NAPI HÍRVÁLOGATÁS
8 millió dollárt csalt ki gazdag befektetőktől egy férfi, aki a szaúdi trónörökösnek adta ki magát Ismerik azta csalást, amikor egy nigériai herceg levélben értesíti az embert, hogy óriási vagyonra tehet szert, cserébe csak annyit kell tennie, hogy elutal valamennyi pénzt egy bankszámlára, hogy annak segítségével a herceg kijuthasson az országból, ahol épp bujkál? A nigériai trónörökös utána majd hálából mesés jutalomban részesíti az adakozót. Nagyjából ennek az évtizedek óta terjedő csalásnak fejlesztette ki egy egészen modern, közösségi médiához igazított változatát egy Miamiban élő férfi, Khalid alSzaúd, a szaúdi trónörökös. Az olajban gazdag közel-keleti monarchia hercege imádta a Rolex óráit, a méregdrága Cartier-ékszereket, és egyik kedvenc időtöltése volt, hogy beöltözteti a csivaváját miniatűr dizájner ruhákba. Ezeket onnan lehet tudni Khalid al-Szaúdról, hogy minden ilyesmiről felvágós posztokat rakott ki az Instagramjára.
Izrael rakétákkal támadta Szíriát Izrael rakétacsapásokat mért vasárnap hajnalban dél-szíriai katonai állásokra - írja a szíriai állami médiára hivatkozva az MTI. A szír sajtó szerint a támadásban meghalt három szíriai katona, további hét pedig megsebesült. A támadásokban a Damaszkusztól délnyugatra fekvő, az Izrael által megszállt Golánfennsíkhoz közel fekvő el-Kuneitra térség néhány katonai létesítményét találták el. A csapást hivatalos izraeli források is megerősítették. Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök közölte, hogy csapásokat rendelt el a szíriai hadsereg állásai ellen, miután korábban szíriai rakétákkal Izrael területét támadták. A támadás néhány órával azután történt, hogy szombat esti izraeli közlés szerint Szíriából két lövedéket lőttek ki a Golán-fennsík irányába. Ennek a támadásnak nem voltak áldozatai és anyagi kárt sem okoztak.
127/2019 • 2019. JÚNIUS 4.
Megszólal egy tanú: nem jelezte az ukrán kapitány az előzést Eddig azt állította, nem követett el hibát
Nem figyelmeztette a Viking Sigyn ukrán kapitánya a Hableányt, hogy előzni akar - ezt erősítette meg a TV2 Tények című hírműsorának az egyik hajó kapitánya, Tolnay Zoltán.
A szeszélyes májusi időjárás keresztbe tehet a hazai sörfogyasztásnak Jó idő esetén a májustól augusztusig tartó sörszezonban a 60 milliárd forintot is elérheti a bolti sörértékesítés, ami az éves eladások több mint 40 százalékának felel meg. Egy hűvös, csapadékos május azonban átírhatja a terveket - írja a Világgazdaság. A sör főszezonja májustól augusztusig tart minden évben. 2018-ban is ekkor értékesítették a kiskereskedelemben az éves sörfogyasztás bő 40 százalékát, ami 60 milliárd forintot tett ki. Ez növekedést jelentett az előző év hasonló időszakához ké-
pest, forintösszegben 11, mennyiségben pedig 4 százalékos mértékben. Mindezt a Nielsen piackutató cég közölte a lap érdeklődésére. Az idei május rendkívül csapadékos és hűvös volt, több korábbi hidegrekord is megdőlt. Egyelőre nem tudni, hogyan befolyásolta ez a hazai sörfogyasztást, de vélhetően nem tett jót neki, és a sörfogyasztók mellett az időjárásnak is jól kell alakulnia ahhoz, hogy az idei sörfogyasztás a tavalyihoz hasonlóan végül növekedéssel záruljon a nyári szezon végére.
Vishen Lakhiani: A csodálatos elme kódja Ne kövesd a konvenciókat – A csodálatos elme kódja megtanít, hogyan érj el sikereket a saját feltételrendszered szerint. Tanulj meg úgy gondolkodni, mint korunk legkreatívabb elméi – megkérdőjelezni, górcső alá venni a szeretetről, spiritualitásról, munkáról, boldogságról és a dolgok értelméről való elképzeléseidet – és új szabályokat alkotni a régiek helyett. Függetlenül attól, honnan indulsz, rendkívüli életet építhetsz és
nyomot hagyhatsz az univerzumban. Ebből a könyvből megtanulhatod, hogyan görbítsd meg a valóságot, kérdőjelezd meg az ökörszabályokat, lépj túl a kultúrideológián, írd át a valóságról alkotott modelljeidet, találd meg az utad, tervezd meg a tudatodat, élj harmomániában, félelemmentesen, légy meg(f)ingathatatlan és mozdítsd előre az emberiséget. Készen állsz? Rendelhető: http://konyvaruhaz.corleonis.hu
Bombát rejtettek egy rendőrautó alá Észak-Írországban Éles bombát találtak egy rendőrautó alatt az észak-írországi Belfastban. A rendőrség szerint a robbanószerkezet elhelyezésével nyilvánvalóan az volt a cél, hogy rendőrt öljenek, és nagy szerencse, hogy az nem robbant fel, írja a Sky News. A rendőrautó egy golfklub közelében parkolt, ahol épp egy verseny zajlott, amikor a gyanús tárgyat valaki felfedezte alatta, majd értesítette a rendőröket szombat délután. A golfklubot és környékét ezután ki is ürítették. A nyomozók szerint szakadár republikánusok állhatnak az akció mögött.
