Sivarama Swami: Śrī Vilāpa-kusumāñjali - Első kötet - mintaSample

Raghunātha Dāsa Gosvāmī

Vilāpa-kusumāñjali

Első kötet

Śrī Vilāpa-kusumāñjali

Śivarāma Swami Patrāṅkitā-szövegmagyarázatával

Első kötet

Śivarāma Swami eddig megjelent művei:

Angolul:

The Bhaktivedanta Purports

The Śikṣā-guru

Śikṣā Outside ISKCON?

My Daily Prayers

Sādhavo Hṛdayaṁ Mahyam

Nava-vraja-mahimā (9 kötet)

The Awakening of Spontaneous Devotional Service

Varṇāśrama Compendium (1. kötet)

Chant

Chant More

Kṛṣṇa in Vṛndāvana sorozat: Śuddha-bhakti-cintāmaṇi

Veṇu-gītā

Na Pāraye ’Ham

Kṛṣṇa-saṅgati

Śrī Dāmodara-jananī

Saṅkalpa-kaumudī

Śrī Vilāpa-kusumāñjali (1–3. kötet)

Magyarul:

A Bhaktivedanta-magyarázatok

A śikṣā-guru

A spontán odaadó szolgálat ébredése

Śikṣā az ISKCON-on kívül?

Mindennapi imáim

Még több szent név

Sādhavo hṛdayaṁ mahyam

Nava-vraja-mahimā (9 kötet)

Varṇāśrama-kódex (1. kötet)

Kṛṣṇa Vṛndāvanában sorozat: Śuddha-bhakti-cintāmaṇi

Veṇu-gītā

Na pāraye ’ham

Kṛṣṇa-saṅgati

Śrī Dāmodara-jananī Saṅkalpa-kaumudī

Śrīmatī Rādhārāṇī: A távollétben érzett szerelem megtestesülése

Caitanya Mah ā prabhu azért jött el, hogy megízlelje Rādhā távollétben átélt érzéseit, s hogy követőinek is átadja az odaadásnak ezt a hangulatát. Már a mű címe – a Vil ā pa-kusum ā ñjali – is egyértelm ű en a távollét fogalmára utal a vilāpa szó használatával, a kusumāñjali kifejezés pedig közvetve a m ű kedvtelésfolyamát fejezi ki képiségével.

Az Úr Caitanya maga Śrī Kṛṣṇa, a gopīk szerelmének abszolút élvezője. Magára ölti a gopīk szerepét, hogy a transzcendentális ízek boldogságát alárendeltként élvezze. Ebben a hangulatban jelent meg, de egyidej ű leg e korszak vallásos folyamatát is hirdette, végtelenül lenyűgöző módon. Ezt a transzcendentális titkot egyedül Śrī Caitanya Mahāprabhu bensőséges bhaktái érthetik meg. A Śrī Caitanya-caritāmṛta írója arra tanít bennünket, hogy ha valóban meg akarjuk ismerni az Úr Caitanyát, akkor tiszteletteljes hódolatunkat kell ajánlanunk minden ilyen tiszta, bensőséges bhaktája előtt.

Ő Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupāda: Caitanya-caritāmṛta, Ādi-līlā 4.226, magyarázat

ELS Ő RÉSZ

Előhang

E könyv írójaként így imádkozom:

„Bárcsak mindenek forrása, az Istenség Személyisége, aki Navadvīpa városában mint saját híve jelent meg aranyszín alakban, s akit örök társai is elkísértek iránta táplált szeretetüktől túlcsorduló szívvel, megáldaná tollamat, hogy hűen lefesthessem annak a tiszta odaadásnak az igazságait, melyet ő hozott el kegyesen a világnak.”

A Vilāpa-kusumāñjali első hat verse szokatlan prológus – a tájékozatlan olvasó könnyen rejtélyesnek találhatja. Miért fedte föl a szerző örök kilétét már rögtön az elején? Miért azzal kezdi művét, hogy bizalmas titkokat árul el, egyiket a másik után?

Ne feledjük, hogy a Vil ā pa-kusum ā ñjali éppúgy Raghun ā tha Dāsa Gosvāmī története, ahogyan Rati-mañjarīé. Nem választhatjuk el kettőjüket egymástól, így aztán a szerző, akiről jól tudjuk, hogy Caitanya Mahāprabhu társa, bemutatja nekünk másik énjét is, aki pedig R ā dh ā és K ṛṣṇ a társa. Ez utóbbi alakjában örökké az isteni pár szolgálatát végzi elmélyülten, ezért művét azzal kezdi, hogy felgördíti a függönyt, amely mögött a lelki világ látható. Már az elején beavatja olvasóját szívének eksztázisába, s ezzel meghitt bizalmába fogadja őt. Legbensőbb titkait általában senki sem osztja meg sem idegenekkel, sem tudatlanokkal. Raghunātha

D ā sa Gosv ā m ī azonban pontosan ezt teszi. Az olvasó vegye ezt

megtiszteltetésnek, s viszonzásképpen hallgassa Dāsa Gosvāmī szavait a legmélyebb alázattal.

Éljen valaki Vrajának akár a látható, akár a láthatatlan dimenziójában, minden törekvését az előzi meg, hogy tiszteletét ajánlja a lelki tanítómestereknek, az Úr társainak és magának az Úrnak.

Raghunātha Dāsa Gosvāmī hasonlóképpen cselekszik: tisztelettel hajol meg Rūpa-mañjarī, Śrīmatī Rādhārāṇī, Yadunandana Ācārya, Caitanya Mahāprabhu, Svarūpa Dāmodara Gosvāmī és Sanātana

Gosv ā m ī el ő tt. Így imádja feljebbvalóit s ā dhaka vagy siddha alakjukban.

Ezek a versek – az invokáció versei – a legteljesebb áldást kérő maṅgalācaraṇát alkotnak, hiszen bennük a költő nem csupán tiszteletét ajánlja – ahogyan föntebb említettük –, de kijelöli művének témáját is, és megáldja olvasóit. Kavirāja Gosvāmī szerint ebből a három összetevőből kell állnia egy invokációnak.1

A m ű témáját – vastu-nirde ś a – már az els ő három versben elárulja. A rādhā-dāsyamról szól majd, arról az egyedülálló szolgáló hangulatról, amelyet Vraja királynőjének kis szolgálólányai táplálnak Úrnőjük, Śrī Rādhā iránt. Az odaadásnak ezt a hangulatát mañjarī-bhāvának is nevezik: nem más ez, mint a gopī-bhāvának az a formája, amelyet Caitanya Mahāprabhu gyakorló követői számára ajánlanak.

Az áldások összefoglaló neve āśī r-v ā da . A harmadik versben

Raghun ā tha D ā sa Gosv ā m ī ś ik ṣā -guruját annak gop ī - alakjában idézi meg, így Rūpa-mañjarī és Rati-mañjarī együtt szólítják föl az olvasót, hogy fedezze föl és maga is lépjen be e kevesek számára elérhető, páratlan valóságba. Ez az az áldás, amellyel megajándékozzák az olvasót. Szavaik mögött ez a jelentés húzódik meg:

„Mosolyogjon rád a szerencse éppen úgy, ahogy ránk mosolygott.”

