső GAS menet, hengeres BSPT
Ø
Ø
Ø GAS BSPT
1/4" 3/8"
270
Ft
1.059 1.133
1 019160406 1 019160410
Ø GAS BSP
1/4" 3/8" 1/2"
Ft
5.417 5.541 5.664
1 019170406 1 019170410 1 019170412
Levegőcsatlakozás/kimenet Manométermenet Max. átfolyás Max. üzemi nyomás Üzemi nyomás Üzemi hőmérséklet Szűrési finomság Tartály űrtartalma Súly g
700
1/4” GAS BSPT 1/8” GAS BSPT 750 l/min 9,5 bar 0,5 - 8,5 bar 5 - 60 °C 5 micron 15 cl levegő / 25 cl olaj 700 g
Ft
25.600
1 019190200
1919RB-FE1/4
1919F3/8
Ft
1919RB-FE1/4
1919RF-F
Levegőelőkészítő
1 pár tartalék tartály a 1919FE1/4”-hoz
5.382
Tartalék szűrőbetét az 1919F - 1/4", 3/8", 1/2" típusú levegőelőkészítőhöz
150 mm
Ø 3/8” GAS BSPT 220 mm
1 019190210
Ø 3/8” GAS BSPT
2.542
1 019190530
1919RM-F
1919RF-FE1/4
Tartalék manométer az 1919F - 1/4", 3/8", 1/2" típusú levegőelőkészítőhöz
Tartalék szűrőbetét az 1919FE1/4 típusú levegőelőkészítőhöz
Ft
1919RF-FE1/4
Ft
1919RF-F
1.495
1 019190230
Levegőcsatlakozás/kimenet Max. áteresztés Max. üzemi nyomás Max. üzemi nyomás Üzemi hőmérséklet Szűrési finomság Tartály űrtartalma Súly
3/8” GAS BSPT 1350 l/perc 9,5 bar 0,5 - 8,5 bar 5 - 60 °C 5 μm 60 cl levegő / 90 cl olaj 1,3 kg
1919RM-FE1/4
Tartalékmanométer az 1919FE1/4 tipusú levegőelőkészítőhöz
kg
Ft
1,3 Ø 1/8” GAS BSPT
39.764
1 019190350
1919RM-FE
2.989
Ft
Ft
1 019190520
Mini olajozó
1919F1/2
L
Ø
Ft
4.036
1919ML Levegőelőkészítő
Ft
1919RM-F
150 mm
1 019190220 Ø 1/2” GAS BSPT 220 mm
1919F1/4
Levegőelőkészítő
L mm
Ø
Ø 1/2” GAS BSPT
1/4" 3/8"
63 63
Ø mm
5.200 5.600
36 36
1 019190030 1 019190032
1919SC
Mini nedvesség leválasztó
150 mm L
Ø 1/4” GAS BSPT 220 mm
Levegőcsatlakozás/kimenet Max. áteresztés Max. üzemi nyomás Max. üzemi nyomás Üzemi hőmérséklet Szűrési finomság Tartály űrtartalma Súly
Ø 1/4” GAS BSPT
kg
Levegőcsatlakozás/kimenet Max. áteresztés Max. üzemi nyomás Üzemi nyomás Üzemi hőmérséklet Szűrési finomság Tartály űrtartalma Súly
kg
1,3
1/4” GAS BSPT 1000 l/perc 9,5 bar 0,5 - 8,5 bar 5 - 60 °C 5 μm 60 cl levegő / 90 cl olaj 1,3 kg
Ft
39.764
1 019190250
1,3
1/2” GAS BSPT 2500 l/perc 9,5 bar 0,5 - 8,5 bar 5 - 60 °C 5 μm 60 cl levegő / 90 cl olaj 1,3 kg
Ft
39.764
1 019190450
Ø
Ø
1/4"
L mm
80
Ø mm
40
6.577
1 019190035
1919L
ISO 32 kenőolaj
1919RB-F
1 pár tartalék tartály az 1919F - 1/4", 3/8", 1/2" típusú levegőelőkészítőhöz Sűrűség (20°C) Viszkozitás (40°C) Lobbanáspont COC
1919RB-F
Ft
7.026
1 019190510
cc
500
875 Kg/m³ 32 cSt 210°C
Ft
4.634
5 019190050
271
MŰHELYBERENDEZÉSEK ÉS KÉSZLETEK
SZERSZÁMTÁSKA
SZERSZÁMTÁSKÁK
CP15L
2009N/BV 2029/VV
5915VU/0 5915VU/1 5915VU/2 5915VU/3 5915VU/4 5915VU/5 5915VU/AS 5980MQ 5980EL/A 5980EL/B 5980ET/A 5980ET/B 5980U/BIKE 5980ID 5914VU/M 5941KART
272
C6T
C11
CP17L
2032TV
C5
C10
CP17
2028VV 2033P/VV 2036TV
C4
C9
C16
C7
C19L C10S
C12
C14
CP15
C18
C19
C20
C20L
2001/B26
26 darabos szerszámkészlet textiltokban
2009N/BV
2029/VV
Karbantartó szerszámtáska, bőr
Szerszámtáska, keményfalú, polipropilén, alumínium profillal merevítve 2 belső szerszámpanel
mm
530x190x210
Ft
2001/B26
51.170
Ft
62.461
1 020090200
1 020010050
55 6x7 - 8x9 - 10x11 - 12x13 - 14x15 - 16x17 mm 96N/SC9 1,5 - 2 - 2,5 - 3 - 4 - 5 - 6 - 8 - 10 mm
2009ID
Karbantartó szerszámkészlet táskával mm
1044F 250 mm
490x380x230
1128BMX 145 mm
Ft
79.219
1 020290000
1150 180 mm 1201 3x75 - 4x100 - 5,5x150 mm
2029E
1202 PH1x80 - PH2x100 mm
Szerszámkészlet műszerészeknek és villanyszerelőknek szerszámtáskában
1370 300 g 1692 2 m 1770A 9 mm
2001/BV
Ft
11.700
1 020010051 2009ID (2009N/BV+5980ID)
2005PA/D
Övtáska, üres, nylon-ból, övvel
Ft
196.380
1 020090012
2028/VV
polipropilén szerszámtáska 2 szerszámtartó panel Kivehető válaszfalas belső aljzat Kettős kombinációs zár
2029BG-MQ (2029/VV+5980MQ) 2029 ET/B (2029/VV+5980ET/B) 2029 EL/B (2029/VV+5980EL/B)
Ft
475.030
1 020290257
375.115
1 020290221
360.240
1 020290217
2029/RT
Univerzális vállszíj táskához és kofferhez
2005PA/D
Ft
14.930
1 020050000
2005PA/S
mm
470x185x410 mm
Övtáska, üres, nylon-ból, övvel
Ft
60.302
1 020280010
2028E
2029/RT
táska szerszámkészlettel elektronikai és elektrotechnikai felhasználásra
2005PA/S
Ft
7.312
Ft
5.180
1 020290900
1 020050020
2028EL/A (2028/VV+5980EL/A) 2028ET/A (2028/VV+5980ET/A)
Ft
261.240 262.220
1 020280114 1 020280118
273
2032/TV
2033P
Műanyag kerekes szerszámtáska
Szerszámkészlet műszerészeknek és villanyszerelőknek szerszámtáskában
2033PET/B (2033P/VV+5980ET/B) 2033PEL/A (2033P/VV+5980EL/A) 2033PEL/B (2033P/VV+5980EL/B)
mm
Ft
103.595
1 020320110
Szerszámkészlet műszerészeknek és villanyszerelőknek, kerekes szerszámtáskában
305.515 304.530
1 020330127
316.715
1 020330114
396.800
1 020330115
2036/TV
mm
420x325x275 mm
490x380x260
- Rendkívül ütésálló. - Alumínium tartóprofil - 2 TSA homologizációval rendelkező kulcsos zár - 2 kivehető szerszámtartó panel. - Teleszkópos fogantyú és nagy, golyóscsapágyas kerekek - 2 ergonomikus, gumival bevont fogantyú (1 oldalsó) - Tágas alsó rész - Dokumentum tartó zseb - 3 szereléktartó fiók
Ft
121.265
1 020360000
1 020320214
2036E
Szerszámkészlet műszerészeknek és villanyszerelőknek kerekes szerszámtáskával
mm
430x500x340
2 szerszámpanel Kiivehető elválasztók
274
Ft
115.780
1 020370000
nagyvastagságú polipropilén húzható szerszámtartó táska
Alumínium műszerésztáska, ABS-műanyag falú
mm
1 020320228
2033 P/VV
500x380x200
Ft
150.820
2038/TV
2 szerszámpanel Teleszkópos fogantyúval Csapágyazott kerekek
mm
Ft
Ft
411.675
Kerekes szerszámtáska polipropilén, alumínium profillal merevítve
2032/TE
2032TET/A (2032/TV+5980ET/A) 2032T EL/A (2032/TV+5980EL/A)
nagyvastagságú polipropilén húzható szerszámtartó táska 4 elforduló kerékkel Rendkívül ütésálló. Repülőgépes szerszámszállításhoz javasolt. 2 kivehető szerszámtartó panel. Beépített dokumentumtartó zseb. 4 eltávolítható elforduló kerék, amelyek lehetővé teszik a szerszámtáska vízszintes mozgatását. 2 szereléktartó tállal szállítva 2 engedélyezett TSA zár kulccsal Gumiborítású ergonomikus fogantyú
2 szerszámpanel Szerszámtáska Fenéklap kivehető elválasztókkal
430x370x200
2037/TV
1 020330300
2036TET/B (2036/TV+5980ET/B) 2036EL/B (2036/TV+5980EL/B)
Ft
417.160 402.285
1 020360123 1 020360118
Ft
199.575
1 020380000
2041UC
33 darabos szerszámkészlet "Utility Case" kofferben
Ft
2041UC
79.240
2055HB
24 darabos szerszámkészlet "Home Bag", szerszámkofferban
2080/V6-U
kivehető tálca a 2080/V6 táskához
1 020410200
55 6x7 - 8x9 - 10x11 - 12x13 - 14x15 - 16x17 mm 96/SC9 1,5 - 2 - 2,5 - 3 - 4 - 5 - 6 - 8 - 10 mm
Ft
2055HB
111 200 mm 1048V 250 mm
46.407
1 020550210
55 6x7 - 8x9 - 10x11 - 12x13 mm
1128BMX 145 mm
96N/SC9 1,5 - 2 - 2,5 - 3 - 4 - 5 - 6 - 8 - 10 mm
1150 180 mm
1128BMX 145 mm
1201 2,5x50 - 3x75 - 4x100 - 5,5x100 - 6,5x150 mm
1150 180 mm
1202 PH0x60 - PH1x80 - PH2x100 mm
609
1 020800066
90x60x50 mm
1048V 250 mm
1370 300 g
Ft
2080/V6-U
1201 3x75 - 4x100 - 5,5x100 mm
1692 3m
1202 PH0x60 - PH1x80 - PH2x100 mm
1771 170 mm
2080/V12
1370 300 g
1834/70 70 Lumen / 140 mm
szerszámtáska 12 db kivehető tálcával
1692 3m
1639NS-N 25m
373x275x70 mm - 3 Kg
1696 200 mm
535x282x87 mm - 4,5 Kg
2060/VV
Hajókarbantartáshoz szerszámkoffer, vízálló
2051N
55 darabos szerszámkészlet hajókarbantartáshoz ütésálló PP-kofferben
Ft
2051N
185.030
1 020510200
42 7 - 8 - 10 - 12 - 13 - 14 - 17 - 19 mm 55AS 3/8x7/16 - 1/2x9/16 - 5/8x11/16" 96/SC9 1,5÷10 mm
izen úszik és vízálló V Kemény műgyanta falú Kézi nyomáscsökkentő szeleppel
IP67
Ft
mm
490x410x210
109.685
1 020600101
mm
2080/V12 300x145x330
Ft
13.558
1 020800000
111 200 mm 920A 10 - 12 - 13 - 14 - 17 - 19 mm 920AS 7/16 - 1/2 - 9/16 - 11/16 - 7/8” 920/22 255 mm - 1/2 - 1/2 920/25 1/2 - 1/2
2080/V6
Üres szerszámtáska 6 db kivehető tálcával és állítható válaszfalakkal
2080/V12-...
kivehető tálca a 2080/V12 táskához
920/42 1/2 920/55 1/2 956C 1/2 - 16 - 20,8 mm 1048 250 mm 1084BM 160 mm
2080/V12-M
2080/V12-S
1128BMX 145 mm 1150BM 180 mm 1166BM 160 mm 1201 3x75 - 4x100 - 5,5x150 - 6,5x150 mm
2080/V12-L
1202 PH1x80 - PH2x100 mm 1390 Ø 35 mm 1490/2 ø max 240 mm 1737 145 mm 1778X 1995 WD40 400 ml 1639NS-N 25m
585x393x92 mm - 9 kg
2080/V6
mm
385x320x60
Ft
8.836
1 020800060
2080/V12-S 95x75x65 mm 2080/V12-M 145x75x65 mm 2080/V12-L 295x75x65 mm
Ft
792
3 020800013
1.188
2 020800015
2.071
1 020800020
275
C4 - 2104
C6T - 2106
Szerszámos táska High-Tech szövetből
C8 - 2108
Húzható szerszámtáska textilből
Húzható szerszámtáska, Hightech-szövet, üres
Kivehető belső szerszámpanel Gumis belső és külső zsebek szerszámok elhelyezésére Merev, vízhatlan, gumírozott fenéklap Vállszíjjal szállítva
C4 2104VU/0 (C4+5915VU/0)
Ft
25.289 118.850
Teleszkópos fogantyú a szállításhoz 2 belső kivehető szerszámpanel 2 külső zseb C10S modell ráhelyezhető
C8 2108 VU/1 (C8+5915VU/1)
1 021040000 1 021040121
C6T 2106T/VU0 (C6T+5915VU/0)
Ft
51.188 144.750
• Merev fenéklap • Belső- és külső zsebek a szerszámok elhelyezésére • Cipzáras külső zseb a nagyobb biztonság érdekében • Tépőzáras zseb a személyes tárgyak részére • Dupla fenéklap • Dupla szíj vízmérték rögzítéséhez • Vállszíj az egyszerűbb szállításhoz
Szerszámtáska High-Tech-szövetből 2 kivehető szerszámpanel Notebook zseb Elöl 2 külső zseb Kivehető műanyag elválasztók
Ft
35.953 129.515
C9 - 2109
Szerszámtáska Hightech-szövetből
C7 - 2107
C5 2105VU0 (C5+5915VU/0)
1 021080000 1 021080021
1 021060010 1 021060121
480x370x220 mm - 4,5 kg
Szerszámos hátitáska Hightech-textilből
470x370x280 mm - 4 kg
360x330x260x mm - 2,5 kg
C5 - 2105
Ft
59.414 169.240
C9 2109 VU/1 (C9+5915VU/1) 2109VU/3 (C9+5915VU/3)
1 021050000 1 021050121
500x400x180 mm - 2,5 Kg
Ft
28.336 138.165 236.770
1 021090000 1 021090021 1 021090124
550x280x320 mm - 2,6 kg
C9/RT
Vállszíj a C9-hez és a C10-hez
C7 2107VU/2 (C7+5915VU/2) 2107VU/3 (C7+5915VU/3) 440x370x170 mm - 3,5 kg
276
Ft
53.321 146.445 261.755
1 021070000 1 021070102 1 021070104
C9/RT
Ft
3.504
1 021090900
C10 - 2110
C13
Szerszámtáska Hightech-szövetből
Húzható szerszámláda polipropilénből
Merev struktúra Dupla fenéklap. A fenéklap eltávolítható a nagyobb hely érdekében Lehajtható, ill. sréhen állítható fogantyú, a szerszámokhoz könnyebb hozzáférés érdekében Gumis belső és külső zsebek szerszámok elhelyezésére Bélés Tálcák a kis tárgyak elhelyezésére a dupla fenéklapban
C11 - 2111
Szerszámtáska textilből
C10 2110 VU/1 (C10+5915VU/1) 2110VU/3 (C10+5915VU/3) 2110VU/AS (C10+5915VU/AS)
Ft
35.953 145.780
C13
1 021100000 1 021100021
244.385
1 021100024
258.725
1 021100026
Szerszámtáska Hightech-szövetből Merev fenéklap Dupla fenéklap. A fenéklap eltávolítható a nagyobb hely érdekében Lehajtható, ill. sréhen állítható fogantyú, a szerszámokhoz könnyebb hozzáférés érdekében Gumis belső és külső zsebek szerszámok elhelyezésére Bélés Tálcák a kis tárgyak elhelyezésére a dupla fenéklapban
1 021130000
870x410x350 mm - 7,2 kg
C14
4 fiókos polipropilén húzható szerszámtartó táska
520x220x250 mm - 3,3 kg
C10S - 2110S
Ft
76.172
C11 2111 VU/1 (C11+5915VU/1) 2111VU/3 (C11+5915VU/3)
Ft
21.023 130.850 229.455
1 021110000 1 021110101 1 021110104
400x240x220 mm - 2 kg
C12 - 2112
• Nagyfokú ütésvédelmet biztosító injektált polipropilén szerkezet. • A burkolattal rendelkező első rész 4 db 470x255 mm, kihúzható fiókot tartalmaz. 1 fiók 30 mm magas 2 fiók 60 mm magas 1 fiók 90 mm magas • Az első központi zár lehetővé teszi a felső és az első burkolat egyidejű zárását. • Két oldalfogantyú • 4 erőteljes hátsó kerék • Levehető felső tálca • Fedélbe épített szerszámtartó panel • 3 db szereléktartó tálcával • Névtartó azonosító adattábla • TSA lakattal történő zárásra felkészítve
Szerszámtáska High-Tech-szövetből Kivehető szerszámpanel Nagy belső és külső zsebek gumiszalaggal szerszámok elhelyezésére Elöl nyitható zseb, ami megkönnyíti a szerszámok kivételét Gumizott vízálló fenéklap C8 teleszkópos fogantyúval is használható
C10S 2110S VU/1 (C10S+5915VU/1) 2110SVU/3 (C10S+5915VU/3)
Ft
27.726 137.555 236.160
1 021100001 1 021100101 1 021100104
420x220x250 mm - 2,3 kg
C12 2112ET/A (C12+5980ET/A) 2112ET/B (C12+5980ET/B) 2112VU/5 (C12+5915VU/5) 500x370x270 mm - 5 kg
Ft
46.312 248.230
1 021120000 1 021120128
342.205
1 021120129
303.150
1 021120156
C14 2114VU/M (C14+5914VU/M)
Ft
195.000 430.395
1 021140000 1 021140009
580x380x455 mm - 10 kg
277
CP15 - 2115
CP17 - CP17L - 2117
Műanyag szerszámos láda kivehető betéttel és tálcák kis tárgyak elhelyezésére
Szerszámos láda acéllemezből és műanyagból, betéttel
• 1 tálca kis tárgyak elhelyezésére, fedélbe beépítve • 2 kivehető tálca kis tárgyak elhelyezésére állítható elválasztókkal • 1 belső betét állítható elválasztókkal
CP17 500x200x220 mm
2115P L-MQ32 CP15 2115PVU/1 (CP15+5915VU/1) 2115PVU/2 (CP15+5915VU/2)
Ft
10.969 120.795 104.095
1 021150201 1 021150231
32 darabos szigetelt szerszámkészlet hibridautókhoz, puha hőformázott tálcás műanyag kosárban
1 021150233
445x240x250 mm - 2 kg
CP17L
575x245x265 mm
CP15L - 2115
Műanyag szerszámos láda, hosszú kivitel kivehető betéttel és tálcák kis tárgyak elhelyezésére
• 3 tálca kis tárgyak elhelyezésére, fedélbe beépítve, állítható elválasztókkal • 1 belső betét elválasztókkal
2115PL-MQ32
Ft
279.040
1 021150332
920MQ/55A 89MQ 10-12 mm 850MQ 1/4"
CP17 2117P-VU/1 (CP17+5915VU/1) 2117P-VU/3 (CP17+5915VU/3) CP17L 2117L-VU/1 (CP17L+5915VU/1) 2117PL-VU/3 (CP17L+5915VU/3)
Ft
20.110 129.940
1 021170500 1 021170041
228.545
1 021170044
28.946 138.775
1 021170502 1 021170141
237.380
1 021170144
860TX/A10 T7-T8-T9-T10-T15-T20-T25-T27-T30-T40 920MQ/A 8-10-12-13-14-17-19 mm 920MQ/21 125mm
C18 - 2118
920MQ/22 250mm
Szerszámosláda acéllemezből
1048MQ250 250mm 1150MQ 180mm 1164MQ160 160mm 1272MQ 4.5X80-6X100mm 1274MQ 3X100-4X100-5.5X125 1995MQ/G2 G2 CP15L
C16 - 2116
Szerszámtáska belső rekeszekkel, üres
CP15L 2115PL-VU/1 (CP15L+5915VU/1) 2115PL-VU/3 (CP15L+5915VU/3)
Ft
14.625 124.455 223.060
1 021150202 1 021150241 1 021150244
558x277x270 mm - 2,5 kg
C18 2118 VU/1 (C18+5915VU/1) 450x200x100 mm - 3 kg
C16 2116 VU/1 (C16+5915VU/1) 2116VU/3 (C16+5915VU/3) 500x260x260 mm - 2,5 kg
278
Ft
24.375 134.205 232.810
1 021160000 1 021160101 1 021160104
Ft
9.500 119.330
1 021180001 1 021180031
C19 - 2119 - C19L - 2119L
Háromrekeszes szerszámos láda, fémlemez
C20TSS
C22W
ötrekeszes szerszámos láda AISI 304 rozsdamentes acélból
Szerszámláda acéllemezből, belső borítás a szerszámok védelmére
C22W O 690x300x360 mm
C19 450x200x160 mm
C19L 550x200x160 mm
C19 C19L 2119VU/3 (C19+5915VU/3) 2119L-VU/3 (C19L+5915VU/3)
Ft
12.644 16.300 221.075 224.735
C22WL O 990x300x360 mm
1 021190001 1 021190002 1 021190024 1 021190124
C22W-O C22WL-O C20TSS
Ft
63.317
1 021203001
Ft
56.368 73.125
1 022000269 1 022000299
C22W O: 15 kg C22WL O: 28 kg
: 450x200x210 mm - 4kg
C22P
szerszámos műhelyláda, lemezből
C22B
Szerszámláda acéllemezből
süllyesztett fogantyúk emelt csúszótalpak targoncás felemeléshez felfeszítésbiztos lakatolható kettős zár (lakat nélkül)
C20 - C20L - 2120
Ötrekeszes szerszámos láda fémlemez
C22B O 720x320x310 mm
C20 450x200x210 mm
C22PM O 915x540x430 mm C22BM O 850x360x350 mm C20L 550x200x210 mm
C20 2120 VU/2 (C20+5915VU/2) 2120VU/3 (C20+5915VU/3) 2120 VU/4 (C20+5915VU/4) 2120VU/AS (C20+5915VU/AS) C20L 2120L-VU/2 (C20L+5915VU/2) 2120L-VU/3 (C20L+5915VU/3) 2120L-VU/4 (C20L+5915VU/4) 2120L-VU/AS (C20L+5915VU/AS)
Ft
17.977 111.100
1 021200001 1 021200016
226.410
1 021200028
286.595
1 021200018
240.750
1 021200021
19.500 112.625
1 021200002 1 021200116
227.935
1 021200128
288.120
1 021200118
242.270
1 021200121
C22BL O 1010x410x400 mm
C22PL O 1220x720x615 mm
C22B-O C22BM-O C22BL-O C22B O: 13 kg C22BM O: 20 kg C22BL O: 26 kg
Ft
50.274 57.891 77.696
1 022000150 1 022000160 1 022000170
C22PM-O C22PL-O
Ft
149.295 231.560
1 022000240 1 022000245
C22PM O: 39 kg C22PL O: 67 kg
279
MŰHELYBERENDEZÉSEK C59 C55
lágy modulokkal hőformált
HŐFORMÁLT
ÖMLESZTETT SZERSZÁMOK
C22S
280
5902MT 5902MT/AS 5902VI 5904VG/3 5905VG/1 5905VG/2 5910VI/3 5953VI 5953VG 5954VI 5954VG 5940SBK 5941 VU-M 5957U-P 5957VG 5957VI 5958U 5904VU/1M 5904VG/1M 5904VU/2M 5904VG/2M 5927VU/M 5935VG/1MB 5935VI/1MB 5935VI/2MB 5935ET/1MB 5935VU/1MB 5988ROAD/7M 5988U6/M 5904VI/1T 5904VG/5T 5904VI/2T 5904VI/3T 5904VG/2T 5904VU/3T 5904VU/2T 5904VG/3T 5908VG/2T 5908VI/2T 5910VI/3T 5910VG/3T 5938U/2T
C23S
C23SC
C23ST
C24S/5
C39/6
C39MD
C33/6
C39SM
C24SLCAB
C39/7
C39/8
C24SL
C33/7
C33/8
C24SA/6
C24SA/7
C24SA/8
C24S/6
C24S/7
C24S/8
MŰHELYBERENDEZÉSEK
C57SP C24SA-XL
C25
C27S
C28
C30S
C35
C38
C39T
C41H
C42H
C53
C54
C55PP
C57SB
C55PS
C57SA
C58P
281
C22S
3 fiókos szerszámláda Fő jellegzetességek: • 3 teleszkópos csapágyazott fiók, 588x257 mm: 1 fiók 50 mm 2 fiók 70 mm. • Elől központi biztonsági zár. • Süllyeszthető oldalfogantyúk a könnyebb kezelés érdekében. 19 kg
C22S-O
C22S-R
C22S-G
50 mm 70 mm
C22S-O C22S-G C22S-R
Ft
103.595 103.595 103.595
1 1 1
25 kg 25 kg
022000501 022000502 022000503
C23S
5 fiókos szerszámláda Fő jellegzetességek: • 5 teleszkópos csapágyazott fiók, 588x257 mm: 2 fiók 50 mm 3 fiók 70 mm. • Elől központi biztonsági zár.. • Süllyeszthető oldalfogantyúk a könnyebb kezelés érdekében. 26 kg
C23S-O
C23S-R
C23S-G
50 mm 70 mm
C23S-O C23S-G C23S-R
282
Ft
129.490 129.490 129.490
1 1 1
023000501 023000502 023000503
25 kg 25 kg
C23SC - 2300SC 8 fiókos szerszámláda
Fő jellegzetességek: • 8 teleszkópos csapágyazott fiók 4 fiók 50 mm 3 fiók 70 mm 1 fiók 100 mm. • Elől központi biztonsági zár. • Süllyeszthető oldalfogantyú 28 kg
C23SC-O
C23SC-G
C23SC-O C23SC-G C23SC-R
Ft
146.250 146.250 146.250
1 1 1
C23SC-R
50 mm
25 kg
70 mm
25 kg
023000511 023000512 023000513
C23ST
5 fiókos szerszámláda Fő jellegzetességek: •5 teleszkópos csapágyazott fiók, 588x257 mm 5 fiók 70 mm • Elől központi biztonsági zár. • Fiók teherbírása:15 kg • 4 darab kerék és fogantyú rászerelhető. (2300ST/KIT) 36 kg
C23ST-O
C23ST-R C23ST-G
70 mm
C23ST-O C23ST-G C23ST-R
Ft
158.435 158.435 158.435
1 1 1
25 kg
023000521 023000522 023000523
283
2300ST/KIT
4-kerék és fogantyú a C23ST modellhez • 4 kerék Ø 125 mm: 2 fix és 2 forgó (kettő fékes). • Teleszkópos fogantyú 6,5 kg 2300ST/KIT
Ft
45.497
1
023000950
CD23S
Caddy szállítókocsi
Fő jellegzetességek: • ABS-sel bevont munkalap, melyre a C22S, C23S és C23SC modell ráhelyezhető. • A kocsirúd leszerelhető és a kocsi alatt tárolható. • 4 kerék Ø 125 mm: 2 fix és 2 forgó (az egyik fékes). • Maximális teherbírás: 250 kg.
800 mm 480 mm
14 kg CD23S
Ft
57.891
1
023000610
C04TSS-7
hétfiókos szerszámkocsi teljesen rozsdamentes acélból Főbb jellemzők: • Hét darab 570 x 410 mm teleszkópos, csapágyazott fiókkal; 6 fiók magassága 83 mm; 1 fiók magassága 170 mm; • 4 kerék Ø 125 mm 2 rögzített és 2 elfordítható (kettő fékkel) • Központi zár elől; • Teljesen rozsdamentes acél szerkezet; • Kerekek, tartóelemek, csapágyak, fiókbelsők és fiókvezetők rozsdamentes acélból • Alumínium fiókfogantyúk
700 kg
63 kg
570 mm
410 mm
83 mm 170 mm
C04TSS/7
284
Ft
615.470
1
024003077
243
25 kg 30 kg
C24S/5
5 fiókos szerszámkocsi Fő jellegzetességek:: • 5 teleszkópos, csapágyazott fiók, 588x367 mm: 2 fiók 70 mm 2 fiók140 mm 1 fiók 280 mm • A fiókok habgumival béleltek. • 4 kerék Ø 125 mm: 2 fix és 2 forgó (egyik fékes). • Központi zár elől biztonsági zárral. • Statikus teherbírás: 800 kg. • Munkalap hőkezelt műanyag, amelyre a C22S, C23S, C23SC vagy C23ST ráhelyezhető. • Beépített oldalsó flakontartó • Kiegészíthető 2400S-R/PC papírtekercstartóval.
800 kg
52 kg
C24S/5-O
C24S/5-G
70 mm 140 mm 280 mm
C24S/5-O C24S/5-G C24S/5-R
Ft
191.955 191.955 191.955
1 1 1
25 kg 30 kg 35 kg
C24S/5-R
024002051 024002052 024002053
285
C24S/6
6 fiókos szerszámkocsi Fő jellegzetességek: • 6 teleszkópos, csapágyazott fiók, 588x367 mm: 4 fiók 70 mm 1 fiók140 mm 1 fiók280 mm • A fiókok habgumival béleltek. • 4 kerék Ø 125 mm: 2 fix és 2 forgó (egyik fékes). • Központi zár elől biztonsági zárral. • Statikus teherbírás: 800 kg. • Munkalap hőkezelt műanyag, amelyre a C22S, C23S, C23SC vagy C23ST ráhelyezhető. • Beépített oldalsó flakontartó. • Kiegészíthető 2400S-R/PC papírtekercstartóval.
800 kg
55 kg
C24S/6-O
C24S/6-G
70 mm 140 mm 280 mm
C24S/6-O C24S/6-G C24S/6-R
286
Ft
212.670 212.670 212.670
1 1 1
024002061 024002062 024002063
25 kg 30 kg 35 kg
C24S/6-R
C24S/7
7 fiókos szerszámkocsi Fő jellegzetességek: • 7 teleszkópos, csapágyazott fiók, 588x367 mm: 5 fiók 70 mm 1 fiók 140 mm 1 fiók 210 mm • A fiókok habgumival béleltek. • 4 kerék Ø 125 mm: 2 fix és 2 forgó (egyik fékes). • Központi zár elől biztonsági zárral. • Statikus teherbírás: 800 kg. • Munkalap hőkezelt műanyag, amelyre a C22S, C23S, C23SC vagy C23ST ráhelyezhető. • Beépített oldalsó flakontartó. • Kiegészíthető 2400S-R/PC papírtekercstartóval.
800 kg
58 kg
C24S/7-O
C24S/7-G
70 mm 140 mm 210 mm
C24S/7-O C24S/7-G C24S/7-R
Ft
230.040 230.040 230.040
1 1 1
25 kg 30 kg 30 kg
C24S/7-R
024002071 024002072 024002073
287
C24S/8
8 fiókos szerszámkocsi Fő jellegzatességek: • 8 teleszkópos, csapágyazott fiók, 588x367 mm: 6 fiók 70 mm 2 fiók 140 mm • A fiókok habgumival béleltek. • 4 kerék Ø 125 mm: 2 fix és 2 forgó (egyik fékes). • Központi zár elől biztonsági zárral. • Statikus teherbírás: 800 kg. • Munkalap hőkezelt műanyag, amelyre a C22S, C23S, C23SC vagy C23ST ráhelyezhető. • Beépített oldalsó flakontartó. • Kiegészíthető 2400S-R/PC papírtekercstartóval.
800 kg
61 kg
C24S/8-O
C24S/8-G
70 mm 140 mm
C24S/8-O C24S/8-G C24S/8-R
288
Ft
248.320 248.320 248.320
1 1 1
024002081 024002082 024002083
25 kg 30 kg
C24S/8-R
C24SA/6
hatfiókos szerszámkocsi, borulásgátló rendszerrel Főbb jellemzők: • Hat fiók, 588x367 mm, teleszkópos, csapágyazott 4 fiók magassága 70 mm 1 fiók magassága 140 mm 1 fiók magassága 280 mm • A fiókok habgumival béleltek • Négy kerék, Ø 125 mm: 2 rögzített, 2 elfordítható (egyikük fékkel). • Elől központi biztonsági zár • Statikus terhelhetőség: 800 kg. • Hőformázott munkalap, amelyre ráhelyezhető egy C22S, C23S, C23SC és C23ST szerszámláda • Beépített oldalsó flakontartó. • Kiegészíthető a 2400S-R/PC papírtekercstartóval.
800 kg
55 kg
C24SA/6-O
C24SA/6-G
70 mm 140 mm 280 mm
C24SA/6-O C24SA/6-G C24SA/6-R
Ft
223.945 223.945 223.945
1 1 1
C24SA/6-R
25 kg 30 kg 35 kg
024002161 024002162 024002163
289
C24SA/7
7 fiókos szerszámkocsi - Anti-Kipp-System Fő jellegzetességek: • 7 teleszkópos csapágyazott fiók 588x367 mm: 5 fiók 70 mm 1 fiók 140 mm 1 fiók 210 mm. • A fiókok habgumival béleltek • Több fiók egyszerre nem nyitható • 4 kerék Ø 125 mm: 2 fix és 2 forgó (egyik fékes) • Központi zár elől biztonsági zárral • Statikus terhelhetőség: 800 kg • Beépített oldalsó flakontartó
800 kg
C24SA/7-O
58 kg
C24SA/7-G
70 mm 140 mm 210 mm
C24SA/7-O C24SA/7-G C24SA/7-R
290
Ft
240.705 240.705 240.705
1 1 1
024002171 024002172 024002173
25 kg 30 kg 30 kg
C24SA/7-R
C24SA/8
nyolcfiókos szerszámkocsi, borulásgátló rendszerrel Főbb jellemzők: • Nyolc fiók, 588x367 mm, teleszkópos. csapágyazott: 6 fiók magassága 70 mm 2 fiók magassága 140 mm • A fiókok habgumival béleltek. • Négy kerék, Ø 125 mm: 2 rögzített, 2 elfordítható (egyikük fékkel). • Elől központi biztonsági zár • Statikus terhelhetőség: 800 kg. • Hőformázott munkalap, amelyre ráhelyezhető egy C22S, C23S, C23SC és C23ST szerszámláda • Beépített oldalsó flakontartó. • Kiegészíthető a 2400S-R/PC papírtekercstartóval.
800 kg
61 kg
C24SA/8-O
C24SA/8-G
70 mm 140 mm
C24SA/8-O C24SA/8-G C24SA/8-R
Ft
262.030 262.030 262.030
1 1 1
C24SA/8-R
25 kg 30 kg
024002181 024002182 024002183
291
C24SA-XL/7
7 fiókos szerszámkocsi,Anti-Kipp-System, hosszú kivitel Fő jellegzetességek: • 7 fiók, 882x367 mm, teleszkópos, csapágyazott: 5 fiók magasság 70 mm 1 fiók magasság 140 mm 1 fiók magasság 210 mm • ABS munkalap, 6 rekesszel kis tárgyak elhelyezésére. • Erősített nylon fiókperem, beépített címketartóval. • A fiókok habgumival béleltek. • Négy kerék Ø 125 mm: 2 fix és 2 forgó kerék (egyik fékes). • Elöl központi biztonsági zár. • Statikus terhelhetőség: 1.000 kg. • Beépített oldalsó flakontartó
1000 kg
84 kg C24SAXL/7-O
C24SAXL/7-G
C24SAXL/7-R
70 mm 140 mm 210 mm
C24SAXL/7-O C24SAXL/7-G C24SAXL/7-R
292
Ft
303.165 303.165 303.165
1 1 1
024002271 024002272 024002273
30 kg 35 kg 35 kg
C24SA-XL/8
nyolcfiókos szerszámkocsi, borulásgátló rendszerrel, hosszú modell 1000 kg
Főbb jellemzők: • Nyolc fiók, 588x367 mm, teleszkópos. csapágyazott: 6 fiók magassága 70 mm 2 fiók magassága 140 mm • A fiókok nagyszilárdságú ABS anyagból készültek, 6 rekesszel kis tárgyak elhelyezésére. • Nagyszilárdságú nylon homlokzat, beépített címketartóval. • A fiókok habgumival béleltek. • Négy kerék, Ø 125 mm: 2 rögzített, 2 elfordítható (egyikük fékkel). • Elől központi biztonsági zár • Statikus terhelhetőség: 1.000 kg. • Beépített oldalsó flakontartó. • Kiegészíthető a 2400S-R/PC papírtekercstartóval.
88 kg C24SAXL/8-O
C24SAXL/8-G
C24SAXL/8-R
70 mm 140 mm
C24SAXL/8-O C24SAXL/8-G C24SAXL/8-R
Ft
326.015 326.015 326.015
1 1 1
30 kg 35 kg
024002281 024002282 024002283
293
C24SA-XL/9
kilencfiókos szerszámkocsi, borulásgátló rendszerrel, hosszú modell Fő jellegzetességek: • Kilenc fiók, 588x367 mm, teleszkópos, csapágyazott: 8 fiók magassága 70 mm 1 fiók magassága 140 mm • A fiókok nagyszilárdságú ABS anyagból készültek, 6 rekesszel kis tárgyak elhelyezésére. • Nagyszilárdságú nylon homlokzat, beépített címketartóval. • A fiókok habgumival béleltek. • Négy kerék, Ø 125 mm: 2 rögzített, 2 elfordítható (egyikük fékkel). • Elől központi biztonsági zár • Statikus terhelhetőség: 1.000 kg. • Beépített oldalsó flakontartó. • Kiegészíthető a 2400S-R/PC papírtekercstartóval.
1000 kg
90 kg
C24SAXL/9-O
C24SAXL/9-G
C24SAXL/9-R
70 mm 140 mm
C24SAXL/9-O C24SAXL/9-G C24SAXL/9-R
294
Ft
344.295 344.295 344.295
1 1 1
024002331 024002332 024002333
30 kg 35 kg
2400S-R/PC
Papírtekercstartó szabvány tekercsekhez
2400S R/PC-O
• A C24S szerszámkocsihoz kiegészítésként
2400S R/PC-G
0,3 kg
2400SR/PC-O 2400SR/PC-G 2400SR/PC-R
2400S R/PC-R
Ft
Ft
4.875 4.875 4.875
1 1 1
024002951 024002952 024002953
2400S/PF Flakontartó
• Kiegészítőként a C24S-hez 0,5 kg
2400S/PF
5.180
1
024002906
2499PF Flakontartó
2499PF O
• Tartozékok a C38, C38A 2,5 kg
2499PF G
2499PF R 2499PF-O 2499PF-G 2499PF-R
Ft
Ft
Ft
16.453 16.453 16.453
1 1 1
024990210 024990219 024990230
2499PF/M
Univerzális mágneses flakontartó 2,2 kg
2499PF/M
13.711
1
024990050
2499PC
Papírtekercstartó • Felszerelhető az összes Tank, NewTeam szerszámkocsira és a C38, C38A sorozatú összes szerszámkocsira 2,2 kg
2499PC
17.367
1
024990090
295
C24SL
7 fiókos szerszámkocsi állítható oldalrekeszek Fő jellegzetességek: • 7 teleszkópos csapágyazott fiók 588x367 mm: 5 fiók 70 mm 1 fiók 140 mm 1 fiók 210 mm. • A fiókok habgumival béleltek • 4 kerék Ø 125 mm: 2 fix és 2 forgó (kettő fékes) • Elől központi biztonsági zár • Statikus terhelhetőség: 1100 kg • Multiplex munkalap furattal a 1599F/100 satu rögzítéséhez (külön kell megrendelni) •Állítható oldalrekeszek • Beépített papírtekercstaró • Hátul dupla flakontartó
1100 kg
C24SL-O
80 kg
C24SL-G
70 mm 140 mm 210 mm
C24SL-O C24SL-G C24SL-R
Ft
Ft
341.250 341.250 341.250
1 1 1
024002101 024002102 024002103
C25
Tank polcos szerszámkocsi Fő jellegzetességek: • bukófedél 1 csúszó tálca • a szerszámtálca habgumival bélelt • a polcok olaj- és benzinálló gumival béleltek • négy 100 mm-es kerék, 2 fix és 2 forgó (az egyik fékes) • biztonsági zár • hőformált tálca 1/2"-os dugókulcshoz és tartozékhoz, üres (024990104) • 2499PC papírtekercstartóval kiegészíthető
31,5 kg
C25
296
179.500
1
025000001
C24SL-R
25 kg 30 kg 30 kg
C24SL-CAB 7 fiókos szerszámkocsi és tárolószekrény
1100 kg
Fő jellegzetességek: • 7 fiók, 588x367 mm, teleszkópos, csapágyazott síneken: 5 fiók magassága 70 mm1 fiók magassága 140 mm1 fiók magassága 210 mm. • A fiókok habgumival béleltek. • Négy kerék, Ø 125 mm: 2 rögzített, 2 elfordítható (kettő fékezett). • Elől központi zár. • Oldalsó tárolószekrény zárható ajtóval és magasságában állítható belső polccal. • Statikus terhelhetőség: 1 100 kg. • Multiplex munkalap saturögzítő furattal (1599F/100 satu rögzítéséhez, ezt külön kell megrendelni) • Beépített papírtekercstartó • Hátul dupla flakontartó.
82 kg C24SL-CAB/O
C24SL-CAB/G
C24SL-CAB/R
70 mm 140 mm 210 mm
C24SL-CAB/O C24SL-CAB/G C24SL-CAB/R
Ft
350.390 350.390 350.390
1 1 1
25 kg 30 kg 30 kg
024002191 024002192 024002193
297
C27S
Szerszámkocsi összecsukható Zárható kocsi összecsukható vázzal a könnyebb szállítás érdekében 2 teleszkópos fiók, 588x277 mm, mindkét irányban nyitható Nagy alsó szerszámrekesz 588x277x220 mm Szerkezet lemezből 2 fix kerék Ø 160 mm és 2 forgó kerék Ø 100 mm (egyik fékes) termoplasztik munkalap 6 beépített tálcával kis tárgyak elhelyezésére Központi zár A fiókokban elválasztók és MC hőformált tálcák a szerszám elhelyezésére
20 kg
C27S-O
C27S-R C27S-G
70 mm
C27S-O C27S-G C27S-R
298
Ft
159.960 159.960 159.960
1 1 1
027000201 027000202 027000203
20 kg
C28
10 fiókos SuperTank szerszámkocsi munkalappal Fő jellegzetességek: • 10 teleszkópos, csapágyazott fiók 588x367 mm • Gyors és biztos fióknyitás és zárás, a fiók elülső része nylon- és üvegszál • 5 oldalsó fiók: 4 fiók 70 mm 1 fiók 140 mm • 5 fiók elől: 4 fiók 70 mm 1 fiók 140 mm • A fiókok habgumival béleltek • 4 kerék Ø 150 mm: 2 fix és 2 forgó kerék (fékes) • Dupla központi zár biztonsági zárral • Multiplex-munkalap furatokkal satu rögzítéséhez (1599F/150, külön kell megrendelni) • 4 flakontartó: 2 elől és 2 hátul • 6 oldalrekesz kis tárgyak elhelyezésére • Oldalrekesz bukóajtóval • 135 mm magas raktér műanyag borítással • Statikus terhelés: 1200 kg
1200 kg
C28-O
130 kg
C28-G
C28-R
70 mm 210 mm
C28-O C28-G C28-R
Ft
606.325 606.325 606.325
1 1 1
25 kg 30 kg
028000301 028000302 028000303
299
C30S
MaxiTank mobil munkapad Fő jellegzetességek: • 5 Elülső fiók teleszkópos, csapágyazott: 3 fiók, 367x588 mm, magasság 70 mm 1 fiók, 588x610 mm, magasság 70 mm 1 fiók, 588x610 mm, magasság 140 mm • A fiókok elülső részén alumínium gyorsnyitó rendszer. • A fiókok habgumival béleltek. • Hőformált tálcák elhelyezhetők.. • Hidraulikus emelőkar lehetővé teszi a könnyű és praktikus szállítást. • Négy kerék: 2 forgó, elöl Ø 150 mm 2 fix, hátul Ø 170 mm. • Olajálló gumibetétes munkalap, 1300x800 mm, leeresztő furattal, amely egy kis folyadékgyűjtő tartályhoz csatlakozik. • Tároló rekesz 720x250x1300 mm, PVC-bevonattal, elöl bukóajtóval. • Elöl központi zár. • Beépített oldalsó flakontartó. • Beépített papírtekercstartó. • Statikus terhelhetőség: 1800 kg. • Multiplex-munkalap (3000 S/PLM) - külön kell megrendelni furatokkal satu rögzítéséhez 1599F/150 (a satut külön kell megrendelni)
1800 kg
200 kg
90 mm 180 mm
C30S
Ft
1
030000100
Ft
959.765
30 kg 35 kg
3000S/PLM
Fa munkalap a C30S modellhez 10 kg 3000S/PLM
300
100.545
1
030000150
1240x740x26 mm
C33/6
6 fiókos szerszámkocsi Fő jellegzetességek: • 7 fiók, 588x367 mm, teleszkópos, csapágyazott síneken: • Többfunkciós, rendkívül ellenálló munkalap. • Szereléktartó és furatok a csavarhúzók elhelyezésére. • Praktikus "V" hornyolás csövek vagy zártszelvények megmunkálásához. • Üvegszál erősítésű nylon gyorskioldó rendszer a fiók teljes hosszában történő nyitási lehetőséggel. • Sarokvédő elemek a szerszámkocsi teljes magasságában, hogy nekiütközés esetén elkerülhető legyen a műhelyben tartózkodó jármű sérülése. • A fiókok habgumival béleltek. • Négy kerék, Ø 125 mm: 2 rögzített, 2 elfordítható (egyikük fékkel). • Elől központi biztonsági zár • Statikus terhelhetőség: 1.000 kg. • Több helyzetbe állítható beépített oldalsó palacktartó és papírtekercs tartó.
1000 kg
69 kg
C33/6-O
C33/6-R C33/6-G
75 mm 150 mm 305 mm
C33/6-O C33/6-G C33/6-R
Ft
252.890 252.890 252.890
1 1 1
30 kg 35 kg 40 kg
033000261 033000262 033000263
301
C33/7
hétfiókos szerszámkocsi Fő jellegzetességek: • Hét fiók, 588x367 mm, teleszkópos, csapágyazott: 5 fiók magassága 75 mm1 fiók magassága 150 mm. 1 db 225 mm magas fiók • Többfunkciós, rendkívül ellenálló munkalap. • Szereléktartó és furatok a csavarhúzók elhelyezésére. • Praktikus "V" hornyolás csövek vagy zártszelvények megmunkálásához. • Üvegszál erősítésű nylon gyorskioldó rendszer a fiók teljes hosszában történő nyitási lehetőséggel. • Sarokvédő elemek a szerszámkocsi teljes magasságában, hogy nekiütközés esetén elkerülhető legyen a műhelyben tartózkodó jármű sérülése. • A fiókok habgumival béleltek. • Négy kerék, Ø 125 mm: 2 rögzített, 2 elfordítható (egyikük fékkel). • Elől központi biztonsági zár • Statikus terhelhetőség: 1.000 kg.
1000 kg
C33/7-O 71 kg
C33/7-R C33/7-G
75 mm 150 mm 225 mm
C33/7-O C33/7-G C33/7-R
302
Ft
271.170 271.170 271.170
1 1 1
033000271 033000272 033000273
30 kg 35 kg 35 kg
C33/8
8 fiókos szerszámkocsi Fő jellegzetességek: • 7 fiók, 588x367 mm, teleszkópos, csapágyazott síneken: • Többfunkciós, rendkívül ellenálló munkalap. • Szereléktartó és furatok a csavarhúzók elhelyezésére. • Praktikus "V" hornyolás csövek vagy zártszelvények megmunkálásához. • Üvegszál erősítésű nylon gyorskioldó rendszer a fiók teljes hosszában történő nyitási lehetőséggel. • Sarokvédő elemek a szerszámkocsi teljes magasságában, hogy nekiütközés esetén elkerülhető legyen a műhelyben tartózkodó jármű sérülése. • A fiókok habgumival béleltek. • Négy kerék, Ø 125 mm: 2 rögzített, 2 elfordítható (egyikük fékkel). • Elől központi biztonsági zár • Statikus terhelhetőség: 1.000 kg. • Több helyzetbe állítható beépített oldalsó palacktartó és papírtekercs tartó.
1000 kg
73 kg C33/8-O
C33/8-R C33/8-G
75 mm
C33/8-O C33/8-G C33/8-R
Ft
Ft
289.455 289.455 289.455
1 1 1
30 kg
033000281 033000282 033000283
C33PF
palacktartó A C33 sorozatú szerszámkocsikhoz
C33PF
2.438
1
033000906
303
C35/6G
6 fiókos ipari rögzített szerszámszekrény Fő jellegzetességek: • 6 db 600x447 mm, teljesen kihúzható fiók: 2 fiók 75 mm 1 fiók 100 mm 1 fiók 150 mm 1 fiók 200 mm 1 fiók 300 mm • Elől központi biztonsági zár • ABS munkalaphoz és fiók elválasztókhoz előkészítve, ezeket külön kell megrendelni
1200 kg
75 mm 100 mm 150 mm 200 mm
73,5 kg
70 kg 70 kg 70 kg 70 kg
600
700 75 75 100
200
1000
150
300
C35/6G
Ft
265.080
1
035000062
C35/7G
7 fiókos ipari rögzített szerszámszekrény Fő jellegzetességek: • 7 db 600x447 mm, teljesen kihúzható fiók: 2 fiók 75 mm 1 fiók 100 mm 3 fiók 150 mm 1 fiók 200 mm • Elől központi biztonsági zár • ABS munkalaphoz és fiók elválasztókhoz előkészítve, ezeket külön kell megrendelni
1200 kg
77 kg
75 mm 100 mm 150 mm 200 mm
600
700 75 75 100
150
C35/7G
304
Ft
280.310
200
1
035000072
1000
150
150
70 kg 70 kg 70 kg 70 kg
C35/8G
8 fiókos ipari rögzített szerszámszekrény Fő jellegzetességek: • 8 db 600x447 mm, teljesen kihúzható fiók: 4 fiók 75 mm 1 fiók 100 mm 2 fiók 150 mm 1 fiók 200 mm • Elől központi biztonsági zár • ABS munkalaphoz és fiók elválasztókhoz előkészítve, ezeket külön kell megrendelni
1200 kg
80,5 kg
75 mm 100 mm 150 mm 200 mm
700
70 kg 70 kg 70 kg 70 kg
600
150
1000
75 75 75 75 100
150
035000082
Ft
295.545
200
1
035000082
C35/9G
9 fiókos ipari rögzített szerszámszekrény Fő jellegzetességek: • 9 db 600x447 mm, teljesen kihúzható fiók 5 fiók 75 mm 3 fiók 150 mm 1 fiók 100 mm • Elől központi biztonsági zár • ABS munkalaphoz és fiók elválasztókhoz előkészítve, ezeket külön kell megrendelni
1200 kg
84 kg
75 mm 150 mm
700
150
600
1000
75 75 75 75 75 75
70 kg 70 kg
150 150
C35/9G
Ft
310.780
1
035000092
305
3500/P
olajtaszító felső lap C35 szerszámszekrényhez
3500/P
700x600 mm
Ft
23.157
1
035000502
3500/D
C35 fiók adapterek Lehetővé teszik a C35 szerszámszekrény fiók méretének adaptálását minden szabványos hőformált tálca használatához
3500/D
Ft
6.703
1
035000503
C38
11 fiókos szerszámkocsi Fő jellegzetességek: • 11 teleszkópos csapágyazott fiók • 1 fiók 937x410x122 mm 3 fiók 570x410x74 mm 2 fiók 570x410x153 mm 3 fiók 313x410x74 mm 2 fiók 313x410x153 mm • a fiókok alját habosított gumilap borítja • statikus terhelhetőség: 1200 kg • 4 kerék Ø 125 mm 2 fix és 2 forgó (mindkettő fékes) • központi zár • lemez munkalap gumiborítással • 2499PC papírtekercstartó és 2499PF flakontartó felszerelhető
1200 kg
C38-O
114 kg
C38-G
74 mm 153 mm
C38-O C38-G C38-R
306
Ft
417.420 417.420 417.420
1 1 1
038000001 038000003 038000002
25 kg 30 kg
C38-R
C38L
7 fiókos szerszámszekrény Fő jellegzetességek: • 7 teleszkópos csapágyazott fiók 410x313 mm: 5 fiók 74 mm magas 2 fiók 153 mm magas • a fiókok alját habosított gumilap borítja • központi zár • munkalap csúszásgátló aluminium • a C38-C38A szerszámkocsi mindkét oldalára helyezhető
C38L-G
C38L-R
45 kg
74 mm 153 mm
25 kg 30 kg
C38L-O
C38L-O C38L-G C38L-R
Ft
201.095 201.095 201.095
1 1 1
038000081 038000083 038000082
C38L A
Szerszámszekrény ajtóval belső szerszámtartóval Fő jellegzetességek: • Elől központi zár • Belső polc magassága állítható • Az ajtószárnyban irattartó • Munkalap csúszásmentes alumíniumból • C38 szerszámkocsi mindkét oldalára helyezhető 18 kg
C38LA-R
C38LA-G
C38LA O C38LA G C38LA R
Ft
77.696 77.696 77.696
1 1 1
C38LA-O
038000071 038000073 038000072
C38T
Top 8 fiókos szerszámláda szerszámrekesszel Fő jellegzetességek: • 8 teleszkópos csapágyazott fiók 3 fiók 570x410x74 mm 1 fiók 570x410x153 mm 3 fiók 313x410x74 mm 1 fiók 313x410x153 mm • szerszámrekesz • a fiókok alját habosított gumilap borítja • központi zár • munkalap csúszásgátló alumínium • C38-C38A szerszámkocsira helyezhető
C38T-G
C38T-O
C38T-R
74 mm 153 mm
25 kg 30 kg
64 kg
C38T- O C38T- G C38T- R
Ft
262.030 262.030 262.030
1 1 1
038000091 038000093 038000092
307
C38C
33 fiókos szerszámkocsi • 1 db C38 szerszámkocsi • 2 oldalán C38L szerszámszekrény • 1 db Top C38T szerszámláda
C38C-O
268 kg
74 mm 153 mm
25 kg 30 kg
C38C-R C38C-G
C38C-O C38C-G C38C-R
308
Ft
1.081.640 1.081.640 1.081.640
1 1 1
038000201 038000203 038000202
C39/6
6 fiókos szerszámkocsi Fő jellegzetességek: • 6 teleszkópos, csapágyazott fiók, 588x367 mm: 4 fiók70 mm 1 fiók 140 mm 1 fiók 280 mm • A fiókok habgumival béleltek. • 4 kerék Ø 125 mm: 2 fix és 2 forgó (egyik fékes). • Központi zár elől biztonsági zárral. • A fiókokat egyszerre nyitó zárrendszer. • Statikus teherbírás: 1200 kg. • Munkalap hőkezelt műanyag. • Beépített oldalsó és hátsó flakontartó. • Beépített papírtekercstartó. • A merevítők és a fiókok előlapja alumíniumból.
1200 kg
59 kg C39-6/O
C39-6/R
C39-6/G
C39-6/O C39-6/G C39-6/R
Ft
373.240 373.240 373.240
1 1 1
70 mm 140 mm 280 mm
30 kg 35 kg 40 kg
039000031 039000032 039000033
309
C39/7
Szerszámkocsi hét fiókkal Fő jellegzetességek: • hét teleszkópos, csapágyazott fiók 588x367 mm: 5 fiók 70 mm 1 fiók 140 mm 1 fiók 210 mm • a fiókok habgumival béleltek • négy kerék " Ø 125 mm: 2 fix és 2 forgó kerék (egyik fékes) • központi zár elől biztonsági zárral • a fiókokat egyszerre nyitó zárrendszer • statikus teherbírás: 1000 kg • hőformált műanyag munkalap • beépített oldalsó és hátsó flakontartó • beépített papírtekercstartó • a fiók előlap alumíniumból
1200 kg
61 kg C39-7/O
C39-7/R C39-7/G
70 mm 140 mm 210 mm
C39-7/O C39-7/G C39-7/R
310
Ft
394.570 394.570 394.570
1 1 1
039000001 039000002 039000003
30 kg 35 kg 35 kg
C39/8
8 fiókos szerszámkocsi Fő jellegzetességek: • 8 teleszkópos, csapágyazott fiók, 588x367 mm: 6 fiók 70 mm 2 fiók 140 mm • A fiókok habgumival béleltek. • 4 kerék Ø 125 mm: 2 fix és 2 forgó (egyik fékes). • Központi zár elől biztonsági zárral. • A fiókokat egyszerre nyitó zárrendszer. • Statikus teherbírás: 1200 kg. • Munkalap hőkezelt műanyag. • Beépített oldalsó és hátsó flakontartó. • Beépített papírtekercstartó. • A merevítők és a fiókok előlapja alumíniumból.
1200 kg
64 kg
C39-8/O
C39-8/R
C39-8/G
70 mm
C39-8/O C39-8/G C39-8/R
Ft
420.470 420.470 420.470
1 1 1
30 kg
039000041 039000042 039000043
311
C39T
4 fiókos szerszámláda Fő jellegzetességek: • 4 teleszkópos csapágyazott fiók, 588x257 mm 4 fiók 70 mm • Elől központi biztonsági zár. • Fiók teherbírása:15 kg • Merevítők és a fiók előlap alumíniumból. 29 kg
C39T-O
C39T-G
C39T-R
70 mm
C39T-O C39T-G C39T-R
312
Ft
251.365 251.365 251.365
1 1 1
039000101 039000102 039000103
30 kg
C39SM
Speciális szerszámkocsi Racing SM Műszaki jellemzők: • Multiplex munkalap • 4 kerék Ø 125 mm 2 fix és 2 forgó (egyik fékes) • Statikus teherbírás: 1200 kg
1200 kg
Modul 7 fiókkal teleszkópos, csapágyazott fiók, 588x367 mm: 6 fiók 70 mm 1 fiók 240 mm • A fiókok habgumival béleltek • Központi zár elől biztonsági zárral • A fiókokat egyszerre nyitó zárrendszer • A fiókok előlapja alumínium Szerviz-modul • Beépített szeméttartó • Papírtekercstartó • Egy nagy rakodótér 420x305x270 mm
C39SM-O 125 kg
C39SM-R
C39SM-G
70 mm 240 mm
C39SM-O C39SM-G C39SM-R
Ft
-
639.840 639.840 639.840
1 1 1
30 kg 40 kg
039390001 039390002 039390003
313
C39MD
Speciális szerszámkocsi Racing MD Műszaki jellemzők: • Multiplex munkalap • 4 kerék Ø 125 mm 2 fix és 2 forgó (egyik fékes) • Statikus teherbírás: 1200 kg
1200 kg
Modul 7 fiókkal teleszkópos, csapágyazott, 588x367 mm: 6 fiók70 mm 1 fiók 240 mm • A fiókok habgumival béleltek • Központi zár elöl biztonsági zárral • A fiókokat egyszerre nyitó zárrendszer • A fiókok előlapja alumínium Modul 2 fiókkal teleszkópos, csapágyazott, 588x367x270 mm és 588x367x380 mm • A fiókok habgumival béleltek • Központi zár elöl biztonsági zárral • A fiókokat egyszerre nyitó zárrendszer • A fiókok előlapja alumínium
C39MD-O
123 kg
C39MD-R
C39MD-G
70 mm 240 mm
C39MD-O C39MD-G C39MD-R
314
Ft
659.650 659.650 659.650
1 1 1
039390101 039390102 039390103
30 kg 40 kg
C41S
Két modulos szerszámkocsi Fő jellegzetességek: • acéllemezből készült és műanyagborítású: robusztus, könnyű • 2 elválasztható modul: 1 modul kisláda 1 modul két fiók (1 db 95 mm és 1 db 295 mm magas fiók) • nagy kerekek (átmérő 160 mm) lépcsőn is könnyen szállítható • az oldalsó központi zár az alsó modul 2 fiókját zárja • teleszkópos, csapágyazott fiókok dupla zárókapoccsal • alumínium teleszkópos fogantyú • a kisládában beépített műanyagrekeszek kis tárgyak elhelyezésére Javasolt készletek: 5940/SBK és 5915VU/5
16 kg
Ft
C41S
120.350
1
041000001
C41H
Két modulos szerszámkocsi Fő jellegzetességek: • acéllemezből készült és műanyagborítású: robusztus, könnyű • 2 elválasztható modul: 1 felső modul: kisláda 1 alsó modul: 1 db 295 mm magas fiók 1 db 66 mm kihúzható műanyagrekesz 2 db 95 mm magas fiók • nagy kerekek (átmérő 160 mm) lépcsőn is könnyen szállítható • az oldalsó központi zár az alsó modul 2 fiókját zárja • teleszkópos, csapágyazott fiókok dupla zárókapoccsal • alumínium teleszkópos fogantyú • a kisládában beépített műanyagrekeszek kis tárgyak elhelyezésére •Javasolt készletek: 5940/SBK és 5915VU/5 * Kérésre rendelhető színek C41H-O
21 kg
C41H-W C41H-O C41H-N C41H-B C41H-R C41H-G C41H-Y C41H-W C41H-V
RAL 2011 RAL 9005 RAL 5002 RAL 3000 RAL 7016 RAL 1023 RAL 9016 RAL 6016
Ft
135.585 135.585 135.585 135.585 135.585 135.585 135.585 135.585
1 1 1 1 1 1 1 1
C41H-Y
C41H-R
C41H-V
C41H-B
C41H-G
C41H-N
041000002 041000005 041000006 041000008 041000010 041000012 041000021 041000024
315
C42S
Szerszámkocsi 2 modullal Fő jellegzetességek: • Lemezből készült és műanyagborítású: robusztus és könnyű • 2 elválasztható modul: 1 felső modul, magasság: 220 mm 1 alsó modul kerékkel, magasság: 320 mm • Nagy átmérőjű kerekek (ø 160 mm) • 3 pozícióba állítható teleszkópos fogantyú • Gyorsan szétválasztható modulok: praktikus és jól kezelhető fogantyú a különböző modulokon • Felső modul belső rekesszel és 3 fedélbe épített rekesz kis tárgyak elhelyezésére Javasolt készletek: 5940/SBK és 5915VU/5 11,5 kg
C42S
Ft
83.789
1
042000001
C42H
Szerszámkocsi 3 modullal Fő jellegzetességek: • Lemezből készült és műanyagborítású: robusztus és könnyű • 3 elválasztható modul: 1 felső modul, magasság: 220 mm 1 középső modul, magasság: 180 mm 1 alsó modul kerékkel, magasság: 330 mm • Nagy átmérőjű kerekek (ø 160 mm) • 3 pozícióba állítható teleszkópos fogantyú • Gyorsan szétválasztható modulok: praktikus és jól kezelhető fogantyú a különböző modulokon • Felső modul belső rekesszel és 3 fedélbe épített rekesz kis tárgyak elhelyezésére • 2 modullal is használható Javasolt készletek: 5940/SBK és 5915VU/5 14 kg
C42H
316
Ft
97.500
1
042000002
C41MS
Felső modul beépített műanyagtálcával kis tárgyak elhelyezésére 3 kg
C41MS C41MS/N C41MS/B C41MS/R C41MS/G C41MS/Y C41MS/W C41MS/V
RAL 2011 RAL 9005 RAL 5002 RAL 3000 RAL 7016 RAL 1023 RAL 6016 RAL 9016
Ft
30.773 30.773 30.773 30.773 30.773 30.773 30.773 30.773
1 1 1 1 1 1 1 1
041000904 041000922 041000932 041000942 041000952 041000962 041000972 041000982
495x250x225 mm
C41H/CE
Kivehető műanyag rekesz kis tárgyak elhelyezésére
1,3 kg
C41H/CE
Ft
8.075
1
041000916
C42 MCH
Tartalék modul a C42 modellhez 2,5 kg
440x180x275 mm
C42MCH
Ft
18.586
1
042000105
317
CX49-G
többfunkciós szerszámkocsi mobil munkaállásként használható diagnosztikai eszközök, laptopok, teszterek és akkumulátortöltők számára. JELLEMZŐK - Festett fémlemez szerkezet: maximális stabilitás és szilárdság - Ergonomikus fogantyú - Kétszintes felső rakodópolc - Kihúzható fiók minibillentyűzethez - 2 állítható helyzetű középső polc és 1 rögzített alsó polc - 4 hasznos oldalsó műanyag kábeldob - 2 praktikus oldaldoboz - 2 rögzített hátsó kerék, Ø 160 mm - 2 elforgatható első kerék, Ø 125 mm (egyikük fékkel) - Súly: 36 kg
CX49
Ft
164.535
1
049000102
CA49-G
többfunkciós szerszámkocsi ajtóval mobil munkaállásként használható diagnosztikai eszközök, laptopok, teszterek és akkumulátortöltők számára. JELLEMZŐK - Festett fémlemez szerkezet: maximális stabilitás és szilárdság - Ergonomikus fogantyú - Kétszintes felső rakodópolc - Kihúzható fiók minibillentyűzethez - 1 állítható helyzetű polc és 1 rögzített polc és záróajtó - 4 hasznos oldalsó műanyag kábeldob - 1 praktikus oldaldoboz - 2 rögzített hátsó kerék, Ø 160 mm - 2 elforgatható első kerék, Ø 125 mm (egyikük fékkel) - Súly: 36,5 kg
CA49 G
318
Ft
194.710
1
049000112
C51
Kisegítő szerszámkocsi • 3 csúszásmentes bordás gumival borított munkalap • Ergonómikus fogantyú • Két állásban rögzíthető középső munkalap • 4 kerék Ø 100 mm: 2 fix és 2 forgó kerék (az egyik fékes) • Maximális terhelhetőség: 240 kg
200 kg
21 kg
C51-O C51-G C51-R C51 O C51 G C51 R
Ft
62.461 62.461 62.461
1 1 1
051000001 051000002 051000003
CP51
nagyszilárdságú szerszámkocsi • 2 gumiszőnyeggel fedett rakodópolc • Ergonomikus fogantyú • Négy 125 Ø nagyszilárdságú kerék 2 rögzített, 2 elfordítható (egyikük fékkel). • Statikus terhelhetőség: 750 kg. (2 polcon elosztva)
750 kg
37 kg
CP51-O CP51 -G CP51 O CP51 G CP51 R
Ft
81.656 81.656 81.656
1 1 1
051000501 051000502 051000503
CP51-R
319
CB52
sebességváltó/erőátvitel tartókocsi folyadékgyűjtővel A döntött sík és a lefolyólyukak lehetővé teszik a folyadékok gyűjtését közvetlenül a gyűjtőtálba
400 kg
A következőket tartalmazza: - 4 elforduló kerék, kettő fékkel - szerszámfiók - 11 literes kihúzható folyadékgyűjtő tálca - 2 polc Méretek: 1200x640x870 mm Súly: 60 Kg 60 kg
CB52
Ft
175.625
1
052000201
C53
CargoEvolution szerszámszekrények Ezeknek a szerszámszekrényeknek a tervezése alapos kutatás alapján történt, és ezért a végfelhasználók számára pontos, kényelmes és ésszerű megoldást kínálnak. Az ajtókhoz illeszkedő két perforált lemezajtó nyitható, ezáltal további tárolótérhez jutunk. Fő jellegzetességek: • 1 fiók egyszerű szerszámelrendezés a felhasználó igényei szerint • könnyen falra szerelhető két horony segítségével, melyek a szerszámszekrény hátulján találhatók, vagy két csavarral felerősíthető a C50 Team szekrénytartó kocsira • biztonsági zár a fiók és az ajtók bezárásához • a VI és VG modelleknek eltérő szerszámtartó készlete van • hőformált tálca 1/2”-os dugókulcshoz és tartozékhoz, üres
C53
41 kg 5300
C53 C53 VI C53 VG
320
Ft
211.760 243.140 243.140
1 1 1
053000001 053000090 053000095
433
C54
NewCargo szerszámszekrények • hőformált tálca 1/2"-os dugókulcshoz és tartozékhoz, üres • a VI és VG modellek szerszámtartó készlete eltérő
33 kg
5400 O
C54 G
C54 O C54VI-O C54VG-O C54 G C54VI-G C54VG-G C54 R C54VI-R C54VG-R
Ft
181.290 212.670 216.330 181.290 212.670 216.330 181.290 212.670 216.330
C54 O
1 1 1 1 1 1 1 1 1
054000001 054000090 054000095 054000002 054000092 054000097 054000003 054000093 054000098
C54 R
433
321
C57SA
MasterCargo munkapad • Ez a modell szerszámtartó fallal (C57P) és egy fiókos blokkal készült. A fiókos blokk: 5 fiók teleszkópos és csapágyazott 588x367 mm 3 fiók 90 mm 1 fiók 180 mm 1 fiók 280 mm. A fiókokban hőformált tálcák Központi zár Szerszámtartó fal furattal, hogy a falra is lehessen szerelni. Alumíniumredőny, függőlegesen manőverezhető, biztonsági zárral. Három kivehető perforált szerszámtartó lemez
1800 kg
Multiplex munkalap, laminált rétegelt, három furattal, 1599F/150 satu rögzítéséhez (külön kell megrendelni).
C57S A O 205 kg
C57S A G
5700S A O C57S A R
433
C57S/A-O C57S/A-G C57S/A-R
Ft
1.056.560 1.056.560 1.056.560
1 1 1
057001005 057001205 057001405
90 mm 180 mm 280 mm
30 kg 40 kg 40 kg
C57SD
MasterCargo munkapad • Ez a modell egy fiókos blokkal készült A fiókos blokk: 5 fiók teleszkópos és csapágyazott 588x367 mm 3 fiók 90 mm 1 fiók 180 mm 1 fiók 280 mm. A fiókokban hőformált tálcák Központi zár
1800 kg
Multiplex munkalap, laminált rétegelt, három furattal, 1599F/150 satu rögzítéséhez (külön kell megrendelni). C57S D O 433 158 kg
C57S/D-O C57S/D-G C57S/D-R
322
Ft
736.645 736.645 736.645
1 1 1
057001004 057001204 057001404
90 mm 180 mm 280 mm
30 kg 40 kg 40 kg
C57S D G
C57S D R
C57SB
MasterCargo munkapad • Ez a modell szerszámtartó fallal (C57P) és két fiókos blokkal készült. A fiókos blokk: 5 fiók teleszkópos és csapágyazott 588x367 mm 3 fiók 90 mm 1 fiók 180 mm 1 fiók 280 mm. A fiókokban hőformált tálcák Központi zár Szerszámtartó fal furattal, hogy a falra is lehessen szerelni. Alumíniumredőny, függőlegesen manőverezhető, biztonsági zárral. Három kivehető perforált szerszámtartó lemez Multiplex munkalap, laminált rétegelt, három furattal, 1599F/150 satu rögzítéséhez (külön kell megrendelni).
1800 kg
C57S B O
243 kg
C57S B G
C57S B R
5700S B O
433
C57S/B-O C57S/B-G C57S/B-R
Ft
1.309.840 1.309.840 1.309.840
1 1 1
057001006 057001206 057001406
90 mm 180 mm 280 mm
30 kg 40 kg 40 kg
C57SC
MasterCargo munkapad • Ez a modell két fiókos blokkal készült A fiókos blokk: 5 fiók teleszkópos és csapágyazott 588x367 mm 3 fiók 90 mm 1 fiók 180 mm 1 fiók 280 mm. A fiókokban hőformált tálcák Központi zár
1800 kg
Multiplex munkalap, laminált rétegelt, három furattal, 1599F/150 satu rögzítéséhez (külön kell megrendelni). C57S D O
433 196 kg
C57S/C-O C57S/C-G C57S/C-R
Ft
989.915 989.915 989.915
1 1 1
057001003 057001203 057001403
90 mm 180 mm 280 mm
30 kg 40 kg 40 kg
C57S D G
C57S D R
323
C57SP
Szerszámtartó fal Szerszámtartó fal hátulján két furattal, hogy falra is lehessen szerelni. Biztonsági zárral ellátott alumínium redőny, három kivehető perforált szerszámtartó lemez 930 mm
46 kg
C57SP O
1700 mm
C57SP G 5700SP O/U
433 C57SP-O C57SP-G C57SP-R
Ft
319.920 319.920 319.920
1 1 1
C57SP R
057001020 057001220 057001420
5700LAMP
MasterCargo munkapad-lámpa • erőteljes fémlemezkeret, amelyet a munkapad lapjához kell rögzíteni lámpatartó neon-csővel, 36W feszültség: 230V vezeték nélkül szállítva
9 kg
5700LAMP + 5700SA O
5700 LAMP
324
Ft
71.602
1
057000005
C58P
Szerszámtartó fal • redőnyös, biztonsági zárral
31 kg
930 mm
C58P O
1140 mm
C58P G
5800UP/O
433
Ft
C58P-O C58P-G C58P-R
231.560 231.560 231.560
1 1 1
C58P R
058000121 058000122 058000123
PV
Szerszámtartó fal
A
L
429 PV1 PV1,5
LxA mm
1000x920 1500x920
kg
10,2 14,2
Ft
41.133 54.844
1 1
088880010 088880015
325
C56W
fa munkalapos munkapad • Többrétegű fa munkalap (vastagság 30 mm) • Acélszerkezet 6 tartólábbal • Statikus terhelhetőség: 1.200 kg • Hozzárendelhető a munkapadhoz nem rögzíthető C57P falhoz. • Két fiók, zárral. • Előkészítve a padlóhoz történő rögzítéshez.
1200 kg
86 kg C56W G
C56W O
C56W R
C56W-O C56W-G C56W-R
Ft
266.130 266.130 266.130
1 1 1
056000251 056000252 056000253
C56
Munkapad • Fém munkalap peremmel • 6 lábú acélváz • Statikai terhelés: 1.200 Kg • C57P szerszámfallal kombinálható, munkaasztalra nem rögzíthető. • Két fiók zárral. • Padlóhoz rögzíthető.
1200 kg
82 kg
C56 G
C56 O
C56 R
C56-O C56-G C56-R
Ft
220.955 220.955 220.955
1 1 1
056000201 056000202 056000203
C56M
Munkapad • fém munkalap, fele alumínium, fele gumiborítású • alsó lap színfa • terhelés: kg.800 • C57P szerszámfallal használható • 3 fiók zárral
800 kg
C56M G 95 kg
C56M R
C56M O C56M G C56M R
326
Ft
326.545 324.460 324.460
1 1 1
056000050 056000053 056000054
C56M O
C58M
Munkapad Fő jellegzetességek: • fém munkalap, csúszásmentes, levehető gumiborítással • polc: Kemény fából • statikus terhelhetőség: 2 tonna • a C58P szerszámtartó fallal kombinálható, munkalapra nem szerelhető fel • 2 fiók zárral • talapzathoz rögzíthető • C58M/PA alumínium munkalap rászerelhető
800 kg
65 kg
C58M-O C58M-G C58M-R
Ft
Ft
207.440 207.440 207.440
1 1 1
058000300 058000302 058000303
C58M/PA
Recézett alumínium munkalap C58M munkapadhoz 4,5 kg
C58M/PA
79.219
1
058000350
C59A
"Endurance" munkapad egy 6 fiókos blokkal Fő jellegzetességek: • Multiplex-munkalap furatokkal a satu rögzítéséhez 1599F/125 (külön kell megrendelni). • 6 teleszkópos, csapágyazott fiók 588x367 mm: 4 fiók magasság: 70 mm 1 fiók magasság: 140 mm 1 fiók magasság: 290 mm. • A fiókok habgumival béleltek. • Erősített nylon fiókperem. • Hőformált tálcák elhelyezhetők. • Elöl központi biztonsági zár. • Alul tároló rekesz • 2400S-R/PC papírtekercstartó és a 2400S/PF flakontartó felszerelhető, külön kell megrendelni.
C59A O
115 kg
1500 kg C59A G
C59A R
C59A-O C59A-G C59A-R
Ft
390.450 390.450 390.450
1 1 1
059000001 059000021 059000041
70 mm 140 mm 280 mm
25 kg 30 kg 35 kg
327
C59B
"Endurance" munkapad két 6 fiókos blokkal Fő jellegzetességek: • Multiplex-munkalap furatokkal a satu rögzítéséhez 1599F/125 (külön kell megrendelni). • 12 fiók, teleszkópos, csapágyazott fiók 588x367 mm: 8 fiók magasság: 70 mm 2 fiók magasság: 140 mm 2 fiók magasság: 290 mm • A fiókok habgumival béleltek. • Hőformált tálcák elhelyezhetők. • Elöl központi biztonsági zár. • Alul tároló rekesz. • 2400S-R/PC papírtekercstartó és a 2400S/PF flakontartó felszerelhető, külön kell megrendelni.
C59B O
155 kg
C59B G
1500 kg
C59B R
C59B-O C59B-G C59B-R
328
Ft
521.605 521.605 521.605
1 1 1
059000002 059000022 059000042
70 mm 140 mm 280 mm
25 kg 30 kg 35 kg
C59C
"Endurance"munkapad egy 6 fiókos blokkal, rövid kivitel Fő jellegzetességek: • Multiplex-munkalap furatokkal a satu rögzítéséhez 1599F/125 (külön kell megrendelni). • 6 fiók, teleszkópos, csapágyazott fiók 588x367 mm 4 fiók magasság: 70 mm 1fiók magasság: 140 mm 1fiók magasság: 290 mm • A fiókok habgumival béleltek. • Hőformált tálcák elhelyezhetők. • Elöl központi biztonsági zár. • Alul tároló rekesz. • 2400S-R/PC papírtekercstartó és a 2400S/PF flakontartó felszerelhető, külön kell megrendelni.
C59C O
105 kg
1500 kg
C59C G
C59C R
C59C-O C59C-G C59C-R
Ft
353.905 353.905 353.905
1 1 1
059000003 059000023 059000043
70 mm 140 mm 280 mm
25 kg 30 kg 35 kg
329
Szervezettség
Egy ésszerűen szervezett munkaállás lehetővé teszi a munkavégzés optimalizálását
MŰHELYBERENDEZÉSEK
Modularitás
A rendelkezésre álló hely és az igények alapján összeállítható műhely
Minőség
A legjobb „Made in Italy“ Beta minőség a műhely berendezéséhez
Menj a www.beta-tools.com/RSC55en webhelyre és konfiguráld a saját műhelyedet 330
DESIGN
Igényes és lenyűgöző kivitel, hogy a munkahely egy rendezett és kellemes környezetet biztosítson
Hogy megfeleljen az egyre inkább a minőség, a design és a személyre szabottság igényével jelentkező piacnak, a Beta Utensili kifejlesztette a “Racing System C55” moduláris műhelyberendezési rendszert, hogy lehetővé tegye Önöknek egy modern és a szükségleteknek mindenben megfelelő munkahelyi környezet létrehozását.
A színeidben tündöklő műhely!
Az RSC55 lehetőséget kínál arra, hogy a munkapadok és a szerszámtartó falak redőnyeit semleges (szürke) színben rendeljük meg, majd személyre szabhatjuk magunknak a 7 különböző ragasztószalag közül rendelhető színes függőleges betétek segítségével
1. Rendeld meg a moduljaidat semleges színben 2. Rendeld meg a függőleges betétet
Válaszd ki a színt az ízlésednek megfelelően, vagy a vállalatod céges színei alapján
331
C55
teljes műhelyberendezés összeállítás C55A1
C55PS-O
C55/2PM
C55M2
C55M7
C55B PRO BO/2
C55C7
C55MS
C55BO/2
2000 76 0
C55A2
5400
A teljes összeállítás a következőkből áll: - 1 ajtós szekrény (C55A1) - 2 ajtós szekrény (C55A2) - Munkapad (C55BO/2) - Munkapad csatlakozókkal (C55PRO BO/2) - 7 fiókos mobil szerszámkocsi (C55C7) - Rögzített 2 fiókos modul (C55M2) - Rögzített 7 fiókos modul (C55M7) - Rögzített szervizmodul (C55MS) - Polcos fal (C55/2PM) - Szerszámtartó fal redőnnyel (C55PS-O)
C55
332
Ft
4.033.950
1
055000000
C55AB
műhelyberendezés összeállítás
C55/2PM
C55A2
Az összeállítás a következőkből áll: - 2 ajtós szekrény (C55A2) - Munkapad (C55BO/2) - Rögzített 7 fiókos modul (C55M7) - Rögzített szervizmodul (C55MS) - Polcos fal (C55/2PM) 407 kg
C55MS
C55AB
Ft
2.066.250
1
055000020
C55BO/2
2000 76 0
C55M7
2850
C55PB/3
műhelyberendezés összeállítás
C55PS-O
Az összeállítás a következőkből áll: - Munkapad (C55BO/2) - 8 fiókos rögzített modul (C55M8) - 2 nagy fiókos rögzített modul (C55M2) - Redőnyös szerszámtartó fal (C55PS-O) 334 kg
C55PB/3
Ft
1.698.990
1
055000035
C55M2
C55BO/2
2000 76 0
C55C8
2050
333
C55B/2
2 méteres munkapad műhelyberendezéshez Ütésbiztos és szénhidrogéneknek ellenálló karcvédett PVC réteggel bevont 2050x700 mm munkalap • Furatok a 1599F/150 satu rögzítéséhez (külön kell megrendelni) • Állítható magasságú lábak
C55BO/2 C55BG/2
100 kg
C55BO/2 C55BG/2
Ft
442.380 442.380
1 1
055000101 055000111
C55PRO B/2
2 méteres munkapad műhelyberendezéshez Ütésbiztos és szénhidrogéneknek ellenálló karcvédett PVC réteggel burkolt 2050x700 mm munkalap Beépített elektromos csatlakozók és kábeldob: • Schuko csatlakozó +16+10 A • EU Plug csatlakozó 16+10 A • Sűrített levegős csatlakozó Ø 8 mm tömlődobbal. Hosszúság: 10 m • Furatok a 1599F/150 satu rögzítéséhez (külön kell megrendelni) • Állítható magasságú lábak
105 kg
C55PRO BO/2 C55PRO BG/2
334
Ft
583.125 583.125
1 1
055000151 055000171
C55PRO BO/2 C55PRO BG/2
C55B/2,8
2,8 méteres munkapad műhelyberendezéshez Ütésbiztos és szénhidrogéneknek ellenálló karcvédett PVC réteggel bevont 2850x700 mm munkalap • Furatok a 1599F/150 satu rögzítéséhez (külön kell megrendelni) • Állítható magasságú lábak
C55BO/2,8 C55BG/2,8
122 kg
C55BO/2,8 C55BG/2,8
Ft
560.950 560.950
1 1
055000261 055000281
C55PRO B/2,8
2,8 méteres munkapad műhelyberendezéshez Levehető, 2050x700 mm, ABS réteggel burkolt munkafelülettel Beépített elektromos csatlakozók és kábeldob • Schuko csatlakozó +16+10 A • EU Plug csatlakozó 16+10 A • Sűrített levegős csatlakozó Ø 8 mm tömlődobbal. Hosszúság: 10 m • Furatok a 1599F/150 satu rögzítéséhez (külön kell megrendelni) • Állítható magasságú lábak
C55PRO BO/2,8 C55PRO BG/2,8
127 kg
C55PRO BO/2,8 C55PRO BG/2,8
Ft
701.695 701.695
1 1
055000271 055000283
335
C55B-D4
4 méteres kettős munkapad középső lábbal tésálló és szénhidrogéneknek ellenálló karcvédett PVC réteggel bevont Ü 4100x700 mm munkalap • Furatok a 1599F/150 satu rögzítéséhez (külön kell megrendelni) • Állítható magasságú lábak • Kettős középső láb 350x750 mm-es rakodórekesszel és zárófedéllel
C55BO-D4 C55BG-D4
Ft
881.710 881.710
1 1
C55BO/D4 C55BG/D4
055000109 055000119
C55PRO B-D4
4 méteres kettős munkapad középső lábbal tésálló és szénhidrogéneknek ellenálló karcvédett PVC réteggel burkolt Ü 4100x700 mm munkalap Beépített elektromos csatlakozók és kábeldob: • Schuko csatlakozó +16+10 A • EU Plug csatlakozó 16+10 A • Sűrített levegős csatlakozó Ø 8 mm tömlődobbal. Hosszúság: 10 m • Furatok a 1599F/150 satu rögzítéséhez (külön kell megrendelni) • Állítható magasságú lábak • Kettős középső láb 350x750 mm-es rakodórekesszel és zárófedéllel
C55PRO-BO-D4 C55PRO-BG-D4
Ft
1.022.460 1.022.460
1 1
C55PRO BO/D4 C55PRO BG/D4
055000159 055000179
C55B PT/2
Ütésbiztos és szénhidrogéneknek ellenálló karcvédett PVC réteggel burkolt 2050x700 mm festett lemez munkalap Hátsó kereszttartóval a modulok rögzítéséhez Furatok a 1599F/150 satu rögzítéséhez, amit külön kell megrendelni
43 kg
C55B PT/2 C55BG PT/2
336
Ft
168.160 168.160
1 1
055000106 055000116
C55BO PT/2 C55BG PT/2
5 70 0
2 méteres munkalap műhelyberendezéshez
2050
C55B PT/2,8
Ütésbiztos és szénhidrogéneknek ellenálló karcvédett PVC réteggel burkolt 2850x700 mm festett lemez munkalap Hátsó kereszttartóval a modulok rögzítéséhez Furatok a 1599F/150 satu rögzítéséhez, amit külön kell megrendelni
C55BO PT/2,8 C55BG PT/2,8
5 70 0
2,8 méteres munkalap műhelyberendezéshez
2850
61 kg
C55BO PT/2,8 C55BG PT/2,8
Ft
286.730 286.730
1 1
055000266 055000286
C55B/GD
egyszerű jobb láb műhelyberendezés munkapadhoz Állítható magasságú lábakkal 28 kg
C55B/GD
Ft
137.110
1
055000104
C55B/GS
egyszerű bal láb műhelyberendezés munkapadhoz Állítható magasságú lábakkal 28 kg
C55B/GS
Ft
137.110
1
055000105
C55B/GDE
jobb láb elektromos aljzattal műhelyberendezés munkapadhoz Schuko +16 +10 A és EU Plug 16 +10 A csatlakozóval Állítható magasságú lábakkal 28 kg
C55B/GDE
Ft
170.625
1
055000154
337
C55B/GSE
bal láb elektromos aljzattal műhelyberendezés munkapadhoz Schuko +16 +10 A és EU Plug 16 +10 A csatlakozóval Állítható magasságú lábakkal 28 kg
C55B/GSE
Ft
170.625
1
055000165
C55B/GDAA
jobb láb beépített elektromos kábeldobbal műhelyberendezés munkapadhoz Ø 8 mm beépített kábeldob. Hosszúság: 10 m Állítható magasságú lábakkal 33 kg
C55B/GDAA
Ft
244.340
1
055000166
C55B/GSAA
bal láb beépített elektromos kábeldobbal műhelyberendezés munkapadhoz Ø 8 mm beépített kábeldob. Hosszúság: 10 m Állítható magasságú lábakkal 33 kg
C55B/GSAA
Ft
244.340
1
055000156
C55B/GDS
kettős láb műhelyberendezés munkapadhoz Rakodórekesz 365x750 mm, zárófedéllel Állítható magasságú lábakkal 37 kg
C55B/GDS
338
Ft
271.170
1
055000291
C55C7
7 fiókos szerszámkocsi műhelyberendezéshez 7 fiók 588x367 mm, teleszkópos, csapágyazott • 4 kerék Ø 100 mm, 2 rögzített (egyik fékkel) és 2 elfordítható • Alumínium nyitórendszer, a szerszámkocsi teljes hosszában elhelyezve • A fiókok habgumival béleltek • Központi zár elől • Hőformált tálcák elhelyezési lehetősége
79 kg
70 mm 245 mm
C55C7
Ft
432.655
1
30 kg 40 kg
055000201
C55C8
8 fiókos szerszámkocsi műhelyberendezéshez 8 fiók 588x367 mm, teleszkópos, csapágyazott • 4 kerék Ø 100 mm, 2 rögzített (egyik fékkel) és 2 elfordítható • Alumínium nyitórendszer, a szerszámkocsi teljes hosszában elhelyezve • A fiókok habgumival béleltek • Központi zár elől • Hőformált tálcák elhelyezési lehetősége
81 kg
70 mm
C55C8
Ft
460.075
1
30 kg
055000206
339
C55M7
7 fiókos rögzített modul műhelyberendezéshez 7 fiók 588x367 mm, teleszkópos, csapágyazott • Alumínium nyitórendszer, a fiók teljes hosszában elhelyezve • A fiókok habgumival béleltek • Központi zár elől • Hőformált tálcák elhelyezési lehetősége 78 kg
70 mm
C55M7
Ft
405.235
1
30 kg
055000203
C55M8
8 fiókos rögzített modul műhelyberendezéshez 8 fiók 588x367 mm, teleszkópos, csapágyazott • Alumínium nyitórendszer, a fiók teljes hosszában elhelyezve • A fiókok habgumival béleltek • Központi zár elől • Hőformált tálcák elhelyezési lehetősége
70 mm
C55M8
340
Ft
432.655
055000207
30 kg
C55CS
Rögzített szelektív hulladékgyűjtő modul műhelyberendezéshez
- Kihúzható 588x465 méretű hulladékgyűjtő rekesz, golyóscsapágyas teleszkópos vezetőkön - 2 nagy térfogatú kihúzható belső tartály a hulladék szétválasztásához
C55SC
Ft
376.770
1
055000208
C55MDO
Rögzített olajelosztó modul műhelyberendezéshez • 2 tekercselő, 7 m - 1/2” gumicsővel együtt • 2 digitális literszámlálóval rendelkező pisztoly automatikus cseppvédővel - legnagyobb szállítási teljesítmény: 35 l/perc - viszkozitás: 8÷5000 mPas
C55MDO
Ft
800.025
1
055000210
341
C55MS
rögzített szervizmodul műhelyberendezéshez • Beépített hulladéktartó • Üreg a papírtekercstartó számára • 1 rakodófiók 305x270 mm 75 kg
C55 MS
Ft
335.155
1
055000204
C55MA
2 ajtós rögzített modul műhelyberendezéshez • Zárral ellátva • Magasságában állítható belső polccal 75 kg
C55 MA
342
Ft
321.445
1
055000205
C55M2
2 fiókos rögzített modul műhelyberendezéshez 2 fiók 588x367 mm, teleszkópos, csapágyazott • Alumínium nyitórendszer, a fiók teljes hosszában elhelyezve • A fiókok habgumival béleltek • Központi zár elől 66 kg
280 mm
C55 M2
Ft
368.670
1
40 kg
055000202
C55PS
redőnyös szerszámtartó fal műhelyberendezéshez • Függőlegesen mozgatható, zárral rendelkező alumínium redőny • Levehető lyukacsos panel a szerszámok elhelyezéséhez • Önhordó szerkezettel szállítva • 50 horgos GPS készlettel • 2 méteres munkapadhoz társítható 88 kg
C55PS-O C55PS-G
433 C55PS-O C55PS-G
Ft
427.865 427.865
1 1
055000250 055000255
343
C55/2PM
2 polcos fal műhelyberendezéshez
C55PM
C55PM
• 2 db 1024x400x300 mm méretű polc, az ajtók nyitásának és zárásának megkönnyítésére gázrugókkal felszerelve. • Fali panel 2050x620 mm, C55/2PF lyukacsos szerszámtartó panelek számára (külön kell rendelni) •Önhordó szerkezettel rendelkezik • 2 méteres munkapadhoz társítható 80 kg
C55 PM/S
C55 2PM
Ft
676.290
1
055000301
C552/PF
2 db lyukacsos szerszámtartó panel műhelyberendezéshez • 2 lyukacsos panel 1024x600 mm a szerszámok elhelyezéséhez • A C55/2PM szerkezethez társítható 12 kg C55 2PF
433
Ft
50.274
1
055000310
C55PP
redőnyös szerszámtartó fal és polc műhelyberendezéshez • Függőlegesen mozgatható, zárral rendelkező alumínium redőny • Gázos rugókkal rendelkező polc az ajtók nyitásának és zárásának elősegítésére • Fali panel a C55/1PF lyukacsos szerszámtartó panelek elhelyezésére (külön kell rendelni) • Önhordó szerkezettel rendelkezik, hogy társítani lehessen a 2.8 méteres munkapadokhoz 157 kg
C55PP-O C55PP-G
C55PP-O C55PP-G
344
Ft
917.860 917.860
1 1
055000350 055000355
433
C55/1PF
lyukacsos szerszámtartó panel műhelyberendezéshez • Lyukacsos panel 800x600 mm a szerszámok elhelyezéséhez • A C55/2PM szerkezethez társítható 5 kg C55/1PF
433
Ft
26.203
1
055000309
C55/3PM
3 polcos fal műhelyberendezéshez 3 gázos rugóval rendelkező polc az ajtók nyitásának és zárásának elősegítésére • Fali panel a C55/3PF lyukacsos szerszámtartó panelek elhelyezésére (külön kell rendelni) • Önhordó szerkezettel rendelkezik, hogy társítani lehessen a munkapadokhoz 132 kg
C55/3PM
Ft
1.056.800
1
055000300
C55/3PF
3 lyukacsos szerszámtartó panel műhelyberendezéshez • 2 lyukacsos panel 1024x600 mm és 1 panel 800x600 mm a szerszámok elhelyezésére • A C55/3PM szerkezethez társítható 17 kg C55/3PF
Ft
76.477
1
055000308 433
345
C55AN
belső sarok műhelyberendezéshez 34,9 kg C55AN/PS 055000191
C55AN-O 055000181 C55AN-G 055000183
C55AN-O C55AN-G C55AN/PS
Ft
289.705 289.705 67.031
1 1 1
055000181 055000183 055000191
C55AN-PC
belső sarok műhelyberendezéshez, papírtekercstartó üreggel 39,6 kg
C55AN/PS 055000191
C55AN-O/PC 055000182 C55AN-G/PC 055000184
C55AN-O/PC C55AN-G/PC C55AN/PS
346
Ft
414.400 414.400 67.031
1 1 1
055000182 055000184 055000191
C55A1
1 ajtós lemezszekrény műhelyberendezéshez
500 mm
• 3 db állítható magasságú polc • Zárral ellátva • Hasznos belső méretek: 177x42x42 cm 50 kg
2000 mm
500 mm
C55A1
Ft
Ft
155.390
1
055000411
C55A1/R42
belső rakodópolc C55A1 szekrényhez 2,4 kg
C55A1/R42
mm
400x400
C55A1
2018 →
6.703
1
055000461
347
C55A2
2 ajtós lemezszekrény műhelyberendezéshez
800 mm
• 3 db állítható magasságú polc • Zárral ellátva • Hasznos belső méretek: 177x70x42 cm 72 kg
2000 mm
C55A2
Ft
Ft
207.185
1
055000412
C55A2/R70
belső rakodópolc C55A2 szekrényhez 3,5 kg
C55A2/R70
mm
700x400
C55A2
2018 →
10.969
1
055000462
C55RB
ütésbiztos és szénhidrogéneknek ellenálló karcvédett PVC burkolat a munkalap védelme érdekében. C55RB/2: 2 méteres munkapadhoz C55RB/2,8: 2,8 méteres munkapadhoz C55RB/AN: belső sarokhoz
C55RB/2 C55RB/2,8 C55RB/AN
348
Ft
36.562 50.274 35.040
1 1 1
055000195 055000196 055000197
500 mm
C55LMP/1
LED lámpa műhelyberendezéshez • hosszúság: 1 m • Praktikus rögzítés a polcos szekrény alá egy mágnespár segítségével • BE/KI kapcsoló • Beépített vezeték és 25 W transzformátor • 1300 lumen 1000 mm
1,2 kg
C55LMP/1
Ft
54.844
1
055000320
C55LMP/2
2 LED lámpa a C55 műhelyberendezéshez • hosszúság: 2 db egyenként 1 m-es lámpa, egymáshoz csatlakoztatva • Praktikus rögzítés a falipolc alatt egy mágnespár segítségével • BE/KI kapcsoló • Beépített 25 W vezeték és transzformátor • 1300 Lumen 2 kg
C55LMP/2
Ft
97.500
1
055000322
C55STR
színes ragasztószalag, 25 m lehetővé teszi a függőleges betétek színének személyre szabását a C55 műhelyberendezésnél
C55STR-O/2011 C55STR-R/3000 C55STR-V/6029 C55STR-W/9016 C55STR-Y/1023 C55STR-B/5015 C55STR-GO/1035 C55STR-S/9006
Ft
15.234 15.234 15.234 15.234 15.234 15.234 15.234 15.234
1 1 1 1 1 1 1 1
RAL2011 RAL3000 RAL6029 RAL9016 RAL1023 RAL5015 RAL1035 RAL9006
055000901 055000903 055000906 055000907 055000905 055000904 055000909 055000902
349
SZERSZÁMOK MŰHELY FELSZERELÉSÉHEZ
FIGYELEM!
