Sosem akarunk igazán felnőni: a Pán Péter effektus Mindannyiunk számára ismerősen cseng a Pán Péter című film. Kiskorunk egyik meghatározó meséje volt, úgy gondolom. Minden egyes alkalommal, amikor még kisebb koromban megnéztem ezt a filmet, úgy éreztem, egy teljesen új világ nyílt meg előttem. Hasonlóan jártam az Alice Csodaországban mesével is és még sorolhatnám, hiszen a lista végtelen egy olyan kisgyermek számára, aki nem akarja érzékelni a valóságot, hiszen annál sokkal csodálatosabb a Disney által teremtett világ. Ami a legkülönösebb az egészben, az az a tény, hogy immár 22 éves fejjel, még mindig szívesebben megnézem a kedvenc klasszikus meséimet, mint pár vadonatúj filmet. Hogy miért van ez? 18
Iratkozz fel te is: www.108.hu/magazin
Talán megbolondultam és újra 5 évesnek képzelem magam és ez alapján cselekszem? Nem hinném. A választ inkább máshol kell keresni. Általában, amikor az ember nehéz időszakokat él meg, és egyik pillanatról a másikra csöppen bele egy új környezetbe, vagy kellemetlenebb szituációba, nem akarja elfogadni. Mentsvárakat keresünk. Olyan helyeket, filmeket, embereket, találkozásokat, amelyektől többet remélünk. Titkon mindenki vágyik a kiskori énje egy darabkájára. Ezt a darabkát bármikor előhívhatjuk, újra teremthetünk pillanatokat, amikor csak szeretnénk. Minden rajtunk múlik és azon, hogy mennyire él még bennünk a gyermeki ártatlanság és rácsodálkozás képessége.