Raghun ā tha D ā sa Gosv ā m ī egyedül van kunyhójában, mely a Rādhā-kuṇḍa mögött, a Śyāma-kuṇḍa túloldalán áll. Látása egyre romlik, egészsége meggyengült, s ő kitárja szívét Śrī Rādhā és minden vai ṣṇ ava el ő tt, akik követni akarják ő t a tiszta odaadásnak azon az útján, melyen elindult.

Ha nem mutatná meg a bhaktáknak, hogyan éljék át a hiány érzését, hogyan tanulhatnák meg azt? Ahhoz azonban, hogy fölébredjen bennük a vágy ezek iránt az érzések iránt, elengedhetetlen, hogy vonzódjanak a m ā dhurya-rasához és annak uralkodó

istenn ő jéhez. Azokban, akik eleget tesznek ennek a feltételnek, az ā c ā rya m ű ve föltüzeli a lelkesedést, hogy megismerjék a rāgānuga-bhakti titkait, és térképet terít eléjük, mely Vraján keresztül elvezeti majd ő ket a szolgálólányok hangulatáig. A bevezet ő versek az alábbi intelmet intézik az olvasóhoz:

„Ha nem érzel vonzódást a rāgānuga-bhakti iránt, vagy nem hiszel legalább a spontán odaadás igazságaiban, ne olvasd még ezt a könyvet. De ha már fölébredt benned az érdeklődés mindezek iránt, akkor az itt következő száznégy vers elvezet majd azokhoz a kincsekhez, melyekkel Caitanya Mah ā prabhu ajándékozta meg kegyesen az emberiséget.”

Jegyzetek

1. Caitanya-caritāmṛta, Ādi-līlā 1.22.

1. VERS

Śrī Rūpa-mañjarī

tvaṁ rūpa-mañjari sakhi prathitā pure ’smin puṁsaḥ parasya vadanaṁ na hi paśyasīti bimbādhare kṣatam anāgata-bhartṛkāyā yat te vyadhāyi kim u tac chuka-puṅgavena

tvam – téged; rūpa-mañjari – ó, Rūpa-mañjarī; sakhi – drága barátnőm; prathitā – jól ismernek; pure – a városban; asmin – ebben; puṁsaḥ – férfinak; parasya – másik; vadanam – arcára; na – nem; hi – egész biztosan; paśyasi – nézel; iti – így; bimba- adhare – ajkadon, mely vörös bimba- gyümölcsnek látszik; k ṣ atam – harapás; an ā gata – nem jött; bhart ṛ k ā y āḥ – neked, akinek a férje; yat –amely; te – te; vyadhāyi – okozott; kim – mit; u – valóban; tat – az; śuka – papagáj; puṅgavena – a legnagyszerűbb által.

Ó, barátn ő m, R ū pa-mañjar ī ! Itt, Yāvaṭā városában híres vagy férjed iránti h ű ségedr ő l – még csak rá sem pillantasz soha más férfi arcára. Nem különös hát, hogy amikor urad nincs itthon, a te bimba -gyümölcs ajkadon friss harapás nyomai látszanak? Mondd csak: nem a papagájok legkiválóbbja ebben a ludas?

Kommentár

EGY TAVASZI REGGELEN, amint a nap a látóhatár fölé kúszik és ragyogó fényével árasztja el a tehénpásztorok lakta Yāvaṭāt, két gopī találkozik Abhimanyu házának kapujában. Mindketten tizenhárom évesek, gyönyörűszépek, s mindkett ő jük szívét csordultig tölti a Śrī Rādhā iránti szeretet.

R ū pa az id ő sebb; az aranyló b ő r ű kislány a pávatoll színeinek összes árnyalatában pompázó ruhát visel. A fiatalabbik neve Rati. Az ő b ő rének színe akár a villámé, kék ruháját csillagok borítják. Hosszú fekete hajukba mindketten jázminfüzért fontak, mezítlábas talpukat vörös festék, lākṣā díszíti. Olyan fiatalok, szépek és édesek, hogy még a szerencse istennője is elbújna szégyenében, ha meglátná őket – ahogyan a mennyei világ istennői is.

Rati tisztelettudóan megérinti feljebbvalója lábát, és a két kislány szeretettel megöleli egymást. Aztán kölcsönösen üdvözlik a másikat:

– Jaya Rādhe!

Rati arcán bájos mosoly ragyog, s ahogy fejét kissé lehajtva R ū pa-mañjar ī elb ű völ ő arcában gyönyörködik, apró sebet vesz észre barátnője ajkán – mintha harapás nyoma lenne. Nagyon is jól tudja, honnan ered a sérülés, incselkedve mégis így szól: – Ó, barátnőm! Mindig olyan erényes és hűséges feleség voltál. Mi történt az ajkaddal? A hajnali hideg széltől repedezett ki? Vagy talán egy papagáj zamatos gyümölcsnek nézte?

R ū pa gyorsan eltakarja száját a fátylával, és barátn ő je kérd ő tekintetére csak ennyit mond:

– Gyere be, és mindent elmesélek!

Kézen fogva lépnek be R ā dh ā otthonába, és alig várják, hogy hozzáláthassanak reggeli szolgálatukhoz.

A vai ṣṇ avák minden írásukat azzal kezdik, hogy hódolatukat ajánlják lelki tanítómesterüknek. Raghun ā tha D ā sa Gosv ā m ī is ezt a tradíciót követi. Elsőként tanító gurujáról, Rūpa Gosvāmīról emlékezik meg. Ezután avató lelki tanítómesterét, Yadunandana Ācāryát imádja, aztán mindenki guruját, Caitanya Mahāprabhut, végül pedig a nagy szentet, Sanātana Gosvāmīt.

Az azonban, ahogyan Dāsa Gosvāmī a guruihoz fordul, mégis rendhagyó. Nemcsak azért, mert śikṣā-guruját siddha- alakjának nevén szólítja meg, hanem azért is, mert mindezt rendkívül közvetlen hangnemben teszi, miközben egy titkos kedvtelést tár a szemünk elé:

Rādhā és Kṛṣṇa szerelmes kedvteléseiknek hódoltak épp. A kedvtelésekben Rūpa-mañjarī is szerepet játszott, s egyben szemtanúja volt līlājuknak. Az isteni pár szerelmes játéka során Kṛṣṇa játékosan megharapta és kissé fölsértette Rādhā ajkát.

De miként magyarázza ez azt, hogy R ū pa-mañjar ī ajka is megsérült?

Śrīmatī Rādhārāṇī szolgálólányai olyan mély kapcsolatban állnak úrn ő jükkel, hogy ő k maguk is átélik R ā dh ā minden eksztázisát. Ezért jelent meg Rūpa ajkán is a sérülés, mely Rādhāt ékesítette. Hogy miként és miért történik ez így, arról a vershez írt magyarázatunk későbbi részeiben írunk majd.