Számos készletet - a következő oldalakon láthatók - megváltoztattunk: • Új szerszámok kerültek be a készletekbe. • A készletek szerszámait racionalizáltuk. Ezért kérjük Önöket, hogy a készletek összeállítását alaposan tanulmányozzák át és ennek figyelembe vételével válasszák ki az Önök számára megfelelőt! IPARI KARBANTARTÁSHOZ Beta sz.
Darab
Összetétel
Készlettársítási javaslat
5902VI
107
366.770
1
059020050
Ömlesztett szerszámok
C22S - C23S - C23ST - C25 - C27S
352
5904VI/1T
98
326.335
1
059040161
Hőformált
C24S - C24SA - C33 - C39 5 - 6 - 7 - 8 fiókkal C23ST - C39T - C24SL - C24SL/CAB - C59 - C55
353
5904VI/2T
153
457.530
1
059040164
Hőformált
C24S - C24SA - C33 - C39 7 - 8 fiókkal C24SL - C24SL/CAB - C59 - C55
354
5904VI/3T
142
538.405
1
059040168
Hőformált
C24S - C24S/A - C33 - C39 8 fiókkal C24SA-XL
355
5908VI/2T
232
714.640
1
059080105
Hőformált
C28 - C24SA-XL
356
5910VI/3
297
1.516.850
1
059100054
Ömlesztett szerszámok
C30S
357
5910VI/3T
261
1.272.860
1
059100063
Hőformált + Ömlesztett szerszámok
C30S
358
5935VI/1MB
94
343.290
1
059350311
Miękkie hőformált
C35
359
5935VI/2MB
133
455.555
1
059350315
Miękkie hőformált
C35
360
5953VI
137
482.510
1
059530075
Ömlesztett szerszámok
C53VI
361
5954VI
115
364.780
1
059540075
Ömlesztett szerszámok
C54VI
362
5957VI
162
755.865
1
059570050
Ömlesztett szerszámok
C57SA - C57SB
363
Ft
ÁLTALÁNOS KARBANTARTÁSHOZ Beta sz.
Darab
Ft
Összetétel
Készlettársítási javaslat
5904VU/1M
91
274.060
1
059040201
Miękkie hőformált
C24S - C24SA - C33 - C39 5 - 6 - 7 - 8 fiókkal C23ST - C39T - C24SL - C24SL/CAB - C59 - C55
364
5904VU/2M
152
369.120
1
059040202
Miękkie hőformált
C24S - C24SA - C33 - C39 6 - 7 - 8 fiókkal C24SL - C24SL/CAB - C59 - C55
365
5904VU/2T
104
359.980
1
059040520
Hőformált
C24S - C24SA - C33 - C39 6 - 7 - 8 fiókkal C24SL - C24SL/CAB - C59 - C55
366
5904VU/3T
146
419.575
1
059040203
Miękkie hőformált
C24S - C24SA - C33 - C39 6 - 7 - 8 fiókkal C24SL - C24SL/CAB - C59 - C55
367
5914VU/M
109
235.395
1
059140109
Miękkie hőformált
C14
368
5915VU/0
35
93.562
1
059150121
Ömlesztett szerszámok
C4 - C5 - C6T
369
5915VU/1
45
109.830
1
059150124
Ömlesztett szerszámok
C9 - C10 - C10S - C11 - CP15 -CP15L - C16 - CP17 CP17L - C18
370
5915VU/2
49
93.125
1
059150127
Ömlesztett szerszámok
C7 - CP15 - C20 - C20L
371
5915VU/3
74
208.435
1
059150128
Ömlesztett szerszámok
C7 - C9 - C10 - C10S - C11 - CP15L - C16 - CP17 CP17L - C19 - C19L - C20 - C20L
372
5915VU/4
80
268.620
1
059150145
Ömlesztett szerszámok
C20 - C20L
373
5915VU/5
111
256.835
1
059150156
Ömlesztett szerszámok
C12
374
5915VU/AS
68
222.770
1
059150132
Ömlesztett szerszámok
C10 - C20 - C20L
375
5927VU/M
108
212.770
1
059270021
Miękkie hőformált
C22S - C27S
376
5935VU/1MB
154
418.655
1
059350301
Miękkie hőformált
C35
377
5938U/2T
210
520.635
1
059380062
Hőformált
C38
378
5941VU-M
64
181.670
1
059410001
Miękkie hőformált
C41
405
5957U-P
133
539.405
1
059570040
Ömlesztett szerszámok
C57SA - C57SB - C57SP - C55PP
379
5958U
85
264.395
1
059580028
Ömlesztett szerszámok
C58P
380
Miękkie hőformált
C24S - C24SA - C33 - C39 8 fiókkal C24SA-XL
383
5988U6/M
350
214
641.205
1
059880430
ELEKTRONIKAI, ELEKTROTECHNIKAI ÉS VÍZ- ÉS GÁZSZERELŐ SZERSZÁMOK elektrotechnikai Beta sz.
Darab
Ft
Összetétel
Készlettársítási javaslat
5935ET/1MB
95
363.145
1
059350331
Miękkie hőformált
C35
384
5980ET/A
70
201.920
1
059800262
Ömlesztett szerszámok
C12 - 2032TV
385
5980ET/B
64
295.895
1
059800263
Ömlesztett szerszámok
C12 - 2029/VV - 2033P/VV - 2036TV
386
Elektronikai Beta sz.
Darab
5980MQ
46
395.810
1
5980EL/A
57
200.935
1
5980EL/B
98
281.020
Ft
Összetétel
Készlettársítási javaslat
059800257
Ömlesztett szerszámok
2029/VV
387
059800241
Ömlesztett szerszámok
2032TV - 2033P/VV
388
1
059800242
Ömlesztett szerszámok
2029/VV - 2033P/VV - 2036TV
389
1
059800321
víz- és gázszerelő Beta sz.
Darab
5980ID
35
Ft 133.920
Összetétel
Készlettársítási javaslat
Ömlesztett szerszámok
2009N/BV
390
AUTÓJAVÍTÁSHOZ, FÖLDMUNKAGÉPEKHEZ ÉS MEZŐGAZDASÁGI GÉPEKHEZ földmunkagépekhez Beta sz.
Darab
5902MT
106
5902MT/AS
99
Összetétel
Készlettársítási javaslat
470.325
1
059020043
Ömlesztett szerszámok
C22S - C23S - C23SC - C39T
391
490.435
1
059020044
Ömlesztett szerszámok
C22S - C23S - C23SC - C39T
392
Ft
Autójavításhoz Beta sz.
Darab
Ft
Összetétel
Készlettársítási javaslat
5904VG/1M
76
270.970
1
059040197
Miękkie hőformált
C24S - C24SA - C33 - C39 5 - 6 - 7 - 8 fiókkal C23ST - C39T - C24SL - C24SL/CAB - C59 - C55
393
5904VG/2M
170
365.305
1
059040198
Miękkie hőformált
C24S - C24SA - C33 - C39 6 - 7 - 8 fiókkal C24SL - C24SL/CAB - C59 - C55
394
5904VG/2T
99
309.195
1
059040191
Hőformált
C24S - C24SA - C33 - C39 5 - 6 - 7 - 8 fiókkal C23ST - C39T - C24SL - C24SL/CAB - C59 - C55
395
5904VG/3
132
518.395
1
059040192
Ömlesztett szerszámok
C24S - C24SA - C33 - C39 7 - 8 fiókkal C24SL - C24SL/CAB - C59 - C55
396
5904VG/3T
102
368.450
1
059040510
Hőformált
C24S - C24SA - C33 - C39 6 - 7 - 8 fiókkal C24SL - C24SL/CAB - C59 - C55
397
5904VG/5T
153
488.875
1
059040196
Hőformált
C24S - C24SA - C33 - C39 7 - 8 fiókkal C24SL - C24SL/CAB - C59 - C55
398
5905VG/1
94
480.675
1
059050158
Ömlesztett szerszámok
C25
399
5905VG/2
118
434.045
1
059050144
Ömlesztett szerszámok
C25
400
5908VG/2T
212
814.320
1
059080117
Hőformált+Ömlesztettszerszámok
C28
401
5910VG/3T
202
1.220.010
1
059100068
Hőformált+Ömlesztettszerszámok
C30S
402
5935VG/1MB
98
331.655
1
059350321
Miękkie hőformált
C35
403
5941KART
41
138.490
1
059410011
Ömlesztett szerszámok
C9 - C10 - C10S - C11 - CP15 - CP15PL - C16 - CP17 CP17L - C18
406
5953VG
147
569.080
1
059530085
Ömlesztett szerszámok
C53VG
407
5954VG
138
471.345
1
059540085
Ömlesztett szerszámok
C54VG
408
5957VG
174
871.705
1
059570070
Ömlesztett szerszámok i
C57S A - C57S B - C57SP - C55PSP
409
5988ROAD 7M
333
1.096.110
1
059880870
Miękkie hőformált
C24S - C24SA - C33 - C39 8 fiókkal C28
382
MOTORKERÉKPÁROK ÉS KERÉKPÁROK JAVÍTÁSA Beta sz.
Darab
5940SBK
125
5980U/BIKE
90
Ft
Összetétel
Készlettársítási javaslat
059400082
Ömlesztett szerszámok
C41S - C41H - C42S - C42H
404
059800040
Ömlesztett szerszámok
C16 - CP17 - CP17L - C20L
381
271.780
1
297.955
1
351
5902VI
107 darabos szerszámkészlet Ipari karbantartás
19,5 kg Mennyiség/megnevezés
6 1 1 26 12 9 1 13 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
hosszú kiütő Ø 2 - 3 - 4 - 5 - 6 - 8 mm pontozó Ø 3 mm erősített laposvágó 200 mm csillag-villáskulcs 6÷32 mm villáskulcs 6x7 - 8x9 - 10x11 - 12x13 - 14x15 - 16x17 18x19 - 20x22 - 21x23 - 24x26 - 25x28 - 30x32 mm imbuszkulcs 1,5 - 2 - 2,5 - 3 - 4 - 5 - 6 - 8 - 10 mm állítható villáskulcs 300 mm 1/2" - os hatlapú dugókulcs 10÷22 mm 1/2"-os toldó 125 mm 1/2"-os toldó 255 mm 1/2"-os csukló 1/2"-os csúszkás T-hajtószár 1/2"-os irányváltós racsni vízpumpafogó 250 mm Egyenes pofájú önzáró fogó 240 mm erősített oldalcsípőfogó 160 mm áttételes egyenes lemezolló 250 mm műszerész olló
5902VI
Ft
366.770 059020050
Készlettársítási javaslat C22S - C23S - C23ST - C25 - C27S
352
Beta-sz.
31 32 35 42/S26 55/S12
96N/SC9 111 920A/SB13 920/21 920/22 920/25 920/42 920/55 1048 1052 1084BM 1122 1128BMX
Mennyiség/megnevezés
Beta-sz.
1 kombinált fogó 180 mm 1150BM 1 egyenes telefonfogó 160 mm 1166BM 8 csavarhúzó hasítottfejű csavarokhoz 2,5x50 - 3x75 - 3,5x100 1260 4x125 - 5,5x125 - 6,5x150 - 8x200 - 10x200 mm 4 Phillips®-csavarhúzó PH0x60 - PH1x80 - PH2x100 - PH3x150 mm 1262 1 lakatos kalapács 500 g 1370 1 ütéselnyelő műanyag kalapács Ø 40 mm 1392 1 rajztű 1688A 1 fékes mérőszalag 5 m 1692 1 Hézagmérő 1708/20 5 5 darabos egyengető reszelő készlet markolattal 200 mm 1719BMA/S5 1 fűrész 1726BM 1 pumpás fém olajozó kanna 300 cc 1751 1 dekorkés 1771BM 1 mágneses csuklós LED zseblámpa intenzív fényerővel 1837N
5904VI/1T
98 darabos szerszámkészlet Ipari karbantartás
14.5 kg Mennyiség/megnevezés
19 5 1 1 1 1 1 21 5 1 1 1 1 1 1 1
1/2"-os hatlapú dugókulcs 10÷24 - 26 - 27 - 30 - 32 mm 1/2"-os imbusz dugókulcs 5 - 6 - 8 - 10 - 12 mm 1/2"-os toldó 125 mm 1/2"-os toldó 255 mm 1/2"-os csukló 1/2"-os csúszkás T-hajtószár 1/2"-os irányváltós racsni csillag-villáskulcs 6÷21 mm csillag-villáskulcs 22-24-27-30-32 mm vízpumpafogó 250 mm Egyenes pofájú önzáró fogó 240 mm erősített oldalcsípőfogó 160 mm kombinált fogó 180 mm egyenes telefonfogó 160 mm egyenes belső Seeger-fogó 180 mm hajlított belső Seeger - fogó 170 mm
5904 VI/1T
Ft
Beta-sz.
920A 920ME 920/21 920/22 920/25 920/42 920/55 42 42 1048 1052 1084BM 1150BM 1166BM 1032 1034
TR
T80 T80 T80 T80 T80 T80 T80 T15 T16 T153 T153 T131 T131 T131 T145 T145
Mennyiség/megnevezés
1 1 5 2 1 1 8 9 4 3 6
Beta-sz.
TR
egyenes külső Seeger-fogó 175 mm 1036 T145 hajlított külső Seeger - fogó 175 mm 1038 T145 reszelő 200 mm 1719BMA8/S5 T236 erősített laposvágó 100 - 200 mm 35 T234 lakatos kalapács 300 g 1370 T234 műanyag kalapács Ø 35 mm 1390 T234 villáskulcs 6x7 - 8x9 - 10x11 - 12x13 - 14x15 - 16x17 - 18x19 55 T33 - 20x22 mm imbuszkulcs 1,5 - 2 - 2,5 - 3 - 4 - 5 - 6 - 8 - 10 mm 96/SC9 T33 csavarhúzó hasítottfejű csavarokhoz 3x75 - 4x100 1260 T208 5,5x150 - 6,5x150 mm Phillips®-csavarhúzó PH0x60 - PH1x80 - PH2x100 mm 1262 T208 T-szárú imbuszkulcs 2,5 - 3 - 4 - 5 - 6 - 8 mm 951 T68
326.335 059040161
Készlettársítási javaslat C24S - C24SA - C33 - C39 5 - 6 - 7 - 8 fiókkal C23ST - C39T - C24SL - C24SL/CAB - C59 - C55
353
5904VI/2T
153 darabos szerszámkészlet hőformált tálcában Ipari karbantartás
22 kg
Mennyiség/megnevezés
16 5 5 1 12 9 7 19 1 1 1 1 1 13 6 1 1 1 1 1 1 9 2 7
csillag-villáskulcs 6÷21 mm csillag-villáskulcs 22 - 24 - 27 - 30 - 32 mm hosszú kiütő Ø 2 - 3 - 4 - 5 - 6 mm pontozó Ø 4 mm villáskulcs 6x7 - 8x9 - 10x11 - 12x13 - 14x15 - 16x17 18x19 - 20x22 - 21x23 - 24x26 - 27x29 - 30x32 mm imbuszkulcs 1,5 - 2 - 2,5 - 3 - 4 - 5 - 6 - 8 - 10 mm hajlított csillagkulcs 6÷29 mm 1/2"-os hatlapú dugókulcs 10÷24 - 26 - 27 - 30 - 32 mm 1/2"-os toldó 125 mm 1/2"-os toldó 255 mm 1/2"-os csukló 1/2"-os csúszkás T-hajtószár 1/2"-os irányváltós racsni 1/4"-os hatlapú dugókulcs 4÷14 mm 1/4"-os imbusz-dugókulcs 2,5÷8 mm 1/4” - os toldó 50 mm 1/4” - os toldó 150 mm 1/4"-os csukló 1/4"-os hajtószár 1/4"-os csúszkás T-hajtószár 1/2"-os irányváltós racsni csavarhúzó hasítottfejű csavarokhoz 3x75 - 3x100 - 4x100 - 4x150 - 5,5x100 - 5,5x150 - 6,5x150 - 8x150 - 10x200 mm Lapos törpe csavarhúzó 4x30 - 6,5x30 mm Phillips®-csavarhúzó PH0x60 - PH0x100 - PH1x80 PH1x120 - PH2x100 - PH2x150 - PH3x150 mm
5904VI/2T
Ft
457.530 059040164
Készlettársítási javaslat C24S - C24SA - C33 - C39 7 - 8 fiókkal C24SL - C24SL/CAB - C59 - C55
354
Beta-sz.
42 42 31 32 55
TR
T15 T16 T31 T31 T31
96N/SC9 T31 90 T40 920A T83 920/21 T83 920/22 T83 920/25 T83 920/42 T83 920/55 T83 900 T91 900ME T91 900/20 T91 900/21 T91 900/25 T91 900BG/30 T91 900/42 T91 900/55 T91 1260 T167 1260N T167 1262 T168
Mennyiség/megnevezés
2 Csavarhúzó Phillips® - csavarokhoz, extra rövid penge PH1x30 - PH2x30 mm 1 vízpumpafogó 250 mm 1 Egyenes pofájú önzáró fogó 240 mm 1 erősített oldalcsípőfogó 160 mm 1 egyenes telefonfogó 160 mm 1 kombinált fogó 180 mm 1 egyenes belső Seeger-fogó 180 mm 1 hajlított belső Seeger - fogó 170 mm 1 egyenes külső Seeger-fogó 175 mm 1 hajlított külső Seeger - fogó 175 mm 6 T-szárú imbuszkulcs 2,5 - 3 - 4 - 5 - 6 - 8 mm 5 reszelő 200 mm 2 erősített laposvágó 100 - 200 mm 1 lakatos kalapács 300 g 1 műanyag kalapács Ø 35 mm 1 Popszegecshúzó 100 alumínium popszegecs 2,9x6 mm 100 alumínium popszegecs 3,2X8 mm 100 alumínium popszegecs 3,8x10 mm 100 alumínium popszegecs 4x12 mm 100 alumínium popszegecs 4,8x12 mm 1 fékes mérőszalag 1 Mini fűrész 1 Olajozó műanyag flakon 1 dekorkés
Beta-sz.
TR
1048 1052 1084 1166 1150 1032 1034 1036 1038 951 1719BMA8/S5 35 1370 1390 1741B 1741RV...K 1741RV...K 1741RV...K 1741RV...K 1741RV...K 1692 1725CR 1755 1771
T153 T153 T132 T132 T132 T145 T145 T145 T145 T68 T236 T234 T234 T234 T281 T281 T281 T281 T281 T281 T289 T289 T289 T289
1262N T168
5904VI/3T
142 darabos szerszámkészlet hőformált tálcában Ipari karbantartás
26.5 kg Mennyiség/megnevezés
16 5 5 1 12 9 9 2 6 7 5 1 1 1 1 1 19 8 1 1 6 1 1 1
csillag-villáskulcs 6÷21 mm csillag-villáskulcs 22 - 24 - 27 - 30 - 32 mm hosszú kiütő Ø 2 - 3 - 4 - 5 - 6 mm pontozó Ø 4 mm villáskulcs 6x7 - 8x9 - 10x11 - 12x13 - 14x15 - 16x17 18x19 - 20x22 - 21x23 - 24x26 - 27x29 - 30x32 mm imbuszkulcs 1,5 - 2 - 2,5 - 3 - 4 - 5 - 6 - 8 - 10 mm csavarhúzó hasítottfejű csavarokhoz 3x75 - 3,5x100 - 4x100 - 4x150 - 5,5x100 - 5,5x150 6,5x150 - 8x150 - 10x200 mm Lapos törpe csavarhúzó 4x30 - 6,5x30 mm Phillips®-csavarhúzó PH0x60 - PH0x100 - PH1x80 PH1x120 - PH2x100 - PH2x150 mm Imbusz csavarhúzó Torx®-csavarokhoz T6-T7-T8-T9-T10T15-T20 1/2"-os imbusz dugókulcs 5 - 6 - 8 - 10 - 12 mm 1/2"-os toldó 125 mm 1/2"-os toldó 255 mm 1/2"-os csukló 1/2"-os csúszkás T-hajtószár 1/2"-os irányváltós racsni 1/2"-os hatlapú dugókulcs 10÷24 - 26 - 27 - 30 - 32 mm Erősített tizenkétszögű csőkulcs 6x7 - 8x9 - 10x11 - 12x13 14x15 - 16x17 18x19 - 20x22 mm hajtószár hajtószár T-szárú imbuszkulcs 2,5 - 3 - 4 - 5 - 6 - 8 mm kombinált fogó 180 mm egyenes telefonfogó 160 mm erősített oldalcsípőfogó 160 mm
5904VI/3T
Ft
Beta-sz.
42 42 31 32 55
TR
T15 T16 T31 T31 T31
96N/SC9 T31 1260 T167 1260N T167 1262 T202 1267TX T205 920ME 920/21 920/22 920/25 920/42 920/55 920A 930
T80 T80 T80 T80 T80 T80 T80 T73
940/1 T73 940/2 T73 951 T68 1150BM T131 1166BM T131 1084BM T131
Mennyiség/megnevezés
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
1 100 100 100 100 100 1 1 1 (5) 1
vízpumpafogó 250 mm Egyenes pofájú önzáró fogó 240 mm egyenes belső Seeger-fogó 180 mm hajlított belső Seeger - fogó 170 mm egyenes külső Seeger-fogó 175 mm hajlított külső Seeger - fogó 175 mm egyenes belső Seeger-fogó 140 mm hajlított belső Seeger - fogó 225 mm egyenes külső Seeger-fogó 140 mm hajlított külső Seeger - fogó 225 mm lakatos kalapács 400 g műanyag kalapács Ø 35 mm reszelő 200 mm reszelő 200 mm reszelő 200 mm tolómérő Rugalmas skálás vonalzó 300 mm 5m hőformált szerszámtartó Popszegecshúzó 250 mm alumínium popszegecs 2,9x6 mm alumínium popszegecs 3,2x8 mm alumínium popszegecs 3,8x10 mm alumínium popszegecs 4x12 mm alumínium popszegecs 4,8x12 mm bádogos lemezolló 250 mm Egyenes élű műszerész olló fűrész fűrészlap pumpás műanyag olajozó kanna 200 cc hőformált szerszámtartó
Beta-sz.
1048 1052 1032 1034 1036 1038 1032 1034 1036 1038 1370 1390 1719BMA8/T 1719BMA8/P 1719BMA8/M 1651DGT 1682 1691BM VP6 1741B 1741RV...K 1741RV...K 1741RV...K 1741RV...K 1741RV...K 1112 1128BM 1726 1728BM 1753 VP6
TR
T153 T153 T145 T145 T145 T145 T146 T146 T146 T146 T231 T231 T231 T231 T231 T297 T297 T297 T297 T281 T281 T281 T281 T281 T281 T285 T285 T285 T285 T285 VP6
538.405 059040168
Készlettársítási javaslat C24S - C24S/A - C33 - C39 8 fiókkal C24SA-XL
355
5908VI/2T
232 darabos szerszámkészlet Ipari karbantartás
24,5 kg Mennyiség/megnevezés
5 1 1 1 1 1 19 16 5 13 6 1 1 1 1 1 1 6 7 5 7 6 3 2 2 2
2 1 1 1 100 100 100
1/2"-os imbusz dugókulcs 5 - 6 - 8 - 10 - 12 mm 1/2"-os toldó 125 mm 1/2"-os toldó 255 mm 1/2"-os csukló 1/2"-os csúszkás T-hajtószár 1/2"-os irányváltós racsni 1/2"-os hatlapú dugókulcs 10÷24 - 26 - 27 - 30 - 32 mm csillag-villáskulcs 6÷21 mm csillag-villáskulcs 22 - 24 - 27 - 30 - 32 mm 1/4"-os hatlapú dugókulcs 4÷14 mm 1/4"-os imbusz-dugókulcs 2,5 - 3 - 4 - 5 - 6 - 8 mm 1/4” - os toldó 50 mm 1/4” - os toldó 150 mm 1/4"-os hajtószár 1/4"-os csukló 1/4"-os csúszkás T-hajtószár 1/2"-os irányváltós racsni T-szárú imbuszkulcs 2,5 - 3 - 4 - 5 - 6 - 8 mm hajlított csillagkulcs 6x7-8x9-10x11-12x13-14x15-16x17-18x19 mm hajlított csillagkulcs 20x22 - 21x23 - 24x26 - 25x28 - 27x29 mm csavarhúzó hasítottfejű csavarokhoz 2,5x50 - 3x75 3,5x100 - 4x125 - 5,5x100 - 5,5x150 - 6,5x150 mm Phillips®-csavarhúzó PH0x60 - PH0x100 - PH1x80 PH1x120 - PH2x100 - PH2x150 mm csavarhúzó hasítottfejű csavarokhoz 8x200 - 10x150 - 10x200 mm Lapos törpe csavarhúzó 4x30 - 6,5x30 mm Phillips®-csavarhúzó PH3x150 - PH4x200 mm Csavarhúzó Phillips® - csavarokhoz, extra rövid penge PH1x30 - PH2x30 mm erősített laposvágó 100 - 200 mm lakatos kalapács 300 g műanyag kalapács Ø 35 mm Popszegecshúzó 250 mm alumínium popszegecs 2,9x6 mm alumínium popszegecs 3,2x8 mm alumínium popszegecs 3,8x10 mm
5908 VI/2T Készlettársítási javaslat C28 - C24SA-XL
356
Ft
714.640 059080105
Beta-sz.
TR
920ME 920/21 920/22 920/25 920/42 920/55 920A 42 42 900 900ME 900/20 900/21 900BG/30 900/25 900/42 900/55 951 90
T80 T80 T80 T80 T80 T80 T80 T15 T16 T91 T91 T91 T91 T91 T91 T91 T91 T68 T40
90
T41
1260 T199 1262 T202 1260 T201 1260N T201 1262 T204 1262N T204 35 1370 1390 1741B 1741RV...K 1741RV...K 1741RV...K
T234 T234 T234 T281 T281 T281 T281
Mennyiség/megnevezés
100 100 1 1 5 1 1 1 1 1 1 1 5 1 12 9 1 1 1 5 1 1 1 1 1 1 1 1 1 26 14 7 6 2 5
Beta-sz.
alumínium popszegecs 4x12 mm 1741RV...K alumínium popszegecs 4,8x12 mm 1741RV...K vízpumpafogó 250 mm 1048 Egyenes pofájú önzáró fogó 240 mm 1052 reszelő 200 mm 1719BMA8/S egyenes belső Seeger-fogó 180 mm 1032 hajlított belső Seeger - fogó 170 mm 1034 egyenes külső Seeger-fogó 175 mm 1036 hajlított külső Seeger - fogó 175 mm 1038 kombinált fogó 180 mm 1150BM egyenes telefonfogó 160 mm 1166BM erősített oldalcsípőfogó 160 mm 1084BM hosszú kiütő Ø 2 - 3 - 4 - 5 - 6 mm 31 pontozó Ø 4 mm 32 villáskulcs 6x7 - 8x9 - 10x11 - 12x13 - 14x15 - 16x17 55 18x19 - 20x22 - 21x23 - 24x26 - 27x29 - 30x32 mm imbuszkulcs 1,5 - 2 - 2,5 - 3 - 4 - 5 - 6 - 8 - 10 mm 96N/SC9 bádogos lemezolló 250 mm 1112 Egyenes élű műszerész olló 1128BM fűrész 1726 fűrészlap 1728BM pumpás műanyag olajozó kanna 200 cc 1753 hőformált szerszámtartó VP5 menetfúró hajtóvas M3÷M12 435/1,5 menetfúró hajtóvas M5÷M21 435/3 racsnis hajtóvas 2,0÷5,0 mm (M3÷M8) 436/1 racsnis hajtóvas 4,6÷8,0 mm (M5÷M12) 436/2 menetmetsző hajtóvas 25,4 mm 444/1 menetmetsző hajtóvas 38,1 mm 444/2 Menetsablon 0,25÷6 W 62÷4x1” 1707 menetfúró M3 - 4 - 5 - 6 - 7 - 8 - 9 - 10 - 12 - 14 - 16 - 18 - 20 430 finom menetfúró M6x0,75 - M8x1 - M10x1,25 433 M12x1,5 - M14x1,5 - M16x1,5 - M18x1,5 menetmetsző M3 - 4 - 5 - 6 - 7 - 8 - 9 440 menetmetsző M10 - 12 - 14 - 16 - 18 - 20 440A finom menetmetsző M6x0,75 - M8x0,75 441 finom menetmetsző M10x1,25 - M12x1,5 - M14x1,5 - M16x1,5 441A - M18x1,5
TR
T281 T281 T153 T153 T236 T145 T145 T145 T145 T131 T131 T131 T31 T31 T31 T31 T285 T285 T285 T285 T285 VP5 T273 T273 T273 T273 T273 T273 T273 T270 T270 T270 T270 T270 T270
5910VI/3
297 darabos szerszámkészlet Ipari karbantartás
Mennyiség/megnevezés
6 1 2 1 30 14 13 14 1 1 25 37 1 4 25 17 12 14 5 3 3 3 3 2 1 1
hosszú kiütő Ø 2 - 3 - 4 - 5 - 6 - 8 mm pontozó Ø 4 mm erősített laposvágó 125 - 250 mm erősített keresztvágó 200 mm csillag-villáskulcs 6÷41 mm villáskulcs 6x7 - 8x9 - 10x11 - 12x13 - 14x15 - 16x17 18x19 - 20x22 - 21x23 - 24x26 - 25x28 - 27x29 - 30x32 - 36x41 mm hajlított csillagkulcs 6x7÷30x32 mm imbuszkulcs 1,5 - 2 - 2,5 - 3 - 4 - 5 - 6 8 - 10 - 12 - 13 - 14 - 17 - 19 mm állítható villáskulcs 250 mm Amerikai csőfogó 300 mm Rövid csigafúró hengeres szárral 1÷13x0,5 mm HSS menetfúró és menetmetsző készlet 1/2", 40÷200 Nm 1/2"-os imbusz dugókulcs 10-12-14-17 mm 20 dugókulcs és 5 tartozék fémdobozban 12 dugókulcs és 5 tartozék 3/4" tizenkétszögű pipakulcs 8 - 10 - 11 - 13 - 14 - 17 - 19 - 22 - 24 - 27 30 - 32 mm T-szárú imbuszkulcs 2÷14 mm csuklós T - imbuszkulcs 3 - 4 - 5 - 6 - 8 mm egyenes belső Seeger-fogó 180 - 225 - 300 mm hajlított belső Seeger - fogó 170 - 210 - 290 mm egyenes külső Seeger-fogó 140x1,3 - 175 - 225 mm hajlított külső Seeger - fogó 135x1,3 - 175 - 220 mm vízpumpafogó 250 - 300 mm kettős állítású önzáró fogó erősített oldalcsípőfogó 160 mm
5910VI/3
Ft
Beta-sz.
31/B6 32 35 37 42 55 90 96N
111 362 412/SP25 447/C37 666N/20 920ME 920A/C20X 928A/C12 932 951/S14 953 1032 1034 1036 1038 1048 1051 1084BM
Mennyiség/megnevezés
1 1 1 1 1 1 1 9 2 5 2 7 2 2 5 1 1 1 1 1 1 1 1 5 1 1 1
Beta-sz.
áttételes homlokcsípőfogó 180 mm 1092V bádogos lemezolló 300 mm 1112 Bádogos olló amerikai modell 250 mm 1114 műszerész olló 1128BMX kombinált fogó 180 mm 1150BM egyenes telefonfogó 160 mm 1166BM hajlított telefonfogó 160 mm 1168BM csavarhúzó hasítottfejű csavarokhoz 2,5x50 - 3x75 - 3,5x150 1260 4x125 - 5,5x125 - 6,5x150 - 8x200 - 10x200 - 12x250 mm Lapos törpe csavarhúzó 4x30 - 6,5x30 mm 1260N Phillips®-csavarhúzó PH0x100 - PH1x120 - PH2x150 - PH3x150 1262 PH4x200 mm Csavarhúzó Phillips® - csavarokhoz, extra rövid penge PH1x30 1262N PH2x30 mm Imbusz csavarhúzó Torx®-csavarokhoz 1267TX T6 - T8 - T10 - T15 - T20 - T25 - T30 lakatos kalapács 300 - 600 g 1370 műanyag kalapács Ø 35 - 60 mm 1390 Törtcsavarkiszedő M3÷M18 1430/S5 Kétkörmös univerzális csapágylehúzó 23÷70 mm 1500N/1 Kétkörmös univerzális csapágylehúzó 23÷100 mm 1500N/2 tolómérő 1650 fémvonalzó 300 mm 1683 rajztű 1688A fékes mérőszalag 5 m 1692 Hézagmérő 1708/13 flexibilis mágneses csavarkiszedő 1,8 kg 1712E/2 reszelő 200 mm 1719BMA8/S5 fűrész 1726BM Popszegecshúzó 1741B pumpás fém olajozó kanna 200 cc 1751
1.516.850 059100054
A C30S munkapadhoz ajánlott készlet
357
5910VI/3T
256 darabos szerszámkészlet hőformázott tálcában Ipari karbantartás
Mennyiség/megnevezés 16 csillag-villáskulcs 6÷21 mm 5 csillag-villáskulcs 22 - 24 - 27 - 30 - 32 mm 5 hosszú kiütő Ø 2 - 3 - 4 - 5 - 6 mm 1 pontozó Ø 4 mm 13 villáskulcs 6x7 - 8x9 - 10x11 - 12x13 - 14x15 - 16x17 18x19 - 20x22 - 21x23 - 24x26 - 27x29 - 30x32 mm 9 imbuszkulcs 1,5 - 2 - 2,5 - 3 - 4 - 5 - 6 - 8 - 10 mm 5 hajlított csillagkulcs 20x22 - 21x23 - 24x26 - 25x28 - 27x29 mm 7 hajlított csillagkulcs 6x7 - 8x9 - 10x11 - 12x13 - 14x15 - 16x17 18x19 mm 5 1/2"-os imbusz dugókulcs 5 - 6 - 8 - 10 - 12 mm 1 1/2"-os toldó 125 mm 1 1/2"-os toldó 255 mm 1 1/2"-os csukló 1 1/2"-os csúszkás T-hajtószár 1 1/2"-os irányváltós racsni 19 1/2"-os hatlapú dugókulcs 10÷24 - 26 - 27 - 30 - 32 mm 9 csavarhúzó hasítottfejű csavarokhoz 3x75 - 3x100 - 4x100 - 4x150 - 5,5x100 - 5,5x150 - 6,5x150 - 8x150 - 10x200 mm 2 Lapos törpe csavarhúzó 4x30 - 6,5x30 mm 7 Phillips®-csavarhúzó PH0x60 - PH0x100 - PH1x80 - PH1x120 - PH2x100 - PH2x150 - PH3x150 mm 2 Csavarhúzó Phillips® - csavarokhoz, extra rövid penge PH1x30 - PH2x30 mm 4 imbuszkulcs 13-14-17-19 mm 1 bádogos lemezolló 250 mm 1 Egyenes élű műszerész olló 1 fűrész (5) fűrészlap 1 pumpás műanyag olajozó kanna 200 cc 1 kombinált fogó 180 mm 1 egyenes telefonfogó 160 mm 1 erősített oldalcsípőfogó 160 mm 1 egyenes belső Seeger-fogó 180 mm 1 hajlított belső Seeger - fogó 170 mm
5910 VI/3T A C30S munkapadhoz ajánlott készlet
358
Ft
1.272.860 059100063
Beta-sz.
42 42 31 32 55
96N/SC9 90 90 920ME 920/21 920/22 920/25 920/42 920/55 920A 1260 1260N 1262 1262N 96N 1112 1128BM 1726 1728BM 1753 1150BM 1166BM 1084BM 1032 1034
Mennyiség/megnevezés 1 egyenes külső Seeger-fogó 175mm 1 hajlított külső Seeger - fogó 175mm 2 erősített laposvágó 100 - 200 mm 1 lakatos kalapács 300 g 1 műanyag kalapács Ø 35 mm 1 reszelő 200 mm 4 csillag-villáskulcs 35-36-38-41 mm 1 villáskulcs 36x41 mm 1 állítható villáskulcs 250 mm 1 Amerikai csőfogó 300 mm 25 Rövid csigafúró hengeres szárral 37 HSS menetfúró és menetmetsző készlet 1 200 Nm 17 12 dugókulcs és 5 tartozék 3/4" 14 T-szárú imbuszkulcs 5 csuklós T - imbuszkulcs 3-4-5-6-8 mm 1 egyenes belső Seeger-fogó 300 mm 1 hajlított belső Seeger - fogó 290 mm 1 egyenes külső Seeger-fogó 225 mm 1 hajlított külső Seeger - fogó 220 mm 1 vízpumpafogó 300 mm 1 kettős állítású önzáró fogó 1 áttételes homlokcsípőfogó 180 mm 1 lakatos kalapács 600 g 1 műanyag kalapács 60 mm 5 Törtcsavarkiszedő M3-M18 1 Kétkörmös univerzális csapágylehúzó 1 tolómérő 1 fémvonalzó 1 rajztű 1 fékes mérőszalag 5 m 1 Hézagmérő 1 flexibilis mágneses csavarkiszedő
Beta-sz.
1036 1038 35 1370 1390 1719BMA8/S5 42 55 111 362 412/SP25 447/C37 666N/20 928A/C12 951/S14 953 1032 1034 1036 1038 1048 1051 1092V 1370 1390 1430/S5 1500/3 1650 1683 1688 1692 1708/13 1712E/2
5935VI/1MB
94 darabos szerszámkészlet a C35 szerszámkocsihoz, lágy hőformált tálcában Ipari karbantartás
Mennyiség/megnevezés
Beta-sz.
TR
21 csillag-villáskulcs 6-7-8-9-10-11-12-13-14-15-16-17-18-19-2042 MB11 21-22-24-27-30-32 mm 8 villáskulcs 6x7-8x9-10x11-12x13-14x15 55 MB11 16x17-18x19-20x22 mm 1 vízpumpafogó 250 mm 1048 MB11 4 csavarhúzó hasítottfejű csavarokhoz 1260 MB47 3x75-4x100-5x125-6,5x150 mm 3 Phillips®-csavarhúzó PH0x60-PH1x80--PH2x100 mm 1262 MB47 1 Lapos törpe csavarhúzó 4x30 mm 1260N MB47 1 Csavarhúzó Phillips® - csavarokhoz, extra rövid penge 1262N MB47 PH1x30 mm 6 T - szárú imbuszkulcs műanyag markolattal 96T MB47 2,5-3-4-5-6-8 mm 9 Hajlított gömbfejű imbuszkulcs 96BPC/SC9 MB47 19 1/2"-os hatlapú dugókulcs 10-11-12-13-14-15-16-17-18-19920A MB47 20-21-22-23-24-26-27-30-32 mm 1 1/2" Gömbvégű toldó 125 mm 920AN/125 MB47 1 1/2" Gömbvégű toldó 250 mm 920AN/250 MB47 1 1/2"-os csukló 920/25 MB47 1 1/2"-os csúszkás T-hajtószár 920/42 MB47 1 1/2"-os irányváltós racsni 920/55 MB47
5935 VI/1MB
Ft
Mennyiség/megnevezés
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
szögletes egyengető reszelő markolattal 200 mm lapos egyengető reszelő markolattal 200 mm háromszög egyengető reszelő markolattal 200 mm félkerek egyengető reszelő markolattal 200 mm kerek egyengető reszelő markolattal 200 mm erősített laposvágó 200 mm egyenes belső Seeger-fogó 180 mm hajlított belső Seeger - fogó 170 mm egyenes külső Seeger-fogó 175 mm hajlított külső Seeger - fogó 175 mm Egyenes pofájú önzáró fogó 240 mm erősített oldalcsípőfogó 160 mm kombinált fogó 180 mm egyenes telefonfogó 160 mm lakatos kalapács 500 g műanyag kalapács Ø 35 mm
Beta-sz.
1719BMA...Q 1719BMA...P 1719BMA...T 1719BMA...M 1719BMA...R 35 1032 1034 1036 1038 1052 1084BM 1150BM 1166BM 1370 1390
TR
MB61 MB61 MB61 MB61 MB61 MB61 MB61 MB61 MB61 MB61 MB61 MB61 MB61 MB61 MB61 MB61
343.290 059350311
Készlettársítási javaslat C35
359
5935VI/2MB
133 darabos szerszámkészlet a C35 szerszámkocsihoz, lágy hőformált tálcában Ipari karbantartás
Mennyiség/megnevezés
21 csillag-villáskulcs 6-7-8-9-10-11-12-13-14-15-16-17-18-19-2021-22-24-27-30-32 mm 8 villáskulcs 6x7-8x9-10x11-12x13-14x15 16x17-18x19-20x22 mm 1 vízpumpafogó 250 mm 19 1/2"-os hatlapú dugókulcs 10-11-12-13-14-15-16-17-18-1920-21-22-23-24-26-27-30-32 mm 1 1/2" Gömbvégű toldó 125 mm 1 1/2" Gömbvégű toldó 150 mm 1 1/2"-os csukló 1 1/2"-os csúszkás T-hajtószár 1 1/2"-os irányváltós racsni 1 állítható villáskulcs 250 mm 1 Egyenes pofájú önzáró fogó 240 mm 1 erősített oldalcsípőfogó 160 mm 1 kombinált fogó 180 mm 1 egyenes telefonfogó 160 mm 1 egyenes belső Seeger-fogó 180 mm 1 hajlított belső Seeger - fogó 170 mm 1 egyenes külső Seeger-fogó 175 mm 1 hajlított külső Seeger - fogó 175 mm 13 1/4"-os hatlapú dugókulcs 4-4,5-5-5,5-6-7-8-9-10-11-1213-14 mm 1 1/4” - os toldó 50 mm 1 1/4” - os toldó 150 mm 1 1/4"-os csukló 1 1/4"-os hajtószár 1 1/2"-os irányváltós racsni
5935 VI/2MB Készlettársítási javaslat C35
360
Ft
455.555 059350315
Beta-sz.
TR
42 MB11 55 MB11
1048 MB11 920A MB34 920AN/125 920AN/250 920/25 920/42 920/55 111 1052 1084BM 1150BM 1166BM 1032 1034 1036 1038 900
MB34 MB34 MB34 MB34 MB34 MB34 MB34 MB34 MB34 MB34 MB34 MB34 MB34 MB34 MB34
900/20 900/21 900/25 900BG/30 900/55
MB34 MB34 MB34 MB34 MB34
Mennyiség/megnevezés
Beta-sz.
1 1/4"-os csúszkás T-hajtószár 900/42 7 csavarhúzó hasítottfejű csavarokhoz 2,5x50-3x75-3,5x1001260 4x100-5,5x125-6,5x150-8x200 mm 2 Lapos törpe csavarhúzó 4x30-6,5x30 mm 1260N 7 Phillips®-csavarhúzó PH0x60-PH0x100-PH1x80-PH1x1201262 PH2x100-PH2x150-PH3x150 mm 2 Csavarhúzó Phillips® - csavarokhoz, extra rövid penge 1262N PH1x30-PH2x30 mm 1 Fáziskereső 4x30-6,5x30 mm 1253 9 Hajlított gömbfejű imbuszkulcs 96BPC/SC9 6 T-szárú imbuszkulcs 2,5-3-4-5-6-8 mm 951 5 hosszú kiütő Ø 2-3-4-5-6 mm 31 1 pontozó Ø 4 mm 32 1 erősített laposvágó 200 mm 35 1 bádogos lemezolló 250 mm 1112 1 műszerész olló 1128BMX 1 lakatos kalapács 500 g 1370 1 műanyag kalapács Ø 45 mm 1390 1 szögletes egyengető reszelő markolattal 200 mm 1719BMA...Q 1 háromszög egyengető reszelő markolattal 200 mm 1719BMA...T 1 lapos egyengető reszelő markolattal 200 mm 1719BMA...P 1 félkerek egyengető reszelő markolattal 200 mm 1719BMA...M 1 kerek egyengető reszelő markolattal 200 mm 1719BMA...R 1 fűrész 440 mm 1726
TR
MB34 MB44 MB44 MB44 MB44 MB44 MB44 MB44 MB55 MB55 MB55 MB55 MB55 MB55 MB55 MB55 MB55 MB55 MB55 MB55 MB55
5953VI
137 darabos szerszámkészlet Ipari karbantartás
22,5 kg Mennyiség/megnevezés
5 1 2 18 12 12 1 1 20 6 1 1 1 1 1 1 6 2 1 2 1
hosszú kiütő Ø 2 - 3 - 4 - 5 - 6 mm pontozó Ø 4 mm erősített laposvágó 200 - 250 mm csillag-villáskulcs 6÷14 - 16 - 17 - 18 - 19 - 21 - 22 - 24 - 27 - 30 mm villáskulcs 6x7 - 8x9 - 10x11 - 12x13 - 14x15 - 16x17 18x19 - 20x22 - 21x23 - 24x26 - 27x29 - 30x32 mm imbuszkulcs 2÷10 mm állítható villáskulcs 250 mm svéd csőfogó 320 mm 1/2" - os tizenkétszögű dugókulcs 10÷24 - 26 - 27 - 28 - 30 - 32 mm 1/2"-os imbusz dugókulcs 5 - 6 - 8 - 10 - 12 - 14 mm 1/2"-os toldó 125 mm 1/2"-os toldó 255 mm 1/2"-os csukló 1/2"-os csuklós T-hajtószár 1/2"-os csúszkás T-hajtószár 1/2"-os irányváltós racsni T-szárú imbuszkulcs 2,5 - 3 - 4 - 5 - 6 - 8 mm egyenes belső Seeger-fogó 140 - 180 mm hajlított belső Seeger - fogó 170 mm egyenes külső Seeger-fogó 140x1,3 - 175 mm hajlított külső Seeger - fogó 175 mm
5953 VI
Ft
Beta-sz.
31 32 35 42 55
96/SC12 111 374 920B 920ME 920/21 920/22 920/25 920/40 920/42 920/55 951 1032 1034 1036 1038
Mennyiség/megnevezés
1 1 1 1 1 1 1 1 1 9 2 8 2 2 1 1 5 1 1
vízpumpafogó 240 mm Egyenes pofájú önzáró fogó 240 mm erősített oldalcsípőfogó 160 mm áttételes homlokcsípőfogó 180 mm bádogos lemezolló 250 mm műszerész olló kombinált fogó 180 mm egyenes telefonfogó 160 mm Fáziskereső csavarhúzó hasítottfejű csavarokhoz 3x75 - 3,5X100 - 4x100 5,5x100 - 5,5x150 - 6,5X150 - 8X150 -10X200 - 12x250 mm Lapos törpe csavarhúzó 4x30 - 6,5x30 mm Phillips®-csavarhúzó PH0x60 - PH0x100 - PH1x80 - PH1x120 PH2x100 - PH2x150 - PH3x150 -PH4X200 mm Csavarhúzó Phillips® - csavarokhoz, extra rövid penge PH1x30 PH2x30 mm lakatos kalapács 300 - 500 g műanyag kalapács Ø 45 mm flexibilis mágneses csavarkiszedő 0,5 kg reszelő 200 mm fűrész pumpás műanyag olajozó kanna 250 cc
Beta-sz.
1048 1052 1084BM 1092V 1112 1128BMX 1150BM 1166BM 1253 1260 1260N 1262 1262N 1370 1390 1712E/1 1719BMA8/S5 1726BM 1754
482.510 059530075
Készlettársítási javaslat C53VI
361
5954VI
115 darabos szerszámkészlet Ipari karbantartás
17 kg Mennyiség/megnevezés
2 5 1 1 1 18 12 12 1 20 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
kiütő Ø 2 - 3 mm hosszú kiütő Ø 2 - 3 - 4 -5 - 6 mm pontozó Ø 4 mm laposvágó 150 mm keresztvágó 150 mm csillag-villáskulcs 6÷22 - 24 mm villáskulcs 6x7 - 8x9 - 10x11 - 12x13 - 14x15 - 16x17 18x19 - 20x22 - 21x23 - 24x27 - 25x28 - 30x32 mm imbuszkulcs 2÷10 mm állítható villáskulcs 250 mm 1/2"-os hatlapú dugókulcs 10÷24 - 26 - 27 - 28 - 30 - 32 mm 1/2"-os toldó 125 mm 1/2"-os toldó 255 mm 1/2"-os csukló 1/2"-os csúszkás T-hajtószár 1/2"-os irányváltós racsni egyenes belső Seeger-fogó 180 mm hajlított belső Seeger - fogó 170 mm egyenes külső Seeger-fogó 175 mm hajlított külső Seeger - fogó 175 mm vízpumpafogó 250 mm Egyenes pofájú önzáró fogó 240 mm oldalcsípőfogó 160 mm bádogos lemezolló 250 mm
5954 VI Készlettársítási javaslat C54VI
362
Ft
364.780 059540075
Beta-sz.
30 31 32 34 36 42 55/S12X
96/SC12 111 920A 920/21 920/22 920/25 920/42 920/55 1032 1034 1036 1038 1048 1052 1082BM 1112
Mennyiség/megnevezés
1 1 1 1 5 1 3 1 1 1 1 1 1 1 1 5 1 1 1
műszerész olló kombinált fogó 180 mm egyenes telefonfogó 160 mm hajlított telefonfogó 200 mm csavarhúzó hasítottfejű csavarokhoz 3x75 - 4x125 - 5,5x125 - 6,5x150 - 10x200 mm Lapos törpe csavarhúzó 4x30 mm Phillips®-csavarhúzó PH0x60 - PH1x80 - PH2x100 mm Csavarhúzó Phillips® - csavarokhoz, extra rövid penge PH1x30 mm lakatos kalapács 400 g ütéselnyelő műanyag kalapács Ø 35 mm kétkörmös csapágylehúzó saruzófogó fékes mérőszalag 5 m Hézagmérő flexibilis mágneses csavarkiszedő 1,8 kg reszelő 200 mm fűrész Popszegecshúzó pumpás műanyag olajozó kanna 250 cc
Beta-sz.
1128BMX 1150BM 1166BM 1168BM 1260 1260N 1262 1262N 1370 1392 1515/3 1602 1692 1708/20 1712E/2 1719BMA/S5 1726BM 1741B 1754
5957VI
162 darabos szerszámkészlet Ipari karbantartás
32 kg Mennyiség/megnevezés
6 6 18 12 8 8 1 13 8 4 3 1 1 1 1 1 1 2 2 2 2 1 1 1 1 1 1
hosszú kiütő Ø 2 - 3 - 4 - 5 - 6 - 8 mm 2 kiütő, 1 pontozó, 3 hidegvágó csillag-villáskulcs 6÷22 - 24 - 27 - 30 - 32 mm villáskulcs 6x7 ÷ 30x32 mm T - szárú imbuszkulcs műanyag markolattal 2 - 2,5 - 3 - 4 - 5 - 6 - 8 - 10 mm 8 részes hajlított Torx® imbuszkulcs szerszám készlet T9 - T10 T15 - T20 - T25 - T27 - T30 - T40 állítható villáskulcs 250 mm 1/2"-os tizenkétszögű dugókulcs 10÷22 mm 1/2"-os tizenkétszögű dugókulcs 23÷32 mm 1/2" - os csavarhúzó dugókulcs 1,2x6,5 - 1,2x8 - 1,6x9 - 2x12 mm 1/2" - os Phillips® csavarhúzó dugókulcs PH2 - 3 - 4 1/2"-os toldó 125 mm 1/2"-os toldó 255 mm 1/2"-os csukló 1/2"-os csúszkás T-hajtószár 1/2"-os irányváltós racsni egyenes feszítővas egyenes belső Seeger-fogó 140 - 180 mm hajlított belső Seeger - fogó 130 - 170 mm egyenes külső Seeger-fogó 140 - 175 mm hajlított külső Seeger - fogó 135 - 175 mm vízpumpafogó 250 mm kettős állítású önzáró fogó erősített oldalcsípőfogó 160 mm áttételes homlokcsípőfogó 180 mm bádogos lemezolló 250 mm Bádogos olló amerikai modell 250 mm
5957VI
Ft
Beta-sz.
31/SP6 38/SP6 42 55/S12X 96T/S8
97TX/SC8 111 920B/SB13 920B/SB8 920LP 920PH 920/21 920/22 920/25 920/42 920/55 963 1032 1034 1036 1038 1048 1051 1084BM 1092V 1112 1114
Mennyiség/megnevezés
1 1 1 1 7
4 3 1 1 1 1 1 5 1 1 1 1 11 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
Beta-sz.
műszerész olló 1128BMX kombinált fogó 180 mm 1150BM egyenes telefonfogó 160 mm 1166BM hajlított telefonfogó 160 mm 1168BM csavarhúzó hasítottfejű csavarokhoz 2,5x50 - 3x75 - 4x100 1260 5,5x125 - 6,5x150 - 8x200 - 10x200 mm Phillips®-csavarhúzó PH0x60 - PH1x80 - PH2x100 - PH3x150 mm 1262 lakatos kalapács 300 - 600 - 1000 g 1370 műanyag kalapács Ø 35 mm 1390 fékes mérőszalag 5 m 1692 flexibilis mágneses csavarkiszedő 1,8 kg 1712E/2 kétélű hántoló 200 mm 1717A háromélű hántoló 200 mm 1717B reszelő 200 mm 1719BMA8/S5 fűrész 1725 pumpás fém olajozó kanna 200 cc 1751 erősített laposvágó 200 mm 35 erősített keresztvágó 200 mm 37 tizenkétszögű pipakulcs 8 - 10 - 11 - 12 - 13 - 14 - 16 - 17 - 19 - 22 932 24 mm Egyenes pofájú önzáró fogó 240 mm 1052 Egyenes pofájú önzáró fogó 280 mm 1060 Egyenes pofájú önzáró fogó 290 mm 1062 ütéselnyelő műanyag kalapács Ø 50 mm 1392 Kétkörmös univerzális csapágylehúzó 25÷130 mm 1500N/2 tolómérő 1650 fémvonalzó 300 mm 1683 rajztű 1688A Hézagmérő 1708/13 blankoló kés 1777BM dekorkés 170 mm 1771BM oldalcsípőfogó 160 mm 1082BM
755.865 059570050
Készlettársítási javaslat C57S A - C57S B - C57SP - C55PSP
363
5904VU/1M
91 darabos szerszámkészlet Univerzális alkalmazás
Mennyiség/megnevezés
16 csillag-villáskulcs 6÷21 mm 8 villáskulcs 6x7 - 8x9 - 10x11 - 12x13 - 14x15 - 16x17 18x19 - 20x22 mm 9 imbuszkulcs 1,5 - 2 - 2,5 - 3 - 4 - 5 - 6 - 8 - 10 mm 7 csavarhúzó hasítottfejű csavarokhoz 2,5x50 - 3x75 3,5x100 - 4x125 - 5,5x100 - 5,5x150 - 6,5x150 mm 6 Phillips®-csavarhúzó PH0x60 - PH0x100 - PH1x80 PH1x120 - PH2x100 - PH2x150 mm 8 T - szárú imbuszkulcs műanyag markolattal 2-2,5-3-4-5-6-7-8 mm 1 1/2" Gömbvégű toldó 125 mm 1 1/2" Gömbvégű toldó 250 mm 1 1/2"-os csukló 1 1/2"-os csúszkás T-hajtószár 1 1/2"-os irányváltós racsni 19 1/2"-os hatlapú dugókulcs 10÷24 - 26 - 27 - 30 - 32 mm
5904 VU/1M
Ft
274.060 059040201
Készlettársítási javaslat C24S - C24SA - C33 - C39 5 - 6 - 7 - 8 fiókkal C23ST - C39T - C24SL - C24SL/CAB - C59 - C55
364
Beta-sz.
42 55
TR
M15 M33
96/SC9 M33 1260 M199 1262 M202 96T
M50
920AN/125 920AN/250 920/25 920/42 920/55 920A
M83 M83 M83 M83 M83 M83
Mennyiség/megnevezés
1 1 1 1 1 2 1 1 1 1 1 1
erősített oldalcsípőfogó 160 mm kombinált fogó 180 mm egyenes telefonfogó 160 mm vízpumpafogó 250 mm Egyenes pofájú önzáró fogó 240 mm erősített laposvágó 100 - 200 mm lakatos kalapács 300 g műanyag kalapács Ø 35 mm egyenes belső Seeger-fogó 180 mm hajlított belső Seeger - fogó 170 mm egyenes külső Seeger-fogó 175 mm hajlított külső Seeger - fogó 175 mm
Beta-sz.
1084 1150 1166 1048 1052 35 1370 1390 1032 1034 1036 1038
TR
M132 M132 M132 M153 M153 M234 M234 M234 M145 M145 M145 M145
5904VU/2M
152 darabos szerszámkészlet Univerzális alkalmazás
Mennyiség/megnevezés
16 csillag-villáskulcs 6÷21 mm 8 villáskulcs 6x7 - 8x9 - 10x11 - 12x13 - 14x15 - 16x17 18x19 - 20x22 mm 9 imbuszkulcs 1,5 - 2 - 2,5 - 3 - 4 - 5 - 6 - 8 - 10 mm 7 csavarhúzó hasítottfejű csavarokhoz 2,5x50 - 3x75 3,5x100 - 4x125 - 5,5x100 - 5,5x150 - 6,5x150 mm 6 Phillips®-csavarhúzó PH0x60 - PH0x100 - PH1x80 PH1x120 - PH2x100 - PH2x150 mm 8 T - szárú imbuszkulcs műanyag markolattal 2-2,5-3-4-5-6-7-8 mm 1 1/2" Gömbvégű toldó 125 mm 1 1/2" Gömbvégű toldó 250 mm 1 1/2"-os csukló 1 1/2"-os csúszkás T-hajtószár 1 1/2"-os irányváltós racsni 19 1/2"-os hatlapú dugókulcs 10÷24 - 26 - 27 - 30 - 32 mm 1 erősített oldalcsípőfogó 160 mm 1 kombinált fogó 180 mm 1 egyenes telefonfogó 160 mm 1 vízpumpafogó 250 mm 1 Egyenes pofájú önzáró fogó 240 mm 2 erősített laposvágó 100 - 200 mm 1 Lakatos kalapács német modell műanyag nyéllel 300 g 1 Kalapács cserélhető Nylon-végekkel, fanyéllel Ø 35 mm
5904 VU/2M
Ft
Beta-sz.
42 55
TR
M15 M33
96/SC9 M33 1260 M199 1262 M202 96T
M50
920AN/125 920AN/250 920/25 920/42 920/55 920A 1084 1150 1166 1048 1052 35 1370T 1390N
M83 M83 M83 M83 M83 M83 M132 M132 M132 M153 M153 M237 M237 M237
Mennyiség/megnevezés
1 1 1 1 6 1 1 1 1 5 8 5 4
10 8 1 1 1 1
egyenes belső Seeger-fogó 180 mm hajlított belső Seeger - fogó 170 mm egyenes külső Seeger-fogó 175 mm hajlított külső Seeger - fogó 175 mm Imbusz csavarhúzó Torx®-csavarokhoz T8-T10-T15-T20-T25-T30 fékes mérőszalag 5 m Mini fűrész Olajozó műanyag flakon 30 cc dekorkés Színes csavarhúzóbetét hasítottfejű csavarokhoz 0,5x3 0,6x4,5 - 0,8x5,5 - 1x5,5 - 1,2x6,5 mm Színes hatszögű csavarhúzóbetét 2 - 2,5 - 3 - 4 - 5 - 6 - 8 - 10 mm Színes csavarhúzóbetét Phillips®-csavarokhoz PH0 - PH1 - PH2 - PH3 - PH4 Színes csavarhúzóbetét Pozidriv®- és Supadriv®-csavarokhoz PZ1 - PZ2 - PZ3 - PZ4 Színes csavarhúzóbetét Torx®-csavarokhoz T6-T7-T8-T9T10-T15-T20-T25-T27-T30-T40 Színes csavarhúzóbetét Tamper Resistant Torx®-csavarokhoz T9-T10-T15-T20-T25-T27-T30-T40 Betéttartó nyéllel 230 mm Irányváltós racsni, betéttartóval 100 mm Adapter dugókulcshoz Mágneses betéttartó
Beta-sz.
TR
1032 1034 1036 1038 1267TX
M145 M145 M145 M145 M204
1692 1725CR 1755 1771 860LP
M289 M289 M289 M289 M85
860PE
M85
860PH
M85
860PZ
M85
860TX
M85
860RTX
M85
851SR 860/55 892/0 882P
M85 M85 M85 M85
369.120 059040202
Készlettársítási javaslat C24S - C24SA - C33 - C39 6 - 7 - 8 fiókkal C24SL - C24SL/CAB - C59 - C55
365
5904VU/2T
104 darabos szerszámkészlet hőformált tálcában Univerzális
Mennyiség/megnevezés
7 csavarhúzó hasítottfejű csavarokhoz 2,5x50 - 3x75 3,5x100 - 4x125 5,5x100 - 5,5x150 - 6,5x150 mm 6 Phillips®-csavarhúzó PH0x60 - PH0x100 - PH1x80 PH1x120 - PH2x100 - PH2x150 mm 19 1/2"-os hatlapú dugókulcs 10-11-12-13-14-15-16-17-18-19 20-21-22-23-24-26-27-30-32 mm 1 1/2"-os toldó 125 mm 1 1/2"-os toldó 255 mm 1 1/2"-os csukló 1 1/2"-os csúszkás T-hajtószár 305 mm 1 1/2"-os irányváltós racsni 1 egyenes belső Seeger-fogó 180 mm 1 hajlított belső Seeger - fogó 170 mm 1 egyenes külső Seeger-fogó 175 mm 1 hajlított külső Seeger - fogó 175 mm 1 vízpumpafogó 250 mm 1 Egyenes pofájú önzáró fogó 240 mm 1 erősített oldalcsípőfogó 160 mm 1 kombinált fogó 180 mm 1 egyenes telefonfogó 160 mm
5904VU/2T
Ft
359.980 059040520
Készlettársítási javaslat C24S - C24SA - C33 - C39 6 - 7 - 8 fiókkal C24SL - C24SL/CAB - C59 - C55
366
Beta-sz.
TR
1260 T199 1262 T202
920A
T83
920/21 920/22 920/25 920/42 920/55 1032 1034 1036 1038 1048 1052 1084BM 1150BM 1166BM
T83 T83 T83 T83 T83 T145 T145 T145 T145 T153 T153 T131 T131 T131
Mennyiség/megnevezés
2 1 1 6 8
9 16 5 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
erősített laposvágó 100-200 mm lakatos kalapács 300 g műanyag kalapács Ø 35 mm T-szárú imbuszkulcs 2,5-3-4-5-6-8 mm villáskulcs 6x7-8x9-10x11-12x13-14x15 16x17-18x19-20x22 mm imbuszkulcs 1,5÷10 mm csillag-villáskulcs 6-7-8-9-10-11-12-13-14-15-16-17 18-19-20-21 mm csillag-villáskulcs 22-24-27-30-32 mm műszerész olló univerzális olló szögletes egyengető reszelő markolattal 200 mm lapos egyengető reszelő markolattal 200 mm háromszög egyengető reszelő markolattal 200 mm félkerek egyengető reszelő markolattal 200 mm kerek egyengető reszelő markolattal 200 mm fűrész fűrészlap dekorkés 170 mm 185 mm
Beta-sz.
TR
96/SC9 42
T33 T15
42 1128BMX 1130BMX 1719BMA...Q 1719BMA...P 1719BMA...T 1719BMA...M 1719BMA...R 1726BM 1728BM 1771BM 1778
T16 T287 T287 T287 T287 T287 T287 T287 T287 T287 T287 T287
35 T234 1370 T234 1390 T234 951 T68 55 T33
5904VU/3T
146 darabos szerszámkészlet Univerzális alkalmazás
Mennyiség/megnevezés
16 5 5 1 12 9 6 6 5 1 1 1 1 1 19 13 6 1 1 1 1 1
csillag-villáskulcs 6÷21 mm csillag-villáskulcs 22 - 24 - 27 - 30 - 32 mm hosszú kiütő Ø 2 - 3 - 4 - 5 - 6 mm pontozó Ø 4 mm villáskulcs 6x7 - 8x9 - 10x11 - 12x13 - 14x15 - 16x17 18x19 - 20x22 - 21x23 - 24x26 - 27x29 - 30x32 mm imbuszkulcs 1,5 - 2 - 2,5 - 3 - 4 - 5 - 6 - 8 - 10 mm T - szárú imbuszkulcs műanyag markolattal 2 - 2,5 - 3 - 4 - 5 - 6 mm Imbusz csavarhúzókészlet Torx®-csavarokhoz T10-T15T20-T25-T27-T30 1/2"-os imbusz dugókulcs 5 - 6 - 8 - 10 - 12 mm 1/2"-os toldó 125 mm 1/2"-os toldó 255 mm 1/2"-os csukló 1/2"-os csúszkás T-hajtószár 1/2"-os irányváltós racsni 1/2"-os hatlapú dugókulcs 10÷24 - 26 - 27 - 30 - 32 mm 1/4"-os hatlapú dugókulcs 4-4,5-5-5,5-6-7-8-9-10-11-12-13-14 mm 1/4"-os imbusz-dugókulcs 2,5-3-4-5-6-8 mm 1/4” - os toldó 50 mm 1/4” - os toldó 150 mm 1/4"-os csukló 1/4"-os hajtószár 1/4"-os csúszkás T-hajtószár 115 mm
5904 VU/3T
Ft
Beta-sz.
TR
42 42 31 32 55
T15 T16 T31 T31 T31
96N/SC9 96T
T31 T52
97TTX
T55
920ME 920/21 920/22 920/25 920/42 920/55 920A 900
T80 T80 T80 T80 T80 T80 T80 T91
900ME 900/20 900/21 900/25 900BG/30 900/42
T91 T91 T91 T91 T91 T91
Mennyiség/megnevezés
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 4 3 7 2 1 1 5
Beta-sz.
1/2"-os irányváltós racsni 900/55 egyenes belső Seeger-fogó 180 mm 1032 hajlított belső Seeger - fogó 170 mm 1034 egyenes külső Seeger-fogó 175 mm 1036 hajlított külső Seeger - fogó 175 mm 1038 kombinált fogó 180 mm 1150 egyenes telefonfogó 160 mm 1166 erősített oldalcsípőfogó 160 mm 1084 vízpumpafogó 250 mm 1048 Egyenes pofájú önzáró fogó 240 mm 1052 csavarhúzó hasítottfejű csavarokhoz 3x75 - 4x100 1260 5,5x150 - 6,5x150 mm Csavarhúzó Pozidriv®-Supadriv®-csavarokhoz PZ0 - PZ1 1269PZ - PZ2 Imbusz csavarhúzó Torx®-csavarokhoz T6-T7-T8-T9-T101267TX T15-T20 erősített laposvágó 100 - 200 mm 35 lakatos kalapács 300 g 1370 műanyag kalapács Ø 35 mm 1390 reszelő 200 mm 1719BMA8/S5
TR
T91 T145 T145 T145 T145 T132 T132 T132 T153 T153 T198 T198 T205 T234 T234 T234 T236
419.575 059040203
Készlettársítási javaslat C24S - C24SA - C33 - C39 6 - 7 - 8 fiókkal C24SL - C24SL/CAB - C59 - C55
367
5914VU/M
109 darabos szerszámkészlet lágy hőformált tálcában a C14 húzható szerszámtáskához * a C14 szerszámtartó táskával történő használathoz el kell távolítani a felső szerszámtartó panelt.
Mennyiség/megnevezés
Beta-sz.
TR
31 30 csavarhúzóbetét és mágneses gyorslazítású betéttartó, 860MIX/A31 MCT1 műanyag dobozban 1 behajtó betéttartó adapter 895/3 MCT1 13 1/4"-os hatlapú dugókulcs 900 MCT1 4-4,5-5,5-6-7-8-9-10-11-12-13-14 mm 1 1/4"-os csukló 900/25 MCT1 1 1/4"-os hajtószár 900BG/30C MCT1 1 1/4"-os csúszkás T-hajtószár 900/42 MCT1 1 1/2"-os irányváltós racsni 900/55 MCT1 16 1/2"-os hatlapú dugókulcs 10-11-12-13-14-15-16-17-18-19920A MCT1 21-22-24-27-30-32 mm 1 1/2"-os csukló 920/25 MCT1 1 1/2" Gömbvégű toldó 920AN/125 MCT1 1 1/2"-os csúszkás T-hajtószár 920/42 MCT1 1 1/2"-os irányváltós racsni 920/55 MCT1 14 csillag-villáskulcs 6-7-8-10-11-12-13 42 MCT2 14-16-17-18-19-21-22 mm
5914VU/M Készlettársítási javaslat C14
368
Ft
235.395 059140109
Mennyiség/megnevezés
9 1 1 1 1 1 1 1 1 3
imbuszkulcs állítható villáskulcs 250 mm műszerész olló fékes mérőszalag 5 mt dekorkés vízpumpafogó 250 mm oldalcsípőfogó 160 mm kombinált fogó 180 mm egyenes telefonfogó 160 mm csavarhúzó hasítottfejű csavarokhoz 3,5x100-5,5x125-6,5x150 mm 3 Phillips®-csavarhúzó PHx60-PH1x80-PH3x100 mm
Beta-sz.
96/SC9 111 1128BMX 1692/5 1771 1048 1082BM 1150BM 1166BM 1260
TR
MCT2 MCT2 MCT2 MCT2 MCT2 MCT3 MCT3 MCT3 MCT3 MCT3
1262 MCT3
5915VU/0
35 darabos szerszámkészlet Univerzális alkalmazás
Mennyiség/megnevezés
1 1 8 7 1 1 1 1 1
pontozó 4 mm erősített laposvágó 125 mm villáskulcs 6x7-8x9-10x11-12x13-14x15-16x17-18x19-20x22 mm hatlapfejű külső kulcs 1,5-2-2,5-3-4-5-6 mm állítható villáskulcs 150 mm vízpumpafogó 250 mm oldalcsípőfogó 160 mm műszerész olló kombinált fogó 180 mm
5915VU/0
Ft
Beta-sz.
32 35 55 96/BGS7 111 1048 1082 1128BMX 1150
Mennyiség/megnevezés
1 egyenes telefonfogó 160 mm 4 csavarhúzó hasítottfejű csavarokhoz 3x75-4x100-5,5x100-6,5x150 mm 3 Csavarhúzó Phillips®-csavarokhoz PH0x60-PH1x80-PH2x100 mm 1 lakatos kalapács 300 g 1 fékes mérőszalag 3 m 1 dekorkés 18 mm 1 autós elsősegély kés 1 LED zseblámpa intenzív fényerővel robusztus eloxált alumíniumbó
Beta-sz.
1166 1201 1202
1370 1692/3 1771 1778SOS 1834PS
93.562 059150121
Készlettársítási javaslat C4 - C5 - C6T
369
5915VU/1
45 darabos szerszámkészlet Univerzális alkalmazás
5 kg Mennyiség/megnevezés
2 1 2 1 14 9 1 1 1 1
kiütő Ø 2-3 mm pontozó Ø 4 mm laposvágó 125-150 mm keresztvágó 150 mm csillag-villáskulcs 6÷14 - 17 - 19 - 21 - 22 - 24 mm imbuszkulcs 1,5 - 2 - 2,5 - 3 - 4 - 5 - 6 - 8 - 10 mm állítható villáskulcs 250 mm vízpumpafogó 250 mm oldalcsípőfogó 160 mm műszerész olló
5915VU/1
Ft
109.830 059150124
Készlettársítási javaslat C9 - C10 - C10S - C11 - CP15 -CP15L - C16 - CP17 - CP17L - C18
370
Beta-sz.
30 32 34 36 42 96/SC9
111 1048 1082 1128BMX
Mennyiség/megnevezés
1 kombinált fogó 180 mm 1 egyenes telefonfogó 160 mm 4 csavarhúzó hasítottfejű csavarokhoz 3x75 - 4x100 - 5,5x100 - 6,5x150 mm 3 Csavarhúzó Phillips®-csavarokhoz PH0x60 - PH1x80 - PH2x100 mm 1 lakatos kalapács 300 g 1 fékes mérőszalag 5 m 1 dekorkés
Beta-sz.
1150 1166 1201 1202 1370 1692 1771
5915VU/2
49 darabos szerszámkészlet Univerzális alkalmazás
Mennyiség/megnevezés
8 villáskulcs 6x7 - 8x9 - 10x11 - 12x13 -14x15 16x17 - 18x19 - 20x22 mm 9 imbuszkulcs 1,5 - 2 - 2,5 - 3 - 4 - 5 - 6 - 8 - 10 mm 13 1/4"-os hatlapú dugókulcs 4 - 4,5 - 5 - 5,5 - 6 - 7 - 8 - 9 - 10 - 11 12 - 13 - 14 mm 1 1/4” - os toldó 150 mm 1 1/4"-os csukló 1 1/4"-os hajtószár 1 1/4"-os csúszkás T-hajtószár 1 1/2"-os irányváltós racsni
5915VU/2
Ft
Beta-sz.
55/B8
96/SC9 900 900/21 900/25 900BG/30 900/42 900/55
Mennyiség/megnevezés
1 1 1 4 3 1 1 1 1
vízpumpafogó 250 mm műszerész olló kombinált fogó 180 mm csavarhúzó hasítottfejű csavarokhoz 3x75 - 4x100 - 5,5x150 - 6,5x150 mm Csavarhúzó Phillips®-csavarokhoz PH0x60 - PH1x80 - PH2x100 mm lakatos kalapács 300 g fékes mérőszalag 3 m Olajozó műanyag flakon 30 cc dekorkés 18 mm
Beta-sz.
1048 1128BMX 1150 1201 1202 1370 1692 1755 1771
93.125 059150127
Készlettársítási javaslat C7 - CP15 - C20 - C20L
371
5915VU/3
74 darabos szerszámkészlet Univerzális
8,1 kg Mennyiség/megnevezés
1 1 1 14 9 3 1 13 1 1 1 1 8 2 1
hosszú kiütő Ø 4 mm pontozó Ø 4 mm laposvágó 150 mm csillag-villáskulcs 6÷17 - 19 - 22 - 24 mm imbuszkulcs 1,5÷10 mm T - szárú imbuszkulcs műanyag markolattal 4 - 5 - 6 mm állítható villáskulcs 250 mm 1/2"-os hatlapú dugókulcs 8÷17 - 19 - 22 - 24 mm 1/2"-os toldó 255 mm 1/2"-os csukló 1/2"-os csúszkás T-hajtószár 1/2"-os irányváltós racsni könnyített hatlapú csőkulcs 6x7 - 8x9 - 10x11 - 12x13 - 14x15 - 16x17 - 18x19 - 20x22 mm hajtószár villás vízpumpafogó 250 mm
5915VU/3
Ft
Beta-sz.
31 32 34 42 96/SC9 96T 111 920A
Mennyiség/megnevezés
920/22 920/25 920/42 920/55 935 940 1048V
208.435 059150128
Készlettársítási javaslat C7 - C9 - C10 - C10S - C11 - CP15L - C16 - CP17 - CP17L - C19 - C19L - C20 - C20L
372
1 1 1 1 1 4 3 1 1 1 1 1
Egyenes pofájú önzáró fogó 240 mm erősített oldalcsípőfogó 160 mm műszerész olló kombinált fogó 180 mm egyenes telefonfogó 160 mm csavarhúzó hasítottfejű csavarokhoz 3x75 - 4x100 - 5,5x150 - 6,5x150 mm Csavarhúzó Phillips®-csavarokhoz PH0x60 - PH1x80 - PH2x100 mm lakatos kalapács 400 g fékes mérőszalag 5 m fűrész Olajozó műanyag flakon 150 cc dekorkés
Beta-sz.
1052 1084BM 1128BMX 1150BM 1166BM 1201 1202 1370 1692 1726 1755 1771
5915VU/4
80 darabos szerszámkészlet Univerzális alkalmazás
11,2 kg Mennyiség/megnevezés
1 1 1 15 9 1 13 1 1 1 1 17 1 1
Beta-sz.
hosszú kiütő Ø 4 mm pontozó Ø 4 mm laposvágó 150 mm csillag-villáskulcs 6÷17 - 19 - 22 - 24 mm imbuszkulcs 1,5÷10 mm állítható villáskulcs 250 mm 1/2"-os hatlapú dugókulcs 8÷17 - 19 - 22 - 24 mm 1/2"-os toldó 255 mm 1/2"-os csukló 1/2"-os csúszkás T-hajtószár 1/2"-os irányváltós racsni tizenkétszögű pipakulcs 6÷22 mm vízpumpafogó 250 mm Egyenes pofájú önzáró fogó 240 mm
5915VU/4
Ft
31 32 34 42 96/SC9 111 920A
920/22 920/25 920/42 920/55 932/S17 1048 1052
Mennyiség/megnevezés
1 1 1 1 4 3 1 1 1 1 1
erősített oldalcsípőfogó 160 mm műszerész olló kombinált fogó 180 mm egyenes telefonfogó 160 mm csavarhúzó hasítottfejű csavarokhoz 3x75 - 4x100 - 5,5x150 - 6,5x150 mm Csavarhúzó Phillips®-csavarokhoz PH0x60 - PH1x80 - PH2x100 mm francia lakatos kalapács 32 mm fékes mérőszalag 5 m fűrész Olajozó műanyag flakon 150 cc dekorkés
Beta-sz.
1084BM 1128BMX 1150BM 1166BM 1201 1202 1370F 1692 1726 1755 1771
268.620 059150145
Készlettársítási javaslat C20 - C20L
373
5915VU/5
111 darabos szerszámkészlet Univerzális
Mennyiség/megnevezés
1 1 1 17 8 9 1 39 13 1 1 1 1
hosszú kiütő Ø 4 mm pontozó Ø 4 mm laposvágó 150 mm csillag-villáskulcs 6-7-8-9-10-11-12-13-14-15-16-17-18-19-20-21-22 mm villáskulcs 6x7-8x9-10x11-12x13-14x15-16x17-18x19-20x22 mm Hajlított gömbfejű imbuszkulcs állítható villáskulcs 250 mm 11 hatlapú dugókulcs, 20 csavarhúzóbetét és 8 betéttartó 11 dugókulcs és 2 tartozék fémdobozban vízpumpafogó 250 mm Egyenes pofájú önzáró fogó 240 mm oldalcsípőfogó 160 mm Rabitz-fogó, lakkozott 220 mm
5915VU/5 Készlettársítási javaslat C12
374
Ft
256.835 059150156
Beta-sz.
31 32 34 42 55/S8 96BPC/SC9 111 900/C11 920A/C11 1048 1052 1082 1098
Mennyiség/megnevezés
1 1 1 3 1 1 1 1 1 1 1 4
Beta-sz.
műszerész olló 1128BMX kombinált fogó 180 mm 1150 egyenes telefonfogó 160 mm 1166 Csavarhúzó Phillips®-csavarokhoz PH0x60 - PH1x80 - PH2x100 mm 1202 lakatos kalapács 300 g 1370 műanyag kalapács Ø 35 mm 1390 fékes mérőszalag 3 m 1692/3 reszelő 1719BMA8/M fűrész 440 mm 1726 dekorkés 18 mm 1771BM LED-műszerészlámpa 1835/2 csavarhúzó hasítottfejű csavarokhoz 1201 3x75 - 4x100 - 5,5x100 - 6,5x150 mm
5915VU/AS
68 darabos szerszámkészlet Univerzális
9,3 kg Mennyiség/megnevezés
1 1 1 13 8 9 1 11 1 1 1 1 1 1
hosszú kiütő Ø 4 mm pontozó Ø 4 mm laposvágó 150 mm csillag-villáskulcs 1/4 - 5/16 - 3/8 - 7/16 - 1/2 - 9/16 - 5/8 - 11/16 - 3/4 13/16 - 7/8 - 15/16 - 1” hajlított csillagkulcs 1/4”÷1” 3/64”÷3/8” állítható villáskulcs 250 mm 1/2” - os tizenkétszögű dugókulcs 3/8 - 7/16 - 1/2 - 9/16 - 5/8 - 11/16 - 3/4 - 13/16 - 7/8 - 15/16 - 1” 1/2"-os toldó 125 mm 1/2"-os toldó 255 mm 1/2"-os csukló 1/2"-os csúszkás T-hajtószár 1/2"-os irányváltós racsni vízpumpafogó 250 mm
5915VU/AS
Ft
Beta-sz.
31 32 34 42AS
90AS/8 96AS/SC9 111 920AS 920/21 920/22 920/25 920/42 920/55 1048
Mennyiség/megnevezés
1 1 1 1 1 4 3 1 1 1 1 1
Egyenes pofájú önzáró fogó 240 mm erősített oldalcsípőfogó 160 mm műszerész olló kombinált fogó 180 mm egyenes telefonfogó 160 mm csavarhúzó hasítottfejű csavarokhoz 3x75 - 4x100 - 5,5x150 - 6,5x150 mm Csavarhúzó Phillips®-csavarokhoz PH0x60 - PH1x80 - PH2x100 mm lakatos kalapács 300 g fékes mérőszalag 5 m fűrész Olajozó műanyag flakon 150 cc dekorkés
Beta-sz.
1052 1084BM 1128BMX 1150BM 1166BM 1201 1202 1370 1692 1726 1755 1771
222.770 059150132
Készlettársítási javaslat C10 - C20 - C20L
375
5927VU/M
108 szerszámos készlet rugalmas hőformázott tálcán
Mennyiség/megnevezés
16 csillag-villáskulcs 6-7-8-9-10-11 12-13-14-15-16-17-18-19-21-22 mm 9 imbuszkulcs 1,5-2-2,5-3-4-5-6-8-10 mm 1 erősített oldalcsípőfogó 160 mm 1 kombinált fogó 180 mm 1 egyenes telefonfogó 160 mm 3 csavarhúzó hasítottfejű csavarokhoz 3,5x100-5,5x150-6,5x150 mm 3 Csavarhúzó Phillips®-csavarokhoz PH0x3x60-PH1x4,5x80-PH2x6x100 mm 31 30 csavarhúzóbetét és mágneses gyorslazítású betéttartó, műanyag dobozban 1 vízpumpafogó 250 mm 1 lakatos kalapács 300 mm 1 pontozó 4 mm
5927 VU/M Készlettársítási javaslat C22S - C27S
376
Ft
212.770 059270021
Beta-sz.
TR
96/SC9 1084BM 1150BM 1166BM 1201
MC10 MC10 MC10 MC10 MC10
42 MC10
1202 MC10 860MIX/A31 MC20 1048 MC20 1370 MC20 32 MC20
Mennyiség/megnevezés
1 keresztvágó 4 mm 13 1/4"-os hatlapú dugókulcs 4-4,5-5-5,5-6-7-8-9-10-11-12-13-14 mm 1 1/4” - os toldó 150 mm 1 1/4"-os csukló 1 1/4"-os hajtószár 1 1/4"-os csúszkás T-hajtószár 1 1/2"-os irányváltós racsni 16 1/2"-os hatlapú dugókulcs 10-11-12-13-14-15-16-17-18-19-21-22-24-27-30-32 mm 1 1/2"-os csukló 1 1/2" Gömbvégű toldó 125 mm 1 1/4"-os csúszkás T-hajtószár 1 1/2"-os irányváltós racsni 1 behajtó betéttartó adapter
Beta-sz.
TR
900/21 900/25 900BG/30C 900/42 900/55 920A
MC20 MC20 MC20 MC20 MC20 MC20
920/25 920AN/125 900/42 900/55 895/1
MC20 MC20 MC20 MC20 MC20
36 MC20 900 MC20
5935VU/1MB
154 darabos szerszámkészlet a C35 szerszámkocsihoz, lágy hőformált tálcában Univerzális
Mennyiség/megnevezés
21 csillag-villáskulcs 6-7-8-9-10-11-12-13-14-15-16-17-18-19-2021-22-24-27-30-32 mm 8 villáskulcs 6x7-8x9-10x11-12x13-14x15 16x17-18x19-20x22 mm 1 vízpumpafogó 250 mm 8 T - szárú imbuszkulcs műanyag markolattal 2-2,5-3-4-5-6-7-8 mm 1 Betéttartó nyéllel 230 mm 5 Színes csavarhúzóbetét hasítottfejű csavarokhoz 0,5x3 - 0,6x4,5 - 0,8x5,5 - 1x5,5 - 1,2x6,5 mm 8 Színes hatszögű csavarhúzóbetét 2 - 2,5 -3 - 4 - 5 - 6 - 8 - 10 mm 5 Színes csavarhúzóbetét Phillips®-csavarokhoz PH0 - PH1 - PH2 - PH3 - PH4 4 Színes csavarhúzóbetét Pozidriv®- és Supadriv®-csavarokhoz PZ1 - PZ2 - PZ3 - PZ4 8 Színes csavarhúzóbetét Tamper Resistant Torx®-csavarokhoz T9-T10-T15-T20-T25-T27-T30-T40 11 Színes csavarhúzóbetét Torx®-csavarokhoz T6-T7-T8-T9T10-T15-T20-T25-T27-T30-T40 1 Irányváltós racsni, betéttartóval 100 mm 1 Mágneses betéttartó 80 mm 1 Adapter dugókulcshoz 18 1/2"-os hatlapú dugókulcs 10-11-12-13-14-15-16-17-18-1920-21-22-24-26-27-30-32 mm 1 1/2" Gömbvégű toldó 125 mm 1 1/2" Gömbvégű toldó 250 mm 1 1/2"-os csukló 1 1/2"-os csúszkás T-hajtószár 1 1/2"-os irányváltós racsni 1 erősített oldalcsípőfogó 160 mm 1 kombinált fogó 180 mm 1 egyenes telefonfogó 160 mm
5935 VU/1MB
Ft
Beta-sz.
TR
42 MB11 55 MB11
1048 MB11 96T MB35 851SR MB35 860LP MB35 860PE MB35 860PH MB35 860PZ MB35 860RTX MB35 860TX MB35 860/55 882P 892/0 920A
MB35 MB35 MB35 MB35
920AN/125 920AN/250 920/25 920/42 920/55 1084BM 1150BM 1166BM
MB35 MB35 MB35 MB35 MB35 MB35 MB35 MB35
Mennyiség/megnevezés
Beta-sz.
