Férfiak Fókuszban

Page 19

Híressé tette a települést a svábok étele, a gőzgombóc

Dr. Habjánecz Tibor: Egy igazi életérzés geresdlakinak lenni

N

égy ciklus óta vezeti Geresdlakot dr. Habjánecz Tibor, akinek polgármestersége alatt több mint egymilliárd forint pályázati pénz érkezett a településre.

mondta Habjánecz Tibor, aki a 2006-os választáson elsöprő győzelmet aratott, a szavazatok 77,58 százalékát szerezte meg. A tapasztalatainak, kapcsolatrendszerének köszönhetően az első polgármesteri ciklusától 2020-ig több mint egymilliárd forint pályázati forrás érkezett a településre, amiből fejlődni, gyarapodni tudtak. Utak, járdák épültek, korszerűsítették az önkormányzati épületeket, hivatalokat, fejlesztették többek között az óvodát, iskolát, kiállítási termeket.

A rendszerváltás előtt, 1987. szeptember 27-én alakult Lakiteleken a Magyar Demokrata Fórum, az első új párt az 1956-os forradalom óta. 1989ben Bíró Ferenc pécsváradi orvos, később a város polgármestere megalakítja nyolc társával Pécs után Pécsváradon az MDF helyi, majd megyei szervezetét. – Erős bázis alakult ki Pécsváradon, ebbe a szervezetbe léptem be én is az elsők között. 1996-tól tíz évig az MDF megyei elnöke voltam, majd öt évig a párt országos választmányának az alelnöke – emlékezett vissza a régmúltra Habjánecz Tibor polgármester.

„ELROBOG MELLETTÜNK A GYORSVONAT” 2006-ot írtunk, mikor október elsején megtartották az önkormányzati választást. Geresdlakon hárman szálltak ringbe a polgármesteri címért: két független jelölt és Habjánecz Tibor, aki az MDF színeiben indult. A részvétel az országos átlag feletti volt, a választópolgárok több mint 72 százaléka vett részt a voksoláson. – Ebben az időszakban indult el az Európai Unió hétéves költségvetési ciklusa. Rengeteg uniós pályázatot írtak ki, úgy láttam, el fogunk aludni, elrobog mellettünk a gyorsvonat, ami miatt a település sok pályázati pénztől eshet el –

Férfiak

FÓKUSZBAN

Dr. Habjánecz Tibor négy ciklus óta vezeti Geresdlakot

Finnek mentik meg a szőlőt Geresdlak gyönyörű, dimbesdombos környezetben található. A településen takaros, szép házak sorakoznak, így a kis baranyai gyöngyszem falunak hamar híre ment. A 2000-es években megjelentek az első finn családok, akik házat vettek a faluban. Jelenleg 34 finn család él a községben, akik nemcsak házat, hanem présházat is vásároltak. Annyira szorgalmasak, hogy megtanulták a szőlőművelést, így nekik

köszönhető, hogy Geresdlakon megmaradt a szőlőtermesztés. – Jó kapcsolatot ápoltam a finn nagykövettel, miniszterrel, EU-s képviselővel. Három finn testvértelepülésünk van, Uskali, Kiihtelysvaara és Raatevaara, akik többször ellátogattak hozzánk – mesélte a polgármester. A finn–magyar kapcsolatok ápolásáért Habjánecz Tibornak Finnország köztársasági elnöke a Finn Oroszlán Lovagrend érdemrendet adományozta.

Geresdlakon nagy hagyománya volt a sváb konyhának, többek között a gőzgombócnak. Kezdetben senki sem gondolta, hogy ennek az ételnek köszönhetően országos hírnévre tesz szert a község. 2006-ban Habjánecz Tibor egy 16 oldalas programmal készült az önkormányzati polgármesterválasztásra. Ebben említette meg a Geresdlaki Gőzgombóc Fesztivál ötletét, amelyet azóta minden évben ősszel megrendeznek. A polgármester a Zala megyei Beleznáról származik, 1957-ben került a családja Geresdlakra, mikor édesapja, aki állatorvosként dolgozott, itt kapott állást. – A gőzgombócot itt ismertem meg. Ha már Kanizsán van Dödölle Fesztivál, Szegeden Halászlé Fesztivál, akkor mi lenne, ha mi Gőzgombóc Fesztivállal rukkolnánk elő? Mivel gersdlakinak lenni egy életérzés, és településünket összefogás, segítőkészség jellemzi, így a gasztrofesztiválunk közös siker, amit együtt értünk el – tette hozzá.

19

SZPONZORÁLT TARTALOM

MEGISMERTE AZ ORSZÁG A TELEPÜLÉST


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.
Férfiak Fókuszban by bama.hu - Issuu