A Rādhāt szolgáló mañjarīk istenszeretete egyedülállónak számít a vṛndāvanai fiatal gopīk között. Míg ez utóbbiak közül sokan vágynak arra, hogy fizikai kapcsolatba kerülhessenek Kṛṣṇával, a mañjarīktól ez teljesen távol áll. A Kṛṣṇával való közvetlen kapcsolatra ők úgy tekintenek, hogy azzal megszegnék Rādhā iránti kizárólagos h ű ségüket. Emiatt aztán ezek a nitya-sakh ī k mindig kitérnek Kṛṣṇa közeledése elől, és szerelmük beteljesedését abban találják meg, hogy R ā dh ā nak szerveznek találkát K ṛṣṇ ával. Az ilyen természetű szolgálat eredménye egy olyan lelki tapasztalat, mely Rādhā eksztázisát tükrözi, s melynek köszönhetően a mañjarīk sokkal nagyszerűbb transzcendentális élvezetet tapasztalnak

meg, mint amilyet azok a gopīk élnek át, akik Kṛṣṇával pajzánkodnak. Dāsa Gosvāmī egy másik művében így ír:

prāṇa-preṣṭha-sakhī-kulād api kilāsaṅkocitā bhūmikāḥ keli-bhūmiṣu rūpa-mañjarī-mukhās tā dāsikāḥ saṁśraye

„Amikor az isteni pár átadja magát a szerelmes kedvteléseknek, a szolgálólányok pironkodás nélkül szolgálják őket, s fesztelenebbül mozognak, mint Rādhā legkedvesebb barátnői, Lalitā és a többiek. Ajánljuk hát magunkat azoknak a mañjarīknak az oltalmába, akiknek élén Śrī Rūpa-mañjarī áll vezérükként.”1

A vaiṣṇava szerzők gyakran hasonlítják történetük hősének vagy hősnőjének ajkát a bimbához, ehhez az indákon termő apró, hoszszúkás, piros gyümölcshöz. Rūpa-mañjarī ajkához hasonlóan, mely Rādhā-Kṛṣṇa iránti érett szeretetétől kihasad, a bimba is elreped, amikor beérik. És ahogyan Rādhā ajkának íze is leírhatatlanul édes, melyet Kṛṣṇa mindennél jobban szeret, a bimba gyümölcs is páratlanul finom – emberek és papagájok is lelkesen fogyasztják.

Kṛṣṇa, amikor megrészegíti Rādhā jelenléte, meglehetősen agreszszíven udvarol. A papagájokon hasonló izgalom lesz úrrá, amikor érett bimba kerül a csőrük elé, s nagy pusztítást végeznek a gyümölcsösben. Ám – ahogyan ez a prema birodalmában minden érintkezésre igaz – a szerelmes harapásokból csakis gyönyör származik, s ezért Kṛṣṇát sohasem szabad elmarasztalni amiatt, hogy fájdalmat okoz Rādhānak. Még az evilági érzékiségre is jellemző, hogy a harapások és karmolások okozta fájdalom csak fokozza a szerelmesek élvezetét. Bármelyik rasáról legyen is szó, az istenszeretet minden fájdalmat gyönyörteli élvezetté varázsol – hogy is ne lenne ez így a szerelem hangulatában. Śrīla Prabhupāda egy korábbi ācārya szavaira támaszkodva elmagyarázza, hogy a kurukṣetrai csatamezőn Kṛṣṇa gyönyörteli boldogságot érzett, amikor Bhīṣmadeva nyilai megsebezték:

„ Ś r ī Vi ś van ā tha Cakravart ī Ṭ h ā kura – a nagy ā c ā rya és bhakta, akinek odaadását az Úrhoz fűződő szerelmi hangulat jellemezte – nagyon lényeges megjegyzést

tesz ebben a vonatkozásban. Azt mondja, hogy a seb, amelyet Bh īṣ madeva hegyes nyila ejtett az Úr testén, olyan örömet szerzett az Úrnak, mint amikor valamelyik kedvese harapja meg a testét elsöprő erejű érzéki vágytól vezérelve. Az ellenkez ő nem harapását sohasem szabad az ellenségeskedés jelének tekinteni, még akkor sem, ha sebet ejt a testen. Ezért a harc, amely a kölcsönös transzcendentális boldogság kapcsolatának megnyilvánulásaként az Úr és az ő tiszta bhaktája, Śrī Bhīṣmadeva között zajlott, a legkevésbé sem volt anyagi természetű.

Ezenkívül, mivel az Úr és teste nem különböznek egymástól, abszolút testét nem lehetett megsebezni. A hegyes nyílvessz ő k okozta látszólagos sebek a közönséges ember számára félrevezetők, de aki rendelkezik némi abszolút tudással, megértheti azt a kölcsönös transzcendentális viszonyt, mely a hősies kapcsolatot jellemzi. Az Urat tökéletesen boldoggá tették a Bhīṣmadeva hegyes nyilai okozta sebek.”2

Aki előtt nem ismeretlenek a vṛndāvanai zöld papagájok, tudják, hogy ezek a madarak nem csupán turbékoló szerelmespárok: hatalmas lármát képesek csapni, az erdőben élnek, rendkívül intelligensek, és rajokba verődve jönnek-mennek. Ezen szempontok alapján nagyon hasonlítanak K ṛṣṇ ára. R ū pa, Rati és a többi gop ī ezért gyakran nevezi Kṛṣṇát a papagájok királyának. R ū pa és Rati már az udvaron járnak, s R ū pa suttogva meséli el Rādhā és Kṛṣṇa kalandjait az előző éjszakáról. Elárulja azt is, hogyan keletkezett ajkán a sérülés: – Igen! Ő volt, a papagájok legkiválóbbika. És Vraja lédús gyümölcsei közül a legzamatosabba kóstolt bele. * * * *

szerz ő ezt és a következ ő két verset Rati-mañjar ī ként, gopīként beszéli el, azután pedig a negyedik verssel keződően három versben mint Raghunātha Dāsa Gosvāmī szól hozzánk. A mű fennmaradó részében – a hetediktől

a száznegyedik vers végéig – újra Ratit halljuk, akit a Vrajában élő lányok Rāsa-mañjarī, Bhānumatī és Tulasī néven is ismernek.

Az első versben a szerző áldást kér művére azzal, hogy tiszteletét ajánlja lelki tanítómesterének. Ez az invokáció nyitánya, amelyet maṅgalācaraṇának neveznek. Kavirāja Gosvāmī így ír:

tāte ādi-līlāra kari pariccheda gaṇana prathama paricchede kailuṅ ‘maṅgalācaraṇa’

„Íme felsorolom az Ādi-līlā fejezeteit: Az első fejezetben hódolatomat ajánlom a lelki tanítómesternek, mert ez jelenti az áldásos írás kezdetét.”3

Az, ahogyan Dāsa Gosvāmī a hódolatát ajánlja lelki tanítómesterének, nem felel meg a szabályokat követ ő odaadás normáinak, hiszen a Golokán él ő gop ī k imádják így feljebbvalóikat: szellemesen, édes szavakkal, mégis tisztelettudóan. Azoknak, akik nem érték még el az odaadásnak azt a szintjét, amelyen Raghun ā tha Dāsa Gosvāmī áll, mindenképp kerülniük kell, hogy így szóljanak a fölöttük állókhoz. Ehelyett inkább a szabályokat követő bhaktákhoz illő módon ajánlják tiszteletüket, testükkel, elméjükkel és szavaikkal. A bhaktáknak mindig a lelki szintjüknek megfelelő módon kell viselkedniük.