7 csavarhúzó hasítottfejű csavarokhoz 2,5x50-3x75-3,5x1001260 4x100-5,5x100-5x125-6,5x150 mm 6 Phillips®-csavarhúzó PH0x60-PH0x100-PH1x80-PH1x1201262 PH2x100-PH2x150 mm 6 Imbusz csavarhúzó Torx®-csavarokhoz 1267TX T8-T10-T15-T20-T25-T30 1 Egyenes pofájú önzáró fogó 240 mm 1052 9 Hajlított gömbfejű imbuszkulcs 96BPC/SC9 1 szögletes egyengető reszelő markolattal 200 mm 1719BMA...Q 1 háromszög egyengető reszelő markolattal 200 mm 1719BMA...T 1 lapos egyengető reszelő markolattal 200 mm 1719BMA...P 1 félkerek egyengető reszelő markolattal 200 mm 1719BMA....M 1 kerek egyengető reszelő markolattal 200 mm 1719BMA...R 1 egyenes belső Seeger-fogó 180 mm 1032 1 hajlított belső Seeger - fogó 170 mm 1034 1 egyenes külső Seeger-fogó 175 mm 1036 1 hajlított külső Seeger - fogó 175 mm 1038 1 Lakatos kalapács német modell műanyag nyéllel 300 g 1370T 1 Kalapács cserélhető Nylon-végekkel, fanyéllel Ø 35 mm 1390N 1 erősített laposvágó 200 mm 35 1 fékes mérőszalag 5 mt 1692 1 fűrész 260 mm 1725 1 dekorkés 18 mm 1771
TR
MB45 MB45 MB45 MB45 MB45 MB56 MB56 MB56 MB56 MB56 MB56 MB56 MB56 MB56 MB56 MB56 MB56 MB56 MB56 MB56
418.655 059350301
Készlettársítási javaslat C35
377
5938U/2T
210 darabos szerszámkészlet Univerzális alkalmazás
Mennyiség/megnevezés
7 csavarhúzó hasítottfejű csavarokhoz 2,5x50 - 3x75 3,5x100 - 4x125 5,5x100 - 5,5x150 - 6,5x150 mm 6 Csavarhúzó Phillips®-csavarokhoz PH0x60-PH1x80PH1x120-PH2x100-PH2x150-PH3x150 mm 7 Imbusz csavarhúzókészlet Torx®-csavarokhoz T6-T7-T8-T9-T10-T15-T20 1 egyenes belső Seeger-fogó 180 mm 1 hajlított belső Seeger - fogó 170 mm 1 egyenes külső Seeger-fogó 175 mm 1 hajlított külső Seeger - fogó 175 mm 1 vízpumpafogó 240 mm 1 Egyenes pofájú önzáró fogó 240 mm 1 erősített oldalcsípőfogó 160 mm 1 kombinált fogó 180 mm 1 egyenes telefonfogó 160 mm 1 Betéttartókulcs átváltós racsnival 1/4x5/16 13 1/4"-os hatlapú dugókulcs 4-4,5-5-5,5-6-7-8-9-10-11-12-13-14 mm 1 1/2"-os irányváltós racsni 125 mm 1 1/4"-os csúszkás T-hajtószár 115 mm 1 1/4"-os hajtószár 176 mm 1 1/4"-os csukló 41 mm 1 1/4” - os toldó 150 mm 1 Betéttartó nyéllel 230 mm 5 Speciális csavarhúzóbetétek beállító csavarokhoz 4-6-8-10-12 mm 8 1/4”-os Torq-Set® csavarhúzó betét 0-1-2-3-4-5-6-8 mm 6 1/4”-os Tri-Wing® csavarhúzó betét 1-2-3-4-5-6 mm 8 Tamper Resistant Torx® csavarhúzóbetétek T9-T10-T15T20-T25-T27-T30-T40 11 Torx®-behajtó betét T6-T7-T8-T9-T10-T15-T20-T25-T27T30-T40
5938U/2T Készlettársítási javaslat C38
378
Ft
520.635 059380062
Beta-sz.
TR
1201 T210 1202 T212
1207TX T215 1032 1034 1036 1038 1048 1052 1084BM 1150BM 1166BM 194 900
T145 T145 T145 T145 T153 T153 T131 T131 T131 T85 T85
900/55 900/42 900BG/30 900/25 900/21 851SR 861SP
T85 T85 T85 T85 T85 T85 T85
861TQS 861TRW 861RTX
T85 T85 T85
861TX
T85
Mennyiség/megnevezés
Beta-sz.
TR
3 csavarhúzóbetétek Pozidriv®-Supadriv® csavarokhoz 861PZ T85 PZ1 - PZ2 - PZ3 4 Csavarhúzóbetétek Phillips®-csavarokhoz 861PH T85 PH0 - PH1 - PH2 - PH3 8 Imbusz-csavarhúzóbetétek 2 - 2,5 - 3 - 4 - 5 - 6 - 8 - 10 mm 861PE T85 7 Csavarhúzóbetétek hasítottfejű csavarokhoz 0,5x3 861LP T85 0,6x4,5 - 0,8x5,5 - 1x5,5 - 1,2x6,5 - 1,2x8 - 1,6x8 mm 2 erősített laposvágó 100 - 200 mm 35 T234 1 lakatos kalapács 300 g 1370 T234 1 műanyag kalapács Ø 35 mm 1390 T234 1 fékes mérőszalag 5 m 1692 T289 1 Mini fűrész 1725CR T289 1 Olajozó műanyag flakon 1755 T289 1 dekorkés 1771 T289 19 1/2"-os hatlapú dugókulcs 10 - 11 - 12÷19 - 20 - 21 - 22 920A T80 23 - 24 - 26 - 27 - 30 - 32 mm 5 1/2"-os imbusz dugókulcs 5 - 6 - 8 - 10 - 12 mm 920ME T80 1 1/2"-os toldó 125 mm 920/21 T80 1 1/2"-os toldó 255 mm 920/22 T80 1 1/2"-os csukló 920/25 T80 1 1/2"-os csúszkás T-hajtószár 920/42 T80 1 1/2"-os irányváltós racsni 920/55 T80 1 pontozó Ø 4 mm 32 T239 6 Kiütő nyéllel 2-3-4-5-6-8 mm 31BM T239 17 csillag-villáskulcs 6-7-8-10-11-12-13-14-16-17-18-19-21-2242 T10 24-27-30 mm 8 villáskulcs 6x7 - 8x9 - 10x11 - 12x13 - 14x15 - 16x17 - 18x19 55 T33 - 20x22 mm 9 imbuszkulcs 96/SC9 T33 6 T-szárú imbuszkulcs 2,5 - 3 - 4 - 5 - 6 - 8 mm 951 T68 5 reszelő 200 mm 1719BMA8/S5 T236 11 T - szárú imbuszkulcs műanyag markolattal 2 - 2,5 - 3 - 3,5 96T T50 - 4 - 4,5 - 5 - 6 mm 4 Hőformált műanyag tálca VP-3SCVP-3SC 4 Hőformált műanyag tálca VP-LS VP-LS 4 Hőformált műanyag tálca VP-LD VP-LD
5957U-P
133 darabos szerszámkészlet Ipari karbantartás
Mennyiség/megnevezés
6 6 17 12 8 8 1 13 8 4 3 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
hosszú kiütő 2 ÷ 8 mm 2 kiütő, 1 pontozó, 3 hidegvágó csillag-villáskulcs 6÷22 - 24 - 27 - 30 - 32 mm villáskulcs 6x7 ÷ 30x32 mm T - szárú imbuszkulcs műanyag markolattal 2 ÷ 10 mm 8 részes hajlított Torx® imbuszkulcs szerszám készlet T9 ÷ T40 állítható villáskulcs 250 mm 1/2"-os tizenkétszögű dugókulcs 10 ÷ 32 mm 1/2"-os tizenkétszögű dugókulcs 23 ÷ 32 mm 1/2" - os csavarhúzó dugókulcs 1,2x65-1,2x8-1,6x9-2x12 mm 1/2" - os Phillips® csavarhúzó dugókulcs PH1-PH2-PH3 1/2"-os toldó 125 mm 1/2"-os toldó 250 mm 1/2"-os csukló 1/2"-os csúszkás T-hajtószár 1/2"-os irányváltós racsni egyenes feszítővas egyenes belső Seeger-fogó 180 mm hajlított belső Seeger - fogó 170 mm egyenes külső Seeger-fogó 175 mm hajlított külső Seeger - fogó 175 mm vízpumpafogó 250 mm Egyenes pofájú önzáró fogó 240 mm oldalcsípőfogó 160 mm erősített oldalcsípőfogó 160 mm
5957U-P
Ft
Beta-sz.
31/SP6 38/SP6 42/S17X 55/S12X 96T/S8 97TX/SC8 111 920B/SB13 920B/SB8 920LP 920PH 920/21 920/22 920/25 920/42 920/55 963 1032 1034 1036 1038 1048 1052 1082BM 1084BM
Mennyiség/megnevezés
1 1 1 1 1 1 7 4 2 1 1 1 1 1 1 5 1 1 1
Beta-sz.
áttételes homlokcsípőfogó 180 mm 1092V bádogos lemezolló 250 mm 1112 műszerész olló 1128BMX kombinált fogó 180 mm 1150BM egyenes telefonfogó 160 mm 1166BM hajlított telefonfogó 160 mm 1168BM csavarhúzó hasítottfejű csavarokhoz 2,5x75 - 3x75 - 4x125 1260 5,5x100 - 6,5x150 - 8x200 - 10x200 mm Phillips®-csavarhúzó PH0x60 - PH1x80 - PH2x100 - PH3x150 mm 1262 lakatos kalapács 300 - 600 g 1370 műanyag kalapács 35 1390 tolómérő 1650 fékes mérőszalag 5 m 1692/5 flexibilis mágneses csavarkiszedő 1712E/2 kétélű hántoló 200 mm 1717A háromélű hántoló 200 mm 1717B reszelő 200 mm 1719BMA8/S5 fűrész 420 mm 1725 dekorkés 1771BM pumpás fém olajozó kanna 200 cc 1751
539.405 059570040
Készlettársítási javaslat C57S A - C57S B - C57SP - C55PSP
379
5958U
86 darabos szerszámkészlet Univerzális alkalmazás
11,3 kg Mennyiség/megnevezés
18 12 13 8 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
Beta-sz.
csillag-villáskulcs 5,5÷22 mm imbuszkulcs 2÷10 mm 1/2" - os hatlapú dugókulcs 10÷22 mm 1/2" - os hatlapú dugókulcs 23÷32 mm 1/2"-os toldó 125 mm 1/2"-os toldó 255 mm 1/2"-os csukló 1/2"-os csúszkás T-hajtószár 1/2"-os irányváltós racsni egyenes belső Seeger-fogó 180 mm egyenes külső Seeger-fogó 175 mm vízpumpafogó 250 mm Egyenes pofájú önzáró fogó 240 mm erősített oldalcsípőfogó 160 mm műszerész olló kombinált fogó 180 mm
5958U Készlettársítási javaslat C58P
380
Ft
42 96N/SC12 920A/SB13 920A/SB8 920/21 920/22 920/25 920/42 920/55 1032 1036 1048 1052 1084BM 1128BMX 1150BM
264.395 059580028
Mennyiség/megnevezés
1 egyenes telefonfogó 160 mm 7 csavarhúzó hasítottfejű csavarokhoz 3x75 - 3,5x100 - 4x125 5,5x150 - 6,5x150 - 8x200 - 10x200 mm 4 Csavarhúzó Phillips®-csavarokhoz PH0x60 - PH1x80 PH2x100 - PH3x150 mm 1 lakatos kalapács 300 g 1 műanyag kalapács Ø 35 mm 1 fékes mérőszalag 5 m 5 reszelő 200 mm 1 fűrész 1 pumpás műanyag olajozó kanna 150 cc 1 dekorkés
Beta-sz.
1166BM 1260
1262/S4 1370 1390 1692 1719BMA/S5 1725 1754 1771
5980U/BIKE
90 darabos szerszámkészlet Kerékpárjavítás
Mennyiség/megnevezés
9 9 8 8
1 1 1 13 8 8 1 1 1 1
csillag-villáskulcs 6-7-8-10-11-13-14-17-19 mm Hajlított gömbfejű imbuszkulcs 1,5-2-2,5-3-4-5-6-8-10 mm T - szárú imbuszkulcs műanyag markolattal 2-2,5-3-4-5-6-8-10 mm Imbusz csavarhúzókészlet Torx®-csavarokhoz T8-T10-T15-T20T25-T27-T30-T40 Állítható villáskulcs 200 mm Csővágó réz és könnyűfém csövekhez kioldó nyomatékkulcs 2÷10 Nm hatlapú dugókulcs 4-4,5-5-5,5-6-7-8-9-10-11-12-13-14 mm 1/4”-os imbusz-dugókulcs, krómozott, barnított hegy 2,5-3-4-5-6-7-8-10 mm 1/4”-os Torx®-imbusz dugókulcs, krómozott, fekete hegyek T9-T10-T15-T20-T25-T27-T30-T40 1/4” - os toldó 1/4"-os csukló 1/2"-os irányváltós racsni vízpumpafogó 250 mm
5980U/BIKE
Ft
Beta-sz.
42 96BPC/SC9 96T/S8 97TTX/S8 111G 334 605E 900/SB13 900ME/SB8 900TX/SB8 900/21 900/25 900/55 1048
Mennyiség/megnevezés
1 1 1 1 7 1 1 1 1 1 1 1 1 1
oldalcsípőfogó 160 mm Egyenes élű műszerész olló 145 mm kombinált fogó 180 mm egyenes telefonfogó 160 mm Csavarhúzókészlet 3x75-4x125-5,5x150 6,5x150-PH0x60-PH1x80-PH2x100 mm lakatos kalapács 300 g műanyag kalapács Ø 35 mm tolómérő 150 mm fékes mérőszalag 3 m reszelő 200 mm reszelő 200 mm reszelő 200 mm fűrész 300 mm dekorkés 18 mm
Beta-sz.
1082 1128BM 1150 1166 1203/D7
1370 1390 1650 1692 1719BMA8/P 1719BMA8/M 1719BMA8/R 1725 1771
297.955 059800040
A C16 - CP17 - CP17L - C20L szerszámkocsikhoz ajánlott készlet
381
5988ROAD/7M
333 darabos szerszámkészlet lágy hőformázott tálcában Autójavítás
Mennyiség/megnevezés 13 16 7 10 13 8 18 7 1 1 1 12 9 1 1 1 13 9 4 5 4 7 1 3 1 1 1 1 17 1 1 1 1 1 1 1 21 2 1 1 1 1 3 31
Beta-sz.
Hatlapú dugókulcs, hosszított kivitel 8-9-10-11-12-13-14-15-16-17-19-21-22 mm hatlapú dugókulc 10-12-13-14-15-16-17-18-19-21-22-23-24-27-30-32 mm 1/2"-os Torx®-dugókulcs E12-E14-E16-E18-E20-E22-E24 1/2"-os színes hatszögű csavarhúzóbetét 5-6-6L-7-8-8L-10-10L-12-12L mm 1/2”-os Torx®-imbusz-dugókulcs T20-T25-T27-T30-T30L-T40-T40L-T45-T50-T50L-T55-T60-T60L 1/2”-os XZN®-profilú imbusz-dugókulcs, krómozott, barnított fej 5-6-6-6L-8-8L-10-10L-12L mm csillag-villáskulcs 6-7-8-9-10-11-12-13-14-15-16-17-18-19-21-22-24-27 mm hajlított csillagkulcs 6x7-8x9-10x11-12x13-14x1516x17-18x19 mm Adapter gyorscsatlakozóval 1/4” 10 mm-es racsniskulcshoz Adapter gyorscsatlakozóval 3/8” 13 mm-es racsniskulcshoz Adapter gyorscsatlakozóval 1/2” 19 mm-es racsniskulcshoz 8-9-10-11-12-13-14-15-16-17-18-19 mm Hajlított gömbfejű imbuszkulcs 1,5-2-2,5-3-4-5-6-8-10 mm behajtó betéttartó adapter 1/4-1/4 behajtó betéttartó adapter 1/4-3/8 behajtó betéttartó adapter 5/16-1/2 1/4"-os hatlapú dugókulcs 4-4,5-5-5,5-6-7-8-9-10-11-12-13-14 mm 5-6-7-8-9-10-11-12-13 mm csavarhúzó-dugókulcs hasítottfejű csavarokhoz, krómozott, barnított hegy 0,8x4-1x5,5-1,2x6,51,2x8 mm 1/4"-os imbusz-dugókulcs 3-4-5-6-7 mm csavarhúzó-dugókulcs Phillips®-csavarokhoz, krómozott, barnított hegy PH1PH2-PH3-PH4 1/4"-os Torx®-imbusz dugókulcs, krómozott, fekete hegyek T10-T15-T20-T25T27-T30-T40 Bővítő közbetét 1/4” - 3/8” 1/4-3/8 1/4” - os toldó 50-100-150 mm 1/4"-os csukló 1/4"-os csúszkás T-hajtószár 1/2"-os irányváltós racsni 1/4"-os hajtószár Hatlapú dugókulcs 3/8" 6-7-8-9-10-11-12-13-14-15-16-17-18-19-20-21-22 mm Szűkítő közbetét 3/8” és 1/4” 3/8-1/4 Szűkítő közbetét, belső 1/2", külső 3/8" 3/8-1/2 Toldó - 3/8" 125 mm Toldó - 3/8" 250 mm Csukló 3/8" Csúszkás T - hajtószár 3/8" 3/8" irányváltós racsni 1/2"-os hatlapú dugókulcs 8-1011-12-13-4-15-16-17-18-19-20-21-22-23-24-26-27-28-30-32 mm 1/2" Gömbvégű toldó 125-250 mm szűkítő közbetét 1/2” és 3/8” 1/2-3/8 1/2"-os csukló 1/2"-os csúszkás T-hajtószár 1/2"-os irányváltós racsni 3/8" - os gyertya - dugókulcs 16-17,8-20,8 mm 30 csavarhúzóbetét és mágneses gyorslazítású betéttartó, műanyag dobozban
5988 ROAD 7M
Ft
1.096.110 059880870
A C24S - C24SA - C33 - C39 - C28 szerszámkocsikhoz ajánlott készlet
382
TR
910AL 920AL 920FTX 920PE 920TX
M125 M125 M125 M125 M125
920XZN
M125
42 90 123Q1/4 123Q3/8 123Q1/2 142 96BPC/SC9 895/1 895/3 895/6 900 900L 900LP
M25 M25 M25 M25 M25 M25 M105 M105 M105 M105 M105 M105 M105
900ME 900PH
M105 M105
900TX
M105
900/16 900/... 900/25 900/42 900/55 900BG/30 910A 910/15 910/16 910/21 910/22 910/25 910/42 910/55 920A
M105 M105 M105 M105 M105 M105 M105 M105 M105 M105 M105 M105 M105 M105 M105
920AN 920/15 920/25 920/42 920/55 956E 860MIX/A31
M105 M105 M105 M105 M105 M105 M165
Mennyiség/megnevezés 1 1 1 1 5 1 3 1 4 6 1 3 1 2 1 1 1 1 1 1 1 1 1 4 2 9 1 1 1 1 1 1 1 1 7 1 1 1 1 1 1 1 1 1
vízpumpafogó 250 mm oldalcsípőfogó 160 mm kombinált fogó 180 mm Egyenes laposfogó 160 mm Csavarhúzó Phillips®-csavarokhoz 3x75-4x100-5,5x100-6,5x150-8x150 mm Csavarhúzó hasítottfejű csavarokhoz, extra rövid penge 6,5x30 mm Csavarhúzó Phillips®-csavarokhoz PH1-PH2-PH3 Csavarhúzó Phillips®-csavarokhoz, extra rövid penge PH2 Imbusz csavarhúzókészlet Torx®-csavarokhoz T20-T25-T27-T30 hosszú kiütő 2-3-4-5-6-8 mm pontozó 4 mm laposvágó 125-150-75 mm keresztvágó 125 mm lakatos kalapács 500-1000 g flexibilis teleszkópos mágneses csavarkiszedő műanyag kalapács Ø 35 mm fékes mérőszalag 5 m egyenes belső Seeger-fogó 180 mm hajlított belső Seeger - fogó 170 mm egyenes külső Seeger-fogó 175 mm hajlított külső Seeger - fogó 175 mm Behajtható pengéjű kábelblankoló kés 140 mm elektronikai oldalcsípőfogó 125 mm csavarhúzó 2,0-2,5-3,0-3,5 mm Phillips® műszerész csavarhúzó 0-00 Imbusz csavarhúzókészlet Torx®-csavarokhoz T10-T15-T20-T25-T27-T30-T40-T45-T50 Egyenes pofájú önzáró fogó 240 mm állítható hosszúcsőrű önzárófogó 180 mm Tömlőzáró fogó Tömlőzáró fogó Tömlőzáró fogó tolómérő Hézagmérő Hántoló tömítéshez Kettős csuklós dugókulcs 6x7-8x9-10x11-12x13-14x15-16x17-18x19 mm 1/2”-os csuklós hajtószár, krómozott szerelővas 450 mm teleszkópos vizsgáló tükör 670 mm reszelő 200 mm reszelő 200 mm reszelő 200 mm reszelő 200 mm reszelő 200 mm Rézdrótkefe
Beta-sz.
TR
1048 1082BM 1150BM 1162BM 1290 1290N 1292 1292N 1297TX 31 32 34 36 1370 1712TF 1390 1692 1032 1034 1036 1038 1177BM 1188BM 1257LP 1257PH 97TTX
M165 M165 M165 M165 M165 M165 M165 M165 M165 M231 M231 M231 M231 M231 M231 M231 M125 M62 M62 M62 M62 M62 M62 M62 M62 M62
1052 1058 1481PL/A 1481PL/B 1481PL/C 1650 1708/20 1716P 80 920/36A 965 1715 1719BMA8/M 1719BMA8/P 1719BMA8/Q 1719BMA8/R 1719BMA8/T 1737NX
M77 M77 M77 M77 M77 M77 M77 M77 M77 M77 M77 M231 M231 M231 M231 M231 M231 M231
5988U6/M
214 darabos szerszámkészlet Univerzális
Mennyiség/megnevezés
22 csillag-villáskulcs 6-7-8-9-10-11-12-13-14 15-16-17-18-19-20-21-22-24-27-30-32-36 mm 11 villáskulcs 6x7-8x9-10x11-12x13-14x15-16x17 18x19-20x22-21x23-24x27-30x32 mm 11 hajlított csillagkulcs 6x7-8x9-10x11-12x13 14x15-16x17-18x19-20x22-21x23-24x27-30x32 mm 9 Hajlított gömbfejű imbuszkulcs 1,5-2-2,5-3-4-5-6-8-10 mm 6 csavarhúzó hasítottfejű csavarokhoz 2,5x50-3x75-4x100-5,5x125-6,5x150-8x200 mm 1 Marokcsavarhúzó hasítottfejű csavarokhoz extra rövid pengével 4x30 mm 4 Csavarhúzó Phillips®-csavarokhoz PH0x60-PH1x80-PH2x100-PH3x150 mm 1 Phillips®-marokcsavarhúzó extra rövid pengével PH1x30 mm 12 Imbusz csavarhúzókészlet Torx®-csavarokhoz T6-T7-T8-T9-T10-T15-T20-T25T27-T30-T40-T45 1 Fáziskereső 3 kiütő Ø 2-3-4 mm 6 hosszú kiütő Ø 2-3-4-5-6-8 mm 1 pontozó Ø 4 mm 1 laposvágó 150 mm 2 erősített laposvágó 200-250 mm 1 keresztvágó 125 mm 1 lakatos kalapács 500 g 1 műanyag kalapács Ø 35 mm 1 fékes mérőszalag 3 m 1 flexibilis teleszkópos mágneses csavarkiszedő 1 szögletes egyengető reszelő markolattal 200 mm 1 háromszög egyengető reszelő markolattal 200 mm 1 lapos egyengető reszelő markolattal 200 mm 1 félkerek egyengető reszelő markolattal 200 mm 1 kerek egyengető reszelő markolattal 200 mm 1 Rézdrótkefe 1 dekorkés 18 mm 1 egyenes belső Seeger-fogó 180 mm 1 hajlított belső Seeger - fogó 170 mm 1 egyenes külső Seeger-fogó 175 mm 1 hajlított külső Seeger - fogó 175 mm 1 vízpumpafogó 250 mm
5988 U6/M
Ft
Beta-sz.
TR
42
M10
55
M30
90
M30
96BPC/SC9 1201
M30 M210
1201N 1202 1202N 1207TX
M210 M210 M210 M210
1253 30 31 32 34 35 36 1370 1390 1692 1712TF 1719BMA...Q 1719BMA...T 1719BMA...P 1719BMA...M 1719BMA...R 1737NX 1771 1032 1034 1036 1038 1048
M210 M230 M230 M230 M230 M230 M230 M230 M230 M230 M230 M230 M230 M230 M230 M230 M230 M230 M130 M130 M130 M130 M130
Mennyiség/megnevezés 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 13 9 5 4 4 7 1 1 1 1 1 1 1 21 1 1 1 1 1 1 8 11
Egyenes pofájú önzáró fogó 240 mm oldalcsípőfogó 160 mm Rabitz-fogó, lakkozott 220 mm bádogos lemezolló 250 mm Egyenes élű műszerész olló kombinált fogó 180 mm egyenes telefonfogó 160 mm hajlított telefonfogó 160 mm behajtó betéttartó adapter behajtó betéttartó adapter behajtó betéttartó adapter 1/4"-os hatlapú dugókulcs 4-4,5-5-5,5-6-7-8-9-10-11-12-13-14 mm hatlapú hosszú dugókulcs 5-6-7-8-9-10-11-12-13 mm 1/4"-os imbusz-dugókulcs 3-4-5-6-7 mm csavarhúzó-dugókulcs hasítottfejű csavarokhoz, krómozott, barnított hegy 0,8x4-1x5,5-1,2x6,5-1,2x8 mm csavarhúzó-dugókulcs Phillips®-csavarokhoz, krómozott, barnított hegy PH1-PH2-PH3-PH4 1/4"-os Torx®-imbusz dugókulcs, krómozott, fekete hegyek T10-T15-T20-T25-T27-T30-T40 1/4” - os toldó 50 mm 1/4” - os toldó 100 mm 1/4” - os toldó 150 mm 1/4"-os csukló 1/4"-os hajtószár 1/4"-os csúszkás T-hajtószár 1/2"-os irányváltós racsni 1/2"-os hatlapú dugókulcs 8-10-11-12-13-14-15-16-17-18-19-20-21-22-23-2426-27-28-30-32 mm szűkítő közbetét 1/2” és 3/8” 125 mm 1/2"-os csukló 250 mm 1/2" Gömbvégű toldó 1/2" Gömbvégű toldó 1/2"-os csúszkás T-hajtószár 1/2"-os irányváltós racsni 1/2"-os Torx®-dugókulcs 10-12-14-16-18-20-22-24 mm hatlapú dugókulc 10-12-13-14-15-16-17-18-19-21-22 mm
Beta-sz.
TR
1052 1082BM 1098 1112 1128BM 1150BM 1166BM 1168BM 895/1 895/3 895/6 900
M130 M130 M130 M130 M130 M130 M130 M130 M100 M100 M100 M100
900L 900ME 900LP
M100 M100 M100
900PH
M100
900TX
M100
900/20 900/20L 900/21 900/25 900BG/30 900/42 900/55 920A
M100 M100 M100 M100 M100 M100 M100 M100
920/15 920/25 920AN/125 920AN/250 920/42 920/55 920FTX 920AL
M100 M100 M100 M100 M100 M100 M100 M100
641.205 059880430
Készlettársítási javaslat C24S - C24S/A - C33 - C39 8 fiókkal C24SA-XL
383
5935ET/1MB
95 darabos szerszámkészlet a C35 szerszámkocsihoz, lágy hőformált tálcában Elektrotechnika
Mennyiség/megnevezés
2 1 2 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 8 1 1 1 1 1 1
hosszú kiütő Ø 4-6 mm pontozó Ø 4 mm erősített laposvágó 125-200 mmm lakatos kalapács 300 g műanyag kalapács Ø 35 mm fékes mérőszalag 5 m kerek egyengető reszelő markolattal 200 mm félkerek egyengető reszelő markolattal 200 mm lapos egyengető reszelő markolattal 200 mm háromszög egyengető reszelő markolattal 200 mm szögletes egyengető reszelő markolattal 200 mm fűrész 420 mm műszerész lámpa villáskulcs 6x7-8x9-10x11-12x13-14x15 16x17-18x19-20x22 mm Vízpumpafogó, stifttel állítható, szigetelt, 1000V 250 mm Oldalcsipőfogó 1000V 140 mm Egyenes élű műszerész olló Szigetelt nyelű kábelvágó 230 mm Kábelcsupaszoló fogó 160 mm Kombinált fogó 1000V 180 mm
5935 ET/1MB Készlettársítási javaslat C35
384
Ft
363.145 059350331
Beta-sz.
TR
31 32 35 1370 1390 1692 1719BMA...R 1719BMA...M 1719BMA...P 1719BMA...T 1719BMA...Q 1725 1835 55
MB57 MB57 MB57 MB57 MB57 MB57 MB57 MB57 MB57 MB57 MB57 MB57 MB57 MB62
1048MQ 1082MQ 1128BSX 1132MQ 1142MQ 1150MQ
MB62 MB62 MB62 MB62 MB62 MB62
Mennyiség/megnevezés
1 Egyenes félkerekcsőrű fogó, extra hosszú 1000V 160 mm 1 hajlított félkerekcsőrű fogó, extra hosszú, krómozott 160 mm 1 Állítható villáskulcs 1000V 250 mm 1 Kábelkés élvédővel 1000V 1 Hajlított csapos csipesz lekerekített fogazott heggyel 1000V 1 saruzófogó 9 Hajlított gömbfejű imbuszkulcs 1 normál csavartartó csavarhúzó 1 Phillips® - csavartartó csavarhúzó 1 Fáziskereső 6 Hosszú dugókulcs - csavarhúzó 5,5-6-7-8-10-13 mm 4 Phillips® - csavarhúzó 1000V PH0x60-PH1x80-PH2x100-PH3x150 mm 6 1000 V - os szigetelt csavarhúzó 2,5x75-3x100-4x100-5,5x125-6x150-8x175 mm 31 30 csavarhúzóbetét és mágneses gyorslazítású betéttartó, műanyag dobozban 1 VDE-mágneses betéttartó bimateriál-nyéllel
Beta-sz.
TR
110MQ 1777MQ 993MQ 1602 96BPC/SC9 1250 1251 1253 943MQ 1272MQ
MB62 MB62 MB62 MB62 MB63 MB63 MB63 MB63 MB63 MB63
1166MQ MB62 1168MQ MB62
1274MQ MB63 860MIX/A31 MB63 850MQ MB63
5980ET/A
69 darabos szerszámkészlet Elektrotechnika
7,9 kg Mennyiség/megnevezés
1 1 8 8 1 1 10 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
Beta-sz.
pontozó Ø 4 m 32 erősített laposvágó 150 mm 35 villáskulcs 6x7 - 8x9 - 10x11 - 12x13 - 14x15 - 16x17 - 18x19 - 20x22 mm 55/B8 8 darabos hatszögű imbuszkulcskészlet, hosszított kivitel 1,5÷12 mm 96LC/SC8 állítható villáskulcs 200 mm 111 VDE-mágneses betéttartó bimateriál-nyéllel 850MQ 10 csavarhúzóbetét és mágneses betéttartó, műanyag dobozban 860MIX/A10 Vízpumpafogó, stifttel állítható, szigetelt, 1000V 250 mm 1048MQ oldalcsípőfogó 160 mm 1082BM Egyenes élű műszerész olló 1128BSX kábelvágó 170 mm 1132BM kombinált fogó 180 mm 1150BM egyenes telefonfogó 160 mm 1166BM hajlított telefonfogó 160 mm 1168BM normál csavartartó csavarhúzó 4x125 mm 1250 Phillips® - csavartartó csavarhúzó PH1x150 mm 1251 Fáziskereső 1253
5980ET/A
Ft
Mennyiség/megnevezés
5 csavarhúzó hasítottfejű csavarokhoz 2,5x75 - 3,5x100 - 5,5x125 - 6,5x150 mm 1 Marokcsavarhúzó hasítottfejű csavarokhoz extra rövid pengével 4x30 mm 4 Csavarhúzó Phillips®-csavarokhoz PH0x60 - PH1x120 - PH2x150 - PH3x150 mm 1 PH2x30 mm 4 Phillips® - csavarhúzó 1000V PH0x60 - PH1x80 - PH2x100 - PH3x150 mm 5 1000 V - os szigetelt csavarhúzó 5,5x125 - 3x100 - 4x100 - 6,5x150 - 8x175 mm 1 Oldalvágó, krómozott 1 lakatos kalapács 300 g 1 műanyag kalapács Ø 35 mm 1 saruzófogó 1 Szigetelőszalag 25 m 1 fékes mérőszalag 5 m 1 félkerek egyengető reszelő markolattal 200 mm 1 200 mm 1 fűrész 1 blankoló kés
Beta-sz.
1201
1201N 1202 1202N 1272MQ 1274MQ 1343 1370 1390 1602 1639NS-N 1692 1719BMA/M 1719BMA/R 1725 1777BM
201.920 059800262
Készlettársítási javaslat C12 - 2032TV - 2032VV
385
5980ET/B
64 darabos szerszámkészlet Elektrotechnika
3,7 kg Mennyiség/megnevezés
3 1 1 8 9 1 6 1 1 1 1 1 1 1 1 3 4
hosszú kiütő Ø 2 - 3 - 4 mm pontozó Ø 4 mm laposvágó 150 mm villáskulcs 6x7 - 8x9 - 10x11 - 12x13 - 14x15 16x17 - 18x19 - 20x22 mm Hajlított gömbfejű imbuszkulcs 1,5 - 2 - 2,5 - 3 - 4 - 5 - 6 - 8 - 10 mm Sorjázó 150 mm Hosszú dugókulcs csavarhúzó 1000V 5,5 - 6 - 7 - 8 - 10 - 13 mm Vízpumpafogó, stifttel állítható, szigetelt, 1000V 250 mm Oldalcsipőfogó 1000V 160 mm Egyenes élű műszerész olló Szigetelt nyelű kábelvágó 230 mm Kábelcsupaszoló fogó 160 mm Kombinált fogó 1000V 180 mm Egyenes félkerekcsőrű fogó, extra hosszú 1000V 160 mm Fáziskereső Phillips® - csavarhúzó 1000V PH0x60 - PH1x80 - PH2x100 mm 1000 V - os szigetelt csavarhúzó 3x100 - 4x100 - 5,5x125 - 6,5x150 mm
5980 ET/B
Ft
295.895 059800263
Készlettársítási javaslat C12 - 2029/VV - 2033P/VV - 2036TV
386
Beta-sz.
31 32 34 55/B8
96BPC/SC9 345SB 943MQ/S6 1048MQ 1082MQ 1128BSX 1132MQ 1142MQ 1150MQ 1166MQ 1253 1272MQ 1274MQ
Mennyiség/megnevezés
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 100 100 1 1 1
lakatos kalapács 300 g műanyag kalapács Ø 35 mm saruzófogó Rugalmas skálás vonalzó 250 mm rajztű 250 mm fékes mérőszalag 5 m Vízmérték alumíniumból 200 mm Villanyszerelő laposvéső 10x200 mm Csapózsinór Flexibilis négyzet alakú vizsgálótükör 600 mm reszelő 200 mm reszelő 200 mm rugó beakasztó fűrész ecset Kábelkötegelő fogó Olajozó műanyag flakon 80 cc Műanyag kábelkötegelő szalag 3,6x200 mm Műanyag kábelkötegelő szalag 4,8x300 mm dekorkés forrasztópáka 30 W LED-műszerészlámpa
Beta-sz.
1370 1390 1602 1682 1688 1692 1696 1701NE3 1705 1715FL/A 1719BMA8/M 1719BMA8/R 1723 1726BM 1738 1743 1755 1748/8K 1748/17K 1771BM 1814M 1835/2
5980MQ
46 darabos szerszámkészlet Elektrotechnika
7 kg Mennyiség/megnevezés
7 1 6 4 1 1 1 1 1 1 1 1
Egyoldalas villáskulcs 1000V 10 - 12 - 13 - 14 - 17 - 19 - 22 mm Állítható villáskulcs 1000V 250 mm Hosszú dugókulcs - csavarhúzó 5,5 - 6 - 7 - 8 - 10 - 13 mm T-szárú imbuszkulcs 4 - 5 - 6 - 8 mm Hajlított csapos csipesz lekerekített fogazott heggyel 1000V Vízpumpafogó, stifttel állítható, szigetelt, 1000V 250 mm Oldalcsipőfogó 1000V 160 mm Műszerészolló Kábelcsupaszoló fogó 160 mm Kombinált fogó 1000V 180 mm Hajlított extra hosszú laposfogó 160 mm Egyenes félkerekcsőrű fogó, extra hosszú 1000V 160 mm
5980MQ
Ft
Beta-sz.
52MQ 110MQ 943MQ 951MQ 993MQ 1048MQ 1082MQ 1128MQ 1142MQ 1150MQ 1164MQ 1166MQ
Mennyiség/megnevezés
1 Fáziskereső 4 Phillips® - csavarhúzó 1000V PH0x60 - PH1x80 - PH2x100 PH3x150 mm 5 1000 V - os szigetelt csavarhúzó 3x100 - 4x100 - 5,5x125 6,5x150 - 8x175 mm 1 lakatos kalapács 300 g 1 műanyag kalapács Ø 35 mm 1 fékes mérőszalag 5 m 1 200 mm 1 Fűrész 1000V 2 Kábelkés élvédővel 1000V 1 forrasztópáka 30 W 1 LED zseblámpa intenzív fényerővel robusztus eloxált alumíniumbó 1 Kombinált feszültségvizsgáló műszer
Beta-sz.
1253 1272MQ 1274MQ
1370 1390 1692 1701NE/3 1725MQ 1777MQ 1814M 1834PS 1847P
395.810 059800257
387
5980EL/A
57 darabos szerszámkészlet Elektronika
Mennyiség/megnevezés
13 9 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
műszerész villáskulcs 4÷14 mm imbuszkulcs 1,5÷10 mm hajlított fogazott csipesz 130 mm egyenes végű csapos csipesz 150 mm keresztcsipesz 155 mm Egyenes élű műszerész olló kábelcsupaszoló fogó 160 mm egyenes telefonfogó 160 mm hosszú elektronikai lapos fogó Elektronikai hajlított félkerekcsőrű fogó, hosszított kivitel, polírozott elektronikai kombinált fogó elektronikai oldalcsípőfogó, keskeny elektronikai oldalcsípőfogó normál csavartartó csavarhúzó 4x125 mm
5980EL/A
Ft
Készlettársítási javaslat 2032TV - 2032VV - 2033P/VV
388
200.935 059800241
Beta-sz.
73/B13 96N/SC9 991 992 998 1128BSX 1142BM 1166BM 1172BM 1178BM/P 1178BM 1185BM 1188BM 1250
Mennyiség/megnevezés
1 8 1 1 1 3 1 1 1 1 1 1 1 1
Phillips® - csavartartó csavarhúzó PH0x125 mm csavarhúzó lakatos kalapács 200 g fékes mérőszalag 5 m teleszkópos vizsgáló tükör Tűreszelők rugó beakasztó ecset olajbefecskendező dekorkés önzáró fogó lekerekített, recézett pofával, rozsdamentes acélból forrasztópáka 25 W ónszippantó LED-műszerészlámpa
Beta-sz.
1251 1257LPH/S8 1370 1692 1715 1720/S3 1723 1738 1756 1771 1002 1814M 1830T 1835/2
5980EL/B
98 darabos szerszámkészlet Elektronika
Mennyiség/megnevezés
Beta-sz.
13 műszerész villáskulcs 4÷14 mm 73/B13 9 imbuszkulcs 1,5÷10 mm 96/SC9 8 Hajlított Torx® - imbuszkulcs 97TX/BG8 T9 - T10 - T15 - T20 - T25 - T27 - T30 - T40 1 állítható villáskulcs 150 mm 111 18 13 hatlapú dugókulcs és 5 tartozék, 1/4" 900/C13-5 1 Egyenes csipesz lekerekített heggyel 130 mm 990 1 hajlított fogazott csipesz 130 mm 991 1 Hegyes végű egyenes csipesz 120 mm 999A 1 műszerész olló 1128BMX 1 Automata vágó - és csupaszoló fogó 170 mm 1149F 1 kombinált fogó 180 mm 1150BM 1 hosszú elektronikai lapos fogó 140 mm 1172BM 1 Behajtható pengéjű kábelblankoló kés 140 mm 1177BM 1 Elektronikai hajlított félkerekcsőrű fogó, 1178BM/P hosszított kivitel, polírozott 140 mm 1 Speciális elektronikai oldalcsípőfogó, lekerekített pofával 120 mm 1184BM 1 Speciális elektronikai oldalcsípőfogó, keskeny nyújtott pofával 120 mm 1186BM 1 Speciális elektronikai homlokcsípőfogó, ferde vágóéllel 1191BM 8 csavarhúzó 1257LPH/S8 1 Fáziskereső 1253
5980EL/B
Ft
Mennyiség/megnevezés
1 Csavarhúzó hasítottfejű csavarokhoz, extra rövid penge 6,5x30 mm 3 Csavarhúzó Phillips®-csavarokhoz PH0x60 - PH1x80 - PH2x100 mm 2 Csavarhúzó Phillips®-csavarokhoz, extra rövid penge PH1x30 - PH2x30 mm 5 Csavarhúzó hernyócsavarokhoz 2,5x60 - 3x75 - 4x100 - 5x125 - 6,5x150 mm 1 lakatos kalapács 200 g 1 Rugalmas skálás vonalzó 150 mm 1 rajztű 220 mm 1 fékes mérőszalag 5 m 1 teleszkópos vizsgáló tükör 670 mm 1 Tűreszelők 1 Tűreszelők 1 Tűreszelők 1 rugó beakasztó 1 ecset 1 olajbefecskendező 1 dekorkés 1 blankoló kés 1 önzáró fogó 1 forrasztópáka 25W 1 ónszippantó 1 LED-műszerészlámpa
Beta-sz.
1290N 1292 1292N 1294
1370 1682 1688 1692 1715 1720R 1720T 1720P 1723 1738 1756 1771BM 1777BM 1779 1814M 1830T 1835/2
281.020 059800242
Készlettársítási javaslat 2029/VV - 2033P/VV - 2036TV
389
5980ID
35 darabos szerszámkészlet Víz- és gázszerelés
11,6 kg Mennyiség/megnevezés
1 laposvágó 150 mm 1 erősített laposvágó 200 mm 12 villáskulcs 6x7 - 8x9 - 10x11 - 12x13 - 14x15 - 16x17 18x19 - 20x22 - 21x23 - 24x27 - 25x28 - 30x32 mm 1 állítható villáskulcs 250 mm 1 Csővágó réz és könnyűfém csövekhez Ø 3÷30 mm 1 svéd csőfogó 320 mm 1 vízpumpafogó 250 mm 1 Egyenes pofájú önzáró fogó 240 mm 1 bádogos lemezolló 300 mm 1 műszerész olló 1 kombinált fogó 180 mm
5980 ID Készlettársítási javaslat 2009N/VV
390
Ft
133.920 059800321
Beta-sz.
34 35 55/S12X
111 334 374 1048 1052 1112 1128BMX 1150BM
Mennyiség/megnevezés
4 csavarhúzó hasítottfejű csavarokhoz 3x75 - 4x100 - 5,5x150 - 8x150 mm 2 Csavarhúzó Phillips®-csavarokhoz PH1x80 - PH2x100 mm 1 lakatos kalapács 300 g 1 Colstok 2 m 1 fékes mérőszalag 5 m 1 Vízmérték alumíniumból 200 mm 1 félkerek egyengető reszelő markolattal 200 mm 1 fűrész 1 Rézdrótkefe
Beta-sz.
1201
1202 1370 1690F 1692 1696 1719BMA...M 1725 1737NX
5902MT
106 darabos szerszámkészlet mezőgazdasági, építő és földmunka gépekhez Autójavítás
28,6 kg Mennyiség/megnevezés
2 2 1 2 18 10 10 17 1 1 1 1 1 11 1 1 1 1
kiütő Ø 3 - 4 mm hosszú kiütő Ø 6 - 8 mm pontozó Ø 4 mm erősített laposvágó 150 - 200 mm csillag-villáskulcs 6÷14 - 17 - 19 - 22 - 24 - 27 - 30 - 32 - 36 - 41 mm hajlított csillagkulcs 6x7 - 8x9 - 10x11 - 12x13 - 14x15 - 16x17 - 18x19 - 20x22 - 24x27 - 30x32 mm imbuszkulcs 1,5÷12 mm 1/2"-os hatlapú dugókulcs 10÷22 - 24 - 27 - 30 - 32 mm 1/2"-os toldó 125 mm 1/2"-os toldó 255 mm 1/2"-os csukló 1/2"-os csúszkás T-hajtószár 1/2"-os átnyomós irányváltós racsni 3/4” - os hatlapú dugókulcs 22 - 24 - 27 - 30 - 32 - 36 - 41 - 46 - 50 - 55 - 60 mm 3/4" - os toldó 200 mm 3/4"-os csuklós hajtószár 3/4" - os csúszkás T - hajtószár 3/4" - os irányváltós racsni
5902MT
Ft
Beta-sz.
30 31 32 35 42 90
96N/B10 920A 920/21 920/22 920/25 920/42 920/50 928A 928/21 928/36A 928/42 928/55
Mennyiség/megnevezés
1 1 1 1 1 1 1 4 3 1 1 1 1 5 1
szerelővas vízpumpafogó 250 mm ívelt pofájú önzáró fogó erősített oldalcsípőfogó 160 mm műszerész olló kombinált fogó 180 mm egyenes telefonfogó 160 mm Lapos csavarhúzó, hatlapfejű szárvégződéssel 6,5x150 - 8x175 10x200 - 12x250 mm Csavarhúzó Phillips® - csavarokhoz, hatszögű penge, PH2x150 PH3x175 - PH4x200 mm amerikai gömbfejű kalapács 900 g műanyag kalapács Ø 35 mm Hézagmérő háromélű hántoló 200 mm reszelő 200 mm fűrész
Beta-sz.
964 1048 1055 1084BM 1128BMX 1150BM 1166BM 1260E 1262E 1377 1390 1708/20 1717B 1719BMA/S5 1725
470.325 059020043
Készlettársítási javaslat C22S - C23S - C23SC - C39T
391
5902MT/AS
99 darabos földmunkagépekhez (CATERPILLAR) Autójavítás
27,3 kg Mennyiség/megnevezés
2 2 1 2 20 6 11 10 1 1 1 1 1 12 1 1 1 1
kiütő Ø 3 - 4 mm hosszú kiütő Ø 6 - 8 mm pontozó Ø 4 mm erősített laposvágó 150 - 200 mm csillag-villáskulcs 1/4÷1.1/2” hajlított csillagkulcs 1/4x5/16 - 3/8x7/16 - 1/2x9/16 5/8x3/4 11/16x13/16 - 7/8x15/16” imbuszkulcs 3/64÷3/8” 1/2” - os tizenkétszögű dugókulcs 7/16 - 1/2 - 9/16 5/8 - 11/16 - 3/4 - 13/16 - 7/8 - 15/16 - 1” 1/2"-os toldó 125 mm 1/2"-os toldó 255 mm 1/2"-os csukló 1/2"-os csúszkás T-hajtószár 1/2"-os átnyomós irányváltós racsni Hatlapú dugókulcs 1/4" 3/4”, 7/8 - 15/16 - 1 - 1.1/16 - 1.1/8 1.1/4 - 1.5/16 1.1/2 - 1.5/8 - 1.11/16 - 1.7/8 - 2” 3/4" - os toldó 200 mm 3/4"-os csuklós hajtószár 3/4" - os csúszkás T - hajtószár 3/4" - os irányváltós racsni
5902MT/AS
Ft
Készlettársítási javaslat C22S - C23S - C23SC - C39T
392
490.435 059020044
Beta-sz.
30 31 32 35 42AS 90AS
96AS/B11 920AS 920/21 920/22 920/25 920/42 920/50 928AS 928/21 928/36A 928/42 928/55
Mennyiség/megnevezés
1 1 1 1 1 1 1 4 3 1 1 1 1 5 1
szerelővas vízpumpafogó 250 mm ívelt pofájú önzáró fogó erősített oldalcsípőfogó 160 mm műszerész olló kombinált fogó 180 mm egyenes telefonfogó 160 mm Lapos csavarhúzó, hatlapfejű szárvégződéssel 6,5x150 - 8x175 - 10x200 - 12x250 mm Csavarhúzó Phillips® - csavarokhoz, hatszögű penge, PH2x150 - PH3x175 - PH4x200 mm amerikai gömbfejű kalapács 900 g műanyag kalapács Ø 35 mm Hézagmérő 150 - 200 mm háromélű hántoló 200 mm reszelő 200 mm fűrész
Beta-sz.
964 1048 1055 1084BM 1128BMX 1150BM 1166BM 1260E 1262E 1377 1390 1708/20 1717B 1719BMA/S5 1725
5904VG/1M
76 darabos 'szerszámkészlet Autójavítás
Mennyiség/megnevezés
16 5 1 1 1 8 6 4 3 1 1
csillag-villáskulcs 6÷21 mm csillag-villáskulcs 22 - 24 - 27 - 30 - 32 mm erősített oldalcsípőfogó 160 mm kombinált fogó 180 mm egyenes telefonfogó 160 mm T - szárú imbuszkulcs műanyag markolattal 2-2,5-3-4-5-6-7-8 mm Imbusz csavarhúzókészlet Torx®-csavarokhoz T10-T15-T20-T25-T27-T30 csavarhúzó hasítottfejű csavarokhoz 3x75 - 4x100 - 5,5x150 - 6,5x150 mm Csavarhúzó Phillips®-csavarokhoz PH0x60 - PH1x80 - PH2x100 mm 1/2" Gömbvégű toldó 125 mm 1/2" Gömbvégű toldó 250 mm
5904 VG/1M
Ft
Beta-sz.
TR
97TTX
M55
42 M15 42 M16 1084 M132 1150 M132 1166 M132 96T M50
1201 M220 1202 M220 920AN/125 920AN/250
Mennyiség/megnevezés
1 1 1 19 1 1 1 1 2 1 1
1/2"-os csukló 1/2"-os csúszkás T-hajtószár 1/2"-os irányváltós racsni 1/2"-os hatlapú dugókulcs 10÷24 - 26 - 27 - 30 - 32 mm egyenes belső Seeger-fogó 180 mm hajlított belső Seeger - fogó 170 mm egyenes külső Seeger-fogó 175 mm hajlított külső Seeger - fogó 175 mm erősített laposvágó 100 - 200 mm lakatos kalapács 300 g műanyag kalapács Ø 35 mm
Beta-sz.
920/25 920/42 920/55 920A 1032 1034 1036 1038 35 1370 1390
TR
M83 M83 M83 M83 M145 M145 M145 M145 M234 M234 M234
M83 M83
270.970 059040197
Készlettársítási javaslat C24S - C24SA - C33 - C39 5 - 6 - 7 - 8 fiókkal C23ST - C39T - C24SL - C24SL/CAB - C59 - C55
393
5904VG/2M
170 darabos 'szerszámkészlet Autójavítás
Mennyiség/megnevezés
16 csillag-villáskulcs 6÷21 mm 5 csillag-villáskulcs 22 - 24 - 27 - 30 - 32 mm 8 T - szárú imbuszkulcs műanyag markolattal 2-2,5-3-4-5-67-8 mm 6 Imbusz csavarhúzókészlet Torx®-csavarokhoz T10-T15T20-T25-T27-T30 7 Hatszögű csavarhúzóbetétek 4-5-6-7-8-10-12 mm 7 Hatszögű csavarhúzóbetétek 4-5-6-7-8-10-12 mm 5 Csavarhúzóbetétek XZN®-csavarhoz 5-6-8-10-12 mm 5 Csavarhúzóbetétek XZN®-csavarhoz 5-6-8-10-12 mm 7 Csavarhúzóbetétek Torx®-csavarhoz T20-T25-T30-T40-T45-T50-T55 6 Csavarhúzóbetétek Torx®-csavarhoz T25-T30-T40-T45-T50-T55 7 Csavarhúzóbetétek Tamper Resistant Torx®-csavarhoz T20-T25-T30-T40-T45-T50-T55 1 Betéttartó a 867-es betétekhez 1 Betéttartó a 867-es betétekhez 5 csavarhúzó hasítottfejű csavarokhoz 3x75 - 4x100 - 4x125 - 5,5x150 - 6,5x150 mm 3 Phillips®-csavarhúzó PH0x60 - PH1x80 - PH2x100 mm 1 Lapos törpe csavarhúzó 4x30 mm 1 Csavarhúzó Phillips® - csavarokhoz, extra rövid penge PH1x30 mm 5 Színes csavarhúzóbetét hasítottfejű csavarokhoz 0,5x3 - 0,6x4,5 - 0,8x5,5 - 1x5,5 - 1,2x6,5 mm 8 Színes hatszögű csavarhúzóbetét 2 - 2,5 - 3 - 4 - 5 - 6 - 8 - 10 mm 5 Színes csavarhúzóbetét Phillips®-csavarokhoz PH0 - PH1 - PH2 - PH3 - PH4
5904VG/2M
Ft
365.305 059040198
Készlettársítási javaslat C24S - C24SA - C33 - C39 6 - 7 - 8 fiókkal C24SL - C24SL/CAB - C59 - C55
394
Beta-sz.
TR
42 42 96T
M15 M16 M50
97TTX
M55
867PE 867PE/L 867XZN 867XZN/L 867TX
M86 M86 M86 M86 M86
867TX/L
M86
867RTX
M86
867/1 M86 867/2 M86 1260 M208 1262 M208 1260N M208 1262N M208 860LP
M85
860PE
M85
860PH
M85
Mennyiség/megnevezés
4 Színes csavarhúzóbetét Pozidriv®- és Supadriv®-csavarokhoz PZ1 - PZ2 - PZ3 - PZ4 10 Színes csavarhúzóbetét Torx®-csavarokhoz T7-T8-T9-T10T15-T20-T25-T27-T30-T40 8 Színes csavarhúzóbetét Tamper Resistant Torx®-csavarokhoz T9-T10-T15-T20-T25-T27-T30-T40 1 Betéttartó nyéllel 230 mm 1 Irányváltós racsni, betéttartóval 100 mm 2 erősített laposvágó 100 - 200 mm 1 lakatos kalapács 300 g 1 műanyag kalapács Ø 35 mm 1 1/2" Gömbvégű toldó 125 mm 1 1/2" Gömbvégű toldó 250 mm 1 1/2"-os csukló 1 1/2"-os csúszkás T-hajtószár 1 1/2"-os irányváltós racsni 19 1/2"-os hatlapú dugókulcs 10÷24 - 26 - 27 - 30 - 32 mm 1 kombinált fogó 180 mm 1 egyenes telefonfogó 160 mm 1 erősített oldalcsípőfogó 160 mm 1 egyenes belső Seeger-fogó 180 mm 1 hajlított belső Seeger - fogó 170 mm 1 egyenes külső Seeger-fogó 175 mm 1 hajlított külső Seeger - fogó 175 mm 1
Beta-sz.
TR
860PZ
M85
860TX
M85
860RTX
M85
851SR 860/55 35 1370 1390 920AN/125 920AN/250 920/25 920/42 920/55 920A 1150BM 1166BM 1084BM 1032 1034 1036 1038
M85 M85 M234 M234 M234 M83 M83 M83 M83 M83 M83 M131 M131 M131 M145 M145 M145 M145 VPM3
5904VG/2T
99 darabos szerszámkészlet Autójavítás
14.5 kg Mennyiség/megnevezés
16 5 19 5 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
csillag-villáskulcs 6÷21 mm csillag-villáskulcs 22 - 24 - 27 - 30 - 32 mm 1/2"-os hatlapú dugókulcs 10÷24 - 26 - 27 - 30 - 32 mm 1/2"-os imbusz dugókulcs 5 - 6 - 8 - 10 - 12 mm 1/2"-os toldó 125 mm 1/2"-os toldó 255 mm 1/2"-os csukló 1/2"-os csúszkás T-hajtószár 1/2"-os irányváltós racsni vízpumpafogó 250 mm Egyenes pofájú önzáró fogó 240 mm erősített oldalcsípőfogó 160 mm egyenes telefonfogó 160 mm kombinált fogó 180 mm egyenes belső Seeger-fogó 180 mm egyenes külső Seeger-fogó 175 mm
5904 VG/2T
Ft
Beta-sz.
42 42 920A 920ME 920/21 920/22 920/25 920/42 920/55 1048 1052 1084 1166 1150 1032 1036
TR
T15 T16 T80 T80 T80 T80 T80 T80 T80 T153 T153 T132 T132 T132 T145 T145
Mennyiség/megnevezés
1 1 2 1 1 4 3 8 9 6 6
hajlított belső Seeger - fogó 170 mm hajlított külső Seeger - fogó 175 mm erősített laposvágó 100 - 200 mm lakatos kalapács 300 g műanyag kalapács Ø 35 mm csavarhúzó hasítottfejű csavarokhoz 3x75 - 4x100 5,5x150 - 6,5x150 mm Phillips®-csavarhúzó PH0x60 - PH1x80 - PH2x100 mm villáskulcs 6x7 - 8x9 - 10x11 - 12x13 - 14x15 - 16x17 - 18x19 - 20x22 mm imbuszkulcs 1,5 - 2 - 2,5 - 3 - 4 - 5 - 6 - 8 - 10 mm T - szárú imbuszkulcs műanyag markolattal 2 - 2,5 - 3 - 4 - 5 - 6 mm Imbusz csavarhúzókészlet Torx®-csavarokhoz T10 - T15 - T20 - T25 - T27 - T30
Beta-sz.
1034 1038 35 1370 1390 1260
TR
T145 T145 T234 T234 T234 T208
1262 T208 55 T33 96/SC9 96T
T33 T52
97TTX
T55
309.195 059040191
Készlettársítási javaslat C24S - C24SA - C33 - C39 5 - 6 - 7 - 8 fiókkal C23ST - C39T - C24SL - C24SL/CAB - C59 - C55
395
5904VG/3
132 darabos szerszámkészlet Autójavítás
20,7 kg Mennyiség/megnevezés 6 hosszú kiütő Ø 2÷8 mm 1 pontozó Ø 5 mm 1 erősített laposvágó 200 mm 17 csillag-villáskulcs 6÷22 mm 8 villáskulcs 6x7 - 8x9 - 10x11 - 12x13 - 14x15 - 16x17 - 18x19 - 20x22 mm 9 imbuszkulcs 1,5 - 2 - 2,5 - 3 - 4 - 5 - 6 - 8 - 10 mm 11 T - szárú imbuszkulcs műanyag markolattal 2÷10 mm 13 Torx® imbuszkulcs T6÷T50 1 állítható villáskulcs 300 mm 13 1/2" - os hatlapú dugókulcs 10÷22 mm 1 1/2"-os toldó 125 mm 1 1/2"-os toldó 255 mm 1 1/2"-os csukló 1 1/2"-os csúszkás T-hajtószár 1 1/2"-os átnyomós irányváltós racsni 6 csuklós T - kulcs 8 - 10 - 12 - 13 - 17 - 19 mm 1 szerelővas 450 mm 2 egyenes belső Seeger-fogó 180 - 225 mm 2 hajlított belső Seeger - fogó 170 - 210 mm 2 egyenes külső Seeger-fogó 175 - 225 mm 2 hajlított külső Seeger - fogó 175 - 220 mm 1 vízpumpafogó 250 mm 1 Egyenes pofájú önzáró fogó 240 mm 1 erősített oldalcsípőfogó 200 mm 1 áttételes homlokcsípőfogó 200 mm
5904 VG/3
Ft
518.395 059040192
Készlettársítási javaslat C24S - C24SA - C33 - C39 7 - 8 fiókkal C24SL - C24SL/CAB - C59 - C55
396
Beta-sz.
31/B6 32 35 42 55 96N/SC9 96T/SP11 97TX/B13 111 920A/SB13 920/21 920/22 920/25 920/42 920/50 952 965 1032 1034 1036 1038 1048 1057A 1084BM 1092V
Mennyiség/megnevezés 1 bádogos lemezolló 250 mm 1 műszerész olló 1 kombinált fogó 180 mm 4 csavarhúzó hasítottfejű csavarokhoz 3x75 - 4x100 - 5,5x125 - 6,5x150 mm 1 Lapos törpe csavarhúzó 6,5x30 mm 2 Lapos csavarhúzó, hatlapfejű szárvégződéssel 8x175 - 10x200 mm 3 Phillips®-csavarhúzó PH0x100 - PH1x120 - PH2x100 mm 1 Csavarhúzó Phillips® - csavarokhoz, extra rövid penge PH2x30 mm 1 Csavarhúzó Phillips® - csavarokhoz, hatszögű penge, PH3x175mm 1 Csavarhúzó Phillips® - csavarokhoz, hosszú penge PH2x400 mm 1 Csavarhúzó hernyócsavarokhoz, hosszú penge 6,5x400 mm 1 lakatos kalapács 500 g 1 műanyag kalapács Ø 45 mm 1 fémszalagos olajszűrőleszedő 1 Hézagmérő 5 200 mm 1 fűrész 1 pumpás fém olajozó kanna 200 cc
Beta-sz.
1112 1128BMX 1150BM 1260 1260N 1260E 1262 1262N 1262E 1262L 1264L 1370 1390 1491 1708/20 1719BMA/S5 1726BM 1751
5904VG/3T
102 darabos szerszámkészlet hőformált tálcában Autójavítás
Mennyiség/megnevezés
21 csillag-villáskulcs 6-7-8-9-10-11-12-13-14-15-16-17 18-19-20-21-22-24-27-30-32 mm 8 villáskulcs 6x7-8x9-10x11-12x13-14x15 16x17-18x19-20x22 mm 9 imbuszkulcs 1,5÷10 mm 6 T - szárú imbuszkulcs műanyag markolattal 2-2,5-3-4-5-6 mm 8 csuklós T - kulcs 7-8-10-12-13-14-17-19 mm 19 1/2"-os hatlapú dugókulcs 10-11-12-13-14-15-16-17-18-19 20-21-22-23-24-26-27-30-32 mm 1 1/2"-os toldó 125 mm 1 1/2"-os toldó 255 mm 1 1/2"-os csukló 1 1/2"-os csúszkás T-hajtószár 305 mm 1 1/2"-os irányváltós racsni 1 erősített oldalcsípőfogó 160 mm 1 kombinált fogó 180 mm 1 egyenes telefonfogó 160 mm 1 egyenes belső Seeger-fogó 180 mm
5904 VG/3T
Ft
Beta-sz.
TR
55
T33
96/SC9 96T
T33 T52
952 920A
T63 T83
920/21 920/22 920/25 920/42 920/55 1084BM 1150BM 1166BM 1032
T83 T83 T83 T83 T83 T131 T131 T131 T145
42 T15-T16
Mennyiség/megnevezés
1 1 1 1 1 7 6 2 1 1
hajlított belső Seeger - fogó 170 mm egyenes külső Seeger-fogó 175 mm hajlított külső Seeger - fogó 175 mm Egyenes pofájú önzáró fogó 240 mm vízpumpafogó 250 mm csavarhúzó hasítottfejű csavarokhoz 2,5x50 -3x75 3,5x100- 4x125 -5,5x100 - 5,5x150- 6,5x150 mm Phillips®-csavarhúzó PH0x60 - PH0x100 - PH1x80 PH1x120 - PH2x100 - PH2x150 mm erősített laposvágó 100-200 mm lakatos kalapács 300 g műanyag kalapács Ø 35 mm hőformált szerszámtartó
Beta-sz.
1034 1036 1038 1052 1048 1260
TR
T145 T145 T145 T153 T153 T199
1262 T202 35 T234 1370 T234 1390 T234 VP5
368.450 059040510
Készlettársítási javaslat C24S - C24SA - C33 - C39 6 - 7 - 8 fiókkal C24SL - C24SL/CAB - C59 - C55
397
5904VG/5T
153 darabos szerszámkészlet Autójavítás
25 kg Mennyiség/megnevezés
5 1 1 1 1 1 19 16 5 8 1 1 1 1 7 5 6 8 9
1/2"-os imbusz dugókulcs 5 - 6 - 8 - 10 - 12 mm 1/2"-os toldó 125 mm 1/2"-os toldó 255 mm 1/2"-os csukló 1/2"-os csúszkás T-hajtószár 1/2"-os irányváltós racsni 1/2"-os hatlapú dugókulcs 10÷24 - 26 - 27 - 30 - 32 mm csillag-villáskulcs 6÷21 mm csillag-villáskulcs 22 - 24 - 27 - 30 - 32 mm csuklós T - kulcs 7 - 8 - 10 - 12 - 13 - 14 - 17 - 19 mm hőformált szerszámtartó egyenes belső Seeger-fogó 180 mm hajlított belső Seeger - fogó 170 mm egyenes külső Seeger-fogó 175 mm hajlított külső Seeger - fogó 175 mm Csavarhúzó Phillips®-csavarokhoz 2,5x50 - 3x75 - 3,5x100 - 4x125 - 5,5x100 - 5,5x150 - 6,5x150 mm Imbusz csavarhúzókészlet Torx®-csavarokhoz T25 - T27 - T30 - T40 - T45 T - szárú imbuszkulcs műanyag markolattal 2 - 2,5 - 3 - 4 - 5 - 6 mm villáskulcs 6x7 - 8x9 - 10x11 - 12x13 - 14x15 - 16x17 18x19 - 20x22 mm imbuszkulcs 1,5 - 2 - 2,5 - 3 - 4 - 5 - 6 - 8 - 10 mm
5904 VG/5T
Ft
488.875 059040196
Készlettársítási javaslat C24S - C24SA - C33 - C39 7 - 8 fiókkal C24SL - C24SL/CAB - C59 - C55
398
Beta-sz.
920ME 920/21 920/22 920/25 920/42 920/55 920A 42 42 952 VP6 1032 1034 1036 1038 1290
TR
T80 T80 T80 T80 T80 T80 T80 T15 T16 T63 VP6 T145 T145 T145 T145 T170
1297TX T176 96T
T52
55
T33
96N/SC9
T33
Mennyiség/megnevezés
3 Csavarhúzó Phillips®-csavarokhoz 8x150 - 8x200 - 10x200 mm 2 Csavarhúzó hasítottfejű csavarokhoz, extra rövid penge 4x30 - 6,5x30 mm 6 Csavarhúzó Phillips®-csavarokhoz PH0x60 - PH0x100 PH1x80 - PH1x120 - PH2x100 - PH2x150 mm 2 Csavarhúzó Phillips®-csavarokhoz PH3x150 - PH4x200 mm 2 Csavarhúzó Phillips®-csavarokhoz, extra rövid penge PH1x30 - PH2x30 mm 2 erősített laposvágó 100 - 200 mm 1 lakatos kalapács 300 g 1 műanyag kalapács Ø 35 mm 1 kombinált fogó 180 mm 1 egyenes telefonfogó 160 mm 1 erősített oldalcsípőfogó 160 mm 8 Torx®-behajtó betét T6÷T15 8 Torx®-behajtó betét T20÷T55 1 behajtó betéttartó adapter 1 behajtó betéttartó adapter 1 1/4"-os Torx®-dugókulcs E4÷E10 1 1/2"-os Torx®-dugókulcs E12÷E24 1 1/2”-os Torx®-imbusz-dugókulcs T55L - T60 - T70L 1 vízpumpafogó 250 mm 1 Egyenes pofájú önzáró fogó 240 mm
Beta-sz.
TR
1290 T171
1290N T171 1292 T172 1292 T173 1292N T173 35 1370 1390 1150BM 1166BM 1084BM 861TX 866TX 895/1 895/6 900FTX 920FTX 920TX 1048 1052
T234 T234 T234 T131 T131 T131 T112 T112 T112 T112 T112 T112 T112 T153 T153
5905VG/1
94 darabos szerszámkészlet Autójavítás
20 kg Mennyiség/megnevezés
1 6 1 1 1 17 10 1 12 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 4
kiütő Ø 4 mm hosszú kiütő Ø 2 - 3 - 4 - 5 - 6 - 8 mm pontozó Ø 4 mm laposvágó 150 mm keresztvágó 150 mm csillag-villáskulcs 6÷22 mm imbuszkulcs 1,5÷12 mm állítható villáskulcs 300 mm Hosszú dugókulcs-csavarhúzó 4÷14 mm szerelővas 450 mm vízpumpafogó 250 mm Egyenes pofájú önzáró fogó 240 mm állítható hegesztő fogó alumínium pofával 280 mm erősített oldalcsípőfogó 160 mm Rabitz-fogó műanyaggal bevont nyéllel 250 mm áttételes egyenes lemezolló műszerész olló kombinált fogó 180 mm Csavarhúzó Dzus®-csavarokhoz csavarhúzó hasítottfejű csavarokhoz 3x75 - 4x100 - 5,5x150 - 6,5x150 mm 1 Lapos törpe csavarhúzó 4x30 mm 2 Lapos csavarhúzó, hatlapfejű szárvégződéssel 10x175 - 12x200 mm
5905VG/1
Ft
Beta-sz.
30 31/B6 32 34 36 42/S17 96/B10 111N 943BX 965 1048 1052 1060AL 1084BM 1098PL 1122 1128BMX 1150BM 1201DZ 1260
Mennyiség/megnevezés
3 1 1 7 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
Phillips®-csavarhúzó PH0x60 - PH1x80 - PH2x100 mm Csavarhúzó Phillips® - csavarokhoz, extra rövid penge PH1x30 mm Csavarhúzó Phillips® - csavarokhoz, hatszögű penge, PH3x175 mm Imbusz csavarhúzó Torx®-csavarokhoz T6 - T8 - T10 - T15 - T20 - T25 - T30 hajlított egyengető idom 1350 g egyengető idom sarok egyengető idom univerzális idom puffer idom kanálvas erősített kanálvas hosszú kettős kanálvas karosszéria reszelő extra laposvágó karosszéria kalapács rovátkás karosszéria kalapács Ø 32 mm lakatos kalapács 300 g műanyag kalapács Ø 35 mm fékes mérőszalag 5 m
Beta-sz.
1262 1262N 1262E 1267TX
1303 1305 1306 1310 1313 1326 1327 1330 1338A 1342PM 1345 1357Z/32 1370 1390 1692
1260N 1260E
480.675 059050158
Készlettársítási javaslat C25
399
5905VG/2
118 darabos szerszámkészlet Autójavítás
19,5 kg Mennyiség/megnevezés
6 2 kiütő, 1 pontozó, 3 hidegvágó 14 csillag-villáskulcs 6÷14 - 17 - 19 - 22 - 24 mm 13 villáskulcs 6x7 - 8x9 - 10x11 - 12x13 - 14x15 - 16x17 18x19 - 20x22 - 21x23 - 24x26 - 25x28 - 27x29 - 30x32 mm 3 önindítókulcs 11x13 - 14x17 - 19x22 mm 10 imbuszkulcs 1,5÷12 mm 6 Imbusz csavarhúzókészlet Torx®-csavarokhoz T10 - T15 - T20 - T25 - T30 - T40 2 1/2” - os gépi dugókulcs 17 - 19 mm 20 1/2"-os hatlapú dugókulcs 10÷24 - 26 - 27 - 28 - 30 - 32 mm 1 1/2"-os toldó 125 mm 1 1/2"-os toldó 255 mm 1 1/2"-os csukló 1 1/2"-os csúszkás T-hajtószár 1 1/2"-os irányváltós racsni 8 csuklós T - kulcs 7 - 8 - 10 - 11 - 13 - 14 - 17 - 19 mm 1 hosszú csuklós T - szárú gyertyakulcs 1 keresztkulcs 17x19x22x 1/2” 1 egyenes belső Seeger-fogó 180 mm 1 hajlított belső Seeger - fogó 170 mm 1 egyenes külső Seeger-fogó 175 mm
5905 VG/2 Készlettársítási javaslat C25
400
Ft
434.045 059050144
Beta-sz.
38/B6 42 55
83 96N/B10 97TTX 720 920A 920/21 920/22 920/25 920/42 920/55 952 959 979 1032 1034 1036
Mennyiség/megnevezés
1 1 1 1 1 1 1 1 8 2 1 4 1 1 1 1
hajlított külső Seeger - fogó 175 mm vízpumpafogó 250 mm Egyenes pofájú önzáró fogó 240 mm erősített oldalcsípőfogó 160 mm áttételes egyenes lemezolló 250 mm műszerész olló kombinált fogó 180 mm egyenes telefonfogó 160 mm csavarhúzó hasítottfejű csavarokhoz 2,5x50 - 3x75 - 3,5x100 - 4x125 5,5x125 - 6,5x150 - 8x200 - 10x200 mm Lapos csavarhúzó, hatlapfejű szárvégződéssel 10x200 - 12x250 mm Lapos törpe csavarhúzó 6,5x30 mm Phillips®-csavarhúzó PH0x60 - PH1x80 PH2x100 - PH3x150 mm lakatos kalapács 400 g műanyag kalapács Ø 35 mm fémszalagos olajszűrőleszedő mérőműszer 3÷48 V
Beta-sz.
1038 1048 1052 1084BM 1122 1128BMX 1150BM 1166BM 1260 1260E 1260N 1262 1370 1390 1491 1498
5908VG/2T
212 darabos szerszámkészlet Autójavítás
Mennyiség/megnevezés 16 5 5 1 12 9 5 1 1 1 1 1 19 1 1 1 1 1 1 1 1 9 2 7 2 8 2 3 6 13 1
Beta-sz.
csillag-villáskulcs 6÷21 mm csillag-villáskulcs 22 - 24 - 27 - 30 - 32 mm hosszú kiütő Ø 2 - 3 - 4 - 5 - 6 mm pontozó Ø 4 mm villáskulcs 6x7 - 8x9 - 10x11 - 12x13 - 14x15 - 16x17 18x19 - 20x22 - 21x23 - 24x26 - 27x29 - 30x32 mm imbuszkulcs 1,5 - 2 - 2,5 - 3 - 4 - 5 - 6 - 8 - 10 mm 1/2"-os imbusz dugókulcs 5 - 6 - 8 - 10 - 12 mm 1/2"-os toldó 125 mm 1/2"-os toldó 255 mm 1/2"-os csukló 1/2"-os csúszkás T-hajtószár 1/2"-os irányváltós racsni 1/2"-os hatlapú dugókulcs 10÷24 - 26 - 27 - 30 - 32 mm egyenes belső Seeger-fogó 180 mm hajlított belső Seeger - fogó 170 mm egyenes külső Seeger-fogó 175 mm hajlított külső Seeger - fogó 175 mm egyenes belső Seeger-fogó 140 mm egyenes belső Seeger-fogó 225 mm egyenes külső Seeger-fogó 140 mm egyenes külső Seeger-fogó 225 mm csavarhúzó hasítottfejű csavarokhoz 3x75 - 3x100 - 4x100 - 4x150 - 5,5x100 5,5x150 - 6,5x150 - 8x150 - 10x200 mm Lapos törpe csavarhúzó 4x30 - 6,5x30 mm Phillips®-csavarhúzó PH0x60 - PH0x100 - PH1x80 - PH1x120 - PH2x100 PH2x150 -PH3x150 mm Csavarhúzó Phillips® - csavarokhoz, extra rövid penge PH1x30 - PH2x30 mm csuklós T - kulcs 7 - 8 - 10 - 12 - 13 - 14 - 17 - 19 mm Csavarhúzó Phillips® - csavarokhoz, hosszú penge PH1x400 - PH2x400 mm Csavarhúzó hernyócsavarokhoz, hosszú penge 3x300 - 4x400 - 5x400 mm Imbusz csavarhúzókészlet Torx®-csavarokhoz T10-T15-T20-T25-T27-T30 1/2” - os gépi dugókulcs 10-11-12-13-14-16-17-18-19-21-22-23-24 mm 1/2"-os toldó 125 mm
5908 VG/2T
Ft
TR
42 42 31 32 55
T15 T16 T31 T31 T31
96N/SC9 920ME 920/21 920/22 920/25 920/42 920/55 920A 1032 1034 1036 1038 1032 1032 1036 1036 1260
T31 T80 T80 T80 T80 T80 T80 T80 T145 T145 T145 T145 T146 T146 T146 T146 T167
1260N 1262
T167 T168
1262N 952 1262L 1264L 97TTX 720 720/21
T168 T63 T209 T209 T55 T110 T110
Mennyiség/megnevezés
5 1/2"-os színes hatszögű csavarhúzóbetét 5L - 6L - 7L - 8L - 10L 4 1/2”-os Torx®-imbusz-dugókulcs T40L - T45L - T55L - T70L 3 1/2”-os XZN®-profilú imbusz-dugókulcs, krómozott, barnított fej M6L - M8L M12L 5 reszelő 200 mm 1 fémszalagos olajszűrőleszedő 110 mm 1 Olajleeresztő dugókulcs-betét, négyszög 10 mm 7 Olajleeresztő dugókulcs-betét, külső hatszög 8-9-10-11-12-14-17 mm 4 Olajleeresztő dugókulcs-betét, külső négyszög 8-9,5-12-13 mm 1 Olajleeresztő dugókulcs-betét, külső háromszög Δ 1 Olajleeresztő dugókulcs-betét XZN®-csavarokhoz 1 Olajleeresztő kulcs 2 erősített laposvágó 100 - 200 mm 1 lakatos kalapács 300 g 1 műanyag kalapács Ø 35 mm 1 vízpumpafogó 250 mm 1 Egyenes pofájú önzáró fogó 240 mm 1 kombinált fogó 180 mm 1 egyenes telefonfogó 160 mm 1 erősített oldalcsípőfogó 160 mm 11 3/4” - os hatlapú dugókulcs 22-24-27-30-32-34-36-38-41-46-50 mm 1 3/4" - os toldó 200 mm 1 3/4" - os toldó 380 mm 1 3/4" - os csúszkás T - hajtószár 450 mm 1 3/4" - os irányváltós racsni 1 hőformált szerszámtartó 4 imbuszkulcs 13-14-17-19 mm 1 állítható villáskulcs 300 mm 1 szerelővas 1 bádogos lemezolló 250 mm 1 műszerész olló 1 lakatos kalapács 1000 g 1 Hézagmérő 1 Flexibilis mágneses csavarkiszedő 1 teleszkópos vizsgáló tükör 1 háromélű hántoló 200 mm 1 fűrész 440 mm 1 Rézdrótkefe 1 pumpás fém olajozó kanna 200 cl 1 dekorkés
Beta-sz.
TR
920PE 920TX 920XZN
T113 T113 T113
1719BMA8/S5 1491 1494 1494E 1494Q 1494T 1494XZN 1496/C 35 1370 1390 1048 1052 1150 1166 1084 928A 928/21 928/22 928/42 928/55 VP6 96N 111 965 1112 1128BMX 1370 1708/20 1712 1715 1717B 1726 1737NX 1751 1771
T236 T264 T264 T264 T264 T264 T264 T264 T234 T234 T234 T153 T153 T132 T132 T132 T105 T106 T106 T106 T106 VP6
814.320 059080117
Készlettársítási javaslat C28
401
5910VG/3T
202 darabos szerszámkészlet hőformázott tálcában Autójavítás
Mennyiség/megnevezés 16 csillag-villáskulcs 6÷21 mm 5 csillag-villáskulcs 22 - 24 - 27 - 30 - 32 mm 6 Kettős csuklós dugókulcs 8x9 - 10x11 - 12x13 - 14x15 - 16x17 - 18X19 mm 1 fémszalagos olajszűrőleszedő 110 mm 1 Olajleeresztő dugókulcs-betét, négyszög 10 mm 7 Olajleeresztő dugókulcs-betét, külső hatszög 8-9-10-11-12-14-17 mm 4 Olajleeresztő dugókulcs-betét, külső négyszög 8-9,5-12-13 mm 1 Olajleeresztő dugókulcs-betét, külső háromszög Δ 1 Olajleeresztő dugókulcs-betét XZN®-csavarokhoz 1 Olajleeresztő kulcs 5 1/2"-os imbusz dugókulcs 5 - 6 - 8 - 10 - 12 mm 1 1/2"-os toldó 125 mm 1 1/2"-os toldó 255 mm 1 1/2"-os csukló 1 1/2"-os csúszkás T-hajtószár 1 1/2"-os irányváltós racsni 19 1/2"-os hatlapú dugókulcs 10÷24 - 26 - 27 - 30 - 32 mm 1 egyenes belső Seeger-fogó 180 mm 1 hajlított belső Seeger - fogó 170 mm 1 egyenes külső Seeger-fogó 175 mm 1 hajlított külső Seeger - fogó 175 mm 1 egyenes belső Seeger-fogó 140 mm 1 hajlított belső Seeger - fogó 225 mm 1 egyenes külső Seeger-fogó 140 mm 1 hajlított külső Seeger - fogó 225 mm 6 Imbusz csavarhúzókészlet Torx®-csavarokhoz T10-T15-T20-T25-T27-T30 12 Csuklós racsnis csillag-villáskulcs 8 - 9 - 10 - 11 - 12 - 13 - 14 - 15 - 16 - 17 - 18 - 19 mm 1 kombinált fogó 180 mm
5910VG/3T A C30S munkapadhoz ajánlott készlet
402
Ft
1.220.010 059100068
Beta-sz.
42 42 80 1491 1494 1494E 1494Q 1494T 1494XZN 1496/C 920ME 920/21 920/22 920/25 920/42 920/55 920A 1032 1034 1036 1038 1032 1034 1036 1038 97TTX 142SN 1150BM
Mennyiség/megnevezés 1 egyenes telefonfogó 160 mm 1 erősített oldalcsípőfogó 160 mm 1 Vízpumpafogó fogasléces stifttel állítható 240 mm 1 Egyenes pofájú önzáró fogó 240 mm 8 csuklós T - kulcs 7 - 8 - 10 - 12 - 13 - 14 - 17 - 19 mm 9 csavarhúzó hasítottfejű csavarokhoz 3x75 - 3,5x100 - 4x100 - 4x150 - 5,5x100 5,5x150 - 6,5x150 - 8x150 - 10x200 mm 2 Lapos törpe csavarhúzó 4x30 - 6,5x30 mm 1 hosszú kiütő 7 Phillips®-csavarhúzó PH0x60 - PH0x100 - PH1x80 - PH1x120 - PH2x100 - PH2x150 -PH3x150 mm 2 Csavarhúzó Phillips® - csavarokhoz, extra rövid penge PH1x30 - PH2x30 mm 1 állítható villáskulcs 250 mm 1 1/2"-os csuklós T-hajtószár 6 T-szárú imbuszkulcs 2,5-3-4-5-6-8 mm 4 csuklós T - imbuszkulcs 4-5-6-8 mm 2 lakatos kalapács 300-500 g 2 Csavarhúzó Phillips® - csavarokhoz, hosszú penge PH1x400 - PH2x400 mm 3 Csavarhúzó hernyócsavarokhoz, hosszú penge 3x300 - 4x400 - 5x400 mm 1 Hajlított gömbfejű imbuszkulcs 1 kioldó nyomatékkulcs irányváltós racsnival 8 ÷ 60 Nm 1 kioldó nyomatékkulcs irányváltós racsnival 60 ÷ 330 Nm 1 Gépi dugókulcs 1 Szűkítő közbetét, belső 1/2", külső 3/8" 1 12 dugókulcs és 5 tartozék 3/4" 1 Széles és hajlított állítható fejjel 1 ütéselnyelő műanyag kalapács Ø 50 mm 1 Irányváltós ütvecsavarbehajtó, jobbos-balos, plattírozott anyagból
Beta-sz.
1166BM 1084BM 1047 1057A 952 1260 1260N 31/B6 1262
1262N 111 920/40 951 953 1370 1262L 1264L 96BPC/SC9 666N/5 666N/30 720/C12 910/16 928A/C12 966/C3 1392 1927P
5935VG/1MB
98 darabos szerszámkészlet a C35 szerszámkocsihoz, lágy hőformált tálcában Autójavítás
Mennyiség/megnevezés
21 csillag-villáskulcs 6-7-8-9-10-11-12-13-14-15-16-17-18-19-2021-22-24-27-30-32 mm 8 villáskulcs 6x7-8x9-10x11-12x13-14x15 16x17-18x19-20x22 mm 1 vízpumpafogó 250 mm 18 1/2"-os hatlapú dugókulcs 10-11-12-13-14-15-16-17-18-1920-21-22-24-26-27-30-32 mm 1 1/2" Gömbvégű toldó 125 mm 1 1/2" Gömbvégű toldó 250 mm 1 1/2"-os csukló 1 1/2"-os csúszkás T-hajtószár 1 1/2"-os irányváltós racsni 5 1/2"-os színes hatszögű csavarhúzóbetét 5-6-8-10-12 mm 1 egyenes belső Seeger-fogó 180 mm 1 hajlított belső Seeger - fogó 170 mm 1 egyenes külső Seeger-fogó 175 mm 1 hajlított külső Seeger - fogó 175 mm
5935 VG/1MB
Ft
Beta-sz.
TR
42 MB11 55 MB11
1048 MB11 920A MB36 920AN/125 920AN/250 920/25 920/42 920/55 920PE 1032 1034 1036 1038
MB36 MB36 MB36 MB36 MB36 MB36 MB36 MB36 MB36 MB36
Mennyiség/megnevezés
1 1 1 1 1 1 4 3 6 9 6 1
erősített laposvágó 200 mm erősített oldalcsípőfogó 160 mm kombinált fogó 180 mm egyenes telefonfogó 160 mm lakatos kalapács 500 g műanyag kalapács 35 mm csavarhúzó hasítottfejű csavarokhoz 3x75-4x100-5x125-6,5x150 mm Phillips®-csavarhúzó PH0x60-PH1x80--PH2x100 mm Imbusz csavarhúzó Torx®-csavarokhoz T8-T10-T15-T20-T25-T30 Hajlított gömbfejű imbuszkulcs T - szárú imbuszkulcs műanyag markolattal 2-2,5-3-4-5-6 Egyenes pofájú önzáró fogó 240 mm
Beta-sz.
35 1084BM 1150BM 1166BM 1370 1390 1260
TR
MB36 MB36 MB36 MB36 MB36 MB36 MB46
1262 MB46 1267TX MB46 96BPC/SC9 MB46 96T MB46 1052 MB46
331.655 059350321
Készlettársítási javaslat C35
403
5940SBK
125 darabos szerszámkészlet Motorjavítás
Mennyiség/megnevezés
1 1 1 10 6 9 1 54 17 1 2 1 2
kiütő Ø 2 mm pontozó Ø 4 mm laposvágó 125 mm csillag-villáskulcs 6 - 7 - 8 - 10 - 11 - 12 - 13 - 14 - 17 - 19 mm villáskulcs 6x7 - 8x9 - 10x11 - 12x13 - 14x15 - 16x17 mm imbuszkulcs 1,5 - 2 - 2,5 - 3 - 4 - 5 - 6 - 8 - 10 mm kioldó nyomatékkulcs irányváltós racsnival 3/8", 8÷60 Nm 52 hatszögű csavarhúzóbetét, 10 mm és 2 tartozék 12 dugókulcs és 5 tartozék Szűkítő közbetét, belső 1/2", külső 3/8" 3/8" - os gyertya - dugókulcs 16 - 17,8 mm Extra hosszú félkerekcsőrű műszerészfogó 283 mm egyenes belső Seeger-fogó 140 - 180 mm
5940SBK
Ft
271.780 059400082
A C41S - C41H - C42S - C42H szerszámkocsikhoz ajánlott készlet
404
Beta-sz.
30 32 34 42 55 96/SC9 666N/5 867/C52 920A/C12X 910/16 956E 1009L/A 1032
Mennyiség/megnevezés
1 egyenes külső Seeger-fogó 140x1,3 mm 1 oldalcsípőfogó 160 mm Egyenes élű műszerész olló 1 kombinált fogó 180 mm 1 Csavarhúzó Dzus®-csavarokhoz 4 csavarhúzó hasítottfejű csavarokhoz 3x75 - 4x100 - 5,5x100 - 6,5x150 mm 3 Csavarhúzó Phillips®-csavarokhoz PH0x60 - PH1x80 - PH2x100 mm 1 Fáziskereső 1 lakatos kalapács 300 g fémszalagos olajszűrőleszedő 1 Hézagmérő 1 Mini fűrész 1 Sárgaréz drótkefe 1 pumpás műanyag olajozó kanna 250 cc
Beta-sz.
1036 1082 1128BM 1150 1201DZ 1201 1202
1254 1370 1491 1708/13 1725CR 1737 1754
5941VU/M
64 darabos szerszámkészlet lágy hőformázott tálcában a C41 húzható szerszámtáskához Ipari karbantartás
Mennyiség/megnevezés
16 csillag-villáskulcs 6-7-8-9-10-11 12-13-14-15-16-17-18-19-21-22 mm 9 imbuszkulcs 1 fékes mérőszalag 5 m 19 1/2"-os hatlapú dugókulcs 10-11-12-13-14-15-16-17-18-1920-21-22-23-24-26-27-30-32 mm 1 1/2"-os csukló 1 1/2"-os csúszkás T-hajtószár 1 1/2"-os irányváltós racsni 2 1/2" Gömbvégű toldó 125-250 mm 1 állítható villáskulcs 250 mm 1 vízpumpafogó 250 mm
5941 VU-M
Ft
Beta-sz.
TR
42 MC11
96/SC9 MC11 1692/5 MC11 920A MC21 920/25 920/42 920/55 920AN 111 1048
MC21 MC21 MC21 MC21
Mennyiség/megnevezés
1 1 1 1 3
oldalcsípőfogó 160 mm műszerész olló 145 mm kombinált fogó 180 mm egyenes telefonfogó 160 mm csavarhúzó hasítottfejű csavarokhoz 3,5x100-5,5x125-6,5x150 mm 3 Phillips®-csavarhúzó PH0-PH1-PH2 1 lakatos kalapács 300 g 1 dekorkés 18 mm
Beta-sz.
1082BM 1128BMX 1150BM 1166BM 1260
TR
1262 1370 1771
181.670 059410001
A C41 szerszámkocsikhoz ajánlott készlet
405
5941KART
41 darabos szerszámkészlet Autójavítás
Mennyiség/megnevezés
1 5 9 2 1 1 1 1 1 1 1 1
Kiütő nyéllel 4 mm csillag-villáskulcs 8-10-13-17-19 mm Hajlított gömbfejű imbuszkulcs 1,5-2-2,5-3-4-5-6-8-10 mm Csillag-villáskulcs irányváltós racsnival 10-13 mm Rövid hatlapú dugókulcs-csavarhúzó 7 mm Rövid csuklós T-gyertyakulcs, krómozott 20,8 mm villás vízpumpafogó 250 mm Egyenes pofájú önzáró fogó 240 mm oldalcsípőfogó 160 mm műszerész olló 145 mm kombinált fogó 180 mm egyenes telefonfogó 160 mm
5941KART
Ft
A C9 - C10 - C10S - C11 - CP15 - CP15PL - C16 - CP17 CP17L - C18 szerszámkocsikhoz ajánlott készlet
406
138.490 059410011
Beta-sz.
31BM 42 96BPC/SC9 142 942BX 957 1048V 1052 1082 1128BMX 1150 1166
Mennyiség/megnevezés
4 csavarhúzó hasítottfejű csavarokhoz 3x75 - 4x125 - 5,5x150 - 6,5x150 mm 4 Csavarhúzó Phillips®-csavarokhoz PH0x60 - PH1x80 - PH2x00 - PH3x150 mm 1 lakatos kalapács 400 g 1 műanyag kalapács Ø 35 mm 1 Gumigyűrű kiszedő szerszám 155 mm 1 fékes mérőszalag 3 m 1 lapos nagyoló reszelő markolattal 200 mm 1 Műanyag kábelkötegelő szalag 100 mm 1 Műanyag kábelkötegelő szalag 300 mm 1 fűrész 300 mm 1 dekorkés 18 mm
Beta-sz.
