title

Page 1

NAPI HÍRVÁLOGATÁS

Elítélte az UNICEF a bevándorló gyerekek szüleiktől elválasztását Elítélte kedden az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) azt a gyakorlatot, hogy az amerikai hatóságok elválasztják az illegális bevándorlóktól gyerekeiket a Mexikóval közös határon, írja az MTI. Az UNICEF szerint a gyerekeknek minden körülmények között családjukkal kell lenniük. A gyerekek, figyelmen kívül hagyva, hogy honnan jönnek, és milyen bevándorlói státusszal rendelkeznek, mindenekelőtt gyerekek. Azoknak a gyerekeknek is joguk van - mint bármelyik másik gyereknek - a védelemhez, ahhoz, hogy hozzájussanak az alapvető szolgáltatásokhoz, és családjukkal legyenek, akiknek nem volt más választásuk, mint elmenekülni otthonukból mondta keddi közleményében Henrietta Fore, az UNICEF igazgatója.

138/2018 • 2018. JÚNIUS 20.

Budapestre jön Sebastian Kurz, a V4 országokkal tárgyal A V4 országokkal tárgyal

A düsseldorfi reptéren gyanús lett egy csomag, mert senki nem vette le a szalagról, ezért röntgenvizsgálatra vitték, így derült ki, hogy 22 élő madárpók van benne, írja az MTI. Később előkerült a bőrönd tulajdonosa, aki először azt mondta, hogy csak személyes tárgyak vannak a csomagban, majd amikor előkerültek a pókokat tartalmazó műanyag dobozok, a 48 éves esseni férfi közölte, ő tenyésztő és az állatok egy része vemhes. A madárpókok a hatóságok szerint nem állnak fajvédelem alatt, de a Paraguayból Németországba utazott férfit felelősségre fogják vonni adócsalás miatt. Ebben az esetben ugyanis be nem jelentett kereskedelmi behozatalról van szó. Az állatokat biztonságba helyezték, állatorvos ellenőrizte egészségi állapotukat és a szállítás körülményeit.

Vöröskereszt: Egyre több helyi háború zajlik

A jobboldali jelölt nyerte a kolumbiai elnökválasztást Iván Duque jobboldali jelölt nyerte a kolumbiai elnökválasztás vasárnapi, második fordulóját, maga mögé utasítva baloldali riválisát, Gustavo Petrót. Győzelme várhatóan megnyugtatja a latin-amerikai ország befektetőit, ugyanakkor felveti a marxista lázadókkal 2016 novemberében aláírt békemegállapodás megváltoztatásának lehetőségét. A szavazóhelyiségek 99,9 százalékának eredményei alapján Duque a leadott voksok 54 százalékát szerezte meg, míg Petro, aki a kolumbiai gazdasági modell teljes átalakításának ígéretével kampányolt, 41,8 százaléknyi szavazatot kapott, írja magyar idő szerint hétfő hajnalban az MTI. Kolumbiában most tartottak először választásokat azóta, hogy 2016 novemberében a kormány békét kötött a legnagyobb lázadószervezettel, a marxista Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erőkkel (FARC), pontot téve az öt évtizeden át tartó, 220 ezernél több halálos áldozatot követelő véres konfliktusra.

Huszonkét élő madárpókot találtak egy bőröndbe zárva a düsseldorfi repülőtéren

Csúcstalálkozót tartanak csütörtökön Budapesten a visegrádi országok miniszterelnökei és Ausztria kancellárja - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár kedden az MTI-vel. Orbán Viktor magyar, Peter Pellegrini szlovák, Andrej Babis cseh és Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök, valamint Sebastian Kurz osztrák kancellár a megbeszélésük eredményeiről közös sajtótájékoztatón számolnak majd be délután a Várkert Bazárban. Ezt követően Orbán Viktor és Peter Pellegrini külön is a sajtó elé áll majd, és tájékoztat a V4-elnökség átadásáról, július 1-jétől ugyanis Szlovákia veszi át Magyarországtól a csoport egy évre szóló elnöki tisztségét. Arról, hogy milyen témák lesznek napirenden a csúcstalálkozón, nem adtak tájékoztatást. De arról feltehetően esik majd szó, hogy július 1-jén Ausztria

veszi át az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét. Kurz pár napja védelmébe vette Orbán Viktort, amikor arról beszélt egy interjúban, hogy a beskatulyázás és a más véleményen lévők lenézése okozhatja az Európai Unió vesztét. Mint mondta, ugye nem gondolják, hogy Orbán Viktor vagy Salvini kompromisszumkészebb lesz attól, ha minél magasabbról nézik le őket. Az osztrák kancellár ugyanakkor kiemelte, hogy a demokrácia és a jogállamiság nem lehet alku tárgya, más kérdésekben viszontteret kell engedni a különféle eltérő álláspontoknak, véget kell vetni a folyamatos kioktatásnak.

Több mint kétszeresére nőtt a nem nemzetközi fegyveres konfliktusok száma a világon az évszázad eleje óta - írta kedden közzétett jelentésében a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC). A konfliktusokban több érintett fél van mint régen, az elmúlt hat évben pedig több fegyveres csoport jelent meg, mint az azt megelőző 60 évben - idézi a tanulmányt az MTI. Az ICRC jelentése szerint a két fél között zajló konfliktusok csak a harmadát teszik ki az összesnek, míg az esetek 44 százalékában az összecsapások 3-9 fél között zajlanak.

Mai időjárás BUDAPEST

22 / 28 °C Várható csapadék: 0 mm


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.
title by Business Publishing Services Kft. - Issuu