A gyakorló bhaktát s ā dhakának nevezik, a tökéletessé vált, Kṛṣṇa kedvteléseiben részt vevő bhaktát pedig siddhának. Caitanya Mahāprabhu bhaktái – köztük Raghunātha Dāsa Gosvāmī is – az Úr örök társai, akik a teremtett világban mindenhová vele tartanak, hogy szolgálják őt missziója során. Noha sādhakának látszanak és akként is viselkednek, az Úr Caitanya társai a Kṛṣṇa iránti szeretet tökéletes szintjén állnak. Ez azt jelenti, hogy két örökkévaló identitásuk van: a gaura-līlāban sādhakaként vannak jelen, a kṛṣṇa-līlāban pedig siddhaként. Bhaktivinoda Ṭhākura így ír arról, hogyan tesz szert a sādhaka erre a két identitásra:

„Azok a bhakták, akik az Úr K ṛṣṇ át és az Úr Gaurát is imádják sādhanájuk során, a tökéletesség elérésekor két alakban léteznek tovább: az egyikben mint K ṛṣṇ a társa, a másikban pedig mint Gaura társa. Ebben a két

alakban egy időben ajánlják szolgálatukat a két Úrnak, kinek-kinek a saját hajlékán.”4

Caitanya Mahāprabhu társai Urukhoz hasonlóan az odaadó szolgálat kétféle bensőséges hangulatát ízlelik meg: az audaryát, vagyis a nagylelkűséget, amikor a tiszta odaadást átadják másoknak, és a vipralambhát, a Kṛṣṇa távollétében tapasztalt szeretetet. Ugyanezek a bhakták ezzel párhuzamosan siddha-alakjukban még két másik hangulat ízében is részesülnek: a vraja-bhakti édességében, vagyis a mādhuryában, valamint a Kṛṣṇával való találkozás szerető kedvteléseiben, azaz a sambhogában. Gaura és Kṛṣṇa kedvtelései egy időben játszódnak, ezért a sādhaka az Úr hiányának intenzív fájdalmát tapasztalva átmenetileg tudatára ébredhet siddha-alakjának és kedvteléseinek, de aztán Yogamāyā közbenjárására újra visszanyeri eredeti tudatállapotát, amelyben tökéletességre vágyó feltételekhez kötött léleknek látja magát.

Ebben a versben D ā sa Gosv ā m ī olyannyira alámerül a vrajalīlāban, hogy Rati-mañjarīnak érzi magát, aki Vrajában találkozik kedves barátn ő jével, R ū pa-mañjar ī val, és üdvözli ő t. A Vil ā pakusumāñjali nyitányaként ez a vers több szempontból is szakít a hagyományokkal.

Ott van elsőként az, hogy siddhaként szólal meg. Egy másik rendhagyó vonás, hogy egy bizalmas természetű kedvtelést tár elénk. A harmadik pedig az, hogy a szerző elárulja benne gurujának lelki világbeli kilétét. Ez utóbbi vontakozásában Kavi-karṇapūrát idézzük, aki azt írja, hogy a bevett szokásrend alapján egy bhakta sohasem beszél a guruja lelki alakjáról:

guror nāma na gṛhṇītād iti śāstrānusārataḥ śrī-śrīnāthasya pūrvākhyā mayā na prakaṭīkṛtā

„A szentírások kijelentik: »A tanítvány sohase szólítsa nevén a lelki tanítómesterét.« Ez az oka, hogy én sem említettem lelki tanítómesteremnek, Ś r ī Ś r ī n ā tha Cakravart ī nak azt a nevét, ahogyan a vraja-l ī l ā ban ismerik őt.”5

Ezt követeli meg tehát az illem. Caitanya Mah ā prabhu társainak lelki identitása azonban nem volt titok – már életükben vagy röviddel eltávozásuk után is ismert volt mások előtt. Az imént idézett könyvben Kavi-karṇapūra azt írja, Svarūpa Dāmodara és más kiváló bhakták már abban az időben is írtak a Pañca-tattva társainak vrajai identitásáról, és a legkiválóbb orisszai, bengáli és mathur ā i bhakták szintén megosztották másokkal megvalósításukat ezzel a témával kapcsolatban. Így hát azt, amiről Raghunātha Dāsa Gosvāmī ír, a vaiṣṇavák már jól tudják: Rūpa Gosvāmī nem más, mint Rūpa-mañjarī.

A mű elején Raghunātha Dāsa Gosvāmī hasonlóan cselekszik, azaz föllebbenti a fátylat arról a titokról, milyen szerepet játszanak R ā dh ā szolgálólányai az isteni pár szerelmi kedvteléseiben. Ezzel arra ösztönzi olvasóit: gondolják végig, alkalmasak-e könyve elolvasására. Megvan-e bennük a kellő hit abban, hogy Rādhā és

K ṛṣṇ a szerelmi kedvtelései nem evilági természet ű ek? Ś ukadeva Gosvāmī ugyanis ezt a fajta hitet állítja követelményül ahhoz, hogy valaki a Vrajával kapcsolatos legtitkosabb témákról halljon.

vikrīḍitaṁ vraja-vadhūbhir idaṁ ca viṣṇoḥ śraddhānvito ’nuśṛṇuyād atha varṇayed yaḥ bhaktiṁ parāṁ bhagavati pratilabhya kāmaṁ hṛd-rogam āśv apahinoty acireṇa dhīraḥ

„Az, aki hittel végighallgatja vagy elmeséli az Úr játékos kedvteléseit Vraja fiatal gop ī jaival, elnyeri az Úr tiszta odaadó szolgálatát. Hamarosan józan ember válik belőle, s legyőzi a kéjvágyat, a szív betegségét.”6

Az első versre tehát úgy is tekinthetünk, hogy ebben határozza meg a szerző, milyen adhikāra, képzettség szükséges ahhoz, hogy valaki elolvashassa a Vilāpa-kusumāñjalit. Raghunātha Dāsa Gosvāmī váltakozva hol sādhaka-, hol pedig siddha-énjéből beszél. A tökéletessé vált bhakták tudatállapotának két szélső végpontja ez, s a kettő között van egy harmadik, átmeneti tudatállapot is. Kavirāja Gosvāmī Caitanya Mahāprabhu eksztázisait bemutatva így ír a tudatnak erről a három állapotáról:

tina-daśāya mahāprabhu rahena sarva-kāla ‘antar-daśā’, ‘bāhya-daśā’, ‘ardha-bāhya’ āra

„Az Urat mindig a három tudatállapot, a belső, a külső és a félig külső tudat egyike jellemezte.”7

Félig külső tudatállapotról akkor beszélünk, amikor valaki mélyen elmerül a vraja-l ī l ā ban, de annak jelei is láthatók rajta, hogy bizonyos fokig sādhaka-identitásának is tudatában van. Amikor Caitanya Mah ā prabhu ebbe az ardha-b ā hyának nevezett állapotba került, nehezen tudott viszonyulni társaihoz, zavart volt, és néha nem tudta, hol van. Egy mű megírásához teljes figyelemre van szükség, ezért joggal feltételezhetjük, hogy Raghunātha Dāsa Gosvāmī maradéktalanul külső tudatállapotban volt (bāhya-daśā), amikor a Vilāpa-kusumāñjalit papírra vetette. Ebben a tudatállapotban osztja meg velünk korábbi tapasztalatait, melyeket vagy a félig külső, vagy a belső tudatállapotban élt át, s e tapasztalatokról mondja azt, hogy csupán vágyakozik, törekszik ezek megélésére. Rūpa Gosvāmī a Dāsa Gosvāmīéhoz hasonló törekvéseket azon három könyörgés egyikeként említi, amelyekkel a bhakta az Úrhoz fordulhat. Ezek a következők: imák; alkalmatlanságunk beismerése; vágyakozásunk kifejezése (lālasāmayī). Śrīla Prabhupāda definíciója szerint a lālasāmayī jelentése: „vágyakozni valamilyen tökéletes szint elérésére”.8 Ezt részletesebben is kifejti:

„Amikor valaki megvalósít valamit az Istenség

Legfels ő bb Személyiségéhez f ű z ő d ő eredeti kapcsolatából, akkor megérti eredeti helyzetét, és szeretne újra abba a helyzetbe kerülni mint Kṛṣṇa barátja, szolgája, szülője vagy kedvese. Ezt nevezik lālasāmayīnak, ami nem más, mint az arra irányuló er ő s vágy, hogy az ember visszakerüljön természetes helyzetébe.”