Elrejtették volna Trump elől az őt bíráló szenátorról elnevezett hadihajót Az amerikai védelmi minisztérium arra kérte a Fehér Házat, hogy tartsa távol a politikát a hadseregtől, aminek a hátterében az áll, hogy Donald Trump elnök egy héttel ezelőtt, Japánban tett látogatásakor a Fehér Házból utasítás érkezett: tüntessék el a McCain nevű hadihajót Trump szeme elől attól tartva, hogy az elnök nem örülne a McCain névnek. A hajót a Trumppal szemben kritikus, tavaly elhunyt John McCain szenátorról, továbbá apjáról és nagyapjáról nevezték el. Trump szerint ő semmit nem tudott a hajó elbújtatásának tervéről, de megerősítette, hogy valaki megkérte rá a haditengerészetet, mert azt hitték, nem szeretné látni a hajót. A romboló végül maradt ahol volt.
Mai időjárás BUDAPEST
10 / 24 °C Várható csapadék: 0 mm
127/2019 • 2019. június 4.
A bevándorlásellenes párt
Kevesebb cseresznye terem idén, ezért drágább is lesz
győzelme hallatán több menekült is
A sok eső miatt jelentősen kevesebb, ezért drágább is lehet idén a cseresznye - közölte a FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke.
megpróbált végezni magával Hatan is öngyilkosságot kíséreltek meg a naurui és a manusi menekülttáborok brutális körülmények között tartott lakói közül, miután a hétvégén a Scott Morrison vezette jobboldali kormánypárt meglepetésre újrázni tudott az ausztrál választáson. A szemtanúk, ügyvédek és a helyi rendőrség által is megerősített öngyilkossági kísérletek mögött az áll, hogy szertefoszlott sok menekült arról szóló reménye, hogy a Munkáspárt sikerével esetleg enyhülni fog a rendkívül szigorú ausztrál menekültügyi politika. A reményt fokozhatta, hogy előzetes közvélemény-kutatások, illetve a választás után pár órával kiadott – a szavazatukat leadók megkérdezésén alapuló – exit poll eredmények még egyaránt a legfőbb ellenzéki erő győzelmét jósolták. Az életünk függött a vá‐ lasztásoktól – mondta a Manus szigetén internált Behrúz Bucsáni iráni író az AFP francia hírügynökségnek. Szerinte nem hatan, hanem kilencen próbáltak öngyilkosságot elkövetni a vasárnapi voksolás nyomán, a rendőrség 10 esetről tud; ráadásul többen éhségsztrájkba kezdtek.
Most először a szezonban erőből is lehet esélyünk
páti Ferenc kifejtette, akár 10 ezer tonna alá is csökkenhet idén a cseresznyetermés az átlagos, éves 12-15 ezer tonnához képest, így annak fogyasztói ára az átlagárhoz képest akár 20-30 százalék-
kal is magasabb lehet. Elsősorban a korai fajtáknál gyenge a termés, és a szélsőséges időjárás és egyéb tényezők miatt akár további terméskieséssel is számolni kell.
AZ IRON MAIDEN ÉNEKESÉNEK ONE-MAN SHOW-JA NOVEMBERBEN
A Live Nation bemutatja az IRON MAIDEN énekesének, BRUCE DICKINSONNAK különleges, egyszemélyes előadását Budapesten, 2019. november 2-án. Bruce Dickinson a világ egyik legismertebb és legsokoldalúbb előadója. Amellett, hogy az elmúlt évtizedekben a heavy metal rajongói az Iron Maiden élén bemutatott extravagáns előadásairól ismerhették meg őt, Bruce Dickinson a színpadon kívül is rendkívüli életet élt és él. Bruce igazi polihisztor, és mint ilyen, zenei pályafutása mellett pilótáskodott, megszerezte a kapitányi rangot, vezetett légiközlekedési céget, készített saját sörmárkát, írt filmforgatókönyvet és két regényt, számtalan motivációs beszédet tartott, volt rádiós műsorvezető, televíziós színész és nemzetközi szinten elismert vívó. 2017-ben kiadott – Magyarországon
tavaly megjelelent – Mire való ez a gomb? című, világszerte best-sellerré vált önéletrajzának megjelenése után Bruce Dickinson, könyvét promótálandó, elvállalt néhány felolvasóestet, mely eseményeken a közönség előzetesen feltett kérdéseit is megválaszolta. A Mire való ez a gomb? – egy este Bruce Dickinsonnal elnevezésű esemény azóta kész egyszemélyes műsorrá vált, ami inkább emlékeztet egy stand up komikus előadására, mint átlag felolvasóestre. A több mint két órás műsort Bruce mára a világ számos országában bemutatta, és one-man show-ját mind a közönség, mind a kritikusok kitörő lelkesedéssel fogadták – többek közt a világ legnagyobb művészeti fesztiválján, az Edinburgh Festival Fringe-en is. Jegyek már kaphatók awww.livenation.hués awww.funcode.huoldalakon keresztül.
