Szülni vagy tűrni? A gyermeknevelésről vitatkozni nagyjából ugyanúgy lehet, mint politizálni: ezer érv és ellenpélda van egy adott állításról. Szülőként helytállni és a lehető legjobbat adni gyermekünknek, nem kön�nyű feladat. Miért is? Mert annyira kint élünk és nem bent, hogy külső tanácsra szorulunk. Ritka az a család, ahol a felnövő lány lát egy csecsemőt szemtől szembe, esetleg meg is érintheti, kézbe veheti. És ma már nem szokás barátnőink, testvéreink szülésén jelen lenni. Semmi infónk nincs tehát, főleg nem személyes kapcsolatunk, tapasztalatunk arról, ami ránk vár, ha gyereket szeretnénk. Ez a kiszolgáltatott helyzet könnyen lehet a visszaélés és manipuláció tárgya. Ahogy megtudják, hogy várandós vagy, jönnek a „jótanácsok” kéretlenül. Mire figyelj, mire ne, mit csinálj és mit ne, hogyan csináld és hogyan ne. Még nem is látszik, hogy 12
a méhedben egy új élet növekedik, de máris rettegsz: csak éld túl az első trimesztert, hogy túl legyél a „rizikós” időszakon. Vizsgálatról vizsgálatra jársz, még akkor is, ha ez nem indokolt, mert hát menjünk a biztosra. És könnyen vannak elveink a fogamzás vagy szülés előtt, ahogy ráébredünk az anyai felelősségünkre, már nem tudsz „felelőtlenül” dönteni, inkább a biztosra mész. Így végig aggódhatod a 40 hetet, majd retteghetsz a szüléstől és ekkor még nem is gondolsz a gyermekágyra, meg arra, mi vár rád a következő cirka 20 évben, ami után végre „átadhatod” a felelősséget a felnőtté cseperedő gyermekedre. Hahahaha… ez az, ami soha nem jön el! Az életed teljesen megváltozik, ahogy (legalább) két szív dobog a testedben. Egy online csoportban olvastam egy bejegyzést, hogy egy
Iratkozz fel te is: www.108.hu/magazin
kisgyereknek mutatja az anyukája a kórház előtt sétálva, hogy itt született. Mire a gyerek kérdezi: „miért, beteg voltam?” Mennyire bölcsek a gyerekek és mennyire megfélemlíthetők a felnőttek. A várandósságot – ami ugye egyértelműen terhesség – ugyanúgy kezelik, mintha elkaptunk volna valami makacs kórt, amiből kb. 9 hónap alatt lehet kigyógyulni. Folyamatosan járni kell ezért a kórházba, szakrendelésre, külön védőnőhöz, mindenféle kontroll ellenőrzésre, vérvételre, ultrahangra, majd a tortúra végén a kórházban, természetesen orvosi felügyelet és folyamatos gépi ellenőrzés mellett végre megszülni. Ha ismernénk a testünket, tudnánk a működésünkről, tisztában lennénk a női test bölcsességével és képességeivel, akkor nem tudnának ennyire megvezetni. De elviselni, eltűrni, sőt mindezt a terhes