Ajánljuk hát magunkat azoknak a mañjarīknak az oltalmába, akiknek élén Śrī Rūpa-mañjarī áll vezérükként.

Śrīla Prabhupāda ezután meghatározza, melyik az a szint, amikor a bhakta ilyen módon kiönti szívét Kṛṣṇának:

„A meghódolásnak ezt a szintjét, a lālasāmayīt a tökéletes felszabadulás szintjén lehet elérni, melyet szakkifejezéssel svarūpa-siddhinek hívnak. A svarūpa-siddhi az a szint, amikor tökéletes lelki fejlődése és a kinyilatkoztatás révén az élőlény megérti az Úrhoz fűződő eredeti kapcsolatát.”

A tökéletes felszabadulás, azaz a svarūpa-siddhi a bhāva lépcsőfokán kezdődik el. Természetesen Raghunātha Dāsa Gosvāmī már a prema csúcsán, a mahā-bhāva szintjén áll, magát mégis feltételekhez kötött léleknek tekinti.

De lehetséges-e, hogy feltételekhez kötött lelkek ilyen módon fejezzék ki vágyukat?

A Śrī Rūpa által a lālasāmayīról elmondottakkal kapcsolatban Jīva Gosvāmī megjegyzi, hogy a lālasāmayī azokban a feltételekhez kötött lelkekben is megmutatkozhat, akik a spontán odaadás valamilyen fokára már eljutottak. Rūpa Gosvāmī a Bhakti-rasāmṛta-sindhuban részletesen is kifejt egy – a lālasāmayīt szemléltető – példát:

„Amikor egy imát ilyen vágyakozás itat át – mely bhāváról árulkodik, holott a bhakta azt még nem érte el –, azt szintén nevezhetjük l ā las ā nak . Ezt tehát a lālasāmayī kategóriájába sorolhatjuk. Az ehhez hasonló imákat és sóvárgásokat azért említjük itt, hogy a témát illusztráljuk, tudnunk kell azonban, hogy ezek valójában a rāgānuga-bhaktit példázzák, annak ellenére, hogy a vaidhī-bhakti odaadó gyakorlatait bemutató részben szerepelnek.”9

Így hát amikor egy olyan bhakta, aki bizonyos mértékben már szert tett a spontán vonzódásra, elolvassa Raghunātha Dāsa Gosvāmī verseit, ezek a versek a szívében meglévő, hasonló tökéletesség utáni vágyakozást fogják táplálni.

Milyen feltételeknek kell tehát teljesülniük ahhoz, hogy valaki elolvashassa a Vilāpa-kusumāñjalit?

A bhaktában vagy jelen kell már lennie a spontán ragaszkodás bizonyos fokának; vagy a szabályozott odaadás magas szintjén kell állnia – egy olyan szinten, amikor már vágyik erre a ragaszkodásra. Mindkét esetben rendelkeznie kell azzal a mély hittel, amelyről Śukadeva Gosvāmī beszél – a szilárd, szabályokat követő sādhanából születő hittel. Természetesen azok alkalmasak leginkább ennek a csodálatos elbeszélésnek az elolvasására, akik már elérték a bhāva vagy a prema szintjét, és ők fogják elnyerni a mű elolvasából származó legteljesebb áldást.

z a vers a mañjarīk Śrī Rādhā iránti tiszta szeretetére irányítja a figyelmet. A mañjarīk szeretetére legfőképpen az jellemző, hogy kizárólag arra fókuszálnak, hogyan tegyék lehetővé Rādhā számára, hogy találkozhasson Kṛṣṇával.

A találkák idején a mañjarīk Rādhā eksztázisának minden rezdülését érzékelik – jó példa erre, hogy Rūpa-mañjarī ajkán is megjelentek a harapásnyomok. Az odaadás tetőfoka ez, melyet Kavirāja Gosvāmī így magasztal a Govinda-līlāmṛtában:

spṛśati yadi mukundo rādhikāṁ tat sakhīnāṁ bhavati vapuṣi kampa-sveda-romāñca-vāṣpam adhara-madhu mudāsyāś cet pibaty eṣa yatnād bhavati bata tad āsāṁ mattatā citram etat

„Milyen leny ű göz ő ! Amikor Mukunda megérinti Rādhikāt, Rādhikā barátnői is mind remegni kezdenek, hullik a könnyük, s a boldogságtól patakokban folyik róluk a veríték. Amikor Mukunda megcsókolja Rādhāt és iszik ajkának nektárjából, a gopīk az eszüket vesztik!

Ez azért van így, mert Rādhāhoz fűződő szeretetteljes kapcsolatukon keresztül ők is megtapasztalják mindazt, amit Rādhā tesz.”10

Ez a vers alátámasztja, hogy K ṛṣṇ a szolgáinak a szolgái ugyanazt az eksztázist nyerik el, amiben az Úr szolgáinak közvetlenül részük van.

Caitanya Mahāprabhu Kṛṣṇa szolgája szolgájának a szolgájaként tekint magára: dāsa-dāsānudāsaḥ, 11 és követői ugyanígy határozzák meg saját identitásukat. Śrīla Prabhupāda ezt így fordította: „a szolgák sorában a századik”; s ezzel megerősítette, hogy e közvetett kapcsolat fölötte áll a Kṛṣṇával való közvetlen kapcsolatnak. Még azt is helytelenítette, hogy valaki megpróbáljon Kṛṣṇa közvetlen szolgája lenni. Azt mondta, „ezt a célt lehetetlen elérni”.12 Evilági tapasztalatunk alapján azt mondanánk, minél távolabb van valaki az öröm forrásától, annál kevésbé képes élvezetet meríteni bel ő le. A transzcendentális valóság azonban ennek épp az ellenkezője, ahogyan azt a Vilāpa-kusumāñjalinak ez a verse is alátámasztja. Rūpa-mañjarī hozzá sem ér Kṛṣṇához, mégis megjelennek rajta a szerelemnek azok a jelei, amelyek R ā dh ā ajkát díszítik, és ugyanabban a szerelmes élvezetben van része, mint amiben Rādhānak.