1201 1202
1370 1390 1410M 1692/3 1719BMD8/P 1748/3K 1748/9K 1725 1771
5953VG
147 darabos szerszámkészlet Autójavítás
24,6 kg Mennyiség/megnevezés
5 1 1 18 12 3 12 11 20 5 1 1 1 1 1 10 2 1 2 1 2 1 1 1
hosszú kiütő Ø 2 - 3 - 4 - 5 - 6 mm pontozó Ø 4 mm laposvágó 150 mm csillag-villáskulcs 6 - 7 - 8 - 9 - 10 - 11 - 12 - 13 - 14 - 16 - 17 - 18 - 19 21 - 22 - 24 - 27 - 30 mm villáskulcs 6x7 - 8x9 - 10x11 - 12x13 - 14x15 - 16x17 18x19 - 20x22 - 21x23 - 24x26 - 27x29 - 30x32 mm önindítókulcs 11x13 - 14x17 - 19x22 mm imbuszkulcs 2÷10 mm T - szárú imbuszkulcs műanyag markolattal 2÷8 - 10 mm 1/2"-os hatlapú dugókulcs 10÷24 - 26 - 27 - 28 - 30 - 32 mm 1/2"-os imbusz dugókulcs 5 - 6 - 8 - 10 - 12 mm 1/2"-os toldó 125 mm 1/2"-os toldó 255 mm 1/2"-os csukló 1/2"-os csúszkás T-hajtószár 1/2"-os irányváltós racsni csuklós T - kulcs 6 - 7 - 8 - 10 - 11 - 12 - 13 - 14 - 17 - 19 mm hosszú csuklós T - szárú gyertyakulcs 16 - 20,8 mm keresztkulcs 17x19x22x 1/2” egyenes belső Seeger-fogó 140 - 180 mm hajlított belső Seeger - fogó 170 mm egyenes külső Seeger-fogó 140x1,3 - 175 mm hajlított külső Seeger - fogó 175 mm vízpumpafogó 250 mm Egyenes pofájú önzáró fogó 240 mm
5953VG
Ft
Beta-sz.
31 32 34 42 55
83 96 96T 920A 920ME 920/21 920/22 920/25 920/42 920/55 952 959 979 1032 1034 1036 1038 1048 1052
Mennyiség/megnevezés
1 1 1 1 5 2 4 2 1 1 1 1 1 1 1 1 1 5 1 1
erősített oldalcsípőfogó 160 mm bádogos lemezolló 250 mm műszerész olló kombinált fogó 180 mm csavarhúzó hasítottfejű csavarokhoz 3x75 - 4x100 - 5,5x125 6,5x150 - 10x200 mm Lapos törpe csavarhúzó 4x30 - 6,5x30 mm Phillips®-csavarhúzó PH0x60 - PH1x80 PH2x100 - PH3x150 mm Csavarhúzó Phillips® - csavarokhoz, extra rövid penge PH1x30 PH2x30 mm Csavarhúzó Phillips® - csavarokhoz, hosszú penge PH2x400 mm Csavarhúzó hernyócsavarokhoz, hosszú penge 6,5x400 mm lakatos kalapács 400 g műanyag kalapács Ø 35 mm rugós biztosítógyűrű fogó SP fémszalagos olajszűrőleszedő saruzófogó Hézagmérő flexibilis mágneses csavarkiszedő 0,5 kg reszelő 200 mm fűrész pumpás műanyag olajozó kanna 250 cc
Beta-sz.
1084BM 1112 1128BMX 1150BM 1260 1260N 1262 1262N 1262L 1264L 1370 1390 1458 1491 1603 1708/13 1712E/1 1719BMA8/S5 1726BM 1754
569.080 059530085
Készlettársítási javaslat C53VG
407
5954VG
138 darabos szerszámkészlet Autójavítás
18,9 kg Mennyiség/megnevezés
5 1 1 18 8 3 13 3 1 20 1 1 1 1 1 4 10 3 1 1 1 1 1 1 1
hosszú kiütő Ø 2 - 3 - 4 - 5 - 6 mm pontozó Ø 4 mm laposvágó 125 mm csillag-villáskulcs 6÷22 - 24 mm villáskulcs 6x7 - 8x9 - 10x11 - 12x13 - 14x15 - 16x17 - 18x19 - 20x22 mm hajlított csillagkulcs 12x13 - 14x15 - 17x19 mm imbuszkulcs 2÷10 - 12 mm 1/2” - os gépi dugókulcs 17 - 19 - 22 mm 3/8" - os csuklós T - hajtószár 1/2"-os hatlapú dugókulcs 10÷24 - 26 - 27 - 28 - 30 - 32 mm 1/2"-os toldó 125 mm 1/2"-os toldó 255 mm 1/2"-os csukló 1/2"-os csúszkás T-hajtószár 1/2"-os irányváltós racsni Hosszú dugókulcs-csavarhúzó 6 - 7 - 8 - 10 mm csuklós T - kulcs 6 - 7 - 8 - 10 - 11 - 12 - 13 - 14 - 17 - 19 mm 3/8" - os gyertya - dugókulcs 16 - 17,8 - 20,8 mm szerelővas egyenes belső Seeger-fogó 180 mm hajlított belső Seeger - fogó 170 mm egyenes külső Seeger-fogó 175 mm hajlított külső Seeger - fogó 175 mm vízpumpafogó 250 mm Egyenes pofájú önzáró fogó 240 mm
5954VG Készlettársítási javaslat C54VG
408
Ft
471.345 059540085
Beta-sz.
31 32 34 42 55 90 96 720 910/40 920A 920/21 920/22 920/25 920/42 920/55 943BX 952 956E 964 1032 1034 1036 1038 1048 1052
Mennyiség/megnevezés
1 1 1 1 1 1 6 1 3 1 5 1 1 1 1 1 1 1 6 1
állítható hosszúcsőrű önzárófogó 180 mm oldalcsípőfogó 160 mm műszerész olló kombinált fogó 180 mm egyenes telefonfogó 160 mm Fáziskereső 6÷24V csavarhúzó hasítottfejű csavarokhoz 3x75 - 3,5x100 - 4x125 5,5x150 - 6,5x150 - 10x200 mm Lapos törpe csavarhúzó 6,5x30 mm Phillips®-csavarhúzó PH0x60 - PH1x80 - PH2x100 mm Csavarhúzó Phillips® - csavarokhoz, extra rövid penge PH2x30 mm Imbusz csavarhúzó Torx®-csavarokhoz T8 - T10 - T15 - T20 - T25 lakatos kalapács 300 g ütéselnyelő műanyag kalapács Ø 35 mm fékrugófogó 210 mm saruzófogó fékes mérőszalag 5 m Hézagmérő flexibilis mágneses csavarkiszedő 1,8 kg Tűreszelők 160 mm pumpás műanyag olajozó kanna 150 cc
Beta-sz.
1058 1082BM 1128BMX 1150BM 1166BM 1254 1260 1260N 1262 1262N 1267TX 1370 1392 1470 1603 1692 1708/20 1712E/2 1720/B6 1754
5957VG
174 darabos szerszámkészlet Autójavítás
36.6 kg Mennyiség/megnevezés
Beta-sz.
6 hosszú kiütő Ø 2 - 3 - 4 - 5 - 6 - 8 mm 6 2 kiütő, 1 pontozó, 3 hidegvágó
17 12 8 1
31/SP6 38/SP6
csillag-villáskulcs 6÷22 - 24 - 27 - 30mm villáskulcs 6x7 ÷ 30x32 mm T - szárú imbuszkulcs műanyag markolattal 2 ÷ 10 mm imbuszkulcs 2,5 ÷ 12 mm
42 55/S12X 96T/S8 96N/G7
8 8 részes hajlított Torx® imbuszkulcs szerszám készlet T9 ÷ T40
97TX/SC8
5 M5 ÷ M12
98XZN/B5
1 állítható villáskulcs 250 mm 1 13 8 4 3 1
111
kioldó nyomatékkulcs irányváltós racsnival 1/2", 40÷200 Nm 1/2"-os tizenkétszögű dugókulcs 10÷22 mm 1/2"-os tizenkétszögű dugókulcs 23÷32 mm 1/2" - os csavarhúzó dugókulcs 1,2x6,5 - 1,2x8 - 1,6x9 - 2x12 mm 1/2" - os Phillips® csavarhúzó dugókulcs PH2 - 3 - 4 1/2"-os toldó 125 mm
666N/20 920B/SB13 920B/SB8 920LP 920PH 920/21
1 1/2"-os toldó 255 mm
920/22
1 1 1 2
920/25 920/42 920/55 720
1/2"-os csukló 1/2"-os csúszkás T-hajtószár 1/2"-os irányváltós racsni 1/2” - os gépi dugókulcs 17 - 19 mm
10 csuklós T - kulcs 7 - 8 - 10 - 11 - 12 - 13 - 14 - 15 - 17 - 19 mm
952
3 hosszú csuklós T - szárú gyertyakulcs 14 - 16 - 20,8 mm
959
1 egyenes feszítővas
963
1 2 2 2 2 1
keresztkulcs 1/2" - 17 - 19 - 22 mm egyenes belső Seeger-fogó 140 - 180 mm hajlított belső Seeger - fogó 130 - 170 mm egyenes külső Seeger-fogó 140x1,3 - 175 mm hajlított külső Seeger - fogó 135x1,3 - 175 mm vízpumpafogó 250 mm
5957VG
Ft
Mennyiség/megnevezés
1 1 1 1 1 1 1 1 1 7
4 2 1 11 1 1 1 1 1 1 1 5 1 1 1 1
Egyenes pofájú önzáró fogó 240 mm oldalcsípőfogó 160 mm erősített oldalcsípőfogó 160 mm áttételes homlokcsípőfogó 180 mm bádogos lemezolló 250 mm műszerész olló kombinált fogó 180 mm egyenes telefonfogó 160 mm hajlított telefonfogó 200 mm csavarhúzó hasítottfejű csavarokhoz 2,5x50 - 3x75 - 4x100 5,5x125-6,5x150 - 8x200 - 10x200 mm Phillips®-csavarhúzó PH0x60 - PH1x80 - PH2x100 PH3x150 mm lakatos kalapács 300 - 600 g műanyag kalapács Ø 35 mm M5÷M16 mm fémszalagos olajszűrőleszedő mérőműszer fékes mérőszalag 5 m Hézagmérő flexibilis mágneses csavarkiszedő 1,8 kg kétélű hántoló 200 mm háromélű hántoló 200 mm reszelő 200 mm fűrész pumpás fém olajozó kanna 200 cc dekorkés tolómérő
Beta-sz.
1052 1082BM 1084BM 1092V 1112 1128BMX 1150BM 1166BM 1168BM 1260 1262 1370 1390 1433/C11 1491 1498 1692 1708/20 1712E/2 1717A 1717B 1719BMA8/S5 1725 1751 1771 1650
979 1032 1034 1036 1038 1048
871.705 059570070
A C57S A - C57S B - C57SP - C55PSP munkapadokhoz ajánlott készlet
409
Lágy hőformált tálcák M-széria
MC10
42
34
96/SC9
6-7-8-9-10-11-12 13-14-15-16-17 18-19-21-22 mm 1,5-2-2,5-3-4-5-6-8-10 mm
1084BM
160 mm
1150BM
180 mm
1166BM
160 mm
1201
3,5x100-5,5x150-6,5x150 mm
1202
PH0x60-PH1x80-PH2x100 mm
MC20
74
3,5 kg
Ft
MC10 MCV10
79.591 9.200
1 027500010 1 027510010 860MIX/A31
MC11
895/1
Szerszámkészletek hőformált tálcákon fiókos szerszámtárolókhoz, valamint az összes típusú tárolókhoz.
1048
250 mm
1370
300 g
32
Ø 4 mm
36
Ø 4 mm
900
4-4,5-5-5,5-6-7-8-9-10-11-12-13-14 mm
900/21
150 mm
900/25 900BG/30C 900/42 900/55 920A 42
H mm 70
LxP mm 588x277
96/SC9
6-7-8-9-10-11-12-13-14-15-16-17-18-1921-22 mm 1,5-2-2,5-3-4-5-6-8-10 mm
1692/5
5m
MC11 MCV11
920/25 920AN/125
Ft
6 kg
125 mm
920/42 920/55
51.704 8.900
10-11-12-13-14-15-16-17-18-19-21-2224-27-30-32 mm
1 041500011 1 041510011
Ft
MC20 MCV20
133.180 9.200
1 027500020 1 027510020
MC21
277 mm
588 mm
920A 920/25
10-11-12-13-14-15-16-17-18-19-20-2122-23-24-26-27-30-32 mm
920/42 920/55 920AN
MC21 MCV21
410
125-250 mm
Ft
71.977 8.900
1 041500021 1 041510021
Lágy hőformált tálcák M-széria
MB35
MB11
30
96T 851SR
860LP
860PE 860PH 860PZ 860RTX 860TX 42 55
1048
80
6-7-8-9-10-11-12-13-14-15-16-17-18-1920-21-22-24-27-30-32 mm 6x7-8x9-10x11 12x13-14x15 16x17-18x19 20x22 mm 250 mm
5,4 kg
Ft
MB11 MBV11
99.005 38.000
2-2,5-3-4-5-6-7-8 mm 230 mm 0,5x3 - 0,6x4,5 - 0,8x5,5 - 1x5,5 - 1,2x6,5 mm 2 - 2,5 -3 - 4 - 5 - 6 - 8 - 10 mm PH0 - PH1 - PH2 - PH3 - PH4 PZ1 - PZ2 - PZ3 - PZ4 T9-T10-T15-T20-T25-T27-T30-T40
860/55
T6-T7-T8-T9-T10-T15-T20-T25-T27T30-T40 100 mm
882P
80 mm
892/0
920A
920/21
10-11-12-13-14-15-16-17-18-19-20-2122-24-26-27-30-32 mm 125 mm
920/22
250 mm
920/25
1 024504211 1 024524211
Szerszámkészletek hőformált tálcákon fiókos szerszámtárolókhoz, valamint az összes típusú tárolókhoz.
920/42
920/55 1084BM 1150BM 1166BM
160 mm 180 mm 160 mm
5,9 kg
MB34
52
Ft
MB35 MBV35
173.925 38.000
1 024504235 1 024524235
MB36
920A
H mm 70
LxP mm 600x447
920/21
10-11-12-13-14-15-16-17-18-19-20-2122-23-24-26-27-30-32 mm 125 mm
920/22
150 mm
39
920/25 920/42
920A
111
250 mm
920/21
10-11-12-13-14-15-16-17-18-19-20-2122-24-26-27-30-32 mm 125 mm
1052
240 mm
920/22
250 mm
160 mm
920/25
920/55 1084BM 1150BM 1166BM 1032 1034 1036 1038 900
920/42
180 mm 160 mm 180 mm 170 mm 175 mm 175 mm 4-4,5-5-5,5-6-7-8-9-10-11-12-13-14 mm
900/20
50 mm
900/21
150 mm
35
1084BM 1150BM 1166BM
900/25 900BG/30
900/55 900/42
7,0 kg
MB34 MBV34
920/55 920PE 1032 1034 1036 1038
5-6-8-10-12 mm 180 mm 170 mm 175 mm 175 mm 200 mm 160 mm 180 mm 160 mm
1370
500 g
1390
35 mm
7,2 kg
Ft
185.465 38.000
1 024504234 1 024524234
MB36 MBV36
Ft
161.850 38.000
1 024504236 1 024524236
411
MB44
34
MB47
48
MB56
1260 1260N 1262 1262N 1253 96BPC/SC9 951
1260 1262 1260N 1262N 96T 96BPC/SC9 920A
2,5x50-3x75-3,5x100-4x100-5,5x1256,5x150-8x200 mm 4x30-6,5x30 mm PH0x60-PH0x100-PH1x80-PH1x120PH2x100-PH2x150-PH3x150 mm PH1x30-PH2x30 mm
2,5-3-4-5-6-8 mm
2,8 kg
Ft
MB44 MBV44
85.064 38.000
3x75-4x100-5,5x125-6,5x150 mm PH0x60-PH1x80--PH2x100 mm 4x30 mm PH1x30 mm 2,5-3-4-5-6-8 mm
920/21
10-11-12-13-14-15-16-17-18-19-20-2122-23-24-26-27-30-32 mm 125 mm
920/22
250 mm
920/25
1 024504244 1 024524244
920/42
920/55 5,6 kg
MB45
29
Ft
MB47 MBV47
135.710 38.000
1 024504247 1 024524247
MB55
1260 1262 1267TX 1052
96BPC/SC9
17
2,5x50-3x75-3,5x100-4x100-5,5x1005x125-6,5x150 mm PH0x60-PH0x100-PH1x80-PH1x120PH2x100-PH2x150 mm T8-T10-T15-T20-T25-T30
Ft
1 024504245 1 024524245
MB46
29
31
Ø 2-3-4-5-6 mm
32
Ø 4 mm
35
200 mm
1112
250 mm
200 mm 180 mm 170 mm 175 mm 175 mm 300 g
1390N
Ø 35 mm
35
200 mm
1692
5 mt
1725
260 mm
1771
18 mm
Ft
85.554 38.000
1370
500 g
1390
Ø 45 mm
1719BMA/Q 1719BMA/T 1719BMA/P 1719BMA/M 1719BMA/R
200 mm 200 mm 200 mm 200 mm 440 mm 200 mm 200 mm 200 mm 200 mm 200 mm Ø 4-6 mm Ø 4 mm
35
125-200 mmm
1370
300 g
1390
Ø 35 mm
1692
5 mt
2-2,5-3-4-5-6
1725
420 mm
240 mm
1835
MB55 MBV55
PH0x60-PH1x80--PH2x100 mm T8-T10-T15-T20-T25-T30
1 024504256 1 024524256
200 mm
32
3x75-4x100-5,5x125-6,5x150 mm
15
31
2,8 kg
412
200 mm
MB57
4,5 kg
MB46 MBV46
200 mm
1370T
1719BMA/Q 1719BMA/T 1719BMA/P 1719BMA/M 1719BMA/R
1052
200 mm
1128BMX
1726
1260 1262 1267TX 96BPC/SC9 96T
200 mm
MB56 MBV56
2,8 kg
60.171 38.000
1719BMA/Q 1719BMA/T 1719BMA/P 1719BMA/M 1719BMA/R 1032 1034 1036 1038
3,7 kg
240 mm
MB45 MBV45
15
Ft
86.020 38.000
1 024504255 1 024524255
3,4 kg
Ft
70.803 38.000
1 024504246 1 024524246
MB57 MBV57
Ft
70.889 38.000
1 024504257 1 024524257
MB61
16
MB62
20
Lágy hőformált tálcák M-széria
Szerszámkészletek hőformált tálcákon fiókos szerszámtárolókhoz, valamint az összes típusú tárolókhoz. A C1 és C2 fiókok magasságát azért jelöltük meg, hogy ki lehessen választani a legmegfelelőbb hőformált tálcát. Minden egyes hőformált tálca mellett megtalálható a hozzávaló fiók magassága.
1719BMA/Q 1719BMA/P 1719BMA/T 1719BMA/M 1719BMA/R 35
1032 1034 1036 1038 1052
1084BM 1150BM 1166BM
55
200 mm
1048MQ
6x7-8x9-10x11 12x13-14x15 16x17-18x19 20x22 mm 250 mm
1082MQ
140 mm
200 mm 200 mm 200 mm
200 mm
1128BSX
200 mm
1132MQ
180 mm
1142MQ 1150MQ 1166MQ 1168MQ
170 mm 175 mm 175 mm 240 mm 160 mm
110MQ
180 mm
1777MQ
160 mm
993MQ
1370
500 g
1602
1390
Ø 35 mm
230 mm 160 mm 180 mm 160 mm 160 mm 250mm
H LxP mm mm C1 50 588x367 C2 70 588x367
4,8 kg
MB61 MBV61
Ft
108.570 38.000
1 024504261 1 024524261
4,1 kg
Ft
MB62 MBV62
183.995 38.000
1 024504262 1 024524262
MB63
96BPC/SC9 1250 1251 1253 943MQ 1272MQ 1274MQ 860LP 860PE 860PH 860PZ 860RTX 882MSR/50
850MQ
60
9899C1/4
4x125 mm PH1x150 mm
üres műanyag doboz 1/4 merev és lágy hőformázott fióktálcákhoz
5,5-6-7-8-10-13 mm PH0x60-PH1x80-PH2x100-PH3x150 mm
• Alkalmas az összes 1/4 T és M hőformázott tálcatípushoz
2,5x75-3x100-4x100-5,5x125-6,5x1508x175 mm 0,5x3 - 0,6x4 - 0,8x5,5 1,0x5,5 - 1,2x6,5 mm 2 - 2,5 - 3 - 4 - 5 - 6 8 - 10 mm PH0 - PH1 - PH2 - PH3 - PH4 PZ1 - PZ2 - PZ3 - PZ4 T9 - T10 - T15 - T20 T25 - T27 - T30 - T40 1/4 1/4
3,2 kg
MB63 MBV63
Ft
108.265 38.000
1 024504263 1 024524263
9899C1/4
Ft
9.300
1 098990606
413
M10
M38
22
4 55
42
M25
6-7-8-9-10-11-12-13-14-15-16-17-18-1920-21-22-24-27-30-32-36 mm
C1-C2 1,7 kg
Ft
M10 MV10
87.797 13.350
Ft
M38 MV38
C2
4,5 kg
16.028 9.250
1 024500038 1 024510038
M40
1 024500010 1 024510010 42
M15
21x23-24x26 27x29-30x32 mm
16
90 123Q1/4
7 90
6-7-8-9-10-11-12-13-14-15-16-1718-19-21-22-24-27 mm 6x7-8x9-10x11-12x13-14x1516x17-18x19 mm
6x7-8x9-10x11 12x13-14x15 16x17-18x19 mm
123Q3/8 123Q1/2 142
C2
1,5 kg
Ft
M15 MV15
41.934 7.000
M25 MV25
1 024500015 1 024510015
Ft
158.125 13.350
Ft
1 024500016 1 024510016
Ft
M31 MV31
87.646 13.350
M40 MV40
Ft
24.567 7.000
31
6x7-8x9-10x11-12x13-14x15-16x1718x19-20x22-21x23-24x27-30x32 mm 6x7-8x9-10x11-12x13-14x15-16x1718x19-20x22-21x23-24x27-30x32 mm 1,5-2-2,5-3-4-5-6-8-10 mm
12 142
8-9-10-11-12 13-14-15-16 17-18-19 mm
C2
1 024500031 1 024510031
Ft
92.506 13.350
1,3 kg
Ft
75.982 7.000
1 024500045 1 024510045
17 55
6x7-8x9-10x11 12x13-14x15 16x17-18x19 20x22 mm 1,5÷10 mm
M46
12 142SN
8-9-10-11-12 13-14-15-16 17-18-19 mm
C2 1,1 kg
C2
C2
4,2 kg
1 024500040 1 024510040
M45
M45 MV45
96/SC9
414
M33
M30
M30 MV30
810 g
C2 29.243 9.250
96BPC/SC9
1 024500873 1 024510873
1/4-9/32-5/16-3/87/16-1/2-9/16-19/325/8-11/16-3/4-13/167/8-15/16-1-1.1/16 96BP/AS-SC9 1/16-3/32-1/8-5/323/16-7/32-1/4-5/16-3/8
22-24-27-30-32 mm
2,1 kg
90
M31
5 42
55
C2
42AS
M16
M16 MV16
8-9-10-11-12-13-14-15-16-1718-19 mm
1,4 kg
1 024500030 1 024510030
M33 MV33
Ft
19.621 7.000
1 024500033 1 024510033
M46 MV46
Ft
89.723 7.000
1 024500046 1 024510046
M50
8
96T
C1-C2
Ft
29.415 9.250
96T 97BTX/SC8 944BX
1 024500050 1 024510051
2-2,5-3-4-5-6-7-8-10 mm T9-T10-T15-T20-T25-T27-T30-T40 5-6-7-8-10-13 mm
C1-C2
1,9 Kg
Ft
M60 MV60
M52
89.372 13.350
1 024500060 1 024510060
16
M62
2,5-3-4-5-6 mm
C1-C2
97TTX
330 g
Ft
17.063 7.000
1 024500052 1 024510052
M53
5
96TBP
2,5-3-4-5-6 mm
1032
T10-T15-T20-T25-T27-T30-T40T45-T50 180 mm
1034
170 mm
1036
175 mm
1038
175 mm
1177BM
140 mm
1188BM
125 mm
1257LP
2-2,5-3-3,5 mm
1257PH
0-00
C1-C2
Ft
124.315 13.350
99.914 13.350
2,5-3-4-5-6-8 10-12-14 mm
8
1 024500053 1 024510052
M55
C1-C2 Ft
M69 MV69
69.444 9.250
952
T10-T15-T20-T25-T30
M63 MV63
16
7-8-10-12-13-14-17-19 mm
C1-C2
3,4 kg
Ft
80.743 13.350
1 024500063 1 024510063
933
7-8-9-10-11-12-13-14-15 16-17-18-19-21-22-24 mm
C1-C2
M55 MV55
C2
5,5 kg
Ft
18.837 7.000
1 024500055 1 024510055
1 024500069 1 024510069
M75
5
330 g
1 024500065 1 024510065
1 024500875 1 024510875
1,8 kg
9
951
350 g
97TTX
2,5-3-4-5-6-8-10-12-14 mm
M69
C1-C2 Ft
8-10-12-13-14-17-19 mm
951
3,6 Kg
M63
18.086 7.000
950
M65 MV65
Ft
M62 MV62
M53 MV52
M65
5
96T
M52 MV52
24
2-2,5-3-4-5 6-7-8 mm
1,1 kg
M50 MV50
M60
M75 MV75
Ft
106.365 13.350
1 024500075 1 024510075
415
M77
M91
25
900 900ME
920/36A
24
6x7-8x9-10x11-12x13-14x1516x17-18x19 mm
965
450 mm
1052
240 mm
1058
180 mm
10-11-12-13-14 15-16-17-18-19 20-21-22-23-24 26-27-30-32 mm 920AN/125 125 mm 920AN/250 250 mm
1481PL/B 1481PL/C
920/25
255 mm
920/42
305 mm
920/55
150 mm
3,7 kg
Ft
M77 MV77
157.620 13.350
1 024500876 1 024510876
71.977 9.250
851SR
860LP
860PE 860PZ 860TX 860RTX
C2 1,3 kg
M79 MV79
69.155 7.000
C2 Ft
46.781 7.000
1 024500091 1 024510090
22
910A
1 024500083 1 024510083
910/21
6-7-8-9-10-11-12-1314-15-16-17-18-19-2021-22 mm 125 mm
910/22
250 mm
910/25
910/55
45
860PH
910/42
8x9 -10x11-12x13 -14x15 16x17-18x19 mm
Ft
560 g
C2 Ft
M83 MV83
6 80
1/4 - 1/4
M92
M85 M79
150 mm
900/25 900/42
M91 MV90
1708/20 1716P
50 mm
900/21
900/55
920A
1481PL/A
1650
900/20
900BG/30
M83 80
4-4,5-5-5,5-6-7-8-910-11-12-13-14 mm 2,5-3-4-5-6-8 mm
230 mm 0,5x3 - 0,6x4,5 - 0,8x5,5 - 1x5,5 1,2x6,5 mm 2 - 2,5 -3 - 4 - 5 - 6 - 8 - 10 mm PH0 - PH1 - PH2 PH3 - PH4 PZ1 - PZ2 - PZ3 - PZ4 T6-T7-T8-T9-T10-T15T20-T25-T27-T30-T40
860/55
T9-T10-T15-T20-T25T27-T30-T40 100 mm
882P
80 mm
892
1/4 - 1/4
1,5 kg
C2
Ft
M92 MV92
61.505 7.000
1 024500092 1 024510092
M94 900AS/L 900AS
1 024500079 1 024510079
900AN
3/16-7/32-1/4-9/325/16-11/32-3/8-7/161/2-9/16 3/16-7/32-5/32-1/49/32-5/16-11/32-3/87/16-1/2-9/16 50-100mm
900/25
M82
29
920A 920ME
10-11-12-13-14 15-16-17-18-19 20-21-22-23-24 26-27-30-32 mm 5-6-8-10-12 mm
920AN/125 125 mm
450 g
Ft
M85 MV85
900/55
C1-C2 44.740 7.000
900/42
M86
46
920AN/250 250 mm 920/25 920/42
920/55 4,1 kg
M82 MV82
Ft
M94 MV94
53.196 7.000
920A/AS
C2 Ft
87.369 9.250
C2
1 024500094 1 024510094
M96
305 mm
1 024500085 1 024510085
920/25
1 024500082 1 024510082
920AN
3/8-7/16-1/2-9/1619/32-5/8-11/16-3/425/32-13/16-7/815/16-1-1.1/16-1.1/18125-250mm
920/42
920/55
1,4 kg
M86 MV86
416
C1-C2 Ft
31.096 7.000
1 024500086 1 024510086
M96 MV96
C2 Ft
73.387 9.250
1 024500096 1 024510096
M100
M110
98
850MQ 860TX/A10 920MQ/A 920MQ/PE
36
8-9-10-11-12-13-14-15-16-17-18-19-20 mm 5-6-8-10-12 mm
920MQ/21
125 mm
920MQ/22
250 mm
920MQ/55A
943MQ
6-7-8-10 mm
C2
3,1 kg
M105
Ft
M110 MV110
297.195 13.350
1 024500110 1 024510110
M112
32
861TX 866TX
900
900L 96BPC/SC9
5-6-7-8-9-10-11-12-13 mm
5/16-T20÷T55
895/1
1/4x1/4
895/6
5/16x1/2
900FTX 920FTX 920TX
4-4,5-5-5,5-6-7-8-9-10-11-12-13-14 mm
1/4-T6÷T15
1/4-E4÷E10 1/2-E12÷E24 1/2-T55L-T60-T70L
1,5-2-2,5-3-4-5-6-8-10 mm
895/1 895/3 895/6
6,7 Kg
M100 MV100
C2 Ft
227.855 13.350
900ME 900LP 900PH 900TX
3-4-5-6-7 mm
900/16
1/4 - 3/8
900/...
50-100-150 mm
1 024500100 1 024510100
1,3 kg
0,8x4-1x5,5-1,2x6,5-,2x8 mm
Ft
M112 MV112
PH1-PH2-PH3-PH4 T10-T15-T20-T25-T27-T30-T40
C2
55.932 7.000
1 024500112 1 024510112
M120
900/25
75
900BG/30 900/42
900/55 910A 910/15
6-7-8-9-10-11-12-13-14-15-16-17-18-1920-21-22 mm 3/8 - 1/4
910/16
3/8 - 1/2
910/21
125 mm
910/22
250 mm
920A
910/25 910/42
910/55 920A 920/15
8-10-11-12-13-14-15-16-17-18-19-20-2122-23-24-26-27-28-30-32 mm 1/2 - 3/8
920/25 920AN
16-17,8-20,8 mm
C2 Ft
272.640 13.350
250 mm
920/25 920/42
920AL
920TX
M105 MV105
920AN/250
920FTX 920/55 920PE
125 - 250 mm
920/42
920/55 956E
920AN/125
10-11-12-13-14-15-16-17-18-19-20-2122-24-26-27-30-32 mm 125 mm
6,9 Kg
1 024500871 1 024510871
M120 MV120
10-12-13-14-15-16-17-18-19-22-24-2730-32 mm 10-12-14-16-18-20-22-24 mm 5-5L-6-6L-7-7L-8-8L-10-10L-12-12L14-14L T20-T25-T27-T30-T40-T45-T50-T55-T60T20L-T25L-T27L-T30L-T40L-T45L-T50L
C2 Ft
229.535 13.350
1 024500120 1 024510120
417
M121
920BP 920TX 920XZN 920ES 920/36A
6,3 Kg
46
M131
3
T20-T25-T27-T30-T40L-T45L-T50LT55L-T60L-T70L 4-5-6-6L-8-8L-10-10L-12-12L-1414L-16-18 mm 7-9-10-11-12L-14L-16L-7XL-9XL-10XL11XL-12XL-14XL-16XL mm
Ft
C1-C2
M131 MV131
Ft
23.876 7.000
1 024500131 1 024510131
M132
3
1084
160 mm
1150
180 mm
1166
1692/5
1 024500121 1 024510121
M125
920XZN 920AL
8-9-10-11-12-13-14-15-16-17-19-21-22 mm 5-6-6L-7-8-8L-10-10L-12-12L mm
M132 MV132
Ft
19.218 7.000
1048MQ
Ft
M125
222.480 13.350
1 024500132 1 024510132
M135
1 024500872 1 024510872
3
1082MQ
160 mm
1150MQ
180 mm
1166MQ
M130
1 024500153 1 024510153
15
1128MQ
10-12-13-14-15-16-17-18-19-21-22-2324-27-30-32 mm 5m
C1-C2
18.087 7.000
M160
160 mm
C1-C2
T20-T25-T27-T30-T30L-T40-T40L-T45T50-T50L-T55-T60-T60L 5-6-6L-8-8L-10-10L-12L mm
Ft
M153 MV153
650 g
E12-E14-E16-E18-E20-E22-E24
C1-C2
1 kg
750 g
C1-C2 205.535 13.350
920PE 920FTX 920TX
2
5L-6L-8L-10L-5XL-6XL-8XL mm
M121 MV121
910AL
M153
1084MQ 1150MQ 1162MQ 1164MQ 1272MQ 1274MQ
250 mm 200 mm 200 mm 160 mm 160 mm PH0x60 - PH1x80 - PH2x100 - PH3x150 mm 2,5x75 - 3x100 - 4x100 - 5,5x125 mm
1777MQ/U
C1 - C2
3,0 kg
160 mm
Ft
M160 MV160
13
113.215 13.350
1 024500160 1 024510160
M165 C1-C2
750 g
M135 MV135
Ft
35.766 7.000
1 024500135 1 024510135
1032 1034 1036 1038
180 mm
1048
250 mm
1048
250 mm
1052
240 mm
1082BM
160 mm
1082BM
160 mm
1150BM
180 mm
1098
220 mm
1162BM
160 mm
1112
250 mm
1290 1290N
3x75-4x100-5,5x100-6,5x1508x150 mm 6,5x30 mm
1292
4,5x80-6x100-8x150 mm
1292N
6x30 mm
1297TX
T20-T25-T27-T30
170 mm 175 mm 175 mm
M145
860MIX/A31
4
1128BM
1150BM 1166BM 1168BM
180 mm 160 mm 160 mm
C1-C2
3,4 Kg
M130 MV130
418
Ft
97.047 13.350
1 024500130 1 024510130
C1-C2
640 g
M145 MV145
Ft
29.346 7.000
1 024500145 1 024510145
C1-C2 M165 MV165
Ft
94.464 13.350
1 024500874 1 024510874
M180
7
1290
M208 1260
3x75 4x100 5,5x150 6,5x150 mm PH0x60 PH1x80 PH2x100 mm
1292
10
1262 1260N 1262N
3x75 3,5x100 4x125 5,5x150 6,5x150 mm PH0x60 PH1x80 PH2x100 mm 4x30 mm PH1x30 mm
C1-C2
C1-C2
500 g
M180 MV180
M170
7
1290
750 g
Ft
14.914 7.000
M199
7
Ft
M208 MV208
16.922 9.250
1 024500208 1 024510208
M210
25
2,5x50 3x75 3,5x100 4x125 5,5x100 5,5x150 6,5x150 mm
C1-C2
C1-C2
500 g
M170 MV170
1 024500180 1 024510180
1201
500 g
Ft
14.386 7.000
1 024500170 1 024510170
M172
6
1292
M199 MV199
Ft
11.493 7.000
1 024500199 1 024510199
M202
6
PH0x60 PH0x100 PH1x80 PH1x120 PH2x100 PH2x150 mm
1201N 1202 1202N 1207TX 1253
2,5x50-3x75-4x100-5,5x125-6,5x1508x200 mm 4x30 mm PH0x60-PH1x80-PH2x100-PH3x150 mm PH1X30 mm T6-T7-T8-T9-T10-T15-T20-T25-T27T30-T40-T45
C1-C2
1,8 Kg
M210 MV210
Ft
41.144 13.350
1 024500210 1 024510210
M211
7
1201 C1-C2
C1-C2
450 g
M172 MV172
450 g
Ft
13.035 7.000
1 024500172 1 024510172
M174
6
1297TX
M202 MV202
Ft
10.686 7.000
1 024500202 1 024510202
M204
T8-T10-T15-T20T25-T30
6
1267TX
T8-T10-T15-T20T25-T30
C1-C2 500 g
M211 MV211
C1-C2 450 g
M174 MV174
2,5x50-3x75-3,5x1004x125-5,5x1005,5x150-6,5x150 mm
Ft
8.294 7.000
1 024500211 1 024510211
C1-C2 450 g
Ft
19.257 7.000
1 024500174 1 024510174
M204 MV204
Ft
15.000 7.000
1 024500204 1 024510204
419
M212
6
1202
M226
7
1274MQ
PH0x60-PH1x80PH1x120-PH2x100PH2x150-PH3x150
1272MQ
3x100 4x100 5,5x125 6,5x150 mm PH0x60 PH1x80 PH2x100 mm
C1-C2
C1-C2
450 g
M212 MV212
M231
500 g
Ft
8.896 7.000
1 024500212 1 024510212
M215
7
1207TX
T6-T7-T8-T9-T10T15-T20
Ft
M226 MV226
19.227 7.000
1 024500226 1 024510226
M227
5
944BX
31
2-3-4-5-6-8 mm
32
4 mm
34
125-150-175 mm
36
125 mm
1370
500-1000 g
1390
Ø 35 mm
1712TF
590 mm
1715
670 mm
1719BMA8/Q
200 mm
1719BMA8/T
200 mm
1719BMA8/P
200 mm
1719BMA8/M
200 mm
1719BMA8/R
200 mm
1737NX
C1-C2
6-7-8-10-13 mm
Ft
M231 MV231
90.860 13.350
1 024500877 1 024510877
M234
C1-C2
4
500 g
M215 MV215
Ft
11.640 7.000
1 024500215 1 024510215
M220
7
1201
3x75 4x100 5,5x150 6,5x150 mm PH0x60 PH1x80 PH2x100 mm
1202
C1-C2 420 g
Ft
M227 MV227
28.971 7.000
1 024500227 1 024510227
M230
25
C1-C2 1,3 kg
Ft
M234 MV232
22.282 7.000
1 024500234 1 024510232
M236
5
C1-C2 500 g
M220 MV220
Ft
8.719 7.000
1 024500220 1 024510220
30
Ø 2-3-4 mm
31
Ø 2-3-4-5-6-8 mm
32
Ø 4 mm
34
150 mm
35
200-250 mm
36
125 mm
1370
500 g
1390
Ø 35 mm
1692
3m
1719BMA/Q 1719BMA/T 1719BMA/P 1719BMA/M 1719BMA/R
1712TF
1719BMA/Q 1719BMA/T 1719BMA/P 1719BMA/M 1719BMA/R
200 mm 200 mm 200 mm 200 mm
200 mm 200 mm 200 mm 200 mm 200 mm
200 mm
1737NX 1771
18 mm
C1-C2
3,2 Kg
M230 MV230
420
Ft
94.852 13.350
1 024500230 1 024510230
C1 - C2
870 g
M236 MV236
Ft
22.216 7.000
1 024500236 1 024510236
M237
M289
5
4
35
100-200 mm
1370T
1692
300 mm
1390N
1725CR
Ø 35 mm
1755
5m 30 cc
1771
C1-C2 1,3 kg
Ft
M237 MV232
24.160 7.000
7
Ft
M289 MV289
1 024500237 1 024510232
M240
C2
500 g
M285
4
11.226 7.000
1 024500289 1 024510289
M295
4
31BM
Ø 2-3-4-5-6-8 mm
1650
32
Ø 4 mm
1682 1707 1708/20
1112
C1-C2
M240 MV240
Ft
30.269 7.000
250 mm
C1-C2
1128BM
850 g
1 024500240 1 024510240
1726
440 mm
1728BM
(5)
1753
200 cc
450 g
C2
1,5 kg
M264
16 1491
1494 1494E 1494Q Δ 1494T 1494XZN 1496C
Ø 65÷110 mm 10 mm 8-9-10-11-12-1417 mm 8-9,5-12-13 mm
Ft
M285 MV285
27.571 13.350
1 024500285 1 024510285
1 024500295 1 024510295
14
M288
720
9
720/21
Δ 9,5
12-13-14-15-16-17 18-19-21-22 24-27 mm
16 8x 10 mm
4,7 kg
51.313 7.000
M300
C2
M264 MV264
26.106 7.000
1927A
2,1 kg
Ft
Ft
M295 MV295
1 024500264 1 024510264
Ft
M300 MV300
1128BMX
C2
89.693 9.250
1 024500300 1 024510300
1130BMX
1719BMA/Q 1719BMA/P 1719BMA/M 1719BMA/R
200 mm
1726BM
400 mm
1728BM
(5)
1771BM
170 mm
1778V18
185 mm
M310
200 mm 200 mm
1927CD
720
720/21
C1-C2
2,4 Kg
M288 MV287
14
200 mm
Ft
56.954 13.350
1 024500288 1 024510287
4,0 kg
M310 MV310
12-13-14-15-16-17 18-19-21-22 24-27 mm
C2 Ft
140.520 9.250
1 024500310 1 024510310
421
Kemény hőformált tálcák T-széria
VPM0
Szivacsbetét
T10
17 42
6-7-8-10-11-12-13 14-16-17-18-19-21 22-24-27-30 mm
117 mm
C1-C2
337 mm
C2 2,7 kg
Ft
VPM0
5.637
1 088870350
Ft
T10 TV10
VPM3
Szivacsbetét
53.348 7.100
1 024240010 1 024000400
T15 Szerszámkészletek hőformált tálcákon fiókos szerszámtárolókhoz, valamint az összes típusú tárolókhoz.
117 mm
C1-C2
76 mm
Ft
VPM3
5.637
1 088870353
16 42
6-7-8-9-10-11-12 13-14-15-16-17 18-19-20-21 mm
A C1 és C2 fiókok magasságát azért jelöltük meg, hogy ki lehessen választani a legmegfelelőbb hőformált tálcát. Minden egyes hőformált tálca mellett megtalálható a hozzávaló fiók magassága.
VPM7
C2
Szivacsbetét
1,5 kg
Ft
T15 TV15
125 mm 115 mm
Ft
VPM7
6.474
40.623 5.300
1 024240015 1 024000445
T16
1 088870356
VPM8
Szivacsbetét
H LxP mm mm C1 50 588x367 C2 70 588x367
5 42
22-24-27-30-32 mm
40 mm 440 mm
Ft
VPM8
4.868
C2
1 088870357
VPM9
2,1 kg
T16 TV16
Szivacsbetét
1 024240016 1 024000446
T18
40 mm 310 mm
VPM9
Ft
28.329 5.300
16 42MP
Ft
4.718
6-7-8-9-10-11-12 13-14-15-16-17 18-19-20-21 mm
1 088870358
C2 1,5 kg
T18 TV15
422
Ft
58.199 5.300
1 024240018 1 024000445
T19
5 42MP
T33
17 55
22-24-27-30-32 mm
96/SC9
Ft
1 024240019 1 024000446
T22
15
Ft
19.008 5.300
1 024240033 1 024000488
T34
17 55MP
5/16-3/8-7/16-1/2 9/16-5/8-11/16-3/4 96AS/BG7 3/32-1/8-5/32-3/16 1/4-5/16-3/8
96/SC9
Ft
Ft
T34 TV20
24.273 5.300
1 024240034 1 024000488
7 90
8-10-11-12-13-14-1517-19 mm 96BPINOX 2,5-3-4-5-6-8-10 mm
T23 TV23
54.672 5.300
1 024240023 1 024249906
Ft
T40 TV40
23.799 5.300
1 024240040 1 024000456
5 90
31
Ø 2-3-4-5-6 mm
32
Ø 4 mm
55
6x7-8x9-10x11 12x13-14x15 16x17-18x19 20x22-21x23 24x26-27x29 30x32 mm 1,5÷10 mm
T48
12
96BPC/SC9 1,5÷10 mm 142C
T48 TV47
8-9-10-11-12 13-14-15-16 17-18-19 mm
Ft
63.688 5.300
1 024240031 1 024000401
T41 TV41
1 024240048 1 024000763
T50
11
96T
20x22-21x23 24x26-25x28 27x29 mm
2-2,5-3-3,5-4-4,5 5-6-7-8-10 mm
C1 - C2
1,5 kg
3 kg
1 024240046 1 024000499
C2
C2
Ft
88.023 5.300
C2
27
Ft
8-9-10-11-12 13-14-15-16 17-18-19 mm
1,4 kg
T41
46.951 7.100
T46 TV46
6x7-8x9-10x11 12x13-14x15 16x17-18x19 mm
810 g
T31
96N/SC9
12
C2
C2
T46
C2
16 42INOX
1 024240045 1 024000498
1,5 kg
T40
T23
Ft
C2
1 024240022 1 024000488
1 kg
Ft
74.282 5.300
142SN
1 kg
32.507 5.300
T45 TV45
6x7-8x9-10x11 12x13-14x15 16x17-18x19 20x22 mm 1,5÷10 mm
C2 1 kg
T31 TV30
C2 1,3 kg
T33 TV20
42AS
T22 TV20
8-9-10-11-12 13-14-15-16 17-18-19 mm
C2 1 kg
37.935 5.300
12 142
6x7-8x9-10x11 12x13-14x15 16x17-18x19 20x22 mm 1,5÷10 mm
C2 2,1 kg
T19 TV16
T45
1,3 kg
Ft
35.304 5.300
1 024240041 1 024000457
T50 TV50
Ft
40.497 7.100
1 024240050 1 024000764
423
T52
6
96T
5
96TINOX
2-2,5-3-4-5-6 mm
C1 - C2 350 g
T52 TV52
T57
Ft
19.571 5.300
1 024240052 1 024000765
952FTX 953TX
C1-C2
350 g
Ft
T57 TV57
18.347 5.300
1 024240057 1 024249907
14
Ft
T64 TV63
96.253 9.150
300 g
17.521 5.300
1 024240053 1 024000765
111
250 mm
920/40
1/2
T65
8
951 953
1370
T10-T15-T20 T25-T27-T30
C1 - C2
2,5-3-4-5-6-8 mm
T65 TV63
4-5-6-8 mm 300 - 500 g
C2
4,7 kg
Ft
T59 TV60
Ft
74.405 9.150
1 024240065 1 024000471
103.625 11.000
8
C1 - C2 590 g
330 g
Ft
T68 TV68
1 024240055 1 024000766
952
T56
7-8-10-12-13-14-17-19 mm
2-3-4-5-6-8-10 mm T20-T25-T30-T40T45-T50-T55
C1-C2 300 g
Ft
27.487 5.300
1 024240056 1 024249901
C1 - C2
3,8 kg
T63 TV63
Ft
78.941 9.150
Ft
33.058 5.300
1 024240068 1 024000470
T73
14
96BP 97TX
2,5-3-4-5-6-8 mm
1 024240059 1 024000420
C1 - C2
22.380 5.300
6
951
T63
424
3-3,5-4-5-6-7-8-10 mm
2,8 kg
6
97TTX
T56 TV56
1 024240064 1 024000471
T68
T55
T55 TV55
2,5-3-4-5-6 mm
C1 - C2
T53 TV52
T25-T27-T30-T40-T45
C1 - C2
953
Ft
E10-E12-E14
3,8 kg
5
96TBP
8
2,5-3-4-5-6 mm
T59
T53
T64
8
930
940/1
1 024240063 1 024000471
6x7-8x9-10x11-12x1314x15-16x17-18x1920x22 mm
940/2
C2 1,3 kg
T73 TV73
Ft
50.053 5.300
1 024240073 1 024000418
T75
16
T80
29
920A 920ME
T85
81
10-11-12-13-14 15-16-17-18-19 20-21-22-23-24 26-27-30-32 mm 5-6-8-10-12 mm
920/21
125 mm
920/22
255 mm
920/25 920/42
933
920/55
7-8-9-10-11-12-13 14-15-16-17-18-19 21-22-24 mm
C2
4,2 kg
Ft
T75 TV75
103.990 11.000
4,1 kg
1 024240075 1 024000422
305 mm
C2 Ft
T80 TV80
81.353 7.100
861LP
T76
861PE 861PH 861PZ 861TX
1 024240080 1 024000403
T81 920B
861TRW 861TQS 861SP
10-11-12-13-14 15-16-17-18-19 20-21-22-23-24 26-27-30-32 mm 5-6-8-10-12 mm
4,2 kg
T76 TV75
Ft
103.990 11.000
4,1 kg
1 024240076 1 024000422
900/21
255 mm
900/25
41 mm
900BG/30 176 mm 305 mm
900/42
900/55 194
C2 Ft
81.353 7.100
29
10
933
1,0 kg
1 024240081 1 024000403
T82 T77
920A
6-7-8-10-11-12-13 14-17-19 mm
230 mm
920/22
T81 TV80
4-6-8-10-12 mm 4-4,5-5-5,5-6-7-8-9 10-11-12-13-14 mm 150 mm
920/42
C2
0-1-2-3-4-5-6-8 mm
125 mm
920/55
T6-T7-T8-T9-T10-T15-T20-T25T27-T30-T40 T9-T10-T15-T20-T25-T27T30-T40 1-2-3-4-5-6 mm
851SR
900
920/25
7-8-9-10-11-12-13 14-15-16-17-18-19 21-22-24 mm
PZ1 - PZ2 - PZ3
920/21
920ME
932
PH0 - PH1 - PH2 - PH3
861RTX
29
16
0,5x3 - 0,6x4,5 - 0,8x5,5 - 1x5,5 1,2x6,5 - 1,2x8 - 1,6x8 mm 2 - 2,5 -3 - 4 - 5 - 6 - 8 - 10 mm
920ME
115 mm 125 mm 1/4x5/16
Ft
T85 TV85
77.712 7.100
900 900ME
920/25
4,1 kg
C2 1,4 kg
Ft
T77 TV77
51.901 5.300
84.759 7.100
T79 80
8x9-10x11-12x13 14x15-16x17 18x19 mm
920/21 920/22
255 mm
C2 Ft
67.438 5.300
3,6 kg
1 024240079 1 024000490
T83 TV83
45.319 5.300
910/21
6-7-8-9-10-11-12-13 14-15-16-17-18-19 20-21-22 mm 125 mm
910/22
250 mm
910/25 910/42
910/55
1 024240091 1 024000447
22
910A
1,5 kg
Ft
T92
C2
66.322 7.100
C1 - C2 Ft
T91 TV90
305 mm
115 mm
920/25 920/42
T79 TV79
1 024240082 1 024000403
10-11-12-13-14 15-16-17-18-19 20-21-22-23-24 26-27-30-32 mm 125 mm
920/55
1,3 kg
560 g
24
6
150 mm
900/42
T83 920A
50 mm
900/21
900/55
1 024240077 1 024000474
900/20
900BG/30
C2 Ft
T82 TV80
4-4,5-5-5,5-6 7-8-9-10-11 12-13-14 mm 2,5-3-4-5-6-8 mm
900/25
305 mm
1 024240085 1 024000747
25
10-11-12-13-14 15-16-17-18-19 20-21-22-23-24 26-27-30-32 mm 5-6-8-10-12 mm
920AN/250 250 mm 920/42
T91
920AN/125 125 mm
920/55
C1 - C2
1 024240083 1 024000402
T92 TV92
210 mm
C2 Ft
59.583 5.300
1 024240092 1 024000458
425
T99
16
920INOX-A 920/55INOX
T103
17
900L 920AL
10-12-13-14-15-16-17 18-19-21-22-24-27 30-32mm
T112
32
6-7-8-9-10-11-12 mm
861TX 866TX
13-14-16-17-18-19 21-22-24-27 mm
C2 Ft
T99 TV99
1,1 kg
270.570 5.300
1 024240099 1 024249908
T100
16
920A 920/21
10-12-13-14-15 16-17-18-19-21 22-24 mm 125 mm
Ft
T103 TV103
49.246 5.300
C1 - C2 1,3 kg
1 024240103 1 024000748
T105
11
1/4x1/4
895/6
5/16x1/2
920/55
2,1 kg
Ft
T112 TV112
54.184 5.300
Ft
T100 TV100
49.246 5.300
1 024240100 1 024000495
T101
1 024240112 1 024000480
5L-6L-7L-8L-10L T40L-T45L T55L-T70L M6L-M8L-M12L
22-24-27-30-32-34 36-38-41-46-50 mm
4,9 kg
12
920XZN
C2
1/2-T55L-T60-T70L
T113
305 mm
1/2-E12÷E24
C2
920PE 920TX
928A
1/4-E4÷E10
920/25 920/42
5/16-T20÷T55
895/1
900FTX 920FTX 920TX
1/4-T6÷T15
C2 Ft
T105 TV105
48.156 5.150
1,5 kg
1 024240105 1 024000484
C2 Ft
T113 TV113
43.638 5.300
1 024240113 1 024000489
16
920B 920/21
T106
10-12-13-14-15 16-17-18-19-21 22-24 mm 125 mm
4
T121
920/25 920/42
920/55
2,1 kg
305 mm
T101 TV100
49.246 5.300
1 024240101 1 024000495
T102
16
920AS 920/21
200 mm
928/22
380 mm
928/42
450 mm
4,5 kg
920/42
2,1 kg
75.839 5.150
426
1 024240106 1 024000485
T110
14
3/8-7/16-1/2 9/16-5/8-11/16 3/4-13/16-7/8 15/16-1-1.1/16 125 mm
720 720/21
T121 TV121
C2 Ft
56.232 5.150
1 024240121 1 024000767
T131
10-11-12-13-14 16-17-18-19-21 22-23-24 mm 125 mm
3
1084BM
160 mm
1150BM
180 mm
1166BM
160 mm
305 mm
C2 1,8 kg
T102 TV100
40 - 200 Nm
C2 Ft
T106 TV106
920/25
920/55
666N/20
928/55
C2 Ft
928/21
Ft
52.581 5.300
1 024240102 1 024000495
T110 TV110
C2
C1 - C2 750 g
Ft
24.989 5.300
1 024240110 1 024000477
T131 TV130
Ft
23.130 5.300
1 024240131 1 024000451
T132
3
T142
4
2
1084
160 mm
1048
250 mm
1048
250 mm
1150
180 mm
1052
240 mm
1052
240 mm
160 mm
1112
250 mm
1150
180 mm
1166
C1 - C2 650 g
T132 TV130
T153
C1 - C2 1,8 kg
Ft
18.618 5.300
1 024240132 1 024000451
T135
3
1082MQ
160 mm
1150MQ
180 mm
1166MQ
T142 TV143
Ft
30.707 7.100
1 024240142 1 024000409
T145
4
1032 1034 1036 1038
160 mm
C1 - C2 1,1 kg
T153 TV150
Ft
17.522 5.300
1 024240153 1 024000462
T154
3
180 mm
1082
160 mm
170 mm
1150
180 mm
175 mm
1048
250 mm
175 mm
C1 - C2 750 g
T135 TV135
C1 - C2 640 g
Ft
34.648 5.300
1 024240135 1 024000762
T136
2 1048MQ
T145 TV145
Ft
28.429 5.300
4
1032 1032 1036 1036
250 mm
Ft
8
1032 1034 1036 1038 1084
T146 TV146
3
1082BM
160 mm
1150BM
180 mm
140x1,3 mm
1048BM
250 mm
225 mm
C1-C2 1,1 kg
Ft
29.753 5.300
1 024240146 1 024000449
T151
2
140x0,9 - 180 mm
1047
240 mm
170 mm
1057A
240 mm
T155 TV148
Ft
27.568 5.300
1290
160 mm
1290N
Ft
1 024240140 1 024000405
3x75 3x100 4x100 4x150 5,5x100 5,5x150 6,5x150 8x150 10x200 mm 4x30 6,5x30 mm
C2
C1 - C2
1,3 kg
53.091 7.100
T151 TV150
1 024240155 1 024000500
11
175 mm
C1 - C2
T160
140x1,3 - 175 mm
1,1 kg
1 024240154 1 024000500
T155
1128BM
T140 TV140
C1 - C2
1 024240136 1 024000438
T140
Ft
21.516 5.300
225 mm
700 g
25.456 5.300
T154 TV148
140x0,9 mm
C1-C2 700 g
T136 TV136
1 024240145 1 024000448
T146
1777MQ/U
C1-C2 1 kg
1,3 kg
Ft
26.943 5.300
1 024240151 1 024000462
T160 TV160
Ft
25.966 7.100
1 024240160 1 024000706
427
T161
9
1292
1292N
T168
9
1262
PH0x60 PH0x100 PH1x80 PH1x120 PH2x100 PH2x150 PH3x150 mm PH1x30 PH2x30 mm
1262N
1292N
T168 TV161
Ft
20.078 7.100
1 024240161 1 024000707
C1 - C2 560 g
Ft
16.722 7.100
1 024240168 1 024000707
T170
7
1290
T164
PH3x150 PH4x200 mm PH1x30 PH2x30 mm
C1 - C2 1 kg
T161 TV161
4
1292
PH0x60 PH0x100 PH1x80 PH1x120 PH2x100 PH2x150 PH3x150 mm PH1x30 PH2x30 mm
C1 - C2 1 kg
T173
T173 TV173
7
1297TX
T6-T7-T8-T9 T10-T15-T20
C1 - C2 450 g
952
8-10-13-17-19 mm
1260
3x75-4x100-5,5x100 6,5x150-10x200 mm PH0x60-PH1x80 PH2x100-PH3x150 mm
959
1262
T170 TV170
1 024240170 1 024000741
T171
C1 - C2 Ft
106.515 11.000
5
1290
1290N
1260N
3x75 3x100 4x100 4x150 5,5x100 5,5x150 6,5x150 8x150 10x200 mm 4x30 6,5x30 mm
T25-T27-T30 T40-T45
C1 - C2
T171 TV171
C1 - C2 640 g
Ft
15.444 5.300
1 024240171 1 024000742
T172
6
T176 TV176
Ft
18.257 5.300
1 024240176 1 024000761
T177
8
1298RTX
PH0x60 PH0x100 PH1x80 PH1x120 PH2x100 PH2x150 mm
1,3 kg
T9-T10-T15 T20-T25-T27 T30-T40
1 024240167 1 024000706
C1 - C2 450 g
T172 TV172
428
1 024240175 1 024000760
5
1297TX
750 g
1292
Ft
C1 - C2
20.773 7.100
Ft
20.135 5.300
T176
8x150 8x200 10x200 mm 4x30 6,5x30 mm
11
1260
T175 TV175
1 024240164 1 024000721
T167
T167 TV160
C1 - C2 410 g
16 mm (5/8") - 20,8 mm (13/16")
5 kg
T164 TV61
Ft
13.937 5.300
1 024240173 1 024000744
T175
2,5x50 3x75 3,5x100 4x125 5,5x100 5,5x150 6,5x150 mm
16
Ft
12.428 5.300
C1 - C2 680 g
Ft
12.627 5.300
1 024240172 1 024000743
T177 TV177
Ft
28.184 5.300
1 024240177 1 024000759
T180
7
1290
T201 1260
3x75 4x100 5,5x150 6,5x150 mm PH0x60 PH1x80 PH2x100 mm
1292
5
1260N
Ft
14.448 5.300
1 024240180 1 024000701
T183
5
T201 TV171
Ft
12.199 5.300
T202
6
15.044 5.300
1 024240206 1 024000761
T207
7
1268RTX
PH0x60 PH0x100 PH1x80 PH1x120 PH2x100 PH2x150 mm
C1 - C2
C2 Ft
19.566 5.300
490 g
1 024240183 1 024000497
7
1260 1269PZ
T202 TV172
Ft
10.352 5.300
1 024240202 1 024000743
T204
4
1262
3x75 4x100 5,5x150 6,5x150 mm PZ0 - PZ1 - PZ2
1262N
T9-T10-T15 T20-T25-T27-T30
Ft
1 024240198 1 024000701
T199
7
1260
Ft
10.210 5.300
T205
7
1267TX
2,5x50 3x75 3,5x100 4x125 5,5x100 5,5x150 6,5x150 mm
Ft
1 024240199 1 024000741
T208
7 3x75 4x100 5,5x150 6,5x150 mm PH0x60 PH1x80 PH2x100 mm
C1 - C2 530 g
Ft
T208 TV180
11.774 5.300
5
PH1x400-PH2x400 mm 3x300-4x400-5x400 mm
C1 - C2
T205 TV175
C2
580 g
Ft
15.014 5.300
1 024240208 1 024000701
T209
1262L 1264L
460 g
11.134 5.300
1 024240207 1 024000758
T6-T7-T8-T9 T10-T15-T20
C1 - C2 490 g
1 024240204 1 024000744
18.371 5.300
1262
C1 - C2
T204 TV173
Ft
T207 TV207
1260
610 g
12.358 5.300
C1 - C2 760 g
PH3x150 PH4x200 mm PH1x30 PH2x30 mm
C1 - C2 490 g
T199 TV170
Ft
T206 TV176
3x300-4x400-5x400 mm
T198
T198 TV180
1 024240201 1 024000742
PH1x400-PH2x400 mm
580 g
T183 TV183
C1 - C2 710 g
1262
1292L 1294L
T25-T27-T30 T40-T45
C1 - C2 680 g
T180 TV180
5
1267TX
8x200 10x150 10x200 mm 4x30 6,5x30 mm
C1 - C2 480 g
T206
1 024240205 1 024000760
T209 TV183
Ft
14.930 5.300
1 024240209 1 024000497
429
T210
7
1201
T226
7
1274MQ
2,5x50 3x75 3,5x100 4x125 5,5x100 5,5x150 6,5x150 mm
1272MQ
T233
3x100 4x100 5,5x125 6,5x150 mm PH0x60 PH1x80 PH2x100 mm
4 35
100-200 mm
1370F
32 mm
1390
Ø 35 mm
C1 - C2 490 g
T210 TV170
C1 - C2 460 g
Ft
8.034 5.300
1 024240210 1 024000741
T212
6
1202
T226 TV180
Ft
18.626 5.300
6
944BX
T212 TV212
Ft
1 024240212 1 024000440
T215
7
1207TX
T227 TV227
Ft
32.297 5.300
Ft
T228 TV180
7
Ft
16.637 5.300
T220 TV180
430
5 1370
400 g
1390
Ø 35 mm
Ft
1 024240220 1 024000701
300 g
1390
Ø 35 mm
Ft
21.586 5.300
1 024240234 1 024000452
5
1719BMA/Q 200 mm 1719BMA/T 200 mm 1719BMA/P 200 mm 1719BMA/M 200 mm 1719BMA/R 200 mm
Ft
T236 TV235
21.522 5.300
1 024240236 1 024000453
T239
7 31BM
Ø 2-3-4-5-6-8 mm
32
Ø 4 mm
1719BMA/T 200 mm 1719BMA/P 200 mm 1719BMA/M 200 mm
C1-C2
C2
850 g
1,7 kg
8.447 5.300
100-200 mm
1370
870 g
1 024240228 1 024000701
C1 - C2 530 g
35
C1-C2
C1-C2
T231
3x75 4x100 5,5x150 6,5x150 mm PH0x60 PH1x80 PH2x100 mm
1202
4
T234 TV232
3x75 - 4x100 5,5x150 - 6,5x150 mm 1292INOX PH0x60 - PH1x80 PH2x100 mm
7
1201
1290INOX
1 024240215 1 024000760
T220
T234
T236
480 g
11.276 5.300
1 024240233 1 024000452
C1-C2
1 024240227 1 024000705
C1 - C2
T215 TV175
1,3 kg
T228
T6-T7-T8-T9 T10-T15-T20
410 g
24.396 5.300
C1-C2 490 g
8.618 5.300
Ft
T233 TV232
5-6-7-8-10-13 mm
C1 - C2 490 g
1 024240226 1 024000701
T227
PH0x60 PH1x80 PH1x120 PH2x100 PH2x150 PH3x150 mm
C1 - C2 1,3 kg
T231 TV230
Ft
26.216 7.100
1 024240231 1 024000411
T239 TV239
Ft
29.323 5.300
1 024240239 1 024000439
T241
T273
3
7
1500N/1
435/1,5
M3÷M12
1500N/3
435/3
M5÷M21
1516/1
436/1
444/1
2,0÷5,0 mm (M3÷M8) 4,6÷8 mm (M5÷M12) Ø 25,4 mm
444/2
Ø 38,1 mm
1707
W 62÷4x1"
436/2
T259
40
96BP C2
96N 860MIX/A31
4,2 kg
Ft
T241 TV241
68.928 7.100
1 024240241 1 024000414
2,5-3-4-5 6-8-10 mm 12 mm
C2 2,1 kg
Ft
T273 TV272
55.274 7.100
8
T281
C2
34
150 mm
83/S3
11x13-14x17 19x22 mm 175 mm
1458
1
950 g
Ft
T259 TV263
1491
34.657 5.300
1741B
1708/13
0,05÷1 mm
1 024240259 1 024000492
1741RV3,2K 3,2x8 mm (100) 1741RV3,8K 3,8x10 mm (100) 1741RV4K 4x12 mm (100)
T264
16 1491
1494 1494E
C1 - C2 1430 g
Ft
T250 TV250
61.357 7.100
1494Q Δ 1494T 1494XZN
1 024240250 1 024000408
1496C
T256
Ø 65÷110 mm 10 mm 8-9-10-11-12-1417 mm 8-9,5-12-13 mm
8x 10 mm
17.083 5.300
1 024240281 1 024000478
8
Ft
T264 TV264
T285
49.709 5.300
5
1 024240264 1 024000466
T270
60
16 mm (5/8) - 20,8 mm (13/16) 16 mm (5/8) - 20,8 mm (13/16) 16 mm (5/8) - 20,8 mm (13/16)
1112
250 mm
200 mm
1128BM
-
0,05÷1 mm
1726
400 mm
1728BM
(5)
1753
200 cc
C2
3,2 kg
T256 TV255
Ft
T281 TV280
16
C2
1708/20
C2 1,4 kg
Δ 9,5
2,1 kg
1164
250 mm
1741RV2,9K 2,9x6 mm (100)
1603
959
1 024240273 1 024000482
895/1
T250
956E 956L
Ft
96.948 9.150
430
440
M3 - 4 - 5 - 6 - 7 - 8 - 9 10 - 12 - 14 - 16 - 18 - 20 M6x0,75 - M8x1 - M10x1,25 M12x1,5 - M14x1,5 M16x1,5 - M18x1,5 M3 - 4 - 5 - 6 - 7 - 8 - 9
440A
M10 - 12 - 14 - 16 - 18 - 20
441
M6x0,75 - M8x1,0
441A
M10x1,25 - M12x1,5 M14x1,5 - M16x1,5 M18x1,5
433
1 024240256 1 024000467
T285 TV285
Ft
26.956 9.150
1 024240285 1 024000487
C2
4,3 kg
T270 TV270
C2
1,5 kg
Ft
121.000 7.100
1 024240270 1 024000481
431
T288
10
T297
3
VP6
Hőformált műanyag tálca
1651DGT 1682 1691BM
C2 Ft
VP6
C1 - C2
1128BMX
490 g
1130BMX
1719BMA...Q 1719BMA...T 1719BMA...P 1719BMA...M 1719BMA...R 1726BM
200 mm 200 mm 200 mm 400 mm
1771BM
170 mm
1778V18
185 mm
Ft
60.488 11.000
39.306 5.300
1 024240288 1 024249904
VP1
1692
5m
1725CR
-
1755
30 cc
1771
-
H
C1-C2
VP2
1 024240289 1 024000455
T291
Ft
3.808
45
1 088880356
VP-LS
H mm
Ft
2.895 2.895
50 35
VP3
C1-C2
VP-LS
Hőformált műanyag tálcák az összes fiókos, típusú szerszámtárolóhoz
3
Hőformált műanyag tálca kis tárgyak elhelyezésére a C38 szerszámkocsihoz
1 088880351 1 088880352
VP3 - VP4
C2
H mm
VP-3SC
C1-C2
500 g
10.875 5.300
H
1 024240297 1 024000749
4
VP1 VP2
T289 TV290
VP-3SC
Hőformált műanyag tálcák az összes C22, C23, C23C szerszámládához
T289
Ft
1 088880359
VP1 - VP2 C2
2,9 Kg
T288 TV286
Ft
T297 TV296
1728BM
Hőformált műanyag tálca kis tárgyak elhelyezésére a C38 szerszámkocsihoz
200 mm
200 mm
3.504
H
H mm
Ft
2.590
45
1 088880357
VP-LD
Hőformált műanyag tálca kis tárgyak elhelyezésére a C38 szerszámkocsihoz
VP4
C1-C2
1479RB/1 1479RB/2 1479RB/3
VP-LD
H mm
Ft
2.438
45
1 088880358
8889P1 C1-C2
C2
VP3 VP4
600 g
T291 TV291
Ft
22.811 5.300
1 024240291 1 024000472
H mm
45 35
párhuzamos fiókelválasztó a C22S és C27S fiókjaihoz fiókméret 588x257 mm
Ft
3.047 3.047
1 088880353 1 088880354
VP5
Hőformált műanyag tálca
C2
VP5
432
Ft
3.504
1 088880355
8889P1/5 8889P1/7
h
50 mm 70 mm
Ft
7.505 7.680
1 088890005 1 088890007
8889C1
8889P4
8889C6
fiókméret 588x257 mm
fiókméret 418x205 mm
fiókméret 600x447 mm
keresztirányú fiókelválasztó a C22S és C27S fiókjaihoz
párhuzamos fiókelválasztó a C41 húzható szerszámkocsihoz
8889P4 8889C1/5 8889C1/7
h
50 mm 70 mm
Ft
9.985 10.160
1 088890015 1 088890017
8889P2
Ft
h
5.945
70 mm
1 088890307
8889I4
keresztirányú fiókelválasztó a C41 húzható szerszámkocsihoz fiókméret 418x205 mm
Ft
h
7.225
70 mm
h
Ft
8.430
1 088890107
Ft
Ft
Ft
Ft
Ft
Ft
7.312 7.618 9.445 14.625
1 1 1 1
088890475 088890480 088890485 088890490
L
párhuzamos fiókelválasztó a C38 fiókjaihoz
70 mm
h
75 mm 100 mm 150 mm 200 mm
SB
1 088890317
8889PS 8889P2/7
8889C6/7,5 8889C6/10 8889C6/15 8889C6/20
Dugókulcs tartó sínek
párhuzamos fiókelválasztó szabványos, 588x367 mm fiókhoz
8889C4
keresztirányú fiókelválasztó a C35 fiókjaihoz
SB1 SB2 SB3
L mm
822 914 975
210 280 360
10 088880201 10 088880202 10 088880203
MB
bal oldali fiók, méret 570x410 mm
Dugókulcs-csiptetők
8889C2
keresztirányú fiókelválasztó szabványos, 588x367 mm fiókhoz 8889PS/7
h
70 mm
Ft
12.400
1 088890407
8889CS
keresztirányú fiókelválasztó a C38 fiókjaihoz bal oldali fiók, méret 570x410 mm
8889C2
h
70 mm
Ft
10.910
MB0 MB1 MB2
228 228 228
1/4 3/8 1/2
50 088880210 50 088880211 50 088880212
KIT/GPS
Akasztó tiplivel és csavarral
1 088890117 40 mm
8889P3
párhuzamos fiókelválasztó a C24SA-XL fiókjaihoz
8889CS/7
fiókméret 882x367 mm
h
70 mm
Ft
14.880
1 088890417
8889PD
párhuzamos fiókelválasztó a C38 fiókjaihoz
KIT/GPS
253
50 088880119
VE1
Tipli csavarral
jobb oldali fiók, méret 313x410 mm
8889P3
h
70 mm
Ft
13.890
VE1
146
20 088880120
1 088890207 8889PD/7
8889C3
keresztirányú fiókelválasztó a C24SA-XL fiókjaihoz 882x367 mm fiókhoz
h
70 mm
Ft
6.300
1 088890427
GM
Rugós szerszámtartó
8889CD
keresztirányú fiókelválasztó a C38 fiókjaihoz jobb oldali fiók, méret 313x410 mm Ø mm
8889C3
h
70 mm
Ft
17.930
1 088890217
8889CD/7
h
70 mm
Ft
8.490
1 088890437
6,5 9,5 13 16 19 25
822 853 884 914 945 975
5 5 5 5 5 5
088880250 088880251 088880252 088880253 088880254 088880255
433
S55/8
SPG11 - S1203/8
Villáskulcstartó
S55/8 55/S8 55AS/8 55MP/S8
Ft
4.875
SPG11 n.8 Ø = 7 mm n.2 Ø = 10 mm n.1 Ø = 12 mm S1203/8 1203/S8 1263/D8 1293/S8
1 088880420
S1719BM Reszelő tartó
Ft
4.113
4.417
1 088880910
1 088880430
S96T/8
S55/12
Villáskulcstartó S1719BM 1719BMA: Q-T-P-M-R 1719BMD: Q-T-P-M-R
Ft
3.504
1 088880404
SGN
S55/12 55/S12 55/S12X 55AS/12 55MP/S12
Ft
5.637
S96T/8
Ft
1.767
96T/SPV 96T/S11 97TTX/S11
Szerszámtartó tálca a C54-hez
1 088880422
TSPP
CB/2 920A/920B 10÷24+26-27 28-30-32 mm 920/21-920/22-920/25920/42-920/55
Ft
Ft
Ft
5.485
1 088880411
Szerszámtartó
S42/17
TSPP
Ft
1.218
1 088880402
S42/17 42/S17 42MP/S17 42/S17X 42AS/17 142/S17
6.398
1 088880428
S952/10 S951/6
S952/10
434
Ft
5.200
Ft
1 088880405
CB/2
Ft
1 088880431
1 088880421 SGN 1290N-1292N-1299N/PZ 1260N-1262N-1269N/PZ 1201N-1202N-1209N/PZ
5.485
96T/SPV
ST2P
ST2P
Ft
3.750
1 088880423
S951/6 951/S6 951AS/S6X 951TX/S6
3.961
1 088880429
3.961
1 000960958
BLISTER-VÁLASZTÉKA (ÁRUHÁZI POLCCSOMAGOLÁS)
Saját üzletének belső rendszeréhez ajánljuk Jobb áttekinthetőség Hatékony bemutatás Vonalkód Blister (tartó): • nagy szakítószilárdságú PVC • 4 méret a bemutató hely optimális kihasználása • Rugalmas gumi rögzítés
435
mm
42K
mm
5,5x5,5 6x6 7x7 8x8 9x9 10x10 11x11 12x12 13x13 14x14 15x15 16x16 17x17 18x18 19x19 20x20 21x21 22x22 23x23 24x24 25x25 26x26 27x27 28x28 29x29 30x30 32x32
Ft
24x27 25x28 27x29 30x32
7.446 7.696 8.398 9.348
2 2 2 2
000909067 000909070 000909073 000909080
1.659 1.669 1.680 1.720 1.773 1.935 2.030 2.099 2.126 2.315 2.545 2.694 2.870 3.087 3.195 3.465 3.736 3.872 4.169 4.440 4.657 4.929 5.415 5.549 5.983 6.254 7.174
5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 3 3 3 3 3 2 2 2 2 2 2 2
000429005 000429006 000429007 000429008 000429009 000429010 000429011 000429012 000429013 000429014 000429015 000429016 000429017 000429018 000429019 000429020 000429021 000429022 000429023 000429024 000429025 000429026 000429027 000429028 000429029 000429030 000429032
96BPA/SC9 1,5-2-2,5-3-4-5-6-8-10 mm mm
Ft
21x22
9.823
3
000939021
mm
8x10 9x11 10x11 11x13 12x14 13x15 14x15 14x17 17x19 19x22 22x24 24x27 30x32
Ft
1.061 1.117 1.186 1.554 1.674 1.322 1.772 2.099 1.663 2.290 1.894 2.507 2.262 2.889 2.536 2.808 3.135 3.217 3.516 3.681 4.224 4.770 4.634
5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2
000559012 000559021 000559030 000559033 000559035 000559042 000559045 000559051 000559054 000559057 000559060 000559063 000559066 000559069 000559075 000559078 000559081 000559087 000559090 000559096 000559099 000559102 000559108
90K
Ft
4.278 4.436 4.594 4.754 5.070 5.070 6.021 6.179 6.338 6.813 8.398 9.031 11.566
2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2
000949008 000949009 000949010 000949011 000949012 000949013 000949014 000949015 000949017 000949019 000949022 000949024 000949030
6x7 8x9 10x11 12x13 14x15 16x17 18x19 20x22 21x23 24x26
436
2.440 2.598 2.819 3.137 3.327 3.898 4.594 5.229 5.862 6.654
5 5 5 5 5 5 5 3 2 2
000909006 000909012 000909018 000909027 000909033 000909039 000909045 000909051 000909057 000909063
96BPC/SC9 1,5-2-2,5-3-4-5-6-8-10 mm
Ft
1 000961974
10.772
1 000960354
96C/AS
"
Ft
427 594 625 732 822 929 1.036 1.158 1.371
20 20 20 20 20 20 20 10 10
000961702 000961706 000961710 000961714 000961716 000961718 000961720 000961724 000961728
96LBP/SC9 96/SC9 1,5-2-2,5-3-4-5-6-8-10 mm
Ft
4.981
1 000960374
96/ST6K
96LBP/SC9 1,5-2-2,5-3-4-5-6-8-10 mm
96/ST6K 2,5-3-4-5-6-8 mm
Ft
96BPC/SC9
1/16 3/32 1/8 5/32 3/16 7/32 1/4 5/16 3/8
Ft
3.598
3 000969370
Ft
Ft
12.279
1 000961354
96/BGS7
96N/ST6K mm
Ft
11.790
94K
96/SC9 6x7 8x9 10x11 10x12 10x13 12x13 12x14 13x17 14x15 14x17 16x17 17x19 18x19 19x22 20x22 21x23 22x24 24x26 24x27 25x28 27x29 27x30 30x32
93K Ft
55K
mm
96BPA/SC9
96N/ST6K 2,5-3-4-5-6-8 mm
Ft
2.554
3 000969640
96/BGS7 1,5-2-2,5-3-4-5-6 mm
7.618
1 000960367
96/BG7
123/K4
850MQ
123Q3/8
123Q1/2 123Q1/4
123E1/4
L mm
233
Ft
123/K4
Ft
96/BG7 2,5-3-4-5-6-8-10 mm
8.227
1 000960368
8.105
Ft
Ft
Ft
Ft
Ft
Ft
5.637
1
008500910
1 001230504
142K
855P
96TK
mm
Ft
mm
2 2,5 3 4 5 6 8 10
2.915 2.915 3.011 3.105 3.169 3.644 4.594 5.229
5 5 5 5 5 5 3 3
000969934 000969935 000969936 000969938 000969940 000969941 000969943 000969945
97BTX/SC8
6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 21 22 24
Ft
4.404 4.404 4.564 4.847 5.007 5.133 5.292 5.767 5.957 6.306 6.782 6.940 7.479 7.669 9.981 10.298 12.041
3 3 3 3 3 3 3 3 2 2 2 2 2 2 1 1 1
001429006 001429007 001429008 001429009 001429010 001429011 001429012 001429013 001429014 001429015 001429016 001429017 001429018 001429019 001429021 001429022 001429024
L1 mm
240
Ft
1 000970164
Ft
192/S2 8x10/12x13 mm 16x17/18x19 mm
97BTXL/SC8
15.995
1 001920070
L
L mm
126
18.379
195K
Ft
97BTXL/SC8 T9-T10-T15-T20T25-T27-T30-T40
21.436
008609884
860LP L SxA
0,5x3 0,6x4,5 0,8x5,5 1x5,5 1,2x6,5
457 457 457 457 457
5 5 5 5 5
008600005 008600010 008600015 008600020 008600025
mm
8x10 12x13 14x15 16x18 17x19
Ft
5.070 5.862 6.179 7.129 7.287
2 2 2 2 2
001959010 001959013 001959015 001959018 001959019
Ft
3 5 5 5 3
001119010 001119015 001119020 001119025 001119030
0 1 2 3 4
PZ
L mm
240
Ft
9.348
1
003749024
457 457 457 457 670
5 5 5 5 5
008600220 008600225 008600230 008600245 008600250
860PZ
374K
6.021 6.338 7.604 9.348 12.358
L
PH
1 000970364
111K
L mm
1
860PH
100 150 200 250 300
008550010
SxA mm
97BTX/SC8 18.738 T9-T10-T15-T20-T25-T27-T30-T40
1
860/58K
192/S2
17.672
1 2 3 4
L
457 457 457 670
5 5 5 5
008600320 008600325 008600330 008600335
437
860PE
860MIX/A10 L
Ft
mm
2 2,5 3 4 5 6 8 10
488 488 488 488 488 488 609 609
5 5 5 5 5 5 5 5
008600101 008600102 008600103 008600104 008600105 008600106 008600108 008600110
12 13 14
Ft
860MIX/A10
8.714
609 609 609 609 488 488 488 488 488 488 488
5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5
008600704 008600705 008600710 008600715 008600720 008600725 008600730 008600735 008600740 008600745 008600750
L mm
860TX/A10
Ft
Ft
Ft
5
009009819
Ft
9.387
1 008600970
L mm
41
4.404
5
009009830
900BG/30K
L mm
128
2.218
5
009009834
900/55K Ft
860MIX/A31
20.747
1 008600902
L
Ft
2.257
900/25K
862F/A7
860RTX
009009120 009009130 009009140
860MIX/A31
Ft
Ft
10 10 10
1 008600900 100
860TX/A10
694 694 694
L
T6 T7 T8 T9 T10 T15 T20 T25 T27 T30 T40
Ft
900/20LK
860TX
mm
L mm
125
11.883
5
009009870
920AK
T9 T10 T15 T20 T25 T27 T30 T40
Ft
670 670 670 670 670 670 670 670
5 5 5 5 5 5 5 5
008600550 008600555 008600560 008600565 008600570 008600575 008600580 008600585
12.114
1 008620950
438
Ft
862F/A7
900K
860/C27
860/C27
mm
Ft
21.029
1 008600880
4 4,5 5 5,5 6 7 8 9 10 11
Ft
694 694 694 694 694 694 694 694 694 694
10 10 10 10 10 10 10 10 10 10
009009040 009009045 009009050 009009055 009009060 009009070 009009080 009009090 009009100 009009110
mm
10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 32
1.152 1.152 1.152 1.259 1.259 1.259 1.345 1.345 1.345 1.345 1.558 1.558 1.558 1.675 1.675 1.675 1.762 1.762 1.762 1.901 1.901 1.964
10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5
009209010 009209011 009209012 009209013 009209014 009209015 009209016 009209017 009209018 009209019 009209020 009209021 009209022 009209023 009209024 009209025 009209026 009209027 009209028 009209029 009209030 009209032
920/21K
943BXK
1036K
L mm
Ft
125
4.119
5
009209822
920/25K
mm
Ft
5,5 6 7 8 10 13
4.183 4.183 4.500 4.500 4.817 5.133
5 5 5 5 3 3
009439005 009439006 009439007 009439008 009439010 009439013
Ft
6.552
5
920/55K mm
L mm
Ft
275
15.685
3
009209882
935K
2 2,5 3 3,5 4 4,5 5 6 8 10
Ft
4.594 4.594 4.594 4.754 4.754 5.229 5.229 6.021 6.496 8.081
L mm
5 5 5 5 5 5 5 5 5 5
009519521 009519525 009519530 009519535 009519540 009519545 009519550 009519560 009519580 009519610
1032K
mm
Ft
1.965 2.124 2.314 2.630 3.105 3.327 4.024 4.847
5 5 5 5 5 5 5 3
937K
mm
6x6 7x7 8x8 9x9 10x10 11x11 12x12 13x13 14x14 15x15 16x16 17x17 18x18 19x19 20x20 21x21 22x22
Ft
2.060 2.154 2.250 2.376 2.472 2.630 2.852 2.979 3.232 3.644 3.898 4.056 4.183 4.342 4.912 5.387 5.704
L mm
140x0,9 140x1,3 180
Ft
6.021 5.862 6.338
5 5 5
5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 3 3
009379006 009379007 009379008 009379009 009379010 009379011 009379012 009379013 009379014 009379015 009379016 009379017 009379018 009379019 009379020 009379021 009379022
Ft
Ft
Ft
Ft
7.287 6.971 7.287
5 5 5
010379013 010379014 010379017
7.287 6.971 7.287
5 5 5
010389013 010389014 010389017
010329013 010329014 010329017
1033K
L mm
010369013 010369014 010369017
1044K
L mm
250
Ft
5 5 5
1038K
135x0,9 135x1,3 175
009359105 009359111 009359115 009359117 009359126 009359128 009359131 009359138
140x0,9 140x1,3 175
L mm
6x7 8x9 10x11 12x13 14x15 16x17 18x19 20x22
009209830
Ft
6.654 6.338 6.654
L mm
140x0,9 140x1,3 175
1037K
951K
75
L mm
140x0,9 140x1,3 180
Ft
6.813 6.654 6.971
5 5 5
010449250
010339013 010339014 010339017 L mm
250
1046K
L mm
5
1044FK
1034K
130x0,9 130x1,3 170
8.398
Ft
6.813 6.654 6.971
5 5 5
6.654
5
010449015
010349013 010349014 010349017
L mm
240
9.507
5
010469240
439
1048K
1084BMK
1112K
L mm
175 250
Ft
8.081 8.872
3 5
010489010 010489250
1048VK
L mm
160
Ft
9.031
3
010849036
1088K
175 250
Ft
6.813 7.763
3 5
1052K
L mm
Ft
8.872
2
Ft
3 3 3
010529014 010529019 010529024
L mm
250
L mm
160
Ft
Ft
2
011229020
1123K
Ft
10.773
2
010889036
140 160
Ft
8.556
1096K
1082K
L mm
011129020
1088BMK
6.654 7.511 7.923
Ft
2
010889006
140 190 240
010489110 010489025
160
L mm
Ft
6.274
1122K
L mm
L mm
200
L mm
250
Ft
6.179 6.654
5 5
010829004 010829006
L mm
200
8.556
2
011239020
1124K Ft
5.704
5
010969020
1098K
1082BMK
L mm
250 L mm
140 160
Ft
7.669 8.556
3 3
010829034 010829036
L mm
190 220
Ft
Ft
4.912 5.545
5 5
010989190 010989220
8.556
2
011249020
1128BAX
1098PLK
1084K
L mm
160
440
Ft
7.352
3
010849006
L mm
220
6.021
5
010989320
L mm
150
7.464
5
011280088
1128BCX
1132K
1162K
L
170
L mm
155
Ft
7.007
Ft
11.883
2
011329107
1132BMK
5
011280080
L
170
Ft
14.894
2
145
4.235
5
160 200
011280050
160
Ft
9.823
3
5
L mm
Ft
4.113
1
Ft
011649006 011649010
011490010
1150K Ft
4.214
5
160 180 200 220
6.855
1
011300001
7.359 8.450
3 3
011649036 011649040
1166K L mm
Ft
L mm
160 200
011299000
1130BMX
190
Ft
5 5
L mm
L mm
5.860 6.679
1164BMK
011280060
175
145
Ft
011629036 011629040
1129BMK
L mm
3 3
011429036
160 200
Ft
Ft
6.679 7.770
1149F
7.160
011629006 011629010
1164K
L mm
L mm
Ft
5 5
L mm
1128BSX
145
011329137
1142BMK Ft
Ft
5.397 6.133
1162BMK
1128BMX
L mm
L mm
160 200
Ft
4.634 5.097 5.588 5.998
5 5 5 2
011509006 011509008 011509010 011509012
L mm
1150BMK
160 200
5.397 6.133
5 5
011669006 011669010
1166BMK
L mm
160 180 200 220
Ft
5.914 6.460 7.224 7.770
3 3 3 2
011509036 011509038 011509040 011509042
L mm
160 200
6.679 7.770
3 3
011669036 011669040
441
1168K
1202NK
1209PZK
L mm
160 200
Ft
5.860 6.679
5 5
011689006 011689010
PZ
PHxDxL mm
Ft
1x4,5x30 2x6x30
1168BMK
1.172 1.226
3 3
012029103 012029106
1204K
0 1 2 3 4
Ft
Ft
Ft
Ft
Ft
1.036 1.308 1.718 2.590 2.863
5 5 5 3 3
012099000 012099003 012099006 012099009 012099012
1209N/PZK
L mm
160 200
Ft
7.359 8.450
3 3
011689036 011689040 SxDxL mm
1201K
SxAxL mm
0,4x2,5x50 0,4X2,5x75 0,5x3x75 0,5x3x100 0,6x3,5X75 0,6x3,5x100 0,8x4x100 0,8x4x125 0,8x4X150 1,0x5,5x100 1,0x5,5X125 1,0x5,5x150 1,2x6,5x100 1,2x6,5x125 1,2x6,5x150 1,2x8x150 1,2x8X200 1,6x10x200
Ft
817 846 873 940 955 967 982 1.036 1.117 1.200 1.254 1.308 1.418 1.472 1.500 1.962 2.099 2.399
5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 3 3 3
012019003 012019006 012019009 012019012 012019018 012019021 012019030 012019033 012019036 012019039 012019040 012019042 012019048 012019050 012019051 012019057 012019060 012019066
1201NK
SxAxL mm
0,8x4x30 1,2x6,5x30
Ft
1.172 1.226
3 3
012019103 012019106
1202K
0x3x60 0x3X100 1x4,5x80 2x6x100 3x8x150 1x4,5x120 2x6x150 4x9,5x200
442
832 858 873 982 1.063 1.200 1.308 1.418
5 5 5 5 5 5 5 5
012049003 012049006 012049009 012049012 012049015 012049018 012049021 012049024
1207TXK
5 5 5 5 3 5 5 3
012029003 012029006 012029009 012029018 012029024 012029012 012029021 012029027
3 3
012099103 012099106
1253
1.913
5
012530001
1254 Ft
T5 T6 T7 T8 T9 T10 T15 T20 T25 T27 T30 T40 T45
1.226 1.418 1.431 1.459 1.513 1.635 1.663 1.690 1.744 1.827 1.908 2.181 2.426
5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 2 2
012079005 012079006 012079007 012079008 012079009 012079010 012079015 012079020 012079025 012079027 012079030 012079040 012079045
T9 T10 T15 T20 T25 T27 T30 T40
SxAxL mm
0,5x3x44
2.045
5
012540001
1260K
1208RTXK
L1
SxAxL
Ø
846 955 1.117 1.472 2.018 1.200 1.609 2.726
1.172 1.226
SxAxL mm
L
Ft
1 2
0,5x3,5x100
PHxDxL mm
Ft
0,4x2,5x60 0,6x3x75 0,5x3x100 0,8x4x100 0,8x4x125 1,0x5x125 1,0x5x150 1,2x6,5x150
Ft
1.526 1.676 1.772 1.799 1.827 1.990 2.072 2.426
5 5 5 5 5 5 5 2
012089009 012089010 012089015 012089020 012089025 012089027 012089030 012089040
0,4x2,5x50 0,4x2,5x75 0,5x3x75 0,5x3x100 0,6x3,5x75 0,6x3,5x100 0,8x4x100 0,8x4x125 0,8x4x150 1x5,5x100 1x5,5x150 1,5x6,5x100 1,2x6,5x150 1,2x8x150 1,2x8x200 1,6x10x200
1.159 1.186 1.214 1.254 1.295 1.322 1.418 1.472 1.526 1.609 1.799 1.962 2.099 2.590 2.699 3.244
5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 3 3 3
012609003 012609006 012609009 012609012 012609018 012609021 012609030 012609033 012609036 012609039 012609042 012609048 012609051 012609057 012609060 012609066
1260NK
1264K
1269N/PZK
PZ
SxAxL mm
0,8x4x30 1,2x6,5x30
Ft
1.526 1.635
5 5
012609103 012609106
1260EK
SxDxL mm
0,5x2,5x60 0,6x3x75 0,6x3x100 0,8x4x100 0,8x4x125 1x5x125 1x5x150 1,2x6,5x150
1 2
Ft
1.172 1.226 1.254 1.472 1.500 1.635 1.799 2.127
5 5 5 5 5 5 5 5
SxAxL mm
Ft
2.754 3.407 4.007 4.607
3 3 2 2
012609156 012609157 012609159 012609162
1262K
PHxDxL mm
0x3x60 0x3x100 1x4,5x80 1x4,5x120 2x6x100 2x6x150 3x8x150 4x10x200
Ft
1.200 1.295 1.594 1.718 1.962 2.153 2.917 3.681
5 5 5 5 5 5 3 3
012629003 012629006 012629009 012629012 012629018 012629021 012629024 012629027
Ft
1.744 1.799 1.853 1.935 2.044 2.127 2.262 2.371 2.507 2.645 2.726 3.135 3.407
5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 2 2
012679005 012679006 012679007 012679008 012679009 012679010 012679015 012679020 012679025 012679027 012679030 012679040 012679045
Ft
Ft
Ft
0,4x2,5x50 0,4x2,5x75 0,5x3x75 0,5x3x100 0,6x3,5x75 0,6x3,5x100 0,8x4x100 0,8x4x125 0,8x4x150 1x5,5x100 1x5,5x150 1,2x6,5x100 1,2x6,5x150 1,2x8x150 1,2x8x200 1,6x10x200
1.445 1.472 1.500 1.581 1.718 1.772 1.744 1.827 1.908 1.962 2.236 2.452 2.617 3.272 3.462 4.089
5 5 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 3 3 3
012909003 012909006 012909009 012909012 012909018 012909021 012909030 012909033 012909036 012909039 012909042 012909048 012909051 012909057 012909060 012909066
1290NK
SxAxL mm
0,8x4x30 1,2x6,5x30
1.881 2.099
5 5
012909103 012909106
1292K
PHxDxL
012699011 012699012
1268RTXK
1262NK
1x4,5x30 2x6x30
Ft
5 5
1290K
SxAxL mm
T5 T6 T7 T8 T9 T10 T15 T20 T25 T27 T30 T40 T45
012649003 012649006 012649009 012649012 012649015 012649018 012649021 012649024
1267TXK
1,2x6,5x150 1,2x8x175 1,6x10x200 2x12x250
Ft
1.526 1.663
Ft
1.526 1.663
5 5
012629103 012629106
T9 T10 T15 T20 T25 T27 T30 T40
1262EK
1269PZK
Ft
2.208 2.290 2.371 2.507 2.590 2.780 2.863 3.217
3 3 3 3 3 3 3 2
012689009 012689010 012689015 012689020 012689025 012689027 012689030 012689040
PHxDxL mm
0x3x60 0x3x100 1x4,5x80 1x4,5x120 2x6x100 2x6x150 3x8x150 4x10x200
1.390 1.554 1.881 2.072 2.480 2.726 3.434 4.770
10 5 10 10 10 10 3 3
012929003 012929006 012929009 012929012 012929018 012929021 012929024 012929027
1292NK
PZ
PHxDxL mm
2x6x150 3x8x175 4x10x200
Ft
2.754 3.407 4.034
3 3 3
012629153 012629156 012629159
0 1 2 3 4
Ft
1.363 1.772 2.181 3.108 3.980
5 5 5 3 3
012699000 012699001 012699002 012699003 012699004
PHxDxL mm
1x4,5x30 2x6x30
1.772 1.935
5 5
012929103 012929106
443
1294K
1473P
1691BM
S
SxDxL mm
Ft
0,5x2,5x60 0,6x3x75 0,8x4x100 1x5x125
1.335 1.390 1.744 2.099
5 5 5 5
012949003 012949006 012949012 012949018
A Max mm
53
Ft
7.618
1
014730020
1497RC
1298RTXK
L m
Ft
5 8 10
3.900 5.698 6.886
1 1 1
016910205 016910208 016910210
1692
S
Ft
T9 T10 T15 T20 T25 T27 T30 T40
2.998 3.053 3.244 3.272 3.326 3.543 3.681 3.898
5 5 5 5 5 5 5 2
012989009 012989010 012989015 012989020 012989025 012989027 012989030 012989040
Ft
1497RC
18.281
1 014970351 L m
2 3 5 8
1603K
Ft
Ft
1.858 2.346 3.351 4.875
5 5 5 5
016920052 016920053 016920055 016920058
1729CG
1299PZK mm2
0÷8
Ft
3.866
5
016039001
1603BK Ft
PZ
0 1 2
1.908 2.290 3.189
5 5 5
012999000 012999003 012999006
L mm
310
1299N/PZK
mm²
0÷8
Ft
14.100
2
016039010
5.485
Ft
PZ
2.262 2.480
5 5
017290200
1729DM 450
L mm
1 2
2
Ft
450
6.398
4
017290450
012999021 012999024
1741U 1472VW
200 mm
Ø mm Alumínium
200 mm
Acél Nemesacél
L mm
200
444
Ft
11.274
1
014720051
1741U
2,4
3
3,2
4
4,8
• • • • • • • • • • • • • Ft
10.969
1 017410450
1741B
1772R
1820 L=1,25
A 250 mm
Ø mm
2,4 3,2
Alumínium Acél Rozsdamentes acél
230V
L L
4
4,8
L mm
5
• • • • • • • • • • • • • Ft
1741B
125
9.445
Ft
4.235
5
017720006
1773A
1 017410000
Ft
1820 30 30W L = 210mm 1820 60 60W L = 220mm 1820 80 80W L = 260mm
10.817
1 018200003
12.340
1 018200006
17.367
1 018200008
A
1760K
1822
L
CAT III1000V
180 mm
L mm
Ft
180
4.417
10
017730000
A 230V
Ft
1760K
8.836
1 017600140
L=1,25
1777BMT
1762K
A L1
L mm
Ft
170 Ø mm
Ft
2-2,5-3 3,5-4-4,5
7.287
2
017629001
L
6.551
5
017770050
Ft
1822 120 120W LxA = 250x125 mm 1822 180 180W LxA = 250x125mm 1822 320 320W LxA = 250x140mm
26.813
1 018220012
28.336
1 018220018
35.040
1 018220032
1834PS
1777T A
1771
L1
L mm
160
18 mm 170 mm
Ft
6.215
5
017770030
2.285
L mm
150
Ft
Ft
Ft
8.988
1
018340310
1834PM
1783
Ft
1771
L
L
10 017710000
1770BM
L
A
L mm
L
215 240
L mm
Ft
140
3.108
10
017700050
Ft
3.504 3.961
5 5
017830021 017830024
L mm
140
10.969
1
018340320
1834PL 1771BM A L
L L mm
170
Ft
5.028
10
017710050
L mm
210
17.977
1
018340325
445
1834PXL
1837N
1838SN
IP20
L L
Ft
1834PXL
22.546
1 018340330
1834RR
L mm
450
L
Ft
19.500
1
018370002
Ft
11.883
1 018340520
1 018380132
bliszter tartó 1/4” dugókulcsokhoz
1836A
6888B1/4 IP65
Ft
124
50 068880900
6888B3/8
bliszter tartó 3/8” dugókulcsokhoz
1838COB
Ft
21.633
1 018380010
1838P
1836A
Ft
25.899
6888B1/4
1838COB
1834RR
1838SN
Ft
12.340
1 018360050
6888B3/8
Ft
124
50 068880910
6888B1/2
bliszter tartó 1/2” dugókulcsokhoz
1836B
1836B
6888B1/2
Ft
30.164
1 018360200
1838P
Ft
18.586
1 018380005
1838SLR
1838SLR
446
IP30
Ft
24.984
1 018380201
Ft
124
50 068880920
ÁLLVÁNYOK KÖZPONTI HELYEKRE
KÉSZÍTSD EL A SAJÁT BETA SARKODAT www.beta-tools.com/beta/3d/ 447
38/DS1
942BX/DG
Fali állvány75 ütőszerszámmal
495x260x332 mm Állvány szerszámmal
Ft
38/DS1
172.310
1 000380701 n.