Mindig is egyfajta második hazai versenyként tekintettem a Slovakia Ringre, hiszen sok magyar él kint és sokan utaznak ki szurkolni is nekem. A hangulat tehát nagyon hasonló ahhoz, ami a Hungaroringen megszokott, ráadásul személy szerint több lehetőségem is van kiélvezni, hiszen sokkal kevesebb média- és egyéb kötelezettségnek kell eleget tennem a szlovákiai hétvégén, mint a magyarországin általában. Ha ezt az összképet nézem, akkor egyértelmű, hogy nekem a Slovakia Ring az egyik legjobban várt helyszín a versenynaptárban. Főleg most, hogy a szezon során először azt érzem, erőből is lehet esély a Hyundai jó szereplésére.
Tanja Dusy: Finomságok a deszkán Smörgås Manapság iskolát teremett a skandináv módja annak, hogyan érezzük jól magunkat. Egyre ismertebbé vált a hygge, a dán életérzés, valamint a figyelő tekintetek Svédország felé fordultak, ahol a lagom szó fedi le a nem túl extrém, inkább relax életvitelt és a pillanat megélését. Ami az étkezést illeti, a svédeknek különleges szertartásaik vannak.
Hotel Azúr Prémium H-8600 Siófok, Erkel Ferenc u. 2/c. Telephone: 06 86 501 450 premium@hotelazur.hu http://www.hotelazur.hu/hu/premium
Published by: Mega Media Kft. 1075 Budapest, Madách I. út 13-14. +36 1 398 0344 www.hotelujsag.hu
Nagy bajban van a Vapiano Tavalyi tőzsdei bevezetésük óta értékük háromnegyedét vesztették el a német központú Vapiano étteremláncot üzemeltető cég részvényei. A Frankfurter Allgemeine Zeitungértesülései szerint a Vapianónak péntekig kell leadni a pénzügyi beszámolóját, és a cég akkor menekülhet csak meg, ha addig a legnagyobb befektetőik, a Tschibo és a Wella családok örököseik rábólintanak arra, hogy 30 millió eurós hitellel mentsék ki a céget. Elemzők szerint az étterem működésével több baj is van, az étterem gyors kiszolgálást ígért, ehelyett gyakran alakultak ki a Vapianókban hosszú sorok, több alkalommal munkaügyi és közegészségügyi botrányokba keveredtek, raadásul az elsietett nemzetközi, és helyszínválasztás szempontjából is elhibázott terjeszkedés sem tett túl jót a cég gazdálkodásának. A tőzsdei bevezetésre is a nemzetközi terjeszkedés finanszírozása miatt volt szükség egyébként.
Új bűnügyi nyilvántartási rendszer jön az unióban Jóváhagyták az elítélt harmadik országbeli állampolgárokra vonatkozó új bűnügyi nyilvántartási rendszer felállítását az európai uniós tagországok kormányai, adta hírül az MTI. A cél, hogy a meglévő európai bűnügyi nyilvántartási rendszer (ECRIS) továbbfejlesztésével javítsák az információcserét. Az adatbázis online elérhető lesz, és a hatóságok egyszerűen végezhetnek kereséseket, a találat azonosítja majd azokat a tagállamokat, amelyektől egy adott személy teljes bűnügyi előéletére vonatkozóan beszerezhetők az információk. Az adatbank csak személyazonossági adatokat fog tartalmazni, többek között ujjlenyomatokat és fotókat. A rendszer más engedélyezett célokra is használható lesz, például arra, hogy előzetes ellenőrzéseket végezzenek, ha valaki gyerekekkel kapcsolatos munkát akar végezni vagy például fegyvertartási engedélyt kíván szerezni. Vera Jourová jogérvényesülésért is felelős biztos kijelentette, az új rendszernek köszönhetően a bűnüldöző hatóságok gyorsabban és könnyebben tudják majd felismerni az EU-ban korábban elítélt külföldi állampolgárokat.