Ahhoz, hogy valaki kapcsolatban legyen Kṛṣṇával, nem szükséges fizikai kontaktus. Az igazi kapcsolatot az jelenti, amikor azokat szolgáljuk, akik Kṛṣṇa fizikai közelségében vannak. Ennek ereje sohasem hanyatlik, kerüljön valaki bármilyen távol is az eredeti forrástól. Nem számít, hányan állnak a szolga és mestere között, a kapcsolat ugyanolyan erős marad. Jól illusztrálja ezt az elvet az az axióma, miszerint az ugyanazon dologgal egyenlő dolgok egymással is egyenlők.13

Abban az időben, amikor Raghunātha Dāsa Gosvāmī a Śrī Vilāpakusumāñjalit írta, mentorai, Rūpa Gosvāmī és Sanātana Gosvāmī már eltávoztak a világból. Dāsa Gosvāmīnak végtelenül hiányoztak az Úr Caitanya legfőbb társai, s ez csak fokozta Rādhā és Kṛṣṇa örök kedvtelései utáni sóvárgásának fájdalmát.

Ha meg akarjuk érteni, milyen fontos szerepet tölt be a Śrī Vilāpakusumāñjali a gauḍīya vaiṣṇava irodalom kánonjában, és milyen jelent ő s hatása van az odaadó szolgálat szisztematikus gyakorlására, a m ű vet R ū pa Gosv ā m ī és San ā tana Gosv ā m ī könyveinek és Raghun ā tha D ā sa Gosv ā m ī többi m ű vének fényében kell megvizsgálnunk.

Caitanya Mahāprabhu azt az utasítást adta Sanātana Gosvāmīnak, hogy írjon a szabályozott és a spontán odaadó szolgálatról, valamint Kṛṣṇa Gokulában játszódó prakaṭa és aprakaṭa kedvteléseiről. Sanātana Gosvāmī teljesítette az Úrtól személyesen kapott

parancsot, és megírta a Ś r ī Hari-bhakti-vil ā sát és a Ś r ī B ṛ hadbhāgavatāmṛtát. Rūpa Gosvāmīt az Úr Caitanya azzal bízta meg, hogy a rasák, az odaadó ízek tudományáról írjon. Ezen m ű vei közül a Bhakti-rasāmṛta-sindhu a legjelentősebb.14

Noha Sanātana Gosvāmī megtanította a tiszta odaadó szolgálat általános elveit, Rūpa Gosvāmī pedig bemutatta a transzcendentális ízek szövevényes világát, arról egyikük sem adott kimerítő és részletes magyarázatot, milyen úton juthat el a törekvő bhakta odáig, hogy megtapasztalhassa a vrajai tiszta odaadó szolgálat ízeit. Ezt a feladatot kapta tehát Raghun ā tha D ā sa Gosv ā m ī , aki Svar ū pa Dāmodarától sajátította el ennek tudományát.

Raghun ā tha D ā sa Gosv ā m ī számos könyvet megírt annak érdekében, hogy a rábízott küldetésnek eleget tegyen, és részletekbe men ő en bemutassa azt a módszert, amelyet követve eljuthatunk a spontán odaadó szolgálat birodalmába. M ű vei közül a Ś r ī Vil ā pa-kusum ā ñjali arról a szolgálatról szól, amelyet a lelki világban R ā dh ā nak és K ṛṣṇ ának végeznek a bhakták; a Vraja-vilāsa-stava arról a gondolkodásmódról, amely ahhoz kell, hogy méltó megbecsüléssel tekintsünk az Úr felszabadult társaira; a Viśākhānandābhidha-stotra – amely szintén vers formában íródott – az isteni pár naponta ismétlődő nyolcféle kedvtelését mutatja be; a Sva-niyama-daśaka pedig azokat a fogadalmakat, amelyeket azok tesznek, akik az eksztatikus odaadás szintjére emelkedtek, ahol K ṛṣṇ a kedvtelései föltárulnak el ő ttük. D ā sa Gosv ā m ī a Ś r ī Manaḥ-śikṣāt is papírra vetette. Ebben a híres művében az elméhez intézett intelmeit olvashatjuk, hiszen a gyakorló bhakták Rādhā és Kṛṣṇa līlāin csak akkor meditálhatnak osztatlan figyelemmel, ha elméjüket már megfegyelmezték. A Śrī Manaḥ-śiksā elolvasása elengedhetetlen ahhoz, hogy többi művét tanulmányozhassuk.15

Raghunātha Dāsa Gosvāmī művei tehát mind fölbecsülhetetlen értékű ajándékok a bhakti komoly gyakorlói számára, ám az összes közül a Śrī Vilāpa-kusumāñjali a legfontosabb. Azok a bhakták, akik lelki életük fejlesztéséhez útmutatóként szeretnék használni, először sajátítsák el a Manaḥ-śikṣā tanait, aztán pedig kötelezzék el magukat a Sva-niyama-daśaka fogadalmainak követése mellett.

Raghunātha Dāsa Gosvāmī nemcsak az irodalom terén tett sokat a gauḍīya vaiṣṇavákért, hanem a gyakorlatban is, hiszen egész élete példa arra, miképp lehet ezeket a tanításokat átültetni a mindennapi

életünkbe. Igazi ācārya tehát, a szó legteljesebb értelmében. Azok a bhakták, akik szeretnék mélyen belevetni magukat Dāsa Gosvāmī tanításaiba, saját képességeik mértékében kövessék az ācārya odaadó gyakorlatait. Ám azok, akik úgy vélik, alkalmasak a spontán odaadó szolgálatra, és nem kell betartaniuk sem a szabályozó elveket, sem a vaiṣṇava viselkedés normáit, vegyék fontolóra: ilyen képmutatásnak a leghalványabb nyoma sincs Raghunātha Dāsa Gosvāmī életében. Kṛṣṇadāsa Kavirāja is ezt állítja az alábbi versben:

ananta guṇa raghunāthera ke karibe lekhā? raghunāthera niyama – yena pāṣāṇera rekhā

„Ki tudná felsorolni Raghun ā tha D ā sa számtalan transzcendentális tulajdonságát? Szigorú szabályozó elvei olyanok voltak, mint rovátkák a kövön.”16

Bhaktisiddh ā nta Sarasvat ī Ṭ h ā kura 1930-ban egy Kalkuttában tartott előadás során a Śrī Vilāpa-kusumāñjali első versét idézte. Amikor beszélni kezdett, az eksztázis jelei mutatkoztak rajta: sírt, remegett, és egész teste libab ő rös lett. A tünetek végül olyannyira föler ő södtek, hogy az ā c ā rya leesett a székr ő l – tanítványainak kellett ő t átsegíteniük egy másik szobába. De nemcsak Bhaktisiddh ā nta Sarasvat ī Ṭ h ā kura dermedt mozdulatlanná az eksztázis gyönyörét ő l, hanem tanítványai is. Gurujuknak végzett szolgálatuknak köszönhet ő en ő k szintén átérezték Sarasvat ī Ṭhākura eksztázisát. Guru és tanítványai tehát egyaránt látogatást tehettek abba a világba, ahol Raghunātha Dāsa Gosvāmī él örökké, majd kis idő múltán mindnyájan magukhoz tértek.17

* * * *

zok a bhakták, akik eljutottak az eksztatikus odaadás fokára, hevesen vágynak arra, hogy elérjék kitűzött céljukat az isteni pár lótuszlábánál. K ṛṣṇ a-tudatukat egy pontra fókuszálják a megfelelő imákkal és fogadalmakkal, melyeknek segítségével kristálytisztán látni fogják, mi az, ami összhangban áll az általuk elérni kívánt céllal, és mi az, ami nem.