30
Ø 2 - 3 - 4 - 5 - 6 mm
5
31
Ø 2 - 3 - 4 - 5 - 6 - 8 - 10 mm
32
Ø 3 - 4 - 5 mm
Állvány üres
Ft
38/DVS1
25.289
330x260x332 mm Állvány szerszámmal
Ft
942BX/DG
942BX
Ft
1 009420701 n.
5
6 - 7 mm
5
1 000380751
n. 34
125 - 150 - 175 mm
5
35
100 - 125 - 150 - 200 - 250 - 300 mm
36 37
6
5
8 - 9 - 10 mm
5
11 mm
2
11 mm
2
12 mm
3
12 mm
3
13 mm
5
13 mm
5
Ft
942BX/DVG
21.937
1 009420751
Ft
943BX/DG
187.580
1 009430701 n.
6 - 7 mm
6
125 - 150 mm
5
8 - 9 - 10 mm
5
150 - 200 mm
5
11 mm
2
12 mm
3
13 mm
5
38/DVS2
448
25.289
1 000380752
Állvány üres
943BX/DVG
Ft
21.938
21.938
330x260x332 mm Állvány szerszámmal
Ft
943BX/DVG
1 009430751
Faliállvány 30 hatlapú dugókulcscsavarhúzóval
5
Állvány üres
943MQ/BG
3
Ft
n.
8 - 9 - 10 mm
Állvány üres
943BX
1 009440701 3
5 - 5,5 mm
Állvány üres
944BX
218.725
6 - 7 mm
Fali állvány 43 hatlapú dugókulcscsavarhúzóval, hosszított kivitel
1 000380702
Ft
944BX/DG
6
943BX/DG
330x260x332 mm Állvány szerszámmal
5 - 5,5 mm
495x260x332 mm 318.710
173.965
3
Fali állvány65 ütőszerszámmal
38/DS2
Fali állvány 43 hatlapú dugókulcscsavarhúzóval, hosszított kivitel
5 - 5,5 mm
38/DS2
Állvány szerszámmal
944BX/DG
Fali állvány 43 hatlapú dugókulcscsavarhúzóval, rövid kivitel
1 009430751
Állvány szerszámmal
943MQ/BG
943MQ
Állvány üres
943BG-MQ/DV
330x260x332 mm
Ft
144.725
1 009430281 n.
5,5 - 6 - 7 - 8 - 10 - 13 mm
Ft
21.938
5
1 009430285
1203/E1P
1203/E5P
Fali bemutató állvány 82 csavarhúzóval
1263/E78
Fali bemutató állvány 82 csavarhúzóval
Fali állvány 78 csavarhúzóval
495x260x310 mm Állvány szerszámmal
Ft
1203/E1P
1201
1202
94.349
1 012030301 n.
0,4x2,5x50 - 0,5x3x75 - 0,6x3,5x100 0,8x4x100 - 0,8x4x125 mm 1,0x5,5x100 - 1,0x5,5x150 - 1,2x6,5x150 mm
7
1,2x8x150 mm
5
PH0x3x60 mm
7
PH1x4,5x80 - PH2x6x100 mm
6
PH3x8x150 mm
5
Állvány üres
Ft
1203/EV1P
25.900
495x260x310 mm Állvány szerszámmal
1202
6
1 012030351
1203/E4P
Ft
1203/E5P
1204 1209PZ
95.968
n. PH0x3x60 mm
7
PH1x4,5x80 - PH1x4,5x120 PH2x6x100 - PH2x6x150 mm PH3x8x150 mm
6
0,4x2,5x60 - 0,5x3x100 - 0,8x4x100 mm
7
1,0x5x125 mm
6
PZ0x3x60 mm
7
PZ1x4,5x80 - PZ2x6x100 mm
6
Állvány üres
Ft
1203/EV5P
25.900
1201 1204 1209PZ
Állvány üres
1203/EV4P
1 012030355
Ft
1 012030304 n.
0,4x2,5x50 - 0,5x3x75 - 0,8x4x125 mm
7
1,0x5,5x100 - 1,0x5,5x150 - 1,2x6,5x150 mm
Ft
1263/E78
1260 1262
5
Fali bemutató állvány 80 csavarhúzóval
90.908
Állvány szerszámmal
123.260
7
PH0x60 mm
7
4x100-4x125-5,5x100-5,5x150-6,5x150 mm
6
8x150 mm
4
PH1x80-PH2x100 mm
6
PH3x150
4
Állvány üres
Ft
1263/EV78
25.900
1207TX
1 012630511
Fali állvány 85 csavarhúzóval
Ft
1203/E10P
1 012630510
2,5x75-3x75-3,5x100 mm
495x260x310 mm Állvány szerszámmal
1263/E85
495x260x310 mm 1203/E4P
1 012030305
1203/E10P
Fali bemutató állvány 85 csavarhúzóval
Állvány szerszámmal
129.845
1 012030310 n.
T6
4
6
T7
0,4x2,5x60 - 0,5x3x100 - 0,8x4x100 mm
7
1,0x5x125 mm
495x260x377 mm Állvány szerszámmal
Ft
1263/E85
1260
137.345
1 012630550 n.
2,5x50 mm
7
3
2,5x75 mm
6
T8
7
3x75 - 3x100 - 3,5x100 mm
7
6
T9 - T10 - T15 - T20 - T25
6
6
PZ0x3x60 mm
7
T27 - T30
3
PZ1x4,5x80 - PZ2x6x100 mm
6
T9 - T10
3
4x100 - 4x125 - 5,5x125 5,5x150 - 6,5x150 mm 8x150 mm
T15 - T20 - T25
6
10x200 mm
3
T27 - T30
3
12x250 mm
2
4x30 - 6,5x30 mm
6
Ft
25.900
1 012030354
1208RTX
Állvány üres
1203/EV10P
Ft
25.900
1 012030360
1260E 1260N
Állvány üres
1263/EV85
4
Ft
25.900
1 012630551
449
1263/E70
1263/E62
Fali állvány 70 csavarhúzóval
1263/E40
Fali állvány 62 csavarhúzóval
Fali állvány 40 csavarhúzóval
495x260x327 mm Állvány szerszámmal
Ft
1263/E70
1262
1262E 1262N
136.155
1 012630560 n.
PH0x60 - PH0x100 mm
7
PH1x80 - PH1x120 mm
495x260x257 mm Állvány szerszámmal
Ft
1263/E62
1267TX
132.955
1 012630590 n.
T5
5
6
T6
PH2x100 mm
9
PH2x150 - PH3x150 mm
Ft
1263/E40
82.357
1 012630580 n.
1269
PZ0x60 mm
7
6
PZ1x80 mm
6
T7
5
PZ2x100 - PZ3x150 - PZ4x200 mm
5
5
T8
6
PZ1x30 - PZ2x30 mm
6
PH4x200 mm
4
T9
5
PH2x150 mm
5
T10 - T15 - T20
6
PH3x175 mm
4
T25
5
PH1x30 - PH2x30 mm
6
T27 - T30
4
T40 - T45
2
Állvány üres
Ft
1263/EV70
25.900
1 012630561
1263/E50
Állvány üres
Ft
1263/EV62
25.900
Fali állvány 39 csavarhúzóval
Ft
1263/E50
71.763
1 012630570 n.
2,5x60 - 3x75 - 3x100 mm
7
4x100 - 4x125 - 5x125 - 5x150 mm
6
6,5x150 mm
5
Állvány üres
1263/EV50
450
1 012630591
Ft
21.938
1 012630571
1269N
Állvány üres
Ft
1263/E39
1268RTX
Állvány üres
1263/EV39
21.938
1 012630581
Fali állvány 40 csavarhúzóval
330x260x257 mm Állvány szerszámmal
Ft
1263/EV40
1273MQ/E1
330x260x269 mm Állvány szerszámmal
1263/E39
Fali állvány 50 csavarhúzóval
1264
330x260x327 mm Állvány szerszámmal
94.173
1 012630595 n.
T9x60 - T10x80 - T15x80 T20x100 - T25x100 mm T27x115 mm
6
T30x115 mm
3
T40x130 mm
2
Ft
21.938
Állvány szerszámmal
4
1 012630596
Ft
1273MQ/E1
1272MQ 1274MQ
Állvány üres
330x260x332 mm 106.750
1 012730312 n.
PH0x60 - PH1x80 mm
5
PH2x100 mm
3
PH3x150 mm
2
3x100 - 4x100 - 5,5x125 - 6,5x150 mm
5
8x175 mm
3
10x200 mm
2
1273BG-MQ/DV
Ft
21.938
1 012730651
1293BX/DA
1293BX/DE
Fali állvány 90 csavarhúzóval
Fali állvány 42 csavarhúzóval
495x260x332 mm Állvány szerszámmal
Ft
1293BX/DA
1290
1290N 1292 1292N
181.735
1 012930701 n.
3x75 - 3,5x100 - 4x100 - 4x125 5,5x100 - 5,5x150 mm 6,5x150 mm
7
8x150 mm
3
10x200 mm
2
4x30 - 6,5x30 mm
3
PH0x60 - PH1x80 mm
7
PH2x100 mm
6
PH3x150 mm
5
PH1x30 - PH2x30 mm
3
Állvány üres
Ft
1293BX/DVA
25.900
330x260x332 mm Állvány szerszámmal
1299PZ
6
1 012930751
1293BX/DD
Ft
1293BX/DE
1299N/PZ
127.620
n. PZ0x60 - PZ1x80 mm
7
PZ2x100 mm
6
PZ3x150 - PZ4x200 mm
5
PZ1x30 - PZ2x30 mm
6
Állvány üres
Ft
1293BX/DVE
21.937
1294
Állvány üres
1293BX/DVD
Ft
84.309
1 012930704 n.
2,5x60 - 3x75 - 3x100 - 4x100 4x150 - 5x125 mm 6,5x150 mm
Ft
21.937
1 012930755
Fali állvány 59 csavarhúzóval
330x260x332 mm 1293BX/DD
1 012930705
1293BX/DF
Fali állvány 48 csavarhúzóval
Állvány szerszámmal
7
330x260x332 mm Állvány szerszámmal
1297TX
6
1 012930754
Ft
1293BX/DF
Állvány üres
1293BX/DVF
170.155
1 012930706 n.
T6 - T8 - T10 - T15 - T20 - T25
7
T27 - T30
6
T40
5
Ft
21.937
1 012930756
451
C68
C88 R/1
Beta bemutató állvány, üres
C88SE
Robur bemutató állvány, üres
bemutató állvány oldalthegesztett lánc tekercsekhez
Ft
C88SE
120.350
1 088000130
1700x600x600 mm
6888 1000x560x2200 mm 1000x560x2200 mm C88R/1 C68/1 C68/2 C68/3 C68/4 C68/5 C68/6 C68/7 C68/8 C68/9 C68/10
1m 2m 3m 4m 5m 6m 7m 8m 9m 10 m
Ft
433.405 751.475 1.069.550 1.387.620 1.705.700 2.023.770 2.341.840 2.659.910 2.977.990 3.296.060
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
068000001 068000002 068000003 068000004 068000005 068000006 068000007 068000008 068000009 068000010
1m
Ft
433.405
Szerszámtartók a C60 - C61 - C68 - C88 típusú bemutató állványhoz
1 088000001
C88VE
kiállító tálca C88 falhoz a 8120 cikkszámú lánctekercsek elhelyezésére alkalmas
C68 G
Ft
6888S1 6888S2 6888D1 6888D2 6888D4 6888D5 6888T1 6888T2 6888CT
Bemutató gondola
1.005 1.005 1.585 1.585 1.645 1.645 2.255 2.255 3.351
10 10 5 5 5 5 5 5 1
068880011 068880012 068880021 068880022 068880024 068880025 068880031 068880032 068880044
6800 VE C88VE
Ft
48.750
Vitrin a C68 és C68 R/1 bemutató állványhoz
1 088000120
1000x1120x1600 mm
C68G/1 C68G/2 C68G/3 C68G/4
1m 2m 3m 4m
452
Ft
409.400 748.620 1.087.840 1.427.060
1 1 1 1
068000051 068000052 068000053 068000054
6800VE/1 6800VE/2 6800VE/3 6800VE/4 6800VE/5
1m 2m 3m 4m 5m
Ft
233.125 353.970 474.815 595.660 716.505
1 1 1 1 1
068000401 068000402 068000403 068000404 068000405
6600 M/22
6600 M/40
108 darab szerszám, szerszámtartóval fal nélkül
6800AE 6800AI 6800AD/P
Ft
48.750 99.024 146.050
100 darab szerszám szerszámtartóval fal nélkül
1 068000145 1 068000140 1 068000143
6600 M/22
Ft
325.665
1 066000022
6600 M/27
Ft
50.274 18.281 13.711 45.703 16.758 7.922
1 1 1 1 1 1
Ft
1 1 1 1
6600 M/27
Ft
253.075
1 066000027
6600 M/33
154 darab szerszám, szerszámtartóval fal nélkül
Ft
412.545
1 066000033
6600 M/39
77 darab szerszám szerszámtartóval fal nélkül
Ft
485.600
6600 M/47
Ft
Ft
Ft
379.490
1 066000047
6600 M/51
257 darab szerszám, szerszámtartóval fal nélkül
068000130 068000135 068000171 068000172
6600 M/11
6600 M/11
1 066000040
068000104 068000109 068000108 068000137 068000150 068000159
37 darab szerszám, szerszámtartóval fal nélkül
26.813 19.805 17.672 23.157
65 darab szerszám szerszámtartóval fal nélkül
6600 M/33
6800BA 6800RS 6800PM/40 6800PM/80
Ft
646.490
6600 M/47
25 darab szerszám szerszámtartóval fal nélkül
6800CB/100 6800FB/100 6800FO/100 6800PL 6800RP/100 6800GR/37
6600 M/40
1 066000011
6600 M/39
Ft
478.995
1 066000039
6600 M/51
672.615
1 066000051
6600 M/52
176 darab szerszám, szerszámtartóval fal nélkül
6600 M/52
438.730
1 066000052
453
6600 M/58
6600 M/112
150 darab szerszám szerszámtartóval fal nélkül
6600 M/58
329 darab szerszám szerszámtartóval, fal nélkül
Ft
476.670
1 066000058
6600 M/61
Ft
604.535
1 066000061
6600 M/116
Ft
484.445
1 066000116
Ft
559.570
1 066000063
6600 M/120
Ft
343.630
1 066000120
Ft
1 066000073
6600 M/125
Ft
Ft
150.885
1 066000126
6600 M/131
92 darab szerszám szerszámtartóval fal nélkül
6600 M/131
524.425
1 066000131
6600 M/174
Ft
Ft
872.325
1 066000174
6600 M/216
133 darab szerszám szerszámtartóval fal nélkül
365.250
6600 M/126
13 darab szerszám, szerszámtartóval fal nélkül
6600 M/125
68 darab szerszám, szerszámtartóval fal nélkül
58 darab szerszám szerszámtartóval fal nélkül
6600 M/174
163 darab szerszám szerszámtartóval fal nélkül
6600 M/73
454
1 066000112
6600 M/120
110 darab szerszám, szerszámtartóval fal nélkül
6600 M/73
306 darab szerszám szerszámtartóval, fal nélkül
6600 M/63
6600 M/63
Ft
521.450
6600 M/116
71 darab szerszám, szerszámtartóval fal nélkül
6600 M/61
6600 M/112
6600 M/126
80 darab szerszám, szerszámtartóval fal nélkül
Ft
302.065
1 066000125
6600 M/216
622.590
1 066000216
6600 M/221
6600 M/244
83 darab szerszám, szerszámtartóval fal nélkül
6600 M/221
Ft
514.350
1 066000221
6600 M/230
Ft
565.185
1 066000230
1 066000244
6600 M/311
Ft
233.010
Ft
1 066000234
6600 M/241
6600 M/315
1 066000311
Ft
1 066000241
6600 M/320
1 066000326
6600 M/327
Ft
227.130
1 066000327
110darab szerszám szerszámtartóval, fal nélkül
Ft
382.085
1 066000315
6600 M/330
Ft
Ft
184.340
1 066000330
6600 M/370
98 darab szerszám, szerszámtartóval fal nélkül
272.540
6600 M/330
6600 M/320
43 darab szerszám szerszámtartóval fal nélkül
Ft
273.505
101 darab szerszám szerszámtartóval, fal nélkül
149 darab szerszám, szerszámtartóval fal nélkül
327.300
6600 M/326
6600 M/327
6600 M/315
31 darab szerszám, szerszámtartóval fal nélkül
6600 M/241
Ft
623.670
114 darabos szerszámkészlet szerszámtartóval fal nélkül
6600 M/234
6600 M/234
6600 M/244
155 darab szerszám szerszámtartóval, fal nélkül
6600 M/311
78 darab szerszám szerszámtartóval fal nélkül
6600 M/230
6600 M/326
91 darab szerszám, szerszámtartóval fal nélkül
162 darab szerszám, szerszámtartóval fal nélkül
Ft
413.470
1 066000320
6600 M/370
224.190
1 066000370
455
6600 M/378
6600 M/427
73 darab szerszám, szerszámtartóval fal nélkül
6600 M/378
Ft
154.855
1 066000378
6600 M/422
43 darab szerszám, szerszámtartóval fal nélkül
6600 M/422
Ft
266.045
1 066000422
6600 M/423
30 darab szerszám, szerszámtartóval fal nélkül
6600 M/423
Ft
247.710
1 066000423
6600 M/424
36 darab szerszám, szerszámtartóval fal nélkül
6600 M/424
456
6600 M/465
24 darab szerszám szerszámtartóval fal nélkül
Ft
266.310
1 066000424
6600 M/427
36 darab szerszám, szerszámtartóval fal nélkül
Ft
260.515
1 066000427
6600 M/430
Ft
256.700
1 066000430
Ft
Ft
Ft
1 066000465
6600 M/480
290.060
1 066000480
6600 M/485
140 darab szerszám szerszámtartóval fal nélkül
12 darab szerszám szerszámtartóval fal nélkül
Ft
491.020
1 066000440
6600 M/456
Ft
397.465
6600 M/485
209.015
1 066000485
6600 M/510
41 darabos szerszámkészlet szerszámtartóval fal nélkül
6600 M/456
18 darab szerszám szerszámtartóval fal nélkül
6600 M/440
6600 M/440
Ft
505.725
6600 M/480
29 darab szerszám szerszámtartóval fal nélkül
6600 M/430
6600 M/465
16 darab szerszám szerszámtartóval fal nélkül
1 066000456
6600 M/510
277.725
1 066000510
6600 M/529
56 darab szerszám, szerszámtartóval fal nélkül
6600 M/529
Ft
393.230
1 066000529
6600 M/532
6600 M/583
6600 M/657
22 darab szerszám, szerszámtartóval fal nélkül
6600 M/583
17 darab szerszám szerszámtartóval fal nélkül
Ft
222.115
1 066000583
6600 M/609
24 darab szerszám, szerszámtartóval fal nélkül
67 darab szerszám szerszámtartóval fal nélkül
6600 M/657
Ft
Ft
492.380
1 066000657
6600 M/658
14 darab szerszám, szerszámtartóval fal nélkül
6600 M/532
Ft
225.410
1 066000532
6600 M/542
1 066000609
Ft
225.620
1 066000542
60 darab szerszám szerszámtartóval fal nélkül
Ft
298.885
1 066000561
6600 M/637
554.225
1 066000658
63 darabos szerszámkészlet, szerszámtartóval fal nélkül
Ft
421.075
1 066000637
6600 M/650
6600 M/715
Ft
557.920
1 066000715
6600 M/813
28 darab szerszám szerszámtartóval fal nélkül
6600 M/650
6600 M/658
6600 M/715
87 darab szerszám, szerszámtartóval fal nélkül
6600 M/561
6600 M/561
Ft
626.290
6600 M/637
53 darab szerszám szerszámtartóval fal nélkül
6600 M/542
6600M/609
25 darab szerszám, szerszámtartóval fal nélkül
Ft
617.000
1 066000650
6600 M/813
Ft
273.155
1 066000813
457
6600 M/842
36 darab szerszám, szerszámtartóval fal nélkül
8600 R/112
8600 R/112
6600 M/842
Ft
365.835
1 066000842
8600 E/R
3226 darabos kábelszerelvény készlet, szerszámtartóval állvány nélkül
1942 darab kábelszerelvény, tartóval fal nélkül
Ft
772.470
1 086000112
8600 R/224
61 darabos kábelszerelvény készlet, horgokkal, panel nélkül
6600 M/843
18 darab szerszám, szerszámtartóval fal nélkül
8600 R/224
Ft
262.250
1 086000224
8600 R/411
551 szerelvény, NEMES ACÉL, tartóval fal nélkül
6600 M/843
Ft
299.210
1 066000843
8600E/R
Ft
2.565.340
1 086000917
6600 E/A10 8600 R/411
Ft
894.235
605 darabos szerszámkészlet szerszámtartóval állvány nélkül
1 086000411
8600 R/514
14 darabos oldalthegesztett lánc tekercs készlet bemutató tálcával
8600 R/10
672 db kábelszerelvény tartóval fal nélkül
8600 R/514
8600 R/10
458
Ft
636.390
1 086000010
Ft
484.000
1 086000514
6600 E/A10
Ft
2.046.440
1 066000927
6600 E/A20
6600 E/B10
917 darab szerszám szerszámtartóval állvány nélkül
6600 E/A20
Ft
2.834.840
1 066000913
6600 E/A30
Ft
1.995.940
6600 E/B10
Ft
1.407.610
309 darab szerszám, szerszámtartóval állvány nélkül
1 066000925
6600 E/B20
723 darab szerszám, szerszámtartóval állvány nélkül
6600 E/A30
6600 E/C10
596 darab szerszám, szerszámtartóval állvány nélkül
1 066000924
6600 E/B20
Ft
1.064.020
Ft
2.426.890
1 066000929
6600 E/K20
601 darab szerszám, szerszámtartóval állvány nélkül
6600 E/C10
386 darabos szerszámkészlet szerszámtartóval állvány nélkül
1 066000926
6600 E/K20
Ft
1.389.320
1 066000983
459
A gyártott cipők az évek folyamán előnyös tulajdonságaikkal meghódították a legigényesebb felhasználókat is, tekintettel az eddigi visszajelzésekre. A siker titka az állandó fejlesztés és az ajánlott választék bővítése. A műszaki leírás és a részletek jobb megértéséhez, ezáltal a választás segítéséhez, olvassa el az alábbi részt és tanulmányozza a feltüntetett ikonokat!
MUNKAVÉDELMI CIPŐK BIZTONSÁGI ELŐÍRÁSOK PRAKTIKUS TIPP A MUNKAVÉDELMI CIPŐ OPTIMÁLIS KIVÁLASZTÁSÁHOZ Ez a táblázat segítséget nyújt Önnek ahhoz, hogy a munkakörének és munkahelyének megfelelő munkavédelmi cipőt tudja kiválasztani. Az alábbiakban az európai szabványok vonatkozó jelöléseit tartalmazzák.
EN ISO 20344: Vizsgálati tapasztalatok és általános követelmények. EN ISO 20345: Munkavédelmi cipők orrvédővel 200 Joule.-ig EN ISO 20346: Munkavédelmi cipők orrvédővel 100 Joule.-ig EN ISO 20347: Munkában használt cipők orrvédő nélkül EN ISO 20345 Ez alá a szabvány alá tartozó munkavédelmi cipőket jelölik „S“betűvel (Safety = Sicherheit= Biztonság. a védelmi, biztonsági kategória jelölésére az „S“ betű után további betűk és/vagy számok állnak. SB Alapkövetelmények: Orrvédő 200 Joule-ig Felsőbőr hasítottbőr vagy azzal egyenértékű. Felsőbőr alapvastagsága. S1 SB-tulajdonságok az alábbiakkal kiegészítve: Antisztatikus cipő (A). Energiaelnyelés a sarokrésznél (E). Csúszásmentesség UNI EN ISO 20345. Eljárás az EN 13287 szabvány szerint S2 S1-tulajdonságok az alábbiakkal kiegészítve: a felső rész mérsékelten vízálló (WRU). S3 S2-tulajdonságok az alábbiakkal kiegészítve: Áthatolásbiztos középtalp (P). Tapadós talp S4 S1-tulajdonságok az alábbiakkal kiegészítve: Szénhidrogén vegyületekkel szemben ellenálló (ORO). S5 S4- tulajdonságok az alábbiakkal kiegészítve : Áthatolásbiztos középtalp (P). Tapadós talp EN ISO 20346 Ezek a cipők hasonlítanak a munkavédelmi cipőkhöz, az orrvédő 100 Joule-ig véd, ezeket „P“ betűvel jelölik „P“ (Protective = Schutz=Védelem), ezért nevezik védőcipőnek. Mindenütt lehet használni, ahol elég a 100 Joule-os védelem. EN ISO 20347 Ezeknek a cipőknek nincs orrvédőjük és „O“ betővel (Occupational = Arbeit=Munka) vannak jelölve. Ezeket munkacipőnek nevezik. 460
Áthatolásbiztos középtalp
Hajlásállóság 60000
Orrvédő: acélból, alumíniumból vagy műanyagból
Hőálló külső talp (300°C-on 1 percig)
Antisztatikus cipő
Széles fejrész jobb komfortérzet
Energiaelnyelés a sarok résznél
Antimágneses, fémbetétek nélkül
Olaj, szénhidrogén és oldószerálló talp
Ezek olyan cipők, melyeket olyan speciális helyekre fejlesztettek ki, ahol disszipatív és elektrosztatikus töltést elvezető cipők viselése szükséges.
Csúszásmentes talp
Cipő hideg elleni védelem. (CI)
FIGYELMEZTETÉS
ELŐZETES VIZSGÁLAT ÉS HASZNÁLAT A cipők használata előtt vizsgálja meg a cipő külső állapotát – azaz a varrásokat, a talpat és a zárórendszert – hasonlítsa össze a cipő tulajdonságait a címkén található előírásokkal, s mindenek előtt győződjön meg arról, hogy a cipő acélorral és áthatolásbiztos acél középtalppal van-e ellátva. NEM RENDELTETÉSSZERŰ HASZNÁLAT A cipők hosszú és/vagy ismételt használata az alábbi körülmények között nem ajánlott. • organikus anyagokkal való kapcsolatnál, gyomirtó, növényvédők és magas koncentrátumú savak esetén • nagyon alacsony vagy magas hőmérsékletnél (–10 °C alatt és +70 °C felett) • víz, sár, habarcs és hasonló anyagokkal való direkt kapcsolatnál.
7241EN
mérsékelten vízálló bőrcipő
EU
35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48
UK
2,5 3,5 4,5 5 6 6,5 7 8 9 10 10,5 11 12 13
• Acél orrvédő • Áthatolásvédett középtalp rugalmas acélból Ft
7.399 7.399 7.399 7.399 7.399 7.399 7.399 7.399 7.399 7.399 7.399 7.399 7.399 7.399
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
072410835 072410836 072410837 072410838 072410839 072410840 072410841 072410842 072410843 072410844 072410845 072410846 072410847 072410848
7243EN
mérsékelten vízálló bokacipő gyorskioldással
EU
35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48
UK
2,5 3,5 4,5 5 6 6,5 7 8 9 10 10,5 11 12 13
Ft
7.636 7.636 7.636 7.636 7.636 7.636 7.636 7.636 7.636 7.636 7.636 7.636 7.636 7.636
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
072430835 072430836 072430837 072430838 072430839 072430840 072430841 072430842 072430843 072430844 072430845 072430846 072430847 072430848
perforált hasítottbőr félcipő
EU
UK
2,5 3,5 4,5 5 6 6,5 7 8 9 10 10,5 11 12 13
S3 SRC
• Acél orrvédő • Áthatolásvédett középtalp rugalmas acélból
7246E
35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48
S3 RS SRC
• Acél orrvédő • Áthatolásvédett középtalp rugalmas acélból
Ft
7.704 7.704 7.704 7.704 7.704 7.704 7.704 7.704 7.704 7.704 7.704 7.704 7.704 7.704
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
072460435 072460436 072460437 072460438 072460439 072460440 072460441 072460442 072460443 072460444 072460445 072460446 072460447 072460448
S1P SRC
461
7239C
mérsékelten vízálló csizma membrános hideg elleni szigeteléssel és poliuretán erősítésű orrvédővel
EU
35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48
UK
2,5 3,5 4,5 5 6 6,5 7 8 9 10 10,5 11 12 13
Ft
14.379 14.379 14.379 14.379 14.379 14.379 14.379 14.379 14.379 14.379 14.379 14.379 14.379 14.379
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
• Acél orrvédő • Áthatolásvédett középtalp rugalmas acélból
072390235 072390236 072390237 072390238 072390239 072390240 072390241 072390242 072390243 072390244 072390245 072390246 072390247 072390248
7241BK bőrcipő
EU
35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48
UK
2,5 3,5 4,5 5 6 6,5 7 8 9 10 10,5 11 12 13
Ft
8.559 8.559 8.559 8.559 8.559 8.559 8.559 8.559 8.559 8.559 8.559 8.559 8.559 8.559
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
072411235 072411236 072411237 072411238 072411239 072411240 072411241 072411242 072411243 072411244 072411245 072411246 072411247 072411248
mérsékelten vízálló bőrcipő
EU
UK
2,5 3,5 4,5 5 6 6,5 7 8 9 10 10,5 11 12 13
462
S3 CI SRC
• Acél orrvédő • Áthatolásvédett középtalp kompozit szálból
7241CK
35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48
S1P SRC
• Acél orrvédő • Áthatolásvédett középtalp kompozit szálból Ft
9.073 9.073 9.073 9.073 9.073 9.073 9.073 9.073 9.073 9.073 9.073 9.073 9.073 9.073
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
072411535 072411536 072411537 072411538 072411539 072411540 072411541 072411542 072411543 072411544 072411545 072411546 072411547 072411548
S3 SRC
7241FT
bőr félcipő, mérsékelten vízálló orrvédő és áthatolásvédett középtalp nélkül EU
35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48
UK
2,5 3,5 4,5 5 6 6,5 7 8 9 10 10,5 11 12 13
• Orrvédő nélkül • Áthatolásvédett középtalp nélkül
Ft
7.704 7.704 7.704 7.704 7.704 7.704 7.704 7.704 7.704 7.704 7.704 7.704 7.704 7.704
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
072410635 072410636 072410637 072410638 072410639 072410640 072410641 072410642 072410643 072410644 072410645 072410646 072410647 072410648
7243BK
Bőr bokacipő
EU
35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48
UK
2,5 3,5 4,5 5 6 6,5 7 8 9 10 10,5 11 12 13
Ft
8.901 8.901 8.901 8.901 8.901 8.901 8.901 8.901 8.901 8.901 8.901 8.901 8.901 8.901
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
072431235 072431236 072431237 072431238 072431239 072431240 072431241 072431242 072431243 072431244 072431245 072431246 072431247 072431248
mérsékelten vízálló bokacipő gyorskioldással
EU
UK
2,5 3,5 4,5 5 6 6,5 7 8 9 10 10,5 11 12 13
Ft
9.244 9.244 9.244 9.244 9.244 9.244 9.244 9.244 9.244 9.244 9.244 9.244 9.244 9.244
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
UK
2,5 3,5 4,5 5 6 6,5 7 8 9 10 10,5 11 12 13
S1P SRC
072431335 072431336 072431337 072431338 072431339 072431340 072431341 072431342 072431343 072431344 072431345 072431346 072431347 072431348
bőr bokacipő, mérsékelten vízálló hosszú élettartamú gumitalp és gyorskioldás EU
• Acél orrvédő • Áthatolásvédett középtalp kompozit szálból
7243CR
35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48
O2 FO SRC
• Acél orrvédő • Áthatolásvédett középtalp kompozit szálból
7243CK
35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48
S3 RS SRC
• Acél orrvédő • Áthatolásvédett rugalmas acél középtalp
Ft
12.879 12.879 12.879 12.879 12.879 12.879 12.879 12.879 12.879 12.879 12.879 12.879 12.879 12.879
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
072430735 072430736 072430737 072430738 072430739 072430740 072430741 072430742 072430743 072430744 072430745 072430746 072430747 072430748
S3 RS HRO SRC 463
7243FT
bőr bokacipő, mérsékelten vízálló orrvédő és áthatolásvédett középtalp nélkül EU
35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48
UK
2,5 3,5 4,5 5 6 6,5 7 8 9 10 10,5 11 12 13
• Orrvédő nélkül • Áthatolásvédett középtalp nélkül
Ft
7.934 7.934 7.934 7.934 7.934 7.934 7.934 7.934 7.934 7.934 7.934 7.934 7.934 7.934
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
072430635 072430636 072430637 072430638 072430639 072430640 072430641 072430642 072430643 072430644 072430645 072430646 072430647 072430648
7245BK
mérsékelten vízálló fűzős ”hegesztő” bokacipő gyorskioldással és tépőzáras első védőnyelvvel
EU
35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48
UK
2,5 3,5 4,5 5 6 6,5 7 8 9 10 10,5 11 12 13
Ft
10.100 10.100 10.100 10.100 10.100 10.100 10.100 10.100 10.100 10.100 10.100 10.100 10.100 10.100
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
perforált hasítottbőr cipő
EU
UK
2,5 3,5 4,5 5 6 6,5 7 8 9 10 10,5 11 12 13
Ft
9.073 9.073 9.073 9.073 9.073 9.073 9.073 9.073 9.073 9.073 9.073 9.073 9.073 9.073
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
UK
2,5 3,5 4,5 5 6 6,5 7 8 9 10 10,5 11 12 13
464
S3 RS SRC
072461235 072461236 072461237 072461238 072461239 072461240 072461241 072461242 072461243 072461244 072461245 072461246 072461247 072461248
perforált bőrszandál
EU
• Acél orrvédő • Áthatolásvédett középtalp kompozit szálból
• Acél orrvédő • Áthatolásvédett középtalp kompozit szálból
7247BK
35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48
O2 FO SRC
072451235 072451236 072451237 072451238 072451239 072451240 072451241 072451242 072451243 072451244 072451245 072451246 072451247 072451248
7246BK
35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48
S1P SRC
• Acél orrvédő • Áthatolásvédett középtalp kompozit szálból
Ft
8.833 8.833 8.833 8.833 8.833 8.833 8.833 8.833 8.833 8.833 8.833 8.833 8.833 8.833
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
072471235 072471236 072471237 072471238 072471239 072471240 072471241 072471242 072471243 072471244 072471245 072471246 072471247 072471248
S1P SRC
7328EA
Munkavédelmi csizma "Top Visibility" stílus
EU
38 39 40 41 42 43 44 45 46 47
UK
5 6 6,5 7 8 9 10 10,5 11 12
• Orrvédő acélból • Áthatolásbiztos nemesacél középtalp
Ft
7.359 7.359 7.359 7.359 7.359 7.359 7.359 7.359 7.359 7.359
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
073280538 073280539 073280540 073280541 073280542 073280543 073280544 073280545 073280546 073280547
7328EN
Munkavédelmi csizma
EU
38 39 40 41 42 43 44 45 46 47
UK
5 6 6,5 7 8 9 10 10,5 11 12
Ft
7.359 7.359 7.359 7.359 7.359 7.359 7.359 7.359 7.359 7.359
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
073280738 073280739 073280740 073280741 073280742 073280743 073280744 073280745 073280746 073280747
mérsékelten vízálló bőrcipő nylon betétekkel és kopásálló megerősítéssel az orr területén
EU
UK
2,5 3,5 4,5 5 6 6,5 7 8 9 10 10,5 11 12 13
S5 SRC
• Orrvédő acélból • Áthatolásbiztos nemesacél középtalp
7220PEK
35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48
Ft
11.873 11.873 11.873 11.873 11.873 11.873 11.873 11.873 11.873 11.873 11.873 11.873 11.873 11.873
S5 SRC
• Orrvédő kompozit anyagból • Áthatolásvédett középtalp kompozit szálból
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
072200235 072200236 072200237 072200238 072200239 072200240 072200241 072200242 072200243 072200244 072200245 072200246 072200247 072200248
S3 SRC
465
7221PEK
mérsékelten vízálló bőr bokacipő nylon betétekkel kopásálló erősítéssel az orr területén, és gyorskioldással
EU
35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48
UK
2,5 3,5 4,5 5 6 6,5 7 8 9 10 10,5 11 12 13
Ft
12.572 12.572 12.572 12.572 12.572 12.572 12.572 12.572 12.572 12.572 12.572 12.572 12.572 12.572
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
072210235 072210236 072210237 072210238 072210239 072210240 072210241 072210242 072210243 072210244 072210245 072210246 072210247 072210248
7223PEK
hasítottbőr cipő jól szellőző mesh betétekkel és kopásálló megerősítéssel az orr területén
EU
35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48
UK
2,5 3,5 4,5 5 6 6,5 7 8 9 10 10,5 11 12 13
Ft
12.397 12.397 12.397 12.397 12.397 12.397 12.397 12.397 12.397 12.397 12.397 12.397 12.397 12.397
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
UK
2,5 3,5 4,5 5 6 6,5 7 8 9 10 10,5 11 12 13
466
Ft
12.397 12.397 12.397 12.397 12.397 12.397 12.397 12.397 12.397 12.397 12.397 12.397 12.397 12.397
S3 RS SRC
072230135 072230136 072230137 072230138 072230139 072230140 072230141 072230142 072230143 072230144 072230145 072230146 072230147 072230148
perforált hasítottbőr cipő kopásálló erősítéssel az orr területén
EU
• Orrvédő kompozit anyagból • Áthatolásvédett középtalp kompozit szálból
7224PEK
35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48
• Orrvédő kompozit anyagból • Áthatolásvédett középtalp kompozit szálból
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
S1P SRC
• Orrvédő kompozit anyagból • Áthatolásvédett középtalp kompozit szálból
072240235 072240236 072240237 072240238 072240239 072240240 072240241 072240242 072240243 072240244 072240245 072240246 072240247 072240248
S1P SRC
7212FG
perforált hasítottbőr cipő kopásálló orrvédő betéttel Rendkívül rugalmas és könnyű - a 42 méret körülbelüli súlya 450 g Nem javasolt nehéz igénybevételhez (építőipar, mezőgazdaság, nehézipar) EU
35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48
UK
2,5 3,5 4,5 5 6 6,5 7 8 9 10 10,5 11 12 13
Ft
13.339 13.339 13.339 13.339 13.339 13.339 13.339 13.339 13.339 13.339 13.339 13.339 13.339 13.339
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
• Orrvédő kompozit anyagból • Áthatolásvédett középtalp kompozit szálból
072120035 072120036 072120037 072120038 072120039 072120040 072120041 072120042 072120043 072120044 072120045 072120046 072120047 072120048
S1P SRC
7213FG
perforált hasítottbőr cipő, jól szellőző mesh betétekkel • Orrvédő kompozit anyagból Rendkívül rugalmas és könnyű - a 42 méret körülbelüli súlya 450 g • Áthatolásvédett középtalp kompozit szálból Nem javasolt nehéz igénybevételhez (építőipar, mezőgazdaság, nehézipar) EU
35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48
UK
2,5 3,5 4,5 5 6 6,5 7 8 9 10 10,5 11 12 13
Ft
13.339 13.339 13.339 13.339 13.339 13.339 13.339 13.339 13.339 13.339 13.339 13.339 13.339 13.339
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
072130035 072130036 072130037 072130038 072130039 072130040 072130041 072130042 072130043 072130044 072130045 072130046 072130047 072130048
7214FN
action nabuk bőr cipő, mérsékelten vízálló kopásálló orrvédő betéttel Rendkívül rugalmas és könnyű - a 42 méret körülbelüli súlya: 470 g Nem javasolt nehéz igénybevételhez (építőipar, mezőgazdaság, nehézipar) EU
35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48
UK
2,5 3,5 4,5 5 6 6,5 7 8 9 10 10,5 11 12 13
Ft
14.488 14.488 14.488 14.488 14.488 14.488 14.488 14.488 14.488 14.488 14.488 14.488 14.488 14.488
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
S1P SRC
• Orrvédő kompozit anyagból • Áthatolásvédett középtalp kompozit szálból
072140035 072140036 072140037 072140038 072140039 072140040 072140041 072140042 072140043 072140044 072140045 072140046 072140047 072140048
S3 SRC
467
7215FN
action nabuk bőr mokasszin, mérsékelten vízálló kopásálló orrvédő betéttel Rendkívül rugalmas és könnyű - a 42 méret körülbelüli súlya: 470 g Nem javasolt nehéz igénybevételhez (építőipar, mezőgazdaság, nehézipar)
EU
35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48
UK
2,5 3,5 4,5 5 6 6,5 7 8 9 10 10,5 11 12 13
Ft
14.948 14.948 14.948 14.948 14.948 14.948 14.948 14.948 14.948 14.948 14.948 14.948 14.948 14.948
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
072150135 072150136 072150137 072150138 072150139 072150140 072150141 072150142 072150143 072150144 072150145 072150146 072150147 072150148
7218FN
action nabuk bőr bokacipő, mérsékelten vízálló kopásálló orrvédő betéttel és gyorskioldással Rendkívül rugalmas és könnyű - a 42 méret körülbelüli súlya: 500 g Nem javasolt nehéz igénybevételhez (építőipar, mezőgazdaság, nehézipar) EU
35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48
UK
2,5 3,5 4,5 5 6 6,5 7 8 9 10 10,5 11 12 13
Ft
15.154 15.154 15.154 15.154 15.154 15.154 15.154 15.154 15.154 15.154 15.154 15.154 15.154 15.154
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
Full-grain bőr félcipő, mérsékelten vízálló
EU
UK
2,5 3,5 4,5 5 6 6,5 7 8 9 10 10,5 11 12 13
468
S3 SRC
• Orrvédő kompozit anyagból • Áthatolásvédett középtalp kompozit szálból
072180035 072180036 072180037 072180038 072180039 072180040 072180041 072180042 072180043 072180044 072180045 072180046 072180047 072180048
7200BKK
35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48
• Orrvédő kompozit anyagból • Áthatolásvédett középtalp kompozit szálból
S3 RS SRC
Orrvédő kompozit anyagból Áthatolásbiztos betét kompozit szálból Ft
13.799 13.799 13.799 13.799 13.799 13.799 13.799 13.799 13.799 13.799 13.799 13.799 13.799 13.799
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
072000235 072000236 072000237 072000238 072000239 072000240 072000241 072000242 072000243 072000244 072000245 072000246 072000247 072000248
S3 SRC
7201BKK
Full-grain bőr bokacipő, mérsékelten vízálló
EU
35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48
UK
2,5 3,5 4,5 5 6 6,5 7 8 9 10 10,5 11 12 13
Ft
14.604 14.604 14.604 14.604 14.604 14.604 14.604 14.604 14.604 14.604 14.604 14.604 14.604 14.604
• Orrvédő kompozit anyagból • Áthatolásbiztos betét kompozit szálból
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
072010435 072010436 072010437 072010438 072010439 072010440 072010441 072010442 072010443 072010444 072010445 072010446 072010447 072010448
7208WR
full-grain bőr bokacipő, mérsékelten vízálló hosszú élettartamú gumitalp és gyorskioldás Vízálló WR lábbeli: egy 3 cm-es vízzel feltöltött kádban tesztelve, 100 hossz után a lábbeli belső részén nem lehet több az összes nedves felület, mint 3 cm² (folt) EU
38 39 40 41 42 43 44 45 46 47
UK
5 6 6,5 7 8 9 10 10,5 11 12
Ft
25.872 25.872 25.872 25.872 25.872 25.872 25.872 25.872 25.872 25.872
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
Perforált hasítottbőr félcipő
EU
UK
2,5 3,5 4,5 5 6 6,5 7 8 9 10 10,5 11 12 13
Ft
13.453 13.453 13.453 13.453 13.453 13.453 13.453 13.453 13.453 13.453 13.453 13.453 13.453 13.453
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
UK
2,5 3,5 4,5 5 6 6,5 7 8 9 10 10,5 11 12 13
S3 RS WR HRO SRC
072100335 072100336 072100337 072100338 072100339 072100340 072100341 072100342 072100343 072100344 072100345 072100346 072100347 072100348
perforált hasítottbőr cipő
EU
• Orrvédő kompozit anyagból • Áthatolásvédett középtalp kompozit szálból
Orrvédő kompozit anyagból Áthatolásbiztos betét kompozit szálból
7210PB
35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48
S3 SRC
072080238 072080239 072080240 072080241 072080242 072080243 072080244 072080245 072080246 072080247
7210BKK
35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48
S1P SRC
• Orrvédő kompozit anyagból • Áthatolásvédett középtalp kompozit szálból Ft
15.179 15.179 15.179 15.179 15.179 15.179 15.179 15.179 15.179 15.179 15.179 15.179 15.179 15.179
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
072100435 072100436 072100437 072100438 072100439 072100440 072100441 072100442 072100443 072100444 072100445 072100446 072100447 072100448
S1P SRC 469
7211PG
perforált hasítottbőr cipő
EU
35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48
UK
2,5 3,5 4,5 5 6 6,5 7 8 9 10 10,5 11 12 13
• Orrvédő kompozit anyagból • Áthatolásvédett középtalp kompozit szálból
Ft
15.179 15.179 15.179 15.179 15.179 15.179 15.179 15.179 15.179 15.179 15.179 15.179 15.179 15.179
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
072110435 072110436 072110437 072110438 072110439 072110440 072110441 072110442 072110443 072110444 072110445 072110446 072110447 072110448
7216BKK
Hasítottbőr szandál, tépőzáras
EU
35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48
UK
2,5 3,5 4,5 5 6 6,5 7 8 9 10 10,5 11 12 13
Ft
14.028 14.028 14.028 14.028 14.028 14.028 14.028 14.028 14.028 14.028 14.028 14.028 14.028 14.028
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
072160335 072160336 072160337 072160338 072160339 072160340 072160341 072160342 072160343 072160344 072160345 072160346 072160347 072160348
tépőzáras perforált hasítottbőr szandál
EU
UK
2,5 3,5 4,5 5 6 6,5 7 8 9 10 10,5 11 12 13
Ft
15.293 15.293 15.293 15.293 15.293 15.293 15.293 15.293 15.293 15.293 15.293 15.293 15.293 15.293
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
UK
2,5 3,5 4,5 5 6 6,5 7 8 9 10 10,5 11 12 13
470
S1P SRC
072160435 072160436 072160437 072160438 072160439 072160440 072160441 072160442 072160443 072160444 072160445 072160446 072160447 072160448
mérsékelten vízálló fűzős "hegesztő" préseltbőr cipő gyorskioldással, és tépőzáras első védőnyelvvel és lángálló varrással Nagy ellenállású gumitalp és kopásálló betét az orr területén EU
• Orrvédő kompozit anyagból • Áthatolásvédett középtalp kompozit szálból
7310CRK
35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48
S1P SRC
• Orrvédő kompozit anyagból • Áthatolásbiztos betét kompozit szálból
7216SN
35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48
Ft
16.506 16.506 16.506 16.506 16.506 16.506 16.506 16.506 16.506 16.506 16.506 16.506 16.506 16.506
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
S1P SRC
• Orrvédő kompozit anyagból • Áthatolásvédett középtalp kompozit szálból
073100335 073100336 073100337 073100338 073100339 073100340 073100341 073100342 073100343 073100344 073100345 073100346 073100347 073100348
S3 RS HRO SRC
7235B
action nabuk bőr cipő, mérsékelten vízálló, nylon betétekkel
EU
35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48
UK
2,5 3,5 4,5 5 6 6,5 7 8 9 10 10,5 11 12 13
Ft
14.144 14.144 14.144 14.144 14.144 14.144 14.144 14.144 14.144 14.144 14.144 14.144 14.144 14.144
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
072350235 072350236 072350237 072350238 072350239 072350240 072350241 072350242 072350243 072350244 072350245 072350246 072350247 072350248
7236B
action nabuk bőr bokacipő, mérsékelten vízálló nylon betétekkel
EU
35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48
UK
2,5 3,5 4,5 5 6 6,5 7 8 9 10 10,5 11 12 13
Ft
14.719 14.719 14.719 14.719 14.719 14.719 14.719 14.719 14.719 14.719 14.719 14.719 14.719 14.719
• Acél orrvédő • Áthatolásvédett rugalmas acél középtalp
S3 SRC
• Acél orrvédő • Áthatolásvédett rugalmas acél középtalp
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
072360235 072360236 072360237 072360238 072360239 072360240 072360241 072360242 072360243 072360244 072360245 072360246 072360247 072360248
S3 SRC
7237WR
hasítottbőr bokacipő nylon betétekkel, nagyellenállású gumitalp • Orrvédő kompozit anyagból és gyorskioldás Vízálló WR cipő: egy 3 cm vízzel elárasztott • Áthatolásvédett középtalp kompozit szálból tálban tesztelve 100 hossz után a cipő belső részének nedvessége nem lehet több, mint 3 cm² (folt EU
35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48
UK
2,5 3,5 4,5 5 6 6,5 7 8 9 10 10,5 11 12 13
Ft
18.397 18.397 18.397 18.397 18.397 18.397 18.397 18.397 18.397 18.397 18.397 18.397 18.397 18.397
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
072370235 072370236 072370237 072370238 072370239 072370240 072370241 072370242 072370243 072370244 072370245 072370246 072370247 072370248
S3 RS WR HRO SRC
471
7238WR
hasítottbőr bokacipő nylon betétekkel, nagyellenállású gumitalp • Orrvédő kompozit anyagból és gyorskioldás Vízálló WR cipő: egy 3 cm vízzel elárasztott • Áthatolásvédett középtalp kompozit szálból tálban tesztelve 100 hossz után a cipő belső részének nedvessége nem lehet több, mint 3 cm² (folt EU
35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48
UK
2,5 3,5 4,5 5 6 6,5 7 8 9 10 10,5 11 12 13
Ft
18.397 18.397 18.397 18.397 18.397 18.397 18.397 18.397 18.397 18.397 18.397 18.397 18.397 18.397
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
072380235 072380236 072380237 072380238 072380239 072380240 072380241 072380242 072380243 072380244 072380245 072380246 072380247 072380248
7248G
Hasítottbőr félcipő Mesh-betéttel
EU
35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48
UK
2,5 3,5 4,5 5 6 6,5 7 8 9 10 10,5 11 12 13
Ft
11.153 11.153 11.153 11.153 11.153 11.153 11.153 11.153 11.153 11.153 11.153 11.153 11.153 11.153
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
072480135 072480136 072480137 072480138 072480139 072480140 072480141 072480142 072480143 072480144 072480145 072480146 072480147 072480148
Hasítottbőr bokacipő, Mesh-betéttel
EU
UK
2,5 3,5 4,5 5 6 6,5 7 8 9 10 10,5 11 12 13
472
S3 RS WR HRO SRC
• Orrvédő acélból • Áthatolásbiztos rugalmas acél középtalp
7249G
35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48
S1P SRC
• Orrvédő acélból • Áthatolásbiztos rugalmas acél középtalp
Ft
11.499 11.499 11.499 11.499 11.499 11.499 11.499 11.499 11.499 11.499 11.499 11.499 11.499 11.499
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
072490135 072490136 072490137 072490138 072490139 072490140 072490141 072490142 072490143 072490144 072490145 072490146 072490147 072490148
S1P SRC
7252NKK
Nubukbőr bokacipő, mérsékelten vízálló, Mikrofaser-betéttel
EU
38 39 40 41 42 43 44 45 46 47
UK
5 6 6,5 7 8 9 10 10,5 11 12
• Kompozit orrvédő légáteresztő membránnal • Áthatolásbiztos kompozit szálből készült középtalp
Ft
26.102 26.102 26.102 26.102 26.102 26.102 26.102 26.102 26.102 26.102
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
072520138 072520139 072520140 072520141 072520142 072520143 072520144 072520145 072520146 072520147
7253NKK
Nubukbőr bokacipő, mérsékelten vízálló, vízálló Mikrofaser-betéttel
EU
38 39 40 41 42 43 44 45 46 47
UK
5 6 6,5 7 8 9 10 10,5 11 12
Ft
26.792 26.792 26.792 26.792 26.792 26.792 26.792 26.792 26.792 26.792
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
072530138 072530139 072530140 072530141 072530142 072530143 072530144 072530145 072530146 072530147
hasítottbőr cipő, nylon mesh és PU betétekkel
EU
UK
2,5 3,5 4,5 5 6 6,5 7 8 9 10 10,5 11 12 13
S3 SRC
• Kompozit orrvédő • Áthatolásbiztos kompozit szálból készült középtalp
7313B
35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48
Ft
17.823 17.823 17.823 17.823 17.823 17.823 17.823 17.823 17.823 17.823 17.823 17.823 17.823 17.823
S3 SRC
• Üvegszálas orrvédő • Áthatolásvédett kompozit szálból készült középtalp
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
073130835 073130836 073130837 073130838 073130839 073130840 073130841 073130842 073130843 073130844 073130845 073130846 073130847 073130848
S1P SRC 473
7313G
hasítottbőr cipő, nylon mesh és PU betétekkel
EU
35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48
UK
2,5 3,5 4,5 5 6 6,5 7 8 9 10 10,5 11 12 13
Ft
17.823 17.823 17.823 17.823 17.823 17.823 17.823 17.823 17.823 17.823 17.823 17.823 17.823 17.823
• Üvegszálas orrvédő • Áthatolásvédett kompozit szálból készült középtalp
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
073130635 073130636 073130637 073130638 073130639 073130640 073130641 073130642 073130643 073130644 073130645 073130646 073130647 073130648
7314AF
perforált hasítottbőr cipő nylon mesh és karbon betétekkel
EU
35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48
UK
2,5 3,5 4,5 5 6 6,5 7 8 9 10 10,5 11 12 13
Ft
18.732 18.732 18.732 18.732 18.732 18.732 18.732 18.732 18.732 18.732 18.732 18.732 18.732 18.732
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
073140235 073140236 073140237 073140238 073140239 073140240 073140241 073140242 073140243 073140244 073140245 073140246 073140247 073140248
perforált hasítottbőr cipő nylon mesh és karbon betétekkel
EU
UK
2,5 3,5 4,5 5 6 6,5 7 8 9 10 10,5 11 12 13
Ft
18.732 18.732 18.732 18.732 18.732 18.732 18.732 18.732 18.732 18.732 18.732 18.732 18.732 18.732
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
UK
2,5 3,5 4,5 5 6 6,5 7 8 9 10 10,5 11 12 13
474
S1P SRC
073140335 073140336 073140337 073140338 073140339 073140340 073140341 073140342 073140343 073140344 073140345 073140346 073140347 073140348
hasítottbőr cipő, mérsékelten vízálló, mikroszálas betéttel
EU
• Orrvédő kompozit anyagból • Áthatolásvédett középtalp kompozit szálból
7316N
35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48
S1P SRC
• Orrvédő kompozit anyagból • Áthatolásvédett középtalp kompozit szálból
7314AB
35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48
Ft
20.353 20.353 20.353 20.353 20.353 20.353 20.353 20.353 20.353 20.353 20.353 20.353 20.353 20.353
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
S1P SRC
• Üvegszálas orrvédő • Áthatolásvédett kompozit szálból készült középtalp
073160535 073160536 073160537 073160538 073160539 073160540 073160541 073160542 073160543 073160544 073160545 073160546 073160547 073160548
S3 SRC
7315AN
perforált hasítottbőr és mikroszálas cipő mérsékelten vízálló, karbon betétekkel
EU
35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48
UK
2,5 3,5 4,5 5 6 6,5 7 8 9 10 10,5 11 12 13
• Orrvédő kompozit anyagból • Áthatolásvédett középtalp kompozit szálból Ft
21.733 21.733 21.733 21.733 21.733 21.733 21.733 21.733 21.733 21.733 21.733 21.733 21.733 21.733
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
073150535 073150536 073150537 073150538 073150539 073150540 073150541 073150542 073150543 073150544 073150545 073150546 073150547 073150548
7318AN
hasítottbőr és mikroszálas bokacipő mérsékelten vízálló, karbon betétekkel
EU
35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48
UK
2,5 3,5 4,5 5 6 6,5 7 8 9 10 10,5 11 12 13
Ft
22.078 22.078 22.078 22.078 22.078 22.078 22.078 22.078 22.078 22.078 22.078 22.078 22.078 22.078
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
073180535 073180536 073180537 073180538 073180539 073180540 073180541 073180542 073180543 073180544 073180545 073180546 073180547 073180548
hasítottbőr bokacipő, mérsékelten vízálló, mikroszálas betéttel
EU
UK
2,5 3,5 4,5 5 6 6,5 7 8 9 10 10,5 11 12 13
S3 SRC
• Orrvédő kompozit anyagból • Áthatolásvédett középtalp kompozit szálból
7323M
35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48
Ft
21.273 21.273 21.273 21.273 21.273 21.273 21.273 21.273 21.273 21.273 21.273 21.273 21.273 21.273
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
S3 SRC
• Üvegszálas orrvédő • Áthatolásvédett kompozit szálból készült középtalp
073230335 073230336 073230337 073230338 073230339 073230340 073230341 073230342 073230343 073230344 073230345 073230346 073230347 073230348
S3 SRC
475
7360UN
hasítottbőr félcipő, mérsékelten vízálló
EU
35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48
UK
2,5 3,5 4,5 5 6 6,5 7 8 9 10 10,5 11 12 13
• Orrvédő kompozit anyagból • Áthatolásvédett középtalp kompozit szálból Ft
21.273 21.273 21.273 21.273 21.273 21.273 21.273 21.273 21.273 21.273 21.273 21.273 21.273 21.273
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
073600335 073600336 073600337 073600338 073600339 073600340 073600341 073600342 073600343 073600344 073600345 073600346 073600347 073600348
7361UB
áttört hasítottbőr félcipő szellőző canvas szövet betéttel
EU
35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48
UK
2,5 3,5 4,5 5 6 6,5 7 8 9 10 10,5 11 12 13
Ft
20.353 20.353 20.353 20.353 20.353 20.353 20.353 20.353 20.353 20.353 20.353 20.353 20.353 20.353
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
073610235 073610236 073610237 073610238 073610239 073610240 073610241 073610242 073610243 073610244 073610245 073610246 073610247 073610248
hasítottbőr bokacipő, mérsékelten vízálló Puha szövet szár, bokavédő béléssel
EU
UK
2,5 3,5 4,5 5 6 6,5 7 8 9 10 10,5 11 12 13
476
S3 SRC
• Orrvédő kompozit anyagból • Áthatolásvédett középtalp kompozit szálból
7368UG
35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48
S1P SRC
• Orrvédő kompozit anyagból • Áthatolásvédett középtalp kompozit szálból
Ft
22.308 22.308 22.308 22.308 22.308 22.308 22.308 22.308 22.308 22.308 22.308 22.308 22.308 22.308
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
073680435 073680436 073680437 073680438 073680439 073680440 073680441 073680442 073680443 073680444 073680445 073680446 073680447 073680448
S3 SRC
7368UN
hasítottbőr bokacipő, mérsékelten vízálló Puha szövet szár, bokavédő béléssel
EU
35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48
UK
2,5 3,5 4,5 5 6 6,5 7 8 9 10 10,5 11 12 13
• Orrvédő kompozit anyagból • Áthatolásvédett középtalp kompozit szálból
Ft
22.308 22.308 22.308 22.308 22.308 22.308 22.308 22.308 22.308 22.308 22.308 22.308 22.308 22.308
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
073680335 073680336 073680337 073680338 073680339 073680340 073680341 073680342 073680343 073680344 073680345 073680346 073680347 073680348
7369UB
hasítottbőr bokacipő, mérsékelten vízálló Puha szövet szár, bokavédő béléssel
EU
35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48
UK
2,5 3,5 4,5 5 6 6,5 7 8 9 10 10,5 11 12 13
Ft
22.308 22.308 22.308 22.308 22.308 22.308 22.308 22.308 22.308 22.308 22.308 22.308 22.308 22.308
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
073690235 073690236 073690237 073690238 073690239 073690240 073690241 073690242 073690243 073690244 073690245 073690246 073690247 073690248
jól szellőző mesh szövet cipő nagyfrekvenciás PU betétekkel és védő erősítéssel a hasítottbőr orrnál. Rendkívül könnyű - a 42 méret körülbelüli súlya 470 g EU
UK
3,5 4,5 5 6 6,5 7 8 9 10 10,5 11 12
S3 SRC
• Orrvédő kompozit anyagból • Áthatolásvédett középtalp kompozit szálból
7340B
36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47
Ft
29.437 29.437 29.437 29.437 29.437 29.437 29.437 29.437 29.437 29.437 29.437 29.437
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
S3 SRC
• Alumínium orrvédő • Áthatolásvédett kompozit szálból készült középtalp • A FixLock zárórendszer egyszerűsíti a cipő viselését és levételét (hagyományos cipőfűzővel is rendelkezik)
073400236 073400237 073400238 073400239 073400240 073400241 073400242 073400243 073400244 073400245 073400246 073400247
S1P SRC 477
7340Y
jól szellőző mesh szövet cipő nagyfrekvenciás PU betétekkel és védő erősítéssel a hasítottbőr orrnál. Rendkívül könnyű - a 42 méret körülbelüli súlya 470 g EU
36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47
UK
3,5 4,5 5 6 6,5 7 8 9 10 10,5 11 12
Ft
29.437 29.437 29.437 29.437 29.437 29.437 29.437 29.437 29.437 29.437 29.437 29.437
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
• Alumínium orrvédő • Áthatolásvédett kompozit szálból készült középtalp • A FixLock zárórendszer egyszerűsíti a cipő viselését és levételét (hagyományos cipőfűzővel is rendelkezik)
073400336 073400337 073400338 073400339 073400340 073400341 073400342 073400343 073400344 073400345 073400346 073400347
7340R
jól szellőző mesh szövet cipő nagyfrekvenciás PU betétekkel és hasítottbőr kéreg orr erősítéssel. Rendkívül könnyű - a 42 méret körülbelüli súlya: 470 g EU
36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47
UK
3,5 4,5 5 6 6,5 7 8 9 10 10,5 11 12
Ft
29.437 29.437 29.437 29.437 29.437 29.437 29.437 29.437 29.437 29.437 29.437 29.437
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
073400436 073400437 073400438 073400439 073400440 073400441 073400442 073400443 073400444 073400445 073400446 073400447
mikro hasítottbőr cipő, mérsékelten vízálló, nagyfrekvenciás PU betétekkel és védő erősítéssel a hasítottbőr orrnál. Rendkívül könnyű - a 42 méret körülbelüli súlya 470 g EU
UK
3,5 4,5 5 6 6,5 7 8 9 10 10,5 11 12
Ft
31.046 31.046 31.046 31.046 31.046 31.046 31.046 31.046 31.046 31.046 31.046 31.046
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
UK
5 6 6,5 7 8 9 10 10,5 11 12
478
S1P SRC
073410236 073410237 073410238 073410239 073410240 073410241 073410242 073410243 073410244 073410245 073410246 073410247
Nubuck-Look félcipő, mérsékelten vízálló, gumitalp puha PU-profillal
EU
• Alumínium orrvédő • Áthatolásvédett kompozit szálból készült középtalp • A FixLock zárórendszer egyszerűsíti a cipő viselését és levételét (hagyományos cipőfűzővel is rendelkezik)
7349RP
38 39 40 41 42 43 44 45 46 47
S1P SRC
• Alumínium orrvédő • Kompozitszálas áthatolásvédett középtalp • FixLock zárórendszer, egyszerűsíti a cipő felvételét és kioldását (hagyományos cipőfűzővel is rendelkezik)
7341N
36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47
S3 SRC
• Orrvédő kompozit anyagból • Áthatolásbiztos kompozit szálból készült középtalp
Ft
31.276 31.276 31.276 31.276 31.276 31.276 31.276 31.276 31.276 31.276
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
073490138 073490139 073490140 073490141 073490142 073490143 073490144 073490145 073490146 073490147
S3 HRO SRC
7350RP
Nubuck-Look bokacipő, mérsékelten vízálló, gumitalp puha PU-profillal
EU
38 39 40 41 42 43 44 45 46 47
UK
5 6 6,5 7 8 9 10 10,5 11 12
Ft
31.966 31.966 31.966 31.966 31.966 31.966 31.966 31.966 31.966 31.966
• Orrvédő kompozit anyagból • Áthatolásbiztos kompozit szálból készült középtalp
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
073500138 073500139 073500140 073500141 073500142 073500143 073500144 073500145 073500146 073500147
7290NA
full-grain bőrcipő, mérsékelten vízálló poliuretán orrvédő erősítéssel és VIBRAM® PU/TPU talppal ESD EU
36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48
UK
3,5 4,5 5 6 6,5 7 8 9 10 10,5 11 12 13
Ft
32.886 32.886 32.886 32.886 32.886 32.886 32.886 32.886 32.886 32.886 32.886 32.886 32.886
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
072900336 072900337 072900338 072900339 072900340 072900341 072900342 072900343 072900344 072900345 072900346 072900347 072900348
full-grain bőr bokacipő, mérsékelten vízálló poliuretán orrvédő erősítéssel és VIBRAM® PU/TPU talppal ESD EU
UK
3,5 4,5 5 6 6,5 7 8 9 10 10,5 11 12 13
S3 HRO SRC
• Orrvédő kompozit anyagból • Áthatolásvédett középtalp kompozit szálból
7291NA
36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48
S3 SRC ESD
• Orrvédő kompozit anyagból • Áthatolásvédett középtalp kompozit szálból
Ft
34.726 34.726 34.726 34.726 34.726 34.726 34.726 34.726 34.726 34.726 34.726 34.726 34.726
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
072910336 072910337 072910338 072910339 072910340 072910341 072910342 072910343 072910344 072910345 072910346 072910347 072910348
S3 SRC ESD 479
7300MK
full-grain bőrcipő, mérsékelten vízálló
EU
36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48
UK
3,5 4,5 5 6 6,5 7 8 9 10 10,5 11 12 13
• Orrvédő kompozit anyagból • Áthatolásvédett középtalp kompozit szálból
Ft
26.447 26.447 26.447 26.447 26.447 26.447 26.447 26.447 26.447 26.447 26.447 26.447 26.447
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
073000636 073000637 073000638 073000639 073000640 073000641 073000642 073000643 073000644 073000645 073000646 073000647 073000648
7300FT
"free time" full-grain bőrcipő, mérsékelten vízálló, orrvédő és áthatolásvédett középtalp nélkül
EU
36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48
UK
3,5 4,5 5 6 6,5 7 8 9 10 10,5 11 12 13
Ft
21.848 21.848 21.848 21.848 21.848 21.848 21.848 21.848 21.848 21.848 21.848 21.848 21.848
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
073000736 073000737 073000738 073000739 073000740 073000741 073000742 073000743 073000744 073000745 073000746 073000747 073000748
perforált hasítottbőr cipő, ESD
EU
UK
3,5 4,5 5 6 6,5 7 8 9 10 10,5 11 12 13
480
S3 SRC
• Orrvédő nélkül • Áthatolásvédett középtalp nélkül
7319ESD
36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48
O2 FO SRC
• Orrvédő kompozit anyagból • Áthatolásvédett középtalp kompozit szálból
Ft
26.217 26.217 26.217 26.217 26.217 26.217 26.217 26.217 26.217 26.217 26.217 26.217 26.217
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
073190236 073190237 073190238 073190239 073190240 073190241 073190242 073190243 073190244 073190245 073190246 073190247 073190248
S1P SRC ESD
7293NB
zsírozott Nabukbőr cipő, mérsékelten vízálló, kopásálló mikroszálas betét és nagyellenállású gumitalp Oldalt erősített bokarész
EU
38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48
UK
5 6 6,5 7 8 9 10 10,5 11 12 13
Ft
29.552 29.552 29.552 29.552 29.552 29.552 29.552 29.552 29.552 29.552 29.552
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
• Alumínium orrvédő • Áthatolásvédett kompozit szálból készült középtalp
072930538 072930539 072930540 072930541 072930542 072930543 072930544 072930545 072930546 072930547 072930548
7293HM
mérsékelten vízálló, faggyúzott full-grain bőrcipő nagyteljesítményű VIBRAM® járófelülettel, kopásálló betéttel a saroknál, és poliuretán orrvédővel
EU
39 40 41 42 43 44 45 46 47 48
UK
6 6,5 7 8 9 10 10,5 11 12 13
Ft
32.912 32.912 32.912 32.912 32.912 32.912 32.912 32.912 32.912 32.912
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
S3 HRO SRC
• Üvegszálas orrvédő • Áthatolásvédett középtalp kompozit szálból
072930639 072930640 072930641 072930642 072930643 072930644 072930645 072930646 072930647 072930648
S3 HRO HI SRC
481
7294NB
zsírozott Nabukbőr bokacipő, mérsékelten vízálló, kopásálló mikroszálas betét és nagyellenállású gumitalp Oldalt erősített bokarész
EU
38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48
UK
5 6 6,5 7 8 9 10 10,5 11 12 13
Ft
30.816 30.816 30.816 30.816 30.816 30.816 30.816 30.816 30.816 30.816 30.816
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
072940538 072940539 072940540 072940541 072940542 072940543 072940544 072940545 072940546 072940547 072940548
7294HM
mérsékelten vízálló, faggyúzott full-grain bőr félcipő nagyteljesítményű VIBRAM® járófelülettel, kopásálló betéttel a saroknál, és poliuretán orrvédővel
EU
39 40 41 42 43 44 45 46 47 48
UK
6 6,5 7 8 9 10 10,5 11 12 13
Ft
34.991 34.991 34.991 34.991 34.991 34.991 34.991 34.991 34.991 34.991
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
mérsékelten vízálló, faggyúzott full-grain bőr bokacipő nagyteljesítményű VIBRAM® járófelülettel, kopásálló betéttel a saroknál, és poliuretán orrvédővel Tepor membránnal, vízhatlan, szélálló, és rendkívül légáteresztő
EU
UK
6 6,5 7 8 9 10 10,5 11 12 13
482
Ft
39.148 39.148 39.148 39.148 39.148 39.148 39.148 39.148 39.148 39.148
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
S3 HRO SRC
• Üvegszálas orrvédő • Áthatolásvédett középtalp kompozit szálból
072940639 072940640 072940641 072940642 072940643 072940644 072940645 072940646 072940647 072940648
7294HMC
39 40 41 42 43 44 45 46 47 48
• Alumínium orrvédő • Áthatolásvédett kompozit szálból készült középtalp
S3 HRO HI SRC
• Üvegszálas orrvédő • Áthatolásvédett középtalp kompozit szálból
072940739 072940740 072940741 072940742 072940743 072940744 072940745 072940746 072940747 072940748
S3 HRO HI CI WR SRC
7398GEL
Talpformát követő gél-betétes talpbetét
EU
35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48
7398U
anatómiailag formázott, TPR GEL anyagú, erősen csillapító hatású talpbetét, talpboltozat tartó, és sarokrészi párna
36 - 40 41 - 46
UK
3,5 - 6,5 7 - 11
Ft
2.926 2.926
1 073980058 1 073980063
UK
2,5 3,5 4,5 5 6 6,5 7 8 9 10 10,5 11 12 13
Ft
948 948 948 948 948 948 948 948 948 948 948 948 948 948
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
073980835 073980836 073980837 073980838 073980839 073980840 073980841 073980842 073980843 073980844 073980845 073980846 073980847 073980848
7398EF
anatómiailag formázott poliuretán hab talpbetét a sarokrészen emelt csillapító betéttel
EU
EU
35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48
UK
2,5 3,5 4,5 5 6 6,5 7 8 9 10 10,5 11 12 13
Ft
2.788 2.788 2.788 2.788 2.788 2.788 2.788 2.788 2.788 2.788 2.788 2.788 2.788 2.788
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
073981135 073981136 073981137 073981138 073981139 073981140 073981141 073981142 073981143 073981144 073981145 073981146 073981147 073981148
483
7399 A/N...
7425
10 pár cipőfűző
7399A/N 100 7399A/N 120 7399A/N 140
cm
100 120 140
bokazokni szellőző textilbetétekkel és nylon/ pamut erősítéssel az orrnál és a saroknál Ellenálló, gombaölő és szellőző bambusz szállal kevert nylon talprész
Ft
3.680 4.321 5.296
1 073990010 1 073990012 1 073990017
A megadott árak 10 párra vonatkoznak.
7421
kompressziós térdzokni nylon és pamut erősítéssel az orrnál és a saroknál Ellenálló, gombaölő és szellőző bambusz szálas talprész
M L
EU
39-42 43-46
Ft
3.226 3.226
M L
EU
39-42 43-46
Ft
2.088 2.088
1 074250002 1 074250004
7427
maxi sneaker zokni védő és szellőző betétekkel a sípcsont és a rüszt területén. Nylon és pamut erősítéssel az orrnál és a saroknál, és ellenálló, gombaölő és szellőző bambusz szálas talprész
1 074210002 1 074210004
M L
EU
39-42 43-46
Ft
1.822 1.822
1 074270002 1 074270004
7423
kompressziós bokazokni nylon és pamut erősítéssel az orrnál és a saroknál Ellenálló, gombaölő és szellőző bambusz szálas talprész
M L
EU
39-42 43-46
484
Ft
2.088 2.088
1 074230002 1 074230004
7429
maxi sneaker zokni szellőző textilbetétekkel és nylon/pamut erősítéssel az orrnál és a saroknál Ellenálló, gombaölő és szellőző bambusz szállal kevert nylon talprész
M L
EU
39-42 43-46
Ft
1.670 1.670
1 074290002 1 074290004
MUNKARUHÁZAT
A jelenlegi munkaruházat modellekkel az év folyamán azoknak a legigényesebb szakembereknek a bizalmát igyekeznek megszerezni, akik ma is ezeket a modelleket részesítik előnybe. A termék sikere a választék állandó fejlesztésében és bővítésében rejlik. Beta Utensili S.p.a. cég által gyártott munkaruházat a következő szabványnak felel meg: EN ISO 13688:2013 Személyes védelmet biztosít viselőjének a kisebb mértékű testi sérülésekkel szemben: pl. kisebb horzsolások, napsütés, szél, hideg, nem mérgező por és szennyeződés ellen. Ez a védelem az 1992. 12. 04-i, 475 számú törvénytervezet első kategóriájának felel meg. UTASÍTÁS HASZNÁLATHOZ ÉS TÁROLÁSHOZ A ruházatot úgy kell viselni, hogy a viselőjének védelmet nyújtson. A ruhákat szellős, száraz helyen eredeti csomagolásban kell tárolni védve a sugárzó hőtől, napsütéstől, portól és az időjárás viszontagságaitól. CSOMAGOLÁS • MUNKARUHÁZAT: Felfüggesztett tasakok •SZABADIDŐRUHÁZAT: Nem felfüggeszthető tasakok MÉRETVÁLTOZÁS Minden természetes szál mosás közben változtatja a méretét (összemegy). A méretváltozás mértéke (1 % -5 %) függ a különböző paraméterektől, különösen a szál fajtájától és a víz hőmérsékletétől
XS S M L XL 2XL 3XL 4XL
I
46 48 50 52 54 56 58 60
F
38 40 42 44 46 48 50 52
D
42 44 46 48 50 52 54 56
E
40 42 44 46 48 50 52 54
UK USA
30 32 34 36 38 40 42 44
32 34 36 38 40 42 44 46
A
EN ISO 13688:2013 A B H
XS
S
M
L
XL 2XL 3XL 4XL
91-95
95-100 100-107 107-112 112-120
88-92
92-96
96-104 104-108 108-116 116-124 124-132 132-140
79-83
83-87
87-91
B H
158-164 164-170 170-176 176-182 182-188 188-194 194-200 200-206
485
7526
7815N
ztreccs munkanadrág, előmosott S 68% pamut Denim, 29% poliészter, 3% sztreccsszövet, 10 OZ Poliészter 600D betétek hátsó zsebnél Formatartó.
