SZITAKÖTŐ 2022-58 [nyár]

Egy korszak vége Csík, a vadmalac azon kapta magát, hogy megint lemaradt a testvéreitől. Amikor kiszúrta, hogy az idős Almádi házaspár félig elhúzva felejtette a függönyt, és így belátni az ablakon, éppen a kékesen villogó izére, muszáj volt kicsit megállnia. Pont az éneklős tehetségkutató műsor ment, amit a legjobban szeretett. A torzonborz fiúnak drukkolt, akinek olyan csíkokat festett valaki a hajába, mint amilyenekkel ő született. Egyébként nem volt válogatós. A legtöbb műsort szerette, csak azt nem, amelyikben lőttek. Amikor észrevette, hogy nem várták meg, egykedvűen belerúgott a vadgesztenyék közt meglapuló cigarettacsikkbe, és a többiek után indult. Körme ütemesen koppant a betonon. Kocogás közben találgatta magában, hogy a testvérei mostanra végeztek-e már Polgárék kukájának kipakolásával, esetleg Szabóék kapujáig is elértek-e, és ha igen, vajon mennyi esélye van, hogy most is rejtőzik Szabóék kitett szemetesében egy fél csokitorta és háromnegyed kiló lejárt szavatosságú marcipános szaloncukor, mint a múltkor, azon a februári vasárnapon, ami Csík rövidke életének kétségkívül eddigi legcsodálatosabb napja volt. Ahogy a marcipánra gondolt, megszaporázta lépteit és nagyot nyelt, pechjére épp, amikor

20