Ezeknek a bhaktáknak nyújt segítséget Raghunātha Dāsa Gosvāmī, amikor saját fogadalmairól vall tíz versszakból álló imájában, a Sva-niyama-daśakában.

A Vilāpa-kusumāñjali szent mű. Megközelíteni csak a megfelelő gondolkodásmóddal lehetséges, ugyanúgy, ahogyan az Úr mūrtiját sem imádhatjuk anélkül, hogy el ő tte ne végeznénk el a tisztító szertartásokat, a bhūta-śuddhit. A bhakták – akár szavakba öntötték már saját imáikat R ā dh ā -K ṛṣṇ ával kötött szövetségükről, akár nem – mindennap olvashatják a Sva-niyama-daśakát, a Vilāpa-kusumāñjali napi olvasása előtt is. Segítségükre az első vershez fűzött kommentárunk záróakkordjaként az alábbiakban közreadjuk Dāsa Gosvāmī imáinak fordítását, melyekben elkötelezett h ű ségér ő l tesz esküt, s amelyek azzal záródnak, hogy megáldják olvasóikat:

gurau mantre nāmni prabhu-vara-śacī-garbhaja-pade svarūpe śrī-rūpe gaṇa-yuji tadīya-prathamaje girīndre gāndharvā-sarasi madhu-puryāṁ vraja-vane vraje bhakte goṣthālayiṣu param āstāṁ mama ratiḥ

„Megfogadom, hogy szeretni fogom lelki tanítómesteremet, a G ā yatr ī mantrát, K ṛṣṇ a szent neveit, Caitanya Mahāprabhunak, Śacī anya fiának lótuszlábát, Svarūpa Dāmodara Gosvāmīt, Śrī Rūpa Gosvāmīt, az ő társait, idősebb fivérét, Sanātana Gosvāmīt, a fenséges Govardhana-hegyet, a mindennél nagyszer ű bb

R ā dh ā -ku ṇḍ át, Mathur ā városát, Vraja erdeit, az Úr

Kṛṣṇa bhaktáit és Vraja szerencsés lakóit.”

(2)

na cānyatra kṣetre hari-tanu-sanāthe ’pi sujanād rasāsvādaṁ premṇā dadhad api vasāmi kṣaṇam api samaṁ tv etad grāmyāvalibhir abhitanvann api kathāṁ vidhāsye saṁvāsaṁ vraja-bhuvana eva pratibhavam

„Sem ebben, sem elkövetkezend ő életeimben nem élek soha, egyetlen pillanatig sem máshol, csakis Ś r ī Vṛ nd ā vana-dh ā mában, még akkor sem, ha azon a másik helyen Śrī Hari mūrtiját imádják, sőt, akkor sem, ha az ott élő kiváló bhakták társaságában nagy szeretettel az odaadás ízeit élvezhetném. Életről életre Vraja földjén maradok, az Úr oltalma alatt, és az ottani falusiakkal beszélgetek majd fesztelenül.”

(3) sadā rādhā-kṛṣṇocchalad-atula-khelā-sthala-yugaṁ vrajaṁ santyajyaitad yuga-virahito ’pi truṭim api punar dvārāvatyāṁ yadu-patim api prauḍha-vibhavaiḥ sphurantaṁ tad-vācāpi ca na hi calāmīkṣitum api

„Még ha az isteni pár távollétének fájdalma kínoz is sokáig, még ha a Yaduk királya kopog is az ajtómon, hogy kedvesen f ő városába, Dv ā rak ā ba hívjon, akkor sem hagyom el a semmihez sem fogható Vraja-bhūmit, azt a helyet, amely a transzcendentális kapcsolatok ízével áld meg, s ahol Rādhā és Kṛṣṇa egyedülálló kedvteléseiknek hódolnak örökké.”

(4)

gatonmādai rādhā sphurati hariṇā śliṣṭa-hṛdayā sphuṭaṁ dvārāvatyām iti yadi śṛṇomi śruti-taṭe tadāhaṁ tatraivoddhata-mati patāmi vraja-purāt samuḍḍīya svāntādhika-gati-khagendrād api javāt

„De ha meghallanám, hogy Śrī Rādhā az isteni szerelem ő rületét ő l hajtva Dv ā rak ā ba ment, hogy Ś r ī K ṛṣṇ ával lehessen, abban a pillanatban otthagynám Vṛndāvanát, és zakatoló szívvel sebesebben röpülnék Dv ā rak ā ba, mint a madarak áldott királya, Garuḍa.”

(5)

anādiḥ sādhir vā paṭur ati-mṛdur vā pratipadapramīlat-kāruṇyaḥ praguṇa-karuṇā-hīna iti vā mahā-vaikuṇṭheśādhika iha naro vā vraja-pater ayaṁ sūnur goṣṭhe pratijani mamāstāṁ prabhu-varaḥ

„Akár van kezdete, akár nincs; akár végtelenül kemény, akár bájosan lágy; akár végtelenül kegyetlen, akár csak úgy ontja a kegyét minden lépése során; akár nem több egyszer ű földi halandónál; akár fölötte áll Mahā-Vaikuṇṭha uralkodójának is – életről életre ő az én Uram: Nanda Mahārāja fia, aki tehépásztorfiúként éli fenséges életét Vraja földjén.”

(6) anādṛtyodgītām api muni-gaṇair vaiṇika-mukhaiḥ pravīṇāṁ gāndharvām api ca nigamais tat priyatamām ya ekaṁ govindaṁ bhajati kapaṭī dāmbhikatayā tad-abhyarṇe śīrṇe kṣaṇam api na yāmi vratam idam

„Fogadom, hogy egy pillanatra sem megyek még csak a közelükbe sem azoknak az álszenteknek, akik csak Govindát imádják, egyedül, s így megtagadják G ā ndharv ā t, akir ő l N ā rada és más bölcsek, valamint a Bh ā gavatamhoz hasonló szentírások mind kijelentik, hogy Ő Kṛṣṇa legdrágább szerelme.”

(7)

ajāṇḍe rādheti-sphurad-abhidhayā sikta-jananyān ayā sākaṁ kṛṣṇaṁ bhajati ya iha prema-namitaḥ paraṁ prakṣālyatac-caraṇa-kamale taj-jalam aho mudā pītvā śaśvac chirasi ca vahāmi pratidinam

„R ā dh ā ünnepelt, tündökl ő neve mindenkit eláraszt premával. Legyen az bárki ebben az univerzumban, ha szeretettel imádja Rādhāt Śrī Kṛṣṇával együtt, ó, annak én naponta megmosom a lótuszlábát, szakadatlanul a caraṇāmṛtáját iszom, és fejemre szórom lábának porát.”