Sokzsebes munkanadrág T/C Canvas, 280 g/m², polieszter betétek, fekete
XS S M L XL XXL XXXL
7525
Elasztikus, előmosott farmer (munkaruha) 68 % pamut-Denim, 29 % poliészter, 3 % elasztán , 10OZ
XS S M L XL XXL XXXL
486
Ft
12.064 12.064 12.064 12.064 12.064 12.064 12.064
1 1 1 1 1 1 1
Ft
14.094 14.094 14.094 14.094 14.094 14.094 14.094
1 1 1 1 1 1 1
075260046 075260048 075260050 075260052 075260054 075260056 075260058
7811
"work trekking” munkanadrág 90% nylon, 10% elasztizált szövet, 230 g, szürke Slim fit, ergonomikus viselet a mozgás elősegítéséhez és kétirányban nyújtható szövet a kényelem javításához Erősített térd, ülőrész és lábszár betétek
075250046 075250048 075250050 075250052 075250054 075250056 075250058
XS S M L XL XXL XXXL
Ft
15.415 15.415 15.415 15.415 15.415
1 1 1 1 1
078110001 078110002 078110003 078110004 078110005
1 1 1 1 1 1 1
078150000 078150001 078150002 078150003 078150004 078150005 078150006
7816BL
T/C Canvas 260 g sokzsebes munkanadrág, kék Erősített poliészter 600D térdvédő és lábszár zsebek, szakadásbiztos ülőrész és hátsó elasztikus betét a mozgás megkönnyítésére
S M L XL XXL
Ft
18.394 18.394 18.394 18.394 18.394 18.394 18.394
XS S M L XL XXL XXXL
Ft
14.452 14.452 14.452 14.452 14.452 14.452 14.452
1 1 1 1 1 1 1
078160100 078160101 078160102 078160103 078160104 078160105 078160106
7816G
7546N
Három gombos pólóing pamut-piké, 220 g/m², fekete
Sokzsebes munkanadrág T/C Canvas, 260 g/ m², szürke Poliészter 600D térdvédő és erősítő betét, erősített varrás és hátul sztreccsbetét szabad mozgást biztosít
XS S M L XL XXL XXXL
7546BL
Ft
14.452 14.452 14.452 14.452 14.452 14.452 14.452
1 1 1 1 1 1 1
2 2 2 2 2 2 2
075460200 075460201 075460202 075460203 075460204 075460205 075460206
7548BL
Három gombos pólóing pamut-piké, 220 g/m², kék
XS S M L XL XXL XXXL
Ft
8.003 8.003 8.003 8.003 8.003 8.003 8.003
"Work"-Póló 100 % pamut-Jersey 180 g/m², kék
078160000 078160001 078160002 078160003 078160004 078160005 078160006
7880SC
elasztikus munkanadrág T/C Canvas 290 g, fekete Slim fit, szakadásbiztos ülőrész és oldalt gumírozott derékrész
XS S M L XL XXL XXXL
Ft
8.003 8.003 8.003 8.003 8.003 8.003 8.003
2 2 2 2 2 2 2
075460000 075460001 075460002 075460003 075460004 075460005 075460006
7546G
Ft
12.183 12.183 12.183 12.183 12.183 12.183 12.183
1 1 1 1 1 1 1
078800000 078800001 078800002 078800003 078800004 078800005 078800006
XS S M L XL XXL XXXL
Ft
8.003 8.003 8.003 8.003 8.003 8.003 8.003
Ft
4.443 4.443 4.443 4.443 4.443 4.443 4.443
5 5 5 5 5 5 5
075480000 075480001 075480002 075480003 075480004 075480005 075480006
7548G
Három gombos pólóing pamut-piké, 220 g/m², szürke
XS S M L XL XXL XXXL
XS S M L XL XXL XXXL
"Work"-Póló 100 % pamut-Jersey 180 g/m², szürke
2 2 2 2 2 2 2
075460100 075460101 075460102 075460103 075460104 075460105 075460106
XS S M L XL XXL XXXL
Ft
4.443 4.443 4.443 4.443 4.443 4.443 4.443
5 5 5 5 5 5 5
075480100 075480101 075480102 075480103 075480104 075480105 075480106
487
7548N
"Work"-Póló 100 % pamut-Jersey 180 g/m², fekete
7632G
7636BL
XS S M L XL XXL XXXL
Polár pulóver 280 g/m², polieszter betétek, antracitszürke/fekete
mikropolár pulóver hosszú cipzárral 180 g kék Cipzáras zsebekkel a derékrészen
XS S M L XL XXL XXXL
Ft
4.443 4.443 4.443 4.443 4.443 4.443 4.443
5 5 5 5 5 5 5
075480200 075480201 075480202 075480203 075480204 075480205 075480206
XS S M L XL XXL XXXL
Ft
9.913 9.913 9.913 9.913 9.913 9.913 9.913
1 1 1 1 1 1 1
076320000 076320001 076320002 076320003 076320004 076320005 076320006
Ft
6.808 6.808 6.808 6.808 6.808 6.808 6.808
1 1 1 1 1 1 1
076360000 076360001 076360002 076360003 076360004 076360005 076360006
7635N
Mikropolár pulóver rövid cipzárral, 180 g/m², fekete
7622G
Polár dzseki 280 g/m², polieszter betétek, antracitszürke/fekete
XS S M L XL XXL XXXL
Ft
6.689 6.689 6.689 6.689 6.689 6.689 6.689
1 1 1 1 1 1 1
076350500 076350501 076350502 076350503 076350504 076350505 076350506
7577N
Mellény 100 % polieszter-Mikrofaser 50D vattázott és bélelt, fekete rugalmas karöltő
7635G
Mikropolár pulóver rövid cipzárral, 180 g/m², antracitszürke
XS S M L XL XXL XXXL
488
Ft
10.869 10.869 10.869 10.869 10.869 10.869 10.869
1 1 1 1 1 1 1
076220000 076220001 076220002 076220003 076220004 076220005 076220006
XS S M L XL XXL XXXL
Ft
6.689 6.689 6.689 6.689 6.689 6.689 6.689
1 1 1 1 1 1 1
076350510 076350511 076350512 076350513 076350514 076350515 076350516
XS S M L XL XXL XXXL
Ft
11.108 11.108 11.108 11.108 11.108 11.108 11.108
1 1 1 1 1 1 1
075770000 075770001 075770002 075770003 075770004 075770005 075770006
7578G
Mérsékelten vízálló Ripstop-nylon mellény vattázott és bélelt, antracitszürke rugalmas karöltő
7684
Softshell-dzseki 94 % poliészter, 6 % Spandex, 290 g/m², fekete/szürke vízálló, szélálló és légáteresztő TPU- membránnal
XS S M L XL XXL XXXL
Ft
15.050 15.050 15.050 15.050 15.050 15.050 15.050
1 1 1 1 1 1 1
075780000 075780001 075780002 075780003 075780004 075780005 075780006
7683
S M L XL XXL XXXL
Ft
22.695 22.695 22.695 22.695 22.695 22.695
1 1 1 1 1 1
S M L XL XXL XXXL
Ft
27.234 27.234 27.234 27.234 27.234 27.234
1 1 1 1 1 1
076830001 076830002 076830003 076830004 076830005 076830006
Ft
1 1 1 1 1
Ft
37.266 37.266 37.266 37.266 37.266 37.266
1 1 1 1 1 1
077340001 077340002 077340003 077340004 077340005 077340006
sokzsebes 300D vízálló nylon bomber munkadzseki gumírozott betétekkel a mozgás elősegítéséhez, fekete Vattázás 160 g poliészter, és levehető kapucni
Softshell-dzseki 94 % poliészter, 6 % Spandex, 290 g/m², levehető kapucni és ujjak, fekete/narancssárga vízálló, szélálló és légáteresztő TPU- membránnal
17.558 17.558 17.558 17.558 17.558
S M L XL XXL XXXL
7780T
Vattázott Bomber-dzseki Nylon 20D poliészter 80 g/m² Daunen-Look, kék Praktikus, kicsire összehajtható
3 részes dzseki, poliészter Oxford 300D mérsékelten vízálló, PU-réteggel, szürke Kapucni a gallérban, kivehető belső dzseki 100% poliészter, fekete
076840001 076840002 076840003 076840004 076840005 076840006
7685
S M L XL XXL
7734
076850001 076850002 076850003 076850004 076850005
7685BL
nylon 20D bomber dzseki, poliészter 80 g tollhatású vattázással, kék Helytakarékos praktikus védőzsákkal
S M L XL XXL XXXL
S M L XL XXL
Ft
17.558 17.558 17.558 17.558 17.558
1 1 1 1 1
Ft
20.299 20.299 20.299 20.299 20.299 20.299
1 1 1 1 1 1
077800101 077800102 077800103 077800104 077800105 077800106
076850101 076850102 076850103 076850104 076850105
489
7863E
Kertésznadrág, könnyített kivitel, T/C Twill, 180 g/m², Oxford-betétek, szürke
7840BL
7860E
T/C twill munkanadrág 245 g, kék Derékban oldalt elasztikus
Sokzsebes munkanadrág, könnyített kivitel, T/C Twill, 180 g/m², Oxford-betétek, szürke
XS S M L XL XXL XXXL XXXXL
Ft
12.541 12.541 12.541 12.541 12.541 12.541 12.541 12.541
1 1 1 1 1 1 1 1
078630900 078630901 078630902 078630903 078630904 078630905 078630906 078630907
7865E
XS S M L XL XXL XXXL XXXXL
Ft
7.525 7.525 7.525 7.525 7.525 7.525 7.525 7.525
1 1 1 1 1 1 1 1
078400100 078400101 078400102 078400103 078400104 078400105 078400106 078400107
XS S M L XL XXL XXXL XXXXL
7849BL
7861E
T/C twill munkadzseki 245 g, kék Elasztikus deréksáv
XS S M L XL XXL XXXL XXXXL
490
Ft
8.122 8.122 8.122 8.122 8.122 8.122 8.122 8.122
Ft
10.392 10.392 10.392 10.392 10.392 10.392 10.392 10.392
1 1 1 1 1 1 1 1
078600900 078600901 078600902 078600903 078600904 078600905 078600906 078600907
Overall, könnyített kivitel, T/C Twill, 180 g/m², Oxford-betétek, szürke
Rövid munkanadrág, könnyített kivitel, T/C Twill, 180 g/m², szürke
1 1 1 1 1 1 1 1
078490100 078490101 078490102 078490103 078490104 078490105 078490106 078490107
XS S M L XL XXL XXXL XXXXL
Ft
8.600 8.600 8.600 8.600 8.600 8.600 8.600 8.600
1 1 1 1 1 1 1 1
078610900 078610901 078610902 078610903 078610904 078610905 078610906 078610907
XS S M L XL XXL XXXL XXXXL
Ft
16.245 16.245 16.245 16.245 16.245 16.245 16.245 16.245
1 1 1 1 1 1 1 1
078650900 078650901 078650902 078650903 078650904 078650905 078650906 078650907
7867E
Sokzsebes munkamellény, könnyített kivitel T/C Twill, 180 g/m², Oxford-betétek, szürke
7870E
7873E
Munkanadrág, könnyített kivitel T/C Twill, 180 g/m², Oxford-betétek, kék
Kertésznadrág, könnyített kivitel, T/C Twill, 180 g/m², Oxford-betétek, kék
XS S M L XL XXL XXXL XXXXL
Ft
9.436 9.436 9.436 9.436 9.436 9.436 9.436 9.436
1 1 1 1 1 1 1 1
078670900 078670901 078670902 078670903 078670904 078670905 078670906 078670907
7869E
Munkadzseki, könnyített kivitel, T/C Twill, 180 g/m², Oxford-betétek, szürke
XS S M L XL XXL XXXL XXXXL
Ft
10.392 10.392 10.392 10.392 10.392 10.392 10.392 10.392
1 1 1 1 1 1 1 1
078700900 078700901 078700902 078700903 078700904 078700905 078700906 078700907
7871E
Rövid Bermuda nadrág, könnyített kivitel, T/C Twill 180 g/m², kék
XS S M L XL XXL XXXL XXXXL
Ft
12.541 12.541 12.541 12.541 12.541 12.541 12.541 12.541
1 1 1 1 1 1 1 1
078730900 078730901 078730902 078730903 078730904 078730905 078730906 078730907
7875E
XS S M L XL XXL XXXL XXXXL
Ft
11.227 11.227 11.227 11.227 11.227 11.227 11.227 11.227
1 1 1 1 1 1 1 1
078690900 078690901 078690902 078690903 078690904 078690905 078690906 078690907
Overall, könnyített kivitel, T/C Twill, 180 g/m², Oxford-betétek, kék
XS S M L XL XXL XXXL XXXXL
Ft
8.600 8.600 8.600 8.600 8.600 8.600 8.600 8.600
1 1 1 1 1 1 1 1
078710900 078710901 078710902 078710903 078710904 078710905 078710906 078710907
XS S M L XL XXL XXXL XXXXL
Ft
16.245 16.245 16.245 16.245 16.245 16.245 16.245 16.245
1 1 1 1 1 1 1 1
078750900 078750901 078750902 078750903 078750904 078750905 078750906 078750907
491
7877E
Sokzsebes munkamellény,könnyített kivitel, T/C Twill, 180 g/m², Oxford-betétek, kék
7900E
Sokzsebes munkanadrág, T/C Canvas, 260 g/ m², "Oxford" betétek, szürke
Ft
9.436 9.436 9.436 9.436 9.436 9.436 9.436 9.436
1 1 1 1 1 1 1 1
078770900 078770901 078770902 078770903 078770904 078770905 078770906 078770907
7879E
XS S M L XL XXL XXXL XXXXL
Munkadzseki, könnyített kivitel, T/C Twill, 180 g/m², Oxford-betétek, kék
Ft
11.108 11.108 11.108 11.108 11.108 11.108 11.108 11.108
1 1 1 1 1 1 1 1
079000900 079000901 079000902 079000903 079000904 079000905 079000906 079000907
7901E
Rövid munkanadrág T/C Canvas, 260 g/m², szürke
XS S M L XL XXL XXXL XXXXL
Ft
11.227 11.227 11.227 11.227 11.227 11.227 11.227 11.227
1 1 1 1 1 1 1 1
Kertésznadrág (munkaruha), T/C Canvas, 260 g/m², "Oxford" betétek, szürke
XS S M L XL XXL XXXL XXXXL
7903E
078790900 078790901 078790902 078790903 078790904 078790905 078790906 078790907
XS S M L XL XXL XXXL XXXXL
1 1 1 1 1 1 1 1
079030900 079030901 079030902 079030903 079030904 079030905 079030906 079030907
7905E
Overall (munkaruha), T/C Canvas, 260 g/m², "Oxford" betétek, szürke
XS S M L XL XXL XXXL XXXXL
Ft
9.078 9.078 9.078 9.078 9.078 9.078 9.078 9.078
1 1 1 1 1 1 1 1
079010900 079010901 079010902 079010903 079010904 079010905 079010906 079010907
XS S M L XL XXL XXXL XXXXL
492
Ft
13.855 13.855 13.855 13.855 13.855 13.855 13.855 13.855
Ft
17.558 17.558 17.558 17.558 17.558 17.558 17.558 17.558
1 1 1 1 1 1 1 1
079050900 079050901 079050902 079050903 079050904 079050905 079050906 079050907
7904E
7833ST
Vattázott és bélelt Bomber-munkadzseki, T/C Canvas, 260 g/m², „Oxford“-betétekkel, szürke
elasztikus kertész munkanadrág T/C Twill 250 g, szürke Slim fit, szakadásbiztos ülőrész és gumírozott derékrész
7830ST (ex 7816ST)
XS S M L XL XXL XXXL XXXXL
Ft
23.889 23.889 23.889 23.889 23.889 23.889 23.889 23.889
1 1 1 1 1 1 1 1
079040900 079040901 079040902 079040903 079040904 079040905 079040906 079040907
elasztikus munkanadrág T/C Twill 250 g, szürke Slim fit, szakadásbiztos ülőrész és oldalt gumírozott derékrész
7907E
Sokzsebes mellény (munkaruha), T/C Canvas, 260 g/m², "Oxford" betétek, szürke
XS S M L XL XXL XXXL
XS S M L XL XXL XXXL XXXXL
Ft
10.392 10.392 10.392 10.392 10.392 10.392 10.392 10.392
1 1 1 1 1 1 1 1
7909E
Dzseki (munkaruha), T/C Canvas, 260 g/m², "Oxford" betétek, szürke
1 1 1 1 1 1 1
078330000 078330001 078330002 078330003 078330004 078330005 078330006
7835ST
079070900 079070901 079070902 079070903 079070904 079070905 079070906 079070907
Ft
14.452 14.452 14.452 14.452 14.452 14.452 14.452
XS S M L XL XXL XXXL
Ft
11.945 11.945 11.945 11.945 11.945 11.945 11.945
1 1 1 1 1 1 1
078300000 078300001 078300002 078300003 078300004 078300005 078300006
elasztikus overall T/C Twill 250 g, szürke Slim fit, szakadásbiztos ülőrész és gumírozott derékrész
7831ST
elasztikus bermuda munkanadrág T/C Twill 250 g, szürke Slim fit, szakadásbiztos ülőrész és oldalt gumírozott derékrész
XS S M L XL XXL XXXL XXXXL
Ft
12.422 12.422 12.422 12.422 12.422 12.422 12.422 12.422
1 1 1 1 1 1 1 1
079090900 079090901 079090902 079090903 079090904 079090905 079090906 079090907
XS S M L XL XXL XXXL
Ft
9.197 9.197 9.197 9.197 9.197 9.197 9.197
1 1 1 1 1 1 1
078310000 078310001 078310002 078310003 078310004 078310005 078310006
XS S M L XL XXL XXXL
Ft
18.752 18.752 18.752 18.752 18.752 18.752 18.752
1 1 1 1 1 1 1
078350000 078350001 078350002 078350003 078350004 078350005 078350006
493
7823
7829
Kertésznadrág (munkaruha) T/C Canvas, 280 g/m², Cordura®- és 3M-Scotchlite™ fényvisszaverő betétek, fekete/szürke
Munkadzseki T/C Canvas, 280 g/m², Cordura®- és 3M-Scotchlite™ fényvisszaverő betétek, fekete/szürke
7820
Munkanadrág T/C Canvas 280 g/m², Cordura®- és 3M-Scotchlite™ fényvisszaverő betétek, fekete/szürke
XS S M L XL XXL XXXL XXXXL
XS S M L XL XXL XXXL XXXXL
Ft
23.172 23.172 23.172 23.172 23.172 23.172 23.172 23.172
1 1 1 1 1 1 1 1
XS S M L XL XXL XXXL XXXXL
Ft
19.230 19.230 19.230 19.230 19.230 19.230 19.230 19.230
1 1 1 1 1 1 1 1
078200000 078200001 078200002 078200003 078200004 078200005 078200006 078200007
1 1 1 1 1 1 1 1
078290000 078290001 078290002 078290003 078290004 078290005 078290006 078290007
078230000 078230001 078230002 078230003 078230004 078230005 078230006 078230007
7825
Ft
21.261 21.261 21.261 21.261 21.261 21.261 21.261 21.261
Overall (munkaruha) T/C Canvas, 280 g/m², Cordura®- és 3M-Scotchlite™ fényvisszaverő betétek, fekete/szürke
7930P
Munkanadrág 100% pamut, 260 g/m², Payne-szürke
7821
Rövid munkanadrág T/C Canvas, 280 g/m², fekete/szürke
XS S M L XL XXL XXXL XXXXL
494
Ft
14.333 14.333 14.333 14.333 14.333 14.333 14.333 14.333
1 1 1 1 1 1 1 1
078210000 078210001 078210002 078210003 078210004 078210005 078210006 078210007
XS S M L XL XXL XXXL XXXXL
Ft
29.622 29.622 29.622 29.622 29.622 29.622 29.622 29.622
1 1 1 1 1 1 1 1
078250000 078250001 078250002 078250003 078250004 078250005 078250006 078250007
XS S M L XL XXL XXXL
Ft
13.139 13.139 13.139 13.139 13.139 13.139 13.139
1 1 1 1 1 1 1
079300100 079300101 079300102 079300103 079300104 079300105 079300106
7931P
Rövid munknadrág 100% pamut, 260 g/m², Payne-szürke
7935P
Overall 100% pamut, 260 g/m², Payne-szürke
XS S M L XL XXL XXXL
Ft
10.153 10.153 10.153 10.153 10.153 10.153 10.153
1 1 1 1 1 1 1
079310100 079310101 079310102 079310103 079310104 079310105 079310106
7933P
Kertésznadrág 100 % pamut, 260 g/m², Payne-szürke
XS S M L XL XXL XXXL
Ft
21.022 21.022 21.022 21.022 21.022 21.022 21.022
1 1 1 1 1 1 1
079350100 079350101 079350102 079350103 079350104 079350105 079350106
7970
Impregnált nadrág PVC Tricot, kék
7939P
Munkadzseki 100% pamut, 260 g/m², Payne-szürke
XS S M L XL XXL XXXL
Ft
15.886 15.886 15.886 15.886 15.886 15.886 15.886
1 1 1 1 1 1 1
079330100 079330101 079330102 079330103 079330104 079330105 079330106
XS S M L XL XXL XXXL
Ft
15.886 15.886 15.886 15.886 15.886 15.886 15.886
1 1 1 1 1 1 1
079390100 079390101 079390102 079390103 079390104 079390105 079390106
XS S M L XL XXL XXXL
Ft
8.361 8.361 8.361 8.361 8.361 8.361 8.361
1 1 1 1 1 1 1
079700000 079700001 079700002 079700003 079700004 079700005 079700006
495
7971E
7978E
Polieszter impregnált nadrág, PVC-bevonattal hegesztett varratok, kék
Polieszter impregnált dzseki, PVC-bevonattal hegesztett varratok, kék
XS S M L XL XXL XXXL
Ft
5.136 5.136 5.136 5.136 5.136 5.136 5.136
1 1 1 1 1 1 1
7991N
Hosszú alsó nadrág 100 % poliészter, 130 g/m², fekete
079780000 079780001 079780002 079780003 079780004 079780005 079780006
7979
S M L XL XXL
7992N
Impregnált dzseki PVC Tricot, kék
XS S M L XL XXL XXXL
Ft
3.583 3.583 3.583 3.583 3.583 3.583 3.583
1 1 1 1 1 1 1
Ft
3.870 3.870 3.870 3.870 3.870
1 1 1 1 1
079910001 079910002 079910003 079910004 079910005
079710000 079710001 079710002 079710003 079710004 079710005 079710006
Hosszúujjú alsóing, 100 % poliészter, 130 g/m², fekete
7973
Impregnált kertésznadrág PVC Tricot, kék
S M L XL XXL XXXL
Ft
13.736 13.736 13.736 13.736 13.736 13.736
1 1 1 1 1 1
079790001 079790002 079790003 079790004 079790005 079790006
S M L XL XXL
XS S M L XL XXL XXXL
496
Ft
10.034 10.034 10.034 10.034 10.034 10.034 10.034
1 1 1 1 1 1 1
079730000 079730001 079730002 079730003 079730004 079730005 079730006
Ft
4.897 4.897 4.897 4.897 4.897
1 1 1 1 1
079920001 079920002 079920003 079920004 079920005
7190C
7076BC
Zajvédő PVC-ből
Védőszemüveg polikarbonát üveggel
• Zajcsillapítás 15,5 dB, 63 Hz-ről 37 dB-re 8000 Hz-nél
EN166F-1F EN172 UV 5-3.1
7800G
Térdvédő (pár) munkaruházathoz
EN 352-1
7190C
Ft
2.803
7076BC
Ft
2.509
1 078000500
Ft
4.723
1 070760009
2 071900002
7076BD
Védőszemüveg sötét polikarbonát üveggel
7195A 7800G
SPORT
SPORT
7981T
Sapka 100% Acryl Thinsulate™-bélés, 40 g/m², fekete
7195A
Ft
1.356
10 071950004
EN166F-1F EN170 UV 5-2.5
7076BD
Ft
4.723
1 070760019
7076BP
Védőszemüveg sötét fényszűrő polikarbonát üveggel
7981T
Ft
2.437
10 079810111
SPORT
7984G
öv, 100% TPE, horgany kromátozott fémcsat, egy méretben: 125 cm, rövidíthető, szélesség 35 mm, fekete
7051MP
EN12311
Védőmaszk, polikarbonát
7076BP
Ft
7.770
1 070760029
7076BU
szivárgáskereső szemüveg UV lámpához
7984G
Ft
2.938
EN166
1 079840525 7051MP
5 070510001 EN12312-1
7985
Nyakmelegítő Mikrofleece szabályozható, fekete Fejfedésre is használható
7061TC
Védőszemüveg polikarbonát üveggel
7076BU
Ft
3.808
1 070760039
7093BC
Védőszemüveg polikarbonát üveggel
7985
Ft
2.133
Ft
2.437
10 079850111
EASY
7061TC
Ft
2.133
IMPACT
EN166F-1F EN170 UV400
1 070610001
7093BC
Ft
7.312
1 070930009
497
7093BD
Védőszemüveg sötét polikarbonát üveggel
C62EV/CP
C63 G/C
Cipőállvány, 15 állítási lehetőség
védőcipő bemutató gondola
IMPACT
1010 mm
EN166F-1F EN172 UV5-2.5
515 mm 1010 mm
Ft
7093BD
7.312
1 070930019 1700 mm
C62M/W Próbababa
C63G/C
Ft
Ft
207.300
1 063000020
6200AP/S10 10 darab ruhafogas
460 mm
185 cm
Ft
C62EV/CP
56.368
1 062000401
C63 E/W
munkaruha és védőcipő bemutatófal
65 cm
C62M/W
Ft
115.780
1 062000360
2250 mm
515 mm 1010 mm
C63E/W
498
Ft
285.500
1 063000010
6200AP/S10
9.800
1 062000331
A Robur 1930 óta gyárt a Beta Utensili elismert minőségi szabványainak megfelelő kábelszerelvényeket. A piac követelményeinek és elvárásainak átfogó ismeretéből adódó szakértelem, szervezettség és technológia a folyamatos növekedés kulcsa. 1984 óta a Robur legmodernebb, minden igényt kielégítő gyártóbázisa Sulmona.
MEGENGEDETT TERHELÉS
WLL: Maximális üzemi terhelhetőség (emelőszerkezetnél) WFL: Üzemi terhelhetőség (nem emelőszerkezetnél) BF: statikus terhelhetőség LC: húzóerő Különleges csomagolások szabad szolgáltatáshoz a következő oldalon 529
8109
Mindkét oldalon kengyeles feszítőszerelvény , horganyzott
Ø
E
*
Méret
Egységcsomag
ØxE ”
≈ mm
WFL
kg 3/8x6 M10x150 540 1/2x9 M12x230 1000 5/8x9 M16x230 1590 3/4x9 M20x230 2360 7/8x12 M22x30 0 3270 1x6 M24x150 4540 1x12 M24x300 4540 * 1.1/4x12 M33x300 6900 * 1.1/4x18 M33x460 6900 * 1.1/4x24 M33x610 6900 * 1.1/2X12 M39X300 9710 * 1.3/4X18 M45X460 12700
Ft
3.900 7.770 14.016 19.195 31.993 31.687 45.094 73.125 92.215 113.040 116.970 195.570
5 081090010 5 081090012 2 081090016 2 081090020 1 081090022 1 081090024 1 081090025 1 081090031 1 081090032 1 081090033 1 081090034 1 081090036
Egységár
Kódszám Új cikk 2019
499
4 különböző tanúsítvány 161 műszaki specifikáció, folyamatosan újra szerkesztve Cikk 8001Z 8001TZ 8002ZD 8003ZD 8004ND 8005Z 8005TZ 8006Z 8007Z 8008N 8008TZN 8009FD 8009Z 8009TZ 8010Z 8010TZ 8016 8016DA 8016DF 8016FR 8016U2 8018E 8018T 8020 8021 8025 8026A 8026R 8028 8029 8029R 8031R 8032 8040EN 8040EZ 8042EN 8042EZ 8044 8048 8049 8051S 8052 8055S 8057 8058 8060 8061F 8062 8064S 8065SC 8074 8074A 8074G 8080
500
Vizsgálati Ellenőrzési jelentés tanúsítvány 2.2 (UNI EN 3.1(UNI EN 10204) 10204)
ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü
CEGyártói Megfelelőségi tanúsítvány nyilatkozat
ü ü
ü ü
Cikk 8085 8086 8090 8090F 8090R
ü ü ü ü ü ü
8096 8097 8098
8109 8114 8120 8120B 8130A 8139DL
ü
ü
8150 8153 8156 8157 8158
ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü
ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü
ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü
ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü
ü ü ü ü ü ü
8094
8105
8159 8160 8161 8166 8170 8173 8176 8177 8178 8180 8181 8181S 8182 8182A 8182E 8182S 8182M 8182T 8182TS 8185 8186 8187 8188C 8188CG/25 8188F 8188F/35 8188FG2 8188FG3 8302Z
CEGyártói Megfelelőségi tanúsítvány nyilatkozat
ü ü ü ü ü
8092
8116
ü ü ü
ü ü ü ü ü
8091
8100
ü ü ü
Vizsgálati Ellenőrzési jelentés tanúsítvány 2.2 (UNI EN 3.1(UNI EN 10204) 10204)
ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü
ü
ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü
Cikk 8303Z 8317DZ 8317SZ 8381SL 8381SP 8383C 8383P 8515V 8515Z 8531 8532 8535 8201T 8205 8206 8207 8209 8210 8216 8220
ü ü ü ü ü ü ü ü
ü ü ü ü ü ü ü ü
8225 8227 8228 8240 8240F 8242 8242F 8248 8249
ü ü ü ü ü
ü ü ü ü ü
8249G 8250 8264 8267 8272 8273 8274 8274A 8274G 8276 8276G 8278 8280 8282 8282S 8284 8285 8286 8287 8290 8293 8297C 8297F 8381SX
Vizsgálati Ellenőrzési jelentés tanúsítvány 2.2 (UNI EN 3.1(UNI EN 10204) 10204)
ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü
CEGyártói Megfelelőségi tanúsítvány nyilatkozat
ü
ü
ü
ü
ü
8001Z
8002ZD
Feszítőanya, galvanizált
Feszítőcsavar szem, jobbmenetes, galvanizált Feszítőcsavar szem, balmenetes
Ø L
Ø E
MŰSZAKI ADATOK • Min. biztonsági koefficiens: 4 • Gyártási száma LABORELEMZÉSEK • Kémiai elemzés • Szakítópróba RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204 • CE-Megfelelőségi nyilatkozat
MŰSZAKI ADATOK • Min. biztonsági koefficiens: 4 LABORELEMZÉSEK • Kémiai elemzés • Szakítópróba RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204
8004ND Ø mm
≈ ”
L mm
WFL kg
Ft
M5 3/16 80 115 M6 1/4 80 160 M8 5/16 105 300 M10 3/8 125 470 M11 7/16 135 580 M12 1/2 140 690 M14 9/16 170 940 M16 5/8 190 1290 M18 11/16 205 1660 M20 3/4 220 2130 M22 7/8 240 2630 M24 1" 260 3060 M27 1"1/8 270 4000 M30 1"3/16 280 4860 M33 1"1/4 290 6040 M36* 1"3/8 300 6500 M39* 1"1/2 300 7900
305 335 511 655 822 884 1.280 1.676 2.682 3.108 3.931 4.784 7.556 9.445 10.207 13.254 15.996
100 100 25 20 15 20 15 15 10 10 8 5 1 1 1 1 1
080010105 080010106 080010108 080010110 080010111 080010112 080010114 080010116 080010118 080010120 080010122 080010124 080010127 080010130 080010133 080010198 080010199
Ø mm
≈ ”
E mm
WFL kg
M5 3/16 37 115 M6 1/4 40 160 M8 5/16 52 300 M10 3/8 60 470 M11 7/16 65 580 M12 1/2 72 690 M14 9/16 85 940 M16 5/8 95 1290 M18 11/16 103 1660 M20 3/4 110 2130 M22 7/8 120 2630 M24 1" 130 3060 M27 1"1/8 135 4000 M30 1"3/16 140 4860 M33 1"1/4 148 6040 M36* 1"3/8 150 6500 M39* 1"1/2 150 7900
Ft
113 131 198 305 427 548 685 1.128 1.630 1.858 2.651 3.382 4.784 5.545 6.703 8.379 9.597
200 150 100 100 1 50 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
Ft
080020105 080020106 080020108 080020110 080020111 080020112 080020114 080020116 080020118 080020120 080020122 080020124 080020127 080020130 080020133 080020198 080020199
8001TZ
Feszítőanya, horganyzott
Ø mm
Ø L
DIN 1478
MŰSZAKI ADATOK • Min. biztonsági koefficiens: 4 • Gyártási száma LABORELEMZÉSEK • Kémiai elemzés • Szakítópróba RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204 • CE-Megfelelőségi nyilatkozat
Ø mm
≈ ”
L mm
WFL kg
M12 1/2 125 690 M16 5/8 170 1290 M20 3/4 200 2130 M24 1 255 3060 * M27 1.1/8 255 4000 M30 1.3/16 255 4860 M36 1.3/8 295 6500 M42 1.5/8 330 9700
Ft
1.401 2.163 2.925 5.180 6.855 8.075 13.864 18.586
≈ ”
E mm
WFL kg
M5 3/16 37 115 M6 1/4 40 160 M8 5/16 52 300 M10 3/8 60 470 M11 7/16 65 580 M12 1/2 72 690 M14 9/16 85 940 M16 5/8 95 1290 M18 11/16 103 1660 M20 3/4 110 2130 M22 7/8 120 2630 M24 1" 130 3060 M27 1"1/8 135 4000 M30 1"3/16 140 4860 M33 1"1/4 148 6040 M36* 1"3/8 150 6500 M39* 1"1/2 150 7900
10 5 5 3 1 1 1 1
080010512 080010516 080010520 080010524 080010527 080010530 080010536 080010542
113 131 198 305 427 548 685 1.128 1.630 1.858 2.651 3.382 4.784 5.545 6.703 8.379 9.597
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
Jobbmenetes feszítő szár, fekete Kérésre balmenettel
Ø E
MŰSZAKI ADATOK Min. biztonsági koefficiens: 4 LABORELEMZÉSEK • Kémiai elemzés • Szakítópróba RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204
080020305 080020306 080020308 080020310 080020311 080020312 080020314 080020316 080020318 080020320 080020322 080020324 080020327 080020330 080020333 080020398 080020399
Ø mm
≈ ”
E mm
WFL kg
Ø mm
”
E mm
WFL kg
M5 3/16 40 115 M6 1/4 44 160 M8 5/16 53 300 M10 3/8 63 470 M12 1/2 70 690 M14 9/16 85 940 M16 5/8 95 1290 M18 11/16 103 1660 M20 3/4 110 2130 M22 7/8 120 2630 M24 1" 130 3060 M27 1"1/8 135 4000 M30 1"3/16 140 4860 M33 1"1/4 150 6040 M36* 1"3/8 150 6500 M39* 1"1/2 150 7900
M5 3/16 40 115 M6 1/4 44 160 M8 5/16 53 300 M10 3/8 63 470 M12 1/2 70 690 M14 9/16 85 940 M16 5/8 95 1290 M18 11/16 103 1660 M20 3/4 110 2130 M22 7/8 120 2630 M24 1" 130 3060 M27 1"1/8 135 4000 M30 1"3/16 140 4860 M33 1"1/4 150 6040 M36* 1"3/8 150 6500 M39* 1"1/2 150 7900
Ft
Ft
121 137 168 228 381 518 716 975 1.249 1.524 2.133 3.443 4.265 4.357 5.667 6.246
121 137 168 228 381 518 716 975 1.249 1.524 2.133 3.443 4.265 4.357 5.667 6.246
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
080040005 080040006 080040008 080040010 080040012 080040014 080040016 080040018 080040020 080040022 080040024 080040027 080040030 080040033 080040098 080040099
080040105 080040106 080040108 080040110 080040112 080040114 080040116 080040118 080040120 080040122 080040124 080040127 080040130 080040133 080040198 080040199
501
Ø mm
8003ZD
Feszítőcsavar horog, jobbmenetes, galvanizált Feszítőcsavar szem, balmenetes
Ø E
≈ ”
E mm
WFL kg
M5 3/16 40 25 M6 1/4 40 45 M8 5/16 52 95 M10 3/8 60 140 M11 7/16 65 165 M12 1/2 70 300 M14 9/16 85 420 M16 5/8 95 570 M18 11/16 103 700 M20 3/4 110 900 M22 7/8 120 1100 M24 1" 130 1300 M27 1"1/8 135 2300
Ø mm
"
WFL kg
E mm
M5 3/16 40 25 M6 1/4 40 45 M8 5/16 52 95 M10 3/8 60 140 M11 7/16 65 165 M12 1/2 70 300 M14 9/16 85 420 M16 5/8 95 570 M18 11/16 103 700 M20 3/4 110 900 M22 7/8 120 1100 M24 1" 130 1300 M27 1"1/8 135 2300
Ft
150 120 100 70 1 30 1 1 1 1 1 1 1
Ft
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
080030105 080030106 080030108 080030110 080030111 080030112 080030114 080030116 080030118 080030120 080030122 080030124 080030127
080030305 080030306 080030308 080030310 080030311 080030312 080030314 080030316 080030318 080030320 080030322 080030324 080030327
Jobbmenetes feszítő szerelvény kengyeles - horganyzott Kérésre balmenettel
E
MŰSZAKI ADATOK Min. biztonsági koefficiens: 4 LABORELEMZÉSEK • Kémiai elemzés • Szakítópróba RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204 ≈ ”
E mm
53 63 70 85 95 103 110 120 130 135 140
WFL kg
300 470 690 940 1290 1660 2130 2630 3060 4000 4860
Ft
1.310 1.524 1.981 2.682 3.016 4.204 4.357 6.094 7.374 12.035 15.234
Ft
2.682 3.016 4.204 4.357 6.094 7.374 12.035 15.234
940 1290 1660 2130 2630 3060 4000 4860
1 1 1 1 1 1 1 1
080090414 080090416 080090418 080090420 080090422 080090424 080090427 080090430
8005Z
Ø
8005TZ
Mindkét oldalon szemes feszítőszerelvény, horganyzott
MŰSZAKI ADATOK • Min. biztonsági koefficiens: 4 LABORELEMZÉSEK • Kémiai elemzés • Szakítópróba RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204 * CE-Megfelelőségi nyilatkozat Ø mm
≈ ”
L min WFL mm kg
M5 3/16 118 115 M6 1/4 130 160 M8 5/16 158 300 M10 3/8 192 470 M11 7/16 206 580 M12 1/2 226 690 M14 9/16 256 940 M16 5/8 290 1290 M18 11/16 358 1660 M20 3/4 358 2130 M22 7/8 400 2630 M24 1" 436 3060 M27 1"1/8 474 4000 M30 1"3/16 498 4860 M33 1"1/4 516 6040 M36* 1"3/8 532 6500 M39* 1"1/2 544 7900
Ft
518 609 929 1.310 1.691 1.919 2.682 4.022 6.215 6.825 9.141 11.426 16.605 19.957 23.004 28.946 34.429
400 300 200 100 80 60 15 10 1 1 1 1 1 1 1 1 1
080050105 080050106 080050108 080050110 080050111 080050112 080050114 080050116 080050118 080050120 080050122 080050124 080050125 080050130 080050126 080050136 080050139
Speciális csomagolás Ø mm
M5 M6 M8 M10 M11 M12
”
3/16 1/4 5/16 3/8 7/16 1/2
30 30 20 15 15 15
MŰSZAKI ADATOK • Min. biztonsági koefficiens: 4 LABORELEMZÉSEK • Kémiai elemzés • Szakítópróba RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204 • CE-Megfelelőségi nyilatkozat
Ø mm
M12 M16 M20 M24 M27 M30 M36
M8 M10 M12
≈ ”
5/16 3/8 1/2
E mm
53 63 70
502
WFL kg
300 470 690
Ft
1.310 1.524 1.981
≈ ”
1/2 5/8 3/4 1" 1.1/8 1.3/16 1.3/8
WFL kg
Ft
2.742 4.417 7.007 12.035 15.844 19.043 31.687
690 1290 2130 3060 4000 4860 6500
15 1 1 1 1 1 1
080050512 080050516 080050520 080050524 080050527 080050530 080050536
8006Z Ft
15.930 17.910 18.140 18.975 25.140 29.700
1 1 1 1 1 1
080050705 080050706 080050708 080050710 080050711 080050712
Feszítőszerelvény horoggal és szemmel, galvanizált
Ø
L min
Ø mm
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
080090208 080090210 080090212 080090214 080090216 080090218 080090220 080090222 080090224 080090227 080090230
1 080090408 1 080090410 1 080090412
≈ ”
L min mm
WFL kg
M5 3/16 121 25 M6 1/4 132 45 M8 5/16 170 95 M10 3/8 204 140 M11 7/16 221 165 M12 1/2 244 300 M14 9/16 284 420 M16 5/8 322 570 M18 11/16 373 700 M20 3/4 391 900 M22 7/8 433 1100 M24 1" 470 1300 M27 1"1/8 503 2300
Ft
564 625 945 1.341 1.798 2.102 3.016 4.571 6.703 8.075 10.511 14.016 19.195
400 250 180 100 15 15 10 1 1 1 1 1 1
Ft
080060105 080060106 080060108 080060110 080060111 080060112 080060114 080060116 080060118 080060120 080060122 080060124 080060127
Speciális csomagolás Ø mm
Ø mm
Ø
MŰSZAKI ADATOK • Min. biztonsági koefficiens: 4 LABORELEMZÉSEK • Kémiai elemzés • Szakítópróba RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204 * CE-Megfelelőségi nyilatkozat
Ø
Ø mm
WFL kg
L min
8009FD
M8 5/16 M10 3/8 M12 1/2 M14 9/16 M16 5/8 M18 11/16 M20 3/4 M22 7/8 M24 1" M27 1"1/8 M30 1"3/16
85 95 103 110 120 130 135 140
152 174 244 427 594 732 1.112 1.676 2.285 3.108 3.961 6.246 7.312
152 174 244 427 594 732 1.112 1.676 2.285 3.108 3.961 6.246 7.312
E mm
Mindkét oldalon szemes feszítőszerelvény, galvanizált
MŰSZAKI ADATOK • Min. biztonsági koefficiens: 4 LABORELEMZÉSEK • Kémiai elemzés • Szakítópróba RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204 Ø mm
≈ ”
M14 9/16 M16 5/8 M18 11/16 M20 3/4 M22 7/8 M24 1" M27 1"1/8 M30 1"3/16
M5 M6 M8 M10
≈ ”
3/16 1/4 5/16 3/8
30 30 20 15
17.100 19.200 19.060 20.805
1 1 1 1
080060705 080060706 080060708 080060710
8007Z
8008TZN
Mindkét oldalon horgos feszítőszerelvény, galvanizált
8010Z
kétcsonkos huzalfeszítő csőanya DIN 1478 fekete végződések, horganyzott test
Ø
Feszítőszerelvény szemmel és kengyellel, galvanizált
Ø
Ø
L min
L min
MŰSZAKI ADATOK • biztonsági együttható: 4 LABORELEMZÉSEK• vegyi elemzés• szakítópróbaRENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK• Termékleírás• Vizsgálati jelentés a 2.2 UNI EN10204 szerint• EK Megfelelőségi nyilatkozat
MŰSZAKI ADATOK • Min. biztonsági koefficiens: 4 LABORELEMZÉSEK • Kémiai elemzés • Szakítópróba RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204 • CE-Megfelelőségi nyilatkozat
Ø mm
≈ ”
L min mm
WFL kg
Ft
M5 3/16 124 25 M6 1/4 134 45 M8 5/16 181 95 M10 3/8 211 140 M11 7/16 231 165 M12 1/2 262 300 M14 9/16 312 420 M16 5/8 354 570 M18 11/16 388 700 M20 3/4 424 900 M22 7/8 466 1100 M24 1" 504 1300 M27 1"1/8 532 2300
609 685 975 1.432 1.919 2.285 3.443 5.028 7.160 9.141 11.578 16.453 21.328
Ø mm
M12 M16 M20 M24 M27 M30 M36
30 30 20 15 15 15 1 1 1 1 1 1 1
080070105 080070106 080070108 080070110 080070111 080070112 080070114 080070116 080070118 080070120 080070122 080070124 080070127
8008N
Mindkét oldalon toldatos feszítőszerelvény, természetes színű
MŰSZAKI ADATOK • Min. biztonsági koefficiens: 4 LABORELEMZÉSEK • Kémiai elemzés • Szakítópróba RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204 • CE-Megfelelőségi nyilatkozat
≈ ”
L min WFL mm kg
M5 3/16 160 115 M6 1/4 180 160 M8 5/16 210 300 M10 3/8 250 470 M12 1/2 280 690 M14 9/16 340 940 M16 5/8 380 1290 M18 11/16 410 1660 M20 3/4 440 2130 M22 7/8 480 2630 M24 1" 520 3060 M27 1"1/8 560 4000 M30 1"3/16 560 4860 M33 1"1/4 600 6040 M36* 1"3/8 600 6500 M39* 1"1/2 600 7900
Ft
518 548 761 1.052 1.432 2.087 2.864 4.327 5.088 6.825 7.922 12.949 15.996 16.911 21.328 24.984
10 1 1 1 1 1 1
080080512 080080516 080080520 080080524 080080527 080080530 080080536
Ø
≈ ”
L min mm
192 234 274 342 372 406 406 466 486 510 566
WFL kg
300 470 690 940 1290 1660 2130 2630 3060 4000 4860
M8 5/16 M10 3/8 M12 1/2 M14 9/16 M16 5/8 M18 11/16 M20 3/4 M22 7/8 M24 1" M27 1"1/8 M30 1"3/16
L min mm
Ft
3.138 3.626 4.997 7.007 8.227 11.731 12.340 16.911 19.347 31.382 39.609
15 15 15 1 1 1 1 1 1 1 1
175 215 250 299 331 382 382 433 461 492 529
WFL kg
300 470 690 940 1290 1660 2130 2630 3060 4000 4860
Ft
1.889 2.346 3.351 4.632 6.154 9.141 9.902 13.558 15.844 23.613 30.164
20 15 10 10 1 1 1 1 1 1 1
080100008 080100010 080100012 080100014 080100016 080100018 080100020 080100022 080100024 080100027 080100030
Ø
080090008 080090010 080090012 080090014 080090016 080090018 080090020 080090022 080090024 080090027 080090030
MŰSZAKI ADATOK • biztonsági együttható: 4 LABORELEMZÉSEK• vegyi elemzés• szakítópróbaRENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK• Termékleírás• Vizsgálati jelentés a 2.2 UNI EN10204 szerint• EK Megfelelőségi nyilatkozat
Ø mm
M12 M16 M20 M24 M27 M30
kétvillás, csőanyás feszítőszerelvény DIN 1478 horganyzott
30 30 20 15 15 5 5 3 3 2 2 1 1 1 1 1
≈ ”
szemes és villás huzalfeszítő csőanya DIN 1478 horganyzott
8009TZ
Ø mm
8010TZ
L min
MŰSZAKI ADATOK • Min. biztonsági koefficiens: 4 LABORELEMZÉSEK • Kémiai elemzés • Szakítópróba RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204 • CE-Megfelelőségi nyilatkozat
Ø mm
Ft
1.889 3.412 5.088 8.227 14.321 14.930 25.899
690 1290 2130 3060 4000 4860 6500
Mindkét oldalon kengyeles, feszítőszerelvény, galvanizált
M8 5/16 M10 3/8 M12 1/2 M14 9/16 M16 5/8 M18 11/16 M20 3/4 M22 7/8 M24 1" M27 1"1/8 M30 1"3/16
L min
WFL kg
1/2 5/8 3/4 1 1.1/8 1.3/16 1.3/8
8009Z
Ø mm
Ø
≈ "
MŰSZAKI ADATOK • Min. biztonsági koefficiens: 4 LABORELEMZÉSEK • Kémiai elemzés • Szakítópróba RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204 • CE-Megfelelőségi nyilatkozat
≈ ”
1/2 5/8 3/4 1 1.1/8 1.3/16
WFL kg
690 1290 2130 3060 4000 4860
Ft
3.961 6.932 10.397 17.143 23.827 29.088
10 1 1 1 1 1
080100612 080100616 080100620 080100624 080100627 080100630
Ø
080080205 080080206 080080208 080080210 080080212 080080214 080080216 080080218 080080220 080080222 080080224 080080227 080080230 080080233 080080236 080080239
MŰSZAKI ADATOK • biztonsági együttható: 4LABORELEMZÉSEK• vegyi elemzés• szakítópróbaRENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK• Termékleírás• Vizsgálati jelentés a 2.2 UNI EN10204 szerint• EK Megfelelőségi nyilatkozat
Ø mm
M12 M16 M20 M24 M27 M30
≈ ”
1/2 5/8 3/4 1 1.1/8 1.3/16
WFL kg
690 1290 2130 3060 4000 4860
Ft
4.479 7.618 11.121 17.520 23.461 31.687
10 1 1 1 1 1
080090512 080090516 080090520 080090524 080090527 080090530
503
8105
8016U2
Mindkét oldalon szemes feszítőszerelvény, horganyzott
Speciális csomagolás
Szorítókengyel, horganyzott
Ø
Ø mm
3 5 6 8 10 11 12-13
T (N=3)
E
Ø
”
Ft
1/8 3/16 1/4 5/16 3/8 7/16 1/2
13.100 9.000 9.800 7.230 10.770 9.750 7.770
100 50 50 30 30 25 15
1 1 1 1 1 1 1
080160703 080160705 080160706 080160708 080160710 080160711 080160713
8016DA MŰSZAKI ADATOK • Min. biztonsági koefficiens: 5 • Feszítőszerelvényanya hőkezelése: normál hőkezelés • Feszítőszerelvény szemek hőkezelése: díjazás ellenében LABORELEMZÉSEK • Kémiai elemzés • Szakítópróba RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204
ØxE ”
3/8x6 1/2x9 5/8x9 3/4x9 7/8x12 1x6 1x12 1.1/4x12 1.1/4x18 1.1/4x24 1.1/2x12 1.3/4x18
≈ mm
M10x150 M12x230 M16x230 M20x230 M22x300 M24x150 M24x300 M33x300 M33x460 M33x610 M39x300 M45x460
WFL kg
Ft
2.986 6.215 9.445 14.168 23.766 25.136 35.801 60.937 73.649 99.050 84.789 154.725
540 1000 1590 2360 3270 4540 4540 6900 6900 6900 9710 12700
5 5 2 2 1 1 1 1 1 1 1 1
081050010 081050012 081050016 081050020 081050022 081050024 081050025 081050031 081050032 081050033 081050034 081050036
8109
Szorítókengyel acélból, horganyzott
tipo All. A EN 13411-5
Ø mm
5 6,5 8 10 12 14 16 19 22 26 30 34 40
Ø "
NxT
*
504
080160855 080160856 080160858 080160860 080160862 080160864 080160866 080160869 080160872 080160876 080160880 080160884 080160890
LABORELEMZÉSEK • Kémiai elemzés • Nyomaték teszt RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204 • CE-Megfelelőségi nyilatkozat
5 6 8 10
NxT
Nm
3x110 3,02 3x120 5,19 5x210 5,19 5x240 12,54
D mm
5 6 6 8
Ft
222 244 295 441
300 200 150 70
080160093 080160092 080160098 080160096
Ø
5 5 2 2 1 1 1 1 1 1 1 1
081090010 081090012 081090016 081090020 081090022 081090024 081090025 081090031 081090032 081090033 081090034 081090036
T
LABORELEMZÉSEK • Kémiai elemzés • Nyomaték teszt RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204 * CE-Megfelelőségi nyilatkozat
Ø mm
3.900 7.770 14.016 19.195 31.993 31.687 45.094 73.125 92.215 113.040 116.970 195.570
D
(N=3)
MŰSZAKI ADATOK • Min. biztonsági koefficiens: 5 • Feszítőszerelvényanya hőkezelése: normál hőkezelés • Feszítőszerelvény kengyelek hőkezelése: díjazás ellenében LABORELEMZÉSEK • Kémiai elemzés • Szakítópróba RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204
3/8x6 M10x150 540 1/2x9 M12x230 1000 5/8x9 M16x230 1590 3/4x9 M20x230 2360 7/8x12 M22x300 3270 1x6 M24x150 4540 1x12 M24x300 4540 * 1.1/4x12 M33x300 6900 * 1.1/4x18 M33x460 6900 * 1.1/4x24 M33x610 6900 * 1.1/2X12 M39X300 9710 * 1.3/4X18 M45X460 12700
300 150 70 60 25 15 10 10 10 5 5 5 5
Ø mm
T
Ft
Ø
8016DF
E
75 112 218 249 435 684 995 1.120 1.618 2.924 3.795 5.226 6.532
Ø
WFL kg
Ft
T
(N=3)
Szorítókengyel acélból, galvanizált
≈ mm
Nm
3/16 3x156 2,0 1/4 3x192 3,5 5/16 4x320 6 3/8 4x320 9 1/2 4x384 20 9/16 4x448 33 5/8 4x512 49 3/4 4x512 68 7/8 5x680 107 1 5x760 147 1.1/8 6x984 212 1.1/4 6x1080 296 1.1/2 6x1176 363
8016
Mindkét oldalon kengyeles feszítőszerelvény, horganyzott
ØxE ”
Csavaranya UNI 5587
ŰSZAKI ADATOK M • Azonosítókód LABORELEMZÉSEK • Kémiai elemzés • Nyomaték teszt RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204 • Gyártói tanúsitvány UNI EN 13411-5 • CE-Megfelelőségi nyilatkozat
Ø "
NxT
Nm
3 1/8 3x80 1,53 5 3/16 3x110 3,02 6 1/4 3x120 5,19 8 5/16 5x210 5,19 10 3/8 5x240 12,54 11 7/16 5x260 12,54 12-13 1/2 5x300 24,76 14 9/16 5x295 24,76 16 5/8 5x335 24,76 18 11/16 5x380 42,42 20 3/4 5x540 42,42 22 7/8 7x595 42,42 24-26 1" 7x700 67,56 28 1"1/16 8x840 67,56 30-32 1"1/8 8x990 67,56 34-36 1"1/4 8x1155105,80 38-40 1"1/28x1320105,80 48-50 2"8x1500 206
Ft
131 180 196 241 359 390 518 564 670 914 990 1.142 1.585 1.950 1.981 2.590 3.504 5.180
(N=3)
Ø
D1
500 300 200 150 70 70 40 35 30 30 30 25 15 5 5 4 2 1
080160003 080160005 080160006 080160008 080160010 080160011 080160013 080160014 080160016 080160018 080160020 080160022 080160026 080160028 080160030 080160034 080160040 080160050
LABORELEMZÉSEK • Kémiai elemzés • Nyomaték teszt RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204 • CE-Megfelelőségi nyilatkozat
Ø mm
NxT
Nm
D1 mm
6 3x120 5,19 14,2 8 5x210 5,19 14,2 10 5x240 12,54 17,9
Ft
244 289 457
200 080160066 150 080160068 70 080160070
8016FR
Szorítókengyel acélból, hidegen préselt test, horganyzott
8317DZ
Speciális csomagolás
Dupla drótkötélkengyel, horganyzott
Ø mm
2-3 4 5 6 8 10
L
S mm
L1
Ft
0,8 1,0 1,0 1,0 1,2 1,5
7.650 7.650 5.800 6.100 5.050 4.380
150 150 100 100 50 30
1 1 1 1 1 1
080200703 080200704 080200705 080200706 080200708 080200710
Ø
T
8021 (N=3)
S
LABORELEMZÉSEK • Kémiai elemzés RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204 • CE-Megfelelőségi nyilatkozat
Ø mm
3 5 6 8 10 12-13
Ø mm
1/8 3/16 1/4 5/16 3/8 1/2
NxT
3x80 3x110 3x120 5x210 5x240 5x300
Kötélszív, erősített kivitel, galvanizált
RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204
Ft
Nm
121 155 183 219 329 482
1,25 2,46 4,24 4,24 10,20 20,11
Ø mm
500 300 200 150 70 40
080160253 080160255 080160256 080160258 080160260 080160263
2 3 4 5 6 8 10
L mm
L1 mm
30 35 40 50 60 76 95
Ft
70 85 116 146 198 405 600
14 15 18 21 25 33 37
50 50 50 25 20 10 10
083170002 083170003 083170004 083170005 083170006 083170008 083170010
8317SZ
Drótkötélkengyel, horganyzott
8018E
Ø mm
Szorítókengyel galvanizált L1
RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204
Ø
Ø mm
A
2 3 4 5 6 8 10
LABORELEMZÉSEK • Kémiai elemzés RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204
Ø mm
4÷6
A mm
M6
L mm
Ft
Nm
34
274
4,24
100 080180001
B
RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204
L
L
D
Ø
L mm
L1 mm
15 18 20 24 30 36 42
Ft
55 55 82 88 101 201 305
14 16 19 23 27 34 37
100 100 100 50 30 20 10
083170102 083170103 083170104 083170105 083170106 083170108 083170110
8020
Kötélszív, könnyített kivitel, galvanizált S
Ø
2-3 5 6 8 10 12 14 16 18 20 22 24 26 28 30 32 35 40
S mm
0,6 1,7 1,8 2,5 2,5 2,5 2,7 3,0 3,5 4,0 4,0 4,0 4,0 5,0 5,0 5,5 6,0 6,0
B mm
15 29 33 36 42 48 58 61 71 79 87 93 103 107 118 138 140 173
D mm
16 28 30 37 43 50 57 62 71 79 84 92 103 116 121 135 147 170
Ft
61 121 137 180 228 283 381 472 625 914 1.066 1.280 1.585 3.351 3.717 4.265 6.398 8.379
egyenes emelőkengyel, széles típus szénacél horganyzott
D
B
Szorítókengyel, galvanizált
B
GRADO 4
RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204
Ø
Ø mm
A
RUM-MU-21:1980 LABORELEMZÉSEK • Kémiai elemzés RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204
Ø mm
A mm
8÷10 M8
L mm
Nm
42 10,20
080210003 080210005 080210006 080210008 080210010 080210012 080210014 080210016 080210018 080210020 080210022 080210024 080210026 080210028 080210030 080210032 080210035 080210040
8025
8018T
L
150 120 100 100 80 100 70 50 70 60 50 40 35 1 1 1 1 1
Ft
289
200 080180003
S mm
B mm
D mm
2-3 0,8 20 20 4 1,0 22 21 5 1,0 23 24 6 1,0 27 29 8 1,2 33 33 10 1,5 40 39 12 1,8 44 46 14 2,0 49 50 16 2,0 57 59 18 2,5 68 69 20 3,0 78 77 22 3,0 88 84 24 3,5 92 91 Az árak 10 darabra vonatkoznak.
Ft
51 51 58 61 101 146 183 228 320 427 640 670 914
350 300 300 200 180 100 160 100 150 100 70 60 40
080200003 080200004 080200005 080200006 080200008 080200010 080200012 080200014 080200016 080200018 080200020 080200022 080200025
Ø
C MŰSZAKI ADATOK • Min. biztonsági koefficiens: 5 • Hőkezelés: normál hőkezelés • Gyártási száma LABORELEMZÉSEK • Kémiai elemzés • Metallográfiai elemzés • Szakítópróba RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204 • Ellenőrzési tanúsítvány 3.1 UNI EN10204 • CE-Megfelelőségi nyilatkozat Ø mm
≈ ”
BxC mm
WLL kg
5 3/16 21x10 70 6 1/4 25x12 100 8 5/16 33x16 250 10 3/8 42x20 400 11 7/16 46x22 500 12 1/2 50x24 600 14 9/16 57x28 800 16 5/8 61x32 1000 18 11/16 65x36 1300 20 3/4 70x40 1600 22 7/8 74x44 2000 25 1" 80x48 2800
Ft
342 457 732 822 975 1.052 1.371 1.829 2.651 3.047 4.265 5.728
250 250 150 180 130 100 70 15 15 10 10 5
080250005 080250006 080250008 080250010 080250011 080250012 080250014 080250016 080250018 080250020 080250022 080250025
505
8532
Egyenes kengyel, fekete, lakkozott
Speciális csomagolás Ø mm
5 6 8 10 11 12 14
”
3/16 1/4 5/16 3/8 7/16 1/2 9/16
25 25 25 15 12 12 10
Négyszögű csapszeg
Ft
8.550 11.425 18.300 12.330 11.700 12.624 13.710
1 1 1 1 1 1 1
D
080250705 080250706 080250708 080250710 080250711 080250712 080250714
Ø
8026R
8026A
egyenes emelőkengyel csavaros csappal, nagyszilárdságú ötvözött acél tűzíhorganyzott
egyenes emelőkengyel, UNI típus szénacél horganyzott
ØA
B
Ø mm
C
GRADO 4
MŰSZAKI ADATOK • Min. biztonsági koefficiens: 5 • Hőkezelés: normál hőkezelés • Gyártási száma LABORELEMZÉSEK • Kémiai elemzés • Metallográfiai elemzés • Szakítópróba RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204 • Ellenőrzési tanúsítvány 3.1 UNI EN10204 • CE-Megfelelőségi nyilatkozat
WLL kg
12 1/2 42x20 630 14 9/16 46x22 800 16 5/8 50x24 1000 18 11/16 54x26 1300 20 3/4 58x28 1600 22 7/8 69x32 2000 25 1" 79x36 2500 28 1.1/8 90x40 3150 32 1.1/4 100x45 4000 36 1.3/8 110x50 5000 40 1.9/16 120x55 6300 42 1.5/8 131x60 8000 45 1.3/4 143x65 10000 50 2" 155x70 12500
1 085320020 1 085320022
ívelt emelőkengyel szénacél horganyzott
ØA mm
Ft
1.036 1.310 1.676 2.391 2.955 4.083 5.485 7.464 10.207 14.777 20.719 27.726 38.086 48.141
MŰSZAKI ADATOK • legkisebb biztonsági együttható: 6 • hőkezelés: lágyítás • gyártási sorozatszám a csapon és a kengyelen LABORATÓRIUMI ELEMZÉS • vegyi analízis • metallográfiai analízis • szakítópróba • fáradáspróba (min. 20.000 ciklus) • vizsgálati terhelés teszt (2 x wll) RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • 2.2 UNI EN10204 típusú Tesztjelentés • 3.1 UNI EN10204 típusú Ellenőrzési tanúsítvány • EK Megfelelőségi Nyilatkozat
35 30 20 15 10 10 5 2 2 1 1 1 1 1
080260012 080260014 080260016 080260018 080260020 080260022 080260025 080260028 080260032 080260036 080260040 080260042 080260045 080260050
13 16 19 22
ØD mm
16 19 22 25
H mm
21 27 32 37
WLL kg
2000 3250 4750 6500
Ft
2.498 4.235 6.246 9.445
5 3 2 2
C
B
Ø
GRADO 4
080260212 080260216 080260219 080260222
8531
Egyenes kengyel, horganyzott
MŰSZAKI ADATOK • Min. biztonsági koefficiens: 5 • Hőkezelés: normál hőkezelés • Gyártási száma LABORELEMZÉSEK • Kémiai elemzés • Metallográfiai elemzés • Szakítópróba RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204 • Ellenőrzési tanúsítvány 3.1 UNI EN10204 • CE-Megfelelőségi nyilatkozat
D
Ø mm
Ø
RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204
Ø mm
506
Ft
2.011 2.986
1600 2500
8028
EN 13889 GRADE 6
BxC mm
WFL kg
20 22
ØD H
≈ ”
D mm
20 22
Ø
Ø mm
RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204
20 22
D mm
18 20
WFL kg
1600 2500
Ft
4.113 5.941
1 085310018 1 085310020
5 6 8 10 12 14 16 18 20 22 25 28 32 38
”
3/16 1/4 5/16 3/8 1/2 9/16 5/8 11/16 3/4 7/8 1" 1.1/8 1.1/4 1.1/2
BxC mm
20x16 24x20 32x24 40x33 48x39 56x46 64x46 71x59 80x65 88x72 100x81 112x91 128x104 152x124
WLL kg
80 100 200 300 500 600 800 950 1100 1500 2000 2600 3200 4500
Ft
289 427 716 853 1.294 1.889 2.864 3.656 4.753 6.246 9.445 14.777 20.414 40.523
100 70 35 25 15 7 10 5 5 5 2 1 1 1
080280105 080280106 080280108 080280110 080280112 080280114 080280116 080280118 080280120 080280122 080280125 080280128 080280132 080280138
8029R - 8029
8032
ívelt emelőkengyel , csavaros csappal nagyszilárdságú ötvözött acél tűzihorganyzott
ívelt emelőkengyel, négyszögletes furatú csappal nagyszilárdságú ötvözött acél tűzíhorganyzott
ØA
ØA
H D
GRADE 6 MŰSZAKI ADATOK • legkisebb biztonsági együttható: 6 • hőkezelés: lágyítás • gyártási sorozatszám a csapon és a kengyelen LABORATÓRIUMI ELEMZÉS • vegyi analízis • metallográfiai analízis • szakítópróba • fáradáspróba (min. 20.000 ciklus) • vizsgálati terhelés teszt (2 x wll) RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • 2.2 UNI EN10204 típusú Tesztjelentés • 3.1 UNI EN10204 típusú Ellenőrzési tanúsítvány • EK Megfelelőségi Nyilatkozat
D
EN 13889 GRADO 6 MŰSZAKI ADATOK • legkisebb biztonsági együttható: 6 • hőkezelés: lágyítás • gyártási sorozatszám a csapon és a kengyelen LABORATÓRIUMI ELEMZÉS • vegyi analízis • metallográfiai analízis • szakítópróba • fáradáspróba (min. 20.000 ciklus) • vizsgálati terhelés teszt (2 x wll) RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • 2.2 UNI EN10204 típusú Tesztjelentés • 3.1 UNI EN10204 típusú Ellenőrzési tanúsítvány • EK Megfelelőségi Nyilatkozat
ØA mm
13 16 19 22
ØD mm
H mm
16 19 22 25
21 27 32 37
WLL kg
Ft
2.391 4.265 7.312 10.817
2000 3250 4750 6500
5 3 2 2
8040EZ
Szemescsavar, horganyzott
080320012 080320016 080320020 080320022 E
8031R - 8031
8029R 8029R 8029R 8029R 8029R 8029R 8029R 8029R 8029R 8029R 8029R 8029R 8029R 8029R
* 8029 * 8029 * 8029
ØA mm
6 8 10 11 13 16 19 22 26 29 32 35 38 45
ØA mm
50 57 65
ØD mm
8 10 11 13 16 19 22 25 28 32 35 38 42 50
ØD mm
WLL kg
500 750 1000 1500 2000 3250 4750 6500 8500 9500 12000 13500 17000 25000 WLL kg
57 35000 65 42500 70 55000
Ft
838 990 1.432 1.889 2.346 3.961 5.789 8.836 12.644 18.434 24.680 32.906 42.656 72.516
Ft
138.635 237.655 277.265
WLL
20 15 15 10 8 5 2 2 1 1 1 1 1 1
080290106 080290108 080290110 080290111 080290112 080290116 080290120 080290122 080290124 080290128 080290132 080290135 080290138 080290145
1 080290057 1 080290065 1 080290070
anyás-sasszeges ívelt emelőkengyel nagyszilárdságú ötvözött acél tűzíhorganyzott
MŰSZAKI ADATOK • Min. biztonsági koefficiens: 6 • Hőkezelés: normál hőkezelés • Gyártási száma LABORELEMZÉSEK • Kémiai elemzés • Metallográfiai elemzés • Szakítópróba RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204 • Ellenőrzési tanúsítvány 3.1 UNI EN10204 • CE-Megfelelőségi nyilatkozat
ØA
H D
EN 13889 GRADO 6 MŰSZAKI ADATOK • legkisebb biztonsági együttható: 6 • hőkezelés: lágyítás • gyártási sorozatszám a csapon és a kengyelen LABORATÓRIUMI ELEMZÉS • vegyi analízis • metallográfiai analízis • szakítópróba • fáradáspróba (min. 20.000 ciklus) • vizsgálati terhelés teszt (2 x wll) RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • 2.2 UNI EN10204 típusú Tesztjelentés • 3.1 UNI EN10204 típusú Ellenőrzési tanúsítvány • EK Megfelelőségi Nyilatkozat 8031R 8031R 8031R 8031R 8031R
ØA mm
ØD mm
H WLL mm kg
Ft
Ø mm
* M6
2000 3250 4750 6500 8500
2.711 4.571 6.551 9.293 13.254
8031R 29
32 48 9500
19.347
1 080310128
8031R 32
35 53 12000
25.899
1 080310132
8031R 35
38 59 13500
36.562
1 080310135
8031R 38
42 62 17000
44.485
1 080310138
8031R 45
50 75 25000
78.609
1 080310145
* 8031
13 16 19 22 26
Ø mm
65
ØD mm
16 19 22 25 28
21 27 32 37 43
H WLL mm kg
70 105 55000
Ft
312.305
5 3 2 2 1
Ø
DIN 580:2010-09
080310112 080310116 080310120 080310122 080310124
1 080310070
M8 M10 M12 * M14 M16 * M18 M20 * M22 M24 * M27 M30 * M33 * M33F M36 * M36F M42 * M42F M48 * M48F M56 * M56F M64 * M64F
mm
E mm
WLL kg
1 11 90 1,25 13 140 1,5 17 230 1,75 20,5 340 2 20,5 480 2 27 700 2,5 27 930 2,5 30 1200 2,5 30 1450 3 36 1800 3 41 2400 3,5 45 3200 3,5 54 3900 2 54 3900 4 54 4600 3 54 4600 4,5 63 6300 3 63 6300 5 68 8600 3 68 8600 5,5 78 11500 4 78 11500 6 90 16000 4 90 16000
Ft
441 441 579 777 990 1.218 1.509 1.874 2.529 3.535 4.357 7.312 10.054 10.054 10.511 10.511 19.805 19.805 31.993 31.993 51.188 51.188 73.125 73.125
60 60 50 25 25 15 15 10 10 5 5 2 2 2 2 2 1 1 1 1 1 1 1 1
080400406 080400408 080400410 080400412 080400414 080400416 080400418 080400420 080400422 080400424 080400427 080400430 080400433 080400434 080400436 080400437 080400442 080400443 080400448 080400449 080400456 080400457 080400464 080400465
507
8040EN
8042EN
Szemescsavar, fekete
Emelő gyűrűs anya, fekete F
WLL
E Ø
DIN 580:2010-09
MŰSZAKI ADATOK • Min. biztonsági koefficiens: 6 • Hőkezelés: normál hőkezelés • Gyártási száma LABORELEMZÉSEK • Kémiai elemzés • Metallográfiai elemzés • Szakítópróba RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204 • Ellenőrzési tanúsítvány 3.1 UNI EN10204 • CE-Megfelelőségi nyilatkozat
Ø mm * M6
M8 M10 M12 * M14 M16 * M18 M20 * M22 M24 * M27 M30 * M33 * M33F M36 * M36F M42 * M42F M48 * M48F M56 * M56F M64 * M64F
mm
E mm
WLL kg
1 11 90 1,25 13 140 1,5 17 230 1,75 20,5 340 2 20,5 480 2 27 700 2,5 27 930 2,5 30 1200 2,5 30 1450 3 36 1800 3 41 2400 3,5 45 3200 3,5 54 3900 2 54 3900 4 54 4600 3 54 4600 4,5 63 6300 3 63 6300 5 68 8600 3 68 8600 5,5 78 11500 4 78 11500 6 90 16000 4 90 16000
Ft
427 427 564 746 945 1.128 1.462 1.737 2.377 3.291 4.144 6.855 9.445 9.445 9.902 9.902 18.586 18.586 30.164 30.164 47.836 47.836 68.555 68.555
8042EZ
Emelő gyűrűs anya, horganyzott
60 60 50 25 25 15 15 10 10 5 5 2 2 2 2 2 1 1 1 1 1 1 1 1
MŰSZAKI ADATOK • Min. biztonsági koefficiens: 6 • Hőkezelés: normál hőkezelés • Gyártási száma LABORELEMZÉSEK • Kémiai elemzés • Metallográfiai elemzés • Szakítópróba RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204 • Ellenőrzési tanúsítvány 3.1 UNI EN10204 • CE-Megfelelőségi nyilatkozat
F
080400306 080400308 080400310 080400312 080400314 080400316 080400318 080400320 080400322 080400324 080400327 080400330 080400333 080400334 080400336 080400337 080400342 080400343 080400348 080400349 080400356 080400357 080400364 080400365
WLL
Ø
DIN 582:2010-09
Ø mm
MŰSZAKI ADATOK • Min. biztonsági koefficiens: 6 • Hőkezelés: normál hőkezelés • Gyártási száma LABORELEMZÉSEK • Kémiai elemzés • Metallográfiai elemzés • Szakítópróba RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204 • Ellenőrzési tanúsítvány 3.1 UNI EN10204 • CE-Megfelelőségi nyilatkozat
Ø mm * M6
mm
1 M8 1,25 M10 1,5 M12 1,75 * M14 2 M16 2 * M18 2,5 M20 2,5 * M22 2,5 M24 3 * M27 3 M30 3,5 M36 4 * M36F 3 M42 4,5 * M42F 3 M48 5 * M48F 3
508
WLL
Ø
DIN 582:2010-09
F mm
14 20 25 30 30 35 35 40 40 50 55 60 70 70 80 80 90 90
WLL kg
90 140 230 340 480 700 930 1200 1450 1800 2400 3200 4600 4600 6300 6300 8600 8600
Ft
441 441 579 777 1.005 1.204 1.509 1.858 2.498 3.504 4.235 6.673 10.359 10.359 19.195 19.195 31.230 31.230
* M6
mm
1 M8 1,25 M10 1,5 M12 1,75 * M14 2 M16 2 * M18 2,5 M20 2,5 * M22 2,5 M24 3 * M27 3 M30 3,5 M36 4 * M36F 3 M42 4,5 * M42F 3 M48 5 * M48F 3
60 60 50 30 30 20 20 15 15 5 5 3 2 2 1 1 1 1
080420406 080420408 080420410 080420412 080420414 080420416 080420418 080420420 080420422 080420424 080420427 080420430 080420436 080420437 080420442 080420443 080420448 080420449
F mm
14 20 25 30 30 35 35 40 40 50 55 60 70 70 80 80 90 90
WLL kg
90 140 230 340 480 700 930 1200 1450 1800 2400 3200 4600 4600 6300 6300 8600 8600
Ft
427 427 548 746 945 1.128 1.432 1.706 2.362 3.260 3.961 6.307 9.597 9.597 17.977 17.977 29.403 29.403
60 60 50 30 30 20 20 15 15 5 5 3 2 2 1 1 1 1
080420306 080420308 080420310 080420312 080420314 080420316 080420318 080420320 080420322 080420324 080420327 080420330 080420336 080420337 080420342 080420343 080420348 080420349
8044
8043
Emelő gyűrűs anya, természetes színű
8049 WLL (t)
belső fülescsavar emeléshez, nagyszilárdságú ötvözött acélból
F
ã
WLL
Ø
WLL
UNI 2948
Ø
MŰSZAKI ADATOK • biztonsági együttható: 4 • hőkezelés: lágyítás • gyártási sorozat száma LABORATÓRIUMI ELEMZÉS • vegyi analízis • metallográfiai analízis • szakítópróba • fáradáspróba (20.000 ciklus) • teszt terhelés (a sorozat 100 %-án) RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • 2.2 UNI EN10204 típusú Tesztjelentés • 3.1 UNI EN10204 típusú Ellenőrzési tanúsítvány • EK Megfelelőségi Nyilatkozat
MŰSZAKI ADATOK • Min. biztonsági koefficiens: 4 • Hőkezelés: normál hőkezelés • Gyártási száma LABORELEMZÉSEK • Kémiai elemzés • Metallográfiai elemzés • Szakítópróba RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204 • Ellenőrzési tanúsítvány 3.1 UNI EN10204 • CE-Megfelelőségi nyilatkozat
Ø mm
M8 M10 M12 M14 M16 M20 M24
mm
WLL kg
1,25 1,5 1,75 2 2 2,5 3
Ft
548 914 1.585 2.377 2.498 4.204 7.618
80 160 250 250 400 630 1000
4 4 4 2 2 2 2
080440008 080440010 080440012 080440014 080440016 080440020 080440024
Ø mm * M8 * M10 * M12 * M16 * M20 * M24 * M30
mm
1,25 1,50 1,75 2 2,5 3 3,5
F mm
20 25 30 35 40 50 60
WLL kg
Ft
Szemes húzórudak, jobbmenetes, természetes színű L F
732 1.158 1.767 2.986 4.417 8.531 15.539
600 800 1300 3200 4800 6500 9500
8048
10 6 4 2 2 2 1
080430208 080430210 080430212 080430216 080430220 080430224 080430230
(*) Méretjellemzők DIN 582:2010 A Robur Műszaki Kiadvány szerint növelt WLL
8049 8041
Gyűrűs anya, állítható, dupla csuklóval, ötvözött acélból
külső fülescsavar emeléshez, nagyszilárdságú ötvözött acélból
Ø
UNI 6058 ØxL mm
M8x50 M8x65 M10x80 M10x100 M10x130 M12x70 M12x95 M12x125 M14x110 M16x100 M16x130 M18x150 M20x160 M22x180 M24x200 M27x220
WFL kg
430 430 690 690 690 1020 1020 1020 1420 1980 1980 2390 3100 3890 4460 5900
F mm
Ft
822 884 1.310 1.310 1.524 1.294 1.341 1.767 1.981 1.645 1.706 3.808 4.571 6.947 8.227 10.665
6 6 8 8 8 10 10 10 12 14 14 16 18 18 20 22
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
080480108 080480109 080480110 080480210 080480111 080480212 080480112 080480113 080480114 080480115 080480116 080480118 080480120 080480122 080480124 080480127
8074
Karabiner horgok, galvanizált, lakkozott
ã 180°
A WLL
L1
360°
A
Ø
E
L
MŰSZAKI ADATOK • biztonsági együttható: 4 • hőkezelés: lágyítás • gyártási sorozat száma LABORATÓRIUMI ELEMZÉS • vegyi analízis • metallográfiai analízis • szakítópróba • fáradáspróba (20.000 ciklus) • teszt terhelés (a sorozat 100 %-án) RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • 2.2 UNI EN10204 típusú Tesztjelentés • 3.1 UNI EN10204 típusú Ellenőrzési tanúsítvány • EK Megfelelőségi Nyilatkozat Ø
Ø mm * M8 * M10 * M12 * M16 * M20 * M24 * M30
mm
E mm
WLL kg
1,25 13 600 1,5 17 800 1,75 20,5 1300 2 27 3200 2,5 30 4800 3 36 6500 3,5 45 9500
Ft
792 1.204 1.829 3.047 4.571 8.684 15.844
10 6 4 2 2 2 1
(*) Méretjellemzők DIN 580:2010 A Robur Műszaki Kiadvány szerint növelt WLL
080410208 080410210 080410212 080410216 080410220 080410224 080410230
D
MŰSZAKI ADATOK • Min. biztonsági koefficiens: 5 • Hőkezelés: díjazás ellenében • Gyártási száma LABORELEMZÉSEK • Kémiai elemzés • Metallográfiai elemzés • Szakítópróba • Fáradáspróba (20.000 ciklus) RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204 • Ellenőrzési tanúsítvány 3.1 UNI EN10204 • CE-Megfelelőségi nyilatkozat
Ø mm
M8 M10 M12 M16 M20 M24 M30
A mm
31,5 31,5 31,5 45 45 60,5 60,5
L1 mm
14 17 21 27 30 36 45
WLL kg
300 600 1000 1600 2500 4000 6300
Ft
28.640 29.707 30.469 34.429 35.344 60.024 62.156
DIN 5299 MŰSZAKI ADATOK • Min. biztonsági koefficiens: 4 RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204
DxL mm * 4x40
1 1 1 1 1 1 1
080490008 080490010 080490012 080490016 080490020 080490024 080490030
5x50 6x60 7x70 8x80 9x90 10x100 11x120 12x140 13x160 * 14x180
A mm
6 7 8 9 11 12 13 16 22 24 32
WFL kg
20 30 40 60 75 100 120 140 140 200 250
Ft
121 134 152 204 238 320 421 573 799 1.081 2.285
100 100 100 50 50 25 25 20 15 10 5
080740040 080740050 080740060 080740070 080740080 080740090 080740100 080740101 080740102 080740103 080740104
509
DxL mm
8074A
A mm
9x80 10x89 12x105 14x125
gyűrűs karabiner, galvanizált
WFL kg
11 11 15 16,5
Ft
412 472 822 1.810
160 220 300 400
25 25 20 3
080800009 080800010 080800012 080800014
8082 D
B mm
48 57 64 72 80
D mm
WFL kg
22 24 26 30 34
820 1000 1600 2000 2500
Ft
3.717 5.088 6.094 8.836 12.187
1 1 1 1 1
081140014 081140016 081140018 081140020 081140022
8116
Gyűrű horganyzott acél
L
A mm
14 16 18 20 22
Kétoldali forgószem, horganyzott
A
DIN 5299 ØD
Ø
ŰSZAKI ADATOK M • Min. biztonsági koefficiens: 4 RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204 øAxL mm
5x50 6x60 8x80 10x100
D mm
7,4 8,7 10,5 13,3
WFL kg
Ft
B A
193 229 350 652
30 40 75 120
A
50 50 25 10
080740405 080740406 080740408 080740410
8074G
Ø mm
4 5 6 7 8
ØD mm
Ft
92 137 228 335 457
20 30 40 50 60
50 20 10 5 5
080820004 080820005 080820006 080820007 080820008
MŰSZAKI ADATOK • Min. biztonsági koefficiens: 4 • Azonosítókód LABORELEMZÉSEK • Szakítópróba RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204
Karabiner horog anyával, galvanizált
8083
A mm
"S" horog horganyzott acél
D
6 8 10 12 14 16 18 20 22
Ø
L
A
øAxL mm
D mm
7,5 8,5 10,3 10,6
WFL kg
Ft
Ø mm
223 259 416 748
30 40 75 120
23 30 38 42 48 57 64 72 80
WFL kg
Ft
1.005 1.294 2.270 3.656 5.454 6.703 8.379 11.731 18.281
140 250 300 650 820 1000 1600 2000 2500
1 1 1 1 1 1 1 1 1
081160006 081160008 081160010 081160012 081160014 081160016 081160018 081160020 081160022
8120
ŰSZAKI ADATOK M • Min. biztonsági koefficiens: 4 RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204
5x50 6x60 8x80 10x100
B mm
50 50 25 10
080740305 080740306 080740308 080740310
3 4 5 6 8
Ft
L mm
22 34 58 98 274
33 40 47 59 79
40 30 20 15 5
080830003 080830004 080830005 080830006 080830008
oldalthegesztett lánc statikus csatlakozásokhoz horganyzott
8114
Kétoldali forgószem, horganyzott
8080
MŰSZAKI ADATOK • biztonsági együttható: 4 RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • 2.2 UNI EN10204 típusú Tesztjelentés
Gyorscsatlakozó szem, galvanizált
Ø mm
D A
1,5 1,6 2,2 2,7 3,0 3,4 3,8 4,4 4,8 5,5 5,8 6,5 7,5 * 8,0 * 9,0 * 10,0 * 12,0
A L
D
B A
MŰSZAKI ADATOK • Min. biztonsági koefficiens: 4 • Azonosítókód LABORELEMZÉSEK • Szakítópróba RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204
MŰSZAKI ADATOK • Min. biztonsági koefficiens: 4 RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204
DxL mm
3,5x36 4x40 5x49 6x57 7x66 8x74
A mm
5 6 6 8 8 11
510
WFL kg
20 30 50 60 100 140
Ft
116 116 137 177 238 298
100 100 100 100 50 50
080800003 080800004 080800005 080800006 080800007 080800008
A mm
8 10 12
B mm
30 38 42
D mm
16 18 20
WFL kg
250 300 650
Ft
945 1.676 2.468
1 081140008 1 081140010 1 081140012
nr
WFL kg
m
10 8 150 12 15 150 14 25 75 16 40 75 17 55 75 18 100 60 19 110 50 20 200 40 21 250 30 22 300 25 23 310 25 24 400 25 26 550 20 27 600 25 28 800 25 30 1000 20 32 1400 15
Ft
45.974 43.875 25.593 31.993 35.344 35.040 37.019 31.993 29.555 29.555 33.516 37.933 41.590 83.484 73.004 106.640 112.735
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
Figyelem: a termék NEM alkalmazható emeléshez (*) TEKERCSES kiszerelésben
081200015 081200016 081200022 081200027 081200030 081200034 081200038 081200044 081200048 081200055 081200058 081200065 081200075 081200080 081200090 081200100 081200120
8120B
8131Z
MŰSZAKI ADATOK • biztonsági együttható: 4 RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • 2.2 UNI EN10204 típusú Tesztjelentés
6 6 8 8 10
oldalthegesztett lánc statikus csatlakozásokhoz, horganyzott
Ø mm
Ø mm
1,5 1,6 2,2 2,7 3,0 3,4 3,8 4,4 4,8 5,5 5,8 6,5 7,5 8,0 9,0 10,0 12,0
nr
WFL kg
10 8 12 15 14 25 16 40 17 55 18 100 19 110 20 200 21 250 22 300 23 310 24 400 26 550 27 600 28 800 30 1000 32 1400
m
200 200 100 100 75 100 75 50 50 40 30 30 25 15 15 10 8
8139ZCH
lopásvédő lánc lakattal
Ft
57.921 61.541 36.502 46.759 39.217 62.144 53.697 42.234 54.301 51.284 44.044 50.077 56.111 40.725 47.664 38.915 45.250
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
081200315 081200316 081200322 081200327 081200330 081200334 081200338 081200344 081200348 081200355 081200358 081200365 081200375 081200380 081200390 081200400 081200420
Figyelem: a termék NEM alkalmas emeléshez
L mm
800 800 1000 1200 1500
8139Z Ø mm
3 db nyerskulcs 8139Z lakatokhoz
Ft
18.738 19.957 23.917 25.137 29.554
8 10 10 10 10
1 1 1 1 1
081310060 081310068 081310081 081310082 081310105
8131DL
1 081390909
ø8 és ø10 lakatokhoz használható
8302Z
féktárcsazár 8130A lopásgátló lánccal
E F
Ø
MŰSZAKI ADATOK • Min. biztonsági koefficiens: 4 RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204 Ø mm
10
L mm
Ft
27.269
900
1 081310209 Ø mm
M5 M6 M8 M10 M12
motorkerékpár féktárcsa reteszelő lakat edzett acél, ütésvédő PVC bliszteres csomagolás
lopásvédő lánc ötvözött acélból edzett és lágyított horganyzott
5.180
Rögzítő szemescsavar, jobbmenetes, galvanizált
8139DL
8130
Ft
8139ZCH
• 3 db kulccsal, jelzővezetékkel, tokkal szállítva • 10 mm láncokhoz használható
E mm
48 55 60 73 90
F mm
8 10 12 14 17
WFL kg
Ft
121 146 210 342 646
115 160 300 470 690
200 150 100 100 50
083020005 083020006 083020008 083020010 083020012
8303Z
Rögzítő horog, jobbmenetes, galvanizált C
H
Ø E
L ø mm
Ø mm
6 8 8 10
L mm
800 1000 1200 1500
Ft
3.504 7.464 8.684 13.101
1 1 1 1
081300068 081300081 081300082 081300105
8130A
14
L mm
108
H mm
Ft
15.234
56
1 081390214
8139Z
Lakat lopásvédő lánchoz, cinkötvözet test
Ø mm
M5 M6 M8 M10 M12
• 3 db tollas kulccsal szállítva • 6, 8, 10 mm-es láncokhoz használható
lopásgátló lánc gyűrűvel ötvözött, edzett és lágyított acél horganyzott
MŰSZAKI ADATOK • Min. biztonsági koefficiens: 4 RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204
C mm
6,0 8,0 10,0 12,5 16,0
E mm
48 55 60 73 90
WFL kg
25 45 95 140 220
Ft
140 174 244 441 822
150 120 100 70 30
083030005 083030006 083030008 083030010 083030012
Ø
H
L
Ø mm
10
L mm
900
Ft
12.035
1 081300209
Ø mm
8 10
L mm
45 55
H mm
90 98
Ft
15.234 16.453
1 081390008 1 081390009
511
8381SL
8383P
U csőbilincs, könnyített kivitel, galvanizált
8051S
Alátétek a négyzögű csőbilincshez , horganyzott
füles emelőhorog szénacél horganyzott
3,7 mm
6,5 mm D
F
41 mm L
C E
RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204 D mm
11 14 18 22 27 34 43 49 61 77 89 102 115 168 220
D gas
E mm
1/8" 1/4" 3/8" 1/2" 3/4" 1" 1"1/4 1"1/2 2" 2"1/2 3" 3"1/2 4" 6" 8"
Ft
107 128 128 146 146 165 165 274 292 351 378 432 478 1.158 2.011
M6 M6 M6 M6 M6 M6 M6 M8 M8 M8 M8 M8 M8 M10 M10
100 100 100 100 100 100 100 50 50 25 25 25 25 25 10
083810201 083810202 083810203 083810204 083810205 083810206 083810207 083810208 083810209 083810210 083810211 083810212 083810213 083810218 083810220
RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204 L mm
Ft
8383P 150 150 8383C/70-80 /90-100 8383P 170 170 8383C/100-120
GRADO 4
564
150 083830214
670
120 083830217
8515Z
Drótfeszítő, horganyzott
8381SP
U csőbilincs erősített kivitel, galvanizált
WLL kg
250 500
D mm
D
20 24,5
H mm
L mm
25 30
295 396
93 100
RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204
22 27 34 43 49 61 77 89 102 115 168 220 274 408
D gas
E mm
1/2" 3/4" 1" 1"1/4 1"1/2 2" 2"1/2 3" 3"1/2 4" 6" 8" 10" 16"
Ft
213 232 250 269 441 488 548 594 914 975 2.742 4.571 4.875 20.719
M8 M8 M8 M8 M10 M10 M10 M10 M12 M12 M16 M16 M16 M24
50 085150002 50 085150003
100 100 100 100 50 50 50 25 25 25 25 10 1 1
D mm
20 24,5
H mm
L mm
25 30
Ft
365 488
93 100
110 120 130 155 175
512
50 085150102 50 085150103
Szemes horog, horganyzott F
L
A
8,55 8,55 8,55 8,55 8,55
Ft
457 518 564 670 761
10 080510202 5 080510205
nagy ellenállású ötvözött acél emelőhorog drótkötélhez
MŰSZAKI ADATOK • biztonsági együttható: 4 • hőkezelés: lágyítás • gyártási sorozat száma LABORATÓRIUMI ELEMZÉS • vegyi analízis, metallográfiai analízis • szakítópróba • fáradáspróba (min. 20.000 ciklus) • vizsgálati terhelés teszt (2 x wll) RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • 2.2 UNI EN10204 típusú Tesztjelentés • 3.1 UNI EN10204 típusú Ellenőrzési tanúsítvány • EK Megfelelőségi Nyilatkozat
8052 8052 8052 8052 8052
C
WLL kg
18 22,5 30 36 39,5
WLL kg
C mm
130 110 100 90 70
083830070 083830080 083830090 083830100 083830120
8000
RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204 R mm
26 30
C mm
27,5 36,5
F mm
34 40
L mm
156 185
Ft
4.540 6.338
1 085350006 1 085350007
C mm
800 1120 2000 3150 4000 5400
RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • 2.2 UNI EN10204 típusú Tesztjelentés
M10 M10 M10 M10 M10
8535
R
70 80 90 100 120
EN 1677-2
B
D mm
701 1.509
C
D
B mm
Ft
083810301 083810302 083810303 083810304 083810305 083810306 083810307 083810308 083810309 083810310 083810315 083810320 083810374 083810508
Peremes anyák
E mm
12 16,5
Drótfeszítő, horganyzott és lakkozott
négyszögű csőbilincs tűzihorganyzott
A mm
14 18
F mm
8515V
8383C
E
C mm
8052 - 8055S
Ft
E
D mm
MŰSZAKI ADATOK • Min. biztonsági koefficiens: 4 • Hőkezelés: normál hőkezelés • Gyártási száma LABORELEMZÉSEK • Kémiai elemzés • Metallográfiai elemzés • Szakítópróba RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204 • Ellenőrzési tanúsítvány 3.1 UNI EN10204 • CE-Megfelelőségi nyilatkozat
Ft
Ft
1.447 1.950 4.022 6.246 8.684
1 1 1 1 1
080520008 080520011 080520020 080520031 080520040
32
12.492
43
28.031
1 080550170
53
55.453
1 080550215
58
73.734
1 080550260
78
169.100
1 080550320
1 080550145
8057R - 8057
8060R - 8060
emelőhorog füles önzáró típusú nagyszilárdságú ötvözött acél
8062
emelőhorog kengyeles, lánchoz való típus, nagyszilárdságú ötvözött acél
Szemes horog ötvözött acélból
F
F
C
J
MŰSZAKI ADATOK • Min. biztonsági koefficiens: 5 • Hőkezelés: díjazás ellenében • Gyártási száma LABORELEMZÉSEK • Kémiai elemzés, metallográfiai elemzés • Terhelhetőségi teszt (WLL x 2,5) • Szakítópróba RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204 • Ellenőrzési tanúsítvány 3.1 UNI EN10204 • CE-Megfelelőségi nyilatkozat
EN 1677-2 EN 1677-3
MŰSZAKI ADATOK • biztonsági együttható: 4 • hőkezelés: lágyítás • csap, fül, test sorozatszám LABORATÓRIUMI ELEMZÉS • vegyi analízis, metallográfiai analízis • vizsgálati terhelés teszt (WLL x 2,5) • szakítópróba • fáradáspróba (min. 20.000 ciklus) RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • 2.2 UNI EN10204 típusú Tesztjelentés • 3.1 UNI EN10204 típusú Ellenőrzési tanúsítvány • EK Megfelelőségi Nyilatkozat
MŰSZAKI ADATOK • biztonsági együttható: 4 • hőkezelés: lágyítás • gyártási sorozat száma LABORATÓRIUMI ELEMZÉS • vegyi analízis, metallográfiai analízis • szakítópróba • fáradáspróba (min. 20.000 ciklus) • teszt terhelés (a sorozat 100 %-án) RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • 2.2 UNI EN10204 típusú Tesztjelentés • 3.1 UNI EN10204 típusú Ellenőrzési tanúsítvány • EK Megfelelőségi Nyilatkozat WLL kg
J Ø mm mm
WLL kg
J Ø mm mm
8057R 2000 8057R 3150 8057
5300
7-8 34 10 44 13 54
Ft
Ft
8.227 14.625 45.703
1 080570120 1 080570132
C
WLL kg
C Ø mm mm
WLL kg
C Ø mm mm
8060R 8060R 8060R 8060R 8060R
1120 1500 2000 3150 5300
8060
8000
1 080570053
6 7 8 10 13
Ft
Ft
4.417 3.994 4.875 7.618 11.883
19 19 21 27 35
37.781
16 48
1 1 1 1 1
WLL kg
080600111 080600115 080600120 080600132 080600153
1500 2000 3000 5000
C mm
19 21 26 34
F mm
10-13 16 18 22-25
Ft
9.750 13.406 24.375 31.993
1 1 1 1
080620013 080620016 080620018 080620025
1 080600080
8058R - 8058
emelőhorog villás önzáró típusú nagyszilárdságú ötvözött acél
8061R - 8061F
villás közelítő horog biztosító rögzítőfüllel nagyszilárdságú ötvözött acél
8063
emelőhorog forgatható (terhelés alatt nem) nagyszilárdságú ötvözött acél
F
E
A
H J
E
EN 1677-3
EN 1677-1
MŰSZAKI ADATOK • biztonsági együttható: 4 • hőkezelés: lágyítás • gyártási sorozat száma LABORATÓRIUMI ELEMZÉS • vegyi analízis, metallográfiai analízis • szakítópróba • fáradáspróba (min. 20.000 ciklus) • teszt terhelés (a sorozat 100 %-án) RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • 2.2 UNI EN10204 típusú Tesztjelentés • 3.1 UNI EN10204 típusú Ellenőrzési tanúsítvány • EK Megfelelőségi Nyilatkozat
MŰSZAKI ADATOK • biztonsági együttható: 4 • hőkezelés: lágyítás • gyártási sorozat száma LABORATÓRIUMI ELEMZÉS • vegyi analízis, metallográfiai analízis • szakítópróba • fáradáspróba (min. 20.000 ciklus) • teszt terhelés (a sorozat 100 %-án) RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • 2.2 UNI EN10204 típusú Tesztjelentés • 3.1 UNI EN10204 típusú Ellenőrzési tanúsítvány • EK Megfelelőségi Nyilatkozat
8058R 8058R 8058R 8058R 8058
WLL kg
1120 2000 3150 5300 WLL kg
8000
J Ø mm mm
6 7-8 10 13
28 34 44 52
J Ø mm mm
16 67
Ft
8.531 10.359 15.691 31.382
Ft
66.727
1 1 1 1
WLL kg Ø mm
080580112 080580120 080580132 080580153
8061R 1120 8061R 2000 8061R 3150
8061F 5300 8061F 8000
1 080580080
6 7-8 10
WLL kg Ø mm
E mm
8 11 13
E mm
13 16,5 16 20,5
Ft
3.351 3.961 5.789
Ft
18.890 23.157
EN 1677-1
1 080610211 1 080610220 1 080610231
1 080610153 1 080610180
MŰSZAKI ADATOK • biztonsági együttható: 4 • hőkezelés: lágyítás • gyártási sorozat száma LABORATÓRIUMI ELEMZÉS • vegyi analízis, metallográfiai analízis • szakítópróba • fáradáspróba (min. 20.000 ciklus) • teszt terhelés (a sorozat 100 %-án) RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • 2.2 UNI EN10204 típusú Tesztjelentés • 3.1 UNI EN10204 típusú Ellenőrzési tanúsítvány • EK Megfelelőségi Nyilatkozat WLL kg
800 1120 2000 3150
A mm
32 38 44,5 44,5
E mm
20,5 20,5 22 27
Ft
3.351 4.113 5.028 6.398
1 1 1 1
080630008 080630011 080630020 080630031
513
8064S
8050D
állítható emelőhorog szénacél
B
Ft
C
EN 1677-5 MŰSZAKI ADATOK • Min. biztonsági koefficiens: 5 • Hőkezelés: díjazás ellenében • Gyártási száma LABORELEMZÉSEK • Kémiai elemzés,, metallográfiai elemzés • Terhelhetőségi teszt (WLL x 2,5) • Szakítópróba • Fáradáspróba (Min. 20.000 ciklus) RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204 • Ellenőrzési tanúsítvány 3.1 UNI EN10204 • CE-Megfelelőségi nyilatkozat
800 1000 1600 2000 3200 5000 7500 10000
B mm
31 40 47 47 64 77 90 96
C mm
20 22 23 27 35 43 53 58
Ft
8.227 10.359 14.016 15.996 28.336 48.445 71.296 125.530
1 1 1 1 1 1 1 1
080640107 080640110 080640115 080640120 080640130 080640150 080640175 080640199
8065SC
terhelés alatt forgó emelőhorog, csapágyas szénacél
B
C
EN 1677-5 MŰSZAKI ADATOK • Min. biztonsági koefficiens: 5 • Hőkezelés: díjazás ellenében • Gyártási száma LABORELEMZÉSEK • Kémiai elemzés, metallográfiai elemzés • Terhelhetőségi teszt (WLL x 2,5) • Szakítópróba • Fáradáspróba (Min. 20.000 ciklus) RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204 • Ellenőrzési tanúsítvány 3.1 UNI EN10204 • CE-Megfelelőségi nyilatkozat WLL kg
800 1000 1600 2000 3200 5000 7500
közösítő emelő láncszem, nagyszilárdságú ötvözött acél WLL 1 láncfelfüggesztésnél értendő
WLL kg
8085
biztosítóelem készlet emelőhorgokhoz
B mm
38 38 47 47 54 72 82
514
C mm
20 22 23 27 35 43 53
Ft
14.168 17.824 21.937 25.441 46.008 66.727 111.210
8050D1 1.889 8064S-8065SC/800 8050D2 2.194 8064S-8065SC/1000 8050D3 2.377 8064S-8065SC/1600-2000 8050D4 3.900 8055S/5400 - 8064S-8065SC/3200 8050D5 4.571 8055S/8000 8064S-8065SC/5000 8050D6 7.222 8055S/11500 8064S/7500 8050D10 3.474 8062/1500 8050D11 3.869 8062/2000 8050D12 4.265 8062/3000 8050D13 5.850 8062/5000 8050D22 9.902 8055S/16000 8064S/10000 8050D23 13.711 8055S/22000 8050D24 158 8051S/250 8050D25 198 8051S/500 8050D29 5.028 8061F/5300 8050D30 5.180 8061F/8000 8050D32 7.618 8060/8000 8050D33 701 8052/800 8050D34 792 8052/1120 8050D35 945 8052/2000 8050D36 1.036 8052/3150 8050D37 1.204 8052/4000 8050D38 457 8060R/1120 8050D39 609 8060R/2000 8050D40 1.066 8060R/3150 8050D41 1.676 8060R/5300 8050D42 158 8063/800 8050D43 228 8063/1120 8050D44 298 8063/2000 8050D45 365 8063/3150
8050D46 8061R/1120 8050D47 8061R/2000 8050D48 8061R/3150
1 1 1 1 1 1 1
080650107 080650110 080650115 080650120 080650130 080650150 080650175
8050 D49 8057R/1120 - 8058R/1120 8050 D50 8057R/2000 - 8058R/2000 8050 D51 8057R/3150 - 8058R/5300 8050 D52 8057R/5300 - 8058R/5300
1 080500945
B
1 080500946 1 080500947 1 080500948
C
EN 1677-4
1 080500949 1 080500950 1 080500954 1 080500955 1 080500956 1 080500957 1 080500966
MŰSZAKI ADATOK • Min. biztonsági koefficiens: 4 • Hőkezelés: díjazás ellenében • Termékspecifikáció LABORELEMZÉSEK • Kémiai elemzés, metallográfiai elemzés • Terhelhetőségi teszt (WLL x 2,5) • Szakítópróba • Fáradáspróba (Min. 20.000 ciklus) RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204 • Ellenőrzési tanúsítvány 3.1 UNI EN10204 • CE-Megfelelőségi nyilatkozat
1 080500967 1 080500969 1 080500970 1 080500974 1 080500975
WLL kg
* 1500
Ø mm
7 8 10 13 16 19
2000 3150 5300 8000 11200
B mm
C mm
Ft
4.936 6.398 8.379 12.035 17.367 28.031
110 60 110 60 135 75 160 90 180 100 200 110
1 1 1 1 1 1
080850016 080850020 080850032 080850054 080850080 080850190
1 080500977 1 080500978 1 080500979 1 080500980 1 080500981 1 080500982 1 080500983
8086
hármas közösítő emelő láncszem, nagyszilárdságú ötvözött acél * 7 mm-es szemátmérő alkalmazásánál, WLL=3150 Kg.