(8)

parityaktaḥ preyo-jana-samudayair bāḍham asudhīr durandho nīrandhraṁ kadana-bhara-vārdhau nipatitaḥ tṛṇaṁ dantair dṛṣṭvā caṭubhir abhiyāce ’dya kṛpayā svayaṁ śrī-gāndharvā sva-pada-nalināntaṁ nayatu mām

„Szeretett Rūpám és Sanātanám elhagytak engem, itt maradtam nyomorultan, vakon és egyedül ebben a világban, s a nyomorúság óceánjában fuldoklom. Szalmaszálat veszek a fogaim közé, és a földre borulva a könyörület megtestesüléséhez, Śrīmatī Rādhārāṇīhoz fohászkodom: vegyen magához, hadd szolgálhassam lótuszlábát!”

(9)

vrajotpanna-kṣīrāśana-vasana-pātrādibhir ahaṁ padārthair nirvāhya vyavahṛtim adambhaṁ sa-niyamaḥ vasām īśā-kuṇḍe giri-kula-vare caiva samaye mariṣye tu preṣṭhe sarasi khalu jīvādi-purataḥ

„Eledelem egy kevés vrajai tej legyen, otthonom levélkunyhó, tetteimet ne alkossa más, csak őszinte lemondás és a szentírások tanulmányozása, s hadd éljek így a Rādhā-kuṇḍa partján a legpompásabb hegy lábánál, és hadd haljak meg e szeretett tó mellett Jīva Gosvāmī és más nagyszerű bhakták társaságában.”

(10)

sphural-lakṣmī-lakṣmī-vraja-vijayi-lakṣmī-bhara-lasadvapuḥ-śrī-gāndharvā-smara-nikara-dīvyad-giri-bhṛtoḥ

vidhāsye kuñjādau vividha-varivasyāḥ sa-rabhasaṁ rahaḥ śrī-rūpākhya-priyatama-janasyaiva caramaḥ

„Vṛ nd ā vana erdejének egyik félrees ő ligetében drága barátnőmmel, Śrī Rūpával nagy szorgosan sokféle imádattal járunk majd kedvében Śrī Kṛṣṇának, akinek tündökl ő alakja mellett K ā madevák seregeinek együttes fénye is haloványnak tűnik, és Śrīmatī Rādhārāṇīnak, akinek ragyogó szépsége fölülmúlja még a szerencse istennőjének vonzerejét is.” (11)

kṛtaṁ kenāpy etan nija-niyama-śaṁsi-stavam imaṁ paṭhed yo viśraddhaḥ priya-yugala-rūpe ’rpita-manāḥ dṛḍhaṁ goṣṭhe hṛṣṭo vasati-vasatiṁ prāpya samaye mudā rādhā-kṛṣṇau bhajati sa hi tenaiva sahitaḥ

„Aki az isteni pár iránti tiszta hittel átadja elméjét azoknak a szabályozó elveknek, amelyekről ez a koldus költeményének tíz fogadalmában írt, Vraja boldogságot adó földjén telepedhet majd le, amikor eljön az ideje, s ott örökkön örökké Rādhāt és Kṛṣṇát szolgálhatja nagy szeretettel.”18 * * * *

śrī-rādhikā-prasādārthaṁ vilāpa-kusumāñjaliḥ nirmito yena tasmai śrīdāsa-gosvāmine namaḥ

śrī-rādhikā – Śrīmatī Rādhārāṇīnak; prasāda – öröme; artham – érdekében; vilāpa-kusumāñjaliḥ – panaszos imái virágfölajánlása; nirmitaḥ – megalkotott; yena –aki által; tasmai – neki; śrī-dāsa-gosvāmine – Śrī Raghunātha Dāsa Gosvāmīnak; namaḥ – tisztelet.

Tiszteletteljes hódolatomat ajánlom Śrī Raghunātha Dāsa Gosvāmī lótuszlábának, aki megingathatatlan eltökéltségében, hogy örömöt szerezzen Śrīmatī Rādhārāṇīnak, kiöntötte a szívét panaszos imái virágfölajánlásának, a Śrī Vilāpa-kusumāñjalinak a megírásával.19

Jegyzetek

1. Stavāvalī, Vraja-vilāsa-stava 38.

2. Śrīmad-Bhāgavatam 1.9.34, magyarázat.

3. Caitanya-caritāmṛta, Ādi-līlā 17.313.

4. Jaiva-dharma, 17. fejezet.

5. Gaura-gaṇoddeśa-dīpikā 210.

6. Śrīmad-Bhāgavatam 10.33.39.

7. Caitanya-caritāmṛta, Antya-līlā 18.77.

8. Az odaadás nektárja, 9. fejezet.

9. Bhakti-rasāmṛta-sindhu 1.2.156.

10. Govinda-līlāmṛta 11.137.

11. Padyāvalī 74.

12. Teachings of Lord Kapila, 242. o.

13. A nagy görög matematikus, Euklidész egyik alaptörvénye.

14. Arról az irodalmi küldetésről, mellyel Caitanya Mahāprabhu az ācāryáinkat megbízta, a Jaiva-dharma 33. fejezetében olvashatunk.

15. A Jaiva-dharma 39. fejezete számol be arról, mi volt a szándéka Caitanya Mah ā prabhunak, amikor fölhatalmazta az ācāryákat bizonyos könyvek megírására.

16. Caitanya-caritāmṛta, Antya-līlā 6.309.

17. Bhaktisiddhānta Vaibhava, 1. kötet, 465. o.

18. Stavāvalī 3.3, Sva-niyama-daśaka.

19. Ez a ś loka , mely Mañjar ī Dev ī D ā s ī és Hari P ā r ṣ ada D ā sa szerzeménye, el ő ször a Mangal ā cara ṇā ban bukkan fel, kés ő bb pedig, K ṛṣṇ ad ā sa Kavir ā ja Gosv ā m ī , illetve m ű ve, a Caitanyacaritāmṛta példáját követve, minden fejezet végén ott áll e könyvet alkotó száznégy szövegmagyarázat záróakkordjaként.

árcsak Ś r ī la Raghun ā tha D ā sa Gosv ā m ī az alattvalójának tekintene engem! Śrīla Rūpa Gosvāmī örök barátjaként és követ ő jeként a legf ő bb r ū p ā nuga-vai ṣṇ ava ő . r ī la Svar ū pa D ā modara Gosv ā m ī félt ő tekintetének és irányításának oltalmában személyesen lehetett szemtanúja az Úr Caitanya legbizalmasabb kedvteléseinek. Az Úr Caitanya a Govardhanát ajándékozta neki hajlékul, valamint Ś r ī mat ī Rādhikā szolgálatával áldotta meg – egy olyan szolgálattal, amely élete minden pillanatát áthatotta. S ā dhanája minden gau ḍī ya vai ṣṇ ava számára példaérték ű . Ahogy a R ā dh ā -ku ṇḍ a mellett feküdt zokogva, miközben a szíve majd megszakadt a Ś r ī Rādhikātól való távollét fájdalmától, panaszai (vilāpa) egy marék virágsziromként (kusumāñjali) csorogtak tova a part mentén. A Śrī Vilāpa-kusumāñjali a legfőbb ékkő imái nyakláncában (stavāvalī), amely örök ékességeként mindig ott fénylik rajta. Ezt az ékkövet a legértékesebb kincsemként szeretném őrizgetni, miközben várok, egyre csak várok arra a pillanatra, amikor végre az enyém lehet a benne rejlő végtelen gazdagság.

Śrīla Tamal Krishna Goswami Vyāsa-pūjā-felajánlás, 1992