C
1 080500984 1 080500985
B
1 080500986 1 080500987 1 080500988 1 080500989 1 080500990
472
1 080500991
472
1 080500992
655
1 080500993
1.423
1 080500849
1.559
1 080500850
1.695
1 080500851
3.728
1 080500852
EN 1677-4 MŰSZAKI ADATOK • Min. biztonsági koefficiens: 4 • Hőkezelés: díjazás ellenében • Gyártási száma LABORELEMZÉSEK • Kémiai elemzés, metallográfiai elemzés • Terhelhetőségi teszt (WLL x 2,5) • Szakítópróba • Fáradáspróba (Min. 20.000 ciklus) RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204 • Ellenőrzési tanúsítvány 3.1 UNI EN10204 • CE-Megfelelőségi nyilatkozat
WLL kg * 3150
4250 6700 11200 17000
Ø mm
7 8 10 13 16
B mm
C mm
135 75 160 90 180 100 200 110 260 140
Ft
16.148 24.680 31.687 52.101 75.867
1 1 1 1 1
080860021 080860042 080860067 080860100 080860117
WLL 3 vagy 4 láncfelfüggesztésnél értendő mikor a ß szög < 45°.
8090R - 8090
8100
összekötő emelő tag, nagyszilárdságú ötvözött acél
8091
lánc, nagyszilárdságú ötvözött acélból
rögzítő emelőheveder 1 karos lánc táskában
A mm
Kérésre Self-locking-gal és megrövidítve
ØC A
Ø
B
D
EN 818-2
MŰSZAKI ADATOK • biztonsági együttható: 4 • hőkezelés: lágyítás • gyártási sorozatszám LABORATÓRIUMI ELEMZÉS • vegyi analízis • metallográfiai analízis • szakítópróba RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • 2.2 UNI EN10204 típusú Tesztjelentés • EN818-2 Gyártói Tanúsítvány • EK Megfelelőségi Nyilatkozat
EN 1677-1 MŰSZAKI ADATOK • Min. biztonsági koefficiens: 4 • Hőkezelés: díjazás ellenében • Gyártási száma LABORELEMZÉSEK • Kémiai elemzés, metallográfiai elemzés • Terhelhetőségi teszt (WLL x 2,5) • Szakítópróba • Fáradáspróba (Min. 20.000 ciklus) RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékspecifikáció • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204 • Ellenőrzési tanúsítvány 3.1 UNI EN10204 • CE-Megfelelőségi nyilatkozat WLL ØC A kg Ø mm max mm
8090R 8090R 8090R 8090R 8090R
1120 1500 2000 3150 5300
8090
8000
6 7 8 10 13
13 7,5 18 9 18 11 22 13,0 30 16
WLL ØC A kg Ø mm max mm
16
32
22
Ft
WLL kg
1.981 2.590 3.199 3.961 7.681
1 1 1 1 1
Ft
080900111 080900115 080900120 080900131 080900153
16.605
1 080900080
8090F
összekötő emelő tag, polieszter hevederekhez, nagyszilárdságú ötvözött acél
1120 1500 2000 3150 5300 8000
Ø mm
6 7 8 10 13 16
A mm
B mm
18 7,8 21 9,1 24 10,4 30 13 39 16,9 48 20,8
Ft/m
5.485 6.551 7.770 11.578 19.347 27.270
L
1 1 1 1 1 1
081000011 081000016 081000020 081000032 081000053 081000080
UNI EN 818-4
RÖGZÍTŐ HEVEDER Biztonsági fok 8 Gyártó tanúsítvány UNI EN 818-4 szerint
MŰSZAKI ADATOK • Min. biztonsági koefficiens: 4 • Szériaazonosítólap MELLÉKELT TANÚSÍTVÁNYOK • Gyártói tanúsitvány UNI EN818-4 • CE-Megfelelőségi nyilatkozat RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás
A
D mm
C
EN 1677-1 MŰSZAKI ADATOK • Min. biztonsági koefficiens: 4 • Hőkezelés: díjazás ellenében • Gyártási száma LABORELEMZÉSEK • Kémiai elemzés, metallográfiai elemzés* • Terhelhetőségi teszt (WLL x 2,5) • Szakítópróba • Fáradáspróba (min. 20.000 ciklus) RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204 • Ellenőrzési tanúsítvány 3.1 UNI EN10204 • CE-Megfelelőségi nyilatkozat WLL kg
2000 3150 5300 8000
Ø mm
A mm
7-8 10,5 10 12 13 17 16 21
C mm
40 50 60 75
Ft
7.618 9.141 14.168 21.785
1 1 1 1
080900220 080900232 080900253 080900280
6* 6* 6* 6* 7* 7* 7* 7* 8* 8* 8* 8* 10* 10* 10* 10* 13* 13* 13* 13* 16* 16* 16* 16*
L m
1 2 3 4 1 2 3 4 1 2 3 4 1 2 3 4 1 2 3 4 1 2 3 4
WLL ton
1,12 1,12 1,12 1,12 1,5 1,5 1,5 1,5 2 2 2 2 3,15 3,15 3,15 3,15 5,3 5,3 5,3 5,3 8 8 8 8
Ft
22.038 27.523 33.008 38.493 23.958 30.509 37.060 43.611 26.712 34.482 42.252 52.391 33.453 45.031 58.978 70.556 56.394 75.741 95.519 114.865 102.095 129.795 157.065 184.335
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
080910001 080910002 080910003 080910004 080910021 080910022 080910023 080910024 080910041 080910042 080910043 080910044 080910051 080910052 080910053 080910054 080910131 080910132 080910133 080910134 080910161 080910162 080910163 080910164
* Súlynak megfelelő facsomagolás
515
8094
rögzítő emelőheveder 4 karos lánc táskában
Kérésre Self-locking-gal és megrövidítve
D
8096
rögzítő emelőheveder közelítő horgokkal 1 karos lánc, táskában
L
8092
rögzítő emelőheveder 2 karos lánc táskában
Kérésre Self-locking-gal és megrövidítve
D
D
UNI EN 818-4
L
L
MŰSZAKI ADATOK • Min. biztonsági koefficiens: 4 • Szériaazonosítólap MELLÉKELT TANÚSÍTVÁNYOK • Gyártói tanúsitvány UNI EN818-4 • CE-Megfelelőségi nyilatkozat RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás
UNI EN 818-4
D mm
MŰSZAKI ADATOK • Min. biztonsági koefficiens: 4 • Szériaazonosítólap MELLÉKELT TANÚSÍTVÁNYOK • Gyártói tanúsitvány UNI EN818-4 • CE-Megfelelőségi nyilatkozat RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás
D mm
6* 6* 6* 6* 7* 7* 7* 7* 8* 8* 8* 8* 10* 10* 10* 10* 13* 13* 13 13 16* 16 16 16
L m
1 2 3 4 1 2 3 4 1 2 3 4 1 2 3 4 1 2 3 4 1 2 3 4
WLL ton
1,6 1,6 1,6 1,6 2,12 2,12 2,12 2,12 2,8 2,8 2,8 2,8 4,25 4,25 4,25 4,25 7,5 7,5 7,5 7,5 11,2 11,2 11,2 11,2
36.673 47.643 58.613 71.952 43.030 56.132 71.603 84.705 46.198 61.738 79.647 95.187 66.504 89.660 113.245 136.400 98.682 137.805 171.330 223.425 190.515 253.285 307.825 362.365
* Súlynak megfelelő facsomagolás
516
Ft
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
080920001 080920002 080920003 080920004 080920021 080920022 080920023 080920024 080920041 080920042 080920043 080920044 080920051 080920052 080920053 080920054 080920131 080920132 080920133 080920134 080920161 080920162 080920163 080920164
6* 6* 6* 6* 7* 7* 7* 7* 8* 8* 8* 8 10* 10 10 10 13 13 13 13 16 16 16 16
L m
1 2 3 4 1 2 3 4 1 2 3 4 1 2 3 4 1 2 3 4 1 2 3 4
WLL ton
2,36 2,36 2,36 2,36 3,15 3,15 3,15 3,15 4,25 4,25 4,25 4,25 6,7 6,7 6,7 6,7 11,2 11,2 11,2 11,2 17 17 17 17
Ft
72.024 96.333 118.275 140.645 82.073 108.275 134.910 161.115 96.941 128.450 159.530 198.845 125.955 175.865 226.810 273.120 208.290 285.680 363.070 440.455 393.530 502.610 611.690 720.770
* Súlynak megfelelő facsomagolás
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
080940001 080940002 080940003 080940004 080940021 080940022 080940023 080940024 080940041 080940042 080940043 080940044 080940051 080940052 080940053 080940054 080940131 080940132 080940133 080940134 080940161 080940162 080940163 080940164
UNI EN 818-4
MŰSZAKI ADATOK • Min. biztonsági koefficiens: 4 • Szériaazonosítólap MELLÉKELT TANÚSÍTVÁNYOK • Gyártói tanúsitvány UNI EN818-4 • CE-Megfelelőségi nyilatkozat RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás
D mm
6* 6* 6* 6* 7* 7* 7* 7* 8* 8* 8* 8* 10* 10* 10* 10* 13* 13* 13* 13* 16* 16* 16* 16
L m
1 2 3 4 1 2 3 4 1 2 3 4 1 2 3 4 1 2 3 4 1 2 3 4
WLL ton
1,12 1,12 1,12 1,12 1,5 1,5 1,5 1,5 2 2 2 2 3,15 3,15 3,15 3,15 5,3 5,3 5,3 5,3 8 8 8 8
Ft
26.486 31.971 37.456 41.844 29.229 35.780 41.021 47.572 32.227 39.997 47.767 57.906 42.715 56.662 68.240 79.818 81.088 94.631 114.410 139.560 133.430 152.950 180.220 215.725
*A súly tartalmazza a fakoffer súlyát!
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
080960001 080960002 080960003 080960004 080960021 080960022 080960023 080960024 080960041 080960042 080960043 080960044 080960051 080960052 080960053 080960054 080960131 080960132 080960133 080960134 080960161 080960162 080960163 080960164
8097
HEVEDER
rögzítő emelőheveder közelítő horgokkal 2 karos lánc, táskában
Biztonsági faktor 7:1 Gyártó tanúsítvány UNI EN 1492 szerint MŰSZAKI ADATOK • Min. biztonsági koefficiens: 7 • Gyártási száma LABORELEMZÉSEK • Szakítópróba RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204 • Gyártói tanúsítvány UNI EN1492 • CE-Megfelelőségi nyilatkozat
D
8098
L
rögzítő emelőheveder közelítő horgokkal 4 karos lánc, táskában
D
UNI EN 818-4 L
MŰSZAKI ADATOK • Min. biztonsági koefficiens: 4 • Szériaazonosítólap MELLÉKELT TANÚSÍTVÁNYOK • Gyártói tanúsitvány UNI EN818-4 • CE-Megfelelőségi nyilatkozat RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás
6* 6* 6* 6* 7* 7* 7* 7* 8* 8* 8* 8* 10* 10* 10* 10* 13* 13* 13 13 16 16 16 16
L m
1 2 3 4 1 2 3 4 1 2 3 4 1 2 3 4 1 2 3 4 1 2 3 4
WLL ton
1,6 1,6 1,6 1,6 2,12 2,12 2,12 2,12 2,8 2,8 2,8 2,8 4,25 4,25 4,25 4,25 7,5 7,5 7,5 7,5 11,2 11,2 11,2 11,2
Ft
45.569 54.345 67.509 78.654 53.572 66.423 79.525 92.627 57.228 72.029 90.677 106.215 85.028 108.185 131.770 154.925 148.500 187.195 222.510 261.205 245.060 299.600 354.140 408.680
*A súly tartalmazza a fakoffer súlyát!
1 t lila emelőheveder kétrétegű, lapos szalag, erősített karikákkal, nagy ellenállású polieszter (PES)
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
080970001 080970002 080970003 080970004 080970021 080970022 080970023 080970024 080970041 080970042 080970043 080970044 080970051 080970052 080970053 080970054 080970131 080970132 080970133 080970134 080970161 080970162 080970163 080970164
UNI EN 818-4
MŰSZAKI ADATOK • Min. biztonsági koefficiens: 4 • Szériaazonosítólap MELLÉKELT TANÚSÍTVÁNYOK • Gyártói tanúsitvány UNI EN818-4 • CE-Megfelelőségi nyilatkozat RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás
D mm
6* 6* 6* 6* 7* 7* 7* 7* 8* 8* 8* 8 10* 10 10 10 13 13 13 13 16 16 16 16
L m
1 2 3 4 1 2 3 4 1 2 3 4 1 2 3 4 1 2 3 4 1 2 3 4
WLL ton
2,36 2,36 2,36 2,36 3,15 3,15 3,15 3,15 4,25 4,25 4,25 4,25 6,7 6,7 6,7 6,7 11,2 11,2 11,2 11,2 17 17 17 17
Ft
89.816 109.735 132.110 154.050 103.155 124.120 150.755 176.960 112.785 144.295 175.375 214.685 149.110 203.650 249.965 296.275 283.850 361.240 442.495 516.015 486.160 595.240 704.320 813.400
L
D mm
8150
H
UNI EN 1492-1
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
080980001 080980002 080980003 080980004 080980021 080980022 080980023 080980024 080980041 080980042 080980043 080980044 080980051 080980052 080980053 080980054 080980131 080980132 080980133 080980134 080980161 080980162 080980163 080980164
L m
0,5 1 1,5 2 2,5 3 4 5 6 8
H mm
30 30 30 30 30 30 30 30 30 30
WLL ton
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
Ft
1.249 1.554 2.011 2.407 2.955 3.443 4.388 5.454 6.398 8.531
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
081500005 081500010 081500015 081500020 081500025 081500030 081500040 081500050 081500060 081500080
*A súly tartalmazza a fakoffer súlyát!
517
8159
6 t barna emelőheveder kétrétegű, lapos szalag, erősített karikákkal, nagy ellenállású polieszter (PES)
L
H
UNI EN 1492-1
8153
8157
4 t szürke emelőheveder kétrétegű, lapos szalag, erősített karikákkal, nagy ellenállású polieszter (PES) L m
3 4 5 6 8 10
L
L
2 t zöld emelőheveder kétrétegű, lapos szalag, erősített karikákkal, nagy ellenállású polieszter (PES)
H mm
180 180 180 180 180 180
WLL ton
Ft
23.766 30.012 36.562 43.265 56.368 70.383
6 6 6 6 6 6
1 1 1 1 1 1
081590030 081590040 081590050 081590060 081590080 081590100
H
UNI EN 1492-1 L m
1 1,5 2 2,5 3 4 5 6 8 10
H mm
60 60 60 60 60 60 60 60 60 60
H
WLL ton
Ft
3.047 4.083 4.723 5.637 6.459 8.075 9.597 11.121 14.473 17.824
2 2 2 2 2 2 2 2 2 2
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
081530010 081530015 081530020 081530025 081530030 081530040 081530050 081530060 081530080 081530100
UNI EN 1492-1 L m
2 3 4 5 6 8 10 12
H mm
120 120 120 120 120 120 120 120
WLL ton
Ft
9.597 12.949 16.605 20.262 24.070 31.382 38.696 46.312
4 4 4 4 4 4 4 4
1 1 1 1 1 1 1 1
081570020 081570030 081570040 081570050 081570060 081570080 081570100 081570120
8160 8156
3 t sárga emelőheveder kétrétegű, lapos szalag, erősített karikákkal, nagy ellenállású polieszter (PES)
8158
5 t piros emelőheveder kétrétegű, lapos szalag, erősített karikákkal, nagy ellenállású polieszter (PES)
L
L
L
8 t kék emelőheveder kétrétegű, lapos szalag, erősített karikákkal, nagy ellenállású polieszter (PES)
H
H
UNI EN 1492-1
UNI EN 1492-1
H
UNI EN 1492-1 L m
1 1,5 2 2,5 3 4 5 6 8 10 12
H mm
90 90 90 90 90 90 90 90 90 90 90
518
WLL ton
3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3
Ft
4.113 5.332 6.703 7.922 9.293 11.883 14.777 17.063 22.242 27.117 31.078
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
081560010 081560015 081560020 081560025 081560030 081560040 081560050 081560060 081560080 081560100 081560120
L m
2 3 4 5 6 8 10 12
H mm
150 150 150 150 150 150 150 150
WLL ton
5 5 5 5 5 5 5 5
Ft
12.187 17.063 21.023 25.593 30.773 40.218 48.445 58.500
1 1 1 1 1 1 1 1
081580020 081580030 081580040 081580050 081580060 081580080 081580100 081580120
L m
3 5 6 8 10
H mm
240 240 240 240 240
WLL ton
8 8 8 8 8
Ft
31.993 49.664 58.500 77.696 94.453
1 1 1 1 1
081600030 081600050 081600060 081600080 081600100
8161
8177
10 t narancs emelőheveder kétrétegű, lapos szalag, erősített karikákkal, nagy ellenállású polieszter (PES)
4 t emelőheveder végtelenített heveder, szürke, nagy ellenállású polieszter (PES)
L
L
H
8173
H
2 t emelőheveder végtelenített heveder, zöld, nagy ellenállású polieszter (PES)
UNI EN 1492-1
UNI EN 1492-2
L m
WLL ton
Ft
59.414 73.125 85.312 112.735 138.635 163.010
10 10 10 10 10 10
1 1 1 1 1 1
081610040 081610050 081610060 081610080 081610100 081610120
8170
H
L m
L
0,5 1 1,5 2 2,5 3 4 5 6
H mm
50 50 50 50 50 50 50 50 50
WLL ton
Ft
1.858 2.955 4.327 5.637 6.886 8.227 11.121 13.864 16.605
2 2 2 2 2 2 2 2 2
1 1 1 1 1 1 1 1 1
081730010 081730020 081730030 081730040 081730050 081730060 081730080 081730100 081730120
UNI EN 1492-2
WLL ton
1 1 1 1 1 1
H mm
45 45 45 45 45 45
Ft
1.524 1.858 2.590 3.291 4.814 6.307
1 1 1 1 1 1
1 1,5 2 2,5 3 4 5 6 8
081700010 081700020 081700030 081700040 081700060 081700080
L
L m
081770020 081770030 081770040 081770050 081770060 081770080 081770100 081770120 081770160
L m
0,5 1 1,5 2 3 4
1 1 1 1 1 1 1 1 1
H
3 t emelőheveder végtelenített heveder, sárga, nagy ellenállású polieszter (PES)
UNI EN 1492-2
5 t emelőheveder végtelenített heveder, piros, nagy ellenállású polieszter (PES)
8176
H
Ft
4.632 7.007 9.293 11.578 13.558 17.977 20.871 25.136 33.363
4 4 4 4 4 4 4 4 4
8178
UNI EN 1492-2
1 t emelőheveder végtelenített heveder, lila, nagy ellenállású polieszter (PES)
65 65 65 65 65 65 65 65 65
WLL ton
L
H mm
300 300 300 300 300 300
L
L m
4 5 6 8 10 12
1 1,5 2 2,5 3 4 5 6 8
H mm
H
H mm
70 70 70 70 70 70 70 70 70
WLL ton
5 5 5 5 5 5 5 5 5
Ft
5.667 8.227 11.274 13.864 16.605 22.546 27.270 31.078 41.438
1 1 1 1 1 1 1 1 1
081780020 081780030 081780040 081780050 081780060 081780080 081780100 081780120 081780160
UNI EN 1492-2
L m
1 1,5 2 2,5 3 4 5 6
H mm
60 60 60 60 60 60 60 60
WLL ton
3 3 3 3 3 3 3 3
Ft
3.869 5.728 7.435 9.141 10.817 14.473 18.281 21.937
1 1 1 1 1 1 1 1
081760020 081760030 081760040 081760050 081760060 081760080 081760100 081760120
519
8179A
RÖGZÍTŐ HEVEDER
10 t emelőheveder végtelenített szalag, narancs nagy szakítószilárdságú poliészter szövet (PES)
2:1 UNI EN 12195 szabvány szerint Min. biztonsági koefficiens: 2 • Azonosítókód LABORELEMZÉSEK • Racsni terhelési teszt • Fémrészek deformálódási teszt • Komplett termékre szakítópróba RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204
8180
L
Racsnis rögzítő heveder, egyhorgos
L2
L1
H L
UNI EN 1492-2
8179M
25 mm
EN 12195-2
6 t emelőheveder végtelenített heveder, barna nagy ellenállású polieszter (PES)
L m
3 4 6 8 10
H mm
95 95 95 95 95
WLL ton
10 10 10 10 10
Ft
34.734 46.008 68.555 92.015 114.565
L m
1 1 1 1 1
081790506 081790508 081790512 081790516 081790520
L2 mm
3750 5750 7750
L1 mm
Ft
4.661 5.058 5.667
250 250 250
1 081800004 1 081800006 1 081800008
LC = 750 kg
8181
8166
Dörzsölésgátló burkolat hevederekhez, nagy szakítószilárdságú poliészter (PES) Elastomer alsó réteggel
L
4 6 8
Racsnis rögzítő heveder, egyhorgos
L2
L1
H L H
UNI EN 1492-2 L m
3 4 6 8
H mm
80 80 80 80
35 mm
WLL ton
Ft
18.129 25.289 37.476 49.664
6 6 6 6
1 1 1 1
EN 12195-2
081790060 081790080 081790120 081790160
L m
H mm
8179B
8 t emelőheveder végtelenített szalag, kék nagy szakítószilárdságú poliészter szövet (PES)
70 80 110 155 170 235
ø mm
45 52 70 100 110 150
L m
3 3 3 3 3 4
Ft
5.941 7.160 8.836 18.129 19.805 54.844
1 1 1 1 1 1
081660073 081660083 081660103 081660153 081660170 081660235
4 6 8
L2 mm
3600 5600 7600
L1 mm
Ft
6.703 7.464 8.075
400 400 400
1 081810004 1 081810006 1 081810008
LC = 1000 kg
8181S
racsnis rögzítő rendszer, LC 1000 kg nagy szakítósziládságú poliészter szalag (PES) platórögzítő horgok L2
L1
L
L
H 35 mm
EN 12195-2
UNI EN 1492-2 L m
1 3 4 6 8
H mm
85 85 85 85 85
WLL ton
520
8 8 8 8 8
Ft
11.121 25.289 32.906 50.274 66.117
1 1 1 1 1
081790220 081790260 081790280 081790320 081790360
L m
6
L2 mm
5600
LC = 1000 kg
L1 mm
400
Ft
7.312
1 081810206
8182T
racsnis rögzítő rendszer, LC 1500kg nagy szakítósziládságú poliészter szalag (PES) OLDALFAL rögzítő horgok L2
8182TS
racsnis rögzítő rendszer, LC 1500kg nagy szakítósziládságú poliészter szalag (PES) horgos rögzítés L2
L1
L1
L
L
50 mm
50 mm
EN 12195-2
EN 12195-2 L m
8,5 10,5
L1 mm
L m
L2 mm
400 400
Ft
8.884 9.953
8100 10100
1 081821085 1 081821105
8,5 10,5
L1 mm
400 400
L2 mm
Ft
8.884 9.953
8100 10100
1 081821285 1 081821305
LC = 1500 kg
LC = 1500 kg
8182S
Racsnis rögzítő heveder, kéthorgos
8182
8182A
Racsnis rögzítő heveder, egyhorgos
L2
racsnis rögzítő rendszer 2 tartógyűrűvel nagy szakítószilárdságú poliészter heveder (PES) terheléshatár 2.000 kg
L1 L2
L1
L L 50 mm
EN 12195-2 L m
6,5 8,5 10,5 14,5
150 mm
50 mm
L2 mm
L1 mm
6100 8100 10100 14100
H 50 mm
EN 12195-2
Ft
9.141 10.359 11.274 12.644
400 400 400 400
1 1 1 1
081820065 081820085 081820105 081820145
LC = 2000 kg
EN 12195-2 L m
8,5 10,5
L2 mm
L1 mm
8100 10100
400 400
Ft
10.207 11.274
1 081820285 1 081820305
LC = 2000 kg L2 mm
Ft
8182LP 8100 hosszú rész 8182SP rövid rész
5.028
1 081820902
5.028
1 081820905
racsnis rögzítő rendszer, LC 2500kg nagy szakítósziládságú poliészter szalag (PES) horgos rögzítés L2
L2 mm
8,5
L1 mm
8100
Ft
9.445
400
1 081820585
LC = 2000 kg L2 mm
8182SLP 8100 hosszú rész 8182SSP rövid rész
8182H
L m
Ft
4.875
1 081820912
4.875
1 081820915
8182E
racsnis rögzítő rendszer furgonokba és teherautókba, terheléshatár 1.000 kg nagy szakítósziládságú poliészter heveder (PES) H 50 mm
L1
L1
L2
L
50 mm
EN 12195-2 L m
EN 12195-2 L m
6,5 8,5 10,5 14,5
L1 mm
400 400 400 400
LC = 2500 kg
L2 mm
6100 8100 10100 14100
4
Ft
9.953 10.888 12.358 15.030
1 1 1 1
081820406 081820408 081820410 081820414
L2 mm
3500
L1 mm
500
H mm
50
Ft
5.454
1 081820440
LC = 1000 kg
8182EL 8182EC
L2 mm
2500
Ft
1.676 3.412
1 081820942 1 081820945
521
8185
8188F
Racsnis rögzítő heveder
Rögzítő heveder LC 200 kg, nagy szakítószilárdságú polieszter szalag (PP)
1500 2500 5000
8188C
1/2
L
1/2
L
Racsnis rögzítő heveder, LC 750 kg, nagy szakítószilárdságú polieszter szalag (PP)
LC = 200 kg
LC = 1500 kg
LC = 100 kg
LC = 750 kg
EN 12195-2 L m
L m
Ft
5 8
3.808 4.723
1 081850005 1 081850008
Ft
1,5 2,0 2,5 3,0 5,0
761 802 914 969 1.341
10 10 10 10 6
081880215 081880220 081880225 081880230 081880250
L
EN 12195-2
25 mm
1/2
25 mm
8186
LC = 800 kg
Racsnis rögzítő heveder
LC = 400 kg
25 mm
EN 12195-2
L m
Ft
1.950
3 081880350
1/2
L
5
LC = 2000 kg LC = 1000 kg
35 mm
8188VF/35
Rögzítő heveder LC 500 kg, nagy szakítószilárdságú polieszter szalag (PES)
EN 12195-2 L m
Ft
4.723 5.789
1 081860005 1 081860008 1/2 L
5 8
8188CG/25
8187
Racsnis rögzítő heveder LC = 500 kg LC = 250 kg
Racsnis 2 horgos rögzítő heveder, LC 375 kg nagy szakítószilárdságú polieszter szalag (PES)
35 mm
L m
1/2 L
4
Ft
2.651
L1
EN 12195-2
3 081881290
L
LC = 4000 kg LC = 2000 kg
L2
LC = 375 kg
50 mm 25 mm
EN 12195-2 L m
5 8
522
EN 12195-2
Ft
7.312 8.531
1 081870005 1 081870008
L m
3 5
L1 mm
480 480
L2 mm
170 170
Ft
2.955 3.230
1 081880430 1 081880450
8188VFG2
8206
Horgos és szemes feszítőszerelvény AISI 316
2 horgos rögzítő heveder LC 250 kg nagy szakítószilárdságú polypropilén szalag (PP)
A ØF B
L
L1
Szakítóerő (BF) - lásd a műszaki adatok specifikációját online WWW.ROBURITALY.COM LC = 250 kg
A mm
8201T
M5 M6 M8 M10 M12 M14 M16 M20
csőanyás feszítő rozsdamentes acél AISI 316
L2
35 mm Ø
EN 12195-2 L m
3
L1 mm
L
L2 mm
450
Ft
3.595
110
1 081881530
8188FG3
3 horgos rögzítő heveder LC 250 kg nagy szakítószilárdságú polypropilén szalag (PP)
LC = 250 kg
35 mm
L max m
3,5
L min m
L1 mm
L2 mm
Ft
4.875
0,85 450 110
1 081880630
Ø ”
WFL kg
L mm
Ft
M6 1/4 160 95 M8 5/16 300 105 M10 3/8 470 125 M12 1/2 690 150 M14 9/16 940 165 M16 5/8 1290 190 M20 3/4 2130 210
11 12 14 16 18 22 26 29
WFL kg
Ft
1.767 2.346 3.656 5.637 9.597 22.394 22.852 35.649
25 45 95 140 300 420 570 875
A
10 5 5 1 1 1 1 1
082060205 082060206 082060208 082060210 082060212 082060214 082060216 082060220
847 1.234 2.087 3.321 3.839 6.581 9.445
C B
5 5 3 3 1 1 1
082010406 082010408 082010410 082010412 082010414 082010416 082010420
8205
Mindkét oldalon szemes feszítőszerelvény AISI 316
8189
A
Poliészterszalag (PES) racsnis hevederhez
72 92 122 150 201 225 244 295
øF mm
Mindkét oldalon horgos feszítőszerelvény AISI 316
LABORATÓRIUMI ELEMZÉS • vegyi elemzés • szakítópróba RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés a 2.2 UNI EN10204 szerint
Ø mm
L2
B mm
8207
L L1
LABORELEMZÉSEK • Kémiai elemzés • Szakítópróba RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204
ØF
LABORELEMZÉSEK • Kémiai elemzés • Szakítópróba RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204
A mm
M5 M6 M8 M10 M12 M14 M16 M20
B mm
72 92 122 150 201 225 244 295
C mm
9 9 10 12 14 15 16 19
WFL kg
Ft
1.767 2.346 3.656 5.637 9.597 22.394 22.852 35.649
25 45 95 140 300 420 570 875
10 5 5 1 1 1 1 1
082070205 082070206 082070208 082070210 082070212 082070214 082070216 082070220
8209
B
Mindkét oldalon kengyeles feszítőszerelvény AISI 316 A
H mm
25 35 50
L m
LC kg
100 100 100
Ft
27.422 35.649 56.977
750 1000 2000
1 081890902 1 081890903 1 081890905
ØF
MŰSZAKI ADATOK • Min. biztonsági koefficiens: 4 • Azonosítókód LABORELEMZÉSEK • Szakítópróba RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204
B
LABORELEMZÉSEK • Kémiai elemzés • Szakítópróba RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204
8189PA
2 sarokvédő poliészter rögzítő hevederekhez H1
A mm
L1
H2
L2 L2 L1xL2 mm
100x60 135x90
H1 mm
60 60
H2 mm
12 18
Ft
457 1.097
1 081890060 1 081890090
M4 M5 M6 M8 M10 M12 M14 M16 M20 M24
B mm
62 72 92 122 150 201 225 244 295 350
øF mm
WFL kg
8 75 11 115 12 160 14 300 16 470 18 690 22 940 26 1290 29 2130 33 3000
Ft
1.493 1.767 2.346 3.656 5.637 9.445 22.394 22.852 35.649 77.696
10 10 5 5 1 1 1 1 1 1
082050204 082050205 082050206 082050208 082050210 082050212 082050214 082050216 082050220 082050224
A mm
M5 M6 M8 M10 M12 M14 M16 M20 M24
B mm
72 92 122 150 201 225 244 295 350
øF mm
WFL kg
5 115 6 160 8 300 10 470 12 690 14 940 16 1290 20 2130 24 3060
Ft
3.108 3.778 5.424 8.836 14.473 19.347 29.555 51.188 118.830
5 5 5 1 1 1 1 1 1
082090205 082090206 082090208 082090210 082090212 082090214 082090216 082090220 082090224
523
8210
8220
Kengyeles és anyás feszítőszerelvény AISI 316
8227
Kötélszív AISI 316
Hosszú egyenes kengyelcsavar AISI 316
D ØF
A ØF
C A
B
ØD A
LABORELEMZÉSEK • Kémiai elemzés • Szakítópróba RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204
A mm
M5 M6 M8 M10 M12 M14 M16 M20
B mm
81 92 112 121 150 169 190 220
øF mm
WFL kg
5 115 6 160 8 300 10 470 12 690 14 940 16 1290 20 2130
Ft
3.869 4.692 6.947 10.969 16.605 23.613 35.649 59.414
LABORELEMZÉSEK • Kémiai elemzés RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírásy • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204
3 3 1 1 1 1 1 1
082100205 082100206 082100208 082100210 082100212 082100214 082100216 082100220
8216
Szorítókengyel AISI 316
LABORELEMZÉSEK • Kémiai elemzés • Szakítópróba RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204
øF mm
2 3 4 5 6 8 10 12 14 16 18 20 22
D mm
4,5 6 6,6 8,5 10 12,5 14,6 18 19 22 23 27,8 29,6
A mm
21 24 28 30 37 51 56 68 69 83 81 105 112
C mm
Ft
4 5 6 8 10 12
244 274 314 371 427 655 808 1.081 1.462 1.645 1.950 2.255 2.955
7,5 10 11 13 15 23 27 32 34 37 38 45 45
øD mm
15 15 10 10 10 5 5 5 5 5 1 1 1
082200202 082200203 082200204 082200205 082200206 082200208 082200210 082200212 082200214 082200216 082200218 082200220 082200222
8225 T ØF
Egyenes kengyelcsavar AISI 316
A
LABORELEMZÉSEK • Kémiai elemzés • Nyomaték teszt RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204 * CE-Megfelelőségi nyilatkozat
8 10 13,5 17 21 25
WFL kg
Ft
685 868 1.128 1.889 2.986 4.875
50 70 100 250 400 600
Ivelt kengyelcsavar AISI 316
10 10 5 5 1 1
082270204 082270205 082270206 082270208 082270210 082270212
A
B DØ
LABORELEMZÉSEK • Kémiai elemzés • Szakítópróba RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204
øD mm
DØ
5/32 3/16 1/4 5/16 3/8 1/2
A mm
8228
4 5 6 8 10 12 16 19
(N=3)
"
A mm
13 17 20 28 36 41 54 66
B mm
20 23 27 36 44 53 74 86
WFL kg
Ft
792 929 1.021 1.706 2.605 4.357 9.597 15.387
60 80 100 200 300 500 800 1100
10 10 10 5 5 5 1 1
082280204 082280205 082280206 082280208 082280210 082280212 082280216 082280219
8240
Emelő szemescsavar AISI 316
LABORELEMZÉSEK • Kémiai elemzés • Szakítópróba RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204
C B
A øF mm
2 3 4 5 6 8 10 12-13 16 20 22
"
5/64 1/8 5/32 3/16 1/4 5/16 3/8 1/2 5/8 3/4 7/8
T
80 80 80 110 120 210 240 300 335 540 595
524
N
3 3 3 3 5 5 5 5 5 5 7
Ft
732 746 853 975 1.097 1.432 2.011 2.773 4.083 5.180 7.618
15 15 10 10 10 5 5 5 5 5 3
082160202 082160203 082160204 082160205 082160206 082160208 082160210 082160213 082160216 082160220 082160222
øD mm
4 5 6 8 10 12 16 19 22 25
"
5/32 3/16 1/4 5/16 3/8 1/2 5/8 3/4 7/8 1
A mm
8 11 13 17 21 25 32 38 43 46
WFL kg
50 70 100 250 400 600 1000 1600 2000 2800
Ft
822 868 975 1.524 2.285 3.808 8.075 13.101 20.567 30.164
10 10 5 5 3 3 1 1 1 1
082250204 082250205 082250206 082250208 082250210 082250212 082250216 082250219 082250222 082250225
LABORELEMZÉSEK • Kémiai elemzés • Szakítópróba RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204
A mm
M6 M8 M10 M12
B mm
41 50 62 74
øC mm
15 20 25 30
WFL kg
75 140 230 340
Ft
853 1.188 1.858 3.199
10 10 5 5
082400206 082400208 082400210 082400212
8242
8242F
Emelő gyűrűs anya AISI 316
emelő fülescsavar, rozsdamentes acél A4 külső, KOVÁCSOLT
8249
Rögzítő szemescsavar jobbos menettel AISI 316
A
ØB D
ØC
WLL
A
A mm
M6 M8 M10 M12
B mm
27 36 45 55
øC mm
15 20 25 30
LABORELEMZÉSEK • Kémiai elemzés • Szakítópróba RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204
Ø
WFL kg
Ft
853 1.188 1.858 3.199
75 140 230 340
10 10 5 5
082420206 082420208 082420210 082420212
8240F
emelő fülescsavar, rozsdamentes acél A4 belső, KOVÁCSOLT
A mm
MŰSZAKI ADATOK • Min. biztonsági koefficiens: 6 • Gyártási száma LABORELEMZÉSEK • Kémiai elemzés • Metallográfiai elemzés • Szakítópróba RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204 • Ellenőrzési tanúsítvány 3.1 UNI EN10204 • CE-Megfelelőségi nyilatkozat
M5 M6 M8 M10 M12
øB mm
11 13 17 21 25
D mm
50 55 60 80 120
WFL kg
Ft
579 746 1.204 2.178 3.717
100 160 300 470 690
10 10 5 5 1
082490205 082490206 082490208 082490210 082490212
8249G
horog rögzítőbetéthez rozsdamentes AISI 316
WLL
E ØF Ø
MŰSZAKI ADATOK • Min. biztonsági koefficiens: 6 • Gyártási száma LABORELEMZÉSEK • Kémiai elemzés • Metallográfiai elemzés • Szakítópróba RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204 • Ellenőrzési tanúsítvány 3.1 UNI EN10204 • CE-Megfelelőségi nyilatkozat
ø mm
* M8 * M10 * M12 * M14 * M16 * M20 * M24 * M30
mm
1,25 1,5 1,75 2 2 2,5 3 3,5
WLL kg
200 400 600 1000 1200 2000 2700 4000
Ft
1.706 2.940 4.784 7.770 7.770 12.492 23.461 51.797
ø mm * M8 * M10 * M12 * M14 * M16 * M20 * M24 * M30
4 4 4 2 2 2 2 1
mm
WLL kg
1,25 1,5 1,75 2 2 2,5 3 3,5
Ft
1.706 2.940 4.784 7.770 7.770 12.492 23.461 51.797
200 400 600 1000 1200 2000 2700 4000
4 4 4 2 2 2 2 1
082420408 082420410 082420412 082420414 082420416 082420420 082420424 082420430
A mm
M5 M6 M8
082400408 082400410 082400412 082400414 082400416 082400420 082400424 082400430
LABORATÓRIUMI ELEMZÉS • vegyi elemzés • szakítópróba RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés a 2.2 UNI EN10204 szerint
8248
E mm
39 43 57
øF mm
9 10,5 14,5
WFL kg
Ft
289 371 640
25 45 95
5 082490305 5 082490306 3 082490308
8250
szemes feszítő Rozsdamentes acél 316L jobbmenetes
Rugós füles horgok retesszel AISI 316
L F
Ø L
UNI 6058 ØB
A
LABORELEMZÉSEK • Kémiai elemzés • Szakítópróba RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204
RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • 2.2 UNI EN10204 típusú Tesztjelentés
ØxL mm
10x80 10x130 12x95 12x125
F mm
8 8 10 10
Ft
1.981 2.590 2.955 3.535
1 1 1 1
082480010 082480012 082480016 082480018
L mm
50 70 100
A mm
25 31 47
øB mm
8 12,5 20
WFL kg
40 90 190
Ft
1.021 1.524 2.468
5 082500205 5 082500207 1 082500210
525
8264
8272
Forgószem AISI 316
8274
Mindkét oldalos szemes forgószem AISI 316
B
Karabiner horog AISI 316 C
A
L
D
L
L C
A
LABORELEMZÉSEK • Kémiai elemzés • Szakítópróba RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204
ØD
LABORELEMZÉSEK • Kémiai elemzés • Szakítópróba RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204 B mm
12 16 19
L mm
88 90 93
C mm
12 12 12
WFL kg
Ft
2.651 2.682 2.727
60 60 60
5 082640212 5 082640216 1 082640219
LABORELEMZÉSEK • Kémiai elemzés • Szakítópróba RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204
øAxL mm
Rugós füles horog AISI 316 øD mm
4 5 6 8 10 13 16 19
L A
A mm
L mm
11 13 15 19 23 33 38 40
50 60 66 90 112 148 184 223
WFL kg
Ft
1.341 1.706 2.133 3.474 5.301 10.817 20.110 36.562
90 115 140 250 300 650 1000 1600
D mm
WFL kg
Ft
4,5x40 6,5 6 20 5x50 7 6,5 30 6x60 8,5 7,5 40 7x70 10 9 60 8x80 12 10 75 9x90 12,5 10,5 100 10x100 15 13 120 11x120 19 18 140 12x140 22 21 140 13x160 22 26 200
8267
B
øC mm
5 5 5 3 1 1 1 1
082720204 082720205 082720206 082720208 082720210 082720213 082720216 082720219
701 732 898 1.204 1.538 2.118 2.575 3.474 4.723 5.941
A mm
10 12
L mm
87 118
B mm
21 22
WFL kg
30 70
Ft
C
2.315 3.900
LABORATÓRIUMI ELEMZÉS • vegyi elemzés • szakítópróba RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés a 2.2 UNI EN10204 szerint øAxL mm
L
5x50 6x60 8x80
5 082670210 1 082670213
ØC
LABORELEMZÉSEK • Kémiai elemzés • Szakítópróba RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204
ø C x L mm
B mm
WFL kg
BF kg
12x70 12 230 1100 16x85 14,50 440 2000 22x120 20 700 3500
526
Ft
4.265 5.789 9.141
L
A
B
082740204 082740205 082740206 082740207 082740208 082740209 082740210 082740211 082740212 082740213
gyűrűs karabiner,rozsdamentes AISI 316
D
Karabiner horog gyorscsatlakozóval és szemes forgószem Nemesacél AISI 316
10 10 5 5 5 5 1 1 1 1
8274A
8273 LABORELEMZÉSEK • Kémiai elemzés • Szakítópróba RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204
1 082730012 1 082730016 1 082730022
øC mm
D mm
6,5 7 7,5 7,5 9,5 10
WFL kg
30 40 75
Ft
822 1.005 1.645
10 082740405 5 082740406 5 082740408
8274G
8276G
Karabiner horog anyával AISI 316
8280
Asszimmetrikus karabiner horog AISI 316
C
Gyorscsatlakozó szem AISI 316 A
C L
D
L
D
L
D
A
LABORELEMZÉSEK • Kémiai elemzés • Szakítópróba RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204
A
LABORELEMZÉSEK • Kémiai elemzés • Szakítópróba RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204
B
øDxL mm
3,5x35 4x40 5x50 6x60 7x70 8x80 10x90 12x100
LABORELEMZÉSEK • Kémiai elemzés • Szakítópróba RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204
A mm
B mm
17 19 23 26 30 33 40 47
5 6 7 8 9 10 12 14
WFL kg
20 30 50 60 100 140 220 300
Ft
777 808 1.005 1.173 1.356 1.905 3.108 4.723
10 10 5 5 5 1 1 1
082800203 082800204 082800205 082800206 082800207 082800208 082800210 082800212
8282
"S" horog AISI 316
øAxL mm
øC mm
D mm
WFL kg
Ft
6x60 8,5 6,5 40 8x80 12 8,5 75 10x100 15 12 120
1.218 2.102 3.626
5 082740306 5 082740308 3 082740310
øAxL mm
øC mm
D mm
WFL kg
Ft
6x60 8,5 9 40 8x80 12 12,5 75 10x100 15 16 120
1.371 2.315 4.144
3 082760306 3 082760308 3 082760310
B1
A
B2
8276
Asszimmetrikus karabiner horog AISI 316
ØD
8278
LABORELEMZÉSEK • Kémiai elemzés • Szakítópróba RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204
Trapézhorog AISI 316
C
øD mm
D
L
3 4 5 6 8
C L
A
B1 mm
B2 mm
7,5 10,5 12,5 12,5 14
14 14,5 16 18 23
WFL kg
4 5 12 18 33
Ft
274 335 518 685 1.310
10 10 10 5 5
082820203 082820204 082820205 082820206 082820208
A
8282S
B
szimmetrikus "S" horog rozsdamentes acél AISI 316
LABORELEMZÉSEK • Kémiai elemzés • Szakítópróba RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204
B2
LABORELEMZÉSEK • Kémiai elemzés • Szakítópróba RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204
A
B1
ØD
LABORATÓRIUMI ELEMZÉS • vegyi elemzés • szakítópróba RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés a 2.2 UNI EN10204 szerint øAxL mm
øC mm
6x60 8,5 8x80 12 10x100 15
D mm
WFL kg
10 40 14 75 18 120
Ft
1.005 1.722 3.078
5 082760206 5 082760208 3 082760210
øD mm
øAxL mm
8x80 10x100
B mm
45 55
C mm
WFL kg
14 75 16 120
Ft
3.016 4.571
3 082780208 3 082780210
3 4 5 6
7,4 8,0 9,0 10,5
25 33 35 44
WFL kg
4 5 12 18
Ft
67 154 235 403
40 30 20 15
082820303 082820304 082820305 082820306
527
8284
8287
"Pelikán" horog Nemesacél AISI 316
8293
Közcsavar AISI 316
racsnis rögzítőrendszer AISI 304 nagy szakítósziládságú poliészter heveder, terheléshatár 300 kg kampós horog
L ØC
B
6 8 10
B mm
11 14 23
L mm
WFL kg
73 98 143
200 300 450
Ft
3.656 4.875 10.054
L1
L2
LABORELEMZÉSEK • Kémiai elemzés • Szakítópróba RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204
LABORELEMZÉSEK • Kémiai elemzés • Szakítópróba RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204
øC mm
felfüggeszthető csomagolásban
ØD ØA
ØE
øD mm
3 082840006 3 082840008 1 082840010
3 4 5 6 8
øA mm
E mm
WFL kg
Ft
1.188 1.554 2.071 4.052 7.282
6,3 M6 180 7,5 M8 200 9 M10 330 12,5 M12 720 16 M16 1120
Kengyeles vég AISI 316
35 mm
5 3 1 1 1
082870203 082870204 082870205 082870206 082870208
8290
L m
6
L2 mm
5700
L1 mm
Ft
16.758
300
1 082930106
LC = 300 kg
8297C
Szemesvég AISI 316
8285
L
gyűrűs rögzítő rendszer mini racsnival AISI 304 nagy szakítószilárdságú poliészter heveder, terheléshatár 700 kg
ØA
B ØC
felfüggeszthető csomagolásban
L ØD
ØA ØC
6,3 7,5 9 12,5 16
øD mm
6 6 10 12 13
WFL kg
180 200 330 720 1120
1/2
5 6 8
B mm
18 22 23
øC mm
4,3 5,2 5,2
L mm
Ft
457 548 792
40 44 51
8381SX Ft
1.585 1.981 2.864 4.723 7.374
5 3 1 1 1
082850203 082850204 082850205 082850206 082850208
5
LABORELEMZÉSEK • Kémiai elemzés • Szakítópróba RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204
øD mm
3 4 5 6 8
øA mm
øC mm
WFL kg
6,5 6,3 180 8,5 7,5 200 10,6 9 330 13 12,5 720 14,7 16 1120
528
Ft
1.676 2.042 2.620 4.052 6.703
D mm
5 3 1 1 1
082860203 082860204 082860205 082860206 082860208
D gas
1/8" 1/4" 3/8" 1/2" 3/4" 1" 1"1/4 1"1/2 2" 2"1/2 3" 4" 6" 8"
1 082970350
felfüggeszthető csomagolásban
E
H 25 mm
LABORELEMZÉSEK • Kémiai elemzés RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204
11 14 18 22 27 34 43 49 61 77 89 115 168 220
Ft
8.988
25
2 gyűrűs rögzítőrendszer csattal AISI 304 nagy szakítószilárdságú poliészter heveder, terheléshatár 250 kg
Szemes vég AISI 316
ØD ØC
H mm
8297F
D
8286
ØA
LC = 100 kg
L m
U csőbilincs
AISI 304
LC = 700 kg
5 082900205 5 082900206 5 082900208
E mm
M6 M6 M6 M6 M6 M6 M6 M8 M8 M8 M8 M8 M10 M10
Ft
533 555 564 579 609 625 716 1.265 1.341 1.843 2.042 2.651 5.028 5.941
20 20 20 20 20 20 20 10 10 10 10 10 1 1
L
3 4 5 6 8
øC mm
øA mm
083810401 083810402 083810403 083810404 083810405 083810406 083810407 083810408 083810409 083810410 083810412 083810413 083810416 083810418
1/2
øA mm
L
LABORELEMZÉSEK • Kémiai elemzés • Szakítópróba RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204
H 25 mm
LABORELEMZÉSEK • Kémiai elemzés RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TANÚSÍTVÁNYOK • Termékleírás • Vizsgálati jelentés 2.2 UNI EN10204
LC = 250 kg LC = 125 kg
L m
3
H mm
25
LC = 250 kg
Ft
8.988
1 082970230
8001Z-K
8008N-K
Ø mm
M5 M6 M8 M10 M11 M12 M14 M16 M18 M20 M22 M24
Ø mm
2 2 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
Ft
975 1.097 868 975 1.173 1.218 1.585 2.011 3.016 3.321 4.113 4.997
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
080019305 080019306 080019108 080019110 080019111 080019112 080019114 080019116 080019118 080019120 080019122 080019124
M12 M16 M20 M24
1 1 1 1
Ft
1.676 2.438 3.199 5.332
1 1 1 1
080019512 080019516 080019520 080019524
Ø mm
M5 M6 M8 M10 M11 M12 M14 M16
2 2 1 1 1 1 1 1
Ft
1.280 1.432 1.188 1.569 2.042 2.225 2.895 4.235
1 1 1 1 1 1 1 1
080059305 080059306 080059108 080059110 080059111 080059112 080059114 080059116
1
Ft
3.108
1
1 1 1
Ft
Ft
Ft
3.474 3.931 5.180
1 1 1
080099008 080099010 080099012
1
4.814
1
080099512
Ø mm
M8 M10 M12 M14
1 1 1 1
2.255 2.711 3.595 4.875
1 1 1 1
080109008 080109010 080109012 080109014
080059512 ØxE ”
3/8x6 1/2x9
M5 M6 M8 M10 M11 M12 M14
8006Z-K
Ø mm
080089305 080089306 080089208 080089210 080089212 080089214
8105-K
Ø mm
Ft
1 1 1 1 1 1
8010Z-K
8005TZ-K
M12
M12
Ft
1.463 1.523 1.112 1.356 1.737 2.438
8009TZ-K
Ø mm
8005Z-K
2 2 1 1 1 1
M8 M10 M12
8009Z-K
Ø mm
8001TZ-K
Ø mm
M5 M6 M8 M10 M12 M14
2 2 1 1 1 1 1
Ft
Ft
1.432 1.616 1.218 1.630 2.102 2.346 3.260
1 1 1 1 1 1 1
1 1
3.291 6.611
1 1
081059010 081059012
080069305 080069306 080069108 080069110 080069111 080069112 080069114
8007Z-K
Ø mm
M5 M6 M8 M10 M11 M12
2 2 1 1 1 1
1.493 1.616 1.188 1.645 2.163 2.468
1 1 1 1 1 1
080079305 080079306 080079108 080079110 080079111 080079112
529
8109-K
8025-K
ØxE ”
3/8x6 1/2x9
1 1
Ft
4.235 8.227
1 1
081099010 081099012
8016-K
Ø mm
3 5 6 8 10 11 12-13 14 16 18 20 22 24-26
6 4 4 4 2 1 1 1 1 1 1 1 1
8029R-K
Ft
1.037 975 1.037 1.218 975 716 822 868 960 1.218 1.265 1.447 1.874
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
080169403 080169405 080169406 080169408 080169410 080169011 080169013 080169014 080169016 080169018 080169020 080169022 080169026
8016FR-K
Ø mm
5 6 8 10 11 12 14 16 18 20 22 25
4 4 2 2 1 1 1 1 1 1 1 1
Ft
1.708 2.132 1.706 1.889 1.265 1.341 1.661 2.133 3.047 3.412 4.723 5.941
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
080259205 080259206 080259208 080259210 080259011 080259012 080259014 080259016 080259018 080259020 080259022 080259025
3 5 6 8 10 13
Ft
Ft
Ft
Ft
1.188 1.325 1.737 2.225 2.711 4.540
1 1 1 1 1 1
080299106 080299108 080299110 080299111 080299112 080299116
8031R-K
ØA mm
13 16 Ø mm
12 14 16 18 20 22 25
1 1 1 1 1 1 1
Ft
1.371 1.615 1.950 2.834 3.412 4.571 5.941
1 1 1 1 1 1 1
080269012 080269014 080269016 080269018 080269020 080269022 080269025
1 1
3.047 5.149
1 1
080319112 080319116
8032-K
6 6 4 4 2 2
Ft
1.188 1.037 1.157 1.218 1.005 1.554
1 1 1 1 1 1
ØA mm
13 16
ØA mm
13 16
1 1
Ft
2.711 4.571
1 1
080269212 080269216
4 4 4 2 1 1 1 1 1 1
2.803 4.632
1 1
080329012 080329016
Ø mm
Ft
889 1.218 1.889 1.280 1.218 1.386 1.874 2.011 2.620 4.296
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
M6 M8 M10 M12 * M14 M16 * M18 M20 * M22 M24 * M27 M30
080169805 080169806 080169808 080169810 080169612 080169614 080169616 080169619 080169622 080169626
Ø mm
5 6 8 10 12 14 16 18 20 22
530
1 1
8028-K
8040EN-K
080169753 080169755 080169756 080169758 080169760 080169763
5 6 8 10 12 14 16 19 22 26
1 1 1 1 1 1
8026R-K
8016U-K
Ø mm
8026A-K
Ø mm
ØA mm
6 8 10 11 13 16
4 4 2 2 1 1 1 1 1 1
Ft
1.461 2.070 1.767 1.981 1.585 2.133 3.016 4.113 5.241 6.703
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
080289305 080289306 080289308 080289310 080289112 080289114 080289116 080289118 080289120 080289122
4 4 2 1 1 1 1 1 1 1 1 1
2.070 2.070 1.463 1.021 1.234 1.432 1.752 1.981 2.742 3.595 4.509 7.404
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
080409506 080409508 080409510 080409312 080409314 080409316 080409318 080409320 080409322 080409324 080409327 080409330
8040EZ-K
Ø mm
M6 M8 M10 M12 * M14 M16 * M18 M20 * M22 M24 * M27 M30
4 4 2 1 1 1 1 1 1 1 1 1
Ft
2.194 2.194 1.554 1.066 1.280 1.524 1.829 2.163 2.895 3.900 4.845 7.770
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
080409606 080409608 080409610 080409412 080409414 080409416 080409418 080409420 080409422 080409424 080409427 080409430
1 1 1
Ø mm
8041-K
Ø mm * M8 * M10 * M12
8042EZ-K
Ft
1.249 1.798 2.498
1 1 1
080419208 080419210 080419212
M6 M8 M10 M12 * M14 M16 * M18 M20 * M22 M24 * M27 M30
4 4 2 1 1 1 1 1 1 1 1 1
Ft
Ft
Ft
Ft
2.132 2.132 1.492 1.052 1.265 1.462 1.767 2.133 2.773 3.900 4.632 7.160
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
080429606 080429608 080429610 080429412 080429414 080429416 080429418 080429420 080429422 080429424 080429427 080429430
8043-K
8042EN-K
Ø mm * M8 * M10 * M12 Ø mm
M6 M8 M10 M12 * M14 M16 * M18 M20 * M22 M24 * M27 M30
4 4 2 1 1 1 1 1 1 1 1 1
Ft
2.070 2.070 1.463 1.021 1.204 1.371 1.737 1.981 2.635 3.656 4.417 6.855
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1
080429506 080429508 080429510 080429312 080429314 080429316 080429318 080429320 080429322 080429324 080429327 080429330
1 1 1
1.204 1.752 2.407
1 1 1
080439208 080439210 080439212
8051S-K
WLL kg
250 500
1 1
990 1.981
1 1
080519202 080519205
8216-K
øF mm
2 3 4 5 6 8 10
4 4 4 2 2 2 2
3.199 3.260 3.595 2.225 2.437 3.138 4.631
1 1 1 1 1 1 1
082169402 082169403 082169404 082169405 082169406 082169408 082169410
531
Exkluzív cikkek, amelyek által a Beta karaktere jut kifejezésre, több mint 200 kiváló minőségű eredeti termék többek között sportruházat, techno-ruházat és számos személyes ajándék. Ideális reklámkampányhoz, szabadidő hasznos eltöltéséhez és a kikapcsolódáshoz.
532
9500TL
softshell, 100% poliészter szövet 320 g, háromrétegű mikroszálas külső, középső vízhatlan és szellőző membrán, polár belső
S M L XL XXL
Ft
28.945 28.945 28.945 28.945 28.945
1 1 1 1 1
095000051 095000052 095000053 095000054 095000055
9501TL
CVC felső, 80% pamut, 20% poliészter, 320 g
S M L XL XXL
Ft
16.580 16.580 16.580 16.580 16.580
1 1 1 1 1
095010051 095010052 095010053 095010054 095010055
9502TL
Ft
9.555 9.555 9.555 9.555 9.555
9505
póló, 100% jersey pamut, 160 g
S M L XL XXL
Ft
6.323 6.323 6.323 6.323 6.323
Softshell-mellény szél/esőálló, ujjatlan, kívül fekete/ belül narancssárga, narancssárga és szürke betétek a vállrészen, cipzárnál hegesztett varratok, fényvisszaverő logo elöl és a hátán
1 1 1 1 1
095030051 095030052 095030053 095030054 095030055
9572MB
Póló Vintage Beta-March F1 100% pamut
S M L XL XXL
Ft
9.355 9.355 9.355 9.355 9.355
1 1 1 1 1
Softshell-dzseki, szél/esőálló, levehető ujjak, kívül fekete/ belül narancssárga, narancssárga és szürke betétek a vállrészen, cipzárnál hegesztett varratok, fényvisszaverő logo elöl és a hátán
1 1 1 1 1
095020051 095020052 095020053 095020054 095020055
S M L XL
Ft
21.956 21.956 21.956 21.956
1 1 1 1
S M L XL XXL
095040001 095040002 095040003 095040004
Ft
17.087 17.087 17.087 17.087 17.087
1 1 1 1 1
095050001 095050002 095050003 095050004 095050005
9507U
CVC férfi felső, 60% pamut, 40% poliészter, kapucnival és hosszú cipzárral
095720701 095720702 095720703 095720704 095720705
9504
pólóing, 100% piqué pamut, 210 g
S M L XL XXL
9503TL
M L XL XXL
Ft
12.982 12.982 12.982 12.982
1 1 1 1
095070052 095070053 095070054 095070055
9507D
CVC női felső, 60% pamut, 40% poliészter, kapucnival és hosszú cipzárral
S M L XL
Ft
12.410 12.410 12.410 12.410
1 1 1 1
095070061 095070062 095070063 095070064
533
9508K
9534W
Dzseki hosszú cipzárral, nylon Ripstop, mérsékelten vízálló, összehajtható
Háromgombos pólóing kártolt pamut piké 200 gramm, fehér
9580S
napszemüveg
EN ISO 12312-1:2013+A1:2005 EN ISO 12311:2003 UV400 CAT. III
9580S
Ft
4.964
1 095800100
9593CV
S M L XL
Ft
6.013 6.013 6.013 6.013
1 1 1 1
095080011 095080012 095080013 095080014
9510
S M L XL XXL
Ft
5.919 5.919 5.919 5.919 5.919
1 1 1 1 1
095340011 095340012 095340013 095340014 095340015
kvarcóra, 42,5 mm acélház, vízálló 5 ATM, dátumos, bőrszíjjal
9534B
Rövid újjú ing 100 % pamutpuplin, 110 g/m2, narancssárga betétek és fehér szegély, kontraszt narancssárga gomb, fénnyvisszaverő logo elöl és a hátán
Háromgombos pólóing, kártolt pamut piké 200 gramm, kék
9593CV
Ft
73.502
1 095930115
9593A
kronográf óra, acélházas, vízálló 5 ATM, szilikon szíj
XS S M L XL XXL
Ft
12.887 12.887 12.887 12.887 12.887 12.887
1 1 1 1 1 1
095100000 095100001 095100002 095100003 095100004 095100005
9533N
póló légáteresztő poliészter, 175 g, fekete
S M L XL XXL
Ft
5.919 5.919 5.919 5.919 5.919
1 1 1 1 1
095340051 095340052 095340053 095340054 095340055
9537N
Fleece-pulóver, 100% poliészter, fekete 9593A
Ft
45.245
1 095930050
9593W
analóg óra, soft touch műanyag ház acélgyűrűvel, vízálló 3 ATM, szilikon szíj
S M L XL XXL
534
Ft
5.346 5.346 5.346 5.346 5.346
1 1 1 1 1
095330051 095330052 095330053 095330054 095330055
M L XL XXL
Ft
6.301 6.301 6.301 6.301
1 1 1 1
095370102 095370103 095370104 095370105
9593W
Ft
8.852
1 095930150
9544
9557J 3.0
Keményfalú húzható bőrönd
bevont szövet/poliészter sporttáska, oxford 600D, méret 58x29x36 cm
9557J 3.0
Ft
16.037
9541BIKE
oxford poliészter hátizsák, méret 41x24x16 cm
1 095570030
9557N
„Racing“-táska laminált PVC, vízálló
55 cm
9541BIKE
Ft
2.700
1 095410021
9574O 20 cm
munkakesztyű, elasztizált gumis csuklórész, erősített hüvelykujj és mutatóujj, érintőképernyős eszközök használatra alkalmas műbőrből
40 cm
Ft
9544
55.365
1 095440100
9545
PC-táska
cm
80x35x35
Ft
15.082
1 095570001
9541F
bevont szövet/poliészter hátizsák, oxford 600D, méret 50x33x16 cm
M L XL XXL
1 1 1 1
095740202 095740203 095740204 095740205
9574B
40 cm
20 cm
9545
munkakesztyű, elasztizált gumis csuklórész, erősített hüvelykujj és mutatóujj, érintőképernyős eszközök használatra alkalmas műbőrből
45 cm
Ft
50.593
1 095450100
9557J 2.0
bevont szövet/poliészter sporttáska, oxford 600d, méret 47x28x25 cm
9541F
Ft
12.410
1 095410011
9557J 2.0
Ft
5.537 5.537 5.537 5.537
Ft
13.173
1 095570020
M L XL XXL
Ft
5.537 5.537 5.537 5.537
1 1 1 1
095740102 095740103 095740104 095740105
535
9525TL
9521
Top Line sapka
9525TL
Automata esernyő nylon T210, alumínium váz
Ft
4.075
9598A
Mountainbike Atala® kerékpár, Alumínium-váz ütközéscsillapítóval, 24-fokozatú Shimano® Acera váltó, hidraulikus tárcsafék, 29"
1 095250010
9525BB
9521
Baseball sapka
Ft
4.486
1 095210000
9521W
esernyő 210T nylon, 100 cm átmérő
Ft
9598A M 9598A L
186.145 186.145
1 095980100 1 095980102
9598B
Whistle® mountain bike, karbon monocoque váz Suntour távvezérelt lock-out villával, Shimano XT 20 sebességes sebességváltó, Deore láncváltóval és vezérléssel, hidraulikus Shimano fékekkel, 27,5" alumínium keréktárcsával
9525BB
Ft
4.075
1 095250020
9525/N
Baseball sapka, 100% pamut, egy méretben, állítható, elől, oldalt és hátul hímzett, fekete
9521W
Ft
4.868
1 095210111
9599CB
City Bike Atala® , alumínium váz 49 cm, 6-fokozatú Shimano® sebességváltó, V-Brake® fék, 28"
9598B S 9598B M 9598B L
H cm
160÷170 170÷180 180÷195
Ft
538.380 538.380 538.380
1 095980198 1 095980200 1 095980202
9515M
műszaki szövet trikó, szellőzik és gyorsan szárad; hálós oldalbetétek
9525N
Ft
2.412
5 095251021 9599CB
9525/B
Ft
89.730
1 095990011
9599CB-W
Baseball sapka, 100 % pamut, egy méretben, állítható, elől, oldalt és hátul hímzett, fehér
Atala® city bike, alumínium váz, shimano® 6 fokozatú sebességváltó, V-Brake® fékek 28" alumínium kerekek
9525B
536
Ft
2.412
5 095251031
9599CB-W
Ft
98.322
1 095990023
S M L XL XXL XXXL
Ft
12.646 12.646 12.646 12.646 12.646 12.646
1 1 1 1 1 1
095150051 095150052 095150053 095150054 095150055 095150056
9516B
9542G
rövidnadrág, Lycra 180 g, szellőzik, gyorsan szárad, gumírozott derékkal a jobb viselhetőségért
Téli trikó, légáteresztő szövet béléssel, hosszú cipzár, hátul három zseb, szilikon gumi a trikó szélén
9542C
S M L XL XXL XXXL
Ft
15.035 15.035 15.035 15.035 15.035 15.035
1 1 1 1 1 1
lycra kertésznadrág, szilikon gumi a lábnál, antibakteriális légáteresztő ülőbetéttel
095160051 095160052 095160053 095160054 095160055 095160056
9539C/B
Ft
25.583 25.583
1 095390000 1 095390001
9542M
légáteresztő mikroszálas rövidujjú trikó, fedett hosszú cipzár, három hátsó zseb, egyikük cipzárral, szilikon gumi a trikó szélén
S M L XL XXL XXXL
Ft
18.328 18.328 18.328 18.328 18.328 18.328
1 1 1 1 1 1
Ft
18.901 18.901 18.901 18.901 18.901 18.901
1 1 1 1 1 1
095420012 095420013 095420014 095420015 095420016 095420017
9542S
kerékpáros bukósisak, polikarbonát külső héj belül nagyszilárdságú fekete EPS 54-62 méretben állítható a méret tárcsával állítható
M L
S M L XL XXL XXXL
Téli sport nadrág, Lycra, antibakteriális légáteresztő ülőbetéttel
S M L XL XXL XXXL
Ft
15.700 15.700 15.700 15.700 15.700 15.700
1 1 1 1 1 1
095420061 095420062 095420063 095420064 095420065 095420066
9542GW
téli dzseki, szélálló és jó légáteresztő képességű szövetből és bolyhos szövetből; hosszú cipzár, szilikonmentes gumírozott sáv deréktájon; hozzásimuló Lycra csuklórész; hátsó fényvisszaverő betétek, 3 külső hátsó zseb, egyikük cipzáras
095420051 095420052 095420053 095420054 095420055 095420056
S M L XL XXL XXXL
Ft
34.285 34.285 34.285 34.285 34.285 34.285
1 1 1 1 1 1
S M L XL XXL XXXL
Ft
23.483 23.483 23.483 23.483 23.483 23.483
1 1 1 1 1 1
095420022 095420023 095420024 095420025 095420026 095420027
095420101 095420102 095420103 095420104 095420105 095420106
537
9542A
Téli ujjatlan mellény,légáteresztő kombinált szövetből, hosszú cipzár
9524SC
Miniatűr Beta műhely/garázs berendezés gyűjtők részére
Ft
1:43 1:18
S M L XL XXL XXXL
Ft
18.137 18.137 18.137 18.137 18.137 18.137
1 1 1 1 1 1
095420032 095420033 095420034 095420035 095420036 095420037
5.727 13.746
9548G
"Kinder Garage" 6 szintes, autómosóval, lifttel és rámpákkal
69 cm
1 095240043 1 095240018
9547WSK
„Kinder Work Station“ munkapad szerszámokkal 3 éves kortól 9548G
Ft
Ft
10.117
1 095480100
9561VV
9542AL
vitorlazászló 4x0,75 m
hosszú ujjú szélvédő, vízálló, légáteresztő textilköpeny
74 cm
9561VV
40.036
1 095610101
9561V
vitorlazászló, 4x0,75 m krómozott fém rúd 50 cm-es cementöntvény talp
S M L XL XXL XXXL
Ft
23.865 23.865 23.865 23.865 23.865 23.865
1 1 1 1 1 1
095420042 095420043 095420044 095420045 095420046 095420047
9547WSK
Ft
18.137
1 095473801
9547T
“Kinder trolley”, szerszámkocsi szerszámokkal 3 év feletti gyermekek számára
9597P
oszlopos pumpa nyomásmérővel
9561V
Ft
55.365
1 095610001
9559
Egyoldalon nyomott reklámfelirat, 3x0,8 m
9597P
538
Ft
8.401
1 095970100
9547T
Ft
9.450
1 095470100
9559
Ft
4.200
1 095591001
9559/30MT
9579C
10 db nemszövet Beta logó tekercs
Ft
9559/30MT
41.047
9549PB
Munkaköpeny, poliészter/pamut
hordozható, rendkívül vékony akkumulátor, 5400mA
1 095591031 9549PB
9590B
feliratozott nylon zászló
Ft
Ft
1 095490051
9549USB
USB kulcs, 8 GB
Ft
M L XL 9590B
Ft
11.264
Ft
18.709
9.546 9.546 9.546
1 095791002 1 095791003 1 095791004
6.395
1 095490061
9547
Asztali számológép
1 095900000
9549USB
9563G
irodai fotel, vendégeknek
9582LE
Kültéri egyoldalas világító tábla 600 mm
300 mm
1050 mm
9582LE
Ft
69.684
500÷600 mm
1 095820010
T/C twill munkaruha, poliészter/pamut 65/35, 240 g
2.864
1 095470000
9594
280 mm
9577M
9547
Ft
9563G
23.325
Falióra hő- és levegő páratartalommérővel, átmérő 26 cm
1 095630050
9563P
irodai fotel kartámasszal, fekete
870 mm
410÷500 mm 730 mm
S M L XL XXL XXXL
Ft
21.956 21.956 21.956 21.956 21.956 21.956
1 1 1 1 1 1
095770051 095770052 095770053 095770054 095770055 095770056
9563P
Ft
93.000
1 095630010
Ø cm
26
Ft
4.350
1 095940051
539
9526P
9586K
kapszulás eszpresszó kávéfőző gép Lavazza™, Espresso Point™ kapszula kompatibilitás
9586K
9526P
Ft
51.165
9596
többfunkciós acél zsebkés, 10 funkció
1 095260010
Nyakba akasztható telefontartó fém karabinerrel
Ft
2.386
1 095860100
9596
Ft
Ft
764
10 095961001
9595C
9592B/C50
bőr kulcstartó
50 darabos golyóstoll készlet
9527 6T
6 darabos kávécsésze készlet
9592B/C50
Ft
6.900
1 095920050
9592B/P 9527 6T
Ft
15.082
1 095270001
feliratozott golyóstoll
9527MUG
"mug" bögre, szilikon fedél és csík
9592B/P
Ft
230
500 095920051
Ft
3.437
1 095270020
1 095950011
krómozott fém kulcstartó, bársonytokban
50 darabos ceruza készlet
9527MUG
1.241
9595T
9592M/50
9592M/50
9595C
Ft
8.150
1 095920100
9588M
puha hőformált tálca 1 tollal és 2 notesszel 9595T
Ft
1.050
1 095950021
9595 C25
krómozott fém kulcstartó gumihoroggal
9588M
540
Ft
3.605
1 095880011
9595 C25
Ft
1.375
1 095950031
9569P
9588S/10…
Polietilén bevásárló szatyor
9569P
44x34
Jegyzettömb
Ft
105
50 095691001
9569S
nemszövet harmonikás bevásárló szatyor, 38x42 cm
9588S/10A 21x29 cm 9588S/10B 15x21 cm 9588S/10C 10x15 cm 9588S/10D 7,5x10,5 cm
Ft
4.391
1 095881001
4.200
1 095881002
2.578
1 095881003
1.814
1 095880054
9588/10PI
Jegyzettömb + öntapadós lapok
9569S
Ft
353
50 095690051
9587 9x14
jegyzetfüzet, 9x14 cm
9588S/10PI 7,5x7,5 cm
Ft
4.009
1 095880055
9589A/36
36 tekercs ragasztószalag Beta logoval, barna
9587 9X14
Ft
1.909
5 095870009 9589A/36
9587 13x21
jegyzetfüzet, 13x21 cm
Ft
20.428
1 095890035
9589B/36
36 tekercs ragasztószalag Beta logoval, fehér
9587 13X21
Ft
2.482
5 095870013
9589B/36
Ft
20.428
1 095890036
541
Moltiplicatori e chiavi dinamometriche
NYOMATÉKULCSOK HÚZÁSI NYOMATÉK TARTOMÁNYA Campi di impiego chiavi dinamometriche 1 Nm = 1Nm=0,10197 0,10197 KgfmKgfm=0,737 = 0,7375 lbf.ft 5 lbf.ft Nm 0 Nm 590 590/1 603/5
590/1 603/5
604/5 603/10 603/10 605E/5 606/2 605E/10 610/2 666N/2 592/3
599DGT/6 610/5 666N/2X606/6 590 590 666N/5606/10 590/1 590/1 666N/10610/10 603/5 603/5 666N LBF.IN/5 594/8 604/5 604/5 666N LBF.IN/10 606/10X 603/10 603/10 594/8 594/21 606/2 606/2 594/21606/20 610/2 610/2 607/20 599DGT/10X 592/3 592/3 610/20 599DGT/20 592/4 592/4 606/30 599DGT/30 606/2X 606/2X 607/30 599DGT-AN/10 610/5 610/5 610/30 599DGT-AN/20 606/6 606/6 596/80SL 606MQ/50 606/10 606/10 677/50 666N/10X 610/10 610/10 666N/20678/55 594/8 594/8 677/70 606/10X 666N/30 606/10X 678/100 594/21 666N LBF.IN/10X 594/21 677/100 606/20 666N LBF.IN/20 606/20 678/150 607/20 666N LBF.IN/30 607/20 598/200SL 667N/20610/20 610/20 608/2 667N/30606/30 606/30 608/5 607/30 596/40SL 607/30 608/10 610/30 596/80SL 610/30 608/20 596/80SL 667N/40 596/80SL 608/30 677/50 677/50 677C/50 677/50 678/55 678/55 677/70 677C/70 677/70 677/70 677/100 677C/100 678/100 678/100 677C/150 677/100 677/100 678C/65 678/150 678/150 678C/100 598/200SL 598/200SL 678C/150 608/2 608/2 598/200SL 608/5 608/5 677/CP200 608/10 608/10 604B/5 608/20 608/20 604B/10 608/30 608/30 6 16
30 30
40 40
50 50
60 60
70 70
80 80
90 1000 11500 500 2000 2000 90 100 100 200 200 300 300 400 400 500 500 600 600 700 700 800 800 900 900 1000
Moltiplicatori Moltiplicatori e e chiavi chiavi dinamometriche dinamometriche
Nm Nm
di di impiego impiego chiavi chiavi dinamometriche dinamometriche 27 40
34 40 20 0 10 20 30 40 0 10 12 20 30 40 8
0,3 0,3 0,5 0,5 1 1 1 1 2 2
5 8 4 4 10
50 60 50 6060
0
Ibf.ft0
40 40 40
60
2
10
4 4
3 20
4
8 8
Kgfm 00 Kgfm Kgfm
60 5
30
60 60 60 60 60 60 60
6
40
20 20
100 100
100 215 215 200 100 200
200 200 330 340
330 100 60 60 300 200 60 60 800 100 100 500 100 100 100 100 110 550 200 150300 700 100 100 300 1000 215 215 300 1000 1800 LBF.IN 200 200 500 1500 200 3000 LBF.IN 200 200 2000 200 200 200 330 300 330 330400 80 330 100 160300 800 300 200 800 80 400 800 300 100 500 100 500 100 500 7 8 9 10 20 30 40 550 50 60 70 80 90 100 150 200 110 150 700 110 550 150 700 150 70300 100 700 50 60 200 500 300 600 1000700 4001100 1500 300 1000 300 1000 1500 700 300 1000 300 1000 130 650 500 1500 500 300 1000 1500 200 2000 200 500 1500 2000 400
60 60 20 20
5
40 40
10 10 10
900
3 3 20 20 20
4 4 30 30 30
2000
200 200 60 60
2 2
2000
100 100
10
1 1
2000 2000
60
20
1
1000 1500 1000 1500
100
40 40 40
2
90 100 200 300 400 500 600 700 800 900 90 100 200 300 400 500 600 700 800 900 60
50
20 13,5 13,5 20 20
20
1
80 80
25
8
Kgfm
1Nm=0,10197 5 1Nm=0,10197 Kgfm=0,737 Kgfm=0,737 5 lbf.ft lbf.ft 70 70
5 5 6 90 LBF.IN 440 LBF.IN 80 5 5 200 LBF.IN 800 LBF.IN 20 10 10 6 80 20 4 20 4 20 20 40 4 20 4 20 40 20 1 27 1 27 40 40 3 40 3 40 60 68 4 20 4 20 60 20 8 8 60 40 8 8 40 5 50 20 20 20 20 20 40 6 80 6 80 60 20 20 800 LBF.IN 20200 LBF.IN 20 40400 LBF.IN 40 40 500 LBF.IN 40
4
0 Ibf.ft Ibf.ft lbf.ft 00
542
20 20
0,3 4 0,3 4 0,5 13,5 0,5 13,5 1 5 1 5 1 5 2 10 2 10 1 5 4 20 2 10Campi 4 20 Campi 5 25 1 1 3 27
590
592/3 592/4 592/4 606/2X
10 10
55 5 40 40 40
6 6
300 300 7 7
50
88 8
50 5060
9 9
10 10 10 60
7060 100
20 20 20
30 30 30 70
20070
40 40 40 100
50 50 50
100 400 300
60 60 60
70 80 100 150 70 80 90 90 100 150 200200 70 80 90 100 150 200 200 500 200 500 500
300 600
700 4001100 1500
600700 1100 700 400 600300 15001100 1500
9x12
14x18
592/4 606/2X 606/2X 610/5 610/5 606/6 606/6 606/10 606/10 610/10 610/10 594/8 594/8 606/10X 606/10X 594/21 594/21 606/20 590 668N/2606/20 607/20 590/1 668N/5607/20 610/20 603/5 610/20 668N/10 606/30 604/5 606/30 668N/20 607/30 603/10 607/30 668N/30 610/30 606/2 610/30 668RG/6 596/80SL 610/2 596/80SL 668RG/10 677/50 592/3 677/50 668RG/20 678/55 592/4 678/55 668RG/30 677/70 606/2X 677/70 669N/2 678/100 610/5 678/100 669N/5 677/100 606/6 677/100 669N/10 678/150 606/10 678/150
3 4 4 8 8 8 8
20 20 20 20
Nm
6 6 10 10
0 0,3
606/30
20 2020 30 20 30 20 20
4 5
0,5 1
10 5
1
5
40 40
20
4
8
1
20 20 20
60
40 40 27 40
3 4 5 8 810
60 60
40
10 4
50 50
80 80 70 80 70 80
60 60 60 60 60 60 60
40 60
20 25 50 20 20 40
20 46 4 8 8
40
20 20 20
200
80 60
60 60
80
100 100
400 215 200 200 200 200 300 300
10 10 10
200 20 20 20
40 40 40
Kgfm 00 Kgfm Kgfm
1 1
2 2
3 3
60 60
4 40 55 4 5
6 6
300
100
20 20 20
40
1 Nm = 1Nm=0,10197 0,10197 KgfmKgfm=0,737 = 0,7375 lbf.ft 5 lbf.ft
90 1000 11500 500 2000 2000 90100 100 200 200 300 300 400 400 500 500 600 600 700 700 800 800 900 900 1000 100100 215 215 200 200 200 200 200 100 200 330 330 200 330 330 300 300 300 800 800 100 100 500 100 500 200 110 550 110 550 300 150 700 150 700 60 300 1000 300 1000 60 300 1000 300 1000 100 500 1500 100 500 1500 200 200 2000 100 200 2000
40 40 40 4050 40 40
25 13,5
2
669N/30 608/5 606/10X 608/5 608/10 669N/40 594/21 608/10
610/20
60 60 60 60 chiavi 100 100 100 100
NYOMATÉKULCSOK HÚZÁSI NYOMATÉK TARTOMÁNYA Campi di impiego dinamometriche
669N/20 598/200SL 610/10 598/200SL 669N/20X 608/2 594/8 608/2
608/20 606/20 608/20 608/30 607/20 608/30
40
Moltiplicatori e chiavi dinamometriche
20 20
7 7
88 8
9 9
30 30 30 330 70 330 70 200 300
60 0 Ibf.ft Ibf.ft lbf.ft 00
607/30
10 10 10
20 20 20
30 30 30
40 40 40
50 5060
60 50
60
7060 100
60
610/30 596/80SL
40 40 40
50 50 50
60 60 60
100
100 400 300
40
70 80 100 150 70 80 90 90 100 150 200200 70 80 90 100 150 200 200 500 200 500 500
300 600
700 4001100 1500
600700 1100 700 400 600300 15001100 1500
800
677/50
100
678/55
500
110
550
A helyes meghúzási nyomaték kiszámítása Az erőkar változik az olyan tartozékoknál, amelyek hossza 677/70 150 700 eltér a szabványtól (LA ≠LS), A beállítandó helyes nyomaték kiszámításához alkalmazzuk 678/100 300 1000 a következő formulát: 677/100
300
. (L +L ) 6 M 6 16 16 598/200SL B S
500
678/150
C=
608/2
L B608/5 +L A
4 [N . m]
60
M = kívánt nyomaték
20
608/20
100
Kgfm
0
Ibf.ft0
LA200 = tartozék hossz (lásd a tartozékok jellemzőinek táblázatát) 300
40
LB
608/30
60 1 10
2
3 20
2000
C = beállítandó nyomaték
20
8
Ls
1500
200
608/10
LA
1000
4 30
5 40
6
7
8 50
9
LB =20nyomatékkulcs hossz (lásd a 30 40 50 60 70 80 90 100 150 200 nyomatékkulcs jellemzőinek táblázatát)
10
60 L
70 100tartozék 200 500hossz 300 600 4001100 1500 = szabvány (lásd a700 S nyomatékkulcs jellemzőinek táblázatát)
6 16
543
TANÚSÍTOTT MINŐSÉG
A Beta szerszámkocsik 2018 óta rendelkeznek az elismert Tüv tanúsítvánnyal, amit a szigorú EK5/TA5 protokoll tesztjeinek történő megfelelés után kaptak. Az EK5/TA5 protokoll 31 jól körülhatárolt gyártási jellemzőt, szigorú statikai teszteket és dinamikai viselkedési teszteket irányoz elő. További tesztek határozzák meg a magas és az alacsony hőmérsékletekkel szembeni ellenállást, a jelölések időtállóságát és a korrózióállóságot. Ennek a célnak az elérése azt a tapasztalt tervezést, a gondos megvalósítást és a szigorú ellenőrzést értékeli, amit a Beta a szerszámkocsik gyártása során alkalmaz, és ami a mai napig biztosítja a végfelhasználók elismerését.
544
MEGSZŰNT CIKKEK - AJÁNLOTT CIKKEK MEGSZŰNT CIKK
7200PN 40
072000540
7221PE 48
072210148 7221PEK 48
072210248
AJÁNLOTT CIKK
7200PN 41
072000541
7224PE 35
072240135 7224PEK 35
072240235
RECOMMENDED ITEM
7200PN 42
072000542
7224PE 36
072240136 7224PEK 36
072240236
7200PN 43
072000543
7224PE 37
072240137 7224PEK 37
072240237
7200PN 44
072000544
7224PE 38
072240138 7224PEK 38
072240238
7200PN 45
072000545
7224PE 39
072240139 7224PEK 39
072240239
7200PN 46
072000546
7224PE 40
072240140 7224PEK 40
072240240
7200PN 47
072000547
7224PE 41
072240141 7224PEK 41
072240241
7200PN 48
072000548
7224PE 42
072240142 7224PEK 42
072240242
7201PN 35
072010535
7224PE 43
072240143 7224PEK 43
072240243
7201PN 36
072010536
7224PE 44
072240144 7224PEK 44
072240244
7201PN 37
072010537
7224PE 45
072240145 7224PEK 45
072240245
7201PN 38
072010538
7224PE 46
072240146 7224PEK 46
072240246
7201PN 39
072010539
7224PE 47
072240147 7224PEK 47
072240247
7201PN 40
072010540
7224PE 48
072240148 7224PEK 48
072240248
7201PN 41
072010541
7241B 35
072410235 7241BK 35
072411235
7201PN 42
072010542
7241B 36
072410236 7241BK 36
072411236
7201PN 43
072010543
7241B 37
072410237 7241BK 37
072411237
7201PN 44
072010544
7241B 38
072410238 7241BK 38
072411238
7201PN 45
072010545
7241B 39
072410239 7241BK 39
072411239
7201PN 46
072010546
7241B 40
072410240 7241BK 40
072411240
7201PN 47
072010547
7241B 41
072410241 7241BK 41
072411241
7201PN 48
072010548
7241B 42
072410242 7241BK 42
072411242
7220PE 35
072200135 7220PEK 35
072200235
7241B 43
072410243 7241BK 43
072411243
7220PE 36
072200136 7220PEK 36
072200236
7241B 44
072410244 7241BK 44
072411244
7220PE 37
072200137 7220PEK 37
072200237
7241B 45
072410245 7241BK 45
072411245
7220PE 38
072200138 7220PEK 38
072200238
7241B 46
072410246 7241BK 46
072411246
7220PE 39
072200139 7220PEK 39
072200239
7241B 47
072410247 7241BK 47
072411247
7220PE 40
072200140 7220PEK 40
072200240
7241B 48
072410248 7241BK 48
072411248
7220PE 41
072200141 7220PEK 41
072200241
7241C 35
072410535 7241CK 35
072411535
7220PE 42
072200142 7220PEK 42
072200242
7241C 36
072410536 7241CK 36
072411536
7220PE 43
072200143 7220PEK 43
072200243
7241C 37
072410537 7241CK 37
072411537
7220PE 44
072200144 7220PEK 44
072200244
7241C 38
072410538 7241CK 38
072411538
7220PE 45
072200145 7220PEK 45
072200245
7241C 39
072410539 7241CK 39
072411539
7220PE 46
072200146 7220PEK 46
072200246
7241C 40
072410540 7241CK 40
072411540
7220PE 47
072200147 7220PEK 47
072200247
7241C 41
072410541 7241CK 41
072411541
7220PE 48
072200148 7220PEK 48
072200248
7241C 42
072410542 7241CK 42
072411542
7221PE 35
072210135 7221PEK 35
072210235
7241C 43
072410543 7241CK 43
072411543
7221PE 36
072210136 7221PEK 36
072210236
7241C 44
072410544 7241CK 44
072411544
7221PE 37
072210137 7221PEK 37
072210237
7241C 45
072410545 7241CK 45
072411545
7221PE 38
072210138 7221PEK 38
072210238
7241C 46
072410546 7241CK 46
072411546
7221PE 39
072210139 7221PEK 39
072210239
7241C 47
072410547 7241CK 47
072411547
7221PE 40
072210140 7221PEK 40
072210240
7241C 48
072410548 7241CK 48
072411548
7221PE 41
072210141 7221PEK 41
072210241
7243B 35
072430235 7243BK 35
072431235
7221PE 42
072210142 7221PEK 42
072210242
7243B 36
072430236 7243BK 36
072431236
7221PE 43
072210143 7221PEK 43
072210243
7243B 37
072430237 7243BK 37
072431237
7221PE 44
072210144 7221PEK 44
072210244
7243B 38
072430238 7243BK 38
072431238
7221PE 45
072210145 7221PEK 45
072210245
7243B 39
072430239 7243BK 39
072431239
7221PE 46
072210146 7221PEK 46
072210246
7243B 40
072430240 7243BK 40
072431240
7221PE 47
072210147 7221PEK 47
072210247
7243B 41
072430241 7243BK 41
072431241
599DGT-A/10
005990510 599DGT-AN/10 005990610
599DGT-A/20
005990520 599DGT-AN/20 005990620
606/6
006060105 666N/5
006660005
606/10
006060110 666N/10
006660010
606/10X
006060111 666N/10X
006660011
606/20
006060120 666N/20
006660020
606/30
006060130 666N/30
006660030
860PHZ/A31
008600912 860MIX/A31
008600902
860RTX/A10
008600930 860TX/A10
008600970
860PHT/A31
008600940 860MIX/A31
008600902
860TX/A31
008600972 860MIX/A31
008600902
960PI/P
009600216 960PI/C19
009600217
960AVE2/K
009600249 960AVE
009600245
960KC-M8
009600800 960KC-M8/9/10 009600801
1056
010560019 1481PL/A
014810110
1461/C16
014610160 1461/C27G
014610228
1461/C17
014610170
1461/C19
014610190 1461/C8G
014610084
1493Z/1
014930090 1493X/1
014930105
1493Z/2
014930095 1493X/2
014930110
1493Z/3
014930100 1493Y/2
014930122
1496/A
014960001
1498TB/12
014980400 1498TB/12-24 014980401
1568/C15
015680015 3080/C15
030800015
1568R/CS3
015680503 3080R/CS3
030800503
1778SAFE
017780090 1778SOS
017780080
1917RS 1/4
019170250 1917RG 1/4
019170252
1921I
019210035 1922P3
019220013
1944
019440001 1944N
019440002
1946
019460001 1946T
019460021
2032/VV
020320010 2028/VV
020280010
2032EL/A
020320114 2028EL/A
020280114
2032ET/A
020320118 2028ET/A
020280118
TV120
024000483 TV121
024000767
T120
024240120 T121
024240121
C55A1/R42
055000451
C55A2/R70
055000452
5910VI/3
059100053 5910VI/3
059100054
5910VI/3T
059100062 5910VI/3T
059100063
5910VG/3T
059100067 5910VG/3T
059100068
5940SBK
059400081 5940SBK
059400082
5957VG
059570060 5957VG
059570070
7200PN 35
072000535
7200PN 36
072000536
7200PN 37
072000537
7200PN 38
072000538
7200PN 39
072000539
545
MEGSZŰNT CIKKEK - AJÁNLOTT CIKKEK MEGSZŰNT CIKK
7246B 47
072460247 7246BK 47
072461247
7294NKK 41
072940141 7294HM 41
072940641
AJÁNLOTT CIKK
7246B 48
072460248 7246BK 48
072461248
7294NKK 42
072940142 7294HM 42
072940642
RECOMMENDED ITEM
7247B 35
072470235 7247BK 35
072471235
7294NKK 43
072940143 7294HM 43
072940643
7247B 36
072470236 7247BK 36
072471236
7294NKK 44
072940144 7294HM 44
072940644
7247B 37
072470237 7247BK 37
072471237
7294NKK 45
072940145 7294HM 45
072940645
7247B 38
072470238 7247BK 38
072471238
7294NKK 46
072940146 7294HM 46
072940646
7247B 39
072470239 7247BK 39
072471239
7294NKK 47
072940147 7294HM 47
072940647
7247B 40
072470240 7247BK 40
072471240
7294NKK 48
072940148 7294HM 48
072940648
7247B 41
072470241 7247BK 41
072471241
7294TKK 38
072940238
7247B 42
072470242 7247BK 42
072471242
7294TKK 39
072940239 7294HMC 39
072940739
7247B 43
072470243 7247BK 43
072471243
7294TKK 40
072940240 7294HMC 40
072940740
7247B 44
072470244 7247BK 44
072471244
7294TKK 41
072940241 7294HMC 41
072940741
7247B 45
072470245 7247BK 45
072471245
7294TKK 42
072940242 7294HMC 42
072940742
7247B 46
072470246 7247BK 46
072471246
7294TKK 43
072940243 7294HMC 43
072940743
7247B 47
072470247 7247BK 47
072471247
7294TKK 44
072940244 7294HMC 44
072940744
7247B 48
072470248 7247BK 48
072471248
7294TKK 45
072940245 7294HMC 45
072940745
7250NKK 38
072500238
7294TKK 46
072940246 7294HMC 46
072940746
7250NKK 39
072500239
7294TKK 47
072940247 7294HMC 47
072940747
7250NKK 40
072500240
7294TKK 48
072940248 7294HMC 48
072940748
7250NKK 41
072500241
7310BKK 38
073100238 7310CRK 38
073100338
7250NKK 42
072500242
7310BKK 39
073100239 7310CRK 39
073100339
7250NKK 43
072500243
7310BKK 40
073100240 7310CRK 40
073100340
7250NKK 44
072500244
7310BKK 41
073100241 7310CRK 41
073100341
7250NKK 45
072500245
7310BKK 42
073100242 7310CRK 42
073100342
7250NKK 46
072500246
7310BKK 43
073100243 7310CRK 43
073100343
7250NKK 47
072500247
7310BKK 44
073100244 7310CRK 44
073100344
7251NKK 38
072510238
7310BKK 45
073100245 7310CRK 45
073100345
7251NKK 39
072510239
7310BKK 46
073100246 7310CRK 46
073100346
7251NKK 40
072510240
7310BKK 47
073100247 7310CRK 47
073100347
7251NKK 41
072510241
7330NV 38
073300438
7251NKK 42
072510242
7330NV 39
073300439
7251NKK 43
072510243
7330NV 40
073300440
7251NKK 44
072510244
7330NV 41
073300441
7251NKK 45
072510245
7330NV 42
073300442
7251NKK 46
072510246
7330NV 43
073300443
7251NKK 47
072510247
7330NV 44
073300444
7293NKK 38
072930138
7330NV 45
073300445
7293NKK 39
072930139 7293HM 39
072930639
7330NV 46
073300446
7293NKK 40
072930140 7293HM 40
072930640
7330NV 47
073300447
7293NKK 41
072930141 7293HM 41
072930641
7330NV 48
073300448
7293NKK 42
072930142 7293HM 42
072930642
7361UM 35
073610335
7293NKK 43
072930143 7293HM 43
072930643
7361UM 36
073610336
7293NKK 44
072930144 7293HM 44
072930644
7361UM 37
073610337
7293NKK 45
072930145 7293HM 45
072930645
7361UM 38
073610338
7293NKK 46
072930146 7293HM 46
072930646
7361UM 39
073610339
7293NKK 47
072930147 7293HM 47
072930647
7361UM 40
073610340
7293NKK 48
072930148 7293HM 48
072930648
7361UM 41
073610341
7294NKK 38
072940138
7361UM 42
073610342
7294NKK 39
072940139 7294HM 39
072940639
7361UM 43
073610343
7294NKK 40
072940140 7294HM 40
072940640
7361UM 44
073610344
7243B 42
072430242 7243BK 42
072431242
7243B 43
072430243 7243BK 43
072431243
7243B 44
072430244 7243BK 44
072431244
7243B 45
072430245 7243BK 45
072431245
7243B 46
072430246 7243BK 46
072431246
7243B 47
072430247 7243BK 47
072431247
7243B 48
072430248 7243BK 48
072431248
7243C 35
072430335 7243CK 35
072431335
7243C 36
072430336 7243CK 36
072431336
7243C 37
072430337 7243CK 37
072431337
7243C 38
072430338 7243CK 38
072431338
7243C 39
072430339 7243CK 39
072431339
7243C 40
072430340 7243CK 40
072431340
7243C 41
072430341 7243CK 41
072431341
7243C 42
072430342 7243CK 42
072431342
7243C 43
072430343 7243CK 43
072431343
7243C 44
072430344 7243CK 44
072431344
7243C 45
072430345 7243CK 45
072431345
7243C 46
072430346 7243CK 46
072431346
7243C 47
072430347 7243CK 47
072431347
7243C 48
072430348 7243CK 48
072431348
7245B 35
072450235 7245BK 35
072451235
7245B 36
072450236 7245BK 36
072451236
7245B 37
072450237 7245BK 37
072451237
7245B 38
072450238 7245BK 38
072451238
7245B 39
072450239 7245BK 39
072451239
7245B 40
072450240 7245BK 40
072451240
7245B 41
072450241 7245BK 41
072451241
7245B 42
072450242 7245BK 42
072451242
7245B 43
072450243 7245BK 43
072451243
7245B 44
072450244 7245BK 44
072451244
7245B 45
072450245 7245BK 45
072451245
7245B 46
072450246 7245BK 46
072451246
7245B 47
072450247 7245BK 47
072451247
7245B 48
072450248 7245BK 48
072451248
7246B 35
072460235 7246BK 35
072461235
7246B 36
072460236 7246BK 36
072461236
7246B 37
072460237 7246BK 37
072461237
7246B 38
072460238 7246BK 38
072461238
7246B 39
072460239 7246BK 39
072461239
7246B 40
072460240 7246BK 40
072461240
7246B 41
072460241 7246BK 41
072461241
7246B 42
072460242 7246BK 42
072461242
7246B 43
072460243 7246BK 43
072461243
7246B 44
072460244 7246BK 44
072461244
7246B 45
072460245 7246BK 45
072461245
7246B 46
072460246 7246BK 46
072461246
546
MEGSZŰNT CIKKEK - AJÁNLOTT CIKKEK
7361UM 45
073610345
7361UM 46
073610346
7361UM 47
073610347
7361UM 48
073610348
7368UM 35
073680535
7368UM 36
073680536
7368UM 37
073680537
7368UM 38
073680538
7368UM 39
073680539
7368UM 40
073680540
7368UM 41
073680541
7368UM 42
073680542
7368UM 43
073680543
7368UM 44
073680544
7368UM 45
073680545
7368UM 46
073680546
7368UM 47
073680547
7368UM 48
073680548
7398BF 36
073980336
7398BF 37
073980337
7398BF 38
073980338
7398BF 39
073980339
7398BF 40
073980340
7398BF 41
073980341
7398BF 42
073980342
7398BF 43
073980343
7398BF 44
073980344
7398BF 45
073980345
7398BF 46
073980346
7398BF 47
073980347
7398BF 48
073980348
7398AL 38
073980538
7398AL 39
073980539
7398AL 40
073980540
7398AL 41
073980541
7398AL 42
073980542
7398AL 43
073980543
7398AL 44
073980544
7398AL 45
073980545
7398AL 46
073980546
7398AL 47
073980547
7398AL 48
073980548
7410 S
074100001
7410 M
074100002
7410 L
074100003
7410 XL
074100004
7413 S
074130001
MEGSZŰNT CIKK
7413 M
074130002
8050D31
080500976
AJÁNLOTT CIKK
7413 L
074130003
RECOMMENDED ITEM
8090 5,3
080900053 8090R 5,3
080900153
7413 XL
074130004
9525C
095250051 9525N
095251021
7415 S
074150001
9525R
095250071 9525N
095251021
7415 M
074150002
9543S S
095430002
7415 L
074150003
9543S M
095430003
7415 XL
074150004
9543S L
095430004
7416 S
074160001
9543S XL
095430005
7416 M
074160002
9543S XXL
095430006
7416 L
074160003
9543S XXXL
095430007
7416 XL
074160004
9543W S
095430102
7417 S
074170001
9543W M
095430103
7417 M
074170002
9543W L
095430104
7417 L
074170003
9543W XL
095430105
7417 XL
074170004
9543W XXL
095430106
7418 S
074180001
9543W XXXL
095430107
7418 M
074180002
9557SB
095570050
7418 L
074180003
9564B
095640011
7418 XL
074180004
9564G
095640021
7685 XXXL
076850006
9564X
095640031
9575
095750001 2254C
7685BL XXXL 076850106
022540200
7780N XS
077800000
9582LI
095820050
7780N S
077800001 7780T S
077800101
9593CA
095930025 9593A
095930050
7780N M
077800002 7780T M
077800102
9593B
095930130 9593W
095930150
7780N L
077800003 7780T L
077800103
7780N XL
077800004 7780T XL
077800104
7780N XXL
077800005 7780T XXL
077800105
7780N XXXL
077800006 7780T XXXL
077800106
7984
079840130 7984G
079840525
8006ZS M11
080060711
8016U 5
080160605 8016U2 5
080160855
8016U 6,5
080160606 8016U2 6,5
080160856
8016U 8
080160608 8016U2 8
080160858
8016U 10
080160610 8016U2 10
080160860
8016U 12
080160612 8016U2 12
080160862
8016U 14
080160614 8016U2 14
080160864
8016U 16
080160616 8016U2 16
080160866
8016U 19
080160619 8016U2 19
080160869
8016U 22
080160622 8016U2 22
080160872
8016U 26
080160626 8016U2 26
080160876
8016U 30
080160630 8016U2 30
080160880
8016U 34
080160634 8016U2 34
080160884
8016U 40
080160640 8016U2 40
080160890
8028 11
080280111
8028-K 11
080289111
8050D7
080500951
8050D8
080500952
8050D7A
080500968
8050D26
080500971
8050D27
080500972
8050D28
080500973
547
TARTALOMJEGYZÉK Ácsceruza Akkumulátoros gépek Állítható hajtóvas menetfúrókhoz Állítható villáskulcs, skálával Állványok központi helyekre Állványozó csillagkulcs, speciális fejkiképzés Ár Ásólapát, szikramentes Asztali csősatu Autójavítás Automata kábeldob szerelőlámpával Automatia tömlődob levegő vagy hideg víz tömlő hosszabbítására Bádogos olló Beta Kollekció BetaEasy csavarhúzók BetaGrip csavarhúzók BetamaX csavarhúzók Biztonsági szelepzáró kulcs, szikramentes Blister Bőrlyukasztó fogó Csákány, szikramentes Csapágylehúzó hidraulikus rásegítéssel Csapózsinór Csapszegvágó Csavaranyavágó Csavarhúzóbetétek és betéttartó Csavarhúzónyél cserélhető szárakhoz Csavartartó csavarhúzó Csigafúró, hengerelt Csillag-villáskulcs Csipeszek Csőfogók Csőhajlító Csőhegesztő Csőperemező Csősorjázó Csővágó Dekorkés Derékszög 548
554
183 252-253 46,48 29, 229, 241, 247 447÷459 23, 246 186 251 40 99÷106, 131÷136, 140÷165, 168÷173, 194÷200, 211÷218 206-207 267 114-115 531÷540 120÷122 125÷128, 231 128÷131,242, 249 248-249 435÷446 199 251 173 185 113 185 30, 66÷73, 123-124, 229 127-128 123 38÷41 44-45, 30-31, 241, 245 106-107 36-37, 247 37 32 34-35 34 32,247 200 180-181
TARTALOMJEGYZÉK Digitális olajátfolyószámláló Digitális-fordulatszámmérő műszer Dőlésszögmérő Drótkötélvágó Drótsodró fogó Drótvágó olló Dugókulcs-csavarhúzó Dugókulcsok Dugókulcsok, tartozékok és készletek 1/4" Dugókulcsok, tartozékok és készletek 3/8" Dugókulcsok, tartozékok és készletek 1/2" Dugókulcsok, tartozékok és készletek 3/4" Dugókulcsok, tartozékok és készletek 1" Egyenes élű műszerész ollók Egyenes extra hosszú laposfogó Egyoldalas villáskulcs Ékszíjtárcsalehúzó Elektronikai laposfogó Elektronikai oldalcsipőfogó Elektronikus nyomatékmérőkészülék digitális kijelzővel Dynatester Elektronikus nyomatékszögmérő Elektronikus videószkóp Emelőpárna Erősített laposvágó Erősített tizenkétszögű csőkulcs Fafűrész Fafűrész Fejsze, szikramentes Feltölthető LED-lámpa Feszítóvas Feszültségvizsgáló műszer Flakontartó Flexibilis csavarkiszedő Flexibilis mágneses csavarkiszedő Folyadékelszívó Fűrész és fűrészlapok Gépi dugókulcs, tartozékok és készletek Hajlított csillagkulcs Hajlított imbuszkulcs és imbuszkulcs Torx®-csavarokhoz Háromkörmös csapágylehúzó Hegesztőmaszk
211 198 181 113 198 116 96-97,229-230 56÷59 74÷78 78÷83 84÷92, 229, 242 92÷94,248 94 115-116, 230 107-108, 117-118, 230-231, 249 18÷21, 234, 245 166÷173 118÷120 119-120 54,6 56 103 202 17, 245 95-96 190 190 251 203÷207 103-104, 185, 248 198 295 186 185-186 211 189-190, 251 61÷66 21÷24, 31-32, 229, 245-246 24÷29, 241 167-168, 173 208 549
TARTALOMJEGYZÉK Hézagmérő Hidraulikus prés Hidraulikus pumpa Hőformált tálcák Hőlégfúvópisztoly Hő-ragasztó pisztoly Hosszú ráverőkalapács Húzható szerszámláda Inverteres hegesztőkészülék Ipari szerszámszekrény Jelölő körzők Kábelcsupaszoló Kábelkötegelő fogó Kábelkötegelő szalag, nylon Kábelvágó Kalapácsok Kalibráló szerszám többrétegű csövekhez Karos zsírzókészülék Karoszsírzó Kerékagy és kerékdob lehúzó Kerekes szerszámtáska Kerekes ülőke Kerékpárszerelő szerszámok Keresztvágó Kések Kétkörmös csapágylehúzó Kéttappancsos vákuumos üvegfogó Kettős állítású önzáró fogó Kettős csuklós dugókulcs Kétutas digitális hőmérő Kézi menetfúró és készletek Kinyomópisztoly Kiütő Kiütő Kombinált fogók Körmöskulcs Koronafúró Kúpos lemezfúró Laposvágó karosszériamühelyeknek Laposvéső Leesésvédett szerszámok 550
185 173 134 409÷431 207 207 138-139, 250 279 208 304÷306 181-182 117 192 192 116 136÷140 34 193 193 168 274, 315-316 212-213 225÷227 18 201, 251 166÷168, 173 199 110-111 22 198 43÷46, 49-50 193 17, 245 17, 245 117, 230, 249 29, 247 50-51 42 106, 133 184 233÷239
TARTALOMJEGYZÉK Lyukasztó szerszám Lyukasztófogó Mágneses tartó levegős géphez Mágnesező/mágnesmentesítő Menetfúrók és menetmetszők Menetjavító készlet Menetmetszők és készletek Menetsablon Mérőórák Mérőszalagok és colstokok Mikrométer Mobil munkapad Morse-kúpos kiütő Motorkerékpár-szerelő szerszámok Műanyag kalapács cserélhető végekkel Műanyagjavító készlet Műanyagtálka kis tárgyak elhelyezésére, mágneses Műhelyberendezések Műhelyszekrények Multiméter Multiméter lakatfogó Munkapadok Munkaruházat Munkavédelmi cipők Műszerész csavarhúzó Nemesacél szerszámok Nyitható racsnis hollander kulcs Nyitott hollander-kulcs Nyomatékcsavarhúzó Nyomatékkulcs Nyomatéksokszorozó Olajbefecskendező Olajozó fémkanna Olajozó pisztoly Oldalcsipőfogó Ollók Ónszippantó Önzáró csipesz Övtáska övvel Papirtekercstartó Párhuzamsatu
178 111 269 120 47 46 47÷50 185 179-180 183 179 300 43 220÷223 139-140, 250 136 200 330÷349 347-348 196-197 197 322÷329 485÷497 460÷484 124-125 240÷243 30÷32 23, 30 55 54÷60 53-54 194 193-194 211 112-113, 119-120, 230, 249 115-116, 202, 230, 251 203 153, 186, 201, 251 273 295 174 551
TARTALOMJEGYZÉK Párhuzamszorító Peremezőfogó Pillanatforrasztópáka Platnis kézi csőhegesztő műanyag csövekhez Pneumatikus szerszámok és tartozékok Ponthegesztés lefúró Pontozó Popszegecshúzó és szegecsek Próbalámpa Pumpa Rabitz-fogó Racsnis csővágóolló PVC-csövekhez Rádiusz-sablon Rajztű Ráverő kalapács, fanyéllel Reszelők Reszelőtisztító kefe Robur-szerelvényekr Rugóbeakasztó Sarokcsavarhúzó Saruzófogó szigetelt kábelsarukhoz Seeger-fogó Sörtésecset Szállító kocsi Száraz és nedves porszívók Szerszámkészletek Szerszámkészletek hőformált tálcákban Szerszámkocsi Szerszámkocsi Szerszámkocsi Szerszámos hátizsák Szerszámszekrények Szerszámszekrény-tartozékok, fiókok és falak Szerszámtartó falak Szerszámtáska Szerszámtáskák Szerszámtáskák Szigetelő aláfekvő Szigetelő szalag Szigetelőszalag Szigetelt szerszámok, 1000V--ig 552
174 111 202÷203 31 254÷269 42 17 190÷192 123 211 113 33-35 185 182 138-139, 250 132, 186÷189, 251 190,251 499÷530 189 123 173÷177 108-109,249 190 284 209-210 350÷409 409÷431 296, 298-299, 318-320 284÷297, 301÷303, 306÷314, 339 282-283 276 320-321 432÷434 324-325;343 273÷275 272÷277 276÷279 232 178 179 228÷232
TARTALOMJEGYZÉK Szikramentes szerszámok Szögmérő Térdeplő Tizenkétszögű pipakulcs Tolómérő Tömítéskivágó Törtcsavarkiszedő T-szárú dugókulcs és dugókulcs Torx®-csavarokhoz T-szárú imbuiszkulcs és imbuszkulcs Torx®-csavarokhoz T-szárú imbuszkulcs és imbuszkulcs Torx®-csavarokhoz Ultrahangos mosóberendezés Univerzális párhuzamszorító Üthető acélfejű csavarhúzók Ütvecsavarhúzó Védőkesztyű Védőmaszk Védőszemüveg Villás dugókulcs, 3/8"-os Villáskulcs Vízmérték csapok beállításához Vízmértékek és szintezőlécek Vízpumpafogó Vizsgálótükör Vonalzók XZN®)-profilú imbuszkulcs Zajvédő Zseblámpa
244÷251 181 213 95-96, 248 178-179 114 140-141 97÷100 27÷29, 241, 246 98-99, 230 212 174 123 130 232 497 497 81 21, 245-246 32÷40 183-184 109-110, 117, 230, 242,249 186 182 29 497 203-204
553
AUTÓSZERELŐ SZERSZÁMOK Ablaktömítés kiszedő Akkumulátor töltő készülék Akkumulátorsav feltöltő kanna Akkusaru és pólus tisztítókefe Aláfekvő ágy Aláfekvő ágy Állítható kipufogócsővágó fogó Állítható kulcs az üzemanyagtartály szereléséhez Áttételes kárpitpatent kiszedő fogó Autókárpitos fogó Autóroller Autóvédők Benzincső lehúzó fogó Biztosítógyűrűfogó Célszerszám a rugóösszehúzó kar leszereléséhez Digitális gumiprofil-mélységmérő Digitális hordozható feszültségvizsgáló műszer Digitális nyomás és kompresszió mérő Dízel porlasztócsúcs kiszedő szerszámkészlet Common-Rail rendszerhez Dízel porlasztócsúcs vizsgáló készülék Dízel porlasztócsúcskiszedő dugókulcs Dízelmotorturbina szerelő kulcs Dízelolaj leeresztő dugókulcs-betét Dobfékrugófogó Dugattyúgyűrű szorító szalag Dugókulcs lambdaszondához Erősített dugókulcs tengelyanyához Erősített dugókulcs Volvo teherautó lengéscsillapítóhoz Erősített kerékagyszerelő dugókulcs Erősített kerékagyszerelő dugókulcs Fagyállóvizsgáló üvegtest Fáradtolaj gyűjtő Fékdugattyú szerelő készlet Fékfolyadékleszívó Féltengelycsukló lehúzó Feszültség stabilizátor 554
199 163-164 195 190 214 213-214 152 154 153 199 214 213 154 142 172 185 165 147 100÷103 103 100-101 152 159-160 148-149 141 101 104 171 104 104 196 210 149 148 172 165
AUTÓSZERELŐ SZERSZÁMOK Feszültségvizsgáló műszer Fogó a kerékanya műanyag kupakhoz Földgázszelep kulcs Folyadékgyűjtő tartály Gázolajszűrő feltöltő szerszám Gépi kerékanyadugókulcs Isuzu Gömbfejlehúzó Gumiabroncs nyomásérzékelő műszer Gumiabroncs szerelővas Gumigyűrű kiszedő szerszám Gyertyakiszedő fogó Gyertyakiszedő készlet Gyorsindító és akkumulátortöltő Hajtómű/sebességváltó szerelőkocsi Hidraulikus daru Hidraulikus emelő Hidraulikus hajtómű emelő Hidraulikus prés Hidropneumatikus emelő Hiraulikus emelő kerékkel Horpadás ellenőrző lap Horpadáskihúzó Hűtőrendszer tömítettségét ellenőrző műszer Injektor fészekmaró készlet Kanálvas Karosszéria hézagbeállító Karosszériakalapács Karosszériareszelő Kerékagyszerelő dugókulcs Kerékanya-dugókulcs Kerekes karosszéria spotter Keréksúlyszerelő fogó Kerékszelepszerelő szerszám Kerékszerelő vezetőcsap Keresztkulcs kerékanyához Kivágók tolatóradar érzékelőkhöz Kompressziómérő közvetlen benzinbefecskendezős motorokhoz Konvex egyengető idom Kulcsok az üzemanyagcsatlakozókhoz Kuplungtárcsa központosító Kúpos csapágy és olajvédő ütve beillesztő
162 105 156-157 211 153 65 172 105 103 140 151-152 151 162-163 320 215 214 215-216 216 217-218 217 133 134 196 102 132 133 133 132-133 104 62 134 106 105-106 105 105 136 101 131-132 146 141 173 555
AUTÓSZERELŐ SZERSZÁMOK Láncszem- és szegecseltávolító, összeszerelő készülék Lengőkar gömbfej lehúzó kulcs Levegős rugóösszehúzó Mobil munkaállomás diagnosztikai eszközökhöz Modellezhető lemez alumíniumból Motorkerékpár tartó állvány Motortartó kengyel Műanyag tölcsér Olajgőzelszívó Olajleeresztő kulcs Olajszűrőleszedő dugókulcs Pneumatikus horpadás kihúzó Pneumatikus szelepcsiszoló Racsnis heveder Rövid csuklós T-gyertyakulcs Savsűrűségmérő Spakli acélbóll Speciális célszerszám DSG váltóhoz Szeleprugó feszítő fogó Szeleptányér lenyomó készülék Szeleptömítés kiszedő Szerelőbak Szerszám készlet autórádió kiszereléséhez Szerszámkészlet a törött és sérült gyújtógyertyához Szerszámkészlet a vezérműtengely-bordás szíj rögzítéséhez Szerszámkészlet az elektromos dugasz szerelésére Szerszámkészlet klimaberendezés karbantartásához Szerszámkészlet légzsákszereléshez Szerszámkészlet vezérlés beállításához Szilentblokk lehúzó szerszám Sztetoszkóp Teherautókerék emelő Teleszkópos támasztórúd Tolómérő féktárcsához Tömítésleszedő szerszám Tömlőbilincsfogó Tömlőfúvató Tömlőzáró fogó Torziós rúd kerékanyához
556
223 172 170-171 318 195 220 214-215 195 103 160-161 158÷160 134 142 199 99-100 196 132 141 142 148 142 214 199 102 146 161 155 141 142÷146 173 165 214 200 178 168 150-151 268 154 66
TARTALOMJEGYZÉK CIKKSZÁM SZERINT
1
100 100/KIT 110BA 110MQ 111 111HS 111INOX 111K 111G 111N 123E1/4 123Q1/2 123Q1/4 123Q3/8 120 123/K4 142 142HS 142K 142/SC9I-E 142AS 142C 142SN 186 8-32 187 187/B5 188 192 192/S2 194 195 195K 195AS/B4 195P 195P/B5 1002 1008 1008BM 1009 1009L/A 1009L/B 1009L/C 1009L/D 1009L/DP 1010 1010BM 1010MQ 1031/S4 1032 1032BA 1032K 1032HS 1033 1033K 1034 1034HS 1034K
29 29 247 229 29 235 241 437 29 29 30 30 30 30 30 30,437 30 235 437 30 30 31 31 31 31 31 31 31 31, 437 31 31 437 32 32 32 107 107 107 108 108 108 108 108 108 108 108 230 108 108 249 439 236 108 439 108 236 439
1034L 1036 1036BA 1036K 1036HS 1037 1037K 1038 1038K 1038HS 1039 1044 1044F 1044FK 1044K 1046 1046BA 1046K 1047 1047BM 1048 1048BM 1048BM-HS 1048K 1048INOX 1048MQ 1048V 1048VK 1050 1051 1051GM 1051L 1051XL 1052 1052BA 1052K 1052HS 1053 1054 1055 1057A 1058 1060 1061 1062 1062AL 1062GM 1063 1064 1065F 1065P 1077 1078 1080D 1081 1082 1082BA 1082BM 1082BMK
109 109 249 439 236 109 439 109 439 236 109 109 109 439 439 109 249 439 109 109 110 110 236 440 242 230 110 440 110 110 110 110 110 110 249 440 236 110 110 111 111 111 111 111 111 111 111 111 111 111 112 112 112 112 112 112 249 112 440
1082BM-HS 1082K 1082MQ 1084 1084BM 1084BMK 1088BM-HS 1084K 1084MQ 1088 1088BM 1088BMK 1088K 1088MQ 1092V 1094V 1095N 1096 1096K 1098 1098K 1098PL 1098PLK 1101 1101R 1102 1104 1104R 1105 1105AD-50 1105T30 1105T50 1105/C15T 1105/C29T 1112 1112K 1114 1118 1120A 1120ARL - ARG 1122 1122K 1123 1123K 1124 1124K 1125 1122 - 1125MOL 1126 1127 1128BAX 1128BAX-HS 1128BCX 1128BM 1128BMX 1128BSX 1128MQ 1129BM 1129BMK
236 440 230 112 112 440 236 440 230 112 112 440 440 230 113 113 113 113 440 113 440 113 440 113 113 113 113 113 114 114 114 114 114 114 114 440 114 114 114 114 115 440 115 440 115 440 115 115 115 115 115, 440 236 115, 441 115 115, 441 115, 441 230 116 441
1130BMX 1131CK 1132 1132BM 1132BMK 1132BM-HS 1132K 1132MQ 1133 1133RL 1134 1134A 1134A/RL 1134RL 1136 1137BA 1137BA/RC 1142BM 1142BMK 1142MQ 1143 1143R 1144D 1144D/RG 1144D/RL 1144G 1144G/RL 1148A 1148A/R 1148B 1148B/R 1149F 1150 1150BA 1150BM 1150BMK 1150BM-HS 1150K 1150MQ 1153 1153INOX 1162 1162BA 1162BM 1162BMK 1162K 1162MQ 1164 1164BM 1164BMK 1164K 1164MQ 1166 1166BA 1166BM 1166BMK 1166BM-HS 1166K 1166MQ
116, 441 116 116 116 441 237 441 230 116 116 116 116 116 116 116 249 249 116 441 230 116 116 117 117 117 117 117 117 117 117 117 117, 441 117 249 117 441 237 441 230 117 242 117 249 117 441 441 230 118 118 441 441 231 118 249 118 441 237 441 231
1168 1168BM 1168BMK 1168BM-HS 1168K 1168MQ 1171BM 1172BM 1172BM/P 1173BM 1175BM 1177BM 1177BM/Z 1178BM 1178BM/P 1182BM 1183BM 1184BM 1185BM 1186BM 1188BM 1190BM 1191BM 1191BM/L 1191R/5-M 1200MS 1201 1201/S 1201DZ 1201K 1201N 1201NK 1202 1202/S 1202K 1202L 1202N 1202NK 1203/D 1203/E1P 1203/E4P 1203/E5P 1203/E10P 1203/S10 1204 1204/S 1204K 1204L 1205ES 1207TX 1207TXK 1207TX/D 1208RTX 1208RTXK 1208RTX/D 1209N/PZ 1209N/PZK 1209PZ 1209PZ/S
118 118 442 237 442 231 118 118 118 118 118 119 119 119 119 119 119 119 119 120 120 120 120 120 120 120 120 120 120 442 120 442 121 121 442 121 121 442 121 449 449 449 449 121 121 121 442 121 122 122 442 122 122 442 122 122 442 122 122 557
TARTALOMJEGYZÉK CIKKSZÁM SZERINT 1209PZK 1229LP 1229LP/S 1229LPH/A6 1229PH 1236B 1238B 1241 1242 1243/D7 1250 1251 1252/S5 1253 1253A 1254 1256/20 1256/30 1256/C36-2 1256LP 1256PE 1256PH 1256PZ 1256RTX 1256TX 1257BE 1257ES 1257ESB/S8 1257LP 1257LP/S8 1257LPH/S8 1257PH 1257TX 1257TX/S8 1260 1260E 1260EK 1260K 1260N 1260NK 1260/S 1262 1262E 1262EK 1262K 1262L 1262N 1262NK 1262/S 1263/D… 1263/E39 1263/E40 1263/E50 1263/E62 1263/E70 1263/E78 1263/E85 1263/S12 1264 558
442 122 122 122 122 123 123 123 123 123 123 123 123 123, 442 123 123, 442 124 124 123 124 124 124 124 124 124 125 124 125 124 124 124 124 125 125 125 125 443 442 125 443 125 125 126 443 443 126 125 443 125 126 450 450 450 450 450 449 449 126 126
1264K 1264L 1264/S 1265ES 1265ES/S 1266BP 1266BP/S 1267TX 1267TXK 1267TX/D 1267TX/S 1268RTX 1268RTXK 1268RTX/S 1269N/PZ 1269N/PZK 1269PZ 1269PZK 1269PZ/S 1270BA 1272BA 1272MQ 1272MQ/F 1272MQ/S 1273MQ/D6 1273MQ/E1 1273MQ/F-D6 1274MQ 1274MQ/F 1274MQ/S 1275MQ/C 1276MQ/C 1279MQ 1279MQ/F 1279MQ/S 1281BG 1281BG/A9 1281BG/B28A 1281BG-TX/A8 1281/B28A 1281LP 1281LPH 1281PB 1281PE 1281PH 1281PM 1281PZ 1281RTX 1281TX 1290 1290HS 1290INOX 1290K 1290N 1290NK 1290/S... 1292 1292HS 1292INOX
443 126 126 126 126 126 127 127 443 127 127 127 443 127 127 443 127 443 127 249 250 231 231 231 231 450 231 231 231 231 231 232 232 232 232 127 128 128 128 128 127 128 127 128 128 127 128 128 128 128 237 242 443 129 443 129 129 237 242
1292K 1292L 1292N 1292NK 1292/S 1293INOX/D8 1293/D... 1293/S... 1293BP 1293BP/S 1293BX/DA 1293BX/DD 1293BX/DE 1293BX/DF 1293ES 1293ES/S 1294 1294HS 1294K 1294L 1294/S 1295 1295/C14 1297TX 1297TX/D 1297TX/S 1298RTX 1298RTXK 1298RTX/S 1299HS 1299N/PZ 1299N/PZK 1299PZ 1299PZK 1299PZ/S 1302 1303 1304 1305 1305Z 1306 1307 1308 1309 1310 1312 1313 1314 1326 1327 1328 1329 1330 1331 1335BM 1337/S5 1338 1338A - 1338B 1338R9 - 1338R12
443 129 129 443 129 242 129 129 130 130 451 451 451 451 130 130 130 237 444 130 130 130 130 130 131 130 131 444 131 237 131 444 131 444 131 131 131 131 131 131 131 131 131 132 132 132 132 132 132 132 132 132 132 132 132 132 132 132 133
1342 1342PM 1342PMR 1343 1344 1345 1351 1353 1357Z/45 1359T 1360/K6 1362 1365P10 1365/K13 1366A 1366KF 1366S 1366SL 1366ST 1366S/R1 1366S/R2 1366S/R3 1366S/R4 1366S/R5 1366S/R6 1366S/R7 1366S/R8 1366S/R9 1366S/R10 1366S/R11 1366S/R12 1366S/R13 1366S/R14 1366S/R21 1366S/R22 1366S/R24 1366S/R25 1366S/R26 1366S-KIT 1366/K5 1367 1367/S6 1368 1368G/CV 1368G/C2U 1369/C11 1368G/K400 1368G/OD 1368G/SD 1370 1370/MR... 1370BA 1370BA/MR 1370F 1370F/MR... 1370FT 1370FT-HS 1370INOX 1370T
133 133 133 133 133 133 133 133 133 133 133 133 134 134 134 134 134 134 134 134 135 135 135 135 135 135 135 135 135 135 135 135 135 135 135 135 135 135 134 134 136 136 136 136 136 136 136 136 136 136 136 250 250 137 137 137 237 242 136
1370T-HS 1374F 1374F/MR... 1375 1375/MR 1375A 1375B 1375BA/PL 1376X 1376X/MR 1376XT 1376XT/MR 1377 1377/MR... 1377BA 1377BA/PL 1377T 1378 1378/MR... 1379BA 1379F 1379F/MR... 1380 1380/MR... 1380BA 1380BA/MR 1380S 1380S/MR... 1380T 1381 1381/MR... 1381BA 1381BA/MR 1381T 1385 1385/MR 1390 1390/MR... 1390BA 1390BA/R 1390HS 1390N 1390NR 1390R 1391 1391A 1392 1392HS 1392R 1393 1410/M 1428 1428/SB11 1428L 1428L/B3 1429 1429/SB7 1430/... 1430/S
237 137 137 137 137 137 137 250 137 137 137 137 137 138 250 250 138 138 138 250 138 138 138 138 250 250 138 138 138 138 139 250 250 139 139 139 139 139 250 250 237 139 139 139 139 139 139 238 140 140 140 140 140 140 140 140 140 140 140
TARTALOMJEGYZÉK CIKKSZÁM SZERINT 1433 1433/C11 1435 1435R 1435/1 1435/1R 1437/C12 1438 1438R 1438DSG 1438SAC 1438K/DSG 1439/K7 1440/... 1445/1 - 1445/2 1450GC 1452K 1452PN/K 1455SVP 1455SVP/R... 1457/B4 1458 1460F 1461/C3B 1461/C5G 1461/C6B 1461/C6G 1461/C7B 1461/C8B 1461/C8G 1461/C9B 1461/C10A 1461/C10G 1461/C11A 1461/C11G 1461/C12A 1461/C12G 1461/C13A 1461/C13B 1461/C17B 1461/C18B 1461/C20G 1461/C21G 1461/C22B 1461/C23B 1461/C24B 1461/C25G 1461/C26B 1461/C27G 1461/C28B 1461/C29B 1461/C30G 1462/KD 1462/KI 1462/KMRC 1462/KU 1462AD/BSC 1462AD/SMN 1462CF
140 141 141 141 141 141 141 141 141 141 141 141 141 142 142 142 142 142 142 142 142 142 142 142 142 143 143 143 143 143 143 143 143 143 144 144 144 144 144 144 144 144 144 145 145 145 145 145 145 145 145 145 146 146 146 146 146 146 146
1462CF/C6 1462PIM 1463/KIT 1464AP 1464APB 1464FG 1464IC 1464PB 1464PF 1464PT 1464T 1464TDI 1466/C5 1467 1467/RK1 1467/RK2 1467LF 1467LF/RC 1468N 1470 1470FT 1471 1471A 1471CF 1471CM 1471CM/E11 1471D2 1471M/50 1471M/C22 1471M/P 1471M/W50 1471PN/B1 1471PN/B2 1471PN/B3 1471PN/B4 1471PN/B5 1472 1472AU 1472AU/P 1472AU/RP 1472FC 1472FC/GE 1472FC/L 1472FCA 1472FCL/RP 1472H 1472R/AU 1472TM 1472VW 1472VW 1473 1473A 1473FN 1473P 1473Q 1473T 1474/C4 1474DL 1474E/VW
146 146 146 147 147 147 147 147 147 148 147 148 148 148 148 148 148 148 148 148 149 149 149 149 149 150 150 149 149 149 149 149 149 149 149 149 150 150 150 150 150 150 150 150 150 150 150 150 151 151 151 151 151 151 151 151 151 151 151
1474G 1474L 1475U 1476 1476A 1476A/RC 1476C/1 - 1476C/2 1476GT 1476PSA 1476T 1476/RC 1477D 1477D/S5 1477K/7 1477/C10 1478 1478T 1478/3P 1479 1479L/S2 1479N/S5 1479RB/1 1479RB/2 1479RB/3 1479U/13 1479U/32 1479/B27 1480 1481PL 1481PL/S3 1481/C12 1482 1482A/1 1482A/2 1482A/3 1482A/4 1482A/5 1482B 1482C 1482/8 - 1482/10 1483K/22 1483KV-PT/S7 1483/K12 1484 1485BP 1485BPM 1485FCA/K2 1485FCA/T 1485FCA/TS 1485FRD/T 1485MJ 1485MTJ/1.3 1485PMTJ 1485R 1485R/P10 1485R/P17 1485VAG 1485VAG/K2 1485/KIT
151 151 152 152 152 152 152 152 152 152 152 152 152 152 152 153 153 153 153 153 153 153 153 153 153 153 153 153 154 154 154 154 154 154 154 154 154 154 155 154 155 155 155 155 155 155 155 155 155 155 155 156 156 156 156 156 156 156 155
1486/10 1486/20 1486/30 1486/40 1486/50 1486/60 1486/70 1486/80 1486/90 1488 - 1488L 1488R... 1488/1 1489/31T 1489/33 1489/33P 1489/C14 1489/E 1489/Y 1489R 1490 /R1 - 1490 / R2 1490/1 - 1490/2 1491 1491C 1491R 1492/1 - 1492/2 1492T 1493 1493AL 1493AL 4S 1493AL CF 1493B 1493B/S5 1493DSG 1493FF 1493FT 1493J 1493T 1493X 1493Y 1493/C7 1493/C19 1493/C30 1493/PF 1493/S-U 1494 1494E 1494M 1494Q 1494T 1494VW 1494XZN 1494/C14A 1495M 1495T 1495/C6 1496/C 1497CEL 1497D
156 156 156 156 156 157 157 157 157 157 157 157 157 157 157 157 157 157 157 158 158 158 158 158 158 158 158 159 159 159 158 158 159 159 159 160 160 160 160 159 159 159 158 160 160 160 160 160 160 160 160 160 161 161 161 161 161 161
1497P 1497RC 1497RC 1497/C23 1497/C94 1498 1498/2A 1498/4A 1498/4A-8A CO 1498/4A-8A CP 1498/8A 1498/12 1498/24 1498/30A 1498/40A 1498/120A 1498/50A 1498B12/R02 1498C/24 1498CM/12 1498LT/12 1498LT/12-R7 1498LT/12-SF 1498MN/12 1498MN/12-C 1498MN/12-P 1498MN/12-R 1498MN/12-U 1498PC 1498SA/2A-4A 1498SM 1498SM-A 1498SM-C 1498SM-CP 1498ST/TB 1498ST/TB ROT 1498TB/12-24 1498TC 1499 1500/... 1500/SP 1500G/... 1500N/... 1500N/G... 1500N/SP 1501/1 - 2 - 3 1501G/1 - 2 - 3 1501Z/S - P - R 1505/C5 1505V 1506 1508/1 - 1508/2 1511/1 - 2 - 3 1515/1 - 2 - 3 1516/1 - 2 - 3 1517 1518/... 1520/1 - 1520/2 1521/1 - 1521/2
161 161 161 161 161 162 163 163 164 164 163 163 163 164 164 164 164 163 163 162 162 162 162 162 162 162 162 162 165 163 164 165 165 165 165 165 165 165 165 166 166 166 166 166 166 166 166 166 167 167 167 167 167 167 167 167 168 168 168 559
TARTALOMJEGYZÉK CIKKSZÁM SZERINT 1529 1529/C7 1529PI 1530/C5 1530/C16 1532 1533/... 1533PR/1 - 2 - 3 1534/... 1535/C... 1539 1540 1542/1 - 1542/2 1544/... 1545/C5M 1547/C6 1547KP 1547P 1547PC/2 1547PL/2 1548/C8 1549 1550U 1550U/CGS-R 1550U/M 1550U/MRC-ABE 1550U/MRC-C 1550U/S... 1550U/SS187 1555C 1555S/BMW-RNT 1555/Q 1555/QS 1556/1A 1556/2A 1557 1557/S3 1557V 1558/C4 1558P 1559 1559V/8T 1560A 1560/1 - 1560/2 1561/... 1562D 1565/1 - 2 - 3 1566N 1566P 1566/GO1 1567 1569CP 1569/A 1569/B 1569/F 1570/3 1580/8I 1580GL 1585/5I - 6I - 7I 560
168 168 168 168 168 168 169 169 169 169 169 169 169 169 170 170 170 170 170 170 170 170 170 170 171 171 171 171 171 171 171 171 171 171 171 171 171 171 109 172 172 172 172 172 172 172 172 172 172 172 172 173 173 173 173 173 173 173 173
1585GI/5 - 6 - 7 1589PI/50 - 100 - 150 1589VI 1590 1591 1593 1594 1595 1599B 1599F 1599G 1599P 1599T 1601/PC 1602 1602A 1602A-HS 1602BA 1602/C9T 1603 1603A 1603B 1603BK 1603K 1604 1604/C9T 1605 1606 1606A 1606A/C9 1607 1608 1608A 1608/C9T 1609 1609A 1609B 1609C/C5 1609M 1610 1614 1616 1618 1620 1622 1624 1628 1630 1632 1634 1639NS-N 1639S 1640 1640A 1640K 1640P 1640Q 1640T
173 173 173 174 174 174 174 174 174 174 174 174 174 174 174 175 238 250 175 175 175 175 444 444 175 175 175 175 175 175 176 176 176 176 176 176 176 176 176 176 177 177 177 177 177 177 177 177 177 177 177 178 178 178 178 178 178 178
1650 1650FD 1650FT 1651DGT 1651DGT/IP 1652 1654 1654DGT 1656 1657DGT/2 1658/... 1658/C4 1658DGT 1658SP/1 1659 1662AN 1662DGT/A 1662SP0 1662SP2 1662/1 - 1662/2 1666 1666A 1668 1668A 1670 1670A 1672 1672A 1674A 1676 1678/C3 1679 1679 /PR 1680 1680A 1680B 1680C 1682 1682HS 1683 1685/C7 1687A 1687AC 1687D 1687U 1687/S4 1688 1688A 1688M 1688PC 1688PC/R 1690F 1690L 1691BM 1692 1692HS 1694A/L 1694B/L 1694/L
178 178 178 178 178 178 179 179 179 179 179 179 179 179 179 180 180 180 180 179 180 180 180 180 180 181 181 181 181 181 181 181 181 181 181 182 182 182 238 182 182 182 182 182 182 182 182 182 183 182 182 183 183 183 183 238 183 183 183
1695XS 1696 1696A 1696B 1696D 1696S 1699L 1699L/1 1699Q 1700N 1700N/PM 1701BA 1701N 1701N/PM 1701NE/... 1701PMR 1702N 1702N/PM 1702PMR 1703BA/A 1703BA/P 1703BA/PL 1704 1704A 1704C 1705 1705PT 1706DGT 1707 1707A/1 - 2 - 3 1708/8 - 13 - 20 1708HS/20 1709/10 - 1709/18 1710 1712E/1 - 2 - 3 1712E/L1 1712E/R-L1 1712TF 1713M 1714 1715 1715B/R5L 1715FL/A 1715FL/B 1715R/FL 1716A 1716P 1716Q 1716R 1716U 1717A 1717B 1717BA 1717BA/1 1717C 1717D 1718A...M 1718A...P 1718A...Q
183 183 183 183 184 184 184 184 184 184 184 251 184 184 184 184 184 184 184 251 251 251 185 185 185 185 185 185 185 185 185 238 185 185 185 185 186 186 186 186 186 186 186 186 186 186 186 186 186 186 186 186 251 251 186 186 187 187 186
1718A...R 1718A...S5 1718A...T 1718D...M 1718D...P 1718D...Q 1718D...R 1718D...S5 1718D...T 1719BA8 1719BA12 1719BM/RL 1719BM/RR 1719BMA...M 1719BMA...P 1719BMA...Q 1719BMA...R 1719BMA...S5 1719BMA...T 1719BMB/P 1719BMC 1719BMD...M 1719BMD...P 1719BMD...Q 1719BMD...R 1719BMD...S5 1719BMD...T 1719BMR 1719BMX...M 1719BMX...P 1719BMX...Q 1719BMX...R 1719BMX...S5 1719BMX...T 1719R/... 1720/... 1720/B 1720/S 1720D/... 1720D/B 1721/B6 1723 1725 1725CR 1725MQ 1726 1726BM 1727 1727BA 1727BM 1727HS 1728... 1728BA 1729 1729CG 1729DM 450 1729LR 1736A 1737
187 187 187 187 187 186 187 187 187 251 251 189 188 188 188 187 188 188 187 188 188 188 188 187 188 188 187 189 188 188 187 188 188 187 189 189 189 189 189 189 189 189 189 189 232 189 189 189 251 189 238 190 251 190 190 190 190 190 190
TARTALOMJEGYZÉK CIKKSZÁM SZERINT 1737AC 1737B 1737BA 1737NX 1738 1739B 1740A 1740B 1741B 1741B/C5 1741BP 1741RV...K 1741U 1741U 1742 1742A 1742A/C 1742A/KR 1742KR 1742R-A/M... 1742R-AL/M... 1742/C4 1743 1743HS 1743T 1748/...K 1748B/...K 1749 1749A 1749A/RB 1749A/RT 1749AC 1750 1750CG 1750KG10 1750HS 1750M 1750R/1 - 1750R/2 1750RC 1750RP/1 1750RP/2 1750RT 1750TA 1751 1751R 1752 1752R 1753 1753R 1754 1755 1756 1756B 1756C 1756C-2OR 1756D 1756D-2OR 1757 1757A 1758
190 190 251 190 190 190 190 190 191 191 191 191 191 191 191 192 192 192 191 191 191 192 192 238 192 192 192 192 193 193 193 193 193 193 193 238 193 193 193 193 193 193 193 193 194 194 194 194 194 194 194 194 194 194 194 194 195 195 195
1758A 1758LG 1758M 1758R 1758VT 1758VT/L 1759 1759A 1759B 1759HD/3 1759HD/RR 1759HD/TRUCK 1759TT 1760BHS 1760B 1760DGT 1760DGT-R3 1760K 1760PA/80 1760PA/AC 1760PA/AC-DC 1760PT 1760R/TC2 1760/IR1600 1760/IR800 1760/OHM 1760/RMS 1760/TC2 1761 1761RS/1 1762 1762K 1763 1763G/S500 1765/C24 1766 1766A 1766ER 1766G 1766I 1766L 1766LI 1766T 1766/8 1767A 1767PMC 1767PMR 1770 1770A 1770BM 1770RL 1771 1771BM 1771RL 1772H 1772H-HS 1772M 1772R 1772RL/2
195 195 195 195 195 195 195 196 196 196 196 196 196 238 197 196 198 198, 445 197 197 197 198 198 198 198 197 197 198 198 198 199 445 199 199 199 199 199 199 199 199 199 199 199 199 200 200 200 200 200 200, 445 200 200, 445 200, 445 200 200 239 200 200, 445 200
1773A 1773RL 1774 1774A 1774A/RL 1776BA 1777BM 1777BMT 1777MQ/C 1777MQ/U 1777RL/U 1777T 1778CM 1778D 1778SCL 1778SOS 1778SOS-HS 1778V18 1778W 1778X 1781 1783 1784 1784BA 1800/100 1808 1812 150 1814M 1820 1820 60 1820 80 1822 1822 180 1822 320 1823 60 1823R/60 1824R 1825B 1827 1827F 1827PC 1827PCL 1827PFL 1827/K 1830T 1834L/USB 1834PL 1834PM 1834PS 1834PXL 1834RB-L/USB 1834RR 1835/1 1835/2 1836A 1836B 1837/USB 1837N 1837PLUS
200, 445 201 201 201 201 251 201 201, 445 232 232 232 201, 445 201 201 201 201 239 201 201 201 202 202, 445 202 251 202 202 202 202 202, 445 202, 445 202, 445 202, 445 202, 445 202, 445 202 202 202 202 203 203 203 203 203 203 203 203 203, 445 203, 445 203, 445 204, 446 203 204, 446 204 204 204, 446 204, 446 204 204, 446 204
1837RB/USB 1838/11LED 1838COB 1838FLASH 1838LED/120 1838LED/120-AL 1838P 1838RA/10-11LED 1838RB/10LED 1838RB/FLASH 1838RR/11LED 1838RV/11LED 1838SL 1838SLR 1838SN 1838UV 1839/R1 1839/R2 1839/R3 1840BM 1842LED/ABM 1842LED/BM 1843BM 1843R/BM 1846LED/ABM 1846LED/BM 1846R-LED/BM 1848 1850B 1850C 1850U... 1851VK 1851VK-12C 1851VK-12V 1852R1750 1852S-F 1852S-FLESS 1852S-L 1852S-PIATTE 1860 140A 1860 160A 1860RC 1870 1870-20/5S 1870-72 /FC 1870-72/FL 1871M 1872L 1872L 35/FC 1872L 35/5S 1873 1873 30/5S 1874 1874 50/FC 1874 50/5S 1877 1877A 1878 3 1878 11
204 205 205, 446 205 205 205 205, 446 205 205 205 205 205 205 205, 446 206, 446 206 206 206 206 206 206 206 206 206 207 206 207 207 207 207 207 207 207 207 207 208 208 208 208 208 208 208 209 210 210 210 209 209 210 210 209 210 210 210 210 210 210 211 211
1878 30 1879 1879R/K4 1880 1881 1882 1883 1883NC 1884 1884/C12 1889 1889CF 1895 6 1895 13 1895 27 1901BM/8 1901T/10 1910/8 - 1910/10 1914 1915B 1915C 1915C/L 1915D 1915E 1915E/XL 1916G 1916GF 1916I 1916JF 1916JM 1916R 1917F 1917JF 1917JM 1917M 1917RG 1918 1919F1/2 1919F1/4 1919F3/8 1919FE1/4 1919L 1919ML 1919RB-F 1919RB-FE1/4 1919RF-F 1919RF-FE1/4 1919RM-F 1919RM-FE1/4 1919SC 1921B1 1921M1 1921M2 1921N3 1922P1 1922P2 1922P3 1924B 1924CD
211 211 211 211 211 211 211 211 211 212 212 212 212 212 212 269 269 269 269 269 269 269 269 269 270 270 270 270 270 270 270 270 270 270 270 270 270 271 271 271 270 271 271 271 271 271 271 271 271 271 255 255 255 255 255 255 255 256 256 561
TARTALOMJEGYZÉK CIKKSZÁM SZERINT 1924F 1927A 1927AN 1927CD 1927P 1927SP-AM 1927XM 1928CD 1928DA 1928DAL 1928K4 1930A 1930CD 1930HLA 1930LA 1930NCD 1930PA 1930ZL 1931AN10 1931CD10 1931CD13 1931CD6 1932B10 1932B13 1932RS13 1933 1933AN90 1933I 1933IL 1933L 1934BV 1934MAV 1934MAV70 1935F 1936/4A 1936/5 1936/5A 1936/7 1937 1937C 1937K... 1937KC 1937KL 1937KL-D 1937M 1937M-01÷11 1937N10 1937N10-GR 1937N20 1937N20-GR 1937R/P 1937RT 1937RT/R 1937RT/T 1938 1938R/L 1938R/S5 1940 1940/S5 562
255 256 257 256 256 257 256 257 257 257 257 258 258 258 258 258 258 259 259 259 259 259 259 260 260 260 260 260 260 260 260 261 261 261 261 261 261 262 262 262 262 262 262 262 263 263 263 263 263 264 262 263 263 263 264 264 264 264 264
1940E10 1940E10/MT 1940E10/S... 1940E10/S5 1940MT 1940S... 1942A 1942LR 1944A 1944AR 2 1944N 1944PA 1945C 1945P 1945S 1946C/T... 1946C4,8 1946C7,8 1946KF 1946KF/M... 1946T 1947 1947G 1947H 1947M 1947M -... 1948 1948PR 1949BC 1949BC/RU 1949DGT 1949F 1949G 1949GPE 1949GPN 1949M 1949T 1951 1995MQ/G1 - G2 1995MQ/T
2
2001/B26 2001/BV 2005PA/D 2005PA/S 2009ID 2009N/BV 2028E 2028/VV 2029/RT 2029E 2029/VV 2032/TE 2032/TE 2032/TV
264 264 264 264 264 264 265 265 265 265 265 265 265 266 265 266 266 266 266 266 266 266 267 267 267 267 267 267 267 267 268 268 268 268 268 268 268 269 232 232
273 273 273 273 273 273 273 273 273 273 273 274 274 274
2033E 2033E 2033P/VV 2036E 2036/TV 2037/TV 2038/TV 2041UC 2051N 2055HB 2060/VV 2080/V6 2080/V6-U 2080/V12 2080 /V12-S 2115P L-MQ32 2250-O 2251-O 2252 2252KR4 2254C 2254F 2254SV 2254T 2258-O 2300ST/KIT 2400S/PF 2499PC 2499PF 2499PF/M 2499S-R/PC
3
30 30BA 31 31BA 31BM 31L 31SE 32 32AU 32AUR 32BA 34 34BA 34INOX 35 35HS 35PM 35PMR 36 37 37PM 37PMR 38/DS1 38/DS2 39BA
274 274 274 274 274 274 274 275 275 275 275 275 275 275 275 230, 278 212 212 213 213 213 213 213 213 213 284 295 295 295 295 295
17 245 17 245 17 17 17 17 17 17 245 17 245 240 17 234 17 17 18 18 18 18 448 448 245
39INOX 310 310/C4 310/C8 310B 311 330 330BA 330BA/2R 330R/A 330R/I 331L 331LR/L 332 334 334R 334R/I 336 338 338R 338R/I 338RP 339A 339A/R 340 340RL 341 341B 341B/RL 341B/RM 341RL 342 342A 342A/MOL 342A/RL 342MOL 342P 342P/RL 342RL 345 345C 345SB 345SB/R 345U 349 349/SMAS 349/SMM 350 351C 351P 352C/U 352U 353N 353N/C6 353NM 355 357 F3 357 R/F3 358
240 32 32 32 32 32 32 247 247 32 32 32 32 32 33 33 33 33 33 33 33 33 33 33 33 33 33 34 34 34 33 34 34 34 34 34 34 34 34 34 34 34 34 34 34 35 35 35 35 35 35 35 35 35 35 35 35 36 36
358RL 359 359CH 360 360HS 360R/... 362 362R/... 363 363BA 363R/... 365 365R/... 366 374 374K 374R/... 375 376 378 378BA 383 383R 384 384RC 386A 386A/RC 386BA 388 388A 388C/C8 392C 392RG/C 393 395 395T 399 3000M/LT 3000M/RLS 3000S/PLM 3002 3002/RLS 3003 3003/RLS 3007 3008 3009 3009R/GR4 3010/T... 3011/T 3012 3012C 3012I 3014 3014R/GR5 3014SAR 3014SAR/1 3014SAR/2 3014SAR/RR
36 36 36 36 235 36 36 36 36 247 36 36 36 36 37 437 37 37 37 37 247 37 37 37 37 37 37 247 37 37 38 38 38 38 38 38 38 213 213 300 213 213 214 214 214 214 214 214 214 214 214 214 215 215 215 215 215 215 215
TARTALOMJEGYZÉK CIKKSZÁM SZERINT 3025 3025/PF 3025/RF 3025/RG 3026 0,3 3026 0,5 3026 1,0 3026/R0,3 3026/R0,5 3026/S 3026/SP 3027 10 3027 20 3027 30 3027 50 3027/KP 3027/KPP50 3030/2T 3030/2T-R5 3030/2T-R6 3030/2TRP 3033/3T 3035 3040 3040A/1 3040A/2 3040A/6-8-10 3041 3041A/11 3041A/15 3041T 3041T/17 3042 3042/K6P 3043 3043A/41÷47 3044 3044A/41 3047 3048 3050/C 3050/CL 3050/K 3050/K2 3050/M 3051/LA 3053 3053/E 3055 3057 3061 /2T-P100 3061 /2T-P50 3061/2T 3063/2,5T 3065/20-10T 3065/40-20T 3067/60-15T 3067/70-13T 3070
215 215 215 215 215 216 216 215 216 216 216 216 216 216 216 216 217 217 217 217 217 217 217 220 220 220 220 220 220 220 220 220 220 220 220 220 220 220 221 221 221 221 221 221 221 221 221 221 222 222 217 217 217 218 218 218 218 218 222
3070/1 3070/2 3070/3 3070/4 3072 3073 3075/CM 3075/K10 3075A 3075B 55 3075MV 56 3079/21 3080/C15 3080R/CS3 3081 3085 3091 3092 3093/E 3093/U 3500/D 3500/P 3912P 3912T 3916MM 3921 3923 3927 3932U 3935 3937 3948 3952 3952/S7 3953 15 3955 3961 3,2 3961 3,3 3961 3,5 3961U 3962MV 3962SH 3963P 3965C 3964 3965 3967 3969 3969K3 3971 3972 3973/1 3973/2 3973/3 3973/4 3973PF 3975 3984/1 3984/2
222 222 222 222 222 222 223 223 222 222 222 223 223 223 223 223 223 223 223 223 306 306 225 225 225 225 225 225 225 225 225 225 225 225 226 226 226 226 226 226 226 226 226 226 226 226 226 226 226 226 227 227 227 227 227 227 227 227 227
3984/3 3984/4 3984/5 3984/6 3991 3992
227 227 227 227 227 227
42 42K 42/SC9I-E 42/SP25 42AS 42BA 42BA-AS 42HS 42HS-AS 42INOX 42INOX-AS 42INOX/SC9 42LMP 42MP 45 410 410/SEL 410/SP 410A 410AS 410AS/SEL 410AS/SP 410MIX/SEL19 412/C150 412/SP 412 412/SP91 412A 412L 414 414/C116 414/SP 415 415/C116 415/SP 415/SP91 416 416/SP19 417 417/SP 419 421 421/SP6 422 423 423A 424 424/SP 425 425/SP
18 436 18 18 19 245 245 234 234 240 241 241 19 19 19 38 38 38 39 39 39 39 38 39 39 39 39 40 40 40 40 40 40 41 41 41 41 41 41 41 41 42 42 42 42 42 42 42 42 42
4
426 426/SP 426MD 426MD/SP10 426MD-3 426MD-3/A9 426SB 426SB/SP 427 428/C14 428FC 428FP 429/C14 429FC 429FP 430 430/SP 430ASC 430ASW 431 431/SP 433 433ASF 433ASG 434 435 435G 436 436L 436R 437C 437C/... 437C/RM14 437K/8 437K/16 437K/33 437U/09 437U/E-M… 437U/PM 438A 438... 440 440A 440ASC 440ASF 440ASG 440ASW 440B 441 441A 441B 442 443 444 444G 446ASC/C37 446ASF/C29 446ASG/C23 446ASW/C36
42 42 43 43 43 43 42 43 43 44 44 43 44 44 44 44 44 45 44 45 45 45 45 45 45 45 46 46 46 46 46 46 46 46 46 46 46 47 47 47 47 47 47 47 47 48 47 47 48 48 48 48 48 48 48 50 49 50 49
446/C30 446/C48 446/C110 447/C37 447/C53 447/C70 450 450AD 450AL 450/C9 450PA/1 450PA/2 450PR 450/C13 450/C15 450/C21 451 451GA 451PA 451PR 452 452GA
49 49 49 50 50 50 50 51 51 51 51 51 51 51 51 52 52 52 52 52 52 52
5
52 52MQ 53 55 55K 55AS 55BA 55BA-AS 55HS 55MP 58 58BA 560/C2 560/C4+ 560/C6 560/C12 561/1 562/1 - 562/2 564/3R - 564/4R 565/1R - 565/2R 565/3R 565/4R 565/5R 567/4R 567/5R 581 583 583/C31 588 590 - 592 594 596 - 598 599DGT 599DGT-AN
19 229 20 20 436 20 245 245 234 21 21 245 52 53 53 53 53 53 53 53 54 54 54 54 54 54 54 54 54 55 55 55 55
563
TARTALOMJEGYZÉK CIKKSZÁM SZERINT 5700LAMP 5902MT 5902MT/AS 5902VI 5904VG/1M 5904VG/2M 5904VG/2T 5904VG/3 5904VG/3T 5904VG/5T 5904VI/1T 5904VI/2T 5904VI/3T 5904VU/1M 5904VU/2M 5904VU/2T 5904VU/3T 5905VG/1 5905VG/2 5908VG/2T 5908VI/2T 5910VG/3T 5910VI/3 5910VI/3T 5914VU/M 5915VU/0 5915VU/1 5915VU/2 5915VU/3 5915VU/4 5915VU/5 5915VU/AS 5927VU/M 5935ET/1MB 5935VG/1MB 5935VI/1MB 5935VI/2MB 5935VU/1MB 5938U/2T 5940SBK 5941KART 5941VU-M 5953VG 5953VI 5954VG 5954VI 5957U-P 5957VG 5957VI 5958U 5980/MQ 5980EL/A 5980EL/B 5980ET/A 5980ET/B 5980ID 5980U/BIKE 5988ROAD 7M 5988U6/M 564
324 391 392 352 393 394 395 396 397 398 353 354 355 364 365 366 367 399 400 401 356 402 357 358 368 369 370 371 372 373 374 375 376 384 403 359 360 377 378 404 406 405 407 361 408 362 379 409 363 380 387 388 389 385 386 390 381 382 383
6
600/1 - 600/2 601C 601CA 603 604B 605E 606MQ/50 611 612 ÷ 614 614/50 615 616 - 617 - 619 621 641 642 643 643 652 653 653 666N 666N LBF.IN 666HS 667N 668N 668RG 669N 671B/C5 671B/C10 671N/C10 671N/C20 671N/C30 677 677/C 677/CP200 677/CV - 678/CV 678/C 680 682 6200AP/S10 6600 E/A10 6600 E/A20 6600 E/A30 6600 E/B10 6600 E/B20 6600 E/C10 6600 E/K20 6600 M/11 6600 M/112 6600 M/116 6600 M/120 6600 M/125 6600 M/126 6600 M/131 6600 M/174 6600 M/216
56 56 56 56 56 56 229 56 56 56 57 57 57 57 57 57 57 57 57 57 58 58 235 58 58 59 59 59 59 59 59 59 60 60 60 60 60 60 60 498 458 459 459 459 459 459 459 453 454 454 454 454 454 454 454 454
6600 M/22 6600 M/221 6600 M/230 6600 M/234 6600 M/241 6600 M/244 6600 M/27 6600 M/311 6600 M/315 6600 M/320 6600 M/326 6600 M/327 6600 M/33 6600 M/330 6600 M/370 6600 M/378 6600 M/39 6600 M/40 6600 M/422 6600 M/423 6600 M/424 6600 M/427 6600 M/430 6600 M/440 6600 M/456 6600 M/465 6600 M/47 6600 M/480 6600 M/485 6600 M/51 6600 M/510 6600 M/52 6600 M/529 6600 M/532 6600 M/542 6600 M/561 6600 M/58 6600 M/583 6600 M/609 6600 M/61 6600 M/63 6600 M/637 6600 M/650 6600 M/657 6600 M/658 6600 M/715 6600 M/73 6600 M/813 6600 M/842 6600 M/843 6800 VE 6888 6888B1/2 6888B1/4 6888B3/8
453 455 455 455 455 455 453 455 455 455 455 455 453 455 455 456 453 453 456 456 456 456 456 456 456 456 453 456 456 453 456 453 457 457 457 457 454 457 457 454 454 457 457 457 457 457 454 457 458 458 452 452 446 446 446
7
73 78 78AS 78BA 78BA-AS 710 710/16 710/20 710/21 710/25 710/C10 710/OR... - 710/ SP... 720 720/15 720/16 720/20 720/21 720/25 720/C6 720/C12 720/OR... - 720/ SP... 720AS 720FTX 720FTX/SB 720IC 720L 720L/S3 720LC 720LC/C3 720LC/S5 720LCL 720LCL/C3 720LS 720ME 720ME/C8 720MRC 720TC 720TC/S5 720TX 720TX/C6 727/C16 727/ES16 727/ES16TX 727/ES22 727/ES22TX 727/ES32 727PI/16 727PI/22 727PI/32 728 728/15 728/16 728/21 728/22 728/22L
21 21 21 246 246 61 61 61 61 61 61 61 61 63 63 63 63 63 63 63 63 61 62 62 62 61 61 62 62 62 62 62 62, 104 63 63 62 62 62 62 63 64 64 64 64 64 64 63 64 64 64 65 65 65 65 65
728/25 728/C10 728/OR - 728/SP 728FTX 728L 728LQ 728LS 729 729/15 729/16 729/21 729/22 729/25 729/OR... - 729/SP... 729L 729LS 729T 730 730/15 733/15 7042LCD 7042LCD/RV 7042LCD/RV-INT 7051MP 7061TC 7076BC 7076BD 7076BP 7076BU 7093BC 7093BD 7190C 7195A 7200BKK 7201BKK 7208WR 7210BKK 7210PB 7211PG 7212FG 7213FG 7214FN 7215FN 7216BKK 7216SN 7218FN 7220PEK 7221PEK 7223PEK 7224PEK 7235B 7236B 7237WR 7238WR 7239C 7241BK 7241CK 7241EN 7241FT
65 65 65 64 64 65 65 65 66, 66 66 66 66 66 65 66 66 66 66 66 208 208 208 497 497 497 497 497 497 497 498 497 497 468 469 469 469 469 470 467 467 467 468 470 470 468 465 466 466 466 471 471 471 472 462 462 462 461 463
TARTALOMJEGYZÉK CIKKSZÁM SZERINT 7243BK 7243CK 7243CR 7243EN 7243FT 7245BK 7246BK 7246E 7247BK 7248G 7249G 7252NKK 7253NKK 7290NA 7291NA 7293HM 7293NB 7294HM 7294HMC 7294NB 7300FT 7300MK 7310CRK 7313B 7313G 7314AB 7314AF 7315AN 7316N 7318AN 7319ESD 7323M 7328EA 7328EN 7340B 7340R 7340Y 7341N 7349RP 7350RP 7360UN 7361UB 7368UG 7368UN 7369UB 7398EF 7398GEL 7398U 7399A/N... 7421 7423 7425 7427 7429 7525 7526 7546BL 7546G 7546N
463 463 463 461 464 464 464 461 464 472 472 473 473 479 479 481 481 482 482 482 480 480 470 473 474 474 474 475 474 475 480 475 465 465 477 478 478 478 478 479 476 476 476 477 477 483 483 483 484 484 484 484 484 484 486 486 487 487 487
7548BL 7548G 7548N 7577N 7578G 7622G 7632G 7635G 7635N 7636BL 7683 7684 7685 7685BL 7734 7780T 7800G 7811 7815N 7816BL 7816G 7820 7821 7823 7825 7829 7830ST (ex 7816ST) 7831ST 7833ST 7835ST 7840BL 7849BL 7860E 7861E 7863E 7865E 7867E 7869E 7870E 7871E 7873E 7875E 7877E 7879E 7880SC 7900E 7901E 7903E 7904E 7905E 7907E 7909E 7930P 7931P 7933P 7935P 7939P 7970
487 487 488 488 489 488 488 488 488 488 489 489 489 489 489 489 497 486 486 486 487 494 494 494 494 494 493 493 493 493 490 490 490 490 490 490 491 491 491 491 491 491 492 492 487 492 492 492 493 492 493 493 494 495 495 495 495 495
7971E 7973 7978E 7979 7981T 7984G 7985 7991N 7992N
8
80 83 83AS 88 88/S7 89BA 89MQ 850MQ 851 852 855P 860/55 860/58 860/58K 860/C27 860/C38P 860LP 860MIX/A10 860MIX/A31 860PE 860PE/A10 860PH 860PHZ/A10 860PZ 860RTX 860TX 860TX/A10 861LP 861PE 861PH 861PH/C 861PZ 861PZ/C 861RIBE 861RTX 861SP 861TQS 861TRW 861TX 861TX/C 861XZN 861/C61P 862F 862F/A7 862LP 862PE 862PH
496 496 496 496 497 497 497 496 496
22 22 22 22 22 246 229 229, 437 66 67 67, 437 67 67 437 68, 438 68 67, 437 68, 438 68, 438 67, 438 68 67, 437 68 67, 437 67, 438 67, 438 68, 438 69 69 69 69 69 69 69 69 70 70 69 69 69 70 70 71 71, 438 70 70 70
862PH/L 862PH-XL 862PZ 862TX 862TX/L 862TX-XL 866LP 866PE 866PH 866PZ 866RTX 866TX 867PE 867PE/L 867RIBE 867RIBE/L 867RTX 867RTX/L 867TX 867TX/L 867XZN 867XZN/L 867/... 867/C20 867/C38 867/C52 882 882M 882M1 882MSR 882P 892 895 897 897L 8001TZ 8001TZ-K 8001Z 8001Z-K 8002ZD 8002ZS 8003ZD 8003ZS 8004ND 8004NS 8005TZ 8005TZ-K 8005Z 8005Z^ 8006Z 8006Z-K 8007Z 8007Z-K 8008N 8008N-K 8008TZN 8009FD 8009FS 8009TZ
70 70 70 71 71 71 71 71 71 71 71 71 72 72 72 72 72 72 72 72 72 72 72 72 73 73 73 73 73 73 73 73 73 73 73 501 529 501 529 501 501 502 502 501 501 502 529 502 529 502 529 503 529 503 529 503 502 502 503
8009TZ-K 8009Z 8009Z-K 8010TZ 8010Z 8010Z-K 8016 8016DA 8016DF 8016FR 8016FR-K 8016-K 8016U2 8016U-K 8018E 8018T 8020 8021 8025 8025-K 8026A 8026A-K 8026R 8026R-K 8028 8028-K 8029 8029R 8029R-K 8031R - 8031 8031R-K 8032 8032-K 8040EN 8040EN-K 8040EZ 8040EZ-K 8041 8041-K 8042EN 8042EN-K 8042EZ 8042EZ-K 8043 8043-K 8044 8048 8049 8050 D1÷D45 8051S 8051S-K 8052 8057 8057R 8058R 8060R 8061F 8061R 8062
529 503 529 503 503 529 504 504 504 505 530 530 504 530 505 505 505 505 505 530 506 530 506 530 506 530 507 507 530 507 530 507 530 508 530 507 531 509 531 508 531 508 531 509 531 509 509 509 514 512 531 512 513 513 513 513 513 513 513 565
TARTALOMJEGYZÉK CIKKSZÁM SZERINT 8063 8064S 8065SC 8074 8074A 8074G 8080 8082 8083 8085 8086 8090 8090F 8091 8092 8094 8096 8097 8098 8100 8105 8105-K 8109 8109-K 8114 8116 8120 8120B 8130 8130A 8131DL 8131Z 8139DL 8139Z 8139ZCH 8150 8153 8156 8157 8158 8159 8160 8161 8166 8170 8173 8176 8177 8178 8179A 8179B 8179M 8180 8181 8181S 8182 8182A 8182E 8182H 566
513 514 514 509 510 510 510 510 510 514 514 515 515 515 516 516 516 517 517 515 504 529 504 530 510 510 510 511 511 511 511 511 511 511 511 517 518 518 518 518 518 518 519 520 519 519 519 519 519 520 520 520 520 520 520 521 521 521 521
8182S 8182T 8182TS 8185 8186 8187 8188C 8188CG/25 8188F 8188FG3 8188VF/35 8188VFG2 8189 8189PA 8201T 8205 8206 8207 8209 8210 8216 8216-K 8220 8225 8227 8228 8240 8240F 8242 8242F 8248 8249 8249G 8250 8264 8267 8272 8273 8274 8274A 8274G 8276 8276G 8278 8280 8282 8282S 8284 8285 8286 8287 8290 8293 8297C 8297F 8302Z 8303Z 8317DZ 8317SZ
521 521 521 522 522 522 522 522 522 523 522 523 523 523 523 523 523 523 523 524 524 531 524 524 524 524 524 525 525 525 525 525 525 525 526 526 526 526 526 526 527 527 527 527 527 527 527 528 528 528 528 528 528 528 528 511 511 505 505
8381SL 8381SP 8381SX 8383C 8383P 8515V 8515Z 851SR 8531 8532 8535 8600 E/R 8600 R/10 8600 R/112 8600 R/224 8600 R/411 8600 R/514 8871 8872A 8872AS 8873 8877 8877M 8879 8880 8883 8889C1 8889C2 8889C3 8889C4 8889C6 8889CD 8889CS 8889P1 8889P2 8889P3 8889P4 8889PD 8889PS
512 512 528 512 512 512 512 67 506 506 512 458 458 458 458 458 458 239 239 239 239 239 239 239 239 239 433 433 433 433 433 433 433 432 433 433 433 433 433
90 90AS 90BA 90K 91 91BA 91HS 91HS-C 92 92BA 92HS 93 93BA 93C 93HS 93K 94
22 23 246 436 23 246 234 234 23 246 234 23 246 23 234 436 23
9
94K 95 95BA 95FTX 96 96AS 96AS/BG7 96AS/SC9 96BA 96BA/BP 96BP 96BP/AS-SC9 96BP/SC9 96BPA 96BPA/SC9 96BPC 96BPC/SC9 96BPINOX 96BPINOX-AS 96BPINOX-AS/B8 96C/AS 96C-AS/SC9 96L 96L/SC8 96L/SC12 96LBP 96LBP/SC9 96LC 96LC/SC8 96LC/SC12 96N 96N/SC9 96N/SC12 96N/ST 96N/ST6K 96T 96T/S6 96T/S11 96TBP 96TBP/S6 96THS 96THS-AS 96TINOX 96TINOX/S5 96TINOX-AS 96TINOX AS/S7 96TK 96/BG7 96/BGS7 96/SC9 96/SC12 96/ST 96/ST6K 97BTX 97BTX/SC8 97BTXL 97BTXL/SC8 97TTX-HS 97RTX
436 23 246 24 24 25 25 25 246 246 26 26 26 27 27, 436 26, 436 26, 436 241 241 241 25, 436 25 26 26 26 26 26, 436 25 25 25 24 25 25 24 436 27 27 27 27 27 234 234 241 241 241 241 437 24, 437 24, 436 24, 436 24 24 436 28 28, 437 28 28, 437 235 28
97RTX/SC8 97TX 97TX/BG8 97TX/SC8 97TTX 98XZN 99 99BA 99SQ 99ST 99 VN/... 900 900AN 900AS 900AS/C10 900AS/C17-MBM 900AS/L 900AS/MB 900AS/MB-C17 900AS/MBL 900AS/SB11 900BG/30 900BG/30C 900BG/30K 900E-HS/55 900FL 900FTX 900FTX/SB9 900K 900L 900L/SB13 900LP 900M/35 900M/55 900M/R55 900MB 900MB/C19 900MB/C28 900MB/L 900MB/SB 900ME 900ME/SB8 900PH 900PT 900T/44 900TX 900TX/SB 900/... 900/16 900/20LK 900/25 900/25K 900/32 900/35A 900/40 900/42 900/55 900/55K 900/58
28 27 28 28 28 29 29 247 29 29 29 74 75 74 78 78 74 74 78 74 74 76 76 438 235 76 75 75 438 74 74 75 76 76 94 74 77 78 74 74 75 75 75 75 76 75 75 75 75 438 76 438 76 76 76 76 76 438 76
TARTALOMJEGYZÉK CIKKSZÁM SZERINT 900/C11 900/C11HR 900/C13-5 900/C13-8 900/C24 900/C39 900/R55 900/SB 902R/C6 910A 910A/AS 910A/C10 910A/C16 910A/C16HR 910A/C16Q 910A/C17 910A/C29 910A/SB 910A-AS/SB13 910AL 910AL/SB14 910AN 910AS 910AS/C13 910AS/L 910AS/MBM-C18 910AS/SB13 910AS/SN 910ASL/SB12 910B 910B/C10 910B/C16 910B/C16Q 910B/C29 910B/SB 910B/SN 910BL 910BL/SB 910BP 910CF 910CF/SB 910E-HS/55 910FTX 910FTX/L 910FTX/LSB 910FTX/SB 910LP 910M/35 910M/55 910M/56 910M/R55 910ME 910ME/SB 910PE 910PE/SB 910PH 910PT 910PT/SB 910TX
77 78 77 77 77 77 94 74 78 78 79 82 82 83 82 83 83 78 79 79 79 81 79 83 80 83 79 80 80 79 82 83 83 83 79 79 79 79 80 81 81 235 80 80 80 80 80 81 82 82 94 80 80 80 80 80 81 81 81
910TX/SB 910/15 910/16 910/20 - 910/21 910/22 910/25 910/36A 910/40 910/42 910/46 910/55 910/55Q 910/58 910/R55 910/R55Q 910/R55X 920A 920A/AS 920A/C11 920A/C12 920A/C12X 920A/C17HR 920A/C20 920A/C20Q 920A/C20X 920A/C21 920A/C21X 920A/C33 920A/SB8 920A/SB13 920A-AS/SB11 920AK 920AL 920AL/SB11 920AN 920AS 920AS/C10 920AS/C15 920AS/C17X 920AS/L 920AS/MBM-C21 920AS/SB11 920ASL/SB11 920B 920B/C11 920B/C12 920B/C12X 920B/C20 920B/C20X 920B/C21 920B/C21X 920B/C30Q 920B/C33 920B/SB8 920B/SB13 920BL 920BL/SB11 920BP 920BP/SB
81 81 81 81 81 81 81 82 82 82 82 82 94 94 94 84 84 89 89 89 92 90 90 90 90 90 91 84 84 84 438 84 84 87 85 91 91 92 85 92 85 85 84 89 90 90 90 90 90 90 91 91 84 84 84 84 86 86
920ES 920ES/SB 920ES/XL-SB 920E-HS/55LC 920FTX 920FTX/C 920FTX/L 920FTX/LSB 920FTX/SB 920INOX-A 920LH/SB7 920LP 920M/35 920M/35L 920M/55 920M/56 920M/R55 920ME 920ME/C 920ME/SB 920MQ/21 920MQ/22 920MQ/55A 920MQ/A 920MQ/C16 920MQ/PE 920MQ/T 920PE 920PE/AS 920PE/C 920PE/SB 920PH 920RTX 920RTX/SB 920TX 920TX/C 920TX/C17 920TX/LSB4 920TX/SB 920XZN 920XZN/LS 920XZN/SB7 920XZN/SB12 920/15 920/16 920/20-/21-/22-/23 920/21K 920/25 920/25K 920/35A 920/36A 920/38 920/40 920/42 920/44 920/46 920/50 920/50F 920/55
87 87 87 235 85 85 85 85 85 242 85 85 88 88 89 89 95 86 86 86 229 229 229 229 229 229 229 86 86 86 86 85 87 87 86 87 92 86 86 87 87 87 87 87 87 87 439 88 439 88 88 88 88 88 88 88 88 88 88
920/55INOX 920/55K 920/55L 920/55LC 920/55Q 920/55X 920/56A 920/58 920/C37 920/R50 920/R55 920/R55INOX 920/R55LC 920/R55Q 920/R55X 921BA 921BA/21 - /22 921BA/25 921BA/42 921BA/50 921BA/R50 921BA-AS 926BA 926BA/22 926BA/42 926BA/50 926BA/R50 928A 928A/C12 928AS 928AS/C12 928B 928B/C12 928ME 928/15 928/16 928/20 - 928/21 - 928/22 928/25 928/36A 928/42 928/55 928/R55 928/R55X 929 929/15 929/21 - 929/22 929/42 929/55 929/C8 929/R55 930 930/C 930/S 932 932HS 932/S 933 933/S 935
242 439 89 89 88 89 89 89 91 95 95 242 95 95 95 247 247 248 248 248 248 247 248 248 248 248 248 92 93 93 94 92 93 93 93 93 93 93 93 93 93 95 95 94 94 94 94 94 94 95 95 95 95 95 235 95 96 96 96
935K 935/S 937 937BA 937K 937/S 940 941 941/S 942BX 942BX/DG 942BX/S 943BX 943BXK 943BX/D 943BX/DG 943BX/S 943FL 943FL/S 943MQ 943MQ/BG 943MQ/S 944BX 944BX/D 944BX/DG 944BX/S 949 949/S6 950 950/S 951 951/S 951/SP 951AS 951AS/S 951K 951MQ 951TX 951TX/S 952 952AS 952FTX 952FTX/S 952L 952/S 953 953/S 953TX 953TX/S 955 956C 956E 956F 956L 957 959 959R 960 960A
439 96 96 248 439 96 96 96 96 96 448 97 97 439 97 448 97 97 97 229 448 230 97 97 448 97 97 97 98 98 98 98 98 98 98 439 230 98 98 98 99 99 99 99 99 99 99 99 99 99 99 100 100 100 100 100 100 100 100 567
TARTALOMJEGYZÉK CIKKSZÁM SZERINT 960AD/TP2 960AVE 960AVL 960BT 960BT/B 960CMB 960CMB/R2 960CMD 960CMD/R1 960EPC 960 E-PI/P 960F 960G 960H/C4 960KC-M8/M9/M10 960KPC 960L 960M 960P 960PI 960PI/C19 960PI/S 960PMC 960RPI 960S 960SL 960SL 960SN 960UC 960/22EP 961BA 961D 961D/CF3,8 961D/DC8,5 961P6 961P6/S-2 962 962M 962P 963 963BA 964 964BA 964BA/L 965 965BA 965/S 966BA 966BA/V 966/C3 969B 969/C5 970B 970C 970EA 970EB 970OT 970Q 971TSP 568
147 101 103 100 100 101 101 101 101 101 102 100 100 101 102 102 100 101 102 102 102 102 103 102 101 101 101 101 102 101 248 103 103 103 103 103 103 103 103 103 248 103 248 248 104 248 104 249 249 104 104 104 104 104 104 104 104 104 105
971/C8 978 - 979 982 984 985F 985M 985/B7 986 48 986 78 986PT 987 987AR 987P 988/K4 989 990 991 992 993 993G 993MQ 993PL 994 994MQ 994PL 994TF 996 998 999 999A 999B 999C 999D 999E 999G 999/B 9500TL 9501TL 9502TL 9503TL 9504 9505 9507D 9507U 9508K 9510 9515M 9516B 9521 9521W 9524SC 9525/B 9525/N 9525BB 9525TL 9526P 9527 6T 9527MUG 9533N
105 105 105 105 105 105 105 105 105 106 106 106 106 106 106 106 106 106 106 106 230 106 106 230 107 107 107 107 107 107 107 107 107 107 107 107 533 533 533 533 533 533 533 533 534 534 536 537 536 536 538 536 536 536 536 540 540 540 534
9534B 9534W 9537N 9539C/B 9541BIKE 9541F 9542A 9542AL 9542C 9542G 9542GW 9542M 9542S 9544 9545 9547 9547T 9547WSK 9548G 9549PB 9549USB 9557N 9557J 2.0 9557J 3.0 9559 9559/30MT 9561V 9561VV 9563G 9563P 9569P 9569S 9572MB 9574B 9574O 9577M 9579C 9580S 9581 9582LE 9586K 9587 9x14 9587 13x21 9588/10PI 9588M 9588S/10... 9589A/36 9589B/36 9590B 9592B/C50 9592B/P 9592M/50 9593A 9593CV 9593W 9594 9595 C25 9595C 9595T
534 534 534 537 535 535 538 538 537 537 537 537 537 535 535 539 538 538 538 539 539 535 535 535 538 539 538 538 539 539 541 541 533 535 535 539 539 534 540 539 540 541 541 541 540 541 541 541 539 540 540 540 534 534 534 539 540 540 540
9596 9597P 9598A 9598B 9599CB 9599CB-W 9899C1/4
540 538 536 536 536 536 410
C04TSS-7 C4 C5 C6T C7 C8 - 2108 C9 - 2109 C9/RT C10 C10S - 2110S C11 C12 - 2112 C13 C14 C16 - 2116 C18 - 2118 C19 - C19L C20 - C20L C20TSS C22B C22P C22S C22W C23SC23SC C23ST C24 SL-CAB C24S/5 C24S/6 C24S/7 C24S/8 C24SA/6 C24SA/7 C24SA/8 C24SA-XL/7 C24SA-XL/8 C24SA-XL/9 C24SL C25 C27S C28 C30S C33/6 C33/7 C33/8 C33PF C35/6G C35/7G C35/8G
284 276 276 276 276 276 276 276 277 277 277 277 277 277 278 278 279 279 279 279 279 282 279 282 283 283 297 285 286 287 288 289 290 291 292 293 294 296 296 298 299 300 301 302 303 303 304 304 305
C
C35/9G C38 C38C C38L C38LA C38T C39/6 C39/7 C39/8 C39MD C39SM C39T C41H C41H/CE C41MS C41S C42 MCH C42H C42S C51 C53 C54 C55 C55/1PF C55/2PF C55/2PM C55/3PF C55/3PM C55A1 C55A1/R42 C55A2 C55A2/R70 C55AB C55AN C55AN-PC C55B PRO-4 C55B PT/2 C55B PT/2,8 C55B/2 C55B/2,8 C55B/GD C55B/GDAA C55B/GDE C55B/GDS C55B/GS C55B/GSAA C55B/GSE C55B-D4 C55C7 C55C8 C55CS C55LMP/1 C55LMP/2 C55M2 C55M7 C55M8 C55MA C55MDO C55MS
305 306 308 307 307 307 309 310 311 314 313 312 315 317 317 315 317 316 316 319 320 321 332 345 344 344 345 345 347 347 348 348 333 346 346 336 336 337 334 335 337 338 337 338 337 338 338 336 339 339 341 349 349 343 340 340 342 341 342
TARTALOMJEGYZÉK CIKKSZÁM SZERINT C55PB/3 C55PP C55PRO B/2 C55PRO B/2,8 C55PS C55RB C55STR C56 C56M C56W C57S C C57S D C57SA - 5700SA C57SB - 5700SB C57SP - 5700SP C58M C58M/PA C58P C59A C59B C59C C62EV/CP C62M/W C63 E/W C63 G/C C68 C68 G C88 R/1 C88SE C88VE CA49-G CB/2 CB52 CX49-G CD23S CP15 CP15L CP17 - CP17L CP51
G,K
333 344 334 335 343 348 349 326 326 326 323 322 322 323 324 327 327 325 327 328 329 498 498 498 498 452 452 452 452 452 318 434 320 318 284 278 278 278 319
GM KIT/GPS
433 433
M10 M15 M16 M25 M30 M31 M33 M38 M40 M45 M46 M50 M52
413 414 414 414 414 414 414 414 414 414 414 415 415
M
M53 M55 M60 M62 M63 M65 M69 M75 M77 M79 M82 M83 M85 M86 M91 M92 M94 M96 M100 M105 M110 M112 M120 M121 M125 M130 M131 M132 M135 M145 M153 M160 M165 M170 M172 M174 M180 M199 M202 M204 M208 M210 M211 M212 M215 M220 M226 M227 M230 M231 M234 M236 M236 M237 M240 M264 M285 M288 M289
415 415 415 415 415 415 415 415 416 416 416 416 416 416 416 416 416 416 417 417 417 417 417 418 418 418 418 418 418 418 418 418 418 419 419 419 419 419 419 419 419 419 419 420 420 420 420 420 420 420 420 420 420 421 421 421 421 421 421
M295 M300 M310 MB MB11 MB34 MB35 MB36 MB44 MB45 MB46 MB47 MB55 MB56 MB57 MB61 MB62 MB63 MC10 MC11 MC20 MC21
421 421 421 433 411 411 411 411 412 412 412 412 412 412 412 413 413 413 410 410 410 410
PV S42/17 S55/8 S55/12 S96T/8 S951/6 S952/10 S1719BM SB SGN SPG11 - S1203/8 ST2P
325 434 434 434 434 434 434 434 433 434 434 434
T10 T15 T16 T18 T19 T22 T23 T31 T33 T34 T40 T41 T45 T46 T48 T50 T52 T53 T55 T56
422 422 422 422 423 423 423 423 423 423 423 423 423 423 423 423 424 424 424 424
P,S
T
T57 T59 T63 T64 T65 T68 T73 T75 T76 T77 T79 T80 T81 T82 T83 T85 T91 T92 T99 T100 T101 T102 T103 T105 T106 T110 T112 T113 T121 T131 T132 T135 T136 T140 T142 T145 T146 T151 T153 T154 T155 T160 T161 T164 T167 T168 T170 T171 T172 T173 T175 T176 T177 T180 T183 T198 T199 T201 T202
424 424 424 424 424 424 424 425 425 425 425 425 425 425 425 425 425 425 426 426 426 426 426 426 426 426 426 426 426 426 427 427 427 427 427 427 427 427 427 427 427 427 428 428 428 428 428 428 428 428 428 428 428 429 429 429 429 429 429
T204 T205 T206 T207 T208 T209 T210 T212 T215 T220 T226 T227 T228 T231 T233 T233 T234 T236 T239 T241 T250 T256 T259 T264 T270 T273 T281 T285 T288 T289 T291 T297
429 429 429 429 429 429 430 430 430 430 430 430 430 430 430 430 430 430 430 431 431 431 431 431 431 431 431 431 432 432 432 432
VE1 VP1 - VP2 VP3 - VP4 VP-3SC VP5 VP6 VP-LD VP-LS VPM0 VPM3 VPM7 VPM8 VPM9
433 432 432 432 432 432 432 432 422 422 422 422 422
V
569
Jegyzet
570
Jegyzet
571
Jegyzet
572
Jegyzet
573
Jegyzet
574
Jegyzet
575
Jegyzet
576
Jegyzet
577
Jegyzet
578
www.beta-tools.com
998068730
€
BLX
€
BLX
CAL CRUTCHLOW MotoGP World Championship
Excl. BTW
Prijslijst 2019
Prijslijst
www.beta-tools.com